Kiszolgáltatottság és zsarolás

2016.07.21. 09:24

veradas.jpgTudom, túlterheltek, vannak rendelők, ahol a tárgyi feltételek sem adottak a működéshez, de van egy hírem, beteg van bőven!

Tisztelt Praxis!

 

Nem igazán kedvelek ilyen témában írogatni, hiszen sok orvossal találkozom- szinte nap, mint nap - és nem kívánok senkit megsérteni, aki az egészségügyben dolgozik, döntéseket hoz és ezekért felelősséget is vállal. Jómagam már régen túlléptem azon a megrázkódtatáson, hogy a háziorvosi rendelésre is be kell jelentkezni, azon is, hogy orvoslátogatónak nevezett személyek rabolják az orvosok és a betegek idejét, azon is, hogy a háziorvosok nem minden vizsgálatot kérhetnek meg az ellátórendszerben...

 

Ma reggel egy kedves ismerősöm elmesélte, hogy délután vért fog adni. Az én időmben ez nem volt téma, magam is adtam vért több alkalommal, követendő példának tartottam és tartom ma is. Megkérdeztem tőle, hogy mi viszi rá erre a lépésre a munkavégzését követően? Elmondta. Van egy barátnője, aki tüdőrákban szenved, a héten kellene műtétre mennie, de: három személynek vért kell adnia ahhoz, hogy a műtét végrehajtására sor kerüljön, ennek megtörténtét természetesen igazolnia kell.

 

veradas.jpg

 

A sztorit elmeséltem egy ismerősömnek, aki hamarosan felhívott telefonon és közölte, hogy az ő barátnőjének egyik ismerőse tavaly ugyanígy járt. Tényleg, hol is élek én? Azt tudtam, hogy ki vagyunk szolgáltatva de, hogy zsarolnak is?!

 

Rengeteg dolgot tudnék mesélni az egészségügyről, csak azért nem teszem, mert orvos barátaimat, ismerőseimet nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. De az istenért, ébredjenek már fel! Tudom, túlterheltek, vannak rendelők, ahol a tárgyi feltételek sem adottak a működéshez, de van egy hírem, beteg van bőven!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2016.07.21. 10:13:02

Ha fordítva nézzük a dolgot: OK, pénzt ne adjanak a véradásért, mert romlana a "minőség", de a virsli sör/üdítő + legalább egy fél szabadnap talán javítana a hajlandóságon. Ha egyszer kell a vér a műtétekhez és nincs, akkor mi lenne a megoldás???

g0826 2016.07.21. 10:56:58

Nem értem. Ha nincs vér, akkor miért zsarolás, ha azt mondják csak akkor tudnak műteni ha lesz?

she_wolf 2016.07.21. 11:28:56

Az OVSz jó kis kampányokat, kihelyezett véradó napokat, eseményeket szokott bonyolítani, neten követhető.
Amit nem értek az az, hogy a k. média ilyenkor hol van? Meg úgy általában. A "kapkodd be ezt, kapkodd be azt, és halálodig fogsz élni" reklámok közé nem lehet besummantani egy egyszerű alaptételt, miszerint vért csak vérrel lehet pótolni?
(Hogy hány egyéb célra felhasználható még, az csak megkavarná a pórnépet.)

Csirke koromban kijött a vérellátó a melóhelyre, nyomában a büfékocsi, és vették a nedűt, osztották a virslit, zsömlét. Megkajáltad, hazamentél. Megszervezték. Akkor. Most, amikor a saját kreativitásunktól az egekig szállunk....semmi...

Ma jellemzően az van, hogy konstans időpont a május 1! Sátor, tábor, gulyásleves, marhabőrgőt, sör-bor-pájinka, oszt kipihenjük a fáradalmakat míg megcsapolnak.
Lehet örülni, ha van olyan "elfajzott" embertárs, aki bizony x időnként minden felhívás nélkül önként adja a vérét. Ők minden tiszteletet megérdemelnek az önzetlenségükért!

A médiát annyiban hibáztatom, hogy éppen azt a munkát nem végzi el, ami a legfőbb feladata lenne: a figyelem felkeltése! Elmondható, hogy ma Magyarországon a háztartások mindegyike rendelkezik legalább egy TV-vel, a többi eszközt meg sem említem.
Lehetne ennek hírverést csinálni, csak akarni kellene:(

zünüke 2016.07.21. 12:02:12

Aha,es ha ne adj isten nem sikerul osszetoborozni a harom fot,akkor nincs mutet???? Olyat hallottam,hogy nincs elegendo verkeszlet de,hogy egy rakos betegnek kelljen "kalapozni" ahhoz,hogy a mutobe kerulhessen ez azert tenyleg aljas dolog. Es ugye ott a kerdes,hogy torvenyszeru-e?

zünüke 2016.07.21. 12:04:01

@g0826: nem azt mondtak,hogy ha lesz.Szerezze meg a beteg,es igazolja is. Ezt mondtak.

blackshíp 2016.07.21. 12:58:43

@zünüke: amennyire én tudom ezt olyan műtétek esetében szokták csinálni amik nem sürgősek, akkor, ha a vérkészlet éppenhogy elég a sürgős esetek ellátására (mert ott nem lehet, hogy nem műtik). Itt meg az van, hogy (a) megcsinálják amikor lesz elég vér; (b) "szerez" vért az illető és akkor megcsinálják. Ilyen egyébként régen is volt, ha jól tudom, csak most annyival egyszerűsítik, hogy bárhol adhatnak vért ezek az ismerősök, mert a vérellátás úgyis központosított.

Szóval a dolog fordított előjelű: nincs elég vér, ezért a - nem sürgős - műtétet nem hajtják végre, de kedvezmény,h ogy ha szerez az illető vért, akkor mégis megcsinálják most és nem kell várni.

Dikusz 2016.07.21. 13:28:01

@Antalbaba: nem adnak pénzt a véradásért több évtizede. Sört és virslit sem. Jelenleg amit kapnak a véradók: 1 kis üveg ásványvíz, és egy 500 Ft-os étkezési utalvány.

Nyár van, ilyenkor a szabadságolások miatt kevesebben adnak vért. Valószínű ebben az esetben is ez volt a gond. Dicséretes, hogy a posztoló ismerőse adott a barátnőjének vért, de arra nem gondolt, hogy nem csak abban az esetben adhatna, ha ismerősnek van szüksége rá?

she_wolf 2016.07.21. 13:38:36

@blackshíp:
Ez tipikusan a melyik ujjamat harapjam mag, hogy ne fájjon esete:(
Az akut esetek természetesen elsőbbséget élveznek. De az nem tudható, hogy a tüdődaganatos betegnek milyen típusú daganata van, a betegség mely fázisában van jelenleg, és mennyi az az idő, amit kibír még műtét nélkül jelentősebb állapotromlás nélkül.
Mózes vizet fakasztott a sziklából (azt mondják), de én nem láttam:)
Ellenben:
hvg.hu/instant_tudomany/20140415_szintetikus_ver_klinikai_teszt

CsakMintTe 2016.07.21. 13:59:08

@Antalbaba: Hozzánk a melóhelyre évente kétszer kivonul a vérellátó, adnak fél literes ásványvizet, egy nagyobbacska darab kakaós nápolyit meg 500 Ft utalványt, és ha véred adtad, hazamehetsz. A kollégák egy jelentős részét ez utóbbi indítja leginkább a véradásra, de legalább valami.

Egyébként most nézem a vérellátó honlapját, hogy melyik vércsoportból mennyi van, és most már csak azt nem tudom, mit takar az "éppen elég". Már csak azért, hogy megértsem a posztot a maga valójában.

she_wolf 2016.07.21. 14:01:26

@Dikusz:
Hova gondolsz, amikor ilyen világban élünk:
index.hu/gazdasag/2016/07/21/john_henry_newman_kozpont_sikkasztas_lovagrendek/

Bocs, ez tényleg nagyon offtopik, de a képeket látva nagyon rondákat gondoltam magamban...ezek egyike csak úgy magamnak: baszki, és egy ilyen országban élünk?:(

asztalosani 2016.07.21. 14:21:59

véleményem szerint ez a műtétre halássz össze 3 főt különben nincs műtét, igenis nemes egyszerűséggel nem más mint ahogy a posztoló s megírta: ZSAROLÁS!

meg lehet nézni a mérleget: levett vér szemben a másik oldallal: műtéthez felhasznált vérmennyiség + ELŐÁLLÍTOTT MAJD JÓ DRÁGA PÉNZÉRT TOVÁBBADOTT (10.000 FTos) VÉRKÉSZÍTMÉNYEK!

úgy gondolom, ha nem lenne elég vér, már rég a csapból is ez folyna, mindennap bemondaná a tv, sőt akkor a drága vérkészítmények sem lennének, melyeket előszeretettel adnak el KÜLFÖLDRE!

csak könnyebb zsarolgatni a hozzátartozót!

és ha nem használják fel a 3 zacsi vért vissza is lehet kérni, vagy mi a fene?!

g0826 2016.07.21. 14:35:01

@blackshíp: Én is ezt gondoltam, de szerencsére nincsenek tapasztalataim. Elméláztam azon, mennyire felháborodnak az emberek a vérhiányon és mennyire mindenki azt várja más adjon, aztán nem ad senki, és nincs vér. Mindenkinek másképp kellene ehhez állnia. Én nem adhatok a gyerekeim adnak, pedig nem nekünk kell. Ha mindenki úgy gondolkozna, mit a gyerekeim akkor lenne elég vér.

znori 2016.07.21. 16:48:51

Nem értem, ez miért zsarolás. Vér akkor van, ha valakik adnak. A véradás önkéntes, a véradási hajlandóságra vajmi kevés befolyása van a műtétet végző orvosnak. Hogy a beteget kérik meg az "összekalapozásra", annak valószínűleg az az alapja, hogy barátnak, ismerősnek, rokonnak az is inkább ad vért alkalmilag az érzelmi érintettség okán, aki a "nagy közösbe" nem adakozik rendszeresen. Az a szomorú hírem, hogy a nincsből az eü. dolgozók se képesek vért varázsolni.

znori 2016.07.21. 16:52:09

@g0826: Maximálisan egyetértek. A poszter tipikus példája annak, hogy én életemben nem adtam vért senkinek, de ha nekem vagy a havernak kell, akkor gyalázom az egészségügyet, mert mi az, hogy NEKEM nincs vér???

Kommentelő k.m.n. 2016.07.21. 17:12:50

Egyre "jobb" itt a színvonal! Nem szoktam személyeskedni, de most elszakadt a cérna:

A posztoló és a vele szimpatizáló kompánia egy EMBERI HULLADÉK! Hogy lehet a vérhiány miatti véradásra felszólítást zsarolásnak hívni?! A tüdődaganatok és más onkológiai műtétek legnagyobb része TERVEZETT MŰTÉT, vagyis ha nincs elég vér akkor lehet halasztani. Miért? Hogy az ÉLETMENTŐ MŰTÉTEKHEZ vagy egyéb vért igénylő akut kórképekhez legyen vér (sokszor még azokhoz sincs!).
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy átlagos tüdőtumoros beteg vér nélkül is élni fog még egy hónap múlva is, de egy akut vérző beteg vér nélkül órákon belül meghal. És ismétlem, nyaranta gyakran megesik, hogy az életmentésre rendelt vérből is csak a kért mennyiség fele érkezik meg a véradóból!

A poszterék hozzáállása kb. olyan, mintha súlyos árvíz idején a polgári lakosságot is felkérnék a homokzsák töltésre és pakolásra, erre sírna a pofájuk, hogy "a mocskos katonák azzal zsarolnak, hogy ha nem megyünk pakolni, akkor átszakad a gát és elúszik a házunk!".

Az agyhalott barmának az meg se fordul a fejében, hogy ha már ekkora vérhiány van, akkor esetleg el kellene menni adni...

dioda 2016.07.21. 21:34:05

@she_wolf: Mint egészségügyi dolgozót, nem engedtek el véradásra egy közelebbről meg nem nevezett egyetemi klinikáról annak idején, amikor ott dolgoztam. Aszonták: a munkaidőn kívül oldd meg azt. 15 óráig lehet(ett) vért adni korábbi városomban. Az egyetem elvégzése után jó ha évente 1x adtam vért, aztán már egyszer sem. Mostani munkahelyemen lehet adni munkaidőben is.

dioda 2016.07.21. 21:35:10

@she_wolf: A munkaadókat kötelezni kéne, hogy elengedjék a munkavállalójukat vért adni. Vagy van is ilyen? ha nincs az gáz.

Dikusz 2016.07.21. 22:22:38

@dioda: nincs kötelezve, munkáltatón múlik, elengedi-e a véradót. A véradás igazolt távollétnek számít, lehet kérni igazolást a részvételről.

she_wolf 2016.07.21. 22:34:49

@dioda:
Ha már itt tartunk és felmerült ez a téma:
www.ovsz.hu/

Azt nem tudom, hogy miért nem lehet ezeket egy híradó végére belőni. Mert az nem szentírás, hogy mindenkinél van net, de a tv általában fellelhető az otthonokban.
Miért nem lehet ezeket az infókat egy mondatban elmondani (ha már a média annyira jelen van, hogy kikerülni sem lehet)?
Munkaidőben nem szeretik elkérni magukat az embereket, ez is érthető, pláne a mai túlfeszített és állásféltő létben. A munkáltatónak pedig nem érdeke ilyesmire odafigyelni. Majd az lesz, ha kiderül, hogy ritka vércsoportja van, amiből viszont hiányos a készlet.
Így maradnak az ilyen fesztiválos happeningek, amivel nem is lenne baj, ha kellőleg promótálnák.
A média a bögyömben van az ilyesmik miatt, mert nagy hatalommal bírnak, és nem aknázzák ki az ilyen lehetőségeket. Tudom, naív vagyok?:(
A média akkor teszi magát oda valamihez, amikor Marcsikának/Pistikének kalapozni kell arra, hogy X országban megműtsék (a mögöttes sugallatra most nem térnék ki).

(Fiatalabb koromban többé-kevésbé rendszeres véradó voltam, különösen míg az eüben voltam. Most viszont már nem adhatok, így jártam. E és K antigénekre negatív választott vért kaphatok -volt rá szükség, sajnos.)

she_wolf 2016.07.21. 22:52:04

@Dikusz:
Küldtem egy levelet, hogy miért rágtam be a médiára:)

zünüke 2016.07.21. 23:45:38

@Kommentelő k.m.n.:
"a posztolo es a vele szimpatizalo kompania egy emberi hulladek
-talan figyelmesebben kellene olvasni.Azon nyomban megertened,hogy pl. en nem a posztoloval,hanem a rakos beteggel szimpatizalok,aki egy halalos betegseggel,ki tudja milyen allapotban es stadiumban vert kalapoz az ismerosei koreben. Igen,szimpatizalok vele addig amig az elmult 2 honapban 2 olyan esetrol tudok (ismeros,szomszed anyja) akiknek nem volt eletmento mutetje,es megis kaptak vert. Azt sajnos nem tudom elhinni,hogy ennyire ne legyen ver a kozponti verellatoban,hogy egy ilyen sulyos betegnek ne jusson,amikor minden egyes nap szamit. Itt inkabb arrol van szo,hogy nem pazarolnak feleslegesen egy tudodaganatos mutetjere.Kar ezt szinezni.

Elkezdtem gondolkodni,hogy melyikunk a nagyobb emberi hulladek.....

Kommentelő k.m.n. 2016.07.22. 00:41:25

@zünüke: "Azt sajnos nem tudom elhinni,hogy ennyire ne legyen ver a kozponti verellatoban,hogy egy ilyen sulyos betegnek ne jusson,amikor minden egyes nap szamit. Itt inkabb arrol van szo,hogy nem pazarolnak feleslegesen egy tudodaganatos mutetjere."

Az a baj kedves zünüke, hogy olyan dologról beszélsz amiről egyrészt se tapasztalatod, se valós tudásod nincs.
Hívtad már fel a vérellátót, hogy a betegnek 57 g/L-es hemoglobinja van és jó lenne 4E, de minimum 2E vvt., erre mondják, hogy jó, ha 1E-t tudnak küldeni? Mert én igen.
Igaz, ez tavaly nyár volt, azóta olyan helyen dolgozok, ahol nem kell vért rendelni, de hidd el, hogy nyáron tényleg nincs vér. Kivéve, ha a hozzátartozók adnak (nem kell a vércsoportnak sem egyezni, mert a véradó cserébe ad csoport azonosat; gond a ritkább vércsoportokkal van).

Szóval, ez rohadtul nem arról szól, hogy mit hiszel és mit nem. Arról nem is szólva, hogy egy rákosnál (ha nincs semmi akut komplikáció), akkor pár nap vagy hét semmit se számít, ellentétben mondjuk egy atóniás vérzésben szenvedő szülőnővel vagy egy artériás vérzéssel, ahol akár percek is számíthatnak.

Ha nem akarnának "pazarolni" egy daganatos műtétjére, akkor nem is lenne műtét, nem az történne, hogy felajánlják, hogy ha szerez rokonoktól/barátoktól vért, akkor megműtik...

kheiron 2016.07.22. 07:39:52

@asztalosani:

EZ AZ!

Kitűnően hozod az igazi vérbeli kveruláns paranoid pszichopatát!

Pláne a légből kapott "üzleti szál" mérhetetlenül aljas idehazudásával. Ez utóbbi tényleg finom stílusra utal.

Azért az hiányzik kicsit, hogy szokás szerint behozd a betegjogi képviselőt meg az ÁNTSZ-t. Ja, hozzá kéne minden ilyen bejegyzésedhez tenni, hogy "és be kell perelni".

Csak így tovább!

:-)

kheiron 2016.07.22. 07:41:07

@zünüke:

"Azt sajnos nem tudom elhinni,hogy ennyire ne legyen ver a kozponti verellatoban,hogy egy ilyen sulyos betegnek ne jusson,amikor minden egyes nap szamit."

Kár, hogy a nyilvánosan hozzáférhető tényeket nem hiszed el.

rikitikitévi 2016.07.22. 09:47:49

"A posztoló és a vele szimpatizáló kompánia egy EMBERI HULLADÉK! "
Ezt a véleményt azért szeretném tompítani: természetesen nem gondoljuk, hogy akár a poszter, akár a vele egyetértő kommentelők emberi hulladékok lennének, sőt, minden bizonnyal ők becsületes, szeretreméltő emberek, értékes tagja a családjuknak és a társadalomnak. Az viszont kétségtelen tény, hogy olyan kérdésben foglalnak nagyon határozottan és nagyon elítélően állást, amiről fogalmuk sincs. Amit meg asztalos ani ír az üzletelésről, az az ő esetében diagnosztikus értékű.
Ahelyett, hogy itt vagdalkoznak, elmehetnének valamennyien vért adni (én orvos létemre rendszeresen megteszem, hasonlóképpen a párom is, és nem barátnak vagy ismerősnek cimkézve), és akkor nem lenne szükség az irányított véradásra. Egyébként érdemes lett volna az itt butaságokat írogatóknak megnézni az OVSZ honlapját, elolvasni az irányított véradásról szóló információt mielőtt itt tépik a szájukat, ezzel lejáratva magukat.
A lényeg, hogy a vérhiány olyan mérvű, hogy sokszor a heveny, életveszélyt jelentő vérzés (baleset, belső szervi vérzés, stb.) esetén sem tudunk elegendő vért biztosítani a betegeinknek, a szó szoros értelmében azon kell agyalni, hogy hogyan osszuk el a rendelkezésre álló mennyiséget úgy, hogy egy beteg se haljon meg kivérzésben.
Hogy a tervezhető, nem sürgős műtéteket (és egy tüdődaganat műtét kétségkivül ilyen) emmiatt halasztani kell, illetve, hogy ne kelljen halasztani, biztatjuk a hozzátartozókat és az ismerősöket az irányított véradásra, az a világ legtermészetesebb dolga! Aki ezért vagdalkozik és mocskólódik, arra a legenyhébb megállapítás is az, hogy olyan dolgokba ugat bele, amiről azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák.

asztalosani 2016.07.22. 09:55:38

@rikitikitévi:

az "irányított véradás" sem szól másról, hiába hányod ide!

ugyanis a megmaradt vért nem öntik a lefolyóba, hanem szépen megy ki az is külföldre vérkészítményként, jó bevételért!!!

az hogy az ovsz mi a f*szt publikál az oldalán ráadásul teszik mindezt rajzocskákban, nem pedig hivatalos közleményben (értsd: fejléces, s.k. aláírt, lepecsételt papíron) úgy gondolom magukat járatják le.

harmadrészről: mivel egyikőtök sem az ovsz vezetője, aki hivatalos dokisban ismerné el, hogy mennyi vért vettek le, abból mennyi vérkészítményt készítettek, abból mennyit adtak el külföldre, és abból mennyi pénzt is kaptak, és azt mire is fordították, addig ti csak ovsz udvari bohócot csináltok magatokból! :D

asztalosani 2016.07.22. 10:04:19

@rikitikitévi:

és mivel állandóan külfölddel jöttök azért ne felejtsük már ideírni azt is hogy:

LONDONBAN A VÉRADÓKNAK PÉNZT FIZETNEK (NEM IS KEVESET)!

ÉS AKKOR MÉG IDE SOROLHATNÁNK MÉG AZ OSZTRÁKOKAT IS

PEDIG ŐK IS AZ EU TAGJAI KISANYÁIM!!!

NEM KELLENE ENNYIRE FULL HÜLYÉNEK KRETÉNNEK NÉZNI A MAGYAROKAT ÉS A PANASZOSOKAT SEM BAROMARCÚAK!

yogosan 2016.07.22. 10:07:19

@she_wolf:

Azt nem tudom,hogy a híradó végére miért nem lehet ezt belőni?
-Ezen én is szorgosan gondolkodom amúgy.Talán ha a Központi Vérellátó illetékese megemelné a fenekét ilyen vérhiányban és a médiától kérne segítséget,egészen biztos az,hogy kreálnának egy felhívást.

@Kommentelő k.m.n.: Személy szerint én ne vitatom a vérhiányt,de képzeljük már magunkat ennek a tüdődaganatos embernek a helyébe.

yogosan 2016.07.22. 10:12:09

@rikitikitévi:

Akkor Tőled is megkérdezem,hogy a Központi Vérellátó illetékese,vagy a vérhiányban szenvedő kórházak illetékesei miért nem kérnek segítséget egy országos mértékű felhívás keretében? Én rendszeresen nézem a televíziót,rádiót is hallgatok sokszor,de nem hallom a HELP-et.Gondolom ez nem kerülne pénzbe még mielőtt erre felé terelődne a téma.

Humpfrey (törölt) 2016.07.22. 10:28:04

@asztalosani: könyörgöm, capslock-ra ne könyökölj rá

tudod miért nem fizetnek véradásért pénzt minálunk? mert nem akarják hogy a város összes csövese meg egyéb szifilises/HIV-pozitív stb kompánia sorakozzon fel. Amikor a kórházak felújítására sincs pénz, meséld már el nekem kiscsillag, hogy honnan a f@szból különítenének el forrásokat véradók pénzbeli jutalmazására?

agyadat ne féld használni néha.

@yogosan: itt igazából tényleg az a kérdés, hogy eddig nem véradó embereket mennyire fogja ez motiválni szerintem.

@g0826: ez sajnos nem igazán meglepő ebben az országban...de inkább nem megyek bele a politikába mert semmi kedvem fölhúzni magam idegileg.

Annie Oakley 2016.07.22. 10:38:59

Azért egy daganatos beteg műtétjét sem jó halasztgatni... Sajnos édesanyám is rákban hunyt el, és magával a vizsgálatokkal is állandoan csak húzták az időt! CT-vizsgalatra kb. 3 hónappal későbbi időpontot akartak adni. Addigra meg is halt (a vizsgálatot sikerült protekcioval elvegeztetni). Egy rák nagyon gyors lefolyású is lehet, és ameddig a daganat bent van, addig szóródik is... Ennek tudatát senkinek nem kívánom!

defné 2016.07.22. 11:26:59

Azok a kis 'zacsik ábrázolnának a jelenlegi vérkészletet a vérellátó honlapján?

zsázsika 2016.07.22. 11:32:01

@zünüke: nem aljas dolog, egyszerűen nincs véradó. Ez nem zsarolás, ahogy a posztoló nagyon rosszindulatúan írja, hanem a magyar valóság. Ön mikor adott utoljára vért? És ő mikor adott utoljára vért? Akkor is követelnék a véradóknak pénz, ha a saját hozzátartozójukról lenne szó?Vagy akkor elmennének ingyen is? Egyébként a vérhiány azokban az országokban, ahol fizetnek érte, még sokkal nagyobb probléma, mert ott pedig a biztosító nem fizeti...a magyar vér még drágább, mert sok olyan vizsgálatot, szűrést is elvégez a betegek érdekében az OVSZ, amit "Nyugaton " nem,mert nem éri meg... hát így tessék gyalázni a magyar vérellátást... tessék elindulni vért adni , példát mutatni és segíteni. Most.

zsázsika 2016.07.22. 11:50:43

@Antalbaba: az, hogy a magyar nép végre nőjön fel és ne a sült galambot- ha tetszik, itt virslit- várja, hanem aktivizálódjon és vállaljon felelősséget a saját sorsáért. Nem azt nézze, hogy másnak jobb, hanem csináljon végre valamit. Mert a "más" valahogy elérte, hogy jobb legyen. Siránkozás ás hiszti helyett pl. gondolkozik, dolgozik, agyal. Az angolok például elég sokat, ha már valaki az angol eü-t emlegette. ( bár, a realitás kedvéért jegyzem, meg az ide vetődő angol betegeim ódákat zengenek a magyar ellátásról. Az állami ott ugyanis kritikán aluli, a jó ott is a magán. És az angolok némileg komolyabb összeget fizetnek biztosítás gyanánt, mégse háborodnak fel, amikor további súlyos összegeket szednek le róluk az aktuális ellátáskor. próbálj meg ott egy náthával háziorvoshoz kerülni.Míg a magyar ordítozni kezd és felháborodik a fél éves várólistán teszem azt egy csípőprotézisnél, addig arra az angol 5 ÉVET vár. Persze, ezzel e lendülettel felajánlják neki a magánkórházat, ahol persze másnap...) Verje le végre a politikusain az eü. drasztikus javítását és mellesleg, kezdjen el végre reális biztosítást fizetni. 6500 ft-ból- a jelen posztolók , természetesen, JELENTŐSEN többet fizetnek, tudom- nem lehet színvonalas egészségügyet fenntartani. Befelé a magánbiztosítókkal, akik leverik a biztosítotton az egészséges életmódot, a gyógyszereinek beszedését és a rendszeres ellenőrzéseket is. És az eü-n a tisztes ellátást. Sajnos, ez a nép másból nem ért. Rendszeresen találkozom betegekkel, akiknek halvány fogalmuk sincs arról, hogy eü. biztosítás létezik és a TAJ szám önmagában nem jelenti, hogy jogosultak az ellátásra. A minapi "ingyenes eü." poszt ezt fényesen bizonyította. Semmi sincsen ingyen. Az eü. főleg nem, ahol pillanatok alatt horribilis összegeket lehet a betegre költeni és még nem történt vele semmi. Ez a folytonos "szar az eü, minden orvos mocsok" típusú hiszti nem visz előre.... Együtt tudjuk csak megcsinálni.

badger 2016.07.22. 12:01:24

Múltkor munka után bementem az OVSz-hez random vért adni mert miért ne. Nyár van, nincs sok véradó mert nyaralnak az emberek, és nyáron több a baleset is, több vér kell. Sose tettem még ilyet. Rendszeresen adtam plazmát, most hogy nem szorulok rá a 3000 ft-ra amit a plazmámért adtak, így elmentem vért adni. Ha plazmaadó volt az ember akkor nem tehette meg az ember hogy vért adjon, mert akkor jókora szünetet kellett tartani a plazmaadással. Egyetemistáknak ez nem érte meg. Szerencsére most bevezették azt, hogy a plazmaadóknak kötelező évente 2 alkalommal vért is adniuk, igazolniuk is kell, így kapnak pénzt a plazmázásért.
Ha fizetne az állami cég OVSz a véradásért, bele is rokkanna, ezért nem térítéses. Ez Mo. ez a real life. 2 nap alatt felhasználták a leggyakoribb típusú véremet egy műtéthez.

badger 2016.07.22. 12:31:03

Vicces ez az irányított véradás. Fb-on / pesten hallottam csoportba kiírják hogy kéne vér nagyanyám műtétjéhez, 500 komment érkezik hogy megyek vért adni ( az egész csak álszent duma, ebből persze nyilván 1-2 ember gondolja komolyan a dolgot), amint írják, hogy lett vér, már nincs szükség rá, semmilyen hajlandóság nincs véradásra. És ez az elektív "nagymamám műtétje" kategória. Bizonyára aki a belvárosban lakik, hallja a sürgősségi vérszállító autók szirénáját egész nap, egy pár zacsi vérrel rongyol át mindenen, mert az adott intézményben ott éppen nincs az akut betegnek vér. És mikroallokáció-puha besorolás szintjén mérlegelni kell hogy melyik súlyos beteg kapja meg a vért, mert vészesen kevés a készlet.

zünüke 2016.07.22. 12:32:45

@zsázsika:

Kedves zsázsika,hogy én mikor adtam vért utoljára?

2012-2015 között 8 alkalommal, és meg sem fordult a fejemben,hogy pénzt kapjak érte.Valamelyik posztolóval összetéveszt.

...tessék elindulni vért adni,példát mutatni és segíteni.

Ezt sajnos nem tudom megígérni a fenti posztra hivatkozva.Inkább megtartom egy nem várt irányított véradás céljából a rokonaimnak,a kedves barátaimnak,és jó ismerőseimnek.Ha ne adj Isten szükségük lesz rá.

asztalosani 2016.07.22. 12:42:30

@Humpfrey:
"udod miért nem fizetnek véradásért pénzt minálunk? mert nem akarják hogy a város összes csövese meg egyéb szifilises/HIV-pozitív stb kompánia sorakozzon fel."

AD1. MERT UGYE LONDONBAN NINCSENEK "CSÖVESEK" MI???? JÓ VICC
AD2. neked abszolút lövésed sincs, hogyan történik a véradás!
AD3. vér, az vér, akár csövestől akár homokostól / leszbikustól érkezik... nehogy már azt hidd hogy diplomás 1,5 Mrd ft-ot kereső jegybankelnököktől kapsz vért... :V :V

asztalosani 2016.07.22. 12:43:46

@Annie Oakley:
hát pediglen láthatod, hogy az itt "praktizáló" orvosnak kiadó nicknevek szerint halasztható...

asztalosani 2016.07.22. 12:48:23

@zsázsika:
"magyar vér még drágább, mert sok olyan vizsgálatot, szűrést is elvégez a betegek érdekében az OVSZ, amit "Nyugaton " nem,mert nem éri meg..."

kezd el sorolni melyek azok! XD

qbr 2016.07.22. 13:08:21

Tök hasznos ez a poszt, mert eszembe juttatta, hogy már lassan fél éve nem adtam vért. Na, most akkor jövő héten jól el is megyek meg viszek pár kolleginát. Úgyis elég ritka a vércsoportom, nekem örülni szoktak.

Viszont ha OVSZ illetékes, vagy ilyet ismerő olvassa: lci feljesszetek már vmi mobil applikációt, ami a foldrajzi helyemhez képest mutatja, hogy hol van vagy lesz véradás, vagy akar meg be is csipog, ha pár km-én belül van. Az sms értesítés sem rossz, de az nem kapcsolódik ossze azzal, hogy hol vagyok.

badger 2016.07.22. 13:12:09

(én sem tudtam róla hogy van ilyen, csak beírtam hogy véradás és application és tessék)

badger 2016.07.22. 13:16:23

"Tök hasznos ez a poszt, mert eszembe juttatta, hogy már lassan fél éve nem adtam vért."
ÚRISTEN végre van értelme ennek a blognak :D

qbr 2016.07.22. 13:17:12

@badger: Zseniális vagy, koszi, minden kérésem így oldódjon meg. Én már telepítettem is.

Blogszerkeszto: nagy társadalmi haszna lenne, ha kiraknad külön posztba ezt az appikaciot!

she_wolf 2016.07.22. 13:23:46

@badger:
Ez tök jó, csak nincs mindenkinek számítógépe. (A műszaki cikkek háztartásonkénti átlagolása nem mutat valós képet.)
Nálunk a "faluban" volt már olyan happening, hogy hívták a népet a rétre mulatni, sütni-főzni, utcabálozni, és a dumálós autóból azt is közhírré tették, hogy helyszíni véradás is lesz.
Sokkal egyszerűbben fel lehetne hívni az emberek figyelmét, gyakorlatiasabbnak kellene lenni, azt hiszem:(

(Idén, jövőre már embereken tesztelik a "művért". Akkor lesz aztán jó világ!)

she_wolf 2016.07.22. 13:25:24

@qbr:
Nem mondhatod komolyan, hogy ennél a blogszerkesztőnél Te (vagy bárki) bármit is elérsz!:(

she_wolf 2016.07.22. 13:48:12

@Humpfrey:
"...itt igazából tényleg az a kérdés, hogy eddig nem véradó embereket mennyire fogja ez motiválni szerintem."

Olyan spotokat tudnak csinálni (ha akarnak), hogy azoktól még Ted Bundy is tiszteletbeli szüfrazsetté avanzsált volna.

she_wolf 2016.07.22. 15:16:23

Részben off, részben on: médiakapcsolatra lenne szükségem. Valaki? Hátulmélben megírnám a történést, köszönöm!

Braincelle 2016.07.22. 16:51:55

Irányított véradásnak hívják, ez nem zsarolás, hanem valójában engedékenység a rendszer részéről, hogy ha direkt valakinek a nevére adják a vért, akkor ő prioritásként kap. Ha nincs elég vér a véradóban, akkor a sürgősségi eseteket részesítik előnyben.
Irányított véradásnál pontosan meg kell adni a beteg paramétereit, gondolom, ezt értik igazolás alatt.
Amíg nem volt irányított véradás, addig ilyen lehetőség sem volt.

rest of boys 2016.07.22. 17:32:45

Ha van 7 (hetes) egység vér a depóban és egyszerre három embernek kell azt megkapnia, egy szülőnőnek, egy hároméves gyerekenek és egy tüdődaganat-műtétre előjegyzettnek, akkori kinek adod legelőször?

Kinek az élete a legértékesebb ?

Ugye, hogy mindegyiké az ?

A vérkészlet véges, a betegszám mindig több, mint ahány embernek vér jut, EZÉRT szervezik meg a műtéttel párhuzamos véradást...
A nejem a kórház transzfúziófelelős orvosa, innen is az infó, hogy vér az bizony nagyon szűken van. Országszerte.

A bevezetőben felvetett három, neked fájó "megrázkódtató" kérdésre a válaszaim:
1. Háziorvosi rendelésre is be kell jelentkezned, hogy ne kapj hajba jó magyar szokás szerint a rendelő ajtaja előtt azon, hogy épp te következel vagy sem.
2. Orvoslátoggatóra mindig és mindenhol szükség volt, nekik kötelességük a szak- és háziorvosuk látogatása, azonkívül nem te határozod meg, hogy egy gyógyszer- vagy segédeszköz gyártó cég képviselőjét fogadja-e az orvosod vagy sem.
Ekkora nagylegény / nagy nő még te sem vagy.
3. A háziorvos NEM kérhet bármilyen vizsgálatot, mert nem terjed ki a hatásköre szakirányú vizsgálatok elvégeztetésére. Erre találták ki a szakorvost.

Remélem, sikerült felvilágosulnod és innentől más szemmel nézed magad körül a világot.

she_wolf 2016.07.22. 18:08:11

@rest of boys:
Csak a 2. ponthoz szólnék hozzá pár szót:
valóban kellenek, de nem-e lehetne-e-e-esetlegesen, hogy rendelési idő elején, vagy végén jöjjenek, és lehetőleg ne egy betegre szánt időnek a sokszorosát töltse el az orvosiban.
Megmondom, miért kérdezem: szem-és fültanúja voltam, hogy amikor bent voltam a háziorvosnál, kopogás után, engedély nélkül bekilincselt az orvoslátogató, és hallgattam egy rövid ajánlást egy csökkentett hatóanyag tartalmú gyógyszerről. Nincs ezzel bajom. Azzal van bajom, hogy a komplett hétvégi programot is végig kellett hallgatnom, pedig közöm hozzá semmi!
Ültem a stokin, és gondolkodtam, hogy van-e esetleg valami, amit elfelejtettem. Közben az asszisztensnő nyomtatta recepteket, a házisárkány kaméleon üzemmódban aláírt, és nagyjából egyszerre jöttünk ki a rendelőből.
Kérdésem: muszáj ilyen üresjáratokkal rabolnunk egymás idejét?
(Kint ezalatt valamicskét hízott még a tömeg.)

asztalosani 2016.07.22. 18:22:08

@Braincelle:
" hogy ha direkt valakinek a nevére adják a vért, akkor ő prioritásként kap."

HA-HA-HA....
1. no persze, csak azt felejted el megint leírni, hogy ha éppen pl.. tüdődaganatosnak kell és neki szól az irányított vérlevétel, közben beesik egy aorta rupturás akinek pont ugyan az a vércsoportja, na ná hogy nem a tüdődaganatos fogja megkapni, akinek a nevében összekalapozták a vért. 'oszt majd várhat x hetet, hogy a hozzátartozókat megint le tudják "fejni"...

2. ha pedig a tüdődaganatosnak nem kell 1 zacsi vér sem, akkor gondolom nem öntik ki a lefolyóba, pedig "irányított" véradásról volt szó.

3. "prioritást kap"? a nagy lóf*szt. a poszt is arról szól, hogy kijelentették: addig nem lesz műtét ameddig nem adnak vért. ebben te hol látsz prioritást? most őszintén!

na akkor lapozzunk...

she_wolf 2016.07.22. 18:51:03

"HOGYAN JUT EL AZ IRÁNYÍTOTT VÉRKÉSZÍTMÉNY A BETEGHEZ?

Az Országos Vérellátó Szolgálat az Ön véréből vérkészítményeket állít elő, és gondoskodik arról, hogy az irányított készítmény az Ön által megjelölt beteghez kerüljön. Amennyiben a beteg más vércsoportú, mint Ön, vagy az Ön vére valamilyen más okból nem megfelelő a számára, természetesen abban az esetben - átcsoportosítással - is megtörténik a beteg ellátása, a számára megfelelő készítménnyel. Ebben az esetben az Ön vérét, a hagyományos véradás rendszerének megfelelően, egy ismeretlen rászoruló beteg kapja meg."

Forrás:www.ovsz.hu/ver/tegnap-egyutt-nevettek-ma-meg-verre-van-szuksege

she_wolf 2016.07.22. 18:58:57

Sok csudaság van ám az orvoslásban:) Ezek egyike az autotranszfúzió. Bár ez a posztot tekintve nem releváns, viszont jól jöhet, pláne ha valaki egy kicsit is gyakorliatasabban gondolkodik, és alkalmas is rá.

(Bárhogy is, a tartalmától, a problémától függetlenül örülök annak, hogy ezt a levelet posztolták, mert hasznos tudnivalók kerülhetnek a felszínre!)

Dikusz 2016.07.22. 20:42:37

@qbr: látom kaptál már választ, de én úgy szoktam keresni, hogy a Vöröskereszt honlapján rákeresek a "véradás"-ra, és ott megtalálható országos szinten hol lehet az adott napon vért adni.

Braincelle 2016.07.23. 11:51:38

@asztalosani:
ott a prioritás, hogy ha meglesz a vér, akkor ő kapja és nem más, tervezett műtétes.
Egyébként a vérkészítmények kiadásáról nem a kezelőorvos dönt, hanem a vérellátó, tehát a zsarolás már csak ezért sem igaz.

asztalosani 2016.07.23. 12:39:31

@Braincelle:

1.
drága, akkor sem beszélhetünk irányított véradásról, ha közben más "lenyúlja", mert az már nem irányított, hiába sürgős, vagy nem az.

ezt te magad is megerősítetted a fenti mondataidban

(másrészről gondolkozz már el egy kicsit azon, hogy vajon honnan is tudhatják előre hány zacsi vér is kell pontosan x beteg műtétjéhez? mondjuk hasukra csapnak és 'aszondják 3 zacsi vér rendel (mert annyi elég szokott lenni ahhoz a műtéthez) a hozzátartozóktól. nagy kegyesen lecsapoltassák magukat, majd elkezdődik a műtét. műtét során az orvos elbasz ezt azt (van ilyen) és nem 3 zacsi vér kellene hanem 5. akkor honnan a francból is szereznek +2 zacsi vért úgy hirtelen? nem kell ám ennyire hülyének nézni az embert!))

2.
"a vérkészítmények kiadásáról nem a kezelőorvos dönt, hanem a vérellátó, tehát a zsarolás már csak ezért sem igaz. "

ja-ja ez már bűnszövetkezetben elkövetett zsarolás... mert van ilyen is.

inkább járj utána, hogy mennyi vérkészítményt is adnak el külföldre (és mennyiért) , megdöbbensz ha meglátod a számokat!

she_wolf 2016.07.23. 12:43:57

@Braincelle:
Az irányított véradás fogalma sokak fejében zavaros.

dioda 2016.07.23. 13:14:38

@she_wolf: "Így maradnak az ilyen fesztiválos happeningek, amivel nem is lenne baj,..."
De bizony van vele baj: 1. probléma esetén nehezen előkeríthető véradó 2. fesztivál= bulihangulat = buliember. Ezek egy része mondjuk (esetleg épp a fesztiválon) ellenőrizetlen nemi kapcsolatba lép valakivel (véradáson elhallgatja) = ablakperióduson belüli, ezért diagnosztizálatlan fertőzés = ezáltal a nemi betegség átadásának lehetősége nő.
A rendszeres véradás ezért fontos: kisebb a fertőzések átvitelének lehetősége, van háttér egy-egy vércsoportú vér biztosítására (behívás!) (pl: kampányvéradás: mire jó, ha van 200 E A Rh poz. vérem, de nekem B Rh neg. kellene?). 35 nap után a felesleg meg megy a lecsóba...(vvt-masszából) ,thr-szuszp. pár napig beadható, tehát FRISS kell belőle.
A média felelősségével teljesen egyetértek, talán piszkálhatnánk őket...esetleg a posztoló a kommentek figyelembevételével ("az emberi hulladék"-ozásról feledkezzünk azért el) oda is küldhetne egy üzit...

dioda 2016.07.23. 13:23:11

A fenti kommentemhez: írtak itt arról mások, hogy külföldön fizetnek a véradásért. Fizetős rendszer nagyon kevés országban van, azért, mivel minden lepusztult, drogos, munkanélküli, hajléktalan, AIDS-es elmegy vért adni pénzért és eltitkolja a betegségeit. Ezek nagy része felderíthető a vér vizsgálatával, de persze akkor is feleslegesen dolgozik a véradós nővér, használják a fecsit, zacsit, labort, hogy utána a levett vért a kukába dobják - marhára megéri! A nagyobb baj azokkal van, akiknek a baja nem felderíthető a vér rutinszerű vizsgálatával és a beadott vér betegséget okoz. Kösz, ilyen helyen nemigen szeretnék vért kapni...

she_wolf 2016.07.23. 14:12:40

@dioda:
Kevés dologban hiszek, de abban például igen, hogy a beteghez felhasználásra olyan ellenőrzésen, szűrésen átesett készítmény kerül, ami nem kockáztatja az egészségét, életét.
A fesztiválozó véradóra is ugyanazok a szabályok, előírások vonatkoznak, mint az ad hoc véradóra egy intézményben a személyazonosság igazolása, és az előzmények tekintetében.
Egy ellenőrizhetetlen nemi kapcsolatban összeszedett fertőzéshez nem kell fesztiválra menni.
Te esetleg úgy gondolod, hogy vagy rendszeres véradás, vagy semmi? Ha nem haragszol, ezzel nem értek egyet, mert úgy gondolom, hogy nem feltétlenül kell nekem hernyós, AIDS-es, tripperes, miegyebesnek lennem, hogy kimenjek egy Soundra, Voltra:(
Arról, hogy az én vércsoportom 0 Rh.+ -os, nem én tehetek:(
Ha anyám AB- -osát örököltem volna, a húgomra sem 9 évet kellett volna várni (Anti-D Gammaglobulin rulez!), én meg jó nagy szarban volnék.
Nem Neked, mert képben vagy:
veradas.dnr.hu/

Amit az eltarthatóságról, felhasználásról írtál, ahhoz érdemben nem tudok hozzászólni, de úgy gondolom, hogyha trafó céljára nem is használható fel, akkor sem kukázzák ki, mert van másfajta felhasználási területe.

"Komponens Tárolási hőmérséklet Maximális tárolási időtartam
Vörösvérsejt-készítmények és teljes vér
(amennyiben teljes vér formájában kerül transzfúzióra) +2-től +6 °C-ig 28-49 nap az alkalmazott levételi, feldolgozási és tárolási eljárások függvényében
Trombocitakészítmények +20-tól +24 °C-ig 5 nap; bakteriális fertőzés vizsgálata, illetve a bakteriális fertőzést csökkentő eljárás alkalmazása esetén 7 napig tárolható
Granulocita +20-tól +24 °C-ig 24 óra

1.2. Krioprezerváció

Komponens:
Tárolási körülmények és időtartam

Vörösvérsejtek:
Legfeljebb 30 év az alkalmazott levételi, feldolgozási és tárolási eljárások függvényében

Trombocita: Legfeljebb 24 hónap az alkalmazott levételi, feldolgozási és tárolási eljárások függvényében

Plazma és krioprecipitátum:
Legfeljebb 36 hónap az alkalmazott levételi, feldolgozási és tárolási eljárások függvényében

A fagyasztva tárolt vörösvérsejteket és trombocitákat a felolvasztás után a megfelelő közegben kell felvenni. A felolvasztás után a megengedett tárolási időtartam az alkalmazott módszer függvénye."

A fentebb idézettet most találtam, nem kisbegyed kaliberű, mérvadónak, hitelesnek gondolom. Akinek van kedve elmerülni benne, hajrá!:)
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0500003.EUM

she_wolf 2016.07.23. 14:44:07

@dioda:
"A nagyobb baj azokkal van, akiknek a baja nem felderíthető a vér rutinszerű vizsgálatával és a beadott vér betegséget okoz."

Úgy gondolom, ma már hepára, HIV-re és jelenleg ismert, és fertőzött vérrel átadható betegségekre szűrik a véradókat. A későbbiekben beteg legfeljebb attól lehet, amit jelenleg még nem ismerünk.
Hemofíliások tarfó általi megbetegedéseire gondolok, ami nagy port kavart jópár éve.
Azt nem tudom, hogyha valaki többedszer ad vért, ugyanazon a szűrésen megy-e keresztül, mint minden először vért adó. Mert ha részükre valami egyszerűsített szűrés van, azt viszont én tartom hibának.

dioda 2016.07.23. 19:13:34

@she_wolf: "Te esetleg úgy gondolod, hogy vagy rendszeres véradás, vagy semmi?"

Nem úgy gondolom, de ez a fontosabb, nagyobb rész. Hiány esetén, "reklám" céllal (megmutatni, hogy milyen fasza dolog egy véradás) a kampányszerű véradó napok hasznosak. Errefelé a környékbeli falvakba, kisvárosokba, nagyobb üzemekbe (!), közintézményekbe rendszeresen kijárnak a véradó állomás dolgozói. Helybe mennek, a munkáltató meg "támogatja" a véradást. De így az ez alkalmakkor vért adók nagy része rendszeres véradóvá válik. Kisebb részük kampányvéradó marad. A tesztek változásáról a sokadik véradásra nem tudok. A kérdések közt van olyan, ami az ellenőrizetlen szexuális kapcsolatra kérdez rá, meg endémiás területre (pl: Afrika) utazásra stb. Mi van, ha valaki ezt titkolja? Bizonyos vírusok átvihetők a fertőzést közvetlenül követő időszakban. A HIV vírust szerológiával szűrik, ami 2 hét után pozitív. Ha ebben az időszakban ad valaki vért, azzal fertőzhet mást. Egyes gyógyszerek allergiás reakciókat okozhatnak (plazma), vvt-felszínhez is kötődhetnek ilyenek (ilyenre nem szűrnek). Nagyon ritka a fertőződés, de nem kizárt a dolog a szűrések ellenére sem. Tény, hogy aki rendszeres véradó (nem pénzért!) annál kisebb a rizikó bármilyen hibára/fertőzés átvitelére. És mint írtam, ha bizonyos vérből hiány van, akkor kell egy névsor, akiből be lehet hívni. Egyszeri véradót hiába keresgélsz.

asztalosani 2016.07.23. 19:17:52

@dioda:
jaj, hagyjuk már ezt a baromságot! tök mindegy hogy a csöves beesik és adna vért (akiről kiderül hogy sem nem nemi beteg, sem nem aids-es), szemben egy 22 éves egyetemista sráccal (Aki minden második nap más nőt dug és már szifiliszes is volt , plusz van már herpesze, ÉS HORDJA A HPV VÍRUST IS)

TÖK MINDEGY, MERT ÍGYIS ÚGYIS NÉZNIÜK KELL! HA NEM MEGFELELŐ ELSŐ ALKALOMMAL (ÉRTSD FENNAKAD A VÉR MERT AIDS-ES) AKKOR (AZOK MELLETT HOGY ÉRTESÍTIK A VÉRADÓT) A KÖVETKEZŐ ALKALOMMAL MÁR LE SEM VESZIK TŐLE A VÉRT,UGYANIS TAJ SZÁM SZERINT ELLENŐRZIK, OKOSKA!!!

ÚGYHOGY HAGYJUK MÁR EZT A FÖLÖS DUMÁT, HOGY MÉG JÓ HOGY NE FIZETNEK...

hajatsermuta 2016.07.23. 19:29:18

@asztalosani: " mennyi vérkészítményt is adnak el külföldre (és mennyiért) "
És akkor az illegális szervkereskedelemről még nem is beszéltünk, pedig abban van csak az igazi nagy zsozsó! Az még csak hagyján, ha a halottak szerveit veszik ki boncoláskor, persze, a hozzátartozók tudta és hozzájárulása nélkül, de az is előfordul, hogy pl. műtétnél kiveszik az egyik egészséges vesét, oszt jó pézért elaggyák. Ezek az orvosnak mondott bűnözők mindenre képesek!

she_wolf 2016.07.23. 19:58:49

@dioda:
Nem beszélünk el egymás mellett, és ez jó:)
Természetesen igazad van, a rendszeres véradó a legjobb választás, de mindenre nem lehet felkészülni. Hogy a HIV-nél maradjunk: a rendszeres véradó is lehet HIV fertőzött úgy, hogy nem tud róla. Majd megtudja, amikor a vérét megvizsgálva ez kiderül, és kiértesítik. (És akkor máris ő tartozik köszönettel az OVSz felé, és nem fordítva.)
Ezért bízom abban, hogy a rendszeres véradókat ugyanúgy szűrik, mint az alkalmiakat.
A hazugság, eltitkolás pedig már abszolut a véradótól függ, akár rendszeresen ad, akár csak ötletszerűen.
Ami miatt talán hevesebben ragáltam először az az, hogy negatív kicsengésű volt a hozzászólásod a "bulizókat" illetően. Hidd el nekem, ésszel, normálisan is meg lehet arra a pár órára, napra őrülni, és milyen jó is az:D

Amiben biztos hogy mindketten egyetértünk az az, hogyha ilyen komoly bajok vannak, akkor ennek nagyobb nyilvánosságot kellene adni!
Közben az jutott eszembe, hogy az egyszeri véradó adatai hol és hogyan kerülnek rögzítésre? Mert szinte biztosra veszem, hogy a vér mellé csatolnak egy adatsort is.
Azért kérdezem, mert ha pl. a Szigeten kiderül, hogy nagyon penge vérem van, biztosan nem fogok felháborodni, ha esetleg soronkívüli véradásra hívnak.
De egy jobban működő kommunikációra nagyon nagy szükség lenne az eü. és és a különböző médiák között:(

2016.07.23. 21:43:24

Pedig vért adni egészséges, mert lesz hova megújulni a sejteknek.

dioda 2016.07.23. 22:01:09

@asztalosani: A spermabankban fizetnek és még jobban is esik, mint a vércsapolás. Ráadásul nem csak 3 havonta adhatsz. Hajrá!

she_wolf 2016.07.23. 22:09:48

@Diorella Queen:
És ha nem adok vért, akkor nincs helyük az új sejteknek? Vagy mi van ilyenkor?:D

she_wolf 2016.07.23. 22:11:37

@dioda:
És mit csináljon a spermabankban? Max. fejős lány lehet:)

Rotoxis 2016.07.23. 22:19:35

@hajatsermuta: Ja-ja. A múlt héten én is vettem egy vesét, meg egy májjat. Ki tuggya, mikó köll. Ócsó vót. Lehet kínai?

dioda 2016.07.23. 22:22:31

@she_wolf: Egyszeri véradót nemigen hívnak be, csak ha már többször adtál. Thrombocytapheresisre, ha jól emlékszem 18 véradás után hívtak be. Spec. vérkészítményhez is csak állandó véradókat mozgósítanak. Thrombocytopeniában mondjuk 1 E (egy véradótól kinyert) thr-suszpenzió kell 10 kg-ként és mondjuk 2 naponta (pl leukémiásnak citosztatikum után). Számolgass ez hány véradás. És nem áll el. Szóval nincs baj a kampányokkal, csak a kinyert vérmennyiség egy része nem kerül felhasználásra és nem azt kapod, ami kell (pl keresgélj nyugodtan, 1000 véradó közül 10 sem lesz, aki AB neg., ha peched van, akkor épp egy sem).
Magyarország HIV fertőzöttségben szerencsére az első a világon: hátulról, így ez nálunk nem akkora probléma, mint írtam, de külföldön igen. Szidjuk itt magunkat, de Európában is az élmezőnyben járunk a regisztrált véradókat tekintve. Ezért tehetik meg azt, hogy nálunk nem fizetnek a véradásért és olyan biztonsági előírások vannak, amilyeneket máshol nem mernek megszabni, mivel nem lenne elég véradójuk.

Ha nem működne a rendszer, a véradásért a fizetés is elképzelhető, fentebb csak vázoltam, hogy miért nem volt régebben tanácsos. Ez a technológia fejlődésével már nem ilyen sarkos dolog, de te se gondolod, hogy mára minden vírust és egyéb fertőző ágenst felfedeztünk már és veszélytelen a transzfúzió.

dioda 2016.07.23. 22:24:09

@Rotoxis: Kacsazsírban tedd el őket, abban sokáig elállnak.

dioda 2016.07.23. 22:26:56

@she_wolf: Nekem a szövege alapján pasinak tűnik...

she_wolf 2016.07.23. 22:37:48

@dioda:
A kiegészítést nagyon köszönöm, tanulságos!
Természetesen nem veszélytelen a transzfúzió, mint ahogy fentebb is írtam:)
Sosem gondoltam, hogy mindent tudunk, mást se hangoztatok, mint azt, hogy folyamatosan tanulunk:(
Örökös fogócska a betegségek és gyógyításuk. A betegség megjelenik, kifejlesztik rá a gyógyszert, egy darabig heppiség van, aztán vagy az van, hogy a kórság rezisztenciát mutat, vagy az, hogy mutálódik. Saját életet él, és ha elborult akarnék lenni, azt mondanám, személyiséget fejleszt magának:)

she_wolf 2016.07.23. 22:41:48

@dioda:
Akkor Te itt nagyon nem vagy képben!:D

she_wolf 2016.07.23. 22:47:04

@dioda:
"Thrombocytopeniában mondjuk 1 E (egy véradótól kinyert) thr-suszpenzió kell 10 kg-ként..."
Ezt külön köszönöm (érintett vagyok):(

2016.07.24. 00:19:24

@she_wolf: Akkor nincs.A sejtek elöregednek és nem lesz hova megújulnia az új sejteknek. Nézz utána nyugodtan.

2016.07.24. 00:23:14

@she_wolf: Báthory Bözse egészen közel járt a fiatalság titkához.

2016.07.24. 00:26:24

@she_wolf: A hunzák titkait ha sikerül megfejtened, akkor te is élhetsz 140 évig. És 60-70 évesen még fogamzóképesek, ami esetleg lehet némi összefüggésben a fentiekkel. Bár nem tudom a férfiak hogy oldják meg a kivérzés és sejtmegújítás problémáját.

she_wolf 2016.07.24. 00:54:50

@Diorella Queen:
Az elsőhöz: aha, értem. Lebomlásra nem gondoltál még?
(Korábban ebbe már beleragadtál egyszer, és nem jöttél jól ki belőle, ha jól emlékszem. Ez nem baj, csak az a baj, hogyha igaz lenne amit állítasz, akkor az öregek egymás sakát taposnák 80 évesen, hogy csapolják meg őket. És ez ugye nem így van, vért is legfeljebb 65 éves korodig adhatsz.)

A másodikhoz: Böske szűz jányok véréseben való feredőzésére gondolsz? Innen már csak egy lépés a vámpírizmus (egyébként kedvelem a vámpíros filmeket, jól elszórakoztat, Nosferatu rulez!:D) vagy az általam oly sokszor emlegetett vérivás, amit akkor szoktam hangoztatni, ha az agylob határára taszít valaki/valami, és aminek az lenne a következménye, hogy emésztem, ürítem (merjük feltételezni, hogy előtte megszűrettem az áldozatot):D

A harmadikhoz: bocsánat, de lövésem sincs róla, kik azok a hunzák (majd sasolok) de szólnék, hogy tudd, a blog esze, szíve, hajtómotorja, és két lábon járó lexikális tudású anyaúristene szerint én már sacc/kb. 134 éves vagyok!

Végezetül pedig: idén egy 116 éves nő halt meg, mint a világ legidősebb embere (egy nő), jelenleg 115 éves a korelnök (szintén nő).

Legvégül: rohadtul nem szeretnék 140 éves koromig élni, legfeljebb akkor gondolnám meg magam, ha azt folyamatosan gyarapodó tudással, és 24 éves testtel tehetném:DDD
Jó dolog ezen úgy elmélázgatni, aztán belátni, hogy jobb ez így.

she_wolf 2016.07.24. 00:56:22

@she_wolf:
Basszus...mennyi elütés:(

2016.07.24. 09:50:28

@she_wolf: De nem bomlanak le az elöregedett sejtek, hanem simán meghalnak. De tudod mit?
Legyen neked igazad mindenben.
Off.

qbr 2016.07.24. 09:59:17

@Diorella Queen: Engem nyáron a szúnyogok tartanak fiatalon. Telente viszont sajnos sokat öregszem, a hajam ismindig fehér lesz

she_wolf 2016.07.24. 11:49:01

@Diorella Queen:
A hülyegyerekekre szokás mindent ráhagyni azzal, hogy "legyen neked igazad".
Nem baj, ugye, ha nem tartom magam annak? Legalábbis nem mindenben:)

Oké, meghalnak. Istenverete vizuálisként elképzelem, hogy reggel ráállok az okosmérlegre, ami közli velem életem vége felé, hogy pl.: bruttó súly 70 kiló, döglött vér súlya 60 kiló (a különbözetet a sorvadt agyam, és a megritkult csontozatom adja -a bőrőmet az adóhatóság már lenyúzta).
(Na jó, ez nem egészen így van, mert a vér zárt rendszerben kering, de olyan mókás elképzelni:D)
Gyors fejszámolás után rokolyámat a nyakamba kapom, és megrendelem a temetésemet, mert napok múlva már nem lesznek új vér sejtjeim, nem lesz ugyanis helyük:(

De komolyan vettem, amit írtál (mert én olyan vagyok).
Tagadhatatlan, hogy vannak izolált(abb) népcsoportok, amelyek speciális életvitelükkel, és környezetükben jócskán túlhaladják a civilizációs ártalmaktól körbevett embertársaik élethosszát.
Olvasgattam az általad említett hunzákról. Hiába, mi magyarok mindenhol ott vagyunk:)
Igazából valami tudományos cikket kerestem volna hiteles forrásból, ellenőrzött vizsgálati eredményekkel alátámasztva. Na, olyat nem találtam:(
Amit találtam, az olyan is-is kategória (örömmel venném, ha linkelnél valami etalonnak tekinthető forrást). Hihető is, nem is, bizonyítható is, nem is, ellentmondásos, és nem is. Tehát így megmarad az érdekesség szintjén.
És csak kérdéseket vet fel. Legalábbis bennem.
Laborban járatossal volt már itt szerencsénk találkozni, de asszem, haematológussal még nem. Pedig most úgy örülnék neki...

she_wolf 2016.07.24. 11:53:23

@qbr:
Azok engem is csípnek:) A szó valódi és átvitt értelmében egyaránt. Randa kórságokat tudnak terjeszteni, az ember meg nem győz eléggé hatékonynak lenni ellenük:(
Őszülsz? Hajfesték rulez!:) Én már 15-16 éves korom óta pingálok:(

asztalosani 2016.07.24. 19:34:22

@Diorella Queen:

"A sejtek elöregednek és nem lesz hova megújulnia az új sejteknek"

FACEPALM....

és tegyük hozzá, hogy elméletileg azt reklámozod magadról hogy tanulsz eü.-is tantárgyakat: tripla FACEPALM!!!

________________________

ha te ezek után bármilyen eü.-is végzettséget is kapsz, azzal nyugodtan törlöd ki a s*ggedet, majd b*zd bele a wc-be és úgy ahogy van húzd is le, mert az a papír annyit is fog érni
:D :D :D XD

2016.07.24. 21:52:01

@she_wolf: Ne haragudj, de én nem vagyok gyógypedagógus, hogy aprólékosan elmagyarázzam neked meg az aa féléknek a sejt működését. Vegyetek a kezetekbe egy könyvet azt olvassatok utána ha akartok, én ezt pont telibe szarom ha nem haragszol, meg ha igen,azt is:)

2016.07.24. 21:54:56

@asztalosani: Én azzal nem kitörlöm a seggem te marha, segg hülye, szellemi fogyatékos, baromarc, hanem megyek németbe vele azt végre pénzért fogok dolgozni. Míg a te rohadt elmebajodat majd kezeli aki akarja minimálbérért. A rokkant nyugdíjadat meg a segélyedet amin tengődsz, azt meg fizesse az akinek 6 anyja van, mert én biztos hogy nem fogom. És a dolgokat elnézve, más sem akar hülyékre költeni, mint amilyen te vagy.

she_wolf 2016.07.24. 22:45:12

@Diorella Queen:
Jóvanna! Ne háborogj, nem vagy te tenger!;)
Nem akartalak bántani, csak kissé kétkedve fogadtam, amit írtál. Erőteljesen tudomány-párti vagyok, remélem, ez azért nem baj. A vér összetevőinek külöböző feladataik vannak, különböző életciklusaik.
Az elöregedett vörösvérsejteket és a vérlemezkéket pl. a lép szűri ki és bontja le. Előbbiek élettartama 120 nap (ezt most megnéztem), míg utóbbiaké 10-14 nap (ezt viszont tudtam korábbról, mert tudnom kell).
A lép nélkül élni kényszerülőknek nem véletlenül kell nagyon vigyázni magukra.
Az anyag(tömeg)megmaradás törvényének nem feltétele az eredeti forma:)

Végtelenül megtisztelnél, ha az idiótával nem említenél egy lapon, köszönöm:)
Ami pedig engem illet: nem vagyok gyámság alá rendelt, te nem vagy fölém rendelt semmilyen szempontból és indokkal, tehát te az értelmi képességeimet nem vonhatod kétségbe, nem minősítheted.
Amit pedig tudni akarok, azt megtudom. Ha megkérlek, hogy magyarázz el valamit mert tudom, hogy te jobban értesz hozzá, és megteszed, akkor megköszönöm. Most ilyesmi nem történt.

Peace!

asztalosani 2016.07.25. 06:16:44

@Diorella Queen:

ha ott is ilyen színvonalon fogod nyomni (tudásbeli és hozzáállásbeli) nem sok esélyed lesz, azt már előre borítékolom neked, baromarcúkám, főleg ha kapnak egy szép kis kör-emailt az itteni megnyilvánulásaidról. 3:)

sz*rszagot érzek, csak nem becsináltál?

és amúgy meg más fényképével visszaélni és kitenni profilképnek az biza BTK.
más képe alatt meg pláne hülyeséget írni és publikálni egy blogba az meg biza vastagon BTK.
szeretnél ebből ügyet?

húzz vissza a mandiner blogra és ott oszd az észt nyomoroncka! :D

2016.07.25. 14:24:03

@asztalosani: Én szeretnék ügyet. Már alig várom Te valamiféle ügyet csináljál, de attól tartok hogy már ismernek téged az őrsön és tudják hogy nem vagy normális.
Kb ennyi vagy te+ egy idegbajos és 10-es IQ-val rendelkező súlyos ökör.
Most pedig mehetsz a btk.hoz meg az úristenhez is.:) Errefelé lassan de biztosan mindenki átnéz már rajtad és azon is,amit idefosol nagy rendszerességgel.:)
És mostantól bármit, bármi ökörséget irkálsz itt, én nem vagyok hajlandó reagálni mert nem ütöd meg a minimális szintet sem.Amit egy agyatlan szúnyogtól az ember elvárhatna. :)
Tehát társalogjanak veled az amőbák , azokkal talán még szót értesz valamennyire, mert agyilag egyenlő vagy velük.:)

Humpfrey (törölt) 2016.07.31. 13:17:31

@asztalosani: neked kajak ez az életed hogy a kommentekben játszod a nagy arcodat?

szánalmas vagy

Humpfrey (törölt) 2016.07.31. 13:18:59

@Diorella Queen: "szegény" asztalosani cimbora valószínűleg kijárót kapott az elmegyógyintézetből, vagy a rokonai sajnos még nem zárták el előle az internetet.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása