Szimulánsnak nézett

2011.02.14. 06:00

Két éve télen ágynak döntött egy magas lázzal, fejfájással járó influenza. Pár napra rá, mivel a tüneteim nem javultak, felkerestem a háziorvosomat, aki ellátott megfelelő gyógyszerekkel, valamint legalább egy hét ágynyugalmat javasolt, amit be is tartottam. Egy hét elteltével a tüneteim jelentősen javultak, mindössze egy egyre erősödő köhögés emlékeztetett arra, hogy beteg voltam. Ami végül a betegségem 3. hetében szinte teljesen megszűnni látszott. Ekkor azonban visszatértek influenzás tüneteim.

 


Hasmenés, fejfájás, magas láz, (a köhögés is súlyosbodott), valamint teljesen begyulladt a torkom, mandulám, szájüregem. Csak igen nagy nehézségek árán tudtam pl. nyelni. A torkomban lévő égető, maró kaparó érzés szinte elviselhetetlenné tette minden egyes percemet.


Hét vége lévén nem tudtam újra felkeresni a háziorvosomat, ezért itthoni körülmények között próbáltam enyhíteni a tüneteimen. Lázcsillapítóval, gyulladáscsökkentővel, kamillateával és sok mézzel. Természetesen mindezt szigorú ágynyugalom mellett. Amikor azonban másnap a tüneteim hányással is párosultak idejét láttam, hogy felkeressem az éjszakai ügyeletet. Ide édesanyám vitt be, mivel erre magamtól már képtelen voltam.


Ott azonban megdöbbenve tapasztaltuk, hogy nincsen ügyeletes orvos. Egy fiatalember tájékoztatott minket erről – aki egyébként szemmel láthatóan nem tudott, vagy nem is akart velem mit kezdeni. Kvázi fölöslegesen fizetnek ott valakit, aki csak annyit tudott mondani, hogy menjünk vissza másfél-2 órával később. Az ügyeletes doktornő ugyanis a környező falvakban látott el ügyeletet. Itt kell megjegyeznem, amit egyébként teljesen felháborítónak tartok, hogy lakóhelyemhez és vonzáskörzetéhez mintegy 50.000 ember tartozik és ehhez mindössze egyetlen orvos, aki nem elérhető! Egy telefonszámot kaptunk, amin érdeklődhettünk arról, mikor ér vissza a doktornő.


Csalódottan térünk haza, mivel úgy döntöttünk, nem várakozunk a rendelőben 2 óra hosszát. A 2 óra leteltével elővettük a papírt, amin a telefonszámot kaptuk. Megdöbbenéssel olvastuk rajta egy korábbi beteg nevét, címét, problémáját, valamint azt a megjegyzést, hogy valószínűleg szimuláns az illető. Nem túl nagy bizalommal érdeklődtünk ez után a doktornő holléte felől. Mivel azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nemsokára megérkezik, újra felkerestük az ügyeletet.


A doktornő meg is érkezett és mivel rajtam kívül nem volt más beteg, néhány perc múlva fogadott is. Elmeséltem a panaszaimat, amik akkora már enyhe légzési nehézséggel is párosultak. A doktornő mentségére legyen szólva, megnézte a torkomat és meg is hallgatott. Aztán mosolyogva azt a megjegyzést kaptam, hogy örüljek, hogy megy a hasam és hányok is, mert így gyorsabban fog kiürülni a szervezetemből a vírus és ő erre semmilyen gyógyszert most nem fog nekem adni. Kérdem én, hogy ha szerinte is vírusos fertőzésem van, nem kellene valamilyen gyógyszerrel ellátnia?


Elvégre azért mentem oda. No meg hogy enyhítsenek valamit a tüneteimen. Újra rákérdeztem, hogy esetleg nem tudnának-e valamilyen fájdalomcsillapító gyógyszert, vagy gyulladáscsökkentőt írni, mivel az otthoni készletek kiapadtak, a fájdalmaim viszont jelentősek. Szinte én éreztem magam kellemetlenül, mert gyógyszert kunyerálok és könyörgöm, hogy enyhítsenek a fájdalmamon. Nem vagyok sem hipochonder, sem nem szeretem az orvosokat annyira, pláne este 10 óra után, hogy a semmiért menjek oda. De kérdésemre, miszerint kaphatok-e ott és akkor bármilyen gyógyszert a rövid válasz csak ennyi volt: -Nem. Akkor most hogyan lesz? – kérdeztem tovább. – Majd meggyógyulok egyszer csak magamtól? Újra egy rövid, ámde mosolygós választ kaptam: - Igen.


Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Valószínűleg engem is szimulánsnak nézett… Itt meg kell jegyeznem azt is, hogy valószínűleg egy esetben kaphattam volna gyógyszert, ha az orvos injekciót ad, mivel a Mezőkövesd-i gyógyszertárakban vasárnap este 10 óráig van ügyelet, és az ügyeletest is csak életveszélyes esetben lehet riasztani, amiben én nyilván nem voltam. A gyógyszertárak normál esetben másnap reggel 7-8 óra körül nyitnak. No comment.


De ezen felül, a nagy semmiért még elkértek tőlem 1.000 Ft-ot, mert ennyi az éjszakai ügyelet vizitdíja. Egy ezrest fizettem azért a tanácsért, hogy menjek haza és gyógyuljak meg, ahogy akarok. Újra csalódottan kellett elhagynunk a rendelőt.


Másnap, mivel a tünetek maguktól nem javultak – miért is javultak volna – újra felkerestem a háziorvosomat, aki alapos kivizsgálás után 4 féle gyógyszert írt fel nekem és újra ágynyugalmat javasolt, valamint ellátott egyéb hasznos információkkal is pl. az étkezésemet illetően. Valamint megjegyezte, hogy szeretne még látni a héten, hogy hogyan és miként javulok. Mondanom sem kell, mérföldekkel emberségesebb ellátást kaptam, pedig itt is várnom kellett legalább egy órát.
 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem én vagyok, hanem én 2011.02.14. 06:08:26

"Itt kell megjegyeznem, amit egyébként teljesen felháborítónak tartok, hogy lakóhelyemhez és vonzáskörzetéhez mintegy 50.000 ember tartozik és ehhez mindössze egyetlen orvos, aki nem elérhető!"

Mi ebben a felháborító? Ez a mai normális hétvégi ügyelet. Mert ugye biztos tudjátok: kis pénz, kis foci...
Amúgy nem kell aggódni, lesz ez majd rosszabb is!... :)

SusanneF 2011.02.14. 06:22:27

Kedves Miklós,ügyelsz,hogy ilyen korán tudsz már a posztra gondolni?
Nekem nem tetszik ez a történet...
Itt is hisztit érzek,és a történések felnagyítását,mint az egyik előző posztban....
Ha vírusra gyanakodnak a dokik,akkor:
vagy tüneti szereket adnak,
vagy a szövődmények megelőzésére antibiotikumot.
Továbbá miért oly felháborító,hogy este 22 után nincs nyitva patika??
A mi falunkban egy héten 3x,pár órára van nyitva...

Nem én vagyok, hanem én 2011.02.14. 06:58:31

Akkor csak, hogy tiszta legyen.

A hétvégi ügyelet típusosan sürgősségi eseteket lát el. Olyan problémákat old meg ekkor az orvos, illetve olyan esetekhez hív mentőt, amik hétvégén (és nem előtte a héten) jelentkeznek: veseköves roham, ritmuszavar, stroke, lumbágó, asztmás roham, de ha kell szülést vezet le az árokparton, és ha előbb ér ki helyszínre, mint a mentő, akkor akár újraélesztést is kezd, ha épp arra van szükség... stb...

Ez az ellátás nem azonos a háziorvosi ellátással, vagyis nem merül ki 80% gyógyszerfelírásban és pszichés vezetésben.

Ahogy a posztban is szerepel, injekciót tudott volna adni az orvos, szerintem fel is ajánlotta, a beteg nem fogadta el. Egy fájdalom és lázcsillapító injekció, meg egy infúzió a hányás és fosás okozta kiszáradás elkerülésére hányáscsillapítóval, fél óra, amíg lecsepeg, oszt csókolom. Holnap tessék megkeresni a háziorvost!

Tehát sürgősségi ügyeletre ne menjen senki szívgyógyszert, meg savcsökkentőt és fájdalomcsillapítót íratni, mert azt meglehet tenni a hétköznap is. Amúgy meg a fájdalom és lázcsillapítók nagy része nem vényköteles. Szóval, ha csak az kellett a betegnek, akkor azért a patikába kell egyből menni.

A vírus fertőzések meg éppen olyanok, ahogy a doktornő mondta, legyőzi őket a szervezetünk, a bevitt gyógyszerekkel nem a vírust öljük el, hanem a szervezetet erősítjük meg.

Tehát, ha valakinek folyik az orra és a fáj a torka, esetleg köhögni kezd első lépésként ne menjen orvoshoz! Hanem pár napig maradjon otthon, feküdjön, izzadjon, igyon forró teát, szedjen legalább 1000 mg C vitamint, ha láza van, akkor szedjen lázcsillapítót, ha be van dugulva az orra, akkor használjon orrcseppet (max. 1 hétig), ha fáj a torka szopogasson száj és torok fertőtlenítő tablettát, ha köhög, akkor szedjen köptetőt.

EZEK A CUCCOK MIND VÉNY NÉLKÜL KAPHATÓAK! ILLETVE A FENT ÍRT CUCCOKBÓL MINDIG LEGYEN ELEGENDŐ OTTHON! HA MEG NINCS, AKKOR MEG MINDIG LEGYEN VALAKI, AKI EL TUD MENNI A PATIKÁBA!

Ha nem jön helyre a dolog 1 hét alatt, illetve a tünetek fokozódnak (leginkább a köhögés, és a torokfájás), illetve új tünet jelenik meg, akkor irány az orvos.

Remélem érthető volt, amit írtam!

Nem én vagyok, hanem én 2011.02.14. 07:07:39

@SusanneF:
Nem ügyelek. Csak "éjszakai bagoly" vagyok... :)

P75 2011.02.14. 07:43:49

Nekem sem teljesen világos a poszt. Hetek óta tartó betegség, napok óta újra súlyosbodó tünetek, kifogyóban levő gyógyszerkészlet... Én is morcos lennék az orvos helyében. Ha már alig tudok nyelni, akkor elmegyek az első ügyeletes patikába és veszek lidokain-tartalmú szopogatós cukorkát. Ha megy a hasam, veszek hasfogót. Ha hányok és aggódom, hogy kiszáradok, akkor _felhívom_ az ügyeletet és _telefonon_ tanácsot kérek, hogy mi az a pont, amikor ők úgy gondolják, hogy be kell mennem. Ezután, ha eljön ez a pont, akkor arra az emberre tudok hivatkozni, akivel telefonon beszéltem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.02.14. 07:55:25

Nem értem, hogy miért kellett elmenni az ügyeletre??????? Hetek óta beteg. Mért nem a háziorvosához ment előbb???

Laliath 2011.02.14. 08:07:10

Hmm... a napközben súlyosbodó tünetekkel nem értem, miért kellett megvárni az éjszakai ügyeletet.
Ha az orvos kint van betegnél, (aki esetleg szintén a nappali tünetei miatt hívta ki) az sajnos az ÍJ tipikus esete. Az ügyelet sajnos ilyen. Ez nem jó, nem kell szeretni, de pillanatnyilag sajnos ez a helyzet.
Az ügyelettől gyógyszer kunyerálás viszont vicc. Vírusra nem szedünk gyógyszert, mert gyakorlatilag felesleges. Ha felírja a recept nélkül kapható szereket egy receptre a doki, attól a posztoló ugyanakkor jut hozzá, mikor az első patika nyit - tehát ezt megint nem érdemes forszírozni. Az ügyelet pedig nem gyógyszertár és nem jótékonysági alapítvány - az ott lévő szerek azért vannak, hogy sürgősség esetén legyen annál a betegnél, akinek valóban szüksége van rá.

Dr.laikus PhD 2011.02.14. 08:08:36

@batgirl:

"Hét vége lévén nem tudtam újra felkeresni a háziorvosomat, ezért itthoni körülmények között próbáltam enyhíteni a tüneteimen. Lázcsillapítóval, gyulladáscsökkentővel, kamillateával és sok mézzel. Természetesen mindezt szigorú ágynyugalom mellett. Amikor azonban másnap a tüneteim hányással is párosultak idejét láttam, hogy felkeressem az éjszakai ügyeletet. Ide édesanyám vitt be, mivel erre magamtól már képtelen voltam."

Bevitte a mamája aki nyilván halálra rémült a felnőtt lánya "haldoklásán".

Ügyeleten azért szokott lenni asszisztens aki valami tanácsot tud adni, valószínű itt is adott, hiszen az egyik telefonos panaszra ráírta, hogy szimuláns...

Hisztis beteggel más mód nincs, mint erőteljes beszéd, vagy kedves mosolygás.
Úgysem ért egyikből sem semmit.

rikavagyok 2011.02.14. 08:24:55

A posztból kiderül, hogy milyen szép, és jó idők voltak, mikor az indokolatlanul igénybe vett ügyeleti ellátásért el lehetett kérni az emelt összegű vizitdíjat.
Egyebekben a tegnapi kommentjeimet kéretik copy+paste-elve ideképzelni.

P75 2011.02.14. 08:48:49

@Laliath: hétvége volt, azt írja.

Laliath 2011.02.14. 09:03:42

@P75:
hétvégén is van napközben ügyelet.

P75 2011.02.14. 09:05:03

@Laliath: igen, de ügyelet-ügyelet, innentől kezdve nagyjából mindegy, hogy napközben vagy éjszaka, nem?

Laliath 2011.02.14. 09:10:03

@P75:
ha már jártál mindkettőn, akkor láthattad, hogy nagyon nem. A nappali ügyelet teljesen más. Nem véletlen, hogy a "felesleges" hívásokért is jobban morognak mind az ügyeletesek, mind a mentősök.
Nekem volt "szerencsém" mindkettőhöz bőséggel :(

Mária 2011.02.14. 09:11:08

@P75:

Abból a szempontból nem mindegy, hogy aki valóban beteg és valóban kutyául érzi magát, az megy az orvoshoz, a lehető leghamarabb, ahogy csak tud.

A posztoló akkor, amikor az ügyeletre ment, már HARMADIK hete beteg volt, úgy, hogy megkapta a HO-tól a gyógyszereket és a tanácsokat.

Nem csodálkozom, hogy nyafogó p-nak nézték, amikor előadta, hogy már harmadik hete (!!!) fekszik otthon, háziorvos látta, gyógyszereket és tanácsokat kapott, mégis éppen a vasárnap éjszakai ügyeletre időzítette a látogatását.

P75 2011.02.14. 09:12:39

@Mária: ezzel teljesen egyetértek, ahogy itt @P75: írtam is. Amire reagáltam, az @Laliath: első mondata volt.

EmpatiaTolerancia 2011.02.14. 09:13:06

"Ott azonban megdöbbenve tapasztaltuk, hogy nincsen ügyeletes orvos."

Akármilyen megdöbbentő, de az ügyeletes orvosnak az a dolga, hogy kimenjen a - hirtelen fellépő - súlyos esetekhez.

"Egy fiatalember tájékoztatott minket erről – aki egyébként szemmel láthatóan nem tudott, vagy nem is akart velem mit kezdeni."

Ezt talán jobban is tette.

"Kvázi fölöslegesen fizetnek ott valakit,"

Nem feleslegesen: az a dolga, hogy felvegye a telefont, tudja súlyozni a problémákat, elérje és tájékoztassa az orvost szükség esetén.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.14. 10:02:10

3 hete kezdődött az influenzám, de még ma sem vagyok százas. Mindez védőoltás ellenére. A tünetek tempóra és tulajdonságra megegyeznek a posztolóéval. Annyi difivel, hogy kb 30 évvel beljebb vagyok. Ezért nem értem, hogy egy fiatal embernél mi ez a pánik, hogy ügyeletre viteti magát.
Egyébként pedig, ahol ügyeleten egyedül van a váróban, az nem egy túlterhelt körzet.
Azt tudom javasolni a posztolónak, hogy szedje össze magát, mert ha benne nincs tartás és mástól várja, hogy leküzdje az ő betegségét, akkor az egészsége ellen dolgozik.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.02.14. 10:19:21

@El Visco Stello: Remélem meggyógyultál. Nekem egyheti ágy fekvés, plussz egyheti "lábon köhögés"-be telt. Amúgy meg ne izgulj, senki sem 100-as:))

sárga nyúl 2011.02.14. 11:01:46

A tegnapi és a mai posztból is világosan kiderül, hogy az emberek többségének gőze sincs a legalapvetőbb dolgokról sem (vírusra nem íratunk antibiót, a többi meg vény nélkül kapható). Csodás oktatási rendszerünk eredménye! Mindenkinek tudnia kell, mi az a kovalens kötés, de széntablettát nem tudnak venni a patikában.

bakela 2011.02.14. 11:11:43

Melléklet az 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelethez
Sürgős szükség körébe tartozó, életet veszélyeztető állapotok és betegségek
1. Életet veszélyeztető, vagy maradandó egészségkárosodás veszélyével járó (külső vagy belső)
vérzés
2. Átmeneti keringés- és/vagy légzésleállással járó állapotok (Pl. embolia, Adams-Stokes-Morgagni
szindróma., syncope, fulladások, életet veszélyeztető ritmuszavarok, klinikai halál állapota)
3. Életveszélyes endokrin- és anyagcsere állapotok, a folyadék- és ion- háztartás életveszélyes
zavarai
4. Központi idegrendszeri kompresszió veszélyével járó kórképek (Pl. agyödéma, fejfájás, szédülés,
tumor, gyulladás, fejlődési rendellenesség, trauma)
5. Eszméletlen állapotok
6. Status epilepticus és tüneti görcsrohamok
7. Hirtelen fellépő látászavar, látásvesztés, "vörös szem", szemsérülés
8. Szepszis
9. Magas halálozású, vagy súlyos szövődmények kialakulásának veszélyével járó hirtelen fellépő,
vagy progrediáló, nem-sebészeti betegségek és érkatasztrófák ellátása
10. Szülés, koraszülés, lepényleválás, súlyos terhességi toxémia, eclampsia újszülött ellátása, akut
nőgyógyászati vérzés
11. Sokk megelőző és sokkos állapotok, életveszélyes allergiás és anaphylaxiás állapotok, szisztémás
és poliszisztémás autoimmun betegségek krízis-állapotai
12. Az immunrendszer fokozott, vagy kóros működésén, illetve a csontvelői vérsejtképzés
elégtelenségén alapuló heveny vérsejthiány-állapot
13. Veleszületett, vagy szerzett véralvadási zavar alapján létrejövő heveny életveszély
14. Akut légzési elégtelenség, légút szűkület (Pl. gégeödéma, asthmás roham, idegentest, fulladás)
15. Mérgezések
16. Akut hasi katasztrófák és azok képében jelentkező, nagy fájdalommal, görcsökkel járó kórképek
(Pl. bélelzáródás, appendicitis, perforatio, méhenkívüli terhesség, petefészek ciszta megrepedése,
tuboovarialis tályog, kocsánycsavarodott cysta, kizárt sérv, epegörcs, vesegörcs, vérvizelés)
17. Égés-fagyás (III.-IV. fokú és nagykiterjedésű I-II. fokú, és/vagy az életminőség szempontjából
különösen veszélyeztetett testtájat vagy a légutakat érintő)
18. Elsődleges sebellátás
19. Testüregek (koponya, mellkas, has) és parenchymás szervek (szív, tüdő, lép, máj, vese) sérülése
20. Compartement szindrómák
21. Nyílt törések és decollement sérülések
22. Amputációk (replantációs lehetőségekkel vagy azok nélkül)
23. Súlyos medencegyűrű törések
24. Politraumatizáció, többszörös sérülések
25. Búvárbalesetek, magassági betegség, keszonbetegség, barotrauma
26. Áramütés, elektrotrauma
27. Hő- és hidegártalom, kihűlés, hypothermia, hyperthermia, napszúrás, hőguta
28. Súlyos akut sugárártalom és sugárbetegség
29. Öngyilkossági kísérlet és szándék, mentális állapottal összefüggő közvetlen veszélyeztető állapot
30. Heveny pszichés zavarok, pszichózisok
31. Infektológiai kórképek, melyek önmagukban vagy szövődményeik révén az életet veszélyeztető
állapotot idéznek elő.

Édesanyád? Jól van??

Mária 2011.02.14. 11:40:54

@sárga nyúl:

"Csodás oktatási rendszerünk eredménye! Mindenkinek tudnia kell, mi az a kovalens kötés, de széntablettát nem tudnak venni a patikában."

A kémia és a fizika, mint tantárgy, ugyanolyan mostohagyerek a magyar oktatási rendszerben, mint a biológia. Egészségtan címén bármiről meg gondolom, csak a könyvek apró betűs részében van szó.

A 7. évfolyamon egyáltalán nem tanulnak az emberi testről, a 8. évfolyamon tanulnak 44 órában, egész évre elosztva, ám ebből mindössze három (!!!) óra van az "Egészség, betegség" témakörére. Forrás: nefmi.gov.hu

Az a lényeg, hogy tudjon az a gyerek deriválni, verset elemezni és évszámokat visszamondani. Attól túl okos lenne, ha ki tudná számolni a mosógép fogyasztását, ha tudná, hogy miért ne öntse össze a vécében a domestost a sósavval, vagy ha tudná, hogy miért nem gyógymód a makacs köhögésre a felcukrozott kamuméz meg a kamillatea.

El Visco Stello (törölt) 2011.02.14. 11:52:03

Annyival azért lehet árnyalni a képet, hogy aki a TV-ből tájékozódik, az könnyen hiheti, hogy az influenza, gyomorégés, hüvelygomba, inkontinencia, lemenő nap stb halálos kórok.

Borcsika 2011.02.14. 12:22:45

Néhány éve a férjem elkapott valami fosós-hányósat, utóbbi tünet volt az erősebb. Hiába próbáltam kiskanállal vizhez juttatni, esélytelen volt. A gyógyszertár már zárva volt. Felhivtam az ügyeletet este 10:30-kor, hogy legyenek kedvesek kifáradni, mert a férjem nagyon nincs jól. Azt a tanácsot kaptam, adjak neki Deadalont. Mondtam neki, hogy egyrészt nincs itthin, (ez a kisebbika baj), a nagyobb, hogy MINDENT, még a vizet is kihányja. Elkérte a telefonszámomat, hogy visszahivnak, ha a doki visszaért, és felállitotta a sürgősségi sorrendet. 11 körül hivtak is, hogy jobban vem-e a férjem. Mondtam, hogy nincs. Erre megkérdezték, hogy kijöjjenek-e. Mondtam, hogy klassz lenne, mert már erej sincs felállni a sok hányástól, és én terhesen nem nagyon tudom őt cipelni. A pacák, akivel beszéltem ekkor azt mondta, jó, éjfél és 1 óra között érkezünk, ha addig súlyosbodna az állapota, hivjak mentőt.
Amikor megérkeztek negyed 2-kor, éppen aludt a férjem, a doki odament hozzá, adott neki valami lórúgást, és közölte, hogy ettől aludni is fog tudni, de ébresztgessem, és itatgassam. Meg nem vizsgálta, csak az én "diagnózisom" alapján. Másnapra jobban lett, de nem volt 1xű..

Bikli néni 2011.02.14. 12:23:16

Most túl azon, hogy ezzel felesleges volt gyógyszerért követelőzni, mert vírusfertőzésre az antibiotikum közismertem nem jó, egy picit hadd szálljak szembe azokkal, akik előttem azt mondták, napok óta meglévő panaszokkal nem megyünk hétvégi ügyeletre.
Valami ilyesmi volt nekem is tavaly; nem akartam hiányozni a munkahelyemről, ezért mindenféle házi praktikával meg szopogatós-gőzölős vacakkal kúráltam magam egy hétig. A láz kivételével volt minden, mit a búcsúban. Semmi nem használt.
Aztán szombatra úgy berobbant, hogy már csak valami hörgés jött ki a számon hang helyett, teljesen megsüketültem és bármit szedtem be, őrületesen fájt minden. Na, akkor mentem el a hétvégi ügyeletre, onnan meg egyenesen a fülészetre. Ott mondták is, hogy ezek a szopogatós vackok ezen eleve nem is segítettek volna. Pénteken még úgy éreztem, hogy ha időbe is telik, én ezt uralni tudom, és hétvégén kikúrálom magam, hétfőn mehetek dolgozni. Szombat délután viszont eljött az az állapot, amire azt mondtam, én ezt nem bírom ki.
Én is amellett vagyok, hogy indokolatlanul ne menjen az ember ügyeletre, de a mai napig nem bántam meg, hogy én aznap este a fülészeten kötöttem ki.

Bikli néni 2011.02.14. 12:32:51

@Mária: Teljes mértékben egyet értek.
Szép (és totál felesleges) Petőfi meg Beethoven életrajzát tudni, de ezek helyett inkább egészségügyi, alkotmányjogi és pénzügyi ismereteket kellene leginkább tanulni. Meg háztartástant. Amit ma az iskolában tanítanak, a csiga zsigerzacskója meg hasonló marhaságok, max a műveltség emelésére jó (kivéve, ha valaki csigákkal kíván foglalkozni, de arra meg ott az egyetem), de az életre nulla mértékben készít fel.

Bikli néni 2011.02.14. 12:40:23

@Borcsika: Na. Ilyenem nekem is volt. Pont ugyanilyenem. Már szomjaztam, mert még az a rohadt víz is kijött. Negyedik ilyen próbálkozás után hívtam fel az éjszakai ügyeletet. DE: nem azt kértem, hogy jöjjenek ki, hanem hogy adjanak valami tippet, hogy ihassak végre, és bent is maradjon. Az orvossal nem is beszéltem, csak az asszisztenssel. Ilyenkor be kell tenni egy kis vizet a mélyhűtőbe, és amikor már jó hideg, akkor kortyolgatni nagyon lassan, és akkor bent marad. Nekem bejött :) És mindezért két percre tartottam fel, nem az orvost, hanem az asszisztenst.

marand22 2011.02.14. 13:14:08

@Borcsika:
Daedalonból van kúp, ha erősebb kell, Zofrane-ból létezik ostya is, amit csak el kell szopogatni.
Hasmenésre (amit legnagyobb valószínűséggel vírus, pl. Calici okoz), nem szabad hasfogót bevenni (szinte mind lelassítja a bélmozgásokat, amitől pang a belekben a lötty, amit meg szeretnek a beleinkben levő bacik), mert csak a felülfertőződésnek kedvez, nagyobb baj lehet belőle. A vírusos eredetű (gastro)enteritiszek szinte mindig meggyógyulnak 1-2 nap alatt (friss tapasztalat, momentán az osztályunk le van zárva calici-fertőzés miatt).
Hasonló a helyzet a felső légúti fertőzésekre felírt antibiotikummal is. Döntő többségüket vírusok okozzák (kb. 200 féle van), az influenza csak egy közülük, amire (pontosabban annak is csak az aktuális szezonban várható altípusára) jó az oltás. Antibiotikum kiírtja azokat a bacikat, amikra hatékony abban az adagban (pl. a beleinkben velünk élőket is). Amire nem hat, azok el tudnak szaporodni (a normál bélfóra többek között azért is jó, mert nagy tömege nem engedi elszaporodni a kórokozókat, egyszerűen eleszik a többi elől a tápot), így kap pl. az idős beteg széles spektrumú antibiotikum szedése alatt/után ún. álhártyás vastagbélgyulladást.
Anno Popik dr. (1994 SOTE, Sürgős Sebészet speciál kollégium) mesélte a sztorit kedves kollégájáról, aki a begyulladt szőrtüszőjére antibiotikumot vett be, majd álhártyás vastagbélgyulladásban meghalt.
A feleslegesen szedett antibiotikummal még egy baj van, ha marad olyan baci, amit nem írtott ki, mert rezisztens rá, az képes átadni a későbbieknek (lásd MRSA, ESBL E. coli, Klebsiella és társaik). Mindez eredményezi azt, hogy olyan baktériumtörzsek léteznek ma már, amire nem vagy alig hatnak az antibiotikumok (pl. VRSA).

Bikli néni 2011.02.14. 13:23:44

OFF, de szeretném, ha ez az infó minél szélesebb körben elterjedne:
index.hu/tudomany/2011/02/14/hatmillio_epilepszias_europaban/
ON

Eleven Ezüst 2011.02.14. 13:42:46

@marand22:
Mennyire befolyásolja a bélflórát a szopogtaós antibiotikumok, és mennyire az inygyulladáskor használt öblögetők, gyógyfogkrémek.

Köszi

marand22 2011.02.14. 13:51:28

@El Even Ezüst:
Szopogatós antibiotikumot nem ismerek, az egyetlen a Nystatin, ami gombaellenes szer (antimycoticum), a többi felső légúti fertőzésnél ajánlott szopogatótabletta nem tartalmaz antibiotikumot, csak legfeljebb fertőtlenítőt. A szájöblítők, gyógyfogkrémek tájékoztatójában tudtommal mind szerepel, hogy ne nyeld le. Amúgy szintén okozhatnak hasmenést (de többnyire döntően ozmotikus hatásuknál fogva).

marand22 2011.02.14. 14:01:57

Hadd tegyek fel én is pár kérdést, ahogy miklos.rabai szokta:
1. Melyik kórokozó okozza az álhártyás vastagbélgyulladást (pseudomembranosus colitis), hogyan mutatható ki és melyik antibiotikum jó rá ?
2. Találtak-e már Magyarországon olyan pácienst, akiből VRSA-t (vancomycin rezisztens Staphylococcus aureus) mutattak ki ?
3. Mi az ESBL ?
Guglizni nem ér.

Dr.laikus PhD 2011.02.14. 14:14:39

@marand22:

Ez nem ééééér!
Laikusnak ezt tudni kéne?

Ha igen, akkor nagyon szégyenlem magam.
Most hallok róluk először.
Na jó az egyikről nem... :((((

Bikli néni 2011.02.14. 14:19:35

@marand22: Ezekre a kérdésekre a fenti leírásból ki kellene tudni következtetni a választ?
Amúgy mindig van 1-2 tippem, de sosem írom le, mert inkább nem égetem magam :D (Bár bevallom őszintén, most lövésem sincs...)

Irkutszk 2011.02.14. 14:53:19

@marand22:
1. Sajnos nem tudom az ágenst, de a metronidazol elég szépen kiírtja a bélflórát, talán ezt is. Egyébként ln a kályhától indulnék, és tenyésztés után adnék antibiotikumot.
2. Nem tudom, vancomycinre is rezisztens volt-e, de az I. Gyerekklinikán Budapesten láttam már MRSA-s kislányt, elkülönítve, csontsoványan (egyébként túlélte a fertőzést).

Irkutszk 2011.02.14. 14:54:28

A posztot egyelőre addig bírtam elolvasni, hogy a hétvége előtt még nem értem rá, a hétvégén a hányással meg ügyelet. Majd később továbbolvasom...

Irkutszk 2011.02.14. 15:12:54

@bakela: Ez tök jó, minden ügyelet ajtajára ki kéne függeszteni :)

Irkutszk 2011.02.14. 15:19:33

Nekem a posztból a következő jött le (bár ez nagyon általános): Az emberek azért mennek az orvoshoz (háziorvoshoz, ügyeletre, szakorvoshoz), hogy GYÓGYSZERT írjanak fel nekik. Az ügyeletes orvos késett, mosolygott és nem adott gyógyszert, tehát szar, a háziorvosnál is kellett várni de NÉGY gyógyszert írt fel a betegének, illetve ő is mosolygott, tehát csillagos ötös (a mosoly miatt a csillag). Az, hogy esetleg nem kell gyógyszer a panaszra, más a gyógyulás útja, az senkit nem érdekel, tabletta/kúp/osztott por/anyámkínja legyen azon a papírcetlin (elnézést, OEP, természetesen hivatalos környezetben nem nevezném cetlinek ezt a hivatalos okmányt, ami az OEP tulajdona... a folytatást a vények hátulján lehet elolvasni, ha valaki esetleg veszi a fáradságot, és megfordít egy ilyen szép rózsaszínnel nyomtatott papírkát), mert csak így boldog a beteg. És ugye mi más fontosabb, mint az elégedettség, és bódogság?

Irkutszk 2011.02.14. 15:24:28

@marand22: Én egy szopogatós antibiotikumról tudok, tirocidin-gramicidin hatóanyaggal. Nem szívódik fel a hatóanyag (természetesen ez a bélflórát nem boldogítja).

tbjárulékfizető 2011.02.14. 15:34:22

@marand22: abszolút laikusan:
1/
Ha a széles spektrumú antibiotikum tud álhártyás vastagbélgyulladást okozni és ilyen széles spektrum lehet pl. az ampicillin, akkor szerintem nem ajánlatos antibiotikummal kezelni, a normál bélflórát kéne helyreállítani, pl kefír, joghurt és Normaflor, vagy egyéb probiotikum.
2/mivel az antibiotikumok helytelen használata miatt egyre több a rezisztens kórokozó, feltehetően igen a válasz, bár nem tudom, mi az a VRSA.
3/enzim, amit egy tüdőgyulladást is okozó baktérium termel.

rikavagyok 2011.02.14. 15:48:22

@tbjárulékfizető:
A logika alapvcetően helyes, amig nincsen ilyen súlyos fertőzése, addig a probiotikum működhet. Az álhártyás colitis már a minden kötél szakad esete, azt a bacit biza ki kell irtani.

marand22 2011.02.14. 16:36:08

@Dr.laikus PhD:
Kelleni nem, de illeni igen, legalábbis az álhártyás vastagbélgyulladásról.

marand22 2011.02.14. 16:37:24

@Irkutszk:
Ad 1. Metronidazol jó válasz, tenyésztés nem jó válasz.
Ad 2. MRSA nem = VRSA.

Irkutszk 2011.02.14. 16:43:06

@marand22: Köszönöm a kiértékelést :)

Sajnos nem láttam a beteg papírjait, fogalmam sincs, mivel kezelték, és mikre is volt rezisztens a bacija. Kapitulálok :)

ciccmicc 2011.02.14. 16:46:22

Jó de mit kell csinálni, ha mondjuk hétvégén jön rád a fosás meg a hányás egyszerre, és konkrétan úgy érzed, hogy szomjanhalsz, mert MINDENT kihánysz, amit megiszol (a hányáscsillapító tablettával együtt). Engem anno a túlaggódós szüleim becipeltek a kórházba (már nem emlékszem melyikbe). Szerintetek mi ilyenkor a helyes megoldás?

Irkutszk 2011.02.14. 16:49:31

@ciccmicc: Attól függ, milyen súlyos. Először is só, víz (hideg, akár jeges víz), sós perec, háztartási keksz. Mindez három napig. Amennyiben mindent kihány a beteg, akkor lehet hívni az ügyeletet. Szerintem semmi értelme bevinni a beteget az ügyeletre (meg kissé nehézkes is, ha mindig jön belőle elöl-hátul).

marand22 2011.02.14. 16:56:44

@tbjárulékfizető:
Ad 1. Logika jó, a gyakorlat általában mégis az, hogy antibiotikumot adunk (jellemzően metronidazolt). Az irodalomban leírják (1993-2006 közötti cikkek), hogy azzal is gyógyítható, ha normál bélflórát vezetnek a beteg beleibe ("ürülék terápia"). Probiotikum kevés (naggyon).
Ad 2. Staphylococcus aureus a bőrünkön (többek között) élő baci, ami a szervezetbe kerülve (általában orvosi kezelések során, mint pl. tartós kanülök, pacemaker stb.) súlyos fertőzéseket okozhat (pl. tüdőgyuszi, szívbelhártyagyulladás, stb.). Ennek alapváltozata (Methycillin Szenzitiv Staphylococcus Aureus) érzékeny az oxacillinre/methycillinre, amik penicillinszármazékok. Egy részük nem érzékeny (Methycillin Rezisztens Staphylococcus Aureus), ekkor a betegek jellemzően vancomycint kapnak (vagy teichoplanint újabban), azonban ez a kórokozó jóval magasabb kórházi halálozással jár mint az alapváltozat (MSSA). Na van rosszabb is, ez a Vancomycin Rezisztens Staphylococcus Aureus (VRSA). Ilyen ritka, és csak drága, nagy dózisú antibiotikumok adásával győzhető le. Magyarországon eddig fertőzést nem írtak le, viszont 1 esetben találták mintában (más miatt vizsgálták). Ezzel csak egy a probléma, hogy az MRSA is hordozható (azaz vannak olyan egyének, akiknek jellemzően az orrgaratjában ott lakik).
Ad 3. Helyes, azzal a kiegészítéssel, hogy bélbaktériumok termelik (Extended Spectrum Beta Lactamase) és a legújabb penemeket leszámítva általában nem érzékenyek a béta-laktám (penicillin és cephalosporin) antibiotikumokra.
www.oek.hu/docs/korhazi_jarvany/A_szeles_spektrumu_beta-laktamazokat_termelo_Gram-negativ_bakteriumok_jelentosege_es_az_altaluk_okozott_nosocomialis_jarvanyok_lekuzdese.pdf

marand22 2011.02.14. 16:59:03

@Irkutszk:
Tenyésztés helyett a toxinjait lehet kimutatni.

Bikli néni 2011.02.14. 17:04:22

@ciccmicc: Leírtam már kicsit feljebb: NAGYON behűtött vizet, kortyonként. Mondjuk két decit fél óra alatt. Tudom, sucks, főleg, ha az ember dögszomjas, én is így voltam. De ez használ :)

Irkutszk 2011.02.14. 17:04:49

@marand22: Én az MRSA-t multi-rezisztensnek tanultam.

marand22 2011.02.14. 17:15:48

@Irkutszk:
Mindenütt Methycillin Rezisztens Staphylococcus Aureus szerepel (angolszász, magyar, német szakirodalom).

Leroi 2011.02.14. 17:18:30

Mért csak ennyi az éjszakai ügyelet vizitdíja, vajon?
Én meghúznám egy húszassal az összes hasonló hypochonder lúzert úgy, hogy abból koldulnának...

Irkutszk 2011.02.14. 17:18:33

@marand22: Akkor csak keveredés a dolog. Hülye angolok, hogy nem képesek különböző kezdőbetűkkel kezdeni szavakat.

www.eurosurveillance.org/ViewArticle.aspx?ArticleId=8019

Laliath 2011.02.14. 17:19:13

@Irkutszk:
bár nem vagyok orvos, de én még azt látom pluszban, hogy egy-egy hányás hullám után sokan nem várják meg, hogy kicsit megnyugodjon a gyomruk. Amikor valaki 20-30 percig öklendezik, akkor nem csoda, ha a pár perc múlva leerőltetett korty víz is visszajön.
De szóljatok, ha nem jól gondolom.

Irkutszk 2011.02.14. 17:19:49

@Leroi: Azért, mert a patikai ügyelet díja meg 635 Ft.

Leroi 2011.02.14. 17:21:16

Itt felmerül a kérdés, hogy a VÍRUST mivel gondolta, hogy kezelni fogják?

Imádom, mert annyira okos emberek posztolnak itt, hogy szaporítani kellene őket táptalajon...
Gyönyörű telepek nőnének ki belőlük.

Irkutszk 2011.02.14. 17:21:35

És még hülyeséget is írok.... szóval 300 Ft+ÁFA (:DDD)

Irkutszk 2011.02.14. 17:25:15

@Leroi: No, nem is rossz ötlet. Milyen plazmiddal legyenek fertőzve? Az inzulin-termelés már uncsi, legyen valami egzotikusabb. Ampicillin-rezisztencia-gén mellett ok lesz? Akkor ami kinő az ampicillines táptalajon, abban tuti benne van a plazmidunk :) Na, mit klónozzunk?

Laliath 2011.02.14. 17:26:00

@Leroi:
és mennyivel vágnád meg azt, aki a HÉV balesethez riasztotta a mentőt, majd amikor a szirénázva kiérkező esetkocsiból kipattantak apámék, akkor teátrális mozdulattal előbb a testre mutatott, majd a méterekkel arrébb heverő fejére és közölte, hogy kellett egy orvos, aki megállapítja a halál beálltát?

Bikli néni 2011.02.14. 17:26:27

@Leroi: Szia :)
Valószínűleg a tudatlanságban az is közrejátszik, hogy sokszor a nyamvadt vírusfertőzésre is felírják az antibiotikumot, a baktériumos felülfertőződés megelőzésére. Én is kaptam már ilyet, nem is értettem, és elmagyarázta a doki, hogy ezért van.
Egyébként nem is értem az embereket, miért akkora poén gyógyszert szedni. Jobban növeli a betegtudatot vagy mi? Vagy további önigazolást ad az önsajnálatra vagy mi?
(Aztán majd ha egyszer valaki arra kényszerül, hogy egész életében minden áldott nap ilyen sz@rokat szedjen, egyből elmegy a kedve a többi bogyótól.)

Bikli néni 2011.02.14. 17:30:04

@Laliath: Én ezért nem tudom hibáztatni azt, aki a mentőt hívta. Elképzelhető, hogy nem látta mondjuk a hívás pillanatában az egyértelmű jelét annak, hogy az a szerencsétlen meghalt. A halottszállítónak meg nem szokták az emberek tudni a számát... Lehet én is automatikusan a mentőket hívtam volna. (Bár első körben inkább a rendőrséget.)

Irkutszk 2011.02.14. 17:31:19

@Bikli néni: Azért, mert a gyógyszer misztikus, felfoghatatlan csodaszer, azért. Bevesszük, és minden bajunk megszűnik. Ugyanúgy néz ki az összes (na jó, kis különbségekkel), tehát ugyanaz. Mégis, bevesszük, elmúlik a hátfájásunk, elmúlik a hasmenésünk vagy épp a székrekedésünk, elmúlik a szívdobogás, el a fáradtság, vagy a körömgombánk. Ugyanez a kenőcsökkel is: nem fáj, nem éget/nem hideg, eltűnik a gomba, a fekély, a seb. Csak egy kis praktikum, és minden újra szép és egészséges. Nem kell tovább bajlódni vele, mint amíg bekenjük vagy bevesszük a csodaszert, a tablettát. Utána nem kell tovább foglalkoznunk a bajainkkal.

Mária 2011.02.14. 17:38:08

@Bikli néni:

Miért akkora poén gyógyszert szedni?

Erről az OMG, akarom mondani, az OTC termékek reklámjait kitaláló marketingesek tehetnek.

Kreálnak az egyébként majdnem egészséges embereknek egy problémát, jól felkeltik bennük a betegségtudatot, majd nagy kegyesen felajánlják, hogy mi lenne szerintük a helyes megoldás arra a fránya problémára.

Sok pénzért persze, mert ha ingyen hintenék a hülyeséget, senki nem hinne nekik, de mivel sok pénzért hintik, a köznép úgy tekint az üzenetre, mint ha az úristen ajkairól való drága manna volna.

Mária 2011.02.14. 17:39:14

@Bikli néni:

Az mondjuk elég durva, hogy valaki lát egy fej nélküli hullát és azt gondolja róla, hogy újraéleszthető...

Mária 2011.02.14. 17:41:33

@Laliath:

A sztori mikor történt? Én utoljára Bulgakovnál olvastam hasonlót a közösségi közlekedés által dekapitált polgárról, amikor Mariska kiöntötte az étolajat :)))

tódór piroska 2011.02.14. 17:43:44

Az ügyeletes orvos megvizsgálta a beteget. Virus infekciót véleményezett, ami magától meggyógyul, kezelést nem igényel. Ezt elmondta a betegnek,aki ahhelyett, hogy megköszönte- és megnyugodott volna, itt rinyál, mindenki előtt demonstrálva, hogy mekkora balf@sz (bár azt hiszem, sajnos, női hölgy az illető...)
Ma már nincs vizitdíj, amikor volt, az ügyelet igénybe vételéért esetenként fizetni kellett. Ha egy pici értelem és önkritika még szorult a posztolóba, kérjen elnézést az igaztalanul megvádolt ügyeletes kolléganőtől és tőlünk is a bosszantásért!!

tódór piroska 2011.02.14. 17:45:41

@Mária:
Az a komszomolista villamosvezetőnő...

Mária 2011.02.14. 17:49:16

@tódór piroska:

Aki levágja a polgártárs fejét az a komszomolec továris. De az olajat valami Mariska öntötte ki, mindjárt megnézem, bár a fordítás nem lesz hiteles, mert csak lengyelül van meg itthon :(

rikavagyok 2011.02.14. 17:53:36

@ciccmicc:
a, szűrt almalébe nagyon pici só (ne lehessen kiérezni), késhegynyi szódabikarbóna..
b,Cukros kóla bubikat kikavargatva...
c, Normolyt por feloldva ...
mindez jéghidegen, kortyonként.

Mária 2011.02.14. 17:55:23

@tódór piroska:

Voilá:

"Woland professzor személyében a Sátán érkezik Moszkvába, és előre megjósolja a Patriarsije Prudin sétálgató Berlioz lapszerkesztőnek, hogy még aznap este meghal, mert egy komszomolista nő lefejezi. Berliozt valóban lefejezi egy villamos, mely azért nem tud megállni, mert egy Annuska nevezetű nő véletlenül olajat öntött a sínre"

Nem Mariska, hanem Annuska volt a hölgy :)

Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/A_Mester_%C3%A9s_Margarita

rikavagyok 2011.02.14. 17:58:31

@Mária:

"- Annuska volt az oka, a mi Annuskánk! Innét a Szadovajáról! Az ő műve... Napraforgóolajat vásárolt a boltban, oszt eltörte a literes üveget a forgókeréken! Végiglocsolta vele a szoknyá ját, hű, de szitkozódott is utána!... Az a szegény ember meg alighanem megcsúszott az olajon, oszt úgy esett a sínekre..."

Egyik kedvenc könyvem.

tbjárulékfizető 2011.02.14. 18:00:03

@marand22: szerintem már más laikus olvasgatók is várják az ilyenforma kérdéseket, amiket feltettél.
De ha becsületesen akarok válaszolni- és úgy akarok- akkor nehéz ilyen szinten google nélkül válaszolni. Most sem tettem, de a válaszodat onnan fogom megérteni teljes terjedelmében.
Érintettség miatt ( a tüdőkórházból felső légúti fertőzés nélkül mentem be és azzal jöttem ki, viszonylag nagy spektrumú antibiotikumot kaptam a szakorvostól itthon,) akkor sokmindennek utána néztem, innen a Normaflor.
Viszont jó lenne mindezt közérthetően is mégegyszer, akkor lehet, hogy némelyekben megmarad, hogy nem kapkodunk be akármire antibiotikumot.
Ha viszont igen, akkor pl. hasmenésnél mi kell még. ( ásványi anyagokkal teli tápszer, förtelmes íze van, meg még a bélflóra helyreállítása, amivel lehet és így tovább)

Bikli néni 2011.02.14. 18:05:29

@Mária: A HÉV-es példánál arra próbáltam kilyukadni, hogy mondjuk a fej nélküli állapotot már a mentő kihívása után vette észre, mert a híváskor mondjuk csak két lábat látott a sínek mellett...

Leroi 2011.02.14. 18:05:38

@Bikli néni:
Szia!;*
Az AB kiirtja a bélflórát, a vagina Döderlein-flóráját és mindazokat a szaprofitákat, amelyekkel az ember hasznos szimbiózisban él. Nemhogy a vírust nem öli meg, hanem hatására bizonyos gombafajok is előtörnek, amiket aztán még drágább szerekkel lehet kiirtani.

Leroi 2011.02.14. 18:06:40

@Laliath:
Hát ez durva!:@
El tudom képzelni a mentősök szókincsét, amit rázudítottak...

Laliath 2011.02.14. 18:06:51

@Mária: Talán olyan 15 éve lehetett. Abból visszaszámolva, hogy 10 éve temettük el apámat. Az biztos, hogy addigra Toyotával futottak.
Imádtam azt az időt, amíg mentőzött. Csak sofőr volt, de amilyen történetekkel haza tudott jönni. Néha komolyan nem tudtam, sírjak, vagy nevessek :)

Leroi 2011.02.14. 18:08:33

@Irkutszk:
Legyen a genus a Hungaropithecus, a species pedig a medicophagus...:)

Hungaropithecus medicophagus...

Irkutszk 2011.02.14. 18:12:59

@Leroi: Csak génenként vállalom, te egybeteszed utána? :D

tódór piroska 2011.02.14. 18:20:26

@rikavagyok:
Nekem is. Bulgakov egyébként orvos volt, de íróként (hasonlóan Csehovhoz, vagy hogy magyar példát is említsek, Németh Lászlóhoz, Csáth Gézához vagy Benedek Istvánhoz) maradandóbbat alkotott. De ami a lényeg : mindenről a nők tehetnek! Annuska olajat öntött a tűzre, akarom mondani a sínekre, a komszomolista villamosvezetőnő meg elgázolta, i.e. levágta a fejét. Úgy emlékszem, ő nincs nevesítve, de lehet, hogy Mariskának hívták.

@tbjárulékfizető:
Az antibiotikum dysbacteriosist okoz (a nem patogén bélflórát kiírtja),ami rengeteg baj kiváltója lehet. Ezért nem szabad indokolatlanul, pl magas lázzal járó légúti - vagy enterális vírusfertőzésre antibiotikumot adni. A probiotikumok az antibiotikumok mellékhatását csak részben védik ki, véleményem szerint nem jobban,mint a natur kaukázusi kefír. Persze, a reklámok mást mondanak...

Mária 2011.02.14. 18:24:58

@rikavagyok:

Köszönöm :)

Nekem is az egyik kedvencem, Merle Madrapur-jával és Lowry Vulkán alatt játszódó történetével.

tódór piroska 2011.02.14. 18:25:05

@tódór piroska: Ne felejtkezzünk el Magyar Imréről sem. Én még hallgattam előadásait. 100 éve született, viszonylag fiatalon halt meg, ha jól emlékszem 1984-ben. Igazi reneszánsz ember volt, elképesztő irodalmi- és zenei műveltséggel, legalább 4-5 nyelven beszélt, tankönyveiből orvos-generációk tanultak, de szépirodalmi munkássága is maradandó. Ráadásul szerény, udvarias, jó humorú, közvetlen, magával ragadó, szeretetre méltó egyéniség volt.

rikavagyok 2011.02.14. 18:33:20

@Mária: No, ez egy olyan Merle könyv amit nem ismerek, ideje lesz bepótolni.

@tódór piroska: Jah, Kosztolányival együtt tolni a cuccot, komoly fegyvertény... Elborult gimis éveimben faltam Csáth Géza irományait.

marand22 2011.02.14. 18:51:07

@tbjárulékfizető:
Hasmenések okozta folyadékpótlásra találták ki az ún. rehidrációs port (patikában kapható tudtommal). Ezt kell vízben elkeverni, és meginni, pótolja az elvesztett sókat, cukrot. Eredetileg az afrokai, ázsiai gyakori, járványos hasmenésekre találták ki.

rikavagyok 2011.02.14. 19:11:23

@Irkutszk: van vmi WHO ajánlás, hogy miképp lehet helyben összekeverni, kb az a recept amit írtam, de majd csekkolom (én ebben a verzióban bírom meginni).

Irkutszk 2011.02.14. 19:16:42

@rikavagyok: Nem hiszem, hogy nagy kaland kikevertetni, de ahhoz is orvoson keresztül visz az út :)

A Normolyt receptköteles.

Én egyszer voltam ilyesmi állapotban (görcsökkel kiegészítve), de bennem a konyhasó (bevallom, jódozott só van otthon) nyalogatása után az nem jött ki belőlem. meg a csapvíz. Meg aztán amikor nagyon üres volt a gyomrom, ettem a kekszet meg a ropit.

Egyszer meg kb. egy hétig éltem Fantán (bubival vagy anélkül, hidegen vagy már langyosan), de az nem hasmenés miatt volt. :) Viszont akkor bebizonyítottam magamon, hogy az ízlelés elég szubjektív egy műfaj, a hét végefelé megevett fél citromkarika ugyanis édes volt.

rikavagyok 2011.02.14. 19:26:56

@Irkutszk:
"Só- és folyadékpótlás

A magasabb hômérsékleten a fokozott párologtatás egészséges ember folyadékszükségletét is jelentôsen megnöveli. 20oC átlaghômérsékletnél 2 liter, 30oC- nál 3 liter, 40oC-nál minimum 4 liter folyadékra van szükség naponta. Fizikai megterheléskor, hasmenéskor ez a szám sokszorosára növekedhet, melyet sóval kell kiegészíteni. Tapasztalat szerint híg széklet-ürítésenként 2 dl orális rehidráló folyadékot kell fogyasztani (1 tasak Normolyt por elôírás szerint elkészítve). A sokak által javasolt kóla félék szénsavtartalmuk miatt kerülendôk, az almalé Na+ tartalma csekély, káliumban gazdag, míg az erôleves iontartalma fordított. Felkészületlen utazó számára is könnyen megjegyezhetô az alábbi keverék: 4 teáskanál cukor, 1 teáskanál só 1 liter forralt, lehűtött vízben.

A WHO az alábbi sókeverék (ORS) használatát ajánlja: NaCI: 3,5 g, NaHCO3: 2,5 g, KCI: 1,5 g, glükóz 20 g, mely 1 l vízben oldva a következô ionkoncentrációjú oldatot adja: Na+ 90, K+ 20, HCO3- 30, CI- 80, glükóz 111 mmol/l. A sókeverék összetétele a késôbbiek során változott, mert a könnyen bomló NaHCO3 helyett 3,0 g Na-citricumot alkalmaztak. A gyermekeknek alacsonyabb NaCI- és kissé magasabb KCl, illetve glükózkoncentrációt javasolnak. Az olcsó magisztralis (Sal ad rehydrationem, Sal ad rehydrationem pro parvulis FoNo) keveréket felváltották a gyárilag összeállított, kissé költségesebb tasakos porok pl: Normolyt. Elônyük, hogy kiszerelésük miatt stabilabbak, eltarthatóságuk hosszabb. A szükséges folyadék és só mennyiségét az exsiccatio foka és a hasmenés idôtartama határozza meg. Nagyobb gyermekek és felnôttek enyhébb és középsúlyos exsiccatioja 50-100 ml/kg sóoldat elfogyasztásával korrigálható. A számított menynyiségbôl a felnôttek 750, a gyermekek 200-300 ml-t fogyasszanak el óránként, így a rehidrálás 3-5 óra alatt megtörténik.

A fenntartó kezeléshez szükséges folyadék mennyiségét a további vesztés szabja meg. Itt a számolásban figyelembe kell venni a természetes folyadékigényt is, amely csecsemôkorban 150-160 ml/ttkg, 1-6 éves korban 110-130 ml/ttkg, felnôttkorban 40-50 ml/ttkg. Az öregek folyadékigénye a megadottnál valamivel nagyobb. A 10-15sC körüli folyadék fogyasztása kellemesebb és a hányingert is csökkenti.

Tüneti kezelések

A só- és folyadékpótlás mellett a panaszok enyhítésére, a tünetek lerövidítésére kell készülni. A hagyományosan jónak tartott kefír (lactobacillus), orvosi szén _ felmérések szerint _ kevéssé hatásosak. A bizmut tartalmú Bolus adstringens akár profilaxisként, akár tüneti szernek is megfelelô. Koplalás nem szükséges, tej, tejtermékfélék azonban _ az átmeneti boholykárosodás miatt _ kerülendôk. (2. táblázat)

A loperamid félék paralitikus hatásuk révén a székletürítések számát csökkentik, az utazót „mobolissá" teszik, a folyadékveszteséget azonban nem befolyásolják. A béltartalom pangása miatt az invazív kórokozók endothelbe, onnan a véráramba jutását elôsegíthetik.
..."
www.medlist.com/HIPPOCRATES/III/3/189main.htm

Irkutszk 2011.02.14. 19:33:34

@rikavagyok: Köszi. :) Fel kéne írnom a receptet... (és ki kéne számolnom, bár gondolom, hogy ez deszt. vízben feloldva...)

Én meg egy ilyesmivel (mindenféle orvosi vonatkozástól mentes) dologgal találkoztam: www.glaceau.com/

Speciben van egy gyerekeknek való ORS is, az is receptköteles, úgy egyébként.

Irkutszk 2011.02.14. 19:55:33

@rikavagyok: Tudom, a bemásolt szövegben is szerepel :)

Nos, a fenti recept deszt. vízre vonatkozik, a Normolytos meg ha megnézzük, a fentihez képest tizedannyi nátrium kloridot tartalmaz, de a leírásában is szerepel, hogy csapvízben oldandó :) Na jó, elég a matematikai játékból.

Dr.laikus PhD 2011.02.14. 20:10:25

@marand22:

Speciel tudok róla.
Passzív tudás mondhatnám felesleges) persze, hiszen laikus vagyok.
Ha sejtésem is lenne, vagy felismerem akkor mit tehetek?
Antibiotikumot nem én adok, a következményeit sem én figyelem.

De ha illik tudni róla, akkor megnyugodtam, tudok róla.

Dr.laikus PhD 2011.02.14. 20:15:11

@Leroi:

Ma már nem kell fizetni.
Ez a vizitdíj idején volt.
Akkor kellett felesleges fennforgás esetén kifizetni.

Dr.laikus PhD 2011.02.14. 20:18:09

@Mária:

Hányinger idején?
Neked legyen mondva. :))))

emzéperiksz 2011.02.14. 20:25:05

Az ilyen betegséget ismerem: pálinkával és széntablettával lehet kikúrálni + a fokhagyma is nagyon jó rá. A hiszti nem használ neki.

Mária 2011.02.14. 20:35:40

@Dr.laikus PhD:

Igen, a borsosmenta forrázata csökkenti a hányingert.

Semmi vicces nincs benne.

Dr.laikus PhD 2011.02.14. 20:41:52

@Mária:

Még egyszer mondom neked legyen mondva.

Igazi testes hányingernél illatos (igaz, hogy más esetben nyugtató) folyadékot ha meg tudsz inni, akkor nincsen igazi hányingered. Pláne ha az még egy kifejlett hasmenéssel is együtt jár.

Tényleg nem vicces. :)

kyanzes (törölt) 2011.02.14. 20:51:53

Kb. egy éve kivették a manduláimat. Pár nappal később elég brutkó módon fájt még mindig a nyelvcsap (majdnem lefostam a bokám) és nem tudtam aludni tőle.

Este beficeregtem az ügyeletre. Az orvos közölte, hogy rettenetes torokfertőzésem van, sürgősen felírt antibiotikumot (természetesen említettem, hogy kivették a manduláimat).

Mivel javasolta, elmentem az éjjeli gégészetre, ahol megállapíttatott, hogy nincs semmiféle fertőzés, ellenben gyakran küldenek hozzájuk "fertőzött klienseket" az ügyeletekről, mert a fehér lepedéket fertőzésnek nézik.

Senki sem mindentudó.

rikavagyok 2011.02.14. 21:00:11

@Dr.laikus PhD:
emlékszem, én a banán SZAGÁTÓL dobtam ki a taccsot egyszer...

Dr.laikus PhD 2011.02.14. 21:04:02

@rikavagyok:

Megértelek!

Sok banánnak töményen taccsolós szaga van.
Brrrrr...

Bikli néni 2011.02.14. 21:07:27

@rikavagyok: Én ezektől az illatos gyertyáktól meg füstölő rudaktól vagyok rosszul. Ezekkel ki lehet üldözni engem a világból, jó kis róka-csalogató :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.14. 21:13:18

@Irkutszk: MIndig azt képzeltem, a kiszáradt a kölyköket elhanyagolják a szüleik, és nem tudtam elképzelni, hogyan lehet ilyet.
Mígnem egy napon azon vettem észre magam, hogy már harmadik napja fosik a fiam, én kávéskanalanként próbálom itatni, de mintha nem létezne záróizma.

És nem kellett ehhez semmi més, mint egy teszkós vaníliás jégkrém.(Pedig abban tojás nemigen van)

Mondjuk eszembe se jutott az ügyelet, csak a kórház.

rikavagyok 2011.02.14. 21:15:13

@Dr.laikus PhD: Alapból csak akkor érzem, ha nagyon éhes vagyok (a csokinak is van szaga, tudtátok?), de ez más reflexeket szokott kiváltani rendszerint...

@Bikli néni: Ne is mondd... a legtöbb parfümtől émelygek/megfájdul a fejem.

Mária 2011.02.14. 21:15:43

@Dr.laikus PhD:

Nem is akkor kell inni, amikor éppen hányni készülsz, hanem akkor, amikor éppen nem készülsz hányni, és egy kis folyadékpótlással próbálkoznál.

Megtennéd, hogy rákeresel a Google-ban a borsosmenta + hányás kombinációra? Szerintem egyszerűbb utánanézni, mint nem elhinni, alapból, csak azért, mert én mondom.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.02.14. 21:16:10

Azon morfondírozok, hogy mi lehetett az a 4 gyógyszer, amit kapott. Ez egy tökéletes helyzet homeopátiára, én arra tippelek. Tipikusan azoknak való, akik nem hiszik el, hogy csak úgy is meggyógyul az ember néha :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.14. 21:22:17

@Mária: mentás tea már rágondolásnál is hányingerre késztet:)

Dr.laikus PhD 2011.02.14. 21:22:31

@Mária:

Nem veszed észere, hogy nagyra becsüllek?

Megint azon vitázunk, hogy mi az írott malaszt és a gyakorlat....

Én tapasztalatról írok, Te meg elméletről.

Hányások közötti szünetben, ha az vészes hányás és még a jeges víz sem marad meg, akkor depláne az illatos sem.

De hát istenem. Nálad másképp működik, mint annyi más is.

rikavagyok 2011.02.14. 21:23:41

@flugi_: Nem is rossz ötlet.Főleg, ha még receptre is lehetne őket írni...
(Amúgy, lázcsillapító, köptető, torokfertőtlenítő, orrcsepp? :))

Dr.laikus PhD 2011.02.14. 21:25:49

@Babette_:

Én szeretem.

Beszámolók és auditációk előtt kávé már nem, de a menta tea még használt 36 óra nem alvás, számolás és táblázat összefüggések között.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.02.14. 21:26:01

@Laliath: Egyszer végighánytam egy egész napot. Sosem fogom megtudni, mi történt, nem ettem semmit amit a környezetemben mások ne ettek volna szintén, nem voltam terhes, nem volt semmi bajom. Reggel úgy ébredtem, hogy nem érzem jól magam, aztán délelőtt 10 körül kezdődött, és 10-40 percenként hánytam, nemsokára már csak valami vízszerű zselét, és volt hogy a szobai szemetesig se jutottam el, nemhogy a vécéig. Feküdtem, naná. És az ember úgy van vele, hogy na, biztos valami vírus, hát majdcsak elmúlik egy pár óra alatt most már.
Aztán nem múlt el, és este fél tíz körül a most-már-férjem telefonált az ügyeletre, ahol először azt mondták, menjünk be, de azt csak gyalog lehetett volna, és úgy nem lehet, hogy párpercenként kitaccsolok. Kijöttek. Nem volt lázam, nem volt semmi bajom. Kaptam egy Torecan nevű injekciót ott helyben, az ukázzal, hogy egy óra múlva lassan elkezdhetek folyadékot inni, valami gyenge teát sok cukorral meg egy késhegynyi sóval, és ha a hányás újrakezdődik, hívjunk mentőt, mert akkor infúzió kell, hogy ki ne száradjak.

A Torecantól leállt a hányás, másnap még nagyon gyenge voltam, de a folyadék megmaradt bennem és elkezdtem felépülni.

Ezt azért meséltem el, hogy illusztráljam, hogyan kerül az ember olyan helyzetbe, hogy a napközben súlyosbodó tüneteivel nem jön be a kivárásos taktika, és este tízkor válik a helyzet tarthatatlanná. Ha négy órája folyamatosan hányok, ahhoz még nem kell orvos (meg hát mit mondana rá?), ha tizenkét órája, akkor már egyre valószínűbben igen.

A posztról magáról ettől még azt gondolom, amit @miklos.rabai: és ha valaki úgy egyébként hetek óta beteg, akkor legyen otthon ami szükséges.

@Mária: Ez nekem nagyon régi vesszőparipám, kb. ugyanilyen vehemenciával.

Dr.laikus PhD 2011.02.14. 21:30:09

@rikavagyok:

Van valami amit hirdetnek is.

Szokott néha gégegyulladásom lenni, de a gigász nem igazán hitte el.

Arra írt valami homeopatikus gyöngyszemet.
Még hittem is benne, mert a gigász nagyon jó szakember volt.
Használni persze semmit nem használt, mire a hangom is elment akkor kerestem én is a füveskönyvemben valami vajákot.

Nehezen, de elmúlt, persze a teljes szilencium szerintem többet használt mindennél.

tbjárulékfizető 2011.02.14. 21:30:35

@marand22: igen, tudom. erre írtam, hogy ásványi anyagokkal teli tápszer és förtelmes íze van.
Legalábbis akkor az volt, amikor innom kellett volna.

Bikli néni 2011.02.14. 21:30:50

@rikavagyok: Egy minőségi, _alkalomhoz_illő_ és szolid illatú parfümmel semmi bajom nincs. De amikor a buszon valaki magára fúj fél litert az egyébként éjszakainak szánt (= émelyítően édes), vagy gaggyer kommersz parfümből, attól én is behányok... Ilyenkor - ha nem egyedül utazom - teszem a félhangos megjegyzéseket meg tüntetőleg ablakot nyitok. Kíváncsi leszek, mikor kapcsol egyszer valaki, és áll odébb megszégyenülten. (De szemét vagyok... :P)
De vannak nagyon finom illatú parfümök is. Pl. ha egy pasin a D és a G betűkkel kezdődő nevű parfüm van, az az álmaim netovábbja, simán le lehet venni vele a lábamról :)

tbjárulékfizető 2011.02.14. 21:33:12

A neve Humana Elektrolyt. Banán ízű. de nem az.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.02.14. 21:33:57

(A menta tényleg csökkenti a hányást, simaizomlazító, görcsoldó meg miegyéb. Ugyanakkor, ha valakiben víz se marad meg, akkor mentatea se fog.

Szóval, ha ott tartunk, hogy az illető tud inni, csak az a kérdés, hogy mit, akkor a menta nem rossz ötlet. Ha annyira hány, hogy nem tud inni sem, akkor az a mentától nem fog elmúlni.)

tbjárulékfizető 2011.02.14. 21:52:53

@Felicitasz: saját tapasztalatból. Ha a hányás vírusos eredetű baj egyéb tünete, akkor hányni kell, míg kiürül minden és esetleg hányáscsillapító kúp jöhet kicsit később.
Mellé egy fél citrom, amibe néha belenyalok. Aztán vagy hányok, vagy nem, inkább igen, de ezen kívül ebben az időben csak jéghideg víz néhány kortyban, ha sikerül.
Ha hat a kúp, akkor üres gyógytea, amiben kamilla és borsmenta van, de nagyon kevés.
Aztán ha megmarad, akkor egy kis darab puffasztott búza, körömnyi, egy korty jéghideg kefír, aztán az egész elölről, mert kijön.
Ha jön a nagy láz is, úgy 40 alatt kicsivel, akkor ügyelet, ha kicsit kisebb, akkor lázkúp és hideg vizes borogatás.
Remélem, többet nem jön elő, egy hétig kínlódtam így, kórházi beutalóval a kézben, de végül is nem kellett bemennem, a láz lejjebb ment.( azért nem mentem be, mert biztosan összeszedtem volna még valamit, -Medrol-de a családdal megállapodtunk, hogy magasabb láznál azonnal megyünk).

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.02.14. 21:57:11

@tbjárulékfizető: Áh, tíz évvel ezelőtt volt. És mondom, sose fog kiderülni, mitől, se előtte, se azóta. Felnőtt életem első és eddig egyetlen találkozása az éjszakai orvosi ügyelettel, és nagyon hálás voltam nekik, továbbá elkönyveltem, hogy igen, tényleg van ilyen, hogy az ember egész nap csak várja, hogy jobban legyen és éjszaka meg a szerencsétlen ügyeletes orvos szív, amikor az ember mégse lesz jobban.

Border 2011.02.14. 22:49:05

hányásra
- jéghideg kóla, buborék kikeverve, kortyonként,
- széntabletta folyamatosan, nem baj, ha kihányják, minden hányás után újabb adag, legalább viszi magával a kórokozókat is.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.15. 07:37:06

@Felicitasz: "az ember úgy van vele, hogy na, biztos valami vírus"

a szervezetnek nemcsak valami baja lehet, hanem van neki olyan öntisztító folyamat, az állatok ismerik, olyankor rágnak füvet a kutyák,
csak az ember már elfelejtette, és minden szarral orvoshoz rohangál,
ahelyett, hogy pihenne egyet és hagyná egyenesbe jönni.

és ez nem neked szól, csak rólad jutott eszedbe.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.15. 07:38:45

egyébként irigylem azokat, akik tudnak hányni. én nem tudok, így ha elrontom a gyomromat, addig szenvedek vele, míg végig nem ér.

Mária 2011.02.15. 08:00:41

@Dr.laikus PhD:

Szándékosan provokálsz. Honnan veszed, hogy elmélet, amit írok?

Egyébként nem érdekel a provokációd.

Te azért kommentelsz ide, hogy elismeréseket gyűjts az itt kommentező orvosoktól és "legyőzd" azokat, akiket ebben a "versenyben" a versenytársaidnak tartasz. Gondolom, a szürke hétköznapjaid miatt kompenzálsz.

Én meg azért kommentelek ide, mert ez egy napi 10.000+ látogatószámú blog, és ha naponta csak egy ember is elgondolkodik azon, és megjegyzi, amit írtam, már nem pörgött hiába a villanyóra.

Mária 2011.02.15. 08:09:55

@Babette_:

Én a tökfőzelékkel vagyok ugyanígy :)

De vedd figyelembe azt is, hogy ha lehűtöd, ha nem cukrozod és nem főzöd töményre, mint akkor, amikor az íze miatt innád, akkor nem azt az ízt és illatot kapod, mint egy sima teázásnál, mert a hűtött italoknál sokkal gyengébb az ízhatás.

Emiatt vannak pl a fagylaltok agyoncukrozva, hogy akkor is édesnek tűnjenek, ha lefagyasztják, ezért émelyítő a langyos üdítő és ezért kell nagyon sok cukor minden hidegen fogyasztott édességbe.

Mária 2011.02.15. 08:22:45

@Felicitasz:

"Ugyanakkor, ha valakiben víz se marad meg, akkor mentatea se fog."

Pontosan erről van szó. HA A VÍZ sem...

Tehát felesleges a tea helyett a vizet választani, illetve nem kérdés, melyik a jobb választás, mert egyik sem az, AMIKOR még a víz sem marad meg.

Viszont hasznos lehet a tea, AMIKOR kortyonként és lehűtve már a víz is megmaradna, mert a víznek semmi plusz jótékony hatása nincs, a sima folyadékbevitelen túl, a teának meg van.

tbjárulékfizető 2011.02.15. 11:32:15

@Dr.laikus PhD: beszélgess inkább velem, Maria miatt már kaptam intést a cenzorillától.

Anne_B 2013.07.15. 01:00:16

teljesen indokolatlan látogatást tett az ügyeletre a kedves posztíró. Az emberek egyszerűen nem értik, mit jelent az ügyelet szó. Ez a baj.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása