Leragasztották a csecsemő száját

2011.01.19. 06:00

Az alább leírt eset nem velem esett meg, csak szemtanúja voltam. 10 éve született a kislányom, sajnos annyira súlyosan besárgult, hogy a szülészetről nem engedtek haza bennünket, hanem a gyermek-klinika csecsemőosztályára került a babám. Itt voltak a súlyos beteg, koraszülött pici babák is, mindegyikből csövek tucatjai lógtak, nagyon sajnáltam őket és boldog voltam, hogy az én gyerekem "csak besárgult" és 24 órában kék fény alá dugták az inkubátorban, egyébként egészséges.

 

 

A "kékfényes" babák egy külön szobában voltak, naponta kettőször mehettünk be szoptatni a piciket, fél órára. Több időt nem tölthettünk velük, mert ez egy intenzív osztály és ugye 60 szülő folyamatos jelenléte egész nap lehetetlenné tenné a munkát. Ezt meg is értettem és elfogadtam.

 

De egyik reggel, amikor a többi anyukával együtt bementünk a félórás szoptatásra, az egyik anyuka halálsápadtan mondta, miután kivette a babáját a kékfény alól, hogy nézzük már meg mi történt a babájával. Megnéztük. A baba száján és ajkai körül tisztán látszódott két keresztbe ragasztott leukoplaszt csík nyoma, még egy kis ragacs maradvány is volt rajta. Valaki leragasztotta a száját.

 

A baba valóban mindig nagyon üvöltött amikor benn voltam, bár ez szokatlan viselkedés a besárgult a babáktól, általában alszanak mint a bunda. Anyuka természetesen azonnal előkerített egy nővért és kikérdezte mi történt, de csak vállvonogatás volt a válasz- senki nem tud semmit, nem tudják hogy került leukoplaszt a baba szájára.

 

A nővérek persze túlterheltek itt is, és gondolom van jobb dolguk is, mint a síró sárga bébiket dajkálni, amikor szívleállással és légzéselégtelenséggel küzdő koraszülöttek garmadával kell foglalkozni. Ezt megértem. De a szájleragasztásra akkor sem tudok elfogadható indokot találni.

 

A klinika egyébként az ország -szerintem - legjobb intézményei közé tartozik. Nagyon sokat megfordultam ott magam is kisgyerekként, az ottani orvosokról csakis szép emlékeim vannak -pedig összesen háron hónapot töltöttem ott ötévesen. A kislányom is meggyógyult - egy hónaposan hazaengedték.

 

Nem tudom mi lett a történet vége, anyuka ugyanis másnap elvitte a babát onnan, többet nem láttam őket.
 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irkutszk 2011.01.19. 06:29:07

Mielőtt véleményt formál az ember (az említett baba anyukája is), tán kérdezte volna meg az orvost.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.01.19. 06:56:54

@Irkutszk: Mert? Van olyan gyógyítás, amihez le kell ragasztani a csecsemő száját? Világosíts fel, légy szíves.

Dr.laikus PhD 2011.01.19. 07:08:48

@batgirl:

Van bizony. Légzés elégtelenség esetén bizony van, hogy ragasztó is kerül a baba szájára a műszer mellé.

De szerinted egy PIC-en ez lehetséges

Most aztán igazán bizonyította a netes társaság, hogy azt is látja amit nem láthatott.

Akkor a baba nem fog sírni?
Piszkosul felháborító ez a poszt.

Rajtad meg csodálkozom, hogy okos nő létedre egy percig is hitelt adsz ennek.:(

El Visco Stello (törölt) 2011.01.19. 07:21:13

...mintha látni vélte volna ragtapasz nyomait a csecsemő száján. Nem túl meggyőző.

Szerintem a Praxis blog valami nagy dobásra (tömegsír a háziorvosi rendelő kertjében, vagy szado-mazo party altatásban, stb.) készül és ezt a posztot az éberség fenntartása végett tette be.
Izgatottan várom az igazi posztot!

P75 2011.01.19. 07:25:25

Ez a poszt bakker... Az én gyerekem is üvöltött és sajnos pár napot az újszülött-osztályon kellett töltenie, de a nővérek, ha nem értek rá - márpedig ott tényleg soha nem érnek rá -, figyelmen kívül hagyták a sírós babákat, hadd sírjanak, attól bajuk nem lesz. De hogy a szájukat leragasztani, ilyen hülyeséget! Nekem is agyamra ment a szülés, de ez a feltételezés túlmegy minden határon.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.19. 07:29:33

...ráadásul X alakban, mint a rajzfilmekben. Persze előfordulhat ez a formáció az egészségügyben csövek, branül stb rögzítésénél, de ettől még nem tekintem hitelesnek a történetet.

P75 2011.01.19. 08:17:12

...arról nem beszélve, hogy az újszülöttek képtelenek a szájlégzésre, csak akkor vesznek a szájukon levegőt, ha az orrukon semennyire nem kapnak. Az én gyerekemnek pl még két nappal a szülés után is hintázott az orrában a magzatvíz, nem is kapott rendesen levegőt. Ha egy ilyen babának beragasztják a száját, akár meg is fulladhat és gondolom, hogy ezt minden nővér tudja.

bauchi 2011.01.19. 08:21:25

Cenzorilla,tényleg nem vágod az építő jellegű vicceimet?

Bikli néni 2011.01.19. 09:16:48

Ez hülyeség. Nem ragasztották le a száját, mert abban jó eséllyel megfullad. Az teljesen elképzelhetetlen a posztoló számára, hogy valamiért mondjuk egy csövet kellett ledugni szerencsétlen gyerek torkán, és azt leukoplaszttal rögzítették? Nekem még 16 évesen is csináltak ilyet.

Ha ez az eset tényleg megtörtént, akkor itt egy hibát követtek el a csecsemős nővérek: ha vonogatták a vállukat, ahelyett, hogy azt mondták volna: anyuka, azért lett leragasztva, mert egy csövet kellett bedugni ebből és ebből az okból. Vagy: anyuka, nem tudjuk, de itt járt a doktor úr, ő csinálta, tessék nála érdeklődni. És máris megvan a válasz anyuka kérésére, és nem születik meg ez a levél. (Hányszor írtam már le ezt, hogy "és akkor nem születik meg ez a levél"...)

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.19. 09:38:14

Na, akkor pár szót az újszülöttek sárgaságáról. De sajnos kicsit messziről kell kezdeni...

A bőrünkbe és a nyálkahártyákra lerakódó sárga pigment a bilirubin. Az un. porphyrin vázas vegyületek, ezért leginkább a hemoglobin (tudjátok ez az ami a vörösvérsejtben található és ehhez kötődik a zoxigén, amit még azért nem a vízbül veszünk ki...) bomlásterméke. A keringésbe kerülve a májba jut, ott átalakul (egy UDPGT nevű enzim végzi az átalakítást), egy része visszajut a keringésbe, más része az epébe keverve (ezért sárga az epe) a bélbe jut, ahonnan visszaszívódik, majd újra a májba, stb, így körforog szépen... A szervezetből a különböző bomlástermékei (egyik legismertebb a biliverdin, ez már zöld színű) végül a vizelettel és a széklettel együtt távoznak... Ha valaki nem értette, akkor olvassa el újra a zárójeles részek nélkül... :)

Ha véraláfutás jön létre a bőrünkön, mindenki megtapasztalhatja, ahogy a lila-kék folt először sárgás lesz majd zöldes, majd barnás, végül teljesen eltűnik, mert a bomlástermékek szépen felszívódnak... Ugye mindenki látott már ilyet? Ha nem akkor tessék kipróbálni... Csak ne túl erősen, oké?... :)

A besárgulás (ez az icterus) tehát nem az irigységnek, hanem a bilirubin felszaporodásának köszönhető, ennek 5 oka lehetséges.
(1.) ha túl sok képződik egyszerre a bilirubinból (pl: hemolysis miatt), (2.) ha a máj nem tudja fel venni a bilirubint a keringéséből (Gilbert-kór, ami elég gyakori genetikai betegség, a beteg egyébként teljesen egészséges, mindössze a szeme fehérje szokott időnként besárgulni), (3.) ha a májbéli átalakítás nem tökéletes (Criggler-Najjar betegség), (4.) esetleg ha a májból nem tud az epébe ürülni a már átalakított bilirubin (Rotor, illetve Dubin-Johnson szindróma) (az utóbbi 3 nagyon ritka, genetikai kórkép), (5.) vagy epeelfolyási zavar lép fel (leggyakoribb oka: epekövesség és alkoholizmus). A (2.), (3.), (4.) pont egyszerre teljesül, ha a májsejtjeink hirtelen, gyors egymásutánban adják be az unalmast (pl: hepatitisek, toxinok (pl: paracetamol, gyilkos galóca)...).

A belgyógyászat egyszerű tünetek és laborleletek alapján gyorsan képes kideríteni, hogy a bilirubin lebomlási folyamat hol, melyik ponton akadt meg. Ezután ki kell deríteni, hogy mi okozta azt (itt jön be a statisztika: életkor, nem, rizikó faktorok...), majd a feltevést igazolni kell (mondjuk ultrahang, vírus szerológia, esetleg máj biopszia...) és ha ez meg van, akkor csak ki kell keresni a legújabb guideline-ból, hogy mi a terápia, amit aztán össze kell vetni a finanszírozás lehetőségeivel... És voila... Meggyógyult a beteg... Vagy nem...

De vissza a témához, mes amis...

Az újszülöttkori icterusnak sok oka lehet. De a leggyakoribb oka nagyon banális. Ezt hívják fiziológiás icterusnak is, mert a jelenség normális. Ugye van a hemoglobin, ami a magzatban még magzati hemoglobin, ennek nagyobb a zoxigénhez való affinitása, mint az anya hemoglobinjának, ezért a zoxigént a magzati hemoglobinhoz szívesebben kötődik. A méhlepénybe bejutó anyai vérből egy hártyarendszeren keresztül bejut a zoxigén a magzati vérbe. Na, akkor most már tudjátok, hogyan lélegzik a magzat (nem a bőrén át, mint a béka, de ahogy már fent is mondtam, ő sem a (magzat)vízbül veszi ki)! Szóval parazitaként megcsapolja az anya keringő oxigén készletét (hát nem kiszipolyozza már ekkor is az embert, a hálátlan... :).
Na, de a lényeg, hogy a születés után ez a hemoglobin típus már nem kell, ezért pár nap alatt le is bomlik, vagyis hirtelen sok bilirubin keletkezik, amivel az újszülött mája hirtelen nem tud mit kezdeni, meg az átalakító UDPGT enzim rendszer sem pörög teljes kapacitással (na most egy koraszülöttnél ez hatványozottan így van), ezért a kis cuppogók hajlamosak besárgulni... :)

Aztán persze számos patológiás állapot vezethet sárgasághoz. Pl: ha kevés zoxigént kap az anyától a magzat, akkor nem csak sorvadt (mielőtt valaki kifogásolná, ez a szakszó) lesz, hanem túl sok lesz a vörösvérsejtje is, amik mind egyszerre bomlanak majd le a szülés után. Vagy ha van egy ikertesója, de kettejük közös keringésének egyensúlya megbomlik (feto-fetal transzfúziós szindróma), az egyik sok vért kap a másik keveset, ezért az egyik anémiás lesz a másiknak meg túl sok lesz a vére. Az álmoskönyvek szerint egyik sem jó állapot. De például minden méhen beüli fertőzés (TORCH), vagy a szülés után létrejövő fertőzések is hemolysist okozhatnak. Szülési sérülések (cehpalhematoma...), ABO és főleg Rh inkompatibilitás, genetikai betegségek (nem csak a fent felsoroltak, hanem főleg olyanok, amik hibás vörösvérsejtek képzéséhez vezetnek (pl: sarlósejtes anémia, herediter elliptocytosis, spherocytosis...)), gyógyszer és drog hatás, illetve lehet veleszületett epe elfolyási zavar is (biliaris atresia)... stb...

Ha túl hamar (24 órán belül) jelentkezik a sárgaság, ha a bilirubin szintjének emelkedése túl meredek, ha túl magas szintet ér el, ha elhúzódik a bilirubin szintjének csökkenése (a szoptatás normálisan is kitolhatja a sárga bőrszín normalizálódását, oké?), illetve ha a májban már átalakult bilirubin jelenik meg tömegesen a keringésben, akkor feltétlen kóros folyamatot kell a háttérben feltételezni.

Mi a veszélye? A kernicterus (Kern András sem gondolta, hogy róla neveznek el egy betegséget, nem?... :)).
Mivel a vér-agy gát ekkor még fejletlen, ezért az újszülött agyát is elárasztja a keringő bilirubin, ami a főleg a bazális ganglionokban rakódik le (ki emlékszik, melyik korábbi posztnál jöttek elő ezek a fránya bazális magok?). Rohamok, mozgászavarok, mentális retardáció a következmény.

Ez természetesen ma már nem jelentkezhet! 2 terápia van az újszülöttkori icterus kezelésére.
A fényterápia (a kék fény hatására a bőrben lerakódott bilirubin átalakul, vízoldhatóvá válik, így kikerülheti a májat és a vizelettel gyorsabban kiürülhet a szervezetből) és a cseretranszfúzió (kiszívunk az újszülöttből 10 ml vért, benyomunk 10 ml új vért, kiszívunk 10 ml vért... stb)
A kettő terápia között a választást állapot súlyossága dönti el. Ennyi...

A végére akartam valami frappánsat írni, de semmi izgalmas sem jutott eszembe... :)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.01.19. 09:42:22

én híresen posztíróbarát, és orvosutáló vagyok, és a szüléssel kapcsolatban minden rémtörténetet elhiszek, ráadásul laikus, de itt még én is azt mondom, hogy csecsemő intenzíven simán el tudom képzelni, hogy azért leukoplasztozták le a baba száját, mert légzési elégtelenség lépett fel nála, és be kellett csövezni az éjszaka, és az éjszakás nővér nem adta át az infót a nappalos nővérnek (amin egyébként csodálkozom, mert tudtommal minden betegekkel kapcsolatos lényeges információt kell vezetni saját adminisztrációban, és a beteg ágyánál a kórlapon, hogy ha vészhelyzet van, akkor tudják, mi történt addig - szóval kellett volna tudnia)

vagy éppen a kismama lelkivilágát próbálták "óvni" a nővérek a vállvonogatással, hogy nem akarták megijeszteni azzal, hogy a gyerek kritikus állapotban volt az éjjel. mondjuk ez a hozzáállás jó nagy hülyeség, mert pont emiatt veszik el a bizalom az orvosokban-nővérekben, hogy az ember nem kap értékelhető, érthető infót arról, hogy mi történik vele, meg a szeretteivel, és naná, hogy bepánikol, és rémképei vannak, hiszen kiszolgáltatott, bárki bármit megcsinálhat vele tudtán, akaratán, döntési lehetőségén kívül.

szóval jó lenne, ha a betegeket iq-val rendelkező értelmes embereknek néznék, és nem pedig egy kupac szerelésre váró húsnak.

ez legfőképpen az orvosok érdeke is, hiszen egy megfelelően informált beteg jobban bízik az orvosában, és műhiba esetén kisebb eséllyel fogja beperelni, ha az orvos ember módjára viselkedik vele.

zsüber 2011.01.19. 09:44:00

Posztolóként mielőtt tollat ragadnék, egyszerűen beírom a gugliba, hogy koraszülött, vagy premature. Az ott kapott képtalálatok alapján eldöntöm, hogy ordas baromság amit írni akarok, vagy nem.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/bc/Premature_baby_with_improvised_oxygen_mask.jpg

Bikli néni 2011.01.19. 09:45:55

@miklos.rabai: A frappáns vég nélkül is imádlak :)

Bikli néni 2011.01.19. 09:50:28

@zsüber: Jesszus! Azé' odaírhattad volna,hogy sokkoló kép...

Doro 2011.01.19. 09:50:46

Nekem is volt intenzíven a babám. 3 óránként esznek a babák, itt anyuka azt írta, hogy kétszer mehettek csak be szoptatni. Gondolom a többi alkalommal a nővérek etették a babákat. Ha nem fogadja el a kicsi a cumisüveget, akkor egy vékony csövet vezetnek le egész a gyomráig és egy fecskendővel juttatják be a pocakba a anyatejet/tápszert. Ebből van állandó, ami az etetések között is bennt van a baba szájában, (pl: éjszaka) ezt oda szokták rögzíteni egy leokoplaszttal a baba szája mellé, hogy ne rántsa ki.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2011.01.19. 09:53:02

Tanulságos írás. Megmutatja, hogy egyes anyukák első indulatuktól vezéreltetve képesek a gyermeküket kivonni bármilyen kezelés alól.
Megmutatja, hogy mások képesek kellő információ hiányában is elmesélni nagy nyilvánosság előtt egy történetet, riadalmat kelteni a kétségbeesett anyukákban, hogy Úristen, mi történhet a gyerekkel, ha magára hagyják egy kórházban.
De tanulságos azért is, mert ezt elolvasván, ha csak egy anyukának nem borul el az agya bármely gyanúra, akkor esetleg ezzel nem veszélyezteti a gyermekét.

ChPh 2011.01.19. 09:57:01

@espadazo - Játékbolt:: Az a durva, hogy a címre nekem is elborult az agyam, pedig én is jártam "bent az intenzíven", tudom mi van ott, ahogy elolvastam nyugodtam meg, hogy annyira nem lehetett vészes a dolog. Az rossz viszont, h a nővér ezzel a vállvonogatással jött...

fourgee 2011.01.19. 10:00:01

@miklos.rabai: "A végére akartam valami frappánsat írni, de semmi izgalmas sem jutott eszembe... :)"

A paracetamolról is tudsz valami hasznosat? :) Pl. az Egyesült Királyságban akár a Lidl-ben is megveheted, ott van szabadon kitéve a polcra, üvegszekrénybe sincsen bezárva, csak azt nézik a pénztárnál hogy elmúltál-e már 18 éves. De arról sehol nem írnak, hogy mekkora az a mennyiség, ami károsítja a májat. Vagy arról sem lehet találni semmit, hogyha valaki mondjuk reggel bevesz egyet fejfájásra, akkor ha este megy bulizni és alkoholt fogyaszt, abból lehet-e elméletileg gond.

A többi hozzászólónak meg azt üzenem, hogy talán a hangsúly azon lenne az írásban, hogy

"Anyuka természetesen azonnal előkerített egy nővért és kikérdezte mi történt, de csak vállvonogatás volt a válasz- senki nem tud semmit, nem tudják hogy került leukoplaszt a baba szájára."

Ha bármi gond volt a pácienssel, arról talán tudniuk kellett volna a nővéreknek, nem vállrángatással kellett volna válaszolni... Még egy egyszerű kib.szott étteremben is üzennek egymásnak a chef-ek hogy másnap mit kell készíteni, egy egészségügyi intézményben ahol emberéletekről van szó, ott mégfontosabb az információk átadása...

Az anyuka meg jogosan tette fel a kérdést, mivel nem a nővérek, nem a kórház, nem az egészségügy, hanem az ő gyermekéről volt szó.

Lehet fikázni az egészségügyet, lehet fikázni az anyukát, a tény akkor is tény marad, hogy a nővéreknek fingjuk sem volt arról hogy mi történt. Egy olyan munkahelyen, ahol emberéletekről van szó. Fasza :)

Bikli néni 2011.01.19. 10:09:58

@fourgee: A paracetamolról jut eszembe, hogy tegnap este olyan reklámot láttam, amitől kifeküdtem: fogamzásgátló_termékcsalád_ (igen, tabletta) vény nélkül kapható. WTF? Most akkor az összeshez kell recept, akkor ehhez miért nem? Árulja már el valaki plíz...

Doro 2011.01.19. 10:10:46

Igen, ez a vállvonogatás elég durva hozzáállás a nővér részéről. Nem minden nővér van képben az összes gyerekről. Ha a kérdezett nővér nem tudta a választ, akkor vagy azt mondta, hogy kérdezzem XY nővért, mert ő foglalkozott a babával, vagy az orvost. Itt vajon miért nem ez történt....

Dr.laikus PhD 2011.01.19. 10:11:12

@fourgee:

Vagy éppen semmi nem történt.
Az egész mese úgy ahogy van.

A szokásos női nagyot mondás a szülés borzalmairól, a PIC-en eltöltött időszakról - az mennyire szörnyű volt.
És különben is. A gyógyításban nem a PIC-es nővérek végeztek heroikus munkát, hanem ha a mama nincs meghal az a gyerek.

Józan ésszel kéne gondolkodni egy kissé!

Kanapétesztelő 2011.01.19. 10:11:53

@Doro:

"Ha nem fogadja el a kicsi a cumisüveget, akkor egy vékony csövet vezetnek le egész a gyomráig és egy fecskendővel juttatják be a pocakba a anyatejet/tápszert. Ebből van állandó, ami az etetések között is bennt van a baba szájában, (pl: éjszaka) ezt oda szokták rögzíteni egy leokoplaszttal a baba szája mellé, hogy ne rántsa ki."

Ez így már egészen más megvilágításba helyezi az egész sztorit.
De akkor miért nem mondta el a nővér?
Miért a vállát vonogatta?
Bűzlik a történet sajnos, emiatt...

ChPh 2011.01.19. 10:11:57

@Doro: amúgy igen, én mindig ezt a választ kaptam, ha nem a megfelelő nővért kérdeztem, vagy ha éppen váltás volt, akkor az ügyeletes doki elmondott mindent

kivéve mikor nem az volt, kérdezzek :D

Betelgeuse-2 2011.01.19. 10:17:00

Tehát ez az eset 10 évvel ezelőtt történt...
Rendben.
Holnap én is írok egy blogbejegyzést, hogy 46 évvel ezelőtt mi történt az én születésemkor, egyszerűen szörnyű és felháborító! Holnap olvashatjátok! És jöhet a sokszáz komment!

apolka11 2011.01.19. 10:25:31

@miklos.rabai: Köszönjük szépen.
Tényleg érthető és hasznos is.

Minket hazaengedtek kicsit sárgán, én izgulok azóta is, de akkor ha nagy gáz lenne, benn tartottak volna, remélem.

Csecsemősöket meg nem zavarja a gyereksírás, meg se hallják már szerintem, annyira hozzászoktak.

Anatómus 2011.01.19. 10:28:42

Bikli néni 2011.01.19. 10:09:58

A patikus barátnőm szerint általános politikai (!!) vezérelv, hogy nem akarják a költségvetést azzal csökkenteni, hogy a gyógyszerekre támogatást kell fizetni, így egyre több gyógyszer kerül ebbe a kategóriába (főleg azok, amelyeket folyamatosan kell szedni: allergia, reflux stb esetén), ahol egymás mellett létezik a szabadon kapható és vényes forma, ugyanazzal a hatóanyaggal és ugyanazzal a dózissal ... ki érti, hogy ezek után az Algopyrint és a Quarelint miért kellett "rabosítani"????

P75 2011.01.19. 10:30:48

@Doro: mondjuk a gyomorszondát inkább a babák (és úgy általában az emberek) orrába szokták tenni, sokkal könnyebb levezetni és nincs útban a nyelvnek, nem összeharapható, stb...

Kanapétesztelő 2011.01.19. 10:32:13

@ChPh: Az oké.... a másik nővérnek is tudnia kellene, mert vagy ugyanezt csinálta már, vagy tudja, hogy a kollégái ezt csinálják.... mondom én, hogy bűzlik az egész sztori :(

victor vacendak 2011.01.19. 10:32:54

Rohadtul sok már a minden szarral a neten nyilvánosságot kereső poszt, hogy mekkora szemét minden orvos...És az esetek többségében a posztoló a birka. Sajnálom, ha ez valakinek fáj, de én így gondolom. Arról miért nincs poszt, hogy mennyi ember életét mentették meg? Miért csak a rémhírek terjesztésére van fórum?

2011.01.19. 10:34:15

@fourgee: Paracetamolt itthon is vehetsz recept nélkül, pl. Ben-u-ron néven, 500mg-osat. És lényegesen több patika van, mint Lidl :-)

Kanapétesztelő 2011.01.19. 10:35:16

@victor vacendak:

Figyi, az én életem jó példa lehet neked:

Egy esetben egy sebész megmentette az életemet... ha nem veszi ki a gennyes vakbelemet, akkor az isten háta mögött egy vízparton haltam volna meg a rákövetkező pár napban, iszonyú fájdalmak közepette.
Ez volt az egyik.

A másik, hogy egy másik esetben egy sebész úgy műtött, hogy emiatt képtelen vagyok a szexuális életre.

Na, te hogy állnál ezek után hozzá ehhez az egészhez? Én felemásan tudok csak :(

P75 2011.01.19. 10:36:54

@apolka11: ne aggódj, ha sárgán adják haza a babát, mindig mérnek előtte SeBi-t. Komoly baj esetén ez soktízszerese a normálnak, míg élettani sárgaságnál a határ körül mozog.
Enyém olyan volt mint egy kis narancsbébi, mégis, a szérum bilirubinja végig a normál tartományban volt. Vékonyabb a bőre, jobban átüt, vagy valami miatt lassabban szívódik fel, ez igazából csak az ébreszthetőség miatt fontos (meg persze esztétikailag :) ); amíg az értékek jók, nincs miért aggódni.

drpeti 2011.01.19. 10:37:31

@fourgee:
Paracetamol: gyereknél >150mg/ttkg, felnőttnél >250/ttkg a potenciálisan hepatotoxikus (feltételezve, hogy nincs valamilyen májbetegsége, alultápláltság, stbstb)

P75 2011.01.19. 10:38:33

@ReignOfdark: hogy a szintén vény nélkül kapható panadolt, Neocitránt már ne is említsük...

Bikli néni 2011.01.19. 10:39:14

@Anatómus: Az Algopyrint meg a Quarelint én is sajnálom. Főleg, mert ha bemegy az ember az orvosához, hogy legyen szíves már felírni, nem is kérdez semmit, csak adja a receptet. Felesleges kör a betegnek, felesleges adminisztráció az orvosnak. És egy rakás ilyen gyógyszert tudnék mondani, ami úgy működik, hogy én mondom meg az orvosnak, hogy pl. felfázásra Monuralt tessék, mindjárt két dobozzal is, és akkor itthon megiszom, ha zűr van. Egy időben azt is adták recept nélkül.
A fogalmazásgátló :) amúgy szabadáras készítmény, annyiért adja a gyógyszertár, amennyiért nem szégyelli.

2011.01.19. 10:40:27

@miklos.rabai: Nagyon jó, megszokott színvonal :-)

Annyival egészíteném ki, hogy a négerek közt nagyságrendileg gyakoribb a sarlósejtes anémia, nálunk fehéreknél ez igen ritka. Különben ha valakinek ez a betegsége, eleve kb. 40-50 év életre számíthat, szóval az icterus miatt aggódnék a legkevésbé.

2011.01.19. 10:42:32

@P75: No, majd jön Irkutszk és felvilágosít minket :-)

Csülök 2011.01.19. 10:42:44

Nem szorosan a témához kapcsolódik, de kb. 10 évvel ezelőtt, tehát a poszt cselekményének idején egészségügyi intézményeknél dolgoztunk, az volt a feladatunk, hogy "optimalizáljuk" a kórházi jelentéseket, az elszámolás szempontjából. Arra emlékszem, hogy akkoriban egészséges gyerekek sokaságánál jelentették a "sárgulást", mert azért plusz költségtérítés járt...

drpeti 2011.01.19. 10:43:27

@fourgee: Egyébként paracetamol mérgezésről: www.ktox.hu/node/24

jágör68 2011.01.19. 10:50:18

Valszeg intubálni (biztos légutat biztosítani) kellett a gyereket, ennyi történhetett. Azt leukoplaszttal ragasztjuk ki és hát X alakban, ha jobban belegondolok.
Egy Új- és koraszülött intenzíven előfordul az ilyesmi...

Irise 2011.01.19. 10:55:12

@batgirl: intubáláshoz a csövet rögzítik így, ha gyomorszondat kellett levezetni,azt is így rögzitik.

@fourgee: A UK-ben a legtöbb öngyilkosságot paracetamollal követik el.

2011.01.19. 10:55:26

@Bikli néni: Igen, ilyenkor szokott az lenni, hogy a háziorvos felír rendelésre minden gyógyszert, aztán a beteg alkalom- és nem terápiaszerűen használja. Hopp, egy kis ez, egy kis az, és mivel a háziorvos jó fej, és kiírja a beteget laborra is (ugye mindent a betegért), egyszeriben csak azt látja a betegünk, hogy GOT, GPT, ALP, GGT "csillagos". Arról persze nem tud, hogy a laboros felhívta a háziorvosát, hogy "ugye nem" szed gyógyszert meg semmi? Á, dehogy, két hónapja írtam fel neki egy kis bogyót, már semmi baj.

Betegünk gondolkodik. Csillagosok, katonák! Húha basszus, mi legyen, futás a házidokihoz, ezek az izé betűk mit jelentenek? A legtöbb háziorvos ezt nem tudja, csak hogy melyik panelhez tartoznak a betűk, látja, hogy a betege mája totál elszállt, aztán mivel Magyarországon vagyunk, első kérdés: "fogyasztott-e alkoholt..." nem dehogy, absztinens már két hete, vagyis tegnap ivott egy fél üveg bort meg egy stampedlit, de hát az nem számít. Jó, akkor irány a legközelebbi kórház, már írja is a beutalót. Mert jó orvos. Mondja a beteg.
______________________________________

Nézzük meg, mi történt:

-mindenki elégedett az orvos-beteg kommunikációval? >>> igen

-a rendszer százezreket áldozott feleslegesen >>> igen

-beteg a "beteg"? >>> nem

-a háziorvos szakmailag elfogadható (de nem feltétlenül jó) döntéseket hozott? >>> igen

-a betegnek ettől még kellemetlenségek és bizonytalanságok sorát okozta? >>> igen

-tehát rendelünk és szedünk gyógyszereket ízlésünk szerint? >>> nem

mérien 2011.01.19. 10:56:48

Sajnos vannak ilyen azonnal intézkedő, ugró anyukák, akik rögvest azt gondolják, hogy az ő gyerekükkel a lehető legrosszabbat tették a nemtördődöm, hozzá nem értő emberek.
Szerencsére kevés. Az a baj (lásd posztoló), hogy mások meg azonnal ennek az információnak hisznek.
A mi kislányunk két és fél hónapot volt koraszülött intenzív osztályon, sose jutott eszünkbe megkérdőjelezni a szakemberek hozzáétését, jóindulatát. Kata ma kétévesen egészséges, köszönhetően az említett szakembereknek is!!!

Mária 2011.01.19. 11:15:33

@victor vacendak:

"Miért csak a rémhírek terjesztésére van fórum?"

Az emberek ilyenek. Ha bajban vannak és nem kapnak a saját szintjüknek, felkészültségüknek megfelelő tájékoztatást, akkor elkezdenek hisztizni meg rémhíreket gyártani.

Káin 2011.01.19. 11:21:32

@victor vacendak: Ez pont olyan, mint amikor a boltban rendesen kiszolgálnak, minden normálisan zajlik. Akkor sem örömködünk, hanem nyugtázzuk, hogy rendben zajlott minden, így lenne természetese. Amúgy pedig:

praxis.blog.hu/tags/r:pozit%C3%ADv

Káin 2011.01.19. 11:24:53

@Káin: Az egészségügy is egy szolgáltatás.

gnme 2011.01.19. 11:36:58

a politika megkülönbözteti a gyerekeket

vannak pénzügyileg "jobban" kifizetődő gyerekek

meg beszélnek még a neten minőségi és mennyiségi gyerekekről

vajon ha egy gyerek megszületik, ki dönti el a kategóriáját?

Bikli néni 2011.01.19. 11:39:58

@ReignOfdark: Elmondom az én konkrét példámat: nagyon felfázós vagyok. Az olyan, amikor már a sok teaivás meg egyéb házi praktikák nem használnak. Akkor van a Monural. Ami az egyszerű felfázásra jó, makacs baktériumos izékra nem (arra a Suprax az isten). Namost, a Monural az egy olyan, hogy nem napokig kell szedni, egy tasak por, amit vízben feloldva be kell dobni, mint a felest. Aztán, ha sima felfázás, estére már jól is van az ember lánya.
Viszont ezek nagyon kellemetlenek tudnak lenni, sokszor ülni nem tudok egyenesen, a francér' megyek el a tízfokos rendelőbe, ahol ülök 2-3 órát, hogy megkapjak egy receptet, amit ígyis-úgyis megkapnék.
A HO felírta a kartonomra, hogy két doboz Monural felírva. Ha vizsgálatra/vérvételre kerül a sor, akkor meg megmondom, hogy milyen bogyókat szedek amúgy is, és hozzácsapom ezt is.
Meg kell beszélni előre az orvossal, meg a vérvételnél, hogy ne lepődjenek meg az eredmény láttán.
Amúgy pedig (nem ideértve természetesen a TB indokolatlan kiadásait),ez a dolog olyan, mint a mozgólépcső: a saját felelősségére mindenki azt szed be, amit akar.

harpagon 2011.01.19. 11:44:47

@Dr.laikus PhD:
Kedves Laikus!
Ez a megjegyzés nem volt túl gusztusos. Szülés utáni hormonhatások? Tájékoztatás hiánya? Szükségtelenül alkalmazott, rég idejétmúlt protokollok?
Az egészségügyi dolgozóknak csak egy baba, a szülőnek A BABA.
Megjegyzem a fiamnak a kékfény alatt nyugtatót adtak, és senki nem tájékoztatott róla, csak a záróján tűnt fel :(((

Irise 2011.01.19. 11:45:51

@Bikli néni: Lássa tekintetes bírónő,ilyenkor jó lenne valami furfangos füvesember,mer' azok olyan jó kis gyógynövényteákat tudnak csinyáni,hogy tiszta öröm lesz a pisilés tülle.

No meg egy urológiai kivizsgálás,ha még nem esett volna át rajta.

balba 2011.01.19. 11:46:07

Az a legszomorúbb, hogy 2001-ben, azaz a 21. században egy olyan "banális" dolog, mint a kék fénnyel történő besugárzás, elszakítják a gyermeket az anyjától és csak naponta kétszer találkozhatnak. Ez teljesen barbár és felesleges dolog.

Arról nem beszélve, hogy az újszülöttkori sárgaság legjobb terápiája a besugárzás mellett a szoptatás, mégpedig gyakran, igény szerint. És akkor a nővérek a valóban fontos esetekre koncentrálhatnának, és az anyák csinálhatnák, ami egyébként a dolguk: foglalkoznak az újszülöttjükkel.

Végül, itt sokan írják, hogy biztosan intubálni kellett, vagy gyomorszondát kellett levezetni. Ezek tudtommal olyan beavatkozások, amelyekről jegyzőkönyvet kell vezetni, tehát a nővérek csak úgy nem vonogathatják a vállukat, hiszen nyoma kell legyen. Bár ki tudja, Magyarországon a beteg csak másodlagos, hiszen úgyse ért hozzá, meg egyébként is, mi köze hozzá, a doktor úr úgy látta jónak.

Irise 2011.01.19. 11:53:53

@harpagon: "Az egészségügyi dolgozóknak csak egy baba, a szülőnek A BABA."
Szólnék,hogy ez k*ára nem így van.
Egyébként a kék fény alatt nyugtatózás - úgy emlékszem, magas bilirubin szint okozhat rohamokat - lehet,hogy ezért adták,hogy csökkentsék a hajlamot?

2011.01.19. 11:57:34

@Bikli néni: Azt aláírom, hogy neked így kényelmesebb, de ismerd el, hogy az esetek döntő többségében nálad tájékozatlanabb és rosszabb döntést hozó emberekről beszélünk.

Bikli néni 2011.01.19. 11:57:57

@Irise: Átestem. Négy hónap kísérletezés után kaptam a Supraxot a "nem sima" felfázásomra, ami végre-valahára használt. Azért az a mennyország, amikor a Monural már nem használ.

Irise 2011.01.19. 11:58:52

@balba: nem kell jegyzőkönyvet vezetni, dokumentálni kell.
Illet-e volna tudni a nővérnek a megelőző gyomorszondáról? Nem feltétlen. De a szülő megkérdezhette volna az orvost is, vagy bele is olvashatott volna a dokumentációba.

harpagon 2011.01.19. 12:00:04

@Irise:
Mit gondolsz, B. Jolán ápolónő ugyanolyan odaadással ápolja-e az én beteg gyerekemet (ne adj isten demens hozzátartozómat), mint a sajátját? Ezt így értettem.

Az, hogy rohamot okozhat, ok arra, hogy a szülő ne tudjon róla?

Irise 2011.01.19. 12:00:20

@Bikli néni: Te jó ég. Pedig valamit ki kellene találni,hogy ne legyél élethossziglan gyógyszeren. Túl fiatal vagy ehhez. Szvsz.

Bikli néni 2011.01.19. 12:00:22

@ReignOfdark: Ezt nem is vitattam soha. Én tényleg "tudatos beteg" vagyok (ha van ilyen kategória), de tudom, hogy azoktól, akik azt se tudják megmondani, hogy hívják a szívgyógyszerüket, ugyanez nem várható el.

Bikli néni 2011.01.19. 12:02:20

@Irise: Nem te vagy az első, aki ezt mondja :( A supraxos korszak szerencsére mostanában (az elmúlt pár évben) visszaszorult, és a Monuralt is csak akkor veszem be, ha nagyon muszáj (évente 2-3 alkalom). Mondta már nekem urológus, hogy kb negyven éves koromra tönkremehet így a vesém, de még soha, senkitől nem hallottam végleges megoldási javaslatot :(

P75 2011.01.19. 12:06:21

@Bikli néni: dettó. Csak nekem más használ, nem ez a por.

Medgar 2011.01.19. 12:11:45

Bocs ha a poszthoz képest off leszek, de paracetamol ill. fájdalom csillapítás ügyben hozzászólnék:

A paracetamol Usában évente 100 000 mérgezési osztályokra történő telefonhívást generál. Minden évben 56 000 sürgősségi ellátás és 26 000 kórházi ellátás és 450 halál köthető paracetamol szedéséhez. (2008. évi adatok)

Magyarországon 306 gyógyszer vásárolható patikán kívül (tehát akár a sarki zöldségesnél is) ebből 13 paracetamol hatóanyagú. Pl a Mexalen esetében van 125-250-500 mg-os végbélkúp, a csomagoláson minimális eltéréssel. Elég életszerű, hogy egy családban van mondjuk egy 2 éves meg egy 6-8 éves gyerek. Most képzeljük el mi történik, ha véletlenül felcserélik a két kúpot...

Bikli néni 2011.01.19. 12:12:48

@P75: Micsoda, megkérdezhetem?

P75 2011.01.19. 12:16:00

@Bikli néni: Nitrofurantoin. Elég erős hányingert okoz (legalábbis nálam), de nagyra nyitott ablaknál lihegni még mindig sokkal jobb mint a hólyaghurut bármelyik tünete.

Irkutszk 2011.01.19. 12:24:32

@P75: Már rég kivonták a forgalomból :D

"Torkomban lüktet közeled." 2011.01.19. 12:28:22

Örüljön, hogy nem kapott lúgot.

P75 2011.01.19. 12:29:25

@Irkutszk: ez érdekes, mert pár hónapja írtak fel nekem és gond nélkül kiváltottam :-)

Foxhunter 2011.01.19. 12:30:33

@harpagon:
Talán megkérdezhetted volna az orvost a nyugtatóval kapcspolatban. Gondolom, barbiturátot kapott a babád, ami nem csoda, mert ez megszokott terápia a sárgaság kezelésére, nem a nyugtató, hanem az enziminduktor hatása miatt.

További kellemes károgást!

P75 2011.01.19. 12:31:26

@Irkutszk: sőt, most megnéztem, az online pharmindexen is fent van, márpedig az up-to-date...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.19. 12:32:35

Szintén gratulálok a nővérek hozzáállásához... Ezt mással már nem lehet nagyarázni...

Bikli néni 2011.01.19. 12:34:25

@P75: @Irkutszk: Na most akkor van vagy nincs? :D
Amúgy - ha - kivonták, miért?

firpo88 2011.01.19. 12:41:46

Ezt a posztot legjobb lett volna nem leközölni.

Nem velem esett meg ...
10 éve történt ...

Gumicsont ez, nem más.

Az ilyen poszt biztosan nem fogja jobbá tenni az orvos-beteg viszonyt.

Dandie (törölt) 2011.01.19. 12:52:09

@miklos.rabai: ha minden órámat te tartanád, most az orvosira járnék, és azt se kéne tudnom, mi az a karakterisztikus polinom. Igazán hazajöhetnél, nagy szükség lenne itt rád : )

Irkutszk 2011.01.19. 12:52:09

@Bikli néni: Véletlenül nem a Pharmatex termékcsaládról van szó? Azok helyi hatású, azaz (hüvely)tabletta, (hüvely)kúp, (hüvely)kenőcs...

@fourgee: Az, hogy hol lehet kitéve, ill. milyen szekrényben, törvénye, azaz országa válogatja. Angliában szabad polcon árusíthatók a recept nélkül kapható gyógyszerek, nálunk nem, ez egyszerűen helyi szabályozás. Tessék mindenkinek megérteni, hogy a gyógyszerek forgalmazása, útja a gyártól a betegig nagyon szigorúan szabályozott. Remélem, még senkiben nem merült fel, hogy az email címre SPAMként érkező levelek alapján, interneten rendeljen magának bármi gyógyszert, hanem igenis elmegy a gyógyszertárba a kedves/kedvetlen/unott/utálatos patikushoz, és ott váltja ki a Viagráját meg a fájdalomcsillapítóját (azért mondom csak a Viagrát, mert nekem nő létemre folyton azt akarják SPAMben árusítani). Köszönöm drpetinek a pontos információkat a paracetamol mérgezéssel kapcsolatban. És igen, gondok is vannak abból, hogy Angliában ennyire könnyen elérhető a paracetamol. Ja, és ők az acetil-ciszteint csak mint paracetamol antidotum ismerik. Nálunk van ACC, meg Fluimucil is ;)

@P75: Lényegre tapintottatok, pont ezért én nagyon nem szeretem a paracetamolt. Mert mindenben benne van, aztán nézegesse a beteg (vagy a kedves anyukája), hogy ugye ezt még szabad, ugye az még nem sok. A Neocitránba is miért nem tudtak ACC-t keverni. Már a pszeudoefedrin miatt sem használnám, de így aztán... Na mindegy. Legyen elég annyi, hogy a pszeudoefedrin miatt nyugati szomszédunknál (Ausztria) vényköteles, nem is fogy olyan sok ;)

Algopyrin, Quarelin: Az EU csatlakozásunk miatt lett receptköteles. ( @Anatómus: sajnálom, ha ezt a patikus ismerőse nem mondta el.) Amikor csatlakoztunk az EU-hoz, akkor Franciaország és Anglia kifogásolta, hogy a metamizolt recept nélkül forgalmazzák kis hazánkban. Ők inkább a paracetamolt részesítik előnyben, mert félnek az agranulocytosis mellékhatásától a metamizolnak (ez a vérképző szervek egyik típusú károsodása). Ez a mellékhatás nem túladagolás-függő, hanem %-osan jelentkezik. A magyar populációban alig jelent problémát, de ugye genetikailag nagyon különbözők vagyunk (én meg sosem néztem utána, náluk milyen arányban jelentkezik ez a mellékhatás, szóval semmi konkrét összehasonlítást nem tudok adni bizonyítékul). Mindenesetre ezért lett receptköteles. Ezzel lehet vitatkozni, lehet ellene érveket felhozni, de ez akkor is így marad :).

Irkutszk 2011.01.19. 12:53:50

@P75: Hm. Nálunk évek óta nem volt a patikában. Up-to-date infóim nincsenek, a pharmindex megbízható egyébként, akkor mégse vonták ki, csak nem lehetett beszerezni. Vagy nem nagyon akartuk, sosem néztem utána... :P

harpagon 2011.01.19. 12:55:39

@Foxhunter:
Mint írtam, csak a zárójelentésben láttam, hogy mit adtak neki. És mivel nem a több órás várakozás után a helyszínen olvastam el, ezért már nem mentem utána.
Ha megszokott eljárás, akkor mibe került volna egy: Kedves Anyuka, ezt és ezt adunk a babának ezért és ezért.
És ha ezt említem károgok?
Kár: Betegtájékoztatás!
Kár: nincs
Kár!

Irkutszk 2011.01.19. 12:56:03

@ColT: Az, hogy pontosan mi történt, melyik nővér mit mondott, nem tudjuk, csak a szomszédnéni írt egy posztot, hogy ő hogy látta. Nem az ő gyereke, nem ő beszélt a nővérekkel, csak a kábulatot, megrökönyödést, rémületet látta a szomszédasszony szemében, és hirtelen megírta ide. A szomszédnéninek szerintem az is nővéri vállvonogatás, hogy Tessék szíves az orvost kérdezni, Anyuka, őnála vannak a kórlapok, én a reggeli műszakos vagyok.

Irise 2011.01.19. 13:01:50

@harpagon: Zárójelentés = írásbeli tájékoztatás.
Feltételezték,hogy tudsz olvasni, és ha valamit nem értesz, tudsz kérdezni is.
De úgy tűnik tényleg kár volt rád pazarolniuk a tintát.

Irkutszk 2011.01.19. 13:03:56

@harpagon: Foxhunter teljesen jól írta. A sárgaság másik kezelése a pentobarbitál, amelyet tudtommal már nagyon ritkán alkalmaznak. Igen, két hatása van, az egyik a májenzimek indukciója (működésének fokozása), a másik nyugtató hatás. Lehet pattogni itt, lehet felkiálójeleket írni, de mondjuk megkérdezni az orvost kellett volna, hogy miért nem mondták el korábban, mi a pontos kezelés. És lehet kérdezni is szépen, meg csúnyán. Ha szépen, de rámenősen kérdez az ember, rámenős lesz, de károgó nem. Kellemes további babázást!

És igen, az is igaz, hogy a várandósság alatt, illetve a szülés környékén a nők hormonszintje eszméletlen mértékben változik. Ettől a környezet érzékelése is megváltozik-megváltozhat. Ezt azért egy felnőtt nőnek is el kell fogadnia, és ha azt mondja a kedves közeli hozzátartozó (vegyünk optimális esetet: pl. FÉRJ), hogy Édesem, ez most kicsit túl sok, akkor meg kell próbálni ellenállni a kényszeres zokogásrohamnak, vagy megpróbálni a férj véleményét magunkévá tenni. (Mondom mindezt férj nélkül, gyerek nélkül.)

Irkutszk 2011.01.19. 13:06:00

@Irkutszk: De legalább a Radipontól már megszabadultunk...

P75 2011.01.19. 13:07:36

@Irkutszk: "és hirtelen megírta ide"

Hirtelen, 10 évvel később :-)

Dr.laikus PhD 2011.01.19. 13:08:21

@P75:

Számból vetted ki a szót. :D

Foxhunter 2011.01.19. 13:10:08

@harpagon:
De tényleg az nem jutott eszedbe, hogy nem rosszindulatból adtak bármit is a babának hanem azért mert segíteni akartak? Na ezért írtam a károgást. Nem kell mindig azt gondolni az orvosról, hogy szemét és csak a saját kényelme miatt akarta nyugtatózni a gyereket.

Egyébként én nem várnám el az orvostól hogy a záró összes részletét rutinszerűen magyarázza el a hazabocsájtáskor. El kell olvasni és kérdezni ami nem világos. Ha te lusta voltál a várakozás után elolvasni és kérdezni akkor szerintem ez nem az orvos hibája. Megtehetted volna a 6 hetes kontrollnál is, nem?

Irkutszk 2011.01.19. 13:11:16

@P75: Lehet, hogy már akkor megírta, csak még nem talált rá a blogra, hogy el is küldhesse :PP

Mindig a kicsit bántják :((( :DDD

De akkor jó mély nyomokat hagyhatott a szomszédasszonyban a jelenet! Még a vállvonogatásra is emlékezett.

Dr.laikus PhD 2011.01.19. 13:12:42

@Irkutszk:

Meg az apró szöszre a szája sarkában. :((

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2011.01.19. 13:13:16

A leukoplasztos történetre reflektálnék:
1995 környékén a barátnőm a Rege utcai csecsemőotthonban volt gondozó. Kérdeztem tőle , mit csinálnak ha nagyon ordítós a gyerek, és felkiabálja a többit.
Válasz:
"Akkor jön a leukoplaszt. beragaszt száj és kész. néhány alkalom után már elég felmutatni a piros-fehér színű tekercset és már el is hallgatnak. Megdöbbentően tanulékonyak a csecsemők is."

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2011.01.19. 13:16:51

Nincs okom arra, hogy az átlagos gondozókat ismerve kételkedjek, szerintem ez ma is így megy.

Dr.laikus PhD 2011.01.19. 13:17:24

@Walter_Dornberger:

A barátnődnél nagyobb állat a világon nem volt!

Irkutszk 2011.01.19. 13:21:19

@Walter_Dornberger: Nekem 1995 környékén olyan PIC osztályon dolgozó ismerősöm volt, aki bármit megtett volna a babák testi-lelki épségéért.

apolka11 2011.01.19. 13:21:38

@Irkutszk: Lehet, hogy még nincs sem babaád, sem férjed, de a hormonokkal kapcsolatban nagyon pontosan és találóan fogalmaztál:):)

@Walter_Dornberger: Nagyon durva. A barátnőd még amúgy?

harpagon 2011.01.19. 13:22:42

@Irise:
A betegtájékoztatás nem egyenlő a zárójelentéssel.
@Foxhunter: természetesen rosszindulatot nem feltételeztem, a kényelem előnyben részesítése viszont felmerült bennem. Hathetes kontroll a csecsemőosztályon?

Irkutszk 2011.01.19. 13:24:53

@apolka11: Na, végre valaki helyreteszi az önbizalmam. P75 és dr. Laikus a lelkembe gázoltak :(((( (Most kéne a férj, aki lenyugtat, lehet :D)

Na jó, vicceltem :P

*Catalina* 2011.01.19. 13:29:42

@Dr.laikus PhD:

"A szokásos női nagyot mondás a szülés borzalmairól"

Te férfi vagy, ugye?

apolka11 2011.01.19. 13:29:42

@Irkutszk: Ó, a férj nem mindig nyugtat le, tapasztalatból mondom, sőt gyakran rátesz egy lapáttal a hormoningadozásra, hiszen nem érti az "érthetetlen" és teljesen kiszámíthatatlan lelkivilágot:D:D

(amit utólag, józan pillanatban nem is lehet neki felróni, de ott és akkor....)

Dr.laikus PhD 2011.01.19. 13:33:31

@*Catalina*:

Nem én nő vagyok.
9 hónapos fekvés után szültem gyereket.
Megmozdult, bevéreztem, kórház lett a vége.
Szültek egy páran akkor, tapasztaltam a még vajúdó nőket hogy ijesztgette aki már túl volt a szülésen.

Azóta is, de itt a blogon is felnagyított szüléstörténeteket olvasok, amiből egyértelműen látszik, hogy semmi nem történt amitől még ma is a tanács és nyugtatás helyett csak az ijesztgetés történik.

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2011.01.19. 13:33:42

@apolka11: nem, már régen nem az. Azóta Ő is felnőtt, gyerekei vannak.

pfekete101 2011.01.19. 13:34:43

"Miért csak a rémhírek terjesztésére van fórum?"
Szerintem ez nem igy van. A hirek egyik lenyege (akkor erdekes, akkor olvassak), ha olyan ami a mindennapitol elter. Ez lehet jo es rossz is. Nyilvan nem sok embert erdekelne az, hogy ma 2453-an szulettek es 2500-an haltak meg.
A szuletesek rendebne zajlottak. 300 anyukat kellett csaszarozni. Ez amolyan "hajovontak talalkozasa tilos" lenne. Ja, es jo hirek is vannak, azokat is lehet olvasni.

pfekete101 2011.01.19. 13:36:05

+ inkabb olyan magyarf mentalitas szetm, hogyha jo hirt olvasunk, akkor az vagy mese vagy reklam.
Azert nem mindig.
A rossz hir (ami volt regen is, csak nem tudtunk rola), meg valoszinuleg azert is szuleteik, hogy tanuljunk belole.

*Catalina* 2011.01.19. 13:36:13

@Dr.laikus PhD:

Miért "ijeszgette?" Nem lehet, hogy csak elmesélték, ők hogy élték át?

Minden embernek más a fájdalomküszöbe, a szervezete, stb...

Ha szerinted felnagyítják, akkor miért van az, hogy sokan az átélt fájdalom miatt nem akarnak már második gyereket?

Kanapétesztelő 2011.01.19. 13:36:30

@Mária: Vannak rosszabb alakok is. Pl azok, akik eleve hazugságnak meg rémhírnek gondolják azt, ha valaki elmondja, hogy mik történtek vele, tényeket elmond, amikből kiderül, hogy egy orvos, az esküje és a megbecsültsége, pénze ellenére tróger munkát végzett...

Cloroform 2011.01.19. 13:40:49

gondolom jobban örült volna a mama, ha inkább benyugtatózzák a babáját..

baroness 2011.01.19. 13:41:14

@Dr.laikus PhD:
Tökéletesen egyetértek. Állandóan rémísztgetik az embert a jó kis szülés sztorikkal. Nem is voltam hajlandó szülés előtt ilyeneket hallgatni. Tényleg minden nőnek más a fájdalomküszöbe, de könyörgöm, miért kell ijesztgetni másokat. Inkább tartsa meg a történetet a családnak.

Dr.laikus PhD 2011.01.19. 13:41:27

@*Catalina*:

A születés mindig fájt. Ettől még születtek gyermekek, több is, mint mai napság.

Úgy vagyunk mi nők összerakva, hogy a szülés fájdalmát csak tudjuk, de nem tudjuk visszaidézni. Az eufória a gyermekért érzett öröm mindent töröl.
A körülmények miatti panasz az jogos lehet ahol ez létezik.

Egyébként nem tudok magyarázatot rá, hogy ez ma miért van így. Anyám is öreg barátném is mindig azt mondta, fáj, de nem fogsz csak arra emlékezni amikor a kezedbe veszed a gyermeket.

Bennem nem maradt rossz emlék a szülésről, pedig amiket ma olvasok utólag nagyon megijedhetnék.

baroness 2011.01.19. 13:42:57

@*Catalina*:
igen tényleg fáj a szülés, de ennek a fájdalomnak van értelme, és azért záros határidőn belül vége lesz. Az eredmény meg mindenért kárpótol:-)))

Kanapétesztelő 2011.01.19. 13:43:39

@pfekete101:

Ez egy álszent dolog, hogy "csak a rémhíreket lehet olvasni", nagy baromság.

A hivatalokról valóban csak a rosszat lehet olvasni, mert ha valakinek az útlevele a megígért 1 hét helyett 3 nap alatt megvan plusz pénz meg idegeskedés nélkül, akkor azt természetesnek veszik az emberek, az orvos munkáját a különböző fórumokon sokkal több esetben szokták dícsérni, mint panaszkodni róla. Ezt mindenki láthatja, aki netezik és nem csak ezt az egy blogot olvassa.
Én úgy érzem, a szakmán belül dolgozóknak az fáj, hogy nem KIZÁRÓLAG dícsérik őket, avagy kussolnak az emberek. Ez fáj a politikai elitnek is, szóval megértem, de sajnos rossz hírem van: a 21. századba léptünk, internet van, kiderülnek a dolgok... ilyen ez a popszakma kedves doktorok és doktornénik. Bocsi.

Mária 2011.01.19. 13:50:10

@firpo88:

"Gumicsont ez, nem más."

Képzeld el, hogy a posztoló az elmúlt 10 évben hány embernek mesélhette el a történetet és azok az emberek hány másiknak adhatták a 10 év alatt tovább.

Kórház nevével, orvosok és nővérek nevével.

Ha ebből a szempontból nézed, sokkal súlyosabb következményei lehettek a vállrándításnak és a felszínes tájékoztatásnak, mint gondolnád.

Bikli néni 2011.01.19. 13:51:15

@*Catalina*: Nem az az ijesztgetés, amikor valaki előadja, hogy _ő_ milyennek élte meg. Az az ijesztgetés, amikor tényként közöl olyan dolgokat, érzéseket, amik pedig nem azok. És a szülő nő kissé módosult tudatállapotban van, ezért lenne hasznos, ha nem rémisztgetnék egymást.

Egyszer engem is beparáztattak - gyerekként - a felnőtt szobatársaim, hogy így fáj, úgy szenvedtek, hogy a lepedőt markolták kínjukban, kínzókamra a műtő, stb. Aztán mikor oda kerültem (akkor már a könnyem folyt félelmemben), és rájöttem, hogy az érzéstelenítőtől itt senki nem érezhetett semmit, elkezdett rázni a röhögés. Igen, még ott, az asztalon.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.01.19. 13:55:15

@Irise: Elfogadom. Csak a "nemtudomkanővért" nem.

tundee 2011.01.19. 14:00:57

@drpeti: És ezekkel a dózisokkal a betegednek már okoztál is egy májkárosodást.
Felnőtt napi max. dózisa 4 g (8 tabl.)! Max. napi 50 mg/ttkg!!!!
Károsodott máj és vese esetén ettől alacsonyabb.

Hazánkban rengeteg készítmény van forgalomban. A teljesség igénye nélkül: Panadol, Rubophen, Mexalen, Ben-u-ron, Saridon, Paracetamol, Efferalgin, Coldrex

drpeti 2011.01.19. 14:01:56

@tundee: olvasd el még egyszer a hozzászólásomat kérlek...

P75 2011.01.19. 14:09:23

@Irkutszk: nemár, dehogy akartam a lelkedbe gázolni! :-)

P75 2011.01.19. 14:12:10

@Dr.laikus PhD: ez nekem olyan nagyon durva... Emlékszem, mikor nekem már kezdett nagyon fájni, akkor esett be egy vajúdó kismama és én ott, akkor, a legnagyobb kínok között figyeltem rá, hogy ne ijesszem meg, úgyhogy erősen visszafogtam magam. Hát nem igaz, hogy más nem képes ha nem is a szülés alatt, de legalább utána visszafogni magát...

firpo88 2011.01.19. 14:13:12

@Mária: Pontosan, kár itt is folytatni.

ave 2011.01.19. 14:32:42

Most valaki tenyleg elhiszi, hogy ahol 60 gyerek uvolt egyfolytaban, ott egy babanak leragasztjak a szajat, hogy ne uvoltson? :D

Gondolkozzon mar, ember!!

rikavagyok 2011.01.19. 14:42:36

@Mindent tudó:
Remélem viccből írtad ezt a marhaságot...

apolka11 2011.01.19. 14:52:01

Én sosem meséltem az első szülésemről olyasvalakinek, aki még nem szült...vagy csak nagyon diszkréten.
Irtóra meg lehet ijeszteni valakit ezzel.

Ugyanakkor az ember maga is elfelejti, mit élt át, én most a másodiknál jöttem rá, hogy ezt talán nem kellett volna:)De már késő volt:)

Amúgy egyetértek, ez azért nem értelmetlen fájdalom (mint pl. egy daganatos betegé, aki menthetetlen), hanem véges és utána pedig nem csekély a jutalom:)

De hogy bazira fáj, az nem titok:)

Kanapétesztelő 2011.01.19. 14:52:10

@ave: Honnan kellene tudni?
Engem lekötöztek annak idején és amikor kiszabadítottam a kezem (HEIM PÁL KÓRHÁZ), akkor jó szorosra megint összekötöztek, hogy vakarózni se tudtam, meg semmit. Ez kínzás. És megtörtént. Nem vicc, ez TÉNY.

Föntebb azt mondják, a kaja miatt kellett max oda a tapasz, azt rögzíteni és nem a kiabálást akarták hallhatatlanná tenni. De akkor ezt MONDANI KELL. Főleg, ha még rá is kérdeznek. Ilyen egyszerű.

rikavagyok 2011.01.19. 14:53:17

@Mindent tudó:
A népirtás témát. Konteo-ból kicsit túl erős ez így.

Mindent tudó 2011.01.19. 14:55:36

@rikavagyok: Halálosan komolyan gondoltam/írtam.

Mária 2011.01.19. 15:14:48

@firpo88:

Tiltsd be, hogy a "laikusok" fórumokon osszák meg a feldolgozatlan élményeiket.

Azért ahhoz nem kicsit kellett kiborulni akkor, hogy a posztoló még 10 év után is posztot írjon belőle.

És akkor az anyukáról, akivel történt, még nem is beszéltünk.

Irkutszk 2011.01.19. 15:25:52

@Mindent tudó: Ennek hány fogamzásgátlót szedő nő örülne, mert így nem kellene legalább negyed-félévente elmenni a nőgyógyászhoz :DDDDD

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.01.19. 15:30:33

@miklos.rabai: Köszönöm szépen. Kétszer elolvastam, meg majd még egyszer fogom, hogy megtanuljam (amennyire meg tudom).

Teljesen világos, hogy ezt így ebben a formában nem lehet tájékoztatás gyanánt elmondani (de azért brossúrában leírva ki lehetne ám tenni egypár példányban a folyosóra a PIC-en), ugyanakkor @Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: mögé felsorakozva mondanám, hogy az infó nagyon bizalomépítő dolog, és érdemes lenne vállvonogatás helyett kötelező jelleggel bevezetni az ilyenkor elmondandó 1-2 mondatot.

Foxhunter 2011.01.19. 15:38:37

@harpagon:
Ha egy helyen van a csecsemőosztály és a nőgyógyászat, akkor a 6 hetes kontrollnál fel lehet fáradni a csecsemősökhöz kérdezni. Ha nem, akkor telefonon is lehet kérdezni.

De most komolyan ezt magyarázzam, hogy ha bármi kétséged van a gyereked kezelésével kapcsolatban akkor a fórumokon való puffogás helyett keresd meg az orvost?

trillárom 2011.01.19. 15:51:35

Unokatestvérem is volt pici korában kórházban és ott a cumit ragasztották oda a gyerekek szájához. Saját szememmel láttam. Bár lehet ez gyakori eset, nem tudom.

harpagon 2011.01.19. 15:53:24

@Foxhunter:
Nem érted, ugye?
Nem puffogok, elmeséltem egy történetet, ami némileg kapcsolódik a poszthoz. Csecsemőosztály, valamit csinálnak a kicsivel, anélkül, hogy a szülőt tájékoztatnák....
Nem a beteg (hozzátartozó) dolga, hogy a leletből kitalálja, hogy akar-e valamit kérdezni.
És még egyszer a kulcsmondat:
Anyuka, ezt és ezt fogunk csinálni, ezért és ezért.
Ennyi.

Irkutszk 2011.01.19. 16:02:34

@harpagon: És majd az újraélesztésnél is? Anyuka, kérem, üljön le, meg kell beszélnem önnel valamit. A gyermeke szíve leállt, újra kell éleszteni. Ahhoz, hogy agysérülése ne keletkezzen, a lehető leggyorsabban kell elvégezni (babáknál nem tudom, hány perc :( ), de előtte mindenről pontosan tájékoztatom, mit csinálunk.

2011.01.19. 16:30:55

Az nem lehet, hogy éjjel lélegeztetni kellett a babát, és ráragasztották a szájára a csövet? Vagy ilyet csecsemőkkel nem csinálnak?

kútásó 2011.01.19. 17:05:58

Na, ki volt hatalmon 10 eve? Ki? Igen o. A Gonosz. A kisded a diktatura ellen tiltakozott mar akkor, mert latta a sanyaru jovot. A cenzura ellen tiltakozott csopp kis szajanak letapasztasaval. Az elnyomas ellen tiltakozott. A szolasszabadsag es a sajtoszabadsag mellett. O mar akkor tudta mi lesz itt... Lehet h o lesz a Messias aki megment minket a Gonosz hatalmatol? Elvezette-e egy voros csillag a harom bolcset (Tamast, Gaspart, Miklost) a kisded jaszolahoz, vagy inkubatorahoz h megajandekozzak egy Konrad Gyorgy kotettel? Orvendezzetek es vigadozzatok, mert bizony mondom nektek ez a poszt nem mas mint az Oromhir. Mar csak 23 ev a megvaltas! Amen

Mária 2011.01.19. 17:18:43

@kútásó:

Visszaköptem a kávét :)

Mária 2011.01.19. 17:22:42

Kár, hogy kommenteket nem lehet cc-vel küldeni, mint a maileket, mert megosztanám pár hozzászólóval a mailcímemet, hogy én is megkapjam másolatban a hozzászólásaikat, arra az esetre, ha innen már eltűntek, mire ideérek.

cenzorilla 2011.01.19. 17:39:31

@Mária:

Ma nem maradtál le semmiről. :)

Foxhunter 2011.01.19. 17:40:26

@harpagon:
Persze, majd az orvosok az összes gyerek összes kezelése előtt átmennek az anyukához a másik osztályra megbeszélni, hogy mit és milyen dózisban adnak. Pláne ha anyuka időközben hazament és a csemetét bent kell tartani, akkor majd telefonálgatnak. Istenem, a hülyeségnek nincs határa. Ahelyett hogy elgondolkoznál rajta hogy ne okoskodj olyan témában amihez nem értesz és ne másra hárítsd a felelősséget ha te lusta vagy valamit megtenni.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.19. 17:48:33

@kútásó: Nem is vagy te olyan hülye, mint amilyen marha:))))

El Visco Stello (törölt) 2011.01.19. 18:00:41

@Mária: Ne kávézz ilyen későn, mert egész éjjel kommentelni fogsz!

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.19. 18:37:28

@Bikli néni:

cc = carbon copy, a levelezőprogramokban beállítható, hogy más is megkapja a címzetten kívül a leveled másolatát

Emeske 2011.01.19. 19:05:12

@acidrain:
Dehogynem!
Nem tudom, az illető babát kellett-e esetleg lélegeztetni,de igen, szükség lehet arra,h a páciens "szájához", ill. a szájkörüli területhez erősítsék a lélegeztető készülék csövét.

De mindemellett persze teljességgel biztos,h megint a kisbabákon segíteni kívánó, a gyerekek életéért küzdő nővérek, orvosok szánt szándékkal leragasztották annak az egyetlen kisbabának a száját. A többi 30 persze üvölthetett,ahogy a kis torkán kifért, de ezzel az egy kisbabával biztos direkt ki akartak cseszni. Ugyan...

2011.01.19. 19:21:45

Azt képzelni, hogy az üvöltése miatt ragtapaszoznak le egy csecsemő száját egy gyerekosztályon, kb. olyan mint azt képzelni, hogy azért van fűrészpor az asztalosműhely levegőjében, hogy tompítsa a szalagfűrész hangját.

A gyerekhang az ott dolgozóknak munkazaj. Gyakran jelzés is, hogy üvölt a kölök, hiszen beszélni nem tud.

Javaslom a kedves posztoló anyukának, hogy gondolkodjon és tájékozódjon, mielőtt vádolva értetlenkedik.

Bikli néni 2011.01.19. 20:04:13

@radiologus.hu: Köszi. Az ilyesmi nem túl erős oldalam, leragadtam a "másolatot kap" gombnál :)

Leroi 2011.01.19. 20:26:42

Az én kisfiam karjai kissé kékek voltak születésekor, céltalanul mozgatta őket, fogai hiányoztak a szájából és még nem tudta megmondani a nevét, bárhogy is faggattam.
Szerintem megszorongathatták a nővérek az inkubátorban és megzsarolták, hogy ha elárulja, nagy bajba kerül.
El is került hamar onnan anyatejet szopni, amíg nagyobb váltságdíjat nem követelnek érte.
Nem is vallotta be a nevét csak úgy egyéves kora után, addig titkolta.
Szörnyű bajseltelmeim voltak mindeközben.

Leroi 2011.01.19. 20:29:20

Lám, az újraátélt élmények hatása alatt a balsejtelmet is rosszul írom...

Bikli néni 2011.01.19. 20:29:35

@Leroi: Ezen meghaltam xD
Különben is, már hiányoltalak.

zsírvezér 2011.01.19. 20:30:36

De melyik kórház volt ez ?

Leroi 2011.01.19. 20:50:37

@Bikli néni:
Én is hiányoltalak Téged, köszi!:)

jágör68 2011.01.19. 20:56:09

Leroi 2011.01.19. 20:26:42
X:D Ezen behaltam!:DDDDDDDDD

65valesz 2011.01.19. 20:59:20

Én pedig el tudom képzelni, hogy igaz a leragasztott szájú csecsemő. Sajnos, nekem is vannak hasonló tapasztalataim a saját gyerekemmel. Két gyereket szültem kórházban, de ha lenne harmadik, csakis otthon szülném meg. A fiammal történt, hogy amikor 6 nap után hazavittem (azért 6 nap, mert szülés közben, amikor vágni akartak, megsértették a fejét én pedig szétszakadtam, mert az orvos épp telefonált), úgy vettem át a gyerekem, hogy nem volt hangja és a sarkán a csontig le volt kopva a hús, nyílt seb volt. Annyit mondtak, hogy kicsit nyugtalan a gyerek. Sajnos, olyan intézményben voltunk, ahol nem lehetett velünk a gyerek, tehát akkor láttam először kibontva. Megjegyzem, hogy az izgága gyerekem, miután otthon megetettem, átaludta már az első éjszakát is. Soha nem ordított, viszont olyan szájpenészes volt, hogy hónapokba telt, mire kikezeltem belőle. Mivel nem volt tejem, nem tehetek róla, nekem nem adatott meg a szoptatás gyönyörűsége, ki voltunk szolgáltatva a kórházban a gondozóknak, hogy adnak-e rendesen enni a gyerekemnek. Azoknak, akik kételkednek ezekben a dolgokban, szívből kívánom, hogy tapasztalják meg maguk is ezt a felelőtlenséget a hazai kórházakban. Szerintem nem kell sokat várniuk vele. Elég, ha egyszer véletlenül bekerülnek és kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Az emberek ilyet nem találnak ki. Nem regényírók. sajnos, az élet maga írja ezeket a sztorikat.

Leroi 2011.01.19. 21:13:36

@65valesz:
:(((
Tudok közvetlen és egészen tragikus sztorikat is a szülések körüli borzalmakról, a fenti poénkodás nem a szenvedőkkel szembeni tiszteletlenség volt.
Elnézést minden valóban negatív élményt átélt anyukától-babától...:((

apolka11 2011.01.19. 21:36:26

@Leroi: És a kis fogait is kiverték?
Ilyen nincs!!!
:D:D

Leroi 2011.01.19. 21:43:33

@apolka11:
Szió, hogy vagytok, Székely Határőrség, mi újság a Pici Székellyel?
:)

(Lám, mi adtuk akkoriban Horthy legjobb tábornokait, csak úgy sorjáztak a neveik előtt az ismerős helységnevek "vitéz nagybaczoni", "vitéz lófő dálnoki", "vitéz lófő csíkszentsimoni"
stb...):)

apolka11 2011.01.19. 21:58:17

@Leroi: Szia, "Vitéz Csíkszeredai" jól van, köszöni, lassan tán kilábal a sárgaságból, de lóra ültetni még korai, ahogy elnézem:)
Az étvágya derekas, gyorsan nő.

Nyáron, ha lehet, már visszük a Hargitára:)
Remélem, ti is jól.

Leroi 2011.01.19. 22:27:18

@apolka11:

Igazán örülök, hogy szépen fejlődik a Kisfiú, az a sárgaság pedig múló dolog.
Nyáron már megmássza a Madarasi Hargitát...:)))
Idén még ölben, jövőre egyedül is!:)

Köszönöm szépen, mi is jól, egy kis kezdődő náthát kivéve.

SusanneF 2011.01.19. 22:47:54

Az én kislányom még nem tudott járni,kb.11 hónapos volt,amikor kivizsgálásra kórházba került.
A nővérek véresre vágták le a körmét,az ott összeszedett mandula gyulladás miatt nem akart enni,megtömték,aztán értetlenkedett a dr.nő,hogy mi van ezzel a gyerekkel,ha fehér köpenyt lát,nem akar enni...:(
De a legdurvábbnak azt találtam,hogy látogatáskor nem láttam az ágyában-nem lehetett bemenni a kórterembe,csecsemőo.,-a nővérek bizonygatták,az előbb még ott játszott-a rácsos kiságy alatt,a kövön aludt,hasonfekve...!
Azt hittem,a szívem szakad meg...
Nem győztem szeretgetni,mikor hazahozhattuk!

Mária 2011.01.19. 23:01:25

@rikavagyok:

Nem jó, mert egyrészt nem azonnal jön a feed, ezért ha törlődik, nem biztos, hogy előtte még elcsípem, másrészt a hosszabb kommenteknek csak az eleje jön át. Gondolom, van valamilyen karakterszám limit beállítva bloghu oldalról.

harpagon 2011.01.20. 00:44:42

@Irkutszk:
Az újraélesztés és a rutin beavatkozásról való tájékoztatás időzítése, módja nem ugyanaz a dolog. Ugye legalább ebben nem tévedek. Nem konzíliumot hiányoltam, hanem információkat.
@Foxhunter:
"Persze, majd az orvosok az összes gyerek összes kezelése előtt átmennek az anyukához a másik osztályra megbeszélni, hogy mit és milyen dózisban adnak."
Egyébként ez szerintem a dolguk lenne, hiszen az újszülött nem beteg, ha valamilyen változás áll be az állapotában, ami kórosnak tekinthető, akkor azt tudatni kell.
És talán pont azért okoskodom, mert nem értek hozzá, csak rémülettel tölt el, ha barbiturátot látok a 4 napos záróján. Örülj neki, ha téged megnyugtatna, hogy kapott valamit, amitől biztos jobban lesz... Persze utólag elmehettem volna zajt csapni, de egyrészt mint írtad, lusta vagyok, másrészt mi értelme is lett volna? A gyerek jól volt, maradandó kár nem érte (remélem). Elmondták volna, hogy ez egy ilyen és ilyen beavatkozás, oszt jónapot.
De ehhez már annyira nem értek, hogy nem is okoskodom tovább.
Türelmes, emberbarát hozzászólásokkal teljes szép napokat kívánok!

Irkutszk 2011.01.20. 13:12:18

@harpagon: Nem, ez nem rutinbeavatkozás!

harpagon 2011.01.20. 13:51:45

Nem akarom tovább rágni ezt a csontot, de összegeznék:
Nem életmentésről, nem csecsemőgondozásról, és nem rutineljárásról van szó (mint az előbb megtudtam), akkor miért is nem kapok előre tájékoztatást? Szerintem ez nem fair.
Csak ennyit akartam mondani az első hozzászólásommal is.

harpagon 2011.01.20. 14:19:59

És még egy, ígérem tényleg az utolsó: Te meg tudod kérdezni Jolánkát, hogy mi van az infúzióban, amit éppen beköt, de egy csecsemő nem. Azért van a gondviselője, hogy megtegye helyette. Ha tudja.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása