A földön kellett aludnom

2011.03.17. 06:00

2011. január 15-én, az esti órákban kórházba kellett mennünk a 18 hónapos kislányunkkal, mert befulladt. Az ügyelet, amit már másodszor jártunk meg 2 nap alatt, már nem tudott semmit tenni érte.Bementünk a kórházba. Felvették a kislányt, ellátták. Már első körben közölték, hogy a gyermek mellett maradhatok éjjelre-nappalra. Ha szeretnék pihenni, akkor 3000 Ft/nap az anyaszállás. Ezért fürdési, étkezési és szállás lehetőséget kapok. Vagy 2000 Ft/nap fürdés és szállás, vagy a 3. lehetőség. Ingyen ülhetek az ágya mellett egy stokin, aminek még támlája sincs. Ha az anyaszállót választom, nincs hely. Még ha ki szeretném fizetni, akkor sem. Egyébként meg a szálló a földszinten lenne, az osztály pedig az 1. emeleten.

 


Mivel a kislányom mellett szerettem volna maradni, a széket választottam. Ha szállásra megyek, akkor annyi erővel haza is mehettem volna ingyen, hiszen helybéli vagyok.Felkerültünk az osztályra, a szobában már volt egy korombeli anyuka. Annyi idős kislánnyal, mint mi és ugyan azzal a problémával. Mikor beléptünk, láttam, hogy plédek hevertek a földön. A másik anyuka már meg"ágyazott" magának, a hideg padlóra.


Elszörnyedtem.Nemsokára a kislányok elaludtak, mi még társalogtunk anyukával. Aztán elfoglaltuk a "szállásunkat". Ő a hideg, kemény padlón, én a hideg, kemény, hokedlin... Azt hittem, sosem lesz reggel. Egy szikrát nem tudtam pihenni. Fájt mindenem. A másik anyuka sem volt jobb állapotban, csak ő még fel is fázott, mert éjszakára a fűtést is visszavették. Majd meg fagytunk.


Aztán másnap ismét jött a hideg zuhany. A légúti osztály egybe van nyitva a fertőző részleggel, ahol hányós, hasmenéses és még kitudja mivel fertőzött gyerekek várták a gyógyulásukat. Ez még nem is volt olyan ijesztő, csak mikor kiderült, hogy nekünk a mosdó ott van túl a fertőző osztályon, ahova a fertőző betegek hozzátartozói jártak a bilikkel és ágytálakkal. Egész nap nem mentünk mosdóba inkább. Csak mikor már nem bírtuk tovább, csak hogy nehogy valamit összeszedjenek a gyerkőceink a már meglévő betegségek mellé.


Sajnos a szobatársam kislánya a nagy óvatosság és az állandó kézmosások ellenére is megfertőződött Rota vírussal. Infúzióra került. Én meg már csak reménykedem, hogy megússzuk. Hosszú 3 nap volt.


Végül arra akartam kilyukadni, hogy itt a városunkban van pénz arra, hogy csillivilli magánrendelők, luxus fogászati klinika, és mindenféle legyen, amire talán szükség sincs. És közben meg anyukák, akik a gyermekeik mellett szeretnének lenni, a földön alszanak. Ahol mások egyébként járnak-kelnek. Még egy vacak matrac sem jut. A fűtést leveszik, a mosdókban áldatlan állapotok uralkodnak. Káosz káosz hátán. A nővérek szerint nincsenek ellátva a gyerekek és még sorolhatnám, hogy mi volt. És a külföldi ide jár gyógyulni? Akkor milyen lehet náluk az egészségügy? Vérfagyasztó!

 

Kíváncsi lennék, hogy a nagykutyák gyerekei is ilyen körülmények között vannak-e. Biztosan nem.

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2011.03.17. 07:21:00

Nagykutyák, ha ebbe a kórházba mennek ők is a földön alszanak, csak visznek magukkal thermo matracot.

Azt furcsállom, hogy a kórteremben nincsen csap. Lehetetlen körülményeket a mosdóban meg sajnos nem a kórházi személyzet csinál, hanem mi szülők.

A család úgy szokta megoldani a fürdést, hogy arra az időre elmegy a mama és valaki más marad rövid időre a picivel. Akár este, amikor apa haza megy.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.17. 07:40:07

@Dr.laikus PhD: ugyan már. ezt te sem gondolod komolyan.
"Nagykutyák, ha ebbe a kórházba mennek ők is a földön alszanak, csak visznek magukkal thermo matracot."

Dr.laikus PhD 2011.03.17. 07:51:10

@batgirl:

De komolyan gondolom, mert van rá példa.
Ha szülő nem tud a gyerekkel külön szobában aludni, másképp nem tudják megoldani.

Anya szállás több emelettel lejjebb, szerinted építenek neki?

Nem kell ennyire demagógnak lenni.
Nagykutya el sem jut eddig, hanem van jó gyermek orvosa, jön azonnal ja hívják és még a kruppos gyereket is otthon kezelik.
Pénz kérdés, ehhez nem nagykutyának kell lenni.

Pénz a kórházban és pénz a családban.

DE. Barátnőm lánya ugyanezt csinálja egy másik kórházban egy vérző gyomrú koraszülött csecsmővel. Alszik a földön, csak fürödni jár haza és bekapni valami pár falatot, széken fej, széken ül gémberedve egész nap.
(megsúgom ezt is csak elnézik, mert szabálytalan)
Nincs más megoldás egyelőre, és pénze sem, mert nem 2 napról van és lesz szó.

Nem jó így ezt aláírom.
Lehetne másképp, KELLENE másképp ez igaz!

SusanneF 2011.03.17. 07:51:51

A posztoló kever-a magánkórház és magánrendelő NEM közpénzen épül!!!
A nagykutyáknak lehet van módjuk úri módon gyógyíttatni gyermekeiket....
Nem jogos a szék miatt a háborgás,anyuka örüljön,hogy most már-ha akar-maradhat gyermeke mellett....
Ez 15-20 éve még így sem volt lehetséges...!!!!
Alapvető higiénének meg kellene lenni,de persze ez a szülőn is múlik valamennyire.Domestos,fertőtlenítő szappan,fertőtlenítő törlőkendő beszerezhető és bevihető...olykor csodákra képes..!
A nővérek szerint nincsenek ellátva a gyerekek-ez mit jelent????
Saját maguk ellen beszélnek,vagy??

Dr.laikus PhD 2011.03.17. 07:52:37

@Dr.laikus PhD:

Koraszülött már 10 hónapos. :)))

Bocs, csak ez az előzmény.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.17. 07:57:13

@Dr.laikus PhD: De ő nem nagykutya. Pont erről van szó, erre válaszoltam. Nagykutya nem ide fogja vinni a gyerekét!!!!!!!!!!

mireina 2011.03.17. 08:01:32

Huh, sajnálom nagyon a posztolót az áldatlan állapotok miatt. Nem tudom, hogy ez melyik kórház lehetett, de nem mindenhol ilyen a helyzet. Amikor mi a 13 hónapossal kórházba kerültünk, akkor a Madarász utcaiban voltunk (invagináció, szerencsére nagyon az elején elkaptuk), és ott volt a kicsiknek és szüleiknek külön anyaszoba. Három kiságy, három felnőtt ágy.
Ami furcsa volt, hogy nekem elsőre a szoptatott 13 hós mellett nem ajánlották fel, csak külön kérésre mondták a lehetőséget. Lehet, hogy az anyagiak miatt (szintén 3000/nap). Nem tudom, hogy nagyobbakkal mi a helyzet, mert az osztályon ez az egy anyaszoba volt, a többi csak a stokis verziót adta.
Bár az is igaz, hogy ottlétünk három éjszakája alatt végig csak két ágy volt kihasználva.
A másik egy korombeli anyuka volt, egy tündéri, agyrázkódásos kisfiúval. Olyan jókat beszélgettünk, vigasztaltuk egymást, vigyáztunk a másik gyerekére, ha ebédelni vagy mosdóba mentünk.
Ezúton is örök hálám a madarászos orvosoknak és a nővérkéknek, akik egyszerűen szenzációsak, és erejükön (és lehetőségeiken) felül látják el a piciket. Annyi gondoskodással és törődéssel álltak hozzánk, amit nem is remélhettem. Ja, és a nővérkék megsértődtek, amikor hálapénzt akartam adni. El sem akartam hinni. :)

pocokpocok 2011.03.17. 08:10:21

nahát, ez is kiverte a biztosítékot!
volt lehetőség a kényelemre számtalan: hazamenni, váltva apuval, mamával, stb, fizetni az ágyért, stb.
Önkéntes mártírkodásnak érzem a dolgot.
Ha minden szobába betennének még minden anyának gyárilag ágyat, sokkal kevesebb hely maradna a gyerekeknek.
A fertőzőosztály leválasztása máshol se lehetséges, ezt már korábban is nehezményeztem.
Kétlem, hogy a nővérek azt mondták volna, hogy a gyerekek ellátatlanok, ha mégis, vittem volna azonnal a gyereket, mert lehet, más területen is felületes a munka. Kicsit el vannak itt a dolgok túlozva, kérem szépen!

Dr.laikus PhD 2011.03.17. 08:19:58

@batgirl:

De de nagykutya...
De az orvos aki a szaktekintély itt dolgozik.

jágör68 2011.03.17. 08:25:41

Sajnos ez van, de hogy "más megvilágításba" helyezzem az anyuka "kálváriáját":
egyik haverom a Madarász utcaiban gyermeksebészkedik- ügyeletes napon 250(!!!) gyerek is simán megfordul az ambulancián!!!!! És ez csak a gyereksebészet.
Lehet sajnálni az orvosokat, nővéreket is egy kicsit!

vargam 2011.03.17. 08:27:13

Mi is hasonló körülmények között voltunk kénytelenek eltölteni 2 éjszakát egy budapesti gyermekkórházban, de annak ellenére, hogy tényleg nem volt kényelmes, meg tudtuk oldani. Éjszaka apa volt a (6 éves) gyerekkel, nappal pedig én váltottam - közben otthon a másik két gyerek. Részemről én örültem, hogy volt lehetőség arra, hogy egy percre se legyen egyedül a gyermek. A második éjszaka a nővérek megengedték a páromnak, hogy az egyik szabad ágyon aludjon, mert aznap nem ügyelt a kórház, így nem vártak új beteget. De az első éjszakát ő is egy kisszéken töltötte.

SusanneF 2011.03.17. 08:35:33

Ráadásul hamis a poszt címe,mert anyuka széken volt,és nem a földön.
A képet pedig már felhasználták egy másik történethez...

Hkd90 2011.03.17. 08:50:47

Régóta olvasom a blogot, de eddig nem szóltam hozzá. Most viszont szeretném elmondni, hogy anyuka inkább örült volna, hogy ott lehet a gyermekével. Nem tudom melyik kórházban történt a dolog, nekünk a Madarászban kellett eltölteni néhány napot a kislányommal, nem érdekelt, hogy hogyan, de mindenképpen maradni akartam. Első éjjel széken, a többin a földön aludtam, ahogyan mindenki más is, senki nem méltatlankodott emiatt. Egyetlen dolog érdekelt, lássák el a gyermekem megfelelően, gyógyítsák meg!! Nem vártam, hogy órákig babusgassák, vagy az én lelkem ápolgassák, erre ott volt a párom, a családom. A munkájukat tökéletesen ellátták, a kislányomat meggyógyították, nekem ez volt az egyetlen ami számított!

sárga nyúl 2011.03.17. 09:13:04

Ezt a marhaságot már olvastam a Hoxán. Minek kell több helyre is elküldeni az ilyeneket? Ráadásul már ott is elmondták, hogy ez van a régi építésű kórházakban. Nincs hely a szülőnek, örüljön, hogy bent lehet. A Rota ellen meg oltani kell, nem rinyálni, ha elkapja a gyerek, mert az 100%-ban a szülő felelőssége!

jágör68 2011.03.17. 09:34:30

Amúgy össze lehet dobni a lóvét egy- két új Gyermekkórházra.
Abból amit a kedves anyukák (tisztelet a kivételnek) a méhészek zsebébe dugdosnak évente, 1-2 gyermekkórház biztos kijönne.
Csak akkor ugye 100%- ban a gyermekük egészségéről van szó, és nem az övékéről, meg a bikinivonal megtartásáról...

serfecs (törölt) 2011.03.17. 09:41:40

Akkor most en ide is beirom, hogy a sokat szidott Heim Pal gegeszeten alapban ketagyasba teszik a gyerkocoket es 2000,- Ft/ej befizetesenek fejeben egy szulo fotelagyon bent alhat es etkezhet. A mandulamutet elott a bekabult kis otevesemet en vihettem olben a mutoig, utana pulzoxival es oxigennel tettek a gyerekeket az agyukba, a mutet estejen danone pudinggal kinaltak a kis hosoket.

serfecs (törölt) 2011.03.17. 09:46:18

@Dr.laikus PhD: remelem erzed, h egesz heten megy a radgondolas! :-)
En mar a celintezmenyben vagyok, de csak holnap kerek nemi idedrukkolast ugy 8-tol delig. Erik a poszt kommunikacio es toketlenkedes vs szuper szakmai es emberi hozzaallas temakorben :-)

Káin 2011.03.17. 09:46:46

@panni75: A HP nagyon jó kórház, ahogy a Bethesda is.

Dr.laikus PhD 2011.03.17. 10:01:36

@panni75:

Nem értem ám mit jelent amit írsz, de drukkolok.
Én megkaptam az utolsó vizsgálat előtti kis méregadagom tegnap, lassú vagyok nagyon.
Hétfőn derül ki, hogy mikortól ruházhatok be a tegezemre.

Drukkolok, drukkolok, és most benne vagyok Én a Te zsebedben.
Szerintem írjál privátban, röhögjünk együtt egy kicsit a világon. :))))

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.17. 10:11:57

az én nagykutyámnak saját háza van;)

El Visco Stello (törölt) 2011.03.17. 10:17:26

Egy picit pontosítanám a poszt címét: Nem "kellett"

serfecs (törölt) 2011.03.17. 10:20:39

@Dr.laikus PhD: mult heten volt par kommentvaltasunk, ahol jol megtargyaltuk, h majd a heten kolcsonosen drukkolunk, en ahhoz, h mutheto legyel, Te meg a holnapi mutetemhez :-)
Megy a privi, ha a mobilnet is ugy akarja :-)

Dr.laikus PhD 2011.03.17. 10:20:58

@panni75:

Megkémleltelek. :)))

Óriási, óriási nagy drukk!!!!

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.17. 10:37:44

"káosz káosz hátán" meg "vérfagyasztó"
Erről nekem Japán jutott eszembe...
Nincs ez kicsit túldramatizálva?
De mindegy is...

Azt azért elmondanám, hogy a vírus fertőzések, így mondjuk a Rotavírussal történő megfertőződést először pár napos lappangási időszak követi, majd megjelennek a tünetek, amik pár nap alatt el is múlnak. Persze kisgyermeknél a hasmenés miatt fokozottan fennáll a kiszáradás veszélye, így jogos lehet az infúzió. De ahhoz, hogy kijelenthessük, hogy Rotavírus fertőzés történt, a tünetek megjelenése után vért kell venni, majd a mintát szerológiára elküldeni. Az eredmény hetekkel a gyógyulás után meg is érkezik. Tehát nem 3 napon belül.

Szegény fosós meg hányós gyerekek... Más gyerekek szülei utálják őket... :(

Vau-vau-vauuuuuuuuuuu... :)

Bikli néni 2011.03.17. 10:39:09

@Dr.laikus PhD: OFF, na, hogy vagy?? Gondoltam rád tegnap sokat.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.03.17. 10:50:31

@Dr.laikus PhD: @panni75: Drukk megy Nektek kuldom a pozitiv energiat!!

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2011.03.17. 10:53:54

Kruppos és pszeudokruppos gyerekekről nem írja ide valaki a tennivalókat?
Valaki olyan, aki jobban ért hozzá, mint én?

2011.03.17. 10:55:46

Matrac, összecsukható fotel,-vagy kempingágy? Helybéli volt, azt írja. A fertőző betegek elkülönítése sok helyen nincs megoldva, vagy nem megoldható. Sajnos.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.17. 11:09:40

@Turchi: Már néhányszor leírtam erről a véleményem: A gyermek nem véletlenül születik meg. Amikor íly módon(születés) eltávolodik az anyjától, már nyugotan magára lehet hagyni pár órára. Mondjuk néhány órás alvás erejéig.

Borcsika 2011.03.17. 11:41:37

Szerintem meg a gyerekosztályokra olyan ágyakat kellene beszerezni, ami 2 rétegű. és ha a szülő is bent akar maradni, akkor a gyerek ágya alól kihúz egy keretet, amiben van matrac, és lábakon áll, és akkor, ha nem is kényelmesen, de el tud dőlni a gyereke mellett, és nem virrasztja át a stokin az ájszakát. (Németországban találkoztam ilyennel)
Én spec befeküdtem a gyerek mellé az ágyba a kórházban. 90 cm széles volt, simán elfértünk rajta a 2 éves fiammal.
A nagykutyák"-ról meg annyit, hogy az egyik kolleganőm nagykutyáné, és a gyerekük rotával volt az egyik pesti gyerekkórházban, 4 óra alatt sikerült orvoshoz jutni, és 6 óra múlva kötötték be az első infúziót. A férje elment a tecsóba, vett egy kemping ágyat, és azon töltötte az éjszakát. Különleges elbánásnak a szikrája sem volt meg, pedig apuka nem kispályás. Nem volt orvos, és nem volt hely. Nincsből nem lehet valamit csinálni.

Káin 2011.03.17. 11:52:56

@El Visco Stello: Ahogy látom azért, mert rovatok vannak és csak az adott rovatban jelenik meg(ez spec az egészség, életmód kategóriában, de ott van a többi is a fejlécben).

jágör68 2011.03.17. 11:53:40

@Borcsika:
NINCSBŐL???
Akkor a szülésnél/ császárnál miből tömik meg a drága anyukák a nőgyógyászok zsebét???
Mert a gyerekgyógyászokkal már korántsem ilyen nagyvonalúak.
Abból a zsebbe tömködött zsozsettából lehetne modern gyermekkórházat felhúzni, külön anyaszobával, anya- ággyal, anyás- kórtermekkel.

Passz0317 2011.03.17. 11:56:32

Tisztázzunk már valamit. Jó érzésű szülő - különösen olyan körülmények között, ami néhol fennáll - nem hagyja magára a másfél éves gyerekét betegen, vadidegenek között.

Az elmúlt időkben többször átéltem hasonlót gyermekkórházakban, a jelenség általános.

Hogy a felszereltség, egyéb körülmények milyenek, azt hagyjuk, talán tényleg pénzkérdés. De a szemlélet márpedig nem az. Keresztülnéznek az ott lévő szülőkön, zavaró tényezőként kezelik, ugyanakkor pedig simán bekalkulálják őket a gyerekek ellátásába.

Nem kellene pedig felmentést adni senkinek, aki ma így kezel beteget, szülőt, mert amíg ez a visszajelzés, addig nem fog ez változni.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.17. 11:57:15

@Káin: No pont ez a gondom, de már megoldódott. Mozillával látom a rovatokat is. Azért kösz:))

Appaloosa 2011.03.17. 12:03:11

Rossz lehetett egy háttámla nélküli ülőkén aludni.
Ez tudja nyújtani a magyar egészségügy.
:(

A fertőző osztályt és a sima osztályt nem hiszem, hogy nem tudnák normálisan elkülöníteni egymástól.
Mit szól az ÁNTSZ?
A sok védőoltással sem értek egyet.
A kismamák kapják a rengeteg reklámot, meg szöveget a háziorvostól, aztán megy egymás mellett, után, alatt a
Különböző kötelező és nem kötelező védőoltások tömkelege.
Sok családban aZ eladdig egészséges, anyatejjel táplált gyermek elkezd betegeskedni.
Az immunrendszerük vajon mennyire károsodik a tucatnyi védőoltástól?
Nem volt szokás télen rota és calici vírustól fertőződni, ma már kórházi látogatás sem kell hozzá.

Káin 2011.03.17. 12:05:15

@El Visco Stello: Nálam mozilla és explorer alatt is megy.

Bikli néni 2011.03.17. 12:07:21

@jágör68: Jó, tegyük fel, hogy fel lehet húzni EGY gyerekkórházat, ha az ÖSSZES anyuka felhagyna azzal, hogy tömködi a szülészek zsebeit (az "összes"-be nem értendő bele az, aki magánorvoshoz jár, előre meghatározott tarifáért, számla ellenében).
És szerinted, ha mondjuk Pesten, vagy Debrecenben felhúznának egy kórházat, akkor mi lenne? A zalaegerszegi anyukák puffognának, hogy ezértadtaménapénzt, hogy az ország másik végében felhúzzanak egy olyan kórházat, ahova én soha be se teszem a lábamat?
És ennyi kórházat, amennyire igény lenne, egyszerűen nem lehet felhúzni. Már csak azért sem, mert a kórház nem egy raktár, oda orvosok, ápolók kellenek, akiknek a bére kötött. Ha máshova se jut belőlük elég, miért pont a csilli-villi kórházba jutna??

Inkább az lenne a jó, ha a meglévő kórházakat fejlesztenék, mondjuk úgy, hogy a parát anyukák nem az orvos kezébe adják (aki állítólag csak akkor bukkan fel, amikor már látszik a baba feje), hanem a kórház számlájára utalnák. Vagy ha az orvosokban lenne annyi gerinc, hogy az így kapott pénzt bedobják a közösbe. És most senki ne jöjjön azzal, hogy keveset keresnek, mert pont a szülészek azok, akik hülyére keresik (keresték) magukat - pont a fentiek miatt.

jágör68 2011.03.17. 12:20:29

@Bikli néni:
Erről van szó.
Viszont az elavult pavilonrendszerű kórházakat nem érdemes toldozgatni- foldozgatni.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.17. 12:29:28

@Appaloosa: amikor az én gyerekeim születtek, a rota vírus sehol sem volt...

Fyall 2011.03.17. 12:46:24

@Appaloosa:

"Az immunrendszerük vajon mennyire károsodik a tucatnyi védőoltástól?" -> Nem igazán. Erősödik tőle :-)

"A sok védőoltással sem értek egyet." -> Van, ahol abszolúte nem adnak védőoltást. Szerintem Ruanda és Csád egyes vidékein érdemes felkeresni ezeket a haladott szellemű helyeket.

Többségükben egyébként nyugati orvosok vannak, akik ugye lényegesen jobbak! :-D

Appaloosa 2011.03.17. 12:49:44

@ReignOfdark:
Egen.
Talán infektológus tetszik lenni?
Nem a kötelező védőoltásokkal van bajom.
Bár, igen azokkal is a higany miatt.

Fyall 2011.03.17. 12:52:46

@Appaloosa:
Egyébként: jelen pillanatban mi már olyan egyetemekre járunk, ahol többségben vannak a külföldiek. És a tapasztalataikat is magyar betegeken szerzik, persze hadnemondjam milyen elméleti tudással engedik át őket a vizsgákon. És akkor lehet mondani, hogy az emberi hozzáállás hiánya ugye meg a pénz nem számít, de megnézném annak a düsseldorfi lakosztályában sörözgető Krupp-família leszármazottjának a teljesítményét, akit beraknak egy kis magyar valóságba.

Ami azt illeti, nap mint nap látom is, hogy mit tudnak produkálni!

Fyall 2011.03.17. 12:55:11

@Appaloosa:
Labordiagnosztika/hematológia. (Tehát szerológia is.)

A higanytémát meg el se kezdjük, ha nem haragszol. Bőven van róla olvasnivaló a H1N1 influenza idejéről. :-)

Appaloosa 2011.03.17. 12:56:07

@ReignOfdark:
Tudom, sajnos én nem európai medikusokkal találkoztam.

Appaloosa 2011.03.17. 13:00:05

@ReignOfdark:

Igen.
H1N1 téma 7 kollegából 3-an egyből betegek lettek a védőoltástól.39 fokos lázzal fetrengtek otthon.

Miért nem károsíthatja a immunrendszert?
Normális az ha a csecsemő napokig lázas egy sima mezei védőoltás után?

Fyall 2011.03.17. 13:01:50

@Appaloosa: A széntől hánysz. Az oxigén és a hidrogén robban. Ha úgy alakul, formaldehid lesz belőlük, ami mérgező. Ha úgy alakul, akkor ecet, amit a salátára lehet önteni. Vagy cukor a csokiba.

A nátrium csúnya égési sebet hagy. A klór harci gáz, kiköhögöd tőle a tüdőd. Együtt konyhasót alkotnak; már rakható is a húslevesbe.

A higanynak két szerves kötési formája létezik, a metilhigany és az etilhigany. Az előbbi mérgező. Az utóbbi nem.

Appaloosa 2011.03.17. 13:03:50

@ReignOfdark:
Nem a kérdésemre válaszoltál.
A széntől nem hányok= széntabletta.

Fyall 2011.03.17. 13:04:02

@Appaloosa: Az, hogy a kisbaba napokig lázas a védőoltás után, nem bizonyító erejű tény. A 3/7 kolléga sem. Ugyanis semmivel sem tudod igazolni, hogy a dolog összefüggésbe hozható az oltással.

Appaloosa 2011.03.17. 13:06:30

@ReignOfdark:

Dehogynem, addig nem volt baj, ameddig meg nem kapták a védőoltást.

Egyébként a gyermekorvos sem adja be beteg csecsemőknél.

SusanneF 2011.03.17. 13:06:33

@Bikli néni: A kismamák a vélt biztonságot próbálják meg pénzzel elintézni...Hogy olyan doki legyen a közelben szüléskor,aki vész esetén is biztos tudja,mit tegyen...
Én megkockáztatom,hogy ha nem sikerült volna a 24.órában megfelelő szülészt találni-akinek a szakértelmében maradéktalanul megbíztam-akkor én is egy lettem volna az elvérzett kismamák sorában....!
Még a gyermekorvosom is megkérdezte:"Ugye,nem akarok egy faros gyereket az ügyeletesnél megszülni??"
Nem akartam,és megmenekültünk-mind a ketten.Apuka 4 lánnyal maradt volna egyedül...nagy volt a tét,és éreztem,hogy baj lesz,ha nincs időben megfelelő döntés...!!

Appaloosa 2011.03.17. 13:07:47

Az infektológus, immunológus nem éppen labordiagnosztikával foglalkozik.

Fyall 2011.03.17. 13:07:57

@Appaloosa: Válaszoltam, nem infektológus vagyok. Azt akartam írni, hogy a szénnel hánysz, csak közben sietek, elírtam, srry.

Fyall 2011.03.17. 13:08:40

@Appaloosa: Na jó, majd lapozz vissza a régi posztokhoz. Szép napot!

Borcsika 2011.03.17. 13:10:39

@jágör68: Ne harapd le a fejemet virtuálisan kéééérlek.
Ezek szerint nem sikerült átnyomnon a mondatomhoz tartozó cinizmus.
Egyébként nem is rossz 5let.
Kirakni minden kórházba egy paraszolvencia gyűjtő urnát, és megmondani az embereknek, hogy ne a dokiknak adják, hanem oda hajigálják a tízezreseket. - de ez utópia, mert a sok tökkelütött inkább az orvosnak adják, mert ki tudja, mi lesz, ha mégsem.

Mágia 2011.03.17. 13:21:33

@Borcsika:

Hehehe... és akkor azt terjesztik majd blogposztokban, hogy azért van kint a doboz, mert a főorvos teszi zsebre az egészet.

epres négercsók 2011.03.17. 14:22:45

@Ezt a népet sajnáljam?: Nem kiabálunk, nem offolunk, nem politizálunk.

Bikli néni 2011.03.17. 14:27:24

@SusanneF: Ott a kulcs: VÉLT biztonság. Abba belegondolnak a kismamák, hogy az istencsászár orvosukról is születtek negatív tapasztalatok (nincs olyan orvos, akitől mindenki beájul), másrészt mindenkinek a privát orvosa lesz egyszer ügyeletben. Vagy hogy a "mezei" ügyeletes orvos valaki másnak a fogadott orvosa is? Vagy az ügyelet idejére elfelejti a szaktudását? Netán csak akkor hajlandó elővenni a tudományát, ha előtte jattoltak neki? Ugyanmár...

health 2011.03.17. 15:31:52

@miriamele: Krupos gyereket ki kell vinni a hidegre (vagy felöltöztetni és rányitni az ablakot). Ha van otthon inhalátor (gyógyszerporlasztó), sóoldatot vagy nyákoldót kell vele inhaláltatni. Ha nehézlégzése van, Rectodelt kúpot kell adni. Ha nem javul a helyzet, kórházba kell vinni.

epres négercsók 2011.03.17. 15:42:18

@batgirl: A politizálás nem erre a blogra való (ezért kiszedhető), üvöltözni pedig nem illik. Csak úgy mondom.

Irkutszk 2011.03.17. 15:44:03

Mivel a hideg levegő nehezebb a meleg levegőnél, én inkább a széket választanám, mint a földön alvást. Alvás közben pedig az ember azért fázik, mert nincs izommozgás, ami hőt termel, mikor ébren van. Ezért kell mindig betakarni az alvót.

A védőoltás témához: A védőoltás erősíti az immunrendszert (fogjuk fel hadászati gyakorlatnak, a fertőzés ugyanis túlélésért folytatott háború).

Bikli néni 2011.03.17. 15:46:23

@Irkutszk: A hideg kórteremről egyébként az is eszembe jutott, hogy elég sokszor hangoztatják, hogy hűvösebb szobában sokkal pihentetőbb aludni, mint dögmelegben.

Irkutszk 2011.03.17. 15:49:59

@Bikli néni: Nekem speciel hangoztathatják, én 20°C feletti hőmérsékletre vagyok kalibrálva :)

Bikli néni 2011.03.17. 15:58:45

@Irkutszk: Egyébként én is rettentő fázós vagyok, de mindennek van határa. Pl. amikor fűtenek ész nélkül, szabályozni nem lehet, csak kikapcsolni, és különben 28 fokos az átlaghőmérséklet a szobában. Egyrészt kényelmetlen, másrészt iszonyú drága pazarlás.

Leroi 2011.03.17. 16:21:06

Nem tudom, erre csak az a válaszom, hogy ez van...
Mindenhol.
De mindenhol.

Leroi 2011.03.17. 16:21:48

@Bikli néni:
Márminthogy a poszthoz írt válaszom, nem a kommentedre...:)

Texn 2011.03.17. 16:41:27

Ha a kórtermek mérete megengedi, akkor lehetne a kórháznak adományozni néhány összecsukható ágyat, fotelágyat, felfújható matracot vagy hasonlót. Pokrócot vagy ágyneműt meg vihetnének be maguknak. Csak kellene valaki a városból, aki megszervezi a gyűjtést. Valószínűleg nem lenne olyan nagy összeg, mint egy drága diagnosztikai műszer, és közösségi összefogással meg lehetne oldani.

TamásD 2011.03.17. 17:13:55

@Texn: Egy kórterembe egy megadott ágynál többet nem lehet betenni (ez általában az ott lévő normál ágyszám plusz egy pótágy), ANTSZ előírás, hogy hány négynzetméterre hány ágy eshet, illetve, hogy az ágyak körül hány méter hely kell legyen. Pl. azért, hogy lehessen RTG gépet betolni az ágyak közé, vagy ha valaki rosszul van, akkor legyen hely. Persze ezt sok helyen nem tartják be, de azért az sem igaz, hogy ha valahol még látsz két méter szabad helyet, akkor a kórház genyóságból nem rak oda ágyat a hozzátartozóknak.

2011.03.17. 17:33:32

@El Visco Stello: Mondod ezt te, mint férfi, és mondaná a férjem is( ha merné :-)), én viszont 18 hónapos gyereket nem hagynék magára. Mondom én ezt, mint anya. A gyerekek gyakran felébrednek, nem látják az anyjukat, megijednek, sírógörcsöt kapnak, ami semmilyen betegségnek nem használ, és ez csak egy ok a sok közül. Csak arra céloztam a hozzászólásommal, hogy ha helyibéli lakos volt, és volt hely, behozathatott volna magának valami kényelmesebb ülő-fekvő alkalmatosságot. Már ha van hely, és engedik, mint írta TamásD.

Texn 2011.03.17. 17:37:44

@TamásD:
Köszönöm a választ! Amit írtam, az a posztban lévő:
’ Még egy vacak matrac sem jut.’ – megállapításra lett volna egy lehetséges megoldás. Akkor valószínűleg az sem felel meg az előírásoknak, hogy a szülők a földön alszanak pokrócon.
Van még egy ötletem: emeletes ágy. :)Felső szinten szülő, alsón gyerek.

tódór piroska 2011.03.17. 17:56:03

Én aztán igazán nem vagyok nagykutya, de amikor x éve az egyik gyerekem agyrázkódással bekerült a Heim Pálba, megengedték, hogy ottmaradjak éjszakára. Nagyon örültem, hogy mellette lehetek. Szék nem volt, csak egy háromlábú stoki. Eszembe nem jutna emmiatt a buxus blogba írni.

Eleven Ezüst 2011.03.17. 20:34:31

Mára százezrek alszanak a földön, élelem, és fűtés nélkül, gyerekek a szüleik nélkül, fejük felett atomfelhővel:-(

Mi a sz@ron megy itt a szuttyogás már??

Leroi 2011.03.17. 22:15:49

@Eleven Ezüst:
Rinyafalvi asszonyság sirámai...

Texn 2011.03.17. 22:48:58

@Eleven Ezüst:
Most már csak olyan szintű problémán szabad szuttyogni, amiben van legalább egy atomfelhő és több százezer éhező?

jágör68 2011.03.17. 23:01:18

De Amerikába' verik a négereket!- mondották egykor.
Nekünk milyen jó!

2011.03.18. 08:49:34

@Leroi: Akkor én is egy rinyafalvi asszonyság vagyok. :-), de legalább nem kötelező olvasni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat