Másfél hétig hagytak szenvedni a nőgyógyászaton

2012.03.24. 08:53

Tisztelt Praxis,

 

Nekem eddig a bőrgyógyászatról és a nőgyógyászatról vannak tapasztalataim a soproni kórházban. Ahogy sokaknak, nekem is vegyes véleményem van. A nőgyógyászaton dolgozók hozzáállása szerintem botrányos. 2-szer merészkedtem oda menni, és mind a 2-szer úgy jöttem el, hogy ide soha többet!

 


Az első élményem 17 évesen, kb. 6 évvel ezelőtt ért. Kicsit problémás kamaszkorom volt ami a női dolgokat illeti... életem első nőgyógyászati vizsgálatára így kénytelen voltam rávenni magam. Én hülye nem magánrendelésre mentem hanem a kórházba! Mivel "kezdő" voltam fogalmam sem volt mi merre hogyan. Az asszisztens és az orvos (sajnos már nem emlékszem kinél voltam) nagyon bunkók voltak velem mindvégig. Nem segítettek semmiben, hiába kérdeztem, nem kaptam egyértelmű válaszokat. Pedig mivel akkor voltam először, annyit elvártam, hogy segítsenek kicsit, nyugtassanak meg.


Nem arról van szó, hogy lelkizni kell, de legalább ne bunkózzanak, és adjanak normális válaszokat...Persze konkrét segítséget nem kaptam a problémámra, csak egy fogamzásgátlót írtak fel (nagyon rövid vizsgálat után), ami még többet ártott mint segített... azóta magánrendelésre járok!
Másodszori próbálkozásom 1-2 hónapja történt. Éjszakai műszakban dolgoztam, amikor nagyon durva alhasi fájdalmak törtek rám. Fájdalmas volt a WC-zés, és szédültem, az összeesés határán voltam. 1-2 órát lepihentem munka után, majd mentem is a kórházba, hogy mihamarabb segítséget kapjak, ugyanis menni alig bírtam, WC-re pedig csak akkor mentem ha már nagyon muszáj volt, mert annyira fájdalmas volt...


Úgy gondoltam sürgős segítség kell, ugyanis mentem vissza újabb 12 órára, éjszakára dolgozni. Miután bevergődtem magam a kórházba (kb. 30 percnyi séta után), közölték hogy ide időpont kell. Mondom, ez teljesen rendben van, de én ezt nem láthattam előre, még nem tudtam se múlt héten, se tegnap, hogy nekem ekkora fájdalmaim lesznek. Sajnálom, nem vagyok jövőlátó... Miután bunkózott velem egy sort, próbáltam higgadt maradni, és megkérdezni akkor mikor lenne időpont. 2 hét múlva van a legközelebbi... ja mondom a baj csak az hogy én így nem bírok ki 2 hetet, és érzem, hogy erre sürgős segítség kell, csak egy gyógyszert vagy valamit adjanak, hogy akkor legalább a 2 hetet kibírjam. Semmi segítség, lekezelő szöveg, majd megkérdezi hogy akkor beírhat-e erre az időpontra.


Megköszöntem, a "kedvességét", majd távoztam! Mivel a háziorvosomhoz sem egyszerű bejutni, így 1,5 hét után kaptam segítséget, ugyanis addig sehova nem jutottam be!!! Gyógynövény boltban kaptam rá addig is bogyókat, teákat, amikkel valahogy átvészeltem... kiderült, hogy valóban komoly probléma volt! Kb. 2 hétig szedtem rá gyógyszereket, majd 1 hét "pihenő" után újra visszatért a probléma, ami annak köszönhető, hogy későn kezdtem el kezelni. Azóta szerencsére nem tért vissza...


A bőrgyógyászatról viszont csak pozitív véleményem van tavaly nyárról. Bár ott nem kellett sürgős segítség, hál Istennek nem járok gyakran a kórházban, így akkor még nem tudtam arról se, hogy mindenhova időpontot kell kérni. Az asszisztens kedves volt, és NORMÁLISAN tudta elmondani, hogy sajnos kérnem kell időpontot, de hogy akár most azonnal tudunk nézni. Sőt, mivel látta, hogy még aznapra az első időpont szabad, így felajánlotta, hogy akkor nem kell másnap visszajönnöm, maradjak itt. Nem sokkal utána sorra is kerültem, a főorvos úr is nagyon kedves volt. Válaszolt a kérdéseimre, és részletesen elmondta, mi a probléma. Miután írt ki recepteket, kérte, hogy menjek vissza majd a kezelés után, hogy lássa javult-e a helyzet. Én megdöbbenve álltam ott, hogy őt tényleg érdekli az állapotom... nos, igen, ez az ami a nőgyógyászatra nem jellemző!


Kicsit hosszúra sikeredett, de úgy gondoltam muszáj megosztanom a véleményem, hisz ebből is látható, hogy nem az egész kórházzal van a baj, hanem bizonyos osztályokkal és dolgozókkal...

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.24. 10:09:54

Én nem értem a történet első részét. Kibírhatatlan fájdalommal gyógyteákkal, bogyókkal mégis kibírta 1,5 hétig. Mi volt az a súlyos probléma?
Az első nőgyógyászati vizsgálat valóban lehet kellemetlen, de mivel bunkóztak? Miért? Milyen kérdésekre nem kapott választ?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 10:17:11

persze most sem derült ki mi is a baja a kedves posttolónak.
de kérdem én hol a logika abban, hogy valakinek "durva alhasi fájdalmak törtek rám. Fájdalmas volt a WC-zés, és szédültem, az összeesés határán voltam" tünetekkel nőgyógyászatra megy? minden logikát hiányol szerintem, nézzük csak:
durva alhasi fájás: első választás - sebészet vakbél gyanú, diverticulitis, perforatio stb
fájdalmas WC-zés: ha ez a vizeletre vonatkozik akkor urológia vagy nemi beteg gondozó, ha a székletre akkor proktológia, sebészet
szédülés: neurológia, fül-orr-gégészet
összeesés: belgyógyászati sürgősség
könyörgöm hol van itt a nőgyógyászat mint első választás? majd ha minden más kórságot kizárnak a többiek akkor átirányítják a nőgyóra.
mindennel egyből a nőgyóra kell rohanni?

szabidoki 2012.03.24. 10:29:05

Valahogy nehezen hiszem, hogy akut panaszokkal elzavarták a nőgyógyászatról, ahol ugye az előjegyzéses rendelés mellett kell hogy legyen felvételes ambulancia is, de azonnal fogadta a bőrgyógyász főorvos nem sürgős problémával...
Ez inkább fordítva lenne jellemző...

margaréta87 2012.03.24. 10:34:23

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Azért ez nem ilyen egyszerű, nem kell külön választani a tüneteket, szerintem felfázásról lehetett szó (ilyennel én is a nőgyógyászomhoz megyek ha nem komoly, antibiotikumot ő is fel tud írni), az összes tünet stimmel, gyógyteával, tőzegáfonya tablettával enyhülnek a tünetek, a fájdalom is. Persze lehet valami más nőgyógyászati fertőzés, az is fáj és émelyeg, elgyengül tőle az ember, de a gyógyteák egy darabig segíthetnek.
Valószínűleg a posztoló tudta, hogy nem a vakbele fáj, könnyen meg tudja az ilyesmit különböztetni egy nő minden más pl. belgyógyászati problémától.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 10:49:32

@margaréta87: nagyon rosszul teszed, a felfázás sem nőgyógyászati probléma, miért terheled a nőgyógyászt ezzel? a háziorvos is meg tudja oldani. izzócseréhez is elektromérnököt hívsz?
micsodaaaa? "Valószínűleg a posztoló tudta, hogy nem a vakbele fáj, könnyen meg tudja az ilyesmit különböztetni egy nő minden más pl. belgyógyászati problémától." - bocsáss meg de ekkora marhaságot évek óta nem hallottam. ha ez olyan könnyen megkülönböztethető lenne akkor miért halnak meg manapság is emberek vakbélgyulladásban? a vakbélgyulladás elkülönítése a petefészekgyulladástól egy nagyon komoly sebészeti kihívás, de egy nő biztos érzi .... Istenem.
az alhasban millió egy probléma van nőknél ami az esetek 90%ában nem nőgyógyászati eredetű, de te rögtön mindent a nőgyógyásszal kezeltetnél. mi a nőgyógyász? mindent tudó csodadoktor?

sárga nyúl 2012.03.24. 10:56:36

Azt bírom az ilyen posztokban, hogy ugye annyira halálán van, hogy rögvest ellátást akar az állami rendszerben (hiszen a privát bejelentkezős!), de csak azért, mert másnap dolgozni akar menni. Az, hogy másnak is van egy munkarendje, az teljesen mellékes.
Posztot nagyszerűen tud írni egy blogra, de azt megnézni a neten, hogy bejelentkezés van a rendelésekre, azt nem.

sárga nyúl 2012.03.24. 11:01:23

@csak néha benézek ha marhaságot látok: "mi a nőgyógyász? mindent tudó csodadoktor? "
Az nem, csak egy (sok pénzért...) kedves ember, akivel jól el lehet beszélgetni mindenféle eü. problémáról és mellesleg még orvos is, tehát még talán a receptet is fel tudja írni... (Csak legfeljebb nem azt, amit kéne.)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 11:08:16

@sárga nyúl: nézd ez az akut hasi fájdalom nem játszani való dolog, ugyan az esetek 99%-ában nincs semmi komoly a háttérben, de azért halnak meg benne emberek még ma is. ha hozzám ügyeletben jön egy akut hasfájós azt akkor is felveszem osztályra ha negatív az UH a labor meg a vizelet. ha meg saját felelősségre haza akar menni akkor csak egy laza fájdalomcsillapítót írok fel neki, nehogy elfedjem a perforáció tüneteit

2012.03.24. 11:11:45

Ez a soproni kórház...! Nem sok jót hallani róla. Pedig jó kis város: itt született Franz Ottinger, aki a szabadságharcban először a Dráva-vonalat védte, majd átállt a császáriakhoz, és a legsikeresebb lovasparancsnokuk lett, vagy 5000 emberünket tarolta le (Bábolna, Mór, Káty). Aztán itt született Benedek Lajos is, aki a szabadságharcban szintén ellenünk harcolt, de később ő vezette a Monarchia hadait Königgrätznél, és ellenezte az összecsapást, amit végül el is buktunk - ami végül nagyban hozzájárult a kiegyezéshez.

Nem tudok mit hozzátenni viszont a poszt többi részéhez. Gonoszkák voltak vele. Ejnye.

Bár azt én sem értem, mit keresett nőgyógyászaton ilyen problémákkal.

karcsibácsi 2012.03.24. 11:30:14

"... a posztoló tudta, hogy nem a vakbele fáj,"

Na, őt kellene alkalmazni az SBO-n, amikor a sok szakorvos csomó vizsgálat, labor, rözgöj, útrahang után még mindig nem tudja, hogy a betegnek a vakbele fáj-e, vagy valami más.

sárga nyúl 2012.03.24. 12:07:41

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Akkor viszont át kellett volna küldjék a sebészetre.

Sokorai_Atala 2012.03.24. 12:11:20

A leírtak alapján valószínűleg nagyon felfázott, általában akkor van nagy fájdalom pisilés közben. Szerintem háziorvoshoz kellett volna mennie, és az a fura, hogy a saját (házi) orvosához is csak 1,5 hét múlva jutott el, mert nem könnyű bejutni. Dehogynem, odamész és kivárod a sorod. Rendelési időben, nem könnyű, de ez van.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 12:18:00

@sárga nyúl: hát erről nehéz meggyőzni valakit, ahogy látod itt sokan meg vannak győződve arról, hogy ők aztán tudják mi a bajuk, lehet, hogy úgy történt, hogy:
- petefészekgyulladásom van
- nem lehet, hogy vakbél?
- mit képzel??? én csak tudom mi bajaom, petefészekgyulladás és kész
- de lehet más is
- nekem ne meséljen, lássanak el azonnal
- várni kell 2 órát, az orvos éppen műt
- én nem várok, most azonnal mert én fizetem a tébét
- de most nem lehet
- akkor adjon időpontot
- ok másfél hét

margaréta87 2012.03.24. 12:20:00

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
nem terhelem a nőgyógyászom, mert fizetek érte. F*szom megy a buta háziorvoshoz, hogy ott várakozzak órákat mire sorra kerülök, egyébként szerencsére nem sokszor voltam úgy felfázva, hogy segítség kelljen.
Igen, meg lehet különböztetni a fájdalmakat, rengeteg tünetbeli különbség is van, és a posztoló írásából is az derült ki, hogy jól sejtette, hogy nőgyógyászati gondja van, mert végül arra kapott gyógyszert.
Egyébként meg ha alhasi fájdalmam van először nőgyógyászhoz megyek, mert általában ott lesz a gond, ha pedig mégsem akkor még minidg el tud küldeni belgyógyászatra vagy akárhova. Inkább ez, minthogy egyből endoszkópokat dugdossanak le a torkomon.
A vakbélgyulladás tünetei elég nyilvánvalóak ha heveny, az akut meg úgyis elhúzódik jódarabig, nem hal bele 2 nap alatt az ember.

jágör68 2012.03.24. 12:20:30

Nem értem mi a probléma.
Az átlag magyar- de még az eltérő kútúrájú is- tudja mi a teendő, ha ingyen, és (nagyobb) várakozás nélkül kéne a segítség.
1) Mentőt hív
2) Orvosi ügyeletre be- vagy telefonon kihívni.
Ha még esse jó- irány az SBO.
Elvileg ami neki sürgős, az biztos orvosilag is sürgősségi eset.

jágör68 2012.03.24. 12:27:48

@margaréta87:
Ha minden ilyen eccerű minek a magyaroknak orvos?

Szelecske 2012.03.24. 12:30:48

@margaréta87: Miért lett volna nőgyógyászati baja? Ha felfázott (mint a tünetekből sejthető), akkor urológia gondja volt, hisza felfázás a húgyhólyag gyulladást jelenti, tehát urológiára mehetne vele, bár háziorvos is elég.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 12:43:48

Ez az időpont van, azonnali fogadás nincs, akkor is ha szédeleg a beteg velem is előfordult.

Asszisztensnek elmondva a tüneteket, ájuldozós, szédelgős rosszullét.
Sok féle lehetett én is a legkönnyebbiket választottam.

Halszemekkel, monoton hangon időpont van, most nincs, majd. De kérem én most vagyok nagyon marodi.
- Kell az időpont, vagy megy máshová?
- Hová menjek?
- Azt én nem tudom kérem, nem tudom mi a baja.
- Én sem kérem, azért kéne a vizsgálat.
Halszem.... enyhe idegesség.
- Akkor beírjam..., vagy ne írjam?

Létezik ilyen. Spec én sem tudtam hová is menjek... :)

belekotyogok 2012.03.24. 12:44:36

@margaréta87: hú. ezt gondold át még egyszer.

ha most leírnám, amit gondolok, akkor személyeskedésért moderálnának, szóval megkímélem magam a felesleges véleménytől.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 12:45:21

@margaréta87: ne haragudj de hozzád képest egy fekete lyuk világít.
a felfázás az nem nőgyógyászati feladat, a nőgyógyász annyit ért hozzá mint a fül-orr-gégész a koponyaalapi töréshez, a közelben van de azért mégiscsak más terület: max tünetileg kezeli de hatékonyan nem tudja megoldani
a sebészprofesszorok nem tudják 100%-osan elkülöníteni a két problémát, de te igen?
az írásból nekem az derült ki, hogy egy húgyúti fertőzése volt ami recidivált, az urológiai probléma és nem nőgyógyászati
most írtam, hogy az alhasi fájdalmak 90%-a nem nőgyógyászati, de szerinted igen
az alhasi fájdalmak elektív kivizsgálási helye (ebben a sorrendben): hasi sebészet, urológia, nőgyógyászat. miért küldene belgyógyászhoz? mit ért a belgyógyász ehhez?
az alhasi fájdalom ugye nem a nyelőcső, gyomor, patkóbél felső vékonybél vetülési területe, miért is dugnának indulásból gastroskópot az ember torkába? még ha rectoskópot írsz az hagyján
a vakbélgyulladás tünetei a sebészet egyik legnehezebben elkülöníthető tünetegyüttesét tudják produkálni, régebben a vakbélműtétek akár 90% a is fals eredmény volt, annyira félrevezetőek a tünetek, felnyitottak több ezernyi embert közben nem is volt vakbélgyulladása. az akut vakbélgyulladás nem húzódik el, annak a típusnak a krónikus a neve, de jellemzően a vakbélgyulladás az akut (heveny) lefolyású betegség és kezelés nélkül szinte 100%-ban perforációhoz vezet, az hashártyagyulladáshoz, a hashártyagyulladás meg a legkeményebb intenzíves és sebészi kezelés ellenére is még a Mayo klinikán is magas halálozási rátával jár. a hashártyagyulladás simán kialakulhat 2 nap alatt, ha valami rosszindulatú baktérium okozza akkor meg el is mehet az ember 2 nap alatt (mondjuk tényleg olyan 4-5 nap alatt hal meg az ember benne).
a krónikus vakbélgyulladás akkor alakul ki ha beavatkozunk a gyulladásba antibiotikumma, jegeléssel, ilyenkor letokolódik a coecum körül a gyulladás, ez a perityphlitis, ez általában később tör át jellemzően a hasüregbe.
nem kellene ebbe a témába beleszólod oktatólag mert csak félrevezeted az embereket, az meg a legrosszabb dolog amit tehetsz, így is egy csomó tévhit van a nép körében, nem kell ezeket erősíteni

szabidoki 2012.03.24. 12:45:23

@jágör68: ne aggodj, nemsokára elmegy az utolsó is...
De nincs semmi gond, margaréta már nyithatja is a rendelőt...

karcsibácsi 2012.03.24. 12:45:52

@margaréta87:
"A vakbélgyulladás tünetei elég nyilvánvalóak ha heveny, az akut meg úgyis elhúzódik jódarabig, nem hal bele 2 nap alatt az ember."

Mindig tanul az ember. Eddig úgy tudtam, hogy heveny = akut.

belekotyogok 2012.03.24. 12:50:35

@Dr.laikus PhD: igen sajnos, a tisztán előjegyzéses rendszerrel ez a gond. ha reggel rosszul leszel, a táppénz miatt illene aznap orvoshoz menni, de ha nincs szabad időpont, akkor annyit javasolnak, hogy menj be és várj. de mondjuk ez annyira nem frankó, ha tényleg szarul van az ember.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 12:55:08

@belekotyogok:

Ebben az esetben meg kell tudja mondani, hogy hová menjen a beteg, ha láthatóan rosszul van.
Nem mindig a betegállomány a boldogító gyógyulás, vagy megkönnyebbülés, hanem a szakember. :)

Az meg természetes, hogy várj, akkor közel a segítség.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 12:56:03

@belekotyogok:

Válasz erre gomb..., akkor akinek szánod, sárgán kiemelve látja, hogy neki válaszoltál.

Növény (törölt) 2012.03.24. 12:59:41

Nagy összegben mernék fogadni, hogy mindegyikőtök férfi, aki arról óbégat, hogy a posztoló ugyan honnan vette, hogy nőgyógyászati problémája van eredendően?! Elárulom. Van az úgy, hogy az ember tudja, már amikor az ember nőnek született.
Mindegy.
A lényeg, hogy undorítóak vagytok, egyiknek sem fordul meg a fejében, hogy talán azért nem írt konkrétumokat, mert szeretné megtartani magának, hogy végülis milyen betegsége van. Ennek fényében úgy gondolom, hogy a jóindulat, meg a tapintat durva életidegen dolgok felétek, amit sem nem értetek, sem nem használtok. Gratulálok, ilyen hozzáállásra nem is igazán tudok mit mondani, csak azt, hogy szívből remélem, hogy sosem kerültök hasonlóan semmibe vett helyzetbe, mint az eredeti sztoriban író lány - sem nőgyógyászaton, sem máshol, sem most, sem később mikor öregek és nagyon betegek lesztek.

belekotyogok 2012.03.24. 13:01:56

@Dr.laikus PhD: igen, azt használtam, csak közben újraindult a mozillám, és megszűnt linknek lenni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 13:05:19

@Növény: "Van az úgy, hogy az ember tudja" evidence based medicine

Mária 2012.03.24. 13:06:00

MI volt a probléma?

Egészen pontosan a betegség megnevezésére lennék kíváncsi.

Miért TITKOLJA a posztoló?

Miért vár együttérzést, ha ír egy manipulatív posztot, amiben még csak azt se árulja el, hogy mi volt a baja?

karcsibácsi 2012.03.24. 13:09:44

@Növény:
"... undorítóak vagytok..."
Minden férfi undorító. (Sappho)

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 13:13:54

@karcsibácsi:

Rájöttem, hogy inkontinens vagyok...
Ne nevettessetek ennyit! :DDDDD

Mária 2012.03.24. 13:14:21

BREAKING NEWS:

Most látom, hogy az alapprobléma nem az, hogy a posztoló nem írta le a részleteket, hanem az, hogy talán NEM IS SEJTI, hogy a története megjelent a praxisblogon.

A posztoló ugyanis ide írta be a problémáját:

www.hazipatika.com/simple/hosp2010/sopron_erzsebet_oktato_korhaz?hid=111

felka 2012.03.24. 13:15:26

@Növény: igazad van. felháborítóak ez első kommentek.
nagyon rossz már szédülni a rosszulléttől, és akkor még nem is segítenek...ha elájul a váróban talán még át is lépték volna...szép hozzáállás.
amúgy igen, érezni ha nőgyógyászati a probléma, de ha mégsem jó a megérzés, arról sem a beteg tehet, tovább kell irányítani a megfelelő helyre bunkóskodás helyett.

jágör68 2012.03.24. 13:23:07

A "szédül" az csak egy tünet. A "rosszullét" az meg nem orvosi kategória.
Mitől van rosszul:
- hirtelen fellépő nem múló, mellkasi szorítás
-hirtelen fellépő légszomj
-hirtelen fellépő- korábban nem tapasztalt- szédülés
stb, stb.
A "rosszul van" hívásoktól tudtam mindig eldobni az agyam....

ujjujjuj 2012.03.24. 13:31:34

Nem olvastam végig a kommenteket, de nem értem a történet második részét. Az első rossz élmény óta magánrendelésre jár. Most viszont berohant a kórházba, és mivel ott nem látták el, várt másfél hetet. Nem értem, ha én ilyen helyzetbe kerülök, és megtehetem, hogy magánrendelésre menjek, akkor másnap kerítek egy orvost, aki magánúton megvizsgál.

belekotyogok 2012.03.24. 13:40:57

@Növény: én speciel nő vagyok, és gyakran nem értek egyet az itt kommentelő orvosok, egészségügyisek "szigorúságával", de tény, hogy az emberek furcsák. Van egy elképzelésük és nem hajlandók elfogadni, hogy szakmai szemmel nem egészen úgy van.

szabidoki 2012.03.24. 13:46:06

@Növény: csak egy apróság, ahogy már mások is írták, a felfázás eredendően urológiai probléma, nem nőgyógyászati... Én a sürgősségin elég sok nőt kezeltem már hólyaghuruttal, legtöbbjük nem tudta, mi a gond, csak bejöttek, hogy fáj meg görcsöl, meg izé...

mildi 2012.03.24. 13:47:26

@Növény: tudja egy frászt! (jesszusom)
az ilyet utálják az orvosok, aki tudja.
jártam már egy párszor orvost/ügyeletet különféle hasi fájdalmak miatt, de egyetlen dolgot tudtam csak, hogy hol és mennyire fáj. ja, meg ha ott megnyomja, akkor ordítani tudnék.
nem vagyok okosabb, mint az orvos. te sem vagy az, a posztoló sem az.
ezt kéne már észbe vésni.

belekotyogok 2012.03.24. 13:55:26

@felka: az ember hajlamos a jogos(nak vélt) felháborodását testi tünetekben megjeleníteni, illetve érzelmileg túlfűtötten kissé eltúlozni.

Ráadásul szeretnek sokan minden sokkal jobban tudni, mint az orvosuk=komplett diagnózissal és kezelési tervvel mennek oda. Erre mit lehet mondani orvosként?

(Mint ahogy margaréta87 is tudja, hogy a háziorvosok buták, és hogy akár telefonbeszélgetés útján 100%ig meg lehet állapítani a vakbélgyulladást.)

belekotyogok 2012.03.24. 13:58:23

@szabidoki: hát ja. valahol a biológiaoktatás lehet elszúrva, hogy az emberek többsége saját testének anatómájával sincs tisztában...tisztelet a kivételnek, mondjuk én sem tartozom a töksötétek közé, de egyszer én is belefutottam olyan alhasi görcsbe, amiről a végén kiderült, hogy csak egy kis "szél", nem pedig váratlan menstruációs előrejelzés.

felka 2012.03.24. 14:00:19

@belekotyogok: de hol olvastál olyat hogy a beteg megmondta mi a baja? csak alhasi fájdalma volt, hát nőgyógyászatra ment. ha megvizsgálták volna, kiderülhetett volna, hogy máshová kellett volna mennie.

"az ember hajlamos a jogos(nak vélt) felháborodását testi tünetekben megjeleníteni, illetve érzelmileg túlfűtötten kissé eltúlozni."

na ne már. én lettem már ROSSZUL, ájulással,kórházi folyosón, vizsgálatra várva, szerencsére azonnal lefektettek és szakszerűen elláttak.Jól esett.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.03.24. 14:03:44

aha. mert még véletlenül sem lehetett mondjuk méhen kívüli terhesség miatt átszakadt petevezetéke, és ebből szédülése, belső vérzése, vagy netalántán kismedencei gyulladása krónikus nemi betegségtől, vagy nem fertőződött meg valami hüvelyi genyával, amit az ember baromira jól tud, hogy nem a húgyvezetése ég, csíp és viszket, hanem a hüvelye.

mi lenne, ha a tiszelt, nőbetegeket komplett hülyének néző kommentelők egyszer az életben elfogadnák, hogy az orvosi diplomával nem rendelkező nőbeteg IGENIS TUDJA, HOL A HÜVELYE, ÉS HA FÁJDALMA VAN, MEG TUDJA KÜLÖNBÖZTETNI, HOGY A HÚGYVEZETÉKE FÁJ-E ÉS FOLYAMATOSAN PISILNIE KELL - UROLÓGUS, VAGY PEDIG A HÜVELYE, ÉS NŐGYÓGYÁSZHOZ KELL MENNIE.

a testrészek megkülönböztetését, és hogy hol fáj, a pisilőd, vagy a kakilód, vagy közte, már elvileg megtanuljuk gyerekkorban.

valószínűleg a mélyen tisztelt férfi kommentelők is meg tudják állapítani, hogy a farkuk fáj-e, vagy a heréjük, szóval kérem, ne nézzék a nőket ostoba teheneknek, köszönöm.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 14:03:55

@belekotyogok:

Na igen. Mennyire, de mennyire lehet tőle ájuldozni, nem kapni levegőt, hasító fájdalom...
Aztán egyszer csak megoldódik, feloldódik és jöhet a széntabletta. ;)

Sokorai_Atala 2012.03.24. 14:05:57

@mildi: jó mondjuk, nekem, amikor elszakadt az achillesem én tudtam,mi a baj. igaz láttam már egy párat (sport múlt, tesóm hajdanán sportorvos volt és sok mindenre felkészített) meg egyértelmű volt:) Az igaz viszont nagyon utáltak, amikor beugráltam a rendelőbe és közöltem, hogy elszakadt az achillesem. Mondták azt maga honna tudja (bár akár sebész is lehetnék civilben és onnan:)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.03.24. 14:09:16

mellesleg a legtöbb szexuális úton terjedő fertőzés tünetei pont ráillenek a beteg panaszaira, tehát teljesen logikus döntés volt részéről, hogy a nőgyógyászatra ment.

vanier (törölt) 2012.03.24. 14:10:59

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Én nő vagyok,de bizony volt már,hogy úgy éreztem,hogy a "méhem" fáj,pedig 4+ volt a vizeletem.Tehát felfáztam, erre meg a háziorvos is tud írni 1 antibigyot és kész, Ja és 1,5 évig tanultam anatómiát.

belekotyogok 2012.03.24. 14:11:50

@felka: nézd, már a levél első sorából süt egy rakás rosszindulat: az első nőgyógyászati vizsgálata rossz élmény volt, ezért a rendszert szidja.

Meg később írja, hogy "rövid vizsgálat"...Basszus, stopperrel mérte? Tisztában van az orvosi vizsgálatok protokolljáról? Ha túl alapos az a baj (a kint várakozók szempontjából mindenképpen), ha rövid - szubjektív - akkor az is gond.

A lényeg az, hogy nincs meg az alap bizalma azokban, akikhez fordul. Akkor miért megy oda? Innen az orvos már nem nyerhet.

Nyilván ha ő elalél a kórházi folyosón, akkor őt sem lépik át és rúgnak bele. És igenis van olyan, hogy hisztéria, amibe frankón bele lehet lovalni magad.

Sokorai_Atala 2012.03.24. 14:12:11

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: van igazságod, én nő vagyok értem mire gondolsz, de ha e-miatt aggódott a beteg, akkor miért várt még 1,5 hétig, hogy bármilyen orvos lássa, ellássa?

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 14:12:39

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

Nem gondolom, hogy azt hinnék, nem ismeri fel a legfontosabb testrészeit és az elkülönült -egyértelmű- fájdalmait.

Azt írta, hogy WC-zés közben fáj, az nem a hüvelye, bár lehet a végbele.
10 napig lehetett alternatív módon kordában tartani - te mire gondolnál?
Máűr ha orvos vagy és kizárod, ezek után, hogy nem volt méhen kívüli terhessége, nem volt szorulása, igaz nem írta meg mi volt a baja.

Nem azt írta amiről szó van, ami igenis probléma. Sürgősnek ítélte a fájdalmát, elmondta a panaszait, nem mondták meg hová forduljon, a háziorvosát sem tudja felkeresni ha azonnali segítségre szorul. Vagy, nem ítélték sürgősnek.

A végkifejletből meg egyértelmű, hogy annyira azér nem vót sürgős.

Minden komment ebből következik.

vanier (törölt) 2012.03.24. 14:12:58

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Uff ,te most jól 'lenemibetegzted' szegény posztírót. Most nagyon vihogok:)).

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 14:15:15

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: kedves hozzá nem értő kommentelő: a húgyvezeték az a vesemedence és a húgyhólyag között helyezkedik el, a retroperitoneumban, tehát nem a hüvely közelében. a fájdalma jellemzően egy elakadt kő miatt szokott jelentkezni és nem kell folyamatosan pisilnie az embernek, max véreset pisil, ha bír.
ha ennyire intelligens a kedves levélíró hölgy, hogy ilyen dolgokat el tud különíteni: végbél, hüvely, húgycső akkor miért mert a nőgyógyászhoz? elvégre a hüvelye nem fájt

kutykuruty 2012.03.24. 14:17:08

Nem a cikkhez, csak arról eszembe jutva:

Pécsi bőrklinikával kapcsolatos. Férjemnek csütörtök estére csúnya sebek lettek a lábán és fájt is neki. Péntek reggelre még ocsmányabban néztek ki -vörös, duzzadt szabálytalan alakú, kidudorodó és nagyon fájlalta is.Elment a bőrgyógyászatra kocsival, hogy nézzék meg. Felhívtam kb. egy óra múlva, hogy mi van vele, és azt mondta, hogy nem tudták fogadni -időpontot kellett kérni, de azt mondta neki a betegfelvételnél a hölgy, hogy délután a magánrendelőben tudja fogadni a főorvos úr egyébként két hét múlvára tudja csak beírni. Én erre nagyon mérges lettem, amúgy egy birka türelmű nő vagyok - és meg is voltam ijedve, hogy mi lehet az a férjem lábán. Felhívtam őket telefonon és hosszas könyörgés után -hogy mégis, hogyan gondolják, hogy ilyen sebes lábbal és a komoly fájdalmakkal nekiindulunk a hétvégének és mi van ha rosszindulatú az egész -mert hát mi laikusok hajlamosak vagyunk mindig a legrosszabbra gondolni - és nagyon meg vagyok ijedve. Nekem már nem mondta, hogy délután főorvos úr magánban, hanem azt mondta, hogy várjak egy kicsit. És lett fél óra múlvára időpont. Azt hiszem megérezte a televon másik végén ülő hölgy, hogy nagyon el vagyok keseredve és mérges vagyok és segítséget várok.
Fél óra múlva már közösen ültünk a váróban és az adott időpontban be is hívták a férjemet. Övsömör volt a diagnózis -ami a lábán jött ki - és kicsit több mint egy hónapig volt vele fekvőbeteg, úgy, hogy közben naponta többször kellett kenegetni, tisztogatni a sebet. Sajnos a mai napig megvannak a barnás foltok -bár halványulnak, de szerencséjére fájdalom nem maradt vissza.

Korábban feszegettem, hogy mennyire fér össze a klinikai-kórházi munka és a magánrendelés. Itt minden doki azt írta, hogy összefér. Ez az eset volt az, ami bennem ezt megkérdőjelezte először. És utána még többször más esetek kapcsán. Közellátásból gyűjtött beteg magánrendelésre? hm... Végül is biztos piac.

Na, de nem ez volt a lényeg.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 14:18:53

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Uram Istenem!!!!
sorold kérlek szépen melyik nemi betegség okozza ezeket a tüneteket, különösképpen a hasi fájdalmat.
2 miáltal van olyan szakma, hogy bőr és nemibetegség (dermato-venerológia) ezért teljesen logikátlan, hogy valaki nőgyógyászhoz menjen a tripperével, elvégre a biztosítéktáblát nálatok a víz-gázszerelő javítja?

belekotyogok 2012.03.24. 14:20:59

@kutykuruty: ugyanez igaz szemészetre, vidéki kisváros. a háziorvos nem írhat fel semmi speciálisat, csak amit kb te is kiválthatsz a patikában. Szemészetre időpont 2-3 hétre van csak. Két eset lehetséges: magánorvos még aznap délután 5000-ért, vagy kivárod a sorod.

vanier (törölt) 2012.03.24. 14:24:17

@kutykuruty: "Korábban feszegettem, hogy mennyire fér össze a klinikai-kórházi munka és a magánrendelés. Itt minden doki azt írta, hogy összefér. Ez az eset volt az, ami bennem ezt megkérdőjelezte először. És utána még többször más esetek kapcsán. Közellátásból gyűjtött beteg magánrendelésre? hm... Végül is biztos piac."
Mosolyogtam, olvastam nem 1 helyen az a doki ,akinek nincs magánrendelése, annak azért nincs ,mert rossz orvos.
A legtöbb beteg pedig olyan szolgáltatást vár a közellátásban,mint amit nyugaton csak a kő gazdagok kapnak fizetősben.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 14:28:34

@kutykuruty: igazán bőrgyógyászati sürgősség nincs, ezért civilizált országokban bőrgyógyászati osztály sincs (max egyetemi klinikákon)
van olyan bőrbetegség mely sürgősségi beavatkozást igényel (pemphygus) de ennek a kezelése is intenzív terápiás feladat.
az övsömörnek olyan "komplex" a kezelése, hogy azt háziorvos is simán el tudja végezni, ezért is nem képez sürgősséget, jellemzően a lábon NEM jelentkezik, néztek varicellavírus ellenes IgM antitest títert? vagy varicella DNS szint mérést PCR-rel? ha nem akkor biztos, hogy az volt?
a bőrgyógyászaton is TVK van, bizonyos számú beteget láthatnak el naponta, mivel mint írtam bőrgyógyászati sürgősség nem létezik, így ennek 100%-a előjegyzéses alapon folyik. akinek nem tetszik az előjegyzés, az mindenütt a világon magánrendelésre megy, persze jó helyen ennek az árát állja a magánbiztosító, ha nincs ilyen a kedves betegnek akkor a saját pénztárcája

belekotyogok 2012.03.24. 14:31:26

@vanier: ha ezt most komolyan kérdezted, akkor talán az, legyen akut és krónikus rendelési idő.

Én, betegként, ezt látnám alkalmasnak. (Fogalmam sincs, hogy orvosi-munkaszervezési szempontból ennek mennyi realitása van.)

vanier (törölt) 2012.03.24. 14:39:33

@belekotyogok: .
Korrekt válasz.
Viszont ,nincs elég orvos. Nagyon sok beteg, viszont azt szeretné, a doki éjjel nappal dolgozzon,a felborulásig, gyakorlatilag ingyen. Az aki,feláldozza a szabadidejét, ha már a családját házastársát megrabolja, legalább ne ingyen tegye.

IrishOak 2012.03.24. 14:39:39

Szép Napot:-)
Most erre mit lehet mondani?Kedves fiatal felnőtt lányka, a mamád hol volt, amikor 17 évesen kerestél nőgyógyászt? Ha ott egy őszinte beszélgetés van a női élet "gyönyöreiről" akkor talán minden másképp alakul.
Ha nagyon rosszul van az ember, és 'hóóót biztosan azt érzi, hogy nőgyógyásznak kell azonnal látnia, akkor abban a pánikban tuti valami pasi nemi szerv vélt következménye közrejátszik.Így meg, hogy gyorsan lássanak el, és már szaladok is dolgozni,mintha semmi nem történt volna, nekem valahogy ez szimatom;-)
De azért ezzel vigyázni kell ám, mert az egyszerű fertőzéstől a legcifrább dologig bármi lehet.De ettől függetlenül tessék járni évente HPV szűrésre!ez nagyon komoly dolog)
Egyéb esetben meg a sürgősségire,ott majd eldöntik, hogy hányféle orvos nézze meg,és bejelentkezés nélkül azonnal sorra veszik, míg ki nem derül, hogy mi is lehet.

Bőrgyógyász, meg nem nőgyógyász.. az már igaz:-))De van, hogy a bőrgyógyász a rossz, és a nőgyász a jó, tudok olyan sztorit is.

No mindenképpen jobbulást,HPV-re meg tessék bejelentkezni, nem ám majd pár év múlva sopánkodunk egy III-as eredményen.Mert fiatalon nem jut eszébe magától egy lánynak a cudar jövő... a saját felnőtt lányomat is ellenőriztem, míg nem lett természetes a dolog.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 14:40:34

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Ne már!
A pemphygus mióta intenzív terápiás betegség?
Itthon bőrgyógyászati.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 14:43:32

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Komolyan már.
Én, pedig laikus vagyok 3 nem typusos övsömört láttam.
Kiterjedéstől és valóban betegség helyétől függ, hogy befektetik-e kórházba, mert erősen fájdalmas kórság.

IrishOak 2012.03.24. 14:43:33

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

"elvégre a hüvelye nem fájt"
- az nem biztos, csak nem írta le.Lehet, hogy pont azért ment célirányosan, mert "biztosra vélte"hogy csak az lehet a baj forrása.;-)

belekotyogok 2012.03.24. 14:48:24

@vanier: persze, ezért hangsúlyoztam azt, hogy az én szempontom szerint ez jó megoldás lenne.

Talán az is egy megoldás lehetne, hogy hirtelen beesőknek lenne a rendelés utolsó órája (vagy épp első) fenntartva.

Mintha nagyon régen mifelénk alkalmaztak is volna valami ilyesmit valamelyik szakrendelésen: voltak korán reggel a "szurisok" meg "a csak receptesek", és utána a többi.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 14:49:10

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Ja és a pemphigus gyűjtőnév, ölég sok hólyagos betegség van ami ennek a bajságnak a változatai.
Nagyon elhanyagolt kell legyen, ha intenzív a vége akármelyiknek is.
Nagyon hamar észlelik - ami nem ritka - és kezelik, de tény hogy egy idő után bele is lehet halni.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.03.24. 14:49:14

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

valóban, bocsánat, húgycsőre gondoltam, és húgyvezetéket írtam, meaculpa.

hát nem is tudom, mondjuk a gonorrhea.

kutykuruty 2012.03.24. 14:49:22

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
tudod nem vagyunk orvosok. azt láttuk, hogy a lábán nagyon ronda nedvedző sebek jönnek elő a semmiből. Mégis, kihez mentünk volna úgy elsőre? Nekem a bőrgyógyász jutott az eszembe, mert hogy a bőrön jött elő hirtelen seb.
Az, hogy ez övsömör, fel sem merült bennünk, hiszen mint te is írtad, jellemzően nem lábon szokott kijönni.
Hát ez nem a jellemző volt, mert ott jött ki. Ráadásul nekem is volt már, de nálam egy -nem bőrgyógyász orvosnő mondta, hogy a melltartóm pántjánál fejlődik némi övsömöröm...én meg azt hittem, hogy csak kidörzsölte a pánt és annyi. Nekem ennyire enyhén jött ki. Anyukámnak a tippilkus helyén -körbe a mellkas alatt tipikus égő fájdalommal.
Én azt már meg nem mondom - jó pár éve volt, hogy néztek-e antitestet , de a háziorvos -aki egy nagyon jó és gyakorlott dokinő - is megerősítette a diagnózist.
Ja és igen egyetemi klinikán volt, mint írtam is.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 14:49:46

@Dr.laikus PhD:
1 hát az halálos is lehet, teljes epidermolízis fölülfertőzéssel, magas a halálozási rátája. azt írtam ha osztályos kezelést igényel akkor az már intenzív terápia. ambulánsan persze, a dermatológus feladata.
2 milyen a nem típusos övsömör? a fájdalom nem felvételi indok, a fájdalomcsillapítás az ambulánsan is elvégezhető. ha meg nem akkor fájdalmat csillapítani nem biztos, hogy bőrgyógyászati osztályon kell, jó arra bármelyik, még az elfekvő is.
3 hát ha nem írta le akkor nem is tudjuk, abból az infóból gazdálkodunk amit megadott: egyszer bejött hozzám egy gyerek, hogy leesett a robogóval, megütöte a térdét, megrögönyöztük, semmi. pár óra után visszajön a szüleivel, nekem áll az anyja, hogy a fejét miért nem röntgeneztem meg? mondom mert egy szóval sem említette, hogy megsérült volna. erre az anyja, hogy: de gondolhattam volna

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 14:54:20

@kutykuruty: jellemzően érző idegek lefutása mentén jön ki (a bordaközti idegek mentén a leggyakrabban), ezért furcsa a lábszár. fő, hogy meggyógyult

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 14:58:13

@Dr.laikus PhD: szerintem a gond, hogy egy csomó hólyagos kórra ráfogják, hogy pemphygus. az igazi pemphygus csak 3-4 formába sorolhat.
amíg be nem bizonyították, hogy ez egy autoimmun betegség amelyben a desmoglein ellen antitestek termelődnek, és ezáltal a bőr felső rétege hólyagosan leválik, addig minden hólyagos kórságra ezt a nevet használták, ez 1964 ben volt :D
ha nagy területeken válik le a bőr az olyan mint egy nagy kiterjedésű II fokú égés, a nagy égés meg intenzív terápiás ellátásra szorul

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 14:58:33

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Ahogy írtad, hogy a lábán nem lehet.
Lehet. Én láttam, arcon, szemen és szemben, háton és a farokon, lábfejen.
Ez már több, mint a deréktáji és onnan kiinduló.
Én is feküdtem kórházban az első héten a teljes kifejlődésig együtt beteggel.
A falat kaparták fájdalmukban.

Itthon a pemfhigusok nem szoktak annyira elhanyagoltak lenni, pont azért mert jó a bőrgyógyászati szakellátás.
Kórházban fekszenek, nem intenzíven, a tesztelés idejére. Krónikus betegség, lehet vele élni, de az elején bizony és később sem fogja se háziorvos, se körzeti bőrgyógyász felügyelni.
Specialista kell hozzájuk.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 15:02:25

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Itthon az ellenkezője igaz.

Lehetsz hólyagos a fejed búbjától a talpad közepéig allergiának vélik.
Akkor is ha tojásnyi hólyag van a hátán több kicsivel együtt, az mindegy.
Kevesen foglalkoznak vele és még kevesebben ismerik fel.
Ha viszket, márpedig némelyik tud az orgazmusig is viszketni, pláne. :D

kutykuruty 2012.03.24. 15:04:47

Bizonytalansághoz:
két napja nagyon fájt az oldalam derékmagasságban. Azt gondoltam meghúzódott, de csak nem akart múllani. Pontosabban nem is nagyon fájt, hanem idegesítően, tompán. Aztán pár óra múlva eszembe jutott, hogy talán a vesém az. Két napig tűrtem (igaz görcsoldó ás fájdalomcsillapító kombóval, ami lehet, hogy felesleges is volt), aztán mikor kigondoltam, hogy ha nem múlik el másnapra sem, akkor megyek dokihoz - volt már vesegörcsöm is, meg vesemedence-gyullaldásom is. Elmúlott. :-)
Most aztán nem tudom, tkp. mi is volt, de igen csak égtem volna, ha mondjuk azonnal rohanok a dokihoz, aki kideríti, hogy csak meghúztam az oldalamat. Higgyétek el kedves dokik, a betegnek sem könnyű ám eldöntenie, hogy mikor menjen orvoshoz és mikor ne, illetve meddig várjon. Legalábbis nekem örök dilemmám. :-)

Ha korán megyek (és esetleg orvosilag bizonyíthatóan ok nélkül - akkor hisztis beteg vagyok.
Ha későn, akkor meg felelőtlen.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.24. 15:08:38

@Dr.laikus PhD: nem írtam, hogy nem lehet, csak nagyon nem jellemző, mert ott nem nagyon van tisztán érző ideg, az összes többi amit leírtál az Ok, ott van tisztán érző ideg. én nem kétlem, hogy volt ilyen baja valakinek, csak azt, hogy nem-e más volt és ráfogták az övsömört, azért is kérdeztem, hogy ez egyértelműen be lett bizonyítva, vagy csak ráfogva?
súlyos esetben nem kell azt elhanyagolni, leesik az immunitás oszt huss leválik a fél bőre a betegnek, elveszít vele vagy 10 liter vizet majd fölül is fertőződik, azt már nem menti meg a dermatológus.

kutykuruty 2012.03.24. 15:16:08

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Nem emlékszem, hogy volt-e vérvizsgálat -gyakorlatilag szegénykémet egész nap ápolni kellett - kenőcs, tisztítás, kis simi -mert nagyon fájt a lába. Egy hónapig csak azért kelt fel, hogy WC-re menjen és óvatosan lefürödjön. szóval az is lehet, hogy nem volt az is, hogy igen.
Viszont azt tudom, hogy abban az időszakban lelkileg eléggé padlón volt, pluszban még erős stressz is érte, tehát az imunrendszere szerintem szabadságolta magát.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 15:17:12

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Egyéb pemphigus kórformák

Pemphigus seborrhoicus, pemphigus vegetans, pemphigus herpetiformis, braziliai pemphigus néven ismertek. Az előző formák ritkább klinikai variációi (2, 4).
:DDDD

Na, azééér...

De csak viccölök, én nem értek ehhez, ennyit tudok róla, meg még egy picit.

Na többet, mint amit a háziorvosoknak előadott a professzor asszony.

mildi 2012.03.24. 15:24:49

@Sokorai_Atala: nekem is volt egyértelmű bokarándulásom. páros lábbal szereltek le (foci :). mondtam is a dokinak. de ő inkább megröntgenezett, és utána mondta rá az áment, mert annyira be volt dagadva, attól félt, tört is esetleg.

2012.03.24. 15:34:09

@kutykuruty: Pécsi bőrklinika nos igen, nem épp a leg-betegbarátabb hely, már a várója is a '60-as éveket idézi és az épület is bulldózer-pozitív. Nade ettől eltekintve: ha annyira rossz, irány a sürgősségi. Utoljára (1 éve) a Megyeiben volt, most nem tudom.

kutykuruty 2012.03.24. 15:40:11

@ReignOfdark: közi, megoldódott. Évekkel ezelőtt volt az eset -akkor még nem volt sürgösségi.
Igazából mentünk volna akkor háziorvoshoz vagy magánbőrorvoshoz.
Csak nagyon be voltam rezelve, mert ritka csúnya volt a seb és férjem nagyon fájlalta is. És mint kiderült, okkal fájt neki. :-(
Azóta a foltok egyre halványodnak, de látszanak még mindig.

karcsibácsi 2012.03.24. 15:44:13

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Most tényleg rohannom kell, egymás hegyén-hátán hevernek a betegek, csak egyetlen dolog megütötte a fülemet (jó kis képzavar)
Ami halálos lehet, az a pemphigoid. A pemphigus nem.

kutykuruty 2012.03.24. 15:47:03

@ReignOfdark: A mondandóm eleje alapján valóban úgy tünhetett, hogy a héten történt, de csak azért írtam a napokat, hogy jelezzem, hogy hétvége következett és annak nem akartunk semmiféleképpen ilyen állapotba nekiindulni. Nem szerettünk volna ügyeletre )akkor még az volt) menni.

aviva777 2012.03.24. 16:01:51

Nos, hát igen. Életszerű a posztoló által leírt helyzet, sikerült is nemrég hasonlót megtapasztalni. Erős hasi fájdalmak péntek este 11-kor, vélhetőleg nőgyógyászati panasz (igen, egy nő általában ezt be tudja lőni), irány az ügyelet, segítőkészség 0, orvos elé kerülés szinte esélytelen, szinte én szégyelltem magam az ötletért, fel is adtam a küzdelmet, egy hétvége szenvedés, a panasz persze tényleg nőgyógyászati volt (gyulladás), hát nem is tett jót neki az a két nap aszalás sem.

Hát mit tegyünk, roppant kínos, de H-P 8-18 órán kívül is támadhat olyan bajunk, amivel jó azért minél előbb orvoshoz kerülni.

Az első pár kommentelő akadémiai fejtegetéséhez az urológia és nőgyógyászat összefüggéséről gratula – a rossz hír az, hogy ilyen panaszoknál a gond akár mindkét orvos asztala is lehet (erre találták fel az uroginekológiát amúgy), főleg egy komolyabb, esetleg krónikus fertőzésnél, szóval a posztoló logikus irányba indult a problémájával.

Attól meg persze még mindig lehetett vakbélgyulladása, méhen kívüli terhessége meg minden más életveszélyes baja is a betegnek, szóval hasi fájdalmakkal és rosszulléttel beteget nem illik kirúgni.

jágör68 2012.03.24. 16:22:42

@vanier:
Ismét csak a Kékszabadságban megjelent cikket tudom idézni:

"Egy minapi zártkörű szakmai fórumon a biztosítók képviselői arról beszéltek, hogy évente háromezermilliárdos az igény, amely az egészségüggyel kapcsolatos elvárásokban megjelenik, de az állam nem képes ezt finanszírozni."

Magyarul:
a derék pógárok 3000 milliárdnyi szolgáltatást várnak el- és befizetnek- -na igaz,csak kb 3,5 millióan belőlük:
760 milliárdot.
No meg állítólag 70 milliárd hálapénzt.
Már csak 2170 milliárdot köll összekaparni...

Forrás:
nol.hu/belfold/20120319-haborus_helyzet_a_korhazakban

És igen magán és állami szolgáltatást ha nem is teljesen- de részben szét kell választani. Kötelezni kell a magánszolgáltatókat, hogy a minimális költségű helyiségbérlésen, vizsgálaton kivül- szépen végezzenek el beavatkozásokat is- aminek a költsége ugye nagyságrndekkel nagyobb, mint a vizsgálatoké... Ne pedig mindent az agyonhasznált állami rendszerre rátukmálni... Csakhát ez olyan
-legális,
-szabályozott
-ellenőrzött formában kéne működjön,
-na és persze egy ici- picit többe kerülne (mint ahogy fentebb a biztosítók is látják)
azt meg a magyar nehezen viseli.
A Teszkóban meg a Méggya Márkba természetes a kapitalizmus- hogy annyit tehet a kosárba, amennyi pénze van- de az egészségügyben minden jár neki- és persze azonnal.

@aviva777:
Ügyeleten is tudnak antibiotikumot felírni- bár a nevében általában ott van a bizonyos SÜRGŐSSÉGI szó, amit a magyar a "várakozás nélküli, házhoz kihívható meghosszabbított rendelés" nek értelmez.
Már rég meg akartam kérdezni:
,úgy általában a betegektől-
mit takar a ROSSZULLÉT????
Hányingert? Puffadást?
Mert engem mondjuk a "rosszullét" a sok okoskodótól fog el.

Breki1971 2012.03.24. 16:27:48

Hát amit a hölgy elmondott, az már meg sem lep, mert hasonlón mentem ma keresztül!Németül tanítok, tolmácskodok az országhatáron, meg a rendőrségen, meg a bíroságon. Sajnos nekem is roszzullétek okoznak problémát, és ma a Szegedi 2-es kórház sürgösségi olytályára kellett bemennem, és már idegbetegnek is tituláltak, csak gyógyítani ne kelljen.(megjegyzem, hogy 2 diplomám van) Sajnos vagy a szívem mögött lehet valami a tüdömmel, meg nem jól zár eleve a szívbillentyűm. De nem csináltak rétegfelvételt, hogy kizárják a tüdőgyulladást, mert amikor először rosszul lettem akkor az ügyeletes orvos tüdőgyulladást diagnosztizált! Hová menjek, amikor az asszisztens aki mérte a vérnyomásomat, azt mondta, hogy csak akkor menjek be legközelebb hozzájuk, ha egy autó keresztülmegy rajtam!!! Az orvosok is úgy bánnak az emberrel, minta ők übermenschek lennének. Nem akarok általánosítani, mert tudom, hogy vannak becsületes orvosok is, de egyre kevesebben!!! Nem tudom, hogy ha őket éri valami betegség, akkor ilyen nagyvonaluan vennék a betegségüket! Akkor minek is akar a kormány fizetésemelést adni, amikor nem is akarnak már gyógyítani! Úgy látszik, hogy a Hippokratészi esküt már nem veszik komolyan az orvosok! Én csak azt kívánom minenkinek, hogy ha beteg lesz olyan orvos kezelje, aki komolyan veszi az esküjét, és gyógyítani is tud, nem csak szája van, és emberi hangon tudnak kommunikálni!!!! 2012.03.24-én.

aviva777 2012.03.24. 16:33:23

@jágör68: nem, ahogy látom, téged a rosszullét a betegektől fog el leginkább

amúgy ha megkérdezed, mit takar nála konkrétan a rosszullét, biztos szívesen elmondja

amúgy igen, biztos van az a kategória, aki éjjel 12-kor köhög kettőt, és kihívja az orvost - az itt leírt esetekkel nem nagyon látom a párhuzamot

és igen, a befizetett TB-ért elvárom, hogy ellássanak, ha 5 évben egyszer TÉNYLEG szükségem van rá

jágör68 2012.03.24. 16:38:47

@Sintérmunka:
Ismét kérdés- MI AZ A ROSSZULLÉT????????
Torokfájás, hányinger, hányás, mellkasi szorítás, fulladás?
Gondolom a szívbillentyű- probléma mitralis prolapsus akar lenni- ami okoz kellemetlen mellkasi szorítással, szívdobogásérzéssel járó tüneteket- azonban nincs mögötte valódi szervkárosodás.
Ha ezt eddig nem magyarázták el, hogy ezekkel sajnos együtt kell élni, az viszont az ő számlájuk.
De valószínű nem kib*szásból, hanem túlhajszoltság miatt.
Ha meg betartanánk a hippokráteszi esküt az urológusok nagy része munka nélkül maradna és az esemény utáni tabit se osztogathatnánk 2 marékkal.

kutykuruty 2012.03.24. 16:39:15

@Sintérmunka:
Szerintem olvasd el még egyszer amit írtál.
1. az "idegbetegségnek" semmi köze sem a diploma meglétéhez vagy nem létéhez
2. attól mert leírod, hogy nem általánosítasz, attól még azt teszed
3. megelőzve a többieket: már régen nem tesznek hippokrateszi esküt (tudtommal)
4. Van ténylegesen is sok hiba mind a rendszerben, mind az egyéni munakmorállt illetően -mint itthon szinte minden területen, elég lenne konkrétumokat leírni közhelyek helyett.
5. Jobbulás.

kutykuruty 2012.03.24. 16:43:12

@jágör68: Szerintem pontosan azért van ott az orvos, hogy megkérdezze a beteget -aki nem képzett orvos, sem nővér és csak annyit tud, hogy ritka szarul érzi magát: hogy mondja el mit érez. Ne adj isten még rá is kérdezhet dolgokra, hiszen a betegek sokszor elfelejtkeznek tünetekről. Vagy azért, mert számára az már mindennapos vagy azért mert azt gondolja annak a tünetnek semmi köze a többihez vagy szimplán csak feledékeny vagy szorong.
Szerintem az orvoson múlik, hogy ki tudja-e "húzni" a betegből a panaszait vagy sem. Ritka kivételtől eltekintve és ez is része a gyógyítás folyamatának.

jágör68 2012.03.24. 16:46:01

@aviva777:
Aha. Világos, csak a TB- egyébként nem TB, egészségügyi járulék- nem a te neveden van, szépen külön számlán, hanem abból rohangál a homelessekért a mentő, meg a romasorra az orvosi ügyelet.
Akik nem nagyon fizetnek semmit, de nekik is ugyanaz jár, mint a fizetőknek.
El kellett volna olvasni a Tákolmányt '89- ben, hogy az bizony még mindig kommunizmust garantál bizonyos szolgáltatásoknál- miközben pedig kapitalista- sőt rablókapitalista viszonyok uralkodnak mindenütt.
De persze erről is az orvos tehet.

jágör68 2012.03.24. 16:50:14

@kutykuruty:
Világos, csak akkor ezt bizony meg kell fizetni. És biztosítani a megfelelő munka/eszköz6személyzeti feltételeket.
Lehet persze a fentebb említett 3000 milliárdnyi szolgáltatást elvárni- 760 milliárd "TB"- befizetéssel- csak akkor előbb- utóbb majd a portás fogja rangsorolni a betegeket- de lehet még az se vállalja ennyiért...

kutykuruty 2012.03.24. 16:55:28

@jágör68: Nem világos, hogy mit kell megfizetni.
azt, hogy az orvos részletesen kikérdezze a panaszairól a beteget? Nem része alapból a munkájának?

És igen, már sokadszor írom és fenntartom a véleményemet az orvosok tisztelete mellett is -sőt kimondottan felnézek rájuk -: ebben az országban a legtöbb szakma alul fizetett. Ez van.
Sokkal nagyobb bajnak tartom azt, hogy gyakorlatilag lehetetlenség barmit is átszervezni bárhol - tehát nem csak az eü-ben - ha az egyébként egzisztenciális érdekeket sért.

vanier (törölt) 2012.03.24. 17:00:28

@kutykuruty: Melyik ennyire?
A kazánszerelő 35 perc munkáért kér 22500-at. A fodrász heti 40 óra melóval nettü 350-et keres ,az osztály vezető fóorvos meg nettó 160-at kap heti 80 óra munkáért. Az utcaseprő többet keres,mint a szakorvos.

kutykuruty 2012.03.24. 17:01:26

@jágör68: És el ne felejtkezzünk már arról, hogy azoknak a betegeknek a nagy része is alulfizetett, akiktől amúgy az egészségügyben dolgozók két féle módón kapatnak több fizetést: vagy adó formájában -tehát az alul fizetettek még jobban alulfizetettek lesznek vagy hálapénzből. Legjellemzőbb, hogy a kevesebbet kereső beteg ad pénzt a nála többet kereső orvosnak. Nem faramuci?
A gazdagabb réteg ugyanis megengedheti magának a magánorvoshoz-klinikára menést-járást és ott pedig nincs hálapénz. Viszont magasabb fizetés van. a jobban kereső réteg piacképessége miatt.

kutykuruty 2012.03.24. 17:05:53

@vanier: Ugye ezeket te sem hiszed el, hogy egy fodrász 350 ezer nettót kap? (ha csak nem valami menő szalonban)
az utcaseprő példától meg rosszul vagyok, mert hihetetlenül demagóg. Ha így akarnánk sorba állítani a szakmákat és fizetés csoportba rangsorolni....hát lenne nagy kalamajka. Azért kérdezz meg pár tanárt, eladót, biztonsági őrt vagy akit csak akarsz. Talán csak a banki réteg és szolgáltatásban dolgozók vannak normálisan megfizetve. És ez is erősen régió függő.

jágör68 2012.03.24. 17:06:08

@kutykuruty:
Nem egészen neked szántam de mindegy.
És alapvetően NEM a bérköltség, az amit MEG KÉNE FIZETNI címszóval leírtam.
Hanem, kéne:
- minden nagyvároban új, XXI. századi feltételeknek megfelelő kórházi központokat építeni
- XXI. századi felszerelést beléjük
- megfelelő, 3-4 hónapi tartalékos gyógyszerellátmányt
- és persze megfizetni a dolgozókat is, de az a költség semmi az előbbi 3- hoz viszonyítva.
Ugyanis az orvosi ezsközgyártó cégek nem Keckseméten, meg Győrben vannak, hanem Német- Svéd- Franciaországban, Kaliforniában stb.
Ahol minimu 1200 EUR- os minimálbérért állítják elő az amúgyis is piszkosul drága technológiát. És gondolom szabadalmi díjakat is kell szépen fizetni, nem egy esetben.
Na ez lenne benne a fentebb említett 3000 milliárdban.
Ebből a bérköltség nem több, mint 300- 4000 milliárd, ha a szakdolgozóknak is emberi fizetést akarnánk adni.
Ez a kapitalizmus. Nemcsak a Méggya Márkba működik, hanem az egészségügyben is.
A St Jude- tól nem ingyen kapjuk a szívbillentyűket, ballonpumpákat.
A Philips se ingyen adja a milliárdos CT, MR- készülékeket.

vanier (törölt) 2012.03.24. 17:06:19

@jágör68: Most eszembe jutott az a kommentelő, aki 1 kis elesésre is CT szeretne.
Se eszköz, se személyzet. Ez a fizetésemelés is csak olaj a tűzre.

aviva777 2012.03.24. 17:08:23

@jágör68: Szerintem ez most szimplán mellébeszélés. Nyilván nem az orvos tehet a magyar egészségügy problémáiról. Van viszont, amiről tehet, például hogy emberi hangon szóljon a beteghez, esetleg ha az illető bevánszorog a problémájával a kórházba - ami nyilván azért utal rá, hogy tényleg ROSSZUL érzi magát, bármit is takarjon ez a homályos fogalom -, ne pattintsa le totális közönnyel. Az a gond, hogy nálunk a "nincs rá pénz" mindig jó kifogás olyasmire is, ami nem pénzkérdés.

kutykuruty 2012.03.24. 17:11:26

@vanier: Amúgy van jó pár orvos barátom és barátnőm. Szerencsére mindegyik magas életszínvonalon él és meg is érdemlik. Sokat tanultak és jó szakemberek. Nem mellesleg jó emberek is. Eszük ágába sincs elmenni külföldre, mert itthon is megbecsülik őket. A szakma is és a betegek is.

Ettől még tudom, hogy a kezdő orvosok bére kevés, de mindig is kevés volt aztán lett jobb. És minden látszat ellenére én is megalázónak tartom a hálapénzt mert az kicsit olyan kegy gyakorlásnak túnik a beteg részéről, nem beszélve arról a betegről, aki ha egyszer fizet, azt gondolja, hogy egy életre megvásárolta a "dokit" és onnantól annak haptákba kell állnia és mindent eldobnia a kezéből, ha ő - a beteg - méltóztatik megjelenni. Ide vezetett a hálapénz rendszer.

vanier (törölt) 2012.03.24. 17:12:38

@kutykuruty: Nézd, a tanárokról volt már 1 vitám nem is rég.Belőlük van 165 000, 10 gyerekre jut 1.
Orvosból van 28000 valamivel kevesebb,mint 10 millióra. A biztonsági őr meg azért nem hivatás. Elég hozzá 1 tanfolyás.Nem értem miért természetes az,hogy az orvos annyit keressen dupla annyi melóval,mint 1 tanár,mikor mindenhol a dokik keresnek többször annyit ,kivéve kis hazánkat?
Az utcaseprő miért demagóg? Így van és ez szégyen. Nekem jut full drága fodrászszalonra,de a fodrászom ennyit keres.
Addig amíg az emberek nem ismerik föl itt hogy mekkora a baj a gondolkozásukban,addig itt nem lesz jó egészségügy.

vanier (törölt) 2012.03.24. 17:15:28

@aviva777: De pénzkérdés,mert hulla fáradt és épp 5x annyit melózott,mint törvényesen szabadna, de még így is ellát áldozatot hoz és meg is van a köszönet érte:(

kutykuruty 2012.03.24. 17:15:57

@jágör68: És akkor most felébredtél, ugye?
Te is tudod, hogy ilyen helyzet nem monstanában lesz nálunk.
Egyébként férjem egyik barátja speciális orvosiműszereket gyárt -pl. elekktromikroszkopokhoz való stabil asztalt -nem tjudom mi a szakmai neve - és nem igazán gazdagodott meg a tevékenységéból Pedig már közel 30 éve van a piacon. Valamit nagyon rosszul csinálunk ebben az országban.

jágör68 2012.03.24. 17:17:02

@aviva777:
Sajnos nem mellébeszélés.
Már réges- rég túl vagyunk azon a ponton, hogy simplán:
-jóindulatból
-meg emberi hangból

lehessen az egészségügyet működtetni.
Megnézném én azt a versenyszférás céget, ahol ugye az év minden napjának minden percében szolgáltatást kell nyújtania- nem elegendő személyzettel- ráadásul a fentebb említett 4x- es valódi költségek mellett meddig működne a bolt jóindulatból meg emberi hangból...

vanier (törölt) 2012.03.24. 17:18:03

@kutykuruty: Nekem meg orvos a családom 1 része és egyáltalán nem él jó színvonalon,mert olyan lükék,hogy halálra dolgozzák magukat a közegészségügyben és van olyan testvérem aki már elment ,mi is el fogunk jövőre, a másik testvérem is most gondolkozik ezen.Az összes barátunk is.

jágör68 2012.03.24. 17:20:23

@kutykuruty:
Erre írtam, hogy itt rablókapitalizmus működik.
Csak a rövidtávú lopás megy.
Sajnos nem lesz itt ébredés, amíg ugyanazt a x@rt leöntik hol szocialista- liberális- nemzeti maszlaggal és a nép tapsikolva örül neki, 4 évenként...

kutykuruty 2012.03.24. 17:28:27

@vanier: a barátaim-barátnőim is klinikumban dolgoznak és egyiknek sincs magánrendelői-magánklinikai praxisa a klinikum mellett.
Illetve az egyik barátnőm -ő aneszteziológus - vállalta a kötelező klinikumi ügyeletek mellett számlásan altatást, intenzív ellátást.
a többieknek ez sincs. és mégis tényleg magas életszínvonalon élnek. Megérdemelten. Csak sajnos nem tiszta teljesen az a pénz. Hálapénz, orvoslátogatóktól kapott ajándékok, konferenciák, kicsit átkódolt kórlapok. Megjegyzem olyan is van (nem is egyszer), hogy a beteg érdekében írnak egyébként nem létező betegséget diagnózisnak, hogy megkaphassa a páciens a sokkal olcsóbban hozzájutható gyógyszert. És beszélgetnek a betegekkel, hozzátartozókkal. Na jó, ők is elröhögcsélnek a műtőben vagy egymás közt felevelenítve mókás eseteket, de nem istenek, csak jó és hivatásukat tisztességgel ellátó orvosok. aki pontosan tudják, hogy vannak köztük olyanok, akik nem valóak erre a gyönyörű pályára. De azok vannak kevesebben. sokkal de sokkal több a magára és a szakmai tudására büszke orvos aki nem is akar "leégni" sem maga sem a többi orvos előtt.

kutykuruty 2012.03.24. 17:30:40

@jágör68: Ebben moist tökéletsen egyetértünk.
sokszor gondolkozom el azon, og ymilyen gazdag ország is vagyunk mi, ha túl tudjuk élni az állami sikkasztásokat, a hatalmas bürokráciát, az adó csalásokat stb....Ha mindennki tisztességgel tenné a dolgá - no jó, ne legyünk naívak, nemmindenki de 80% - akkor ez az ország maga lenne a kánaán.

orulet 2012.03.24. 17:39:41

Sajnos, kis hazánkban ez egyre reálisabb, létező probléma. Az emberek dolgoznak két-három, sőt több munkahelyen reggeltől estig, és orvoshoz csak este, vagy ügyeletben juthatnak, sürgősségire.
Talán készíteni kellene egy hiteles statisztikát, és áthelyezni a háziorvosok rendelési idejét mondjuk délután hattól éjjel kettőig :))

kutykuruty 2012.03.24. 17:43:47

@orulet: Te ismersz olyant, hogy hiteles statisztika???
Most írok egy példát a leterhetség számításról. Direkt nem eü-it:
szükségem volt egy nyomtatványra. Be kellett mennem a Hivatalba, ahol kellett húznom egy sorszámot. Aztán a több irod közül az egyikbe hívószámmal beívtak és elvettem magamnak a pultra előre kihelyezett nyomtatványt.

Staisztikailag én is egy fő ügyfél voltam.

kutykuruty 2012.03.24. 18:09:35

@vanier:Drága vanier, ha neked jut olyan drűga fullos luxus szalonra, ahol a fodráászod keres nettő 350 e ftot, akkor gondolom az egészséged érdekében magánorvosra és magánklinikára is jut. ez esetben az ott dolgozó orvosok máris piaci értékő fizetést kapnak és nincs arra szükségük, hogy elmenjenek külföldre. ami egyébként egy kliniku,ban dolgozó orvos számára -főleg ha fontos neki a státusz és a tudományos fokozatokban való előrejutás - nem feltétlenül előnyös.

jágör68 2012.03.24. 18:18:35

@kutykuruty:
Nem azért, de pont itthon olyan q.. nehéz előrejutni..
Főleg, hogy az említett XXI. századi munkafeltételek hiányoznak a továbbfejlődéshez- legújabb irányelvek betartásához.
Neked se sok fogalmad van a hazai egészségügyi viszonyokról. Nem úgy van az, hogy mindenki automatikusan eléri az jóbarátaid megbecsülési szintjét.

SatuPad 2012.03.24. 18:19:21

@IrishOak: Szerintem pedig orvoshoz ment, nem erkölcsi tanácsadóhoz.

kutykuruty 2012.03.24. 18:29:57

@jágör68: tudom, hogy itt egy klinikai
városban jobb a helyzetük az orvosoknak, mint máshol.
Azt is tudom, hogy a barátaink meglehetősen spkat tanulnak és dolgoznka akár egy phd-ért és a kandidátusi fokozatést, vagy szimplán a aszkamai elprejutásért. (főleg, hog ysok helyen kihalálos alapon megy).
De azt is látom, hogy akiket mi ismerünk- a nem bartáunk, csak orovosunk gyermekorvos, háziorovs, szintén jól élnek. No nem milliomosként, de egyikük sem panaszkodik és szereti a hiuvatását. lehet, hogy én vagyok ilyen szerencsés, akik velük találkoziki.
ja és ismerek plasztikai orvost is -lévén itt van egy magánklinika, ahol plasztkai részleg is van. az ott dolgozó orvosok egy része kiegészítésként dolgozik ott, egyébként klinikumban van mások pedig egyszerre több kórháézban, magánrendelőkben dolgoznak. a szakmai előrejutáshoz kellő cikkeken dolgozi, konferenciákon résztvesz, halad a szakmájával, de nem az az elsődleges, hanem a pénzkereset. ezzel sincs semmi baj. Ők sem mennek külföldre.
Megint írom: egy nem egyetemi városban biztos más a helyzet.

Azért annyira nem automatikus nekik sen, mert nagyon sokszor szakytják féélbe azért a szabijukat mert pl. egy olyan prof kéri fel műtétre, aki mjellett dolgozni -ls adott műtét - olyan tanukási lehetőség, amit nem hagyna ki. szóval rendesen megdolgiznak a karrierjükért.

kutykuruty 2012.03.24. 18:32:50

bocsánat, ezt nagyon kesze-kuszára írtam és elfelejtettem átolvasni elküldés előtt.

kutykuruty 2012.03.24. 18:47:41

@jágör68: Az egyik sebész barátunk kinn dolgozott Németországban egy új sebészeti eljárás betanulása miatt.
Ő maga mondta, hogy neki, magyar sebésznek semmi szégyellnivalója nem volt szakmai tudását illetően, sőt elismerték az ottani kollégái is. főleg a kreativitását. :-) Valahogy nem is akaródzott neki kinn maradni hiszen itthon is elismert szakember.

Ezek persze nem az én érdemeim, hanem az övék, én csak büszke vagyok rá, hogy ilyen embereket tudhatok a barátaim, jó ismerőseim közt. És mindennek ellenére bizony az én anyósom is meghalt rákban -mert van amikor nem lehet mit tenni.
És nekem is voltak rossz tapasztalataim orvosnál, mert nem szoktam visszaélni, de nagyon még élni sem a barátságukkal. na meg az orvosok nem is igazán szeretik, a egyik orvos "utasítgatja" a másikat. Érthetően

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2012.03.24. 18:58:43

lehet, már kérdezték előttem, de ha a kedves posztoló kibírhatatlan fájdalomtól szenvedett, miért nem ment be az ügyeletre? és utána hogy bírta ki bogyókkal? mi volt a baja? miért bunkó az asszisztens, ha nincs időpont, és ezért nem foglalt? miért nem ment el a háziorvoshoz? olyat nem láttam még, aki csak időpont alapján fogadja a betegeket, ugyanis ezt nem lehet.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 19:01:24

@jágör68:

Nem értelek!
Most már tényleg ugatsz külföldről, sokszor akkora marhaságot, hogy az ember füle ketté áll.
Olyat kérsz számon a betegeken, ami az orvos dolga.
Kérdezni kell, ez a diplo9ma része.
Neked is, sőt el is kell viselned Németországban az arab bevándorlókat.

Hagyd már abba! Itthon mindenki annyit fizet arányában, mint Németországban.
Nincs vizitdíj, pont azért amiért a Népszabadságot Kékszabadságnak hívod.

Vagy nyíltan, vagy burkoltan cigányozol, utálod az itthon rekedt szegény ebereket, uszítasz.

Maradj, olvass és csönd!
Te ne ugass Németországból haza!

orulet 2012.03.24. 19:16:27

@kutykuruty: Hát igen, ilyen a két db. receptes és ilyen a fél óráig vizsgálós beteg. Láss csodát, mindenki, mindenütt elégedetlen, ez egy ilyen nemzet:)

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 19:24:54

@orulet:

Egy fenét!
A betegek nagy része normális.
Az orvosok nagy része szintén normális, de mérhetetlenül kizsákmányolt és keveset keres.

Aki itt olvas szinte először szembesül evvel, nem hiszi, vagy egyszerűen demagóg és egy kalap alá veszi a diplomákat.

Nem gondolkodik, hogy valaki szakmakész 22 évesen, vagy csak kb.30 évesen.
Mindezt a saját pénzén, mert az oktatás az egyetem befejezése után nem ingyenes, de akkor még nem szakorvos az orvos, gyakorlata 0, kizsákmányolása maximális és sajnos egy szintig még törvényes is.

Ezért aztán aki kivándorolt megerősíteni önmagát idejön sebeket kapargatni, meggyőzni magát, hogy olyan betegeket hagyott itt akik nem érdemlik őt meg.
Ők is elhiszik, hogy akai ideír az az összese beteg.

Nincs mit egymás szemére vetni.

kutykuruty 2012.03.24. 19:39:00

@Dr.laikus PhD: Türelmetlen vagy.
Remélem nem vagy rosszul, nincsenek fájdalmaid.
(akik nem ismerik laikust, nem ironizálásnak szántam)

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 19:44:11

@kutykuruty:

Nem vagyok rosszul és jól vagyok teljesen. Köszönöm szépen.

Nem hiszem, hogy két év türelem nem volt elég és nem engedhetem meg én is magamnak, hogy megmondjam a véleményem.
Én a beteg aki ugyanúgy elmondja a másik nem betegnek, hogy nem gondolkodik normális módon.

Két éve olvasom, teszem helyre azt amit rosszul tud, cáfolom és nyelek.

Most telt be a bugyor.

kutykuruty 2012.03.24. 19:49:19

@Dr.laikus PhD: ok, persze, hogy jogod van hozzá, csak biztosan akartam tudni, hogy a témának és nekünk hozzászólóknak szól a kiakadásod (vagy nevezzük, aminek akarjukj)
És örülök, hogyj jól vagy.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 19:54:57

@kutykuruty:

Nem a témának, mert igazán soha nem arról beszélünk ami a gond, hanem kicsit mellé.

Nem minden hozzászólónak és nem minden ide író, oktató orvosnak.
Nekik minden hála és tisztelet.
Szeretnék harcolni a megbecsülésükért, de nem lehet, mert van valaki mindig aki a saját szakmájának csak rosszat tesz.
Tőle, miatta hiszi a mezei még nem beteg, vagy ritkán beteg, hogy rettegnie kell, ha egyszer nem lesz jól, hanem nem tudja mit érez, de rosszul van.

kutykuruty 2012.03.24. 20:04:47

@Dr.laikus PhD: Igen, vannak megkeseredett, sikertelen (vagy magukat annak megélő) emberek mindkét oldalon.
Én sem vagyok sikeres, de szerintem megkeseredett sem. De néha csak értetlenül csóválom a fejem.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 20:11:47

@kutykuruty:

Aki kiment az sikeresnek mondható.
Megbecsülik, megfizetik, egy kialakult, kimunkált rendszerű országba kerül, megvédik önmagától is, de a betegektől is.

Neki nincs miért és _etikátlan_ ilyen stílusban visszamutogatni.

Az, hogy ki a sikeres az minden a mihez képest.
Magadhoz, az elvárásaidhoz, a mások elvárásai szerint?

Ma hallgattam Czeizelt, hogy ki a géniusz és hányan vannak.

Ha úgy vesszük ők a sikeresek, őket utáljuk és ők viszik előbbre a világot.

Nem most, majd ha már mi akik gyűlöljük őket kihaltunk, mert a következő megérti és nem tesz be neki.
Igaz addigra már ő sem él csak amit létre hozott.

kutykuruty 2012.03.24. 20:18:12

@Dr.laikus PhD: Szorosan a témához: azon túl, hogy egyik vesszőparipám az egymással való szó értés - helytelen kommunikáció - hiánya, azon túl van még egy gondolatom, amit szintén odaírhatnék minden poszt után:
Teljesen mindegy, hogy ki vagy mi vagyok: eladó, tanár, látó, nem látó, orvos, mérnök stb...ha valaki segítségért fordul hozzám, akkor kutya kötelességem segíteni. a hogyan és mérték már a képzettségemen és a lehetőségemen múlik, de ami rajtam áll, azt emberi kötelességem megtenni. És ezek nem csak szép szavak. ha valaki megkér, hogy segítsek neki átmenni az utca túloldalára, akkor minimális kötelességem, hogy megtegyem. Ha nem vagyok rá képes -mert éppen most ment ki a bokám, akkor köteles vagyok neki ezt is megmondani és nem csak magára hagyni. Hogy tudjon mástól segítséget kérni és hogy érezze: nem hagytam magára, csak én sem vagyok a segíteni tudás birtokában.

Remélhetőleg érthető mire gondolok.

Dr.laikus PhD 2012.03.24. 20:26:16

@kutykuruty:

Hogyne. Értem.

Csak a segítés van akinek a szakmája, hivatása, megélhetése is egyben.

Ezzel visszaélni sem szabadna és elvárni is csak addig amíg még van ereje levegőt venni.

VaTi 2012.03.24. 20:41:31

@Növény: a nők tudják, h mi hogy és hol van bennük dologról jutott eszembe: szülés után a kórházban a szobatársam a köv agymenését adta elő (3 napig hallgattam): neki nagyon fáj a hüvelye, mert szülés után megkatéterezték és akkor tuti felsértették és elfertőződött, miatt büdöset is pisil. Meg van győződve róla, h oxitocin injekciót kell kapnia a problémára.
Szerinted sejtette, h NEM a hüvelyét katéterezik a pisiléshez? Szerinted megértette, elfogadta, h azért fáj, mert előtte nap tolt ki egy majd 4 kilós kölköt? Szerinted sejtette, h NEM a vaginájával pisil?
Pedig nő volt. Pont használta is az adott szerveit. Csak fogalma nem volt róla, h mi hogyan működik benne. Előtte meg sem álmodtam volna, h ilyen létezik.

vanier (törölt) 2012.03.24. 20:48:57

@kutykuruty: Nem olvastál..nekem nem telik flancos szalonra, átlag fodrászhoz járok.Orvos..a családtagjaim vagy barátaink gyógyítanak,ingyen, mint téged is.
Nem mindenki nőgyógyász vagy sebész. Nem mindenki képes tartani a zsebét,vagy nem mindenki képes megalázkodni.
Az orvoslátogatóktól nem sok pénzt kapnak, a húgom ugyanis az és tőle és a családtagjaimtól tudom,hogy mit kapnak a dokik. Legenda. Néhány toll,jegyzettömb, vagy esetleg ha jó előre bejelentik fizetik a kötelező továbbképzés regisztrációs díját.Ebből ugyan jól nem lehet élni.
Nem lehetnek igaz barátaid,ha ilyeneket írsz róluk.

vanier (törölt) 2012.03.24. 20:50:24

@kutykuruty: Külföldön könnyebb előre jutni...

kutykuruty 2012.03.24. 20:53:08

@Dr.laikus PhD: Joga van megmondani mindenkinek, hogy ő már nem tud segíteni de forduljon ide és ide...ez is segítség.
De az sem lehetetlenség, hogy ha egy épképzláb és látó, halló ember megkér, hogy segítsek neki átmenni az út túéoldalára, akkor megmondjam neki, hogy semmi okát nem látom annak, hogy ne tudna átmeni egyedül és nincs szüksége segítségre. Ez nem segítség nyújtás elmulasztása, hanem az engem hülyének nézés kivédése.
Szerintem.

vanier (törölt) 2012.03.24. 20:57:04

@kutykuruty: Külföldön könnyebb előre jutni...@Dr.laikus PhD: Pedig a betegek nagy része hmm. A testvérem orvoslátogatü,azt mondja el vannak keseredve az orvosai,aki addig úriember volt soha 1 illetlen szó ki nem esett a száján minden mondatát baszd....el kezdi...s nem csak a kevés pénz miatt.Az emberek őket rugdossák,mert nem csak ingyen jár minden,hanem még a beszólogatásra is joguk van,mert fizetik a TB_t.

kutykuruty 2012.03.24. 21:01:32

@vanier: " Nekem jut full drága fodrászszalonra,de a fodrászom ennyit keres.
"

Te írtafd és erre reagáltam.

ja...toll...ne nevettess...

a többire meg nem is reagálok, mert már személyeskedésbe menne át.
a lényeg: én tudom, hog ymiulyen jó barátaim.

esztike7 (törölt) 2012.03.24. 21:08:04

Bár kissé felelőtlennek tűnik a posztoló, különben nem várt volna másfél hetet, de sajnos a nőgyógyászoknál (éppen a párhuzamos magánrendelések és a hatalmas összegek miatt) az utcáról beeső beteget "szokás" félvállról venni. 17 évesen meg pláne, és ilyenkor még a "na ez is csak egy k..." is érződik az orvos szeméből. Nőgyógyászati problémával ezért épeszű ember akkor is magánorvoshoz megy, ha cserébe 2 hétig üres kenyéren él, és ott a 17 éves lány sem lesz k..., hanem mélyen tisztelt fizető páciens, és a fenti meg nem nevezett kórt is azonnal kezelték volna. Ezzel sajnos sokan visszaélnek. És ugyanez a helyzet az ügyeleten szüléssel is.
Egyébként meg függetlenül attól, hogy ítélték meg a panaszait, megvizsgálhatták volna, vagy átirányíthatták volna másik orvoshoz, pl. háziorvoshoz, mert ha másnap mégis a mentő viszi be, akkor nagy bajba is kerülhettek volna, hogy nem látták el.
Csak mondanám, hogy nagymamának vizsgálat hiánya miatt nézték el a vakbélgyulladását (háziorvos), és a végén életmentő műtét lett a vége (meggyógyult). 2 hét pokoli szenvedéstől mentette volna meg (útban az akut hasig), ha az elején komolyan veszi és legalább megvizsgálja. Ehelyett javasolt neki némi Normaflort...

FoglaltNick 2012.03.24. 23:11:28

Én azt nem értem, miért várja itt el mindenki, és a magyar ellátó rendszer is, hogy a beteg diagnosztizálja önmagát, és a helyes szakrendelésre menjen. Angliában élek, elsősegélynyújtó vagyok, ha itt valaki alhasi problémákkal össze akar esni, akkor 1. mentőt hívunk, 2. bemegy magától az Accident and Emergency helyre, ahol diagnosztizálják majd ellátják. Ha nem érzi úgy hogy most rögtön meghal, akkor kér egy időpontot a háziorvostól, ahol szigorúan 24 órán belül meg kell h nézzék. De senki nem szúrná le a beteget h miért gondolta h nőgyogyászati jellegű a baja...nem az ő dolga ui.

[c] 2012.03.25. 00:29:17

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Ööö... tán mert ő a beteg, és nem az orvos?
Nem a betegnek kell tudnia.
Persze ha a bal kislábujja fáj az embernek, nyilván nem megy vele nőgyógyászatra, de az alhasi fájdalom határeset. Egy ismerősömet alhasi fájdalmakkal vitték be a kórházba, és _először_ nőgyógyász vizsgálta meg, ezután derült fény arra, hogy vakbélgyulladása van.
(Ne kérdezd, "hogyan" és hol fájt neki pontosan, ilyen információkkal nem rendelkezem.)

[c] 2012.03.25. 00:32:27

@csak néha benézek ha marhaságot látok: "a vakbélgyulladás elkülönítése a petefészekgyulladástól egy nagyon komoly sebészeti kihívás"

Akkor viszont nem vágom, miért baj, hogy a posztoló a nőgyógyászatra ment.

[c] 2012.03.25. 00:52:26

@vanier: "Addig amíg az emberek nem ismerik föl itt hogy mekkora a baj a gondolkozásukban,addig itt nem lesz jó egészségügy."

Ezen a "felismerésen" mit értesz? Hogy az emberek, mert felismerték, hogy méltánytalan az orvosok helyzete, kipótolják a fizetésüket szolidaritásból?
Vagy, ennek híján, elviselik, hogy úgy szólnak hozzájuk, mint a kutyához szokás?

VaTi 2012.03.25. 06:56:58

@esztike7: "Egyébként meg függetlenül attól, hogy ítélték meg a panaszait, megvizsgálhatták volna" így van. Ez esetben nem ő írt volna ide posztot, hanem a kedves betegtársa "időpontra mentem mégis megvárattak" címen. Természetesen feltételezve, h a kva orvosok tuti kávézgattak, azért kellett várnia.
Ne érts félre, aki beteg, annak szerintem is kell a vizsgálat és az ellátás, csak már annyi történet került ki ide, meg annak az ellenkezője is, hogy már úgy látom, az orvosok sehogy nem tudnak ebből jól kijönni, valahol mindig támadhatóak lesznek :(

Dr.laikus PhD 2012.03.25. 07:07:15

@FoglaltNick:

Nagyon köszönöm, hogy te írtad ezt, aki kint élsz és dolgozol.

Talán ez már hiteles a kint dolgozó hazaköpködő orvosoknak.

Mert én ugyan hiába mondanám, hogy kérem jártam Angliában orvosnál a gyerekem Németországban és az ismeretségi kör is megjárt egy pár országot, az nem annyira hiteles.

Köszönöm.

Az persze más kérdés, hogy a napokban vert meg egy orvost nyelveket ill. pont azokat a nyelveket nem beszélő orvost egy "kedves" más ajkú beteg.

Fiam mondja, hogy látható és elérhető közelségben van ezeken a helyeken a biztonsági személyzet akik nem tolakodóak, segítenek útbaigazítani, de ott vannak azonnal. ha kell.

Dr.laikus PhD 2012.03.25. 07:12:42

@VaTi:

Ez a szervezés hibája.
Nem kell nagy zseninek lenni, hogy nem hívok betegeket azonos időpontra, hogy neve legyen a gyereknek.
Ha nem jön a beteg, akkor lehet hívni időponton kívülit, nem úgy, mint nálunk a szemészeten...., mert akkor pihi van, se ki se be, kint megy a felháborodás.

Hagyni kell helyet a beeső betegnek is.
Van munkahely is ahol nem tud előre kalkulálni, sőt a munkahely megléte is szempont, hogy akkor lássák el amikor ott van.

Vazeg 2012.03.25. 07:37:49

Azért vannak dolgok amit soha nem fogok felfogni. Ha fáj valami és elmegyek orvoshoz, hogy a frászba zavarhatnak haza egy 2-3 hetes időponttal. Illetve miért nekem kellene eldöntenem mi a bajom. Vannak olyan fájdalmak amik mindenfelé sugároznak és sokszor nem is ott fáj a legjobban ahol probléma van. Volt, hogy fogászatra mentem, majd a fül-orr-gégén kötöttem ki arcüreggyulladással, én konkrétan fogfájást éreztem. Nem kezdem el felsorolni hányszor zavartak engem is haza, hogy majd jelentkezzek 3 hét múlva úgy, hogy a falat martam a fájdalomtól. Manapság amit csak tudok magánrendelésen intézek, inkább eladom a fél vesém, nem eszem egy hétig, de kinyögöm valahogy, mert a pénzért ember maradok, míg egy "tb-s" rendelésen inkább egy húsdarab- aki mindig rosszkor jön....

VaTi 2012.03.25. 08:53:46

@Dr.laikus PhD: óóó, hát a szervezéshez nem is kell zseninek lenni, hanem ahhoz, hogy az azon is csomót találó betegeket kielégítsd. Pl: a háziorvosom megoldása: félóránként ad ki időpontot. Ált egy beteg nem kerül fél órába, ezért két időpontos között be tudnak hívni egy "beesőt". Így elvileg két sor menne: egy időpontos és közben a beesők, sorrendben. Egy időpontos-egy beeső. Persze. A beeső nyávog, mert
-mit akar? én hamarabb voltam itt!
-időpontra jöttem
-kit érdekel? én itt várok már másfél órája, azért kerüljek hátrányba, mert nem tudtam előre, hogy megbetegszek? maga meg csak idejön és bemegy? Ha ki tudta várni az időpontot, biztos nem is olyan súlyos beteg!
Időpontos nyavalygása, ha a beeső miatt csúszik az időpont
- én ki tudtam kérni az időpontot? Idejövök és akkor ilyen mindenféle furakodók miatt várjak?
Erre írtam, h az orvosok nem tudnak jól kijönni ebből. Pedig szerintem ez egy nagyon jó módszer lenne.
De volt már olyan, h mikor terhesen mentem a háziorvoshoz, egy betegtárs néni lecseszett, h miért nem megyek be előre, kérezkedjek, mert még elkapok vmit a várakozóktól, ne legyek felelőtlen. A másik rákontrázott, h csak mert terhes vagyok ne furakodjak. Csak pilláztam. Senkitől nem kértem semmit, de ők kitűnően elvitáztak fölöttem :)
Én orvostól még nem igazán tapasztaltam rosszat, ellenben a váróbeli betegtársaktól....

kutykuruty 2012.03.25. 08:55:00

@tea fan:
Leírim, hogy én hogyan vagyok az alhasi fájdalmakkal.
Ha vannak jelek a fehérneműn, akkor egíyértelműen ekső út a nődoki.
Ha nincs, csak fáj...a derékfájásom sugárzik ki? Vagy a vesémet érzem már megint? A beleim görcsölnek? vaay a petevezeték van már megint begsulladva? (bár az a fájdalom kicsit műásabb jelleggű, azt el tudom különíteni) Ha jobb oldalon, akkor esetleg vakbélgyanű?Szóval kapásból több más-más orvost érintű tippem van. És egy orvosnak felteszem még többminden is eszébe jut. Általában maguktól elműlnak egy idő után, de ha nem, akkor én -az egyértelmű jelekkel fűszerezett esetektől eltekkintve - háziorvoshoz mentem. De elvárnám a nőgyógyászimtól, ogy küldön el másik orvoshozm ha nem rá tartozik.

kutykuruty 2012.03.25. 09:03:50

@VaTi: Jó, hát hülye emberek mindenhol vannak és olyan még soha nem volt, hogy valaki vagy valami mindenkinek tetszedjen. nem is kell törekedni. De arra sem, hogy állandóan kifogásokat keressünk és gyártsunk, og yvalami miért is nem úgy műlködik, ahogy kéne. Kifogást ugyanis mindig lehet találni -akár jogosat, akár nem -sőt megmagyarázni is mindent lehet, csak nagyon sokszor nem érdemes.

belekotyogó 2012.03.25. 09:30:25

Nem értem mit nem lehetne az eügyön nyereségessé tenni?Csak a vizitdíjat kéne visszavezetni azt beszüntetni ezt az ökörséget hogy időpont!Nem időpontok kellenének,hanem sorszámok és a doki meg húzzon bele.Most ott malmoznak bazzeg,mert ha valaki elfelejti elvinni a beutalót,akkor már nem jut be,illetve ha közben meghal,akkor is csak lyukas órái vannak az orvosnak,ami nonszensz!Röhej és idiótán megszervezett rendszer,egy baromállat volt aki kitalálta ezt az időpontkéregetést!

mekegek-mekegek 2012.03.25. 09:59:12

A költségekkel kapcsolatban annyit szeretnék megemlíteni mindenkinek!HOGY MIÉRT DRÁGA AZ EGÉSZSÉGÜGY!!!!!FONTOS!!!!MINDENKINEK AJÁNLOM!!!ÓRIÁSI MEGLEPETÉSBEN RÉSZESÜL MINDENKI!!!!A saját TAJ számával mindenki megnézheti a neten,hogy milyen vizsgálatokban részesült,ahhoz képest amiért volt az orvosnál!Ha ennek utána néztek!Abból kiderítheti mindenki,hogy miért olyan őrült drága az egészségügy!Nem azt mondom,hogy az ott láthatók miatt!!De aköltségeket iszonyatosan megnyomja!!De erre még úgylátszik,senki nem jött rá!!!!Tényleg ajánlom mindenki figyelmébe!!!!!Én amikor megnéztem,elképedtem,mikben részsültem!

egy maréknyi dollár 2012.03.25. 10:04:27

Nincs okom kételkedni a Levélíró szavaiban, de a háziorvoshoz való bejutás 1,5 hetes ideje meglepett.Nálunk is lehet időpontot kérni a doktornőhöz(természetesen az sem fizetős), de az akut panaszokkal beszédülő betegeket is kivétel nélkül ellátja.
Tudtommal a sürgősségi ellátás(pl. a páciens nagy fájdalmai esetén) a kórházakban, klinikákon azonnal, előjegyzés nélkül történik.
Tévedek?

vanier (törölt) 2012.03.25. 10:44:18

@kutykuruty: Kimaradt a "nem" de feltételeztem, hogy érted. Tévedtem:)).
Orvoslátogató vagy? Nem. Akkor ne találgass vagy rágalmazz.Toll jegyzettömb, regisztrációs dij, a többi olyan urban legend,mit ahogy a tanárokról azt hiszik sokan,napi 4 órát dolgoznak és 3 hónap szabijuk van.

vanier (törölt) 2012.03.25. 10:46:34

@esztike7: Sok mindenben egyet értek,de 17 éves lány ha rendes akkor az édesanyjával megy nőgyógyászhoz. Már csak azért is ,mert pl. az enyémet addig meg sem vizsgálta míg én alá nem írtam,mert kiskorú.

vanier (törölt) 2012.03.25. 10:51:59

@Dr.laikus PhD: A kolléganőm Angol férjjel,haza költözött,mert nálunk sokkal jobb és nagyságrendekkel olcsóbb az orvosi ellátás. Azt mondta Angliában, már nem is élne a férje. (A férje aki kukkot sem tud magyarul azt mondja a magyar betegek tiszteletlenek,vele soha 1 orvos sem volt az itthon)Hamarabb jut orvoshoz stb. Hát nem tudom,mit gondoljak, a kolléganőm szavahihető 3 éve dolgozom vele.

esztike7 (törölt) 2012.03.25. 11:12:37

@vanier: Ez így van. De ha magánrendelésre megy 17 évesen egyedül, sok orvosnál hirtelen nem számít csak az, hogy fizet. Az a bajom, hogy a nőgyógyászok 70 százaléka egyfajta zsarolási potenciálként éli meg a magánpraxisát: ha fizetsz, emberszámba veszlek, ha nem, a legintimebb problémáiddal is megalázlak. Ritka az, aki az SZTK-n is ugyanazt az udvariassági és figyelmességi szintet hozza. Pedig ehhez nem kell pénz. És ha este nyolckor valaki a magánpraxisán tud mosolyogni, reggel nyolckor meg az SZTK-n nem, az sem pénzkérdés.
Nem vagyok orvosellenes, van is a családban több, ismerem a problémáikat, de sajnos a legtöbb etikai probléma mindig a nőgyógyászoknál merül fel.

esztike7 (törölt) 2012.03.25. 11:27:04

@VaTi: Azt is írtam, hogy vagy átirányíthatták volna a háziorvosához. De ha valaki panaszkodik, nem árt feltételezni, hogy nem hazudik, nem, nyafog, hanem talán beteg. És egy szóbeli átirányítás nem kerül sem időbe, sem pénzbe, az csak 1 mondat a betegfelvételnél. "Kedves hölgyem, 2 hét a várakozási idő, ha ez túl későinek ítéli, keresse fel holnap a háziorvosát, vagy a magánorvosát." Csak némi jóindulat kell.
Minket gyerekfogász küldött el erőteljesen fájó foggal időpontkérésnél, hogy 1 hónap múlva tud fogadni. Mondom, addig nem bírjuk ki, megint fel fog dagadni. Válasz: "ha majd feldagadt és lázas, akkor majd sürgősséggel fogadjuk, soron kívül, egyébként meg 1 hónap múlva várom, sokan vannak, nincs hely". 1 hete történt, 5 éves gyerek, SZTK. Ilyenkor az ember megy magánpraxisba és fizet, és legfeljebb csúnyákat gondol magában.

szabidoki 2012.03.25. 11:40:34

@egy maréknyi dollár: nem tévedsz, ezért írtam le az elején, hogy kétségeim vannak a történet valódiságát illetően.
@belekotyogó: guglizd ki a "double facepalm" kifejezést...
@FoglaltNick: ez így ebben a formában nem egészen igaz, a háziorvos angliában a legtöbb esetben lepattintja a beteget, hogy menjen sürgősségire. Az egyik legjellemzőbb történet, hogy bejön a beteg, előadja, hogy itt fáj, ott szorít, felhívta a házimágust, és vagy kapott egy időpontot két héttel későbbre, vagy eleve azt mondták neki, hogy jöjjön be hozzánk.
@Dr.laikus PhD: ez egy végtelenül primitív megnyilatkozás volt, még tőled is.
@mekegek-mekegek: meg fogsz lepődni, de nem te vagy az első, aki felfedezte ezt a jelenséget, csak nem nagyon szokták piszkálni ezt a témát, mert javarészt a hamisított TAJ-kártyáknak köszönhető a dolog.

Dr.laikus PhD 2012.03.25. 12:13:08

@szabidoki:

Közel nem annyira, mint a kollégádé.

A szakma védelme érdekében nektek kéne rászólni, mert a beteg aki szintén csak olvasni jár, azt hiszi minden orvos hasonló. Pláne úgy, hogy te pontosan tudod, mekkora megnyugvás a biztonság és van még jó pár orvos és rezidens aki nem tervezi, hogy elmegy.

Végletekig piszkálni beteget pont a kiemelt tanultság okán nem kéne.

_Remy_ 2012.03.25. 12:14:59

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Megnyugtató számomra, hogy külhonban praktizálsz. Kommentjeidet olvasva marhaságokat látok.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.25. 12:25:38

@"Remy": sorold már kérlek ha te annyira "értesz" hozzá

Dr.laikus PhD 2012.03.25. 12:32:51

@"Remy":

Viccelsz?
Majdnem az egyetlen orvos aki megőrizte a higgadtságát és okítja a marha beteget.

Nem is akármilyen fokon!

Dr.laikus PhD 2012.03.25. 13:14:12

@vanier:

Orvosi ellátás Angliában

Az orvosi ellátásra való jogosultságot a betegbiztosítás fizetése alapozza meg. Ha dolgozol, fizetve van a társadalombiztosításod és van NI számod, akkor érdemes minél hamarabb a legközelebbi orvosi rendelőbe bejelentkezned. Ez itt Angliában úgy működik, hogy bemész a rendelőbe, és a recepción kérsz egy regisztrációs formanyomtatványt. A lapon olyan kérdéseket találsz mint például, hogy hívnak, hol laksz, milyen betegségekben szenvedsz, milyen betegségek fordultak elő a családodban stb. A kitöltött és aláírt nyomtatványt le kell adni a recepción.

A rendelő néhány héten belül levél útján értesít a regisztrálás tényéről és felhívja a figyelmedet arra, hogy telefonon egyeztess egy időpontot, amikor is részt tudsz venni egy általános kivizsgáláson.

A vizsgálatot a nővér végzi el. Feltesz néhány kérdést (általában azokat, amelyek a formanyomtatványon is szerepeltek), megméri a súlyodat, magasságodat (vagy rákérdez), illetve a vérnyomásodat. Valamikor vizeletmintát is kér. Ezzel befejeződik a kivizsgálás.

Ha bármi oknál fogva vizsgálatra hívnak, arról általában postai úton értesítenek.

Betegséged esetén időpontot kell kérni, telefonon keresztül vagy személyesen.

Érdemes reggel telefonálni, hogy még aznapra kapjál időpontot.

Az időpontkérésről érdemes a recepción érdeklődni, és arról is, mit tegyél, ha sürgősségi időpontra van szükséged. Szóban és szórólap segítségével eligazítanak, illetve több információt az NHS oldalán találsz (a linkek között megtalálod).

Lányok figyelmébe: ha otthonról hoztál magaddal fogamzásgátló tablettát, de már fogyóban van és az orvostól kérni szeretnél, akkor feltétlenül vidd magaddal a tablettád dobozát. Lehet, hogy ez a fajta fogamzásgátló Angliában nem létezik, és az orvos másra cseréli. Érdemesebb viszont indulás előtt megkérdezni az orvosodtól, hogy mi a fogamzásgátló tablettád megfelelője Nagy-Britanniában. Így biztos lehetsz abban, hogy az itteni orvos nem ír elő neked rossz fogamzásgátlót. A fogamzásgátló tabletták itt vagy ingyenesek, vagy minimális összeget kell értük fizetni.

Az orvos kérésedre ingyenes óvszert is ad.

Elég szubjektív a megítélés, de sok is itt a blogon a félreinfo.

Fiam barátnője krónikus betegként oda ment dolgozni, mert ott úgy látják el ahogy kell, itthon kriminális a helyzet.

FoglaltNick 2012.03.25. 14:12:47

@szabidoki: nekem egyáltalán nem ez a tapasztalatom, nem akartak az angol háziorvosok lepattintani sosem, és mindig aznapra vagy max másnapra volt időpontjuk. Nem mindegyikkel voltam megelégedve, persze, itt is van jobb és rosszabb, de errefelé talán lelkiismeretesebbek mint nálatok. nagy a területi változatosság az NHS ellátásban én úgy tapasztaltam (az elmúlt 6.5 év alapján).

FoglaltNick 2012.03.25. 14:16:15

@Dr.laikus PhD: tökéletes összefoglaló, pontosan így van. még annyit tennék hozzá, hogy a "nővér" kicsit magasabban van képezve mint amit otthon értünk alatta, tehát itt pl a méhnyakszűréshez (ami itt amúgy katasztrofálisan ritkán, 3 évente végeznek csak) is nővérek veszik le a kenetet, és esküszöm profibban és gyengédebben mint a pasi orvos otthon (nem tolja a mandulámig a kacsát, és nem rántja szét azonnal...) :D

szabidoki 2012.03.25. 14:59:40

@FoglaltNick: nézd, én sürgősségin dolgozom, némiképp nagyobb merítésből szűröm le a tapasztalataimat, mint te. Ha találtál olyan háziorvost, aki mindig aznap meg tud nézni, az nagy szerencse, de nem ez az általános.
Nővérből sok különböző szintű és képzettségű létezik, kicsit kaotikus elsőre, de hidd el, olyanból van kevesebb, aki leveszi a kenetedet.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.25. 15:42:20

@szabidoki: nálunk már az a meglepő ha a nővér hajlandó vért venni, branült szúrni meg csak az anesztes nővér hajlandó. egy sima PTT kontrollért felköltenek hajnal 3-kor. azért ilyen nincs magyarhonban

Dr.laikus PhD 2012.03.25. 16:16:05

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

De sokáig nem így volt....

Nővér nem szúrhatott, muszáj volt orvost keresnie.
Nem is olyan régi ez a lehetőség.

sorica123 (törölt) 2012.03.25. 18:38:13

@ReignOfdark: az, hogy az épület romon van, nem újság, én azt már nem is nézem egy kórháznál, hogy milyen a ház meg mennyi idősek a műszerek, csak az emberanyagot. Az nagyon rossz, ha még a dolgozók is gázak, mert az oké, hogy nem luxushotelbe megyek, de kórházba, és legalább annak meg kellene felelni. Pofázok itt, holott tudom, hogy minden országban az eü a mostohagyerek.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása