Ha bevette a gyógyszerét, nem lehet rosszul

2011.08.01. 06:00

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

Tisztelt Praxis blog!

 

Édesanyám már vagy 10 éve kezelve volt magas vérnyomással,cukorbetegséggel és egyéb "finomságokkal".Egy idő után asztmás tünetei lettek,mint kiderült -kb 2 év kínlódás után- a vérnyomáscsökkentő okozta. Kapott új gyógyszert,ami meglehetősen drága volt,így kért olcsóbbat. Kísérlet-kísérletet követett,majd a legutóbbi gyógyszer használatától anyukámnak napról napra emelkedett a vérnyomása.

 


Kardiológus orvosát,háziorvosát és a helyi ügyeletet is többször felkereste romló állapota miatt, szinte kivétel nélkül ugyanazt mondták: "majd megszokja a szervezete". Az egyik orvosi ügyeletnél tett látogatásánál az egyik doktornő megígérte,hogy kb 2 hét múlva tud adni időpontot, hogy befekhessen és kivizsgálják, mi a gond.


Ezen nap előtt egy nappal korábban reggel ébredéskor 200 volt a vérnyomása,iszonyatos fejfájásra panaszkodott,a víz patakokban folyt róla,de még bement dolgozni.A kolléganői unszolására felhívta a kardiológusát,elmondta panaszát,melyre a válasz:"Ha bevette a gyógyszerét (amit bevett) ,nem lehet rosszul!",majd lecsapta a telefont.Engem fél 5-kor hívott fel,hogy nagyon rosszul van,rettenetesen fáj a feje és sokat hányt.

 

Mondtam,hogy azonnal megyek,de hívjon mentőt.3/4 5-re értem oda,de már csak annyit tudott magából kipréselni,hogy "mindjárt szétrobban a fejem",majd eszméletlen
állapotba került,mint a kiérkező ügyeletes orvostól megtudtuk-kómába esett.2 nap múlva lekapcsolták a gépről,szerveit felajánlottuk(sikerrel).55 éves volt.


Úgy gondolom,sajnos nagyon keveset foglalkoznak az orvosok a beteggel,félvállról veszik a munkájukat.Tisztelet természetesen a kevéske kivételnek!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.01. 06:26:06

ezt sosem értettem, miért veszik félvállról a panaszokat....

gld 2011.08.01. 07:58:35

Édesanyám ugyanezt a kálváriát járja, azzal a különbséggel, hogy a háziorvosunk (aki kardiológus), komolyan veszi ezeket a jelzéseket, és próbál másik, hatékony gyógyszer találni.

Én sem tudom megérteni, hogy miért nem veszik ezt komolyan, főleg egy olyan betegnél, aki nem tegnap óta magas vérnyomásos (egyéb bajairól már nem is beszélve). Szerintem egy tapasztalt beteg elég jól ismeri már a betegsége természetét, tudja mi fér bele még a tűréshatárba, és mi az, ahol már kell a segítség. Tudom, van, aki eltúlozza a problémát, de egy 200-as vérnyomás azért eléggé objektív valami, a többi dologtól pedig én is megijednék.

Nagyon sajnálom, hogy a posztoló Anyukájának a panaszait nem vették komolyan :( Részvétem.

A szervdonáció előtt pedig emelem kalapom...

macska69 2011.08.01. 08:08:17

Minden tiszteletem a posztolónak a szervek felajánlásáért és részvétem Anyukája elvesztése miatt.
A poszt kapcsán szeretnék kérdezni valamit a blog orvosaitól: ha nekem nagyon alacsony a vérnyomásom, azzal mit lehet tenni? Volt régebben egy pulsotil (ha jól emlékszem a nevére) csepp, abból kellett több üveggel benyakalnom (persze, hogy nem egyszerre), aztán az megszűnt, állítólag nincs semmi helyette. Sokat szédülök és az sem megoldás, hogy kávékat vedeljek ilyenkor, mert annyi kávé a világon nincs... És az egy dolog, hogy szédülök, de vázolták, hogy az alacsony vérnyomás is tud nagyon veszélyes lenni. Csak azt nem tudták megmondani, hogy miként tornázzam fel. (rendszeres mozgással- mondták, de hát amellett létezik a tünet.) Előre is köszönöm a tanácsokat.

Károgó Kritikus 2011.08.01. 08:13:47

@macska69: Nekem is alacsony a vérnyomásom, de szerencsére a kávékkal szinten tudom tartani magamat.

macska69 2011.08.01. 08:32:36

@Károgó Kritikus: tényleg szerencsés vagy, eleinte nekem is elég volt -még 19 éves koromban- de mióta felcseperedtem, a kávé már kevés. Nem mondom, időnként egy-egy bosszankodás jól megdobja a vérnyomásom, de ezt a módszert nem szívesen alkalmazom.

gld 2011.08.01. 08:36:17

@macska69: sztem most elég nehezet kérdeztél :)

Nem vagyok orvos, de azt hiszem, hogy az alacsony vérnyomásnál is elsősorban azt kellene tisztázni, hogy mi az oka. Van, hogy ez egyszerűen alkati dolog, de lehet attól is, hogy a szervezetben lévő kis receptorok egy enyhe vérnyomás emelkedést is túlkompenzálnak, és túl alacsonyra lövik be a vérnyomást, de lehet pl. a szimpatikus idegrendszer működési zavarának a következménye is (legalábbis anno valami ilyesmit tanultam erről). Ha nem így van, az orvosok majd kijavítanak.

Én úgy tudom, hogy konkrétan az alacsony vérnyomásra nem igazán van kezelés, legalábbis a magas vérnyomáséhoz hasonló, de ha nem így van, majd ezt is kijavítják :) Bár olyan gyógyszer biztosan van, ami egy nem tartós, hanem egy hirtelen kialakuló alacsony vérnyomásérték kompenzálására való.

Én sem nagyon tudok mit mondani, mint a mozgást, meg a megfelelő mennyiségi folyadékbevitelt. Azt mondják, hogy az ásványvizek erre a legjobbak az ásványi só tartalmuk miatt.

Káin 2011.08.01. 08:38:59

Jó reggelt Mindenkinek!

Szomorú történet, részvétem a posztolónak és tényleg szép és becsülendő dolog, hogy felajánlották az elhunyt szerveit. Sokkal többen megtehetnék, de valamiért idegenkednek tőle...

Káin 2011.08.01. 08:40:37

@macska69: Nálam szintén elég a kávé módszer, bár napi 5-6 le is megy rendesen és esetleg egy energia ital is. Ahogy írtad, Neked is csak később lett komolyabb a helyzet, ezzel megijesztettél.

gld 2011.08.01. 08:43:16

@Káin: "Sokkal többen megtehetnék, de valamiért idegenkednek tőle..."

Ezen már én is gondolkodtam... talán az emberekben még mindig benne van, hogy nem akarják a hozzátartozójuk testét megcsonkítani. Még jó, hogy ezek az emberek nem tudják, hogy történik egy boncolás ;)

Amúgy minden felnőtt ember rendelkezhet erről saját maga, tudtommal. ismerek olyan embereket, akik egy kis kártyát hordanak magukkal, amin rajta van, hogy ha olyan baleset éri őket, amiből nem épülhetnek fel (értsd: beáll az agyhalál), akkor a szerveiket felajánlják. Egyszer láttam egy filmet erről, sajnos nem csak nálunk nincs túl nagy hagyománya a szervadományozásnak, hanem bizony a legtöbb helyen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.08.01. 09:27:30

@gld: Mo-n ez fordítva van. Ha meghalsz valamilyen balesetben, akkor automatikusan szervdonor vagy, csak akkor nem, ha egy kártyát hordasz magadnál, hogy nem akarsz szerv donor lenni. Páréve még így volt, azóta lehet, hogy változott a helyzet.

gld 2011.08.01. 09:31:09

@batgirl: jaja, tényleg így van. Akkor a fent említett ismerősöm "feleslegesen" hordja magával a kártyát, hogy Ő felajánlaná :)

gld 2011.08.01. 09:39:02

@gld:

"Magyarországon az ún. feltételezett beleegyezés elvének erős formája van érvényben. Ez az jelenti, hogy ha valaki életében nem tiltakozott szervei, ill. szövetei szervátültetésre történő felhasználása ellen halála esetén, arról az egyénről azt feltételezzük, hogy ezzel egyetértett, így a szerv-, szövet adományozás megtörténhet. A szervkivétel a hozzátartozók megkérdezése nélkül is végrehajtható. Kivételt képeznek a kiskorúak, akik esetében a törvényes képviselő írásos hozzájárulása szükséges a szervkivételhez.

Aki tiltakozni szeretne, az megteheti egyrészt az ún. Országos Transzplantációs Nyilvántartás nevű regiszterben, ennek folyamatához és adminisztrációjához a háziorvosok nyújthatnak segítséget. Másrészt pedig teljes bizonyító erejű magánokiratban is megfogalmazható a tiltakozás.

Az orvos számára csak utólagos tájékoztatási kötelezettséget ír elő a jogszabály a szervdonor hozzátartozója felé, ennek ellenére a családtagok elérhetősége esetén legtöbbször megtörténik az előzetes tájékoztatás, melynek során bevonják a döntésbe a hozzátartozókat, hogy támogassák a szervadományozást."

marand22 2011.08.01. 09:40:09

1. Szervdonációról:
A magyar szabályozás szerint aki nem rendelkezik másként írásban, azt kell feltételezni, hogy nem utasította el a szervadományozást. Magyarán ha nincs kártya, akkor a szervei felhasználhatóak átültetésre (ha az egyéb - szakmai - feltételek is fennállnak).
2. Alacsony vérnyomásról:
Fiatal nőknél a leggyakoribb ok alkati (vérszegénység, pajzsmirigy alulműködés kizárandó). Ennek kezelése nem gyógyszeres, döntően a megfelelő folyadékbevitelre és a rendszeres testmozgásra kell odafigyelni. Az pedig tévhit, hogy súlyos bajt okozhat. Az egyetlen probléma, amire hajlamosíthat, az ún. vasovagalis syncope (olyan eszméletvesztés, amit a vérnyomásszabályozás zavara okoz), de egyrészt ha eddig nem volt, akkor nem valószínű, hogy jelentkezik, másrészt a kezelése nem különbözik a fent leírtaktól.

ezegylehetetlenember 2011.08.01. 10:39:56

Honnan is kezdjem, a legfontosabb részvétem a szerzőnek. Előszor az alacsony vérnyomásról, mert ez még indulat nélkül fogja olvasni mindenki.90/60 alatti értéket lehet hypotensiónak nevezni. Gyógyítás, életmód-torna, mozgás-beindítja a sympaticus idegrendszert, emelkedik a vérnyomás, figyelem, élsportolóknak viszont lassan ver a szívük, és alacsonyabb a vérnyomásuk, tehát a sportot nem túl lőni. Aztán a konyhasó bevitelét kellene emelni, chips, sósmogyoró, zacskós leves. a Na-natrim tartja meg a folyadékot a szervezetben, ez nélkül az ember csak kipisili a folyadékot, hiába iszik sokat. Koffein, taurin, tein-a szervezet megyszokja-nulla efektus. Gyógyszer-GUTRON pld, figyelem kivizsgálás után, vigyázat a zöldhályogra-pld. ennyi.
Az asztma többek között a beta-blokátorral nem megy össze, de vígan lehet kardioszelektív béta blokkolót találni, nem feltétlenül ok a blokoló kihagyása. Azonban semmilyen beta-blokolót nem ajánlanak a cukorbetegségnél. Az az mégis, de ez egy hosszabb történet.
Miért nem figyelnek a dokik oda a betegekre? Mert a betegek 99,9%-a általában nem megalapozott dolgokkal fordulnak a dokikhoz. Az ügyeletre meg főleg. Ez az a kiáltsunk farkast dolog.
Természetesen ez megbocsájthatalan.
lehet ekézni. azért remélem valakinek jó tippet is adtam

macska69 2011.08.01. 11:08:11

Napi hat (télen 4-5) órát vagyok a szabadban, ebben van séta, futás, bringázás, (kutyussal labdázás is) úgyhogy elégnek kellene ennyi mozgásnak lennie. A kajáimat elég sósan eszem és iszom is eleget, igaz, nem ásványvizet, csak sima csapvizet és teát, de viszont eszem mindenféle vitaminokat, kúra jelleggel táplálékkiegészítő bogyókat is (supradinfélék). Elvileg kutyabajom sem lehetne...
Azt mondták nekem, hogy az alacsony vérnyomás azért veszélyes -ha állandó- mert rossz az egész szervezetben a vérellátás, így az agyban sem megelelő mértékű a keringés és hosszabb távon ez káros, a rossz vérellátású agy kezd felejteni. Még amikor a pulsotil cseppeket szedtem, akkor mondta a doktorbácsi.
Köszönöm a véleményeiteket, és most gyertek, igyunk egy jó kávét, már fő...

Káin 2011.08.01. 11:09:56

@cenzorilla: Ezek nem tanácsok, de szerintem azért a moderációnak nem kellene kiterjednie a vélemények és hasonló témához kapcsolódó hozzászólások szűrésére.

gld 2011.08.01. 11:13:01

@Káin: nincs ezzel semmi baj, tényleg. Nem vagyok orvos, igaz, teljesen laikus se. Nem lenne jó, ha valaki készpénznek venné, amit írok, ezért írom oda, h nem vagyok orvos. Csak a mostani orvoshiányos helyzetben mertem arra vetemedni, hogy leírjam, amit én tudok erről, és úgy látom, hogy nem állt szöges ellentétben egy igazi hozzáértő véleményével :)

De ha ezt nem lehet, akkor ezentúl tartózkodom az ilyesmiktől :)

Dr.laikus PhD 2011.08.01. 11:16:02

@Káin:

Én olvastam, egy tudálékos köntösbe csomagolt marhaság volt.

Mária 2011.08.01. 11:29:58

@Dr.laikus PhD:

Szerintem nem kellene törölni, ha nem személyeskedés, nem reklám, hanem CSAK egy vélemény, már csak azért sem, mert a cenzorok sem orvosok.

Ha kint marad egy ilyen hozzászólás, akkor rá lehet mutatni, ha nem megalapozott jótanács, hanem urban legend, tévedés, tudálékos okoskodás, vagy provokáció, és lehet érveket írni ellene, amiből esetleg a komment írója is tanulna.

Lehet, hogy még a kommentlista is felpörögne tőle, régen volt már itt ereszd el a hajam :)

bea75 2011.08.01. 11:43:54

Én sem értem, hogy egy orvos hogy vehet félvállról ilyesmit, főleg, ha jól ismeri a beteget. Nekünk volt egy nagyon rendes háziorvosunk-, nekem még most is ő a háziorvosom, habár már nagyon régen voltam a doktornőnél, mert hálaistennek nem volt rá szükség. Ő nagyon jól tudta, hogy anyukám milyen súlyos beteg-, sajnos 12 éve meghalt-, és akárhányszor felhívtuk, soha nem volt elutasító, mindig készséges és segítőkész volt. Pedig nem adtunk neki egy fillért sem, de ha az anyu akart is adni neki, ő soha nem fogadta el. Sokat mondok, ha egyszer elfogadott egy ötszázast. Hát ilyenek is vannak. A szervdonáció előtt én is emelem kalapom, és részvétem a posztolónak.

ondol 2011.08.01. 11:57:42

Részvétem.

@macska69: Alacsony vérnyomással élek. Nem tapasztalok felejtést..mit is akartam mondani..öö:-)

Ja, jó kávézást.

gld 2011.08.01. 11:59:53

@Dr.laikus PhD: könyörgöm, ne hagyjatok kétségek között :D Most akkor én írtam marhaságot, vagy nem?

cenzorilla 2011.08.01. 12:00:44

@gld:

Nem Te! Visszaraktam az inkriminált hozzászólást. :)

Káin 2011.08.01. 12:08:03

@cenzorilla: Köszönjük! Nem gondoltam, hogy Máriával még egyszer egyet fogok érteni :D.

gld 2011.08.01. 12:15:49

@cenzorilla: köszi :) Tényleg azt hittem, hogy valamivel túllőttem a célon.

gld 2011.08.01. 12:18:20

Viszont van egy OFF kérdésem...

Tudna nekem valaki ajánlani akárhol az országban egy igazán jó immunológust, aki autoimmun betegségekkel foglalkozik?

Akár üzenetben is, vagy itt is, ha nem baj a kiírt név.

Előre is köszönöm!

Dr.laikus PhD 2011.08.01. 12:26:06

@gld:

Milyen típusú autoimmun?
Bőrgyógyász immunológust tudok.

gld 2011.08.01. 12:27:08

@Dr.laikus PhD: nem bőrgyógyászati betegség, haematológiai.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.01. 12:27:14

@gld: engem egyszer az irgalmasokhoz küldtek..

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.01. 12:28:30

@macska69: csak türelem kérdése az egész. elmúlsz negyven, és felmegy:)
ezelőtt tíz évig 90/60-nal éltem, mára ez nyomtalanul elmúlt.

gld 2011.08.01. 12:30:13

@Babette_: vérképzőszervi dologgal? Megírnád kihez, ha ajánlod Őt? Nekem a pécsi immunológiát ajánlották, de konkrét embert nem. Amúgy nem nekem kellene (hála a jó égnek), hanem egy ismerősömnek, akire kissé (nagyon) ráijesztettek, és szeretne jobban informálódni a betegségéről. Úgyhogy minden javaslat nagy segítség lenne Neki.

gld 2011.08.01. 12:31:33

@Babette_: "csak türelem kérdése az egész. elmúlsz negyven, és felmegy:)
ezelőtt tíz évig 90/60-nal éltem, mára ez nyomtalanul elmúlt."

Ebben van igazság :) Én is így voltam, de most már teljesen normális szintre beállt. Csak feljebb ne menjen, és teljesen elégedett leszek 100 évesen is :)

macska69 2011.08.01. 12:34:20

@Babette_: megígéred, hogy leszek megint negyven éves? :D- akkor várok türelmesen (tíz évig). Maga a tény, hogy alacsony ez a fránya, nem izgatna különösebben, de ilyenkor foltokban látok és szédülök, már hitték rólam, hogy "tintás a nyanya".

gld 2011.08.01. 12:36:39

@macska69: upsz, akkor ez a gyógymód nem vált be :))) Szerintem, ha ilyen tüneteket okoz Neked, ne hagyd annyiban. Próbálj valahogy utánajárni, mi okozza, és mit lehetne tenni ellene. Csak nem hajtanak el...

gld 2011.08.01. 12:38:04

@ondol: nagyon köszönöm! Délután megnézem, mert az otthoni mailemre van belőve az itteni üzenetküldő :) Még egyszer köszi, nagyon rendes Tőled.

ondol 2011.08.01. 12:41:38

@gld: szivesen. Nevet nem akartam ide írni, de ha jól tudom egy városban van veled. Böngészöbe beírod megtalálod. Elismert doki, okos, nagy tudású ezen a területen.

macska69 2011.08.01. 12:49:05

@gld: egy évig jártam kivizsgálásra, találtak is mindent, mert ha már kivizsgálnak, illik találni mindenhol valamit, szóval egy év után sok-sok dolog tudója lettem, hogy mim és milyen belül, de az alacsony vérnyomásomra nem leltek magyarázatot. Ettől viszont felugrott 140-re... :))

gld 2011.08.01. 13:04:14

@macska69: hm, akkor nincs több ötletem, illetve ami lenne, orvosilag tuti nem állná meg a helyét :))) Sok a mellékhatás :)

macska69 2011.08.01. 13:07:54

@gld: egyszer azt mondta nekem egy öreg doktorbácsi, hogy minden betegség első kezelése 2 EVŐKANÁL KONYAK. Ha attól nem javul, megismételjük és ha még mindig eredménytelen, akkor már szóba jöhet minden más. Lehet, hogy ezt kellene kipróbálnom?

gld 2011.08.01. 13:09:24

@macska69: :DDD valamire biztosan jó :)))

macska69 2011.08.01. 13:13:52

@gld: a libidónak jót tesz... de pszt...

gld 2011.08.01. 13:16:23

@macska69: rendben, titokban tartom ;)

2011.08.01. 13:16:53

@gld: Pécsett az immunológia a reumatológiával van együtt a klinikumban, és biotechnológiával az intézeti rendszerben. Ha megmondod, hogy milyen hematológiai betegségről van szó (és hogy a beteg gyermekkorú-e), lehet, hogy tudok ajánlani valakit, mert a hematológusokat jól ismerem, nem csak Pécsett.

gld 2011.08.01. 13:26:22

@ReignOfdark: megírtam Neked üzenetben nagy vonalakban, hogy miről van szó. Köszönöm szépen a segítő szándékot :)

2011.08.01. 13:32:32

@gld: Az a mailcímem már nem működik sajnos, írj a segitseggldnek@gmail.com -ra :) majd ott válaszolok :)

Irkutszk 2011.08.01. 14:01:34

Lefordítom a történet elejét (még nem jutottam a végéig): Szedett ACE-gátlót, kijött rajta a száraz köhögés mellékhatás, erre kapott AT1-blokkolót, amit drágállott (sokkal újabb gyógyszer). Ezután megpróbáltak más gyógyszert adni, mert ugye nem tudja kifizetni a 3000 Ft-ot havonta a gyógyszerére, pedig szakmailag az AT1-blokkoló lett volna a jó megoldás. Ez a mai magyar valóság: nincs pénz.

Irkutszk 2011.08.01. 14:06:32

A történet végéről: Ha reggel megmérve 200/120 a vérnyomásom, folyik rólam a víz, szédülök és fáj a fejem, NEM MEGYEK DOLGOZNI. Elmegyek az orvosomhoz, megméretem vele is, elszopogatom a Tensiomint, ami otthon van vagy amit az orvos ad, befújok a nyelvem alá a Nitromintből, és nyugalomban megvárom, hogy lemenjen a vérnyomásom.

Dike 2011.08.01. 14:29:49

Nagyon gonosz kérdés, tudom, de a kísérletezgetés helyett nem lett volna hatékonyabb a JÓ gyógyszert szedni, és mondjuk a családnak besegíteni az árba, ha akkora terhet jelentett a posztoló anyukájának?

viragimado 2011.08.01. 14:31:53

Először is részvétem! Viszont nem csak az orvosok nem foglalkoznak a betegekkel, a betegek sem foglalkoznak saját magukkal. Nem csak gyógyszerek léteznek, és a magas vérnyomás, cukorbetegség is valaminek a következménye. Az életmódé, amiről biztos tehet a beteg maga is. Az előttem szólónak is igaza van, minek ment be így dolgozni? Miért nem hívott rögtön mentőt ilyen vérnyomás esetén?
Tényleg szomorú eset, de ha odafigyelünk arra mit eszünk, iszunk, mozgunk-e eleget, nem jutunk idáig. Ezt tudom mondani 57 évesen, normális cukorral, súllyal, vérnyomással, koleszterinnel.

viragimado 2011.08.01. 14:33:31

Igaz az egészségügy sincs a helyzet magaslatán, ezért is jobb, ha nem kerülünk az orvosok, nővérek kezei közé. :)))

Dike 2011.08.01. 14:34:07

@viragimado: Kb 15 éves korom óta magas a vérnyomásom, szerinted minek a "következménye"? Már a genetikán és a családi stresszen kívül? (egyikkel se nagyon lehet mit kezdeni)

viragimado 2011.08.01. 14:38:46

A gyerekkori magas vérnyomásnak is vannak okai, a genetikán kívül. Ezt látatlanban megmondani nem lehet. Nem biztos, hogy nem lehet vele mit kezdeni, de talán alternatív módszerekkel is lehetne próbálkozni. Például gyógyteákkal. Nagyon eredményesek, és nincs mellékhatásuk. A stresszel pontosan lehet mit kezdeni!!

mákosnudli 2011.08.01. 14:40:52

Az orvosok nagy része azt hiszi, csak unalmunkban panaszkodunk, ha valami nem stimmel. Pedig a fenti példa is mutatja, hogy komolyan kéne venni a beteget is.

Dike 2011.08.01. 14:41:20

@viragimado: Igya a fagyöngy teát akinek két anyja van, undorító :P (de az észrevétel jogos, valóban vannak alternatív lehetőségek). Mivel a családomat nem akaszthatom szögre, a stresszt max kezelni/feldolgozni lehet, elkerülni nem.

Dike 2011.08.01. 14:42:02

@mákosnudli: A beteg mennyire veszi komolyan magát amikor 200-as vérnyomással elindul dolgozni?

Anti Anyag (törölt) 2011.08.01. 14:48:57

Lényegében megölte pár orvos azzal, hogy rutinból elintézte.

Beathryche 2011.08.01. 14:51:50

@gld: Off kérdésre az off válasz: Prof. Dr. Zeher Margit, Debrecen. Nemzetközileg ismert, elismert immunológus, autoimmun specialista.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.01. 14:55:27

@gld: az ambulanciára mentem be, nagyon profin végigvizsgáltak mindent (azóta sem találkoztam ilyen profizmussal, és szervezéssel), de közben elköltöztem, és most itt járok egy hematológushoz. kicsit olyan mint bakela, stílusban, múltkor Horatiust szavalt nekem vizsgálat közben, de jó szakember.
:)

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.01. 14:56:56

@gld: nekem annyi, amennyinek a közkedvelt mondás szerint kell lenni (30 évesen 130, 40 évesen 140, stb), de én ezzel nem vagyok elégedett. rossz érzés konkrétan, nem avgyok hozzászokva, hogy ilyen magas.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.01. 14:57:30

@macska69: várjál csak, várjál, addig ne halj meg, míg 40 nem leszel.
jó lesz így?

viragimado 2011.08.01. 15:02:15

@Dike: na látod ez egy nagyon rossz hozzáállás. Valóban nem egy "finom tea, de nagyon hasznos. Ha valakinek mégis a gyógyszerek kellenek, a mellékhatásaival együtt, mert nem jó az íze, hááát! A stresszt meditációs technikákkal el is lehet kerülni. :)))

Irkutszk 2011.08.01. 15:05:15

@viragimado: Nem kell mindenkire a teát erőltetni, mikor nagyon szépen tablettában is elérhető a hatóanyag, galagonya virágos ágvéggel és fokhagymával együtt.

viragimado 2011.08.01. 15:06:50

@Irkutszk: ami már tabletta, abban vannak vivő anyagok, az már nem igazán természetes!

bájgúnár 2011.08.01. 15:06:57

@Babette_
Nemrég mértem185/140 es vérnyomást.Semmi rosszúllét,szédülés stb.Pedig fizikai munkát sem végeztem.Az eredménytől ijedtem meg de 1 óra múlva 140/100 ra beállt.Nekem az alacsony vérnyomás okoz szédülést,fejfájást.128/80

viragimado 2011.08.01. 15:07:35

És nem erőltetek semmit, mindenki azt teszi, ami jól esik neki. :)))

Irkutszk 2011.08.01. 15:16:15

@viragimado: Viszont sokkal pontosabban adagolható. Egyébként nem minden vivőanyag halálos ellenség azért :)

viragimado 2011.08.01. 15:17:08

@Irkutszk: én maradok annál, ami valóban természetes. Már elég idős vagyok, és vált be. :))))

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.01. 15:24:47

@bájgúnár: nem vagyunk egyformák, én nem bírom a 140/100-at, ha meg véletlen fölmegy efölé, akkor már kifejezetten rossz a közérzetem.
de a ho szerint ez normális, mert az átlag 140.

szerintem meg mindaz, amitől rosszul érzed magad mindennap, az nem normális.

de mondom, nekem világéletemben 90/60 volt.

macska69 2011.08.01. 15:38:46

@Babette_: köszi, nagyon aranyos vagy! egyébként sem terveztem még halást, a következő 10 ötéves tervemben nem szerepel.

Káin 2011.08.01. 15:45:48

Én is offolnék kicsit, ha nem baj. Tud valaki ajánlani valami nyugtató teát, vagy gyomnövényes cuccot? Mert konkrétan nyugtatót nem vennék be, ha nem muszáj...

Rotoxis 2011.08.01. 15:50:18

@Káin: Macskagyökér, bármely változatban. Télleg jó anyag! :-)

OrrSir 2011.08.01. 15:55:58

Aljasság, hogy mindenkit rászoktatnak valamire, ahelyet, hogy meggyógyítanák.
Részvétem.

Káin 2011.08.01. 15:56:27

@Rotoxis: Köszi, keresek valamit, ami macskagyökeret tartalmaz. Igazából nem tablettára gondoltam, hanem valami teára, mindjárt kiguglizom.

Rotoxis 2011.08.01. 15:58:20

@Káin: Én is arra gondoltam, létezik teának való gyógynövény kiadásban is.

Dr.laikus PhD 2011.08.01. 16:13:24

Gyógynövény ügyben:

felicitasz.blog.hu/2011/07/15/gyogynovenyek_gyogyszerek_taplalekkiegeszitok_mit_nem_szabad_egyutt_beszedni#more3053060

Kicsit olvassatok bele. Nagyszerű összefoglalás és a megszokott alaposság.

Laliath 2011.08.01. 16:36:34

Részvétem a posztolónak. Ehhez nem nagyon van mit hozzáfűzni :(

@Káin: @macska69:
alacsony vérnyomásom nekem is a pad alatt. Védőnőm és dokim is kiakadt picit, hogy a terhességek alatt is 90/60 volt.
Standard kávé szóba se jöhet - rövid ideig pörgök tőle (de nagyon), aztán viszont teljesen kiüt.
Igazán azóta érzem gondnak, hogy a 2. szülés óta többször elment már a kép és a hang is pillanatokra (padlót még nem fogtam). Igaz, még csak hét hete, remélem elmúlik. Ha nem, akkor bajban leszek :(

Káin 2011.08.01. 16:38:18

De azért az alacsojny vérnyomás csak jobb, illetve kevésbé veszélyes, mint a magas, nem?

gld 2011.08.01. 17:00:24

@Beathryche: Nagyon köszönöm!

@Babette_: Köszi, ezt is megmondom az ismerősömnek :)

Vérnyomás: én 120-nál elakadtam, ha így marad még 60 évig, akkor jó :)

ondol 2011.08.01. 17:31:25

@Káin: alacsony vérnyomással kaptam szivinfarktust. És vérnyomáscsökkentőket szedek. :-)

A magas vérnyomás egyértelműen károsan hat az egészségre, de az alacsonynak is vannak hátulütői.

@Irkutszk: a köhögést ACE gátlónál sajna ismerem. Nem bírtam volna 2 évig szenvedni tőle, egy hónapig alatt fejlődött olyan fokúra, ami tűrhetetlenné tette az életemet. Átváltottunk ARB blokkolóra és minden rendeződött.

Skerült beállítani az adagolást+vízhajtózást, úgy hogy ne essek össze az alacsony vérnyomástól, ill az azzal együttjáró heves szívdobogás is elkerülhetővé vált(újabb bogyóval).

Megmondom kereken hogy semmiféle változást nem akarok a jelen gyógyszerekkel, ezért nem "igyekszem" kórházba sem. Ha mégis akkor csak egyesével változtatok a mellékhatás megfigyelése miatt. Oka, hogy min 7-8 féle gyógyszer ütött ki 3 év alatt, a mellékhatásoknak köszönhetően. Úgyhogy elmondhatom rám hatnak a gyógyszerek:-)

ondol 2011.08.01. 17:36:46

@Dr.laikus PhD: köszi, miket le tudsz vadászni:-)

polly graph 2011.08.01. 17:38:34

Részvétem! Ilyenkor tényleg nem tehet semmit az ember? Nincs olyan fórum, ahol hivatalosan is elmesélheti mi történt?
orvosi kamara? Etikai bizottság? Ilyesmi nem létezik?

Irkutszk 2011.08.01. 17:43:03

@gld: Hát, talán nem véletlen, hogy a macskagyökér latin neve Valeriana officinalis...

@ondol: Igen, ARB = AT-1 receptor blokkoló.

gld 2011.08.01. 17:45:13

@Irkutszk: Jaja, tudom, hogy a Valeriana = macskagyökér :)

macska69 2011.08.01. 17:49:01

@Laliath: jól szűrtem le, 2 hete szültél? Akkor sok boldogságot, gratulálok! Szerintem két gyerkőc mellett lesz annyi történés, hogy lesz mitől megemelkedni a vérnyomásodnak.

Laliath 2011.08.01. 17:55:58

@macska69:
Van az már 7 hete is, köszönöm szépen :)
Az egyik kicsi másik pici, szóval valóban tudják ideiglenesen kúrálni az alacsony vérnyomást. A kialvatlanság meg visszahúzza :D

macska69 2011.08.01. 17:58:51

Neked most akkor is nagyon-nagyon jó lehet... Vigasztaljon az az örök mondás, hogy aki sokat alszik, az keveset él. Te aztán élsz!

Seang Lee 2011.08.01. 18:12:18

@gld: en angliaban lakom, es nekem van ilyen kartyam! ha mar rajtam nem lehet segiteni legalabb masokon segitsen az ember, nem? ez jo erzes a hozzatartozoknak is. (hogy en ugymond valakiben meg egy kicsit tovabb elek)

gld 2011.08.01. 18:18:31

@Seang Lee: Igen, egyetértek. Ezek szerint Angliában más a szabályozás, ott arról kell nyilatkozni, hogy hozzájárulsz.

Amiről én írtam, az itthoni történet :) Még jó régen egy baráti sörözgetés alkalmával mutatta a lány azt a bizonyos kártyát, amin valami olyasmi volt, hogy felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy ha halálos baleset éri, akkor a szerveit felajánlja. És az Anyukája aláírása is ott volt, aki tudomásul vette a lánya döntését :) Ez egy teljesen házilag gyártott papírdarab volt, amit a személyi igazolványában mindig magánál tartott :) Lehet, hogy ez nem volt egy hivatalos, közjegyző által hitelesített papír, lehet, hogy akkor is más volt a jogi szabályozása ennek, de mi, akik még annyit sem tudtunk erről az egészről, mint az a lány, csak lestünk leesett állal :)

gld 2011.08.01. 18:25:19

Amúgy számomra ma itt derült ki, hogy nálunk ez hogy van :))

El Visco Stello (törölt) 2011.08.01. 18:46:39

Mi az a vérnyomás és honnan lehet tudni, hogy az mennyi? Nekem is van?

Irkutszk 2011.08.01. 18:53:42

@El Visco Stello: Ha írsz ide, akkor van neked is ;) De nem kell tőle megijedni, ez így van jól.

lioliom 2011.08.01. 19:28:00

Szerintetek csinálhat vérnyomáscsökkentő irrátibilis bélszindróma tünetet?

gld 2011.08.01. 19:30:22

@lioliom: szerintem ehhez tudni kéne, hogy konkrétan milyen gyógyszerről van szó, és mit értesz IBS-tünet alatt.

lioliom 2011.08.01. 19:42:25

@gld: Pritor,Tritace,Talliton.Hasmenést értek,vizeset,kaja után,össze-vissza,nem releváns a kaja,mert van,hogy igen,van,hogy nem reagálok rá így.Körzeti meg néz ki a a fejéből és normaflort ajánlgat.

gld 2011.08.01. 19:48:55

@lioliom: A Pritornál nem gyakori mellékhatásként jelentkezhet hasi fájdalom, hasmenés, kellemetlen hasi érzés, puffadás. A Tritace-nál előfordulhat étvágytalanság, gyomorfájdalom, hányinger. A Tallitonnál gyakori mellékhatás az emésztőrendszeri zavarok (hányás, hányinger, hasi fájdalom, hasmenés).

Ezek szerepelnek a gyógyszerek dobozában található betegtájékoztatókon is.

lioliom 2011.08.01. 19:51:58

@gld: Igen,de ez minden gyógyszeren rajta van,még a C vitaminon is.

gld 2011.08.01. 19:57:08

@lioliom: az volt a kérdésed, hogy ezek a gyógyszerek okozhatják-e az általad leírt panaszokat. A betegtájékoztatóban leírtak alapján okozhatja, mellékhatásként.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.01. 21:54:40

@gld: nekem is, mert egyébként van kártyám:)
de ezek szerint felesleges.

Biga néni 2011.08.01. 21:57:42

@viragimado: tiszafa? gyöngyvirág? légyölő galóca?
Azok is természetesek:)

OFF: szerintetek hormonos, fémmentes spirál viselkedhet gócként?

FalóNyúl 2011.08.01. 23:42:13

@macska69: Hagyd az orvosokat, neked szerencséd van. Túl fogsz élni mindnyájunkat...

SusanneF 2011.08.02. 06:50:53

Jó pár éve történt,de nem felejtem el:
Kolleganő fia 30 valahány évesen agyvérzést kapott,nem sikerült megmenteni.
Amikor értesültek haláláról,és bementek a kórházba,az intenzíves doki közölte,hogy:
Mivel egyébként egészséges volt,a szerveit kipakoltuk."
Azért ez kegyetlen,nem???

SusanneF 2011.08.02. 07:03:09

@Laliath: Sok erőt és bölcsességet Neked!
Mennyi idős a nagyobbik gyerkőc?
Nekem 17 hónap van az első 2 között-csak az első féléven kell túl lenni,aztán már jobb lesz....

Laliath 2011.08.02. 07:30:20

@SusanneF:
Köszi :)
A nagyobbiknak most volt a 2 éves szülinapja, nem egész 23 hónap van köztük. Úgyhogy még "túlélünk". De szerencsés vagyok, alapvetően nagyon jó természetű mindkét csaj :)
A tieid mennyi idősek?

SusanneF 2011.08.02. 07:52:02

Most már:
22,21,14,és 10 évesek-4 leány-úgyhogy lányokból profi vagyok,keress meg nyugodtan!:)D

Dr.laikus PhD 2011.08.02. 07:55:19

@SusanneF:

Ezt elhitted és még tovább is adod????

Zsuzsi, Zsuzsi!

Gondold végig mit jelent a szervdonáció, mennyire nincsenek felkészülve bizonyos kórházak erre, aztán gondold végig, hogy orvos miért mondana ilyet, amikor tudja, ismeri a jelentőségét.
Nem így köszönik meg ennek jelentőségét.
Még mindig dúl a vita, mert a hozzátartozók hozzájárulását kérik, pedig nem kellene és mégis.

Ugyanakkor erre a procedúrára aztán tényleg létezik standard kommunikáció.

SusanneF 2011.08.02. 08:06:32

@Dr.laikus PhD: Amennyire fel volt háborodva anyuka és a feleség,igenis,elhiszem!
Persze,nem voltam ott,de az biztos,hogy az egész család ezen borult ki,és nem a hirtelen halál-eseten!!

EmpatiaTolerancia 2011.08.02. 08:10:06

@SusanneF: Nagyon kegyetlen.
Aki így interpretálja hozzátartozónak _utólag_ a donációt, az nem való emberileg orvosnak. Függetlenül attól, hogy konkrétan ezek a szavak hangzottak el, vagy "csak" ez volt az értelmük.
És amikor megrendül a bizalom, akkor a kisördög azt súgja, hogy szakmailag sem volt esetleg megfelelő az ellátás.

Dr.laikus PhD 2011.08.02. 08:43:06

@SusanneF:

Arra akartam utalni, hogy ezt a szót, hogy kipakolás orvos nem használja.

A hozzátartozó nem tudta, hogy a donációhoz nem kell a hozzátartozó hozzájárulása, ezért volt a fölháborodás és a szóhasználat...

SusanneF 2011.08.02. 11:41:02

@Dr.laikus PhD: Ez jogos lehet....bár nem voltunk ott.

macska69 2011.08.02. 19:59:08

@FalóNyúl: köszi a jóslást, de inkább azt kívánom, hogy mindannyian legyünk hosszú életűek és hiába a népirtó, orvosüldöző megszorító csomagok, azért is/juszt is/bosszúból éljünk túl mindent.

zsoci 2011.08.05. 13:09:37

Nem értek hozzá , ezért kérdezem a hozzáértőket: Nem kizáró ok a szervadományozásnál a diabetes ?
Mert ugye véradásnál az.

Irkutszk 2011.08.05. 13:45:38

@zsoci: Nem tudom a pontos szabályokat, de véradásnál szerintem elsősorban a véradó egészsége miatt kizáró ok a cukorbetegség.

Dr.laikus PhD 2011.08.05. 16:55:22

@nomad:

Pankreasz donáció esetén kizáró ok a diabétesz csak.

Egyéb esetben nem - a link alapján. :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása