Mengelei módszerek a fogászaton

2012.08.24. 09:37

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre.

 

Tisztelt Szerkesztőség!

Reagálva a mai panaszos levelére, csak megerősíteni tudom, hogy a Szentkirály utca 40. sz. alatti rendelő egy futószalag üzemmódban működő mészárszék. Embertelen a hangnem, a bánásmód, és ráadásul kontár munkát végeznek!

scary-surgeon.jpg

Én június végén jártam ugyanúgy, ahogy a mai panaszos. Bent maradtak szilánkok, diffúz fájdalom, eltört álkapocs. Ezek maradtak dr. Xy - kinézetre is Mengelére emlékeztető - orvosnak nevezett kontár "munkája" után.  Egy újpesti szájsebészeten hoztak helyre, fel kellett tárni a sebet, kiszedni a bent maradt szilánkokat, összevarrni a hatalmas sebet....

 

Még 2 hétig kellett fájdalom csillapítót szednem és egy adag antibiotikumot is. Az egész nem került sokba, cirka 24eft-ba, ami majdnem 100 EUR összegnek felel meg. 18 éves korom óta dolgozom és fizetik utánam a munkáltatók a TB-t.

Ennyit a magyar egészségügyről!

Üdvözlettel:


H Krisztina

 

Együttműködő partnerünk a Gránátalma Szépség- és Egészség Központ

gránát.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qbr 2012.08.24. 13:49:25

@tecsóba sose többé: "Mit foglalkozol te azzal, hogy mennyibe került egy kezelés? Érvényes a Taj száma? Igen? És tudod is mennyit fizet bele a közösbe?"

Én foglalkozom azzal, hogy mennyibe kerül Krisztina kezelése, mert rendesen fizetem a TB-t, nem minimálbér után (ahogy gondolom @Fog doktor sem), tehát ez az én pénzem is, érdekel, hogy mire fordítják. Felelősségteljes állampolgárként még a kötelességemnek is érzem, hogy tudja, és foglalkozzak vele.

Az, hogy Krisztinának van-e érvényes TAJ kártyája, az rám tartozik, az, hogy mennyit fizet be a közösbe (vagy fizet-e egyáltalán), az nem, a magyar EÜ-biztosítási rendszer működési jellege miatt.

Nem bírom, ha valaki kényeskedve-pipiskedve felemeli a kezét, hogy "jaj, csak nehogy halljunk arról, hogy mennyibe kerül az egészségünk"

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.08.24. 13:50:10

@tecsóba sose többé: Te pedig válthatsz fogorvost senki sem kötelez, hogy menj épp a Szentkirályiba fogászatra vagy bármelyik oep-es rendelésre....

tecsóba sose többé 2012.08.24. 13:54:14

@qbr:
Mióta tehet valaki arról, hogy ebben a szép tündérországban vagy feketén alkalmazzák, vagy minimálbéren?
Mióta tehet a beteg arról, hogy alul van finanszírozva az egészségügy?
Ő fizeti és elvárná, hogy azt rendesen kezeljék. De nem teszik, Na így nincs senkinek semmi köze hozzá, hogy ki mire mennyit fizet be!

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2012.08.24. 13:54:21

Nem egyedi az eset. Velem is hasonló történt. A telefonomba úgy mentettem el a telefonszámot, hogy "vágóhíd".
Írtam is róla már régebben itt: hix--.blog.hu/2008/06/05/life_in_budapest , ahol másról is szó van, de a fogorvosos sztorit is leírtam. Ha nem akarod megnyitni, akkor az itt olvasható:

"Első nap fáj a fogam. Azutáni nap meg kurvára fáj. Fogorvoskeresés, elmenés. Persze az fájt, amit hónapokig gyökérkezeltek, majd ünnepélyesen megkoronáztak sok pénzért.
Fogorvosnál. Legiszonyabb sztk. Bejelentkezés: tb kártya? Nincs, de tudom a számom, ok, azisjólesz. Asszisztens néni is kéri tb a kártyám, mondom nincs, de a számot tudom, az neki nem jó, neki kell valami, hogy be tudjon azonosítani, mert ő honnan tudja, hogy akkor most mi a fasz van, kit hívjon be, modnom bazmeg, akkor adok egy kurva lakcímkártyát. Elmegyek érte (ruhatárba), visszajövök odaadom, megint lebasz, hogy hát én hogy gondoltam ezt az előbb, mondom faszomse tudja a kibaszott picsába már, mit kell ugrálni, nem ismerem a munkáját, miért kell gondolnom bárhogyis, azért van ott, hogy megmondja. Meg ha már annyira fontos, hogy "hogygondolom", akkor úgy, hogy hálókábelek, routerek, és a megfelelő szoftverek segítségével megoldható, hogy ha a lenti szájbavert gépen beírják, hogy jöttem fogorvoshoz, akkor az a fenti szájbavert gépen látszik, meg akkor a faszér kell lent bejelentkeznem, ha fent azt sem tudják ezek után, hogy a világra jöttem már évekkel ezelőtt. Ideges vagyok, mint a kurvaélet, de végül csak bejutok, nagy sokára, mert kevés az orvos, sokat kell várni. Sudoku van a telefonomon, jól elvagyok.
Végül megnéz a fogorvos, nagyon kedves, ott benn már az asszisztens sem gecizik tovább. Dokinéni mondja, irány a szájsebészet, mert ez nem nagyon jó, addig felír Cataflam-ot, aminek örülök, mert már kibaszottul fáj. Mire odaérek az egyetlen gyógyszertár, amit ismerek BP-n bezár. Este szenvedés, reggel gyógyszer megvesz, gyorsan lenyel. Délután szájseb. Kurvahosszú sorbanülés, estére bejutás, hú ez para, nyomjak gyulladáscsökkentőt néhány napig, aztán jöjjek vissza. Mit szedek most? Cataflamot. Az szar, ő ad mást. Mondom király, nem fog fájni a pofám. Tanultam az esetből, kikérdezem őket, hogy hol van gyógyszertár, össze vissza beszélnek, én legalábbis nem értem, mert még csak egy hete lakok BP-n, semmiről sem tudom, hogy hol van. Portás dettó, de mákom van, mert találok egyet véletlenül. Gyógyszer megvesz, lenyel. Egy óra múlva már kibaszottul fáj a fogam. Még egy óra múlva már sokkal jobban. Nyöszörgök, fetrengek, de semmi se jó. Soha nem fájt még ennyire semmim. Annát felhívom (végzős orvosis), hogy lehet-e a másik gyógyszer mellé Cataflam-ot? Igen, lehet. Na mondom a rohadjon meg a szájsebész picsa is, hogy elfelejtette közölni, hogy a gyulladáscsökkentőben nincs fájdalomcsillapító, nekem ezt honnan a picsából kellett volna tudnom? Fájdalom elmúlik, mennek a napok, eljön a húzás ideje. Soromat kivárom, összekevernek valakivel, mert még egy srác is van a váróban ugyanezzel a névvel. Ő járt jól, mert neki jutott a normál doki. Nő beletérdel a tudőmbe, elkezdi cibálni a fogamat, recsegnek a dolgok a pofámban, ő oda sem néz, mert ott van egy kollégája, akivel beszélgetnie kell. Most. Én majd megpusztulok. Gyanítom enyhítette volna a fájdalmaimat, ha belenéz a pofámban húzás közben, talán nem kúrta volna szét a fogínyemet is, ami miatt még egy napig haldokoltam. Hángérien egészségügy. Kb egy hónap múlva kibogarásztam egy ott felejtett fogdarabot a fogínyemből, utána már egész gyorsan begyógyult. Tényleg nem lehetett volna, hogy belenéz a számba? Kurvára haragudtam arra az idióta nőre."

Ezentúl csak magándokihoz, Stomatológiai intézet teljesen kizárva, semmiképp, soha, no way, nincs az az Isten, nem lehet, nem.

Betegethülyézőknek meg: elég szar fogakat örököltem, ezért jártam már fogorvosnál sokszor, húztak is már, nem ez volt az első. Itt nem a beteggel volt a baj ez 100%. Hanem a dokival. Volt másik doki is, aki normálisnak tűnt, de az a picsa akihez én kerültem egy idióta volt. Az asszisztense is.

Aki nem hiszi, kezeltesse ott a fogsorát, hiszen a beteg a hülye, az orvos teljesen rendben van ;)

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.08.24. 13:54:54

@qbr: Itt az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mi mennyibe kerül az egészségügyben.Mert nekik az jár, sajnos ez már a múlt.Egyszer kiszámoltam, ha beül a beteg a székbe és még semmit sem csinált az orvos az 500Ft.(nyálszívó, pohár, nyálkendő, fertőtlenítő, zsepi stb)

tecsóba sose többé 2012.08.24. 13:55:20

@anitám83:
Csak maszekhoz járok. De én megtehetem.
Más nem. Attól még lehet vele ember módján bánni nem?
Pláne, hogy az emberek 99%-a retteg a fogorvosnál.

qbr 2012.08.24. 14:02:25

@tecsóba sose többé: Olvasd el mégegyszer, amit írtam.
szó szerint: "Az, hogy Krisztinának van-e érvényes TAJ kártyája, az rám tartozik, az, hogy mennyit fizet be a közösbe (vagy fizet-e egyáltalán), az nem"

Tudom, hogy sok helyen minimálbéren vagy feketén alkalmaznak, de azt elvárom, hogy legalább érvényes TAJ száma legyen - ez meg is van. Minvel szolidaritáson alapul a rendszer nem kérdezem (mert nem tartozik rám), hogy mennyit tesz be a közösbe.

Azt viszont igenis elvárom mindenkitől (magamtól is, másoktól is), hogy legalább tisztában legyen azzal, hogy mennyit használ el a közösből, és ez bizony rám is tartozik - merthogy ez a közös.
Ha már a betevésnél leoltjuk a lámpát, legalább a kivételt csináljuk világosban.

Én már nem remélek semmit, de azért a halvány esélye így megmarad annak, hogy az emberek legalább egy kis része igyekszik figyelembe venni, hogy ha sokat vesz ki a közösből, kevesebb marad mindenkinek.

Egy érett felnőtt gondolkodáshoz hozzátartozik az is, hogy az ember tisztában van a dolgok költségeivel. És mindenki, aki nem akar tudni arról, hogy mi mennyibe kerül az egészségügyben (de akár az egyéb közszolgáltatásokban is), az igénytelen, felelőtlen és buta.

tecsóba sose többé 2012.08.24. 14:02:51

@anitám83:
És azt kiszámoltad már, hogy egy elkúrt kezelés hány nap táp pénzel és bérkieséssel jár a betegnek?
De egy kérdésre adjál már nekem választ. Ha maszekhoz megyek, minek kéri a kártyám?

Fog doktor 2012.08.24. 14:04:26

Drága Tescoban járó Barátom
Nekem tetszik a munkám Köszi
ezért tanultam nem keveset,és utánam lehet csinálni ha nekem ment neked is menni fog Az arcosd megvan hozzá,
Elképzelésem van hogy milyen sorsok vannak,milyen életek,hiszen emberekkel vagyok egész nap kioktatnod nem kell, és akár hiszed akár nem az Orvos is ember.
Leirni nem fogom Neked hogy mi van a munkahelyemen,milyen emberek vannak,és hogyan viselkednek mert fogalmad nincsen róla milyen embereket látok el nap mint nap a legjobb tudásom szerint

amugy nincsen időm számolgatni hogy mennyi egy kezelés betegenként.DE neked megigérem ingyen is rendbeteszem az arcod,kerül amibe kerül,igy a leirtak alapján sok anyag megy majd bele,de megcsinálom.
Aztán majd hollywoodi mosoly kiséretében parasztozhatsz tovább egy olyan embert aki tiszteségesen elvégzi a feladatát.

tecsóba sose többé 2012.08.24. 14:08:28

@qbr:
ezzel maximálisan egyet kell, hogy értsek. De akkor miért volt baj a vizitdíj?
Több helyen is olvastam, hogy az orvoslátogatás jelentősen visszaesett, az emberek csak tényleg betegen mentek orvoshoz.
A betegek is a farok rossz végén vannak sajnos.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.08.24. 14:08:40

@Hix__: Próbálj meg elmenni a bankba, hogy bocsi jöttem, a személyim otthon maradt, de tudom a számát.Miért van az, hogy a bankba mindenki viszi a papírokat és türelmesen vár, az orvoshoz csak beugrik, és ha esetleg várni kell akkor fel van háborodva?Amúgy pedig ha a tüdődnél volt a térde akkor a herédnél a lába?Soha nem térdelnek bele a betegbe az orvosok ezt nyugodtan állíthatom.....de így hatásosabb a sztori igaz?Érdekes én is voltam rosszul más városban és megtaláltam az éjszakai patikát pedig ott csak egy volt...Itt Pesten lehet párat találni kerületenként..vagy esetleg menjen az orvos és váltsa is ki neked?

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.08.24. 14:11:01

@tecsóba sose többé: Mert ha esetleg ír neked gyógyszert ott szerepelnie kell még a Taj számodnak is.Most sok újdonságot írtam....

tecsóba sose többé 2012.08.24. 14:12:28

@Fog doktor:
Feltételezem még mindig nem érted...
Mitől vagy te más bárkinél?
Úgy írsz, mintha te lennél az egyetlen aki tanult ember, és hitelesen végez egy adott munkát.
Hogy jössz te ahhoz, hogy egy beteget, aki megírja a panaszát arcosnak mersz nevezni?
Aztán meg aki megvédi, megfenyegeted, hogy "elrendezed" a fogait?!
Ha orvosként akarnám elmondani a véleményemet, azt személyesen tenném, de én itt egy emberrel vitatkozok, aki orvosnak nevezi magát, de emberileg távol van attól.

qbr 2012.08.24. 14:13:11

@Hix__:
Szóval nem tudtad felmutatni a TAJ kártyádat, de mégis elláttak? Elég rendes dolog volt tőlük, mert simán el is küldhettek volna, hiszen akár hazudhattad is volna egy ismerősöd TAJ számát, ha neked épp nincs érvényes. Én a helyedben kicsit udvariasabban beszélnék arról, aki a szabályokat megszegve mégis leadminisztrált téged.

Már megbocsáss, de azt ugye nem az egészségügy hibájának tudod be, hogy nem ismered a budapesti gyógyszertárakat? Ráadásul van jópárügyeletes, éjszakai nyitva tartó patika is.

A Cataflam egy nem-szteroid gyulladácsökkentő. Önmagában a Cataflam fájdalomcsillapító hatása is a gyulladás csökkentésén alapul (bár majd jön Irkutszk és jól kijavít, hogy ez nem így van:).

Fogdarab a fogínyben, erre most már tényleg kíváncsi vagyok: @Fog doktor, @viktor vacendak -> maradhat-e fogdarab a fogínyben foghúzás után, fontos-e mindent eltávolítani, vagy szépen kilökődik magától?

tecsóba sose többé 2012.08.24. 14:13:41

@anitám83:
Nekem? Igen sokat. Tudod elég keveset járok orvoshoz, mondjuk semennyit. Ezért volt a kérdés.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.08.24. 14:16:44

@tecsóba sose többé:Évi 3000 beteget kezelünk, tavaly egy beteg volt aki kérte, hogy írjunk a körzetorvosának egy szakvéleményt,mert nem akar menni dolgozni a kezelések miatt....Szerintem nem rossz az arány.

qbr 2012.08.24. 14:17:28

@tecsóba sose többé: "egy emberrel vitatkozok, aki orvosnak nevezi magát, de emberileg távol van attól"

Milyen hülyeség már ez? Miért ne személyeskedhetne is akár @Fog doktor? Neked szabad, de neki nem? vagy ezt így most hogy gondolod?

Én annak idején a vizitdíj mellett (és a kórházi napidíj ellen) szavaztam, mert átgondoltam, és nem voltam hajlandó politikai szavazásnak tekinteni a kérdést.

VaTi 2012.08.24. 14:18:25

@Fog doktor: nézd, senki nem vitatja el tőled a szakmai hozzáértésedet (aki igen, azzal mit foglalkozol, látatlanban úgysem tudja megítélni a munkád minőségét, tehát csak a száját tépi) Viszont: a stílsoddal éppen az orvosellenes sztereotípiákat erősíted. Ha olvasod egy ideje a blogot, láthatod, hogy vannak olyan orvoskommentelők, akik elmondják azt, amit te, de olyan modorban, hogy ne ledorongoló legyen, hanem magyarázó, empatikus, illetve törekszenek arra, hogy értelmes párbeszéd alakuljon ki egy téma kapcsán beteg és orvos között. Az közelebb viheti egymáshoz a feleket, és legközelebb talán a beteg is normálisabban áll egy témához, talán jobban megérti, mi miért úgy történik.
Ne haragudj, hogy ezt írom, de ahogyan te felvezeted a dolgokat, azzal csak elmérgesíted a helyzetet, szítod az indulatokat és megerősíted néhány kommentelőben azt a hitet, hogy az orvos egy nagyarcú, betegeket lekezelő fax. Én hiszem, hogy az orvosok nagy részére ez nem igaz. De hidd el, sokan csak arra várnak, hogy igazolják ezt a rossz véleményüket a kommentjeiddel.
Peace

ericghar 2012.08.24. 14:25:27

@Fog doktor:
Hmm... Kezdjük Évánál..
Két diplomám van, a feleségemnek három. Alul vagyunk fizetve, de tanultunk hozzá eleget :). Három év kivételével 19 éve a versenyszférában dolgozom, és a legtöbb helyen éléggé komoly minőségbiztosítéssal és teljesítmény-visszajelzéssel a hátamban végeztem/végzem a munkámat (a nejem szintén). Piaci alapú egészségügyet szeretnék, minőségbiztosítással és "egészségügyi-számla" alapú rendszerrel. Ez két okból volna hasznos: egyrészt kipurgálná a potyautasokat/minimálbéreseket a rendszerből, másrészt megszabadítana bennünket, betegeket a seggfej orvosoktól.
Mindannyiunknak nehéz (hitel, gyerekek, családi bajok), én is ügyfelezem nap mint nap, de ettől még nem fogom lepattintani az isten-barmait, vagy a fejükön ugrálni, mert csak "ennyire" vagyok megfizetve.

Ps.:
Tegnap túrázás közben szétcsaptam a térdem, 4 centis mély, nyílt sebet szerezve. De hazaérve inkább elláttam magam (fertőtlenítés, tisztítás, szakszerű kötözés - varrni még nem tudok), minthogy bemenjek a Szentkirályihoz hasonló szinvonalú kerületi sebészetre.

Üdv, Eric

Fog doktor 2012.08.24. 14:26:50

@qbr:
egy foggyökérdarab (gyökérkezelt fogaknál ez szokott lenni),akár a fogat körülölelő csontállomány egy darabja maradhat ott,Általában idővel magától kilökődik
Én nyomok mindig egy panorama rtg húzás után is.

tecsóba sose többé 2012.08.24. 14:27:59

@qbr:
fogdoktor kommenteljen, de ha orvosként kommentel, ne minősítse a betegeket általánosan.
Hiszen akkor ugyan ezt fogja visszakapni.
A vizitdíj bármennyire is politikai húzás volt, valamit akkor is muszáj volt tenni az indokolatlan orvoshoz járásért.
Azt a célt legalábbis jól szolgálta, hogy egy időpontra nem kellett 8-10 beteget beírni, csak a felét, de azok tényleg betegek voltak.
Szerintem.... de mivel szakembert látok benned, feltételezem, hogy egészen másképp működik és működött a rendszer, mint amit olvasni lehet.

tecsóba sose többé 2012.08.24. 14:32:09

@ericghar:
Miért kell a minimálbéreseket kirakni egy normális rendszerből?
Ők is dolgoznak, sőt, olyan munkát végeznek el, amit mások diplomával nem tennének.
Számtalan helyen olvasni, hogy diplomás kismamákat nem vesznek vissza a munkahelyükre, és minimálbérért a teszkóban pénztárosok.
Ők is emberek, ők is dolgoznak. Ha pedig betegek, az ellátás nekik is kéne, hogy járjon.
Ennyi erővel a biztosítós betegeknek legyen maszek kórházuk is, ne az államiban legyenek maszek betegek.

Tempus-Anh 2012.08.24. 14:36:35

A posztoló a hasonlatok terén (is) eléggé alultáplált.
Ha azt mondaná, hogy egy durva arcú és kezű pankrátorhoz hasonló a lekáderezett doktor, az talán hatásosabb és hitelesebb lenne, kielégítené a hatásvadászat zsákmánylesőit.
Szerintem viszont sose olvasott dr. Josef Mengele SS-Hauptsturmführerről, a fényképét sem látta soha.
Az auschwitzi halálgyár orvosa kellemes küllemű, nagyon jól ápolt, kifogástalanul tiszta, kínosan precíz, fegyelmezett és fegyelmet megkövetelő, nagyon udvarias katonaorvos volt, az SS századosa.
Azonkívül, mindezek leple mögött ez az ember ÖLT, tízezer, százezerszámra és KÍSÉRLETEZETT embereken, olykor a kettöt kombinálva.
A H.K. tehát úgy csípőből, lenge csuklómozdulattal egy közismert tömeggyilkoshoz hasonlítgat egy orvost.
Mielőtt teljesen hiteltelenekké és nevetségesekké válnánk, nyilvánosan szart dobálnánk egy orvosra, gondoljuk át százszor is mit írunk ki egy blogra.
A tudatlan, bunkó fröcsögés inkább szánalmas, mint együttérzést keltő.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.08.24. 14:43:45

A vizitdíj egy nagyon jó dolog volt.Most a helyzet rosszabb, mint előtte.Mivel mindenki le van terhelve, munka után már másodállás, sokkal kevesebbet foglalkoznak a Mamával Papával, mint régen.Ők pedig jönnek "beszélgetni", így elveszik az időt attól akinek tényleg fájdalma, gondja van.
Valóban jobb lenne a piaci alapú biztosítás.A mostani állapot csak annak jó aki nem fizet, hiszen kötelesek vagyunk őt is ellátni.Minden tizedik embernek érvénytelen a kártyája.Persze akik a minimális összeget fizetik azoknak is tökéletes így a rendszer hiszen azt az ellátást kapják, mint aki a négyszeresét-ötszörösét fizeti be, ráadásul magánrendelőbe jár.

ericghar 2012.08.24. 14:44:11

@tecsóba sose többé:
Elnézést, hogy nem fogalmaztam elég körültekintően. A minimálbéres alatt azokat a vállalkozókat értem, akik a költségek minimalizásála miatt vonják ki magukat ilyen módon a járulékfizetés alól.
Azt te sem tagadhatod, hogy bőven vannak olyanok, akik az így "megspórolt" pénzből magasabb szintű ellátást tudnak maguknak "vásárolni" (hálapénz), mint az aki (vagy aki után a munkáltatója) rendesen megfizeti maga után a közterheket.

tecsóba sose többé 2012.08.24. 14:48:50

@Tempus-Anh:
Herophilosz sem volt semmi.
Bár ő a tudomány mögé bújt, kutatás, fejlődés stb...

tecsóba sose többé 2012.08.24. 14:50:38

@ericghar:
Hát ezért háborgok!!!!!
Nem tudom elhinni, hogy ennyire töketlen legyen a törvényhozás, hogy ezeket az ingyenélő parazitákat nem lehet kiszúrni, és elkobozni minden vagyonukat!!!!

Neon Fu 2012.08.24. 14:58:29

@Feltham:
+1
Direkt értetlenkednek, vagy a helyesírásba/posztoló stílusába/egyetlen kiragadott mondatba kötnek bele és azon lovagolnak. Nagyon fájhat nekik, hogy le lettek rántva a földre, a többi halandó közé, gondolom ezzel arányosan a "baksis" is egyre kevesebb.

Feltham 2012.08.24. 15:11:42

@anitám83: En ugyvedkent dolgozom.
Olyan embereket kepviselek, akik muhibak aldozatai lettek. Tudom tanusitani, hogy mi mindent megtesz a magyar egeszsegugyi tarsadalom, hogy eltussolja azt a rengeteg karokozast amit elkovetnek.

Fog doktor 2012.08.24. 15:29:43

@Neon Fu:
Azért valahogy csak megtankolom este az SEL 55 AMG-t :)

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.08.24. 15:34:35

Én soha nem mondtam, hogy nincs ebben az országban műhiba.Engem is már félrekezeltek sajnos,aminek vannak következményei.Anyum testvére véradó volt és egy egészségprogram része, halála előtt két hónappal még adott vért és elment az összes szűrésre ahol közölték, hogy makk egészséges pedig áttétes agydaganata volt, minden lelete negatív, aztán véletlenül elveszett az összes lelet.Mégis azt mondom, hogy vannak rendes és lelkiismeretes orvosok.Az a baj, hogy mindig általánosítanak az emberek.Illetve azt hiszik, hogy pénzért az egészség megvásárolható.Sajnos nem, sokszor hoztunk helyre olyan beteget akit a híres magánrendelőkben kezeltek félre, de olyan is volt aki oep-es rendelőből jött, hogy segítsünk rajta.

qbr 2012.08.24. 15:36:00

@Fog doktor: köszönöm - ez válasz lehet arra, amit többen feszegettek, hogy azok a balfék fogászok bennehagytak egy fogdarabot a húzás után

@tecsóba sose többé: "de ha orvosként kommentel, ne minősítse a betegeket általánosan" Ebben nem értünk egyet. Miért ne? Bár nem értek egyet az általános minősítgetéssel, de egyrészt ne legyen kevesebb "joga" egy orvosnak sem a praxison való kommentelésben, mint bárki másnak, másrészt elég sokan minősítik betegként általánosságban az orvosokat, a "tisztelet a kivételnek" kifejezés használata mellett.

vizitdíj: emellett én az általános mentalitásra gyakorolt hatásait láttam a legfőbb előnyének, de ez már úgyis mindegy.

Viszont nem vagyok egészségügyi dolgozó, ez aljas rágalom :))

@Feltham: te sem leszel az ide kommentelő orvosok kedvence :) de azért jó látni, hogy az EÜ minden szegmenséből jelen vannak hozzászólók.

ericghar 2012.08.24. 15:37:32

@tecsóba sose többé:
kicsit off, de a korábban általam említett minőségbiztosítás engem (az ügyfelet ért) üzleti kár esetén teljes kártérítésre kötelez. Ez a záradék része a munkaszerződésemnek.

Más...(az egyéni számlához)
Vannak tőlünk északabbra olyan országok, ahol egyéni számlás (háztartásonként - a családok "közös kasszán" vannak) rendszer van használatban.

Kicsit becsületkasszás a dolog (azaz önkéntesen és önbevallással fizet be a dolgozó - van egy minimumösszeg, és attól felfelé el lehet térni), de ha beteg leszel, a költségeket a számlán felhalmozott összegből vonják le. Ha extrém nagy a baj, és komoly adósság gyűlne fel, akkor az önkormányzat kipótolja a hiányzó összeget a helyi adókból.
De ilyenkor mindig megelőző környezettanulmányt és vagyonvizsgálatot végeznek nálad, hogy kiderüljön, hogy nem-e magadra verted-e el a pénzt, ahelyett, hogy spóroltál volna. És ha kiderül, hogy a költéseid és az életviteled ugyan lehetővé tette volna, hogy többet tegyél félre az egészségedre, de te elszórtad a pénzt, akkor bizony nem adnak egy fityinget sem, és adóhátralékként pengetheted vissza a lét amíg világ a világ.
Én egy ilyen rendszerben lennék érdekelt.

tecsóba sose többé 2012.08.24. 15:44:33

@ericghar:
Én is, csak nem ebben a korrupt országban!

Bikli néni 2012.08.24. 15:44:40

Én a TAJ-kártya hiányához feltennék egy kérdést, ami már régóta foglalkoztat. Azt megértem, hogy esetleg fejből nem fogadják el egy szakrendelésen, nehogy visszaéljek valaki más biztosítotti jogviszonyával.
De mi a helyzet a háziorvosnál, ahol már látásból és névről is ismernek? Bediktálok egy számot, egyből tudja, hogy enyém-e vagy sem.
Vagy: a TAJ-kártyám nincs nálam, de a személyim/jogsim/diákom igen. Bediktálom a számot, kiadja a gép, hogy én vagyok Kis Piroska Perenyevackorról, ugyanezek az adatok szerepelnek a személyimben is, amit meg felmutatok. Ilyen esetben miért nem lehet elfogadni bemondásra azt a számot?

Bartush 2012.08.24. 15:55:01

Puccos magánrendelő sem biztosíték a minőségi munkára, a hangnem az más, de köszönöm, nekem a fogorvosom (exfogorvosom) hanyag munkájára két fogam ment rá. Két hátsó fogat kellett kiidegelnie, érdekes módon még fél évi fájtak. Amikor visszamentem hozzá, csak fájdalomcsillapítót ajánlott. Kb 6 évvel később elképesztően fájt az egyik fogam, el is mentem gy másik fogorvoshoz, aki megröngenezte, és közölte, hogy ó ilyet még ne látott, vmi van a fogam alatt, ahol a gyökér van. Kivette, és csak lesett, hogy ez egy kis darabkája egy fogorvosi műszernek. A drága régi doktornőm beletörte, de nem szedte ki. A fogamat már nem lehetett meg menteni, ki kellett húzni, a mellette levőt is. Komolyan be kellett volna a régi dokit perelni. Elképesztően drága pótolni a 2 foat.

ericghar 2012.08.24. 15:58:14

@Bikli néni:
Az orvosnál (azaz az egészségügyben) a TAJ számod az elsődleges azonosítód. "Visszafele" (pl. a szig. szám alapján) nem tudnak keresni (nem is tárolják).
A recept tetején is csak a TAJ számod van, meg a születési éved és az anyukád neve (Egy alapadat és még kettő egyéni, hogy az előbbit le tudják ellenőrizni).
Plusz megy mindenhova az aláírásod, hogy a vitás esetek (azaz valakit pl. a nevedben kezeltek) könnyen lenyomozhatók legyenek (az egészségügyi naplókat/zárójelentések eredetijét 20 évig kell őrizni, a recepteket nem tudom).

Fog doktor 2012.08.24. 16:02:52

@Bartush:
ez sajnos előfordul,de nem műhiba...

Valszeg egy hedström reszelő vége lehetett amivel a gyökércsatornát tágította fel a Kolléga az a műszer,amúgy nem egyedi eset sok ilyen van félévente 1-2 én is beletörök..

Az biztos,hogy nem attól fájt( pláne 6 év után),és nem azért kellett a másikat is kivenni!

Jofiu 2012.08.24. 16:04:28

A szentkiralyiban én alapos kezeléssel találkoztam. Nem véletlenül, mert egy bizonyos jó orvoshoz mentem.
Talán inkább az orvosodat cseszd le, nem kellene az ott dolgozó többi jó szakembert bosszúból mocskolni.
A helyett, hogy az orvosod írnád le, helyette az egész intézményt lehúzod.
Kicsinyes és buta.

konkry 2012.08.24. 16:07:49

@Fog doktor: A tegnapi posztnál én is a fogmosást ajánlgattam, kaptam is érte rendesen... :)

Tempus-Anh 2012.08.24. 16:11:17

A TAJ minden egyén saját egyedi eü. azonosítója, speciális képlettel számítják ki a szül.idő, nem, és még pár adat számszerű behelyettesítésével, személyre lebontva. A rendelőintészetek és kórházak eü.moduljai kapcsolatban vannak az OEP központi szerverével, ahol minden nyilvántartott biztosított személyes adataira lebontva szerepel. A rendszer a TAJ beütésekor azonnal kiadja a kilencjegyű szám érvényességét (nem lehet bármely tetszőleges számsort bebillentyűzni) és azt, hogy az illető biztosítása érvényes-e. Nálunk a nem érvényes TAJ-számok lilával kiírva jelennek meg a kórházi rendszerben, a beteg amblapján pedig alul szerepel, hogy "a TAJ-számát ellenőriztük, jogviszonya nem érvénye, kérjük azt az illetékes MEP-nél rendezni."

Bikli néni 2012.08.24. 16:26:19

@ericghar: Félreérthetően fogalmaztam. MIUTÁN én fejből bediktáltam, hogy 123456789, amit a recepciós mondjuk be is üt a gépbe (kb. ugyanannyi idő, mintha a kártyámról pötyögné be), akkor a monitoron - elképzelésem szerint - megjelennek az adataim. Mivel fejből diktáltam, így nem tudhatja, én vagyok-e, akinek az adatait látja, tehát mondjuk jogosan nem fogadja el. De ha én odaadok egy fényképes igazolványt, amin az ő monitorán megegyező adatok szerepelnek, az egy otthon felejtett kártyánál miért nem játszik? Ebből leszűrheti, hogy nem akarok visszaélni senki adataival sem. Ez az opció szerintem csak kis rugalmasság kérdése (tudom, meg figyelmességé is, hogy ne hagyjam otthon a kártyámat, de nem is szoktam :))

Bikli néni 2012.08.24. 16:30:25

@ericghar: Szóval nem kell "visszafele" keresnie. Ugyanúgy beüti a számot, mintha a kártyáról olvasná, majd amit így lát, azt szemmel összeveti az elé tartott igazolvánnyal. Nem azt várnám én se, hogy írja be a nevem - születési helyem stb. a gépbe és az alapján nyomozza ki a számomat. (Vannak rendszerek, ahol ez megoldható, de rém macerás, én is tudom.)
A telefonos előjegyzések is így működnek egyébként, bediktálom a számot, visszakérdeznek, hogy én vagyok-e XY, ...-i lakos, igen, köszi, ekkor és ekkor lehet jönni.

Agyalap 2012.08.24. 16:32:09

@ericghar: Miért kellene vsszafelé ellenőrizni? Mondom a TAJ számom, online lekérdezi - nocsak az áll a személyimen is...
Másrészt mi a francnak van 15 féle számom, 15 féle kártyán? Lányom a héten kapta meg a bankkártyáját Norvégiában, a túloldalán a fényképes személyi azonosítója... Egy darab számmal, mondjuk az adószámmal miért nem tudom magam azonosítani? Ha már akkora az apparátus a NAV-nál? A rendőr is mondhatná: Na a tavalyi bruttó jövedelem 10 millió, akkor a bírság...
Stb stb...

Tempus-Anh 2012.08.24. 16:32:54

Az emberek többnyire nem ismerik egymás TAJ-számát, legtöbben még a sajátjukat sem, de ez már egyéni szorgalom kérdése...
Ritkán elképzelhető, hogy egy körülbelül azonos korú és nemű személy betanulja a másik kilencjegyű számsorát és azzal visszaélve kérne jogtalanul egészségügyi ellátást.
Tudok olyan esetről, hogy körözött bűnöző lopott el egy személyi igazolványt egy hozzá nagyon hasonló személytől, TAJ-számostól, és pár hétre meghúzódott ezzel egy kórházi osztályon az ország másik felében.
Az emberi leleményesség határtalan, a bűnözőké még rafinált is.

Agyalap 2012.08.24. 16:33:22

Nem adhatok vért, ha nincs nálam a TAJ kártyám. Röhej.

Irkutszk 2012.08.24. 16:35:11

@Bikli néni: A személyi igazolvány, stb használatánál az is kérdés, hogy az, aki a számítógépnél ül, jogosan tekinti-e meg az igazolványodat. Például patikában vannak olyan szerek, amikor kötelességem megbizonyosodni arról, hogy ki is az, aki átveszi a gyógyszert, sőt, a személyi igazolvány számát is fel kell írnom. Azonban ez a jogosultságom csak és kizárólag ezeknél a gyógyszereknél van, más esetben nincs ehhez jogom.

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2012.08.24. 16:35:37

@anitám83: @qbr:

Na most aztán megkaptam :)

Igen, nem volt nálam a TAJ kártyám. Részemről itt hibáztam. Rettenetes, tudom. Mindig is sejtettem hogy én már csak ilyen rohadt szemét népellenség vagyok ;) Ezért nyilvánvalóan megérdemeltem, hogy szükségtelen fájdalmat okozzanak, illetve azt is, hogy a többi várakozó beteg előtt minősíthetetlen hangnemben beszéljenek. Tiszta sor. Alapvetően én kérek elnézést, hogy nem önként jelentkeztem lebaszásra :D

Na, amúgy meg a tisztán látás és a gyengén szövegértők kedvéért:

"és ha esetleg várni kell akkor fel van háborodva"
Hogy ki honnan vette, hogy fel voltam háborodva a várakozás miatt azt nem tudom, nem írtam ilyet. De azért jól le lettem baszarintva érte :)

"Amúgy pedig ha a tüdődnél volt a térde akkor a herédnél a lába?Soha nem térdelnek bele a betegbe az orvosok ezt nyugodtan állíthatom.....de így hatásosabb a sztori igaz?"
Igen, így hatásosabb. És tényleg beletérdelt. De ez nem is lett volna baj, a problémám nem ez volt, de erről majd később. És nem volt a heréimnél a lába. Oldalról térdelt bele, nem szemből. Ott a könyököm volt.

"Érdekes én is voltam rosszul más városban és megtaláltam az éjszakai patikát pedig ott csak egy volt...Itt Pesten lehet párat találni kerületenként..vagy esetleg menjen az orvos és váltsa is ki neked?"

Itt több dolog is van:

Egyrészt nyilván hazudok és találtam patikát, de inkább azt írtam hogy nem (szintén a hatás kedvéért).
Másrészt ha az előző mégsem igaz és tényleg nem találtam, akkor megint csak egy rohadt szemét népellenség vagyok, hiszen patika van, csak nem találtam.
Harmadrészt az eredeti blogbejegyzés célja az volt, hogy bemutassam hogy kezdődött a budapesti életem. És ennek része volt, hogy bizony nem találtam patikát, amit meg találtam az már zárva volt este nyolc után (akkorra végeztem). Ezt nem szabad leírni? Az ilyet titkolni kell? Vagy esetleg büntetendő? De most komolyan, miért baj, hogy más emberekkel is közöltem, hogy nem találtam patikát, mert nem ismertem a várost? Illetve amennyiben hibáztam és az ilyen információt valóban szigorúan tilos közzétenni, akkor azt szeretném kérdezni, hogy esetleg más formában, például személyes beszélgetések alkalmával meg szabad-e osztanom ezt az ismerőseimmel, vagy ilyen esetben is tilos a nyilvánosságra hozatala? Csak hogy fejlődjek én is ;)

Hogy az miből jött le, hogy szerintem az orvosnak kéne kiváltania azt megint végképp nem értem, de ha te mondod akkor csak is így gondolhattam :D

"Én a helyedben kicsit udvariasabban beszélnék arról, aki a szabályokat megszegve mégis leadminisztrált téged."
Én meg nem. Ugyanis a roppant udvariatlan hangnemre még az sem mentség, hogy nem volt nálam a TAJ kártyám. Vagy szerinted az élet úgy van 100%-ig rendben, ha utolsó bunkó paraszt módon beszélünk mindenkivel aki hibázott? Ugye hogy nem?

"Már megbocsáss, de azt ugye nem az egészségügy hibájának tudod be, hogy nem ismered a budapesti gyógyszertárakat? Ráadásul van jópárügyeletes, éjszakai nyitva tartó patika is."
Nem annak tudom be. És továbbra sem értem, hogy ezek a gondolatok honnak fakadnak, mert nem tőlem az biztos, de fentebb már tettem egy kísérletet ennek az elmagyarázásra.

"A Cataflam egy nem-szteroid gyulladácsökkentő. Önmagában a Cataflam fájdalomcsillapító hatása is a gyulladás csökkentésén alapul (bár majd jön Irkutszk és jól kijavít, hogy ez nem így van:)."
Ezt készséggel elhiszem, ugyanis mint említettem lövésem sincs a gyógyszerekről.

"Fogdarab a fogínyben, erre most már tényleg kíváncsi vagyok: @Fog doktor, @viktor vacendak -> maradhat-e fogdarab a fogínyben foghúzás után, fontos-e mindent eltávolítani, vagy szépen kilökődik magától? "
Pedig nem hazudtam ebben sem (tudom, ezt nehéz rólam elhinni). Tényleg egy hónapig piszkáltam a fogínyemet, mire kitúrtam belőle. Ez persze nem zárja ki, hogy később úgymond "magától" kilökődött volna.

És akkor eljutunk a konklúzióig. Bár elég hosszan leírtam elsőre és sokat regéltem fentebb is, most mégis teszek egy újabb kísérletet arra, hogy megvilágítsam mondandóm lényegét a lehető legtömörebben (a részletek csak megzavarnak egyeseket):

1.) Az egész lényege az volt, hogy bemutassam, nagyon udvariatlanul bántak velem és mindezt indokolatlanul (az erre nem indok, hogy nem volt nálam TAJ kártya), én ugyanis udvarias voltam. +A szükségesnél nagyobb fájdalmat és kellemetlenséget okoztak nekem a hanyag tájékoztatással, illetve húzás közben a számba bele nem nézéssel, helyette mással beszélgetéssel. Természetesen ha ezt így oktatják az iskolában, akkor én kérek elnézést
2.) A bejegyzés amit láttatok egy nem csak ezzel a témakörrel foglalkozó poszt egy része volt, ezt bemásoltam ide én balga.
3.) A blogomon a fentebb látható stílus dukál, ez van.

Várom az újabb magyarázatokat aljasságom bizonyítására (merthogy ilyen ember csak az lehet) ;)

Akik meg nem méregzsákok, azoknak jó hétvégét kívánok.

Tempus-Anh 2012.08.24. 16:36:59

Személyes adatok alapján pedig egyik rendszer sem ad ki TAJ-számot, ezért TAJ-alapú a keresőrendszer.
Minden rendelői vagy kórházi nyilvántartás első felugró ablaka a TAJ-rubrikával kezdődik.

Tempus-Anh 2012.08.24. 16:41:15

@Agyalap:
Basis cranii, tényleg így van, személyi meg TAJ-kártya kell véradáshoz is.
Tudom, jártam ki nem egyszer véradós csapattal vért szüretelni.
És nem, nem éjfélkor, vámpírmódra:)))

Agyalap 2012.08.24. 16:46:35

Nekem is volt már fogínyben maradt fogdarabom. Letört fog kimacerálásánál ez szerintem elkerülhetetlen. Mivel a seb vérzik, és a fogdarabok esetenként kicsik és nem zöld színűek (szerencsés esetben), bezáródik a seb és a darabok akár hónapok múlva lökődnek ki. Szerintem. Én ezért nem ekéznék fogorvost (vagy nem ezért:D ).

Bikli néni 2012.08.24. 16:53:07

@Irkutszk: Persze, ez jogos is. De ha azt mondja a recepciós, hogy nem köteles bemondásra elhinni a tajszámot, és el lehet menni érte haza, VAAAAGY megnézhetem, hogy ugyanaz áll-e a személyin, mint amit itt látok a monitoron - én simán odaadnám önként a személyimet. Főleg, mert ha tényleg a saját számommal machinálok, és nem máséval próbálok visszaélni, pláne ha nálam van a kártyám, akkor ígyis-úgyis látja, kezeli a személyes adataimat (nevem, születésem, anyám neve, lakcíme). A személyimről még legfeljebb azt fogja tudni pluszban megállapítani, milyen hosszú volt a hajam, mikor fotóztak, azt meg talán túlélem :) Amúgy a tajkártyán sincs rajta semmi, ami bizonyítaná, hogy az az enyém, és nem a szomszéd csaj pénztárcájából loptam ki. (A vonaton is elkéri a kaller a névre szóló közalkalmazotti mellé a szig-et.) Sok helyen a recepción eleve ki van írva, hogy kérjük a taj-kártyát ÉS a személyit ÉS a lakcímkártyát előkészíteni. Az jogos?

@Tempus-Anh: én meg most harmadszor mondom, hogy TAJ-szám alapján (még ha bemondásra is) keres az a szerencsétlen, azt üti be a gépbe (nem az anyám nevét diktálom be neki fejből). És amit a gép kiad még EMELLÉ adatot (mert kiadja, különben a telefonban nem kérdeznének vissza, én vagyok-e XY innen és innen), azt összevetheti a fényképes igazolvány adataival.

Tempus-Anh 2012.08.24. 17:20:53

@Bikli néni:
Quod erat demonstrandum, nem tudom, mi nem tiszta még.
Nyilván jogosan kérdi meg az említett adataidat, ugyanis közpénzből finanszírozott SZOLGÁLTATÁST veszel igénybe.
Ahogy mondani szokás, valamiért valakinek mindig fizetni kell...

Nemde?

Bikli néni 2012.08.24. 17:43:29

@Tempus-Anh: Ne aggódjon, főorvos úr, már egyre tisztább minden. Nyugalmas ügyeletet kívánok.

ne most 2012.08.24. 18:21:05

A térítési díj akkor is jár, ha fele benne marad. Ha nem járna, akkor is benne maradna a fele. A szerencséseknek nem marad benn.

iovianus 2012.08.24. 18:28:12

Ha eltört volna a postoló állkapcsa, akkor nem csak összevarrják, hanem összesínezik vagy lemezelik... Van itt egy jó adag nagyotmondás...

qbr 2012.08.24. 19:39:49

@Hix__: Igazad van, nagyon udvariasan el kellett volna téged küldenie ellátatlanul. Ha legközelebb esetleg így tesznek veled hasonló esetben, akkor remélem elégedett leszel.

Ne haragudj, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy hogyan kezdődött és folytatódott az életed Budapesten, így aztán a blogodat sem olvasom el. A hozzászólásodat egy, az egészségügy problémáival foglalkozó blogra másoltad be, és mivel azt írtad, hogy az orvosok, nővérek és a portás "össze vissza beszélnek", úgy értelmeztem, hogy elégedetlen voltál a tájékoztatásukkal. De ezek szerint erről szó sincs, örülök, hogy nincs harag ezzel kapcsolatban a szívedben.

"Pedig nem hazudtam ebben sem (tudom, ezt nehéz rólam elhinni). Tényleg egy hónapig piszkáltam a fogínyemet, mire kitúrtam belőle. Ez persze nem zárja ki, hogy később úgymond "magától" kilökődött volna."
Egy pillanatig sem gondoltam, hogy hazudtál volna, de mint Fog doktor írta, ez előfordul, és később kilökődik.

Kiszolgáltatott 2012.08.24. 22:05:44

@sárga nyúl: A lényeg a lényeg ! A külföldi pénzes páciens emberszámba megy, mi pedig a levesbe.Ezért utálják a magyar orvosokat a magyarok, mert a hazai nem mindíg jön be !

Braincelle 2012.08.24. 22:12:34

@qbr:
Lehet, de egy ideálisan megszervezett rendszerben az orvosnak nem lenne szabad ezzel foglalkozni, mert őt azért fizetik, hogy ellássa a betegeket. De ezekben az ideális rendszerekben meg van szervezve, hogy hogyan különüljenek el a TB-fizető és nem fizető emberek, vagy a külön biztosítással rendelkezők, vagy nincs külön biztosítás, de az emberek fizetnek TB-t és nincsenek irreális elvárásaik.

De mivel ez nincsen, és mivel a rendszer elleni összes kritika a dolgozók pofájába zúdul, nem meglepő, hogy okokat keresnek.

Nem kell ehhez gonosznak lenni. Nekünk például van egy csokornyi non-compliant epilepsziás betegünk, olyanok, akik nem szedik a 100%-os támogatással kapott gyógyszert, és hetente hozza őket be a mentő, néha csak simán lefoglalnak egy mentésnyi időt, néha meg intubálva, lélegeztetve kerülnek be, teheted őket ITO-s ágyra.

Ezeknek egy része hajléktalan, más része olyan, akinek nincs TAJ-száma, de a nővér azért összefut vele a strandon, ahol márkás fürdőruhában sétál stb.

Vannak országok, ahol abban a pillanatban, ahogy egy ilyen beteget behoznak, és Te beviszed a gépbe, kiírja a gép, hogy nem veheted fel és nem kezelheted, mert rossz a compliance-sze, (nyilván ha életveszélyben van, az más), először ha akarja, beszélgessen vele pszichiáter, és ha meggondolta magát és mégis kooperál, akkor jöhet vissza Hozzád.

Ott nem foglalkozik ilyesmivel az orvos, mert a rendszer foglalkozik vele. És persze mindenki egyenlő, de ha ezredszerre látsz el egy ilyen beteget, esetleg emiatt vár a többi, adófizető, együttműködést és gyógyulást kereső beteg, akkor mégis csak szentségel kissé az ember.

Ettől függetlenül ez a "ki fizeti a TB-t ki nem" duma ugyanolyan felületes kliséízű rágógumivá vált a szakmabeliek szájában, mint a laikusok "mért kell várnom, nem ezért fizettem a TB-t"-je. Mert a legtöbbször a rendszert semmilyen szinten át nem látó, árnyaltan nem gondolkozó emberek veszik át egymástól, mint könnyű és jól hangzó érvet.

Braincelle 2012.08.24. 22:21:26

Ui. én egy éve szeretném kipróbálni a területi szakrendelő valóban jóhírű fogászatát, de nem merem. 10 éve ugyanahhoz járok, közben kétszer átköltözött a város túlsó felébe, és nem csinált mindent tökéletesen, de az esetleges hibák belefértek a jól végzett munka mellett is előforduló szövődmény kategóriába.
Az elmúlt évben három 40.000 forint körüli gyökérkezelést fizettem, és szerintem azóta még legalább két fogamat tömni kellene (ja, és mosom a fogamat, de ilyenek, az apáméi is szarok voltak, mert gyenge az ínye); de nem vagyok hajlandó több pénzt kiadni fogorvosra, államiba meg nem merek elmenni. Nem a tudásukat kétlem, de ott tudni nem adnak annyi lidocaint, amennyit én szeretnék (minimum három), és ha elkezdek sírni vagy ötször elkapom a fejem, akkor leugatnak, nem pedig vigasztalnak és megsimogatják a fejemet. Azt meg végképp nem tudom, mennyi hálapénzt kell adni, hogy megsértődnek-e ha adok, vagy esetleg akkor ha nem adok, vagy mittudomén, egyáltalán, hányok a gondolattól, hogy egy nálam idősebb orvos zsebébe pénzt dugdossak. Ráadásul nőnemű orvos kell, és még azon is szöszölni az sztk-ban, hogy olyan időpontot adjanak (ha adnak bármit este hat után), amikor nő rendel. Á... Szóval részemről megértem, hogy akinek telik, vagy valahogy kisajtolja, az elmegy magánrendelésre.

Ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy az állami ellátás sosem lesz olyan összkomfort, és nem azért mert szemetek/lusták a benne dolgozók.

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2012.08.24. 23:48:04

@qbr:
"Igazad van, nagyon udvariasan el kellett volna téged küldenie ellátatlanul. Ha legközelebb esetleg így tesznek veled hasonló esetben, akkor remélem elégedett leszel."

1.) Mint utólag kiderült jobban jártam volna.
2.) A mérhetetlenül kedves hölgynek nem azért kellett a TAJ kártyám, mert a TAJ számomra volt kíváncsi. Azért kellett neki, mert akart látni egy okmányt amin rajta volt a nevem. Na most én ezt, mint egy műveletlen bunkó paraszt nem tudtam. Ugyanis azt gondoltam, hogy ha a TAJ kártyám kell neki, akkor a TAJ számom kell. Eddigi életem során ez volt az egyetlen alkalom, hogy valakinek a TAJ kártyám nem a szám miatt kellett. És én ezt nem tudtam ott. Ezzel húztam ki nála a gyufát.
3.) Veled viszont nem szívesen kerülnék kapcsolatba, bármi is a foglalkozásod (Istenem, remélem nem orvos vagy), mivel eléggé egyértelművé tetted, hogy szerinted egy elfogadható, sőt mi több támogatásra méltó viselkedés egy idegennel más emberek előtt kiabálni, kihasználva a kiszolgáltatott helyzetét. Ez számomra nem elfogadható magatartás, nem is viselkedek így, illetve mint idealista típus hiszek is benne, hogy ha nem vagyunk parasztok vadidegenekkel, akkor talán kicsit jobbá tehetjük ezt a világot, de úgy látom nem osztod a véleményem. Kérlek fejtsd ki néhány mondatban milyen előnyökkel jár indokolatlanul, illetve egy kiszolgáltatott helyzetben lévővel olyan hangnemben kommunikálni, amit én egy kutyával szemben sem engedek meg magamnak. Csak hogy tanuljak belőle.

"Ne haragudj, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy hogyan kezdődött és folytatódott az életed Budapesten, így aztán a blogodat sem olvasom el."
Köszönöm ezt a pozitív hozzáállást, továbbra is remélem, hogy beválik embertársaiddal szemben tanúsított empátiád és meghozza az élettől várt sikereidet ;)

"A hozzászólásodat egy, az egészségügy problémáival foglalkozó blogra másoltad be, és mivel azt írtad, hogy az orvosok, nővérek és a portás "össze vissza beszélnek", úgy értelmeztem, hogy elégedetlen voltál a tájékoztatásukkal. De ezek szerint erről szó sincs, örülök, hogy nincs harag ezzel kapcsolatban a szívedben."
Szerintem ezt rosszul értelmezted. Próbálj meg ne végletekben gondolkodni. Megpróbálom érzékeltetni. Elégedett nem voltam a tájékoztatással, mert nem sikerült megértenem, hogy hol is a gyógyszertár. Viszont nem úgy távoztam, hogy "ezek a rohadt szemét stb...". Egyszerűen nem sikerült megértenem az útmutatásukat, ugyanis olyannyira idegen volt még a környezet (bár tudom, hogy abszolút mértékben hidegen hagy hogy hogyan kezdődött, illetve hogyan folytatódott az életem Budapesten), hogy evidenciákkal nem voltam tisztában (pl.: a körúton elindulsz balra nekem akkor azt jelentette, hogy: %$#*X&@¤× balra). Amit egy budapesti lehet, hogy nem ért meg annyira, pláne, hogy az útmutatás kérése előtt nem közöltem a beszélgetőpartnereimmel, hogy nem ismerem a várost. Ez okozhatta a kommunikációs disszonanciát. Ami miatt nem állíthatnám őszintén, hogy hiánytalanul tájékoztattak, de azt sem, hogy haragudtam volna rájuk, hiszen - és remélem ebben végre egyetértünk - erről nem ők tehettek. És most lehet nekiállni fröcsögni, hogy nem budapesti létemre nem ismertem a várost. Mea culpa, tényleg nem. Bűnös vagyok, kövezzetek.

A mondandóm lényege továbbra is változatlan, az összes többi részlet csak a kerek történet végett került bemásolásra: igen szakszerűtlenül láttak el, ami nekem komoly fájdalmat okozott, ezért elégedetlen voltam, illetve nagyon udvariatlanul viselkedtek velem, amit számomra egy irathiány sem tud megmagyarázni, olyannyira idegen az értékrendemtől és a neveltetésemtől. Számomra ugyanis egész elfogadható álláspont, hogy emberszámba veszek olyan egyéneket is, akik nem tökéletesek. Lehet, ez furcsa kicsit, de ilyen is van :) Ettől függetlenül, továbbra is lehet, hogy tévedek és nem kéne.

pirimogyoró 2012.08.25. 00:29:02

@sárga nyúl: "Egész gyerekkoromban a Szentkirályiba jártam és még egyszer se öltek meg. Próbálták, próbálgatták, mert pl. húzás helyett gyökérkezelték a fogam, ami rémes, lássuk be, de túléltem."

Egész életedben az M3-ason utaztál és még egyetlen egyszer sem jött szembe egy részeg és drogos milliomosnő, ami miatt bennégtél volna harmadmagaddal az autóban. Így tehát, ha ez sem történt meg veled, akkor mással sem kedd hajnalban.

Irkutszk 2012.08.25. 02:20:30

@iovianus: Én itt az egyik hozzászóló történetén akadtam inkább fenn, miszerint a felső állkapcsa törött el. Azt hittem, azt a csontot koponyának nevezik...

sárga nyúl 2012.08.25. 10:19:05

@pirimogyoró: Ezzel azt szeretnéd mondani, hogy a posztolót megölték a Szentkirályiban? Részvétem.
A továbbiaktól kímélj meg.

főboszorka45 2012.08.25. 11:33:18

off...

új munkahelyemen váltom a régi könyvelőt.
Van olyan kolléga, akit egyszerűen elfelejtett bejelenteni, már egy éve.
Piros lámpát kapott az orvosnál a kolléga, így derült ki a dolog...
Szóval nem mindig a beteg a hibás, hanem mások szívnak sok helyen.. Ilyen is van.
Egy multinál melózik a gyerek, már két hónapja és ő sem látja még, hogy bejelentették volna... Már szólt ezért, de elhajtották a fenébe...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.25. 11:39:48

@főboszorka45: monjuk én láttam már olyat, hogy a rokona TAJ kártyájával jött valaki az ambulanciára, pechére operálva volt már nálunk az illető és valahogy hinyzott a műtét hege. de ki tudja hány esetben nem derül ez ki és ebből jönnek az olyan károgások, hogy elszámoltak nálam 6 műtétet pedig egyszer sem voltam kórházban

főboszorka45 2012.08.25. 11:56:30

Egyébként akinek van ügyfélkapuja ( nekem hivatalból van leginkább, de nagyon jó) nyugodtan meg tuja nézni a betegtörténetét, talán 2003-ig visszamenőleg, hol, mikor, melyik dokinál, mikor és hol váltotta ki a gyógyszerét, azon mennyi az állami támogatás.
Ami még jó, hogy meg tudja nézni, hogy egyáltalán bejelentette-e a munkáltatója.
Aztán szólnak, ha közel a forgalmi, személyi, jogsi lejárata, vagy tudsz földhivatali tul . lap másolatot kérni, ha ingatlant akarsz venni...
Szóval nem hátrány, ha van valakinek ilyen, de azért a TAJ kártyád mindig legyen nálad, msrt soha nem lehet tudni.

A'rpi 2012.08.25. 12:18:56

indiahoz kepest meg a szentkiralyi is luxuskorhaz: www.youtube.com/watch?v=HdLtWuf5yEg

qbr 2012.08.25. 13:50:59

@Braincelle:
"Lehet, de egy ideálisan megszervezett rendszerben az orvosnak nem lenne szabad ezzel foglalkozni, mert őt azért fizetik, hogy ellássa a betegeket."

Nem értek veled egyet, és nem csak azért, mert nem ideális rendszerben élünk.

Ha egy betegtől elvárom, hogy próbáljanak felnőtt, felelősségteljes módon hozzáállni az egész rendszerhez, miért ne lenne ugyanez az elvárás az orvosok irányában. Persze, hogy nehéz az orvosoknak ez a fajta, rendszerszintű gondolkodás, de még mindig könnyebb, mint egy betegnek.

Egy ilyen jellegű ellenőrzés a lehető leghatékonyabban csak egy helyen működik, és az a point of care. Márpedig az egész rendszer működtetése ugyanúgy az orvosok feladata (a saját hatáskörükben), mint a konkrét betegellátás, úgyhogy ez a feladat (mármint az ellátás igénybevételének jogossága) nem is nagyon tehető máshová. (Itt most nem a befizetés megtörténtéről beszélek, mert azt nem a POC helyen lehet hatékonyan ellenőrizni.)
Nyilván, ezzel senki nem szeret foglalkozni, de ez is a munka része.

qbr 2012.08.25. 14:10:10

@Hix__:
1. Miért is? Ha jól olvastam, felírtak neked egy Cataflam receptet, ami csökkentette a fájdalmaidat, és így könnyebben kibírtad azt az időt, amíg a szájsebészetre eljutottál.

2. "A mérhetetlenül kedves hölgynek nem azért kellett a TAJ kártyám, mert a TAJ számomra volt kíváncsi"
Ez tévedés. Azért kellett a TAJ kártyád neki, mert neki az a _kötelessége_, hogy ellenőrizze, hogy valóban tied-e az a TAJ kártya, és nem az anyukád/apukád TAJ számát mondod be, miközben meg elblicceled a járulékfizetést.
Te gyakorlatilag őt szabályszegésre vetted rá azzal, hogy a fájdalmaidra hivatkozva kérted, hogy tekintsen el ettől a szabálytól, és ezzel attól a pillanattól kezdve az ő vállára raktad át ennek a felelősségét.
Megpróbálom egy gyakorlati példával illusztrálni ezt neked: Feledékenységből vagy hanyagságból elkövetsz a munkádban egy hibát, majd odamész a közvetlen főnöködhöz, és kéred, hogy így is fogadja el ezt a munkát. A főnököd ezt megteszi neked, és onnantól kezdve ő tartja a hátát azért a munkáért. Viszont megharagszik rád, és lehord téged, amiért a te feledékenységed/hanyagságod miatt neki kell vállalni a felelősséget.
Te követted el a hibát? -> igen
A szabályok alapján el kellett volna utasítania? -> igen
Átvállalta a felelősséget azzal, hogy nem utasított el? -> igen
Számon kéred rajta, hogy haragszik emiatt? -> igen

Volt már itt korábban egy, patikákkal kapcsolatos poszt, ahol a posztíró szintén azon volt felháborodva, hogy miért nem segített neki mindenki a szabályokat teljes mértékben áthágva. Engem az eseted egy kicsit erre emlékeztet.

3. Mázlid van, nem vagyok egészségügyi dolgozó, sőt, a munkám jellegéből adódóan 99%-os biztonsággal ki merem jelenteni, hogy legfeljebb csak magánemberként kerülhetünk kapcsolatba egymással.
Korábban viszont olyan munkám volt, amelyben nagyon sok és sokféle emberrel kerültem kapcsolatba, és megtanultam, hogy inkább azt figyeljem, hogy ki mit csinál, és nem azt, hogy milyen modorban teszi. Ha valaki segít nekem úgy, hogy közben a hibámért átvállalja a felelősséget, nem a modorát fogom figyelni, mert nem tartom jogosnak, hogy kifogásoljam azt, _ahogy_ segített nekem. Inkább igyekszem akkor már magamba vésni, hogy legközelebb ne szoruljak a segítségére, és nem a másikat fogom nyilvánosan kritizálni.

4. Azt nem annyira értem, hogy az empátiás készségem és az életed történései iránt tanúsított érdeklődésem között milyen összefüggés van, de ezen ne múljon a lelki békéd, inkább nevezz érzéketlen tuskónak.

5. Igen, megértettem, hogy nem haragszol rájuk, nem kell újra elmagyaráznod. Viszont ehhez még tartozik egy megjegyzés: azt most hirtelen nem tudom, hogy jogszabályban szabályozva van-e, de az biztos, hogy néhány etikai szabálynak szembemehet az, ha egy egészségügyi dolgozó konkrét patikákba irányítja a betegeket, hiszen a patikák üzleti vállalkozások, és egymásnak konkurenciái. A te esetedben nyilván nem arról van szó, hogy etikátlanságra kényszerítetted a kérdéseddel az orvost, de azért alapvetően és elviekben az orvos vagy a nővér inkább mint magánember ad neked csak tanácsot, hogy melyik patikába menj gyógyszert kiváltani, ez nem egy betegirányítási feladatkör.

Braincelle 2012.08.25. 14:10:55

@qbr:
De Te mint orvos nem társadalmi igazságosztó vagy, és nincsen alapod általad igaznak vélt gazdasági szempontok alapján bírálni a beteget, állami alkalmazott vagy, az van a munkaköri leírásodban, hogy lásd el azt a beteget, akinek jár az ellátás.

A rendszer működtetése nem feladata a beosztott orvosnak, lehet feladata az intézetvezőnek, az egyetemi tanácsnak, ha Neked problémád van, jelezheted az osztályvezetődnek, aki eldönti, hogy esetleg érdemes-e ezzel a dologgal foglalkozni.

Egyébként az ember ösztönösen azt szereti, ha nem neki kell mindennel szöszölni, pl nekem marhára nem hiányzik, hogy a romániai magyar TAJ-nélküli, EU-kártya nélküli, ügyeletben besétáló és a három hónapja fennálló, de most aztán végképp nagyon fáj fejfájásáért kivizsgálásért könyörgő betegnél azon törpöljek percekig, hogy hogy az égbe tudom bevinni a gépbe, mert ha ezt a számot választom ki (nem értem egyik opció szövegét sem), akkor lehet, hogy nem kap érte finanszírozást a munkahelyem, senki nem fizeti ki a koponya-CT-jét, pedig ha feltesszük, hogy egy sürgősségi ellátás (mert az, mert mit tudod Te, hogy 100 napja fáj a feje valamitől, de nem most a 101.-en van is valami baja, és merd elküldeni SAV-val vagy akármi cukisággal a fejében, ráadásul pontosan tudod, hogyha Te elküldöd, a kutya nem fogja ellátni, mert nem tudnak fizetni, hacsak össze nem esik az utca közepén).

Szóval az ilyesmi nem orvosi feladat, csak hátráltatja a szakmai munkát, ha lenne ezekre működő gyakorlatban is végrehajtható protokoll, vagy ezzel foglalkozó személyzet, és ha nem akarná a társadalom testületileg megkövezni az orvosokat, és nem keresnének ők is magyarázatot; akkor az átlag egyszerű kis mezei orvos a büdös életben nem akarná még csak hallani sem a TB szót, meg ezt az egész problematikát.

És nem orvosi feladat. Kész. Nincs benne a munkaköri leírásomban, nem is értek hozzá és nem is kell ahhoz értenem, hogy én váltsam meg a finanszírozási rendszert.

Braincelle 2012.08.25. 14:14:46

@Braincelle:
Az egy másik vicc, hogy a fenti ember Rád szól, amikor a reflexeit nézed, hogy ő csak a fejét szeretné vizsgáltatni. És miután mégis elmondtad neki, hogy annak ez is része, és megvolt az EKG, sürgős labor, akut koponya-CT, fájdalomcsillapító infúzió, felvették a nővérek, megírtad a kórrajzát; elmentél reggel a megbeszélésre, beszámoltál róla, letelt a munkaidőd (hehe), akkor elkap családostul a folyosón, hogy akkor ő most menne haza, és nagy szemekkel néz, hogy várni kell, jön majd az osztályos orvos, levizitelnek, megnézik magát, és akkor meg tudják beszélni a hazamenést.

Na mindegy, elég egyszerű emberek voltak, és nem látott sosem kórházat belülről, nem volt velük bajom, csak hát ez így vicces...

qbr 2012.08.25. 14:26:44

@Braincelle: Fordítsuk meg a dolgot.
Az osztályodnak a gyógyszerkeretében van x db nagyon korszerű, de drága, és y db. kevésbé korszerű, de olcsóbb készítmény.

Helyesen cselekszel-e, amikor úgy kezded a hónapot, hogy az első 8 napban felhasználod az x db korszerű szert, majd a 9-től 31. napig érkező betegeknek, állapotuktól függetlenül csak a kevésbé korszerű szer marad.
Véleményem szerint nem, hiszen akkor nem a betegek állapota, hanem a hónap napjai alapján válogattál.
Ezzel azt akarom mondani, hogy amikor az osztályon megtervezi neked a főgyógyszerész a helyi gyógyszerezési protokollt, és te ezt betartod, akkor te rendszerszinten is gondolkozol.

A példád azért nem jó, mert egy sürgősségi ellátásról szól (függetlenül a gyanú igazolódásától), ami pedig érvényes TAJ nélkül is jár.
De egy csípőprotézis-műtétnél ugyanúgy bogarásznád a kódokat, hogy a TAJ-t nem fizető beteget valahogy bejuttasd?

qbr 2012.08.25. 14:27:36

@Braincelle: "És nem orvosi feladat. Kész"
Ezért szokták többnyire az asszisztensek csinálni :)

Braincelle 2012.08.25. 15:03:48

@qbr:
Két különböző dologról beszélünk.
Nem tudom, mi van a csípő protézis műtétnél, de ideális esetben abban, hogy kit mikor műtsenek, csak szakmai szempontoknak kellene érvényesülni. Lenne egy várólista, amit szakmai indokok alapján elkészült, és aztán foglalkozzon az emberek biztosításával az, akinek ez a dolga, vegye fel velük a kapcsolatot, hogy csináltassanak TB-kártyát, vagy nézzenek utána a jogviszonyuknak.

A források elosztása pedig megint egy másik kérdés, nyilván egy gyógyszer indokolt voltát orvosi feladat eldönteni. A betegnek meg vagy jár vagy nem jár, és ez az, ami a rendszerben, Tőled függetlenül meg kell, hogy határozott legyen. Ha nincs jogviszonya, nem írhatod ki neki gyógyszert, ha meg van jogviszonya, akkor szakmai szempontokon kívül semmi más ne számítson.

De én egyáltalán nem erről beszélek, hanem arról, hogy nekem mint orvosnak nem célszerű etikai értékítéletet kialakítani a betegekről, hogy X mit érdemel vagy Y mit nem, és Z-ne szívességet teszünk, mert ő nem fizet TB-t.

Ugyanúgy, ahogy a laikusoknak sem kellene kitalálni, hogy ha ő fizet TB-t, akkor mért kell várnia a leletre, és emiatt mért Te vagy a szemét.

Ez az egész játék arról szól, hogy mivel nem határozzák meg a dolgokat azok, akiknek ez lenne a feladatuk (politikusok, egészségügyi közgazdászok, erre a célra alkalmazott orvos szakértők), ezért a rendszerben bukdácsoló orvosok és betegek, akik közül egyik fél sem ért a TB-hez és az egészségügyi ellátás finanszírozásához, magánelméleteket gyártanak, és azokat 100%-os magabiztossággal hangoztatják.

De pont ez a lényeg, addig jó, amíg egymással veszekszünk, ezt így találták ki odafent. De ez is messzire vezetne.

Braincelle 2012.08.25. 15:04:47

@qbr:
Igen, az ügyeletes adminisztrátor, arra gondolsz, akit rezidensnek hívnak??

Braincelle 2012.08.25. 15:05:21

@Braincelle:
Persze, aztán majd az adminisztrátorok nappali időben rendszerezik meg átkódoják ezeket, gondolom.

qbr 2012.08.25. 15:54:54

@Braincelle: Ideális esetben persze, mindenki a létező legjobb ellátást kapná. De nincs ideális eset, és nem is lesz, hanem a meglévő (és éppen szűkölő) erőforrásokkal kell gazdálkodni.

De azt a döntést, hogy a jogosultsággal rendelkező / nem rendelkező beteg milyen ellátásban részesüljön, azért nem az orvosnak kell meghoznia, ezt a döntést közvetett módon az OEP, közvetlen módon a saját munkahelye előírja számára - ilyen szempontból az orvosnak (vagy még inkább a betegfelvételt végző adminisztrátornak) csak végrehajtói feladatköre van. Nincs szó etikai értékítéletről, itt egész egyszerűen az alkalmazó utasításának be- vagy be nem tartásáról van szó (ez utóbbit "csak" azzal szankcionálja, hogy nem tesz mögé finanszírozást).

Persze szemétség, nyilván, hogy ennek a beteg felé való kommunikálása az orvos/asszisztens/rezidens dolga, de ha felállítanának mondjuk egy kártyaleolvasót az orvosok szobája elé, hogy csak az érvényes TAJ-jal rendelkező betegeket engedje be a rendelésre, vagy akár minden beteget az otthonában értesítene telefonon a NAV, hogy meg se próbáljon elmenni a szakrendelőbe - az se lenne kevésbé embertelen, mindössze csak az EÜ dolgozók - betegek konfliktusát csökkentené. Persze ez is kívánatos cél, de a leghatékonyabb akkor is az, hogy az ellenőrzés az igénybevevés helyén történjen meg.

Etikai értékítéletről az egészben nincs szó szerintem sem, egyszerűen a társadalom hozott egy döntést valahány évvel ezelőtt, hogy a szolidaritás-alapú egészségügyi rendszerének a szolgáltatásaihoz azok férhetnek hozzá korlátlanul, akik erre különböző módokon jogosultságot szereznek.
Ez egy szabályozás, nincs köze értékítélethez, változhat a jövőben bármilyen irányban, de jelenleg ez alapján működik a rendszer.
(sajnálom, én elég szögletes módon tudok csak gondolkozni:))

Homokdűne 2012.08.25. 16:12:07

@A'rpi: Ebből is látszik, hogy kizárólag az orvoson múlik minden :-) Brutál amúgy a film :-)

pirimogyoró 2012.08.25. 17:14:36

@sárga nyúl: Nahát-nahát :))
Legalább a saját írásodat olvasd el!
Amúgy meg vagy kímélve, rád se retyetye :)

sárga nyúl 2012.08.25. 17:25:56

@pirimogyoró: A sajátomat és másokét soha, kizárólag a Tiedet olvasom. :)
Köszi köszi, ki nem bírnám a retyetyét. :D

megvalaszolok 2012.08.25. 19:02:01

@Feltham: Az is látszik, hogy te mivel foglalkozol munkaidőben...

megvalaszolok 2012.08.25. 19:05:25

@Hix__: Képzeld, a "hülye" rendőrnek se elég, ha tudom a személyim számát, esetleg a kocsim rendszámát, kell neki a papír. Eszem megáll, hát milyen ország ez?

Agyalap 2012.08.25. 21:36:06

@qbr: @megvalaszolok:
Nagyon megindító, mennyire ragaszkodtok a TAJ kártyához. Jól emlékszem, hogy ez az a kártya amit kisebb fotosopp tudással reprodukálhatok?
Persze erre már rájöttek a szervek is, ezért (XXI. század) online lekérdezés van TAJ szám ellenőrzésnél. És már itt is vagyunk megint: ha tudom a számomat, és nálam van a személyim, kivel lehet engem összekeverni?
A rendőr sem kér minden papírt: kellene neki a kötelező biztosítási csekkem? Sajnos (persze nem sajnos) átutalással fizetem. Mégsem büntet meg, tudod - XXI. század...

megvalaszolok 2012.08.25. 21:55:26

@Agyalap: De a forgalmid mégis kell neki. Pedig le is kérdezhetné az adatokat nem? Mellesleg, nem tudom mi benne a nehéz, hogy magaddal vidd.

qbr 2012.08.26. 00:25:22

@Agyalap: én csak akkor ragaszkodnék a TAJ kártyához, ha betegfelvétel lenne a munkám.

az, hogy könnyen hamisítható, hol befolyásolja azt, hogy a személyi okmányaid egyike?

Agyalap 2012.08.27. 06:55:31

@megvalaszolok: mert nem tudom mi szükségem van még erre a számra és kártyára is. Gondolom lassan az adószámomat is magammal kell hordanom egy újabb kártyán.

Agyalap 2012.08.27. 06:59:46

@qbr: Tehát akkor rendben van, ha hamis kártyát/számot mutatok fel. Ha számot mondok és személyit mutatok, az gyenge.
Ez olyan "szar a rendszer de ne is foglalkozzunk vele" hozzáállásnak tűnik.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.27. 07:08:18

@qbr: hát ehhez az irathoz nagyon sok pénz fűződhet adott esetben, ennek ellenére ennek a leggyengébb a biztonsága az okiratok közül
vegyünk egy súlyos politraumát aminek ellátása benne van 10 millióban, hamis TAJ alapján. mivel életveszélyről van szó nincs idő ellenőrizgetni, a beteg el lesz látva akkor is ha más irat nincs nála. és vegyünk egy 10 millió forintos bankjegyet, értékpapírt stb, amiért szintén az állam vállal fedezetet, szerinted a bankón is annyi biztonsági elem lenne?

qbr 2012.08.27. 13:28:26

@Agyalap: Nincs rendben, de akkor te követed el a szabálysértést, amiért vállalod a felelősséget, ha elkapnak. Ez tiszta sor. De miért akarod, hogy egy adminisztrátor helyetted vállalja a felelősséget?

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Ez így van. Ennek majd akkor lesz nagyobb jelentősége, ha megváltoztatják az ellátáshoz való hozzáférést (ilyen irányban mozdul már most az egészségügy)

Agyalap 2012.08.27. 14:14:08

@qbr: A felelősséget továbbra sem értem.
Ha hamisítok egy kártyát, lekérdezik, látják hogy Nagyfülű Bélának van jogviszonya (nem én vagyok), megcsinálnak rajtam egy milliós műtétet, én eltűnök a képből. Kié a felelősség? Nem az adminisztrátor olvasta le rosszul a számot a kártyáról?
Másrészről bemondom a számot, ellenőriz, látja hogy van jogviszony, és még ráadásul az enyém is a személyim alapján...?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.27. 20:18:29

@Agyalap: legyél kreatívabb
a betegnél csak TAJ kártya van, vagy csak TAJ szám egy cetlin vagy a mobiljában, egy olyan emberé akinek korrekt a jogviszonya és kb olyan idő mint ő, van egy sürgős ellátást igénylő sérülése. hazaküldöd, hogy hozzon személyit a nyílt lábszártörésével vagy ellátod abban bízva, hogy majd bemutat még valami más iratot is?
fokozzam a helyzetet, ha még a TAJ kártya tulajdonosa soha nem járt abban a kórházban akkor aztán semmit de semmit nem tudsz leellenőrizni neki kell higyjél és kész.
jobb helyen ezért van biometrikus biztosítási kártya, nem egy papírfecni

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2012.08.28. 09:34:50

@qbr:
A "hölgy" saját szájszervéből hangzott el, hogy nem a számom érdekli (ezért is volt annyira kiakadva, hogy mit csináljon azzal, ha azt megmondom és nem TAJ kártyán vala, amit átnyújtanék). Ezért azt végül tőlem nem is tudta meg. És valószínűleg ez az oka annak is, hogy beérte a lakcímkártyámmal. Amin a legújabb kutatások szerint sincs TAJ szám.

A TAJ kártyámat az azon szereplő szám miatt elkérő hölgy pedig igen udvarias volt és miután a rendelkezésre álló iratok alapján ellenőrizte annak (mármint kártya hiányában a számnak) hitelességét, utamra engedett ahol a már említett, sokkal kevésbé kedves hölggyel kereszteződtek útjaink.

Ja, 1.-es pontodra a válasz: Cataflam ekkor már megvolt, itt azt az infót kaptam, hogy ne szedjem, amitől igen komoly fájdalmaim keletkeztek, a konkrét húzásról "szakszerűségéről" nem is beszélve.

Megjegyzem, hogy egy szó nem esett még arról, ami a mondandóm lényege lett volna :) De ezt már megszoktam a blogokon. Ha van egy elég egyértelmű eset, akkor belekötünk valami másba. Továbbra is várom a magyarázatokat, miszerint a szakszerű ellátás része az (mert eddig csak én követtem el a hibákat, nyilván itt is), hogy ha csak addig néznek a szádba, amíg a fogót ráillesztik a fogadra, ezután pedig célszerű a kollégával az új önkormányzati képviselő erényeit és gyengeségeit megvitatni (erről volt szó közben, a képviselő pártállását nem tudom). Mivel húzták már ki néhány fogamat (sajnos), ezért tudom, hogy ez hogy működik, és nem úgy ahogy eme kiváló orvos végezte azt. A problémát (miszerint olyan szinten baszták szét a fogínyemet, hogy azt hittem odacsinálok) pedig nem tudtam jelezni, ugyanis a szám épp tele volt, szemkontaktust az előbbiek miatt nem tudtam létesíteni, a visításomat pedig könnyedén természetesnek tűnhet egy ilyen helyzetben.

Csak mert ez lett volna a lényeg, a többi csak körítés. Előre kíváncsi vagyok, hogy itt miért én voltam a fasz. Merthogy én voltam, az az eddigiek alapján egészen biztos, csak még nem tudom, hogy miért. Nyilván akik nem voltak ott, azok jobban tudják majd ezt is (fokozottan várom a megmondásokat) :D

És még valami. A hentes kisasszonyon és az ő felejthetetlen modorú asszisztensén kívül mindenki igen udvarias volt velem. Mivel itt végre kiderült, hogy ez nagy hiba volt részükről, ugyanis evidens, hogy bunkónak kellett volna lenniük, ezért magam veszem védelmembe őket a helytelen viselkedésükért, kérlek titeket, bocsássatok meg nekik, gyarló kedves embereknek. Legközelebb szólni fogok nekik, hogy lehetnének kicsit bunkóbbak is, betartandó az aktuális társadalmi normákat ;)

Várom értékes soraitok, melyben végre megtudhatom, hogy hol is követtem el további hibákat, melyek eddig elkerülték figyelmemet, továbbá a bunkóságot legitimáló magyarázatoknak is igen nagy mértékű figyelmet fogok szentelni, hátha legközelebb én is úgy látom: jobb lenne inkább bunkónak lenni, mint kedvesnek :D

Agyalap 2012.08.28. 14:35:56

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Annyira kreatív vagyok, hogy tudom - azért megy lassabban az ügyintézés az ablaknál mert TAJ-számon online lekérdezését meg kell várnom. Innen már csak egy lépés, hogy a nyílt lábszártöréses (ámde jogviszonyban nem álló) beteg mellé rendőrt kell kirendelni a műtét után - mert remélem azért elvérezni nem fogják hagyni :)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.28. 20:11:53

@Agyalap: továbbra sem érted
tegyük fel, hogy kedves agyalap rendes, böcsületes polgáér aki fizeti a TB-t, és úgy is néz ki mint aki fizetni is fogja, és nem deglik meg egyhamar mert egészségesnek tűnik, ott lakik valahol mátészalkán.
én meg kolompár kazimír, egyáltalán nem becsületes polgár találkozok agyalappal a hajduszoboszlói termálban, el is lopom a pénztárcáját, azonban meglátom benne életem lehetőségét, lefénymásolom minden iratát majd leadom a pénztárcát a recepción, agyalap meg is kapja, nem sejt semmit.
én kolompár kazimir, sopronban, ahol agyalap még soha nem járt (remélhetőleg) eltöröm a lábam/kezem, nyakam. bevisz a mentő és hirtelen nincs nálam csak a TAJ kártya fénymásolata, de az adatokat fújom kivülről. le is ellenőrzik onlány a TAJ számot és látják, hogy agyalap fizet mint a katonatiszt mátészalkán, megesküszöm a szomszéd lovára, hogy bemutatom a személyimat is csak hozzanak rendbe. persze rendbe is hoznak és még mielőtt kiváncsiak lennének, hogy akkor hol is a személyim lelépek.
agyalap barátunk meg femegy onlány az ügyfélkapura és mit lát, hogy éppen a múlt héten műtötték meg sopronban a vakbelét/lábát/kezét. milyen következtetésre jut? hogy ezek a szemét orvosok elkönyveltek egy csomó beavatkozást az ő nevére.
közben meg én kolompár kazimir, kölcsönadom orsós oszkár haveromnak is a TAJ-kártya másolatot, aki eljátsza ugyanazt a sztorit zalaegerszegen, ahol agyalap barátunk szintén sose járt, és ez így megy tovább míg agyalap barátunk agyvérzést nem kap az idegességtől, vagy az egész családot ki nem gyógyíttattuk egy TAJ-kártyával.
zsal hidd el minimális a lebukás esélye, véleményem szerint ezzel a módszerrel ezrek, ha nem tízezrek élnek. mondom mi is csak úgy kaptunk el valakit, hogy a kártya tulajdonosát már műtöttük és hiányzott a heg

Agyalap 2012.08.29. 17:05:32

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Nem erről beszélek. Azt mondom, hogy mondom a számot, (online ellenőrzik,) és nem kérem én hogy mondják meg kinek a nevére szól a szám, az legyen titok számomra, de láss csodát mégis fel tudom mutatni a hozzá tartozó személyi igazolványt. Ebben nem látom a csalás lehetőségét.
Nem kérem én, hogy higgyenek nekem, nem hozok semmit bizisten.
És megint: nem várom el, hogy hagyják meghalni a baleseti sérülteket akiknek nincs kéznél/nem tudják odaadni a TAJ számukat, de azok maradjanak őrizet alatt amíg ki nem derül a jogosultságuk.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat