Utazás a vakbelem körül – avagy a magyar egészségügy 2015-ben

2015.10.19. 06:00

A gasztroenterológiai vizsgálatra a várokozási idő közel négy hónap! De addig mi lesz? Mi történik, ha ezalatt még rosszabbul, netán végzetesen rosszabbul leszek? Tudom: akkor már jogosult leszek azonnali, sürgősségi ellátásra. De könnyen lehetséges, hogy akkor már minek?

Nem vagyok igazán híve a blognak és az olvasói levélnek, most azonban úgy vélem-személyes megtapasztalásom alapján - szolgálhatnék némi „közhasznú” információval a magyar egészségügy jelen helyzetéről és állapotáról. Sőt! A történtek alapján talán nem is tanulság nélkül. Átlagosnak mondható, magyar nyugdíjas vagyok, aki az életkorával járó, de elviselhető egészségügyi problémákkal küzd és él együtt. Viszonylag aktív életet élek. (Fotózás, videózás és vitorlázás) A következő eseménysorozat egy Budapest-közeli nagyvárosban „játszódott” velem. Úgy érzem, hogy, szó szerint! Egy március végi nap délutánján, otthonomban, váratlanul alhasi fájdalmat éreztem. Nem volt elviselhetetlen, de az idő előre haladtával egyre nyugtalanítóbbá vált. Mivel a fájdalmak órák múltán sem csillapodtak, feleségemmel úgy döntöttünk, ezzel bizony már orvoshoz kell fordulni. Este 9 óra lévén, már csak a városi orvosi ügyeletre mehettünk, kényszerűségből taxival.Az orvosi ügyeleten alaposan megvizsgáltak, vérnyomást mértek, kikérdeztek. Mindezek eredményeképpen az ügyeletes orvos azonnal beutalt a helyi kórház sürgősségi osztályára. A mindössze kb. 150 méteres távolság ellenére indokoltnak látta a mentős (!) szállítást.A kórház sürgősségi osztályán még alaposabb vizsgálat: EKG, vérvétel, infúzió. Ezt követően egy külön szobába toltak megfigyelésre.

A feleségemmel közöltem: menjen haza nyugodtan, felesleges mellettem üldögélnie. Itt már „jó kezekben” vagyok. Amíg az infúziós folyadék lassacskán csöpögött egy nővérkeidőnként benézett hozzám. Mintegy órányi idő után áttoltak egy orvosi szobába, ahol újra megvizsgáltak, ismételten kikérdeztek, nézegették a laborleleteimet, 1 majd közölték: nem mehetek haza, sürgősségi eljárással felvesznek a kórház gasztroenterológiai osztályára.Úgy éjfél táján már egy ötágyas, úgynevezett „megfigyelő” szobában találtam magam. Az ottani, éjszakai ügyeletes orvos szintén megvizsgált, majd végre fájdalomcsillapító gyógyszereket kaptam. (Úgy éreztem, ennek már nagyon itt volt az ideje.) A szoba egyébként több sajátossággal is bírt, például két bejárati ajtaja is volt. Az „extrább ajtó közvetlenül a nővérszobába nyílt, a szobát pedig egy kicsit raktárnak is használták. Érdekessége volt még egyébként a szobának az is, hogy „koedukált” volt. Egy a későbbiekben idefektetett nő beteg ezt már nem igen tolerálta és nem kis botrányt okozva kikövetelte magának, hogy őt a női osztályon helyezzék el.(Ha jól meggondoljuk, ez talán nem is olyan természetellenes igény.) Másnap délelőtt, immár sokadszorra, újólag megvizsgáltak, kikérdeztek, vért vettek, röntgen és ultrahang vizsgálatra küldtek, pontosabban ágyastól a helyszínekre toltak. Eredmény semmi! Étel semmi! Csak folyadék és infúzió! No, és persze a fájdalom! Később közölték, előkészítenek egy másnapi gyomortükrözésre.

Megtörtént a gyomortükrözés, amelynek részleteit mellőzném. Senkinek sem kívánom. Eredmény: semmi rendellenesség. Visszavittek a megfigyelőbe. Étel semmi, fájdalom annál inkább, de még elviselhető. A délutáni vizit során közölték, hogy előkészítenek egy következő napi vastagbéltükrözésre. Ennek végrehajtási módjáról szintén nem beszélnék.A napok óta történő koplaltatás és az előkészítés során alkalmazott „béltisztító” procedúra váratlan eseményeket okozott. Az éjszaka folyamán szívproblémáim jelentkeztek szívritmus zavar formájában. Támadt is miatta körülöttem egy kis zűrzavar! Az éjszakai ügyeletes doktornő vezényletével aztán - néhány óra alatt – megszüntették a szívritmuszavart, az infúziós tasakba 2 injekciózott különféle gyógyszerek segítségével. Az ágyam mellé telepített különféle orvosi készülékek és a filmekből jól ismert defibrillátor látványa lelkileg is megviselt kissé. Nagyon jól esett, hogy a rám felvigyázó nővér szóval tartott és elterelvén sötét gondolataimat, jót beszélgettünk a minőségi kávékról és a lefőzési technikákról. Ha jól emlékszem Márta nővér felirat volt a kitűzőjén. Bizony ilyenkor ezek az „apróságok” is sokat számítanak. Ez fajta hozzáállás később már sajnos nem volt jellemző. Sőt az orvos - beteg verbális kommunikáció is kezdett közeledni a zéró szinthez. Utólag aztán kiderült, hogy kihajtották belőlem a káliumot, amelynek drasztikus csökkenése okozta a bajt. Mindez nem következett volna be, ha figyelembe veszik ismert kórelőzményemet és az általam rendszeren szedett gyógyszereimet. Sajnos, vélhetően, ezt nem vették figyelembe.Az éjszakai események miatt törölték a vastagbéltükrözést.

Ennivaló továbbra sincs. Fájdalom van, de még mindig elviselhető. Délelőtt viszont – kb. 10 óra körül – hirtelen, rendkívül erőssé vált az alhasi fájdalom, amely aztán az elviselhetetlenség határáig fokozódott, majd állandósult. Azonnali orvosi vizsgálatok (ki tudja hányadik), sürgősségi röntgen és ultrahang. Eredmény? Igen, ismét semmi! A fájdalom iszonyú! A lehetséges, vagy legalábbis gyanítható diagnózissal kapcsolatban semmi információ. Bő egyórás várakoztatást követően 13 óra tájékán átszállítottak a sebészeti osztályra. Ez bizony műtétgyanús előkészületet sejtetett! Itt aztán megint vért vettek, sokadszorra is megvizsgáltak.(Több orvos is megnézett) Ezt követően végre valami információval is szolgáltak. Közölték: pillanatnyilag még nem mindig tudják panaszaim konkrét okát, ezért aztán egy feltáró jellegű műtétet végeznek rajtam.Újabb infúzió, erős fajdalmaim mit sem csökkentek. További két órás várakozás után jött egy nővér, hogy ismételten vért vegyen. Kínomban szinte fogcsikorgatva tájékoztattam, hogy ezt már megtette. Igen - válaszolta -, de 3 sajnos nem találják a vércsoportomat a számítógépes rendszerben. Ezért kell a pótlólagos vérvétel és annak vizsgálata. Elgondoltató és érthetetlen. Az intézményben ugyanis már több alkalommal is operáltak, illetve altattak.Megint hosszú órák, melyek számomra már egyenlőek voltak az örökkévalósággal. A mellettem ülő, sorsomért egyre jobban aggódó feleségem – a tétlen, idegőrlő várakozást már tovább nem bírván – elment megtudakolni a hosszú késlekedés okát. Kiderült, hogy nem áll rendelkezésre a szükséges vér! Egy nagy kórház sebészeti osztályán! Később aztán „megnyugtattak”, a vért már megrendelték a transzfúziós állomásról, legyek türelemmel. Nem tudtam! Este 6 óra után körül kerültem a műtőbe.

A közel kétórás műtét után az orvos röviden tájékoztatta feleségemet: egy előzetes endoszkópos műtéti vizsgálattal kiderítették, hogy igen előrehaladott vakbélgyulladásom van. Ráadásul már több napja(!!) perforálódott és a gyulladás, egyebek mellett már a vastagbél egy kis szakaszára is átterjedt. Ezek ismeretében már elvégezték az „igazi műtétet” is. Feleségem azt sem tudta, hogy megijedjen, vagy némileg megnyugodjon. Talán jogosan merül fel a kérdés: miként lehetséges a XXI. században az, hogy egy jólfelszerelt kórház több osztályán 72 óra alatt sem tudtak egy perforált vakbélgyulladást diagnosztizálni. Ami azonban a lényeget illeti: három lyukkal az oldalamon, kb. 30cm-es hasi vágással feküdtem a műtőasztalon. De élve! Túléltem! Ezért őszinte köszönet a műtétet végző orvosoknak és segítőiknek.És hogy ez a „túlélés” egyáltalán nem volt olyan magától értetődő, a későbbi vizitek megjegyzéseiből álljon itt néhány szó szerinti idézet.”Épp, hogy megúszta”, „Nem semmi volt”, ”Cudar dolgok voltak a hasában!”,”Van egy kis fém a hasában, ha röntgenezik, ezt majd jelezze!”, ”Rehabilitációs idő 3 hónap, haskötővel!” (Egy apróság az ambuláns varratszedésemről: Adott napra, pontos időpontra megjelenvén, 4 teljes órát várakoztattak…)4 Az egyik kontroll vizsgálat során a sebészeti ambulancián jeleztem, hogy időnként kisebb, de nagyon kellemetlen hasi fájdalmat érzek. Elküldtek vérvételre és hasi ultrahang vizsgálatra. A leletek alapján közölték, hogy műtétileg ugyan rendben vagyok, de az ultrahang vizsgálatot végző orvos talált valami rendellenességet. Ismételt gasztroenterológiai vizsgálatot javasolt.

A lelettel, mint „ajánlással” naiv módon visszamentem a gasztroenterológiai osztályra. Mit mondjak, simán elzavartak! „ Tessék elmenni a háziorvoshoz, kérjen egy beutalót, majd a beutalóval kérjen időpontot a gasztroenterológiai ambuláns rendelésre!” Nos, az eddig már igen sokat kibíró „cérna” itt szakadt el nálam! A gasztroenterológiai vizsgálatra a várokozási idő közel négy hónap! De addig mi lesz? Mi történik, ha ezalatt még rosszabbul, netán végzetesen rosszabbul leszek? Tudom: akkor már jogosult leszek azonnali, sürgősségi ellátásra. De könnyen lehetséges, hogy akkor már minek?

Hajrá magyar egészségügy!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamedve 2015.10.19. 06:54:00

Mit rinyálsz itt
Inkább annak örülj, hogy a vezér 20 milliárdért csináltat magának (palotát) irodát. Vagy te inkább másra költenéd? Ugye nem...

Kommentek:

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.11.17. 17:13:10

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog