A 70 éven felüli már haljon is meg?

2014.12.20. 07:57

4041.jpgAz orvostudomány miért nem foglalkozik a 70 éven felüli korosztályos Myelodysplasia-szindrómával?

T, Blog!

 

Szeretném megkérdezni, hogy az orvostudomány miért nem foglalkozik a 70 éven felüli, vagy talán még a fiatalabb korosztályos Myelodysplasia-szindrómával?

 

Szóval hol tart az orvostudomány ebben a betegségben? Mert az tragédia, hogy egy betegnek szinte hetente be kell feküdni vörösvérsejt sűrítmény  megkapására? Nekik miért nem lehet csontvelő átültetést csinálni?

 

Ha kap is vért, akkor a Hemoglobint esetleg 80-ra felemelik és kész, mehet haza. Nem olyan régen, kb. két hónapja még 100-105 re is felpumpálták, akkor elég volt 2-3 hetente a procedúrát végig csinálni, mind a Betegnek, mint az Orvosoknak.

 

sad-old-woman.jpg

A 70 éven felüli már haljon is meg?

 

Arról már nem is szólva, hogy hiába mondja a beteg, hogy elől annyira szúr, már alig kap levegőt, meg szorít, erre a zárójelentésre meg pont a fordítottját írják…

 

Arról már nem is szólva, hogy szinte egész biztos, valamelyik gyógyszer szedés mellékhatására alakult ki a betegség. ((((Doktor mondta, persze csak szóban, az ambuláns lapon nem mindig azt van írva, ami ott és úgy elhangzik)))!

 

KÖSZÖNETTEL  várjuk válaszukat!

 

S:O.S

 

 

 

HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!

 

index_2.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asztalosani 2014.12.20. 09:54:53

az eü. dokumentáció helyesbítését is lehet kérni ott a helyszínen.
mondjuk az is írtó jó lenne, ha vennéd a fáradtságot és elolvasnád az eü. törvényt.
vagyis: kezdbe kapod, ott azonnal átolvasod, majd ha nem egyezik az ott elhangzottakkal akkor szólsz és határozottan kéred az orvos által elmondottak írásba foglalását (adott tv. adott § szerint). ha nem akarja leírni, akkor jegyzőkönyv felvételét kéred az asszisztensekkel letanúztatva. mondjuk az sem lenne rossz, ha te is a kis pereputtyoddal (mint a napon kicsit odakozmált társaink)(min. 10 fővel) jelennél meg a vizsgálatodon bent az orvosnál, és ha nem akarják az eü. doksidat kiegészíteni, sem jegyzőkönyvet felvenni, akkor felveteted velük mi hangzott el ott a helyszínen aláíratod és irány a jogi osztály vagy az ántsz.

ha ehhez nincs merszed, akkor meg az ántsz-hez kell írni egy szép panaszlevelet. ha ez nem vezetne eredményre akkor az EMMI-nek

ha nem akarsz bajlódni a hivatalos ügyintézéssel, akkor marad a nyilvánosság: diktafon/minikamrea a zsebbe, kalapba, táskába majd yt-on való megosztása a saját felelősségedre, vagy különböző hírcsatornák megkeresése ezen felvétellel.

és igen, jól sejted, én kimondom amíg a trollok meg nem jelennek és elkezdi osztani az észt:
70 évesek még jobban le vannak sz@rva, mint bármelyik más korcsoport. Kár beléjük a TB támogatás, ugyanis már társadalmilag nincs hasznuk (nem termelnek hasznot) a TB már csak költ rájuk, ráadásul nagyon jól tudják az orvosok is, hogy ez az a korcsoport akikkel mindent meg lehet csinálni, mert hagyják magukat, nem lesz következménye éppen ezért nem kellene ezt hagyniuk, mivel nyugdíjasok, ezért ráérnek panaszlevelet írni az ÁNTSZ-hez. írjanak, minnél többet! :)

A szúró mellkasi fájdalomra 70 évesen mindenkinek azt mondják: 70 évesen mindenkinek szúr. ennyivel elintézik :( ezt sem kellene hagyni .addig kell visszamenni és a nyakukra járni ameddig nem foglalkoznak a problémával.

És akkor most lássuk a trollokat (tisztelet a kivételnek):

mnika88 2014.12.20. 11:39:13

@asztalosani: köszönjük,kedves troll! Taps,taps,leülhetsz!

she_wolf 2014.12.20. 12:12:11

@mnika88:
Hagyd, nem érdemes...az már mellékes, hogy szerencsétlen poszter nem ezekre kíváncsi, hanem a miértekre, és konkrét, jól megfogalmazott kérdéseket tesz fel. Ezek megválaszolására valószínűleg egy hematológus lenne kívánatos, nem egy ilyen "nemdoktorfontos".

Idézném a lényeget:
"Szóval hol tart az orvostudomány ebben a betegségben? Mert az tragédia, hogy egy betegnek szinte hetente be kell feküdni vörösvérsejt sűrítmény megkapására? Nekik miért nem lehet csontvelő átültetést csinálni?"

Erre válaszoljon a mi saját, különbejáratú polihisztorunk, ne pedig a sületlenségeivel hozakodjon elő (mint mindig).
De ő veszi a fárad(T)ságot (sic.), és löki az értelmetlen sódert:(

DarthVader 2014.12.20. 12:51:25

Hát, én csak egy trágyássarkú háziorvos vagyok, kevés "szakmai"-t tudok hozzátenni, de azért - jó magyar szokás szerint - hozzászólok.

A myelodysplasiás szindróma, mint a neve is mutatja, egy "szindróma". Azaz tünetcsoport. Tehát nem egy betegség, hanem számos betegség lehet, amelyek azonos vagy nagyon hasonló tünetekkel járnak. Ebből következően számos oka is lehet. A végeredmény persze a tünet, amely a csontvelő müködésének elégtelenségében nyilvánul meg. 70 év fölött is lehet számos ok, kezelése is lehet többféle, de "gyógyitani"
jelenleg allogén csontvelő transzplantációval lehetséges. Van azonban ezzel több probléma is. Idézném a LAM cikkét:

www.elitmed.hu/upload/pdf/myelodysplasia_szindromak_uj_terapias_lehetosegek-161.pdf

"Allogén és autológ ôssejtátültetés:

Az egyetlen kuratív terápiás lehetôség myelodysplasia-
szindrómában az allogén ôssejtátültetés. Ez azonban,
figyelembe véve a betegség kialakulásakor az átlagélet-
kort, igen kevés beteg számára jelent valós lehetôséget.
A hosszú távú betegségmentes túlélés 30–40%, amely
lényegében megegyezik a transzplantációval összefüg-
gô mortalitás arányával. A relapsus aránya 25–50%. Ha
azonban a fiatal, HLA-identikus donorral rendelkezô
betegek diagnózist követô gyors transzplantációját te-
kintjük, ennek az alcsoportnak a túlélési aránya
60–70%. Ez az összehasonlítás is hangsúlyozza a
megfelelô beteg kiválasztásának fontosságát. "

Szóval azért az orvostudomány minden ellenkező hireszteléssel szemben foglalkozik a myelodysplasiás syndromával.

Tehát egyfelől az eredményesség/eredménytelenség, másfelől - igen, sajnos ez sem elhenyagolható - a költség-haszon. A csontvelő transzplantáció egy szervtranszplantáció, mint bármelyik más szervé, veséé vagy májé. Technikailag persze egyszerűbb, és olcsóbb is, de a körülmények - befogadó szervezet reakciója, stb - hasonló. És mint ilyen eljárás, kellőképpen drága is. (A transzplantációban nem maga a transzplantáció a drága,hanem az azt követő kezelés). És igen, sajnos, meg kell fontolnunk, hogy alkalmazzunk-e valakinél egy eljárást, amely 30 % eséllyel hosszabbitja meg az életét egy betegnek néhány (!!) évvel, vagy ebből az összegből végezzünk el pl 8-10 darab csipőprotézis beültetést, amely járásképtelen emberekből csinál járásképeset évtizedekre. Mivelhogy a beteg transzplantáció nélkül is életben tartható, pl transzfuziókkal.

Sajnos itt nem CSAK a "70 éves dögöljön meg" a vezérlő elv. Tudomásul kell venni, hogy az egészségügy - még az "ingyenes" is - az egyik legdrágább dolog a világon.
(Nem véletlenül mondja Kohn a fiának, hogy "csak egészség legyen, fiam, a többit megvesszük." :) És vannak eljárások, amelyek relativre kevés költséggel (mármint esetenként kevés költséggel) sokak életét tudják jobbá tenni, és olyanok, amelyek rendkivül nagy költséggel kevesek életét. Melyiket válasszuk akkor, ha a ráforditott összeg ugyanannyi? Vagy persze lehet a ráforditást növelni korlátlanul, csak akkor a másik oldalon meg valakinek a lovettát le kel tenni az asztalra. Még pedig kemény összegeket.

Ha jól tudom, a transzpalntációk egyébként is külön keretből történnek, éppen ezért transzplantációs bizottság dönt, és ez a keret is szükös.

El kell fogadnunk, akár tetszik, akár nem, hogy nincs a világon olyan ország, amely minden állampolgárának az egészségügy összes eredményét prezentáni tudná. Annyi pénz a világon nincs.

Ez van.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.20. 13:03:21

részleteket nem ismerve nehéz nyilatkozni, ez egy aránylag jól ismert betegség, van egy nemzetközileg elfogadott prognózis "score" ja is, ez alapján lehet "beskatulyázni" a betegeket esélyes és esélytelen csoportba.
az esélytelen csoport első indikátora már mutatja is miért íródott a levél: Indicators of a poor prognosis: Advanced age; severe neutropenia or thrombocytopenia; high blast count in the bone marrow (20-29%) or blasts in the blood; Auer rods; absence of ringed sideroblasts; abnormal localization or immature granulocyte precursors in bone marrow section all or mostly abnormal karyotypes or complex marrow chromosome abnormalities and in-vitro bone emarrow culture-leukemic growth pattern.

mnika88 2014.12.20. 13:16:33

@DarthVader:
Neked önértékelési problémáid vannak.:)

she_wolf 2014.12.20. 13:24:16

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Magyarul?:))

Egyébként örülök ezeknek az informatív hozzászólásoknak (@csak néha benézek..., @Darth Vader:) Remélem, hogy a poszter is megkapja a vágyott infókat.

DarthVader 2014.12.20. 13:36:43

@mnika88: nem "ön", ezzel mások szoktak burkoltan illetni errefelé :)))

DarthVader 2014.12.20. 13:44:46

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

1, A poszter ugyan csak a hemoglobinról irt, a vérkép többi részéről nem, de izolált aplasticus anaemiát okozhat időskorban a nephrosclerosis is, erythropoetinhiány miatt. Elég gyakori, nekem is van több ilyen paciensem, erythropoetin kezelés alatt. Szerintem gyakoribb, mint a myelodysplasia más okból.

2, ez az "egész biztos, hogy... " a mi szakmánkban nem értelmezhető. Az orvoslásban csak valószinűségekről lehet beszélni. Igen nagy valószinűségről, csaknem 100 % -os valószinűségről, de azt a szót, hogy "biztos", felelős orvos nem nagyon használhatja. (Ha csak nem kórboncnok, a vizsgálat után, miszerint a "paciens biztosan halott". ). Ezt is meg kéne tanulnia mind a betegeknek, mind a szakmának. Szóval ha az orvos azt mondta, hogy "gyógyszermellékhatástól alakult ki", az nem azt jelenti, hogy "biztosan gyógyszer...stb". Ha meg mégis azt mondta, hogy "biztosan...", akkor én néznék rá igen nagy szemekkel.

DarthVader 2014.12.20. 13:47:48

@mig54:

"Indicators of a poor prognosis: Advanced age; "

A kedvezőtlen prognózis jelzői: (márminthogy előre tudjuk, hogy a kimenetel bizonytalan)
előrehaladott kor...

mnika88 2014.12.20. 13:56:37

@DarthVader:
Mivel illetnek?A "trágyássarkú " jelzőt eddig én csak tőled olvastam itt,asszem nem is 1x :))

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.20. 13:59:34

@mig54: ezt csak kimásoltam egy cikkből, kb úgy fest: indikátorok rossz prognózisra: idős kor, ....
@DarthVader: orvosként ilyet nem mondok, mert még a perben rám hivatkozik a beteg.
esetleg olyat, hogy lehetséges, elképzelhető, nem zárható ki meg hasonlók, de biztosra állítani veszélyes.
gyakorlatilag az össze 70 év feletti páciens valamilyen okból vérszegény, de heti egy vvt massza az elég durva. mekkora a lépen vajon? nem lehetne kikapni (sebész szemlélet :))

Asgardig 2014.12.20. 16:09:08

@DarthVader: Ha jól emlékszem, az eredeti: "...Nem, mi ott vidéken trágyás gumicsizmában tangóharmonikázunk a rendelőben..." (idézet Sirák András dr. hozzászólásából egy konferencián).
:-)

DarthVader 2014.12.20. 16:26:02

@mnika88: ettől sokkal dehonesztálóbbat is olvashattál :))

DarthVader 2014.12.20. 16:27:24

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

annyira nem ismerjük az esetet. Szegény posztolók is azt gondolják, hogy amit leirnak, az elég információ a véleményalkotáshoz. Hát, van akinek elég, de az a vélemény olyan is :))

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.20. 17:00:48

@DarthVader: első főnököm mondta: én sebész vagyok mindent szikével gyógyítok :)

asztalosani 2014.12.20. 17:04:23

@mig54:
az általad ideböfögött kommentek 99,9%-ának köze sincs a cikkhez, sem semmihez.

régóta okoskodsz itt, de fingod sincs semmiről.

te miért nem tudsz válaszolni az általad becopizott kérdésre, he?

munkakeresséssel hogyan is haladsz?

jágör68 2014.12.20. 17:25:01

7,1 milliárd ember él a Földön. 1900- ban még csak 1 milliárd körül voltunk.
Azóta, elhasználtuk a Föld természeti- és erőforrásainak 50%- át.
Mivel a növekedés exponenciális, ezért 24:00 óra előtt 1 perccel vagyunk.
A világon általánosan megfigyelhető lecsúszás mind, ebből az alapvető tényből ered.
Ideje elengedni, most, még egyszer, utoljára.

youtu.be/O133ppiVnWY?t=22m15s

micsoda? 2014.12.20. 19:14:50

"70 évesek még jobban le vannak sz@rva, mint bármelyik más korcsoport. Kár beléjük a TB támogatás, ugyanis már társadalmilag nincs hasznuk (nem termelnek hasznot) a TB már csak költ ráj"

Szerintem is. Vagy hallott valaki a rádióban például az idősek/nyugdíjasok műsoráról. Minden a gyerekekről szól. Csak az a kérdés milyen felnőtt lesz belőle, ezek után?

csakmotyogok 2014.12.20. 20:22:17

@micsoda?: 3 millió nyugdíjas országa vagyunk. Az ő szavazatuk dönt. Fehér hatalom vagyunk. Ez épp elég. Sokkal több szegény és éhező gyermek van, mint nyugdíjas.S a tényekről nem is beszélek, mert ugye azt nem illik.

csakmotyogok 2014.12.20. 20:31:04

@DarthVader: Trágyássarkú?? :D . Odüsszeuszi jelző...

DarthVader 2014.12.20. 20:55:45

@csakmotyogok: csak nehogy epitheton ornans-sá váljon :))

csakmotyogok 2014.12.20. 21:04:53

@DarthVader: Hát..ha csak nem ragaszkodtok hozzá :D.Olyan lelkesen emlegeted.

Tempus.Anh 2014.12.20. 21:19:50

@csakmotyogok: Homérosznál fellegtorlaszoló Zeusz, aranysarujú Héra, okosszívű Penelopé, szőkehajú Menelaósz, szépkoszorújú Mükéné, sisakrázó Hektor és leleményes Odüsszeusz volt, aki néha "görbén fölfele tekinte" :)...Devecseri Gábor kiváló fordításában.

csakmotyogok 2014.12.20. 21:33:08

@Tempus.Anh: Azért anno elgondolkoztam, hogy a tehénszemű az milyen gáz, de akkor biztos nem volt ciki:))

DarthVader 2014.12.20. 21:34:47

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Hát még ha elkapja a furor chirurgicus, akkor lehet hogy tényleg nem műtét lesz az asztalon, hanem boncolás :))

DarthVader 2014.12.20. 21:48:41

@Tempus.Anh:

A görögöknél ezek irodalmi jelzők voltak, a vikingeknél pedig az ilyen jelzők gyakorlatilag vezetéknevek.
Kékfogú Harald, Széphajú Harald, Véresbaltájú Erik, stb. Egyébként érdekes, hogy kékfogú Harald azért kékfogú, mert állítólag szerette az áfonyát, de ha úgy nézzük, hogy az ónorvégban a bla kb kékesfeketét jelent, akkor inkább egyszerűen rosszak voltak a fogai.

Tempus.Anh 2014.12.20. 22:00:19

@DarthVader: Így van, és Kékfogú Haraldról (Harald Blatand - nincs skandináv o értékű a-betűm) nevezték el a Bluetooth-rendszert. Azzal magyarázták az elnevezést, hogy Harald úgymond úgy fogta össze a viking népeket, ahogy a Bluetooth két készüléket :)

Tempus.Anh 2014.12.20. 22:01:18

@csakmotyogok: Igen, állatokhoz hasonlítani embereket elég gyakori volt. És még jó, ha csak a szemét hasonlították a tehénéhez :)

Tempus.Anh 2014.12.20. 22:03:26

@DarthVader: Frans Bengtsson Vikingek (Röde Orm) c. nagyon jó kétkötetes regénye sok ilyen nevet sorol fel.

she_wolf 2014.12.20. 22:05:41

Micsoda offtopic hozzászólások...
Ejnye-bejnye, hogy nem szégyellitek magatokat szerte-szana:))

DarthVader 2014.12.20. 22:12:39

@mig54:

Miért, ontopic van? Érdeklődés hiányában a trollkodás elmarad? :))

DarthVader 2014.12.20. 22:14:09

@DarthVader:

Jut eszembe, a Dacia Logant nem ERRŐL a Loganról nevezték el? 30 éves (a Dacia), már meg kéne halnia, de még fut?

Tempus.Anh 2014.12.20. 22:28:29

@DarthVader: A Dacia majdnem 50 éves :) A jelenlegiben már Renault motor van, egyébként is a R14-nek a román változata volt a Dacia 1300-as, ami később "fejlődött".
A mostani terepjáróját, a Dustert eléggé dícsérik, azt mondják, már autónak nevezhető.
A Dacia Logan-t pedig nem tudom, miről nevezték el.
Hulk Hogant és Conan a barbár-t juttatja eszembe a név első hallásra :)

she_wolf 2014.12.20. 22:28:35

@DarthVader:
Azért fut még mindig, mert lecserélték a pilótát Forrestre, keresztelő nélkül...

DarthVader 2014.12.20. 23:16:49

@Tempus.Anh: nekem ne mondd, volt kettő is belőle. Aztán jött a rencerváltás (?), új autókkal. De azért hiányzik az érzés: elindulsz, és nem tudod, meddig érsz, hol állsz meg és mit kell csinálnod. Hűtővíz, ékszíj, befagyott karburátor, stb. A mai autóknál - legalábbis amit én nyúztam azóta - nagyjából bízhatsz benne, hogy beülsz és odaérsz. Unalmas. Bezzeg a Dacia. Az a kis pezsgő izgalom elinduláskor :))

mnika88 2014.12.20. 23:41:55

@DarthVader:
:D :D Látom szeretsz izgalmasan élni.
@csakmotyogok: a tehénszemű az a bociszemű? Mert nálunk ez jót jelent,mert szép nagy szemei vannak az illetőnek.:))

DarthVader 2014.12.20. 23:54:51

@mnika88: "A tehén nagy, barna szemében viszont az anyai tekintet nyugalmát és mélabúját látták, ezért Héra asszonyi szépségét más oldalról boópis ("tehénszemű") mellékneve jellemzi akkor is, amikor a nép emlékezetéből régen kihullottak a régi, állat alakú (thériomorf) istenek, s már senki sem tartotta számon, hogy egykor Zeust bika s női párját tehén alakjában tisztelték."

www.literatura.hu/lexikon/mitosz/hera.htm

mnika88 2014.12.21. 00:15:53

@DarthVader:
Köszönöm,érdekes volt.:)
300 évet várni,hogy feleségül vegyenek...hát,nem csodálom,hogy Héra ilyen háklis lett.:D

reepach 2014.12.21. 00:38:25

@Tempus.Anh: Nem az R12- alapján készült? Nekem úgy rémlik. Hála Istennek, nekem nem volt, de én is megtapasztaltam a szocialista autóipar nagyszerűségét (Polski Fiat 1500).

asztalosani 2014.12.21. 08:06:14

@mig54:
szóval akkor még mindig fingod sincs semmihez és a társadalom nyakán tartatod el magadat mint POTYAUTAS!

a te féléd miatt tart ott az egészségügy ahol.

ha van időd itt lebzselni, ilyen erővel munkát is vállalhatnál, ami után többet is fizetnél, mint amit most fizetsz!

tényleg, jut eszembe, mennyit is fizetsz most havonta? :D :D

reepach 2014.12.21. 09:43:16

Ez a poszt jellemző a hozzánemértő, de magát tévedhetetlennek gondoló buta, öntelt ember okoskodására.
Sok MDS-es beteget kezeltem, kezelek jelenleg is, ritka kivételes esetektől eltekintve csontvelőátültetés lehetősége fel sem merül. Sok tényezőt kell figyelembe venni, hogy egyáltalán az ASCT -re gondoljunk (biológiai életkor, társbetegségek, immunológiai status, keringési rendszer állapota, stb.), és akkor még nem is beszéltünk a HLA identikus donorról. Az MDS kezelésére, a túlélés meghosszabbítására általában csak a transzfuzió jön szóba. Mi 100 g/l Hb érték közelébe szoktunk transzfundálni, de mindig egyedileg kell dönteni.

Az emberek többsége előbb-utóbb szívelégtelenségben hal meg. Várom a következő posztot, hogy miért nem végeznek a (hülye, gyilkos) orvosok minden emberben szívátültetést, hiszen akkor nem halnának meg??!!

DarthVader 2014.12.21. 10:19:31

@reepach:

de legalábbis szívizom-őssejtbeültetést. Ez lenne a minimum!

Tempus.Anh 2014.12.21. 10:31:48

@reepach: Valószínűbb az R12, igen :)Nem vagyok tisztában még a régi Renault-okkal.
A Polski az valóban testhez nőtt autó volt, úgy emlékszem, egyetlen égő égett a műszerfalon, ha az égett, élt az autó, ha nem, akkor újraélesztésre szorult, a sofőrjének pedig folyamatosan köze volt az igen fürge ékszíjhoz...
@DarthVader:
Én Ladával és Daciával tanultam meg vezetni, az utóbbi olyan volt, hogy egy kezem mindig foglalt volt, a kinyíló ajtót kellett vele tartani :)

Tempus.Anh 2014.12.21. 10:36:38

@mnika88: A "bociszemű" kifejezést pejoratív értelemben használva is hallottam, amikor valaki "néz nagy bociszemekkel" azt arra értették, hogy az illető valamit lát és hall, de nem érti, miről is van szó valójában.
Egy másik régióban egy olyan szólás is járta, hogy "Néz, mint borjú az új kapura"...:)

she_wolf 2014.12.21. 10:41:58

@Tempus.Anh:
A kis(!) Polák testhez nőtt, szó szerint:) Berregő hátizsák, gumipókkal kikötözött motorház burkolattal. Az enyémet 100 éve behajtogattuk a lépcső alá, egyszer muskátlis láda lesz belőle:)
Most Opel (sose kop el) a gépjárműpark.

Tempus.Anh 2014.12.21. 10:47:25

@mig54: Sokan beadják retró pub-okba a kocsit, az amerikai mintára box-ok lesznek belőlük. :)
Az Opel az jó kocsi, egyik főorvosunk csak arra esküdött, az összes évjáratokat végigpróbálta, nem is ült más márkában.
Azt hiszem, így leszek én a Forddal, bár ebből újra nem nagyon van még kilátásom :)

Tempus.Anh 2014.12.21. 10:53:31

@reepach: Valaha a szocializmusban dívott az, hogy a parazitának tartott értelmiséget folyamatosan hajszolta az uralomra jutott orwell-i tömeg pár jeles képviselője arra, hogy (nyilván, bizonyos határok közt) "gondolkodjon", "kísérletezzen", "találjon fel", hadd épüljön az a fényes jövő.
Mintha egy kutatót kényszeríteni lehetne arra, hogy periódikusan szállja meg az ihlet, és tojásokat tojó tyúk gyakoriságával újabb hasznos ötlettel álljon elő.
Főleg ilyen szerény anyagi körülmények közt.

she_wolf 2014.12.21. 10:59:40

@Tempus.Anh:
Azért van azért élet az Opelon túl is, csak olyankor mindig bilibe lóg a kezem:)
Igaz, biztonságérzetet ad, viszont ha a kényelmet vesszük, akkor számomra az újabb tervezésű/kiadású Citröenek nyújtanak nagyon jó vezetési élményt (kettőhöz volt eddig szerencsém). De nekünk az nagyon "bilis" kategória.
Úgyhogy maradunk a jól beváltnál:)
Ha rám tudna szakadni egy jóképű lottó ötös (ami azért lehetetlen, mert nem lottózom), akkor "plázázni" beújítanék egy metál éjkék Honda crz cabriot. Megyek biliért.....:D

Tempus.Anh 2014.12.21. 11:06:50

@mig54: Én azt vallom, hogy egy bizonyos összegen felül nem szabad autót vásárolni, hisz olyankor valójában csak a márkát és az amúgyis nélkülözhető extrákat fizeti meg az ember.
Azonkívül minél drágább egy kocsi, annál többet veszít az értékéből már a szalonból való kihozatala pillanatában is.
El lehet képzelni, hogy azok a csodalények, akiknek mondjuk egy húszmillió kocsira telik, már másnap ötmilliót veszítenek az autón, ugyanis azt az autót használtan húsz milláért senki nem fogja megvenni.
A használt állapot pedig akkortól számít, amikor először elforgattam benne a slusszkulcsot és elhagytam a márkakereskedést.
Szóval már a veszteség az autón akkora, hogy azért egy viszonylag jó kocsit lehet venni.
Az elérhető árú Opelek is nagyon szépek és megbízhatóak.

mnika88 2014.12.21. 11:33:09

Hát én csak annyit tudok hozzáfűzni a témához,hogy anyumék mesélték,hogy '86-ban Németországon keresztül hozatták a Skoda 120L -t,amire "csak" 1 évet vártak,de ha nem fizettek volna valutával,még 1 év lett volna minimum.
Mire én jogsit kaphattam a kezembe,már 2006 volt.De ahogy itt olvastam a kommenteket,kár,hogy lemaradtam arról a korszakról .:D

@Tempus.Anh: Ezt a "bámul,mint borjú az új kapura" nálunk is használják,de itt tényleg a "bociszem" a szép,nagy barna szempár.Nálunk a "lesel,mint Jocó a moziban" ,van köztudatban arra,amikor valaki értetlenkedik és csak néz.Vagy "les,mint hal a tányéron", vagy "csak bámul ki a fejéből".:))

she_wolf 2014.12.21. 11:37:48

@Tempus.Anh:
Teljesen igazad van, de álmodozni azért szabad?:)
Első 900-as mobilok megjelenésekor egyik barátunk vett valami recegét 12 ezerért, majd 3 év után el akarta volna adni 100-ért. Kiröhögtük. Mások is:)
Néha úgy eltöprengek azon, hogy mikre képesek irdatlan összegeket kiadni emberek...Spektrumon néha belefutok olyasmibe, hogy luxus hajók. Sóhajtozok, hogy milyen gyönyörűek, ilyen fából, olyan berendezéssel, aztán eszembe jut hogy cseszheti, ha a természet erősebb nála. Elvész minden a fedélzetre kozmált nővel és persze az addig büszke tulajjal együtt.
Úgyhogy maradnak az Opelek, meg esetleg egy-egy nyaralás, ha már megint megtehetjük majd.

Annie Oakley 2014.12.21. 11:44:11

Jared Diamond: Összeomlás. Rendkívül szórakoztató és tanulságos fejezet található benne a grönlandi viking kolóniáról.

she_wolf 2014.12.21. 11:46:41

@mnika88:
Skodrin tanultam vezetni, gyakran sajnáltuk szegényt:) Az úgy vót, hogy az akkor még csak (lö)vőlegény uram elvitt a Népligetbe, és hosszú, meghitt éjszakákat töltöttünk el azzal, hogy finom, érzékeny mozdulatokat gyakoroltatott velem kuplung-gáz-fékpedálok nyomkorászásával:)
Miután sikerült rendőrökbe botlás és ütközések nélkül pár hónapot vezetnem Bp.-en, jelentkeztem tanfolyamra, és lett jogsim. És még pár évig vezethettem a Skodát, mielőtt lecseréltük Opelre.

mnika88 2014.12.21. 11:55:45

@Annie Oakley:
A Myelodysplasia szindrómától a Polskin át eljutottunk a grönlandi viking kolóniához.:D
Bár szegény poszter meg nem gyógyul,de legalább nevet egy jót.

Tempus.Anh 2014.12.21. 12:52:47

@mnika88: És "mint hal a szatyorban", igen, bár ennek egy bizonyos koron túl már erotikus jelentése is lehet :)
A Skoda 120 SL az egy elit autó volt akkoriban, hátul elhelyezett motorral, hangtalanul záródó ajtókkal, még a finomabb autók közé tartozott. A családorvosunknak volt ilyen, hófehér színben. Ha magával vitt, mindig ő csukta az ajtókat, mondván, hogy az finom zármechanikájú szerkezet.

@mig54: Az újabb és újabb ketyerék sorsa is valóban az, mint az autóké, hogy nem értékállóak, ha "kimegy a divatból", akkor legfeljebb háziereklye lehet belőlük, a vételárat pedig egyfajta "bérleti díjként" könyvelhetjük el (hogy ne vessen szét améreg, hogy végül a nyakunkon marad :)

Tempus.Anh 2014.12.21. 12:55:29

@Annie Oakley: Köszönöm, utánanézek majd a kötetnek.

she_wolf 2014.12.21. 13:14:20

@Tempus.Anh:
Autóban nálunk is a fehér a dili, de ennek régről indult oka van: apósomék sok évet töltöttek trópusi, szubtrópusi éghajlaton, ráadásul a páradús levegő is eszi a vasat jócskán, idővel amolyan "rozsda marta, nem ragyog" kinézete lesz a járgánynak.
A fehér legalább kevésbé katlan nyaranta, a légkondi így is majdnem belehal mire elviselhető hőmérsékletre hűt.
A Skoda ajtaja tényleg finoman zárt, el nem tudod képzelni, hogy kezdetben hányszor hallottam, hogy "drágám, nem budi az, hogy csapkodjuk az ajtaját":))

Amit nekem írtál: vagy felhatalmazzuk mindenféle mondvacsinált erényekkel, hogy miért nem adunk túl rajtuk. A haver első mobilja a mai napig megvan, ahogy írtad: ereklye:) Itt javítanám ki magam, nem 12 ezerért vette, hanem 120 ezerért.

És én most balra el, asszonynak konyhában a helye....

Tempus.Anh 2014.12.21. 13:28:13

@mig54: Jó munkát kívánok :)
Valóban, nagyon drágák voltak az akkori fizetésekhez mérten az akkori mobilok. A folyadékkristályos, mondjuk 10k pixeles kijelzőjű telefonok óriásit fejlődtek cca. 10-15 év alatt a mostani okostelefonokig, amiken már simán lehet akár tűélességű, HD filmeket is nézni, és az emberek többsége már nem is arra használja, amire rendeltetett, hanem egyfajta társ a mobil a mindennapokban.
A környezetemből kérdezték meg nemrég, hogyan bírok én mobil nélkül létezni (van, de le van téve lehalkítva az orvosiban és csak random nézek rá), mert ők, ha elfelejtik feltölteni vagy otthon hagyják, úgy érzik, mintha a fél oldaluk hiányozna.
Ide is el lehet jutni egy idő után.

mnika88 2014.12.21. 13:38:50

@Tempus.Anh:
Vagy 5 percig én is lestem,mint hal a szatyorban,mert nem esett le mire gondolsz.:D
Nekünk világoskék volt,Morzsinak hívták és annyira emlékszem belőle,hogy apu ölében ülve "vezethettem" az udvarunkon,meg ha mentünk valahova miután elhoztak az oviból,jókat aludtam a hátsó ülésen.

mnika88 2014.12.21. 13:49:03

@Tempus.Anh:
Érdekes amit írsz,szerintem manapság nem lehet mobil nélkül élni.Én pl.pánikba esek,ha nincs nálam a telóm,mert ott a Facebook,Messenger,Gmail,Viber,ezeket mind a telóról használom,utazáskor az utcán menve is a fülemben a fülhallgató,megy a zene,vagy a youtube.Ki sem bírnám.Munka közbe is ugye gépről nem szabad netezni,marad a teló.Menetrendet,nyitvatartást,mozit bármit telóról nézek,vagy intézek.Én meghalnék nélküle.

Tempus.Anh 2014.12.21. 13:56:25

@mnika88: Nagyon jó dolog, ha ilyen rendszerezetten, a cybertér segítségével algoritmizáltan élsz.
Én azért még noteszezek (ha nincs eszem, legalább noteszem legyen :) ), jegyzetelgetek, megszoktam a plajbászt és a papírt.
Még netezni is asztali gépről szoktam, a laptoptól idegenkedek, a tablet és mobil pedig végképp csak végszükségben jöhet :)

mnika88 2014.12.21. 14:07:39

@Tempus.Anh:
Mi ezek szerint két külön világ vagyunk.:))
Olyan kép ugrott be rólad hirtelen, mintha egy őszes,szakállas bácsi lennél,aki petróleum lámpa fényénél görnyedve ül az asztala felett és szorgosan jegyzetelgetne a noteszába.:))

Tempus.Anh 2014.12.21. 14:22:44

@mnika88: Így van, ősz öreg apó vagyok, akkora szakállal, mint az Asterix és Obelix-ben a Sokadik-iksz nevű agg varázsló :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása