Kórház: Egyenes út a halálhoz

2011.05.21. 06:00

Édesanyám 85 évesen saját lakásában élt. Szellemileg teljesen friss volt, keresztrejtvényfejtéssel, olvasással és TV nézéssel kötötte le magát. A mozgás nehezen ment számára, fájtak az izületei. Mi, a gyerekei (én a lánya és a bátyám) segítettünk neki az élethez szükséges dolgokban. Bevásároltunk, mostunk, takarítottunk, segítettem fürdeni, csekket fizettünk be, gyógyszert írattunk, patikába jártunk stb.

 


Az ünnepeket felváltva töltötte a bátyámnál vagy nálam. Az idén sem volt másképpen.


Csak miután a bátyám hazavitte tőlük, nagyon nehezen tudott már felmenni a 2. emeletre. Másnap reggel mentem hozzá én, panaszkodott, hogy az éjszaka rosszul volt. A bátyámnak telefonon már azt is mondta, hogy fájt a válla. Annyira gyenge volt, hogy nem tudott felkelni, még a szobavécét is nehezen tudta használni. Kihívtuk a háziorvost, aki beutalta az István kórházba. Bár csak ne engedtük volna!


A belosztály második emeletére került. Itt azonnal vért vettek tőle és felhelyeztek egy katétert, hogy ne legyen probléma a WC-re járással. Miután elhelyezkedett, segítettem neki megvacsorázni, jóízűen evett és ivott. Este hagytam ott azzal az ígérettel, hogy reggel munka előtt beugrom hozzá.


Reggel nem volt az ágyában. A szobatársa mondta, hogy éjszaka levitték az őrzőbe. Azonnal rohantam le. Anyukám papucs és köntös nélkül, elég zavart állapotban ült egy tolókocsiban. Nekem esett egy nővér, hogy miért nem hoztunk Anyukámmal holmit. Rohantam fel, aztán le a papuccsal és köntössel. Közben bevitték az EKG-ra. Visszamentem a többi holmijáért és átköltöztettem az új helyére. Kiderült, hogy infarktusa volt, azért fájt a karja is és azért volt olyan gyenge. Ezt egy fiatal doktornő közölte velem és azt is mondta kérdésemre, hogy nincs Anyu életveszélyben. Dolgoznom kellett menni. Ott kellett őt hagynom. Azt hittem jó helyen van. Munka után megint bementem. Panaszkodott, hogy nagyon szomjas és nem tudja elérni a poharát, nincs ereje inni. Mindenféle trükkel próbálkoztam, hogy tudjon inni. Szívószáltól kezdve a szopókás palackig. De egyedül nem ment neki. A déli gyógyszerek az asztalán, senki nem adta be. Az ebédje az asztalán, senki nem etette meg! És ez végig így volt a két hét alatt, amíg bent volt. Az őrzőben folyamatos jövés-menés volt, folyton csöngött valamelyik dolgozónak a mobilja, valamint hangos beszéd és nevetgélés zavarta az ott fekvő betegeket. Vegyesen feküdtek nők és férfiak, de a függönyök nem voltak behúzva az ágyak között..


Mikor a bátyám is érdeklődött a doktornőtől Anyu állapotáról, ő azt mondta: a hölgyet (már mint engem) már tájékoztatta, kérdezze meg tőlem.

 

Anyu azon aggódott mi lesz ha majd nagy vécéznie kell. Mondtam, hogy szóljon a nővérnek, majd hoz ágytálat.


Este megetettem, beadtam a gyógyszereit és elköszöntem tőle.


Másnap reggel munka előtt megint bementem hozzá.. Félrebeszélt. Azt mesélte, hogy egy külföldön élő rokonunk fürdette meg éjszaka, nagyon durva volt vele, össze-vissza rángatta. Megrémültem. Szóltam a nővérnek, hogy félrebeszél. Mondta, hogy előfordul az ilyen idős embereknél, és okozhatja a folyadék hiány is. Később Anyu egy kicsit kitisztult és elmondta, hogy éjszak kérnie kellett ágytálat, de mire jöttek már késő volt. A nővér kiabált vele, hogy nem érti hogyan tudta így kikenni magát „szarral”. Tény, hogy még a körme alatt is volt, én tettem rendbe. Megreggeliztettem, beadtam a gyógyszereit és mentem dolgozni. Továbbra is olyan gyenge volt, hogy nem tudott egyedül inni. Kértem a nővért adjon neki néha inni. Mint kiderült hiába.


5 nap után visszakerült a belosztályra, nem pont oda ahol előtte volt, egy emelettel lejjebb. Beszéltem az ottani doktornővel, aki nagyon kedvesen tájékoztatott a helyzetről. Ő is elmondta, hogy sok folyadékra van szüksége Anyunak, adnak majd vért is neki és járni fog hozzá gyógytornász, aki megpróbálja talpra állítani. Nagyon bizakodó voltam.


Enni, inni, gyógyszert bevenni itt sem segítettek neki. Pelenkát (mert már az volt rajta) is csak akkor cseréltek, ha szóltam. Viszont minden reggel tiszta hálóingben volt, mert lemosdatták hajnalban. Itt is panaszkodott a durvaságra. Magyaráztam neki, hogy ezt csak ő érzi úgy, mert érzékenyek a tagjai. Naponta háromszor voltam nála. Reggel munka előtt, ekkor megreggeliztettem, beadtam a gyógyszert. Délután 3 felé, megetettem azzal amit vittem neki, mert az ebédet már elvitték. Harmadszorra este mentem, vacsoráztatni, gyógyszert beadni, szólni a pelenkázásért. Ekkor kezdtem pénzt adni a nővéreknek. Kapott a délelőttös, a délutános, az éjszakás- 1000-1000 forintot. Minden nap. De ettől még nem kapott Anyu sem inni, sem enni, sem tiszta pelenkát.


A gyógytornász annyit tett, hogy kiültette az ágy szélére. Lába alá kapott egy zsámolyt, hátát pedig egy székkel támasztották meg. Ez jó is lett volna, csak hogy ott hagyta hosszú időre. A végén már majdnem lefordult az ágyról, annyira elfáradt, a szobatársa szólt, hogy a néni mindjárt le fog esni, ekkor fektették vissza.


Egyik délután Anyu nagyon jól volt. Olyan volt mint régen. Teljesen tiszta volt a tudata, el tudtam mondani neki, hogy infarktusa volt, meg hogy nagyon megijedtem, mert félrebeszélt. Nevetgéltünk is. Levágtam a körmét, bekentem a lábait gyógykrémmel, megitattam, megetettem és boldogan mentem haza. Este mikor visszamentem, megint furcsa volt. Mondta, hogy nem tudja, mi van vele, de olyan ideges. Szóltam a nővérnek, ő adott egy Frontin tablettát, hogy adjam be Anyunak. Beadtam, megvacsoráztattam, bár nem nagyon akart enni.


Mondtam neki, hogy aludjon, majd reggel jövök.


Reggel a nővér fogadott a folyosón, hogy jó hogy lát, volt egy „kis” probléma az éjszaka. Anyukám agyembóliát kapott. Rohanok be a szobába. Oxigén maszk volt rajta és infúzió bekötve. Meredten nézett egy irányba, és hiába szóltam hozzá nem reagált.

 

Megkerestem a doktornőt, aki tájékoztatott, hogy Anyu éber kómában van és az agyának olyan nagy része károsodott, és a szíve is olyan gyenge hogy már nem fog rendbe jönni és készüljek el a legrosszabbra, mert ennek az állapotnak hamarosan vége lesz …

 

Innentől nem mentem dolgozni, kiírattam magam betegállományba. Bár hamarabb tettem volna és maradtam volna mellette a kórházban és segítettem volna egész nap!!


Mellette voltam szinte egész nap. Csak néztem és fogtam a kezét. Zihálva, erőlködve a nyitott száján át vette a levegőt. Nem nézett rám, a szeme meredten a falra szegeződött. Úgy tűnt nem érzékel semmit. Néha erőlködve próbált felköhögni valamit, ilyenkor látszott hogy szenved. Kiderült, hogy ezt a valamit le lehetett volna szívni, ott is volt a készülék, de csak miután rákérdeztem, akkor tették meg.

 

Kértem, hogy tegyék külön szobába, kifizetjük. Azt mondták nincs hely. A másik három beteg jelenléte mellett kellett ülnöm a napokig haldokló Édesanyám mellett.


Két nap után levették róla az oxigén maszkot és infúziót sem kapott. Adtak valami folyadékot, amivel a száját kenegethettem, hogy ne legyen annyira kiszáradva. Elfogadtam, hogy meg fog halni és imádkoztam, hogy ez következzen be minél hamarabb. Innen még 5 napig élt.


Január 17.-én fél egykor elmentem, hogy innivalót vegyek magamnak. Mikor visszaértem és beléptem a szobába, valami olyan furcsa volt. Először nem tudtam mi az. Aztán rájöttem, hogy Anyu NEM lélegzik. Szóltam a nővérnek. Készítettek egy EKG-t és közölték, hogy meghalt. Kiküldtek, mondván, hogy rendbe kell tenniük. Mikor visszamentem, az ágyon egy csomag volt. A hálóinge ledobva a földre, ő maga pedig bebugyolálva a lepedőjébe.


Ennek az egésznek tényleg így kellett történnie?


Nincs nap, nincs óra, hogy ne látnám magam előtt azt a kicsi csomagot az ágyon.

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.22. 09:45:14

"Ennek az egésznek tényleg így kellett történnie?"

Na végigértem. Süt az egészről a magasról beleszarás. Mármint a kórház részéről.
És azt ne mondja nekem valaki, hogy ez pénzkérdés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.22. 09:46:22

@cenzorilla: Asszem semmi konkrétat nem írtam, amiből kiderülhetet volna, ki volt az orvos, de bocs, ha nem volt megfelelő.

Duygu 2011.05.22. 09:57:03

@Dr.laikus PhD: De, komolyan gondolom. Az én zsebembe nem dugdosnak borítékokat. Na ja, én nem azon a területen dolgozom. :) Pedig szeretném én is kiegészíteni a fizetésemet. Na, nekem ezért van másod- és harmadállásom. De fogjam be a szám, mert az orvosok baromi sok parát kapnak, ugye, meg BMW-vel szaladgálnak, és szegény orvost ugye még senki nem látott. Ha meg nem tetszik, el lehet menni, csak előbb fizessük vissza a képzési költségünket. :-)

Dr.laikus PhD 2011.05.22. 10:05:09

@Duygu:

7:11-kor bemásoltam a 168 óra cikkét.
A migráció itt az orvosokról szól, de nem csak ők fognak elmenni.
Jobban, jól élni mindenki szeretne.
Akkor meg az ő képzési költségeiket is vissza kell fizettetni.
Akkor talán kiderül, hogy nagy kölönbség nincsen ugyi.
Az állam úgy manipulál ahogy akar.
Valszeg erre most ráfázik, meg az itthon maradni kényszerülők.

Duygu 2011.05.22. 10:05:23

@adfly: Na, pont ezért pénzkérdés a dolog. Ha meg lennének fizetve a nővérek, akkor keresett szakma lenne, és meg lehetne válogatni, hogy kiket vesznek fel, és nem 2 nővér jutna 50 betegre, stb., stb.

Dr.laikus PhD 2011.05.22. 10:06:51

@Duygu:

Ez a szám nem igaz.
Azért léteznek minimum feltételek.
Rossz a helyzet, de még nem ennyire.

exseven 2011.05.22. 10:19:11

A halálnak egyszer eljön az ideje. Vannak társadalmak, ahol megadják a tiszteletet az elmúlásnak. Nálunk az életbentartó gépezet az utolsó pillanatig kínozza szegény öregeket, megaláztatással teli szenvedéssé téve életük utolsó szakaszát. Kórteremben, értünk semmit nem érző idegenek közt meghalni nagyon rossz.

tíz deka párizsi 2011.05.22. 10:20:13

Megkonnyeztem az irast, az elmult evekben ket idos embert lattam elmenni hasonlo korulmenyek kozott. Az egyikuk a nagymamam volt, aki egy ny-magyarorszagi korhazban fekudt nemi protekcioval, ot megmenteni nem lehetett volna, viszont rendesen ellattak. A masik a baratom nagymamaja volt egy k-magyarorszagi intezmenyben, protekcio nelkul. A lehetosegekhez kepest meg egesz rendesek voltak a noverek, de ha a rokonok nem tudtak volna megoldani, hogy naponta ketszer latogassak, a helyzete nem sokban kulonbozott volna a posztban leirtaktol.
En elore rettegek, hogy mi lesz, ha netalan majd az en szuleim kerulnek ilyen helyzetbe, ha mar tudnam, hogy a helyzet menthetetlen, akkor szivem szerint otthon apolnam oket. Legalabb meltosaggal halnanak meg, mert a mai korhazi korulmenyek mellett biztositott a horror a gyasz melle. Lehet, hogy naiv vagyok, de ugy gondolom, erdemes lenne ezt a lehetoseget hivatalosan is tamogatni - nem feltetlen penzzel - de a hospice alapitvanyon kivul nem foglalkozik ezzel senki.

zellerlevél 2011.05.22. 10:22:34

@hoel:

Nem szabadna, de évek óta így megy. Nincs sem lehetőség, sem akarat a megváltoztatására.
(És ha csak és kizárólag a fizikai tényeket nézzük, akkor még az is előfordulhat, hogy a rendszer így működik a leghatékonyabban, vagyis a magára hagyott idős, eszméletlen beteg így szenved fizikailag a legkevesebbet; mármint azt figyelembe nem véve, hogy az ember messze több, mint a fizikai tények összessége.)

A férjem szerint jelenleg az orvoslás feladata nem más, mint meghosszabbítani az agóniát. (Merthogy a végleges gyógyítás nem cél, az biztos. Bogyók puffadás ellen, bogyók kövérség és soványság ellen, a koleszterin-, és purinszint csökkentésére, a magas vérnyomásra, vércukorszint csökkentésére, gyulladásra ezek mellékhatásainak kivédésére ...stb. Mindegy, csak a páciensnek ne kelljen változtatnia, és vegye élete végéig az egyre drágább gyógyszereket, fizesse az orvost, ha szükséges, ha nem.)
Miért kéne felháborodnunk azon, ha mindeféle okok miatt (kényelemből, pénzhiány miatt, gazdaságossági okokból, vagy esetleg a rokonok reakcióinak téves felmérése miatt) már ezt a feladatát sem akarja a rendszer egyik szereplője sem ellátni...?

Szerintem különben pénzkérdés is, mert ha az egészségügyben a fizetések normálisak lennének, akkor a nem megfelelően dolgozó személyzetet (vezető, orvos, ápoló, takarító, anyagbeszerző, adminisztrátor, karbantartó) simán el lehetne küldeni, és helyette olyant felvenni, aki rendesen elvégzi a dolgát. Sőt, ha pénz lenne, akkor nem negyven, vagy akár hatvan magatehetetlen ember jutna egy éjszaki ügyeletesre 12 órán át.

Az emberi részéről sokáig lehetne beszélni. Kezdve onnan, hogy pár évtizeddel ezelőtt egy idős beteg szinte sohasem került kórházba, hanem otthon ápolták, a fizikai ápolás egy nagycsaládban sokkal könnyebben megoldható volt, ezzel párhuzamosan a lelki teher is töredéke volt a kórháziénak. Hogy orvosilag eredményesebb volt-e az otthoni ápolás, mennyivel és milyen minőségben hosszabbította vagy rövidítette meg az életet, arról sajnos soha nem fogunk teljes képet kapni. Én hajlok arra, hogy a fizikai és mentális biztonság sokszor többet jelentett az orvosi szakértelemnél, nem beszélve arról, hogy a régi falusi orvosok bizonyos szempontból többet értek, mint a mostani kemikáliamániás, orvoslátogatók által kézben tartott szerencsétlen bábok. (Bocs minden orvostól, világért sem őket akarném bántani, a jelenlegi rendszerben talán nincs is lehetőségük arra, amire egy régi falusi orvosnak volt: ismerni a betegeiket a családjukkal együtt; ismerni és alkalmazni a hasznos népi gyógyászati eljárásokat... stb.)

Igne, nagoyn-nagoyn szomorú, sőt, ahogy a dolog kinéz, valószínűleg még messze nem vagyunk a gödör alján, eshetünk még ennél lejjebb.

preston 2011.05.22. 10:33:30

Borzadállyal olvasgatom a bejegyzéseket, mert tapasztalatom hasonló. Viszont anyagi helyzetem lehetővé tenné, hogy legálisan többet fizessek valahol egy tényleg magas szinvonalú ellátásért.Szeretném, ha anyámat, miután bajaival a füredi, szivkórháznak nevezett,valamikor kiemelten jó hirű intézményből kiengedték, valahol alaposan megvizsgálnák (sziv, agy ct, pet.)
De úgy látom, hogy komolyabb vizsgálatot
profilaktikus jelleggel nem végeznek, akkor sem, ha problémákra (szédülés, vérnyomásingadozás)nem találtak magyarázatot. A rendszer megvárja, amig a komolyabb baj megtörténik, aztán meg.... a fenti bejegyzések szerint.

2011.05.22. 10:39:15

@Dr.laikus PhD: Távol álljon tőlem a bosszú, én is maradni akarok. Csak az utolsó részét nem a magyar állam pénzén végzem el. Az egy dolog, hogy van egy jelentős százalék, aki tapló, irritáló, olykor veszélyes is, de azt a jó érzést, amit egy hálás beteg, vagy szellemi téren egy jól sikerült diagnózis vagy kezelés jelent, számomra nem homályosítja el a fenti kategória. Egyelőre.

Kialudtam magam :-)

zellerlevél 2011.05.22. 10:40:42

@Duygu:

Pontosan a hálapénzt nem kapó orvosoknak kéne kezdeményezniük ennek az egész méltatlan helyzetnek a megváltoztatását, mert az élet-halál urát játszó, csak a magánbetegeit kezelő kőgazdag onkológus, vagy sztárszülész, a kizárólag menő sportolók térdszalagjait műtő baleseti sebész soha sem fogja kezdmenyezni, ahogy a különleges kezelést megfizetni tudó páciensek sem.

A képzés költségeit én is visszafizettetném. Pl. úgy, hogy a diplomaszerzés utáni 25 éven belül nem dolgozik 20 évet Magyarországon a diplomás, akkor mondjuk öt év alatt a teljes összeget fizesse vissza. És nem csak az orvos, hanem a matematikus, a könyvtáros, a művelődésszervező, de még a zenész is. Akinek ez nem tetszik, az tanuljon költségtérítéses formában. Kezében a diploma, és mehet, amerre akar.

Visszaolvastam, és egyetértek veled: vége lehetne ennek az egésznek, ha soha nem adnánk. Mi próbálkoztunk vele, és bizonyos területeken bevált. Három mandulaműtétet + egy tubusbeültetést végzett a megyei kórház egyik fül-, orr-, gégésze a gyerekeinken, soha nem adtunk neki egyetlen fillért sem, mégis pont ugyanazt az ellátást kaptuk, mint a fizető páciensek.
Ugyanakkor a térdem lehet, hogy még most sem lenne megműtve, ha nem fordulok magánorvoshoz, nem jutok előbb mri-re, lehet, hogy egy múlva, közben ötször kiment térdkaláccsal még a műtét sem sikerült volna... Azt hiszem, hogy a többségünk tudja, mit fizet meg. Néha a gyorsaságot, néha a jobb orvost, néha csak a kényelmet, az emberi hangot, az információt. Aztán ha a végén kiderül, hogy nem került előbb sorra, nem volt kevésébé kényelmetlen, így is bunkók voltak vele, és még tévinformációt is kapott, akkor marad a morgás...

Dr.laikus PhD 2011.05.22. 10:41:55

@ReignOfdark:

Örülök!
Azért remélem látod, hogy csak félig komoly a dolog, de azért a migráció reális lehetőség.

Mindig a tudatlan a kiszolgáltatott.
A kiszolgáltatott meg agresszív.
Pláne ha még meg is támogatják ebben... :(((

Duygu 2011.05.22. 10:47:46

@zellerlevél: Kezdeményezés van, lásd rezidens szövetség. Csak fizetésemelés nélkül nem megy. Így marad külföld. Jobb fizetés, jobb munkakörülmények, kevesebb munka.

2011.05.22. 10:54:43

@Dr.laikus PhD: Nekem szerencsém van. Van egy 5 fős társaságból álló kis csoport, akikkel minden érdekesebb dolgot meg szoktunk beszélni (a többiek már rezidensek), és közben közösen tanulunk. Olykor idősebb kollégákat kérdezünk, olykor pedig egymást. Nagyon jó, inspiráló légkör. Van köztünk egy, aki érsebésznek, ketten belgyógyásznak, és egy pedig radiológusnak tanul. Amíg velük lehet dolgozni, addig szívesen maradok. (Kb. ez az az életpályamodell, amiről Magor is beszél.)

De ez inkább kivétel, mint szabály.

A migráció egy dolog. Ami ennél is nagyobb veszély, az szerintem a maradók összetétele. Ezt nem értette meg @cats'ndogs: sem: az amúgyis félfeudális orvostársadalom szerkezetileg borzasztó erősen újratermeli magát. A maradók közül döntő azoknak az aránya, akiknek legalább egy szülője is orvos volt, és szerintem a jelenleginél sokkal nagyobb hányaduk olyan, akinek már a szülei is paraszolvenciából alapozták meg az anyagi jólétüket.

2011.05.22. 10:58:46

@zellerlevél: A baj az, hogy ehhez 1.) racionalizálni kéne a költségtérítést és az állami normatívát (NEM egymillió egy félév), 2.) ha ez megtörtént, a kb. 5 milliós tandíjat egy átlagos Nyugat-európai orvos fizetéséből is félre lehet tenni kb. 1-2 év alatt, 3.) meg kéne érteni, hogy ez nem visszatartó erő.

bájgúnár 2011.05.22. 11:05:43

Egy orvosban legyen tapintat és émberség.Azt elvárni hogy minden egyes betegéért aggódjon,lelkiismeretfurdalása legyen és depresszióba essen ha nemsikerűl meggyógyitani az irreális elvárás.Mindenkinek sajátmaga illetve hozzátartozója fontos.A beteg az orvos számára egy személy mindenféle érzelmi kapcsolat nélkűl.Máként nemis tudnának gyógyítani.Az viszont sajnálatos tény hogy 70 felett már nemigazán küzdenek a páciens megmentéséért.

adamantium 2011.05.22. 11:06:10

@preston: te gondolkodol mielőtt hülyeségeket írsz? mégis hogyan lehetne profilaktikus jelleggel olyan vizsgálatokat végezni amelyeknek a sugárterhelése adott esetben több ezer röntgennel ér fel. ilyen erővel miért nem küldöd anyukádat csernobilba?

Dr.laikus PhD 2011.05.22. 11:10:29

@ReignOfdark:

Tetszik ez a hozzá állás. Ettől függetlenül az életkilátásaink egyre romlanak. A befektetett munka viszont ezzel a jövedelemmel szinte 20 év alatt sem térül meg.

Én nem látom ördögtől valónak ha valaki kimegy és gyakorlatot ott szerez, egzisztenciát ott alapoz.
A többség visszajön. Tény, hogy kevés az orvos és nagy a kereslet, de akit gyógyítanak azok nehezen fogadják el a betelepülőt.
Nálunk most alakul a nemzeti érzés, szinte egyikünk sem tudja megmagyarázni mit is jelent a számára.
Szülőföldhöz pedig szinte mindenki ragaszkodik.

Szóval előbb, vagy utóbb hazajön egy része, áttörve ezt az áttörhetetlennek tűnő torz rendszert.
Nyilván nem az én életemben.
Az én fiam is kint dolgozik. Jól érzi magát, hisz a miénkhez képest konszolidált érzelmű közegben él és dolgozik, nem járja át az életét a kicsinyes politika. Nem egy életre tervez. Haza akar és haza is fog jönni.
Valamit hoz magával és ez legalább annyira határozott viselkedési és munka kultúra, mint a jelenlegi amiben most élünk.

adamantium 2011.05.22. 11:17:04

@potyus: szal nem kell ekkorát hazudni. érzéstelenítő nélkül nem varr az ember max 1 öltést, ha a beteg vergődik a fájdalomtól és az ujjamba szúrom a tűt az nekem sem jó, egy adag lidocain nem tétel, tehát ez mese habbal. a koponyasérülés kizárása a traumatológián vagy a neurológián zajlik, a pszichiátriának csak akkor van köze hozzá ha szándékos önártalom volt

adamantium 2011.05.22. 11:19:48

@zellerlevél: ezt a visszafizetést remélem viccnek szántad, mert akkor mind az 1 millió kitántorgó (meg az az 1 millió is aki 56 után ment el) fizesse vissza az iskoláztatása költségeit, ne ragadjuk már ki az orvosokat. hallottál arról,, hogy az únióban vagyunk, szabad a munkapiac? a magyar munkavállaló ott vállal munkát ahol megfizetik, a német munkavállaló is jöhet magyarországra ha akar, jah, hogy nem adunk annyit, hogy attraktívak legyünk, ez más probléma

Dr.laikus PhD 2011.05.22. 11:22:18

@adamantium:

Férjem homlokán volt egy zsírdaganat.
Begyulladt, jó kétszilványira.
Műteni kellett.
Beleájult már az érzéstelenítésbe is. Az orvos azt mondta, hogy ezen a területen szinte alig hat az érzéstelenítés.
Nyilván a gyulladás csak rátett a fájdalomra.

Ez nem így van? Ma már lehet biztonsággal érzésteleníteni akár ilyen területen is? (gyulladás nélkül gondolom)

aniriga 2011.05.22. 11:31:01

@thbogyó: Ne Neogramormont használj!A vérző sebes felületet Betadinnal /ha nem érzékeny a jódra/ecseteldd,utánna Sudo krémmel /recept nélkül kapható/vékonyan kendd be,ott is ahol piros és ott is ahol vérzik.Sok sikert!egy nővér

adamantium 2011.05.22. 11:34:05

@Dr.laikus PhD: a gond a gyulladt területtel kettős:
1 a gyulladt területen nem hat annyira az érzéstelenítő
2 ha gyulladt területet szúrkálok akkor pl bemegyek a bőrön keresztül a tűvel, átmegyek a gennyen majd továbbnyomom a gennyes tűt a nem gyulladt szövetekbe, mert nem lehet megítél ni, hogy meddig tart a gyulladás
ilyenkor két megoldás van:
1 ha nem túl nagy a gyulladás akkor mellette, alája lehet érzésteleníteni, olyan területen ahol nem valószínű, hogy gennybe futunk
1/a ha már áttörőben van a genny akkor meg lehet próbálni a folyamat csúcsát érzéstelenítővel vagy nélküle bemetszeni és kitakarítani belőle a gennyet - ez nem szokott végleges megoldást adni
2 ha nagy a gyulladt terület vagy nem tudjuk milyen mélyre terjed, veszélyes helyen van akkor altatásban kell ezt végezni.
ha sikerült a gyulladt területet egyben eltávolítani (ez valószínűleg egy kásadaganat-ateroma lesz) akkor még antibiotikum sem feltétlenül kell.
persze vannak olyanok is akik ilyen helyzetben jegelést, antibiotikumot javasolnak és ha a folyamat kicsit megnyugszik akkor pár nap múlva tervezetten kiveszik kisebb beavatkozást remélve. ezt én fejen nem tartom követendőnek, mert ugye ha nem jön össze és a genny nem kifele hanem valamerre befele talál magának utat? de ez egyedi mérlegelés kérdése

preston 2011.05.22. 11:38:08

@adamantium: pet-mri vizsgálatra gondoltam, de konkrétan az a kérdésem, hogy mi a teendő, ha nincs diagnózis.
,, hát a néni korában,, ugyebár.
amúgy nem szoktam, csak úgy ismeretleneket, lehülyézni, max. politikai bloggokon.
marad a kérdés: 80 felett nincs profilaktikai célú vizsgálat? majd ha megjön a stroke vagy infarktus?

Dr.laikus PhD 2011.05.22. 11:42:08

@adamantium:

Túl vagyunk rajta és nagyon-nagyon régen volt.

Ezért volt a kérdés, hogy mai napság mi lehetne.
De belegondolva azonnal küldenék szövettanra, akkor persze nem.
Rendelőben akkor még nem volt mód rövid idejű altatásra, így maradt ez a kínzásnak tűnő megoldás.

Jó sok lehetőséget írtál.
Nem volt még látványosan gennyes, csak erősen gyulladt. Egy színházi próbán lefejelte a kolléga. :))

Köszönöm a választ. Ha belegondolok ennyit bonyolódott a metodika, de a végeredmény azonos.

adamantium 2011.05.22. 11:44:04

@thbogyó: először azt kell eldönteni, hogy milyen mély a hámhiány? ha felületes és vérzik az egy jó jel, legalább életképes a szövet.
ekkor két lehetőség van, el kell dönteni, hogy száraz vagy nedves kezelési módszert alkalmazol (ez nagy vita a sebkezelésben, mind a kettőnek megvannak az előnyei meg a hátrányai, magyarországon jellemzően a száraz kezelési módszer dívik mert általában olcsóbb)
na a száraznak a lényege, hogy minél hamarabb be kell szárítani a sebet, hogy azt pörk fedje. ennek vannak kémiai és fizikai módszerei:
vegyi az amikor valamilyen szárító, hámosító vegyszert használsz: betadine, mercurochrom, lápisz stb
fizikai: bioptron lámpa pl
ha ezt a módszert alkalmazod akkor a beteg minél többet kell tehermentesítse a területet (magyarán hason kell feküdni, állni kell, nem pedig feküdni a hátán) illetve ha nem váladékozik akkor otthon, tiszta környezetben szabadon kell hagyni, mert akkor szárad a legjobban
2 nedves környezet, na itt mindenféle hámosító kenőcsöktől kezdve a csúcsmodern ezüstös, algás meg mittudomén milyen kötszerekig terjed a repertoár: jellemzően drágább, nagyobb odafigyelést igényel, nagyobb szaktudást de jellemzően szebb eredményt ad.
ha ez a seb nem felületes akkor az egész történet más irányt vesz. akkor ez már jellemzően nem otthon kezelendő, és el kell dönteni, hogy konzervatív (kötözés a végtelenségig), félkonzervatív (vacum sealing - na ez a legjobb de legdrábgább is) vagy sebészi (kimetszés, fedés direkt, vagy forgatott esetleg szabad lebennyel - na ez meg szaktudást igényel) a választandó módszer

2011.05.22. 11:49:19

@preston: Dehogynem, pl. bármikor végeznek véralvadási vizsgálatokat, koleszterin, HgbA1C és vérnyomásmérést.

@Dr.laikus PhD: Szerintem jelentős különbség van az én generációmban és utánunk kivándorlók, illetve az idősebbek közt. Tömegével már kint tervezik az életüket, és magyarországi relációkban nem gondolkodnak.

Az ún. értelmiségtől se várj sokat. Még bölcsészek sincsenek tisztában azzal, hogy pl. ki nyerte a hidegháborút, tömegek legfeljebb annyit tudnak, hogy mi biztos elveszítettük.

És annyit tudnak, hogy innen nyugatabbra viszont megnyerték.

A maradók java része egy kontraszelektált társaság, mivel most nem az van, mint a numerus clausus és '56 idején: nem a társadalom krémje és legalja emigrál, most a középosztály megy el. A felsőosztálybelieknek jó ez a korrupt, félperifériális légkör, az alsóbb osztálybeliek pedig nem tudnak elmenni.

Mélyen egyetértek veled a külföldi tapasztalatszerzésben (ezért is megyek ki), de szerintem arra építeni nem lehet, hogy majd hazajönnek. Mondom, nekem kivételes a helyzetem.

adamantium 2011.05.22. 11:54:56

@preston: profilaktikus vizsgálatot csak veszélytelen módszerekkel végzünk.
a PET CT (pozitron emissziós tomográfia) ugye sugárzással jár, főleg akkor jó ha az érdekel minket, hogy pl egy daganatnak mekkora az aktivitása. ez egy nagyon drága gép, nem is sok van az országban, maga a vizsgálat is drága, de van rá valami nemzeti program mostanság - ez csak ha indokolt akkor javasolnám.
MRI na ez jelen tudásunk szerint nem ártalmas bizonyos határokig. relatív drága vizsgálat de minden megyei kórházban van már rá lehetőség.
a kérdés, hogy mi a panasz? mert jelenleg a volumen korlátok azt sem teszik lehetővé, hogy állami pénzen tényleg beteg, panaszos embereket kivizsgáljunk, nemhogy profilaktikus célból nézegessünk embereket.
persze ha a beteg saját maga fizeti akkor "veszélytelen" vizsgálatra mindig van lehetőség:
én pl ha bejött hozzám egy beteg és nem tetszett neki, hogy pl 3 hónap a várakozás az államilag finanszírozott MRI-re vagy UH-ra, és kijelentette, hogy kifizeti zsebből, akkor én rögtön kiírtam neki ezeket a vizsgálatokat fizetősre, ezen ne múljék, de röntgen, CT, scintigráfia meg hasonló sugárzással járó vizsgálatot csak akkor írok ki valakinek ha meggyőződésem, hogy haszna származik belőle és van rá indok, ez nem sport, vagy hobbi, meg kell gondolni rendesen, mert ha a sugárzástól kap rákot a beteg az sem jó

zellerlevél 2011.05.22. 11:57:29

@adamantium:

(Légyszi olvasd el, mit írtam, többek között az orvosok után következő felsorolást.)

adamantium 2011.05.22. 11:57:46

@Dr.laikus PhD: hát egy ateroma elég egyértelmű diagnózis, ritkán kérünk rá szövettant

mákonya 2011.05.22. 11:58:49

@cats'ndogs: Nem mondanám, miután adtunk sem kaptunk korrekt tájékoztatást, nem lett kevésbé tahó és még gyakorlatilag arra sem figyelt, hogy mivel is műtötte a betegét. Közben egy fiatal doktornő, akinek a segítségét kértük nemcsak, hogy korrekt tájékoztatást adott és maximálisan odafigyel a betegeire és udvarias, kedves, hanem még olyan dolgokra is odafigyel, amit tulajdonképpen még nem is várnánk el. Neki szívesen adtunk volna, de nem fogadta el, ami nagyon kínos volt neki is nekünk is. És még az sem 100%, hogy anyukám meggyógyul, de eszembe sem jutna őt hibáztatni, ha mégsem, mert mindent megtesz érte, amit tud. De ugyanígy a nővérekkel kapcsolatosan is megvan a szakadék rendesen az intézmények között.
A dr.-nő még fiatal és lelkes, de ki tudja, hogy meddig és nem gondolja-e egy szép napon, hogy neki ebből elege van és tovább áll, aztán maradnak azok, akiknek adhatsz ugye, de tök mindegy, akkor is le van ejtve a beteg.......,
Abban egyetértek, hogy emelni kell a jövedelmüket, ezzel nincs is gond, de nem kell védelembe venni azt, aki nem érdemes rá és nem kell szemet hunyni bizonyos "dolgok" fölött, miközben a saját kollégái is inkább a fővárosban kezeltetik magukat. Ez egy kisváros és senki nem süket és vak és rohadtul elegem van, hogy mindent agyonhallgatunk. Pl.: A nővér nekünk szidja a sebészt ezerrel a háta mögött, a dolgai miatt, de közben mézes-mázosan "benyal" neki, mert hát érdeke, hogy adjon neki betegeket házi betegápolásra. Gratulálok.....,
Bármikor, bárki mellett kiállok, még polgári elégedetlenségre is hajlandó vagyok, ha látom, hogy ez kölcsönös, de így nem...,

Dr.laikus PhD 2011.05.22. 11:59:23

@ReignOfdark:

Én másként látom.
Nem csak az értelmiség megy, hanem a szakmával rendelkezők is.

Amiről te írsz az egyértelműen politikai indíttatás, vagy kényszer volt.
A mai meg egzisztenciális és nem kényszerű emigráció. Szabadon dönthet bármikor.
Akkor szabad döntésről szó sem volt.

Ettől még neked is igazad lehet, de mondom én másként látom.
Én is világpolgárnak tekintettem magam és mégis a 4 éves korban utoljára látott zalai dombok látványa lelki fájdalomig hatoló hiányt teremtett.
Hanyatt-homlok rohantam a falumba. :-)

adamantium 2011.05.22. 11:59:59

@zellerlevél: "A képzés költségeit én is visszafizettetném" aki ezt kijelenti azzal én nem tárgyalok, ez oly mérvű sötétség és kommunista demagógia, hogy nem is idegesítem magam vele

dr.pupak30 2011.05.22. 12:00:31

másolják be ezeket a történeteket orbán facebook oldalára, azért, hogy végre észbe kapjon és meg tudja kezdeni a szabadságharcát ott is.

magánkórházban hogy a kezelés? lassan ott tartunk jobb inkább oda menni, mert lassan államiban is kifizetünk annyit a zsegbedugdosott pénzekkel

mákonya 2011.05.22. 12:04:53

@mákonya:
Bocs: Polgári engedetlenséget akartam írni..,

kvadrillio 2011.05.22. 12:19:22

"A felsőosztálybelieknek jó ez a korrupt, félperifériális légkör, az alsóbb osztálybeliek pedig nem tudnak elmenni."

Nu, ezt a társadalmi berendezkedést, rencert kell megszüntetni ! Minél előbb !!!Mert ez így nem jó társadaslmi rendszer !!! akárminek is nevezik !
Mert ez az ország HADD NE LEGYEN MÁR CSAK A FELSŐOSZTÁLY BELEKKÉÉÉ, EZ AZ ORSZÁG MINDEN BENNE LAKÓ, ÉLŐ BELEKÉ LEGYEN !!!!!
AKÁRMINEK IS NEVEZIK !!!

EGYÉBKÉNT MEG NEM SZERETNÉK KÓRHÁZBA MEGHALNI, OTTHON SZERETNÉK MEGHALNI.

2011.05.22. 12:44:49

@Dr.laikus PhD: Nem látod másként akkor te sem, azt írtam, hogy az értelmiségtől SE várj sokat. Világos, hogy mindenki megy, aki teheti. Amúgy az '56-os emigráció is legalább részben egzisztenciális volt. Abban az epikus két hétben is szabad döntés volt, hogy megy vagy marad, tudva hogy az állam nem tud megfelelő körülményeket biztosítani.

Mondjuk a mellékelt ábra ellenére én is nagyon ragaszkodom kis hazánkhoz... :-)

A Tyne folyó déli partja 2011.05.22. 13:18:25

@Bezmag: ennyi erővel ne legyen semmilyen műtét se, olyan meg pláne, hogy mondjuk új szívet adnak, mert az is csak beleavatkozás a természetbe, meg felesleges, nem?
és én úgy tudom, írták is fentebb, hogy nincs szomjúságérzetük, tehát nem fognak inni, ha nem itatják őket/szólnak nekik. hagyjuk őket szomjan halni, csodás.

thbogyó 2011.05.22. 13:51:39

@aniriga: Köszönöm a tanácsot! Remélem, sikerül helyrehoznom :)

thbogyó 2011.05.22. 14:01:58

@adamantium: Köszi :) A sebet felületesnek látom - nekem nem tűnik decubitusnak. Arra gyanakszom, hogy - miként a kisbabák között is van ilyen - allergiás reakció jelentkezett a bőrén a pelenka miatt. Vagy a másik lehetőség: sokáig hagyták pisis-kakis pelenkában. De lehet a kettő ötvözete is. Én otthon nem használok papánál pelenkát (hisz érzi, s meg tudja mondani, ha wc-re kell mennie, akkor minek?) A bioptron lámpát még eddig nem hallottam, hogy erre is jó lenne, de ki fogom próbálni. :) Mindenkinek köszönöm a tanácsokat, s ne adjátok fel: az magyar EÜ azért nem olyan rossz, mint ahogy mondják. Nagyon sok pozitív dolog van benne, s nagyon sokan elhivatottak legyen szó ápolóról, orvosról, radiológusról, aneszteziológusról... stb. Csak hajlamosak vagyunk a rossz dolgokat felnagyítani, a jó dolgokat meg lekicsinyleni vagy természetesnek venni. S ahogy észrevettem a legtöbb negatív történet oka a rossz kommunikáció - azaz az érintett felek elbeszélnek egymás mellett, s nem értik jól, hogy a másik mit is akart közölni. De fel a fejjel, van még remény :) Én hiszek benne :) :)

Dr.laikus PhD 2011.05.22. 14:29:11

@ReignOfdark:

1956-ban az utolsó pár napban lehetett elmenni.
Azt sem szabad akaratunkból(analógiaként fogd fel, nem találok most jobb szót) tettük.
Maga az esemény reformnak indult, senki nem hitt benne, hogy a szabadság országa leszünk.
Aki nekivágott a világnak az tudta, hogy talán soha nem jöhet vissza, vagy nagyon sokára.
Érzelmileg felszámolta a hazáját és a családdal való esetleges kapcsolatát.

Így is lett. Nem véletlen, hogy jó páran Bécstől már haza is jöttek mikor kiderült mi lesz.

Nem volt az szabad akarat. Remény a szabadságra, kényszer a gondolkodó embernek.

2011.05.22. 14:38:40

@Dr.laikus PhD: OK, megértem, hogy a kollektív emlékezetnek sok árnyalata lehetséges. Mindenesetre én (is?) vissza szeretnék térni, elsősorban a leendő gyerekeim miatt.

Dr.laikus PhD 2011.05.22. 14:45:22

@ReignOfdark:

Ok, ok!

Persze tudom, mert megírtad és az élet még sok mindent hozhat. :)))

Nem a kollektív emlékezett, hanem az időről időre átírt történelem.
Amiről írtam személyes tapasztalat.
Gyerek voltam, de annyira belém égett minden. Rossz helyen laktunk és anyám egy vöröskeresztes lepedővel letakarva minden nap bement a kórházba.
Apám a Dante szobrot minden nap földhöz vágta, hogy nem engedi... A rendszerváltáskor a Gerő beszédre szóról szóra emlékeztem.
Utána persze elfelejtettem, mert annyiszor ismételték megvágva, tendenciózus módon, hogy azt hittem én vagyok a hülye... :-)

zellerlevél 2011.05.22. 14:48:25

@adamantium:

Ne idegesítsd. Én sem teszem.

A hlezyet az, hogy a mi adónkból kaptak diplomát, utána azoknak dolgoznak, akik az ő képzésükhöz nem járultak hozzá. Nem áll olyan jól az ország, hogy ilyen ajándékot adjon sokkal gazdagabb országoknak.

Egyébként én azokkal is kifizettetném a képzés költségét, akik önhibájukból fébehagyják a képzést. Amikor a tizedik éve egyetemre járogató 29 évest megkérdezik, hogy mikor diplomázik, és azt válaszolja, hogy talán két év múlva, akkor ki az, aki azt mondja, hogy jól van kisfiam, lógj még nyugodtan pár évet ott az egyetemen, addig sem kell dolgoznod?

zellerlevél 2011.05.22. 14:50:50

@pupak30:

Így van. Már vannak olyan egy-két napos műtétek, amik magánkórházban olcsóbbak.
(Ráadásul ott a személyzet kedves, az étel ehető, a mosdók tiszták.)

adamantium 2011.05.22. 15:20:06

@zellerlevél: a nullától, hogyan lehet valami olcsóbb? egyébként eltűnt az előző kommentem

epres négercsók 2011.05.22. 15:26:46

@adamantium: Kiszedtem. A sértegetést mellőzd kérlek a továbbiakban.

2011.05.22. 17:18:39

@zellerlevél: Az én családom bőven megfizette azt az adót, amiből én tanulok. Akkor ez most kitől lehúzás?

Más: akinek a családja meg nem fizette meg, mert teszem azt SZEGÉNYEK, és a gyerek felsőoktatásban szerez diplomát, és neadjisten nem akar itthoni bérért szopni, mondjuk hogy kitörjön az adott közegből, az fizesse vissza. OMFG. EGYÁLTALÁN semmi értelme a felsőoktatást közpénzből finanszírozni, ha a társadalmi különbségeket termeli újra, mobilitás nélkül.

Megint más: az állam nem csak adókból él, tehát ez, hogy személyesen a Zembereknek tartozik a felsőoktatásbeli hallgató, kissé túlzás, szerintem a MOL vagy az Audi több iparűzési adót fizet, mint amennyit a többmillió inaktív együttvéve.

És végül: NEM jelent problémát visszafizetni. Most itt a külföldre költözés előtt számolgatok, mert a párom és barátnői is most mennek külföldre, jaigen, ők 6-8 évet jártak bölcsészkarra és portások, szállodások, au-pairek (=cselédek) lesznek, kiv. barátnőmet, aki tanár :-P na mindegy, közlök veled tényleges számokat.

Egy bölcsészkari félév 105-150.000 közt van kb., tehát mondjuk FIZESSEVISSZA, és akkor kijön, hogy 6500-7000 euróból kijön a teljes, több évvel elcsúszott képzésük.

A párom fizetése egy évre kb. 10.000 euró lesz. Segítek: kicsengethetné az EGÉSZET az ELSŐ évben.

De vegyük a többieket:
- egy au-pair Spanyolországban megkeresi a 100 euró/hét pénzt. Neki szimplán azzal, hogy sütteti a hasát a napon és gazdag gyerekeket pesztrál meg hetente kétszer kitakarít (=CSELÉD), MÁSFÉL év alatt összejönne a pénz a képzésére.

- egy pár Angliában takarít egy falusi szállóban, 5 fontos órabérért, kb. 1 év alatt összejönne nekik is.

- egyik lány Berlinben lesz recepciós, 6-8 eurós órabérért váltásban, de ő is megkeresi a havi PLUSZ 2-300 eurót, tehát még neki is KÉT ÉV legfeljebb.

- egy barátnőjük tanár lesz egy győri iskolában, kb. 100.000-ért fog dolgozni, amiben még nem volt sem szállás, sem kaja, nem úgy, mint az au-pair vagy szállodás melóban.

Na mindegy, ezt csak azért mondom, hogy szerinted ha egy segédmunkából élő bölcsész 1-2 év alatt megkeresi az elhúzott-átbulizott képzésének a díját, szerinted melyik orvostanhallgató nem fogja???

Konstruktív: igen, fizessevissza, de akkor tessék garantálni a 4-500 euro job-okat itthon is az egyetem alatt, úgyértem 4-5-6 évben simán tessék kifizetni a klinikumot, és mellette részmunkaidős állást adni. Nade ugye nálunk 4-500 eurót keres egy VÉGZETT rezidens.

zellerlevél 2011.05.22. 18:03:55

Szerintem a beszélgetésnek akkor van értelme, ha elolvassuk, amit a másik írt, nem adunk a szájába olyant, amit nem írt, (a beszélgetőpartnerét mindenféle jelzőkkel illető számomra kiszáll a beszélgetésből).

Véleményem szerint, ha valaki benne él egy társadalomban, akárhol is éljen, akkor az elfogadja annak szabályait, akár örül nekik, akár nem. Emellett lehet véleménye, törvénymódosítást is kezdeményezhet megfelelő csatornákon keresztül, de mindenképpen az őt körülvevő tényekből kell kiindulnia. Ezek közé a tények közé tartozik a társadalomi közmegegyezést régen vagy jelenleg alkotó dolgok elfogadása.
Ha elfogadom ennek a társadalomnak a juttatásait (anyám szülési segélyétől és gyesétől kezdve, az oktatáson keresztül a gyerekek számára járó ingyenes orvosi ellátásig), akkor ezzel kötelességeim keletkeztek. Pl. azzal, hogy az oktatást befejezve adót fizetek, hogy a szüleimnek és nagyszüleimnek legyen nyugdíja, mások is tanulhassanak, hogy később is legyen, aki járulékot fizet, amikor én már nem leszek aktív. Ez volt a régi felállás, egyáltalán nem örült neki mindenki (mondjuk ki, senki, egy szűk körön kívül), ráadásul az előző rendszer irányítói rétege a saját maguk által hozott törvényeket is lelkiismeretfurdalás nélkül hágták át.
Most itt tartunk, minden előző társadalmi közmegegyezés felrúgva, a többség mindenfajta elvek közül kiválogatná a neki megfelelőket (aminek a lényege az, hogy járjon minden automatikusan, fizetni ne kelljen érte, mindenkinek legyen joga, de kötelezettséget senkinek ne varrjanak a nyakába). Nos ez nem megy, mert a tények makacs dolgok. A társadalom egyötöde kiskorú, nekik a jelenlegi törvények szerint jár az ingyenes orvosi ellátás és az oktatás. A társadalom több, mint harmada nyugdíjas, nekik szerzett jogukat nem lehet csorbítani. Aki amit megkapott (oktatás, kedvezmények) tőle elvenni nem lehet, rendelkezik vele, a nem piaci körülmények között szerzett dolgait (végzettség, fillérekért megszerzett földek, gépek, lakások, munkaeszközök, cégek) piaci körülmények között akar értékesíteni, vissza ne vegyük, mert az akkori tövények lehetővé tették a megszerzésüket.
Akkor mit is tehetünk?
Semmit?
Mindenkinek megvédjük a "szerzett" jogát, akár etikus, akár nem; mindenkinek megadjuk a "szabadságát", akár van rá lehetőség, akár nem; mindenkinek fenntartjuk az elméleti lehetőséget, akár van rá kapacitás, pénz, energia, anyag, ember... stb., akár nincs?
Ez van most. Ezért hal meg a 85 éves, ha bekerül a kórházba. Ezért nem lesz emberhez méltő nyugdíja a külföldön dolgozó gyerek szülőjének (nem csak azért, bőven vannak más okok is, pl. az, hogy egy-két gyereknél már húsz éve sem szültek többet a nők).

Az egyik megoldás az, hogy vagy lelövöldözünk mindenki, aki improduktív, és csak a produktív embereket hagyjuk életben, kialakítünk egy egygenerációs társadalmat, aztán mindenki harácsoljon magának annyit, amennyire szüksége lesz életében. Ha eltalálta az összeget, akkor hurrá, ha nem, akkor mehet a híd alá. Ez a fajta társadalom szerintem nem életképes, ideig-óráig tud létezni, feléli az utódai jövőjét, és amíg létezik rombolja a környezetet, az embert egyaránt.
A másik lehetőség, hogy megpróbálunk élni és nem visszaélni a meglévő lehetőségekkel, vagyis kompromisszumkötés a nagyszüleink, szüleink és a gyerekeink generációjával. Ezesetben nem hagyhatjuk, hogy akikbe a közös pénzünket fektettük (legyenek 10 év alatt sem végző egyetemisták, bármilyen végzettséggel végleg külföldre távozók), azok csak az előnyöket kérjék ettől az országtól, a hátrányokat meg szépen itthagyják mások nyakára...

@ReignOfdark:
Amit leírsz, az az egyén álláspontja. Igen, az egyéni ember szempontjából így néz ki a dolog. Véleményem szerint ennél messzebbre kell néznünk.

2011.05.22. 18:19:14

@zellerlevél: Vajon miért lenne csak egy ember szemszöge? Egyszerűen nem lehet mit kezdeni a ténnyel, hogy az itthoni felsőoktatás árait néhány év munkával félre tudja rakni az ember a Lajtán túl dolgozva, és nem csak az orvosok képzésére gondolok, látod.

Szóval én egyetértek veled a problémában, de ez a visszafizetős megoldás enyhén szólva rossz ötlet.

Amíg nem éri meg itthon dolgozni, addig nem is fog senki, aki választhat mást, jobbat. És ismét írom: mindenféle szempontból jogtalan lenne visszafizettetni a képzés árát.

zellerlevél 2011.05.22. 19:18:58

@ReignOfdark:

Fogalmazok másképpen: a tartósan külföldre távozás csak az egyén számára pozitív, a közösség számára nem tartalmaz pozitívumot.

- Elméletben tartalmazna, ha visszajönnének, és itt alkalmaznák a megszerzett tudást. De nem, a jellemző a "pár évre kimegyünk", aztán 9 év után a második országban élve már fel sem merül a hazajövetel; vagy "két évre megyünk, mire iskolások lesznek a gyerekek hazajövünk", de a negyedik tanévet nyúzzák már kint.

Ha nem fog kötelezettséggel járni egy juttatás, akkor nagyon hamar az lesz a társadalmi közmegegyezés, hogy nincs szükség képzésre. Feleslegesen csak a hülye ember és az az önsorsrontó társadalom dob ki pénzt az ablakon.

dbeata 2011.05.22. 19:36:37

@zellerlevél: Bizony ezzel egyet kell, hogy értsek. Az lenne a fair, ha a célországban végezné az egyetemet is,aki nem itt akar dolgozni. De ezzel az intézkedéssel párhuzamosan erős reformot is kellene indítani, hogy a dokik legalább a jelét lássák, hogy valamit viszont is kapnak, ha maradnak. A mai kormány azonban nem így áll a kérdéshez. Mindenhonnan elvesz, ahol tetszik, ad hoc jelleggel, folytatva az ellenzékből már jól ismert populista politikát, és ellenségképeket gerjeszt.

mákonya 2011.05.22. 19:40:00

@zellerlevél:
Szép demokratikus szokás úgy rábírni a társadalom tagjait a maradásra, hogy fenyegetőzünk velük.
Aki menni akar az úgy is menni fog, ha kell fizetnie, ha nem..,
Amikor csak azt látod, hogy tanultál, de minek, dolgozol, de nem látod az eredményét, akkor nem fog visszatartani a gondolat, hogy vissza kell fizetned a tanulásod költségeit.

preston 2011.05.22. 19:52:19

@adamantium: nem igazából értjük egymást.én azt próbáltam elmondani, hogy nem feltétlenül kell megvárni, amig egy nehezen megoldható helyzet előáll , a kor és bizonyos klinikai jelek alapján indokolt lehet egy alaposabb vizsgálat, amit az általános lehetőségek korlátoznak.
a rendszer csak egy manifest strokkal vagy infarktussal foglalkozik, az előjelek alapján nem kivánja ezeket megelőzni, mert nincs kapacitása és feltehetően protokolja sem.
tegyük fel nem szeretném tétlenül megvárni, hogy anyám egy sokktalanitónak nevezett helyiségben végezze a balesetin, ahol senkinek nincs érkezése még megvizsgálni sem.

zellerlevél 2011.05.22. 20:26:34

@mákonya:

Én nem látok itt fenyegetőzést.

Valószínűleg visszamenőleg nem lehet ilyesmit bevezetni. (A jogérzékem legalábbis tiltokozna ellene, bár az utóbbi években kezdem megszokni, hogy a az enyém már nem kompatibilis a jogalkotókéval.) ;)
De azt meg lehet tenni, hogy a következő félévre beiratkozás előtt közlik mindenkivel, hogy a továbbiakban az ingyenes oktatás feltétele tanulmányi szerződés kötése az állammal. A szerződés tartalmazza mindkét fél jogait és kötelességeit.

Aki nem kér belőle, az fizesse saját pénzből a tanulmányait. Többnyire még szerződéssel is jobban járna, mintha a célországban kéne fizetnie a tanulását.

Ha megszegi a szerződést, akkor egy összegben fizesse vissza a szerződési összeget. Ha átvállalja a fogadó ország, akkor ugyanott van, mert nyilván aki helyette kifizeti, az is kiköt valamit a szerződésben.

Én a szerződésbe azt is beleírnám, hogy a képzési időt maximum mennyivel lehet túllépni. Amikor én a diplomámat szereztem, lehetett egyszer évet ismételni, és az tényleg évismétlés volt, ezen kívül lehetett nyomós okból (szülés, súlyos betegség) még egy évet halasztani. A csoport 80-90-a együtt kezdett, együtt végzett. Most alig van olyan hallgató, aki nem csúszik félévet. Szerintem aki nem tudja időben teljesíteni a követelményeket, az szintén fizesse a képzés költségét. Az adóforintjaikból csak azoknak a tanulását támogassuk, akik akarnak és tudnak tanulni, akik akarnak és tudnak időben diplomát szerezni.

zellerlevél 2011.05.22. 20:36:39

@dbeata:

Egyetértünk.
Az a baj, hogy minden változás ellen hatalmas tiltakozás van, mert minden változás sérti valakinek az érdekeit.
(A szociális szférában várható változásokról hallottam egy előadást, az elmondottak alapján elég riasztónak érzem a helyzetet, valószínűleg nagyon sokan fognak rosszul járni, a rugalmatlan intézmények pedig pár év alatt csődbemennek.)
Egyébként félek tőle, hogy az erős reformok sem annak fognak kedvezni, akinek kéne, hanem a szokásos ügyeskedésekkel azok járnak jól, akik eddig is érvényesíteni tudták az érdekeiket.

mákonya 2011.05.22. 20:54:41

@zellerlevél:
Azért egy kicsit fenyegetőzésnek érzem, mert szerintem, ha megfelelőek lennének a munkakörülmények és a jövedelmi helyzet, akkor nem szeretnének annyian elmenni innen. Szerintem valahol itt kellene kezdeni a változást....,

Az már más kérdés persze, hogy ha nem akar tanulni csak jól el van a képzési rendszerben évekig.

zellerlevél 2011.05.22. 21:32:29

@mákonya:

Világos.

De milyen forgatókönyvek lehetnek, ha varázsütésre rendezik a fizetéseket?

Ha csak az orvosok bérét rendeznék, az társadalmi felhördülést váltana ki. Ilyen volt az 50 %-os pedagógusbéremelés is. Hatásaként ők azóta sem kaptak béremelést, ha jól emlékszem, pedig eltelt már legalább hat év. Valahogy nem jött be a dolog.

Tehát mindenkinek a bérét rendezni kéne, vagyis minibéremelésre, valódi szakmai minimálbérmegállapításra lenne szükség.

Az aktívak átmenetileg jól járnak, de aztán az árak emelkednek, mert az emelkedő bérköltség megemeli mindennek az árát. Hogy ez hova vezetne, megjósolni sem lehet, mert pl. az élelmiszerek ára már most magasabb, mint jónéhány európai országban.
A nem produktív szférákban hamar csődközeli helyzet állna elő. Nem beszélve az inaktívakról, az ő járandóságaik emelésére csak jóval később, a befolyó többletadókból lenne fedezet. A nyugdíjasok, gyeses kismamák, munkanélküliek, ilyenolyan átmeneti pénzt kapók a mostaninál is sokkal rosszabb helyzetbe kerülnének. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen lépés felpörgeti az inflációt, ezzel amit kapnának az aktívak, el is veszenék rövid idő alatt.
Ha a bérmeléssel párhuzamosan valóban nőne az adóbevétel (Mo-on ez valami rejtélyes okból nem szokott bekövetkezni), és a kormány egyidejűleg képes lenne megfogni az inflációt (erre megint nem látok esélyt, mert a cégek nem hajlandók engedni a nyereségükből, márpedig növekvő bérek mellett árat tartani csak nyereségcsökkenéssel lehet), akkor lenne valamilyen esélye egy valós jövedelemátrendeződésnek.

Mert csak erről beszélhetünk. A több pénz nyomása nem megoldás, ahhoz, hogy valaki több pénzt kapjon, vagy másoktól el kell venni (közvetlenül, pl. adókkal; közvetve pl. a megtakarítások előcsalogatásával), vagy valamilyen kedvezményekkel a gazdaságot kell élénkíteni. Ez utóbbi viszont először bevételcsökkenéssel jár.
(A régi rendszerben megszokott "nadrágszíjmegszorítás"-ról ne beszéljünk, a hatásait most is láthatjuk. Az nem gazdasági döntés, ha az egykeresős családban a keresőt megszorításként reggeli nélkül küldjük munkába.)

A kérdés szerintem az, hogy van-e felelősségünk az egyéni érdekünkön túl.
Szerintem van. Családi is (szüleink, nagyszüleink iránt), társadalmi is.
Ha a jól képzett, jó képességű emberek elmennek, akkor az itt maradt családtagjaik (nem csak a felmenőik, hanem a testvéreik és azok gyerekei is) egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.

adamantium 2011.05.22. 21:39:01

@preston: ha a megelőzésre adnánk akkor elektíven kiszednénk mindenkinek a manduláját meg a vakbelét, meg menopauza után a méhét, 50 év felett a prosztatáját, értsd meg nem lehet elektív potenciálisan káros vizsgálatokat végezni. ezeknek is megvan a létjogosultságuk ha az eset megkivánja. nyilvánvaló, hogy anyukádnak a legjobbat akarod, de akkor vizsgáltasd ki nem káros módszerekkel: EKG, holter, UH, MRI, EEG ... és a legfőképpen orvosi fizikális vizsgálat

mákonya 2011.05.22. 21:45:24

@zellerlevél:
Igaz persze, ha nincs fedezet, akkor ár-bér spirál alakul ki, annak vonzataival, ez is tény, de szerintem semmit nem érünk el azzal, hogy kifizettetjük, mert kifizeti "oszt jó-napot", ettől még ugyanúgy el fog menni vagy szerez ösztöndíjat nyugaton és inkább ott végzi el a tanulmányait.
Ez sem jó, az sem jó....., passzolok, nem tudom mi a jó megoldás.

Lilian54 2011.05.22. 21:54:01

@Bezmag: köszönöm. az együttérzését. Eleinte nem tudtam, hogy meg fog halni. Azt mondta a doktornő, hogy lábra akarják állítani. Nem a halállal van problémám, hanem annak körülményeivel. Senki, de senki nem érdemel ilyen ellátást. Akár öreg, akár nem, akár haldoklik, akár nem. A hospicról pedig úgy tudtam csak a rákosoknak van. Senki nem tájékoztatott erről a lehetőségről sajnos.

Bikli néni 2011.05.22. 21:57:00

@ReignOfdark: Erről eszembe jutott, mikor egyszer volt szerencsém kimenni Amerikába. Beszélgettem egy hajléktalanforma (de jó fej) pasassal az állomáson. Kérdezte, honnan gyüttem? Mondom, hángöri. Rögtön vágta, hogy gulyás meg Budapest :D Ennek tükrében elkezdtünk beszélgetni a fizuról. Figyelembe véve az árfolyamot és az akkori béreket, kérdezte, mennyi nálunk a minimálbér. És mikor mondtam, hogy 2 USD alatt, teljesen el volt hűlve. Egy hajléktalan!! (Akkor a minimálbér -amivel max a diákok szemét szúrták ki -, Amerikában olyan 7,15 USD volt.)

Bezmag 2011.05.22. 22:16:32

@Lilian54: Megértem, és tényleg együttérzésem. Idős korban sajnos előfordul a rendkívül gyors állapotromlás, a saját nagymamám kb egy hét alatt jó állapotból gyors szellemi és fizikai leépüléssel távozott. 81 évesen. A dédim 60 és 91-92 közt teljesen jó állapotban volt és aktív, ő egy év alatt "aszott össze" szegény és hagyott itt minket.

Bezmag 2011.05.22. 22:18:20

@Bikli néni: igen, Angliában ez ma 5 Font, pl kutyasétáltatásért. Sajnos ez az ország jövedelemtermelő képességétől függ, amiben nem állunk fényesen. De ez nem egy gazdasági blog.

2011.05.22. 22:39:00

@zellerlevél: Nagyon udvarias vagy, de nem értem, miért nem akarsz arra reagálni, amit írok. Finoman szólva demagóg és retrográd világ felé vezetnének az elképzeléseid. Természetesen nem is lesz belőlük semmi, mindenki nagy örömére.

@Bikli néni: Igen. A fizetés mondjuk egy dolog, és bár Papp Magor jó célért áll ki, de hülyén kommunikálja le. Azt hiszem az MTV-ben voltak a tüntetés után, nézi őket 2 millió ember, és kérdi a riporter, mit szeretnének, ha nem pénzt? És erre nem tudott értelmesen válaszolni, csak annyit, hogy megbecsültséget. Pedig a lóbrokoládét, szakmai kihívás, fejlődés, munkakörülmények javítása, stb. is sokat jelentene. Nem tartana itthon minden végzőst, de többet, mint a jelenlegi kifejezetten taszító helyzet...

preston 2011.05.22. 23:22:29

@adamantium: te a magyar egészségügy igaz képviselője vagy én meg gügye beteg a szemedben, aki jót akar anyukájának, de mégiscsak...
szóval egy elmeszesedett, ugráló vérnyomású, többször szédüléses eszméletvesztő idős beteg esetében , akit a szakkórház elengedett és akinél a háziorvos mindent rendben talál, azon ügyködni, hogy modern non-invasiv eszközökkel megtalálják azt a problémát, amely esetleg a közeljövőben agyban, szivben keringési katasztrófához vezethet - ez olyan butus elképzelés, mintha mindenkinél mandulamütétet, vagy vakbélmütétet végeztetnénk.

adamantium 2011.05.22. 23:32:37

@preston: a krónikus szédülés diagnózissal el lehet menni fül-orr-gégészhez vagy neurológushoz, ez a diagnózis elég szokott lenni egy CT-hez vagy MRI-hez. az ugráló vérnyomást pedig kórházi körülmények közt kell beállítani kombinált terápiával

zellerlevél 2011.05.23. 00:44:41

@ReignOfdark:

Mire nem reagáltam? Amit leírtál, arra igyekeztem reagálni, amit gondolsz, arra sajnos nem tudok.

Később azt is leírtam, hogy visszafelé szerintem sem lenne jogos kifizettetni. De a jövőben lehetne előre szerződést kötni. Ebben mi a demagóg? Nagyon sok országban kell fizetni a felsőoktatásért, némelyikben a középfokúért is. Miben lenne ez más?

Azt is leírtam, hogy ha nincs következménye egy ingyen szerzett dolog a piaci értékesítésének, akkor a közösségnek nem lesz érdeke ingyen adni azt a dolgot, vagyis hamar azt fogják mondani az adófizetők, hogy mi aztán nem képzünk egyetlen orvost sem a nálunk gazdagabb országok számára. Abban talán egyetértünk, hogy eddig a pontig nem kéne eljutni.

dbeata 2011.05.23. 07:03:02

@mákonya: Ugyan már, egyeseknek úgysem lennének eléggé megfelelőek, hogy maradjanak. Amúgy meg, fentebb írta valaki, hogy pár év munka a Lajtán túl, és röhögve fizeti vissza, tehát nem értem, miért baj, ha visszakérik attól, aki nem itt kamatoztatja az állami (értsd közpénzen) megszerzett tudását egy olyan szakmában, ahol ráadásul hiány van. Ehhez jön még az, hogy nem itt fizet adót, nyugdíjelőleget, de azért majd jön haza nyugdíjasnak, mert itt kiskirályként élhet majd a külföldi nyugdíjból. Hja kérem... (persze igaza van az ő szempontjából).
De ettől függetlenül tényleg, kereshetnének többet a dokik. Az igahúzó, éjszakázó, mindent elvégzőkre gondolok.

dbeata 2011.05.23. 07:09:50

@preston: Nem akarok belekotyogni, de én magán szűrővizsgálatra vinném anyukámat, és hagynám az államiakat főni a levükben. Az már eső után köpönyeg, ami a kórházakban folyik (tisztelet a kivételnek). Rengeteg féle állapotfelmérési lehetőség van a természetgyógyászatban is, érdemes egy jó nevű orvos-természetgyógyászt felkeresni. Megelőzésben és krónikus betegségekben a természetgyógyászatnak jobb lehetőségei vannak, persze nem jelentve azt, hogy a szedett gyógyszereket el lehetne hagyni.

Dr.laikus PhD 2011.05.23. 07:19:07

@zellerlevél:

Mint ahogy nálunk gazdagabb országok is így gondolják.
Nem képeznek, hanem megfizetik a képzett nekik szükséges értelmiséget, legyen az orvos, fizikus, vegyész, sokszor még pedagógus is.
Vagy van Finnország ahol az oktatásba öltek tengernyi pénzt. Ma már ők az etalon.

A társadalmi közmegegyezés az a törvényekben "hasznosul".
Az nem lehet társadalmi közmegegyezés, hogy röghöz kötök valakit aki munkát fektetett egy jobb jövő reményében, talán még a hazája érdekében is. Habár ezt egy 18 éves fiatal soha de értelmes felnőtt sem gondolja végig.

Addig amíg az ország nem képes munkahelyet teremteni amiből nem kevés, hanem elegendő adó folyik be a visszaosztásra (nem újratermelő réteg javadalmazására) addig bizony működni fog az agyelszívás még úgy is, hogy a fogadó ország azonnal kifizeti a felülárazott képzés költségeit. :((

Az azonban lehet megoldás, hogy más jobban fejlett és gazdagabb országokban is csak az alapellátás ingyenes (ez még így is jobb színvonalú, mint a teljes nálunk), a többit biztosítási rendszereken keresztül ki lehet egészíteni. Természetesen fokozatosan időt hagyva a fiatal generációnak....
Na most ezt a jelenlegi kormány alapjaiban tette hiteltelenné. Ha fizetné is valaki akkor valamilyen zavaros érdek miatt nem sajátítja ki.

Amit ha jól értem te szeretnél az bizony nem kivitelezhető, hisz azonnal határzárat kéne bevezetni, megvonni az állampolgárságát, büntetni (hogy visszakapja a beárazott oktatás költségeit) a családját.....
Ha nem ismerős ilyen már volt.
Az aknazár dacára is disszidáltak emberek a jobb élet reményében. Így lett minden Magyarországon született Nobel díjas idegen állampolgár, ill. így lehetett Nobel díjas. Most persze verjük a mellünket, hogy híres magyarok ők. Előzményekre már nem akarunk emlékezni és szégyenkezni.

Munkahelyteremtés és az oktatás magas színvonalra emelése a kiművelt emberfők megfizetése.
Ez a kormány egyszer már nullára amortizálta az egyik legalább valami bért juttató könnyűipart a bérek duplájára emelésével. Adóbevétel szüntetett meg és 1 millió embert rakott az utcára. Kényszerült megemelni a közalkalmazotti béreket a megnövekedett munkanélküliségi rátára.
Azóta demagóg lózungokra mondja, hogy társadalmi közmegegyezés....

Szóval nálam másként működik a leányzó fekvése.

zellerlevél 2011.05.23. 08:21:12

@Dr.laikus PhD:

"Az nem lehet társadalmi közmegegyezés, hogy röghöz kötök valakit"

Amikor egy mobilszolgáltatóval szerződést kötsz, akkor vállalod, hogy x évig tőle veszed a szolgáltatást. Ez röghözkötés? Nem, de ha felmondod a szerződést, akkor fizetned kell.
Miért ne lehetne ugyanilyen szerződést kötni egy, a mobilelőfizetésnél sokkal nagyobb súlyú dolognál?
Ha valaki nem fizeti ki a telefonszámláját, vagy nem fizeti vissza a hűségidő felmondása miatt kiszámlázott (olykor százezres nagyságú) összeget, akkor őt határzárral üldözik? Ugyan már!
Szó sincs röghözkötésről.

Amikor tanulmányi szerződést kötöttem a diplomázás előtti évben egy céggel, akkor aláírtam, hogy a végzettségemmel egy évet náluk fogok dolgozni. A pénz, amit kaptam, jól jött, azt gondoltam, hogy a biztos nyári gyakorlati hely, a szakdolis anyagok és a konzulens, miatt mindenképpen megéri, és annál jobb állást nem fogok kapni. Kaptam. Felmondtam a szerződést, két héten belül visszafizettük a kapott összeget, némi kamattal növelve. Az első havi bérkülönbözetem fedezte a kamatot. Nem kötöttek röghöz, mindegyikünk teljesítette a szerződés szerinti feltételeket.

Szerintem egy ehhez hasonló konstrukció kettős célt szolgálna: egyrészt az elmenők forgatnának vissza némi pénzt az oktatási rendszerbe, erre nagy szükség lenne. Másrészt lassan leesne sokkaknak, hogy semmi sincs ingyen... Mert az ingyen kapott dolgot az emberek többsége nem tartja semmire.

"Szóval nálam másként működik a leányzó fekvése."

Azt látom. :)
Amiről írsz, az egyetlen dolgot nem vesz figyelembe: nem piaci viszonyok között szerzett dolgot szeretnél piacra vinni. Az ilyen események következményeit mindannyian tapasztaljuk, a gazdaság állapota jelentős részben ennek a magatartásnak köszönhető.
Félreértés ne essék: meg lehet csinálni, csak akkor pl. a szüleid, nagyszüleid eltartása, kezltetése személyesen rád marad, ha van öt testvéred, akkor az ötödrésze, ha nincs, akkor egyedül rád. Kevés külföldön élő, harmincas-negyvenes diplomást ismerek, aki rendszeresen küldi haza a pénzt a kisnyugdíjas szüleinek, vagy nagyszüleinek...
Erről próbálok írni, nem az elméletről.

mákonya 2011.05.23. 08:23:08

@dbeata: Persze, hogy van olyan, akinek semmi sem elég. Pont ez az, hogy úgyis röhögve visszafizeti, így ez önmagában nem készteti maradásra és akkor már csak egy kérés marad "ki marad itt, az igát húzó vagy...."
Nekem nem fáj, hogy milyen életet él valaki külföldi nyugdíjból, azt az ország fizeti, ahol adót és járulékot fizetett......,
Hogy itt költi el? Ezáltal a szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó adókat itt fizeti meg? Hát ez már fájjon annak az országnak, amely a nyugdíját utalja, az országunk számára ennek csak előnyei vannak.

Dr.laikus PhD 2011.05.23. 08:52:34

@zellerlevél:

Igaz! Te nem elméletről írsz, hanem vágyakozol...:)

Mobil telefon. Vásárolsz és kapsz szolgáltatást, a hűségidőért cserébe nagy kedvezményt, díjcsomagot, válogathatsz.

A munkaszerződés amit mi annak idején egyetemi éveink alatt kötöttünk. Kicsi kis kiegészítés volt és biztonság, hogy munkám lesz a végzés után. Az én időmben ez így volt és nem egy év, hanem öt év. Más volt viszont a büntetés, nem volt elég visszafizetni, hanem fizetési kategória vesztés volt, valamennyi ideig nem lehetett elhelyezkedni bizonyos cégekhez, nem lehettél vezető stb... Nektek már könnyebb volt. :)

Egyetem ami természetesen nem ingyenes még akkor sem, ha nem kell költségtérítést fizetni.
Előre befektetett munka van benne amit az állam a saját jól felfogott érdekében befektet. Természetesen nem mondhatja, hogy ezért a szemetes emberrel teszlek egyenlővé, kiszolgáltatottá és - igenis - röghöz kötötté.
Ja és rezidensek nem tudnak helyet szerezni, esetleg fizetés nélkül, vagy még úgy sem.
Akkor ne menjen külföldre?
A szakorvosi végzettségig bőven visszafizeti a képzés költségeit...
A kötelező ruhát saját maga veszi, a felszerelését detto... Sok a populista cikk és kevés olyan blogot olvasol ahol a rezidensek leírják a mindennapi problémájukat.

Írtál arról, hogy nyereségcsökkentésre van szükség, hogy ....
A jövőt, a beruházásokat akadályoznád evvel, sőt az adóbevételeket, a visszaosztás többletbevételeit.

Innen indulj. Megfizettetnéd a tanulás költségeit akár a középfoktól is, de nem veszed figyelembe, hogy a természetes kiválasztódás a rátermettség kiválasztását akadályozod evvel. Aki fizetni tud az tanulhat, aki nem hát megjárta.

3 millió embernek nincs munkája! Akarna dolgozni, de nem tud. Felének végzettsége is van, de lehetősége nincs.

Van egy kurrens réteg az orvosoké ami a világon keresett, megfizetett, van egy globalizált világ ahol a kereslet-kínálat törvénye ölég jól működik, kipróbáltan és jól.
Inkább erre kéne koncentrálni, megtanulni, adaptálni és akkor működni fog nálunk is a rendszer.
Ott fizetnek sokat ahol kereslet van, ott fektetnek be ami hosszú távon állami érdek.
Rövid távon nem érdemes gondolkodni.
A jelen helyzetet és a szolidaritás rendszerét most verte szét a kormány.
Nem az orvosokon kell ezt számon kérni.

Azonnali megoldás nem létezik sajnos.
Az államnak dolga a hosszútávú gondolkodás. Az oktatás gondját sem oldja meg egy felülárazott tandíj bevétel.

Dr.laikus PhD 2011.05.23. 09:19:48

Fellázadnak az orvosok?
2011. május 23.

Politikai döntésre van szükség ahhoz, hogy egyáltalán megmaradjon az állami egészségügyi ellátás - derült ki a hozzászólók szavaiból a keszthelyi egészségpolitikai fórumon, és az ezt követő sajtótájékoztatón. Az ágazat követeléseit húsz pontban foglalta össze.

Szócska Miklóst, az egészségügyért felelős államtitkárt már meglehetősen felpaprikázott hangulat fogadta a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének keszthelyi egészségpolitikai fórumán (ezt egyébként már a díszletek is jelezték). A szakpolitikus azonban (legalábbis addig, amíg jelen volt) remekül kezelte a helyzetet. Nincs osztogatás, az egészségkassza kifizetései most teljesen traszparensen történnek - hangsúlyozta, majd érvelt a fogászati turizmusnak szánt egymilliárd forintos támogatás mellett is. Az államtitkár több konkrét intézkedést is felsorolt, amellyel segíteni próbálnak a szektor helyzetén - kilátásba helyezte például, hogy az iparűzési adóbevételekből kötelezővé tennék a forráspótlást, megerősítenék a praxisjog adásvételét. Taps fogadta azt a bejelentést, hogy a kötelező creditek megszerzését ingyenessé teszik. Az is nagy tetszést aratott, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetése után az Országos Egészségbiztosítási Pénztár "túlburjánzó" ellenőrzéseit is felszámolták.

Ugyanakkor Szócska türelmet is kért az érintettektől, mint többször kijelentette: "világégés után vagyunk", a lehetőségek tehát így elég csekélyek. Azonnal 26 jogszabályt kellett volna megváltoztatni - hangsúlyozta -, amelyek közül eddig azokat vették sorra, amelyek teljesen ellehetetlenítették volna a működést (ezzel az előírt minimum feltételek eltörlésére utalt).

A fórumon, amelyet a FAKOOSZ jubileumi országos közgyűlésén belül tartottak meg, Selmeczi Kamill elnök azt hangoztatta viszont, hogy elégedetlenek azzal a tempóval és jogalkotási menetrenddel, amit a kormány követ. Gyors politikai döntés kell - nyomatékosította. Az elnök kitért arra, hogy 20 pontban foglalták össze, milyen intézkedéseket várnának. Ebben követelik például a finanszírozás érdemi emelését, valamint "diktátum helyett a valós költségeken alapuló finanszírozási szerződéseket".

A fórumot követő sajtótájékoztatón Selmeczi nyomatékosította, nincs idő tovább várni. Az orvosok, egészségügyi dolgozók elvándorlása felgyorsult, világosan látni kell - fogalmazott a lap kérdésére -, rövidesen hiányzik majd az ellátórendszer alapja. A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István szerint, ha a parlament a jelenlegi formájában elfogadja a Semmelweis-tervet, azzal tovább generálja az elvándorlást. Ebben ugyanis ígéretek sincsenek. Az egyeztetés - állította - szakmai oldalról sohasem volt annyira sekélyes, mint mostanában.

Arról (amit a Magyar Nemzet szellőztetett meg), hogy az orvosok a béremelést ügyvédi letétbe helyezett felmondással kényszerítenék ki, csak az orvosok szakszervezetének (MOSZ) elnöke ismerte el: tud róla. A FAKOOSZ elnöke is érzékeltette azonban, hogy az érdekképviseleteknek nem is lehet módjuk kitérni bármilyen szervezett akció elől.
Szerző: B. Varga Judit

steierhoffer.blogspot.com/

preston 2011.05.23. 09:52:50

@dbeata: miközben a blog cime, hogy a kórház egyenes út a halálhoz és mindenki átérzi az elhunyt és a hátramaradtak szomorú történetét, a válaszadást magára vállaló sebész nem érti, hogy miben különbözik egy 21 századi létező vagy nem létező protokolt igényelő és megfizetni kész hozzátartozó esete a szükségtelen mandulaműtéttől.A magánklinikák müszerezettsége nem megfelelő.

mákonya 2011.05.23. 12:46:54

@preston: Nem értem, hogy szerinted miért akarna neked rosszat, ha jól értettem, akkor arról volt szó, hogy nem érdemes kitenni feleslegesen a káros következményeknek. Tegyük fel találsz olyan orvost, aki elvégzi a vizsgálatot némi ellenszolgáltatás fejében....., Biztos vagy benne, hogy ő akar neked jót?
Vagy csak úgy van vele, ha te kifizeted és erőszakoskodsz, hogy már pedig, de......, akkor legyen a te gondod....?

Dr.laikus PhD 2011.05.23. 13:00:51

@preston:

Csak arra hívta fel a figyelmed, hogy az általad preferált vizsgálatok kockázata magas, sokszor felesleges.

Abból indult ki, ha szükséges akkor előjegyezték volna esetleg hosszú várólistára, akkor lenne lehetőséged kifizetve a várólistát átlépni.

Nem biztos, hogy kardiológiai oka van.
Az én mamám tünetei is hasonlóak, igaz 97 éves, de 84 éves kora óta néha kiugrik a vérnyomása, néha szédül, rövidtávú memóriája akkor kezdett lassan, nagyon lassan romlani.

Amit adamantium javasolt, előbb azt érdemes megcsináltatni, ha még nem csinálták meg.
Mamánál volt CT vizsgálat egy kisebb strog után, de nem azért volt mert nem törődtek vele, hanem már törékenyek az erei.
Látható az agyi romlás.
Visszafordíthatatlan. Neki hosszú élet adatott.
Mi is szeretjük, aggódunk és vigyázunk rá. Ennyit tehetünk. :-)
Az orvosok sem tehetnek mást.

mákonya 2011.05.23. 14:02:33

@preston:
ui.: Hidd el megértem, hogy mit érzel, magam is egy anyukájáért izguló hozzátartozó vagyok, aki lerágja az összes körmét két kontroll CT között, de nem véletlenül van arra előírás, hogy milyen esetekben lehet elvégezni és milyen gyakorisággal.

preston 2011.05.23. 15:05:48

Köszönöm együttérző irásotokat. A dolgok mindig persze bonyolultabbak , mint a látszat. Én bizalmatlan vagyok az orvosokkal szemben, sajnos, Tudom, hogy drHouse csak a moziban van, de idős betegeknél is törekedni kell a pontos diagnózisra. Az ajánlott müszeres és labor vizsgálatok nem adtak egyértelmü eredményt, szerintem újabb vizsgálatokra
lenne szüksége, pld PET vagy ennek kombinációja. Nem szivesen mennék bele a részletekbe.
Arról azért érdemes szólni, hogy 80 fölött mi a nagyobb veszély, egy vizsgálat sugárterhelése vagy egy esetleg elkerülhető infarktus vagy stroke.

Dr.laikus PhD 2011.05.23. 17:39:56

@preston:

80 fölött nem tudod megóvni már.
Vigyázni tudsz rá és hagyni élni.
Szeretni úgy, hogy ne lássa hogy aggódsz, mert eltitkolja ha baj van.
Mégis ő a szülő és míg él Te a gyerek. :-)

Ennyi idősen ráadásul a sugárterhelés nagyobb baj, minthogy megtudod mennyire meszesek az erei.

Ezek már ebben a korban visszafordíthatatlan folyamatok.

preston 2011.05.23. 22:19:13

egy kicsit beleolvastam a netbe. Amerikában és Kanadában normálisnak tartják még tünetmentes pacienseknél is
a non invasive képalkotó vizsgálatokat, bizonyos riziko tényezők mellett. (Society for Heart Attack Prevention and Eradication called for such screening of all adults middle-aged and older who have any of a list of standard risk factors based on total cholesterol levels, blood pressure, diabetes, family history, and other criteria.)Vannak, akik szerint valójában ez nem sokat változtat. De itt tünetmentes közép és idősebb korúak vizsgálatáról van szó!!
Előrehaladott meszesedés, vertigo és más állapotok esetében nincs vita a modern képalkotó módszerek alkalmazásának szükségességéről.

adamantium 2011.05.23. 22:30:12

@preston: de mi számít számodra non invazívnak?
azok a vizsgálatok amelyek tönkreteszik a DNS-t és rákmegelőző mutációkat okoznak azok szerinted?

Dr.laikus PhD 2011.05.23. 22:40:48

@preston:

Nézd én nem vagyok orvos, csak egy 97 éves anya lánya... :-)

Abból indulok ki és indultam is mindig - nehezen, de beletörődtem - hogy bizonyos kor felett az életminőségén lehet javítani, megelőzni gyakorlatilag nem lehet semmit.
Hivatkoztam magamban arra, hogy a magam idejét akarom előre tudni, mindenféle praktikus dolog eszembe jutott, de a végeredmény az, hogy amíg élni akar és tud addig akár gyógyszer nélkül is fog.

Mamának felírtak egy zsák gyógyszert, beállították a vérnyomását, minden sóhajára kapott patikát. Én vettem egy heti gyógyszeradagolót.
Aztán mama szépen kiürítette és én véletlenül megláttam, hogy kidobta pedig, mint egy kisgyerek alkalmanként rábólintott, hogy persze bevette - én még rá is telefonáltam mindig.
Elfelejtette, vagy nem, már soha nem derül ki.
Én bekészítem, ő nem veszi be és azóta eltelt 15! év.
Írtam, hogy ő hosszú életű ezen a földön. Nem tudom, hogy tudja-e mit csinál, de játsszuk ezt a játékot, mert már nem maradhat egyedül.

Azért nézz utána mindennek, mert ez jár Neked és jár Neki.
Keress valakit akinek a szakértelmében megbízhatsz.
Ez csak a tapasztalat és a hála az enyhén demens édesanyám 97 évéért. :))

mákonya 2011.05.23. 22:42:31

@preston: Szerintem ne keresgélj a neten a vizsgálatot illetőleg, nem biztos, hogy jó ötlet. Ha nem bízol az orvosodban, akkor inkább kérj másik intézményben még egy véleményt, hogy ők mit javasolnak. Mi ezt tettük és nem bántuk meg, szívesen ajánlanám neked a dr.nőnket, de mi más típusú megbetegedéssel harcolunk...,
Mindenkinek vannak ilyen-olyan tapasztalatai és lehet, hogy bizalmatlan is egy idő után, de ne csinálj butaságot, egy orvosnak sokkal nagyobb a tapasztalata, mint neked és van köztük nagyon kiváló, mind orvosilag, mind emberileg.

preston 2011.05.24. 00:24:47

@adamantium: az irodalom szerint a meszesedés klinikai manifesztálódásának 30% végzetes. Tehát, ha a rizikófaktorok jelen vannak és az erős meszesedési folyamatnak jelei vannak - ekg stb non invasive módszerek- akkor felmerül a kérdés bennem , mint laikusban, hogy mit lehet, kell tenni a meszesedési folyamat lelassitása, megállitása érdekében, illetve hol vannak már olyan lumenszükölet, ahol beavatkozásra van szükség.
Igy jutottam el pet-ct stb vizsgálat szükségességéhez.
Szerintem egy keringési katasztrófa mellett eltörpülnek az általad megnevezett sugárzásból következő esetleges problémák.
Egyébként egy keringési katasztrófa esetén a kórházban nem lesz lehetőség a következmények mérlegelésére. Sőt, a félelmetes nevű sokktalanitó helyiség bezárt ajtaja előtt semmire sem lesz lehetőségem, ahol a túloldalon anyám kezelés nélkül órákat töltött el rémületben...

Bezmag 2011.05.24. 01:51:49

@Dr.laikus PhD:

Azért pontositunk, van kb. 3 millió nyugdíjas, kb. 2 millió kiskorú, és kb. összesen 2 millió ember nem dolgozik, ezek egy nagy része rokkant, esetleg képzetlen. Reálisan 1 millió plusz embert lehetne munkába állítani a hatalmas munkanélküliségi mutatók mellett.

Dr.laikus PhD 2011.05.24. 05:58:58

@Bezmag:

És hol van ez az millió munkahely?

preston 2011.05.24. 08:31:13

@Dr.laikus PhD: az egymilliós igérethez hozzá kell adni azt a 150 ezer romát, akikkel kapcsolatban most adott igéretet az igéretekben oly bőkezű kormányzat.

Dr.laikus PhD 2011.05.24. 08:50:33

@preston:

Valahol torzak a számaid.
Csak a regisztrált munkanélküliek száma 600000.
Nincs adatom, hogy ebből hány százalék a pályakezdő diplomás, szakmunkás, vagy akár szakma és végzettség nélküli.

A többi már kiesik a statisztikából látenssé válik. Ami biztos a járulék és adófizetők száma. Az a biztos.
Sokszor bemásoltam már az idevonatkozó adatokat, most még álmos vagyok... :)

150000 romának tett ígéret igen kevés, ennél jóval többnek járna munka és ennél jóval többnek lenne igénye tisztességes munkára. De ne is csak róluk beszéljünk, hiszen vidéken nem csak ők azok nem képzettek, nincs kedvük a földdel foglalkozni, nincs tőkéjük átvészelni az időjárás okozta veszteségeket, nincs kompetens tudás pl. a pénzigényes kemikáliás növénynevelés helyett a kisebb hozamú, nagyobb munkaigényes mezőgazdasági termelésről. Ráadásul a falugazdász rendszer sem támogatja, büntetik, ha nem akkor és azzal permetez amit előír a törvény . :((

preston 2011.05.24. 08:56:45

én csak arra céloztam, hogy a zembereknek 1 millió munkahelyet igért a fidesz és most irtak alá megállapodást arról, hogy a romaák 150 000 munkahelyet kapnak, ami összesen 1 150 000
amit irsz, azzal egyet értek.

mákonya 2011.05.24. 09:25:28

@Bezmag: A rokkant nem nyugdíj kategória, lemaradtam valamiről? Vagy a csökkent munkaképességűekre gondoltál, aki nem részesülnek rokkantsági nyugdíjban?
Ígérni sok mindent lehet csak balga, aki elhiszi....., tudod nem kicsit, hanem nagyon....., és most fojtatják, amit elkezdtek már egyszer, meg az elődeik is műveltek.

2011.05.24. 10:52:11

@Dr.laikus PhD: Nem is tudtam, hogy 75 évesen még szült édesanyád. Mindenesetre örülök neki! :-)

Dr.laikus PhD 2011.05.24. 13:17:20

@ReignOfdark:

Elolvastam, de nem értem miért nem lehetek a lánya?
Miért kell 75 évesen szülnie?
Hol a hiba?
És akkor minek örülsz? ;-)
Azért én is örülök. :DDD

2011.05.24. 13:22:50

@Dr.laikus PhD: Édesanyád 97, te meg nem lehetsz több 22-nél. Az pont 75 :-)

Dr.laikus PhD 2011.05.24. 14:15:16

@ReignOfdark:

Te Dárga Aranyos Te! Te,te,te....:-)

Bezmag 2011.05.27. 02:36:41

@Dr.laikus PhD: Azt én nem tudom, nem én igértem és én sem hiszem el - jelzem, mielött belémkötsz.

Álom az egész jelen állás szerint.

Bezmag 2011.05.27. 02:37:24

@mákonya: Bocs, ezt nem értem miért tőlem kérdezed vagy nekem mondod.

mákonya 2011.05.27. 11:22:32

@Bezmag:
Csak kicsit elmélkedtem, hogy 3 millió nyugdíjas (öregségi, rokk., előrehozott, korengedményes stb.)2 millió kiskorú, 2 millió munkanélküli, akinek egy része képzetlen vagy rossz egészségi állapotú.
Nem tudom így értetted-e...,
a második része inkább költői elmélkedés volt, nem konkrétan neked címeztem. :-)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása