Elvették a családtagunk életét

2020.02.14. 06:00

1_10.jpgMegengedhetetlen, hogy csak a fizetséget tegye el az állam és ha baj van, akkor az állampolgárt magára hagyják.

Tisztelt Címzett!
 
Azért kérnénk segítségüket, mert hozzátartozónk lassan két hete elhunyt (májsejtrák) és megalapozott álláspontunk szerint ehhez az OEP és a kezelést végző kórház TÖBB HÓNAPOS (4 hónap) késlekedése vezetett.
1_10.jpg
 
Az álláspontunkat alátámasztja az, hogy a késlekedésig nem volt áttétje, valamint egészségi állapota is jó volt, a “leromlás” és az áttétek a késlekedés alatt következtek be, amikről a leletek természetesen megvannak. Álláspontunk szerint az megengedhetetlen, hogy “nyaralás” (OEP azaz NEAK, “nyaral a kolleganő és azért nem intézi a papírt”) és “több ilyen nevű beteg van azért nem hívtuk CT-re” (kórház magyarázkodása) megjegyzésekkel elvehessék a hozzátartozónkat, aki egyébként 47 évig becsülettel fizette a TB-t. Ráadásul önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, régen nem vizsgálták a Hepatitis B meglétét a vérben, fertőzött vért kapott, tehát NEM alkohol okozta a májrákot nála, nem fogyasztott alkoholt.
 
Megengedhetetlen, hogy csak a fizetséget tegye el az állam és ha baj van, akkor az állampolgárt magára hagyják és az életét megmentő gyógyszert késve biztosítják, a vizsgálaton meg hónapokig “csücsülnek”.
 
Zárszóként abban kérnénk segítségüket, hogy ilyen helyzetben mi a teendő! Mielőtt félreértik, nem a pénzre “hajtunk”, hanem arra, hogy a mulasztók, akik elvették a hozzátartozónkat megkapják méltó büntetésüket és soha többet ne történjen meg ez az aljasság senkivel sem!
 
Tisztelettel: H. J. I. és T. M.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AvéCézárVavan 2020.02.14. 17:07:18

Ki az a buta, aki azt hiszi, hogy a jérulékok fizetése és az ellátás között bármiféle összefüggés van?

jegeskaveee. 2020.02.17. 11:56:20

Nem tud mást tenni a posztoló, mint felkeresni egy ilyen esetekkel foglalkozó ügyvédet.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása