Felesleges dolgokra költik a pénzt Dunaújvárosban

2012.07.11. 06:00

2012 sebészet.


- Orvosok.  Az orvosok egytől egyig kedvesek, naprakészek, bár rohannak napközben, de az esti vizitnél nem győznek válaszolni a kérdésekre, ha tudnak.
Ha tudnak.... mert persze ha nem az az orvos ügyeletes, aki engem kezelt, a másik már nem is kukkant bele a leleteimbe, és még csak általánosságban sem ad felvilágosítást. De egy operáló, épp szakrendelőben kezelő, ebédelő, stb... orvost elcsípni 5 percre szinte lehetetlen. Ettől függetlenül az osztály szerintem tökéletesen működik.

dunaujvarosi korhaz.jpg


- A beteghordók a nap bármely szakában kedvesek, akit a zöld taxira /műtős hordágy itt így nevezték a betegek/ mindig van egy kedves vagy vicces poénjuk, csak oldani tudják a sokszor reszkető betegeket az szerintük utolsó útjukra a műtőig.


- A műtőben nekem is majdnem kibuggyant a könnyem, de a sok maszkos addig öntötte belém a lelket, hogy mégsem buggyant ki, és nevetve szunyókáltam el. Tehát azok, akiket maszk nélkül fel sem ismernénk, annyira empatikusak, hogy azonnal a bizalmadba fogadod őket, és még lehetőséged sincs egy köszönetet mondani, hisz fel sem ismered többé.


- Az ápoló személyzet ennél bonyolultabb. Minden egyes arc mögött van egy élet. Igen, volt, hogy zaklatottak voltak, de olyan is, amikor csak kidugtam az arcom az ajtón várva a látogatóim, és máris villantak a mosolyok. Volt olyan is, aki a szemembe sem nézett, épp úgy mint a többi betegébe sem. Bejött, robotolt, oszt hazament. Valószínűleg róluk szól a legtöbb negatív poszt.


- Ellátmány. Hát az rettenet. Kevés, és íztelen. Nem Michelin csillaghoz vagyok szokva, de könyörgöm. Egy marék rizzsel és 20gramm hússal semmire sem megyek. A leves minden nap ugyan az, csak a benne lévő dolgok változtak. Hol tészta, hol gríz, hol némi zöldség.


- Tisztaság. Enni lehet a padlóról. Bár a benti betegek közötti pletykák arról árulkodnak, hogy a személyzet nincs megfizetve. Pedig sok minden rajtuk is múlik, csak a kutya nem ismeri el őket sajnos.


- Környezet. Nem is gondoltam volna, hogy ekkora zöld övezet tartozik az épülethez. Nyomokban túl rendezett, másutt vadregényes. De jópofa, én nem bántanám tovább, bár látszik, hogy vagy a dirit cserélik gyakran, vagy a kertészt.


- A dohányzás. Törvénytisztelő ember vagyok, világ életemben volt nálam egy kis fémdoboz, amibe a csikkeket gyűjtöttem, ha nem tudtam tőlük legálisan megszabadulni. Épp ezért, amikor megjött az új dohányzás törvény, rendesen átnyálaztam, hogy naprakész legyek, és továbbra is úgy éljek, hogy én még világ életemben nem fizettem semmiért sem bírságot. Szóval átmentem egy sorompónál, amitől kb 5 méterre volt egy tolókapu is. Ott nyugdíjas főrendőr/portás Úr közölte,hogy csak civilben lehet kimenni dohányozni a kijelölt dohányzóba!!! De ugye civilbe nem öltözhetek fel az osztályon, akkor hogy mehetek ki?


Azért egy bizonyos pont után diszkriminál, hogy rengeteg jövedéki adót fizetek, mégis üldözve vagyok, és már szinte a skarlátbetű van a nyakamba akasztva.

Az épület földszintjén egy hatalmas lapos tévé fogad, amin valami grafikus rajz megy folyamatosan, ami gondolom egy megvalósításra váró felújítás. A tévé mögötti fal pedig fával van burkolva. A helység kb 100 négyzetméter. Na persze nem a praktikeres lambériával....
Felesleges és drága. A büfé tövében azt beszélik, hogy valami konferencia terem épül, persze ez sem két fillér.


Általánosságba véve az ellátás jó, mindenki rohan, ülni nem láttam senkit, mégis szúrja a szemem az a sok felesleges cicoma, és az őrökkel, kamerákkal és elektromos kapuval védett bejárat, amitől 5 méterre belül van egy sorompó??? Nyilván ez sem két fillér...Ettől függetlenül ésszerűtlen a sok felesleges költekezés, pláne ebben a világban, amikor minden fillért kivonnak az egészségügyből. A legalapvetőbb felújításokat el kell persze végezni, de a drága dolgokat inkább ki kéne hagyni. No meg persze a gazdasági vezetőt, vagy aki a felújításokért felel, büntiből beraknám egy kórterembe szaunázni, hátha nem az irodákat klímáztatja és ablak cserélteti először, hanem a katlanban dolgozókat és fekvőket.

Egy beteg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

matilda. (törölt) 2012.07.11. 07:33:49

Ezek a felújítások általában unijós pénzből vannak finanszírozva, és szigorú szabályok vannak, hogy mire kell elkölteni...
az őrök és a kamerák a betegek/et és a kórház értékeit védik...

a dohányzási tilalom pedig no comment...szavak nincsenek arra a gyökérségre.

Irkutszk 2012.07.11. 07:35:30

Túl sokat nem lehet hozzáfűzni, a posztíró leírta a véleményét egy kórházról. Köszönjük.

Amit mégis megjegyeznék, hogy adott részeket általában pályázatból tudják a kórházak felújítani (legalábbis én így tudom elképzelni). Ha erre kaptak pályázatot, akkor hiába szeretnék az épület másik végét felújítani sajnos. Reménykedjünk benne, hogy lesz valaki, aki kiír pályázatot a kórtermek felújítására is; és lesz kórház, amelyik nem csak megpályázza, hanem meg is nyeri az adott pályázato(ka)t.

Irkutszk 2012.07.11. 07:36:03

@matilda.: Örülök, hogy egyre gondoltunk :)

El Visco Stello (törölt) 2012.07.11. 07:44:07

Amennyiben ön betegként tartózkodik a kórházban, egyáltalán nem dohányozhat. Még az utcán sem, ha esetleg sikerülne az őrség éberségét kijátszani. Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

"hátha nem az irodákat klímáztatja és ablak cserélteti először, hanem a katlanban dolgozókat és fekvőket. "
Én is ezen az állásponton vagyok: Minden dolgozót és beteget klimatizálni és ablakcseréltetni kell!

"Egy marék rizzsel és 20gramm hússal semmire sem megyek"
Az emberiség nagyobbik felének ennyi a napi bére.

El Visco Stello (törölt) 2012.07.11. 07:52:46

Elfelejtettem hozzátenni, hogy átlagos kalóriaértékkel számolva ezzel a mennyiséggel kb 40 km-t lehet kerékpározni. De ön biztosan kapott egy kis reggelit és vacsorát is. Tehát fiziológiai értelemben túltáplálták.

tecsóba sose többé 2012.07.11. 08:50:30

@El Visco Stello:
Amikor még picik voltak a gyerekeim, anyám mindig azt mondta, hogy másfajta étkezés kell egy betegnek. Ugyan ezt mondta a gyerekorvos is.
Egy betegnek könnyű, és betegségtől függően diétás étel kell.
Egy marék rizs nem azért diétás mert rizs, hanem azért mert egy marék.
Voltam én is kórházban, és sajnos hozni kell be kaját, mert amit bent adnak, attól éhen lehet halni.
De végre egy nem dolgozókat fikázó poszt. Köszönöm.

Sokorai_Atala 2012.07.11. 08:55:01

@El Visco Stello: hát nekem azt mondta altató orvos műtét előtti nap, hogy osonjak ki kora reggel és szívjak el egy cigarettát, hogy ne steresszeljem magam még azzal is, hogy nem gyújtok rá (ha már ilyen állhatatlan vagyok:)).

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.11. 09:07:11

mostanában nem voltam kórházban, de amikor igen, sosem volt bajom a kórházi koszttal...

2012.07.11. 09:31:26

Megmondom őszintén, sok kritikát megértek-elfogadok az egészségüggyel kapcsolatban de ezt az állandó "kevés-rossz kórházi koszt"-o legkevésbé. Szerencsésre nem sokszor, de magam is voltam már kórházban.
Nem volt nagy adag? Nem. Nem volt ízletes? Nem. Biztosította a napi ágyban dögléshez szükséges tápanyagot és kalóriát? Igen. Alapvetően fogyasztható volt? Igen.
Hacsak a terápia nem indokol speciális diétát (azaz az étkezés nem a kezelés szerves része), úgy tulajdonképpen még etetni sem kellene a betegeket, örüljenek, hogy kapnak valamit, szerintem nyugodtan mondhatná a kórház, hogy csak térítés ellenében biztosít étkezést - ahogyan pl. az iskolák is teszik.
Mégis, mi a szart várnak egyesek? Kétszeri repetázást, a' la carte étkeztetést?
Nem wellness hétvége vagy nyaralás, kórház és gyógykezelés.

sárga nyúl 2012.07.11. 10:35:58

Ezt a kórházi kaja témát én sem értem. Alapvetően egyetértenék @Brother Love: -val, csak azért az egyért nem, mert a szociális alapon rászorulóknak azért csak adnék enni ingyen, viszont ennek az adminisztratív leszűrése többet vinne el, mintha mindenki kap enni.
A klímázással egyetértek, kellene, de szerintem az irodák sincsenek feltétlen klímázva.

Dohányzás: nem kell dohányozni és nincs gond.

Vitéz Kőbányai Világos 2012.07.11. 10:37:40

@El Visco Stello: Tisztelt kommtárs.!
20 gram hús, és (mondjuk) 100 gramm rizs kalória-értéke jó esetben 450. Egy felnőtt ember napi kalória szükséglete (ha egyáltalán nem mozog, nem beteg, semmi nem terheli) min 1500.
Egy 450 kalóriás ebéd (amihez járhat összesen még egyszer ennyi reggelire meg vacsorára összesen, már ha csak nem valami lucullusi lakoma a vacsi) kb. tényleg alkalmas arra, hogy rövid úton egészségügyi problémákat okozzon olyan embereknek is, aki addig nem volt.
Oszt mehetnek biciklizni, veled együtt.

karcsibácsi 2012.07.11. 11:03:16

"A beteghordók a nap bármely szakában kedvesek, akit a zöld taxira /műtős hordágy itt így nevezték a betegek/ mindig van egy kedves vagy vicces poénjuk"

És még csak nem is isznak? Beszélnem kell a kollégákkal.

@Vitéz Kőbányai Világos:
Azért két dekánál nagyobb húsokat adnak.
Nem lehet olyan étrendet összeállítani, ami ne érné el az 1000-1200 kalóriát, ez pedig egy kórházban fekvő betegnek bőven elég. Ha mégsem, vesz a bűfébe egy túró rudit, oszt tényleg mehet biciglizni. Veled 1-gyütt.

telkoe 2012.07.11. 11:19:29

@sárga nyúl: Nemetorszagban kiszamlazzak a korhazi napidijat. Ha keves a kaja 2 szendvics es par szem almaval ki lehet egesziteni.

El Visco Stello (törölt) 2012.07.11. 11:24:42

@Vitéz Kőbányai Világos: Vitéz Úr!
Neked van valami igazságod, tényleg kevés a kaja. Én mondjuk nem szőröztem a rizzsel, meg a hússal, hanem a Medikell-táblázatból a rizseshúst számoltam 750-nel. Ebből mongyuk 15-20 dekát. Meg egy kis leveskét, néhány szelet kenyeret, kockasajtot, 1-2 deka vajat. Azt az undorító cukros teát, meg ilyesmit. Ez a mennyiség semmiképp nem okozhatja egy egészséges ember egészségének romlását. Azért kössssz.

tecsóba sose többé 2012.07.11. 11:44:50

@El Visco Stello:
"Azt az undorító cukros teát, meg ilyesmit"

Viccelsz? Annál jobb teát még nem ittam. Én tök szeretem a csumi kaját, meg a kórházi teát :)))

Treponema Pallidum 2012.07.11. 11:48:38

Nem mond rosszakat, de tök értelmetlen helyenként. Például a második bekezdésnek semmi értelme. Nagyon rosszul van megfogalmazva...

Reggie 2012.07.11. 12:02:41

@Brother Love: Mondhatna, de ezert fizeti az ember azt a k sok adot. Viszont ha ugy dontenek, hogy ingyen adjak, akkor rendeset adjanak. Ez az adunk is meg nem is a legszarabb megoldas.

vanier (törölt) 2012.07.11. 12:09:51

@Reggie: Nem ezért fizetjük azt a sok adót.

Reggie 2012.07.11. 12:18:32

@vanier: Ertem, tehat akkor ez elvileg nincsen beleepitve es az orvosok a fizetesukbol dobjak ossze a kajara valot.

2012.07.11. 12:25:23

@Reggie: Mondjuk ez inkább járulék kérdése, de nem is ez a lényeg. Sőt, járulékért cserébe sokkal inkább követelhetnénk! :) Van igazság abban amit mondasz, persze az én véleményem is szubjektív.
Abból indultam ki, hogy egy eddigi rövid kórházi tartózkodásaim alatt a kaja végül is fogyasztható, elegendő volt. Kétségkívül jobb a házikoszt, jobb az étterem, de az is érthető, ha nem egy átlagos magyar táplálkozásából indulnak ki: kávé, üdítők, ásványvíz, jókora adag, zsíros-húsos főételek, szalámi, kolbász, felvágott, édességek, nasik, rágcsálni valók, stb.
Amikor én voltam kórházban, az ottani kaja jobb volt, amit pl. a gyermekeim kapnak a suliban - pedig azért fizetünk is. (Pl. minden ebédnél volt valami kevés édesség: piskótatekercs, Sport szelet, stb. - holott ez élettanilag tök felesleges). Az adagok kétségkívül nem hatalmasak, de az is csak afféle jó magyar szokás, hogy mindenből kétszer szedünk és rántott húsból 3 szeletnél nem adjuk alább... Persze, az otthoni marhahúslevesben 10 dkg-os főtt hús darabok úszkálnak, fél répák, stb. - de nem hinném, hogy a kórház dolga lenne amúgy magyarosan jól tartani a beteget.

Nekem pl. sokkal megdöbbentőbb volt, hogy evőeszközt csak külön kérésre kaptam, el is mondták amikor kértem, hogy azt hozni kell... Természetesen WC papír, kézmosó sem volt, de ezen meg sem lepődtem - az általában semmilyen közintézményben nincs.
Egyébként meg nincs mese: olyan biztosítást kell kötni, amely a kórházi napokhoz is hozzájárul, így van lehetőség kompenzálni az ilyen hátrányokat. Természetesen ezen "bölcs" javaslatom nem segít azokon, akiknek nem biztosításra, de a mindennapi megélhetésre is alig futja - ez azonban nem az egészségügy, pláne nem az ott dolgozók hibája.

Treponema Pallidum 2012.07.11. 12:31:26

A beteghordók a nap bármely szakában kedvesek, akit a zöld taxira <TESZNEK?> /műtős hordágy itt így nevezték a betegek/ <AZOKHOZ?> mindig van egy kedves vagy vicces poénjuk, csak oldani tudják a sokszor reszkető betegeket az <mármint A?> szerintük utolsó útjukra a műtőig. <na ez itt már totál értelmetlen, talán inkább a sokszor reszkető betegeket, akik szerint ez az utolsó útjuk>. Olvasd már el figyelmesen.

tecsóba sose többé 2012.07.11. 12:37:54

@Treponema Pallidum:
Nem akarok bunkó lenni, de csak a nyelvtani "helytelenséget" vagy képes észre venni? Nekem még a napom is jobb attól, hogy végre egy poszt, ahol teljesen meg van elégedve az orvosokkal és a háttérszemélyzettel.
Kész horror ez a blog, mindig szarok a dokik, a nővérek stb... Itt meg mindennel meg van elégedve.

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 12:44:37

@Brother Love:

Mostanában kap az ember egy listát, hogy mit vigyen magával.
Tapasztalatlan beteg miért szereti a másét azt persze nem tudom...
Soha nem volt a kórházakban WC papír, szappan, evőeszköz, vagy edény.

Bolond betegnek vívmány ahol van, a legolcsóbb, következésképpen a leghamarabb fogyó papírféleség....
Felesleges költekezés, kivéve egy kemo kezelés alatt, hisz a folyadék be is megy, de ki is kívánkozik, Állvánnyal együtt a hozott papír más kényelmetlen.
Ezeken a helyeken viszont van is.

A 60-as évekig tilos volt a kórházba bevinni élelmiszert. Nem ártana ma sem.
A jégszekrények dugig vannak az eltávozott betegek felesleges, megmaradt élelmiszerével. Hetente kipaterolják ugyan, de én találkoztam penészes felvágottal is.

Ha beteg, a legtöbb esetben diétára szorul, ha nem, kibírja azt a pár napot.

Egy kevés gyümölcs, vagy engedélyezett paradicsom, vagy paprika bőven elég.

Élelmezésre nincs biztosítási kompenzáció, előreláthatólag nem is lesz. Nem tudnak egyedi igényekre főzni.

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 12:46:07

@tecsóba sose többé:

Ne húzd fel magad.
Ezért regisztrált, hogy a melegben így elégüljön ki.

Trollt nem kell etetni. :))

Qkorica 2012.07.11. 12:56:10

Dohányzás

A kaputól jobbra kikövezett út vezet a több személyes zöldövezeti dohányzóhelyre. Aki bamba, az meg így jár...

2012.07.11. 12:57:24

@Dr.laikus PhD: Nem is volt ez (mármint az evőeszköz) különösebb gond, csak - hála Istennek - semmi kórházi rutinom nincs. (Bár megjegyzem, semmiféle listát nem kaptam és ez nem túl régen volt.) Azt is elhiszem, hogy lopnák-pazarolnák a WC papírt - hol nem teszik?
Az élelmiszer-beviteli tilalommal nem értek egyet. Ha szar a kaja, miért ne lehetne kiegészíteni saját pénzből? Az már persze jólneveltség kérdése, hogy ki hogyan eszik, tárol élelmiszert, de megkockáztatom: azért nem az otthagyott élelmiszerek a legnagyobb probléma.
A biztosítást úgy értettem, hogy az enyém pl. kórházi napokra fizet egy átalányösszeget, ezt - ha tetszik - fordíthatom a kaja kiegészítésére.

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 13:01:06

@Brother Love:

Nem tudod élelmezésre fordítani.
Nem tudnak egyéni kívánságra főzni.
Technikailag kivitelezhetetlen.

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 13:04:42

@Brother Love:

A WC papír ellopása legenda.
Egyrétegű papírt raknak ki ami egy bizonyos betegszám miatt nagyon hamar elfogy.

Nem akarok vihart kavarni, mindjárt jönnek a dolgozók, hogy még a WC deszkát ellopják.
Én mostanában csak azt látom, hogy a legolcsóbb műanyag valami ami hamar elreped. Jó lenne egyensúlyozás nélkül használni, de nem lehet. Jó kis kalóriaégetés egy legyengült állapotban. :))
Nem cserélik, majd végleg kettétörik, mert valaki nem bírt magával és rázuhant kínjában. :(((

Qkorica 2012.07.11. 13:11:43

@Dr.laikus PhD:
Viszont több féle diéta közül lehet válogatni.

+ azután a pizzafutár sincs kitíltva az épületből...

tecsóba sose többé 2012.07.11. 13:14:12

@Dr.laikus PhD:
"A 60-as évekig tilos volt a kórházba bevinni élelmiszert. Nem ártana ma sem.
A jégszekrények dugig vannak az eltávozott betegek felesleges, megmaradt élelmiszerével. Hetente kipaterolják ugyan, de én találkoztam penészes felvágottal is."

Ezzel teljesen egyet kell, hogy értsek. Bár ebben a melegben elkél egy hűtő, hogy legalább vizet lehessen bele rakni.
Alap esetben még azzal sem lenne semmi gond, hogy mindent a beteg vigyen be (gyógyszer, evőeszköz, wc-papír stb) de azt ugye tudva levő, hogy az emberek nem csak bemennek a kórházba, hanem viszik is őket mentővel és ezek épp nincsenek náluk.
Azt meg külön megértem, hogy én kapok támogatást receptekre, a kórházak meg teljes áron szerzik be. Vagy tévedek?

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 13:18:27

@Qkorica:

Sikítok már tényleg!

Nem a beteg választ. Azt a diétás ételt eszi amit előírnak a számára.

Beteghez elvben nem jöhet pizzafutár.
A nővért jól megabálják ha ez előfordul.

Treponema Pallidum 2012.07.11. 13:19:15

@tecsóba sose többé: éppen ezért hangsúlyoztam, hogy jókat mond, de totál értelmetlen. És igen, pont ezeket vettem észre. Ezek pedig már nem nyelvtani hibák, hanem a fogalmazóképesség teljes hiánya. Amúgy meg nem ragoztam volna tovább, mert annyira nem fontos, csak megjegyeztem - ha nem kötnek belém.

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 13:20:06

@tecsóba sose többé:

Azt meg külön megértem, hogy én kapok támogatást receptekre, a kórházak meg teljes áron szerzik be. Vagy tévedek?

Nem tévedsz, fel sem írhatják a gyógyszered kórházi kezelés alatt.
Köteles a kórház teljes áron beszerezni ha a tiéd elfogyott.

2012.07.11. 13:20:34

@Dr.laikus PhD: Jaj, ne értetlenkedj már! :) Behozza a nagyi, megveszem a büfében, ennyire gondoltam. Nyilván nem arra, hogy "rendelek" a konyhán.

Pampalina 2012.07.11. 13:25:50

"Az épület földszintjén egy hatalmas lapos tévé fogad, amin valami grafikus rajz megy folyamatosan, ami gondolom egy megvalósításra váró felújítás...A büfé tövében azt beszélik, hogy valami konferencia terem épül, persze ez sem két fillér."

"A TIOP struktúraátalakítási felhívásán eredményesen pályázott Dunaújváros Önkormányzata, így 3,6 milliárd forintos támogatásban részesül az új központi műtőnek és diagnosztikai blokknak helyet adó új épület létrehozása a Szent Pantaleon Kórházban. A támogatási összeg 10 %-át a helyi önkormányzat biztosítja önrészként... A projekt keretében a Szent Pantaleon Kórház központi telephelyén az intézmény épületéhez csatlakozóan új, a legmagasabb technológiai színvonalat képviselő ellátásoknak és szolgáltatásoknak helyet adó központi technológiai tömböt (ktt) építenek, ahol a centralizált műtők, a sterilizáló, a diagnosztika és az intenzív osztály kap helyet...Elkészült a beruházás virtuális modelljének impozáns látványterve, amelyet a kórház aulájában elhelyezett monitoron minden érdeklődő megtekinthet. A képek révén betekintést nyerhetnek a „látogatók” az új műtéti blokk körül, bepillanthatnak az új szárnyba, eljuthatnak az egyes szintekre, ellátogathatnak a zsilipelt műtőkbe is."

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 13:31:39

@Brother Love:

Nem értetlenkedem, de a biztosító nem fogja neked számlára kifizetni amit a nagyi behoz, vagy az aktuális büfé számlád

Ha beteg vagy még a normál étrend is kímélő, kalóriára összeállított.

A biztosító csak az életbiztosításod összegét fizeti kézbe, ez amiről álmodozol nem tartozik a szolgáltatásai közé, de a világon sehol.

Magánkórházban választhatsz a diétán belül, de szigorúan kiszámolt kalóriát kapsz, ha nem ízlik akkor így jártál.

Az az igazság, hogy azt a pár napot ki lehet bírni pótlás nélkül, nem moslékot adnak, csak nem házi koszt.

catsndogs 2012.07.11. 13:39:15

@El Visco Stello: Csak az a baj, hogy kőkeményen fizetjük a TB járulékot! Azért abba két marék rizsnek is bele kellene férnie...

Reggie 2012.07.11. 13:45:55

@Brother Love: Persze igazad van, bar a minoseg elegge fugg a terulettol is.
De ezen felul nekem az a velemenyem, hogy ok, mondjak, hogy nincs, es akkor az emberek ugy keszulnek, hogy nincs. Vagy mondjak, hogy van, de akkor ne olyan szar legyen, hogy az ember fogja a fejet es ott jon ra, hogy megis keszulnie kellett volna. Ezzel a koztes allapottal van a baj.

A masik problema amit helyenkent latok, az a felszolgalas/tarolas. Amikor a kiosztott szendvicsen levo parizsi szele mar sotetedik es latszik, hogy kisse ki van szaradva, akkor mindig felmerul benne, hogy vajon hutoben taroltak-e egyaltalan es hany napja all.

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 13:57:14

@Reggie:

Mikor voltál utoljára kórházban?

Nincs előre elkészített szendvics.
Csomagolt felvágott van, csak a péksüteményt kapod darabra, de van ahol azt is fóliába csomagolják. az egy dekás csomagolt zsiradékot megkapod reggel, hozzá szintén csomagolt mézet is szoktak adni, esetleg müzli szeletet.

Párizsi tilos, a legrosszabb a zalai felvágott amit adnak, de egy szelet sajt, néha paprika, ebédre hetente egyszer gyümölcs.

A tálalás az tényleg hmmmmm.....

Aki kitalálta ezeket a szürke edénykasztnikat, hát annak csókolom a kezsit-lábát.
Gyorsan kirámol belőle az ember, utána már mindjárt kissé emberibb. :)

tecsóba sose többé 2012.07.11. 14:09:59

Volt itt panasz a kórházi teára, én imádom. De most jutott eszembe, amikor himlővel voltam gyerekkoromban kórházban, imádtam a tejbepapit:))
jó folyós volt, azután folyton azzal terrorizáltam anyukámat, hogy olyanra csinálja:)

Reggie 2012.07.11. 14:11:25

@Dr.laikus PhD: De van. Janos korhaz es par honapja volt.

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 14:18:52

@Reggie:

Egyszer lenne jó a Jánosról valami jót is hallani. :((

Nem szabadna. Megbarnult felvágottat párizsit pláne nem. A legromlandóbb élelmiszer.

El Visco Stello (törölt) 2012.07.11. 14:19:33

@cats'ndogs: Azért annyira kőkeményen nem fizetjük...

Épp ma jött hozzám egy beteg panaszra, hogy nem talált parkolóhelyet az udvaron. Ugyanerre hivatkozott. El kellene dönteni: kórház legyen, vendéglő, parkolótársaság?

El Visco Stello (törölt) 2012.07.11. 14:23:30

Minden felvágott szeletelés után rövid idővel már oxidálódik, akár az alma. Ez a minőségén nem ront. Más a helyzet, ha mondjuk kék, vagy zöld, vagy önerőből mozog.

tecsóba sose többé 2012.07.11. 14:24:25

@El Visco Stello:
Nem belekötni akarok...
Amikor vajúdtam, a férjem velem volt. Vett parkolójegyet, de hát a baba csak nem jött meg egy órán belül, a férjem meg mindennel foglalkozott, csak a kocsival nem. Meglett az eredménye, szép kis bírság. Azt mondta a centrum, hozzon a kórháztól papírt, és eltörlik. Vitt. De nem törölték el, hanem felhomályosították, hogy a következő szülésnél menjen inkább gyalog .
Szóval kéne azért kezdeni valamit azzal a parkolással.

karcsibácsi 2012.07.11. 14:27:07

@cats'ndogs:
Nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy szimplán hülye vagy-e, vagy ráaadásul koncepciózusan rosszindulatú is.
Ha még most sem világos, hogy mire célzok, tájékozódj a befizetett járulékok nagyságrendjéről, a szolidarítás elvű társadalombiztosítás elveiről, utána ossz-szorozz, aztán csdodálkozz el azon, hogy hogyan lehet ebből az összegből 10 millió embernek működő egészségügyi rendszert fenntartani, milliós rákgyógyszereket, művesekezelést, koronáriasztentelést, szívműtéteket, mentőszállítást, járványügyi rendszert stb. biztosítani...

Ja, te fizetedet a téébééét!! Jár minden ingyér, röktön, 5*-os szinten. Fúj!

El Visco Stello (törölt) 2012.07.11. 14:30:37

@tecsóba sose többé: Szerintem meg nem.Semmi köze a kórháznak ahhoz, hogy te hogy közelíted meg. A mentő mindig meg fog tudni állni. Ettől függetlenül nálunk be lehet állni az udvarra egyszeri behajtási díjért, de kicsi az udvar. Nem vásárolhatjuk össze a környező telkeket parkolónak.

tecsóba sose többé 2012.07.11. 14:38:55

Karcsibácsi!

Azért egy beteg, de csak egy halandó áLampolgár joggal várja-hatja el, hogy ha fizet becsületesen, akkor az oda kerüljön ahová kell.
A gond ott kezdődik, hogy nem oda kerül, hanem szétosztásra a politikai életben, és némi csilingelő vasat elszórnak a kórházaknak, szakrendelőknek.
Elvileg elsejétől már mindenki tartozik valahová. Miért nem lehet azt a rendszert bevezetni, hogy nem tartunk fent egy tb társaságot vezetőstül, áLamtitkárostól, adminisztrátorostól, szóvivőstől stb..., hanem ha én az X kórházhoz tartozom, akkor a munkáltatóm a járulékomat X kórház számlájára pihentesse be. Ha azonban és másik kórházba akarok menni, akkor az legyen számomra maszek!
Feleslegesen vándoroltatják a pénzeket és ez csak átláthatatlansághoz vezet, meg egy lehetőséghez a lenyúlásra.

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 14:45:11

@tecsóba sose többé:

Ne beszéljél már hülyeséget!

Kitalálod a világ társadalombiztosítási rendszerét?
Ki van találva!

Kevés járulékfizető, sok a beteg.
Meg fogsz lepődni, anyád betegsége viszi el a legtöbb pénzt, vagyis azok akik már megfizették a magukét, kicsi, alacsony a nyugdíjuk, de mert a világ legbetegebb országai közé tartozunk, főleg az idősek, kockázatos és drága betegségekben szenvednek és mert Te fizeted a TB-t anyád ellátása mindenki kutya kötelessége.

Egy kicsiny bibike van. más is így gondolja ha a saját imádott szüléjéről van szó.

Itt a blogolók között egy csak egy idióta legény van aki nem átallaná inkább önerőből újra építeni a Tajgetoszt.

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 14:51:05

@tecsóba sose többé:

"Feleslegesen vándoroltatják a pénzeket és ez csak átláthatatlansághoz vezet, meg egy lehetőséghez a lenyúlásra."

Sok baromságot olvastam már, írtak kilfeldről is elkeseredett, honvágyban szenvedő orvosok gyújtó hangú ökörségeket, de az Egészségügyi kassza fillérre el tud számolni. Még. El is tudott. Az állam GDP-ből adott hozzá, kicsit a világhoz képest keveset. Ez a nagy fájdalom, nem az amit te írsz.
Marhaságokat.

Mindig is címkézett pénz volt, nyomon követhető, fenn van a honlapon most is. Évekre visszamenőleg.
Ha értenél hozzá, kórházra lebontva el tudnak vele számolni.
Persze van közbeszerzés, lehet erre mondani, hogy mutyi, de sem azért van, hogy valakik (esetleg valaki) meggazdagodjon. Ezen nem fog, kis zsebbe pénz. Vérlázító, de nem úgy van ahogy rémálmaidban gondolod.

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 14:52:36

@Dr.laikus PhD:

Tajgetosz helyett, Taigetosz. :((

tecsóba sose többé 2012.07.11. 14:53:50

@Dr.laikus PhD:
Egy világ omlott össze bennem :(
Vagyis jól értelmezem, ha meglenne a bölcsek köve a szócskánál, akkor is inkább eladná az ecserin?
???
Tulajdonképpen nem is értem mi tatja egyben a "rendszert" .

Qkorica 2012.07.11. 14:54:11

@Dr.laikus PhD:
Ezt azért ne terjeszd, mert legközelebb a zsúrkocsit már fel sem engedik az osztályra, és folyton pizzát ehetek....

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 15:05:07

@tecsóba sose többé:

Mire gondolsz?

Mit adna el? Van egy érzésem, hogy érted te ezt, csak úgy csinálsz, mintha.....

Ha meg ez a baromság a meggyőződésed akkor hagyd abba, mert rólad állít ki szegénységi bizonyítványt.

Ha arra gondolsz, hogy évek óta elvonnak a rendszerből azt jelenti, hogy az állam nem járul hozzá, annyival, vagyis csak annyi pénzzel gazdálkodnak a kórházak amennyi a járulékból befolyik+ még egy pici.

Ha a TEK-re gondolsz azt jelenti, hogy a leghamarabb ha beteg vagy melyik kórház fog ellátni a stabilizálásod után, a szakosodás pedig azt, hogy a kicsi (mint régen a szülőotthonok és a kórházak közti különbség), vagyis centralizálja a szakértelmet és próbál gazdálkodni, statisztikailag felmérni, hogy adott területre mekkora befogadó képesség és kiemelt szakértelem kell.

Az egészségesek számára kényelmetlen, ha jól fog működni a betegek számár jó lesz.
Én is rinyálok, mert máshová tartozom, a megszokott életmentőm, betegutam máshol van.
Átszervezték, de ettől még a többségnek jó lesz.

Irkutszk 2012.07.11. 15:06:56

@tecsóba sose többé: A diéta azért diéta, mert könnyebb megemészteni. Tehát igenis attól is diétás, mert rizs, és nem pacalpörkölt. A tápanyagok aránya más.

karcsibácsi 2012.07.11. 15:10:32

@tecsóba sose többé:

Mi tartja egyben (id est: mi működteti) a rendszert?

meg fogsz lepődni: két dolog. Az egyik az egészségügyben dolgozók elkötelezettsége, motiváltsága, hivatástudata és hivatásszeretete.
Ez a mai kommercializálódó, pénzközpontú, és az igazi értékeket devalváló világban, sajnos, egyre inkább csökken.

tecsóba sose többé 2012.07.11. 15:10:57

@Dr.laikus PhD:
6 éve nem élek itthon, így rég nem vagyok képben. Csak évente jön a vastag boríték, benne a 12 csekk, hogy fizessem a tébét. Fizetem is, bár nem havonta, hanem egy összegben a megérkezéskor.
Nem, nem teszem a hülyét, épp ellenkezőleg. Próbálom megérteni, de mire odajutok, addigra mindig olvasok, vagy hallok valami eget rengető baromságot, és az egész egy káosz lesz. Vagy módosítanak egyet újból.

Qkorica 2012.07.11. 15:13:53

@tecsóba sose többé:

Most mennyit ad az AÖK, az én időmben 5 DM volt / korházi nap?

Dr.laikus PhD 2012.07.11. 15:20:50

@tecsóba sose többé:

Te nem TB-t fizetsz hanem egészségügyi hozzájárulást.
Ez egész más és bőven nem fedezi ha itthon vagy az egészségügyi ellátásod és mégis megkapod, mert ahol élsz annál jobb még ez a szegény magyar is, azért amit karcsibácsi megírt neked.

Az a baj, hogy rossz újságot olvasol és csak részben figyelsz, ami ha nem itthon élsz természetes.
Baromi kevés az orvos, kevés az egészségügyre fordítható pénz. Bárhol élsz ott többet fordítanak rá, mint itthon, de nem látnak el csak akkor, ha félig haldokolsz, addig tudnod kell mit tegyél, kisebb bajság esetén.

Itthon még lázat sem tudnak sokszor kezelni fiatal szülők, felnőttek hosszú cukorbetegség után sem ismerik a tüneteiket, családtag pláne nem.

Szóval most már borzasztó kevés orvos heroikus munkával még mindig kiemelten jobb szakértelmet nyújt, mint egy boldogabb országban lévő kipihent (nem magyar) jöttment (nem helyben született) másik orvos.

Kicsit soviniszta lett (rám nem jellemző), de itthon utálják az önvédelmet az adminisztrációt, ott megtanulják védik a hátsójukat, de te is inkább fizetsz két helyre, mert jobban látnak el. :))

tecsóba sose többé 2012.07.11. 15:20:56

@Qkorica:

Még nem vettem igénybe semmit kint.
Te hol voltál? Én az osztrákoknál vagyok.

tecsóba sose többé 2012.07.11. 15:29:45

@Dr.laikus PhD:
Azért így érthetőbb. Köszönöm.
De erősen el kell gondolkoznom a végleg elhagyáson, ha tényleg meg akarják adóztatni a kinti fizetésemet.

tecsóba sose többé 2012.07.11. 15:38:36

@Qkorica:
Arra még nem jártam, csak Dorfenben.
a SAAR vidék ahová rendszeresen járok.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.07.11. 15:54:17

A poszt toló valószínüleg nem dunaújvárosi.

Qkorica 2012.07.11. 16:03:38

@Dr.laikus PhD:
Tündérkém!

Mielőtt kijelentenéd, hogy baromi kevés a pénz, meg kevés az orvos, azért nézz körül egy kicsit a piacon. Például vegyük a CT-t.

Egy agykoponya natív CT vizsgálata (34410 - OENO beavatkozás kódja), 2012.06.25. 21:20-kor, nem elírás, este 21:20-kor. A vizsgálat tokkal – vonóval 8 percet vesz igénybe. Az OEP finanszírozza, ezért például 37.928 Ft.-t fizet. Nézzünk egy kicsit a dolgok mögé, a CT berendezés 85 -115 mFt-ért lehet beszerezni, az épület kialakítása még 15 mFt. Kell még hozzá egy – két radiológus szakorvos, meg u.a. asszisztens, és máris kész a fejőgép. Napi 12 órában szedik ki azt az összeget az OEP-ből. Ez 90 vizsgálat naponta, vagyis 3.413.520 Ft. Vagyis durván 40 naponként megtérül a beruházás. Szerinted miért van az összes Képalkotó diagnosztika magánkézben? Miért nincs hiány a radiológusokban?
Ezt kéne ennek a bandának korlátozni, nem az analóg inzulint!

hibiszkusz75 2012.07.11. 16:59:16

@Qkorica:
Azért csak felmerült bennem néhány kérdés, ha a CT vizsgálat olyan jó üzlet, akkor a kórházakban miért vannak 6-8 hetes várólisták? Miért ilyen alacsony a CT berendezések száma? No és vajon mennyi lehet az állandó és változó költségek nagysága?
lehet, hogy mégsem olyan jó business?

Qkorica 2012.07.11. 17:38:42

Nos, te magad is sejted a helyes megoldást. A kórházi CT-t a kórháznak kell megvennie. A kórháznak gyógyszerre sincs pénze, nem beruházásra. A költségek nagyságrendileg nem számot tevők (a béreken felül, havi 40.000 Ft villanyszámla, könyvelői díj, stb. még egy húszas), nos ezért írtam durván 40 napot. És ez a legegyszerűbb vizsgálat volt, a bonyolultabb ennél többet hoz a konyhára. Meg aztán hány cukorbeteg rendelés van magánkézben? És hány betegük van? Lepkehálóval sem tudnál egyet fogni, annak ugyanis csak 600 Ft/alkalom.

hibiszkusz75 2012.07.11. 18:32:15

@Qkorica:
Azért szerintem jóval magasabb a villanyszámla ilyen berendezések esetén +karbantartási és fenntartási költségek, télen fűteni is kell, a bérekhez hozzájönnek még a munkadói járulékok stb.
Másrészről az államnak nem lenne érdeke a tevékenységet magánkézbe kiadni, hisz ez az összeg az intézményeknél maradva javítana a gazdasági nehézségeiken. Ezáltal az állami költségvetés számára is könnyebbséget jelentene, mert azért egy csődhelyzetbe vagy a közelbe került intézmény számára azért illik segítséget nyújtania.
Az intézmények számára pedig némi könnyebbséget jelenthetnének az eszköz beszerzésre fordítható pályázatok, esetleg a magántőke bevonása.
Egyszóval szerintem az államnak sem érné meg, hogy inkább a magánszféra zsebét tömje.

karcsibácsi 2012.07.11. 18:43:51

@Qkorica:
Fogalmad sincs a a kórházak müköd(tet)éséről. A gyógyszereket a kórházak az oep által a teljesítményelszámolás (HBCS) alapján utalt finanszírozásból veszik meg. A CT berendezést (sok kórháznak van saját CT-je!) pedig a tulajdonos (eddig önkormányzatok, júl. 1-től az állam) veszi meg a saját pénzéből, ehhez az oepnek nincs is köze. Nota bene, ha sokat megspóról a kórház a működési költségen, megveheti a CT-t az oep finanszirozásból is. De nem ez a jellemző. Más kérdés, hogyha már megvan a CT (MR, stb), akkor az egyes vizsgálatok költségét az oep fizeti, és ez általában rentabilis a müködtetőnek, legalábbis, amig a TVK-ból telik. Ezért "igazságosabb", ha a berendezés nem magáncég tulajdona, hanem a kórházé.
1 szó mint 100, kevered a fazont a szezonnal, fingod sincs az egészről.

2012.07.11. 19:19:31

@Dr.laikus PhD: Nem álmodozom. A biztosításom minden egyes kib****tt kórházi napra kifizet egy bizonyos, fix összeget (igaz, nem nagyot).
Ezt - ha úgy tetszik - azt fedezi, hogy kiegészítsem az étkezésem, ha meg úgy, pipadohányra költöm.
Ebben semmi álmodozás nincs, ennek a fajta kiegészítésnek alapvetően épp az a célja, hogy a kórházi tartózkodás pluszköltségeit fedezze.
Azt nem tudtam, hogy ismered a biztosításomat, ha meg figyelmesebben olvastál volna, azt is látod, hogy én magam alapvetően egyetértek veled: a kórház nem hotel, amit adnak megfelelő és fogyasztható.
Nem engem kell meggyőzni.

SusanneF 2012.07.11. 19:47:02

Ez alapvetően egy tárgyilagos és tényfeltáró pozitív poszt.
Köszönjük!
Nem tudom,miért érdekes,hogy hol lakik a beküldője?

hibiszkusz75 2012.07.11. 19:48:24

Kedves Mindenki!

Azért vannak ám finnyáskák is, számomra is van olyan kórház, ahol a köszönöm, nem kérem kategóriába tartozik az ebéd. A teát meg már gyerekkoromban sem tudták velem megitatni a kórházban, először "ijesztgettek", hogy akkor infúziót akkor fogok kapni, jeleztem hogy inkább azt választom, a végén kiegyeztünk a vízben. :) Viszont tudom, nem szálloda, de azért a hűtőt kérném szépen meghagyni, ígérem nem érlelem benne a maradékaimat. :)
Szülőket nem szidni, ők minden megpróbáltak szép szóval és szigorral is, de képes vagyok napokig semmit sem enni, ha nem ízlik ami van. :)

SusanneF 2012.07.11. 19:49:38

Amúgy aki volt már kórházban,akár csak látogatóban-az tudhatja,hogy ott nagyjából milyen étkezés várható...
Ha más az igény,és megoldható,lehet akár előre intézkedni...(Magánkórházban még menűből is lehet választani,meg lehet szervezni,mikor,ki,mit hozzon-friss anyukáknak általában kérni sem kell....)

Qkorica 2012.07.11. 20:39:36

@hibiszkusz75:

Remélem tudod mi az akasztófa és nem a bitó jut eszedbe róla?

Szóval írd fel az egyik oldalára a kiadásokat, a másikra a bevételeket.

Ha az jön ki, hogy a kiadások képviselnek nagyobb összeget, akkor hagyj fel a gazdaság megértésével.
Nos, az pedig, hogy megeszem a kórházi kaját, pont olyan magánügyem, mint , hogy Dr. Kovács operál vagy a Dr. Molnár, feltéve, hogy egyik sem baleseti sebész...

hibiszkusz75 2012.07.11. 21:07:59

@Qkorica:
Elfogytak az érvek, jön a sértő személyeskedés?
Hát viszlát barátom, trollokat nem etetek, a továbbiakban kötekedj másokkal. :)))

Qkorica 2012.07.11. 21:17:40

@hibiszkusz75:
Bocsánat, nem gondoltam volna, hogy egy könyvelési alap tézis, sértő személyeskedésbe csaphat át.
De a Dunába nem hordunk vödörrel vizet...

Qkorica 2012.07.11. 21:29:59

@karcsibácsi:

Azt hiszem én nem is a kórházak működtetéséről mondtam véleményt, hanem egy helyzetet mutattam be, ami segít "jól" elkölteni az egészségügyre fordítható pénzünket. Csaxólok, hogy már ettem babot, hogy legyen….
Nos, majd meséld el, hogy melyik kórház vett működési költségből CT-t. Szócska majd fogja a hasát a röhögéstől. Speciel a CT és MR piacra van némi rálátásom szoftver oldalról.
Ha már meg van a CT, hát igen, akkor már a kórháznak hozná a pénzt, ha működne reggel 7-től este 10.-ig folyamatosan. Talán ennek az lehet az oka, hogy a kórházi radiológusok nincsenek annyira megfizetve. A TVK-ból minden vizsgálatra telik, mert ha lehúzzák a redőnyt nincs tovább egy vizsgálat sem. És ez igaz az állami és privát szférára is. Talán az állami CT-k életmentő esetben beindulnak TVK nélkül is…

catsndogs 2012.07.11. 21:41:58

@El Visco Stello: Egyik sem.Én és a férjem ketten havonta kb. 100-120 ezret fizetünk be a tb kasszájába,és hála az Istennek sokévente egyszer megyünk akár háziorvoshoz is. Egy influenzával, hasmenéssel ő sem tud többet tenni, mint egy laikus, azt meg nemigen engedhetjük meg "munkailag" magunknak, hogy táppénzre menjünk. Ezt szorozd be mondjuk tízzel. Reméljük, akár hússzal, vagy harminccal is, mert akkor az azt jelentené, hogy egészségesek vagyunk. Az már szép összeg. Akkor talán annyit megérdemlünk, hogy két marék rizst kapjunk... Esetleg ne 500 forintért, csak 100-ért parkolhassunk az udvaron. Manapság azt érzékelem, hogy a beteg csak kussoljon, örüljön, hogy ellátják, csak ne "követeljen" semmit, a duzzadó borítékot meg szépen, gyorsan nyomja a zsebbe... Vannak idősek a családunkban, innen a tapasztalat. Én 16 évvel ezelőtt szültem, a kaja ocsmány volt,úszott a mosogatóvízben... Nem Gundel-színvonalat vár el az ember, csak legalább KICSIT igényesebb tálalást és ételt. Még az volt a szerencsém,hogy egyáltalán nem voltam éhes, úgyhogy részemről a kaja nem volt téma, de sok minden más igen. De ezt hagyjuk, már nem ide tartozik.

catsndogs 2012.07.11. 21:43:43

csak annyit fűznék hozzá, hogy az anesztes, laboros dokikat tisztelem a leginkább, mert ők "csak" "láthatatlanul" dolgoznak, zsebpénz nélkül...

vanier (törölt) 2012.07.11. 22:03:45

@cats'ndogs: Bocsi de ha a kettőtök Tb-je ennyi és nem az eü járulék ill. most már adó,akkor az állati kevés.Akkor ti fejenként cirka 13 ezer eü járulékot fizettek.Még ha gyűlne 1 számlán akkor sem lenne elég semmire.A szülésed elvitte,amit befizettél.De nem gyűlik és nem csak annyit kapsz amit befizettek, ez a nagy többség szerencséje.
A TB-t nyugdíjra és egyéb finomságokra fizetik be az emberek. A legtöbb ember Magyarországon cirka 6500 Ft-t fizet eü járulékként,és vannak pár millióan akik még ennyit sem.

catsndogs 2012.07.11. 22:21:03

Akkor maradok a mosilénél és az 1 marék rizsnél... :)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.11. 23:03:30

@Qkorica: óriási hiány van radiológusokban, mindenütt a világon
kétlem, hogy ennyit adna az OEP egy normál CT-ért, szerintem ez a kontrasztanyagosra vonatkozik, a sima olyan 6000 lehet.
2 radiológus kevés egy CT-hez, eleve 3 kell ha 24 órában akarjuk működtetni és akkor még senki nem ment szabira, nem lett beteg és nem ment gyes-re. 3 operátor is kell minimum.
8 perc egy vizsgálat? ez egy olyan betegre vonatkozik aki egy sima natív CT kap és járóképes, magától megcsinál mindent. egy politraumatizált lélegeztetett betegnél ugyanez 1 óra.
az épület nem tudom ha kijön 15 millióból, max akkor ha az épület megvan és csak be kell rendezni pl ólomfalakkal meg hasonló.
aztán kell állandó szervízszolgálat is, ha elromlik valami akkor az nem aprópénz és nem várhat napokig.
az OEP sem fizet korlátlan számú vizsgálatot vagy miért is igyekeznek magánbetegeket is bevállalni?
bejön az ára a CT-nek de nem olyan gyorsan mint gondolod. nálunk most vettek új nyílt MR-t interaktív falak vannak a teremben, azt a filmet vetítik neked vizsgálat közben amelyiket akarod, 1,5 millió euró befektetéssel. 5 év alatt gondolják, hogy megtérül pedig itt nem annyit fizet a biztosító egy MR-ért mint magyarországon és korlátozásunk sincs, hogy hány vizsgálatot csinálunk

Qkorica 2012.07.12. 00:02:02

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Csaxólok, hogy 7- 22.-ig nem egészen 24 óra. Más:
Az általam beírt összegek egy konkrét vizsgálat adatait tartalmazza, tehát tényadatok, valamint a CT beszerzési árát 2004-ben. A magán kézben lévő CT üzemeltetése ezzel a fix létszámmal történik, természetesen állandó kisegítők is vannak talonban, itt (magánrendelő) nincs hiány a radiológusokban, sőt. És csak járóbeteg ellátás van, a traumatizált beteget a kórházi CT nézegeti TVK felett is. Elismerem, tekintsük túlzásnak a kb. 40 napos megtérülést és csak évente 3x adja vissza a befektetett tőkét, vagyis 150 mFt-ot. Jobb helyeken ezt hívják szabad rablásnak...

Braincelle 2012.07.12. 00:33:19

Pedig nagyon elirigyli azt a kaját az ember ügyeletben. Főleg ha 24 órán át nem jut el odáig, hogy egyen.
Azért felnőtt ember csak megbír enni bármit, ami nem zöld és nem mozog, nem? Végül is az élet nem arról szól, hogy a dolgok jók benne.
Azt, aki fekvő és gyenge, persze, etetni kell, és ha szeret valamit, akkor azzal, és mindegy, csak erősödjön.
De amikor a jó állapotú járóbetegek huzigálják a szájukat a teljesen gusztusos kajára, azt furcsállom.
És ha szürke műanyag edényben van, akkor mi van, most komolyan?
A TB-t pedig nem egyéni döntés, hogy ki mire óhajtja fizetni. Amíg nem adó volt, hanem biztosítás, addig is társadalombiztosítás volt, vagyis a társadalom egészségügyi ellátását fedezte, nem olyan mint a saját autóra kötött magánbiztosítás. Nyilván aki több adót fizet, többet tesz bele; de van ennek egy másik oldala is: aki jobban keres, annak jobb életet biztosít a társadalom, azért annak a kötelességei is nagyobbak a társadalom felé. A gazdag ember X vagy akár X+Y százaléka neki vsz még mindig kisebb megterhelés, mint ugyanannyi százalék egy szegény családtól.

hibiszkusz75 2012.07.12. 07:53:24

@Braincelle:
"Azért felnőtt ember csak megbír enni bármit, ami nem zöld és nem mozog, nem?"

Vagyunk egypáran, akik nem bírják megenni, és olyanok is, akiknek elmegy az étvágya a szürke edény láttán, de ettől még nem nyafogunk, hanem megoldjuk a problémánkat. :)
Tudomásul vesszük, hogy ez van, ennyi és ilyen jut.

vanier (törölt) 2012.07.12. 07:58:47

@cats'ndogs: Még a parkolásról.
Van olyan kórház,amelyik a saját dolgozóitól is szed parkolási díjat.Magyarén a dolgozó fizet,azért hogy dolgozhasson.
Az ősszel okt 23án kisebb baleset ért.SBO.Mivel a szemem érte behivták a szemészt nem győztem neki szabadkozni hiszen tudom,ingyért hívták be a készenlétért O forintot fizetnek neki(ill mindenkinek). Azt mondta semmi baj én vagyok az első,akinél indokolt volt a behívás a többi 8!!! mellett. Tehát jó sokat fizetett azért ,mert sok unatkozó beteg akkor ért rá/volt kedve orvoshoz menni. Nos én ezeknek mindnek kiszámláznék vagy 20 ezret és a dokinak fizetnék tisztességes bért ilyen napokra.ja és a dokik is fizetnek ám TB-t :).Duplán járna nekik az ingyen parkolás.

El Visco Stello (törölt) 2012.07.12. 08:09:04

@vanier: A mi intézményünkben a dolgozóknak nem kell fizetni a parkolásért. Viszont a környék nem fizetős övezet, rendszerint van hely az utcán is, ezért kevés dolgozó áll be. Mindenki felfogta, hogy nem foglalja el a fizetős helyet, mert ezzel bevételtől esik el az intézmény.

vanier (törölt) 2012.07.12. 09:17:26

@El Visco Stello: Jó helyen van az intézmény, amiről én beszélek ott a környéke is fizetős,s nem elég hogy sokat kell gyalogolni a fizetés parkolóból,még jó drága is.

qbr 2012.07.12. 10:21:07

@Qkorica: Halihó, az OEP nem végtelen számú vizsgálatot finanszíroz teljes áron (TVK, jobban mondva most már lebegő-pontok).

Ezért vannak a várólisták, mert az OEP által finanszírozott vizsgálatok mennyisége gyorsan elfogy. Az efölötti kapacitásokat lehet (vagy épp nem lehet) értékesíteni piaci áron - de azért kétlem, hogy a CT-k megközelítenék akár a 100%-os kihasználtságot

A 40, de még a 120 apos megtérülést én is egy kicsit túlzásnak érzem (mert a kapacitásokat többnyire nem tudják ennyire jól kihasználni), de valószínűleg 2-5 év után már nyereséget termelhet egy CT.
Nyereséges ezen kívül még pl. a sugárterápia (mert nagyon jó a HBCS-je), és az MR is.

Épp ezért kell ezeket a területeket az intézmény tulajdonában tartani, mert valamilyen szinten kiegyenlíthetik a többi terület (pl. pszichiátria, belgyógyászat, traumatológia) vastagon veszteséges működését.

karcsibácsi 2012.07.12. 13:04:39

@qbr: A 2-5 éves (inkább 5)megtérülés reális, a 40 (120) nap marhaság.
Nem valós inputtal számolva jön ki az irreális output kukoricának. Klasszikus módszer.

Dr.laikus PhD 2012.07.12. 13:25:41

@Qkorica:

Nagyokos. Ez nem programozás, de tanulnod kellett volna az alapjait.
Óvasd el!
Nagyon érthető és nem fogsz ekkora nagyot mondani, hogy még a praxis kereteit is feszegeti. :)

gazdasz2.atw.hu/bev7.pdf

Qkorica 2012.07.12. 16:23:05

@karcsibácsi: @Dr.laikus PhD:

Szíveim!
Roppant masszívan rugóztok a megtérülés idején, miközben arról is győzködtök, hogy mekkorát tévedtem a megtérülés időben. Már elismertem, hogy eléggé elnagyoltan írtam le számokat. De ez nem változtat azon a tényen, hogy Képalkotó Diagnosztika céljaira kifizetett OEP térítések közel 80%-a magánkézbe vándorol. Miközben az egy eseményért lenyúlt összeg az erkölcstelenség határát súrolja. Erről kéne meggyőznötök az Elba Szócska urat. Sajnos erősen úgy tűnik, hogy az OEP-nél sincs olyan személy, aki a Képalkotó Diagnosztika tárgykörében reálisan meg tudná, vagy merné ítélni a szükséges ráfordítás mértékét és az elvárható hasznot. Azt már meg sem említem, hogy esetleg nem véletlenül változatlan a kifizetett összeg. Vagy nézzetek körül a gyógyászati segédeszközök körül sertepertélő orvos látogatók kacsalábon forgó házai táján. Nekem teljesen mindegy, hogy a CT-be fektetőnek 1-2-5 évente duplázódik meg a vagyona. Nekem az nem tetszik, hogy egyesek ilyen álszent trükkökkel szedik el az OEP pénzét, miközben rászorulóknak nem jut pénz, eszköz a gyógyítására.

Dr.laikus PhD 2012.07.12. 16:58:01

@Qkorica:

Akkora nagy marha vagy, hogy még.

A te meggyőződésed amiről papolsz, de hülyeség, az enyém, hogy eszetlen semmilyen információval nem rendelkező informatikus vagy. Sőt tanulni sem vagy hajlandó. Fiatalon ez kisimítja az agy ráncait.

Maradjunk ennyiben kis szívem. (sic)

Imádni való amikor a másét, a más munkáját, a más pénzét irigyli el valaki és indokolja a saját hazug szociális érzékenységével.

Qkorica 2012.07.12. 22:00:38

@Dr.laikus PhD:

Szívem!

Nos, úgy jártál, mint az egyszerű süni, le kéne mászni a súrolókeféről….
Szerintem légy te is szerény, mint a képességeid.

lpt1 2012.07.12. 22:12:17

"A well-run venture with $2.1 million in capital costs can realize a five-year ROI of 182 percent"

3dhealthinc.com/uploads/MRIAnAutomaticReturnonInvestment0405.pdf

Itt kiszámítható a havi bevétel :) :
physicianschoiceconsulting.com/calculator.html

Ma már nem akkora biznisz:
www.diagnosticimaging.com/mri/content/article/113619/1623289

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.12. 22:24:22

@lpt1: persze az is kérdés, hogy mennyi ideig üzemeltethető egy ilyen gép? mert egy 5 éves 1,5 teslás MR még simán elmegy, de egy 5 éves 16 szeletes CT az már igencsak gagyi. magyarán ez olyan mint egy taxinak használt autó, egy bizonyos életkor után, bár még működőképes le kell cserélni, mert: sok kilométer van benne, drága a fenntartása, a régi technológia miatt nem teljesíti az emissziós normákat, kopott, mindenki tudja, hogy a másik cégnek újabb autói vannak amik biztonságosabbak stb.
tehát biztos bejön az ára de csak akkor ha maximumon fut éjjel nappal és egy tucatmodell.
egy 3-5-7 teslás MR vagy egy 256-320 szeletes CT már nagyon nehezen hozza be az árát, ha nem kutatási célból veszik akkor talán soha

Dr.laikus PhD 2012.07.13. 06:37:33

@Qkorica:

Egy hallgatag tökfilkó olykor többet érhet a bölcsnél.

Qkorica 2012.07.13. 07:38:04

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Ez a gép 2004-ben került beüzemelésre egy 16 szeletes CT, de ebben a készülékekben megvan annak a lehetősége, hogy később 64 szeletesre bővítsék egyes hardverelemek és a szoftver cseréjével.

karcsibácsi 2012.07.13. 08:36:01

@Qkorica:
Persze. Ha a kis polszki főbb alkatrészeit nagyobbra és korszerűbbre cserélik, előbb-utóbb X5 lesz belőle.
Ha meg a butaság kellő kitartással párosul, ennél nagyobb blődségeket is le lehet írni.
V.ö. Örkény: legmerészebb álmaink is megvalósíthatók

Dr.laikus PhD 2012.07.13. 09:07:06

@Babette_:

Te tudod mit jelent ez a család?
Mire használtak ennyi speciális kötszert?
Eladták? Kinek?

Egyébként ettől még kevés a fizetésük. :)

karcsibácsi 2012.07.13. 10:03:16

@Dr.laikus PhD:
Részleteket nem tudunk, több lehetséges elkövetési mód is van, egyik valóban az, hogy TB támogatással felveszik a drága gyógyszert/kötszert, majd értékesítik, pl. külföldön. Néhány éve onkológiai szerekkel csináltak ilyesféle szélhámolást, akkor is egy gyógyszerügynök volt az értelmi szerző, de vezető onkológus is benne volt (bele is bukott, bár a büntetőjogi felelősségre vonást megúszta).
Aztán úgy is megy a dolog, hogy ki se váltják, csak számlázzák az OEP felé a TB támogatást, ebbe már patikusoknak is részt kell venni. De sok egyéb módon is meg lehet csapolni a kasszát, nem akarok további ötleteket adni...
Amikor az orvos receptet ír, közpénzt utalványoz. Ha ezt nem a beteg javára teszi, köztörvényes bűncselekményt követ el, amiért börtön jár. Remélem, meg is kapják a hunyók. Erre nem mentség a kevés fizetés.

hibiszkusz75 2012.07.13. 10:14:07

@Dr.laikus PhD:
Off: Fizetésről jut eszembe a hálapénz kérdése...,
Az ajándék minek minősül? El lehet fogadni? Nem nagy értékről lenne szó, inkább apróbb figyelmességről.

Dr.laikus PhD 2012.07.13. 10:37:09

@hibiszkusz75:

Mindent el lehet fogadni. Eddig is lehetett, ha előre kérték eddig is bűncselekmény volt.

A kölönbség, hogy adóznia kell utána.

A kis értékű ajándék szabályait meg kéne nézni.
Nyilván egy olyan szabály amit soha nem tudnak ellenőrizni, csak vegzálásra jó és, mint fent kirakatfeljelentésekre.
Elképzelem az elvakult NAV-ost aki kiveteti a veséjét, hogy rajtakapja az orvosát. Grrrrrrrrr.

Bocsánat kicsordult belőlem a hülye liberalista.

Nyugodtan adhatsz szeretetből bármit. :))

Dr.laikus PhD 2012.07.13. 10:45:07

@karcsibácsi:
Ha ezt így lehet, akkor egyet értek.

Az én hátam csúnyán felhólyagosodott a műtét után.
Az egyik és egyetlen hányaveti nővér okoskodónak gondolt, mert szóltam mire vagyok allergiás, simán a kifakadt hólyagokra ráragasztotta a sebtapaszt.

Kötözésnél átrongyolt a szakasszisztens az égési osztályra és onnan hozott spéci kötözőszert, hisz akkor már máshol is fakadozó hólyagjaim voltak.

Ezt el kellett gondolom számolni, de hogy?
Itt nem járt, de ott tudták, ha ritkán is, de létezik, hát adakoztak. gyönyörűen gyógyult, tudtak másra koncentrálni.

Valami hasonlóra gondoltam, mint szabálytalanság....

karcsibácsi 2012.07.13. 10:47:34

@Dr.laikus PhD:
A veséjét talán nem veteti ki. De a főigazgatóknak a gyemszibe azt monták, hogy lesznek ellenőrzések, ennek részeként "álbetegek", akik megpróbáljék jégre vinni a dokikat előre felajánlott "hálapénzzel". Ötvenes évek? 1984?

karcsibácsi 2012.07.13. 10:53:43

@Dr.laikus PhD:
Ez teljesen más kategória.
Hasonló stiklit naponta elkövetünk, hogy a beteg hozzájusson a számára nélkülözhetetlen gyógyszerhez.
De ebből nem mennek milliók magánzsebekbe...

Dr.laikus PhD 2012.07.13. 11:10:53

@karcsibácsi:

Na ja!
Nem meséltünk a gyerekeinknek a valóságról.... Feltalálják újra.

Ez olyan, mint a zsidó gyereknek a holokauszt. A család (már ahol), mélyen eltemette, aztán most csodálkozik, hogy nem hiszi el az unoka, hogy voltak emberek akik erre is képesekké váltak ha rövid időre is. :((

hibiszkusz75 2012.07.13. 12:09:29

@Dr.laikus PhD:

"Nyugodtan adhatsz szeretetből bármit. :))"
Igen-igen, ilyen indíttatás vezérel. :))

@karcsibácsi:
Még ha elő is fordulna..., NAV dolgozókat is kaptak pl. már vesztegetésen, mégsem mondják, hogy mindegyikük korrupt.
Mostantól többet várhat a sorára a valódi beteg az "álbeteg" miatt? Stresszeljük még jobban az orvosokat? Mert azért szerintem már önmagában sem esik jól a feltételezés.
Magyarország én így szeretlek?

Braincelle 2012.07.13. 12:52:24

@hibiszkusz75:
Eltűnt, amit eddig írtam, a lényege az volt, hogy szerintem jelképes értékű ajándékot nagyobb illetlenség visszautasítani, mint elfogadni. (Gondolok itt egy cserép virágra vagy egy csomag kávéra); mert abban a másiknak az ideje is benne van, meg hogy rám gondolt, amíg kiválasztotta. Persze nyilván ha megvesztegetési kísérletként adják vagy ha túl nagy értékű, az is más.

Braincelle 2012.07.13. 12:54:28

@Dr.laikus PhD:
Hát sok zsidó családban meg az unoka is azzal kel-fekszik, hogy mi történt a nagypapával Auschwitz-ban; és tizenötévesen teljes természetességgel mondják, hogy a kabátokat mindig kint kell tartani az ajtónál, hogy bármikor tudjon menekülni az ember. (bocs az offért).

hibiszkusz75 2012.07.13. 13:40:37

@Braincelle:
Nem vesztegetek és nem nagy értékű,
csak egy humoros hasonlata kapcsán eszembe jutott, hogy mivel lephetném meg. :)

Irkutszk 2012.07.13. 13:51:34

@karcsibácsi: No, az eddig az egyetlen könyv, amit életemben egyszer tudtam csak elolvasni. (1984)

Dr.laikus PhD 2012.07.13. 14:05:03

@Irkutszk: @karcsibácsi:

Ó de marha vagyok!
A jó öreg Orwell. Na igen... :(

Qkorica 2012.07.13. 14:19:12

@hibiszkusz75:

Népes, jól öltözött kisvárosi cigány család jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék. A szülést levezető orvos is hamar előkerült - a szülés óta nem látták a szobában – és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók.
Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet. Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant:
- Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek!
Nagy csend lett. Aztán a férfi csendben megkérdezte:
- Bocsánat, hanem mit?
- Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről?! Pedig van maguknál szaporulat szép számban!
- Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?
- Hát. . . 30.000 - 40.000 forintot.
- Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet. Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20ezrest, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti. A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből. A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől.

Qkorica 2012.07.13. 14:38:00

@karcsibácsi:
Tündérkém, mert a Szívem már foglalt!

Csakhogy értsed mekkora marhaságot mondtál megint. A 16 szeletes azt jelenti, hogy a forgó gyűrűről a szoftver 16 x veszi le az információt/sec. Ebből a gépből úgy csinál 64 szeletest a gép gyártója, hogy kicserél egy darab koszorú fogaskereket (nem gyorsítás miatt, hanem a simább futás miatt), és rátölti az új szoftvert. Ami nálatok van, az is ilyen, kérdezd meg egy hozzáértőtől. De azokhoz a vizsgálatokhoz nincs szükség magasabb szeletszámra.

El Visco Stello (törölt) 2012.07.13. 15:17:24

@Qkorica: Nem azért, hogy beleugassak, de ezt hol olvastad? "forgó gyűrűről a szoftver 16 x veszi le az információt/sec"
Linkeld be lécci, hagy tanuljak! Nekem ezek a masinák, meg az UH-k a kedvenceim, szeretnék róluk minél többet megtudni. Pl azt se tudtam, hogy a szkennerdob neve "forgó gyűrű" Már nem keltem fel hiába.

El Visco Stello (törölt) 2012.07.13. 15:44:03

Aki látott már tojásszeletelőt, az tudja, hogy annyi szeletre vágja a tojást, ahány húr van rajta. A CT annyi szeletes, ahány penge alakú sugárnyalábot a páciens körül forgó röntgencső-rendszer kibocsájt. A sugárnyalábot szoftverrel helyettesíteni elég nagy dilettantizmus. Azt a gyártót, aki azt állítja, hogy egy fogaskerékkel megnöveli a szeletszámot, fel kell jelenteni a rendőrségen csalásért.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.13. 16:28:45

@Qkorica: azért ettől komplikáltabb a működési elve a dolognak. meg aztán a modern CT az 128 szeletes vagy több, meg van benne sugárredukció meg mindenféle nyalánkság ami a 4-16 szeletesek korában nem volt, nem olyan egyszerű az upgrade mint a számítógép memóriaegységeinél.
"nem gyorsítás miatt, hanem a simább futás miatt" egy 320 szeletes nem fut simábban mint egy 4 szeletes de viszont sokkal gyorsabb, persze nem 80 szor mint a szeletszám sugallná. a sugárterhelés is sokkal kisebb és a szeletek finomsága is sokkal nagyobb, ezek a gépek már 0.350 mm es szeleteket csinálnak és két szívverés közt tudnak egy teljes képet csinálni a szívről. egy ilyen Aquilion 320 szeletes magyarországi HBCs mellett szerintem soha nem hozza be az árát

karcsibácsi 2012.07.13. 17:02:08

@Qkorica:
Itt már tényleg nagy baj van. Ki kellene cseréltetni a kerekeidet egy kicsit simábban futóra, utána kezdd el az alapoknál: egyszer egy az egy, kétszer egy az kettő, háromszor egy az három, stb.
Nem könnyű, de ne add fel, fog menni!

Qkorica 2012.07.13. 20:43:54

@El Visco Stello:
Szóval megfogadtam @karcsibácsi tanácsát és számolni kezdtem, ha van a tojásszeletelőnek négy húrja, akkor az valóban 4+1 szelet tojást eredményez. Azt azért megkérdezném halkan, hogy hol írtam olyat, hogy egy fogaskerékkel megnöveli a szeletszámot. Nos, létezik egy olyan műfaj, aminek kombinatorika a neve, de most nem ezt űzzük. No, és amit kértél:
Backed by the industry-leading legacy of the LightSpeed QX/i and the LightSpeed Plus, the new GE LightSpeed™ Ultra is the first CT Scanner to deliver 16 slices per second - innovative technology for life that once again underscores GE's leadership in CT.
www.gehealthcare.com/inen/company/imagesjournal/nov2001/ctultra.html

dr. PRÉDA István: Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ, Kardiológiai Osztály; Semmelweis Egyetem,
Kardiológiai Centrum és Pozitron Diagnosztikai Kft., Budapest. E-mail: predadr@gmail.com

Qkorica 2012.07.13. 20:48:44

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

A 10 szeletes készülékek már olyan sebességet biztosítanak, hogy vizsgálhatóvá válik a például a szív. Ebben az esetben tehát a mennyiségi fejlesztés minőségi előrelépést is hoz. GE LightSpeed 16 Slice CT Scanner egy 16 szeletes készülékben például 24 sorban összesen 18000 detektor található: ezek jelének feldolgozása komoly számítástechnikai kapacitást igényel (432000 képpont) pl.: SGI 64 bit CPU, miközben a felvételen csak 262144 (512x512) képpont jelenik meg. A jelenlegi 64 szeletes csúcsmodellekkel gyakorlatilag akár az emberi test fél milliméteres erei is vizsgálhatók, de ennek jelentősége csak egy központi klinikán, a betegek igen kis százalékánál mutatkozik meg. A gyártók törekvései ellenére úgy tűnik, hogy az európai kórházak többsége nem fog nagyobb és nagyobb szeletszámú CT készüléket vásárolni. Sőt, egyre inkább az látszik, hogy a 64-szeletes készülékek körül stabilizálódik a korábban említett trend. 2010-ben Kelet-Európában a legtöbb eladott új CT készülék 16 szeletes volt. A gyártók törekvései ellenére úgy tűnik, hogy az európai kórházak többsége nem fog nagyobb és nagyobb szeletszámú CT készüléket vásárolni. Sőt, egyre inkább az látszik, hogy a 64-szeletes készülékek körül stabilizálódik a korábban említett trend.
Ennél sokkal nagyobb probléma a minőség. A szakma megteheti a magáét, de amíg a megrendelő (a biztosító) nem nézi meg szigorúan, hogy mire fizeti ki a vizsgálati díjakat, vagyis amíg mindegy, hogy jó vagy rossz-e a vizsgálat és a lelet, addig az egyéni szakmai ambíción múlik a minőség. Az ambíció pedig fontos, viszont esetleges. Azt világosan látjuk, hogy a klinikai oldalra is korlátozottan számíthatunk ebben a tekintetben: ott végeztetik el a vizsgálatot, ahol egyszerűbben-hamarabb kapnak időpontot, aztán legfeljebb informális úton szereznek egy használható leletet. Egy részmegoldás a teleradiológia. Technikai szempontból nincsen probléma, az elegendően gyors internet és a jó minőségű képmegjelenítő hardver elérthető. A klinikus-radiológus kapcsolatot hiányosnak látom, de néhány egyszerű lépéssel (pl. a klinikusi kar felvilágosítása arról, hogy a radiológus rendszerint nem lát rá a kórházi rendszerre, a beutaló alapján kell értékelnie; a klinikus telefonszámának és e-mail címének kötelező megjelenése a beutalón; az effektív vizsgálat halasztása, ha a beutaló nyilvánvalóan nem tartalmazza a minimálisan szükséges információt) javítani lehet ezen.

NH3CL · http://nh3cl.blog.hu 2012.07.13. 21:01:23

A kaja témához:

A kórház nem hízlalda. Biztos mondták már előttem többen is. A kórházi fejadag úgy van kialakítva, hogy a betegnek elégséges legyen. Az egész napos fekvés nem emészt fel annyi kalóriát mint a kertben kapálás...

Qkorica 2012.07.13. 21:11:40

@karcsibácsi:
Tündérkém!

Helytelenül írtam, mert koszorús fogaskerékpár, amit cserélnek. Mégpedig azért, hogy követni, vagy más szóval szinkronizálni tudják a szívverés üteméhez. És ez csak akkor kell, ha 64 szeletesre alakítják (de abba csak 63 húr kell ám majd). És nagyon nem szép dolog mások munkáját semmibe venni, tehát vedd be a bogyókat, amit a doktor bácsi felírt….

El Visco Stello (törölt) 2012.07.13. 21:15:02

@Qkorica:"megkérdezném halkan, hogy hol írtam olyat, hogy egy fogaskerékkel megnöveli a szeletszámot."
"A 16 szeletes azt jelenti, hogy a forgó gyűrűről a szoftver 16 x veszi le az információt/sec. Ebből a gépből úgy csinál 64 szeletest a gép gyártója, hogy kicserél egy darab koszorú fogaskereket"
Ezzel én be is fejeztem.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.13. 21:15:48

64 szeletes csúcsmodellekkel - jelenleg a csúcsmodellek 256-320 szeletesek. a 64 szeletes az magyarországon átlagos (a legjobb magyar gép 256 szeletes) nálunk elavultnak számít
az emberi test fél milliméteres erei is vizsgálhatók - ez nem igaz, 0,625mm a finomsága
ennek jelentősége csak egy központi klinikán, a betegek igen kis százalékánál mutatkozik meg - nem igaz, az összes koponyabázis és nyaki gerinc traumás felvétel is 0,625mm-es vagy finomabb felbontással készül
egyre inkább az látszik, hogy a 64-szeletes készülékek körül stabilizálódik a korábban említett trend - nálunk minden kórházban 128 szeletes van vagy jobb
Ennél sokkal nagyobb probléma a minőség - a minőség meg főleg a gépen és a szoftveren múlik, az pedig pénzen és nem szakmai ambíción
Egy részmegoldás a teleradiológia - sok helyen működik, az angliai CT-k nagy részét indiában leletezik
szerintem nem kellene ebbe a témába ennyire belemerüljél, vagy előbb tájékozódni kellene
az előző, nem hozzám irányzott elképzelésedhez: másodpercenként ugye 16 felvétel, az 0,625mm rel az 10 mm, ha két szívverés közti 0,5 másodpercbe akarod belőni akkor az 5mm, nagyon jó minőségű felvételeket készíthet. egy 320 szeletes ugye 16 cm-t csinál ugyanennyi idő alatt, tehát az egész szívet

Qkorica 2012.07.13. 21:40:18

@El Visco Stello:

Azt hiszem én is, hogy ideje volna befejezni, pláne a hülyeséget. Ugyanis a mondatnak a pontnál (.) van vége. Ott pedig szerepelt még valami.

Qkorica 2012.07.13. 21:46:19

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

A rendszerek térbeli és időbeli felbontó képessége:
mm ms
16 szeletes CT 0,5 200
64 szeletes CT 0,4 165
2×64 szeletes DSCT 0,4 83
64 szeletes HDCT 0,23 175
320 szeletes CT 0,5 175

karcsibácsi 2012.07.13. 21:49:06

@Qkorica:

Szeretnék veled megismerkedni. Aki ennyire hülye, az biztosan nagyon szép.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.13. 22:03:09

@Qkorica: préda istvánnak hiszel a gyártókkal szemben? :D
a 320 szeletes Toshiba Aquilion ONE biztos tud 0,35 mm-es szeleteket nem csak 0,5 mm-est
szerintem olvasd el inkább ezt a cikket:
bjr.birjournals.org/content/79/937/56.full.pdf

Qkorica 2012.07.13. 22:03:53

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Nem értem mivel van a probléma az olvasással, vagy a megértéssel?

Világosan leírtam, hogy a 16 szeletes masina már képes 432000 képpontot feldolgozni, miközben a leletre (CD) csak 262144 képpontot írnak ki, és jelenítenek meg.
A vizsgálat eredményét pedig papíron viszi a beteg, mert a beutaló orvosnak vagy nincs számítógépe (ez a gyakoribb) vagy nem tudja értelmezni az ott látottakat.

Más:

El kéne dönteni, hogy a tényekről beszélünk, vagy a vágyakról.
Magyarországon, 2 helyen van 64 szeletes masina, egy Budapesten, egy pedig Pécset. Ezek működnek. A trendekről és a CT-k fajtájáról és számáról pedig Google a barátom…

Qkorica 2012.07.13. 22:05:09

@karcsibácsi:

Sajnálom, de én MÁS vagyok...

karcsibácsi 2012.07.13. 22:08:01

@Qkorica:

Elnézést, hogy közönséges voltam.
Nem hülye, butuska. Hajszín?

Qkorica 2012.07.13. 22:08:18

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Tudod itt nálunk őt tekintik egy szaktekintélynek és neki van 64 szeletes (16 szeletes upgrade) masinája.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.13. 22:12:20

@Qkorica: ezt a marhaságot hol olvastad?
www.kardiologia.hu/szivct.php
szerintem minden nagyobb városban 64 szeletes van.
te nem érted a lényeget miért jobb a több szelet, olvasd el a cikket amit az előbb belinkeltem és értelmezd.
másnak meg sokkal jobb gépei vannak, akkor ha én feltuningolok egy trabantot akkor nagyobb szakértő vagyok mint a ferrari?

karcsibácsi 2012.07.13. 22:12:28

@Qkorica:

Nem lány???
Akkor vissza az egész...

karcsibácsi 2012.07.13. 22:22:15

@Qkorica:

Préda prof. valóban szaktekintély, mint kardiológus. CT technológiában outsider.

Qkorica 2012.07.13. 22:29:35

@karcsibácsi:

Ezt írd meg neki te, ott az E-mail címe.

karcsibácsi 2012.07.13. 22:51:38

@Qkorica:

Nem írom meg, ő is tudja. Igaz, érdeklődik a technika, gépek iránt is műkedvelő szinten. Von Haus aus. Szüleinek pékségük volt.

Qkorica 2012.07.13. 22:52:52

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Szerintem pedig teljesen mindegy, hogy értem, vagy nem (kisebb sugárterhelés). A kis magyar valóság nem 256 szeletes (az utolsó 2 hónapban 32 vizsgálatot térítettek rá/180.000 Ft). Azért ezt nem nevezném tömegtermelésnek. Te pedig örüljél annak, hogy a csúcstechnika közelébe vagy.
Tudod, itt mindenki olyannal sétál, amilyen van neki.
Igaz is, mostanában nem olvastam leégett Trabantokról…

Qkorica 2012.07.13. 22:56:03

@Qkorica:
Ne feledjük, a Titanicot szakemberek építették, Noé bárkáját pedig amatőrök!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.13. 23:08:12

@Qkorica: látod ellentmondasz magadnak, mégse akkora biznisz az a CT

Qkorica 2012.07.13. 23:15:29

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Sajnálom, ha nem érted, kishazánkban a CT (16 szeletes géppel, és VHS minőségű képekkel) most is nagy üzlet. Sőt tisztességtelen nagy üzlet.
"Pá, kis aranyom, pá..."
megyek megkeresem a lóbőrt...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.07.14. 02:18:23

@Qkorica:

Préda prof. kitűnő kardiológus (személyesen is ismerem), de radiológiai szakkérdésekben szerencsésebb, ha inkább nem nyilatkozik. Nem az ő szakterülete, pusztán azért.

A szívemet rábízom. Abban mester.

A CT elemzését nem.

Hozzászólásaid számos butaságot tartalmaznak, inkább ne próbálkozz egy olyan területen, melyhez szemmel láthatóan lövésed sincs. Nem az a baj, hogy nem értesz hozzá, hanem az, hogy összevissza írsz töredékeket innen-onnan.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.07.14. 02:20:38

@Qkorica:

A városmajori klinikai tömb CT-je 256 szeletes, és ott tömegtermelés folyik, iszonyatos betegforgalommal.

Inkább emelt fővel szállj ki ebből a témából, mert mindenkinek jobb lesz úgy, hidd el! :-)

Qkorica 2012.07.14. 07:24:22

@radiologus.hu:

Köszönöm a figyelmeztetést. Csaxólok, hogy ez itt nem a reklám helye. Nekem különösen hitelesé teszi, hogy ezek szerint legalább egy közös ismerősünk már van. Ami még inkább hitelesé teszi, az a tény, hogy szintén ott ülsz a városmajori épületben és a csapat tagjaként (és az általuk abszolvált jövedelemért) önfeláldozó munkát végzel a betegek gyógyításáért. Úgy látom a vita eredeti témája számodra is erősen kerülendő terület, miközben az OEP megcsapolása szintén a kitűzött célodban szerepel. Tudom ezek erős szavak, de attól még igazak.
Nevezetesen onnan indult a dolog, hogy a magánkézben lévő CT vizsgálatokért szemérmetlen összegeket számláznak az OEP felé a magánszolgáltatók. Ezt továbbra is fenntartom, de el kell ismernem, hogy nem vagyok sem szívsebész, sem radiológus. Viszont meg tudom különböztetni a CT-k elejét a hátuljától, meg már arról is hallottam, hogy nem csak a szekrény billegését képes megakadályozni. És időközben az is napvilágot látott, hogy van olyan orvos látogató, aki ellen már az Ügyészség vádat emelt OEP csalás miatt, tehát valaki már felfigyelt a jelenségre. Tehát egy natív koponya CT vizsgálatért szemérmetlen összeg 37.928 Ft-ot számlázni. Figyelembe véve a technikai környezetet, a vizsgálat minőségét és értékét reális összegnek, kb. 6.000 Ft-ot tartanék, kontraszt anyaggal pedig kb. 8.000 Ft-ot. Az is igaz, hogy akkor talán te is beállhatnál ismét Dr. Szabolcs Zoltán csapatába. És élvezhetnéd a kettős szervátültetést végző csapat sikerét (szegény páciensnek az óta sem indult be a veséje). Vagy ez már nem volna olyan vonzó? Úgy gondolom, hogy akinek vaj van a fején, erős napsütésben maradjon az árnyékban….

karcsibácsi 2012.07.14. 07:41:50

@radiologus.hu:
Ebből emelt fővel már nem tud,legfeljebb a fejét fogva, hogy "Jaj Istenem, de nagy marha voltam!"
Szerintem mégis csak nő. Szőke.

Dr.laikus PhD 2012.07.14. 08:15:06

@Qkorica:

Az a baj veled, hogy a kopaszság nem jár ésszel.
Én tudom, mikor kopasz voltam, nem voltam mindig topon, de az mulandó volt.

Szóval a költségek számolását, ráfordításokat, rezsiórákat, a majdani beruházásokat, a tervezett költségeket meg _kell_ tanulni kiszámolni.

Főleg akkor amikor a saját mániád bizonyítása egy ügyészségi feljelentés, amiből még ölég sok minden kisülhet.

Magánemberként sem tisztességes (de lehet újságíró vagy azért nem értesz ahhoz amiről írsz, nota bene röghöz kötött véleményt alkotsz) nem bizonyított bűncselekményről befejezettként és elkövetettként beszélni nagy nyilvánosság szintjén....

Szóval én is a magam szintjén (pedig annyit értek ebből amit te, csak programozni nem tanultam meg, de van házi nekem, csak azért nem) felajánlottam, hogy tanulj meg számolni, mennyi lehet a valós költség, mennyi ebből a ráfordítás, mekkora rezsióra kell, hogy jó nyereséggel a legkorszerűbb berendezéseket meg lehessen vásárolni.
Nem új fogaskerékkel és kopasz programozóval tuningolni, hanem megvásárolni azt amire hivatkozol persze azt is rosszul.

Én deklaráltan laikus vagyok, de van amikor marhaságokat állítok, akkor karcsibácsi elhív a virtuális kofmába és egy feles mellett elmagyarázza két beteg tologatása közben a tutit. Mer ő egyszerre kettőt is tud ám.

Az bennem a jó, hogy én megjegyzem....

Ja professzor urat én is ismerem még nagyon fiatal korából, persze ez nem bizonyít semmit, csak szép emlék. :))

Új vagy itt. Akikkel vitázol szakemberek, nem fogsz jól kijönni belőle tényleg.

2012.07.14. 08:34:03

@Qkorica: Én csak azt nem értem, hogy ha ez ekkora üzlet, akkor miért nem vágsz bele? Tiszta olyan vagy, mint a Riget-ből az idegsebész főorvos, aki ki van akadva, hogy az alorvos CT-re küldte a nőt.

lpt1 2012.07.14. 09:15:13

Ha valakit érdekel, nagyon felülnézetből, hogy is megy ez, a doksi.hu-ról ingyenes regisztráció után jobbra lent a pici letöltés szövegre kattintva:

Képalkotó diagnosztikai eljárások
doksi.hu/get.php?lid=10117

Introduction to CT physics
doksi.hu/get.php?lid=16575

Az utóbbi angolul van, de csak a CT-vel foglalkozik, és szebb képek vannak benne :)

többszeletes = multislice = detektorsor

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.07.14. 09:40:26

@Qkorica:

Szia, látom, hogy nem sikerült utánam nézned...

Mint betegellátó orvos nem dolgozom a szív- és érsebészeti klinikai tömbben.

A szolgáltatók annyit számláznak az OEP-nek, amennyiről a finanszírozási szerződésük szól, legyenek akár közkórházak, akár magáncégek. Az OEP által bárkinek fizetett összeg egyébként nyilvános, a natív koponya-CT vizsgálat 3810 pont, azaz 5562 Ft, a kontrasztanyagos koponya-CT vizsgálatért 8142 pont, azaz 11887 Ft.

Az általad ideálisnak vélt 6000 és 8000 forintos összegek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal - egy normális kontrasztanyagos koponya-CT vizsgálathoz legalább 60 ml vénás kontrasztanyagot kell adni, ez önmagában (1 euró / ml átlagáron számolva) 60 euró vizsgálatonként.

Fogalmad sincs a költségekről, csak beleírsz valamit a dobozba... ez eléggé sajnálatos.

És miért állnék be egy sebészeti csapatba? Radiológus vagyok én, nem sebész. :-)

qbr 2012.07.14. 11:41:26

@Qkorica:
"Nevezetesen onnan indult a dolog, hogy a magánkézben lévő CT vizsgálatokért szemérmetlen összegeket számláznak az OEP felé a magánszolgáltatók"

Az OEP csak működési költségeket fizet, beruházási költséget nem. Ha egy intézmény sok tíz- vagy százmilliós adósságot görget maga előtt, nem biztos, hogy be tud fektetni egy (egyébként valószínűleg 2-5 év alatt megtérülő) üzletbe, mert
- inkább az adósságait rendezi
- a pályázati lehetőségek sok esetben zárva vannak előtte
- nem tudhatja, hogy 2,5 év múlva nem zárják be a teljes kócerájt

Itt jönnek képbe a magánszolgáltatók. De ettől függetlenül számos intézmény hajtott ilyen beruházást, mert számolni ők is tudnak.

qbr 2012.07.14. 11:42:30

@qbr:
+1
- nem tudhatja, hogy nem felezik meg a CT-kre fizetett térítési díjat jövőre

szabidoki 2012.07.14. 12:39:18

@qbr: ne aggódj, feltalálták már a nokiásdobozt, mint univerzális problémamegoldó eszközt.
Amúgy meg csépelitek itt szegény Qkoricát (de szép képzavar lett ez :)) a CT szeletekkel - én nem tudom, kinek van igaza, nem értek a CT-hez, de annyi bizonyos, hogy nagyon sok CT és MR van magánkézben és nyilván nem csinálnák, ha nem érné meg - nem véletlen, hogy a képalkotó diagnosztika lett privatizálva, nem pedig a geriátria.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.14. 14:29:45

@szabidoki: németországban sok geriátria és rahab van magánkézben tehát abban is van pénz

szabidoki 2012.07.14. 15:13:30

@csak néha benézek ha marhaságot látok: OK, az Németország - legjobb emlékezetem szerint a magyar viszonyokról volt szó.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.14. 18:52:17

@szabidoki: idő kérdése :D
eljön az az idő amikor a gazdag gyerekeknek akkora teher az idős demens szülő, hogy fizetnek is csak bedughassák valahova

qbr 2012.07.14. 21:18:55

@szabidoki: "ne aggódj, feltalálták már a nokiásdobozt, mint univerzális problémamegoldó eszközt."

Hát igen.

Egyébként sajnos ez van, hogy a zsírosabb falatokat akarta mindig is mindenki a közös tálból a saját tányérjába kikaparni.
Ugyanez volt a helyzet a labordiagnosztikában a 2000-es évek elejéig, amíg le nem zárták a laborkasszát felülről. Vissza is kerültek rövid úton az intézményekhez a laborok...meg kevesebb lett az elvégzett vizsgálat is...

Qkorica 2012.07.15. 07:44:37

@radiologus.hu:
Szép napot!
Maradjunk annyiban, hogy nem teljesen saját akaratodból maradtál ki SzZ csapatából.
Továbbá én is láttam már egy - két költségvetést az OEP felé menőkből. Szóval, a költségvetés tervezetbe az alkalmazandó kontrasztanyagnak például az ULTRAVIST (ára 149,74 Ft/ml kb.~0,53 EUR/ml) szerepel, miközben a vizsgálatnál pedig IOPAMIRO-t adnak. Azt halkan jegyzem meg, hogy a vizsgálatban szereplő beteg is így járt, mert Merkformint szedett és ezért halasztották a vizsgálatot. Azt viszont én tenném hozzá, hogy a CT képen vagy a leleten nincs feltüntetve az alkalmazott kontrasztanyag, sőt utólag már meg sem állapítható, mivel néhány óra alatt kiürül a szervezetből az IOPAMIRO (és az ára 1,01 Ft/ml). Ha a váróból el tud menni a beteg a saját lábán, akkor már nem lehet bukni az ügyön. Hál Istennek, ez szinte mindenkinél sikerül. Ez is az átverés része.
Azt állítod, hogy a kontrasztanyag ára egy vizsgálathoz 60 EUR, és mind ehhez azt is, hogy ezért az OEP 11887 Ft-ot térít. Ez azt jelentené állításodnak megfelelően, hogy a vizsgálat ingyen zajlik és a szolgáltató alkalmanként 5423 Ft-ot fizet rá a beteg ellátására (mai árfolyamon) csak a kontrasztanyag miatt. Azt hiszem, egy ilyen szolgáltatót fel kellene terjeszteni a Teréz anya díjra...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.15. 09:17:57

@Qkorica: ez nagyon gyakori magyarországon, a baleseti sebészetben jellemzően egy modern lemez vagy velőűrszeg messze több mint amennyit az OEP fizet az egész műtétért, ilyen az élet, meg a magyar logika, az OEP arra kényszeríti az orvosokat, hogy elavult kétes módszerekkel operáljanak betegeket ha nem akarnak csődbe jutni.
azokat az árakat elárulod honnan szedted? adj egy linket. meg vedd hozz a többi szükséges eszközt is, kezdve a branültől annak a munkadíjáig aki beadja és annak a munkadíjáig aki monitorozza, hogy ne legyen gond, elvégre amikor olajat cserélnek az autódban akkor sem annyit fizetsz mint az olaj ára, hanem társulnak ahhoz más költségek is

Qkorica 2012.07.15. 10:24:01

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

A kontraszt anyagről beszélt az illető és nem a full serviceről.
Más:

www.ogyi.hu
ha van hozzá jogosultságod.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.15. 10:35:03

@Qkorica: van, de ott nem találtam árat, viszont másutt igen
IOPAMIRO 370 oldatos injekció
Fogyasztói ár: 11239 Ft Támogatott ár: 11239 Ft
Kiszerelés: 1x100 ml
ez akárhogy számolom 112 forint/ml és nem 1,01 forint/ml

Qkorica 2012.07.15. 16:38:25

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Szóval, elsétáltam Mea Culpa-ba. Elnéztem a sort, ez okozta a tévedésemet, és köszönöm a figyelmeztetést. Most már helyesen:

Szóval, a költségvetés tervezetbe az alkalmazandó kontrasztanyagnak például az ULTRAVIST (ára 149,74 Ft/ml kb.~0,53 EUR/ml) szerepel, miközben a vizsgálatnál pedig IOPAMIRO-t adnak. Azt halkan jegyzem meg, hogy a vizsgálatban szereplő beteg is így járt, mert Merkformint szedett és ezért halasztották a vizsgálatot. Azt viszont én tenném hozzá, hogy a CT képen vagy a leleten nincs feltüntetve az alkalmazott kontrasztanyag, sőt utólag már meg sem állapítható, mivel néhány óra alatt kiürül a szervezetből az IOMERON (és az ára 84,48 Ft/ml), vagy IOPAMIRO (és az ára 100,91 Ft/ml). Ha a váróból el tud menni a beteg a saját lábán, akkor már nem lehet bukni az ügyön. Hál Istennek, ez szinte mindenkinél sikerül. Ez is az átverés része.
Azt állítod, hogy a kontrasztanyag ára egy vizsgálathoz 60 EUR, és mind ehhez azt is, hogy ezért az OEP 11887 Ft-ot térít. Ez azt jelentené állításodnak megfelelően, hogy a vizsgálat ingyen zajlik és a szolgáltató alkalmanként 5423 Ft-ot fizet rá a beteg ellátására (mai árfolyamon) csak a kontrasztanyag miatt. Azt hiszem, egy ilyen szolgáltatót fel kellene terjeszteni a Teréz anya díjra...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása