Együttérzésből elégtelen!

2015.11.25. 08:06

Ha behívott volna az orvos és 2 mondatban elmondja mi okozta a nem egyértelmű diagnózist és megnyugtat, hogy minden oké, akkor talán köszönet is járna érte. De emberségből én erre a 3 órás "előadásra" csak egy elégtelent tudok adni! Tisztelt Praxis!   Együttérzésből…

Az egészségügy egy vágóhíd

2015.11.22. 07:10

Az egészségügy egy vágóhíd, ahol a kiszolgáltatott embereket függetlenül nemtől és kortól ide-oda dobálják. Én tudom, hogy nem a legnagyobb a fizetésük, tudom a körülményeket is, amiben dolgoznak. De aki a hivatásának érzi, az dolgozzon is annak megfelelően. Tisztelt…

A német egészségügy semmivel sem jobb

2015.11.17. 05:43

Az elfekvő kemény volt, dilis öreg lányok fazonok éktelen bűz a folyosón haldokló betegek stb. Ez az ország ugyi az álom ország? Tisztelt Praxis!   Mint törzsvendég a múlt évben kipróbáltam a Német egészségügy vendégszeretetét immár harmadszorra. Van ott valami, ami vonz…

Háborús állapotok az egészségügyben

2015.11.13. 08:00

Minden a háborús időkre, filmekre emlékeztetett. A betegek csak jöttek jöttek, ki hordágyon, ki tiszta tudattal, ki zavartan, ki lebénultan. Tisztelt Praxis! Férjemnek magas vérnyomása ,és erős orrvérzése miatt mentővel a Dél-pesti sürgősségire kellett mennie. A mentősök…

Nem mindenhol bánnak úgy az emberrel, mintha állat lenne

2015.11.12. 07:40

Csak azt szerettem volna megosztani az emberekkel. hogy nem mindenhol bánnak úgy az emberrel, mintha állat lenne, van ahol tényleg emberszámba veszik őket és emberségesen viselkednek. Tisztelt Praxis blog!   Annyi rossz történetet hallani a magyar egészségügyről, flegma…

Tiszta horror a Jahn Ferenc kórház

2015.11.06. 05:10

Semmiképpen nem az orvosokat szeretném hibáztatni, de egy rémálom volt ez a 2 éjszaka még egészségesen is, nemhogy kiszolgáltatott, nem kezelt beteggel. Tisztelt Praxis! Csak megerősíteni tudom azt, amit itt…

Inkább lökjenek a villamos alá

2015.11.04. 05:28

A minap bevitte a mentő az egyik ismerősömet, erre a belgyógyászatra pedig kérte ide ne. Hívott taxit és haza ment! Sajnos nagyon sok rossz tapasztalatom van erről az osztályról, lehet, csak egy ember pozícióját kellene megváltoztatni és jól működne minden!  Tisztelt…

Órákig szívatják a betegeket

2015.11.03. 04:48

6,5 órát ültük a váróban, közben több beteget is behoztak mentővel, félholtan szintén a váróba tolták a többi ember közé, és 2 óra elteltével se nézett rájuk a kutya se. Tisztelt Praxis!   82 éves nagymamámat tüdőgyulladással és bevizesedett tüdővel kezelték a…

Ennyit az orvosokról

2015.11.02. 06:00

Nem akartam ilyen hosszú siránkozást írni, de tényleg elképesztő, az ember milyen akadályokkal találja szembe magát, ha egy náthánál komolyabb dologgal van dolga.  Tisztelt Praxis!   Nekem is vannak már kellemetlen tapasztalataim a magyar egészségüggyel. Sajnos nem is egy. …

Gyalázatos állapotok a magyar egészségügyben

2015.10.30. 08:01

Nem az 500 Ft-os NET adó miatt kell utcára vonulni, hanem értük, értünk, a dolgozókért, a betegekért, az idős megfáradt kórházba kényszerült szüleinkért, a gyerekeinkért, unokáinkért, a súlyos fogyatékkal élő hozzátartozóinkért. Tisztelt Praxis!   Sajnos,…

Szégyen a magyar egészségügy

2015.10.29. 11:15

Köszönöm Jászberényi kórház, hogy annyiszor rámb*szták az ajtót, mikor mentem kezelésre, és köszönöm, hogy egy életen át, viselhetem a fül orr gégészet hanyag, nemtörődöm orvosainak a nyomát, az arcomon.  Tisztelt Praxis Blog!    Nem sűrűn osztom meg véleményemet,…

Kétarcú magyar egészségügy

2015.10.28. 06:35

A hatvani rémségekről direkt visszafogottan próbáltam írni, de azt hiszem a korábban említett kettősség így is érzékelhető. Mi volt a bányászok jelszava? Szerencse fel! Az kell a mai magyarországi egészségügybe való bekerülés esetén is! Praxis!   Gondolkodtam sokat,…

Így lettem skizofrén

2015.10.27. 08:50

A történet 23 hónapja kezdődött, amikor célponttá váltam a lakásmaffiának, szervezett bűnözéshez kapcsolódóan. Egy ismerősöm kávéval kínált meg, senki nem gondolna rosszra, magamat sem tudom emiatt hibáztatni. Utólag okosabb az ember! Nos a kávéban volt valami, amitől kába…

Nem kórház, halálgyár

2015.10.25. 06:00

Agyvérzéses beteg lógó kézzel 5 óra múlva kapott infúziót, amit ülve egy széken kellett megvárnia, hogy lefolyjon. Kiszáradásos 102 éves nénike 6. órája várt a folyosón családja körében egy hordágyon, hogy megkapja a hőn áhított infúziót.  Tisztelt Praxis!   Pár…

Mindenki kerülje el a Péterfyt

2015.10.24. 07:31

A nővérek hozzáállása a betegekhez az megengedhetetlen, szörnyű, ahogy beszélnek velük, több esetnek fültanúja voltam. Amikor a mamám meghalt, az fűzte hozzá gúnyosan,hogy ez kész, meg hogy ezért érdemes volt tiszta ágyneműt húzni. Tisztelt Praxis!   A nagymamám az…

Nem vagytok istenek!

2015.10.22. 07:02

Kicsit több alázatot kellene tanúsítani a betegek és hozzátartozóik irányába, és elismerni, hogy az orvosok és ápolók között is bizony akad kiégett, lecsúszott egyén szép számmal, akik nem istenek, nem tévedhetetlenek, ugyanolyan gyarlók, mint mindannyian mások. és követnek…

Nem képesek segíteni rajtam

2015.10.21. 06:21

Már mindenféle neurológiai vizsgálaton többször is átestem, nem hiszem, hogy új eljárást találtak azóta, nekem a koordinációs képességem romlott el, azért nem tudok menni. Ezen kéne segíteni. hogy legalább a kertbe, vagy a kapuig ki tudjak menni. Amikor megkérdeztem a…

Ráférne az orvosokra egy kis lecke

2015.10.20. 06:12

Ráférne az orvosokra egy kis lecke, csak mindenki fél de  nem tudom mitől ? Sok jó orvos van és ha az egyikben csalódsz találsz másikat ,csak utána kell nézni.  Azért is írtam ezt le hogy merjünk bátrak lenni és ha nem kapunk megfelelő ellenszolgáltatást ne hagyjuk hogy a…

Utazás a vakbelem körül – avagy a magyar egészségügy 2015-ben

2015.10.19. 06:00

A gasztroenterológiai vizsgálatra a várokozási idő közel négy hónap! De addig mi lesz? Mi történik, ha ezalatt még rosszabbul, netán végzetesen rosszabbul leszek? Tudom: akkor már jogosult leszek azonnali, sürgősségi ellátásra. De könnyen lehetséges, hogy akkor már…

Azért halt meg az édesapám, mert nem volt elég pénzünk

2015.10.16. 06:20

Egyre jobban azt érzem ÉN, Mi hibáztunk, hogy abba a kórházba vittük, hogy nem kértünk mi vizsgálatokat. Hibáztunk, hogy nem vittük magán orvoshoz, úgymond fizetős vizsgálatokra, mert nem tehetjük meg. Nincs rá pénzünk. Jó napot kívánok, Kulcsár Erzsébet vagyok.  Írtam…

Nővérként alap és kötelesség a beteg tisztelete

2015.10.12. 05:42

Nővérként alap és kötelesség a beteg (legyen az élő vagy halott) tisztelete. És a beteget már legalább pár nappal a halál bekövetkezése előtt külön helyiségbe kellett volna elhelyezni. Igenis a nővérnek mutatnia kell együttérzést mind a beteg, mind a hozzátartozók…

A nővérek egy halott nő mellett vihorásztak

2015.10.08. 06:27

Nem tudom, mi az ügymenet ilyen helyzetben, mit és hogyan kell csinálni, de nem hinném, hogy ez, ahogy mi ezt végignéztük, ez emberséges lenne. A betegekkel, a hozzátartozókkal szemben sem, de az elhunyt felé is borzasztóan tiszteletlen volt ez az egész. Még szerencse, hogy a néhai…

Kiveszett az emberség a magyar egészségügyből

2015.10.07. 06:14

A laikus azt hinné, az orvoslás, gyógyítás nem egy tucatszakma, ahol gépként teszik a dolgokat a benne dolgozók és mégis. A jó beteg fekszik, nem mászkál, nem kérdez, nem jajgat és még véletlenül sem eszik, iszik és emészt, mert mindezekkel csak a baj van. Tisztelt…

Tragikus állapotok a Péterfy Sándor utcai Kórházban

2015.10.01. 06:00

Összegezve elég kaotikus és szomorú a helyzet az osztályon, ugyanúgy a kórházi, mint az ellátó személyzet szempontjából nézve. Több haldokló beteget láttunk, akiknek nem voltak bejáró hozzátartozóik, volt, hogy egy újabb rosszalló megjegyzést kellett bevállalnunk, mert…

5000 forintért hajlandó a beteghez menni

2015.09.29. 06:00

Szinte még végig sem hallgatta a doktornő, máris jelezte, hogy nem megy ki (ilyenkor az eskü nem számít?), mert erre neki nincs ideje, sem kedve, csak, ha a néni (édesanyám, akinek van neve is) legalább 5000 forintot kifizet. . Jelzem, édesanyám kisnyugdíjas, neki 5000 forint igenis…

Nem számít, ha a beteg szenved?

2015.09.23. 08:36

Édesanyám 92 évesen fekszik combnyaktörést követően a Hódmezővásárhelyi kórház Krónikus osztályán, ahol nem sikerült megakadályozni a felfekvés kialakulását, de ha már nem sikerült akkor miért kellet megvárni, hogy a karján is kialakuljanak olyan súlyos sebek, amelyek már…

Könyörögni kell, hogy mentőt küldjenek

2015.09.14. 07:37

Vártunk is becsülettel, nagyjából fél óra múlva (amikor még mindig eszméletlen volt és én kezdtem aggódni), felhívtam én is a mentőket és udvariasan megkérdeztem, hogy elindult-e már a mentő. Az előbbi hölgy válaszolt, elmondta, hogy tud az esetről, a mentők foglaltak, nem…

Bunkó helyettesítő orvos

2015.09.10. 06:00

Amikor bejutott hozzá a barátnőm, vele is bunkó módon viselkedett. Miután elmondta, hogy lázas és mik a panaszai, első körben megjegyezte, hogy nem látszik betegnek (mert ez ugye csupán látszat kérdése), másodsorban nem írt fel semmiféle gyógyszert. Még egy nyamvadt köptetőt…

© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása