Szívatták a kislányt, mert otthon maradt a TAJ kártya

2014.04.29. 08:22

aiqr5R7iM.jpegAkkor is meg kellett volna néznie a gyereket, ha egyáltalán nem oda tartozunk és egyáltalán nincs kártyája. Valamiért csak kitalálták a Hippokratészi esküt.

Tisztelt Praxis!

 

A napokban sikerült olyan sajnos rossz tapasztalattal gazdagodnunk, amit szeretnék önöknek megírni. Kislányomat (8) nem volt hajlandó megvizsgálni a helyettesítő gyermekorvos. A lányom sajnos nagyon könnyen betegszik meg, így elég gyakori vendégek vagyunk a gyermekorvosnál. Sajnos nemrég ismét belázasodott a kislányom és a lázcsillapítók nem igazán vitték le a lázát, így elmentünk a rendelőbe. A kiírás szerint az orvosunk, akihez tartozunk szabadságon volt, a helyettesítő orvost nem ismertük. Várakoztunk egy jó háromnegyed órát, amikor kijött az asszisztense, és a tb kártyákat kérte. Sajnos ekkor vettem észre, hogy a nagy kapkodásban otthon maradt a gyerek kártyája.

 aiqr5R7iM.jpeg

Én ezt közöltem az asszisztens hölggyel, valamint arra kértem, hogy tekintsen el kivételesen a formaságoktól, mert már a rendelési idő vége felé jártunk, meg hát úgyis oda tartozik a gyerek, ennek utána nézni nem nagy kunszt. Megértés helyett azonban arrogáns elutasításban volt részünk, ott, mindenki előtt. a hölgy durván és idegesen mondta nekünk, hogy tb kártya nélkül a doktor úr nem fogad minket, nincs mit tenni. Próbáltam kedvesen arra kérni, hogy nézze el az én feledékenységemet, de azt mondta, őt nem érdekli a dolog. Szeretném hangsúlyozni, végig udvarias voltam, a hölgy pedig végig emelt hangon beszélt. Amikor kijött az épp aktuális szülő a kisfiával, szerettem volna a doktor úrral is váltani pár szót, de nem adott rá lehetőséget. Továbbra is az volt a koncepciójuk, hogy menjünk haza érte.

 

Ezzel csak az az egy apró gond volt, hogy már vissza nem értünk a rendelésre. Próbáltam ezt elmagyarázni, de teljesen hiábavaló volt a próbálkozásom. Így sajnos vizsgálat és gyógyszerfelírás nélkül, dolgunk végezetlenül kellett hazamennünk. És egy újabb elég rossz éjszaka után másnap mehettünk vissza, ráadásul ekkor is elég bunkók voltak, de ez már szót sem érdemel, a gyerek kapott gyógyszert és szerencsére elég hamar jobban lett.

 

Tudom jól, hogy hibáztam, amiért otthon hagytam a kislányom kártyáját, de! Nem hiszem, hogy egyrészt ilyen hangnemben kellett volna beszélni velünk, hiszen ahogy mondtam végig kedves és udvarias voltam, másrészt azt hiszem akkor is meg kellett volna néznie a gyereket, ha egyáltalán nem oda tartozunk és egyáltalán nincs kártyája. Valamiért csak kitalálták a Hippokratészi esküt… Vagy az ma már nem számít, csak a bürokrácia és a bunkó viselkedés?

 

Éva

 

Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.

10233390-empty-blank-emblem-badge-shield-logo-insignia-coat-of-arms.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Tamasi 2014.04.29. 10:30:41

Orvos haragos szavakkal számonkéri a pácienst:
- Maga tett tegnap egy borítékot pénzzel a köpenyem zsebébe?
A páciens riadtan védekezik:
- Nem, nem én voltam.
Orvos:
- Na akkor ma tegye bele!

she_wolf 2014.04.29. 11:47:55

Sajnálatos, ami a poszterrel történt. Abban nem vagyok biztos, hogy akkor is fogadnia kellett volna az orvosnak a kis pácienst, ha nem oda tartoznak. Viszont itt erről nincs szó, és semmibe nem került volna az asszisztensnek, hogy a számítógépben utánanézzen a jogosultságnak. Nem minősítem az eljárást, mert azért mégiscsak egy lázas gyerekről van szó:(

Amit viszont nem értek: hogy jön ide szerencsétlen Hippokratész? Ha kell, ha nem, okkal, ok nélkül citálják szegényt. Bármibe lefogadom, hogy a páciensek több, mint fele azt sem tudja, ki volt Hippokratész, és miről szól az eskü, pláne, hogy ma hogyan kell értelmezni.

platelet 2014.04.29. 12:22:54

A rendelőben folyamatosan látják el az olyan lázas, hányós, stb. beteg gyerekeket, akik szüleinek volt annyi esze, hogy nem hagyják otthon a taj kártyát. Erre megjelenik egy nő, azt állítja, hogy a gyereke ide tartozik, de ezt semmilyen módon nem tudja igazolni. Rendes dolog lett volna a rendelőtől, ha ellátják, de nem volt kötelességük, mert nem sürgős (ha az lett volna, az anya nem vár másnapig, hanem elmegy az ügyeletre). Az ellenőr is megbüntet, hiába mondjuk, hogy van bérletünk, csak otthon hagytuk. Abban meg nem vagyok biztos, hogy az asszisztens letette a Hippokratészi esküt. Az orvos biztos nem, ma már nem azt teszik le.

she_wolf 2014.04.29. 12:40:37

@platelet: Nem tudom mi a helyzet az esküvel, de a hajam az égnek áll, mikor a poszterek háborogva hivatkoznak rá, mert az orvos nem vizsgálta meg a legújabb pörsenését. Viszont a bérlet elég sarkos példa - ha nem haragszol meg -, mert az mégsem egy lázas gyerek:( Láz meg lehet akármitől, meg még mástól is:) A poszter azt írja, gyakran beteg a gyereke.
Ha ez így van, akkor az adminisztrációban biztos nyoma van.

carrie 2014 2014.04.29. 13:11:32

Jó indulattal az anyuka minimum 28 éves. Gondolom ő is volt már rengetegszer TB rendelésen, és mivel írja, hogy a gyereke állandóan beteg, kétszeres rutinnal kell már rendelkeznie. Azt is írja, hogy lázas volt a gyerek, és nem sikerült levinnie. A láz nem hirtelen alakul ki: ebben az esetben egy normális ember kapásból előkeresi és bekészíti a TAJ kártyát, kenterből, zsigerből, ha kell kéznél legyen. Mielőtt elindul ellenőrzi azt a KÉT dolgot ami kell az orvoshoz: GYEREK megvan-e, és a TAJ kártya megvan-e? Nem nagy mutatvány... Másrészről ült 3/4 órát és eszébe se jutott, hogy kelleni fog a gyerek TAJ kártyája? Mit csinált abban a 45 percben? Nézett ki a fejéből? Na neee... Nem volt kiírva az ajtóra semmi??? Másrészről ha hazamennek a kártyáért és későn érnek vissza, és ha annyira nagy a baj akkor a szülő egyszerűen beviszi a kórházba gyereko., elmeséli a történetet, és ha van szabad gyerekorvos és ha olyan súlyos, talán ellátja. Vagy még mindig ott az ügyelet... Vagy esetleg lehetne előre gondolkozni és fel lehetne írni a gyerek tb számát egy darab papírra, vagy esetleg LE LEHETNE fénymásolni, amit mindig az anya személyije mellé tehetne, hiszen biztonsági kelléket a taj kártya nem tartalmaz...

@mig54 Ez sajnálatos???? azért rajtad csodálkozom, hogy ide nem írod azt -mint amit pár nappal ezelőtt egy másik posztban megtettél- hogy ehhez "kell ám gógyi"(sic!), meg hogy miért nem hívta fel a telefonon a gyerekorvost, miért nem érdeklődött előre telefonon??? És hogy miért nem akadsz ki azon itt is, hogy nem a rendelési idő végén kellene beteggel beesni a rendelőbe?!???? Elég érdekes hozzáállásod van az már biztos!

Kiti-Kati 2014.04.29. 13:33:25

De most komolyan.... Itt mindenki szerint normális, hogy a 8 éves gyerekét nem látja el a helyettesítő háziorvos, mert nincs ott a tajkártyája??? Könyörgöm, benne van a rendszerben!!! Mibe telt volna megnézni?? Igen lehet hogy a jogszabályok előírják a tajkártya felmutatását, és nem lett volna jogszabályi kötelessége annak hiányában ellátni... De erkölcsi meg orvosi igen, hiszen ha a gépben benne van a kislány tajszáma, már ebből valószínűsíthető hogy oda tartozik, de ha nagyon precíz és pontos akar lenni, akkor megnézheti a lakcím alapján a háziorvosi körzetet is.... Ekkora egy sötét bunkó asszisztenst...Egyébként meg aki szokott gyerekkel orvoshoz menni, az pontosan tudja, hogy elég kiszámíthatatlan, hogy az a három ember előtte háromnegyed óra vagy 12 perc....

carrie 2014 2014.04.29. 14:00:40

@Kiti-Kati:
Azért az érdekes dolog, hogy az orvos KŐ KEMÉNYEN hivatkozhat a jogszabályokra meg miegymásokra blablabla, de mikor a beteg hivatkozik az eü TÖRVÉNYRE meg a betegjogaira, etikai kódexre akkor csak egy röhögést kap az orvostól... Érdekes egy világban élünk. Feszegetném még azt a határt, hogy vajon ha a gyereknek komolyabb baja lett volna ez után 2 perccel, vajon elő lehetne-e venni az asszisztenciát ilyenkor (pl: polgári per) vagy kimentenék azzal, hogy hát ő nem ítélte meg a beteg állapotát, mert hogy... az orvos meg nem látta, mert hogy...

Egy a lényeg: ha gyereked van és beteg mindig legyen kéznél (vagy másoltasd le) a TAJ kártyája, a diákigazolványa az adókártyája stb. ÉS AKKOR NEM TUDNAK LERÁZNI!

Egy érdeklődést megérne a helyi ÁNTSZ ügyfélszolgálatán az eset...

Tempus-Anh 2014.04.29. 14:07:00

A poszt címe ismét a dühöngő külvárosi proletkult egyik díszes példája. Mi az, hogy "szivatták"? Egy gyerekről hogylehet így nyilatkozni? Ez a mustár, sültkolbász és sörszagú, maszopos majálisok hangulatát idéző pongyola kifejezésmód a magyar nyelv halála.

Tempus-Anh 2014.04.29. 14:17:06

A poszthoz: nem sürgős esetekre a szokványos orvosi szakrendelés szabályai érvényesek. Nálunk a TAJ számmal való visszaélés elkerülése érdekében csak személyi igazolvány bemutatásával lehet nem beutaló köteles szakrendelésekre bejelentkezni. Ahogy az orvostól elvárják a kötelező ellátást, úgy a betegtől is elvárható, hogy a bejelentkezés szabályaihoz alkalmazkodjon. A Hippokratészi eskünek ehhez semmi köze. Azok főleg, akik az orvoslást szolgáltatássá degradálják, ne hivatkozzanak az orvos ilyen vagy amolyan esküjére. Túl azon, hogy ehhez vajmi kevés közük van.

Tempus-Anh 2014.04.29. 14:23:57

Az felejtős, hogy egy betegnek egy szakrendelésen ELŐjogai vannak és nem köteles betartani ama szakrendelés működési rendjét. Hogy az asztalt verve bármit is KÖVETELHET az orvostól, fittyet hányva szabályokra és előírásokra, csak úgy, izomból, mert ő "beteg". Ezt a téveszmét csak Magyarországon és a többi keleti komcsi kuplerájban sikerült az emberek fejében elültetni.

Homo sapiens 2014.04.29. 14:50:50

Szerencse, hogy ilyen sok okos ember él köztünk. Mi van akkor, ha a TAJ kártya elveszett? Meghalhat a gyerek, aki egyébként a rendelőben dolgozó másik orvos állandó betege?

DarthVader 2014.04.29. 15:12:56

Ebben az országban mindenki hülye. Ennyi a titok nyitja. TAJ kártya nélkül sem lehet elküldeni a beteget, ha a praxis területén lakik.

Eü.Tv:

"AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI

Az egészségügyi dolgozók ellátási kötelezettsége

125. § Sürgős szükség esetén az egészségügyi dolgozó - időponttól és helytől függetlenül - az adott körülmények között a tőle elvárható módon és a rendelkezésére álló eszközöktől függően az arra rászoruló személynek elsősegélyt nyújt, illetőleg a szükséges intézkedést haladéktalanul megteszi. Kétség esetén a sürgős szükség fennállását vélelmezni kell.

126. § (1) A területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyi dolgozó munkaidejében az e minőségében hozzáforduló beteg megfelelő ellátása iránt - a (2) és (5) bekezdésekben foglaltaknak, illetve szakmai kompetenciájának és felkészültségének megfelelő módon - intézkedik.

(2) Az orvos - feltéve, ha szakmai kompetenciája és felkészültsége alapján erre jogosult - a hozzá forduló beteget megvizsgálja. A vizsgálat megállapításaitól függően a beteget ellátja, vagy - a megfelelő tárgyi és személyi feltételek hiánya esetén - a megfelelő feltételekkel rendelkező orvoshoz, illetve egészségügyi szolgáltatóhoz irányítja.

....
(5) Az orvosi szakképzettséggel nem rendelkező egészségügyi dolgozó a hozzá forduló beteg vizsgálatáról kompetenciájának keretei között saját maga, illetőleg, ha az kompetenciájának kereteit meghaladja, az erre jogosult orvos értesítése útján gondoskodik. Ez utóbbi esetben azonban, ha a beteg állapota azt szükségessé teszi, az orvos megérkezéséig elvégzi mindazokat a beavatkozásokat, amelyek nyújtására szakmai kompetenciája és felkészültsége alapján jogosult."

Tehát még egyszer:

" A területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyi dolgozó munkaidejében az e minőségében hozzáforduló beteg megfelelő ellátása iránt .... intézkedik."

Nincs de, meg ha, meg majd.

Amennyiben az alábbi 3 feltétel együtt van: 1, TEK-es körzet, 2, rendelési idő, 3, beteg jelen van, az = ellátási kötelezettség. Akár van TAJ kártya, akár nincs. Amennyiben az orvos nem látja el, és ebből eü. probléma lesz, akkor a kolléga sokat fog állni a folyosón a bíróságon.

miislegyenanicknevem 2014.04.29. 15:15:20

A háziorvosodhoz nem kell minden alkalommal taj-kártya. Honnan tudta volna anyuka, hogy helyettesítés lesz? Persze ugyanezzel az indokkal mindig vinnie kéne, hiszen honnan tudhatja, hogy nem lesz helyettesítés...
Amúgy ez nálunk is így van. Kizárólag a nyári szabadságok idején van kiírva néhány nappal előbb, hogy várhatóan mikor, ki, kit fog helyettesíteni, máskor soha. Az ember sose tudhatja, hogy mire számíthat, ami a taj-kártyán kívül azért is kellemetlen, mert például a mi gyerekorvosunk 7-től rendel, aki helyettesíteni szokta, az 8:30-tól 11-ig (ha helyettesít, akkor sem jön előbb). Ráadásul nála végig előjegyzés van, a nem előjegyzettek a rendelés végén jöhetnek be, illetve, ha vannak "lukak", akkor behívnak egyet-egyet. Simán előfordul, hogy ott vagy 7 körül egy beteg gyerekkel és fél 11-kor jutsz be... Helyettesítéskor egyébként nem írnak fel olyan állandó gyógyszert, ami ajánlás alapján van, mert nem tudják ellenőrizni a jogosultságot (amúgy hozzáértőktől kérdezem, ez igaz?) Ha egy hétig van távol a saját orvosunk, ez elég kellemetlen. Ne felejtsük el, kisgyerekekről beszélünk, például speciális tápszerről. Felírják egyébként, ha nagyon kéred, csak nem a kedvezményes lehetőséggel. Szóval háborgás nélkül kérdezem, hogy nem lehet ezt máshogy megoldani? (azon kívül, hogy ne járjunk feleslegesen orvoshoz :-)

DarthVader 2014.04.29. 15:20:12

@Tempus-Anh:

Na most van az az eset, amikor a beteg joggal veri az asztalt. Pölö fenti esetben. Az nem mentség az eü-ben, hogy inkompetens idióta személyzet nem ismeri a kötelezettségeit. Mert akkor teljes joggal kérhetné ki magának az indokolatlan vegzatúrát. Viszont mivel fingja sincs, mikor indokolatlan, igy jobbnak látja kussolni, és ilyen blogokon pufogni a betegek viselkedését illetően, hüklyét csinálva magáról.

A posztok jelentős része nem arról szól - persze olyan is van - hogy nem gyógyitották meg a beteget, hanem arról, hogy magasan szarnak a fejére. Tőlünk nyugatabbra nincs szakdolgozó,aki felemelnél a hangját. Inkább türelmesen magyaráz. Mivelellenkező esetben hosszas hivatali vegzaturának nézne elébe. (Igaz, beteg sincs, aki verné az asztalt, pláne nem az orvost, bár méltatlankodni ott is szoktak. )

bárisnya 2014.04.29. 15:25:56

@Tempus-Anh:
Hú, ez igen! Lázas nyolcévestől eljutni a komcsizásig! Az biztos, hogy még soha nem ültél gyermekorvosi rendelőben, öledben a lázas gyerekeddel órákon át. De komcsizni már tudsz.
Csak a szövegértés kedvéért: helyettesítő gyerekorvos, lakókörzetileg illetékes rendelőben. Merő rosszindulat kellett ahhoz, hogy a posztoló anyukát és a gyerekét - igenis - a helyzetükből való hatalommal visszaélve megszívassák, ugyanis a kötelezően kezelt gépben benne vannak az adataik, és Magyarországon 18 év alatt ALANYI jogon jár az egészségügyi ellátás. Komolyan tetszenek gondolni, hogy egy nyolcévesnek ellenőrizni kéne a jogosultságát?? Anyuka, mint törvényes képviselő a saját lakcímkártyájával elégségesen igazolhatta volna magukat, és ezt el kellett volna fogadni a SAJÁT, illetékes körzeti rendelőben. Frusztrált, ostoba és kicsinyes asszisztensnő és hasonló lelkialkatú doki. Mint a magyar egészségügy zöme. Nyugodtan írom, közöttük dolgozom.

nb01 2014.04.29. 15:35:23

Nekünk 4 gyerek van, emiatt, ha nem is gyakran betegek a gyerekek elég sokszor megjelenünk a rendelésen. Mivel minden gyereknek megvan az adata szerintem 5 éve egyszer sem kérték a TAJ kártyát és ugye a doki is mindenkit ismer.

Ez, hogy helyettesítés van és mondjuk a feleségemnél a munkahelyen van az összes gyermek kártyája, miközben én viszem a gyerekeket orvoshoz és nincs nálunk velünk is könnyen előfordulhatott volna.
Volt helyettesítés is a gyermekorvosnál, de még soha nem volt ebből gond, sőt még ügyeleten is elláttak a gyerekeket (MMS-ben küldte el a feleségem a TAJ kártya másolatát).

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2014.04.29. 15:42:29

Az asszisztens nem keverendő magával az orvossal!

Ami viszont a Napnál is világosabb: a megoldókészség hiányzott. Mert meg lehetett volna kérdezni, kihez tartozik a gyerek és azt mondani, hogy oké, maradjon a rendelés végére, ő marad ugyan utolsónak de utánanéznek, ellátják. Vagy megkérdezni, tudja-e az anyuka fejből a TAJ-számot, esetleg be tudja-e hozni valaki a kártyát vagy annyit megkérdezni: visszaér-e stb.
Aki oda tartozik, az bent van a rendszerben, a TAJ kártya szerintem azért kell, hogy tudják, épp ki ül a váróban, odatartozó beteg jött-e. (Ez utóbbit kérem pontosítsa aki jobban tudja.)

Kovács Nóra Anna 2014.04.29. 15:51:45

Ha az anyuka és a gyerek nem az idén barnult volna le, akkor simán fogadták volna, azokkal nem mernek összeakaszkodni.

Kovács Nóra Anna 2014.04.29. 15:53:12

Amúgy nálunk sem kéri a gyerekorvos soha. Az asszisztens annyi térdez, hogy Z.... melyik éven is született? Én mondom, hogy melyik évben, és már ki is kereste a gépben a gyerek adatait.

Krumpli 2014.04.29. 16:24:30

Én a Kékgolyó utcai onkológiára nem vittem, mert elhagytam évekkel ezelőtt (a taj számom meg volt, bárhol máshol elfogadták, hogy bediktálom). A taj kártya hiány ellenére elvégezték a vizsgálatot amiért mentem, de szóltak, hogy 14 napon belül mutassam be, mert különben úgy vesznek, mintha nem lennék biztosított és fizethetek. Bemutattam.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.04.29. 16:27:10

@platelet:
"Erre megjelenik egy nő, azt állítja, hogy a gyereke ide tartozik, de ezt semmilyen módon nem tudja igazolni."

Igazolni??? Semmilyen igazolvány nem volt nála?

Sose értettem minek a tb-kártya. Ha egyszer a számítógépben benne van, hogy Hoppácska Lajos itt lakik ebben a kerületben, illetve utcailag is ez a körzet, illetve az is, hogy van TAJ-száma, tehát fizeti a tébét VALAMINT igazolja a személyi igazolványával, hogy ő Hoppácska Lajos - akkor mi a fenének az az x éve kapott kis papírdarab????????

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.04.29. 16:33:49

Mellesleg: senki nem mondta, hogy az eredeti hippokrátészi esküt mondják az orvosok. De az egész orvosi eskü azon alapul.
Az orvosi eskü szövege Magyarországon:

Én …………….. esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Orvosi tudásomat a betegségek megelőzésére, a betegek testi-lelki javára, betegségük gyógyítására fordítom. A hozzám fordulók bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével visszaélni nem fogok, titkaikat fel nem fedem. Egyenlő figyelemmel és gondossággal gyógyítok minden embert. Tudásomat és gyakorlati ismereteimet állandó képzéssel magas szinten tartom, de ismereteim és képességeim korlátait is tudomásul veszem. Az orvosi működésemmel kapcsolatos etikai követelményeket tiszteletben tartom. Arra törekszem, hogy az orvostudomány, valamint a …………. Orvostudományi Egyetem jó hírnevét öregbítsem és megbecsülését előmozdítsam.

carrie 2014 2014.04.29. 16:47:41

@DarthVader:
Tudod az általad idézett eü tv-ben sok minden más is benne van! Csakhogy azt az orvosok NEM AKARJÁK TUDOMÁSUL VENNI, pedig 1997 óta érvényben van! Azt hiszik, hogy ISTENEK és nekik mindent szabad. Az asszisztensekről meg ne is beszéljünk (tisztelet a kiv.-nek)

Erre jó példa az is, hogy ha jogsérelem ér, SEHOVÁ NEM FORDULHATSZ. Persze vannak látszat fórumok, mint pl betegjogi képviselők (jó vicc) meg a szervezetük, akiket két évente átcímkéznek csak azért hogy az ember még véletlenül se találjon rájuk, aztán ha felkeresed őket kvázi még egyet rúgnak is beléd, hogy te ezt így hogy képzeled, meg ne pereld az orvost, mert egyetlen egy sem marad itt, meg ezért mennek ki, meg az orvos nem hibázott, ez így van rendjén ahogy működik a rendszer, meg miegymás. Agymosás. A legjobb az amikor felhívsz két különböző bjk-t és mindkettő egymásnak ellentmond, pedig egy szervezet. Az ingyenesen hívható zöld számuk meg egy vicc: az ember felhívja és semmire sem tudnak válaszolni, kvázi az az érzésed, mintha egy lapról olvasná fel neked a szöveget, max megkérdezik, hogy hová valósi az ügyed, adnak telefonszámot és le vagy rázva. Ott a MOK etikai bizottsága is (még jobb vicc)

Ma Magyarországon az orvos BÁRMIT megtehet JOGKÖVETKEZMÉNYEK nélkül. BÁRMIT KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL.
Nem kaptál kellő tájékoztatást? Na bumm neki! Kihez fordulhatsz? Van jogi következménye? Nincs. Pedig törvényadta JOGOD van a tájékoztatáshoz. Pofátlanul beszél veled az orvos? Na és? Kihez fordulhatsz? Etikai bizottság? Aham persze. Van minimum 5 tanúd? Behívják az orvost és téged is egy hétköznap délelőttjén 10-kor. Te szabadnapot veszel ki, szólsz annak az 5 tanúnak, hogy menjenek veled. Majd a találkozó előtt egy fél órával telefonon értesítenek, hogy az orvos közúti sztrájk miatt nem képes megjelenni. Van jogi következménye? Nincs. Átteszik egy másik napra. Elmész, majd közlik veled ismét fél órával a tárgyalás előtt hogy az orvosnak sürgős esete lett nem ér rá. Van jogkövetkezménye? Nincs. 2 munkanapod ráment. Az etikai bizottságot be sem perelheted, mert MÉG a bíróság sem tudja eldönteni, hogy a MOK vagy az etikai bizottság perelhető-e!

Nem kapod meg az eü doksidat? Hová fordulhatsz? Bjképviselő? Ő mit mond? Elmondja az eü tv-t aztán kész. Tesz valamit? Nem. Azt mondja, hogy nem kötelezhető az orvos arra, hogy kiadja a dokisdat. MERT MEGTAGADHATJA, JOGKÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL. És nem, a híresztelések ellenére sem száll ki a terepre a beteggel. Most gondolj bele: belemegy egy tárgyalásba a beteg az eü dokisjaiért, az orvos azt mondja megsemmisült, max fizet 200 ezer sérelemdíjat. Még így is jobban jár, mintha rávernének több millás műhibapert. és persze papírok nélkül még igazságügyi szakértőt sem kereshetsz fel! Sőt még neked kell bizonygatnod, hogy te márpedig ahhoz az orvoshoz jártál éveken keresztül.
Vagy bemész az ÁNTSZ-be panaszt tenni, 30 nap mire kiértesítenek, és had ne meséljem el, hogy azalatt a 30 nap alatt simán át lehet írni bármilyen eü doksit. Abba meg ne is reménykedjetek, hogy egy ÁNTSZ-es jelentésbe ami az ügyeDRŐL szól, TE betekinthetsz. mert NEM. Ugyanis BELSŐ KELTEZÉSŰ DOKSI, nincs ahhoz közöd! Jó mi?? Max annyit kapsz, hogy az orvos hibázott-e vagy sem. De mivel helyi orvosok ítélkeznek helyi orvos felett. had ne folytassam

Kihez fordulhatsz még: Minisztérium? Ja ez is jó vicc, ugyanis a bjk-k szervezetét idén jan-től bízták meg, hogy mint "hatóság" (idézőjelben) eljárjon. Ezt csak azért teszik, hogy NEKIK ne kelljen az ilyen ügyekkel foglalkozni, és lsd az írás elejét mit csinál a bjk? Semmit.

Van még egy látszatfórum: ez a nemzeti betegfórum. Ez annyira látszatfórum, hogy sehol senki nem találja meg ezt a szervezetet. Ki lehet próbálni, bárki beírhatja a google-ba, de se egy cím, se egy elérhetőség, pedig tavaly! már megalakult.
Per eleve kizárva, mert az ügyvéd csak akkor vállal el, ha van iügyi szakértői véleményed. Iügyi szké.-höz csak akkor fordulhatsz ha VAN eü doksid, amit még nem írtak át, nem hamisítottak meg. A legnagyobb veszélyben az betegek a privát praxisban vannak! (MINDIG MINDENRŐL KÉRJETEK PAPÍRT, SZÁMLÁT!) Aztán jöhet Hága.

Vagy el lehet kezdeni tömegesen mozgolódni, és csapkodni az asztalt minél hangosabban, hangosabban és még hangosabban, és nem szabad leállni, menni, csinálni, mondani, szájat tépni mindenhol, aztán talán VALAKI majd tesz valamit felsőbb szinteken. De ameddig nincs semmi csak orr alatt dünnyögés, addig ez a hülyérevevés meséjét kapjuk mindenhol.

És ne higgye azt senki, hogy vele nem történhet meg! Volt már paraszolvencia, volt már orvostúlterheltség, meg a megalázó bér, NAV-os történetek, aztán most már van TAJ kártyás ügy, meg betegellátási idő megnyírbálása és lesznek még ennél kacifántosabb történetek azt tuti!

Úgyhogy eü tv. ide vagy oda, betegjogok / kötelezettségek ide vagy oda, magasból le vagyunk sz*rva.

Csii 2014.04.29. 17:01:34

Nehogy ki legyel tiltva emiatt a szoveged miatt...vigyazni kell itt

wowerman 2014.04.29. 17:28:09

@platelet: még jó hogy létezik egy olyan dolog hogy SZÁMÍTÓGÉP

carrie 2014 2014.04.29. 17:28:26

@Csii:
Most azt mondom erre, amit a dokik szoktak, tudod: Betegjogok? Ugyanmár!

Kitiltás? Ugyan már... :)

Struccpolitikával bármit meg lehet változtatni? Szerintem nem. Aki meg kitilt, könnyen kerülhet abba a helyzetbe, amibe a betegek is,. Tehát a kitiltó céljának is az kellene lennie, hogy a eü helyzete rendeződjön (minőség/felelőség/bér)

Ha kitiltanak, akkor az hűen alátámasztja azt hogy ma Mo.-on a betegnek nincsenek jogaik, még arra sem, hogy egy esetleges vélt sérelmet anonim módon közöljenek, vagy a posztot kommenteljék a szólásszabadság jegyében, és legalább kiderül hogy valójában mi célt is szolgál ez a fórum :)

De köszi, azért nagyon jól esik hogy legalább TE aggódsz értem ;) (komolyan!)

wowerman 2014.04.29. 17:31:13

@Tempus-Anh: látom mindig találsz indokot hogy valakit maszoposnak hívhass. a kár az hogy téged is láttunk már a szivatáshoz hasonló kategóriájú kifejezéseket használni, kedves átlagos embergyűlölő, önmagát mindenhatónak gondoló orvos-kommentelő troll

Tempus-Anh 2014.04.29. 17:41:58

@wowerman:
Ja, fáj az április 6.-i seggrepacsi? Készüljetek fel, mert 2018.-ban újabb repeta lesz...:D

Rotoxis 2014.04.29. 18:07:36

Biztosan én vagyok értetlen, de nem értem a problémát. Az egészségügyi ellátáshoz két alapvető dolog szükséges: ellátandó és ellátó. Ebben az esetben mindkettő rendelkezésre állt,ráadásul a technikai feltételek is adottak voltak.

Anyukának semmi mást nem kellett volna tennie, mint bevinni a gyermeket a doktorbácsihoz, majd az elvégzett vizsgálat után a helyszínen készpénzben kifizetni az ellátást. Az szintén természetes, hogy a gyereknek felírt gyógyszereket is teljes áron váltja ki a patikában. Nem tudom, mi ebben a probléma? Világosítson már el valaki!

platelet 2014.04.29. 18:15:49

@mig54: Igen, az emberség ezt kívánja, én is elláttam volna a lázas gyereket. De rendszer szinten nem tudom felróni, hogy nem látták el, mivel nem kötelesek. Szerintem a legtöbb ember ilyen helyzetben ellátta volna a gyereket, de ha már 20 éve dolgozol lázas gyerekekkel, és a sokadik nem oda tartozó gyerek jön, akkor az emberből kiég a jószándék, és csak azt végzi el, ami a kötelessége. Szerintem ezzel legtöbben így vagyunk... Akik meg nem, azokat hívjuk nagyon jó embereknek..

platelet 2014.04.29. 18:20:28

@DarthVader: A taj kártyával igazolja, hogy területi. Szerinted bemondás alapján higyjék el, hogy oda tartozik? Ez hol szerepel a törvényben? Jelen esetben ott tartunk, hogy az ellátónak nem volt adata arról, hogy a beteg hova tartozik.

platelet 2014.04.29. 18:23:04

@Hoppácska: Hol olvasod a posztban, hogy volt nála igazolvány? Miért nekem teszed fel ezeket a kérdéseket? A taj kártya igazolja a tb jogosultságok. Ez a szabály. Miért olyan nehéz megérteni? Miért olyan nehéz a taj kártyát (vagy egy fénymásolatot) állandóan a tárcában tartani?

platelet 2014.04.29. 18:25:14

@wowerman: A számítógép mennyiben segít? Az anya bemond egy nevet... Taj kártya és személyi hiányában bármilyen nevet mondhat, ez nem igazol semmit.

platelet 2014.04.29. 18:29:06

Nem értem... Azért kell bemutatni a taj kártyát, hogy az általunk befizetett tb járulékot (tudom, most már adó...) valóban azoknak az ellátására használják fel, akik fizetnek érte. Mi ezzel a probléma? Ha nem ellenőrzik, akkor olyanokat is el fognak látni, akik nem jogosultak, akik nem fizettek. Azokhoz, akik szerint taj kártya nélkül el kellett volna látni a nem sürgős esetet: miért zavar titeket, hogy ellenőrzik, hogy az általatok befizetett pénzt ne azokra költsék, akik nem fizetnek semmit?

megvalaszolok 2014.04.29. 18:45:32

Az asszisztens is helyettesített, hogy nem ismert fel egy gyakran járó beteg gyermeket az anyjával?
Mellesleg mi ellátjuk a kórházban azt is aki nem területi és még érvényes biztosítása sincs (ami egyébként hatalmas baj, főleg ha nincs biztosítás). Úgyhogy itt hibázott az orvos.

she_wolf 2014.04.29. 18:50:24

@carrie 2014: A két poszt merőben különbözik egymástól.

Igazság, hol vagy? 2014.04.29. 18:52:03

@Homo sapiens: Kb.1h alatt készítenek új TAJ kártyát,feltéve ha pótolni akarja valaki.

Rotoxis 2014.04.29. 18:55:35

@megvalaszolok: Oszt miben? Miben hibázott? A térítésmentes ellátás annak jár, aki igazolja a jogosultságát. Pont. Aki nem igazolja, azt térítés ellenében látják el.

Nagy hibának tartom, hogy a magyar biztosítási kártya egy darab papír, amit tetszés szerint lehet pl. fénymásolni. Az én biztosításai kártyám egyik fele az EU szabvány szerinti kék izé, olyasmi mint Magyarországon, a másik fele a helyi biztosítási kártya mikrochippel, rajta adatokkal, amelyet az illetékes orvos le tud olvasni. A megjelenése is inkább bankkártyához hasonlatos. A magyar fecninek nincs becsülete, nem fejezi kellőképpen a mögötte álló hihetetlen értékkel bíró biztosítást. Kár érte.

she_wolf 2014.04.29. 19:13:19

@Rotoxis: A honi TAJ kártya tényleg vicc:( Az enyém eéggé viseltes, éppen mostanában beszélgettem egy ismerőssel, és szóba került, hogy befóliáztatom, hogy ne kopjon még jobban.

Mókus ős 2014.04.29. 19:17:57

@platelet:
@mig54:
Nincs benne a gépben a TAJ-szám? Amit sokan elmentenek a telefonjukba, ezért be tudják diktálni, és amit lehet egyeztetni a személyi igazolványuk adataival? Nem lehet egy perc alatt csekkolni? Ja, mert biztos kinézte vkinek a TAJ-számát a trolin, és ellopta a személyijét is, is gyorsan kicserélte a fotót?

Menjen a picsába az ilyen gyerek- és egyéb rendelő. Barmok. Bocs.

Mókus ős 2014.04.29. 19:22:25

@wowerman:
"még jó hogy létezik egy olyan dolog hogy SZÁMÍTÓGÉP"

Így. Vita lezárva.

Rotoxis 2014.04.29. 19:27:44

@Mókus ős: Képtelen vagy felfogni? A jogosultság igazolásához TAJ kártya és 14 év felett személyi igazolvány kell. Lehetetlen megérteni, hogy vannak szabályok és nem minden csak úgy JÁR?!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.04.29. 19:46:22

Azért vigasztal, hogy van pár ember, aki még gondolkodik, nem csak én érzem magam villamosnak. Van szabály, még van a napi rutin. Márpedig a napi rutin szerint a körorvosnál az első vizit óta nem kellett elővenni a TAJ kártyát. Lehet, hogy ez a szabály, de bazira nem életszerű. És aki a bérlet példával jön: nálunk első ajtós felszállás van, a sofőr ellenőriz. És mivel naponta utazunk, és naponta mutogatjuk, ezért ha futunk a busz után, akkor nem kéri, hogy lihegve, az ajtóban kotorásszunk utána, mert ismer, és tudja, hogy úgyis megvan. Na, ez az életszerű, nem a szabályok rigorózus betartatása.

Tempus-Anh 2014.04.29. 19:48:15

Ha hozzám betéved egy TAJ-szám nélküli (és beutalókötelesek lévén) beutaló nélküli beteg, előre közlöm vele, hogy megvizsgálom, de sem ambuláns papírt, sem receptet írni, sem vizsgálatot kérni nem tudok neki, mert a számítógépes rendszerünk nem veszi fel ambuláns betegként, csakis a beutalón szereplő adatok birtokában. Ha sürgős az eset, az más, akkor irány a sürgősségi osztály, ott képzett TAJ-számmal (9000000007) is bárkit felvesznek, ha azonnali ellátást igényel az esete, és ha az én szakterületemhez tartozó sürgős panasza van, konzíliumot kérnek tőlem és megnézem, leírom.

De ajtóberúgó, asztaldöntögető, idemindentmertoroszlánszagomvan módon követelőző stílusban nincs fellépés minálunk a betegek részéről.

Mókus ős 2014.04.29. 19:54:05

@Rotoxis:
Képtelen vagy felfogni? Ha van érvényes TAJ-száma a gyereknek (és bárkinek), benne van a rendszerben. Felfogod? Megnézed, létezik ilyen néven, ilyen korú ember? Igen? Akkor kurva nagy TB-csalás már nem lesz ebből.

Plusz a 14 év alatti gyerek lakcímét a szülőnek kell igazolnia, és az esetek 90%-ban az anya lakcímére van bejelentve. Vagyis tudta (volna) igazolni a kísérő anya.

Csak egy kis jóindulat kellett volna hozzá. De ezt nálad sem érdemes keresni. Case closed, nincs értelme karaktereket pazarolni egymásra, köszi, szevasz.

she_wolf 2014.04.29. 19:56:48

@Tempus-Anh: A neurológus doktornő, akihez többé-kevésbé rendszeresen járok, jól ismer. De így sem megyek hozzá beutaló nélkül. Esedékes megint meglátogatnom:)

carrie 2014 2014.04.29. 19:57:56

Cöcöcöcöcö
OEP oldaláról:

"A egészségbiztosítás által támogatott orvosi ellátások igénybevétele során az ellátásra jogosultságot főszabály szerint hatályos TAJ kártyával, a személyazonosság igazolása mellett lehet igénybe venni."

"Fontos tudni, hogy ha nem szerepel valaki az OEP nyilvántartásában, az a beteg ellátását nem érinti, mert az ellenőrzés eredményétől függetlenül – az egyéb feltételek fennállása esetén – el kell látni a beteget, ezért térítési díj nem kérhető, és az ellátás sem tagadható meg az OEP nyilvántartás adataira hivatkozással. "

"A háziorvos - házi gyermekorvos - köteles ellátni az ellátási területén (körzetben) lakókat, a hozzá bejelentkezett és általa elfogadott biztosítottakat, továbbá a rendelési idejében hozzá forduló személyeket, ha heveny megbetegedésük vagy krónikus betegségük miatt ellátatlanságuk az egészséget károsító vagy a gyógyulást lassító állapotromláshoz vezethet. Vannak olyan háziorvosok, akik területi ellátási kötelezettséget nem vállalnak, de ha egyéb feltételekkel rendelkeznek, működési engedély birtokában az egészségbiztosítóval kötött szerződés alapján a bejelentett, és az őt választó betegek számára biztosítják a folyamatos háziorvosi ellátást. "

Szerintem mindenképpen kell a TAJ kártya bemutatása, függetlenül attól, hogy valaki fizeti-e vagy sem, az kell hogy be legyen mutatva. (Kezdem nem igazán érteni a TAJ kártya lényegét XD no mindegy.)

A legjobb a magánorvosoknál, mikor fizet az ember a vizsgálatokért, beavatkozásokért kp-ben a dr.-nek és még így is kéri a TAJ számot reg.-nél... Akkor mire is kell neki?

Ezek után mindenki kapja elő a mobilját, fényképezze le a saját TAJ kártyáját, a párjáét (a gyerekéét) a szüleiét és gond megoldva :) így még véletlenül sem marad otthon :)

Tempus-Anh 2014.04.29. 20:00:43

A fentiekhez még annyit, hogy jómagam soha egyetlen hozzám forduló beteget sem küldtem el anélkül, hogy megnéztem volna. Az más, hogy a kezeim részben meg vannak kötve, ha a betegfelvétel szabályaihoz nem alkalmazkodik az illető és sehogysem sikerül a rendszerünkbe felvennünk.
Ez nem sürgős esetekben többnyire megértésre talál a betegek részéről, megnézem őket aznap, egy másik napon bejön beutalóval, leírom, ellátom.

carrie 2014 2014.04.29. 20:00:54

@mig54:
Oké, akkor miért is más?

Advanced Flight 2014.04.29. 20:01:29

@Tempus-Anh: látom, már visszavettél az arcodból.
A hasonlatod meg nem ér szart se, mivel itt nem kellett beutaló, gyakorta visszatérő betegek voltak (tehát normál esetben lehet, hogy nem is kellett volna a TAJ-kártya), és NEM mehettek be a dokihoz, tehát még a vizsgálatig sem jutottak el, és mellesleg lehetett volna sürgős beavatkozást igénylő állapot, amit tán nem egy szaros asszisztensnek kell megítélnie.

Persze lehet, hogy a doki ártatlan volt a történetben és nem is tudott arról, hogy milyen ámokfutást rendezett az asszisztens a váróban.

Tempus-Anh 2014.04.29. 20:02:51

@mig54:
Igen, sajnos beutalóköteles szak vagyunk, ami még egy kör megtételére kényszeríti a betegeket, előtte fel kell keressék a háziorvosukat. Ezt megkönnyítendő, a kontrollokra gyakran visszarendelt betegeknél időpontot írunk az ambuláns lapra, így már azzal jön a következő vizsgálatra, bejelentkezik vele és ellátjuk.

Advanced Flight 2014.04.29. 20:09:25

@Tempus-Anh: ja, tehát nem tudsz mit mondani, ezért káromkodsz. Eddig is sejtettem, hogy a nagy pofád mögött nincs semmi, most már tudom is :-)

she_wolf 2014.04.29. 20:25:12

@Tempus-Anh: Mindent meg lehet oldani, hozzáállás, értelmezés és önfegyelem kérdése az egész.
Ez a poszt, meg a rá írt hozzászólások...vihar a biliben. Már megint.

she_wolf 2014.04.29. 20:40:24

@Hoppácska:
"Az orvosi eskü szövege Magyarországon:"

Attól függ, melyik egyetemen.

Leonce 2014.04.29. 20:40:40

Magyarországon vagyunk, így legyünk már magyarok. (Ergo leleményesek, kreatívak, jég hátán is megélők). Annyit kellett volna mondani: elloopták, bejelentettük már a hatóságnak, akik azt mondták két hét míg kiküldik.
Aztán ennyi.
Így már nem tagadhatta volna meg az ellátást.

gnme 2014.04.29. 20:51:57

ilyenek ezek a román orvosok

a magyar ellátja szó nélkül

Tempus-Anh 2014.04.29. 20:53:54

@mig54: Hatásvadász, mint eme blog posztjainak zöme. De miből is élne meg, ha nem ebből?

she_wolf 2014.04.29. 20:59:35

@Tempus-Anh: Azt hiszem, lelépek....legalábbis mára. Fáj a hajam. Sajnos, már csak az ügyelet marad, de lehet, hogy mentőt hívok. Majd megírom ide posztként, hogy mi történt:(

Tempus-Anh 2014.04.29. 21:08:29

@mig54: Javulást kívánok Neked, igazán sajnálom...:(((

Rotoxis 2014.04.29. 21:17:53

Komoly szociológiai tanulmány a mai posztfolyam. Nagyszerűen tükrözi, hogy Magyarországon sz@rjunk a szabályokra, trükközzünk. Az adócsalás nemzeti, a BKV-n bliccelés tömegsport. Tökmindegy, NEKEM-NEKEM-NEKEM legyen jó, a szomszédnak ne csak a tehene dögöljön meg, hanem ő maga is.
Egy ország, ahol egy érettségi után minimum öt évet tanuló egészségügyi dolgozót közmegelégedésre lehet "szaros asszisztensnek" nevezni.

Gratulálok.

megvalaszolok 2014.04.29. 21:51:06

@Rotoxis: Talán kicsit az arcból visszavehetsz. Gépbe egyszerűen megkeresi a beteget és láss csodát. Nem egy számtech kunszt. Napi 30-szor megcsinálom....

zunuke 2014.04.29. 21:53:40

Alapból nem hagyunk otthon iratokat amikor orvoshoz készülődünk,de sajnos előfordulhat.
Ennek ellenére nem akarom elhinni,hogy az a szerencsétlen lázas beteg gyereket nem lehetett volna ellátni.Ott van az a kiba@ott számítógép az orra előtt,egy perc alatt megtalálhatta volna a gyerek TAJ számát,címét,és minden adatát-ha akarja.De nem akarta,röviden ennyi.
Valaki írta,hogy miért nem fizette ki az anyuka a gyerek ellátását kp.-ben,és ezzel gond megoldva.Na,ez tetszett a legjobban,az összes hsz.közül.Fizesse ki a nyolc éves gyerek ellátását úgy,hogy Magyarországon törvényileg minden kiskorú személynek alanyi jogon jár az ellátás? Na ne viccelődjük már,ez azért enyhe túlzás.
És tényleg: Ha teszem azt anyukát aznap reggel/délután vagy bármikor éppen kirabolják,természetesen az iratokkal együtt ellopják a pénztárcáját,akkor mi van? Akkor a lázas beteg gyerek,akinek ki tudja mi a baja,nincs ellátva mert az asszisztens hölgy görcsösen kapaszkodik a jogszabályba.De ha a gyereknek -isten ne adj'-valami komoly baja lett volna az orvosi ellátás hiánya miatt,akkor természetesen mindenki mossa a kezeit,és senki nem nyilatkozik a szakértői vizsgálat végéig-mint ahogy elég sűrűn szoktuk hallani a tévében,egy-egy halállal végződő esetnél.

CPR 2014.04.29. 21:54:52

Mindig mindent valamiért teszünk. Esetünkben az asszisztens nem akarta, hogy az orvos ellássa a beteget? Mért? Minden egyes "elhajtott" beteg után jár a pirospont? Vagy ez a hobbija? Esetleg elege van, megteltek a hócipői és gondolt egyet: "na most jól kiszúrok valakivel! ni az jó lesz!" Na ne már...

Tempus-Anh 2014.04.29. 22:03:25

@Rotoxis:
Valahogy nehéz megérteniük, hogy a jogaink érvényesítéséhez a kötelességeink betartása is társul.
Sehol az égadta világon nem látnak el egy nem sürgős esetet a biztosítást igazoló kártya nélkül. Az USA-ban bemész félig lila fejjel, hörögve, kezeid a a mellkasodon és addig hozzád nem nyúlnak, amíg a biztosításod meglétéről, annak típusáról meg nem győződnek. Le is út, fel is út. Így jártál.
Ehhez képest ez a rokinyugger többségű, államot fejő, elpuhult társadalom tejben-vajban fürdik, körkörösen fényesre van neki nyalva, LOPJA az eü. ellátást és ugyanakkor pocskondiázza ez eü. személyzetet.

megvalaszolok 2014.04.29. 22:06:16

@Tempus-Anh: Volt érvényes biztosítása a gyereknek. Mi a kórházban olyan alkoholistákat látunk el, akinek nincs érvényes biztosítása, na ez a baj.
Csak gondolom az orvos/asszisztens kolléga ilyen biztosítással egyáltalán nem rendelkező emberekkel nem mer vitatkozni, mert ott már tele a gyatya...
Körülbelül 30 másodperc lett volna megbizonyosodni arról, hogy van-e érvényes biztosításuk. Szóval itt az orvos, valóban bunkó volt. Kész passz ennyi, rövidre lehet zárni. Mi is hibázhatunk.

Tempus-Anh 2014.04.29. 22:19:10

@megvalaszolok:
Gyereket mindig, minden körülmények közt ellátunk, ez alap nálunk. Ezt a kislányt is szó nélkül behívtam volna.
Én csak az elvről beszélek.

T2005 2014.04.29. 22:21:08

A gyerek, (meg a saját) irataidról készíts egy-két jó minőségű fényképet a telefonoddal, meg az apuka telefonjával is. Ha kell, végszükség esetén azt is megmutathatod. Nekem már segített. Ha nem is tökéletes megoldás, azért több mint a semmi és ingyen van. Persze van ahol annyira kockák, hogy csak azt a bizonyos darab papírt fogadják el.

carrie 2014 2014.04.29. 22:24:45

@Rotoxis:
"szaros asszisztens" (sic!)-hez

Tudod, ha az asszisztens sem nézné magát istennek, hanem embernek akinek van némi empátiája ÉS TUDJA A HELYÉT és tisztában van a HATÁSKÖRÉVEL lehet nem sz@rosnak neveznék.

! De mikor egy asszisztens a beavatkozás közben elkezdi azt magyarázni nagyképűen egy betegnek akinek fájdalmai vannak, hogy a beavatkozástól húúúú de jó lesz neki (neki nem voltak ilyen fájdalmai még az élete során sem egyetlen egyszer), és megtörténik a beavatkozás de a fájdalom nem szűnik ÉS ha ezek után két hétre bátorkodik felhívni a beteg a kezelőorvosát telefonon, mire az assziszt. felveszi: a beteg normálisan elmondja a panaszát, miszerint még mindig óriási fájdalmai vannak, amire azt válaszolja a sz@ros asszisztens: hogy "én ezzel mit kezdjek?" Mert még véletlenül sem tudná azt mondani, hogy oké akkor egyeztessünk egy új időpontot és akkor megbeszéli az orvossal, vagy esetleg : várjon egy pillanatot megkérdezem a dokit...de nem! értetlenkedik, töketlenkedik, istennek képzeli magát: "Én ezzel mit kezdjek?" (sic!) Érdekes akkor mindenható volt, mikor a beavatkozást végig"kamerázta" (=figyelte), de egy normális megnyilvánulása, miszerint a problémát meg kellene oldania befuccsol, hát erre mondom azt már én is hogy sz@ros asszisztens. És ez nem pénz kérdés! Már a mondat elején probléma van, miszerint "ÉN",honnan gondolja, hogy az a telefonszámon amin az orvost el lehet érni, a beteg nem az orvost hívta, hanem őnagyságát.... jó vicc...

A másik kedvencem, mikor egy assziszt-től megkérdezed hogy ennek és ennek mi a menete (pl: UH való bejutás, szemészet, fülészet, ortopédia), vagy hogy hogyan jutsz el egy baromi nagy épületben az x. ajtóig... és baromira nincs képben. Mond valamit és kiderül, hogy az adott helység nem is ott van...stb.

Lehet tesztelgetni az asszisztenseket is, nem azt mondom hogy nincsenek köztük iszonyat kedvesek, de sajnos ott is sok a tetű, hozzá nem értő, de saját magát mindentudónak hívő... Egy jó asszisztens onnan ismerhető fel, hogy pontosan tudja mi a feladata, az milyen hatáskörrel társul, és jól időzít, képben van mindennel.

Jelen esetben az anyukát le kellett volna ültetnie azzal, hogy megkérdezi az orvost. Amíg az egyik beteg kimegy és bemegy a következő megkérdezhette volna az orvost, majd kidugja a fejecskéjét a szobából és elmondja mi a szitú. Ennyi. Ettől a szülő is megnyugszik! Ezt az ember el tudja fogadni. De nem! Neki az kellett hogy egy kiszolgáltatott helyzetben lévő emberbe még belerúgjon 3x. Erre te milyen jelzőt használnál?

megvalaszolok 2014.04.29. 22:25:20

@Tempus-Anh: Persze, az elvet értem én. De, ha a gépben megtalálja az orvos a beteget és az azonosítja magát (születési dátum, anyja neve) akkor lehessen már ellátni, annak ellenére, hogy nincs nála egy papírfecni.

she_wolf 2014.04.29. 22:35:24

@Tempus-Anh: Köszönöm, rendes vagy, de szervileg semmi bajom:) Csak a véleményemet fordítottam le "posztosra".

Tempus-Anh 2014.04.29. 22:38:17

@megvalaszolok:
Ahol nincs rend, ott káosz van.

Ezesetben rendszeresítsék azt, hogy az illető körzet összes (pontosan nyilvántartott) betege egy információs pultnál jelentkezik be és a lista megjelenik az orvosi rendelőben a számítógép monitorján, az asszisztens pedig a lista alapján szólítja be a betegeket.

Tempus-Anh 2014.04.29. 22:38:53

@mig54: Örülök, hogy jól vagy!

she_wolf 2014.04.29. 22:42:25

@carrie 2014: Ha még mindig nem tudod feldolgozni a veled történteket, fordulj pszichiáterhez, vagy pszichológushoz. Szerintem.

carrie 2014 2014.04.29. 23:10:42

@mig54:
Úgy látom nem nekem van problémám, válaszolnál a kérdésre, mert megesz a kíváncsiság?
Miben különbözik a két poszt, hm?? Meg tudod fogalmazni?

she_wolf 2014.04.29. 23:35:58

@carrie 2014: Jó étvágyat a kíváncsiságodnak!
Tudsz különbséget tenni egy nem akut problémás felnőtt ember és egy 8 éves lázas kislány között?

she_wolf 2014.04.29. 23:38:18

@Tempus-Anh: Köszönöm szépen! Jól, sőt!, remekül vagyok:)

axaic 2014.04.30. 00:50:29

@tempus-ahm az usaban ER-on ellatnak, sot a kezeles elott tilos barmilyen penzugyi vonatkozast megbeszelni a beteggel.

fabatka2 2014.04.30. 02:24:57

Gyakorló szülőként mi is nem egyszer futottunk bele ugyanabba a szituációba, mint a poszt írója, Éva: helyettesítő orvosnál kötöttünk ki a beteg gyerekkel, "természetesen" TAJ kártya nélkül, mivel nem tudtuk, hogy a mi orvosunk (aki az első adatfelvétel után többé soha nem kérte a kártyát) aznap ezért-amazért éppen nem rendel. A helyettesítő orvos asszisztense kikérdezte adatainkat, leellenőrizte a számítógépben (1 perc...), a doktor pedig végezte dolgát: vizsgált, gyógyszert íratott asszisztensével, tanácsokkal látott el és visszarendelt, ha szükséges volt. Szó és megjegyzés, vagyis kioktatás nélkül.
Tekintve, hogy egy - nyilván ránézésre is - nyolc éves gyereknek alanyi jogon jár az ellátás (ráadásul a körzethez tartozása egy perc alatt megállapítható), nem is értem azokat a hozzászólókat, akik törvényre, jogra, rendre hivatkozva néha meglehetősen arrogáns stílusban kioktatják a "fegyelmezetlen" magyar szülőket...

fabatka2 2014.04.30. 02:30:06

Félreértések elkerülése végett: az orvos természetesen a receptet íratta meg az asszisztensével...

Kobaki 2014.04.30. 03:52:28

Elnézést kérek, én csak egy tudatlan beteg vagyok, ezért kérdezem:
Az 1995 október 5-én kiállított (papír) TAJ-kártyám hogyan bizonyítja, hogy én jogosult vagyok ingyenes orvosi ellátásra? Nem a számítógépen néznek utána, hogy be van-e fizetve az éppen aktuális EHO-m?
A konkrét esetben pedig: Rosszul tudom, hogy Mo-on a kiskorúaknak alanyi jogon jár a betegellátás?!

lüke 2014.04.30. 04:50:19

Hát igen, az orvos bürokrata vagy filantróp?
Kár,hogy nem Lehet beküldeni a betegséget a taj kártyán

lüke 2014.04.30. 04:54:41

@Tempus-Anh:
Hogy lehet lopni az eü ellátást?
Orvost loptak-e már?Pedig milyen jó lenne!!!!!!!!
(HA BELOPNÁNAK A MAGYAR EÜ-BE ITT IS EU LENNE,IGAZI ELLÁTÁSI KÁNAÁN)

BKV reszelő 2014.04.30. 04:59:50

@Tempus-Anh: Nehéz dícsérni ezt az általad személyzetnek hívott bandát...ezt bevallhatjuk bátran. Azt is bevallhatjuk, hogy a magyar ügyfél hülye, nem tesz meg magáért mindent, hanem mástól várja ezt el...de ezt a himnuszban szépen meg is fogalmazzák. :)

BKV reszelő 2014.04.30. 05:04:35

@fabatka2: Amit leírtál, abban igazad van. Abban is, hogy a szülők többsége fegyelmezetlen és nem neveli a kis szeme fényét, hanem csak eteti és elvárja mindenkitől a kis trónörökös azonnali és feltétlen tolerálását. A posztban leírtak meg...hát, anyukánál van mindenféle irat, ha hiányzik a taj kártya, attól még meg lehet állapítani - ha van nála taj kártya, akkor is meg kell - a biztosítás meglétét....de egy ember gyerek esetében akkor is megtesz mindent, ha annak nincs meg semmilyen adminisztratív alapja. Könyörgöm, gyerek! Ha hülye az anyja, ami gyakori ebben az országban, vagy paraszt az apja, ami még gyakoribb, akkor sem a gyereken kell ezt levezetni. Ellátni és a maminak megmondani, hogy mi volt ennek az ára...pénzt csak vitt magával a gondos anyaállat. :D

babbaba 2014.04.30. 06:58:48

@Tempus-Anh: Te a stílusod alapján elsőgenerációs értelmiségi vagy, ha ugyan az vagy. Itt mindenki azt hazudik amit csak akar. Én meg azt hiszem le róla, amit csak akarok.

babbaba 2014.04.30. 06:59:44

@lombozódó: Nekem is ez volt a gyanúm.:))

Tempus-Anh 2014.04.30. 07:01:09

@Kobaki: Nálunk az ambuláns lapon és a kórlapon is megjelenik, hogy a beteg biztosítotti jogviszonya rendezett-e vagy sem, sőt ezt meg tudják állapítani már az információs irodába történő bejelentkezéskor. Valszeg kapcsolatban lehetnek a TB-szerverével, nem tudom. De a rendezetlen jogviszonyú betegek TAJ-számai lila színben jelennek meg a beteglistában, őket az asszisztensnők figyelmeztetik is, hogy ezt rendezzék, mert különben az OEP kiszámlázza nekik az ellátás árát. Nem én találtam ki, ilyen a rendszerünk.

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2014.04.30. 09:15:00

Beteg nem maradhat ellátatlan. Ha van biztositasa jo. ha nincs kikuldik a szamlat es a beteg fizet vagy fizet a biztosito. esetleg felajanlhatod a keszpenzes fizest es a szamlat benyujtod az oepnek.

carrie 2014 2014.04.30. 10:36:43

@mig54:
Én igen, és Te?

Hol írta a másik posztban a poszter, hogy az ő problémájuk nem sürgős jellegű volt???
Másrészről a 8 éves gyerek nem egyedül volt, mellette volt egy elméletileg felnőtt ember, aki már 8 éve küzd a gyerek nyavajáival (utalás a rutinra), vagy most azért esett meg a szíved, mert gyerek van benne? Ilyenkor hol a gógyi? Honnan gondolta a szülő, hogy a gyerekorv. biztos hogy ott lesz? Náluk a gyereko. nem szokott kimenni más gyerekhez házhoz? Nem kellett volna a rendelőt felhívni, hogy ilyen problémám van, segítsenek mit lehetne még tenni??? Csak úgy minden előzetes tájékoztatás, időpont nélkül beesni egy rendelésre??? :) Kicsit kétszínű hozzászólásaid vannak, mert a masik postnál PONT TE írtad ezeket.

Nekem egy közös pont tűnt fel: kifogás az mindig van, betegellátás meg nem mindig. Hol a TAJ kártya hiánya, hol az hogy az orvos egy órával előbb lelép (vagy be sem megy mert tudok ilyenről is)... mi lesz ezek után?

Most nem azért de ha Te is egyszer orvoshoz kerülsz, nálad nem fog kinyílni a bicska a zsebedbe, ha bemész rendelési időbe (szabadnapot veszel ki), aztán az orvos be sem megy,egész nap beteg emberek között ülsz, boríték sorozatokat, felmagasztaló himnuszt vár majd el tőled, az asszisztencia meg leüvölt mindenért? Majd szólj, ha mész orvoshoz, szívesen megnézném az arcodat, a reakciódat mikor veled történne ilyen. Mert történhet még...

Robyyy 2014.04.30. 10:42:59

@Tempus-Anh: Nem lesz repeta:) Addigra vagy a fellazadt nep takarit el benneteket hazug, agressziv, alnemzeti demagogok vagy 18-ban a Jobbik. 44%-ot kaptatok ami kevesebb mint a szavazatok fele ebbol vagy 10% Magyarorszagon soha nem elt kulfoldi magyar szavazata. Tehat elmondhato, hogy a Magyarorszagon ELO allampolgarok korulbelul 1/3-a szavazott ratok. Ebbol hazudtatok ti 2/3-ot csalassal, manipulacioval torvenyeket valtoztatva meg hozza. Ezt 4 ev mulva mar nem tudjatok megtenni, kis torpe partta fogtok valni ami bejut a parlamentbe de sok vizet nem zavar majd. Persze utana jon majd a felelossegre vonas a nemzet es ember ellenes buntetteitekert...

Morrancs 2014.04.30. 10:45:43

@platelet: Az odatartozást nem csak TB kártyával lehet igazolni. A szülőnél minden bizonnyal volt más igazolvány, a gyerek pedig szerepel a körzet számítógépes nyilvántartásában.

platelet 2014.04.30. 10:47:46

@Mókus ős: Persze, többféleképpen is lehetett volna igazolni, a posztoló ezek közül egyiket se tette meg. Vagy, ha megkísérelte, akkor erről nem írt nekünk.

platelet 2014.04.30. 10:50:15

@Morrancs: "Minden bizonnyal" Ezt miből gondolod? Nem írta le a posztoló.

she_wolf 2014.04.30. 11:10:45

@carrie 2014: Ha történik, megírom. Igen, azért esett meg a szívem, mert gyerek (egy beteges gyerek) van benne. A hozzászólásaim mindig az adott poszt kapcsán kialakult véleményemet tükrözik. Lehet őket kétszínűnek minősíteni, de általuk engem nem. Szeretném, ha ezt szem előtt tartanád.

she_wolf 2014.04.30. 11:13:21

@Tempus-Anh: Ez nálunk is így van, csak pirossal:) Egyszer volt olyan, hogy szólt az asszisztens, hogy minél hamarabb lépjek a posta felé a csekkel, mert gáz lesz. Mondtam, hogy onnan jövök:)

she_wolf 2014.04.30. 11:32:43

Próbálom, de nem tudom megérteni, mit keres itt a politika:(

Tempus-Anh 2014.04.30. 11:42:56

@mig54:
Egy helyen bedobtam a maszopot (amely az utóbbi időben folyamatosan szopott amúgy, nem csak ma, jobb helyeken ezt Bülau-szerinti kontinua-drainezéshez hasonlítják) és ebből csévélték le ezt a tüskés politika-folyondárt, amit aztán tovább bonyolítanak.

carrie 2014 2014.04.30. 12:03:19

@mig54:
Köszönöm az őszinteségedet, ezt így már el tudom fogadni ;)

she_wolf 2014.04.30. 13:33:04

@Tempus-Anh:
"...Bülau-szerinti kontinua-drainezéshez hasonlítják.."
Bocs, de erről fi...fogalmam sincs, hogy mit jelent, alkalomadtán megnézem.
A politizálásba nem szívesenmegyek bele, jóval korábban már megindokoltam, miért.
Csak azt tudom, hogy az ilyen kitérők nem szülnek jót:(

she_wolf 2014.04.30. 13:34:14

@carrie 2014: Tőlem te is csak azt kapsz, mint bárki más.

Tempus-Anh 2014.04.30. 13:54:23

@mig54:
Egy viszonylag régi eljárás volt a gennyes mellhártyagyulladás (empyema) drénezésére, német szabadalom, a régi magyar orvosi iskolák is oktatták. A mellüregben lévő genny folyamatos katéteres (ún. alagcsöves) szívás révén kiürül.
A kifejezéssel az illető párt sorozatos kudarcaira utaltam.

she_wolf 2014.04.30. 14:05:12

@Tempus-Anh: Értem, és köszönöm:)
Bár nem politizálok, de: ha az illető párt az országot is úgy vezette volna, ahogy a kampányát bonyolította, jó nagy szarban lennénk. Nem kérdés, hogy így is szarban vagyunk, de ebből még talán ki lehet kecmeregni.

Tempus-Anh 2014.04.30. 15:12:19

@mig54:
Igen, a gödörben az a fontos, hogy a kikecmergésben munkálkodjunk, nem a lefelé ásásban.

Robyyy 2014.04.30. 18:33:21

@Tempus-Anh: Kulfoldon elo magyarokat irtam nem kulfoldit. Magyarul beszelnek de nem itt fizetnek adot, nem erintik oket Orban terrorista kormanyanak intezkedesei. Ok csak azt a latszat-nemzeti bohocot latjak akit ugyanaz a hatter elit kepzett ki (Soros) mint amelyik Gyurcsanyt is. Azt az elvtelen bohocot, volt KISZ titkart (mikor eppen melyik politikai iranyzat hoz neki hasznot) aki evrol evre hazudtolja meg korabbi elveit es kepes rovid ido alatt tobbszor is 180 fokos fordulatott tenni akarmilyen temaban. Ugyanaz a nemzetkozi hierarchia van a FIDESZ felett akik utasitasokat osztanak szamukra mint az MSZP eseteben is. Ezert se tortent meg soha a beharangozott szamonkeres. Majd megteszi a Jobbik!... Oszd meg es uralkodj. Latszat kulonbsegek a vegso cel ugyanaz. Az emebereknek megadjak a valasztas latszatanak lehetoseget.Lehet valasztani EU es Orban diktatura, Eu Oligarchak es Orban oligarchai kozott. Gratulalok.... Egyebkent nektek mindenki komcsi es baloldali aki kritizal?? Mert lassan fel kellene ebrednetek, az igazi nemzetit az igazi jobb oldalt mar a szerencsere egyre erosodo Jobbik kepviseli.

Tempus-Anh 2014.04.30. 18:40:19

@Robyyy:
Értelek, OK. Bocsánat, hogy félreértettelek.

Braincelle 2014.04.30. 22:29:51

@platelet:
Nem teljesen értelek. Hogy engedheti meg az orvos, hogy nem néz meg (legalább a szemével) a rendelési idejében megjelent beteget, akár gyerek akár felnőtt, akár van biztosítása, akár nincs?
Ad absurdum és ha meningitise van? Ha besétál egy meningitises gyerek, nem nézik meg, hazamennek és mire segítséget kap már késő? Tényleg lehet egy gyerek életét vagy akár a közérzetét rizikóztatni ilyen marhasággal? Úgyis biztosított az összes gyerek, de ha nem, az is kit érdekel? Az meg simán ellenőrizhető lett volna, hogy szerepel-e a rendszerben, járt-e a másik orvosnál, ott vannak-e a kartonjai.

Mi felnőtt intézmény, méghozzá az adott szakmában a beutalási rend alapján magas progresszivitási szintű intézmény vagyunk, elég nagy terheléssel, mégis ki van adva, hogy aki vizsgálat nélkül elküld beteget, az ki lesz rúgva. Akkor is ha indokolatlan, ha területen kívüli, ha nincs TB-je, ha féléves panaszokkal jön hajnalban, és ha mindezek együtt állnak fenn, akkor is. Utána le lehet írni, hogy nem igényel felvételt, ha nem igényel, forduljon a háziorvoshoz stb, de meg kell nézni, és dokumentálni kell.

Ne keress indokot ennek a posztbeli asszisztensnek a viselkedése mögé, ez tipikus kisstílű, értelmetlen, szakmailag védhetetlen hatalmaskodás. Aki ezt elköveti, az kevesebb, mint nem "nagyon jó ember".

formed 2014.05.01. 01:37:50

A dolog nagyon egyszerű. Lényegtelen, hogy az asszisztens zavarta el, vagy a doktornak nem volt kedve megnézni. Btk, segítségnyújtás elmulasztásának btte. Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget....a hangsúly a tőle elvárhatón van. Pontosan, amit írtatok, hogy legalább az életveszélyt kizárni. Ez ugyanis orvostól elvárható. Asszisztenstől elvárható, hogy ilyen eset láttán értesítse az orvost. Gépjárművezetőtől elvárható, hogy nyújtson elsősegélyt, hívja az OMSZ-ot.
Ráadásul, a további bekezdés súlyosabban rendeli büntetni azokat az elkövetőket, akiknek foglalkozásuk réven amúgy is kötelesek segítséget nyújtani.
Itt nincs vita, ez történt.
Az, hogy az asszisztens önállóskodott, és nem is szólt az orvosnak, vagy szólt, de nem érdekelte--lényegtelen.
Ismeretlen tetteses bcs-ben folytatódik a történet, az, hogy ki és mit csinált, majd a nyomozás kideríti--vagy nem.

Bikli néni 2014.05.01. 12:41:33

@axaic: Ez NEM IGAZ.
Én kaptam az USA-ban sürgősségi (baleseti) ellátást ügyeleten (aztán később kórházban is), de addig, amíg nem nézték meg a gépben, érvényes-e a Social Security Card-om (az volt), addig az egyetlen ellátás egy tolószék, egy pokróc, meg egy közepesen együtt érző tekintet volt. Miután tisztázódott, hogy nekem itt duplán is biztosítva van a helyéből kifordult térdem, olyan hotelszintű ellátásban volt részem, hogy azóta is emlegetem, sehol Magyarországon ilyet nem tapasztaltam.

@formed: Kitalálom: harmadéves joghallgató vagy, és most fogsz vizsgázni bünti különösből. Ugye? :)

epres négercsók 2014.05.01. 12:46:02

@Tempus-Anh: A személyeskedést és a politizálást tessék mellőzni. Főorvos úr, ez a beszéd nem méltó hozzád. Mutasd meg, hogy igenis tudsz normálisan is beszélni.

she_wolf 2014.05.01. 14:41:50

@formed: Ez az összefoglaló szerintem többet ér (és hasznosabb), mint a + 119 hozzászólás:) Köszi!:)

she_wolf 2014.05.01. 14:46:42

Azért jót tenne a lelkemnek, hogy mindazok, akik az orvosok mindenkori "összezárásáról" óbégatnak ha kell, ha nem, bekukkantanának ide és figyelmesen elolvasnák ezeket a hozzászólásokat.

jágör68 2014.05.01. 16:23:28

Joga meg kötelessége mindenkinek van- illetve dehogyis? kb 1,5 millió soha-semmit-nem-fizető-de-mindig-minden-ingyenjárónak persze csak jogai vannak.

A "mégis mibe került volna" hozzászólóknak meg egy kis tájékoztatás az egészségügyi költségekről:
-koszorúr- stentelés: 1,2 millió Ft/ darab
-egy sima mellkasröntgen: 4000 Ft

Egy "csak" vizsgálat is minimum 10- 15 perc időben és az orvosi tevékenységnek is van- egészen hihetetlen módon- pénzbeli értéke.
Van, ahol 10 EUR a vizitdíj- anélkül biztosítási kártya birtokában se néznek rád.
Nem a kommunizmusba' vónánk már.
Az elmúlt.
Mindennek ára van.
És az egészségügy még most is jócskán a piaci árak alatt dolgozik.
Csak azért, mert milliószámra hallani, hogy "mégis mibe került volna" mindenféle egyéb esetben is.
Sok ilyen 4- 5000 Ft- os tételből ki is jön, hogy már nem is elég az a rengeteg 7%- nyi tééé- bééé.

she_wolf 2014.05.01. 18:10:42

@jágör68: Egyre gyakrabban van hányingerem a hozzászólásaidtól.

"-koszorúr- stentelés: 1,2 millió Ft/ darab
-egy sima mellkasröntgen: 4000 Ft"

Egy kis tájékoztatás külön, és csakis neked: A posztban ezek egyikéről sem volt szó.

"Van, ahol 10 EUR a vizitdíj- anélkül biztosítási kártya birtokában se néznek rád."
Van. És? Nem is azt kérte itt bárki is, hogy a betegre nézzenek, hanem csak abba a kurva számítógépbe. Érzed a különbséget ugye? Ez mennyibe került volna, te zsebkurkász? Egyébként többen leírták itt, hogy MAGYARORSZÁGON (ha felismered még a térképen, hogy hol van) milyen szabályok vonatkoznak a gyermekkorúak ellátására.
Emeld fel a segged, gyere haza (ha tudod egyáltalán még, hogy mit jelent ez a szó/fogalom), és itt hirdesd az igét!:)

"Mindennek ára van."

Ezt senki nem vitatja. Neked is volt árad.
Szégyelld magad! Nem azért, mert eladtad a tudásodat, ezt eszembe sem jutna felróni neked, mindenki ott és úgy boldogul, ahol és ahogy tud.
Azért szégyelld magad, mert rendszeresen arcul köpöd a Hazádat, az itt élő - néha csak élni próbáló - embereket, pedig ennyi erővel akár tanácsokat is adhatnál. Minden hozzászólásodban a poszterek zsebében turkálsz, mintha te tettél volna beléjük valaha is egy fillért is. Minden hozzászólásodból süt a "dögöljetek meg ott, ahol vagytok, mert nem perkáltok jól.
Élj a magyar nemátlagfizetésből vásárolj be belőle ennivalót, rendesen fizesd a rezsidet, és még gyógyszerre is költs, ha beteg vagy. Amíg ezt nem teszed meg, addig ne papolj, hanem inkább szégyelld magad. Nagyon!

Tempus-Anh 2014.05.01. 18:40:27

Formed törvényszéki orvostanász.

Oltalom 2014.05.02. 07:48:13

Tennap kimentem a piacra, vásárúlni. Pínzt nem vitem magamal, de bísztam benne, hogy a kofa ellát engem. De aza mocsok nem adot semit! Most ezé' lyól beírok a praxisra! Há' mijen ellyárás e? Há' nem aza kötelesége nekilye, hogy ellásson engemetet?

Oltalom 2014.05.02. 07:53:10

@mig54: "@jágör68"-nak tökéletesen igaza van: Ő tett valamit azért, hogy ne ebben a félcigány/félzsidó által (kuruc.info/r/2/127268/) vezetett fekália-gyűjteményben kelljen élnie! Az itt maradottaknak pedig csak azt tudom mondani: Mint minden, az egészségügy is pénzbe kerül - és a pénzért dolgozni kell! (Kivéve persze a hollókosztosoknak és orsósviktor fajtájának!)

csakmotyogok 2014.05.02. 09:29:01

@mig54: Nagyon sok mindenben igaza van. Sajnos. Zsebben való turkálás, no igen a betegek részéről mindig ez megy ő csak visszaturkált:)).

she_wolf 2014.05.02. 09:39:29

@Oltalom:
Valóban. Tett azért, hogy ne itt kelljen élnie. Akkor a véleményét, kéretlen tanácsait, matematikai villongásait is tartogassa meg választott hazája polgárainak.
Senki nem vitatja, hogy minden pénzbe kerül, nem is kevésbe. De a poszt (már megint) nem erről szólt.
Mint a hozzászólások többsége sem.

Eggyel fentebbi hozzászólásod pedig "érdekes nyelvi folklórgyűjtemény":(

platelet 2014.05.02. 13:24:09

@Braincelle: Abból amit leírtál, az következik, hogy minden lázas gyereket orvoshoz kell vinni, mert ad absurdum meningitise is lehet... Ez azért (szakmailag) túlzás...

Az asszisztens betartotta a szabályokat. Ha kivételt kell tennie, az azt jelenti, hogy innentől bárhonnan beesik egy gyerek, el kell látniuk. Felborul a területi ellátási rendszer. Nem értem, miért kell azért hatalmaskodónak nevezni, mert betartja a szabályokat...

Oltalom 2014.05.02. 13:28:32

"Tudom jól, hogy hibáztam, amiért otthon hagytam a kislányom kártyáját, de! " Nincsen DE! Ha te trehány, bekábszerezett luvnya vagy, akkor az orvos jogosan nem látja el a makákódat!!!

2014.05.02. 13:38:34

@platelet: Nem azért kell lázas gyereket mindig orvoshoz vinni mert esetleg komoly baja lehet hanem azért mert az iskola, óvoda az igazolást csak attól a naptól kezdve állítja ki amikor a szülő megjelenik a gyerekkel. Hülye szabályozás de így van. Még ha tudom hogy 1-2 napos lázzal otthon lehetne maradni, akkor is el kell vinnem a kölköt a papírok miatt és jó eséllyel még összeszed hozzá más betegséget is. Én is hagytam már otthon TAJ- kártyát, de minden más iratom megvolt ahhoz hogy a rendszerben igazolni tudják a jogosságot. Persze nem vertem a tam-tam dobot meg nem írtam posztot, fület-farkat behúzva de sikerült elintézni.

Oltalom 2014.05.02. 13:38:52

@mig54: "Eggyel fentebbi hozzászólásod pedig "érdekes nyelvi folklórgyűjtemény":( " Látogass el Miskolcra - ennél különbeket is taálsz! ("dr. Lákátos Emmánuelá" és társai - a nevét nem "tuggya" leírni, de kisdoktorija van - még jó, hogy nem DSc...:-)")

2014.05.02. 13:45:24

@Oltalom: Igazad van, aki otthon felejti a gyerek iratát az trehány. Én is voltam az egyszer 12 év alatt. Előfordul az ilyesmi. És még bekápszerezett luvnya sem voltam. Ennek ellenére megnézték a gyereket mert benne volt a rendszerben, ismerték. Ha elküldtek volna akkor hazamegyek taxival és esetleg visszaérek a TAJ kártyával. Ha nem, akkor egy trehány disznó voltam. Nekem ne mondd hogy te még semmi fontos dolgot nem felejtettél el életedben. És ne beszélj ilyen csúnyán. Anélkül is érthető amit írsz.

Oltalom 2014.05.02. 14:10:43

@Turchi: Minden "bekápszerezett" luvnya gyerekét ismerik az orvosok - ha már a természetes kiválasztódást meggátoltuk, legalább ezen a szinten működjön a dolog....

she_wolf 2014.05.02. 14:22:00

@csakmotyogok: Viszont csakis, és kizárólag erre képes. Ez a poszt tényleg nem erről szól(t).

she_wolf 2014.05.02. 14:28:08

@Oltalom: Borsodi vagyok, szűkebb pátriámat nekem ne mutasd be!

2014.05.02. 14:41:38

@mig54: Hmm, én is borsodi D

2014.05.02. 14:43:14

@Oltalom: Szeretném ezt a mondatot inkább nem érteni

she_wolf 2014.05.02. 15:05:29

Szeretném megérteni, hogy a fenti poszttól hogy sikerült eljutni a természetes kiválasztódásig? Hogy miért van létjogosultsága egy orvosi/egészségügyi témájú blogban az általánosításnak és a már-már etnikai villongásnak? Hogy miért a gyermekekkel szembeni bánásmódban csúcsosodik ki mindez?
Ha valaha, most nagyon szerettem volna, ha megszólal a poszter.
Mindenesetre én ma nyugodtan alszom: nem az én képemről kell lesülnie a bőrnek.

Tempus-Anh 2014.05.02. 15:27:02

@mig54:
Borsod-Abaúj-Torna-Gömör és Kishont-Zemplén, hogy pontosabbak legyünk, hisz négy vármegye romjaiból lett megalkotva. Hozzám Zemplén van közelebb földrajzilag és Móricz Zsigmond szavaival élve:"áldott annak minden röge"...:)

2014.05.02. 18:52:27

@Oltalom: Nem azt írtam hogy nem értem hanem azt hogy szeretném nem érteni. Nagy különbség. Az első ugye azt jelenti hogy fingom nincs miről van szó. A második pedig azt hogy tudom, de erre a helyzetre nem szeretném ha bárki is alkalmazná, vagy kapcsolatba hozná. A témát kimerítettük, nincs több hozzá tennivalóm.

formed 2014.05.02. 19:26:52

@Bikli néni: nem vagyok sem joghallgató, sem jogász. Az az igaz, amit Tempus-Anh írt.
Ehhez a poszthoz csak azért bátorkodtam hozzászólni, mert egy kollégámnak nemrég volt egy hasonló esete, ott az ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat, a kolléga feladata az volt, hogy megválaszolja, hogy az orvosi beavatkozás megmenthette volna-e. Részleteket, várost természetesen nem írhatok, de sztem az itteni orvosok ennyiből tudni fogják, hogy miről lehet szó.
Na, mindegy is ez, nem akartam én most itt senkit sem leszólni, csak vázoltam egy ilyen esetben elképzelhető forgatókönyvet.
Személyes véleményem szerint az asszisztencia, ill. nővérek nem ritkán túl sokat engednek meg maguknak, nem tájékoztatják az orvost, önállóan gyógyszerelnek (főleg este, sedativumokkal, hogy "ne legyen gond a bácsival/nènivel éjszaka"--nem is lenne baj, ha ezt orvosi utasításra tennék, a reggeli vizitnél meg nem érti senki, hogy a titokban adott x mg clonazepamtól lassú a psychomotoriuma).

Oltalom 2014.05.03. 10:32:45

@Turchi: "A témát kimerítettük, nincs több hozzá tennivalóm. "

Magyarul ezt úgy írják: Nincsenek észérveim, amivel cáfolhatnám állításaid igazságtartalmát...

Köszönöm, hogy egyetértesz velem.

2014.05.03. 14:21:36

@Oltalom: Ha neked ez jól esik, legyen. Talán a hozzátennivaló helyesírásán még lehetne vitatkozni de hogy milyen észérveket osztok meg és kivel vitatkozom azt inkább én döntöm el. Arra akartam utalni hogy nincs időm erre. Biztosan találsz magadnak más vitapartnert, hisz oly sokan szeretnek vitatkozni. Én nem szoktam blogokon idegen emberekkel túl sokat cseverészni. Én is köszönöm ha megtisztelsz azzal hogy nem velem társalogsz.

zunuke 2014.05.03. 23:29:11

@platelet: Jogszabályokat betartotta? Hmmm..Az lehet,bár ilyen jogszabály nem létezik,hogy egy abba a körzetbe tartozó,sajnos sűrűn orvosi kezelés alatt álló,lázas-beteg gyereket, a "helyettesítő orvos"nem köteles megvizsgálni.Az a gyerek nem az "utcáról esett be"hanem oda tartozott körzetileg,amit nagyjából 20 másodperc alatt ki lehetett volna deríteni,a tejhatalmú asszisztens hölgynek.Minden gyereknek ebben az országban-még egyenlőre-ingyenes az orvosi ellátás,tehát érthetetlen a TAJ kártya hiánya miatti elutasítás.Mit akart ellenőrizni vajon a hölgy,hogy a gyerek biztosított-e? Megáll az eszem az ilyen hozzászólásokon,de komolyan.És ha otthon történt volna azzal a kislánnyal valami komoly gond,akkor ki vállalta volna a felelősséget? Senki-gondolom,mint ahogy lenni szokott.Az orvos kente volna az asszisztensre,az meg az orvosra,a felettesek meg a jogszabályokra.Csak az ember beteg ne legyen ebben az országban,mert vége van,szó szerint.

csakmotyogok 2014.05.03. 23:46:39

@zunuke: Azt hogy abba a körzetbe tartozik bizonyítani kell. Bizonyára jó páran átverték már őket. Az nem baj, ha miattuk fizeti ki a doki ingét gatyáját. Egy rendelési időn túl kiadott receptér is odalöknek 400 eFt-os büntit a helyettesítő orvosnak (Bács megyében)...jajj azt meg ki fizeti ki? Bizos nem a magadfajta háborgók, legfeljebb az orvos gyereke nem eszeik. Szép..az bele férne a világképébe a sok acsarkodónak. Pedig itt arról van szó van 1 felelőtlen némber, aki ahelyett hogy csendeben szégyenkezne köpköd. Elvégre az a könnyebb.

carrie 2014 2014.05.04. 13:16:23

@zunuke:
Gondolom sehová nem került rögzítésre írásban(!), hogy a gyerek vizsgálatát megtagadták. És itt hibázott (egy kurv@ nagyot) az anyuka: addig ott kellett volna maradni ameddig vagy:
1. meg nem vizsgálják a gyereket
2., Írásban nem kapja, hogy TAJ kártya hiányában nem hajlandó az orvos ránézni a gyerekre...

De ebből mi lesz? Tán megy egy ÁNTSZ-es levél, tán az ÁNTSZ vizsgálódik... és? 1:1: Anyuka azt állítja, hogy nem vizsgálták meg taj kártya nélkül, ápnő meg azt hogy azt mondta az anyukának, hogy üljenek le, várják meg a rendelési idő végét és az orvos megnézi, de anyuka elment.... és fel lehet tenni a nagy kérdést: ki mit tud ebből bizonyítani????

carrie 2014 2014.05.04. 13:19:46

@csakmotyogok:
"tőle megtehető és elvárható gondosság" mond valamit?

Ápnő/assz. mit tehet? Megnézi a gépbe, a kartont vagy bármi egyebet. Megtette? Nem. Lusta volt? igen. Hanyag volt? Igen. Anyuka hanyag volt: igen... de ez nem mentség arra hogy az ápnő/assz. is hanyag legyen!

"Egy rendelési időn túl kiadott receptér is odalöknek 400 eFt-os büntit a helyettesítő orvosnak (Bács megyében"
aha, persze.. .és ezt ki ellenőrzi? Ki bünteti az orvosokat 400e-re? Hm? Vagy ez is inkább egy égből pottyant mese volt?

kheiron 2014.05.04. 15:04:59

@zunuke:

Amikor a rendőr megállít az autóddal, akkor is bemondásra megy a jogosítvány meg a forgalmi?

she_wolf 2014.05.04. 16:27:57

@kheiron:
Nem, de a rendőr legalább utánanéz a sofőrnek, hogy ki fia-bornya....
Az autó pedig nem lázas gyerek, max. szar az alapjárat, és megeszi a hajat a hülye tulaj fejéről, vagy éppenséggel kellő kenés híján beáll a "motorikusz exitus":P
A hasonlatod eléggé nyögvenyelős.

she_wolf 2014.05.04. 16:39:05

@csakmotyogok: "Bizonyára..." az ilyen következtetések ezesetben szerintem pláne nem állják meg a helyüket. Ha megnézik azt a tetves számítógépet a végén még kiderülne, hogy kávé melegítésére abszolut alkalmatlan berendezés, ellenberger pöpecül tud a gyerek összes eddigi nyavajájáról.
(Az asszisztensek egy részéről pedig inkább egy szót se, vagy semmit! Nem is értem, miért ilyen kevés nálunk az orvos. Szerintem az asszisztensek happolják el előlük a betegeket:P)
Igaz, anyuka sem jó végénél fogta meg a dolgot. Az esetet nem hagynám szó nélkül a saját, különbejáratú gyerekorvos előtt.

kheiron 2014.05.04. 16:39:21

@mig54:

A rendőr beviheti az illetőt az őrszobára.

De az orvos nem.

És ha nem az adminisztratív szabályoknak megfelelően jár el, akkor a tisztelt OEP-ellenőr simán megbüntetni néhány százezer forintra. Azt majd te fizeted ki netán? Vagy a trehány anyuka?

she_wolf 2014.05.04. 16:41:37

@csakmotyogok: Bocs, még valami: ez a 400 ropis bünti meg kb. annyira jön ide, mint szegény öreg Hippokratész:(

she_wolf 2014.05.04. 16:49:26

@kheiron:
Vitázhatunk erről napestig, nem lenne értelme.

1:milyen adminisztratív szabály tiltja meg az orvosnak, vagy az asszisztensének, hogy utánanézzen a gyerek adatainak a számítógépben? Ha a TAJ kártya nem egy sajtcetli lenne, hanem egy mágnescsíkos kártya, amit az orvos, vagy az asszisztencia lehúz az erre rendszeresített, azonosításra alkalmas gépben, akkor azt mondanám, oké!

2:de még így sem igazán oké, mert milyen adminisztációs szabály tiltja/tilthatja! meg az orvosnak, megnézzen egy lázas 8 évest, akit biztos nem passzióból hurcol az anyja az orvoshoz ha kell, ha nem?

she_wolf 2014.05.04. 16:51:05

@kheiron:
Tudod, erre szívem szerint azt mondanám, hogy a rendőrök rendesek, mert legalább tudni akarják, kivel van dolguk. Nem szomorú?:(

zunuke 2014.05.04. 17:16:02

@kheiron: Azért a kettőt ne hasonlítsuk össze,mert nevetséges.

zunuke 2014.05.04. 17:33:14

@csakmotyogok: Jaj ne nevezzünk már egy embert felelőtlen némbernek,mert otthon hagyta a gyerekének a TAJ kártyáját.Ne akarjuk már ezért megkövezni az isten szerelmére.Előfordulhat bárkivel nem? Ennyi erővel az orvos/asszisztensnő is felelőtlen,hogy egy lázas gyerekre rá sem nézett.Annak a kislánynak lehetett volna komoly baja is.

kheiron 2014.05.04. 18:02:52

@mig54:

Nekik van rá joguk, nekünk nincs.

csakmotyogok 2014.05.04. 19:42:33

@zunuke: Jó eufemizmus volt :nem felelőtlen némber hisztis lüke pitsa. Tudtommal kövezni itt csak a dokit és az asszisztenst akarták, ha anyunak lehet hibázni nekik is .De ők nem hibáztak csak éltek a jogukkal, no ez meg tetszik.

she_wolf 2014.05.04. 21:16:37

@kheiron: Látom, kölcsönösen nem értjük meg egymást. Nem baj ez.
Kár, hogy nincs itt valaki, aki részrehajlás nélkül el tudná mondani, hogy ilyen esetben mi az ábra. Mármint kinek milyen jogai és kötelességei vannak a törvények szerint.

kheiron 2014.05.04. 21:49:39

@mig54:

Lehet "rendesnek" lenni, és mindenféle igazolás nélkül elhinni bemondásra az adatokat.

De a "rendességért" aztán lehet ám büntetést is elszenvedni.

A láz amúgy nem tartozik a sürgős szükség kategóriájába.

she_wolf 2014.05.05. 10:10:30

@kheiron: Azért egy ilyen számítógépes nyilvántartásban nem csak a beteg neve szerepel.
Konkrétan:
név;
születési név;
anyja neve;
születési hely;
születési idő.
Ha az én kártyám nálam van, de a gyereké nincs, akkor ki az az ostoba, aki elhiszi, hogy az a gyerek nem az enyém?
Ha pedig egyikünké sincs nálam, akkor honnan a bánatból szavalom el valakiért az összes adattal, meg még a gyerekével is?
Anyuka jól tenné, ha legalább a számot a fejébe vésné:(
Bár nem tudom, hogy ez mennyiben segítene rajta...vagy egy fénymásolat, hiszen ennyi erővel bárkiét lefénymásolhatja.
Tényleg: minek van egyáltalán ez a kártya? Legalábbis ilyen formátumban? Azt viszont tudom, hogy az én adataimmal más ember nem rendelkezik Magyarországon. Pedig semmi extra sincs bennük, a nevem is 12 egy tucat:)

she_wolf 2014.05.05. 10:12:06

@kheiron:
"A láz amúgy nem tartozik a sürgős szükség kategóriájába."

Nyugtával dícsérd a napot!:)

kheiron 2014.05.05. 16:20:00

@mig54:

"Ha az én kártyám nálam van, de a gyereké nincs, akkor ki az az ostoba, aki elhiszi, hogy az a gyerek nem az enyém?"

Bemegy egy férfi és egy kisfiú a fodrászhoz.
A férfi azt mondja a fodrásznak:
- Kérem, először az én hajamat vágja le, aztán a gyerekét, el kell mennem, majd jövök és kifizetem mindkettőnkét.
Amikor a férfi frizurája kész, távozik. Aztán levágják a gyerek haját is.
Eltelik egy kis idő, a fodrász meg odafordul a gyerekhez:
- Nem tudod, mikor jön vissza az apukád?
- Az a bácsi nem az apukám, egyszerűen odajött hozzám az utcán, és megkérdezte, hogy akarok-e egy hajvágást ingyen?

Szóval, te kifizeted az OEP büntetését, amit az orvos kap?

Igen, vagy nem?

lüke 2014.05.05. 16:51:15

@Kiti-Kati:
Pont ez az,minden LAjtán túli belenéz-nem az orvos a nővér-

lüke 2014.05.05. 16:53:26

@kheiron:
az OEP,ha ezért büntet,nyugodtan mehet a. Delikvens-az orvos STRASBOURG-BA

lüke 2014.05.05. 16:58:45

@kheiron: a láz tünet
amihez nem elsősegély,hanem diagnosztika tartozik, Szép ez az orvos feladata
(Csak egy kisebb fejezet pl a FUO)

she_wolf 2014.05.06. 00:32:58

@kheiron: Köszi az anekdotát (vagy inkább vicc?), de ívesen teszek rá, hogy valaki - akár csak egy viccben is - hogyan hintáztatja meg a fodrászát.
Teljesen más kategória a kettő, és bocs, de röhögségesen gyenge párhuzam. Már ha annak szántad.

A láz tünet, és mint a poszter is írta, azért fordultak orvoshoz, mert a lázcsillapító ellenére sem kúszott le normális értékre.
Ránézésre pedig orvos legyen a talpán, aki megállapítja az okot.
És nem győzök mások beírásaira hivatkozni, miszerint gyereket tilos elláttatlanul hagyni. Én ugyan ritkán vagyok lázas beteg, de ha mégis lázam van, ezerrel tépek az én morózus, ám nagyon lelkiismeretes doktornőmhöz.
Mivel a posztban említett gyerek sajnos eléggé beteges, az anyja valószínűleg tudja, mikor lehet házipatikázni, és mikor kell a szakember.
Az orvos védelmében: lehet, hogy ő semmit sem tudott erről az egészről, mert az asszisztensek gyakran szenvednek Isten-komlexusban (saját tapasztalat, és más kérdés, hogy velem csak egyszer szívózott, azóta tudja, hogy hol a helye:P).
Eddig nem volt tudomásom arról, hogy az orvost bünteti-e az OEP, és ha igen, miért, és milyen szankciókkal.
Mióta erre járogatok, nem találkoztam ilyennel.
Szóval téphetjük a szánkat keresztül-kasul, ez a dolog nem vót helesen megódva! Na!:)

she_wolf 2014.05.06. 00:35:06

@kheiron: Bocs, még valami: tujadonképpen miért is büntették volna meg az orvost, ha ellátja a kislányt? Mi az ok?

kheiron 2014.05.06. 05:28:32

@mig54:

Az állami egészségügyben egy ismeretlen, azonosítatlan személy ellátására kizárólag a vonatkozó jogszabályban leírt sürgős szükség fennállása esetén köteles az orvos.

Egyébiránt az ellátásra igényt formáló illetőnek azonosítania kell magát. Amennyiben ez nem történik meg, az beláthatatlan következményekkel járhat. Megjelenik Józsi, nincs nála semmi, és bemutatkozik, hogy ő "Béla" (vagy bemondja, hogy jaj, épp nincs nála a gyerek TAJ-számát igazoló papírka). Kap is gyógyszert, amitől rövid úton egy súlyos allergiás roham során meghal. Mert a valódi Béla nem allergiás a gyógyszerre (ez le is van írva a dokumentációjában), Józsi viszont igen.

Ki vállalja a felelősséget?

she_wolf 2014.05.06. 14:34:12

@kheiron: Ha a kutya nem szarna, szétdurranna! Kérlek alássan, én mindent elhiszek neked. De itt konkrét esetről van szó az Isten áldjon meg! Példálózhatsz bármivel, én jóhiszemű vagyok veled szemben. De a posztban szereplők ezer éve odajárnak, anyuka sajnos eléggé rutinos ahhoz, hogy tudja, mikor kell orvos.
Nem tudható, hogy Évánál milyen egyéb papírok voltak, de ha bármilyen is volt akkor a gyerek BEAZONOSÍTHATÓ. Pont.
És ha már "HA": Ha mindezek ellenére nem kap a gyerek ellátást, akkor ki a felelős azért, ha a láz valami olyan betegség tünete, amiben vagy nyomorékká válhat, vagy meghalhat az a gyerek?
Azért ki vállalja a felelősséget? Eddig ezt nem említettem meg, mert alapvetően optimista vagyok, és utálok vészmadárkodni.
És még valami, amit már említettem: nem arról van szó, hogy anyuka az első tünet megjelenésekor hiperűrsebességgel rohant orvoshoz, hanem megpróbálta levinni a gyerek lázát. Ez nem sikerült, ezért lett ilyen kifogástalanul ocsmány élményben része.
Sürgősség: egy levihetetlen láz (gyermekeknél) miért nem tartozik a sürgősség ketegóriájába?

kheiron 2014.05.06. 20:48:08

@mig54:

Melléklet az 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelethez

Sürgős szükség körébe tartozó, életet veszélyeztető állapotok és betegségek

1. Életet veszélyeztető, vagy maradandó egészségkárosodás veszélyével járó (külső vagy belső) vérzés
2. Átmeneti keringés- és/vagy légzésleállással járó állapotok (Pl. embolia, Adams-Stokes-Morgagni szindróma., syncope, fulladások, életet veszélyeztető ritmuszavarok, klinikai halál állapota)
3. Életveszélyes endokrin- és anyagcsere állapotok, a folyadék- és ion- háztartás életveszélyes zavarai
4. Központi idegrendszeri kompresszió veszélyével járó kórképek (Pl. agyödéma, fejfájás, szédülés, tumor, gyulladás, fejlődési rendellenesség, trauma)
5. Eszméletlen állapotok
6. Status epilepticus és tüneti görcsrohamok
7. Hirtelen fellépő látászavar, látásvesztés, „vörös szem”, szemsérülés
8. Szepszis
9. Magas halálozású, vagy súlyos szövődmények kialakulásának veszélyével járó hirtelen fellépő, vagy progrediáló, nem-sebészeti betegségek és érkatasztrófák ellátása
10. Szülés, koraszülés, lepényleválás, súlyos terhességi toxémia, eclampsia újszülött ellátása, akut nőgyógyászati vérzés
11. Sokk megelőző és sokkos állapotok, életveszélyes allergiás és anaphylaxiás állapotok, szisztémás és poliszisztémás autoimmun betegségek krízis-állapotai
12. Az immunrendszer fokozott, vagy kóros működésén, illetve a csontvelői vérsejtképzés elégtelenségén alapuló heveny vérsejthiány-állapot
13. Veleszületett, vagy szerzett véralvadási zavar alapján létrejövő heveny életveszély
14. Akut légzési elégtelenség, légút szűkület (Pl. gégeödéma, asthmás roham, idegentest, fulladás)
15. Mérgezések
16. Akut hasi katasztrófák és azok képében jelentkező, nagy fájdalommal, görcsökkel járó kórképek (Pl. bélelzáródás, appendicitis, perforatio, méhenkívüli terhesség, petefészek ciszta megrepedése, tuboovarialis tályog, kocsánycsavarodott cysta, kizárt sérv, epegörcs, vesegörcs, vérvizelés)
17. Égés-fagyás (III.-IV. fokú és nagykiterjedésű I-II. fokú, és/vagy az életminőség szempontjából különösen veszélyeztetett testtájat vagy a légutakat érintő)
18. Elsődleges sebellátás
19. Testüregek (koponya, mellkas, has) és parenchymás szervek (szív, tüdő, lép, máj, vese) sérülése
20. Compartement szindrómák
21. Nyílt törések és decollement sérülések
22. Amputációk (replantációs lehetőségekkel vagy azok nélkül)
23. Súlyos medencegyűrű törések
24. Politraumatizáció, többszörös sérülések
25. Búvárbalesetek, magassági betegség, keszonbetegség, barotrauma
26. Áramütés, elektrotrauma
27. Hő- és hidegártalom, kihűlés, hypothermia, hyperthermia, napszúrás, hőguta
28. Súlyos akut sugárártalom és sugárbetegség
29. Öngyilkossági kísérlet és szándék, mentális állapottal összefüggő közvetlen veszélyeztető állapot
30. Heveny pszichés zavarok, pszichózisok
31. Infektológiai kórképek, melyek önmagukban vagy szövődményeik révén az életet veszélyeztető állapotot idéznek elő.

she_wolf 2014.05.06. 20:59:39

@kheiron: Jesszusmaris! Ez szép kis gyűjtemény. Mire a végére érek, elfelejtem az elejét:(
De a kérdés nem ez volt, hanem hogy egy ilyen korú gyereknél (aki ráadásul már szép kis anamnézissel is rendelkezik) a tartósan lázas állapotot miért nem lehet sürgősséggel kezelni?

A hozzászólásodat egyébként nagyon szépen köszönöm, elmentettem magamnak!;)

kheiron 2014.05.06. 21:18:24

@mig54:

Mert nem sürgősség.

Amúgy anyuka nem írta, hogy volt nála bármilyen dokumentum. Mondom: próbáld te is bemondással megoldani a jogosítvány-forgalmi kettőst a rendőrnek.

És a helyettesítő orvos asszisztense nem kell, hogy ismerje a másik orvos betegeit.

she_wolf 2014.05.06. 22:49:13

@kheiron: Kár, hogy nem sürgősség. Egyszer majd csak meghal egy gyerek ilyen miatt, azután az lesz:(

she_wolf 2014.05.06. 22:54:12

@mig54: Csak úgy magamnak, szójáték gyanánt: a magyar egészségügyet azonnal be kell utalni kórházba, sürgősséggel. Eszméletlen állapotban van:(

"Melléklet az 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelethez" alapján.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása