Majdnem meghaltam

2010.04.10. 08:03

2 éve rosszul lettem, nem, kaptam levegőt és nem tudtam menni.
Bevittek az ügyeletre mert nagyon szarul voltam!

Pont a háziorvosom volt ügyeleten, annyit mondott menjek haza pihenjek és egyek kekszet és igyak teát!

Hát én haza is mentem és hát igen nem lettem jobban.
1 hétre rá elmentem EKG-re mert még mindig nem voltam jobban hozzá kell tenni hogy beutalót kellett kérni a háziorvostól és alig akart adni!
elmentem ott megállapította az orvos hogy valami nincs rendbe a szívemmel megvan nagyobbodva és gyulladásba van. Beküldött azonnal a kórházba hogy feküdjek be!

Na hát a belgyógyászatra ahova befeküdtem arról ne is beszéljek!!Nagyon bunkók voltak velem egész nap felém se néztek azt se kérdezték meg mi van velem hogy vagyok.
D DRÁGA doktornőm olyan kedves volt hogy hogy anyu sirt hogy csináljanak már valamit mert 1 hete itt vagyok és nem lettem jobban a NŐ azt mondta ne aggódjon voltak már ilyen fiatalok itt és nem, haltak meg!!!Na igen!!! Asztmás rohammal kezeltek!Nyomták belém a szteroidokat de nem lettem jobban!
Anya addig könyörgött AZ orvosnak hogy vigyenek el másik kórházba mert nem vagyok jól, nagy nehezen elvittek!
OTT KIDERÜLT HOGY TÜDŐEMBÓLIÁM VAN ÉS AZONNAL VITTEK AZ INTENZÍVRE!!!
erről ennyit a másik kórházba még azt se állapították meg hogy mi bajom félrekezeltek!!!

Azt mondta ott az orvos hogy csodálkoznak hogy életbe maradtam és hogy ilyen jol viseltem magam mert olyan súlyosságú volt az embólia hogy elhalt egy része a tüdőmnek!!
Ha akkor anya nem sír és nem könyörög az orvosnak hogy már pedig akkor is vigyenek el most valószínű nem tudtam volna ezt megírni!

Ja és még azt hozzá teszem hogy amíg az első kórházba voltam kaptam egy oxigén palackot mert nem kaptam levegőt. Egyik éjjel bejöttek hozzám hogy el kell vigyék mert a másik szobába kell egy néninek mert rosszul lett hát igen az egész kórházba ez az egy volt!

 Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a prakszisblog@gmail címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gromek7 2010.04.10. 13:59:10

Én ezt tutira bíróságra vinném.

bereg 2010.04.10. 14:02:34

Hát igen, ez elég szomorú!!És ijesztő, hogy! ilyenek előfordulnak!Az orvosok nagy része egyébként jól dolgozik a rossz!fizetés és körülmények! ellenére is, de sajnos kifoghatunk motiválatlan és tehetetlen orvosokat! is !!

maripán 2010.04.10. 14:02:56

Leszokhatnál a felkiáltójel felesleges használatáról.

Ha nagy a baj, nem a háziorvoshoz kell menni, hanem mentőt kell hívni. Ez örök szabály. A házirvos arra jó, hogy beutalót írjon meg Algopyrint.

blacklord 2010.04.10. 14:09:14

Ez... kemény. Szerencse, hogy posztíró még életben van!

Proton 2010.04.10. 14:12:13

Sajnos sok orvos hülye, mint a segg, de persze meg vannak győződve az ellenkezőjéről.

The_Goat 2010.04.10. 14:24:55

ez igy nem ér semmit ha nem irod meg melyik kórházba kezeltek félre

hogy azt messzire elkerüljem
Igazuk van azoknak akik magánbiztositót akarnak hogy azok kiszűrjék a szar kórházakat azok a kórházak tényleg pusztuljanak.

Dr. Bélus___ 2010.04.10. 14:32:51

Megvan a záró? Mert akkor akassz egy kis pénzt! És ha megvan nyerve a per, akkor nagy pofával szét kell kürtölni, hogy ebben és ebben a kórházban ez és ez a doktornő gyilkolt majdnem meg. És nem véletlenül, hanem szándékos hanyagság miatt.

.szali 2010.04.10. 14:45:10

Melyik kórház volt ez?

standard 2010.04.10. 14:47:40

Mi ennek a blognak a célja? Mert ha valóban az, amit a jobb felső sarokban olvasok akkor nevek, címek, időpont etc. Így szart sem ér, hiába futtatja a blog.hu. látom új dizájnt is kapott, így is maradt az ami volt, szerencsétlenek dühöngője. egy dologra jó: tovább rombolja a bizalmat orvos és beteg között, ugyanúgy, ahogy az arrogáns, szakmailag felkészületlen orvosok.

deee 2010.04.10. 14:48:10

Pereld be. Az ilyen ne praktizálhasson.

Csak Magyarországon van egy olyan jó szokás, hogy "Áááá, már mindegy. Nem csinálok én semmit". Még, ha nem is függesztenék föl egyből, akkor is a kórháznak is feltűnne a huszadik eset után, hogy ez bizony egy rossz orvos. A biztosítójáról nem is beszélve. Ha nem csinálsz belőle botrányt, akkor meg kb. soha senki nem fog tudni róla és nyugdíjig még ki tudja hány embert öl meg hanyagságból.

Háziorvos meg tényleg maximum beutalóírogatásra jó, komolyabb baj esetén irány a kórház.

deee 2010.04.10. 14:50:27

Volt pár éve egy honlap amin orvosokat lehetett értékelni. Nagyon hirtelen bezáratták, mert sértette az orvosok jogait. Gyakorlatilag nem tudhatod meg, hogy ki a jó orvos, mert nekik joguk van rá, hogy ne lehessen véleményt írni róluk. Nevetséges.

kacorka 2010.04.10. 15:04:06

@standard: Nem lehet. Nem lehet, mert személyiségi jogokat sért, mert jönnek a perek, egyedül a Homáron lehet neveket írni, máshol nem.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2010.04.10. 15:22:33

Hozzászólásokba le lehet írni neveket és kórházat, ugyhogy rajta, várjuk.
Én is tudni akarom, valamint minden ember és a társadalom érdeke, hogy kiszelektálódjanak azok a kórházak illetve orvosok, amelyek veszélyesek, elkerülendőek. Így nem a jó kórházakat zárják be ész nélkül, hanem a rosszakat. A jó kórházak érdekében ezt meg kell tenni!
Mire vártok még? Neveket akarok hallani!

Mária 2010.04.10. 15:29:44

"Így nem a jó kórházakat zárják be ész nélkül, hanem a rosszakat."

VICCELSZ ???

Na persze, és az elvtársak se tolták ki talicskával a pénzt az egészségügyből, meg úgy általában az országból, hanem a jó kórházakra, a jó önkormányzatokra, meg úgy általában, a jó projektekre költötték mindet...

Ha valaki JÓ egészségügyet akar magának, akkor először csináljon egy JÓ országot magának.

Kezdje mondjuk azzal, hogy a körmére néz a saját maga által, névvel, címmel, elérhetőségekkel megválasztott képviselőjének, és ha a képviselő nem képvisel, akkor elküldi őt a HBF-ára...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.10. 15:44:09

a -ban/-ben helyes használata úgy látom ennek a parasztnak sem megy.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2010.04.10. 15:45:51

@Mária:
Nem azt írtam, hogy ez volna a végső megoldás az egészségügy feljavítására.

Ha a rossz kórházaknak híre megy, nem megy oda senki, ezért kihasználatlanság miatt bezárják.

Írja csak meg mindenki, hogy hol, kinek a kezei alatt halt meg majdnem. Ennyivel tartozik, enélkül csak pánikkeltés.

privateer 2010.04.10. 15:48:27

Sántít egy kicsit a sztori.
Legtöbb kórházban ma már nem mobilpalackról megy az oxigén, hanem ki van építve a hálózat.
Milyen elaggott kórház ez?

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2010.04.10. 15:49:20

24 évesen mély vénás trombózisom volt és a jobb tüdőmben egy kicsi részen tüdőembólia. Ott szúrt is a tüdőm, nehezen mentem fel a negyedikre, be volt dagadva a trombózisos lábam. A házi doki szerint a tüdőembólia tüdőgyulladás volt, adott rá antibiotikumot. Mikor 2 hónap elteltével is szúrt a tüdőm és dagadt volt a lábam, besántikáltam a kórházba. Az ultrahang mutatta ki, hogy a lábszár alsó részén lévő véna szakasz el van dugulva. 2 hónapig mászkáltam trombózissal és egy kicsike tüdőembóliával. Mázlista vagyok, hogy életben maradtam. A vérrög életveszélyt okozhat és halált is, ha leválva létfontosságú szerv erét tömi el, annak elhalását okozva az éltető vér hiánya miatt.

Az a bibi, hogy fiataloknál ritkán gondolnak a dokik trombózisra, pedig meglepően gyakori kórság. Az ismerősi körömben egy levált vérrög már okozott végzetes tüdőembóliát. :-(

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.04.10. 15:50:35

Megmenekülésed örömére, akár el is kezdhetsz barátkozni a vesszőkkel és más írásjelekkel, továbbá a helyes ragozás is elsajátítható némi igénnyel...

Despota 2010.04.10. 16:01:11

@Cheradenine Zakalwe: Csak hogy én is közbeszóljak egy kicsit: nem , elméletileg a kommetnekben sem lehet, nálunk már volt rá precedens, hogy a blog.hu a hozzászólások közül is moderált.

Cicmaláj 2010.04.10. 16:04:37

A posztoló azért szerencsés volt.

Karipapa01 2010.04.10. 16:08:25

Kedves Mária !
Nem értem, kérlek magyarázd meg: a hanyag, nemtörődöm munkának mi köze van a politikusok által tolt talicskához. Ha valakinek nem tetszik az általa elvállalt munka vagy képtelen rendesen megcsinálni, miért nem keres magának valami mást.
Egyébként a véleményeddel teljes mértékben egyetértek, de ehhez a poszthoz csatolva demagógia, ami csak arra alkalmas, hogy a saját felelősséget az ország problémáira való hivatkozással a hibázó elhárítsa. A talicskázás jóváhagyásáról pedig nemsokára dönthetünk. Remélem nem haragszol.

moncayo 2010.04.10. 16:22:56

Hasonlóképpen jártam. Rosszul lettem, nem kaptam levegőt, majd (otthon) dobtam egy hátast, és elsötétült minden. Cca. 2 perce rá magamhoz tértem, kaptam levegőt. Jött a menő, gyalog lementem, egy orvos (?) azt mutogatta egy tanulónak, hogy ilyen az infaktus. Bevittek a Bajcsy-ba (X. kerületben történt). A mentősök kitoltak a váróba, jött egy orvos(??)nő, papirokat kért, s látta, hogy nem X. kerületi a lakcímkártyás, erre megkérdezte, hogy "Ezt (engem) meg minek hoztátok ide", vgyétek innen! Mentőbe vissza, irány a III: ker. Közbe eltéritettem a mentőt a János fele (ott voltam korábban tüdőgyulladással), ahol lepasszoltak. Vásárnap volt, a kutya se törödött velem, majd megdögöltem az éjjel. Reggel aztán rájöttek, hogy gáz, van, s irány az intenziv. Tüdőemboliám volt, nem infaktus. Szóval ezért is ( meg 1000 más ok miatt) szarok magasról mindenre, ami ezzel az országgal kapcsolatos.
Vagy 30 évig a TB pénzt az bezzeg levonták. Rohadt egy rendszer. Remélem már Ágnes asszonyt, meg többit elvitte a lepra.

NemesekErnyo 2010.04.10. 16:29:22

@Karipapa01: "Ha valakinek nem tetszik az általa elvállalt munka vagy képtelen rendesen megcsinálni, miért nem keres magának valami mást."
Legmesszemenőbben egyetértek veled.
Igaz, hogy nem tolonganak a helyükre, legfeljebb utána kimegyünk a kertészhez, idomárhoz, gépszerelőhöz, ha betegek leszünk. Az utóbbira volt is konkrét példa :D

Motorpenis 2010.04.10. 16:33:44

@Bélus22222: Szándékos hanyagság? Van ilyen fogalom a jogban? Mivel igazolod a szándékosságot, és mivel igazolod a "hanyagságot"?

NemesekErnyo 2010.04.10. 16:33:51

A történet utolsó mondata körülbelül fedi a nagy magyar valóságot.
Definitív ellátás óne ráfordítás, nem létezik. A kedves szavaktól nem lehet meggyógyulni, kivéve ha nincs semmi bajunk.

Motorpenis 2010.04.10. 16:34:38

@Cheradenine Zakalwe: A kórház "bezárás" szerinted hogyan működik?

Motorpenis 2010.04.10. 16:36:52

@deee:
"Csak Magyarországon van egy olyan jó szokás, hogy "Áááá, már mindegy. Nem csinálok én semmit".

Tévedés, mert az egész világon van ilyen. Terápiás nihilizmus a neve. Mindig volt és mindig lesz.

"Ha nem csinálsz belőle botrányt, akkor meg kb. soha senki nem fog tudni róla és nyugdíjig még ki tudja hány embert öl meg hanyagságból."

És hozzád is ugyanaz a kérdésem:honnan tudod, hogy hanyag volt?

Motorpenis 2010.04.10. 16:38:07

@deee:
"Volt pár éve egy honlap amin orvosokat lehetett értékelni. Nagyon hirtelen bezáratták, mert sértette az orvosok jogait. Gyakorlatilag nem tudhatod meg, hogy ki a jó orvos, mert nekik joguk van rá, hogy ne lehessen véleményt írni róluk. Nevetséges."

Igen ám, de mennyire objektív ez a pontozgatás? És mennyire nem az? Hogy dönti el egy laikus, hogy mi a jó és a rossz?

kacorka 2010.04.10. 17:00:02

@moncayo: Sajnos Ágnes asszony jól van, de ha nem volna jól, akkor is jobb ellátást kapna, mint egy halandó.

lüke 2010.04.10. 17:23:57

életben............
a TE( tüdöembolia) pedig egyszerü klinikai diagnózis
és a diagniosztika sem bonyolult:3 lépésböl áll
kérdés,hogy mekkora a TE?-hisz ettöl függ a klin. állapot
és a másik, hogy immobilitás következménye-e
mindig orális véralvadás gátlás követi,Amerikában pl. standa pé elkezdik

Megcsalt Alak 2010.04.10. 17:24:55

@kacorka: Ágnes asszonyt ki kéne végezni.

deee 2010.04.10. 17:27:20

@Motorpenis:
"És hozzád is ugyanaz a kérdésem:honnan tudod, hogy hanyag volt? "

Hanyag, hozzá nem értő, felületes, trehány, nemtörődöm. Húzd alá a neked tetsző részt. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy majdnem megölt valakit. Hogyhogy a másik orvos meglátta, hogy tüdőembóliája van? A röntgenszemével? Én se megyek agysebésznek, mert nem értek hozzá, ha ő se, akkor foglalkozzon mással, ahol nem emberéletekkel játszik. Mondjuk talicskázzon betont építkezésen hajnali öttől estig és akkor majd megtudja mi az, hogy kimerültség.

odamondó 2010.04.10. 17:28:03

Az embernek magát kell diagnosztizálnia és kiharcolnia hogy ezt az orvosok el is fogadják. Egyáltalán nem lep meg ez a történet. Még annak ellenére is harcolni kell, ha van közeli ismerős. Simán legyintenek.

lüke 2010.04.10. 17:28:42

az egészségesek közt predisponáló tényezö:
nö, dohányzó és fogamzásgátlót szedö

deee 2010.04.10. 17:30:22

@Motorpenis:

"Igen ám, de mennyire objektív ez a pontozgatás? És mennyire nem az? Hogy dönti el egy laikus, hogy mi a jó és a rossz?"

Ki mondta, hogy objektívnak kell lenni. Én valahogy abban a tudatban voltam, hogy formálhatok és mondhatok véleményt egy szolgáltatásról, szolgáltatóról amiért egydzsillió forintot vonnak le havonta a fizetésemből. Vagy hogy van ez? Fizzessek, aztán, ha megölnek akkor így jártam? Ha egy autószerelőről lehet véleményt írni, akkor orvosról miért nem?

neurotikk! (törölt) 2010.04.10. 17:50:05

@privateer: mikor kanalat es talan wc papirt is kell magaddal vinni a korhazba ha befekszel (Szent Laszlo), vagy patikaba kimenni megvenni a szukseges gyogyszert (ezt csak hallottam), akkor meg jol is hangzik hogy legalabb mobil palack van, legalabb 1.

Alikam 2010.04.10. 17:55:08

@Motorpenis: hát baromi egyszerűen.Egyrészt az orvos hozzáállását - úgy kezel mint egy ember - azt egy laikus is meg tudja állapítani.

A szakmai dolgokban is ilyen egyszerű, ha sikeresen kezelt akkor jó pontokat kap, ha nem akkor rosszakat, az átlag megmutatja, szakmailag mennyire jó.

neurotikk! (törölt) 2010.04.10. 18:04:50

Szerintem is ket tenyezoje van a sztorinak. Az egyik befolyasolja a masikat.
A penztelenseg es a rossz korulmenyek miatt nem konnyu az orvosok helyzete. A munka onmagaban is nagy felelossege sulyosbitva a nem megfelelo eszkozok okozta stresszel meg a leglelkesebb embert is kikeszitheti. A mentalis onvedelem kulonbozo modon mukodik az emberknel, hogy ne roskadjanak ossze. Ovatosan bannek a megmaradt emberekkel, nem kell meg plusz stresszforras. Nekunk se jo ha tovabb romlik a moral, igy is jo szar mar.
Ettol fuggetlenul pont mivel ilyen termeszetu a munkaja, felelossegteljes, az orvos lehetne korultekintobb, meg rossz korulmenyek kozt is. Nincs szukseg rossz orvosokra hogy tovabb romboljak a minoseget. A hanyagokat elo kellene venni. Jogos esetben. De leginkabb ismetelt esetekben.

dshk 2010.04.10. 18:12:52

@Megcsalt Alak: nem kicsit egyszerű hozzászólás. A posztolóval lekezelően bántak, félrekezelték. Majd más helyen végül segítettek rajta. Erre az illető orvosok helyett "Ágnes asszonyt" hibáztatod.

Megcsalt Alak 2010.04.10. 18:18:20

@dshk: Nem egyedül őt, de azért azt gondolom van némi szerepe az eü jelenlegi helyzetének kialakulásában.

adamantium 2010.04.10. 18:26:16

@lüke: a TE( tüdöembolia) egyszerü klinikai diagnózis??? ugyan már, ezt hol hallottad? mert per speciel a tüdő embólia az egyik legnehezebb klinikai diagnózis mert a tünetei 100 másik bajsággal egyeznek.
és a diagniosztika sem bonyolult??? 3 lépésböl áll - sorold már azt a 3 lépést meg azt a városi kórházat ahol lehetőség van a tüdő embólia biztos diagnosztikájára
kérdés,hogy mekkora a TE?-hisz ettöl függ a klin. állapot - na ez kivételesen igaz, általában
és a másik, hogy immobilitás következménye-e??? a tüdő embólia jellemzően akkor következik be amikor a mélyvénás trombózisos beteg hirtelen erőkifejtést tesz, a vér dinamikája megváltozik az érben és leszakítja azt a vérrögöt, ami elindul és általában a tüdőben megáll, de elviekben máshova is eljuthat
mindig orális véralvadás gátlás követi???? hát nem, még véletlenül se, akut fázisban sc. injekció formájában kapja a véralvadásgátlót, pl Clexane terápiás dózisban, utána jöhet a kumarin vagy warfarin származék (pl Syncumar) sajnos nálunk általában élete végéig mert senkinek nincs bátorsága leállítani
Amerikában pl. standa pé elkezdik - ezt magyarul is leírod kérlek?

Mária 2010.04.10. 18:32:11

@Karipapa01:

Annyiban van köze az egyiknek a másikhoz, hogy nem akkor kell sipákolni meg jogokat követelni, amikor az embert már maga alá temeti az addig következetesen kerülgetett szarkupac és már közvetlen életveszélyben van.

A szarkupacot akkor kell elkezdeni takarítani, amikor még van erőd megfogni a lapátot...

Mária 2010.04.10. 18:34:32

@NemesekErnyo:

Nekem van ismerősöm, aki kijelentette, hogy ha rosszul érzi magát, a saját betegségét illetően is kizárólag a két kutyája kezelőorvosával hajlandó konzultálni :)))

adamantium 2010.04.10. 18:42:32

@Mária: majd legfeljebb elaltatják mert túl drágának találják a kezelést :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.10. 19:20:59

aki ilyen stílusban ír, nem tudom milyen bánásmódot vár más emberektől.. először talán meg kellene tanulni tisztességesen magyarul, aztán egy kicsit viselkedni.. meg nem ártana egy kis tisztelet sem.. és akkor talán kapna egy kis odafigyelést.

nem, takarítói fizetés mellett azt hiszem nem jár alanyi jogon a seggnyalás minden utolsó hőbörgő tahónak, aki nem képes két értelmes magyar mondatot kinyögni.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.10. 19:22:38

hányingerem van ezektől a vérgőzös, szélsőségesen gyűlölködő blogoktól. majd ha tényleg nem marad egyetlen tisztességes magyar orvos sem ebben a nyomorult, szarbazülött országban, akkor a sok tahó proli majd talán észbekap.

lüke 2010.04.10. 19:27:51

@adamantium
nem kell ,hogy kioktass, kösz 40 éve csinálom..........
standa pe
de.wiktionary.org/wiki/stante_pede

boddah 2010.04.10. 19:30:34

Tessék már beleszerkeszteni a posztba, hogy hol melyik kórház volt! Légyszi-köszi!

dshk 2010.04.10. 19:48:48

@Bukowszky: mutass légy szíves egy mondatot a posztban, ami alapján hőbörgő tahónak nevezed a posztolót. Mert én úgy látom a posztoló nem személyeskedett. Te igen.

Semerreretyó 2010.04.10. 19:49:33

@Mária: kedves Mária! gondolom elvtársak alatt a magyar politikai elitet értetted, mert egy társaságra korlátozni a lopást igen téves elképzelés... nem őket védem, csak szerintem korrektnek kell lenni. a rendszerváltás óta senki sem tette rendbe az egészségügyet. az elvtársak rendbe akarták a többiztosítós modellel, de az istenadta nép leszavazta. most szophatunk tovább a közkórházban. én jól keresek (szerencsére), kurva sok TB-t fizetek, miért kell ugyanazt az ellátást kapnom, mint az, aki harmadennyit sem ad a közösbe? miért kell nekem is ugyanannyit szopni a rendelőben, ha én többet fizetek a közösbe? erre akarok választ kapni. persze a többiztosítós modell sem jó, ha addig fajul, mint az USA-ban... ott ha nincs biztosításod, megdöglesz :)

Motorpenis 2010.04.10. 19:55:44

@deee:
Akkor úgy kérdezem, hogy amikor értékelsz, mit tekintesz pozitív kimenetelnek? Szerinted mikor teljesít a szolgáltató, és mikor nem?
És mi az, hogy (majdnem) megölnek?

Szerinted mi a különbség egy autó és egy ember között?
Mi a különbség az autó meghibásodása, és egy betegség között?

Motorpenis 2010.04.10. 19:57:48

@deee:
Meglátta az embóliát? De hogyan?
És már megint a (majdnem) "megölés".
Miből gondolod, hogy az adott helyzetben nem úgy járt el, ahogy tőle elvárható, ott, abban a pillanatban?

A talicskázás hogy jön ide?

deee 2010.04.10. 19:58:16

@Bukowszky:

Csak nem egy orvoshoz van szerencsénk? Na, látod pont ez a baj, hogy sok olyan van, aki emberileg ennyit tud nyútani, mint te.

Senki nem volt "hőbörgő tahó proli", csak te. Szálj magadba...

Emeske 2010.04.10. 19:58:52

Azt,h ezt miért kellene bíróságra vinni,nem értem. Nem akarok bunkózni,tényleg, de a szövegből nyilvánvaló,h a szerzőnek az orvostudományhoz vajmi kevés köze van. Ebből kifolyólag érthető, h nem ismeri sem a tüdőembólia több fajtájának tünettanát,sem a súlyos,acut asthmás rohamét. Ha egy orvos hanyag,az probléma. Ha viszont a differenciáldiagnózis során 2 betegséget nem lehet pontosan elkülöníteni,az nem műhiba.
Az,h a kórházban 1 oxigénpalack volt,az megint nem műhiba. Elég sajnálatos,h az egészségügy,a gyógyítás el lett lehetetlenítve.

Motorpenis 2010.04.10. 20:02:23

@Alikam:
Akkor te hogyan hasonlítanád össze egy onkológus teljesítményét egy belgyógyászéval? Vagy egy pszichiáterét egy gyerekorvoséval?
Mi a "siker"?

Hogyan hasonlítod össze a magánklinikán naponta két pattanásos beteget gyógyító bőrgyógyászt a közkórházban dolgozó kardiológus eredményeivel? A bőrgyógyász lesz a jó orvos, mert elmúlnak a pattanások, a kardiológus meg rossz orvos lesz, mert esetleg mégis meghal a beteg?

Gáborom 2010.04.10. 20:05:06

@blacklord: és megtanulhat helyesen írni és beszélni - nem mindegy,hogy rendbe vagy rendben, életbe vagy életben.
Nem mindegy ,hogy hol vagy hová.....

deee 2010.04.10. 20:07:16

@Motorpenis:

Ne köss már bele részletekbe. Te nem jártál orvosnál mostanában?

Amúgy nem tudom, hogy a posztolóval mi történt, de azt tudom, hogy én 20-30 évvel előbb fogok meghalni, mint kellene, mert nem tudtak idejében jó diagnózist felállítani. Azt is tudom, hogy közeli családtagom azért halt meg, mert félrediagnosztizálták, félrekezelték. Pedig, ha nem egy sarlatán a drága doktor úr, akkor jó eséllyel még mindig élne. Innentől kezdve nekem ne jöjjön senki azzal, hogy minden orvos kurvajó, meg hagyjuk őket. Ne hagyjuk. Az legyen orvos, aki lelkiismeretes, meg megvan hozzá a tudása. Az, hogy elvégzett egy egyetemet még nem elég. Az meg abszolút nonszensz, hogy nem lehet publikus fórumon véleményt mondani róluk, mert a jogaik... El ne sírjam magam.

Érdekes, hogy élethosszig tartó tanulást várunk el szinte mindenkitől (már lassan a takarítónőktől is 3 nyelvet kérnek), de az orvosok jókora százaléka még mindig a 20-25 éve egyetemen megtanítottakból dolgozik. Pedig az orvostudomány fejlődik, ha nem is túl gyorsan.

Motorpenis 2010.04.10. 20:12:21

@deee: Fontosak a részletek, mert amint látom, legszívesebben boszorkányüldözést rendeznétek. "Sújtson le a nép haragja a dölyfös orvosokra, mi megmondjuk, mi a jó kezelés", meg ilyesmik.

A véleményedet leírhatod, de ennek is megvannak a korlátai, joggyakorlásoddal nem akadályozhatsz másokat a joggyakorlásban.

"de az orvosok jókora százaléka még mindig a 20-25 éve egyetemen megtanítottakból dolgozik. Pedig az orvostudomány fejlődik, ha nem is túl gyorsan"
Pontosan mire gondolsz? Mit nem tudnak az orvosok, amit te igen, és ha ez így van, szerinted miért?

rikavagyok 2010.04.10. 20:20:27

A tüdőembolia trükkös kórkép. A tünetei a semmitől, a rögtön meghalásig terjedő skálán mozognak. És nem is feltétlenül kell hozzá látható helyen lévő trombózis...
Hogy miért? Mert a két legtípusosabb tünetét a fulladást, és a mellkasi fájdalmat okozhatja kismillió kórkép.
És bár meglepő, de lehet pont olyan hallgatózási lelete, mint az asztmának.
(És nem, egészen bizonyosan nem én voltam a posztoló orvosa)

Ezekkel a panaszokkal, ha nem dupla akkora vmelyik lába, egy sürgősségi osztályon általában készül:
-1db ekg (amin nagyon ritkán van a típusos eltérés, csak akkor ha nagyon nagy)
-1db mellkas röntgen (u.a.),
-a laborban vesznek d-dimert (ez a kis cucc pl a vérrög oldódásakor keletkezik), ami szintén rohadtul nem specifikus, de legalább gyanús, ha pozitív...
-meg mondjuk elküldik szívultrahangra, ahol ilyen esetben többnyire látszik egy magasabb ellenállás a tüdő felé, amit még mindig sok minden okozhat.
Aztán ha sok összejön mindebből a jóból, és gyanúsnak tűnik, akkor elküldik mellkas CT-re, ami már szokta látni az embóliát. (innentől személyes kedvencem az a lelet, h nagyot mi nem láttunk, ám mikroembolizásió nem zárható ki...)
Olyan tipikusan "gondoljunk rá" kórkép, és még úgy is nehéz megfogni, ha gondolsz rá.

Az orvostudomány egyszerűen nem matematika, nincsenek biztos dolgok (ill. 1 van, h előbb-utóbb biztosan a kaszás győz). Vannak szabályok, és próbálja az ember odafigyelve tenni a dolgát, de se istenek, se mindentudók nem vagyunk.

Emeske 2010.04.10. 20:22:12

@deee:
vélemény az orvosokról... ez megint olyan,h a laikusok elképzelik azt,h ha valakinek valami baja van,akkor beviszik a kórházba/klinikára, ott 5 orvos odaugrik,h segítsen, és kb. az a kötelességük,h amellett,h természetesen a gyógyíthatatlan chronicus betegségből kigyógyítják, csak vele foglalkoznak a hospitalizáció alatt és ha kell saját kezükkel visznek neki frissítőt. Sajnos, ez mind lehetetlen itthon,ahol egy 40 ágyas osztályra jut 2-3 orvos és 2 nővér.
De mivel a korlátokkal sokan nincsenek tisztában, illetve amit az előbb említettem,h aki nem tanult élettudományokat,az nem tudja,h milyen diagnosztizálni beteget és pl. kezelés alatt milyen nem kívánt hatások lépnek fel,az tévesen értékel orvosokat.

rikavagyok 2010.04.10. 20:34:01

@deee:
Aham, nem túl gyorsan.... Jelentem, engem múltkor azért rúgott pitsán a főnököm, mert úgy láttam el egy beteget, ahogy a tavalyi protokollban van, és nem adtam egy gyógyszert, ami egyetlen hónapja volt rendszeresítve.

deee 2010.04.10. 20:34:17

@Motorpenis:

Nem szeretném ekkora nyilvánossággal megosztani a betegutamat, de meg lehetett volna idejében állapítani, hogy mi a betegségem. Egészen egyszerűen nem voltam annyira rosszul, hogy érdekelje komolyabban a dolog. Hiába mondtam, hogy rosszul vagyok. Majd elmúlik jött a válasz. Hát nem múlt el.

Sok mindent nem tudnak az orvosok. Én nem vagyok orvos, csak az én betegségemet tudom, hogy diagnosztizálható lett volna és idejében megkezdett kezeléssel teljes mértékig gyógyítható.

Egyébként nem akar itt senki minden orvost fellógatni az első lámpavasra. Nem tudom ezt miből olvassátok ki. A posztoló is meg volt elégedve az utolsó kezelőorvosával. Nekem is vannak jó orvosaim, de ma Magyaroszágon gyakorlatilag lehetetlen orvost eltávolítani a szakmából. Nem a betegeknek kellene, de egyszerűen nincs ilyen hatékony felügyelő szerv. Kit zárnak ki ma a kamarából? Amerikában ez nincs így. Nem tudom elhinni, hogy Magyarországon pont minden orvos alkalmas a szakmájára. Sőt tudom, hogy nem. A bruttó fizetésünk 27%a megy a TBbe. Nagyon durva összegeket vonnak le. És nagyon sokszor ugyanazt érzem kórházban is, mint pl akármilyen állami hivatalban. Az ügyfél csak a bajnak van, meg az ügyfél van őértük. Hát nem. Mi fizetjük a hivatalnokokat is, meg az orvosokat is. Elvárható érte a színvonalas szolgáltatás. Vagy legalabb a panasz joga és jogorvoslata, ha úgy érzed, hogy hátrány ért. Ha bebizonyosodik, hogy súlyos hibát követett el egy orvos igenis tiltsák el a szakmától örökre.

Emeske 2010.04.10. 20:39:52

@odamondó:
Az embernek magát kell diagnosztizálnia???? Na ezen már begurultam. Akkor így blikkre mondd már meg google nélkül (remélem, van mondjuk egy magyartanári vagy közgazdász diplomád), h csak egy rendkívül egyszerű példát említsek: mi annak a betegnek a baja,akinek a jobb szájzuga kicsit lentebb áll a balnál? Más panasza nincs. Mi alapján tudod?
Vagy ha ennyire értesz az élettudományokhoz,mondd már meg,h mi a sajátossága a n. VII. functiojának a nyálmirigyek innervatióját tekintve.

Nem értem,hogyan gondolod,h egy laikus magát fogja diagnosztizálni. Komolyan mondom,eldobom az agyam,h az emberen 95%-a azt hiszi,h ért az orvosláshoz. Hihetetlen... ha nekem elromlik a mikrosütőm vagy nem fűt a konvektor,akkor nem kezdem el javítani,mert TUDOM,H NEM ÉRTEK HOZZÁ! Érdekes,h azt hiszi minden jöttment,h el tudja sajátítani az orvosTUDOMÁNYT azáltal,h kétszer két napot az internet előtt ül, annak ellenére,h az orvosisok 6 évig tanulják és csak pl. az Élettan tankönyve 1100 oldal ÉS ennek a megtanulása elengedhetetlen a szigorlat letételére. Ez 1 vizsga abból a rengetegből,amit az orvosin letesznek. (félévente 6-10 vizsga átlagban)Ebben vannak kisebbek természetesen,amire elég mondjuk 2 nap tanulás, de az 1100 oldal mégcsak nem is a legkiugróbb.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.04.10. 20:44:11

Hogy egy darab oxigénpalack legyen a kórházban (ne legalább tucat, vagy méginkább egy komplett, kiépített vezetékes hálózat), az kb. 1960 körül fordulhatott elő. Ma már a mentőautókban is szériafelszerelés. A postoló vagy vmit félre értett, vagy kamuzik.

Emeske 2010.04.10. 20:46:30

@deee:
Egyébként ebből is látszik,kedves deee,h te sem vagy az egészségügyben jártas, mert ellenkező esetben hallottál volna a kötelező pontokról, a továbbképzésekről és tudományos folyóiratokról,valamint a referálókról,a kongresszusokról és a kutatói ösztöndíjakról.

Az orvosok is egy életen át tanulnak,persze nem állítom,h mindenki,mert hülye,nemtörődöm emberek az orvosok között is akadnak szép számmal.

(A kötelező pontok: MINDEN szakorvosnak egy adott időintervallumban meg kell szereznie X pontot,különben elveszik a szakvizsgáját. A pontokat akkor szerzi meg,ha részt vesz kongresszusokon, van tudományos folyóiratban publikált cikke, stb.)

deee 2010.04.10. 20:49:06

@Emeske:

Ne pöccenj már be.

Azért nagyon sokan elvégeznek ám egy egyetemet. Többek között én is. De az évfolyamtársaim közül is többen már nem ezen a területen dolgoznak, mert közben belátták, hogy nem alkalmasak rá, vagy akármi más okból. A jó szakembereket keresik, arosszak meg munkanélküliek

Aki egyszer elvégzett egy orvosit az orvosként praktizálhat élete végéig, ha részegen nem fűrészeli le Józsibácsi fülét. Nincs olyan kontroll, mint akármely más területen.

De nem is értem, hogy egyáltalán min vagytok ennyire fölháborodva. Nekem valaki azt mondja, hogy nem minden mérnök jó mérnök nem kezdek itt el pörögni, hogy "deeee, májd megtudnátok, mikor hajnali kettőkor még benn vagyunk az irodába, meg a managerek is cseszegetnek...". Minden szakmában vannak rosszak. Miért nem tudjátok ezt elfogadni?

rikavagyok 2010.04.10. 20:52:53

@dark future: a mentőautó egy kifejezetten modern, és jól felszerelt jószág.;) Pl ott általában 1 betegre jut 1 monitor, ellentétben a nálunk megszokott 8 ágyra másfélel. Mondjuk azért oxigént még szokott jutni.

Emeske 2010.04.10. 20:55:14

@deee:
Azt el tudjuk fogadni. Csak éppen azt nem,h sok embernek FOGALMA SINCS arról,h az orvos miért úgy csinálja azt,amit, és mégis nagy a szája.
(Pl. a fogorvos vár negyed órát,h az érzéstelenítő hasson. Ezzel szemben van olyan felületes érzéstelenítés,ahol a lehető legkevesebbet kell várni a beavatkozás megkezdésével,különben gyorsan megszűnik a hatás. Ha ezt egy laikus nem tudja,akkor nagypofával kürtöli szét,h nála az orvos meg sem várta,h hasson az érzéstelenítő...)

rikavagyok 2010.04.10. 21:00:10

@deee:
Valóban nem alkalmas mindenki. DE: az hogy valaki nem vagy nem teljesen gyógyul meg, az nem feltétlenül az orvos alkalmasságát minősíti. És a mai, gerjesztett orvosellenes hangulatban nagyon könnyen kijelentenek ilyet.

deee 2010.04.10. 21:01:34

@Emeske:

Akármit mondasz hiányzik a rendszerből a számonkérhetőség.

Esetleg el is lehet ám magyarázni a büdösbunkóbetegnek, hogy miért használ olyan érzéstelenítőt.

Maradjunk annyiban, hogyha nekem olyan lenne a hozzáállásom a vevőkhöz, mint amilyet a kórházakban nap mint nap lehet tapasztalni másnap már nem kellene bemennem.

Emeske 2010.04.10. 21:11:56

@deee:
Értem. A vevőkhöz... hjajj, feladom.

5 éve ezt tanulom és sikerült (fél)évismétlés nélkül megcsinálnom,habár annak idején 225 fővel indult az évfolyamunk és ebből most hatvanan (igen,60) vagyunk, plusz akik az évek során az évfolyamra kerültek,összesen kb. 110.
Volt pár nagyon rázós vizsga,amire nagyon sokat kellett megérteni és tudni, meg olyan,amire szószerint kellett magolni. A nehezen szerzett 4,82-es átlagra 16 000 Ft ösztöndíjat kapok, a BTK,TTK hallgatói nagyságrendekkel többet. Ha végzek,nem én döntöm el,hol akarok dolgozni,hanem a rezidensképzés. 90 000 Ft-ot fogok keresni és ma még úgy néz ki, röghöz leszek kötve. Ha szakorvosként szeretnék dolgozni,az a 6 év után még minimum 4 év tanulás.

PLUSZ,minden gombkötő,hurkatöltő és répakapáló azt hiszi,h nálam jobban megtanulta az orvoslást,csak azért,mert a Nők lapja magazin "Utáljuk együtt az orvosokat" ehavi számának elolvasása után úgy gondolja,h a sclerosis multiplexet 5 éve felismerhettem volna nála,habár akkor még egy tünete sem volt.

Emeske 2010.04.10. 21:15:21

@deee:
Értem. A vevőkhöz... hjajj, feladom.

5 éve ezt tanulom és sikerült (fél)évismétlés nélkül megcsinálnom,habár annak idején 225 fővel indult az évfolyamunk és ebből most hatvanan (igen,60) vagyunk, plusz akik az évek során az évfolyamra kerültek,összesen kb. 110.
Volt pár nagyon rázós vizsga,amire nagyon sokat kellett megérteni és tudni, meg olyan,amire szószerint kellett magolni. A nehezen szerzett 4,82-es átlagra 16 000 Ft ösztöndíjat kapok, a BTK,TTK hallgatói nagyságrendekkel többet. Ha végzek,nem én döntöm el,hol akarok dolgozni,hanem a rezidensképzés. 90 000 Ft-ot fogok keresni és ma még úgy néz ki, röghöz leszek kötve. Ha szakorvosként szeretnék dolgozni,az a 6 év után még minimum 4 év tanulás.

PLUSZ,minden gombkötő,hurkatöltő és répakapáló azt hiszi,h nálam jobban megtanulta az orvoslást,csak azért,mert a Nők lapja magazin "Utáljuk együtt az orvosokat" ehavi számának elolvasása után úgy gondolja,h a sclerosis multiplexet 5 éve felismerhettem volna nála,habár akkor még egy tünete sem volt.

By the way, minden szakma fontos és hiszem,tudom,h szükség van fodrászokra,villanszerelőkre és targoncavezetőkre,de nem gondolod,h 10 dkg parizert eladni kevésbé idegörlő munka,mint a fent említett körülmények közepette,plusz a betegek orvosgyűlölő hozzáállása mellett megpróbálni gyógyítani? ráadásul úgy,h az egészségügy jelenlegi helyzete mellett gyakorlatilag kiveszik az eszközt az orvosok kezéből.

Topitnya 2010.04.10. 21:20:14

2010 03 18 Édesanyám lement a körzeti orvoshoz. Bal bokáján három ujjnyi átmérőjű kékes lilás duzzanat amit kb egy hete fájlalt. A duzzanat közepén lencsényi-borsónyi fekete kitüremkedés ami nyomásra nagyon fájdalmas volt. A folt alatt a boka megduzzadt.A folt tapintásra forró volt. Úgy érezte hogy nagyon száraz a bőre a vádlinál és feszül. Az utolsó nap a fekete kitüremkedés már felrepedt és vérzett.
A körzeti orvos antibiotikumot, Venoruton kapszulát irt neki,és fáslizást javasolt.
A következő nap Édesanyám végezte mindennapos dolgait,vásárolt stb.
03.20.-án reggel fél nyolckor rosszul lett és kb.8 fél kilenc között meghalt.
A kiérkező mentők azt mondták infarktusa van,kb. 30 percig próbálták újraéleszteni.
Édesanyám a szemem láttára halt meg,kisebb sokkot kaptam,nem is tudtam mi történik körülöttem.
Anyukám nem ivott nem dohányzott,igaz voltak problémái,de 70 évesen kinek nincsenek.
A később érkező halottszemlét végző orvos kérdezte,volt-e már Anyukámnak mélyvénás trombózisa? Nem is értettem miről beszél. Boncolást javasolt,nem teljeset,csak kisebbet.
Boncolási jk.:halál oka:rögösödés a bal alsó lábszárban,köv.:trombózis Köv:embólia
Miután "felébredtem",kb.4 nap múlva,elkezdtem utánanézni a világhálón,és megtaláltam amit kerestem. Mélyvénás trombózis
Anyám tünetei a visszérgyulladás tünetei voltak,de-mint írják-egyes esetekben amélyvénás trombózis is produkálhat ilyeneket.
Amíg kizárják a mélyvénás trombózis lehetőségét,addig a legnagyobb odafigyeléssel kell kezelni ezeket az eseteket.
Ez Anyukámnál nem történt meg,az orvos vélhető "hanyagsága"miatt(helyettesítő orvos volt de ez nem menti fel).
Lehet hogy tévedek,de konzultáltam belgyógyászokkal,látatlanban felvázoltam nekik a tüneteket,és mind egy véleményen volt:visszérgyulladás,a mély vénás trombózis kizárásáig.

Köszönöm hogy ezeket leírhattam:Péter Tatabányáról

deee 2010.04.10. 21:22:14

@Emeske:

Na most jött el az a pont, hogy nem tudlak már komolyan venni.

Tanultál. És? Szerinted más nem, csak az orvosok? Képzeld én meg a BME-n végeztem. Nem volt könnyű az se. Tudod mennyi egy kezdő mérnöki fizetés? 100 körül. Hiszed vagy nem mások is megszenvednek az élettel.

Es a beteg a ti vevőtök. Nagyszerű lenne, ha ez tudatosulna benned is, még mielőtt elkezdesz praktizálni. Nem szívességet teszel. Fizetést kapsz a betegektől. Nem kötelező ám orvosként tevékenykedned.

Szerezz egy kis élettapasztalatot, majd 10 év múlva újra megbeszéljük.

Na én mentem, nem fogok itt meddő vitákat folytatni senkivel.

Emeske 2010.04.10. 21:26:07

deee:
nem értesz semmit,nem csoda,h nem tudsz komolyan venni.
És igaz,senki nem érti meg,h az orvosi nehezebb,mint egy könyvtár-ruhatár szak.

epres négercsók 2010.04.10. 21:27:19

Ha ez a sztori valóban így volt, azért semmiképp nem ártana beszélni egy ügyvéddel (ha tényleg van vmi maradandó károsodás), vagy etikai bizottsággal, vagy nemtom', milyen szervek felügyelik az orvosokat.
Bár azért, ha ebből kereset lesz, vagy bármiféle írásos beadvány elkövetésére kerül sor, erősen ajánlom a kedves szerzőnek, hogy ilyen helyesírással még véletlenül se ő maga írja meg a sztorit... Tudom, szőrszálhasogatás ebbe belekötni, meg mindenkinek joga van itt elpanaszolni a bánatát, de ezt konkrétan fájt olvasni.

rikavagyok 2010.04.10. 21:27:29

@Emeske:
Ügyelettel együtt megvan az 110 is. Ugye felvillanyoztalak? :D
Cserébe hetente legalább egyszer felolvassák, h mivel kéne épp spórolnotok, mihez kell éppen nagyfőnöki engedély (nagyértékű vizsgálatok, antibigyók, stb)... megtanulhatod hogyan kell nálad idősebb ketyeréket működésre bírni... időnként, ha nincs szerencséd megpróbál agyoncsapni a zavart beteg, opcionálisan az áram, vagy a leszakadó polc... meg persze cseszeget mindenki, mert a kicsibe mindig kényelmesen és kockázatmentesen bele lehet rúgni.

spteacher 2010.04.10. 21:36:46

A pozitív sztori is jó sztori, ugye?
Kaposvár, kórház, gyermekosztály, Laki doktor úr és Karácsony doktornő 2005. június elején megmentették az akkor három éves kisfiam életét, akit rohammentővel az utolsó pillanatban szállítottunk be a kórházba súlyos tüdőgyulladással / jó, hát előtte sajnos volt két kolléga, aki nem ismerte fel, milyen súlyos a baj, de állítólag van olyan, hogy nem lehet hallani /. Maximális odafigyeléssel, gondoskodással, szeretettel és persze nagy szakértelemmel kezelték, pedig nem voltunk senkinek ismerőse és pénzt sem adtunk! Laki doktor úr munkaidőn kívül is bejött az első napokban, hogy ellenőrizze a fiam állapotát, Karácsony doktornő leült az ágya mellé és beszélgetett vele! A nővérek is nagyon gondosak és kedvesek voltak, én meg persze napi 24 órában ott voltam a fiammal és próbáltam megkönnyíteni a munkájukat.

deee 2010.04.10. 21:38:29

@Emeske:

"nem értesz semmit,nem csoda,h nem tudsz komolyan venni.
És igaz,senki nem érti meg,h az orvosi nehezebb,mint egy könyvtár-ruhatár szak."

Ez már a nevetséges kategória. A Budapesti MŰSZAKI Egyetemen (az ország legkeményebb múszaki intézménye) szerinted melyik karon van könyvtár szak. Vannak más nehéz szakmák is, akár hiszed akár nem. De te tanultál, sokat... Most akkor az egész világ egyperces néma csendel adózik ennek.

De, hogy mást említsek, tudod mennyit kap egy végzett ügyvéd a kötlező ügyvédbojtárkodási idejére. Nullától minimálbérig valamit. Ja, és az orvosokon kívül senkinek nem dugdosnak ám kis borítékocskát a zsebébe.

Látom szerinted a tiéd a világ legnagyobb fájdalma. Ja bocs, meg a többi orvosé. Kapj már magadhoz. Mások is vannak a világon.

deee 2010.04.10. 21:40:53

Na, most már tényleg megyek, mert fölmegy az agyvizem és nem tudom elaludni.

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Topitnya 2010.04.10. 21:54:35

Köszönöm szépen.Tudom az írás nem ide való,mert nem velem történt,mert ha velem történik hát nem írok ide.De bármelyikünkkel,vagy hozzátartozójával,kedvesével szerettével megtörténhet,hát okuljunk.
Most nagy üresség van bennem,és fájdalom,de ha valaki lelkiismeretesen végzi a munkáját és odafigyel,vagy ha MI odafigyelünk a másikra,akkor az ilyen szomorú események megelőzhetők lesznek.

rikavagyok 2010.04.10. 21:57:11

@deee:
A borítékokat a nagyoknak dugdossák.
Az a baj, hogy gyakorlatilag elbeszéltek egymás mellett. Mind a két nézet rettentő divatos amúgy: egyik oldalról az orvosisgőg, meg sírni a valóban áldatlan állapotok miatt, másik oldalról ez az orvosellenes hozzáállás, meg a gőgös "tudatos fogyasztó vagyok" szemlélet.
Amit mind a két oldalról elfelejtenek, h ez a szakma mennyire veszélyes üzem, mennyi a bizonytalanság, mennyi a szubjektív elem a követendő lépésekben. Azt hogy sokszor a vakszerencsén múlik, h elkövetsz-e egy baromságot büntetlenül, vagy az adott esetben hibátlan ténykedésed ellenére meghal a kezedben a beteg.
Ott van Topitnya édesanyjának esete. Tudod hányan jönnek be mélyvénás trombózissal lábon? De ismerek kollégát, aki a tüdőembóliájával SÉTÁLT! be az intenzívre úgy, hogy szerinte neki most épp az van (és valóban).

neurotikk! (törölt) 2010.04.10. 21:59:02

@deee: Szerintem neki van igaza.
Ismerek par orvost, sokkal emberkozpontubbak mint az atlag. Nem mind, de atlagban igen. Maskent allnak a dolgokhoz, erezni elsore, furcsa lehet nekunk, de nem is csodalom a munka termeszetebol adodoan. Es egyaltalan nem karos ez. Az egyik nehez pontja, hogy olyanokkal kell foglalkozni, akik egyfajta szerelonek nezik oket, pokhendien elvarnak, csak mert fizetnek, mert sokszazeves tapasztalat az emberi testrol osszegyult mara, es a legtobb eset sikeres statisztikailag. Akkor mar javits meg engem is, ez nekem jar! Mondhatjak.
Ha nem sikerul valami, akkor mar szemet szemert. Es fuggetlenul attol miert nem sikerult.
Felfogtad: fuggetlenul attol miert nem sikerult.
Tanuld meg a dolgot es majd megnezzuk hogy birod lelkiekkel a naponta tobbtucat frusztralt emberen segitest, mikor diagnosztika kozben egy kronikus paciensen jar az eszed, tul vagy terhelve es a legtobb beteged tobbet keres mint te, a megalazo zsebpenzt el kell fogadnod, magad es a csaladod miatt. Kozben meg az eszkozeid es a korulmenyek is inkabb nehezitik, mint konnyitenek.
A tenyleg hanyag orvost ki kell szurni, de ez a stilus amit hozol ez ebben nem segit. Tenyleg nem lesz jo orvos a jovoben. A mindenaron bunbakkereses miatt sem.
Nem vagyok orvos. Mint szakma tisztelem amit tudnak (megprobaltam masodik diplomakent mernokorvosit ellenben, hat a konnyitett resze volt nehez). Es megertem ha kiakadnak az elkenyelmesedett veresszajuakon, inkabb oket ertem meg, nem a veresszajuakat. Hibaztak mar rajtam is, persze nem nagyot, akkor nem irogatnek itt, ugyebar. Megsem hivtam rendort es ugyvedet rajuk azonnal, vagy iteltem el oket nagy nyilvanossag elott kizarolag az en oldalamrol ismerve a sztorit. Orultem hogy vegul sikerult, ez nem olyan dolog hogy mindig bejon, nem egy haz vagy autoepites ahol az alany szabvanynak felel meg es meg fogja is a pofajat. Es meg annyi kontrollra es hiba elleni biztositasra sincs lehetoseg es ido mint mas szakmakban, mindenhol figyelembe veszik es elkerulik az emberi hibat, ha lehet. Na itt energia es ido sincs sokszor. Ha mashol, esetleg mas kronikus betegen jar az eszed akit vegul megmentesz, mar azzal tudsz tragediat okozni, es nincs aki korrigalna.
Sajat jolmegfontolt erdekunk is lenne hogy rendesn alljuk hozzajuk, ha itt nem, hol lehetne azt mondani, hogy az eletunk mulik rajta. Hat en akin az eletem mulik azzal nem emberkedem, foleg ha szart sem ertek a dologhoz.
Ettol fuggetlenul a szar dokikat ki kell szurni. Na de nem mindenkit aki valamilyen okbol nem tudott rajtunk segiteni, es nem leszolni ha visszaszolnak. A visszaszolas mar egy akciora valasz, ugyebar. Ez itt nem a korhaz, hadd akadjon mar ki nyugodtan a veresszajuakon. Probald meg a leszolast a korhazban mondjuk mutet elott. Megprobalod? Agyrem.

EUgén 2010.04.10. 22:12:35

Végigolvasván az esetleírást, igazából semmi nem derül ki a beteg nemét, életkorát, embóliára hajlamosító egyéb betegségét vagy állapotát, pontosabb panaszait és kórlefolyását, az elvégzett diagnosztikus eljárásokat és terápiát illetően.

Ezek után az esetet NEM LEHET tárgyszerűen értékelni, legfeljebb a laikusnak, hiszen őt a szaktudás nem akadályozza az ítéletalkotásban.

Hadd utaljak viszont rá, hogy korábbi posztokban többen agitáltak a fogamzásgátló tablettákhoz való korlátlan hozzáférés mellett. Ezekről tudni kell, hogy a trombózis és embólia egyik legfontosabb rizikófaktorai a fiatal női korosztályban, különösen dohányzás mellett. Ez a tény sajnos nemcsak bennük nem tudatosul, hanem az orvosok sincsenek tisztában a veszély mértékével, nem utolsó sorban az erős elfogadtató promóció miatt.

Gondolkodni viszont mindenkinek szabad, és talán nem árt egymással összevetni a különböző posztok egymással némileg ütköző sugallatait. Mindenki saját maga is felelős az egészségéért, felőlem persze lehet közben szidni "az orvosokat" (így többes számban), a rendszert, az Atyaúristent meg tudomisénmit

neurotikk! (törölt) 2010.04.10. 22:15:05

@deee:
ha a BME-n vegeztel lehetne tobb eszed.
Ne hasonlits mar ossze egy muszaki szakmat az orvosival. Tudhatnad, hogy a mienkben a kiszamithato alany mellett is mennyit keszulunk az emberi hiba elkerulesere. Modszerekkel. Itt belenk nem epiettek rendszert mas hibajanak elkerulesere, nem lehet korrigalni a korabbi hibakat uj designnal, es meg ido sincs annyi.
Es ez nem is kereskedelem. Vevo? Lehet, hogy fizetsz, de itt nem a polcrol valasztasz, te hozod az anyagot, nem pedig veszed szabvany ahogy rendelkezesre all.
A kofahozzaallas nem hinnem hogy segit. Vagy azt mondod epitsenek marketingmodszerekre az orvoslasban ha mar veveokozpuntu a dolog? : )
(mellesleg en nem ugy ertettem, hogy rolad mondta a konyvtarszakot, altalaban beszelt meg ha rad is reagalt, ne vedd magadra. A mernoki tudomany tobbet er ennel, tudjuk mi jol, minthogy konyvtarszakot magunkra vegyunk)

deee 2010.04.10. 22:15:10

@neurotikk!:

20-30 évet vett el valakinek a felelőtlensége az életemből és megölt egy hozzátartozómat. Tényleg nem lehetek kicsit csalódott, bosszús? OK.

Nehéz szakma. Nekem is vannak orvos ismerőseim. Vannak olyanok barátaim is akik akkor jártak egyetemre mikor én és tudom mennyit tanulnak. Sokat. De azért vannak ám olyanok más szakmákban is akik sokat tanulnak. És nem feltétlenül fognak sokkal többet keresni. Nem feltétlenül fogják a kis buksiukat megsimogatni minden reggel és friss káveval fogani őket. Az élet kemény. Pont.

Egyébként én nem tartom magam orvosellenesnek, bár úgy látom ez megy át. Mostanában nagyon megvállogatom, hoyg kihez megyek, utánajárok és általában tenyleg jó orvosokkal találkozok. Ha figyelmesen elolvasod a hozzászólásaim benne van, hogy nem a betegnek kell kontrollt tartani az orvosok fölött, meg kirúgatni őket. De valakinek kellene. Hanyag orvost nem távolítanak el a pályáról. És igenis tudatos fogyasztó leszek. Én is lelkiismeretesen végzem a munkám ugynúgy elvárom ezt másoktól is. Nem azt, hogy meggyógyítson mikor nincs rá lehetőség. Nem vagyok annyira korlátolt se, hogy ne értsem meg, hogy mindig közbejöhet valami és az orvostudományban nincs 100%, de, ha azért vesznek el az életemből évtizedeket, mert az orvosom hanyag, akkor kinyílik a bicska a zsebemben. Ugyanúgy akkor is, mikor valaki nem hajlandó meglátni azt, hogy másnak is nehéz az élete, más se csilliókért dolgozik, esetleg még nagy stressz is éri munka közben. De látom, hogy bennem van a hiba.

leone007 2010.04.10. 22:23:55

@deee: nem hinném, hogy egy beteg elvesztéséhez hasonlatos stressz sok más szakmában van... És az is furcsa számomra, hogy 10 év után a bruttó fizetésem nem éri el a diplomás nettó átlegbért, de te bőszen magyarázod, hogy másnak is ugyanolyan szar.

Az orvosod hanyagsága miben mutatkotott meg?

KenSentMe 2010.04.10. 22:32:25

@Motorpenis: Van számodra egy idézetem.. "a beteg laikus, de nem hülye".. még akkor is, ha az orvosok néha így érzik. Mellesleg lehetne úgy is csinálni, mint a tornában a pontozást.. hogy a legrosszabb és legjobb 25%-ot kidobni, a maradék felet meg átlagolni.. azt elhiszem, hogy jó páran vanak, akik akárcsak az átélt traumák miatt nem tudnak objektívek lenni.. viszont azt, hogy az emberek több mint fele még támpontnak sem jó véleményt szolgáltat, azt nem vagyok hajlandó elhinni.

neurotikk! (törölt) 2010.04.10. 22:34:22

@deee: sejtettem, hogy lehet valami ilyesmi mogotte, tenyleg altalanos orvosellenesseg jott at, nem csak az egy hanyag orvosoddal szembeni kritika, altalaban a szakmaval szembeni, egyenfuggetlenul.
A hanyag egyeneket nana, hogy el kell tavolitani. De csak akkor ha nem a korulmenyek aldozatai.
Amugy az utananezeshez nem is kell tragedia elotte. Tudjuk hogy ok is emberek, es tudjuk hogy termeszetebol adodoan stresszes a melo, meg jo korulmenyek kozott is. Nana, hogy olyat keresunk aki megbizhatobb. A kocsinkat sem visszuk akarmilyen szerelohoz, nana, hogy magunkat sem.

deee 2010.04.10. 22:37:34

@leone007:

"nem hinném, hogy egy beteg elvesztéséhez hasonlatos stressz sok más szakmában van..."

Valóban. De azért ez a felelőség szerintem nem az egyetem után villámcsapásként tudatosul az orvosokban.

De azért egy tűzoltó is stresszes lehet. Sőt még egy buszsofőr is emberéletekért felel. Nem egészen ugyanaz, de vállaltátok a szakmával együtt ezt a felelőséget. Én nem is tudnám csináni, mert, ha a legkisebb esély is lenne rá, hogy valaki az én hibámból meghal, lerokkan nem biztos, hogy tudnék többé tükörbe nézni. Márpedig itt ez még a legkörültekintőbbekkel is előfordulhat. Tudom, hoyg alkalmatlan vagyok rá, nem is ezt választottam.

Fizetés. Én szeretném, ha nettó 500at keresnétek, de Magyarországon egészen egyszerűen mindenki keveset keres. Vannak diplomás ismerőseim 15 év munkatapasztalattal 120ért dolgoznak és még csak nem is vidéken.

Betegségemről nem szívesen beszélek. Az orvosom (sőt orvosaim) egyszerűen nem vett komolyan, nem is akarta megtudni mi a bajom. Akkor még viszonylag gyenge tüneteim voltak, olyanok amikkel együtt lehet élni. Hiába állítottam kitartóan, hoyg valami baj van. Pedig viszonylag könynen szűrhető lett volna a betegségem, ha kicsit komolyabban figyel. Nem arról volt szó, hogy a tüneteggyüttesem másra is utalhat és arra mozdult el, hanem egyszerűen ignorált és akkor még voltam olyan hülye, hogy hagytam. Most már együtt kell élnem a szövődményekkel, és jó esélyell beadom a kulcsot viszonylag fiatalon. Azt hiszem most itt nem releváns, hogy milyen betegségről van szó.

jabba2 2010.04.10. 22:38:24

Hogy beszélhettek így ezekről a földreszállt testet öltött istenekről?!

jabba2 2010.04.10. 22:42:09

Nekem csak egy súlyos nagy kiterjedésű szívinfarktust diagnosztizált az éjszakai ügyeletes orvos,mert nem tudta "elolvasni" az EKG szalagot!

adamantium 2010.04.10. 22:45:11

@lüke: akkor 40 évig nem tanultál semmit meg ne haragudjál, és ahelyett hogy megpróbálnál fennhéjazni válaszolj a szövegedben talált kifogásokra, egyébként még mindig nem esett le ahogy észreveszem, pedig még egy linket is betettél magad ellen, te "standa pé" nem írtad míg a latin kifejezés amire gondolsz az a "stante pede", erre fel írtam, hogy magyarosítanod kéne ha már latinul nem tudsz idézni és hidd el én is a szakmában dolgozom

jabba2 2010.04.10. 22:46:14

Helyesen: diagnosztizált félre!

leone007 2010.04.10. 22:48:09

@deee: ne keverd a dolgokat légszives, a buszsofőrös hasonlatod meg tényleg elég nevetséges. Én arra a felvetésedre reflektáltam mely szerint más szakmában is van akkora stressz, mint az orvosiban, mert - bár a tűzoltó jó példa - nagyon kevés ilyen van. (a buszsofőr semmiképp sem az)

A második rész egyszerű matematika. Nem pedig a "nekem is van olyan ismerősöm" kategória. A megszerzett szaktudás, és a munkával járó stressz mértékéhez képest a legalulfizetettebb szakma az orvosi, lehet ezt csűrni, csavarni, sajnos így van.

Ahogy sajnos vannak rossz orvosok is, mint rossz tanárok, rossz autószerelők. Csak egy rossz orvos nagyobb kárt tud okozni. Sem a társadalom sem a rendszer nem támogatja a rossz orvosok kiszűrését. Mert ha őket kivennénk a rendszerből, az összeomlana.

Persze az is lehet, hogy ha a túlterheltségüket csökkentnénk máris jó orvosok lennének, ezen gondolkoztál már?

A választásról. A mikor orvosira mentem nem tudtam mit fogok csinálni, mire szakosodom majd, és azt sem milyen ez a szakma igazából. Nem tudtam mennyi lesz a stressz, sőt azt sem mennyi lesz a fizetésem.

rikavagyok 2010.04.10. 22:48:43

@deee:
csukd be a szemed, és próbáld meg elképzelni:
valaki meghal a kezed között (a szó lehető legszorosabb értelmében), majd hetekig vele álmodsz, és azon pörögsz, h vajon elcsesztél-e vmit, vajon észrevehettél-e volna vmit,amit nem vettél észre, h ha több tapasztalatod van, vagy vki más van ott, akkor is ez történik-e...?
vagy vedd azt az esetet, h ott a beteg szívinfarktussal, időablak határán, gyorsan elmeséled neki h mi az a szívkatéterezés, nagyon fél, rámosolyogsz, és mondod, h ez a legjobb megoldás,meg h nyugi, nem lesz gáz... 10perccel utána meghal.
vagy véletlenül szóba elegyedsz egy kopasz, fiatal leányzóval a folyosón,dumáltok egy félórát. majd a következő ügyeletedben már az intenzívnek adod át, és közben tisztában vagy az esélyeivel...
akarod?

adamantium 2010.04.10. 22:51:16

@dark future: hát én erre csak annyit tudok mondani, hogy én tudok olyan A kategóriájú ellátó helyet (klinika) ahol akut osztályon egy kórteremben van vezetékes oxigén és fali szívás, a többiben mobil oxigén és szívás :(

neurotikk! (törölt) 2010.04.10. 22:57:21

@leone007:
Lehetek morbid?
Ha kivennenk az orvosokat az egyenletbol, akkor hamarabb megoldodna a tulnepesedes problemaja. :D
(elnezest kerek, komolyan, nem megengedheto egy ilyen erzeketlen humor erintettek tarsasagaban)
De amugy tenyleg, ha nincs orvos, nincs muhiba. Es nincs aki panaszkodjon miatta.
(ujra elnezest)

@deee
Sajnalattal hallom. Ha komolyan hanyag volt az orvos es korulmenyektol fuggetlenul hibas akkor felelossegre kell vonni. Mint egy hanyag mernokot aki miatt maga ala temet egy haz valakit. Vagy egy lassu tuzoltot.

adamantium 2010.04.10. 22:57:22

@Topitnya: nagyon sajnálom anyukádat de ezek nem a mély vénás trombózis jelei, ezek egy lokálisan kialakult trombophlebitis jelei lehetnek (azért írom feltételes módban mert nem láttam, nem vizsgáltam), hidd el, ez mindenütt ambuláns kezelés. a végzetes embóliák 95%a pedig nem a lábszári vénákból ered, sőt ezek a poupart szalag fölött keletkező nagy trombusok, amiket sajna a dupplex UH nem lát, ezekhez CT, MR kell ami egyrészt le van terhelve, és ha minden vénás gyulladásban kérnénk akkor az emberek fele világítana éjjel a sok sugártól

deee 2010.04.10. 23:03:06

@rikavagyok:

Nem akarom ezért nem lettem orvos.

Tisztában vagyok, hogy stresszes, mikor is írtam, hogy nem?

@leone007:
"Sem a társadalom sem a rendszer nem támogatja a rossz orvosok kiszűrését."

Na ez az amin tépem a szám fél napja. Maximum az orvostársadalom szerint nem támogatja. Miért nem szűrik ki a rossz orvosokat? Aki a SAJÁT HIBÁJÁBÓL sorozatosan követ el nagy, végzetes hibákat (mondjuk az én tűréshatárom egy súlyos hiba). Legyen már egy nyüves szakmai testület és ezektől vegyék el a rohadt diplomáját. Miért dolgozhat egy potenciális gyilkos nyugdíjig? Nem hinném, hogy ez az orvoshiányt annyira megnövelné, mert azért szeretném azt hinni, hogy ez százalékosan elenyésző. Probáljátok már megérteni a másik oldalt. Azt látjuk, hogy hanyagságból, nem kellő hozzáértés miatt (mert azért lehet, hogy laikosok vagyunk, de teljesen hülyék talán azért nem mindanyian) meghalnak családtagjaink, vagy mi megrokkanunk és nem történik semmi. Nem hogy nem rúgnak ki senkit, még egy nyomorék fegyelmi se indul sok esetben, vagy, ha igen, akkor is egy enyje-bejnye a vége. Akármelyik más szakmában a mulasztásnak nagyon súlyos vonzatai vannak. Az egészségügyben a súlyos vonzatokat általában a beteg szenvedi el.

További szép napot! Megyek aludni.

Topitnya 2010.04.10. 23:14:11

@adamantium: De ha ez ambuláns kezelés akkor mégis mik voltak édesanyám esélyei,hisz ezek szerint ő az 5 százalékban volt.Beutalót vagy más egyebet nem kapott sehova.Hameg a leterheltséget nézem:egy ember élete nem ér meg ennyit?

wartaz 2010.04.10. 23:17:38

Ma Magyarországon az orvosok nagy része - hála azoknak, akik az egyébként úgy, ahogy döcögő egészségügy rendszer hatékonyságát és működőképességét lenullázták - méltatlan körülmények között végzi a munkáját... a legtöbben erejükön felül és jól. Azonban bármilyenek is a körülmények, az orvosokat külön kategóriába kell sorolni, ők nem adminisztrátorok, akik, ha elqrják, majd lesz egy rossz végösszeg az oszlop alján. Éppen ezért számukra csak két lehetőség van : vagy embernek és orvosnak maradni az embertelen körülmények között is vagy otthagyni a szakmát (lehet pld. külföldön munkát vállalni, ott jó a fizetés, a körülmények, stb.) Erről szól az orvosok esküje.

Elképesztő, ami ma folyik az egészségügyben, műhibák sora, embertelenség és egymásra mutogatás, amikor emberek halnak meg emiatt az embertelenség miatt. És ez nem csak az orvosokra vonatkozik, hanem minden egyes emberre (pld. nővérekre, műtősökre), akik nem tudtak szakemberek és főleg emberek maradni. Az egészségügy üzletté kezd válni.

Akik itt a bíróságot emlegetik, elgondolkodtak azon, hogy amennyiben a per végén megállapítják a felelősséget, azt a pénzt ki fizeti ki ? A kórház, rajta keresztül pedig mi, adófizetők.

Ez megoldás ? Egyáltalán nem. Hiszen az orvos egy rövid szünet után (ha egyáltalán) újra dolgozhat, és folytathatja azt az ámokfutást, ami ezt az egészet eredményezte. Így illik bele ez is az egész nagy képbe : egy következmények nélküli országban a valódi felelős büntetlen marad. Véleményem szerint az ilyen embertelen, oda nem figyelő, hanyag orvosoknak el kellene venni a diplomáját, hiszen azért sok-sok évig tanult. Annak lenne értelme. Amikor a tizedik orvos dobná kukába dr.-t a neve elől, akkor a tizenegyedik már nem viselkedne így.

Természetesen az egészségügyi dolgozók nagy többsége előtt, akik a mai napig a borzalmas körülmények között odaadó, emberséges, önfeláldozó munkát végeznek, meghajolok és becsülöm őket érte. Pontosan értük is lenne szükség radikális megoldásokra. Hála Istennek, még a becsületesek vannak többen !

Topitnya 2010.04.10. 23:28:53

@adamantium: www.medlist.com/HIPPOCRATES/II/2/95.htm
Anyukámnak mégis emboliája volt.Akkor most mi van?

adamantium 2010.04.10. 23:42:19

@Topitnya: nyilvánvalóan mivel te vagy a károsult, te mindig igazságtalannak fogod érezni a rendszert, de hidd el a CT 3 hónapos előjegyzésében mind olyan ember van aki azt hiszi halálán van, egy részük tényleg úgy is van de mások teljesen fölöslegesen kerülnek oda, az MRI-ről ne is beszéljünk. és mindenki a legjobb vizsgálatokat szeretné, sőt néha már az orvos kezének nem is hisznek, nekik valami csúcs vizsgálat kell amit a vészhelyzetben láttak. nem mondom, lehet, hogy ha akkor egy CT- vizsgálatot csinálnak akkor felfedezik a bajt és lehet, hogy édesanyád megmenekül, de sajnos nem így volt, mert a tünetek súlyossága és a kért vizsgálatok közt valamilyen egyensúly kell legyen, hogy mondjak egy példát (ami téged nem boldogít természetesen) de ha bejön valaki, hogy van egy nagy rusnya pattanás a homlokán azt megnyithatom simán egy szikével, vagy kérek egy CT vizsgálatot amivel mondjuk kiderülne, hogy agydaganata van, csak az a kérdés, hogy a tünet az indokolja-e a vizsgálatot? illetve, hogy ha minden ilyen esetben CT vizsgálatot végzünk azzal felfedezünk-e annyi súlyos elváltozást amennyi daganatot és malformációt okozunk a sok sugárral? hidd el nagyon nehéz, egyrészről megfelelni a betegnek (sok és drága vizsgálat), másrészről a minisztériumnak (gyógyítsunk szép szavakkal és kézrátétellel mert az olcsó) meg a szakmának is ami azt mondja, hogy elsősorban ne ártsunk

fairytale 2010.04.10. 23:44:09

Hogy "Ágnes asszonynak" mi köze van a posztben leírt problémához, nem tudom, ráadásul az egészségügy azért nem alatta lett olyan, amilyen. Abba már bele sem megyek, lehetett volna javítani rajta, ha nincsenek azok, akik azt szavazással megakadályozták. És amíg a magyar Orvosi Kamara nem szakmai, hanem politikai alapon működik, és amig az orvosok egymást védik akkor is, ha valóban hibáztak, amíg a magánorvosként prektizálók annak a kórháznak vagy intézménynek az infrastruktúráját használják(ingyen!), ahol főállásban dolgoznak, miközben a betegtől elkérik a pénzt és a TB-kártyáját, amit lejelentenek, addig az egészségügy nem lesz rendben.
Sajnos, pár évvel ezelőtt a páromnak volt problémája, és amit átéltünk vele, az maga volt a horror. A kórházban olyan szinten volt kosz, nemtörődömség, bunkózás, hogy el sem hittük. (Bár vele az orvosok normálisak voltak, az ápolók hozzáállása volt kritikán aluli, no meg az infrastruktúráé!) A féjében volt a probléma, ám az MRI-re nem jutott el, csak három hét múlva, holott nem látott, dülledt ki a szeme, hányingere volt stb. Ennek ellenére vagy 5 fajta betegségre kezdték el kezelni, mindre hibásan. Mire eljutott a röntgenre, már magától meggyógyult ( a kapott gyógyszereket nem szedte be, mert azoktól rosszabbul lett) és már meg sem tudták állapítani, mi volt a baja.
Hozzáteszem, a harmadik nap már nem volt hajlandó a kórházban aludni, hazajárt, mert haldoklók közé tették be (egy bácsi úgy halt meg, hogy rá se néztek, a pasim szólt a nővérnek, valami nem stimmel, nem lélegzik). Ennek ellenére amikor a végén megkapta az elbocsátóját, egy hónapra írták ki nevére az ágyat, mintha addig végig bent lett volna, és azt elszámoltatták a közös kasszából.

adamantium 2010.04.10. 23:46:42

@wartaz: látom te a fő bűnöst az orvosban látod, és ne haragudj már egy olyan rendszerben ahol nincs pénz, felszerelés, ember, az orvos ellát egy beteget egy olyan módszerrel amiről tudja, hogy már nem korszerű, olyan eszközökkel amik a normatív időt 10 szer kiszolgálták, olyan személyzettel aki 3 szor annyit dolgozik mint a nyugati társa az mit tegyen? mondja a betegnek, hogy dögölj meg mert nem tudlak korektül ellátni? vagy vállalja be, hogy ellátja úgy ahogy a meglevő eszközökkel, módszerekkel, emberekkel, adva neki egy kis esélyt? mert ha rosszul sül el a dolog akkor jön egy vak aki csak az előtte állót látja, az orvost és leköpi, miközben a kulisszák mögé nem lát be, na ez vagy te

fairytale 2010.04.10. 23:49:20

Egyébként pont a múltkor kezdtünk el gondolkodni a barátnőmmel ezen: azok az orvostanhallgatók, akik többször "buktak" és nem kaptak jó "osztályzatokat", azok kapnak diplomát és orvos lesz belőlük? Vagy csak a kitünőket engedik a betegek közelébe?

adamantium 2010.04.10. 23:54:19

@fairytale: ne haragudj de csak néhány érdekesség: ha a 3. nap már haza tudott menni akkor annyira súlyos nem lehetett főleg ha nem szedte a kezelést és mégis meggyógyult. az MRI az nem röntgen, teljesen más dolog. azt pedig, hogy adott számú vizsgálat végezhető el egy nap (teljesítmény volumen korlát) azt ti szavaztátok meg amikor ilyen kormányt juttattatok uralomra, mert hát csak belátod, hogy egy gyógyszer nélkül gyógyuló, hazajárogató betegnek nem végeznek el egy olyan vizsgálatot amire mások heteket várnak, mert azok akik várnak azoknak is van bajuk csak te csak a sajátodat látod

adamantium 2010.04.10. 23:57:16

@fairytale: miért a rosszul tanuló mérnöknek megtiltják, hogy házakat építsen? vagy a rosszul tanuló szerelő munkásnak, hogy autókat szereljen össze? hisz őrajtuk is életek múlhatnak. ugyan gondolkozz mit beszélsz.

fairytale 2010.04.11. 00:01:06

@adamantium:
1. Mi az, hogy mi?
2. A röntgen szót azért használtam, hogy ne legyen szóismétlés benne. Tudom, hogy az MRI nem úgy röntgen, de valahol mégis az...
3. Haza járt aludni, de reggel 6-ra már bent volt. És de, képzeld súlyos volt eléggé, szerintem az súlyos, ha egy 32 éves ember hirtelen megvakul, a szemét nem tudja kinyiotni, mert dülled kifele, a csak úgy tud közlekedni, hogy támogatják.
És utólag már valóban azt lehet mondani, nem volt "annyira" súlyos, de akkor és ott ezt senki nem tudhatta.
4. Amit válaszoltál nekem, amnnyira cinikus, hogy ha véletlenül orvos vagy, akkor szégyelhetnéd magad. Ha nem, akkor pedig azért. Nem kívánom, hogy átéld egy hozzátartozóddal azt, amit mi átéltünk, és úgy, ahogy azt átéltük! Utólag már könnyű okoskodni, de akor és ott senki nem volt okos. Az orviosok tanácstalanok voltak. Az érdekesség még, hogy azonnal a CT uitán elkezdtélk SM-re kezelni, de amikor felhívtam egy barátomat, akinek ez a baja, ő azonnal mondta, ez nem SM!

fairytale 2010.04.11. 00:02:15

@adamantium:
Mindkét szakma esetében azért nem csak egy-egy ember van jelen a szerelésnél vagy az építkezésnél. És azért kicsit más a dolog szerintem.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.11. 00:14:10

De az M6-os autópálya 9 milliárd forintért épült kilométerenként. Igaz 1 milliárdból is illene kijönnie. Így ne csodálkozzon senki sem, hogy nincs pénz két oxigén palackra egy kórházban.

fairytale 2010.04.11. 00:17:47

Ja, és egy sztori, ami velem esett meg. A háziorvosom és a nőgyógyászom arra gyanakodott, pajzsmirigyalulműködésem van. Elküldtek vérvételre, de kiderült, erre csak az endokrinológián utalhatnak. Bementem a kórházba, ahová tartoztam, ott volt endokrinológia. (Előtte felhívtam őket, egy szóval sem mondták, be kell jelentkezni). Odaértem a rendelés kezdete előtt, tök üres volt minden. Mondtam, én csak vérvétlet szeretnék, mert az orvosaim gyanakodnak. Mondták, jó menjek, majd mikor kérdeztem, mikor jöhetek a leletést, akkor közölték, tulajdonképpen fél év múlva tudnak csak velem foglalkozni. Hiába volt nekem orvosom, a leletet sem adják ki. De ha ez nekem hosszú idő, mondta a doktornő, akkor menjek el a maszek rendelésére a jövőhéten, addigra ott lesz nála a lelet. Ezt választottam inkább. Elmentem a megadott időpontban, amikor kiderült, a doktornő úgy tart maszek endokrin rendelést, hogy közben ő háziorvosként praktizál ugyanakkor. Igy én ott ültem a háziorvosi rendelőben a sok várakozó között. A megbeszélt időponthoz képest két óra múlva fogadott, de igy is jobban jártam, mint a kerületi betegei, akik előtt mentek be a maszek betegek. A legszebb azonban az volt, miözben tanulmányozta a leleteimet, elaludt. Háromszor köhintettem, mikor megrázta magát és folytatta. Nem mentem vissza hozzá többet. A leletemért és a "rendelésért" viszont elkért 7 ezer forintot.

adamantium 2010.04.11. 00:18:08

@fairytale: de bizony orvos vagyok és elegem van az ilyen tudálékos betegekből akik azt hiszik mindent tudnak főleg az orvoslásról, először is te támadtál, kezdjük az elején: az MRI az mágneses rezonancia a víz a szervezetben hidrogén és hidroxil ion formájában van jelen, a hidrogén az ugye egy proton, na ezt "rezegteti" a gép, majd ezeket a rezgéseket érzékeli amelyből a számítógép összerak egy képet, minél több a víz annál élesebb a kép (ez egy nagyon egyszerűsített leírása a folyamatnak), a röntgen az meg elektromágneses sugarakon lapul amelyeket a bizonyos szövetek különféleképpen nyelnek el, az átjutó sugarakból lehet képet összerakni - ez káros a szervezetre (az MRI az nem bizonyíthatóan káros de 10 Tesla felett emberen nem alkalmazható). furcsa értelmezésed van a súlyos betegről: számomra az a súlyos aki az intenzíven van lélegeztető gépen és dopamin pumpán. de vegyük úgy, hogy szubjektív vagy. ha ő annyira súlyosnak érezte volna akkor bizonyára kórházban marad ahol tudnak is esetleg csinálni vele valamit ha baj van, egyébként jobb helyen azt a beteget aki nem hajlandó a kezelést követni kirakják (ez a dicsőített nyugaton van), legalábbis nálam kétfajta beteg van: az egyik aláveti magát a kórházi rendnek a ki meg nem azt sajnálom de az nem beteg, mert a kórház az nem olyan hely ahova bejárgatunk ha kedvünk van. a tünetek éppen lehettek volna SM-től is de telefon alapján egy neurológus professzor sem mondja erre, hogy nem SM, nem, hogy a barátod (akit nem tudok, hogy orvos-e) mert nem korrekt dolog, a beteget ugyanis meg kell vizsgálni. arról meg, hogy elkezdték kezelni valamilyen betegségre vakon azt tudom mondani, hogy ha nem adtak volna semmit amíg el nem készül az MRI akkor mit szóltál volna? mert az egy mindenütt bevett szokás, hogy a legvalószínűbb diagnózisra elkezdik kezelni a beteget amíg nem tudják a pontos diagnózist megállapítani

Káposztakukac 2010.04.11. 00:21:33

@IGe: 3 milliárd se volt, km-enként. 30 évre szóló fenntartással együtt.

adamantium 2010.04.11. 00:26:16

@fairytale: a teljesítmény volumen korlát szerint ez neked fél év alatt járt volna, te gyakorlatilag korrumpáltál egy orvost, fizettél azért, hogy csaljon és meglegyen az eredmény annyi idő alatt amennyi normális esetben nem járt volna. természetesen ott a másik oldal is aki pénzért csalt. csak most az a kérdés, hogy ki a nagyobb bűnös? az aki fizet egy másiknak, hogy csaljon, vagy aki csal? ez pont olyan mint amikor elkap a rendőr gyorshajtásért, lenne a büntetés vagy 100 ezer de te lefizeted a rendőrt 10 ezerért majd mondjuk feljelentenéd, hogy elvett tőled 10 ezret ami illegális? na nem kell aggódni, nem védem az ilyen kollégát mert nem tartom korrekt eljárásnak, már eleve a magánrendelés intézményét sem

adamantium 2010.04.11. 00:29:41

@fairytale: fairytale 2010.04.11. 00:02:15
@adamantium:
Mindkét szakma esetében azért nem csak egy-egy ember van jelen a szerelésnél vagy az építkezésnél. És azért kicsit más a dolog szerintem.
voltál te autószerelő műhelyben? hány ember szerelte a te fékedet? 1 szerelte és 3 ellenőrizte? ne viccelj már. az orvos is amíg nem szakosodik (5-6 év) egy másik, tapasztaltabb orvos felügyelete alatt dolgozik, ez van a mérnököknél is, egy tapasztaltabb mérnök átnézi a tervrajzokat, de mindenki előre lép előbb utóbb és akkor már ő nézi át mások terveit

Mike36 2010.04.11. 00:50:54

első kórházat be kell perelni

Mike36 2010.04.11. 00:55:41

@deee: rém egyszerü
perek kellenek, és akkor a férgese kihullik
akkor majd nem legyintenek

Mike36 2010.04.11. 00:58:42

ha valaki baszik dolgozni, mert kevés a pénz, és ezért ne várják hogy dologozzam, azt ostorral kell rákényszeríteni

de nem csak az orvos baszik dolgozni, ha nem tömöd adómentes pénzzel (persze vannak tisztességesek is, és remélhetően ők vannak többen) hanem pl. a rendőr is. mert a autósok vegzálásán túl másra nem igazán jók. ellopják a cuccaid, válvonogatás. meglesz valaha is? soha

bubuka_visszater_ · http://facepalm.freeblog.hu 2010.04.11. 01:04:04

a szegény, kizsákmányolt és lenézett orvosok akik túlhajszoltak, folyton ostoba úm. "betegekkel" kell foglalkozniuk IRL pedig már elolvastak róluk 1100 oldalas könyveket is és mégsem fizetik meg őket, hát igazán megengedhetik maguknak h foghegyről ugassanak a kiszolgáltatott emberrel, és letekintvén a világ tetejéről vállrándítással elrendezhessék a "szarokbele" műhibákat. Végtére más szakmákban ahol szintén emberéletekkel játszanak, ott se számít a dolog, a kamionsofőr aki letarol egy iskolásbuszt ugyanúgy túlhajszolt, keveset kap, nem kezelik tonnáinak megfelelően a mezei autósok - ja bocs, nem jó az analógia, ő nem tanult 10 évet, nem mossa ki a kamara, őt börtönbe basszák ha megöl valakit....

Zéró bizodalmam van abban h az életem v egészségem bármit is ér egy állami eü intézményben, így a fogorvosokhoz hasonlóan privatizálnám: TB pénz nálam marad, és abból majd eljárok magánorvoshoz (mielőtt vlki okos lenne, most is mehetek magánorvoshoz, de a TBt vonják, oké?). Aztán majd a piac válogat, ahogyan a magánzó fogorvosoknál is. És ott nincs megalázó borítékdugdosás, számlát és mosolygást kapok a kezelés mellé, ha meg hozzánemértő laikusként, szubjektíven ítélve nem tetszik az ár-érték arány megyek máshova. Annál még mindig vonzóbb alternatíva a nincs-pénzem-a-saját-kezelésemre-ezért-megdögölhetek szcenárió minthogy elszedik a pénzem és csótányként kezelnek (mind emberi mind orvosi értelemben).

Bocs, vérig sértett orvostársadalom, a fehér köpeny túlsó végén NEKÜNK IS rossz az ami van. Csak mi beledöglünk. Ti meg köptök rá. Az élet igazságos, nem? Phö.

Mike36 2010.04.11. 01:04:32

@wartaz: Az egészségügy üzletté kezd válni
Bár válna minél hamarább tényleg azzá! Akkor lenne benne fejlődés egyből. A világon mindenhol üzlet az egészségügy. Egyesek fejében még mindig ott a kommunizmus

adamantium 2010.04.11. 01:13:21

@bubuka_visszater_: csak a szád jár, majd meglátod ha nem csak fájdalomcsillapító recept kell hanem valami komoly műtét akkor az állami intézménybe kerülsz, mert ugyan mutass már egy orvost aki mondjuk szív vagy veseátültetést privátban végez? akkor majd nem lesz olyan nagy a szád, vagy fizeti a biztosítód az ausztriai kezelést is? láttam én már sok ilyen szájhőst aki mind egy szálig visszakerült az állami intézménybe, csak már akkor amikor nem lehetett segíteni rajta

bubuka_visszater_ · http://facepalm.freeblog.hu 2010.04.11. 01:25:09

@adamantium: ez nem kérdés, persze h állami intézménybe megyek mert más választásom nincs.
És majd természetesen ugyanúgy boritékokat fogok dugnosni mint mindenki más mert kétségbeesett és kiszolgáltatott emberként más választásom nincs.
Te majd ugyanúgy le fogsz szarni ahogy a többi betegedet, én meg kussolhatok és reménykedhetek (ha nincs ismerősöm ismerőse orvos valahol) hogy nem fogok megdögleni mert más választásom nincs.
Ha meg eleget fizettem a főorvostól az ápolónőig mindenkinek, és még a diagnózist is eltalálták, akkor még nekem kell hálásnak lennem amiért a TBmből kapott fizetésed és zsebedbe dugott hálapénz együttesen elég volt és szántál rám annyi energiát hogy ellásd a munkád. Mert más választásom nincs.
De az orvosoknak nehéz, én megértem.

ne most 2010.04.11. 02:14:27

@adamantium: Azt sem tudjátok megoldani, hogy a beteg ne várjon órákat a rednelőben, mert nem tudtok időpontot adni. Szerintem addig kussoljál a Teslákról, mig az alapdolgok nem mennek.

@Mike36: Aki elfoglal egy állást, majd korrupt mert kevés a pénz az megérdemli, ha az "ügyfelei" egy hányadéknak tartják.

@fairytale: Akinek annyi esze van, hogy hagyja magát rábeszélni állami rendelésből ugyanazon orvos magánrendelésébe kerüljön, az necsak hülye kártékony is.

@IGe: Ja az autópálya meg a lélegeztetőgép, ezen a problémán te már soha nem fogsz túljutni.

dshk 2010.04.11. 02:34:57

@adamantium: a volumen-korlát egy rugalmatlan, tervgazdasági módszer, jobb híján használták, mert az egész egészségügyünk megrekedt a 20 évvel ezelőtti tervgazdasági időben. Akár sajnálhatnánk is az orvosokat, mikor rajtuk csattan az ostor. Csakhát éppen az orvosok azok akik eszközökben nem válogatva minden követ megmozgatnak hogy ez a rendszer megmaradjon.

Motorpenis 2010.04.11. 07:26:16

@deee:
Na, itt egy "részletkérdés" megint! Korábban is felvetetted, hogy ha te így dolgoznál a vállalkozásban/így beszélnél, akkor kirúgnának.

Csakhogy az eü. és a vállalkozás között nem sok párhuzam vonható. Az eü.-ben ugyanis nem a beteg a vásárló, hanem az oep, és az eü. szolgáltató neki szolgáltat, nem a betegnek. A beteg ebben a jogviszonyban a kedvezményezett.

Motorpenis 2010.04.11. 07:40:52

@deee:
A szakmai testületről: a derék reformkormány egyik intézkedése az eü. "rendbetételével" kapcsolatban az volt, hogy a szakmai kamarákat lesöpörte az asztalról. Tudod, mit jelent ez? Ma már nem kötelező az orvosi-, vagy gyógyszerészi kamara tagjának lenni ahhoz, hogy az illető ebben a szakmában dolgozzon; a kamara nem űzheti ki saját "rosszait", visszafejlesztették egy önkéntes klub szintjére.

A számonkérésről: van, és egyre több, a rendszerváltástól indult, és sajnos egyre gyakoribb, nincs összefüggésben a műhibák számával, annál jóval több. Ugye, tudod, hogy ez mit jelent?
Mi lehet vajon az oka annak, hogy szaporodnak a "műhiba perek"?

adamantium 2010.04.11. 10:56:52

@dshk: te teljesen eszement vagy, mi a jó nekem a TVK-ban? az, hogy fél évre előre kell időpontokat adjak, amikor még nem is tudom élek-e vagy halok, hogy amikor a családom azt mondja, hogy ugyan menjünk el pár napra kirándulni és megnézem a határidőnaplót és azt kell mondjam, hogy bocs de fél éve amikor előjegyeztem ezt a beteget még nem tudtam, hogy kirándulni kéne menni. másrészről meg szerinted az orvosnak nem az a jó ha teljesen hivatalosan többet dolgozhasson minthogy hónapokra be legyen osztva az élete
@ne most: először is van ahol van időpont van ahol meg nincs, mert ugye nem várhatod el egy sürgősségi osztályon, hogy előre legyen jegyezve valaki mondjuk azzal, hogy mari néni jövő kedden 9:10 perckor eltöri a csuklóját majd 9:30 ra behozza a mentő, de ha 9:40 re akkor nem látom el? ahol meg van időpont ott is a betegek fele hátha szerencsém van alapon időpont nélkül jelenik meg mert mondjuk időpontot csak 3 hónap múlva kap, most vagy szőrös szívű vagy és elhajtod a megfelelő helyre vagy megnézed a többiek rovására? mert hidd el nem csak te, a többiek is betegek és mindenki magát érzi a legbetegebbnek
@bubuka_visszater_: egyszer találkoznánk személyesen, úgy beperelnélek rágalmazásért, hogy életed végéig csak azt fizetnéd, egy két kivételtől eltekintve minden orvos ellát minden beteget, és nem lehet jobban vagy rosszabbul mert a borítékos betegnek kiveszem az egész vakbelét, a nem borítékosnak meg benthagyom a felét? talán a boríték ellen nem azok kéne ágáljanak akik létrehozták, mert miért csak szocialista országokban jött létre? mert ott degradálták az orvosi munkát az utcaseprő szintjére, nyugaton nincs mert ott az orvos kap fizetést, hogy meg tudjon tisztesen élni belőle

dshk 2010.04.11. 11:57:21

@bubuka_visszater_: Mi a jó az orvosoknak a mostani rendszerben? Inkább az a kérdés miért nem akarják a változást. Legfőképpen a változással járó egzisztenciális bizonytalanság miatt. Veszélybe kerülnek a nehezen megszerzett, jól fizető pozíciók. Félnek a versenytől, ki alappal, ki alaptalanul.
Ajánlom Molnár Lajos könyvét, nemcsak azért mert tanulságos, hanem azért is mert nagyon jól van megírva, az utóbbi évek legszórakoztatóbb könyve.

dshk 2010.04.11. 12:26:10

@adamantium: lehetne személyeskedés nélkül? A jelenlegi szocialista maradvány eü rendszerre írtam, hogy ragaszkodtok hozzá. A volumen korlát persze hogy nem tetszik nektek. Senkinek sem tetszik. Csak ugye vagy ez, vagy valami hasonló merev korlát vele jár a mostani lomha rendszerrel. És változtatás nélkül egyre hosszabbak lesznek a várólisták. Idős ember egyre több van. Pénz értékben meg kevesebb lesz. (Vagy mert marad le a gazdaságunk relatíve a szomszédokhoz képest, vagy mert csökkentik a járulékot stb. hogy elinduljon a felzárkózás.)

adamantium 2010.04.11. 12:35:18

@dshk: ne haragudj már de, hogy írhatsz ilyet? hogyan ragaszkodnának az orvosok ehhez a rendszerhez amikor ezrek menekülnek előle külföldre? ez szerinted a ragaszkodás? amikor fellázadt az osrvostársadalom 4 éve ugyan ki támogatott minket? senki? amikor fellázadtak a rezidensek a röghözkötés ellen ki támogatta őket? a társadalom nem akar változást nem az orvosok

NemesekErnyo 2010.04.11. 13:24:57

@ne most: Nem tudom, hogy mi a foglalkozásod, de áruld már el, vagy bárki más, hogyan lehet egy rendszert működtetni egyidőben előjegyzéses és akut ellásásos módszerrel, mindenki megelégedésére (kulcsszó!)?
Ha tele van írva a mai nap, a holnapi, holnaputáni, és még három hétre előre, kit húzzon ki, hogy te, akinek hirtelen ötlettől vezérelve eszedbe jutott, hogy lejárt a jogsid, beférj?
Nem a sürgős esetek borítják a rendet, hanem a "csak én, csak most, csak azonnal" típusú egoisták.

NemesekErnyo 2010.04.11. 13:28:38

@fairytale: Mi ebből a tanulság?
Nem attól működik egy rendszer, hogy ki a tulajdonosa.
Ha a finanszírozás nem fedi a béreket, a költségeket, és szarok a körülmények, semmilyen szakág nem működik. Egy épeszű vállalkozó simán csődöt jelent.

NemesekErnyo 2010.04.11. 13:30:18

@deee: Mibe kerül az ügyvédnek egy elveszített per? :)

dshk 2010.04.11. 13:45:21

@adamantium: pontosítsunk: az orvosok hangadói bármilyen eszközzel ellene vannak bármilyen változásnak. Hogy a többieknek mi a véleményük, azt nem tudom, de nagyon nem tiltakoznak.

A korrekt tanulmányi szerződés (orvosoknál "röghözkötés"), elfogadott az egész gazdasági életben. A mértéktől függ, hogy igazságos vagy igazságtalan. Mennyi ideig kell maradni, mi a kilépés ára, arányos-e a képzés költségével?

adamantium 2010.04.11. 14:19:55

@dshk: ne viccelj már mi a korrekt, meg mi az elfogadott???? fizessek utólag azért mert dolgozhattam?, megáll az eszem. és miért csak az orvos? a mérnök, a tanár az ingyen képződik? sehol a világon nincs ilyen. vérlázító azt feltételezni, hogy a rezidens az nem dolgozik meg a pénzéért, hisz ő a kulimunkás, ő dolgozik a legtöbbet és semmit sem kap, mégis ha megkeseredik és szebb jövő érdekében külföldre akar menni akkor adja vissza a fizetését? miért lopta ő azt a pénzt? 9 évről van szó nem 3-6 hónapról és hiába mondja a miniszterünk, hogy csak országhoz köt ez hazugság. ha megkezdted a képzésedet A kórházban és mondjuk 3 év múlva abban a kórházban bezár az osztály és csak sztk szintjén maradsz akkor mi van, elb@sztad az életed a következő 6 évre? mert a kórház nem fog megválni tőled azt mondja fizess amit rád költöttünk (bár nem tom mit költenek a szegény rezidensre vagy szakorvosjelöltre), mégis, hogy mégy át "szabadon" más magyarországi intézménybe? adni-venni fogják az orvosokat mint a focistákat? van még 3 év szerződése nálam de ha fizetsz érte 10 milliót a tied lehet ennek fejében meg veled aláír 20 évre? ez rabszolgaság ébresztő, minden orvos el fog menni az lesz az okos döntés vége

dshk 2010.04.11. 14:22:55

@NemesekErnyo: van különbség ugyanolyan finanszírozás mellett is. Vannak rossz hírű kórházak és vannak jó hírűek. Van ahol bunkók a nővérek, de elvégzik a munkájukat. Van ahol kedvesek, de nem sokat tesznek. Van ahol bunkók is és dolgozni se dolgoznak. Gondolom az osztályt vezető orvostól függ. (Olyan is van, hogy kedvesek is és el is végzik a munkájukat, de ilyennel én csak magánrendelésen találkoztam, ami megjegyzem nem kerül többe mint a hálapénz.) A verseny biztosítja, hogy az adott pénzből a maximum legyen kihozva.

dshk 2010.04.11. 14:36:02

@adamantium: nem írtam, hogy jó a röghözkötés, ne legyél annyira felháborodva. A mértéktől függ. Mennyit kell visszafizetnie valakinek ha mégis külföldre megy? Abban meg teljesen igazad, van, hogy minden orvos (és minden mozgékonyabb ember, cég) el fog menni, ha így haladnak tovább a dolgok, de ez a röghözkötés csak a merev rendszerrel együttjáró tünet, nem az ok.
Amúgy nem tudom mennyire általános, de én ugyanannyi pénzt adtam a rezidens orvosomnak hálapénzként utoljára. Kisebb a tapasztalata, de alaposabban utánanéz.

adamantium 2010.04.11. 14:44:03

@dshk: nem lehet meghatározni mennyit kell visszafizetni mert a törvény nagyon összecsapott, valahol 6 és 10 millió közt. de pontos számla nincs róla, hogy mit takar ez az összeg, illetve, hogy mi van azokkal akik a képzés egy részét más finanszírozási rendszerben végezték: pl külföldön, PhD, a törvény bejövetele előtt. továbbra nem tiszta mi a 9 év, miért ugyanannyi a 4 éves és a 6 éves képzés esetén. azt mondja a miniszter, hogy csak magyarországhoz köt de nem igaz mert ha egy kórház megkezdi fizetni egy rezidens képzését az nem mehet át egy másik kórházhoz csak úgy mert az első nem engedi, mert veszne a befektetett pénze, a 2. kórház megváltja de akkor már vele is 9 évre kell aláírjon, így lesz a 9 ből mondjuk 3+9. ugyancsak nagy gond, hogy max 3 évre engedi megszakítani a képzést és az a doktornő aki kétszer szül az mit csinál? koldusbotra jut? szal a törvény az rettenetesen sunyi és annyira általános, hogy minden belemagyarázható, aki egyszer aláírja a tanulmányi szerződést elásta magát. nem értem ha jelenleg 10 ezer orvos kellene az országnak (ha így haladunk 10 év múlva 20 ezer lesz a hiány) akkor miért ilyen módszerekkel próbálják megfogni őket? 90 ezres fizetés és rabszolgasors, angliában meg 1,5 millió kézbe, németországban is 2200 euro-tól kezdődik a nettó bér, ki lesz hülye maradni?

Emeske 2010.04.11. 14:47:02

@neurotikk!:
Köszi,neurotikk, valóban nem a BME-re értettem a könyvtár-ruhatár szakot :D örülök,h van, aki nem orvosellenes.

adamantium: végre valaki :D

bubuka_visszater: nagy a szád, de remélem, az ilyen gondolataidat egy állami intézetben is emlegeted, nem csak itt,ahol a névtelenség-arctalanságba burkolózhatsz.
És annak ellenére,h így állsz az orvosokhoz, el fognak látni bárhol. Nem így kellene viszonyulnod azokhoz,akik egyszer esetleg megmentik az életed.

fairytale 2010.04.11. 15:42:09

@adamantium:
Ácsi, drága barátom! Nem az MRI kérdésen kell vitázni. Mondottam, tudom, hogy ez nem röntgen, nem szeretnék kitérbni arra, hogy ez mi. A röntgen szót azért használtam, hogy elkerüljem a szóismétlést!
Teneked, mint orvosnak ne legyen eleged a tudálékos betegekből. A beteg nem hülye tudniillik.
Azt pedig, hogy mi történt a kórházban és hogyan történt, én éltem át, nem te. Ha jól gondolom, a leírásom alapján neked pont úgy nincs jogod arra, hogy ítélkezzél, mint a telefonos barátomnak. Mégis úgy adod elő itt magad, mint aki teljesen kompetens. Ne tedd, ezzel hiteltelenné válsz, bár másokat vádolsz ezzel!

fairytale 2010.04.11. 15:47:17

@adamantium:
Nem, nem korrummpáltam senkit, gyakorlatilag ő kényszerített bele abba a helyzetbe, hogy az orvosaimnak csak így tudom elvinni a leletemet. Tévedés, az eredmény meg lett volna már egy hét múlva is, az orvos fogadni nem tudott volna fél éven belül, mert azt mondta, tele van a naptára. A leletet pedig csak ő adhatja ki. Szóval ne erölködj, ne belőlem csinálj fekete bárányt! És már ne haragudj, de miért én szégyenkezzek azért, hogy egy orvos így intézi az ügyeit és így szerez magának maszek betegeket? Kissé elvetetted a sulykot, mindenáron be akarod bizonyítani, hogy egy szemétláda vagyok, egy hisztérika, aki szegény orvosokat cseszegeti?

fairytale 2010.04.11. 15:50:08

@ne most: Nem rábeszélt, nem volt más választásom. vagy fél évig várok egy leletre, ami lehet, fél év múlva természetesen már nem is állja meg a helyét, vagy megkapom a leleteimet rövidebb idő alatt a maszek rendelésén, és pont kerül a dolog végére. Egyébként került. A lelettel másik orvoshoz mentem, aki megállapította, pajzsmirigy alúlműködésem van, és elkezdtem gyógyszert szedni, amitől jobban is lettem egy idő után.

fairytale 2010.04.11. 15:52:25

@Mike36: Nem hullik ki, mert az orvostársadalom ezt nem engedi, bár az ő érdekük is az volna, ha a kóklereket elűznék. És mondom, amíg az Orvosi Kamara politikai dolgokkal van elfoglalva (és asszerint is működik), nem pedig a szakmával, nincs miről beszélni!

fairytale 2010.04.11. 15:57:16

@dshk: Pontosan. Nekem orvos ismerőseim és barátaim mondták, hogy például azokat, akik a változásra szavaztak, kiközösítették, lekomcsizták egy-egy közgyűlésen.
Ha valóban az egészségügyi reform elindult volna, a magánorvosi praxisok nem lennének ennyire kifizetődőek. Tisztelet a kívételnek! Szerencsére sokan vannak olyanok, akik becsületesek, mind a maszek, mind a főállású rendeléseiken. De nagyon sokan vannak azok is, akik nem azok.

adamantium 2010.04.11. 16:00:23

@fairytale: tudod ki ácsizzál? ha egy mondatban szerepel egyszer a tehén akkor, hogy ne szerepeljen mégegyszer legközelebb lovat mondassz? ha nem értessz hozzá akkor szépen ne írjadmikor írtam én, hogy kompetens vagyok ebben az ügyben (bár biztos inkább mint te) te írtad a részleteket, egy lábon hazajáró beteget halálán levőnek írsz le először, tisztázzuk már mi is a súlyos beteg, le is írtam mi az a véleményem szerint. a 2. hozzászólásodból meg az derül ki fogalmi zavaraid vannak: ha neked egy eredmény fél év alatt jár de te fizetsz érte 7000 forintot, hogy egy hét alatt meglegyen, akkor szerinted mégis mi az? vannak olyan minták amiket száraz jégbe csomagolva küldünk ki egy külföldi laboratóriumba mert magyarországon nincs hozzá műszerezettség, 3-6 hónap alatt jön meg az eredmény, tehát ne gondold azt, hogy minden csak úgy elkészül pillanatok alatt csak éppen viccből visszatartják az infót (na jó per speciel a T3, T4, TSH az simán itthon is mérhető de honnan tudod, hogy a drága kormányunk mennyi vizsgálatot fizet a laboratóriumnak egy napra? lehet csak tízet és a tied meg az ezredik volt a sorban, 1000/10 az ugye 100 nap, szal visszább az agarakkal)egyébként a stílusoddal pont az utolsó mondatodban leírtnak minősíted magad, egy tudálékos hisztérika, aki azt hiszi mindenhez ért, és az aki meg ért hozzá az egy hülye mert nem úgy ért hozzá ahogy azt neki a haverja telefonon leírta. szerintem fejezzük be ezt mert nem jutunk előre.

fairytale 2010.04.11. 16:00:23

@Emeske:
Bár nem nekem írtad, reagálnék erre, mert felbosszantott: "És annak ellenére,h így állsz az orvosokhoz, el fognak látni bárhol. Nem így kellene viszonyulnod azokhoz,akik egyszer esetleg megmentik az életed. "

Bocsi, de ez a dolguk. Ezért kapnak fizetést, ezért vették fel őket arra a helyre dolgozni. És én azért fizetek kurva sokat évek óta az egészségügyi kasszába.
De ettől, mert megmentik az életemet, el lehet mondani azt a véleményt is, ami nem túl jó, a tapasztalatok után, nem? Vagy kritizálni nem szabad, csak tűrni?

adamantium 2010.04.11. 16:04:12

@fairytale: na ebből látszik, hogy párhuzamos vagy a témával, a magyar orvosi kamarának a hatalmát nullára vitték le a drága vezetőink, még a tagság sem kötelező, semmilyen szakmai beleszólásuk sincs akkor meg mit akarsz? ha nem szabad a szakmával foglalkozzanak mégis mit csináljanak?
egyébként az igaz, hogy a rektorokat és a nagy szakmai vezetőket milliós fizetésekkel megkente a kormány és azért is egyeztek bele pl a röghözkötésbe

fairytale 2010.04.11. 16:07:22

@adamantium:
Az ácsi szóval neked mi a bajod?
Egyébként te értelmezni is tudod, amit más ír? Hol írtam én azt le, hogy halálán lévő beteg volt? Miért magyarázol bele mást abba, amit leírtam? hacsak nem azért, mert mindenáron kötekedni akarsz.
Még egyszer leírom, hogy megértsed: a lelet meg volt egy hét múlva már, a doktornő mondta, készen lesz. Nem itt volt a bibi. Hanem ott, hogy még a leletemért sem mehettem be fél évvel előtte, mert nem volt hely, hogy velem foglalkozzon. Nem fizettem le senkit azért, hogy hamarabb elkészüljenek a leleteim.
Minősíteni pedig engem te ne minősítsél legyél szíves, nem vagyunk abban a nexusban!

adamantium 2010.04.11. 16:16:22

1. nézz utána mit jelent a szó: Ácsi
a. m. hallgass! csend! a muzsikáló cigányokat szokás vele elhallgattatni.
2: itt írtad: fairytale 2010.04.11. 00:01:06
... És de, képzeld súlyos volt eléggé, szerintem az súlyos ...
3. az már részletkérdés, hogy a vizsgálatnak melyik része nem volt meg időben mert a TVK valahol megakasztotta a dolgot: a laborban vagy az endokrinológiai rendelésen, de valahol te csak fél év múlva kerültél volna sorra, ott voltak ezren előtted te meg fizettél, hogy ne legyenek előtted, ne szépítsd a dolgot, persze mindenki ezt tette volna (már akinek van 7 ezer forintja) de legalább ne te legyél felháborodva, mert ha nem találkozol egy korrupt orvossal akkor csak fél év múlva világosodtál volna meg

fairytale 2010.04.11. 16:52:50

@adamantium: Az, hogy kimásoltad az interneten található lexikonból az ácsi szó jelentését, még ez nem teljes. Az ácsi jeletése az is, mint a hátrébb az agarakkal. Bár valóban cigány eredetű a szó, nem csak a muzsikáló cigányokat szokás vele elhallgattatni. Jelentése állj, ne tovább is.
Te az orvostudományhoz értesz, én a szavakhoz. Éppen ezért jelzem, a súlyos nem egyenlő a halálos jelzővel. Igen, azt valóban írtam, hogy súlyos, de hogy halálos, egy szóval sem.
Mondom még egyszer, ne próbálj meg engem bűnbakként feltüntetni egy orvos fura hozzáállása után. Ezt kikérem magamnak! Főleg ne ebben a cinikus és flegma stílusban, ahogy ítt fölényeskedve irogatsz!

adamantium 2010.04.11. 16:59:53

@fairytale: érdekes nálunk fele ezt a szót konkrétan ebben az értelemben használják és főleg a fent említett kisebbség, mondom én nem értem mégis te, hogy tudnál annak az 1000 embernek a szemébe nézni akinek nem volt 7000 forintja és szépen kivárta a sorát? te meg elegánsan kikerülted őket. tudod én mindenkivel igyekszem korrektül és egyenlően bánni de ha valaki elkövet egy csalást mert nevezzük annak amit csináltál, csaltál a betegtársaiddal szemben és még ő van felháborodva arra ne kérd, hogy felnézzek

fairytale 2010.04.11. 17:26:04

@adamantium:
Na jó, azt hiszem, te nem érted a szavakat, csak olvasod a betűket egymás után. Vagy tényleg nem érted, vagy nem akarod megérteni. Utoljára mondom, ne csalózzál le engem! És próbálj meg gondolkodni is, ne csak fröcsögni. Elhiszem, hogy orvos vagy, hogy véded a mundér becsületét, de ettől még sok kollégád hibázik sokszor. Ha nem is látod be!
És az illető orvos ne tudjon a betegei szemébe nézni, ne pedig én! A korlátoltságod és az ezzel párosuló pökhendi arroganciád azonban téged minősít, nem engem.

adamantium 2010.04.11. 17:35:32

@fairytale: én meg azt látom, hogy kifogysz az észérvekből, már régebben leírtam, hogy a csaláshoz két ember kell, tehát az endokrinológust se kell félteni, de egy olyan rendszerben ahol elvileg mindenki egyenlő, mert hát magyarországon mindenki fizet TB-t, a pénz (7000 HUF) egyeseket egyenlőbbekké tett, én a 7000 forinttal nem rendelkezők szemszögéből nézve téged minek nézzelek? élelmes embernek vagy csalónak? mert hidd el mindenki megtenné amit te megtettél csak hát nincs rá pénze, és ha te olyan erkölcsös lennél akkor nem kivártad volna a sorod?
a gúnyolódó szavaidra: cinikus, flegma, pökhendi, arrogáns, stb inkább nem is reagálok. itt nem arról van szó, hogy mindenütt vannak nem, vagy kevésbé odavaló emberek, hanem a te tettedet minősítjük: pozitív dolog volt vagy negatív? mert mindannyian teszünk negatív dolgokat csak éppen nem kürtöljük világgá áldozatként beállítva magunkat

fairytale 2010.04.11. 18:11:32

@adamantium:
Neked mit jelent az a szó, hogy csalás? Szerintem nem vagy tisztában a jelentésével. Vádaskodsz, de érveid nincsenek. Persze, lehet így is, csak ezzel magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt.
Komolyan mondom, szerintem nem érted amit írtam, de azt sem, amit írsz!
Sem élelmes ember nem vagyok, sem csaló. Egy beteg vagyok, akinek az orvosa két választási lehetőséget adott. A leleteim készen voltak egy hét múlva. Akkor is készen voltak, amikor még nem derült ki, a nő magánrendelésére megyek érte. Én plusz pénzt fizettem egy orvos zsebébe azért, amit oda kellett volna adnia nekem, enélkül is. nem annak az orvosnak voltam a betege, csak azért kerültem hozzá, mert ezt a fajta vérvételt csak endokrinológus kérhet. Nekem csak a leletek kellettek, amit a nőgyógyászom ellenörzött volna. Nem volt joga ahhoz, hogy a leleteimet visszatartsa, de megtette. Kihasználta a helyzetet és meg ki voltam szolgáltatva. Nem csaltam.
És innentől kezdve úgy magyarázod az orvostársadalom bizonyítványát, ahogy akarod, ezzel a hozzáállással hiteltelenné vált minden egyes szavad!

adamantium 2010.04.11. 18:12:42

@adamantium: tudod az a lényeg benne, hogy valaki rákölt adott esetben dollár százmilliókat egy gyógyszer kifejlesztésére, vagy 15 évig övé a szabadalom, de utána szabadon másolható, sok kis gyógyszergyár abból él, hogy gyógyszereket másol, több kevesebb sikerrel (persze olcsóbban mert hát ők nem költöttek a fejlesztésre): a kormányrendelet lényege az lenne, hogy mondjuk ha a betegnek felírsz egy bizonyos gyógyszert adott kategórián belül a legolcsóbbat írd fel - az elmélet szép csak az a baj, hogy ugyanazt a gyógyszert is lehet különféle tisztaságúra gyártani, különböző adalékokat hozzáadni amik bár papíron ugyanannyi hatóanyag van benne mégis jelentősen befolyásolják a hatékonyságot. egyébként van egy olyan opció is, hogy aláíratod a beteggel, hogy ő kérte a drágább gyógyszert de az meg plusz papírmunka meg aztán hely is kell tárolni az igazolásokat

adamantium 2010.04.11. 18:14:45

na ezt nem ebbe a blogba akartam írni bocsánat

adamantium 2010.04.11. 18:25:35

@fairytale: én befejeztem veled annyira értetlen vagy, hogy eszméletlen, először is mese, hogy csak endokrinológus írhatja ki az adott laborvizsgálatot, én is kiírtam már vagy 100 szor pedig nem endokrinológus vagyok. fogd fel, neked ez az eredmény fél év alatt járt volna endokrinológus szakvizsgálattal együtt, mert nem az eredmény a fontos (főleg, hogy nálad nem negatív volt)meg kell állapítani, hogy elsődleges, másodlagos vagy harmadlagos formája van nálad mert a nőgyógyászod nem az Atyaúristen, hogy elemezze az eredményeket és főleg nem, hogy kezelést is adjon a hypothyreosisodra, ehhez kell az endokrinológus. teljes joga volt visszatrtani a leleteket mert ennek a kezelése csak az ő joga és kötelessége nem a nőgyógyászé meg a tudálékos betegé. neked csalást ajánlott, te elfogadtad akkor te is CSALÓ-vá váltál, nem azért mert te akartál hanem mert rákényszerített a rendszer, ugyanis kapcsolat keletkezett az államilag finanszírozott rendszer és a magánrendelés közt ami illegális, ugyanis neked a magánrendelésről kellett volna megkérni a laborvizsgálatokat a te költségedre, ez nem következett be, hanem illegálisan használtátok a TB pénzét a nem éppen olcsó laborvizsgálatra, mind a ketten illegalitást követtetek el, legalább ne járjon a szád

fairytale 2010.04.11. 18:33:20

@adamantium: Te tényleg hülye vagy! Bocs! De velem így te ne beszélj pökkhendien, hogy ne járjon a szám, és ne csalózzál le, mobndom immár ezredszerre!
A nőgyógyászom azt hitte, agyalapi mirigydaganatom van, a jelek azok is lehettek volna. Mivel maszek a nőgyógyászom, a háziorvoshoz küldött, de háziorvos nem írhat ki endokrin vizsgálatra. Ezért ő adott nekem beutalót az endokrinológiára, azzal, hogy csak vérvizsgálatot kérünk.
Én, aki több, mint 20 éve fizetem a TB-t, elmentem egy állami intézménybe és kértem vérvételt, amihez jogom van. És igen, ezzel a kérdéssel, hogy vajon agyalapi mirigy daganatom van-e vagy más, nem akartam fél évet várni.
És nem, nincs joga visszatartani a leletet, hiszen nem választottam őt orvosomnak. A vérvételért vizettem, hiszen TB-t fizetek. Úgyhogy szállj le a magas lóról, de gyorsan!

fairytale 2010.04.11. 18:35:39

@fairytale:
pökkhendien = pökhendien

adamantium 2010.04.11. 19:00:53

@fairytale: nézd ha valaki bűntényt követ el és azt nyíltan hirdeti az a hülye, esetleg ugyan már írd ki a nevedet is meg az endokrinológus nevét is, hadd kerüljél börtönbe, a gond az ha a hülyeség szorgalommal társul ez nálad fenn is áll. érts már meg a korlátolt eszeddel (mert a pajzsmirigy alul-működés pl elbutulást, szellemi lassulást is okoz), hogy a TB által finanszírozott vizsgálat csak TB által finanszírozott intézményben használható fel, a magánrendelés nem (hacsak nincs szerződve a TB vel is), a minisztérium küzd ez ellen mert illegálisan forrásokat használ fel (tudom sok orvos csinálja, hogy a magánrendelésén megjelenő betegnek állami intézményből ír ki vizsgálatokat de ez büntetendő), hogy ne keveredjen a kettő mert jogellenes. és mi az, hogy neked csak egy eredmény kell?? MI AZ, HOGY KÉRTÉL VIZSGÁLATOT, LABORT? EHHEZ NEKED MÉG VÉLETLENÜL SINCS JOGOD. ehhez az orvosnak van joga miután megvizsgált. a nőgyógyászod meg jó helyre küldött ne haragudj, agyalapi mirigy daganatra mégis miből következtetett? akromegáliád volt mert az az agyalapi mirigy daganat legfőbb tünete. mert ha véletlenül ő fizikális vizsgálatokkal arra következtetett, hogy egy TSH termelő hypofizis daganatod van (ami egyébként ritka és pajzsmirigy TÚLMŰKÖDÉST okoz) akkor CT re kellett volna küldjön nem laborvizsgálatokra. ne haragudj már de ebből a körből: nőgyógyász, háziorvos, te, endokrinológus, mégis ki hivatott felmérni és kezelni a te pajzsmirigy elégtelenségedet? biztos a te nőgyógyászod akiben vakon megbízol. alfa alegység/intakt TSH arányt kértetek-e (meglepődnék) ha már annyira értetek hozzá? mert az utalhat az amúgy se gyakori agyalapi mirigy daganatok kevesebb mint 1%-át kitevő TSH termelő hypofisis daganat jelenlétére

bubuka_visszater_ · http://facepalm.freeblog.hu 2010.04.11. 19:02:57

@adamantium: gyönyörű.... a "nicsaknincsenmegazizzókészletehááátmostmilegyen" rendőr és az autós közt nyilván az autós a nagyobb gazember.

@emeske: kedvedért leirom mégegyszer ugyanazt:
IGEN, ha bajom lesz állami intézménybe fogok kerülni
IGEN, dugdosni fogom a zsebetekbe a pénzt
IGEN, orvos előtt nagyon kicsi szardarabnak fogom álcázni magam
UGYANIS nincs más választásom, teccikérteni?
Egy kiszolgáltatott és beteg embernek ugyanis nincs választása és fentieket mind megteszi, mert az élete múlik rajta.

adamantium 2010.04.11. 19:07:23

@bubuka_visszater_: ha elolvastad akkor én azt írtam, hogy kettőn áll a vásár, de akinek vaj van a füle mögött ne menjen a napra és főleg ne hirdesse

bubuka_visszater_ · http://facepalm.freeblog.hu 2010.04.11. 19:14:06

@adamantium: abban ugye egyetértünk h a két fél kissé aszimmetrikus helyzetben van?

adamantium 2010.04.11. 19:20:23

@bubuka_visszater_: melyik két félre gondolsz konkrétabban?

NemesekErnyo 2010.04.11. 19:59:33

@adamantium: Követem egy ideje a társalgást, és nem jött le, hogy sima TSH-t miért nem kérhet a háziorvos. Amennyiben kért, és valószínűleg normál tartományban volt, akkor a jelenlegi szabályok szerint a labor nem vizsgálódik tovább, hiába kérték a T3-T4-et, egyéb vizsgálatokat. Nem tudom idézni a pontos jogszabályt, de szabályos leleten ezzel a szöveggel érkeznek vissza. Hogy a vérből mi lesz, véreshurka?? Jó lenne, ha az idióta szűrőprogramok, basztatások helyett végre a tömegtájékoztatást vennék célpontba, és széles körben tudatosítanák a propagált takarékosság elemeit.

fairytale 2010.04.11. 20:28:03

@adamantium:
Te tényleg nem vagy normális, már ne haragudj. Az, hogy azt mondod, bűntényt követtem és és börtönben a helyem bebbizonyította számomra, hogy nálad valami tényleg nincs rendben. Mivel igazából nem tudsz normális dolgat írni, csak személyeskedsz és szajkózod a hülyeségedet!
TB által finanszírozott intézményben végeztettem el a vérvételt, azon a pénzen, amit én havonta, immár több mint 20 éve befizetek.
Nem én kértem a vizsgálatot, hanem a háziorvosom utalt be(nem maszek!!!), mivel a nőgyógyász által leírt dolgokat komolyan vette.
A kórházi doktornő elküldött CT-re, de a kerületi rendelőbe, plusz beutalóval, amit szintén a háziorvos adott ki. Szóval a kórházi doktornő nem gondolta azt, hogy a betege lennék. Hogy miért, ezt ne tőlem kérdezzed. Engedd meg, hogy én betegként viselkedjem egy orvosnál, ne tudjam azt, hogy mihez van neki joga és mihez nem ahhoz, hogy én ne kerüljek börtönbe.
Természetesen, miután a leletem megjött, akkor endokrinológusnak kell kezelnie, miután a nőgyógyászom félelme nem igazolódott be. De akkor ezt még nem lehetett tudni. Mellesleg, akkor én választok egy másik TB finanszirozású intézményt (ahogy utána tetttem is) mert jogom van hozzá.
Az, hogy te így látatlanban közlöd, nem volt miért izgulni, mert igen kicsi a betegség esélye, nagyon szép és jó, de ha te ezt, mint az orvosom teszed meg, hát úgy ott hagylak, mint a fene!
Arrogáns vagy, és mérhetetlenül pimasz, ráadásul látszik, nem is akarod megérteni azt, amit írtam. De nem baj. Nyugodtan fenyegess börtönnel. De ebből a kis párbeszédből is kiderült, egy kollégád súlyos hibát vétett!

adamantium 2010.04.11. 20:30:37

@NemesekErnyo: mondtam már én is kértem ezt a vizsgálatot többször is, de fene tudja nem vagyok háziorvos, lehet nekik nem szabad

fairytale 2010.04.11. 20:31:58

@adamantium:

Te tényleg nem vagy normális, már ne haragudj. Az, hogy azt mondod, bűntényt követtem és és börtönben a helyem bebbizonyította számomra, hogy nálad valami tényleg nincs rendben. Mivel igazából nem tudsz normális dolgat írni, csak személyeskedsz és szajkózod a hülyeségedet!
TB által finanszírozott intézményben végeztettem el a vérvételt, azon a pénzen, amit én havonta, immár több mint 20 éve befizetek.
Nem én kértem a vizsgálatot, hanem a háziorvosom utalt be(nem maszek!!!), mivel a nőgyógyász által leírt dolgokat komolyan vette.
A kórházi doktornő elküldött CT-re, de a kerületi rendelőbe, plusz beutalóval, amit szintén a háziorvos adott ki. Szóval a kórházi doktornő nem gondolta azt, hogy a betege lennék. Hogy miért, ezt ne tőlem kérdezzed. Engedd meg, hogy én betegként viselkedjem egy orvosnál, ne tudjam azt, hogy mihez van neki joga és mihez nem ahhoz, hogy én ne kerüljek börtönbe.
Természetesen, miután a leletem megjött, akkor endokrinológusnak kell kezelnie, miután a nőgyógyászom félelme nem igazolódott be. De akkor ezt még nem lehetett tudni. Mellesleg, akkor én választok egy másik TB finanszirozású intézményt (ahogy utána tetttem is) mert jogom van hozzá.
Az, hogy te így látatlanban közlöd, nem volt miért izgulni, mert igen kicsi a betegség esélye, nagyon szép és jó, de ha te ezt, mint az orvosom teszed meg, hát úgy ott hagylak, mint a fene!
Arrogáns vagy, és mérhetetlenül pimasz, ráadásul látszik, nem is akarod megérteni azt, amit írtam. De nem baj. Nyugodtan fenyegess börtönnel. De ebből a kis párbeszédből is kiderült, egy kollégád súlyos hibát vétett!

adamantium 2010.04.11. 20:44:39

@fairytale: annyira sötét vagy, hogy egy fekete lyuk melletted világít és sajnos nincs mit veled foglalkozni ne haragudj már, és ezt a mondatodat értelmezd már kérlek: A kórházi doktornő elküldött CT-re, de a kerületi rendelőbe, plusz beutalóval, amit szintén a háziorvos adott ki. a kerületi rendelőbe küldtek CT-re, végül is ki adta azt a beutalót a kórházi doktornő vagy a háziorvos? nehéz a magyar nyelv tudom. mindhiába fizetsz te TB-t 500 éve ha a magánrendelőnek nincs szerződése a TB-vel (és általában nincs), márpedig egy TB pénzen szerzett titkos adat (mert a laboreredmény az) ki lett víve egy a TB által nem finanszírozott intézménybe és ott ennek pénzügyi vonzata is volt (7000 HUF) te ebben részt vettél ugye? a törvények nem ismerete nem mentesít a hatályuk alól. te írtad: "Én, aki több, mint 20 éve fizetem a TB-t, elmentem egy állami intézménybe és kértem vérvételt, amihez jogom van" na erre írtam, hogy ne essünk tévedésekbe ehhez neked nincs jogod elvégre azelőtt írtad, hogy a háziorvosod ezt nem tudta kiírni neked tehát akkor ki is kérte? mit közöljek neked látatlanba ezt se fogtad fel, de már látom hiába is vártam: az agyalapi mirigy igen ritka TSH termelő daganata az pajzsmirigy túlműködést okoz ami homlokegyenest ellenkező tünetekkel jár mint az alul-működés, na ebből lehet következtetni de nem muszáj. úgy nézem neked bajok vannak a szövegértéseddel, a fogalmazásoddal és úgy egészében a történeteddel is, arrogáns, nem normális, pimasz és minden amit magadból kiindulva másokra köpködsz. na veled befejeztem, mára elég a sötétek felvilágosításából

adamantium 2010.04.11. 20:46:55

@fairytale: még egy utolsó, bizony illegálisan cselekedett, de a te érdekedben és a te tudtoddal (=bűnrészesség :D). vannak is ebből perek minden évben amikor intézmények, orvosok próbálnak csalni a TB pénzein

fairytale 2010.04.12. 11:24:34

@adamantium:
Nos, most utoljára még válaszolok neked. De annyira minősíthetetlen a stílusod, hogy ezzel be is fejezem a beszélgetést veled. Nem tudom hány éves vagy, milyen területen vagy orvos és hol dolgozol, de nem szeretnék veled összekerülni.

Tehát a történet a következő volt.

A nőgyógyászom gyanakodott pár betegségre a tüneteim alapján. Teljesen normális, hogy utána akart járni és kizárni ezeket. De ő maszek nőgyógyász, tehát elküldött a háziorvosomhoz, leíta neki, a tüneteim mire utalhatnak, és szeretné ha ezért vérvételre elküldene. A háziorvos egyetértett ezzel, ám ő nem utalhatott be ilyen tipusú vérvételre, csak endokrinológus. Ezért a házorvosom beutalt az endokrinológiára. Oda elmentem. Levettek 8 tégelynyi vért, majd a vérrel engem felküldtek a laborba, hogy adjam be. Ott áltam vagy fél órát a sorban a 8 tégely vérrel, és beadtam. Mikor visszamentem, a doktornó mondta, egy hét múlva megvannak az eredmények. Hívjam. Ám ő nem tud engem itt fogadni, csak egy fél év múlva, mert előjegyzés van. A maszek rendelésén tud csak fogadni. Csak úgy adja oda a vérvételem eredményeit is, ha nem oda megyek, akkor várnom kell fél évet arra, hogy megtudjam, a nőgyógyászom gyanúja bejött-e vagy sem. Mondta, gondolkodjam rajta és hívjam egy hét múlva az eredményekért. Egy hét múlva hívtam, az eredmények ott voltak az asztalán. Akkor azt mondta nekem, menjek vissza a háziorvosomhoz, kérjek tőle beutalót nyaki ct-re, mert magas a TSH, csináljam meg, ha kész, akkor hívjam és megbeszéljük a többit. Egy hét múlva hívtam, de CT-re nem mentem, mert az orvosom beteg volt, és először tisztázni akartam, a nőgyógyászom gyanúja bejött vagy sem. Akkor kérdezte, mit döntöttem, várok fél évet vagy megyek a maszek rendelésére. Mivel nekem kellett a leletem, mivel a nőgyógyászom meg akarta nézni, én pedig meg akartam nyugodni, igent mondtam. (Teszem hozzá, most utánanéztem a betegjogi törvényben, nekem a leletemhez jogom van hozzájutni, miután az elkészült, akkor is, ha az adott orvossal nem kívánok együttműködni. Ki kell adniuk a leleteket. Az én laboreredményem nem titkos adat, tévedsz!) Már csak azért is a maszek rendelését választottam, mert nehezen tudom elképzelni, hogy fél éves leletekkel lehet normálisan diagnosztizálni. Lehet, hogy tévedek, de nem hiszem.
Elmentem a rendelésére, ott kielemezte a leleteimet, mondta, a nőgyógyászom gyanúja nem igazolódott viszont a pajzsmirigyem alulműködik. Még akkor levett vért másfajta vizsgálatra, amiért két hét múlva kellettt mennem. Másodszorra elaludt, miközben vizsgált, ettől megrémültem. A leleteimet akkor mindet odaadta, én pedig új orvost választottam. A SOTE doktornőjéhez mentem TB finaszírozású intézménybe, TB-s betegként. Ezt csak azért mondom, mert a doktornő is elküldött a háziorvosomhoz, hogy ő utaljon be CT-re az egészségházba, szóval úgy tűnik, ez a menete a dolgoknak. (Pedig a SOTE nem magánrendelő, és gondolom van is CT-je.) A doktornő adott nekem időpontot: egy hónap múlva menjek vissza hozzá a CT eredménnyel, a nőgyógyászom friss ultrahang eredményével, és előtte három nappal írt ki vérvételre, amit a SOTE laborjában vettek le. Szóval ő nem fél éves leleteket akart megvizsgálni.
Nos, ezek után engem csalónak minősíteni, börtönnel fenyegetni, sötétnek és hisztérikának titulálni abban a minősíthetetlen stílusban, amilyenben te itt írsz, több mint pimaszság!
Nos ennyi. És innentől kezdve bármit írsz, nem fogok rá reagálni!

wartaz 2010.04.12. 19:43:23

@Mike36: Igen, az egészségügy külföldön is üzlet és sok helyen üzleti alapon működik... de ott nem olyan adóterhelések vannak, mint Magyarországon. Szerinted, ha nálunk bevezetnék azt a modellt, ami külföldön kiválóan működik, mi lenne ? Mert ugye az egészségügyet csak úgy lehet fizetőssé - üzletté - tenni, hogy a biztosítási rendszert is azzá tesszük. Egyesek megpróbálták üzletté tenni, jórészt ennek az eredménye a jelenlegi helyzet. Végre meg kellene érteni, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra, a körülmények, a teljes rendszer változtatása nélkül importálni részegységeket egy rendszerbe, ezt is megpróbálták (egészségügy, nyugdíjrendszer, oktatás), nézd meg tragédia mind. Azért mert egy fogaskerék egy gépben kiválóan működik, azt átteszed egy másik gépbe és az egésznek annyi.

wartaz 2010.04.12. 19:57:24

@adamantium: "látom te a fő bűnöst az orvosban látod,"

Látod ebben óriásit tévedsz. Szerintem - mivel Te magad is orvos vagy - annyira kiboríthat ez az egész helyzet, hogy olyan szemüvegen keresztül olvastad el a hozzászólásomat, hogy csak azt láttad meg, ami az EGYES orvosokat sértheti. Olvasd el, légy oly' jó, a hozzászólásom elejét és végét is. Talán megérted akkor, hogy véleményem szerint az egészségügy katasztrofális helyzetben van és ezek között a körülmények között dolgozni tragikus, frusztráló és borzalmas lehet. Iszonyatos lehet azt látni, hogy egy ember azért lesz betegebb vagy hal meg, mert nem juthat hozzá valamilyen ellátáshoz. Borzalmas lehet, hogy hozzá nem értő emberek, íróasztalok mellől mondják meg, pusztán üzleti alapon, hogy mit tehetsz meg és mit nem.

De ettől az orvosnak orvosnak kell maradni, mert amikor ő nekem gyógyszert ír fel, felvágja a hasamat, begipszeli a lábamat, vagy kezeli bármilyen nyavalyámat, az életemet, az egészségemet adom a kezébe. Ahhoz, hogy orvos maradjon, hű az esküjéhez, először ember kell, hogy maradjon. Ezért mondtam, hogy az nem megoldás, hogy ha nem elfogadhatóak a körülmények, akkor azt megbosszuljuk a betegen. Ha ez elviselhetetlen, fel kell állni, vagy külföldre menni, egyetlen hétvége alatt meg lehet keresni egy havi itthoni munkabért. Nem, ez nem lesz jó nekünk betegeknek, de amit én az elmúlt fél évben az egészségügyben közvetlen ismerőseim esetében láttam, emberektől tapasztaltam, az elképesztő. Emberileg. Hippokrátész forog a sírjában.

Ha Te nem ilyen orvos vagy és még mindig értünk - betegekért -, ilyen körülmények között, mindent megteszel, akkor meghajlok előtted is és köszönöm minden olyan beteg nevében, akinek segítesz.

adamantium 2010.04.14. 21:45:30

@fairytale: írok neked egy példát, hogy megvilágosodj: a nemzetvédelmi hivatalban lévő aktád a TIED, megnézheted? írásbeli kérelem alapján IGEN, jogod van kérni másolatot róla? igen - ha nem fokozottan titkosítottak (a betegek adatai is olyan szinten titkosítottak, hogy a betegnek jogában áll kapni róluk másolatot, de az intézményben azok eredetije - típustól függően - 30-50 évig megőrizendő, és másolat csak külön bírósági engedéllyel adható ki, még ha a beteg kér újabb másolatot azt is elvileg fel kell jegyezni és csak másolat felírattal adható ki) kihozhatók onnan az adatok? NEM. ha kihozza valaki az büntethető? IGEN. ha valaki fizet azért, hogy kihozza ezért büntethető lesz? IGEN. nem az büntethető te nehéz felfogású, hogy megnézted az adatokat hanem az, hogy HOL. mert nem lett volna szabad kihozni azokat a kórházból. mit gondolsz te ha úgy van kedvem akkor hazahozom a betegek adatlapjait? hát nem
egyébként nem tudom miért nem nyaki szcintigráfiára küldött, az szerintem jobb információkat ad a pajzsmirigyről, de a CT se rossz, kár elmulasztani mert nehéz időpontot kapni rá.
és végül: "Még akkor levett vért másfajta vizsgálatra, amiért két hét múlva kellettt mennem" te írtad, magánrendelésen vett le vért tőled ha jól értem, ezeknek a laborelemzését kifizetted külön vagy az állam pénzéből lettek kielemezve? mert ha nem akkor újabb illegalitásban vettél részt :D
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása