Zárt osztályra akarták vinni

2011.05.28. 06:00

Megtörtént, igaz már annak 10 éve, de szerintem most annál rosszabb a helyzet.A kisöreg (86 éves volt) saját házában legurult egy lépcsőn és felszakadt a fejbőre. Bevittem a János Kórház sürgősségére, ahol elsősegélyben részesítették, összevarrták a feje búbján a sebet, kb 5-6 centi. Engem nem engedtek be, csak amikor már be volt kötve a feje, sírt a kisöreg. Az orvos közölte, hogy át kellene vinni a pszichiátriára, megvizsgáltatni, mert nem tudta elmesélni mi történt pontosan, hátha megütötte a fejét és károsodás lett az agyban.

 


OK. megértettem, viszem. De útközben megkérdeztem a kisöreget miért sírt? Kiderült, fájdalom csillapító nélkül varrták össze a sebet. Ez kicsit felháborított, de gondoltam míg vizsgálják a kisöreget, reklamálok.


A pszichiátrián azonnal vizsgálni kezdte egy fiatal doktornő, majd pár perc múlva behívott, hogy itt kell tartania a beteget, hozzak neki pizsamát, meg egyebeket. Ok. megijedtem, tényleg megüthetett valamit. Haza rohanás, vissza a pszichiátriára, jött velem a feleségem is segíteni. Első meglepetésemre nem lehetett csak úgy bemenni az osztályra, mert csak belülről van kilincs. Nagy nehezen bejutottunk. Azt látom, hogy a kórházi ágyakon magas oldal rácsozat, a kórterem teljesen kopár, sehol egy asztal, egy szék, nincsen szekrény, csak a bezárt ajtón kívül. Egyszóval pillanatok alatt rádöbbentem ez a zárt osztály. Gyorsan megkerestem a vizsgálatot végző doktornőt és kérdeztem mi történt.


A bácsit benn kell tartani, mert valószínűleg az ütéstől vagy a korától nem beszámítható. És erre hogy tetszett rájönni. Tudja van egy teszt sok praktikus és aktuális kérdéssel, és a bácsi nem tudta megmondani mikor volt a II. világháború, csak annyit mondott, nem tudom, csak azt, hogy 7 évig volt benne katona. És még mi volt a baj? kérdeztem. Más semmi. Mondta a doktornő.


És tessék mondani ezért önök betesznek egy olyan embert a zárt osztályra, aki magas kora ellenére minden reggel, egyedül készít reggelit, megfürdik, megborotválkozik, egyedül megreggelizik, elolvassa az újságokat(!) és elmegy a környéken sétálni. Vagyis önellátó, de mivel nem tudta mikor volt a háború, bevágják a ténylegesen betegek közé.


Ekkor eszembe jutott az a nő aki valamilyen sérelme volt, és levelet írt néhai Antal Józsefnek, aki nem válaszolt, mire a nő feljött Budapestre és alkalom adtán bosszúból megdobta Antalt paradicsommal. Az őrök azonnal elkapták, átadták a rendőröknek, visszavitték Kaposvárra, mert oda valósi volt, ott megállapították, hogy elmebeteg és benyomták az ottani pszichiátriára. A lánya azóta sem tudja bebizonyítani, hogy az anyjának semmi baja, ott fog meghalni szegény.


Mondtam az orvosnak, ez az ember nem elmebeteg, azonnal hazaviszem. Azt nem lehet, holnap után jön a főorvos, csak az engedheti haza, mert ő már felvette az osztályra. Nos szeme előtt a Kaposvári nő, adtam egy ötszázast egy fiatal ápolónak, szerezze vissza a kisöreg személyi igazolványát, és a ruháit. Rövid idő alatt jött a srác a személyivel, de a ruhát egy olyan szekrénybe zárták, aminek a kulcs a dokinőnél van. Nem baj mondom, itt egy másik ezres, tegye fel a kisöreget egy kocsira és hozza ki az előtérbe, úgy ahogy van kórházi pizsamában. Szerencsére a doktornő el volt foglalva, és pillanatok alatt kiloptuk a kisöreget. Az ajtó előtt állt a kocsim, és nyomás haza. Amikor éppen indultam, kiszaladt a doktornő, hogy ezt nem lehet megtenni, feljelent.Mondtam jelentsen, de ne lepődjön meg én is ezt fogom tenni a diagnózisa végett.

 

 

Nem lett az ügyből semmi, és a nagybátyám az elkövetkező 4 évben még párszor leesett az ominózus lépcsőn, és ha ebből keletkezett valami baja, a helyszínen intéztük el. És ágyban párnák között halt meg végelgyengülésben, de hogy mikor volt (dátum szerint) a II világháború, azt valóban nem tudta, de meccs eredményeket aktuálisan tudta.
 

 

Nyereményjáték! Töltsd fel egy fotót az autódról és nyerj egy iPad 2-t!

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaTi 2011.05.28. 06:11:38

Bármit is fognag írni az ittani orvosaink, hogy jól tetted-e, vagy sem, hogy helyes volt-e, hogy bent akarták tartani, én csak annyit szeretnék írni, hogy jó volt olvasni, hogy milyen szeretettel írsz a "kisöregről". Igazán jó. Többet talán nem is tehet valaki egy idős szerettéért, mint hogy nem dugja be semmilyen elfekvőbe, hanem a családja körében szeretettel veszi körül, az utolsó pillanatig.

EmpatiaTolerancia 2011.05.28. 06:47:38

A neurológián való esetleges további vizsgálat jogos lehetett volna. No de pszichiátria! Egész biztosan lehet mindenkinek - még a vizsgáló orvosnak is - feltenni olyan aktuális vagy praktikus kérdéseket amikre nem tudja a választ.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 07:35:02

Hinnye az átlóját!
Ez ma már biztosan többe kerülne.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 07:46:28

Megbocsájtjátok, ha én nem hiszem el a történet minden szavát?

Dr.laikus PhD 2011.05.28. 07:50:06

@El Visco Stello:

Már azért is hihetetlen, mert akut elmebeteget lehet hazavinni ha a család vállalja.
Az ellenkezője szokott lenni inkább.

Demenciára külön speciális teszt létezik, nem az a kritérium, hogy történelmi dátumokra emlékszik-e, vagy nem....

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 07:56:58

@Dr.laikus PhD: Ez is speciális célzott beszélgetés volt. Ott van benne a buktató, hogy hogy harcolhatott a bácsi 7 évig egy 6 évig tartó háborúban?

( ha a második világbajnokságot a Lengyelek lerohanásától Japán kapitulálásáig számoljuk)

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 08:06:40

@miklos.rabai: ...pedig írhatnál az érzéstelenítés lehetséges módjairól tekintettel a rövidebb fejsebekre.
Esetleg a seb zárásának technikáiról.

VaTi 2011.05.28. 08:09:09

@miklos.rabai: én szeretem, mikor írsz :)

Mária 2011.05.28. 08:43:00

@miklos.rabai:

Majd ír helyetted a Visco. Úgy tűnik, elemében van most, hogy nincsenek errefelé orvosok :)

Keresnélek privátban a hét végén, ha szabad.

bakela 2011.05.28. 08:44:40

1997. évi CLIV. törv.
X. Fejezet /188.-201. §

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 08:49:29

Csak azért nem válaszolok, mert nem jut eszembe hirtelen, hogy bébével, pédével írják helyesen.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 08:51:23

@bakela: Hát ja:))) + egy év, míg gyalog hazasétált Szibériából.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 09:08:22

@Mária: Komolyan mondom, megtisztelsz. Mintha hájjal kenegetnének. Feltételezed rólam, hogy én akkora tényező vagyok egy egészségügyi(szakmai) fórumon, hogy miattam képzett szakemberek elhagyják a blogot. Kell-e egy kazánfüttőnek ennél nagyobb elismerés?
Biztosíthatlak, hogy túlbecsülsz.

Desiderata 2011.05.28. 11:36:46

Nekem nagyon aranyos volt a sztori, abból a szempontból, hogy láthatóan a hozzátartozó tényleg szereti a "kisöreget".
Nem valószínű,hogy pusztán azért akarták volna benntartani, mert a bácsi nem tudta,hogy mikor volt a II. vháb. Mert akkor (tom, mondtátok már,fasiszta vagyok) a lakosság 50%-a a pszichiátrián kosztolna.
Azt gondolom,hogy a hozzátartozó valami egyéb információ felett elsiklott, valamit nem jegyzett meg, amit mondtak neki (egy diagnózis, vagy egy plusz vizsgálati eredmény). Azért is gondolom ezt, mert mikor felveszünk valakit osztályra,akkor meg kell indokolni,hogy miért tesszük. Namost, ha a reggeli nagyviziten a kisorvos felvételi indokként azt adja meg,hogy mini mental teszten 10-ből csak 9-et score-olt, akkor a főorvos nagyon pitsán rúgná.
Szal, kellett,hogy legyen vmi más indok is, de örülök,hogy jól alakult.

@Mária: Wazze, félrenyeltem a röhögéstől.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 11:58:51

Én is ráporlasztottam a kávét a monitorra. Éppen a törlés előtt sikerült elkapnom a kommentet.

Phxmike 2011.05.28. 13:10:02

@El Visco Stello: peldaul ugy hogy mondjuk mar 38-ban behivtak ha levente volt a becsi dontesekkel visszacsatolt teruletkre bevonulni
akkor nagyon sok katona kellett
o lehet hogy onnan szamolja
vagy az is lehet hogy csak 44-ben vonult be mikor a romanok elarultak es a hatunkba vezettek az oroszt erelyben es a kisoreg fogsagba esett es csak evekkel kesobb engedtek haza ami nagyon is gyakori volt
es akkor o a harcba ezt is beleszamolja
datumokra meg ennyi idosen lehet te sem fogsz emlekezni

vegulis mindegy
nekem ket dolog jon le a sztoribol
1 aki irta az szerette a rokonat annyira hogy nem hagyta magara a bajban akarmi is volt a diagnozis
2. tokeletesen el tudom hinni hogy a mai magyar allapotok meg ennel is rosszabbak es ennel kevesebbert is bent tarthatnak vagy esetleg eppen nem vesznek fel a korhazba es ott halsz meg a folyoson utcan

mindig elmondom ezen a blogon es most is
addig nem lesz valtozas amig minden ilyen serelmezett eset utan tenylegesen is fel nem jelentik az orvost
az most mindegy kinek volt igaza a demokracia szabalyai szerint azt majd a fuggetlen birosag kideriti
ebben kell hinnunk
de ha mindig csak itt megirja valaki aztan jol van haborgunk egy kicsit akkor nem fog valtozni semmi!

Káin 2011.05.28. 13:22:34

@Phxmike: "mindig elmondom ezen a blogon es most is
addig nem lesz valtozas amig minden ilyen serelmezett eset utan tenylegesen is fel nem jelentik az orvost"

NA igen, a feljelentés. De hol a határ?Vagy minden dologért irány a bíróságra?Annyi per lenne, hogy megbénulna az egész rendszer.

Káin 2011.05.28. 13:23:08

@Káin: Így is évekig húzódnak a perek.

Phxmike 2011.05.28. 13:35:39

@Káin: egyreszt a rendszer mar most is bena nem tunik fel? azert van ennyi panasz
masreszt egy egeszseges ember szerintem tudja hol a hatar mi elen kell panaszt tenni es mi fer bele a meg elviselem kategoriaba
nem hiszem hogy ezt iskolaban kene tanitani
es nem kell egybol birosagra menni tudod vannak fokozatok
betegjogi kepviselo, aztan valami orovsi testulet is felulvizsgalhatja a dolgot
vagy az intezmeny vezetoje
stb...
boven kihagyhato a birosag az elso lepesekbol es mar ez elso lepesek is szerintem ha gyakoribbak lennenek hatarozott javulast mutatnanak a hozzallas kerdeseben

vidor 2011.05.28. 13:39:24

@El Visco Stello: hallod b+ a háború kezdete és vége között ugyan kevesebb mint hat év telt el, összesen mégis 7 naptári év volt érintett. egyébként pedig amit Phxmike írt.

Leroi 2011.05.28. 13:40:30

@Phxmike: Csak lightosan, csak lightosan...

Leroi 2011.05.28. 13:41:57

@vidor:
A háború pontosan 6 évet és 1 napot tartott (Lengyelország megtámadása 1939.09.01.-én, majd a japán kapituláció 1945.09.02.-án)...

gipsz1234 2011.05.28. 13:47:01

Ez az esetismertetés hm.. finoman fogalmazva: Nem igaz.

Leroi 2011.05.28. 13:50:31

Fejsérülések után gyakran alakul ki (főleg időseknél, de bármely korosztály esetén ún. postcommotios tünetcsoport, amelynek része az antero- (és/vagy retrográd) amnézia, vagyis a feledékenység. Nem psychiatriai eset, csak szervi oka van, az agyrázkódás.
Nem az elmeosztályra utalás a megoldás, hanem a beteg megfigyelése, és ezalatt a szövődmények (traumás agy burok alatti/fölötti vagy állományvérzés) kizárására nem árt, ha meg Tt-ztetjük a koponyát vagy (a lépruptúrából is okulva) egy magas lépcsőről legurult idős bácsi esetén egy hasi ultrahangvizsgálat is belefér.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2011.05.28. 13:52:01

@El Visco Stello: neked tulajdonképpen mi bajod van, hogy azt hiszed, mindenki hazudik? Az ufók még nem építettek lehallgatót a fogaidba?

Leroi 2011.05.28. 13:54:57

A psychiatrian a fiatal doktornő természetesen benntartotta...
Ha a belgyógyászatra vitték volna, biztosan találnak x számú olyan kardiológiai okot, ami miatt benntartják. Az urológián az urológus a vizelési panaszai miatt prostataproblémát kórisméz és benntartja. A rheumatológus a spondyloticus-poroticus csontjai-ízületei miatt úgyszintén...
Nos, ha betegséget KELL találni, minden szakág talál a betegen.
A fiatal kollegina is talált. Nem volt nehéz. Psychiatriai kórkép BÁRKIRE ráhúzható. Ilyenek ők. Rokonszakág a miénkkel de nem mondhatnám, hogy imádom őket. Tudják ők azt is, hogy miért. Ez van.

Borcsika 2011.05.28. 13:55:33

Jó fej vagy! Végre nem egy hisztis történet, hanem egy karakán ember szembeszegülése a hülyeséggel.

Itt a baj.. Aki odavaló lenne, azt kirakják, akivel tudják hogy nincs gond, bent tartják. Az illető foglalja a helyet, minimális szedálást, és ellátást igényel, és akár 4 évig is, javítja az osztály statisztikáját.

lutria 2011.05.28. 13:55:33

A dokinőtől is kellett volna valami adatot kérdezni a történelemből-pl.hány évig tartott a 100 éves háború :)-és ha nem tudja,őt is beszámíthatatlaná nyilvánítani.

Borcsika 2011.05.28. 13:57:17

@lutria: giga like!!! az tutti, hogy azt se tudta volna, melyik évszázadban kellene keresgélnie!

roadrunner 2011.05.28. 14:01:00

A lepcsot nem lehetet volna megcsinalni?
Vagy az oregur elvezte hogy azon pattoghat a feje felevente?

Leroi 2011.05.28. 14:11:29

@Leroi:
Errata: Tt helyett CT olvasandó...;D

Bikli néni 2011.05.28. 14:18:45

@El Visco Stello: Jaj Visco, ez most komoly? Ennyire kizártnak tartod, hogy ha valaki már idős kora miatt nem emlékszik, hogy mettől-meddig tartott a háború, akkor arra sem emlékezhet, hogy nem hét évig tartott?

Varrás nagyon kellemetlen lehetett. Engem is egyszer varrtak érzéstelenítő nélkül. Majdnem összepisiltem magam.

Tetszik, hogy a posztoló milyen szeretettel ír a "kisöregről". Orvosi részét pedig majd a többiek megírják.

Bikli néni 2011.05.28. 14:19:30

@Leroi: JUHÉÉ, hozott Isten!!!!

Bikli néni 2011.05.28. 14:22:10

Ja, amúgy zárt osztály: egyszer egyik rokonom rosszul lett, elvitte a mentő, a kórházban ellátták. De mivel találtak a táskájában egy körömvágó ollót, ebből azt következtették ki, hogy tuti öngyilkos akar lenni, ezért becsukták a zárt osztályra... Kb. két napig magyaráztuk, hogy dehogy akar ő öngyilkos lenni, mire végre kiengedték (azóta is boldogan él).

Bikli néni 2011.05.28. 14:24:40

@Mária: @El Visco Stello: Olyanok vagytok, mint az aranyos öregek a Móricz-novellában :) (ez bók volt, nem cinkelés)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2011.05.28. 14:25:10

@Parmezanidész: jahh, bírom az ilyen embereket: photoshop, fake, hazugság!

Anti Anyag (törölt) 2011.05.28. 14:31:47

A doktornő is megérdemelne ott pár hónapot.

Mondjuk előtte feltennék neki pár kérdést. Nem nehezeket.

Bikli néni 2011.05.28. 14:35:56

@El Visco Stello: Meg az is eszembe jutott időközben, hogy ki tudja, mit számít bele a bácsi a katonaság időszakába. Pl. szovjet hadifogság (bár a háború után már más neve volt) ? Onnan még az '50-es évek elején is bőven jöttek haza az emberek, és szerintem simán elképzelhető, hogy ezt is annak számolja valaki...

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.05.28. 14:41:46

Örülök, hogy a változatosság kedvéért most nem a háziorvosokat, hanem a pszichiátereket rágalmazzák a blogon.

Bikli néni 2011.05.28. 14:42:35

@lutria: Jah, meg hogy a Kanári-szigeteket melyik állatról nevezték el ;D Sztem simán bebukna rajta tízből kilenc ember.

Dr.laikus PhD 2011.05.28. 14:42:54

Bakela ugyan leírta, hogy az egészségügyi törvény mely passzusai vonatkoznak ide, de bemásolom. Lehet tanulmányozni és eldönteni a történetről mennyire hiteles.
A lényeg, hogy kényszeríteni, zárt osztályon bent tartani beteget már 1980-ban sem lehetett.

X. Fejezet

PSZICHIÁTRIAI BETEGEK GYÓGYKEZELÉSE ÉS GONDOZÁSA

188. § E fejezet alkalmazásában

a) pszichiátriai intézet: minden olyan egészségügyi szolgáltatást vagy azt is nyújtó ellátóhely, amely pszichiátriai betegek pszichiátriai betegségükből eredő ellátását, továbbá felügyeletét, gondozását napi 24 órán át biztosítja, függetlenül az intézmény által nyújtott egyéb szolgáltatásoktól, fenntartójától és elnevezésétől, ideértve a külön jogszabály szerinti közösségi pszichiátriai ellátást nyújtó intézetet is. A 189-195. § tekintetében pszichiátriai intézetnek minősül a pszichiátriai betegek járóbeteg-szakellátását végző pszichiátriai intézmény, a pszichiátriai betegek otthona, valamint rehabilitációs intézete, ideértve az átmeneti intézményt is. A pszichiátriai betegek otthonára és rehabilitációs intézetére vonatkozó eltérő szabályokat külön jogszabály állapítja meg. Külön jogszabály tartalmazza a büntetőeljárás során elrendelt kényszergyógykezelést, ideiglenes kényszergyógykezelést és elmemegfigyelést végző szervre vonatkozó eltérő szabályokat;

b) veszélyeztető magatartás: a beteg - pszichés állapotának zavara következtében - saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére jelentős veszélyt jelenthet és a megbetegedés jellegére tekintettel a sürgős intézeti gyógykezelésbe vétel nem indokolt;

c) közvetlen veszélyeztető magatartás: a beteg - pszichés állapotának akut zavara következtében - saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos veszélyt jelent;

d) pszichiátriai beteg: az a beteg, akinél a kezelőorvos a Betegségek Nemzetközi Osztályozása X. Revíziója szerinti Mentális és Viselkedészavar (F00-F99), illetve szándékos önártalom (X60-X84) diagnózisát állítja fel.

1. Cím

Pszichiátriai betegek jogaira vonatkozó különös szabályok

189. § (1) A pszichiátriai beteg személyiségi jogait egészségügyi ellátása során - helyzetére való tekintettel - fokozott védelemben kell részesíteni.

(2) A pszichiátriai betegnek a 6-25. § szerinti jogai - egészségügyi ellátása során - csak az e törvényben foglaltak szerint, a feltétlenül szükséges mértékben és ideig, továbbá - a 193. §-ban foglalt kivétellel - abban az esetben korlátozhatók, ha a beteg veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít. Az emberi méltósághoz való jog azonban ebben az esetben sem korlátozható.

190. § Minden pszichiátriai beteg jogosult arra, hogy

a) pszichiátriai gyógykezelése lehetőség szerint családi, illetőleg lakókörnyezetében, továbbá

b) pszichiátriai gyógykezelésére az állapotának megfelelő és a többi beteg fizikai biztonságát védő, a lehető legkevésbé hátrányos és kellemetlen módszerrel, illetve

c) gyógykezelése során a 192. § (1) bekezdés szerinti korlátozó intézkedés alkalmazására feltétlenül indokolt esetben, csak veszélyeztető vagy közvetlenül veszélyeztető magatartása esetén

kerüljön sor.

191. § (1) A pszichiátriai beteg gyógykezeléshez való beleegyezésére az általános szabályok az irányadók [15-19. §]. A 196. § b) és c) pontja alapján kezelt beteg esetében addig, ameddig a beteg veszélyeztető vagy közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsít, el lehet tekinteni a beteg beleegyezésétől az ezek elhárítását célzó korlátozások tekintetében, de a tájékoztatást ilyen esetben is a lehetőséghez képest meg kell kísérelni.

(2) A pszichiátriai intézetbe felvett beteget a 13. § szerinti általánosan előírt tájékoztatáson túlmenően szóban és írásban tájékoztatni kell jogairól, különös tekintettel a bírósági eljárás lényegére, a betegnek azzal kapcsolatos jogaira.

(3) A veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartás megszűnése után a beteget az általános szabályok szerint (13. §) részletesen tájékoztatni kell.

192. § (1) Személyes szabadságában bármely módon (fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai módszerrel, illetve eljárással) csak a veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartású beteg korlátozható. A korlátozás csak addig tarthat, illetőleg olyan mértékű és jellegű lehet, amely a veszély elhárításához feltétlenül szükséges.

(2) A korlátozás elrendelésének oka lehet az (1) bekezdésen túl, ha a 199. § (1) bekezdés szerinti sürgősségi, illetve a 199. § (5) bekezdés és a 200. § szerinti kötelező gyógykezelés alatt álló beteg engedély nélküli eltávozása másként nem akadályozható meg.

(3) A korlátozás elrendelésére és módjára a 10. § (4)-(5) bekezdései az irányadók. A korlátozásról az orvost haladéktalanul értesíteni kell, akinek 2 órán belül azt jóvá kell hagynia. Ennek hiányában a korlátozást haladéktalanul meg kell szüntetni.

(4) A korlátozás ideje alatt a beteg állapotát folyamatosan ellenőrizni kell, amely magában foglalja a fizikai, higiénés és egyéb szükségletek felmérését és ezeknek a beteg állapotának megfelelő kielégítését.

(5) A pszichiátriai betegekre vonatkozó korlátozó intézkedések alkalmazására, az időszakos ellenőrzésre, a gondoskodásra, ezek dokumentálására, valamint az elrendelés időtartamára vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.

193. § A pszichiátriai beteg esetében kivételesen korlátozható a betegnek az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való joga, ha alapos okkal feltételezhető, hogy a beteg gyógyulását nagymértékben veszélyeztetné, vagy más személy személyiségi jogait sértené az egészségügyi dokumentáció megismerése. A korlátozás elrendelésére kizárólag orvos jogosult.

194. § (1) A 192-193. §-ban foglalt korlátozások elrendeléséről a betegjogi képviselőt és a beteg törvényes vagy meghatalmazott képviselőjét haladéktalanul értesíteni kell.

(2) Az e fejezetben foglalt betegjogi korlátozásokat részletesen dokumentálni és indokolni kell.

195. § (1) A betegnek joga van a terápiás foglalkoztatáshoz, de sem terápiás, sem egyéb munka végzésére nem kényszeríthető.

(2) Lehetővé kell tenni, hogy a beteg önként részt vehessen az intézet fenntartását szolgáló munkák végzésében is, ha ettől állapotának javulása remélhető.

(3) A beteg munkájáért díjazásban részesül a miniszter rendeletében foglaltaknak megfelelően.

2. Cím

Pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelése

196. § Pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésbe vételének

a) a beteg beleegyezésével vagy a 16. § (1)-(2) bekezdés szerinti személy kérelmére (a továbbiakban: önkéntes gyógykezelés),

b) azonnali intézeti gyógykezelést szükségessé tevő közvetlen veszélyeztető magatartás esetén, az azt észlelő orvos intézkedése alapján (a továbbiakban: sürgősségi gyógykezelés),

c) a bíróság kötelező intézeti gyógykezelést elrendelő határozata alapján (a továbbiakban: kötelező gyógykezelés)

van helye.

Az önkéntes gyógykezelés

197. § (1) A gyógykezelés akkor tekinthető önkéntesnek, ha abba a cselekvőképes beteg a 15. § (5) bekezdés szerint a pszichiátriai intézetbe történő felvétele előtt beleegyezett.

(2) A korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen beteg a (3)-(4) bekezdés kivételével a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy kérelmére vehető pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe.

(3) A korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen beteg abban az esetben, ha a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy nyilatkozatának beszerzése késedelemmel járna, vagy felmerül annak a veszélye, hogy a beteg indokolt gyógykezelésében ellenérdekelt, kérheti az intézetbe történő ideiglenes felvételét akkor, ha a 199. § szerinti sürgősségi vagy 200. § szerinti kötelező gyógykezelés feltételei nem állnak fenn, de az intézeti gyógykezelés indokolt. Az ideiglenes felvétellel egyidejűleg az intézet haladéktalanul megkísérli a kapcsolatfelvételt a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személlyel. Abban az esetben, ha ez sikertelen, vagy a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy nem járul hozzá a beteg indokolt gyógykezeléséhez, az intézet haladéktalanul értesíti a gyámhatóságot a beteg intézeti felvételéről és annak körülményeiről.

(4) A (3) bekezdés esetében a felvétel akkor tekinthető véglegesnek, ha a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy a felvételhez megadja utólagos jóváhagyását, vagy a bíróság megállapítja a (3) bekezdés alapján történő gyógykezelés indokoltságát. A végleges felvételig elsősorban a beteg állapotromlásának megakadályozására kell törekedni.

(5) A bíróság az intézeti gyógykezelés indokoltságát és a beleegyezés érvényességét

a) az (1) bekezdés szerinti esetben a beteg, illetve a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy kérelmére,

b) a (2)-(3) bekezdés szerinti esetben hivatalból vizsgálja.

(6) A pszichiátriai intézet vezetője az (5) bekezdés a) pontja szerinti kérelmet haladéktalanul továbbítja a bíróságnak, az (5) bekezdés b) pontja szerinti esetben pedig a felvételről haladéktalanul értesíti a bíróságot.

(7) A bíróság az értesítés beérkezésétől számított 72 órán belül megvizsgálja, hogy az önkéntes gyógykezelés feltételei fennállnak-e. A bíróság a határozathozatal előtt meghallgatja a beteget, az intézet vezetőjét vagy az általa kijelölt orvost, valamint beszerzi független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét.

(8) A (6)-(7) bekezdésekben meghatározott eljárás során, amennyiben a gyógykezelés nem indokolt, a bíróság elrendeli a beteg elbocsátását. Ebben az esetben a beteget a bíróság jogerős határozatának közlésétől számított 24 órán belül el kell bocsátani az intézetből. Az önkéntes gyógykezelés alapjául szolgáló beleegyező nyilatkozat, illetve kérelem érvénytelensége esetén - amennyiben annak az e törvényben meghatározott feltételei fennállnak - a bíróság elrendeli a beteg kötelező intézeti gyógykezelését.

(9) A cselekvőképes beteget kérelmére, a cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes beteget - a (3) bekezdésben foglalt eset kivételével - a gyógykezelésbe vételét kérő személy kérelmére az intézetből el kell bocsátani.

(10) A (3) bekezdésben foglalt ideiglenes felvétel esetén annak (4) bekezdés szerinti véglegessé válásáig a beteget a saját vagy a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy kérelmére el kell bocsátani, kivéve ha az ideiglenes felvétellel egyidejűleg indult gyámhatósági eljárás eredményeként más intézkedés szükséges. A (4) bekezdés szerinti végleges felvételt követően a beteget a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy kérelmére el kell bocsátani, kivéve ha az ideiglenes felvétellel egyidejűleg indult gyámhatósági eljárás eredményeként más intézkedés szükséges.

(11) Az önkéntesen, illetőleg a (3) bekezdés szerint ideiglenesen felvett beteg nem bocsátható el, ha a gyógykezelés során veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, és emiatt fennáll az intézeti gyógykezelés szükségessége. Ekkor a 199. §-ban szabályozott eljárást kell lefolytatni.

198. § (1) A 197. § (1)-(4) bekezdése szerinti esetben a bíróság az intézeti gyógykezelés szükségességét időszakosan felülvizsgálja. A felülvizsgálatra pszichiátriai fekvőbeteg-gyógyintézetben harmincnaponként, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézetében hatvannaponként kerül sor.

(2) A 197. § (1) bekezdése szerinti esetben a bíróság általi felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha ez ellen a beteg nem tiltakozott.

Sürgősségi gyógykezelés

199. § (1) Ha a pszichiátriai beteg közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról. A beteg beszállításánál szükség esetén a rendőrség közreműködik.

(2) A beteg felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24 órán belül a bíróság értesítésével kezdeményezi a beszállítás indokoltságának megállapítását és a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését.

(3) A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül határozatot hoz. A bíróság határozatának meghozataláig a beteg ideiglenesen az intézetben tartható.

(4) A határozat meghozataláig elsősorban a veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartás megszüntetésére kell törekedni. A szakmailag lehetséges mértékben és módon kerülni kell az olyan beavatkozások elvégzését, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a bíróság a személyes meghallgatás során a beteg aktuális pszichés állapotát megítélje. Amennyiben erre mégis sor kerül, azt részletesen dokumentálni és indokolni kell.

(5) A bíróság a sürgősséggel felvett beteg esetében akkor rendeli el a kötelező gyógykezelést, ha a beteg veszélyeztető magatartást tanúsít és fennáll az intézeti gyógykezelés szükségessége.

(6) A bíróság a határozathozatal előtt meghallgatja a beteget, az intézet vezetőjét vagy az általa kijelölt orvost, valamint beszerzi egy független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét.

(7) A bírósági eljárást a sürgősséggel felvett betegnél akkor is le kell folytatni, ha a beteg a határozat meghozataláig beleegyezését adta az intézeti gyógykezeléshez.

(8) A bíróság a gyógykezelés szükségességét harmincnaponként felülvizsgálja.

(9) A pszichiátriai intézetből el kell bocsátani a beteget, ha intézeti gyógykezelése a továbbiakban nem indokolt.

Kötelező gyógykezelés

200. § (1) A bíróság annak a pszichiátriai betegnek a kötelező intézeti gyógykezelését rendeli el, aki veszélyeztető magatartást tanúsít, de sürgősségi gyógykezelése nem indokolt.

(2) A kötelező gyógykezelés elrendelésére irányuló eljárást az annak szükségességét megállapító pszichiátriai gondozóintézet szakorvosa, büntetőeljárás során elrendelt kényszergyógykezelés megszűnése esetén, amennyiben a beteg további intézeti gyógykezelése szükséges - az elbocsátás esedékessége napjának megjelölésével - a kényszergyógykezelést végző szerv főigazgató főorvosa a bíróság értesítésével kezdeményezi és javaslatot tesz a gyógykezelést végző pszichiátriai intézetre.

(3) A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül határoz a kötelező intézeti gyógykezelés elrendeléséről.

(4) A bíróság a határozat meghozatala előtt meghallgatja a beteget és a meghallgatásra idézett független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos szakértőt, valamint az eljárást kezdeményező szakorvost.

(5) Ha a beteg a bíróság idézésére nem jelenik meg, a bíróság elrendelheti elővezetését. Egyéb kényszerítő eszköz azonban nem alkalmazható.

(6) Ha a bíróság elrendeli a beteg kötelező intézeti gyógykezelését és a beteg a jogerős határozat kézhezvételétől számított három napon belül nem jelenik meg a végzésben megjelölt pszichiátriai intézetben, az eljárást kezdeményező orvos intézkedik a beteg beszállítása iránt. A beteg beszállításához a rendőrség szükség esetén közreműködik.

(7) Ha a büntetőeljárás során elrendelt kényszergyógykezelés megszűnése után a beteg további intézeti gyógykezelése szükséges, a bíróság a beteg kötelező intézeti gyógykezelését a kényszergyógykezelés megszűnésének napjával rendeli el. A bíróság elrendelő határozata alapján a kényszergyógykezelést végző szerv főigazgató főorvosa intézkedik a beteg átszállítása iránt a kijelölt pszichiátriai intézetbe. A beteg átszállításában a rendőrség szükség esetén közreműködik.

(8) A bíróság a kötelező intézeti gyógykezelés szükségességét a 198. § szerint meghatározott időszakonként felülvizsgálja.

(9) A kötelező intézeti gyógykezelésre kötelezett beteget az intézetből el kell bocsátani, ha gyógykezelése már nem indokolt.

Közös eljárási szabályok

201. § (1) A bíróság az e fejezetben szabályozott eljárások során nemperes eljárásban jár el. Ha e törvényből, illetve az eljárás nemperes jellegéből más nem következik, a bírósági eljárásban a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény szabályait kell megfelelően alkalmazni.

(2) Az e fejezetben szabályozott nemperes eljárások tárgyi költségmentesek.

(3) A kötelező pszichiátriai gyógykezelés elrendelésére irányuló eljárásra a beteg lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti helyi bíróság illetékes. A pszichiátriai intézeti gyógykezelés felülvizsgálatára vonatkozó eljárásban a pszichiátriai intézet székhelye szerinti helyi bíróság illetékes.

(4) A bírósági eljárásban biztosítani kell a beteg megfelelő képviseletét. A beteg képviseletére a beteg vagy törvényes képviselője meghatalmazása alapján a betegjogi képviselő is jogosult. Ha a betegnek az eljárás során nincs törvényes vagy meghatalmazott képviselője, részére a bíróság ügygondnokot rendel ki.

(5) A beteg képviseletét ellátó betegjogi képviselő vagy ügygondnok köteles a beteget a bírósági meghallgatás előtt felkeresni, tájékozódni a beszállítás körülményeiről és tájékoztatni az eljárással kapcsolatos jogairól.

(6) A meghallgatást szükség esetén a bíróság hivatalos helyiségén kívül is meg lehet tartani.

(7) A meghallgatás során az igazságügyi elmeorvos-szakértő arra vonatkozóan is nyilatkozik, hogy a beteg ügyeinek vitelére képes-e.

(8) Az eljárás során hozott határozat ellen a közléstől számított 8 napon belül lehet fellebbezni.

(9) A sürgősségi gyógykezelés során a kötelező intézeti gyógykezelést elrendelő határozat ellen benyújtott fellebbezésnek a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya.

(10) Amennyiben az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény szerint a beteg ügyei viteléhez szükséges belátási képessége csökkent vagy hiányzik, a bíróság a szakértői véleményt megküldi a gyámhivatalnak a gondnokság alá helyezési eljárás megindítása céljából.

201/A. § (1) A 196. § b) és c) pontja szerinti sürgősségi vagy kötelező gyógykezelés szükségességének esetén a beteget az igénybevétel alapjául szolgáló jogviszonytól függetlenül meg kell vizsgálni és gyógykezelésben kell részesíteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vizsgálat és gyógykezelés igénybevételének jogcímét a beteg vizsgálatát és gyógykezelését követően kell megállapítani.

(3) Minden beteget - az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül - az ellátásában résztvevőktől elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700154.TV

qbr 2011.05.28. 14:44:34

"Az orvos közölte, hogy át kellene vinni a pszichiátriára, megvizsgáltatni, mert nem tudta elmesélni mi történt pontosan, hátha megütötte a fejét és károsodás lett az agyban."
A sebész az esetleges agykárosodást a pszichiátrián akarta volna kivizsgáltatni? Hát, elég nehezen hihető.

"Első meglepetésemre nem lehetett csak úgy bemenni az osztályra, mert csak belülről van kilincs. Nagy nehezen bejutottunk"
Meg kellett nyomni a csengőt? Hát ez ölég nehéz lehetett. Egyébként van néhány olyan osztály, ahová nem lehet csak úgy becsászkálni, a betegek érdekében (pl. intenzív örző, de gondolom olyanis van, aki meg emiatt veri ki a balhét)

"És még mi volt a baj? kérdeztem. Más semmi. Mondta a doktornő."
Nehezen hihető, hogy csak emiatt bent akarta tartani. Sőt, inkább nem hihető.

Már amikor kommentként jelent meg valahány nappal ezelőtt, már akkor is leírta más is, hogy így, ilyen formában ez nem igaz.

Dr.laikus PhD 2011.05.28. 14:44:42

Amire figyeljetek!

199. § (1) Ha a pszichiátriai beteg közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról. A beteg beszállításánál szükség esetén a rendőrség közreműködik.

(2) A beteg felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24 órán belül a bíróság értesítésével kezdeményezi a beszállítás indokoltságának megállapítását és a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését.

(3) A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül határozatot hoz. A bíróság határozatának meghozataláig a beteg ideiglenesen az intézetben tartható.

Leroi 2011.05.28. 14:52:36

@Bikli néni:
Szia!;************
Köszi!:))

amariejade 2011.05.28. 14:55:28

Még ha ebben a formában nem is igaz a sztori: VÉGRE egy posztíró, aki nem csak nyivákol, hanem tesz is valamit.

Leroi 2011.05.28. 14:56:10

@Bikli néni:
Képzeld, ha nálam megtalálnák az egykezes
görbepengés Spyderco-t...:)

Leroi 2011.05.28. 14:58:20

@Bikli néni:
Erre van egy latin szólás: Cave canem!:)))
Ami szintén "rokon" a Kanári szigetekkel (Las Islas Canarias)...:)))

Izett 2011.05.28. 15:09:27

OFF:
Megvisel a hidegfront, magas vérnyomással küzdök. Nem alkoholizálok, nem dohányzok! Reggel 6 gyógyszerrel kezdek, az estét szintén 6-al fejezem be, frontoktól függetlenül, ezek minden napos kötelező gyógyszerek. "Gyors segélyként" elsőre elszopogatok 12,5 mg Tensiomint, majd később a másik felét. Nem használ. Kérdésem, - mennyit vehetek magamhoz? 50 mg, vagy 100? Annyit tudok, nem lehet drasztikusan csökkenteni a vérnyomást, de amolyan 210/108 értékekkel már elég rosszul érzi magát az ember, - legalább is én nagyon. Nem szeretnék ügyelethez fordulni, hiszen ott is csak az történik, hogy ezt a gyógyszert kell elszopogatni, többszöri adagokra elosztva... ON:

Más.
Édesapám agyvérzésen esett túl. Miután kijött a kórházból, un. ideggyógyászati rendelésre kellett mennie vizsgálatra. Jó, hogy ott voltam, mert szegény akkor még nem volt olyan állapotban, hogy rendesen kifejezze magát. A vizsgálatkor teljesen "hülyének" nézték, mert nem tudta kifejezni magát. De nem volt hülye. Naplót vezetett arról, hogy mennyire bezárt és mennyire nem tudja kifejezni magát. Tele volt fájdalommal, érzésekkel... Mert nem hogy nem emlékezett a 2. világháborúra, egyszerűen elveszítette a számok, a dallamok világát. De ettől függetlenül még vágyott az életre ...

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 15:12:38

@Bikli néni: Jajj kacsamama, hát nem jött le, hogy nem ünnepeltem a forradalmi tesztet ami alapján zárt osztályra lehet utalni(fogságban tartani) embereket?
...hát már Te is?

mariablog · http://maria.blog.hu 2011.05.28. 15:17:39

@Bikli néni:

Erről szó sincs. Visco véleménye itt olvasható erről a blogról:

"Néhány napon át volt szerencsém nem olvashatni a blogot. Ebből a módosult perspektívából visszaolvasva azt látom, hogy bármi legyen a posztoló problémája, az ide kommentelő - magát orvosnak valló - néhány ember, szó szerint leugatja és minden problémát a saját sérelmére vetít ki. Valamiféle érdekvédelmi fórumnak sajátították ki a blogot. Erősen kritizálják, sértegetik azt a réteget amelyiktől a megoldást várják a sérelmeikre. Szűklátókörűen ezt a nyilvánosságot(ami a beteganyagukat is képezi) használják arra, hogy ugyanezt a nyilvánosságot megneveljék. Ennek a nyilvánosságnak a támogatására, szolidaritására számítanak, amikor problémáik orvoslását követelik a hatalomtól. Ők csodálkoznak a legjobban, amikor azt tapasztalják, hogy a társadalom nem szolidáris velük.
Elvárják, hogy a társadalom változzék, de ők nem képesek a változásra."

praxis.blog.hu/2011/05/12/megerjuk_hogy_kotelezove_teszik_a_halapenzt/fullcommentlist/1#c13460923

Ez után lépett innen Rábai doktor.

Attól, hogy a cenzor gondosan törli a Viscoról írt véleményemet, engem pedig az éppen használt nickjeimmel tiltogat ki innen, attól az igazság még igazság marad.

szbszig 2011.05.28. 15:17:46

Két dolog jutott eszembe:

Az egyik az az egyetemista tesztes videó, ahol többek között valamelyik világháború időpontját is kérdezték a hallgatóktól, és jelentős részüknek fogalma sem volt róla, mikor történt.

A másik meg a Changeling című film, utóbbi főleg az említett kaposvári nővel kapcsolatban. Igaz, az abban elmesélt eset egy másik világban és jóval korábban történt, nem az ezredfordulón...

Feltételezve persze, hogy mindkettő úgy történt, ahogy a posztoló leírta.

Leroi 2011.05.28. 15:23:05

@Izett:
Te Széphalmi vagy, ugye?:)
Nos, a captopril egy jó kis klasszikus ACE-gátló, hirtelen felszökött vérnyomású betegeinknél mi is alkalmazzuk az aranydózist, ami 12,5 mg...
De...
Én javasolnám a 24 órás ABPM felhelyezését és egy pontos vérnyomásmonitorozást belgyógyász által. Ilyen családi kórelőzménnyel mindenképpen. Lehet, hogy ACE-gátlóval folytatják, lehet, hogy átállítanak ARB-re, mostanság az utóbbit jól kombinálják (egy tablettában) Ca-antagonistákkal.

Anyuval kapcsolatban: f@sza egy neurológiai osztály lehet, ahol az afáziás beteget hülyének nézik, amiért nem tud beszélni...:(((

Bikli néni 2011.05.28. 15:23:09

@El Visco Stello: Hinnye, be vagyok lassulva... hiába, már vén kacsa vagyok :) De legalább történelmi ismereteinket felfrissítettük együttes erővel :D

@Leroi: Na ennek most utánagugliztam, de Dzsízasz! Beengednek ezzel dolgozni? :)
Amúgy vigyázz, a kanári harap ;D

Leroi 2011.05.28. 15:23:49

@radiologus.hu:
Csak az autóban egy jól hozzáférhető rekeszben. A gázpityu mellett nyugszik...
:))

Leroi 2011.05.28. 15:24:49

@Bikli néni:
Ja: :)))
Csak az autóban egy jól hozzáférhető rekeszben. A gázpityu mellett nyugszik...
:))
Nem, nem viszem be a kórházba.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 15:30:30

@Mortisa Vértócsa: Na végre!!! Kiderül, hogy elfogulatlan vagyok:))))

Káin 2011.05.28. 15:33:58

@Mortisa Vértócsa: Nahát...Gratulálok. Ennyire ráérsz? A blogodat meg ne itt reklámozd szerintem :).

Bikli néni 2011.05.28. 15:34:07

@mariablog: Igen, emlékszem erre. De nekem az is rémlik, hogy Visco utána többször is megkövette Miklóst.

Szerintem egyébként felesleges személyeskedni (ezt mindenkinek mondom), akiknek személyes problémája van a másikkal, azt meccselje le vele privátban. Nem tudok kibékülni azzal, hogy egyvalaki véleménye miatt fogja magát az ember, és itt hagyja az egész bandát.

mariablog · http://maria.blog.hu 2011.05.28. 15:38:37

@Bikli néni:

Maradjunk annyiban, hogy abban a kommentben Visco véletlenül őszinte volt.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 15:39:00

@Bikli néni: Azt is kérdeztem hozzáértőtől - hogy ne engem érjen a posztolórugdosás vádja - gyakorlat-e körbeszurkálni egy sebet 2-3 pirszing miatt. Fájdalom szempontjából melyik rentábilisabb?

Egyébként a posztnak minden részletét elhiszem, csak az egészet nem.

Bikli néni 2011.05.28. 15:41:13

@mariablog: Nem szeretnék belefolyni ebbe a vitába. Csak egy dolgot szeretnék: hogy mindenki, aki innen felháborodottan kivonult, jöjjön vissza, mert nekünk szükségünk, igényünk van a hozzászólásaikra.
Én a te véleményedet is szívesen olvasom, még akkor is, ha ellenkezik a többség álláspontjával. Egyrészt, mert sokszor van igazság benne, másrészt jó vitaindító.

Bikli néni 2011.05.28. 15:43:22

@El Visco Stello: Gőzöm sincs. Nem élek pirszinggel.

Bikli néni 2011.05.28. 15:50:59

@cenzorilla: Ne diszkrimináljál, akkor már szedd ki az enyémet is :D

Leroi 2011.05.28. 15:51:19

Látom, szépen gyomlálgatnak itt.
És még csodálkozunk, ha néha elhallgat valaki egy időre (jogosan)...

Káin 2011.05.28. 15:56:18

@cenzorilla: Mi fér bele az offolás kategóriába?

cenzorilla 2011.05.28. 15:58:56

@Káin:
Ölég távol áll azért a Forma 1 a blog témájától.
Verselni is általában mindig a téma kapcsán szokás és akkor hagyjuk.

@Leroi:
Ezért elhallgatsz? Remélem nem!

cenzorilla 2011.05.28. 16:00:57

Szcientológiával kapcsolatos linket, történetet természetesen törlök.
A gorombaságot szintén.

Bikli néni 2011.05.28. 16:02:25

@Leroi: Itt ne hagyj minket megint, mert irgumburgum! :)

Border 2011.05.28. 16:02:40

@Izett:
Érdemes elolvasni Oliver Sacks: Férfi, aki kalapnak nézte a feleségét című könyvét.

moly.hu/konyvek/oliver-sacks-a-ferfi-aki-kalapnak-nezte-a-feleseget

Leroi 2011.05.28. 16:02:56

@cenzorilla:
A versenyzők is szenvedhetnek agyrázkódást...
Nem hallgatok el...:)

Leroi 2011.05.28. 16:03:53

@Bikli néni:
J'y suis, j'y reste, chérie...

Bikli néni 2011.05.28. 16:07:28

@Leroi: Nem tudok fhransziául, de azért az utolsó szót legalább értem :)

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 16:32:24

Most sem mondatok egyebet, megtisztelő számomra hogy ennyi kitűnő embert tud foglalkoztatni egy troll.

Ugyandehogy (törölt) 2011.05.28. 16:35:04

@Leroi: Én csak simán nem értek semmit, amikor idejövök egyszerre elolvasni mindent.

flimo13 2011.05.28. 16:35:16

@El Visco Stello: egyrészt az írásban nem az szerepel, hogy harcolt, másrészt meg a második világháború 7 naptári évre terjedt ki. Ott helyben kellett volna az orvossal megetetni az érettségijét.

Ingerlékeny Banya 2011.05.28. 16:35:23

Baromire kíváncsi lennék már egy tényfeltáró riportról,hogy vajh hányan lehetnek zártosztályakon olyanok,akik a lefizetett orvosok miatt vannak ott és amúgy nincs is bajuk.Ha egyszer valakit oda betesznek,nincs az az isten,aki kihozza onnan.Nincs orvos,ügyvéd sem bíró,aki felülbírálná egy piszmohókusz diagnózisát,ha az már egyszer felállította.És ez rettentő félelmetes.

Dr.laikus PhD 2011.05.28. 16:39:23

@Ingerlékeny Banya:

Baromság!

Akkor is kiteszik, ha nem kéne. Nincs elég pszichiátriai osztály, még kevesebb pszichiáter.
Jól szétverték a rendszert, a tudományos munkát.

Desiderata 2011.05.28. 16:43:40

@Border: Az a könyv egy populáhris szahr.

@Ingerlékeny Banya: Pahanojás vagy, dhága, szólj ha bezáhrassunk!

El Visco Stello (törölt) 2011.05.28. 16:45:35

@Ingerlékeny Banya: Konkrétan 1500 Ft-ba került kivásárolni az öreget tokkal-vonóval. Az rendben van, hogy a pénz az Isten, de ennyire ne becsüljük le:))))

Leroi 2011.05.28. 16:49:38

Az elején kisöreg volt, amikor pedig már 1500 hongarische florint kisírtak érte, nagybácsivá avanzsált.

Irkutszk 2011.05.28. 16:53:41

@Ingerlékeny Banya: Hasonlóképp kíváncsi volnék arra, hogy mi történt azokkal a betegekkel, akiknek az elhelyezése bizonytalanná vált, mikoris a Lipótmezei zárt osztályt bezáratták. Beszélgettél te valaha skizofrénnel? Mert én is csak bemutató gyakorlaton, de az is meggyőző volt, köszönöm szépen.

@Border:
Akkor már inkább az Aranyketrec.

Irkutszk 2011.05.28. 16:55:02

@El Visco Stello: Még jó, hogy ez bíróságra sose került, és hogy nem amerikai a bírósági rendszer. Simán eladnák, hogy ennyit ér egy ember szabadsága, és ennyi lenne ezentúl a kártérítési összeg :D

Öreg Sam 2011.05.28. 16:55:26

Európa hirü idegsebész barátom-nem kevés maliciával-azt találta mondani:a pszichiátert csak a fehér köpenye különbözteti meg a pácienstől ...))

Irkutszk 2011.05.28. 16:59:01

@Öreg Sam: Az én állatorvos barátném szerint a pszichiáter és a pszichológus csak annyiban különbözik, hogy az egyik már érettségi után, a másik csak az orvosi egyetem elvégzését követően bolondult meg; de ettől még tudomány, fontos, és mindenkinek igénye lehet rá.

Leroi 2011.05.28. 17:01:19

@Öreg Sam:
Von Moltke szerint pedig az embert az különbözteti meg a majomtól, hogy szivarozik.
A psychiáterekkel kapcsolatban a poént és úgy tudom, hogy náluk van a kulcs.

Leroi 2011.05.28. 17:02:44

@flimo13:
Tényleg lehet, hogy Rongyos Gárda-tag volt, esetleg szudétanémet vagy kurlandi szabadcsapatos...

Desiderata 2011.05.28. 17:02:50

@Irkutszk: Szerintem viszont a pszichiáterek (legtöbbje) ritka jó humorú és nagy műveltségű ember.
Hát, a testet nem tudja gyógyítani, de nem is azt bízzuk rá.

flimo13 2011.05.28. 17:04:58

@Leroi: gyakorold még az értő olvasást.

Irkutszk 2011.05.28. 17:06:46

@Desiderata: Nem ismerek elég pszichiátert a véleményformáláshoz :) Egyhez jártam egy kurzusra, őt nagyon tisztelem. Poén volt :P, viszont az mindenképp igaz, hogy valami erre az útra viszi őket. Az én lelkemet egyébként egy pszichológus barátném szokta ápolni :)

Leroi 2011.05.28. 17:08:03

@flimo13:
Majd te megtanítasz, tücsök...

flimo13 2011.05.28. 17:09:42

@Leroi: Segítség: nem csak az a katona, aki harcol.

mughuzu565 · http://kerdesek.hu 2011.05.28. 17:10:07

pff érdekes
gyakorlat-e körbeszurkálni egy sebet 2-3 pirszing miatt

czejp (törölt) 2011.05.28. 17:10:24

Vicces. Jó ez a beugrató kérdés és vajon mi a helyes válasz ? Japán-Orosz részről csak fegyverszünet van, nem volt békekötés.

Öreg Sam 2011.05.28. 17:10:59

@Irkutszk:
Ebben csak az a sajnálatos,hogy ha Isten neadj'eléjük kerül az emberfia,akkor már szinte mindegy is :)
Ez nem csak orvosi,hanem sajnálatosan egyfajta társadalmi kérdés is,ebbe viszont nem szivesen mennék bele,mert óhatatlanul előkerülne a politika,és én be vagyok oltva :)
Valaki fentebb emlitette az Aranyketrec c regényt,kiegészitőként olvasásra ajánlom a Próféta Voltál Szivem c kisregényt.(ha egyáltalán valahol fellelhető)

Irkutszk 2011.05.28. 17:21:09

@Öreg Sam: Majd meglesem :) Köszönöm a tippet.

Irkutszk 2011.05.28. 17:22:13

Miért törölték a linkes hozzászólásomat, ha szabad kérdeznem?

cenzorilla 2011.05.28. 17:23:23

@Irkutszk:

Akinek szólt azt is töröltük.

Mylady 2011.05.28. 17:29:14

Nemrég láttam egy videót, ahol több egyetemen (ELTE, Műegyetem, Közgáz, BGF) tettek fel véletlenszerűen megállított fiataloknak az általános műveltséghez tartozó kérdéseket. Ilyen volt a második világháború ideje.
A poszt alapján megállapítható, hogy a mai egyetemisták mind elmebetegek.
A kérdésre ugyanis a videón megkérdezettek közül senki sem tudott helyesen válaszolni.

Irkutszk 2011.05.28. 17:30:07

@cenzorilla: Csak nem értem, hogy miért. Ok, hogy kissé provokatív volt, de szvsz belefért a 'hülye vagyok, tanítsatok' kategóriába. Well, ti vagytok a modik.

cenzorilla 2011.05.28. 17:33:19

@Irkutszk:

Mert a saját blogját reklámozza itt.
Egyszerű trollról van szó.

Irkutszk 2011.05.28. 17:35:40

@cenzorilla: Köszönöm szépen a választ.

Despota 2011.05.28. 17:36:25

@cenzorilla: Bocsánat, én visszaengedtem a hozzászólást.Az előzményeket viszont nem.Sry

cenzorilla 2011.05.28. 17:44:02

@Despota:

:)))
Örülök, hogy itt vagy!

Despota 2011.05.28. 17:46:05

@cenzorilla: Köszönöm, én is Nektek! Kellemes hétvégét Mindenkinek! Kapcs.ford

Leroi 2011.05.28. 18:23:05

@flimo13:
Nagyapám a 44-ben mozgósított tartalékosok közt harcolt a Székely Hadosztály egyik egységében.
Miután 17-18-ban már járt Piavénál is IV. Károly katonájaként...
Szóval lehet, hogy besorozták békeidőben a papát és leszerelés előtt érte a háború 41-ben, amit aztán végigharcolt a visszavonulás végéig.

sztrugackij 2011.05.28. 18:39:14

@Leroi: "
Erre van egy latin szólás: Cave canem!:)))"

A latinnal vigyázni ám!

flimo13 2011.05.28. 18:39:57

@Leroi: no, akkor lassan csak megértjük egymást. Lehetett még hivatásos is

Öreg Sam 2011.05.28. 18:49:43

@Leroi:
Az én apám meg,-mint pacifista- a Gyilkos tó fölött dekkolt 10 évig egy fürésztelepen faszakemberként.
Kinek mi jutott...:)

seoneo 2011.05.28. 18:53:21

A héten a Filmmúzeumon láttam A kacsa fél nyolckor csenget című filmet. Egyből az jutott róla eszembe...

epres négercsók 2011.05.28. 19:48:56

@Cenzorilla te tényleg ilyen hülye vagy?: Ezúttal én szedtem ki, szállj le végre Cenzorilláról. Én is visszanézek később, de ha nem maradsz veszteg, akkor nem csak nickestől fogsz elköszönni ettől a blogtól.

Leroi 2011.05.28. 20:11:09

@Öreg Sam:
Akkor Te is siculus vagy...

praxis_blogrol_torolt_nick 2011.05.28. 20:26:33

@epres négercsók:

Most komolyan rámijesztettél. Ti ketten tényleg nem értitek, hogy ez itt nem egy fegyenctelep, hanem egy közösség (volt).

Öreg Sam 2011.05.28. 20:31:44

@Leroi:
Elszállt valahova a jegyzetem,pedig amit hirtelen felidulásból követ el az emberfia,annál nincs jobb!:)
Summarum:azt irtam,(volna)hogy nem tudom értelmezni,pedig 4 éven át verték a kis szürkékbe a latint.
Mi az a siculus????

Leroi 2011.05.28. 21:09:29

@Öreg Sam:
Ja, bocsánat!
A székelyeket nevezték így latinul.
Siculus: székely, primipilus: lófő, pixidarius: darabont, primor: nemes...

Öreg Sam 2011.05.28. 21:10:47

@Öreg Sam:
Ja!
Elbucsuzom,mert stilszerüen,témába vágóan kezdődik a Ken Kesey regény filmje,a Száll a kakuk fészkére.
Nagy regény volt,igy kb.30 év után kiváncsi vagyok magamra,mai eszemmel hogyan értelmezem?

Leroi 2011.05.28. 21:24:35

@Öreg Sam:
Én 1985-ben láttam először, 10 évvel a rendezés után, videokazettán, ami akkor nagy szó volt (persze, más videóján).
Nagyon tetszett, talán még jobban, mint a könyv. McMurphy-t pl. én csak Jack Nicholsonként tudom elképzelni.:)
Jó filmnézést!

El Visco Stello (törölt) 2011.05.29. 07:59:20

Tisztelt Moderáció!

Mivel újabb poszt megjelenésével jelen poszt nagyjából lecsengett, kérem, hogy a @mariablog: nevű felhasználó által idemásolt hozzászólásomat töröljék!
A véleményem természetesen vállalom, de nem ehhez a topikhoz íródott, így környezetéből kiragadva félrevezető. A hozzászólás világosan tartalmazza, hogy egy bizonyos és az azt megelőző néhány topikra vonatkozik. Azóta viszont az abban leírt jelenséget nem tapasztaltam.
Természetesen a felhasználó rólam írt véleménye és a hivatkozás maradhat, aki a kommentre kíváncsi a link alatt megtekintheti.

Köszönöm

mariablog · http://maria.blog.hu 2011.05.29. 08:29:49

@El Visco Stello:

Ezt nem úszod meg ennyivel.

Ha vállalod a véleményed, akkor miért is kell törölni a kommentet?

Tudatosan mész neki ezen a blogon a nálad okosabb, képzettebb és segítőkészebb embereknek. Ha a cenzor törli az idézetet, magam fogok bejegyzést írni róla.

Ott rontottad el, hogy nem kellett volna utánam szólnod, amikor már elmentem innen.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.29. 08:49:11

@mariablog: Tőlem akár maradhat is, ha Neked fontos. Nekem nem kabinetkérdés:)))

2011.05.29. 09:34:15

@Leroi: Grüß Gott! :-)

A kommented megragadta a lényeget. Szerintem MMS (mini mental state) tesztet töltöttek ki vele, amelynek egyik eleme, hogy időben helyezze el magát a páciens. Gondolom ez nem sikerült, bár a 20. századot is el kell fogadni válasznak. :-)

Más: ezek a tesztek általában 30 pontosak => 30-24 a jó, 24-20 az enyhe kognitív deficit, 20 alatt meg komoly a probléma. Tehát nincs az a pszichiáter, aki bennfogja EGY hibás válaszra.

Jó újra látni! :-)

Ugyandehogy (törölt) 2011.05.29. 10:12:37

@ReignOfdark: hm, azért csak nem veszik komolyan, egy csomó ember bekerülne, hogy nem tudja, mi történik körülötte a világban...

2011.05.29. 10:26:15

@Babette_: Nem véletlen Leroi kommentjére reagáltam: egy idős embernél bármelyik orvosi szakág felfedezhet valami gyógyítani valót. A pszichiáter a hanyatló elméjével foglalkozott. Az MMS-en elért eredmény nem jogosítja fel benntartani a pszichiátert.

2011.05.29. 10:37:13

@Babette_: Igazad van, ismét gratulálok magamnak, az utóbbi napokban nem az első eset. Vizsgaidőszak.

Széphalmi Izett 2011.05.29. 10:38:03

@Leroi: "Te Széphalmi vagy, ugye?:)
Nos, a captopril egy jó kis klasszikus ACE-gátló, hirtelen felszökött vérnyomású betegeinknél mi is alkalmazzuk az aranydózist, ami 12,5 mg...
De...
Én javasolnám a 24 órás ABPM felhelyezését és egy pontos vérnyomásmonitorozást belgyógyász által. Ilyen családi kórelőzménnyel mindenképpen. Lehet, hogy ACE-gátlóval folytatják, lehet, hogy átállítanak ARB-re, mostanság az utóbbit jól kombinálják (egy tablettában) Ca-antagonistákkal."

Anyuval kapcsolatban: f@sza egy neurológiai osztály lehet, ahol az afáziás beteget hülyének nézik, amiért nem tud beszélni...:((( "

Igen, Széphalmi Izett vagyok, csak valahogyan lemaradt a Széphalmi, - egyébként a kutyám törzskönyvi neve :-)))
De a viccet félre téve, voltam 24 órás ABPM vizsgálaton is, ahol szintén kimagasló értékek voltak, de azzal intézték el, hogy valószínűleg a készülék a rossz. A kiugró értékeknél most az van, hogy Tensiomint szopogatok, ezt javasolták az ügyeleteken is. Csak tényleg azt nem tudom, hogy meddig mehetek el? Vagy is mennyi mg a megengedett? Szeretnék még magamnak, - mondjuk 10 évet...

Anyu, egyébként Apu volt... Anyukám agydaganat betegségben hunyt el, apukám az, aki agyvérzést kapott és magas vérnyomásban szenvedett. Szintén nem dohányzott, nem fogyasztott alkoholt. Tényleg nagyon megalázó volt az ideggyógyászati vizsgálat, még sérülten is érezte, hogy mennyire... 8 hónapig ápoltam apukámat, szinte a nulláról indultunk, de jártunk logopédushoz, gyógytornászhoz, stb. Újra tanult mozogni, beszélni... Lassan szinte mindent visszanyert, csak mint említettem, a számok világát veszítette el. Ennek ellenére 8 hónap után újra önálló életet akart élni. Sokáig jól volt, félévente kapott értágító (?) infuziós kezelést. A legutolsónál nagyon rosszul lett, "berácsozták" az ágyát, mert állítólag minden áron hozzám akart jönni... Én Bp-en élek, Ő pedig egy dunántúli kisvárosban volt. A berácsozás éjszakáján meg is halt. Soha nem tudom megbocsájtani magamnak, hogy nem voltam ott... Talán azt is említettem, hogy naplót vezetett... Amit szavakkal nem tudott kifejezni, ebben mindent leírt, - a bezártságról, a megalázottságról, az érzéseiről, stb. Amikor újra és újra elolvasom, könny szökik a szemembe...

Leroi 2011.05.29. 11:46:26

@ReignOfdark:
Danke und Grüss Gott, Mein Herr...
Téged is jó újra olvasni!

A heveny psychiatriai elhelyezésnek jól meghatározott kritériumai vannak, a kis kolleganő finoman fogalmazva abúzust követett el azzal, hogy blitzdiagnosztizált és pakolta is az ágyra a beteget, kellett neki a páciens, jól jött neki egy leépültnek kinéző bácsika, feltette a kulcskérdést neki és megvolt az indok
a hospitalzációra...:)
Orwell és Örkény együtt karöltve szimbiózisban jegyzetelhettek volna az anamnézisfelvételkor.
Kis magyar psycho.

Leroi 2011.05.29. 11:47:50

@Széphalmi Izett:
Bocsánat a pontatlanságért és köszönöm, hogy ilyen szépen részletesen ismertetted a szomorú végkifejletű eseménysort...:(
Együttérzek és vigasztalást Neked!

Leroi 2011.05.29. 11:52:28

@Széphalmi Izett:
Az alkalmi vérnyomáscsökkentő bevétele veszélyes játék - mondom én, bár nem vagyok sem internológus és ezen belül hypertonológus-, a hypertonia nem migrén, amelyben a beteg alkalmi triptánbevételt engedhet meg magának, azt ki kell vizsgálni, az eredetét megállapítani, a terápiás dózist pontosan ki kell titrálni és hosszú-hosszú távra (értsd: élethosszan) be kell állítani, főleg ilyen tragikus családi kórelőzmény mellett.

Irkutszk 2011.05.29. 12:40:48

@Széphalmi Izett: Őszinte részvétem. Az én Édesapám is kapott agyvérzést, de oly másként viselte. Az első után folyamatosan meg akart halni. Három és fél év kellett, hogy akkori vágya teljesüljön. Akkorra viszont már láttam könnyezni azon, hogy újra tudja a karját használni, és a halálvágy csendes, konok elszántsággá alakult, hogy akármikor jön is a halál, addig is élni kell valahogy.

sztrugackij 2011.05.29. 14:52:42

@Leroi: Tudod,hogy mire utaltam.

Leroi 2011.05.29. 14:54:50

@sztrugackij:
Honni soit qui mal y pense

sztrugackij 2011.05.29. 15:01:37

@epres négercsók:

Már megint mit követtem el?
Kizárólag modoros,latin és germán jövevényszavakkal tűzdelt hozzászólásokat engedélyeztek?

Leroi 2011.05.29. 15:12:54

A nonkonformista rosszindulatú kötekedőket
szeretik a moderátorok, barátom...

sztrugackij 2011.05.29. 15:15:12

@Leroi: Legalább helyesen írtad volna le!
Ezt megint benézted!

Most megint kérheted a Párkáktól a javítást!

Ejnye-ejnye,doktor úr!
Ebben a belterjes környezetben még akár műveltnek is tarthatnak.Bárcsak én is elmondhatnám ezt rólad,de nem tehetem.

sztrugackij 2011.05.29. 15:24:53

Amúgy csak borzongani járok ide,valahogy úgy vagyok ezzel a bloggal, mint Ed Wood filmjeivel.

Szinte csak leroi és a kitűnő moderáció kommentjeit olvasom!

Hogyan is fogalmazna leroi?Priceless!

Leroi 2011.05.29. 15:27:56

Tudnék ajánlani egy pár jófajta köhögéscsillapítót, de fölösleges.

Bikli néni 2011.05.29. 15:53:42

@sztrugackij: Ha nem csak borzongani járnál ide, hanem mondjuk befogadni a látottakat/olvasottakat is, akkor tudnád, hogy Leroi már egy ideje nem kommentelt ide.
A kitűnő moderáció meg legalább szól. Megtehetné azt is, hogy szó nélkül kidobál innen mindent, ami jól esik. Na, az lenne a prájszlessz.

Megmondom, én mit látok: te akárhányszor ide jössz, előbb-utóbb mindig belekötsz valakibe.

Leroi 2011.05.29. 16:15:45

@El Visco Stello:
Köszi, zseniális a rendező.

sztrugackij 2011.05.29. 16:30:32

@Bikli néni: Sajnálom,hogy így látod!

Kizárólag a félműveltségével kérkedő,pongyola latintudását fitogtató egyéneket szoktam kioktatni a helyes megfogalmazásról vagy írásmódról.
Ha már villogni akar vele,tegye azt hibátlanul.

A moderációt pedig inkább nem minősíteném.
Egyik blogon sincs hozzá hasonló.
Sem stílusban,sem tartalmilag.

Lásd "aludni küldelek..",még egy ilyen és repülsz..","ha nem maradsz veszteg.."

Teszi mindezt teljesen következetlenül,valószínűleg pillanatnyi hangulata alapján.

Egyébként számodra leroi egy orákulum?
Tilos a tévedéseit leleplezni?

sztrugackij 2011.05.29. 16:41:59

@El Visco Stello:

Az irónia legalább hibátlan.

Bikli néni 2011.05.29. 16:47:03

@sztrugackij: A műveltségi vetélkedőt (ezt most nem rossz értelemben mondom, komolyan) meccseljétek le egymás között. Csak azon akadt fenn a szemem, hogy ti ketten állandóan hadakoztok egymással, mikor lehetne ezt értelmesen is.

Moderátorok: amiket itt néha látni lehet, az anyázás és a többi, azok után nem is csoda...

epres négercsók 2011.05.29. 16:54:07

@sztrugackij: Kedves Sztrugackij! Mint az egyik megszólított, pár szóban elmondanám szubjektív magánvéleményemet (akár a többieknek is).
A moderálás nem úgy működik, hogy kihajítunk innen embereket. Figyelmeztetünk. Ha nagyon durva dolgokat írnak le, mi is határozottabban szólunk. Ha folyamatosan, a figyelmeztetés ellenére is csinálják, akkor szoktam én "pihenni küldeni" (ami azt jelenti, hogy másnap már vissza is jöhet, addig pedig kifújhatja a mérgét valahol). Nem pillanatnyi hangulat alapján, és még csak nem is túl nagy szigorral tesszük mindezt, mert tiszteletben tartjuk a kulturált szólásszabadságot.
Tesszük mindezt annak ellenére, hogy napi szinten küldenek el minket melegebb éghajlatra, sokszor olyanért is, amit el se követtünk (minek írsz blogot, ha nem tetszik a vélemény - mi ugyanis NEM írunk blogot).
Minket is szoktak rugdosni, pocskondiázni, mégis itt vagyunk. Lehet, hogy nem tetszik nektek, ahogy ezt csináljuk, de ha mi (úgy általában a moderáció) nem lennénk, ez a blog is kb. akkora kupleráj lenne, mint a velvet.

sztrugackij 2011.05.29. 17:25:22

@epres négercsók: Kedves moderátor!
Elöljáróban szeretném elmondani(bár tekintheted egyszerre dícséretnek és bírálatnak is),hogy hónapok óta a legkorrektebb és legszelídebb reagálást sikerült elolvasnom tőled.
Bár korábban azt írtam,hogy csak a moderátori és leroi kommentelőtök hozzászólásait olvasom,nem teljesen van így.
Kíváncsi voltam, milyen hozzászólások érdemelték ki a rendreutasításokat(pl.a tárgytól való eltérés,túlzott személyeskedés vagy "durva dolgok"miatt.)

Azt tapasztaltam,hogy néha egyesekkel túlzott szigort alkalmaztok,másokat pedig meglehetősen elnézően kezeltek.

Teljesen megértem,ha megpróbáljátok kiszűrni a trollokat és az önreklámozókat,de a blogokon sűrűn előforduló, két vagy három személy között kialakuló pengeváltásokra nem kellene rögtön lecsapni.
Természetesen előfordult,hogy a vitám leroi barátunkkal egy idő után teljesen rátelepedett az aktuális posztra, és abban az esetben ,el kell ismerjem,némileg indokolt volt a beavatkozásotok.

Talán elhiszitek nekem,hogy nem vagyok troll és a nyelvtannáci szerepét sem akarom eljátszani.
Elolvasom a cikkeiteket,érdekelnek a hozzászólások is,de engedtessék meg nekem az esetleges ellenvélemény kinyilvánítása.
Még ha a kommentelő nem orvosi természetű hozzászólásáról van is szó.

Leroi 2011.05.29. 18:16:56

@sztrugackij:
A legjobb amit tehetsz, hogy nem szólsz hozzám.
Párszor felkértelek már erre, de úgy látom, ehhez is túl süket vagy.
Miután nem szeretnélek a valódi neveden nevezni, elküldeni oda ahonnan előbújtál és ahová való vagy, ismételten és nyomatékosan megkérlek, hogy ne szólj hozzám.
Remélem, nem esik nehezedre.
Ezennel ignore on, remélem ezúttal tiszteletben tartod.

sztrugackij 2011.05.29. 18:26:27

@Leroi: Már megint ez az "ignore on"!

Mit akarsz ezekkel a kifejezésekkel bizonyítani?
A tekintélyelvűség ilyen fontos számodra?

Természetesen tiszteletben tartom a kérésedet,csak ne kapjalak tévedésen,vagy hibás és rosszul leírt idézeteken.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.29. 19:09:00

Legyen szabad megjegyeznem; az "ignore on-t" annak kell tiszteletben tartani, aki a szimbolikus on gombot megnyomta. Természetesen a szó IRC-s értelmében. Az on megnyomása után az ignorált nem létezik többé, akár a feje tetejére is állhat, azt az ignoráló nem látja.
Lásd: chat némítás

2011.05.29. 19:18:52

@Desiderata: Igen, vannak ilyen tesztek is. A "minálunk" sem "minálunk", igazából édesanyám dolgozik most pszichiátrián. Tisztán csak a kíváncsiság miatt, hol alkalmaznak 10 pontosat?

epres négercsók 2011.05.29. 19:30:34

@sztrugackij: Nem gondolnám, hogy troll vagy. Ha mindenkit trollnak minősítenénk és kitiltanánk, akinek a másikkal ellentétes a véleménye, kihalna a blog :-D
Még valamire szeretném felhívni az általános figyelmet: mint bizonyára már mindenki észrevette, többen is betöltjük ezt a rendkívül hálás pozíciót, és mivel nincs két ugyanolyan ember, ezért előfordul, hogy a saját értékrendünk és vérmérsékletünk is befolyásol dolgokat. Pl. amit én bent hagynék, azt más már nem, és fordítva. Ezért is tűnhet úgy, hogy sokszor szubjektíven, részrehajlóan moderálunk, pedig ez egyáltalán nincs így. A hozzászólás tartalmát nézzük, nem azt, aki írta. (Sokszor nem is veszitek észre, épp melyikünk "őrködik".)
A legszigorúbbak a trollokkal vagyunk, akik tényleg csak azért jönnek ide, hogy mindenkit becsméreljenek, offoljanak. De akik visszajárók, és tudjuk róluk, hogy tudnak ontopic kulturáltan is megnyilvánulni, őket nem tiltjuk ki innen örökre.

A Leroi-val való személyes vitádnak, úgy gondolnám, továbbra sincs itt helye, ezért javasolnám mindkettőtöknek, tényleg ne itt folytassátok ezt a csörtét. Ugorjátok át egymás hozzászólásait, és akkor könnyebb lesz mindenkinek. Leroi, ez neked is szól!
További szép vasárnap estét!

Leroi 2011.05.29. 20:29:32

@epres négercsók:
Én nem kötöttem bele, ő az, aki a wikipédiából kiollózott "tudásával" próbál oktatni mást, aki fejből idéz vagy példálózik.
Szegénységi bizonyítványát, tudatlanságát a nettel és kötekedő stílusával kompenzálja.
Ha még egyszer hozzámszól, olyan messzire elküldöm, hogy talán magam is kizárásra leszek ítélve.

Bikli néni 2011.05.29. 20:47:13

@Leroi: Leroi (bocs a beledumáért), ne tiltasd már ki magad... légy erősebb önmagadnál, és tartsd meg az ignore on-t! Kérlek!

Desiderata 2011.05.29. 20:50:57

@Leroi: "Meeegnyugszik a beteeeeg!"

Széphalmi Izett 2011.05.30. 10:08:37

@Border: Köszönöm, olvastam, - éppen édesapám betegsége kapcsán került a kezembe. Szerintem élvezetes olvasmány lehet az egészségügyben és a nem ott dolgozóknak egyaránt :-)

bauchi 2011.05.30. 14:15:27

@epres négercsók: Miért voltam kitiltva hosszú hetekig?
Megtisztelhetnétek a másikat,hogy válaszolnátok.

Dr.laikus PhD 2011.05.30. 14:22:53

@bauchi:

Nem kérdezted meg a bloggazdát?
Lehet, hogy véletlenül nyomtak rád.
Ha megnézik, feloldják. Velem is előfordult hasonló.

a végzet aszonygya 2011.05.30. 15:33:54

@epres négercsók:
Ne haragudj, de ez nem igaz.
Engem sem szólítottatok fel.
Kitiltottatok, pedig a trágár szöveget nem én írtam.

bauchi 2011.05.30. 15:43:48

@Dr.laikus PhD: Szóra sem méltattyák az embert ezek a nagyarcúak.

epres négercsók 2011.05.30. 19:12:06

@bauchi: @a végzet aszonygya:
Szolgálati közlemény!
Ugyan más nevében nem beszélhetek, de én előzetes felszólítás és/vagy figyelmeztetés nélkül még soha senkit nem tiltottam ki (kivéve a sosem látott trollokat), nem is fogok. Ha valakit ki is tiltok (többnyire egy napra), azt még kommentben meg is említem, hogy az illető tudja, mi történt. (Kitiltani egyébként nem csak trágárságért lehet.)
Sajnos én sem vagyok itt állandóan, így a nekem címzett kommenteket nem mindig tudom rögtön elolvasni, tehát nem direkt hagyom válasz nélkül. Ezért, ha valakinek valami sürgős óhaj-panasz-hozzászólása lenne, írhat emailt is az epres.negercsok@gmail.com címre is, igyekszem egy napon belül válaszolni (technikai kérdésekkel ne engem keressetek, mert abban kicsi az esély, hogy pont én tudok segíteni). Levélre igyekszem egy napon belül válaszolni, de előre szólok, hogy a trágár, fenyegető és hasonló levelek gazdái örökös tiltólistára kerülnek a levelezőládámban.
Mint az közismert, a blogmotor sem egy gyöngyszem. Bármilyen hihetetlen, előfordult már nem egy emberrel, hogy véletlenül "kitiltódott" innen. Ha valaki úgy érzi, minden ok és figyelmeztetés nélkül lett kitiltva, nyugodtan kérdezzen rá.
Nem kell rólunk rögtön a legrosszabbat feltételezni. Nekünk nem célunk, hogy elüldözzünk innen titeket.

bauchi 2011.05.31. 07:05:42

@Dr.laikus PhD: Nem vágom,ki a bloggazda.

bauchi 2011.05.31. 07:23:46

@epres négercsók: OK.Ez legalább válasz volt.Csak sajnos nem így van.
Többször fordult elő,hogy a kommentemre verbális személyes inzultunst kaptam,mégsem történt figyelmeztetés.
Alapelvem : a betegnek mindig igaza van,
épeszű fölöslegesen nem panaszkodik.Sebész voltam.Mindig tiszteltem azt,aki megérdemelte.A vérünkben van a káromkodás.Dr.Csiky Miklós főorvos úr volt az egyetlen,aki káromkodás helyett csak annyit jegyzett meg,azt is halkan : azt a kirejelzumát.Csodálatos sebész és ember.Aki ismeri,tuggya mit beszélek.A másik hasonló Dr.Kovács András az I.sebklinikán az Üllői úton.Ő is ismert.Szegény már meghalt.
Egyikük sem csípte a hanyag orvosokat.
Aki pedig védi őket,az kapkoggya befele.

bauchi 2011.05.31. 07:24:52

Segíccsen valaki,mi a túró az a troll?

2011.05.31. 10:39:08

@bauchi: A troll az, akinek mindegy miről szól a poszt, célja a kötekedés, hangulatkeltés.
A bloggazda meg Despota nick néven szerepel.
Jó kérdések :-))

tódór piroska 2011.05.31. 11:15:59

@bauchi: Sajnos, néhány éve már Csiky Főorvos Úr is meghalt, viszonylag fiatalon, nem sokkal nyugdíjba menetele után... Szerencsére kinevelt néhány kiváló sebészt, egyik tanítványa vezeti jelenleg volt osztályát, méltón a mesterhez.

Dr.laikus PhD 2011.05.31. 11:40:38

@bauchi:

praxisblog@yahoo.com

Akkor kinek írtál aki nem válaszolt?

Troll=előre megfontoltan, rosszindulatból zavarja a blog működését... :)))

cenzorilla 2011.05.31. 11:49:14

@bauchi:

Én például szó nélkül szoktam törölni amikor inzultálnak téged.
Az lehet, hogy nem veszed észre, mert akkor éppen nem vagy itt.
Az is lehet, hogy később, mert akkor én nem vagyok itt, vagy epres.
Senkit, orvost sem hagyunk inzultálni, de elvárjuk, hogy ne Ti legyetek a trollok etetői a káromkodással.
A troll nem IQ bajnok...

Figyelmeztetés általában megelőzi a törlést.

bauchi 2011.05.31. 12:13:24

@tódór piroska: Le vagyok sújtva.Mi történt?Mindig jó kondiban volt.

bauchi 2011.05.31. 12:16:05

@cenzorilla: Ok.Kösz.Adamanmicsoda inzultálása soha nem volt törölve.

cenzorilla 2011.05.31. 12:27:36

@bauchi:

De! Az esetek nagy részében igen.
Amíg szakmai volt (én annak ítéltem) nem töröltem, ha személyeskedésbe váltott azonnal.
Veled kapcsolatban többet töröltem adamantiumot, mint téged. :)))
Öreg bölények tudását, találékonyságát remélhetőleg soha nem kell megismernie.
Erre gondolj és elnézőbb leszel vele. :))

bauchi 2011.05.31. 20:28:46

@cenzorilla: OK.Nincs harag.Elnézőbb vagyok általában,mint kéne.Másban is.Csak a tippmix csalást nem tudom megbocsátani,mert az lóvé.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása