Vasárnap a hozzátartozók takarítanak a Szent Imre Kórházban

2017.09.28. 06:51

szent-imre-korhaz4_det.jpgMit tehettem mást, mint a beteg törölközőivel, wc papírral, csapvízzel összetakarítottam. Majd értesítettem a hozzátartozókat, hogy a délutáni látogatáskor hozzanak feltétlenül tiszta törölközőket.

Tisztelt Praxis!

 

Mai napon látogatóba érkeztem daganatos betegségben szenvedő barátomhoz. Szegény éppen nagyon rosszul volt, erősen hányt. Kórterem padlója és a mosdó is rettenetes állapotba került. Megkerestem a nővérkét, elmondtam, hogy "baleset" történt, kérném hívjon takarítót ha lesz ideje.

 szent-imre-korhaz4_det.jpg

 

Válasz: vasárnap nincs takarítószolgálat. Kértem, hogy adjon nekem vödröt és felmosófát, megcsinálom magam. Válasz: nincs ilyesmi, a takarítók elzárták. Ekkor kértem egy használt lepedőt vagy rongyot vagy bármit. Válasz : sajnos nincs semmi. Próbáljam meg saját eszközeinkkel megoldani. ?

 

Mit tehettem mást, mint a beteg törölközőivel, wc papírral, csapvízzel összetakarítottam. Majd értesítettem a hozzátartozókat, hogy a délutáni látogatáskor hozzanak feltétlenül tiszta törölközőket.

 

Szégyen, gyalázat! Arról már nem is beszélve, hogy szegény barátom mennyire kellemetlenül érezte magát látva azt, hogy négykézláb igyekszem összetakarítani (inkább szétkenni).

 

Tisztelettel : Szabó E. Bp. 2017.09.03.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mi0 2017.09.28. 11:18:49

Ez nem csak hogy szakmaiatlanul szervezett és megalázó, de eléggé fertőzésveszélyes is így.

zizi77 2017.09.28. 12:34:36

@Mi0: És valószínűleg nem is igaz. A nővér hozzáállásával lehetett inkább probléma. Sz@r a helyzet, de ezt nem tudom elhinni, főleg, hogy most is fekszik ott valakink már több hete.

Nagypatak 2017.09.28. 12:48:22

Ilyen nincs, hogy egy kh-ban nincs takarító szolgálat hétvégén. Más helyen láttam, hogy az elhunytak után is ők fertőtlenítenek. Javaslom a poszternek vegye fel a kapcsolatot a kórház vezetőségével ill. a betegjogi képviselővel.

apanna 2017.09.28. 16:34:54

Lehet, hogy a takarítók elzárták az eszközöket? Mondjuk nem csodálnám, mert a kedves betegek mindent visznek ami mozdítható... De azt sem tudom elképzelni, hogy a hányás csak úgy ott marad, és a látogatónak kell eltakarítani. És ott a másik oldal, hogy az ápoló hogy áll mindehhez. Pár éve feküdtem bent 5 napot. Az egyik idős beteg műtét után rosszul lett az altatástól, és egész délután és éjszaka hányt. A délutános nővér kikelve magából kiabált, hogy "nehogy már összeokádjon engem", az éjszakás egész éjjel ott ült az ágya mellett a tállal, és takarította borogatta a hölgyet.

Bolshevik 2017.09.28. 21:48:23

Én magszimálisan elhiszem a poztíró minden szavát hiszen az interneten még soha senki nem mondot nagyot, nem hazudot, nem is tévedet!

VaradiJanos 2017.09.28. 22:45:48

Nemtom mér ?ezitek meg a ciket főleg a jobosok mer azok rejtegetni akarják hogy orr bán lopta el a vödröt a lörinccel, pedig tutihogy igaz mer a poszter még a nevét is elárulta hogy Szabó E. Szerintem ghost1 intézen egy cellát a korház vezetőjének is aki bisztos egy fideszes náci cigàny!

Medgar 2017.09.29. 09:50:46

@Bolshevik: Szerintem a nőver semvolt ott, a nő verr pultbann is látóggató áltt.

citrix 2017.09.29. 11:57:10

2006. augusztusában 20-án a dunaújvárosi Szent Pantaleon kórház sürgősségijének folyosóján takarítottam papírtörlővel a kövezetet miután a barátnőm rosszul lett. Ez van, magyrország erős és büszke európai ország. Szándékosan kis "m"-el.

Mókusélet 2017.09.29. 13:48:19

1994-ben hagytam ott a SZT.Imre Kórházat, ahol szülésznő voltam. Elegem lett abból, hogy nem volt takarító éjszaka-nappal is csak 1- és a 12 órás műszak alatt, mikor világra segítettem X babát, nem tudtam az épp vajúdó anya kezét fogni, mert az előző szülőnő után ágyat mostam és műszereket!!!...és ez az óta csak rosszabb lett!

Alexandra Marossy 2017.09.29. 14:35:22

Hazug, mocskos kitaláció az egész! Hát miért tett akkor panaszt az illető mondjuk az ápolási igazgatónál, hanem rögtön egy gyönyörű kórház-képpel illusztrálva egy blog-hoz fordult?! Nevetséges és gyalázatos, hogy egyesek mindent megtesznek, csak hogy lejárassák az egészségügyet, és az abban nehéz és áldozatos munkát végző dolgozókat! Undorító blog!

Alexandra Marossy 2017.09.29. 14:37:28

@Alexandra Marossy: rosszul írtam: miért NEM tett panaszt??? Szerintem egy normális gondolkodású ember rögtön látja, hogy mekkora undormány írások ezek!!!

Alexandra Marossy 2017.09.29. 14:38:55

@Mókusélet: biztos boldogok, hogy elmentél, állítólag sok szakmai hibát csináltál, s a takarítónő sem talált meg téged, amikor a vajúdó nő keresett!

Alexandra Marossy 2017.09.29. 14:40:20

@Mi0: van ember, aki ezt beveszi???

chili wili 2017.09.29. 19:05:59

@zizi77: szomorú, hogy az az első reakciód, hogy nem valós a történet. 7 éve volt egy nagy hasi műtétem, ami után sokáig, 10 napig benn tartottak. Az egyik nap a lány, akit toltak vissza laparoszkópiáról, álmában, hanyattfekve elkezdett hányni és percekig megállás nélkül hányt. A nővér nézte a folyosóról, a hogy az altatott, öntudatlan beteg hanyattfekve telehányja az ágyát és saját magát, és megkérdezte: nahát, rosszul vagyunk? Ezzel elment. Az esti látogatáskor szóltam a látogatóknak, hogy kérjenek ágyneműcserét. Ők azt hitték, az infúzió folyt ki, azért nedves a lepedő. Nem túlzok, nem teszek hozzá, nem veszek el belőle. Elképesztő az a nemtörődömség, amit néhány eü-dolgozó megenged magának, és erre nem mentség, hogy alacsony a fizetés.

nyuszkoo 2017.09.30. 08:29:12

Az említett kórházba dolgoztam és sajnos hétvégén tényleg így van. Ennél már csak az szebb, amikor éjjel egyedül voltam műszakba és valamiért laborba kellett vinni mintát. Az ügyeletes orvost kellett megkérni hogy maradjon az osztályon amíg visszatértem. Műszakba ha egyedül vagyunk nem szabad elhagyni az osztályt, és más nincs aki levinné. Az osztályunko kendővel takarítottunk, aztán kerestünk valami felületfertőtlenítőt és fellocsoltuk/feltöröltük a szükséges helyen... Nagyon is valós a helyzet :(

Rugovicsvalagba 2017.10.01. 14:36:51

@zizi77: Attól, hogy te nem hiszed, nem változik semmi. A te rokonod is hányt?

Rugovicsvalagba 2017.10.01. 14:40:50

@Alexandra Marossy: te ott dolgozol ? Véded a mundér nem lévő becsületét?

Rugovicsvalagba 2017.10.01. 14:42:09

@Alexandra Marossy: Na persze. Mindenki hazudik, mindenki rosszul csinál mindent, csak te vagy helikopter.

István Kapos 2017.10.03. 20:11:05

@apanna: Nem csak a hányás ,de a szobawc-t sem üritik ki egész nap.Esténként nincs mosdatás annak aki nem bír felkelni.Aki ülni tud az ágyban ,lavorban vizet sem hoznak. Szerencsén volt ,mert a csap mellett feküdtem. Legjobb esetben a hozzátartozó fürdeti,ha jön látogatóba.Ezek tények.Nem hangulatkeltés.Tavaly sajnos kétszer is feküdtem bent 11 és 8 napot.Az ágynemük tiszták,de a gyógyszert amit otthon szedsz azt bekérik.Altató van dögivel,egyéb egyéni gyógyszerkeret szűkös.

apanna 2017.10.04. 06:36:10

@István Kapos: Azért kérik be a gyógyszereidet, mert azok után már megkaptad a támogatást, amikor a körzeti felírta és te kiváltottad. Kétszer nem lehet ugyan azért felvenni.

apanna 2017.10.04. 06:37:20

@Rugovicsvalagba: Szerintem az az általánosítás amikor azt mondjuk, hogy mindenhol ez van.

Rugovicsvalagba 2017.10.04. 12:44:02

@apanna: és ez mire válasz? Hol írtam en ilyent?

Rugovicsvalagba 2017.10.04. 12:48:45

@apanna: ez így nem valós. Nem azért kérik be. És nem is vesz fel kétszer támogatást, ez butaság. Nem fogja duplán szedni a gyógyszert. Összesen annyi, hogy ha kijön a kórházból (es ott kapott), akkor később irat fel a háziorvosával új adagot.

2017.10.24. 21:31:59

Azért zárják el, mert ha kinthagynák a felmosó felszerelést, akkor a szartól kezdve a hányásig mindent felmosna vele mindenki akinek kedve támad. Aztán meg mossák ugyna azzal a ronggyal és felszereléssel a kórtermeket?
A kórházi takarításnak nagyon szigorú szabályai vannak, minden kórteremhez külön fertőtlenítős rongyot kell használni. A sztImre pedig pont a legtisztább khzak közé tartozik mellesleg és biztos hogy volt takinő hétvégén is.

drontal 2017.10.26. 19:30:58

@Diorella Queen:

Kórházi takarításnak nagyon szigorú szabályai vannak,minden kórteremhez külön fertőtlenítős rongyot kell használni-írod.

Ez nagyon jó lenne ha így lenne,de az igazság az,hogy a "takarítónénik" egy vödör vízzel,és egy felmosófejjel nyalják végig az egész osztályt.Beleértve a kórtermeket is.Tudom miről beszélek mert sok esetben más-más kórházakban mindig ugyanezt láttam betegként is,és látogatóként is.

she_wolf 2017.10.26. 22:28:12

@drontal:
Tudomásom szerint csak azok a területek, helyiségek képeznek kivételt, ahol beavatkozások is történnek. A műtők, kezelők egészen biztosan. Műtőbe nem cígölhet be máshonnan vitt takarító eszközt, és ha még a régi rend van érvényben, akkor a takarítónőnek sincs ott semmi keresnivalója, a műtőssegéd dolga ugyanis.
Vagyis így volt kicsit régebben, ma nem tudom, mi a helyzet.
Nem emlékszem rá, hogy kórtermek mindegyikének külön takarítószeres helyisége lett volna, legfeljebb vizet cserél a takarítónő kórtermenként.
Ez alól is lehet azonban kivétel.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása