Magam vittem a magzatot vetélés után szövettanra

2012.08.02. 07:43

Nem mai történet, de érdekes lehet, különösen amit olvasok a blogon.

Gyereket szerettünk volna a párommal, de nem jött össze.Neki volt már 2 gyerkőce az előző házasságából, így engem vizsgáltak, de nem találtak semmit. A doki vigyorogva mondta, azért nézzük meg a pasit is, mit lehessen tudni...Nos, mikor odahaza ezt elmondtam, eszeveszett röhögés, majd együttlét következett, minek utána, talán mert nem görcsöltem a gyerekért, baba pozitív lettem.Tervezett őszölésünk Bükkfürdőn volt 1 hét, orvos nem mondta, ácsi, a gyógyvíz/fürdőzés nem jó ötlet... Elkezdtem vérezni.

 

Sad_Woman.jpg


Kocsiba ugrottunk, haza a kórházba, ahol a fogadott orvosunk praktizált, törülközővel fogva fel a vérzést.


Hétvége volt, ügyelet.Megvizsgáltak, mondtam fájok nagyon.Adtak valami kék bogyót, elveszett a hétvége, utólag tudtam meg, altatót adtak, hogy ne zaklassam őket, mert nincs sürgősségi műtét sem, mert én nem voltam életveszélyben, szóltak a szobatársaimnak, ha nagyon nyűglődök szóljanak. Nem nyűglődtem, aludtam.
Kiesett 2 nap, hétfőn vittek vizsgálatra.


Nagyon megalázó volt, mert a főorvoson kívül 4 orvostanonc is nézett, miközben vizsgáltak talpig vérben, görcsben, hogy vajh, mi baja lehet a páciensnek. Végül leküldtek az onkológiára, hogy ugyan nézzenek már meg.
Megnéztek.


A vizsgálat alatt hallottam a dokit, amint diktálja, hogy "zölddiónyi magzat a hüvelyben".
Az nem semmi, a fődokinak nem tűnt fel, vagy  a rezidenseknek???? Majd szóltak kész vagyok, menjek fel a nőgyógyászati osztályra, ezután a kezembe adtak egy kis borítékot, adjam oda a vizsgáló orvosnak.


Mivel mindig érdekelt mi történik velem, és érdekelt az orvostudomány is, kérdeztem, mi van benne.


Válasz:


-  Ez a magzat, amit szövettanra kell vigyen.


Nos, nem tudom hogyan jutottam fel a dokihoz, egy szobatársam mesélte aki velem volt, kicsit zöld voltam, félájult.Nem emlékszem. A rezidens dokinak odaadtam a borítékot, aki teljesen kiakadt, és mondhatom, végig nagyon figyelt rám.  Rezidens volt, új generáció, nem a régi szarok-bele-nem-néz-ki-pénz-belőle doki volt, vagy az a "van másik" felfogású. De akkor is. Mikor azt mondták, felülvizsgálat, majd mehetek haza, bejött a fenti főorvos, hogy majd ő megvizsgál, és eldönti mi van.


Megkérdeztem, mennyi idő alatt jut el egy elvetélt magzat a hüvelybe a méhből. Közölte, pár óra, esettől függ.


Mondom: a második emelettől az alagsorig mennyi idő? Merthogy az onkológián kiesett a magzatom, amit a kezembe adtak, bár pár perccel ezelőtt még itt vizsgálgatott a doki és a rezidensek, de nem találtak semmit.


Válasz: - Hát ilyen előfordul, de hát úgyis kaparásra jött nem?


- Nem, ezt a gyereket akartuk.


- .....


A zárójelentést nem ő írta meg, mert elküldtem a jó büdös ....



Pozitív hír:  van gyerekem, 1 évvel később sikerült, de nagyon leteszteltem a dokit, ha a TB nem támogatja, legalább jó legyen, figyeljen rám a pénzemért.



A kórház az Uzsoki volt, de nem biztos, hogy közölni kell, állítólag kicserélték a gárdát... Nem tudom, azóta nem merek oda menni.

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárga nyúl 2012.08.02. 10:03:24

Ott azért sok orvos van. Egyik tahó, másik rendes. A szülésem során 3 rendessel is találkoztam. A többiről inkább nem ejtenék szót.

sárga nyúl 2012.08.02. 10:04:16

A sztori egyébként hátborzongató. :(

Dr.laikus PhD 2012.08.02. 10:24:09

@sárga nyúl:

Te elhiszed, hogy sétálni tud egy erősen vérző nő a hüvelyében egy elhalt magzattal?

A tahó viselkedést még elhinném, de nagyon régen sétáltatták a beteget a saját kenetével a patológiára, azt is borítékban, egy zöld diónyi magzatot.

Örülök a gyereknek, de ez egy fantázia
szülte ökörség.

Dr.laikus PhD 2012.08.02. 10:28:50

@sárga nyúl:

A viselkedés is egyéni érzékenység.
Ami nekem szakszerű és informális, másnak ez lehet egész más.

sárga nyúl 2012.08.02. 13:05:23

@Dr.laikus PhD: Igen, el tudom képzelni. Sokmindent el tudok képzelni a tapasztalataim alapján. A boríték valóban enyhén irreális. De az is elég irreális, hogy mikor szültem és betonra bedurrant a mellem, lefejni se lehetett, akkor ugyan megkérdezték vizitkor az orvosok, hogy mi a problémám, de mikor elmondtam, akkor a köv. kérdésük az volt, hogy van-e orvosom, mert akkor beszéljek azzal. Viszont ő akkor nem volt bent, zaklatni nem akartam, mire pedig felhívtam, hogy lement 3 vizit és nem segít senki, addigra begyulladt a mellem. A 4. viziten egy vérbunkó paraszt végre hajlandó volt adni oxitocinos vattát az orromba. Gondolom betelefonált a fogadott orvosom. Ez véleményem szerint nem szubjektív. Nem vagyok rosszhiszemű, de gyanítom ez arról szólt, hogy azt ugráltassam, akinek fizetek. Mindösszesen 1 mondat kellett volna a nővérnek, hogy adjon egy ampulla oxitocint és vattát..!

Dr.laikus PhD 2012.08.02. 14:01:03

@sárga nyúl:

Elhiszek mindent, csak azt nem, hogy a hüvelyben már ott lévő diónyi magzat ott marad a séta alatt.

Én szültem már szervült véralvadékot, magzatot, az ha a méhből eltávozik, úgy csúszik ki, mint a hal a kezedből.

A többi tényleg a fogadott orvosok horrorja, hogy egymás kompetenciájában nem avatkoznak, de a betonkeményre durrant mell sem orvosi feladat, hanem nővéri kéne legyen. De régen volt, engem a nővér intézett el.

Seligsohn 2012.08.02. 14:04:52

Tisztelt Posztoló!

A Főorvos Hungaricus igen érdekes teremtmény. Biorendszere kizárólag a fehér köpeny zsebébe dugott pénzesborítékkal üzemel megbízhatóan.
Legalábbis a leírások szerint.
Alkalmazkodj te is ehhez!
:)

A "sikerült gyermeknek" hosszú, boldog életet, jó egészséget kívánok!

A Dr.laikus PhD (meg karcsibácsi & tsai.) féle trollok minősítésével meg ne foglalkozz, ők magukból indulnak ki, ezért írnak - hogy egyiket idézzem - ökörségeket.

sárga nyúl 2012.08.02. 14:08:22

@Dr.laikus PhD: Biztos ahogy görcsölt, meg piszkálgatták, pont akkor pottyant ki, mikor odaért az onkológiára.

Irkutszk 2012.08.02. 14:25:27

Nekem több gubancom is volna a történettel.

- Mit keres a fájdalmaival a várandós nő az onkológián?

- Három napig hagyták vérezni altatásban?

- Nem áztatta el véletlenül a borítékot az elvetélt magzat?

- Mit keresett a betegtárs a vizsgálaton, hogy elmondhatta, milyen színű volt a posztíró arca?

Dr.laikus PhD 2012.08.02. 14:47:06

@Seligsohn:

Attól, hogy más a véleményünk, (egyikünk még érti és tudja is miről beszél) - úgy tűnik veled ellentétben - még nem ér személyeskedni...

Irkutsz találós kérdéseire ha tudsz válaszolni még komolyan is lehet venni.

Ugyandehogy (törölt) 2012.08.02. 15:26:18

"baba pozitív"

én kész vagyok, de komolyan...
erre csak egy reakcióm van: borítékolt pocaklakó

karcsibácsi 2012.08.02. 16:31:21

@Dr.laikus PhD:

Megtisztelő számomra, hogy Veled soroltak egy csapatba. Mindez bizonyítja a közmondás igazságát: vaktyúk is talál szemet, vagyis, néha még az ilyen csekélyértelmű medvebocsnak (bocs, Micimackó!) is lehet épkézláb gondolata.
Én egyébként elhiszem a történetet, velem is hasonló esett meg, nem is régen. A balatonba fürödtem, egyszer csak valami kemény dologra léptem. Hát, egy bomba volt, rögtön hívtuk a tűzszeréseket. Kiderült, hogy nem is II. világháborús szerkezet, hanem egy kisebb méretű atombomba, biztos a testvérek hagyták itt. A tűzszerész parancsnok azt mondta, ez olyan veszélyes, hogy csak Csernobilban lehet megsemmisíteni, így beletette egy nájlonzsákba, a kezembe nyomta, és monta, hogy vigyem ki, vonattal nincs is túl messze. Hiába szabadkoztam, asztmonta, ez parancs.

El Visco Stello (törölt) 2012.08.02. 16:38:14

"kaparásra jött nem?"
De igen, csak ő ezt nem tudta. Lehet ezt kíméletesebben is. Van az a (nem)vicc:
-Özvegy Kovácsné?
-Nem.
-Fogadunk?

serfecs (törölt) 2012.08.02. 17:10:47

@Dr.laikus PhD: 15 éve volt egy nőgyógyászati műtétem és az egyik, szobában fekvő, 14 hetes terhes lány épp vetélt. Egyszer csak megszűntek a fájdalmai, pedig minden arra utalt, hogy el fog menni a baba. Senki nem nézett rá, másnap a vizsgálaton találták meg a magzatot, ami félig a hüvelyében, félig a méhében volt. Közben, miközben a "baba" a hüvelyében volt, a lány járt-kelt a saját lábán.

Ugyandehogy (törölt) 2012.08.02. 17:46:36

@serfecs:

járás-kelés-vetélés

én is feküdtem olyan asszonnyal egy szobában, akinek két méhe volt.

@Irkutszk: fantáziadúsak...
bár a make me look fat elég jó.

Gera 2012.08.02. 19:09:58

Hülyeség a borítékon kiakadni. Nyilván betették a megfelelő edénybe és azt egy borítékba. Mi ezen olyan hihetetlen?

Ocsibogyo79 2012.08.02. 19:21:29

Nekem két vetélésem volt, de nem áll össze a történet, mit néztek az onkológián? Hisz tudták, hogy a posztíró terhes, nyilván a görcsök okát ilyenkor először a terhességgel próbálják összefüggésbe hozni.

Igazság, hol vagy? 2012.08.02. 19:24:09

@Gera: Az,hogy ezt a beteg kezébe adták. A kórbonctanra nem így juttatják el a vizsgálandó anyagot.Várom "kedvenc" posztolóm reagálását,"de így...,akivel minden esetben megtörtént az,amit a panaszos leírt,mint ebben az esetben is...Ő mindenhez ért,mindent tud...Ja,és nem orvos,ill. eü. ellenes.

Ugyandehogy (törölt) 2012.08.02. 20:47:02

mondjuk egyszer a kékgolyóban nekem is a kezembe nyomták a mintát, hogy vigyem át, mondván, így gyorsabb

Calmopyrin 2012.08.02. 21:56:05

ez durva... de sajnos tudok még durvábbat: hollandiai szomszédainknak otthon (a WC-n) kellett megszülniük az elhalt 4 hónapos magzatot.

Advanced Flight 2012.08.03. 00:31:46

@Calmopyrin: mi olyan meglepő ezen? Hollandia nagyon is preferálja az OTTHONSZÜLÉST!!!!

(Bocs, tudom, kicsit morbid)

Dr.laikus PhD 2012.08.03. 07:05:41

@karcsibácsi:

Megtisztelve én lehetek. :)
Nagyon örülök neki és nem bízom el magam.;)

Seligsohn 2012.08.03. 08:03:31

@Dr.laikus PhD:

"ez egy fantázia
szülte ökörség. "

"egyikünk még érti és tudja is miről beszél"

No comment!

Seligsohn 2012.08.03. 08:11:04

@karcsibácsi:

Hsz-id irtóztató magasságú szinvonalát érzékelvén csak remélni tudom, hogy semmi közöd a magyar egészségügyhöz.

Még udvarsepregető fogyatékos munkakörében sem.

-

Poszthoz:

Egyik hozzátartozóm hasonlóképpen járt, egyszerű postai borítékban nyomták a kezébe, továbbadásra.

Nem hinném, hogy ilyenkor az orvosnak eszébe jut, hogy a beteg is emberből van.....

karcsibácsi 2012.08.03. 08:17:08

@Seligsohn:
"sak remélni tudom, hogy semmi közöd a magyar egészségügyhöz."

Néha nem jönnek be az ember reményei...
Van közöm, nem is kevés:
hozzád hasonló vérben forgó szemű androidokat szoktam tologatni a zárt osztályon. De ne aggódj, ha találkozunk, szépen fogok veled beszélni és nem borítalak le a fekvőkocsiról.

Kabeka 2012.08.03. 08:22:00

@Dr.laikus PhD: Nem hiszem, hogy teljes kitaláció, velem is megtörtént bár nem kórházban. Előző nap tudtam meg, hogy elhalt a babám, de a doki mondta várjunk még egy kicsit a műtéttel. Reggel otthon rettenetesen görcsölni kezdtem, elindultunk a háziorvoshoz fájdalomcsillapító injekcióért, mert a bogyók már nem hatottak. Dőlt belőlem a vér az úton, mikor kiszálltam a kocsiból éreztem, hogy valami kicsúszik belőlem. A dokinál a WC-ben úgy kaptam el kézzel a baracknyi petezsákot (gondolom az lehetett), hogy le ne essen a földre mikor lehúztam a nadrágot. Szóval első kézből tudom, hogy van ilyen:-( Persze a boríték kimaradt, szövettan nem volt....

karcsibácsi 2012.08.03. 08:24:54

@Seligsohn:
Most látom, hogy félreérthetően fogalmaztam, elnézést kell kérnem a psichiátriai pácienseimtől: ők veled ellentétben nagyobbrészt kedves, jószándékú, értelmes emberek.

Merylla 2012.08.03. 08:44:19

@Babette_: Valószínűleg mindenkinek máshol van az ingerküszöbe. Velem meg pont az ellenkezője történt, én kifejezetten kértem, hogy műtét után adják a kezembe a szövettani mintát, hogy gyorsan átvigyen a a patológiára, de nem kaptam meg. Az orvos arra hivatkozott, hogy betegeket sem fizikailag, sem lelkileg nem terhelnek ezzel - történt 12 éve a Kékgolyóban.

Dr.laikus PhD 2012.08.03. 09:03:15

@Kabeka:

Igen a posztolóval is ez történt.

Minden más mese, fantázia.
Rossz emlék természetesen, már nagyon régen lehetett, amit az emlékek sötétre színeztek.
Bár az úgy lenne jó, ha pozitív a vége, akkor fene bánja a rosszat, mert jó nevelni egészséges gyermeket.

Irkutszk 2012.08.03. 12:43:07

@Seligsohn: Hát nem tudom. Én Édesapám hamvait urnástól mindenestül kellett, hogy elszállítsam személyesen az ország egyik pontjáról a másikra, szerintem az is épp elég morbid.

Seligsohn 2012.08.03. 14:57:02

@karcsibácsi:

Igen, a zárt osztályon előfordul néha, hogy egy kedvesebb, részvéttel teli beteghordó megengedi szegény agyhiányosnak, hogy tolja kicsit a kocsit.
De ne éld bele magad, nem lesz ez mindig így.... :)

(És tanuld meg leírni gyógyító osztályod nevét! Kérdezd meg pl. a beteghordót...!)

Seligsohn 2012.08.03. 15:03:22

@Irkutszk:

Igen, valóban. De lehet, hogy jobban jártál, mert a temetkezési cég egy vagyont kér az ilyen szállításért.

De az egész poszt-téma elsősorban emberség kérdése. Orvosok közt is igen nagy a szórás, a prakkerbunkótól a toleráns, beteget emberszámba vevő Homo Sapiensig.
Az első kategóriától minden kitelik, neki pénzkereső szakma a gyógyítás.

binary11 (törölt) 2012.08.07. 17:44:39

Bükfürdő egy K könyörgöm! Aki nem tudja leírni, ne jöjjön ide nyaralni!! Wháááá! Hol van innen a Bükk?

platelet 2012.08.07. 22:05:13

@Seligsohn: "Az első kategóriától minden kitelik, neki pénzkereső szakma a gyógyítás."

Igen, sajnos még mindig vannak olyanok, akik szeretnének megélni a hivatásukból. Szerencsére kezdenek rájönni, hogy ez Magyarországon lehetetlen, így hamarosan egy se marad itt belőlük.

bulletproof 2013.05.26. 18:02:15

@Dr.laikus PhD: egyet értek, 2x volt alkalmam átélni, illetve egy sokkal nagyobbat (28hetes)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása