Levél - 12 napig törött nyakkal a magyar egészségügyben

2012.11.03. 08:07

womanrider1.jpg12 nap után kiderült, hogy el van törve a nyakam.

Szeptember 3.-n motorbalesetet szenvedtem. 45 éves sportos nő vagyok, korábban még beteg is alig voltam, nem terheltem AZ egészségügyet. Egy Bp környéki településen lakom. Kismotorral járok a faluban, a saját udvarunkon a a murván fékeztem rá a motorra már elég nagy sebességnél, mert megcsúszott és felette elrepülve arccal előre landoltam. Bukósisak volt rajtam, mint mindig, ennek ellenére elvesztettem AZ eszméletem. Mikor magamhoz tértem, úgy éreztem nincs arcom, legalábbis a fogaim biztos kipotyogtak. Nagyon erősen vérzett AZ arcom, AZ állam szétnyílt, mint a tubarózsa, A térdeim zúzódtak, nem tudtam lábra állni. Szerencsére a férjem otthon volt, így azonnal berakott a kocsiba és bevitt a budaörsi egészségközpont sebészetére. Itt követtük el AZ első hibát. Mentőt kellett volna hívni, de mert a János kórházba vittek volna, ahol szegény anyósom egy esést követően déltől este kilencig feküdt a folyosón, a traumatológián a sorára várva, a párom nem akarta ugyanezt.

 

A budaörsi egészségközpontba járunk vizsgálatokra, ITT is nagyon sokat kell várni, de tiszta, jól felszerelt intézmény, tőlünk negyedóra kocsival, ez tűnt a leggyorsabbnak. Tisztességgel elláttak soron kívül ( elég ijesztő voltam), rtg. AZ államról és a térdemről ( tolószékkel vittek ), összehúzták a szétnyílt sebem. Két nap múlva visszarendeltek.     Panaszkodtam, hogy nagyon fáj a fejem és zúg a fülem. Elküldtek fülészetre, a fejfájásomat meg AZ agyrázkodásnak tulajdonították. Rá két napra éjszaka iszonyú tarkófájdalommal járó rosszullét jött rám, hányással, olyan erősen, hogy meg voltam győződve arról, hogy meghalok .Korábban nem tudtam MI a fejfájás, soha nem fájt semmim. A férjem kihívta AZ ügyeletet, azt mondták, nem tudnak mit tenni, menjünk be AZ ügyeletre a Jánosba. Itt a második hibánk. Akkor már sokkos állapotban voltam, csak pihenni akartam, nem engedtem magam bevinni. Pedig ilyenkor éjszaka minden vizsgálatot megcsinálnak ott, főleg fejsérülésnél, CT-t is. Másnap jobban voltam, majd hétfőn vissza a traumatológiára panaszkodni. Úgy éreztem nem vesznek komolyan, pedig tényleg nem vagyok egy orvoslátogató fajta, de most meg voltam rémülve. Mindig fájt a fejem, éjjel nem tudtam aludni a tarkómból indult a fájdalom. Elküldtek a neurológiára, de ott csak pénteken volt rendelés.

 

Akkor már 12 nap telt el a baleset óta. A doktornő kivizsgált alaposan, kérte a CT és koponyaröntgen leletemet és nagyon csodálkozott, hogy  nem történt meg ez a két vizsgálat. A koponyámat akkor meg is röntgenezték és fantasztikus módon péntek kora délután telefonálgatni kezdett, hogy hol csinálnák meg sürgősen a CT-t. A Szent Imre kórházba intézte el végül, ahol soron kívül fogadtak. Elkezdődőött a vizsgálat, közben odajött AZ asszisztensnő, megkérdezni, hogy nem szokott-e fájni a nyakam. Mondtam, hogy azért vagyok ITT.     A végén kiültettek, majd kijött egy doktornő és közölte, hogy el van törve a nyakam. Az ötödik csigolyám,  szerencsém van, minél lejjebb annál jobb egyharmad törés, így nem instabíl de rögzíteni kellene és menjek vissza a neurológiára, mert nem maradhatok így. Péntek délután volt, én sokkot kaptam újra, nem mertem megmozdítani a fejem. A neurológia már nem rendelt ezért visszamentem Budaörsön a traumatológiára.

 

Ott másik orvos volt, azt mondta nem tud velem mit kezdeni, ez nem AZ ő hatásköre, menjek el a János kórházba a traumatológiára. El is mentünk, ez már a negyedik kórház volt aznap, a traumatológián meglátták a CT leletemet és azonnal felvittek AZ idegsebészetre. Ott várakoztunk, a férjem addigra már nagyon kiakadt és azonnali ellátást követelt. Végül megvizsgáltak, a nyakmerevítőt meg kellett vennünk a gyógyászati boltban, mert azt nem kap AZ ember törött nyakkal csak úgy. A férjem felhívta később a budaörsi sebészeten ellátó orvost, számon kérve a CT-t, hiszen leírták, hogy agyrázkódás, eszméletvesztés, sokkhatás ért. Azt válaszolták, nem szoktak "alapesetben" CT-re küldeni, mert náluk nincs, különben is ő hasi sebész.   Nem okolok senkit, megúsztam, nem sokon múlt , hogy most nem tologatnak, a nyakcsigolyám egyharmada tört. Hálát adok a szerencsémért. Megtapasztaltam viszont, hogy nem a Magyar egészségügyön múlik, hogy életben maradsz-e. És a felelősségvállalás. Szörnyű volt látni, ahogy mindenki gyorsan továbbküldött a leletemet látva. De ITT is van kivétel. Köszönet a neurológusnak, bár előbb kerültem volna hozza. Azóta elküldött a gerincgyógyászati központba is, ahol megvizsgáltak, megröntgenezték a gerincemet is.  

 

Két hónap után most megyek kontrollra, összeforrtam-e teljesen.   Ja és még valami: AZ államat olyan csúnyán húzták össze, hogy valószínű Le kell majd vágattatnom azt a dudort, ami megmaradt. Ez szakmai hiba, hisz a családban szinte mindenkinek nyílt már álla ( gyerekek, testvér ) ennél csúnyábban is és nem maradt ilyen ronda nyoma.        Tudom, hogy nagyon leterheltek, sokan vagyunk MI betegek, ők meg kevesen, meg kevés a pénz is stb. Csak azt nem értem, akkor miért van ilyen orvos is meg olyan is. Olyan aki komolyan vesz és akár pénteken elintézi, hogy fogadjanak és olyan aki azt mondta nekem: ha eddig életben maradt, akkor már meglesz. Ez nem pénzkérdés.... 

 

Játssz a Praxis bloggal és tölts el két csodálatos napot a Danubius Health Spa Resort Aqua Hévíz**** hotelben!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárga nyúl 2012.11.03. 10:28:35

Mik ezek a NAGYBETŰK?
Valóban nem pénzkérdés, hogy ha az ember kitöri a nyakát, akkor mentőt hívjon.

szabidoki 2012.11.03. 11:35:29

@sárga nyúl: nem volt ideje a hejjjesírással bajlódni, sportolt meg motorozott :)

marand22 2012.11.03. 11:45:33

Ha szót fogad az első javaslatkor vagy a második alkalommal (ti. be kell menni az ügyeletes baleseti sebészetre), mindez nem következik be.
Elmesélek egy régi (1996) történetet. Esetkocsi balesetet szenvedett, a mentőtiszt sérült meg egyedül, eltörött a könyöke (defractura olecrani: letörött a singcsontnak a könyökcsúcsot alkotó vége). A Csepeli Kórház ügyelt, de oda nem akart menni, mindenáron egy másik kórházba szeretett volna kerülni, de nem ügyeltek, végül egy harmadik intézetbe vittük. Kb. 1 hónap múlva találkoztam vele az OMSz Központjában, akkor elmesélte a kálváriáját. A könyöksérülését egy régi és fájdalmas érzéstelenítési módszerrel operálták meg. Ez volt a kisebbik baj, mert hiába szólt már az elején, hogy nem bírja a karját felemelni, nem törődtek vele. Végül hazamenetele előtt készült megfelelő röntgenfelvétel, ahol kiderült, hogy a biceps izom egyik ina kiszakadt egy kis csontdarabbal a vállából. Ilyenkor már ún. primer műtét nem végezhető, hanem bonyolultabb, rekonstruktiv műtét kell, amit hol végeznek: a Csepeli Kórház Baleseti Sebészetén.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.03. 12:30:16

baleset = baleseti sebészet
"tarkófájdalommal járó rosszullét jött rám, hányással" - erre én mindig CT-t csináltatok baleset után, tipikus jele pl. a koponyaűri nyomásfokozódásnak
mondjuk érdekelne milyen az a sérülés amiben az V-ös nyakcsigolya harmada sérül és nem kell megműteni? az ilyen töréseket jellemzően műtjük a későbbi instabilitások elkerülése végett, de persze ehhez kellene látni a röntgent, CT-t.

hederg 2012.11.03. 18:38:02

@szabidoki: ez az empátia lenyűgöző

szabidoki 2012.11.03. 19:46:14

@hederg: orvosi szempontból nehéz okosat mondani, a poszt tele van ellentmondásokkal, de ezt ezen a blogon tilos feszegetni - marad a stílus...
Azt meg valóban kevéssé tudom sajnálni, aki saját hibás baleset után "okosba" próbálja megoldani a dolgokat, aztán meg kiabál, mikor kiderül, hogy nem jött össze a mutatvány - nem véletlen, hogy az akut ellátás külön szakma...

Szúrófény 2012.11.04. 04:03:53

Apám 53 május elsején nyakát törte! Magas rakodón, rönk félvége ráesett, "londináról", amin görgették, lecsúszott,) Fejét hajánál tartva Danúvia motorral mentek, kb.6km. kórházig Az ügyeletes, vadász cimbora "meg vagy te őrülve" Ő még nem volt "neylon cincér!" saját szavajárása! Felakasztották, helyre tették, gipsz, 3nap múlva "önkényesen távozott" meglógott! A nyaka volt a legjobb meteorológus! ha fájt "megjön az eső, vagy a hó"!

rohadjmegARCgeci 2012.11.04. 08:02:57

Mindig mentőt kell hívni ilyen esetben és más rosszullétes esetben is.Mert a mentővel érkezőket előrébb veszik a sorban vizsgálatkor és valamiért komolyabban veszik mint azokat,akik a saját lábukon ballagnak be a kórházakba.

Tempus-Anh 2012.11.04. 09:12:40

Valszeg AZ Exner-központja is sérült, vagy egyszerűen csak beragad néha a shift-billentyűje, ki tudja...
A poszthoz
Szóval rövidre zárva: baleset = mentő és Sürgősségi Betegellátó Osztály, esetleg közvetlenül TRA, ahol traumatológus (+ kötelezően neurológus) megvizsgálja a beteget úgy a vertextől a plantaris régióig és intézkedik.
A tökölés, időhúzás tényleg elítélendő és olykor veszélyes is. Leesett bukósisakú motoros baleseténél elsősorban a koponyára és a gerincoszlopra összpontosítunk, az atlaszcsigolyától coccyxig.
A szétnyílt áll vagy térd ehhez képest másodrendű fontosságú, azokat ellátjuk, de főleg a cerebrum/cerebellum és medulla az, ahol traumás szövődményt keresünk/kizárunk.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.11.04. 10:48:04

"Mentőt kellett volna hívni, de mert a János kórházba vittek volna, ahol szegény anyósom egy esést követően déltől este kilencig feküdt a folyosón, a traumatológián a sorára várva, a párom nem akarta ugyanezt."

"A férjem kihívta AZ ügyeletet, azt mondták, nem tudnak mit tenni, menjünk be AZ ügyeletre a Jánosba. Itt a második hibánk. Akkor már sokkos állapotban voltam, csak pihenni akartam, nem engedtem magam bevinni. "

Szóval a posztoló kétszer is elutasította a megfelelő helyen történő szakellátást.

Ezek után nem értem, miért van felháborodva.

Tempus-Anh 2012.11.04. 11:44:52

"Akkor már sokkos állapotban voltam, csak pihenni akartam, nem engedtem magam bevinni."
Shockban általában nem "akarunk" már semmit...Mások küzdenek az életbenmaradásunkért.
A "nagyon szeretem magam + körülöttem forog a világ" posztoló elhibázta a kórismét. Ezt is.

Tempus-Anh 2012.11.04. 11:49:55

A kérdésem mellesleg az lenne, hogy a magát gondolatban Anton Mang zöld villám-Kawasakiján képzelő egodiasztolés nő (mindig utáltam a férfias amazonokat, bocs, de alig tekintem nőnek őket)...szóval az udvarán milyen manőverrel szokott megállni? Milyen lehet annak a háznak az udvara és főleg a fala, ha mindig sebességből fékezve állítja meg a vasat...

karcsibácsi 2012.11.04. 12:07:52

@Tempus-Anh:
Valóban kár volt a posztolónak ilyen hosszasan birkózni a magyar nyelvvel és billentyűzettel. A lényeget elmondhatta volna egy mondatban, valahogy így:
"Istenem, de nagy marha voltam!"

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.11.04. 12:35:22

@Tempus-Anh:

Baleset történhet, nem az a probléma. Hanem a megfelelő védőfelszerelés hiánya - azaz az arcot nem, vagy csak egy plexivel "védő" bukósisak, ezért törte össze az arcát.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.04. 13:38:58

@Tempus-Anh:
egészen egyszerűen megtörténhet. amikor pl beállok a kismotorral a kavicsos udvaron, nem mindig akar előre menni a kavicson, aztán ha nagyobb gázt adok, megugrik, olyankor meg megijedek és ráfogok a fékre. ha nem elég óvatos az illető, mondjuk egy ilyen esetben simán pofára eshet.

All in 2012.11.04. 18:45:23

Nagyon durva, hogy későn vették észre.
De ekkora sérülést szerezni bukóban, kismotorral.Asszem a csaj legalább volt olyan felelőtlen, mint a dokik.

Lassan járj tovább é[r/l]sz.

Tempus-Anh 2012.11.04. 19:10:06

@Babette_:
Ennél egyszerűbb, ha leszáll a kapuban és betolja, mennyivel biztonságosabb...

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.04. 19:27:16

@Tempus-Anh: mert szerinted ha a motor kisgáznál megreked a kavicson, akkor én -gyönge nő- be tudom tolni rajta, mi?:)

Tempus-Anh 2012.11.04. 21:28:27

@Babette_:
Kis Babetta az, nem egy tonnás Harley, nemde?:)

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.05. 06:33:19

@Tempus-Anh: nem, nem, de egy nagy kismotor, ha érted. nem ilyen kis csettegő. kell hozzá az erő. de szóval a lényeg az, hogy elég nehéz, és így kavicson megmozdítani erő kell hozzá. ezzel simán lehetne kivitelezni egy megugrós fejreállást, ha valaki gyakorlatlan.

karcsibácsi 2012.11.05. 14:10:06

@Babette_:
Nagy kismotor nincs. A kismotor (KRESZ definíció szerint segédmotoros kerépkár) maximum 50 köbcentiméteres, kis teljesítményű, könnyű jármű, amelyik B kategóriás jogosítvánnyal is vezethető (nem kell hozzá "motor jogsi"), még egy gyönge (képességű) nő is biztonsággal tudja tolni-húzni, megállítani, stb., kavicsos talajon is.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.05. 15:58:56

@karcsibácsi: ezt nem hiszem el. ezt tényleg ide bírtad írni?
mint aki nem érti, nem tudja, mi a különbség egy honda dio és egy nagytestű/nagykerekű aprilia sport moped között? vagy még sosem ültél egyiken sem?
én nem vagyok sajnos túl erős mostanában (és egy orvos se tudja, mitől - csak hogy ON legyek), de egy diót elbírok, egy apriliát meg már nem.

karcsibácsi 2012.11.05. 17:37:48

@Babette_:
Nem ültem motoron? Gyerekkorom óta motorozok. Sokat repesztettem Csepelen, Danuvián, Simson Staron és Schwalbe-n, Pannónián, MZ-en, kéthengeres 350-es Jáwán.
Jelenleg is 2 motorom van, de koromhoz illően szelídebb változatúak, egy 50 köbcentis Yamaha és egy 125-ös Suzuki Burgman. De az utóbbi már, hasonlóan a nagytestű Apriliához, nem kismotor. Neked mindenesetre jobbulást kívánok!

2012.11.07. 14:45:29

Nem is tudtam, hogy ennyi motoros van köztünk. Csak annyit, hogy kareszbá már régi motoros :)

Ami azt illeti, én is régi motoros vagyok, imádom az NDK-s oldtimereket (MZ főleg), régen csak időnként elcsórtam apámét, mert hát úgyse jogsival megy az, hanem benzinnel. Később meg a német formatervezés és békeidők iránti olthatatlan rajongásom vitt rá. Na meg mert olcsó és kényelmes.

Szerintem a nő nagyon trehány, több szempontból is. Egyrészt nem állandó ellenállású, inhomogén felületen lassítva fékezünk, nem játszunk kovbojt. Ez olyan alap hiba, hogy... na... szóval nagy. Egy udvaron minek gyorsan menni?

A másik, hogy ezek után kizárja saját magát a megfelelő ellátásból. Joga van hozzá. Mindenkinek jogában áll hülyének lenni.

***
Más. Ez a facebookos kommentelés szerintem tragédia. Az emberek szeretnek meghatóakat és okosakat mondani, és az átlagosnál is jobban moralizálni. A "pitypangf@$zú57" nick alatt tíz esetből kilencszer emberibb és valódibb véleményt látni, mint Kovács Istvánnétól. Ha az emberek megálmodhatnak maguknak egy személyiséget, amelyet felvehetnek a kommentelés során, sokkal őszintébbek lesznek magukhoz - és hozzánk is -, mint az életben. A szociális profilunk sokkal nagyobb hazugság, mint az internetes.
***

Szabóné: Így van, éljen az egészség! Tessék panaszt tenni az államnál, hogy legyen minden nap száz a keret, meg hat órás munkaidő. A TVK-t kegyed szerint ki találta ki? A klinikus vagy a politikus? Kegyed választhat orvost is meg pártot is, mégis mi a baj?

Ilona: Örömmel veszem, hogy javul a koszt a kórházakban! A felépüléséhez gratulálok, könnyű ételeket és egy kis rubint rékát ajánlok!

Antalné: Tegnap fél órát álltam sorban a spárban, pedig csak húsz deka felvágottat vettem. Ez bizonyára a pénztároslány hibája volt.

Ági: Ha valaki elutasítja a neki megfelelő ellátást, akkor az miért egy egész szakma hibája? Nem lenne egyszerűbb elfogadni, hogy a posztoló hölgy makacskodott és ráfizetett? Az ellátás visszautasításáról olvasson az 1997. évi CLIV törvény 20-23§ tájékán. net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700154.TV

Jolán Pál: Borzadály! Csak álamfő ne legyek! Bezavarnának az útelágazkodások.

István: Nekünk voltak nyulaink. Fejbevertük, majd megnyúztuk, végül megettük őket. Önnel melyik történt az egészségügyben? Várom válaszát. Remélem, szőröstül-bőröstül írja le az igazat!

2012.11.07. 15:18:21

@Fyall - Separate or superstate!: "pitypangf@$zú57" DDDDD
Én meg elküldtem egy hozzászólást, és hirtelen megláttam a saját képemet facebook belépővel, és azt hittem, hogy véletlenül azzal léptem be. Szerencsére nem :-)

VaTi 2012.11.07. 17:39:18

@Turchi: jah, rám is hozta már a frászt, hogy a fb-s profilommal kommentelek (még közszemlére tenném is a valós kis habtestemet :)

bes3 2012.11.11. 11:39:36

"A budaörsi egészségközpontba járunk vizsgálatokra, ITT is nagyon sokat kell várni, de tiszta, jól felszerelt intézmény, "

Ezek szerint CT-jük nincs?

Lehet nem a látszat alapján kellene egészségügyi intézményt választani.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása