Levél - Ez most nagyon fog fájni, te kis hülye

2012.11.05. 10:04

1267652895894.jpgOdalépett Pankához és a következőket mondta szó szerint: Ez most nagyon fog fájni, te kis hülye. Na itt borult el az agyam.

Olvasónk kislányát vitte vérvételre, ahol ahelyett, hogy a félős kislányt megnyugtatták volna, elkezdett minősíthetetlenül viselkedni vele a műveletet végző hölgy és azt sem engedte meg, hogy az édesanya fogja a lánya kezét. Ha ön is járt már hasonlóan, írjon nekünk.

 

Tisztelt olvasók!

 

Első gyerekes anyukaként talán érthető, hogy kissé jobban megérint, amikor olyasmit tapasztalok az egészségügyben, ami a kislányomat is érinti. Vannak jó és rossz élményeink is, az utolsó sajnos a negatívumokhoz tartozik. Korábban már írtam a blogba jó tapasztalatokról is, ezúttal az érem másik oldalára esett. A kislányom 4 éves lesz november 17-én, szóval még elég picike. Lassan szeretnénk, ha lenne egy kistestvére, de ez egy másik dolog. A helyzet az, hogy a kislányom elkapott egy elég csúnya hasmenéssel, lázzal és hányással járó vírust októberközepén. Nyűgös volt szegényke, elég nehezen viselte. Azonnal orvoshoz vittem, a gyermekorvosunk születésétől ismeri Pankát, csupa jót tudok mondani róla. Megvizsgálta, nagyon kedves volt, gyógyszert is kaptunk, de csak nem akartak elmúlni a tünetek. Három nap után visszamentünk és a doktornő elküldött minket vérvételre. A gondok ott kezdődtek.

 

Korán reggel mentünk a vérvételre, sokan voltak, Panka nehezen viselte a helyzetet, de nem hisztizett, csak bágyadt volt eléggé. Kivártuk a sorunkat és bementünk a szobába, ahol a vért vették. A hölgy, aki a műveletet végezte nagyon mogorva volt, elég bunkón sürgetni kezdett, hogy gyerünk már, ne húzzuk az időt, még rengetegen vannak utánunk. Mint minden kisgyerek és némely felnőtt is, Panka is nagyon fél a tű minden formájától, szuri, vérvétel, egyre megy. Ennek ellenére nagyon hősiesen nem sírt, nem nyafogott, leült a székbe és annyit mondott, anyuci fogd meg a kezem. Én kicsit elérzékenyültem és megfogtam a pici kezét, meg megsimogattam az arcocskáját, bátorítva, hogy nem kell félnie. Ez a vérvételt végző nőnek nagyon nem tetszhetett, mert rám rivallt, hogy menjek arrébb, ne akadályozzam a munkájában. Csak jelzem, a másik kezecskéjéből vették a vért, nem hiszem, hogy bármiben is akadályoztam volna, de ha mégis, akkor ezt más stílusban és hangnemben kellett5 volna közölnie.

 

A kislányom ettől a hangtól és a ténytől, hogy nem foghatom meg a kezét megijedt és sírni kezdett. Na, több sem kellett a vérvételt végző nőnek (nem tudom, orvos volt-e, vagy nem), elkezdett csapkodni és hőzöngeni, hogy csináljak valamit ezzel a sírógéppel, mert így nem tud dolgozni. Mindezt ismét agresszíven, hát világos, hogy a kicsi ahelyett, hogy kevésbé félt volna, még jobban pityeregni kezdett. Én igyekeztem szavakkal csitítgatni és mondhatjuk, hogy sikerrel jártam. Amúgy se hisztit képzeljetek el, csak halk sírás, a kezecskéjét továbbra is nyújtotta a nő felé, bátor volt nagyon. A nő elővette, kinyitotta a tűt és amit utána művelt, az végleg kiverte a biztosítékot nálam.

 

Odalépett Pankához és a következőket mondta szó szerint: Ez most nagyon fog fájni, te kis hülye. Na itt borult el az agyam. Hát hogy lehet ilyet mondani egy amúgy is megszeppent kislánynak, aki épp próbálja lázasan,l betegen tartani magát, hogy „túlélje” a szurit, vérvételt? Először is kikértem magamnak, hogy így beszéljen a lányommal, majd rövid vitába kezdtünk. Ő azzal érvelt, hogy elege van a hisztiző szülőkből és a neveletlen gyerekeikből is (?), n pedig próbáltam megértetni vele, hogy talán emberként kéne bánni velünk. Természetesen nem jutottunk dűlőre, én a magam részéről megmondtam neki, hogy írásban fogok panaszt tenni, amit meg is tettem azóta. Nem lett levéve Panka vére, ilyen körülmények között nem maradtunk ott.

 

Szerencsére az egyik barátnőm férje az egyik gyerekkórházban dolgozik orvosként és a gyermekorvosunkkal, valamint vele beszélve sikerült elintézni, hogy még aznap vért vegyenek a kislányomtól. Igaz, sokkal több utánajárásba került, de érdemes volt, mert kiderült, hogy a pici ki is van száradva és ezért bent is kellett maradnunk a kórházban,l ahol mindenki hihetetlenül kedves volt, úgy bántak velünk, hogy annál jobbat kívánni sem lehet. Összesen négy napot töltöttünk a kórházban, mire hazaengedték Pankát gyógyultan, köszönet nekik! Ami a vérvételt végző hölgyet illeti, neki vagy nincs gyermeke, vagy ha mégis, hát nagyon sajnálom őt. Mindenesetre megengedhetetlen, hogy ijesztgesse és bántsa az amúgy is rettegő gyerekeket. A panaszomra eddig válasz nem érkezett, de remélem, nem az egyik fiókban végzi.

 

Anita

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jim Raynor 2012.11.05. 10:42:21

na, hogy ne kelljen az eü-s trolloknak kommentelni, összefoglalom az álláspontjukat:

- a gyerek hisztis;
- anyuka hisztis (és túlérzékeny);
- a nővér keveset keres, de ezzel együtt hibátlanul végezte volna a dolgát, ha a hisztis anya-lánya duó hagyta volna.

sárga nyúl 2012.11.05. 10:54:55

@Jim Raynor: Érdekes különben, hogy azt szinte minden hozzászóló figyelmen kívül hagyja, hogy ezek az aljas/pénznyelő/undok/troll/stb. eü.-s kommentelők időnként megmentik az életünket, ill. meggyógyítanak, ha bajunk van.

Más kérdés, hogy leamortizált agyú bunkók bárhol előfordulnak, ez nem eü. specifikus.
Ha az anyuka panaszt tett, akkor az ügy valószínűleg megfelelően el lesz intézve, a nővér pedig elmegy eladónak egy plázába a jelenlegi fizetésének a duplájáért.

A kislányt egyébként nagyon sajnálom, de valószínűleg túl fogja tenni magát az eseten.

cenzorilla 2012.11.05. 10:58:57

@Jim Raynor:

A következő provokációdnál hosszabb időre kitiltalak.

Káin 2012.11.05. 11:03:40

@cenzorilla: Kedves cenzorilla! Habár, lehet, hogy provokáció, némi igazságtartama azért van sajnos. Amúgy meg nem, nem szabad elfelejteni, hogy az orvosok és eü dolgozók valóban sokat tesznek értünk, "megmentik az életünket2, ettől függetlenül ami elfogadhatatlan, az elfogadhatatlan. A betegnél csak a beteg gyermek a kiszolgáltatottabb. A pláza eladók keresete pedig szintén a béka segge alatt van, kár vele példálózni.

macska69 2012.11.05. 11:06:55

Nekem pedig az a véleményem, hogy nem véletlenül vannak gyermekorvosok, védőnők, stb, akik kimondottan a gyerekek gyógyításában, ellátásában végeznek szolgálatot. Másként kell a gyógyításukhoz hozzáállni. Valljuk be, mi felnőttek, hogy nekünk is fáj a vérvétel -nekem mindig, alig találják a vénámat, a vérvételutáni napokban úgy nézek ki, mint akinek a karján átment egy lánctalpas és úgy fáj, hogy ihaj- vannak közülünk páran, akik a tű és vér látványától el is ájulnak. Egy kisgyereknél sokkal nagyobb empátiára és türelemre lenne szükség, mint amit ez az egészségügyis hölgy tanúsított, erre az sem mentség, hogy viszont mellette hány ember gyógyulásában segédkezett. A nővérsuliban annak idején az én anyukáméknak azt mondták: NEM VALÓ így viselkedni és mindenki értette. És nem viselkedett így. Pláne nem gyerekkel. Igen, túl fogja élni a kislány ezt a "kalandot" de nem mindegy, hogy újabb betegség esetén lesz-e még nagyobb baja amiatt, hogy túlstresszeli magát a gyerek az orvosoktól való félelmében. Uff.

Dr.laikus PhD 2012.11.05. 11:09:39

@sárga nyúl:

Azért nem is a gyerekeket kínozza meg hosszú távon egy ilyen kineknevezzelek, hanem a szülőt, mert szinte tehetetlen.

Azért pár év kell ennek az elfelejtéséhez.
Én is vártam műtétre, mamát kitiltották, hogy nyugodtan várjam az altatást, de jól felkészített.

Bejött az asszisztense aki jó viszonyban volt velem és jól rám ijesztett. Vissza kellett mamát hívni, hogy megnyugtasson.
Pedig 6 éves voltam, többet tudtam az egészségügyről a sebészről, mint az átlag, de a műtét utáni napokról is.
És lám megmaradt kellemetlen élménynek.
Ha vadat álmodok és rettegek álmomban ez a hideg fém, a sajnálkozó nővér, az éter szaga, a kattogó zuhanás valóságos lesz és még vénen is hangosan ríva ébredek.

Okos volt a mama nagyon.

Az eset meg felháborító.
Tényleg nem való gyerekek közelébe az ilyen mineknevezzelek.

Jim Raynor 2012.11.05. 11:12:06

@cenzorilla:

lol, ebben mi is a provokáció? a dokik sokszor bicskanyitogató beírásai meg miért is nem azok? jah, kettős mérce, akkor kussolok, valóban.

egyébként bannoltál már indok nélkül, teljesen ad hoc módon nem is egyszer, úgyhogy ha van elég vér a pucádban, hagyd meg ezt a kommentet, ha nincs, akkor alászolgája, tehetsz egy szívességet.

arra azért vehetnéd a fáradtságot, hogy valami érvfélét is kitalálsz, tudod, az úgy lenne kulturált.

kisgalád 2012.11.05. 11:25:16

Összefoglalom, mint NEM eü-s troll:

-sok hisztis, neveletlen gyerek van. Ez a gyerkőc nyilvánvalóan nem az. Mellesleg a gyerek szíve joga félni a tűtől, dokitól stb. Mint maga a posztoló is leírta, ez sokaknál felnőtt korban is megmarad. Legfeljebb jobban uralkodunk magunkon. Már aki..:)

-sok hisztis szülő van. Mindenki ismeri azt a típust. Az Áldott Állapotban Lévő Nőt, akiből a Gyermekét Áldozatosan Nevelő Anya lesz. Amikor azt olvastam, hogy a posztoló kislánya első gyerek, bevallom azt hittem itt is ezzel állunk szemben. De a poszt olvasása során egyértelmű, hogy nem. Intelligens írás, pár elütésen kívül (nyilván a még feltámadó indulat hatása) nincs helyesírási hiba. (Igen, nekem ez is számít, bocs.)
Olyan ember véleménye, aki nem csak és kizárólag a rosszat látja az eü-ben, tehát tudom róla feltételezni, hogy tárgyilagos, nem túloz. Panaszt tett, ami helyes, de nem kívánja sok más posztíróval ellentétben, hogy verje meg a sors a gonosz nővért, járjon így minden gyereke, hetedíziglen, stb. Nekem hiteles, éppen ezért.

- tény, hogy a nővérek rosszul fizetettek. Tény, hogy ez nem lehet indok arra amit mondott. Azt hiszem ezzel az itt kommentelő orvosok és eü-sek is egyetértenek. Ezért nem értem, miért kell még a meghallgatásuk előtt véleményezni, mit fognak mondani.

Olyat mondani egy gyereknek, hogy valami nagyon fog fájni, ez minősíthetetlen. Adott esetben persze lehet figyelmeztetni, hogy ez most kicsit csíp, vagy szúrást fog érezni, persze kedves, nyugodt hangon ez oké, mert tudja, mire számítson. De szándékosan félelmet kelteni benne, nemcsak kegyetlen, de igen ostoba dolog is, mert az ezek után nehezen együttműködő gyerekkel az éppen neki, az orvosnak/nővérnek lesz több gondja.
Azt hiszem az ilyen nővérnek/orvosnak vagy igen rossz napja van, vagy a posztoló előtt volt 4-5 anyu-gyerek párosítás a rosszabb fajtából (persze ettől még kell tudni elhatárolnia magát, és nem a következő páciensen leverni), vagy jobb lenne tényleg más szakma után néznie.
Nekem sincs gyerekem, de elég sokat vigyázok újabban barátnőim porontyaira. Nem nagy kunszt bánni velük, csak józan paraszti ész, némi empátia, meg alapvető emberi jóérzés kell. Ezt nem kell tanítani az eü-ben, ezt otthonról kell(ene) hozni.

sárga nyúl 2012.11.05. 11:33:08

@Káin: A pláza eladók béréről ne nyissunk vitát, valamivel nagyobb rálátásom van erre, mint Neked. De oké, rendben, akkor elmegy közmunkásnak és éhen hal. Ha ez a megoldás jobban megfelel.
Az élet megmentéses megjegyzésem pedig az itt kommentelő "trollokról" szólt, nem pedig a kiégett, agyatlan nővérről.

@macska69: Szerencsére én még ilyen nővérrel nem találkoztam, sőt, általában kiemelkedően rendes nővérekkel szoktam a gyerekorvosi rendelőkben összefutni. Mindenesetre nem árt az ilyenekre is felkészülni, úgy látszik. :S

@Dr.laikus PhD: Igen, ez így van.
Azért egy műtét meg egy vérvétel nem egészen ugyanaz, még csak ki se küldték az anyukát. A te eseted azért súlyosabb sokkal. (De eszemben sincs mentegetni a primitív nővért, aki egy gyereken éli ki magát.)

Tempus-Anh 2012.11.05. 12:24:21

Gyerekkoromban kb. úgy vittek injekcióra, mint annak idején a francia halálraítélteket a Gréve-térre, az orvosnál körbeszaladtam a rendelőintézetet, hajtóvadászat folyt ellenem, mire lefogtak és beadták a dózist. Ez, csak hogy érzékeltessem, az aichmophobiámat...:)
Szóval a kislány igencsak heroikusan viselkedett, szerintem eü. dolgozónak ÍGY nem szabad egy kis pácienssel viselkedni. A gyerek lelke olyan, mint a lassan száradó agyag, ha sok benyomatot hagynak rajta, az felnőttkorára erősen megmutatkozik.
(Nyilván én az extrém esetek közé tartoztam, kevés az ilyen félős kisfiú, mint amilyen jómagam voltam)

bbppoo 2012.11.05. 12:25:04

Nem értem, hogy egy alig 4 éves gyerekben, hogyan alakul ki a tűtől való félelem. Talán korábban annyira beteges volt, hogy sokszor kapott injekciót? Mert szerintem alapban a szülőn múlik, hogy ennyi idős korban milyen félelmei vannak a gyereknek, és bocsásson meg anyuka, de ha elve "behisztizve" mennek oda, akkor könnyen előfordulhat, hogy ilyen helyzetbe kerülnek.
"Panka is nagyon fél a tű minden formájától, szuri, vérvétel, egyre megy" - ez semmi más, mint a szülő botorsága.
Az én egy szem kisfiamtól ez eddig 2x vettek vért, először 2 évesen az orrmandula műtét előtt, ahol már csak ezért tört el nála a mécses, mert 9-kor még nem végeztünk, és éhes volt, meg szomjas,a fülemben cseng, ahogy a nővérke elnézést kért tőle, és a vérvétel után a saját túró rudiját odaadta a gyereknek (SE Fej-, és Nyaksebészeti Klinika, nem gyermekkórház), másodszor majd' 6 évesen, mert folyamatosan csalán kiütése volt. Akkor nem sírt, csak izgult, de mire az adrenalin elindulhatott volna felfelé, addigra végzett is a nővérke (Örs vezér téri rendelő intézet). Mindkét alkalommal, illetve oltások előtt is megbeszéltük, hogy mi várható, és higgye el, mire észbe kapna, addigra túl is lesz rajta. Nem csaptuk be soha, de nem is riogattuk, hogy szurit adatunk neki, ha nem viselkedik jól.

Persze, ha tényleg igaz a sztori, nem akarnám védeni az eü dolgozót,hiszen ilyen hangnemet senkivel szemben nem engedhetünk meg magunknak.
A kérdés az, mi volt előbb? A mogorva asszisztens, vagy a hisztis gyerek-szülő páros.

kisgalád 2012.11.05. 12:26:33

@Dr.laikus PhD:

Igen, egy ilyen élmény sokáig megmarad. Most is eszembe juttattad az enyémet. 6 évesen tályogos mandulagyulladás, Heim Pál, nyolcvanas évek. Két műtét volt, az elsőnél a tályogot kezelték, a másodiknál vették ki a mandulát. Nem tudom miért kellett kettő, a dokik ehhez jobban értenek. Két műtét között végig kórház, a torkomban lévő sebet naponta ecsetelték. Hát felnőttnek se lett volna könnyű, bűzös tampon, torkomban mélyen benyúlva húzogatja a doki. Plusz a szülő akkor még nem maradhatott bent, napi 1-2 óra látogatási idő, ennyi. Volt még valami egyéb gond is abban a két hétben, amíg ott vendégeskedtem, mert emlékszem pár napig be se jöhetett anyu (a többi szülő se), csak üvegablakon át néztük egymást. Biztos volt ok, amiért el kellett minket gyerekeket különíteni.

Nem véletlen van jó híre a Heim Pálnak. Máig emlékszem, hogy az ecsetelés alatt a nővérek akiknek az ölében ültem (nekik kellett lefogni, ha menekülőre vettem volna a dolgot) hányféle módon próbáltak nyugtatni. Az egyik mindig halkan dúdolt. A doki is végtelen türelmes volt, pedig nem volt könnyű velem. Nem voltam agresszív, csak leleményes passzív ellenálló. Többnyire elbújtam valahova (takaró, ágy alá) vagy nem akartam kinyitni a szám. De mindig rábeszéléssel oldották meg a dolgot, sose erőszakkal. A doki elnevezett Kukacmarcsának.:)))

Kivéve egy nővért. Ha a többiekre nem is, de rá pontosan emlékszem. A rikácsoló hangra, az erőszakosan karomba vájó kézre, a fenékre verésekre, a dühös tekintetre. Pechemre pont ő volt szolgálatban a mandulám eltávolítása napján. Tudtam, hogy műtét lesz, plusz emlékeztem az előzőre, igen élénken, főleg az altatógáz borzalmas szagára, meg a fejem beborító maszkra. Szóval tutira mentem, irány az ágy alá, de ott is a falhoz szorosan be.:)"Kedvenc" nővérke úgy gondolta megoldani a problémát, hogy egyik oldalról benyomott egy partvist az ágy alá, gondolom, hogy azzal beszorítson, a másik kezével meg felém nyúlkált, próbált elkapni. (Mondhatom, felnőttként teljesen átéreztem Newt helyzetét, mikor az alien királynő próbálta kipiszkálni a padló alól az Alien2-ben:))))

Szerencsére a doki bejött, leállította, majd jó hangosan olyasmiket mondott, hogy a műtő bizony csak bátor gyereknek való, nem kukacmarcsáknak, meg hogy ha most mennék, akkor már csak egyet kéne itt aludnom, aztán anyu hazavihetne. Aztán kiment. Szerintem nem sokkal lehetett később, mikor rájöttem, hogy senki nem akar erőszakkal kirángatni, meg ugye gyáva se akartam lenni, szóval kibújtam.:)))

Lassan 30 éves a történet, de a nővérke máig emlékezetes. Viszont a többiek is, csak másként.:)) Az orvosomról annyira emlékszem, hogy Pataki doktor volt, meg a nyugodt hangjára, meg a kék szemére.:)))

SusanneF 2012.11.05. 13:31:02

Kedves Anita!
Mindenben helyeslem,amit,és ahogy tett!
Szerintem egy 4 éves gyermeknek már van tapasztalata a tűről,ha vérvétele nem is volt,oltása 3 éves korban igen.
Nagyon sok múlik a felkészítésen,ami itt igazán jó volt,és kulcs ember aki szúr!
Nem véletlen,hogy a legtöbb laborban a 6 év alatti gyermekeket soron kívül előre veszik!
Az lenne a jó,hogy ha valaki nem tud megfelelően kommunikálni ebben-is-gyermekkel,az ne szúrjon gyermeket!!!!

Bízom benne,hogy megfelelően intézkednek az asszisztens ügyében,min.egy fegyelmi,és gyermekektől eltiltás!!!

Amúgy borzasztó sajnálatos,amikor egyes szülők-még ma is!-azzal riogatják az amúgy sem mindig bátor gyermeket,hogy ha nem viselkedsz rendesen a doktor bácsinál,kapsz egy eeeeekkkora injekciót!

Az én kislányom az ellenpélda-annyira utálta pici korától az antibiotikumok ízét,hogy inkább szurit kért,4-5 évesen.
Amit szó nélkül,partnerként kezelt!

karcsibácsi 2012.11.05. 14:05:39

@kisgalád:
Az én gyermekeimet is Pataki főorvos operálta 20 évvel ezelőtt.
Cssak köszönettel és elismeréssel tudok Rá és munkatársaira gondolni.
A poszthoz: Ilyennek soha, semmilyen körülmények között nem szabad(na) előfordulni.
Hozzáteszem, hogy az eü-ben töltött közel 4 évtized során nem találkoztam hasonló durva megnyilvánulással, különösen nem egy gyermekkel szemben. Az ilyen dolgozót páros lábbal kell kirúgni, de azonnal, és soha többet nem szabad még csak a kórház vagy rendelő közelébe sem engedni. Azzal a pici, félénk megjegyzéssel mondom ezeket, amit kedves kommentelő társam is megfogalmazott, nevezetesen, "ha tényleg igaz a sztori".
Többször leírtam itt, kaptam is érte hideget-meleget, hogy "audiatur et altera pars".
Vajon az érintett nővér(ek) előadásában is így hangzana a történet?

fortissima fingus 2012.11.05. 14:41:43

@sárga nyúl: Érdekes módon az is elfelejtődik, hogy _vannak_ egészségügyi dolgozók, akik viszont képesek némi empátiát felmutatni, és nem úgy beszélnek a beteggel, mintha a seggükből húzták volna ki. Vajon miért van ez?

sárga nyúl 2012.11.05. 14:45:17

@fortissima fingus: Igen, többnyire. Gondolom azért, mert a többségnek van modora.

fortissima fingus 2012.11.05. 14:48:49

@bbppoo: Miből vontad le azt a következtetést, hogy eleve "behisztizve" mentek oda? Nekem úgy tűnik a leírásból, hogy a gyerek alapvetően nyugodtan viselkedett annak ellenére, hogy meg volt szeppenve.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.05. 14:50:41

@bbppoo: nem nagy csoda, az én lányomat kétéves koráig két-háromhavonta szurkálták, mert ellenőrizni kellett a májfunkcióját. bátor volt és a mai napig is az, de nem volt egyszerű kordában tartani a tűtől való pánikolását. a számat rongyosra beszéltem minden alkalommal, hogy megnyugtassam.

mamasita 2012.11.05. 15:08:34

nekem is van 2 gyerekem,a kislányommal sokszor voltam vérvételen én is sajnos (még 2 éve nyáron,sorozatban 3szor ,megjegyzem 1 téves diagnózis és 1 alapos gyerekorvos aggódásának következményeként)és mind a 3szor problémás volt.az akkor 2 éves kislányomnak nm jött rendesen a vére,mert kora reggel volt és nm tudtam rávenni h igyon meg 1 l teát kb,és nagyon félt is.ott voltam vele végig,a kezét fogtam ,és mivel én is rosszul lettem ,még széket is hoztak nekem,amitől már én szégyelltem el magam.ami miatt elfogadhatatlannak érzem amiről a posztoló ír,az az h tapasztalatom szerint 1általán nm akadály a vérvétel során,ha vki fogja az illető kezét...ill az ,h ilyet mondani nm csak azért undorító,mert milyen ember az aki így beszél a gyerekkel,hanm azért is mert hazugság,a vérvétel nm az a kategória,ami "nagyon fáj".összességében viszont,szerencsére sztem nm mondható ki az h ilyenek lennének a vérvételnél az eü-s dolgozók.jómagam felnőttként is kellett menjek mostanában néhányszor,és mindig kedvesek voltak,szóval nagyon sajnálom és együttérzek azzal akivel ez megtörtént,de üzenem ,h nm kell elkeseredni,mert ez nm általános!!

VaTi 2012.11.05. 15:10:23

@Jim Raynor: nos, most, ahogy elolvastam a történetet + a kommenteket, azt kell megállapítanom, hogy ők normális hangnemben nyilatkoztak a történetről, ellentétben a te hangnemeddel róluk. Na most ki a troll?
Anyuka meg igen, jól tette, hogy panaszt tett.
Az ember ilyenkor csak a gyerekére tekintettel próbál higgadt maradni, különben szívesen kitépne egy-két szervet az ilyenből.
Szerintem sokan vagyunk, akik tudatosan dolgozunk azon, hogy a gyerek NE féljen az orvoshoz menéstől. Én minden státuszvizsgálat/oltás előtt elmondom neki értelmesen, hogy azért megyünk, hogy a doktornéni megnézze, milyen szépen fejlődtél, milyen nagy lettél. Eljátszom vele a vizsgálatot. Elmondom, hogy oltást fog kapni, azért, hogy továbbra is erős, egészséges legyen.
Na, ennek a melónak szépen odaver egy ilyen eset...

vernarancs 2012.11.05. 15:20:14

Fuggetlenul attol, hogy mennyire sir vagy hisztzik a gyerek, ha barki kis hulyenek szolitja azt ott helyben felkepelem. Mert megerdemli. Lehet az Nobel-dijas agysebesz is aki negy zimbabwei falunyi embert megmentett mar.

Flúgatlan 2012.11.05. 15:26:53

bbppoo: "Mert szerintem alapban a szülőn múlik, hogy ennyi idős korban milyen félelmei vannak a gyereknek,..."

Uhhhh....

Sokat tehet a szülő, de a gyerekek egyéniségek. Mindegyik gyerekünket (3-nál több) tudatosan igyekeztünk arra nevelni, hogy ne féljen a szuritól, de teljesen máshogy reagáltak. Más az egyéniségük, szerintem a fájdalmat is máshogy élik meg és akár az óvodából is összeszedhetnek olyan híreket, amik máshogy befolyásolják az orvosoktól való félelmeiket. Az, hogy neked egy gyerekkel jól sikerült kezelni az ügyet, még azt sem jelenti, hogy a másodiknál sikeres leszel. Kár kioktatni ismeretlenül a posztolót.

takaba 2012.11.05. 15:33:57

Nem tudom, minek kell provokációnak nevezni, ha valaki simán leírja a véleményét. Hihetetlen. Akkor minek ez a poszt, ha nem lehet róla beszélni. A másik ember ellenvéleménye is vélemény, csak diktatúrákban hallgattatják el. Most nagyot csalódtam ebben a blogban. :(

fizetekmegegysort 2012.11.05. 15:37:34

@bbppoo: Nem minden gyerek egyforma, olykor nem a szülőn múlik.
A nagyobbik fiam parázik, utálja a tűt. A kicsi meg se nyikkan a szurinál. Egyformán magyaráztam, egyformán nevelem őket. Mások. Gyári beállítás. Négy éves korra simán kialakulhat csak a szuriktól is a félelem, ha a gyerek olyan típus. Nem kell hozzá a szülői "hisztiztetés".

idiesel 2012.11.05. 15:39:25

Én akkora tockost adtam volna a büdös k*rva nővérnek, hogy az orrából vettem volna vért utána. Tökmindegy, hogy eü-s, vagy nem eü-s, hogy életet ment, vagy csak vért vesz. Ha lenne lányom, és egy egyszerű utcaseprő beszél így vele, azt is agyonverem egy terhes macskával. Hogy segíteni akar? Ne jöjjön senki azzal, hogy az eü-s csak jó ember lehet. Az ilyen gyökér ne segítsen, sőt ez nem is segítség.

Személyes tapasztalat: Beülök vérvételre, fizetősre persze, de engem nem hat meg a dolog. Tartom a kezem, nem nézek oda és kész is. Leülök, egy ampulla kellett csak és a nő az turkál forgatja a tűt, mint egy sebváltót. Mikor harmadszor karistol, rászóltam, hogy nem kéne erőltetni, ha nem tud vért venni. Erre a válasz: Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire jó a vénája valakinek, csak a rosszhoz vagyok hozzászokva. Gratulálok. :D Megmondtam neki, hogy sztem inkább a Mekiben próbálja a sajtburgert előállítani, mert ez így nem hiszem, hogy hosszútávú munkahely lesz.

vasgyuszi 2012.11.05. 15:40:16

"Odalépett Pankához és a következőket mondta szó szerint: Ez most nagyon fog fájni, te kis hülye. "

Na itt nemcsak az agyam borult volna el, hanem kezet is emeltem volna az eü. dolgozóra...

fizetekmegegysort 2012.11.05. 15:41:07

@amko: Az eü-ben nővérhiány van. Ha kirúgják, még nagyobb lesz a sor, és a többi nővér lesz még túlterheltebb. Sajnos nem válogathatnak. :(

ügyfélszolgálatos 2012.11.05. 15:44:24

Nem tudom én ahol eddig voltam a gyerekkel, mindig megkértek hogy vegyem az ölembe és fogjam meg. Még a mandula műtét előtti vérvételnél is mondták hogy fogjam meg. A fülésznél is mindig fogom ha kell, bár a fiam szeret orvoshoz járni, mert kap matricát. Igaz a vérvételt fenntartásokkal kezeli, de csak sírni szokott mégcsak nem is rángatja a kezét.

IDKFA 2012.11.05. 15:46:19

Mennyi az esély rá, hogy igaz a sztori?

2012.11.05. 15:54:07

@bbppoo: Attól, hogy a te gyerekeid milyenek, még lehet normális szülőnek síró gyereke vérvételnél. Örülj neki, hogy nálatok ez nem így van. Pár éves gyerek már tudja, a tű sok jót nem jelent. És igen, a vérvétel fáj. Még a felnőtteknek is. Ahogy @VaTi: is írta, csecsemőkortól oltják a gyerekeket folyamatosan, hacsak nincs valami baj a memóriájukkal, bizony 4 éves korukra már tudják, a tű nem jó dolog. Engedtessék meg annak a 4 évesnek, hogy sírni merészeljen.

2012.11.05. 15:58:33

@IDKFA: Szerinted? :-) Nincs rá statisztika, nem mérhető.

2012.11.05. 16:01:22

@ügyfélszolgálatos: Igen így van, a Heim Pálban külön kérik hogy a szülők a kicsiket vegyék ölbe, minimum fogják a kezüket, és a plafonról meg játékok lógnak le, hogy ezzel is eltereljék a figyelmüket.

flea 2012.11.05. 16:02:47

Ha tényleg azt mondta, hogy kis hülye, akkor nincs miről beszélni. Ez a legalja.
Az ilyet tényleg rúgják ki, kotródjon közmunkára éhen halni. Szívesen aláírok cserébe +20% sorbanállást, akár lázas gyerekkel is.

(Megjegyzem, a budapesti II-es gyerekklinikán normális szakemberek vesznek vért a gyerekektől. Én még csak ehhez hasonlót se hallottam soha a környezetemből, tapasztalni pláne nem.)

zbzbzb 2012.11.05. 16:16:42

sosem fogom elfelejteni, egyszer vett tőlem vért gyerekként olyan doktornő (érdekes, az is nő volt, mint a fenti sztorikban) akitől féltem. már az első percben. és jól belém is vágta a tűt.
pedig előtte anyám nagyon nyugtatott, vagyis, nem stresszelt fel, sőt.

cenzorilla meg tényleg szánalmas, ezt nem értem.

elkoltozott. 2012.11.05. 16:18:40

Nekem most született nemrég a fiam. Már most félek attól hogy mi lesz ha beteg lesz.
De ha én hasonló szituba keverednék biztos h felborítom a székből a nőt. Aztán mehet amerre lát tegyen panaszt ott ahol akar. Lehet hogy valaki sír meg fél de akkor talán nyugtatni kellene. De lehet hogy a sztori szubjektiven van leírva és meg kellene hallgatnia másik felet is. Csak az igazság kedvéért.
Komolyan félek egy ilyen szituációtól.

Dr.laikus PhD 2012.11.05. 16:28:28

@elkoltozott.:

Szinte alig fordul elő hasonló. Annyira kirívó, hogy nem lehet szubjektíven érzékelni.
Nincs mentség arra, hogy most nagyon fog fájni te kis hülye.

Gyerekrendelőben ahol naponta vesznek vért síró, sikoltozó beteg gyerekektől a cél, hogy megnyugtassák a gyereket. Ha az anya, apa, vagy a nővér az mindegy. A cél a legkisebb lelki sérülés nélkül, viszonylag nyugodtan elintézni ezt a kellemetlen vizsgálatot.

Ijesztgetni _tilos_. Gyerekek között dolgozó nővérnek különösen.

Ez még a felnőtt és ájulós férfiakra sem mondható ki.
Tréfából sem.
Láttam vérvételen nővért felállíttatni és kiküldeni az adminisztrációba. Véletlenül hallotta az osztályvezető. _Csak_ tréfának szánta pedig, de hallottuk vagy tízen, ebből jó pár hölgy harsányan röhögött. Ennyit arról, hogy gyerek és felnőtt esetében mit szabad és mit nem.

Homokdűne 2012.11.05. 16:40:45

Vérvétellel mi is megjártuk már a másfél éves fiammal, ráadásul a Heim Pál-ban, ami gyerekkórház. Nem szoktam itt semmi negatívat kommentelgetni, meg nem is történt velük ilyen esemény sokszor, még ebben az esetben sem hisztiztem a nővérrel, aki megkérdezte, hogy a gyerek miért nem tud nyugodtan ülni (másfél éves!) mert így nem tud vért venni, ráadásul a gyerek meg már üvöltött. Nem vitatkoztam, kiküldtek, hogy később próbálkoznának újra, de én felhívtam közben a gyerekdokit, hogy hajlandó e levenni Ő a vért - igen. Legközelebb mikor kijött a nővér, elkértem a csöveket, jeleztem, a gyerekdokink megcsinálja és majd visszahozom inkább a levett vért. Így történt, mindenki jól járt, a gyerekorvos máshonnan vette le végül a vért, és ott ment is legalább.

blue angel 2012.11.05. 16:57:16

bbppoo:
A gyerekek 4 eves korukig 7 kotelezo, es ugy 10 valaszthato oltast kapnak/kaphatnak, a fel eves gyerek mar ahogy belep az ember vele a rendelobe, uvolt. Persze, hogy felnek a tutol!

s 2012.11.05. 17:08:31

Nővérke nem volt profi. Hiába mondják itt páran, hogy az volt, nem volt az. Így lehet vért venni gumi gyakorló babából, de gyerekből NEM. Tessék elmenni kutyát etetni tüzéptelepre, ott ez esetleg elmegy. Ja, nem érdekel, hogy mennyit keres. Ha kevés, akkor ne csinálja.

rezvez 2012.11.05. 17:09:29

@IDKFA: "Mennyi az esély rá, hogy igaz a sztori?"
Ellie Wiesellel válaszlova: Bizonyos események megtörténtek, azonban nem igazak. Más események igazak, azonban sohasem történtek meg.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.05. 17:19:50

@Turchi:
az enyémek gyakori orvos- és kórházlátogatók voltak, és egyik se félt sosem. hiszem, hogy attól, hogy mindig elmondtam, mit miért csinálnak, és elmondtam azt is, hogy ez most fájni, körülbelül úgy, mint amikor elesel a biciklivel a kavicsos úton, de nagyon hamar vége lesz. és sosem engedtem magam kiküldeni az orvosoktól, mert úgy gondolom, hogy a gyerek nyugodtabb, ha ott vagyok, és az mindenkinek jobb. bár megkaptam nemegyszer, hogy nem fogjuk felmosni anyukát. én meg válaszoltam, hogy örüljenek, hogy koncentrálhatnak és nem a gyerek nyugtatásával kell foglalkozniuk pl. a gyulladt köröm felvágása közben.
soha meg se próbált senki így beszélni velem, mint a posztban.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.05. 17:23:00

@sárga nyúl: de tényleg: miért nem mennek el? a hivatástudatra nem hivatkozhat, hiszen látszik, hogy nincs neki.

SakurAme 2012.11.05. 17:28:08

"Panka is nagyon fél a tű minden formájától, szuri, vérvétel, egyre megy" - ez semmi más, mint a szülő botorsága"

-Nem tudom ki írta ezt a marhaságot. Hagy tudja már a szülő, hogy mitől fél a saját gyereke!

sárga nyúl 2012.11.05. 17:36:25

@Babette_: Gőzöm sincs. Talán még nem jött rá, hogy mást is lehet dolgozni. Vagy az motiváló, hogy így közalkalmazott? Passz.

zellerlevél 2012.11.05. 17:43:38

Nekünk eddig 23 évnyi gyerekekkel kapcsolatos egészségügyi tapasztalatunk van, de a kórházi, laboros személyzet a gyerekosztályokon mindig figyelmes, türelmes, hozzáértő, profi volt. Egyetlen kivétellel a szakrendelőkben is jó tapasztalataink voltak.

Andriana44 2012.11.05. 17:45:50

A cikk írója egy igazi bunkó, tahót fogott ki.
Az én lányomtól először 6 éves korában vettek vért, és kimondottan kérte a vérvételes nővér, hogy az ölemben üljön a gyermek. És még a másik két vérvételes is odajött, és ők szépen megfogták, egyik a kezét, másik a gumicsövet, és a harmadik vette a vért.
Lányzó meg persze, ami kifért a torkán...
És senkitől még egy pikírt megjegyzés sem volt, le a kalappal előttük (mindez SZTK-ban).
Nagyon sajnálom, hogy kifogtatok a kicsilánnyal egy ilyet:((((

Andriana44 2012.11.05. 17:48:04

@Andriana44:
Mármint a cikk írója bunkót, tahót fogott ki, így értettem, remélem, nem félreérthető.

Scuttle 2012.11.05. 17:50:56

Én is emlékszem még az első gyerekkori oltásomra (már amelyikre emlékezhetek). Hatalmas hisztit csaptam hárman fogtak le végül...:D de mind a doki mind az aszisztens türelmes volt, kedvesek voltak és nyugtatni próbáltak a szuri közben meg már le is nyugodtam, soha többet nem féltem a tűtől nem volt gond velem az oltásoknál, vérvételnél, évente párszor 18 éves krom óta vért is adok... ha egy ilyen idióta mint a cikkben szereplő nővér/orvos kapott volna a kezei közé akkor elég valószínű, hogy nem úgy álltam volna ezekhez a dolgokhoz ahogy... egy felnött el tudja viselni ha bunkó az orvos de mellette jól teszi adolgát legalább, de gyerek közelébe az ilyet nem szabad engedni.

2012.11.05. 17:50:58

@Babette_: Szerinted én nem mondtam el ugyanezeket a gyerekemnek? Fél és kész. Nem cirkuszol, nem kap rohamot, nem kell lefogni, de fél, kicsit sír, aztán befejezi. Engem sem küldtek még ki, meg ki se mentem volna :-) és velem sem beszélt így senki, pláne nem a gyerekemmel. Én mondjuk azt sem tudom elképzelni, hogy egy nővér lehülyézzen egy gyereket, ráadásul a szülő jelenlétében.

Darkcomet 2012.11.05. 17:54:55

Ennek a sztorinak számomra a tipikus "vihar a bilibe" jellege van.

egy semleges ember 2012.11.05. 18:02:13

Üzenem annak, aki ilyet az én gyerekemmel, az én jelenlétemben tenne, hogy megütöm nagyon, ha megpróbálja. Ott, ahol van, legyen az labor, rendelő vagy más hely. Leszarom, hogy keveset keres.

Posztban szereplő nővérke, lehet, hogy én megyek a fiammal Hozzád vérvételre legközelebb. Csak óvatosan.

GabikA 2012.11.05. 18:11:23

Mikor legutobb vervetelen voltam, egy kislany volt elottem (2-3 eves), elottem vettek le tole a vert, egybol sirni kezdett. Az osszes (3-5) noverke / ott dolgozo odaszaladt, es vigasztaltak, kozben turelmesen vartam a soromat. (2 masik felnottel egyutt) A gyerek fontosabb.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.05. 18:45:28

ijesztgetni etikátlan dolog, semmi jóra nem vezet.
ijesztgetni a szülők is szokták a gyereket, hogy ha rossz majd kap szurit, elviszik a fogorvoshoz meg hasonlók, ezek mind visszaütnek előbb utóbb.
ijesztgetni a beteget nem szoktam, csak korrektül tálalom a tényeket, a szuri igenis fáj, kár hazudni, hogy nem, de el lehet magyarázni a gyereknek, hogy ez kell és nincs más választás, ez viszont a szülő dolga.
egyesek nagyon sikeresek ebben, varrtam én gyereket úgy is, hogy egyet sem pisszent, és úgy is, hogy hatan fogták és amikor már letettem a varrótűt akkor is pont úgy üvöltött és az anyuka kellett rászóljon, hogy végett ért a beavatkozás már 5 perce így a színházi előadást is be lehet fejezni. szóval szerintem nevelés kérdése, veleszületett félelem nincs, nyilván nem szeretjük a fájdalmas dolgokat de azért el lehet egy 4 éves gyereknek magyarázni, hogy most kap egy szurit, amivel megelőzhető adott esetben 20 másik szuri, mert ugye a dolog a tudomány jelenlegi állása szerint elkerülhetetlen, vérből lesz a labor, a vérhez meg szuri kő és kész.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.05. 18:47:34

@egy semleges ember: 3 év börtön. a civilizált ember intelligensen nyilvánul meg (panaszt tesz, feljelent stb) a neandervölgyi meg üt. ha most mindenkit megütnénk aki rosszat mond ránk vagy a családunkra akkor hova jutna a világ?

virág-gyermek 2012.11.05. 18:50:20

A kisebbik, most 10 éves lányom , retteg az injekciótól, semmilyen észérv nem hat. Mindig próbáljuk felkészíteni, hogy elfogadja az elkerülhetetlent és a gyerekorvosunkkal együtt igyekszünk túlélni. Nem fut el, tartja a karját, de üvölt és retteg, olyan hat év körül lehetett, mikor a 40 év rutinjával rendelkező doktornő szólt, hogy ez sajnos nem fog elmúlni, idővel nem fog üvölteni, de elképzelhető, hogy elájul.
Nem vagyok merev szülő, próbálom oldani a feszültségét és nem zavaró, hogy ilyen. A nagyobbik lányommal ilyen gondunk nem volt, így úgy vélem, nem a neveléssel van a probléma.
Tény az is, hogy a kicsi mióta az érzéseit ki tudja mutatni fél a "fehérköpenyesektől", ez az ő fóbiája.
Egy a poszthoz hasonló helyzet azt eredményezné, hogy hatlovas hintóval sem tudnám elvontatni legközelebb. Pedig egy nagyon karakán, okos, empatikus gyerek, aki nem látja-hallja el sem hinné, hogy így is tud viselkedni.

rikitiki 2012.11.05. 18:52:32

1. nekem ez megint nagyon ismerős történet már korábbról, szerintem kivizsgáltatom magam, mert túl sok a 'de ja vu'.

2. a valóságtartalmáról meg nincs fogalmam, csak véleményem így különösebben nincs mit hozzászólnom. Ha valaki így viselkedik, az csak a saját munkáját nehezíti meg, de nagyon.

3. kimondottan érdekes, hogy egyesek, kifogásolva a stílust, illemtanárként mindjárt súlyos testi sértést helyeznek kilátásba :)

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.11.05. 18:57:18

@cenzorilla: Szerintem itt valamit benéztél. Ha nem tévedek...

2012.11.05. 19:30:34

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Ez nem siker kérdése. Ha egy gyereknek ilyen egyszerű lenne megmagyarázni mindent, és azért nem sírna, mert én jól elmagyaráztam és felkészítettem, az max. szerencse és bármi következménye, meg valamennyire az én hatásom is. Kár hogy a gyerekek nem így működnek! Van olyan gyerek, aki egyszer sír, egyszer nem. Attól függ, éppen milyen napja volt, és még ki tudja mitől. Nem lenne mit nevelni rajta később, ha ez így lenne :-). Egy felnőtt sem képes mindig úgy reagálni, ahogy az értelme diktálná, hát még egy 4 éves. Persze amikor rohamot kap és üvölt hosszan akkor is, amikor már nem kéne, az egy másik helyzet. De félni és sírni azért csak szabad egy kisgyereknek. Ettől még sem a szülő sem a gyerek nem hibáztatható. Idővel kialakul.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.05. 20:00:31

@Turchi: nyilvánvalóan mindenki fél a fájdalomtól, ez evidens, csak az a kérdés, hogy a beavatkozást hogyan tálaljuk a gyermeknek, ha ezzel ijesztgetjük, akkor természetes, hogy a félelme a normálist meghaladó lesz. kiegyensúlyozott szülő gyermek kapcsolattal a probléma nagyrészt megelőzhető, természetesen soha nem teljes mértékben. a gyermek nyilván nem hibáztatható, a szülő elemben gyakran ludas a dologban. az meg ha a gyermekkorban a meghatározó negatív példa, fenyegetés, kilátásba helyezett büntetés a szuri, az orvos, a fogorvos stb. volt az sajna gyakran maradandó élmény, nem alakul ki idővel

Farkasokkal táncoló 2012.11.05. 20:03:34

@virág-gyermek:

Hát... szép kilátások. Mikor a lányaim voltak kicsik, soha nem cirkuszoltak orvosnál, oltás előtt mindig a karukba csíptem, hogy kb. ennyit fognak érezni, ha ennyit nem bírnak ki, az nagy szégyen lenne, aztán még ennyit sem éreztek. No meg elmagyaráztam, milyen betegek lennének, ha nem kapnák meg ezt az oltást, milyük fájna nagyon meg hasonlók.

Unokámmal éppen így bántunk, ráadásul ő fiúgyerek, most 8 éves. Hogy mit művel minden oltásnál és hasonló beavatkozásnál, azt el se tudom mondani, ég a pofám. Multkor ehgy lötyögő felső tejfog miatt vitte el az anyja a gyerekfogászatra, tényleg csak meg kellett fogni azt a fogat és már kint is volt, de a fogorvosnő még be is spriccelte érzéstelenítővel, hát akkor is ordított mint asakál. Ha ez nemúlik el nála nagy szarban leszünk....

nypiro 2012.11.05. 20:07:02

Egészségügyben dolgoztam, ez minősíthetetlen amit a nő művelt és sajnos mindennapos. Menjen Ausztriába vagy plázába eladni.
Cikkírónak: nem tudod meg, de lesz következménye.
Nekem is volt hasonló esetem, mentős kollégáról mondtam rossz véleményt, 1 év fizetésemelés megvonást kapott amit tőle tudtam meg. Szóval Te se tudsz majd róla, de nem hagyják annyiba.

Csipyke 2012.11.05. 20:10:47

@blue angel: Az en gyerekem azert üvölt, mert nem engedem be a rendelőbe ( meg nem mi kovetkezunk).

kifordított nagyanyó 2012.11.05. 20:31:17

Húbazz!Én másodikban(?) verekedtem a tanárokkal a szuri miatt.:))
Hárman fogtak le!Mert féltem és nem hagytam beadni.
Sajnos az egészségügy lerohadása miatt ilyen román parasztkurvákat kell felvenni nővérnek.

2012.11.05. 20:40:16

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Szerinted én fenyegetem a gyereket? Ijesztgetem? Rosszul tálalom a dolgokat? Nincs kiegyensúlyozott kapcsolatom a gyerekemmel? A kérdés csak költői, persze hogy nem ezt gondolod, csak felsoroltam a negatív okokat, amiket írtál. Én úgy gondolom, mindent jól csinálok. :-) A gyerekek nem egyformák. Nincs egységes módszer, és nincs garancia a sikerre. A gyerekek már csak ilyenek. Az idő pedig bizony elrendez sok mindent, leginkább azt, hogy a 4 éves idősebb lesz. Feltéve, ha továbbra sem rontom el a felsorolt dolgokat. Több olyan dolgot művelt a gyerekem kisebb korában, amit egyszerűen nem tudtam megakadályozni, bárhogy is igyekeztem. Aztán egyszer csak abbahagyta. Nem tudni miért. Vannak dolgok, amiken egyszerűen csak túl kell jutni. Mint a kamaszkor. Irányíthatod, de akkor is lesz, aztán elmúlik. A félelem és a sírás természetes dolog ebben a korban, sőt még később is. Akkor is lesz, ha valaki hibátlanul neveli a gyerekét. Ilyen meg nincs is. Ha nem az oltástól, akkor mástól fog félni. Ez természetes.

karcsibácsi 2012.11.05. 20:54:37

@nypiro:
Természetesen lesz következménye: kivizsgálják a panaszt, és az eredményéről értesítik a panaszost. Valószínűleg az eredmény az lesz, hogy az érintett dolgozó és a tanúk meghallgatása után a szülő által elmondottakat (leírtakat) nem lehet bizonyítani, ezért a panaszlott dolgozóval szemben fegyelmi felelősségre vonást nem lehet alkalmazni. Ezt az intézményvezető egy udvarias levélben megírja a panaszosnak, rendszerint azzal a befejezéssel, hogy "őszintén sajnáljuk... blabla... blabla és reméljük blabla...és ismételten felhívtuk munkatársaink figyelmét a betegekkel szembeni megértő, türelmes magatartásra stb". Ez Európában így műküdik, ha tetszik, ha nem.
Azok a régi szép idők elmultak, hogy egy - akár névtelen - levélben írt szörnyűségek miatt fekete autó viszi el a delikvenst, vagy egy évig nem kap fizetésemelést, mert egy jóakarója rosszat mondott róla...

anomália 2012.11.05. 20:57:43

Saját gyerekem 4-5 évesen a legkisebb arcrezdülés, egy hang nélkül, a tűt bűvölve csinálta végig az oltásokat. Ez a legcikibb, legbotrányosabb hisztinél is ijesztőbb volt. Elvártam volna legalább néhány könnycseppet. :-)

Mária 2012.11.05. 20:59:47

Nálunk ki van írva a labor bejárata elé, hogy:

1. Kisgyerekkel nem kell kivárni a sort, előre vesznek

2. A szülő vegye a gyereket az ölébe, a lábával kulcsolja át a gyerek lábacskáit, hogy ne kapálózzon, a kezével meg fogja le a gyerek szabad kezét, hogy ne kapkodhasson a tű után.

Nem értem a posztot, és a kommentek többségét sem.

Mindfield 2012.11.05. 20:59:50

"Szerencsére az egyik barátnőm férje az egyik gyerekkórházban dolgozik orvosként és a gyermekorvosunkkal, valamint vele beszélve sikerült elintézni, hogy még aznap vért vegyenek a kislányomtól."

Jaaj, hát ha kedves anyukának a gonosz nővér/orvos megbántotta a lelkivilágát, még mindig ott a család jó barátja, aki elintézi, hogy soron kívül bemehessenek. Hát a szívem megszakad. Gondolom az eset után beültek a rózsaszín kis kocsikájukba és hazarobogtak a rózsadombi villába, hogy szegény kezecskés szemünkfényének nehogy látnia kelljen ezt a csúúnya gonosz valóságot, amiben viszont a másik ezer gyerek naponta részesül.

anomália 2012.11.05. 21:08:03

@Turchi: Igen!! A fent említett gyerek a mozgásérzékelőktől a lakásban, amik pici fénnyel jelzik a mozgást. Ki kellett iktatnunk a villogást, mert csak erről beszélt, többször nekiment a falnak, ajtónak, mert nem tudta levenni róluk a szemét. Semmilyen magyarázat, észérv nem használt.Oltás:smafu mozgásérzékelő: para a köbön.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.05. 21:12:25

Ez egy seggfej, nem értem, miért megy az ilyen az eü-be. Talán szadista.

fingerbangs 2012.11.05. 21:50:32

Sok borzalmas nagy gyoker istenkomplexusos idiota van az egeszsegugyben nekem is volt mar tapasztalatom veluk
De eles hatart kell huzni a lelkiismeretes orvosok apolok noverek es az ilyen a posztban emlitett seggfejek kozott
Ez utobbit nevvel kell posztolni aztan kapja meg ami jar neki

Remelem egyszer a pek belszarik a zsomlebe amit reggelire vesz

SakurAme 2012.11.05. 21:52:48

Tökmindegy hogy milyen társadalmi pozícióban áll valaki, senkivel sem szabad úgy bánni mint a ronggyal. A kisgyerek az kisgyerek. Úgy is kell bánni vele.

hohahola 2012.11.05. 21:53:29

@takaba: Én is épp ezt akartam írni! Ez a blog nem a szabás-varrásról szól, maga a blog eleve provokatív. Máshogy nem is lehet hozzászólni, mint provokatívan.

egy semleges ember 2012.11.05. 21:54:03

@csak néha benézek ha marhaságot látok: tényleg, igazad van, hova is jutna a világ. Ha ez így menne, akkor lehet, hogy nem ilyen gyönyörű világban élnénk, mint a mostani, hanem 11 éves gyerekeket vernének agyon elmebetegek ásóval vagy terhes anyákat késelnének halálra a szántóföldön.

Igazad van.

vénszivar 2012.11.05. 22:20:03

Engemet, úgy egy, másfél éve kitiltottak innen, mert úgy szóltam hozzá egy körzeti "orvosokról" szólóhoz, hogy pofátlanság az, amennyit azok napi 3 !!! MAX. 4 órába ""dolgoznak"" . Ezt most is fenntartom ! Sőt ! Azóta már pénteken a három körzet orvosa közül már csak 1 azaz egy tart rendelést 3-4 órában, ja s mind a hármuk nevében. Ez már a havi A max. 80 órás "munkaidőt" vezették be ! S SÍRNAK, ÁLLANDÓAN CSAK SÍRNAK.....Egy nem troll, hanem egy nyitott szemmel látó.

szabidoki 2012.11.05. 22:44:40

@vénszivar: a háziorvosokkal _heti_ 15 óra rendelésre szerződik az OEP. Az akárhogy is számolunk, _napi_ 3 óra. Vagyis pont betartják a szerződés szerinti rendelési időt. Én értem, hogy ez neked miért nem tetszik, de ha gondod van vele, akkor az OEP-nél kell zörgetni miatta.

T.Éva 2012.11.05. 22:48:47

Tisztelt praxis olvasók,komment írók!Igaz,hogy ez előtt pár héttel azt írtam,hogy nem szólok hozzá semmihez,de azóta is olvasom ezt a blogot.Egy megjegyzés:Hány egészségügyi dolgozótól olvastatok olyan hozzászólást,hogy"K..va,köcs..beteg,hozzátartozó?Laikusok ezt előszeretettel használják.Mi lenne,ha az eü.dolgozók is így titulálnák őket egy nyilvános fórumom?Kedves Idiesel:Nem a fizetésen,paraszolvencián múlik a vér levétele.Olvass utána,vagy kérdezz meg egy hozzáértő szakorvost.Mielőtt valaki leku..áz valakit,gondoljon saját magára,hozzátartozóira.

vénszivar 2012.11.05. 23:22:19

@szabidoki: Ha érted, hogy miért nem tetszik, akkor miért csak zörgetnék. Jó, hogy ne KUSSOLJAK MÁR ! DE MINTHA MOST KAPTAK vóna 20% fizú emelést a közösből....Úgy még NEM volt rendelési idő, hogy BÁRMELYIK doki NE KÉSETT VOLNA ! Némelyik rendszeresen 15-20 percet + 10 perc, mire behívja az elsőt......Próbálnád ezt meg más munkahelyen !
A vóna az csak a véletlen műve !!!:)

Melee 2012.11.05. 23:38:20

A lányomból egy nővér úgy akart vért venni, hogy miután nem találta el a vénát elkezdett a karjában kaszabolni a tűvel. Ráordítottam, hogy húzza ki, ő azt mondta, hogy meglesz ez, és még egyet szúrt, ekkor elkaptam a kezét és hátratoltam, így kihúzta a tűt a gyermekből. Felállásnál rátettem először a széket a papucsos lábára, még neki állt feljebb. A másik nővér óvatosan szúrt, egyből eltalálta a vénát.

@Jim Raynor: Aki barom azzal úgy is kell bánni. Veled is, a hozzászólásod alapján.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.05. 23:50:33

@egy semleges ember: a te ötletedtől azokig a tettekig csak egy lépés van, közéjük tartozol te is a mentalitásod alapján

A város és a csillagok 2012.11.05. 23:55:04

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

"az anyuka kellett rászóljon, hogy végett ért a beavatkozás már 5 perce így a színházi előadást is be lehet fejezni".

Ez a szöveg ("színházi előadást be lehet fejezni") a gyerekre nézve lekezelő, semmibe vevő, sőt kigúnyoló. Azt jelenti, hogy szerinted (és anyuka szerint) a gyerek "komédiázik", nem retteg, csak megjátssza. (Ha így lenne, nem tudom, mi haszna lenne belőle, talán hogy több figyelmet csikarjon ki? Aki ezt feltételezi embertársáról - ugyanis a gyerek is ember - az lehet, hogy magából indul ki.) Ez azt jelenti, hogy nem veszed őt komolyan, nem tiszteled.
Ha ez a szöveg tetszik neked, akkor te is egy vagy azok közül a szárazon gúnyos, szarkasztikus gyerekorvosok közül, akiknél a gyerek azt érzi, hogy nem tekintik egyenrangú partnernek.

girda 2012.11.06. 00:54:17

Én nem kívánok senkinek semmi rosszat, de halkan megjegyzem, hogy a "hölgy" akinek a vert le kellett volna vennie lesz majd egyszer beteg és rászorul majd mások segítségére, ki lesz szolgáltatva olyan embereknek, akik azt a munkát végzik amit most neki kellene.
Gyerekként nagyon rossz megélni egy ilyen helyzetet és mely nyomokat hagy az emberben, de oregen és betegen talán megrosszabb lesz ennek az embernek kórházba kerülni és rettegni attól ami vár ott rá.

2012.11.06. 05:38:13

@T.Éva: "Hány egészségügyi dolgozótól olvastatok olyan hozzászólást,hogy"K..va,köcs..beteg,hozzátartozó?Laikusok ezt előszeretettel használják"

Mivel nem tudjuk, kik valójában itt orvosok, nővérek, ezért ezt sem tudhatjuk, viszont azt igen, hogy orvosok egy része itt egyetért abban, hogy a betegek, hozzátartozók többsége bunkó, primitív.(lásd régebbi posztok, pl. Táppénz ötezer forintért) Teszik ezt olyan személyek, akik egyébként kulturáltan szoktak a blogon megnyilvánulni, empatikusak, tanácsokat adnak. Ennek ellenére én sértőnek tartom, és bár nem használják az általad említett szavakat, az üzenetük sokkal rosszabb, mint az a pár szó.

_Wasp_ 2012.11.06. 05:54:29

Nekem ott szorult el a torkom, amikor azt olvastam, hogy a gyerkőc bár félt, de tartotta a karját, mert bízott a szüleiben, a nővérben.

A posztbeli mondattal pont ebbe a bizalomba gázolt bele a nővér, pont oda ütött, ahol a gyermeknek legjobban fájt. És ez nem hiszem, hogy véletlen volt.

Vannak olyan emberek, akik a frusztrációjukat, a kellemetlenségeiket úgy vezetik le, hogy másokat kínoznak.

Megértem azt is, aki legszívesebben orrba vágná a nővért, bár én ilyent nem tennék, de biztos hogy azonnal elzavarnám a gyermekem közeléből, és keresnék egy alkalmas egészségügyi dolgozót helyette.

standupc · http://standupc.blog.hu 2012.11.06. 06:14:37

Felnőtt tűfóbiás jelen. Gyerekkoromban beteges voltam, heti szinten injekció. Szülők nem paráztattak, de a fájdalom önmagában elég volt. A gyerekorvos is jó fej volt, nyalóka, fecskendő, mindenféle ajándék kilátásba helyezve, ha nem rúgom le a fejét.
4-5 éves lehettem, amikor anyám azt találta ki kínjában, hogy először neki adjanak valami placebót, lássam, hogy túl lehet élni.
Doki beélesítette az injekciót, én meg gúvadt szemmel magyaráztam neki, hogy "El ne téveszd, nehogy nekem add be!!" Majd alkudoztam a sajátomon is, hogy inkább azt is anyám kapja...
6 évesen meg ráadtak egy oltást egy megfázásra, két órával később már a kórházban voltam életveszélyes állapotban. Ennek örömére benntartottak, napi vérvétel. Ott volt vénában tűt forgatós nővér. Másnap én magam jelöltem be filccel a vénám helyét, mert annyit szúrtak, hogy pontosan tudtam, hova kellene.
Ugyanott másnap széken ülve vettek vért, rutinosan eltekertem a fejemet, ne is lássam. Egy férfiápoló mögöttem állva fogta a vállam, nehogy felugorjak. Éreztem, hogy kihúzták a tűt, megkönnyebbülten fel akartam állni, mire az ápoló visszanyomott: "nem jött semmi, a másikból veszünk". Filmszakadás, elájultam.

Felnőttként is megmaradt a para, falfehérre sápadok és képes vagyok elájulni vérvétel közben. Mondjuk most már úgy megyek be, hogy bocsi, de nagyon be vagyok szarva, fekve csináljuk és fennáll a szökés veszélye. Eddig mindenhol rendesek voltak és odafigyelve, óvatosan "igyekezni fogok, hogy fájjon" módszerrel vettek vért.

Másik gyerekkori para a fogorvos. A gyerekfogász egy hentes volt, nem használt érzéstelenítőt (pedig létezett már, kilencvenes évek elejéről beszélünk), ordibált, idegbeteg volt.
Felnőttként kihúzandó bölcsességfognál becsuktam a számat és ráztam a fejemet, hogy azt a fogót az én számba ugyan nem... Gyerekfogászt megszégyenítő türelemmel duruzsolt az orvos, majd két-három kérdéssel úgy elterelte a figyelmemet, hogy mire észbe kaptam, kint is volt a fogam. No meg rákattantam az érzéstelenítő lehetőségére, eleve háromszoros adagot kérek. Egész nap nem érzem a fél fejemet egy tömés után, de legalább nyugodt vagyok, hogy nem fogok semmit sem érezni.

Ha lesz gyerekem, injekcióra, vérvételre biztosan az apja fogja vinni. Ha én vinném, versenyt paráznánk a tű látványától :(

Krasnyák Dudu · http://szmfszm.blog.hu/ 2012.11.06. 08:12:05

@cenzorilla: eszem faszom megáll!

ahogy olvastam a posztot, szóról szóra ugyanez fogalmazódott meg bennem!
Most akkor én is provokátor vagyok?

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.06. 08:56:58

@Mindfield: igazad van! és mivel afrikában éheznek, ezért egy hétig mi se adjunk enni a kölöknek!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.06. 09:04:19

@Siegelindee: nem hinném, hogy lekezelő, kigúnyoló lenne, bár embere válogatja minek hisz. azt is mondhatta volna, hogy elég a hisztiből. senki nem mondta, hogy nem retteg, csak miután fájdalom nem éri és mégis ugyanúgy üvölt mint amikor varrták akkor az nyilván nem adekvált reakció, pláne, hogy miután szóltak neki, hogy már 5 perce vége a dolognak észbe kapott és egyből elhallgatott. mi haszna lenne abból, hogy több figyelmet kicsikarjon???? ugye viccelsz? neked nincs gyereked? vagy soha nem is láttál?
Magadból indulsz ki, igazad van,mert én mindenkit komolyan veszek és tisztelek is a megfelelő mértékben. nem vagyok gyerekorvos, minimális logika felhasználásával is rá lehetett volna jönni, hogy más a szakterületem.
a gyermek soha nem egyenrangú partner, már annál fogva sem, hogy nincs saját döntési joga, az egyenrangú partner a szülő, aki dönt a gyermekéről, ezért főleg neki a dolga a döntését motiválni a gyermek előtt, természetesen én is elmondom a gyermek értelmi szintjén mi fog történni, de ha a szülő beleegyezett a beavatkozásba akkor jogilag és emberileg őt terheli a felelősség, tehát az a szülő aki ilyenkor kivonja magát a beavatkozás alól az helytelenül cselekszik, ha már döntött a gyerek sorsa felett akkor válaljon részt a negatív dolgokban is.

Jimbo75 2012.11.06. 10:41:10

Már most szólok, hogy válaszra hiába is vársz...
Sajnos lassan már csak az ilyen bunkók maradnak a magyar egészségügyben.

Peetee 2012.11.06. 10:48:09

Szívesen levitetném az ilyen szemétládát az ukránokkal hajnalban a Duna partra kicsit felolvasni a bibliából...valószínűleg másnaptól kicsit másképp értékelné a megkeseredett életét, meg a munkáját...

lizocska 2012.11.06. 11:29:12

@bbppoo: Nem egyformák a gyerekek, nekem a harmadik (fiú) számomra teljesen érthetetlen okból rettegett a tűtől, holott a két nagynál tökéletesen bevált módszerrel készítettem fel őt is, akiknek soha még csak a szeme sem rebbent. Most már nagy (13 múlt), és annyit időközben kihámoztunk, hogy számára a vérvétel olyan volt, mintha elvennének belőle egy darabot, és ez sokkolta.

madandcrazybird (törölt) 2012.11.06. 11:41:40

@Mindfield: Magyar valosag.Ismeros elintezi.Undorito. Es vajon ki kerult hatrebb a sorban miatta????Varjon mindenki a sorban. Akinek gyogyszer kell az is.

Dr.laikus PhD 2012.11.06. 12:29:35

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Szerintem meg nincs most igazad.

Ugyan a szülő joga megengedni, hogy a gyermeket te gyógyítsd. Jó is, ha fel tudja készíteni és a fóbiás gyerek nem üvölt, ami egyébként elterelése a problémának, mert magára figyel, a saját hangjára. Ha ránézel, szinte nincs is ott.
Ellenben közvetlen kapcsolatban te vagy a gyerekkel.
Igenis eddig minden orvos elmondta mi történik,
- egy nagyon fáradt sebész kivételével - elmondta, hogy fájni fog, de kibírható és egy idő után már kicsit sem, de ezt a nagyobb baj kivédése miatt ki kell bírni.
Minden esetben hozzá tették, hogy fogd anya kezét és kiabálj, ha nagyon fáj. Csönd volt és nem is nagyon szorongatta törésig a kacsómat.

A hitelesebb te vagy és nem a szülő ebben az esetben.
Több múlik az orvoson sokkal, mint a szülőn. Bizonyos mértékig kívülálló vagy és autentikus a gyerek szemében.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.11.06. 12:37:01

Ilyenkor azért megy a trollkodás, mert mi mást lehet írni? Az első kommentelő írja be, hogy kurvannyát a nővérkének, aztán egy páran még írják be, hogy szerintem is?
Amúgy az ifám egyre nehezebben veszi a sebességeket, lehet, hogy nem tízévente kéne olajat cserélni, "de ez egy másik dolog".

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.06. 20:19:32

@Dr.laikus PhD: nem értem miben nincs igazam? leírtam, hogy az orvos is el kell magyarázza a gyereknek mi fog történni, annak az értelmi szintjén, de többit teljesen rosszul látod. a gyermek és az orvos közt nincs jogi kapcsolat, most van óriási vita németországban, hogy a szülő dönthet-e erről, hogy a gyereket metéljék körül vallási okokból, ugyanis valaki perelt azzal a címszóval, hogy ez szükségtelen csonkítás volt, és ő felnőttként nem egyezne ebbe bele. na mármost ha a szülő beleegyezett akkor igenis nagy felelőssége van neki a dologban, mert ha rosszul sül el akkor hidd el nekem korrekt felvilágosítás mellett a gyermek később nem perelheti az orvost, hanem a szülőt kell beperelje, úgy, hogy a dolgokat házon belül tisztázni kell, mert manapság már igencsak gyakoriak a hasonló jellegű perek, amikor a gyerek nincs megelégedve a szülő egykori döntésével. persze nagy a szája sok embernek és igyekeznek a felelősséget minél messzebb tolni maguktól, csak hát vannak ennek korlátai. pl a varrásra visszatérve, a szülő kötelessége a gyereket olyan állapotba hozni, hogy elviselje a folyamatot, mert ha nem sikerül és altatni kell akkor bizony ha rosszul sül el aző teljes körű felelőssége (persze ha szakmai hiba nem történt).

phoboss 2012.11.06. 21:21:09

A kisgyerekes anyukák egészségügy témában (is) hajlamosak túlozni meg picsogni, viszont ez a poszt egyáltalán nem ilyen. Nem egy olyan szülő írta, aki csak a rosszat látja meg, elküldi melegebb éghajlatra azokat, akikkel rossz tapasztalatot szerzett, ugyanazt kívánja a szemét eü dolgozók gyerekeinek és fogadkozik, hogy egy életen át kerülni fogja az adott intézményt. Épp ezért számomra hitelesnek tűnik.
A gyereknek joga van félni a tűtől, a szülőnek, orvosnak az a dolga, hogy ezt megfelelően kezelje. A szülő ezt meg is tette, a nővérről/orvosról már nem mondható el.
Sok hisztis gyerek (és felnőtt) van, ez a gyerek nyilvánvalóan nem volt az, a félelem ellenére sem.
Tény, hogy a nővérnek, orvosnak keveset fizetnek, tény, hogy sokan várnak kint, viszont a munkájához az is hozzá kellene tartozzon, hogy a pácienssel rendesen és emberségesen viselkedik. Bizonyára rossz napja volt, amihez hozzájárulhatott előzőleg néhány hisztiző gyerek meg szülő is, de ez nem indok arra, hogy azokon töltse ki a dühét, akik megfelelően viselkednek.
Tény, hogy sokszor ők mentik meg az életünket, viszont ez nem jogosítja fel őket arra, hogy úgy bánjanak velünk, mint egy kivetett kutyával.
Egy félő gyereket (vagy bárkit) ijesztgetni (miszerint "nagyon fog fájni" a vérvétel) és lehülyézni elfogadhatatlan és minősíthetetlen.
Ez a nővér/orvos egyértelműen bebizonyította, hogy nem való a szakmájába.

Dr.laikus PhD 2012.11.07. 07:58:12

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Gyermekekkel való bánásmódról beszélgetünk és nem visszafordíthatatlan, nem egészen szükséges beavatkozásról.
Ott is a jogászok és a hely szelleme igazán ami indokolja ott a gondolkodást és a legegyszerűbb megoldást a tiltást.
Úgy emlékszem az első ítélet az volt, de annyira nevetséges, hogy nem követtem.

Szóval nem véletlen a szakmai tagozódás, hogy gyermekorvos tud még fájdalmas beavatkozást is megfelelő módon egészen kicsi gyereknek is "elfogadhatóvá" tenni.
A szülő az esetek többségében laikus és szerencséjére nagyobb beavatkozásokról fogalma nincs, felkészíteni sem képes, hisz nem tudja mire. A gyerek is általában először találkozik éles, ismeretlen fájdalommal, ha másodszor akkor az élmény hamar felidéződik.

Nem véletlen, hogy nem szokás (valamikor nem is engedték) orvos hozzátartozónak sajátját operálni, jobb helyeken be sem mehetett.

Nem értünk most egyet. :-)

2012.11.07. 15:13:42

@Dr.laikus PhD: Kedves Laikus, én is úgy gondolom, hogy ez lehet, hogy valahol, valakinél, valamikor így volt, de általában a vérvételes gyerekek különösen nehezen kezelhetőek, extra türelmet igényelnek, elmagyarázgatni a dolgokat pedig fontos, de ki képes rá? Asszisztensek töredéke. Rengeteg gyerek meg csüng a szülőjén, és bátorítva van a hisztizésre, nyilvános helyeken különösen. Én is nagyon féltem a tűszúrástól, aztán tudatosan először nem néztem oda, végül odanéztem, aztán évekkel később meg én csináltam.

Az ember igazán attól a fájdalomtól fél, amit nem tud kontrollálni, és egy kisgyerek hamar megtanulja, hogy a szüleit általában tudja kontrollálni (hisztivel). A vérvételes fájdalom akkor tűnik el nullára, amikor magadnak csinálod, mert akkor teljesen kontrollálod a fájdalmat.

VaTi 2012.11.07. 17:43:06

@Fyall - Separate or superstate!: rám a vérvételnél akkor mondták, hogy "kontrollmánia", mikor megpróbált egy laboros rábeszélni, hogy forduljak el. Mondtam nem, én mindig nézem. Szerinte ezáltal valami módon irányítani, kontrollálni akarom az eseményt. Pedig én teljesen nyugis vagyok közben, csak nézem. Akkor lenne rosszabb, ha nem nézhetném.

2012.11.07. 17:51:38

@VaTi: Én nézem, kontrollálom, és közben rohadtul fáj.

VaTi 2012.11.07. 20:14:53

@Turchi: mármint a vérvétel fáj?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.07. 21:54:30

@Dr.laikus PhD: egyenlőre a végső ítélet is az, hogy a testi épség a vallási szabadság felett áll, legalábbis ezt hozta ki asszem a kölni legfelsőbb bíróság, tehát egyenlőre tilos, bár rögtön megtámadták talán az alkotmánybíróságon az ítéletet, tehát még semmi nem biztos.
az, hogy a szülő laikus az a privát problémája, az orvos felvilágosítja és a szülő ezt a gyereknek tovább kell adja. az injekciónak egyébként 0,1% a becsült fertőzési rátája, tehát éppen lehet következménye. természetesen az aki csak gyerekekkel foglalkozik az jobban ért hozzájuk, de nem mindenki gyermekorvos

Dr.laikus PhD 2012.11.08. 03:36:04

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Értelek. Csak itten mosolygok magamban. Ugye a bajságom okán ölég sokat szúrnak, már nincs igazán hova. Na most a nővéreknek "szegényeknek" engem kőne vigasztalni és nyugtatni, de az esetek nagyobb részében ez az én feladatom. :DDD

A fenti esetben pedig egy 4 éves kislány kontrollált félelméről van szó és egy nem csak a szúrástól félő nővérről, hanem egy útszéli viselkedésről.
....................

Lehet, hogy az ország nem lesz többé multikulturális?

korulmeteles.blogspot.hu/2012/08/a-korulmetelessel-kapcsolatos.html

hvg.hu/vilag/20120926_Torvennyel_rendezne_a_korulmetelest_Nemet

Az én információim innen származnak. :DDD

A hülyeség határtalan.
Nyilván egy vallásos családban felnövő iszlám, vagy zsidó felekezetű gyerek nem fog feljelentést tenni, hogy megcsonkították.

Dr.laikus PhD 2012.11.08. 03:47:16

@Fyall - Separate or superstate!:

Azért ez is egy történet és lám lám mivé vált az ordító kisember. :-)

" Tempus-Anh 2012.11.05. 12:24:21
Gyerekkoromban kb. úgy vittek injekcióra, mint annak idején a francia halálraítélteket a Gréve-térre, az orvosnál körbeszaladtam a rendelőintézetet, hajtóvadászat folyt ellenem, mire lefogtak és beadták a dózist. Ez, csak hogy érzékeltessem, az aichmophobiámat...:)
Szóval a kislány igencsak heroikusan viselkedett, szerintem eü. dolgozónak ÍGY nem szabad egy kis pácienssel viselkedni. A gyerek lelke olyan, mint a lassan száradó agyag, ha sok benyomatot hagynak rajta, az felnőttkorára erősen megmutatkozik.
(Nyilván én az extrém esetek közé tartoztam, kevés az ilyen félős kisfiú, mint amilyen jómagam voltam) "

2012.11.08. 05:28:55

@VaTi: Igen. Mire gondoltál? :-)

VaTi 2012.11.08. 07:40:57

@Turchi: csak csodálkoztam, mert alapvetően a vérvételt nem tartom fájdalmasnak - ha normálisan csinálják. Persze, érzem, hogy szúrnak, de ennyi. Pillanatnyi minimális kellemetlenség, míg beszúrják a tűt. Aztán míg a vér lecsorog, azt már nem is érezni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.08. 14:12:48

@Dr.laikus PhD: per speciel az első ilyen pert éppen a zsidó hitközségben indították ahol egy nagyon konzervatív körülmények között végzett körülmetélés során a rabbi nem csak a fitymát vágta le hanem a makk nagy részét is, de ezt nevezzük inkább technikai malőrnek :D

Dr.laikus PhD 2012.11.08. 18:48:00

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Ezért vigyorászom, mert ezt a pletyót én is hallottam.

Akkora a rutinjuk, hogy nem fognak orla (előbőr) helyett makkot vágni, hiszen ez nem szemmértékre megy.

A per meg az önrendelkezésről szól és nem a rabbi reszketeg kezéről.
Az ortodoxok egyébként is mindent maguk között intéznek és nagyon szigorúak magukhoz és a vallási előírásokhoz. Onnan ki nem kerül semmi. Ebben biztos vagyok.
Ismerik a szövődményeket, ha a család betartja a higiénés előírásokat nincsen baj.
Az eszközöket rituálisan ugyan, de alaposan csírátlanítják.

Még több mosoly. :)))

www.zsido.hu/ujelet/archiv/u990415.html

2012.11.08. 19:09:05

@VaTi: Kinek mi fáj. Nekem igen, másnak meg más.

VaTi 2012.11.08. 20:15:52

@Turchi: nem bántani akartalak, tudod, ugye? :) És hát persze, magamból indultam ki...igazad van.

2012.11.08. 20:27:04

@VaTi: Fel sem merült bennem :-)Engem itt még sose bántott meg senki! DDD

A város és a csillagok 2012.11.10. 19:43:48

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Két gyerekem van. 16 és 22 évesek.
Az a szülő, aki együttérez a gyerekkel, az nem azt mondja neki, hogy "ne hisztizzen", mert a gyerek igazán fél, azért sír és nem vette észre, hogy a beavatkozásnak már vége van. Hanem azt mondja neki egy rendes szülő, hogy kicsim, figyelj, már vége is van. És megsimogatja, átöleli, ad neki egy puszit.

Gyerek is és felnőtt is sírhat azért, hogy több figyelmet csikarjon ki, de egy orvosi beavatkozásnál nem erről van szó, hanem egyszerűen fél. (Ha mégis felhasználja az orvosi beavatkozást a gyerek arra, hogy több figyelmet csikarjon ki, akkor otthon nem kap elég figyelmet. Akkor már talán pszichoterápiára is szorul a gyerek is és a család is, de ez most nem tartozik ide.)

A végeredménynek mindenképpen kedves nyugtatásnak kell lennie és nem a sírás hisztinek való bélyegzésének, hanem a gyerek fájdalma-félelme komolyan vevésének. Orvosként tudnod kellene, hogy amit egy beteg mond a saját bajáról, azt komolyan kell venni és nem kételkedni benne. A gyerekekre ez ugyanúgy igaz, mint a felnőttekre. Ha te ezt nem így gondolod, akkor nem vagy kellően empatikus.

"a gyermek soha nem egyenrangú partner, már annál fogva sem, hogy nincs saját döntési joga"
Amikor a gyerek belép a rendelőbe (ahol meg van szeppenve, sőt, lehet, hogy retteg), akkor az orvosnak a gyerek saját szintjén el kell magyaráznia kedvesen és őt EGYENRANGÚ PARTNERKÉNT KEZELVE és ezt éreztetve vele, hogy mi fog történni. Ha fájni fog, meg kell mondani, hogy fájni fog. De szépen, kedvesen. Akkor a gyerek nem fogja úgy érezni, hogy őt puszta tárgyként kezelik, hanem azt érzi, hogy beleszólása van a saját sorsába és mindjárt nyugodtabb lesz. Így az orvosnak is könnyebb a dolga és a gyerekben nem hagy maradandó rossz érzést a beavatkozás.

A város és a csillagok 2012.11.10. 19:54:14

@csak néha benézek ha marhaságot látok: "a szülő kötelessége a gyereket olyan állapotba hozni, hogy elviselje a folyamatot, mert ha nem sikerül és altatni kell akkor bizony ha rosszul sül el aző teljes körű felelőssége (persze ha szakmai hiba nem történt)"

Ezt nem értem. Ha egy gyerek annyira fél, hogy altatni kell, az egyáltalán nem biztos, hogy a szülő hibája. Lehet persze, hogy az övé, de ezt nem lehet bizonyítani. Mármost ha a gyereket altatni kell és valami rosszul sül el az altatásnál, amit nem a szülő végez, akkor ugye nem mondod komolyan, hogy a szülőt büntetik meg?

karamellcuki (törölt) 2012.11.11. 10:28:24

@Siegelindee: Szerintem arra célzott,hogy ha nem történt szakmai hiba és az altatás rosszul sül el, akkor nem az orvos az aki büntethető,sőt a szülőt sem büntetik meg,de erkölcsileg mindenképp a szülő a felelős. Számolni kell az altatás kockázataival, mert van neki, bár sokon nem akarnak erről tudomást venni. Én szülőként aki nem tudja a gyerekét nevelni annyira,hogy ne hisztizzen 1 beavatkozáskor bizony nem tartom jó szülőnek. 1 egyszerű rutin vizsgálatból altatásos vizsgálatot csinálni,mert a gyerek hisztis, több mint felelőtlenség. Mindenesetre a szülővel kifizettetném az altatás költségeit.

2012.11.11. 11:21:42

@karamellcuki: "Én szülőként aki nem tudja a gyerekét nevelni annyira,hogy ne hisztizzen 1 beavatkozáskor bizony nem tartom jó szülőnek."
Akkor én sem vagyok jó szülő, és még rengeteg sorstársam van. A hiszti egy életkori sajátosság, ami rossz neveléssel fokozható. Olyan gyerek nem létezik, aki nem hisztizik, legyen az beavatkozás, vagy egy egyszerű élethelyzet. Van olyan, aki mindig hisztizik, ez nyilvánvalóan nevelési hiba, de az átlag gyerek átlagos szülővel normális neveléssel együtt is hisztizik néha. A nehezebben kezelhető gyereket talán nem kellene rögtön altatni, biztos van rá enyhébb megoldás is. A kifizetéssel kapcsolatban pedig sok kezelést kellene kifizettetni másokkal is, akik részben okozhatók a betegségüknek, pl. alkohol, dohányzás, stb...

karamellcuki (törölt) 2012.11.11. 11:51:50

@Turchi: Igazad van,az alkeszek és a bagósok is fizessék ki.

Fergio 2012.11.11. 13:22:20

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Nem minden 4 évesnek lehet elmagyarázni, hogy a szuri fáj, és nem csak nevelés kérdése az, hogy valakinek milyen a fájdalomküszöbe. Azt gondoltam az orvosok ezt tudják. Nem minden gyerek hisztizik, és attól, mert egyszer egy gyerek elviselte a szurit, nem jelenti azt, hogy a töbinek is el kell.

gabcigirl 2013.07.10. 16:10:04

Akkor kellett volna az anyukának amolyan jó vígjátékos fordulattal, lendületesen beleszúrni "nővérke" sejhajába a tűt, amikor elkezdett a kicsivel tudatosan szemétkedni. Mekkora furkók egyes emberek!

Venyigeszu 2014.06.21. 10:26:20

@IDKFA: Sajnos sok.
Ami ma az eü-ben megy, az agyrém. :-(
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása