Nem akarták megvizsgálni a vérző hajléktalant

2011.01.09. 06:00

Üdv mindenkinek!

 

Még december 30-án történt mindaz, amit leírok nektek, remélem azért kiteszitek, szerintem érdemes. Szóval december 30-án, szilveszter előtt egy nappal a városban hazafelé tartottunk a párommal. Körülbelül fél 12 lehetett, az első éjszakai busz felé igyekeztünk, elég sokan voltak egyébként rajtunk kívül ,akik szintén haza próbáltak jutni. Voltak olyanok, akik már a másnapi mulatozást aznap elkezdték, körülbelül percenként dobtak el egy petárdát a közelünkben

 

 

Egyszer csak az épp aktuális robbanás után egy elég ijesztő ordítás is következett,.Egész egyértelmű volt, hogy valakinek elég nagy fájdalmai lehetnek. Először azt hittük, hogy valakinek a kezében robbant el a petárda, de végül, miután észrevettük a továbbra is kiabáló férfit, rájöttünk, hogy biztos nem ő dobta a petárdát. Az illető ugyanis egy hajléktalan volt a közeli kapualjban, akinek csúnyán vérzett a keze.

 

Odamentünk páran, megkérdeztük hogy van, de csak azt hajtogatta, hogy fáj, fáj. Természetesen hívtuk a mentőket azonnal, mondtuk, hogy petárda baleset történt, pikk-pakk oda is értek hozzánk. Amikor meglátták a férfit, eléggé világosan láthatóvá vált, hogy undorodnak tőle. Rendben van, tényleg nem volt szép látvány és a szaga sem volt épp kellemes, de ez egy dolog. Nézegették, kérdezgették, de a férfi továbbra is annyit mondott csak, hogy fáj. Ekkor a mentős urak arra a konklúzióra jutottak, hogy biztos csak egy kisebb felületi sérülés, ezért oda akartak dobni neki PAPÍRZSEBKENDŐT, hogy törölje csak meg vele a kezét, majd, mint akik jól végezték dolgukat, ott akarták hagyni.

 

Még mindig álltunk ott páran és az egyik hölgy, aki szintén ott volt, rákérdezett, hogy miért nem akarják megvizsgálni legalább és rendesen ellátni. Újra elmondták, hogy biztos csak egy apró sérülés, nem lesz gond vele. Erre mindenki elkezdte mondani a magáét, hogy mekkora szívtelenség így viselkedni és hasonlóak, kicsit feszült volt a hangulat. Az egyik idősebb úr tényleg csúnyán leteremtette őket, ezt nem idézném, mert nem volna igazán ízléses.

 

Végül egy 20 perc vitatkozást követően sikerült rávenni a mentős urakat, hogy tüzetesebben is megvizsgálják a szenvedő, vérző férfit. Innentől viszont felgyorsultak a dolgok, kb két perc telt el, mire a férfi máris a mentőautóba lett pakolva és aztán sietve elrobogtak vele.

 

Nekem eddig csupa jó tapasztalatom volt orvosokkal, patikusokkal, mentősökkel, ez volt az első ilyen élmény, ami viszont eléggé elbizonytalanított. Nem szóltam volna semmi rosszat, ha legalább tényleg megvizsgálták volna a férfit, amikor a helyszínre értek, nem csak méterekről a sötétben rámutattak volna és elkönyveltek egy felületi sérülést. Értem én, hogy nem kellemesek az ilyen emberek, de ők is csak emberek, nem? Ők is kerülhetnek bajba, akár a saját hibájukon kívülálló okokból is. Jó volna, ha ilyennel többé nem szembesülhetnénk.
 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.09. 08:19:39

Kapsz te majd itt hideget-meleget! Hogy képzeled egyátalán? Egy hajléktalan, semmire sem jó senkiházi, a társadalom szemete elveszi a kapacitást a rendes embertől? Igaz, vitatkozásra van 20 perce, de ezt tekintsük az egészségnevelés részének, s mint ilyet, az egészségügy minden szereplője feladatának érzi.
Az ICE-szám óta tudom, hogy mentősök is olvassák blogot. Innen is gratulálok!

A posztoló meg törődjön a saját dolgával és ne üsse bele az orrát mindenbe, ami nem rá tartozik! Hát hogy lehet így szép, új világot építeni?

Leroi 2011.01.09. 08:25:42

Zacher Gábor, a magyar toxikológus-Isten munkájáról van egy pár nagyon megrázó fotó egy korábban idézett linkben, amint a társadalom számkivetettjeit féltő gonddal ellátja, gyámolítja, legjobb tudása szerint kezeli.
Intő példa kéne legyen minden hasonló finnyáskodó OMSZ-os kollegának, akik empátiából és altruizmusból a béka ülepe alatt vizsgáznak...
Együttérzésem a hajléktalan polgártárssal...:((((((((

Paul Ignotus 2011.01.09. 09:15:55

Imádom a farizeusokat!

Más dárdájával verni a bozótot, az megy.

De ha nektek kellene nap mint nap bűzlő hajléktalanokat, saját mocskukban fetrengő részegeket csucsujgatni, kíváncsi lennék, ugyanígy álszenteskednétek?

Egyébként tessék beállni hozzánk szociális munkásnak, s példát mutatni...!

Paul Ignotus 2011.01.09. 09:19:17

És hogy tiszta legyen: a posztolónak igaza van. Minden sérültet el kell látni, függetlenül hovatartozásától.
Csak ez a kenetteljes zsolozsmázás, egy esetből fakadó általánosítás nem illik ide.

ccke 2011.01.09. 09:21:49

@El Visco Stello: ez nem az a kategória, hogy már megint részegen beverte a fejét. Azt se szép dolog nem tisztességesen ellátni, ez viszont felháborító. Ha tényleg így történt, szégyellje magát a mentő személyzete.
Meg az, hogy valaki jó mókának találja megdobálni egy hajléktalant petárdával. Szomorú történet...

HúszTíz 2011.01.09. 09:23:00

Az én egyik gimnáziumi osztálytársamnak apja (Eőry Ajándok) is mesélt nekem hasonló esetekről. Ő is munkája révén sokat foglalkozik hajléktalanokkal - azt hiszem tegnap, vagy tegnapelőtt volt is a tévében.

Bizony eléggé megrázó dolgokat mesélt nekem ő is (ennél sokkal megrázóbbakat), ahogyan a hajléktalanokkal bánnak bizonyos helyeken az orvosok/mentősök. Nem is értem, hogy egy olyan ember, aki mások életének védelmére teszi fel az életét és hivatását, hogyan tudja (nem) ellátni ilyen szinten a munkáját.

Amúgy egy rosszmájú megjegyzés részemről --> Honnan lehet tudni, hogy nem rakták ki a kocsiból a hajléktalant a második sarkon... ?

HúszTíz 2011.01.09. 09:25:12

@Paul Ignotus: Itt szerintem nem az álszentségről van szó, hanem arról, hogy aki erre teszi fel az életét és ez a munkája, akkor tudhatja, hogy bizony ez is benne van a pakliban. Undorító igaz, de ez is a munka része. Ha azok az emberek már az orvosokra/mentősökre sem számíthatnának, akkor mi lenne ?

Leroi 2011.01.09. 09:26:43

@Paul Ignotus:
Tisztelt Bodor Pál, alias Ignotus!

Neurológusként elmondhatom, hogy hosszú évekig az OSZTÁLYUNKON volt elhelyezve a város egyetlen detoxikáló állomása, ahol a nem is kevés ügyeletemben részegek százai feküdtek, akiktől el lehet képzelni, azon állapotukban mi mindent kaphattunk. Ott köpéstől a hányásig és cifra anyázásig, fülestől a bakancsrúgásig minden volt. A nóta vége az lett, hogy egyikük felgyújtotta a kórtermet, ő maga is majdnem benneégett, és mindez épp az én ügyeletemben történt, úgyhogy akkor tűzoltói és toxikológiai ismereteimet is elővehettem, nem is beszéve arról, hogy ha az illető meghal, engem perecbe öltöztetve vezetnek el.
Tehát megvan a saját tapasztalatom is és nem az Ön becses f@rkával verem a csalánt... Csak épp elgondolkodtam azon, milyen érzés lehet vérző sebbel mínusz fokban tető nélkül a fejem fölött kivert kutya szerepében
az utcán heverni, miközben mentős embertársaim sorsot húznak, hogy melyikük lásson el, kiben több az emberség.
Farizeusság és álszentség lenne részemről?

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 09:32:26

@Paul Ignotus:

Tökéletesen érhető, hát persze.
Farizeus mindenki aki felháborodik.
Megírod, majd elismered, hogy igaz, ha büdös, ha férges, ha részeg, ha a társadalom számkivetettje el KELL látni.

Akkor minek is fenyegetőzni? Az ellátottak köréhez ők is hozzá tartoznak, ha sérültek, ha veszélyben vannak.
Szociális munkás nálatok mit csinál? Ő fogja ellátni a szakápoló helyett?
Kocsit ő fertőtleníti?
Mit csinál?
Mert az utcán ott vannak és segítenek.
A szállón ott vannak és segítenek.
Némely mentős meg fintorog.

Nem csucsujgatni kell. Ellátni. ELLÁTNI.
Van különbség.

Volt egy gyakorlatunk. Szedett-vedett ruhában, korommal bekenve, felszállni a buszra, egész nap magunkról gondoskodni, pénz nélkül. Reggel indultunk. Rajtam maradt a nagyon drága parfümöm illata.
Senki nem nézett a szemembe, befogott orral álltak meg mellettem, vagy igyekeztek távolabb állni. Segítséget sem lehetett kérni, mert elsiettek mellettem, pedig leültem a földre, kitekert pózban.

Mentősnek ne legyenek előítéletei, szaglása amíg segíteni kell. Erről lehet belül beszélni, kifelé nincs hozzá közünk - ebben a stílusban. Abban a pillanatban megszületik az elismerés a hála felétek.

Leroi 2011.01.09. 09:34:40

@HúszTíz:
A blogodba tudnám ajánlani az El Cid-ben (főszerepben Charlton Heston)lejátszódó dárdatöréses csatajelenetet két lovag között...

Leroi 2011.01.09. 09:38:09

@Dr.laikus PhD:
Szia!
Ejha, az igen kemény gyakorlat lehetett. Felért egy közvéleménykutatással élesben...:(
Nagyon elgondolkodtattál.

Leroi 2011.01.09. 09:45:31

@Dr.laikus PhD:
Úgy van, az erdélyiek még fenéken billentenek engem emiatt...:)
Ilyen bakit!
Köszönöm!:)

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 09:52:26

@Leroi:

Max Apolka, de ő szerintem már kicsi székely fiával foglalkozik nem velünk.

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 09:53:34

@Leroi:

Nagyon nehéz volt. Muszáj volt enni is, ezért kéregetni kellett.
Egész életemben nem kértem, Összeszorított foggal, de megoldottam ha valamire nagyon szükségem volt. Ezért elfogadni sem tudtam.

Örök, nagy tanulság az előítéletekről, az elfogadásról.

Különben szerdán mellettem egy hajléktalan bácsi fogja kapni a kemot, illetve szerdán ő is ott lesz. (meg Ti a zsebemben)
A bácsi 40 éves. Dolgozik, de hajléktalan. Annak is néz ki. :((
Nincsenek véletlenek! :))

Leroi 2011.01.09. 09:57:38

@Dr.laikus PhD:
A Szíved fölötti zsebedben leszünk...
Erőt, kitartást Neked!

Paul Ignotus 2011.01.09. 10:04:59

Hogy még tisztább legyen:

A "praxis" egy nagyon jó blog. Szükség is van rá, mert a magyar eü olyan, amilyen.

De arra nincs szükség, hogy 2 - 3 kommentelő mindenről mindig megfellebbezhetetlen szentenciákat hangoztasson.
Még akkor is, ha nincs véleménye, vagy abszolút nem ért hozzá, és hülyeségeket ír, de szereti olvasni a nevét a blogon.
Viszont mintegy önigazolásként leugat mindenkit, aki mást gondol egy posztról.

Külön Leroi-nak: diplomás ember létedre kellene tudnod, hogy a kommentelő nickje érinthetetlen, ha abba a helyzetbe kerülsz, hogy tudod a valódi nevét, akkor az parasztság nyilvánosságra hozni.

Legalábbis az általánosan elfogadott netikett szerint.

Vajon neurológusként is ennyire tartod be az orvosi titoktartás szabályait?

Részvétem a betegeidnek!

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 10:05:58

@Leroi:

Köszönöm szépen!
Azon vigyorogtam, hogy egy fiatal (hozzám mindenképp) doktornőhöz kerültem, hogy ő megöregszik én életben maradok, annyi ideig tart szerencsés esetben az után-követés. :))

Dolgoznék ott. Sokan vagyunk és párunkra ráfér egy kis humor, szeretet, mást szeretni tudás. Ugyanazok a vizsgálatok, ugyanannyi várakozás, másik banya (még fiatalabb is nálam) annyit morgott, mint egy bolhás kutya.
Végig kell élni - vagy nem - de bőgve is annyi idő, meg szenvedve is.
Hogy fogok émelyegni röhögve, azért arra kíváncsi leszek. De az csak egy nap, fél lábon is lemegy. :)))

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 10:06:13

A hajléktalan általában egyedülálló férfi (persze van nő is), aki anyagilag lecsúszik (ön vagy más hibája miatt), munkanélküli lesz, és elveszíti a kapcsolatot a családjával. A sorrend persze nem mindig ugyanez.
A hajléktalanná válás folyamatában döntő mozzanat, amikor a nő elhagyja a később hajléktalanná váló férfit, és a válás során elpereli a közös vagyon nagy részét. A férfi aztán képtelen lesz magáról gondoskodni, emiatt esélye sem lesz egy új kapcsolatra.

De a férfi alapvetően is sérülékenyebb, mint a nő; genetikailag, hormonálisan és társadalmi szerepéből adódóan is sokkal korábban és súlyosabb mértékben betegedhet meg, százalékolhatják le, mint a vele egykorú nőket. A férfiak várható élettartama jóval kevesebb, mint a nőké. A férfi munkájából fakadó protekció tehát nem a saját, hanem a nők várható életkilátásaiban kamatozik.

Hölgyeim, nagy a felelősségetek!

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 10:08:40

@Paul Ignotus:

Más identitását elfogadni etikátlan ám...

Szerencsére Diurnus más ember. :DDD

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 10:10:32

@miklos.rabai:

Így igaz.

Aki fiút nevelt valaha az tudja, mennyivel érzékenyebbek macsóvá nevelt fiaink.

Leroi 2011.01.09. 10:22:48

"De arra nincs szükség, hogy 2 - 3 kommentelő mindenről mindig megfellebbezhetetlen szentenciákat hangoztasson.
Még akkor is, ha nincs véleménye, vagy abszolút nem ért hozzá, és hülyeségeket ír, de szereti olvasni a nevét a blogon.
Viszont mintegy önigazolásként leugat mindenkit, aki mást gondol egy posztról."

Jól mondod, mert rád érvényes ez itt leginkább.

Nyilvánvaló, hogy Paul Ignotus sose ér a nyomába Diurnusnak, hadd ne ragozzam, miért.

A betegeimet pedig ne féltsd.
Megvannak a féltő gondoskodásod nélkül.

Leroi 2011.01.09. 10:30:29

@Dr.laikus PhD:
Nálam az eseménylánc némileg hiányos.
A vizsgálatok végülis kiderítették, hogy AZ mégsem AZ?

Leroi 2011.01.09. 10:34:05

Micsoda dicsfényben és apostoli glóriában lenne részem, ha a nicknevemet olvasva valaki a Napkirályt ismerné fel bennem!
És még meg is nevezne, felfedve végre a féltett inkognitómat!
Három év múlva lenne 300 éve, hogy elhunytam, mégis mennyire friss és fitt vagyok itt a trónon!:DDD

L'État c'est moi!:)))

El Visco Stello (törölt) 2011.01.09. 10:34:46

@Paul Ignotus: Nem csinálnék elvi kérdést a véleményedből, bár alkalmas lenne rá. Racionálisan közelíteném meg és lenne néhány kérdésem:
Jól gondolom, hogy te is mentős vagy?
A mentősök nevében van a véleméned?
Ha igen, általánosan elfogadott-e a testületnél?
Ha már morálisan ilyen alulfejlett a testület, legalább van-e munkafegyelem?
Felfogod-e - ha még így is állnak a dolgok - hogy véleményeddel ártasz a testületnek?
Felfogod-e, hogy a testület megítélésén keresztül ártasz a munkatársaidnak?(kevesebb jatt)

Engedd meg a feltételezést, hogy neked a saját magadhoz való eszed sincs meg.

szefós 2011.01.09. 10:35:38

@Paul Ignotus: Muhahahaha :D
A munkaköri kötelességet ellátni nem kötelező, de a te személyiségi jogaid szentek és sérthetetlenek :) Közéleti személyiség vagy, nyeld le a békát, hogy ha hülyén választod meg a nick-nevedet, akkor nem csak a haveri kör fogja tudni, hogy te kommentelsz.
Igen, munkám során rendszeresen találkozok olyan emberekkel, akikkel szemben kőkemény előítéleteim(bár nem tudom miért ELŐítélet, amikor saját személyes tapasztalatokon alapszik, de mindegy) vannak. De abban a napi 8-10 órában nem teszek különbséget köztük és a többi ügyfél között, a puffogást meghagyom otthonra.

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 10:43:44

A poszthoz meg bátorkodom olyat hozzáfűzni, ami miatt valószínűleg nem leszek népszerű (nem baj, majd egy darabig akkor nem jövök... :)

Tegye fel a kezét az, aki:
- adott már ételt hajléktalannak!
- adott már pénzt hajléktalannak!
- kísért már be hajléktalant esetleg hajléktalan szállóra, vagy sürgősségi ügyeletre!
- ültetett már be hajléktalant az autójába, hogy azzal vigye el hajléktalan szállóra, vagy sürgősségi ügyeletre!
- fogadott már be a házába hajléktalant!

Szerintem nem sokan tettünk még ilyet! Mert ha mentél már fintorogva egy hajléktalan mellett, akkor ugyanúgy bűnrészese vagy a társadalomnak, ami őt hajléktalanná tette.

Ne ítélj, hogy ne ítéltess! - mondja a könyv. A mentősöket sem elítélni kell, hanem változtatni a rendszeren. Egy olyan országban, aminek az egészségügye és a szociális ellátórendszere sokkal jobban működik, mint Magyarországé, a mentő kihívásáért az fizet, aki kihívta a mentőt. Vagyis hajléktalanhoz nem mentő jár ki!

Ha Magyarország gazdaságosabb és élhetőbb hely kíván lenni, akkor hasonló változásnak kell végbemennie az országban. Vagyis az egészségügyben nem lesz elég a tb rendszeres fizetése. Az egészségügyet tehát lassan és idővel mégis fizetőssé kell tenni!

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 10:45:47

@Leroi:
Onkoteam-en ránéztek megerősítették az első gyanút.
Szélsebes ezután minden.
A hetekre kapott időpontok azonnaliak lettek, csontáttét nincs. Belső kisugárzás három nap (ilyen idősen azért ez már valami, kaptam egy kis stroncium 90-et inni). Hétfőn, kedden mellkas, szív, has, bőrgyógyászat, szerdán ezektől függően agresszív, vagy agresszívabb kezelés. Injekció itthon magamnak és rengeteg elfoglaltság magammal. A cél, hogy amazont lehessen belőlem csinálni.
Van remény. Csodás orvost kaptam, akiből hiányzik minden fásultság.
Kértek tőle egy másik betegről információt, belenézett (Ó Istenem szegény!). Én is itt tartok? Jaj dehogy, ha így áll hozzá akkor talán tavasszal már a tegezt a bal vállán viselheti, de inkább nyáron...
Így egyelőre nem nyígok. :)))

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 10:49:00

@miklos.rabai:

Sérült hajléktalanhoz ki megy ki?
Minden él nélkül kérdezem...

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 10:51:55

@Leroi:
Na, várjál csak! Mert akit kivégeztek a nagy forradalom csinálásukban, az is Luis volt, nem? Csak annak nagyobb volt a rabszáma a neve előtt... :) Vagy az a pénisz méretet hivatott jelölni?... :)
Amúgy tudod, hogy ki volt I. Lajos apja? Hát persze, hogy 0. Lajos... :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 10:51:58

@miklos.rabai: "Tegye fel a kezét az, aki:
- adott már ételt hajléktalannak!
- adott már pénzt hajléktalannak!
- kísért már be hajléktalant esetleg hajléktalan szállóra, vagy sürgősségi ügyeletre!
- ültetett már be hajléktalant az autójába, hogy azzal vigye el hajléktalan szállóra, vagy sürgősségi ügyeletre!
- fogadott már be a házába hajléktalant!"

tessék:
1. igen, nem egyszer, főtt ételt is
2. igen
3. nem volt rá szükség, de egy időben jártam be szállóra
3. kétszer hívtam ki ki mentőt hozzájuk, és rábeszéltem őket
4. akinek nincs hol laknia, de nem az utcán él az számít? mert akkor igen. nem erre gondoltál, úgyhogy azt nem. de más idegent sem.

Leroi 2011.01.09. 10:52:28

@Dr.laikus PhD:
Ez a humorod... bár egy csöpp is jutna ebből a sok sírógépnek...
Nagyon igyekeznék Benned ezt a csodás, töretlen erőt és kitartást táplálni.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.09. 10:52:33

@Dr.laikus PhD: Véleményem szerint az Ignotius nicket a kényszer szülte. Ő Inglorious-t szeretett volna, csak már annyian használják, hogy elég hosszú számsor kellett volna a végére.

@miklos.rabai: Szerintem az általad felsoroltak közül már mindenki elkövetett valamit. Én többet is, de nem emiatt szeretnék világhírű lenni.

Paul Ignotus 2011.01.09. 10:55:02

@El Visco Stello: Rád jellemző kérdések, hiszen épp te vagy a legnagyobb szószaporító ezen a blogon.

@szefós:
Ezt te írtad:
"A munkaköri kötelességet ellátni nem kötelező, de a te személyiségi jogaid szentek..."

Ezt párral előtte meg én:
"És hogy tiszta legyen: a posztolónak igaza van. Minden sérültet el kell látni, függetlenül hovatartozásától.

Gratulálok neked!

@Dr.laikus PhD:

Igen, valóban más ember. Én pl. sose voltam a Securitate ügynöke, besúgója... :(

Amit írtam, általában értettem.

De ezzel be is fejeztem, úgy látszik nem tudom megértetni magam, nyilván kommunikációs problémáim vannak. Nem baj, majd keresek egy neurológust... :)

Szép vasárnapot mindenkinek!

Leroi 2011.01.09. 10:55:08

@miklos.rabai:
Az a XVI.Lajos volt...
Előbbinek az ükunokája...
Az ő testvérei, a XVIII. Lajos és a X. Károly uralkodtak még Bourbonként a francia trónon.
Ja, az a péniszméret volt.
De collban mérve...:)))

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 10:55:35

@El Visco Stello: lásd susogós mackók "hányas számú ügynök legyek" c. remekét:)

Leroi 2011.01.09. 10:59:12

@Paul Ignotus:
Sokra ráfogták már a mai "nagyok"...
Szilágyi Domokosra is, Bodorra is...
Markó könyvet írt saját lehallgatásairól...
Miért, hogy a más csonthalmán a saját nagyságát kiemelje?
Sokan meg voltak zsarolva és jelenteniük kellett.
Szisz az életével fizetett ezért a Kányatetőn 1976-ban, nem bírta tovább.
Mért kell így utólag ítélkezni?

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 11:02:07

@Dr.laikus PhD:
Attól függ mi a körülmény, de tűzoltó megy mindenhova, és azt kíséri egy paramedic kocsi. Ha szükség van orvosra, akkor ők hívnak egy roham mentőt.

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 11:03:03

@Leroi:

Tényleg vigyorgok. Sokat segít a blog.
Sok az idős, de van fiatalabb is. Mindenki ül a padon és maga elé mered.
Én a szűz aki nem tud semmit, kérdezek.
Hirtelen elindul a duma, mint a HO rendelőben.Nekem ettől röhöghetnékem támadt. De mindegy, én egy habókos bábuska vagyok.

Erősítsed is. Biztos lesz idő amikor nagyon nagy szükségem lesz rá. :))

Két gége műtött. Egyik férfi. Nagyon maga alatt,komoran,vigasztalhatatlanul. Ugyanaz nőben, mutogat, mosolyog, megérteti magát és nagyokat nevet némán, ha nem értem. Látja magát kívülről és mókásan fintorog....

ondol 2011.01.09. 11:03:07

@miklos.rabai: adtam ételt, vagyis rendeltem neki kaját egy büfében(ott melegedett), de a pincérrel vitettem oda. Szégyelltem magam, hogy nem bírtam nézni a szerencsétlenségét, az éhezését.

És igen zavarja az emberek komfort érzését egy hajléktalanok látványa, ezért fordulnak félre tőlük.

Családtag mentőzött, és tapasztalata szerint nem a hajléktalan a legbüdösebb/koszosabb. Házakban sokszor sokkal dermesztőbb dolgokat látott:-(

Előítéletes mindenki szinte, egy rosszabb gúnyában rosszullét miatt elterülve fetrenghetsz jó ideig, pedig csak a kerti szabadidős cuccod sáros egy kicsit:-(

Ahol lakom a mentősök mindenkit ellátnak fitya nélkül.

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 11:05:18

@miklos.rabai:

Vagyis nem viszik kórházba csak akkor, ha muszáj.
Tényleg első segély van, ha jól értem?

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 11:09:29

@Babette_:
Örülök ennek!
De ezzel csak azt akartam mutatni, hogy a hajléktalannak lenni társadalmi, szociális és egészségügyi probléma is egyben. Így az egész társadalmat érinti, nem csak a mentőst. Ezért a felelősség a társadalmon oszlik meg, vagyis mindenki, na ezért nem is érezzük a súlyát, mert az is eloszlik!

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 11:16:44

@Dr.laikus PhD:
Addig nem nyúlnak az emberhez a kórházban (fetrenghet erős mellkasi fájdalmaktól is), amíg nem bizonyítja, hogy van biztosítása. Ha nincs, akkor csak sürgősségi ellátás jár, stabilizálnak, összevarrnak, majd pár óra alvás után akár mehetsz is az utcára. A vészhelyzet sorozat több részében is jól bemutatják ezt.

ondol 2011.01.09. 11:17:45

@miklos.rabai: sok hajléktalannak van családja, házzal lakással stb. Nincs személyi felelősségük, hogy apa/anya/gyerek az utcán él?

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 11:18:08

@Leroi:
Mondtam én, hogy nagy volt annak a Luis-nak a rendszáma... Ráadásul collban... :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 11:21:03

@miklos.rabai: Tudom. Láttam közelről.
Láttam többdiplomást, és láttam nagyon szkizofrént (érdekes, milyen sok van közöttük), és olvastam tanulmányokat, és segítettem (gépeltem és szerkesztettem) szakdolgozatot.

A legvégső következtetés, hogy igazából nem lehet segíteni. Se kívülről, se belülről. Talán van egy nagyon rövid időszakasz, amikor még integrálható, de utána gyakorlatilag semmi esély rá (vannak jó programok, elhivatott segítők, és mégsem).
Volt egy gondolatom, hogy talán van valami ebben a létben, ami minden sanyarúság ellenére is valahol mélyen megfogja őket.

De ezt azok sem tudják, akik értenek hozzá, én pedig csak kukkoló vagyok.

Öreg Sam 2011.01.09. 11:21:10

Előre szólok,hogy nincs nálam a bölcsek köve ezügyben(sem)
Megpróbálom a fonákáról nézni a dolgot:
1. Természetesen a mentőnek kötelessége elszállitani mindenkit,aki a helyszinen nem ellátható. DE!
2. Milyen érzéssel fektetnéd be a mentőbe az éppen szülő feleségedet,tudván,hogy az előző "fuvar" egy tetves,koszos homeles volt?
3. Megoldást nem tudok,talán a mentősöknél lehet valamiféle házi szabály a kocsi fertőtlenitésére ilyen esetekben?
Empatikus vagyok a hajléktalanokkal,sokat kisegitettem már,sokuknak munkát kináltam,szállást-ellátást,de nincsenek jó tapasztalataim...

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 11:22:53

@miklos.rabai:
A hajléktalanok nagy részének van munkája, nyugdíja, csak lakása nincs.

Igaz az is, hogy utcán élni nem vigalom, nagy része tényleg alkoholista. Keres, dolgozik, még el is ismerik, de este jön a mámor.

Azt hiszem 20% akinek nincs ellátásra igazán joga.
Elvben itthon is csak elsősegélyre lenne jogosult.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 11:24:37

@ondol: Én is szoktam szégyelleni, ha épp nem tudok segíteni, még egy százassal sem, és az ő számára nem úgy nézek ki.
Az meg kifejezetten kényelmetlen, ha még erősködik. Pont tegnapi vásárlásnál kérte egy férfi a százast a kocsiból, nem az volt benne, és egy rohadt fitying készpénzem sem volt, de ő csak erősködött, én meg már harmadszorra mondtam el, hogy tényleg nincs.
A végén már nem tudtam a szemébe nézni. Kezelhetetlen helyzet.

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 11:25:02

@Öreg Sam:

Igen.
Fertőtleníteni kell az egész autót.
Nem kicsi munkával. :((

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 11:25:18

@ondol:
És akkor itt elértünk egy alap etikai kérdéshez. Fekszik valaki a földön. Odamenjünk hozzá, és megnézzük mi van vele, vagy hagyjuk ott. Lehet csupán egy panasz nélküli hajléktalan, egy alvó részeg, vagy egy félig agyhalott cukorbeteg, vagy egy lezajlott roham után félig ködös állapotban fetrengő beteg, aki a roham miatt összevizelte magát, de mivel a nyelvét is elharapta és ha nem kap gyorsan segítséget, akkor belefullad a saját vérébe...
Pedig ebből a 4-ből, nem mindenkihez kell mentőt hívni. Ha mind a 4-hez mentő megy ki az nem költséghatékony, és a mentő személyzet moráljának is árt.
Nagy dilemma.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 11:25:59

@Öreg Sam: Úgy tudom, fertőtlenítik a kocsit.
Ez viszont azzal jár, hogy be kell menni, és addig nem tud kimenni más esethez.

loldongs (törölt) 2011.01.09. 11:30:02

kirakták egy másik sarkon

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 11:30:16

@ondol:
Az ember olyan, mint az elektron, csak kicsit nagyobb alakban, ráadásul egyszerre meg is lehet mondani helyét és sebességének irányát... :) Na, mindegy, de a lényeg, hogy az ember is könnyebb ellenállás fele mozdul el. Ki törődik a hajléktalan, mocskos apával, vagy lecsúszott, gyakran félholtra vert alkoholista fiúval, ha sokaknak magukra sem jut elég pénz.
Feljebb írtam egy kommentet a nők felelősségéről ebben a kérdésben, Laikus egyetértett velem.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 11:30:42

@miklos.rabai: A legtöbb ember a láthatóan ápolt földön fekvővel sem törődik.
Ha az az Oktogon villamosmegállóban van, akkor sem. Sose felejtem el a bácsit, ott feküdt a tömeg közepén, mentek el a villamosok, és senki, de senki nem foglalkozott vele.
Amikor lehajoltam, próbáltam vele beszélni, akkor jött egy lány, nekem gyanús volt, hogy a bácsi hipózik, berohantam a vajassütis boltba cukorért, ő meg hívta a mentőt.
Mire kijöttek, jobban lett a bácsi, és nem győzött hálálkodni.
Frissen vasalt ballonkabátban volt, kicsi volt, mint Poldi bácsi.
Ma is látom magam előtt.

Leroi 2011.01.09. 11:37:14

@Babette_:
"Minden városban adj pénzt egy koldusnak"- mondá Hobó valamikor...
Ezt mindig betartom, Münchenben,Innsbruckban és Párizsban eurót kapott tőlem a hajláktalan, Pesten forintot, Jeruzsálemben új-shekelt, Bukarestben lejt...
A világ legjobb dolga adni.
Mégha egyesek pénzhajhász cápának is tartanak errefele.

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 11:37:26

@miklos.rabai:

Na igen.

Ki tanítja meg őket halászni?
Alkoholizmus betegség, gyógyítani csak a közreműködésével lehet. Addig tönkre tett családot, magát.
Nagyon hívőnek kell lenni, hogy nem szakemberként valaki mellé álljon.
A hívő is előbb-utóbb felmenti magát, teszem hozzá sokszor joggal.

Szakember viszont köteles segíteni amíg az életéről van szó és nem az életminőségéről.

Leroi 2011.01.09. 11:41:33

@Babette_:
A kábítószerfüggők a legnehezebben reintegrálható kategória.
Ott megszűnik mindenféle interpersonalis
kapcsolat, semmivé lesznek az érzelmek,
a belátás készsége, realitáskontroll...
Ők a valódi vesztesek, sajnos.

Leroi 2011.01.09. 11:45:41

@miklos.rabai:
És különböző elektronhéjakon keringünk, más és más spinnel...
Ó, a szegény atomfizika, be szerettem én anno és be kevés maradt meg belőle...
Gyermekkorunkban a baráti társasággal valóságos kis Niels Bohr-oknak képzeltük megunkat...:)
A négytagú galeriből egyikünk fizikus (müncheni egy.tanár) lett, egy statisztikus, kettőnk pedig orvos.

wekkew 2011.01.09. 11:51:38

@miklos.rabai: A hajléktalan sérült ugyanolyan sérült mint ha én esnék bele a petárdába. Csak sajnos ezt sok kolléga szereti elfelejteni...
mentőápoló

1000R 2011.01.09. 11:54:29

Én ezen már meg sem lepődöm. Nálunk a hajléktalan szállón is mindennnapos az eset. Vagy ki sem jönnek a mentősök, vagy irdatlanul tirpákok (ez egyébként vonatkozik a betegszállítóra is, és sok esetben az "SZTK"-s alkalmazottakra és amikor ügyelet van csak, az ügyeletes orvosra is). Még a láthatóan kórházi ellátásra szoruló hajléktalant sem hajlandóak ellátni, és rendszeresen megjegyzik, hogy a hajléktalan "elveszi a helyet a tényleg beteg embertől". Ja, mert ha hajléktalan, akkor nem lehet tényleg beteg, mi?
És hozzáteszem, azért nálunk más ellátókhoz képest kvázi luxusban vannak a hajléktalanok, és összességében rendezettek és ápoltak is!
Vagy már ott tartunk, hogy a mentős eldöntheti, kit lát el, és már az orvosok is arra esküsznek, hogy a hajléktalanokon kívül mindenkit ellátnak? A következő csoport meg majd a szőkék vagy a barnák lesznek?

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 11:54:44

@Babette_:
És én sem értek hozzá, és én sem tudom a megoldást... :(
De nem véletlenül sok a skizofrén köztük.
A skizofrénia az egyik legnehezebben tolerálható betegség. A beteg egyensúlyban, tartós tünetmentes állapotban tartása az egyik leginkább hozzátartozót próbáló feladat. Mert más mint genetikai rendellenességgel, vagy oxigénhiányos állapotban született gyermek, mert erről a születése pillanatában lehet tudni, hogy milyen nehézséget lesz kénytelen vállalni a szülő. Más, mint az autizmus, mert az is legalább kis gyermekkorban világossá válik. A skizofrénia fiatalkorban, korai felnőttkórban indul, akkor amikor a gyerek normálisan elszakadna a szülőtől... Kegyetlen...
Olvass bele: skizoteria.blog.hu
Csak így lehet!

De ha már előjött, akkor hogy valami tiszta legyen: a skizofrén beteg tünetei között fontos tényező a személyiség változása. De a skizofrén betegnek nincs több személyisége. A skizofrén betegben történik valami, aminek hatására a beteg addigi kapcsolata a világgal az érzékelései révén megváltozik. Mást érzékel, mint mi. Na, ezt nehéz a hozzátartozóknak feldolgozni.
A skizofréniát el kell különíteni a disszociatív kórképektől, így a multiplex személyiségtől is, amivel a leggyakrabban keverik. A disszociítív kórképekben a tudatnak több szintje alakul, amik között a beteg szabadon járkálhat, akár általa nem észrevéve is egyik tudat állapotból átkerülhet a másikba. Multiplex személyiség esetén a különböző tudatállapotoknak különböző személyisége alakul ki.
Ha meg akarom világítani a dolgot, akkor az Egy csodálatos elme skizofrén betegről szól. Míg a Harcosok klubja (2 személyiség) és az igen extrém Azonosság (10 személyiség) című filmek meg multiplex személyiséggel rendelkező betegről szólnak.
Na, de erről elég ennyit tudni... :)

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 11:56:16

@wekkew:
Nem vitattam sosem, hogy bármiben is változna az ellátási protokoll hajléktalan és nem hajléktalan esetén.

csillagkutya seven 2011.01.09. 11:58:55

@Dr.laikus PhD:
hívd fel a 104-et, mond be, hogy hajléktalanhoz kell mentő, na majd ott elmagyarázzák, hogy nekik nem olyan mentő jár, hanem más...a Delta mentő, számot is mond! ja és csak 18 óráig.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 11:59:53

@miklos.rabai: Sajnos, még ennél is többet tudok róla, de erről itt nem akarok beszélni.

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 12:02:33

@Leroi:
A múltkor Párizsban a reptéren egy süketnémának csak dollárt tudtam adni... Most akkora szemét vagyok?... :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 12:03:01

@miklos.rabai: Az Azonosság egyébként az egyik legimpresszívebb, a Harcosok klubja a közelébe sem ér.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.09. 12:10:22

@Leroi: Fogalmazzon Kegyed pontosabban: Jobb koldusnak adni, mint koldusként kapni.
...na jó, ez még az egészséges önzés kategória és mindenképp előre visz:)))

wekkew 2011.01.09. 12:12:01

@miklos.rabai: Rendben félreértettem akkor :-) Az szerintem érthető, hogy nem a legnépszerűbb feladat a részeg hajléktalanokat detoxba szállítani, de ha önhibáján kívül sérül meg akkor senkinek egy szava sem lehetne rá...

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.09. 12:18:08

Lehet, hogy nem szívtelenség volt a dolog mögött, hanem már számtalanszor telefosták, hányták a mentőt a hasonló sérültek. Mielőtt pálcát törnének a mentősök fölött, mindenki kérdezze meg magától, szeretné ha egy olyan mentő jönne érte amit előtte egy hajléktalan összefosott ?

El Visco Stello (törölt) 2011.01.09. 12:21:56

Hajléktalan és az alkohol.

Az egyetlen fűtőanyag, ami segít a túlélésben. Az iszákos átlagpolgárt nem szabad egy kalap alá venni az alkoholt alkalmazó hajléktalannal.

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 12:23:45

"Szakember viszont köteles segíteni, amíg az életéről van szó és nem az életminőségéről"

Na, ez egy érdekes dolog.
A haiti földrengés után az USA-ból számos orvosi csapat utazott a helyszínre. Utólag sokan megvádolták a sebész team-et, hogy gyakorlatilag frontsebészként dolgoztak, vagyis rögtön és azonnal amputáltak, és nem feltétlen a végtag megtartására törekedtek. A válasz az volt, hogy Haitin a földrengés után a hosszadalmas rehabilitáció, amit egy végtag megtartása igényelne, nem lenne kivitelezhető.

Fontos, nagyon fontos az életminőség. Azt hiszem, sajnos nem elég az életet visszaadni. Mert nem elég oxigént fogyasztó és szén-dioxidot termelő növénnyé változtatni az embert. Mert ha csak ennyit ért el az orvosi beavatkozás, akkor az sajnos sikertelen volt.

Bár épp az amputáció az téma, ahol egy időben elvégzett beavatkozás nem csak életet ment, hanem életminőséget is növel. Pl: a több éve gennyes láb gyulladással élő, naponta antibiotikumot szedő, a fájdalomtól jajgató ember végtagjától megszabadulva fél év alatt megtanulhat egy protézissel járni... vagy futni...

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.09. 12:28:39

@Babette_:
Hát, igen-igen... Amanda Peet nekem is bejött...
Bár nem értem, hogy neked meg Brad Pitt miért nem... :)
Na, de elmentem aludni!
Sziasztok!

ondol 2011.01.09. 12:34:49

Odamenni egy kataszrófa sújtott területre érzéstelenítő, fájdalomcsillapító nélkül?, lemészárolni az emberek lábát,? amcsi dögök. Ezen mindig felhúzom magam.

Bepes Elek 2011.01.09. 12:48:18

Helyes, nagyon helyes! A mentősöknek kutya kötelességük a szarukban fetrengő hugyosokat ellátni nap mint nap! Hiszen ezért kapnak kiemelkedően magas bért? Vagy nem?

Bepes Elek 2011.01.09. 13:03:22

@El Visco Stello:

Persze a sorrend nem mindegy.
1. alkoholizmus
2. családi kapcsolatok tönkretevése
3 hajléktalanság

Elég csekélyke azon hajléktalanok száma, akik önhibájukon kívül lettek azok.
Ha nincs az anyósom, akkor a sógorom is az lett volna. Alkoholista lusta dög. Aztán kiitta magát a világból.

Leroi 2011.01.09. 13:04:20

@El Visco Stello:
Ez sajnos az ókor óta nem változott, mármint a lecsúszás miatti koldulás.
A koldus először saját magán tesz erőszakot, amivel legyőzi a büszkeségét és kinyújtja a kezét az alamizsna felé...
Ezt IS kell tisztelni Bennük, amikor adunk Nekik...:(

dibbler 2011.01.09. 13:05:18

Nem hiszem, hogy ez az egyes mentősről szól.
Biztos, hogy van náluk egy "informális etikai kódex", tehát az átlag mentős úgy igyekszik eljárni, ahogy a többiektől is látta, hallotta.

Nem hiszem, hogy mi kívűlről nagyon okosakat tudnánk nekik mondani.

Macropus Rufus 2011.01.09. 13:14:02

olvasgatom a hsz-okat, és egy picit azért elgondolkodtam rajtatok orvosokon. Megértem azokat a nézeteket, amik azt hangoztatják, hogy a hajléktalan büdös, meg koszos, meg mitudoménmégmi, és ők nem ezért kapják a zsét. De azt, hogy ők miért kapják a zsét a társadalom adófizető része dönti el. És itt bezárúlt a kör: ha tetszik ha nem kötelességük ellátni a hajléktalanokat is. Tudtommal nem volt kötelező orvosnak menni, tehát az illető szabad akaratából lett az ami. Ő vállalta, hogy ezt fogja csinálni. Ennyi. Ebbe - sajnos -beletartozik az ilyen sérűltek ellátása is. Ha jól tudom akkor az eskü szüvegében nincs benne kivétel rész.
Továbbá: soha nem lehet tudni, hogy az itt kommentelők mikor fognak hasonló helyzetbe kerűlni. A mai világ nem atomstabil, bárkiből lehet büdös, köszös hajléktalan akit nem akarnak majd ellátni, meg lenézik. Sok ember önhibáján kívűl kerűlt az utcára. De ha még a saját hibájából is van ott, ezt érdemli? :o
Ebből jönn a következő kérdésem: milyen alapon dönti el egy mentőorvos, hogy kit lát el és kit nem? Valaki adott neki felhatalmazást erre? :o
Ezt sem hiszem.
Az a baj - és ez már nem csak a fenti esethez kapcsolódik -, hogy ebben az országban ha hibázik valaki (a példánál maradva egy mentős) akkor a kollégák jó része nem obijektív, hanem szubijektív véleményt formál, mert azt hiszik (vagy úgy érzik), hogy az egész orvostársadalmat támadták be, holot csak xy-t orvost. De azálltal, hogy összezárnak az egész orvostársadalomról formálnak ilyenkor negatív véleményt.
A mentős kolléga hibázott. Nem picit.
Ilyenkor egy fejmosás kell neki és nem megvédés.
Én elhiszem, hogy nincsenek jól megfizetve, mint ahhogy ebben az országban senki sincs (na jó, vannak akik igen, de ők vannak kevesebben). Gondoljon bele mindenki, ha ebben az országban mindenki a szar fizura hivatkozva dolgozna szarúl... Ez nem lehet indok arra, hogy tré melót végez valaki. Pláne akkor, amikor emberéletről van szó!

ccke 2011.01.09. 13:19:16

@miklos.rabai:
Csak annyit hozzá, hogy a valódi multiplex személyiség extrém ritka. "Hallottam már olyanról, aki beszélt egy olyan főorvossal, aki látott ilyen beteget egyszer régen" kategória. Csak jól hangzik, izgatja az emberek fantáziáját, ezért kerül sok filmbe.

A skizofrénia, (vagy más súlyosabb pszichiátriai betegség) még ma is komoly bélyeg. Sok család elutasítja, munkahelyre, közösségbe nem fogadják be, ráadásul nem értik jól a világot, nehezebben tudnak élni a meglévő lehetőségekkel is. Ezért is egyenesebb az útjuk a hajléktalansághoz, mint másoknak.

ccke 2011.01.09. 13:24:41

@Dr.laikus PhD:
"Azt hiszem 20% akinek nincs ellátásra igazán joga.
Elvben itthon is csak elsősegélyre lenne jogosult."

Ha jól tudom, a hajléktalanság maga is TB jogalap. Ha valaki hivatalosan hajléktalan, akkor jár neki az ellátás, mint mindenkinek, sőt a gyógyszereit ingyen, vagy emelt támogatással kapja.

Leroi 2011.01.09. 13:35:52

@Macropus Rufus:
Egyik orvos sem állította, hogy a hajléktalanokat ne lenne kötelező ellátni.
Kérnénk az általánosításokat megfontolni.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.09. 13:47:01

@Bepes Elek: De, de mindegy. A -20 fok, az -20fok. Tök mindegy, hogy mi volt az odavezető út, ebben az esetben az élete van veszélyben. Neki csak a mát kell túlélni, aztán meg a holnapot. És ebben segít az alkohol.
Ez nem a tőzsdecápa kategória, hogy egytized pontot esett az XTLB és ő viszkibe menekül.

Leroi 2011.01.09. 13:47:28

És aki megérdemelné, hogy már életében boldoggá, majd szentté avassák, Erdély Assisi Szent Ference...

hermanottotars.honlapepito.hu/?modul=oldal&tartalom=1086078

Leroi 2011.01.09. 13:48:43

Elnézést,a link ugyanaz: Böjte Csaba atyára gondoltam...

HúszTíz 2011.01.09. 14:00:50

@miklos.rabai: Az első háromra bátorkodom feltenni a kezemet. Utolsó esetben hideg volt nagyon, és szegény már alig bírt menni a sok piától, én meg nem akartam, hogy az utcán fagyjon meg.

HúszTíz 2011.01.09. 14:06:58

@Leroi: Igen, őt egy nagyon nagy embernek tartom, holott csak néhányszor sikerült beszélnem vele, amikor náluk voltam, meg amikor valamilyen eseményen összefutottunk.

Mindenesetre életműve és az, ahogyan végzi hivatását valóban példaértékű.

A második linked nem jó, mert újra csak EA-ra mutat.

HúszTíz 2011.01.09. 14:07:37

@Leroi: Ja, akkor visszavonva - nem olvastam tovább :-P

Leroi 2011.01.09. 14:26:10

@HúszTíz:
Amikor önmagunkat feladva harcolunk egy eszméért, mások érdekeit a sajátunk elé helyezve, életcélunknak tartjuk a szegények és elesettek támogatását.
Ez az életút, amelyet kevesen vállalnak, amelyet sem én, sem még sokan mások nem követünk, mert gyarlóságunk nem enged felemelkedni a hasonló erkölcsi hatalmak közé.

AlphaBlack 2011.01.09. 14:35:46

Látom, se a történet írói, sem a kommentelők nem értik, pontosabban félre értik, hogy mi is történt valójában.
Mesélje már el nekem valaki, mikor visznek be a mentősök a kórházba felületi sérüléssel a kezén valakit? Nem csövest, hanem akárkit. Senkit se furikáznak be elárulom. Vagy azért, mert fáj valami? Ugyan. Az állapota stabil, saját lábán be tud menni az ügyeletre. Akár csöves, akár parlamenti képviselő. A mentő nem taxi. Lehet, hogy sokaknak ez fáj, de ez az igazság. így sincs elég mentőautó és orvos, a fél óra alatt, amíg ott megpróbáltátok átnevelni a szakembereket, bizony legalább egy másik súlyos esethez kimehetett volna a mentőkocsi. Gondolkodjatok már, mielőtt az éhbéren az utcán güriző diplomásokra akár egy rossz megjegyzést is tesztek.

Leroi 2011.01.09. 14:43:28

@AlphaBlack:
Én úgy értettem, hogy "vérzett a keze"...
Ugyanúgy lehetett hajszáleres vérzés valamelyik ujjon vagy egy durva mély, tenyéren levő, artérát is érintő sérülés...
Jó tisztázni, milyen súlyos ilyen esetben a vérzés, hol a forrása.
A hajléktalanok nem szoktak kicsinységért jajgatni.
A sebeik természetesen azonnal igen fertőzöttnek tekinthetők, mindenképpen indokolt tehát egy szakszerű ellátás, TANAT-tal kiegészítve.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2011.01.09. 14:48:17

Paul Ignotus 2011.01.09. 09:15:55

öööö.... a Magyar Vöröskereszt egyik megyei szervezeténél dolgoztam a hajléktalanellátásban. Átmeneti szálló, férfi-emelet, 24 órában, nőként. Esetkocsi, satöbbi. Olyan érdekes, nekem erről a sztoriról nem az jutott eszembe, hogy "bezzeg nektek kéne őket >>csucsujgatni<<, akkor nem dumálnátok", hanem az, amikor harmadik munkanapomon mentőt hívtam az alkoholista lakónkhoz, mert (sokadszor) rohamot kapott. A diszpécser pökhendi, undorító modorát hallva nem is csodálkoztam, hogy alig akarnak kijönni, megszokták a dolgot. Alkoholista-nem alkoholista, hajléktalan-nem hajléktalan: NEKIK EZ A DOLGUK. Ha meg nem tetszik a munkád, menj el a csavargyárba, mert ez a mártírkodás, amit itt előadtál nemcsak szánalmasan gusztustalan, de jó vastagon le is járatja a szakmát.

pakesz (törölt) 2011.01.09. 14:50:36

a mentosok osszeszedhettek volna azt a sok nagypofajut aki vedte a csovest es elvihettek volna elobb furdetesre
(marmint hogy a sok jogvedo meg mas szepleleknek hogy allna a kezeben a szappan, meg hogy tenyleg annyira szereti-e a csovest mint amennyire mutatja)

ha senki nem vallalkozott volna akkor meg ne szennyezzek el a mentot

pakesz (törölt) 2011.01.09. 14:59:36

@Macropus Rufus: "De azt, hogy ők miért kapják a zsét a társadalom adófizető része dönti el. És itt bezárúlt a kör: ha tetszik ha nem kötelességük ellátni a hajléktalanokat is."

igen bezarult
de amit en latok csak nehany nagypofaju a csihanyt mas ... vero ember volt ott az nem a tarsadalom!!!

jo lenne megkerdezni a tarsadalom egeszet talan az adofizetessel sulyozva hogy ok errol a kerdesrol mit is gondolnak
de nekem nem csak ez cseszteti a csoromet hanem a sok felesleges megserult a kisujjam hijjunk nenos taxit szoke hozzaallasa
azt is ugyanugy elitelem

Tita nick 2011.01.09. 14:59:37

Miért nem segítettél te? Egy kis rüh+ruhatetű+TBC nem is olyan nagy baj.

bájgúnár 2011.01.09. 15:06:56

Nos jó humánus embereknek persze felháboritó az eset viszont akinek naponta mocskos,részeg,büdös alkoholbeteghez kell kiszállni már nem annyira szívmelengető!Ja persze ő is ember!Azért bemehetne a szállóra legalább kétnaponta fürödni de nem! Úgy rohad le róla a szaros alsógatya!
Aztán te fizeted barátom az ellátását,a mentőautő fertőtlenitését mert eztis megkell csinálni és lehet hogy egyszer azért nemjut mentő az infarktusos betegnek időben mert épp fertőtlenitik a mentőautót!Tudod a kosz nemfeltétlen velejárója a szegénységnek!Mintahogy a cigóksegilyesekne sem a putrivá tett lakás!Mindezeket a segilyeseket mások fizetik.Sokan olyanok akik az utolsó héten már alig tudnak valamit enni!Ám ez demagóg duma!Amikor meg emelik az egészségügyi ellátásod összegét akkor felvagy háborodva!Hát tartsd el a nagy szeretetedben ezeket az embereket akik 80% a nagyon is megvan elégedve azzal az élettel amit folytat!Talán kellene beszélned Nagy Bandóval aki közelről megtapasztalta a segiteni akarásuknak az "eredményét"!

Leroi 2011.01.09. 15:11:48

Részemről százszor szívesebben látom el a nyomorult csövest mint a hájfejű sumák vállalkozót.
Az előbbinek csak a teste, az utóbbinak viszont a lelke büdös.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 15:38:03

@ccke: mi a hivatalosan hajléktalanság?

rikavagyok 2011.01.09. 15:49:49

Szvsz a normálisan viselkedő hajléktalanon az ép lelkületű ember segíteni akar, ha másképp nem is, legalább elméletben. Egészségügyisnek, egyéb segítőszakmát űzőknek, munkaidőben ez kötelező, ez alól semmilyen vizuális/olfaktórikus élmény nem ment fel. (Az hogy az elvárható minimum, vagy annál vmiképpen több történik, az emberség/ napi frusztráció mennyiség/ felkeléshez használt láb/ aznap felvett bugyi színe... függő)
Ergo két méterről betegvizsgálatot végezni, majd ezalapján sérültet kinthagyni, mindenképp hiba.

Ettől függetlenül, úgy gondolom, hogy az embernek a saját testi épségének védelme az első, így pl az agresszív, kötekedő, matarészeg embertársunk esetében már nem feltétlen köteles ellátószemélyzet tűrni. Másrészt igenis vannak olyanok, akik a szó legszorosabb értelmében visszaélnek a rendszerrel.
Így megkérdezném széplelkű/etikában jártas embertársaimat, a mi érdekeinket is figyelembe véve, velük kapcsolatban mit javasolnak..? (és a kérdést nem gúnynak szánom)

ondol 2011.01.09. 16:03:49

@rikavagyok: ki az a "mi érdekeink" ?

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 16:08:57

@Babette_:

Köszönöm, hogy felraktad. :))

El kellett mennem, de megígértem magamnak, hogy megkeresem és belinkelem.

rikavagyok 2011.01.09. 16:09:19

@ondol: Az ellátószemélyzeté. Pótalbeteghordócserehelyettestől a professzor emeritus maximusig.

ondol 2011.01.09. 16:13:36

@rikavagyok: van Nektek erre módszertani leveletek....vagy nem?

Dr.laikus PhD 2011.01.09. 16:16:41

@rikavagyok:

Senki nem várja el szerintem az őrjöngő, kezelhetetlen részeg ellátását.

Attól függetlenül, hogy mások védelmében a rendőrnek ártalmatlanná kéne tenni.
Más országban a részeget a rendőrségi fogdába viszik kijózanodásig, büntetik is, ha folytatólagos és másokat zavar a mindennapi életvitelben.

Sérült, kiszolgáltatott emberről van szó, aki adott esetben ápolatlan, mosdatlan. Bezárt a Váci úti fertőtlenítő állomás. Mosdani csak hajléktalan szállón lehet - ha befér, vagy éppen elég agresszív, hogy a javait meg tudja védeni.

Mindkét oldalnak vannak jogai. De operáció közben a gennyes epehólyag is nagyon-nagyon büdös. Ezen senki nem akad ki.

Ha hajléktalan azonnal ítélkezünk - máskor is persze - anélkül, hogy minden információ birtokában lennénk. :)

ondol 2011.01.09. 16:19:51

@rikavagyok: Tudsz e segíteni nekem abban, hogy mi a teendő amikor az orvos iszik munka közben?

SusanneF 2011.01.09. 16:36:15

Én dolgoztam olyan-egyházi fenntartású otthonban,ahol a következő történt:
Körforgalomnál,az utcán kollegák látták,hogy nem messze az intézménytől egy részeg hajléktalan a karján súlyosan sérült,vérzett...
Be akarták vinni elsősegélyre,ellátásre,amíg a mentő kiér,DE meg lettek fenyegetve,hogy ha valaki be meri vinni,másnap már nem dolgozik ott....!
Mit tehettek?Szóltak a mentősöknek,kivittek kötszert,fertőtlenítőt,és ott az utcán látták el!
Nesze neked irgalmas samaritánus története!
Ez pár éve történt,de engem ma is felháborít,ha eszembe jut!
Az ember bármily nyomorult szintre jut is,-ha segítségre van szükség,kaphassa meg,mielőbb!
Egyébként a toxikológián dolgozók zsinórban olyan eseteket,embereket látnak el,akik sokak szerint megvetendőek....minden tiszteletem az övék,ott még hálapénznek az árnyéka sincs!

Irkutszk 2011.01.09. 16:54:26

@miklos.rabai: Ételt adtam, pénzt nem vagyok hajlandó. Volt olyan, aki becsöngetett hozzánk vasárnap délben, hogy bármi munkát elfogad, neki Édesanyám a fele kenyerünket kivitte (hogy mi mást, arra nem emlékszem, a kenyér vágására igen). Azt az embert (nem láttam még az ablakból sem) nagyon tiszteltem azért, hogy nem kéregetett, hanem munkát kínált. Egyébként nem egyszer volt, hogy nem kérte kéregető az ételt, amit kínáltam. Mert bér-kéregető is van ám, sajnos.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.09. 16:56:02

Budapesten koldusnak nem adunk pénzt.

Soha.

Egyiknek sem.

A koldusmaffiának dolgoznak.

SusanneF 2011.01.09. 16:57:14

Van,aki elfogad élelmet,és van,aki csak alkoholra fordítható pénzre hajt!
Egyébként megindult a hajléktalan turizmus is Bécsbe,mert ott nemj semmi lehetőségeik vannak...

Irkutszk 2011.01.09. 17:04:37

@rikavagyok: Tanulmányaim szerint nem csak a betegnek van joga orvost választani, hanem az orvosnak is van joga beteget választani, azaz mondhat nemet egy beteg ellátására (adott indokkal). Tehát igen, az aggresszív, nem együttműködő beteget igenis ott lehet hagyni, mert hiába akar rajta segíteni az orvos (mentős, nővér, akárki), ha maga a beteg ezt nem veszi figyelembe.

ccke 2011.01.09. 17:05:59

@Babette_: a pontos eljárást nem tudom, ezt a különböző hajléktalan ellátó alapítványok, szervezetek intézik. Elvileg akinek nincs állandó lakcíme, az igényelhet hajléktalan igazolványt, és biztosítja a TB jogviszonyát.

SusanneF 2011.01.09. 17:12:45

@radiologus.hu: Nagyon sokszor bizony azok!
A hajléktalanok újságját kik árulják?
Kik tartják a kis műanyag poharat az orrod alá?
Van hajléktalan,aki nem koldul,és van koldus,aki nem hajléktalan,persze...

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 17:16:15

@SusanneF: az az élet csak alkohollal kibírható...

Leroi 2011.01.09. 17:17:05

@Irkutszk:
Volt egy ügyeleti sztorim egy őrjöngő beteggel, aki ráadásul nem részeg volt, hanem psychiatriai kezelt. A mentősök azt mondták róla, hogy a ház körül bárddal kergette a feleségét (akiből biztosan szűzérméket filézett volna, ha elkapja), valahogy leszíjazták egy hordágyra és behozták a neurológiára, mert ugye, az sokat kibír.
Jó, részemről "irány a psychiatria" döntés született, mire a mentősök közölték, hogy akkor itthagyják.
Na ne...
A pasinak már bejövetelkor vérben forogtak a szemei, úgy 120 kg-os tagbaszakadt bikaizomzatú egyén volt, az összes jelenlévőket halállal fenyegette, veszélyesen tépkedte a szíjakat a két kezén és lábain. Két nővér volt velem, összesen nem ütötték a mázsát, az én 90 kg-om sem sokat ért abban a helyzetben.
Végül sikerült az OMSZ-ot addig helyben tartanom, amíg a rendőrség ki nem küldött öt azaz öt markos közeget, akik a beteg szabaddátétele után RÁTÉRDELTEK egy-egy végtagjára, az ötödik a csattogó állkapcsú, harapni kész fejét tartotta mindaddig, amíg a Haloperidolos injekciót im. be nem adtuk és az meg nem tette a hatását és a beteg fekve szállítható állapotba nem került.
Na erre az esetre varrjunk ám gombot!

Bikli néni 2011.01.09. 17:37:39

@Leroi: Mindig kifexem tőled :D És most tovább olvasom a kommenteket.

Bikli néni 2011.01.09. 17:45:17

@miklos.rabai: Kissé késve, de felteszem a kezem.
Karácsony előtti héten, 4-es villamos végállomásánál elájult egy hajléktalan nő. Odafutottam, mert a legtöbben csak álltak. Mint kiderült, cukorbeteg, meg pszichiátriai betegségei is vannak. Felszedtük a földről, kikérdeztük, mi baja, adtunk neki pénzt reggelire, és hívtunk mentőt. A mentő hallatára viszont elkezdett visítani, hogy ő nem megy sehova, mert neki van egy élettársa (nem látom az összefüggést, ha volt is neki, valahol máshol). Adjunk neki pénzt, hogy kiváltsa a gyógyszereit, 1500 forintot. A mentős elmondta, hogy nem jönnek ki, mert olyat nem visznek be, aki nem akarja, de ha felmegy a Batyira, ott ingyen megkapja a gyógyszereit. Épp csak fel kellett volna szállnia a 41-esre, el is magyaráztuk neki, hova menjen. De nem ment, mert neki élettársa van (WTF?!), és adjuk oda neki az 1500 forintot a gyógyszerre. Ez volt az a pont, amikor összenéztünk, és ott hagytuk.

Bikli néni 2011.01.09. 17:52:51

@Öreg Sam: Én egyszer, mikor a buszon ájultam el, és onnan raktak a mentőbe, mikor már magamhoz tértem, azon kezdtem el gondolkozni, hogy úristen, vajon meghalt-e már valaki ezen az ágyon, amin én most éppen fekszem?! A hajléktalan pont nem jutott eszembe, de ez igen. (Pedig vizsgázni mentem éppen, kosztüm, körömcipő, szép szövetkabát...)

bakela 2011.01.09. 19:17:33

2x nekiugrottam, de nem értem: Hogy dobnak vkinek a tenyerébe petárdát, ami aszt' ott robbanik??
Nem csak a kutyáim miatt: Akinek a kezében petárda van, annak a seggébe is kellene dugni egy köteggel -/tszetesen meggyújtva/-
A ȹkavitézek meg keressék vissza, 1x már megírtam, hol az a mentő, amelyik ÉRTED nem jön!
/dolgoztam vala rohamkocsin -is-. Az olyan, mint a ROCSÓ, csak kereke van/

2011.01.09. 19:48:54

@Babette_: Egy pesti ismerősöm saturészegen produkálta ezt a tavasszal, pont a Wesselényinél. A kutya nem szólt hozzá. (Partiruhában volt, feltehetően nem túl büdösen.)

2011.01.09. 19:53:29

@Leroi: Durva. Édesanyám (csupaszív, kb. 165 magas nő) pszichiátrián dolgozik, és most szilveszter után ügyeletben volt. Egyébként is meredek történeteket mesél, de most...

A kedvencem még az ősz végén az volt, hogy egy ex-idegenlégiós, többszörösen büntetett előéletű fickó felajánlotta a személyi védelmet az őrjöngőkkel szemben.

Ez az igazi orvos-beteg kooperáció :-)))

Bikli néni 2011.01.09. 20:02:16

@bakela: Szerintem itt arról van szó, hogy valami gyökér poénosnak találta, hogy a petárdát nekidobja a hajléktalannak, ami sajnos nem a kezében, hanem a hajléktalannál robbant fel (és éppen annak a kezét sértette meg).
Van ilyen, nekünk egyszer a szomszéd hülyegyerek gondolta, hogy vicces egy petárdát dobni a bejárati ajtónkra.

Leroi 2011.01.09. 20:13:02

@ReignOfdark:
Egy valódi idegenlégiós két perc alatt ártalmatlanná tette volna a 120 kg-os izmos pasit.
És lehet, mellesleg az öt zsarut is.
Csak úgy csuklógyakorlatból...:)

Igen, ez a valódi orvos-beteg kapcsolat, ahogy mondod!:)))

pacula 2011.01.09. 20:56:14

Kimegyek, beteszem a hajléktalant, levetkőztetem (fuldoklok), ahogy leveszi a ruháit hajáról hullik a serke és a tetű, szájából ömlik az alkoholbűz, ruháiból a húgyszag és a bogarak…
Háta agyaonvakart, rühjáratok miatt apró sebekkel teleszórva, párszor az arcomba köhhent (igyekszem kis levegőket venni, nem szeretném ha a fél tüdőmet kivennék TBC miatt, mint az egyik kollégának múlt évben).
Megvizsgálom, közben előkerülnek a korábbi kórházi dokumentációk: 2-3-án a Tététnyiben vizsgálták ugyanezekkel a panaszokkal két napig, eredménytelenül (sine morgó), 4-én (ma) szintén ugyanezekkel a panaszokkal vizsgálták a Hatvani Kórházban (szintén mentő vitte be), nincs baja. Aztán onnan szabadulása után felutazik Pestre és a Keleti Pu-n mentőt hív, ismét ezekkel a panaszokkal (bennünket küldenek).
Nem viszem be. Felajánlom hogy egy hajléktalanszállóra elvisszük, ahova ő nem hajlandó.
Öt perc múlva ismét mentőt hív, ismét mi megyünk ahogy meglát bennünket elmegy.
Fél óra múlva hallom a másik mentőn dolgozó kollégát ahogy visszadiktálja a nevét a rádióban, bevitték Nyírő Belgy-ra.
A magyarázat: így legalább holnapig nem hív mentőt.

Leroi 2011.01.09. 21:14:50

Ismét erőszakot teszek a hagyományos jobboldaliságomon és azt mondom, a népi demokráciában EZ jobban meg volt oldva.
Mert ha szegényesen és szovjetesen is voltunk, de hajléktalankérdés nem nagyon volt.

Pénz kellene, sok pénz.
Felszerelni egy hatalmas ZÁRT intézetet, besuppolni őket oda, tetvetlenítés, rühatka-kezelés, tiszta ruha, meleg étel, orvos és nekifogni az újraképzésüknek.
No alkohol, no cigaretta, no kiszökés az intézetből.
Tanítás, nevelés, rehabilitáció, munka.
Amíg tisztává nem válik valaki. Utána elhelyezni olyan munkakörben, amit kitanult. Visszaintegrálni a társadalomba.
Persze, ehhez, mint említettem, sok pénz kellene.

2011.01.09. 21:52:34

@Leroi: Nem biztos, hogy sokkal több, mint így. Szerintem a képmutatás abban rejlik, hogy a jó illatú, hajlékos embereknek sem tudunk munkát adni. Vagy Miskolc környékén igen? :-)

Az én matekházimat éveken át egy suli melletti parkban élő elméleti matek profja írta. Az örökösödési illeték elkerülése miatt a fiára íratta a lakását, majd amikor a srác felesége dobbantott, hipp-hopp lakás nélkül maradt.

Ennek már jó öt éve, és akkor már évek óta az utcán élt. Nem ivott, nem hugyozta össze magát, és tényleg kiflire költötte a pénzt, amit kapott.

2011.01.09. 22:31:26

@bakela: " Nem csak a kutyáim miatt: Akinek a kezében petárda van, annak a seggébe is kellene dugni egy köteggel -/tszetesen meggyújtva

Nekem nincs kutyám, de van gyerekem, és szó szerint azt tenném a petárdázókkal, mint amit javasoltál. Megjegyzem, a legálisan használható tüzijátéknak a hangjától is be lehet szarni. Főleg ha a szomszéd házból éppen sikerülne belőni hozzánk az ablakon, ha nyitva lenne.
Egyszer láttam, hogy valaki nagyon önfeláldozóan segített egy hajléktalannak felállni, miközben a segítőt lazán lehugyozta. Azóta inkább a telefonos segítséget részesítem előnyben.
Az is érdekes, amikor a villamos 3 kocsijából az egyikben 1 ember utazik, a másik 2 kocsi tele van. Persze ezek szélsőségek, de tények is. Ha sérült, segíteni kell, de ne kelljen már valami fertőzést is összeszedni. Nem járunk gumikesztyűben, nem hordunk maszkot általában, így nem is olyan egyszerű a segítségadás.

Leroi 2011.01.09. 22:54:48

@ReignOfdark:
Megdöbbentő és szomorú, hogy értékes szürkeállományok mennek veszendőbe, csak mert az Élet szerencsejátékában rossz lapot húztak...
Biztosan annak a matekprofnak is meg lett volna a darab kenyere és lakása (albérlete) valahol, ha pl. a metematikustársadalom felkarolja...
A tudományok királyának művelője az utcán...ez az igazság megcsúfolása...:((
Wahre Unglücklichkeit...

pakesz (törölt) 2011.01.09. 23:24:12

@Leroi: nem kell a jobboldalisagodat sutba dobni!
mert Kadar alatt gumibottal valodi szelsojobb modjara oldottak meg ezt a kerdest!!!
most is azt kellene, beirni a Zalkotmany elso cikkelyebe a munkahoz valo kotelesseget, oszt a tobbit oldjak meg akar kenyszerito eszkoz alkalmazasaval is

Leroi 2011.01.09. 23:27:37

@pakesz:
Azért a XX. sz. folyamán a szélsőjobb és szélsőbal jól összeért.
Mind a a két véglet úgy vadászta az ellenfeleit mint a nyulat. Ismétlőpuskával.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 00:33:31

@Leroi: nem csak az ellenfeleit, hanem a sajatjait is :)))

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.10. 07:27:54

@ondol:
Természetesen nem azt írtam, hogy érzéstelenítő és fájdalomcsillapító nélkül végezték a műtéteket.
Azt írtam, hogy előbb végeztek amputációt, mint végtagmegtartó műtétet egy olyan országban, ahol a hosszú rehabilitáció miatt az utóbbit nem, vagy nagyon nehezen kivitelezhetőnek tartották.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.10. 17:48:45

tipikusan az az élethelyzet, ami a hajléktalansághoz vezet:
harminc.blog.hu/2011/01/10/reggel_hat_es_het_kozott
harminc.blog.hu/2011/01/10/alberletkereses_1_nap

persze, a srác nem jut oda, de egy átlagmunkás innen simán.

-
és egy fiú, aki volt hajléktalan, itt a története:
boholy.blog.hu/

rikavagyok 2011.01.10. 18:45:04

@ondol:
(Bocs, hogy eltűntem, nem otthonról netezek)
Elvileg a munkáltatónak alapos gyanú esetén van joga szondáztatni. Nővért biztosan rúgtak ki emiatt nálunk.

rikavagyok 2011.01.10. 19:18:52

@Irkutszk:
Mentőn még csak-csak ott van az emberrel két markos férfiember. Kórházi ügyeletben megesik, hogy a 40kg-s nővérkével karöltve kell leszerelni vmi 100kg-s, csupa izom, zavart pasast, míg felébred a portás /beteghordó. Ennél csak az félelmetesebb, hogy ahol nincs központi ügyelet, és a háziorvos egyedül megy ki a világ végére.

Egyébként az említett problematika egy adott hajléktalan miatt ilyen húsbavágó nálam.
Adva van 1 kedves hajléktalanunk, aki egy alkoholos hasnyálmirigy gyulladás során megsemmisítette azinzulin termelését, így ugye jelenleg cukros. (Meg az emésztését is, ami miatt folyamatos, irtózatos bukéval járó hasmenése van.) No most, egy cukorbetegnek két dologra kell figyelni: a kajára, meg az inzulinra. Ez esetében részben a körülmények, részben a hozzáállása miatt nem valósul meg. Ezért időjárástól függően havi 1-től heti 3 alkalomig terjedő gyakorisággal behozza az OMSZ, hogy magas a cukra. Ilyenkor minden alkalommal kezdődik a cirkusz vele: engedi mérni a cukrát, vagy sem... enged-e inzulint adni, vagy sem... ellopja-e más kajáját, vagy sem... esetleg épp van-e kése, és akarja-e használni, vagy épp nincs...
És ugye területi ellátási kötelezettségünk van, így hiába szökik meg minden alkalommal azután hogy megmelegedett,megebédelt,stb. akár még aznap visszahozzák -és kötelességem foglalkozni vele- ha épp olyanja van, hogy vissza akar jönni.

Irkutszk 2011.01.10. 19:34:14

@rikavagyok:
Egy percig nem irigylem egyik szitut sem.

Nekem is volt (jelenleg nem dolgozom ott) egy kedves cukros bácsim, igaz, nem hajléktalan. Őt én (gondolom, nem csak én) próbáltam nevelgetni rá, hogy fontos az inzulin. Egyébként tudja nagyon jól!, csak néha nem futja erre vagy arra... Kgy mellett sem, ugye, a keret is véges. Egyébként ha ő írna erre a fórumra posztot vagy kommentet, szerintem arról írna, hogy megműtötték végül mindkét szemét, és végre lát, és hogy mit érez ezzel kapcsolatban, nyugdíjas korban.

Azt hiszem, valahogy úgy van a törvény, hogy életveszélyt el kell hárítani, de a további kezelést vissza lehet utasítani. Persze, a törvény szava elsiklik egy esetleges erőfölényben. És igen, a legnagyobb galibát általában a beteg maga okozza, aztán okosnak (jól felkészítettnek, na meg talpraesettnek) meg az orvosnak kell lennie... nem irigylem.

rikavagyok 2011.01.10. 20:20:07

@Irkutszk:
Isten nem ver bottal... mostanában olyan szarul van, hogy már igazán haragudni sem tudok rá. Múltkor odáig fajult a helyzet, hogy meleg ruhát, és helyet a csöviszállón is szerveztünk neki.. ettől függetlenül nem gondolom, hogy megéri a tavaszt.

bauchi 2011.01.11. 19:24:35

Későn értem ide.
Nem így ismerem a mentősőket,olyanokat is ellátnak,akiket kampós bottal sem piszkálnék meg.
Eszméletlen rendes mentősők vannak.Le a kalappal előttük.

bauchi 2011.01.11. 19:35:19

@Leroi: Sajnos,nagyon sok barom még lélegzik.A napalm sok mindent megoldana ügyeletben.

bauchi 2011.01.11. 19:38:10

@pacula: Az a baj,hogy a mentőknek nehéz telefonon keresztül disztingválni.Egyszer nem mennek,akkor másnap már demcsák,klaudia és a bézbolós szórakázik velük tévében.

hal1fan 2011.01.14. 09:51:13

Nem leszek népszerűbb véleményem leírása után, de tartom:

-a legtöbb hajléktalan eldobálja a szemetet, függetlenül attól, hol tartózkodik;

-agresszívan követelőzik, mert ő is ember;

-berondít a kapualjakba -neki is kell,de wc neki sincs- bárhol, bárki szeme láttára: emberszabású vagy másféle?

-hangoskodik, megijeszti az öregeket, gyerekeket: teheti mert ő a társadalom számkivetettje, vesztenivaló nélkül;

-alkoholra valahogy mégis van pénz mindig, ezért nem érnek rá sokan kijózanodni sem;

-Ingyen utaznak, még szép, (és szagosítják a tömegközlekedési eszközöket) -ez nekik dukál;

Tovább nem is részletezem, nincs értelme.

Valóban kár értük, nem igaz?

Mocsár 2011.01.14. 15:30:03

@miklos.rabai: adtam ételt is meg pénzt is hajléktalannak. Sőt, egyszer, mikor megláttam, hogy egy hajléktalan eszméletlenül fekszik a hóban az út szélén, mentőt is hívtam mellé. Tudom, hogy gusztustalan lehet egy büdös, mosdatlan (legtöbb esetben részeg) embert felkarolni, megvizsgálni, de ők se állatok. Bármelyikőnkkel megtörténhetne, hogy ugyanilyen állapotba kerülünk.

Említett esetnél egyébként (ahol mentőt hívtam), hasonlóan fanyalogva szálltak ki az urak a mentőautóból.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása