A kicsik ma is az édesanyjuk után sírnak

2016.03.16. 08:06

white-rose-on-the-black-background.jpgMár egy egyszerű bocsánatkérés is igen jól esne a mentők oldaláról, amiért semmibe vettek minket, de ők állításuk szerint mindent szabályszerűen tettek. Ha ez a szabályszerű, akkor még hány embernek kell meghalnia, hogy belássák, a szabályos eljárás egyben hibás eljárás is?

Tisztelt blog olvasók!

 

Szörnyülködve olvastam az indexen egy cikket, amelyben egy 37 éves nő haláláról volt szó, aki a kórházak ügyeleti beosztása miatt veszítette életét. egy újabb mulasztás, ami valakinek az életébe került. Minthogy a mi családunkat sem kerülték el a tragédiák, úgy gondoltam, megosztom önökkel történetemet. A feleségem szintén 30-as éveiben járt, amikor minden előzmény nélkül agyvérzést kapott. Egészségesen élt, nem dohányzott, sportolt, amennyit 2 kicsi gyermek mellett ideje engedte, súlyfelesleg sem volt rajta, a családjában pedig még csak hasonló eset sem volt korábban, vagyis nem tartozott a kiemelt kockázatú, potenciális betegek közé. Aztán 2014. október 17-én este 9 óra után hirtelen, minden előzmény nélkül rosszul lett. Szédülni kezdett, és össze is esett, beszélni pedig teljesen összefüggéstelenül tudott csak. Mint laikus, fogalmam sem volt, mi okozhatta nála a hirtelen rosszullétet, de az első pillanatban a mentőket hívtam.

 

Mivel a mi városunkban nincs önálló mentőállomás, sem kórház, a segélyhívó tárcsázása volt az egyetlen racionális megoldás. Miután elmondtam érthetően és tagoltan feleségem tüneteit, illetve életkorát, próbáltak megnyugtatni a telefonban, hogy nem lehet olyan súlyos a probléma, amiért indokolt volna a mentők hathatós segítsége, az ügyelet számát íratták fel velem és azt tanácsoltak, próbálkozzak náluk. Ezt természetesen meg is tettem, akik közölték, hogy érkeznek, amint módjuk van rá.

 white-rose-on-the-black-background.jpg

 

Közben a páromat lefektettem és hívtam a nagyszülőket is, hogy valaki a gyerekekkel is foglalkozzon. Ezek után őrjítő várakozás kezdődött, miközben a feleségem állapota nem hogy javult volna, tovább romlott, hányni kezdett és fájdalomra is panaszkodott, már, ahogy tudott. Én igyekeztem őt és magam is nyugtatgatni, mondanom sem kell, vajmi kevés sikerrel. Saját kocsim nem lévén próbáltam a szomszédjainktól segítséget kérni, hátha valaki fel tudja gyorsítani az események menetét és kocsival be visz minket a legközelebbi kórházba, de a sors úgy hozta, hogy senkit sem tudtam elérni akkor. Közben újból hívtam az ügyeletet, kértem őket, hogy iparkodjanak, amit meg is ígértek. Ennek ellenére közel 2 órát várakoztunk ebben a lehetetlen helyzetben, mire kiérkeztek.

 

Amint megjöttek, és szinte csak rápillantottak a nejemre, világos lett, hogy nagy a baj, mert teljesen elkomorodtak és azon nyomban a mentős kollégáikhoz telefonáltak ők is, hogy küldjenek egy kocsit a feleségemhez. becsületükre legyen mondva, amit lehetett, ők meg is tettek. Ezt követően fél óra múlva már robogtunk is a megyei kórházba, de közben egyetlen felvilágosítást, vagy információt nem voltak hajlandóak adni, ráadásul még csak emberi hangnemet sem tudtak alkalmazni, nagyon bunkó módon viselkedtek. Nyilván azzal voltak elfoglalva, hogy a feleségem állapotát a lehetőségekhez mérten stabilizálják, ugyanakkor nem gondolom, hogy az adott helyzetben ez a hozzáállás, amivel velem viselkedtek javított volna bármin is.

 

A kórházban a feleségemet azonnal intenzívosztályon helyezték el, de ekkor már kómában volt. Hiába próbálták már ekkor megmenteni az életét, nem sikerült, a rákövetkező második éjszaka elveszítettük. Ráadásul ezt is olyan stílusban közölték velünk, amit egy jó érzésű ember sosem tenne, szinte minket hibáztattak, amiért nem került megfelelő kezekbe a feleségem a kellő időben.

 

Egy 34 éves, fiatalasszony nem kapott lehetőséget élni, felnevelni a gyermekeit. Másfél év telt el a tragédia óta, de a sebek nem gyógyulnak és talán nem is fognak soha. Nincs olyan nap, hogy a kicsik ne említenék meg és várnák ma is haza édesanyjukat, és ne sírnának utána, mindketten pszichológushoz járnak, az egész család magán viseli a borzasztó eset következményeit. Túl sok a kérdőjel és a talán, és az egészen biztos, hogy soha nem lesz gyógyír a történtekre. Megkeresett bennünket egy ügyvéd is még tavalyi évben és felajánlotta a segítségét, de mi nem perelni akarunk. Már egy egyszerű bocsánatkérés is igen jól esne a mentők oldaláról, amiért semmibe vettek minket, de ők állításuk szerint mindent szabályszerűen tettek. Ha ez a szabályszerű, akkor még hány embernek kell meghalnia, hogy belássák, a szabályos eljárás egyben hibás eljárás is? Hány családnak kell még beleroppannia? Hány gyereknek kell még árván maradnia? Minden egyes nap ez jár a fejemben és jól tudom, a minket ért veszteségre sosem lesz gyógyír. Remélem, azért a hangunk elhallatszik azokhoz is, tehetnek azért, hogy ne forduljon elő többé hasonló. Csak az a baj, hogy szerintem nagy ívben tesznek rá.

 

Szabolcs

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BiG74 Bodri 2016.03.16. 19:31:22

Az egészségügyben óriási a gond, de mi itt csutisztánban inkább stadionokat építünk, és szétosztjuk/újraosztjuk a nemzeti vagyont.
Sokan fognak még banális hibák miatt, illetve ellátatlanság miatt meghalni, leépülni. Hajrá vitya, 2010 előtt ezért még hazaárulóztatok!

Rotoxis 2016.03.16. 20:24:25

Az agyi aneurizma ruptura az esetek 90%-ában halálos. A legjobb német centrumokban megoperált betegek kb. 50%-a hal meg a műtét után hat hónapon belül. Őszintén sajnálom a családot, de az édesanya haláláról senki nem tehet.

Kopasz Szuzukis 2016.03.16. 21:19:36

@Rotoxis: az lehet, hogy 50% a túlélési ráta, de ha az egészségügyiek elbagatellizálják (30 éves? Ááá, még túl fiatal, várjon!), akkor nagyon hamar nulla lesz az esély.

she_wolf 2016.03.16. 21:36:36

@Rotoxis:
Ez sajnos valóban így igaz, ilyesmi bárkivel előfordulhat, bármilyen egészségesen is éli a mindennapjait. Ugyanakkor nem lenne megengedhető, hogy a beteget ide-oda "passzolgassák", míg valaki végre a gondjaiba veszi. Mert itt az történt. Segélyhívó-ügyelet-mentő...és közben visszafordíthatatlanná vált a helyzet.
Az elhunyt és a családja ennek a sajnálatos összjátéknak vált áldozatául. Nagyon sajnálom, részvétem!:(
Ami szintén szomorú, hogy az ilyen esetek gyakoribbak, mint megengedhető volna. Ekkora luxusban élünk?
Kimondva, kimondatlanul: kupleráj van. Meghalnak, maradandóan károsodnak olyan emberek, akiknek normális esetben nem lenne szabad:(

Tisztességes Természettudomány 2016.03.17. 00:41:34

3 éven keresztül akasztanám, aki segélyhívó vonal mögött ül, de így benézi az agyvérzés (de lehetne infarktus, stroke) tüneteit.
Sajnos ha a családban nincs szakértő, aki látott már ilyen transzparenst az orvosi rendelő falán, vagy videót az interneten, akkor a dilettáns segélyhívósnak van kiszolgáltatva az ember.

csokosszaju 2016.03.17. 03:57:51

borzasztó :( megnyugvást a családnak

macihagyma 2016.03.17. 06:30:22

Részvétem a családnak! Tudom, nem vigasz, de ha azonnal kórházba kerül, akkor sem biztos hogy nem hal meg. 10 voltam mikor anyám meghalt agyvérzésben. (38) De igenis perelj!!!! A gyerekek miatt! Így benézni az elmondott tüneteket és nem mentőt küldeni...

EZAZ 2016.03.17. 08:19:19

Miért lehet az, hogy még a beteget/elhunytat/családot hibáztatják azért, ami történt? Biztos nem mindenhol ilyenek, de velem is megesett és több esetről hallottam. Nem elég a tragédiája az embernek, képesek még egyet rúgni bele csak azért, hogy elkenjék a felelősségüket és még a kérdés jogát is elvegyék tőle.
Én nem mondom, hogy pereljen, mert tisztában vagyok azzal, hogy mennyire fájdalmas, hosszadalmas, valószínűleg kilátástalan harc a semmiért, miközben újra és újra feltépik az ember sebeit, megalázzák és semmibe veszik. Így megy ma ez... :(
Őszinte részvétem, amennyire lehet, megkönnyebbülést kívánok!

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.17. 09:30:33

Ez itt nem a reklám helye, de...

Rokonságban is volt hasonló, de az régen történt, és a rokon már 50 éves volt, de az sem volt könnyebb. Részvétem a családnak.

"Ha ez a szabályszerű, akkor még hány embernek kell meghalnia, hogy belássák, a szabályos eljárás egyben hibás eljárás is?"

Talán nem kérdéseket kellene itt feltenni, hanem az egészégügyisek mellé kiállni családostól, amikor ők kiállnak magukért.
Szó nélkül. Mert akkor magunkért is kiálltunk.

varisztor 2016.03.17. 10:06:15

@Rotoxis: Azt az 50% esélyt csökkentette le a fent leírt esetekben a magyar egészségügy 10% körüli szintre. Ennél a kivégzőosztag is humánusabb, mert ott nem azt mondják, hogy mindent megteszünk érted, miközben a túlvilág felé taszigálnak, hanem egyenesen megmondják: itt a vége, viszlát! Ezt vedd észre a sok szabályod mellett.

Azt meg sem említem, hogy ebben a katyvaszban, amit ma magyarországnak hívnak, az a főszabály, hogy nincs szabály, de ha van, akkor áthágjuk. Így működnek a kormánytól lefelé az ún. kisember - ez mi a fenét jelent?! - szintjéig a dolgok. Én a poszter helyében, ha látom, hogy nagy a baj, simán azt mondom, eszméletlen és nem tudom, hogy lélegzik-e, nem vagyok szakember. Azután láss csodát - szabályosát - mire kiérnek, újra az eszméletén van. Ha van energiájuk a sok szabályuk olvasgatása mellett, hát bizonyítsák, hogy végig az eszméletén volt.

Lady Ann 2016.03.17. 10:14:57

Ilyen esetben, amikor csak nem akarnak kijönni, nem segítene, ha a telefonáló azt mondaná, hogy eszméletét vesztette a beteg?
Nem értek hozzá, de több mentős barátom azt mondta, hogy ne hívjam soha a segélyhívót, inkább azonnal a 104-et, mert ők az elsősegélyhez is tudnak tanácsot adni - meg eldönteni, hogy milyen felszereltségű kocsit küldjenek.

hajatsermuta 2016.03.17. 10:31:44

Csak a pontosság kedvéért: Rotoxis azt írta, hogy az operált betegek túlélési esélye 50%, a betegek többsége meghal, mielőtt műtétre kerülhetne.
Utólag mindenki okos, de a leírt (és a diszpécsernek elmondott) tünetek, szédülés, beszédzavar alapján elsősorban NEM agyvérzésre, sokkal inkább átmeneti keringési zavarra (TIA) lehet gondolni, ezért a diszpécser akkor meghozott döntése szerintem szakmailag helytálló. Persze, ha tudta volna, hogy mi a baja a betegnek és mi lesz a kiemenetel, azonnal szirénázó esetkocsit küldött volna. Ettől függetlenül a tragédiában együttérzek a családdal, és biztos vagyok abban, hogy hasonlóan éreznek az OMSZ dolgozói is. Nem szeretnék a diszpécser helyében lenni, gondolom, nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy ha mégis időben mentőt küld, talán megmenthető lett volna az édesanya...
Laikusként továbbá azt gondolom, hogy kártérítési pert (vagyoni- és nem vagyoni kár) érdemes lenne indítani, az OMSZ költségvetéséből (az adifizetők pénzéből) futná a kártérítésre. A diszpécser személyes (büntetőjogi) felelőssége, ahogy fentebb is írtam, nem merül fel.

defné 2016.03.17. 10:50:02

Tavaly ugyanitt olvastam egy posztot, amiben egy mentős diszpécser döntött, persze rosszul. Akkor itt nagy vita kerekedett,hogy szabadna vagy nem egy diszpécsernek ekkora hatalmat adni a kezükbe. Persze itt többen állították, hogy magasan képzett egészségügyi szakemberek azok bizony, és tudják mikor kell azonnal mentőt küldeni, és mikor ér rá a beteg. Ez már azóta nem is tudom hanyadik eset. Sajnos.

Nancsibacsi 2016.03.17. 13:31:02

@hajatsermuta: "Utólag mindenki okos, de a leírt (és a diszpécsernek elmondott) tünetek, szédülés, beszédzavar alapján elsősorban NEM agyvérzésre, sokkal inkább átmeneti keringési zavarra (TIA) lehet gondolni"
Vagy éppen stroke-ra. Mármint én mint laikus arra gondoltam, mert a rendelőben pont ezek a tünetek vannak kiírva a falra, hogy ha ez van, akkor az stroke lehet, és azonnal mentőt kell hívni. Nyilván aki szakember, az sokkal jobban félre tudja értelmezni a tüneteket, mint én mint laikus...

Nancsibacsi 2016.03.17. 13:32:15

@Rotoxis: Tudod erre mondják, hogy 10% pont elég. 30 éves volt, élhetett volna még 50-et simán. Akkor aki felelős, aki a rossz döntést hozta, ne üljön csak 5 évet a sitten, mivel csak 10% esélye lett volna.

Nancsibacsi 2016.03.17. 13:40:56

@Rotoxis: Egyébként tudod az a k.rva nagy baj, hogy a sok okos orvos, ha bevitte volna a beteget saját autón a kórházba, és odanyomta volna az ügyeletes dokinak a 20 ezrest úgy megműtötte volna, mint a szél - protkoll ide vagy oda. Mert sajna az van, hogy van egy egészségügyünk, ami se nem fizetős, se nem államilag finanszírozott, és innen kezdve megb.szta az egészet a jegesmedve. Babáknak kötelező a 6 hetes UH vizsgálat. Jan 1-én született baba jan 3-án kapott áprilisi időpontot. Persze mosolyogva mondta az időpont osztogató hölgyemény, hogy fizetős van korábbra is... Ugyanaz a rendelőintézet, ugyanaz a doki - szerintem az UH készülék is ugyanaz, csak a rendelési idő más, meg 8000 Ft. Ez normális eljárás? Ne vicceljünk már.

EÜben 2 változást kéne AZONNAL meglépni:
1. Adott helyrajzi szám alatt nem lehet magán és államilag finanszírozott rendelés.
2. Adott doki adott évben nem dolgozhat magánorvosként és állami intézményben is. Nincs állami intézményből magánpraxisba átirányítás.
Aki ezt megszegi, 5 év letöltendő börtön, aki ezekre a bűncselekményekre bizonyítékot hoz, az 1 millió nyomravezető díj.

Ez kellene ahhoz, hogy a markukat tartó pénzéhes szarházi orvosok eltakarodjanak az országból, és ha ők elmentek, akkor lehetne itt bármilyen rendszerszintű átalakításban gondolkodni. Mert amíg ezek a darab szarok itt praktizálnak, addig úgyis csak az lesz hogy vállalkozóként óránként 20 ezerért alszanak az ügyeletben, meg irányítják át a kétségbeesett pácienseket a magánrendelésükre a kamu hónapos várólistákkal. Szóval csinálhatsz itt bármit, meg önthetsz bele a rendszerbe végtelen sok pénzt - amíg belülről fejik a rendszert, addig itt nem lesz változás.

hajatsermuta 2016.03.17. 14:09:04

@Nancsibacsi:
"...a markukat tartó pénzéhes szarházi orvosok eltakarodjanak az országból..."
Ne aggódj, jórészük már eltakarodott, a maradék most készülődik (évente 1000 takarodik el). Még néhány év, és megoldódik a gondod: ezek a darab szarok mind máshol fognak óránként 20 ezerért aludni, Mo-n legfeljebb a totyogó nyugger doktornénik-bácsik fogják a közérzetedet (és a levegőt) rontani.

Muad\\\'Dib 2016.03.17. 14:09:52

@Rotoxis:
Hát ez B+ QRVA JÓ! Na ezért hány ma itthon a többség az egészségügyben dolgozóktól. Hiába tudja mindenki, hogy szörnyű körülmények között dolgoznak, de a nyomorult hozzáállás (tisztelet a - szerencsére - szép számú kivételnek) kiveri a biztosítékot. Most komolyan, azért nem tehet senki róla, mert, ha megkapja az ellátást, akkor is kevés a túlélési esélye? A következő mi lesz? Súlyos balesetnél kikérdezik a telefonálót, aztán megmondják, hogy ááá nem megyünk ki, ebbe nagy valószínűséggel úgy is belehalna a sérült, hívja az ügyeletet, majd kinéznek eltakarítani a hullát.

Nancsibacsi 2016.03.17. 15:51:41

@hajatsermuta: Nem a felső 5% takarodott el, akinek fűtött medencéje van, meg Porscheja. Hanem az alsó 95%, aki olyan birka, hogy védi a felső 5% kiváltságait - merthogy hátha ő is bekerül egyszer közéjük...

Nancsibacsi 2016.03.17. 15:57:12

Egyébként orvosok, tanárok számára megfontolandó, jó tanács: Ha nem tetszik a melóhelyed, HAGYD OTT. Az nem pálya, hogy kevés pénz, akkor kummantok, meg szarul dolgozok. Ha kevés a pénz, menj el máshová dolgozni, ahol tudsz több pénzt keresni. De aki bejár dolgozni, az dolgozzon tisztességesen, ne lopjon, ne kavarja a szart, és ne tolja a maszekot munkaidőben, céges erőforrásokat felhasználva. Mert az BŰN. Lehet hogy egyelőre még elnézik, de előbb-utóbb jön valaki, és aztán nem lesz se fűtött medence, se Porsche, csak egy szűk kis cella. Ez nem csak adócsalóknak jár, hanem azoknak is, akik a folyamat másik végén munka nélkül teszik zsebre az adóforintokat.

kgaben 2016.03.17. 16:13:07

@Tisztességes Természettudomány: alapvetően a 112-es segélyhívó szám végén nem szakképzett egészségügyi emberek ülnek.... A 104 mögött néha. Hangsúlyozom néha. Mert ott kb napi, heti remdszerességgel váltakoznak az emberek, és bárki bármit mond, ezeket a helyeket nem lehet mindig szakemberekkel feltölteni... Ennek több oka is van: ennyi szakember nincs, deka lenne is, ennyi pénzért nem csinálnák, plusz mindenkinek javasolnám, hogy üljön be egy napra. Az a modor,az az anyázás, ahogy sokan beszélnek, a szidalmak, hát nem hiszem, hogy azt bárkinek el kellene és tudja viselni..... A rendszer meg....
Érthetetlen, hiszen szó szerint a berepedt körömhöz a kézen is kiküldenek minket, ilyen esetben, hogy irt nem...???!!!! Szóval még egyszer a 112 segélyhívó végén ugyan olyanlaikus ül, mint aki telefonál....
Nagyon sajnálom, és őszinte részvétem a családnak.

she_wolf 2016.03.17. 16:37:06

@kgaben:
Azt a rakás funkcionális analfabétát kellene már kilőni a Holdra, akik jó dolgukban megveszve, a népet megvezetve basszák a rezet abban a csodaszép épületben a Duna partján!
Bocs, habzik a szám..:(

zuulululu 2016.03.17. 17:19:56

@Nancsibacsi: "Egyébként orvosok, tanárok számára megfontolandó, jó tanács: Ha nem tetszik a melóhelyed, HAGYD OTT"

Nem veszed eszre hogy ez megy most? Aztan amikor szilankosra tori a labad egy busz kereke, vagy agyverzest kapsz, majd "rohangalhatsz" az orszagban, hogy valaki legalabb egy fajdalomcsillapitot be tudjon neked adni.
De te azert uvoltozzel fajanko, hogy takarodjanak az orvosok, meg penzehesek, mit kepzelnek.

2016.03.17. 17:23:29

@kgaben: Nem azért nem lehet szakemberekkel feltölteni mert azok nincsenek, hanem azért, mert mindegyik a haverját a rokonát a kölykét a szomszédját tolja be minden hova.Független attól, hogy ért e hozzá az illető vagy sem.Az összes adminisztrátor ilyen az összes kurva kórházban!Mind 8 osztályos, ha alaposabban utána néznének kiderülne hogy soha nem is volt középfokú végzettségük.De mindemellett azért a középfoknak megfelelő bérezéssel kurva jól elvannak ezeken a helyeken igen nagy számban. Sote sem kivétel. A Nagyvárad téri épületben 22 emelet magasan mindenki mindenkinek a rokona valamilyen formában.
22 emelet nagycsalád. Irodista hegyek. 8 általánossal ott ül az irodában mert a férje titkárnője papíron. A férjnek pedig olyan a beosztása hogy a legkevésbé sincs szüksége titkárnőre. Ezek az emberek kirobbanthatatlanok. Akkor lehetne őket kivágni, ha minden egyes érettséginek és diplomának egyenként utánanéznének.Egy külön nyomozócsoport kellene mely erre szakosodott.
Annyi megüresedett állás lenne hogy Dunát lehetne vele rekeszteni.

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.17. 17:32:54

@kgaben: "alapvetően a 112-es segélyhívó szám végén nem szakképzett egészségügyi emberek ülnek.... A 104 mögött néha. Hangsúlyozom néha. Mert ott kb napi, heti remdszerességgel váltakoznak az emberek, és bárki bármit mond, ezeket a helyeket nem lehet mindig szakemberekkel feltölteni..."

Félelmetes. Csak azt nem értem, akik ezt szervezik, miért így csinálják.
Egyszer egy vállalkozó ismerős elmondta, hogy egy adózási kérdéssel 3 alkalommal felhívta a coolcentert, magyarul a nav telefonos tájékoztatóját, és minden alkalommal mást válaszoltak ugyan arra a kérdésre. Ott is baj, no de ahol az ember életéről van szó...

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.17. 17:38:06

@hajatsermuta:

Néha elgondolkodom, lehet, hogy jobban is járunk, ha többen külföldön gyakorolják a szakmát?
Nekem egy gyulladásos állapotra azt mondta a szakorvos ( akihez a házi küldött ), hogy egyek naponta egy kanál búzakorpát. No én attól még rosszabbul voltam. A többi "tanácsa" nem volt annyira rossz, de ez volt az, ami kifejezetten rontott. Persze a házi is megéri a pénzét, mert a gyomor és bél tükrözésen kívül más vizsgálatot nem ismer. Magamtól rájöttem mi okozza a gondjaimat, és azóta jól vagyok. Ehhez csak azért kellett az orvos, hogy felhergeljem magam.

Braincelle 2016.03.17. 17:43:41

A 37 éves nő a szétszakadt hasi ütőere miatt veszített életét.

Braincelle 2016.03.17. 17:51:02

Intenzíves ellátást igénylő beteget pedig nem lehet átvenni ha nincs üres intenzív ágy. Mert akkor aztán tényleg az orvos miatt hal meg a beteg. És nem paszolgatták: a riport szerint pl a János Kh már reggel jelezte, hogy nincsen szabad intenzíves /lízis ágya, ez így szabályszerű.
Ha a helyettes helyettesének a helyettese sem terhelhető tovább, az forráshiány, nem más.

she_wolf 2016.03.17. 18:13:14

@Braincelle:
Ezt a 37 éves nő esetére reflektálva, ugye? Csak hogy jól értem-e?

varisztor 2016.03.17. 18:31:06

@Braincelle: Nem. Vagy ha így állunk hozzá, akkor nem kell EÜ és a köré épült többi vízfej. De van EÜ, aminek a feladata a betegek megmentése lehetőség szerint. A 37 éves nő a szar szervezésbe halt bele elsősorban, mert az esélyét a túlélésre ez vette el. Mondhatnám azt is, megölték.

she_wolf 2016.03.17. 19:01:44

@varisztor:
"Mondhatnám azt is, megölték."

Szerintem meg nem mondhatnád. A műtőasztalon feltárt beteg, a bemosakodott és éppen dolgozó team kezei között is meghalhat úgy, hogy a beavatkozásnak köze nincs a halálokhoz.

"Én a poszter helyében, ha látom, hogy nagy a baj, simán azt mondom, eszméletlen és nem tudom, hogy lélegzik-e, nem vagyok szakember. Azután láss csodát - szabályosát - mire kiérnek, újra az eszméletén van. Ha van energiájuk a sok szabályuk olvasgatása mellett, hát bizonyítsák, hogy végig az eszméletén volt."

A poszttól elvonatkoztatva: ez meg is történik. Annak következményeként pedig másvalaki meghal. Mert a mentő kiment a pecóhoz kihúzni a szálkát a ténsasszony ujjából, közben meg aorta aneurizma miatt szállt el az élet valakiből, akinek azt mondta a díszpancser, hogy "ej, ráérünk arra még!".

Nem lehetne inkább azt, hogy mindenki a neki megfelelő helyen legyen? És nem lehet hogy kellő létszámban, eszközzel legyen meg?
Ja, nem lehet. Ma, Magyarországon nem lehet!

Braincelle 2016.03.17. 19:16:19

@varisztor: nem értek egyet, de hozzáteszem, hogy csak azokkal az infókkal rendelkezem, amiket a médiában olvastam. Ha vannak a bennfentesek által ismert plusz infók és azok mást mutatnak, akkor természetesen megváltoztatom a vélem3nyem.

Ami a szervezéssel baj, az olyasmi, ami számunkra nem megváltoztatható: Budapest eü ellátása a széttagolt, különböző profilú és lehetőségű ibtézményrkkel. Ha ebből a szempontból nézzük, mind megszenvedjük ezt a rendszert, betegek, orvosok, mentők, mentésirányítás. Természetesen ilyen értelemben baj van a szervezettséggel, viszont mindenki próbál ebből a rosszból a lehező legtöbb jót kihozni. Hogy nem tudjuk mindig legyőzni a legyőzhetetlent, az gondolom nem szorul magyaràzatra.

A 37 éves nőt, ha jól értem, nem passzolgatták sehová, nem elvitték az Imrébe és onnan a Jánosba és tovább, hanem az irányítás telefonon kereste a helyet. Ha elvitték volna bárhová értesítés nélkül a kritikus állapotú beteget, az viszont a mentőegység hibája lett volna, de nem ez történt.

A beteg hamar eljutott az őt fogadó helyre, ott az orvos megvizsgálta, kérésére a mentők még CT-be kísérték. Megint szörnyű hogy a szétszabdalt rendszerben a CTbe külön el kell vinni a beteget, de ez megint nem a dolgozók hibája, mi ugyanúgy szenvedünk ettől.

Az is szörnyű, hogy a speciális neurológiai intenzíves ágyakat, mivel be vannak telve, olyan kórházak intenzívjei helyeztesítik, ahol nincs CT és vagy neurológus, ez viszont kapacitás hiány következménye.

Ami kérdéses, hogy mért tartották a mentők stroke-osnak ezt a beteget, de erről nem tudok véleményt mondani, mert nem ismerem az eset orvosi részleteit. Aorta szakadásnak létezik olyan fajtája, ami neurológiai gócjelekkel kezdődik (disszekció), de nem tudom itt erről volt-e szó. Mindenesetre nagyon nehéz egy kórtörténet nélküli eszméletlen beteget a helyszínen diagnosztizálni és ezek a vérzések gyakran szakaszosak vagy a hashártya mögötti terület egx darabig fogja a vérzést és ilyenkor lehet átmenetileg stabilnak látszó keringése és ilyenkor nem is lehet még kitapintani a vért, csak később.

Annyi biztos hogy ha pl a János Kórház reggel lemondta az intenzív ellátást, akkor a telefonos megkeresésre joggal utasították el a beteget.

Az Imre Kh meg a sok anesztintenzíves távozása óta vsz igen nagy forrás hiánnyal küzd, és egy SBO ha lemondja a trombolízist, annak nyomós oka van, de ezt megint nem tudjuk.

Szóval igen ha lenne egy vagy két kva nagy kórház ahol minden van, nem lenne ilyen, de ez nekünk "gyilkos" ellátóknak is sokkal jobb lenne de nem tudjuk befolyásolni.

varisztor 2016.03.17. 19:20:16

@she_wolf: "Szerintem meg nem mondhatnád. A műtőasztalon feltárt beteg, a bemosakodott és éppen dolgozó team kezei között is meghalhat úgy, hogy a beavatkozásnak köze nincs a halálokhoz."

De, mondhatom. Elfelejtették ugyanis a műtőasztalra tenni időben és feltárni. Ha időben megteszik és meghal, akkor egy szavam sem lenne. Látom nem érted a fogalmakat, a szövegértéssel is kűzdesz, hiszen nem ment át az írásom egyértelmű és karakteres üzenete, miszerint BÜROKRATIKUS BASZAKODÁSSAL TÖLTÖTTÉK AZ IDŐT ÉS EZZEL A TÚLÉLÉSI ESÉLYEIT RONTOTTÁK LE KRITIKUS MÉRTÉKBEN! Így megvan már?

"A poszttól elvonatkoztatva: ez meg is történik. Annak következményeként pedig másvalaki meghal. Mert a mentő kiment a pecóhoz kihúzni a szálkát a ténsasszony ujjából, közben meg aorta aneurizma miatt szállt el az élet valakiből, akinek azt mondta a díszpancser, hogy "ej, ráérünk arra még!"."

Nem véletlen. Senki nem akarja az életét a díszpancserre bízni. A forráshiány nem érdekli azt, akinek veszélyben az élete vagy akinek a hozzátartozója van veszélyben. Sajnálom, de ha megtehetem, akkor lelövöm azt, aki késsel támad, pedig nem arányos, nem korrekt. Az a neve a jelenségnek, hogy ÉLETÖSZTÖN. A túlélésért folytatott harcban, amire a mai EÜ kényszeríti az embert, nincsenek szabályok. Mintha feljebb írtam volna. A szakmaiság sem érdekli azt, aki a gödör vagy a csalás között választhat. Csalni fog ha élni akar.

"Nem lehetne inkább azt, hogy mindenki a neki megfelelő helyen legyen? És nem lehet hogy kellő létszámban, eszközzel legyen meg?"

De, ha rajtam múlna, akkor bizony lehetne. Két olyan dolog van, amitől a sem a pénzt, sem az időt nem sajnálnám. Az egyik az EÜ, a másik az oktatás. De! Mindkettőnél erős kontrollt kell gyakorolni, mert mára olyan abnormális beidegződésekkel bír mindkét közszolgálat, hogy azt vaskézzel kell letörni. (EÜ: korrupció, egészséggel, élettel való zsarolás, visszaélés. Oktatás: maszatolás, maszekolás, munka elhanyagolás hasonló okokból, mint az EÜ-ben, pénzhiány, kis fizetés, megélhetési gondok okán.)

"Ja, nem lehet. Ma, Magyarországon nem lehet!"

Sajnos igazad van. Örülnék, ha vitatkozhatnék ezzel a két mondatoddal, őszintén és meggyőződéssel. Nem tehetem, igazad van.

she_wolf 2016.03.17. 19:42:28

@varisztor:
"...a beavatkozásnak köze nincs a halálokhoz."
Vagyis egymástól független történések, amit még a kicsontozott betegen sem vesznek észre, mert nem látható.
Ne bonyolódjunk bele abba, hogy kinek van vagy nincs fogalom- ill. szövegértési problémája. Nem minősítettelek, nem személyeskedtem. Szeretném, ha ez visszafele is működne. Már csak azért, is, mert a lényeget hasonlóan látjuk.
Kétféle életösztön ismeretes előttem, az egyiket tekintve nem akarok más kárán jogtalan előnyhöz jutni másokkal szemben (megoldom másként), a másik fölött pedig nincs hatalmam.

varisztor 2016.03.17. 19:44:57

@Braincelle: Írtam neked választ, hosszút, de vagy lenyelte vagy nem tudom hová lett. :( Nem írom be újra, ne haragudj! Sok mindenben igazad van szerintem is, sokmindenben nincs. Leginkább az a baj, hogy érintettként támadásnak veszitek a negatív kritikát akkor is, amikor az, bár az EÜ-nek szól, hisz az a téma magja, de valójában nem azt támadja, hanem a szakpolitikát vagy a politikát. A beteg is tudja, hogy az EÜ és az ott dolgozók nem önmagukban működő rendszer, hanem egy kis része a magyarország nevű gépezetnek. De mi az EÜ keretein belül szenvedünk, halunk. Akkor is, ha a probléma oka éppen a politika.

varisztor 2016.03.17. 19:47:29

@she_wolf: Jó, ha személyeskedőre sikerült, akkor azért megkövetlek, nem célom, pláne nem ismeretlenül!

Az életösztön nem így működik. A fuldokló a víz alá nyomja akár azt is, aki menteni igyekszik őt...mert az ösztön vezérli és az azt mondja, nyomde le a másikat, akkor te fent maradsz. A tudat ott nem focizik. Határozott cél van és minden eszközt megragadsz.

she_wolf 2016.03.17. 20:32:56

@varisztor:
Semmi gond!:)
A zsigeri életösztön valóban nem tudatos, ezért nincs fölötte hatalmam.
A másik életösztön fölött azonban van, és mindent bevetek, hogy akaratom szerint legyen.
A posztbéli események pedig eléggé összetettek ahhoz, hogy bárki is vehesse a bátorságot kimondani,hogy x. vagy y. hibájából halt meg valaki.
A probléma gyökere ott van, ahol te is kapálgatsz (és én is, és gondolom, még nagyon sokan már nagyon régóta). Azt is tudjuk, hogy nevezik a gyökeret. Csak éppen gyomirtó nem kapható sehol:(

Amit @braincelle-nek írtál: jó lenne, ha az emberek belátnák végre, hogy nem a hírvivőt kell nyársra húzni:(

Terézágyú 2016.03.18. 07:53:52

@Nancsibacsi:
"Mármint én mint laikus arra gondoltam, mert a rendelőben pont ezek a tünetek vannak kiírva a falra, hogy ha ez van, akkor az stroke lehet, és azonnal mentőt kell hívni."

Dehát ugye az nem jelent semmit, az csak "reklámanyag"... Az csak arra jó, hogy ha NEM hívsz mentőt, akkor az orvosok azon háborognak, hogy "egy felnőtt embernek ennyi egészségügyi ismerete sincs, hallatlan!!!"

Szerintem egyébként ez is a magyar egészségügy egyik rettentő nagy hibája, ami talán nem mindig okoz ilyen sajnálatos eseteket, mint a cikkben írottak - de óriási mértékben alá tudja ásni a bizalmat az orvosokban :(((( Én már itt leírtam, és persze az orvosok nagyban hárítottak: MINDEN magyar embernek rengeteg rossz tapasztalata az orvosokkal kapcsolatban. Ha ilyen téma kerül elő, csak úgy röpködnek a negatív sztorik (és a legtöbbjük nem pénzkérdés ám - hacsak nem hálapénz-kérdés...)

Terézágyú 2016.03.18. 07:58:54

@she_wolf:
"A posztbéli események pedig eléggé összetettek ahhoz, hogy bárki is vehesse a bátorságot kimondani,hogy x. vagy y. hibájából halt meg valaki."

magyarul: mindenféle szakma képviselőjét szabad szidni (pl. ha a frissen megcsináltatott vízvezeték megint eltörik, akkor a vízvezetékszerelőt), de ha egy ember meghal, akkor fel sem merülhet, hogy valaki az egészségügyben hibázott... értem.

she_wolf 2016.03.18. 15:57:13

@Terézágyú:
Ha elfogytak az észérvek, akkor jön az emberi test összehasonlítása a "döglött" anyagokéval, az orvosok tudásának, munkájának összehasonlítása a vízvezetékszerelőével...értem.
Árnyalatnyi különbségektől pedig ne zavartassuk magunkat!

csakegybeteg 2016.03.18. 22:45:50

@Rotoxis: Azt nem tudod véletlenül, hogy abból az 50-ből hány százalék szenvedett maradandó károsodást?
Bevallom, mikor nálam véletlenül kiderült az agyi aneurizma teljes pánik fogott el. Utána jártunk, érdeklődtünk mi a jobb megoldás. Aztán jöttek a "jó tanácsok" végül besokalltam és döntöttem. Mindenkit megkértem ne szóljon bele, a döntés az enyém. Ha rosszul döntök csak saját magamat okolhatom. Nem akartam naponta szembesülni azzal, hogy talán ez az utolsó napom jó esetben (nem akartam, nyomorék lenni).Vállaltam az endovaszkuláris beavatkozást, és nem bántam meg. Tudom, hogy ehhez szerencse is kellett.

she_wolf 2016.03.19. 00:08:45

@csakegybeteg:
Örülök, hogy volt benned kurázsi, és jól vagy!:)

Terézágyú 2016.03.21. 16:34:39

@she_wolf:
Azért több dolog is egyezik a vízvezetékszerelő és az orvos (vagy bármilyen szakma) esetében: egyrészt a felelősségre vonhatóság, a másik pedig a felelősség vállalása.

Sajnálom, hogy ezt nem érted. Persze egyszerű a képlet: orvost hibáztatni tilos.

she_wolf 2016.03.21. 17:04:18

@Terézágyú:
Én értem. Te nem érted a különbséget.
"Döglött" és "élő" anyag működése közti különbség. Ugyanarról a gépsorról, ugyanabból az anyagból készült csaptelep ugyanolyan körülmények között ugyanúgy fog működni. Vonásra. Viszont még az egypetéjű ikrek sem "működnek" teljesen azonosan, nemhogy két, teljesen más ember.
Ezért nem hasonlítható össze a munkájuk, és ezért nehezebb bizonyítani egy orvosi műhibát, mint egy Mekk Elek kontárkodását.
Lehet, sőt, kell is hibáztatni, szankcionálni az orvost. Ha bizonyíthatóan hibázott!
Az összeesküvés-elméleteket meghagyom másoknak.

Terézágyú 2016.03.22. 09:35:58

@she_wolf:
"és ezért nehezebb bizonyítani egy orvosi műhibát, mint egy Mekk Elek kontárkodását.
Lehet, sőt, kell is hibáztatni, szankcionálni az orvost. Ha bizonyíthatóan hibázott!"

De fentebb írtad, hogy "nehezebb" a bizonyítás...

És mivel ebben az országban még egy vízvezetékszerelőre sem lehet rábizonyítani semmit, és egy orvosra még még nehezebb.... marad a bizonyítatlan orvos-szidás.

she_wolf 2016.03.22. 09:54:07

@Terézágyú:
Az utolsó mondatodban nagyjából minden lényeges benne van:(
Csak az a kérdés, hogy mennyivel vagyunk beljebb, ha bizonyítatlanul szidjuk az orvost olyanért, amiről nem tehet?
Ez így eléggé kétes elégtétel:(

Terézágyú 2016.03.22. 11:11:35

@she_wolf:
"Csak az a kérdés, hogy mennyivel vagyunk beljebb, ha bizonyítatlanul szidjuk az orvost olyanért, amiről nem tehet?"

Semmivel. Igazad van. A beteg kussoljon.

she_wolf 2016.03.22. 11:27:04

@Terézágyú:
Rád már nem ugrom, köszi, egyszer elég volt egy ilyen meccs.

KisIst 2016.03.25. 08:50:25

@kgaben: A 112 végén, tényleg csak egy civil ül, de éppen ezért a mentős eseteket tovább kell adnia a 104 felé, a további intézkedésről - a bejelentővel beszélve - ott döntenek.

A 104 túloldalán mentős szakképzettséggel rendelkező személyek ülnek!! A kapott információk és a hasonló esetek lefolyása alapján hozott egy döntést az esetfelvevő. Hiába írja azt a postoló, hogy semmi előzmény nem volt, ez csak elenyésző esetben igaz. Az ilyen súlyos eseteknek MINDIG van előzménye, csak a hétköznapi életben nem szoktunk mindennek jelentőséget biztosítani.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása