Nem adtak enni a kislányomnak

2011.02.03. 06:00

Kedves Praxis!

 

Nemrég kisebbik kislányom (3és fél éves) kórházba került, mert egy apróbb műtétet kellett rajta végrehajtani. Nagyon meg voltunk ijedve, de szerencsére hamar meggyógyult, azóta itthon van velünk és minden a legnagyobb rendben van vele. Az orvosokkal tényleg őszintén meg vagyunk elégedve, készségesek és segítőkészek voltak, mindig szakítottak ránk időt, pedig látszott, hogy egyikük-másikuk alig áll a lábán. Úgyszintén igaz ez a nővérekre is, már hogy ők is elég fáradtnak tűntek, de sajnos náluk nem igen tapasztaltunk a segítőkészséget, alig figyeltek ránk, pedig adtunk, amennyit tudtunk. Azonban ez még mindig nem volna annyira eget rengető dolog, hogy megírjam nektek, de sajnos olyan mulasztás történt lányom bent tartózkodása alatt, amelyre nincs igazán mentség szerintem.

 

 

Férjem külföldön dolgozik pincérként, nem is volt idehaza, amikor az eset történt, csak telefonon tudtam tájékoztatni. Aggódott, dühöngött, de mást ő sem tehetett. A nagyszülők már nem élnek, ezért nekem kellett másik kislányomat ellátnom, így képtelen voltam bent maradni a picivel a kórházban és mivel kocsink sincs és majd 200 kilométer az út, ezért csak két naponta tudtam bemenni hozz pár órára. Elég nehezen viselte, nyűgös volt mindig, amikor ott kellett hagynom, nem tehettem mást, így is szabadságot vettem ki arra a két hétre, ameddig bent feküdt.

 

Már a második hete volt bent, amikor bementem hozzá, a szokásosnál is sokkal hisztisebb volt. Miután megszeretgettem elkezdtem faggatni, hogy mi a baja. Nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy éhes. Kérdeztem, hogy miért éhes, hiszen nemrég volt ebéd, arra gondoltam, hogy nem ízlett neki. Kiderült, hogy előző este evett utoljára, mert az épp aznap szolgálatot teljesítő nővér "pedagógiai célzattal" nem adott neki sem reggelit, sem ebédet, mondván túl sokat sír és hisztizik, ha jó lesz, majd vacsorát kaphat. Fal fehér lettem, nem hittem a fülemnek. Kérdezgettem, hogy biztos úgy történt-e a dolog, de csak azt hajtogatta, a fehér ruhás néni nem adott neki enni és kiabált vele. Megetettem a magammal vitt gyümölccsel és túrórudival és amíg majszolt, előkerítettem a nővért, aki mindent letagadott, azt mondta a gyerek nem akart enni egy falatot sem. Biztos vagyok benne, hogy nem mondott igazat, a gyerek nem válogatós és nem talál ki iylesmit.

 


Nem hagytam ennyiben a dolgot, panaszt tettem. Ígértek mindenféle vizsgálatot, de semmi sem történt, azt leszámítva, hogy innentől kezdve beszámoltattam a kicsit, hogy mikor, mit evett és szerencsére nem volt több hasonló eset. Hazahoztam, de ha tehetem, elgközelebb mindenképp bent maradok vele, ha ne adj Isten szükség lesz rá.

 

 

egy anyuka

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SusanneF 2011.02.03. 06:40:39

Sajnálatos!
Az én egyik gyermekemet megtömték a kórházban-mert tüszős mandulagyulladással nem akart enni...!Utána még a gyerek volt a kis hülye,mert "ha fehér köpenyt lát,nem akar enni...
Na igen,az a másik véglet...!
Tényleg a legjobb mindenáron megoldani,hogy az ember ott legyen a gyerkőccel,akkor tényleg csak az történik,amit anyuka is jóváhagy...
Remélem,azóta rendbe jött a kislány,és nem marad nyoma a történéseknek...

SusanneF 2011.02.03. 06:50:52

Apró műtéttel 2 hétig kórházban lenni??

Káin 2011.02.03. 07:59:46

@SusanneF: Biztos csak relatíve apró...

SusanneF 2011.02.03. 09:12:02

Vajon a pozitív poszt miért nem IDE kerül?
Alig vettem észre...
Kedves Epres négercsók és Többiek!
Ide csak a negatív megtapasztalásokat teszitek?
Mert akkor szét kell nézni,ha az ember lánya jót is akar olvasni...:)

2011.02.03. 09:23:11

@SusanneF: Nem biztos, hogy a gyereknek csak az a jó, amit az anyuka jóváhagy.

Ennek ellenére, ha így történt, ez elég gáz. Ha nem ismétlődött, egyszeri az eset, végül is nem végzetes mulasztás, ami későbbi következményekkel nem jár, tehát a nővérke adott pillanatban hülye volt, tisztázni kell vele a dolgot és kész.

Külön dicséret illeti a posztolót a 200km-es utazgatásért, a férj tájékoztatásáért, a helytállásért a másik gyerekkel és a két gyerek mellett végzett munkáért :-)

petroselinum 2011.02.03. 09:34:18

na, az enyémet megetették rendesen:

megszületett a kisfiam. besárgult. a gyerekosztályra vitték kék fény kezelésre.
naponta 2x fel lehetett hozzá menni megnézni, amit természetesen ki is használtam.
egyik alkalommal éppen belépek hozzá, mikor látom, hogy az ápolónő ott áll mellette és cumisüvegből eteti. aztán mikor közelebb léptem, akkor láttam, hogy az 1 hetes babát azzal a gyerekkorunkból ismert hagyományos cumival etetik, melyen akkora lyuk volt, hogy a gyereknek nem kellett szívni a cumit, hanem alapból dőlt belőle a tápszer, levegőt sem volt lehetősége venni, csak nyelte a kaját, közben folyt a száján kétoldalt kifelé, az orrán pedig váltakozva ki- és be, az alá leterített textilpelenkán pedig több volt, mint az üvegben. a nővér mikor meglátta az idegtől elvörösödött fejemet, akkor csak annyit mondott, hogy nyugodjon meg anyuka, a baba jól van, nemsokára kikerül a kék fény alól.
mindent az eü. dolgozók leterheltségével lehet magyarázni???

epres négercsók 2011.02.03. 09:48:50

@SusanneF: A posztokat Despota rakja ki, ebben mi nem szerkesztünk semmit.

SusanneF 2011.02.03. 09:54:37

@petroselinum: Ez mikor volt?
Sajnos,ma sincs védve egy baba sem,hogy ne etessék meg a csecsemősök!
Én inkább császár után is magam mellé kértem a gyereket,éjjelre is,így biztos lehettem abban,hogy csak fürdeni viszik el,enni csak a szopit kapja.

SusanneF 2011.02.03. 09:56:18

@ReignOfdark: Persze,elsősorban arra gondoltam,hogy a kaja legyen anyuka jóváhagyásával,nem a vizsgálatiok,kezelések...
bár korrekt személyzet megbeszéli a szülőkkel a beavatkozásokat,ill.azok szükségességét...!

petroselinum 2011.02.03. 10:39:02

@SusanneF: a szülészeten velem volt, de a gyerekosztályon ez nem volt kivitelezhető a kezelés miatt. és bár ez régebben történt, de már akkor is voltak jobb cumik az üveg végére. persze akkor több időt kellett volna tölteni egy gyerekkel. ilyen cumit ma már csak kismalacok etetéséhez használnak. arra még talán jó. azt viszont nem tudom, hogy a hozzáállás változott-e azóta.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.03. 13:27:24

@SusanneF: el vagytok ti kényeztetve.
nem is olyan régen kérhetted a babádat, aztán kopp. nem adták. nem lehetett melletted.
csak akkor láttad, amikor tálalóasztalon, vörösre sírva hozták szoptatni.

Irkutszk 2011.02.03. 13:36:27

@Babette_: Engem meg egyszer elcseréltek, de Édesanyám azt mondta, hogy Ezt ő nem eteti meg, ez nem az ő kölyke. :D

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.03. 13:53:19

@Irkutszk: pedig az első napokban nem is ismertük fel a gyereket, olyan ritkán láttuk:)

Irkutszk 2011.02.03. 14:04:03

@Babette_: Én már akkor egyedi és megismételhetetlen voltam :)))) (Állítólag nagyon hosszú baba voltam, 4 kg felett születtem.)

kendike 2011.02.03. 14:08:46

Ez elég meredek sztori.

Borcsika 2011.02.03. 14:09:13

Én az egész posztból 2 dolgot nem értettem:
1. Miért kell 200 km-re vinni a gyereket kórházba, ha za apuka nincs otthon, és nincs segitség
2. Egy apró műtéttel miért kell 2 hetet bent feküdni

Káin 2011.02.03. 14:10:03

@Borcsika: Szerintem nem önszántából vitte olyan messzire a gyermeket.

OlefGunnarson 2011.02.03. 14:18:32

Ha ez így történt, akkor komolyabban kellett volna a t szülőnek fellépnie.

OftF 2011.02.03. 14:19:06

Ehh, sokszor fostalicska emberek mennek felelős munkakörbe (nemcsak eü), de hát erről nem tehetünk, ez van, ilyen az emberanyag.

Szelid sunmalac 2011.02.03. 14:23:48

@OftF: "Emberanyag" De imadom ezt a szot! Csak nem pedagogus vagy-e?

2011.02.03. 14:28:42

@SusanneF: Nyilván mindenkit megillet a tájékoztatási jog, de azért hozzáértő mégsem a 10 percben kiképzett hozzátartozó lesz. (Főleg, hogy a tájékoztatás gyakran úgy zajlik, hogy az orvos nem hoz fel ellenérveket a saját véleménye ellen. Mondjuk miért is tenné.)

Azért én láttam már a vérvételt végző asszisztens ellen ordítva kikelő anyukát, hogy "miért nem csinálja úgy, hogy ne fájjon".

A középút valahol a kettő közt van :-)

Ludovika 2011.02.03. 14:38:44

Simán lehet, hogy így történt, de sajnos egy 3-4 éves kislány is ferdíthet a történeten. Amikor bébiszitterkedtem egy családnak, a 4 éves kislány nagyon nehezen viselte, hogy nem az anyukája foglalkozik vele, emiatt egész nap kezelhetetlen volt. Én becsülettel megvacsoráztattam minden este, amikor is alig akart enni, de azért evett jócskán, és amikor később hazajött az anyja, akkor árva tekintettel tépte fel a hűtőt, hogy már pedig ő éhenhal, mert én nem adtam neki enni, ami természetesen nem volt igaz. Ezt majdnem minden este eljátszotta, ő így akarta felhívni magára a figyelmet, amit sajnos az edesanyjától valóban nem kapott meg, engem meg így akart "büntetni", mert egy 4 éves szemében nyilván én voltam a gonosz, akivel egész nap lennie kell az anyukája helyett... szóval simán lehet hogy valami ilyesmi volt a dologban...

Borcsika 2011.02.03. 14:47:30

Ma reggel az oviban az egyik kislány szólt az óvónéninek, hogy ki kell mennie nagydologra. Csak kicsi lett belőle, kislány kisederedett, óvónéni megigazitotta a ruháját. Jön a Dajka, kiscsakj odaszól neki: képzeld Ica néni, az óvónéni a zuhanyzóban lemosott az előbb, mert kakiltam.
Ott álltunk mellette, és ő csak folytatta dacára annak, hogy mondtuk neki, nem is igy volt.3,5 éves.

@Káin: lehet, de Magyarország azért nem olyan nagy, hogy 200 km-t kelljen utazni egy kórházhoz. Mindegy, nem ez a lényeg, kellett volna valamilyen optimális megoldást találnia. 2 hétig otthon volt, mondván a gyereke kórházban van, de csak 2naponta látogatta, mert a nagyobbal kellett foglalkoznia. Kicsit fura...

Szelid sunmalac 2011.02.03. 14:50:09

@Ludovika: Nem lehet, hogy tenyleg gonosz is voltal?

Káin 2011.02.03. 14:52:47

@Borcsika: Nem értek a dologhoz, nincs gyerekem és Pesten lakom, de nem lehet, h valamelyik gyermekkórházba került a kicsi(Heim Pál, Bethesda)?

Irkutszk 2011.02.03. 15:00:07

@Káin: Ez viszont azzal nincs egyetértésben, hogy csak kis beavatkozásról volt szó. Igazuk van a többieknek abban, hogy ezen a részen sántít egy kicsit a történet.

kory.famoso 2011.02.03. 15:00:36

Jó dolog ez a blog, itt olvashatók a legelfogultabb történetek, ha ez mind úgy lenne igaz, ahogy leírják akkor kijelenthetjük, hogy hazánkban a magyar nép tudatos megsemmisítése folyik! Még szerencse, hogy maradtunk néhányan, akik kikesereghetik magukat, mint túlélők.

oliva 2011.02.03. 15:00:51

régen voltam óvodás, mi nem ettünk otthon mócsingos húst, de az oviban kötelező volt, és kiköpni sem engedték, én meg annyira utálom, hogy simán elájulok, ha a számba kerül, na most az egész óvodából csak a mócsingra emlékszem, azóta is utálom a húst, immár 40 éve. Azt hittem az ilyen "majd én megmutatom" vadbarmok már kihaltak, hát nem...nővérkét felpofoztam volna, pedig nem vagyok verekedős

egerészölyv 2011.02.03. 15:02:20

Nagyon együttérzek a tisztelt posztíróval (ha ezért ki is rúgtok innen).

Tipikus történetet ír le. Ha valaki olyan óvatlan, hogy kanál nélkül a szivarzsebében esik össze az utcán, akkor éhen vész: ja, nem volt nála kanál, ezért nem kapott enni.
Nagyapámnál benn jártam, vittem neki ebédet. Az éjjeli szekrényén két zsemle. Kérdem: nem voltál éhes reggel? Néz kedvesen. Megfogom a zsemléket: mint a kő! Fogtam, mindkettőt kivittem a jó hosszú kórházi folyosóra és messzire elhajítottam.

egerészölyv 2011.02.03. 15:03:59

@SusanneF: ahhoz képest apró, amit a nővérkének kellene kapnia azok után, hogy kezelésbe vettem.

egerészölyv 2011.02.03. 15:06:04

@SusanneF: talán nincsenek ilyen "pozitív tapasztalatok"... Vagy nagyon átlátszók...

egerészölyv 2011.02.03. 15:09:08

@Borcsika: első kérdésedre a választ Havas Szófia és Gyurcsány tudja...

kendike 2011.02.03. 15:09:26

@egerészölyv: Pedig jó volna, ha egyedi lenne.

kendike 2011.02.03. 15:09:27

@egerészölyv: Pedig jó volna, ha egyedi lenne.

egerészölyv 2011.02.03. 15:10:15

@OftF: mondjuk valaki megpofoz, és tiltakozásodra azt feleli, mit csináljak, én is emberből vagyok, ilyen az emberanyag...

egerészölyv 2011.02.03. 15:13:13

@ReignOfdark: az tény, hogy a fájdalom megszüntetése, de legalább mérséklése minden egészségügy élen járó és nem reménytelenül nehéz feladata kell legyen.

egerészölyv 2011.02.03. 15:14:25

@Ludovika: a nővérke 3-4 éves lett volna?* Ugyanis Ő MAGA mesélte el az eljárását az édesanyának...

* bár mentális szintje alapján...

egerészölyv 2011.02.03. 15:16:57

@Irkutszk: de jók ezek az örökös sántavadászatok! Megtalálni valamilyen archimedesi pontocskát, amin keresztül be lehet bizonyítani, hogy 1, a posztoló egy konfabuláns tirpák, 2, nincs is jobb a magyar egészségügynél...

A baj ott van, hogy ezek a pontocskák gyengék ehhez...

egerészölyv 2011.02.03. 15:18:32

@előlény: dokikám, ennél komolyabb ellenérvet kérünk...

galimre 2011.02.03. 15:20:44

@petroselinum: az én egyik lányommal is hasonló történt, amikor 2 hónaposan kórházban volt. Az anyákat külön szállásolták el, és mire az anyja felment, hogy megszoptassa, a nővér már etette, pont úgy ahogy leírtad. Így szépen le is szoktatták az anyatejről.

egerészölyv 2011.02.03. 15:22:03

@galimre: és így aztán lesz eladó anyatej... És közeli vevő...

WAdam 2011.02.03. 15:22:29

@SusanneF: 2 hete műtöttek, minden fasza volt. Csók a főorvosnak és a műtős néninek. Tessék :)

egerészölyv 2011.02.03. 15:23:27

@WAdam: már csak egyet kell tisztáznunk. Te melyik vagy: a főorvos vagy a műtős néne?

WAdam 2011.02.03. 15:26:34

@egerészölyv: Azóta műtős néne vagyok, mert nemváltoztató műtéten estem át (utalás az előző kommentben: minden fasza VOLT).

egerészölyv 2011.02.03. 15:28:30

@WAdam: :( hát ebbe beletrafáltam, elnézést. És most fellépett valami p. irigység???

petroselinum 2011.02.03. 15:33:06

@Ludovika: hihetetlen taktikusak tudnak lenni egyes gyerekek, az biztos. ez mind a szülő hibája :(

@galimre: amikor a szobámban voltam csak bőgtem, mert amikor lehozták etetni, akkor aludt. azt mondták, hogy a sárgaság egyik velejárója. meg is értettem. de amikor megláttam amint etetik kismalac módjára, akkor rájöttem, hogy azért alszik, mert gyakorlatilag saját kontroll nélkül tankolták tele.
ha valaki hozzáértő megírná, hogy ez függhet-e össze későbbi reflux betegséggel, az jó volna.

@egerészölyv: ezért tettem fel. csak válsz nincs rá :(

Borcsika 2011.02.03. 15:38:14

@egerészölyv: nem csak ők tudják. nem védeni akarom őket, csak jelzem, nem csak ők ötölték ki ezt a remek rendszert.
Egy biztos, ha nekem választanom kéne, hogy kit istápoljak ilyen esetben akkoe én a nagyobbacska gyereket (aki egészséges) biznám egy ismerősre, látogatnám 2-3 naponta és a kicsit, aki beteg, ápolnám a kórházban.
Nem pedig forditva, ahogy a posztotló tette.

Irkutszk 2011.02.03. 15:40:57

@egerészölyv: Elnézését kérem, szerintem nagyon félreértelmezi / továbbgondolja azt, amiket én írok. A témáról nem nyitok vitát egyébként, mindenki azt gondol, amit akar, max téved.

egerészölyv 2011.02.03. 15:42:26

@Irkutszk: bocsánat, nem akartam elvetni a sulykot. Nem szokásom.

Leroi 2011.02.03. 15:44:13

@egerészölyv:
Tegyek ki egy Falco buteo-t?:)

galimre 2011.02.03. 15:45:30

Én is voltam a lányommal egy gyerek-intenzív osztályon több mint két hónapig, láttam egyet s mást.
Az egy dolog, hogy a hónap közepére elfogy néhány tisztítószer, az ágynemű, vagy valamelyik gyógyászati segédeszköz. Tudom, kevés a pénz az egészségügyben, de van olyan, amihez csak odafigyelés kell, és az nem kerül pénzbe.
Amíg ott voltunk két gyerekkel is előfordult, hogy lekapcsolódott a lélegeztető gépről (a kicsiknek nem lehet megmagyarázni, hogy maradjon nyugton), de a nővérek nem vették észre, csak amikor már elvesztette az eszméletét. Szerencsére mind a kettőt újra tudták éleszteni, de volt nagy rohangálás. Azt hittem, ezekből az esetekből tanulnak, de sajnos az én kislányommal is ez történt az egyik éjszaka, és már hiába indították el a szívét, a kómából nem került ki, és egy hét múlva elment.

petroselinum 2011.02.03. 15:45:36

@Leroi: már megbocsáss, de pártatlanul: ez is nagyon szép mondat volt

egerészölyv 2011.02.03. 15:46:24

@galimre: Jézusom... :( A legmélyebb együttérzésem... :((((

Irkutszk 2011.02.03. 15:47:16

@egerészölyv: A nekem adott válasza előtti 23 komment nem túlzás? Hm, megint én élek álomvilágban. Na de hagyjuk ezt a témát, inkább valami vidámabbról beszélgessünk :) Vagy mondjuk a posztról ;)

egerészölyv 2011.02.03. 15:48:48

@Irkutszk: ha azt írtam volna, túlzó vagyok, a legjogosabban lehetett volna kifogást emelni. Mármint hogy ez kétségtelen, vagyis nem vagyok túlzó. Hazudni meg nem akartam.

Irkutszk 2011.02.03. 15:51:01

@galimre: Őszinte részvétem! Sajnos amit leírt, abból nekem mégis a pénzhiány (emberhiány) jut eszembe. Kevés nővér-sok beteg. :(((

Pico 2011.02.03. 15:51:03

Akárhányszor olvasok bele az itteni hozzászólásokba, azt látom , hogy mindig vannak olyanok akik örökké kételkednek, vagy állandóan mentségeket és kifogásokat keresnek. Úgy gondolom, hogy ők képtelenek elhinni, hogy a jelenlegi jövedelmi viszonyok között az egészségügyi munkakörökben azokat tisztességgel ellátók csaknem megszálott elhivatottsággal tudják ellátni el feladatukat. Ugyanakkor az alacsony szintű bérezés, a rossz munkakörülmények, hálapénzre való ráutaltság a munkavállalók felhígulásával jár együtt, olyanok is látják el ezeket a nagyon is felelős munkaköröket, akik - Puskás (állítólagos) szavaival élve - "amig minket csak fizetgetnek, addig mi csak dolgozgatunk". Ahogy éppen kedvünk és türelmünk tartja. És a vezetőknek meg nagyon nehéz fegyelmet tartani, hiszen így is alig kap munkaerőt. Ezért a jövedelemért...
Akár mikor olvas bele az ember ebbe a blogba, mindig ugyanaz köszön vissza: a pénztelenség, amelynek ez a "kétágú" következménye van: vagy megszálott valaki, vagy - jó esetben- jóindulatú trehány és hozzánemértő. És ez utóbbi a jobbik eset. Azon kellene elgondolkoznia azoknak, akik állandóan mentségeket kifogásokat keresnek, hogy lehet-e pénz nélkül tojást festeni?

egerészölyv 2011.02.03. 15:51:05

@Leroi: szerinted a Buteo buteo micsoda? Egerészölyv???!!!

Irkutszk 2011.02.03. 15:53:01

@Leroi: Ez viszont engem érdekel :) Bár csak két kanárim, meg egy állatkertbe beszállított vadgerle a számlámon (valahogy nem tartottam egészségesnek, hogy a vadállatot meg tudtam kézzel fogni, nem repült el), de valamiért a madarak mostanában nagyon érdekelnek :)

wonka 2011.02.03. 15:53:31

Egy reggel hasi fájdalmakkal ébredtem. Körzeti nőgyógyász után, már reggel 9 órakor a kórházi ágyon találtam maga. Délben kérdezem a nővért, hogy én miért nem kapok ebédet, mert már nagyon éhes vagyok, ugyanis a reggeli kimaradt a vizsgálatok miatt. A nővér közölte, hogy azért nem kaphatok ebédet, mert KÉSŐN JÖTTEM. Kérdezem én: az ebédhez , hány nappal előbb kell befeküdni a kórházba?

Beefboneknock (törölt) 2011.02.03. 15:54:59

sok a furcsa ebben a mesében...izé történetben

pfekete101 2011.02.03. 15:55:15

Hat en is annyit tudok mondani, hogyha legkozelebb bekerultok (bar ez ne tortenjen meg), akkor legalabb Te legyel benn mindvegig a kicsivel.
Nalunk amikor a fiamnak kivettek a mandulajat, mi mindketten bent voltunk.

galimre 2011.02.03. 15:56:59

@Irkutszk: Ez csak részbe igaz. Az én esetemnél arra hivatkoztak, hogy éppen egy másik gyereket fürdettek, ezért nem tudtak figyelni, de egy előző esetnél azt láttam, hogy valami névnapot ünnepeltek egy másik szobában.

Irkutszk 2011.02.03. 16:00:30

@galimre: És Svédországban (arról volt poszt? már nem is emlékszem, hogy Svédország, vagy Norvégia volt) még torta is jut a szülinapos orvosnak! Kárhozat.

Irkutszk 2011.02.03. 16:02:43

@egerészölyv: Buteo buteo L. = Falco buteo L. = Buteo vulgaris LEACH. = Falco glaucopsis GM. = F. albus DAUD. = F. pojana SAV. = Accipiter buteo PALL. = Buteo mutans VIEILL. = B. communis LESS. = B. medius BRHM. = B. albidus SELYS. = B. fuscus MACG.

Hogy Linné miért adott nekik két különböző nevet, arról faggasd Leroit, én nem tudom. :)

petroselinum 2011.02.03. 16:03:24

@galimre: és hol a fontossági sorrend? vagy 1 felnőtt volt az egész osztályon?

galimre 2011.02.03. 16:15:12

@petroselinum: mindig többen voltak, ezért gondolom, hogy ez nem pénz kérdése volt, hanem szervezésé, és odafigyelésé

Borcsika 2011.02.03. 16:15:28

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Anyukám orvosai is közel álltak hozzá, hogy egy-egy jól irányzott balhorgot beakasszak nekik. Azt a modortalan népséget... Az a kategória, hogy még a mentőautóban is ütném. Pedig nem vagyok agressziv, csak rohadtul unom, hogy a nagybecsű orvosok maximálisan visszaélnek a hatalmukkal. Tisztelet a kivételnek.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2011.02.03. 16:16:17

@egerészölyv: "A sztorit NEM a kiscsaj találta ki. Olvass figyelmesebben! Maga a nővérke adta elő büszkén."

Hat nem tudom, biztos en sem olvastam eleg figyelmesen, mert en azt lattam, hogy a kislany allitotta egyedul, hogy nem adtak neki enni, buntetesbol. A nover pedig annyit mondott, hogy a gyerek nem akart enni.

Nem lehet-e, hogy amikor hoztak az etelt, a gyerek hisztizett, nem akarta elfogadni a kajat, nem evett valoban. Es amikor az ebedido utan ehes lett nagyon, megkerdezte a novert h nem ehetne-e most, erre mondtak neki vmi olyat hogy este majd kaphat enni, ha akkor nem hisztizik (azaz ha akkor elfogadja). Es igy meg csak nem is lenne hatalmas hazugsag amit a kislany eloadott.

Csak zarojelben jegyzem meg, amikor 4 eves korom korul a nagymamam nem tudott ertem oviba jonni par hetig, es az egyik baratnojet, Panni nenit kerte meg, hogy menjen ertem, en parszor eloadtam otthon hogy a Panniek elhoztak az ovibol es lekoptek. Szegeny Panni neni meg majdnem elajult. Pedig en sem voltam hazudos kislany, az egeszbol megis csak annyi volt igaz, hogy amikor lattam h ok jonnek ertem a ferjevel, megprobaltam lekopni oket (de nem sikerult, mert nem tudtam meg kopni, csak nyalat csorgatni:))). Hat van ez igy.

[c] 2011.02.03. 16:17:24

@Leroi: "És természetesen túrórudival kell megtömni a gyereket.
Azzal."

A gyümölcs felett szépen elsiklottál. Gyümölcs ÉS túrórudi. Feltételezem, ezeket ebéd utáni desszertnek vitte az anyuka, ergo nem tonnányit "tömött" a gyerekbe, hanem, mondjuk, egy-egy almát vagy banánt és túrórudit. Egyébként, miért ne ehetne túrórudit a gyerek - hacsak nem tiltja meg kifejezetten az édes dolgokat az orvos?

Irkutszk 2011.02.03. 16:19:03

@Leningrad: Akkor a mi családunk mázlis, hogy a bátyám sántítani kezdett a kényelmetlen helyzetben, és nem hazudozni? Hmm.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2011.02.03. 16:22:22

@Irkutszk: nem szoktam kenyelmetlen helyzetben hazudozni. Nyilvan hatalmas bantaskent eltem meg h "idegenek" hoznak el, es amire hazaertem, mar meg lehettem rola gyozodve, hogy tenyleg lekoptek.
De ha egyszerubb igy neked a magyarazat, akkor igen, szerencses a csaladod (mondjuk nemtom a batyad hany eves koraig santikalt).

Borcsika 2011.02.03. 16:25:47

A sógornőm ment a gyerekért az oviba, és az óvónő elmesélte a lányka válogatott disznóságait. Bandukolnak hazafelé, anyuka éppen osztaná a gyereket, amikor két mondat között beszól a gyerek: nem kell ám mindent elhinni, amit az óvónéni mond.

Irkutszk 2011.02.03. 16:26:51

@Leningrad: Nem úgy értettem, hogy megmaradt ez a probléma megoldási taktika :D

Hanem úgy, hogy nem kellett kihámozni a gyerek viselkedéséből, hogy ő most hazudik (nem is mondanám hazugságnak, inkább csúsztatás, vagy nem is tudom), vagy nem. Fizikai tünetei voltak, amiről hála Istennek kiderült, hogy pszichoszomatikus (hiszen semmilyen fizikai probléma nem volt a háttérben). Az óvodában volt a probléma, este nyolckor jutott eszébe az egyik orvosnak, hogy mi lehet a gond. Elindította a bátyámat egy folyosón, hogy énekeljen, és a folyosó közepére elfelejtett sántítani... Az orvos meg csak azt kérdezte, van-e másik óvoda.

Irkutszk 2011.02.03. 16:30:19

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: A munka és az önvédelem szerintem két eléggé különböző dolog.

Mária 2011.02.03. 16:45:09

@egerészölyv:

"A sztorit NEM a kiscsaj találta ki. Olvass figyelmesebben! Maga a nővérke adta elő büszkén."

Szerintem neked kellene figyelmesebben olvasnod.

A sztorit a kislány adta elő, úgy, hogy nem adtak neki enni.

Utána anyuka számon kérte a nővéren az éheztetést, aki pontosan az ellenkezőjét mondta: azt mondta, hogy adtak enni, de a gyerek éhségsztrájkolt.

Irkutszk 2011.02.03. 16:46:25

@Leroi: Küldtem neked megint üzenetet, nem tudom, mikor kapod majd meg. :)

Leroi 2011.02.03. 16:47:24

@Mária:
Marika, ne gyötörd magad, mert még Neked is kiosztanak a verőlegények egy pár fülest.
Ma a cizellált kultúra vonul fel teljes mellszélességgel.

Irkutszk 2011.02.03. 16:57:42

@Leroi: Köszönöm szépen :)

Mária 2011.02.03. 17:07:05

Véget ért a munkaidő, eltűntek a nappali trollok?

trimalchio 2011.02.03. 17:15:15

Én nem tudom eldönteni, hogy a történet igaz-e. Akár igaz is lehet. Akkor sem ér meg ekkora indulatokat. Ha az én gyerekemmel történt volna meg, nyilván szóvá teszem. De biztosan nem jutna eszembe megütni a nővért, sőt még csak kiabálni sem. Ha igaz, akkor sem történt semmi égbe kiáltó gazság, egy nővér nagyon-nagyon helytelenül kezelt egy helyzetet. Ennyi.
Az a gyanum, hogy a poszt csak ürügy némelyeknek agressziójuk kimutatására. Vannak ilyenek, én a metrón szoktam velük találkozni: látszik rajtuk, hogy alig várják valaki véletlenül meglökje őket, vagy a lábukra lépjen és ürügyük legyen nekitámadni a másik embernek. Megmutatni, hogy velük aztán nem lehet kukoricázni.
Igaza volt Horatiusnak: "Odi profanum vulgus et arceo."

ezttörölnikéne 2011.02.03. 17:39:56

természetesen én sem tudom eldönteni, hogy így igaz-e a történet, de
1. a 3-4-5 éves gyerekek szoktak hazudni. olykor maguk sem tudják, hogy ténylegesen hogyan történt, összekeverednek bennük a dolgok...
2. én eddig megúsztam egy apró műtéttel, de a családban vannak beteg emberek. felháborító dolgok történnek a kórházakban és nagyon sok minden a legkevésbé sem pénzkérdés!
(az én közvetlen saját tapasztalatom az volt, hogy a reggeli és esti műszakváltáson/viziten kívül a nővéreknek fizikai fájdalmat okoz, ha csinálniuk kell valamit... :( )

rikavagyok 2011.02.03. 18:14:15

@wonka: Annyi kaját rendelnek, amennyi a bennfekvő. Ha nem tervezett felvételre mégy, akkor talán vacsora jutni fog. Sürgősségi osztályon meg kb. nincs kaja. Mi egészen pontosan 2 kajcit kapunk, és azt próbálják a nővérkék szétsakkozni a bennragadt betegek között. Na most a teljes adag is kevés, így elképzelhető, hogy pontosan mennyi jut, amikor azt felezik, harmadolják (kapnak a cukrosok, meg aki régóta ott van, és nincs olyan hozzátartozó, aki hordana neki.) Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy logikusan ingyen járna kaja minden bentfekvőnek...

rikavagyok 2011.02.03. 18:26:48

@galimre:
Ezt nem értem hogy a viharba fordulhat elő egy intenzív osztályon... A lélegeztetett beteg fel van díszítve, mint a karácsonyfa-> ha valami hiba van a rendszerben, minden egyszerre kezd visítani. Élen a lélegeztetőgéppel, és a monitorral.
Mezitlábas osztályon még el tudom képzelni, hogy nem jut monitor a betegre/szokás szerint szar és valamit nem észlelnek időben, és erre rámegy a beteg. ITO-n ez nem eshet meg, pláne rendszeresen.
Vagy vmi olyan mértékű hiba van a rendszerben, hogy konkrétan az osztály nem alkalmas a működésre.

wonka 2011.02.03. 18:27:19

@rikavagyok: Biztosan van ilyen is. De azt gondolom, hogy egy osztályon van hazamenő beteg is. Akinek pl.reggel vagy délelőtt derül ki, hogy hazamehet. (Én voltam már egy párszol úgy kórházba, hogy a reggeli vizitnél döntötték el a továbbiakat.) Annak hová tünik az előző nap megrendelt adagja? Miért ne járna ngyen a bentfekvőnek a kaja? Aki fizet TB-t annak szerintem jár. Vagy rosszul gondolom?

Eleven Ezüst 2011.02.03. 18:29:32

Jézusom, hogy bőg az a gyerek a képen.
Még jó, hogy nincs hozzá hang.:-DD

A gyerekek nem igen bírják az éhezést, én meg nem bírom nézni ha éhezőt látok:(

rikavagyok 2011.02.03. 18:54:56

@wonka:
A hazamenő már csak reggelit kap. Elvileg akinek kérdésesnek mondja a hazamenetelét előző nap az orvos, annak kérnek kaját következő napra, így valóban lehet maradék. De bizonyos helyeken ("a félreértések elkerülése végett") vissza kell küldeni a maradékot.
Nálunk egyébként osztályon pl szokott maradni kaja, így legalább vmi kicsit biztos elő lehet kapni. (típikusan gázos ügyeletekben hajnali 3-4fele szoktam reszketve megjelenni, hogy mindjárt meghalok, adjatok kekszet.)

Jelenleg ugye jár kaja ingyen. Ha rajtam múlna, ezt módosítanám (a vizitdíjas érában láttam olyan kezdeményezést, hogy beépítették a 300ft-ot az étkeztetésbe), és szednék valamennyi hozzájárulást a betegektől. Több okból: Az egyik, hogy alapesetben ne legyen ingyen a bentfekvés, mert igenis vannak akik visszaélnek ezzel. Nyilván aki rászorul, annak lehetne továbbra is ingyen. A másik, hogy igenis legyen rendes koszt, ne kelljen mellé kaját behordani a családnak (?eg egyébként sem öröm látni, hogy a 175 szénhidrát tartalmú, zsírszegény diéta mellé apuka kakaóscsigácskát szeret enni)
Jelenleg horror áron (áll vmi 1000ft-ot fizetünk/fő), van kritikán aluli koszt (folyománya: rengeteg szemét keletkezik). Normálisan meg kéne pályáztatni az étkeztetést. Illetve úgy gondolom, hogy annak aki kaját oszt köelezően, de a többi dolgozónak is lehetővé tenném a kajára befizetést. (Mert attól a mennyiségű junkfoodtól (büfé+automata), amit ott megeszünk, egy elefánt is keszterin és finomítottcukor mérgezésben pusztulna el.)

I have a dream...

rikavagyok 2011.02.03. 18:56:31

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Ha te nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket emlegetsz, pontosan miért lep meg ez a reakció?

epres négercsók 2011.02.03. 18:57:06

Sajnos nem voltam itt napközben, így nem tudtam törölni, de kérlek titeket, hogy ne tépjétek egymást többet.

Irkutszk 2011.02.03. 19:15:52

@Leroi: Büszke vagyok rád. Nem mintha közöm lenne ahhoz, hogyan cselekszel, de azért mégis büszke vagyok rád :)

Anna Doktor 2011.02.03. 19:24:48

@Leroi:
Nem lep meg a higgadtságod, kezdek rájönni, hogy igazából csak azokkal folytatsz "hosszabb" vitázást, akiket erre érdemesnek tartasz - valamelyest...
vagy tévedek?
:-)

Leroi 2011.02.03. 19:31:19

@Anna Doktor:
@Irkutszk:
Ha már két hölgytől is elismerést kapok,
hadd viszonozzam egy puszival!:)
:*

Leroi 2011.02.03. 19:36:28

Az is csodás, ahogy az engem ekéző kommentek benntmaradnak, a rá adott válaszaim pedig ki vannak moderálva,
de ez már ne legyen az én bajom.

epres négercsók 2011.02.03. 19:38:33

@Leroi: Szedegetem ki folyamatosan, nyugi...

DreamerX 2011.02.03. 20:05:28

Kolléganőm 80 évnél idősebb édesanyját bevitték reggel a kórházba, és mikor délután 3-kor elment érte, a nénin még nem volt hálóing, meztelenül, egy szál vékony takaróban feküdt az ágyon. Megkérdezte mért nincs rajta, mire azt a választ kapta, hogy még nem volt idejük.

Leroi 2011.02.03. 20:11:02

@DreamerX:
Ennek kb. mi köze van a kislány etetéséhez?

Anna Doktor 2011.02.03. 20:12:39

Egyik oldal: a gyerekek manipulálják a szülőket.
Én születésem pillanatától rendkívül fogékony vagyok a non-verbális kommunikációra, ezáltal egy "rohadt" kis manipulatív dög voltam/vagyok és olyanokat hazudtam, hogy! Nagyon tetszett, hogy az édesapám, aki amúgy egy racionális ember teljes mértékben bedőlt nekem.
Másik oldal: rengeteg nővérrel, ápoló személyzettel dolgoztam/dolgozom és képzeljétek el: ők is emberek! Akármennyire az a dolguk, hogy hiper toleránsak legyenek a beteg picikkel, nagyokkal - van egy saját (tanult, kialakult) módszerük a konfliktuskezelésre, ami épp olyan emberi joguk, mint a hozzátartozóknak.
NEM az extrém esetekre gondolok, de kedves anyukák, apukák stb: a gyermeked, a családtagod a TE felelősséged, annak az átlagtól eltérő táplálása, felügyelete nem az egészségügyi személyzet feladata.
Miért nem érti meg a legtöbb ember, hogy a kórház és az orvos/ápoló, azért van, hogy kigyógyítson (ha tud) egy adott kórságból??? Nem azért, hogy az összes problémádat kezelje, hanem csak azt az egy adott problémát. Ha gyermeknevelési tanácsra van szükséged fordulj ahhoz a szakemberhez, ha lelkisegélyre vágysz akkor ahhoz, ha csak egy kiadós beszélgetésre akkor ahhoz ...
Amennyiben az orvos/ápoló szakmailag!!! kifogásolható (mert rengeteg ilyen van), akkor panaszold be annak a szakembernek, akinek ez a feladata és ne izmozz :-) A sok felháborodott, egészségügyi rendszer ellenes embernek még soha nem viszketett a tenyere a kedves barátai nevelési módszerénél? Kötve hiszem ... de persze az orvos, meg a nővér, na ...
Hátnekemvantébémésakkorénalanyvagyokésakkoralanyijogommegakajameganevelésimódszeremtökéletes ... hogy bakelát "csináljam" ... bocs bakela

mivanmivan 2011.02.03. 20:22:03

Félig béna, agyvérzéses nagyapám elé odalökték a két zsömlét, vajat, felvágottat, hogy EGYE! (Hogyan, a szerencsétlen, ha nem tudja felvagdalni, és megkenni fél kezével, bénán...) Minden reggel ment nagyanyám ő benn volt délig, én iskola után mentem be és ott voltam estig, amíg nem engedték ki... (Akkor fogadta meg szegény, hogy soha többet nem megy kórházba, itthon halt meg.)

Leroi 2011.02.03. 20:24:05

@Anna Doktor:
Ez így nagyon szép és racionális érvelés, a probléma sajnos az elmúlt ötven év egészségpolitikájában keresendő...

The Great Destroyer 2011.02.03. 20:24:06

Én úgy szoktam intézni az orvosos dolgokat, hogy vagy magándoki, vagy érthetően elmagyarázom az eü alkalmazottnak, hogy mivel én több tb járulékot fizetek be havonta, mint amennyit ő keres ezért jogosan várom el a megfelelő ellátást. Magyarországon létezik olyan, hogy betegjogi képviselő, illetve egy halom civil szervezet is foglakozik ilyesmivel...

Bikli néni 2011.02.03. 20:25:23

OFF, Leroi, írtam neked, és igen-igen szükségem lenne megtisztelő válaszodra...

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.03. 20:26:46

Tisztelt Szülők!

Nem hisszük el a gyereknek, amit otthonról mesél,
cserébe ne higgyék el, amit az óvodáról mesél.

Üdvözlettel:
Óvónénik

rikavagyok 2011.02.03. 20:26:54

@autodidakta agysebész:
Azért azt remélem tudod, hogy "a kilóra megvehetnélek" hozzáállásoddal nem válthatsz ki osztatlan szimpátiát.

Leroi 2011.02.03. 20:27:38

@Bikli néni:
Köszönöm, azonnal megnézem.

Bikli néni 2011.02.03. 20:28:31

@autodidakta agysebész: Ha én lennék az eü. dolgozó, ettől a fellengzős szövegtől eléggé eldurranna az agyam... Épp elég baj, hogy több tb-t fizetsz be, mint amennyi az ő fizetése. Csak csendben jegyzem meg, hogy ez se nem a te dicsőséged, se nem az ő szégyene.
Majd ha egyszer te is csak annyit keresnél, mint ők, akkor talán sikerülne leszállni a magas lóról.
És ezzel most nem a hanyag személyzetet akarom menteni, mert ha tényleg az történt, ami a posztban le van írva, az meglehetősen felháborító.

Leroi 2011.02.03. 20:28:51

@autodidakta agysebész:
(idegesen fölnevet)
Tényleg?:)

Leroi 2011.02.03. 20:31:23

@Bikli néni:
OFF Nem látom a postaládámban a levelet...:(

Anna Doktor 2011.02.03. 20:33:47

@autodidakta agysebész:
Én még annál is nagyobb összeget fizetek be TB járulékként, mint Te, na ehhez mit szólsz?

Irkutszk 2011.02.03. 20:35:55

@autodidakta agysebész: Ezzel azt akarod mondani, hogy mivel a szocializmusnak vége, itt a nagy kapitalizmus, a szegény öreg nénike, meg a hajléktalan pusztuljon az árokszélen, neked meg fényjátékokkal kísért, fejedelmi egészségügyi ellátás jusson, ötféle menüből választással, stb?

Leroi 2011.02.03. 20:37:34

@Bikli néni:
Megvan, azonnal, kis türelem.

Bikli néni 2011.02.03. 20:40:34

@Irkutszk: Maradt volna meg csak az első verziónál, hogy automatikusan magánorvoshoz jár. Ott biztosan respektálnák a magas fizetésre tett utalásait :)

Anna Doktor 2011.02.03. 20:41:03

@Leroi:
Valójában nem a magyar egészségügyről van tapasztalatom, ezért elnézést. Én amúgy egy (általad nem kedvelt) másik ország egészségügyéről, de általában az egészségügyről és annak valós megközelítéséről "szösszentettem".
Ami nekem és gondolom sokaknak nem tetszik az a magyar állampolgárok hozzáállása a gyógyítókhoz. Nem szoktam kiakadni, de most kissé felgyülemlett :-)
Tudod: a nekem jár, mert fizetek TB-t ...

DreamerX 2011.02.03. 20:43:18

@Leroi:
Annyi, hogy ha nem tudsz magadról gondoskodni, és nincs hozzátartozód, aki megtegye, akkor odabé nem is fogja megtenni senki.
Én is voltam kórházban, hála istennek csak szülni, de ott is a betegek segítették egymást.
Amikor a barátnőm anyja lábtöréssel volt kórházban, amikor látogatóba mentünk egy kánikulás napon, mi vittünk vizet az egész hatfős kórteremnek, mert senki nem kapott.

Leroi 2011.02.03. 20:49:23

@Bikli néni:
Der Antwort is zurückgesendet worden...

Anna Doktor 2011.02.03. 20:49:58

@DreamerX: Most komolyan?!
ezért miért az orvosok a hibásak? Miért szidja és hibáztatja mindenki az "alkalmazott személyzetet", mert elképesztő és elégtelen a kórházi ellátás? Én a helyedbe írnék egy "a jó életbe" levelet Mária Teréziának minimum...

Leroi 2011.02.03. 20:51:11

@DreamerX:
Nem tudom, nálunk nincsenek ilyen gyökér nővérek, nagyon ügyelünk arra, hogy óramű pontossággal menjen a kezelés és ápolás, a betegmegelégedettség alapvető.
Sajnálom, ha ennek az ellenkezőjéről hallok.

Leroi 2011.02.03. 20:53:01

@Anna Doktor:
Amikor valóban belekóstoltam az itteni orvosi életbe, meglepett, hogy mennyire beszédesek, öntudatosak, pretenciósak a betegek.

Mária 2011.02.03. 20:53:48

@Bikli néni:

"Épp elég baj, hogy több tb-t fizetsz be, mint amennyi az ő fizetése. Csak csendben jegyzem meg, hogy ez se nem a te dicsőséged, se nem az ő szégyene."

Lehet, hogy ő indítja a cég pénzügyi osztályáról az alkalmazottak után az utalásokat :)))

DreamerX 2011.02.03. 20:57:30

@Anna Doktor:
Mondjuk mert vizet adni, és öltöztetni, normálisan válaszolni a betegek kérdéseire elvileg nem pénz kérdése.
Mint ahogy az sem, hogy amikor szülésre várva átmentem beszélgetni a barátnőmhöz a másik kórterembe, a főnővér visszazavart, hogy feküdjek az ágyamon. (csak megjegyezném, semmilyen orvosi előírás erre nézve nem volt, hogy nem kelhetek fel.)

Anna Doktor 2011.02.03. 21:00:46

@Leroi: Nagyon szerényen megjegyzem, hogy ez tényleg magyar virtus, de ez lerágott csont, mint oly sok idegenbe tévedt hazánkfia (mindkét hazánk) elregélte ...
Kissé gonoszkodva: szétröhögném az agyam, ha hirtelen bevezetné valaki a magyar embert a való világba ...
nos kapna olyan TB, ilyen-olyan biztosítást fizetek és akkor jár ez meg az!!! cuccot a fejére, hogy fülét-farkát behúzva futna haza Magyarországra, a tökéletes ellátáshoz.

Leroi 2011.02.03. 21:04:13

@Anna Doktor:
Meg akartam kérdezni, hogy Székelyföld melyik része?:)
MS,HR,CV?

rikavagyok 2011.02.03. 21:07:56

@autodidakta agysebész:
Gondolom tovább a dolgot. Akár előre is juthatsz a dologgal, mert mint felfuvalkodott pénzeszsáktól mindenki szabadulni akar majd, akár még gyorsan is haladhat az ellátásod. Ami szerencsés ebben, hogy a te fajtád az újgazdagok határtalan öntudatán túl rangkórságban is szenved, így erősen vonzódik a professzorokhoz és a főorvosokhoz. Így csak lehetővé kell tennem számukra, hogy az imádottjukat boldogítsák a továbbiakban. :)

Anna Doktor 2011.02.03. 21:10:42

@DreamerX: Kedves!
Alap probléma: a kórházba azért mégy be, mert van egy kórságod, mit magad nem tudsz kezelni. eddig OK?
a dolgok ésszerű működése miatt létezik egy protokoll (kérlek fogadd el, hogy ez minden szakterületen kényszerűség), Te a kórházba nem azért mentél, hogy társadalmi életet élj. Problémád volt - szülni készültél és egyedül nem ment. Azzal, hogy bementél elfogadtad a kórház szabályait - senki sem kényszerített - miből gondoltad, hogy Te ott különleges, saját, megszokott kis dolgaiddal világot váltasz? Még1x: nem segítséget kérték szakemberektől? Akkor tedd amit mondanak. Fegyelem kérdése ...

csilek 2011.02.03. 21:13:12

@autodidakta agysebész

Jó estét!
Egy autodidakta agysebész miért megy kórházba? Képezze ki magát minden szakirányba, vegyen egy kórházat és lássa el magát. Így ő fogja a legjobb ellátást kapni.
Cs. András

bakela 2011.02.03. 21:15:57

Valamikor a múl század közepe után, Anna néni, az apácából lett tanító néni adta fel környezetismeret órán: /Ő már akkor előre látott sok mindent/
Nasszer et. a Balatonon nyaral. Kádár et. a kedvébe akart járni: áthozatta a kisebbik vitorlását Suezből. A vitorlás alján 1 dm² alga van, ami itt nagyon jól érzi magát, és elkezd szaporodni: naponta megkétszereződik a felülete. A tó felülete 594 km² . Hány nap múlva döglik meg a tó? ++ Szerintetek ezen időpont előtt 1 héttel lenne-e valaki, aki kicsit is izgulna emiatt?++

Na, az egészségügyben szerintem, még 3 „nap” van hátra, alig van beszarva a süllőkön kívül walaky: hiszen a vízfelület 7/8-a még szabad.

A pécsi kisgyermeket mindenki nagyon sajnálja : ! sympathy! Van aki el tudja képzelni, milyen élet az élet C IV. feletti definitív harántlaesioval?

Volt szerencsém intenziumon /ITO//KAITO//ICU//stb—tehát nem S8-13 postop stb./helótáskodni. A respirátorokon van alarm –villog, sípol, anyázik. A zágymelletti monitorokon van alarm /vérnyomat, szügyfrekvencia, O2 szaturáció, stb/ –villog, sípol, anyázik. A központi monitoron ugyanez még 1x –villog, sípol, anyázik. Ezt 50%-nál jobb hallással, min. járókeretes közlekedési képességgel 1-2 percnél tovább agyilag bírni nemigen lehet. Erről kb. ennyit.

Holmi órarugógerincűfelpattanók, festéktüsszentőhapcibenők meg előbb- utóbb valamelyik rendelő frissen mosott padlóján el fognak csúszni, tanúk nélkül, és majd csak néznek, mint a vett malac /az egy kereskedelmi forgalomba került kicsi sertés/ a bedagadt szemrésükön kifelé.

Nekem, meg csak az pofázzon kommunikációról, „csak” odafigyelésről, mosolyról, tiszteletakivételről, archimédészieskűről, a zannyakínnyáról, aki, mint pl. ÉN dolgozott 80 órát 1 héten 6 éven keresztül /80ÓRÁTEGYHÉTENWAZZE6ÉVIG/, vagy volt 120 órát hetente szolgálatban 10 évig /HETENTEWAZZE10ÉVIG120X3600MÁSODPERCET/

Ráb@cás is coming like Yasi, the hurricane.

DreamerX 2011.02.03. 21:17:28

@Anna Doktor:
Ó, hát látom, igazi troll vagy. :) Csak úgy csepeg belőled a rosszindulat.

Nézd, az sehol nincsen szabályba foglalva, hogy a kórháznak egyenlőnek kell lennie egy koncentrációs táborral, ahol a raboknak tilos beszélgetniük egymással, és
nem hagyhatják el a cellájukat. Mellesleg még egy börtönben sem kötelező egész nap az ágyon feküdni. Amúgy a terhesség nem betegség, azzal meg főleg nem.

Anna Doktor 2011.02.03. 21:18:52

@Leroi: SSZGY

és kedves möszjö (vagy a királynak más megszólítás dívik?) rájöttél, hogy én melyik országról beszéltem?
:-)

Leroi 2011.02.03. 21:21:02

@DreamerX:
Nyilván, befekvéskor aláírtad a minőségbiztosítási protokollt, hogy betartod a házirendet.
Aki a kákán is csomót, a szarban is szőrszálat keres, ne csodálkozzon, hogy nem hajbókolnak előtte.

Leroi 2011.02.03. 21:22:27

@Anna Doktor:
Az csodás, Sepsiszék.
Persze, arról az országról, amelynek hadserege megszállva tartja a magyar Erdélyt.

Anna Doktor 2011.02.03. 21:22:39

@bakela: hiányoztál :-)
Amúgy télleg a múltszázadba jöttem a világra, de annak a nagyon nagyon végén :-) ezé nem lettem apáca a jó életbe :-)

Leroi 2011.02.03. 21:24:44

ÁÁá, bakela, Isten hozott!!!:)))

Anna Doktor 2011.02.03. 21:27:13

@DreamerX: Igen, kedves, én egy igazi troll vagyok :-)
Direkte idegyüttem trollkodni :-)
Annyira izgi, hogy ebben a szerepben tetszeleghetek.
Amúgy még nem vagyok anyuka, ezért muszáj elnézned a nyelvbotlásom, és igen, igazad van: a babavárás nem betegség, hanem a világ legcsodálatosabb dolga, de ez nem ment fel téged attól, hogy egy igazi HP legyél.
azért gratulálok, hogy anyuci vagy.

Leroi 2011.02.03. 21:29:03

@Anna Doktor:
A HP itt persze nem Hewlett-Packard, vagy igen?:)))

DreamerX 2011.02.03. 21:29:27

@Leroi:

Akkor most szeretném megkérdezni, azokat, akik olvassák, hol van életben olyan házirend egy kórházi osztályon, hogy a betegek csak az ágyukban fekhetnek, és nem állhatnak szóba egymással!

Anna Doktor 2011.02.03. 21:30:00

@Leroi: Sepsiszentgyörgy :-)
történelmi utalásaidtól kissé félek, mert nagyon pici leány vagyok, lehet nem értem.
Viccet félretéve: nagyon pontos tudással rendelkezel a történésekről, amit én nem mondhatok el magamról.
Most nagyon nyílt leszek: én ámerikái egyesült álmokról beszélek :-)

Leroi 2011.02.03. 21:31:09

@DreamerX:
Ez nem hiszem, hogy bárhol előfordulna...
Az ágyban fekvésre van egy pár therapias protokoll, de nem a szülészeten, a beszélgetésre nincs...
Szerintem túlzol.

DreamerX 2011.02.03. 21:32:02

@Leroi:
Márpedig velem megtörtént.

Leroi 2011.02.03. 21:34:25

@Anna Doktor:
Ja, erről hallottam, kovásznai hazánkfia kolleganőm dolgozik Minnesotában, mesét egy pár dolgot...:)

A történésekre visszatérve: az azért gondolom, nem lepett meg, hogy Erdély valaha magyar volt...
Mármint így regélik.

Anna Doktor 2011.02.03. 21:34:37

@Leroi: természetes az IBM/Lenovo álnevéről beszélek :-)
merthogy a kedves, öntudatos (nemvagyokénrab) páciens esetenként átmegy sokat érő, megbecsült, néha elérhetetlen kütyüvé :-)

Leroi 2011.02.03. 21:36:29

@DreamerX:
Akkor az erőfitogtatás volt a főnővér részéről.
Számomra ezek azért hihetetlenek, mert ehhez képest a mi főnővérünk egy angyal, igaz, az osztályunk mindig zsúfolásig van visszatérő beteggekkel, a napilapban hetente jelenik meg cikk a jó ellátásról, hozzáállásról.

Leroi 2011.02.03. 21:37:56

@Anna Doktor:
Ezek szerint abban a városban végezted az egyetemet, ahol én születtem.

Leroi 2011.02.03. 21:40:16

@Bikli néni:
Danke auch, ich komme schon...

Leroi 2011.02.03. 21:43:43

@Bikli néni:
Ajaj, ezt végleg nem találom...:(((

The Great Destroyer 2011.02.03. 21:44:09

@rikavagyok: Asszem kicsit funkcionális analfabétának kell tartanom téged és még néhány "kollégát". Amit én írtam az baromira nem a pénzről szól... Én rohadtul mélyről indultam, 16évesen kezdtem el melózni, hogy be tudjam fejezni a gépipari középsulit, mekdonácos fizuból jártam estin fősulira, utána már normálisabb munkahelyen végeztem tanulmányi szerződéssel egyetemet... Itt mindösszesen arról van szó, hogy a naponta reggel 5 és este 8 közt összegürizett lóvémból elveszik azt a pénzt, amiből többek közt az egészségügy nyújt minősíthetetlen szolgáltatást, ilyen feltételek mellett elvárhatom, hogy legalább emberszámba vegyen a kedves közalkalmazott. UFF.

Anna Doktor 2011.02.03. 21:45:38

@Leroi: OFF OFF OFF
Erdély magyar! akárcsak én és Szilárd Leo :-)
New York meg a csúcs és megacsúcs :-)

Én csak a múlt század eleji (direkt különválasztva) dolgoktól zavarodom össze.

ON: Nagyon "fáj", hogy a Magyarországon, magyar ellátásban részesülő betegek nem akarják elhinni, elfogadni, hogy milyen eszméletlen kényeztetésben van részük. A Magyarországon képzett orvosok nem azért jók, mert olyan szupi oktatásban részesültek és olyan szupi okosak, hanem: kompromisszumképesek, megalázkodóak, simulékonyak, nyalizósak a beteggel és NEM utolsósorban: az emberek maguk (akik mellesleg orvosok) hajlamosabbak a tökéletességre való törekvésre, a kiemelkedésre és az öszvérmunkára, jobban mint az elkényeztetett "kapitalista, karibi, afrikai" társaik

Leroi 2011.02.03. 21:45:44

@Bikli néni:
Kannst du vielleicht wieder, bitte?:(

Leroi 2011.02.03. 21:47:54

@Anna Doktor:
Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő...
Lám, ha jobban megbecsüljük a tudósainkat, talán megadhatták volna nekünk, amit az USA-nak megadtak.
Einstein egy szelídebb Németországnak szívesen gyártott volna atombombát, ha nem üldözik el.

rikavagyok 2011.02.03. 21:48:33

@autodidakta agysebész:
Igen? Akkor fordítsd le nekem ezt a mondatot egyszerűbb magyar szavakra!

" érthetően elmagyarázom az eü alkalmazottnak, hogy mivel én több tb járulékot fizetek be havonta, mint amennyit ő keres ezért jogosan várom el a megfelelő ellátást..."

Anna Doktor 2011.02.03. 21:48:37

@Leroi: Budapesten jártam iskolába :-)
tudom, hogy Marosszéki vagy :-)

Leroi 2011.02.03. 21:51:38

@autodidakta agysebész:
Látod, amikor én jártam suliba még mekdonác sem volt.
Ahol a belemet degeszre tömhettem volna.

Hat tojás volt egy hónapra és két kiló liszt, napi fél kenyér jegyre, éjjel a kisszéken a hússorban ültem, hogy egy kiló mócsingot hozzámvágjanak reggel nyitás után.

Látod, így is lehetett élni, a pofánkat befogva.

Anna Doktor 2011.02.03. 22:00:19

@Leroi: OFF: Einstein az Istenem!
Édes, drága, nagyszerű ember, aki mindig értünk, hülye emberekért, meg a hülye "békéért" harcolt. Anekdotázott a szentem folyton Isten nevében, mire egyszer Niels Bohr rámordult: "Kérem, ne mondja már meg folyton Istennek, hogy mit csináljon" :-)
Sajnálom, ez tényleg nem az a fórum :-)

Leroi 2011.02.03. 22:06:02

@Anna Doktor:
Volt anno Erdélyben egy Tett című folyóirat(Természet-Ember-Tudomány-Technika), lelkes magyar értelmiségiek, tanárok, orvosok, mérnökök szerkesztették, abban volt egy nagyon jó cikk Einstein agyáról...
Ma is emlékszem a címére, alatta Einstein, amint a legendás képletét E=m.c 2 táblára írja: "Az agy, amely megrázta a fizikát"...
Kevés hozzánk eljutó tudományos témájú irodalom lévén, kisiskolásként faltuk ezeket a kiadványokat.

Bikli néni 2011.02.03. 22:06:47

@Leroi: Elküldtem még egyszer.

Anna Doktor 2011.02.03. 22:14:03

@autodidakta agysebész: Ez a Magyar Ország, mint olyan hibája!
Elveszik a pénzed "adó" címszó alatt és nem mondják meg neked (vagy elsumákolják), hogy hová költik. Igen! Egyetértek, hogy dühös vagy, de könyörgöm, miért az orvosok hibája mindez?
Kérlek, fejtsd ki nekem, mint fiatal laikusnak, hogy Te valójában kit hibáztatsz. Engem érdekel és én mint befolyásos, külföldre szakadt (menekült) hazánkfia melléd állok és segítek. Ja: legyen köze a poszthoz, szóval: építsd bele, hogy anyuka felháborodott, mert nem etették meg a gyerekét. Fontos.

Anna Doktor 2011.02.03. 22:30:50

@Leroi: OFF: istenem, ha most nem lennék annyira bizi, most annyira de annyira belemerülnék veled, annyi de annyi mindenbe...
Te egy igazi reneszánsz (úgy magyarosul
) ember vagy!

fúj! 2011.02.03. 23:25:07

@autodidakta agysebész: Találó nick. A saját agyadat már nyilván megoperáltad. Nem sikerült túl jól...

ave 2011.02.04. 11:29:11

3.5 eves kislanyt egyedul hagyni a korhazban??
Egy masik blogon az anyuka lenne elkuldve melegebb eghajlatra, az biztos.

Persze, hogy a lanyanak hisz az anya, csakhogy az nem biztos, hogy ugy is volt.
Azt mindenki tudja, hogy az o gyereke nem olyan. :)

csutkababa 2011.02.04. 18:30:59

A végzett, esetenként főiskolát végzett nővérnek nem lenne szabad ágyat húzni, mosdatni, etetni. Ez a segédnővér, azaz nem szakképzett személyzet dolga lenne. A szakmai munka lenne a nővéré.
De mit kezd egy fősulis diplomás nővér ma ? Beáll ő is ágytálazni az 50 éve segédnővér Kati néni mellé.
Megbecsülés? Team-munka az orvosokkal? Önálló cselekvési-döntési jogkör? Isten ments, még elvennék az ORVOS presztízsét!
És csoda, hogy egyre kevesebb a nővér???

galimre 2011.02.05. 07:19:04

@rikavagyok: sajnos csak egy csipesszel kapcsolják a gyereket a monitorhoz (abból is csak minden harmadik működik), és az az első, amit ledob magáról a gyerek. Olyankor sípol, jön az ápoló, és visszarakja - ha ott vagyunk. De ha nem, akkor egy idő után megunja a folytonos szaladgálást, és lehalkítja a monitort.

rikavagyok 2011.02.05. 21:34:38

Másképp ordít a gép, ha leesett a csipesz, mintha valaki meghalni készül.

Irise 2011.02.05. 22:22:56

@csutkababa: Nem ertek veled egyet. :)

BAR0KKER 2011.02.09. 12:42:39

Simán hihető a történet. Azt el tudom képzelni, hogy egy gyerek napja rosszul kezdődik, bár akkor az éjszakai éhezés után az ember megkívánja a kaját sokkal jobban... de tegyük föl, nem akart enni.
Azt már kizártnak tartom, hogy az ebédet is ki akarja hagyni. Valszeg sírt az anyukájáért és bosszúból a nővér nem adott neki enni.
Vak néni mellé meg leteszik a kaját és aztán - mivel nem nyúlt hozzá, hiszen nem látta - elviszik és aztán közlik a rokonokkal, hogy "hát, nem evett a néni".
A jó kurva anyjukat, azt.

Hiányolom a sztoriból a kórház nevét és a nővér nevét. Enélkül sajnos nem sokat ér :(

melus01 2011.02.09. 12:43:46

Nekem nagyon rosszul esik hogy egyeseknek mindjárt az jön le hogy e gyermek hazudik,talán magukból indulnak ki!Mint ahogy alább írta is valaki ez nálunk neveltetés kérdése hogy hazudik e a gyermek!!!
A másik valaki már belegondolt a gyermek helyzetébe mielőtt meghazudtolta volna?
Egyedül volt egy idegen környezetben,se anyu se apu se tesó csak idegenek és azok se kedvesek arról nem is beszélve hogy akármilyen műtét is volt egy kis nátha és elég kellemetlen tud lenni még felnőttnek is pedig az tudja hogy mit tegyen,de pici gyerek?
Elképesztő miket olvastam itt!!!
SZÉGYEN!
Igen is a kórházi dolgozó nem csak azért van hogy kigyógyítsák a beteget hanem hogy foglalkoznak is a betegekkel!
Én két gyermekes anyuka vagyok és igen csak vannak kórházas élményeink és amilyen szörnyűek életem végéig nem felejtem!

dioda 2013.10.25. 15:07:33

Nem hiszem, hogy így történt, ahogy a gyerek mondta. Valószínű, hogy az étkezéseknél kihozott ételt felkínálták neki több alkalommal is egymás után (úgy szokták), ő nem volt hajlandó enni és nyilván megtömni a gyermeket erőszakkal nem lehet. Ez általában az első időkben 1-2-(3-4?) napon szokott előfordulni(mert nem ritkán szokott!). Miért került erre mégis sor több nap után? Az elképzelhető, hogy:
1) rossz volt az étel
2) mivel már régóta távol volt az otthonától a kislány, nem volt jó kedve (ld: hiszti), és az ápolónő, aki később etette volna, nem igazán nyerte meg a kislány szimpátiáját a viselkedésével (talán nem volt elég türelmes?)
3)az éppen szolgálatban lévő nővér nem volt szimpatikus a gyereknek, ezért nem akart enni és a nővér hamar elvesztette a türelmét
4)korábban sem evett mindig túl jól a gyerek és az éppen szolgálatos nővér hamar elvesztette a türelmét
Egy kicsit mind a kettőjükön múlt a dolog, abban biztos vagyok. Gyereket a kórházban soha nem éheztetnek akarattal, ilyesmiért azonnal fegyelmit kapna bárhol az ápolónő (neki a dokumentációban ezt vezetni is kell, hogy mikor, mennyit evett-ivott a gyerek, mi volt a panasza stb.), de az is valószínű, hogy hamar feladta a próbálkozást (miért nem hívott segítséget?)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása