Fel akarta pofozni a gyereket az iskolaorvos

2012.04.06. 08:35

Tisztelt Praxis blog!

 

Nekem mindig jó véleményem volt az orvosokról és a történtek után is megmarad bennem a kellő tisztelet irántuk, ennek ellenére azt kell mondjam, hogy azért ők sem egytől egyig alkalmasak arra a hivatásra, amelyet választottak maguknak. Csak röviden vázolnám a történteket,

 

 

A fiam az iskolaorvosnál olyan bánásmódban részesült, amely szerintem elfogadhatatlan. Minden évben többször is sor kerül orvosi vizsgálatra az iskolájukban. Ilyenkor felírják a testsúlyukat, magasságukat, vérnyomást is mérnek, stb.). Nos, az a helyzet, hogy a fiam a pubertás kor kellős közepém jár, ennek okán az arcán, vállán és a hátán is jó néhány pattanással rendelkezik. Ezek bár nem annyira súlyos állapotúak, már jártunk vele bőrgyógyásznál, aki amellett, hogy a rendszeres és alapos arcmosást javasolta a fiamnak ,felírt számára egy kenőcsöt is. Ez az egész helyzet váltott ki az iskolaorvos úrból egy olyan reakciót, amelyet mai napig sem tudok megérteni.

 

A vizsgálat végeztével , amelyen már alapból ideges volt a doktor úr, szinte neki esett a fiamnak, hogy idézem "a ragyás pofájával bőrgyógyászhoz kellene fordulnia". Nos, szerintem ez a hangnem már alapvetően megengedhetetlen egy fiatal gyerekkel szemben, pláne az osztálytársai füle hallatára. De ez még semmi. Amikor a fiam elmondta, hogy épp pár nappal a történtek előtt járt bőrgyógyásznál és kapott is rá kenőcsöt és az orvos megnyugtatta, hogy a bőre a kezelést követően rendbe fog jönni, az iskolaorvos, vélhetőleg a már alapvetően rossz idegállapota miatt üvöltözésbe kezdett.

 

Szemtelen taknyosnak nevezte fiamat (?) és még egy pofont is kilátásba helyezett neki a szemtelensége okán. Nem tudom, de én a magam részéről ezt mindenféleképpen elfogadhatatlannak tartom. Miután megtudtam a történteket, úgy gondoltam, legjobb, ha beszélek vele személyesen és megkérdezem, mi okozta nála ezt a minősíthetetlen magatartást. A pofonnal való fenyegetőzést egyszerűen letagadta és azt mondta, a fiam szemtelenül válaszolt neki.

 

Na már most. Egyrészt a fiam egy visszahúzódó, csendes gyerek. Talán a kelleténél is jobban. Másrészt az osztálytársai, akik szintén jelen voltak az esetnél megerősítették, hogy a fiam a lehető legudvariasabban reagált a doktor úr kérdéseire, szóval innentől újfent érthetetlen az egész. Végeredményben megkértem a doktor urat, de még a hangomat sem emeltem fel, hogy a jövőben, ha valami gondja, problémája volna a gyerekkel, akkor az osztályfőnökének, vagy nekem szóljon és megkértem, hogy ne fenyegesse pofonnal, ugyanis egyrészt semmi szükség rá, másrészt a feleségemmel együtt zokon vennénk a dolgot.

 

Egyébként én elhiszem, hogy több száz gyerek megvizsgálása elég megterhelő feladat lehet és azt is, hogy mindenkinek lehet rossz napja, de ha a gyerekektől elvárja, hogy normálisan viselkedjenek, akkor ugyanez a viselkedés tőle is megkövetelhető volna.

 

P..

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.06. 09:00:36

na szal én is elbeszélgettem volna a kollégával a történtek után, de:
az említett pofon nem történt meg, innentől kezdve akadémikus a probléma. mindenki volt iskolás, az én időmben valószínűleg még meg is kapta volna a kedves fiatalember a sallert, és a másodikat otthon, hogy milyen szemtelen volt az iskolában, hiába na, más idők voltak más szülői hozzáállással.
azt azért el kell áruljam, hogy
1 az ember szubjektív, bármilyen történetet úgy állít be (nem feltétlenül hazugságok árán), hogy az ő igaza tűnjön valószínűbbnek
2 az iskolában a gyerekek csoportban bátrabbak lesznek, ott a bizonyítási láz, ilyenkor előfordul, hogy olyat tesz (csak azért, hogy a többiek elismerését elnyerje), amit egyébként soha nem tenne
a véleményem az, hogy a problémát le kellene zárni, túl van lihegve

karcsibácsi 2012.04.06. 09:39:36

Néhányszor már leírtam itt:
Audiatur et altera pars

NoOne 2012.04.06. 10:41:14

Mindenkinek lehet rossz napja/pillanata, az orvosnak is, a gyereknek is. Mindenesetre így, ebben a formában tényleg biceg a történet: se előtte, se utána senkit sem fenyegetett, illetve senkivel sem kiabált az orvos? Persze ettől még bőven lehet igaza a gyereknek/szülőnek is...

2012.04.06. 12:06:24

Megint: az orvos: jó - a beteg: rossz. Hazudik, lop, csal, csak hogy az áldott, aranykezű, vajszívű és szent fényben feredő, pajkosan csillanó szemüvegű, jóságos doktor bácsit bánthassa, adta himpellérje.

Teljesen felesleges ide bármit is írni. Ti magatok akarjátok, elvtelenül megvédve minden szakmabelit, hogy a normális ember elforduljon tőletek, hajrá, egyétek is meg, amit főztök. Kár rátok pazarolni a jó szót.

Védjétek csak ezt a kollégát is, rá is fér, bár rá nem szolgált. Embertelenség, uralkodási vágy, frusztráltság, az van nálatok, de dögivel ... Ja, és persze az iskoladokit az ág is húzza, mert ő aztán ezért a melóért biztos nem kap zsebbepénzt.

Ha valakinek ez nem tetszik, és kitörölteti a cenzorral, a feljelentőt nem fogom megérteni. A múltkorit még értettem, mert ott durva voltam, itt viszont már csak keserű.

NoOne 2012.04.06. 12:10:42

@ekszvájzed: Nem vagyok orvos, bár eredendően a dr. vet. végzettséget céloztam meg, de családi okok miatt nem jött össze. Amúgy meg nem védek senkit, egyszerűen gondolkodom, pl. nem általánosítok érzelmi alapon. :)

NoOne 2012.04.06. 12:11:54

Bocs, kimaradt az elejéről, hogy "A magam részéről".

2012.04.06. 12:19:34

@ekszvájzed: Légyszíves írd már meg, milyen hozzáállást vársz egy olyan történetre, hogy "az iskolaorvos állítólag csúnyán beszélt a gyerekemmel".

Mert itt még védeni/magyarázni sincs semmit, mivel a történet egy érdektelen kis epizód egy gyerek életében, amit valószínűleg el is felejt a hétvégi focizás fajsúlyos eseményei mellett...

cenzorilla 2012.04.06. 12:21:19

@ekszvájzed:

????
Mintha nem lennél kitörölve, ellenben ölég fura szemüvegen át nézed a mostani hozzászólásokat.

Értelemszerűen, ha kérhetem.

peter3374 2012.04.06. 12:47:44

Természetesen a kamasz gyerek mindig igazat mond, soha senkivel nem beszél csúnyán és nem flegma, az orvos, tanár meg mindig a hibás, hülye....
Ezért süllyed ez az ország mert a sok kretén gyerek, kretén szülője azonnal rohan az igazgatóhoz vagy az atyaúristenhez ha a kezelhetetlen, hülye gyerekére rászól egy tanár.
Az esetek 95%-ban erről van szó.
Nem mondom, hogy itt is, mert nyilván nem voltam ott, de azért nagyon esélyes, hogy nem egészen úgy zajlott minden, ahogy azt a lázongó kamasz elmesélte otthon...

Turboanyu 2012.04.06. 12:50:49

@ReignOfdark: Ne hidd azt, tinikorban az ember érzékenyebb, az osztálytársak is tudnak gonoszak lenni.
Engem csak azért b.szgattak hetekig, mert kijött a védőnő, végignézett mindenkit hogy nem tetves-e, engem félreállított, mert nem jól látta. Aztán külön odavitt az ablakhoz a fényre, átnézett, megállapította hogy semmi. Csak azért, mert kb. 5 percig külön álltam, nagyon durva beszólásokat kaptam a többiektől, magyarázhattam, hogy de nem is vagyok tetves.

Ebben az esetben (főleg hogy az osztálytársak is megerősítették mi történt), én nem lettem volna ennyire kedves az orvossal, pofozgassa (illetve ígérgesse) a saját gyerekét. A gyereknek meg nem ragyás pofája, hanem problémás arcbőre van, ha az orvosok is kikérhetik magunknak a megfelelő hangnemet a rendelőben (mint az az orvos, aki kiírta hogy a gyerekek nem f.snak hanem hasmenésük van), akkor én is megkérném az orvost, hogy beszéljen tisztességesen.

Gera 2012.04.06. 12:54:55

@peter3374: A saját gyerekedhez is úgy állsz (majd, ha még nincs) hozzá, hogy 95 százalékban hazudik, vagy csak a máséhoz?

karcsibácsi 2012.04.06. 12:59:00

@ekszvájzed:
"Embertelenség, uralkodási vágy, frusztráltság, az van nálatok, de dögivel ... "

Nem egymás minősítéséről kellene ennek a blognak szólni, de ha már ezt tetted, reagálok rá:
Frusztrált, ahogy ezt tanult kollégám helyesen megállapította, az itteni hozzászólók közül egyedül te vagy. Nem is kismértékben. Minden bizonnyal az életben kudarcot kudarcra halmozol, a munkahelyeden cseszeget a főnök és nem vagy megelégedve a fizetéseddel, közben látod, hogy mások sikeresebbek, és a sértettséggel kevert irígységedet kivetíted az általad legjobban irígyelt szakmára... Lehet, hogy orvos szerettél volna lenni, de csak beteghordóig vitted? Van ilyen...

Dr.laikus PhD 2012.04.06. 12:59:11

A kamasz gyerek a pubertás végéig dédelgeti a sérelmeit, ennek van értelme, ez a fejlődés szempontjából érdekes lehet.

A felnőtt apa elégtételt vett, beszélt, intézkedett kért, ráadásul tisztességes emberi tónusban.
Miért írta ide meg?
Talán ő is dédelget?
Nála ez már nem pubertás...
Férfit nevelünk a fenébe is.
Akkor is, ha a diplomás ősemberi etikával akar nevelni.
Valahol, de meg kell tanulni a konfliktusokat kezelni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.06. 13:01:45

@Turboanyu: és ez az 5 perc hátrányosan érintette a lelki világod fejlődését? ha minden apróságért beavatkozol a gyerek életébe milyen személyisége fejlődik ki? ez nem egy major konfliktus, ahol még baja esik. simán szüksége van a gyereknek hasonló esetekre, hogy képet alkosson a világról, ha egy burokban neveled akkor ezekből kimarad.
lehet, hogy téves az elképzelésem, de a gyereknek szüksége van a fejlődése során konfliktusokra, kudarcokra, sikerekre, és legfőképpen olyan konfliktus helyzetekre melyeket maga old meg. természetesen tanácsokkal irányíthatod ezt a fejlődést de ha állandóan beavatkozol az sem jó mert ha majd egyszer elkeveredik otthonról akkor mi lesz vele, majd mindig szalad az anyukájához?

peter3374 2012.04.06. 13:02:50

Ezeknek a történeteknek és a balhézó szülőknél a nagyrészében azért megvan ez az arány...

cenzorilla 2012.04.06. 13:05:44

Trollokat, feszültséglevezetőket véglegesen törlök!

Turboanyu 2012.04.06. 13:08:54

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Nem a kudarccal van a baj, hanem ha valami igazságtalan.

A történetre vissza: miért kell elfogadni, ha egy orvos (vagy bárki)bunkó?

SusanneF 2012.04.06. 13:13:38

El lehet képzelni helyzetet,amikor nem az osztálytársukat védik a többiek?Főleg apukának?
Amúgy NEM tudom elképzelni,hogy egy normális hangnemben zajló vizsgálatnál pofonnal fenyegetőzne bármelyik orvos.
Apuka honnan tudhatná,hogy pontosan,mi,hogyan történt?
A több száz gyerek,ill.kamasz részletekben van elosztva....

dr. bodri 2012.04.06. 13:19:45

@Csigafattyú: kedves csigafattyú!
Remélem egyszer még szemtől szembe is mersz majd kiállni valakivel szemben, mert van már így is kis országunkban egy népcsoport, aki így intézi a dolgokat..adj még pár jó ötletet mindenkinek vélt, vagy valós problémáinak ilyen irányú megoldására, talán hátha még gyakorlat is lesz belőle. Mert akkor végre az utolsó szál rohadék fehérköpenyes is elhagyhatja kis hazánkat, és végre újra 50 évesen halhatunk majd tömegével tüdőgyulladásban..Gratulálok amúgy a blogban mindenkinek, aki ezen a piszlicsáré problémán ennyit rágódik.
Csak egy kérdés: nem kellene egy kis egészséges gyanakvással nevelgetni kamasz gyermekeinket, akik évente egyszer minimum bekamuznak egy hasmenést szemrebbenés nélkül, hogy ne kelljen dolgozatot írni? A gyerek felelősségteljes neveléséhez a becsületre és bizalomra nevelés is hozzá tartozik, de mindent élből nem kell azért vakon benyalni tőlük, mert igenis próbálkoznak a kis drágáink..
Amúgy meg az apuka korrekt volt, és nem volt túlzó a viselkedése. Én is ezt tettem volna a helyében.

SusanneF 2012.04.06. 13:24:58

@Turboanyu: Honnan tudhatjuk,hogy ebben az esetben tényleg "bunkó " volt...?

SusanneF 2012.04.06. 13:27:34

@dr. bodri: Mire megszólítottad csigát,már törölve volt.

FuBu 2012.04.06. 13:37:09

Kedves Posztító!

Nekem hiányzik néhány részét, mert nem tudom elhinni, hogy az orvos egy pattanásos arcú gyerekre csak úgy brahiból elkezd üvöltözni és pofont helyez kilátásba.
Kiindulva a saját kamaszkoromból; az ilyen eseményekre a hangzavar, az izgés-mozgás,és a kamaszkori büdös bunkóság a legjellemzőbb. Mert ugye nagy csoport előtt lehet a legjobban bizonyítani, mekkora faszagyerekek vagyunk.

Sajnos abbéli megfigyelésemnek is hangot kell adja, hogy a a posztoló minden sorából a gyermek totális hibátlansága süt, azaz nagyon nagyon elfogult, és magyarázkodó.

Engem annak idején a szüleim arra neveltek, hogy egyrészt álljak ki magamért, másrészt, hogy tudjam "hány kiló vagyok", és sosem akart senki megpofozni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.06. 13:37:32

@Turboanyu: mert a társadalom 90%-a bunkó manapság, hozzá kell szokni, hogy nem rózsaszín a világ

tbjárulékfizető 2012.04.06. 13:43:31

két megjegyzésem van: Néha lehet egy gyereknek is igaza, a társai is megerősítették.
Mit mond az osztályfőnök, hol volt és miért nem őt kérdezte a szülő? Ha meg nem volt ott, akkor mit csinált? ( létezik ui. oszt. főn. pótlék, igaz, kevés, de elvégzett munkáért adják)

Netuddki. 2012.04.06. 14:02:51

@ekszvájzed: "Ja, és persze az iskoladokit az ág is húzza, mert ő aztán ezért a melóért biztos nem kap zsebbepénzt."

Mér'? Kéne?

2012.04.06. 14:31:51

Sokaknak, akik nehezményezik, hogy nehezményezni bátorkodok:

No, hát, finoman szólva kissé másra számítottam. Azok akik ölnének, ha saját gyerekükkel bárki így bánna, simán azt mondják, felfújt történet, s különben is mi történt? Végül is semmi, csak adtak egy újabb pofont valakinek, a nagybetűs Élet nevében - a semmiért. Olyanok, akiktől nem ezt várták volna.

Frusztrált az, aki a fejetekre olvassa azt, amit az ügyfélkörötök (pacientúrátok) iránt éreztek, s szemlátomást nem átallotok sokadjára is kimondani itt, hadd okuljon belőle mindenki, aki nem tartozik közétek, szép.

A zsebbepénzt azért említem megint, mert errefelé, az úri körökben ez az egyik súlyponti kérdés, hiánya akár az itt taglalandó dokink elborult síkidegének egyik összetevője is lehet.

Cenzorillától meg bocsi, egyszerűen nem akartam, hogy valaki ezen húzva fel magát, kitörlésért folyamodjon. Mivel újra és újra e kell ezeket mondani, hogy emberekkel foglalkozóknak tessenek mán úgy tenni, mintha emberekkel foglakoznának.

Csak azt szeretném, hogy változna már meg egyszer ez a rászoruló betegeket vagy kötelezően kivizsgáltatni rendelteket igaztalanul bántó és alázó hozzáállás végre.

tuj99 2012.04.06. 14:39:49

@kovi1970: Zsebpénzt nem, de 40 Ft-t havonta fejenként. Ezért vizsgál, olt, szakvéleményez. (Ebből még persze adózik is)

Gekko 2012.04.06. 16:08:45

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Olyan nagyon okos vagy. De ha mondjuk összetalálkozunk a való világban, és igazságtalan vagyok veled - érsd: nyilvánosan megalázlak, fenyegetlek, ami ellen nem mersz fellépni - akkor is csak megvonnád a vállad, hogy ugyan, ilyen az élet.

Ha igen, akkor te vagy a nettó lúzer alaptípusa...

Egyszerűen nem elfogadható, hogy valaki egy védekezésre még nem felkészült gyermeket bántson, megalázzon, akármi. Ha ezt valaki az én srácaimmal tenné, ugyan azt kapná vissza.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.06. 16:51:55

@Gekko: te beteg vagy vagy nem tudom milyen értékrendszerrel rendelkezel, illetve hol élsz a világban. a leírt esemény egyáltalán nem durva és megalázó még ha így is történt ahogy itt le van írva (ami ugye mindig kétséges). szerintem te egy ki mitugrász törpe vagy aki agresszivitással próbálja kompenzálni a frusztráltságát.
egy ember attól lesz nagy, hogy tudja kezelni a konfliktusokat és megőrzi az emberi méltóságát, ha te ugyanolyan eszközökkel válaszolsz akkor egy fokkal sem vagy jobb, vagy netalán még rosszabb, olyan ember aki molesztálja is a gyerekeket?
egy kamaszkorban levő fiúgyermek nem szorul ily mérvű beavatkozásra, segítségre, hanem csak irányításra, tanácsokra szorul, de nem kell megrágni neki a kaját. régen ilyen korban már vígan dolgoztak a gyerekek, még régebben katonának is elmentek ebben a korban, vagy egy hajóra inasnak.
majd amikor a fiad ágyba viszi az első barátnőjét akkor is mellette fogsz állni és magyarázod hogyan csinálja? vagy ha a kiscsaj kidobja akkor megvered, mert a fiadnak rosszat tett?
az első mondatodra visszatérve: én felnőtt ember vagyok, már a tesztoszteron szintem nem ott van mint 10-15 éve, lehiggadtam, családom van, nem megyek bele bolond emberekkel konfliktusokba, nem az öklömet használom az olyanok ellen mint te, hanem a jogi biztosításomat, ettől vagyok én több mint te, tudod az evolúció során az izmok szerepét lassan átvette az ész, de nem mindenkinél :D

tundee 2012.04.06. 17:12:54

@FuBu: Pontosan. Azt hiszem ha a gyerekem egy ilyen történettel állna elő, hogy a gyerekorvos megakarta pofozni csak úgy a semmiért, inkább hinnék az ismeretlen doktornak, mint a gyerekemnek. Egyszer egy anyuka jött hozzám a gyermekével látlelet vetetni, mondván, hogy az iskolával szembeni bolti eladó csak úgy kirontott a boltból, s rátámadt az ő gyermekére és megpofozta úgy, hogy látszik az ujja nyoma. Éppen azt felejtette el elmondani, hogy szerencsétlen férfit épp a szomszéd rendelőben látják el, mert ez az ártatlan gyerek jól fejbe verte egy bottal, mert az szólni mert, hogy a boltja előtt ne dohányozzanak a 12 éves gyerkőcök.
Egy éremnek mindig két oldala van.

tundee 2012.04.06. 17:22:12

@Gekko: Védekezésre még nem felkészült? Miről beszélsz? Van gyereked, voltál mostanság óvodában? Ezek a mai gyerekek az idióta szüleiknek is köszönhetően már idejekorán megtanulják osztani egymást, de gondolj csak vissza a gyerekkorodra... Ne mondd, hogy te soha nem csúfoltál senkit vagy téged egyszer sem aláztak meg a diáktársaid! Az a szülő pedig, aki az ilyen megbántásokra mindig ugrik és cselekszik, majd 15-20 év múlva tapasztalhatja, hogy sikerült egy olyan embert nevelnie gyermekéből, aki nem boldogul a napi életben, nem tudja kezelni a konfliktusokat, nehezebb, stresszes helyzeteket. Vagy egy olyan lúzer lesz belőle, aki mindent ököllel vagy nagy pofával akar megoldani, mint ahogyan azt a szüleitől látta.

Irkutszk 2012.04.06. 17:37:11

@Gekko: "valaki egy védekezésre még nem felkészült gyermeket bántson"

Én csak erre a félmondatra szeretnék reagálni. Mikor tanulja meg egy gyerek, hogy hogyan is kell védekeznie a bántásokra? Mert a kamaszkor ölég közel van a felnőttkorhoz, mikoris már tudnia kell, ugye.

tundee 2012.04.06. 17:47:52

@tundee: Bocsánat. Természetesen "meg akarta pofozni".

Nazarin 2012.04.06. 17:55:34

@csak néha benézek ha marhaságot látok: a régi idők általad idézett hozzáállása miatt van ennyi frusztrált szerencsétlen ebben az országban.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.06. 17:59:08

@Nazarin: a frusztráltság inkább a kommunizmus és a 90 után a nyakunkba szakadt szabadság kombinációjának következménye.

Gyáli úr 2012.04.06. 18:18:39

Jaj, kialakult ez, hogy a szülő folyton bele akar látni a gyerek iskolai életébe. Aztán abból lesz, amit már gyakran az óvoda óta magyaráznak a gyereknek, hogy a pedagógus nem kompetens. És akkor megy a csodálkozás, hogy rosszul tanul a gyerek, meg demotivált és nem szeret iskolába járni. Persze ezért is mindig a tanár a hibás. Aztán persze a szülő gyakran nem megy el a fogadóórákra, hiszen "semmi értelme". És nem igaz, hogy a gyereke tiszteletlen, és a tanár a tiszteletlen és megengedhetetlen, ahogy a tanár bánik a gyerekkel.

2012.04.06. 18:37:04

Most egy EFI megszervezése kapcsán a kezembe került pár felmérés az említett korosztályról - ne legyenek illúzióink, nem tudja megvédeni magát, aha.

Itt van némi adat arról, hogy a 10(!!!)-18 évesek fele már drogozott, és 10% minden héten legalább egyszer, ez az arány 14-18 korosztályban persze még feljebb megy, de 12-14 évesek is simán kábszereznek. 12-18 korosztályban az energiaitalt/koffeint fogyasztók aránya 94%, kardiológus háziorvosom panaszolja, hogy 100-as pulzussal ül maga elé bambulva a gyerek reggel nyolckor, fel kéne már fogni, hogy mire megy az uzsipénz.

Hozzáteszem ez egy csóró kistérség, tehát nem gazdagék kölykeiről beszélünk, hanem falusi/kisvárosi szakmunkásképzősökről, általános iskolásokról.

Nemsokára ezek a számok hivatalosan is kijönnek és lehet szörnyülködni, bár nem tudom történik-e bármi is, mert attól sem ettünk kevesebb zsíros kaját, mert sok az érelmeszesedés...

2012.04.06. 18:40:11

Egyáltalán: miért olyan nehéz elhinnetek, kedves itt társalgó emberek, hogy talán mégis léteznek még ártatlan, és jóhiszemű gyerekek a világon? Nehéz feltételezni, hogy vannak még esetek, mikor nekik és a melléjük álló szülőknek van igazuk?

Nem lehetséges, hogy egy idegbeteg felnőtt egyszerűen nem tud hová tenni egy értelmesen, normális felnőtt módjára megnyilvánuló gyereket, és ettől kib.cca nála a kultúra a biztosítékot? Mivel egy gyerektől (talán lenézésből vagy gyűlöletből) egyszerűen nem ezt várja el?

Persze előtte a gyerek biztos vasbunkóval sújtott a dokibácsi fejére, mert az rá mert szólni, hogy ne rágja már a körmét, ugyi?

Fene liberalizmus, amelyik egyik oldalról azt mondatja: mindenki simlis gazfickó, és nincsen kivétel, és arra nevelem a gyereket, hogy legyen karakán és mondja meg a magáét - másfelől meg azt mondatja: az én gyerekem nem lehet az oka semmi ilyesminek, és ha bántják, én is bántom - azt, aki bántani meri.

Ugyanakkor amikor valódi gyerek-szülő terror (néven hadd ne nevezzem) sújt egyes iskolákat - de még orvosokat, rendelőket, kórházakat is - bezzeg a máskor harcos doktorok mélyen hallgatnak ...

2012.04.06. 18:42:06

@Gyáli úr: Ne viccelj, még az is a tanár hibája, hogy dílerek vannak az iskolákban. Nincsenek már ballonkabátos cukrosbácsik, tolják a ginát meg a betonkeverős szart már a tinik is, pl. a szülővárosomban egy garzont is kibéreltek nekik, hogy legyen hol aljasodni.

Ezért lenne a szocializáció és egészségnevelés egyik fő és elsődleges terepe a közoktatás, de ugye nem lehet mit tenni addig, amíg az elsős kisgyerek a napköziben lát először fogkefét. Az idősebbeknek meg épp elég elrettentő példa a tanár szegényes öltözete és élete, amellyel semmilyen szinten nem akar azonosulni és szót fogadni sem.

Tehát a dolog bukott ügy valahol, de azért nem lehet ennyiben hagyni a dolgokat, cselekedni kell, pl. én sem hittem volna, hogy a szülővárosomban drogprevenciót kell szervezni, nem hittem, hogy egy tucat embernél többet érint a probléma, és tessék.-

Gyáli úr 2012.04.06. 18:44:15

@ReignOfdark: Magam is a cselekvők népét erősítem, úgyhogy örülök a kölcsönös gondolatoknak. Minden jót kívánok!

2012.04.06. 18:53:19

@ekszvájzed: Csak azt nem értem mit vársz, hogy valaki kijelentse neked, hogy a Heisenberg-féle határozatlansági reláció értelmében nem tudjuk azt mondani, hogy csak a gyerek hazudhatott? Igen, lehet hogy ez így betűről betűre a színigazság, ámde ez ha igaz is, nem más, mint vihar egy pohár nyálban, az ilyen szintű konfliktust tizenévesen már kezelni kell, nem értem, mit nem tudsz ezen elfogadni, már többen leírták.

Szerintem teljesen fölösleges azon lovagolni, hogy egy poszt igazságtartalmát ki vitatja és ki nem - ez valami becsípődés egy csoportnál (nem csak itt) -, de most szólok, hogy ennek semmi értelme nincs az égvilágon, mivel egy történet nem az igazságtartalma miatt lesz érdekes, hanem a kérdésfeltevéseitől.

Mondok egy kis példát:
SZÍNIGAZ POSZT: Elmentem a vécére és pisiltem.
Komment: szerintem kakiltál.
Te: hát ez nem igaz, már megint nem hisztek neki.

KAMU POSZT: Az orvosom bokatörést diagnosztizált a szérum nátriumszintemből.
Komment: abból nem lehet.
Te: elegem van már abból, hogy nem hiszitek el, amit írnak.

Nem tudom jobban megvilágítani, hogy butaságból hogyan lehet okos dolgokra következtetni, viszont nem is kell, U. Eco már megtette a Foucault-ingában.

2012.04.06. 19:22:28

@ReignOfdark:

Nem vagyok egy metafizikus elme, de még csak patafizikus sem :) A fíloszkodás az adott szituációra annyiban vonatkozhat, amennyiben a jelenség az asztrális síkon érzékelhető, és az élő dolgok benső és külső egyensúlyára maszív htással bír :) - no, eddig a maszlag.

Pusztán abból indulok ki, ami ezen blog általános jellemzője, és az kb. így néz ki: az orvoslás kárvallottja vagy hazudik vagy csúsztat, vagy téved, az orvosló és az őt foglalkoztató műintézmény meg soha nem.

Mit kezeljen az ilyen konfliktuson egy tizenéves gyerek? Mondja hogy "igenis, doktorbácsi, igaza van, pofátlan vagyok, elkussolok, értettem, parancs! Kérem a pofont" vagy tegyen feljelentést? Esetleg az igazgatónál, vagy az orvos felettesénél?

Én a szakmabeliek részéről masszívan fennálló hárítást ítélem el, a csípőből tagadó és hazudtoló hozzáállást kárhoztatom, mivel az ellenkezőjével itt még soha nem találkoztam.

Néhány rendes orvos hajlamos a beíró igazát elismerni, ők már vagy nem dolgoznak, vagy hamarosan abbahagyják, ha minden igaz, de az alaphang elég durva.

A kérdésfeltevés és -megválaszolás során én azokra is gondolnék, akik kívülállókként olvassák mindezt, és nem szólnak hozzá, azok vajon mit szűrnek le a válaszokból? Bízhatnak-e vajon az orvoslásban, ahol ilyen közszemlélet az uralkodó?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.06. 19:34:32

@ekszvájzed:
helyes cselekedet
1 "a ragyás pofájával bőrgyógyászhoz kellene fordulnia"
"ne magából induljon ki doktor bácsi"
2 "kapsz egy sallert"
"apám adja majd vissza magának" vagy "csak ha belülről is meg akarja ismerni a börtönt"

Irkutszk 2012.04.06. 19:46:30

@ReignOfdark: Remélem, megmostad a kezed.

peter3374 2012.04.06. 19:51:27

@csak néha benézek ha marhaságot látok: ebből is látszik, hogy se gyereked se nem dolgoztál még gyerekekkel.
Amelyik gyerek ilyenkor vissza tud így szólni az nem ebben a stílusban teszi.
Viszont egyre több az olyan gyerek aki szabályosan támadja a tanárt felnőttet, pl. bejön apám és jól megveri, megkéseli, stb.
Az idióta szülő meg be is jön és meg is teszi.
Ezért nem fog beavatkozni ilyesmibe a tanár, osztályfőnök, mert nem akar magának bajt.
Olyan mennyiségű a sérült, neveletlen gyerek az iskolákban, hogy nem igaz.
A szülők le sem szarják őket, elvárják, hogy majd az iskola megneveli őket, aztán amikor ilyen esetben az orvos beígér egy pofont amit lehet, hogy eszébe sem jutna kivitelezni akkor meg megy az apuka üvöltve, hogy az ő kis ártatlan gyerekét agyon akarta verni az orvos.
Érdekes, hogy ahol a szülők agya, a gyereknevelésük, a kapcsolatuk a gyerekkel rendben van ott soha nem fordul elő ilyesmi....

Irkutszk 2012.04.06. 19:56:43

@peter3374: Nekem sincs (remélem, csak még) gyerekem, de valahogy az az elképzelésem, hogy tizenévesen már igencsak késő a nevelést elkezdeni. Sőt, igazából hatévesen is csak azt a jó kis régi angol módszert tudom elképzelni, ha elkezdeni csak akkor akarjuk elkezdeni a gyereket, viszont azt sem tartom a legegészségesebbnek. (A réges-régi angol rendszer szerint a gyerekek iskoláig azt csináltak, amit akartak; na ez most is működik. Aztán bekerültek a nagyon szigorú, bentlakásos iskolába, ahol megnevelték őket.)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.06. 20:07:33

@peter3374: nem tom ha végigolvastad az eddigi kommenteket, de mintha azt amit leírtál már én is meg mások is kifejtették. ironikusan írtam mint helyes cselekedeteket, visszaszólásokat amik elhangozhattak csak éppen a postíró elfelejtett megemlíteni

peter3374 2012.04.06. 20:17:20

@Irkutszk: Az a baj a mostani helyzettel, hogy a felelőtlen, szülők nem nevelik a gyereket, elvárják, hogy a tanár tegyen csodát, de a tanár meg se nem tud, se nem mer csodát tenni, mert olyan szinten meg van kötve a keze, hogy nem igaz.
Ugyanez van az orvosoknál is, ott is várja a beteg a csodát meg a kiemelt figyelmet, minden orvosról azt hiszik, hogy csak hálapénzért dolgozik és kurva gazdag, miközben nekik is meg van kötve a kezük, egyrészt a hivatalos baromságok és az eszméletlen pénzhiány miatt, másrészt a kialakult hierarchia miatt.
Sok helyen nem is választhatja a fiatal orvos azt, hogy nem fogad el pénzt, mert akkor kiközösítik, a döntéshozó idősebb orvosok nem engedik se beteghez, se műtéthez, amúgy se nagyon, de akkor meg pláne.
Az egész rendszer beteg az oktatástól a gyógyításig, de egyik kormánynak sem volt még bátorsága ehhez hozzányúlni, hol amiatt, hogy elhiszik, hogy az elborult agyú liberális út vezet bárhová is, hol azért mert gyávák.
Az elmúlt huszonpár év amikor rendet lehetett volna tenni a fejekben is, elment és ennek látjuk most az eredményét és el se merem képzelni mi lesz ha ezeknek a most problémás gyerekeknek lesz majd gyerekük, ha nem változik meg valami gyorsan, akkor nagyon nagy gondok lesznek...

Hertelendi 2012.04.06. 20:45:40

Kicsit túl van ragozva ez a kis sztori. Mint ahogy bármely más foglalkozásban, az orvosoknál is van ilyen is és olyan is. Valamelyest érthető, hogy a szülő kiáll a gyerekéért. Itt meg jó páran egymásnak estetek...nem kéne.

macska69 2012.04.07. 07:04:01

Az volt már, hogy Orbán mondjon le? Mert az, hogy a kommunizmus, meg a 90-es évek, az már volt.
Mindamellett kétféle módon reagálnám le, ha velünk történne ilyen: 1. úgy neveltem a gyerekemet, ha elmond egy ilyen sztorit, akkor az biztosan IGAZ, nem kérdőjelezem meg, megbízom benne, elhiszem 2. ennek ellenére azt mondom, hogy kicsim, nem való felnőttel vitatkozni, gyere mérgelődd ki magad és felejtsük el.
A mi családunkban ez a "nem való" ez nagyon nagy erejű dolog, soha nem fordult még elő egyik gyerekkel sem, ha egyszer valamire azt mondtuk, hogy nem való, azt még egyszer megpróbálta volna megtenni. Pedig még pofon sem járt mellé.

VaTi 2012.04.07. 08:34:37

Ha a válaszértesítő mailben lévő linkről nyitom meg a posztot, több komment van, mint ha direktben. A tegnap esti és a ma hajnali kommenteket nem mutatja csak a linkről nyitva. Vagy van egy párhuzamos univerzum egy alternatív praxis bloggal és kommentekkel. Vagy cseszekedik a blog.hu rendszere :)

Celtic 2012.04.07. 10:10:25

Tobbekkel ellentetben en ugy erzem, a postolonak van igaza. Nyilvan szubjektiv es erzelmektol futott, de nekem tetszik a "megkerdeztem a gyerek osztalytarsait is". Tehat nemcsak a csimota velemenye volt a fontos. Utana pedig bement a dokihoz es megbeszelte vele is! Na ez az, ami nekem eddig hianyzott a hasonlo irasokbol: egy ember velemenyere alapozva, masik fellel valo megbeszeles nelkul irtak ide. Ugy erzem, helyesen cselekedett a posztolo es igaza van.

2012.04.07. 10:53:57

@ReignOfdark: "egy történet nem az igazságtartalma miatt lesz érdekes, hanem a kérdésfeltevéseitől."

Ez nagyon igaz. Valóban felesleges azon rugózni, hogy a posztoló igazat ír vagy nem, mindkét lehetőség 50-50%. Viszont érdemes elgondolkodni azon, hogy a hozzászólók képesek-e a saját helyzetükből kilépni, és orvos ne adjon igazat valakinek, csak azért mert orvos, beteg pedig ne ítéljen el orvost csak azért, mert az orvos csak rosszat tehet. Sajnos erre csak kevesek képesek ahogy látom. Rólam pl. valaki azt írta a múltkor, hogy még a semlegesség jeleit sem fedezi fel a hozzászólásaimban, mert mindig az orvos ellen vagyok. Ugyan ez nem igaz, de azért írta, mert egyszer nem értettem vele egyet. A másik hozzászólás szerint meg rózsaszín szemüvegem van (nagyon szeretném, ha igaz lenne), mert időnként feltételezem, hogy a nem orvosnak is lehet néha igaza.

2012.04.07. 11:02:10

Ha feltételezem, hogy minden úgy történt, ahogy a posztban szerepel, nem lehet elmenni mellette. Egy gyereknek árthatunk azzal, ha mindenbe beleszólunk, és azzal is árthatunk ugyanennyit, ha hagyjuk, hogy ok nélkül megalázzák, fenyegessék, ami a mai törvények szerint tilos. Nem hinném, hogy egy egész osztály képes hazudni egyetlen gyerekért. Mindig akad egy kis " piszok" aki az igazat mondja.

Ha viszont kiderül, hogy a történet nem így zajlott, akkor marha nagy tasli a gyereknek! Persze ehhez kell egy szülő is, aki valóban tudni akarja, mi történt.

Egy biztos, a mai jogszabályok szerint alázni, fenyegetni felnőttnek gyereket nem lehet. Aki azt írja, hogy régen más volt, és az jobb volt, sajnos el kell fogadnia, hogy most meg most van. Régen meg sok más rosszabb volt. Súlyosabb ügyek ki sem derültek. Most van lehetőség az ügyeket nyilvánosságra hozni, de a nagy demokrácia lehetőséget ad a mások ok nélküli besározására is. Amit tehetünk, gyerekként, felnőttként, hogy kerüljük az ilyen helyzeteket.

2012.04.07. 11:44:08

@Turchi: Igen, de én nem is a kommunikációs szerepekről beszéltem, vagy arról, hogy adjunk igazat ("hát valamit adni kell!") mindenkinek.

Van egy adott kérdéskör, amit a poszt igazságtartalmától függetlenül felvethet, pl. miért nem jöttünk rá a lábszártörésre a nyaki ultrahangból?

És akkor jön a komment, hogy a szakember inkompetens, aztán a másik, hogy nincs pénz egy rendes ultrahangra és különben is, se orvos nincs, se megfizetve nincs, emiatt a hálapénzesjóédesanyját, deazértvankivétel, holvanazemberség, belemetkidolgozom, fizessevissza, védiamundért, nyugatonnemígyvan.

Egy érdektelen - legfeljebb felháborító - posztra jönnek az érdektelen - és legfeljebb felháborító - válaszok.

Ez a poszt is tipikus példája a gittrágásnak, nekem, aki a laikus és a szakember között vagyok félúton, semmi újat nem mondott, de gondolom ti is így vagytok ezzel.

Miklós szerintem abban volt kivételesen nagy zsenije a blognak, hogy mellőzve a fenti párbeszédet, szakmailag korrektül összefoglalta, amit a nyaki ultrahangról és a lábszártörésről tudni lehet.

Most van egy űr, és helyette egy hülye duma, hogy kinek adunk igazat.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.07. 15:32:26

érdekes dolgot találtam a neten, talál a jelenlegi posthoz:

Tanár: Van házid?
Diák: Van. Töltsek?
Tanár: Órát szeretnék tartani!
Diák: Levegyem a falról?
Tanár: Szeretném látni anyukádat!
Diák: Hozzak róla fényképet?
Tanár: Kiváglak az óráról!
Diák: Ollót adjak?
Tanár: Az iskolába dolgozni kell!
Diák: Akkor hol van a fizetésünk?
Tanár: Húzz le az igazgatóiba!
Diák: Van köteled?
Tanár: Kibaszlak az iskolából!
Diák: Mi van már molesztálunk is?

2012.04.07. 16:58:41

@ReignOfdark: "Ez a poszt is tipikus példája a gittrágásnak"
Nem gondolnám. Ez a poszt pedig nem UH-ról, és nem lábszártörésről szól, hanem viselkedésről. Azért, mert te valamit hülyeségnek gondolsz, még nem biztos, hogy az. Ha egy posztot totál hülyeségnek gondolok, inkább nem szólok hozzá. Azt se igazán értem, hogy azok, akik állandóan tüzet okádnak, miért nem olvasnak mást. De nem, rendszeresen jönnek, és mondják, mindkét oldalon. Azért ott is van valami baj, ha valaki ennyire mazochista. Miklós meg olyan infókat osztott meg, ami nagyon értékes, bár leginkább azoknak volt jó, akik a neten nem tudtak rákeresni, de időnként olyan hozzászólásai voltak, amit inkább nem minősítenék. Pedig én kedvelem őt is.
"12-18 korosztályban az energiaitalt/koffeint fogyasztók aránya 94%"
Ezzel a felméréssel meg az a baj, hogy a 12 évest együtt méri a 18 évessel. Ha mondjuk a mérés kétfelé osztódna, pl. 12-15 és 16-18 korosztályra, ennek a százaléknak a nagyobb része bizonyára az idősebbekre jutna, és akkor mindjárt más az értelmezés. Nem gondolnám, hogy 12 éves gyerekek közötti aránynak sok köze lenne a 94 %-hoz. Nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy ezek az értékek mutatják. Persze ha a 12 évest összerakják a 18 évessel, akkor igen, ilyen ijesztő adatok jönnek ki. A drogos adatokra ugyanez vonatkozik. Persze ha a saját hozzászólásainkat, enyém, tiéd ( övé :-) hülye dumának nevezed, akkor tényleg fölösleges.

2012.04.07. 18:26:21

@Turchi: Ne értsd félre direkt, amit írok :)

A felmérésről amúgy annyit, hogy minden osztályra külön le volt bontva, és a 10-14 korosztályban is bőven akadt drogos és energiaitalos is, ho mondja, hogy nyugalmi állapotban kellett volna neki vérnyomáscsökkentőt adni a kis pubiknak.

Hát, na.

2012.04.07. 20:40:45

@ReignOfdark: Próbálom, csak elakadtam a 94 %-nál :-))
Mint tudod, régi szakmámból adódóan, igaz 10 évvel ezelőtt utoljára, mi is végeztünk hasonló felméréseket, ill. segédkeztünk benne, és messze nem volt olyan rossz a helyzet, pláne nem a 10-14 éves korosztálynál. Egy 30 fős osztályból kb. 2-3 gyereknek voltak ilyen gondjai. Azóta tudom, a helyzet nyilván rosszabbodott, de ennyit talán mégsem. Remélem.
Hát, na. :-)
Pl. ahogy mi beszélünk, ezt hiányolom sokaknál. A lehető legritkábban értünk egyet :-), mégsem esünk egymás torkának. Legalábbis eddig :-). Ahogy mondani szokás, ami késik, az késik :-)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.04.10. 11:49:48

Az iskolaorvosi vizsgálat miért a többi gyerek jelenlétében történik?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása