Cigányok a kórházban

2010.04.01. 13:20


Kedves Praxis,végre egy hely, ahol kipanaszkodhatom magam.

 

Azt hittem, az egészséghez való jog alkotmányos alapjog, de nem errefelé sajnos.

 

Bár az eset tavaly 2008 decemberben történt, csak most írom meg, nem tudtam eddig a blogról, és sűrűn fohászkodom, hogy ne ismétlődjön meg.

13 éve, mióta elkezdtem dolgozni, bejelentett alkalmazott, adófizető állampolgár vagyok, a az engem alkalmazó cégek is rendesen fizetnek utánam, semmi trükk a befizetéseimmel, a tb járulékokból már egy vagyon kijönne.

 

Tavaly decemberben a kislányom beteg lett, elkapott valami hányós-hasmenős vírust, ami miatt kórházba küldték, nehogy kiszáradjon, kapjon infúziót, megfigyelést.

 

Már a Hermina úti gyerekrendelőben feltűnt, hogy tele van cigánnyal - j nem vagyok politikailag korrekt - elnézést. Tehát olyan családokkal, ahol egy kisgyereket, 3-4 felnőtt, hosszú hajú, igen csillogó ruhákba öltözött nő kísér, 1-2, jellemzően elhízott férfi társaságában (ebben a családban vajon ki dolgozik délelőtt 10-kor?) és igen hangosan ordibálnak és randalíroznak a folyosón. Mocskos szájjal fenyegetik az orvosokat, a nővéreket, a többi beteget, mindenhova előre bevonulnak, nem tartják be a sorrendet. A nővér és a doktornő nem mer kimenni még WC-re sem, csak miután távoztak a hangosak, és kikukucskáltak, hogy biztosan elmentek-e? Ezt már nem értettem.

 

Miután innen beutalták a gyereket a kórházba, kezdődött az igazi vesszőfutás.

 

Annak rendje és módja szerint az immár legyengült és kiszáradt gyerekkel felvettek minket a László kórházba, a gyerek osztály amúgy igen modern épületébe. A kórtermünkben egy cigány kisfiú volt, aki minden belépővel (orvos, beteg, családtag), közölte, hogy büdöspatkány.

 

Őt kísérte 3 nő és egy férfi, akik egész nap a szobában kaszinóztak, jó hangosan (itt vajon ki dolgozik délután 3-kor?). Este nyolckor kedvesen jó éjszakát kívántam nekik, mire hangosan felröhögtek. 9-kor a gyerekem zokogott a kimerültségtől és a fáradtságtól. Ekkor megkértem őket, hogy legyenek csendben, persze hangosan folytatták.

 

Ekkor némi kiabálásba kezdtünk, hogy hagyják már pihenni a beteg kölyköket, mire közölték, hogy az ő gyerekük éjfélig úgysem alszik, és arról beszélnek és olyan hangosan, ahogy csak akarnak, az egyik nő azt mondta, ha akar, arról beszél, kivel hogy dug. Megjegyeztem, hogy nem érdekel, kit hogy szopott le, és a gyerekemet sem. Erre a férfi kilátásba helyezte, hogy kitekeri a nyakam.

 

Ekkor kiballagtam, este 10 körül járt már, és a nővérrel közöltem, hogy most azonnal vagy engem rak át egy másik szobába, vagy őket, vagy hazamegyek. Mindenre közölte, hogy nem, nem, nem, nincs hely, én pedig innen el nem megyek. Nos, én az én szememmel láttam szabad szobát és ágyat, így nem értettem a dolgot.

 

Orvost követeltem, hogy saját felelősségre elmenjek, mire mondták, hogy nem megyek sehova, orvos nincs, nem is lesz.
Beírtam panaszaimat a panaszdobozba - teljes névvel, címmel, telefonszámmal - erre az elmúlt több, mint 1-2 évben nem sikerült válaszolniuk.

 

Éjfél körül megjelent a nővér, azt mondta a családnak, hogy 8-ig lehet látogatni, éjszakára 1 beteg mellett egy kísérő marad, és menjenek el. Éjfélre volt időzítve a távozásuk, így indultak.

Nagyon kellemetlen és megalázó volt az egész.
Azért érdekelne, hogy a László kórháznak van-e joga korlátozni engem személyes szabadságomban, illetve hogy egy gyerekkórház biztosan orvos nélkül van-e éjszakára? Valamint miért nem lehetséges válaszolni a panaszra?
A soktagú családnak külön köszönöm, hogy nem tekerték ki a nyakamat, ígéretükkel és szokásaikkal ellentétben.

 

A következő kérdésem: kinek, hol és mennyit kell fizetnem, hogy a gyerekem tisztességes orvosi ellátást kapjon és egy kórházban, hagyják őt pihenni és gyógyulni? Már a mellett a vagyon mellett, amit eddig lesápoltak tőlem tb címén.


Ha esetleg olvassa a blogot egy kedves nővérke, akivel meg tudok egyezni legközelebb, hogy reggel és este eljön a gyereket ellenőrizni, ha szükséges, keressen bátran, biztos meg tudunk egyezni.

 

Elveszett Angyal

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a prakszisblog@gmail címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fruitella 2010.04.01. 13:58:29

Vérlázító az egész.
1. teljesen jogos, hogy az eddig befizetett tb-járulék hova lett? mi a bánatnak fizetjük mi, becsületesen dolgozók?? azért, hogy a cigányok a képünkbe röhögjenek??
2. nem vagyok egészségügyis, de felháborító (ha igaz), hogy éjszaka nincs orvos az adott osztályon! lehet ilyen??

Mókusélet 2010.04.01. 14:33:31

Nem, nem lehet orvos nélkül!....csak e-miatt nem akarta a nővér előkeresni(felkelteni) mert aztán kapott volna. Mondjuk azt nem értem, hogy ha volt szabad szoba miért nem tett át (ill. dehogynem értem adminisztráció+ágyhúzás) neki plusz munka

lehet más a propaganda 2010.04.01. 14:57:37

Ez a blog álságos igyekezettel próbálja a leírt helyzeteket olyan módon kicsavarni, hogy az eü dolgozókat lehessen hibáztatni mindenért.

Randalírozó cigányok a rendelőben meg a kórházban? Miért nem verte le a doki a romákat a reflexkalapácsával? Miért nem vállalta a nővér hogy neki is beígérjék a nyaktekerést?

Visszás helyzetre adott undorító reakció hogy a blogbejegyzés készítője úgy akar megfelelni a szájt megfogalmazott elvárásainak, hogy tanúvallomása az eü dolgozókra legyen terhelő. Akik nem egyszer és nem kétszer, hanem nap mint nap ilyen körülmények között kell hogy végezzék a munkájukat

Mária 2010.04.01. 15:17:19

@lehet más a propaganda:

Megérne pár bejegyzést, hogy az eü-ben dolgozók is küldjenek be posztokat, saját tapasztalatokkal.

Lehetne például egy "Tipikus magyar járóbetegek" bejegyzés, a Tipikus orvoslátogató mintájára, csak mivel betegtípusból többféle is van, kategorizálni lehetne, mint mondjuk a Modoros blogon.

Esetleg külön poszt szólhatna az önérzetes, egy másik a mindent jobban tudó és egy harmadik a fizikai erőfölénnyel terrorizáló betegtípusokról.

Vagy lehetne egy poszt a "Látogatók típusai a kórházakban" címmel.

Vagy "Kamuzási trükkök a nőgyógyásznál" csak hogy a tegnapi bejegyzés témájára is utaljak.

}:-)

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.04.01. 15:19:39

László kórházat gyerekkel szintén megjárt szülőként megértem a posztíró elkeseredését. Ugyanakkor az a helyzet, hogy a legtöbb kórházban nincs meg rá a személyzet (n darab biztonsági őr), hogy az ilyen helyzeteket rendezzék. A nővér/orvos meg önmagában nem tehet semmit, mert fél, hogy ha nem is aznap, de másnap megkapja a magáét a családtól.
Azt mondjuk én se értem, mért nem adtak üres kórteremben helyet. Ha másik beteg gyerek mellett lett volna hely, az szakmailag védhető lehet (fertőzésveszély miatt nem mindegy, kit kivel raknak össze).
Orvos (ügyeletes) kell hogy bent legyen, valószínűleg azért nem hívta a nővér, mert úgysem tudott volna mit tenni. Ettől én még azt gondolom, hogy oda kellett volna hívni, már csak a posztíró megnyugtatására is. Meg azért az orvosnak, úgy láttam eddig, van némi tekintélye az ilyen népes családok előtt is.
Az a nagy baj, hogy a kulturális különbségeket, amik egyes népcsoportok közt vannak, az egész társadalom sem tudja kezelni. Azt elvárni, hogy az eü. legyen az üdítő kivétel, jogos lenne, de nem valósítható meg. Engem is felháborít, ha valaki úgy érzi, rá nem vonatkoznak a szabályok.
Más dolgokban viszont példát is lehet venni a romáktól, pl. olyan magatehetetlen betegünk még egy se volt, akit a roma család otthagyott volna, míg magyarból rengeteg.

kacorka 2010.04.01. 15:20:31

@Mária: Semmi akadálya, meg kell írni.

Mária 2010.04.01. 15:22:05

@kacorka:

Én is erre biztatnám az érintetteket. Jómagam nem az eü-ben dolgozom :)

kacorka 2010.04.01. 15:23:52

@Mária: Ezt én is tudom :). Szóval ha sikerül Mária tanácsát bárkinek megfogadnia, az küldje a leveleket és kiteszem.

Mária 2010.04.01. 15:26:47

@Dr. Morcz:

Pár hónapja a Dr. House egyik epizódjában volt szó egy cigány beteg népes családjáról és az eltérő szokásokról. Még régebben pedig szintén speciális problémák jöttek elő egy indián származású (?) beteggel kapcsolatban.

Vigasztaljon mindenkit, hogy a posztban vázolt probléma nem országspecifikus. A különbségek a probléma megoldásában vannak.

lehet más a propaganda 2010.04.01. 15:34:37

@Mária: elég sokfele megfordultam már, de a hazai helyzethez hasonlót még sehol se tapasztaltam (se tőlünk keletre se nyugatra).

Ha valaki megalapítaná az "Orvosellenes Pártot" biztos sok szavazatot tudna szerezni. Nem kötelező szeretni az eü személyzetet, de ezt a fröcsögő gyűlölködést, sanda gyanakvást ilyen szinten nem szokás művelni máshol, egyszerűen nem sikk. Komolyan gondolja bárki hogy nálunk az alkalmatlanok mennek orvosi pályára hogy kiélhessék alantas ösztöneiket?

Más tészta mit gondoljunk a romákról ... de ez már egy másik szájtra tartozik inkább

lehet más a propaganda 2010.04.01. 15:57:43

@Mária: ha már felhoztad érdekességként említem, hogy orvos haverom mesélte, az egyik amerikai orvosi folyóirat részletesen foglakozott az ottani romák ellátási problémáival.

Népes család jelenik meg a beteggel együtt, hangosan jajveszékelnek, azonnali ellátást követelnek stb nem folytatom mert pontosan megegyezik az általunk ismertekkel. Akkor menedzselhető a helyzet, ha megvannak hozzá a feltételek, például külön szoba jut minden betegnek meg hasonlók.

Ebből viszont az következne, hogy a roma beteg nagyobb ráfordítást igényel, holott vsz. őutána fizettek kevesebb TB-t ha egyáltalán.

Ezzel meg már eljutottunk a társadalmi szolidaritás kérdéséhez, ami ilyenformán forintosítható vagy dollárosítható, mint ahogy a blog írója a maga módján ezt részletesen ki is fejti. Nem elsőként: aki követte Amerikában az elmúlt napok belpolitikai történéseit, Obama eü reformját, az pontosan érti miről van szó

Franky4fingers 2010.04.01. 16:45:30

@lehet más a propaganda:

"Népes család jelenik meg a beteggel együtt, hangosan jajveszékelnek, azonnali ellátást követelnek stb nem folytatom mert pontosan megegyezik az általunk ismertekkel."

Nahát. Akkor mégis van népcsoportra jellemző viselkedés? Na hol vannak most a nagy vadliberálisok? Meg a cigányozást kiáltók?

Persze, hogy van. Tudja ezt mindenki. Ugyanezt a viselkedést látod mindennap a buszon, villamoson, önkormányzatnál... És ha szóvá teszed? Rasszista vagy. Ha azt mondod, hogy ez egy népcsoportra jellemző? Egyenesen náci.

Ez a nagy baj. Ha ez megoldódott, ha ki lehet mondani, hogy a cigányok viselkedése nem elfogadható, na AKKOR lehet az ebből következő problémák megoldásához hozzálátni.

Franky4fingers 2010.04.01. 16:46:22

Ja. Ez a poszt vajon miért nem lesz index címlapos???

Ha valaminek, hát ennek oda kéne kerülnie. Pfff.

kacorka 2010.04.01. 17:09:51

@Franky4fingers: Sajnos nem én döntöm el, mi címlapos és mi nem, csak a leveleket pakolászom kifelé.

lehet más a propaganda 2010.04.01. 18:34:10

Ugyanazzal a haverommal esett meg a sztori, ami akár önálló blog is lehetne, csak mivel másodkézből való, és ő aligha fogja megírni, inkább röviden én adom elő.

Új beteget hoznak fel a betegfelvételi osztályról, akit jól ismer már rég, egy roma gádzsó tényleges komoly szívproblémákkal. Mondja neki hogy jó reggelt Kalányos úr (fiktív név), mi történt magával? Erre azt válaszolja hogy főorvos úr én nem Kalányos vagyok hanem Lakatos (ez is fiktív). De a haverom tovább erősködik, hiszen jól emlékezett rá, hogy az nem lehet, ismerem pontosan a problémáját, én vizsgáltam X alkalommal stb. A gádzsó meg csak köti az ebet a karóhz hogy nem és nem én Lakatos Józsi vagyok.

Lényeg hogy a kórház vezetéséhez került a dolog, feljelentést tettek a rendőrségen, így derült ki hogy Lakatos Józsinak börtönbe kellett volna vonulnia, csak nem akaródzott neki. Ezért alküldte a kórházba a Kalányost a saját személyijével, hogy igazolást kapjon ő mennyire nagy szívbeteg és emiatt nem vonulhat börtönbe.

A végén persze az volt a Kalányos reakciója: őt csak azért üldözik mert roma és szégyellje magát a kórház. Ismerve a helyzetet még azon se csodálkoznék ha mondjuk Kanadában menedékjogért folyamodna a történtek után

Mária 2010.04.01. 18:52:45

@lehet más a propaganda:

Roma gádzsó nem lehet :)

Valaki vagy roma, vagy gádzsó :)

lehet más a propaganda 2010.04.01. 19:28:03

@Mária: köszi, egy apró lépésnyit fejlődött a nyelvismeretem!

Motorpenis 2010.04.01. 19:54:07

Az a durva, hogy egyébként is sok a cigány a kórházakban, de ünnepek tájékán, lásd Húsvét, vagy Karácsony, a gyerekosztályokat rendszerint feltöltik a mélyszegénységben élő üldözött norvégok, mert ilyenkor nincs iskola, a gyereket meg etetnie kell valakinek-mivel erre egy norvég család nem alkalmas a családi pótlékból és segílykéből, ezért ez a kórház feladata lesz. Gyakorlatilag napköziként és gyerekmegőrzőként szolgál a gyerekosztály, míg a tisztelt szülők kocsmában piálnak.

Alikam 2010.04.01. 21:16:18

Majd mindjárt jön megint pár okos orvos aki elmagyarázza, hogy a TB befizetésed az egy nudli, mert húszezerbe kerül egy kalapács, és harmincezerbe egy vécédeszka. - Függetlenség Napja...

beaaaa 2010.04.01. 21:19:39

lehet hogy utólag már késő, de hátha még valaki hasznát veszi:
ott azonnal követelni kell a kórházügyeletes főorvost. minden kórházban, minden éjjel van egy ügyeletes főorvos, éjszakánként kvázi ő az igazgató. jegyzőkönyv, panasz, másnap reggel pedig keresni a főigazgatót, orvosigazgatót.....
vagy ha rendelkezik az ember kellő fizikummal, kibaszkodni a cigányokat az ablakon... és utána kérni a panaszkönyvet...

Aurian 2010.04.01. 21:20:17

Az Index ezúttal fogja szárazon megúszni, hogy a főoldalon helyt adnak egy olyan cikknek, amely tovább mélyíti a romák szegregációjának problémáját. Már írom a feljelentést. Ez fasizmus, ami itt folyik. Minden kommentelő háromszor gondolja meg mit ír be, mert az európai jogok biztosánál személyesen fogok közbejárni, hogy ez mielőbb befejeződhessen.

Az nem zavar titeket, hogy ők is emberek, most miért kell a másikat megkülönböztetni? De most komolyan, neked jól esne ha a bőrszíned miatt megkülönböztetnének?

"ebben a családban vajon ki dolgozik délelőtt 10-kor?"

Talán mert nem kap munkát, azért? Lehet, hogy nagyon sok atomfizikus és programozó van közöttük, egyszerűen nem engedik őket bizonyítani. Hátrányos helyzetből indulnak, ha ugyanolyan esélyeket kapnának a világot megváltanák, a roma tudósok hamarabb rájönnének az Univerzum keletkezésének titkára, mint bárki más, a programozóik jobb rendszert készítenének a Windows-nál. DE NINCS RÁ LEHETŐSÉGÜK. NEM KAPNAK RÁ LEHETŐSÉGET.

Alikam 2010.04.01. 21:20:40

@Dr. Morcz: pffff.

Hát olyan magatehetetlen biztos nem volt, de olyan már nem egyszer, hogy nem éppen magatehetetlen roma családok ugrottak egymásnak.

Meg a nem éppen magatehetetlen roma apuka olyan tockost adott a gyerekének egy kis kurva anyázással fűszerezve, hogy szerintem a kölök még két hét után is sípolt...

kranführer 2010.04.01. 21:20:43

Retkesék nem értenek csak a gumibottal vagy a pisztollyal szót...

Aurian 2010.04.01. 21:21:27

Meg mert elveszik a munkát tőlük..

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.01. 21:23:20

Gyerekek!
ÉN megértem a ti felháborodásotokat.(ma megértő hangulatban vagyok) és értékelem, hogy e blogban fórumot biztosítotok a népnek, aki panaszkodhat. Hisz mindig van gond-baj. Az csőstől jön.
De!
Ez így baromi egyoldalú. Mondhatni kiegyensúlyozotlan.
mivel a másik felet nem halljuk. Az egyik fél meg az ő szemszögéből mondja el a dolgot.
És egyik fél ilyenkor általában némileg a maga irányába szokta ferdíteni.
Demagóg, mert egyoldalú, és torzított. A másik felet is megkérdezném, ugyan az ő szemszögéből hogyan történt a dolog.

Engem érdekelne. Az is érdekes lehetne.
(nem a romákra hanem az eü-re gondolok, spec.)

De a szopást látni címplapon: hááát éjjen, ugye.:DDD
Illetve, óhhh nem: a kumisz akadna a torkotokon!

Alikam 2010.04.01. 21:23:29

@Aurian: mekkora demagóg vagy te is...

Nem kap munkát, mi? A fene, ebbe a kurva országban mindig csak én kapok munkát..., ja meg a roma biztonsági őr a cégemnél..

Na akkor csatold a feljelentésedhez Alikam hozzászólását is:

Ezeket a naplopó nomád indiai szökevényeket, akik magasról leszarják a társadalmi szabályokat ki kéne toloncolni az országból...

peter3374 2010.04.01. 21:23:42

Abba is gondoljon bele a postoló, hogy ő és a gyereke bent volt ilyen körülmények között pár napot, de az orvosok és a nővérek egész évben ott vannak, látják a problémákat, nem tudnak normálisan dolgozni ezektől, de semmit nem tehetnek.
Ha az ápoló felkeltette volna az ügyeletest aki mit tett volna, nekiment volna a cigányoknak, hogy megverjék?
Ilyen helyen ügyel egy rezidens vagy kezdő orvos akitől el lehet várni, hogy havi 90.000-ért amikor már 15 órája dolgozik és még vissza van neki 19 óra neki menjen egy népes cigány családnak???
Pontosan tudják az orvosok és a nővérek, hogy mit kéne tenni, de vagy nem tehetik vagy nem merik, az igaz az egy komoly biztonsági szolgálat lenne, akik betartatnak minden szabályt és fizikai erőszakkal kidobnak mindenkit a kórházból.
De akkor meg azzal lenne tele ez a blog is, hogy a rohadt szemét kórházi dolgozók nem engedték a szülőket bent maradni este 10-kor....

ragyoganap 2010.04.01. 21:25:10

követelem,hogy akasszák fel az orvosokat és nővéreket,mert csakis ők voltak a felelősek azért,ahogy az a roma család viselkedett!!!

amennyiben pedig nem nyitottak meg egy üres kórtermet a posztoló családjának,amelyik nehezményezte,hogy a több ,mint teljes jogú állatpolgárokkal egy szobában lakjanak, hát az orvosi szobát kellett volna átengedniük!!! minimum!!!

Nemigaz,hogy ilyen elcseszett a magyar egészségügy,hogy az éjszakás nővér egymaga nem tud kirakni egy egész cigánybandát,amelyet egyébként a posztoló (férfi.. férfi?) apuka sem tudod kirakni..
Skandallum!
Hát micsoda nővér volt ez?!
Hol maradt a csiribú-csiribá?!

Alikam 2010.04.01. 21:25:43

@peter3374: miért nem tehet?
Nincs telefon?

Ki kell hívni a rendőrséget. Én azt hallottam tűzoltók, orvosok, rendőrök, katonák között komoly kollegalitási viszony van.

Alikam 2010.04.01. 21:26:40

@ragyoganap: hahó, rendőrség nincs?
Vagy az már csak az oszlatásra meg az igazoltatásra van fenn tartva?

szemiramisz 2010.04.01. 21:27:23

Orvos biztosan volt, de mivel a gyermekosztály is több osztályból áll (pl. légúti, fertőző, gastro stb.) - az összes osztályra van 1 orvos - nyilván nem az a legfontosabb dolga, h a randalírozó szülőket rendre utasítsa. Lehet, h az író látott üres ágyakat, netán kórtermeket, de azt tudni kell, h fertőző beteget nem rakhatnak, csak mghatározott kórtermekbe. Én este 8-kor minden látogatót kitettem volna az osztályról, az én gyermekem is volt már kórházban, ott is csak meghatározott ideig lehetett este bent a szülő. Minden rendben is volt.

Aurian 2010.04.01. 21:27:54

Jobbik propaganda az Indexen, Jobbik propaganda az Indexen.

Mennyit fizettetek érte srácok, hogy lejárathassatok egy roma családot.

Szép munka Jobbik.

ragyoganap 2010.04.01. 21:28:32

@Mária: Ha az eüsök leírják az ilyesmit, azzal betegjogot sértenek, vétenek az etikai kódex ellen és szépen szájon lehet őket vágni érte.

BKV - Önnek megyünk 2010.04.01. 21:28:52

magánkorház. a TB ét nem azert fizetted hogy ellátást kapj hanem hogy legyen mibol felepiteni az ugyeletes politikus hazat.

a tobbi dolog pedig meg fog oldodni hamarosan, mar csak egy parat kell aludni es helyesen szavazni.

Elveszett Angyal 2010.04.01. 21:28:58

@Aurian:
Szia.
Szerintem is menjél és jelentsél fel. Igazad van.
Azt közben szeretném megkérdezni, hogy miért nem kell nekik betartani a kórház házirendjét? Mert nincs rá lehetőségük? Miért nem értik meg, hogy este hagyják pihenni a beteg gyereket? Mert nincs rá lehetőségük? Minden említett szereplő drága és új ruhát viselt. Nyilván az adózott bérükből.
A probléme pedig a kórházi dolgozókat is érinti: nyilván nem mernek semmit tenni, hiszen, ők holnap is ott vannak, és holnapután és azután. Vagyis oda lehet menni és bántani őket.
Miért is?

ragyoganap 2010.04.01. 21:30:11

@Alikam: Áhh, rendőrség, mire odaér, úgy megruháznak a romák,hogymég. Maximum újsághír lesz belőle,hogy megtéptek egy orvost.

Alikam 2010.04.01. 21:30:45

@ragyoganap: hát nem úgy gondoltam, hogy a romák előtt ordítva kell kihívni őket. Be egy szobába, tárcsázni oszt várni...

Olaf Gunnar 2010.04.01. 21:31:24

@Motorpenis: Mi norvégok, becsületesen dolgozó nép vagyunk, munkánkból tartjuk fenn a családunkat. Nem élünk mélyszegénységben és nem szorulunk rá, hogy "segílykéből" éljünk. És a világon nem üldöz minket senki, mert nem adunk rá okot.

Alikam 2010.04.01. 21:31:38

@Alikam: bocsánat nem romák, hanem a tetves retkes cigányok előtt...

A roma az roma nyelven jelenti a cigány szót, Magyarországon vagyunk, beszéljünk magyarul.

ragyoganap 2010.04.01. 21:32:53

@Aurian: Igazából nem kell őket lejáratni. Ha egy roma család normálisan viselkedik, csodálkozva figyeljük őket,hogy, "jé, ilyen is van...".
És egyébként,ha egy roma tisztességesen viselkedik és beszél, akkor még nagyobb a pozitív visszajelzés az irányában,mint egy átlag magyar esetében.

szemiramisz 2010.04.01. 21:34:12

@Alikam: Nem értem, miért is félünk akkor tőlük? A törvénytisztelő állampolgár ugye nem veri meg a másikat, nem viselkedik elfogadhatatlan módon (egy egyébként kisgyermekeket ellátó)közintézményben...

kranführer 2010.04.01. 21:34:26

@Elveszett Angyal: Az a baj ha odamész és bántod őket akkor Te vagy "A RASSZISTAFASISZTA"

Pedig csak ez működik (tapasztalat) 100 kiló fölötti agrsszív viselkedés, na akkor békén hagynak. Egyébként nem. Én nem is próbálok beszélni velük. Én vagyok a rasszista.

netracinghu 2010.04.01. 21:34:40

Mária te buta vagy, nézd meg Michael Moore filmjét utána bíráld Obamát. Nem arról szól a biztosítás, hogy biztosít hanem amig fizeted biztosít ha hirtelen bajod esik akkor hivatkoznak valamire és nem fizetnek! Agyas!
A cigányokkal meg egyet lehet tenni, amit mindenki tud.

szabidoki 2010.04.01. 21:34:51

Nehéz ügy a cigánykérdés, de ez nem speciális egészségügyi probléma, mindenütt ez megy az egész országban. Sajnos pártunk és kormányunk elszaporította és a végtelenségig elszemtelenítette őket. Volt eset, hogy a cigány stricit elcsapták autóval (nyilván abszolút véletlenül), behozta a mentő, rohantak vele a műtőbe, nemsokkal utána megjöttek a rokonyok, kb. 30-an, élükön apukával, aki verte a műtőajtót, hogy ő be akar menni a fiához, és majd ő műti! Nos, a két nyiszlett biztonsági őr elszelelt, annyi eszük még volt, hogy hívják a rendőrséget, azok jöttek is öt autóval, nagy erőkkel, aztán némi kiabálás mellett szó szerint kiszorították őket az utcára. Aztán persze ehhez a gyökérhez, mikor jobban lett, jártak be a lányok, leginkább lopni a többi betegtől, úgyhogy meg lett tiltva a látogatás...
Mondjuk az esetek egy jelentős százalékában ha szépen, türelmesen beszél velük az ember, lehet rájuk hatni valamelyest, de nem sokat. Leginkább az erőnek engedelmeskednek, az erős testalkatú biztonságiakkal, beteghordókkal nem szoktak kekeckedni, és ha egy ilyen megjelenik, furcsamód rögtön tudják, hogy mik a kulturált viselkedés szabályai. Patkány egy népség.
Ami a konkrét esetet illeti, ilyenkor nem a biztonsági őrt, meg az orvost kell keresni, hanem fel kell hívni a rendőrséget, hogy életveszélyesen megfenyegettek a kórteremben. Az ilyenre nekik is reagálniuk kell, csak nem szabad mondani, hogy cigányokról van szó, mert akkor te leszel a rasszista.

ragyoganap 2010.04.01. 21:34:53

@Alikam: de tudod,holnap visszajönnek... és akkor már nem lesz ott a rendőrség, csak te, meg pár jól megtermett rézbőrű. Vagy megvárnak este, mikor indulsz haza.

Alikam 2010.04.01. 21:37:25

@szemiramisz: hát mert annyira törvénytisztelőek, hogy az már félelmetes :)

Valaki2 2010.04.01. 21:38:47

Nem arról van szó, hogy milyen színű a bőre, hanem arról, hogy szarik a szabályokra. Kövesse mindenki a tetves szabályokat, és akkor nem lenne konfliktus. Ja, hogy ez egyeseknek nehéz? Kérem, el lehet menni.

getva 2010.04.01. 21:39:30

estét
két dolgot tudtam újfent megállípítani az amúgy nagyon is életszerű bejegyzésből
1. az állítólagos cigány gyerekszeretet egyszerű, romantikus hazugság. aki szereti a gyerekét, nem akadályozza annak nyugodt gyógyulását ordítozással például.
2. a fenti önmagában nem is lenne baj, de nyilvánvaló, hogy ezzel a más, nem cigány gyerekét veszélyeztetik. Mondhatni, az élethez és az egészséghez való jog sérül, vagy mi, és ezzel a cigányok szembeszegülnek a magyar Köztársaság Alkotmányával és az emberi és polgári jogok egyetemes nyilatkozatával.
Ilyen esetben a fentieket ki védi??
Tételezzük fel, hogy az anyuka kiejtette volna a száján azt a mondatot, hogy " fogjátok már be a pofátokat buta büdös cigányok". alighanem vagy tényleg kitekerték volna a nyakát, vagy pedig annak értelmében , hogy "54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani " bizonyítottnak tűnne, hogy az anyuka ún " emberi" " méltóságában" sértette meg ezeket a retkeket a kijelentésével, és állami közreműködéssel baszna rá, de piszkosul...

ezek után csendben kérdem, hol van a törvény előtti egyenlőség, miért csak jogaik vannak ezeknek a patkányoknak, míg nekünk, nem cigányoknak csak kötelességeink?

Alikam 2010.04.01. 21:40:10

@ragyoganap: ez akkor sem állapot. egy demokratikus jogállamban senki nem állhat törvényen kívül. Tudom, hogy naívan hangzik és persze a gazdasági bűnözés, a fehérgalléros bűnözés is elég előkelő helyen van ebben az országban, de olyan én erre inkább azt mondom, hogy a törvény felett áll és nem kívül.

Szóval olyan nincs, hogy egy népcsoport törvényen kívül van.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.04.01. 21:43:54

@Aurian: te tiszta hulye vagy ember. vagy cigany, vagy fizetett provokator.

majomgyerek, ide nezzel: ciganybunoyes.blog.hu

olvasd vegig ezt a 2000 bejegyzest, te selejt.

nyílméregbéka 2010.04.01. 21:44:50

@Valaki2: @getva: @Alikam: basszus, pont azt akartam írni, amit ti is. A jóéletbe, NINCS olyan, hogy cigánykérdés!! Vannak KÖTELESSÉGEK, amiket mindenkinek be kell tartani. Ha 8-kor takarodó, akkor nincs ugatás, hogy a kispurdé "éjfélkor szokott" elaludni, mert a többség érdeke a fontosabb.
A nővért nem hibáztatom (bár az érdekelne, hogy amikor nem 15 fős család, hanem csak 1 hozzátartozó 'problémás', akkor arra rászól-e? szerintem igen.), itt a család- és gyerekszerető cigány család a hunyó, tessék megtanulni viselkedni, mint mindenki más! Aki nem tud viselkedni, az húzzon a ... pl. Kanadába vagy bárhová, csak gyorsan, még mielőtt visszaállítják a vízumkényszert.

Frank99 2010.04.01. 21:45:00

sztem a norvégokat nem kellene megsérteni!
most komolyan, vicces, de mégse.....

nyílméregbéka 2010.04.01. 21:47:57

Amúgy abból lett valami, hogy aki nem fizet tb-t, azt nem látják el, vagy pedig fizetnie kell érte? Volt ilyen kezdeméynezés, csak mintha megszűnt volna. Mert érdekelne, hogy a posztban szereplők közül kik fizetnek tb-t, és kik nem.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.01. 21:48:54

jéézusom. Én kérek elnézést.
A "rasszistafasiszta" betette a kaput nálam.
Hűűha.
(mondjuk fel fogom használni.)
De...kicsit mintha kezdene itt a dolog durvulni.
Na mindegy.

Csore60 2010.04.01. 21:50:01

@Aurian:
Te mindazt el is hiszed, amit leírtál?
Senki sem a romaságát kifogásolja ezeknek a tisztelt polgártársaknak, hanem a viselkedését. Egy társadalomban vannak normák, amiket mindenkinek be kell tartani bőrszínre való tekintet nélkül. Az alpári viselkedés, mások semmibe vétele nem kulturális hagyomány, vagy ha igen, akkor az nagy baj.

Elveszett Angyal 2010.04.01. 21:51:08

Na, mondok "vicces" sztorit is.
A lábammal mindíg voltak problémáim, így elmentem egy szakorvoshoz annakidején. Az ügyn ökség, ahol dolgoztam, épp Fábry show-ját promótálta, egy ilyen repi pólót viseltem.
Beballagtam és mondtam, hogy fáj a lábam.
MIre az orvos:
- A magafajta is csak az ilyen igénytelen Fábry fajtát csodálja, azt bezzeg a maga fajta nem tudja, mikor született Balassi Bálint!
Fitalabb voltam, így halkan a következőket mondtam:
- 1554-1594, de fáj a lábam itt!
Elég nagy volt a csön pár percig. Majdf kaptam kenőcsöt.

Így utólag nem értem, hogy a fáj a lábam, miért nem a lábamról szól.

amenatyam 2010.04.01. 21:51:09

Remélem el tudom kerülni az ilyen eseteket! Nem szeretnék börtönbe kerülni! Félek nem tudnék uralkodni magamon...

egyanyuka 2010.04.01. 21:52:29

Első szülésemnél én egy négy ágyas lyukban feküdtem, a többi tanítónénivel, és óvónővel, míg a romák saját fürdőszobás modern szobát kaptak. Mi mind fizetünk tb-ét, mégis sokkal rosszabb ellátásban részesültünk sokkal.
Második szülésemnél már kaptam egy cigány kismamát is szobatársnak. 16 évesen szülte a második gyerekét császárral. Hát elég buta volt szegényke, de minden nyomtatványt ismert a segélyhez. Szerencsére vidéki volt, így a család csak az utolsó nap jött be érte. Sokan, nagy hanggal. Nézni kellett minden megvan-e, mert simán leültek más kismama ágyára.

getva 2010.04.01. 21:52:36

nyílméregbéka 2010.04.01. 21:44:50
el kell keserítselek, sajnos VAN cigánykérdés.
jól mondod,vannak kötelességek. No most pont ezen kötelességek betartásának folyományaképp nem beszélünk pl svábkérdésről...
egyszerűen arról van szó, hogy ezek nem tudnak nemhogy európai és magyar, hanem általában alapvető emberi normák szerint viselkedni és élni
és ez a fogyatékosság naná, hogy számos kérdést felvet... :)

Jim Raynor 2010.04.01. 21:54:19

@Aurian:

azt a retkeslábú, szájbavert, útszéli bárcás cigány jó kurva anyádat baszd meg a ravatalon.

ja, és nem vagyok se jobbikos, se náczifaschiszta. egy dolgozó, adófizető magyar állampolgár vagyok, akinek elege van az ilyen cigány retkedékekből.

amenatyam 2010.04.01. 21:54:21

@Aurian: Remélem te is bekerülsz egyszer a 8. kerületbe este...egy kis kiképzésre...hülyegyerek...a szegény cigány család meg költözzön be hozzátok!

getva 2010.04.01. 21:55:35

nyílméregbéka 2010.04.01. 21:47:57
ja , volt ilyen ötlet, de a Bölcsnép leszavazta :)
asszem valami fidesz kezdeményezésére

Nade 2010.04.01. 21:56:02

Már vártam, mikor jön a hozzászólás, hogy bezzeg, ha nem engednék ott lenni a hozzátartozókat,akkor arról szólna a poszt.
Hát ez a legfelháborítóbb az egészben hazai helyzetben!
Hogy az eü. személyzetnek nincs annyi intelligenciája, hogy mérlegelje, kik azok a civilizált emberek, akik viselkedésükkel nemhogy zavarják a gyógyítást, hanem segítik. Tehát azokat inkább támogatni kell abban, hogy hozzátartozóikkal lehessenek. Akik pedig így viselkednek, ahogyan ebben az esetben, akkor akár cigányok, akár nem, ki kell hívni a rendőrséget. Az meg - gondolom - teszi a dolgát, hiszen az állampolgárokat szolgálja és védi, hiszen demokrácia van. Ugyebár...

kyanzes (törölt) 2010.04.01. 21:56:51

Szegény cigányokat miért bántjátok? Ők ilyenek, így tudnak létezni. Az, hogy közben mások életét megkeserítik, az nem más, mint szar ügy. Ígyjárás.

:)

A szomszédom lett egy roma gyerek, aki folyton bömbölteti a zenét, megy a rimaszombati keserves max hangerőn.

Kb. 6 alkalommal dumáltam az arcával.

Tudod milyen kompromisszumra jutottam vele? Semmilyenre.

Hogy miből vette a kéglit, az rejtély, mert állítólag három műszakban dologzik, de sosem jár el melózni. Ellenben nem fizeti a távhőt (nevetve közölte) meg még ki tudja mit.

Lelakatolta a villanyóráját, mert valaki kevésbé türelmes lekapcsolgatta neki a lakodalmas zenéje miatt, így most háborítatlanul nyomathatja.

Mit lehet tenni? Semmit. El lehet költözni. Mást nem tehetsz.

Abban a pillanatban, hogy rendőrt hívsz, hirtelen mézes-mázos módoon előadja, hogy "hállják meg nem így vót, csák egy kicsinkét zenítem".

Gondolod, hogy megbüntetik? Egy lófaszt. Dehogy büntetik. Téged utálnak, mert kihívtad őket: "mit várt, hogyan intézkedünk?".

Egészen egyszerűen el KELL költöznöm, ha nem akarok megzavarodni.

Még az is elképzelhető, hogy lóvét kell adnom a gyerekenek, hogy ne zenéljen aznap, amikor megnézik a kéglit :)

Filipposz 2010.04.01. 21:57:16

@Alikam: Na akkor most mondok egy titkot: a "roma" qrvára nem azt jelenti, hogy "cigány", ilyen szavuk nincs is, hisz több, teljesen különböző eredetű népcsoportról van szó. A "roma" pedig "férfit" jelent vmelyik (asszem a beás) törzs nyelvén.

getva 2010.04.01. 21:58:44

Aurian 2010.04.01. 21:20:17

hülye fasz

Interlock (törölt) 2010.04.01. 21:59:08

Van olyan orvos ismerősöm, aki az ajtó mögött szó szerint retteg az ilyen esetektől. Kapott már életveszélyes fenyegetést, összekarcolták a kocsiját, mindezt azért, mert rendet szeretett volna tartani az osztályán. Aztán inkább úgy döntött, hogy meghúzza magát, és igazat is adok neki - az egészségügyi dolgozókat egyszerűen nem képezik ki tömegoszlatásra, rendcsinálásra.
Vannak viszont olyan emberek, akiket igen: rendőrség. El kellene rendelni az orvosoknak, ügyeletes nővéreknek, akárkinek, hogy ha sikertelen a házirend betartatása (márpedig ezzel a betegek alapvető joga is sérülhet), azonnal rendőrt kell hívnia. A rendőröknek ezután szintén parancsba kellene adni, hogy ilyen hívások esetén kutya kötelességük a helyszínre vonulni, és intézkedni; valamint jogot kellene nekik adni arra, hogy szükség esetén kioszthassanak pár fülest is. Ez utóbbit pusztán azért, mert ha nekem szól a rendőr, hogy menjek odébb, vagy maradjak csendben, eszem ágában sincs megkérdőjelezni az utasítását.
Jól össze kellene rúgni a port nagy emberjogi szervezetekkel, ha máshogy nem megy, és meg kell nyakalni a renitenseket. Bőrszíntől, végzettségtől, mindentől függetlenül. Nem kellene túl sokáig csinálni, előbb-utóbb azért az összes rájönne, hogy ha egy helyen vannak bizonyos viselkedésbeli elvárások, azoknak igenis meg kell felelni, ráadásul a lehetetlent nem is nagyon szokták megkívánni.
A sok megértő szabadságpártinak meg azt kívánom, legyen részük rengeteg ehhez hasonló inzultusban, hátha egyszer rájönnek, hogy a közösségi normák leírására az a mondat, miszerint "Csinálj, amit akarsz, biztosan van rá okod, én pedig birka módra tisztelem", az kurvára nem elég.

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2010.04.01. 21:59:09

egyszerű. szavazz a JOBBIKRA és akkor nem lesz ilyen. vagy dolgoznak vagy nem kapnak segélyt. ha nem lesz itt rendcsinálás akkor csak egymást fogják ölni a cigányok és nem cigányok...

Alikam 2010.04.01. 22:02:10

@Filipposz: na akkor meg még inkább hülyeség a cigányokat romáknak hívni..

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2010.04.01. 22:04:46

mindenki pofázik hogy így meg úgy mi milyen szar de nem veszik észre, hogy ez mind az elmúlt 20 év eredménye!!! ha lenne jó egü. finanszírozás, ha az orvosok is rendesen meg lennének fizetve akkor nem csak az maradna itthon aki nem tud nyelvet hogy kimenjen vagy az aki leszarja az egészet hanem mindenki. és akkor csodálkoznak itt a hálapénzen?? hagyjuk már... ilyenkor ha bárki ilyesmivel találkozik hívja ki a rendőrséget! de ne azt mondd, hogy cigányok randalíroznak hanem azt hogy vagy Gárdisták vernek vkit vagy zsidókra támadtak rasszista módon stb. ugyanis erre ugranak a rendőrök, míg a másikra csupán annyit válaszolnak: bántottak valakit: -Nem (még) - Jó, akkor sajnos nem tudunk intézkedni, legyen szíves nem rasszista módon viselkedni és elviselni a kissebbséget!! pfff

getva 2010.04.01. 22:05:02

basszus, pont erről beszéltem egy negyed órája.
ide sereglenek a jogvédők, és magasról köpnek az élő problémákra, inkább fenyegetőznek:
"Az Index ezúttal fogja szárazon megúszni, hogy a főoldalon helyt adnak egy olyan cikknek, amely tovább mélyíti a romák szegregációjának problémáját."
jaj, istenem, a hozzád hasonlók miatt leszek már tényleg rasszista, de komolyan.
majd ha a te beteg kölköd mellett óbégat tíz "szegregált", lehet, hogy megváltozik a véleményed

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.04.01. 22:06:57

@lehet más a propaganda:
Hát nem tudom.
Ma voltam a Korányi Kórház I. Belklinikáján vérvételen.
A klinika előtt, a kerítéssel elker1tett részen, ahova ki volt írva, hogy csak a kórház dolgozói parkolhatnak, állt egy BMR 6os kabrió RO PI XX nénet rendszámmal. Kiderült, hogy a laborvezető főorvos kocsija volt.

Nem az a probléma, hogy gyakorlatilag elprivatizálta az egészségügyet a főorvos úr. Az is érthető, hogy el akarta csalni a regadót és a teljesitményadót. Én magam leszarom, hogy milyen kocsija van és mennhibe kerül. Az már a pofátlanság teteje, hogy nagy peckesen a kórház elé áll be az adócsalásból szerzett BMWjével. Na ez az, ami nem fogadható el.

Önnek mi erről a véleménye ?

ps:
Mindezt az Ön szerint a társadalomban tapasztalható orvonsellenességgel kapcsolatban írtam le.

dshk 2010.04.01. 22:07:16

Ismerős a helyzet. Nincs ma erre megoldás Magyarországon. Nyilván magánkórházba kellene menni, de ilyen igazán nem létezik. Még csak nem is lenne sokkal drágább. Csakhogy magánkórház nem kap csak úgy TB támogatást. Annyi ember meg nincs elég, aki úgy el tudna tartani egy nagy kórházat, hogy ő meg a munkaadója kétszer is fizet: egyszer az államnak a járulékot a semmiért, másodszor a magánkórháznak vagy az azt fedező biztosítónak. Ilyen a rendszer. És így is fog maradni még jópár évig.

Bergeroth 2010.04.01. 22:08:54

1 cigány vs. 1 golyó. Ez a megoldás. Ide jutottunk, köszönjük szdsz!

2010.04.01. 22:09:43

Nagyon sajnálom a posztolót és az eü dolgozókat is, mert nem tudnak mit tenni. A cigányok azt tesznek, amit akarnak és senki nem tehet ellenük semmit. Ennyi.
Te várd ki a sorod, ők meg elédhömpölyögnek a purgyéikkal, és lesz nemulass, ha szólsz nekik (János Kórház, napi szinten ez megy). Rendőrség? Nem fognak kimenni, mert mit tud csinálni? Semmit. Mert a cigók majd mennek az "ombucmanhoz" (ezt megtanulták) és majd jól bepanaszolnak mindenkit, aki megpróbálta megakadályozni őket a randalírozásban.
" Azé az ország, aki teleszüli".
Ez van.

getva 2010.04.01. 22:10:40

@Alikam:
nem férfi, a roma jelentése "ember"
még nagyobb paradoxon...

Alikam 2010.04.01. 22:12:22

@Interlock: erre én tudok egy esetet. Még anno barátnőm édesanyával történt meg, amikor fiatal volt.

A 8 kerben már akkor is voltak romák, persze az helyzet nem volt annyira elvadult.

Egy nap viszont megjelent egy új társaság akik feltartóztatták, körbeállták az édesanyját, és kérték a nyakláncot, gyűrűt és a személyit.

Na oda is adta, de ez persze nem volt elég, megmondták neki, hogy akkor lehet hazaballagni, a személyi náluk marad, és este 8-ra menjen x,y helyre még egy kis plusz alamizsnával, akkor majd ott visszakapja a személyit.

Na az édesanyja haza is ballagott, szólt az anyjának, hogy ez történt. Anyja történetesen ismert egy rendőrt, akinek szólt is az esetről, a rendőr mondta, hogy menjen nyugodtan a megbeszélt helyre.

Hát eljött a 8 óra a megbeszélt helyen a cigányok.

Még két nyakláncot odaadott nekik, ők pedig széles vigyorral az arcukon vissza adták a személyit.

Ebben a másodpercben a semmiből előjött négy markos csendőr, és ezek ott akkora verést kaptak, hogy állítólag soha senki nem látta őket többet azon a környéken.

Cenicienta 2010.04.01. 22:15:22

(nem látjátok, hogy Aurian ironizál?)

2010.04.01. 22:15:42

@Alikam: hahaha.. a buták :)
Off, de válasz a te posztodra : Dublin főutcáján van egy kocsma, ahová betértek nigériai maffiózók "bodzázni". A pultos mondta, hogy most nincs itt a főnök, jöjjenek vissza egy óra múlva.
Egy óra múlva megjelent a nigériai kiscsapat, bementek a pulthoz, majd csendesen becsukódott mögöttük a pub ajtaja, és a sötétből előléptek markos ír huligánok, és bucira verték a bodzázni vágyó úriemberek fejét. Őket sem látták arrafelé többet...

Káposztakukac 2010.04.01. 22:17:59

@Scaramella va alla guerra: hogy mit írsz te? egy orvos az autójával a parkolóban parkolt? ez a bajod? jah, hogy jól megy neki, mert valszeg van egy cége ami erre szakosodott? és akkor? ember, tudod te, hogy hány német vagy angol orvos jár 6-os bmw-vel?

Alikam 2010.04.01. 22:18:29

@Cenicienta: valóban, csak sajnos annyira hitelesen adta elő az írása első részét, hogy az megtévesztő volt.

És persze hozzá kell tenni, hogy vannak ilyen "emberek", akik így is gondolják...

Valószínűleg ezért jutott mindenki csak az írás közepéig:)

Csore60 2010.04.01. 22:19:22

@Cenicienta:

Őszintén szólva reménykedtem benne... Sajna az irónia kétélű fegyver, annak, aki él vele, nagyon jól kell tudni fogalmazni ahhoz, hogy átjöjjön az ironikus szándék. Ez neki nem egészen sikerült...

2010.04.01. 22:19:24

@Káposztakukac: Igen, német és angol orvosok. De nem magyarok. Vagy max olyan magyarok, akik hétvégén Londonba meg Skóciába repkednek rendelni.
És nem sajnálom tőlük, de egy lepattant kórház parkolójában, otthon Magyarországon szemet szúr.

petya.bacsi 2010.04.01. 22:20:26

@amenatyam: nem kell ahhoz a 8. kerbe kerülni...

Alikam 2010.04.01. 22:20:38

@Humbino: ezek is buták:)

Ezekkel amúgy csak így lehet bánni. Ha sittre küldöd már az sem jó, mert akkor csak hazamegy...

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.04.01. 22:21:34

@Aurian: a cigányok azok, akik tovább mélyítik a romák szegregációjának problémáját.

2010.04.01. 22:22:07

Nem a kórház személyzetét hibáztatom, hogy a szülészeten veszélyeztetett terhesként az orvosok azért kűzdöttek, hogy ne szüljünk meg idő előtt 4 másik szobatársammal együtt, miközben betettek egy abortuszra váró nagy rokonságú lányt, értsd, ahogy kell, már az is nevetséges volt, hogy a szülészetre rakták, állítólag nem volt hely , lehet. Egész nap minimum 5 látogató volt benn, az ágyamra felváltva ültek, miközben a kezemben az infúziós tű mindannyiszor megmozdult, és fájt.Ja és egyszer össze is verekedtek egymással, miközben az infúziós álványomat felborították. Utána elnézést kértek :-) Nem tudtunk aludni, pihenni ,átöltözni stb...Szóltunk, nem örültek, viszont az orvos is szólt nagyon erélyesen, és szerencsére nem akarták megverni sem őt, sem minket, bár nem lettünk a kedvenceik.Talán csak azért kíméltek minket, mert terhesek voltunk, de én is kimentem a kórházból saját felelősségemre, majd átmentem egy másik kórházba, mert ezek után nem akartam ott szülni. Egyébként is nevetséges az egész napi látogatás, főleg a szülészeten, ahol állandóan etetni kell a piciket, öltözni, vetkőzni, stb...

getva 2010.04.01. 22:22:08

@Interlock:

hahaha, rendőrség...
sztori egy mentős ismerősömtől
helyszín: Tatabánya, kertvárosi lakótelep, népnyelven mandinka-telep.
Súlyosan cigányfertőzött környék.
Rendőrség ki a szomszédok hívására, mert balhé van, apuka totál bebaszva ki akarja nyírni a világot, nyilván nyomós okkal, nem kapott több hitelt a kocsmában, vagy mettomén. De az ajtó zárva, kandzsipó apuka kiordítja , hogy ha bejönnek, vér folyik. Több sem kell hős rendőreinknek, hívják a mentőket, (vér, tehát eü. probléma) mert nekik be KELL menni az örjöngőért ilyen esetben. OMSZ ki, hosszas alkudozás után beengedést nyernek a lakásba. Nyomukban sunnyogva hős, ámde remegő lábú rendőreink.
szóval ennél azért több kéne a rendhez....
amúgy pedig a mentősök fel lettek jelentve, mert apuka véletlenül elesett az egyik lábában... de nem lett belőle semmi

petya.bacsi 2010.04.01. 22:22:12

@szabidoki: "be akar menni a fiához, és majd ő műti! "

lehet engedni kellett volna, nem? biztos elvégezte az orvosit.

2010.04.01. 22:22:24

@Alikam: Jaja, sajnos. De megnéztem volna, ahogy megtáncoltatják a baseball-ütőt a hátukon...
Az írek ugyanúgy jártak a nigériaiakkal, mint Magyarország a cigókkal. Szegínyek, segítsünk rajtuk. És most meg lehet nézni a sok kamu Kanye West utánzatot, ahogy ellepték Dublint...

netuddki a törökszultán 2010.04.01. 22:23:07

ez a történet véleményem szerint nagyrészt kamu

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.04.01. 22:23:24

@Káposztakukac:

Az a bajom, hogy nem németországi lakos adózás szempontjából és Magyarországon használja nagy értékű német rendszámú autóját, ami tilos. De az az igazi gond hogy ezt a csalást pofátlanul hirdeti is azzal, hogy az épület elé áll. Legalább parkoljon odébb 2 utcával, ha már adót csal.

TunyaChuck 2010.04.01. 22:23:34

Tök jó, hogy az orvosok kapcsán mindig előjön ez az "ilyen kocsija van", meg a hegyen lakik. Tisztázzuk azt, hogy ez az orvosok 98%-ra nem igaz. Továbbá ki az barom, aki azt mondja, hogy az orvosnak szar autóval kell járnia Magyarországon és putriba laknia? Akinek ez a véleménye, az végezze el az orvosit 10 év alatt, legyen rezidens fillérekért és kezeljen egy életen át mocskos, mosdatlan, büdös szájú, modortalan tahókat. Ja és a cigókról annyit, hogy 25 év ezelőtt rend volt, mert elverték ezeket szutykokat, azt hiszem most is ezt kéne tenni...

2010.04.01. 22:24:15

@petya.bacsi: Ja, szeretnek túlozni.
Előadáson mesélte egy tanárom, hogy behömpölygött a rendelésre egy 20 tagú család, hogy a " apának agyrákja van, doktorúr, műtse meg azonnal, jájjáj".
Agyrák egyenlő fejfájás, Quarelint írt fel.
Szánalmas, ostoba népség.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2010.04.01. 22:24:21

Itt a másik oldal beszél:
Csak pontosítani szeretnék kicsit. A kórházakban alkalmazott " biztonsági őrök" vagyonvédelmi szolgálatot teljesítenek. Nem feladatuk beleavatkozni a verekedésbe és megvédeni az alkalmazottakat.
Pszihiátrián dolgoztam otthon is, itt is.
Sokszor kértünk és kaptunk segítséget tölük,de nem mindenki volt erre hajlandó. Embere válogatta. Amig voltak saját beteghordói az osztályunknak, addig még csak elvoltunk. Aztán anygai okok miatt központi beteghordó szolgálatot alakítottak ki. A szobájuk a kórház másik végében volt. Amikor a dirinek felhoztuk a biztonsági szempontokat, csak annyit mondott, ha gáz van, majd legfeljebb gyorsabban rántja fel a gatyáját az ügyeletes beteghordó mint eddig. Arról már nem is beszélve, hogy nekik sem feladatuk. Személyi riasztóról nem is álmondhattunk. Halkan jegyzem meg, legtöbbször nem a betegekkel volt a gond.
Most személyi riasztóval az oldalamon dolgozom. Kis gomb- helyi riasztás, nagy gomb- rendörség direkt. A helyi rendörségnek saját kártyája van az osztályhoz, hogy ne kelljen nekik ajtót nyitni. MInden helységben látható egy táblán,hol szólalt meg a riasztó és akkor mindeki szalad. Nagyobb pszihiátrián olyat is láttam, hogy riasztás esetén az összes ajtó magától tárul az adott irányba, hogy avval se kelljen időt tölteni. Na de nem ez a lényeg, hanem hogy otthon teljesen megoldatlan a kórházak biztonsága. Legyen szó betegről vagy dolgozőról.
A vagyonvédelem is fontos( már tényleg alig van miből és mivel dolgozni) de azért mégiscsak felháborító hogy csak ez szempont.

tcom 2010.04.01. 22:24:35

Az itt kommentelők nagy részének és az emberek nagy részének is fáj ha az egészségügy ingyenességének eltörléséről, vagy a piaci szereplők, a szolgáltatók megjelenéséről beszél valaki. Épp most fog megszavazni a többség egy olyan kormányt, amelyik nyíltan nem enged magántőkét az egészségügybe. Vagyis az állami pazarló, érdektelen "tulajdonosok" (állam, önkormányzatok) fogják továbbra ia működtetni ezt feneketlen csődhalmazt.
Jellemzően konszolidálódott a helyzet a háziorvosi ellátásban, mert ott magánkézben vannak a rendelők, a prakszisok. A házorvosok a betegekből élnek érdekeltek a betegek jó ellátásában, különben azok továbbállnak. A kórházakból nincs továbbállási lehetőség, mert mind valódi tulajdonos nélküli, felelőtlen, érdektelen "kézben" van.
Az egyik szerény, de előremutató megoldást a biztosítók magánosítását megölte a Fidesz. Ez lehetőséget jelentett volna, arra hogy reklamáljuk egy lehetetlen, nem megfelelő ellátásra. Egy magánbiztosítónál lenne lehetőségünk az asztalra csapni, majd átmenni egy másikhoz. Erre mi van most? OEP, a nagy semmi. Gratulálok Fidesz!!!
A másik ellentmondás az elviekben ingyenes orvosi ellátás megléte. Még is tízezrekkel, százezrekkel korrumpáljuk az orvosokat, csak azért, hogy megfelelő (!) ellátást kapjunk. Mi lenne, ha ezt a kórháznak fizetnénk? Lehet, hogy jutna szappanra, meg gyógyszerre is!

Ha fenti eset egy mobiltelefoncég üzletében történik meg, akkor továbbállunk, vagy ha reklamálunk előbb utóbb kirúgják a vezetőt, mert beosztottjai bevételtől fosztották meg a céget. És a kórházban kit érdekel ez? Az önkormányzatot, a képviselőtestületet, a polgármestert?

Káposztakukac 2010.04.01. 22:26:08

@Scaramella va alla guerra: baromira tévedsz, nem tilos. az ilyen félműveltek, mint te hiszik csak ezt. ember, az EU-ban élünk. áruk, szolgáltatások és személyek szabad vándorlása. honnan tudod, h nem németben él? honann tudod, hogy nem egy német cége nevén van az autó? (valószínűleg ez utóbbi a helyzet) totálisan legális. ajánlom figyelmedbe: centros-ügy.

ha te is megdolgozol akkor valamikor neked is lesz 6-os bmw-d.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.04.01. 22:27:13

@Humbino:
Ja igen : általában nem az intézetvezető ( laborvezető ) az, aki Londonba meg Dublinbe jár 7végenként ügyelni. És vlsz az sem 6os BMWt vesz az ügyeleti pénzből, bár ezt még annyira sem sajnálnám tőle, mint a RO PI gazdájától.

cindbl 2010.04.01. 22:27:40

@Humbino: melyik dublin foutcaja? es melyik kocsma az?

2010.04.01. 22:28:47

@Scaramella va alla guerra: sehogyan sincs igazság, az tény és való. Magyar fogorvosokkal találkoztam Dublinban, ők meséltek dolgokat. Igazad van amúgy, a nagykutyáknak kéne felelni hogy miből is van az X6-os...

2010.04.01. 22:29:40

@cindbl: az O Connell - Parnell street kereszteződésénél van egy kocsma, nem tudom a nevét, mert eléggé gáz, és a sztori egy ír kollegám mesélte, aki ott volt biztonsági őr.

Káposztakukac 2010.04.01. 22:30:14

@tcom: ezzel csak egyet tudok érteni.

nicknonick 2010.04.01. 22:30:30

No comment...
Egy vidéki nagyvárosban, körzeti orvos barátomat egy népes (12-en voltak jelen) cigány család inzultálta, amiért nem vette őket előre, s betartotta az érkezési sorrendet.
Teleszotyizták a rendelőt, félelemben tartották a többi várakozó, békés beteget, s mikor Evelinke harmadszorra szipogta el magát, hogy mennyire kurvára fáj a torka, a "tisztelt Apuka" feltépte a rendelő ajtaját, félrelökte az asszisztensnőt, s háromszor bemosott a Doktor Úrnak, közben összetört két széket.
Ez tény. Megtörtént. A rendőrségi feljelentés is.
Egyébként én sem vagyok rasszista, csupán leírtam egy megtörtént esetet.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.04.01. 22:31:12

a jobbikra kell szavazni.

Ezt mér lassan csak munkvera nem érti.

don101 2010.04.01. 22:31:17

Bár megdöglene már az összes büdös cigó!Retek ingyenélö mind,mert ök úgy gondolják nekik mindent lehet ebben a gyáva országban.Sajnos a fejünkre nöttek,mindent megadunk nekik,Te meg lassan megdöglesz a munkától,kiadásaidtól.Ök dolgozni?...Ezt Te sem gondoltad komolyan....majd Te helyettük.Sajnos.Rajtam múlna olyan kórházat hoznék létre ahová csak vonattal lehet menni és csak Lengyelország felé.Jó utat kivánnék hozzá!!!!

petya.bacsi 2010.04.01. 22:31:17

@tcom: hát ebben is van jócskán igazság...

érdektelen 2010.04.01. 22:31:21

@tcom: "Az itt kommentelők nagy részének és az emberek nagy részének is fáj ha az egészségügy ingyenességének eltörléséről, vagy a piaci szereplők, a szolgáltatók megjelenéséről beszél valaki. "

Az egészségügy nem ingyen van! Fizeti a járulékokat az egyre szűkülő munkavállalói réteg. Ennyire ne legyél demagóg.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.04.01. 22:31:43

@Káposztakukac:

Nos, Hollandiában TILOS, és ha jól tudom, az is EUs ország. Ott az adóhivatal adhat ESETI felmentést, ha holland rezidens lévén, külföldi rendszámú (belga, német, stb) kocsit akarsz használni.

Kérlek, mielőtt legközelebb a generálszósz dumával ( EU, félművelt, stb ) jössz, ismerkedj meg a helyzettel.

Egyébként ki mondja azt, hogy nekem nem lehetne 6os BMWm ? ( vagyis hogy nem tellene rá ? ) Személyeskedünk, személyeskedünk ?

Mint mondottam : az a bajom, hogy adót csal, és még henceg is vele. Nem az adócsalás, nem is a BMWvel való proccolás az elitélendő, hanem a kettő együtt.

getva 2010.04.01. 22:31:47

ja, és csak úgy szólNÁK, hogy egy rezidens manapság nem nagyon kap többet nettó 105-110 ezer forintnál. és akkor még jól járt.
úgyhogy nem kell habzania senki szájának

Káposztakukac 2010.04.01. 22:32:58

@Humbino: szemet szúr? hol élünk mi? kommunizmusban? szégyen, ha valakinek többre futja? honnan tudod, hogy nem jólmenő magánklinikája van? undorító ez a szemlélet. dögöljön meg a szomszéd tehene is, mi? szánalmas, tipikusan magyar hozzáállás. le se tagadhatnád, hogy hova születtél.

Interlock (törölt) 2010.04.01. 22:32:59

@Alikam:
Sajnos túl sok példa van már az ilyesmire, sokkal több annál, hogy bárki is komolyan gondolhassa az eddigi, jobbára megengedő hozzáállás létjogosultságát. Egyesekkel egyszerűen elszalad a paci, ha nincsenek retorziók, és ez visszaélés a többség türelmével, jogot tisztelő magatartásával.
Nagyon sok mindent máshogyan kellene gondolni ebben az országban, felelős szinten, és a tömegek oldalán egyaránt, mielőtt felrúgják a törvényeket azok is, akik addig betartották, és elszabadulnak az indulatok.
Olyankor ugyanis a bazira liberálisokat is elverik.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.04.01. 22:33:05

Lehetek kurva demagóg? Emlékszik még valaki olyanra, hogy 300 forintos vizitdíj, meg 600 forintos ágydíj? Ez pont arra lett volna jó, hogy ne ott napköziztessék a gyereket a kórházban.

Megoldás lenne az is, hogy a privát szoba mintájára létrehoznának biztosítói szobákat. Aki rendelkezik tb befizetéssel, vagy egészségbiztosítási kártyával, azt ott látják el. És ez nem diszkrimináció, hanem eltérő szolgáltatási színvonal.

gauche caviar 2010.04.01. 22:35:04

húha, nyilván minden cigány ilyen, másmilyen elő sem fordulhat (legalábbis a nekikeseredett levélíró elég egyértelműen általánosít az általa látottakból. Ami nem gond, mert ugye mindenki a saját életét éli, csak nagy kijelentéseket tennie cinkes)

Én itt egy szarul működő rendszer szar működését látom, több önellentmondással is.
(miért ne járhatna a cigány is ingyen a kórházba? asszondták, az egészség nem üzlet nem? höhö)

Na, ha itt mo-n kész vagyunk ezektől, akkor majd kérdezzünk meg egy magyar határ menti osztrák polgárt, mit mondana ő az eu bővítésről meg schengenről...

Álom azt hinni, hogy a kórház mindenkinek ingyen ugyanolyan csúcs szolgáltatást nyújt. Ha fizetős lenne a buli, akkor csak a csóróba járók találkoznának "cigányokkal", és a levélíró anyuka is jól megnyugodhatna, hogy a kislánya csak azt látja majd az életből amit ő előír neki. (nem kell belemagyarázni: teljesen megértem, hogy egy anya a legjobbat akarja a gyerekének. De akkor tudnia kell arról, hogy idehaza ez így működik. Felháborító, de jelenleg ez van.)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.04.01. 22:35:22

@Humbino:
Mondom, az egészségügy spontán privatizációja még csak csak elfogadható. Nem gond az sem ( bár neccesebb ) ha p.l. a doki az adózatlan hálapénzből 6os BMWt vesz.

Még az sem gond, ha ezt német rendszámmal teszi ( bár itt már dupla adócsalás forog fenn)

Az a gond, ha a német rendszámú kocsiját POFÁTLANUL a közönség elől elzárt, orvosoknak fenntartott helyen parkoltatja, a kórház főbejáratánál. És ezzel jelzi, hogy köp a következményekre.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.01. 22:35:33

@ReWriter: Ez nem demagógia. Egyetértek. A vizitdíj hasznos találmány volt.
És az ágydíj is.

getva 2010.04.01. 22:36:12

@Scaramella va alla guerra:
biztos van valami defektusom, de nekem 100-150 adócsaló együttesen nem okozott még annyi bosszúságot, mint tíz cigány :)

érdektelen 2010.04.01. 22:36:16

@ReWriter: A megoldás a valódi öngondoskodás lenne. Nem fizetem be a fizetésem felét az államnak, csak akkor adok pénzt, ha beteg vagyok. Megyek magánkórházba, befizetek biztosítást, ahogy nekem tetszik.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.04.01. 22:36:56

@Káposztakukac: kukac bazmeg, egy elszegényedő egyre kétségbeesettebb országban élünk, ahol munkávla annyit lehet keresni mint naplopással.

Próbáld észrevenni. Később már hiába hápogsz.

2010.04.01. 22:37:15

@Káposztakukac: kicsit mellényúltál szerintem, és szerintem mindenkinek jó, ha normális marad a hangnem. Nem élek már Magyarországon. Akinek jólmenő magánklinikája van, az nem dolgozik már a magyar egészségügyben.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.04.01. 22:37:15

@Káposztakukac:

Mondom : NEM magánklinikája van, hanem a Korányi 1es bel laborvezetője.

És hadd ismételjem : leszarom, hogy ki milyen kocsival jár, azt is, ha adót csal. Azt nem, ha ezt büszkén a márok orra alá dörgöli. ez már sok.

érdektelen 2010.04.01. 22:38:11

@gájricsi dezső: Szerinted ha megjelenik ott 20 cigány és a háromszáz forintot kérik tőlük, de nem adják, képesek lennének őket elküldeni? Így sem tudják éjfélkor sem. Pedig azt se lehet.

Alapvető szemléletbeli változás kell.

Káposztakukac 2010.04.01. 22:38:16

@Scaramella va alla guerra: haha, még hogy én nem tudom...:D hidd el, szerintem sokkal jobban tudom, mint te. nem véletlenül van ott a dr. a nevemben. és nem orvos vagyok.

te miről beszélsz? eseti felmentés... hollandia... édes faszom.

ajánlom figyelmedbe az európai bíróság centros ügyben hozott döntését. ha van egy céged bármelyik eu-országban és arra a cégre veszel egy autót, akkor azt kezdesz vele, amit csak akarsz. a ro-s rendszámú bmw-k tipikusan céges lízingautók, mert rosenheimban van az egyik nagy lízingtársaság székhelye...

lehet, hogy ez neked nem tetszik...de ez a te egyéni szociális problémád. nyitva áll előtted is a lehetőség, hogy bármelyik eu tagállamban céget alapítsál. tessék, csak tessék...

Starlark 2010.04.01. 22:38:17

Kaposvári szülészeten dettó ez ment, és csak egy azaz egy orvos volt annyira karakán hogy hívta a biztonságiakat és zavarta el a pereputtyot este 8 után a fenébe. A többi csak sunnyogot...

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.04.01. 22:38:40

@gauche caviar: Hát, te is csak képeken láttál még igazi dzsipót barátom.

Azért csak osszad az észt. Vagy megélhetési fajvédő vagy, vagy szimplán hülye.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.04.01. 22:38:46

@nicknonick: És attól Evelinkének elmúlt a torokfájása? :)

getva 2010.04.01. 22:38:58

@gájricsi dezső:
na dehát a Bölcsnép ellene savazott. az volt az ún. szociális népszavazás, amiért döngetik a mellüket. Amiért ismét nyuggerklubbá vált a háziorvosi váró :)

Káposztakukac 2010.04.01. 22:40:07

@Scaramella va alla guerra: honnan tudod te, hogy laborvezető? honnan tudod te, hogy az a labor nem egy egészségügyi szolgáltató kft. üzemelése alatt áll?

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.04.01. 22:40:22

@Starlark: Rossz vége lesz pedig ennek, egyszerűen érzik hogy bármit megtehetnek, tartanak tőlük.

Nem véletlen ám, ajobbik térnyerése. a sok segghülye index libsi is fel fogja ezt fogni ha pesten nem 5% cigó lesz. 10 év és 15% lesz az.

Káposztakukac 2010.04.01. 22:41:12

@Scaramella va alla guerra: és azt amúgy honnan tudod, hogy nincs valami egyéb vállalkozása? leszarsz te mindent, látszik...

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.01. 22:42:53

@getva: Nagy hiba volt.
Szerintem.
Ezt most minden viccen kívül írom. Sajnos azt figyeltem meg, és van olyan orvos ismerősöm, aki ezt megerősíti, hogy a hipochondria országa vagyunk.
Tényleg vannak, akik csak passzióból ülnek ott...ezeket ezzel ki lehetett szűrni.
Aki tényleg rosszul érezte magát, az valahonnan azt a 300 Ft-t összekaparta.
Illetve nem sajnálta rá.
Aki viszont unatkozott, és azért járt oda: az inkább kihagyta az "élményt" ezek után.
Jó ötlet volt, és rossz döntés, hogy pusztán pártpolitikai szempontok miatt ezt meg kellett fúrni.

getva 2010.04.01. 22:43:18

@troll:
országosan pedig 30-35

Káposztakukac 2010.04.01. 22:43:49

@troll: szóval neked nem jött össze az élet, értem. már a zugügyvédben is nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire lecsúszott vagy. de talán nem kellene irigykedned arra, aki nem büfészakon húzott le 6 évet és aki képes megélni jól ebben az országban, minden súlyosbító körülmény ellenére is.

lekvároscsirke 2010.04.01. 22:44:29

@Aurian: Te egy kibaszott PÖCS vagy!

lehet más a propaganda 2010.04.01. 22:45:00

@Scaramella va alla guerra: az én haveromnak akire hivatkoztam, kb annyi idős a kocsija amennyi ideje a pályán van. Ez nem is hangzana rosszul, ha kezdő volna, csak az a baj, hogy ez már vagy 20 évet jelent. Közben meg nem tudom felhívni őt este 9 előtt hogy ne a kórházban venné fel, de emellett főorvosként ügyel hetente többször stb nem akarom cizellálni a dolgot.

Namármost akit meg ismerek "kinti" orvosként az tényleg BMW cabrióval járhat 2-3 év után ha tényleg úgy tartja a kedve, és sok minden másként alakul még ezen kívül. Nem lehet hogy a laborfőorvos is kint dolgozott egy időben és onnan az egész? Mert a szakmája miatt biztos hogy nem a paraszolvenciából

Starlark 2010.04.01. 22:45:05

Troll: Én csak azt nem értettem, hogy miért csak azaz egy volt ilyen. Nem volt kétajtós szekrény, egy alacsony köpcös doki volt, de úgy helyretett ott mindenkit hogy csak na.

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.04.01. 22:45:58

@kranführer: te egy szarházi náci vagy, ez évek óta köztudott. És ez független attól, hogy a cigányok közt is van hozzád hasonló mocsok.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.01. 22:46:50

@leila iron: Ez is igaz.
Ismerek olyan bírónőt, vidéken, büntetőn, aki nem mer tárgyalni olyan ügyet, amiben roma a vádlott. Tele kell rakni a tárgyalót őrökkel, kutyákkal, és még így is volt hogy valahogy, a biztonsági kapun bevitte a bicskát...
Aztán este nem mer hazamenni, ha bűnösnek találta a vádlottat...mert a rokonok az autó mellett állnak.
Igen. Ez gond. Ez ma jelenleg az ország.
De olyan mélyek ezek a problémák, és ezt olyan ügyesen meglovagolja a szélsőjobb pl. (átverve a népet, aki elhiszi nekik, mert szeretne végre rendet, szeretne hinni, és jogosan szeretne, csak az a gond, hogy hazudnak neki)...és ez nagyon nagy gond.
Hogy a kormányzat nem volt képes kezelni a problémát évekig, és jött egy politikai erő, aki látta benne a lehetőséget.
És kihasználja.

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.04.01. 22:47:41

@don101: anyádnak kellett volna megdöglenie, mielőtt téged a világraszart.

2010.04.01. 22:50:46

@Aurian: lejáratják ők saját magukat, nem kell ahhoz se lefizetés, se Jobbik, se Index.
Ők maguk tesznek meg mindent, hogy azt gondolja róluk a világ, amit gondol : hogy egy szr, ingyenélő, mocskos népség.

getva 2010.04.01. 22:51:33

@gájricsi dezső:
pontosan
szerintem valamilyen formában visszahozzák, mert kézenfekvő volt és működött a rendszer. ha pl valaki úgy kábéra be tudta lőni, hogy pl reumatológiai vagy bőrgyőgyászati problémája van (hűűű, de nehéz), az meg csengetett egy ezrest és hipphopp ott volt a szakorvos előtt, megkímélvén azt az időt, amit a háziorvos beutalóját várva kúrt volna el. Az így megspórolt időben meg pl dolgozot...
esetleg majd narancsszínű nyugtákat adnak mikolaistván arcképével, vagy most ki is a nemzetorvosa, nem kísérem figyelemmel, és a bölcsnép megnyugszik :)

FalóNyúl 2010.04.01. 22:55:55

Erre csak azt tudom mondani, amit dr. Spock a Star Trek VI.-ban: "Gázt..." vagy B-tervnek amit az USA-ban: Harlem, Bronx stb... Jó magas fallal !

2010.04.01. 22:57:19

Cigánybűnözés pedig van : a BBC készített egy dokumentumfilmet a spanyol és olasz roma-helyzetről. Siralmas. 12-13 éves gyerekek támadják meg a turistákat, akik épp pénzt vesznek ki az ATM-ből. egy meglöki, egy elveszi a pénzt, és usgyi. Rendőrök nem tudnak mit tenni, kiskorúakkal szemben, ugye.
Putritelepen is filmeztek, sült a kutya, danolászott a tömeg... Ott álltak az Audik, BMW-k halomra.
Az olaszok felszámoltak egy milánói cigánymaffiát, akik havonta félmillió eurót zsákmányoltak a milánói Scala előtt. Elmentek forgatni abba a faluba is, ahová a pénz vándorolt... A parlament kismiska ahhoz képest, amilyen házakat ott lehetett látni...
Az olaszok megtették, hogy ledózerolták a putrikat, és kitoloncolták őket az országból...
Mi segílyt adunk nekik...

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.01. 22:57:53

@getva: Ismerek olyan nyugdíjas nénit is, aki nem túl eleresztett anyagilag (mily meglepő közhely) és azt mondta nekem, hogy drága fiam, azért szetettem a vizitdíjat, mert nem szégyenkeztem azért amikor beteg voltam (tényleg beteg) elmentem az orvoshoz, és adnom kellett volna pénzt, és nekem nem nagyon van erre...de így emelt fővel kifizettem a 300Ft és nem éreztem olyan kellemetlenül magam, hogy nem tudok zsebbe csúszatatni 5000Ft legalább. Persze ez kicsit demagóg, igen.
Ezt most elismerem. Szó szerint mondtam el amit mondott, de azt kell hogy én hozzátegyem: a paraszolvenciát nem szüntette meg, mert aki adni akart, adott. De akinek nem volt mit adnia, az nem érezte annyira rosszul magát azért, mert nem tud adni. Csak azt a 300Ft.
(és itt most hozzáteszem, lehet, hogy orvos el sem fogadta volna, ha adja!...de ő érezte hülyén magát, hogy tud adni...mindaddig, amíg jött a vizitdíj)
Emelt fővel járt orvoshoz.
Ezt mondta.
De biztos, csak egy idős kicsit demenciában szenvedő néni volt...ugye...nah, mindegy.

Aritimi.. (törölt) 2010.04.01. 23:01:42

Kacorka!
Emlékszel még az egri szülészet esetére? Ahol a büdös-zajos-koszos-semmilyen szabályt be nem tartó-százlátogatósokat és a tiszta-csendes-szabálykövetőket külön szobákban helyezték el?
Országos botrány lett belőle, hogy hú micsoda rasszisták.És minden más hasonló esetben is ez megy.Remélem, hogyha majd az a nő, vagy annak a férfinak a felesége fog szülni, aki azt a müsort legyártotta, akkor olyan kórterembe kerül, ahol nem lesz ilyen szörnyü megkülönböztetés és olyan szobatársakat kap, mint ti ebben az esetben.
Nem tudom, hogy a növér miért nem segitett, de gondolom félt.És látta, hogy Te csak el vagy keseredve- és nyilván tudta, hogy jogosan- de nem fogod megverni. A hangoskodók viszont igen.
A kérdésed nyilván csak költői volt, hogy ki dolgozik közülük, a válasz: senki. A hozzád hasonlóan dolgozók által befizetett pénzekből kiosztott segélyből, családipótlékból a többszörösét kapják, mint a növér fizetése.
És erre roppant büszkék.Szivesen felsorolják, hogy honnan, mennyit. :((

FalóNyúl 2010.04.01. 23:09:17

Egy kérdés: Mi a különbség a paraszolvencia és a Nokia-doboz között? Megkülönböztetett bánásmódot vizet meg vele valaki. Vagy jobb orvosi ellátást (mint tudjuk az esetek 90%-ban ez nem igaz) vagy nyertes pályázatot. Plusz adócsalás. Börtönt mindkettőnek !

est komor őre. 2010.04.01. 23:13:55

@gájricsi dezső:

TE TEKNŐS! TERMEJJ BAZMEG, TERMEJJ!

stefan75 2010.04.01. 23:16:41

@Interlock: Értelmesebb országokban ez így megy. Ha valaki orvossal, nővérrel vagy más betegekkel balhézik, azt bilincsben viszik el, aztán majd a bíróságon magyarázkodhat. A bőrszíne meg az akárhány tagú családja pedig senkit nem érdekel, a törvény mindenkire vonatkozik, rá is. Egyébként ez pont a liberalizmus alapeszméje lenne, csak Magyarországon erről valahogy megfeledkeztek...

Aritimi.. (törölt) 2010.04.01. 23:20:01

@stefan75:
Igy igaz.
És a törvény szerint ez nálunk is igy van. Ki van irva mindenhol.Csak a végrehajtás hiányzik.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.01. 23:22:08

@est komor őre.: MIT BASZKI? Kommentet?
Termelek. Sztahanovista élmunkás.:D

Amúgy tudod az új jelszókat?

1. kööözhely baszki, köözhely!
2. szééégyen, baszki, szééégyen!
3. véééged, baszki, vééged!
és most már:
4. teeermelj, baszki, teeermelj!

tcom 2010.04.01. 23:23:05

@leila iron:

A járulék? Az nem elég. A járulékból ez lesz. Nem osztogat a költségvetés 2 havonta 10 milliárdokat, mert kevés a járulék?
Matek!!!!
Ráadásul egyre kevesebb fizet járulékot, (magyar/világ) válság.
Meg lehetne próbálni ebből az összegből normális ellátást csinálni. De nem az állam/önkormányzat kezében, felügyeletében. Csak 1 napot kell eltölteni egy kórházban és kirí a pazarlás. Az, hogy a nővérek ráérnek nevetgélni, csoportosan bagózni, hogy számolatlanul tűnnek el gyógyszerek, mert irénke nővér anyukája belázasodott és kellett egy a főnővértől egy kis algopirin, úgy sem érdekel senkit. Hogy nem vigyáznak a felszerelésekre, műszerekre, mert nem az övéké, senkié sem. Hogy a jó, lelkiismeretes, jószándékú orvosokat, nővéreket kiutálják?
A kórházakban csak kapkodja a levegőt az, aki a való piaci, versenyhelyzetből bejut egyszer. Mi? Hogyan? Leszarják a kuncsaftot? "Engem ezért kirúg a főnök a cégnél!"
Ha Tescoban rendetlenkedik a cigány galeri, akkor jön 2 megtermett biztonsági őr és kirakja őket. Mert érdeke az áruháznak (legalább a vezetőknek) a bevétel. A vásárló meg csak akkor megy oda, ha rend és nyugalom van. A kórházban kit érdekel ez?

órarugógerincű felpattanó 2010.04.01. 23:24:29

@petya.bacsi: Ebből is látszik, hogy a rasszisták nem hagyják dolgozni.

Interlock (törölt) 2010.04.01. 23:25:33

@stefan75: "a törvény mindenkire vonatkozik"

Hozzánk anno azért raktak egy dagadt, tunya, egész nap az irodájában olvasgató körzeti meghízottat, mert az elődje komolyan vette a fenti félmondatot, és a kapitányságnak nem volt kedve vagy bátorsága szembe menni a liberalizmust ostobán értelmező nagyokkal :-(

tcom 2010.04.01. 23:25:36

@Bukowszky:

A baj, hogy ismerek sok olyan cigány családot, aki valószínűleg (hozzászólásaid) rendesebben él, dolgozik, neveli a gyerekeit, mint te. Ők sem emberek?

Huzz a kurucinfóra, vagy holnap menj el a egy gárda felvonulásra. Szentbocafalván lesz.

tcom 2010.04.01. 23:29:01

@tcom:

Vannak mocskos, aljadék nem dolgozó, pofátlan, neveletlen cigányok és vannak mocskos, aljadék nem dolgozó, pofátlan, neveletlen hófehér magyarok is.
De olyan nincs hogy az összes cigány!!!
Mert Hitler forog a sírjában.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.01. 23:31:18

@Aritimi..: Az a nagy igazság, hogy törvény valóban van. És bár vannak hiátusok a jogrendszerben, és az egyes jogszabályokban, de alapvetően működőképes lenne, ha annak alkalmazása megfelelő lenne. ( inkább alkalmazást mondanék=bíróság, a végrehajtás utána van)
A jogalkalmazás jelenleg erőtlen. Hogy miért züllött le ilyen mértékben ezt egy egész estén át tudnám elemezni, és mindenki elmenekülne innen a végére. A lényeg az, hogy nem alkalmazza a törvényhelyt, illetve nem megfelelően.
Az alternatív büntetési nemek közül nem minden esetben a legenyhébbet kellene kiszabni, hiszen így nem éri el a törvény és a büntetés a jogalkotói célt: azt hogy

1. visszatartsa az elkövetőt és másokat is bűncselekmények elkövetésétől,(megelőzés)
2. hogy a kifejezze a társadalom helytelenítő értékítéletét
3. az adott tettet "megtorolja", megfelelően súlyában arányosan.
Jelenleg nem az az utóbbi az elsődleges célja a büntetésnek, de kell, hogy célja legyen, mert a visszatartó erőt is ez mozdítja elő.
Óhhh basszus, már megint itt...mindegy...ehh...ennél jobban nem megyek bele.
A jogalkalmazás erőtlen.

tcom 2010.04.01. 23:33:17

@leila iron:

Ez a Leila Iron valami gárdista pornós művésznév?

Vagy melegfelvonuláson betépett, helotázó szóvivő álneve?

=;-)

Aritimi.. (törölt) 2010.04.01. 23:33:59

@Bukowszky:
Na ez a baj, hogy ilyen vélemények vannak :(
Ezzel pont azt alázod meg közülük, aki próbál beilleszkedni. Találkoztam velük is.
Dolgoznak, iskoláztatják a gyereket, tiszták, udvariasak.
És egyik oldalról megkapja, hogy ő csak egy cigány tehát aljas söpredék.
A másik oldalról meg, hogy mit akar, miért lóg ki a sorból.

hg002 2010.04.01. 23:45:41

Az úristenit neki, hányszor kell még elmondani a "vakon" a cigányok védelmére kelőknek, hogy nem, nem minden cigány ilyen, de a TÖBBSÉGÜK ilyen!! Egy csoportot a többség alapján ítélnek meg mindenhol a világon. Márpedig a cigányok TÖBBSÉGE ingyenélő, segélyes, jó esetben fekete/szürke munkából él, türelmetlen, ordenáré, szemtelen és mindemellett a vérükben van a magamutogatás, a provokáció. Ha egy kis plusz pénzhez jut, nem a környezetét teszi rendbe, nem a gyermekét taníttatja, nem félretesz, hanem dőzsöl, hivalkodó, csilivili dolgokra szórja el a vagyonát. Ismétlem, nem mindegyik, de a TÖBBSÉGÜK. És ezért utálja őket a nem roma társadalom többsége, mert ez a mentalitás túl azon, hogy nem illeszkedik bele a többségi társadalom normáiba, abszolút értelemben is zavaró, fenntarthatatlan, kerülendő.

Ez a baj. A postban leírt történet egy tünet a sok közül, ami ebből az életformából és mentalitásból fakad. És joggal háborodik fel rajta mindenki.

huss 2010.04.01. 23:47:11

Itt a helyzet az kicsiben, ami nagyban is (ebben az orszagban): van egy szuk reteg, aki semmilyen szabalyt nem tart be, es a nagy tobbseg tehetetlen vele szemben. Kicsiben szinesen oltoznek, segelyeken elnek, eroszakosak, kicsit lopnak is, nagyban oltonyben jarnak, koltsegteritesen elnek szamla nelkul, hazudnak es baromi sokat lopnak. A nagy tobbseg tobben van. Ki kell termelni a kozossegnek megoldasi modot arra, hogy kezeljek az igy viselkedoket.A tortenetekbol is latszik hogy mindig maganyos harcosok probalnak szembeallni a sokan levo szabalytalanokkal. Miert nem kepesek a rendeloben varakozok az orvossal, szemelyzettel egyutt felallni??? Mindenkit nem uldozhetnek utana, erre nem indok a felelem. Nos, a tobbseg osszefogni es kiallni a normaert keptelen, igy aztan marad a siras.

tcom 2010.04.01. 23:53:46

@hg002:

De nem azt olvasom, hogy a cigányok nagy része, hogy a cigányok többsége, hanem azt, hogy a "cigányok".
Amit írsz igaz, de ki védte itt a bűnöző, semmirekellő cigányokat??? Ki vitatkozik veled, hogy a cigányok többsége nem illeszkedik be, nem él civilizáltan, bűnözik???
De ki kérem magamnak az ismerős, rendes cigányok nevében a "cigányok" jelzőt!!!
Ráadásul mi az, hogy cigányok? Ki dönti el? Bútorlap színskálával jársz?
Ott van Orbán Viktor. Ős is cigány származású. És akkor? Nem őt imádja a fél ország?
Akár mennyire is nem szeretem.

Aritimi.. (törölt) 2010.04.01. 23:54:45

@gájricsi dezső:
Köszi :)
megtanultam :)
alkalmazás - végrehajtás
Azért abból baj nem lehet , ha a 190 cm-s karatés kolléga mellettem áll egy-egy ilyen tv sértésnél :)
(nem én sértek)

harcsabajuszos 2010.04.01. 23:56:07

@Aritimi..: Szinte csorognak a könnyek a szememből.
Azok a fránya arányok mindig - ha százból 99 skorpió csípése halálos, nincs sok kedvem azon gondolkozni, agyonverjem-e az éppen felém közelgőt, hogy hátha ez a nem mérges fajta.
Ezt meghagyom azoknak, akik csak a tévében láttak effélét.
A cigány kivételeknek pedig ennek ellenére mély tisztelet, keményen meg kell dolgozniuk mindenért - a többség ellenében, akik viszont vagy betörnek vagy...

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.01. 23:57:57

@Aritimi..: Én is judoztam régen...Van övem is...nem fehér...
Szólj ha gond van!:)

harcsabajuszos 2010.04.01. 23:59:10

Nem mellesleg, ha nálunk valaki felemeli a hangját a kórházban, megjelenik azonnal a biztonsági ember és lehet dönteni a rendőrség vagy a kuss között.
Ez egy kellemesen élhető, demokratikus rendőrállam.
Ha ilyet szeretnétek, tudjátok hova kell tenni az Xet.

Nash vs. Keynes 2010.04.02. 00:03:11

hehe. Vizitdí ágydíj.. Elég lenne ha a tb fizetők kapnának rendes ellátást, aki meg nem fizeti (sose fizette) az fizessen ágydíjat..

Interlock (törölt) 2010.04.02. 00:03:19

@huss: "Miert nem kepesek a rendeloben varakozok az orvossal, szemelyzettel egyutt felallni???"

Szomorú tapasztalat: azért, mert ha mindet nem is, de egyet-kettőt megjegyeznek, és azt a szerepet többnyire - érthető módon - senki nem akarja felvállalni.
Nem a közember dolga lenne a rendcsinálás, bármennyire is bántja a szemét. Ha máshogy nem megy, legyen rendőr minden kórházi folyosón, iskolában, bankfióknál; ismerje és tartassa be a törvényeket, akkor is, ha annak ára van; illetve, álljon ki mellettük a testület, a hatalom mindaddig, amíg valóban szolgálnak és védenek, ha az egész nyugati világ távolról köpköd minket, akkor is.
Aki nem szokik meg, megszökik, nekünk úgy is jó.
tcom után szabadon:
"Vannak mocskos, aljadék nem dolgozó, pofátlan, neveletlen cigányok és vannak mocskos, aljadék nem dolgozó, pofátlan, neveletlen hófehér magyarok is."
Semmiféle mocskos, aljadék nem dolgozó, pofátlan, neveletlen emberre nincs szükségünk, aki nem tud beilleszkedni, oldja meg a gondját máshol.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.02. 00:03:51

@Oreg: A rendes cigányoknál jobban senki nem utálja a bűnöző cigányokat egyébként.

tcom 2010.04.02. 00:13:26

@Oreg:

Ez már paranoia. Akkor szerinted sörétespuskával kellene kezelni az összes barnabőrű, gyanús embert?
Miféle gondolkodás ez?
Elég sokat járom az országot, szervizeléssel foglalkozom. Meglepődnél mennyi kinézetre lepusztult cigányputriban élnek normálisan. Volt ahol úgy mentem be, hogy csavartam ki a töltőtollam az emberek láttán, aztán úgy jöttem el, hogy nem nagyon láttam még ilyen rendet, hogy a két gyerek csendben tanul a sarokban, az anya főz, és készíti ki az apa másnapi melós ruháit. A gyerekek olyan feketék voltak, hogy az utcán kikerülnéd őket, de kevés elkényeztetett, magyar köszön ilyen illedelmesen, hangosan, maguktól!!! 7-7.30-ig az egyik 7.30-tól a másik mehet a számítógéphez, ha kész a lecke. Az anya, meg az apa állami gondozott volt. Az apa egy normális mondatot nem tudott elmondani, az anyjuk szerintem írni sem tudott.

Pszt! 2010.04.02. 00:17:47

Miért nem hívtál rendőrt, ha még este 8 után is ott ajvékoltak?
Miért is nem mehettél haza?

Franky4fingers 2010.04.02. 00:18:01

@tcom:

Amit te csinálsz, azt úgy hívják, hogy ködösítés. Itt nem elsősorban a bűnözésről van szó. Hanem egy népcsoportra jellemző viselkedé.kultúra- normarendszerről, ami per pillanat nem illeszkedik bele a nagy többség normarendszerébe.

Amúgy javaslom megnézni a kommentek elejét.

lehet más a propaganda 2010.04.01. 15:57:43
@Mária: ha már felhoztad érdekességként említem, hogy orvos haverom mesélte, az egyik amerikai orvosi folyóirat részletesen foglakozott az ottani romák ellátási problémáival.

Népes család jelenik meg a beteggel együtt, hangosan jajveszékelnek, azonnali ellátást követelnek stb nem folytatom mert pontosan megegyezik az általunk ismertekkel. Akkor menedzselhető a helyzet, ha megvannak hozzá a feltételek, például külön szoba jut minden betegnek meg hasonlók.

NA erről van itt szó

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.04.02. 00:18:03

A sok fajparasztnak egy statisztikát azért a fejébe nyomnék, miért lesz jó, ha növekszik a cigány lakosság száma: Európában a durva pedofil bűnözők (8 év alatti gyerekeket megerőszakolók) 90%-a fehér, értelmiségi férfi, a maradék nem értelmiségi fehér.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.02. 00:23:52

@Levéltáros: A nem fehéreknél meg sosem derül ki, sőt azt se tudják, hogy bűn.

egy atlag 2010.04.02. 00:28:58

@Bukowszky: így igaz

másrészt a posztoló miért nem hívott rendőrt?

a hibát 39 és 45 között követte el egy személy. nem volt elég jó szervező.

egy atlag 2010.04.02. 00:31:50

@órarugógerincű felpattanó: duma. ragadjanak fegyvert és csináljanak rendet a portájukon...

didaktikus 2010.04.02. 00:33:38

Ilyenkor kell néhány gárdistát felhívni "beteglátogatóba". Egyből bekussolnak. Szar, gyáva népek, akik csak a gyengébbel nagypofájúak, azzal is csak, ha többen vannak.

didaktikus 2010.04.02. 00:36:34

@Levéltáros: nagyon hatásos. Jól szembeállítottál 20 pedofilt párszázezer cigánybűnözővel. Valóban téged igazol ez a statisztika, SÖTÉT paraszt.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.02. 00:37:30

@egy atlag: Akkor ugyanarra a szintre süllyednének, mint a bűnözők. Pont az a lényeg, hogy tiszteljék a törvényeket.

egy atlag 2010.04.02. 00:43:58

@órarugógerincű felpattanó: igen, igen...de szép is lenne egy olyan rovarirtó, amitől egymásnak esnek és kiírtják egymást a kártevők....
ocsmány gondolatok ezek, de az eu beleöntött a problémába sok milliárd eurót és SEMMI eredménye...szal jó lenne hallani egy eu konform megoldást, de az NINCS....amúgy van szocmunkás a családban...

egy atlag 2010.04.02. 00:46:18

szóval erről az egész cigánygyülöletről az eu tehet, mivel a nagyeszű bürokraták és ingyenélő szociológus társaik képtelenek BÁRMI megoldást kommunikálni a probléma megoldásáról.

tcom 2010.04.02. 00:55:59

@Levéltáros:

Azért azt is tegyük hozzá a hófehér nyugati fiatalság soha sem nevelt még ilyen kevés gyermeket. Mert kurvára elkényelmesedett, mert jobb a kocsmában, meg plystation-özni, meg hogyan megyünk el görögbe...
Ezért IS növekszik a cigányok aránya.

tcom 2010.04.02. 01:01:41

@Franky4fingers:

Igazad van. Nem képesek beilleszkedni, kulturáltan viselkedni a többség. Itt a fő gond avval van, hogy vannak akik igen is kulturáltan viselkednek. És vannak, akik habár semmi jót nem láttak otthon, de még is igyekeznek. Nem biztos, hogy beférnének a ti intellektuelet alá, de tisztességesek.
És a baj avval van, hogy általánosítotok. Mert a problémás cigányok nem a cigányok, hanem egy részük, de nem az összes. Mi ebben a ködösítés?

És azt sem szabad elfejeteni, hogy a dáridó, a nem dolgozom, az náluk "hagyomány". A színes ruha a hangos viselkedés a megszokott. Ezt látták a szüleiktől, az meg az ő szüleitől...
Ez a kultúrájuk része. Csak a középkorban ez még elment, de a fene nagy civilizációnkba már nem fér bele.

Aritimi.. (törölt) 2010.04.02. 01:02:26

@gájricsi dezső:
Kösz :))
ha emlékeim nem csalnak a magasságod is megvan hozzá :)
Biztosamihótziher alapon azért hozd magaddal a bünti tankönyv keményfedelü változatát :))

baliquez 2010.04.02. 01:34:29

@Humbino: itt van az a film, most néztem végig, elképesztő: www.megavideo.com/?v=RJGQB21Y

2010.04.02. 01:37:51

@baliquez: köszi a linket, én tévében láttam. Sokkoló. Ajánlom a sok liberális szájtépőnek : ez a realitás.

MirmiX 2010.04.02. 02:06:31

@tcom:
hahahahahahaahha köszi jót röhögtem igy április elsején ez tényleg jópofa volt :)

wiener 2010.04.02. 02:27:21

szörnyű ami a postban van, és nagyon sajnálom a hölgyet, hogy ezt át kellett élnie
sajnos mindannyiunkkal történt már hasonló, a cigány-probléma megoldatlan
mindenesetre egy normális ország normális kórházában kihívták volna a rendőrséget, ami egy normális ország normális rendőrsége esetén kivitte volna a kórházból az összes nem oda való személyt

egy normális országban
sok ilyen normális ország van
Magyarország nem ilyen
amíg nem emeli fel a normális többség a hangját a cigánykérdésben, hanem fél, vagy toleráns és türelmes addig nem is lesz ez normális ország

DeToXXX 2010.04.02. 03:58:42

én liberális vagyok, de rühellem a cigókat. akkor ez most paradoxon? :P

alibi6 2010.04.02. 05:10:52

Vajon miért is fogok a Jobbikra szavazni?

bakbela 2010.04.02. 05:33:22

@Levéltáros: Ez azért lehet (ha így van, de ezt is kétlem, ilyen statisztikát kevés helyen vezetnek), mert a cigányoknák természetes, hogy a kislányokat megkúrják. Náluk senki nem tesz feljlenetést ilyenkor pedofília miatt.

Leeroy of SMV Design 2010.04.02. 05:46:32

@alibi6: A Jobbik nagy hangon ígéri a probléma kezelését - mint ahogy több más ügyben is, amivel azonnali szavazatok százezreit lehet besöpörni a hozzád hasonlóktól. (Akik nem látják a fától az erdőt.)

redriot77 2010.04.02. 05:47:16

Ahol rendbontás várható, oda biztonsági személyzet kell. Mára már teljesen tipikus helyzet, hogy a cigányok csinálják a balhét a kórházakban, orvosi rendelőkben.

A minimum hogy pofátlanul betolakodnak a több órája várakozók elé, óbégatnak mint a fába szorult féreg, fenyegetőznek. Kétségbe vonják az orvosok véleményét, és igyekezetét. (Lásd mentők elleni támadások.) Gyakran tettlegességre is sor kerül.

És mindenhol előre bemennek, mindenhol fél tőlük a többi beteg, mindkinek összehúzódik a gyomra, ha a kórtermébe cigány kerül. Mert akkor nem pihenhet, gyógyulhat nyugalomban, az a minimum hogy trágár óbégatást kell hallgatnia órákon át, és hogy a kórteremben gyomorforgató bűz lesz.

Miért mi tegyünk erőfeszítéseket az integrációjukért? Miért nem várhatunk el tőlük semmit sem cserébe? Miért kell ennek a kirabolt országnak erején felül támogatni deviáns elemek élősködését?

Elegem van belőlük, nem hogy kórházat nem adnék nekik, de ha az utcán haldokolna egy átlépnék felette mint a kutyaszaron.

Semper Fidelis 2010.04.02. 05:53:12

Hát igen, nem könnyű. Hogy is van a Moldova féle Bűn az élet-ben? "A cigány mindenek előtt tiszteli az erőt és az elszántságot". Ki kellett volna hívni a rendőröket, aztán mégegyszer és mégegyszer. Vagy fogni a gyereket és odébb állni - bármilyen nehéz is az.

Vagy felpofozni egy-két kokerót. Mondjuk, ahhoz nem árt némi fizikum és box tudás - valamit valamiért.

sahid 2010.04.02. 06:13:23

TŰZRE A SOK BÜDÖS CIGÁNNYAL!!!! És megvan oldva a kérdés...

Motorpenis 2010.04.02. 06:31:38

@Aurian: No, ugye ez csak áprilisi tréfa volt?
Szerintem kezdjük azzal, hogy megvan a lehetőségük 8 év alatt elvégezni a nyolc általánost. Utána van lehetőségük négy év alatt elvégezni valamilyen középiskolát. Mindeközben az állam dédelgeti őket, verekedhetnek, fenyegetőzhetnek, élhetnek ingyen. Mi kéne még? A menyasszonyom is?

alibi6 2010.04.02. 06:45:25

@Yann Le Pentrec:
Hozzám hasonlók?
Mekkora egy baromarc vagy te öcsém... Az erdőt pedig azért nem látom mert ellopták a cigányok! Ja bocsáss meg, majdnem elfelejtettem, hogy a télről is én és a hozzám hasonlók tehetünk.
Hogy szarnál farfekvéses sünt!

egyittlakó (törölt) 2010.04.02. 06:52:22

@tcom: "A színes ruha a hangos viselkedés a megszokott. Ezt látták a szüleiktől, az meg az ő szüleitől...
Ez a kultúrájuk része."

A micsodájuk része?

egyittlakó (törölt) 2010.04.02. 07:05:38

@Yann Le Pentrec: "azonnali szavazatok százezreit lehet besöpörni a hozzád hasonlóktól. (Akik nem látják a fától az erdőt.)"

Mé, te mi a tökömet látsz? Menj le egy faluba a Tisza környékére, nézd meg mi folyik ott, aztán dumálhatsz. Az emberek már semmit nem tartanak otthon, a tyúkokat ellopják, a gyümölcsöst, kertet lerabolják, a fákat kivágják. A körzeti megbízott nincs a helyén, a rendőrőrs zárva van. Elérhetőség, telefonszám nulla. Ott beleznek ki a kapu előtt.
Az öreg szomszédoktól kicsalt kölcsönpénzt nem adják meg, papír nincs róla. A biciklit elviszik a kapu elől, majd öt faluval odébb eladják. Ha valaki kórházba megy vagy elutazik, akkor betörnek hozzá (az információs lánc jól működik).
Mondj nekem egy tetves pártot, aki az utóbbi húsz évben tett valamit ez ellen. Állandóan az integrációról pofáztak. Emezek meg úgy értették, hogy a másét integrálhatják...
A szervezeteik csak jogokért visítoznak, de a tájékoztatást, oktatást, továbbképzést az államtól várják el. Egy büdös szóval nem mondják, hogy: drága tesvíreim, próbáljunk meg alkalmazkodni a többséghez, ne legyünk már ennyire primitívek... ez még pénzbe se kerülne...

meis (törölt) 2010.04.02. 07:10:27

@tcom: "A színes ruha a hangos viselkedés a megszokott. Ezt látták a szüleiktől, az meg az ő szüleitől...
Ez a kultúrájuk része."

és még lehetne sorolni pár szép hagyományukat :)

Zsalugater 2010.04.02. 07:16:46

Akinek ebből a sztoriból nem jön le, hogy nem az eüvel van probléma, hanem a cigányokkal, az nem tudom, hol él, de költözzön ide hozzám a nyolckerbe, és meglátjuk hány perc alatt lesz belőle "rasszista"

Nyomek 2010.04.02. 07:18:19

@Levéltáros:
A pedofilokat le kell tartóztatni, le kell ültetni, kivégezni, stb.

De a cigányokkal kezes bárányokként bánnak.

Ez a probléma, te barom.

Lúdtalp 2010.04.02. 07:27:20

Azért nem dolgoznak se délelőtt 10-kor, se délután 3-kor szegények, mert ki vannak rekesztve: és a posztolóhoz hasonló gondolkodás járat le minket egész Európa előtt. Pedig a romáknak a család a legfontosabb, ahogy kiderül a cikkből is. Álságos dolog az aggódó szülők nyugtalan viselkedését a bőrszínük miatt bugrisságnak és agressziónak beállítani.

redriot77 2010.04.02. 07:29:36

@tcom: "És azt sem szabad elfejeteni, hogy a dáridó, a nem dolgozom, az náluk "hagyomány"."

Éppen ezért "a kedves cigány polgártárs legyen olyan kedves és dolgozzon kérem szépen" módszer nem fog működni. A pozitív diszkrimináció sem: ami jár azt elveszik, cserébe nem csinálnak lófaszt sem. Csak valamiféle kényszer, erőszak segíthet: csak azt tisztelik, aki ártani tud nekik, akitől félnek.

A "sima" segítőszándékot egyszerűen kihasználják, nem érzik hogy ezért cserébe elvárnánk tőlük valamit.
Nem olyan erőszakra gondoltam, amire a libsik azonnal ugranak: egyszerűen legyen meg az a kényszer, hogyha valaki nem megy el semmiféle közmunkára, akkor dögöljön éhen. Nincs itt arra pénz, hogy a devianciát szponzoráljuk.

" A színes ruha a hangos viselkedés a megszokott. Ezt látták a szüleiktől, az meg az ő szüleitől..."

A miskolci Avas lakótelepen tudnának mesélni a erről:

EZ A CIGÁNY KULTÚRA, ENNYIRE KÉPESEK:

www.indavideo.hu/video/Riport_az_avasi_lakoteleprol_-_keptelenseg_a_ilyen_korulmenyek_mellett_letezni

Miért kell ezt nekünk elfogadni? Miért NEKÜNK kell alkalmazkodni ehhez? Kurvára elegem van belőlük, és a hazug jogvédőkből!

E.T.A. 2010.04.02. 07:31:12

Ne aggódj, majd jön a Jobbik azután már nem lesznek ilyen esetek.

ubi40 2010.04.02. 07:32:20

Sajnos mindenkinek van ilyen története és ezért tűnik olyan valóságosnak.Akivel még nem történt ilyen vagy szerencsés vagy nagyon elszeparált helyen él,na kérem így könnyű liberálisnak lenni.

napielem 2010.04.02. 07:42:06

Egyébként most akkor mi volt a baj a körtermi szomszédokkal? Hogy bunkók voltak, vagy hogy cigányok? Egy korrekt ember azt mondja, hogy a viselkedéssel volt a baj, a posztíró viszont inkább a származással bajlódik. Engem zavart volna az is, ha nem cigányok viselkednek így.

honvédő 2010.04.02. 07:46:33

Nagyon Jó!
Megint egy esetből indulnak ki.

Figyelj csak te kis ártatlan ma született bárányka. Nincs neked férjed aki megvédjen ha kell. Vagy ha ilyen csicska geci, mint a többi
" magyar " akkor meg minek vagy vele. Pofázni azt tudsz, de minek ha nincs mögötte semmi. Ha valóban így volt amit kétlek is,
( mert egy kórteremben nem 2 hanem több gyerek is fekszik és ha mindenkinél van egy felnőtt akkor miért nem írtál a többi szülőről. És ők miért nem szóltak bele v hozzá, Azokról semmit nem írtál, szó sem esett ) miért nem hívtál rendőrt? Illetve van esti vizit amikor az orvosok körbe járnak. Akkor látták volna a történéseket.
Csupán arra akarok rávilágítani, h hazudsz, csak nem jól. De már megszoktunk, az undorító fajtádat.
Mert csak mutogatni tudtok másra, de magatokról soha, de soha nem beszéltek. Pedig kéne, de nagyon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ubi40 2010.04.02. 07:47:04

@redriot77:Na igen,ha felújítanák akkor hetek alatt kulturális elfoglaltságként leamortizálnák,hiszen ők szeretik a "SZÉPET".(Hivatkozás egy régebbi cikkre.)

alibi6 2010.04.02. 07:50:11

@honvédő:
Tegyük fel, hogy hazudik. Az azt jelenti, hogy a cigányok nem ilyenek? Csak kérdem? Mik a személyes tapasztalataid?

redriot77 2010.04.02. 07:50:13

@napielem: lehet hogy létezik vegetáriánus pitbull, aminek az agresszió-szintje valahol a palotapincsi szintjén áll, mégis elfogadott nézet hogy veszélyes az emberre, és ezért tartanak tőlük. Olyan sok pitbulltámadás történt, hogy az emberekben kialakult az előítélet, hogy a pitbull veszélyes, és rossz. Nem mind az, de olyan gyakori hogy ez a jellemző, ez jut először az emberek eszébe.

honvédő 2010.04.02. 07:54:36

A világtörténelemben a " magyarok " és most nem az igazi Magyarokról beszélek, hanem a genetikai hulladék korcs embereknek látszó fajtáról akiknek semmi közük az igazi magyarokhoz. Mindig is talpnyaló házi csicskák voltatok. Mire veritek magatokat. Én is adófizető vagyok( csak nem tudom minek ) 2 ciszta van a bal térdemben 3 évet jártam " orvosokhoz " és annyi volt a tudásuk, h elküldtek vérvételre és mondták, h az eredményeim negatívak. És, h semmi bajom ill. nem tudják várjunk mi lesz 3 hónap múlva. Ezt ment következő alkalommal is. Akkor kérdezem én Ő nem bűnös?
Ezt miért nem írják meg az újságok? Miért nem mondják be a híradóba? Most mentem el a Calorina Útra ahol érdekes nem vérvételre küldtek hanem CT.-re ami kimutatta a hibát. Kérdezem én a másik 8 éve miért nem küldött el?

honvédő 2010.04.02. 07:57:54

Én is az vagyok. de a történet több sebből is vérzik. Egyébként meg azt miért nem mondja bele, h az orvosok milyen képmutató bunkók. A mentősök meg rendszeresen lopnak a beszálított betegektől.
Szociálisgondozó- és Ápoló vagyok.

honvédő 2010.04.02. 08:01:26

Ja, Régen sok feka filmet láttam. Szétgyúrt fekák, gettó minden pisztoly ami kell :))
Kialakult bennem egy kép. És mit látok ma ill. évek óta? Magyar nők fekete palikkal mászkálnak akik iszonyúan néznek ki és magyarul sem tudnak annak ellenére, h itt élnek évek óta, Akkor miből él? Hisz munkát nem tud vállalni nyelv nélkül. Nem tartanak az AIDS től amit afrikából hoznak be?

honvédő 2010.04.02. 08:06:00

Aki c ellenesek azok nem ismernek személyesen cigányokat. Csak jó távolról. Így ne, mondjatok véleményt. Miért olyan nem volt aki magyar volt és nem tudott viselkedni?????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Jim Raynor 2010.04.02. 08:13:04

@honvédő:

apafej, a 8. ker. kálvária utcában laktam évekig, ismertem éppen elég cigorettót személyesen. a postbeli történet tündérmese ahhoz képest, ami ott van.

és ha már a négereket megemlíted: a házban, ahol laktam, jópár néger lakott. és tudod mi az érdekes: hogy tudnak viselkedni! idejön bazmeg közép-afrikából valahonnan, és be tud illeszkedni, tud kulturáltan viselkedni, tud köszönni, tud nem úgy élni, mint egy állat. a cigók meg nem.

gombperec hídlakó 2010.04.02. 08:14:51

Ez így nem fog sokáig működni, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol lépni kell. Nézzétek csak meg, hogy jön fel a Jobbik. Noha én is üdvözölném, ha a cigánykérdésben rendet tennének, de nem hiszem, hogy alkalmasak lennének kormányzásra is.

A megoldás egyszerű, mert ezek a retkek mindig oda vándorlnak, ahol több a segíly. Elvenni a segílyt, ezzel párhuzamosan munkát adni helyette. (pl. a környezet rendbetételét, az illegális hulladéklerakók felszámolását, parlagfűirtást stb. nagyszerűen tudnák végezni) Aki dolgozni megy, nincs ideje lopni járni, kevesebbet kocsmázik, stb. Akinek meg nem tetszik, fogja magát és továbbáll.
A tótok tudják kezelni a helyzetet, csak akarni kellene. És el is érkeztünk a valódi okhoz.
A CIGÁNYOK IS VÁLASZTÓPOLGÁROK, EZÉRT SZAPORÍTJÁK ŐKET, A SZÁMLÁT VISZONT MI FIZETJÜK. MAGYARORSZÁGON A NEM DOLGOZÓ EMBEREK DÖNTIK EL KI KERÜL KORMÁNYRA, ÉS EZ A SZOMORÚ.
Én megvonnám a választójogot a tartósan munkanélküli - ingyenélő - egyénektől.

hááááát 2010.04.02. 08:17:03

Hasonló eset csak még az átkosban.Szépen kérték őket menjenek haza.Kiabálás, tettlegesség az éjszakás nővérrel szemben.5 perc múlva két igazi köpcös,bajszos rendör.2 perc múlva már az egyik fickót vitték át a balesetibe, mert beverte a fejét az ajtófélfába.:)
Tudom most mindenki azzal jön, hogy jogok meg ilyesmi.Van aki nem ért a szép szóból.Ha a te gyerekedről van szó, te mit csinálnál?

fasz.appan 2010.04.02. 08:20:09

@honvédő: ... vagy te is cigány vagy, vagy nem csak a térdeden, hanem az agyadon is van egy ciszta ami miatt képtelen vagy a normális gondolkodásra....nem kell válaszolnod...

Jim Raynor 2010.04.02. 08:20:10

@hááááát:

hát ez az, akkor még - érdekes módon - ha egy faluban elkanászodtak a cigányok, kiment két teherautónyi rendőr vagy katona, és módszeresen végigverték őket. és utána rend volt.

Bloberf 2010.04.02. 08:20:43

@Lúdtalp: "Pedig a romáknak a család a legfontosabb, ahogy kiderül a cikkből is."
Emlékszel az olaszliszkai ügybeni birósági indoklásra??? Az útszélén ülö gyerekkel senki nem törödött csak azzal, hogy hogy üssék a tanárt.
Repris: Senki nem törödött a gyerekkel!!!

Jim Raynor 2010.04.02. 08:24:33

@Bloberf:

pedig tényleg a gyerekek nekik a legfontosabbak, hiszen belőlük van a segíly :D

honvédő 2010.04.02. 08:25:15

Érdekes csak őt zavarta mást nem is.

alibi6 2010.04.02. 08:25:33

@honvédő:
Hiába mosdatod a dögevő fajtádat, a világ összes hypoja sem változtatna a dolgon. Mocskosak vagytok mind!

dz02 2010.04.02. 08:27:38

hát nehéz mit mondani....az ilyenek barmok rohadjanak meg.

honvédő 2010.04.02. 08:29:04

Ja annyira beilleszkedtek a feketék , h nem tudnak magyarul pedig itt van 8- 10 éve. Tudod én voltam sorkatona és ott nem a cigány nem fürdött, hanem a " magyar ".

Bloberf 2010.04.02. 08:29:37

@Jim Raynor: Igy igaz! A gyerek egy szükséglet, elverni valakit meg az élvezet.

honvédő 2010.04.02. 08:35:54

Ti vagytok a mocskosok Alibi6. Csak a csicskákkal lehet ezt csinálni ami a kórházban történt, de nem hiszek a történetből. hiszen egy kórteremben nem két beteg gyerek fekszik. A történet pedig lekorlátozódott 2 családra. Látod nem ismeritek a cigányokat. Több féle cigány van. Oláh Beás Zenész cigány ezek szokása nagyon- nagyon eltérő. Még az öltözködésük is. de az a lényeg,h a fekák a kínaiak és az arabok beolvadtak pár év alatt. Pedig de érdekes ide jön a kínai és röhögünk rajtuk meg a gagyi cuccaikon aztán 5 év múlva meg berobog a zsír BMW - vel. Az arabok meg valutázgatnak..... meg stb. Ja az arabaoktól nem féltek? csicska korcsok!
tudjátok a cigányoknak van eredete , de nektek ki tudja már .....
Szedett vetett társaság ....

l3v1 2010.04.02. 08:37:36

@tcom: "Ráadásul egyre kevesebb fizet járulékot, (magyar/világ) válság."

Hát rohadjon meg mindegyik aki nem fizet, mert sokan fizetünk, eszméletlen mennyiségű pénzeket, aztán minek? Olyan, mintha lapáttal hánynád ki az ablakon. Körülmények sz*rok, zsebbe adni így is kell, és még akkor sem biztos, hogy minden rendben fog menni. Nyüves pöcegödör. Istenverte kormánynak lenne dolga, hogy rendbe hozzon amit lehet, eddig egyik sem tett semmi értékelhetőt, sem az egészségügy, sem a cigány-gondok megoldására. Dumálni mindegyik tud, rohadt nagy járulékokat beszedni mindegyik tud, elsz*rni a pénzt és államadósságot növelni mindegyik tud, bármi olyat tenni, ami hosszú távon is javítana az állapotokon, na az már nem megy. Mert ahhoz hozzáértés kellene, többek között, nem idióták a minisztériumokban, akiknek ha nem megy egyik pozícióban, max. átrakják egy másikba, hogy ott is elcsesszen mindent.

Az egész TB rendszert úgy ahogy van megszüntetném, és kötelezővé tenném az egyéni betegbiztosítást, mint USA-ban, aztán aki fizet, az kapjon érte valamit, aki nem, az meg ne pampogjon, ha a hozzájárulásával arányos ellátásban részesül.

honvédő 2010.04.02. 08:37:41

nem őket védem akik ilyeneket csinálnak. Hanem nem kéne általánosítani. Építőiparban a vállalkozó nem fizeti ki a munkását rendszeres manapság. ja ezt senki nem mondja....

Nzoltan 2010.04.02. 08:38:13

Jókat szoktam röhögni, mikor cigány kulúrárról beszélnek sokan. Milyen kultúráról? Hol?
Képzőművészet? Ha a fal sarkának sárgára hogyozása is belefér....
Iparművészet? Ha a husáng faragása is belefér....
Építészet? ?????????
Zeneművészet? Ha a kannázás belefér.....

Ugyanmár. Saját minta és mondaviláguk sincs. Nincs autentikus hangszerük, nincs építészetük, nincs népviseletük. Nincs autentikus nyelvük. És már autentikus nevük sincs. Csak Márió, Rómeó, Dszenifer, Ramszesz..... vagy ami éppen az utoljára látott sorozatban volt.

Ősközösségben élnek, csak az ősemberéknél derék alatt is volt rokonság.

honvédő 2010.04.02. 08:39:25

Nem az a hibás aki nem fizet ill. az is , de aki direkt rosszul ossza be vagy ellopja az jobban!

Nzoltan 2010.04.02. 08:40:47

@l3v1: Az Usában Obama próbálja "felfejleszteni" az egészségügyet a magyar szintre, hogy minden jöttment aki baszik befizetni, az is kapjon ellátást.

Jim Raynor 2010.04.02. 08:41:37

@honvédő:

a cigányoknak van eredete? mesélj bazeg, kíváncsian hallgatom.......

egyábként meg, ez MAGYARország, nem pedig CIGÁNYország, húzhatnátok vissza Indiába a retekbe.

Coppola 2010.04.02. 08:41:43

@honvédő:

Jön a jobbik aztán mehettek a faszba szenet bányászni, mert az összeset kinyitjuk, ti meg dolgozhattok! egyébként a honvédségben 16-an voltunk egy szobában, ebből 12 cigány és kurva jól megvoltunk együtt! Legjobb haverok voltak, de azért azt mindegyik elmesélte miből él...
A cigányvér mindegyikőtökben ott van, ha valaki kiejti a száján egyből fel vagytok háborodva, mi az hogy cigány??? A csicskaságról is más a nézetünk, szemtől szemben melyik tetves vagánykodik? Csak ha legalább hárman-négyen vagytok, akkor nagy az arcotok! Egyébként vége a töketlen magyar korszaknak, csak elég baj, hogy ehhez a Jobbik kell és ennyi idő után!

KabuliAli 2010.04.02. 08:42:01

Be lehet fejezni az ámokfutást, kedves honvédő. Ne genetikai hulladékozz itt engem és másokat. Cigányok között nőttem fel, úgyhogy jól tudom, miről beszélek. El lehetett velük haverkodni, de amint hátat fordítottál nekik, repült a kő. És ez nem "egy eset", hanem általános. Általános, hogy a cigányokkal baj van a kórházakban, iskolákban, köztereken, és minden helyen, ahol kulturáltan kellene viselkedni. Végre vállalni kell és ki kell mondani: a cigányokkal van a baj, nem velünk. És ez így van évszázadok óta; most csak annyi a különbség, hogy annyian vagytok, hogy nem tudjuk tovább tolerálni, hogy loptok, ordibáltok, összemocskoltok mindent, amit mi felépítünk, rendbe rakunk. Nem tudom, mi lenne, ha egyszer azt mondanánk: ennyi volt, srácok, nem bírunk tovább eltartani titeket - és levonulnánk a színpadról. Akkor mehetnétek keresni maguknak másik országot, amin élősködni lehet. És nem fogom elolvasni azt, amit erre esetleg válaszolsz, mivel megyek DOLGOZNI, én ugyanis jártam iskolába, és van munkám.

admin1221 2010.04.02. 08:44:32

Én erre mindig azt szoktam mondani: Hitler elkúrta, elkúrta de nagyon!
Sajnos a kisebbség a többség! Ezek olyan mértékben szaporodnak, mint a gizmók! Csak élősködnek az embereken, igazi élősködők.

joszip 2010.04.02. 08:45:04

Mindenki tisztában van ezzel a jelenséggel; pár szdsz-es fajvédő még menti a menthetetlent. Maguk a rendes életvitelű cigányok sem tagadják, hogy ez mekkora probléma, úgyhogy asszem bele kell törődnötök, nem sikerült a fasizmus réme mögé dugni a jelenséget.

E.T.A. 2010.04.02. 08:45:57

Nagyon helyes, KabuliAli, teljesen egyetértek veled, nekem is rohadtul elegem van a cigányokból és ja, nekem is van MUNKÁM kedves honvédő. Én is lépek DOLGOZNI. te rohadt ingyenélő!

AutosVilli 2010.04.02. 08:47:30

@honvédő: és kedves többi "normális" cigány . nem tudom észre vetted e,de a teféléd többségében NEM TUD VISELKEDNI,hogyan is tudna amikor nem tanították meg neki,és felnő megint egy nemzedék aki szintén csak a bajt látja bennetek,mert megverik az iskolában,lopnaktölük,ápolatlanul járnak közéjük,és te akármilyen tiszta és ápolt,és kúltúrált vagy, csak egy "Büdös Cigány" leszel azok szemében.
Hogy mi a megoldás? Hát az kérlek hogy a tefélék rászólnak ezekre,de ti se meritek,mert ti is féltek tölük ugyan úgy mint egy normális átlag állampolgár.Én ismerek normális cigányt,de ezerszer több nem normálisat. Tehát amíg ,"és ez hossszú idő" nem derül ki valakiről hogy melyik táborba tartozik addig hajlandó vagyok én is a többségi "Büdös Cigány" kategoriába sorolni az utamba kerülöt,és kellő óvatossággal,és távolsággal fogadni.Hogy miért? mert az ember tapasztalataiból él, nem nyulok a tűzbe mert megéget,a víztől vizes leszek stb stb, a cigányokkal meg egy két kissebb kivétellel NEGATÍV a tapasztalatom. Ennyi,és szerintem a nagytöbség is így van ezzel.Kedves cigányok.

admin1221 2010.04.02. 08:47:50

Hitler elkurta, elkurta, de nagyon. Ezek olyan mértékben szaporodnak, mint a gizmók. Egy igazi kártevő/élősködő faj, akik az embereken élősködnek és az adófizetők, a szemét törvények miatt még kénytelenek eltartani ezeket.
A kisebbség a többség, ezen kellene változtatni, de gyorsan!

Bloberf 2010.04.02. 08:48:22

"Pedig a romáknak a család a legfontosabb" Ezen azért el lehet filozofálgatni. A család fontossága a családfö hatalomvágy kiélése és egy bizonyos önvédelmi kényszer a többi családdal szemben. Mert ha általában meg is vannak egymással de amint alkoholos állapotba kerülnek az egyensúly felborul.
Azután, hogy vannak azok az erösen eltúlzott túlhangos szinjátékok betegségeknél meg gyászoláskor az csak egy vicc, egy rossz szokás.

l3v1 2010.04.02. 08:48:49

@Nzoltan: "Az Usában Obama próbálja "felfejleszteni" az egészségügyet a magyar szintre, hogy minden jöttment aki baszik befizetni, az is kapjon ellátást."

Eddig is kaptak befizetés nélkül is, az alacsony jövedelműek, ill. a sürgősségin korlátozottan. Most más lesz a helyzet, mert csak az alacsony jövedelműek maradnak ebben a megoldásban, mindenki másnak kötelező lesz fizetnie (ill. munkáltatójának kötelező lesz ajánlani biztosítást), vagy ha nem, akkor büntetést és/vagy adóemelést kap ajándékba.

A lényeg, hogy szerintem nem irreális elvárás egy nagy halom pénzt TB-be leperkáló részéről, hogy normális körülmények fogadják. Ill. nálunk irreális, pont ez a gond.

Amúgy meg, Obama olyan amilyen, legalább történik valami. Itt mi történik? ... Pontosan.

egyszerüen 2010.04.02. 08:50:35

sok a duma, meg a hösködés:DD

tessen tenni is valamit, nem fület farkat behuzzni

Odamenni, bumm lefejelni, kést belemártani, kétszer farba rugni, adni egy tockost:DD

vagy ha kést vesz elő akkor le kell löni,

Tény nagyon nem tudnak beilleszkedni

Egy kérdés a nagy fajvédöktől

Haver buliba megy hiv engem. El is megyek senkit se ismerek, de hangoskodom, hözöngök, játszom az eszem, meg ilyesmi. Akkor ha kiteszik a szüröm, vagy kinéznek, kirekesztenek, biztos fajgyülök?

a francokat
ha nem tudnak beilleszkedni akkor ki kell rekeszteni öket, ennyi és itt a pont
Kaphat segélykét, kártyára, meg ha kap segélyt akkor tessen dolgozni, akár az önkormányzati munkákat megcsinálni, nem kell 8 orába, elég napi 4-be. Szemét szedés (nem nem bodza:D) park rendezés, utak javitásához pl

Én meg tudnám oldani a problémát, nem lenne ideje lopkodni, meg henyélni és ezért pénzt is kapna, ergo megoldottam a munkanélküliséget:DD

alibi6 2010.04.02. 08:51:27

@honvédő:
Eredet? Aztán honnan? Olyanok vagytok mint a tetű, ami a mocsokban "terem". Ami a poén az egészben, hogy a mocsok is ti vagytok...
Ha a civilizáció alsóbb szintjén rekedés erény, akkor ez az egyetlen erényetek b+ !

Sikonya Gyula 2010.04.02. 08:52:52

A külön a kisebbségnek fenntartott kórterem, ahol békében kaszinózhatnának, hangoskodhatnának, dajdajozhatnának hajnalig, meg persze diszkrimináció lenne. Kíváncsi lennék a polkorrekt, cigányt még csak a megasztárban látott jogvédők és döntéshozók véleményére az első személyes tapasztalatok után...

admin1221 2010.04.02. 08:55:35

@egyszerüen:
Véleményem szerint nem erőszakra lenne szükség (most már), hanem olyan törvényekre, amik visszatartóak.
Egyébként én halálbüntetés párti vagyok, nem lenne ennyi féreg az országban (és itt nem csak a cigányokra gondolok). Az tény, hogy a bűnözők 85% cigány és ennek semmi köze az elnyomottsághoz/iskolázottsághoz. Az kell, hogy mondjam,m vannak rendes, becsületes cigányok is ha ők tudnak, a többi 99% miért nem?
A hozzáállásukkal és a természetükkel (vérükkel) van a baj és ezen nagyon nehéz lenne változtatni.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.02. 08:57:38

szomorú hogy nem ismered fel a GULDÚRÁJUKAT!

tessék tisztelni őket!

"azta" 2010.04.02. 09:02:32

s bár a helyzet életszerűsége senki által nem ismeretlen, de ilyen bujtatott kampány-posztot még nem pipáltam! ügyes! egy 2008-as sztorit a választások előtt bedobni, ahol csak egy párt hirdeti fennhangon a "cigány-programját", ahol erről a történetről mindenkinek csak egy párt neve ugrik be... egy látszólag civil posztolóval... a konkrét sztorira kérdezem: IGAZ E VAGY?

Charly McCoor 2010.04.02. 09:04:08

Ezt fel lehet fogni terápiás célként is.A betegek nagyon nem fognak a betegségükre gondolni , ha ilyesmi töténik.Ha meg valakit zavar az ilyen kórházi jelenet az rasszista.Tulajdonképpen törvényt sem kéne változtatni.Bőven elég lenne , ha betartatnák.Nem olvastam végig a kommenteket , de azt mondom a blogírónak , hogy örüljön , hogy nem szülészeten volt.

admin1221 2010.04.02. 09:04:41

@vero:
Van kultúrájuk, de valahogy külön kellene választani Bangó Margitot/Mága Zoltánt/ -és még sorolhatnám azért a listát- a dagad mercis/bmw-s tahó/bunkóval

Elveszett Angyal 2010.04.02. 09:09:33

@"azta": igen, igaz vagyok.
Már több helyre megírtam, de senki nem foglalkozott vele eddig, ezt a blogot csak most ismertem meg. Még mindíg nem hevertem ki a történetet, félek, hogy a lányom újra beteg lesz és menni kell.
A végén odaírtam, ha valaki tud olyan megoldást, hogy otthon legyünk ilyenkor (maga a kezelés annyi volt, hogy reggel és este ellenőrizték az infúziót), akkor jelentkezzen.
Bár irritál, hogy egy vagyont befizettem tb-re, de inkább fizetek többet, és még, csak a kölyköm nyugodtan gyógyuljon.

HencegőLajos 2010.04.02. 09:14:25

Kicsit fake szagú a történet. Előszőr a gyereket utalták be a kórházba. Aztán a történet már csak arról szól, hogy "a nővérrel közöltem, hogy most azonnal vagy engem rak át egy másik szobába, vagy őket, vagy hazamegyek".
Egy szülő nem beszél egyes szám első személyben ha a gyerekéről van szó!!!

Egyébként a történet életszerűnek tűnik, akkor is ha valószínűleg kitalált!

O1V1 2010.04.02. 09:18:27

Már csak valahány nap és utána minden jó lesz!!
Kitartás "polgárok" !!

Vagy lehet, hogy még sem?

Nagy szar lehet ilyen gyülölködve élni.

AutosVilli 2010.04.02. 09:21:44

@"azta": Vagy te vagy aki bele akarod keverni ebbe az egyszerü és hétköznapi esetbe a politikát.
Mert akit ezzel lehet befolyásolni az mergérdemli.

Elveszett Angyal 2010.04.02. 09:26:18

Na, akkor utoljára. De, a történet igazi. És igen, így beszélek. Nem egészen értem, hogy miért vonja kétségbe bárki, hogy ez így megtörtént.

Void Bunkoid 2010.04.02. 09:28:06

@tcom: "avval"

Modoros-e vagy? :)))

gabcigirl 2010.04.02. 09:28:45

@tcom:

Bocs. Nem vagyok rasszista, de-

csak mert a cigányoknak vannak gyerekeik számosan, ez nem jelenti azt hogy nevelik is őket. Persze tisztelet a kivételnek.

Ebzon 2010.04.02. 09:29:18

@Humbino: Abba lehetne hagyni a liberálisozást? Mert csak azt mutatja, hogy fogalmad nincs a jelentéséről. Köszi

Páneurópai Harci Kos 2010.04.02. 09:29:26

Április elsejei dátummal.. nem az a nap amikor mindenfelé bohócságokat követnek el az emberek a másik kárára?

gabcigirl 2010.04.02. 09:30:03

@alibi6:

Mert nem vagy normális.

harcsabajuszos 2010.04.02. 09:30:30

@tcom: Bizonyos vagyok benne, hogy párhuzamos világok léteznek.
Mint említettem, biztosan léteznek ilyenek is valahol, de én még nem talákoztam effélével, igaz szűkebb is a mintavételem, ha lehet, kerülöm a putrik környékét a tapasztalataim alapján.
Én nem vagyok szervizes, csak turista. A nyolcvanas évek elejére datálható az első tapasztalatom ezekkel Rudabányán, ahol a boltba belépve Indiában éreztem magam és a helyi művházban voltunk elszállásolva, ahol órákon keresztül rázták a rácsokat kívülről a cigányok ordítva, hogy megölnek minket, ok ismeretlen. Nem volt lélekemelő, előbb-utóbb megjelentek a rendőrök és eltűntek. Azóta számtalan országban jártam, számos cigánnyal találkoztam, valahol megosztottuk az ételt, de legtöbb találkozás megdobált autókkal, bőgázzal vagy épp törött térddel vagy fegyverhúzással zárult.
Mert egyszerűen ilyenek, a legtöbben szarnak a gádzsók törvényére, s ahol megtehetik, ezt be is bizonyítják. Erre a legjobb példa az a társadalmi kísérlet, ami Mo-n zajlik, ahol az állam támogatja a destruktív létformájukat.
Ha fennáll a veszély, hogy cigányokkal talákozom a saját közegükben, nem idulok el megfelelő önvédelem nélkül, mert az én és a családom élete a legdrágább. Ilyen egyszerű.
A kórházban pedig kuss legyen, ha zajongani akarnak, otthon tágasabb.

admin1221 2010.04.02. 09:31:29

Egyébként teljesen felesleges az kutatni igaz vagy sem ez a történet. Mindenki nagyon jól tudja e nélkül is, hogy tényleg ez egy valós helyzet. Ugyanez megtörténik a BKV-n, a különböző szolgáltatók, kirendeltségein, bevásárló központokban, szóval nem a történet valódisága a lényeg, hanem az, hogy ez egy valós életkép, politikától és mindentől függetlenül. EZ nem csak most aktuális, hanem régebben is az volt és sajnos egyre erősödig az aktualítása. Nem tudom hogy lesz e erre valaha is orvosság, de az biztos, hogy a cigányság kérdés egyre tarthatatlanabb.

admin1221 2010.04.02. 09:32:57

@Elveszett Angyal: ha igez, ha nem igaz, mindenki tisztában van vele, hogy ez egy valós életkép. Aki azt mondja, hogy nem, az hazudik!

Páneurópai Harci Kos 2010.04.02. 09:33:56

@admin1221: " admin1221 2010.04.02. 08:55:35
@egyszerüen:

Egyébként én halálbüntetés párti vagyok, nem lenne ennyi féreg az országban (és itt nem csak a cigányokra gondolok)."

Ezzel az a gond
#1 ha valaki a hatalmon van az visszaélhet vele. (magyarországon főleg)
#2 ha te vagy akivel szemben ílymódon visszaélnek, az ugye megint nem kellemes.
#3 a nagyhalakat / csókosokat mindig kimosdatják
#4 Ott van pl a móri ügy..
#5 Eu -hálistennek
#6 És nincs visszatartó ereje, még Kínában sem.

gabcigirl 2010.04.02. 09:35:19

Mi van ha ez a poszt egy elkötelezett Jobbikmániás irománya? Véletlenül épp a választások előtt????

admin1221 2010.04.02. 09:36:26

@Elveszett Angyal:
és ezeket nevezzük kisebbségnek? Miért a normális embernek kell alkalmazkodnia a szeméthez? Miért Neked kell menekülni a gyermekeddel? Miért? Miért ilyen szar a helyzet és miért szarik az állam ennyire rá, miért nem tesznek semmit a hatóságok...

cso zsi 2010.04.02. 09:37:02

@troll: Ezt az 5-15%-ot át kéne számolni.
A 9 és fél milliós lakosságból állítólag 1 1,5 millió roma van.
Most vagy ideje lenne egy minden(ki)re kiterjedő népszámlálásra, vagy kurva gyorsan mozognak.
Mert mindenhol ott vannak.

Ebzon 2010.04.02. 09:38:23

Valaki írt a pedofilokról, igen egyszerű a válasz.Akiket cigányok erőszakolnak meg (kislányokat), azok azért nem pedofilok, mert még maguk se nagykorúak(ja és több esetben életben sem marad az áldozat). Persze ezt nyílván nehéz észrevenni, mert ugye ritkán írják ki az indexen is, hogy az elkövetők cigányok voltak.De aki utána néz a forrásoknak(ne kérjetek, én is kaptam vkitől) az tudhatja.Én kaptam 1 honlapot vmelyik bloggertől, és akkor tudatosult bennem, hogy egy csomó erőszakosbűncselekmény amiről halottam már korábban, és ismertem a körülményeit is, azok túlnyomó többségét cigányok követték el.Ezzel csak azt akartam mondani, hogy én sem szeretem őket, de még így is meglepett, hogy mit lehet a számlájukra írni.És igen nekem is van cigány ismerősöm, fősulira jár, és szebben beszél magyarul, mint a legtöbb ember, ÉSSS?Ettől még a cigányok többsége söpredék, ezt magaa cigány srác állítja, és rühelli őket. Akkor, most szted ha a saját fajtáját írtaná, akkor nekünk miért kéne, toleránsnak lenünk. Ő a józan eszével azt mondja, hogy EZEKET írtani kell. Pedig én magamtól sose mondanék ilyet. Én csak bezárnám mindet egy sötét lukba, azt egyék egymást.

admin1221 2010.04.02. 09:39:21

@Páneurópai Harci Kos:
igen sajnos ilyen világban élünk, az az idős bácsi jut az eszembe, aki az élősködők ellen védte a belső kerjét és áramot vezetett bele.

admin1221 2010.04.02. 09:40:42

@cso zsi:
és nagyon szaporák! Gondolj bele, ritka az olyan cigány, aki huszonéves korára még nem nagyszülő! Ez nem vicc!

Ebzon 2010.04.02. 09:42:50

@admin1221: Az nagyon kemény, nem vagyok érzékeny típus, de azt a bácsit megkönnyeztem.

fehso2 2010.04.02. 09:43:42

A fiam a SOTE Klinikán született. Nyócker...

Ott az a rendszer - gondolom máshol is - , hogy az anyán és a gyereken kívül SENKI sem mehet be az újszülött osztályra. Nyilván nyomós oka van ennek, szoptatás, pihenés, higiénia.
Ha jönnek látogatók, akkor az anya kihozza a gyereket.

Ezt mindenki betartotta rendesen kivéve egyes cigányok. Csapatostul, hangoskodva.
Szerencsére ott azért a személyzet kitessékelte őket elég gyorsan.

Nem mind, de egy jó részük képtelen alkalmazkodni, képtelen együtt élni...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.04.02. 09:43:45

Mi is voltunk ugyanitt. A személyzet, a nővérek ,az orvosok, mindenki nagyon korrekt, rendes volt. Napközben is csak max két ember lehet ám benn egyszerre per gyerek. Pont jöttek leváltani, ketten, így hárman voltunk a szobában a részünkről ( éppen készülődtem ,hogy elmegyek netezni meg kávézni valahová) és a nővér ránk szólt, hogy sokan vagyunk. Úgy látszik a bőrszínünkkel volt akkor a baj, nem a létszámmal. Láttam én is cigányokat, simám a kórházi folyosón közlekedtek páran, ahová szülő csak engedéllyel léphet ki ( látogató meg sehogy), ugyanis ez fertőző osztály. Elegem van a pozitív rasszizmusból.

Szalahadin 2010.04.02. 09:48:47

A konkrét történet valódiságától függetlenül a probléma valós, megoldására túl sok esély nincsen. Egyszerűen azért, mert olyanok az arányok, hogy a cigányok többsége ilyen, így az a kisebbség, aki szeretne ember módra élni, nem tud.
A megoldásnak valahol a gádzsó oldalon kell kezdődnie, nevezetesen ott, hogy a sok megélhetési vinnyogó tarkamarha, jogvédő meg fergezsuzsa rendkívüli módon káros hatása alatt lévő szociológus ebben az ügyben befogja a pofáját, utat engedve azoknak, akik nem a betanult liberális hülyeségeket szajkózzák erről, hanem ténylegesen tenni akarnak valamit a megoldásért, annak első lépéseként a helyzet őszinte és mindenféle politikai mocsok nélküli feltárásáért. Ilyen volt Solt Ágnes, 2008-ban előállt saját kutatási eredményeivel, undorító és gyomorforgató módon hallgattatták el.
Második lépés, felszámolni azt a táplálékláncot, ami cigányügyben kialakult, fő haszonélvezői a ballib politikusok és magukat társadalomtudósnak képzelő gerinctelen talpnyalóik. A sokszor emlegetett 120 eltapsolt milliárd jó része ezeknek a semmirekellőknek a finanszírozására ment el. Nagyon kellene nekünk egy Pim Fortuyn, aki a fergezsuzsa-féle, polgárháborún kívül semmi egyebet okozni nem tudó ballib siserehadat a saját pályáján alázza meg, nem kicsit, nagyon. Onnantól le lehetne írni a valóságot, majd el lehetne kezdeni a valódi megoldásokat kidolgozni és végrehajtani. Nincs sok időnk!

"azta" 2010.04.02. 09:49:42

@AutosVilli:
az a baj, hogy nincsenek illúzióim. ahogy jeleztem is, a konkrét történetet illetően vannak kételyeim, nem a jelenséget kérdőjelezem meg. ilyeneket mindenki tapasztal nap mint nap. sajnos!
az időzítés, a botrányok sokasága, a választás küszöbön állása miatt gondolom, hogy ilyen formán nyomul a jobbik. ez olcsó, látszólag hiteles, és még az sem kérdőjelezi meg, aki nem rájuk szavaz, mert óriási a valószerűsége. ezért írtam, hogy ügyes! (fentebb már volt is néhány ilyen majd a jobbik megmutatja hozzászólás!) gondold végig: beírsz egy ilyen levelet, megjelenteted egy viszonylag olvasott blogban (ez eddig ingyen van!), majd az aktivisták finoman hozzászólnak, terelgetik a "hangulatot". és újra csak azt mondom: nagyon ügyes, bár abszolút nem szimpatikus.
@Elveszett Angyal: ha ez a poszt 2008-ban, vagy tavaly, vagy a nyáron íródott volna akkor készséggel hinnék a valódiságában. így szkeptikus vagyok némileg. bocsáss meg nekem ezért!

panki1983 2010.04.02. 09:53:31

El kellett volna hinteni az alja népének, hogy a gyereknek valami súlyosan fertőző betegsége van, pillanatokon belül iszkoltak volna el onnét gyerekestül mindenestül.

LakatosWinnetou 2010.04.02. 09:57:56

@HencegőLajos:
Drága tesókám. Szálj le a lóról, és talán észreveszed, hogy mi van a földön. Azt hiszem, nem azon kéne gondolkodnod a pici agyaddal, hogy anyuka kitalálta-e a sztorit, mert egyes szám első személyben ír. Megnyugtatlak, Észa-m.o.-n mindennaposak az alábbi történetek, úgyhogy nem (csak) ez a konkrét eset a felháborító és katasztrofális. Menj be egy szülészetre: a mindenórás kismama a kapuban dohányzik a családdal, szülés után pedig az egész pereputty dajdajozik az újszülött tiszteletére.
De egy külön weboldalt lehetne szentelni külön rovatokkal az élet minden területéről a legnagyobb kisebbség többségének devianciájáról.
Természetesen magyarok között is előfordul hasonló viselkedésmód. Csakhát azok a fránya arányok, ahogy mondani szokták...

admin1221 2010.04.02. 09:59:26

@"azta":
nekem eszembe sem jutott a jobbik, sőt! El sem fogok menni szavazni, ha már itt tartunk. Kényszerből nem szavazok, márpedig nincs az országban olyan párt, aki mellett őszintén el tudnám magam kötelezni. Mindig van egy aranyszabály, amit nagyon sokan hajlamosak elfelejteni: mindig az a párt lop, aki hatalmon van, ez így volt és így is lesz. Mindössze a lopás kivitelezésében vannak különbségek. Nehogy azt higyjétek, hogy a szarból lehet várat építeni. Szerintetek az a sok ígéret hogyan/miként lesz megvalósítva. Én annak a pártnak hinnék, akine olyan dolgok lennének a programjában, hogy az elkövetkező évek rendkívül kemények lesznek, egy sor megszorítást kell alkalmaznunk, amitől egy pár évig jobb biztos nem lesz, de ez a borsos ár egy pár éven belül elindítja az országot egy pozitív irányban.

LakatosWinnetou 2010.04.02. 10:00:47

@gabcigirl:
Hidd el, ha te élnél ilyen körülmények között, te is Jobbikmániás lennél, kurva rövid idő alatt.
Ne csodálkozz. A jobbik sikerének egyik alapja az, hogy végre beszélnek a valós problémákról, többek között a cigánysággal kapcsolatosakról.

WildBear 2010.04.02. 10:04:24

Én ezért fogok a Jobbikra szavazni.
Elegem van a Kuncze féle férgekből, akik mentegetik a cigányokat; "megélhetési bűnözés".

Ha kimondod, hogy "cigány", már rasszista, antiszemita, irredenta, gárdista vagy,

Valamit tenni KELL, mert így lassan elviselhetetlen lesz az élet.

Ancient Methods 2010.04.02. 10:09:49

a sok "csak a jobbikozótól" kérdezném? hogy fogják megoldani a cigánykérdést? mert nemcsak erre, de egyéb más dolgokra sem tudtak még normális elképzeléseket felmutatni. amúgy meg vicc, hogy már a szlogeneket is egy az egyben a fidesztől nyúlják. XD arra, hogy úgy tűnjetek el a süllyesztőben mint az mszp-szdsz-mdf, nem kell sokat várni.
a történet elszenvedőjét nagyon sajnálom. a cigányokat meg nagyrészt lusta, koszos, pofátlan, semmirekellő kotorékpatkánynak tartom.

"azta" 2010.04.02. 10:11:41

@admin1221:
"WildBear 2010.04.02. 10:04:24
Én ezért fogok a Jobbikra szavazni."

én erre utaltam
(WildBear - tényleg bocs! szíved joga!)

LakatosWinnetou 2010.04.02. 10:14:46

@Szalahadin:
Egyetértek veled, a cigányprobléma csak felerészt az ő hibájuk. A másik részt a magyaroké.
Na nem azoké, akik nem adják oda önként mindenüket a szegény éhező szomszédoknak, vagy mert szólni mernek (vagy már azt sem) a deviáns viselkedés miatt.
A cigányok egy dolgot tettek: tökéletesen alkalmazkodtak a törvényeink és segélyezési formáink adta lehetőségekhez.
Amit nem tettek: nem sajátították el az alapvető erkölcsi és életviteli íratlan szabályokat, ami viszont a békés együttéléshez elengedhetetlen.
Tehát nem a többségi társadalomnak kell toleránsnak lennie, hiszen a törzsi életmód, viselkedésmód NEM TOLERÁLHATÓ.
Ezt viszont nem szabályozzák a törvényeink, nincs eszköz sem a rendfenntartó erők, sem a hétköznapi életben TÖRVÉNYESEN fellépni a deviancia ellen.
A feladat: törvénnyel szabályozni, eszközt adni a hatóságoknak a törvény betartásához, a pozitív diszkriminációt megszüntetni. Ez kell a békéhez.
Hogy a cigányok problémája is megoldódjék: munkahelyeket teremteni, olyat, ami az alacsonyan képzett embereket foglalkoztatja. Jó dolog a közmunkaprogram, de nem azt kellene elvárni, hogy az önkormányzatok oldják meg az állam feladatát, azaz a foglalkoztatást.

Ebzon 2010.04.02. 10:19:34

@WildBear: A Kuncze nagy arc nem kell bántani(most szólok, hogy sose szerettem a szdsz-t, sőt), hatalmas humora van, csak ugye megint az arányok...Ki érti, ki nem...

CyberPunK 2010.04.02. 10:19:52

Én csak egyet kérek, szabad fegyvertartást és viselést 18 év feletti büntetlen előéletű állampolgárok részére. Utána máris másképp nézne ki a társadalmi öntudat. :)

harcsabajuszos 2010.04.02. 10:27:43

@admin1221: A Jobbik nem hangsúlyozza, de kemény évek lesznek akkor is, ha ők kerülnek döntési pozícióba. Viszont az ő politikájuk eredményezheti a kemény évekből egy felvirágzó államot, ellentétben az eddigi összes párt folyamatosan növekvő megszorítások mellett is országot kiárúsító politikájával, ami csak a külföldi érdekeket tartotta szem előtt. Az ő poltikájukban nem várható változás a jövőben sem, mert 2o éve töretlenül zajlik ez a folyamat, ideje változtatni a koncepción.

harcsabajuszos 2010.04.02. 10:30:02

@Ebzon: Ha humorra vagyok kíváncsi, kabaréba járok, viszont nem akarok jellemtelen humoristákat látni ott, ahol az életemről döntenek.
Nem egyszerű a képlet?

harcsabajuszos 2010.04.02. 10:31:00

@CyberPunK: Csak támogani tudom, hamar eltűnnének az uborkalopások és a termés is javulna a termékenyebb talajtól...

BKV reszelő 2010.04.02. 10:31:17

@tcom: Nos, ismerd őket, nem bánom. Másik országban, ha lehet.

Ebzon 2010.04.02. 10:36:42

@Oreg: Kuncze már nem politikus, egyszerű a képlet ???

Ebzon 2010.04.02. 10:39:34

Ez olyan mint amikor az okosok megszólaltak, hogy menyéé szavaz csak a gyurcsányra.Pff...

Ebzon 2010.04.02. 10:41:39

Azt meg már nem is mondom, hogy egyesek a politikát, vallásként élik meg.

Ebzon 2010.04.02. 10:47:02

És az a humor hogy tetszik, amikor kivonulnak a parlamentből, amikor a te életedről kéne dönteni.Vicces nem? És a sok majom meg még istenítette is ezt a megnyílvánulást. Nagyon jól mondták elöttem, csak az kampányol vki mellett aki nem tudja, hogy tök mindegy kivan ott, úgyis mindegyik a markát tartja. Aki meg nemtudja, nemtok rá mit mondani, buta. Nem is értem, hogy hiszi el bárki is amiket a politikusok mondanak.Ja és még egy nagy hiba, mindíg azt nézi kik mondja, és nem azt hogy mit...

voltamper 2010.04.02. 10:49:39

Ezek a népesek már csak ilyenek. Tavaly történt velem:
Egy bringás bukás következtében mint utóbb kiderült
két helyen eltört az arccsontom. Az apróbb sérüléseket
nem is említem. A lényeg, hogy négy órát vett igénybe
a traumán mig elláttak. Közben befutottak "népesék"
hatan, mivel a "csaláadfőő" elvágta a hüvlykujját
favágás(feltehetően lopás)közben.
Az alaphang a hangoskodás volt. Persze amikor kijött egy nővér rögtön lerohanták, hogy azonnal lássák el
a sérülést. A nővér szegény hogy elejét vegye a nagyobb bajnak kijött egy kötszeres badellával és a
váróban bekötötte az ujját. Közölte velük hogy
mostmár nyugodtan várjanak, majd az orvos megnézi
amint a mentő által behozott sérültet ellátja.
Ez nekik nem volt elég. Életveszélyesen fenyegették a nővért és bekiabáltak az orvosnak is.
Ekkor szóltak a biztonságiaknak, mire népesék szitkozódások tarka csokrával "eköszönve"
elmentek. Egy élmény volt mid a személyzetnek.
mind az ott várakozó 15 sérült embernek.
Lehet öket nemszeretni? IGEN

alibi6 2010.04.02. 10:56:37

@gabcigirl:
Mi az óhajod ribcigörl?

"azta" 2010.04.02. 11:03:00

@alibi6:
most miért ribcized? hát mondta ő hogy gárda-tag? :D

samcro 2010.04.02. 11:06:58

@Scaramella va alla guerra: hogyan pakolna két utcával odébb, ott lakik, és onnan jár be bömössel :)

harcsabajuszos 2010.04.02. 11:10:45

@Ebzon: Dettó szarháziak. Kunce humora viszont továbbra sem érdekel, elég kárt okozott, hogy emlékeimben éljen.

Ebzon 2010.04.02. 11:20:02

@Oreg: LÉgyszi mondd milyen kárt okozott neked ?

bacinus 2010.04.02. 11:20:07

@honvédő: "Megint egy esetből indulnak ki."

dehogy egy esetből, pont az a lényeg, hogy szinte mindenkinek vannak ilyen tapasztalatai...
azt te se gondolhatod, hogy mindenhova ugyanaz a család jár balhézni :)

Ebzon 2010.04.02. 11:20:38

Ő személyesen, mert erre nagyon kíváncsi vagyok.

Ebzon 2010.04.02. 11:21:20

@Ebzon: Ő személyesen, mit tett ?

nemecsekerno_007 2010.04.02. 11:26:31

Jó a poszt, mutatja a magyar viszonyokat :(
De van néhány tévedésed is, illetve olyan dolgok amiket le kéne tisztázni társadalmilag:

- az egészséghez való jog nem alkotmányos, ill. az, de ez az egyik gond.
- amit befizetsz az közösbe megy, ergo akárkire költhetik. (ilyen a rendszer)
- köztisztviselô, közalk. adóját, TB-jét is más termeli meg
- az együttélés szabályait mindenkinek be kéne tartania
- vannak akik összetartanak, vannak akik nem. (a többségi társadalom nyílván nem, inkább útálom a szomszédom mert fideszes v. mszp-s)
- mindenki úgy boldogul ahogy tud, alapvetôen sz*runk másokra, nem mûködünk társadalomként.

Röviden ennyi, gyakorlatilag kéne egy RESET erre az egészre.

lehet más a propaganda 2010.04.02. 11:36:49

Itt a régi vicc átírva kicsit

Jancsi bácsi sétál az utcán és látja a falfirkát: HALÁL A CIGÁNYOKRA ÉS AZ ORVOSOKRA!

Csóválja a fejét az öreg: nem értem, miért pont az orvosokra?

baliquez 2010.04.02. 11:43:43

@Ancient Methods: "amúgy meg vicc, hogy már a szlogeneket is egy az egyben a fidesztől nyúlják."

Pont fordítva, amivel semmi baj nincs ha a Fidesz hajlandó lesz tenni is valamit, mert eddig leginkább csak szájkaratéztak meg kivonulgattak mint valami durcás ovis kislánycsapat.

alibi6 2010.04.02. 12:07:28

@"azta":
Gondoltam, potenciális lmp szavazó... :)

harcsabajuszos 2010.04.02. 12:07:55

@Ebzon: Nekem? Mindenkinek. Ha nekem okozná közvetlenül, már nem lenne a közéletben.
Ez a legnagyobb bajotok, az igen limitált emlékezetetek.
Ő teremtette a "megélhetési bűnözés" nevű mindent vivő aduászt, amely címke alatt teljes falvak válnak élhetetlenné, ahonnan menekül mindenki, aki emberi életre vágyna, mert ellopják, lerombolják, elpusztítják mindenét.
Ez a címke felelős minden letarolt természetvédelmi területért, ellopott fémért, tönkretett infrastruktúráért, ami csak az elmúlt években felmérhetetlen károkat okozott.
Nekem enyi elég. Kiengedte a palackból a szellemet, amit talán senki nem tud többé visszataszigálni.

Motorpenis 2010.04.02. 12:30:11

@nyílméregbéka:
Ellátás akkor is jár, ha valaki nem fizet járulékot. Az más kérdés, hogy utána, de csakis utána, be lehet rajta hajtani. Az APEH megkapta feladatként.

Ebzon 2010.04.02. 13:16:14

@Oreg: Hogyne, mind ezért ő a felelős :D::D. És mégis, hogy érte el mind ezt ő ?:D:D

Ebzon 2010.04.02. 13:17:38

Neked ennyi elég, hogy mások bűnét a nyakába varod pff...Szerintem Isten tehet mind erről, és semmivel se tévedek nagyobbat, mint te :D

SzZ 2010.04.02. 13:33:06

Nem mondom, hogy meglepődve olvastam a posztot. Ugyanis velem is ez esett meg, csak nem a Szt László, hanem a Bethesda kórházban.
Házirend ott is volt, látogatás 8-ig, egy szülő maradhat a gyerekkel éjszakára. 10-kor a népes látogatóknak be merészeltem szólni, hogy "Elnézést, ne haragudjanak de szeretném, ha lekapcsolnánk a villanyt!" Na lett is nagy ordítozás a, pár másodpercen belül megtudtam, hogy rasszista vagyok, és az a fő bajom, hogy ők meg feketék. Azt mindenesetre elérték vele, hogy azóta tényleg előítéletes vagyok a cigányokkal szemben - az előítélet ugyanis a tapasztalatokból építkezik.

Szóltam a doktornőnek, aki sajnálkozott, hogy nem tud mit csinálni. Ezt valahol megértem, csak azt nem, hogy nem is akarnak mit tenni. Sehol sem láttam pl. orvosi szervezeteket az iránt követelőzni, hogy az intézményi házirendek betartása legyen szankcionálható...

Ja még valami. A kórházban a folyosón elhelyezett
fogason lógó kabátomból ellopták az irataimat (Nem, nem állítom, hogy cigányok voltak!). Akkor döbbentem meg, amikor a nővérektől megtudtam, hogy ez rendszeres eset. Semmiféle "Vigyázzon értékeire" felirat nem figyelmeztetett. Ez is csak arra utal, hogy az eü. személyzet beletörődik/belefásul a dolgokba, és nem próbál fellépni ellenük.

alibi6 2010.04.02. 13:36:37

@Ebzon:
Most tényleg, őszintén kérdezem, ki vagy kik a felelősök? Nem az elmúlt 8-10-20 év politikai elitje, amiben valljuk meg kuncemaci alaposan benne volt? Mi vagyunk a felelősök akik reggel elmegyünk dolgozni, fizetjük azt a kibaszott sok adót, szeretnénk élni, megélni azt a kúrva rövíd életünket?! Baszdki! Hol élsz te?
Én vagyok a hülye, hogy felbaszom az agyamat az ilyeneken...

Ebzon 2010.04.02. 13:41:50

@alibi6: Értem tehát ez megint a cigány kérdéshez vezet, hogy van ilyenis, olyan is.Nem tom, én beszéltem a Kunczéval, aki meg nem, az tartsa meg a véleményét.Konkrétumot semelyikötök nem mondott, csak olyat, amit bármelyik jöttmentre ráaggathatnék.

Ebzon 2010.04.02. 13:45:59

De egyébként totál leszarom mit gondoltok, aki pártok alapján ítél az nem ember. Remélem téged is így ítélnek meg mások, hogy egy kalap alá vesznek a többivel.Én nem fogok szavazni se, azt meghagyom az okos embereknek.

alibi6 2010.04.02. 13:47:11

@Ebzon:
Magasról leszarom kunce, orbán vagy gyurcsány intelligenciájára, de elfelejtettél válaszolni!
Akkor ki is a felelős?

alibi6 2010.04.02. 13:48:09

Bocs "intelligenciáját".
Tiszta ideg vagyok!

Ebzon 2010.04.02. 13:51:56

@alibi6: Jah és éld az életed, én is azt teszem, nem is baszom fel az agyamat ilyen faszságokon mint ti..

alibi6 2010.04.02. 13:54:04

@Ebzon:
Az, hogy engem mi alapján ítélnek meg mások, nem tartozik ide. Ha én elbaszok valamit, vállalom érte a felelősséget! Tudsz mondani egyet is az elitből? Bocs, ott volt az a buzigyerek aki nagy büszkén bevallotta, hogy bukik a pélóra... Na azt hiszem ő az egyetlen.

Ebzon 2010.04.02. 14:02:31

@alibi6: Szted egy ember felelős ezért, ne hülyítsél már, nem pár emberről van szó, arról meg nem is beszélek, hogy ezek sokszor maguk között se tudják mi folyik, ezért nem vonhatsz felelőségre egy embert, ráadásul olyat akinek gyakorlati hatalma sose volt..

alibi6 2010.04.02. 14:10:29

@Ebzon:
Most már mindenki ártatlan, ugye?

2010.04.02. 14:13:13

@Ebzon: Akkor magyarázd el, kérlek. Komolyan.
Annyira szeretem, amikor a szavakon lovagol a tömeg, és közben meg a lényeg elveszik.

2010.04.02. 14:14:33

@Ebzon: Akkor meg ne panaszkodj, ha nem mész el szavazni. Könnyű ugatni itt a blogon, ugye?

napielem 2010.04.02. 17:50:23

Annyira egyszerűen akarjátok ezt a témát megbeszélni. Valahol megkérdeztem, az a baj, hogy cigány az illető, vagy az, hogy bunkó? Ha egy nem cigány követ el gyilkosságot, akkor az szót sem érdemel? Ha a cigó késel, akkor meg terror van? De ez mind csak a legelső szintje a témáról való gondolkodásnak.

Többször előjött, hogy mert a hülye libsik pénzelik a cigány rendszert. Miért nem jön végre egy arc, aki rendesen helyreteszi a dolgot? Talán arról van szó, hogy ezeknek a társadalmi problémáknak (több százezer ember cigány és nem cigány él kőkorszaki szinten ma az országban) az értelmes emberek szerint csak egy megoldása van: az integráció. Az mit jelent? elérni azt, hogy ne elvegyen, hanem beleadni tudjon a közösbe. Tudjátok mindenki aki ezzel kicsit is foglalkozott, mind-mind egyetért a témával. Aki tényleg ismeri a számokat. Aki tényleg ismer romákat.

Hogy ezt melyik párt merte többé-kevésbé felvállalni az egy dolog, inkább a fő problémám, hogy a többi miért nem. Könnyű a válasz, a közhangulattól fél mind, hiszen ellenkező előjellel a Jobbik máris bennterem a parlamentben (meg persze a korrupció is segített).

Hosszú a téma, de a lényeg, kurva sok rendes ember van a cigányok között, és sok a mocsok rajtuk kívül is. Ne legyetek szűklátókörűek, csak mert kényelmes. Mellesleg, ha tényleg azt akarjuk, hogy a putrik népe dolgozni menjen, akkor ahhoz munkát is kell adni. Ha meg kulturált viselkedés is kell mellé, akkor az oktatás, nevelés kérdése. Ez a próbálna megvalósulni, csak egyelőre ilyesmire kevesebb pénz és energia van, mint autópályákra.

harcsabajuszos 2010.04.02. 18:09:34

@napielem: Kb. 40 éve hallgatom az általad felsorolt lózungokat. Számtalan milliárd folyt el munkahelyteremtésre, oktatásra, integrációs programokra, konferenciákra.
Az eredményt mindenki látja.
Egy nagy szaros zéró és minden eddiginél nagyobb nyomor és erőszak és ennyi idő alatt sem tanulták meg, hogy nem szarunk az udvarra és a kapa a kert megművelésére is használható. Tudod, biogazdák a megmondhatói, hogy 3oo négyzetméteres kertben az egész éves zöldségszükséglete megtermelhető egy négytagú családnak. De azt is tudod, hogy egy család nem 4 tagú, mert fosni kell a gyereket minél előbb a segélyre, a büszke cigány nem eszik, csak húst, krumplit egyen a paraszt, munka helyett meg a faszát vakarja a digitévé előtt, mert az minden ablaktalan putrin ott díszeleg. Én ezt látom. Rengeteg primitív munkahirdetés van a válságzónákban is, de a szlovákoktól járnak át az emberek, mert a putrisnak ismeretlen a munka fogalma.
Nem kellene végre hatékony eszközökkel megoldani a problémát, mielőtt tényleg nem léphetsz ki fegyver nélkül az utcára?
Hamar elkövetkezik, ha a következő kormány nem tesz rendet, mert a tartalékok kimerültek, a rendfenntartás megszűnt - ebből nagyon nagy baj lesz.

harcsabajuszos 2010.04.02. 18:41:22

@Ebzon: A gyomrom forog a politikusoktól, bármely parlamenti párt színébe öltöznek is éppen, van elég ismerősöm a köreikben, látom, ahogy összeborulva énekelik az Internacionalét a vadászaton, ahogy faarccal zsarolnak a tárgyalásokon, köszönöm, nem kell bemutatni őket. Az édesded macikád is csak egy közülük, hiteltelen, alkalmatlan, megélhetési politikus (de legalább jó a humora, ugye?), viszont érdekes módon csak megfordult a Strabag botrányban és a Bia Zrt elnöki pozíciója is meglehetősen érdekes illatú történet pihentet a háttérben. A Tocsik-Vektor ügy idején is belügyminiszter volt, könyékig benne az SZDSZ gazdasági ügyeiben, amiért már akkor távoznia kellett volna közéletből, szóval hagy ne fakadjak már sírva ezért a drága emberért.
Az SZDSZ szellemisége áll a legtávolabb tőlem, a hazátlan, bárkit kiszolgáló, országot kiárúsító férgek gyülekezete volt, s ez egy közülük.

napielem 2010.04.02. 19:49:51

@Oreg: Mondom, könnyű azt mondani, hogy milyen sok pénz ment el integrációra, pedig nem. Legyünk kritikusak persze, simán volt arra példa, amikor egy-egy család, vagy vállalkozó kereste halálra magát abból a pénzből, amiből a falut kellett volna modernizálni. Amelyik program rendben ment, vagy megy, annak van eredménye. Rengeteg roma tanul, dolgozik, él "normálisan". Viszont a minden cigány egy büdös tolvaj állítás az ő lehetőségeiket is tönkre vágja.
Tökre megértem az egyéni sérelmeket én is. Én is voltam már szar helyzetben, én is gondolkodtam sokáig úgy ahogy a kommentelők többsége. Viszont örülök, hogy megismertem a valóságot, ugyanis az teljesen más.

A másik dolog, ami téma itt, a kulturális különbségek. Nem akarok a definíciókon lovagolni, de a kultúra nem az operaelőadásokat vagy a bibliafordításokat jelenti, hanem az adott csoport normáit.

És valóban ég és föld a cigány és magyar kultúra. Ebből rengeteg konfliktus adódik. Egyébként a poszt konkrétan egy ilyenről szól. Jó lenne inkább azon gondolkodnunk, hogy egy ilyen esetet, hogy lehetett volna a legjobban megoldani.

1. Számomra alap, hogy egy kórházban, ahol ápolás folyik, kell legyen egy házirend, ami előírja, hány látogató, meddig, milyen hangosan lehet jelen. Aki ezt megszegi, azt ki kell küldeni. Basszus minden kórházban van bizti őr, csak valszeg nem végzi a dolgát.

2. A kórházi ápolás senkinek sem vidámság, a tapasztalatom, hogy ha nyitottan fordulsz oda másokhoz, legtöbbször ők is viszonozzák. Csodálom, hogy a roma szokás, ami a gyermekek és a család szentségét annyira előreteszi, hogy nem meggyőzhetők arról, hogy egy beteg gyermek kedvéért legyenek visszafogottabbak. Nekem sikerült már beteg gyerek nélkül.

2010.04.02. 20:02:50

@napielem: Igazad van, kettőn áll a vásár.
A kultúrális különbségekben is igazad van, viszont akkor most mi a megoldás? Elfogadni hogy a nyugati kultúrában van magántulajdon, míg romáéknál az "ami a tiéd, az a közös" hozzáállás dívik?
Szóval ha az állam ad segélyt, integrációs politikát, ingyen wifit, stb, akkor szerintem joggal várható el, hogy ők is adjanak bele valamit : pl akarjanak dolgozni, ne csokira meg játékgépezésre költsék el a segélyt, stb, stb. AKARJANAK beilleszkedni.
És mivel nem kell nekik beilleszkedni, mert a bónuszok így is járnak, akkor miért erőltesse meg magát?
1. Volt biztonsági őrös komment, nem tud mit csinálni, mert nem löködheti ki a kiabáló pereputtyot az ajtón. Ha maguktól nem mennek, akkor ez van, és az anya nézheti a kimerült, síró gyerekét.
2. Nem minden roma tiszteli (ugyanúgy ahogy fehér, magyar, amerikai, stb) sem a család szentségét, és sajnos van olyan hogy magasról tesznek rá.

lehet más a propaganda 2010.04.02. 20:04:21

@SzZ: biztosan az orvosok lopták el a kabátból a cuccot. Cigányok ilyet soha nem csinálnának

flippant 2010.04.03. 08:34:32

@Oreg: Pontosítsunk: 150 milliárd forint ment el csak roma integrációra (a segélyeket, csp-t és egyéb bónuszokat nem is számolva) és a legtöbb szociológus szerint is ablakon kidobott pénz mert SEMMI de SEMMI eredménye (ugyanúgy rettegve mész végig sötétedés után a nyóckerben).

Én egyébként itt lakok Miskolcon (ejtsd: misskóccon). Nem részletezném- rengeteg cikk jelent meg a miskolci Avasról a neten (fészekrakó ügy -stb.). Nagyon durva.

A levél írója még örülhet is, hogy nem verték agyon mint itt miskolcon azt a háziorvos asszonyt (Földessy Mártát) akit cigányokhoz hívtak ki a putriba és nem tudta "azonnal" elmulasztani a roma férfi fejfájását...

A diósgyőri kórházban a szülészeten például 10-ből 8 cigány és aki nem fizet elegendő hálapénzt - gátlástalanul be is nyomják közéjük (külön van magyar illetve külön cigány folyosó - ez komoly - halljátok jogvédők?). Szóval a levélíró még örülhet is...

flippant 2010.04.03. 08:45:26

Szeretettel ajánlom blogom eme fejezetét a Kedves levélírónak:

oneminute.blog.hu/2010/02/28/ciganyorszag_2

harcsabajuszos 2010.04.03. 15:42:59

@napielem: Kritikus vagyok. Szegény családból származom, sokan voltunk testvérek és mindegyikünk átlag feletti életmódba jutott a kitartásunk miatt.
Soha egyetlen fillért nem kaptunk az államtól, csak elvettek tőlünk.
Ezért aztán mindenkinek kuss, akire döntik a pénzt és digitévé előtt vakarja a tökét az omladozó putrijában.
És nem tolerálom az erőszakra épülő, ostoba hordákat, amit cigány kultúraként tisztelhetünk, végignézheted az új generációt a mywipen. Kard, gázpisztoly, arany, drága kocsik, lopás és drogok dicsőítése, csak ez számít. Ez neked kultúra???
Ha nekik a szamurájkard az etalon, tőlem sokszorosan kapják vissza, amit adni próbálnak, mert megtehetem. A liberális sallangok csak a romlásba vivő utat kövezték ki, a törvényeket nem tisztelő hordákat el kell taposni.
Aki pedig dolgozik és igyekszik, betartja a társadalmi normákat, az megbecsülendő, akár cigány, akár nem.

nyílméregbéka 2010.04.03. 21:10:02

@gájricsi dezső: "Ismerek olyan bírónőt, vidéken, büntetőn, aki nem mer tárgyalni olyan ügyet, amiben roma a vádlott. Tele kell rakni a tárgyalót őrökkel, kutyákkal, és még így is volt hogy valahogy, a biztonsági kapun bevitte a bicskát...
Aztán este nem mer hazamenni, ha bűnösnek találta a vádlottat...mert a rokonok az autó mellett állnak."

Ó, ez sok mindent megmagyaráz. Eddig nem nagyon értettem, miért van még mindig szabadlábon Kolompár, miért kapott 1 év felfüggesztettet gyilkosságért Kozák Rajmund stb. De most már értem.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása