Megfulladt a babánk

2012.05.24. 07:29

Tisztelt Praxis Olvasók!


Négy éve az első igazi májusi meleg volt. A napi rutin szerint elvittem a lányomat iskolába, és nem ígértem meg neki, hogy én megyek érte, mert lehet, hogy délutánra már megszületik a kisöccse. Nagyon várta már, mi több, alig várta, hogy más menjen már végre érte az iskolába. Iskolába kísérés után mentem NST-vizsgálatra, magzatvíz ellenőrzésre, és megvizsgált még a nőgyógyászom is fizikálisan és ultrahangon is. Minden a legnagyobb rendben, csütörtökön vár egy ágy, aztán majd meglátjuk. Ez volt hétfőn. Szerdán volt egy "vaklárma, reggel nagyon feszített a hasam, kemény is volt. De nem fájások voltak, mert nem nem múltak, nem csillapodtak, hanem mintha görcsöt kapott volna. Felkötöttek a szokásos gépekre de már a vajúdóban, hiszen két nap múlva lett volna a kiírt szülésem. A szívhangmérőt folyamatosan odébb kellett helyeznem, mert eltűnt, de sikerült megtalálni. A doktorom műt, de amit végez jön, és rám néz. Nagyüzem volt, én voltam az egyetlen kismama, akinek volt vize, a többiekkel foglalkoztak, nekem azt mondták pihenjek, lehet, hogy hosszú napom lesz. Elbóbiskoltam......

 

 

 

Fogalmam sincs mennyit aludhattam, de amikor felkeltem hiába kerestem a szívhangot, nem találtam. Helyezkedtem, cirógattam a hasam, ez korábban bevált, de semmi. Nem volt nővérhívó a vajúdóban, így lemásztam az ágyról és szereztem egy szülésznőt. Minősíthetetlen hangnemben közölte velem a szülésznő, hogy vegyem tudomásul, dolgoznak, és különben is az orvosom nem ér rá. Rettenetesen féltem, nem törődtem a illedelemmel, és megkérdeztem a szülésznőt, hogy ha learatta a farmeramáját ami nyilván a munkája része, ugyan megnézne-e, vagy szerezne-e nekem orvost, mert nem találom a szívhangot. Letette az asztalra a kertjét, visszakísért, és ő is elkezdte keresni...


Nyomkodott, pakolgatta mindenhová, de semmi. A sértődött, unott arca pillanatok alatt fehéredett el, majd az épp akkor a vajúdóm előtt elsétáló rezidensnek szólt, hogy szerezzen orvost, bárkit!! Amíg odaért egy orvos, már az ultrahangon sem találta a szívhangot. Amikor kimondta, hogy nyugodjak meg, mindjárt jön a doktor úr, onnantól kezdve gyakorlatilag bekapcsolt a védekező mechanizmusom. Nem hallottam meg semmit. Csak néztem, ahogy a dolgok megtörténnek, de érezni és átélni nem tudtam a helyzetet. Mintha kívülről nézném az egészet.


A kitolási szakaszra emlékszem, mert néztek bele a képembe, hogy egy nagyot nyomjak, ők segítenek és túl leszek rajta.A következő emlékem, amikor beengedték a férjemet, miután megmosdattak. Próbálta tartani magát, de amikor elárasztottam a kérdéseimmel, megtört.


Azt mondta neki a szülésznő, hogy megfulladt a babánk. Azt mondták addig maradunk itt kettesben, ameddig csak akarunk. Késő éjjel kivittek az osztályra, ahol egy onkológiai műtétre váró nénivel kerültem össze. Már korábban mondták neki, hogy érkezem a szobába, legyen velem türelmes, mert be vagyok gyógyszerezve, nem vagyok tudatában a cselekedeteimnek. Eszti némi meleg kezére ébredtem. Nem tudtam ki ő, csak azt,hogy az egyetlen ember akiben jelenleg megbízom. Erőltetett belém pár falatot, és beszélgetni kezdtünk. Észre sem vettem, hogy az amit mondok, az amit érzek azt ő teljesen a magáénak érzi és átéli. Már ketten sírtunk. Egyszer csak megjelent egy középkorú hölgy, elmondta, hogy pszichológus és megkérdezte miben segíthet.


Eszti Néni válaszolt, hogy két kiló krumpli, két öklömnyi hagyma, meg egy kis kóbászt kér. Először megdöbbentem, de aztán nagyon jót nevettem rajta én is, és megkértem a kofát, hogy ne jöjjön többet. Ilyenkor az ember türelmet, megértést várna, és nem egy leharcolt, alacsony bérezés miatt érzelemmentes robotot. Pénz nélkül kihal az együttérzés? Három napig feküdtem a kórházban, de a viziten kívül nem volt vizsgálatom. Utamra bocsájtottak receptekkel, és hat hét múlva kontroll. Mielőtt elhagytuk a folyosót, a főorvos behívott minket a férjemmel a szobájába, hogy beszélgessünk. Nem akartam. Haza akartam menni, és megölelni a lányomat. Egyszerűen szabadulni akartam!!! A férjem, mire hazaértem elpakolta a babaholmikat, és a kilenc hónappal azelőtti állapotban léptem be a lakásba. Hálás voltam érte. Beszélgettünk a lányunkkal, akinek annyi kérdése volt, hogy nem tudtunk rájuk válaszolni. Nem akart iskolába menni, engem akart ápolni. Még pár nap sem telt el, jöttek a levelek, mindenhol "idézéssel" hogy jelenjünk meg, és adjunk beszámolót.


Mérlegeltünk, hogy ha meg akarjuk tudni az igazat, egy nevet akarunk a felelős rész rubrikába íratni, akkor hosszú hónapok, évek várnak ránk, aminek akár bíróság is lehet a vége egy több milliós "heppienddel." Sosem fogok tudni tovább lépni, ha állandóan beszélnem kell róla. Felkerestük a kórházigazgatót, és megkértük, intézzen mindent úgy, ahogy akar, de mi a továbbiakban nem jelenünk meg sehol, nem teszünk panaszt, csak hagyjanak minket békén. Ennek már négy éve. Eszti Néni a család fontos tagja lett,anyu elvált, Eszti Néni özvegy, így összebútoroztak és a lehető legnagyobb egyetértésben élnek együtt.


Ahogy kezdtem, sok mindent nem értek. Nem értem, hogy a nyolc osztályon lévő orvosból miért nem nézett rám legalább egy? Hisz nem volt fogadott orvosom, a körzetimhez jártam. Utólag derült ki, hogy közel három órát szunnyadtam, és addig a kutya nem nyitotta rám az ajtót. Miért kellett bedrogozni? Rengeteg idő és információ kiesett, és amíg sok volt bennem a megválaszolatlan kérdés, nem tudtam nyugodni. Miért takarózik minden EÜ dolgozó az alacsony fizetés mögé még akkor is, amikor csak szimplán együtt kéne éreznie? Unott szülésznő, kiégett dilidoki stb....Ők már nem szeretik a hivatásukat, mégsem váltanak. Nem azt vártam, hogy körbeugráljanak, de nem hiszem, hogy az orvosomnak, akihez kilenc hónapig jártam, bár nem fizettem, ne lett volna annyi ideje a kórházi tartózkodásom alatt, hogy bejöjjön hozzám. Azóta sem láttam. Már nem is akarom.


Továbbléptem. Hosszú út volt. Azóta minden meggyilkolt kisbabát megsiratok. Nem tervezünk testvért, a férjemben is eltört valami. De mi megmaradtunk hárman, és kaptunk egy csodás Eszti Nénit akiért nagyon hálás vagyok.

 

 

Anna

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2012.05.24. 08:00:30

Sajnálom és nagyon együtt érzek veled.

Ugyandehogy (törölt) 2012.05.24. 08:25:15

Sajnálom.
Ám az én időmben sem álltak a vajúdó nők ágya mellett az orvosok, nővérek,
még "szívhangmérő" esetén sem.

margaréta87 2012.05.24. 08:57:31

Ki az az Eszti néni? nem értem.

SusanneF 2012.05.24. 09:13:09

@margaréta87: Olvasd még 1x figyelmesen végig a posztot!Anna szobatársa,aki megértő,és pont olyan volt,ott,és akkor,amilyenre ebben a borzasztó helyzetben szükség volt,azóta pedig a család része lett...

Dr.laikus PhD 2012.05.24. 09:15:58

@margaréta87:

A szobatárs, aki akkor és úgy volt mellette amikor kellett és ahogyan szüksége volt rá.

SusanneF 2012.05.24. 09:19:48

Kedves Anna!
Nagyon szomorú és sajnálatos,ami történt,sok erőt kívánok Neked és Családodnak,ennyi idő után is!

Van egy direkt ilyen veszteségen átesett szülőknek készült oldal:

www.angyalokszulei.hu

Itt van fórum is,beszélgethetsz hasonló helyzetben lévő anyukákkal,de ajánlanak szakembert is...ha szükséges.

Nem derül ki,hogy mi okozta a baba halálát,de sajnos van eset,amikor a tragédia kivédhetetlen...

A seb és hiány megmarad,de valahogy a történést fel kell dolgozni a lelkünkben,ha nem megy,valaki segítségét kérni....
Örülj a családodnak,töltse4tek sok időt együtt-kettesben a férjeddel is!
Szerintem ne határozd el,hogy legyen,vagy ne legyen kistetvér.

SusanneF 2012.05.24. 09:20:23

@Dr.laikus PhD: Majdnem ugyanazt írtuk..:)

Lady Ann 2012.05.24. 09:20:43

@margaréta87: A történet szerint egy angyal.
Részvétem a babáért.

ügyfélszolgálatos 2012.05.24. 09:23:55

Sajnálom. :(

Én ezért köhögtem ki a magánorvos és a magánkórházat, ami nem volt olcsó. De cserébe egy órával azután hogy beértünk éjszaka szülni az orvos is ott volt bemosakodva. Sajnos közkórházban nem szabad szülni. Sőt ott semmit sem szabad.

biciklizik az egér 2012.05.24. 09:34:34

Őszintén sajnálom a posztólót, sajnos tudom milyen érzés ezt átélni. A mi babánk 20 hetesen hagyott itt minket. A szülés után másnap betettek mellém a kórterembe egy "nőt" aki épp abortuszra jött, ugyanis már nem akart 3. gyereket....... Mindez karácsony előtt 3 nappal volt, szóval bőven volt hely a kórházban... egy icipici odafigyeléssel óriási lelki megpróbáltatástól kíméltek volna meg :S

SarahConnor 2012.05.24. 09:44:02

Megkönnyeztem. Részvétem.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.24. 09:47:42

@ügyfélszolgálatos: azért úgy évi 100 ezren mégiscsak megszületnek közkórházban, a mortalitás sem olyan rossz, nem vagyunk elsők európában de utolsók sem

Jimbo75 2012.05.24. 09:53:04

@ügyfélszolgálatos:

Ja, csak nem ezért fizettem a sokezer forintnyi TB-t, hogyha szükségem van rá, akkor még magánorvosnak is súlyos pénzeket fizessek....

Farkasokkal táncoló 2012.05.24. 09:53:51

Őszinte részvétem a kisbaba halála miatt.

Azt viszont nem tudom, hogy végülis kiben keresitek a felelőst emiatt? Volt zárójelentés ahol fel volt tüntetve a méhen belüli fulladás oka? Nyakára csavarodott és megfeszült a köldökzsinór esetleg? Többször elolvastam a beszámolót, és megvallom sehol nem találtam orvosi mulasztást, talán csak ott, hogy 3 óráig nem néztek rátok, de egy olyan napon, amikor éppen telt ház van és mindenki rohan mint a mérgezett egér, tán emberileg érthető, ha egy olyan kismamára, akinek az ideje csak két nap mulva jön el, nem fordítanak akkora figyelmet.

Kívánom, hogy minél előbb fel tudd dolgozni lelkileg a tragédiát, sajnos ez minden terhességnél megeshet...

Baál apa 2012.05.24. 09:59:49

Mély együttérzésem, tisztelt asszonyom.
A magyar egészségügy: halott. Még csak nagyon mélyet sem kell szippantani a levegőbe, hogy megérezzük.
Kicsi fizetés... Eladom a lakásomat félmillió Ft-ért, majd visszajárok és rugdalom a bejárati ajtót, hogy túl rosszul jártam...

2012.05.24. 10:02:44

"megkérdeztem a szülésznőt, hogy ha learatta a farmeramáját ami nyilván a munkája része, ugyan megnézne-e, vagy szerezne-e nekem orvost, mert nem találom a szívhangot. Letette az asztalra a kertjét,"

Ezt esküszöm nem értem. Mit jelent az a szó, hogy "farmerama"? Fél gyerekkoromat egy kertben töltöttem, mégsem tudom :(

Tán arra gondolt a posztoló, hogy learatta a kenőpízt? :) Csak nem, ennél jobb fej.

A poszt szomorú, de ezt a pénzéhes gyilkosozást ki lehetett volna hagyni.

Mióta Barcelonában láttam, hogy a vesebetegek hogyan énekelnek-játszanak együtt, aztán meg zúznak le a strandra, azóta mindig szeretem az ilyen történeteket, ahol betegbarátság szövődik.

Jimbo75 2012.05.24. 10:04:58

@Fyall: Farmerama az egy online farmos játék, unatkozó irodai dolgozók kedvenc időtöltése...

Ellie Arroway 2012.05.24. 10:10:18

Én is együttérzek a posztolóval. Egyetlen dolgot nem értek, hogy a pszichológussal mi volt a baj? Hogy bejött és megkérdezte, mit segíthet? Mire azonnal kizavarták, és most utólag "kiégett dilidoki"-nak titulálják? Tett valami rosszat? Inkább szerintem tök jó, hogy abban a kórházban volt pszichológus, csomó helyen nincs is egyáltalán.

Baál apa 2012.05.24. 10:17:57

@Ellie Arroway: nagyapámnál is volt a Szt. ...ben. Beírta a zárójelentésébe, hogy idült alkoholista, miközben egész életében szigorú absztinens volt.

basel 2012.05.24. 10:18:36

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Igen, de döntő többség ott is kiperkálja a magánkórház árának 30-70%-át. És a 70%-ért se kapsz aztán számonkérhető szolgáltatást, épcsak nem fognak látványosan és direkt szarni a fejedre.

Bogyiszlói 2012.05.24. 10:21:14

Őszinte részvétem a családnak!

Remélem olvassa a blogot a sok otthonszülős, hordozókendős ősanya, akik ha most, egy órával hamarabb beindították volna a szülést, és egészséges baba születik, akkor azért balhéznának, hogy belenyúltak a természet dolgába, nem hagyták a babát magától indulni...mert a szemét doki meccset akart nézni vagy egyéb sablonduma.

kalandfereg 2012.05.24. 10:27:18

A legdurvább, hogy minden a kórházban, CTG-vel a hasán történt. Nem tudom, konkrétan mi történt, nem derül ki, de úgy tűnik, olyasmi, ami otthon is megtörténhetett volna, sőt, az csak egy véletlen, hogy pont a kórházban volt akkor. De nem szerencsés véletlen, hanem nagyon is szerencsétlen.
Kiváncsi vagyok, mit mondanak erre az esetre az otthonszülés-ellenesek. Merthogy ott ugye mindig az az érv (amit a valóság persze nemigen igazol vissza), hogy otthon nem biztonságos, míg a kórházban szuperbiztonságos.

Farkasokkal táncoló 2012.05.24. 10:31:12

@Bogyiszlói:
Szerintem az ilyesmi nagyjából kivédhetetlen, légyen szó otthonszülésről vagy kórházban szülésről.

Valami okból kifolyólag a kisbaba méhen belül megfulladt. Hogy mi volt az ok, nem tudjuk, pedig utólag biztosan megállapítható lett volna. Én - ismétlem - csak arra tudok gondolni, hogy a ködökzsinór a nyakára tekeredett (mellesleg állitólag minden második gyereknek a nyakára van kisebb agyobb mértékben tekeredve, szóva ez nem olyan ritka eset) és ahogyan a agzat mozgott, valami miatt megfeszült, és egyre jobban ráfeszült a nyakára, nem mozgott, nyúlt vele együtt.

Ezt csak úgy lehetett volna kivédeni, ha folyamatosan áll szakszemélyzet (szülésznő vagy szülész) az anya mellett, és pillanatról pillanatra figyeli az nst kijelzőt, és amint az elhallgat, azonnal tolják is be a műtőbe, és kapják is i a babát császárral. De ha csak mondjuk negyedóránként néz be hozzá valaki, és pont akkor következik be a fulladás, amikor az beteszi aga mögött az ajtót, már akkor késő van, hiszen mire a császárra sor kerül a baba húsz perce agyhalott legalább, az anya meg ugye aludt és nem vette - nem vehette - észre....

2012.05.24. 10:33:28

Amikor én szültem, éppen előttem történt, hogy az újszülött halva született. Előtte már befektették a szülni készülő hölgyet megfigyelésre, és rendszeresen nézték a szívhangot. Mindent rendben találtak, aztán az utolsó ellenőrzésnél nem volt szívhang. Ha jól emlékszem, naponta 2x, vagy 3x volt ellenőrzés, már nem emlékszem. Ennél gyakrabban fizikailag lehetetlen, mert sokan voltunk. Nem tudom, hogyan lehetett volna kivédeni ezt a szerencsétlenséget. Amennyiben a 3 óra alatt esetleg megnézi valaki, és nincs szívhang, sajnos ugyanez előfordulhatott volna. Sajnálom, hogy ezt át kellett élnie. A zárójelentésen kellett hogy legyen valami indok, a halál okát kötelező megjelölni. Ha akartak még másik gyermeket, nem kellene emiatt lemondani a lehetőségről, még ha értem is az okot.

Nevem Earl 2012.05.24. 10:48:01

Egy hónappal ezelőtt még nem tudtam volna, milyen lehet ez. A kisfiam most 3 hetes, minden megváltozott, mélyen átélem a történetet. Részvétem.

cenzorilla 2012.05.24. 10:51:22

Minden szélsőséges megnyilvánulást törlök.

Ne reagáljatok, mert azt is törölni fogom!

Lajszlo 2012.05.24. 11:03:29

"Ha jól emlékszem, naponta 2x, vagy 3x volt ellenőrzés, már nem emlékszem. Ennél gyakrabban fizikailag lehetetlen, mert sokan voltunk."

Már tízezer forint alatti áron is lehet kapni szívhangfigyelőt, úgyhogy simán lehetne minden kismama ágya mellett egy ilyen (azt mondjuk nem tudom, hogy ezek az olcsó készülékek megbízhatók-e).

kalandfereg 2012.05.24. 11:22:17

@Bogyiszlói:
Ne zavarjanak meg a tények egy pillanatra sem, miszerint ez az anya KÓRHÁZBAN szült, és ott senkinek egy pillanatra sem volt olyan gondolata, hogy ezt a szülést egy órával előbb meg kéne indítani. A dokik meg, gondolom, mivel zsét nem kaptak, sehol sem voltak. Még az is lehet, hogy pont meccset néztek.

tollborzfű 2012.05.24. 11:24:43

@Bogyiszlói:

nem tudom az otthonszülést miért kevered ide, hisz a poszt arról szól, hogy a kórházban nem foglalkoztak vele, rá se néztek!

De ha már otthonszülés, küldök egy linket, videó, hogy egy otthonszülés milyen hangulatban is telhet, ezzel szemben tudjuk mi van a kórházakban...

És nem, nem vagyok otthonszülés párti, hanem olyan párti vagyok, hogy emberséges, barátságos körülmények között, felelseges beavatkozásoktól mentesen szülhessenek a nők, - akár bent, a kórházban is. Hazánk ettől nagyon messze van.

Szép kórházit nem tudok küldeni, de nagyon szép otthonszüléses videót igen, ahol az egész család nyugodt, és a kistestvér vágta el a köldökszínórt. Talán erre a videóra rámondható, hogy csodás (nyugodtan nézhető, nincsenek kifejezetten durva, véres részek benne):

szulocsatorna.postr.hu/kisgyerek-vagta-el-a-testvere-koldokzsinorjat

zsikuci81 2012.05.24. 11:27:53

Nagyon szomoru, nagyon sajnalom. Ezt csak az fogja fel, aki atelte.
Az anyosom a nyolcadik honapban veszitette el a babajat, meg most is sir, ha errol beszel.
A vajudoban tudomasom szerint minden agy mellett van NST keszulek es legalabb negyedorankent szuleszno koteles ellenorizni a baba szivhangjat es azt eszlelolapon vezetni. (Legalabbis nem egeszen kilenc honapja meg igy volt.)

Dr.laikus PhD 2012.05.24. 11:30:43

@zsikuci81:

Itt most éppen nem így volt. :(((

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2012.05.24. 11:35:55

@kalandfereg: azért az otthonszülés kockázatai nem a ctg meglétének vagy hiányával kezdődik és zárul.
sterilitás, konzílium lehetősége, orvosi eszközök/műszerek, műtét. legalábbis az otthonszülés-ellenesek gondolom ezeket hoznák fel példának. kígyó-béka előtt még megjegyzem, hogy ha valaki túl van már x szülésen, és úgy gondolja, hogy nem kell neki a kórház, hát isten adta joga otthon szülni, ha az előírt intézkedéseket biztosítani tudja, de ha ott valami komplikáció lép fel, akkor ott két élet kerül nagy bajba.

zsikuci81 2012.05.24. 11:36:58

@Dr.laikus PhD:
Igen, sajnos, pont ezert irtam.

Semper Fidelis 2012.05.24. 11:40:49

Én ott voltam végig a szülésnél, és néztem a fájásmérőt.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2012.05.24. 12:16:54

Én még egy dolgot tennék az egészhez hozzá. Valaki azt mondta, hogy "nem rossz" a mortalitási ráta.

Csakhogy szerintem ezt nagyban befolyásolja, az esetek többsége formai okokból nem kerül be a statisztikába. Konkrétan a jelen eset sem befolyásolta a mortalitási rátát, mivel a kisbaba még csak magzatnak minősült. Nekünk is meghalt egy babánk, már bent a kórházban a szülés napján. De mivel még a méhben halt meg, ezért a baba jogilag még magzat volt, így a jog szerint nem csecsemőhalálnak, hanem vetélésnek minősült.

Persze igaz az, hogy az ilyen dolgokkal valószínűleg nem nagyon lehet mit kezdeni. Ha a szívhang már nem hallható, akkor már nem lehet mit kezdeni, egyszerűen nincs olyan gyors orvosi eljárás, amivel időben be lehetne avatkozni.
De az odafigyelés, együttérzés ilyenkor nagyon fontos, és sokat segít. Nekünk ebből a szempontból szerencsénk volt, (ha lehet ilyet mondani) a kórházban mindenki a maximális figyelemmel és empátiával kezelte a tragédiánkat.
Sőt, még a következő terhességnél is emlékeztek ránk, és érezhetően megkülönböztetett figyelemmel kezelték a feleségemet.

De az is igaz, hogy pl. a patológián már érzékelten sudribunkók voltak, hogy a temetési intézetnek nevezett szubhumán véglényekről már ne is beszéljek.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.05.24. 12:57:10

az apás szülés sok szempontból előnyös. Sok kórházban ebben a fázisban (szívhangmérő felkötve) az apa folyamatosan jelen lehet, és segíthet figyelni arra, amire nincs idő vagy energia a dolgozóknál. Azt hiszem, hogy ha abban a pillanatban fúj valaki riadót, amikor a szívhang megszűnik vagy valami már érzékelhető, még lehet valamit csinálni.

Én nagyon be voltam parázva minden apró jelre (mint apa) mindhárom szülésnél.

Az is szokatlan, hogy valakit tompítsanak-altassanak; amikor mi mentünk, mindig azt mondták, hogy sajnálják hogy nem csillapíthatják a fájdalmat, de az nagyon veszélyes.

Közkórházzal, saját doki nélkül voltunk mindig, és nagyon megbecsüljük az ott dolgozókat.

komplikato 2012.05.24. 12:57:41

Amikor a fiam született, akkor sem foglalkozott senki semmivel. 6 órán keresztül hivatkoztak műszakváltásra. Igaziból meg azért nem jött senki, mert bekerült egy többszörösen veszélyeztetett terhes a szülőszobára és senki NEM akarta bevállalni, hiszen rontaná a renomét ha történne valami. Szülés közben két probléma is felmerült a fiamnál, mindkettő utólag vagy késve derült ki. Csak a szerencsének köszönhetjük, hogy még is jó vége lett, nem az orvosi személyzetnek.

papagena79 2012.05.24. 13:11:29

RO-ból hozzátenném, hogy az agyon csepült (biztos joggal, ezt nem vitatom) János kórházban a szülőszobákban olyan CTG van, hogy kint a nővérpultban irgalmatlanul hangosan elkezd szirénázni, ha 100 alá esik a baba pulzusa...Szóval technikailag kivédhető lett volna sajnos ez az eset.

s 2012.05.24. 13:40:13

A Jóistenke lát Tégedet és szeret. Minden fájdalommal együtt . . . szeret.

torvenyesszules 2012.05.24. 13:52:39

Kedves Anna,

Mélységesen együtt érzek veled és borzasztóan felháborít az a helyzet ahogy itt egyes orvosok állnak a dolgokhoz. Sajnos velünk is hasonló dolog történt, annyi a szerencsénk hogy a gyerek túlélte, ami hatalmas szó. De elhatároztuk mi nem hallgatjuk el azokat amik történtek, hivatalos helyeken panaszt tettünk ahol ezt teljesen jogszerűnek a kezelés részének minősítették, még akkor is ha a szülésznő és a választott orvosunk is panaszt tett a főorvos ellen. Övék a törvény úgy tűnik, de ha az emberek elkezdik kimondani a nevüket egyszer csak megszűnik a varázs körülöttük. Ebben a reményben írtuk meg mi is a történetünket a www.torvenyesszules.hu oldalon.

VT Man 2012.05.24. 14:00:39

@ügyfélszolgálatos:
"Én ezért köhögtem ki a magánorvos és a magánkórházat, ami nem volt olcsó. De cserébe egy órával azután hogy beértünk éjszaka szülni az orvos is ott volt bemosakodva."

Ha fizetsz zsebbe, akkor az állami kórházban is ott lesz az orvosod, akár 20-30 percen belül is. Sőt, van aki egyidőben ér be veled, ha telefonálsz.

És ez nem 300 ezerbe kerül, hanem "csak" 50-100 ezerbe.

ANTI-SQUIRREL 2012.05.24. 14:02:41

Borzalmas! Ezt csak az ertheti meg igazan,akinek van gyermeke. Oszinte reszvetem!
Most lattam a TV-ben egy musort ahol gyerekeket mutottek szivproblemakkal.
Egy 11 eves sracnak sajnos nem sikerult es fel ev kuzdelem utan meghalt, mert nem volt jo az uj sziv.
Nem volt egyszeru vegignezni azt amikor a doki kozolte vele, hogy nagy mutet lesz, de sajnos meg kell csinalni, o pedig elkezdett zokogni, mert tudta hogy gaz van. Ha felnottekel tortenik valami az mas, na de gyerekekkel az nagyon nehezen emesztheto!
Sok kitartast!

apanna 2012.05.24. 14:02:54

@Fyall: Egy internetes játék. Igaz, nem 4 éve ahogy írta, csupán két éve van jelen az életünkben ez a játék..

Trackback 2012.05.24. 14:03:10

Neveket, helyszínt, konkrétumokat.

Ezek nélkül semmi értelme a posztnak.

És nyugodtan ki lehet tiltani ezért a véleményemért a blogról, ami már inkább egy papírzsebkendőt szorongató, szipogó, pszichoterápiás közösséghez kezd hasonlítani, mint tényfeltáró írásokat közlő bloghoz.

Persze ha pszichoterápiás blog akar maradni, és az a célja, hogy emberek névtelenül, konkrétumok nélkül kiírják évekkel ezelőtti sérelmeiket, amiben szerepel fehér köpenyes személy, akkor minden rendben, csak így tovább.

felka 2012.05.24. 14:12:31

R.I.P.szegény kis picikék, akik ilyen kevés időt kaptak...:(

@VT Man: abszolút egyetértek. MAGÁNORVOST.VÁLASZTOTT SZÜLÉSZNŐT...!
valamennyire csökken a kockázat...

macska69 2012.05.24. 14:17:55

@Trackback: Dulifuli, most aztán jól megmondtad. Ijedtemben el is dobtam az összeszipogott zsebkendőmet.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.24. 14:22:46

@basel: dehogynem kapsz, olyan szolgáltatásokat kapsz amelyeket a nyugati világban a legmagasabb magánbiztosítottak sem kapnak. nálunk a legmagasabb biztosítási kategória a "chefarzt, 1-bett". ezért egy életen át igencsak asokat kell fizetni, és nézzük csak mennyibe kerül ez magyarországon:
10-20 ezerért el tudod intézni, hogy egy ágyas kórtermed legyen, 50-100 ezerért azt, hogy magánorvosod legyen aki bejön hajnal 3 kor, aztán még egy 20-as a magán bába meg még 5-10 közti összegekért el tudsz intézni egyet mást. ez össz vissz 100-150 ezer (persze igényektől függően lehet több is), egy olyan szolgáltatásért ami nem jár neked és külföldön ezért a biztosító havonta ennyit kér. és hajnal 3 kor ott az osztályvezető nem jön be akárkiért, hanem az ügyeletvezető főorvos vezeti le a szülést. én eddig csak egy valakiért hallottam, hogy szabiról behívtak valakit, 1000 euró órabért fizetett a magánbiztosító.
szóval extra szolgáltatásért extra pénz. az persze más kérdés, hogy erről jár számla vagy nem?

Mészáros Laci 2012.05.24. 14:23:39

@Trackback:

ÉPP ELLENKEZŐLEG.

most nincs időm kifejteni, de ha érdekel, visszatérhetünk rá.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.24. 14:25:16

@Lajszlo: kórházban csak olyan eszközt lehet használni ami erre engedélyezve van és hiba esetén perképes a gyártó, ez rögtön megtízszerezi az árakat.

Német 2012.05.24. 14:31:03

NSZK-ból jöttem MO-ra a 80-as években. Pár héttel 1. gyermekem születési időpontja előtt máshova költöztünk. Nem volt fogadott orvosom, azt sem tudtam, hogy ez mi - nyugaton hálapénz stb. nincs. Alig beszéltem a magyar nyelvet. Húsvét előtt volt, ketten a szülőszobában, a másik nőn szívhangmérő. Nagyon meleg volt, de még vizes kendőt sem adtam, arcomat törölni. Rám se nézett senki, pedig megpróbáltam elmagyarázni, hogy valami nincs rendjén. Orvos akkor jött, amikor a kicsi koponyája már kint volt - meg is fulladhatott volna. Össze-vissza repedtem, 1 órán át varrtak össze. Nincs segítség sehol, senkitől, nincs egy jó szó, nincs emberség. 8-an 1 kórteremben, reggelire 1 kancsó/asztal, ha éppen zuhanyoztál, nem volt mit innod, influenza miatt zárlat volt, nem lehetett sem lemenni a büfébe sem behozatni valamit valakivel. Penész a vizesblokk falain. Babák beteázva, de "anyuka tanuljon meg rendesen szoptatni" megjegyzés a nővérektől. Viszont amikor hazamentünk, jöttek a suttogott kérdések: "nincs egy kis márkája?" - pedig ez akkoriban deviza-bűntett volt mindkét részről.....
Hol volt: Kenézy Kórház, Debrecen, szülészet

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.24. 14:32:15

@seahawks: ugye tudod, hogy annak az eskűnek semmilyen jogi következménye sincs?
és éppen követik a javaslatodat, elmennek külföldre, te meg mehetsz a vajákos asszonyokhoz varjúlábfőzetért, a borbélyhoz meg eret vágni. jah a pióca meg a köpülyözés kimaradt.
azt, meg, hogy annyit fognak keresni nem tudták, ugyanis joggal hihették, hogy egy civilizáltnak vélt országban egy utcaseprő nem fog többet keresni mint egy orvos

seahawks 2012.05.24. 14:36:33

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

1-igen tudom, hogy nincs jogi következménye, csak ha bebizonyítzják, hogy hibázott vagy nem látta el a feladatát ezért halt meg valaki.
2-menjenek csak külföldre.
3-mi alapján htték, hogy jól fognak keresni? és ha már hitték, akkor ez motiválta őket és most ezért beleszarnak a munkába? na ezuért elmehetnek külföldre, ott sem fognak jobban dolgozni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.24. 14:41:56

@seahawks: azért érdekes módon külföldön megbecsülik őket
az egyes ponthoz azért olvass hozzá, ezek nem az eskü miatt büntetett cselekedetek, hanem a jogszabályok miatt.
az is magyarázd el mit fogsz csinálni majd orvosok nélkül?

Mrs.Columbo 2012.05.24. 14:43:17

@Ellie Arroway: Azt, hogy miben segíthetek, lehet úgy kérdezni, hogy elbőgöd magad és a nyakába borulsz, és lehet úgy, a maradék életkedved is elmegy. Gondolom itt az utóbbi állt fenn.

Barátnőm olyan helyen dolgozik (önkéntes végső stádiumban lévő rákos betegeknél), ahol a kezdéskor megmondták neki, hogy 5-6 évnél többet ne tervezzen ott dolgozni, mert kiégnek, és utána már nem jó sem a dolgozóknak, sem a betegeknek. A leghosszabb idő állítólag 10 év volt, amit ott töltött valaki.

Irkutszk 2012.05.24. 14:43:32

@Nevem Earl: Gratulálok! Sok boldogságot!

Őszintén együttérzek a posztíróval, a gyászával, az ok-kereséssel, a depresszióval. A legnagyobb csoda, hogy látja a történetben a pozitív fejleményt, Eszti néni megtalálását.

seahawks 2012.05.24. 14:45:39

mindegy mi miatt büntetik őket, de ha már esküdtek, akkor a lelkiismeretükkel hogy számolnak el?
-nyugi. mindig lesz elég orvos, mert nem mennek el, a magyar tipikus földhözragadt nép. de jönnek be folyamatosan külföldről is.

karcsibácsi 2012.05.24. 14:50:01

Kedves Anna !
Egy gyermek halála mindenképpen szörnyű tragédia, mélységesen átérzem fájdalmukat.
Ettől függetlenül a kórházi szülés (természetesen az állami, közkórházi is) messze biztonságosabb, mint az otthon szülés, nem gyilkolják meg ott a kisbabákat. Talán mégis jó lett volna pszihológus segítségét igénybe venni.
És amit mindenképpen javaslom, hogy gondoljanak át, az a "nem tervezünk testvért" kijelentés. Az elvesztett kisbabát persze hogy nem lehet pótolni, de a fájdalmat valóban tompítja az idő, elviselhetőbbé teszi a család összetartása, egymás iránt érzett szeretetük. És egy újszülött érkezése felülírhatatlan öröm, megváltoztatja az életüket és segíti a gyász feldolgozását is. Pályakezdőként gyermekonkológián dolgoztam, (akkor még) sok kisgyermeket vesztettünk el vérképzőszervi malignómákban. A szülők szinte együtt haltak a gyermekükkel. Szükség volt pszihológusra, gyakran lelkészre is. De sokan visszajöttek néhány év mulva, hogy a közösen átélt gyász után osztozzunk újszülött gyermekük miatt érzett örömükben.
Együttérzéssel és szeretettel gondolok Önökre.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.24. 14:51:51

@seahawks: te hol élsz ha megkérdezhetem? mindenki aki a holdnál közelebb él, az tudja, hogy a jelenleg évente végző 1000 nél valamivel kevesebb orvos akkor se lenne elég ha senki nem menne el, a rendszer csődre van prediszponálva úgy 20 éven belül, mivel az 1000 nek a fele elmegy, így aztán a csőd úgy 5-10 év alatt következik be, ez azt fogja jelenteni, hogy csak megyeközpontokban lesz orvos

Macropus Rufus 2012.05.24. 15:12:11

@apanna: csak percízen... 2009.október 9-én adták ki.

Sors-társ 2012.05.24. 15:25:50

Kedves Anna!

Mélységesen együtt tudok Veled érezni, hiszen velem közel 6 éve szinte ugyanez történt.
A 39. héten beindult a szülés és mi bevonultunk a kórházba. Az ügyeletes orvos elvitt megvizsgálni. Nézegetett egy darabig, majd a képembe vágta, hogy a magzat elhalt. Már vagy 2-3 napja, nem tűnt fel? Ebben a stílusban, kb. ugyanezekkel a szavakkal. Én hirtelen levegőt sem kaptam. Senkinek nem kívánom azt a lelki megrázkódtatást, hogy úgy kelljen megszülni a gyermekét, hogy pontosan tudja, soha nem foghatja a kezébe és nem látja majd felnőni.
Nem várok különleges bánásmódot DE, ha azért az örömteli eseményért megyek a kórházba, hogy megszüljem a gyermeket, akkor azért az alap, hogy ezt legalább finoman közlik és nem kérnek számon.
Nálunk se derült ki semmi, pedig boncolás is volt. Ja, amúgy az első zárót úgy kaptam meg, hogy az szerepelt rajta, hogy élő magzat. Szerintetek?
Örülök, hogy átvészeltétek ezt a hosszú és nehéz időszakot. Nekem is az a véleményem, hogy bár az EÜ dolgozók valóban alulfizetettek és a kórházak nehéz helyzetben vannak (a 2. gyermekemnél nem tudták biztosítani a terheléses vércukor vizsgálathoz szükséges cukor port - elfogyott a keret -, amit aztán én vettem meg a lenti gyógyszertárban 79 Ft-ért) az emberi bánásmód ettől függetlenül mindenkit megillet!

Augustin 2012.05.24. 15:27:20

@Német: és az NSZK-ban szültél korábban?
Mert ha igen, akkor tudod, hogy ott végig csak a szülésznő van benn (márha), és a doki csak akkor jön, ha baj van.
És a német dokik megérik a pénzüket annak ellenére, hogy jól keresnek. (A napokban cikkeztek róla a német lapok, hogy ott Fangprämie-t fizetnek a háziorvosoknak a klinikák.)
Itt is horrortörténeteket lehet hallani az orvosokról, úgyhogy lehet, h.nem is a pénzen múlik.

A poszt írójának részvétem. Rettenetes lehet.

Augustin 2012.05.24. 15:28:32

@Augustin: Amúgy nem akartam bántani a magyar orvosokat, még mielőtt valaki félreért.

2012.05.24. 15:28:39

@Lajszlo: Hát biztosan lehetne valamit kitalálni, de sokszor az előre befektetett kismamák még nem a vajúdóban vannak, és ha nincs különösebb gond, akkor nem használnak semmi extra vizsgálati módszert. Én 10 éve szültem, és bevallom, nem is hallottam akkor még ilyen kütyüről, amivel magam is tudom ellenőrizni a szívhangot.

2012.05.24. 15:32:40

@zsikuci81: Valószínű, azért nem tudom mi történik a vajúdóban, mert nekem igen sürgős volt a szülés :-) és roham császár volt, így még a helyiséget sem láttam. De mi van akkor, ha többen vannak, akiken már a vajúdóban kellene lenniük, de nincs szabad ágy, vagy gép? Akkor bizony valaki sajnálatos módon kimarad. Ebben az esetben ez nem így volt :-(

2012.05.24. 15:34:58

@Trackback: De tudod, hogy nem lehet neveket írni. Ahogy te sem, én sem a nevünkkel nyilatkozunk. Jó sok per lenne kilátásban, ha mindenki a nevével mondana véleményt, vagy a posztot, amely esetleg negatív, névvel írná.

ügyfélszolgálatos 2012.05.24. 15:36:10

@Jimbo75: Nekem a gyerek fontosabb volt mint a faszkodás hogy mit hová fizettem.

Meauw 2012.05.24. 15:55:31

Békét és megnyugvást az egész családnak! Szomorú,hogy idáig jutott az ország és az egészségügy.

zsikuci81 2012.05.24. 16:06:19

@Turchi:
Szia! Szulesfelkeszito tanfolyamon kaptunk egy papirt, amin reszletesen leirtak, hogy mi fog tortenni a szuloszoban. Ebben szerepelt a 15 percenkenti szivhang ellenorzes, amit meg is csinaltak. Nem tudom, hogy ez orszagosan kotelezo vagy helyi kovetelmeny. Sajnos en megdolgoztattam oket, mert sokaig allt a burok es fajasgyengesegem is volt. Igy burkot repesztettek, oxitocint es EDA-t kaptam, innentol kezdve a gep folyamatosan nyomtatta a baba szivhangvaltozasait papirra.
Van egyebkent olyan egyszeru gep, amit a kismama otthon is tud hasznalni. Ket tappancsa van, az egyik a meh osszehuzodasait regisztralja, a masik acusticus alapon a baba szivhangjait. Az a neve, hogy Fetaphone (azt hiszem, igy kell leirni). Mi ismerostol kaptuk kolcson, az utolso negy hetben otthon anyuka napi 20 percet felrakja, igy csinal egy merest. A gep ezt elkuldi a gyarto szerverere es azonnal szolnak, ha gond van. De a szuleszed a honlapjukon is megnezheti es a gepedre kuldhet vissza utasitast. Pl.: minden rendben, ismetelje meg a merest vagy gondolom menjen az illetekes szuleszetre. Keresek majd infot, ha erdekel.

Szélmalomharcos 2012.05.24. 16:15:42

Az Indexen több posztban is verték már a tamtamot akik szerint csakis az olyan szülés az igazi, amikor nem avatkozik be az orvos (a "háborítatlan szülés" szlogennel), itt meg az ellenkezőjét kéri valaki számon. Két divathullám csap össze, amikor a kórházi és az otthonszülés hívei foglalnak állást ugyanabban a kérdésben. Tény hogy elég magas a császáros szülések aránya, de éppen az ilyen esetek mutatják, hogy talán nem véletlenül

Ebből az írásból sajnos nem derül ki semmi aminek alapján meg lehetne állapítani, hogy mi történt valójában, hibázott-e valaki és hogy mi lett volna a helyes megoldás. Szerintem nem helyes amikor inkompetens laikusok akarják előírni az orvosnak, hogy mi a teendője. Persze akkor miről szólna a Praxis blog?

zsikuci81 2012.05.24. 16:30:36

@Turchi:
Meg annyit akartam irni, hogy itt a gepek kis gurulos asztalkakon vannak, igy at lehet vinni egy masik kismamahoz. Ha nagyon nincs agy, akkor gondolom osztalyra teszik a vajudokat, ott is szulesznok vannak, meg tudjak figyelni az anyukakat. En azt raknam oda, aki meg egeszen az elejen jar. (De ez csak feltetelezes :))

KovA 2012.05.24. 16:32:52

Anna, nem mente(gete)m az egészségügyet, de ilyen esetben nincs felelős.
Van bunkó orvos szülésznő, lehetnek hibák emberi gyengeségek aminek hiánya életet menthet, de alapvetően sajnos előfordul ilyen természetes halál. Ha baj van, gyosan jön perceken belül a vég, azon csak igen kis eséllyel segíthetett volna, ha 3 óra alatt időnként rádnéznek.
Nem sikerül(het) mindig minden.
Szül(et)ni kockázatos - az élet életveszélyes - de az él aki vállalja, akiért vállalják a kudarc kockázatát...

Nézd azt - mi a természetes. Tovább igazán akkor léptél, ha a valami ami eltört összeheged, nem nyomtalanul...

Amíg ilyesmit megélve nem ismer az ember, addig könnyű dolga van mert tudattalanul vállalja a kockázatot.
Ha megéli meg kell harcolnia, hogy tudatosan vállalja ugyanazt...

A (természetes) küldetés fontosabb, mint az én - az élet azoké, akik szülnek és siratnak, többször is ha kell, de mégis újra szülnek és gyógyultak - régen így volt ez, a természet akarta így... és azt hiszem így volt helyes.

És egy tapasztalás - hogy az hoz lelki bajban gyógyulást, ha az ember a maga sebeivel nemigen törődik, se fájdalmaival... ha túlságosan odafigyel nem múlik... szeretni nem így kell aki elment - el kell őt engedni - amíg el nem engeded, kínoz - és ha elengedted - ne félj nem hagy el és meg is szépül vele a viszonyod... gondolni fogsz rá és beszélget veled.
Akkor vagy túl rajta... És nem lesz féltékeny a kistestvérre, sőt örül neki... hogy nem hiába maradt üresen itt egy hely...

pöndörödő macskafülszőr 2012.05.24. 16:37:22

Őszinte részvétem.

Pár kérdés felmerült bennem, ha lehet, írjatok, kérlek, hogy hogyan történhetettek a dolgok, persze az lenne nagyon jó, ha a posztoló írna.

1. Mitől aludt el 3 órára, mit adtak neki? Nekem semmit nem adtak, amikor szültem, sőt, azt hittem, hogy a fájások sűrűsödéséig, illetve kb. 4 cm tágulásig nem is szoktak adni.
2. Az apa nem tudott jelen lenni? Nem engedték be? Van olyan kórház, ahol nincs lehetőség apás szülésre?
3. Miért fulladt meg a pici? A köldökzsinór? Vagy mi miatt?

Borzasztó a történet és még egyszer őszinte részvétem, remélem, valahogy fel tudja a család dolgozni ezt az iszonyatos veszteséget.

A válaszokat pedig előre is köszönöm.

KovA 2012.05.24. 16:54:30

@Farkasokkal táncoló: Az ok feltehetőleg méhlepény leválás. De mindegy.
Valószínűleg csak igen nagy szerencsével lett volna elkerülhető.
És lehet hogy részlegesen sikeres elkerülés esetében nem kis eséllyel lett volna egy újraélesztett oxigénhiány miatt élethosszig fogyatékos baba.

VaTi 2012.05.24. 17:22:01

@Turchi: én egy olyan éjszakán szültem az elsőt, mikor _sokkal_ többen voltunk, mint a szülőszobák száma. Vihar volt, olyankor sok baba elindul. Én az elsők között érkeztem, kaptam szülőszobát, de a férjem mesélte, hogy sokan kint a váróban vajúdtak. Akármit is csinálhatak az orvosok, ha nincs több hely, akkor nincs. Mondjuk én olyan szülőszobában volta, ahol volt normál szülőágy, meg alternatív lehetőségek: térdeplős ágy kötéllel, kád, stb. Felőllem be is rakhattak volna másik kismamát, ugyanaz ügyben jártunk mind, engem nem zavart volna (szülés közben egy jeti átvonulása sem).

Kedves posztoló! Ha budapesti vagy és esetleg szívesen vennéd, nagyon jó szülész-nőgyógyász orvost tudok ajánlani. Végtelenül lelkiismeretes. Az én szüléseimnél szerencsére nem sok dolga volt, de a sógornőm babájának az életét mentette meg a figyelmessége és gyors intézkedése egy hasonló helyzetben. Ha írsz priviben, szívesen megadom a nevét, elérhetőségeit, ha még nincs saját orvosod.
Minden jót nektek.

VaTi 2012.05.24. 17:49:19

@Szélmalomharcos: ne kavarj össze két dolgot. A háborítatlan szülés nem egyenlő azzal, hogy nem néznek rá a kismamára és szükség esetén nem avatkoznak be, nem segítenek. A háborítatlan szülés annyit jelent, hogy _feleslegesen_ nem avatkoznak be, pl: oxival gyorsítanak, vagy gátmetszés csinálnak, ha nem muszáj, vagy belekönyökölnek az anyuka hasába, stb. A háborítatlan szülés annyit jelentene, hogy megfigyelnek, kísérik a szülést, ha minden rendben, nem avatkoznak be, de ha kell, akkor igen. Nincs semmi ellentmondás. Ha egy normál lefolyású szülésnél reklamálna az anyuka, h miért nem avatkoztak be, az nyilván hülyeség lenne. Itt azt kéri számon, hogy vész esetén miért nem volt, aki odafigyeljen, segítsen.

2012.05.24. 18:54:43

@zsikuci81: Köszi a sok infót, az a helyzet, hogy én még szülésfelkészítő tanfolyamon sem voltam, mert az elejétől császárnak indult. Majdnem infarktust kaptam, mikor a 9. hónapban az egyik orvos megpendítette, hogy lehet, mégis normál szülés kellene. Totál felkészületlenül ért a dolog, de aztán mégiscsak a császár maradt. A téma természetesen érdekel, csak sajnálatos módon kinőttem már a szülőkorból :-( Pedig de szívesen belekerülnék újra! Én a 6. hónaptól kezdve folyamatosan szülni akartam, és amikor a kórházban voltam infúzión, még akkor se sűrűn nézték a szívhangot, csak ha szóltam, hogy valami nem ok. Szerencsére minden jól végződött. Sajnos a halott csecsemőt ugyanaz segítette a világra, akinél én szültem. Soha nem felejtem el az orvos arcát, mikor rájött, hogy a baba nem él. És ezután szültem én. Hát azt sem felejtem el :-)(

Szélmalomharcos 2012.05.24. 21:12:48

@VaTi:
Amennyire meg lehet állapítani a posztból, valamilyen váratlan okból zavar támadt a magzat vérkeringésében, és a helyzetet legfeljebb egy nagyon gyors császározással lehetett volna megoldani. Otthonszülésnél erre szerinted milyen lehetőség kínálkozik?

lehet más a handa-banda 2012.05.24. 22:30:17

Ennek a posztnak már a címe is értelmetlen. Méhen belül mindannyian megfulladnánk, ha volna ilyen

jágör68 2012.05.24. 22:31:28

Részvétem.
Mik ezek a kommentárok, hogy:
"szomorú, hogy idáig jutott az egészségügy"
Sztem még a Mayo- Klinikán sem tudnak minden egyes beteg mellé napi 24 órában orvost állítani- sőt ugye jelen esetben komlpett műtői team- et (anesztes, nőgyógyász, asszisztensek, neonatológus).
A legtöbb helyen mondjuk du 4- től reggel 8- ig van egy db nőgyógyász ügyeletes meg 1 db anesztes- akinek ugye nemcsak a nőgyógyászatra, sebészetre, traumatológiára, urológiára- rossz esetben még az intenzívre is- kell ügyelnie.
Mondjuk nőgyógyásznál: 20-30- 40 beteg/fő
anesztes 20- 30 beteg / fő
Na most vannak bizonyos helyzetek és súklyos kórképek, és szerencsétlen esetegyüttállások/ véletlenek, amikor 10 db anesztes+ szülész se lenne elegendő.
Mégha privát- egészségügy szinten fizetnék meg őket- akkor sem lehet annyi orvost szervezni- még Amerikában, Svédországban sem, hogy ezt teljesítsék.
Pláne bejön még egy tömeges baleset is mellé...
Nem lehet mindig mindenkit ellátni, persze ebből az "én bajom a legfontosabb" magyar azt szűri le egyből- hogy senkit nem látnak el....

Rivero 2012.05.24. 22:47:03

Nagyon szomorú történet :( :(. Részvétem a posztolónak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.05.25. 00:14:58

Mélységes, szívből jövő részvétem a posztolónak.

VaTi 2012.05.25. 06:53:10

@Szélmalomharcos: kórházon beül is létezhet zavartalan szülés. Én nagyon nem vagyok otthonszülés párti, szerintem az kellene hogy cél legyen, hogy ez kórházban valósulhasson meg. Ha nem kel, ne avatkozzanak be, de ha kell, azonnal ott a segítség.

2012.05.25. 08:01:21

@VaTi: Én is frontos napon kerültem be, csak 26 hetesen. És még egy csomó nő, 24-30 hetesek, mindenki szülni akart. Aztán kiderült, hogy a többi szobában is ugyanez a helyzet. A nővérek szaladgáltak össze-vissza, hogy mindenkihez eljussanak, és nézzék, kik vannak a legközelebb a szüléshez. És folyamatosan infúzió mindenkinek. Könnyen el tudom képzelni, hogy mire megetettek egy kört a nővérek, addig valakinél nagy probléma kezdődött.
Jeti nem volt :-))

Dr.laikus PhD 2012.05.25. 11:31:32

@jágör68:

"én bajom a legfontosabb"

Jelen esetben egy halott 9 hónapig kihordott egészségesnek hitt babáról van szó. :((

SusanneF 2012.05.25. 11:56:27

@jágör68: Én biztos vagyok benne,hogy ha a leírtak a te menyeddel-lányoddal történtek volna,másképp fogalmaznál...

jágör68 2012.05.25. 15:38:35

@Dr.laikus PhD: @SusanneF:
Ha még 1x elolvassátok, az első soron kívül amit írtam,
az a fanyalgó- általánosító-"megölnek-az egészségügyi-dolgozók" KOMMENTELŐKnek szólt.
Csak felhívtam a figyelmet, hogy vannak bizony olyan hirtelen bekövetkező események, amelyik még a MAYO- Kinika intenzív Osztályának folyosólyán elszenvedve is 100%- os halálos kimenetellel járnak.
Ilyen mondjuk a posztban említett méhlepényleválás.
De azért vannak még ilyenek:
hasi aorta aneurizma- repedés, súlyos medencetörés, fej- nyak szétválás, súlyos mellkasi trauma, stb

trekk 2012.05.27. 20:02:43

25 eve Amerikaban mehlepenylevalasom volt, es szerencsem.Delelott 11-kor penteken, orvos: ha mindez delutan ketto utan tortent volna, az ultrahang mar nem mukodott volna igy nem tudtuk volna megallapitani a verzes okat. ez persze akadalyozta volna a csaszar megkezdeset, ma mar a muszerezettseg miatt ez gondolom jobb lenne. Nagy varos, egyetemi korhaz volt

trekk 2012.05.27. 20:04:06

Nagyon sajnalom a posztolot, egyutterzesem.

zellerlevél 2012.05.27. 21:35:12

Négy gyereket szültem, de egyetlen percet sem voltam egyedül szülőszobában. Vagy orvos/nővér, vagy a férjem bent volt.

Azt hittem, hogy ez a természetes.

g-dúrban zúgó kabóca 2012.05.29. 16:21:04

@Ellie Arroway: szerintem egy pszichiátertől/pszichológustól valóban elég - és most diplomatikus próbálok lenni - szerencsétlen indítás megkérdezni, hogy "miben segíthet", amikor az illető épp olyan tragédiát él át, amit a világon senkinek nem lenne szabad.

Nagyon sajnálom a posztolót és a családját.

Légiós903 2012.06.15. 02:03:31

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Így van, 900 orvos végez évente, ebből csomóan egyből dobbantanak, van, aki a szakvizsgáját még megcsinálja itthon, aztán lép. Plusz még a régebben végzett orvosok is szivárognak elfelé. A többit számold ki. Nem hogy 20, hanem 3-5 éven belül akut krízishelyzet lesz a magyar egészségügyben, ha nem történik valami nagyon gyorsan.

És nem az a probléma, hogy nettó 90ezret keres egy kezdő orvos, hanem az, hogy ebből nem lehet megélni. Így még többet kell dolgozni, és a rengeteg pluszmunka eredményezi, hogy nem tud az orvos úgy törődni a betegekkel ahogy azok elvárják. Mert heti 70 órában nem lehet.
Senki se a pénzért jön a pályára, de azt senkitől se lehet elvárni, hogy éhen haljon. Nem meggazdagodni szeretne az orvoskar, hanem megélni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.15. 10:39:27

@Légiós903: én csak tudom, én is elmentem már, mondjuk messze nem egyből dobbantottam, de ezért csak megjött az eszem :D
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása