Vegye le a melltartót és a nadrágot is!

2011.03.18. 14:15

Kedves Olvasók!


Ahogy látom, nagyon mennek az érvek pro és kontra, lehet-e félmeztelenre vetkőztetni fiatal lányokat egy-egy vizsgálaton. Elárulom, hasonló sztori nem csak iskolaorvosnál eshet meg egy tudatlan fiatallal. Két évvel ezelőtt albérletbe kellett költöznöm 17 évesen. Meg volt rá az okom, ezt most és itt nem fejteném ki bővebben. A lényeg, hogy próbáltam a sulim koleszába bekerülni, de mivel nem volt hely, csak a vidéki diákok számára, így maradt a nehezebb megoldás. Ez természetesen azzal járt, hogy a gimi mellett munkát is kellett vallanom, így a nagymamámtól kapott pénzből (ő vidéken lakik, ergo hozzá nem mehettem) és a munkával keresett pénzből úgy ahogy fent tudtam tartani magamat. Nem volt egyszerű, de megoldottam valahogy. Mivel egy évvel voltam az érettségi előtt és konkrét tervem volt a továbbtanulást illetően és mindenképp államilag finanszírozott helyre kellett bekerülnöm, ezért állandóan hulla fáradt voltam, iskola, munka, tanulás, ennyiből állt az életem.

 


Egész kis korom óta egyetlen egyszer sem voltam igazán beteg, leszámítva egy-egy megfázást, de talán az állandó hajtás miatt pár hónappal a költözés után sikerült beszednem egy jó kis vírust (influenzát egész konkrétan, de nem a h1n1-et). Ágynak estem, mondanom sem kell ramatyul voltam, senki sem volt, aki teát főzzön, húslevest csináljon, így három nap lázas fetrengés után úgy döntöttem, orvoshoz megyek. Mivel annyi energiám és lélekerőm nem volt, hogy a másfél óra távolságra található háziorvosomhoz elvergődjek, az albérletem közelében pedig volt egy rendelő, ráadásul a háziorvosom amúgy is gyermekorvos volt, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy lesz, ami lesz, lemegyek a rendelőbe és átjelentkezek oda. Az albérletbe be voltam jelentve, szóval ezzel nem volt gond.


A rendelőben egyi dőben csak egy orvos rendelt, így hát nem vacilláltam, úgy döntöttem vőt választom orvosomnak. Furcsa volt, hogy a doktor úr volt az, aki a tb kártyákat begyűjtötte tőlünk várakozóktól (ketten voltak még rajtam kívül), ilyet még nem láttam soha, hogy a rendelésénél nincs asszisztens.


Vártam kb. 10 percet és én jöttem végre. Bementem a rendelőbe, bemutatkoztam, elmeséltem, hogy miért szeretnék új orvost választani. A doktor úr hümmögött, majd elkezdte ő beírni a számítógépbe az adataimat, Nem ment valami gyorsan a dolog, de gondolom máskor ezt nem ő szokta csinálni. Amikor végzett, megkérdezte, mik a panaszaim. Elmondtam neki a lázat, hogy a torkom is fáj, illetve folyamatosan fáj a fejem. Ekkor jött a meglepi, mondta, hogy vetkőzzek. Szépen elvonultam a paraván mögé, levettem a pulcsimat, a felsőmet, majd kimentem, de a doktor úr visszaküldött, hogy a melltartót is szedjem le magamról. Kissé kellemetlenül éreztem magamat, de sebaj, levettem azt is. Mikor ismét kibújtam a paraván mögül, ismét le lettem szúrva, hogy a nadrágot is le kell vennem. Kerek szemekkel bámultam a doktorra, de ő csak sürgetett, hogy "gyerünk, gyerünk, maga miatt fognak itt várni a többiek". Levettem a nadrágomat is.


Megkezdődött a vizsgálat érdemi része. Leültetett egy vizsgáló ágyra (sajnos a szakkifejezést nem tudom), majd megmérte a vérnyomásomat. Azt hittem az egekben lesz, mert elég ideges voltam, de normális értéket mutatott a mérő. Megnézte a torkomat is, majd kijelentette, megkaptam az influenzát, ír rá gyógyszert. Kérdeztem, hogy most már felöltözhetek-e, mire annyit válaszolt, hogy várjak még egy kicsit. Vártam. Elkezdte megírni a receptet én meg csak ott ültem majdnem teljesen pucéran. Arra vártam, hogy biztos majd meghallgatja a tüdőmet, de ez nem történt meg. Baromi kényelmetlenül éreztem magamat. Miután elkészült a receptem, a kezembe nyomta, elvigyorodott (nem mosoly, vigyor), a kezembe nyomta a papírt és mondta, ha "úgy gondolom" akkor öltözhetek. Egészen elvörösödtem, az járt a fejemben, csak minél előbb jussak ki onnan. Magamra kaptam a cuccaimat és szinte rohanva elpályáztam onnan. Az influenza miatt testileg és a remek vizsgálat miatt lelkileg is a padlón voltam. Kiváltottam a gyógyszereket és végre hazaértem. Igazából csak ott esett le, hogy mit is kellett megélnem, szomorú és dühös voltam. Magamban fortyogtam és elképzeltem, mit is kellett volna akkor és ott mondanom a kedves doktor bácsinak. Hála a jó égnek elég hamar meggyógyultam és magamban eldöntöttem, ha legközelebb fél hulla leszek, akkor sem megyek vissza hozzá. Apropó, ha megkérhetem a kedves kommentelőket, valaki legyen szíves felvilágosítani, hogyan tudom magamat átkérni egy másik orvoshoz, ezzel ugyanis nem vagyok tisztában teljesen. A gyerekorvostól felnőtt orvosig történet elég egyértelmű volt, ez sajnos nem az számomra.


Itt a végén szeretném leszögezni, fel vagyok készülve a „hazudik a kiscsaj”, „minden normálisan zajlott” és hasonló okosságokra, de nem, nem és még egyszer nem. Mindez így és ebben a formában történt meg velem és nem vagyok hajlandó csak így elfogadni, hogy mindez a legtermészetesebb dolog volt. És bár a doktor úr nevét védik a személyiségijogok , én a poszthoz a nevemet is adom.


Jandó Éva
 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leroi 2011.03.19. 09:56:31

@adamantium:
Tőle tanultam a belgyógyászatot (Dr.F.L.)...
Igen, így vizsgált és így tanította nekünk is...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.19. 09:57:03

@rosiegirl: nem vagyok orvos, csak közgazda. Én hiszek Neked, csak azt nem értem, hogy nekem miért nem kellett még egyszer sem gatyára vetkőznöm az orvosaim előtt, amikor torokgyulladásom volt. (itt ugyanis szerintem ez a lényeg)Pedig életemben mér volt vagy hat-hét háziorvosom. Hétből egy sem ismerte a szakmáját?

Tower13 2011.03.19. 09:58:24

@PR-küszöb:
Itélkezzen a halál. (neki jussa talán)

Más.
Háziorvosom igen alaposan szokta vizsgálni tüdőmet, ha már oda kerülök hozzá. (szerinte túl ritkán lát :D) Mivel hím ivarú egyed vagyok, nem igen zavar a félmeztelen állapot. De ő egy influenzánál tuti nem vetkőztet nőt félmeztelenre. meghalgatja a tüdőt, megnézi nyirokcsomókat, nyak és hónaljban, megnézi a beteg torkát, manduláját, vérnyomását. Majd felírja amit kell. Azt ennyi. Szerintem ez a korekt eljárás.
A történetben szereplő orvos, meg ha szép nőt akar bámulni, vegyen ki egy olyan videót, és nézze otthon. (mert pl akár közszolgálatot vagy mit teljesít, akár nem, ha az én párommal viselkedik így, akkor sajnos át kell szakítsam a fejével a rendelő ajtaját. Tudom mennyek psychológushoz)

Cartman (ex Cartman) 2011.03.19. 09:59:23

@rosiegirl:
"Remek, hogy mindenki ennyire ért az orvosi vizsgálatokhoz..."
Még egyszer: pontosan mi az _orvosi_ indoka annak, hogy egy szál bugyiban kellett megvárnia a lánynak a receptírást? Erre ugyanis még senki nem válaszolt!

És: "Arra vártam, hogy biztos majd meghallgatja a tüdőmet, de ez nem történt meg."
Az itteni orvos kommentelők mellkasi vizsgálatról (kopogtatás, fonendoszkóp, stb.) beszéltek. Alapvetően ez az oka a vetkőztetésnek. Ha ilyesmi nem volt, akkor viszont joggal merül fel, hogy milyen más _orvosi_ okból történt.

2011.03.19. 10:00:00

@Borcsika: "Ez a hisztériakeltés borzalmas!"
Empátiából megbuktál, leülhetsz, egyes.
Nem kell idejönnöd olvasnod és borzonganod, menjél unokázni, vagy főzzél valami jót a családodnak.

Leroi 2011.03.19. 10:00:33

A poszttal kapcsolatban: hogy is szól a Térdszalagrend jelmondata?
Mindnyájan tudjuk, gondolom.
Akkor illik is betartani.

Leroi 2011.03.19. 10:01:14

@Reterro:
Ilyen blogcímmel gondolom, te ki tudod élni...

rosiegirl 2011.03.19. 10:01:53

@butus: Én meg az nem értem, hogy miért csak a torokfájás soron lovagoltok. Átjelentkezett A orvostól B orvoshoz. Én "járok" a régi orvosomhoz is, aki vidéken van, ha épp akkor vagyok otthon mikor nagymamámhoz házhoz jön, és bajom van engem is megvizsgál. Úgy ahogy már leírtam. Átjelentkeztem Pestre egy női orvoshoz, aki mikor átjelentkeztem teljesen megvizsgált, felvette az eddigi bajaimat, megkérdezte mik voltak (pedig gondolom ott volt a rendszerben, vagy nem :S), megkérdezte mikre vagyok allergiás. Nem lehet, hogy azért kellett levetkőzni hogy megnézze és felmérje az ifjú hölgy állapotát? Lehetséges hát. Sose tudjuk meg, mert még egy nyamvadt kerületet se mert felvállalni a posztíró. A legtöbb posztban igenis megjelölik a kórházat stb. Csak ebben a három megkukkolt az orvos posztban nincs se iskola se rendelő se kerület megjelölve. Bocsánat, ha ez nekem így nem kerek.

Leroi 2011.03.19. 10:02:01

@Appaloosa:
Te megint itt vagy, Fehérlófia?:))

Hatodéves 2011.03.19. 10:03:00

@rosiegirl:
Mind az előbb is írtam, a szakmai részében teljesen egyetértek Veled. Viszont ennyire nem lehet figyelmen kívül hagyni a másik fél véleményét a szakmaiságra hivatkozva, elvégre (legalábbis elvileg) értük és velük dolgozunk.

Beteg oldalról nézve, ha levetkőztetnek, azt elfogadom, ha megmagyarázzák, és ha csak addig tart, amíg muszáj. Az, hogy meztelenül ülök, amíg az orvos adminisztrál, az nem ez a kategória. Ha van bent asszisztens, azért szar, ha nem, akkor azért, akárki benyithat stb.

Úgy is lehet vizsgálni, hogy először felülről vetkőzzön a beteg, aztán azt vegye vissza, akkor tolja le a nadrágját, vegye le a zokniját ("mert szeretném megvizsgálni az ereit/nyirokocsomóit" bármi). És akkor nem veszik zaklatásnak, max nem érzi közben jól magát, de nem ír róla posztot, hogy a melleit akarjuk megcsodálni.

Csak az egésszel tényleg az a baj, hogy már egy hete ezen megy a rinya, és összeadódik az, hogy 1. nem zárható ki, hogy vannak perverz orvosok 2. vannak alapos nemperverzek pocsék kommunikációval 3. vannak hisztis emberek, akik mindenben szeretnek szexuális zaklatást látni 4. ez egy orvos-ellenes blog (nem panaszkodom, ez egy ilyen blog, alapból, nincs ezzel semmi baj).

Ez az egész felerősödik, és most már az is azon fog gondolkozni, hogy az orvos a mellét nézi-e, akinek ez még soha eszébe sem jutott, és annál az orvosnál is, amelyik nem nézegeti a betegek mellét esztétikai céllal.

Leroi 2011.03.19. 10:03:43

@Appaloosa:
Csak mert szereted és tiszteled a hivatásunkat.

Tower13 2011.03.19. 10:04:30

@rosiegirl: Az adott esetnél maradva. Rendes vizsgálatról nem hallotunk itt. csak arról, hogy vérnyomás, és torokba nézéshez vetkőzni kell..
Szar orvosok meg voltak régen is, lesznek ezután is.

Appaloosa 2011.03.19. 10:05:06

@Leroi:
Mármint milyen hivatást?
Lócsiszár vagy?:P

Leroi 2011.03.19. 10:06:10

@Hatodéves:
Vannak hisztis nők, akik mindent megadnának, csak végre zaklassa őket valaki szexuálisan.
De nem jön össze.
Sehogysem.
És akkor max. egy blogban tudják előadni az Ómagyar Mária Siralmukat...

Leroi 2011.03.19. 10:07:46

@Tower13:
És hülye betegek is.

Mágia 2011.03.19. 10:10:20

@Leroi:

Nincs LIFT :)

Csak a PUSH, amikor az őstermelő nyíltan beletolja a bájait a célszemély képébe, és áll elő a csak itt, csak önnek ajánlattal,

Vagy a PULL, amikor az értékesítő az exkluzív termékekre jellemző diszkrét többcsatornás interaktív kampánnyal el tudja érni, hogy a célszemély érezzen leküzdhetetlen késztetést a szóban forgó, egyedinek számító bájak birtoklására és ő tegyen vételi ajánlatot :)

rosiegirl 2011.03.19. 10:10:32

@Tower13: Igen ezt olvassuk. És a harmadik nagyjából ugyanarról szóló poszt, amiben semmi konkrétum nincs csak a tini posztoló által vélt sérelmek. Annak se látnám értelmét hogy most vakon a hölgy mellé álljak és fáklyával induljak orvost égetni, főleg mivel ez egy levegőbe írt poszt, mert nem tudjuk HOL történt az esett.
Ha megalázták, mit fog tenni? Orvost vált, mint már le lett neki írva. Leírtam, hogy valószínűleg az orvos baromi pipa volt az asszisztens hiány miatt, eddig gondolom az asszisztens mondogatta, hogy pólót le pólót föl. Ez valóban nem korrekt, hogy le se szarja a betegét, sőt ugráltatja, meg cseszegeti de ettől még nem lesz szexuális zaklatás, max az orvos egy bunkó.
Bárki írhat a levegőbe egy posztot. De legyen a hölgynek 100%-ig igaza, és ez esettben biztos nagyon rossz volt neki a helyzet, soha többé nem akar ilyen szituba kerülni, de ezen a blogon ez már a harmadik poszt zsinórban és persze, hogy sokan (köztük én is) unja már, hogy jön az orvoségető csapat meg az, aki úgy gondolja, talán az orvos tudta mit csinál csapat, és akkor napokig ezen kommentelgetünk, mert valaki mindig belevágja a másikba egy kicsit a kést, az reagál stb, és ha elcsitul a téma jön az újabb tini vetkőztető poszt.

Cartman (ex Cartman) 2011.03.19. 10:10:59

@Hatodéves:
Korrekt összefogalaló, egy kivétellel: "ez egy orvos-ellenes blog".

Ez nem igaz. Itt a problémák kerülnek elő. Tulajdonképpen a magyar egészségügy bajaihoz képest nem is túl sok, és nem is túl durva problémák.

Orvosként azon viszont érdemes lenne végre elgondolkodnotok, hogy ennél sokkal nagyobb objektivitással álljatok hozzá a történetekhez.
Ennyi a lényeg: "Beteg oldalról nézve, ha levetkőztetnek, azt elfogadom, ha megmagyarázzák, és ha csak addig tart, amíg muszáj. Az, hogy meztelenül ülök, amíg az orvos adminisztrál, az nem ez a kategória."

Ezt Neked írom, de valójában Rád vonatkozik a legkevésbé...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.19. 10:12:01

@Hatodéves: Veled (elnézést, hogy tegezlek, de nyugodtan lehetnék a nagyapád is)tökéldtesen egyetértek. Mások a világéért sem akarják megérteni, hogy a leírt esetben sem tüdő, sem a nyirokmirígyek vizsgálata nem történt meg. Akkor miért kellett levenni a nadrágját? Az elméletieskedés csak az orvosi társadalom összetartását bizonyítják. Azt, hogy kimentsék még a "beteges" alakokat is. A betegeket nyugodtan lehet szidni, hiszen azok hüjék.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.19. 10:21:24

Összefoglalva a véleményem. Arról, hogy ez a téma a blogon már a harmadik, én nem tehetek. Azt viszont nagyon kritikusan tudom nézni, és egyáltalán nem tudom elgadni, hogy szinte egyetlen személy érti az orvosok közül a problémát, és az még orvostan hallgató. Amennyiben valakik ennyire hüjének nézik a betegeket, miért mennek el orvosnak? S végül szerintem az egyetemen nem csak a betegségek felismerését, és gyógyítását tanítják, hanem a beteggel való bánásmódot is. Nos ebből itt szinte minden orvos elégtelenre vizsgázott.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.03.19. 10:22:00

@Máгia: ennek mi köze a szexuális zaklatáshoz? MINDEN országban vannak csúnya bakik, Magyarországon is, Angliában is, Svédországban is. Ez itt most teljesen lényegtelen volt.

Amúgy azt látom, a nőgyűlölet és a nők problémáinak bagatellizálása nagyon elterjedt szemlélet ennél a posztnál; csak remélni tudom, hogy ezek a vélemények valami éretlen sulinetes hülyegyerekek keresztmetszetét képviselik és nem a teljes társadalomét. @rosiegirl: 'Az emberi teszt egy szerkezet, egy rendszer, egy gép (ha tetszik, ha nem). Ha elromlik, meghibásodik, nem akar rendesen működni, akkor a testet, ahogy az Úr megteremtette kell megnézni, nem pedig a pulcsiban, a melltartóban, a bugyiban, stb (mikor épp mit akar az orvos vizsgálni a beteg érdekében)'

Teljes mértékben egyetértek. De itt pont olyan esetekről van szó, amikor az orvos NEM vizsgálat céljából vetkőzteti le a neki kiszolgáltatott beteget, hanem a saját szórakozására.
Ne legyünk naivak, ez bizony előfordul, ahogy minden szakmában van oda nem illő pelyva.

Tower13 2011.03.19. 10:22:18

"Leroi 2011.03.19. 10:07:46 @Tower13:
És hülye betegek is. "

Ez így van. Akad pár. Meg olyanis aki odajár melegedni.

Mágia 2011.03.19. 10:23:22

@Cartman (ex Cartman):

"Orvosként azon viszont érdemes lenne végre elgondolkodnotok, hogy ennél sokkal nagyobb objektivitással álljatok hozzá a történetekhez."

Régebben itt úgy volt, hogy a posztok alatt lehetett olvasni, hogy egy orvos hogyan értelmezi szakmai szemmel a posztban leítrakat.

Gondolom ez azért maradt abba, mert falra hányt borsó volt, amit írt, hiszen úgyis jöttek a nem-orvos trollok, akik mindent jobban tudtak és mindent megmagyaráztak.

Ahelyett, hogy elgondolkodtak volna azon, hogy hátha van igazság abban, amit az orvos leírt a véleményében a poszt második részében.

Ezt abból gondolom, hogy most is van egy-egy nagyon részletes, jó szándékú és jóindulatú magyarázat, vagy inkább csak próbálkozás az orvos kommentezők részéről.

Sajnos az ő kommentjeiknek is rendszeresen az a sorsa, hogy a fanatikusok vagy el se olvassák, vagy ignorálják a józan logikát és csak azért is belekötnek a véleménybe.

cenzorilla 2011.03.19. 10:26:53

@Leroi:

Már nincs és a hergelés miatt nem is lesz.

Mágia 2011.03.19. 10:28:05

@Réka ‎:

Erre a történetre utaltam abban, amit neked írtam:

index.hu/bulvar/2011/03/18/vizsgalja_az_angol_rendorseg_a_magyar_diaklany_halalat/

Hamarosan nálunk is ez lesz majd, és akkor ujjonghat mindenki, hogy nem kell vetkőzni meg cicit mutogatni, mert nem lesz vizsgálat.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.03.19. 10:30:43

@Máгia: tudom, hogy mire utaltál (itt is van internet meg index), de a logikai ugrás innen a vetkőztetős dokiig nekem kicsit meredek :)

Tower13 2011.03.19. 10:30:52

@rosiegirl: rosiegirl 2011.03.19. 10:10:32 @Tower13: Igen ezt olvassuk. És a harmadik nagyjából ugyanarról szóló poszt, amiben semmi konkrétum nincs csak a tini posztoló által vélt sérelmek. ... Leírtam, hogy valószínűleg az orvos baromi pipa volt az asszisztens hiány miatt, eddig gondolom az asszisztens mondogatta, hogy pólót le pólót föl. Ez valóban nem korrekt, hogy le se szarja a betegét, sőt ugráltatja, meg cseszegeti de ettől még nem lesz szexuális zaklatás, max az orvos egy bunkó.
Bárki írhat a levegőbe egy posztot. De legyen a hölgynek 100%-ig igaza, és ez esettben biztos nagyon rossz volt neki a helyzet, soha többé nem akar ilyen szituba kerülni, de ezen a blogon ez már a harmadik poszt zsinórban és persze, hogy sokan (köztük én is) unja már, hogy jön az orvoségető csapat meg az, aki úgy gondolja, talán az orvos tudta mit csinál csapat, és akkor napokig ezen kommentelgetünk, mert valaki mindig belevágja a másikba egy kicsit a kést, az reagál stb, és ha elcsitul a téma jön az újabb tini vetkőztető poszt.

Gondolom olvasva a többiek esetét írnak ők is. Szexuális zaklatást nem írt. ha vigyorgott is rá tényleg, nem csak úgy érezte, mert eddigre már megalázták azzal, hogy szarnak nézték, akkor fogait ki kéne ütni, ha még van neki.
Más velem is szarakodott már orvos. Elmentem másikhoz. Arról meg névvel és kórházmegjelöléssel minden ismerősömmel közöltem a tapasztaltakat. Egyéb komment nélkül. Én ilyen hozzáállást várok alapvetően mindenkitől. Egy orvosnak meg a beteghez empátiája legyen és ne türelmetlensége, mert a beteg azért van ott, mert szarul van. (mondom a beteg, nem a bejáró melegedő idétlen munkakerülő) Talán ha nem azt írod, hogy semmibelógó (szerinted érezhetően hazug poszt)szar poszt, hanem megkérnéd esetleg az írót, egészítené ki a hely megjelölésével, akkor nem gondolnám, hogy hasonlítasz empátiában az adott dokihoz.

Morrancs 2011.03.19. 10:31:07

Olvasva a kommenteket, oly mértékbe bunkó, lelketlen faragatlan állatok írnak ide, hogy már megint szégyellenem kell, amiért magyar vagyok. Tudjátok, mért merik ezt megtenni az orvosok a betegekkel? Miattatok! Mert tudják, hogy az ország lakosságának nagy része élvezi, ha valami mást megaláznak.
Ez szégyenletes! De hogy még le is meritek ide írni, és büszkék is vagytok rá, az az emberi perverzitás csúcsa.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.19. 10:32:28

@miklos.rabai: Nem igazan az anyagi oldal jobb itt- az is- sokkal inkább az emberi hozzáállás, a kedves szó, a korrekt viselkedés , nem pedig a "miafrancnakrabolodamunkaidőmmiabajod vettkőzmán" típusú hozzáállás. A hozzáállás nem kéne , hogy pénzbe kerüljön - mindazok mellett , hogy tudom, kevésbé annak megfizetve az orvosok odahaza, és az egész rendszer olyan amilyen.

Én spec értékelem azt, ha korrektül állnak hozzám, ha nem érzem azt, hogy kolonc vagyok az orvosnak, ha az orvosnak elmondhatom a tüneteket(mielőtt ki lenne a szavam forgatva, nem, nem hosszú mese a honfoglalástól kezdve , csak a tünetek. informatikusként pl. nekem is tudnom kell, mi a pontos hibajelenség , na ez ugyanez) , az pedig nem aláz meg. Csak ennyi kell. Na ilyen orvosból van otthon kevés.

Mágia 2011.03.19. 10:39:12

@Morrancs:

Nem kell mindent betű szerint venni, ami a posztban van szerintem.

Nekem pl még soha nem mértek vérnyomást a VIZSGÁLÓÁGY szélén ücsörögve.

chipshop (törölt) 2011.03.19. 10:40:02

Nekem egyszer volt hasonlo elmenyem a nogyogyaszommal aki egy 30-as pasi,sarmos,bla bla.Mindegy,a lenyeg h ketsegbeesve rohantam be hozza,ajto becsap(akkor lattam eletemben eloszor)es vegytiszta panikom volt,mert felfedeztem egy duzzanatot(ize..ott:-)).Elkezdtunk dumalni es kb.3 es fel perc alatt az asszisztense elott a tudtomra adta,h tetszem neki,remek humora volt,panik elmult:-)))Megvizsgalt es elmondta,h a duzzananat,egy artalmatlan pattanas a borotvalkozastol,igyhat nem kell akcios koporsot neznem:-))))A lenyeg,h flortolt velem,en pedig iszonyu zavarban voltam,mert akkor keszultem hozzamenni az ex-ferjemhez(most meg az uj paromhoz:-))es ezt el is mondtam neki,tok megerto volt,ennek ellenere valamiert megis mindig egymasba botlottunk.Soha semmi nem tortent,az utolso telefonra emlekszem,ami utan soha tobbet nem mentem vissza hozza a rendelobe:-)))Ez mondjuk egy pozitiv tortenet,igaz,ha egy 50 es kopaszodo pasival elem at mindezt,kozel sem lett volna vicces:-))))))Persze most lehet itelkezni h mekkora utszeli vagyok,bla bla,de kulonosebben nem erdekel,h ki es mit gondol,leven pontosan tudom h mi es ki vagyok(rajzfilmfigura:-)))

Mágia 2011.03.19. 10:44:15

@tildy:):

Az Angliában meghalt magyar diáklány történetéről mi a véleményed?

Ott bevett gyakorlat, hogy NEM megy ki a mentő, csak telefonon ad utasításokat, és ha másodszor is hívják, mert az ötletekkel nem mentek semmire, akkor kimegy, de úgy látják el a beteget, hogy miután magára hagyták, fél órán belül a lakiusok, ez esetben a tanárok és a diáktársak szeme láttára meghal?

Tizenhat évesen?

chipshop (törölt) 2011.03.19. 10:44:22

@Dr.laikus PhD: O koszi,tudom h masok nem alltak volna le vele flortolni,merthogy megiscsak egy nogyogyasz,viszont volt egy sajatos humora,ironiaja,nem pedig az a tipikus,ures,fantaziatlan nofalo karakter volt:-)))Engem ez pedig megfog;-)))Egy darabig;-))

okostojáska 2011.03.19. 10:44:47

Szerintem ez egy kamu írás. Érzek benne némi feminizmust is. Ártatlan 17 éves kislány VS csúnya, öreg ,perverz doki bácsi.

A legnagyobb ellenmondást mégis ott érzem, hogy az állítja a cikk írója: "Igazából csak ott esett le, hogy mit is kellett megélnem, szomorú és dühös voltam" VS 17 évesen albérletben él egyedül, nagymama pénzét munkával kiegészíteni suli mellett. Szóval aki így él, az bizony nagyon sok mindenen átmegy, nagyon megkeményedik és egy ilyen aprócska ügyből nem csinál ekkora felhajtást, mert naponta 10, ennél sokkal nagyobb problémája is van.

Morrancs 2011.03.19. 10:45:15

@Máгia:
Most akkor azt mondod, hogy a posztoló hazudik. Ez már önmagában sértés.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.19. 10:47:03

@Szinkópa Emő: Valóban, nem is rohan mindenki minden apró cseprő bajjal az orvoshoz.

Az időpontról meg annyit, hogy volt hogy már arra mentem, de volt hogy nem - és akkor azonnal (oké , vártam 20 percet ) fogadtak. A doki antibiotikumot írt fel, amoxycillint.

Dr.laikus PhD 2011.03.19. 10:48:34

@Morrancs:

Hát közte még egy pár finom árnyalat....

Mágia 2011.03.19. 10:49:01

@Morrancs:

Neked mértek már vérnyomást a VIZSGÁLÓÁGY szélén ülve?

A poszt írójának már mértek ;-)

Dr.laikus PhD 2011.03.19. 10:49:21

@okostojáska:

Vagy éppen ettől bizalmatlan és gyanakvó. :((

Morrancs 2011.03.19. 10:50:11

Ne, szerintem ilyen esetben nincs.
A poszt pontos volt, és konkrét, tárgyilagos. Amennyiben azt írja valaki, hogy nem kell ezt elhinni, akkor azzal az íróját hazugnak bélyegzi.

Morrancs 2011.03.19. 10:53:12

Igen, nekem is. Én is gimnazista voltam. S akkor nem gondolkodtam el rajta, mert alapvetően még keveset jártam orvosnál (gyerekkoromban anyám gyógyított), de magamban furcsálltam, hogy egy vérnyomásmérés, és egy toroknézés miatt mért ülök ott egy szál bugyiban. Az ember levetkőzik, mert azt hiszi, lesz valami olyasmi, ami miatt szükséges. De utólag, amikor semmi ilyesfajta vizsgálat nem történik meg, akkor felmerül benne a gyanú, hogy egyszerűen kukkolásról volt szó.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.19. 10:54:44

@Máгia: Lakótárshoz itt Londonban kétszer jött ki mentő. Első esetben valóban nem jó kórházba került, epegörcsei voltak , amit szimplán legyomorrontásoztak -> no problemo, nekem is néztek már bélszűkületet méhen kívüli terhességnek meg vakbélnek -> viszont második alkalommal már korrekt helyre került , elég hamar kapott műtéti időpontot is .

A magyar lány történetéről nem tudok semmit.

Dr.laikus PhD 2011.03.19. 10:54:52

@Morrancs:

Mennyiben? Leírta a poszt nagyobb részében a szociális helyzetét, mintegy indokként (érthetem így is), hogy vele nem csak az élet, a szülei, de még az a perverz házi gyermekorvos is élvezkedett.

Pedig csak kicseszett, ami nagyon nem szép dolog, de egész másképp ítéli meg az ember lánya, mint egy ferde hajlamú idősebb orvost.
Hol tárgyilagos ez?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.19. 10:56:30

a bélszűkületes dolog -természetesen-nekem Magyarországon történt.

Mágia 2011.03.19. 10:59:45

@Morrancs:

Fussunk neki még egyszer.

A posztoló ezt írja:

"Leültetett egy vizsgáló ágyra (sajnos a szakkifejezést nem tudom), majd megmérte a vérnyomásomat."

Ezzel szemben a vérnyomás mérésének szabályai szerint a rendelőben szokásos vérnyomásmérést széken ülve, ülõ helyzetben, támasztott háttal, alátámasztott karral kell elvégezni.

És ez csak egy furcsaság a posztban olvasható sok furcsaság közül.

Ezért kérdeztem, hogy neked mértek-e már vérnyomást a vizsgálóágyon, kalimpáló lábakkal, görnyedt háttal ücsörögve?

wonka 2011.03.19. 11:05:51

Szerintem sem életszerű ez az egész!
17 éves. Albérletbe egyedül, munka mellett tanulás... Nehezen hiszem el!

Továbbá:
1.Miért furcsa, hogy az orvos gyűjti be a kártyákat? Nem minden rendelőben van asszisztens. De van olyan is, számtalanszor tapasztaltam, hogy ha van is asszisztens, akkor is az orvos nyit ajtót, és hívja be a beteget.
2.Az orvos megállapította, hogy influenzás, s írt fel gyógyszert. Influenzára nem adnak gyógyszert, max. lázcsillapítót, azt is recept nélkül.
Szóval, ahogy Okostojás írta, Kamu az egész!

HighTroller 2011.03.19. 11:08:28

hát ha Éva a képen látható csaj akkor annyira nem tudok neheztelni a dokira...

sárga nyúl 2011.03.19. 11:08:44

@Hatodéves: Értem, világos. Igen, nem vagy könnyű helyzetben.

_Epikurosz_ 2011.03.19. 11:33:59

„egy 17 éves kislány megkérdőjelezhető benyomása.”
vs.
„Fiatal férfit vizsgálni annyiban rossz és nem szeretek, hogy tudom, hogy kínosabb neki, és zavarba jövök.”

Konklúzió: Már megint a nők a normálisabbak.

musi 2011.03.19. 11:35:47

Vajon mikor tanulják már meg az emberek, hogy egy betegséget nem úgy kell kezelni, hogy vegyszerekkel elnyomjuk a tüneteit? Én 8 éve eszem napi 5-8-10 GRAMM C-vitamint, azóta nem kaptam el semmit! (pedig előtte minden influenzát) Azóta nem voltam orvosnál. 8 éve!!!

Öreg Sam 2011.03.19. 11:41:13

Magyar Asszonyok Magyar Anyák!
Nőnemüek!
Miért gondoljátok,hogy a himnemüek (elsősorban a doktorok)nyálcsorgató,kizárólag rátok izguló perverz állatok???
Én csak másodállásban vagyok nőgyógyász,de ha bele képzelem magam egy gyakorló nőgyogyi helyzetébe,már lehet impotens lennék.
Fogjátok fel,hogy egy nőgyógyász min.98%-ban lottyadt,ráncos,beteg puncikat vizsgál,és megkockáztataom,hogy tele a zacsija a női nemmel.
A hecc kedvéért forditsuk meg a blogoló tini problémáját.
-mit irt volna,ha az orvosa nőnemü?
-mit irt volna,ha az orvos nem fogadja,mert nem a saját betege,akiért a fejpénzt kapja?
-mit irt volna,ha még a tüsarkú topánkáját is lerugatja vele a lábfetisiszta doki?
Ajánlott olvasmány mindenkinek(tudom,manapság nem divat olvasni) Bóka László Eskü c.regénye,ami egy "méltóságos" profról szól :)

Öreg Sam 2011.03.19. 11:46:16

@musi:
Most szartam össze magam!
Egyél sok C vitamint,aztán gyere el hozzám,garantáltan AIDS-es leszel!
Bocs' begorombultam,innentől kilépek,nem vagyok én 4-es metró,hogy szinvonal alatt fussak :)

Zöldövezeti 2011.03.19. 12:17:36

@musi: A c vitamin is vegyszer !!

adamantium 2011.03.19. 12:25:45

@musi: napi 1 gramm-nál több C-vitamintól garantáltan vesekövet kap az ember és szerintem csontritkulást is annyira savasítja a szervezetet. 80mg felett pedig az egész kiürül a vizelettel. az egyedüli amire ez a kezelés jó az a húgyúti infekció

adamantium 2011.03.19. 12:36:04

egyébként ha már a vetkőztetés vs. önvizsgálat hatékonyságánál tartunk, van egy elég beteges site, ahol néha napján orvosi elfajult eseteket is bemutatnak, havonta benézek egyszer hátha találtak valami érdekeset. ajánlanám azok figyelmébe a következő képeket akik azt állítják, hogy minden nő képes önvizsgálattal a betegségeket magán észrevenni és amint észreveszi meg is jelenik velük a megfelelő orvosnál. ők is biztos időben észrevették és kezelésre is időben jelentkeztek (képek csak nagyon erős idegzetű 18 éven felülieknek):
nem engedi bemásolni ide a pontos címet, de: az extrem.puruttya .hu oldal 2011. március 18. 20:42 keltezett cikkére utalnék

adamantium 2011.03.19. 12:36:52

@adamantium: kénytelen voltam a .hu elé egy spacet tenni mert egyszerűen nem engedte beírni a program az internet címet

egy maréknyi dollár 2011.03.19. 12:58:32

Vicc.Az orvos a vizsgálóasztalra hasaltatja az előzőleg pucérra vetkeztetett nőbeteget, mondván, hogy végbélben óhajtja megmérni a testhőmérsékletét.Kis idő után a páciens felkiált:De doktor úr, ez nem is a végbelem! - De nem is a hőmérő!
Bocs.Egyébként azokkal értek egyet, akik szerint az ilyenféle vetkeztetés(semmiféle érdemleges vizsgálat elvégzésének nem volt feltétele) méltatlan egy jó, emberséges orvoshoz.

adamantium 2011.03.19. 13:07:49

egy tag meséli a másiknak, hogy kénytelen volt elmenni az urológushoz, aki végbelén keresztül vizsgálta meg:
- te képzeld feltette a jobb kezét a vállamra és a ballal benyúlt a fenekembe
- ?
- ja, nem a bal keze volt a vállamon és a jobbal nyúlt a fenekembe
- ??
- basszus, te ennek mind a két keze a vállamon volt

DreamerX 2011.03.19. 13:31:54

@Máгia:
Pontosan ez mutatja, hogy az orvost baromira nem az érdekelte, mi van a beteggel. Azt valószínűleg belépéskor elsőre tudta. Ami alapban nem baj, amíg nem fog mellé. A baj az, hogy ehhez nem kellett volna levetkőztetni a beteget. És pláne nem vetkőztetek le valakit, aki annyira beteg, hogy ágyban lenne a helye, melegen betakarva, csak azért, mert fiatal, nő, és van mit nézni rajta.

kispotzak 2011.03.19. 14:30:05

@Sokorai_Atala: Magázódunk :-) ? Én tegeztelek (mert úgy tűnt, általában tegeződtök, és ez Téged sem zavar), te magázol, és most rettentő öregnek érzem magam :-)

Nem gondolom, hogy bögyös manci vagy. Vhogy úgy írtam, hogy talán vmi ilyesmi terjedt el a dokik között, és ezért ugrottak annyira nézelődni. Rólad konkrétan azt írtam, hogy "lehet, h nagyon vonzó vagy". Sajnálom, ha ezekkel ennyire megsértettelek.
Még szerencse, hogy nem érzel minden, az "átlagtól eltérő" dolgot megalázónak, hanem belső derűvel szemléled az életet. :-)

De talán ez a belső derű könnyebben összejön olyankor, amikor számos fiatal, tágra nyílt szemű (férfi)orvos áll körül, mint amikor egy "vénasszony" másképp értékel egy szitut, mint te... (Tudom, félreértettelek).

Bocs a tegeződésért. Kérlek, bátran tegezz vissza. Szerintem nem vagyok olyan vén :-)

Mágia 2011.03.19. 14:43:48

@musi:
@adamantium:

Ezt én is kiszámoltam, csak nem akartam leugatni a hozzászólót...

Napi 70 mg az egészséges felnőtt C vitamin szükséglete, @musi ennek naponta több, mint a SZÁZszorosát viszi be.

Annyit, mintha minden nap megenne 200 kg almát, 25 kg nyers zöldborsót, 100 kg szilvát, vagy 8 kg nyers étkezési paprikát.

A nagy adag szintetikus C vitamin azért is rossz, mert míg az élelmiszerekkel nem csak a C vitamin, hanem a hasznosításához szükséges egyéb anyagok is bekerülnek a szervezetbe, a mesterséges bevitellel a hasznosításhoz szükséges egyéb anyagokat a már bent lévő készletekből vonja el a szervezet.

Mágia 2011.03.19. 14:45:44

@adamantium:

Le van tiltva az adminban a puruttya szó?

:D

kispotzak 2011.03.19. 14:48:25

@jágör68:
Abban egyetértek, hogy nem feltétlenül ördögtől való, ha a doki leveteti a melltartót. Korántsem rendelkezem az évszázad legjobb melleivel, de minden háziorvosnál (a jelenlegi ráadásul nő) le kellett vennem a vizsgálathoz.

És miután levettem, előkapta a sztetoszkópot. Majd miután végzett a vizsgálattal, akár volt asszisztens, akár nem, akár maga írogatott, akár nem, szólt, hogy "Felöltözhet".

A leírt sztoriban azt mondta, hogy "Még ne". Majd amikor tényleg végzett, akkor mondta, hogy "Ha akar, felöltözhet."

Jágör, értem amit írsz, tényleg nem szakadt le a plafon attól, ami történt, de akkor is furcsa. Oké, le kellett venni a melltartót. Miért nem vizsgálta meg? Miért kellett levenni a nadrágot? Miért mondta azt, hogy még ne öltözzön fel, amikor már befejezte a vizsgálatot (bekukkantott a szájába...)?

Nem követett el a pasi zaklatást a szó szoros értelmében (nem tapizta, nem hozta olyan helyzetbe, hogy órákig pucéron legyen, nem tett egyértelmű, vulgáris célzásokat stb), semmi ilyet nem lehet a szemére vetni.
De ha a sztori szó szerint igaz, akkor elképzelhető, hogy a doki villámgyorsan levette, h a lány mennyire szemérmes (ja, tudom, egy egyedül lakó, tanuló+dolgozó lány "megkeményedik", nem lehet szégyenlős). És egy kicsit "húzta", élvezte a helyzetet. Nem esett túlzásba, nem tett semmi kézzelfogható marhaságot, de egy icipicit nézelődött, egy icpicit kiélvezte a lány - valszeg jól látható - zavarát, egy kicsit cikizte ("Ha akar..."). Ő biztos jobban érezte magát utána, a lány biztos, hogy rosszabbul.

Felmerült bennem még egy gondolat, persze lehet, h tévedek... Vmi olyasmit írt a lány, hogy nagyoon ritkán beteg, az eredeti háziorvosa egyébként is gyerekorvos stb. Ha így van, lehet, h évek óta nem volt dokinál, az utolsó, akinél volt, a gyerekorvosa, aki pici kora óta ismeri (az is lehet, hogy nő), és akivel kapcsolatban sosem volt ilyen gond. Elment anno 14-15 évesen utoljára a gyerekorvosához, talán még melltartója sem volt, fel sem merült a probléma. Most meg betegen, idegesen belép egy esetleg élből nem szimpi dokihoz, és rögtön ledermed attól, hogy "le a melltartót". Ő betojik, a doki meg vérszemet kap...

No, kicsit túlragoztam.

Bikli néni 2011.03.19. 14:48:30

@adamantium: Jézusatyaúristen... Nekem erős a gyomrom, de ettől majdnem kitaccsoltam. (Mondjuk nemrég fejeztem be az ebédet.) Nem irigyellek titeket :/

Bikli néni 2011.03.19. 14:49:41

@Máгia: Má' mé' lenne letiltva? Olyat is lehet??

Mágia 2011.03.19. 15:24:25

@Bikli néni:

Lehet :)

A Blikk fórumon pl régebben nem lehetett beírni, hogy szarvas, mert a rendszer átalakította arra, hogy ****vas :)

A bloghu adminon viszont, ha beírod, hogy milyen kifejezéseket nem engedsz megjelenni a kommentlistán, akkor nem kicsillagozza a rendszer, hanem addig dobálja vissza a kommentet, amíg az írója ki nem találja, hogy melyik szóval van a baj.

Bár mivel az én előbbi kommentemet beengedte, nem a puruttya szóval volt a baja, hanem egy másikkal :)

jágör68 2011.03.19. 15:35:04

Előre, az 1000 kommentért, öövtárssaaak!
Meglesz :D

Mágia 2011.03.19. 15:38:34

@DreamerX:

"És pláne nem vetkőztetek le valakit, aki annyira beteg, hogy ágyban lenne a helye, melegen betakarva,"

Tegyük fel, orvos vagy, bemegy hozzád egy alaposan felöltözött lázas, izzadó beteg, akit ráz a hideg.

Azt gondolod, hogy influenza és felírsz neki forró citromos teát és ágynyugalmat.

De ha nem vetközteted le, honnan tudod, hogy:

- mit hallanál, ha meghallgatnád a tüdejét

- mit hallanál, ha meghallgatnád a szívverését

- mit hallanál, ha végigkopogtatnád a mellkasát

- nem tudnád, vannak-e rajta kiütések

- nem tudnád, vannak-e rajta fekélyek, tályogok, egyéb elváltozások

- nem tudnád, van-e rajta szúrt, lőtt, harapott seb, amit nem mer megmutatni

Egyébként is, ma, amikor már senki nincs bezárva a szülőfalujába, honnan tudod, hogy nem épp most jött haza külföldről valami jóféle trópusi betegséggel, vagy nincs-e az ismerősei között valaki aki épp most jött és megfertőzte?

Nem folyik-e mondjuk takonyzöld bűzös, nyúlós trutyi a hóna alól, benne apró kukacokkal? (Na jó, tudom, hogy ez extrém példa...)

Egyáltalán, ha nem bugyolálod ki a ruházatából, hogy méretsz vele lázat és hogy méred meg a vérnyomását?

A hosszú ujjú gyapjúpulóver feltűrve a hóna alá nem biztos, hogy segít abban, hogy vérnyomásméréskor helyes értékeket kapj.

DreamerX 2011.03.19. 15:43:09

Ó, igen, most írtad le, hogy mi az, amit ez az orvos mind elmulasztott, és ami HELYETT CSAK kukkolt.

A pulóver ok. De a melltartó mért zavar a vérnyomásmérésben? És a nadrág?

Bikli néni 2011.03.19. 15:48:03

@Máгia: Na, ma is tanultam valamit :)

Dr.laikus PhD 2011.03.19. 16:00:27

@Máгia:

Csak a linket nem lehet bemásolni.

adamantium 2011.03.19. 16:12:22

@Babette_: az olvasás erre a honlapra kicsit túlzott fogalom :D képeket nézegetek :D

Mágia 2011.03.19. 16:39:56

@DreamerX:

Ha nem veszi le a nadrágját, hogyan látod meg a komodói sárkánygyík harapásának a nyomát, ha el akarja titkolni, mert fél, hogy kiderül, hogy thai-masszázs túrán járt, ezért csak a lázára kér valamit?

A melltartó levétel okát meg @miklos.rabai írta le közérthetően a trilógia első felvonásában.

Mágia 2011.03.19. 16:41:41

@Dr.laikus PhD:

Olyat is láttam már, de azt ne tudtam mivel magyarázni.

Az segített, hogy levettem a link elejéről a http karaktereket és úgy beengedte a linket.

Mágia 2011.03.19. 16:49:10

@DreamerX:

Én a posztoló meséjét nem venném készpénznek. Fentebb csak egy példát írtam arra, hogy miért nem, a vizsgálóágyon mért vérnyomás példáját, ami azért egy ordas nagy kamunak tűnik :)

DreamerX 2011.03.19. 16:52:03

@Máгia:
És amikor receptírás közben nem hagyta felöltözni, akkor meg a hidegtűrő képességét vizsgálta ugye?

Itt nem erről van szó. Van két ember, akikből egyet sem ismersz. Az egyik itt elmondott egy történetet, vállalva a saját nevét.

Az egyetlen ok, hogy ne neki adj igazat, és ami téged az elmúlt hetekben minden esetben motivált, az az, hogy a poszt írója feltehetőleg olvassa a kommenteket, és ha őt sértegeted burkoltan, az neki fáj, neked meg jól esik.

És ezért tartalak téged mélységesen undorítónak, ahogy a többieket is, akik ilyen célzattal írogatnak ide.

Mágia 2011.03.19. 17:11:34

@DreamerX:

Felőlem annak tartasz, aminek akarsz.

Vizsgálóágyon nem mérnek vérnyomást :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.19. 17:11:49

@Máгia: mindenek mellett simán belefér a statisztikába egy szakmaiatlan orvos.

DreamerX 2011.03.19. 17:13:33

@Máгia:

Elvileg.
Meg elvileg nem hagynak műtőszerszámot betegben, nem adnak mérget gyógyszer helyett, és még folytathatnám, mi az, amit elvileg nem csinálnak, és mégis megtörténik.

Mágia 2011.03.19. 17:20:13

@Babette_:

Ez egy olyan állítás, amit te nem tudsz bizonyítani, én pedig nem tudok cáfolni.

Persze, belefér.

Mint ahogy a nyomokban valóságalapot is tartalmazó posztok is beleférnek a Praxis blog postafiókjába.

Meg a kreatív fantáziával rendelkező, ám a szakmai részleteket nem ismerő, ezért rosszul elképzelő novellaírók is beleférnek a wannabe Jóban-rosszban forgatókönyvírók halmazába.

ismeretlen állapot 2011.03.19. 17:33:32

@Máгia: Mária!

Megint túlpörögsz.. :)

Barátilag jegyzem meg :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.19. 17:36:05

@Máгia: bármelyik statisztikába belefér egy szakmaiatlan ember.
ezen nem sok bizonyítanivaló van.

Mágia 2011.03.19. 18:04:39

@ismeretlen állapot:

Barátilag? Akkor régen rossz :)

A nyáladzással elaltatnád a bizalmatlanságomat, majd az első adandó alkalommal kiforgatnád a szavaimat.

Persze, csak ha bedőlnék a lisztbe mártogatott farkasmancsnak :)

ismeretlen állapot 2011.03.19. 18:07:59

@Máгia: Pedig bedőlsz :)

Nem ma kezdtem :)

Valahogy olyan tündér módon tudok viselkedni, aztán hirtelen váltok :)

Mágia 2011.03.19. 18:22:39

@ismeretlen állapot:

Egyetlen olyan embert ismertem eddig, aki egy pillanat alatt tudott váltani a kenyérre kenhető és a vérszomjas stílusa között, oda-vissza.

Egyszer tárgyaltam vele, ezt a váltogatást csinálta több, mint két órán keresztül.

Hihetetlen élmény volt, bár kicsit ijesztő, pedig én sokmindent láttam már. Képzelem, hogy reagál az ilyen játszmára egy megszeppent, naiv áldozat :D

ismeretlen állapot 2011.03.19. 18:33:46

@Máгia:

Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezőkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.

- TAO TE KING -

kispotzak 2011.03.19. 20:04:27

@Máгia:
Ne haragudj, hogy beleszólok a DreamerX-szel folytatott vitátokba.
Számomra úgy tűnik, mintha Te is, és még jópáran nem vennétek észre (vagy -figyelembe) egy alapvető dolgot. Itt a hozzászólók, illetve a sztorijukat leírók túlnyomó többsége igenis laikus. Ami néha már szabályosan bűnnek, vagy legalábbis valami elemi hibának tűnik, amit a legjobb lenne eltitkolni, de legalábbis borzasztóan szégyelleni.

És igen, laikusnak lenni nem csak azt jelenti, hogy nem ismerjük bizonyos latin szavak jelentését, hanem azt is, hogy számotokra esetleg egyértelmű, vagy nagyon könnyen beazonosítható helyzeteket, döntéseket stb nem tudunk (helyesen) értelmezni.

De pont azért nagyon jó ez a blog (legalábbis számomra azért hasznos) mert egyetlen történet kapcsán a sok-sok hozzászólásból előbb utóbb ki lehet hámozni egy halom hasznos tudnivalót.

A gond csak az, hogy a reakciók (a nem-laikusoké) általában nem úgy kezdődnek, hogy "figyelj kislány, a melltartó levétel ezért és ezért szükséges", hanem úgy, hogy hülyének, hazugnak, szélsőségesen túlérzékenynek stb. minősítik a történet alanyát.
Anno volt egy sztori mammográfia-ultrahang témakörben. Első körben együtt értetlenkedtem/dühöngtem a történet leírójával. Aztán a nagyon sokadik kommentben végre valaki leírta, hogy miért is nem küldik mammográfiára az ilyen korú lányokat, hogy a doki miért bírál(hat)ta felül a háziorvos döntését stb stb. És el tudtam fogadni.
Csak éppen előtte több tucatnyian szedték széd, alázták agyon a csajt.

Mária, szerintem nagoyn sok esetben nem azzal van a baj (és talán D-nek sem ezzel lenne baja - nekem biztos nem), hogy hincs igazad. De olyan stílusban adod elő a véleményedet, álláspontodat, amivel nem azt a benyomást kelted az emberben, hogy tájékoztatni/észérvekkel meggyőzni/a hozzá nem értőket felvilágosítani akarod. Épp ellenkezőleg: pont azt az orvosoktól sajnos jól ismert hozzáállást mutatod be, amikor is türelmetlenül, még a legfontosabb infókat is épp csak odavetve, bennfentesek számára érthetően, de a betegnek zavarbaejtően, nem egyértelműen mondják el.

Mágia 2011.03.19. 20:31:23

@kispotzak:

Én ugyan nem vagyok orvos, de mind a három vetkőzős bejegyzés kommentlistáján több orvos, több alkalommal, többféle megközelítésben is elmagyarázta, hogy miért fontos része a vizsgálatnak a ruházat nélküli test megnézése, megtapintása, eszközökkel történő vizsgálata.

Azután amikor az ember a tizenvalahányadik nap után, a harmadik bejegyzés után, az ezernyolcszázadik komment után is azt látja, hogy még mindig vannak, akik értetlenkednek a vetkőzés miatt, sőt kampányolnak a vetkőzés ellen, sőt, fel akarják jelenteni az orvost, sőt, jogi segítséget kínálnak a feljelentgetőnek, akkor az embernél elszakad a cérna.

És azt mondja, hogy szarik bele (bocs, Cenzorilla...), aki hülye, haljon meg.

És felhagy a szájbarágással, mert azt gondolja, hogy akit érdekel a téma, az vagy olvasson vissza ezernyolcszáz kommentet, vagy hívja segítségül a Google-t, aki a barátja.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.20. 03:37:47

@tildy:):
Szeretném, ha látnád, hogy tényleg almát hasonlítasz össze körtével (belátom, a focis hasonlat nem volt épp a legmegfelelőbb egy nő számára... :), de az angol és a magyar egészségügyet tényleg nem kell összehasonlítani.
Ott évszázadok óta demokrácia van, Magyarországon meg, nos mindannyian tudjuk, hogy nem ez a helyzet. A gazdaság terén is teljesen más a 2 hely. Ezért az egészségügyre fordítható keret is más. Mondod, hogy a viselkedés nem pénzfüggő. Persze. A betegek viselkedése sem.

Az angol betegek az angol rendszerhez vannak szoktatva, ezért türelmesen kivárják a várólistákat (a buszra is sorba állnak, nem?... :). Míg a magyar beteg, meg a hálapénzhez lett szoktatva. Meg ahhoz, hogy mindent gyorsan megkap. És most azt érzik, hogy a hálapénz már nem segít, és nem kapnak meg mindent azonnal.

Ami a probléma, hogy a magyar mindig is bazi igényesnek gondolta magát, most hogy kitágult a világ, ez még inkább így van. Ugyanis ha külföldön valami jobb, akkor otthon miért nem? Hát azért, mert a változás sosem gyors folyamat. A magyar egészségügy nem tud megfelelni a megnövekedett igényeknek, nem tud megfelelni az "angol igényeknek"! Érted? Vagy visszavesznek az emberek ezekből az igényekből és türelmesen várnak, vagy ők maguk kezdeményezik a rendszer megváltoztatását. Én ez utóbbit javaslom!

A blogodból ítélve nem régóta vagy kint. Ennyi idő alatt szerzett tapasztalataidat nem érdemes általánosítani. Ez statisztika, és neked még kicsi az elemszámod. Amit viszont ennyi idő alatt mégis láthatsz, az a hardverben megnyilvánuló külsőségek. Hogy ott tényleg több a pénz. Ha leélsz ott is 20 évet, akkor már hiteles forrás leszel a szoftvert illetően is. Elég jó hasonlat nem, mégis csak számítástechnikával foglalkozol... :)

Addig meg hadd mondjam el, hogy én orvosként milyen különbséget látok az angol és a magyar egészségügy szemlétében. A példát te szolgáltattad.

Epegörcs vs. gyomorrontás.
Bélszűkület vs. méhen kívüli terhesség/vakbélgyulladás.

Felfogásbeli különbség. Az első elbagatelizálta a dolgot, hisz epegörcsöt helyett a jóval enyhébb gyomorrontást diagnosztizálja. Ugyanez látszik a 16 éves fiatal halálán is, amiről Mária beszélt. Nem vették komolyan.
A második esetben sokkal súlyosabb kórképeket véleményeztek az igazi betegség helyett. Engem úgy tanítottak, hogy fiatal nő alhasi fájdalma esetén az első kérdés: a lehet-e terhes? És igenis ki kell zárni a méhen kívüli terhességet, mert ha szétszakad a méhkürt (aminek falába hibásan, de beágyazódott a fejlődő sejtcsomó), akkor percek alatt elvérzik a nő. A vakbélgyulladás is súlyos, sebészeti beavatkozás nélkül gyorsan halálhoz vezető állapot. Tehát itt a lehető legrosszabbra gondoltak. Ami szerintem jobb, mint azért elveszteni valakit, mert nem vesszük komolyan a panaszokat.

Nem tudom érthetők-e ezek a dolgok? Tényleg almát hasonlítasz körtéhez, de annyi közös azért van bennük, hogy mindkettő gyümölcs, ja és mindkettő finom is... :)

Leroi 2011.03.20. 09:39:23

@miklos.rabai:
Nagyon jó gondolatmenet, kiválóan tükrözi azt a jelenséget, hogy a sebtében (néhol a fekete szöveten fehér cérnával) összefércelt Kelet és Nyugat mennyire diszkordáns egymással.
Beszabadult cirka húsz évvel ezelőtt a (valljuk be: szovjet kegyelemkenyér) peresztrojkával, glasznoszttyal no meg a mondvacsinált pseudorendszerváltással a "szabadság", anélkül, hogy bármiféle mentalitásbeli változást előidézett volna a lakosság élet- és világfelfogásában. Mi sohasem leszünk angolok. Még ha a(z) Union Jack lengene is mindenki kalapja mellé tűzve.

Ha azok lennénk, a magyar lenne a földkerekség jelentős hányadán a hivatalos nyelv és mi diktálnánk a földi óra járásának sebességét és nem a két angolszász nagyhatalom.
Ehhez kellett VALAMI a történelem során, ami nem okvetlenül a nagyhatalmi gőzhengerekkel szembeni reménytelen, de azért halálmegvető bátorságunk, hanem annál sokkal több.

kispotzak 2011.03.22. 10:20:42

@Máгia: Köszi a választ. Értem is, el is fogadom.... Csak hát lehet, hogy lesz még nem 3, hanem 13 hasonló témájú írás... Mert mindenkinek a saját esete a legfájóbb, legérzékenyebb. És még ha urambocsá, el is olvasta a másikét, sőt, a hozzászólásokat is, a sajátját akkor is valamiben másnak, azoktól eltérőnek érzi. Ahogy nyilván az is. Őszintén szólva én pont nem olvastam az előző vetkőzős sztorikat, nem tudom pl, hogy ott is volt-e olyan, h "vegye le a nadrágját", és "ne öltözzön még fel". Ezek nekem, akármilyen dokibarát szemszögből próbálom is nézni, csak furcsák.

Nem lehet, hogy nálad konkrétan azon a ponton elszakadt a cérna, hogy "Ekkor jött a meglepi, vegye le a melltartót." ?
El tudom képzelni, hogy kicsit másképp álltál volna hozzá, ha az egész sztori ugyanaz, csak épp ez a mondat hiányzik, a lány azon lepődik meg először, h miért kell a nadrágot levenni, miért nem öltözhet fel?

No mind1, lehet, hogy túlragoztam a témát, különösen, mert úgy érzem, te is érted, mi a bajom, én is értem, hogy téged mi zavar. És nem akarok mammográfiai vizsgálatot lefolytatni a kákán, csak azért, hogy cseszegethessem a többi hozzászólót :-)

SAM2 2013.09.21. 23:08:11

Sajnos sok ilyet hallani én sem értem miért is vetkőzőn le bárki is,ha meg sem vizsgálják,eléggé megalázó hogy a semmiért ügyörögj pucéron,és érdekes az egész,ha meghallgatják a tüdőt,szív verés teljesen érthetődő a melltartó levétele(bár megjegyezén valaki melltartón keresztül is elvégzi ezt),de ha fáj valaki hasa,akkor jó ha azt megtapogaják,nyomkodják azt,itt meg semmiféle vizsgálat nincs,ránézéssel meg nem lehet semmit megvizsgáln így a nadrág levételt sem értem,ha nem vizsgál akkor minek a vetkőzés na mindegy.

Ma már jobb ha a gyerekeket is felvilágosítják mert iskolákban is egyre kellemetlenebb vizsgáltokat akarnak végezni,egyre durvább esetekről hallani és a baj az hogy mindenki mindent elvisel,senki nem tesz semmit,a szülők is hagynak mindent.

Azért jó lenne ha lenne valami normális protokol már.

karcsibácsi 2013.09.22. 07:50:06

@SAM2: szerintem van még egy bugyis poszt a kilencvenes évek elejéről...

SAM2 2013.09.28. 20:08:39

Ez nem csak a 90-es években történt,most is 2013-ban sok hasonlóról lehet olvasni,a héten is egy középsulis lány feltette a kérdést hogy más iskolás is tapsztalt hasonlót,a szülőknek kellene tennie végre valamit,kellene végre egy határt húzni,nem mindent eltűrni.@karcsibácsi:
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat