Nincs merevedése ettől a nyomási ingertől?


Tisztelt Praxis blog,
Ez a történet életem egyik legkeményebb kórházi története, úgy hogy a családomban több orvos is található és azt hiszem nyugodtan mondhatom, alaposan ismerem az egészségügy helyzetét, a közalkalmazott orvosok és ápolók körülményeit, munkaterhelését és minden egyéb kapcsolódó nyomort, azt, hogy igen borzasztó és lehetetlen helyzetben is milyen keményen dolgoznak ezek az emberek mások egészségéért.
No de a történet lényegében ott kezdődik, hogy a vakbelem már kellemetlenkedett egy jó ideje, de sosem volt időm foglalkozni vele, anyámnak pedig - aki több szakvizsgával valószínűleg az ország egyik legképzettebb orvosa – féltem megmutatni, nehogy túlságosan rápörögjön a dologra. Egy pár napi bulizás után egyik hétvégén reggel úgy ébredtem, hogy kiegyenesedni sem tudtam a fájdalomtól, viszont indulnom kellett azonnal egy egész napos forgatásra. Ezt a forgatást egy doboz fájdalomcsillapítóval át is vészeltem, de sajnos mire estére haza indultam a forgatásról elájultam a fájdalomtól.
A főnök taxiba dobott és elküldött a János kórházba, az ügyeletre, ahol egyáltalán nem volt előttem várakozó, ellátásra szoruló beteg, pusztán én egyedül vártam iszonyatos fájdalmak közepette hozzávetőleg 2 órát, úgy hogy az orvost közben többször láttam elmenni, visszajönni, kávézgatni és flörtölgetni a nővérkével, mígnem egyszer odamentem hozzá és elég felháborodott hangon elmondtam, hogy ez nem lesz mégsem jó így, mire ő közölte, hogy ő eddig is dolgozott, csak én nem látom, és nem tartozik nekem elszámolással, és ő pontosan tudja kit mikor kell ellátni majd. Még egy újabb órát váratott, de közben már meg voltam ijedve annyira, hogy az édesanyámnak telefonon elmondtam már, hogy mi a helyzet, illetve egy telefonos diagnosztizálás alapján eljutottunk oda, hogy vakbeles vagyok és, hogy a legvégső stádiumban lehetek a vakbelemmel. azt is megtudtam, hogy valószínűleg már perforál, vagyis kinyílt és felhasadva ömlik a mérgező trutyi szét a szervezetemben, és minden bizonnyal az ájulás környékén kezdődhetett el, és hozzávetőleg 6-8 órányi idő elég lehet hozzá, hogy megfelelő ellátás hiányában elpatkoljak.
Ez már azért alaposan megijesztett, és egy újabb óra türelmes várakozás elteltével bekopogtam az orvoshoz, hogy legyen szíves már megvizsgálni mert komoly bajom lehet, és aggódóm. Az ember elkezdett kiabálni velem, és szó szerint kihajított a szobájából, mert természetesen nem a rendelőben volt, hanem az orvosi szobájában pókerezgetett a laptopján. Felhívtam az anyámat és megkértem, hogy legyen szíves hasson már oda valahogy, mielőtt még nekem végleg kicsöngetnek. Na, ezek után egy újabb 30-40 perc után méltóztatott a doktor úr behívni a rendelőbe és szólt, hogy vetkőzzek le. Kérdezem, hogy miért, hiszen nem a hátam vagy a nem tudom micsodát kell megvizsgálni, hanem a perforáló vakbelemmel kéne foglalkozni, műtőt előkészíteni meg ilyesmi jellegű dolgok. Na erre elkezdett üvöltözni velem, hogy ő majd tudja, hogy neki mit kell csinálni és én ne okoskodjam mindenféle vidéki kuruzslók hülyeségei alapján, és nehogy már én mondjam meg neki, hogy mi a helyzet.
Oké rendben, - gondoltam magamban - inkább hagyom neki, hogy eljátssza a saját kis játékát és majd utána remélhetőleg még időben megműtenek. Az ember végigtapogatott és vizsgált rajtam mindent, például a fülemet is és a lábujj körmeimet is, amit kissé túlzásnak éreztem már, de minden esetre úgy voltam vele, hogy persze biztos van olyan dolog, amit éppen a lábujjköröm elszíneződésével lehet jól diagnosztizálni, ezért hát hagytam hadd tegye a dolgát. Miután azt hittem végeztünk, mondta, hogy meztelenül feküdjek fel a vizsgálóasztalra, oldalfekvésben félig felhúzott térdekkel. Nem értettem minek ez, de a következő mondattól, azt hittem leesek a vizsgálóasztalról, ugyanis közölte velem, hogy most meg fogja tükrözni a végbelemet, mivel szerinte a perforáló vakbél, az egy teljesen agyrém hülyeség, és szó sincs ilyesmiről, viszont valamiféle anális problémára utaló jelekre támaszkodva ő a pontos diagnózis érdekében meg fogja tükrözni a seggem. Hát itt teljesen kiakadtam és mondtam neki, hogy milyen anális probléma az, amitől éppen a vakbelem fáj, annyira, hogy el is ájulok és üvöltenem kell a fájdalomtól. Erre közölte, hogy nincs semmi gond, előtte nem kell ezt szégyellenem és nem kell hazudozni, és nagyon jó volna, ha elmondanám, hogy mikor közösültem utoljára análisan, és milyen más egyéb dolgokat dugtam fel a seggembe örömszerzés végett, illetve, hogy a partnereim védekeztek vagy csak úgy minden nélkül kúrtak seggbe. Hát elég komolyan megdöbbentem, hogy ez micsoda egy gyökér ez az orvos, és elmondtam neki, hogy még sosem történt olyan, hogy bárki seggbe dugott volna, és nem vagyok buzi, kifejezetten a puncit szeretem, és más egyéb örömszerzési céllal sem dugtam semmit a seggembe.
Erre a vállát vonogatta, hogy nem baj, hogy ezt én szégyellem, de hát ő orvos és higgyem el, ő ránézésre is tudja, hogy miről beszél, és nem először látott már ilyet. Egyszerűen olyan súlyosan ideges voltam már addigra, hogy nem is tudtam mit mondjak ennek a gyökérnek, és komolyan aggódtam már az életemért. Megkértem, hogy hagyja már abba ezt az anális hülyeséget, és fejezze be a vizsgálatot, mire közölte, hogy ő felelős orvosként nem fog az én hisztim miatt változtatni a vizsgálat rendjén, és a legjobban tenném, ha nem sértegetném és okoskodnék bele az ő szakmai dolgaiba, illetve jó volna, ha nem hazudoznék össze vissza, mert csak mindkettőnk idejét pazarolom feleslegesen. Ezek után inkább csendben maradtam és hagytam, hogy megtükrözze a seggem, és okoskodjon tovább. Közben olyan kérdéseket tett fel, hogy kezdtem arra a következtetésre jutni, hogy ez egy homoszexuális perverz, és éppen rajtam élvezi ki a beteges vágyait. Nem elég, hogy azt a szart felnyomta a seggembe, de utána még kézzel is belém nyúlkált, hogy „végig tapogassa a végbelem falát”, esetleges sérülések után, ilyen kérdésekkel „vizsgálódva” közben, „hogy ez itt milyen?” , vagy, hogy „érzi, hogy most a prosztatáját érintem meg? „ez nem okoz fájdalmat, vagy finom bizsergő érzést, esetleg élvezetet?”, vagy, „nincs merevedése ettől a nyomási ingertől? és más egyéb hasonló igen kényelmetlen és hülye kérdések ármádiáját zúdítva a nyakamba.
Mire végeztünk, tudtam, hogy menekülnöm kell, mielőbb meg kell szabadunlom innen, mert komoly gondban vagyok, és az egyetlen itt lévő ügyeletes orvostól nem számíthatok érdemi segítségre. A vizsgálat végén, még eleresztett egy olyan poén, hogy ugye nem is volt ez olyan nagyon rossz azért?
Aztán közölte, hogy szépen feküdjek be az 1-es számú sebészeti osztályra, és majd holnap folytatjuk reggel a vizsgálatokat, mert olyan speciális vizsgálatra van szükség szerinte, amelyhez a szükséges jelzőanyagot nem tudja beadni, mert az a másik osztályon van csak, és ők most nincsenek ott. Teljesen kétségbe voltam esve az alapján amit tudtam a helyzetemről, miszerint éppen perforál a vakbelem, iszonyat kínok között fetrengek, már szinte semmit nem hatnak a fájdalomcsillapítók, és valószínűleg csak pár órám, vagy akár csak pár percem van hátra az életemből, és ez az inkompetens orvos műhibája miatt fogok elpatkolni. Minden esetre, úgy döntöttem, inkább befekszem a kórházi osztályra, még mindig jobb, mint ha az utcán egyedül próbálnék meg meghalni úgy éjjel 1 körül. Bevezettek egy kézilabda pálya nagyságú terembe, ahol összesen 36 fő feküdt, gyakorlatilag egymás szájában, mint a heringek a dobozban. Valahol közép tájon leraktak egy üres ágyra, balkézre tőlem a kis bokszban feküdt egy ember aki zokogott a fájdalomtól, sikoltozott és félrebeszélt, rákos volt, és a sokadik műtét után haldokolt éppen. A lábamnál a szomszédos kis bokszban pedig egy alkoholista feküdt aki teljes elvonásban delírium tremens hallucinációi között kiabált, röhögött, vinnyogott és folyamatosan kitépkedte magából a szondákat az orrán keresztül, és ezért ömlött a vér belőle szinte mindenre spriccelve.
Körülbelül egy órányi szenvedés után – mialatt 4 adag fájdalomcsillapítót kaptam szinte minden hatást nélkülözve – olyan szerencsém volt, hogy az osztályos főorvos – Isten áldja meg érte – visszajött valamiért a kórházba amit ott felejtett, és meghallotta, hogy üvöltözöm a nővérekkel, hogy nem bírom a fájdalmat, és hogy nagyon rosszul vagyok, csináljanak már valamit mielőtt meghalok.
Odajött az ágyamhoz, és megkérdezte miért csinálom ezt a balhét, miért nem hagyom többi igen súlyos beteget pihenni. Elmondtam neki, hogy az anyám milyen orvos és mit diagnosztizált a távolból telefonon, ehhez képest, mi zajlott a kollégájával a vizsgálat alatt, és hogy nem hatnak a fájdalomcsillapítók, és nagyon rosszul érzem magam. Megvizsgált, megtapogatta a hasam, és szinte teljesen falfehér lett, egyből szólt az ápolóknak, hogy készítsék elő a műtőt most azonnal, majd elment átöltözni és bemosakodni, és engem már toltak is be a műtőbe.
A műtét sikeresen lezajlott szerencsére, pár órával később visszatoltak a kórterembe, úgy hogy félálomban csak azt éreztem, hogy a hasfalam és a műtét helye nagyon fáj, és hogy a szorító kötés amit a sebre raktak nagyon furcsa. Másnap reggel a normális fényben jöttem rá, hogy a szorító kötés nem is volt szorító kötés sosem, hanem a kórház udvaráról az építkezésről elhozott fél tégla van gézbe bugyolálva és rárakva a sebre, szorító kötés helyett. Ugyancsak megrázott a következő pillanatban, hogy amikor a mellettem lévő beteget próbálták ébresztgetni, hát sajnos nem ébredt fel, mert már halott volt. A következő lépéssel tovább indultak a másik ágyhoz, a lábamnál lévő másik beteghez, de nem is tudtak még az ágy környékére sem menni, mert mindenütt vértócsa volt az ágy körül, és a csurom véres kitépkedett szondák lógtak az emberből mindenfele. Sajnos, ez a beteg is meghalt, elvérzett a szondák kitépésével okozott iszonyatos sebektől, még az orra is cafrangokban lógott az arcán, a szondák darabokra tépték azt is.
Olyan hihetetlen félelem lett úrrá rajtam, hogy másra nem is tudtam gondolni, csak arra, hogyan tudok elmenekülni ebből a mészárszékből, amit sebészeti osztálynak csúfolnak. A reggeli vizit végeztével megkérdeztem a legnormálisabbnak tűnő nővérkét, merre vannak a ruháim, és merre lehet esetleg sétálni, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Azt válaszolta, hogy nem kéne még első nap a műtét után mászkálnom, de azért megmutatta, hogy hol vannak a ruháim.
Nagyon nehezen felöltöztem és minden cuccomat összeszedtem, ez a folyamat, hozzávetőleg egy bő órába telt, és utána lementem a kórház udvarára, de olyan fájdalmaim voltak, hogy majdnem elájultam, és éreztem, nem tudok elindulni, muszáj pihenni. Felhívtam egy barátomat, hogy jöjjön el értem a János kórház elé, és segítsen hazajutni. Egy újabb 40 perc alatt leszenvedtem magam a kórház udvaráról a kapun át a 18 villamos végállomásáig és addigra már ott volt a barátom is, és hazamenekített végre.
Az osztályos főorvos később felhívott telefonon és visszamentem a szükséges vizitekre, és megköszöntem neki, hogy megmentette az életem az utolsó pillanatban, de többé befeküdni az osztályra nem voltam hajlandó.
Alaposan és részletesen átgondolva a dolgokat arra jutottam, nem jövök ide soha az életben még egyszer. Persze ezt azóta nem tudtam betartani és kényszerből egy baleset után be kell mennem, és persze a végbél tükrös doki kezei közé kerültem ismét, de az egy másik történet.
Köszönöm a figyelmet, és remélem senki nem kerül hasonlóan kellemetlen, veszélyes és bosszantó helyzetbe.
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
El Visco Stello (törölt) 2011.04.09. 07:29:05
Csak benyomásaim vannak, de azok nem kedvezőek a posztolóra nézve. Bennem is kialakult az orvos véleménye. Szegény doki téves következtetést vont le a tangabugyi, meg a csimaszéhoz hasonló szőrtelenség láttán.
Az lehetett, hogy a páciens annyit fenyegetőzött a befolyásos, nagytudású rokonsággal, hogy inkább megoperálták. Abból nem lehet baj. Azért örülök, hogy egy perorált vakbélműtét után hejnalra hirtelen felépült és saját lábán hagyta el a kórházat. Ez az orvos munkáját dícséri.
El Visco Stello (törölt) 2011.04.09. 07:37:51
ccke 2011.04.09. 08:10:01
-vakbélgyulladás (ami ugye a féregnyúlvány gyulladása) nem "kellemetlenkedik jó ideje", elkezd fájni, egyre jobban fáj, és ha nem műtik meg, a beteg 3-4 nap múlva meghal.
-fizikális vizsgálathoz hozzá tartozik természetesen a tüdő vizsgálata(pl. kezdődő tüdőgyulladással nem szerencsés az altatás). Akut hasi kórkép esetén pedig mindig kell rectalis vizsgálat(ujjal), tükrözés nyilván csak akkor, ha valami konkrét gyanú van, mint ebben az esetben.
Az az anyuka, aki telefonból diagnosztizál appendicitist, még a perforáció, és a halál időpontját is meghatározva, az vagy egy zseni, vagy adja vissza a diplomáját.
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.09. 08:22:12
- Hat ez k@rva nagy volt...
Vagy:
- B@szki, ezen tobbet rohogtem, mint az elmult 3 napban osszesen...
Vagy:
- Tetszett, a pszichotikus allapot leirasa, eleg meggyozo, remelem valaki megveszi Hollywoodban is a tortenetet...
Vagy:
- Nem tudtam, hogy a praxis irodalmi oldalla alakult az elmult par oraban...
Vagy:
- Aki ezt kitette az oldalra, az egy barom, aki meg elhiszi az meg nagyobb...
Vagy:
- Tudjatok, hogy mit mondott a kiseger, amikor a vonat levagta mind a negy labat?... Hat en is azt mondom ezek utan... Mert ha komolytalankodunk, akkor kapjatok be!...
Ki-ki vermerseklete szerint valasszon a fenti mondatokbol!
Mágia 2011.04.09. 08:24:45
A három orvosos, meg az EKG poszt.
Kacorka, kiscica, tényleg ennyire muszáj volt elbaszni a blog színvonalában haloványan jelentkező biztató javuló tendenciát?
Mágia 2011.04.09. 08:31:44
"Nem tudtam, hogy a praxis irodalmi oldalla alakult az elmult par oraban..."
Egyetértek.
Én arra tippelnék, hogy az ÖSSZES posztot a blog szerkesztője írja.
Hogy miért tenne ilyet?
1. Vagy jelentkezett az orvosira, nagyjából kb 23 alkalommal, de nem vették fel, és most így áll bosszút az egészségügyön.
2. Vagy felvették, de nem tudta elvégezni, és most így áll bosszút az egészségügyön.
3. Vagy felvették, el is végezte, de elkövetett valami apróságot, amiért egyszer s mindenkorra eltiltották mindentől, ami kapcsolatban van az egészségüggyel, ezért most így áll bosszút az egészségügyön.
Arra, ami ezen a blogon folyik, arra más magyarázat nincs.
El Visco Stello (törölt) 2011.04.09. 08:36:20
...de miért pont marhákkal van tele?
Mágia 2011.04.09. 08:36:48
El Visco Stello (törölt) 2011.04.09. 08:41:30
alekab 2011.04.09. 08:48:36
A zorvos aszomta, hogy megvizslatja a prosztókámat, térdeljek fel az ágyra.
A jobb kezét tette a jobb vállamra, a balt a bal vállamra.
Úristen!
Ez nem is vizsgált!!
El Visco Stello (törölt) 2011.04.09. 08:50:16
Érdeklődéssel várom!
alekab 2011.04.09. 09:05:38
Figyejjé, Maris!
Esztetet nem gondoltad komojjan?
Má' megyek is a pincébe szeppoqzni!
A Dormikumig mekkpróbáltalak egy kicsit okítani is benneteket, de az azé kapott hejjbenjárásom miatt mosmá nemannyira.
Eddig, viszont asztat hittam, hogy legalább valami kis humort sikerül hoznom sivár világotokba.
Hát, szomornyú vagyok, hogy szted decsak egy primitív paraszt vagyok, mint a poszter.
/Igaz, hogy az efhét csak egy betűtévesztést, és 9 vesszőhasználatot húzott alá = iskolázott köcsög/
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.09. 09:21:27
Miért, mi lett bakelaval, vagyis miért és mikor lett belőle alekab?... :)
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.09. 09:22:55
Én kérek elnézést... :)
Mágia 2011.04.09. 09:39:43
Cenzorilla és-vagy Epres elvették tőle a nevét, hiába kérte vissza.
Majd biztos visszaadják neki ha már nem játszanak (=szórakoznak) vele.
Bakela most alekab és amikor elárulta ezt nekünk írt is egy kommentet amit visszafelé kellett olvasni :)
El Visco Stello (törölt) 2011.04.09. 09:41:01
ccke 2011.04.09. 09:44:13
Szerintem ez történt: a poszter elkezdett Dr.House-t nézni. 3 dolgot értett meg belőle:
1.a dokik bunkók
2. először sohasem tudják mi a beteg baja
3.a Vicodint jó cucc, ezért be is vett egy csomó valamit, aztán elkezdte nyomkodni a billentyűzetet, és ez jött ki belőle...
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.09. 09:53:42
Mondjuk, én 2 hete dolgozom, mint állat, szóval éppen csak olvasgatom a blogot, a délutáni írásokat szinte nem is nézem, szóval nem tűnt fel bakela sarokba térdepeltetése...
Amúgy meg vicces, mert az időeltolódás miatt, csak azt szoktam látni, hogy valaki válaszol egy kommentre, de nem értem, hogy mire, mert az a komment már rég nincs ott, így néha nagyon kaotikus követni a kardpárbajokat... Úgyhogy gyakran fel is adom...
De ez a mai írás ráadásul megint túllőtt a tűrőképességemen... És egy ilyen valami megjelenhet... Félelmetes...
Mágia 2011.04.09. 09:59:27
Én is csak véletlenül olvastam, mert nem az aznapi kommentlistán írta, hanem egy két nappal korábbi poszt kommentjeinek a végéhez.
Mágia 2011.04.09. 10:01:11
Én a János kórház jogi osztálya helyében befenyíteném a szerkesztőt, és ezt most a legkomolyabban mondom.
bauchi 2011.04.09. 10:02:06
bauchi 2011.04.09. 10:14:58
Pl.egy ismerős házaspár,annak idején elzárta a kisgyerekeik elől a horrorfilmeket,nagyon helyesen.A kölkök valahogyan bejutottak a tiltott területre és elkezdtek videózni.Este lelkendezve a szülőknek : jaj,nagyon félelmetes filmet láttunk.A néni megette a bácsi vastagbelét.
Kéretik ezt is figyelembe venni az olvasás közben.Mert ennek a történetnek a lehetséges kimenetele logikailag :
igaz vagy nem igaz.
Az igazságról pedig könnyű meggyőződni.Ugyanis,ha van ott egy vérbuzi orvos,ami kideríthető,akkor már más a prostata fekvése.
lehetséges kimenetele
bauchi 2011.04.09. 10:19:58
fucker vajon a művész úr HASÁRA tette egyáltalán a kezét?
Viszont a címben feltett kérdésre válaszolva : nekem lett mire végigolvastam.
bauchi 2011.04.09. 10:23:17
Ez a filmgyári leoncavallo miért nem kért felvilágosítást mindjárt a filmgyárban,hiszen ott volt a fővilágosító?
epres négercsók 2011.04.09. 11:12:56
*Catalina* 2011.04.09. 11:13:22
Szerintem nagyon vicces. :)
Van képzelőereje és fantáziája a szerzőnek...
Bikli néni 2011.04.09. 11:17:59
OFF: Irise-ről tud valaki valamit? Ezer éve nem láttam erre. :ON
SarahConnor 2011.04.09. 11:28:17
Több szempontból is szeretném ezt hinni: mert brutális; mert a posztoló sem anygal a történetben; és mert a fikció határait súroló részletek vannak benne.
A stílusán lehetett volna tompítani, nem fog a sztori nagyobbat ütni, ha csúnyán beszélünk benne, ez üzenet a posztolónak.
Mágia 2011.04.09. 11:47:54
Szerintem a kitiltott nicket, ha nem látod azt, akit nem te raktál ki, akkor az látja a saját adminjában, a bloggazdával együtt, aki kitette.
Nálam legalábbis úgy van, hogy hiába adtam mindkét önmagamnak teljes körű admin jogot, ha valamit letiltok, csak azzal a nickemmel látom, amelyikkel letiltottam.
Kitiltott nicket úgy tudsz visszatenni, hogy a kommentek > kommentezők fülön ha megtalálod a kitiltott ember adatait, akkor a "+1 nap, +7 nap, +30 nap, örökre, Törlöm" opciók közül a törlést választod.
Ezzel nem a nicket törlöd, hanem a kitiltás tényét, és a nick alatt a látogató újra kommentezhet.
Mágia 2011.04.09. 11:52:06
Bocs, módosítanék: a kitiltásokat mindkét nickemmel látom, csak a nem éles posztokat nem mutatja.
Leroi 2011.04.09. 11:55:42
Mindegy, hogy melyik végét vizsgálták volna ennek a seggfejnek, mert az eredmény ugyanaz lett volna.
A fő kérdés az, hogy homosex volt a doki vagy bisex, mert ha a nővérrel is flörtölt és az ő seggét is buzerálgatta, akkor felmerül egy icikepicike változatosság is a dologban.
Amúgy lehetne egy "Bakela Revival Fan Club"-ot alakítani.
Irkutszk 2011.04.09. 12:19:24
Irodalmi praxis blog díjat neki. Csak tudnám, ki az a marha, aki az irodalmi szövegét tesztelteti itt. Vagy ez a következő Kontrol-szerű film története?
tódór piroska 2011.04.09. 13:23:29
Abban egyébként egyetértek Máriával, hogy ezt már valóban nem szabadna hagyni a János kórháznak.
Hatodéves 2011.04.09. 13:43:06
Én ennél a bekezdésnél nyugodtabb meg végleg.
Rotoxis 2011.04.09. 14:43:48
epres négercsók 2011.04.09. 14:56:00
Leroi 2011.04.09. 15:10:36
Valami egyéb észrevétel?
Leroi 2011.04.09. 15:12:30
A moderátor tisztelettel jelenti, hogy jelen van, mire ő, a kérdező, hallgat.
Mélyen.
Mint ama bizonyos kupac a fűben.
mérien 2011.04.09. 15:24:57
Sose szoktam könyvet félbehagyni, legyen az bármilyen xar.
Tehát minden tisztelet azoknak, akik eme világirodalmi gyöngyszem elolvasására képesek voltak.
És ez komoly:)
Bikli néni 2011.04.09. 15:32:01
j311 2011.04.09. 15:43:24
Az is biztos, hogy legfeljebb a szerző fejében történt meg.
Netuddki. 2011.04.09. 15:45:24
Bikli néni 2011.04.09. 15:47:29
hower 2011.04.09. 15:54:05
Leroi 2011.04.09. 15:54:59
Lehetett volna egy kézigránát is rákötve. Egy kis fantáziával elképzelhette volna.
bauchi 2011.04.09. 15:55:35
De rectoscopia előkészítés nélkül?Szakmai baromságot terjeszteni kell,nem ellenőrizni.
Bikli néni 2011.04.09. 16:02:21
Viszont, kedves orvosok! Feltételezem, nálatok is van olyan becsületbeli szokás, hogy néhány szakmai nagyság nevét fejből tudjátok. Szóval légyszi, mondjátok már meg, hogy a posztoló anyukája, "aki több szakvizsgával valószínűleg az ország egyik legképzettebb orvosa" - ki lehet? Hátha így megtudjuk, kinek a fia képzelgett :P
nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.04.09. 16:04:13
ezer éve nem jártam erre, mert mondhatnám rossz hatással volt rám az a sok rémes betegség amikről itt olvashatunk nap mint nap, gondoltam bekukkantok, és hááááát nem is találok rá szavakat, micsoda egy poszt:DDD
először csak néztem biztos jó helyen vagyok-e, aztán már csak nevettem:)
miklos.rabai 2011.04.09. 08:22:12
innen szabadon választva bármelyik lehet:DD
Irkutszk 2011.04.09. 16:10:51
1, A beteg valamilyen gyógyszert, pl. ketamint kapott (még a történet elején valahol), és álmait írta le.
2, A beteg pszichotikus betegségben szenved, és képzelgéseit írta le.
japanautos 2011.04.09. 16:11:36
nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.04.09. 16:12:05
na, az még nagyobb vicc mint a poszt:D
úgy látom csak vissza kell olvasnom
Buci-Bigyo (törölt) 2011.04.09. 16:13:07
Az se semmi,amikor egy fiatal,jóképű rezidens orvos kurkászik az emberben vakbélgyanú esetén.:D Bizonyos vizsgálatoknál jobban bírom, ha a vizsgáló, ha már pasas,legalább 50 feletti legyen.:D
Visegrádi 2011.04.09. 16:24:11
KenSentMe 2011.04.09. 16:32:35
El Visco Stello (törölt) 2011.04.09. 16:32:45
Már alig várom!
Bikli néni 2011.04.09. 16:36:19
Bikli néni 2011.04.09. 16:37:01
Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.04.09. 16:46:30
Leroi 2011.04.09. 16:49:23
Miután levágja a négy végtagját a vonat, azt kérdi:
"-Hát a f...m nem kéne?"
Én a skót bakterrel és két levágott lábbal ismertem.
Mágia 2011.04.09. 16:50:14
Mert nem a lényeget olvastad.
A lényeg az volt, ami utána jött:
*
"Ugyancsak megrázott a következő pillanatban, hogy amikor a mellettem lévő beteget próbálták ébresztgetni, hát sajnos nem ébredt fel, mert már halott volt. A következő lépéssel tovább indultak a másik ágyhoz, a lábamnál lévő másik beteghez, de nem is tudtak még az ágy környékére sem menni, mert mindenütt vértócsa volt az ágy körül, és a csurom véres kitépkedett szondák lógtak az emberből mindenfele. Sajnos, ez a beteg is meghalt, elvérzett a szondák kitépésével okozott iszonyatos sebektől, még az orra is cafrangokban lógott az arcán, a szondák darabokra tépték azt is."
*
Két oldalán reggelre lett két hulla, az egyikből a padlóra folyt az összes vére és le volt rágva az orra.
Szerintem ha ez igaz, és miért ne lenne igaz, hiszen ezen a blogon soha, egyetlen posztoló se hazudik, akkor azon az éjjelen UFO-támadás söpört végig a kórházon.
Olyan ufók voltak, amik kiszívják a réten az állatok vérét és kiharapnak belőlük nagy darabokat. Nem olyan, mint amilyeneket Bauchi szokott látni. Van róluk videó a jutyubon.
Csak megzavarták őket munka közben.
Leroi 2011.04.09. 16:52:07
Mért, több is van neked és mind betegek?
Tier Nan G 2011.04.09. 16:57:27
annyi sebből vérzik, mint a mellette fekvő alkesz.....
Amúgy akinek ennyi esze van, hogy ha fáj valamije fél napnál tovább, akkor inkább fájdalomcsillapitóval tömi magát ahelyett, hogy mentőt hiv, annak nem jósolok hosszú életet.
Javaslat mindenkinek: hivjátok a mentőt. Ne csak az államilag erősen támogatott dolgozni nem akarók használják tescoba járáshoz....
Hatodéves 2011.04.09. 17:02:28
Szerinted tesznek bárkinek is féltéglát a hasára kötés helyett?
nabazzmeg 2011.04.09. 17:03:54
Hatodéves 2011.04.09. 17:06:01
Az orvosok többségének nem csak egy szakvizsgája van (legalábbis 35-40 év felett). Az egyetlen konkrétum, amit tudunk a posztbeli csodaorvosról, hogy nem a János-kórházban dolgozik. Ennyiből nehéz találgatni.
A másik pedig, hogy ez az ember vagy viccből írta, amit írt, vagy pszichotikus (aki esetleg tényleg vakbél-műtéten esett át).
dr_freak 2011.04.09. 17:13:39
Bikli néni 2011.04.09. 17:14:12
Esetleg lehetne még szűkíteni a kört: melyik Úristen-doktornőnek van: felnőtt + fia + fővárosban + forgatásra jár (de szép alliteráció :D)
Bikli néni 2011.04.09. 17:15:11
tbjárulékfizető 2011.04.09. 17:16:13
A reggeli halott viszont reális.
Néha meghal az ember ágyszomszédja a kórházban. Igaz, nem a műtét utáni őrzőben, ott csipognak a műszerek. Jeleznének.
A téglahasonlat is jó, a műtét után az érzés hasi műtétnél ilyen. De tégla az nincs.
Visegrádi 2011.04.09. 17:16:34
dr_freak 2011.04.09. 17:17:05
dr_freak 2011.04.09. 17:18:10
Bikli néni 2011.04.09. 17:20:51
Nem gondolnám, hogy épeszű orvos direkt le akarna járatni bármilyen kórházat a móka kedvéért.
a kurvaanyátokat! 2011.04.09. 17:28:49
A poszt kapcsán meg bennem is felmerült két dolog:
1. Kitaláció az egész.
2. Nem ártana, ha megkeresnétek a János kórházat ezügyben, és megkérdeznétek, hogy van-e valóságalapja, mielőtt az ő megbízásukból egy jogász/ügyvéd/mittoménmilyenléhűtő keres meg titeket.
max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.04.09. 17:29:36
- Legyen szíves rátámaszkodni az ágyra, lazítson! Meg fogom vizsgálni a prosztatáját.
Páciens szót fogad.
Orvos kezdi a vizsgálatot, páciens összerezzen. Erre orvos a bal kezével megveregeti a hátát:
- Nyugodjon meg, kérem!
Majd amikor a páciens megint összerezzen, az orvos a jobb kezét is a hátára teszi:
- Ugye nem fáj annyira?
Páciens:
- Doktor úr, ha az Ön mindkét keze a hátamon van, akkor melyik kezével vizsgálja a prosztatámat???
a kurvaanyátokat! 2011.04.09. 17:29:58
epres négercsók 2011.04.09. 17:35:04
Blogger Géza 2011.04.09. 17:37:37
1) Az orvos nem törődik a beteggel.
2) Az orvos perverz/szexuális tárgynak nézi a beteget.
3) A posztoló természetesen sokkal jobban tudja, mi a baja, mint az orvos, és ebben egy vagy több másik - szimpatikus - orvos meg is erősíti.
4) Abszurd elemek (féltégla).
5) János kórház, mint leggyakrabban ekézett kórház.
6) Véres, drámai képek és fordulatok (vértócsa, kitépkedett szondák, halottak), "majdnem meghaltam" stb.
Ha van humora a szerzőnek, a folytatásban beleszeret a páciens a végbéltükrös orvosa, mert utólag rájön, hogy élvezte a prosztatamasszázst. :)
Bikli néni 2011.04.09. 17:46:22
terrormaci 2011.04.09. 17:47:58
a kurvaanyátokat! 2011.04.09. 17:52:20
A másik, hogy ez nem is rólatok szól, hanem ennek a szemétdombnak (értsd: blog.hu) a készítőiről, fejlesztőiről, üzemeltetőiről, gazdáiról)
Közröhej, hogy az ember a saját blogjából ki tud tiltani valakit, de megnézni már nem tudja, hogy kiket vágott ki és visszaengedésre sincs lehetőség, ha meggondolná magát.
tódór piroska 2011.04.09. 17:52:36
"Ez szerintem egy karikatúrája a beküldött - olykor nehezen hihető - rémtörténeteknek"
Igen, ilyesmi már volt, bár nem poszt, hanem hozzászólás formájában. Valamilyen macska nick-kel jelent meg, később közölte is, hogy vicc volt és töröltette a hozzászólását, mert valaki komolyan vette.
sorica123 (törölt) 2011.04.09. 17:56:25
Amúgy paródia, főleg a kézipálya méretű, lágerszerű teremnél kezdtem gyanakodni, bár a perverz doki is fura volt (bár némelyik valóban lerobbanthatatlanul ragaszkodik egy teóriához, ami vagy áll, vagy nem, de nem így, a leírás formája volt parodisztikus).
@max val birca man: :))
epres négercsók 2011.04.09. 18:00:32
Bikli néni 2011.04.09. 18:03:52
El Visco Stello (törölt) 2011.04.09. 18:06:37
a kurvaanyátokat! 2011.04.09. 18:08:35
előbbi: mi értelme? Így is itt vagyok.
utóbbi: tudom, csak úgy tűnt, mintha kisebbrendűségi komplexusaid lennének, amiért nem tudod visszaengedni az illetőt. Ezért említettem, hogy ha te lennél a blog tulajdonosa, akkor sem lenne rá lehetőséged. :-)
epres négercsók 2011.04.09. 18:16:50
A többi probléma megoldását pedig hagyd meg nekünk :-) Na, off vége.
Leroi 2011.04.09. 18:17:56
Féltéglát lehet hogy nem, de Palermóban dívik egyfajta súlyfürdő, amely előtt a "beteg" lábait betonba öntik, majd úgy csobbantják a tengerbe.
Többnyire sötét ruhás, sötét szemüveges, sötét bőrkesztyűs "ápolók", valamelyik capo di famiglia megbízásából.
SarahConnor 2011.04.09. 18:25:34
:D
Nem, nem gondolom, persze, nekem már a 36 ágyas kórterem is gyanús - ahol együtt fekszik a fetrengő részeg a frissen műtöttel - nemhogy ezek a sci-fi részletek. Reméltem, nem csak nekem, de megnyugodtam, mert most olvasom, hogy másoknak is fake a sztori.
Arra gondoltam, hogy ez a poszt esetleg a blog paródiája... Még elemzem :)
É2I 2011.04.09. 18:26:34
"Másnap reggel a normális fényben jöttem rá, hogy a szorító kötés nem is volt szorító kötés sosem, hanem a kórház udvaráról az építkezésről elhozott fél tégla van gézbe bugyolálva és rárakva a sebre"
ennyire ne nézd már hülyének az embert, mert hogy ott hagynak megdögleni; sajna minden napos, de ez max valami jóféle anyag utáni hallucináció.
Ki a f.sz keresne a sebedre féltéglát barom: egyszerűbb lenne ledobni a szemét ledobón.
Uh menj te a trollkodós lóf.szba, vagy ne tolj annyit anyuci által hazahordott ketaminból.
SarahConnor 2011.04.09. 18:27:22
sorica123 (törölt) 2011.04.09. 18:29:59
közlekedő edény 2011.04.09. 18:30:07
Egyébiránt, komolyra fordítva a szót, akik a János kórházban születtünk, örüljünk, hogy élünk!
fikanick 2011.04.09. 18:30:37
Te meg lathatoan vagy koran vagy, vagy nem lattal meg ilyet. Attol meg letezik.
Gonoszkistörpe 2011.04.09. 18:55:10
Bikli néni 2011.04.09. 18:59:58
zZz 2011.04.09. 19:23:12
Bepes Elek 2011.04.09. 19:31:41
Ránézésre olyan homokos volt, hogy melegem lett.
Sima felfázással mentem hozzá.
Broaf...
Hatodéves 2011.04.09. 19:33:01
bp-motor.hu · http://www.bp-motor.hu 2011.04.09. 19:33:30
www.bp-motor.hu
adamantium 2011.04.09. 19:34:29
a megnyugtatás végett: 6-8 óra alatt szerencsére nem megy el az ember vakpélperforáció után., persze jelentősen tudnak romlani az esélyei.
a tünetek kissé kaotikusak, a szomszéd betegek halála méginkább, ne mondja már nekem senki, hogy valaki kitépkedi magából a draineket akkor meghal és 36 ember aki mellette van nem veszi észre.
egyébként én még soha nem voltam ebben a kórházban, tényleg 36 ágyas pavilon van a sebészeten?
Bikli néni 2011.04.09. 19:35:55
@Hatodéves: Én a Savoya parkon gondolkodtam, hogy oda hogy sikerült eljutnia :) (egyébként nem tudom, hogy a János helyileg hol van)
Champion of Capua 2011.04.09. 19:36:39
Hatodéves 2011.04.09. 19:39:05
Most proktológus volt vagy urológus? Másrészt meg, férfi felfázása az definíció szerint nem sima, és ellenőrizni kell, hogy mi lehet a háttérben, hogy a here-mellékhere, prostata nem érintett-e.
Hatodéves 2011.04.09. 19:41:24
Egy domboldalra épül, a főbejárata a Városmajortól kicsit kijjebb van a 61-es villamos, illetve a 155/156-os busz vonalán. A fenti bejárata a Pető intézet és a Kútvölgyi Kórház fölött van (két megállóval).
Szóval az alsó bejáratig lejutni se semmi, de onnan a Moszkva végképp nincs közel :)
Bikli néni 2011.04.09. 19:43:18
Hatodéves 2011.04.09. 19:43:26
Rektális digitális vizsgálat hozzá tartozna egyébként a kivizsgáláshoz ilyen esetben.
Leroi 2011.04.09. 20:00:40
Ez ma is dívik, úgy néz ki a "hűtőalkalmatosság", mint egy lefagyasztott tehéntőgy.
Egyből a Piroskás vicc jut az ember eszébe...
Champion of Capua 2011.04.09. 20:18:55
kyanzes (törölt) 2011.04.09. 20:28:01
Leroi 2011.04.09. 20:30:42
Vannak olyan sebészek, akik nem az invazív beavatkozások feltétlen hívei és amíg lehet, konzervatívan próbálják elejét venni a dolgoknak. Persze egy perforációt nem ajánlatos kivárni.
szabidoki 2011.04.09. 20:34:32
Mondjuk eloszor azt hittem, hallucinalok, de aztan eszembe jutott, hogy megint kacorka a bloggazda, es igy mar ertheto... A legjobb a feltegla :)
Dr. Fire 2011.04.09. 20:35:22
Erika László 2011.04.09. 20:38:07
ez qrva jo sztori, elmentem magamnak es felhasznalom a kovetkezo megjeleno konyvemben. gratula es koszonet az irojanak!
kesz aranybanya ez a blog!!!
ddd
Leroi 2011.04.09. 20:41:01
A tégla az a doki négyszögesített tele bal heréje volt...
Káposztakukac 2011.04.09. 20:49:46
szefós 2011.04.09. 21:00:44
Leroi 2011.04.09. 21:03:39
A maminak már bizonyára tele volt a tök...életesen illeszkedő hócipője a fiúkával...
lszg 2011.04.09. 21:28:09
@Bikli néni, @Hatodéves: a Moszkva téren átmenő villamosokat az utóbbi években rendesen megkeverték. A 18-as sokáig valóban a János-kórházig járt, ma csak a Moszkváig megy, cserébe a 61-es ma elmegy a Móricztól Hűvösvölgyig, ez pár éve még csak a Moszkváig járt. körtértől,
lszg 2011.04.09. 21:29:09
Bepes Elek 2011.04.09. 21:39:13
Jó, jó...,de gumikesztyű nélkül markolássza a tökeimet?
Hatodéves 2011.04.09. 21:46:18
A rektális digitális vizsgálat része az urológiai diagnosztikának is. A prosztatát akutan, fizikálisan csak így tudja vizsgálni az orvos.
Ez is csak egy vizsgálati módszer, amely nagyon hasznos és sok információt tud adni. Nyilván nem kellemes. A vizsgálatot elvégezni sem kellemes. De ha orvoshoz mész, nem az a cél, hogy megmondja, mi a bajod, és mit lehetne tenni vele?
A kesztyűhöz nem tudok hozzászólni. A végbélbe nyúláskor kell, hogy legyen rajta kesztyű, az kötelező. Hogy a heréket általában kesztyűben vizsgálják-e az urológusok, ezt nem tudom. Gondolom, kezet mosott utána alaposan.
vangogh? 2011.04.09. 21:55:17
Most akkor játszunk olyan, hogy holnap majd én hazudok egyet, azt meg te hiszed el...
Bikli néni 2011.04.09. 22:12:04
El Visco Stello (törölt) 2011.04.09. 22:18:28
Mágia 2011.04.09. 22:26:10
Igen, volt egy ilyen történet... :)
munkahelyiterror.blog.hu/2009/01/29/a_penz_beszel_8
Ugyandehogy (törölt) 2011.04.09. 22:35:08
Bikli néni 2011.04.09. 22:39:49
Bikli néni 2011.04.09. 22:40:46
supermatic 2011.04.09. 22:54:36
Rui Blaaz 2011.04.09. 23:07:02
bár az anális fixáció picit aggaszt...
Gyáli úr 2011.04.09. 23:27:04
A magyar egészségügy gyász. Nekem kb. 11 éves koromban közölte az orvos, hogy nem tudja mi bajom, de valószínűleg agyvérzésem volt. (Ezt kb. szó szerint így.) Pár hónapja elmentem orvoshoz, szakrendelésre. Az orvos gyakorlatilag rám se nézett, majd felírt egy gyógyszert, ami nem segített, cserébe olyan kellemetlen mellékhatásai voltak, ami miatt azóta is szenvedek.
Most fogorvoshoz járok. Mivel tudok egyet s mást a sima tb-s fogorvosról, hát privát rendelésre mentem, mert a fogsorom széttrancsírozását és a vele járó kínokat nem kívántam magamnak. Sok pénzt hagytam ott, de SEMMI fájdalmat nem éreztem.
Rajtam eddig az életben csak olyan orvos tudott segíteni, akinek sokat kellett fizetni.
Ritka kivétel is van: a kisvárosban, ahol lakom, az új orvos nagyon jó arc, fiatal fickó és ért a munkájához, tud beszélni az emberekkel. Azonnal megtalálta velem a közös hangot, nagyjából el tudta mondani, mi bajom van és mit csináljak vele.
Egyébként meg nem kell védeni a magyar egészségügyet, én bizony be nem feküdnék magamtól soha egyetlen kórházba sem. Az egyik barátom nemrég halálos betegen feküdt az egyik budapesti kórházba, az orvos olyanokat mondott neki minden különösebb ok nélkül, hogy azóta is teljesen kiakadok, ha eszembe jut. Erről ennyit.
Wonko 2011.04.09. 23:32:47
victor vacendak 2011.04.09. 23:45:54
penelope garcia 2011.04.09. 23:50:27
De sajnos családunkban többeknek is volt már "szerencséje" a János kór- és hullaházhoz, ezért azt kell mondjam, mélységesen együtt érzek a posztolóval.
Örüljünk, hogy él!
penelope garcia 2011.04.10. 00:11:16
Nem ismerem az illetőt. Akkor miért kételkednék benne?
Látom, hogy mindenki kamunak gondolja. Ők nyilván így állnak hozzá ismeretlenekhez. Én meg abból indulok ki, hogy nem látom értelmét annak, hogy hazudjon egy blogbejegyzésben.
Azt viszont tudom, mert tapasztaltam, hogy vannak orvosok, akik nagyon furák.
Tehát igen, én elhiszem, amit itt olvasok.
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 00:17:52
Oké. Ez őszinte.
Bikli néni 2011.04.10. 00:29:07
Én nem azt gondolom, hogy az írója valami tudathasadásos idióta, hanem azt, hogy ez egy tudatos provokáció és/vagy valaki humoros akart lenni, és összefoglalta a korábbi posztokban visszatérő állandó elemeket. Pontosan úgy, ahogy @Blogger Géza: leírta: ezek toposzok. Lehet, hogy a benne szereplő dolgok közül egy-egy mondat már a valóságban, más esetekben is megtörtént (pl.: valószínűleg léteznek a világban homoszexuális orvosok, olyan is előfordult már, hogy valaki meghalt a kórházban, illetve, hogy nem ismertek fel rögtön egy vakbélgyulladást). De aztán következik a deus ex machina, amiből még a laikusnak is leesik, hogy ez nem igaz: a féltégla.
Ez a levél lehet, hogy egy skizofrén elme szüleménye, lehet, hogy valaki gonosz játéka, és lehet, hogy egy kritikai összefoglaló. Egy biztos: ez a történet így, ezekkel az elemekkel egyszerűen nem történt, nem történhetett meg.
dark future · http://www.andocsek.hu 2011.04.10. 00:49:56
"valaki humoros akart lenni, és összefoglalta a korábbi posztokban visszatérő állandó elemeket."
ha így van, akkor fércmunka, mert nem volt benne meztelenre vetkőztetett szűzlány, és előre elkért hálapénz se :-)
csirkeGL 2011.04.10. 01:26:57
Én meg a próféták prófétája vagyok, úgyhogy kérlek mostantól szegődj szolgálatomba, mert isteni személyem ezt kívánja tőled...
Nyilván én is igazat mondok, hiszen mér hazudnék az interneten, mikor köztudott, hogy a neten mindenki igazat mond.
Kittybácsi™ · http://www.puruttya.hu 2011.04.10. 01:53:02
szbszig 2011.04.10. 05:05:56
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.10. 05:41:01
És ezért később nem perelted be?
Én írattam volna vele leletet, és azzal már vígan lehetett volna elégtételt venni a kis buzin...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.10. 05:43:36
Ordenary 2011.04.10. 05:50:31
Szóval, érdekes édesanyja lehet. És érdekes orvos lehet az ilyen édesanya.
Amikor a gyermekének elmondja, hogy 6 - 8 órád van, majd visszafordul a fal mellé és alszik tovább.
Erről a 70-es évek automatája jut eszembe: - ÜGYES
Talán kevesebb drámaórát kellett vonla hallgatnia...
Ordenary 2011.04.10. 06:15:42
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 06:18:25
Ez nem való újszülötteknek. És az ő védelmük érdekében nem is fejeztem be a mondatot... :)
De látom, Leroi azóta már megírta a választ...
Mikrobi 2011.04.10. 07:02:40
A bíróság hogyan ítélt a szexuális zaklatás és a műhiba miatt indított büntetőperben? Mert a végeredmény is érdekelne, nemcsak a kereset.
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.10. 08:08:41
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 09:36:48
Na, mesélj! Milyen bizarr dolgokról tudsz?... :)
2011.04.10. 09:42:35
teppi 2011.04.10. 09:46:48
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.10. 09:57:31
Amikor bekerültünk a röntgen lelettel, megállapították, hogy mi történt és mekkora a baj, kitisztították a sebet - érzéstelenítés nélkül -, majd a röntgen során már egyszer levett és visszatett, véres, jódfoltos, gennyes kötést akarták visszatenni a barátom kezére. Itt szerencsére felemelte a hangját, erre nagy duzzogva és megjegyzéseket téve átkötötték és végre hazamehettünk. Összesen kilenc órás kálvária volt, utána mindketten ünnepélyes esküt tettünk, hogy soha többet nem tesszük a lábunkat abba a kórházba.
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 10:08:48
Nem azért, de a posztban leírtak durvábbak... :)
bauchi 2011.04.10. 10:10:53
Akinek ennyi szakvizsgája van,nagyon gyanús.De telefonon is lehet felállítani az appendicitis kórisméjét.
Volt egy kollégám,neki öt szakvizsgája volt.Nagyobb fasz kevés volt nála.
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.10. 10:38:56
szabidoki 2011.04.10. 10:40:54
Amúgy meg már régen megmondta Puskás, hogy kis pénz, kis foci. Annál is inkább találó ez, mert most ugye épp milliárdos stadionépítések zajlanak - ha valaki kíváncsi, hogy hol van az eü pénze, nézzen ki egy meccsre...
bauchi 2011.04.10. 10:41:57
Amiről Te beszélsz az a csubakadra.Jó haverom...
szabidoki 2011.04.10. 10:43:01
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.10. 10:43:58
- koszos körmű és öltözetű, cigiző, igénytelen nővérek
- a vastagon dzsuvás budi
- a nemlétező tájékoztatás
- a kétszer használt kötés
mind-mind NEM pénz kérdése. Itt nem kell a Jánost összehasonlítani semmivel, én sem tettem, és semmi kifogásom nem volna a málló falak, a hosszas várakozás, a lepukkant röntgen ellen. Ha nem tűnt volna fel, csupa olyan dolgot kifogásolok, ami nem pénz kérdése, hanem professzionális hozzáállással mérföldeket lehetne javítani rajta. Ennyi.
Viviparus 2011.04.10. 10:44:01
Erről a posztról Az igazi Mao c. ál-dokumentumfilm jut eszembe:
hu.wikipedia.org/wiki/Az_igazi_Mao
bauchi 2011.04.10. 10:51:04
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 10:58:25
Az egyik gyakorlaton beszélgettünk egy beteggel. Könnyen lehetett vele beszélgetni, adekvátan válaszolt a kérdésekre, teljesen normálisan viselkedett. Miután 10 percig nem sikerült semmilyen nyomot sem találni, amiből rájöhettünk volna, hogy mi lehet a baja, kérdően ránéztünk a tanárra, aki ekkor karba fonat a 2 kezét, és odafordulva a beteghez, azt kérdezte:
- Tessék mondani, hogy is vannak azok a sárkányok?
- Ja, a sárkányok, hát az nagyon érdekes... - felelt a beteg...
Hogy mi a történet tanulsága? Hát az, hogy, lehet, hogy te tapasztalod, érzed, elhiszed, attól még nem léteznek sárkányok... :)
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 11:02:02
Holnaptól szerintem ne költs tisztálkodó felszerelésre és ruházatra, aztán meglátjuk meddig bírod dzsuva nélkül. Aztán lehet, hogy belátod, hogy mégis pénzkérdés.
bauchi 2011.04.10. 11:10:53
bauchi 2011.04.10. 11:19:38
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.10. 11:22:52
bauchi 2011.04.10. 11:33:30
bauchi 2011.04.10. 11:36:31
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 11:38:13
Neten mondhatsz bármit, minden elhihető, de attól még sárkányok tényleg nincsenek... :)
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.10. 11:46:32
@bauchi: látod, hogy van ez: ha odamész és szólsz, képesek a szemedbe hazudni, hogy márpedig ez kérem igenis tiszta, képzelődni tetszik. Ilyen mentalitású helyen mit várnál?
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 11:57:55
Elhiszem, amit mondasz, de azt is tudom, hogy a megoldása nem az, hogy felsikálják a koszt a padlóról, hanem, hogy felhúzzanak egy új kórházat, ehhez pedig pénz kell.
Amit viszont a poszt ír, azt hülyeségnek tartom, mert sárkányok nem léteznek... :)
És mivel nem tudsz rólam semmit, ezért meg ne személyeskedj, ha szabad kérnem!
csirkeGL 2011.04.10. 12:01:52
Ne magyarázzad már, hogy nem pénz kérdése... szerinted a takarítónő ingyen van? A kötés ingyen van? A vakolat ingyen van? És a villanyszerelő, és a villanykörte?...
Az, hogy a te kicsi lakásod tiszta maradt amikor nem volt buszra jegyed, az azt jelenti, hogy igényes vagy... a kórházban viszont többtucat/többszáz ember megy naponta vécére, akiknek a jelentős része idős, közel magatehetetlen, vagy annyira rosszul van, hogy leszarja az igényességet abban a pillanatban. (És igen, vannak igénytelen szutykok is közöttük, akik szétlopják a budit, eltulajdonítják a lámpabúrát, stb...)
Nem érzed, hogy mennyire nevetséges az érvelésed? Vagy szerinted a minimálbér környékén kereső, munkával és betegekkel elhavazott ápolónőknek vagy a megalázóan keveset kereső orvosoknak kéne műszak végén a budit súrolnia (saját pénzen vett tisztítószerekkel)?
Bocs, de a szöveged tipikusan az a plázacica mentalitás, amelyik fel se tudja fogni, hogy egy intézménynek nincs pénze/ideje/energiája normálisabb körülményeket teremteni.
Javaslom: engedj be te is a kis lakásodba mindennap néhány tucatnyi csövest vécézni, aztán kíváncsi vagyok mennyire sikerül pénz nélkül tisztán tartani a fürdőt!!
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.10. 12:09:23
Élvezem, amikor egyesek próbálnak valóságtól elrugaszkodott plázacicaként beállítani, pedig mi sem áll távolabb az igazságtól. Nem kellene elvakultan védeni a koszt és az igénytelenséget, annak ellenére, hogy az országban egyre növekvő létszámú csoporttól lehet eltanulni ezt a mentalitást!
@miklos.rabai: szóval ha nincs pénz új kórházra, akkor a koszt is felesleges felsikálni? No komment...
Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy a nyájas látogatóközönség is viselkedhetne kulturáltabban, érvényes ez a kórházakra, BKV-ra, vonatokra stb.
Mágia 2011.04.10. 12:37:11
@Réka :
"@miklos.rabai: na ja, gondolom, neked is hasonló a mentalitásod, mint a többéves dzsuvában fetrengőknek, azért nem tudod elhinni, hogy ilyesmi tényleg létezik, már meg se látod a koszt és az igénytelenséget."
Répacica, jobb, ha tőlem tudod, mint ha senkitől, hogy Rábai doktor Los Angelesből kommentezik, nem hinném, hogy éppen megenni készül őt a mocsok.
Az itthonival össze nem hasonlítható lehetőségei ellenére törzskommentelő ezen a blogon, a legsegítőkészebb orvos, aki ide jár, mindig azt nézi, kinek miben segíthet a tanácsaival.
Ellenben te:
- csak akkor bukkansz fel, amikor címlap van
- csak azért jössz, hogy mindenkinek beszólogass
- nem itthon élsz, hanem Svédországban
- a szüleidet is kivitted magaddal
Hát nem tökmindegy neked, hogy miután a saját seggedet már bevédted, minket, akik itthon élünk, hogy esz meg a mocsok???
Takarodj!
főboszorka45 2011.04.10. 12:37:51
Köldöksérvvel műtöttek+hasplasztika...
Na ez le is zajlott, maga a főorvos műtött... Ennek következtében a tervezett 10 napos kórházi tartózkodásból 30 nap lett, mert a sebem nem akart gyógyulni sehogy sem. Testes is vagyok igencsak, ez még meg is bocsátható, hogy a sebek nem tudtak rendesen összefogódni.Ez még hagyján. Kiszedték a varratokat, elvileg teljesen.aztán.... Jött a sebekzelés, meg a haskötő, amit hordani kellett egész nap. A haskötő speciálisan megkötött kórházi lepedő, vagy paplanhuzat volt, éppen mi akadt kézre.
2x8 ágyas kórteremben feküdtem, tehát 16 ágyas kórtermek is vannak (azért 2x8 ágyas, mert van egy előtér kórterem, ahol van 8 ágy és egy belső terem, amiben szintén ugyanannyi ágy van+a belső helyiségből nyílik az ápolói pihenőszoba és teakonyha...) brrrr... rém gusztusos lehet ott kajálni, főleg ha sztomazacskós beteg fekszik a nővérpihenő ajtaja közelében...
Hadd ne mondjam, hogy a sebem akkor már félig begyógyult, de volt a hasamon a hazaengedésemkor egy 10x3 centi széles seb ( melynek kórházi módja: jó klóros vizes zuhanyoztatás, utána csípős anyaggal beszórás)A mellékhelyiségek állapotáról inkább nem beszélnék, a lényeg az, hogy a wc lehúzója fehér rafiamadzad volt, és arra volt rákötve a lehúzó...Azért aránylag tiszta volt, de azért el lehet képzelni, hogy keserűsó ivás és beöntés után milyen jó tiszta és illatos volt).Szóval ezzel a sebbel engedtek haza, akkor még vidéekn laktam. Szerenmcsére egy jó ismerősömnek volt bioptron lámpája, azzal is kezelt+jódos kamillát fecskendeztünk a sebbe, amibe az első héten 200 ml( nem vicc, 2 deci) jódos kamilla ment bele, akkora volt.
Hála az oldatnak és a lámpának, kb 4 hét múlva már csak 50ml folyadék kellett a sebbe,mikor kimostuk.
Na jött a kontorrl, távoslági busszal fel a Jánosba vidékről (+metro+18-as vili-akkor még arra járt)A főorvos hanyattesett,mikor meglátt, hogy milyen szép a seb. Kérdezte, hogy kezeltük, hogy ilyen szépen összehúzüdott? Mondtam, jódos kamilla, körömvirág kenőcs körülött, és bioptron. Hát ő már hallott a lámpáról, csak nem tudta, hogy ilyen jó, és ilyen hatása van.....
főboszorka45 2011.04.10. 12:48:26
Nosza, meg is állapították, hogy diabéteszem lett, és kiszáradtam, bent tartottak. Közben a hasamnál egyre inkább nőtt valami a sebnél, már akkora volt, mint egy szép nagy férfiököl.
Ez aztán egyik estére meg is repedt, így sikerült a diab osztályon előadni a nagy mészárszék jelenetet. Nosza, gyorsan át is vittek ( illetve ágyastól átgurítottak az udvaron keresztül a sebészetre, mert majdnem a szomszéedban van)Ott megállapították, hogy az egyik varratdarab tályogot okozottt...Ez kb egy hétig véladékozott, majd szépen hazaküldtek.
Aztán Észak-Pestre költöztem.... A kerületi sztk-ba kellett mennem az eset után két évvel, mert ismét kezdett begyulaldni egy varratdarab. Az Sztk-ban azt mondták, ha szombatig nem lohad le 8 már nem emléxem mivel kezeltek) akkor menjek a Károlyi sebészeti ügyeletére. Úgy is lett.
Az ottani doki megnézte, elég sokáig és meghökkent arccal.... Kérdezte, hogy ki követte el az eredeti műtétet.... elnyomott egy káromkodást, aztán szépen kioperált ( nem szó szerint, de azért fel kellett vágni a sebet, hogy a genny és egy újabb varratdarab kijöjjön...)
A Károlyi sebészetéről egyébként is jókat hallottam később is.....
Ennyi az én történetem....
főboszorka45 2011.04.10. 12:52:48
bocs, ez lemaradt...
Irkutszk 2011.04.10. 13:22:52
bauchi 2011.04.10. 14:26:05
bauchi 2011.04.10. 14:30:14
bauchi 2011.04.10. 14:34:02
bauchi 2011.04.10. 14:39:21
bauchi 2011.04.10. 14:40:47
bauchi 2011.04.10. 14:44:48
Vele biztosan sohasem fordult elő ilyen.
Vagy azt a beteget máshol látták el és ott is volt megjegyzés.
A sebészek már csak ilyen rendes emberek...
csirkeGL 2011.04.10. 16:13:54
Attól kórház, hogy legalább orvosok dolgoznak ott. Az már nem az ő hibájuk, hogy nincs pénz a takarításra, vagy a takarítók balfaszok...
Nem az orvosokat akarom védeni (egyszerű állampolgár vagyok, se nem orvos, se nem ápoló, még a távolabbi családban sincs orvos), én is voltam párszor kórházban, nem volt kellemes tapasztalat.
De kedves kollegák, amennyit befizetünk, annyit kapunk vissza. Ez ilyen egyszerű. Magyarországon ma 3 millió ember dolgozik, ők fizetnek valamennyi (viszonylag csekély) TB-járulékot, amiből aztán 10 millió ember kapja az ellátást.
Most őszintén: mi a faszt vártok? GDP-arányosan is (!!) a nyugati országokban 2-3x annyit költenek egészségügyre, mint Magyarország. És akkor még a GDP-különbségekről nem is beszéltünk. Szóval ha jól utánaszámolunk, akkor kiderül h a magyarok átlagban 5-6x kevesebbet költenek egészségügyre. Akkor miről beszélünk gyerekek? Hogy a kurvaéletbe akarunk nyugati színvonalú ellátást ennyi pénzből?!...
És igen, ez pénz kérdése. Aki nem látja ezt be, az egyszerűen nem százas.
Ha vki megfelelő ellátást akar, az menjen magánkórházba, van egy pár az országban, és még mindig olcsóbban kijön ott luxuskörülmények között, mint Nyugaton...
Akinek nincs pénze mercire, az ne nyavalyogjon ha a BKV-buszon nem bőrülések vannak és klíma... Ennyi.
Én nem megyek magánkórházba, nekem ennyi pénzért megfelel a TB is.
bauchi 2011.04.10. 18:03:41
csirkeGL 2011.04.10. 18:14:46
Valamit valamiért. Én inkább akarok alacsonyabb adókat, aztán kapjak egy alapellátást az egészségügyben (ami ha nem felel meg, legfeljebb elmegyek magánkórházba), minthogy magas adók legyenek és abból teremtsenek luxuskörülményeket a szakrendelőbe szociális életet élni járó nagyiknak.
Ez van. Olyan nincs, hogy kelet-európai járulékok és nyugat-európai szolgáltatás, ezt felejtsük már el!
Ha mindenáron nyávogni akarunk az egészségügy miatt, akkor nyávogjunk azon, hogy alacsony a TB-járulék! Naugye, ezen bezzeg senki nem nyávog...
csirkeGL 2011.04.10. 18:20:33
Így van ez az egészségügyben is. Tudomásul kell venni, hogy a 3 millió ember által befizetett járulék ennyire elég. Kész. Ha nem tetszik, lehet kampányolni a TB-járulék emelés mellett. Én speciel elégedett vagyok, mert pontosan azt kapom a pénzemért, amit ennyi járulékból megérdemlek.
(A BKV persze más eset, ott már brutális jegyárak vannak, csak azt ugye a nokiás-dobozok nyelték el az elmúlt években...)
csirkeGL 2011.04.10. 18:35:18
Örüljünk, hogy egyáltalán van még ilyen "őrült", aki hazaszeretetből itthon dolgozik, azért hogy az ilyen tahók (mint akik néha megjelennek ezen a blogon) kígyót-békát kiáltsanak rájuk...
Leroi 2011.04.10. 19:48:30
Nagy kár, hogy kevés az ilyen tisztánlátó, józan gondolkodású ember, mint Te...
Köszönjük.
gergel 2011.04.10. 20:17:19
A tapasztalatait írta le. Te pedig durván személyeskedsz olyannal akit nem is ismersz, durva a stílusod.
Tényleg nem lenne nagy kunszt naponta kétszer fél üveg hipót kiönteni egy vécében és felmosni, nem?
Elképesztő a nyilvános vécék állapota Magyarországon... A szolnoki pályaudvaron miután kicsengettem a belépőt, ugyanez az élmény fogadott, melyet Réka is leírt. Én még fizettem is érte 100 forintot. :D
Persze nekünk, könnyebb dolgunk van, esélye sincs, hogy megérintjük a peremet(értelmes ember nyilvános piszoárt sem használ mert könnyen visszafröccsen), míg nektek egyensúlyozni kell.
Kívánom, hogy csúsz el egy ilyen vécében és ülj bele a csészébe egy pillanatra... :)
Remélem érted, hogy egy kórházban a xaros vécének a nonsens kategóriának kellene lennie.
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.10. 20:47:35
Mágia 2011.04.10. 20:49:26
Olvasd vissza ŐT.
Tudod, a névre kattintsa jobb gombbal, hogy ne menj el az oldalról.
Pár napja is itt járt, akkor is csak azért, hogy beszólogasson.
Régebben az én blogomra is jött, de én nem egy hétre tiltottam ki, ahogy itt szokás.
Bikli néni 2011.04.10. 20:53:15
gergel 2011.04.10. 21:09:43
Ismerem Rékát! :) Egyszerűen vonzza a hozzád hasonlóakat...
Soha nem írt le még fiktív történetet sem. Amiket te írtál az viszont még fiktívnek sem megy el, egyszerűen hazugság.
Sosem prejudikált senkit, mindig a tapasztalatait osztotta meg. Most azon vitatkozni, hogy a vécék a 30 forintos hipóár mellett is szarosak(még egy kórházban is!), nem érdemes hiszen ez tény. Az ügyeleten sem látnak el időben, ez is tény, csak ha már fél lábbal a sírban vagy csúsztatod a borítékot előre...
tódór piroska 2011.04.10. 21:27:14
dark future · http://www.andocsek.hu 2011.04.10. 21:27:32
"Ez a János tényleg valami rémálom hely lehet, itt jót még nem írtak róla."
Akkor írok. A szülészete teljesen korrekt, modern szülőszobákkal, és a koraszülött osztályáról (PIC) is csak a legjobbakat írhatom.
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.10. 21:47:06
Ami nekem elképesztő, az a színvonalkülönbség az egyes kórházak között - hogy csak a Szent Imréig menjünk el, ami ég és föld, vagy a László kórház egyes pavilonjai (nem jártam az összesben), ahol szintén teljesen korrekt állapotok uralkodnak (régi, de tisztes és tiszta kategória). Nem látom át ugyan a finanszírozást, de nem ugyanaz az állam fizeti mindegyiket?
dark future · http://www.andocsek.hu 2011.04.10. 23:05:52
Az Imrének annyi helyzeti előnye azért van, hogy egyrészt most újították fel x milliárdból, másrészt még felújítás előtt sem volt annyira lepukkant mint a János. A Jánosnak szerencsére csak a szülészetét ismerem (maga az épület ott sem mai darab, az épületgépészete is kőkorszaki). Lehetséges, hogy emiatt a fenntartása jóval többe kerül (pl. a hatalmas szimpla üvegtáblák miatt, amik ráadásul nem is záródnak rendesen; el tudom képzelni, hogy mennyibe kerül így a fűtés). Persze arra tényleg nincs mentség, ha kosz van és a budit nem takarítják. No meg minden relatív, friss élményem van a nyíregyházi tüdőosztályról, röviden összefoglalva: megafuck...
Az Imrében egyszer voltam a betegfelvételen kísérőként, az elég érdekes volt, hogy egy fiatal szakápoló döntött a sorsokról (ő irányította a betegeket, ő adta az első diagnózist, ő határozta meg a sürgősséget). Persze lehet, hogy nagyon értett a szakmájához (esetleg jobban, mint egy töketlen orvos), mindenesetre ez elég furcsa volt.
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.11. 08:11:30
A kommentedből látszik, hogy még nem jártál egyetlen fekete-afrikai országban sem, különben hálát rebegve néznél fel minden nap az égre, hogy Európába születtél! Fogalmad sincs, hogy milyen szerencsés vagy!
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.11. 08:18:49
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.11. 08:40:40
Hát pedig az ilyen beszélgetések inkább félelmetesek, mintsem izgalmasak.
Az egyik, aki a szomszédai hangját hallja, akik róla suttognak, szexuális töltetű, obszcén dolgokat vágnak a fejéhez, azzal a nyílt szándékkal, hogy megnyuvasszák őt...
Vagy látnod kellett volna akkori barátnőm arcán a döbbenetet, mikor egyik nap bevittem az intézetbe, csak úgy a folyosóra, és megkértem az egyik beteget (már hetek óta bent volt, depo injekcióra állították be), akivel sikerült jó kapcsolatot kialakítanom, hogy meséljen az élményeiről, és ő mesélt a Nap teremtéséről, meg a pajzsról és a sisakról, amik védik a testét, és a tüzes övről, amit ha felköt a derekára, mágikus erőre tesz szert, ekkor hirtelen ököllel belecsapott a falba (barátnőm összerezzent), majd vigyorogva mutogatta az öklét, hogy nem is fáj, mert nem sérülhet meg. Aztán elkezdte kérdezgetni barátnőmet, majd mondta neki, hogy lehetne az ő barátnője is... Nagyon komoly volt... :)
Vagy a másik, mikor vizsgáztunk, ott görcsöltünk a folyosón öltönyben, ők meg köpenyben csoszogtak a folyosón, és rajtunk röhögtek... Kész... :)
Jó emberek... Szerencsétlenek...
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.11. 08:52:15
Én mondtam neked, hogy új kórház kellene helyette, mert korszerűtlen, elavult, omladozó... stb... A régit felesleges toldozni-foldozni, az tényleg pénzkidobás lenne...
De az egész onnan indult, hogy te a posztot elhiszed, mert a János a helyszín. Én meg akkor sem hinném el, ha bármelyik magyarországi kórházban játszódna a történet... Ennyi...
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.11. 08:59:08
Tower13 2011.04.11. 13:44:38
Egyébként én nem az egeret idézném. Csak annyit, ha a vagbelem fájna, nem forgatásra mennék...
flea 2011.04.11. 16:20:23
tódór piroska 2011.04.11. 18:32:39
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.11. 18:57:32
Abban igazad van, hogy jobban örültem volna, ha hozzám hasonlóan érvelsz amellett, hogy miért nincs igazam nekem/van igazad neked és nem csak egy lehülyézéssel intézed el a vitát, de természetesen tiszteletben tartom a véleményedet. Minden jót!
(A János kórházban dolgozókról - a félreértések elkerülése végett - általában csupán azt gondolom, hogy profi és elhivatott emberek, azonban az minden dolgozótól elvárható, hogy tisztán, ápoltan jelenjen meg.)
gergel 2011.04.11. 20:16:37
Az első reakciódra szándékosan nem válaszoltam, mert nem tudtam vele mit kezdeni. Csak kibújt a szög a zsákból!
"Igaza van"
Mindenkinek igaza van, de univerzális igazság nem létezik, ahogy tökéletes tudás sem.
Békességet kívánok! :)
tódór piroska 2011.04.11. 20:48:16
Békességet kívánok! :) "
Ezzel egyetértek és köszönöm. Én is békességet kívánok Neked.
főboszorka45 2011.04.12. 21:24:12
Ahogy már írtam, volt szerencsém hosszabban is tartózkodni eme intézmény sebészetén.
Most nézzük meg a másik oldalt, mit láttam a belső dolgokról betegként.
A 2x8 ágyas belső termében volt az ágyam, ott volt a nővérpihenő is.
Már, amikor tudtak pihenni....
Éjszakánként egy ápolónő van vagy 30 betegre az összes kórteremre.Egséz éjjel jött-ment, egy perc nyugta nem volt..Ennyi betegre egy nővér egy sebészeten...
Akkoriban hajnali ütkor felkeltették az embert mosdatni, volt ott egy idősbb nővér. A stílusa, és a hangereje, mint a zupás őrmesteré, ennek ellenére én szerettem, ha volt alkalmam, sokat beszélgettem vele.
Mivel hosszas beteg voltam, én magyaráztam el a többeiknek a belső viszonyokat ( mármint a betegtársaknak) néha megkértek a nővérek, hogy igazítsam el X betegtársamat, mert tényleg tűrhetetlen volt a magatartása. Az egyik betegtársra különösen ki volt rúgva, mert nem engedelmeskedett, vagy segített neki pl mereven feküdt, vagy nem akart enni (csakazértse) és mindig nyafogott.
Még én is megelégeltem, aztán közöltem vele, hogy nézze meg a szomszédját,neki mellrákja volt, mégsem hagyja el magát.
A szemetet az ágya mellé dobta, és folyton a nővért hívta emiatt.
Na ekkor szaakdt el a cérnám, úgy kiosztottam a kedves betegtársnőt, hogy csak hápogni tudott, de szó nélkül odaült az asztalhoz és evett. A lánya lehettem volna, mint a többeikenk is, mégis mindenkivel szívélyes voltam alapból, aztán versenyt hirdettem, hogy ki tudja jobban segíteni a gyógító munkát. Márcsak azzal, hogy nem szemetelünk az ágy mellé, stb.
Érdekes módon, annak ellenére, hogy nem tól jók a tárgyi feltételek a sebészeten, érdekes módon tisztaság volt, mindig rendesen takarítottak, aztán aki tudott vigyázott is.
Szóval, én tisztelem a nővérek, orvosok munkáját is, mert a nehéz feltételek ellenére igyekeznek azért.
Ma az ÁEK Diabetológiai szakrendelésének vagyok rendszeres betege.Ott azt találták ki, hogy nem mérnek cukorszintet, mert nem szabad nekik, mondván drág a tesztcsík....Hát... Elég érdekes, hülye, gyógító munkát akadályizó hozzáállás...
főboszorka45 2011.04.12. 21:26:38
Mikor rákérdeztem erre, a doki azt mondta, hogy ez egy osztályra vonatkozó bleső rendelet...A magam részéről ennek kitalálóját csak üdvözölni tudom...Ossza ba magának...
gaborka78 2011.04.13. 09:21:20
gaborka78 2011.04.13. 09:26:43
Droidfigyelő (törölt) 2011.04.15. 11:10:40
Nekem tetszik, 10/10!