Spriccelt a vér a szemhéjamból - Mediburg klinika

2011.02.24. 06:00

Sajnos, hiú vagyok. Két éve azonban nagyon durván ráfizettem a hiúságomra. Biciklisbaleset következtében megnyúlt jobboldali, felső szemhéjam miatt mentem erre a klinikára, az idősebbik plasztikai sebészhez. Ő, a koromra hivatkozva – 50 fölötti vagyok – rábeszélt egy teljes, endoszkópos arcplasztikára. Már a műtét alatt extrém vérzés és ödémásodás kezdődött el, amely csak tovább fokozódott, Este – a narkózis hatására – hánytam, spriccelt a vér a szemhéjamból. Kértem a nővért, értesítse az orvosomat. Ma már igazságügyi szakértőtől tudom, h ilyen extrém vérzés esetén az orvosnak vissza kellett volna engem vinnie a műtőbe, elállítania a vérzést, feltárnia a sebet és újra rögzítenie. Nem így történt. Az orvosom, akinek közel egy milliót kifizettem (számla nélkül, persze), sorsomra hagyott.

 

 

Miután pár nap múlva lehúzódott a szörnyű ödéma (addig ki sem tudtam nyitni a szemem), kiderült, hogy mindkét alsó szemhéjam kifordult, azaz ectropium keletkezett. A sebész a rákövetkező 4 és fél hónap alatt ötször állt neki fabrikálni a szemhéjaimon, egyre több torzulást okozva. A hatodik (sikertelen) beavatkozás után megígérte, elküld külföldre, rekonstrukciós sebészetre. (Itthon senki sem vállalta a műtétemet.) Két hét múlva e-mailt küldött, amelyben kijelentette, hogy közönséges hazudozó vagyok és elmebeteg, a szemem meggyógyult, többet nem akar látni a praxisában…

 

Katasztrofálisan nézett ki a szemem és néz ki mind a mai napig is. Aszimmetrikus, a bal alsó szemhéj még mindig lóg, a felső szélesebb mint a másik, az egykor szép, mandulaformájú szemem kerek lett mint egy Lencsi-babáé… iszonyodok a tükörbe nézni. De nem a torzulások jelentik a legnagyobb problémát, hanem az, hogy a bal szememet még mindig nem tudom becsukni. Emiatt állandóan annyira száraz, hogy a napi ötszöri csepegtetés ellenére is egész nap égető fájdalmat érzek.

 

Műhibapert indítottam a sebész ellen. Ekkor kiderült, hogy meghamisította az orvosi irataimat is – hogy mentse magát – műtéti beleegyező nyilatkozatot, ápolási lapot és orvosi jegyzőkönyvet hamisított. Mivel nem tudtam belenyugodni a pénzem elveszítésébe és a megrondulásomba, az örökös szemfájásomba, felvettem a plasztikai sebész ellen a harcot és folyamatosan tüntetni kezdtem a klinikája előtt. Emiatt ő feljelentett, „rágalmazás” címén. Mivel ő is megrágalmazott engem a Blikkben, a Nők Lapja Caféban, a Borsban és más online újságokban, ellenpert indítottam. A helyzet tavaly tavasszal teljesen eldurvult, rámszabadította a férfi alkalmazottját, aki tettleg is bántalmazott engem. (Újabb per kilátásban.)

 

Már vágom a centit, nemsokára – óriási anyagi áldozattal, mert ugye a műhiba/kártérítési perem évekig el fog tartani – nemsokára külföldre utazom helyrehozatni amit ez az orvos elbarmolt rajtam. Tanultam az esetből, mások is tanuljanak: jobb belenyugodni az idő múlásába, nem érdemes rizikóztatni kétes eredmény kedvéért. Nem állítom azt, hogy nincs létjogosultsága a plasztikai sebészetnek, azonban nagyon körül kell nézni, kire bízzuk rá magunkat. Ez a szakma tele van alulképzett sarlatánnal. Az én ex-orvosomnak is van még műhibapere, az enyémen kívül.

 

Üdv.: László Erika (én a plasztikai sebészemmel ellentétben bevállalom a nevemet)

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 07:14:43

Remélem, a mell inplantátuma és a kisajkai rendben vannak!

Miért nem tud a szívem megszakadni?

2011.02.24. 07:42:22

1.) Legyen oly szíves, most jöjjön ide az összes olyan kommentelő, aki szerint Magyarországon csak magánszférában lehet ellátást kapni.

2.) A posztoló ne szabadkozzon a hiúsága miatt. Más meg hipochonder, lusta, rest, buta, ideges vagy valami. Szépülni akart, keményen fizetett, az eredménye nem lett meg, sőt, visszájára fordult. Én támogatom, hogy 50 fölött is jól nézzen ki valaki. A kérdésem az, hogy az orvos tájékoztatta a műtét kockázatairól? Mert ha igen, akkor ez benne van a pakliban, felelős emberként hozta meg a döntését.

3.) "De nem a torzulások jelentik a legnagyobb problémát, hanem az, hogy a bal szememet még mindig nem tudom becsukni." -> Ezek szerint nyitott szemmel alszik? Ez elég kellemetlen.

4.) Jobbulást és szebbülést kívánok!

Mária 2011.02.24. 08:04:12

@ReignOfdark:

Nem szépülni akart, hanem a baleset miatti feltűnő elváltozást szerette volna visszaállítani az eredeti állapotra.

Nem mindegy.

Pláne a mai világban, ahol a fiatalság és a Photoshop modellekkel vetekedő szépség követelmény, és bárkinek oda lehet vágni, ha nem az, és az emberek ott szívatják egymást, ahol csak lehet, ha más miatt nem, akkor a külseje miatt.

El tudom képzelni, hogy valaki pl. azért nem kap meg egy állást Magyarisztánban, mert fiatal nőként korrekcióra szorul a szemhéja... fényképes önéletrajz, meg a huszonéves tökfej HR-es cicababák, ugye...

A szemhéj múló sérülése is elég durva dolog, ezt mindenki tudja, akit szemhéjon csípett már szúnyog.

Ugyanez sérülés, majd műtét miatt kb 1000x komolyabb szerintem.

2011.02.24. 08:15:33

@Mária: "Biciklisbaleset következtében megnyúlt jobboldali, felső szemhéjam miatt mentem erre a klinikára, az idősebbik plasztikai sebészhez." + "Nem szépülni akart, hanem a baleset miatti feltűnő elváltozást szerette volna visszaállítani az eredeti állapotra." =

Én ezt szépülésnek hívom, akkor is, ha az indító ok egy baleset. Ha egy gyógyult égési sérült megy plasztikai sebészhez, akkor az is szépülés és nem gyógyulás.

Ezen kívül teljesen egyetértünk. És fent is leszögeztem, hogy nem ítélem el a posztolót, sőt.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.24. 08:26:06

@ReignOfdark: helyreállító műtétnek hívják.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.24. 08:26:58

amit egyébként nem értek, miért kellett ehhez magánpraxisba menni?

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 08:34:34

@Mária: "Nem szépülni akart, hanem a baleset miatti feltűnő elváltozást szerette volna visszaállítani az eredeti állapotra."
Ja. Teljes arcplasztikával. És különben is, mi az, hogy megnyúlt a szemhéj?

Szerintem meg a baleset jó indok arra, hogy az arcplasztika egy részét fizesse a TB. A másik: Akinek van egy millája zsebben szépészeti sebészetre, az nem osános árufeltöltői állásért kuncsorog és nem a HR-esnek akar megfelelni. A hölgynek egy baja van, hogy nem lett ismét 20 éves.
Látni kell, hogy mibe csöppentünk. Itt bizony kemény harc folyik két ember között, akik nem válogatnak az eszközökben és még az erőszaktól sem riadnak vissza. Az egyik ilyen eszköz a blogokon keresztüli hitelrontás.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 08:37:27

...ja és imádom a korosztályom béli(50+) nőket. Nekem ők a legszebbek:)

Dr.laikus PhD 2011.02.24. 08:46:25

És akkor mi van, ha van pénze, van egy plasztikai sebész, ő meg szépülni akar?

Akkor már hamisítani kell műtéti naplót, nem kell adni számlát és hanyagul lehet dolgozni?

Kérem, kérem kedves fiúk?

Ki a sót szerető kecskéscske köztetek?

El Visco Stello valamit kedves uram félre ért. :)
Nem kellett a Tb támogatás, volt egy baleset, volt egy kontár iparos, van egy hölgy aki súlyos árat fizetett, Láttam képeket hasonló elszúrásról, ez nem műtéti kockázat, hanem kontár munka.
Helyre hozni kockázat, azért nem vállalják.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 09:04:19

@Dr.laikus PhD: Amit nem értek, azt csak félreérteni tudom:)

Az esztétikai plasztikai műtét legnagyobb kockázata, hogy az eredmény nem fedi a hozzá fűzött reményeket, viszont nem lehet meg nem történtté tenni.

Dr.laikus PhD 2011.02.24. 09:13:10

@El Visco Stello:

Ez így van akkor, ha nem kell hozzá műtéti naplót hamisítani.
Ha egy szokásosnál nagyobb vérzésnél az orvos a helyzet és nem a lustaság magaslatán áll és stb, stb....

Az, hogy a szemét nem tudja becsukni, az egyértelműen műhiba. Vagy rövidebbre szabta, vagy ideget vágott. Ebben a szakmában a mikrosebészet tökéletes ismerete és gyakorlati átültetése minimum feltétel.

2011.02.24. 09:16:03

@Babette_: Én megértem a műtét indikációját. Azt nem, hogy ez a gyógyulásához kellett. A gyógyult önképéhez kellett. Bármilyen műtétnek nevezzük, nem a testi egészségéhez kellett.

@Dr.laikus PhD: Az egyértelmű, hogy a sztori alapján a sebész is elég messzire elmegy a harcban. Szerintem ezt senki nem vitatja :-)

Dr.laikus PhD 2011.02.24. 09:19:15

@ReignOfdark:

Akkor mi a baj?
Avval kezdi, hogy hiú.
Hagyta magát rábeszélni egy kontártól, aki jobb marketinges (bocs Mária), mint sebész.

Hogy van pénze? Az nem hiba, mi irigyelhetjük ő meg élni szeretett volna evvel a képességével.

Epét hányni ezért nem kéne!

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 09:19:35

@Dr.laikus PhD: Nagy hibám, hogy mármár kínos prcizitással olvasok. A hölgy jobb szemhéja szenvedett balesetet, de a balt nem tudja becsukni.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 09:26:13

...na jó, néha kihagyok egy-egy betűt. Remélem nem ilyen diszizé.

2011.02.24. 09:26:53

@Dr.laikus PhD: Hánytam én epét? Irigykedtem a pénzére? Vagy azzal kezdtem, hogy megértem a hölgy hiúságát? Ugye, az utóbbi :-)

Szóval nekem semmi bajom sincs a poszttal/posztolóval, hogy őszinte legyek.

Dr.laikus PhD 2011.02.24. 09:29:04

@El Visco Stello:

Precíz lehet, de maga nem ezért kötött beléje. Vallja be! :D

Képzeljen egy 50 feletti (az ön kedvenc korosztályát) hölgyet, akinek az egyik szemhéját műteni kell. A másik megereszkedetthez kell igazítani. Nem nagyon mén.
Ilyenkor szokták javasolni mindkét szemhéj korrekcióját TB alapon is.

Nem ismeri Ön az 50 feletti hölgyeket kérem, csak szereti. :DD
Most mondjam erre, hogy cöcö...?

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 09:34:16

@Dr.laikus PhD: Persze, hogy nem ismerem. Az baj lenne. Mivé lenne a legvonzóbb dolog: A titok:)))

Dr.laikus PhD 2011.02.24. 09:38:46

@ReignOfdark:

Bújok gyorsan fedezékbe. :-)

jágör68 2011.02.24. 09:48:23

Magánpraxisban- számla nélkül...
Azért ez nagyon meredek. Ha tényleg így történt, már egyből adó- és járulékcsalás is az ügy.

2011.02.24. 09:53:57

@Dr.laikus PhD: Na, nem kell ám! :-)

Én oda vagyok a nőkért, akik nem eresztenek le, szóval ilyen szempontból szimpatizálok a posztolóval. Én is hiú vagyok. Szeretek jól kinézni, és erre nem sajnálom az időt és energiát (szerintem a posztoló sem, mert sportolás közben sérült meg). Most az más kérdés, hogy a legtöbb embert a megjelenésével kapcsolatban a félelmei meg a megfelelni akarás irányítja, és ez elég gyakran kóros formákat is ölt.

Viszont a szépségben és az egészség ebben az esetben szerintem nem fedik egymást. Egészségesen és szépséghibásan feküdt kés alá, és sajnos (hogy műhiba kapcsán-e, azt majd a sebészek megírják) egészségtelenül és nagyobb szépséghibával jött ki. Sajnálom érte.

Igazából én úgy gondolom, hogy azoknak a plasztikai műtéteknek van értelme, amelyek a páciens önképét valóban javítják. Láttam már ilyet is, bár az illető hölgy két évig járt pszichológushoz, hogy feldolgozza és helyére rakja a tényt, hogy nagy mellei lettek. :-))

Bernadetti 2011.02.24. 09:54:42

Mivel a plasztikai sebészeti szakmában dolgozom asszisztensként - állami szektorban - hallottam a műhibáról. Diszkriminatívnak tartom, hogy ezen a blogon kiírják az állami kórházak, klinikák neveit, a maszekokét nem. A félresikerült műtét-sorozat a Mediburg Klinikán történt. Az esettel az orvos eljátszotta azt, amely egy plasztikai sebész számára a legeslegfontosabb: A JÓ HÍRNEVÉT.

cenzorilla 2011.02.24. 10:01:12

@Bernadetti:

A posztoló nem írta meg.
Csak az orvos neve tilos személyiségi jogok miatt.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.24. 10:09:42

@ReignOfdark: a mentális gyógyulás is a gyógyulás része.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 10:11:52

@cenzorilla: Mivel a klinika egy személyhez köthető, akár meg is írhatta volna. Mindenképp necces.

cenzorilla 2011.02.24. 10:13:55

@El Visco Stello:

Nem az övé a klinika, ő is ott dolgozik.

2011.02.24. 10:29:10

@Babette_: Ő mentális gyógyulás miatt _ment oda_.

Bernadetti 2011.02.24. 10:43:31

@El Visco Stello:

Tévedsz, az elmúlt fél év kivételével két plasztikai sebész dolgozott ott. Most ismét ketten vannak, sőt, lesznek többen is, mert Magyarországon csak felfelé lehet "bukni". Az új, 3 szintes Mediburg Klinikát mostanában nyitják meg kibővített személyzettel és szolgáltatásokkal.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 10:50:08

@Bernadetti: Igen, tudom. Ez - mint a hölgy írja - 2 éve volt. Akkor ketten vitték és ő az idősebbnél volt. Azért ez elég szépen körül van írva ahhoz, hogy ne lehessen tévedni.

Bernadetti 2011.02.24. 11:05:53

@El Visco Stello:

Figyu, most nem tökmindegy? A nő bevállalta a nevét!

Irise 2011.02.24. 11:07:00

Ha beírjátok a keresőbe a "lászló erika plasztika" címszavakat, elég meredek dolgokat is kidob.
Az egyikben az olvasható,hogy a hölgy a műtét után jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott , amitől annyira sokat hányt,hogy szétment a frissen operált terület.

Bernadetti 2011.02.24. 11:11:17

@Irise:

No, ezt is meg tudom cáfolni, ez az orvos rágalma, hogy mentse magát. Semmiféle alkoholizálás nem volt. A narkózis mellékhatása köztudottan a hányás, akár vizet, akár alkoholt, akár semmit sem iszik a frissen műtött.

Irise 2011.02.24. 11:27:26

@Bernadetti: A narkózisnak nem mellékhatása a hányás.
Bocs, te véletlenül nem a poszt írója vagy? Annyira ugyanabban a stílusban írtok...

Bernadetti 2011.02.24. 11:28:58

@Irise:

Nem!
:)))))))))))))))))))))
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Bernadetti 2011.02.24. 11:31:19

@Irise:

És rosszul tudod mellékhatás a hányás, de hívhatjuk szövődménynek is.

szs75 2011.02.24. 11:40:51

@ReignOfdark:
"Viszont a szépségben és az egészség ebben az esetben szerintem nem fedik egymást. Egészségesen és szépséghibásan feküdt kés alá, "
Erre ugyan nem tért ki a hölgy, de könnyen előfordulhat, hogy a megnyúlt felső szemhéj akadályozta a látásban, akkor meg már nem is annyira "csak" szépészeti az ok.

Irise 2011.02.24. 11:44:15

@Bernadetti: Altattam már pár beteget, egyetlen egy hányt, ő is azért, mert annak ellenére,hogy mondtuk neki,hogy éhgyomorra kell maradni, suttyomban bezabált.
(Take home message: ne egyetek/igyatok altatás előtt, meg utána se pár óráig.)

Bernadetti 2011.02.24. 11:49:57

@Irise:

Csak nem a Mediburgnak dolgozol? :)))))))

Irise 2011.02.24. 11:53:36

@Bernadetti: "Csak nem a Mediburgnak dolgozol? :))))))) "
Ladies and Gentlemanusok,
meghagyom a naívaknak a továbbiakban a posztot, részemről leírva a szavahihetősége.

2011.02.24. 11:55:38

@szs75: Jó, ez igaz lenne. De nem írt ilyesmit.

@Irise: Pont ezt akartam írni esküszöm. Itt elég komoly hecc van a poszt mögött...

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 12:02:50

Na végre! Látom, kapisgáljátok már.

ccke 2011.02.24. 12:16:09

"közel egy milliót kifizettem (számla nélkül, persze)"
A magán intézetek egyik sokat emlegetett előnye, hogy nincs megalázó hálapénz, hanem tisztán, számlával fizet egy meghatározott szolgáltatásért.

ccke 2011.02.24. 12:22:31

na a vége lemaradt: szóval, ha zsebbe fizet a műtétért, az még rosszabb, mint a hálapénz, hiszen az állami rendszerben a TB fizet, a beteg pedig valamilyen vélt/valós előnyért fizet előre, illetve hálából utólag.

Más: a szemhéj tud vérezni ijesztően, hiszen ilyenkor egyből a látás elvesztése jut eszébe mindenkinek. A spriccelés viszont talán túlzás. Egy levágott ujj, végtag, egy nagy artériát érő sérülés az tud spriccelni, a szemhéj nem.

Bikli néni 2011.02.24. 12:34:47

Kicsit a jogi oldalára szeretnék fókuszálni: Szívesen beülnék ennek a pernek a tárgyalására... csak szakmai érdeklődés. A tárgyalások egyébként nyilvánosak (bár lehet kérelmezni a zárt tárgyalás megtartását), az ítélethirdetés azonban mindenképp nyilvános. Egy ilyen pernek (és mint látom, több is van folyamatban) hihetetlen perköltségei vannak, de pernyertesség esetén a költségeket a vesztes félnek kell fizetnie.
Nem vagyok képben az egészségügyi ellátások után indított perekből, de az közismert, hogy ezekre a maradandó károsodásokra keveset szoktak fizetni, ha egyáltalán a bíróság úgy ítéli meg, ahogy.

A hiúság nem bűn, a saját számlájára mindenki úgy lehet hiú a külsejére (főleg, ha egy baleset miatt fennálló elváltozást kíván szépészeti beavatkozással kezelni), ahogy akar.
Erika megfizette ennek a kezelésnek a költségeit, nem veri a mellét, hogy fizeti a TB-t, meg egyébként is teljesen jogosan várhatta el az eredményt.
Bízom benne, hogy ha van pénze, megfizet egy ilyen területre szakosodott ügyvédet.
Sok sikert kívánok. Nem is a pernyertességhez, inkább a gyógyuláshoz.

Bigybogy 2011.02.24. 12:35:48

@ReignOfdark:

Sziasztok Mindenki!

Tévedés, ha valaki itt heccet lát a poszt körül! Erika vállalta a teljes nevét és a borzalmakat, amiket átélt, és él a mai napig! Személyesen ismerem Őt, ismerem a küzdelmét és a harcait, látom a műtét utána elváltozásokat az arcán, és tudom és érzem a lelkének a fájdalmát is!
Irise-t nem értem, nagyon hazafelé beszél, mintha ott lett volna, hm, nekem ez valahogy nagyobb hecc, mint amit Ő kiált!!!Fontos a mundér becsülete és látom védve vagyon!
Bernadetti nagyon jól írja, h igenis az altatás után nem ritka a hányás és más rosszullétek! A múlt évben rajtam végzett mell műtét ( nem szépészeti, a rák gondolta úgy, h tanyát ver bennem) ébredés után úgy hánytam, h nem felejtem sose! Pedig nem ettem, nem ittam a műtét előtt, hogy is tehettem volna, hiszen előtte már hetekig semmit sem tudtam szinte magamhoz venni!
Az altatás utáni hányást és a végtelen gyengeséget a műtétet végző orvosom is legalizálta, ugyanis a műtéteknél alkalmazott altatószer napokig okozhat az Erika által említett hányást!!!
A klinika persze okot keres, és talál is, mosakszik! Jó erre az ital emlegetése, és Erika megvádolása!
Azt azonban nem értem, h látni miért nem lát senki sem ott??? Szégyen, és méltatlan viselkedés, az orvosi etika semmibe vétele, ahogyan a klinika és az ott dolgozók ( legyenek akár titkárnők is) a fehér köpenyükkel takargatják a szennyest!

Irise 2011.02.24. 12:36:48

"A hatodik (sikertelen) beavatkozás után megígérte, elküld külföldre, rekonstrukciós sebészetre. (Itthon senki sem vállalta a műtétemet.) Két hét múlva e-mailt küldött, amelyben kijelentette, hogy közönséges hazudozó vagyok és elmebeteg, a szemem meggyógyult, többet nem akar látni a praxisában…"
Mondjuk ezen a részen nagyon röhögtem, de most innen én utólag teljesítem a beteg óhaját. Csak most, csak itt , csak Önnek:
"Hölgyem, menjen külföldre!"

Na,most elküldtem, remélem, ezzel a "műhiba" egy jelentős részét jóvátettem.
Bárkit, bármikor nagyon szívesen elküldök bárhová.

Bikli néni 2011.02.24. 12:36:56

@El Visco Stello: Ne haragudj, de jelen esetben teljesen el vagy tévedve. A posztolónak totálisan igaza van. Szerintem belőled az irigység beszél, hogy ki tudott fizetni egy egymilliós kezelést zsebből. Örülj neki, hogy nem a TB-kassza terhére ment a hiúsága.
Szvsz ez most pont nem az a poszt, aminél ízekre kell szedni a posztolót.

Irise 2011.02.24. 12:40:56

@Bigybogy: "Az altatás utáni hányást és a végtelen gyengeséget a műtétet végző orvosom is legalizálta,"
Itt is hova fejlődik a világ, eddig illegális volt,mostmeg már csak úgy legalizálja az orvosa..

Leroi, Leroi, minek dolgozol folyton?!

Irise 2011.02.24. 12:42:08

@Bikli néni: OMG, modik! Bikli nénit is elrabolták az UFO-k... vagy megszerezték a loginját.

2011.02.24. 12:46:29

@Bigybogy: Hát ez az egylet egy kabaré :-D

Kíváncsi vagyok, hányan jönnek még szájszamurájkodni. Valaki rághatná a gittet is péntekenként. :-)))

2011.02.24. 12:47:59

@Irise: Szerintem senkit ne küldj sehova, hozok sült krumplit meg pirított szalonnát. Fog ez még folytatódni :-DDD

Dr.laikus PhD 2011.02.24. 12:49:06

@Irise:

Mi a fene van veletek?

Mindenkire aki orvos, vagy egészségügy közelében él hat napkitörés?

Mitől nem lehet az ég áldjon már meg mindenkit orvos műhiba?
Mitől nem panaszkodhat egy beteg, ha az orvosa a látható rosszul elvégzett korrekciók után sem lát eredményt?

Mi van?
Nem használtok a szakmának, ha mindig a beteg pszichéjével foglalkoztok, feltételezésekbe bocsátkoztok.
Nektek akik külföldön dolgoztok már sokkal nagyobb a felelősségetek, mint azoknak akik itthon még húzzák az igát.

Így sem kintről, sem itthonról nem fogtok beteg szövetségest találni.
Ha meg nagyon nem lesz orvos, akkor lesznek kényszer intézkedések, mert az élet és a szükség ilyen.

Legyen már eszetek!

Bigybogy 2011.02.24. 12:50:59

@Irise:

Irise, olvass már!!!!
Mi volt illegális???? Az altatás, a szer,amit használnak, vagy az altatás utáni hányás? Egyik sem volt illegális, én azt írtam, h az orvosom megnyugtatott, kvázi legalizálta azt, h nem vagyok jól, ez mind az altatás következménye! Vágod már?
Velem ne kezdj, mert rossz lóra teszel! Nagyon érzékenyen érint, ha valaki a rákos küzdésem után be mer szólni, és nálam jobban tudja, min mentem keresztül! A nevem pedig itt: Bigybogy, jegyezd meg!!!

2011.02.24. 12:51:14

@Dr.laikus PhD: Ki vitatja a műhibát?

Bikli néni 2011.02.24. 12:52:44

Egy valamiben nem értek egyet a posztolóval: baromi nagy hülyeség volt számla nélkül fizetni az ellátásért. Ebből neki is baja lehet még.

Dr.laikus PhD 2011.02.24. 12:59:15

@ReignOfdark:

Ha azt nem akkor mi a gond?
Miért a beteg pszichéjével foglalkoztok?
Miért vonjátok kétségbe annak hitelességét.
Most már az altatásnak sincs mellékhatásként hányási szövődménye Irise szerint.
Persze ha csak kétszer altatott és ott nem volt akkor lehet.

Jelentem minden operáció után barátságba elegyedem a lakodalmas kutyával. Nem iszom, nem szem, nem vagyok alkoholista, nem voltak nagy műtétek és mégis. Valamint nem csak én.
Műtétes osztályokon szok ilyen lenni!

Szóval kicsit hűtsétek le magatokat.

Rossz híre lett a szakmában a doktornak, de ezt magának köszönheti.

Bigybogy 2011.02.24. 13:00:18

@ReignOfdark:

Kabaré? Jót is nevetsz rajta, úgy látom! Jól esik neked? Más nyomorán poénkodni, olyan méltatlan...Na akkor nyissad ki a füled szamurájtanonc!:) Sose kerülj olyan helyzetbe, h kiszolgáltatott légy, akár a betegségednek, akár a henteseknek, akik úgy szétszabnak, h a tükör lesz a legnagyobb ellenséged!
Ja a gitt felét megkaphatod, rágd !:) Csak vigyázz, h a fogad bele ne törjön, mert a végén még valami szájsebészeten kötsz ki, jajj lesz akkor ám!:)

csak egy ügy fél 2011.02.24. 13:01:34

@Irise: én a recepciós vagyok, és ott voltam azon a napon a Magdeburg klinikán,- mert ott dolgozom - az összes beteg hányt aznap, lehánytak mindent sajnos..még a pultomat is.
Mint kiderült a tojásos nokedli miatt, de ez lényegtelen.. ;)

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 13:40:49

@Bikli néni: Kezitcsókolom!
Nem, nem vagyok eltévedve, csak egy dologban - mely téma általában megosztja az embereket - nem azonos a véleményünk. Ráadásul engem meg lehet győzni érvekkel. Számtalanszor előfordult már. Olyankor azt szoktam mondani, hogy bocs ezt benéztem:))
A kegyed kommentje viszont nem érvet tartalmaz, hanem engem illet jelzővel. Nincs ellene kifogásom, csak így nem közeledhetnek az álláspontok.

Ha valamilyen ügyletet "okosban" intéznek, ahhoz bizony két ember kell.
Ezért van törvény rá, hogy számlát nem csak adni kötelező, hanem kérni is.

Senki ne szponzorálja nagy összeggel azt az álláspontot, hogy ebben a konkrét esetben nem szerepel a TB!

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 13:45:53

No, úgy látom, hogy mindkét fél képviselve van, úgyhogy övék a pálya:)))

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 13:48:36

@csak egy ügy fél: Elnézted: MEDIBURG

...bár ezt neked jobban kell tudni, elvégre a te munkahelyed.

csak egy ügy fél 2011.02.24. 13:57:37

@El Visco Stello: Jézusom :DD gondoltam megszólaltatom a recepcióst is... ez már jobb mint a kabaré , de mindjárt szólok a kertésznek,neki is van mit mesélnie, mi folyik ott :DD

csak egy ügy fél 2011.02.24. 13:58:53

@El Visco Stello: " Mint kiderült a tojásos nokedli miatt, de ez lényegtelen.. ;) " Itt a végén az egy kacsintó jelecske :)

cenzorilla 2011.02.24. 14:01:45

Valamiért elszabadult a posztolók minősítése!
Kérek mindenkit a témához, a helyzethez szóljon hozzá!

Bikli néni 2011.02.24. 14:06:44

@El Visco Stello: :)
Azzal nem értek egyet, amit írtál: hogy a posztoló meg akar fiatalodni, meg a megjegyzéseddel, amivel az anyagi helyzetére utaltál. Irreleváns a történet szempontjából. Hiú is volt, meg balesetet is szenvedett, kifizette saját zsebből.
Azzal nekem is problémám van, hogy nem kért ÉS nem kapott számlát. Ebben egyet értünk.
De ebben a történetben a számla hiánya nem befolyásolja a végeredményt: egy halom kidobott pénz, egy tönkrement szem, és kölcsönös sárdobálás. Ha lett volna számla adva, ezek a problémák akkor is fennállnának.
Hogy aztán adócsalásért hogy veszik elő őket (jogosan), az nem erre a blogra tartozik :)

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 14:08:18

@csak egy ügy fél: Akkor remélem, hogy látod a cápakopoltyút is:)))

Bikli néni 2011.02.24. 14:10:08

OFF, tud valaki valamit Miklósról? Egy hete nem járt erre. Apolka meg még régebben. ON

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 14:12:12

@Bikli néni:"a számla hiánya nem befolyásolja a végeredményt" Hogyígyvan!
Itt a végeredmény befolyásolja a számla hiányát.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.24. 14:14:10

@Dr.laikus PhD: Nem vonom kétségbe mások tapasztalatait, én viszont nem láttam még műtét utáni rendszeres hányást, sem magamnál, sem a kórházi szobában másoktól.
Mondjuk viszont én ébredés után sírógörcsöt kapok mindig.:)

Leroi 2011.02.24. 14:15:55

Azért megnézném azt a kétkezi munkát végző, keményen dolgozó, gyerekeit felnevelt, talpig rendes magyar nőt, akinek ma milliói vannak egy szemműtétre és újabb százezrekre is telik perköltség címén...

Van ugyan egy társadalmi réteg, akinek a puszta említésére is lavórba hányok, de azokért EGYÁLTALÁN NEM KÁR...

Leroi 2011.02.24. 14:18:50

"jobb belenyugodni az idő múlásába, nem érdemes rizikóztatni kétes eredmény kedvéért"

Lám, még akad józan mérlegelés is a szósalátában...

Bigybogy 2011.02.24. 14:24:25

@csak egy ügy fél:

Bagatelizálsz! Ez nem járja, a téma sokkal égetőbb és fontosabb kérdéseket boncolgatna, mint hogy ebből valóban kabaré legyen!
Tudod mi a kabaré? A mai Magyarországon fel nem lelhető beteg jog képviselete,( legyenek azok a magánszektorban, vagy a TB által finanszírozott ellátásokat végző intézményekben elkövetett orvosi műhibák) a műhiba perek szaporodása, a bírói joggyakorlat és ítélkezés szánalmas mivolta, ( még mindig csak az objektív felelősség megállapítása történik, ha történik, hosszú évek alatt talán!!! ellentétben a nyugati joggyakorlattal, ahol a szubjektív felelősség elve is ítélkezési alap lehet)az orvosi szakmai felügyeletet végző hatóságok tehetetlen vergődése, és nem utolsó sorban a mundér becsületének minden áron való védése!

Szóval Erika esete akár precedens is lehetne ...csak az ítélet születne már meg, és nem húzódna az ügyes ügyvédeknek, és a jogi szabályozásnak köszönhetően hosszú évekig!
( ja zárójelben: precedens még sem lehetne, mert kis hazánkban nincs precedens ítélkezés...a betegeknek, a műhibákat elszenvedőknek mindenesetre mégis reménysugár lenne ebben a nagy sötét káoszban, amit mi magyar egészségügynek nevezünk!!

Leroi 2011.02.24. 14:30:19

Na, végigpörgettem a bejegyzéseit a hölgynek egy pár plasztikai sebész honlapján, nos, nem csak egyetlen személyt (Sz.B.) ekéz, hanem többet is.

Lehelletfinoman jegyezném meg, hogy a plasztikai sebészek az orvostársadalom
krőzusai és mint ilyenek, a praxisukra borzasztóan féltékenyek, hírnevük befeketítése az egyik olyan ok, ami miatt minden követ megmozgatnak majd, hogy azt tisztára mossák.
Bőségesen elég pénzük és befolyásuk van ahhoz, hogy árthassanak az őket mocskolóknak.

Csak szóltam.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 14:33:26

Bigybogy, Bernadetti és Erika!
Nem gondolod, hogy kicsit kilóg a lóláb?

Bigybogy 2011.02.24. 14:38:58

@Leroi:

Megértelek! Én is egyedül nevelem a gyerekeimet, és sose lenne millióm, h szebb legyek! De!Gondolkodjunk kicsit! Erika a saját zsebéből, és nem az állam TB kasszájából vette elő a pénzt, amikor a műtétet választotta! Gondolkodjunk tovább! Nem szépészeti műtétről volt szó, hanem olyan szükséges beavatkozásról, amit sajnos a TB nem finanszíroz,és állami eü.i intézményben nem végeznek el, tehát vagy marad olyan a szeme amilyen lett a baleset után, vagy bevállalja, h saját pénzén finanszírozza a műtétet! De gondolkodjunk tovább! Az, h a saját és nem az állam zsebéből kapott a sebész, még feljogosítja ez őt arra, h műhibákat műhibára halmozva megnyomorítsa a páciensét??? Nos remélem a válaszod neked is az, h nem!

Csak megjegyzem, h az én műtétemről készült számla, meg is kaptam úti okmánynak hazafelé..elképedsz biztosan, mert a TB- nek több mint 600 e forintjába kerültem! Most akkor szégyelljem magam, vagy Erika tegye azt? Szerintem egyikőnk sem!

Bigybogy 2011.02.24. 14:42:17

@El Visco Stello:

Bigybogy Erikát ismeri! Ezt nem is tagadtam! De Erika nem Bigybogy, és Bernadettit pedig nem ismerem!:)

A lóláb nekem így már nem lóg ki!

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 14:43:00

Én a képen egy korrekt állapotú, alig 50-nek látszó hölgyet láttam, nem egy nyomorékot.

telkoe 2011.02.24. 14:59:48

@Leroi: Kb egy igenyesebb fog(sor)potlas (implant + csontpotlas + protezis) is ebbe az arkategoriaba tartozik es van is sok embernek.

Leroi 2011.02.24. 15:01:23

@Bigybogy:
Minden, kórházból eltávozó beteg kap egy számlát, amelyen tájékoztatják, mennyibe került a kezelése a TB-kasszának.
A mi neminvazív osztályunkon a 6-8 napos kezelés ára is 100 ezer körül van, amit a társadalombiztosítás fizet, a sebészeti osztályokon ennek a többszöröse.
Én (a hölgy temperamentumát, neten felelhető mocskolódásait és stílusát figyelembevéve) nem vagyok meggyöződve arról, hogy a sebész hibája volt a címben szereplő "spriccelt a vér a szemhéjamból" .
Mért nem fordulhatott elő pl. az, hogy a hölgy levette a kötést és elszörnyedve az ödémától, hozzápiszkált a varrataihoz?
Kérdezzük csak meg a másik felet is, mielőtt hitelt adnánk a szavainak.
Legyünk egy picit szkeptikusak.
Merjünk az lenni.
Csak a fejünkre-defekálás megelőzése végett.

Leroi 2011.02.24. 15:02:50

felelhető=fellelhető

Bigybogy 2011.02.24. 15:15:30

@Leroi:

Tudom, h minden beteg kap, nem volt ismeretlen a számomra! Az összeget mutattam csak be a példámon keresztül, és láthatjuk, h az én esetemben is több százezres nagyságrendű volt a tétel !

Erikát ismerem..ismerem a stílusát, a habitusát és még valamit tudok róla: nem szedte le a kötést, annál intelligensebb, h magának így ártson, ilyet nem tesz senki maga ellen!
Megjegyzem, h nem egy műtétről volt szó, olvasd el figyelmesen, hanem többről!
Erika biztosan elmondja a saját szavaival is mi történt, de azt hiszem már megtette ezt! A szkepticizmus nálam ott merül fel, h az orvos miért nem jelenik meg sehol sem, elmondva a véleményét, az észrevételét, a protokoll szerint végzett ??? műtétek lefolyását és következményeit!

Ha egy műtét jól sikerül, ugyan kinek érdeke nekimenni a rendszernek? Ez csak halk kérdés volt...és várom a halk válasz is!

Bigybogy 2011.02.24. 15:19:56

@El Visco Stello:

Ki a nyomorék? Kérek értelmezést! Érzed, amit Ő érez, h fáj a szeme 0-24 órában, h majd kiszakad, ha pislog...ez olyan mint a szegénység..csak az szegény,aki koszos, piszkos és szakadt a ruhája? Hát nem!

Még valami...keress több képet!:) Ha már belefogtál!:)

Irkutszk 2011.02.24. 15:47:01

@Bikli néni: Miklós hazalátogatott, gondolom van jobb dolga is, mint itt olvasgatni :)

ciccmicc 2011.02.24. 15:56:33

Remélem, nem kapok kimoderálást, ha csak annyit írok, hogy minden nap térden állva mondok hálát, amiért nem fogok Irise kezébe kerülni, mert ő már külföldön praktizál. És minden nap térden állva imádkozom, hogy nehogy valaha Leroi kezébe kerüljek... Az az ember, aki annyit tud hozzáfűzni ehhez a poszthoz, hogy megnézné azt a dolgos sokgyerekes magyar nőt, akinek ilyen hiábavalóságokra van pénze, az én személyes véleményem szerint teljes mértékig híján van az empátia szikrájának is, amit az orvosi pálya megkövetelne. Lehet dobálni a köveket.

Irkutszk 2011.02.24. 16:01:13

@ciccmicc: Annyiban nem értem meg az álláspontodat, hogy egyik megnevezett orvos sem dolgozik a plasztikai sebészet területén. Nem véletlenül. Amit itt leírnak, az egy poszt alapján leírt magánvéleményük, akikkel orvosként találkoznak, őnáluk ők hozzák a döntéseket, és nem csak egy leírást, hanem egy teljes kórlapot látnak. Nagy különbség. Ugyancsak nagy különbség (jelen esetben), hogy valakinek a szemhéja nem úgy kanyarodik, ahogy épp szeretné, vagy (Irise esetében) pl. leszakadt a bal karja, (Leroi esetében) pl. nem érzi a bal karját valamilyen idegi vezetési probléma miatt. Capiche a különbséget?

Irkutszk 2011.02.24. 16:06:09

Természetesen tudom, hogy bármelyik megnevezett orvos is meg tudja védeni magát, saját szája íze, kedve, és stílusa szerint. Az én célom egy oly változat előadása volt, amelyet a másik fél is megért, és nem zsigeri elutasítás, hanem valamely mértékű megértés lesz a végeredmény. (Csak hogy mindkét fél megkapja a fekete pontját a rossz kommunikációért. :) )

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 16:08:11

@Bigybogy: Te írtad, hogy megnyomorították. Az én felfogásom szerint a megnyomorítás áldozata nyomorék. Minden képet láttam, sőt olvastam az orvos sajtóhoz írott véleményét is. Engedtessék meg nekem, hogy ezeket az informácíókat együttesen - a magam szubjektumát hozzátéve - értelmezzem.

penelope garcia 2011.02.24. 16:10:23

Na most akkor biciklibaleset, vagy "jobb belenyugodni az idő múlásába"?
Néni, ne tessen nekünk mellébeszélni, mert azt nem szeretjük. Meg a hitelesség is megkérdőjeleződik.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 16:12:12

Még annyit: A véleményem továbbra is az, hogy itt hecckampány folyik.
Nem foglaltam állást abban, hogy történt-e műhiba, mert ezt nálam okosabbak is csak nehezen fogják tudni eldönteni.

Bigybogy 2011.02.24. 16:13:51

@Irkutszk:

Valamit nem értek! Akkor most orvosok, vagy páciensek a megnevezettek???
És kinek szakadt le a karja? És ki nem érzi a karját? Nekem káosz, de biztos a felfogásommal a baj!:)

Ja és várnám az orvos - jelen esetben Erika orvosának - a saját stílusában, kedvében és persze szabad akaratában tett nyilatkozatát!
Jelentkezzen! Figyelemmel olvassuk!

Sokorai_Atala 2011.02.24. 16:15:51

@Leroi: sajnos nekem nincs, de volna rá igényem:)
Úgy értem azért vágyhat az említett kategória is kicsi apró korrekcióra, azért mert nem telik rá.

Irkutszk 2011.02.24. 16:17:29

@Bigybogy: Semmi gond, talán majd akinek írtam, megérti.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 16:19:26

@Bigybogy: Azt várhatod, mert az orvos általában dolgozik. Értem én a sugallatot: ha nem reagál, félnivalója van, meg gyáva, meg jellemtelen.
Pedig csak van jobb dolga is valszeg.

Irkutszk 2011.02.24. 16:19:29

@Sokorai_Atala: Az én személyes véleményem az (természetesen ez az idővel változhat :) ), hogy a legjobban akkor teszünk, ha azt az életkort élvezzük, amiben épp vagyunk.

norbert79 2011.02.24. 16:22:21

Nekem csak azt magyarázza meg valaki, hogy hogy tud egy szemhéjból vér spriccelni, én úgy tudtam, hogy a szemhéjban nincsen ütőér. :)

Bigybogy 2011.02.24. 16:27:01

@El Visco Stello:

A szabad, szubjektív vélemény nyilvánítást senki sem vette el tőled!

Szubjektív azonban csak a vélemény nyilvánításban él! Mi objektív okokat, és kérdéseket keresünk, mint írtam, Magyarországon nincs szubjektív alapokon nyugvó bírói joggyakorlat, sem szakértői vélemény, kizárólag a betartott, vagy a be nem tartott orvosi protokollt nézik! A beteg így kiszolgáltatott, mind a véleményt formálókkal szemben, mind pedig érdekei érvényesítése során!

Te más sem tettél,mint igazából objektív voltál! A két oldal közül az egyik véleményét fogadtad el, és ezt mondod ki szubjektív értékítéletnek!

A nyomorék fogalma pedig továbbra is nyitott...az, h kit hogyan nyomorít meg az állapota, nos ez valóba szubjektív kérdés, ezért én a nyomorékot nem merném ezen szubjektum ismerete nélkül definiálni!!! Erika érzéseit ismerem, mint ahogy a sajátomat is a magam műtéte utáni állapotváltozásommal!:( Lehet, h más nőnek nem okoz nyomorék érzést, ha a mellét - betegségről van most szó!!! - megcsonkították, mint az én esetemben! Van aki rohan a sebészetre, és "megcsináltatja", van aki pedig elfogadja a megváltozott állapotot, de az érzés benne van...és lesz is mindig! Akkor én most nyomorék vagyok, vagy sem? Ezt csak én érezhetem, és ítélhetem meg, helyettem senki sem mondhatja ki ezt!!!

Bigybogy 2011.02.24. 16:31:17

@El Visco Stello:

VAn jobb dolga??? És dolgozik? Én is! Habár most az influenza miatt vagyok itthon és boldogítom a társaságot!:)

Egyébként balgaság volt az orvost kérni, h bármire is reagáljon...nem ereszkednek le ők idáig...a fehér köpeny hatalom, majd az emberei elintézik amit kell!

Egyébként tévedsz, nem mondom, h gyáva, azt már inkább, h jellemtelen, és azt is, h biz olvas ő mindent....

Irkutszk 2011.02.24. 16:36:39

@Bigybogy: Szerintem keressen egy pszichológust.

Fahang 2011.02.24. 16:36:50

Az a baj ezzel a bloggal, hogy itt a kommentelők nagy része orvos, akikről mindenki tudja, hogy jobban összezárnak, mint az MSZP a legrosszabb helyzeteiben.
Így aztán amikor a kommenteknél keressük a valamilyen szintű választ a problémára, amit fent olvashatunk, akkor rájövünk, hogy nem leljük.

Nekem még csak nem is neves vagy kicsit is valamire tartott plasztikai sebész, hanem egy most is működő sebész-főorvos okozta azt, hogy nem tudok nemi életet élni.
Ide meg ha beírom, hogy melyik kórház, akkor - mivel be lehet azonosítani - már törlik is a kis rabszolgahadak a hozzászólást, perceken belül, ahogy szokták.
Ezért nincs értelme itt írni bármit is.

ciccmicc 2011.02.24. 16:40:04

@Irkutszk:

Akkor lassan mondom, hogy megértsd: Teljesen függetlenül attól, hogy kinek mi a szakterülete, elfogadhatatlannak tartom, ha egy orvos azonnal így reagál egy posztra. Nem azt mondja, hogy hát igen, akadnak a mi szakmánkban is pénzéhes kutyaütők, sajnálom hogy rontják a szakmánk hírét, hanem azt, hogy 1) a beteg merészelt ennyi pénzt adni egy ilyen műtétre, ergo egy semmirekellő, hülye p. (burkoltan: nem jó magyar, nem jó anya, nem jó nő), 2) ha van is valami abban, amit elmondott, biztos ő tehet róla, mert piszkálta a sebet stb. Ez számomra nagyon sokat elmond a karakteréről, illetve arról, hogy hogyan állhat a betegeihez az életben.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 16:41:24

@Fahang: Akkor legyek átkozott, amikor egy orvossal összezárok!
...nocsak, nocsak. Fogorvosnál jártál?

Irkutszk 2011.02.24. 16:49:57

@ciccmicc: Szívesen írok én is lassan, de attól még nem befolyásolható, hogy a másik milyen ütemben olvas..

1/ Nem tudom, hogy jön ide a jó-nem jó magyar, de szerintem erről most itt ne is nyissunk vitát.

2/ Nem kértem, hogy egyetérts velem. Leírtad te a véleményedet, én meg az enyémet. Attól vagyunk szivárványszínűek, hogy vannak különbségek közöttünk (emberek között). Ezért nem is értem, miért győzködsz engem.

3/ Az orvosnak is lehet magánvéleménye, ahogy neked is, meg nekem is. Az, hogy mások véleménye nem egyezik a tieddel, attól még nem kell ördögöt kiáltani. Szerintem te sem fejted ki a véleményedet annak a sáljáról, akivel munkában találkozol, és szerinted nem nem illett a ruhájához. Egy divattal foglalkozó blogon azonban lehetséges, hogy megtennéd.

Chapell 2011.02.24. 16:56:30

@Irise: Hát ha bunkós bottal altatod a betegeket, akkor tényleg nem hánynak!

ciccmicc 2011.02.24. 17:01:23

@Irkutszk:

Azért itt nem csak arról van szó, hogy sérelmezem, hogy Leroi most az egyszer nem ért velem egyet. A kezdetektől olvasom a blogot, és rengeteg hozzászólását olvastam. Az esetek 99%-ában abból indul ki, hogy a beteg a hülye vagy a hibás, függetlenül a poszt tartalmától (és ha még csak a véleményével lenne baj, de amilyen stílust megenged magának). Én ezt nagyon szomorúnak tartom, pláne, mert afféle véleményvezérnek számít itt a blogon.

Leroi 2011.02.24. 17:05:58

@ciccmicc:
Sicc, ciccmicc!
:)
Kb. ez a véleményem rólad, remélem, csíped...

Irkutszk 2011.02.24. 17:14:52

@ciccmicc: Én ezekből a hozzászólásokból azokat szűröm le, hogy a betegek hol hibázhatnak. Ebből pedig azt, hogy (mivel a beteg laikus) hol hibádzik az információ áramlás. Mindennek van kockázata (az utcán sétálásnak is, hiszen mi van, ha a fejünkre esik egy féltégla; meg az otthon maradásnak is, mert mi történik, ha földrengés lesz, becsap a villám, vagy a házunkon átrepül egy autó/kisrepülőgép/Superman), de ezeket a kockázatokat a betegnek ismernie kell, el kell fogadnia, és aszerint tekintenie az orvosi kezelésre. Nézd meg Dr. Laikust (bocs, hogy téged említelek példaként), neki ilyen messziről nézve úgy tűnik, megfelelő tájékoztatást nyújtottak. Bízik a felépülésében, de tisztában van a lehetséges kockázatokkal, a kezelésének fontosságával, a lehetséges végkifejletekkel. De ahogy ő maga is mondta, mindennek megpróbált utánanézni saját maga is, kritikusan szemlélve az új információkat, hiszen amint lehetősége volt rá, ellenőrizte az információ valóságtartalmát orvostól megkérdezve, akár többtől is. És úgy ment az orvosához, hogy felírta, miket akar megkérdezni, nehogy elfelejtsen valami fontosat. Riasztgathatom én azzal, hogy macskabajszát keverik a gyógyszerébe, csak kinevet.

Én úgy látom, nagyon sok poszt az információ áramlás hibája miatt adódik. Vagy az orvos, vagy a nővér, vagy a beteghordó nem kommunikál megfelelőképp, vagy épp a beteg (és/vagy hozzátartozója) nem fogadja az információt megfelelőképpen. Itt a kommentek között csak nagyon ritkán lehet olyan információkat átadni, amely a konkrét esetben segítség. Egyszerűen azért, mert nincs meg a teljes történet.

cenzorilla 2011.02.24. 17:15:30

Leroi nyugodj meg kérlek!
Kezdesz nagyon triviális lenni!

Bigybogy 2011.02.24. 17:16:58

@El Visco Stello:

Mit nem értettél? Kérdezz!

Leroi 2011.02.24. 17:18:52

@cenzorilla:
Csak a feszkó hozta ki belőlem...
Bocsánat, minden OK.

Bigybogy 2011.02.24. 17:20:30

@Irkutszk:

Neked? :)

Milyen érdekes, ha valaki le meri írni, vagy ki merik mondani, h az orvosok nem istenek, akkor egyből "nem együttműködő a beteg"! Nekimenni az egészségügynek valóban pszichiátriai eset...csak bízom abban, h egyszer majd lesz olyan kor, amikor:) nem azt nézik bolondnak, aki szólni mer, és nem csak azt mondja: igenis doktor úr...

Sajnálom, h nem értettetek meg!

Leroi 2011.02.24. 17:25:54

@Fahang:
Az a baj ezzel a bloggal, hogy a legtöbb posztja nyíltan orvosellenes, tendenciózus és rosszindulatú.
Nem teszünk mást csak visszarúgunk.
Jogunkban áll.
Akárhányszor csak megrúgnak.

Irkutszk 2011.02.24. 17:30:48

@Leroi: Na de kérlek, ciccmicc velem beszélgetett rólad. Még csak nem is a hátad mögött, úgyhogy még azért sem lehetsz mérges ránk. Hagyd a felnőttekre, ami a felnőttekre tartozik. :P

Leroi 2011.02.24. 17:32:25

@Irkutszk:
Veled semmi gondom.
Ciccmiccnek pedig oda és akkorát, amekkorát én gondolok.

Irkutszk 2011.02.24. 17:36:36

@Bigybogy: Oh, köszönöm, de nekem van pszichológusom.

Nem hiszem, hogy akármelyik orvost kellene hibáztatnia (hibáztatnod?) a kialakult betegségedért, ezért nem értem, hogy a panaszod (lelki nyomorék) miért lenne orvosellenes érzés. Én amiért ajánlottam, hogy keress pszichológust csak és kizárólag a lelki nyomorék érzéstől való megszabadulás miatt történt. A döntés a tied (amíg nem vagy ön- vagy közveszélyes, és biztos vagyok benne, hogy ide nem fajul a veszteség érzésed). Nagyon sajnálatosnak tartom (bár szinte közhely), hogy az emberek furcsán néznek arra, aki pszichológust keres fel vagy pszichológushoz jár. Zárt világ a magyaroké, mindenki rejtegeti még saját maga előtt is az érzéseit.

Irkutszk 2011.02.24. 17:42:19

@Bogyiszlói: A jelen posztot tekintve: Hagyjuk a bíróságra, ami a bíróságra tartozik. Olyan országban élünk, ahol a bíróság feladata a polgári törvények szerinti ítélkezés (és vallástól függő, hogy a lelki törvények szerinti ítélkezés kié).

Irkutszk 2011.02.24. 17:44:09

@Leroi: De ha mindig csak támadsz, mindenki csak az agyaraidra fog emlékezni.

ciccmicc 2011.02.24. 17:47:38

A franc tudja, én minden engem ért kritikán el szoktam gondolkodni (a sicc, meg mekkora mit a mimbe nem számít építő kritikának :)). Nekem fura, hogy az itt kommentelő orvosok ezt soha nem teszik. És mégegy: én pl. fordító vagyok. Rengeteg a szar fordító és a szar fordítás, van saját blogjuk is, a leiterjakab. De sose látom, hogy az ott kommentelő fordítók a posztírót támadnák agyatlanul, függetlenül attól, hogy mekkora sérelem érte a szakmájukat.

Bigybogy 2011.02.24. 17:53:47

@Irkutszk:

Valamit akkor nem jól írhattam!
Az én betegségem nem téma most itt, a rák, és a mell műtétem már nem téma, nem érzem magam lelki nyomoréknak miatta!!!! Azt nem mondom, h néha nem szomorodom el, mert igen, megváltozott a testem, de ez teljesen természetes minden nőnél! Egyébként - h az orvosokról jót is - az én esetemben minden elismerésem mind a műtétet végző főorvos emberséges, és szakmai hozzáállásáért, az onkológiai osztály vezető főorvos asszonyának a lelkiismeretes, empatikus, és gyors ( ezért élek még) intézkedéséért, a sebészeti osztály lelkiismeretes nővéreinek gondoskodásáért! Mert igen, látjátok azt is kiírom, elmondom, h vannak lelkiismeretes, a szakmájukra nem szégyent hozó orvosok, ápolók!

A nyomorék definíció miatt említettem a magam esetét csupán, mert mindenki maga dönti el, és birkózik meg a maga nyomorék mivoltával! Vagy saját maga, vagy esetleg pszichiáter , vagy pszichológus segítségével! Én ezt megértem, és nem ítélem el, ezért teljesen egyetértek azzal a megállapításoddal, mely szerint valóban furcsán néznek a lelki bajok kezelését igénybe vevőket!

Irkutszk 2011.02.24. 17:55:41

@ciccmicc: A legfrissebb poszt legelső kommentjének elolvasása után: tényleg. A leiterjakabon rögtön a bloggazdát támadják, nem a posztolót. A hatodik komment is a posztolót támadja.

Bikli néni 2011.02.24. 17:56:14

@Irkutszk: Köszi, ezt nem tudtam, így márt érthető :)

wowerman 2011.02.24. 17:56:55

blog.hu-n nem érti az ember hogy miért szabadulnak el a hozzászólások? szinte mindegyik blog egy fikablog, de ha még nem is az akkor is troll a hozzászólók nagy része, akkor min csodálkozik az ember?

ciccmicc 2011.02.24. 17:59:36

@Irkutszk: Remek, elolvastál egy darab poszthoz hat darab hozzászólást. Ezalapján valóban mérvadó statisztikát lehet készíteni.
Hogy lehet összehasonlítani ezt azzal, ha valaki szisztematikusan, minden hozzászólásában, minden poszt kapcsán a posztolót ekézi, tartalomtól függetlenül?

Mária 2011.02.24. 18:00:45

@Bogyiszlói:

Szerintem most kezded átlépni azt a határt, amikor még az is ellened lesz az olvasók közül, aki eddig veled értett volna egyet.

Ne gondold, hogy ha az, akinek a nevével teleírod a kommentlistát, feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, a bloghu szerver adataiból nem azonosítják be a hozzászólásod időpontját és a szolgáltatód nevét, annál pedig azt, hogy melyik előfizetője vagy a szolgáltatódnak.

Cenzorilla, ha valakit IGAZÁN ki kellene tiltanod, akkor azokat kellene, akik megsértik mások személyiségi jogait és jó hírnévhez való jogát.

Irkutszk 2011.02.24. 18:02:09

@ciccmicc: Én mintát vettem, és ezzel cáfoltam a kijelentésedet, miszerint "De sose látom, hogy az ott kommentelő fordítók a posztírót támadnák". A sosem cáfolatára épp elégséges egy ellenpélda. Ugyanez igaz Leroi-ról szóló kijelentésedre is ("szisztematikusan, minden hozzászólásában, minden poszt kapcsán").

epres négercsók 2011.02.24. 18:02:36

Aki még egyszer kiírja az orvos nevét, azt ki fogom tiltani. Magánnyomozást az ismert adatokból mindenki úgy folytat, ahogy akar, de ide ne írjátok ki.

Irkutszk 2011.02.24. 18:03:17

@Irkutszk: Előkeressek posztoló mellé álló kommentjét, vagy elhiszed, hogy volt ilyen?

Bikli néni 2011.02.24. 18:05:19

Egyébként lemaradtam valamiről, vagy még mindig csak az állítólagos barátnő védi a posztolót?
A név felvállalása után vártam, hogy felbukkan maga Erika is.
A történetben szereplő orvos felbukkanását pedig ne is várjátok. Ha csak a pereskedős része igaz az esetnek, az ügyvédje 100%, hogy figyelmeztette, ne írjon ide semmit.

wowerman 2011.02.24. 18:08:38

Jakutszk ez így elég gyenge érvelés. Ha azt mondjuk hogy a hsz-ek 90%-ban ekéz az már elég? Akkor légyszi keresd meg az összes hozzászólását, aztán pedig gyűjts ki több mint 10%-ot ami nem degradáló és aztán mondhatod hogy nincs igaza. Nvm really...

ciccmicc 2011.02.24. 18:09:36

@Irkutszk: A párral ezelőtti hozzászólásomban még 99% szerepelt, valóban én magam is emlékszem legalább két olyan esetre, ahol nem szidta a posztolót. De félretéve a viccet, tényleg tartózkodnom kéne a "mindig" és "soha" kifejezésektől. Ehelyett az "esetek túlnyomó részében" "többségében" és a "csak kivételes esetben" kifejezéseket fogom használni. A szavahihetőség kedvéért.

Mária 2011.02.24. 18:10:25

@Bikli néni:

Miért is írna ide bármit?

Csak nem fog vicces nickek mögé bújt fantomokkal hadakozni?

Ha igazán berág valakire, kiszedi őt az anonimitás látszólagos védelmet adó csigaházából.

Mária 2011.02.24. 18:11:35

@wowerman:

Nem Jakutszk, Irkutszk :)

Irkutszk 2011.02.24. 18:17:27

@ciccmicc: :)

Tudod, ahogy én elképzelem Leroit, az az, hogy legjobb tudása szerint végzi a munkáját (mint ahogy nagyon sokan mások is, nem csak egészségügyben, másutt is), és kap épp elég megbecsülést, tiszteletet, hideget-meleget a munkájában. Itt a blogon azonban 99%-ban (tőled átvett kifejezéssel ;) ) csak negatív posztokat lehet látni. Ez egyáltalán nincs arányban azzal, amit a mindennapi munkában tapasztal. Ezért fordul negatívan a posztolókhoz, megpróbálja az olvasókat abba az irányba befolyásolni, hogy a számára normális képet lássák a posztokból sütő negatív helyett.

Én is emlékszem még, mikor szociológiát kellett tanulni, és a tanár felvetett egy témát, és csak az egyik szemszögből világított rá a kérdéskörre. Mindenki (értsd: a csoport 100%-a) a másik oldalt kezdte hangoztatni. Csak hogy egyensúlyba kerüljön a két vélemény. Egy idő után már csak mosolyogni tudtam a dolgon. Nem tudom, hogy a tanárunk ezt szándékosan tette velünk, vagy sem, mindenesetre nagyon tanulságos volt számomra.

Irkutszk 2011.02.24. 18:18:56

@Mária: De legalább elárulta, hogy ő is játszik/játszott már Rizikót ;)

@wowerman: Azt hiszem, eltévesztetted a házszámot, ha csukló-gyakorlatoztatni akarsz.

Bikli néni 2011.02.24. 18:19:57

@Mária: Ha valaki meg van róla győződve, hogy övé az igazság, és ennek szellemében beír ide egy posztot, akkor jó eséllyel követi a kommenteket, és válaszol az esetlegesen felmerült kérdésre - a saját (nick)neve alatt.
Általában feltételezem a levelek íróiról, hogy azért küldik ide a leveleiket, mert ismerik az oldalt, meg azt is, milyen fogadtatása van itt a történetüknek. Főleg, mert ide nem csak laikusok szólnak hozzá.
Én is küldtem már be posztot egy blogra (nem ide :D), meggyőződve a saját igazamról. Az nyilvánvaló volt, hogy nem mindenki fog velem egyet érteni, de amikor kikerült, és elkezdtek jönni rá a vélemények, ott voltam végig, és válaszoltam is rá. Volt, aki egyet értett, volt, aki nem, ez egy ilyen műfaj. De ha valaki ideböffent egy gumicsontot, hogy rágjuk, de a kérdőjeleket nem hajlandó megválaszolni, akkor ne is várjon ennél több megértést.

Mellesleg fordítva is igaz: Erikát az ügyvédje figyelmeztethette volna, hogy nagyon nem okos a folyamatban lévő peres eljárás miatt nagy nyilvánosság előtt (egy blog ugyanis annak számít) ekéznie az orvost, mert fekete pont a bíróságon. Ugyanígy az "állítólagos" barátnő is takaréklángra rakhatná magát, mert többet árt az ügynek, mint amennyit használ.

Leroi 2011.02.24. 18:24:35

@ciccmicc:
Nincs nekem Veled bajom, Zs...

Austin. 2011.02.24. 18:27:48

Én voltam ennél az orvosnál a múltkor. Türelmes és megértő volt. Nálam is szóba került az arcplasztika, de ő kifejezetten LEbeszélt róla, és sokkal olcsóbb, gyorsabb és kíméletesebb beavatkozásban maradtunk. Ezt el is végezte rajtam maximális odafigyeléssel és türelemmel.
Amikor a fizetésre került a sor, én csak egy elismervényt kértem, erre ÖNKÉNT írta meg a szabályos számlát. Azóta a doktor urat barátaimnak is ajánlottam.
Fenti tapasztalataim miatt kissé szkeptikus vagyok a posztoló történetével kapcsolatban.

Bigybogy 2011.02.24. 18:28:04

@Mária:

"Miért is írna ide bármit?

Csak nem fog vicces nickek mögé bújt fantomokkal hadakozni?

Ha igazán berág valakire, kiszedi őt az anonimitás látszólagos védelmet adó csigaházából. "

Beidéztelek, h pontosan reagálhassak:)
Fantom...a neve László Erika, és nem bújt nick mögé!!Ha nem emlékszik rá, akkor vegye elő a kartonját, és a klinikán ott lévő, mert ugye ott van, zárójelentések példányait, és nézzen utána kiről is van itt ma szó!

A berágás...no mi ez, csak nem fenyegetés? Jajj, akkor most a doki be van rágva?:) és kiküldi a biztonsági kétajtós emberét, h elzavarja? Vagy a titkárnőjét küldi akárhová, h intézkedjen? Ja, h ő nem jön elő, hát ez érthető, kiszedeti másokkal a kiszedendőt, igazam van?

ciccmicc 2011.02.24. 18:30:03

@Irkutszk: Én a higgadt, tárgyilagos stílus híve vagyok. Tehát szerintem nem lenne szabad EGYBŐL abból kiindulni, hogy a posztoló notórius hazudozó vagy elmebeteg idióta. Ha pedig valaki mégis ebből indul ki, akkor fogalmazzon úriemberhez méltó módon. Engem nem is annyira Leroi (és a többi hozzá hasonló) véleménye, mint inkább stílusa riaszt meg. (Megkíméllek attól, hogy leírjam, hogy "és mint tudjuk, a stílus maga az ember"). Akármilyen felkészült szakmailag, ha a betegeivel akár csak kicsit is hasonló hangot üt meg, akkor az én véleményem szerint nem való orvosi pályára.
És mégegy: nem orvosként én úgy érzem, hogy az orvosok (és a nyomukba szegődő laikus posztolók) dominálják a blogot. Csak nézőpont kérdése, hogy melyik oldal kiről gondolja, hogy a bégető birkacsapathoz tartozik.

Bigybogy 2011.02.24. 18:31:53

@Mária:

Mi ez, fenyegetés? Majd a doki kiszedi, amit ki kell? Vagy kiszedeti másokkal?

A fantom pedig nem fantom, a neve ott fentebb olvasható...

Ja a dokinak üzi: tessen a klinikán lévő zárók, és leletek, nyilvántartások adatait elővenni, abból minden kiolvasható! Vagy nem? Hm mennyi kérdés:)

Bikli néni 2011.02.24. 18:32:46

@Bigybogy: Ezt most nem kellett volna. De nem tisztem megvédeni Máriát, majd ő elmagyarázza neked, hol a hiba a gondolatmenetedben :)

Bigybogy 2011.02.24. 18:33:17

A két hozzászólás valóban egy! Csak a rendszer nem mutatta, h az első átment...na akkor együtt értelmezendő és olvasandó!:)

Bigybogy 2011.02.24. 18:35:08

@Bikli néni:
Mert mit írtam???Csak reagáltam, nem? Senkit sem bántottam, csak idéztem és reagáltam! Ha valaki fenyegetett az Mária volt, azzal, h a doki majd kiszedi:) mit is?:)

Várom a gondolatmenetem helyretételét!

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 18:40:07

Ez új! Van zárójelentés? Meg karton? Akkor van bevétel is, meg számla is. Minden beavatkozásnak szabott ára van.
Idáig azt hittem, feketén, zsebbe történt a dolog.

Bikli néni 2011.02.24. 18:41:22

@Bigybogy: "Vicces kedvű fantom" alatt leginkább téged érthetett Mária.
A posztoló felvállalta ugyan a nevét, de nem szól hozzá(?) a saját történetéhez, hanem hagyja, hogy mások írogassanak helyette (mint jogász mondom ezt: hatalmas öngól).
Ettől függetlenül, bizonyos megnyilvánulásokból erősen valószínűsítem, hogy Erika is jelen van és kommentel álnév alatt - vicces nevű fantomként :)

Az orvost pedig nem kell itt utasítgatni, ez egyik hozzászólónak sem feladata, az orvosnak pedig szíve joga (és elemi érdeke) magasról lesz@rni. Majd Erikával lerendezik, ha máshol nem, a bíróságon. Mi itt nem az ítélőszék vagyunk. Stimmt?

Bikli néni 2011.02.24. 18:42:08

@El Visco Stello: Előbb-utóbb csak elszólja magát a saját neve alatt is a posztoló, csak türelem ;)

Irkutszk 2011.02.24. 18:47:27

@ciccmicc: Ezzel nem tudok mit kezdeni, erre nincs kihatásom. Én a saját véleményemet írom, ha írom. Engem arra tanítottak, hogy szócső legyek orvos és beteg között. Azt képzelem magamról, hogy beszélek egy köztes nyelvet, miközben a magam szakmaiságát is bele tudom tenni a dolgokba. Én azért járok ide, hogy a szakmámról szélesebb körben is gondolkodjak.

Irkutszk 2011.02.24. 18:50:43

@Irkutszk: Illetve nem egy orvos már el is ment erről a blogról tudtommal, annyira ellenszenvesek voltak velük szemben. Ebből azt sejtem, hogy az ellenszenvesség oda-vissza működik, sajnos. Ezen kellene változtatni, mert amint egy korábbi posztnál szó volt róla, az orvos és a beteg nem egymás ellenségei. Az egyiknek problémái vannak, a másik meg segíteni szeretne ezek a problémákon.

Mária 2011.02.24. 18:51:10

@Bigybogy:

Elmondom, lassan, hogy te is megértsd:

1. kiírtad valakinek a nevét itt a kommentlistán

2. ha ez neki nem tetszik, feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen

3. ez a blog a bloghu szerverén megy, ami az Index.hu Zrt. nevű cég tulajdonában van

4. a szerveren rólad nem csak az látszik, hogy mi a nicked, meg hogy miket írtál, hanem sok más dolog is látszik. Olyan dolgok is látszanak rólad, amiket te magad meg sem adtál.

5. látszik például az IP címed, ami gyakorlatilag a számítógéped "rendszáma"

6. aki látja a géped "rendszámát" az látja azt is, hogy melyik internet szolgáltatónak fizetsz az internetért

7. a szolgáltató, akinek a netet fizeted, tudja a nevedet, lakcímedet is, nem csak a géped "rendszámát". Másként hogyan küldené neked a számlát?

8. ha a rendőrség megkérdezi, akkor pedig megmondja, hogy ki vagy valójában

9. ezért nem szabad azt gondolni, hogy aki nem a saját nevén ír véleményt, annak a neve, ha törvényt sért, titokban marad

Kérdezz nyugodtan, ha nem volt világos, amit írtam.

Én már volt úgy, hogy az adataimmal való visszaélés miatt reklamáltam szolgáltatónál, és miután látták, hogy igaz, amit mondok, azt se várták meg, hogy a rendőrség kérje, nekem is megadták az illető IP címét, ahonnan a jógyerek az én káromra szórakozott.

Úgyhogy csak óvatosan a nicknevek mögé bújkálással és az onnan ugatással.

ciccmicc 2011.02.24. 18:55:49

@Irkutszk: én ezt tiszteletben is tartom. De könyörgöm, ne kelj egy olyan ember védelmére, bármire tanítottak is, aki a következő véleményt bírta megfogalmazni:
"Azért megnézném azt a kétkezi munkát végző, keményen dolgozó, gyerekeit felnevelt, talpig rendes magyar nőt, akinek ma milliói vannak egy szemműtétre és újabb százezrekre is telik perköltség címén...

Van ugyan egy társadalmi réteg, akinek a puszta említésére is lavórba hányok, de azokért EGYÁLTALÁN NEM KÁR..."

Erre egész egyszerűen NINCS MENTSÉG.

Bikli néni 2011.02.24. 18:56:11

@Irkutszk: Mélységes egyetértésem.

mediburg 2011.02.24. 19:00:07

Az en felesegemet is a Mediburg Klinikan mutottek, szamla nelkul, az eredmeny borzalmas. Batornak tartom a fenti Holgyet, amiert igy kiall az igazaert, masoknak is erot ad vele. Az vesse ra az elso kovet, aki tulelne azt a sok megalaztatast, es evekig tarto fizikai fajdalmakat, amit leirt. A doktor mindent megtehet, a becsuletet is tisztara moshatja, mert van eleg penze, befolyasa?
Udv. G.

Bikli néni 2011.02.24. 19:05:00

@mediburg: Érdekes, ahogy itt nézem a kommenteket, egyre többen jöttek onnan hirtelen... Olyan ugye nincs, hogy kérünk egy ilyen helyen számlát, és azt mondja az orvos: nem adok!? El kellett volna kérni...

Bigybogy 2011.02.24. 19:05:23

@Mária:

Olyan kedves tőled, h ilyen alaposan és részleteiben tájékoztattad gyenge felfogó képességű agyamat arról, amit magam is tudok!:)
A pontokba szedés meg külön jó ötlet, a gyengébbek kedvéért én is előszeretettel használtam, amikor a határozataim indoklásaiban szerettem volna érthetővé tenni a nyilvánvalót!:)

A lényeg: semmi félnivaló sincs, az IP címem ha kéred, máris küldöm! A rendőrségi nyilvántartásban való kutakodástól pedig megkíméllek, és ha kéred, máris megadom a lakóhelyem szerint illetékes rendőrkapitányság adatbázis kezelőjének nevét!:) Vagy ha a központi adatbázisban szeretnél kutakodni, nos azt is megteheted, bár onnan adatot az adatvédelmi tv. alapján csak bírói végzés után szolgáltatnak ki!

A netes szolgáltató pedig magánszemélynek nem adhat ki adatot, ha ezt megteszi, megsérti a vonatkozó, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról rendelkező tv. idevágó passzusait!

Remélem nem hagytam ki semmit sem, ha kérdésed van, csak nyugodtan!:) Kérlek!:)

Még valami: nem ugatok édes, beszélek! Ezt azért tisztázzuk oké!?

Hm majd elfelejtettem: nem írtam ki a doki nevét, egyszer sem! Bár alig bírtam ki, de tartottam magam a moderátori kéréshez!

Kérlek, ne vegyél hülyére, nem fog az menni! :)

cenzorilla 2011.02.24. 19:07:20

@ciccmicc:

Ezen a blogon nem lehet Neked sem!
Célozni sem!

Irkutszk 2011.02.24. 19:07:25

@ciccmicc: Nem értünk egyet. De így is kezdtük :))))

Miért ne lehetne véleménye Leroi-nak a szépészeti műtétekről? Nem plasztikai sebész, hogy a véleménye ellenére kellene minden nap cselekednie.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.24. 19:07:36

@mediburg: Ki mondja, hogy borzalmas? Te, vagy az asszony?

Dr.laikus PhD 2011.02.24. 19:10:01

@Bigybogy:

Mit nem lehet azon érteni, hogy személyiségi jogok miatt nem közölheted az orvos nevét?

Ha pontokba szedve megmagyarázzák a felháborodás barátnőd állapotán a józan eszed is elveszi?

ciccmicc 2011.02.24. 19:11:18

@cenzorilla: Félreértesz, szerettem volna megtudakolni Leroitól, hogy mit értett azalatt, amikor nekem ezt válaszolta: "Nincs nekem Veled bajom, Zs.." Szerintem ha moderálni akarsz valakit, kezdd vele...

Bigybogy 2011.02.24. 19:13:49

@Dr.laikus PhD:

A második mondatot nem értem! Értelmetlen..
az elsőre: Értem, h nem lehet közölni, mondtam én , h lehet??? Ismerem a vonatkozó jogszabályokat, sajnos valóban védi az orvost, és annak személyes adatait!

ciccmicc 2011.02.24. 19:15:04

@Irkutszk: Ha téged arra tanítottak, hogy közvetíts orvos és beteg között, de egyszerűen képtelen vagy meglátni, hogy mi a bajom a Leroi által megfogalmazott "vélemény" stílusával, akkor sajnos nemcsupán véleménybeli, hanem ízlésbeli különbség is van köztünk.

Mária 2011.02.24. 19:16:58

@Bigybogy:

"A netes szolgáltató pedig magánszemélynek nem adhat ki adatot, ha ezt megteszi, megsérti a vonatkozó, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról rendelkező tv. idevágó passzusait!"

Tényleg nem érted.

Az IP címed nem személyes adat, főként, ha dinamikus IP címről van szó. Azt az internet szolgáltatódtól kapod, nála kapcsolódik össze a "rendszám" és a hús-vér felhasználó.

Kiadni pedig nem csak az internet szolgáltatód tudja, hanem bárki, akinek a szerverén netezés közben megfordulsz. Mindenhol látják és mindenhol eltárolják.

Én is látnám, ha eljönnél hozzám, a blogomra vagy a honlapomra. Akkor is látnám, ha nem is írnál semmit, csak olvasgatnál. Pedig még csak nem is az én saját szerveremről van szó, mégis látnám.

Ha az IP címedhez tartozó nevedet adja ki valaki rólad, akkor ad ki személyes adatot.

Ha bűncselekményt követsz el, akkor ne legyen kétséged afelől, hogy az internet szolgáltatód összekapcsolja a nevedet a "rendszámoddal" és egészen biztosan kiadja az adataidat.

Irkutszk 2011.02.24. 19:17:24

@ciccmicc: Nem pszichológus, és nem is üzenetközvetítő, hanem gyógyszerész vagyok. És ha imáidba foglalnál, kérlek Irise mellé tenni, jelenleg kutatóként dolgozom, tehát nem valószínű, hogy találkoznánk bármily szakmai ügyben.

ciccmicc 2011.02.24. 19:22:03

@Irkutszk: Ezt örömmel hallom :) Szoktunk gyógyszerészeti szövegeket is fordítani, szóval még ez sem biztos... Mindenesetre már ott is vagy a panteonomban Leroi és Irise mellett.

Irkutszk 2011.02.24. 19:24:02

@ciccmicc: Nekem nem adatik meg az a luxus, hogy fordítóval fordíttassam a szövegeimet, inkább megtanultam angolul, de köszi :D

Mária 2011.02.24. 19:32:44

@Bigybogy:

"Hm majd elfelejtettem: nem írtam ki a doki nevét, egyszer sem!"

Ez igaz, tényleg nem te voltál, aki kiírta a nevet, hanem @Bogyiszlói és az ő kommentje már törölve lett.

De a @Bogyiszlói kommentjére írt válaszom miatt te szólítottál meg, ezért onnan már neked írtam a választ, mert te kérted a magyarázatot.

heliox 2011.02.24. 19:44:51

@Leroi
Azért megnézném azt a kétkezi munkát végző, keményen dolgozó, gyerekeit felnevelt, talpig rendes magyar nőt, akinek ma milliói vannak egy szemműtétre és újabb százezrekre is telik perköltség címén...

Megnézheted, van ilyen. És minél több a gazdag ember, annál jobb mindenkinek. Az nagyon rossz hozzáállás, hogy akinek pénze van, annak már biztos nem lehet igaza. Én is sokat keresek, és hiába fizetem a TB-t vannak olyan betegségeim, amire a TB támogatáson felül kell kifizetnem évente 100eFt felett. Szégyelljem magam? Miért is? Azért, mert nyelveket tanultam, diplomákat szereztem, és mert keményen dolgozom és jól keresek? Nem fogom.

Ha pedig az a bajod, hogy Te orvos vagy és nem keresel jól, arra nem az a megoldás, hogy más se keressen jól, mert akkor az orvos sem fog soha.

Bigybogy 2011.02.24. 19:51:40

@Mária:

Mária!

Tisztában vagyok azzal, h az IP cím nem személyes adat! Pontatlanul fogalmaztam az első mondatomban.,...

A gond az én IP címemmel az, h a az én szolgáltatóm nem ad minden felhasználónak önálló IP-t!Szval, az IP-vel senki sem megy semmire (hangsúlyozom az én szolgáltatómnál) mivel egy IP-hez több felhasználó, jelen esetben több település összes gépe tartozik!
Bűncselekmény elkövetése esetén valóban nyomozás tárgya az IP-hez tartozó személy kilétének megtalálása, de az sem lesz könnyű, a fentiek miatt!

Ja meg amiatt sem, h semmiféle bűncselekmény sem követtem el, majd elfelejtettem!:)

Hatodéves 2011.02.24. 20:06:39

@ciccmicc:
Nem olyan könnyű azt eldönteni, hogy ki milyen szakember, egy-két mondat után. Értem, hogy mért gondolod, amit gondolsz. Nem tudom bizonyítani, sosem találkoztam vele, de szerintem Leroi megbízható és kiváló orvos. Az, hogy itt vannak durván provokatív megnyilvánulásai, az nem mond ennek ellent.

Irise pedig oxiológus. Neki újraéleszteni kell tudni, meg a mellüregembe döfni a tűt, és pillanatok alatt eldönteni, hogy mitől vagyok ájult, és a halál szélén, és további perceken belül meg kell akadályozni a halálomat és elküldeni megfelelő vizsgálatra, osztályra stb.

Ehhez kommunkáció is kell, de csak alapdolgok. Őt aztán végképp nem szólnám azért, mert pattogós a stílusa. Tőlem utálhatja titokban az orvostanhallgatókat - a kérdés az, hogy meg tud-e menteni, ha ott fekszem életveszélyben az osztályán. És szerintem igen.

Irkutszk olyan ember itt, mint Laikus: nagyon művelt, emberséges, tárgyilagos, kompromisszumra kész, mindkét oldalt látó, elfogadó emberek. Nagy szükség van rájuk.

Azt se felejtsd el, hogy ez a blog régebben olyan volt, mint egy csatatér, ami most megy, az kb. nulla azokhoz az időkhöz képest. Mindkét "oldalról" kikoptak emberek, mert szélsőségesek, ordenáré stílusúak voltak. Aki maradt, azok valamennyire összeszoktak, egymás hülyeségeit is elviselik/megkedvelik.

Mária 2011.02.24. 20:14:12

@Bigybogy:

Jó, abban egyetértünk, hogy ártatlan vagy :)

Másrészt azzal, hogy a szolgáltató hogy oldja meg a publikus IP cím után, a saját szervere mögötti helyi IP címekkel az ügyfelei azonosítását, azzal ne offoljuk szét ezt a kommentlistát.

Ez itt elég érthető a nem szakemberek számára (itt most nem rád, hanem bármelyik olvasóra gondolok), bár nem szakmai oldal, ezért nem kell minden választ készpénznek venni:

www.gyakorikerdesek.hu/szamitastechnika__internet__173264-igaz-az-hogy-akinek-dinamikus-valtakozo-az-ip-cime-azt-szetoszthatnak-tobb-em

Bikli néni 2011.02.24. 20:15:12

@Hatodéves: Jajj de gyönyörűen fogalmaztad meg! :)
Mondjuk azt nem is értem, hogy jött elő, hogy pont Irkutszk-ba kössön bele valaki. Mert Leroi-nak és Irise-nek vannak fanyarul sikerült hozzászólásai (én már immunis vagyok erre, és tök jó, hogy itt vagytok!!), de Irkutszk aztán kinek ártott?
Csak egyetérteni tudok a fentiekkel.

Irkutszk 2011.02.24. 20:18:01

@Hatodéves: Beleírhatom az önéletrajzomba? :DD

ciccmicc 2011.02.24. 20:24:11

@Hatodéves: Rendben, akkor Irise-t kihagyom a képletből, bár szerintem még egy patológusnak is empatikusnak és toleránsnak kéne lennie.
De Leroi számára egyszerűen nem lehet mentséget találni. Többször leírtam, hogy nem a szakértelmét és a megbízhatóságát vitatom, hanem a pszichés alkalmasságát, amit szerintem egész pontosan le lehet mérni a hozzáaszólásai alapján.
És ne haragudj meg rám, ha azt mondom, hogy vannak olyan helyzetek, ahol nem lehet mindkét oldalt védeni, mindkét oldal álláspontjával szemben megértőnek lenni. Nagyon szélsőséges példát hozva olyan mintha azt mondanád, hogy hát igen, Hitlert is meg lehet érteni, akkora nyomás alatt állt, biztos a gázkamrákat is csak feszültséglevezetésnek találta ki.

ciccmicc 2011.02.24. 20:26:00

@Bikli néni: Az úgy történt, hogy kifogásoltam Leroi már többször idézett kommentjét, amely szerintem vállalhatatlan, Irkutszk pedig az egyetemes szeretet és megértés nevében védelmébe vette. Hát így.

Bikli néni 2011.02.24. 20:29:24

@ciccmicc: Láttam, hogy történt. Leroi-nak vannak necces kommentjei, ez kétségtelen. De Irkutszk azért vette a védelmébe, mert "ismeri" már annyira Leroi-t, hogy tudja, egy ilyen vélemény az ő esetében nem azt jelenti, hogy rossz ember lakik mögötte.
De megértjük és elfogadjuk, ha ez valakinél kiveri a biztosítékot.

Mária 2011.02.24. 20:33:02

@ciccmicc:

És most mit akarsz tenni? Mit szeretnél, hogy Leroi csináljon?

A fejre hamut szórás meg a csalánruhába öltözés egy kommentlistán nem túl látványos, és nem is gondolom, hogy itt bárkit rá tudnál venni ilyesmire, azzal, hogy a "megakadt lemez" technkájával ismételgeted, hogy SZERINTED vállalhatatlan, amit csinált.

Szerinted igen, mások szerint meg nem. Ezt te is olvashatod.

Lépj túl ezen, a fenti kommentezőkhöz csatlakozva én is ezt mondom.

Bigybogy 2011.02.24. 20:33:53

@Mária:

Akartam javasolni én is, h az off nem tesz jót a témának!
Annak meg végtelenül örülök, h az IP cím témában mindenki otthon van, aki ide ír, olvas vagy számol:) csak én nem! Gratulálok az agyonképzett informatikus társaságnak! :)

ciccmicc 2011.02.24. 20:35:31

@Bikli néni: Szerintem erre a korrekt válasz az lett volna Irkutszk részéről, ha azért jelzi, hogy szerinte is elvetette Leroi a súlykot. De ő a vélemények különbözéségre, szivárványra és egyebekre hivatkozott. Közhelyesnek tartom a versidézeteket, de a "vétkesek közt cinkos aki néma" nagyon jól kifejezi, hogy mit gondolok.

ciccmicc 2011.02.24. 20:43:14

@Mária: Hát igen, én tényleg azt szeretném, ha szégyenében elbújdosna, de a te és mások kommentjeit olvasva rájöttem, hogy tényleg felesleges ebben reménykednem. Azért ismételgetem ennyire kétsgébeesetten ugyanazt, mert egyszerűen nem tudom elhinni, hogy vannak emberek, akik szerint mindez nemcsak hogy oké, de még egyet is értenek vele. Ez számomra egyet jelent azzal, hogy egyetértetek: teljesen rendben lévő bunkónak lenni a betegekkel.

fuzzykinkyfunk 2011.02.24. 20:49:05

Sziasztok, úgy gondolom, hogy itt a kiváló lehetőség a szokásos vita helyett a blogot kihasználva egy kis tájékoztatás egy rövid, de hasznos webbeteg cikk által:
www.webbeteg.hu/cikkek/szem_betegsegei/8545/betegsegek-jelei-a-szemen

217.20.138.57 :)

szabidoki 2011.02.24. 20:55:00

Érdekes ez a történet. Ennyiből eléggé eldönthetetlen, kinek is van igaza. Az nyilvánvaló, hogy a műtét nem sikerült, azonban az, hogy ez kinek a hibája, inkább hit kérdése, mert ugye bizonyíthatatlan, hogy a páciens szipókázott műtét után, vagy a kolléga elbaltázta a dolgokat, és kitalált egy mesét, hogy fedezze magát. Én orvosként hajlok arra, hogy inkább a kollégának higgyek, de ennek pár benyomás az alapja, nem szilárd tények. Bevallom, rákerestem a történetre, és a posztolót nézve nem tartom lehetetlennek, hogy tényleg iszik - már eleve a biciklis fejsérülés kicsit gyanús, normálisan ugyanis az ember reflexszerűen a feje/szeme elé kapja a kezét, ha épp takarni készül a bringával. Ha valakinek a szemhéja sérült, az általában azt jelenti, hogy pofára esett, mint a zsíroskenyér, az meg leginkább olyankor fordul elő, amikor az ember idős/zavart/intoxikált. Azt sem igazán értem, ötven év felett mit várt egy teljes arcplasztikától? Az sem reális elvárás, hogy visszavigyék a beteget a műtőbe, ha elindul egy vérzés - ilyenkor hatványozott az altatási szövődmények kockázata, csak életet veszélyeztető vérzés esetén fogja bevállalni az altatóorvos. A vérzés csillapítása természetesen követelmény, mint ahogy gondolom az meg is történt.
Szerintem akárki hibázott is, a posztoló eleve irreális elvárásokkal vágott bele az egészbe, aztán ez a helyzet romlásával nyilván egyre csak fokozódott.

Bikli néni 2011.02.24. 20:56:55

@ciccmicc: Az utolsó mondatod! Ezt próbáljuk elmagyarázni! Azért védjük Leroi-t, mert bár ez a kommentje elég gázosra sikerült, "ismerjük" őt annyira, hogy pontosan tudjuk, a betegeivel ő nem így viselkedik. Az az ominózus mondat sem a betegeire vonatkozott.
Csak mivel ezt sokan nem tudják (honnan is tudhatnák?), ezért szokott ő megosztó személyiség lenni. De ha már Mária is a védelmébe veszi, akkor tényleg elhiheted, hogy a gonosz nick mögött egy jó ember lakik. Még akkor is, ha néha szalonképtelen megnyilvánulásai vannak. Nyugodt lehetsz, hogy a legtöbbekben megfogalmazódnak ezek a gondolatok, csak ő nem fél leírni azokat. (Ez nem azt jelenti, hogy helyesen cselekszik.)

szabidoki 2011.02.24. 20:59:29

@Bigybogy: szerinted a szolgáltatód hogyan oldja meg, hogy te épp itt az indán kalandozol, a szomszédod meg mondjuk egy pornóoldalon, közben ugyanaz az IP-címetek, mégse kavarodnak össze az adatok?

Irise 2011.02.24. 21:02:19

@Hatodéves: koszonom a megszavazott bizalmat:)) De egyebkent nem utalom az orvostanhallgatokat.

@ciccmicc: Hogy jott az en tolerancia/empatiakepessegem ahhoz,hogy rakeresve a poszt irojanak egyeb hozzaszolasaira, megtalaltam,hogy milyen kerdojelek vannak a torteneteben?
Valamint leirtam azt,hogy szerintem nem kene,hogy hanyjon valaki az altatastol,plane nem annyira,hogy szetrepednek az arcan a varratok?! Ez mostmitol intolerans?!

Hatodéves 2011.02.24. 21:03:01

@ciccmicc:
Egyáltalán nem rendjén lévő bunkónak lenni a betegekkel. És megértem, amin felháborodsz. Nekem sem tetszenek ezek a megnyilvánulások. Főleg, mert vannak, akik általánosítanak belőle.

Ugyanakkor abból, hogy valaki magánemberként álnéven milyen szerepet alakít (mert lássuk be, ez itt szerep, még ha őszintén is játssza az ember), NEM következik, hogy amikor Te vagy a posztíró ott vagy betegként (amit nem kívánok), és Leroi ott áll előtted, akkor is majd bunkó lesz... Lehet, hogy kétoldalas elismerő levelet írnál ide róla, hogy milyen kedves. Persze lehet, hogy nem, mondom, ez a feltevés olyasmi, amit nem tudok igazolni.

Én azt gondolom, az embereket tettekből lehet megítélni. A tettekbe beletartozik a viselkedés is. És tudom, hogy sokszor mondatokkal is lehet ártani. De mégis nálam nagyobb nyomatékot jelent az, hogy ki mit csinál.

Leroi rendszeresen idejár, időt fektet abba, hogy elolvassa a posztokat, véleményt alkosson, ugyanúgy, mint bárki más. Ha nem tetszik, amit mond, nem kell a nevét a tolladba gravírozni.

@Irkutszk:
És citációként jelöld meg a praxisblogot, biztos hiteles lesz :D

Bigybogy 2011.02.24. 21:04:38

@szabidoki:

A téma off!! Egyébként lövésem sincs, az tuti, h a településünkön minden gépnek egy IP-je van! A szolgáltatót kellene kérdezni, hogyan oldja meg, h ne legyen kavar! Engem annyira nem érdekel, h belemásszak a témába!

Egyébként érdekes...jut eszembe...itthon 3 gép van, megosztott net használattal...azonos IP-vel...hm, még nem volt kavar!:)
Na legyen most már on!:)

Leroi 2011.02.24. 21:05:43

@ciccmicc:
Szívem, egy kissé sok már belőled, nem veszed észre?
Ha pasi kell, keress más blogot és próbálj meg magadnak felhajtani egyet, én már régen foglalt vagyok, nálam nincs kereskednivalód...
Remélem, vannak még facér doktorok, akik talán hajlandóak lesznek kötélnek állni neked és értékelnek majd.
Esetleg fordítóként még azt is képes leszel megtanulni, hogy a "sulykot" és a "bujdos" az rövid u-val írandó.

Látod, valamit mindig tanul az ember, ha mást nem, hát helyesen írni.
Szállj le rólam, ha megkérhetlek.
Na puszkók, drágám...

Irkutszk 2011.02.24. 21:11:10

@Leroi: Most összetörted a szívemet, te kegyetlen!

Leroi 2011.02.24. 21:11:48

@heliox:
"Azért, mert nyelveket tanultam, diplomákat szereztem, és mert keményen dolgozom és jól keresek?"

Látod, ebben azonosak vagyunk.
Te csak ne félts engem.

Leroi 2011.02.24. 21:12:42

@Irkutszk:
:)))
Ajaj, pedig ha tudnád, kire céloztam azzal, hogy foglalt vagyok...

ultramega o.k. 2011.02.24. 21:16:55

@szabidoki: borsonline nem annyira hiteles forrás, de azért:

"– Páciensem az operáció után alkoholt fogyasztott, ettől hányt, amiről jegyzőkönyv is készült. Emiatt szakadtak el a szemhéjat tartó középszalagok. Több műtét után sikerült elérni, hogy be tudja csukni a szemét. Megmentettem a látását – fogalmaz dr. Sz., aki szerint nem műhiba történt, komplikációk merültek fel.

– Köztudott, hogy műtétek után előfordul hányás, én csak utána ittam. Az pedig, hogy elmebetegnek nevez, lassan tényleg jogos, azért tartok itt, mert elcsúfított a doktor – háborog az asszony."

Ez viszont kész (kommentek):

www.blikk.hu/blikk_aktualis/felvarrtak-hogy-lasson-2031506?nocache

Bikli néni 2011.02.24. 21:17:50

@Leroi: Szerintem itt most egy komplett női szakasz szívét összetörted :D

Leroi 2011.02.24. 21:19:46

@Bikli néni:
Szia!;*
Egy egész Weibliche Panzerdivision
ment rá, mint annakidején Kurszknál?

Bikli néni 2011.02.24. 21:20:24

@ultramega o.k.: Pfff... A shar-pei nem az a fajta, amelyik belenő a bőrébe? Felnőtt korára nem látott volna magától is?

Leroi 2011.02.24. 21:20:44

@Irise:
ÉN?
Nem az vagyok...
Ja, a pussy(cat)?

Lehet.

Leroi 2011.02.24. 21:22:55

@Bikli néni:
Meiner Antwort wird bald auch geschehen, warte nur, bitte...

ultramega o.k. 2011.02.24. 21:23:23

@Bikli néni: így ránézésre az egész kutyát bele lehetne rázni az egyik lábába, de hogy belenő-e a bőrébe, azt passzolom. csak a komment miatt linkeltem be.:)

Bikli néni 2011.02.24. 21:23:29

@Leroi: Hát, lassan iszap/olajbirkózásba fog torkollni a dolog, ahogy nézem :D

Leroi 2011.02.24. 21:30:23

@Bikli néni:
Ó jaj, így majd mind kicsúsztok a kezeim közül...:)

Hatodéves 2011.02.24. 21:33:32

@Leroi:
Így csak sikamlós gondolatok jutnak Neked belőlünk :P

szabidoki 2011.02.24. 21:36:28

@Bigybogy: legyen elég annyi, hogy a gépednek van egyéni azonosítója az IP-címen kívül is, és annak segítségével elég pontosan be lehet határolni, hogy melyik számítógépről mit írtak a nagy világhálóra. Szóval csak óvatosan.
@ultramega o.k.: hát, én nem vagyok jogász, de szerintem azok a kommentek rágalmazásnak, jó hírnév megsértésének biztos elmennek. Könnyen lehet, hogy a posztoló fázik rá erre a dologra. Nem lehet túl jó ügyvédje, ha nem szólt neki, hogy ezzel leginkább magának árt.

Leroi 2011.02.24. 21:40:00

@Hatodéves:
Szegény öreg csontjaim...:)))

ciccmicc 2011.02.24. 21:40:16

@Hatodéves: Csak kiváncsiságból hadd kérdezzek valamit. Ti ismeritek L-t az életben? Tényleg nem ilyen betegeivel, mint itt a blogon? Szerinted jó humora van? Ismersz bárki mást rajta kívül, aki nem hajlandó érdemben egyetlen semmire sem válaszolni, csak ididóta, obszcén poénokat ereget a nickemről meg a szexuális életemről? Te olyan orvossal szeretnéd magad kezeltetni, akinek ilyen megnyilvánulásai vannak? És egy költői kérdés: ezt a bohócot senki nem moderálja ki innen?

Leroi 2011.02.24. 21:42:46

@szabidoki:
Volt ott verekedés is a magánklinika
előtt, úgyhogy jó vastag már a sztori.
Már régen túlment minden határon mind a két fél.
Mindenesetre fényévnyi távolságra kellett volna eliszkolni minden hozzá hasonló fekáliamixertől, nemhogy a pánciensévé tegye bárki is.

Leroi 2011.02.24. 21:44:08

@ciccmicc:
Csak azt eszed, amit főztél...

Leroi 2011.02.24. 21:45:16

Ja, és a "kíváncsiság" első í-je hosszú...
Lassan haladunk, látom...

Hatodéves 2011.02.24. 21:46:31

@ciccmicc:
Nem ismerem, és ezért mondom, hogy csak feltételezek dolgokat, amiket a sok kommentjére alapozok.

A bántó humort nem szeretem senki részéről, ebben Leroi sem kivétel. Ugyanakkor mivel nekem nagyon gyakran kell különböző körülményekhez, emberekhez alkalmazkodni, értve itt betegeket, nővéreket, orvosokat; ezért ahhoz szoktam hozzá, hogy a saját érdekemben jó mindenkiben a jót megtalálni.

2011.02.24. 21:47:31

@Leroi: Mit dem Held von Narvik gegen die Übermacht von Feind, mit dem Wüstenfuchs wenn's sein muss bis El Alamein!

Na lieber Freund, elő a lapokkal! :-)
Ki a szerencsés? :-)))

@Irise: :-DDDDDDDDDDDDDDDD

epres négercsók 2011.02.24. 21:47:51

@Leroi: Nem kell elüldözni innen senkit, jó? :)

@ciccmicc: Egyébként de, elég sokszor ki szoktuk szedni, ha olyat mond.

Leroi 2011.02.24. 21:50:05

@ReignOfdark:

"Es rasseln die Kette,
Es dröhnt der Motor,
Panzer rollen in Afrika vor..."

Bikli néni 2011.02.24. 21:52:45

@ReignOfdark: Jaj, ne kényszerítsd szegényt, hogy itt színt valljon, mert akkor itt néhányan nagyon duzzancsok lesznek :D
Lieber Freund Leroi... :DDDDD

epres négercsók 2011.02.24. 21:53:40

Leroi, ne bomolj, légy szíves.

Leroi 2011.02.24. 21:55:07

@Bikli néni:
Liebe Freundin Tante Bikli...:)))
Schau zu, dass hier oft Blödsinniger
treffen sich zusammen...

ciccmicc 2011.02.24. 21:55:36

@Hatodéves: Fura, én a kommentjei alapján nem feltételeznék róla semmi jót. Ha valakit csak az ilyen típusú beszólásairól ismersz, miért feltételeznéd, hogy az életben remek ember, a betegeivel pedig egyszerűen csodálatos?

Leroi 2011.02.24. 21:56:06

@epres négercsók:
"Nem, haver, tévedésben vagy. Az hogy a magadféléket megtűrik itt, a moderálás hibája. Ettől még nem jelenti azt, hogy igazad van vagy komplett vagy."

???

epres négercsók 2011.02.24. 21:57:33

@Leroi: Jogos, kiszedtem.
Ezt a csörtét ne itt folytassátok, kérlek.

Leroi 2011.02.24. 22:00:17

@epres négercsók:
Jó, rendben.
De ha priviben randit kér, visszautasítom.
Vissza én!

Bogyiszlói 2011.02.24. 22:01:02

@Mária: Drága Mária! Mivel mind az orvos, mind a páciens nevével vállalta a sztorit, inenentől kezdve senki sem követ el jogsértést, ha ezt közzéteszi.
Sorry...

Bikli néni 2011.02.24. 22:05:04

@ciccmicc: Elmesélek valamit. Az egyik iskolai tanárom első benyomásra egy iszonyat bunkó ember volt. Utálta is a diákok nagy része, engem is beleértve. Aztán egyszer valamiről elbeszélgettem vele. Az évek alatt olyan jóban lettünk, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, és boldogan állíthatom, hogy baráti viszonyban vagyunk egymással. A lelki szemetesem, nincsenek köztünk tabu témák sem, bármit meg tudok vele beszélni. Egyszerűen csak kicsit mögé kellett látni a faragatlan stílusnak. És a mai napig mond nekem olyanokat, amiktől avatatlan emberek zsebében kinyílna a bicska, én azonban, aki ismerem, meghallom a csupa szeretetet is a hangjában. Tudod, milyen jó érzés ez? :)

Szerintem jobb lesz mindenkinek, ha nem hergelitek itt egymást tovább.

Hatodéves 2011.02.24. 22:06:28

@ciccmicc:
Oké, ne vitatkozzunk ezen szerintem. Nem akarlak vagy akartalak támadni. Szíved joga nem kedvelni bárkit.

Bikli néni 2011.02.24. 22:07:56

@Leroi: Tőled lehet priviben randit kérni? És ezt így kell megtudnom?! :DDDD

ciccmicc 2011.02.24. 22:07:59

@epres négercsók: Ezennel ünnepélyesen megígérem, hogy nem kérek randit Leroitól. Tudja isten, valamiért nem szenvedhetem az antiszemitákat.
"Leroi 2011.02.24. 18:24:35
@ciccmicc:
Nincs nekem Veled bajom, Zs..."

Leroi 2011.02.24. 22:09:41

@Bikli néni:
Én már csaholok, annyira felhergelt...:)))
Mi lenne, képzeld, ha komolyan is venném?

Leroi 2011.02.24. 22:11:20

@Bikli néni:
Ezt a lehetőséget mindeddig kihagytuk????:)))

Irise 2011.02.24. 22:12:16

@ReignOfdark: Nu tak! En is tudni akarom a szerencses(?) nevet!
Indoklasul:megyek dolgozni,nem fogok tudni koncentralni ejszaka,mert folyton az jar az eszembe,hogy ki lehet az?..

Leroi 2011.02.24. 22:14:00

@Irise:
What kind of name?
I'll be also awake all the night, unfortunately...

Irkutszk 2011.02.24. 22:26:11

@ciccmicc: Amennyiben én is a megkérdezettek között vagyok: Nem, nem ismerem személyesen a doktor urat. Ill. nem is kívánom megismerni mint orvost, jobb nekem a neurológián kívül, azt hiszem :)
Azt kedvelem benne, hogy megnyilvánul, és nem rejti véka alá a véleményét. Lehet érte szeretni, vagy nem szeretni, de legalább nyílt. Mint többször írtam korábban, a blogon személyes véleményét írja le, nem az ő betegeiről van szó, és egyikünk sem ismeri a teljes képet.

epres négercsók 2011.02.24. 22:27:41

@ciccmicc: Megmondom őszintén, ez a "Zs." (így, nagybetűvel) nekem ugyanolyan rejtély volt, és abban a hitben voltam, hogy ez a keresztneved kezdőbetűje.
Baud-ot pedig ne keverjük ide, ha kérhetem...

Irkutszk 2011.02.24. 22:31:24

@Leroi: Nem tudom, református vagyok :D

Bikli néni 2011.02.24. 22:31:28

@Irkutszk: Én ismerek néhány neurológust IRL, és igaz, hogy vadászni kell rájuk a rendelésen, de mind normális emberek ;)

Bikli néni 2011.02.24. 22:32:08

Épp azt nyeli be a blogmotor, mikor valami kedveset írok?! Grrr

Irkutszk 2011.02.24. 22:38:05

@Leroi: Ha már így lemaradtam rólad, megsúgod a titokzatos nevet? ;)

epres négercsók 2011.02.24. 22:41:34

@ciccmicc: Szerintem abba kellene hagynotok egymás cinkelését, mert leegyszerűsítem az éjszakai programomat és pihenni küldelek titeket. Menni fog a békülés enélkül is? :)

ciccmicc 2011.02.24. 22:45:26

@epres négercsók: most miért, semmi rá nézve dehonesztálót nem írtam :) Csak a legjobbakat kívántam neki, teljes szívemből. De most már tényleg megyek, kipihenem őt.

Heritage 2011.02.24. 22:47:05

@szabidoki: mert ugye bizonyíthatatlan, hogy a páciens szipókázott műtét után"
Idézet egy riportból:"A kórházba saját alkoholt hozott, amiből ivott a műtét után. Ezután hányt, minek következtében kiszakadtak a varratok. Ezt több műtéttel helyreállítottuk ingyen és bérmentve" - mesélte az orvos. Erika egyébként elismeri, hogy ivott egy kortyot, de jóval a műtét és a hányás után."
Tehát elismerte, hogy ivott a műtét után, azaz nem bizonyíthatalan, kivéve, hogy mennyivel a műtét után. Azért egy átlag beteg nem piával érkezik egy műtétre, vagy mégis?

Gempacsöki boborján 2011.02.24. 22:50:09

@Bigybogy: IP címet csak és kizárólag a rendőségre adhat ki a szolgáltató,senki másnak.
Továbbá pedig ha több családtag is használja a számítógépet,nem kötelezhető hogy terhelő vallomást tegyenek egymásra.

Fentanyl 2011.02.24. 22:53:29

Először is: mindenki arra költi a pénzét, amire akarja. Felesleges más zsebében turkálni, és tudomásul kell venni, hogy van, aki sporthorgászatra költ, más hegyet mászik, van aki utazni szeret és van aki plasztikai műtétet végeztet.
A legutóbbi még hasznos is, mivel akár tetszik nekünk, akár nem, a világ úgy alakult, hogy például könnyebben kap állást egy előnyösebb külsejű, fiatalabbnak, szebbnek látott ember, mint a hasonló korúak általában. (nem is értem azt a megjegyzést, hogy mit várt a hölgy ötven felett az arcplasztikától... Hogy-hogy mit várt? Éppen ötven felett van igazán létjogosultsága az ilyen mútéteknek, akkor van látványos eredménye.

Nehéz az egyik fél beszámolója alapján ítélni, de néhány dolog azért szembeszökő.
Először is: altatás után nem ritka a hányás, enyhén szólva csodálkozom azon, aki azt írta, hogy egyszer fordult elő a praxisában, de akkor is "bezabált" a paciens. Nem tudom, hányszor altatott életében de a narkózis egyik kellemetlen szövődménye a hányinger és a hányás. A legnagyobb gondosság mellett is, és a legkorszerűbb módszerek és anyagok használatával is. Alkohol fogyasztása nélkül is...

Természetesen nem nyilatkozhatunk abban a tekintetben, hogy milyen erősségű volt a vérzés, indokolt lett volna avagy sem azonnal visszavinni a hölgyet a műtőbe, hiszen mindez az operáló orvos kompetenciája, döntése és megítélése kérdése. Sajnos a plasztikai műtéteknek valóban nem tesz jót a hányás miatti erőlködés, bevérzés, de ettől nem kell feltétlenül kiszakadnia varratoknak, néha valóban elég a viszonylag nagy vérömleny kialakulása az operált szövetekben, ami szükségessé teszi a reoperációt, feltárást.

Leroi 2011.02.24. 22:59:09

@Irkutszk:
Ezt köszönöm Neked...
Ja, a nevet?
Milyen nevet is?:)

csirió 2011.02.24. 23:00:35

na basszus, ezt nem hiszem el :)))) nem olvastam végig a hozzászólásokat, de akkor van szinkronicitás - juhhhhhhéééé :)

másnak is feltűntél...

megyek, olvasom a hozzászólásokat. Istenem, erre vártam, már mióta :)

somfalvy 2011.02.24. 23:02:46

L. E. érdekes egyéniség. Olvastátok a könyveit? Tudomásom szerint eddig ügyvéd nem vállalta a képviseletét - a narkózisbol ébredve inni nem jó ómen. Fôleg, hogy jegyzôkönyv is készült róla.
Látom, végigjárta a sajtót és az internetet az elmúlt években, máshol nem szégyenlôsködött a Doktor nevével - itt azért szemérmesebb volt.
Ne válaszoljatok, nem jövök ide még egyszer.

epres négercsók 2011.02.24. 23:08:38

Leroi, nyomatékosan kérlek, hogy mára szállj le a többiekről. Ha még valakibe belekötsz, elküldelek aludni.
Ez a többiekre is vonatkozik, nem kell ingerelni a másikat.

epres négercsók 2011.02.24. 23:10:34

@csirió: Tudomásul vettem a mondanivalódat, de most ki is törlöm, mert ama másik blog egyrészt nem tartozik ide, másrészt nem szeretnék az ottani emberekkel konfliktusba keveredni. Ezt tartsátok tiszteletben, rendben?

Fentanyl 2011.02.24. 23:15:18

@Fentanyl:
(Szintén volt egy megjegyzés, hogy azt az altatóorvos csak akkor engedi, ha életveszély áll fenn... Dehogy! Természetesen a beteg visszavihető a műtőbe, hiszen éppen a műtét eredménye kérdőjeleződik meg esetleg, egy exploratív (a műtéti területet utólagos revízió alá vevő) feltárást nem utasíthat vissza az aneszteziológus, hiszen lehet edényes vérzése (érből történő) vagy egyszerűen csak annyi szivárgás történt, hogy a későbbi szebb gyógyulás és az ott keletkező vérömleny befertőződése vagy szimplán az általa okozott túlzott feszülés miatt szükségessé válik a vérömleny eltávolítása, kivezető drén behelyezése, stb.
(Talán az előző hozzászólásomban módosítanék egy mondatot: a narkózis egyik kellemetlen és leggyakoribb szövődménye LEHET a hányinger és a hányás.)
Amit szintén írt valaki: arcplasztikánál nem fedi kötés az arcot, szemet, csak az arc körül van bekötve a paciens, tehát az illető nem "nézegethette" az oedemás szemeit... Sajnos, az ectropium oka a szövetek zsugorodása - és bizony az, ha túl sokat metszenek ki a laza szövetekből.

Ami különösen szembeszökő, és ezen el is képedtem: négy hónap alatt öt műtét?! Meg még egy hatodik... Ez elképesztően hangzik, hát minimális seb- és szövetgyógyulási idő sem volt hagyva az egyes beavatkozások között. Ez teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan számomra.

epres négercsók 2011.02.24. 23:15:41

Minden további, a másik blogot vagy annak olvasóit csak picit is érintő kommentet törölni fogok.

Fentanyl 2011.02.24. 23:35:13

@Fentanyl:
Ami a számlázást és az állítólagosan meghamisított orvosi dokumentációt illeti: gondolom, ott a bíróság és az írásszakértők majd eldöntik a kérdést, nem beszélve az adóhatóságról.

Amennyiben a hölgy panasza jogos és az operációk eredményeképpen rossz esztétikai eredmény, ráadásul torzulás, egészségkárosodás jelentkezett, szerencsésebb lett volna specialista keresésében, ajánlásában közreműködnie a sebésznek. Bárki praxisában előfordulhat ilyen-olyan szövődmény, akár a paciens, akár az orvos, akár előre nem látható körülmények okán.
Nagyon fontos, hogy ilyenkor ne ellenfelet, hanem partnert lásson a beteg az orvosban.
Azt hiszem, ez valahol nagyon félrecsúszott ebben az esetben, és sok kárt okoz mindkettőjüknek, felesleges szenvedést, gyűlölködést, anyagi és lelki megterheléseket.

Gyakorló orvosként azt tudom tanácsolni, mindenképpen el kell kerülni az ilyen szituációkat, maximálisan a beteg mellé kell állni, akkor is, ha problémás személyiség, akkor is, ha úgy érezzük, teljesen vétlenek vagyunk egy bekövetkező állapotért. Türelemmel, kedvességgel, empátiával sok mindent meg lehet oldani és el lehet kerülni az ilyen borzalmas, több éves bírósági vergődéssel, idegeskedéssel járó ügyeket, amelyek mindkét felet igénybe veszik és tovább rombolják az orvosok amúgy sem túl rózsás megítélését.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.02.24. 23:48:44

Nekem az a véleményem, hogy mindenki megérdemli a sorsát. A beteg is, az orvos is - és ti is.

Fentanyl 2011.02.24. 23:50:07

@Fentanyl:
Ami még számomra teljesen elfogadhatatlan: nem sértheti meg az orvos az orvosi titoktartást! Akkor sem, ha a betege nyilatkozik róla. Bármit. Ugyanis azzal egyidejűleg nem hatalmazza fel, hogy a pacienséről nyilvánosság előtt kiteregesse a betegségét, műtéteit, azok körülményeit, stb. Nem véletlenül nem szoktak nyilatkozni kórházak műhiba-vádas ügyekben a médiának. Tilos, és súlyosan sérti az orvosetikai elveket.

(Most olvastam el a ciccmicc által beidézett linkek alapján a cikkeket és meglepődtem, hogy a plasztikai sebész nyilatkozott a műtétről. Ez teljesen elfogadhatatlan! A betegnek akkor is joga van elvárni az orvosi titoktartást, ha ő közben kitereget mindent... Az orvosok általi kontrázásnak nem a nyilvánosság előtt van a helye, hanem az illetékes, hivatalos fórumokon.

epres négercsók 2011.02.24. 23:50:36

@csirió: Megtennéd, hogy írsz nekem egy levelet? Most már érdekel ez a kérdés, de érthető okokból nem szeretném, ha ezt ezen a fórumon beszélnénk meg.

Leroi 2011.02.24. 23:56:42

@Fentanyl:
Egy kissé sarkított dolog, hogy egy szakmájában elismert sebészt JOGA van vádolni egy betegnek, miközben neki NINCS JOGA védekezni...
A törvény előtt nem áll meg az "orvosetikai" elv, ott tények vannak, amiket a vád és a védelem felsorakoztat.
Ha engem egy folyóiratban megszellőztetnek, jogom van megvédeni magam.
Abban a pillanatban megszűnik az orvos-beteg viszony, mihelyst engem a beteg megsért, innentől magánszemmélyekként állunk egymással szemben és ez felment bármilyen "kötelezettség" alól...

epres négercsók 2011.02.25. 00:03:04

@csirió: Köszönöm szépen. Holnap elolvasom, most már én is nyugovóra térek. Légyszi pihenjetek ti is :)

epres négercsók 2011.02.25. 00:04:25

Leroi, kérlek, legyen békesség.
Minden érintettnek: ignore!
Jó éjszakát.

gramercy 2011.02.25. 00:38:37

"számla nélkül, persze"

innentol hagyjuk is

rikitiki 2011.02.25. 02:02:15

A konkrét eset fogalmazzunk úgy, véleményes. Tények ismerete nélkül nehéz róla véleményt alkotni, de

simán felmerül akár a műhiba is, húzódik az ügy, majd lesz eredménye, vagy nem.

Ezenkívül a posztoló vállalta névvel a véleményét.

Egyes "szakmai" hozzászólók a tőlük megszokott, határokat feszegető stílussal kritizálják. Név nélkül.

Mint kolléga mondom, elfogadhatatlan.
Irise szerint hányás a narkózis után ritka, mint a fehér holló. Wtf?
Erre nehéz szakmabeliként reagálni.

Leroi az orvosi hivatáshoz méltatlan módon nyilatkozik itt a blogon. Nem érdekel, hogy névtelen, és az életben (talán) másképp viselkedik.
Ez nem mentség.

Az orvosi etika oktatása sajnos nem megfelelő súllyal történik. Ezzel tisztában vagyok. De ez szintén nem mentség.

"Abban a pillanatban megszűnik az orvos-beteg viszony, mihelyst engem a beteg megsért" Megintcsak wtf? Újfent azt sem tudom, erre mit lehet reagálni?
Kocsmában érzed magad a munkahelyen is?

Leroi kedves, az előbbi hozzászólásod alapján súlyos tévedésekben élsz az orvosi etika, orvosi kötelezettségek terén. Egyébként jogi tévedésekben is.
Kedvenc professzorom nagyobbat csalódna egy ilyen vélemény után, mint a fogászoknak tartott előadásai után, pedig arról aztán tud mesélni.

Javaslom az orvosi etika, igazságügyi és jogi ismeretek frissítését.
Még inkább javaslom a stílus csiszolását, akár egy névtelen blogon is. A névtelenség semmi alól nem ment fel. Főleg nem egy orvost. A tisztelet nem jár csak úgy a kasztnak, ki kell érdemelni, te meg marha sokat teszel ez ügyben, akkor talán inkább ne.

Az orvos nem azonos szinten áll a beteggel, sok szempontból nem. Ez azt jelenti, hogy bizony sokszor egyenlőtlenek a jogok és kötelezettségek terén is.

A konkrét esethez: úgy gondolom, majd a per során is nehéz lesz már kideríteni pontosan mi a helyzet. Én meg pláne nem tudom. De aki erre az esetre rávágja ennyi információból, hogy melyik félnek van igaza, és minősíti bármelyik felet - akik ráadásul nevesítve vannak, tehát nem általános, elvi esetekről van szó - az gondolja át újra.

Én kérek elnézést a stílusért.

Fentanylnak köszönet az értékes hozzászólásokért.

A város és a csillagok 2011.02.25. 02:22:15

@szabidoki: A plasztikai sebészethez nem értek, de a biciklis esésekhez igen. Te viszont szemmel láthatólag ezekhez nem. Amikor az ember elesik a keróval, szerinted reflexszerűen a feje elé kapja a kezét? Ez nevetséges. Olyan gyorsan történik, hogy mire felfognád, már a földön vagy. Én a Börzsönyben kerékpároztam a hegyről lefelé, amikor egy kövön kicsúszott a kerék és hatalmasat estem. Az esés végén a fejem is becsapódott a kövek közé. A jobb szemöldököm sérült meg, annyira, hogy egy másodperc alatt nagy vértócsa lett alatta és én is merő vér lettem, az arcom, a ruhám. A szemöldököm azóta nem nő ki azon a helyen. Sohasem iszom alkoholt, akkor sem tettem. És nem kaptam a fejem elé a kezem reflexesen. A kormányt fogtam vele.

Nem volatm idős (40 éves), sem zavart, sem intoxikált. Úgyhogy igazságtalanul nevezted hazugnak a posztolót, mert könnyen lehetett úgy, ahogy ő mondja.

Egy elrontott plasztikai műtét utáni fényképről valakit iszákossággal gyanúsítani rosszindulat. Oké, hogy véded a mundér becsületét, de ezt ne így tedd. És ha egy plasztikai műtét így működik normálisan, ahogy ez a hölgy leírta, hogy eltorzul az arca teljesen tőle, hát az szomorú...

Mária 2011.02.25. 06:09:43

@rikitiki:

"Ezenkívül a posztoló vállalta névvel a véleményét."

Honnan tudod, hogy a poszt beküldőja valóban azonos azzal, akivel az eset történt?

Biztos vagy benne, csak azért, mert szép nyomtatott betűkkel a monitorodra van írva egy név, és a poszt beküldője azt állítja magáról, hogy ő az?

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.25. 06:48:54

@Bigybogy: erre még válaszolok: a gépeknek van egy fizikai címük, az is regisztrálva van a szolgáltatónál. ez a cím teljesen egyedi.

Mária 2011.02.25. 06:57:37

@Gempacsöki boborján:

"Továbbá pedig ha több családtag is használja a számítógépet,nem kötelezhető hogy terhelő vallomást tegyenek egymásra."

De nem is falazhatnak egymásnak körbe.

Nyilván az a felelős mindazért, amit "valaki" a gép használatával a netre kapcsolódva tesz, akinek a nevén az előfizetés van.

Az ő felelőssége, hogy kit enged hozzáférni a szolgáltatáshoz, amire előfizet, és azért is ő felel, hogy akit enged hozzáférni, az mit csinál, gyakorlatilag az előfizető nevében.

Swind 2011.02.25. 06:58:09

Valójában min vitatkoztok?
A műtét előtt betudta csukni a szemét?
Igen.
A műtét után betudja csukni a szemét?
Nem.

Ő végezte el magán a műtétet?
Nem.
A klinika orvosa végezte el?
Igen.

További kérdések ki a felelős szükségesek??

Mária 2011.02.25. 07:00:41

@Gempacsöki boborján:

Egy másik példával szemléltetve:

A neveden van pl az áramszolgáltató mérőórája.

"Valaki" a családban megbütyköli a villanyórát.

Szerinted kit fog elővenni a szolgáltató? Elvonul sírni egy sarokba, mert te, mint szerződött előfizető a válladat vonogatod és azt mondod, hogy nem csak te használsz áramot a családban és csavarhúzód se csak neked van?

fehéregér 2011.02.25. 07:52:38

@Irkutszk: Te jó ég, milyen elképesztően arrogánsak vagytok, ha valóban orvosok vagytok, tökéletesen egyetértek cicmiccel. Ahogy itt megnyilvánultok, el tudom képzelni, ahogy egy beteggel beszéltek, ahogy viszonyultok hozzá. Nagy kár, hogy az orvosi diplomához nem előfeltétel valamiféle empátia, humánum.

Poll 2011.02.25. 08:14:33

@szabidoki: "szerinted a szolgáltatód hogyan oldja meg, hogy te épp itt az indán kalandozol, a szomszédod meg mondjuk egy pornóoldalon, közben ugyanaz az IP-címetek, mégse kavarodnak össze az adatok?"

Nagyon egyszerűen, Network Address Translation, keress rá, ha érdekel, valóban irogathat akár sokszáz ember is ugyanazzal az ip cimmel.

"legyen elég annyi, hogy a gépednek van egyéni azonosítója az IP-címen kívül is, és annak segítségével elég pontosan be lehet határolni, hogy melyik számítógépről mit írtak a nagy világhálóra."

Ez viszont engem is érdekelne, informatikus mérnökként, mire is gondolsz. Milyen olyan egyedi azonositója van egy számitógépnek, ami elhagyja az első routert, azaz a weblap szerverén loggolva lehet?

Poll 2011.02.25. 08:22:15

@Swind: Nem nyert, az első routernél elveszik, általában még otthon a modemed előtt...

Swind 2011.02.25. 08:24:46

@Poll: Lehet, hogy beállítésfüggő, de élénken emlékezem még kábelnet használó koromból, hogy az internet kapcsolat a gépem hálózati kártyájának MAC adressétől függött, ami az előfizetésemhez lett regisztrálva. (ennél többet nem tudok róla, nem vagyok mérnök) Tehát a szolgáltatónál ez alapján voltam azonosítható, vagyis a gépem.

Poll 2011.02.25. 08:31:45

@Swind: Jól emlékszel, ez még ma is igy van kábelnet előfizetés esetén sok helyen. De ez nem változtat a tényen, hogy az első routerig él (ebben az esetben a szolgáltatód első routeréig) a web szervert soha nem éri el, soha nem lehet ez alapján beazonositani senkit sem, hogy mit irt egy kommentbe.

(azt már csak halkan jegyzem meg, hogy még akár az 5 ezer forintos sarki boltban kapható routernek is olyan mac address-t állitasz be otthon amilyet nem szégyellsz -> egyébként sem alkalmas semminek a bizonyitására, mégcsak nem is egyedi)

Swind 2011.02.25. 08:39:52

@Poll: Köszi a magyarázatot. Ha jól értem kommentnél már nem azonosítható Mac adress alapján. Viszont az is igaz, hogy legalább a szolgáltató első routeréig azonosítható, nem csak ip cím alapján, hanem Mac adress alapján, ami vagy a routered által adott azonosító, vagy a gépedben fizikálisan levő hálokártya által adott azonosító. (Egyébként ha lehet is akármilyen mac adresst adni a routernek, úgyis az a logikus, hogy a szolgáltatónál az előfizetésedhez regisztráltad adod meg, hiszen akarod, hogy működjön a net). Így helyes? (Bocs az offért)

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.25. 08:51:56

@Poll: egy átlag nethasználó azt sem tudja, hogy létezik mac adress klónozás.

a nyomozást, az adatok összekötését meg el lehet képzelni, vagy ha nem, akkor a rendőrség nem bíbelődik vele (hozzáértés híján), lásd zugügyvéd blog, épp nemrég volt ilyen eset fenn.

Poll 2011.02.25. 09:13:06

@Swind: Hogy mi a logikus abba ne menjünk bele. Lényeg, hogy BIZONYITÁSRA alkalmatlan a mac address. Klónozni egyébként már ritkán szokás, az ilyet használó szolgáltatóknál meg van oldva, hogy amikor egy ismeretlen mac-el megpróbálsz megnyitni egy weboldalt, akkor átdob a szolgáltató oldalára, ahol regisztrálni tudod magadhoz azt a mac address-t.

De a dolog nem innen indult, hanem onnan, hogy mi van, ha a szolgáltató sokszáz usert NAT-ol és ezért ugyanaz az IP cim jelenik meg a hozzászólásoknál pl egy blogon. Ill, hogy van-e más olyan egyedi azonositó egy gépről amivel BIZONYITANI lehetne, hogy ki irta. Nincs ilyen. Pont.

(és akkor még bele sem mentünk a nyilt wifi-re csatlakozott boldog-boldogtalan témakörébe, ami szintén egy NAT-olt háló ott is mindenkinek ugyanaz az IP-je kivülről)

Poll 2011.02.25. 09:15:52

@Babette_: teljesen lényegtelen, hogy az átlag felhasználó tudja-e, hogy mi az a mac klónozás, vagy egyáltalán a mac address vagy ip cim. A lényeg az, hogy egy birósági eljárás során, legkésőbb a kirendelt szakértő fogja kijelenteni, hogy sem az ip cim sem a mac address nem alkalmas a bizonyitásra ilyen esetekben. Előbbi nem egyedi (lásd NAT), utóbbi tetszés szerint változtatható, klónozható, de egyébként sem jut el a webszerverig, igy fel sem merül a bizonyitás során, mivel nem létezik komment-mac address összekapcsolás a logokban.

BiGyuláné 2011.02.25. 10:01:27

/off hű azt a mindenit, az IPagyrémmel kapcsolatban egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy valaki használja az accomat, bigybogynak ugyanis nagyon hasonló nickje van, mint nekem volt, de én tökre nem ő vagyok, se László Erika, se senki más érintett - nick gyorsba megváltoztatva és a közeljövőben intenzívebben gondolkozás egy elmésebben

/on
A néninek tényleg csúnya lett a szeme, bár sajnálom, hogy a szokázos szakmázás helyett ezúttal egy ilyen a blikk igazat ír-e nonszenszba kezdtek fulladni a kommentek.

(ex)bigyI(!)bogy

Take-it-Easy 2011.02.25. 10:02:29

@Leroi: az meine Antwort, drága, nem meiner Antwort. A geschehen ige nem Dativ-ot vagy Genitivet vonz... Csak gondoltam, szólok.

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 10:12:31

Először is, elnézést az új nickért, a Bigybogy-gyal nem engedett be a rendszer, vagy a jelszavamat nem írtam fel jól, én már nem is tudom!:) A lényeg, h az új nick, a tegnapi Bigybogy felhasználó nickje, szóval velem azonos!:)

Elolvastalak Benneteket, és most nickek megnevezése nélkül általánosságban lenne pár gondolatom!

Az IP cím körülugrálása szerintem már annyira felesleges, mindenki mond mindent, jó lenne egy szakember véleményt kikérni, aki megmondaná a frankót, valljuk be, nem értünk mi ehhez!Meglátásom szerint az IP cím a téma szempontjából már annyira off, h azt teljesen szétszedte!

Lassan azt látom, h a Komplex CD Jogtárra lenne szükségünk ahhoz, h a témában felmerült jogi kérdésekre objektív válaszokat adjunk, találgatás helyett! Szóba került itt az adatkiadás kérdése, az egy IP-t egy családban közösen használok egymás elleni tanúskodása, ( jelzem, Mária nem jól tudja, nem az előfizető felel- itt nincs az objektív felelősség elve, mint a közlekedése szabálysértések elkövetőivel kapcsolatban ez új rendelkezésként a közelmúltban beépítésre került a vonatkozó szabályokba, - hanem a tanúvallomások megtételekor belép az a rendelkezés, h senki sem kötelezhető arra, h magát vagy hozzátartozóját ( lásd Ptk. h ki minősül hozzátartozónak) szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésével vádolja, ilyen esetekben a tanúvallomás megtagadható, és erre az eljáró hatóságnak feltétlenül figyelmeztetnie kell a tanúként meghallgatandó személyt! )

Nos én is belemásztam a jogszabályokba, de ennyit szükségesnek éreztem!

Igazán örvendetes lenne a nyitó témára koncentrálni, és arról cserélni az eszmét! Legyen a gondolatmegosztó orvos, vagy éppen nem orvos!

Nem is tudom melyik nick írta meg nagyon röviden és lényegre törően a frankót: a szem milyen volt a műtét előtt, milyen lett műtét után...előtte be tudta csukni, utána nem tudta becsukni...magát műtötte meg Erika vagy a klinika orvosa... nos ha ezek a tények tiszták, lehet tovább menni, és a szakértői vélemények figyelembe vételével majd a bíróság dönt!

A fentiek a puszta tények! A gond továbbra is az, h ezen tények nem elegendőek a bírói döntéshez, mert beléptek az ügyvédek, megy a huzavona, a szakértők állásfoglalásai vagy elkészülnek vagy sem, a bíráság húzza a döntést, mint a rétestésztát, és ami a legfontosabb: Erika akárhová is fordult érdekeinek érvényesítése végett ( orvosi kamara, OEP, szakmai felügyeletet ellátó más szervek,APEH,) senki sem tett semmit, kvázi egyedül maradt a harcával, senki sem állt mellé, az orvos a felelősségét tagadja, a volt betegével szemben úgy viselkedett, ahogy az méltatlan az orvosi esküjéhez!

Összegezve reggeli gondolataimat: Ha mindkét fél megelégedetten távozik a beavatkozás után , akkor nincs gond!Amint valami nem sikerül, nevezzük műhibának, kezdődik a harc! Az egyik fél érzi a sérelmét, a másik fél pedig minden áron, és minden eszközzel söpri a felelősségét! Én még olyan orvossal nem találkoztam, aki önként!!! kimondta volna: tévedtem, nem jól csináltam ( nem tételezek fel szándékosságot most!!! ) vállalom a felelősségemet!
A beteg pedig egyedül marad, egy egész, hatalmas rendszerrel szemben, ahol a fogaskerekek olyan jól működnek, h az orvosok egymást segítik, vállvetve, még akkor is ha látják, mert orvosként látniuk kell! a mulasztást!

Jut eszembe a számla..kedves orvosok! Tegyétek a szívetekre a kezeteket és mondjátok ki bátran: mi mindig adunk számlát, ha a magánrendelésünkön jelenik meg a beteg! Örülnék ennek nagyon...én eddig még soha, mondom soha sem kaptam számlát, sem a nőgyógyászomtól, sem a háziorvosomtól, mikor a magánrendelőjében kerestem fel!Pedig mindig megszámolom mennyien ülünk ott kint a váróban...ha csak húsz nőt számolok meg, átlagban 7.000,- forint tarifával, nos nem kevés pénz tűnik el a zsebben, és nem látja senki...Azt persze nem tudom, h mennyi APEH ellenőr nő megy a nődokihoz, h ellenőrzést végezzen nála!

Nos azt hiszem, megint megkapargattam pár olyan témát, amiért kapok hideget és meleget is!:)

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 10:15:33

@BiGyuláné:

Sajnálom, ha nickük hasonló volt...a rendszer beengedte, sajnálom, ha ettől megijedtél! Látod, ma már más a nickem, a régi Bigybogy-ot nem tudom használni...egyébként nicket mindig úgy választok, h az kötődjön hozzám, a Bigybogy jelen esetben úgy, ha Párom hív így:)))

Bocs az off-ért!

Dr.laikus PhD 2011.02.25. 10:25:43

@BogyókaBigybogy:

Ha nem kapsz számlát kérjél.
Nem értem, hogy ez miért probléma.

Egyébként L.E. sem tudja bizonyítani, hogy nem kapott, azt viszont az orvos tudja, hogy elszámolta, leadózta, hiszen egy csomó korrekciós műtétet megcsinált, egy darabig elismerte a felelősségét.

Amit képet láttam, nem szép, túl gyorsan csinálták az egymást követő műtéteket, kelloidos a heg, de erre lehet mondani, hogy nem műtéti kockázat, hanem hajlam.

Azért ez ellen lehet tenni, mert én is ilyen típus vagyok, de az egyik INDOKOLT
mellműtétemet olyan heg nélkül úsztam meg, hogy fel kell hívjam a szakember figyelmét, hogy az már egy bontott csirke (volt valaha). :)

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 10:48:49

Kértem!! Egyébként ( és nem jogszabálykodom) a számlát nem kérni kell, hanem adni, pont mint a boltokban, adni, minden kérés nélkül!!
Ami pedig a kérésemet illette: tessék??? -kérdezte az orvos! Nem kötelező ide jönni asszonyom! Többet nem mertem kérni...

Egyebekben: a számla 3 pld-ban készül! ( megint jgsz:! ) és annak az egyik példánya a betegé, egy az orvosé, egy pedig a könyvelőnél kell h legyen, aki intézi az APEH felé az intézni valókat!

APEH ellenőrzéskor a számlának meg kell lennie az orvos nyilvántartásai között, nevezetesen a betegen végzett beavatkozások papírjaihoz lefűzve!!!

Ha Erika azt mondja nem kapott, az APEH simán felhívhatja az orvost, h igazolja számlakészítési kötelezettségének a teljesítését!

Dr.laikus PhD 2011.02.25. 11:12:25

@BogyókaBigybogy:

Tök mindegy.
Ha nekem kell a számla és nem ad az orvos, akkor megyek máshoz.
Elvégre lehetek egészségpénztár tagja, kell a számla, igaz a szerződés is az orvossal.

A hitelességét nem vitatom, nincs jelentősége, csak érzelmi kérdés, hiszen már azzal elismerte az orvos a felelősségét, hogy egy csomó műtétet végzett még.

Van az egészsége szempontjából jelentősége ennek?
Nincs. Max annyi, hogy nem jó orvos, és még adót is csal.

Ettől a barátnőd szeme nem lesz szebb, a viselkedése nem lesz higgadtabb.

Mert azért ez a sok komment azért született, mert nem viselkedik higgadtan. A bírósági eljárás nálunk már csak ilyen. Nem csak neki, mindenkinek aki hasonló cipőben jár.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.25. 11:12:35

@BogyókaBigybogy: te! cserélünk? nekem van egy csomó pontom, neked meg láthatóan csomó felkiáltójeled.

bauchi 2011.02.25. 11:23:54

Kiváncsi vagyok,mi lesz az űgy vége.Sok orvost,vezető beosztásút,ismertem papírok hamisítójaként.Most utána nézek mi ez az egész.Sajnos a szemét bulvárlapokat nem olvasom,pedig most ismerős lehetne a történet.

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 11:34:18

@Babette_:

:) Sok a felkiáltó jel? Na majd visszafogom magam, de nálam ez a szó nélküli beszélgetés kifejezése, h nyomatékot adjak annak, amit kicsit hangosabban mondanék!

Egyébként adok belőle persze, vidd csak!:) én meg ezentúl igyekszem pontokkal pontosítani a beszédemet!:)

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 11:42:15

@Dr.laikus PhD:

Nem kell nekem a számla, ugyan mit csinálnék vele? Pusztán próbálkoztam, mert nyílt a bicska a zsebemben, h mennyi adózatlan pénz nyúlnak le az orvosok! ( Tisztelet a kivételnek!)

A higgadt viselkedésről...igen, valóban, legyünk higgadtak! De kérdezem Tőled: meddig? Az idők végezetéig? Nem hiszem, h a higgadtságát bárki is meg tudja őrizni éveken át, mikor látja, h senki sehol semmit sem tesz, és olyan egyedül van mint a pici ujja a kezén? A bírósági ítélkezés lassúsága és tehetetlensége pedig , nos engem nem vigasztalna, h mindenkivel ilyen!

Nekem az a tapasztalatom, h ha a beteg "higgadtan" és csendben veszi tudomásul az orvostársadalom működését, akkor bizony nagy árat fizethet érte! Nem, nem untatok senkit az én történetemmel, pusztán annyit, h ha nem csapok az asztalra, és belenyugszom higgadtan abba, amivel le akartak rázni, most sehol sem lennék, vagyis lennék, valahol jó mélyen lent!
Kihangsúlyozom újfent: akinek nem inge....

bauchi 2011.02.25. 11:47:04

Hát végignézve a hölgy fényképeit,álmomban se jöjjön elő.A SZEMHÉJ TORZULÁSA nem postop.hányáa miatt jött létre.Viszont az orvos kezében súlyos érv a "kis lapos üveg",ezzel pert lehet nyerni....
Rég láttam ilyen elqrt arcot.
A plasztikai sebészek és nőgyógyászok-szülészek a leggyakoribb szenvedő alanyai a betegek rágalmazásainak.

Dr.laikus PhD 2011.02.25. 11:51:57

@bauchi:

A laposüveg ellen szól, hogy egy csomó korrekciót ingyen végzett.

Tényleg csúnya nagyon, erre nem lehet azt mondani, hogy megcsináltam, elégedjél meg vele.

rikitiki 2011.02.25. 12:18:14

Külön dolog, hogy mi történt (valójában), külön dolog annak szakmai (adott esetben kamarai) megítélése, elbírálása, és egészen más tészta a jogi (akár büntető, akár polgári) eredménye.

Pl. lehet laposüveg is, és ingyenes korrekciós műtétek sora is akár egyszerre igaz, nem zárja ki egymást, de egész más megítélést és eredményt ad a különböző fórumokon.

Jogi értelemben meg csak az létezik, ami bizonyítható. (Akár megfelel tényszerűen a valóságnak, akár nem)

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 12:26:50

@bauchi: A plasztikai sebészek és nőgyógyászok-szülészek a leggyakoribb szenvedő alanyai a betegek rágalmazásainak.

Idéztelek! Valóban így értetted? Rágalmazás áldozatai? Én még nem hallottam olyan esetről, amikor egészségesen született baba után az anyuka perelt volna, mert a gyereknek láss csodát, két keze van!

Én úgy fogalmaztam volna: ez az a két terület, ahol a legtöbb a műhiba miatt indított per, beadott kereset!

bauchi 2011.02.25. 12:31:10

@BogyókaBigybogy: Én sem hallottam még,csak félreértetted a viccemet.Az érintett orvosok nevezik rágalmazásnak.Szomorú dolgok ezek.Döntésképtelenség,felelősség nem vállalás.

Leroi 2011.02.25. 13:47:26

@bauchi:
Főorvos Úr, most a racionalitás talaján maradva: ez a nő egy alkoholista, az a képére van írva.
De hogy egy ilyen nő egy egész sor plasztikai sebészt terrorizáljon, az mindennek a teteje.
Elkurták a szemét?
Mért ivott a műtét után?
Ki engedte meg neki?
Betartotta a kórházi szabályokat?
Nem.
Mert spiccesen sok egyebet is lehet művelni a hányáson kívül.
Például hunyorogni, szaporán pislogni, szemet dörzsölni, elesni.
És kész a szemhéjvérzés.

Leroi 2011.02.25. 13:49:05

@rikitiki:
"Külön dolog, hogy mi történt (valójában), külön dolog annak szakmai (adott esetben kamarai) megítélése, elbírálása, és egészen más tészta a jogi (akár büntető, akár polgári) eredménye."

Erről ugattam fentebb, de te lehurrogtál, okostojás.

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 13:57:35

@bauchi:

Valóban félreértettem, bocs! Legközelebb ha teszel egy ilyen: :) jelet, tudni fogom, h nem komoly...Az orvosok pedig naná , h rágalmazásnak vélik az ellenük irányulót! Mit gondoltál, majd azt mondják: hm, tényleg igaza van, vállalom a felelősséget! Utópia...

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 14:09:45

@Leroi:

Na, visszább a karmaiddal! A megfogalmazásod sértő és bántó, pusztán rosszindulatú feltételezés!Vagy ott voltál? Láttál mindent, amiről most beszélsz? A műtétnél asszisztáltál, vagy neked szólt a beteg, h vérzik a szemhéja?

Senkit sem vádolhatsz meg azzal, h alkoholista, ehhez nincs jogod, és úgy látom viselkedésed sem!

Maradj a racionalitások talaján, a feltételezéseidet pedig magadnak tartsd meg, azzal senkit sem bántasz meg!

Amiben egyetértek, h valóban várjuk a szakmai vizsgálatot és annak a publikálását végre, valamint és a jogi (bíróí) ítélet mielőbbi megszületését!

Mindaddig azonban igenis nem lehet szó nélkül hagyni ami történt, és csendben várni évekig!

adamantium 2011.02.25. 14:27:13

úgy nézem lemaradtam erről a bunyóról, hiába ügyeletes voltam.
a véleményem: először is ha én saját jó szántamból megyek orvoshoz, akkor tájékozódom, konkrét ötleteim vannak, ha az orvosnak merőben mások az ötletei akkor kikérem mások véleményét is. ha meg 1 milláról van szó akkor számla nélkül nem megyek bele olyanba ami könnyen rosszul végződhet. azon kívül meg ugyanazt a testrészemet nem műttetem meg 6 szor egymás után valakivel aki véleményem szerint 5 ször már elrontotta

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 14:29:34

Erika nemsokára jön, és minden kérdésre választ ad! Addig kéretik türelemmel lenni!:)

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 14:33:25

@adamantium:

Akkor jó fáradt lehet, a hosszú ügyelet után biztosan jól esik majd a pihenés! Itt!:)

Magánemberként reagált fentebb..megtenné ezt most a másik oldalt képviselve is? Azért merem ezt kérni, mert ha orvos ( jajj az ügyelet most azt jelentette, h orvosi ügyelet, mert ha nem akkor tárgytalan az egész!) akkor biz kell h legyen véleménye a szakmáról is! Olyan jó lenne, ha valaki végre a mundérról és annak becsületéről is mesélne...Nos?

Irkutszk 2011.02.25. 14:47:45

@fehéregér: Ez a vélemény ott elvérzett, hogy én nem vagyok orvos.

rikitiki 2011.02.25. 15:03:38

@Leroi: nem erről ugattam neked, és abból is látszik, hogy nem értetted, hogy tovább folytatod a hülyeségedet.

Mivel személyeskedsz is, mondok konkrétat:

"Abban a pillanatban megszűnik az orvos-beteg viszony, mihelyst engem a beteg megsért,"

Ez egyetlen módon értelmezendő, akár orvosetikai, akár jogi szempontból helyesen: másnap már nem kell bejönnöd dolgozni. Egyéb módon nem szűnhet meg az orvos-beteg kapcsolat, a minősítéseidet pedig esetemben hanyagold. Disztingváljál, nem őriztünk együtt libát.

Azt meg halkan jegyzem meg, hogy már polgárjogilag illetékes területre tévedtél. (Nem az én minősítéseimre gondolok, mert láthatóan nehézséget okoz neked a megfelelő értelmezés)

adamantium 2011.02.25. 15:05:30

@BogyókaBigybogy: a plasztikai sebészekről nem vagyok túl jó véleménnyel. egyrészt azért mert a szakma rekonstruktív sebészetként lett létrehozva, ehhez képest meg tudom számolni hány plasztikai sebész foglalkozik rekonstrukciós sebészettel, ugyanis a nagy részük különböző szépészeti műtéteket végez. a rekonstrukció jellemzően traumatológusokra, szemészekre, fül-orr-gégészekre, maxillo-faciális sebészekre marad, ami normális is elvégre véleményem szerint egy szemész aki naponta műtögeti a szemészeti problémákat, lényegesen jobban ért hozz és a komplikációihoz mint valaki akinek ez csak tangenciálisan a szakmája. valószínűleg olcsóbb is lett volna ha egy szemészt keres fel a problémájával, vagy egy traumatológust.
a gond a plasztikai sebészettel, hogy magyarországon a piac még nem akkora, hogy a szakma képviselői szakosodni tudjanak egy műtéti területre, így mindent bevállalnak egyesek ami nem jó. a szűk piac nem teszi továbbá lehetővé, hogy egyesek átszakosodjanak plasztikai sebésznek: mondjuk fül-orr-gégészek vagy szemészek

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 15:24:06

@adamantium:

A válasz korrekt és diplomatikus, köszönöm! Kiértem belőle , amit ki kell, és persze ezer kérdés merül még fel bennem a témához kapcsolódóan is!

Amit kiemelnék, h szerintem nem a piac szűkössége az, ami probléma, hanem az, h akik a szakmában tevékenykednek nem látják be azt a roppan felelősséget, amit felvállalnak! Belátási képesség hiánya ez? Vagy a pénz hajszolása? Hm, most csak találgatok, de bármi is legyen a válasz egyet ne feledjünk: az orvos, az orvos! Esküje köti, mindent csak az esküjének alárendelve szabadna tennie..továbbmegyek, nem értem, h az orvosi szakma, és a szakmai felügyelet miért megy el ezen kérdés mellett, felett csak úgy! A magánpraxis folytatása úgy ahogy van leszabályzatlanul működik, csupán adminisztratív előírásoknak kell megfelelniük, ahhoz, h működjenek! Szakmai kontroll nincs, az állami eü.intézményeket felügyelők mossák kezeiket azzal, h nem az ő asztaluk!

Továbbra is nyitott a kérdésem a műhibák kérdésében...a magánszektort ki vizsgálja, hol a szakmai kontroll, a betegjogok képviselete!

Leroi 2011.02.25. 15:47:46

@rikitiki:
Nyilván, nem őriztünk együtt libát, én gyerekszobában nőttem fel, nem a réten,
azonkívül közelébe nem ér a diplomád, képesítésed az enyémnek...
Azt viszont törvény szabályozza, hogy az orvos-beteg viszony a kölcsönös bizalmon alapszik, ezenbelül az orvosi utasítás be nem tartása, az orvos személyének megsértése vahgy a kezelés elutasítása a beteg részéről az orvost mentesíti a felelősségrevonhatóság alól.
Ennyit a hozzászólásodhoz, ami azt is jelenti, hogy befejeztem a továbbiakban s leszólást hozzád.

Leroi 2011.02.25. 15:51:37

@BogyókaBigybogy:
Egy alkoholistát három mérföld távolságról és távcső nélkül kiszúrok, ha óhajtod.
Arcról, nem is kell rámlehelljen...
Az pedig, hogy műtét után máris előkapta a kisüveget, önmagáért beszél.
A te körmeiddel is hátrább, szívem....

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 16:05:17

@Leroi:

:) Látom, van tapasztalatod, mármint az alkeszek kiszúrásában!:) Honnan is szerezted? Hm? jajj csak nem...:)
Mit látok még, azt, h neked ilyen jó a szemed, h három mérföldről is jól látsz? Irigylendő képesség ez, becsüld meg jól!

A gond csak az, h a közellátásoddal baj van, nyomás a szemészetre, valami kis édi szemcsiért!:)

Ahogy olvasom itt, szereted a személyeskedést, de azért engedtessék már meg nekem, h ne legyek a szíved!:)

A körmeimet pedig akkor használom, ha nagyon kell...szóval ne húzd ki a gyufát jobban!:)

rikitiki 2011.02.25. 16:08:43

@Leroi: Én is befejezem, sértegetésen kívül másra nem számíthatok, ahhoz meg nincs kedvem. Segíteni akartam neked (is), de úgy látszik hiába. Tovább meg nem erőlködöm.

Honnan tudod nekem mi a képesítésem? Ehhez azért kell arc, a többiről nem is szólva. A gyerekszobádban rosszabb a nevelés, mint a réten...

"az orvosi utasítás be nem tartása, az orvos személyének megsértése vahgy a kezelés elutasítása a beteg részéről az orvost mentesíti a felelősségrevonhatóság alól."

Az orvosi kezelést, illetve annak megtagadását illetően igen - bár ott sem korlátlanul. Semmilyen más téren nem, ideértve a titoktartást, személyes adatok kezelését s a többi...

De ezt neked hiába mondom, aki nem fogja fel, hogy konkrét személy, konkrét (ráadásul peres) eset minősítése nem ugyanaz, mint névtelen posztok minősítése.

Egyébként még a nem beazonosítható posztok esetében is annyi a korrekt, hogy HA ez és ez történt, AKKOR annak ez és ez a megítélése szakmai/jogi oldalról.

Részemről ezzel vége, nem fogok a blogon írni, értelmetlen, és sajnos pont kolléga a legnagyobb troll.

Erika László 2011.02.25. 16:08:57

Sziasztok!
Kicsit nehézkes volt a regizés, de sikerült. Megtisztelő, hogy ennyien írtatok.
Először is köszönetet szeretnék mondani kedves BigyBogy barátnőmnek, aztán rikitikinek, Fentanylnak, dr.laikusPhD-nek és még sokan másoknak a támogató, együttérző posztokért.
Leroinak és Irise-nek és a sapkát viselő öregúrnak (kicsit bonyolult a nickje) tanácsolnám - ha tényleg orvosok - adják vissza a diplomájukat, megbuktak empátiából... soha ennyi rosszindulatot nem kaptam internetes fórumokon mint tőlük.

Válaszok, röviden: egyetértek adamantiummal, amíg nincs szakosodás a plasztikai sebészetben, ameddig mindenki csinál mindent, a zsírszívástól a szemhéjfelvarrásig, addig nem fognak csökkenni a műhibák - amelyekből rengeteg van, én csak a jéghegy csúcsa vagyok! A legtöbben nem merik felvenni a kesztyűt a feljebb említett perköltségek és egyéb, személyes okok miatt. És való igaz, a magánszektor lóg a levegőben, ha baj van, mehetsz az Úristenhez, nincs ellenőrző-felügyeleti szerv.

Először valóban nem kértem számlát az orvostól. Rühelltem. Magánszektorban én sem kaptam még sohase számlát se a nőgyógyászomtól, se a fogorvosomtól és még sorolhatnám. Később, amikor kértem, nem adták oda, azt mondták lefűzték egy dossziéba... megint kértem, ekkor meg az volt a válasz, hogy leadták a bíróságnak. Ezek után feljelentettem a sebészt az Apheh-nál, eredménnyel, ugyanis busás büntetést fizettettek ki vele. Rögtön folytatom, pill.

cenzorilla 2011.02.25. 16:09:20

@BogyókaBigybogy:

Fejezd be a hergelést légy szíves!

Szép dolog, hogy véded a barátnőd, de beismerte, hogy hányás után ivott.
Azért az mégsem szokásos, hogy valaki egy kórházban, műtét után, hányás után meghúzza a lapost...

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 16:18:50

@cenzorilla:

Mivel új vagyok szeretném tudni, h Te moderátor vagy, vagy szimpla hozzászóló?

Mert ennek függvényében állok ahhoz, amit írtál!

Amennyiben modi vagy, akkor kérlek a következetes felszólításokra és szankciókra! Amennyiben alkoholistának minősítik Erikát, nem hagyhatom szó nélkül, és igenis válaszolok a rágalmazónak, amit nem hengerelve, hanem kulturált formában, kis iróniával tettem meg!
Amennyiben továbbra is moderátor vagy, akkor kérlek maradj objektív, a moderátor a kérdésben nem foglal állást sem pro, sem kontra! A véleményt mint felhasználó leteheti, de moderátorként nem minősíthet, nem állhat ki senki véleménye mellett!Sem az enyém, sem Leori mellett!!!Amennyiben alpári, és nyomdafestéket nem tűrő a hangnemem, természetesen vállalom annak a következményeit, de eddig ilyenről szó sem volt!

Köszönöm!

Erika László 2011.02.25. 16:20:43

Itt vagyok!
Bocs, cenzorilla a barátnőm nevében is, ő jól ismer és szeret engem, innen az indulat...

Tehát, témánál vagyunk. Leroi, kedves, gusztustalan a minősítésed. Huszonvalahány éve vagyok idegenvezető, gondolod, hogy az első spicces "kalandom" után nem vágtak volna ki a szakmából? HM?

Természetesen nem vagyok alkoholista és sohasem is voltam az. A kórházi hányásomat a vízivás váltotta ki, a műtét után 8 órával. Nem a Mediburgban operáltak, hanem egy meglehetősen szemét helyen, az István Kórházban, ahol a WC-ben még papír sem volt, a nővérek utálatosak és nyeglék voltak. (Ennyi pénzért, ugye...) Hányás után jobban lettem, megvacsoráztam, kértem altatót, fájdalomcsillapítót. Nem kaptam semmit, azzal a kifogásal, h már kaptam elég vegyszert aznap. Iszonyúan fájt a fejem a nyomókötés miatt, a bal szememen már egyáltalán nem láttam ki az ödéma miatt, a jobbon is csak résnyire... ekkor sírva felhívtam egy gyerekkori barátomat, segítséget kértem tőle... pill. rögtön folytatom, bejött egy telefon.

Leroi 2011.02.25. 16:29:55

Húzás innen, fiúk, megérkezett a tulaj!
:DDD

Leroi 2011.02.25. 16:30:53

@cenzorilla:
Lám, a kioktatókból nincs ma hiány.
:(

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 16:34:12

@Leroi:

Nem kioktattam..kérdeztem! A többi pedig a moderálási alapelvek közé tartozik, vagyis tudomásom szerint más fórumokon szabályozzák a moderálás alapelveit, ami mind a felhasználókra, mind a moderátorokra vonatkozik!

ennyit írtam és kértem! Mondom kértem, nem kioktattam!
Amennyiben itt mások a moderálás szabályai, szívesen megismerem őket!

cenzorilla 2011.02.25. 16:36:55

@BogyókaBigybogy:

Amit szürke keretben látsz az a modera.
Tulajdonképpen lehetnék akár nagyon szigorú is, magyarázhatok is.

A moderálási alapelvek elolvasható, tedd meg.

Szóval! Ha neked így egyszerűbb:
A hergelést fejezd be! :)

Erika László 2011.02.25. 16:40:23

Az antialkoholizmusomhoz hozzátartózik még egy kiadós gyógyszerfóbia is, 1x, gyerekkoromban fennakadt, leragadt a torkomon egy Kalmopyrin és majdnem megfulladtam. Iszonyú élmény volt, azóta csak miniatűr drazsékat vagyok képes lenyelni, mást nem.

Idegenvezetőként van úgy, ugye, h vidéki szállodában kell aludnunk a csoportokkal. A szállodák nem mindig 5 csillagosak, jellemző a vékony fal, a duhajkodó vendégsereg... Amúgy nagy a csábítás az ivásra, rengeteg a borkóstoló, a pusztán eleve barackpálinkával fogadják a csoportokat stb. Mindig ellenálltam az ivásnak ill. málnaszörpöt kértem bor helyett. Egyszer mégis lenyomtam a pusztán egy felest és észrevettem, mennyire elálmosított. Ettől kezdve - havonta 2x-3x, ha zajos szállodában voltunk elszállásolva és felébredtem az éjszaka közepén, lementem a bárba és benyomtam egy felest. Úgy aludtam tőle mint a tej. (Erre egyébként mostanában alkalmam sincs, mert már évek óta csak budapesti városnézésket vállalok. Gondolom, have 1-2 feles még nem alkoholizmus???

Szóval. Felhívtam a barátomat, hozzon nekem egy korty konyakot, mert megőrülök, nem fogom kibírni az éjszakát. Nos, hozott kb. este 10-kor. Remekül aludtam tőle. Több hányás nem volt. A kisüveget azonban elfelejtettem betenni a fiókba, az orvos észrevette. Tudjátok mit szólt? "He-he, én is iszom, ha repülök, félek a repüléstől!" Ezek után, a korrekciós műtétek során fel sem merült sohasem a dolog. A doktor - mivel nagy spiritiszta, feng-shius, kristálykoponyás és egyebek - mindig a szerinte rossz földsugárzásra hivatkozott. Szal h azért nem sikerülnek a műtétek, mert rossz földsugárzásban fekszem. Az alkohol témával csak akkor jött elő, amikor kidobott a praxisából, deklarálva, h ő remek munkát végzett, én vagyok az elmebeteg, amiért ezt nem ismerem fel... Azóta is persze, lépten-nyomon ezzel mocskol, ezerrel. Kölcsönösen büntetőpert indítottunk egymás ellen rágalmazásért.

Erika László 2011.02.25. 16:41:31

@Leroi:

Tényleg ideje lenne, ha már elhúznál innen! Tényleg nincs benned semmi szégyenérzet? Miféle ember vagy Te???

Erika László 2011.02.25. 16:48:43

Ja, és igazságügyi szakértői véleménnyel rendelkezem arról, hogy a narkózisnak igenis szövődménye a hányás és ehhez vajmi köze van az alkoholnak - magyarul semmi. A Mediburg orvosának nincs más eszköz a kezében a védekezésre, ezzel mocskol, rágalmaz - méltó ez is egy orvoshoz, hogy kiadja az ex-páciense dolgait ország-világnak, ugye?

Amúgy pedig félreértés ne essék, nem vagyok orvos-ellenes. Nagyon sok nagyszerű orvossal volt dolgom és van is, minden tiszteletem az övék.

Dr.laikus PhD 2011.02.25. 16:49:41

@Erika László:

Most még egyszer le fogod írni amit már egyszer leírtál?

Ezt tudjuk. Van aki hitelt ad ennek, van aki nem.
Az egyetlen dolog amit tisztáztál a feles konyak.

A kölcsönös feljelentgetés, hát lelketek rajta. Az egyetlen indok a pénzed és talán egy orvos aki helyre tudja hozni amit elrontottak.

Szerintem nincs értelme tovább rontani más hírnevét, mert pont emiatt kapod amit kapsz itt ezen a blogon.
A hiba hiba, ez látszik, de amit csinálsz az bizony hitelrontás.

Hidd el a kevesebb sokkal több.

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 16:50:39

@cenzorilla:

Oké, vettem!
Az alapelveket pedig olvasom...

A hengerlés befejezve, mindaddig, amíg Leori nem szól be megint! Mert gondolom, akkor neki is be kell fejeznie! :)

Még egy kérdés, mielőtt belevetem magam a moderálás alapelveibe: a moderátornak van az adott témában véleménynyilvánítási joga? A kérdés alapja az, hogy ebben az esetben sérül az objektivitás, kvázi Leori mellett foglaltál állást! Nekem ez nagyon nem kóser, mert akkor Leori szankcionálása tuti, h elmarad!

Várom a kérdésemre a választ, esetleg más, ügyeletben lévő modiktól is!

Köszi!

cenzorilla 2011.02.25. 16:52:46

Leroinak nem szoktunk szólni csak ritkán, ellenben töröljük.
Megtisztelek ezzel, de legközelebb szó nélkül törölni foglak!

Erika László 2011.02.25. 16:57:51

@Dr.laikus PhD:

Én úgy látom, merőben új dolgokat írtam le most. Számla, plasztikai sebészet helyzete Magyarországon, hányás, alkohol stb.

Igen, igazad van, de csak egy jelzővel kiegészítve. A kölcsönössel. Kölcsönös hitelrontás folyik. Legutóbb például az ex-orvosom megrágalmazott a bíróság előtt, hogy én mindenkit feljelentettem, aki csak az utamba került, még a kerületi rendőrkapitányt is. Ezt persze még fogom tisztázni az illető rendőrkapitánnyal, sztem érdekleni fogja őt is...

Igen, undorító az ügy, úgy, ahogyan van. Ebben az egyben egyetértünk. És talán abban is, h arra valók ezek a blogok, h tisztázzunk dolgokat, helyükre tegyük őket, h soha-soha-soha többet ne forduljon elő az, ami velem történt! Egy maszzek orvosnak, aki a busásan fizető pácienseiből él, igenis több tiszteletet, alázatot kellene tanúsítania! Ő kezdte a sárdobálást azzal, h kidobott a praxisából, magyarul cserbenhagyott! Forog Hippokratész a sírjában!

Dr.laikus PhD 2011.02.25. 17:05:26

@Erika László:

Ez a Te véleményed, másnak meg más.

A barátnőd már az alkoholon kívül mindent megírt. A többi az már egy undorító váláshoz hasonlít.
A saját hiteledet rontod vele, a szakértelmed, mindent ami Te vagy.

Kár lenne, mert biztos többet érsz ennél.

Hosszú lesz az ügyed, de keress olyan ügyvédet aki rád szól, hogy mikor ne beszélj már többet.
Nincs értelme! Magadnak ártasz vele.

Szerintem nem hagyott cserben, eddig tartott a tudás.
Ha más meg tudja oldani akkor így jártál jól és valószínű a bíróság megítéli a költségeidet. Vagy még annál is többet.

Erika László 2011.02.25. 17:12:13

@Dr.laikus PhD:

Nézd, erre én is azt tudom írni, h ez a Te véleményed, másé pedig más. Engem az ún. "hitelem" már nem érdekel. Te is tudod, mekkora plasztika-ellenesség van az átlagemberben - ezen a blogon is kibújt a szög a zsákból - én is szerettem volna titokban tartani. A 2. (szakértelem nélküli) műtétem után ez már nem sikerült. Utánam a vízözön!

H ki mit ér, az itt most lényegtelen. Igenis, cserben hagyott az orvos, mert a kidobásom előtt még megígérte, h elküld Olaszországba rekonstrukciós műtétre. Aztán visszatáncolt. Álmában sem gondolt arra, mekkor erővel fogja magát szembetalálni. Gondolta, "majd a kis hülye, idióta nő belenyugszik a történtekbe, nem fog ugrálni, mint ahogyan a többség sem teszi". Hát, nagyot koppant...

Nem Neked kell megítélned, h ártok-e magamnak vagy sem. A bíróságot pedig ne emlegesd inkább, Neked is tudnod kell, hogy egy műhibaper átfutási ideje 5-6 év. Most éppen az a legnagyobb gondom, honnan varázsoljak elő 3 millió Ft-ot, mert kb. ennyibe fog kerülni a rekonstrukcióm.

Dr.laikus PhD 2011.02.25. 17:17:47

@Erika László:

Értem!
Akkor ne csodáld, ha méltatlan véleményeket írnak.

Sok sikert a 3 millához! :-)

epres négercsók 2011.02.25. 17:20:09

@BogyókaBigybogy: A moderátori hozzászólásaink a többi kommentre vonatkoznak, NEM a véleményünket tükrözi a posztban szereplő történettel kapcsolatban.
Nem köteleződünk el egyik kommentelő mellett vagy ellen sem, amit úgy érzünk, hogy nem ide illő, azt kiszedjük, függetlenül attól, hogy ki írta és kinek.

Bikli néni 2011.02.25. 17:22:27

@Erika László: Erika! Ha a korábbi hsz-om elkerülte a figyelmedet, akkor megismétlem: mint jogász mondom, ha tényleg peres eljárás van folyamatban, saját magadnak ártasz a legtöbbet ezzel a poszttal. Őszintén meg vagyok döbbenve, hogy ezt az ügyvéded nem mondta el neked.

Erika László 2011.02.25. 17:31:51

@Bikli néni:

Köszi a figyelmeztetést! Két ügyvédem van, egyik a műhibapert viszi, a másik a büntetőket. Utóbbiból több is van vagy lesz: rágalmazás, garázdaság (az utcai bántalmazásom), orvosi iratok meghamisítása, kölcsönös hitelrontás stb.

A botrány immár elkerülhetetlen és megállíthatatlan. Nem én kezdtem a feljelentősdit, hanem az orvos. Egyébként az ügyvédem 2x próbált vele békülni, én kb. 4x. Ha nem, akkor nem.

Úgy gondolom, a műhibaperben a tények fognak dönteni, nem pedig a kölcsönös sárdobálás. Merthogy ez KÖLCSÖNÖS.

Igenis szeretném, ha minél többen elkerülnék ezt a praxist, ne járjanak mások úgy mint én. Rajtam kívül még 2 műhibaperről tudok ez ellen az orvos ellen. Ezen kívül láttam olyan fórumbejegyzéseket ill. kaptam olyan e-maileket, amelyet hasonló megpróbáltatásokról számolnak be. Annyi jófej, fiatal orvos van a szakmában... Ez az ember már amúgy is a nyugdíjas-kor felé közeledik...

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 17:39:50

Szép dolog, hogy véded a barátnőd, de beismerte, hogy hányás után ivott.
Azért az mégsem szokásos, hogy valaki egy kórházban, műtét után, hányás után meghúzza a lapost...

Nézd, én nem akarom itt kihúzni a gyufát, és összeakaszkodni a moderátorokkal! De a téma érzékeny...és a fentebb belinkelt moderátori beszólás nekem nem a korábbi kommentekre vonatkoztak( mivel többféle komment is volt, pro és kontra) , hanem saját véleményt tükrözött a posztban szereplő történetről!

Az elköteleződés mentes moderálást pedig megköszönöm, és támogatom!
ezzel a téma offolását be is fejeztem!

Erika László 2011.02.25. 17:43:10

@Dr.laikus PhD:

Én már egyáltalán semmin, de SEMMIN nem csodálkozom! Sőt. Egy ideje már úgy állok hozzá a dolgokhoz, hogy "anyagot gyűjtök".

Feljebb vki említette, h könyveim jelentek meg. Igen. Szám szerint eddig 7 darab. És a 8. az "Egy arcpplasztikázott nő története" lesz...

Dokumentumregény, valódi történésekkel, nevekkel... aztán majd megint szaladgálhat a naív, kristálykoponyás, fröcskölődő-mocskolódó sebész "úr" a bíróságra. Szegény, még mindig azt hiszi, ott majd megvédik... Én már nem vagyok ennyire naív. Mindenre fel vagyok készülve. Arra is, h a csatát - a műhibapert - elveszítem. Ám, h a háborút meg fogom nyerni, az olyan biztos mint a Föld, amelyen állok.

Bikli néni 2011.02.25. 17:47:50

@Erika László: Kíváncsi vagyok egyébként, hogy a két ügyvéded közül melyik bátorított arra, hogy írogasd tele az internetet a történettel. Ez nem arról szól, hogy ki kezdte, ki kivel (nem) akar egyezkedni, hanem hogy az orvosodnak is nyilvánvalóan van ügyvédje, és ezekben a percekben röhögve dörzsöli a markát.
Figy, felőlem azt csinálsz, amit akarsz, nem az én szemem, nem az én pénzem, nem az én perem, nem az én idegrendszerem...

Egyébként (minden él nélkül) javaslom felkeresni Kende Pétert. Imádná a sztoridat, és mivel a hasonló témájú bulvárkönyvei mind bestsellerek, lehet össze tudnátok dolgozni, és meglenne a pénz hiányzó része.

Bikli néni 2011.02.25. 17:50:24

@Erika László: Tulképp most kit és miről szeretnél meggyőzni? És ha itt meggyőztél mindenkit az igazadról, az változtat bármin is?

Erika László 2011.02.25. 17:52:44

Egyik ügyvédem sem bátorít semmire, tudják, h megvan a magamhoz való eszem. Felőlem az csinál az ex-orvosom ügyvédje, ami csak jól esik neki. Az én szemem annyira fáj és ég, ha ezt nem vezetem le valahogy, már régen rákot vagy infarktust kaptam volna.

Eszemben sincs felkeresni Kende Pétert, én nála sokkal jobban meg fogom írni a sztorit.

Egyébként meg köszi, h ennyire aggódsz értem! :))))))))))))))))))

Bikli néni 2011.02.25. 17:59:39

@Erika László: Na egy utolsó aggódást, mert már kicsit belefáradtam ebbe a történetbe: a fájó és égő szemednek nem tesz jót, ha túl sokat ülsz a monitor előtt :)

Erika László 2011.02.25. 18:04:29

@Bikli néni:

Igazad van, ugyanis a monitor előtt keveset pislog az ember és jobban kiszárad a szeme. Ezért nem léptem be eddig, hagytam, h alakuljanak a dolgok maguktól.

Asszem a téma most már tényleg kezd kifújni.

BogyókaBigybogy 2011.02.25. 18:14:04

@Erika László:

Erikám, a téma van, és lesz is!:) No és akkora kavart okozott, h még a sátán is feljött, nem bírta a pokolban!:)

A szemed meg most már kíméld, és pihenj!:)

Erika László 2011.02.25. 18:19:55

@somfalvy:

Azt írod - kedves dr. Somoskövy - nem jössz ide többet, nem kérsz választ... Te nem jössz, de a doki többi samesze minden bizonnyal.

Tehát összefoglalva: az alkohol-ügyet tisztáztuk, semmiféle orvosi jegyzőkönyv erről nem született, vagy ha igen, akkor az is hamisítvány mint a műtéti beleegyező nyilatkozatok és az ápolási lapom... a doktor "úr" nevét pedig azért nem tüntettem fel, mert ezen a fórumon csak az intézmények nevét lehet leírni, az ott dolgozóéket nem. Selavi! További jó sajtófigyelést!

Erika László 2011.02.25. 18:21:05

@BogyókaBigybogy:

Igenis, drága barátnőm!!!
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Leroi 2011.02.25. 18:30:48

@Erika László:
És még mit szeretnél?
:DDD

epres négercsók 2011.02.25. 18:43:04

@Erika László: A moderálás nem külön kérvényre történik. Ha itt vagyunk és észrevesszük, kiszedjük. Most is kiszedtem - magamtól. Egy kicsit próbálj légy szíves alkalmazkodni az írott és íratlan szabályokhoz!

Erika László 2011.02.25. 18:52:54

@epres négercsók:

Rendben, köszönöm. Fenntartom azonban, hogy Leroi önmagához képest (is) nagyon méltatlanul viselkedik ezen a blogon. Én nem bántottam őt, elvárom, h ő se sértegessen engem. Ha vki mással van baja, ne itt vezesse le. Ez a téma nekem nagyon komoly és aki olvas a sorok között, az tudja, h őszintén írok. Nagyon csúnyán elbántak velem, kicsit több empátiát kérek.

Fentanyl 2011.02.25. 18:53:00

@Leroi:
"Egy kissé sarkított dolog, hogy egy szakmájában elismert sebészt JOGA van vádolni egy betegnek, miközben neki NINCS JOGA védekezni...
A törvény előtt nem áll meg az "orvosetikai" elv, ott tények vannak, amiket a vád és a védelem felsorakoztat.
Ha engem egy folyóiratban megszellőztetnek, jogom van megvédeni magam.
Abban a pillanatban megszűnik az orvos-beteg viszony, mihelyst engem a beteg megsért, innentől magánszemmélyekként állunk egymással szemben és ez felment bármilyen "kötelezettség" alól..."

Bemásoltam, mert még tegnap írtad nekem.
Ez esetben irreleváns az igazságérzeted, viszont releváns a törvény és az etika. Biztosan emlékszel nagyjából az orvosi esküd szövegére.
A megbántott, védekező orvos a betegével kapcsolatos információkat a rendőrségen, ügyészségen, bíróságon és a kamara előtt prezentálhatja.
Bulvárlapban semmiképpen.
Ha mindez nem tetszik, nem kell ezt a szakmát művelni.

Egyébként pedig korántsem arról volt szó, hogy a paciens megtagadta az együttműködést. Mint ahogy itt utólag elolvastam most, a közvetlen posztoperatív szakban hányt és jóval a közvetlen posztoperatív szak után ivott némi alkoholt.
(Azért műtétes szakmában dolgozó orvosként mondom: külön gondom van rá, hogy a frissen operált beteg bőségesen kapjon fájdalomcsillapítót, szükség szerint enyhe nyugtatót vagy altatót. És magánpraxisban el nem mozdul mellőle a nővér - szóval nincs oka inni és nincs módja sem rá. Ugyanis ez is hozzátartozik a privát ellátáshoz, az nem csak addig tart, amíg leszámolja a beteg a pénzt aztán megoperáljuk és kitoljuk a műtőből.)

Erika László 2011.02.25. 19:00:41

@Fentanyl:

Nagyon köszönöm. Valahogy én is így gondolom. Sok pénzért pocsék műtétet, pocsék ellátást kaptam és a legvégén nem én voltam az, aki kiásta a csatabárdot.

Bikli néni 2011.02.25. 19:04:10

@Erika László: Az empátiát a hozzászólások elején megkaptad. Az enyémet pl. rögtön. Csak aztán elkezdték árnyalni a képet a közben napvilágra került infók, más helyeken megjelent cikkek, barátnők, stb.
Tulajdonképpen miért írtál ide, mit reméltél tőle? Sajnálatot? Jobb lesz tőle? Átbeszéltük, kész. Sajnáljuk, ami veled történt, de a továbbiak a bíróságra és a helyreállító műtétedre tartoznak.
Mivel nem jársz erre gyakran, ezért elmondom: itt egyetlen olyan poszt volt, amikor az olvasók osztatlanul kiálltak a posztoló mellett: egy édesanya, akinek meghalt a kisbabája. Ő csak szépen csendben leírta, mert ott már nem volt mit tenni. Egyet remélt tőle, hogy jólesik a lelkének, és ezt megkapta. Itt is megvolt az empátia, amíg ki nem derültek szépen lassan a részletek meg a hozzáállás.

Erika László 2011.02.25. 19:09:01

@Bikli néni:
Ezúton is köszönöm a Te együttérzésedet is. Igen, most sokkal jobb nekem, h átbeszéltük. Leszámítva egy-két rosszindulatú beszólást, sok érdekes és árnyalt véleményt kaptam. Igen, megkönnyebbültem. De legjobban akkor fogok megkönnyebbülni, ha túl leszek a rekonstrukciós műtétemen. Ez pedig már itt van, napokon belül.

ciccmicc 2011.02.25. 19:09:43

@Bikli néni: 1) azért írt ide, hogy mindenki tanuljon az esetből, és ne kerüljön annak a mészárosnak a keze közé.
2) Az ügyből kifolyólag korlátlan empátiára számot tarthatna, ha ez lenne a szándéka, de nem ez
3)A napvilágra került információk nyilvánvalóan az orvostól származnak, aki próbálja menteni a menthetőt. Egyébként ha az orvosról csak a töredéke igaz, amit itt leírtak és a neten olvasható, akkor börtönben a helye.
4) feleslegesen ellenséges vagy.

Fentanyl 2011.02.25. 19:10:07

@rikitiki:
Azt hiszem, nagyjából egy a véleményünk.

Kinek-kinek a szaktudását nem áll módomban felülbírálni a saját szakterületükön, nem is akarom, de őszintén szólva tegnap ide idegenként becsöppenve, nekem az volt az érzésem, egészségügyi "középkáderek" véleményeznek, olyan sok - hm - fals dolgot olvastam. Mára kiderült, hogy orvosok.
Nem baj, ha az ember nem ért valamihez, de akkor okvetlenül ne írjon nagyon magabiztosan aneszteziológiai kérdésekről (egyébként az újabb guideline-ok szerint bizony éppen megváltozott sok dolog)plasztikai műtétek reoperációs indikációiról, stb.

És elég szánalmas valakit arctalanul megpróbálni lealázni, legyen az a panaszos vagy éppen egy kolléga.
Mindenkinek volt már kiállhatatlan, szekant, megkockáztatom: undorítóan viselkedő betege, de talán nem itt kellene emiatt revansot venni.

Én egyet nagyon megtanultam a magánpraxisban: tetszik, nem tetszik, mindig a paciensnek van igaza. Aki ezt nem veszi tudomásul, az lehúzhatja a rolót egy idő múlva.

Erika László 2011.02.25. 19:16:19

@ciccmicc:
Neked is köszönöm. Én nem kívánom börtönben látni az orvost, csak azt szeretném, ha magába nézne és felhagyna a pratizálással. Természetesen tisztában vagyok vele, ez hiú remény. Nálunk, itt, Magyarországon legalábbis. Ha ez Nagy-Britanniában történt volna meg, a Mediburg-praxist már rég becsukták volna. És ezt egy nagyon nagyon szavahihető embertől tudom, dr. Nigel Mercertől, aki a Brit Plasztikai Szövetség elnöke. Leveleztem vele, ő adott nekem tippeket, hová is mehetnék rekonstrukciós műtétre. A Magyar Plasztikai Sebész Társaság belenyomta a fejét a homokba, senki sem segített.

ciccmicc 2011.02.25. 19:24:56

@Erika László: Hát valamiért ezen annyira nem lepődöm meg. Én spec. nem találok semmi hihetetlent a történetedben, a magyar viszonyok ismeretében meg pláne nem, de ha nem így lenne, akkor sem gondolom normálisnak a legtöbb kommentelő hozzáállását.

Leroi 2011.02.25. 19:27:02

@Fentanyl:
A beteg a véleményünkre volt kíváncsi, ezért írt és közölt posztot az esetéről.
Irise felhívta a figyelmünket, hogy a keresőprogramm tele van a posztoló neve alatt a fenti történettel és annak fejleményeivel, amelyek, valljuk be, nem épp hízelgőek ránézve.
Megpróbáltuk EZEK tükrében és nem az ő sarkított szemszögéből szemlélni a dolgokat.
Ez nem von le semmit abból a súlyos igazságból, hogy szemei rosszabb állapotban vannak, mint műtét előtt.
De hogy ki ezért a felelős?
Ki lehet biztonsággal jelenteni?

Fentanyl 2011.02.25. 19:27:49

@Leroi:
"a racionalitás talaján maradva: ez a nő egy alkoholista, az a képére van írva."

Azt írtad, igen képzett vagy...
Nos, a blick diagnosis nem diagnózis, ugye? Kifordult szemhéjakkal, vörös, gyulladt szemmel, hegekkel elég nehéz valakit a legjobb formájában elképzelni - talán még alkoholistának is könnyebb tartani - nemde? Nem vagy kissé felületes? Téged nem néztek még ápolatlannak, esetleg alkoholistának, amikor éjjel ügyeletben kellett hirtelen kikelned az ágyból és kócosan, dagadt szemmel beteget felvenned, ellátnod? Biztos vagy benne, hogy sohasem fordulhatott ez elő? Igazságos a blick diagnosis?

És valamit még ezzel kapcsolatban: ha annak tartotta a hölgyet (valamint pszichopatának stb.) az orvosa - akkor ugyan miért vállalta el?! Bizonyára az ilyen jól képzett, tapasztalt kolléga, mint te is, ismeri a mondást: az az igazán jó plasztikai sebész, aki több beteget küld el, mint amennyit megoperál...

Erika László 2011.02.25. 19:29:16

@ciccmicc:

Nézd, ez már pszichológia.

1. Magyarországon alapból utálják azokat, akik plasztikai műtétre mennek
2. Magyarországon utálják azokat, akiknek több a pénzük az átlagnál. (Ha az én tehenem megdöglött, akkor... )
3. Rossz a közhangulat, pénzügyi krízis van, mindenki ideges és ott vezeti le, ahol nem szégyelli. (Lásd, Leroi.)
4. Mivel ide több orvos is ír, természetes, h igyekeznek megvédeni a mundért, a bajbakerült másik kollégát, még akkor is, ha nem látnak bele tövig a dolgokba.

Leroi 2011.02.25. 19:34:05

@Fentanyl:
Valami borzasztó kimondani, de mindeddig sikerült öt percet arra szánnom, hogy felöltözzem, elrendezzem a hajam és valami kis krém is került a fogkefémre éjjeli ébresztéseim során.
Borostásan de mégis "fitten" szoktam átslattyogni konzíliumba.
Nem vagyok egy szakfenomén, de még nem tévesztettem el kórismét sem.
Jó, öndícséret gyalázat, persze...

Tegyük fel, hogy semmi nem igaz abból, amivel a beteget vádolják.
De mit nyert azzal, hogy ezt itt vitára bocsátotta?
Felhasználja majd a törvényszéki meghallgatások során?

Fentanyl 2011.02.25. 19:36:00

@Leroi:
Ez korrekt hozzászólás volt.
Az én habitusomtól is idegen - azóta magam is utánaolvastam a történetnek - az az iszonyú háború - verekedésekkel és egyebekkel - ami zajlik, és azt is megkockáztatom, némileg egyetértve a jogász hölgy véleményével, hogy bizonyos szempontból ez nem használ az ügyének.

De meg kell mondjam, ha én lettem volna az orvosa helyében, 1. én biztosan nem operálom sorozatban ennyire rövid időn belül, 2. visszaadom a pénzét kérés nélkül, 3. mindent felforgatok, hogy találjak neki egy jó rekonstrukciós sebészt.
És biztos vagyok benne, hogy nem itt tartanának.

Erika László 2011.02.25. 19:36:46

@Fentanyl:

Bizony, ennek így kellene működnie. Ha előre látja a plasztikai sebész, h a leendő kliense (és nem betege, mert ez nem gyógyító eü., hanem biznisz!) pszichés problémákkal küszködik, nem lenne szabad elvállalnia a műtétjét. És akkor sem, ha látja, h szerinte a műtét nem javít semmit. Mégis, elvállalják, a többség mindent elvállal, a pénz az úr, a pénz diktál. Tudok ilyen esetről. A lánynak gyönyörű orra volt, a kaposvári sebész eszméletlenül lecsonkolta neki. A reviziós műtétje sem úgy sikerült, ahogyan elvárta. És most csodálkoznak a doktor urak, h a kliens az összes agresszivitásával ellenük fordult.

ciccmicc 2011.02.25. 19:36:58

@Erika László: Igen, lassan kezdek én is rádöbbenni. Csak valahogy eddig nem gondoltam volna, hogy a kommenteléshez beható szociálpszichológiai ismeretek, konkrétan tömegpszichológiai ismeretek kellenek :(

Bikli néni 2011.02.25. 19:38:39

@ciccmicc: Nem az én dolgom, nem a mi dolgunk kideríteni az igazságot. Sőt, jobbat mondok: a polgári eljárás megreformálása óta ez még a bíróságnak sem feladata. A bíróság feladata a jogvita pártatlan eldöntése. Valamint egy másik bíróságnak a feladata eldönteni azt is, hogy az orvosnak börtönben van-e a helye.

Erika állít valamit, ami önmagában hajmeresztő, nem véletlenül generált ez a poszt ennyi kommentet. Ugyanakkor ez a történet több másik oldalon, több másik szemszögből nézve is megjelent. Nem voltunk ott, nem tudhatjuk.
Erika több empátiát kért, én leírtam, hogy szvsz már megkapta, és ha reálisan nézem, ismerve ennek a blognak az olvasóközönségét, ennél már csak kevesebb lesz az az empátia.
Ha én emiatt feleslegesen ellenséges vagyok, akkor nem tudok mit csinálni...

Fentanyl 2011.02.25. 19:41:42

@Leroi:
Mert nem újraéleszteni hívtak...)))))
Úgy lehet, hogy üde lehellettel, de már némiképpen későn...

Nem tudom mit nyert vele, de ahogy ma átnéztem, ami a neten található a dologgal kapcsolatban... hát, azt kell mondjam, sok kellemetlenséget megspórolt volna magának a kolléga, ha az előző hsz-ban írtak szerint jár el.
A világháló ma hatalom. És a rossz reklám igen kellemetlen.

Erika László 2011.02.25. 19:43:10

@ciccmicc:

DDDDDDDDDDDDDDD
Ez a blog még hagyján! BigyBogy a tanúm rá, mekkora topikháborúkat éltünk át az origón. Mintha csupa pszichopata őrjöngött volna ott... kevés kivétellel mindenki ott vezette le az összes dühét, sérelmét. Az ottani főmodi 1x lenyilatkozta, h 10 posztból mindössze 1 az emberi. Itt azért hál'Istennek sokkal jobb az arány!

ciccmicc 2011.02.25. 19:44:44

@Erika László: Micsoda hihetetlen optimizmus :)

Leroi 2011.02.25. 19:45:05

@Fentanyl:
Nem, újraéleszteni nem szoktak hívni, ideggyógyászati szakvéleményt szoktak kérni.

Sajnos a plasztikai sebészetben lehet tündökölni is és hatalmasat lehet bukni is. Nem az én szakterületem, de szerintem ötvenszer könnyebb beültetni egy mellimplantátuumot, mint szemréskorrekciót végezni.

Leroi 2011.02.25. 19:46:31

implantátum egy u-val...

Erika László 2011.02.25. 19:49:01

@Leroi:

Atyaisten, Leroi, Te ideggyógyász vagy??? Ezt inkább titokban kellett volna tartanod!!!
DDDDDDDDDDDDDD

Fentanyl 2011.02.25. 19:51:09

@adamantium:
Két gégészről tudok, akik igen jó plasztikai sebészek, orrban utaznak főleg és tényleg profik.
Viszont több elrontott szemhéjplasztikát is láttam, amit szemészek végeztek.
Szerintem a magyar plasztikai sebészek jók, nem állítanám, hogy igénytelenül dolgoznak.

Erika László 2011.02.25. 19:51:47

Egyébként meg én is 100x többre becsülök egy ortopéd sebészt mint egy "plasztikai sebészt", aki bevarr a mellizom alá vagy fölé egy szilikonnal vagy sóoldattal teli zacskót...

Igen, sajnos a szem a legkényesebb terület, ezért kell külföldi sebészhez mennem. Olyanhoz, aki csak ezt csinálja, csak ezzel foglalkozik. Aki egy szemhéjfelvarrás után nem vagdos kisajkakat és nem szűkít hüvelyt... már bocsánat, de ez is a plasztikai sebészet ága - a legalja.

Leroi 2011.02.25. 19:53:10

@Erika László:
És mégis miért?
Ártalmatlan szakma, csak épp minden más szakmának köze van hozzá, így bármelyikben bármilyen kétely felmerül egy esettel kapcsolatban, azt az esetet holtbiztosan megkapjuk...:)

Erika László 2011.02.25. 19:56:26

@Leroi:

Hogy miért, még kérdezed? Bántasz, sértegetsz... a fénykép-arcomról megítéled, h csontalkoholista vagyok... világosan leírtam, h a posztoperatív időben, a nagy hányás után ittam egy kortyot, de Te tovább poénkodsz és állítod, h én a narkózis után azonnal nekiálltam szivornyázni... mitől van ennyi agresszió egy ideggyógyászban? Vagy akkor ez szakmai ártalom?

Erika László 2011.02.25. 19:57:30

Atyaisten, most tényleg kiszállok, nem bírja tovább a szemem! Jó éjt mindenkinek!

Fentanyl 2011.02.25. 20:03:31

@BogyókaBigybogy:
Hát, amit kérdezel, az tulajdonképpen pontosan úgy működik, mint az "állami" egészségügyben. Aki ma Magyarországon (magán) plasztikai sebész lesz, annak szükségeltetik először is egy sebészi szakvizsga - öt év. Aztán sorban áll, és amikor valahol üresedés van és fogadják, beáll plasztikai sebészetet tanulni, újabb évek múlva leteszi a második szakvizsgáját. Mentorral vagy anélkül, de önállóan kezdhet dolgozni, mostanában nem tudom, kell-e külön szakfőorvosi engedély egy rendelőhöz, műtőhöz régebben szükségeltetett. Továbbképzéseken kell részt vennie, öt évenként bizonyos számú kreditet megszereznie. Felügyeli az ANTSZ, meg a szokásos szervek. Minden magánrendelőben, klinikán ki kell függeszteni az adott terület betegjogi képviselőjének nevét, elérhetőségét.
Hát, ennyi.

bauchi 2011.02.25. 20:04:18

@Leroi: Mondom,nehéz ügy ez.De a pia nem lehet mentség.Ha a varratokat ki lehet dörzsölni,akkor az nem volt megvarrva.Ectropium nem lesz belőle.
Valami itt nagyon nem stimmel.

Fentanyl 2011.02.25. 20:04:57

@Erika László:
Én is búcsúzom, a panaszosnak azt kívánom, mielőbb sikerüljön a korrekciós műtét!

bauchi 2011.02.25. 20:06:35

@BogyókaBigybogy: Ezt mondom,döntésképtelenség,felelősség nem vállalás.Majd elmondom én is a történetemet,ha lesz egyszer apropó.

bauchi 2011.02.25. 20:17:40

@Dr.laikus PhD: Ezt szépen nem lehet már helyrehozni.

bauchi 2011.02.25. 20:22:36

@Erika László: Kár a 3 millért.Senki normálisan nem tuggya rendbe hozni.

bauchi 2011.02.25. 20:28:06

@Erika László: Afrikában a hüvelyt tágítani szoktam volt,mert a nőknél circumcisiot végeznek - kivágják a kisajkakat és a csiklót,amitől számtalan esetben a hüvely nyilása szinesgombostúfejnyire szűkül be.Ez a kefélkezést kissé megnehezíti.Nem nagy művészet normálissá plasztikázni.

Leroi 2011.02.25. 20:30:32

@bauchi:
3 mill volt?:(

OK Erika, bocsánatot kérek Tőled.

Meg akartam kérdezni Főorvos Úrtól, hogy a nigériai gépkocsik számtáblája fekete alapon ezüstszínű?
Egy nigériai kollegám jár ilyennel és nem derült még ki, hogy hazájából hozta-e vagy más államból.

bauchi 2011.02.25. 20:32:00

@Erika László: Megírni lehet,sőt jobban is,mint kendepéter,de olyan szépen elmondani mint ő,nehezen.

Leroi 2011.02.25. 20:33:09

@bauchi:
Wow, what a hot feeling...I think that you are full of olphactorical and visual experience in the domain of choco-candies...:)

bauchi 2011.02.25. 20:37:00

@Leroi: Sajnos nem emlékszem.De a nigériai jogosítványom még megvan.(mintha sárga lett volna..)

bauchi 2011.02.25. 20:40:46

Általánosságban : a plasztikai sebészek általában fénykép sorozattal dokumentálják a végzett munkát.Van ilyen?
A műtét kerülhetett 1 millába,de egy sztárügyvédnél az ajtó kilincsének a megfogása is ennyit kóstál.

bauchi 2011.02.25. 20:43:24

@Leroi: Probably you are right.Know each other?Perhaps...

Leroi 2011.02.25. 21:27:23

@bauchi:
An African medical practice really make you a terrific two-fisted guy, isn't it?

rikitiki 2011.02.25. 22:21:10

@Leroi:
Miután sorban elnézést kértél, valamint néhány pontban revideáltad a "véleményed", azért kérdeznék egyet:
melyikünk diplomája csillog fényesebben?

Ha bunkó a stílusod, ne lepődj meg, ha úgy állnak hozzád is. Csak azt nem értem, miért kell ez, és miért nem lehet kezdettől fogva, legalább ilyen normális hangnemben megnyilatkoznod?

Leroi 2011.02.25. 22:23:53

@rikitiki:
Nem tudom, miért csillogna bármelyikünk diplomája is?

rikitiki 2011.02.25. 23:16:15

@Leroi: Én pláne nem tudom...
fura vagy, estére rendesen kicseréltek.

bauchi 2011.02.26. 06:37:19

@Leroi: You should have been there.The problem is that visiting Africa interely different from living and working there.Ask adamantium about it.She/he knows everything of it.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.26. 07:57:29

@Leroi: mondjuk érdekes lenne, ha addig csak néznék a beteget, amíg az orvos a szobából odaér újraéleszteni...

rikitiki 2011.02.26. 16:20:29

Kiemelések tőlem, részletekért, kifejtésekért aki akar, járjon utána.
Csupán szeretném, ha egyértelmű lenne a jogi háttér, a poszt kapcsán elhangzott kommentek egy része tévedéseken alapul, illetve tévedésekre adhat lehetőséget.

Az orvosok jogai és kötelezettségei:
Az ellátás megtagadásának joga.
Az orvos csak akkor tekinthet el a beteg vizsgálatától, ha más beteg ellátásának azonnali szükségessége miatt akadályoztatva van, vagy a beteghez fűződő személyes kapcsolata miatt, de csak akkor, ha a beteget más orvoshoz irányítja.

A beteg vizsgálatát és további ellátását meg kell tagadnia, ha erre saját egészségi állapota vagy más körülmények miatt fizikailag alkalmatlan.
Ha a vizsgálat alapján 1) a beteg orvosi ellátást nem igényel, 2) a javasolt kezelés szakmailag nem indokolt, 3) nincsenek meg a személyi, tárgyi feltételek, 4)a beteg állapota nem igényel azonnali beavatkozást és az orvos későbbi időpontra visszarendeli.

Valamint lelkiismereti, vallási okból, bizonyos feltételek esetén.

A betegek jogai és kötelezettségei:

Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga, és az orvosi titoktartáshoz való jog.

Az egészségügyi dokumentációval az eü. szolgáltató, az abban szereplő adattal a beteg rendelkezik.

A beteg jogosult adatainak kezeléséről tájékoztatást kapni, a rá vonatkozó egészségügyi adatokat megismerni, az egészségügyi dokumentációba betekinteni, valamint azokról másolatot kapni, az elbocsátáskor zárójelentést kapni. Az általa pontatlannak vagy hiányosnak vélt adat kijavítását kezdeményezni.

A beteg betekintési jogát csak kivételes esetben lehet korlátozni.

Az orvosi titoktartás.

A beteg jogosult arra, hogy az ellátásában résztvevő személyek a tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait csak az arra jogosulttal közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék.
Ez azonban nem abszolút jog, jogszabályban pontosan rögzített esetekben kivételt kell tenni alóla.
Kikkel közölhető jogszerűen a beteg egészségügyi adata?

1) akit a beteg megnevez
2) ha mások életének, testi épségének és egészségének védelme szükségessé teszi (pl. pszichiátriai betegség)
3) a beteg ápolását végző személlyel (azokat az adatokat, melyek ismeretének hiánya egészségkárosodáshoz vezethet)
4) háziorvosával, kivéve ha ezt a beteg kifejezetten kérte
5) meghatározott fertőző betegségek esetén
6)büntetőügyben a nyomozó hatóság, az ügyészség, a bíróság, az ig. orvosszakértő, szabálysértési eljárás során az eljárást lefolytató szervek, hadköteles személy esetén az illetékes jegyző, hadkieg. parancsnokság, katonai egészségügyi alkalmasságot megállapító bizottság -- írásbeli megkeresésére át kell adni a megjelölt adatokat. Az adatkezelés célját, és az adatok pontos körét meg kell jelölni.

A betegellátót ezen kívül, minden olyan személlyel szemben köti a titoktartás, aki a betegellátásban nem működött közre.

A titoktartáshoz való jog az egyik legfontosabb joga a betegnek, a legfontosabb eleme az orvos-beteg viszonynak. Nem szűnik meg, nem évül el, a fentiekben nevesített kivételes esetekben korlátozható.

Az ellátás, vagy vizsgálat megtagadásának joga az orvos részéről nem jelenti semmilyen formában az orvos-beteg viszony megszűnését, az csupán a vizsgálatra, vagy az ellátásra korlátozódik. Az orvos egyéb jogai és kötelezettségei továbbra is fennállnak.

Az orvos felelőssége etikai, fegyelmi, polgár jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn (a szabályszegés jellegétől függően).

Az orvosi felelősség speciális formája az etikai felelősség, amely lényegében a hivatás gyakorlása során tanúsított magatartásra vonatkozik. A magatartási kötelezettségek etikai szabályai részben íratlanok, részben etikai kódexként is megfogalmazhatók.
( Lásd a Magyar Orvosi Kamaráról szóló 1994. XXVIII. tv. )

knocker 2011.02.26. 17:37:07

@rikitiki:

"Az orvos az egészségügyi ellátást bizonyos esetekben meg is tagadhatja.

Melyek ezek az esetek? A hozzá forduló beteg vizsgálatát a betegellátásban közvetlenül közreműködő orvos megtagadhatja, ha ebben más beteg ellátásának azonnali szükségessége miatt akadályoztatva van, vagy a beteghez fűződő személyes kapcsolata miatt, azonban a beteget ilyen esetben más orvoshoz kell irányítania.

A beteg vizsgálatát és további ellátását megtagadhatja az orvos, ha erre saját egészségi állapota vagy egyéb gátló körülmény következtében fizikailag alkalmatlan.

Az orvos a beteg ellátását csak a vizsgálatát követően tagadhatja meg, amennyiben a vizsgálat alapján megállapítja, hogy a beteg egészségi állapota orvosi ellátást nem igényel, vagy a beutaló orvos által javasolt avagy a beteg által kért kezelés szakmailag nem indokolt, vagy a szükséges ellátás nyújtásához az egészségügyi szolgáltatónál nincsenek meg a személyi, illetve tárgyi feltételek, és ezért a beteget beutalja az ellátásra szakmailag illetékes egészségügyi szolgáltatóhoz, vagy a beteg állapota nem igényel azonnali beavatkozást és a vizsgálatot végző orvos a beteget későbbi időpontra visszarendeli.

Amennyiben a beutaló orvos által javasolt vagy a beteg által kért ellátás jogszabályba vagy szakmai szabályba ütközik, az orvos az ellátást megtagadja.

Az orvos a beteg ellátását akkor is megtagadhatja, ha az adott ellátás erkölcsi felfogásával, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésével ellenkezik, vagy a beteg együttműködési kötelezettségét a gyógykezelés során súlyosan megsérti, avagy az orvossal szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, kivéve, ha e magatartását betegsége okozza. Megtagadhatja a beteg ellátását akkor is, ha a beteg magatartása saját életét vagy testi épségét veszélyezteti.

Minden esetben célszerű azonban az orvosnak figyelemmel lenni arra, hogy a beteg állapotát károsan ne befolyásolja, és minden alkalommal irányítsa a beteget másik orvoshoz, vagy javasolja neki, hogy saját érdekében forduljon másik orvoshoz."

Te komolyan szándékosan hagysz ki bizonyos passzusokat a valódi jogszabályból?

rikitiki 2011.02.26. 18:10:07

Igen, komolyan hagyok ki, és ezt mindjárt a legelső bekezdésben le is írom. Legelejére a hsz-nek, ott rögtön.

Így is marha hosszú hsz-t kerekítettem, muszáj volt rövidíteni. De ha akarod, bevághatok még 20-30 oldalt.

Amit szerintem te kifogásolsz, már le volt írva kb. így szó szerint a kommentek során...de köszönöm, ha kiegészíted a hosszú jogi folyamot.

A kedvedért a lényegi mondandóm:
Az ellátás, vagy vizsgálat megtagadásának joga az orvos részéről nem jelenti semmilyen formában az orvos-beteg viszony megszűnését, az csupán a vizsgálatra, vagy az ellátásra korlátozódik. Az orvos egyéb jogai és kötelezettségei továbbra is fennállnak.

rikitiki 2011.02.26. 18:17:59

Soha nem állítottam, hogy ne tagadhatná meg az orvos az ellátást, erre lehet még akárhány kiegészítést citálni, amit kihagytam, épp azért tettem bele a vonatkozó részt a szövegembe, hogy így van, az ellátás (és csak az) megtagadható, nem ezzel volt/van baja senkinek, hanem hogy ez milyen következményekkel jár, illetve mire hatalmazza fel még a továbbiakban az orvost. Semmire.

Ha félreérthető lett, elnézést, és köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet arra, ami nekem egyértelműnek tűnt.

rikitiki 2011.02.26. 18:28:32

Azonos a tiéddel, amíg itthon voltál, mert ha jól értelmezem kint A&E-n dolgozol.

knocker 2011.02.26. 20:16:46

Még egyszer:
Az orvos a beteg ellátását akkor is megtagadhatja, ha az adott ellátás erkölcsi felfogásával, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésével ellenkezik, vagy a beteg együttműködési kötelezettségét a gyógykezelés során súlyosan megsérti, avagy az orvossal szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, kivéve, ha e magatartását betegsége okozza. Megtagadhatja a beteg ellátását akkor is, ha a beteg magatartása saját életét vagy testi épségét veszélyezteti.

A fenti passzus azért is értékes, mert ennek értelmében jó pár fenti poszt elvesztheti az élét, még ha akadnak olyan orvosok is a közelben, akik valamilyen érdektől (?) vezérelve saját magukat imádják tökönszúrni.
Az együttműködési közelezettség súlyos megsértése kiterjedhet eszerint bármire, ami megakadályozza vagy meghiúsítja a kezelés további sikeres lefolytatását.
A sértő és fenyegető magatartás szankcionálása pedig minden olyan agresszív, verbális vagy tettleges megnyilvánulást magában foglal, amit fentebb posztokon keresztül olvashattunk, az orvos falrakenésétől az anyjábaküldéséig.
Amit többen lelkesen apportírozva helyeseltek.
Hogy aszongya azt szabad.
A tébéjárulékunkba belefér.

Erre mit válszolsz, Kipling kicsi pseudoaltruista mongúza?

rikitiki 2011.02.26. 21:46:35

@knocker:

Ehhez azt szólom, hogy olvasd át a kommenteket, és értelmezd. Nem ezzel volt a probléma.

Egyébként nem értem, milyen komment élét csökkenti?

Az adott esetben elvégeztek n számú korrekciós műtétet, tehát az orvos nem tagadta meg a kezelést, amire egyébként a fentiek esetében lett volna lehetősége.

Ne haragudj, de kurvára nem értem mit akarsz ezzel? Teljesen egyértelmű a jog, és megfelelően idézted ide. Ügyes.

Én nem állítottam ezzel összefüggésben semmit.
Amivel problémám van, én nem akarom ragozni, mert az én szerény véleményem szerint ultragáz, de ezek szerint meg kell rágni megint.

rikitiki 2011.02.26. 21:57:26

"A törvény előtt nem áll meg az "orvosetikai" elv, ott tények vannak, amiket a vád és a védelem felsorakoztat.
Ha engem egy folyóiratban megszellőztetnek, jogom van megvédeni magam.
Abban a pillanatban megszűnik az orvos-beteg viszony, mihelyst engem a beteg megsért, innentől magánszemmélyekként állunk egymással szemben és ez felment bármilyen "kötelezettség" alól..."

Ha jól emlékszem arról volt szó, joga van-e az orvosnak megvédenie magát folyóiratban, megszegve az orvosi titoktartást.
Ezen van vita, ezért lett a jog megidézve, hogy mely esetben tagadhatja meg az orvos kötelezettségeit, és mi is a titoktartás.

Nem szeretném itt kitárgyalni mélységében, hogy ez pontosan milyen mértékben, és hol gáz. Teljesen elfogadhatatlan, és az orvosi etikával összeegyeztethetetlen logika, ami a fentiek értelmében jogilag sem állja meg a helyét.
A titoktartás megsértése egyértelműen gáz, de itt most arra a logikára gondolok, hogy ha a beteg megsért, akkor felveszem a kesztyűt, és ehhez jogom is van. Frászt. És mélyen etikátlan.

Nem kívánom itt tovább folytatni ezt a vitát, mert nem kívánom hogy esetleg még mélyebbre ássuk a szakma hitelét.

Nem pszeudoaltruizmus, hanem etika, és polgári jog, büntetőjog. Valamint az orvosi hivatás lényege, hogy mit enged meg az orvos a beteggel szemben.

Függetlenül attól, mit tesz a beteg.

rikitiki 2011.02.26. 22:00:26

@rikitiki:
Az, hogy erről egyáltalán vitázni kell...

Irise: neked meg PONV, wikipedia

Ez is milyen már, ezekről itt még vitázni is kell? Sok mindentől elmegy a kedvem ilyenkor.

tris 2011.02.26. 22:09:39

az a helyzet, hogy ha valaki aljas és nem lehet rábizonyítani az még nem biztos hogy megússza.
nekem pl. egy rohadtul alacsony iq-val rendelkező háziorvosom van. Adtam neki még egy esélyt - hiba volt. Azóta is gáz a nő. És rájöttem hogy nem is tudok neki megbocsátani.

már arra is gondoltam, hogy lehet, hogy szociopata.

tris 2011.02.26. 22:24:01

de hagyjuk. Az én sztorim is megérne egy posztot. Talán majd regisztrálok valami más névvel és leírom.
persze valós nevek nélkül. ha nem bírok magammal akkor úgyis megtalálom a módját - pl. azért már lehet hogy megüti a bokáját amit anyámmal csinál.
velem kapcsolatban nem lehet mit tenni. Nem írt le semmit.

Irise 2011.02.26. 23:51:08

@rikitiki: Ó, magasságos, bölcs, a beteggel mindig nyugodtan kommunikáló, erkölcs netovábbja, isteni rikitiki.
Belátom, igazad van. Betegeimnek hányniuk kellett volna az altatás után, ahogy te írod. De nem hánytak. Nyilván én basztam el.

rikitiki 2011.02.27. 00:07:38

@Irise: Egóban nincs hiány. A te szótáradban nem létezik az a szó, hogy tévedtem?
Te állítottad, nem én, hogy altatásnak nem mellékhatása/szövődménye a hányás, érvként felhozva ráadásul, hogy nálad egyszer fordult csak elő.

Ezek szerint kettőnk közül te vagy a bölcsebb, mert egyéni tapasztalataid felülírják az orvostudományt.

Látom, nehezen viseled szó nélkül a kritikát, kéred az utolsó szót? Ígérem, meghagyom neked.

Pl. lehet az egyben a válaszod a következő kérdésemre: te altattál a posztban szereplő műtétnél?
Ha nem, akkor szerinted a te saját egyéni tapasztalataid a fontosabbak, vagy általánosságban az aneszteziológiai szakma vonatkozó statisztikái?

Irise 2011.02.27. 01:56:54

@rikitiki: Ne aggódj, neked se kell a szomszédba menni arcért.
Kérdésedre: hát persze,hogy én altattam a posztban szereplő műtétnél. Még egészen a poszt elején kérdezted László Erika, hogy nem ott dolgozom-e azon a klinikán.
De bizony *sóhaj* tévedtem. Bebizonyítottad, az altatásnak mellékhatása/szövődménye a hányás, bár nekem még anno úgy tanította a főnököm, hogy ha rendesen altatsz és jól előkészíted a beteget, és ő is kooperál, akkor nem fog hányni.
Dehogy akarom én felülbírálni az orvostudományt.
Én ezt elkerülhető hibának tekintettem eddig.
Mint a posztop sebfertőzést, meg a bennmaradt placentát.
Vagy akkor nálad ez is a megengedhető szövődmények közé tartozik, amit majd szépen elmagyarázol a betegnek,hogy miért volt elkerülhetetlen?
És akkor hogy' a csudában vannak olyan altatóorvosok,akiknél nem szokott hányni a beteg? (És itt most nem rólam van szó, hanem ismerek olyanokat, akiknél szintén nem szokott.)
(Egyébként nagyon nem jó a statisztikára hagyatkozni a gyógyításban, különben már lenne pár harmincpár éves fiatal, rizikófaktor nélküli infarktusos halottam. Szerintem neked is jót tenne, ha nemcsak a jogszabályokat tudnád citálni,meg a statisztikával tudnál burkolózni,amiben egyébként igazad van.)

rikitiki 2011.02.27. 02:50:11

@Irise: ha egyébként igazam van, akkor nem értem, mit kifogásolsz.

Ha nem a statisztikára hagyatkozol, akkor ugyan mire? Evidence based medicine-t dobjuk ki? Marad az "így szoktuk"?

Egyébként nem tekintem "normális" szövődménynek, alapvetően a statisztikát például túl gyakorinak érzem (ha valóban megfelelően van előkészítve, akkor ennél kevesebb kellene legyen), de ettől még nem kérdőjelezem meg, hogy előfordul, és még komoly gondokat is okozhat.

Laryngospasmus sem túl gyakori, megfelelő vezetéssel minimalizálható az esélye, de attól még van.

Az arcról: pont az a bajom, hogy megfellebezhetetlenül jelentgetsz ki dolgokat - a posztolóról, a posztban leírtakról, illetve még szakmai alapokról is, és aztán kiderül hogy nem is biztos, hogy úgy van az. Azt nem értem, honnan ez a magabiztos tudás?
Belőlem hiányzik, hogy néhány leírt mondat alapján eldöntsem mi történt, hogy történt, igaz amit a posztoló ír, vagy sem. Irigylem, biztos egyszerűbb így az élet.

U.i: nem én voltam az egyetlen orvos, aki kicsit meghökkent azon amit, és ahogy írkáltok Leroi-val. Egyébként meg nem ezen a kérdésen akadtam ki igazán, és ha nyers voltam, elnézést tőled.

Jó éjt.

Erika László 2011.02.27. 08:49:56

Sziasztok, jó reggelt!

Kösönöm Leroi a tegnapelőtti este nekem cízmett utolsó posztodat, mégiscsak "úriember" vagy.

Rikitikinek külön köszönöm. Én nem tudok ilyen precízen írni az orvos és a páciens egymás iránti kötelezettségeiről, csak a tényeket tudom most is ismertetni.

Szóval. A plasztikai sebésszel egészen a 6. műtétig szívélyes, mondhati "nyájas" volt a kapcsolatom. Mivel a 6. műtétre konzulenst hívott, biztos voltam benne, h sikerül is majd a műtét. A 6. műtét után egy-két héttel már bizonyossá vált, h továbbra is lógnak a szemhéjaim, sőt, rosszabb lett a helyzet, mert az alsó szemhéjaimat eszméletlen hegek torzították el. A bal külső szemzug meg bekerekedett vastag karimával... Ekkor kétségbeesett e-maileket kezdtem küldözgetni az orvosnak. Ő ezeket zsinórban "nem kapta meg". Azt állította, h baj lehet az e-mail rendszerünkkel. Aztán amikor kétségbeesetten megint arról panaszkodtam, h mennyire fáj a szemem, kapaszkodjatok meg, ezt válaszolta: A SZERETETNÉL NINCS SEMMI SEM FONTOSABB A VILÁGON. Na, ez kiütötte nálam a biztosítékot. Tény, h beszóltam neki, azonban ez a beszólás kismiska volt azokhoz képest, amelyeket azután kapott, miután elzavart a praxisából. Érzésem szerint nála az i-re a pontot az tette fel, h ügyvédhez fordultam, írásban akartam rögzíteni az ígéretét, mely szerint külföldre küld rekonstrukciós műtétre. Ezen ő berágott, pedig minden okom megvolt rá, h kételkedjem a szavahihetőségében. És be is jött a dolog, esze ágában sem volt teljesíteni az ígéretét, azt hitte, majd szépen, símán megússza az egészet. Nem rajtam múlott, h nem így történt. Ő amennyire elfogult magával szemben, még mindit azt hiszi, h "jó" munkát végzett, csak én ragozom túl az egészet, nem is fáj a szemem stb. Ennek persze ellentmondanak azok a szakértői vélemények (is), amelyeket Londonban ill. Németországban szereztem be.

Most azt mondom, amit főzött a pasas, egye is meg, így nem lehet senkivel sem (el)bánni sem a közegészségügyben, magánszektorban még inkább nem.

Erika László 2011.02.27. 09:12:50

És még csak annyit, h Fentanyllal értek egyet, az orvosetika tiltja, h az orvos folyamatban lévő ügyről ráadásul dehonesztálóan nyilatkozzék az ex-pácienséről. A 6. műtétem után 3 hónappal valóban lenyilatkoztam az egyik bulvárlapnak, h volt 6 műtétem és azz orvos kidobott a praxisából, mire az ex-orvosom a kődobálásra sziklát hajítotttt, ő azt állítota (rágalmazta rólam), h én egy közönséges alkohlista vagyok, sőt, elmebeteg, mi több, még ÖNSÉRTŐ is! Ezután szabadult el a pokol.

Irise 2011.02.27. 09:54:29

@rikitiki: Ó,ne kérj elnézést a nyerseségért, semmi gond. Őszintén szólva én élvezem az ilyen "késhegyig menő" vitákat.

Megfellebezhetetlenség: á, dehogy! Csak ilyen bicskanyitogató a stílusom, mikor vitázok.

knocker 2011.02.27. 10:42:16

@rikitiki:
Az orvosi titoktartás, mint a beteg saját személyes egészségi állapotára vonatkozó adat nyilvánosságra hozatalának tilalma (mint személyiségi jog) abban a percben megsérül, amint a beteg a saját esetét a nagyközösségnek a tényeket felsorolva előadja, annak részleteibe a közvéleményt beavatja.
Innentől mit tehet az orvos?
Egy sajtóban a beteg által megszellőztetett eset (betegnévvel, orvosnévvel, az ellátott testrész megnevezésével, a beavatkozás nevesítésével, a végeredmény közlésével)
már hogyan nevezhető (orvosi) titoknak?
Az orvos esetleg TAGADJA le a betegét, az általa elvégzett műtétet, az eredményt?
Vagy közölje, hogy kezelt ugyan egy beteget, de nem nevezheti meg sem őt sem a diagnózisát, amivel kezelte, ELLENBEN van egy beteg, aki őt ezzel és ezzel vádolja...
Mégis, hogyan lehet fenntartani egy olyan titkot, amely már nem titok?

cenzorilla 2011.02.27. 10:54:50

@Erika László:

Írd le még egyszer az orvos kezdőbetűje nélkül.
Aki akar utána néz.
Ezt itt még így sem lehet!

Erika László 2011.02.27. 11:12:31

@knocker:

OK. Igen, az lett volna az elegáns, ha az ex-plasztikai sebészem lenyilatkozza, h "folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozom". Akkor engem sem hergelt volna tovább.

Egyébként pedig a témáról megjelent cikkek többségében az ő neve nem szerepel. Az enyém minden esetben. (A legduvábban, a Borsban is én bevállaltam a nevem, ő nem.)A FUSZ felajánlotta neki a kommentet, ez részéről abban merült ki, h leelmebetegezett, alkeszezett és még egy lapáttal rátett az ügyre: közölte, h jegyzőkönyv készült a narkózis utáni azonnali alkoholizálásomról. Érdekes módon a műhibaperbe ezt a jegyzőkönyvet már nem adta le - a rendőrség is kéri tőle - mert vagy nincs is vagy pedig hamisítvány, és ha az, akkor abból még másoknak is bajuk lesz.

Ja, és a doktorról az a hír járja, h keményen iszik... minek tulajdonítanám az össze-vissza tett írásbeli nyilatkozatait: a MOK-nak azt írta, h este ittam alkoholt, a dekurzusában késő délután/este, a rendőrségnek meg azt diktálta jegyzőkönyvbe, h csak a műtét másnapján látta meg a kisüvegemet és értesült az eseményekről. Érdekes, az ügyben nem indított vizsgálatot, h miért nem kaptam normális fájdalomcsillapítás, ellátást - egyáltalán a nagy vérzésem után miért nem jött be hozzám a kórhzba. Mert otthon ugye kényelmesebb volt neki.

BogyókaBigybogy 2011.02.27. 11:34:14

Sziasztok!

Eddig csak olvasgattam...és nagyon nagyon elkeseredtem, továbbmegyek, az egészségügyben dolgozók felé kialakult félelmem tovább nőt!!
Nos, ezidáig sem voltam valami bátor, ha orvoshoz kellett mennem, a bátorságom eddig kétszer "jött elő", amikor már szakadt a cérna, és az élet követelte, h nem kell megijednem a fehér köpenyt viselőtől, én is ember vagyok, és szólhatok, sőt mondhatok, nemet, és követelhetek is, ha azt láttam, mert láttam, h nem teszi meg az orvos azt, amit orvosként tennie kell!

Miért a mostani ijedségem? Egyszerű a válasz: ha az orvosok, a szakma egymással szemben is ilyen hangot üt meg, ennyire nem értelmeznek egyformán, akkor mi betegek most mit tegyünk? Várjuk a szerencsénket, h egy olyan emberséges orvos "kapunk ki", aki segítségével megússzuk és meggyógyulunk!

Valahol egyfajta magyar népszokássá vált az orvos előtti hason csúszás, szinte gazsulálva mennek be az emberek a rendelőkbe, és nagyon sokszor megalázva és megsemmisülve jönnek ki onnan! Vagy a hangnem miatt, vagy amiatt, h egyszerűen hülyére vették őket!Nem is kell hangsúlyoznom, h aki nem ebbe az orvosi kasztba tartozik, az ne értse bele magát!

Tudjátok mi tűnt el, vagy nem is volt? Az alázat! Az orvos alázata a szakmája, a betegség, és a beteg iránt ! Valami felsőbbrendűséget érzek úton útfélen, és ahogy látom, nemcsak a beteg felé láttatják ezt sokan, hanem orvostársai felé is! A beteg ettől rémül meg igazán, h nincs szakmai konszenzus, nincs komplex konzílium egy -egy esettel kapcsolatban, mintha ez degradálna, és szakmai presztizs vesztés jelenteni az egyénnek!

Senki sem tévedhetetlen! Ezt kell megérteni!Ne az egymásra mutogatás, hanem a szakmai együttműködés jellemezze már végre a magyar egészségügyet, ami természetesen magában kell h foglalja a szemét kivetését maguk közül! Mert bíróság ide vagy oda, szakmai felügyelet ide vagy oda, maga a gyakorló orvostársadalom az, akinek ki kellene löknie maga közül az oda nem valót! Ez lenne a legnagyobb visszatartó erő, és egyben a legnagyobb húzóerő is a magam szintű szakmai munka, az empatikus orvos most még futurisztikus képe felé!

A jól végzett munka legyen elismerve, a mulasztás pedig példásan megbüntetve!A mundér becsületét csak maguk az orvosok védhetik meg!A bírói ítéletek csak a jéghegy csúcsa, csak ködösítés, az objektív igazsághoz többnyire semmi közük sincs!

Erika László 2011.02.27. 17:34:19

@BogyókaBigybogy:

Nem részleteztem, mennyire ég, szúr jelen pillanatban is a bal szemem. Tegnap kirándulni voltunk, a fűtéstől - hiába vettem fel napszemüveget - teljesen kikészült. Nyáron a légkondival ugyanez a helyzet. Ha már egy kis szél fúj... a szememet csak akaratlagosan tudom becsukni, egész éjjel nyitva van. Mindenkinek szívből kívánom, egészségesen ne kerüljön ilyen helyzetbe, amilyenben én vagyok. És kíméljetek meg a beszólásaitoktól, a felelőtlen ítélkezéseitektől, a szánalomraméltó gonoszságaitoktól is. Van egy mondás: "Vagy jót vagy semmit!"

Erika László 2011.02.27. 18:32:22

@Erika László:

Ez az egész most nagyon lóg itt a levegőben, válasz volt vkinek, aki csúnyán "leoltott". Na, mind1.

rikitiki 2011.02.27. 20:57:46

@knocker: Valóban, ha a beteg a nyilvánosságot részletekbe avatja, akkor "az ő engedélyével" ezen információk titkossága megszűnik.

Peres ügyben általában teljesen másképp látják a felet a valóságot, tehát ha valaki ezzel szemben "védi" magát, akkor teljesen eltérő információkat fog előhozni, aminek titkossága nem szűnt meg.

Mit tehet az orvos? Alapvetően semmit. A legegyszerűbb, és legelterjedtebb gyakorlat, hogy "nem nyilatkozom".
Sem ellátásban részt vevő személy, sem intézmény.

Ez van.
Nem szimmetrikus a két fél jogi lehetősége.
A lelkészt is köti a titoktartás, a titoktartás épp attól titoktartás, hogy nem oldható fel, még akkor sem, ha esetleg ez adott esetben valóban nehéz és előnytelen helyzetet teremt az orvos számára.

Sok olyan esetet láttam, ami simán perelhető lett volna elvben. Soha egyik sem jutott el ilyen messzire, mert a felek felnőtt emberhez méltón megoldották. Ehhez két fél kell, de ha az orvos őszinte volt, és elismerte hogy tévedett, még sosem láttam pert belőle. Ami per lett, az azért volt, mert elmérgesedett a viszony, vagy nem volt egyértelmű a felelősség (többszereplős eset).

knocker 2011.02.27. 21:23:45

@rikitiki:
A lelkészi titoktartás megszegésének szomorú példáját olvashatjuk Ethel Voynich remek regényében, A Bögöly-ben (The Gadfly)...

Viszont per esetén előkerülnek ám az összes orvosi dokumentációk. És mindazt figyelembeveszik, ami le van írva.
Nem amit elmond, hanem amit LEÍRT.

Egyik törvényszéki orvostanászunk említette egyszer, hogy az orvos legjobb ügyvédje a tolla.

Erika László 2011.02.28. 08:33:11

@rikitiki:

Köszönöm. Olyan szakértői véleményekkel rendelkezem, amelyek alapján biztos vagyok benne, hogy megnyerem a pert. És nem menteni akarom magam, de még soha életemben nem látam belülről se rendőrséget, se bíróságot. Soha orvossal nem kerültem konfliktusba, ellenkezőleg rengeteg pozitív tapasztalatom van - ezt az egyet leszámítva, akivel hiába próbáltam békülni, nem engedett a 21-ből, inkább a háborút választotta.

Erika László 2011.03.20. 21:29:52

sziasztok, los angelesbol irok. idaig kellett eljojjek, h talaljak rekonstrukcios oculoplastic surgeont. 3 napja volt a mutetem, de sajnos meg egyre szuksegem lesz a valamennyire is elfogadhato eredmeny erdekeben. 18 ezer dollarba kerult ez a mutetem, anyagilag ki vagyok verezve. meg lelkileg is.ilyen nagy bajokat is tudnak csinalni a magukat jo sebesznek es istennek tarto plasztikai sebeszek egy amugy egeszseges embernek.

Leroi 2011.03.20. 22:23:32

@Erika László:
Mondd abból, hogy kiértél az USA-ba, egyenesen következik, hogy azonnal el is felejtettél magyarul?

Erika László 2011.03.20. 22:53:30

jol van, na mar megint kotekedsz velem, te is es masok is pontosan ertik, h mit jelent a kifejezes. lehetnel kicsit kedves is, mondjuk kivanhatnal nekem egy kis erot es minel jobb gyogyulast, hm

Leroi 2011.03.20. 23:14:22

@Erika László:
Az csak természetes, hogy gyógyulást kívánok és sok sikert a műtétek átvészeléséhez, csak meglepett ez az oculoplastic surgeon...

Erika László 2011.03.20. 23:25:06

na, ez mar jobban hangzik... tudod eleg xar itt egyedul, korberagasztott, befeketedett szemmel. kint szakad az eso es meg itt kell lennem tobb mint ket hetet.
jo ejt, itt meg koradelutan van.

Leroi 2011.03.20. 23:33:59

@Erika László:
Kitartást Neked és meglásd, hamar jóra fordul minden!
Have a nice day in L.A...

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.21. 02:09:04

@Erika László:
Melyik los angelesi kórházban műtöttek?
Az eső amúgy tényleg szakad... :(

Erika László 2011.03.21. 02:28:12

@miklos.rabai:
a cedar sinaiban, ha ez mond vmit

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.21. 03:16:57

@Erika László:
Mond. Beverly Hills-ben van. Azt hallottam, hogy az ortopédiai központjuk kiváló, de lehet, hogy csak a PR-juk jó... :)

Erika László 2011.03.21. 13:17:23

@miklos.rabai:

az ortopediarol nem hallottam, de a beverly hills anugy a plasztikai sebeszet fellegvara

Erika László 2011.03.21. 13:25:27

@szomorucica:

huha

nalam tenyleg forditva volt, a mediburg klinika es az orvosa kritikan aluli volt ellenben az istvan korhazban az ormeny, akcentussal beszelo altatoorvosrol csak a legjobbakat tudom mondani.

ahol te voltal ott sztem beugro lehetett az anesztes, akirol en tudok o egy igazi szoke no, nem festett,kicsit idosebb, nagyon jolelku es lelkiismeretes. a forumokon nagyon dicserik.

Erika László 2011.03.21. 15:16:48

@szomorucica:

tovabb gondolkoztam azon amit irtal. sztem biztos h ket kulombozo szemelyrol irunk. aki ugyanis tobbnyire ott van o egy igazi szuletett urino. nincs szuksege a kliensek apropenzere. el se fogadna, ha ratukmalnak se.

tódór piroska 2011.03.21. 16:26:40

@Erika László:

Nem vagyok ismerős plasztikai sebészet magánklinika téren, de nekem úgy tünik, hogy 2 különböző helyről van szó (Mediburg vs Silvermount). A bánatos macska nem ott plasztikáztatta a nemtudom mijét, mint ahol Te a szemedet. Vagy tévedek?

tódór piroska 2011.03.21. 18:44:26

@Erika László: Hát én sem. Őszintén szólva, több gondom van annál az államilag finanszírozott (?) eü. ellátással, semhogy a magánszférával foglalkozzak... Mindenesetre úgy tűnik, ott sem minden fenékig tejfel.

Neked mielőbbi gyógyulást, a lehetőségekhez képest kellemes lábadozást (vagy, hogy stílusos legyek, have a fine recovery)kívánok.

Erika László 2011.03.21. 19:10:41

@tódór piroska:

egyaltalan nem fenekig tejfel, sot. a maganszferaban semmi kontroll nincs, azt csinalnak amit akarnak,
.
koszi a jokivansagot.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.22. 06:50:39

@Erika László:
Ne haragudj, de az ortopéd sebészetet jóval többre tartom, mint a plasztikait, még akkor is, ha most rajtad rekonstrukciót végeztek.
Amúgy remélem, holnap már többet süt a Nap... :)

Erika László 2011.03.22. 13:03:38

@miklos.rabai:

nezd, a kettot ossze sem lehet hasonlitani.

az ortopedia gyogyitas, a plasztikai sebeszet pedig szatocskodas

Discip Lina (törölt) 2011.03.23. 00:41:13

Hm...Mily' érdekes!
Egyszer, valamikor úgy a '80-as évek végén munkahelyemre új orvos kollegina érkezett.
Egy jelenség. Elegáns, finom stílusú, akin látszott, hogy az anyatejjel szívta magába az illemet, kellemet, jó modort. Semmi közönségesség. Előkelő, de diszkrét elegancia. Igazi Úrhölgy. Külseje megítélésére a skandináv típus a legtalálóbb. Irigylésre méltó adottságai: a természetes szőke és hosszú haj, jóságos és okos tekintet, m indez egy kék színű szempárból sugározva.
A szerencsés külsőhöz, fantasztikus személyiség párosult: humánum, korrektség, megbízhatóság, ezt tetézendő, a kisujjában a medicina.
Azóta eltelt néhány év, de a közös ismerősök információs csatornáján, azért áramlanak a hírek...
Nos olvastam itt egy írásnak ugyan nem nevezhető, koholmányt, melyből beazonosítható a nevezett klinika, illetve annak altatóorvosa, kiről fentebb, szubjektív, de korrekt jellemrajzot írtam.
Nos, vádaskodás pergőtüzét látom, az egyébként igen alacsony színvonalú - mind stilisztikailag, mind a hsz-t. író intelligenciahányadosát tekintve - leírt, jó szándékot nélkülöző, ám de személyiségi jogot sértő megnyilvánulásában.
Pro primo: Vádolt Doktornő jelleme és anyagi helyzete, nem indokolja a leírtakban a rágalmazás tényállását is kimerítő, rosszindulatú, a becsületsértést, mely a Btk. idevágó passzusaiba is foglaltatik.
Pro secundo: a joggyakorlat szerint,
engedtessék meg nekem ezt beidézendő:
"Rágalmazás
Btk. (...) 179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást

a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt,

c) jelentős érdeksérelmet okozva

követik el.

Becsületsértés

180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben

a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,

b) nagy nyilvánosság előtt

a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntetendő.(...)

Ellenben, említett Doktornővel szemben, belőlem hiányzott, az ekkora kitartás, és önfeláldozás, így a joggyakorlat felé kacsintottam, s az visszakacsintott rám, új pályaorientációként.

Pro tertio: vádaskodó hsz. beküldője, nagyfokú tájékozatlanságáról is tanúbizonyságot tesz, mivel a magánklinikákon, nem ismert fogalomkör és cselekvési képlet a parasolventia.
Nem is beszélve arról, hogy magánklinika, tehát versenyszféra, így az árképzésben nemhogy a altatóorvos honoráriuma, de még a takarítónő bére, sőt sőt a fénymásoló papír, és egyéb járulékos költségek is tartalmazzák a szolgáltatás díját, attól oly horribilis. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez csak egy kiragadott szelete, és nem fedi annak komplexitását.
Nevezett klinikán megfordultam én is, igaz nem operáció céljából.
A munkarend szerint az infusio bekötése, azaz a "vénázás" az anaesthesiologus assistens feladata, NEM PEDIG AZ ORVOSÉ!!!!! Az orvos, az altatószerek dosirozásáért , az életfunkciók fenntartásáért felel, a páciens élete a kezében. Valamint a műtét sikeres lezárása után a fiziológiás egyensúly visszaállításáért.
Ám az altatószerek farmakológiai szempontból, olyan elhúzódó hatású szerek, hogy a köznyelvben használatos "ébredési szakasz" -t meghosszabbítja, melynek FELÜGYELETE, viszont már az ÁPOLÓNŐ FELADATKÖRE!!!!
Csak jelzem: reagált hsz. itt is sántít, hovatovább csúsztat, de nagyon!!!

Summázva:
Reagált hsz. egy aljas koholmány, melyet a rosszindulat, esetleg bosszúvágy táplált a Doktornő személye, hovatovább személyiségi jogai ellen, ami a hatályos törvények szerint szankcionálható is.
Kisstílű, és nevetséges.

A plasztikai műtét helyett tán pszichológiai rechabilitációra költötte volna milliós nagyságrendű pénzét, mely legalább az önismeret, de különösképpen az önelfogadás, és a sorokból kiáltó megkeseredettségre jelenthetne gyógyírt.

Üdvözlettel, minden értő olvasó felé:

Discip Lina MD., Dj.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.23. 06:45:37

@Erika László:
Na, látod, megy ez neked, ez volt az eddigi egyetlen normális hozzászólásod...
És remélem azért ma már neked is sütött a Nap... :)

Erika László 2011.03.23. 11:01:22

@Discip Lina:

jo hsz, mindenben egyetertek a t. ugyvednovel. nekem is nagyon kilogott a lolab, h ocska ragalmazasrol van szo.

Erika László 2011.03.23. 11:05:53

@miklos.rabai:

kimelj meg a bantastol - egyaltalan, milyen emberek jarnak ide, orokke sertegetik a masikat. en is beszolhatnek neked, de nem pazarlom ra az energiamat.
egyebkent meg semmilyen ertelemben sem sut a nap, meg egy korrekcios mutetre szuksegem van, ugy tonkrevagtak a mediburg klinikan.

Erika László 2011.03.23. 11:11:35

@miklos.rabai:

es ha nem vetted volna eszre, ebben a topikban sem dicsoitettem a plasztikai sebeszetet meg mashol sem. baleset miatt szorultam ra. nezz magadba es szegyelld el magad. egyaltalan ferfi vagy te, milyen ferfi vagy h ok nelkul bantasz egy tonkretett, kifosztott, beteg, frissen mutott not. a vilag masik vegen, akit nem ismersz es aki nem bantott teged soha.

Erika László 2011.03.23. 11:13:34

na, jo, nem akartam, de megis beszoltam, de raszolgaltal rabai.

Erika László 2011.03.23. 20:54:59

@miklos.rabai:

sot. ma kiderult, mar holnap visszavisznek a mutobe, komplikaciok vannak. ennyire sut itt a napocska.kivanom mindenkinek, az enyemnel sokkal jobban susson. vagyhogy egyaltalan susson.

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 21:20:54

@Erika László:
Ez nem jó!

Azért legyen egy kis humorod, így könnyebb lesz.
Most nem bánt a kutya sem.

Jobbulást.

Erika László 2011.03.23. 22:16:31

koszi.

neked se lenne sok humorod, ha a 8. mutetedre keszulodnel. a 7. 5 napja 4 orat tartott, most is fonalszakadas tortent, a szoveteimet a pancser magyar sebesz total szetmeszarolta.

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 22:54:56

@Erika László:

Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy attól hogy ennyire rossz a kedved nem használ semmit.

Mindenképpen ki kell bírnod, át kell vészelned, NEM KELL FÉLNED.

Nem marad más választásod. Ezt rosszkedvűen is lehet, de úgy is hogy nem hagyod magad. Vicsorogj (csinálj úgy mintha mosolyognál) a tükörbe és egyszer csak igazi mosoly lesz belőle.

Hidd el nekem vén nyanyának, mert működik.
Az is ha a tükörben képes vagy a szép szemed látni.

Így hát nekem van humorom és mert tudom miről beszélek csináld Te is és most sikerülni fog.

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 22:59:00

@Dr.laikus PhD:

Kurva sokat fizetsz ám azért, hogy rossz kedved legyen és még csak meg se gyógyulj! :DDD

Erika László 2011.03.23. 23:32:16

@Dr.laikus PhD:

koszonom, nagyon jol esett. mar mosolygok is, de komolyan - itt most jonne egy smiley jel. jo ejszakat.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.24. 06:11:59

@Erika László:
Az a helyzet, hogy pozitívan írtam rólad, és nem bántó módon. Kár, hogy félre értetted.

De a véleményem szerint, a történetedben legalább 3 hiba történt (és akkor most nem hiszem el az orvos verzióját az alkoholról és a felszakadó sebről), és abból legalább 2-nél aktívan te is részt vettél.
Mert te ültél a biciklin, így a balesethez és a sérüléshez nagy fokban te járultál hozzá. Valamint, ahogy a leírásban is tudtunkra hoztad, legalább 50 évesen hiúsági kérdést csináltál egy "megnyúlt jobboldali, felső szemhéj"-ből, és hagytad, hogy rábeszéljenek egy beavatkozásra. A harmadik hiba az orvosé volt. De az első 2-hőz te kellettél.

Itt persze nem a baleset az érdekes, mert az bárkivel megeshet, hanem a főbűnök közt az egyik, a hiúság. Mert "megnyúlt jobboldali, felső szemhéj"-jal lehet teljes életet élni, pláne 50 fölött. De mielőtt megint kiakadnál, inkább nézd meg a következő képet, ami egy 20 év körüli hölgyet ábrázol:
www.worldpressphoto.org/index.php?option=com_photogallery&task=view&id=2084&Itemid=292
A fotó a tavalyi World Press fotópályázat győztes felvétele lett, a komment pedig csak ennyi volt a képhez: "A kép nem azért vonzza a szemet, mert torz az arc. A levágott orr ellenére is látszik, hogy milyen gyönyörű nő mosolyog a kamerába".

Félre ne érts megint, sajnálom, ami veled történt, de sajnos a te korodban már a sebgyógyulás sem olyan, mint fiatalkorban, és hiába hitetik el az emberekkel a legjobb reklámügynökségek, hogy megfiatalodhatsz, de sajnos ez nem igaz. Mert becsapni csak azt lehet, akiben megvan az igény valamire, amitől pedig az illető sebezhetővé válik.

Szóval, csak remélem, hogy sikerülnek a műtétek és megnyugszol az eredményt látva.

Ami meg az időjárásra vonatkozó utalásokat illeti, te kezdted el mondani, hogy a hétvégén esett Los Angelesben. És míg tegnap tényleg sütött a Nap, addig ma felhős volt az idő, fújt a szél, és a délután közepétől zuhogott... Vajon honnét tudhatom mindezt?...

szomorucica 2011.03.24. 09:28:46

Cenzorilla/négercsók !

Ha szabad kérnem, a 21-i kommentemet szedjétek ki, valóban félreérthető. A mostani maradhat. Köszönöm.

szomorucica 2011.03.24. 09:38:19

Előbb írtam egy hosszú kommentet, amiben igyekeztem tisztázni, hogy nem is úgy volt, de , bár kétszer is elküldtem, nem találom. Lehet, hogy a blogmotor kekeckedik?
Ha később se lesz rajta, megpróbálom mégegyszer megírni.

Erika László 2011.03.24. 15:45:35

@miklos.rabai:

szia, nem volt pozitiv h azt irtad az volt az egyetlen normalis hszem, hulyenek tartottal.

valasz 1, miert ne biciklizhetnek,50 folott, plane h regen versenybringaztam meg 80 folott is akarok, egeszseges vagyok.

valasz 2, azert mert 50 folott vagyok,
meg zavarhat 1 asszimetrikus szemhejlogas, a fiatalokat is zavarna es megcsinaltatnak. miert kene magam elasnom 50 folott, nekem sok fiatal baratom es baratnom van,kamikazecsuzdazom veluk, sziklat maszok, korabban ejtoernyoztem es holegballonoztam, nem ertelek, nem es nem.

valasz 3, abban igazad van, megtanultam a lecket, mekkora bajt tud csinalni kicsibol egy penzehes, ostoba kontar aki orvosnak tartja magat.

mit csinalsz itt la-ban

attol is kesz vagyok idegileg h nem tudok atallni, delutan 5-kor fexem, ejfelkor kelek.

csak a mai napot kell kibirnom, holnap mar mutet, utana jon a joido, csak jobb lesz.

Erika László 2011.03.24. 15:48:16

@szomorucica:

en ebbol most mar telleg nem ertek egy szot se, de sztem is banto es felreertheto volt a szoveg, jo h toroltetted.

Leroi 2011.03.24. 15:52:51

Szerintem a csontvelőt is kiszívtuk már a lerágott csontból.
Örüljünk a műtétek sikerének és néha kissé fohászkodjunk Istenhez is...
Lehet, hogy hasznosabb a lelkünknek, mint a sokadik X-ben a hőlégballonozás vagy a kamikazecsúszdázás...Khm...

Irkutszk 2011.03.24. 15:53:32

@Dr.laikus PhD: Én amikor nagyon szomorú vagyok, énekelni szoktam. Amennyire megfigyeltem, előbb nagyon szomorúakat, aztán dühöseket, végül szépeket, és vidámakat. Vagy csak erre az értelmére figyelek a zenének? Nem tudom :)

Legközelebb, ha vicsorgok, biztosan rád fogok gondolni, köszönöm az ötletet! Remélem, minden a lehető legjobban van veled! Gondolunk ám rád sokan!

Erika László 2011.03.24. 16:47:27

@Leroi:

ha szted kiszivtuk akkor irjukalj mashova.

nem tudom hany eves vagy, de en 50 folott is biztosan 40-nel fiatalabb vagyok nalad, he-he

Dr.laikus PhD 2011.03.24. 16:54:53

@Irkutszk:

7-én, vagy 8-án műtét, addig rohangálás laborok, meg ami kell műtét előtt.
Beszélgetés anesztessel,

Képemről lesült a bőr, megkérdezte milyen gyógyszereket szedek és Kuka Néni, Magyar Beteg, Transzparens Laikus nem tudta megmondani.
Hazáig vicsorogtam. Dokumentációból kiszedtem mindent, csak azt vittem ami a sebésznek kell, cédulka is kikerült arról a 3 db gyógyszerről amit szedek + vitaminok.

Basszus, ott süllyedtem el szégyenemben. :((((

Dr.laikus PhD 2011.03.24. 17:00:52

@Leroi:

Ne irigykedj! Én jóval 50 felett másztam sziklát és csúsztam-másztam barlangot.
Csúsztam drótkötélen....

Csináld utánunk, ettől ha leszakad a szemhéjam, hát elvárom, hogy tisztességgel megcsinálják a sok pénzemért.

Sőt ha meggyógyulok akkor hőlégballonnal átrepülöm a Dunántúlt.

Bizony! :DDD

Erika László 2011.03.24. 17:02:49

@Irkutszk:

en is szivesen enekelnek itt, tanulok is enekelni - olvasod leroy, remelem, mert ez sem korfuggo vagy szted ez is, sot, 6a evesen indulok majd a londoni x-faktorban a messiassal - csak sajnos itt nagyon vekonyak a falak.

Dr.laikus PhD 2011.03.24. 17:06:34

@Dr.laikus PhD:

Persze ha addigra elmúlnak ezek a mocsok izomgörcsök.

Orvos hétfőn, addig még a buszon kapaszkodás is, mintha tourette szindrómás lettem volna.

Testcsavarás, hangos nyögés, dühöngés, hogy nem találom a jó pozíciót. Fejrázás, hogy nem meg sehogyan se!:DDD

Erika László 2011.03.24. 17:08:38

@miklos.rabai:

koszi a linket, gyonyoru a lany szmeme, engem megis elszomoritott mert a szem a lelek tukre es nekem pont ezt kaszaboltak ossze.

Erika László 2011.03.24. 17:10:23

@Dr.laikus PhD:

neked is koszi a linket, erdekes.

csak nem vagy te is beteg, remelem nem sulyos

Irkutszk 2011.03.24. 17:30:27

@Dr.laikus PhD: OK. Akkor még épp nem leszek konferencián, itt leszek, szurkolok majd nagyon.

A gyógyszernevek már csak ilyen megjegyezhetetlenek. Emlékezz, a kérdéseidet is felírtad inkább, mint elfeledd, semmi gond nem történt, találkoztok még (gondolom) a műtét előtt. Nyugi :) Kis fehér tabletta, meg nagy rózsaszín, minden este nehéz lenyelni, tudja, doktor úr... ;)

www.youtube.com/watch?v=i7oh1so-2M8

Dr.laikus PhD 2011.03.24. 17:41:20

@Erika László:

Nem vészes! Túlélem!
Ezt terveztem be.

Dr.laikus PhD 2011.03.24. 17:51:40

@Erika László:

Most látom, hogy milos.rabai blogjára azt mondod érdekes.

Annál kicsi több. Persze, lehet csak nekem. Nagyra becsülöm őt.

Ha nem fáradt a szemed nagyon az elejétől olvasd, rendkívül élvezetes és most, hogy nem tudsz mászkálni, kicsit pótolja a számodra a körülötted élő lüktető várost.

Dr.laikus PhD 2011.03.24. 17:52:41

@Erika László:

A szemeddel nincs is baj, a szemhéjad az a bibis...

Erika László 2011.03.24. 18:14:20

@Dr.laikus PhD:

igen. telleg nagyon klassz.

sajnos a szetcseszett szemhejaim miaatt elveszitettem az egykoe szep szemeimet. csunak, asszimetrikusak, hegesek es sokkal kisebbek mint voltak.

az emberek elsore mindig az ember szemebe neznek.ezert bant annyira.

Dr.laikus PhD 2011.03.24. 18:19:12

@Erika László:

Nézd az ember a korral és egyéb bajságokkal elveszít dolgokat.

A személyiséged legyen a lényeg, feledtetni fogja a szemhéjad.

Van egy barátnő, neki születése óta ilyenek a szemei, szomorú macinak hívjuk.
Imádják a pasik, mert olyan, de olyan humora van, hogy senki nem a fittyedt szemkörüli bűrkét nézi, hanem azt a mélybarna kifejező, szeretettel és humorral teli TEKINTETÉT.

Erika László 2011.03.24. 18:48:05

biztosan igazad van es lehet, h azert tortent az egesz, h ehhez felnojek

Dr.laikus PhD 2011.03.24. 18:53:30

@Erika László:

Ne máááár!
Nincsenek okok. Miklós a felelősség kapcsán csak annyit mondott, hogy Te voltál ott. De nem azért van, hogy okulj, tanulj, vádold magad, mentegesd magad.

Éld meg azt ami van!
Erről szól az egész.

Erika László 2011.03.24. 19:28:33

@Dr.laikus PhD:

sztem a dolgok nem ok nelkuliek. vmi miatt pont nekem kell ezt megelnem. mar hogyne lennenek okok

az okok es azok megoldasai viszik elobbre a vilagot - sztem es sokan masok szerint is

Irkutszk 2011.03.24. 19:58:40

@Erika László: Ha nem túl indiszkrét a kérdés, katolikus vagy?

Erika László 2011.03.24. 20:04:35

@Irkutszk:

nem, miert

egyebkent csinaltattam egy nyaklancot, 3 medal log rajta, kereszt, david csillag es egy iszlam felhold

Leroi 2011.03.24. 20:35:35

@Dr.laikus PhD:
Különösebben nem érdekel, de elolvastam.
Adja Isten, hogy ismét megtehesd.

BogyókaBigybogy 2011.03.24. 21:19:04

Szép estét emberek!:)

Látom megy a zajlás! :) nyugi van, beszélgessünk!

Jövök mindjárt, csak még van kis dolgom, Erikám relax!:) Leroi, a diplomával mit osztanak még? Szókincset?
Jut eszembe, ma orvosnál voltam, majd mesélek, úgy is vannak itt orvosok, tuti szétnevetik az agyukat!

Erika László 2011.03.24. 21:25:10

halljuk a meset

de vigyazz, itt nem fognak nevetni ha roluk szol

Erika László 2011.03.24. 21:31:42

@Erika László:

ha jo a sztori kuldd be a praxisblog,hu-ra, nyitnak belole egy jo kis topikot

Erika László 2011.03.24. 21:32:30

@Erika László:

ha jo a sztori kuldd be a praxisblog,hu-ra, nyitnak belole egy jo kis topikot

adamantium 2011.03.24. 21:55:51

kicsit elfajult a dolog úgy nézem

Leroi 2011.03.24. 21:57:39

@adamantium:
:D
Hagyd, menthetetlen.

cochran 2011.03.24. 22:10:39

@Erika László:
Akkor anélkül született?
Aú, az súlyos!:)
Ne légy már dühös, javulj szépen.

BogyókaBigybogy 2011.03.24. 22:13:10

No látom takarítás volt!
Akkor el is teszem magam holnapra, holnap talán a témához is tudok kapcsolódni!
Addig is tényleg mosoly, optimizmus, mert sikerül, tudjuk!:))))

BogyókaBigybogy 2011.03.24. 22:15:24

ja nem volt takarítás..a vége legalábbis még bent maradt!:)
Ha nevetsz rajta, az csak jó:)

cochran 2011.03.24. 22:16:58

@Erika László:
Hát szívesen, ez a legkevesebb.

Erika László 2011.03.24. 22:19:54

@cochran:

vagy lehet, h te nem is no vagy es e
1 igazi ffi segitett nekem, hm

cochran 2011.03.24. 22:20:38

@Erika László:
Nem vagyok nő, eltaláltad.:)

epres négercsók 2011.03.24. 22:43:15

Jelezném, hogy azt is kitakarítjuk, aki alaptalan dolgokkal becsmérli a másikat. Utoljára szólok, legközelebb pihenni küldök.

Erika László 2011.03.24. 22:58:01

@BogyókaBigybogy:

holnap tenyleg irdd meg az orvoskalandodat, te nagyon jol tudsz irni

de ne ide, hanem a blog cimere

cochran 2011.03.24. 23:00:32

@Erika László:
Oké, jó.
Nem lényeges, megkapta a magáét.

Leroi 2011.03.24. 23:09:54

Szépen lehúzták rólam a keresztvizet!

epres négercsók 2011.03.24. 23:10:20

Na, akkor ide írom, a másikat nem offolom tovább.
Cochran, egy hét, Erika, egy nap. Ha nem sikerül holnapra lehiggadni, lehet fokozni is.
Szerintem elég nyilvánvalóan megindokoltam a másik poszton, és szóltam is előre.
Nem különösebben érdekel, hogy privátban hogy oltogatjátok egymást a másik ellen, de ezt ott meccseljétek le, ide nem tartozik. És ha holnap is itt fog folytatódni a dolog, akkor nem egy napra fogok tiltani.
És ez mindenkinek szól!

epres négercsók 2011.03.24. 23:11:27

@Leroi: Nem szeretnél utánuk menni, ugye? Korlátozódj az aktuális posztra, az itteni szószólók most pihennek, és nem elegáns dolog hátba támadni őket.

Discip Lina (törölt) 2011.03.25. 09:52:27

@epres négercsók: Kedves Moderátor! :-)

A tegnap (március 24.) 9:23:05kor íródott hsz-ből kérlek töröld a hivatkozott magánklinika nevét, csillaggal, vagy egyéb megoldással, ami a lehetőségeid tárházában szerepel.
Indoklás: egy-egy magánklinika komoly összegeket költ PR-ra, és hivatkozott hsz., pedig a hitelrontás vélelmének tényállását feltételezi, ráadásul 2X is szerepel a szövegkörnyezetben.

Köszönettel: Discip Lina

epres négercsók 2011.03.25. 10:46:39

@Discip Lina: Kitöröltem, de csakis a nevezett klinika neve miatt (hozzászólást szerkeszteni macera, és nem is szoktam belenyúlni a más által mondottakba).
Nem szívesen tettem, mert egy nagyon korrekt hozzászólás volt.

BogyókaBigybogy 2011.03.25. 12:43:14

Mindenkinek!

Kérdésem lenne: a Praxis-blog most akkor kinek és miért nyitódott? Oké, látom a bevezető szöveget, de ez általános...nekem nagyon arra hajaz az egész, h írhatunk bármilyen történetet, ja nem is bármilyet, hanem olyan lehúzósat:) mind egyes orvosokról, mind az egészségügyről, tutira veszem, h kinyírják az illetőt, vagy legalábbis olyan helyzetbe hozzák, h kinyíljon a bicskája, akkor meg azért jön a radír!!

A nickek mögé nem látok..nem tudom, h egy agyonképzett, orvosnak mondott, nevezett szörnyeteg rejtőzik alatta, vagy egy még remény fel nem adott, valahol emberséges, félénken próbálkozó fehérköpenyesek társadalmába tartozó emberséges lény, vagy egy civil, aki vagy igazat beszél és valós panaszait osztja meg, vagy hazudik, esetleg egy olyan civil, aki élvezi ha bomlaszt, lehúz, itt éli ki beteges hajlamait, továbbmegyek, vagy mindezek keveréke, a keverés arányát persze nem ismerem!

Bármelyik is legyen az illető, végtelenül szomorú vagyok!Ha az igazát kereső, igazat mondó, majd innen kinyírt az illető, akkor azért, ha orvos, és úgy viselkedik mint egy tudathasadásos félbolond, akkor azért, ha orvos, és nem mer harsányabb lenni, és kimondani amit igazából gondol, ott bent, akkor azért, ha civil és élvezi, ha bánthat, akkor azért...ez a Praxis blog nem tölti be az indító szövegben jelzett funkcióját! Ez egy mészárszék, és h ki a mészáros, és kit mészárolnak benne, na erre mindenki magában keresse a választ!

Kérem a T.Moderátorokat, hagyják bent ezt a hozzászólást! Nem bántottam benne senkit, senkit sem anyáztam, és nekem nagyon fontos , h ezek a gondolatok itt maradjanak! Akinek nem inge..én mindig ezt mondom...
Miért? Azért, h tanuljunk emberek! Emberséget!Emberi párbeszédet!

Mágia 2011.03.25. 13:08:55

@BogyókaBigybogy:

Hát szerintem erre mondják, hogy amilyen az adjonisten...

Ritkán olvasni errefelé olyan posztot, amelyik:

- pontosan leírja a posztoló problémáját

- érzelmektől a lehetséges mértékben mentesen írja le a posztoló problémáját

- az ide kommentező orvosok véleményét, tanácsát, segítségét kéri

- a posztoló nyitott az észérvekre

- a posztoló nyitott az orvosi-szakmai érvekre

- a posztoló nem azért ír, hogy megerősítést találjon az ide kommentező laikusok között a saját véleményére

Az összes többi magyar nyelvű fórumon VAGY csak egy orvos válaszol a beteg kérdésére, VAGY csak laikusok válaszolnak a beteg kérdésére.

Nincs még egy olyan felállás, ahol a posztoló kérdező mind az orvos hozzászólók, mind velük vitázva, ÉS egymás véleményét formálva, kiegészítve, a laikus hozzászólók véleményét is olvashatná.

Bikli néni 2011.03.25. 14:06:27

@BogyókaBigybogy: Mindamellett, hogy csatlakozom az előttem szóló Máriához, a következőt tudom elmondani:
A blogokban az emberek névtelenül, nickek mögé bújva mondják el a véleményüket. Ebből nem lehet leszűrni, hogy valójában milyen emberek. (Engem pl. milyen ráncos néninek képzelsz el? :))
Mi, akik elég régóta itt vagyunk, összeszoktunk, már ismerjük egymást, és el is tudjuk fogadni a másik véleményét.
Azt kellene eldönteni, hogy most azért írnak ide az emberek, hogy az összes kommentelő együttérzően megveregesse a vállukat és adja alájuk a lovat, vagy azért, mert a véleményünket kéri ki? A legtöbb kommentben benne van a vélemény, a tanács, amit a posztoló kimondva-kimondatlanul is elvár.

Egyébként ezt sosem értettem. Emberek találnak egy fórumot, ahol siránkozhatnak (nem baj, ezért "vagyunk"), de ahhoz nem veszik a fáradságot, hogy beleolvassanak egy-egy korábbi posztba, és felkészítsék rá a lelküket, hogy itt bizony építő jellegű kritika is szokta érni a posztolót, nem csak lélekbalzsam.

Ezen kívül, én meg azon vagyok szomorú, hogy másfél hónapja megy ebben a posztban az önsajnáltatás. Gratulálok, mert ezt egyik posztoló sem csinálta még. Van Erika, akinek a személyes tragédiáját már a read only-k is kívülről fújják, és van 2-3 barátnője, akik adják itt alá a lovat. Ezt messengeren is meg lehet ám vitatni. Lehet struccpolitikát folytatni, hogy csak annak a pár embernek a véleményét vesszük tudomásul, aki azt mondja, amit hallani szeretnénk. Csak nem érdemes.
Aki ide ír, az vállalja a következményeit.

tódór piroska 2011.03.25. 14:33:18

@BogyókaBigybogy: Tulajdonképpen majdnem mindenben egyetértek veled, csak talán a végkövetkeztetésben nem. Szerintem ez egy jó blog. Néha nekem úgy tűnik, méltánytalan támadások érik az orvosokat fel nem dolgozott gyászreakció, túlérzékenység, stb. miatt, a nem orvos olvasónak/írónak meg nyílván úgy tűnhet, az orvosok összezárnak, védik a mundér becsületét, nagyképűek, kioktatóak, stb. Az igazság valahol a kettő között van, úgy is mondhatnám, ez is igaz, meg az is (dialektikus materializmus, oh!) A moderátorok pedig szerintem példásan ügyelnek a rendre -bár egyszer már kaptam ez miatt Bakelától - most is az a véleményem, hogy toleránsak, de a vadhajtásokat ha muszáj,lenyesik.
A laikusok (bocs, PhD, nem rád célzok) tanulhatnak egy kis medicinát, az orvosok egy kis szerénységet, és mindenki a másik tiszteletét, álláspontjának elfogadását, személyiségének méltányolását, még ha nemis mindenben értünk egyet.
@Bikli néni: tudjuk, hogy nem vagy ráncos néni.
Amugy neked is igazad van.
@Máгia: nagyjából ugyanazt próbáltam mondani, mint te, csak kicsit másképp.

Bikli néni 2011.03.25. 14:37:32

@tódór piroska: Na, én is ezen a véleményen vagyok, csak nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni :)

BogyókaBigybogy 2011.03.25. 21:20:31

@Máгia:

Köszönöm a hozzászólásokat!
Pár gondolatom lenne csupán, igyekszem röviden:
Írod, h amilyen az adjonisten..igen, valóban, de ki adja és ki kapja? Melyik is volt előbb? Ebbe nem mennék bele, bonyolult lenne, mint a tyúk és a tojás, sosem derül ki!
A beírt posztokról...amiről írsz, az nekem nem egy nyitott blogba írás, hanem egy orvos válaszol rovat elvárt , pontokba szedett protokoll!
Valóban, egy orvoshoz így fordulunk, ezekre kíváncsi, és ilyen magatartást vár el a kérdező betegtől!Jelen blog nyitójában én viszont azt olvastam, h bármi jöhet, ami pozitív vagy negatív tapasztalás, nekem innen bejön a szubjektív megélés, és annak bizony érzelmekkel, sérelmekkel, fájdalommal megtűzdelt ideírása! A pozitív élménymegosztás szintén szubjektív, ám ezek a posztok nem okoznak vihart!

Konkrétan Erikára térek ki: én nem olvastam - ha tévedek, megkövetem az illetőt - aki , mint orvos, vállalva orvosi kilétét, segítette volna tanácsaival, észérveket sorakoztatott volna fel, próbálta volna megnyugtatni a beteget pusztán azzal, h orvosként szól hozzá, és elmondja az esettel kapcsolatos meglátásait! A posztoló egy idő után - a kivétel megint kivétel - nem kapott mást, mint szétszedést, arcon vágást, bárkitől! (ha orvos az illető, akkor az szégyen, ha meg szimpla emberke, akkor meg szomorú)

Tudod, ha az idetévedő posztoló laikus már ennyire kikészült a vele történtektől, igenis hozza az érzéseit, és igenis szeretne együttérzést, hasonló cipőben járókkal pedig párbeszédet! Erre- én úgy vélem,- nem kerülne sor, ha ezt az együttérzést a beteg a magyar egészségügyben az orvosától kapná meg, az egészségügyi intézményben érezné magát biztonságban, nem érezné a végtelen kiszolgáltatottságot és magányt, ami odáig vezet, h mindenféle blogokba kell járnia, és továbbmegyek, mindenféle blogokat sem kellene nyitni , h teret kapjon/kaphasson a zokszó... azt nem itt, ilyen nickek mögött élő emberek között kellene keresni, hanem ott és akkor, amikor a beteg szenved, amikor az igazát keresi, és mindenek előtt sosem szabadna annyira egyedül maradni az orvosokkal szemben, h már csak a kétségbeesett csatározás az, ami megmarad az orvos -beteg kapcsolatból!

Nos, csak hosszú lettem...nem baj, még egy gondolat: nekem is - és most a saját nevemben beszélek és nem az Erika ügy az apropó - bizony vannak nagyon nagyon rossz, és kevés jó megéléseim az orvosokkal, eü.ellátással, orvos-beteg viszonnyal kapcsolatban! Amit én megállapítottam az az, h Magyarországon akkora szakadék tátong a beteg és orvosa között, h ember legyen a talpán, aki ezen a hídon sérülés, megbántás, megalázás, kiszolgáltatottság nélkül átlábal!
Blogok ide vagy oda, érvek pro és kontra, ezt a civil érzi...lehet róla vitatkozni, szépítgetni, elkenni és felmenteni, attól még az érzés nem változik!

Amíg az orvos csak egy beteget lát, és az embert kihagyja ebből a látásból, addig ez így marad! Én előbb ember vagyok, és utána a beteg, fordítva nem vagyok hajlandó elfogadni az engem látást!

BogyókaBigybogy 2011.03.25. 21:33:25

@Bikli néni:

Nem képzellek néninek, sőt ráncosnak sem!

Valóban, az nagy előny, ha többen régóta vannak itt, és már ismerik egymást! A saját topikomban én is ismerek mindenkit, aki régi, ismerjük egymás gondolatait is, megbízunk egymásban, tudjuk mi a téma, és rendet is tartunk, ha kell! Ezt elismerem, h az érzésednek van alapja...
De! Én azt vallom a "nálam" topikban, h a rendrakás nem jelent kiüldözést, hanem megértést, ahol lehet panaszkodni, kiírni amit máshol nem lehet, elmesélni, amit másnak nem lehet! Sokszor bizony ott is keményen megmondjuk a frankót, ha érezzük arra van szükség, de sosem bántóan, nem alázva, nem kikezdve! A léleknek kell a balzsam is, és kell az asztalra csapás is! A legnehezebb kérdés a felelősség kérdése: kinek kell és szabad keményen odamondani, és mikor kell azt érezni, h itt bizony most a meghallgatás és az együttérzés a fontosabb! A net topikok felelőssége nagy! Pontosan ezért nagy! Tudod senki sem tudhatja ezer százalékra, h egy szóval mennyit lehet ártani és mennyit lehet segíteni, ne érezzük magunkat mindenhatónak, ez nagy hiba lenne!
Erika téma..igen régóta megy már...és tudod az Ő életében még nagyon nagyon sok hónapig menni is fog a "téma", hidd el, ha nem lenen rá oka, ha véget ért volna már a vesszőfutása, esze ágában sem lenne egy ilyen típusú blogot akár csak megnézni is!A lovat pedig nem adjuk alá! Ez tévedés! Itt jön be, amit Te is írtál, h ismeritek egymást..én meg Őt ismerem, látom, hallom, tapasztalom..mindenki más csak a partvonalról szólhat be! Ki jót, ki rosszat, ki simogatót, ki átkozódót!Lehet Őt elítélni, megunni, el nem fogadni, kitiltani innen, egyvalamit azonban nem lehet: önsajnálattal vádolni! Meg kell járni az útját, és majd akkor meglátjuk, ki mennyire sajnálja magát!

BogyókaBigybogy 2011.03.25. 21:37:02

@tódór piroska: Csak az orvosi mundérról...tisztelet a kivételnek újfent, de továbbra is fenntartom a véleményemet: a mundér becsületének védelme mindenek előtt! A színfalak mögött lehet egymás fejét venni, de kifelé ezt nem mutatják, nem tehetik...
A többi gondolatodat nagyjából osztom!

Bikli néni 2011.03.25. 21:54:04

@BogyókaBigybogy: Annyiban igazad van, hogy ok nélkül senkivel nem kell bántóan viselkedni. Most nem leszek népszerű a véleményemmel, de itt valószínűleg benne van már egy adag unalom is az emberekben. Több száz panaszos levele jelent már meg ebben a blogban, de mindenhol elmondtuk a véleményünket, amit a szerző vagy elfogadott, vagy nem, de nem lovagolt rajta ilyen sokáig.
Igazából - fenntartva továbbra is, hogy nagyon sajnálom Erikát a vele történtek miatt - nem értem őt. Van még valami, amit nem mondtunk még el itt neki? Vagy azon a számtalan másik fórumon, ahova bekerült ez a történet? Pontosan mit vártok még ettől a fórumtól? Nekünk sem maradt más, mint a legjobbakat és a mihamarabbi gyógyulást kívánni neki.

Igen, vannak itt, akiknek elég necces a stílusuk. Azért is írtam, hogy mi itt már összeszoktunk, mert jellemző módon egy-egy gonoszkodó(nak látszó) kommenten már csak azok akadnak fent, akik nem ismerik az illetőt. (Jellemzően olyan nevektől érkeznek a gonosz hangú kritikák, akiket korábban sosem láttunk itt.) És innentől tökmindegy, hogy ki kezdte, ha a másik meg folytatta. Mielőtt ki lettek innen törölve a hozzászólások, gyorsan idesandítottam, mi zajlik itt, és jóval az után, hogy Leroi leírta, hogy ignore on (ami azt jelenti, hogy a továbbiakban nem akar foglalkozni az illetővel), Erika rendkívül otromba stílusban osztotta tovább Leroi-t, aki még csak itt se volt, hogy megvédje magát. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de bennem ez mindent kelt, csak szimpátiát nem. És ennek, még egyszer mondom, semmi köze az Erikával történtekhez. Attól, hogy valaki elszenvedett egy ilyen tortúrát, még nincs feljogosítva arra, hogy így ossza a többieket (természetesen a többieknek sem kell magas lóról beszélni, mielőtt leírod).

Ha egyébként figyelmesen olvasol, igenis van itt orvos, aki névvel felvállalja a mondanivalóját (Miklósra gondolok), és bizony sokan mondták már a saját kollégájukra, hogy igen, itt tényleg az orvos volt a hülye és nem a beteg. Nincs itt összezárás, meg semmi. Gyertek át néha más posztokba is, olvassatok minket mondjuk egy hónapon keresztül minden nap, és látni fogjátok, hogy itt senki nem elvetemült, csak szokni kell :)

BogyókaBigybogy 2011.03.25. 22:28:08

@Bikli néni: Köszi a válaszod!

Sok mindent értek, és egyet is értek...Az Erika témát én nem viszem tovább, nevezetesen, h ki kezdte, kinek mit és hogyan és sorolhatnám, mert belátom radírozás lenne a vége, az meg nem kell!
Az unalom szó ütötte meg a "fülem", mert nekem az unalom után jön a fásultság és végül a közöny!Ha ebbe kicsit belegondolunk, félelmetes!Sohasem szabad embertársunkra közönnyel nézni...max kivonulni, és nem reagálni, de a közönyt érzékeltetni, és az unalmat mutatni nem szabad!Ehhez kapcsolódik, a következő, amiről írtál: a több száz panaszos levél!! Több száz? Nem elgondolkodtató? És a meg nem íródott többi? Mennyi is van akkor? A helyzet sokkal rosszabb, mint gondoljuk, vagy merjük hinni!
Egyszerűen megengedhetetlen, h ennyi panasz, rossz érzés, és ezeket megelőző bármi is történjen a betegekkel, h klaviatúrát ragadjanak és írjanak..valahol, valakiknek az éterbe...ezek egyébként nekem olyan néma kiáltások, mert akiknek szólnának, ott süket fülekre találnak!

Amit Miklósról és a többi dokiról írtál, arra csak annyit: mindig kihangsúlyozom, h akinek nem inge...és azt is, h minden tiszteletem a kivételeké!

Mára ennyi voltam, szép estét, és holnapra szép napot!

ankapanka 2011.05.22. 12:52:11

@Erika László:
ne haragudjatok, az edesanyam gondolkodik muteten, es eppe a mediburgot ajalnottak neki. mivel nem hangzott el az orvos neve, nagyon szeretnem tudni, hogyan kaphatom meg az emlitett orvos nevet.... hogy nagy ivben elkerulhessuk az ilyen embert.
koszonom,

cenzorilla 2011.05.22. 14:05:47

@ankapanka:

Ezen a blogon sehogy.
Személyiségjogi okok miatt tilos.
Ha rákeresel a neten László Erikára akkor a cikkekből kiderül kiről van szó.

Azt azért tudnod kell, hogy sok elégedett betege is van.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása