"Elmegy az ÁNTSZ a jó büdös francba!"

2016.02.17. 07:26

j0408975.jpgÉs kérdezném mindenkitől: TÉNYLEG LÉTFONTOSSÁGÚ EGY KUTYA EGY ORVOSI RENDELŐBEN? Most komolyan!

Elmegy az ÁNTSZ a jó büdös francba!

Tisztel praxis blog olvasók!

2016.02.08. 18 óra 40 perc magassága: éppen nézzük a retekklubbon a híradót. 2 perc leforgása alatt két  olyan nagy agyhugykövet kaptam hogy az nem igaz. Két egészségügyi témát is boncolgattak.

 
Az egyik: gyerekorvos rendelőjébe az orvos bevitte a saját kutyáját, már többször is, mint "terápiás kutya". Természetesen a kutyának nincs is ilyen minősítése, de azért az orvos beviszi. Ez több embernek nem tetszett, közülük az egyik jelezte is a nemtetszését az ÁNTSZ-nél, hozzáteszem teljesen jogosan (pedig állatszerető ember vagyok) . Az ÁNTSZ "megvizsgálta" az esetet, majd úgy találta hogy ez így tökéletesen rendben van.

Valóban rendben lenne???
Biztos?

Akkor vizsgáljuk meg a kutyát: általában nyalja a hátsó felét, majd odamegy más emberekhez az orrát az emberek ruhájához, testfelületéhez  nyomja. A kutya mindkét fele tele van bacilusokkal.

j0408975.jpg
Akkor vizsgáljuk meg azokat akik a rendelőben megfordulnak. Többnyire gyerekek, akik mindent megtapogatnak, a szájukba veszik a kezüket, legyengült állapotban vannak, a túlpörgött  immunrendszerük küzd az éppen aktuális  betegségekkel. Ilyenkor meg nem kellene kitenni még több bacilusnak, de nem.

Akkor most vizsgáljuk meg azt,  hogy ez egy ORVOSI RENDELŐ. Nem terápiás foglalkozás, hanem gyerekorvosi rendelő. Nem minden gyerek és  felnőtt szereti a kutyákat, ez van tessék elfogadni. Másrészről létfontosságú a fertőtlenítés is. Így az hogyan is valósul meg?

Most akkor tételezzük fel, hogy egy influenzajárvány van, és a kutya ott kolbászol a betegek között minden nap napi minimum 8 órában. Vajon mennyi az esélye annak hogy ő is elkapja és továbbadja? Esetleg hogy a szőrébe olyan vírusok és baktériumok kerülnek, melyet egy másik ember simogatva elkap???

 

És mi a helyzet az allergiásokkal?
És még lehetne folytatni.
De mi lesz a következménye az ÁNTSZ-es vizsgálati eredményének?
Vérszemet kapnak a kutyatartók és az összes kutyás szépen meg fog jelenni az orvosi rendelőbe, nem csak a gyerekorvosi rendelőbe, hanem a felnőttébe, a szemészetébe, a baleseti ambulancián, a kórházi osztályon, a sebészeteken, a szülészeteken  és még sorolhatnám, mert hát ha az orvosnak lehet, akkor másoknak miért nem? 


És kérdezném mindenkitől: TÉNYLEG LÉTFONTOSSÁGÚ EGY KUTYA EGY ORVOSI RENDELŐBEN? Most komolyan!

Ti megkaptátok a kötelező védőoltásokat? Gondolom igen. Volt ott kutya?  Gondolom nem. Túléltétek? Gondolom igen. Ha valaki állatot akar simogatni, menjen állatsimogatóba, vagy tartson otthon saját kutyát, de ez már túlmegy minden ésszerű határon...

És EZ VALAMI ELKÉPESZTŐ AZ ÁNTSZ-TŐL, HOGY SEM GONDOLKODNI NEM TUDNAK, SEM ELŐRELÁTNI ESETEKET ÉS MÉG A MIKROBIOLÓGIÁHOZ, INFEKTOLÓGIÁHOZ SEM ÉRTENEK,MIKÖZBEN EGYRE MÁSRA DERÜL KI AZ MRSA-S ELTITKOLT ÁNTSZ-ES KÓRHÁZI ÜGYEK, EZ AZ AGYMENÉS TŐLÜK VALAMI HIHETETLENÜL ESZMÉLETLEN!

Ezt követően venni fogok egy varánuszt, egy mosómedvét, egy tigrist és egy párducot meg  egy cápát  és ezekkel fogok orvosokhoz járni. Végülis a tigris sem harap, ne félj tőle, maximum lenyel egyben,  meg különben is csak egy édibédi terápiás kiscica, a cápa meg egy aranyos édibédi terápiás kishal, a varánusz meg egy édibédi terápiás kisgyík . Arról nem is beszélve, hogy biztos elterelnék az ott várakozók figyelmét az időről, azt garantálom,  mert ha már az orvosnak szabad kutyát vinni egy orvosi rendelőbe, akkor már nekem is...ha meg az állatok között különbséget mernének tenni, az már diszkriminatív lenne---

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qbr 2016.02.17. 08:19:20

Már csak egy kínzó kérdés gyötör: mi lehetett a másik téma?

ördi ke 2016.02.17. 08:41:11

Még csak az elejét olvastam.De ha "retek klubnak"nevezed a csatornàt,mért azt nézed?
Mértne a m1hiradót?
Teis jó sorodba unatkozol,hogy ide posztolgatsz.
Most olvasom tovàbb.

ördi ke 2016.02.17. 08:49:45

Posztert vegyél tigrist.Bemész a ketrecébe többet nem irkàlsz baromsàgokat.
Egyébként nemhiszem nincs akàr pozitiv,akàr negativ tartalmú ténleges érdemleges poszt akkor inkàbb ne legyen semmi ilyen nese semmi fogd meg jól,hagy marja 2tàbor egymàst a koncon.

drontal 2016.02.17. 08:59:21

Nem írom,hogy kedves posztíró mert egyáltalán nem vagy kedves..

A panaszos leveledre az én saját véleményem a következő.

-Az a német juhász nagy valószínűséggel tisztább,és főleg okosabb is mint te magad.
-Nem,neked nem szabad vinni semmiféle állatot a rendelőbe,mert ez terápiás állatnak van minősítve ellentétben a te cápáddal és tigriseddel.
-A gyermekorvosi rendelő nem terápiás célzattal működik ez igaz,de az orvostól/injekciótól/vizsgálatoktól rettegő gyerekek többsége miatt indokolt,és jótékony a hatása.Igazán kár,hogy te ezt nem értheted mert nincs gyereked.Ne kezd,hogy de igen van,mert ha lenne nem írnál ide ilyen hülyeségeket.

Nekem miért van egy olyan érzésem,hogy a "kedves" posztíró stílusával,szövegszerkesztésével,eltúlzott indulatával gyakran találkozunk itt a praxison?

Nos,kedves posztolók,várom a véleményt..

she_wolf 2016.02.17. 09:03:16

"...(pedig állatszerető ember vagyok)."

Én is állatszerető ember vagyok. Ezért szeretlek téged is.
Napi pár kilincs megfogásával több szart szedsz össze, mint sejtenéd. Mindegyik után van lehetőséged dizinficiálni? Na ugye, okostojás!:(
A minősítésről pedig csak annyit, hogy lehet hogy neked van esetleg érettségid, mégis éretlenül gondolkodsz.
Mindenesetre örülök, hogy csak ennyi problémád van, örülj inkább te is!

"Vérszemet kapnak a kutyatartók és az összes kutyás szépen meg fog jelenni az orvosi rendelőbe..."
Huszonsok éve vagyok kutyatartó, és mind a magam, mind a többi normális kutyatartó nevében kikérem ezt az ostoba és rosszindulatú feltételezést!

(Más kérdés, hogy milyen előzetes egyeztetés történt annak érdekében, hogy az orvos bevihette a kutyáját. Feszültségoldásnak egy gyerekorvosnál viszont nagyon hasznos lehet.)

she_wolf 2016.02.17. 09:05:46

@drontal:
Az a jövő amit vizionál ebből az egyszerű esetből tovább gondolva szakemberért kiált!:)

defné 2016.02.17. 09:09:39

A kutya elkapja az influenzát és tovább adja? Ezt nem komolyan írtad ugye?

Nem bírom abbahagyni a röhögést.

@drontal: Most,hogy említed nekem is dereng valami

she_wolf 2016.02.17. 09:15:54

@defné:
A zoonózist nem szabad félvállról venni, de az a gyerekorvos mégiscsak orvos, és felelős állattartó.

szabidoki 2016.02.17. 10:03:01

A mélyen tisztelt házmester posztolónak üzenem, hogy azóta a szóban forgó kutya minden szükséges engedélyt megkapott:
24.hu/elet-stilus/2016/02/08/feljelentettek-a-gyerekorvost-mert-a-kutyajaval-rendelt/

she_wolf 2016.02.17. 10:15:25

@szabidoki:
Így kell elegánsan valakit a helyére küldeni!:)

zünüke 2016.02.17. 10:24:20

@szabidoki:
Pontosan ezt akartam írni én is.Ez a szegény kis állat mindenféle lehetséges vizsgálaton átesett ami csak létezik,és minden egyes vizsgálati eredménye negatív.

hahóóó posztoló olvasod? N E G A T Í V !!!

kiegészítésként írom csak neked: Amilyen állapotok uralkodnak az egészségügyi intézmények többségében akár kórtermekben,várókban,mellékhelyiségekben,rendelőkben én meg a kutyámat félteném,hogy összeszed valamit.És rosszul tudod,nem több embernek nem tetszett hanem egy embernek nem tetszett aki ilyen jóindulatú lehet mint te vagy.
Nem te jelentetted fel a dokit?

yogosan 2016.02.17. 10:41:42

Szegény megboldogult nagymamám úgy hátba vágott volna szekercével,hogy a tüdőm esett volna ki ha előadtam volna neki ezt az "allergiás vagyok az állatszőrre" című fejezetet gyerekkoromban, és természetesen kitiltott volna a tanyáról.Azért meg a szüleim vágtak volna hátba,hogy nem tudnak lepasszolni a nagyinak nyaranta 3 hetet.Együtt aludtunk a macskákkal,kutyákkal,a lónak az orrát csókolgattam mert az olyan jó széna szagú volt,a tehén borjak órákig nyalták az arcunkat,azon nevettünk milyen érdes a nyelvük és csikiznek.A kecske gidákat az ölembe cipeltem mint a babákat.

jelentem élek,és semmi bajom nincs

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.02.17. 11:07:32

A kutya megkapta a terapias allat minositest. A rendelo falan log errol a papirocska. Ezek utan egy terapias allatrol beszelunk a tovabbiakban. Aki utalja az alkatokat viheti masik orvoshoz/rendelobe. Szabadon. Imadjak a gyerekek a kutyust ergo rengeteg kisbeteg megy oda szivesebben es remelem par nyafogo szulo miatt semmi sem fog valtozni.

she_wolf 2016.02.17. 11:17:39

@yogosan:
Néha megdöbbenek azon, hogy hány allergiás ember van, de legfőképpen azon, hogy mire allergiás a többség.
Most mernél gyereknek frissen fejt, vásznon átszűrt, tőgymeleg tejet adni...
Régebben is voltak allergiával küzdő emberek, de korántsem ennyien. Meg sem adjuk a szervezetünknek az esélyt, hogy felismerje az esetleges allergént és lemeccselje vele a dolgot, hanem inkább megbundázzuk a meccset: még a vizet is megmossuk mielőtt megisszuk. Aztán születik egy gyerekünk, aki jó eséllyel allergiás lesz erre meg arra, és találkozik a hasonlóan burokban tartott társával, és az unokám 75%-ban biztos, hogy szenvedni fog az allergia miatt. Mert az sem leányálom éppenséggel:(

©________ 2016.02.17. 12:04:40

hat te hulye vagy, fiam.

Antalbaba 2016.02.17. 12:31:17

1. Annyira tudtam, hogy ez lesz, amikor olvastam a hírt valahol:-( Pedig már akkor is ott volt, hogy terápiás, minden vizsgálata OK + van kint felirat, hogy ha vkit zavar, akkor (hadd ne mondjam, mit csináljon magával);-)
2. Igenis van POZITÍV diszkrimináció a vakvezető és a terápiás állatok részére. Akkor se szólhatnál semmit, ha bemenne egy vak gyerek egy vezető pónival és egy szorongásoldó macskával a vállán az orvoshoz.
3. Hogy én milyen szívesen tiltanám ki a roppant patogén GYEREKEKET a hülye szüleikkel együtt egy csomó helyről:-( Legutóbb IMAX 3D, legújabb Star Wars, hétköznap délelőtt. Két oldalról halgattam a kb. óvodás szófosást és a köhögős takonykór összes tünetét. Ezt bezzeg lehet/szabad/kell, ugye??? Ilyenkor hol az ÁNTSZ, hogy jól megvédjen?

Faszerkezet 2016.02.17. 13:20:08

Mindig jó azt látni mikor az állatszeretők úgy gondolják, hogy mások is éppúgy szeretik az állatokat mint ők... :) /Természetesen aki nem az dögöljön meg..../

she_wolf 2016.02.17. 13:37:02

@Faszerkezet:
Az állatszeretők szeretik, de legalábbis megértik az állatszeretőket, és szimpatizálnak velük.
És nem, véletlenül sem gondolom azt, hogy aki nem szereti az állatokat, az dögöljön meg. Túlságosan leegyszerűsíted a dolgokat, bár abban igazad van, hogy az állatszeretők szerint egy állat gyakran szeretnivalóbb, mint egyik-másik ember.
Úgyhogy ezért ne az állatokat bántsd, és ne azokat, akik így vélekednek!

Faszerkezet 2016.02.17. 14:30:47

@mig54:

Nem bántottam senkit. CSak egyszerűen jó látni...

zünüke 2016.02.17. 16:18:05

@yogosan:
Az én két unokám 3 éve együtt alszik,eszik,tévézik,játszik,hempereg az örökbefogadott kutyánkkal.Sőt,hogy borzoljam a posztoló idegszálait újabban azt játsszák,hogy a szalámi vagy chips egyik vége a gyerekek szájába,a másik vége kilóg, és kinek szedi ki hamarabb.Soha még nem volt semmilyen allergiás tünetük.

asztalosani 2016.02.17. 16:29:30

akik az emberek, betegek, beteg gyerekek elé helyezik a kutyákat és/vagy a kutyákkal jobban megértetik magukat, azoknak azt tanácsolom, hogy sürgősen keressenek fel szakembert!

asztalosani 2016.02.17. 16:32:44

@mig54:

"Mindegyik után van lehetőséged dizinficiálni? Na ugye, okostojás!:("

"dizinficiálni? "

kettőt a seggedbe de azt is keresztbe, te baromarcú marharépa!

és még a posztert okostojásozod le, te hülye 3,14csa!

te valami troll lehetsz, hogy állandóan megállás nélkül öntöd magadból a sz*rságaidat.

asztalosani 2016.02.17. 16:36:25

@zünüke:
érdemes lenne leállítanod erről az unokádat.

asztalosani 2016.02.17. 16:52:00

a posztok döntő többségéről lerí, hogy:

1. Magyarország egyértelműen kutyabuzi ország, és egy beteg gyerek és ember elé helyezik a kutyákat. ez már beteges és szánalmas.
(célszerű lenne bevezetni min. 120.000 Ft.-os éves adót kutyánként ami kutyafajtánként és a tartási körülményektől függően több is lehetne, elvégre mi emberek is fizetünk adót a közösbe, a kutyák miért ne?)

2. az itt ész nélkül kommentelőkről lerí, alapvető biológiai- és egészségügyi alapismeretei iszonyat hiányosak. amiről a fenti poszter írt az létezik, zoonózis és egyéb kacifántos latin kifejezés illik rá.

szégyen hogy sokak ennyire elvakultak, az anusukban hordják a fejüket és kutyabuzik.

tessék itt egy kis tudattágító:
www.fitway.hu/index.php?module=e_h_all&tid=118
www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/11050/zoonozis--allatrol-emberre-terjedo-betegsegek
hu.wikipedia.org/wiki/Zoon%C3%B3zis

aki meg fél a gyerekorvostól,vagy szándékosan beparáztatja a gyerekét az orvossal szemben, az meg vigye a gyerekét állatorvoshoz!

Ui.: de érdekes hogy egyetlen egy kommentelő nem válaszolt a poszter által feltett kérdésre, de a károgás, a másik kioktatása az megy, ezerrel. (hál istennek találtam egy másik fórumot, ahol nem álnevek mögé bújkálva adják ki magukat eü dolgozóknak, mint mig54, aki azt sem tudja mi az a vérátömlesztés, de okoskodik itt a praxison, hanem valódi orvosok, ápolók, eü.-i asszisztensek segítenek a kérdezőknek, úgyhogy ezt a mig54 által összef*sott bilit már bármikor itt hagyhatom :) )

zsebibabi 2016.02.17. 18:11:23

@asztalosani: " találtam egy másik fórumot, ahol nem álnevek mögé bújkálva adják ki magukat eü dolgozóknak..., hanem valódi orvosok, ápolók, eü.-i asszisztensek segítenek a kérdezőknek"

Oda téged nem engednek be.

she_wolf 2016.02.17. 18:13:21

@zünüke:
Azért én ezt nem engedném meg sem a kutyának, sem a gyereknek:)
Az allergia egy dolog, és az állatról emberre terjedő betegségek között szinte említésre sem méltó, vannak annál sokkal durvábbak is.
Éppen ezért nálam az alapvető engedelmességi oktatáshoz hozzátartozik, hogy nem nyalogatjuk az embert!:)

she_wolf 2016.02.17. 18:18:04

@asztalosani:
Én is szeretlek!:)
Most örömömben tapsolok, mert látom, megtaláltad a π értékét:)

"...úgyhogy ezt a mig54 által összef*sott bilit már bármikor itt hagyhatom :) )

Ne vicsorogj, bizonyíts!

she_wolf 2016.02.17. 18:21:48

@Faszerkezet:
Konrad Lorenz mondott valami olyasmit, hogy "minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem a kutyámat".
Bölcs ember volt:)

she_wolf 2016.02.17. 18:31:29

Egyébként kezdettől fogva azon gondolkodom, mi a fene lehet az az "agyhugykő".
Agyvíz helyett húgy van a poszter fejében, és abból kristályosodott ki a lerakódás, vagy mi? Anatómiailag érdekes lehet felcserélni a két agyféltekét vesékre:o

pöndörödő macskaseggszőr 2016.02.17. 19:25:20

Posztoló! Dugd fel az agyhúgyköves fejed a seggedbe és ott duruzsolj. Mindenki jobban jár... Ritka egyszerű, primitív kis lényke vagy :)))))

qbr 2016.02.17. 22:10:47

Egyébként véletlenül ismerem az illető orvost, és vele, illetve a kutyával együtt eltöltöttem egy teremben hosszabb időt. Fegyelmezett és békés állat. Elhiszem, hogy létezik klinikai értelemben vett kutyafóbiás gyerek, neki nyilván más háziorvost választanak a szülei, de összességében a kutya jelenlétének nagyságrendekkel több pozitív hozadéka lehet, mint amennyi kockázattal járhat.

zünüke 2016.02.17. 22:13:44

@asztalosani:

Tudod ezzel a 3 cikkel amit belinkeltél 2 nagy probléma van.

-Egyiket sem állatorvos írta,hanem az oldal valamelyik szerkesztője állította össze.
-A másik,hogy a cikkekben említett betegségek az oltatlan,féreghajtást hírből sem ismerő,állatorvosi ellenőrzés nélküli kutyákról/macskákról szól.
És tudod ez nem mindegy.
Viszont ha választanom kéne az között,hogy egy mocskos,büdös,alkoholtól bűzlő,talán még tbc-vel is fertőzött egyén nyaljon-e szájon vagy egy kóbor kutya,akkor én a kutyánál maradnék.
Azt,hogy a beteg gyerek és ember elé helyezik a kutyákat elég zavaros..Ki helyezi? Vagy mi van?

zünüke 2016.02.17. 22:16:35

@qbr:
Szegény kis jószágot komolyan sajnálom,hogy mit össze gyötörhetik meg nyúzhatják.Remélem erre a doki azért odafigyel mert sok szülő sajnos mindent megenged a gyerekének,és nekik ez természetes.Bízom benne.

kitchen 2016.02.17. 22:51:43

@asztalosani:

Véletlenül nem te küldted be ezt a posztot?@ drontal: megmernék esküdni,hogy erre célzott, és ha többször elolvasom az irományt egyre erősebb a gyanúm.

rest of boys 2016.02.17. 23:01:16

"Ezt követően venni fogok egy varánuszt, egy mosómedvét, egy tigrist és egy párducot meg egy cápát és ezekkel fogok orvosokhoz járni."

Hm, szívünkből szóltál. Különösen az utolsó három állat tekintetében, nyugodtan kipróbálhatnak téged, jó étvágyat nekik.

"Agyhugykövet"

Az van neked, az az...

she_wolf 2016.02.17. 23:30:49

@zünüke:
Bizony nem mindegy! Terápiás kutya ráadásul nem lehet akárkiből, szigorú feltételeknek kell megfelelniük mind nekik, mind a gazdáiknak!
De a kutyákra és a "tőlük elkapható" betegségekre visszatérve: az sem mindegy, hogy az adott, egyébként egészséges eb hol lakik. Lakás, ház, tanya....
Nálunk a kutyák szabadon és saját kedvük és igényük szerint közlekedhetnek a kert és a ház között, bent alszanak, de nem az ágyunkban. A szomszédainknál dúl a baromfitartás, előfordul, hogy a kutyák "meglepnek" egy egérrel a pofájukban, de madarat is vadásznak. Nem kis melómba került átrendezni a gondolkodásukat, hogy a zsákmányt ne egyék meg, hanem szállítsák le nekem, mert az nekik jó lesz:) Ezért sem engedem soha, hogy a kutyáim nyalogassák a vendégeink, barátaink bőrét. Pláne gyerekekét!
Rend van.

she_wolf 2016.02.17. 23:37:14

@rest of boys:
Úgy megnézném, amint cápával a póráz végén bevonul a poszter az orvoshoz:D
A tigris és a párduc együtt nem nyerő még cirkuszban sem. A varánusz lehetőleg Komodo szigetéről származzék, a mosómedvéhez pedig sok szerencsét, mert a közhiedelemmel ellentétben nem szelidíthető megbízhatóan. Bátor ember a poszter, az már igaz!

Advanced Flight 2016.02.18. 00:52:41

Féloff, de azért abban asztalosaninak igaza van, hogy ez egy elvakult kutyabuzi ország, és a kutyatartók a legcsekélyebb megértést sem képesek tanúsítani azok iránt, akik - tudom, elgondolni is szörnyű, de - nem szeretik a kutyákat. Mert félnek tőlük, vagy undorodnak, vagy mindkettő. És erre persze a válasz nem az, hogy jó, pórázt meg szájkosarat teszek az utcán vagy nyilvános helyen a kutyámra, hanem gúnyosan sértegetem a másikat, vagy felháborodva közlöm, hogy márpedig az én kutyám tiszta és illatos és jólnevelt és tökéletes.
És persze a kutyatartók azt is pontosan tudják, hogy ők 99 %-ban megfelelően tartják a kutyát, az csak valami gonosz ármány lehet, hogy Bp-n térdig gázolunk a kutyaszarban, még mindig rengeteg a kutyatámadásos ügy, és kertvárosi részen minden második háznál ott vonyít a nyomorult kibaszva a kert végébe, láncon. Az önsétáltató kutyák tömegéről nem is beszélve.
A konkrét esetről annyit, hogy lehet értelme terápiás állatnak az egészségügyben (van is, fekvőbeteg-osztályokon), de mondjuk itt pont kevéssé, és arról sem vagyok meggyőzve, hogy a kutyának ez olyan jó.

NoOne 2016.02.18. 01:00:08

Posztoló hülye szegény, de nem biztos, hogy tehet róla. Jó esetben talán kinövi, de ez sajnos egyáltalán nem biztos. Asztalosani remélem tényleg elhúz innen a vérbe, nélküle egész jó hely lesz ismét a Praxis.

Gyermekorvosnál nem szokás senkit és semmit előtérbe helyezni, még a szülőt sem... ;)

NoOne 2016.02.18. 01:17:39

@Advanced Flight: nem kutyabuzi az ország, hanem sokan nem állatok között/mellett nőttek fel nincs "nyelvismeretük", és/vagy vmi baromi rossz élmény fóbiát alakított ki, amit viszont nagyon is illenék figyelembe venni.
Saját tapasztalatom, hogy normális kommunikáció esetén az állattartók több mint 2/3-a normálisan is reagál, sajnos mindig és mindenhol van az maradékból is.
Érdekes, az állataink egyike sem ébresztett még senkiben sem (hirtelen) félelmet, sőt, több "mérsékelten" fóbiásnak segítettek. Azonban, ha bárki kérte, szólt, hogy zavarja az állat, nem okozott gondot "megfogni". (teknős, tengeri malac, német juhász, óriás schnauzer, labrador, vadászgörény, macska, ló)

Az "elhagyott" ürülékre, a láncon tartott állatra nincs pardon.

Asztalosani meg úgy hülye/troll, ahogy van.

bukszindeksz 2016.02.18. 01:55:55

A poszt minden szavával egyetértek, kivéve azokkal a részekkel, ahol a "ban, ben, ba, be" használata nem úgy sikerült, ahogyan az egy blogon magyar nyelven publikáló poster-től elvárható lenne.

fordulo_bogyo 2016.02.18. 02:30:17

@szabidoki: Az allategeszsegugyi vizsgalatra es engedelyekre csak utolag kerult sor, miutan valaki(k) kifogasolta(k).

fordulo_bogyo 2016.02.18. 02:32:51

Maradjunk annyiban, hogy van aki imadja a kutyat, es aki aki undorodik tole. Van aki szereti, van aki fel tole. Gyerek is van aki fel tole. Ez van.
Van aki allergias ra, nem tehet rola.
Tessek belegondolni, minden mukahelyen minden haziallat OK?
Minden ugyfelszolgalaton minden haziallat OK?

she_wolf 2016.02.18. 02:34:32

@Advanced Flight: @NoOne:
Nálunk a kutyatartási kultúrával nagy bajok vannak, és ezt elismerik mind az állatvédők, mind a tenyésztők. Próbáltak is lépéseket tenni, de elkaszálják őket folyamatosan. Azt tudom, hogy mentett kutya örökbeadásánál van lehetőség (sőt kell!) "helyszíni szemlét" tartani, előzetes telefonos bejelentkezés után még néhányszor találkozni az örökbefogadóval, és arra is van lehetőség, hogy visszavegyük a kutyát, ha gáz van. Minden menhelyről, ideiglenes befogadótól már chipezett kutyák kerülnek tulajhoz évek óta. Ellenben saját fialtatású, kiöregedett kutya is létezik még chip és rendszeres oltás nékül:(
Volt nálam olyan kutya, amelyiknek hosszú, és türelmes tanításra volt szüksége ahhoz, hogy újra kutyaként élhessen az emberek között:(
Segítségnek itt voltak/vannak a saját kutyáim, ők nagyban hozzájárultak/-nak ahhoz, hogy ez minél simábban menjen.
Lehetne erről oldalakat írni, de a történetnek ez a szála itt most nem érdekes.
A terápiás kutyák -és általában a kutyák- nagyon jó szolgálatot képesek tenni az orvoslásban, szociális gondozásban. Jelen esetben egy gyerekorvos rendel úgy, hogy igazoltan terápiás kutya van jelen. A gyerekek barátkozósak, nyitottak. Többnyire. Ehhez természetesen kell a szülő is. Melyik verzió a jobb? A nyűgös, hisztis gyereket vizsgálni, közben a szülővel birokra kelni, vagy azt, aki talán kicsit szétszórtabb, mert minden energiájával egy barátságos kutyára összpontosít.
Ha pedig a gyerek beteg, nem valószínű, hogy kergetőzni fog a kutyával a rendelőben, de legalább vizsgálható lesz.
(Bocs, hogy hosszú voltam, de ez már évek óta életem szerves része, van némi rálátásom a kutyatartási kultúránkra. Vagy inkább kulturálatlanságra:()

fordulo_bogyo 2016.02.18. 02:36:29

Az egyik gyerek a macskajat, a masik meg az aranyhorcsoget szeretne magaval vinni az orvoshoz, mert oket az nyugtatja meg.
Hogyan kell egy orvosi rendeloben elrendezni a kutyat, a macskat es az aranyhorcsogot, hogy nem legyen belole baj?

Infamous 2016.02.18. 02:52:56

Ilyenen így kiakadni,a posztoló nyilván egy házmesterlelkű idegbajosféleség.

she_wolf 2016.02.18. 02:58:41

@fordulo_bogyo:
Terápiás macska? Terápiás hörcsög? Anyuka megnyugtató szavai hol vannak?
Jó magyar szokás szerint átestünk a ló túlsó oldalára?
Láttam rendelőt, ahol akvárium van, jut eszembe:) Naaagy kaland. Máshol papagáj, vagy éppen macska a feszültségoldó (nem Magyarországon). Ez utóbbiakkal nem értek egyet, de az meg az én bajom.

Dinkainka 2016.02.18. 05:26:42

Én elvenném a vakoktól is a vakvezető kutyáikat hasonló megfontolásból, mint a cikkíróé!
Eleve a kutya négy lábon jár a földön, az ember kettőn, tehát duplája a fertőzés veszély!
Ha a vak ember féllábú, akkor már négyszeres a rizikó!
Bár, ha belegondolok, a cikkíró is jó esetben naponta székel, és valószínűleg kézzel törli a tomporát, (ez micsoda fertőzésveszély) jó lenne, ha heti egy alkalomra csökkentené! Tudom
, most hiányszakma a varrónő, de akkor is! Belegondolni is szörnyű, hogy vírusoktól hemzsegő kézzel számítógépen írja a posztját! Még szerencse, hogy nálam naponta többször is le fut a vírusírtó!

asztalosani 2016.02.18. 06:29:05

@Dinkainka:

a kommentedből az derül ki, hogy te:
1. nem ismered a wc papírt, nem is szoktad használni, helyette a kezedet használod
2. nem szoktál illemhely (aka wc-zés, hogy te is megértsd)használata után kezet mosni :P

anyád nem tanított meg ezekre?

gondolom te vagy az a réteg, aki az irodában állandóan összesz*rja a wc-t, mert használat után nem keféli ki a csészét!

és akkor még itt fikázod a másikat...
undorító vagy! :P

asztalosani 2016.02.18. 06:34:50

@mig54:
matekból mindig ötös voltam, úgyhogy nem értem miért lenne gondom a pi értékével?

másrészről meg megint visítok örömömben, mert a kommentjeid megint nem tartalmaznak szakmai hozzászólást és csak a hülyeséget ontod magadból - "dizinficiálás", ugye hülyegyerek? - másrészről megint csak azt ismételed nagy pofával, amit én korábban már leírtam! nulla hozzáadatott értéke van hozzászólásaidnak.

menjél vegyél legalább egy kiob*szott leértékelésen 200Ft-ért orvosi könyveket, hogy ne olyanokat kérdezz, hogy "mi az a vérátömlesztés", vagy hogy olyanokat írj hogy "dizinficiálás" (ja-ja, kettőt a seggedbe drágám!)

asztalosani 2016.02.18. 06:46:14

@kitchen:
ide aztán nem küldenék be posztot... minek?
hogy az történjen mit ami szokott itt a praxison is?
itt úgysem történik érdemben semmi, csak megy hosszasan a posztoló égetése, rugdosása, köpködése stb. mindenféle eü tudás nélkül és (most már dinkainka hsz után: seggét a saját kezével törli) alapvető higiéniai ismeret nélkül is a hülyék osztják az észt, vagy mint miguszka csiguszka, aki azt állítja magáról hogy az eü.-ben dolgozott,közben meg azt kérdezi mi a vérátömlesztés, és az írja "dizinficiálás"? folytassam még?

ennél azért jóval hatékonyabb vagyok.

ha valami problémám lenne a megfelelő hatóságokhoz fordulnék, írásban, tértivevényes levéllel.
de ezt már ezerszer leírtam.

de láthatod, most is nemhogy a cikkről beszélnél helyette belém próbálsz állni.

csodálkozok , hogy van még olyan (naiv?) ember, aki be meri küldeni a posztját-történetét a praxisra...

asztalosani 2016.02.18. 06:50:13

@Advanced Flight:
"és kertvárosi részen minden második háznál ott vonyít a nyomorult kibaszva a kert végébe, láncon"

akkor ezt most képzeld el 10 emeletes tömb házban 30nm-en, papírvékony falakkal, hajnali egykor...

:(

asztalosani 2016.02.18. 06:52:28

@zünüke:
(fejfogós smile)

ekkora hülyeséget...

akkor menj ember/állatorvosi könyvtárba és keresd ki a megfelelő könyvet amibe szerepel a zoonózis és társai kifejezés, majd nézd meg ki írta azokat, aztán ott is verd ki a balhét.

nem igazán értem mi az amibe valójába belekötöttél. szerintem te magad sem érted.

midnight coder 2016.02.18. 06:56:09

Normális ember nem tart kutyát városban. Az egész város bűzlik a kutyahúgytól, mivel nap nap után minden sarkot 10-15 kutya hugyoz körbe.

asztalosani 2016.02.18. 07:11:22

@fordulo_bogyo:
így igaz, ezek szerint az anyuka jelenléte is felesleges, nyugodtan ki lehet küldeni őket a rendelőből is. de akkor már tegyünk oda egy másik kutyát is, hogy a dühös anyukát lenyugtassa XD. megnézném hogyan tud vigasztalódni egy szülő egy kutyával, ha a cselekvőképtelen, döntésképtelen gyerekét éppen egy orvos kezelgeti... :P

másrészről van egy olyan érzésem, hogy ahol csak kutya jelenléte mellett lehet CSAK beadni egy oltást (ami egyébként invazív eljárás cöcöcö: ) ott problémák vannak a szülő - gyerek, szülő - gyerekorvos, gyerek-gyerekorvos kapcsolatban, kommunikációban is. (mi lesz a tömeges iskolai kötelező oltásoknál?) ráadásul vitatható is, hiszen akkor felnőtt korában sem fog bízni a gyerek az orvosban, rossz beidegződéssel a "kutyát" fogja várni, nem az orvos kedves mosolyát, vagy a megnyugtató szavait.

nem is gondolva arra, hogy a gyerek megsimogatja a kutyát, az orvos belenyomja az injekciót, majd odateszi a papírt a gyerek bőrére, azzal hogy menj isten áldásával, majd a gyerek kutyás kézzel megfogja a papírt és ismerve a gyereket, vagy lecsúszik a papír a szúrás helyéről és belekeni a kutyás kezét a szúrás helyére, vagy beledörzsöli papír nélkül a bacikat... (mert hát fáj, meg kell masszírozni), arról nem is beszélve, ha a kutyasimogatás után a gyerek valamiért elkezd hisztizni, sírni, és beletörli a kutyás kezét a szemébe...

amúgy a matricák már elfogytak?
vagy a nyalókák?
(mert ugye ezeket az orvostól kapta személyesen a gyerek, nem a kutyától)

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 07:17:13

Én több kutyával élek együtt, kettő konkrétan velem alszik az ágyamban. Ja! A múlkor próbáltuk a már felnőtt gyerekeimmel felidézni, mikor voltam utoljára beteg. Nem sikerült, az utóbbi kb. egy évtizedben, nem voltam lázas, me, hánytam, nem volt hasmenésem és semmi egyéb bajom. Igaz, szemrebbenés nélkül megeszam a kajámat akkor is ha valamelyik kutyám belezabált. Úgy tűnik semmi gond az immunrendszeremmel.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 07:19:11

@Advanced Flight: Csak ne fussunk össze, mert szerzek egy csivavát és rád uszítom.
Annyit vigasztalásul, hogy a pitbulljaim engedelmesen fognak ülni a lábamnál amíg a csivava széttép téged. :-))

csodalámpa 2016.02.18. 07:23:12

@asztalosani: rád is rádférne egy pszichológus, eléggé frusztráltnak tűnsz :D

Melee 2016.02.18. 07:25:15

Látom a lakásban kutyát kínzók egyből beindultak.
A kutyának meglehet minden papírja, de milyen gyakran kell azok érvényességét megújítani?
Az én kutyám tüsszög időnként, ne mondja senki, hogy soha nem beteg.
Ha minden gyerek megsimogatja a kutyát az olyan baktériumhordozóvá válik mint a kilincs, melyet általában a szülő fog meg.
Ha egy gyereknek kutya kell az orvosnál, akkor hibás a többi kapcsolat (szülő-gyerek-orvos), és az esélyt is elveszik ezek javításától.
Műtőbe mikor kerül kutya terápiás jelleggel, a kutya beengedése mellett kardoskodók műtétjére?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 07:25:32

Barátságos, vadász vizsgás kutyákat szoktam sétáltatni. Száz turpistából 90 örömmel fogadja őket, 5 közömbösen, 5 hisztizik.
A posztoló az utóbbi ötbe tartozik. Nem tetszik a kutya a rendelőben? Tessék másik orvoshoz menni! Egyelőre még szabad orvos választás van.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 07:27:06

@Melee: A műtő és a rendelő között nem érzed a különbséget? :-)) Ha a kutya tüsszög, az nem jelent semmit. A kutya simán egy szagtól is tüsszög.

csodalámpa 2016.02.18. 07:27:54

@Advanced Flight: én meg a dohányosokat nem szeretem. De köztük is, ahogy a kutyatartók között, vannak kultúráltak, és olyan parasztok is, akik a tiltó tábla, vagy gyerek mellett rágyújtanak.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 07:30:22

@asztalosani: "nem is gondolva arra, hogy a gyerek megsimogatja a kutyát, az orvos belenyomja az injekciót, majd odateszi a papírt a gyerek bőrére, azzal hogy menj isten áldásával, majd a gyerek kutyás kézzel megfogja a papírt és ismerve a gyereket, vagy lecsúszik a papír a szúrás helyéről és belekeni a kutyás kezét a szúrás helyére, vagy beledörzsöli papír nélkül a bacikat... "
Ha az anyja annyira hülye, hogy az injekció után hagyja hogy kutyázzon a gyerek, vagy nem mosat vele kezet utána, illetve egy injekció után ruhátlanul rohangál a gyerek, akkor mit mondjak.
Ja hogy ezt nem gondoltad végig, csak összehordtál valami ökörséget. Neked is annyi eszed van hogy a terápiás kutya lelépne téged az IQ teszten.

csodalámpa 2016.02.18. 07:37:40

@asztalosani: sajnálom a gyerekedet, hogy ilyen anyja van. Sőt, a gyerekorvosotokat is sajnálom. Téged megharapott egy kutya? Vagy a szüleid jobban szerették Bodrit, min aszalosanikát? :) Honnan ez a nagy gyűlölet? A többi állatot is utálod? Cicát,pónit is? Remélem nem tömegközlekedsz, mert ott naponta egy kutyafalkányi bacit is összeszedsz az olyan szép, tiszta, kultúrált emberektől, mint te.

she_wolf 2016.02.18. 07:45:40

@Dinkainka:
Ez de nagy duma!:D Köszi:))

Ogorki (Megelhetesi kivandorlo | PL) 2016.02.18. 07:48:12

A poszter stilusat a legteljesebb(!) mertekben elitelem. Viszont bizonyos dolgokban sajnos igaza van. A kutya nem valo a haziorvosi rendelobe, sem az enyem, sem az orvose.

Terapias celzattal dolgozhatna bohocorrban (bohocdoktor), arra pl. senki nem allergias, nem ugy, mint a kutyaszorre.

Az en tippem az lenne, hogy nincs, aki otthon vigyazzon a kutyara, a tobbi meg mellebeszeles.

she_wolf 2016.02.18. 07:48:13

@Melee:
"Műtőbe mikor kerül kutya terápiás jelleggel, a kutya beengedése mellett kardoskodók műtétjére?"
Azért ne rugaszkodjunk már el ennyire a földtől!:) A műtő nem azonos a rendelővel. Úgy gondolom, ezt te sem kérdezhetted komolyan:(

she_wolf 2016.02.18. 07:51:59

@asztalosani:
Há' mer' a múltkoriban is elrontottad, oszt lyól kijavított valaki, bazmeg!:P
Akkor voltál te ötös matekból, amikor én agysebész:(

she_wolf 2016.02.18. 07:59:17

@asztalosani:
He! Ez mijezazez: "kiob*szott"? Fordíccsámá'!
Ne kezdj ki egy elütés miatt, mert elvérzel, segghülye HK-s némber...

Doubledeceker 2016.02.18. 07:59:51

Kommentelő beteg egy kicsit.
De a kutya talán tényleg nem való oda, mert

lehet a gyerekek nagy része szereti, de lehet van aki fél tőle, pl. az én lányom is félne.
Illetve nyilván van, aki alergiás rá.

Szóval tényleg nem oda való, de a poszter nem kicsit túltolta.

she_wolf 2016.02.18. 08:07:33

@Melee:
"A kutyának meglehet minden papírja, de milyen gyakran kell azok érvényességét megújítani?"

Nem kell érvényességet megújítani, nem személyi igazolvány. Oltási bizonyítvány, amiben a legutóbb beadott ajánlott és kötelező oltások dátuma szerepel belepecsételve/kézzel datálva, illetve a vakcina matricája, valamint alapvető adatok a kutyáról (nem, fajta, kor), és a tulajról (név, lakcím).
Ha betelik újat kapsz, a legutóbbi cucc átvezetésével.

she_wolf 2016.02.18. 08:09:23

@mig54:
Javítom magam: a legutóbb beadott alatt azt értem, hogy abból derül ki, mikor volt utoljára oltva az eb, természetesen a korábbi oltások is szerepelnek benne.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 08:10:47

@zünüke: N E G A T Í V !!!

Na és?

Attól még kutya, és aki allergiás a szőrére, de nem tud róla, annak nem tesz jót. Az orvos meg vizsgálatok nélkül nem tudhassa, hogy melyik gyerek/szülő allergiás, mivel nem vizsgáltatta ki.

A kutyaterápia nem rossz dolog, de nem egy általános rendelőbe való, hanem a terápiás kezelésre.
Annak, akinek erre van szüksége.

Ne dumálj vissza, három kutyám és két macskám, meg sok egyéb állatom van, és néha tüsszögök a macskától.

midnight coder 2016.02.18. 08:12:16

@csodalámpa: Kutyatartók között csak parasztok vannak. Az is ritka, hogy valaki a kutyaszart összeszedi, de ez azon, hogy minden sarok bűzlik a kutyahúgytól nem változtat. És persze lehet mondani, hogy igen, az emberek is, de nem naponta 30 ember pisál minden sarokra minden nap. Ebben a rohadt városban majdnem annyi dög van mint ember, és mind az utcára hugyozik, java része oda is szarik. Tiszta középkor.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 08:13:12

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: "Nem tetszik a kutya a rendelőben? Tessék másik orvoshoz menni! Egyelőre még szabad orvos választás van."

Ez mág viccnek is szar. Kutya.

Netuddki. 2016.02.18. 08:15:16

A levélíró egy kicsit túlpörgött. Ettől függetlenül én sem tartom odavalónak a rendelőbe a kutyát. Igaz, én nem is városi vagyok.

- Csókolom, a gyerekorvoshoz jöttünk, de látom éppen az állatorvos rendel, majd legközelebb visszajövünk.

she_wolf 2016.02.18. 08:16:52

@asztalosani:
A te kommentedből pedig az derül ki, hogy rettenetesen ostoba vagy, és hogy értő olvasás rulez lenne, ha rendelkeznél vele. Szerintem "méresd fel a kompetenciádat", ne a jónépet fáraszd. Én hálás vagyok neked, mert vidáman indul a napom a @Dinkainka: számára írt válaszod okán:)
Ja, engem meg ne baszogass, vesztes vagy! Csaxólok:P

alprazolam 2016.02.18. 08:21:27

Egy egészséges emberben több baktérium van, mint egy egészséges kutyában. Többszöröse az esélye annak, hogy megfertőződsz az ott ülő beteg emberektől, gyerekektől, mint a kutyától.

she_wolf 2016.02.18. 08:23:31

@midnight coder:
Én is szeretlek:(
Szerinted Magyarországon mikor lesz olyan kutyatartási kultúra, olyan életszínvonal, hogy otthon, vízöblítéses klotyója lesz a kutyának?
Galambot ér lövöldözni? Csak úgy eszembe jutott...

csodalámpa 2016.02.18. 08:27:28

@midnight coder: lakótelepen lakok, egy kistestű kutyával, a gazdák 80%-a összeszedi a kutyaszart, a közelünkben 3 futtató van, használjuk. Mellesleg a kutyám étteremben, járművön, szállodában kultúráltabban viselkedik, mint az emberek többsége, ideértve az ősanyák nyígó kölkeit. Ja és sohasem bliccel :)

she_wolf 2016.02.18. 08:31:51

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Gondolom, ebben nem kis szerepe van a természetjárásnak:)
A kutya pedig akkor is tüsszög, ha éppen gödröt ás, ha vegzálod valamiért az orrát, de akkor is, ha nagyon izgatott. Legalábbis az enyém:)

Kelly és a szexi dög 2016.02.18. 08:32:24

Lehet, hogy a doki bejegyzett élettársa, így hozzátartozóként jogosan tartózkodhat a párja mellett!

Netuddki. 2016.02.18. 08:35:49

@csodalámpa: "Mellesleg a kutyám étteremben, járművön, szállodában kultúráltabban viselkedik, mint az emberek többsége, ideértve az ősanyák nyígó kölkeit."

Na, itt egy másik kutyás aki lenézi embertársait. Tudod mit? Akkor vedd feleségül a kutyádat és csinálj neki kiskutyákat! A normális embereket meg hagyd békén. ;)

she_wolf 2016.02.18. 08:37:07

@csodalámpa:
Én meg Budapest melletti kisvárosban. A kutyáknak nem kis szerepe volt abban, hogy kéglit váltottunk:) Ha be kell menni valamiért a városba, eszembe sem jutna vinni őket, úgyhogy ilyen tekintetben tisztább vagyok, mint a papok gatyája:)
Ezt nem neked, de gondolom, te is így lehetsz vele: rühellem az általánosítást:(

qbr 2016.02.18. 08:49:15

Ok, tegyünk helyre néhány dolgot. Disclaimer: nincs kutyám.

1. A kutyát igenis válasszuk el a többi állattól. Évtízezredek óta él együtt az emberrel, az egyik legelső háziasított háziállat, nagyságrendekkel jobban működik együtt az emberrel, mint bármelyik másik állat (talán csak a ló hasonlítható még hozzá valamennyire, de a méretbeli különbségek befolyásolják a praktikmot.) Tessék több Csányi Vilmost olvasni.

2. Egy ápolt, egészséges kutya nem terjeszt semmivel sem több betegséget, mint egy ember. Egy beteg, bolhás vagy bélférges állat nyilván, de ez nem az állat kutya voltából adódik, hanem a gazda gondatlanságából.

3. A kutyaszor allergia nem azt jelenti, hogy meglát egy kutyát, és anafilaxias sokkot kap. Aki ilyen szinten lenne allergiás, az az utcán jobban ki van téve a kutyáknak. Az allergiás reakciokhoz szorosabb és jellemzően hosszabb távú kontakt kell. Az orvosi rendelő sarkában fekvő kutya nem ez a kategória.

4. A konkrét kutyát (mondom, találkoztam vele személyesen) nem úgy kell elképzelni, hogy belépsz a rendelőbe, és letamad, felugrik, osszenyal. Az állat nyugodt, nem feltétlenül keresi a kontaktust, de nyugalmat áraszt és békés, és hagyja magát, jó önkontrollja van.

5. Igen, van, aki fél, van aki fobias, de egyrészt ennek kezelésére sem utolsó a terápiás kutya (és a kutyafóbia meg tudja keseríteni az életet), de természetesen választható másik orvos is. A kutya jelenléte okoz számos pozitív hatást, hordoz valamennyi kockázatot (elsősorban pszichés jellegueket). Ameddig a pozitív hatások jelentősen meghaladják a negatívakat, és ez utóbbiak egyébként is elhanyagolhatók (az ANTSZ szerint a leírtak alapján azok), a terápiás kutyának van helye a rendelőben.

Nuttyboy 2016.02.18. 08:51:29

Túl lett lihegve a téma.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.02.18. 08:54:32

Nem kell csodálkozni ezen a világon, ahol a csekélyebb értelmi képességgel rendelkező egyedek az állatot részesítik előnyben a gyerekkel szemben.

Az külön tetszett, ahogy az észlény gyerekkori élményekkel magyarázza meg, hogy miért jó az, ha a kutya kinyalja a szaros seggét, aztán belenyal a gazda redvás pofájába. És az még örül is neki. Miért nem nyalod ki a kutya helyett?

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.02.18. 09:01:19

Röviden összefoglalva, a téma valójában arra mutat rá, hogy nem egyes csoportokkal van a gond, hanem az emberrel.

A kerekes cigányok ellenségnek tekintenek mindenkit, aki nem akar velük együtt tekerni.
A kutyásnak ellenség mindenki aki nem tart kutyát vagy nem ajnározza vele együtt a dögöt.

A végtelenségig lehet folytatni, van bőven a fóbiás barmokból akik kinyírnák a másikat ha az nem akarja tisztelni az ilyen sötét bunkó által saját magának kialakított buta világképet.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.02.18. 09:03:09

@qbr:

Szemféreg megvan? Terjed. Remélem a kutyás barom kapja el nem a vétlen aki csak átmenetileg kerül vele nyalási közelségbe.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.02.18. 09:04:10

Ez gyors volt, fáj az igazság, orbánista cenzorka?

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.02.18. 09:07:06

Maradjunk abban, a kutya egyetlen dologra jó. Ha a kertben vartyog, az éjjeli beszerző portyára induló, az orbánizmus Kánaánjában lubickoló és a jobban hasító országban gondtalanul élő orbánisták kevésbé másznak át a kerítésen.

she_wolf 2016.02.18. 09:07:25

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:
Ne általánosíts! Te kit nyírnál ki? Csak úgy kíváncsiságból....

metal · http://electric.blog.hu 2016.02.18. 09:16:04

A posztolóról két dolog jutott eszembe:
nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik
a másik a Jó reggelt Vietnámból a dugós megjegyzés (nem ismeri, akkor google).

kitchen 2016.02.18. 09:56:35

@fordulo_bogyo:

"Állategészségügyi vizsgálatra és engedélyekre csak utólag került sor.."

Csak nem képzeled,hogy egy oltatlan,állatorvosi ellenőrzés nélküli kutyát vitt be a rendelőjébe még ha nem is voltak meg az engedélyek.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.18. 09:57:05

A gyerekcsinálást külön engedélyhez kellene kötni, hogy az olyan beszűkült agyú, degenerált korcsok, mint a poszt szerzője, ne szaporodjanak.

Bazmeg, az orvosi rendelőben a betegtársaktól nagyságrendekkel több és veszélyesebb fertőzést kaphatsz, mint egy egészséges kutyától. Arról nem beszélve, hogy az említett esetben adott a lehetőség, hogy jelezd, nem bírod elviselni a kutyát és akkor elzárják valahova, míg el nem takarodsz a rendelőből.

Sean MacTíre 2016.02.18. 09:59:12

@Faszerkezet: ebben van valami, bar ugy fogalmaznek, hogy "oldjak meg, o problemajuk". :)

Sean MacTíre 2016.02.18. 10:01:39

@Hóhér az utolsó barátod: az megvan, hogy neki mindenki orbanista akit utal? A biciklisek es a kutyasok is. :D Neha irigylem azokat, akik ennyire egyszeruen latjak a vilagot, mennyivel konnyebb nekik.

hajatsermuta 2016.02.18. 10:03:29

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:
" A végtelenségig lehet folytatni, van bőven a fóbiás barmokból akik kinyírnák a másikat ha az nem akarja tisztelni az ilyen sötét bunkó által saját magának kialakított buta világképet. "

Igazad van. A hozzádhasonló kutyafóbiás barmok pedig kinyírnák azokat, akik nem gyűlölik a kutyákat és a kutyatartó embereket.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.18. 10:06:48

@Sean MacTíre: szerintem egyébként jobbikos vagy fideSSes az istenbarma. Az esze megvan hozzá.

bmedve 2016.02.18. 10:17:41

Nem tudom, hogy ki írta a cikket, mert nem találtam meg a nevét, (talán nem véletlen) de ritka nagy barom!

zünüke 2016.02.18. 10:25:25

@asztalosani:

Hiába akarod nekem bebizonyítani a "zoonózis" veszélyét.Egy mindenféle oltásokkal rendelkező,rendszeresen féreghajtózott,állatorvos által ellenőrzött kutyától te semmiféle betegséget nem kaphatsz el (és senki sem)
Az emberektől hamarabb kapsz olyan fertőzéseket,betegségeket,hogy nézhetsz mint a moziba.Csak nézz körül a városban (villamoson,buszon,vonatokon,pályaudvarokon stb)milyen fazonok mászkálnak
Ne a tisztán tartott,oltott,féregtelenített egészséges állatoktól félj,hanem az emberektől.

she_wolf 2016.02.18. 10:31:15

Levehetné már az index a címlapról ezt a szart:(
Épp elég ide egy-két helyi hülye is....

she_wolf 2016.02.18. 10:33:46

@mig54:
Hagyd, lecsapott rá, mint gyöngytyúk a takonyra. Bevallom, tévedtem. Tényleg egybites:(

she_wolf 2016.02.18. 10:35:15

@zünüke:
Magamnak címeztem, amit neked akartam:) Teljesen igazad van egyébként. Szerintem:)

PonDrow 2016.02.18. 10:43:48

@defné: Pont innentől jutottam arra, hogy a poszt írója egy magát szakmailag hozzáértőnek képzelő dilettáns. :)

Az influenzavírusok egy része képes megfertőzni ritkán más fajt is (madárinfluenza,sertésinfluenza, stb.) de kutyainfluenzától nem kell tartani. Sőt, a szopornyicát se kapjuk el kutyától. :)

zünüke 2016.02.18. 10:54:14

@látjátok feleim szümtükkel:

"Na és"?
Mit na és?? Nem tudod mit jelent az,hogy negatív minden vizsgálati eredménye a kutyának?
Te tartasz állatokat? Ne nevettess.

"Attól még kutya és aki allergiás a szőrére de nem tud róla,annak nem tesz jót"

-Bár már elég sokan javasolták más fórumokon is,aki állítólag allergiás (bár ezt elég sokan csak úgy mondják magukra mert olyan jól hangzik)szabad orvos választás van,el lehet menni steril gyermekorvosi rendelőbe,ahol a doktor bácsi is meg az asszisztens néni is vegyvédelmi ruhában,steril körülmények közt várja a gyerekeket.Biztosan szívesebben mennek az ilyen orvosi rendelőbe mint egy olyanba,ahol egy kedves és fegyelmezett kutya fogadja őket.

"Az orvos meg vizsgálatok nélkül nem TUDHASSA,(?)hogy melyik gyerek/szülő allergiás mivel nem vizsgáltatta ki.

-Figyelj ide te észlény! Az orvosnak a számítógépében nagy valószínűséggel benne van az,hogy melyik hozzátartozó betege "allergiás" így nyilvánvalóan az "ebet" a vizsgálat alatt nem hívja be a rendelőbe,és feltételezem a szülő miután tudja,hogy a gyereke "allergiás" nem engedi,hogy simogassa a terápiás kutyát bármennyire is szeretné. Az az idő alatt amit a gyermekorvosi rendelőben eltöltenek a várakozással,és a vizsgálattal gondolom nem fog "allergiás" rohamot kapni egy sem. Idáig megvan?

"A kutya terápia nem rossz dolog,de nem egy általános rendelőbe való,hanem terápiás kezelésre"

Nem csak rendelőbe,de még kórtermekbe is visznek terápiás kutyákat,és nem fogod elhinni még a kórházi ágyra is felmehetnek.Na ehhez mit szólsz?

"Ne dumálj vissza (?) három kutyám van és két macskám,meg sok egyéb állatom van,és néha tüsszögök a macskától"

-A stílusod nem éppen az igazi,de elnézem neked..aki a "tudhatja" szót úgy írja le,hogy " TUDHASSA" azzal nincs értelme vitázni.Tüsszögj csak a macskáidtól,de előtte nézd meg a tükörben nem-e egy beszáradt fika irritálja az orrodat belülről, közben a macska szőrre fogod.

zünüke 2016.02.18. 10:59:53

@midnight coder:

Érdekes,mert amikor a kutyámat sétáltatom sokkal több emberi hányadékot,mindenféle színű gusztustalan talán még TBC-vel fertőzött köpedéket látok amit nem győzünk kerülgetni.Nem egy esetben még emberi ürüléket is láttam a parkoló kocsik közt.Gyere be egy kicsit a belvárosba (Budapest)nézzél körül a mellékutcákban,főleg a 7 kerületben.Én nem mondom,hogy nincs kutyaszar otthagyva a járdákon,de erről nem az állatok tehetnek hanem a rohadt gazdáik,akik minden lelkiismeret nélkül tovább sétálnak amikor a kutya kakál.Ezért az állat lenne a hibás?

Fenchurch68 2016.02.18. 11:00:29

@anitám83: Nem. Nem a terápiás kutya minősítést kapta meg, hanem egy papírt arról, hogy egészséges. Nézz utána, hogy mit jelent a terápiás kutya, és milyen minősítésnek kell megfelelnie, milyen tanfolyamot kell vele végigjárni, milyen vizsgát letennie (gazdástul), és utána, ha ez mind megvan, milyen feltételekkel dolgozhatnak vele pl. egy orvosi rendelőben. (Az ÁNTSz engedély nem tartozik ide, teljesen irreleváns.)
Persze a kutya ettől még lehet makkegészséges, és segíthet leküzdeni a szorongást, csak nem ugyanarról beszélünk.

ludomik 2016.02.18. 11:06:25

@asztalosani: Szerintem neked szar napod van....ugyis mondhatnank kutyaul erzed magad..de fel a fejjel, olvass tobbet !!

Sir Galahad 2016.02.18. 11:53:43

@Antalbaba: Sose értettem, hogy ha egy vakvezető kutya nem jelent közegészségügyi veszélyt egy vendéglőre, élelmiszerboltra (nyilván nem jelent, mert be lehet vinni), akkor a többi miért van kitiltva? Biológiailag minden kutya egyforma, ha az egyik nem gond, a másik miért? Ez persze mellékszál, de ha már felhoztad...

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 12:05:03

@Fenchurch68:

Basszus! Ismerős is papírt kapott róla év elején, hogy makkegészséges, oszt nehány hónap múlva majdnem elpatkolt.

Advanced Flight 2016.02.18. 12:06:58

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: ezzel a kommenttel tökéletesen igazoltad, amit a kutyásokról írtam, köszönöm az önkéntes szemléltetést, gyere máskor is :-)

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 12:10:32

@zünüke:

Hű de csinos, hű de ügyes a legkisebb ugrifüles!

Gratulálok, látom neked a tudhassa neked fontosabb, mint az, hogy a kutya nem az orvosi rendelő kelléke. Oda dolgozni jár az orvos, a beteg meg gyógyírt keresni a betegségére, és nem minden beteg szereti a kutyát. Ők mit tegyenek? Láttam már kisgyereket, aki félt a kutyától. Vagy azt gondolod az orvosi rendelőben a kutától nem fog, amikor az orvostól legalább annyira fél?

Nem ártana néha gondolkodnod.

she_wolf 2016.02.18. 12:10:41

@Sir Galahad:
Abból mekkora balhé lenne?:D Kutyás létemre nem pártolnám egyébként. Nem tudom most hogy van, de láttam én kis közért előtti kenyeres rekeszt, amit oldalba vizelt egy kan....Étterem, kerthelyiség okés, de olyan élelmiszerboltban, ahol alsó polcon is van áru, inkább talán nem lenne szerencsés. De ez az én véleményem.
Valahogy az a középút nincs meg nekünk, magyaroknak sosem:( A végletes gondolkodás ebben az esetben nem célravezető. Szerintem.
És ha az emberek egymással nem tudnak egyenlően bánni, akkor a kutya miért lenne kivétel? Költői a kérdés....

2016.02.18. 12:13:28

@zünüke: Csak egyetlen dolgot emelnék ki: toxoplazmozis. Nincs érted a szót? NINCS szűrés rá, mert nem tartják jelentősnek. Állatról emberre terjed. Igen, például kutyáról.... nem oltják ellene a kutyát, ugyanis jelentéktelen a fertőzése. Egészséges emberben az immunrendszer elpusztítja. Kérdés,. egy orvosi rendelőben vajon nem túlterhelt immunrendszerű gyermekek fordulnak-e meg?
A toxoplazma fertőzés következménye az általános gyengeségtől a máj túlterheléses elváltozásán át a magzati elhalálozásig minden előfordulhat. Igen, jól értetted, a magzat meghal az anya méhében. A toxoplazma megeszi az agyát a magzatnak!
A koraszüléses halvaszületésnek mintegy 30 %-át teszi ki a toxoplazma fertőzés miatti....
és a kutya köztigazda, rajta nem látszik a fertőzés....

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 12:13:39

@Sir Galahad:

Feltételezem, hogy a vakvezető kutyák egészségügyi ellenőrzése sokkal komolyabb, mint a síma házi kedvenceké, meg a házörzőké. A kiképzésük biztosan más.

2016.02.18. 12:15:26

@qbr: A kutya több, mint 110 betegséget terjeszthet emberre. Oltják öt ellen....

she_wolf 2016.02.18. 12:17:42

@látjátok feleim szümtükkel:
Azért érdemes megnézni egy kisgyerek reakcióját, ha azt mondod neki, hogy megyünk a doktor bácsihoz/nénihez, vagy ha azt mondod, hogy megnézitek Cézár kutyust:)
Az esetek többségében a gyerek a dokira elkámpicsorodik, a kutyára meg kíváncsi lesz.
(Nem érnek azok az esetek, amikor a gyereknek eleve fenntartásai, ne adj' Isten negatív tapasztalatai vannak az állatokkal szemben.)

2016.02.18. 12:18:27

@zünüke: tehát, ha a gazdi hagyja, hogy a kutya a belvárosban a kövezetre szarjon, akkor az a normális, ha a kutya felmehet a kórházi ágyra???? Te a kutyaszaros cipődben fekszel le?

Sir Galahad 2016.02.18. 12:20:00

@mig54: Hát ez az, az egyenlőség. Két tökegyforma kutya közül az egyiket miért minősítik közegészségügyi szempontból veszélyesnek, a másikat meg nem? Milyen középutat lehet ebben találni és milyen alapon?

Sir Galahad 2016.02.18. 12:22:06

@látjátok feleim szümtükkel: Lehet, nem tudom (ahogy te sem). Ha így van, akkor korrekt megoldás lehetne a bizonyos standard szerint ellenőrzött kutyákat beengedni, a többit meg nem.

she_wolf 2016.02.18. 12:26:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem csak a kutya lehet a toxoplazmózis köztigazdája.
"Fialtatója" a macska. Cicuska. Kóbor cicuska. Ivaros, tizet a bokor alatt fialó kisszisza. Nénikék által a kapualjhoz csalogatott, etetett-itatott, állatorvost nem látott édi-bédi cicuskák....

2016.02.18. 12:29:51

@PonDrow: tuberculosis,campylobacter, salmonella,yersinia,francisella,c. perfringens, E. coli, toxocara,stb. Végül néhány érdekesség:
Angliában a Toxocara okozta szemkárosodás ezer emberbõl egynél fordul elõ évente. Szingapurban 16 homokozóból vett 160 homokmintánál 8 (5%) volt kimutatható a Toxocara fertõzés. Németországban végzett vizsgálatok szerint a 160 különbözõ homokozókból vett 480 homokminta fertõzött volt Toxocara canissal, Toxascaris leoninevel és T. mystaxal. Münchenben 554 kutyaürülék mintában 6,7%-ban Toxocara canis, 3,3%-ban Toxascaris leonina, 1%-ban Trichuris vulpis, 3%-ban horgasfejûféreg és 3,3%-ban galandféreg volt kimutatható. A Frankfurt/M-ben végzett vizsgálatok hasonló eredményre vezettek. USA Illinois államában 194 kutyát vizsgáltak meg közvetett haemagglutinációs módszerrel a toxoplazma antitest kimutatására, az elõfordulás mértéke több mint 13,4% volt.

Tudjuk, Németországban nem oltják a kutyákat, nem úgy, mint Magyarországon....
Olaszországi Bariban 1987-1989 között 1021 kutyaürüléket vizsgáltak meg: Yersinia enterocoliticát 8,9%-ban, Campylobacter jejunit 8,7%-ban és Salmonella typhimuriumot, ill. S. kottbust 5,7%-ban mutattak ki az ürülékekben.

Nos, erre sem oltanak.
Hollandiában 1289 kutya vizsgálata során 92-nél izolálták a Leptospira icterohaemorrhagiae szerotípust, míg 30-nál a Leptospira canicolát. Az L. icterohaemorrhagiae fertõzés legmagasabb volt még éretlen kutyáknál úgy a nõstények, mint a kanok esetében. Legmagasabb fertõzés elõfordulást mutattak ki Hollandia nyugati részén az õrzõ és vadászkutyáknál. Csehországban 1984 telén a vizsgált katona-kutyák 31%-a, nyáron 49%-a leptospirosis pozitív volt. Görögországi vizsgálatok szerint a látszólagosan egészséges kutyák 51%-a (132-bõl 67) volt leptospirosis pozitív.

Persze mindannyian tudjuk, hogy Hollandia mennyire elmaradott ország....

2016.02.18. 12:32:49

@mig54: Itt és most kutyáról van szó....de neked is: a teljesség igénye nélkül felsoroltam néhány fertőző betegséget, amely a kutyáról emberre terjedhet....PonDrow-nak.

Nem, nem teszek különbséget kutya és macska között, amikor a seggét nyalogatja, majd a te arcodat, akkor van esélyed, hogy egy olyan betegséget nyaljál be, ami a tündi-bündi kis szőrmókon nem okoz tünetet.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 12:34:24

@mig54: "Az esetek többségében a gyerek a dokira elkámpicsorodik, a kutyára meg kíváncsi lesz.
(Nem érnek azok az esetek, amikor a gyereknek eleve fenntartásai, ne adj' Isten negatív tapasztalatai vannak az állatokkal szemben.)"

Nincs róla statisztika, nincs miről vitázni. De azt szeretném, ha elmondanád, mi legyen azokkal a gyerekekkel, akiknek szerinted eleve(?) fenntartásaik vannak az állatokkal ( én gyerekként megijedtem egy siklótól, és csak felnöttként múlt el a csúszómászokkal szembeni rossz érzésem )? Ők ne járjanak gerekorvoshoz?

she_wolf 2016.02.18. 12:35:04

@Sir Galahad:
Ha mutatsz nekem olyan hobbiállat-tartót, aki végigmegy a kiképzésen az otthon tutujgatott tacsijával, teljesíti a feladatokat és sikeresen le is vizsgázik, akkor megkövetlek!:)
Ha elérjük, hogy minden hobbiállat-tartó komolyan veszi hogy mivel jár egy kutya testi-lelki egészségének megőrzése, baj esetén gyógyítása, akkor is megkövetlek!:)
De ettől fényévekre vagyunk, sajnos:(
A terápiás kutya nem a "kedvenc" kategória, hanem segítő, ha úgy tetszik: melós.
Ez a különbség. No meg az, hogy akinek terápiás kutyája van, az nem képes önállóan eligazodni a lakásán kívül.

2016.02.18. 12:35:06

@kitchen: NEM oltaják a kutyát mindenre....neked is: a PonDrow-nak írt bejegyzésemet olvasgasd.

2016.02.18. 12:40:36

@Sir Galahad: Neked is: a kutya fertőzött sok mindennel, ami ellen nincs védőoltás, avagy ami ellen nem oltanak.
Pont egy gyermekorvosi rendelőben a legnagyobb az esélye, hogy olyan gyerek találkozik egy ilyen fertőzéssel, akinek az immunrendszere leromlott.
Végső soron, a doktorbácsi elérheti, hogy a gyermek felnőtté cseperedve májrákos legyen, ne szülessen élve gyermeke, sérüljön a tüdeje, vagy az agya, stb....kicsi a valószínűsége, de azért nem oly ritka. Például toxolazmózis tehető felelőssé a halva születések nagy hányadáért.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 12:44:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nyincs semmi gond, hiszen a posztban is leírták, hogy az a kutya az ANTSZ szerint egészséges. Kérdés, hogy az ANTSZ egészséges-e?

she_wolf 2016.02.18. 12:45:23

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Azokhoz a betegségekhez nem feltétlenül kell kutya.
Nálam pontosan a kutyás életem miatt komoly alapszabályok vannak, amiket betartok, és betartatok (pl: nem nyalakszunk oda-vissza, játszótérre eszembe nem jutna kutyát bevinni, ellenben volt már, hogy én tessékeltem ki onnan a kutyást...stb...)
Nem nagyon van miről beszélni, mert végül mindig az embernél kötünk ki: a gazda, a kutyatartó felelőssége minden, az állattával összefüggésbe hozható esemény.
Az állatvédelmi törvényt és az állattartásra vonatkozó rendeleteket sem ártana már átfésülni kicsit, mert sok a gubanc benne:(

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.02.18. 12:51:36

A sok degenerált kutyatartó féreg milyen bájosan kiborult azon, hogy vannak emberek akik nem szeretik ha egy kutya kinyalja a seggét és utána a gazdi szájában turkál a nyelvével.
Agyhalottak, semmi kifogás ellene, de ne akarjátok kötelezővé tenni, bőven elég ha egy szaros nyelvű kutya a ti szátokban turkál. Igényetek mint látható van rá, oszt jónapot, mindenkinek megvan a saját agybaja, a tiétek ez.

she_wolf 2016.02.18. 12:54:27

@látjátok feleim szümtükkel:
Ne forgasd ki a szavaimat, ilyesmit nem mondtam!
Azt mondtam, hogy egy gyerekkel alkalmasint könnyebb együttműködni, ha nem a csúnya, fehér köpenyes doktort kell figyelnie aki vizsgálja, hanem egy kutyát. Az a gyerek, aki fél a kutyától sem kell, hogy elessen az ellátástól (szép is lenne), biztosan lehet megoldást találni arra, hogy ne legyen a kutya akadályozó tényező, vagy félelmet keltő.
Én el tudom képzelni, hogy egy orvos megkérdezi a várakozóktól, hogy ki mellé ülhet le a kutya, amíg a félős gyereket megvizsgálja. Tuti, hogy lenne jelentkező:)
Ha feladat van, meg kell oldani! Ennyi.
Hadd merjem azt hinni, hogy egy orvos számára ez nem megoldhatatlan feladat.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.02.18. 13:14:32

@Sean MacTíre:

Az megvan, hogy az egyszerű gondolkodású fajtádnak mindenki balliba akit nem látsz magad mellett amikor este letérdelsz orbán hátsójához?

metal · http://electric.blog.hu 2016.02.18. 13:53:14

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: "mindenkinek megvan a saját agybaja" Pontosan, és ezt minden hsz-el igazolod! És azt is, hogy a tied lényegesen nagyobb, mint az átlag.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.18. 13:54:33

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: hihetetlen, mennyire buta vagy. És egy ilyen genetikai hulladéknak joga van gyereket csinálni?

she_wolf 2016.02.18. 14:18:11

@Hóhér az utolsó barátod:
Jó fejek, igazi terrierek:) Jó patkányozók, egerészők, roppant okosak tudnak lenni. De láttam én már síkhülyére hagyott, jobb sorsra érdemeset is, meg olyan elhanyagoltat, hogy szinte meg kellett hámozni szerencsétlent, az meg a gazdát minősíti:(
Nálam a terriereket egy Jack Russel-féleség képviseli. Mentett. Volt:)

fordulo_bogyo 2016.02.18. 14:27:33

@kitchen: "Állategészségügyi vizsgálatra és engedélyekre csak utólag került sor.."

Csak nem képzeled,hogy egy oltatlan,állatorvosi ellenőrzés nélküli kutyát vitt be a rendelőjébe még ha nem is voltak meg az engedélyek."

Nem kepzelem, hanem tudom. Maga az orvos nyilatkozta, hogy a feljelentes UTAN elvittek teljeskoru kivizsgalasra a kutyat, es UTANA kapott engedelyt!
Olvasd magad:
"Az orvost viszont valaki feljelentette Rex miatt - olvasható a Tények.hu oldalán.

A kutya _azóta_ teljeskörű egészségügyi vizsgálaton esett át, _kiderült_, hogy semmilyen kockázatot nem jelent a gyerekekre."

ELOTTE nem volt teljeskoru eu vizsgalat... :-(
kutyabarat.hu/hirek/1836/kutyaval_rendel_a_gyerekorvos_feljelentettek

zünüke 2016.02.18. 14:36:38

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:

Az édesanyád a degenerált kutyatartó te bunkó fasz.

Aztapaszta 2016.02.18. 14:48:40

Strandra sem engedik be a kutyát, nem véletlenül.
A kutyatartók pedig nem a toleranciájukról vagy megértésükről híresek ha a kicsi kedvencükről van szó, akkor átmennek muszlim dzsihádístába. Ész érvekkel nem lehet őket meggyőzni.

zünüke 2016.02.18. 14:49:26

@látjátok feleim szümtükkel:

Mint írtam el lehet menni másik rendelőbe,az orvos választás szabad.A szóban forgó rendelőben kutya van terápiás céllal,és hála istennek a normális szülők többségben vannak a hülyékkel ellentétben.

Érted?

zünüke 2016.02.18. 14:52:55

@Aztapaszta:

Viszont beengedik a részeget,az ápolatlan csövest (elég ha csak megfésülködik)a mindenféle bőrgombás,körömgombás,fekélyes sebekkel tarkított egyéneket,nemi betegeket,sőt még szerintem HIV fertőzött is lubickol a medencékbe szép számmal nyaranta.Ennyit erről.

n3spr3ss0 2016.02.18. 14:53:36

Despota,te menj a jó büdös francba!Itt olyanok szónokolnak a kutya ellen,akik 2 hetente látnak szappant és meleg vizet.Tiszteletem a kivételnek.Ja,nincs kutyám.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 14:54:28

@fordulo_bogyo:

Vajon arra kiterjedt-e a vizsgálat, hogy egy hirtelen gyereki kézmozdulatra miként fog reagálni ez a kutya? Mert ugyé csak egyszer kell egy gyerekkéz után kapnia.

zünüke 2016.02.18. 14:55:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Kurvára nem tudok válaszolni az értelmetlen,és összefüggéstelen kérdésedre.
Most tulajdonképpen mire is vagy kíváncsi?

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 14:56:55

@zünüke:

Neked nagyon rövid a ...

A gyerekemet a sajét kutyájuk harapta meg úgy, hogy altatásban kellett műteni a harapásokat. Pedig már több éve éltek egy háztartásban, és korábban semmi gond nem volt vele.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 14:59:30

@zünüke: "Viszont beengedik..."

B*meg, az egészségügy erre és embereknek lett kitalálva. Az állatoknak állami pénzen külön képeznek személyzetet.

she_wolf 2016.02.18. 15:00:26

@Aztapaszta:
Ez nettó hülyeség, és durva általánosítás!

yogosan 2016.02.18. 15:03:18

@zünüke:

És még lehetne bővíte3ni a sort a strandon előforduló apró kis észrevételekkel.
Amikor a 3 éves gyerek ott szarik a medencébe és az anyuka gyorsan körbe néz,hogy látta-e valaki.
Amikor a körömgombától sárgára rohadt körmű öregember a lábát,de kimondottam csak a lábát áztatja a gyógyvízbe, mert attól biztosan el fog múlni a kínja.
Amikor a vízbe ugráló gyereknek már a száján lóg a már elnézést a zöld taknya,de még mindig nem hajlandó kimenni,és megtörölni az orrát,inkább belefolyatja a medencébe.
Ha nagyon őszinte akarok lenni én is inkább a kutyákkal lubickolnék,mint az ilyen emberekkel.

she_wolf 2016.02.18. 15:06:38

@zünüke:
Meg még bele is ürítkeznek a vízbe. Folyékonyat, szilárdat egyaránt.
Egy kutya ilyesmit nem tesz. Nem azért, mert így nevelték, hanem mert nem tud:P
Ürítéshez ugyanis az eb helyezkedik.
Asszem, mára elég volt nekem ebből a se eleje se vége hajtépésből:(

Aztapaszta 2016.02.18. 15:07:15

@mig54: olvastad itt a kommenteket?

yogosan 2016.02.18. 15:09:03

@látjátok feleim szümtükkel:

Mit képeznek az állatoknak állami pénzen? Te megütötted magad? Jártál már te állatorvosi rendelésen? Van neked arról fogalmad,hogy mit el nem kér egy állatorvos bármiféle kezelésért? Naponta egy nagyobb állatkórházban több milliós bevétel üti a kórház markát.Ne beszélj ostobaságokat.

she_wolf 2016.02.18. 15:09:39

@látjátok feleim szümtükkel:
Valami gond mégiscsk volt. Rossz fajtaválasztás, következetlenség, oka kell, hogy legyen egy ilyen incidensnek.

yogosan 2016.02.18. 15:11:47

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Milyen érdekes,még sem volt még országos járvány a kutyák miatt,még nem kellett kiüríteni egy várost sem a terjedő kutyák által okozott betegségek miatt,nem zártak embereket karanténba,nincs pánik.
Túl sok filmet nézel,egy kicsit pihenj le.

tavolirokon2 2016.02.18. 15:14:39

Szerintem minden rendben, ha a doktorneni a maganpraxisat igy kulonbozteti meg a versenytarsaitol. Akinek nem tetszik, vagy alergias, vagy macskas, vagy nem akarja hogy megharapjak/osszenedvesorozzak, az megy a konkurenciahoz.

Vagy marad az SZTKban, aminek nyilvan hozzaferhetonek kell lennie mindenki szamara.

defné 2016.02.18. 15:23:31

@látjátok feleim szümtükkel:

Jó magam is önkéntes állatvédő vagyok egy ebtelepen,és ennek fényében nagyon szépen megkérlek,hogy ne akard itt ezen a blogon a szóban forgó német juhász kutyát úgy beállítani,hogy az gyakorlatilag egy bacilus hordozó állat,aki ráadásul minden pillanatban megmarhat ott egy gyereket.Gondolj arra,hogy bizonyára olvassák azok a szülők is ezt a posztot akik odajárnak rendelésre.Nem kell itt a tüzet csinálni csak azért,mert te ennek ellene vagy.Nem kötelező valójában oda vinni egy gyereket sem amelyik szülőnek ez nem tetszik,szabad az orvos választás.

Azt,hogy a gyerekedet a kutyátok megharapta teljesen váratlanul,talán utána kellett volna nézni,hogy mi okozta a támadást.Nekem a tapasztalatok alapján senki sem tudja beadagolni,hogy a kutya csak úgy támad főleg egy családtagra.Annak mindig van oka,és az az ok sajnos az emberben és a gyerekekben keresendő.

defné 2016.02.18. 15:26:50

@mig54:
Teljesen igazad van,hogy elég volt mára.A ablog össze régen nem látott,vagy még itt soha nem járt trolljai megjelentek,hogy ők a dr.doktorovics doktorovok megállapítsák,hogy minden kutya fertőző,és számtalan betegséget terjeszt.
Fárasztó primitív emberek.

defné 2016.02.18. 15:27:57

@n3spr3ss0:

:D :D teljesen igazad van-.

defné 2016.02.18. 15:33:53

@Aztapaszta:
Ugyanezt el lehet mondani a kisgyerekes anyukákról is,akik még csak véletlenül sem szólnak rá a totyogó gyerekeikre aki már végig gyalogolta a strand összes törölközőjét az olvadt csokoládéval a kezében,majd előszeretettel rámolják ki az idegen embereknek a strandtáskáját,mert az milyen aranyos nem? Anyuka meg néz nagy bambán,és még véletelnül sem húzná el onnan a gyereket mert hát akkor sírna a kisherceg/lány

zünüke 2016.02.18. 15:47:43

@mig54: Én is csatlakozom azt hiszem elég volt mára.Értelmetlen és nagyon buta emberek gyülekezete lett ma a Praxis.

zünüke 2016.02.18. 15:49:10

@látjátok feleim szümtükkel:

Megharapta a gyereket.Csak azt nem írtad még le,hogy miért harapta meg a gyerekedet.

zünüke 2016.02.18. 15:54:04

@Könnyen elkaptuk, uram

Azt azért nem ártana tudni,hogy a toxoplazmozis" terjesztői a macskák.Ha te találtál a kutyákkal is összevetést,akkor légy olyan kedves linkeld már ide,mert ez így elég hiteltelen.

zünüke 2016.02.18. 16:01:36

@mig54:

:D Persze,hogy volt ott gond,csak azt @látjátok feleim szümtükkel: gálánsan elhallgatja.Egy családban tartott kutya akivel előzőleg semmi gond nem volt,csak úgy nem támad.Biztos szerencsétlen állat a gyerek játékszere volt,azt csinált vele amit akart,hogy éljek @defné: szavaival mert az olyan édes amikor játszik a pici..Az,hogy a kutyának a füle félig ki van tépve,meg a torkában nyúlkál sok kölök,sokszor rugdalják,meg erőszakosan rá másznak,arról nem szól a fáma.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.02.18. 16:07:56

@zünüke:

Tetszik, hogy a sok degenerált féreg kiakadt, mert nem mindenki akar a selejtes csoportjukhoz tartozni, ahol imádni kell ha a szaros nyelvű kutyájuk a szájukban lefetyel.

Leírom újból, nehezen fogjátok fel. Engem nem zavar ha a kutyátok kinyalja a seggét, és utána a ti szátokba lefetyel bele. Igazi NER kompatibilis eb.
Egészségetekre.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.02.18. 16:37:33

Teljesen igaza van a posztolónak és megértem a felháborodását. Az orvosnak lehet papírja arról, hogy a kutya egészséges (ezt is utólag, a tiltakozás hatására kérte ki!), de ez ugye bármikor megváltozhat, bármikor összeszedhet valamit. Szóval hogy hogynem egy (akármilyen) állat pont egy egészségügyi intézménybe nem való... Éppen elég, hogy a várakozó betegek beviszik a kórokozókat, nem kell még oda egy kutya is, mint veszélyeztető tényező.

Krumpli Bogart 2016.02.18. 16:51:08

Ez a post.... Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem a kutyámat.

sutyerák 2016.02.18. 17:38:20

aki így kezdi,hogy retekklub,annak nincs mit írnom. addig olvastam. phö

fordulo_bogyo 2016.02.18. 17:46:05

@defné: "Nekem a tapasztalatok alapján senki sem tudja beadagolni,hogy a kutya csak úgy támad főleg egy családtagra.Annak mindig van oka,és az az ok sajnos az emberben és a gyerekekben keresendő."

OK.A gyerek az oka. Gondolod,hogy a rendelobe csupa olyan gyerek jar, aki tudja, hogyan kell az idegen kutyaval banni? Nem tesz hirtelen mozdulatot, nem okoz (akaratlanul) fajdalmat a kutyanak?
Ha a gyerek sir, kapalozik (akar csak egy szemcsepp, vagy oltas miatt), azt kutya biztos, hogy jol kezeli, nem tekinti ugy, hogy meg kene vedezi a gazdit?

Az nem eleg, hogy ebben az esetben a gyerek a hibas.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 17:53:07

@zünüke:

Felnőtt volt a gyerek. A más által utcára kiengedett kutyát akarta beterelni a portára, az meg neki ugrott. Ha nem tudod a tényeket, miért mesélsz? A tények viszont magukért beszélnek.

bpbp78 2016.02.18. 18:00:51

Kíváncsi lennék, hogy a kutya-ellenes emberek mégis milyen betegségeket "gondolnak" elkapni a kutyától? Mert az még nem derült ki számomra?!
Ezek a kutyák oltottak, féreghajtottak...mit lehet tőluk elkapni?!
Szóba került az, hogy nyalják a feneküket....ahha, az emberek meg vagy kezet mosnak vagy nem...a többit meg képzeljük hozzá....

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 18:03:55

Egy szónak is száz a vége, igaza van a posztolónak, és aki nem hiszi, olvassa el ezt:

27/2009. (XII. 3.) SZMM rendelet a segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól
1. § E rendelet alkalmazásában
b) segítő kutya: a fogyatékossággal élő személyt az egyenlő esélyű hozzáféréshez fűződő joga gyakorlásában, önálló életvitelének elősegítésében, illetve veszélyhelyzet elhárításában segítő, habilitációs feladatokat ellátó, a külön jogszabályban meghatározott állat-egészségügyi követelményeknek megfelelő kutya,
f) terápiás kutya: a gyógypedagógiai, pszichológiai, pszichiátriai, konduktív pedagógiai habilitációs, illetve rehabilitációs folyamatban alkalmazott kutya
lehet.

Itt nem látom a gyermekorvosi rendelőt.

Az orvosi rendelőről szóló törvényt, rendeletet keresse meg más ha érdekli, de nem hiszem, hogy ott engedélyeztik rendelőben a kutya tartását.

Teccnek látni, hogy a segítő kutyának is külön jogszabályban meghatározott állat-egészségügyi követelményeknek kell megfelelni?

Nünüke látod?????

Gondolkodom, hogy feljelentem az ANTSZ ismeretlen ügyintézőjét hivatali visszaélés, vagy egyéb más bűncselekmény ( ezt még meg kell tanulmányozni ) miatt.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 18:38:35

@látjátok feleim szümtükkel: Ja! Szóval te vagy a kedves házmester, aki közérdekű bejelentéseket tesz. A III/III-nak is lelkesen írtál alá, ugye?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 18:41:51

@yogosan: "Ha nagyon őszinte akarok lenni én is inkább a kutyákkal lubickolnék,mint az ilyen emberekkel. " :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 18:43:46

@Aztapaszta: A strandon bármilyen kutya, egymásnak idegen kutyák, meg az orvos saját kutyája egyedül, az két küléönböző dolog.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 18:44:56

@Aztapaszta: A kutyákat utálók pedig nem a toleranciájukról vagy megértésükről híresek ha a saját komfort zónájukról van szó, akkor átmennek muszlim dzsihádístába. Ész érvekkel nem lehet őket meggyőzni.

2016.02.18. 18:47:22

Sajnos, éppen ez az orvos marad itthon, ahelyett hogy Angliába menne, oszt vinné magával a dögöt is (biztosan díjazná az angol beteg).
:)
@bpbp78: "kutya-ellenes emberek"

Tévedésben vagy, mint a kutyások többsége: az emberek nem a kutyák ellen vannak általában, hanem a tartóik ellen (és itt elég lekövetni a gondolatmeneted)...

kutyás majmok (törölt) 2016.02.18. 18:51:18

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Miért nem veszed feleségül a kutyádat, ha annyira odavagy érte? Menjetek tanyára boldogan élni, utódokat nemzeni és elfelejteni a romlott emberi társadalmat, ahol diszkrimináció van és nem ismerik el a kutyák emberi jogait.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 18:51:42

@kutyás majmok: Ja hogy fosol a kutyától és ezért a gazdikat okolod. Világos. :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 18:54:15

@kutyás majmok: Minek vegyem feleségül? Nálam ők hátrább vannak a rangsorban. Te magad náluk hátrább érzed magad a rangsorban, ezért farkadat behúzva iszkolsz. :-))
Vigyázz, mert előfordul hogy 5-6 kutyával közlekedem, infarktust kapsz ha megszagolnak. :-))

kutyás majmok (törölt) 2016.02.18. 19:04:09

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Mi lenne, ha a kutyaszar maszatolása helyett értelmesen válaszolnál egy kérdésre? Tehát még egyszer, mint az átlag fideszes észkombájnnak, a kérdés: miért nem veszed feleségül a kutyádat? Fordítsam is, esetleg?

Fenchurch68 2016.02.18. 19:05:27

@látjátok feleim szümtükkel: No, hát erről van nagybaN szó. A terápiás kutyánál az az alap, hogy egészséges, de ezen kívül még igen sok feltételnek kell megfelelnie.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 19:09:50

@kutyás majmok: Óh! Látom neked ez egy értelmes kérdés. :-)) Jól van! Nyuxik a beteg, küldöm a nővért a haloperidollal. Addig is tűnés a nővérpult gépétől, különben kutyás matricás bögrében kapod reggel a teádat és összeszarod magad.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 19:11:17

@kutyás majmok: Ja! Én mint fideszes. Neked is annyi eszed van mint egy marék lepkének. :-))

Fenchurch68 2016.02.18. 19:22:37

@látjátok feleim szümtükkel: Terápiás kutyás ismerős szerint, ha a kutyának (és persze a vele együtt dolgozó gazdinak) megvan a vizsgája, akkor, ha szerződésük van az adott eü intézménnyel, ott lehet a kutya akár a gyermekorvosi rendelőben is. (Nem úgy, hogy gazdi oltja a kis pácienseket az egyik szobában, Rexit meg a váróban lehet szeretgetni.) De hát egy ilyen képzés sok időbe és pénzbe kerül. Ha a doktor bácsi nagyon elkötelezett, alkalmazni lehet (pénzért) egy terápiás kutya + gazda kombinációt rendelési időben. De ez teljesen törvénytelen a fentiek szerint okosba' megoldani.

kutyás majmok (törölt) 2016.02.18. 19:49:24

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: A te szinteden mindegy, hogy melyik táborban vagy. Gyurcsánynál is vannak droid lelkületű fanok, csak az a különbség, hogy nagyon kevesen, így csak a 2048-as választásokon okozhatnak problémát.

drontal 2016.02.18. 20:22:07

@látjátok feleim szümtükkel:

jelentsél fel mindenkit bazmeg,hát ha ettől már végre megnyugszol öreg

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 20:22:30

@kutyás majmok: Meddig nyüszítesz és szűkölsz a kerítés mögül korcsocska? :-))
Lábhoz!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 20:24:19

@drontal: Van aki a ballibezésre rejszol, van aki a névtelen levél írogatására. @látjátok feleim szümtükkel: ez utóbbi kategóriába tartozik.

drontal 2016.02.18. 20:35:37

@bpbp78:
Ezek az emberek szörnyülködnek,hogy az állatok nyalják a saját seggüket.Viszont akkor biztosan nem szörnyülködnek amikor apa hímtagja van a szájukba,vagy anya barlangjába nyakig be van dugva a fejük.Akkor nem,az természetes.Ugye így van? a@látjátok feleim szümtükkel: @kutyás majmok: @fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya: @KDNP a selejtek gyűjtőhelye: @fordulo_bogyo: és természetesen a kimaradhatatlan asztalosanink.

Tényleg szánalmas egy társaság ez már igaz.Fújjátok a hülyeségeteket,holott rózsaszínű fingotok nincs róla,hogy miről is írtok.

drontal 2016.02.18. 20:37:55

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Pedig csúnya dolog a jelentgetés,de ha ez kielégíti?? Ám legyen.:D

drontal 2016.02.18. 20:43:58

@Fenchurch68:

Itt szeretnélek emlékeztetni,hogy a kutyus gazdája maga a gyermekorvos.Én nem hiszem,hogy az orvosnak kellene PÉNZÉRT alkalmazni terápiás kutyát+gazdit azért,hogy a gyerekek feszültségét oldja egy állat jelenlétével.Az én véleményem az erről az egészről,hogy ez az orvos köszönetet érdemel(ne) a kutyájával együtt,minthogy a sok paraszt jelentgeti és fikázza az egyébként egészséges és tiszta állatot.
Ez a magyar mentalitás ami itt megy.Senkinek ne legyen jó ha nekem nem az.

ember100 2016.02.18. 20:52:04

Helló !

Nekem is van kutyám .
DE azt tudjátok hogy akkor mehet fel az ágyra , jöhet be a konyhába , mehet be egy orvosi rendelőbe HA kakilás , pisilés után megtörli magát és kezet mos. TEHÁT SOHA !
Ha az utcai sétálás után leveszi a cipőjét.
Azért gondolom Ti azért leveszitek a cipőtöket mielőbb befekszetek az ágyba , meg kezet mostok pisi kaki után .
Ja az egyik posztoló írta hogy milyen köpeteke, szart ... lát az utcán , gondolom a doki kutyája lebeg hogy a lába nem érinti a földek.
Az meg kimondottan terápiás ha a kutya a mancsával hozzáér a gyerekhez , a ruhájához mert azon egy baci sincs.
NAAAAA ne nevetessetek .

kitchen 2016.02.18. 20:54:04

@kutyás majmok:

Az én gondolatmenetem meg a következő lenne,pl.elhúzhatnál innen máshova okádni

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 20:55:30

@drontal:

Lehet köszöngetni az orvosnak, kezdheted is, de ha feljebb lapozol, megtalálod, hogy neki nem lehet kutyát tartani a rendelőjében. Erről van törvény és rendelet. Persze neked az nem lényeg.

kitchen 2016.02.18. 20:56:51

@ember100:
Ha meg szabadna kérdeznem kedves ember100 Ön minek tart kutyát?

kitchen 2016.02.18. 20:58:11

@látjátok feleim szümtükkel:

De mégis lehet,mert engedélyezték.Nos ehhez mit szólsz? Ellenvetés?

drappa 2016.02.18. 21:02:08

@ember100:
Én is megkérdezem mint @kitchen: már kérdezte,hogy te minek tartasz kutyát ha ennyire óvatos vagy a kutyák által lakásba bevitt szennyeződéssel? Minek neked kutya? Tarts egy botsáskát az soha nem megy utcára és nem bacis a lába.

drappa 2016.02.18. 21:03:43

@drontal:

Ezen jót nevettem.És tényleg...

ember100 2016.02.18. 21:07:46

@kitchen:
Helló !

Természetesen meg lehet kérdezni .
Rehabilitáción vannak nálam kutyák általában egy de ha olyan akkor két kutya hogy rendbe jöjjenek , idegileg. Az egészségük rendben van. De azért a kutya az kutya . Meg van a helye a családban társadalomban.
Ne kelljen elmagyaráznom hogy azért mert szeretem a kutyát nevelni kell. Ez sokszor szigorral jár.
Gondolom Te sem eszel ugyanabból a tányérból mint amiből a kutyád eszi és fordítva.
És még sorolhatnám . De azért természetesen szereted a kutyád.
Talán a halakon kívül semmilyen állat nem való orvosi rendelőbe.
Tudom olvastam hogy visznek be kutyát kórházba terápiás jelleggel de remélem előtte tisztogatják őket egy kicsit.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 21:08:41

@kitchen:

Tanulj meg szöveget értelmezni, mert fentebb megírták, hogy csak arról kapott papírt, egészséges a kutya, és nem arról, hogy a rendelőben tarthatja.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 21:09:50

@ember100: Gondolom, ha leülsz a réten, előtte lefertőtleníted a fűvet. :-))

ember100 2016.02.18. 21:10:41

@drappa:
Helló !

Volt botsáskám , régebben 120 Ft ért vettem darabját a Petőfi csarnokban :)
Nem félek a fertőzésektől kosztol DE Te sem eszel a földről tányér nélkül , nem nyalsz bele más ételébe és nem utcai cipőben mész be a fürdőszobába ......

kitchen 2016.02.18. 21:10:59

@drappa:

Majd én válaszolok helyette.Vannak emberek akik csak és kizárólag azért tartanak kutyát,hogy a házukat,vagyonukat, a kutya őrizze.Egyébként a kutyának-és semmi már állatnak-az ilyenek szemében becsülete nincs.Kikötik a kert végébe egy másfél méteres láncra,néha odalöknek neki valami maradékot oszt' jó napot.Ha az állat megbetegszik,vagy jön a kötelező oltási idő, akkor a kutyát orvoshoz nem viszik mert az bizony pénzbe kerül.Annyit meg nem ér a "rühes dög,hiszen tiszta "bacilus a lába."
Nagyjából ez lenne a válasza.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 21:11:36

@látjátok feleim szümtükkel: Neked ez a papír a mániád? Már megírtad a feljelentést a doki meg az ÁNTSZ ellen?

ember100 2016.02.18. 21:13:46

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Helló !

Látom megint összefutottunk észlény :)
Nem fertőtlenítem a füvet ne izgulj DE nem eszem koszos kézzel , és ha hazamentem a rétről lefürdöm mielőtt főzni kezdek , bebújok az ágyba.
A tisztánlátás végett a kutya nem az ágyba való ODA a feleség való :)

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 21:14:22

@ember100: Hát én bemegyek a fürdőszobába cipővel és simán megeszem azt a kaját amibe belezabált a kutyám.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 21:16:26

@ember100: Én nem emlékszem rád. Ilyen hülye mint te egy tucat, nem jegyezlek meg titetek. Látom nagyon lealázhattalak, hogy ennyire megmaradtam az emlékezetedben. :-)) Mondjuk az ilyenek mint te, könnyű csuklógyakorlat számítanak.

ember100 2016.02.18. 21:16:48

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Helló !

TE NYERTÉL !
Azért elég igénytelen lehetsz :) Néha azért fürdesz , sűrűbben mint a kutyád :)

ember100 2016.02.18. 21:17:53

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Helló !

Vicces vagy és szenilis is , ne igyál annyit az agyadra ment :)

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 21:19:16

@ember100: Rövidszőrű kutyát nem fürdetünk télen. Látom te se sokat tudsz a kutyákról.
Különben milyen ügyben pöckölgettelek? qrvára nem rémlesz.

kitchen 2016.02.18. 21:19:16

@látjátok feleim szümtükkel:

Nem,nem barátom te le vagy maradva.A kutya maradhat a rendelőben és a doki boldogan nyilatkozta,hogy innentől kezdve nyugodt lélekkel teheti ki Rex fotóját a rendelő honlapjára is, amin fekszik a váróban.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 21:20:58

@ember100: Ez gyenge volt. Sokat nem foglalkozhattam veled, mert akkor ennél kicsibb jobb poénokat nyomnál. Nyilván méret alatt voltál és visszadobtalak. :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 21:21:48

@kitchen: Írta már hogy ezért feljelenti az ÁNTSZ illetékes ügyintézőjét.

ember100 2016.02.18. 21:23:58

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Helló !

Látom nem értetted amit írtam :)
Egy kutyát általában évente 2-3 szor fürdetnek ha nincs valami hirtelen ok pl. ráborult a pörkölt:) Ja és a koszos büdös kutyát télen is lefürdetjük csak utána rendesen megszárítjuk és pár óráig nem visszük ki a szabadba.
Te sűrűbben fürdesz ? :) ez volt a lényeg.
Ha nem bérkommenteló lennél emlékeznél :)

ember100 2016.02.18. 21:26:16

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Helló !

Most megyek leviszem 3. Bélát az esti sétára.
Addig erőlködj :)

fordulo_bogyo 2016.02.18. 21:27:36

@drontal: El tetszel nenni tevedve. Ha a doktorbacsi himtagjarol lenne szo, akkor sokkal erelyesebben szolnek, itt a doktorbacsi kutyajarol van szo.
Tessek eszrevenni, hogy senki nem az ellen emel szot, hogy a doktor otthon mit csinal a kutyajaval. Maganugy.
"biztosan nem szörnyülködnek amikor apa hímtagja van a szájukba,vagy anya barlangjába nyakig be van dugva a fejük" - ha mindez a orvosi rendeloben, varoban tortenik, es valogatas nelkul mindenkinek reszt kell venni benne... hm, belegondoltal?
Tudod, megvan a dolgoknak a maga helye, es amit valaki onkent elvezettel csinal (pl kutyat tart), azt ne kenyszerithesse mas, plane ne kiszolgaltatott helyzetben levo emberekre.

Miert lenne kotelezo szeretni a kutyat. Ha szereted, otthon ugy szeretheted, ahogy akarod. Akar ugy ahogy leirtad. :-(

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 21:29:29

@ember100: Látom nem tudod miért nem fürdetjük a kutyát télen. Ja ha leviszed a kutyát, akkor fogadj szót neki!
De még mindig nem rémlesz.

zünüke 2016.02.18. 21:30:51

@látjátok feleim szümtükkel:

Te, én kettőt szeretnék tőled megkérdezni.

Érintett vagy abban,hogy a kutya ne legyen ott?
Oda hordod a gyerekedet?

Nem?

Akkor meg miért habzol itt órák óta?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 21:32:17

@zünüke: Miért habzik, miért habzik? Feljelentést akar írni. Neki ez az élvezet.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.18. 21:33:18

@zünüke: Ja! Ez három kérdés volt. :-)) Ne zavard össze!

gázóra ellenőr 2016.02.18. 21:34:26

A sok kutyától majrézó rendesen feldobta ezt a posztot. :-D

fordulo_bogyo 2016.02.18. 21:37:55

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: A paciensekrol, kulonosen a gyerkekrol. Nincsenek egyenrangu helyzetben nem szolhatnak, hogy nekik kenyelmetlen, felelmetes vagy epp undorito.

fordulo_bogyo 2016.02.18. 21:39:20

@zünüke: Visszakerdezek: Miert fontos neked, hogy a kutya ott legyen? Mashol nem jutsz kutyahoz?

zünüke 2016.02.18. 21:39:47

@fordulo_bogyo:
Te milyen hülyeségeket beszélsz?
A doki senkire nem kényszerítette rá az ötletét,és a szülők döntő többségének tetszik a kutya jelenléte.Egy büdös paraszt volt aki ahelyett,hogy az orvosnak jelezte volna azt,hogy a kölke körül nem akar kutyát látni a rendelőbe elment és feljelentette.De végül is jót tett neki ezzel,mert hírnevet szerzett neki is és a kutyájának is.
Itt a kutya lehet kiszolgáltatott helyzetben mert tőle aztán senki nem kérdezte meg,hogy van-e kedve nyűgös,hisztérikás,agyonkényeztetett,lógó taknyú gyerekek figyelmét elterelni a torkuk szakadtából való ordítás helyett.

Csóri kutya

zünüke 2016.02.18. 21:40:42

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Én ugyanezt kérdeztem most ebben a pillanatban.Ki van ott kiszolgáltatva? Szerintem a kutya.

fordulo_bogyo 2016.02.18. 21:46:27

@zünüke: El tudom kepzelni, hogy a beteg (vagy szulo) nem mert az orvosnak szolni. Az itteni kutyabuzikat olvasva meg tudom erteni, hogy miert nem mert szolni.
Kutyabuzik: akik masokra is ra akarjak kenyszeriteni hazi kedvencuk, vagy mas hazi kedvencenek elviseleset, NEM a normalis kutyatartok. Azok akik szemelyuk ellen sertesenek veszik, ha valaki normalisan ervel a kutya orvosi rendeloben valo jelenlete ellen.

zünüke 2016.02.18. 21:46:39

@fordulo_bogyo:

Van kutyám,és imádom.Többet ér mint bármelyik hülye agyatlan ember.Nekem nem fontos,hogy ott legyen, a gyerekeknek fontos mert ha hiszed ha nem,nagyon sok gyerek szereti az állatokat,és szívesen simogatják,dögönyözik.Furcsa ugye? Pedig vannak ilyenek.És olyanok is akiket egyáltalán nem zavar a kutya jelenléte a váróban,és a rendelőben sem.

zünüke 2016.02.18. 21:49:26

@fordulo_bogyo:

Már ezerszer leírtam.Akinek ez nem tetszik,az bátran átkérheti magát egy másik gyerekorvoshoz ahol hófehér köpenyben,hófehér steril szobával várják a kis betegeket.Ennyi.

yogosan 2016.02.18. 21:52:16

@fordulo_bogyo:

..vagy épppen undorító.

Mi undorító? Egy tiszta,ápolt,gyönyörű német juhász?

yogosan 2016.02.18. 21:53:48

@fordulo_bogyo:

Az orvos megkérdezte a szülők többségét,erről nem tudsz? Nem úgy vitte oda,hogy senki nem tudott róla.

fordulo_bogyo 2016.02.18. 21:57:20

@yogosan: Engedd meg, hogy en undorodjak tole. Maganugyem. Elfogadom, hogy vannak akiket gyonorrel tolt el. Nem vagyunk egyformak.
Engem a rovarok, hazatlan csigak, bakteriumok, fergek gyonyorkodtetnek, de eszembe sem jutna, hogy masokra rakenyszeritsem, es elvarjam, hogy nekik is tessenek.
Nem lehetne ezt viszonossagi alapon? Olyan nagy keres ez?

fordulo_bogyo 2016.02.18. 22:01:03

@yogosan: "Az orvos megkérdezte a szülők többségét,erről nem tudsz? " Viccelni tetszel.
De meg ha megkerdezte volna is, biztosan tudjuk, hogy legalabb egy szulonek kifogasa volt ellene. Ennyi.
Egyebkent normalis szulo nem fog nyiltan ellene szolni a dokinak, akitol a gyermeke egeszeseg, elete fugg. Kiszolgaltatott helyzet. Nem fair.

defné 2016.02.18. 22:03:59

@ember100:

Szerintem te semmilyen kutyákat nem rehabozol,mert aki kutyákkal foglalkozik az nem emlegeti folyton a higiéniát velük szemben,nem tart a tapancsukról származó 'baciktól,és nem tanácsolja,hogy tisztogassák meg őket mielőtt lelki gyógyítás céljából ágyba engedik őket.

fordulo_bogyo 2016.02.18. 22:08:16

@zünüke: "Már ezerszer leírtam.Akinek ez nem tetszik,az bátran átkérheti magát egy másik gyerekorvoshoz ahol hófehér köpenyben,hófehér steril szobával várják a kis betegeket.Ennyi."

Maganorvosi praxisban egyetertenek veled, de itt a korzeti rendelorol van szo. Sokszor leirhatod, akkor sem lesz igazad.

Van kutyad, imadod. Nem gondoltam volna. Azt hittem azert fontos neked a kutya a rendeloben, mert mashol nem tudod kielegiteni a kutya szuksegletedet.

Termeszetesen igazad van, senki nem ketelkedett ebben: "ha hiszed ha nem,nagyon sok gyerek szereti az állatokat,és szívesen simogatják,dögönyözik.Furcsa ugye? Pedig vannak ilyenek.És olyanok is akiket egyáltalán nem zavar a kutya jelenléte a váróban,és a rendelőben sem."
Arrol van szo, hogy olyanok is vannak akik felnek tole, akiket zavar. Miert olyan fontos rajuk kenyszeriteni az elviselelet?
Az egeszsegugyi ellenervekrol nem is beszelve.
Szerinted OK az, hogy a gyermeked olyan kutyat simogasson, puszilgasson, nyalassa magat vele, amin elotte tobb rendelesnyi beteg gyerek, koztuk fertozo beteg gyerekek, tetves gyerekek is dogonyoztek, nyaltak, simogattak?

defné 2016.02.18. 22:09:12

@fordulo_bogyo:

De megkérdezte mert én is olvastam erről.

Nem kiszolgáltatott helyzet mert nyugodtan átkérheti magukat máshova.Ha sok szülő átkéri magát mert az orvos rondán néz,mert durva a gyerekkel,mert hülye,stb.stb. ezért is átkérheti magát.Probléma megoldva.

yogosan 2016.02.18. 22:12:20

@fordulo_bogyo:

De oda jársz a gyerekeddel,hogy undorodhass tőle? Vagy nem értem én sem már ezt a nagy tüzet.

ember100 2016.02.18. 22:14:00

@defné:
Helló !

Ne izgulj nem főfoglalkozású rehabos vagyok , van munkám , de a hozzám kerülő kutyákat gondozom , segítek nekik beilleszkedni a kutya és ember társadalomba.Nem emlegetem a higiéniát , mert tudom hol a kutya helye és mivel jár az ittlétük .
De azért engedtessék meg fenntartással lennem hogy mennyire tiszta egy kutya , olyan amilyen de akkor úgy is kell kezelni a dolgot.
Te felteszed a vasárnapi ebédkor a cipőd az asztalra ? Mert ha a kutya felteszi a tappancsát az pont ugyanolyan.
Remélem Te az asztalról eteted a kutyád ?
Van még pár példám , de szerintem érted :O)

yogosan 2016.02.18. 22:14:07

@fordulo_bogyo:

De oda jársz a gyerekeddel,hogy undorodhass tőle? Vagy nem értem én sem már ezt a nagy tüzet.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 22:20:16

Az állategészségügyről szól a 2005. évi CLXXVI. törvény, amiből ajánlom egyesek és kettesek figyelmébe, hogy ez törvény.

3. § (1) Állatot tartani csak a külön jogszabályban előírtaknak megfelelő helyen és módon szabad.
(2) Az állatok tartása nem veszélyeztetheti az emberek és állatok egészségét, nem károsíthatja a környezetet.

Kérdés a rendelőt fenntartó önkormányzat hozzájárult-e ahhoz, hogy az orvos a rendelőben kutyát tartson. Mert az orvosi rendelő nem az orvos tulajdona, és ott állatot saját ötetből nem tarthat. Valószínű az is, hogy a helyi önkormányzati rendelet sem engedélyezi ott az ebtartást, az egészségügyi törvény szabályairól nem is beszélve.

Nünüke meg aludjon nyugdtan, mert ott és akkor írok, amikor kedvem van. A saját blogjában megtilthatja, ha egyáltalán méltatom annyira, hogy oda kattintsak. A jogszabályok meg azért vannak, hogy azokat tartsák be. Még a nünükék is. Akkor is, ha nem tetszik.

defné 2016.02.18. 22:25:28

@ember100:

"Engedtessék meg fenntartással,hogy mennyire tiszta egy kutya"

Nos,mennyire tiszta egy kutya ember100? Annyira tiszta amennyire a gazdája tisztán tartja,és amennyire tiszta a környezete.Egy ápolt,gondozott,oltatott,féreg kezelt kutya egész nyugodtan bemehet abba a konyhába attól még nem fog a család fertőző betegségekben elhalálozni sem akkor,sem máskor.Szóval én ezt a túlzott óvatosságot tartom nevetségesnek,főleg egy kutyával foglalkozó embertől.

A vasárnapi ebédlőasztalra feltett cipő,meg a kutya tappancsa most ne legyen példa, mert nyilván nem engedem én sem,hogy felmásszanak az asztalra.De azért túlzásokba sem esem.

defné 2016.02.18. 22:28:08

@fordulo_bogyo:

Tévedsz mert valóban körzeti rendelő,csak az orvos magánvállalkozásban csinálja.Ergo még felettesük sincs,nyugodj bele.

ember100 2016.02.18. 22:29:08

@defné:
Helló !
Légyszi ne keverd a beteg és az utcai koszos kutyát :)
De az ágyra felengeded ?

defné 2016.02.18. 22:29:15

@zünüke:

Látod,hogy egyesek nem képesek megérteni,hogy van másik választás.Egyszerűen nem értik.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.18. 22:34:37

@defné:

Nyugodj bele, hogy van felettesük, mert az a vállalkozás csak azt jelenti, hogy nem fizetést, hanem vállalkozói díjat fizetnek nekik, de a rendelő fenntartásának költségit ebből kell álnia, tehát az önkori tartja fenn közpénzből. Még a praxist sem adhatja el akárkinek, abba is bele szól a fenntartó.

fordulo_bogyo 2016.02.18. 22:54:18

@defné: korzeti orvos, sztk tb, vagy fizetos?

she_wolf 2016.02.19. 00:09:29

@fordulo_bogyo:
Alapszabály, hogy a kutya fölött álló ember diktál, az eb engedelmeskedik, tűr.
Ha nem így lenne, borulna a falka hierarchiája, és azt jobb nem megvárni, csúnya vége lehet.
Az emberre támadásnak/harapásnak több oka lehet, java a nem megfelelő, következetlen nevelésnek köszönhető. Ezen kívül előfordulhat hirtelen fellépő, fájdalmat kiváltó inger hatására, amelyet a kutya nem tud kontrollálni, reflex-szerű válaszreakcióról lévén szó.
Valamint vannak a kifejezetten őrzés-védelemre kiképzett kutyák, akik munkaköri kötelessége a "harapás". Viszont ez is szabályozott a támadás-védekezés arányosságát szem előtt tartva. Kutya nem ölhet!

A segítő kutyát kifejezetten az ember szolgálatára képezik ki, a legcsekélyebb mértékben sem engedhető meg hogy kárt okozzon az emberben, akinek a védelmére "gyártatott"! Nem véletlen, hogy komolyan rostálják a munkakutyákat szigorú feltételek lapján, és követik a vérvonalukat.

Amit felvetettél:
"OK.A gyerek az oka. Gondolod,hogy a rendelobe csupa olyan gyerek jar, aki tudja, hogyan kell az idegen kutyaval banni? Nem tesz hirtelen mozdulatot, nem okoz (akaratlanul) fajdalmat a kutyanak?
Ha a gyerek sir, kapalozik (akar csak egy szemcsepp, vagy oltas miatt), azt kutya biztos, hogy jol kezeli, nem tekinti ugy, hogy meg kene vedezi a gazdit?"

Bocs, de ez vihar a biliben "mi lenne, ha..?" agymenés unalom ellen:(
Adott egy rendelő, két felnőtt (csak hogy ne össznépi banzáj legyen) és egy vizsgálandó gyerek. Szülő, orvos a gyerekkel foglalkozik, nem pedig a gyerek foglalkozik Buksival, felügyelet nélkül, és dugdos a seggébe kisautót, franckarikát.
Ha a gyerek sír, kapálózik, a kutyának kuss van, mert ha nem így viselkedne, nem lehetne ott! Igen, egy munkakutyának kötélidegekre van szüksége!

Azért az eszem megáll, hogy valaki, aki látott/hallott a tv-ben valamit megírta ide, és emberek egymás arcát szakítják le virtuálisan ennek folyományaként:(
A poszter meg (dögöljek meg, ha nem) jót röhög a sok lúzeren....

she_wolf 2016.02.19. 00:28:14

@fordulo_bogyo:
"Szerinted OK az, hogy a gyermeked olyan kutyat simogasson, puszilgasson, nyalassa magat vele, amin elotte tobb rendelesnyi beteg gyerek, koztuk fertozo beteg gyerekek, tetves gyerekek is dogonyoztek, nyaltak, simogattak?"

Tulajdonképpen kivel, mivel van neked bajod? Merthogy eddig a kutyát és a gazdáját ekézted, most meg a kis páciensek igénytelenek, tetvesek...nem értelek:(
Lakatlan sziget rulez!
Nem lehetne helyükön kezelni a dolgot?
Tiszta holivúd...ott már ezer éve tudják, hogy a kutya és a gyerek sikertörténet, lehet vele kaszálni. A praxison is. Még valakinek elindul a szája, és lesz itt 300 hozzászólás is, meg sok hűhó a nagy semmiért:(

Summa summárum: a dokinak engedélye van (meg kutyája), a szülőnek meg szája, amit kityithat, ha nem tetszik a rendszer.
Nem kötelező szeretni az állatokat, és nem kötelezhető senki sem arra, hogy elviselje őket. Én imádom őket (nem csak a kutyákat!), ugyanakkor tudom, és velük is tudatom, hogy hol a helyünk ebben a kapcsolatban. Azt is tudom és ők is tudják, hogy mit szabad, mit nem, mi tilos, mi kötelező.
Olvasom itt a sok, hajánál fogva előrángatott feltevést, és nem győzök csodálkozni azon, hogy vannak, akik komolyan gondolják magukat:(

fordulo_bogyo 2016.02.19. 01:09:34

@mig54: Koszonom: "Nem kötelező szeretni az állatokat, és nem kötelezhető senki sem arra, hogy elviselje őket."
Az orvosi rendelben a paciensek kotelesek elviselni. Ennyi.

[Odamessz a beteg gyerekeddel, meglatod a kutyat, keso uj korzeti orvoshoz valo athelyezest kezdmenyezni, koteles vagy elviselni]

"A segítő kutyát kifejezetten az ember szolgálatára képezik ki, a legcsekélyebb mértékben sem engedhető meg hogy kárt okozzon az emberben, akinek a védelmére "gyártatott"! Nem véletlen, hogy komolyan rostálják a munkakutyákat szigorú feltételek lapján, és követik a vérvonalukat."
A vitatott kutya NEM ilyen, az egy kozonseges hobbikutya, ha kovetted, mirol van szo.

she_wolf 2016.02.19. 02:07:36

@fordulo_bogyo:
Nem mondom, hogy semmiben nincs igazad, azért is beszélgetek veled:)
Hogy mindkét oldalnak szóljon: a kép nem teljesen tiszta, mert nem tudni, hogy hány szülő kifogásolta a kutya jelenlétét. Az, hogy egy bejelentés történt semmit nem mond, ettől még lehettek többen is, akiknek nem tetszik ez a rendszer, csak jó magyar szokás szerint lapulnak, mint szar a gazban. A "fogjuk meg és vigyétek" szemlélet uralkodó jelenség nálunk:(

A másik felvetésedre: engedélyt kapott arra, hogy a kutyája a rendelőben lehessen. Azért szeretném hinni, hogy nem az történt, hogy a doki megkérte Marcsika nevű ismerősét az ÁNTSZ-nél, hogy skicceljen már neki egy kockás lapra egy macskakaparást engedély gyanánt.
Ha a szóban forgó kutya nem lenne terápiás segítő, akkor az orvos nem tehette volna ki a rendelő ajtajára azt a tájékoztatót, amin terápiás kutyaként említi az ebet. Akkor ugyanis szándékos megtévesztés esete állna fent. Vagy valami hoasoló kacifántos jogi izéség, felelősségre lehetne vonni.
kutyabarat.hu/hirek/1836/kutyaval_rendel_a_gyerekorvos_feljelentettek

A tájékoztató lakonikus, érthető, és magáért beszél.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 03:32:15

@mig54: Megtisztelsz. ;-) Tenyleg orulok, hogy lehet ervekkel is beszelgetni, nem csak erzelmi alapon taborokba gyulni.
Engem az zavar, hogy csak utolag, miutan feljelentettek, azutan kert es kapott engedelyt, csak miutan feljelentettek, azutan volt teljeskoru egeszsegugyik kivizsgalasa a kutyanak.
Ha nem jelentik fel, akkor most sem lenne sem engedely sem kivizsgalas.
Ez az egyik.
A masik meg, hogy meg ezutan is ugy lenne fair, hogy, hogy aki kutya nelkuli rendelesre akar menni, az mindenfele nehezseg es hatrany nelkul mehessen.
A harmadik, hogy mikrobiologuskent ugy velem, hogy mig onmagaban igen kis fertozesveszelyt jelent egy kutya, az a kutya, amelyet naponta tobb fertozo beteg gyereket simogat, amelyik kutya naponta tobb fertozo gyereket nyalogat ossze, az a kivanatosnal nagyobb mikrobiologiai kockazatot hordoz.
Egy plussmacit ugye senki nem osztana meg naponta sok kulonbozo (koztuk fertozo) gyerek kozott anelkul, hogy fertotleni mosas lenne a kis paciensek kozott.
A kutyat nem lehet minden gyerek utan kivul-belul fertotleniteni.
Negyedszer: gondoljuk a szor-allergiasokra (van ilyen ismerosem).
Otodszor: gondoljuk azokra, akik felnek a kutyatol (en felek, engem megharapott egy, korhaz lett belole, ketto meg a sajat kertemben ugy tamadt ram, hogy az eletemen feltettem, az ugyeletet kellett kihivjam).
Olyan emlekem is van, hogy a Romain bringazva farkaskutya kezdte kergetni az elottem bringazo kislanyomat. A gazdaja meg csak nezte, mindaddig, amig oda nem ertem a fem biciklipumpaval a kezemben... akkor visszahivta a kutyust.
Ilyen hatterrel nem tudok ellazulni egy nagytestu kutya jelenleteben. Kell ez nekem a beteg gyerek miattai aggodas melle? Nem kerulhetem el?

Ettol aki elvezni akarja a kutya tarsasagat, nyugodtan elvezze. Maganugy. Csak ne legyen kenyszer azoknak, akiknek ez nem elvezet, hanem aggodalom.

BKV ellenorkent, vizvezetekszerelokent, ugyvedkent, pilotakent, stuardesskent, elelmiszerbolti eladokent ugye nem viszi az ember magaval a munkahelyere a kutyust.... pedig bizonyara lennenek akik elveznek a kutyus tarsasagat.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 04:08:50

@látjátok feleim szümtükkel: Látom még mindig a feljelentgetés a kedvenc szórakozásod.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 05:10:01

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Amikor a beteg gyerekkel elmessz a korzeti orvoshoz, akkor nincs szabad orvosvalasztas. Akkor kenyszerhelzet van.
Kutyaszorito kenyszerhelyzet, a gyereknek azonnal orvos kell.

she_wolf 2016.02.19. 05:35:50

@fordulo_bogyo:
A vélemények ütköztetése jó, előre visz, amennyiben mindkét fél hajlandó elmerülni a másik gondolatmenetében.
Sok érvet, gondolatot felhoztál, értelek is.
Sorjában:
a teljes történet csak sejthető, biztosan nem tudható. Talán elhamarkodottan, nem kellőképpen átgondoltan cselekedett az orvos, amikor csak úgy ötletszerűen bevitte a kutyát rendelésre. Később azonban korrigált, és teljesen mindegy (szerintem), hogy nyomásra, vagy csak a saját lekiismeretére hallgatva.
Valószínűleg azt látta, hogy sokaknak jó, ha ott van az eb, talán a munkáját is megkönnyíti.

A kiíráson szerepel, hogyha valakit zavar a kutya jelenléte, jelezze! Gondolom, megvan a módja annak, hogy a majrés, vagy fóbiás, szőrallergiás, kutyafrászos emberek kutyátlan rendelőben lehessenek a vizsgálat alatt.
(Nem gondolom, hogy az orvos azt merné mondani a betegnek, hogy el lehet húzni máshova, ha nem tecc a kutya:))

Mikrobiológus vagy? Az buli!:) Akkor neked fokozottan tudnod kell (és tudod is), hogy az ember meg csukával megy be az orvoshoz, amin aztán legalább annyi kórokozó lehet, mint a kutya mindösszes tappancsán. Nem több, nem kevesebb, nem másmilyen.
(Csak egy példa: az ember belegyalogolhat az embertársa által az úton eleresztett cuccába (minden játszik, hányás, vizelet, széklet, mert bambul, és nem veszi időben észre!), max. kicsit arréb talpat töröl az aszfalton. A kutya kikerüli szaglászás után (HA van mellette normális gazda, aki lefújolja!).
Tőled, mint szakembertől kérdezném, hogy erről mi a véleményed (ha már korábban a zoonózis említésre került)?
Újabb kérdésem lenne, és nem csak hozzád: honnan veszitek ennyire tutira, hogy a kutyának az a heppje, hogy mindenkit körbenyalogat?
Ismét a magam példája: ha idegen kutya van nálam nevelésen, az alapokhoz hozzátartozik, hogy nem nyalakszunk! Én sem csókolgatom őket, ők is lesznek szívesek nyálmentesen hagyni engem. Kertes házban lakom, valamint tudom, hogy sok ember idegenkedik a nyálazástól. Ezzel mindenki óhaját tiszteletben tartom, és a kutyát is védem. A tiszteletet fokozom is azzal, hogy galád módon nem adom át a tányéromat "mosogatásra" a kutyáknak, és én sem eszem az ő táljaikból:)
Nincs asztal melletti cirkuszolás, kuncsorgás, falatka. Kaja van. Időben, mindenkinek a maga helyén és eszközével. Rend van. Pont. Nagyon kitolnék magammal, ha nem így lenne:)
Aki nálam jobban szereti őket, az festi magát!:) De teljesen más dolog ésszel szeretni, mint ész nélkül. Ezért maradhatunk meg egymásnak sokáig, és ebben a társas kapcsolatban a bizalom és az állandóság talán a legfontosabb.

Az agyonfertőtlenített világnak sok rosszat köszönhetünk. Zanzásítva: minél jobban védjük magunkat, annál satnyábbak leszünk, és annál többször kell a doki, meg a kegyszer. Neked ezt így le merem írni bízva abban, hogy nem kell részletesebben belemenni, és nem fogod kifordítani a szavaimat:)

Kutya engem is harapott már meg, doki is volt miatta, szuri is, és gyerekkoromban nem voltak a kedvenceim, macskás voltam, pedig kutya mindig volt körülöttem.
A hozzászólásod további részében írtakra csak annyit tudok mondani, hogy ma Magyarországon ilyen az állattartási kultúra. Gyakran én szégyellem magam helyettük is, és kutyásokkal megdumáljuk mennyire rosszul esik nekünk hogy egy kalap alá vesznek az idiótákkal:(

Már csak a legutolsó gondolatodra írnék: ne tévesszük össze azokat a különböző munkaterületeket egy gyerekorvoséval! Teljesen más irány, csak eltévedni lehet benne, ráadásul tök fölöslegesen.
Pilóta? Kifejezetten ellenjavalltnak gondolnám, ne nevettess már...
Ha pedig a korábbi negatív élményeid tartják fent benned ezt az ellenérzést, az baj, mert nem tudsz átlépni rajta, mondhatni: megrekedtél. Ez nem lehet jó érzés, és hidd el, sajnálom:(
Bocs a nagyon hosszúért, de szerintem ez már nem ronthat a blog színvonalán:)

(Eszembe jutott valami, de ez tényleg teoretikus kérdés: a világjárást, egzotikus tájakon való nyaralást nem akarjuk betiltatni? Miért a kutyák a mumusok? Miért nem a felelőtlen emberek? Hozzák a vérzéses lázakat, meg minden francokat, csóri magyar meg döglik bele. Kegyszer sincs rájuk, mint a kutyáról az emberre történő betegségek ellen. És miért a kutyát kell cseszegetni? Miért nem az idióta, leszarom típusú állattartót, aki halomra fialtatja a kutyáját ( mer' az megkattanik, ha nem lehet kisbabája minimum egy szakajtónyi)...ekkora barmokat!:( Szóval én is tudok overdrive üzemmódban lenni, csak az senkinek sem jó.)

fordulo_bogyo 2016.02.19. 05:59:54

@mig54: Orulok az egymast tiszteletben tarto parbeszednek.
Igazad van: " Akkor neked fokozottan tudnod kell (és tudod is), hogy az ember meg csukával megy be az orvoshoz, amin aztán legalább annyi kórokozó lehet, mint a kutya mindösszes tappancsán. Nem több, nem kevesebb, nem másmilyen."
Igazad van, azonban ha talalkozunk, akkor en nem torlom beled a talpamat, a kutyus viszont felugral ram es elso tappancsait belem torli. Ha el akarom haritani, akkor a kezembe torli. Ez egy masik emberrel meg soha nem tortent velem, hogy cipotalpa a kezembe kerult volna. Kutyatappancs viszon nem is egyszer, minden idegenkedesem ellenere.

"Újabb kérdésem lenne, és nem csak hozzád: honnan veszitek ennyire tutira, hogy a kutyának az a heppje, hogy mindenkit körbenyalogat?"
Tapasztalatbol.

"Az agyonfertőtlenített világnak sok rosszat köszönhetünk." - egyetertek veled.

Azt hiszem nem sikerult erthetoen kifejtenem: nem a kutya ellen van kifogasom jarvanytani szempontbol, hanem a beteg gyerekek altal osszededelgetett kutya (vagy barmi egyeb kozoesen hasznalt targy) ellen.

"Eszembe jutott valami, de ez tényleg teoretikus kérdés: a világjárást, egzotikus tájakon való nyaralást nem akarjuk betiltatni? " - ez tetszeni fog neked: a kozelmultben egy ezgotikus tropusi szigeten kirandultunk. Egy teves kanyarnal egy zsakutcaba jutottunk, ahol vagy husz kobor kutya tanyazott. Korrigaltunk, de a (felnott) lanyom keresere elmentunk a legkozelebbi szupermarketbe, vettunk 10kg kutyatapot, visszamentunk es szereztunk egy jo delutant a kobor ebeknek. Nem simogattunk, nem baratkoztunk, csak tisztes tavolsagbol megetettuk oket. Par honap eltelt, nincs nyoma sem veszettsegnek, sem tropusi nyavalyaknak, es husz harmonc kutyus talan joszivvel emlekezik a hulye amerikai turistakra. ;-)

Visszaterve a gyerekorvosra: ha mar gyogyitani nem tud, legalabb ne terjessze a betegseget, ezt ugye elvarhatjuk tole? Az orvos minden beteg erintese elott es utan kezet mos. Alkalmankent gumikesztyut huz. Kutyust nem tud mosni az erintesek kozott. Nem huz gumikesztyut a tappancsara, a szajara...

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 06:41:19

@fordulo_bogyo: De itt most egy adott kutyáról van szó. Egy orvos, képzett kutyájáról. Az nem ugrál fel és nem nyalogat. Bocs, vadász vizsgákat letett kutyáim vannak, tudom miről beszélek.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 06:43:28

@mig54: "Nincs asztal melletti cirkuszolás, kuncsorgás, falatka." - Pedig a legjobb amikor ott ülnek mellettem és várják a falatokat, rámszegezve a gyönyörű szemeiket.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 06:45:28

@fordulo_bogyo: Aha. Csakhogy senki sem mondta hogy a doki a sürgősségin rendel a bolhabusszal. Ha meg nem, akkor a másik rendelési időben kell menni. Elmagyarázzam részletesebben?

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.19. 07:04:36

Mellesleg senkit nem zavar, hogy az állatok egészségnek/betegségének a vizsgálatára az Állategészségügyi szolgálat van törvényileg feljogosítva? Ott pedig szakképzett állatorvosok dolgoznak.
Az ANTSZ mintha emberek egészségével kapcsolatosan lenne feljogosítva. Vagy ott mindenhez értenek? Úgy, mint itt sokan?

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.19. 07:09:28

Kut án furcsán közölte, hogy a doki bolhabusszal rendel. Hm.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.19. 07:18:42

Vajon a poszt írója honnan vette, hogy az ANTSZ engdélyezte a kutya gyermekorvosi rendelőben tartását?

Vajon miért írta ki az orvos, hogy ha valakit zavar a kutya jelenléte, az jelezze?

Vajon a terápiás kutyát felügyelet nélkül szabad-e hagyni? Esetleg a vezetőjének folyamatosan felügyelete alatt kell tartani?

Kínzó kérdések, amire csak az állat tartási szabályok adnak választ. Fentebb idéztem. A gyermekorvosi rendelő nem > terápiás gyógyításra < szolgáló hely. Ha valóban adott ki erre valaki engedélyt, az a törvénnyel ellentétes.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 07:25:48

@látjátok feleim szümtükkel: Látom, a reggeli erekciódra feljelentgetéssel erősítesz rá. :-)) Az asszony nem segít?
Adjak mintát?

she_wolf 2016.02.19. 07:27:20

@fordulo_bogyo:
Győzködhetjük egymást oda-vissza, szerintem maradjunk annyiban, hogy neked is igazad van és nekem is:)
Ne gondold, hogy a negatív tapasztalataid miatti hozzáállásodat nem értem meg. Gyakran tapasztalom én is. Az tuti, hogy az én kutyáim nem fognak rád felugrálni. Sokat foglalkozom velük, és következetesen neveltem, nevelem mindegyiket. Ráadásul egyet leszámítva a nálam megfordult összes felnőtt kutya hendikeppel indult:(
Nem mondom, hogy könnyű, de az eredmény annál nagyobb öröm nekem.
Magamat is védem amikor jól nevelt, egészséges kutyát tartok, mert nincs miért szankcionáljon bármelyik hatóság.
Megint az állatartási kultúrára, a nevelésre, és az emberek egymáshoz való viszonyára vezethető vissza a dolog. A kutyáimmal akkor bizalmaskodhat valaki, ha engedélyt kér, és kap. És én is így teszek másokkal, ha hozzá akarok nyúlni a kutyájukhoz.
Attól, hogy az idegen kutya megszaglássza a nadrágomat, cipőmet még nem leszek vérző áldozat, és nem kapok el halálos kórt.
De a kötelező körök ugyanúgy érvényesek oda-vissza.
Ha csak ide eljutna a társadalom, már nagy előrelépés lenne. De még ott tartunk, hogy ridikülben tartott, vagy éppen szegecses nyakörvvel felszerelt ebbel kivagyizunk, még rosszabb esetben láncra verjük a kerti sufnihoz kikötve, vagy éppen 10 órán keresztül a panelban hagyjuk egyedül, és jól megbüntetjük, ha a helytelenkedett magára maradva:(
Ez a szomorú.

"az a kutya, amelyet naponta tobb fertozo beteg gyereket simogat, amelyik kutya naponta tobb fertozo gyereket nyalogat ossze, az a kivanatosnal nagyobb mikrobiologiai kockazatot hordoz."

Valahol elbeszélünk egymás mellett? Az én olvasatomban az idézett mondat azt jelenti, hogy a rendelőben a kutya lenyalja a gyerekemről a kórokozót, és rányalja a következőre vagy fordítva.
Kint a váróteremben mi a stájsz? Egy csapat beteg gyerek vásározik baktériumokkal, vírusokkal. Ha barátkozósak, netán ismerik egymást, akkor közelebbi kontatkus is van. Meg tüsszögés, köhögés, ecetetrá... És nem akadékoskodni szeretnék, de szerintem egy orvos tudja nagyon jól, hogy miért nem nyalogathat beteg gyerekeket a kutya. Megint itt tartunk:(
Hogy rövidre zárjam: úgy gondolom, hogy egy ápolt, oltott, egészséges és jó magaviseletű terápiás kutya esetében aki inkább bútordarab, dísztárgy a rendelőben, nincs okom nagyobb egészségügyi kockázatot látni.
Bár én biztosan más szemmel nézem ezt, mint egy mikrobiológus. Csodálatos, és félelmetes világ a tiétek, engem megborzongat:)

Aranyos a sztorid, megmosolyogtatott:) Csalódni fogsz: én nem etetek kóbor ebeket. Szólok valamelyik kapcsolatomnak, hogy itt van ez és ez, keresik, nem keresik, és beindul a gépezet kutyafronton. Kölkök esetén dobozolás, cígölés, itthon röpke szemle, aztán a telefonok.

gázóra ellenőr 2016.02.19. 07:30:36

@látjátok feleim szümtükkel: Hát te ritka egy hülye vagy. A járványügy is az ÁNTSZ-hez tartozik és mint ilyen az esetleges állati eredetű járvány források vizsgálatára is az ÁNTSZ hivatott. Tehát adott esetben a kutya vizsgálatára is.
Ha ennyire tájékozatlan vagy, akkor inkább szerezz egy kifestő könyvet és azzal foglalkozz!

she_wolf 2016.02.19. 07:30:58

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
A várás, az nálunk is megvan:)
Olyankor megszólal valamelyikünk: "És néz. Azokkal a szemeivel!:D)
Napi egy kajáltatás van, az is vacsora. A vacsiba pedig ízesítést a sajátunkból 1-2 falatot.

Pásztor Miklós 2016.02.19. 07:33:16

@látjátok feleim szümtükkel: Most ez komoly? Neked ez a feljelentgetés a mániád?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 07:34:45

@mig54: Én betegesen imádom őket. Az ő kajájuk nálam előbbre való mint az enyém.

asztalosani 2016.02.19. 07:36:53

@látjátok feleim szümtükkel:

"Vajon a poszt írója honnan vette, hogy az ANTSZ engdélyezte a kutya gyermekorvosi rendelőben tartását? "

most olvastam / láttam valamelyik nap egy riportot / cikket. abban az volt, hogy valakinek nem tetszett a kutya, felnyomta az ántsz-nél az orvost. az ántsz vizsgálatot indított, kimentek helyszíni szemlézni, mely eredménye az lett, hogy "nem történt semmi", ezért az ántsz engedélyezte, ezért volt benne a hírekben.ennek eredményeként (miután lehozták a híradóba) már nem az ántsz vizsgálódik megint, hanem már más felettes szerv is.

ő mondta:

“Végül, mivel a kutyának minden egészségügyi papírja, vizsgálata rendben van, mondhatni “steril”, nem jelent zoonosis veszélyt a jelenléte."

na ennek az orvosnak simán be lehetne vonni az engedélyét, mert nem tudja mi a steril szó, másrészt meg hogy mi a zoonózis....

" Így aztán engedélyezték, hogy ott maradhasson a rendelőben. Nem kaptam se büntetést, se egyéb megrovást, csupán egy tájékoztatást egyrészt az ügy kivizsgálásáról, másrészt, hogy háziállat jelenléte a rendelőben hivatalosan nem megengedett."

tehát az ántsz ha talál egy dolgot az orvosi rendelőben (aka eü szolgáltatónál) ami szöges ellentétben áll bármilyen előírással, nem szab ki büntetés. f*sza. az EBF forog a sírjában

"Most épp egy debreceni fogorvos kolléga keresett meg, hogy hogyan lehetne legalizálni, hogy vele lehessen a kutyája a rendelőben. "

halleluja, kezzzzddddőőőőddddiiik.
hamarosan a sebészek is csatlakoznak, hogy a műtőben lehessen kutya.... a gerinccsapolásnál, az ételosztásnál, a gyógyszerosztásnál...
röhej, hogy ezek nevezik magukat még orvosoknak

" A szülők visszajelzése is hihetetlenül pozitív! Mindenki örül, hogy itt van a kutya.”"

hát nem éppen úgy tűnik, mégiscsak nem tetszik / tetszett valakinek (én is hozzáteszem: jogosan)

she_wolf 2016.02.19. 07:41:09

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Munkakutyának dukál is!:) Márpedig a vadászkutyák IS!) rendesen megdolgoznak a napi betevőért.
A tiém is vadászik. Nagyvadra megy: egér, pocok (volt már patkány is), madár:D
De most már nem kajálja meg őket. Na, az sem volt egyszerű...

asztalosani 2016.02.19. 07:43:53

lehet a posztoló elég tárgyilagosan fogalmazott, de ennek ellenére sem lehet hülyének nevezni, ugyanis előre látta azt amit itt sokan nem.

tegnap olvastam az egyik cikk alatt egy kommentet: azt írta benne a kommentelő, hogy ha látássérült bemehet az élelmiszerboltba a vakvezető kutyájával, akkor ő miért nem mehet be a saját kutyájával? és miért ne vihetné be a kutyáját a gyerekorvosi rendelőbe? hiszen ez már diszkrimináció!

és ahogy fentebb is írtam, már egy fogorvos is jelezte a gyerekorvosnak, hogy ő is szeretne kutyát a rendelőjébe...

ehhez csak ennyit:
kkkeeeezzzzzddddőőőőddddikkk...

komolyan mondom, most gondolkoztam el azon, hogy az orvosok tényleg nincsenek leterhelve, csak rinyálnak, mert ha le lennének terhelve nem találnának ki ilyen hülyeséget, másrészt nem lenne idejük a kutyájukkal a rendelőn belül foglalkozni... kérdés: mi van akkor ha a kutyának sz*rni kell??? kiugrik az orvos a kutyájával a rendelőjéből és megsétáltatja, (tán felszedi a végtermékét) és úgy megy vissza a rendelőbe, hogy összetapicskolja a gyereket, vagy nemes egyszerűséggel az orvosi rendelő kellős közepére odasz*rik?

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.19. 07:44:53

@gázóra ellenőr: "A járványügy is az ÁNTSZ-hez tartozik és mint ilyen az esetleges állati eredetű járvány források vizsgálatára is az ÁNTSZ hivatott."

Nemá! A kutya járványt terjeszthet? Mikor? Az ANTSZ papírja előtt vagy után?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 07:51:07

@asztalosani: Te is ennyire retardált vagy hogy nem érted kutya és kutya között különbség van? Hasonló az ok, amiért az orvos bemehet a műtőbe, a hajléktalan meg nem. Tekintetbe véve hogy IQ-d nem haladja meg a cipőd méretét, akarod hogy elmagyarázzam részletesen?

asztalosani 2016.02.19. 07:53:00

ha pedig valaki MÉG nem olvasta:

EZT A KUTYÁT MENHELYRŐL HOZTA KI AZ ORVOS, AZZAL A FELTÉTELLEL (!) HOGY ÁLLANDÓAN MELLETTE LEHET.

én már nem csak az orvos, de az állatmenhely engedélyét is bevonnám.

milyen állatmenhely az aki elfogadja hogy az örökbefogadó pampogjon, és még ő jöjjön feltételekkel?

milyen állatmenhely az, ahol kiadják úgy a kutyát, hogy a befogadó nem rendelkezik megfelelő és elégséges feltételekkel az adott állat ellátásához, gondozásához és erről ők az örökbefogadás előtt MÁR tudtak????

mégis milyen "terápiás" (vagy egyéb faszom se tudja minősítésű) kutya lehet az amivel egy éves koráig nem volt érdemben foglalkozva, majd betesznek egy állatorvosi rendelőben mindenféle fajta képzés nélkül?! vajon milyen képzésben részesítette az orvos, ha arra sincs ideje saját elmondása szerint, hogy a kutyával foglalkozzon?

asztalosani 2016.02.19. 07:53:45

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
neked mégis milyen egészségügyi képzettséged van, mesélj már!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 07:53:58

@látjátok feleim szümtükkel: Jelentsd fel gázóra ellenőrt, hogy járvány terjeszt az ÁNTSZ papiros kutya! :-))
Ha már így kiokatatott téged, te szerencsétlen.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 07:56:42

@asztalosani: Itt egy újabb feljelentgető! Én? A Szent László kórházban vagyok fertőző osztályon főorvos. Szakterületem a kutyák által orvosi rendelőkben terjesztett járványok, mint bubópestis, malária, szifilisz, fertőző hülyeség.
Tudod, amit megkaptál.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 07:58:34

@asztalosani: O.K, O.K, a cipő mérettel összevetve az IQ-d felülbecsültem. Lehet ha négyzetgyököt vonnánk belőle imaginárius számot kapnánk.

asztalosani 2016.02.19. 08:09:04

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
én meg a felettesed vagyok bazd+!

van időd itt a praxison kommentelni munkaidőben?

hajaj, ezt beszoptad!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 08:09:06

@mig54: Igen, nagyon kell rájuk figyelni. Már a mozgásukból azonnal ki lehet szúrni ha vadat látnak. Nem engedem őket vadászni. Felkutathatják a vadat, de ha üldözni kezdik, azonnal visszahívom őket, nehogy kárt tegyenek.
A vadász vizsga egyik alapja, hogy vissza tudd hivni a kutyát mondjuk egy nyúlról.
Mert ugye nem lőhetsz a nyúlra ha fut utána a kutya. A kutyának a puska alatt kell dolgoznia. És tudod mekkora meló egy vadász kutyát arra kiképezni, hogy ne üldözzön egy felugró nyulat?

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 08:10:40

@asztalosani: és neked? Vagy úgy képzeled, hogy a zárt osztályon betegként töltött évek felérnek egy egyetemi képzéssel? :D

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 08:13:02

@asztalosani: Jól van kedves beteg! Fáradjon át a pszichiátriára! Átszólok oda hogy várjanak egy haloperidollal és hogy a nővérpult gépéhez ne engedjenek.

gázóra ellenőr 2016.02.19. 08:17:00

@asztalosani: "AZZAL A FELTÉTELLEL (!) HOGY ÁLLANDÓAN MELLETTE LEHET" - aha. Még egy mondatban az egymáshoz illő szavakat sem tudod összerakni, úgy hogy még a nyolc általánosod is kérdéses. Mi az hogy az a feltétel hogy mellette lehet? :-))

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 08:17:58

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: nem olyan humoros egyébként. De tényleg úgy viselkedik, mint egy elmebeteg.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 08:20:04

@Hóhér az utolsó barátod: Igen ebben igazad van. Orvosilag megfogalmazva, a háromféle szinapszisából egy vegetatív, kettő gátló.

she_wolf 2016.02.19. 08:21:49

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Az egyik barátnőm férje vadász. Sok dolgot elmagyarázott, megtanított nekem.
Én kutyamentéssel foglalkoztam nagyjából 20 éven keresztül igen aktívan. Most már akadályoztatva vagyok benne, így csak ritkán, kivételesen, és csak kölykökkel foglalkozom. 4 eb maradt rám, már csak ketten vannak, ők is jóval 10 fölött már. Egy óriás tacsimix, és egy JR. Ez utóbbi egy hihetetlen krapek!:D (De őszintén: melyik nem az?)
Ha ők elhagynak egy kutyát szeretnék már csak, amit mindig is szerettem volna, de sosem lett.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 08:21:58

@gázóra ellenőr: hogy is volt azzal az osztogatással, ami fosztogatás volt? ;)
Mert eredetileg úgy szólt a történet, hogy ajándékba kapta a doki egy barátjától és csak azzal a feltétellel fogadta el, hogy állandóan vele lehet. Pontosabb infó a doki fészbúkján.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 08:22:22

Na! El kell kezdenem a rendelést. A nővér szólt hogy behoztak egy beteget csivava harapással. Pá!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 08:50:46

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: tapasztalataim szerint minél kisebb egy kutya, annál nagyobbnak képzeli magát. Ez főleg csivavákra és a törpespicc/-spitz fajtára jellemző. Érdekes, hogy sokszor, mondhatni a legtöbbször barátságosak velem azok a kutyák, amik a gazdájuk szerint harapósak, nem tűrik az idegent. Ez alól a törpespitz a kivétel. Abból még nem találkoztam olyannal, ami barátságos lett volna idegenekkel.
Bezzeg a pitbullok... :)

asztalosani 2016.02.19. 08:58:00

@gázóra ellenőr:
szerintem meg neked vannak szövegértelmezési problémáid.
azt meg már általános 1-2 osztályában tanítják, úgyhogy a helyedben nem nagyon ugatnék... :D

olvasd el még egyszer, aztán ha nem megy szólj anyukádnak, hogy segítsen értelmezni :D

asztalosani 2016.02.19. 09:07:31

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

1. kibaszott érdekes, hogy eddig itt a praxison nem lehetett veled összefutni a szakmai (!) hozzászólásaiddal sem

2. az is hogy egy kutyás cikkhez írogatod a hülyeségeidet (orvosnak kiadva magadat: MUHAHAHAHAHAHAHAHA) főleg úgy hogy azt kérdeztem van-e eü végzettséged, nem pedig azt hogy hol dolgozol,

3. miközben tegnap óta született egy másik cikk is,itt a praxison érdekes módon ahhoz hozzá sem tudsz büffenteni.

4. megnézve az aktivitásaidat és a hozzászólásaid színvonalát,

5. valamint azt is, hogy azokat milyen időközben tetted

egyértelműen kiderül hogy NEM csak NEM VAGY ORVOS, és lövésed sincs az egészségügyhöz!

baromi átlátszó vagy kiskomám!
vagy inkább írjam azt hogy "birkaszar" vagy?!
:)

asztalosani 2016.02.19. 09:21:04

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

eléggé polihisztornak (pejoratív értelemben) akarnád kiadni magadat itt a praxis blogon, csakhogy lehet mig54 átb*szod, engem viszont nem baszol át a sz*r dumáddal, te sz*rcsimbók:

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.31 18:28:00
@na4: Mi van baromarcú? Olvastál valamilyen számítástechnikai újságot és azt hiszed értesz is hozzá? És a kb 400 ezer programsornyi folyosítási rendszerhez, amely főképp pakolt decimális aritmetikát használ, ami nincs másik gépeken, ugyan hogyan illeszted ezeket? Hogyan amikor ezeket a programokat 25-30 éve írták direkt eltolásokat használva számítva a pakolt decimális aritmetika adathosszaira? Egyáltalán tudod mi a pakolt decimális szám? Mi van? Installáltál egy Windows, felkonfiguráltad a wifi routeredet, meg írtál egy SQL-t és azt hiszed rögtön informatikus vagy?"

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.29 05:36:52
Te idióta! Mennyi baromságot hordasz még össze, te magad közírónak képzelő látens buzi?"

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.29 05:39:07
Milyen hamis emléket? Három mondatot nem tudsz leírni, amik konzisztens egészbe állnak össze, közírókám?
Lekapcsolták az áramot a világító tornyodban?"

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.21 09:19:35
Senki ne hozza az Emirátusokat! Azok a turizmusból élnek, nem a hightechből és az iparból."

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.19 06:43:52
@Usenka: "A káromkodás mellőzése nélkül is meg lehet(ne) nyilvánulni, úgyis megértjük ezt a hulladék írást, amit gondolom munkaidőben írtál..."
neked + miafasz balyodvan? mi a qrvaanyádnak okáccbele 1 posztba ha húzod a pofád tőle?"

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.19 06:46:49
Egy rendes liberális törvényt amely engedi a TEK-nek h bármikor kutakodhasson, a rohatt náci Sztraszburg elkaszál."

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.18 17:31:04
@a keresztényeket bántani tilos: Én is voltam katona. És szerintem az ez idő alatt Dragunovval leadott kb 400 lövés után némi gyakorlással, szerintem 800 méterről leszednék egy embert. Tudom nem ez dönti el a háborút, de talán pár napig tartani tudnánk az országot."

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.13 05:44:47
@Krisz11: Te! Most hogy qrva olcsó az olaj és ennyi dollár vált feleslegessé, mi van a dollár hiperinflációjával?
De ebben az ügyben is látszik mennyire ostoba vagy. Más népesség Japánban azért nem tud megtelepedni, mert a japánok rasszizmusa elképesztő."

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.05 20:38:32
@Burgermeister: "A muszlimoknál a nő tárgy! Jogaik nincsennek!!! "
Ott beteljesítik a női principiumot."

" Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.03 19:59:57
@N. Barbie: Így indítottál te baszatlan picsa!"

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.01 10:47:29
@jágör68: Jajajaj! :-)) Na először is a reaktorok hűtése lófütty, a Duna vízhozama bőven elég a hűtéshez. Ha kiszáradnak a folyók, akkor nem az atomerőművek hűtése lesz a legfontosabb problémánk.
A legnagyobb hőtermelők a kiégett rudak, amelyek nincsenek újrafeldolgozva. Azoknak fél év múlva nincs szüksége vízhűtésre.
Ha feldolgozod, akkor pedig a hasadványok hőtermelése elhanyagolható. Elmondanám hogy a hasadványok túlnyomó többségét adó céziumot, vagy technéciumot beteszed egy párcentis burkolatba, akkor semmilyen sugárzás nem jut ki és jó esetben is csak langyos lesz.
Egy biztosan látszik. Semmiféle tárgyi tudásod nincs a témáról. Tudod mit? Lássuk van-e bármilyen fogalmad erről! Ki tudod számolni 100 cm3 technécium-99 mennyi hőt bocsájt ki másodpercenként? Vagy 100 cm3 cézium-135 klorid?"

"Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.27 19:30:52
@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: Jajaj! A küzdő sportok és a harcművészet összemosódik. Pl a karate a judo ellen alakult ki. A karate mély állásai, előre-hátra mozgása azért vannak, hogy a judós nem tudjon fogsát, találni ne tudjon befordulni a dobáshoz, illetve az ashiwaza sokkal nehezebb ha mélyen van az ellenfél. Amíg karate módra küzdesz, a judós nem sokat tud veled kezdeni. Viszont ha hagyományos európai ökölvivást alkalmazol, eldob mint egy csikket és földharcban egy judóssal vagy birkózóval, vagy jiussal szemben nincs esélyed. Ezért nem nagyon oktatják a karatéban a köríves ütéseket, mert azokra baromi könnyő ráfogni. Viszont a karatével meg nem sokra mész a hagyományos boxoló ellen. Szóval a küzdősportok és a harcművészet összefonódik, áthatják egymást. De egy közös van, az agresszívebb, az erőszakosabb, a kegyetlenebb győzz többnyire. Ez a harcművész uralkodik magán, visszafogja magát stb, süket dumák a szülőknek, a külvilágnak szól, meg azoknak aki a magára olyan qrvára büszke harművész urat ki akarják hivni egy igazi matekra, ahol a katák, a go kyo, meg a zen egy kalap szarra sem jó.
Majd ha egyszer voltál ketrecben, akkor utána dumálj ezekről! :-))"

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 09:50:16

@asztalosani: mikor adta ki magát orvosnak travika? Eddig is nyilvánvaló volt, hogy ostoba vagy, de hogy ennyire...

she_wolf 2016.02.19. 10:10:16

@asztalosani:
Tőlem coki! Elhúzhatnád a beled a vérbe innen, ribanc!
"mig54 átb*szod, engem viszont nem baszol át"
Az első neked írt hozzászólásából lejött nekem az, ami neked csak hosszas kutakodás után. Értő olvasás, mi? Nagyon röhögök...és úgy tudtam hogy belesétálsz:D
Gyenge vagy, mint Quasimodo hátúszásban:)
Ja, és te munkaidőben mifaszt praxisozgatsz?
És az megvan, hogy az aktivitások közt nem szerepel minden hozzászólás? Az megvan, hogy nem csak egy nickkel firkálgathatod a hagymázas szófosásaidat? Persze hogy megvan. Mi is a második, harmadik...nicked?
Te is inkább folytál volna le apád lábán....

she_wolf 2016.02.19. 10:12:27

@Hóhér az utolsó barátod:
én meg barom vagyok, mert képtelen vagyok szó nélkül hagyni, amikor megemlíti a nickem. Francba! Ilyenkor dühös vagyok magamra, mert annyiszor megfogadtam, hogy....

Dikusz 2016.02.19. 10:35:00

Az én fiam már felnőtt, ezért már nem járok gyermekorvosi rendelőbe. De amikor kicsi volt, nagyon örültem volna annak, ha van egy ilyen kutyus ott. Minden gyereknek jót tesz, aki szeretne kutyát tartani otthon, de nem teheti. Ez a kutyus gyönyörű, és biztos lehetett simizni is. Azért ha nagyon nyúznák őt, akkor biztosan rászólnék arra aki csinálja, még ha nem az enyém tenné, akkor is. Ha meg félne a kutyától, akkor az ölembe venném a gyerekem és megnyugtatnám, de nem kényszeríteném, hogy menjen oda hozzá.

Panelházban lakunk, és szeretem annyira a kutyákat, hogy nem tartanék a lakásban semmilyen állatot. Minden gyereknek van szerintem olyan időszak az életében, amikor szeretne kutyát, macskát stb tartani. A szülők dolga, hogy ezt megengedik nekik. Én nem tudtam megtenni, mert mindnyájan dolgoztunk akkoriban, szerintem egyedül hagyni a lakásban egy kutyát, aki társasághoz szokott lelketlenség. Ami meg lett engedve, az egy akvárium volt a fiam 10 éves korában. Saját maga gondozta őket, tisztította az akváriumot stb. Már felnőtt volt, amikor szerzett magának két dzsungáriai törpehörcsögöt. Sok gond nem volt velük, amikor elpusztultak az állatkák, kivitte őket a Duna-partra és eltemette, még most is meg tudná mutatni hova.

Nem ide tartozik, de soha nem megy ki a fejemből, amit évekkel ezelőtt tapasztaltam. A pilisi erdőkben jártam, még közel a településhez. Egyszer csak megjelent egy autó, kiszállt belőle egy férfi, vele egy idős magyar vizsla. Ez a tetű intett a kutyának, hogy fusson, ő meg beszállt a kocsiba és elhajtott. Szegény kutyus utána szaladt, de nem érhette el. Hogy tud valaki így viselkedni?

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 10:48:44

@Dikusz: pici gyerekként én szabályosan rettegtem a kutyáktól. A legszelídebbtől is. Ha a dokinál, akit amúgy is utáltam, megláttam volna... engem ugyan nem vonszoltak volna be. Sajnos a szüleim rámhagyták, nem tettek ellene semmit, kellett vagy húsz év mire kinőttem ezt a rossz szokást. Most meg a másik véglet... :D

she_wolf 2016.02.19. 10:59:58

@Dikusz:
"Sok gond nem volt velük, amikor elpusztultak az állatkák, kivitte őket a Duna-partra és eltemette, még most is meg tudná mutatni hova."

Úristen! Ki akartátok irtani a Föld teljes lakosságát? Gondolj csak bele, milyen veszélynek tettétek ki az embereket azzal, hogy nem megsemmisítőbe vittétek az állatokat, hanem ott izéltek szét a földben. És ha kiönt a Duna? Belemossa az állatkákat a vízbe megfertőzve ezzel Budapest teljes vízkészletét, emberek halhattak volna meg az ilyen felelőtlenség miatt!
(Hülyeséget én is tudok írni, pláne ha vérivó hangulatban vagyok, mint most is:D Remélem, nincs harag!)

A vizslás: az ilyen ember rohadjon meg! Pont.

she_wolf 2016.02.19. 11:02:13

@Hóhér az utolsó barátod:
Szegény hátrányos:) Mivé lettél végül, igaz-e?:D

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 11:51:30

@mig54: ja. Most például vérig vagyok sértve. Jövök ki a patikából, egyik kedvenc kutyus épp ott megy el az ajtó előtt. Máskor lelkesen üdvözöl, most meg... pici válla fölött hátranéz, majd méla undorral hátatfordít és eltotyog... :)

Dikusz 2016.02.19. 12:11:35

@mig54: dehogy haragszom:)
Gondoltam is, hogy méltóbb módon kellett volna elbúcsúzni tőlük, de nem tudtuk hova vinni őket. Nem ártérben voltak, most a 6-os út alatt nyugszanak. Nagyon aranyos kis jószágok voltak, kicsiként egymás fején ücsörögtek, később szét kellett választani őket, mert marakodtak. Ketten együtt nem nyomtak tíz dekát.:)

Az a szegény öreg vizsla olyan kétségbeesetten futott a "gazdája (rohadt dög)" után, hogy az ember szíve majd megszakadt. Megtalálni sem lehetett. Nem vagyok szakértő, kutyám sincs, de ezt a fajta kutyát csak szeretni lehet. Emlékszem gyerekkoromban sokat jártunk a Lajos-forrási (Pilis hegység) turistaházhoz a szüleimmel. Vagy a turistaház gondnoka, vagy az akkori erdész(már nem emlékszem pontosan) tenyésztett magyar vizslát. Volt amikor egy nagy szakajtónyi kölyköt hoztak ki megmutatni, hát egyszerűen tüneményes kis kutyik voltak.:))

@Hóhér az utolsó barátod: én is így voltam velük. Egész kicsi koromban ijedtem meg állítólag egy kutyától. Most azt mondom, hogy nem félek(?) tőlük, de ha a húgom tacsija elugatja magát simogatás közben mellettem, majd frászt kapok az ijedtségtől:)
Ettől még nagyon szeretem a kutyákat, soha nem bántanám őket, ahogy más állatokat sem.

defné 2016.02.19. 12:21:25

@asztalosani:

Mondd te már megint miért ferdíted el a valós riport témáját? A doki azt mondta,hogy csak abban az esetben hoz ki a menhelyről kutyát,ha az állandóan vele lehet,mert azért nem vesz örökbe állatot,hogy a kutya egész nap otthon legyen bezárva egyedül-mint sokan teszik.
Erre te jó szokásodhoz híven már teljesen kifordítva az orvos mondanivalóját,azon lovagolsz,hogy az orvosnak nem voltak meg a feltételei a kutyatartáshoz.Te egy nagyon beteg ember vagy asztalosani,és egyre undorítóbb.Vagy a betegeket basztatod,vagy a gyerekeket,most meg egy ártatlan állatot,és egy jóindulatú orvost.

Szégyelld el magad,de komolyan mondom.

she_wolf 2016.02.19. 12:29:17

@defné:
Mondhatod. A falnak. Az is hamarabb megérti. Mazochista idióta, házhoz jön a pofonért. Rendre meg is kapja. Valami komoly defektusa lehet, ha élvezi, hogy kapásból többen ugranak rá egyszerre, és küldik el a halál náthására rendszeresen.

she_wolf 2016.02.19. 12:33:50

@Hóhér az utolsó barátod:
Nem tudom, melyikőtöket sajnáljam jobban. Biztos valami trauma érte őt és csalódott volt. És neked is csalódást okozott, ahelyett, hogy örültetek volna inkább egymásnak:(
Ahogy leírtad, filmjelenetként láttam magam előtt...mint ahogy @Dikusz: vizslás esetét is:(

she_wolf 2016.02.19. 12:41:07

@Dikusz:
Egy német vizslát ismertem közelebbről. Na, ő konkrétan buta volt. Igaz, a gazdája sem volt egy észlény, de legalább szerették egymást az utolsó pillanatig.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 12:44:12

@mig54: szerintem csak rossznéven vette, hogy esőben kellett sétálni :)

swiss blend 2016.02.19. 12:58:17

Régen voltam a praxison de ez a poszt illetve a kommentelők (akik a kutya ellen vicsorognak)viszik a pálmát a hülyeségben.Kerekre nyitott szemmel olvasom ezt a sok rosszindulatú kommentet amit itt összehordanak a fertőzés veszélyéről,meg a baktérimokról,ezer féle más betegségről, amit természetesen csak és kizárólag a kutyától lehet elkapni.És ezt komolyan is gondolják sajnos.
Akkor most megkérdezem tőletek ti @asztalosani: @látjátok feleim szümtükkel: @fordulo_bogyo: @ember100: a ti retkes cipőtök talpán nincs semmilyen baktérium,vírus,emberi köpet,széklet maradvány amikor beléptek egy orvosi rendelőbe?Ti nem terjesztetek semmit amikor taknyotok nyálatok egybefolyik,és egészséges emberek közt jártok keltek a városban/munkahelyen/orvosi rendelőkben/élelmiszer üzletekbe/iskolákban/óvodákban?Ti nem jelentetek járvány és fertőzés veszélyt?
Édes volt az a mondatod eszetlen fordulóbogyó,mely szerint a posztban szereplő kutya naponta több fertőző beteg gyereket nyal össze.Te úgy képzeled el ezt az egészet,hogy az a fegyelmezett állat körbe nyalja minden egyes betérő gyerek száját üdvözlésként? Te beteg vagy? Szerinted ez a kutya azért van ott,hogy nyalogassa a gyerekeket,vagy a földön fetrengjenek vele? Észnél vagy te? Vagy észnél vagytok ti? Már nem tudtok mit kitalálni amit ide leírhattok piszkálódásként csak,hogy ekézzétek ezt a gyerekorvost basszátok meg.Olyan dolgokat vizionáltok bele a történetbe ami meg sem történt,és nem is történhet meg.

swiss blend 2016.02.19. 13:01:26

@mig54:
Értem én,de hogy a bánatos....ba lehet így kifordítani valakinek a mondanivalóját,amikor egészen mást mondott az orvos a cikkében.

defné 2016.02.19. 13:06:53

@swiss blend:

Szia!! Régen láttunk..

Ezek a kommentelők vagy inkább provokátorok vagy ha úgy tetszik trollok (:D) igen ők úgy képzelték el,hogy a kutyus ott áll a bejáratnál és szájon nyal mindenkit,ha akarja ha nem.Majd a maga 40 kilójával eszeveszett ugrálásba kezd,ezzel felborítva a lázas beteg állni alig bíró gyerekeket akik rémülten kapaszkodnak a szüleikbe.Az meg sem fordul abba a rosszindulatú agyukba,hogy ez a kutya ott fegyelmezetten fekszik,és ha akar a gyerek oda megy hozzá,ha nem akar nem megy oda.

she_wolf 2016.02.19. 13:12:05

@Hóhér az utolsó barátod:
Ez a jobbik eset:) Ha legközelebb találkozol vele mondd meg neki, hogy ismeretlenül is üdvözlöm, és jön a tavasz:)

she_wolf 2016.02.19. 13:17:35

@swiss blend:
Ez csuklóból megy neki, ebben vérprofi. Címeres vadbarom. Megérdemelné, hogy a nickjéről nevezzenek el valami újabb agybajt.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 13:46:52

@mig54: Koszonom a megertest. Csak egy rovid valasz:
""az a kutya, amelyet naponta tobb fertozo beteg gyereket simogat, amelyik kutya naponta tobb fertozo gyereket nyalogat ossze, az a kivanatosnal nagyobb mikrobiologiai kockazatot hordoz."

Valahol elbeszélünk egymás mellett? Az én olvasatomban az idézett mondat azt jelenti, hogy a rendelőben a kutya lenyalja a gyerekemről a kórokozót, és rányalja a következőre vagy fordítva."

Nem tudjuk, az a kutya nyalogat, vagy sem. Az altalam ismert kutyak tobbsege nyalogat. tehat ezt IS jelentHEti.
Amit biztosan jelent, hogy a gyerek rakohogi, a virusokat, rakeni a bacis taknyot a kutyusra, es a kovetkezo gyerek meg felkapja onnan.

Regi szakmai trukk a mikrobiologiaban, amikor egy petricseszeben tenyeszo bakteriumtelepekrol masolat, masolatok szuksegesek, akkor egy (steril) barsonylapot erintunk a feluletre, majd ugyanolyan pozicioban az uj petri cseszekre erintjuk. Egymas utan akar ot vagy tizre is. A barsony apro szalai mint megannyi oltotu atviszik a bakteriumokat az uj feluletekre.
A kutyus szore epp igy tesz. Az egyik beteg gyerek erintesekor a szorszalakra tapadnak a korokozok, es a kovetkezo gyerek erintesekor atkerulnek ra.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 13:51:33

@swiss blend: Apro kulonbseg kerulte el a figyelmedet:
"Akkor most megkérdezem tőletek ti @asztalosani: @látjátok feleim szümtükkel: @fordulo_bogyo: @ember100: a ti retkes cipőtök talpán nincs semmilyen baktérium,vírus,emberi köpet,széklet maradvány amikor beléptek egy orvosi rendelőbe?"
A cipom talpaval nem erintek meg masik embert, sem a ruhajat, sem a kezet. A kutyus megerinti.
De elsosorban (mint epp az elobb kifejtettem) az egyik betegrol a masikra a szorevel viszi at a korokozokat.

"Ti nem terjesztetek semmit amikor taknyotok nyálatok egybefolyik,és egészséges emberek közt jártok keltek a városban/munkahelyen/orvosi rendelőkben/élelmiszer üzletekbe/iskolákban/óvodákban?Ti nem jelentetek járvány és fertőzés veszélyt?"
De igen. Ezert betegen nem illik kozossegbe menni. Felenk az orvosi rendelo bejaratanal ki van irva, hogy ha kohogo-taknyos betegseggel jottel, akkor a recepcional kerj egy arcmaszkot a vizit idejere.
Japanban az ilyen betegek az utcara, a munkahelyukre is arcmaszkban mennek ha fertozoek lehetnek.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 13:54:51

@fordulo_bogyo: és ugye a váróban a bútorok sterilek, egy darab baci vagy vírus, a gyerek még véletlenül sem teszi fel a sáros lábát a székre stb.
Hihetetlen, mennyire buták tudtok lenni. Laborban mit csinálsz? Takarító vagy?

fordulo_bogyo 2016.02.19. 13:58:22

Bizonyara sok kutyabarat az ovodakba, bolcsodekbe, iskolakba, kozhivatalokba is szeretne kutyakat, az orvosehoz hasonlo evek alapjan. Hm?
Ott a kockazat is kisebb, mert foleg egeszseges emberek fordulnak meg ezeken a helyeken.

Milyen jo hatassal lenne a hisztizo ugyfelekre az ugyintezo hatalmas kutyaja! Osszeterelhetne az ovodasokat a jatszoteren, ha nagyon szetszelednenek...

fordulo_bogyo 2016.02.19. 14:09:52

@Hóhér az utolsó barátod:
Elkerulte tisztelet figyelmedet, amit a kutyus altali baci/virus/gombafertozes atvitelerol irtam.
Ne a tappancsan bevitt mikrobak, hanem az egyik gyerekrol a masikra atvitt mikrobak amit miatt aggodom.

A rendelo, a varo padlojat naponta felmossak fertotlenitovel, a butorait pedig fertotlenitovel letorlik. A kutyus szoret ugye nem szokas naponta hipoval vagy neomagnollal lemosni.

Igen, bizonyara takarito vagyok a laborban. Ha egyaltalan beengednek. ;-) Komolyan csak szemelyeskedve lehet ellentetetes velemenyeket kifejteni? Aki maskent gondolja az hulye, buta, rosszindulatu ellenseg?

Tudod mit? Ne higgy nekem, vegezz kiserletet! Kenj a kezedre egy artalmatlan, de jellegzetes szines telepet ado bakteriumot, mondjuk Serratia marcescenst (piros telepeket ad). Simogasd meg a kutyuast a bacis kezeddel (ne aggodj, artalmatlan, a kutyust sem bantja). Ezutan masok is simogassak meg a kutyust es utana erintsenek meg egy petri cseszet. masnap meg lehet nezni, sikerult-e atvinni a "fertozest".
Mikrobiologi gyakorlaton eljatszottuk ezt, a csoport elso tagja kezere kentuk a bacikat, majd sorban kezet fogtunk. A csoport utolso tagjanak (aki csak az tizedik attalatkent fogott keze, nem kozvetlenul) a kezen is ott voltak a bacik.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 14:12:25

@fordulo_bogyo: aki másként gondolja, az nem. De te tényleg rosszindulatú és buta vagy.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 14:14:11

@fordulo_bogyo: tudod a legtöbb embernek nem azért van immunrendszere, hogy azt a néhány agysejtet is elpusztítsa, ami születésekor a koponyájába került.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 14:18:37

@Hóhér az utolsó barátod: Kerlek fejtsd ki, hadd tanuljak, mibol szurted le a rosszindulatot? Kinek, miben kivantam rosszat?
Az, hogy buta vagyok: igazad van, neha nem tudom megallni, hogy ne fejtsem ki az allaspontomat.

"tudod a legtöbb embernek nem azért van immunrendszere, hogy azt a néhány agysejtet is elpusztítsa, ami születésekor a koponyájába került." Nem nem azert van, de lehet, hogy az eredmeny egyeseknel tenyleg igy nez ki. Koszonom, hogy felhivtad erre a figyelmemet.

she_wolf 2016.02.19. 14:23:43

@fordulo_bogyo:
A mikrobiológiához nem értek. Te viszont az ismereteidnél fogva, valamint korábbi rossz élményeid hatására túltolod ezt a dolgot. Szerintem.

Nem megbántani akarlak, de itt Magyarországon egyelőre még sajnos nem tartunk ott, hogy minden gyerekorvosi rendelésen korlátlan számban álljon rendelkezésre egyszerhasználatos maszk a betegek részére. Szóval nem Japánban vagyunk, ahol valóban nagyon okosan teszik a betegek, amikor az egészségeseket védik. De ha már külföld és a különböző munkaterületek: egyre nagyobb teret hódítanak a kutyabarát munkahelyek, mi több, hivatalok is. Úgy gondolom, ez öngól a számodra.

Ami a posztban szereplő rendelőben zajlik, körültekintően kivitelezett (még ha utólag is).
És még valami: azt mondod, a rendelői kutya "Rex" IS nyalogatHAT. Mert a többség így tesz. A feltételezés nem bizonyosság. Ez az evidencia elvitathatatlan.
Az én kutyáimmal megtapasztalhatod. És nincs engedelmességi vizsgájuk sem, csak a kötelező oltásaik:)
Nem tudom, hogy szabad levegőn a vírusok, bacilusok meddig őrzik meg fertőzőképességüket, ez a te asztalod ha mikrobiológus vagy, de gondolom sejted, hogy nem véletlenül firtatom:)

fordulo_bogyo 2016.02.19. 14:33:21

@mig54: "Nem tudom, hogy szabad levegőn a vírusok, bacilusok meddig őrzik meg fertőzőképességüket, ez a te asztalod ha mikrobiológus vagy, de gondolom sejted, hogy nem véletlenül firtatom:)"

Nagyon jo kerdes. Korokozoja valogatja. Van amelyik sok evig (pl a rettegett antrax bacillus), van amelyik napokig-hetekig es vannak olyanok is, amelyek egyaltalan nem maradnak fertozokepesek (ez a csoport, ami a nemi betegsegeket okozza, csak intim kontaktus, testnedvek vagy ver kozvetitesevel terjedhetnek).
A rovidebb-hosszabb ideig tulelok egy csoportja addig el tul, amig nedves kornyzetben van, ha kiszarad, akkor vege. Ezen mikrobak eseten egy szilard felulet (csempe) sokkal kisebb atviteli kockazatot jelent mint egy nedves, nem sima felulet (ha sejted, mire gondolok).

Kutyabarat munkahely, hivatal: meg egyetlen eggyel sem talalkoztam, de hat meg fiatal vagyok. Kivancsi lennek valami linkre, hivatkozasra. Latasserult kollegank (amig itt dolgozott) termeszetesen a segito kutyajaval jart a munkahelyen is. Hobbikutyat senki nem hoz be a munkahelyere.

defné 2016.02.19. 14:48:21

@fordulo_bogyo:

Fejezd már be ezt az eltúlzott aggodalmaskodást a jó Isten áldjon meg.Te tényleg beteg vagy.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 14:50:32

@defné: Koszonom a kedves diagnozist.

she_wolf 2016.02.19. 14:51:28

@fordulo_bogyo:
Igen, tudom mire gondolsz, köszönöm.

Az előzőhöz még:
azt mondod ugye, hogy okés, nem nyalogat a kutya, de a gyerek rátüsszög, ráköhög, és így átkerülhetnek a kórokozók a szőrzetre, amit egy másik gyerek lesimiz róla, és meg/ráfertőződik.
Mind kutyások, mind kisgyerekes anyukák számára alap (kellene hogy legyen!), kutya után kézmosás.
Életem felén már túl vagyok. Kutyáim vannak. Játék, simi, egyebek után tisztítószeres kézmosás van minden egyes alkalommal! Pedig legalább az immunrendszeremről elmondhatom, hogy nagyon pöpec. Doktornál az a minimum, hogy amíg folyik a papírozás, anyuka megmossa a gyerek kezét.
És ha most azzal jössz, hogy "na de ránézett a kutya a gyerekre", akkor megadom magam, és kész leszek egyéb érvek híján:)
A kutyával a melóhelyre szösszenet is külföldre vonatkozott, remélem ez lejött az írásból, ami így indult: "De ha már külföld és a különböző munkaterületek:..."
Nem kell aggódnod, ez csak sokára fog begyűrűzni hozzánk, ha egyáltalán..addigra talán te is megbarátkozol a kutyákkal:)

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 15:02:59

@Dikusz: "Egyszer csak megjelent egy autó, kiszállt belőle egy férfi, vele egy idős magyar vizsla. Ez a tetű intett a kutyának, hogy fusson, ő meg beszállt a kocsiba és elhajtott. Szegény kutyus utána szaladt, de nem érhette el. Hogy tud valaki így viselkedni? "
- Húúúú! Ezt láttam volna, kezét lábát eltöröm a csávónak!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 15:06:49

@asztalosani: Látom nagyon porba aláztalak, hogy nekiállták végig olvasni az írásaimat. :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 15:08:15

@asztalosani: Ki mondta hogy orvos vagyok? Idézzél hol írtam én orvosi véleményt! :-))
Ja hogy a poénokat nem fogtad a parányi agyaddal? :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.19. 15:10:45

@mig54: @Hóhér az utolsó barátod: Ja, ja.. általában a kis dögök szoktak agresszívkodni. A nagyok meg röhögnek csak a csaholásukon. Lásd ezt a csivava ésszel megáldott @asztalosani: -t. :-))

she_wolf 2016.02.19. 15:23:28

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Ha sértegeted a csiviket meggyűlik velem a bajod!:D
Másik kutya: német dog. Túlméretes, gyönyörű hatalmasság felülbélyegzett törzskönyvvel (a standard méret túlhaladása okán), nem vonható tenyésztésbe. Ő csak kihúzta magát, és eskü, tapintani lehetett a levegőben a tiszteletet:) Imádtam.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 15:39:37

@mig54: Igazad van.
"Mind kutyások, mind kisgyerekes anyukák számára alap (kellene hogy legyen!), kutya után kézmosás.
Életem felén már túl vagyok. Kutyáim vannak. Játék, simi, egyebek után tisztítószeres kézmosás van minden egyes alkalommal! Pedig legalább az immunrendszeremről elmondhatom, hogy nagyon pöpec. Doktornál az a minimum, hogy amíg folyik a papírozás, anyuka megmossa a gyerek kezét."

Attol tartok ez nem eletszeru, orulnek ha tevednek.

she_wolf 2016.02.19. 15:50:23

@fordulo_bogyo:
Nézd, erre nem tudok mit mondani egy olyan országban, ahogy a vendéglő klotyójából kijövő plázamacs belövi a séróját, rúzst igazít, meggusztálja magát a tükörben, és a csapot, mosdókagylót figyelmen kívül hagyva kilibeg az ajtón. Miközben a WC tartálya még tölt.
De gondolom, vagy legalábbis remélem, hogy nem minden plázamacs ilyen:)
Emberek vagyunk. Ilyenek, olyanok, némelyek csak csak faji besorolás szerint azok. Én pedig köszi, igykszem meglenni ebben a karámban ahogy tudok:)

Fenchurch68 2016.02.19. 15:50:55

@mig54: Szívesen :)
Egyet nem értek, hogy a doktor úr miért nem tette ki a MATESZE-s papírját a kutyának, hiszen a rendelői kiírás szerint annak meg kell valahol lenni a fiókban. Ezzel minden rosszindulatú, állatgyűlölő feljelentgetős illetőnek ki lenne húzva a lába alól a sámli.

Dikusz 2016.02.19. 15:52:54

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: csak azt sajnálom, hogy nem írtam fel a kocsi rendszámát (ha tudnám, még most is leírnám). Egy nyiladéknál állt meg a kocsival, intett a kutyának hogy fusson lefelé. A kutya szófogadóan leszaladt, addig ugrott be a kocsiba és húzott el. Ahogy meghallotta a kutya, hogy beindul a kocsi futott vissza, de már nem érte el. Megérdemelné az ilyen a börtönt, de manapság sem lehet túl sok ilyet hallani.

:)) nagyon jó fej az állatorvos ahogy eszik a kutyával. Ahogy látom fiatal kutya, nagyon szívszorító tud lenni amikor így fél. Nemrégen volt egy olyan videó, ahol szegény kutya (agár) a falnak fordulva álldogált, valami borzasztó trauma érhette, sokáig tartott, amíg meggyógyították.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 15:58:52

@Fenchurch68: A tortenet ugy kezdodott, hogy nem volt allategeszsegugyi vizsgalat, es nem volt engedely sem. A feljelentes utan, annak kovetkezteben vittek el teljeskorul allatorvosi ellenorzesre a kutyust es ezutan kapott engedelyt.

she_wolf 2016.02.19. 16:11:33

@Fenchurch68:
Ez így igaz. Szerintem az történhetett, hogy az orvos gyerekekkel foglalkozik, szereti a kutyát, és arra gondolt, hogy összehozza a kellemest a hasznossal. Nem gondolt esetleg arra, hogy nem mindenki ő, és ellenállásba ütközhet. Megtörtént, utólag minden klappolni látszik, mégis vérét akarják ontani.
Sajnálatos eset:( Marha ronda pofont kapott az orvos, remlélem, feláll belőle!
Nagyon el akartam kerülni a következő mondatot, de mégsem tudom: szabad orvosválasztás van.

conchita 2016.02.19. 16:24:55

@asztalosani: A te szintedet elnézve, nem csodálkozom hogy úgy tűnik egy egyetemet végzett, nukleáris fizikához és informatikához értő, küzdősportokkal foglakozó, képzett kutyákat tartó ember neked máris polihisztor. :-))

zünüke 2016.02.19. 17:19:41

@fordulo_bogyo:

"A történet úgy kezdődött,hogy nem volt állat egészségügyi vizsgálat és nem volt engedély sem,a feljelentés után vitték el állatorvosi ellenőrzésre a kutyust,és ezután kapott engedélyt"

Látod látod,ennyire nem tudsz semmit ezeknek a dolgoknak a folyamatáról,és mindenáron beakarod bizonyítani,hogy a gyerekorvos egy felelőtlen más gyerekeit veszélyeztető egyén.

1.Amikor egy kóbor állatot a gyepmester befog (akárhol,bárhol)azt a telep állatorvosa megvizsgálja,majd karanténba zárják.
2.Megnézik,hogy van-e benne azonosító chip ha igen akkor végig tudják követni melyik orvos kezelte, (ha kezelte)milyen oltásai vannak,milyen betegségeken esett át,és főleg ki a tulajdonosa.
3.Ha nem találnak chippet ha kapott ha nem, megkapja a veszettség elleni oltást,és a kötelező féreghajtást is.Itt ismételném,hogy ezt mind állatorvos végzi,tehát a kutyák orvosi ellenőrzés alatt vannak.Ez pontosan azt jelenti,hogy a kutya általános állapotából,szeméből,szájából,szőréből,tapintással,súlyméréssel,az orvos megtudja mondani,hogy szükséges-e további vizsgálat vagy sem.
4.Ha igen,ha valami nem stimmel, az ebbel akkor jönnek képbe az állatvédők akik finanszírozzák a beteg kutyák kezelését,mert az ugye sok pénzbe kerül.
5.Ha az állat egészséges,tünetmentes mint jelen esetben, akkor gazdikereső státuszba lép (de csak a karantén után)
6.Majd jön egy gazdijelölt aki kutyát szeretne örökbe venni (ő a doki)kiválasztja a neki tetsző kutyust,és az oltási könyvével amiben szerepel a veszettség elleni oltása,a féreghajtás a kutyát pár napon belül megkaphatja.
7.Beteg kutyát nem adnak örökbe,azt előbb az állatvédők keservesen összeszedett pénzeken kigyógyítják.
8.A gazdi hazamegy az új kutyájával (ő a doki)és mint minden más új kutya tulajdonos 1-2 napon belül elviszi a maga saját szabadon választott állatorvosához,hogy a kutyát lejelentse a nyilvántartásba.
9.Ez a II.állatorvos a kutyát ismét megvizsgálja,és ő ugyanúgy ha nem talál rajta semmi betegségre utaló jelet akkor az a kutya egészséges,és nem jelent senkire semmiféle fertőzés veszélyt.

Na most akkor megszeretném tőled kérdezni,hogy te azt gondolod,hogy ez a gyerekorvos ha nem tudta volna 100%ban azt,hogy a kutyája egészséges akkor bemerné vinni gyerekek közé? Ennyire felelőtlennek nézed?

Ezeket csak mind azért írtam le,mert már nekem is szúrja a szemem ez a gyalázkodás,és az,hogy ezt az orvost egyesek úgy akarják beállítani,hogy egy felelőtlen ember.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 17:28:52

@zünüke:
Itt olvastam a tortenetrol eloszor. Teljesen egyertelmuen a doki sajat posztja allitja az alabbiakat. Gyalazkodas?
24.hu/elet-stilus/2016/02/08/feljelentettek-a-gyerekorvost-mert-a-kutyajaval-rendelt/
"Olyan szülő is akadt, akit kifejezetten zavart a kutya jelenléte, ezért feljelentést tett a kutyájával praktizáló gyermekorvos ellen.

„Szeretném megköszönni a kedves feljelentőnek! Most már fel merem tenni a képet, amint Rex a váróban fekszik”
– írta Facebook-oldalán dr. Varga Károly, majd hozzátette, a ***feljelentést követően*** Rex teljes körű állategészségügyi vizsgálaton esett át, és ***nem sokkal később*** hivatalosan is lelki támogató, mentális segítőkutyává avanzsált."

*** kiemeles tolem

Ennyi.

yogosan 2016.02.19. 17:29:37

@zünüke: @mig54: @Fenchurch68: @Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Annyival még kiegészíteném @zünüke kommentjét,hogy ez a kutyus másfél éve dolgozik ebben a rendelőben.Ezidáig senkinek nem volt ellenvetése,az oda járó szülők és gyerekek nagyon szívesen látták Rexet akár a váróban,akár a rendelőben.A faliújságra ki van függesztve,hogy kutyabarát orvosi rendelő de ha valakinek ez gondot okoz jelezze,a kutyát elzárják.

Rex most jár egy terápiás tanfolyamra,egyem meg a kis szívét.Csodálatosan szép állat.

she_wolf 2016.02.19. 17:43:36

@zünüke:
Minden betűd így igaz! Ez a metódus.
Onnantól kezdve, hogy állatvédők "karmai" közé kerül egy kutya ez az ügymenet.
Ha nincs hely menhelyen, vagy ha bizonyos kor alatti a kutya, akkor ideiglenes gazdához kerülnek, aki szintén köteles az egyesülettel összehangoltan elláttatni a kutyát az állatorvossal, oltási könyvvel, számlával igazolni az egyesület felé a mindenkori eseményeket. Az egyesületek chipeltetnek is egyrészt mert kötelező, másrészt nyomon követhető a kutya további sorsa. Az örökbadásról 3 példányos nyomtatvány készül, esetleges donációról pedig az egyesület felé szintén elszámolni köteles az ideiglenes gazdi/nevelő. A donáció összege szerepel az örökbefogadási nyilatkozaton.
(Erről tudok, ebben éltem nagyon sokáig.)

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.19. 17:49:47

@Fenchurch68:

Jól látom, hogy ebben a rendeletben sehol nem szerepel a körzeti gyermekorvosi gyermekorvosi rendelő, mint amelyik segtő kutyát, vagy terápiás kutyát alkalmazhat?

she_wolf 2016.02.19. 17:51:01

@fordulo_bogyo:
Ha feljelentés történik, kötelezően vizsgálatot indítanak, ebbe beletartozik a kutya megvizsgálása is. Újból. Azért azt nem feltételezem, hogy x ideig egy olyan kutyával volt a doki a rendelőben, aki még nem látott állatorvost! És nyugi, ha a hatóság hivatalból vizsgáltatja meg az ebet, akkor azt tuti, hogy rendesen, mindenre kiterjedően intézik.

she_wolf 2016.02.19. 17:53:41

@látjátok feleim szümtükkel:
Neked is: értő olvasás rulez! Nem úgy fogod megtalálni, hogy "orvosi rendelő". Olvasgass figyelmesebben! Leginkább arra figyelj, hogy hol NEM lehet ilyen kutya. Ennyit tudok segíteni, a többit próbáld egyedül megoldani.

she_wolf 2016.02.19. 17:56:26

@yogosan:
Köszi a kiegészítést!:)
Tehát a kutya jelenleg is jár tanfolyamra, vagy már elvégezte? Mert ez a része nekem még mindig nem tiszta.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 17:58:10

@mig54: Nem tudom, hogy elotte volt-e "teljes körű állategészségügyi vizsgálat".
Ha lett volna, akkor en ugy fogalmaztam volna, hogy ujbol, megismetelt vagy valami hasonlo... de erre nincs semmi utalas. Lehet, hogy volt, lehet, hogy nem volt, nem tudhatjuk.

Mindenesetre elotte a doki nem merte feltenni a kepet a facebookra. Hm...?
"Most már fel merem tenni a képet, amint Rex a váróban fekszik”

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 18:42:21

Emberiség söpredéke örülhettek. FideSSes elvtársaitok mégis kitiltották a kutyát. Remélem, a döntéshozónak és a házmesterlelkű tetveknek nagyobb örömük nem lesz ebben az életben!

Apropó: ma délután arcon nyalt egy vadidegen pitbull. Hol kell feljelenteni a gazdáját?

fordulo_bogyo 2016.02.19. 18:56:46

Uj hir: index.hu/mindekozben/poszt/2016/02/19/ismet_kitiltottak_rexet/
"Egy szülő azonban feljelentette az orvost, ****ezért***** Varga alávetette a kutyát a szükséges vizsgálatoknak." - errol irtam volt.
"Most viszont a Fővárosi Kormányhivatal II. Kerületi Népegészségügyi Osztályától érkezett egy végzés, miszerint Rex mégsem tartózkodhat az orvosi rendelő várójában, sem a vizsgálóban, hiszen ****még nem**** terápiás kutya, bár a képzése folyamatban van, és hamarosan vizsgát tesz."

Ez szerintem igy fair.

Nagyon tanulsagos a kutya rendeloi tartozkodasat tamogatok stilusa. Magaert beszel.

asztalosani 2016.02.19. 19:04:50

@swiss blend:
"@asztalosani: @látjátok feleim szümtükkel: @fordulo_bogyo: @ember100: a ti retkes cipőtök talpán nincs semmilyen baktérium,vírus,emberi köpet,széklet maradvány amikor beléptek egy orvosi rendelőbe?"

te tiszta hülye vagy, bocs!

1. minden bizonnyal van a cipőnk talpán minden szutyok
2 de gyerekorvosi rendelőbe egyetlen egy gyereknek sem jut eszébe, se nyalogatni
3. se simogatni más feltehetőleg kutyaszaros cipő talpát,
4. se a padlót
5. a fent megnevezett ember közül véleményem szerint senkinek sem jut eszébe a cipő talpát beletörölni az ott tartózkodó beteg gyerek ruhájába, illetve
6. más intimszférájába kérés nélkül belenyomni/belenyomulni

7. továbbá, ha lenne némi eü végzettséged, akkor tudhatnád, hogy pl.: kórházban - ápnő - ágy áthúzásnál le sem dobhatja a földre még a koszos (!) ágyneműt SE ! (no vajon miért?)

8, ha láttad volna ma este a rötyi klubbot, akkor láthattad volna azt a bejátszást is mikor a gyerek az anyuka ölében ült (a fenti rendelőben) és a a keze a szájában volt.
9. ha lenne annyi paraszti eszed, akkor nagyon jól tudhatnád, hogy az orvosi rendelőben nem szokás cipőstől felrakni a székre a lábat, de ha van egy kutya (értsd: szék magassága =kutya magasság), akkor elkerülhetetlen, hogy az orrát mindenhová odanyomja, akár a szék szélére is. Igen azt az orrát ami előtte más kutya seggében volt.

10. ha lenne némi eü-s ismereted, akkor tudhatnád, hogy egy kutyát ne lehet se sterilizálni, se lefertőtleníteni

11. remélem nem fogsz felháborodni, ha nőgyógyászati vizsgálatnál az előtted már használt kacsát fertőtlenítés, sterilizálás és bármilyen nemű mosogatás nélkül beléd nyomják, de folytathatnánk a vérvételi tűvel is, ha már ennyire hóóóót hülye vagy a felületek fertőtlenítéséhez és ne látod be, hogy igenis a kutya orvosi rendelőbe NEM VALÓ.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.19. 19:10:41

@mig54:

2. § (1) A segítő kutya kiképzése és alkalmazhatósága szerint
a) vakvezető kutya: a látássérült személy vezetésére kiképzett kutya,
b) mozgáskorlátozott személyt segítő kutya: a mozgáskorlátozott személyt mindennapi tevékenységeinek ellátásában segítő feladatokra kiképzett kutya,
c) hangot jelző kutya: a hallássérült személy számára veszélyt vagy egyéb fontos információt jelentő hangok jelzésére kiképzett kutya,
d) rohamjelző kutya: az epilepsziával élő személy vagy más krónikus, rohamszerű állapotoktól veszélyeztetett személy számára a roham során segítséget nyújtó feladatokra kiképzett kutya,
e) személyi segítő kutya: a fogyatékos személyt önálló életvitelében segítő feladatokra kiképzett kutya,

Eddig egyik eset sem vonatkoztatható a körzeti gyemekorvosi elltásra.

Úgyszintén az alábbi alkalmazási területek sem:
f) terápiás kutya: a gyógypedagógiai, pszichológiai, pszichiátriai, konduktív pedagógiai habilitációs, illetve rehabilitációs folyamatban alkalmazott kutya,
mert a gyermekorvosi alapellátásba ezek sem tartoznak bele. Ezek szakellűtűsok. Értően olvasva.

"Értő" olvasással egyértelmű, hogy ezen eseteken kívül nem alkalmaható kutya sem segítő, sem terápiás címszó alatt, és főleg nem az egászségügyi alapellátásban.

ember100 2016.02.19. 19:59:01

@asztalosani:
Helló !

Azt hiszem ez mellé ment mert én is azt mondtam hogy a kutya NEM való orvosi rendelőbe.
De azért köszi a kioktatást :)

asztalosani 2016.02.19. 20:07:40

@ember100:
Hali! :)

ajánlom figyelmedbe a " " jeleket.

vagyis kedves, nem én hivatkoztam rád eleve, hanem swiss bend, mert mi egyet értettünk.
nézd meg az ő hozzászólását, benne vagy te is felsorolva.
az ő mondatát kopiztam be " "-jelek közé.

máskor legyél figyelmesebb.

asztalosani 2016.02.19. 20:11:02

@Antalbaba:

"„A fiammal 2 hete szombaton az ügyeleten találkoztunk a Doktor úrral és a Terápiás Kollégával. A gyerek azonnal elfelejtette az erős alhasi fájdalmait, miként a jelen lévő 3 másik kisgyerek is :) ”"

röhej!
ha egy gyerek figyelmét el lehet terelni a hasfájásról, akkor az nem hogy nem erős, de nem is igazi fájdalom!

kac-kac kukac

(röhej mikor egy kívülálló ennyire bele akarja magyarázni a hülyeségeit)

asztalosani 2016.02.19. 20:16:19

@Antalbaba:

mekkora csíra lett az origó is...

"Az ügyben a kormányhivatal vizsgálatot indított. Számtalan kérdést intéztünk hozzájuk, érdeklődtünk többek között a vizsgálat állásáról, a vonatkozó jogszabályi háttérről, illetve előzőek tükrében az ügy lehetséges kimeneteleiről. Valószínűleg egy írástudatlan munkatársuk foglalkozott az üggyel, ugyanis csak ennyit válaszolt: „A Fővárosi Kormányhivatal II. Kerületi Népegészségügyi Osztályának munkatársai az eset kapcsán, bejelentés alapján helyszíni szemlét tartottak az egészségügyi intézményben, a szemle idejében a kutya a váróban tartózkodott. A szemle és az orvos nyilatkozata alapján az eljárás jelenleg folyamatban van.”"

szerintem nem a hivatalban ülő emberke "írástudatlan", hanem az origoban dolgozó munkatársak IQja nullás. ugyanis egyetlen egy hatóságnak sincsen joga a vizsgálat befejte előtt válaszolni a kérdésekre, illetve az ügyben nyilatkozni.

köztudott az is hogy az ÁNTSZ vizsgálat által keletkezett ügyben még az érdekelt felek SEM tekinthetnek bele, nem pedig egy jött ment újságíró. az érintett feleket is csak a hatóság döntéséről tájékoztatják, az indoklásról NEM.

innen nézve az origót simán fel lehet jelenteni és be lehet perelni rágalmazásért, és közösség elleni izgatásért is akár.

ennyit az origóról, és arról hogy nem kell mindent benyalni nekik, amikről úgy hiszik hogy "tudják"..

asztalosani 2016.02.19. 20:20:43

@látjátok feleim szümtükkel:

és főleg nem TB-s rendelőkben, ahol javarészt területileg ellátási kötelezettség is van.
és tekintve hogy van alaptörvényünk is, melyben szintén van egy két pont erről...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.19. 20:26:10

@asztalosani: gyerekekhez épp annyira "értesz", mint a kutyákhkz te seggfej.

Fenchurch68 2016.02.19. 20:28:54

@látjátok feleim szümtükkel: Külön nem nevezi meg a rendelet, de elvileg ha a felettes szerv engedélyt ad rá (kórháznál pl. az igazgató, a sima körzeti rendelőnél nem tudom, ki), akkor semmi akadálya. Van azért egy feltétel, hogy a gazdinak, akit ugye szintén kiképeznek a terápiás munkára, mindig ott kell lenni a kutyával. (Szóval az nem működik, hogy gazdi benn a rendelőben éppen gyerek torkába kukucskál, míg Rex odakinn ápolja a várakozó gyerekek lelkét. De egy plusz fővel, aki persze szintén képzett terápiás szakember, ez megoldható. Persze kicsit költséges mulatság.)
@fordulo_bogyo: Remek hír, hogy a kutyus tanfolyamra jár, reméljük, le is tud vizsgázni, mindenki elégedett lesz. Kár, hogy ezek szerint az előző tacepao, miszerint a kutya már képzett terápiás eb, orbitális hazugság volt...

Egyébként maximálisan támogatom, hogy legyen képzett terápiás kutya minden gyerekrendelőben, idősek otthonában, pszichiátriai osztályon stb.! (Ja, hogy még klotyópapírra, szappanra, meg tisztességes ételre sem jut az egészségügyben? Hát akkor így jártunk.)

Dikusz 2016.02.19. 20:34:10

Most írta a Blikk, hogy a II.kerületi Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya úgy rendelkezett, hogy a kutya ezentúl csak az orvosi szobában tartózkodhat.

Fenchurch68 2016.02.19. 20:39:30

Hű, azért az Origós cikk melletti fotó, amelyiken a kisgyerek négykézláb áll a lábtörlőn, és a kutyi orrát simogatja... Ez még nekem is sok, bár nem a kutya, hanem a lábtörlő miatt; anno az sem zavart, mikor a legkisebbik gyerekem felváltva harapott a kifliből a kutyával. (Jó, mindkettő egészséges volt - sokszor gyerekről durvább dolgok terjedhetnek át az állatra, mint fordítva.)

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.19. 20:43:46

@Fenchurch68:

Nincs a rendeletben és a törvényben sem olyan passzus, hogy a felettes szerv az ezekben irtaktól eltérve engedélyt adhat más területen való alkalmazásra. Sajnos a jog az már csak ilyen lelketlen.

A kórházi terápiás kutya konduktív rehabilitációs folyamatban alkalmazott kutya, ezért mehet be oda.

Sajnos az átlag polgár jogszabály értelmezési képessége időnként nem elégséges a mai jogszabályok megértéséhez, ami ilyen esetekhez vezet. Remélem a doki sokkal jobb orvos, mint jogszabály értelmező. Remélem azt is, hogy nem fogják megbüntetni, vagy más módon elmarasztalni, de azért nem ártana, ha a jövőben a valóságról adna tájékoztatást. Mert ugye kiderült, hogy az ANTSZ nem adott neki semmi féle engedélyt, sőt.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.19. 20:52:36

Mellesleg a kutyatartás törvényi alapfeltétele ( ami minden kutyatartóra kötelező ) szerint emberek közé csak úgy szabad vinni ( pórázon és szájkosárral, utóbbi nem kell minden kutyára >kistestűekre< ), hogy az ne tudjon senkit megharapni. Ezt a doki következetesen megszegte, mert a kutya nagytestű, és rá a szájkosár is kötelező, továbbá felügyelet nélkül volt a betegek közt.

Remélem akik eddig letámadták azokat, akik kifogásolták az orvos gyakorlatát, a jogszabályok betartásának kívánalmát maguk is fontosnak tartják. Jelen esetben is.

yogosan 2016.02.19. 21:10:18

@mig54:

A drága szíve most jár tanfolyamra,mert csak akkor maradhat a rendelőben ha meg van a vizsgája.Most jelenleg csak az orvosi szobában tartózkodhat köszönhetően ennek a rosszindulatú,aljas jelentgetőnek.A rohadék azt nem vette figyelembe,hogy sok gyereknek bánatot fog okozni.De sokat nem ártott végül is,mert az orvosi szoba nyitva a gyerekek előtt ha beakarnak menni,bemennek vele játszani.

Fenchurch68 2016.02.19. 21:12:01

@látjátok feleim szümtükkel: Nem azt kellett volna írnom, hogy "elvileg", hanem hogy a "létező gyakorlat szerint".

Fent említett gyerekorvos félrevezette a rendelőjébe járó gyerekek szüleit, a történetben ez a legkínosabb, nem az, hogy Rex popsijából a nyelve közvetítésével átkerül-e kórokozó a gyerekre, szaranya lévén ezt kevésbé látom aggályosnak.
(Kutya által közvetített zoonózisból még nem volt a gyerekeimnek problémája, eü. személyzet által közvetített hazugságból viszont igen.)

yogosan 2016.02.19. 21:12:57

@Hóhér az utolsó barátod:
Nem tiltották ki,csak a rendelőben és a váróban nem tartózkodhat.Az orvosi szobában igen,amíg a vizsgája nincs meg.Utána megint kiengedheti a doki.

yogosan 2016.02.19. 21:14:17

@asztalosani:

Elég nagy röhej vagy te baz+.Most én mondom,hogy szánalmas vagy.De tényleg.

yogosan 2016.02.19. 21:52:34

@Fenchurch68:

Mivel vezette félre a rendelőjébe járó gyerekek szüleit?? Elmondanád?

fordulo_bogyo 2016.02.19. 22:06:23

@yogosan: Azt a latszatot keltette, hogy a kutya egy kepzett terapias kutya. Most kiderult, hogy nem az, kozoseges hobbikutya, amelyik most jar tanfolyamra... ez felrevezetes volt, nemde?
Kinos, hamarabb utolertek, mint a santa kutyat.

"Lelki támogató,azaz mentális segítő kutyává avanzsált"- irta.

she_wolf 2016.02.19. 22:07:02

@yogosan:
Azzal, hogy már terápiás kutyaként tüntette fel még a tanfolyamot el nem végzett kutyát:( Voltak elhamarkodott döntései az orvosnak, és én személy szerint nagyon sajnálom, hogy a jószándék ennyire kicsorbult a kivitelezésen:( Viszont valami még mindig nem gömbölyű nekem, mert ha nem jogosult a kutya rendelőben tartózkodni (még nincs "kész"), akkor az orvosi szobában hogyan? Vagy az orvosi szoba egy másik városban van, nem a rendelővel egy épületben, ahol hobbikutyának valóban semmi keresnivalója nincs?
És innen újra lehetne indítani a számlálót azzal, hogy és akkor....na ettől Isten ments!:(

she_wolf 2016.02.19. 22:09:08

@fordulo_bogyo:
Te is védekezel, ha támadnak, nem? Én kivárom ennek az egésznek a végét, aztán levonom a konzekvenciát.

she_wolf 2016.02.19. 22:16:13

@látjátok feleim szümtükkel:
Erre gondoltam, és kizárásos alapon lehetne jogosult a rendelőben tartózkodnia terápiás kutyának:

"9. § (1) A Fot. 7/A. § (1) bekezdésében meghatározott, a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása érdekében a gazda és a kiképző (a továbbiakban együtt: segítő kutyát alkalmazó személy) jogosult a - (2) bekezdés szerinti kivétellel - segítő kutyával tartózkodni és a segítő kutyát használni a lakosság elől elzárt területek kivételével a Fot. 4. § f) pontja szerinti közszolgáltatást nyújtó szerv, intézmény, szolgáltató területén és egyéb, mindenki számára nyitva álló létesítményben (területen), így különösen..."

Alant pedig a felsorolás, amelyben valóban nem szerepel az orvosi rendelő, azonban titva sincs sehol. Rés a pajzson?
Nézd el nekem ha tudatlan vagyok, a jogot a hátam közepére sem kívánom, de olvasni és az olvasott szöveget megérteni képes vagyok.
Megbántani nem akartalak, éppen ezért ha rosszul értelmezek valamit, kérlek, magyarázd el nekem!

fordulo_bogyo 2016.02.19. 22:16:36

@mig54: Ha jogositvany nelkul vezetek, akkor azt hiszem, sulyosbito korulmeny az a vedekezes, hogy azt hazudom, van jogositvanyom.
Itt nalunk komoly sulyosbito korulmeny a megtevesztes, a hazugsaggal valo vedekezes.
Azt hiszem, eleget tudunk mar ahhoz, hogy levonjuk a konzekvenciakat.

Az igazan erdekes nem is a kutya es az orvos tortenete, hanem a hatartalan gyulokodes, ami szamos (nem mindegyik!) "kutyaparti" hozzaszolo megnyilatkozasat atitatja. A tolerancia es empatia teljes hianya.
Tisztelet a kiveteleknek.

yogosan 2016.02.19. 22:18:05

@mig54:
Megmondom én Neked mert ebben a pillanatban olvastam.Először belekötöttek a kutya teljes körű kivizsgálásának a hiányába,majd amikor ez meg lett, akkor belekötöttek abba,hogy "vizsga" nélkül nem tartózkodhat a rendelőben.Szóval sehol sem gömbölyű.Az igazság az,hogy a sok nagyon okos ember sem tudja ilyenkor mi is van és hirtelen hoztak egy döntést ami a legegyszerűbb volt.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 22:20:16

@mig54: A papargafus, amit idezel, igy kezdodik:
" a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása érdekében " - errol itt nincs szo, a kutya jelen- vagy tavollete egyaltalan nem befolyasolja a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést.
En sem vagyok jogasz. ;-)

she_wolf 2016.02.19. 22:25:37

@fordulo_bogyo:
"Kinos, hamarabb utolertek, mint a santa kutyat."

Ebben a kárörvendés hangját hallom. Ha jól hallom, akkor sajnálom, hogy csalódnom kellett benned:(
Nem baj, elfér a többi mellett...

defné 2016.02.19. 22:27:36

@fordulo_bogyo:

Nem kedves,a határtalan gyűlölködést TI kezdtétek azzal,hogy elkezdtétek az orvost ekézni,meg mindenféle ismeretlen eredetű bacilus gazdának tüntettétek fel a kutyát,de legfőképpen te @fordulo bogyo.A végére már úgy állítottátok be ezt az orvost, mint egy hazug,a gyerekek biztonságával nem törődő embert,aki a vírusgazda német juhászával önkényesen a szülők ellenkezését nem figyelembe véve csak azért is kutyás rendelést tartott.
Elsőként lovagoltál az egészségügyi szűrésén a kutyának,majd folytattad a bacilusaiddal,most meg a terápiás szakvizsgáját hiányolod a kutyának.Tehát tök mindegy mibe,de valamibe bele lehessen kötni.

Fenchurch68 2016.02.19. 22:30:42

@fordulo_bogyo: @mig54: Köszi :)

Azt az oldalát senki sem gondolta át, hogy vajon a kutyának jó-e ez? (Terápiás tanfolyamon ez is kiderül.)

yogosan 2016.02.19. 22:33:00

@defné:
Rexnek jövőre még angolul is meg kell tanulnia,mert a sok lógó taknyú gyerek nem mindegy milyen tudású kutyát gyötör a váróban.

Elmebetegek

she_wolf 2016.02.19. 22:34:32

@Hóhér az utolsó barátod:
Nem szoktam átkozódni, se másnak rosszat kívánni, így csak annyit mondanék, hogy érdekelne, hogy mit szólna a k. névtelen feljelentő, ha a miszlikbe törött gerince egy terápiás kutya segítségével egyenesedhetne ki és válna újra használhatóvá?
Vagy a két szép szeme világa elvesztése okán csak egy segítő kutya közreműködésével nem nyúlhatna direkt a 220-ba:(
Szóval nem kívánok rosszat, úgyis jönni fog ilyen, vagy olyan formában.

she_wolf 2016.02.19. 22:39:42

@fordulo_bogyo:
Azt én is mgemlítttem már korábban, hogy tudatos megtévesztésről van szó abban az esetben, ha a kutya még nincs "kész" de így kerül be a köztudatba.
Enyhítő körülményt tudsz-e mondani? Magas tétem van rá, hogy nem, de ha tudnál sem tennéd valószínűleg.

Fenchurch68 2016.02.19. 22:46:08

Normális esetben ez úgy működik, hogy ha te bármilyen esetben - vakvezető, mozgássérült-segítő, epilepsziás rohamot jelző stb. - terápiás kutyával élsz együtt, és el kell menned mondjuk a gyerekorvosi rendelőbe, akkor viheted magaddal a kutyát. A jogszabály alapvetően erről szól.

Ha te vagy a gyerekorvos, akkor meghirdethetsz külön rendelési időt, ahol ott van a terápiás kutya is, és ezt nyilván azok fogják igénybe venni, akik akarják. (Persze ezen esetben kitenném a kutya összes pecsétes diplomáját, hogy el lehessen dönteni, vállalom-e Flokitól, hogy a gyerekemet nyalogassa.) Szerintem ez a szolgáltatás lehet feláras, mert pénzbe kerül Flokit ott tartani. Ennek feltétele, hogy a felettes hatóság, a vizsgáztatásra kijelölt szerv, valamint a kedves szülő igent mondjon.
(Azt nem tételezem fel senkiről, hogy nemlétező engedélyek alapján szeretné megideologizálni hobbiállatjának a munkahelyén ottlétét.)

she_wolf 2016.02.19. 22:47:02

@Fenchurch68:
Tévedsz, hogy senki nem gondolta át:) De egy alapvetően jól nevelt és kiegyensúlyozott kutyának öröm az ilyesfajta inger, a németjucik pedig igazán szolgalelkűek:) Nagy általánosságban a juhászok ilyenek, bár renegátok minden fajtánál előfordulnak, nem is lesz belőlük terápiás vagy segítő kutya.

she_wolf 2016.02.19. 22:51:04

@fordulo_bogyo:
Igazad van, mondom: én és a jog....félek tőle, mint Makó Jeruzsálemtől:)
Ha jogról van szó, tikkelek.

she_wolf 2016.02.19. 22:54:20

@Fenchurch68:
Touché! Mondom ezt hosszú, rovott multú kutyásként. Rend a lelke mindennek, csak attól tartok, hogy végül megfeszítik szerencsétlen orvost, mert jót akart:(

fordulo_bogyo 2016.02.19. 22:54:59

@mig54: "Ebben a kárörvendés hangját hallom." - nem nem karorvendek, miert tennem. Egyreszt nem orom, masreszt komoly kar sincsen csak egy pici erkolcsi kar.
Elsosorban a szojatek miatt irtam, mivel epp kutya kapcsan beszelgetunk, de ha bant visszavonom.

"Enyhítő körülményt tudsz-e mondani? Magas tétem van rá, hogy nem, de ha tudnál sem tennéd" valószínűleg." - miert ne tennem? Abszolut kivulallokent szemlelem a helyzetet, orszagon is, kontinensen is kivul allokent, engem szemelyesen (vagy csaladtagjaimon keresztul) nem erint.
Csak egy erdekes hir, amirol beszelgetunk.

she_wolf 2016.02.19. 22:56:59

@yogosan:
Van kalapja, nincs kalapja. Éljen Gerő, a hangerő! Vagy pedig okos enged...
Konszenzusra jutni? Véletlenül se!

fordulo_bogyo 2016.02.19. 22:58:45

@defné: Valamit felreolvastal.
"a határtalan gyűlölködést TI kezdtétek azzal,hogy elkezdtétek az orvost ekézni, meg mindenféle ismeretlen eredetű bacilus gazdának tüntettétek fel a kutyát,de legfőképpen te @fordulo bogyo.A végére már úgy állítottátok be ezt az orvost,"

Olvasd el ujra mit irtam, Csak a kutyat elemeztem mikrobiologus szemmel nezve. Erzelemmentesen, a szakmai tudasom szerint. A dokirol csak most ejtettem megjegyzest, amikor kiderult, hogy megtevesztette a kornyzetet. Itt is csak a tenyt kozoltem, mindenfele erzelem nelkul.

Osszefoglalva: visszautasitom, hogy gyulokodest kezdtem, vagy folytattam volna. Szemben masokkal, akire nevvel is hivatkozhatnek, de felesleges, vissza lehet olvasni.

fordulo_bogyo 2016.02.19. 23:01:09

@mig54: Most en csalodtam benned. Ezt kerlek gondold at, ugye te sem gondoltad komolyan:

"mig54 2016.02.19. 22:34:32
@Hóhér az utolsó barátod:
Nem szoktam átkozódni, se másnak rosszat kívánni, így csak annyit mondanék, hogy érdekelne, hogy mit szólna a k. névtelen feljelentő, ha a miszlikbe törött gerince ..."

Aprosag: nem tudjuk, hogy neves, vagy nevtelen volt-e a feljelento.
Mindenesetre neki koszonheti a kozosseg a kutya kivizsgalasat es tanfolyamra kuldeset.

she_wolf 2016.02.19. 23:20:27

@fordulo_bogyo:
Teoretikus felvetés volt arra vonatkozóan, hogy hogyan változhat meg az ember gondolkodása átélt, megtapasztalt események hatására. Minden rossz kívánság nélkül!
Több helyen névtelen feljelentőként szerepel a cikkekben, így én is csak azokra hagyatkozhatom. Ha a média hazudik akkor én is. Szándékosan, tényeket elferdíteni szándékozva soha nem teszem!

she_wolf 2016.02.19. 23:27:10

@fordulo_bogyo:
Nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy a világ túlfelén éljek. Itt kell lennem, élnem, ezekkel az emberekkel. Legfeljebb a magam szűk környezetét alakíthatom kedvemre, mégis alaposan beletaposnak a mindennapjaimba. Ez ellen 4 évente tudok tenni, csak kevés vagyok hozzá, mint sitten a vészkijárat:(

Én továbbra is örülök, hogy beszélgetünk:)

Fenchurch68 2016.02.19. 23:43:27

@mig54: Tizensok éve lefeküdt a kapunk elé egy autóból kidobott német juhász. Nemhogy pont ilyet nem akartam, kutyát sem, de közölte, hogy szeretne engem gazdinak. Három darab öt év alatti gyerekkel még pont ez hiányzott. Tavaly óta nagyon hiányzik, de tizenhét évig velünk volt.
(Tiltott helyre egyszer vittem, muszáj volt, minden érintett boldog volt - egy iskolányi gyerek, de én végig be voltam tojva, hogy mikor bukunk le jogosan.)

she_wolf 2016.02.20. 00:15:25

@Fenchurch68:
Inkább no comment, nem akarok teljesen lecsupaszodni, pedig tudnék mit írni:(
Köszönöm, hogy leírtad!

swiss blend 2016.02.20. 01:23:51

@asztalosani:

"Te tiszta hülye vagy,bocs"!!
Szerintem meg a kettőnk közt te vagy a hülye,már bocs.:xD Ha nem így lenne nem firkálnál ide ennyi ostobaságot,szennyet,marhaságot,és képtelenségeket.

Ha lenne gyereked (de egészen biztos nincs)akkor tudhatnád,hogy egy orvosi rendelőben a türelmetlen gyerekeket egy idő után az anyjuk vagy az apjuk elengedi,mert már képtelenség őket karban vagy ölben tartani.Asztalosani ilyenkor mi történik?? A kisded elkezd négykézláb csúszni mászni,felállni, elesni.Érted már? Ezen belül még mi történik asztalosani? Tudod? Nem? Hát'persze,hogy nem tudod,mert nincs gyereked.Segítek.A gyerek használja a kezét,mert egyébként nem tudna ezeket a fenti dolgokat elvégezni.De hogyan használja a kezét? Úgy,hogy leteszi a váró padlózatára tenyérrel- méghozzá!! Idáig meg van ani?Na már most a váró padlózata tele van emberi lábnyomokkal,mert ugye nem mezítláb lépünk be az orvoshoz (vagy lehet te igen,én nem)és máris ott van a kutyaszar lenyomata,az emberi köpet lenyomata,és még lehetne sorolni mi minden van azon a padlózaton.Remélem idáig tudsz követni.A kisgyerek ilyenkor nem sok csak éppen 100-200 féle bacilusba tenyerel bele,és ehhez nem kell kutyának lenni a közelében.Itt vagy még?Ja akkor jó:) Hol is tartottam,ja megvan! A lepedőnél.Írod,hogy ha lenne eü.-s végzettségem akkor tudhatnám,hogy az ápolónő ágyhúzásnál le sem dobhatja a földre a még koszos ágyneműt Se(no vajon miért?) Ha te egy kicsit tovább lépnél a nem létező eü.-s végzettségeden,akkor tudhatnád,hogy ez nem csak a kórházakban van így hanem pl.a szállodákban, és panziókban is.Sőt,hogy tovább menjek nagyanyáink idejében sem volt szokás ledobni a koszos ágyneműt a padlóra.Ehhez nem kell egészségügyi szakképesítés,ez csak a te zavart elmédben szerepel.Ezen felül írod azt is,hogy ha "józan paraszti ésszel rendelkeznék" akkor már megint "tudhatnám," hogy az orvosi rendelőben nem szokás cipőstől felrakni a székre a lábat,de ha van egy kutya (értsd: szék magassága= kutya magassága)akor elkerülhetetlen,hogy az orrát mindenhova odanyomja,akár a szék szélére is.Igen,az orrát ami előtte más kutya seggében volt.Nos,ani ha már ilyen tudományosan sikerült kifejtened a bő egészségügyi ismereteidet (gondolom itt vége is van)akkor kiegészítem csak neked,és csak most.Az orvosi rendelőben sok-sok pici baba jön megy,csúszik-mászik (de ezt már írtam,remélem még nem ment ki a fejedből)na már most ezek a már menni tudó babák általában cipőben vannak főleg télvíz idején.Idáig tudsz követni még? Na szóval ezek a gyerekek mint már harmadszor ismétlem, másznak minden felé,és most jön a lényeg asztalosani! Gyakran felmásznak cipőstől a székekre, igen oda bizony ahova a másik gyerek le fog ülni.Felmásznak azzal a cipővel amivel előtte az utcán totyorogtak kézen fogva a boldog szülőkkel.Lehet ezt neked hiába mondom,mert életedben még nem voltál gyerek rendelőben,de talán eltudod képzelni.A kutya orráról: a kutya nem nyomja bele a másik kutya seggébe az orrát,hanem megszagolja,mert így azonosítja a másikat."Józan paraszti ésszel" ezt tudni kéne,ha már mindenben olyan tájékozott vagy.
Aztán itt megint jön a szokásos " ha lenne egészségügyi ismereted akkor tudhatnád," hogy a kutyát nem lehet sterilizálni,se lefertőtleníteni.Kéne?A kutyát le kéne fertőtleníteni,meg sterilizálni mielőtt valakihez hozzáér? Te beteg vagy??? Az vagy,nagyon beteg.
Majd folytatod a szokásos hülyeségeddel a kommnetedet..miszerint

Remélem nem fogsz felháborodni (mármint én) a nőgyógyászati vizsgálatnál az előtted már használt kacsát fertőtlenítés és sterilizálás (neked ez a fertőtlenítés a mániád?)nélkül bla-bla-bla.. meg a vérvételi bla-bla bla..nincs kedven ezt a sok marhaságot lemásolni.,

De te felháborodnál ha a nőgyógyászati vizsgálat előtt nem csak a műszereket fertőtlenítenének le,hanem téged is kifőznének a sterilizálóba,majd fertőtlenítő folyadékot öntenének a seggedbe meg mindenhova ahol csak luk van.Amilyen beteg elme vagy,még tetszene is a dolog.De tudod mit asztalosani? Nekem meggyőződésem,hogy te csak itt a praxison vagy ilyen finnyás és ez majdnem olyan biztos mint a te homályos egészségügyi végzettséged,amit reklámozol itt már nem tudom mióta.Habzó szájjal emlegeted az eü.-s ismereteidet,holott konkrét az egészségügyben jártas szakmai tanácsot én még tőled nem olvastam,Gondolom más sem.Okoskodsz meg hülyézel mindenkit aki nem a te kövedet fújja,ugyanakkor olyan buta vagy mint az állat.

asztalosani 2016.02.20. 04:44:45

@swiss blend:

mondjam azt, hogy te tényleg segg hülye vagy?

416 darab komment után (amiben jó pár ÉRTELMES MAGYARÁZÓ KOMMENT IS BENNE VAN) is csak a hülyeségeidet tudod kérdezni?

ÉRTELMES EMBER végigolvassa a kommenteket, aztán ha valami nem tiszta, akkor kérdez.

LE VAN ÍRVA MINDEN.

HA NINCS IS EGÉSZSÉGÜGYI VÉGZETTSÉGED AKKOR IS ÉRTELMES EMBERI LÉNYKÉNT FELFOGHATNÁD HOGY MIRŐL VAN SZÓ.

és azt ne felejtsd el: az orvosi rendelő, kórház, egészségügyi szolgálató területe SE NEM állatsimogató, se nem menhely, se nem állatkert, se nem falú, se nem tanya. és vésd észbe azt is, hogy az orvosnak csak és kizárólag a betegre kellene figyelnie, ha már ott egy kutya, akit időnként utasítani kell, meg láb alatt van, vagy felügyelni kell, akkor már az orvos figyelme megoszlik, és megnő a hibázás lehetősége. gondolom neked sem lenne mindegy, hogy egy kutyaszőrös im. injekciót a megfelelő helyre ad be az orvos, vagy éppen a gerincedbe, és kinyiffansz?! naugye.

______________________________________________

eddig az orvosok is megvoltak kutya nélkül.
eztán is meglesznek, nem kell hisztipankát játszani, nézzünk már oda!
______________________________________________

aki meg ember-orvos létére ennyire kutyabuzi, váltson szakmát 'oszt legyen állatorvos.
(remélem a tehenek seggébe való turkálást is ugyanennyire fogja élvezni XD)

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.20. 06:51:46

@látjátok feleim szümtükkel: Olvasd el a szabálysértési törvényt faszfej! Nincs ilyen benne hogy általában kötelező a szájkosár közterületen. Sőt, bizonyos kutyákat - vadászkutyák - még természetvédelmi területen is elengedhetek. Az enyéimet egy sima karjelzéssel is visszarendelem, nem kell kiabánom sem.

@asztalosani: Na mi van baromarc? Még küzdesz? :-)) Hisztipankát 1előre azok jáccanak aki a bolhabusz ellen vannak.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.20. 06:53:19

@Fenchurch68: "Azt az oldalát senki sem gondolta át, hogy vajon a kutyának jó-e ez?"
A kutyának feladat kell. A lelkét is kiteszi a jó gazdáért. A menhelyről szerzett kutyákra ez fokozottan igaz.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.20. 06:56:48

@yogosan: Vagyis másfél év kellett ahhoz, hogy előkerüljön egy beteg bunkó állat aki feljelentse. Olyan mint például ez a @látjátok feleim szümtükkel: .

Azért ez jó hogy az emberek többsége normális.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.20. 08:05:09

@mig54: "Alant pedig a felsorolás, amelyben valóban nem szerepel az orvosi rendelő, azonban titva sincs sehol. Rés a pajzson?"

Nincs rés, csak te nem egységébn értelmezed a szabályokat.

Alapszabály ( fentebb valahol megtalálod a joszabály megjelölését is ), hogy emberek közé meghatározott módon lehet vinni kutyát. A kivételek ehhez igazodnak. Kivételként pedig gyermekorvosi rendelő nincs felsorolva. Azt is leírják a külön féle szintű rendeletek, hogy a segítő és a terápiás kutyát milyen területen lehet alkalmazni, ott se jelölnek gyerekorvosi rendelőket. Amiket felsorolnak, ott lehet csak alkalmazni. Ha az orvos beíratja a tevékenysége körébe a terápiás alkalmazást ( pl. rehabilitáció ) akkor megengedik neki, de csak erre a tevékenységre, és akkor sem tarthatja egész rendelési időben ott a kutyát, mert az is előírás, hogy folyamatosan felügyelet alatt kell tartani. Az pedig nem felügyelet, hogy ő vizsgál, a kutya meg a váróban tartózkodik.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.20. 08:06:15

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Azért egy állatorvossal megvizsgáltathatnád magad, mert úgy tűnik neked eben guba, hogy ki gyógyít.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.20. 08:21:17

@látjátok feleim szümtükkel: Egyre biztosabb vagyok benne, hogy te voltál a feljelentő, te patkány!

she_wolf 2016.02.20. 08:44:24

@látjátok feleim szümtükkel:
Ehhez tényleg nem konyítok, bevallom. Ahogy korábban is írtam (talán nem neked, de ez mellékes is), megvárom a végét -remélhetőleg az is nyilvánosságot kap, bármi is legyen-, és levonom a konzekvenciát.

Csak kutyás emberként mondom: az a kutya akit folyamatos felügyelet alatt kell(!) tartani, eleve nem lehet terápiás kutya. A posztbéli esetről beszélek csak.
Ha beállítod a sarokba és ott kussoltatod, akkor ott fog kussolni, míg más utasítást nem kap. Mert munkakutya.
Nem fog kolbászolgatni a lábad alatt, nem fogja feldönteni a kis pácienst, csak azt teszi amire utasítod. Ezért kapja meg a hivatalos iratot, miszerint vizsgázott terápiás kutya.
Remélem így lesz, én drukkolok az orvosnak. És a helyében rögtön fel is mondanék a kutyának:)

she_wolf 2016.02.20. 09:18:50

@látjátok feleim szümtükkel:
Bocs, de melyiken? Mert itt egy csúnya háromszög van:)

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.20. 09:31:30

@mig54:

Ott veled szemben. Ahol azok érdekeit is védik, akik ezt maguk nem akarják, vagy nem tudják megtenni. Mert félnek, vagy nem ismerik a szabályokat.

Mellesleg 3 kutyám van, egyik már 10 éves.

csepke 2016.02.20. 09:34:22

Én úgy tudom, hogy még valódi cserepes növényt sem lehet tartani rendelőben, ezért eléggé meglep, hogy ez tényleg kérdés higiéniai oldalról, hogy bent lehet-e olyan helyen egy állat, ahol épp mondjuk nyílt sebet látnak el.

she_wolf 2016.02.20. 09:42:23

@látjátok feleim szümtükkel:
Velem szemben? Nézd el nekem, ha ezt megint nem értem. Tegnap nagyon keveset aludtam, éjjel meg semmit, úgyhogy most már félig stand by üzemmódban vagyok.

forge 2016.02.20. 11:06:40

@asztalosani:

Honnan veszed,hogy a kutya láb alatt van?
...na meg a kutyaszőrös injekcióó..

Te tényleg nem vagy éppelméjű

forge 2016.02.20. 11:08:05

@csepke:

Nyílt sebet lát el egy belgyógyász? :D

csepke 2016.02.20. 11:18:07

@forge: miért, szerinted gyerekrendelőben sose fordul elő lenyúzott térd? mindenkit csak taknyos orral visznek?

drontal 2016.02.20. 11:37:46

@csepke:

'Miért,szerinted gyerekrendelőben sose fordul elő lenyúzott térd?mindenkit csak taknyos orral visznek?

Lenyúzott térdel a sebészetre kell menni már ha igényel sebészeti ellátást,de gyermekorvosi rendelőbe semmi esetre sem.Bezony,"mindenkit csak"taknyos orral,lázzal,általános rossz közérzettel,köhögéssel,és hasonló BELGYÓGYÁSZATI panasszal visznek gyerekorvoshoz.Tájékozódj e téren mielőtt hozzászólsz egy ilyen témához.Nem bűn az ha valaki tudatlan,csak ne reklámozza.

drontal 2016.02.20. 11:43:53

@forge:
Ani ezt úgy képzeli el a maga kis szűk világában,hogy a kutya azon az asztalon fekszik napközben, ahol a doki az injekciókat és más vizsgálatokhoz szükséges eszközöket tartja.Sajnos az ilyen hülye, de magát rendkívül nagy szaktudású embernek képzelő egyének miatt történt a kutya kitiltása is az intézményből.Ez van.Hülyékkel van tele az ország.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.20. 12:10:14

@drontal:

Kapaszkoggy!
Nincs minden településen sebészet, de gyermekorvosi rendelő gyakran előfordul.

zünüke 2016.02.20. 12:35:23

@asztalosani:

"se nem állatsimogató
'se nem menhely
'se nem állatkert

Még mielőtt teljesen kimenne a fejedből egy gyermekorvosi rendelőről van szó,ahol gyerekeket kezel az orvos és nem hülye paranoid,idegbeteg,tisztaságmániás,elmebeteg felnőtteket.

"Az orvosnak csak és kizárólag a betegekre kellene figyelnie"

Miért? Ezidáig nem ezt tette? Szerinted kutyaiskola folyik a rendelési időben?

"Ha már ott egy kutya akit időnként utasítani kell,meg láb alatt van"

Te miből veszed,hogy ezt a kutyát utasítani kellene bármire is? Ez már a képzeleted szüleménye.

"Vagy felügyelnie kell akkor már az orvos figyelme is megoszlik"

Mi oszlik meg? A figyelme? Az Isten áldjon meg ez nem egy műtő,te kevered a szezont a fazonnal.

"gondolom neked se lenne mindegy,hogy egy kutyaszőrös im.injekciót a megfelelő helyre ad be az orvos,vagy éppen a gerincedbe"

Mi vaaan? Az injekció miért lenne kutyaszőrös,ezt eltudnád magyarázni? A gerincbe véletlenül adott injekció a kar/láb helyett,erre sajnos nem tudok mit válaszolni.Ez a praxis blog történetében viszi a pálmát.Ennél nagyobb hülyeséget még az életemben nem olvastam. :D :D :D

"Aki meg ember-orvos létére ennyire kutyabuzi...."

Te tényleg nagyon buta ember vagy ami önmagában nem lenne olyan nagy baj.A baj az,hogy okoskodsz ez mellé és ezt nem kéne.

defné 2016.02.20. 12:44:37

@látjátok feleim szümtükkel:

Aztán elmagyaráznád,hogy egy belgyógyász mégis mit tud csinálni egy olyan balesetes gyerekkel akinek azonnali sebészeti ellátás kell?Azonkívül,hogy ő is mentőt hív nem sokat.Ha egy gyereket komoly baleset ér minden épp eszű szülő mentőt hív,és nem a falu egyetlen gyerekorvosához szalad.Ez a városban meg fokozottan igaz.Tehát vérző gyerek nem igen fordul meg egy belgyógyászati gyerekrendelőben.

defné 2016.02.20. 12:47:02

@asztalosani:

te bazmeg utálod a gyerekeket,utálod a felnőtteket,utálod az állatokat.Pszichésen nagyon nem vagy rendben aranyanyám.

Thomas Dantes 2016.02.20. 12:55:36

Klassz a sok okoskodás. De talán nézhetnénk a tényeket. Nem, nem vagyok kutyabuzi. De ha már kutyákról esik szó, talán érvelhetnénk is. Talán esetleg olvassunk szakirodalmat. Erősen kétlem, hogy az itt megszólalók, képzett etológusok lennének. Amennyiben nem: az ő véleményük olyan mint a segglyuk.
Nos én ezzel szemben, a kutyákkal foglalkozó szakemberek véleményére hagyatkozom.
Tehát. A kutya az emberhez legközelebb álló élőlény. A kutya természetes közege, az ember. Vannak olyan szociális viselkedésbéli tulajdonságok amik csak az emberre és a kutyára jellemzőek. Sőt. A kutya háziasítása, hozzásegítette ember őseinket a túléléshez.
Nézzük a higiéniát. Nos, vakvezető vagy más segítő kutya bemehet bárhová. Pedig semmivel sem tisztább mint más kutya. Igaz, megfelelő kiképzést kapott. De nem tisztább.
A kutyáról emberre terjedő betegségeket felhozni hülyeség. Ha ez akkora veszélyt jelentene, kihalt volna az emberiség, ugyanis mi emberek folyamatosan kutyák közelségében élünk. Meg aztán egy rakás emberről emberre terjedő betegség is van, sőt, a rendelő tele van kórokozókkal amivel az emberek egymást fertőzik meg.
Természetesen, nem helyes a kutyával egy tálból enni, meg más hasonló dolgok. De ezt nem kell külön magyarázni, aki nem teljesen retardált, az nem esik ilyen túlzásokba. Épp ezért totális hülyeség olyanokat felhozni érvként, hogy jaj a kutya meg a szara meg a nyelvével a seggét nyalja...ki beszélt arról, hogy nekünk embereknek kutyaszart kell nyalogatni, vagy a kutya nyelvét seggét bármely részét kell nyalogatni? Normális ember ilyet nem tesz. Aki ilyeneket hoz fel...az se normális.
Tudom vannak emberek, akik tényleg gyakorlatilag a saját szájukat nyalatják a kutyával...de ők egy rosszul viselkedő, kisebbség. Nem ez alapján kellene minden kutyatartót megítélni. Aki meg így tesz és általánosít: az egy nagyon buta ember.
A kutya viselkedése. Soha nem harap ok nélkül. Aki mást mond, az nem ért hozzá. Tessék szakirodalmat olvasni.
Kutyatartók: sajnos sok a kulturálatlan kutyatartó. De , minden téren sok a kulturálatlan ember Magyarországon
Kutyapiszok: a normális ember összeszedi. A vizeletet nyilán nem lehet. De...csak mondom, a városba nagyon sok állat él, a kóbor macskákon, kutyákon kívül. Ők is szarnak, hugyoznak. Csak legfeljebb ezt TE ostoba ember nem látod. Ez van..akit zavar lakjon üvegbúrában
Kutya tartása lakásban: Nem kínzás. Illetve attól függ, hogy tartják. Nem megyek bele a részletekbe-ismételten ajánlott a szakirodalom olvasása- , a lényeg az a kutya ott szeret lenni ahol a gazdája van. Természetesen nem minden fajta alkalmas hogy lakásban legyen, mintahogy terápiás feladatra sem alkalmas minden fajta.
A kutya-a közhiedelemmel ellentétben nem falkában él. A kutya családban él. A kutya számára az ember a családja. A farkas él falkában, és teljesen más a farkas és a kutya viselkedése. Ismételten: szakirodalom.
A kutyával természetesen nem bánunk emberként. A kutyának szüksége van szabályokra. De hát nekünk embereknek is vannak szabályok. Nem helyes ha a kutya az ember fejére nő. Felelősséggel kell vele bánni. Természetesen a másik véglet sem helyes, amikor agyon fegyelmezik a kutyát, hogy pisszenie se szabad.

Az ,hogy nem lehet a kutyásokat meggyőzni...mantrázzák olyanok akiknek fogalmuk sincs az egészről. Ahogy a hozzászólásomat kezdtem, kutya témában, igenis lehetne érvelni. Érveljünk is, de olyan ember akinek lövése sincs hozzá hallgasson. Kezdje talán azzal ,hogy Csányi könyveit elolvassa, aki nemzetközileg elismert etológus.
Kicsit talán szálljon néhány ember magába. Honnan veszi a bátorságot, hogy jobban ért hozzá, mint azok akik évtizedeket töltenek egy téma kutatásával? Otthon a gép előtt böfögve szakértő lett? Nem hinném.

she_wolf 2016.02.20. 13:18:04

@Thomas Dantes:
Nagyon köszönöm, öröm volt ezt az összeszedett írást olvasni!
Egy ponton vitáznék Veled: a kutya falkában él:) Az emberi család a falka, élén a vezérrel, de még a legkisebb gyerek is előbbre van ebben a hierarchiában, mint ő.
Ha szigorúan vesszük, akkor a "falkán" belül ő a legalárendeltebb, az ómega. Az ember ezt azzal ellensúlyozza, hogy nem tudatosítja a kutyában minduntalan, engedékeny, de következetes marad.
A farkas a fajtársakból álló falkában élő vadállat maradt a sok kedves film és regény ellenére is, amelyek azt sugallják tévesen, hogy a pici korban magunkhoz vett farkaskölyökből felnőtt korára bújós, tökéletesen szocializált, a kutya tulajdonságaival bíró társállat lehet. (Kirívó egyedi eset előfordulhat, bár még nem hallottam róla.)
Én így látom, de ha ellenérved van, örömmel olvasom!:)

she_wolf 2016.02.20. 13:29:40

@Thomas Dantes:
"Erősen kétlem, hogy az itt megszólalók, képzett etológusok lennének. Amennyiben nem: az ő véleményük olyan mint a segglyuk."

Nem vagyok képzett etológus (sem), csak nagyjából 60 körüli kutyát "raktam össze"eddig cca.20 év alatt annyira, hogy emberek között élhessenek.
Úgyhogy köszi a véleményem minősítését. Ennek ellenére az előző hozzá(d)szólásomat nem revideálom, továbbra is fenntartom az abban írtakat.

she_wolf 2016.02.20. 13:33:40

Ide is linkelek egyet az ominózus esetről, melynek új posztban megjelent folyománya van:
rtl.hu/most/hirek/rtl-hirado-esti-kiadas-2016-02-08

she_wolf 2016.02.20. 13:49:34

@látjátok feleim szümtükkel:
A posztot illetően Óbudáról van szó.
Avagy amikor nekem/másnak dalol akkor általánosítasz, amikor neked dalol, konkretizálsz?
Nem szép dolog:(

asztalosani 2016.02.20. 14:21:55

@zünüke:

tőlem összefoshatod magadat keresztbe is :) , akkor is volt olyan eset (nem is olyan régen), amikor vénás injekciót a gerince adtak be (figyelmetlenségből) és a beteg meghalt.

ha kíváncsi vagy az esetre akkor googlézd ki kis papírtigrisem: annyit elárulok hogy made in hungary a sztori...

a többi izédhez (irományodhoz?) érdemben nem szólok, ha valaki ennyire képtelen megérteni, hogy NEM való kutya egy orvosi rendelőbe annak valami felfogásbeli problémája lehet :P

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.20. 14:33:42

@mig54:

Még szerencse, hogy Óbudának nincsenek külön törvényei, azok mindenkire egyformán vonatkoznak. Még a kutyásokra is. Óbudán is. Remélem ezzel egyet értesz?

Thomas Dantes 2016.02.20. 14:35:41

@mig54: Nem egészen. Mondom, olvass utána, nem kell nekem elhinni. A falka egész másképp épül fel mint az emberi család. A falkában van alfa hím és alfa nőstény-ők szaporodnak. A családban ez nem így van. A falkában, nincs olyan ,hogy a vezetést időnként megosztják egymással, tehát bizonyos helyzetekben az egyik farkas dönt, másik helyzetben meg a másik. A családban nem így van. Mondhatnád, hogy de ám a kutya az nem dönthet soha. Nos, nézzük meg a vakvezetőket, náluk látszik legjobban, hogy irányítást és döntést, képes a kutya átvenni, és visszaadni az embernek, helyzettől függően. Ez a falkában lehetetlen.
A falkában a vezér az mindig erős, egészséges. Azért követi a többi. Ellenben a kutya, követ beteg vagy valamilyen fogyatékkal élő embert is. Farkas, sosem követne vak, vagy három lábú farkast.

csepke 2016.02.20. 14:35:45

@defné: hát nem tudom, én akkor lehet nem vagyok épeszű szülő, mert amikor a gyerekem akkorát esett mint az ólajtó a biciklivel, és leplezúrozódott a lába fél négyzetméteren, akkor hazavittem, bekötöttem stb., majd elvittem az orvosunkhoz hogy nézzen rá jó-e így, kell-e sebészet..stb. Eszembe nem jutott volna kapásból se mentőt hívni, se kórházba rohanni, mert azért nem volt akkora baj, hiszen nem volt törés, de azért ahhoz elég nagy, hogy nem csak saját kútfőből akartam megoldani. A kutyadologhoz pedig, hááát az én kutyám vadászkutya-fajta volt, előszeretettel fetrengett bele mindenféle undormányba egy-egy óvatlan pillanatban, mint pl. sokhetes dögbe is egyszer. Olyan büdös volt amikor előkerült, hogy majdnem kifordult a gyomrom. És milyen boldog volt! ;). Én meg alig tudtam levakarni róla a cuccot, még napokig érezni lehetett. Ezek persze nem mindennapos dolgai voltak, amikor tudtam meggátoltam ezeket az akcióit, amikor megelőzött hát akkor meg nem. Szóval azért én fenntartással kezelem, hogy a kutya tisztább mint sok ember. Sok büdös ember van, ez igaz, de azért dögbe feküdni egy sem szokott.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.20. 14:36:48

@defné: "Aztán elmagyaráznád,hogy egy belgyógyász mégis mit tud csinálni egy olyan balesetes gyerekkel akinek azonnali sebészeti ellátás kell?"

Mit csinál? Ellátja a sebet annyira, amennyire a körülményei engedik és megkívánják, majd hívja a mentőt. Mellesleg nem belgyógyászokat hanem általános orvosokat képeznek, és sok év gyakorlat után szakvizsgáznak azok, akik sebészek és egyéb szakorvosok lesznek.

she_wolf 2016.02.20. 14:44:43

@látjátok feleim szümtükkel:
Ezzel egyetétek. Azzal nem értek egyet, hogy felvetetted az általános helyzetet a gyermekorvosi és sebészeti ellátást területi elosztásban. Mintha legalábbis mindenhol "illegális" kutyázás folyna.

she_wolf 2016.02.20. 15:19:00

@Thomas Dantes:
Neked is elhiszem, és olvastam is róla elég sokat, a kutyákról fajtánként is.
Általánosságban beszéltél a kutyáról, csak érintőlegesen említetted meg a terápiás ebeket. Ezért én is általánosságban írtam meg a magam véleményét, tapasztalatát konyhanyelven, nem érintve a terápiás, illetve egyéb speciálisan kiképzett kutyákat.
A mostani hozzászólásodat viszon a terápiás kutyákra hegyezted ki.
Nálam falka van, amiben én vagyok az ómega a számukra. Ha én eltűnök majd, akkor béta (a férjem) lép a helyemre, akivel nem fognak megharcolni, mert kutyák. Farkaséknál is előfordul, hogyha az alfa hím elpusztul, a nősténye új falkát alapít, amiben ő lesz az irányító alfa, nem az újonnan társának választott hím. (Forrás: NatGeo)
Nálunk másként nem is lehet, mert két kutya van (4 volt), korábban pedig random jöttek-mentek a különböző korú kutyák. Egyetlen nálam élő és élt kutya sem terápiás, segítő, vagy mentőkutya! Kidobott, kivert, néha elcsavargott ebek, 2 napostól a sokévesig. És amikor már kis túlzással a szekrény tetején is kutya lakik, akkor a falkajellegű hierarchia egy áldás mindenki számára:)
A farkas vadállat, a kutya háziállat. És mint írtad is, az ember első háziasított állattársa. Természetes, hogy az ősi felállás változott ennyi idő alatt a háziasítás révén.
És én imádom őket. Ésszel. Legalábbis remélem:)
Nem szakemberként de gyakorló kutyásként, valamint olyan emberként aki a kutyát annak tekinti ami, én így látom.
Az észrevételedet, kiigazítást köszönöm!

she_wolf 2016.02.20. 15:29:16

@csepke:
Az igazi vadász álcázza magát. Meg a majrézós is. Azért fedi el a testszagát. Repült már az én kutyám is ívesen, fénysebességgel a városligeti tóba, mert galamb akart lenni:)
Otthon megfürdettük oszt kalap! Viszont a penetráns szagú ember permanensen olyan, nem csak szökőévente egyszer. És akkor ott többnyire más is van.

zünüke 2016.02.20. 20:17:45

@asztalosani:

Te meg össze is szarhatod magad (ha már meg nem történt)akkor is röhögök a hülye példálózásaidon,és a 'semmi értelme röfögéseden.Figyelj már ide te féleszű,hogy a picsába jön ide a gyerekorvosi rendelőhöz egy gerincbe tévesen beadott injekció?? Megtudod ezt magyarázni te agyonképzett szakképzettegészségügyisdoktornemtudoménmicsoda? Egy általános gyerekorvos ugyan mit keresne a gyerek gerincénél,egy Óbudai rendelőben? Te részeg vagy?

defné 2016.02.20. 20:41:37

@asztalosani:

De most tényleg papírtigris,ez a gerincbe adott szuri,hogy jön ide?

Fenchurch68 2016.02.20. 20:42:57

Mint említettem, szaranya vagyok, úgyhogy a sterilizálást, meg különböző kórokozóktól való rettegést nagyon alacsony szinten űzöm, szóval a rendelős kutyával egyáltalán nem az a bajom, hogy majd a szőréről származó kórokozókat beadják gyerMekem gerincébe. (Attól még elismerem, hogy másnak joga van ezen aggódni.)

Pusztán csak annyi, hogy a kutyabarát doktor megvezette a körzetébe tartozó családokat - lehetek píszí is, akkor azt mondom, hogy nem direkt hazudott, csak nem nézett utána a hatályos jogszabályoknak - márpedig gyerekorvosnak lenni szerintem bizalmi helyzet. Ez az egész szituáció nekem nem a kutyáról szól, hanem az emberről.

defné 2016.02.20. 20:51:57

@csepke: @látjátok feleim szümtükkel:

Látom csak mantrázzátok a magatokét de mindenáron.De most akkor még egyszer mint gyakorló anya írom nektek azt,hogy ha a gyereket olyan baleset éri ami sebészeti ellátást igényel ergo az otthoni kötözés meg fertőtlenítés nem igazán elég,akkor nem a körzeti gyerekrendelőbe futunk,hanem a legközelebbi sebészetre,illetőleg mentőt hívunk.Otthon ránézésre,hogy állapítjátok meg azt,hogy nem-e tört el valami végtagja? Honnan tudjátok,hogy nincs-e valami fejsérülése? Ha meg a seb nagy és nyílt,az meg aztán végképpen nem tartozik egy általános gyerekorvosra.

Tényleg nem akarok @asztalosani:-t játszani de nyílt sebű,vérző gyerek nem tartozik a belgyógyászati szakrendelőbe.Írom ezt annak fényébe,hogy valamelyikőtök felhozta azt,hogy ....mert ha sebet lát el az orvos....és a kutya....Ez már enyhe túlzás.

defné 2016.02.20. 20:55:28

@Fenchurch68:

Csak annyira vezette meg,hogy a kutya másfél éve ott van és ezidáig egy féreg akadt aki ezt kifogásolta.A többi szülő nem.Vagy ha igen,korrekt módon orvost váltottak és nem jelentgettek senkit.

Fenchurch68 2016.02.20. 21:04:41

@defné: Nem. Annyira vezette meg, hogy kiírt egy papírt, miszerint a kutya terápiás minősítéssel rendelkezik, pedig nem.
Egy képben lévő szülő volt. A többi meg nem. Ez nem szégyen, bár én ilyen meglepő helyzetben - kutya a rendelőben - biztos tájékozódnék.

Körzetben lakó kisgyerekkel meg nem annyira könnyű orvost váltani, ahogy azt itt sokan gondolják.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2016.02.20. 21:07:19

@Fenchurch68: 24.hu/elet-stilus/2016/02/08/feljelentettek-a-gyerekorvost-mert-a-kutyajaval-rendelt/

En ebbol ugy ertem, hogy azutan irta ezt ki, h a kutya megszerezte a bizonyitvanyt (februar elejen). Te mas informacioknak is a birtokaban vagy?
Ha igen, mi a forrasa?

forge 2016.02.20. 21:08:07

@csepke:

"Sok büdös ember van,ez igaz,de azért dögbe feküdni egy sem szokott"

Hát ez aranyos.Éreztél már te ápolatlan hajléktalant a járműveken? Én igen (gondolom már más is túl van ezen)hát akkor elmondom Neked,hogy nem finnyás ember lévén nem sok kellett,hogy el ne hányjam magam ott helyben.A dög és az 1 hetes augusztusi hulla közt keresd a faktort.Arról,hogy be vannak szarva/hugyozva azt már nem is említem mert annak a szagát elfedi a rothadás szaga.

Én is inkább a kutyák szagát szagolom ami tulajdonképpen nincs is,ha csak tényleg nem fetreng bele valami dögbe.Történt nálunk is ilyen és nem kapott el senki semmit.

forge 2016.02.20. 21:10:50

@defné:

Ez nekem se világos miért kell egy balesetes gyerekkel még először elmenni a körzeti gyerekorvoshoz,majd csak utána értesíteni a mentőt vagy száguldani a sebészetre.Nem értem.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2016.02.20. 21:13:01

Meg valami, mert tobben lovagoltak a "teljes koru kivizsgalason". Nekem macskam van, evente 2x jar egeszsegesen is allatorvoshoz, az oltasai, a fereghajto tablettak es az ellenorzesek miatt. A macskam szobamacska, ferges sem volt soha, megis ezeket a dolgokat vegigjatsszuk vele. Valoszinuleg Rex is jart rendszeresen, csupan nem volt rola _hivatalos_papirja_, hogy o mindenfele hivatalosa ellenorzesen atesett. Viszont szinte teljesen biztos vagyok benne, h az oltasi, fereghajtasi programjat rendesen csinaltak (csak ugye ez ha radkuldik az ANTSZt, nem eleg).
A kutyanak es az embernek amugy nincs igazan kozos betegsege (nem igy a tengerimalacnak es a hazisertesnek), a legnagyobb veszelyt a kulonbozo kulso es belso eloskodok jelentik, de ez egy rendesen tartott kutyanal nem szabad h gondot okozzon. En speciel sokkal jobban fosok a varoban harakolo bacsiktol meg tusszogo neniktol mint egy random, apoltnak kinezo kutyatol.
Es igazabol tok jogosan.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2016.02.20. 21:16:25

"nem igy a tengerimalacnak es a hazisertesnek" - mar nekik nem egymassal, hanem az emberre vannak kozos betegsegeik. Nem veletlen hogy tobb kulturkorben pont a diszno a tisztatalan allat, egy baratnom tengerimalacai meg elkaptak az influenzat toluk (a macskad es kutyad sosem fogja). Addig nem is sejtettem h a tengerimalacban a malac nem csak veletlenszeru szo.

Fenchurch68 2016.02.20. 21:49:56

@leningrad: Mikor a feljelentés megtörtént, kikerült egy papír, mely szerint a kutya egészséges. Ezt egy állatorvos adta ki. Ugyanekkor az orvos kitett egy másik papírt, amelyen az állt, hogy a kutya terápiás kutya. Ez viszont nem volt igaz, a médiában megjelentek alapján remélhetőleg most jár tanfolyamra vele, nyilván hamarosan megkapja a képesítést.

Ezt így időrendileg össze lehet rakni? Mert ha túl bonyolult, megpróbálom még érthetőbbre redukálni.

Analógia: Elkezdek főzni egy étteremben. Feljelentenek, mert nem vagyok képzett szakács. Erre én kiteszek egy pecsétes papírt, hogy nem köptem bele a bablevesbe. Aztán kicsit később elmegyek egy iskolába szakácsnak tanulni.

csepke 2016.02.20. 22:04:42

@defné: "Otthon ránézésre,hogy állapítjátok meg azt,hogy nem-e tört el valami végtagja? Honnan tudjátok,hogy nincs-e valami fejsérülése? " Pl. onnan hogy nem úgy tűnik, de a biztonság kedvéért megkérdezzük a gyerekorvost mielőtt a kórháziakat túráztatnák. De tudom mostanában, főleg Bp-en, divat minden köhintésre meg előjött pöttyel sürgősségire rohangálni. De én még úgy szocializálódtam, hogy kórházba csak akkor megyünk rögtön, ha visznek, egyébként meg a körzeti és körzeti gyerekorvos is azért van, hogy eldöntse túlnyúlik-e az ő kompetenciáján a dolog, és küldjön tovább - ha kell. És én is mint gyakorló anya is írom, hogy hétköznapi gyereknyavalyákat mint pl. bicikliről leesés, nem kellene annyira túlparázni, hogy rögtön a kórházba fussunk.

she_wolf 2016.02.21. 03:49:29

@leningrad: Ennek az ügynek a kezdete tavaly decemberre datálódik (részletek itt, az újabb posztban ("Tilos a kutyatartás a rendelőben" címmel), idén 02.08.-án került adásba (fentebb linkeltem, az alatt megnézhető), itt pedig most robbant.

she_wolf 2016.02.21. 03:52:33

@mig54:
Ja, és mindez úgy robbant itt, hogy valami vadparaszt nézte a híradót, és legott fegyvert rántott:(
Egyem azt a málna száját, hogy tennék vele jót!:(

she_wolf 2016.02.21. 04:03:15

@Fenchurch68:
Ebben az egészben ez zavar engem a legjobban, és ezért vagyok szomorú:(
Az analógiád tökéletes, sajnos. Az egy percig sem kétséges a számomra, hogy az orvos jót akart a kis pácienseinek, de a kivitelezés nagyon amatőrre sikeredett, és akkora támadási felületet adott, hogy csodának kell történnie ahhoz, hogy végül jól süljön el.
Átgondoltabban és előre bevédetten kellett volna ezt elindítani, és akkor nem lenne ok habzó szájjal nethuszárkodni, meg az emberre oly jellemző módon kárörvendeni.

she_wolf 2016.02.21. 04:05:03

@mig54:
Javítom magam:
"...amiben én vagyok az ómega..."
Természetesen alfát akartam írni. Szép cirkusz lenne ha nem így lenne:)

she_wolf 2016.02.21. 04:12:00

@Thomas Dantes:
Kérdés hozzád (csak most vetődött fel bennem): a csapatban grasszáló kóbor kutyákat minek tekinted? Milyen modell szerint élnek? A saját lakhelyemen volt alkalmam alaposan megfigyelni egy-két bandát, bennem kialakult egy kép.
És a saját gazdáját, egyéb családtagot gyakorlatilag ok nélkül megtámadó, illetve repetitíven rápróbálkozó ebet minek neveznéd falkaállat helyett?
Tényleg csak kérdezem, hátha valami újat tudok meg, ami esetleg eddig elkerülte a figyelmemet:)

forge 2016.02.21. 10:54:44

@Fenchurch68:

Az orvos azért tette ki a "terápiás kutya tartózkodik a rendelőben" papírt a faliújságra,hogy ezzel tájékoztassa a szülőket,hogy az állat tulajdonképpen miért is van ott.Egy betűvel nem állította azt,hogy a kutya vizsgázott terápiás segítő.
Aztán a sok nagyon jó indulatú egyén más egyéb hiányában most ezzel takaródzik.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.21. 10:58:41

@látjátok feleim szümtükkel: Még mindig nyomulsz? Élvezed feljelentésed eredményét, te patkány?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.21. 11:05:41

@Thomas Dantes: Ez egy klassz írás volt. :-))
Pontosan. A kutyagyűlölők ugatnak olyanról, amiről fogalmuk sincs. A kutyákról.
Ez a gyűlölet a félelemből táplálkozik. Egyszer láttam egy videót. Egy vizsaltúrásat, még a legelsőkből. Egy réten volt egy kb. 4-5 éves kislány. Körülötte vagy 40 vizsla. A kislány meg a félelem legkisebb jelét sem mutatta. Ez a sok gyűlölködő gyáva barom meg valószínűleg egy kölyökvizsától is beszarna.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.21. 11:09:45

@látjátok feleim szümtükkel: Ügyeletet tartasz? Látom milyen fosós vagy, jössz egy kutyatámadással. Egy évben hány halálos kutyatámadás van és hány gyilkosság? Te elmebeteg! Itt töltöd a napod? :-)) Én egy nap múlva néztem be újra, te meg három perc után már reagálsz. Szánalmas szerencsétlen vagy. :-))

she_wolf 2016.02.21. 11:18:48

@látjátok feleim szümtükkel:
Ez most mijezazez?
Idióta gazdának nem való kutya, erre is oda kellene figyelni a tűzdelt törvényhozóknak.
Az idióta gazdának pedig tudnia kell, hogy mire képes a kutyája a kerítésen kívül. A megoldás nem a láncon tartás, hanem a biztonságos kerítés, kapu, nevelés, nevelés, nevelés, nev....
A szabályokat nem csak meghozni kell, hanem betartatni is!
Ha és amennyiben nem ingerelték az állatot és az minden ok nélkül megölte a gyalogost, akkor a kutya tulajának sitten van a helye, halmazati büntetésül örökre eltiltva a kutyatartástól.
Ha, és amennyiben. Mert a cikk szűkszavú.

És ne haragudj, de rólad megszületett a véleményem azáltal, hogy ezt a hajánál fogva előrángatott hírt ide belinkelted, mintha ez bármire is igazolás lenne a jelen posztot illetően.
Sajnálom:(

she_wolf 2016.02.21. 11:23:48

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Csak nem Te is etológus vagy? Mert akkor inkább lapítok, mint szar a gazban:)

forge 2016.02.21. 12:11:22

Atyaúristen már a kutyatámadásoknál tartunk? Asztalos a gyerekek gerincénél ólálkodik egy kutyaszőrös tűvel,@látjátok feleim szümtükkel: meg már a kutyatámadásoknál keresgél.Na neeeee ez már nekem is soooooookkk

she_wolf 2016.02.21. 12:51:28

@forge:
Agyrém, mi?
Megy a cukkolás, a hergelés, innen-onnan összekapkodott infókkal a mellverés.
Mit gondolsz, mivel van tele töke az összes kutyamentőnek, állatvédőnek?
Azzal, hogy nyakra-főre fialtatnak a gazdák, hogy képtelenek "a zilletékesek" normális és betartatható rendeleteket, szabályokat, törvényeket hozni. Hogy az egész kutyafronton történő és bizonyítható szabályszegésnek nincs következménye.
A lelküket is kiteszik az egyesületek, hogy valamit kicsikarjanak, de csak az ezerrel gazdikeresés marad. És belefulladnak a kutyákba, az állatorvosi tartozásokba. Ja, és jelezném, hogy a mentéssel foglalkozó egyesületek egytől-egyig nonprofit szervezetek, mindenki az állatok szeretete hajt, nagyon jól tudom!

she_wolf 2016.02.21. 13:06:31

Ja, és még mielőtt valaki belekötne, hogy mé' nonprofit, hát azé', mert egyrészt az alap orvosi vizsgálat, szuri, karantén, és ha sérült, akkor a gyógykezelés, és végül az ivartalanítás, chipezés elviszi ingüket, gatyájukat.
Ezért megy a tarhálás, könyörgés, kuncsorgás az 1%-okért. Mindezek dokumentálása naprakészen mindenhol.
És nincs benzinpénz amikor valaki szól az éjszaka közepén, hogy ide-oda kellene elmenni valamelyik szerencsétlen páráért!
Tökömtelevan!
Lenne egy jól nevelt kutya jó körülmények között, aki hasznára válhatna nagyon sokaknak, erre valamelyik vadbarom berág a híradóra, és ordító egér stílusban itt veri magát. Hogy szakadjon meg, mint a véres hurka!:(

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.02.21. 13:16:20

@látjátok feleim szümtükkel: Azért ez már orvosi eset. A többség naponta elolvassa a fejleményeket, te meg egész nap ott ülsz a gép mellett és frissítgeted a posztot. O.K, persze, a feljelentésed eredményét nézegeted elégedetten. Ez önmagában, undorító, de az hogy egész napodat ezért a neted töltöd, az már tényleg pszichiáterért kiált. De leginkább egy falka kiéhezett pitbullal kellene téged kezelni!

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.02.21. 13:25:30

@mig54: Nem etológus. Nukleáris mérnök. Csak szereti a kutyákat, tart párat és van elég esze ahhoz, hogy összerakja miből táplálkozik a kutyagyűlölet. Alap pszichológia, amitől félünk, azt utáljuk, gyűlöljük.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.02.21. 13:32:55

@Fenchurch68: "szóval a rendelős kutyával egyáltalán nem az a bajom, hogy majd a szőréről származó kórokozókat beadják gyerMekem gerincébe. (Attól még elismerem, hogy másnak joga van ezen aggódni.)"
Na! Te is olyan egyszerű vagy, hogy a százasszög, hozzád képest vadászrepülő.
Gondolon a doki a steril tűt végihúzza a kutyán előtte? Egyáltalán láttál már injekciót beadni, vagy csak mesélte a szomszéd a tanyán?

zünüke 2016.02.21. 13:36:46

"Ember,ne emeld magad az állatok fölé:azok ártatlanok,te pedig rothasztod a földet nagyságoddal,amióta megjelentél rajta.."

Dosztojevszij

Tegnap óta nagyot nőtt a szemembe Magyarország.Azt látni kellett volna (élőben) mennyi ember jött ki tüntetni az állatokért.

Soha nem gondoltam volna...

zünüke 2016.02.21. 13:41:29

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Joó Istvánról biztosan hallottál már,ha csak nem ismered személyesen...
Ő tudna sokat mesélni a kegyetlen sorsoktól megmentett bull-tipusú kutyákkal kapcsolatban.Egytől egyiket mind rehabilitálta a kutyaiskolája.Nyoma nincs az agresszivitásnak,kezesbárány mind hála a Cerberos kutyaiskolának és Joó Istvánnak.

asztalosani 2016.02.21. 13:49:16

@defné:
"mint gyakorló anya írom nektek azt,hogy ha a gyereket olyan baleset éri ami ___sebészeti ellátást___ igényel ergo az otthoni kötözés meg fertőtlenítés nem igazán elég,akkor nem a körzeti gyerekrendelőbe futunk,hanem a legközelebbi ____sebészetre___,illetőleg mentőt hívunk.Otthon ránézésre,hogy állapítjátok meg azt,hogy nem-e tört el valami végtagja? Honnan tudjátok,hogy nincs-e valami fejsérülése? Ha meg a seb nagy és nyílt,az meg aztán végképpen nem tartozik egy általános gyerekorvosra."

hát, érdekes gyakorló anya lehetsz, ha a gyereked eltaknyol, akkor te :
1. vagy mentőt hívsz, (juuuujjj, lehet a mentők ezért nem mennek már ki komolyabb esetekhez?!)
2. vagy futsz vele a sebészetre... (ráadásul úgy ahogy fentebb is írtad: te nem tudod ránézésre, hogy eltört-e valamije, de azért futsz vele...)

na:
- megnézném, hogy a gyerekeddel te hogy szaladsz be a "sebészetre" (te írtad)... és azt is megnézném, hogy hány másodperc múlva tennék ki a szűrötöket a SEBÉSZETRŐL? talán egy másodperc?!
- nem is tudom, hogy valaki hogy lehet "gyakorlott" anya, ha azt sem tudja, hogy milyen tünetei vannak illetve lehetnek egy csonttörésnek?! (nálunk ezt ált. suli 7. osztályában tanították elsősegély szakkörön - jó rég volt, de még mindig emlékszem rá, főleg ha van jogsid, akkor meg kötelező tudnod. remélem nincs, mert ha van akkor az már ciki...)
- nem kellene lenézni a körzeti gyerekorvost sem. hidd el náluk sokkal jobban van bérfertőtlenítő és steril kötözőanyag. igen, kedves, ebből az következik, hogy akinek nincs otthon betadinje (mert annyira szegények) , és még le nem járt steril kötszere, jobban jár, ha beviszi a gyerekorvoshoz, és szépen megkéri az ottani szakembergárdát, hogy vegye kezelésbe, arról nem is beszélve ha esetleg a gyerek:
1. rozsdás felületen taknyol
2. fém eszközök között taknyol (pl.: kapa)
3. nem taknyol, hanem megmarja egy kutya, te meg azt otthon lefertőtleníted és bekötözöd...
- arról már nem is beszélve, hogy egy gyerekorvos tökéletesen meg tudja mondani, hogy eltört e a gyereknek valamije, vagy sem, van e agyrázkódása vagy sem, van-e belső vérzése vagy sem.

és igen kedves! ha a gyerekem eltaknyolna, én biz isten a körzeti orvoshoz vinném először (ha az van közelebb), ugyanis oda sec perc alatt bekerülhetsz, míg a "megfelelő helyen" (direkt nem írom ki hogy hol pontosan, had rágódj rajta) várhatnátok fél napokat. és ugye ha te nem is mered fel a csonttörés tüneteit, akkor egy belső vérzését pláne nem fogod (pl.: lépruptura...) a körzeti hívására meg pattannak a mentősök is.

de amúgy le kellene már végre szokni arról, hogy minden sz*rért a mentőket hívjátok.
annak idején taknyoltam az óvoda udvarán: jött gizike, lemosta a sebemet, leöntötte alkohollal, én visítottam, aztán bekötötte. nem hívott se mentőt és nem rohant be velem a "sebészetre", mégis életben maradtam...

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.21. 13:54:58

@mig54:

Kapj magadhoz, én minden évben jelentősen támogatom a helyi állatvédőket és eddig már két örökbefogadott kutyám volt. Gondolod, hogy te, aki jogszabályért kiabálsz érted amit röfögsz? Hiszen itt azt pártolod, aki nem tartja be a meglévőt sem.

Fenchurch68 2016.02.21. 13:55:09

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: Most akkor elmondom neked, amit eddig még soha senki: Irónia nem az az ország, ahol mindenki éjjel-nappal vasal.
@forge: Bennem van egy ilyen ősbizalom sajnos az orvosokkal, tanárokkal, tűzoltókkal satöbbi iránt, hogy ha valamit mondanak/leírnak, akkor az úgy is van. Szomorú, hogy vén fejjel kell ezt elengednem, így jártam.
(Bár végül is tanulhatnék az ügyből, kiírnám az ajtómra, hogy pszi-sebész vagyok, és bárkinek kiveszem bőrön át jó pénzért a vakbelét.)

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.21. 13:57:09

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Lusta egy munkavállaló vagy hallod.é!Egy napig képes vagy lógni? Mi lesz így a propagandáddal, hogy nem kell betartani a jogszabályokat? Ezért fizetnek?

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.21. 13:59:57

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: "...te meg egész nap ott ülsz a gép mellett és frissítgeted a posztot..."

Mi vagy te? A cenzor aki megtiltja, hogy ki mennyit üljön a gépe előtt? Talán inkább olvasd el a saját nickedet.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.21. 14:04:08

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: "...a feljelentésed eredményét nézegeted elégedetten."

Tán te voltál a másik feljelentő?

she_wolf 2016.02.21. 14:04:31

@zünüke:
Ismét betaláltál nálam, köszönöm!:)

she_wolf 2016.02.21. 14:26:15

@látjátok feleim szümtükkel:
Dícséretes, hogy van 3 kutyád, és dícséretes, hogy támogatod a helyi egyesületet.
Azonban ez nem emel még piedesztálra téged, mi több!
Olyan jogszabályért rimánkodnak az állatvédők (röfögni legfeljebb te szoktál, de ha nagyon személyeskedni akarsz, akkor tudod, hogy nekem semmibe nem kerül), ami normális mederben tarthatja az állattartást.
Ha Rex menhelyről kihozott kutya, akkor éppen eklatáns a példa. Mert ha az emberek úgy tartanák a kutyáikat ahogy kell, akkor nagyon kevés kutya kerülne menhelyre.
Azt megvan, hogy nem az orvost pártolom, egy szóval sem mondtam, hogy teljesen igaza van (miután a háttér kiderült). Sőt, azt a csúsztatást én is ferde szemmel nézem, ami így már a nyilvánosság tudomására jutott.
Azt sajnálom, hogy egy jó kezdeményezés ilyen siralmas helyzetbe került.
Értő olvasás neked is rulez!

she_wolf 2016.02.21. 14:35:25

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku:
A piszológia téved! Gyűlölni tudok, de nem félek senkitől, semmitől, csak magamtól:P Viszont magamat meg szeretem. Ja, és nem is bízom senkiben és semmiben. Még magamban sem:) Most ilyenkor mi van tulajdonképpen?:D
A nickeden szakadtam:)

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.21. 14:50:22

@mig54: "Azt sajnálom, hogy egy jó kezdeményezés ilyen siralmas helyzetbe került."

Ezzel egyet értek, de a jó kezdeményezést nem a végén szokták kezdeni ( főleg nem diplomás/tanult emberek ), hanem az elején.

she_wolf 2016.02.21. 15:02:01

Éééés!
500!
basszus:(

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.21. 15:55:31

@zünüke: majdnem lett ma egy pitbullom... miután lelkesen üdvözölt a kisasszony, úgy döntött, hogy szimpatikusabb vagyok a gazdájánál és mindenáron velem akart jönni... :D

she_wolf 2016.02.21. 16:43:26

@Hóhér az utolsó barátod:
Jó neked! Én meg mehettem rigót kötözni grrr...

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.02.21. 17:57:24

@Fenchurch68: Ha ironikusat ír valaki, tesz egy vigyorjelet.
@látjátok feleim szümtükkel: Ez gyenge volt. Lebuktál, te patkány!
@mig54: Na ez az irónia! :-))
@asztalosani: "- megnézném, hogy a gyerekeddel te hogy szaladsz be a "sebészetre" (te írtad)... és azt is megnézném, hogy hány másodperc múlva tennék ki a szűrötöket a SEBÉSZETRŐL? " - Hülye vagy. A sebészetről nem tesznek ki. Oda nem kell beutaló. Te se vittél még sportban sérült gyereket a sebészetre, mi? Mivel judo edző vagyok, én már vittem párat.

she_wolf 2016.02.21. 18:18:49

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku:
Mirónia?:)
ancikával nekezgyéki! Ő a tiém!:P Miatta szoktam elgondolkodni az élet értelmén (és közben nagyon röhögni):D

defné 2016.02.21. 18:55:32

@asztalosani:

Te kötekedő,tudatlan,gyereket még hírből sem látó,elmeroggyant,troll!!!

Ha tudnál attól a ködös agyadtól,meg a felsőfokú nemtom milyen iskoládtól épp ésszel gondolkodni akkor nem írtál volna ekkora hülyeséget ami égbe kiált.

-Ha egy gyereket baleset ér ami SEBÉSZETI ellátást igényel, akkor teljesen felesleges a körzeti gyerekorvoshoz futni/szaladni/sétálni/taxival menni/négykézláb menni/MERT NEM RÁ TARTOZIK!!!! A KÖRZETI GYEREKORVOSI RENDELŐBEN NINCS SEMMI OLYAN FELSZERELÉS AMIVEL AZ ORVOS EGY KOMOLY BALESETES SÉRÜLÉST ELTUDNA LÁTNI. TE IDIÓTA!!DE HÁT EZT PONT NEKED KELL MONDANI??? (Na most pisálok be a röhögéstől)

-Vagy mentőt hívunk,vagy a sebészetre megyünk (gyalog vagy saját autóval,vagy taxival)

Erre jössz nekem az elmebeteg hozzászólásaiddal?

-Ránézésre te megtudod állapítani,hogy a gyereknek milyen végtagja tört el,vagy egyáltalán eltört-e valamilye? Te észnél vagy? Vagy már teljesen elvesztetted a lábad alól a talajt? Mi vagy te röntgengép? Vagy sebészszakorvos? Vagy mi az istennek a fasza? (már elnézést az olvasóktól,de ez az idióta nagyon ki tud hozni a sodromból)
Egy laikus szülőnek tudnia kellene,hogy egy taknyolás után,minden sebből vérző,síró gyerek milyen komoly sérüléseket szenvedett? Mert anno tanították az iskola 7.-ik osztályában,és a kötelező eü-s oktatáson a jogosítványnál? Mi van veled te elmebajos?

Kitennének a sebészetről egy vérző,balesetes gyerekkel egy odaérkező szülőt? Te normális vagy?
Nekem ne gyere ezekkel a simlis,internetről átmásolt tudományoddal,meg a hülye életveszélyes,és nevetséges tanácsaiddal, mi szerint a balesetes gyereket a körzeti rendelőbe kell vinni. Ahhoz,hogy ki hív mentőt a vérző gyerekéhez,ahhoz meg aztán végképpen semmi közöd nincs.Minden normális szülő tudja,hogy erre mikor van szükség és mikor nincs.Ismétlem neked ehhez semmi közöd.

A gyerekorvos tökéletesen NEM tudja megmondani,hogy eltört-e vagy sem valamilye a gyereknek mert ahhoz általában röntgen kell.Vagy már vesztettél a szaktudásodból?

Add vissza a nem létező "diplomádat" te troll

she_wolf 2016.02.21. 19:04:52

@defné:
No mi van? Kifutott a tej?:D

asztalosani 2016.02.21. 19:35:20

@defné:

pici szívecském!

"Te kötekedő,tudatlan,gyereket még hírből sem látó,elmeroggyant,troll!!!"

ne ez mind te vagy!
visítok már a röhögéstől, hogy mennyi sz*rt tudsz te itt összehordani XD
és az ilyen kommentek után mondom azt, hogy a gyerekvállalást elméleti és gyakorlati vizsgához kötném XD igen, pont miattad, és pont az ilyen elmerozzant idegbajos hülye "magukat szülőknek nevező" egysejtűek miatt ! :)
_________________________________________________________________________

"-Ha egy gyereket baleset ér ami SEBÉSZETI ellátást igényel, akkor teljesen felesleges a körzeti gyerekorvoshoz futni/szaladni/sétálni/taxival menni/négykézláb menni/MERT NEM RÁ TARTOZIK!!!! A KÖRZETI GYEREKORVOSI RENDELŐBEN NINCS SEMMI OLYAN FELSZERELÉS AMIVEL AZ ORVOS EGY KOMOLY BALESETES SÉRÜLÉST ELTUDNA LÁTNI. TE IDIÓTA!!DE HÁT EZT PONT NEKED KELL MONDANI??? (Na most pisálok be a röhögéstől)"

trollocskám!
1. faluban , tanyán nincs olyan hogy sebészet!
2. de igen, rá is tartozik, köteles ellátni
3. de van alapvető felszerelés, bár tudod mit? gyereked taknyoljon el, törje ki a nyaki csigolyáját, aztán futkározz be vele a "SEBÉSZETRE" (ezen még mindig röhögök!!!) , mindenféle fajta előzetes ellátás nélkül, aztán ha a gyereked élete végéig lebénul, az a legkevesebb hogy ápolgathatod, de hogy a lelkiismereteddel, miszerint sz*r anya vagy, elfogsz-e tudni számolni az már más kérdés.
___________________________
"-Vagy mentőt hívunk,vagy a sebészetre megyünk (gyalog vagy saját autóval,vagy taxival)"

ha csak simán eltaknyol, és lehorzsolja a térdét, nehogy már ezért mentőt hívjatok hozzá! sírva röhögök, hogy vannak még ilyen barmok.

_________________________
"Erre jössz nekem az elmebeteg hozzászólásaiddal?"

sajnos muszáj mert ekkora ökörségeket max miguszka csiguszkától szoktam itt olvasni, nem tőled. eddig értelmesnek tartottalak, de ezek után már nem.
_________________________

"-Ránézésre te megtudod állapítani,hogy a gyereknek milyen végtagja tört el,vagy egyáltalán eltört-e valamilye? Te észnél vagy? Vagy már teljesen elvesztetted a lábad alól a talajt? Mi vagy te röntgengép? Vagy sebészszakorvos? Vagy mi az istennek a fasza? (már elnézést az olvasóktól,de ez az idióta nagyon ki tud hozni a sodromból)"

idióta vadbarom! ahelyett hogy beütnéd a google-ba, és előtte tájékozódnál, még itt pattogsz?! szánalmas vagy! nem kicsi szívecském, még véletlenül sem fogom neked (főleg ilyen kirohanásod után) leírni, hogy hogyan ismerhető fel, googlézd ki parasztkám!)

_____________________________________________________

"Egy laikus szülőnek tudnia kellene,hogy egy taknyolás után,minden sebből vérző,síró gyerek milyen komoly sérüléseket szenvedett? Mert anno tanították az iskola 7.-ik osztályában,és a kötelező eü-s oktatáson a jogosítványnál? Mi van veled te elmebajos?"

elmebajos az a pasi aki neked gyereket csinált. igen, képzeld, tudnia KELL nem pedig KELLENE.

_____________________
"Kitennének a sebészetről egy vérző,balesetes gyerekkel egy odaérkező szülőt?"

simán!
már röhögőgörcsöt kaptam, eszetlenke!

______________________

"Nekem ne gyere ezekkel a (...) tanácsaiddal, mi szerint a balesetes gyereket a körzeti rendelőbe kell vinni."

én ilyet nem mondtam, szövegértelmezési problémáid van, amiről látszik nem tudsz :)
ajánlom iratkozz be ált. iskola 1 osztályába, és feküdj neki az ÉRTŐ olvasásnak ;)

_________________________

" Ahhoz,hogy ki hív mentőt a vérző gyerekéhez,ahhoz meg aztán végképpen semmi közöd nincs.Minden normális szülő tudja,hogy erre mikor van szükség és mikor nincs.Ismétlem neked ehhez semmi közöd."

cöcöcöcö
csak nehogy egyik ismerősömet kapd ki, mert úgy leb*sz ott a helyszínen, hogy összeszarod magadat. XD
és igen van közöm, és másnak is van köze, főleg ha egy agyi katasztrófához nem ér oda a mentős, mert te kihívtad mert a gyereked eltaknyolt és lehorzsolta térdét...

________________________

"A gyerekorvos tökéletesen NEM tudja megmondani,hogy eltört-e vagy sem valamilye a gyereknek mert ahhoz általában röntgen kell.Vagy már vesztettél a szaktudásodból?"

XD XD XD

és még mindig tudod ontani a hülyeségeidet! :)
ezek szerint közel 2500 éven keresztül rtg gép nélkül nem is tudták ellátni a törött csontú embereket!ezen most aztán végkép besírtam!
kérdezd meg a gyerekorvosodat, és addig ne nagyon nyilatkozz a gyerekorvosok nevében.
még egyszer leírom: NEM kellene ennyire lenézned a gyerekorvosokat!!!

defné 2016.02.21. 19:37:08

@mig54:

'Hát kifutott rendesen,de oda is kozmált.
Nekem is kezd olyan megérzésem lenni,hogy ezt a szörnyeteget fizetik,hogy itt agyvérzéseket okozzon.

Szerinted ez a nő teljesen épp ésszel rendelkezik?

...a körzeti gyerekorvoshoz kell menni ha a gyerek felborul/leesik/kiesik/belelép/megéget/belenyúl/vérzik/ordít/jajgat.Mondja asztalosani akiről még mindig nem tudja senki,hogy az Ántsz-nél ellenőr,előadó,takarítónő,jogász,titkárnő v. az eü-ben ápolónő,orvos,asszisztens,takarítónő,segédápoló,büfés a földszinten,vagy irodás kisasszony.Végül is nem baj az ha beképzel magának egy foglalkozást,hagy csinálja.Itt a gond az,hogy vitatkozik,tanácsokat ad (általában ökörségeket)vérre megy a véleményével aminek semmi értelme és amitől nagyobb hülyeség nem létezik.

asztalosani 2016.02.21. 19:40:03

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku:
"Hülye vagy. A sebészetről nem tesznek ki. Oda nem kell beutaló. Te se vittél még sportban sérült gyereket a sebészetre, mi? Mivel judo edző vagyok, én már vittem párat. "

hülye te vagy!
és képzeld a "SEBÉSZETRŐL" úgy kibasznak mint macskát szarni, ha odaviszed a sérült embereket!

kicsit gondolkozzál már mielőtt hülyeséget írsz!!!

ennyi hülyét egy rakásra!
már visítva csapkodom az asztalt, hány barom él még az országban, mint ti ketten, és hányan vannak megáldva ilyen kevés egészségügyi alapismeretekkel!!!
nem semmi!
és még reklámozzák is!
beszarás!
XD

defné 2016.02.21. 19:42:41

@asztalosani:

Nem,én ezt nem folytatom tovább te elmebeteg kurva.Mert az vagy.Egy lefizetett,elmebeteg kurva.Ha nem az lennél akkor eszed ágában sem lenne ilyen hülyeségeket írni amiket itt írsz mint általában szoktál.

Remélem Despota néha benéz ide,és bízom benne,hogy kiradírozzák a tetves nevedet a praxis blogról.Én nem csodálkozom azon,hogy mig54 néha elszállt.Tökéletesen megértettem.Most.

zünüke 2016.02.21. 19:57:11

@defné: @csivava ellen dobócsillag nuncsaku:

Hagyjátok szerintem nincs értelme vele vitázni.Ő a beteg elméjével ezt látja helyénvalónak,és ez nála akkor is úgy lenne ha személyesen egy sebész szakorvos,vagy egy körzeti belgyógyász állna le vele vitatkozni.Nincs értelme magatokat felhúzni.Én már túl vagyok rajta azóta csak ámulok és bámulok az "egészségügyi szakértelmén".Na, jó vicc volt.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.21. 19:59:18

@zünüke: csak az a szörnyű, hogy ilyenekkel van tele a magyar egészségügy.

she_wolf 2016.02.21. 20:21:37

@defné:
Nézd már meg a másik poszt alatt mit nyomott ki magából! Egy tábornyi súlyosan retardáltból úthengerrel nem préselnek ki annyi baromságot!
Megint belekutyult engem is abba, amit most neked írt, de ívesen szarom le!
Most. Aztán ki tudja, mi lesz később? Mert nem bízom magamban:D

she_wolf 2016.02.21. 20:25:37

@Hóhér az utolsó barátod:
Mi van? Eltévedtél, te drága? Az a baja, hogy nem vették fel inszeminátornak tanulni, és most minket baszogat. Megsúgom Neked, rám fáj a foga, de nem kap meg!:P

she_wolf 2016.02.21. 20:37:56

@defné:
Kihagytad a "mi van, ha" légből kapott agymenéseit. Az a baj, hogy higannyal van tele a koponyája. Szürke is, nehéz is, lötyög is, minden klappol, mondta a teremtő, amikor kifogyott az állatok megteremtéséből, és már csak az embercsinálás volt hátra. Ő az első ember, a próbadarab. Több tiszteletet tehát neki!
A többiek már kicsit jobb konstrukciók lettek:)

forge 2016.02.21. 21:00:20

@asztalosani:

Anita drága

Ne dühöngjön.Figyelmesen olvassa át újból és újból @defné: hozzászólását, és próbálja meg értelmezni.Logikusan.Ésszerűen.
Ha egy gyereket komoly sérülés ér otthon vagy nem otthon,nem a körzeti rendelőbe megyünk összerakatni,hanem a területileg illetékes sebészetre,hétvégén ünnepnapokon az éppen ügyeletes sebészetre.Ott van röntgen,szakember,gipszelő,és minden ami kell.Ha nagy a baj akkor mentőt hívunk,ez azt hiszem ez evidens.Magácskának nem az?
A szülők nagy általánosságban nem rendelkeznek magasan képzett egészségügyi szakképesítéssel-ha csak nem orvosok-de még az orvos szülő is mentőt hív ha úgy ítéli meg a helyzetet.A 'laikus szülő még inkább.Ha figyelmesebben olvasta volna Defné véleményét,akkor abból simán kitűnik,hogy nem a piszlicsáré sérülésekkel tanácsolja inkább a sebészeti ellátást mint a körzeti gyermekorvosét.
Faluban,tanyákon nincs sebészet ez így igaz.De körzeti gyermekorvos sincs az esetek többségében.Viszont van telefon és mentő.Az meg a súlyos sérülésnél megy.Főleg gyereknél.Itt ismét emlékeztetem,hogy nem lehorzsolt térdekről van szó.Defné nem ezt írta.
Azt,hogy miképpen állapították meg,és hogyan kezelték 2500 évvel ezelőtt a tört csontot az most irreveláns.Nem kicsit nagyon.
A gyermek belgyógyászt senki nem nézte le,de értse már meg nem rá tartozik a balesetet szenvedett gyermek.
A googl-ból meg nem tanácsos gyermek baleseteket és azoknak súlyosságát
kiguglizni mert nem abból ítéljük meg,hogy szükség van-e a baleseti sebészet igénybevételére vagy nincs.Ha a gyerek balesetet szenvedett azzal nem játszunk,az lehet komoly is,és lehet bagatell sérülés is.Ezt mi nem tudhatjuk otthonról eldönteni,de a körzeti gyerekorvos sem hiszem,hogy vállalkozna ennek megítélésére egy aranyos kis matricás rendelőben minden erre specializálódott eszköz nélkül.Gondolkozzunk már mielőtt hülyeségeket beszélünk.De tényleg.Nem árt ha az ember az agyát is használja mielőtt másokat lehord a sárga földig.

she_wolf 2016.02.21. 21:18:54

@forge:
Türelmed határtalan (bár ugyan a magázódás sejtet valamit...), ne folytasd, méltatlanra pazarlod az energiádat, és az idődet!
Soha -és most ancika leszek kicsit-, SOHA!!! nem látja be, ha mellélő! Mert ő a világegyetem egyetlen stabil pontja, ő süti a Napot, és még sorolhatnám...

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.02.21. 21:28:49

@asztalosani: Te elmebeteg vagy! Beszélsz a levegőbe, te idióta picsa!

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.02.21. 21:34:00

@asztalosani: Te egy akkora barom vagy hogy az elképesztő. Egy hülye baszatlan, erőszakos picsa. Figyú! Óbudai szakrendelők, amelyekhez nem kel beutaló.
Szent Margit rendelő intézet hivatalos oldala.

www.obudairendelok.hu/beutalo-nelkuel-felkeresheto

"Beutaló nélkül felkereshető rendelések:
•Bőrgyógyászati szakrendelés, Bőr- és nemibeteg-gondozó
•Fül-orr-gégészet
•Nőgyógyászat
•Sebészet
•Szemészet
•Urológia"

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.02.21. 21:38:09

@asztalosani: Közte van a SEBÉSZET. Tudsz olvasni?

Egyéb.

www.fmkorhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=294&Itemid=134

Jé!! Itt se kell a sebészetre beutaló. Mielőtt vitázol te idióta, használd a guglit!

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.02.21. 21:40:02

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku:

betegjog.blog.hu/2008/12/30/a_beutalasi_rend_szabalyozasa

"Beutalóra nincs szükség: bőrgyógyászati, nőgyógyászati, urológiai, pszichiátriai, addiktológiai, fül-orr-gégészei, szemészeti, sebészeti, traumatológiai szakrendeléseken. A legelső alkalommal beutaló szükséges a tüdőgondozóba, onkológiai gondozóba."

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.02.21. 21:41:50

@forge: Nincs agya. Amikor az észt osztották elbaszta, az erőszakosság sorba állt másodszor is.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.02.21. 21:43:56

@asztalosani:

"ennyi hülyét egy rakásra!
már visítva csapkodom az asztalt, hány barom él még az országban, mint ti ketten, és hányan vannak megáldva ilyen kevés egészségügyi alapismeretekkel"

Na szóval! Ki is van megáldva ilyen kevés egészségügyi alapismerettel?

swiss blend 2016.02.21. 21:52:12

@forge:

Én már ezen a nőn (vagy azt se tudjuk,hogy egyáltalán az-e)nevetni se tudok. Kezdem nem nevetségesnek tartani,hogy egy ilyen retardált beteg nick szétbombázza hetente a posztokat a képzelt hülyeségeivel,és erőszakosan tolja a szövegét,provokál mindenkit aki él és mozog.Nincs olyan hozzászóló akit még nem sértett volna meg.Ilyenkor hol van a blognak az adminja erre lennék én nagyon kíváncsi.Más oldalról már úgy vágták volna ki,hogy a taknyán csúszna hazáig a buta állatja.
Ha csak tényleg nem @defné: nek lesz igaza és ez egy jól megfizetett troll,aki olyan szart képes kavarni,hogy többen agyvérzést kapnak, az meg viszont hozza a kommentek tömegét.Elgondolkodtató.

swiss blend 2016.02.21. 21:58:04

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku:

Nincs ennek semmiféle egészségügyi ismerete.Amit itt okádik azt mind az internetről keresgéli ki.Majd csak figyeld meg ha valami komolyabb orvosi témához érkezik egy poszt,eltűnik mint Kossuth a ködben.Miért? Mert nem tud hozzászólni semmit,mivel nem a területe.Azt ő csak képzeli.
Általában a fertőtlenítésről,meg a sterilizálásról tart kis előadást,meg olyan dolgokról amit végül is minden ember tud.Ha meg bővebben kíváncsi valaki az ilyen témára,tényleg ott az internet.Ő onnan szedi,utána jön ide előadni a szakembert.

Tényleg szánalmas.

swiss blend 2016.02.21. 22:00:31

@Hóhér az utolsó barátod:

" Az a baj,hogy ilyenekkel van tele a magyar egészségügy"

asztalosnak semmi köze az egészségügyhöz.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.21. 22:00:55

@asztalosani: Téged is lealáztak rendesen. :-D
De legalább megtanulod, hogy a nagy pofa nem pótolja az észt.

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: :-D

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.21. 22:03:40

@swiss blend: Így van. Egy szánalmas idióta. Az már biztos hogy semmi köze nincs az egészségügyhöz, mert ha lenne, az az alap hogy tudja mihez kell beutaló és mihez nem.
Ezt minden kórházban, rendelőben tudják.

gázóra ellenőr 2016.02.21. 22:08:05

Én csak azt nem értem, hogy lehet annyira hülye valaki mint @asztalosani: , hogy olyanon vitázik, ami az interneten könnyedén leellenőrizhető?

she_wolf 2016.02.21. 22:08:25

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku:
Pssszt! Megsúgom csak Neked: csak onnan tájékozódik meg ennek a blognak a nickekhez tartozó aktivitásaiból (amivel egyébként kitörölheti), mert egyébként szart se tud!
De ezt ne áruld el senkinek, én is csak kesztyűben gépeltem be ide! Kutya ha megharapná, megveszne tőle:(

Pásztor Miklós 2016.02.21. 22:16:58

@asztalosani: Komolyan, nálad nagyobb hülyét az interneten a Google se tudna találni.

Pásztor Miklós 2016.02.21. 22:19:38

@swiss blend: Nem hiszem. Egy oldalnak nem érdeke az ilyen hülye, mert a normális beszélgetéseket ez szétveri.

she_wolf 2016.02.21. 22:25:28

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Két kézzel ránt magára mindenkit, hátha valamelyik balga megrakja, de általában bilibe lóg a keze, és morcosan ébred.
De most halál komolyan: szerinted mennyi esze lehet annak, aki ennyire nem veszi észre magát? Számára nem jelzés, hogy mindenfelől kapja az osztást. Gondolod, hogy van normális ember, aki bármennyi pénzért bevállalná ezt? Mert én kötve hiszem.
Ami pedig a Praxist -mint blogot- illeti: jó ideje már, hogy az összes szerkesztői meló kimerül abban, hogy néha idelök valami posztot, oszt kajáld!
A zöm próbál normálisan, kulturáltan társalogni, de ez a helyi hülye mindig telefingja, és rendszerint ez a vége. Most meglepődtem kicsit, mert még a szokásosnál is többet kapott. Ha pedig senki sem baszogatja, akkor belekever engem a másokhoz írt hagymázas baromságaiba, mert tudja, hogy a hányásig szeretem, és nem hagyom szó nélkül.
Igaz, hogy az értelmi fogyatékosokkal toleránsnak kell lenni, és én az is vagyok. A diagnosztizáltakkal. De ezzel a gyökkettővel...

she_wolf 2016.02.21. 22:27:25

@swiss blend:
Admin? Moderátor? Oszt bili köll-é aranyom? Mert abban talán tudnék segíteni:(
Fejvesztve menekült mindenki!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.21. 22:33:21

@swiss blend: az lehet. De az elmúlt években elég sok orvoshoz volt szerencsém(??), de egy-két kivételtől eltekintve kb. ezen az értelmi színvonalon voltak. :(

she_wolf 2016.02.21. 22:48:04

@Hóhér az utolsó barátod:
Nekem viszont több irányból is van jócskán tapasztalatom ellenkező előjellel.
Nem mondom, hogy mindegyik maga a megtestesült szívjóság, de a megfelelő kezelést mindig megkaptam, ahogy a megfelelő bánásmódot is a kommunikációban. Ez utóbbiban néha történt kisebb zavar, de az előzményeket is figyelembe véve nem lehet panaszom, ezért én itt bevallottan orvospárti vagyok (included a többi egészségügyi dolgozó!). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy foggal-körömmel védem őket akkor is, ha nyilvánvalóan jogos a panasz rájuk.

she_wolf 2016.02.21. 22:50:17

@mig54:
Ja, kimaradt, hogy az életemet is mentették már meg (nem nagy szavak, meg költői túlzás!), egyszer biztosan, de lehet, hogy kétszer. Úgyhogy....

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.21. 23:00:34

@mig54: Milyen gyökkettő? Ha @asztalosani: IQ-jából gyököt vonsz, imaginárius számot kapsz. :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.21. 23:02:16

@mig54: Tényleg röhej milyen közellenséggé vált. De az erőszakos debill hülyéknek ez a sorsuk.

she_wolf 2016.02.21. 23:24:41

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Most Mondd! Éppen mostanában szajkózzák, hogy gyerekeket köll csinálni, jó sokat. Pedig ancika (és még vannak jó páran!), komoly érv az abortusz mellett:(

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.21. 23:29:23

@mig54: Így van. De ha nem is szakítják mega terhességet ami vele volt, a szülész tehetett volna jót az emberiséggel, hogy rögtön a veszélyes biológiai szemét közé dobja.

defné 2016.02.21. 23:48:09

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: @Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: @mig54: @Pásztor Miklós: @gázóra ellenőr: @swiss blend: @forge: @zünüke:

Most ne legyetek restek olvassátok el azt a hozzászólásomat,amit teljesen kifordított mint Jancsi bá' a bukszáját nyugdíj előtt.Nyomokban nem azt írtam,amire ő válaszolt a maga szemét stílusával.Persze berágott a rohadék, mert védtem a kutyát,meg az orvost,és túlzásnak tartottam már tegnap amit előadott a kutyaszőrös injekcióval,meg a kutya orráról szóló előadását,mert ha az a székhez ér...

she_wolf 2016.02.21. 23:54:01

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Csak az anyját sajnálom. Gyereket várt szegény, és ezt kapta:(
Már említettem neki, hogy milyen balfék volt az anyja szülésze, hogy életben hagyta, pedig egy formalinnal teli üvegben lebegve tök jól mutatna.
Mindegy, hagyjuk:)
Én kezdettől fogva azon agyalok, hogy miért így történtek ezek a dolgok...
Egyszerűen nem találok rá észszerű magyarázatot.

she_wolf 2016.02.22. 00:03:31

@defné:
No akkor kaptál némi ízelítőt abból, amitől az én agyam néha lelöki az ékszíjat:)
Olvastam én a te hozzászólásodat, meg mindegyiket, és garantálom, hogy mindenkinek kritálytiszta a kép. Csak neki nem, de már ezt is tudjuk (én spec. régóta), hiszen a mi szerelmünk a kezdetektől nagyon mély, és részemről soha el nem múló:)
Valaki említette itt a szót: "gyűlölet". Nagyon rá kell gyúrnia annak, aki ezt az igen erős érzést ki akarja váltani belőlem. Ő sikeresen teljesített. És ettől én pocsékul érzem magam:(

she_wolf 2016.02.22. 00:07:02

@mig54:
"kriStálytiszta", na! Ércsétek lyól!:)

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.22. 06:17:33

@mig54: Két eset lehetséges. Az egyik, egy takarítónő, aki végighallgatta az orvosok beszélgetését a nagyviziten és ettől már egészségügyisnek hiszi magát.
Vagy ugyanez a pszichiátrián, betegként.
Én az utóbbira tippelnék. De hogy eltűnt! :-))

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.22. 06:25:16

@asztalosani: Azért mert míg a pszichiátrián kezeltek elmebajjal téged és haloperidollal telenyomva kihallgattad a nagyvizitet, még nem vagy egészségügyi szakember, csak egy nyomi hülye.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.22. 07:18:57

@mig54: szoktad olvasni a privát üzeneteket? Van friss tapasztalat, de nem publikus.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.22. 07:34:57

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló: Most hogy lenyomták mint a bélyeget, köddé vált. :-))
Mindenesetre ezt a ncikját most már a sebészeti beutalóval fogjuk égetni örökké.
De tényleg nem értem. Én mielőtt valamiben vitázni kezdek, hacsak nem vok biztos a dolgomban, először kuglizok egyet.
Ez a barom meg csak hajtogatta a hülyeségét.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.22. 07:36:05

@asztalosani: ""Kitennének a sebészetről egy vérző,balesetes gyerekkel egy odaérkező szülőt?"

simán!
már röhögőgörcsöt kaptam, eszetlenke!"

Még mindig röhögőgörcsöt kapsz? Ki is az eszetlenke?

asztalosani 2016.02.22. 08:18:05

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

eszetlenke te vagy, ha azt sem tudod miről megy itt érdemben a vita! :)

asztalosani 2016.02.22. 08:18:36

@Pásztor Miklós:
kettőnk közül te vagy a hülye :)

asztalosani 2016.02.22. 08:19:50

@defné:

"Nem,én ezt nem folytatom tovább te elmebeteg kurva."

elmebeteg kurva te vagy :)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.22. 08:22:36

@asztalosani: kicsi transzvesztita, nem veszed észre, hogy mindenki szembejön? :D

asztalosani 2016.02.22. 08:26:45

@zünüke:
a te elméd beteg, nem az enyém!

tényleg ennyire fájdalmas gondolkozni, hm zünzike?

amiről most vitázunk, már legalább 999 ezerszer le lett itt írva a praxison RÉSZLETESEN , és mint a toszatlan hülye kurva pics*ák még mindig egymás sületlenségét hajkurásszátok!

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: @Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: @mig54: @Pásztor Miklós: @gázóra ellenőr: @swiss blend: @forge: @zünüke:

BALESETET SZENVEDETT EMBERT NEM A SEBÉSZETRE KELL VINNI, MERT ONNAN ÚGY KIBASSZÁK MINT A MACSKÁT SZARNI, FOGJÁTOK MÁR FEL AZZAL AZ EGY SZEM AGYSEJTETEKKEL!!!!!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.22. 08:31:22

@asztalosani: hanem hova? Tényleg nem lehet ezt az idióta trollt kihajítani innen?

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.22. 08:46:59

Zoonózis, toxoplasmosis: youtu.be/XbJ2ywoOQJQ
Kiemelném: macskáról emberre terjedés esélye minimális.

forge 2016.02.22. 11:49:58

@asztalosani:

A BALESETET SZENVEDETT EMBERT NEM A SEBÉSZETRE KELL VINNI,MERT ONNAN ÚGY KIBASSZÁK MINT A MACSKÁT SZARNI,FOGJÁTOK MÁR FEL AZZAL AZ EGY SZEM AGYSEJTETETEKKEl!!!!!

Jó rendben van Anika,akkor kérem Önt mint szakértőt,hogy legyen szíves karikázza be nekünk az alábbi lehetőségeket,vagyis hogy hova vihetjük a balesetet szenvedett embertársainkat szükség esetén.

1.Területileg illetékes szemészetre

2.Területileg illetékes nőgyógyászatra

3.Területileg illetékes körzeti belgyógyászhoz

4.Területileg illetékes reumatológiára

5.Területileg illetékes tüdőgondozóba

6.Egyenesen a műtőbe toljuk be

7.Azonnal fektessük be egy üres ágyba (csak jön valaki)

8.Nézzünk körbe hátha van hely a gyerekosztályon

9.Toljuk le a patológiára

10.Várakozzunk a radiológia előtt

11.Nézzünk be azért a föl-orr-gégészetre is (hátha fogadnak)

12.Próbálkozhatunk a szülészeten is

13.Végső soron a bőrgyógyászatot is meg lehet próbálni

14.Ha sehol nem járunk sikerrel,irány a legközelebbi kisállat kórház

15.Vagy ne csináljunk pánikot,a sérültet lássuk el saját magunk.Végül is egy nagykorú magyar állampolgárnak tudnia kell a diagnosztizálást,sebellátást,szükség esetén az orvosi beavatkozást.

Kérem Önt segítsen nekünk azzal,hogy megjelöli a helyes választ.Természetesen kíváncsian várjuk.

she_wolf 2016.02.22. 11:57:53

@Hóhér az utolsó barátod:
Persze hogy szoktam! Küldheted, ha úgy gondolod!:)
(Rohadt élet! Már megint veres az egész oldal:( )

she_wolf 2016.02.22. 12:01:33

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:
Kellett Neked emlegetni?:( Ez hírből sem ismeri a büszkeség fogalmát?

she_wolf 2016.02.22. 12:05:01

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Neked is szívesen szerzek bilit, ha gondolod:)

she_wolf 2016.02.22. 12:07:00

@asztalosani:
Nickemet a hazug, mocskos pofádról leveszed! Remélem, értve vagyok!

she_wolf 2016.02.22. 12:14:36

@Hóhér az utolsó barátod:
Egyszerű a megelőzés: kézmosás, körültekintő, higiénikus konyházás. Meg egyáltalán: személyi higiénia. Ha annyira parás valaki, akkor lehúzza az étlapról a tatár beefsteak-et:P
Még mindig itt tartunk?:(

asztalosani 2016.02.22. 12:17:31

@forge:

XD

hát, ha már ennyien kiakadtak a kutyás poszt kapcsán, akkor:

ha gyerekről van szó, aki fél az injekciós tűtől és egyéb orvosi bevatkozásoktól, vagy magától az orvostól, esetleg a hülye anyja teletömte otthon vagy az úton hülyeséggel a kis buksiját, miszerint félnie kell az orvostól, akkor minden esetben : "irány a legközelebbi kisállat kórház".

mert hát ugye egy beteg gyereknek az a legelső, hogy a kis lelke rendben legyen és minden körülmények között (ha beteg, ha allergiás, vagy ha mindkét karja tőből leszakadt) tudjon számára idegen állatokat simogatni, hátha időközben megfeledkezik a fájdalmáról és arról, hogy leszakadt mind a két karja.

XD

ui: sajnos a helyes megfejtést nem sikerült a 15 pontba betenned...
uui: mondjuk poénból betehetted volna a 16. helyre az ántszt ;) 17. helyre meg a betegjogi képviselőket, 18. helyre meg az obdk.-t XD
uuui: fuss neki egy újabb listának még egyszer ;)

asztalosani 2016.02.22. 12:18:55

@Hóhér az utolsó barátod:
tök szívesen válaszoltam volna a kérdésedre
(hiszen tegnap óta senkinek sem jutott eszébe megkérdezni, csak neked),
de nem kellett volna odaírnod a második mondatodat :(

így bocs, de nem hari, ha nem válaszolok a kommentedre, ugye?

she_wolf 2016.02.22. 12:21:09

@forge:
Prosectura rulez!
Legalább Te hagyd már ezt az idiótát!:(

swiss blend 2016.02.22. 12:27:34

@mig54:

Te jó ég! A másik posztban kiselőadást tart az osztályok helyes,és pontos szakszerű elnevezéséről.

Most én mondom,hogy ilyen nincs csak a mesébe.

forge 2016.02.22. 12:30:40

@asztalosani:

Anika

Pihenjen le egy órácskára jobban lesz.

forge 2016.02.22. 12:33:22

@mig54:
Ezer bocsánat a prosecturát kihagytam.

Az ugye a hullaház? Nehogy hülyeséget írjak,mert Ani lebasz.Nagyon.

asztalosani 2016.02.22. 12:38:22

@forge:

XD

+19. tartson otthon mindenki "terápiás kuttyot" mert a praxis.blog.hu oldalon kommentelők 99,2 %-a szerint ma már elengedhetetlen a gyógyuláshoz / gyógyításhoz, így ha van otthon ilyened, nem is kell lemenned se neked, sem a gyerekeidnek orvoshoz, mert az meggyógyít...

XD

she_wolf 2016.02.22. 12:43:29

@forge:
Abbiony...nyugis hely, tele tudással, titokkal, a valósággal.

she_wolf 2016.02.22. 12:45:41

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:
Írtam Neked privát üzenetet egy kéréssel. Reagálj ha elolvastad, plíz!

she_wolf 2016.02.22. 12:47:19

@swiss blend:
Mert neki tökmindegy, hova szarik. Ha a saját tányérjába, hát oda. Pürének a háromnapos rántott hús mellé:(

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.22. 12:50:54

@mig54: nézd meg azt a videót! Én könnyesre röhögtem magam rajta. Különösen az itteni előzmények után. :D

Privát majd csak este, mert mobilon nehéz hosszabb szöveget.
Röviden összefoglalva egy tahó diabetológusnál tett látogatás után kellett két-három év, hogy újra odamenjek, de másik orvoshoz. A másik még az előzőnél is nagyobb tahó volt... pedig én udvarias voltam mindkettővel.
Mindössze érthető felvilágosítást akartam kapni az állapotomról.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.22. 12:52:21

@asztalosani: szívességet teszel vele. Furcsa, hogy a mentők is a sebészetre vitték a páromat, miután valaki elgázolta...

she_wolf 2016.02.22. 13:08:17

@Hóhér az utolsó barátod:
Láttam, már korábban is linkelte valaki:) Nagyon tanulságos, laikus számára is könnyen érthető.
Akkor írsz amikor akarsz, tudsz.

(Ja, ancikánknak egy orvos végre elmagyarázta a másik poszt alatt, hogy mi a stájsz a sebészettel, meg a beutalóval, linkelt is hozzá (igaz, nem néztem meg, de ha @marand22 írja, akkor az hóttzicher hogy úgy van, én vakon hiszek neki!), de a nyakamba a rozsdás halefot, hogy bele fog kötni, ki/be/meg fogja (próbálni) magyarázni a kivédhetetlent. Kamikáze:( )

she_wolf 2016.02.22. 13:54:04

@mig54:
Ééééésugyemegmondtam!?:D
Asszem, megyek lottót venni, mert ha az ötösöm is ilyen tuti...:)

she_wolf 2016.02.22. 14:55:58

Érdekes szösszenetek vannak a facén a lovas (édes istenem! miért pont lovak:() profilképhez csatoltan.
Elemző típusú nyelvőr hajlamú olvasóknak különösen ajánlott olvasmány:)
(Korábban is képben volt már...)

asztalosani 2016.02.22. 15:29:14

@mig54:
látom, bejelentett munkahelyed még mindig nincsen, munkád sincs, helyette egész nap ráérsz itt a praxison hülyeségeket írni!

kicsi szívecském!
húzzál el nagyon gyorsan munkát keresni, mert az nem divat, hogy más ember TB-s befizetésén éldegélsz és műtetteged állandóan magadat! nem szégyelled magadat?

asztalosani 2016.02.22. 15:31:05

@mig54:
vagy megint az út szélén ribanckodsz, mocskos szájú hazug, aki múltkor azt írta, hogy azért fizeti csekken a tb-t mert nyugdíjas, miközben előtte meg azt hogy van munkája!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.22. 15:50:58

@asztalosani: látod, még ehhez is hülye vagy, kis transzvesztita köcsög! A munkanélküliektől is szedik a TB-t, méghozzá erőszakosan, adóként. Ha az illetőnek nincs bevétele, akkor a házas-/élettárstól, egyéb, vele egy háztartásban élő családtagtól gyűjtik be.
Havi 7000+ Ft. Két hete néztem utána, cukorbetegként, a tavalyi évben befizettem 84000Ft-ot és kb. 30-at költött rám a TB orvos, labor, gyógyszertámogatás címén...
Szóval mész te a kurvaanyádba ezzel a szövegeddel.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.22. 15:52:21

@asztalosani: ja, és hogy fingod sincs, mit jelent a szolidaritás és hasonlók... na ez nagyon jellemző a retkes trollfajtádra.

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.22. 16:30:14

@asztalosani: Te idióta! Arról volt szó, hogy kell-e beutaló a sebészetre. Hogy egy kisebb sérüléssel muszáj-e a körzetihez menni, vagy lehet-e egyből a sebészetre menni.
Szóval kell a sebészetre beutaló, te hülye picsa?

swiss blend 2016.02.22. 16:30:54

@mig54:

"nyakamba a rozsdás halefot.."

már megtörtént:D

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.22. 16:35:49

@asztalosani: Te idióta! Te se láttál rendelőt, meg kórházat, csak a háziorvost. Az meg mondta, hogy tartsanak csak továbbra is láncon, de adjanak elég banánt neked és ha unatkozol internetezhetsz. Na ez utóbbi súlyos műhiba volt részéről!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.22. 16:46:31

@asztalosani: O.K. Balesetem volt, a ketrecben felszakították a szemöldököm egy térdessel. Lehet csak megrettentek egy ketrecharcostól és nem mertek kibaszni, hanem szó nélkül összevarrták a szemöldököm?

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.22. 16:48:16

@mig54: A freemailes levládába megy, ugye? Na az üres, mert régóta nem léptem be. Küldd újra!

she_wolf 2016.02.22. 16:48:30

@swiss blend:
Bolond lukból bolond szél fúj:)
Nincs újdonság, régi mantra van. Én meg ballisztikus ívben...tudod..:)

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.22. 16:49:24

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Ha @asztalosani: ott takarított volna éppen, csináld rajtad egy karfeszítést és kidob, mert nincs beutalód.

she_wolf 2016.02.22. 16:50:59

@swiss blend:
Jaaaa...hogy az történt meg. Hát persze hogy! Én megmondtam! Úgy olvasom ezt a rimát, ahogy szerintem rajtam kívül senki (bocs, most nagyképűztem kicsit, de ennyi jár nekem!):D

she_wolf 2016.02.22. 16:53:33

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:
Nem, itt ment hátul az üzenetküldés fülön. Újra nem tudom elküldeni, mert csak akkor jön vissza, ha válaszolsz rá. Szerintem vizsgáld át újra a levládát, és ha nem talált bele a praxis, akkor összeszedem magam újra. Egyébként semmi extra nem volt benne, csak egy kérés.

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.22. 17:02:20

@mig54: Amit úgy küldesz, az arra az emilre megy amivel regisztráltam. De azt nem használtam rég és így inaktív. Most bementem rá, most már fog fogadni. Van asztalosaniról fotóm, de a majomházban eléggé sötét volt.

she_wolf 2016.02.22. 17:08:54

@Hóhér az utolsó barátod:
Micsoda? 7050 az, egészen pontosan! Ezért szoktam verni a nyálamat, hogy nekem ezért JÁR! Érted? JÁR az orvosi ellátás, ha a kutya a kovászba szarik is! Különben megyek a zájentéjeszhez, meg az ábécé összes betűjéhez panaszra ám!

(Ne foglalkozz már vele, a lelkét ápolgatni itt vagyok én:) Ment Neked válaszlevél.)

she_wolf 2016.02.22. 17:27:11

@asztalosani:
Étermező óvasás megvan? Valaha megvót? Anyád is megvót már ma? Vagy csak apádnak ezer éve? Nem emlékszel, hánytak, amikor először megláttak? Vagy a családban csak neked szokásod okádni? Lefele. Magadat. Már megint.
Látom, elkanászodtál, hanyagolsz mert már nem csak én foglalkozom veled. Comojú vagyok:(

De az azért ritka nagy genyóság, hogy egy normális és igen szomorú posztba is képes voltál betolni azt a kuplung szádat, hogy magadra ránts embereket. És bejött neked, te aljas görény, manipulatív szemétláda:(

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló: -nak
erről írtam egyébként, hogy annál a posztnál, ahol tényleg értelmes beszélgetés folyik szakemberek között egy jól megírt és szomorú poszt kapcsán ráadásul úgy, hogy igen ritka módon még a poszter is csatlakozik, inkább nem kellene reagálniuk rád.
Mégis ki a bánatos lófasz vagy te, hogy egy jelentős multú és tudású szakorvos téged intelligensen felvilágosító megjegyzésének ellent merészelj mondani?!
Vagy kinek hiszed magad (tévesen)?
Nem mellesleg a szavait alátámasztandó linkelt is egyet, mégpedig az OEP jóvoltából!
Ha az neked az sem elég, akkor te valóban menthetetlen vagy, és részemről hadd hulljon a férgese!

she_wolf 2016.02.22. 17:28:52

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:
Amit írtam Neked, látható az ennek a marharépának írott szerelmetes hozzászólásomban:)

zünüke 2016.02.22. 17:30:15

@asztalosani:

Erőszakos asztalos most te tulajdonképpen mit akarsz bebizonyítani? Nem fogod fel végre azzal a csökött agyaddal,hogy a SEBÉSZET-et általánosítva mondják az emberek?
Ki az aki úgy mondja,hogy:

-bevitték a férjemet a baleseti sebészeti osztályra
-be kellett vinnem a gyereket összevarratni a fejét az általános sebészet osztályra
-lezuhogott a feleségem a létráról beviszem a baleseti ambulanciára.
-megmutatom a szemölcsömet a sebészeti szakrendelésen,csináljon már vele valamit

"ne keverjük már össze a tájékozódó embereket..."

-Senki nem fogja összekeverni ne aggódj, mindenki tudja,hogy hová kell mennie egy kórházi épületben vagy egy rendelő intézeten belül.Gondolom most kiselőadást fogsz tartani a kórházakban és a rendelőkben történő ellátások témakörében.

she_wolf 2016.02.22. 17:58:32

@zünüke:
Te most tényleg tippeket adsz neki? Nemáááá..:(

zünüke 2016.02.22. 20:11:05

@mig54:

"Te most tényleg tippeket adsz neki? Nemáááá.:(

Erőszakos asztalosnak nem kell tipp.Majd figyeld meg holnap már reggel itt fogja buzgón körmölni,hogy mi tartozik az ambulanciára,mi tartozik az általános sebészetre,mi tartozik sebészeti szakrendelésre.Én arra tippelek,hogy a monitoromon lesz vagy 30 cm-er lefelé görgetve a posztja.

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.22. 20:41:33

@zünüke: Persze. Valamivel kompenzálnia kell hogy hülyét csinált magából és körberöhögtük.

she_wolf 2016.02.22. 22:17:19

@zünüke:
Pedig alapból szeretem a piros színt:( A hajam is vörös. De ha ez a némber megutáltatja velem, mert minden pirosról/vörösről ő fog eszembe jutni, akkor járhatok gyagyatológushoz a tikkelés miatt, és mert megskalpoltam magam.
Nem baj, ő fizeti. He-he!:P
Tényleg! A jó öreg OPNI már nincs is. Szélnek eresztették belőle a jónépet, oszt itt korzózik a Praxison.

she_wolf 2016.02.22. 22:23:04

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:
Nem értem, mert azt írta, hogy talált valami jó kis cuccot, ahol tökre normálisak az emberek, és ott neki milyen lyóóó. Akkor mifaszér' nem ott veri magát össze-vissza, kékre, ződre?
Vagy már kiebrudalták onnan? Vagy csak szokásához híven megint lyóóó nagyot mondott, hogy ámuljunk az ő nagyságán. Mert én ámulok ám! Azon, hogy humanoid létére hogy lehet valaki ekkora gyökér?:(

she_wolf 2016.02.23. 00:24:56

@Hóhér az utolsó barátod:
Ugyanez az Indexről picit részletesebben:
index.hu/belfold/2016/02/22/tobben_halnak_meg_korhazi_fertozesekben_mint_autobalesetben/

Hivatali seggnyalónk "a szabál az szabál" mindentjobbantudok aktabuzink tutira nem fog ehhez semmit sem böfögni.

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.23. 07:18:22

Hova lett ez a hülye? Feljelentette már az összes sebészosztályt, hogy beutaló nélkül is fogadnak beteget?

Dikusz 2016.02.23. 08:17:56

@Hóhér az utolsó barátod: a röviden összefoglalt történetedhez írnám le én is a saját tapasztalatomat, ha megengeded.
Úgy látszik, nekünk szerencsénk volt. A férjemet kell félévenként eltalicskáznom kontrollra a diabetológiára (Budafok). Annak ellenére, hogy mindegyik orvos, akit kérdeztem az mindig válaszolt a kérdéseimre, a doktornő volt az, aki a laikus számára is teljesen érthetően foglalta össze a férjem állapotát.

she_wolf 2016.02.23. 12:10:50

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:
Ne emlegesd már, mert szamár:(
Előferdül, hogy 1, esetleg 2 napig is nélkülöznünk kell az ő nagy tudását, és akkor teljesen normális, kulturált társalgás folyik itt. Emberek megszólalnak, kifejtik a véleményüket a poszt kapcsán, saját esetet vázolnak, ami a történést illetően kapcsolható a posztban leírthoz, érveket, ellenérveket hoznak/hozunk fel, szakemberek is megszólalnak, és én olyankor csak nézek, mint Noé a harmadik tevére, hogy jééé...ilyet is lehet? Igen, lehet. Aztán elvörösödik a monitor, és vége mindennek. Emberek menekülnek (konkrétan tudok néhányról), más emberek a ringben maradnak, és megy az adok-kapok, anyázás, a minősítgetés. Mert ő leereszkedett a pórnép közé:(
Vállalni nem meri magát, mert ahhoz nincs vér a pucában, pedig ha jobban figyelne, már rég tudhatná, hogy beazonosítottam azt a triumvirátust, amelynek mindhárom eleme ő:(

defné 2016.02.23. 14:26:44

Frissítés!!!

Az Óbudai gyerek doki nem hagyja annyiban ezt az igazságtalanságot,és minden követ megmozgat,hogy Rex újból a váróban üdvözölje a haverjait.Most hétvégén teszi le a személyi segítő vizsgáját ami azt jelenti,hogy onnantól kezdve NEM tilthatják ki a "szervek" a kutyát a rendelőből.A rendelő nem steril környezet,ezért nem is kellenek steril körülmények-mondta a doki.Rexnek minden féle fajta egészségügyi vizsgálata meg van,amit fél évente újítanak ugyanúgy, mint a konyhai dolgozókét.

Rex egyetlen egy emberre sem jelent semmiféle fertőzés veszélyt,és akik ezidáig ezt károgták itt (akár álcázott jó indulattal is)azok óriásit tévedtek.

she_wolf 2016.02.23. 14:37:44

@defné:
Köszi!
Honnan van a hír?

defné 2016.02.23. 14:48:19

@mig54:

Most reggel olvastam,de már ha agyonvernek sem tudom melyik oldalon.Annyi biztos,hogy nem "gagyi oldal" mert azokat nem szoktam böngészni.

zünüke 2016.02.23. 14:55:31

bréking!

Én meg azt olvastam,hogy erőszakos asztalos vegyvédelmi ruhában járja az ebtelepeket és a kutyagumikból mintákat vételez egy üvegcsébe.Estére mindet analizálni fogja,és jön a beszámoló.

:D :D :D

she_wolf 2016.02.23. 14:57:05

@defné:
Értem. Maradok annál, amit korábban megfogalmaztam: kivárok. Közben pedig csendben szorítok:)
Nagyon üdvösnek tartanám, ha az orvos az emgedélyen kívül valami jó keretbe rendezné ezt az egész helyzetet, mert nem ördögtől való az elképzelése. Csak kicsit slendrián, elnagyolt lett a megvalósítás. Korrigálni még mindig nem késő (legalábbis remélem).

she_wolf 2016.02.23. 15:01:17

@zünüke:
Kizárt! A "nagyasszony"? Sk? Te álomvilágban élsz!:D Ránézni sem merne a kutyaszarra, mert az kilométerekről halálos kórral fertőzi meg, és lukat harap a tarkójába! Képzeld el sápadt képpel...ugyehogyugye?

defné 2016.02.23. 15:02:18

@zünüke:

Képes rá.

Ez a kennelekig se jutna be a kutyák olyan cirkuszt csapnának.Megérzik a rossz embert ezt tapasztalatból írom.

she_wolf 2016.02.23. 15:03:35

@defné:
Bocs, azért megtennéd, hogy szimat, szimat, keresd?
Hátha...

zünüke 2016.02.23. 15:17:56

@mig54: @defné:

Én viszont még mindig nem nagyon értem ennek a vizsgának a szükségességét.Most Rex mennyivel fog tudni több szolgáltatást biztosítani egy vizsga után,mint előtte?

Amikor az anyám meghalt 2012-ben a nagyobbik unokám aki akkor volt 9 éves (fiú) teljesen magába roskadt.Leromlottak a tanulmányi eredményei,a féktelen evésbe kezdett menekülni,és ami a legaggasztóbb volt az az volt,hogy a gyerek elkezdett dadogni.Nem is kicsit.Pszichológus és a gyerekorvos azt mondta,hogy ez nem fog rögzülni várni kell.Vártunk.Semmit se javult.Aztán egyszer csak valaki az ismeretségi körből azt tanácsolta,hogy próbáljunk meg egy kutyát hazahozni neki.Gondolkoztam erősen mit tegyünk,mert volt már kutyám (dobermann)és tudom,hogy az mennyi felelősséggel jár.Végül is 3 nap gondolkodás után előálltam az ötlettel a gyereknek,mit szól hozzá? Meglepődtem.Majd kiugrott a bőréből ( a másik unokám is)hogy most és azonnal hozzuk,és persze,hogy kell nekik ha már ebben a pillanatban itt lenne az is késő lenne..Így 2014 Húsvétkor "leszállította" az Érted Ugatok Állatvédő Egyesület a kis "terápiásunkat." A gyerek azóta nagyon sokat javult,pedig a kutyusunknak semmiféle terápiás végzettsége nincs, csak egy rendkívül kedves,aranyos,szót fogadó kis kutty.Úgy vigyáznak rá mint a szemük fényére.

she_wolf 2016.02.23. 15:59:23

@zünüke:
Több szempontból vethet fel aggályokat a dolog.
A példa amit írtál pont jó is ennek illusztrálására.
Ha a gyereknek magatartási vagy lelki problémája van, abból jó eséllyel ki tudja billenteni egy addig teljesen idegen eszköz (esetetekben a kutya) bevonása.
Tagadhatatlan tény, hogy nagyon sokat lehet javítani egy kutya segítségével.
De teljesen más az, amikor egy ember/gyerek egy kutyával szervezi az életét.
És teljesen más az is, amikor egy orvosi rendelőben, x négyzetméteren naponta egymás után sok idegen között kell egy kutyának helytállnia úgy, hogy közben minden olajozottan menjen.

A másik amit nagyon sokan kifogásolnak, a fertőzésveszély. És itt nem arra gondolok, hogy jaj, a kutya lenyalja ez egyik gyerekről a miazmát és rákeni a másikra és akkor az is miazmás lesz...ehhez éppen elég pár gyerek egymás között. Én úgy egyszerűsítem le, hogy ilyen szempontból csak a létszám több az egy főre eső lábak számától függetlenül:)
Arra gondolok inkább, hogy a másféle fertőzésveszély fokozottságát nullára lehet redukálni azzal, ha a kutyát kiképezték, megtanították arra, hogy mit szabad neki, és mit nem.
Nem nyalakodhat, nem mászhat, nem mancsolhat! Vizsgálóasztal tabu!
És ehhez kell a feltétlen engedelmességre megtanítani, ami nem kis feladat. Ezért nem lehet bármilyen kutya alkalmas terápiás-, segítő-, és mentőkutyának.

És a plusz faktor: az ember kutyától való félelme, vagy berzenkedése. Ezt tiszteletben kell tartani! Tehát kell hogy legyen egy olyan hely, ahol a kutya várakozhat, amíg újra dolgozhat.
Nem arról van szó, hogy Rex több szolgáltatást nyújt papírral, mint nélküle, hanem arról, hogy egyáltalán nyújthat. Mert a vizsga ebben az esetben elengedhetetlen feltétele az engedélynek (vagy maga az engedély néhány esetben).

Röviden: rend a lelke mindennek! És ha rend van, akkor nincs támadási felület, nem születik egy ilyen izéség miatt 600-bárhány hozzászólás:(

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.23. 19:03:26

@mig54: Nyugi! Rencceresen bekukkantok malyd ezze a nikkel, h 1 kicsit +rugdossam a hüjélyét.

she_wolf 2016.02.23. 19:37:00

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:
De dög vagy!:D Tudsz valamit?:)
Ja, a linkelt kutyát mikor látta utoljára daktari? Ráférne egy ancihajtás, mert a saját seggit kergeti, biztos viszket neki;P

forge 2016.02.23. 20:43:38

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:

De jó fej ez a roti.Nagyon nem szívesen vesznék vele össze!

she_wolf 2016.02.23. 21:04:01

@forge:
Az biza!:D Rrrradiátorkutya!:)
Nem igazán lehet velük összeveszni. Vagy-vagy, oszt kész:)

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.23. 21:56:47

@forge: Nem tom. Nekem sokk kuttyom van. Állandó kutyaszagom. Érdekes módon minden kutya hozzám rohan és nagyon barátságos, kiváncsi. Valszeg megérzik, hogy falkavezér vok. Sosem agresszívek hozzám, még a kemény kutyák sem.
Lehet tuggyák hogy harapok. Mindenesetre asztalosanit nem harapnám + mert még +veszek. :-((

she_wolf 2016.02.23. 22:06:47

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:
Nem azt érzik, hogy farkavezér vagy, hanem a többi kutymorgót, azokra kíváncsiak:P Ennyit se nem tudol?:D
Látnád az enyémeket, amikor kutyás helyről jövök haza:* Pedig a tiémek kitikuták:D

drappa 2016.02.24. 16:58:50

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:

Van ahol ez természetes.
Nagy kár,hogy itt nem az.

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.24. 19:58:20

@mig54: @drappa: Hogy eltűnt a kedvencünk! Nem teccik neki a nikkem?

she_wolf 2016.02.24. 22:59:06

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:
Máshol tudálékoskodik, itt nem terem neki babér. Hagyd a fenébe inkább, így jó!

she_wolf 2016.02.24. 23:00:38

@drappa:
Mersz-e velem fogadni, hogy a mmi életünkben (nem tudom ugyan, hogy hány éves vagy) nem is lesz az?

she_wolf 2016.02.24. 23:47:07

@swiss blend:
Nézegetem néha az ismeretterjesztő csatornákat, és néha letörlöm az államra csorgó nyálat. Közben meg sárgulok, és már régóta csak az irigysétől:(
És ha lennem 25 év fórom a korommal szemben, a mai Magyarországot talán nem fájna elhagynom:( Talán....

she_wolf 2016.02.25. 01:47:25

@mig54:
Mesmeg már nyoll..:( Vajon mi lehet a nyúlon túl...? Vagy a nyúl az?:D
www.youtube.com/watch?v=Pkt7rL_X9n4

she_wolf 2016.03.12. 22:42:48

@she_wolf:
Yepp! A nyollbul gerbera lett? Mijaszösz?:D a végén megérem, hogy protista lesz belülle...

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.03.15. 17:57:30

Úgy tűnik @asztalosani: -t sikerült elüldözni a praxis blogról. :-))

she_wolf 2016.03.15. 18:17:15

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló:
Nekezgyed mán!:)
De tényleg....olyan jó ez így, még felmázolod a falra, oszt megjelen:)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása