Amputálni kellett édesapám lábát

2010.07.23. 06:00

Édesapámat lábfájdalma miatt vitték kórházba, ahol kiderítették, hogy érszűkülete van. Megműtötték, de hamarosan újra jelentkeztek a problémák- Ekkor ismerős által kerestünk kórházat, egy rendkívül lelkiismeretes orvoshoz került édesapám.


A vizsgálatok újabb elzáródást mutattak, de azt is mutatták, hogy nagyobb a baj az agy körül, mert az egyik fő artéria is el van záródva. Először azt kell rendbehozni, hogy a lábához kezdjenek. Már azon elcsodálkozott az orvosunk, hogy ezt a régebb óta fennáló elzáródást miért nem kezelték, és hogy merték megoperálni amíg ez fennáll.


Hosszú, az orvos számára megterhelőbb műtét (nyaki ér csere) után kerülhetett sor a láb műtésére. Minden műtét után újabb helyen alakult ki elzáródás. A saját fülemmel hallottam, amikor az egyik kollegája azt mondta a műtétket végző orvosunknak; mi a szart szenvedsz vele, az egész nem ér annyit. Vágd le a lábát! De ő újra megpróbálta!


Ezúttal sikerült kitisztítani az ereket és ajánlatára kerestünk egy sonoterápiával foglalkozó helyet, ahol a további terápiát folytatják. Azt mondta a doktorúr, hogy távgyalogló ugyan nem lesz apukám, de amit a ház körül 70 évesen kell, meg tudja tenni. De sajnos apa annyit volt már eddigre kórházban, hogy nem várta meg a sebének a teljes begyógyulását. Hazakönyörögte magát. Az orvos azzal a nyugodt tudattal engedte haza, hogy otthon levő sebészeten majd átkötözik mé párszor a sebet és akkor rendben lesz minden. Tévedtünk!


A buzgó kollega, minden átkötözésnél piszkálgatta, nyomkodta a sebet, ami már szépen záródott. Persze ettől egyre lobosabb lett. Majd pici gennyzacskó jelent meg, amit kötelességének érzett kipucolni.


Hát olyan jól sikerült, hogy felsértette az eret, amire nyomókötés tett. Csak azt felejtette el mondani a szüleimnek, hogy mikor vegyék le. Ez péntek délelőtt történt, és édesanyám vasárnap este sírva hívott, hogy apám lába brutálisan fel van dagadva, iszonyatos fájdalmai vannak. Akkor mesélte el, hogy a nyomó kötés még mindig a lábán van, ami persze én azonnal levetettem, de már késő volt. Majd fekélyesedett a láb és egyre jobban fájt. Vissza kellett vinni a műtét helyére, ahol a műtő orvos látva, és hallva, hogy mit tett a kollegája, majdnem sírva fakadt;


"Ezért küzdöttünk ennyit a bácsi lábáért, hogy egy kontár kollega elfertőzze, tönkretegye???!!!" Nem maradt más, mint amputálni a lábát. Hát ez az egyik rémtörténetünk, de sajnos most is zajlik és zajlott már több is.

ZS.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cicmaláj 2010.07.23. 07:28:34

Uhh, ez nagyon durva.

Káin 2010.07.23. 07:51:00

@P75: Persze, lehetne perelni, de attól a bácsinak nem lesz könnyebb a hátralevő élete.Szomorú, hogy ilyesmik megtörténnek.

epres négercsók 2010.07.23. 08:44:49

@P75: Betű szerint ugyanez volt az első gondolatom.

@Káin: Persze, lehet azt mondani, hogy már nem kapja vissza attól a lábát. Nade wazze, szerinted ez mennyibe fog kerülni a családnak? Műláb (ha kap), kerekesszék, esetleg egy házi gondozóra is szükség lehet, gyógyszerek, esetleges kieső jövedelem, stb, és ebből gondolom, nem támogat mindent 100%-ig a TB.
Ezen kívül leginkább nem vagyoni kártérítésért szoktak perelni.
Sajnos az a baj, hogy a kórházak, orvosok ellen indított perek a legtöbb esetben annyira nyilvánvalóak, de annyira reménytelenek is, hogy nem éri meg, hogy a kórház ügyvédje rommá alázzon a bíróságon, az évekig tartó huzavonát, és hogy aztán ha nincs igazad, fizetheted még az alperes (kórház, orvos) perköltségét is, az pedig súlyos milliókat kóstál. :(

_tracky 2010.07.23. 09:00:25

@P75: Lehet naív vagyok, de szerintem egy orvos a másikat nem nyomná fel.

Az esetleges kártérítés pedig nem adja vissza a bácsi lábát. Egy ideig talán enyhíteni tudja a dolgokat, de nincs az a pénz, amivel kárpótolni lehetne a beteget. Lábat nem tud visszanöveszteni, vagy nem tudnak adni neki egy olyan lábat, amije volt... :((

mothe 2010.07.23. 09:05:46

@_tracky: igazad van, de ha már szegény elvesztette a lábát, akkor legalább a villanyszámla ne legyen neki gond. én is perelnék.

gyógypedagógus koromban volt egy olyan gyerekem, akit kilöktek a vonatból. persze a tettest soha nem találták meg. a kölyök normális, rendes kamaszfiú volt. a szülők nem tudták ellátni segítség nélkül, így került az intézetbe. 15 évvel később, tavaly láttam koldulni a Blaha Lujza téren. ha az ő pere sikeres lett volna, talán nem csúszik ide.

Káin 2010.07.23. 09:16:15

@epres négercsók: Ha jobban belegondolok igazad van. Bár az itt kommentező orvosok mintha azt mondták volna eddig (többször is), hogy legtöbbször a perelő fél, a beteg szokta nyerni az efféle pereket.

Káin 2010.07.23. 09:17:12

@epres négercsók: Ha jobban belegondolok igazad van. Bár az itt kommentező orvosok mintha azt mondták volna eddig (többször is), hogy legtöbbször a perelő fél, a beteg szokta nyerni az efféle pereket.

2010.07.23. 09:29:05

Nekem az a tapasztalatom, hogy a kórházból idő előtt kilökik az embert, nem hogy bent tartanák feleslegesen. Valószínű, oka volt annak, hogy nem akarták hazaengedni, s bár megértem, hogy a sok kórházban tartózkodástól már elege volt, de ezek szerint mégiscsak indokolt lett volna. Ha viszont másik orvos hajlandó járóbetegként is ellátni, akkor nem hibázhat a kötözésnél, vagy az utógondozásnál. Egy kicsit zavaros a vége, hol a kötés, mikor kell leszedni, hogyan piszkálta, gondolom, szándékosan nem akarta a sebet megfertőzni. Ne szidjatok, nem vagyok orvos, és nem hiányzik belőlem az empátia sem.

epres négercsók 2010.07.23. 09:34:39

@Káin: Tudom, hogy nagyon sokan nem szeretik, és valamennyire igazuk is van - de olvasd el Kende Péter: Mik vagytok ti, Istenek? c. két könyvét. Abban szép számmal vannak peres ügyek. Függetlenül attól, hogy a szerző emberileg hol van, a könyvben szereplő történeteket egyrészt a betegek mesélik el, másrészt a bírósági tárgyalásokra épül. A séma kivétel nélkül mindig ugyanaz: a kórház ügyvédei vitatják, és megalázzák a pereskedő beteget, vagy sokszor már csak a hozzátartozót (legtöbb ilyen irat egyébként szüléstörténet). A per akár 8-10 évig is elhúzódhat.
Egy részét - pont az író személye miatt - én is fenntartással kezelem, de mivel a legtöbb beteg a nevét adta a történethez, és bemutatta az orvosi papírjait is, ezért valószínűleg igazság is van benne.

Szerintem, egy ilyen pert csak úgy lehet esély megnyerni, ha
1. olyan ügyvédet fogad fel a család, aki egyébként is egészségügyi perekre szakosodott,
2. az eredetileg a bácsit kezelő és műtő orvos kiáll oda, és tanúskodik a kollégával szemben. Amit nyilván nem fog megtenni, védi a mundér becsületét. És ha őszinték vagyunk magunkhoz, jó eséllyel mi is ezt csinálnánk. Ha egy orvos bemárt a bíróság előtt egy másikat, azt utána úgy kiközösítik, ellehetetlenítik, mint a huzat.
Ilyen esetekben egyébként is kirendeli a bíróság az igazságügyi orvosszakértő(ke)t. Végszükség esetén, ha jól emlékszem, az ETT-hez lehet fordulni, de mivel nem vagyok egészségügyi szakjogász, majd az orvosok kijavítanak.

Káin 2010.07.23. 09:45:59

@epres négercsók: Beletrafáltál, tényleg nem szeretem Kendét, de igyekszem elolvasni, mert érdekel.

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 09:50:07

Amputáció után idős embert, bármennyire nehéz is a kórházi lét, csak akkor szabad haza vinni, ha a hozzátartozó tisztában van azzal, hogy is kell őt ellátni.
Még azzal is, ha nyomókötést kell a beteg lábára tenni azt mikor kell levenni.

Azért nem csak az orvosnak van felelőssége. Minimális élettani ismeretekkel kell rendelkezni.

Ebben a korban leledző honfitársaim voltak úttörők.
Tanultunk elsősegélynyújtást, a kötések fajtáit, milyen vérzésnél - amíg orvos oda nem ér - mit kell tegyünk.

Valószínű erre alapozva kérte a család, hogy mehessen haza a bácsi.

Morbid ötlet, hogy azért nyomogat és tisztít sebet orvos, hogy gennyes legyen.

Betegségeink alatt, pláne ha hozzátartozóinkat is mi ápoljuk van felelősségünk nekünk is.

_tracky 2010.07.23. 09:50:25

@mothe: nyilván, jelentősen megváltozott az életkörülménye. Iszonyat még csak belegondolni ebbe is...

@epres négercsók: nem csodálom, hogy utálják ezt a könyvet. A tényfeltárás, szennyes kiteregetés senkinek sem szokott jólesni :D Nem olvastam még a könyvet, de ha beszerezhető megveszem valamikor.

A 2-es pont nem fog bekövetkezni, egy orvos nem fog a másikra terhelőt mondani... Egyébként nem tudom miért csinálják ezt. Hibázott, és azzal, hogy esetleg falaznak neki, ők maguk is bűnrészesek lesznek.

Minden szakmának ki kellene lökniük maguk közül a "kontárokat", hiszen a szőnyeg alá söprés ideig-óráig működik, és mikor hasra esik a szőnyeg alatti dudortól valaki sokkal nagyobb, elsöprőbb lesz az egész, mintha az elején meglépték volna a kellemetlen dolgot. Ez nem spicliskedés.

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 09:52:56

@_tracky:

Neten fent van. Keress rá az író nevére.

epres négercsók 2010.07.23. 10:03:02

@Káin: @_tracky: Ezek a Kende-könyvek már tizenvalahány évesek, de még mindig nem lehet hozzájuk jutni. Könyvtárban érdemes esetleg előjegyeztetni rá, ha tagok vagytok.
Egyébként, még egyszer mondom, én se bírom az arrogáns pökhendi kihaénnem stílusát.

Tracky, abban igazad van, hogy minden szakmának ki kellene lökni maguk közül a kontárokat, de szerintem nem ennyire egyszerű a helyzet.
Egyrészt, ez nem csak az orvosokra jellemző. Mutass egy olyan szakmát, ahol ha József felnyomja valahol Pétert valami "ügye" miatt, nem Józsefet közösítik ki, mert egy megbízhatatlan szemét spicli. Te fel mernéd nyomni bármelyik munkatársadat a főnöknél? Naugye.

Másrészt, a kontár jelzővel is vigyázni kell. Azért, mert valaki nem végzi tökéletesen a munkáját, még nem feltétlenül kontár. Lehet, hogy egyszerűen csak fiatal, rutintalan, és amit most hibázik, később evidens lesz számára, és nagyon jó orvos lesz (tudom tudom, ez a bácsi lábán már mit sem segít). Senki sem született úgy, hogy mindent tudott későbbi szakmájáról. Ez viszont a rendszer, vagy az idősebb orvosok felelőssége. Aki még nem áll készen, amellett ott kell állni, segíteni, figyelni rá, mert az emberélet, az egészség tönkretétele sokszor irreverzibilis folyamat.

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 10:12:13

@epres négercsók:

"Ez viszont a rendszer, vagy az idősebb orvosok felelőssége. Aki még nem áll készen, amellett ott kell állni, segíteni, figyelni rá, mert az emberélet, az egészség tönkretétele sokszor irreverzibilis folyamat. "

Úgy hívják őt, hogy rezidens .-))

NemesekErnyo 2010.07.23. 10:12:55

@_tracky: Szia, szerintem azért nem tesznek terhelő vallomást a kolléga ellen, mert tudják, hogy ők is bármikor belekeveredhetnek egy "zűrös" ügybe, a konkrét példa létfontosságú artériás szűkület, amelynek gyógyítása, megszüntetése szakmailag a világon sehol sem megoldott. Kezelgetni lehet, de idővel a végtagok többsége bizony amputálásra kerül, a legjobb ellátás ellenére is. Jelen történetünkből nem tudni, hogy mennyire volt súlyos a térfogat csökkenése, de főleg azt, hogy milyen betegségekhez társult. Gyakran szül erkölcsi dilemmát az, hogy szabad-e évekig iszonyú fájdalmakkal gyötörni a pácienst. Az, hogy minden műtét után újabb helyen alakult ki elzáródás, nem sejtet jó prognózist :(

Despota 2010.07.23. 10:23:31

@pgergely: Hopp-hopp, mert már volt korábban.

NemesekErnyo 2010.07.23. 10:25:50

@Despota: :))
Gyakran nekem is olyan érzésem van, hogy X írásokat nem először látom. Lehet, hogy hsz-ben szerepelt, később poszttá avanzsálódott?

NemesekErnyo 2010.07.23. 10:26:24

@Káin: Szia, minden könyve ingyen letölthető a honlapjáról.

Despota 2010.07.23. 10:28:53

@NemesekErnyo: Az a poszt, amit pgergely kérdezett, az egy levél volt, csak én hülye kétszer tettem ki. Volt arra is példa, hogy kommentből lett poszt, de csak egy-kettő. Az is lehet az oka ennek a "volt már szindrómának", hogy sokan írtak hasonló témájú levelet.

Káin 2010.07.23. 10:34:13

@NemesekErnyo: Hú, nagyon köszi az infót.

epres négercsók 2010.07.23. 10:37:29

@NemesekErnyo: Huhh, ezt én se tudtam, de valóban... Köszi!
(Despi, itt az ideje az öregről leakasztani egy kis zsét a blognak, ha már agyonreklámoztuk :))

Despota 2010.07.23. 10:38:53

@epres négercsók: Nem hinném, hogy támogatná az ötletedet :D.

másikpista 2010.07.23. 10:42:51

Olvasva a sztorit meg a kommenteket hadd legyek én aki kimondja kereken hogy ez így szamárság. Bár diagnózis nincs leírva általános artériás elzáródással járó érbetegségről (Bürger kór vagy súlyos elmeszesedés) van szó, amit lehet ugyan kezelgetni, de a progresszió feltartóztathatalan, különösen ha dohányzik a beteg és társbetegségek vannak. A megtartó beavatkozások sikerét erősen korlátozza a csökkent gyógyulási készség, ami a leírthoz hasonló kudarccal jár. Ilyenkor bizony amputálni kell sajnos. "Ha az orvos nem matatta volna, ha a cica meg nem karmolta volna stb" hát ezt is meg lehet érteni de már csak olyan mint amikor a próbál valaki belekapaszkodni a szalmaszálba, no és persze az imamalomszerűen ismételgetett vádaskodások

Netuddki. 2010.07.23. 10:51:31

@Káin: Azért kell perelni, hogy másokkal ne fordulhasson elő ugyanez! Persze ez Magyarországon nem biztosíték de hátha.

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 10:51:46

@másikpista:

? Korábban kéne, hogy jelentkezzen nem?

Ráadásul talán tudja a beteg, hogy, szeletelni fogják egy életen át....:-(

Káin 2010.07.23. 11:00:41

@kovi1970: Igazad van Neked is, fentebb már megkövettem eprest is, mert neki is igaza volt.

Despota 2010.07.23. 11:01:31

@epres négercsók: Gondoltam, még nem égett ki a viccrelém:D

Brekkancs 2010.07.23. 11:08:39

Azokkal értek egyet, akik szerint perelni kell. Nem a pénz miatt elsősorban, hanem , hogy ilyesmi ne ismétlődhessen meg.

1100 2010.07.23. 11:14:14

Akkor mi van, ha a kezelőorvos azt mondja, hogy ő szólt, hogy le kell venni a nyomókötést? Egyik kijelentés a másik ellen, senki sem tudja bebizonyítani, kinek van igaza.

Rengeteg megbízhatatlan, felszínes, nagyképű orvossal találkozom, sajnos sokkal több az ilyen, mint a normális. De mégis az ő munkájuknak a rizikó része egész más természetű, mint mondjuk egy szerelőé. Ha a szerelő mellényúl, legrosszabb esetben tönkretesz egy alkatrészt, kicseréli (jó eséllyel még ki is számlázza) és megy tovább az élet. Ha az orvos mellényúl (ugye csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit), annak jó eséllyel egy emberi sors látja kárát. Azt hiszem, itt nagyon nehéz meghúzni azt a határvonalat, hogy mennyi az elfogadható hibahatár, itt a munka minőségén kívül mindenféle etikai kérdések is bejönnek.

Ja, még egy. Az orvosi szolgálatot üzemeltető szervezet sincs egyszerű helyzetben. Ha az összes gyökér orvost eltiltanák, és csak a 'rendesek' maradnának, konganának a kórházak személyzeti osztályai. Akkor mi lenne? Kiszolgáltatott helyzetben van a beteg, az üzemeltető, ezért mégjobban utálom azokat az orvosokat, akik visszaélnek a helyzetükkel.

exilis 2010.07.23. 11:14:47

Apám is így járt. Mindkét lába érszűkület. A jobb állappotban lévőt műtötték, elszurták, amputálták térd felett. A másik láb akkor sikerült. Rá 1-2 évre a másik is felmondta a szolgálatot, elkékült. Sokkal ramatyabbul nézett ki mint az amputált. Az orvosok közölték hogy nincs más lehetőség. Én kerestem egy másik városban egy érsebészt. Senkit nem ismertem, egyszerűen a korház portásának sirtam el a bánatom, és ő ajánlotta a szerinte legjobb orvost. Fiatal ambiciózus érsebész volt, aki annyit vállalt, hogy megnézi. Csodák csodája ő nem tartotta reménytelennek, azonnal megműtötték, és rendbe hozták. Azóta eltelt 20 év, és még mindig megvan!

És láttátok volna az előző kórház orvosainak sértett képét, amikor közöltem hogy elviszem onnan apámat.

orient 2010.07.23. 11:17:25

micsoda hazugság. Ilyen sosem fordulhat elő. Orvosok sosem hibáznak itthon. Velem sosem fordult elő, hogy egy elfertőzött sebemet ami szépen gyógyult újrakötözte valami sintér-hentes, aki éppen csak lerakta a kolbászos szalonnás szendvicsét és azzal a kézzel jött oda nekem sebet nyomkodni. Olyan sem fordul elő, hogy tiszta erőből ráordítottam, hogy hozzám ne érjem a kezével, min. fertőtlenítse, jobb esetben vegyen elő egy rohadt steril kesztyűt, ha már egy fertőzött sebet kezel.

Azt meg sem kockáztatom, hányan észre sem veszik ezt és mondjuk miután kolbászos kézzel jól megnyomkodta a gennyes sebemet, az utánam lévő beteget ugyan azzal a kézzel, ugyanúgy nyomkodja, így természetesen minimalizálva az esélyét, hogy az én fertőzésemet a következő elkapja. Vagy előttem ugyan ezt csinálta?

Szarkazmus OFF.

Hihetetlen mekkora hentesek vannak itthon, és egyesek képesek terjeszteni az Urban Legend-t, hogy Magyarországon milyen jó orvosok vannak.

Tanács: Ne perelj, szarra sem mész vele. Kis önbíráskodás? :)) Nem én mondtam :))

orient 2010.07.23. 11:21:48

@orient: ja hozzátenném, boríték ott volt a zsebemben. Lehet tippelni megkapta-e.

pcmci 2010.07.23. 11:24:06

valamelyik posztban szerepelt korábban a kommentek között, hogy műtéteknél a seb elfertőződése egy előforduló szövődmény. lehet ellene védekezni egy bizonyos szintig megfelelő fertőtlenítéssel, de azt egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a legkörültekintőbb fertőtlenítés ellenére is előfordulhat, hiszen nem lehet senkit egy steril burokba zárni...
szóval lehet itt perért kiáltani, de azért ne akarjuk már egyből felkoncolni azt a szerencsétlen orvost egy levél alapján, amiben sérelmeznek valamit, miközben lehet az is, hogy az orvos a szakmai szabályoknak megfelelően járt el, mégis ez lett a vége.

ami meg azt a vonalat érinti, hogy ki ki ellen (nem) tanuskodna: a legtöbben nem veszik figyelembe, hogy az orvoslás nem teljesen egzakt tudományág. nem azért veszitene pert szerintem a posztolo, mert nem tanuskodna a másik orvos, hanem mert valoszinüleg (vagyis inkább ebben reménykedem) nem lehetne bebizonyítani, hogy tényszerűen a hibáztatott orvos mulasztása okozta a bajt (ha mégis, akkor persze viselje a következményeket). más tudományok esetén ez nem igy van, hiszen ha pl egy műszaki tárgyat tervez valaki, akkor az teljeskörűen specifikálva van, így ha rosszul lett megtervezve, a tervező felelősségre vonható. az orvosoknál ez nincs meg, csak feltételezgetésekbe lehet bonyolodni: mi lett volna ha... (szoval szerintem ha az orvos a szakma szabályait egyébként betartotta, akkor nem felelős. és ezt akkor is igy gondolnám, ha a saját rokonommal történne ilyesmi.)

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.23. 11:41:38

@pcmci:

Először is, borzasztó történet és minden együttérzésem az idős emberé.

Másodszor szerintem az nem úgy van, hogy a másik orvos nem tanúskodik. Szerintem valamilyen formában nyilatkozatot kell tenni, amennyiben per van.

Káin 2010.07.23. 11:59:22

@Droidfigyelő: Ez érdekes, valaki leírhatná hogy megy ez ténylegesen.

P75 2010.07.23. 12:08:11

@_tracky: ó, tegnapelőtt olyan szépen mocskolódtak itt egymásra az orvosok... Egyébként szerintem itt a tények is elegendőek lennének, nem kéne egymás ellen tanúskodniuk az orvosoknak.

Valóban, a pénz nem adja vissza a bácsi lábát, de a kártérítési perek nem is erre valók. Erkölcsi kár, várható munkabér-kiesés, rehabilitáció és végtag-protézis költsége, házi ápoló költsége, lakás átalakításának költsége, ha kerekesszékbe kényszerül - ezek mind-mind súlyos összegek, amiket a felelősnek kell kifizetnie!

P75 2010.07.23. 12:11:19

@Dr.laikus PhD: amikor először hazavitték, még nem volt amputálva a lába :-(

P75 2010.07.23. 12:16:21

@1100: ha a gyökereket elküldenék, a normálisaknak jutna tisztességes(ebb) fizetés.

_tracky 2010.07.23. 12:17:11

@totorohun: sok fiatalt a kivénhedt - elnézést a szóért, és akinek nem inge... - ősmaradványok sajnos teljesen ellehetetlenítik a munkahelyükön (nem csak az egészségügyben!!). Oktatásban sok ilyen jelenséget látni, amikor 50-70 éves tananyagot állítanak be újnak...

Ezen emberek a korábban megszerzett tudáson kotlanak, nem fejlődnek, hanem megmaradtak az X évvel ezelőtti szinten. Sajnos.

Amikor jön a fiatal generációból valaki, és jön az ötleteivel szépen elnyomják, mint valami csikket. Alázzák. Folyamatosan. És aztán szépen kimennek külföldre, ahol aztán jól megélnek, é dolgoznak (most nem arra akarok rámutatni, hogy minden idősebb ember múltbeli csökevény, de szerintem mindenki látott már ilyen jelenséget a saját környezetében, és nem csak az egészségügyben). Nyilván az idősebb embernek tapasztalata és rutinja van, de az volna az ideális, hogy ha az új tudást is magukévá tennék...

És még egyszer: akinek nem inge!

orient 2010.07.23. 12:20:57

@_tracky: szerintem megfogtad a lényegét.

Rotoxis 2010.07.23. 12:38:15

Megtippelné valaki, hogy hány aktív érsebész dolgozik ma az országban?

Káin 2010.07.23. 12:43:08

Inkább nem, szabad a gazda!

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 12:44:13

@_tracky:

65 éves korig el kell viseljed az idős embert, ennyi a nyugdíjkorhatár... :-)))))

Rotoxis 2010.07.23. 12:47:12

@Káin: Úgy hatvan alatt. Na nem életkorban, összesen ennyi dolgozik. Na ebből küldjél el bárkit. Hiányszakma, nem kicsit.

Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.07.23. 12:48:53

Perelni!

Pénz a bácsinak és a családjának ápolásra, motiváció a nagyot hibázó orvosnak, hogy jól végezze a munkáját, figyelmeztetés az orvostársadalomnak, hogy igenis vannak következményei a hanyag munkának rájuk nézve is.

Káin 2010.07.23. 12:49:19

@Rotoxis: Az tényleg nagyon kevés, akkor érdemes érsebésznek menni, már aki érez magában elhivatottságot.

Rotoxis 2010.07.23. 12:52:10

@Káin: Nem csak elhivatottság kérdése. Én mindig csodáltak őket (már akit lehet, mert azért kontár is van). KÉpzel el az alábbi feladatot van egy slagod. Kivágsz belőle egy darabot, aztána két levágott véget összevarrogatod úgy, hogy ne eresszen. Ja és indezt képzeld el mondjuk 1- mm átmérővel. :-)

Egyébként a pert simán buknák.

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 12:56:57

@P75:

Érszűkületes műtétnél is vállalni kell az otthoniaknak a tennivalót.

Sokkal nehezebben gyógyul, sok macera van vele.

Én biztosan megkérdezném nyomókötést meddig kell hagyni? Pont mert érszűkületes műtét.

Fenntartom, nem azért piszkált, mert fertőzést akart, sőt. Nyilván az elhalt szöveteket el kell távolítani.

Nem hiszem el, hogy képes itt bárki ítéletet mondani, alapvető élettani és praktikus ismeretek nélkül.

Aztán jön bakela és tombol mérgében.
Most én is nagyon mérges vagyok.

Káin 2010.07.23. 12:57:46

@Rotoxis: Ember feletti feladat lehet, az biztos, én tuti alkalmatlan lennék még csak hasonlóra is.

Motorpenis 2010.07.23. 12:58:10

@Bambusznyárs: Jó, és akkor elárulnád mi alapján kellene perelni?

Rotoxis 2010.07.23. 12:58:29

@Dr.laikus PhD: Megint egyetértünk. Nem akarsz moderátor lenni? :-)))

epres négercsók 2010.07.23. 13:04:29

OFF, na szervusztok, én elmentem nyaralni, úgyhogy most kis ideig nem leszek... :)

szabidoki 2010.07.23. 13:05:36

Hát, érdekes sztori...
Ilyen szintű érszűkület leginkább akkor jön létre, ha valaki cukorbeteg, vagy dohányzik. Egyik esetben sem lehet érdemi előrelépést várni pusztán attól, hogy megoperálják a beteg eret, viszont az alapproblémát nagyon ritkán sikerül kielégítően rendezni, idős korban meg szinte esélytelen. Ilyenkor gyakorlatilag csak a csodában lehet bízni, ami ez esetben nem következett be, és ezt az operáló kolléga kötelessége lett volna elmondani. Nyilván a posztoló kapaszkodót keres, hogy ki lehet a hibás, ezért kaffog, hogy a helyi sebész, aki átkötötte párszor, az rontotta el a dolgot, de téved, az ilyen sebek szinte törvényszerűen elfertőződnek. Egyszerűen elégtelen a végtag vérellátása, gyakorlatilag nincs védekezőképesség. Persze az is érdekes, hogy a beteg hazakönyörögte magát, de ő nem hibás semmiben, erős a gyanúm, hogy otthon nem is nagyon vigyázott a sebre, de a sebész, az aztán... A nyomókötéses rész lehet, hogy igaz, lehet hogy nem, a gyakorlat azt mutatja, hogy a rendelőből kilépve a betegek kb. 75%-a egy értelmes mondatot nem tud visszaidézni abból amit az orvos mondott neki. Ha a kezelési lapon nincs rajta, hogy mikor vegyék le, akkor bukó, de még akkor is csak siettette az elkerülhetetlent. Itt szerintem az operáló sebész hibázott nagyot, amikor belement abba, hogy sorozatműtétekkel meg mindenféle csodaterápiával kísérletezett, hitegette a beteget ahelyett, hogy időben csinált volna egy korrekt amputációt. Általában az szokott lenni, hogy hónapokig húzódik a dolog, a beteg nem javul, lábra állni nem tud, esetleg először csak egy-két lábujjat vesznek le, aztán a végén nagyobbat kell amputálni, mint eredetileg kellett volna, és csak romlott az állapota ahelyett, hogy első körben leveszik a menthetetlen végtagot, és pár hét alatt kap egy ortézist, amivel szépen megtanul járni. Persze ezt belátni és beláttatni nem könnyű, csak ebből vannak az ehhez hasonló esetek...

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 13:08:57

@Rotoxis:

nincs időm, munka közben írogatok

Káin 2010.07.23. 13:13:35

@epres négercsók: Kellemes pihenést, remélhetőleg valami vízpartra mész!

Rotoxis 2010.07.23. 13:21:35

@szabidoki: Nem értelek, hiszen tiszta műhiba. A vajákos asszony is megmondta, ha holdtölktekor háromszor a hideg kőre köp, nem lesz semmi baj. Aztán jött a kötözős a kalbászos kezével.

Irise 2010.07.23. 13:27:35

"A buzgó kollega, minden átkötözésnél piszkálgatta, nyomkodta a sebet, ami már szépen záródott. Persze ettől egyre lobosabb lett. Majd pici gennyzacskó jelent meg, amit kötelességének érzett kipucolni."
De emberek, a gennyet kötelesség kipucolni, a gyógyuló sebet kötelesség megnézni,megpiszkálni,ha úgy tetszik.

A fertőzésről a rossz helyi keringés tehet, nem az orvos,aki észreveszi és megpróbálja kipucolni.

Minden tiszteletem a kollégának,aki megpróbálta kötözgetni, tisztogatni a lábat - én visszaküldtem volna a műtő orvosnak a legkisebb gyanú esetén,hogy drága barátom, tied volt a lóvé, nyugodtan végezd el a kulimunkát is.

river33 2010.07.23. 13:31:21

Az én apám 2 éve a fájós lábával ment be (érszűkület), majd 2 hónap alatt, amíg bent volt, olyan szinten leamortizálták, ahogy csak egy embert lehet...(agykárosodás, vese leállt, mindenfajta fertőzés, amputáció, légmell, stb). 51 éves volt, 25 éve akkor már nem dohányzott. Papírokat kértük a kórháztól, hiányosan kaptuk meg. Egészségbiztosítási Felügyelethez mentünk, szakértőt rendeltek ki (kettőt is, mert szerintük is sántított a dolog), majd megállapították, hogy a papírok alapján úgy találják nem hibázott senki. Kb 2 hónap alatt a kórház bőven elő tudta állítani azokat a papírokat, amiket nekünk nem adtak oda... ami alapján nyilván semmi nem történt... Ez Magyarország.

P75 2010.07.23. 13:34:41

@Irise: hát ez az, vissza kellett volna küldeni, a nyomókötésre vonatkozó utasításokat pedig leírni. Az tiszta helyzet lett volna, így viszont az orvos hibázott.

Másik: én már próbáltam magam hazakönyörögni és volt, h engedtek, de volt, h nem. Ha az orvos hazaenged és kezedbe ad egy aznapi zárójelentést, akkor ő felelősen úgy döntött, h Te aznap hazamehetsz. Ennyi.

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.23. 13:39:50

@szabidoki: @Rotoxis:

Reminder: a posztoló apjának levágták a lábát. Akárki a felelős, ez egy szörnyű helyzet. Inkább a pénzről polemizáljatok, a kaffogás és a vajákolásos élcelődés kissé inadekvát és ízléstelen.

fuzzykinkyfunk 2010.07.23. 13:41:58

Ezért szokás a Zárójelentésben és a Decursusban rögzíteni, illetve aláíratni, hogy a beteg SAJÁT felelősségére otthonába kíván távozni.

Irise 2010.07.23. 13:47:50

@P75: 1.Ha mindent leírnának a magyar rendszerben is,még kevesebb beteget tudnának ellátni,mert a dokumentáció időigényes. Ezért jó az angol rendszer: engem nem izgat,hogy hányan ülnek a váróban,milyen hosszan, mindent leírok,mindenkit lereferálok, szépen, ahogy kell - nehogy egyszer egy P75 azzal vádoljon meg,hogy hibáztam,mert azt az egyszerű utasítást,hogy két óra múlva vegye le a nyomókötést, elfelejtette vala.
Igaz, így P75 törött kezű hozzátartozója fél órával többet vár az ellátására, de P75-nek igaza van, a dokumentáció mindenekelőtt...

2."Másik: én már próbáltam magam hazakönyörögni és volt, h engedtek, de volt, h nem. Ha az orvos hazaenged és kezedbe ad egy aznapi zárójelentést, akkor ő felelősen úgy döntött, h Te aznap hazamehetsz. Ennyi."
No way. Én ugyan senkit nem engedek haza úgy,hogy "na jó,hazamehet". Két választás van. Vagy marad és megegyezünk abban,hogy mit csinálunk, vagy hazamegy saját felelőségére és aláiratom vele,hogy tudja,hogy innéttől kezdve én és a kórház semmi felelősséget nem vállalunk azért,hogy mi történik vele, mert az orvosi tanács ellenében kívánja elhagyni a kórházat.

Az a világ legnagyobb csapdája,hogy "drága doktornő, tessék már engem hazaengedni hétvégére" mert ebből lesz a fórumokon (meg a bíróságon)a
1.hazaküldtek idő előtt
2.hazaküldtek nem elég gyógyszerrel a következő 3 hétre
3.ugye addig se foglaltam az ágyat,úgy van bekódolva,mintha ott lettem volna, hát ezek lopjáááák a pénzt kérem
és még végtelen variáció, amennyiben a beteg hétvégén kap egy előreláthatatlan infarktust, vagy úgy dönt,hogy inkább otthon marad.

másikpista 2010.07.23. 13:55:57

Nem vagyok szakember, de ha ez valami érpótlás lehetett hát az bizony elég heroikus beavatkozás ebben a korban és ilyen érállapotok mellett, úgyhogy a többi orvos idézett véleménye megalapozottnak tűnik (hogy mit akart az operáló orvos ebből kihozni). Ha nagyérben van akkor szoktak még próbálkozni endarteriektómiával, de csak bizonyos esetekben érdemes és a beteg kora is számít. Megpróbálta, nem sikerült, gyanítom nem ítélné meg a betegnek a bíróság, sőt még csak nincs is igaza mert a siker esélye eleve nagyon kicsi volt. Etikai szempontból viszont gáz ha egyik orvos a másikra nyomja rá a kudarcot, pláne ha közben ő marta fel zsuzskát, de hát ez is egyre tipikusabb

P75 2010.07.23. 14:00:49

@Irise: kicsit mintha paranoiás lennél.

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 14:05:06

@P75:

Már ez is furcsa. Ez egy nagy műtét.
Naponta járt kötözésre?

Biztosan nem, otthon is volt vele dolog.
Péntek délelőttől vasárnap estig senki nem nézett rá a sebére?

Sajnálom a posztolót. Meg is értem, hogy fáj, de nem mindenért hibás az orvos.

Tudom, hogy amit az ember nem tud az számára nincs is.

Kicsi szám, internet, és még egy csomó információs csatorna.

Ilyen esetben akár kiakad az orvos akár nem, kérdezek és nem hagyom nyugton.

Különben hogyan vállalhatták a felelősséget, hogy haza viszik és nem tudják mit is kell tenniük?

Irise 2010.07.23. 14:06:39

@P75: Nem :) Csak volt már pár betegem.

szabidoki 2010.07.23. 15:25:40

@Droidfigyelő: az a baj, hogy a legtöbb esetben a drága magyar ember szalonnával eszi a hurkát, dohányzik, iszik, nem mozog, de ha valami baja lesz, akkor az orvos a felelős, hogy nem tudta egy csapásra helyrehozni azt, amit ő évek szorgos zabálásával tett tönkre...

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 15:40:27

@szabidoki:

Ha nem így lenne mi lenne a munkátok? :-o))

Rotoxis 2010.07.23. 15:52:24

@Droidfigyelő: Adott egy sokszorosan érbeteg ember, akivel közölték hogy a lába menthetetlen, le kell vágni. Addig talpaltak, amíg nem találtak valakit, aki hajlandó volt újra megoperálni, aztán újra megoperálni. Közben megtalálták a sonoterápiát, ami egy ilyen beteg állapotában kb. annyit használ mint a ráolvasás. Baromi nehéz tudomásul venni ha valakinek gyógyíthatatlan betegsége van, én tudom. Ebben azesetben viszont a beteg sajáőt magát sodorta még nagyobb veszélybe, az elzáródás akár eljebb is bekövetkezhetett volna.

Az ilyen végtagon a sebfertőzés szinte elkerülhetetlen. Ha bekövetkezik, már csak a fűrész segít. Ráadásul a beteg orvosi tanács ellenére saját felelősségére távozott a kórházból.

A bekövetkezett szükségszerű amputáció miatt bárkit okolni egyszerűen nem lehet. Nem tehet róla sem az operatőr, sem a kötöző, sem pedig senki. A bácsi gyógyíthatatlan érbeteg, sajnos nem a legjobb prognózissal. Sajnálom szegényt, de nem tudom elfogadni azt, hogy a kialakult helyzet miatt az egészségügyet okolják.

Rotoxis 2010.07.23. 15:53:19

Moderátor??????

Lásd az előző "hozzászólót".

Despota 2010.07.23. 15:55:06

@Rotoxis: Már ki is szedtem, mint ahogy jó pár hasonlót a nap folyamán.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.23. 15:55:19

érdekes per lenne. Olyan van, hogy a bácsira vigyázókat bünteti meg a bíró, mert nem néztek rá arra a nyomókötésre időben? Miért vitték haza, ha most nem vállalják a felelősséget?

Rotoxis 2010.07.23. 16:05:58

@Despota: Ez sebesség! Köszi! :-))

trimalchio 2010.07.23. 16:07:01

@szabidoki: "a gyakorlat azt mutatja, hogy a rendelőből kilépve a betegek kb. 75%-a egy értelmes mondatot nem tud visszaidézni abból amit az orvos mondott neki"
Az én gyakorlatom szerint az orvosok többsége nem képes értelmesen elmondani, amit a betegnek tudnia kell.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2010.07.23. 16:24:03

@trimalchio: Megelőztél, pont erre akartam válaszolni én is. Könnyű azt mondani, hogy hülye a beteg, amiért nem jegyzi meg, amit mondanak neki. Sokkal nehezebb lenne alkalmazkodni a beteg értelmi képességeihez, érzelmi állapotához, és azon a nyelven, annyit elmondani, amit akkor és ott meg tud jegyezni, a többit meg leírni, a hozzátartozóval leíratni, akármi.
Kis faluban laktam sokáig, nem egyszer, nem kétszer előfordult, hogy az idős nénikék nekem hozták át a kórházi zárójelentést, a szakorvostól kapott papírt, leletet, hogy akkor most mit is mondott a drága doktor úr?
Bármilyen szakma képviselője mondhatja, hogy hülye az ügyfél, amiért nem érti meg, amit mond neki. Pl. egy autószerelő is tud olyan nyelven társalogni, amit esetleg a doktor úr nem fog megérteni, de akkor értelemszerűen a szerelő a hülye, hogy nem beszél értelmesen, ugye? :-)

dusomoja 2010.07.23. 16:28:53

@Káin: Csak annyit, nem piszkálásképpen, és mindenkinek: egy hetvenéves ember nem feltétlenül bácsi még. Anyám pl. 72, és fut, szalad, biciklizik, tollasozik, főz, takarít. Ha valami kontár orvos nem cseszi el, még van legalább 15 éve. Szerintem az idős úr, idős ember jobb. De meg van gyökeresedve ez a szerintem sértő bácsizás, nénizés.

trimalchio 2010.07.23. 16:29:13

@m e o w:
Javulunk, hiszen volt itt orvos, aki azt írta, hogy a betegek 98%-a képtelen megjegyezni, amit az orvos mond. Ehhez képest a 75% határozott javulás.

sünsámuelné 2010.07.23. 16:35:22

Nekem elegem van ebből a sok nagyokos orvosi hozzászólásból. Apukám lábát leakarták vágni, II. típusú cukorbetegésg miatt, mivel a kis körzeti orvoska észre sem vett, hogy apukám kisúja már üszkösödik. Elmentünk Budán egy hentes-kórházba, ahol rutinból vágogatták le az emberek lábát, meg sem próbálták meggyógyítani. Lényeg, hogy nem engedtem, apukám lábát levágni - na nem bokát, hanem tértől, mert a doki szerint jobb térpotézisek vannak - és homeopátiás kisvérköri keringést elősegítő szer mellett megggyógyítottuk - ma is dicsekenek az ovosok, hogy mekkor ÁSZOK voltak -. Na és ma már inzulonizni sem kell apukámat, mivel a vércukra sem magas, ezt is egyedi és nem orvosi segítséggel értük el. Mikor fogják már fel az orvosok, hogy nem ISTENEK és, hogy a távokeleti orvostudomány lehet, hogy néhány esetben jóval többet tud, mint ők. De beszélhetnék anyukámról, aki szó szerint eltettek láb alól az ovosok, de beszéhetnék a 24 órás szülésemről, mivel a doki inkább magánrendelt stb., stb., stb.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.23. 16:35:25

Perelni lehet, de mivel a beteg a saját felelősségére távozott a kórházból, egész biztos, hogy semmi esély a nyerésre.

sünsámuelné 2010.07.23. 16:36:06

Bocs le akarták vágni- csak összecsúszott ebben anagy melegben.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.23. 16:40:18

@trimalchio:

A vonatkozó vizsgálatok szerint a betegek legalább 70 %-a azt is képtelen 10 perc után visszamondani, hogy az 1 gyógyszerét hogy hívják és hogyan kell szednie.

Az "és mit tetszik szedni?" kérdésre a válasz az esetek legalább(!) 2/3-ában "nem tudom, olyan kis sárga tabletta". És nagyon hasznos, ha a páciensnek külön papírkán fel vannak írva a gyógyszerei (mit és milyen adagban kap), mert abból legalább lehet valami információt kapni a betegségeiről.

Az más lapra tartozik, hogy a páciensek 40 %-a önkényesen megváltoztatja a gyógyszerelését, vagy elhagy gyógyszereket, vagy a szomszédtól kapott(!) gyógyszereket is elkezdni szedni, vagy pedig az adagoláson változtat anélkül, hogy az orvosával egyeztetne.

Az úgynevezett "beteg-compliance" nálunk tragikusan rossz.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.23. 16:43:49

@sünsámuelné:

Nagyon jó, hogy az édesapádnak sikerült megmenteni a lábát és az emelkedett vércukorszintjét is sikerült rendbe hozni.

Érdemes lenne azért arra is kitérned, hogy változtatott-e ő az életmódján, fogyott-e, másképp táplálkozik-e, mint azelőtt, ilyesfélék. Ugyanis, mint ismert, a túlsúly csökkentése automatikusan hozza magával a magas vérnyomás és a magas vércukorszint csökkenését.

A távol-keleti orvostudomány másképp áll az emberhez, sokkal inkább hasonlít az európai középkori orvosláshoz, mint a modern nyugatihoz.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.23. 16:47:03

@sünsámuelné:

"homeopátiás kisvérköri keringést elősegítő szer mellett megggyógyítottuk"

Milyen tüdőbetegsége volt, hogy a kisvérkörre ható szert kellett kapnia?

Gera 2010.07.23. 16:48:11

Nekem nem úgy tűnik, hogy az orvos hibája, de mivel kurvára nem értek hozzá, ezért nem foglalnék állást. Csak annyit szólnék hozzá, hogy természtesen az operációt végző orvosnak nem kellene "bemártani" a kollégáját, neki egy esetleges perben nem szakértőként lenne helye, hanem tanúként és kizárólag azzal kapcsolatban, amit ő látott/csinált.

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 17:02:50

@radiologus.hu:

Azt gondolom ez a vizsgálat kissé rosszindulatú.

Munkahelyen fiatal munkatársakkal csináltuk mi is.

Oldalas szöveg - szituációs gyakorlat 2 db városnév, egy magyar és egy idegen, kb 20 mondat.

Olvas, memorizál, majd egyenként elmond egy másiknak.

A vége, mint a fülbesúgós játéknál, a mese más nevekkel, egész más történettel fejeződik be.

Különleges képességű az a kolléga aki majdnem hibátlanul elmondja és még 10 perc után is tudja.

Egyetemet végzettek, vizsgára készülők ezt pontosan tudják.
Bevésődés mit jelent.
Bides egyetemista ha szorgalmi időszakban a kofmába járt, mennyire nehezen tudja megjegyezni a tételeit.

Miért kéne tudnia a betegnek amiről valószínűleg fogalma nincs amit az orvos mondott?
Pszichikai képtelenség, hogy meg tudja jegyezni.
Időt kéne hagyni, hogy leírja vagy leírják neki.

Valahányszor vizsgálaton járok a klinikán, kinyomtatva megkapom a leleteim, teendőim, gyógyszereim jegyzékét. Ehhez tartsam magam.

fuzzykinkyfunk 2010.07.23. 17:03:20

@radiologus.hu: "Milyen tüdőbetegsége volt, hogy a kisvérkörre ható szert kellett kapnia? "
Szerintem elírta.

Rotoxis 2010.07.23. 17:22:56

Bocsánat, de szerintem ez nem a klinikai orvos feladata. Ő elmondja ahogy tudja, meg leírja a záróban. A teendők elmagyarázása a családorvos feladata. Ott tessenek reklamálni.

Rotoxis 2010.07.23. 17:24:31

@fuzzykinkyfunk: Gondolod hogy elírta? Olyasvalaki, aki emberöléssel vádolja meg az orvost?

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 17:43:24

@Rotoxis:

Nincs igazad.

Speciel az enyémről túl sokat nem tud a háziorvosom.
A tüneteimet sem ismeri.
Elhiszi nekem.
Felírja a gyógyszereim, beutal a vizsgálatokra - eredménnyel megyek klinikára.
Ebből néha polémia van kinek mi a dolga, kinél van volumenkorlát és mire, de azért el szokott készülni.

Soha nem volt gond, ha kérdeztem, kérdeztünk. Mindenkinek kinyomtat, magyaráz, nem vár a háziorvosra, van neki dolga elég.

szabidoki 2010.07.23. 18:03:46

@sünsámuelné: legalább használnál firefox-ot, az kiszedné a rengeteg helyesírási hibát a szövegből... Vagy ha netán már használod, azért húz alá pirossal valamit, mert az rosszul van írva!
Csak szólok, hogy a homeopátiát egy német fickó találta ki, bizonyos Hahnemann, és semmi köze sincs a keleti orvosláshoz. Ha valakit érdekel, bővebb info itt: urespiritos.blog.hu/2009/07/06/a_homeopatias_surgossegi
Annyit még hozzá, hogy sok kettős vak vizsgálatot végeztek homeopátiával, és a módszer rendre elhasalt, nem bizonyult jobbnak, mint a placebó.
@Dr.laikus PhD: nyilván a stressz, az orvosi szaknyelv meg az általános butaság nehézzé teszi, hogy a beteg megjegyezze az orvosi tanácsokat, de a legtöbb esetben ezek le is vannak írva a kezelési lapra/zárójelentésre, de valahogy olvasni is nehéz. Pedig olyan egyszerű kifejezéseket szoktunk használni, mint "sebét víz ne érje", "fizikai munkától tartózkodjon", "könnyű-vegyes diéta", "a felírt gyógyszert napi 3x1 adagban szedje", stb. Persze visszajön, hogy nem gyógyul, aztán kiderül, hogy pihenés helyett betonozott, diéta helyett lakodalomban bezabált, a gyógyszert meg nem szedi, mert a nagynénje keresztfiának a sógorának az ükapja egyszer részegen véletlenül bevett valami gyógyszert, oszt mög is hótt.
Mondjuk ez még a fejlett nyugaton is nagy probléma, nálunk viszont egyenesen kétségbeejtő a helyzet.

mothe 2010.07.23. 18:15:08

@szabidoki: ebben az esetben ne gyógyíts magyarokat. nyilván a te rokonaid és barátaid mind csak biokaján élnek és hetente háromszor edzenek, három generáció óta, mert ők már akkor is tudták, hogy a hagyományos magyar konyha káros az egészségre.

trimalchio 2010.07.23. 18:15:38

@radiologus.hu: Engem valóban érdekelnek ezek a felmérések, hol lehetne elolvasni?

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 18:17:37

@szabidoki:

Tudom, hogy ezt a vizsgálatot Kopp Mária végeztette, (vagyis én tőle hallottam) azért nem igazságos.

Arról nem tudok, hogy a zárójelentést mennyien olvassák el és értik meg.
Könnyű-vegyes diéta. (Te tudod ez mit jelent? Mit ehet a beteg?)

Most én azért elgondolkodtam, hogy kinek mi a kompetenciája és meddig kell a kezelést folytatónak és mikortól kell a háziorvosnak érteni a betegséghez.
itt azért én nem tudom NEKEM mihez kéne tartanom magam, mikor kivel kell megegyeznem a szükséges vizsgálatokat kinek kell megrendelni....

Szabidoki a populáció bizonyos százaléka végez egyetemet és a biológiai, mit biológiai természettudományos ismereti kissé hiányosak.
Tanulatlan emberek mindig is voltak és lesznek is.
Gyógyítani többségükben őket kell, a nyelvükön is meg kell tanulni beszélni.
Nem leereszkedve, csak egyszerűen.

mothe 2010.07.23. 18:17:52

@sünsámuelné: érdekelne, hogy hogyan sikerült a cukorbetegséget ilyen szinten leküzdeni. küldesz erről valamit magánban? apám nemrégóta szúrja magát és nagyon rosszul viseli.

mothe 2010.07.23. 18:35:30

@radiologus.hu: persze, ha tetran hydrocortisont úgy hívnák, hogy sárga gyulladáscsökkentő kenőcs, talán a néni meg a bácsi is meg tudná jegyezni a nevét. szerintem ostoba ignorancia, hogy a gyógyszereket csak az eü. dolgozók számára beszédesen nevezik el.

fuzzykinkyfunk 2010.07.23. 18:40:39

@Rotoxis: aki emberöléssel vádol orvost, az úgy általában véve nem teljesen százas. Szerintem.

trimalchio 2010.07.23. 18:41:19

@Dr.laikus PhD:
Elolvastam. Köszönöm!
"Milyen talmi az emlékezet?"
Valóban.

adamantium 2010.07.23. 18:42:20

nesze neked, ügyelek egy-két napot és már kitiltottak pár kommentelőt amiről persze le is maradtam. nem árulja el valaki kik az "áldozatok"?

Dr.laikus PhD 2010.07.23. 18:47:52

@adamantium:

Mária néni és egy két alkalmi troll, gyorsan, kettőt én észre sem vettem :-o))

adamantium 2010.07.23. 18:55:30

a jelen levél szenvedő alanyának nyilván valamilyen alapbetegség vagy káros szenvedély talaján alakulhatott ki a több eret is érintő verőérszűkülete. ilyenkor ha az ereken több helyen is szűkület van akkor az érsebészeti műtétek eredménye gyenge, vagy időleges, elvégre nem szedheted szét a beteget tetőtől talpig, nem csinálhatsz mindenüvé by-passt. idő kérdése és az érszűkület katasztrofális lesz, ez főleg az alsó végtagokra igaz. az is igaz, hogy magyarországon a megelőzés elég halovány, a kezelés szintén, így a betegek nagy része már sebészeti kázus. és sajnos ezeknek a végtagoknak az alapvető tulajdonsága az, hogy a rajtuk kialakuló sebek nem gyógyulnak és szeretnek elfertőződni, ez a cukorbetegekre halmozottan igaz. ilyenkor persze felmerül a kérdés, hogy mi a jó a betegnek egy saját de fájdalmas, gyakran kisebesedő, fertőződő alig használható végtag vagy egy modern protézis, mind a kettőnek vannak pártolói és ellenzői. azt is tudni kell, hogy nem akárhol lehet amputálni, mert hiába akarok én bokában amputálni egy lábat, milyen izommal fedem a csonkot? azt a lábszár felső harmadában kell amputálni, ott jól lehet fedni és egy modern művégtaggal szinte észrevehetetlenül tud közlekedni. szerintem pl egy olyan láb, mellyel a beteg csak pár lépést tud megtenni a fájdalom miatt, ki van fekélyesedve, állandóan kötözni kell (és így rászorul valaki segítségére) kisebb funkcionális értékű mint egy jó protézis amivel adott esetben akár szaladni is tud, és mivel alumíniumból van nem is fáj és nem is rozsdázik

adamantium 2010.07.23. 18:56:10

@Dr.laikus PhD: mária néni ha úgy néz ki mint az avatarja akkor meg is érdemli :D

szabidoki 2010.07.23. 19:07:28

@mothe: csak tudod az a baj, hogy az ilyen elnevezésekből, mint kis zöld bogyó, meg nagy kék kapszula, hamar ki lehet fogyni, és akkor még ott a probléma, hogy hogyan nevezzük el az infúziókat meg az injekciókat... Óvodás szinten gondolkodol...
@Dr.laikus PhD: ha valaki nem érti, hogy mi a könnyű-vegyes diéta, nyugodtan meg lehetne kérdezni, de nem szokták. Annál egyszerűbben pedig, hogy kezét ne lógassa, sebét víz ne érje, nem tudom, hogyan lehet mondani, ennek ellenére sokan jöttek átázott kötéssel, mert ugye mosogatni meg zuhanyozni kellett...

szabidoki 2010.07.23. 19:11:06

@mothe: ha meg is értetted volna, amit olvastál, akkor tudnád, hogy nem az a fő bajom, hogy a magyar lakosság halálra zabálja magát (persze ez is probléma), hanem az, hogy az orvost hibáztatják, ha helyrehozhatatlanul károsodik az egészségük.
A többiektől kérdezném, hogy tényleg ennyire nehéz dekódolni egy bővített mondatot, vagy csak mothe nem birkózik meg a feladattal?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.23. 20:16:57

@mothe:

Ok, akkor döntsd el, hogy a kis-nagy-tabletta-kapszula-krém-és 5-6 tiszta szín kombinációjából hogyan hozod ki a kb. 10000 különféle gyógyszert. :-)

És az is felháborító, hogy a rajzprogramok mindenféle érthetetlen fogalommal működnek, miért kell csak a szakemberek számára érthető fogalmakat, mint a "hue" meg a "crop" használniuk!?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.23. 20:22:08

@fuzzykinkyfunk:

Aki szerint a nyugati orvoslás semmit nem ér, az rendesen utána kellett, hogy nézzen a dolgoknak.

Szóval nem hiszem, hogy elírta volna.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.23. 20:33:13

@szabidoki:

Az egyik legédesebb sztorim:

Évek óta van egy elég nagy forgalmú ér-ultrahang szakrendelésem. Jár oda egy csomó ember, szerencsére nagyobb részüknek semmi komoly baja nincs, a panaszaikat nem érszűkület okozza.

Néha azonban előfordul egy-egy kifejezetten meszes erű illető.

4 évvel ezelőtt jött egy nő, hogy fáj és fáradékony a lába. Megvizsgáltam: majdnem elzáródott az artéria azt hiszem, a bal combjában. Dohányzott. Szépen megjavasoltam neki írásban is a dohányzát abbahagyását, és a megfelelő gyógyszerkombinációt.

Idén tavasszal megint megjelent, a korábbi panaszai súlyosabbak lettek.

Ismét megvizsgáltam: a bal combjában teljesen elzáródott az artéria. Ilyenkor érműtétre van szükség, és szerencséje van, ha megmarad a lába - ugye nincs ép ere, amihez hozzá lehetne kötni a műeret.

Kérdeztem, hogy áll a dohányzással (a forma kedvéért, mert bűzlött, mint egy hamutartó), és szedi-e a gyógyszereit.

Dohányzik, és nem szedi.

Kérdeztem, miért?

"Mindig makacs ember voltam, nem hallgattam másokra".

:-)))

fuzzykinkyfunk 2010.07.23. 21:05:26

@radiologus.hu: Feltételezés :D. Én arra utaltam eredetileg, hogy a kisvérkörnek az irományában max. akkor lehetett köze az amputációhoz, ha rizikóként még valamilyen szív-,tüdőbetegség is lett volna a háttérben. Erről nincs információnk. Sajnos évente kb. 3-4000 végtag amputációt végeznek kis hazánkban csak a cukorbetegek esetében, ennek 85 %-a (!!) megelőzhető lenne. Ha csak minden 10. írna egy posztot, egy évre meg lenne az anyag.
Számtalan embert ismerek, aki nem hisz a nyugati orvoslásban, ezt el is fogadom. Szerencsére a homeopátiában kevesebben (az egy nagyon jó biznisz). A tudomány meg ugye nem fekete és nem fehér.

adamantium 2010.07.23. 22:02:28

a gyógyszerszedéssel az a gond, hogy ha nem tudja a beteg akkor én se tudom ugye mert gondolatolvasó nem vagyok. ha nem tudom és a beteg leírása alapján (pl: kicsi sárga és a szívemre szedem) adok neki egy vérnyomáscsökkentőt, de nem azt amit ő otthon szed akkor születik egy írás mint valamelyik nap, hogy neki nem a jól megszokott gyógyszerét adtam ezért meg akartam ölni, és bunkó vagyok, hogy nem tudom, hogy a kettőt nem szabad összecserélni. 3: olyan gyógyszert adok neki ami egy általa szedett gyógyszerrel kölcsönhatásban van, másnap elhozza a család a gyógyszereit, szedi mind az én általam felírtakat, mind a sajátjait, és csodálkozunk miért 60 a vérnyomása, 150 a pulzusa és fullad. 3.sürgős műtétre van szüksége, de nem árulja el hogy szed 3 féle vérhígítót, elvérzik a műtőasztalon. 4 olyan gyógyszert kap amire allergiás, mert az allergiáiról is csak annyit tud, hogy "valmire" esetleg "arra a kicsi zöld tablettára" - evvel van egy történetem is: bejön a tag, fejsebe van, megkérdem röntgen után nem-e allergiás lidocainra, "tudja, azt adják a fogorvosnál is", nem, nem allergiás ő semmire. érzéstelenítés, varrás. utána irány haza. fél óra múlva vissza a feleségével, aki nekem ugrik, hogy meg akarom én ölni az ő férjét??? hát az allergiás a lidocainra, majdnem meghalt tőle egyszer a fogorvosnál. persze most él és virul, de az asszony mutat még egy listát 10 gyógyszerrel amire a drága férje allergiás. persze nem lett semmi baja, de ha meghal akkor ki is a hibás? végezzek minden betegen minden gyógyszerre allergiapróbát? van aki 20-30 félét szed

mothe 2010.07.23. 22:45:16

@szabidoki: nem gondolkodom óvodás szinten, szívem, csak azt mondtam, hogy hiába várod el a két elemit végzett öregasszonytól, hogy asszociatíve emlékezzen olyan szavakból kreált elnevezésű gyógyszerekre, amiket soha nem hallott azelőtt és azt se tudja, hogy hogyan kéne őket leírni vagy kiolvasni.

a zöld bogyóra viszont emlékezne.
egyébként meglepődnél, hogy a magyar nyelv mennyira gazdag. nagyon kreatív neveket lehetne adni a gyógyszereknek magyarul is. vagy ne várd el, hogy megjegyezzem a nevüket, főleg akkor nem, ha életemben kb. egyszer találkozom velük.

adamantium 2010.07.23. 22:51:02

@mothe: nem kell azt fejből tudni, csak be kell ismerni, hogy nem tudom, és akkor felírom egy papírra az összes gyógyszer nevét és azt állandóan magamnál tartom

mothe 2010.07.23. 22:54:22

@radiologus.hu: „És az is felháborító, hogy a rajzprogramok mindenféle érthetetlen fogalommal működnek, miért kell csak a szakemberek számára érthető fogalmakat, mint a "hue" meg a "crop" használniuk!?”

látom, ismét kiteszel magadért értetlenkedésben. :)

a hue meg a crop nem szakkifejezések, hanem mindennapos szavak az angol nyelvben. a magyar megfelelőjük meg a magyarban. a hue azt jelenti: (szín)árnyalat, a crop meg azt, hogy levágni.

de egyébként amíg én találkozom azzal a gyógyszerrel, amit felírsz, meg a kezembe nyomod a félig latinul, rövidítve legépelt papíromat arról, hogy mi van velem, addig neked, mint mozinézőnek nem kell tudnod, hogy a Kraken modelljére hogyan kerültek fel a displacement mapek, és hogy a hidef modell NURBS vagy subdivision surface modell volt-e?

persze, gondolom, ismét nem látod a különbséget, pedig csak akarni kéne.

a kis kék kapszulára meg a nagy fehér tubusra visszatérve pedig azért ostobaság, amit mondasz, mert az embereknek igenis van asszociatív érzéke, ha olyan szavakból áll össze a fantázianév, amiket egyébként is használunk. a hydrocortison nem ilyen szó.

egyébként ez külföldön tejredő gyakorlat. a ZenSlim vagy a Reductil kapszuláról például könnyű kitalálni, hogy fogyókúrázni lehet vele, pedig az is lehetne a nevük, hogy Sibutramine kapszula. érdekes.

mothe 2010.07.23. 22:57:24

@adamantium: én így szoktam, de nem az volt a probléma, hogy valaki letagadja, hogy nem tudja a gyógyszere nevét, hanem az, hogy az emberek 75 százaléka nem jegyzi meg elsőre.

erre írtam, hogy talán magyarul kéne őket elnevezni.

adamantium 2010.07.23. 23:04:19

@mothe: miáltal jellemzően a gyógyszereket nem magyarországon találják fel így ez nem várható el. azon kívül jellemzően a hatóanyag illetve a feltaláló/gyártó cég nevének valamilyen kombinációja a nevük. ezen nehéz lenne változtatni. a megoldást írtam, nem kötelező megjegyezni, de akkor tedd lehetővé, hogy az orvos tudja milyen gyógyszert szedsz mert a te érdeked

lehet más a handa-banda 2010.07.23. 23:16:05

@mothe:
Én is pártolom hogy minden gyógyszert magyarul kell elnevezni. Legyen a hashajtó tabletta Befosi (talán jobban menne olaszosan Befossiként, mert sajnos népünk nem mindenben nőtt még fel az ötletedhez), hasmenés ellen meg Fos-stop, aztán legyen még Nemárfájjonafejem, Bacik Réme, Eztmostjókisgyerekbekapja vitaminnak és persze a Dilibogyó amiből te is bekaphatnál gyorsan egyet-kettőt

fuzzykinkyfunk 2010.07.23. 23:16:38

@mothe: ez elképzelhetetlenül nagy baromság, már bocs, nem tudom pontosan, de van kb. 10000 gyógyszer itthon forgalomban. Adj nevet nekik, jó munkát :)

mothe 2010.07.23. 23:32:56

@lehet más a handa-banda: határtalanul szellemes voltál. :) és főként konstruktív.

mothe 2010.07.23. 23:37:29

@fuzzykinkyfunk: egyszer majd menj be egy ABC-be és nézd meg, hogy hányféle napi használatú terméket lehet kapni. aztán lepődj meg, amikor a sóra nem azt írták, hogy nátrium-klorid, a sósavra meg nem azt, hogy hidrogén-klorid. aztán válassz margarint. nem az összetevőjük alapján vannak elnevezve, mégis remekül meg lehet őket különböztetni. hidd el, el lehet nevezni bármit bárhogyan. ha picit tudna az egészségügy a marketingről, akkor könnyen megjegyezhető, asszociatív neveket adna a gyógyszereknek.

fuzzykinkyfunk 2010.07.23. 23:43:22

Az egészségügy mindent tud a marketingről, hidd el. A gyógyszerek neve sok mindent elárul, gyakran a hatásukról, vagy a hatóanyagukról. Persze gyakran csak pihent agyú marketinges kreálmány az egész.
A világ iszonyú bonyolult. Miért ne lenne ez is. Az információs lehetőség adottak, lehet vele élni. Egyszerűsítve: papír, toll és folytathatnám :).

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.24. 00:19:47

@fuzzykinkyfunk:

A "cukorbetegség miatti, de elkerülhető amputáció" ismereteim szerint annyit jelent, hogy a rendesen karban tartott cukorbeteg elkerülheti a szövődményeket.

Ehhez képest nagy ívben tesznek a diétára meg a gyógyszerekre, aztán persze, hogy más a hibás, amikor jönnek a szövődmények.

szabidoki 2010.07.24. 00:35:43

@mothe: hát, a közönség véleményét is látva azt hiszem, erre szokták mondani, hogy ezen az ötleten még dolgozzál :)
Amúgy mint már többen írtuk, nem az a baj, hogy a beteg nem tudja megjegyezni a gyógyszerei nevét, hanem az, ha fel sincsenek írva sehova, vagy szed amit éppen gondol. A kedvencem, amikor kimegyünk valahová mentővel, megkérdezem a beteget, hogy milyen gyógyszert szed, erre elémborítanak egy teszkósszatyor gyógyszert, amiben általában még a tizenöt éve meghalt nagypapa aranyérkenőcse is ott figyel...

fuzzykinkyfunk 2010.07.24. 00:36:04

@radiologus.hu: Az első fele (mint említettem, 85%-ban igaz lehet). Az utóbbi bekezdéssel pedig teljesen egyetértek. Semmit nem tartok olyan fontosnak, mint az érthető tájékoztatást és az egészségnevelést.
Valójában bevallható dolog az is, hogy nincs arra idő, hogy a korrekt tájékoztatás érdekében a doktorok 15-20 percet fordítsanak a páciensek érdekében, hiszen a többi 1-2-3 tucattól vennék el a minimális idejüket is. Sajnos a magyar egészségügy erre lett berendezve (részletekre nem térek ki).
A kérdés nem az, hogy mit kellene, hanem, hogy miként lehetne ezen javítani. Valószínűleg az érett gondolkozás érett társadalmat kíván. Az egészségben pláne. Remélem ez a blog (a kommentelőkkel egybevéve) segít ezen és nem csak szítja az ellentéteket.

szabidoki 2010.07.24. 00:53:46

@fuzzykinkyfunk: a világ boldogabbik részein ez úgy működik, hogy ha valakiről kiderül, hogy cukorbeteg, akkor az orvos csak keveset beszél vele, leginkább a legszükségesebb tudnivalókat pár rövid mondatban, mert az orvos ideje nagyon drága, de ezután szépen leül vele egy nővér, és átvesznek mindent A-tól Z-ig, meg kap egy csomó prospektust, hogy a környékén milyen segítő betegklubok vannak, hol juthat további információhoz, ilyesmik.

fuzzykinkyfunk 2010.07.24. 01:00:46

@szabidoki: Cukorbetegekkel (is) sokat foglalkozok, tudom, mi hogy működik:). A világ boldogabbik felén a betegek naprakészek a betegségükkel kapcsolatban. A világ siralmasabb felén meg az a dolgunk, hogy így legyen.

bakela 2010.07.24. 01:05:01

A kommenteket most kihagyom, ezért lehet, hogy ismétlek,+ a poszt szokásos primitívsége is hidegen hagy:
DE:
Itt biza megfogható az egyik nagyon súlyos rendszerhiba, ami ezt a geci rendszert segít fenntartani.
Nézzük a JÓDOKTORT!
Ő az aki elcsodálkozik: látványosan a beteg, és a hozzátartozók előtt...
Hogy merték megoperálni... Egy kritikus állapotban lévő lábat?
„Nyaki ércsere” 70 évesen, annak akinek semmi panasza nem volt ez ügyben, /merakkoraztasztánkezeltékvolna// a lába meg lerohadni készül? Mennyi ennek ilyen körülmények közt a letalitása? meg a maradandó szövődmény lehetősége?
A sz@rt meg rátolom a helybéli, /vidíki?/ bunkó kollégára, hogy csak kötözgessen rendesen?
Majdnem sírva fakad, meg kontározik?
Hadd osszam meg veletek, a belülről sokat látott tapasztalatait:
Ha doktor a másikat fikázza, vagy szakmai hiányosság fennforgása van /meneküljetek!/, vagy ez is a para= hálapénz kiéneklésének, maximalizálásának, a paradicsommadár násztáncához hasonlítható koreográfiájának része /meneküljetek, vagy adjátok el a tehénkét + még gyűjtsetek hozzá/
A JÓÉSKEDVESBÁRCSAKMINDILYENLENNEDOKTOR sztem a betegünket nyaki érügyben nagyon nagy kockázatnak tette ki /1. tehénke/ (felvilágosítás ???) A 2. tehénkéért minden bizonnyal a szívét is megoperálta volna, ha lenne otthon egy leselejtezett szívmotor -ugyanis látatlanban mondhatjuk /ott is ugyanazok az erek vannak/ a koszorúerei is pocsék állapotban leledzenek (felvilágosítás??? Vagy csak csudálkozás).
Ha lepasszolta a teljes sebgyógyulás előtt: 100 % biztos, hogy tudta: zűr lesz. Vsz azt is, hogy a láb le fog esni.
A fenten illusztrált pofázás egyébként súlyos etikai vétség, nameg az öreg Hyppo Karesz is helyteleníti.
Kíváncsi lennék, a nagy csodálkozások közepette, konzultált-e a betegünket előzőleg, -utólag kezeltekkel, hogy kifogásait megossza, vagy csak sima patkány módjára kussolt?
Az orvostársadalom ezen rétegét, szaktudásától, tudományos fokozatától függetlenül, - csatlakozva a különböző grafikusokhoz, halakhoz, és bikanyakúakhoz: Ki kellene baszni.
Jellemzően nem ők távoznak külföldre, nem ők sipítoznak a lehetetlen munkakörülmények, munkaidő, alacsony jövedelem miatt. Mivel nekik itt van a Kánaán. Ők a parahuszárok, az orvostársadalom árulói, a zavarosban halászók. Belőlük lesznek a „vezetőink” /Ha szartál már medencébe, tudod, hogy a kaka mindig! felemelkedik a felszínre./
NemismondoktöbbetmerminekȹȹȣȢʘʘͼͽΘϙϖϖѠѠѰѼѾӜ

bakela 2010.07.24. 01:19:07

@bakela:
Ja, akit én ösmerek, és szonoterápiát ajánl, az vagy fejpénzt kap, vagy csendestárs a cégnél.

mothe 2010.07.24. 06:27:22

@szabidoki: hát ezen sajnos nem tudom, hogy lehet segíteni.

amikor anyám meghalt, és ki akartam dobni a gyógyszereit, apám hisztérikusan rám ordított, hogy ne nyúljak hozzá. nem tudtam meggyőzni afelől, hogy 1) idővel a gyógyszerek is megromlanak, 2) nem kéne olyan gyógyszert tartani otthon, amit senkinek sem kell szednie.

ez van. :(

NemesekErnyo 2010.07.24. 07:05:47

@mothe: Ezzel sajna nem tudok egyetérteni, a Head @ Shoulders, Bonduelle, Syoss, Dr. Hauschka, Milka, Douwe Egberts, Pickwick, Domestos stb. a nyelveket nem beszélő embereknek semmit sem mond, valahogy mégis jobban képben vannak. Annak dacára, hogy szintén gyűjtőfogalmak, bármelyikből létezik tíz féle variáció, szín, hatás, kiszerelés, íz szerint.
:)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.24. 08:07:00

@fuzzykinkyfunk:

Erre lenne való a cukorbeteg klub meg effélék.

adamantium 2010.07.24. 09:30:49

pl Linco margarin az mindenkinek megy, Lincomicin antibiotikum az már kihívás lenne

Dr.laikus PhD 2010.07.24. 09:38:34

@adamantium:

Ennek az az oka, hogy a Linco margarinról beható ismeretei vannak.
Van íze, szaga, állaga és története amiről a marketing gondoskodik.

Nem véletlen, hogy ha a gyógyszernek íze, színe és állaga van (amit ismer a beteg) erről számol be.

Olyan, mintha valamit először látunk és a fejre állított képet látjuk, amíg az agyunk (tapasztalat alapján) a talpára nem állítja.

Generali Providencia biztosítót idős emberek Providentnek, Aegon biztosítót Alíznak, Grupamát, gruppennek és így tovább...:-)))))

mothe 2010.07.24. 09:54:19

@NemesekErnyo: vannak emberek, akik nem beszélnek nyelveket, meg van a latin, amit senki se beszél, ezért nevezzük halott nyelvnek. jó ideje nem része az általános műveltségnek sem.

a milka azért közelebb áll a hétköznapokhoz, a head & shoulders is, olyan meg nincs hogy douwe egberts, az csak a márka, nem a termék neve. de ezek a gyártók sokkal inkább bent vannak a köztudatban, mint mondjuk a pliva, aminek egyszer terveznem kellett egy brosúrát. a következő termékek voltak rajta: ondansetron, oxaliplatin pliva-lachema, fentanyl pliva, cycloplatin, platidiam, dacarbazin lachema, methotrexat lachema, refador.
biztos én vagyok alulművelt, de egyikről se tudnám megsaccolni, hogy mire jó. a head&shoulders meg a wash&go azért könnyebben azonosítható, és ezáltal könnyebben megjegyezhető. legalábbis számomra.

de az ellenérveket tudomásul veszem, csak egy ötlet volt.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.24. 09:59:24

@Dr.laikus PhD:

"Drága doktornő, a testvéremnek tüdőemblémája volt!"

Dr.laikus PhD 2010.07.24. 10:07:59

Betegtájékoztató:

Ne alkalmazza az Espumisan Gyöngy lágy kapszulát

A metil-parahidroxibenzoát, a "Sunset Yellow" (E110) festékanyag, illetve a készítmény.....stb

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.24. 10:10:27

@mothe:

Azt áruld el nekem, hogy a "Milka"-nak mi a köze a "csokoládé"-hoz?

Mennyivel könnyebb megjegyezni, mint azt, hogy "Atorva"?

Dr.laikus PhD 2010.07.24. 10:32:46

A nyelvet gondolataink közlésére használjuk, így nem meglepő, hogy szavaink tükrözik gondolkodásmódunkat. John Grinder mesélt arról az időszakról, mikor Richard Bandlerrel Gestalt terápia csoportot vezetettek. Richar jót nevetett valakin, aki azt mondta: "Látom amit mondasz."

"Vegyük ezt szó szerint - mondta - Vajon mit jelenthet ez?"
"HMM...- mondta John. - Vegyük szó szerint. Tegyük fel, hogy ez azt jelenti, hogy az emberek képeket alkotnak az általad használt szavak jelentéséről."

Ez érdekes gondolatnak tűnt. A csoporthoz érkezve, pillanatnyi ötlet hatására zöld, sárga és piros kártyák segítségével teljesen új eljárást próbáltak ki. Egyenként megkérdezték a csoporttagokat, mi célból vannak itt. Aki nagyon sok olyan szót és kifejezést használt, mely érzésekhez kapcsolódott, sárga kártyát kapott. Aki sok hallással vagy hanggal kapcsolatos szót vagy kifejezést használt, zöld kártyát kapott. Aki főként a látással kapcsolatos szavakat és kifejezéseket használt, piros kártyát kapott.

Azután egyszerű gyakorlat következett. Az azonos színű kártyákat tartó embereknek le kellett ülniük és öt percig beszélgetniük kellett egymással. Azután olyan résztvevőkkel kellett beszélgetniük, akinek már színű kártyája volt. Megdöbbentő volt az emberek közötti összhangban megfigyelhető különbség. Az azonos színű kártyákat tartó emberek sokkal jobban kijöttek egymással. Grinder és Bandler ezt izgalmasnak és sokatmondónak találta.

en.wikipedia.org/wiki/John_Grinder
en.wikipedia.org/wiki/Richard_Bandler

mothe 2010.07.24. 11:53:20

@radiologus.hu: gyugyesz, tegnap se sikerült belém kötnöd az ostoba szavakon ugrálásoddal, ma sem fog. biztosan szeretnéd, hogy elmagyarázzam, hogy a milka csokoládéról miért jut eszembe a tejcsokoládé, és az atorváról miért nem jut eszembe semmi, vagy inkább elgondolkodsz rajta?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.24. 12:13:07

@mothe:

Mert megtanultad, hogy a Milka a csokoládé.

Pont olyan könnyedén, mint ahogy a beteg, akinek fontos a saját sorsa, megtanulja azt, hogy Atorva.

QED. :-)

szabidoki 2010.07.24. 13:03:32

@mothe: hát, a te műveltségednek nyilvánvalóan nem része a latin, de tudod ettől még másoknak lehet :)

mothe 2010.07.24. 14:02:41

@szabidoki: pontosan hol is cáfoltad meg ezzel a kijelentésemet, szívem? :)

mothe 2010.07.24. 14:03:45

@radiologus.hu: attól félek, hogy komolyan nem érted, amit mondok, nem csak úgy teszel.
kár.

adamantium 2010.07.24. 15:40:20

mivel a milka feltételezhetően a Milch német szóból ered (bár az angol Milk kézenfekvőbb lenne de mindazonáltal nekem a milka német eredetűnek tűnik), tehát ha valaki nem látott soha milka csokit és nem tud németül/angolul az nem tudhatja mi az. aki nem látott soha milka csokit de tud németül/angolul az azt gondolhatja, hogy valami tejkészítmény, de legyünk reálisak ha 1 millió magyar embernek azt mondjuk mondjon egy tejkészítményt, meglepődnék ha 10 nél többen mondanák a csokoládét. tehát a milka az nem egy asszociáción alapuló szó hanem tanult. így szerintem ugyanolyan eséllyel megtanulható a Fatum gél is mert azt is reklámozzák eleget a tévében

szabidoki 2010.07.24. 16:17:44

@mothe: én sehol, de nekem nem is kell, mert radiológus megtette pont előttem :)

szabidoki 2010.07.24. 16:18:15

@radiologus.hu: meg pöszmétéje (pacemaker) van :)

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2010.07.24. 17:46:30

Édesapám, aki minden gyógyszert lelkiismeretesen beszed, amit a doktorok írnak neki, (És igen, a listát a személyi igazolványában tárolja és rendszeresen frissíti,)most ott tart, hogy legalább 16-féle bogyót szed naponta háromszor.
Még soha, senki nem mondta neki, hogy esetleg egymás hatását erősítik-gyengítik, már csak a nagy számok törvénye alapján. Lehet egyáltalán ennyiféle gyógyszert szedni?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.24. 18:42:11

@miriamele:

Most jött el a pillanat, hogy elmenjen vagy a háziorvosához vagy egy jó belgyógyászhoz, és nézzék át, hogy mi az, amit tényleg szednie kell, és mi az, amit el lehet hagyni.

adamantium 2010.07.24. 19:08:12

@miriamele: én már láttam olyan embert aki 30 félét szedett de 10 fölött irreálisnak tartom, ott már a mellékhatás mellékhatását is kezelik. tényleg le kell ülni és megnézni nem-e lehet olyan készítményt szedni ami ezek közül 2-3 hatását is tudja, sok manapság a kombinált gyógyszer

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.24. 22:54:11

@mothe: egy fontos dolgot nem veszel figyelembe: a gyógyszer célcsoportja marketingszempontból nem a beteg, hanem az orvos, aki eldönti, hogy melyiket írja fel. Ezért elsősorban az orvosok ízlésének és elvárásainak igyekeznek megfelelni legalábbis a vényre kapható gyógyszerek. A vény nélkül kapható dolgoknak meg sokszor van könnyen megjegyezhető nevük, jó példa erre a Nózi.

mothe 2010.07.25. 15:46:10

@flugi_: ha az orvosok a marketing célcsoportja, akkor a reklámnak nem sok helye van, mert úgy tudom, hogy a törvény előírja, hogy az azonos hatóanyagú készítmények közül alapból a legolcsóbbat kell felírni a betegnek, ha a beteg másként nem választ.

egyébként az orvos pont ugyanannyira beszél magyarul, mint a beteg, tehát ha a betegnek jó a Nózi, az orvosnak se fog nehezére esni megérteni, hogy miről beszélünk.

mothe 2010.07.25. 15:47:00

@szabidoki: kérlek, idézd, mert én nem vettem észre. és ha lehet, bizonyítsd is. köszi. :)

mothe 2010.07.25. 15:52:02

@adamantium: biztos én élek különleges környezetben, de nem ismerek senkit, aki azt mondaná a vettem milka csokit helyett, hogy vettem egy milkát. egyébként tény, hogy egy csomóan nem beszélnek se németül, se angoul, de a milk vagy milch jelentését többen ismerik, mint ahányan ezeket a nyelveket itthon beszélik, ha pedig a latint a német meg az angol elterjedtsége mellé tenném, csúnya különbségeket észlelnék.

de mondom még egyszer, csak egy ötlet volt, vannak érvek, amiket tudomásul vettem, az ilyen szerintem ugyanolyan könnyű megtanulni a milka csokit mint a hydrocortisont típusú látszatérvekre meg mindannyiunknak felesleges az időt pazarolni, mert pont ugyanolyanok, mint amikor némely barátunk, általában az, amelyik nem a legfényesebb körte a csillárban ilyeneket mond, hogy tanulmányok bizonyítják, hogy az orvosok az értelmiség csúcsa. :)

adamantium 2010.07.25. 16:17:06

@mothe: azért nem jó az asszociációd mert a Milka csokoládé csomagolásán sem írja azt, hogy "tejcsokoládé" legalább akkora betűkkel mint azt, hogy "Milka". mert ha az lenne ráírva, hogy "Milka tejcsokoládé" akkor azt mondanám, hogy oké, de a Fatum gélen is írja kis betűkkel, hogy fájdalomcsillapító gél. mondjuk van ellenpélda is: Túrórudi - na ez pl a tulajdonsága alapján kapta a nevét: túró+rúd. de mondok neked ilyen gyógyszert is: neuromultivit (neuro+multivitamin-idegregenerációt serkentő gyógyszer), Noacid (savcsökkentő gyógyszer). Szóval az én véleményem az, hogy ez jellemzően egy mondvacsinált probléma, és felveti annak a kérdését, hogy mi a fontos számunkra: ha meg tudjuk jegyezni, hogy: coca-cola, milka, domestos, ariel, pronto akkor miért is nem tudjuk pl. azt, hogy: syncumar, penicillin, metoprolol, euthyrox és így tovább, ezeken az életünk múlhat és csak annyira méltatjuk őket, hogy az a kis zöld amit az asszony a kezembe nyom napi kétszer, vagyis nem: csak reggel, de mégse, talán este is?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.25. 16:42:33

@mothe: ez a szabály csak Magyarországon van, nem hiszem, hogy ehhez bármit is igazítanának olyan nemzetközi témákban, mint gyógyszernév, vagy hatóanyagnév.

Nem is értem, miért hoztad fel. Tévében nem is látsz olyan reklámot, ami vényköteles termékről szólna, csupa gyógyhatású készítmény, vagy anélküli homeopata :)

mothe 2010.07.25. 17:31:50

@flugi_: nem is a vény nélküli dolgokról beszélünk. azokon kevésbé szokott az ember élete múlni, és könnyebben is helyettesíthetőek. a probléma abból indult ki, hogy a nénike nem tudja megjegyezni az orvos által felírt mindennapi szedésre előírt gyógyszerének a nevét, és amikor baj van, akkor nincs nála a lista, amiről meg lehetne mondani hogy pontosan mit szed.

kétlem, hogy az aszpirin meg a saridon ez a kategória volna. :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.25. 18:26:59

@mothe: ez mondvacsinált probléma, ezt már elmagyarázták neked mások. Esetleg te azt szeretnéd, hogy ugyanazt a gyógyszert minden országban mésképp nevezzék? Nem gondolod, hogy több baj lenne ebből, mint haszon?

NemesekErnyo 2010.07.25. 19:43:54

@adamantium: Arra akartam kilyukadni két nappal ezelőtt, hogy bár a Milkás példa éppen nem élet-halál függvénye, ha nekem kedvencem a sárgarépás Milka, és megkérem a szomszédot, hozzon egy Milkát, az pedig káposztásat hoz, esetleg nem ő a hibás, hanem a pontatlan megnevezés :))

NemesekErnyo 2010.07.25. 19:45:09

@flugi_: Más lehet a gyári neve, de a hatóanyaga ugyanaz. Márpedig a hatóanyagnév az igazán cifra....

NemesekErnyo 2010.07.25. 19:46:09

@mothe: A hetvenes években elég volt, ha megjegyezte az árát. 7 forint 20, ki lehetett nyomozni.

mothe 2010.07.25. 21:09:31

@flugi_: általában minden terméknek más neve van régiónként. egy csomó gyógyszernek is.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása