Hagyták, hogy maga alá csináljon

2011.03.12. 06:00

Sziasztok!


Betegnek lenni és kórházba kerülni nem jó dolog, ezt mindenki tudja. Az sem sokkal jobb, ha az ember maga nem beteg, de az egyik hozzátartozója kerül kórházba. Szegény 81 éves nagymamám elesett lekvár főzés közben és eltörte a lábát. Alapvetően remek egészségi állapotban van, egyedül közlekedik, intézi a dolgait, bevásárol, főz, mos, takarít, a barátnőivel is hetente találkozik, szellemileg is teljesen ép, nagyon szép és aktív életet él idős kora ellenére is. Sajnos beütött a krach és a lábtörés következtében kórházba került. Rohant az egész család (mi ugyanis Pesten élünk, a nagyi tőlünk kb 180 kilométerre).

 


Egy nappal a baleset után mindannyian ott voltunk nála a kórházban. Sajnos olyan döbbenetes élmény volt ez nekünk, hogy arra nehéz a megfelelő szavakat is megtalálni. Az, hogy maga az épület lerobbant állapotban van és minden kopott, rozsdás, az nem lepett meg bennünket, de az, hogy mindemellett minden ragadt a kosztól, az már annál inkább. A mellék helységben és az egész folyosói részlegen, ahol jártunk olyan szag terjengett, hogy a gyomrunk majd kifordult, ráadásul eldobált zsebkendők, műanyag poharak voltak a földre dobva, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Ez nyilván a betegek, illetve a látogatók műve volt, ám a takarítóknak sem ártana kissé jobban aktivizálniuk magukat.

 

Nagymamámat megtaláltuk, örült nekünk, a helyzethez képest egész jól érezte magát fizikailag, ám annál rosszabbul lelkileg. Elmesélte, hogy éjszaka az egyik betegtársa két és fél órán keresztül kiabált, hogy jöjjön már valaki oda hozzá, mert el kellene végeznie a dolgát, de nem jött senki, hiába koptatta a hangszálait, ezért maga alá csinált és teljesen kikészült, azt hiszem érthető módon. Amikor mi ott voltunk szem és fültanúi voltunk, miként bánnak a magatehetetlen betegekkel. Egy nagymamám korú idős hölgy sírva panaszolta, hogy nem kapott enni aznap (délután 4 óra körül járhatott), mert ő vizsgálaton volt a reggeli és az ebéd ideje alatt is. Szólt persze, de az volt a válasz, hogy ne hisztériázzon, majd eszik este. Jó kis fogyókúra.  A néni vasággyal együtt sem volt több 40 kilónál.

 

Nagymamám orvosáról rosszat nem tudok mondani. Kimért, szűkszavú férfi, de gondos és lelkiismeretes. Talán egy kicsit lehetne kommunikatívabb is, ahogy sokan mások az egészségügyben, de persze ez részletkérdés, viszont az ördög ugyebár a részletekben van.

 

Ami még külön fejezetet érdemel talán, az a két ápoló hölgy. Mivel szerettük volna elkerülni, hogy a nagyi is úgy járjon, mint a másik idős néni, aki hiába kiabált és nem vitték az ágytálat, ezért 5-5 ezer forintot adtunk nekik. Mindkettővel beszélgettünk néhány percet, kértük őket, hogy lehetőleg figyeljenek oda a nagymamára (nem külön figyelmet szerettünk volna, csak annyit, amennyi mindenkinek járna). Miután megkapták a pénzt, kijelentették, hogy idézem "a nagyival nem lesz semmi gond, senkivel sem szokott, akinek a hozzátartozó ezt a törődést megfizetik. Sajnos sok öreg nem hajlandó pénzt adni erre, meg is van az eredménye". Megdöbbenve hallgattuk őket, de jobbnak láttuk (a nagyi érdekében) nem vitatkozni.

 

Hála a jó Istennek, a nagyi hamarosan elhagyhatta a kórházat, mesélt még néhány olyan dolgot, ami kiakasztotta, de nem szeretnék most regény írni, talán majd máskor megosztom azokat is veletek. Most ott tartunk, hogy a járógipsz is lekerült róla, gyógytornára kell járnia hetente és kezd teljesen visszatérni az életkedve.

 

Köszönöm, hogy elolvastatok!

 

Tami

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leroi 2011.03.12. 07:14:39

Gondolom, a mama betegtársa alatt pelenka volt, emiatt nem hoztak neki ágytálat.
Az eldobált szemét összeszedése a takarító személyzet feladata.

"a nagyival nem lesz semmi gond, senkivel sem szokott, akinek a hozzátartozó ezt a törődést megfizetik. Sajnos sok öreg nem hajlandó pénzt adni erre, meg is van az eredménye"

Ez hazugság úgy, ahogy van.

Mágia 2011.03.12. 07:38:02

Az OK, hogy a pesti unoka a két délutános nővérnek adott 5-5 ezer forintot.

De mi történt a nagyival a délelőttös és az éjszakás műszakban?

Nehéz kérdések ezek, ha érti a nyájas olvasó, hogy mire gondolok...

Mágia 2011.03.12. 07:41:22

További kérdéseim:

- mennyi ideig volt a nagyi a kórházban?

- melyik része törött el a nagyinak?

- hányszor látogatta meg ez alatt a nagyit a pesti unoka?

- ki látogatta a nagyit a többi idő alatt?

Tetszik egyébként ez a "pesti unoka beesik vidékre és elborzad" stílus...

tódór piroska 2011.03.12. 08:04:18

@Leroi: téged cikizni fognak, amiért bántod a posztolót. Pedig ez tényleg hazugság, nemis akármekkora.

SusanneF 2011.03.12. 08:08:28

@Máгia: Nem kell cikizni a posztolót-nem tehet senki arról,hogy a nagyi vidéki,az unoka pesti...

SusanneF 2011.03.12. 08:10:22

Borzasztó,hogy a kiszolgáltatott emberrel sajnos,ritkán bánnak az emberi léthez méltóan...!
Legyen fogyatékos,vagy "csak"magatehetetlen öreg...
Aki visszaél a helyzettel,maga is megtapasztralhatná 1x,amit ő tesz,vagy épp nem tesz....!!

Mágia 2011.03.12. 08:32:45

@Leroi:

"Az eldobált szemét összeszedése a takarító személyzet feladata."

Naponta hány alkalommal?

Vidéki kórházakban nincs 24/7 takarító szolgálat, csak annyi, hogy a látogatók által használt részeken végigmennek egyszer reggel, meg egyszer délután a folyosókon és kiürítik a kórtermekben a kukákat.

Amit a kedves látogatók egész nap szétdobálnak, az egész nap ott is marad.

Nem is lehet elvárás az, hogy ahányszor valamelyik ökör paraszt kezéből kiesik a folyosón a McDonalds-os meg a Fornettis zacskó, vagy az energiaitalos doboz, azonnal repüljön rá egy takarító és dobja be helyette a kukába.

jágör68 2011.03.12. 09:48:09

Ez a jó magyar posztkommunista rablókapitalista hozzáállás:
dugdossuk a borítékot zsebbe, hogy
"azért a mi nagymamánkra figyeljenek oda"- az hogy a többiekkel mi lesz, szóra sem érdemes.
Nem ez a megoldás. Tessék írni a miniszter úrnak, hogy maguk jobb egészségügyet szeretnének- ja hogy akkor minden hónapban- legálisan- kéne minimum fejenként 10.000 Ft- tal többet fizetni járulékként pl...
Ja akkor már is jó "nekünk" ez az egészségügy...
Nem blogokra kéne irkálni, hanem a Csiga Tv- hez meg a médiához menni, hogy milyen állapotban van az egészségügy.
A borítékozás meg a posztolás nem sokmindenen fog változtatni.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.12. 09:51:04

Úgyúgy!
A szemétnek a földön a helye a betegnek meg a saját piszkában! Tessék jattot adni a kórház teljes állományának! Aki nem egy településen lakik a felmenőivel, ne ugasson!

Egyébként jobbulást a Maminak! Nagy mázlija van, hogy nem rántotta magára a lekvárt. Az csúnya dolgokat tud művelni.

Mágia 2011.03.12. 10:00:21

@jágör68:

Igen, teljesen igazad van.

Idejön a posztoló rinyálni, hogy ez se jó, az se jó, amaz se jó, miközben:

1. büszkén írja le, hogy vesztegette meg az eü. alkalmazottakat ötezer (!) forinttal

2. háborog azon, hogy szerinte (!) szar ellátást kapott az, akinek nem volt pénze a korrupcióra

A több járulékkal nem értek egyet.

Nem a járulékok összegét kellene emelni, hanem annak a beígért egymillió új munkahelynek a megteremtését elkezdeni.

2011.03.12. 10:48:01

@Leroi: Eléggé kamunak tűnik, szerintem szó szerint más hangzott el. Mondjuk az, hogy oda lesz figyelve a mamára, jobban, mint a többi betegre. (Amúgy nem ezt akarták hallani az öt-e-zer* forint átadása után?)

*Akkor most ismét: ötezer. Forint.

Szépjóreggelt mindenkinek!

Hatodéves 2011.03.12. 12:11:10

Nehéz és nem szerencsés ezeket a dolgokat kívülállóként megítélni. Egyrészt mert van sok zavart idős, akin elsőre nem látszik, hogy zavart. Például akit megitatok, majd öt perc múlva arra járok, és elmondja, hogy itassam már meg, mert őt itt szomjaztatják. Azt sem tudjuk, hogy szabad volt-e ennie annak a néninek a vizsgálat után. Lehet, hogy már ötször elmondták neki, hogy nem szabad. stb.

Mindenesetre nem vitatom, hogy vannak kegyetlen nővérek, és van olyan helyzet, ami kegyetlenségre kényszerít, mert annyi beteg jut egy emberre, és mondjuk egyszerre kettő rosszul lesz, hogy a többiekkel nincs idő törődni. És van, hogy szimplán lusták és leszarják.

Csak nem olyan könnyű ezt eldönteni, főleg, hogy néha az elképzelések, elvárások sem reálisak, sem az adott beteg állapotát, sem az egy betegre jutó időt, erőt tekintve.

Hogy két nővér együtt, egymás előtt ilyet mondott volna, az nehezen hihető, de hozzáteszem, hogy láttam már nehezen hihető dolgokat is...

El Visco Stello (törölt) 2011.03.12. 12:45:32

@Hatodéves: "Nehéz és nem szerencsés ezeket a dolgokat kívülállóként megítélni."

Amint a mellékelt ábra mutatja, nem nehéz. Meg vagyon ez itt ítélve secpec.
A posztoló hazudik, korrupt és rosszidulatú.

2011.03.12. 13:01:33

@Hatodéves: Tegezlek, ha megengeded, sokkal idősebb lehetek nálad. :)
Gyakran olvasgatom a blogot, elkeserítően kioktató, lekezelő hangnemben megfogalmazott, nagyarcú véleményeket találok általában, de a te kommentjeidet felüdülés olvasni!
Egyetlen egy kérésem van, sose változz meg kérlek, őrizd meg azt az empátiát, kiegyensúlyozottságot ami benned van, ne hagyd, hogy az egészségügy rendszere bedaráljon, nagy szükség lesz rád és a munkádra a jövőben.
Vagyok olyan önző, hogy öreg napjaimra hasonló mentalitású kezelőorvost, ápolószemélyzetet kívánok magamnak, talán elkerülhető lesz, hogy méltóságom utolsó morzsáját ne tehetetlenül, az ágyba vizelve veszítsem el. :)

KoK 2011.03.12. 13:34:51

@SusanneF: Nem beszélve arról, hogy a jelenleg "pesti unoka" nyilván anno szerzett tapasztalatokat a vidéki viszonyokkal kapcsolatban, másrészt meg azért a fővárosban is lehet bőséggel méltatlankodnivalót találni kórház-ügyben.

szabidoki 2011.03.12. 14:06:22

Hát, annyiból furcsa nekem, hogy a nővérek nem segítettek a mamának elvégezni a dolgát, hogy ők sem saját maguk ellenségei - sokkal kevesebb macera vinni a betegnek egy ágytálat, mint ágyneműt cserélni, ha "baleset" történt. Az meg végképp hihetetlen, hogy a nővér szemtől szembe megmondja, hogy aki nem fizet, az megnézheti magát.
Bukta sztori.

rikavagyok 2011.03.12. 15:21:15

@szabidoki:
A lustaság esetenként butasággal társul. Nem szerencsés kombináció ez, de láttunk már ilyet...
Pedig mennyivel kényelmesebb pisilni kísérni, mint szoba wc-t takarítani...
mennyivel egyszerűbb a szoba wc-t napjában egyszer kitakarítani, mint minden alkalommal ágytálat mosni...
mennyivel jobb az ágytálat kivinni, mint minden alkalommal pelust cserélni...
és mennyire kevésbé gáz átpelenkázni valakit, mint áthúzni a csucsogó ágyat...
Persze az is tény, hogy a pelus tartalma "eláll", ellentétben az ágytállal, ami azért többnyire szűk időablakkal műxik csak. És itt képbe jön a személyzet hiánya is.

jágör68 2011.03.12. 15:26:47

@rikavagyok:
Vagy a kedvencem télről- a kórház főbejáratnál:
nagy lábtörlő(k) helyett egy kartondoboz kiterítve...
Nyilván olcsóbb volt az össze- vissza hordott mocskot takarítattni, mint venni egy normális ká lábtörlőt!
de nem kell min csodálkozni, a vizeletes poharat is a betegnek kell vinnie, nincs ragtapasz vérvétel után, stb, stb.
Az a nép, amelyik ezt engedi, az meg is érdemli...

jágör68 2011.03.12. 15:28:13

@Máгia:
Na ja, igazad van, az még a jobbik eset, ha ma valaki fizet egyáltalán járulékot- bár nevetségesen keveset a többség...

rikavagyok 2011.03.12. 16:23:57

@jágör68:
Nagy betűkkel, kerekperec kiírva az ajtóra, hogy enni csak a cukorbetegeknek tudunk adni...

2011.03.12. 16:29:24

Ha a posztoló hazudik, nincs miről beszélni. Miután senki nem volt ott, ezért az ellenkezőjét sem tudhatjuk. Akkor viszont miért tudják egyesek biztosan, hogy hazugság ?

Meryke87 2011.03.12. 21:11:20

Én hiszek a posztolónak,sajnos van ilyen.
Pár éve pótnagyim télen elcsúszott,bevitte a mentő,én jártam hozzá legtöbbet,mert 20percre laktam.Anyámék csak amikor behozták és amikor vitték haza,akkor tudtak jönni,akkora hó volt.Nappalos nővérkékkel nem foglalkoztam,reggel suli előtt mentem,reggelit vittem,délután ebédet/korai vacsit,és lavórból mosdatás.Északás nővérek viszont minden este 2-3ezret kaptak,nézzenek rá többször,mert estére legyengült folyton...
sokszor mentem ugy be reggel,hogy csak ő nem szomjas...

rossz rendszer,mert forduljon fel aki keveset fizet a korházi dolgozóknak,de akik ezt a pályát választják,tudhatják h nem fognak rengeteget keresni,ne a hálapénz miatt ápolják már a szerencsétlen beteget...

Borcsika 2011.03.12. 23:06:52

Asszem a kis posztoló hölgyikétől nem ártott volna elvenni a szinesceruzát, hogy a valós történetet ismerhessük meg, de akkor meg nem érdemelt volna posztot.Tartok tőle, ezután a mese után nem lesz ideológiai csatározás pro és kontra.

jágör68 2011.03.13. 10:50:17

@Meryke87:
Nem emiatt nem figyelnek, majd azt is nézd meg hány beteg jut 1 nővérre. Jó esetben 'csak' 10- 15.
Igy nem lehet minosegi munkat vegezni.
Ahogy irtam:
tessék tüntetni a jobb egészségügyért- ja hogy az legálisan- minden hónapban- sokkal- sokkal többe kerülne?
Akkor marad a 2-3 ezer Ft dugdodása zsebbe- (ez ugye csak akkor kell, ha baj van)- meg az erről posztolgatás...

adamantium 2011.03.13. 10:57:36

miért csodálkoztok magyarországon vagyunk, be kell látni ez nem a kánaán, hanem a balkán határa. sajna van ilyen, mondjuk pesten gyakoribb, de ez a valóság. mondjuk a történet hitelessége érdekében meg lehetett volna adni a kórház nevét meg a törés típusát.
amikor még magyarországon dolgoztam, én és a főnökeim sem hagyták ezt. de sajna volt, hogy ápolási problémán összevesztem a nővérrel, majd a főnököm is leteremtette, erre felmondott mi meg fogtuk a fejünket, hogy honnan szerzünk egy szakápolót a helyébe, mert érdekes módon nem volt nagy sorban állás ápolói helyekre

Leroi 2011.03.13. 11:14:14

@adamantium:
Metternich szerint a Balkán Bécs városának keleti határa után kezdődik...

adamantium 2011.03.13. 11:33:34

@Leroi: nem akartam belegázolni az emberek lelkébe :)
nézz meg egy cikket amiben romániáról, bulgáriáról, szerbiáról van szó (lásd pár napja egy román kamion elütött egy fiatalembert szegeden) milyenek a kommentek? mintha magyarország a kánaán lenne, tőlünk keletre meg a pokol, közben pedig itt sem jobb egy fokkal sem, csak a büszkeség nem engedi ezt bevallani. csak sajna büszkeségből nem lehet megélni

Leroi 2011.03.13. 14:37:18

@adamantium:
Egyik kollegám Romániába jár át szakrendelni.
Keresetkiegészítésként.
Három szakvizsgával...
Rég kipukkant a magyar Kánaán nimbusza, sajnos.

adamantium 2011.03.13. 18:45:10

@Leroi: volt egyáltalán valaha, vagy csak a magyarok hitték azt?

Leroi 2011.03.13. 18:51:56

@adamantium:
Egy bizonyos diktatúrából nézve annak tűnt.
De valójában csak a kemény diktatúrából szemléltük a puhábbat...

adamantium 2011.03.13. 20:07:11

@Leroi: számomra csak egy dolog érdekes. ha az ember rossz körülmények közt élt akkor ugye fokozottabban jobbra vágyik. románok, lengyelek, ukránok, oroszok, szerbek, és még sorolhatnám milliói az első adott pillanatban a szebb jövő érdekében kitántorogtak nyugatra (persze közben az általuk hazaküldött pénz adott esetben az ország összbevételének 5%-a), eközben meg hány magyar hagyta el az országot? pár tízezer talán. vajon miért? hazaszeretet? vagy lustaság? ambíció hiánya? persze mindenki sír, hogy milyen rossz, de nem hallom, hogy sokan lennének akik megpróbálnának a rossz elől megszökni, ebből az következik, hogy ez nekik akkor mégiscsak jó?

Leroi 2011.03.13. 20:12:24

@adamantium:
Talán abból adódik, hogy ez a Haza nem az a haza, ahonnan ők származnak.
Toldozott-foldozott,
határtologatásokkal,
békeszerződésekkel összefércelt országokban éltek, míg ez a 93 ezer négyzetkilométernyi terület egységes lakossággal egységes töténelemmel viszonylagos összetartó és ittmarasztaló erővel bírt. Az 56-os kitántorgás óta tényleg nem volt nagyobb emigrációs hullám innen...

adamantium 2011.03.13. 20:21:32

@Leroi: szép ez az elmélet, a hazaszeretetről, de ellentmond az evolúciónak, az élni akarásnak. vagy akkor ne sírjunk, hogy magyarországon ez is rossz, az is rossz

Dr.laikus PhD 2011.03.13. 20:24:47

@adamantium:

Egy oka van, hogy nem tudunk nyelveket és nincs szakképesítése a munkanélküli tömegnek.
Baromira lecsúsztak, alig van ebből kiút.
Aki tudott azért ment és megy is.

Inkább a közelbe alkalmi munkákra. Várva, hogy állandó munkát kap és viszi a családot magával.

Dr.laikus PhD 2011.03.13. 20:26:02

@Leroi:
Ez csak a Te nemzettudatod.
Aki itt szocializálódott annak ilyen nincs. :(((

Leroi 2011.03.13. 20:36:31

@Dr.laikus PhD:
Ezen lehet változtatni.
Csak az az ember gyógyítható, aki meg is akar gyógyulni.
Aki beteg akar maradni, azt hagyni kell.

Leroi 2011.03.13. 20:37:17

@adamantium:
Egyéni szemlélet kérdése. Lehet jó magyarországinak lenni Nyugaton is.

Hatodéves 2011.03.14. 20:13:46

@beebeer:
Köszönöm a kedvességed.
Arra azért kérnélek, vagy nem tudom, milyen szót használjak erre, inkább csak szeretném, ha az egészségügyet nem ennek a blognak a tapasztalata alapján ítélnétek meg.

Nyilván nem hibátlan rendszer, már kívülről fújjuk az összes gondot, de ez olyan, mintha egy boltról a panaszkönyv alapján mondanánk véleményt. :(

Remélem, nem fogsz sosem olyan helyzetbe kerülni, amitől félsz és megalázónak tartod.

Hatodéves 2011.03.14. 20:18:57

@Dr.laikus PhD:
Most mért?

Én nem vagyok egy jelszavas-kokárdás ember és nem is politizálok, és nem is érdekel, hogy kinek mit illik gondolnia.

De a Hazám igenis ez az ország. Ennek a nyelvén tanultam a szavakat. Ennek a történelmét, kultúráját értem. Erre az országra panaszkodom, ennek a "hülyeségeit" szoktam meg és ismerem a vicceit.

Van egy táj, ami tipikusan magyar, csíkos-szántóföldes-dombos. Az ember lát sok szépet a világban, de ettől a tájtól mindig otthon érzem magam.

És nem csak én vagyok így ezzel. Sok ember van, akiben fel sem merül, hogy elmenjen (még annyira sem, hogy bennem), nem kötelességből vagy elvekből, hanem csak simán eszébe sem jut.

Jó, ez a népesség általánosságban nem kockázat-vállaló. Talán a lustaság is benne van.

De azért elmenni valahonnan nem olyan egyszerű, legyen az otthon, haza, iskola, meggyőződés, kapcsolat stb.

Mille38 2011.03.14. 21:55:55

@Leroi: Hogy mennyi a kitántorgás, októberben a népszámlálásból kiderül. Bennem van egy aggódás, hogy sokkal többen távoztak csendesen, még állandó lakcímüket is megtartva, mint azt gondolnánk.

Leroi 2011.03.15. 10:46:40

@Hatodéves:
Csíkos-szántóföldes-alföldes-dombos-HEGYKOSZORÚS...
Így teljes...

Leroi 2011.03.15. 10:48:23

@Mille38:
Tízmilliónál is kevesebben vagyunk a tr. határokon belül.
És már az egészséges székely vérátömlesztés sem menti meg a tízmilliót...

apolka11 2011.03.15. 21:41:00

@Leroi: Pedig én is hogy igyekszem.:):):) mármint vérátömlesztés-ügyileg:)

(Remélem zökkenőmentes volt a múltkori út édesanyáddal.)

Leroi 2011.03.15. 21:47:28

@apolka11:
Szia!:)))
Bizony, Te is frissíted a kis székely maradékok számát...:)

Köszönöm, arrafele menet csontszáraz volt az út és napsütés volt, másnap visszafele majdnem Tasnádig havazott, szerencsére az út végig nem volt síkos, csak az autóm piszkolódott össze a felismerhetetlenségig...:)

apolka11 2011.03.15. 22:09:06

@Leroi: Örülök, hogy nem volt baj! Te aztán jó gyorsan megjártad oda-vissza, elég fárasztó lehetett így, főleg a visszaút egyedül.

Ha rajtam múlna én ugyan szülnék még vagy két kis góbét, de hát bilibe lóg a kezem:)

Leroi 2011.03.15. 22:28:11

@apolka11:
Összejönnek majd...:)
Képzeld el, ha két szép szál ikerlegény jönne ezután...:)

Így van, egyik nap mentem, másnap pedig vissza, 360+360 km.
Persze itt autópályán 3 óra alatt le lehet darálni, ez az út pedig egyenként hat és fél órás volt.
Amúgy épül már az erdélyi autópálya.
Úgy Torda körül olyat láttam, amilyet eddig még nem, az autópálya egyszintben
a közúttal, azt keresztezve.
Tehát nincs felüljáró, nincs aluljáró, nincs csomópont szabályos letérővel hanem autópálya-régi út-autópálya, keresztben, ahol végetér (és újból kezdődik) a pálya ott még friss az aszfalt...
Fogalmam sincs, hogyan oldják meg, lezárják az utat és ráépítik a pályát, vagy ásnak egy aluljárót alája?

Leroi 2011.03.15. 22:30:24

Esetleg megemelik a pálya két végét és akkor átszaltóznak az autók az út felett...
Ki tudja?

apolka11 2011.03.16. 07:54:43

@Leroi: igen, Kolozsvárt már legutóbb ezen a kis autópálya-szakaszon kerültük el.
Elég érdekes megoldás, amit írtál, de néha úgy tűnik, a környékbeli sofőrök amúgy sem félnek semmitől, egy kis szaltó meg sem kottyan:)

Leroi 2011.03.16. 18:56:53

@apolka11:
talán Gyalu és Torda közt halad, negyven kilométernyi, én még nem próbáltam ki...
Olvasom, hogy tízmillió euróba (!!!) kerül az erdélyi autópálya egyetlen kilométere!
Majdnem hárommilliárd forint...
Szóval van ám ott is intézményesített rablás, nemcsak Magyarországon...

adamantium 2011.03.16. 22:44:16

@Leroi: én mentem már rajta, van az szerintem 52km is, nagyon jó minőségű, alig van rajta forgalom, persze a végén állt a legjobb egyenesben egy rendőrautó :D
én úgy hallottam már a projekt odaítélése is gyanús körülmények közt zajlott, és a megboldogult szoci párt eladta az embereinek a tervezett útvonalat, így előfordulhatott az, hogy volt akinek volt 30 hektárja egy 3000*100 méteres kacskaringós sávban, meglepő módon pont a pálya vonala alatt, a kártérítések miatt lett akkora az ára. egyébként romániában építik a világ legdrágább autópálya szakaszát: brassó predeal közt,ha jól emlékszem 60km, ebből 38km alagút vagy viadukt át a kárpátokon.
egyébként ha valaki nagyon kemény utat látni ajánlom a figyelmébe a transfagaraseant, a topgear a világ legszebb útvonalának választotta, pedig volt konkurencia de rendesen

Erika László 2011.03.21. 14:17:31

en paciens kategoriaba tartozom, nem vagyok orvos. anyam 3 eve halt meg a weiss manfredban, itt ugy indult a kezelese, h az egyik foorvosno kerek perec kijelentette, az anyam nyugdijanak a ketharmadat a markaba kell adnom minden honapban. a fonover kozolte velem, ne külön adogassak penzt a novereknek, hanem neki adjak havi 20 ezer ft-ot, majd o szetosztja koztuk.

sajat fulemmel hallottam, h fenyes nappal jajgattak az oregek, a noverek meg hallottak de eszuk agaban sem volt bemenni a korterembe. akinek nem volt hozzatartozoja, levenmarhaztak, ven bolondnak neveztek oket - iszonyu volt hallani. de tartottam a szamat, nehogy megbosszuljak az anyamon.

ne hurrogjatok le, minden szavam igaz.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása