Alkoholista orvos operált

2010.10.08. 06:00

Sziasztok


Olvasva benneteket, úgy tűnik, itt mindenki "szakértő" vagy legalábbis az egészségügyben dolgozik... Amit itt egyesek leírnak, - sajnos megtörténik..., ha elfogadjátok, ha nem...


Vidéki kórházban történt...18 évesen a munkahelyemről vittek el mentővel, - súlyos hasi görcsök, stb. Mindenféle vizsgálatot végig járattak velem (szó szerint), nőgyógyászat, stb. A végén arra jutottak, hogy vakbél gyulladás. Meg is operáltak az elviteltől számítva kb. 8 órán belül. Azután 2 napig nem is nagyon tértem magamhoz.

 


Az engem operáló orvos, mint utólag kiderült súlyos alkoholista volt, engem is egy üveg konyak elfogyasztása után operált. Nem én találtam ki, az akkor ügyeletes nővérek mondták.

 

Miután a második napon sem voltam igazán magamnál, este 8-kor édesanyám rimánkodása után,- aki elmondta, hogy nem jellemző rám sem a hiszti, sem az hogy elhagyom magam, csináltak egy soron kívüli vérképet. A fehérvérsejt szám akkor már 30 valahány ezer volt (talán most másképpen mérik).


Elkezdődött a rohangálás. Az ügyeletes orvos nem vállalta a műtétet. Felhívták a főorvost, Ő sem. Végül dr. G.Á. adjunktus jött be este, aki bevállalta a műtétet. Mint kiderült,hashártyagyulladásom volt... Utána még 5 hasi műtétem volt , 8 hónapig voltam kórházban, nagyon nehezen gyógyultam, 35 kg-ra fogytam, igen nehéz volt így küzdeni... Volt többek között egy nem gyógyuló hasi tájog, ami folyamatosan gennyet termelt..


Egy este az egyik ügyeletes orvos elbeszélgetett édesanyámmal, aki javasolt egy injekciót, melyet a vöröskereszt útján lehetett behozatni Angliából. Mondta, hogy kifejezetten ezt kérje, és azt is kérte, nem mondja meg, hogy kitől hallotta, tudja. Édesanyám kiharcolta, - én meg tulajdonképpen ennek az orvosnak köszönhetem az életemet..., aki nem sokkal ezután el is hagyta ezt a kórházat...


A vakbéllel operáló orvos ma már nem dolgozhat a kórház sebészeti osztályán, nem műthet, de sajnos még mindig praktizálhat a rendelőintézet sebészetén...

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leroi 2010.10.08. 07:24:00

Sebészek közt akad alkesz is és van olyan sebész, hogy hajszálpontosan CSAK egy stampedli után képes működni.
Nem csontrészegen, de spiccesen.
Nem újkeletű dolog.
Mindazonáltal sajnálom a posztolót...

P75 2010.10.08. 08:03:13

@Leroi: "Sebészek közt akad alkesz is és van olyan sebész, hogy hajszálpontosan CSAK egy stampedli után képes működni."

Ez utóbbi nem alkesz? Alkohol nélkül nem tud jól műteni...
Egyébként tényleg ijesztően sok orvosból jön piaszag és meg sem próbálják elfedni (vagy nem is érzik magukon?).

2010.10.08. 09:24:04

"Sebészek közt akad alkesz is és van olyan sebész, hogy hajszálpontosan CSAK egy stampedli után képes működni"
Kérdés, hogy hány műtétje lesz egy nap?
Voltam olyan sebészeti szakrendelőben, ahol 3 orvos rendelt párhuzamosan, az egyik állandóan sétálgatott ki-be, de inkább tántorgott. Mindenki azon izgult, csak nehogy hozzá kerüljön. Amikor kiderült, hogy engem is hozzá fognak küldeni, közöltem, nem. Azt mondta az asszisztens, akkor séta haza. Mondom rendben, de előtte teleordítom a folyosót, hogy az orvos részeg. Beírta a nevem a másik orvoshoz.:-) Ráadásul kisműtét volt, több injekcióval, stb...

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.08. 09:38:35

Már elnézést, de ha jól értem a diagnózissal volt a baj, és nem a mûtéttel, ugye?

A kedves vakbél bár gyulladás nélkül, és részeg segítséggel, de problémamentesen távozott, a hashártya pedig tovább gyulladgatott.

Ha aznap este olyan száraz a sebész, mint a Szahara, akkor se lett volna a hashártya kevésbé gyulladt, és a vakbél sem gyulladt volna be tôle.

Hogy kézzelfogható hasonlattal éljek: anyukám leküldött a közértbe kifliért. Részeg volt a pénztáros. Mire hazaértem anyukám rájött, hogy nem is kifli kellett volna, hanem zsemle.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.08. 09:39:40

@szomorutojas: avagy a hashártyagyulladás a szakszerûtlen vakbéleltávolítás szövôdménye, én meg minek kommentelek ha ilyen csonthülye vagyok a témához?

Frucsasz 2010.10.08. 09:55:28

@Leroi: és szerinted ha nem újkeletű, akkor elfogadott? Rendben van, hogy csak egy feles után tud műteni? Nézzük el, mert neki ez a 'hajtóanyaga'? És ha a kamionsofőr meg csak három feles után tud vezetni, akkor neki is elnézzük, hogy piásan elüt valakit?

Nehogy már természetesnek vegyük, hogy orvosok piásan műtenek!

Az a baj, hogy ha valami szar, és gyakran szar, akkor egy idő után a közvélemény megszokja a szart, és kvázi elfogadja, nem botránkozik meg, hisz ilyet hallott már nem egyszer. De nem köztudottá kéne tenni, hanem kűzdeni kéne ellene.

@szomorutojas: igen, a posztoló hashártyája a műtét következményeképp gyulladt be. Szerintem ez a műtét utáni állapot leírásából egyértelműnek tűnik (még ha így nyíltan nem is írta le).

8 hónap, 5 hasi műtét... és semmi következmény. Ez egyszerűen elképesztő :(:(:(

Káin 2010.10.08. 10:03:07

Azért mindentől függetlenül, ha egyetlen munkahelyen sem ildomos alkoholizálni, akkor az eü-ben sem kellene. Magam is találkoztam betintázott orvossal sajnos. Szerencsére azért elenyésző a számuk szerintem.

Káin 2010.10.08. 10:03:43

Azért mindentől függetlenül, ha egyetlen munkahelyen sem ildomos alkoholizálni, akkor az eü-ben sem kellene. Magam is találkoztam betintázott orvossal sajnos. Szerencsére azért elenyésző a számuk szerintem.

Káin 2010.10.08. 10:05:10

Hogy az a...Blogmotor gyilkolászást tervezek hamarosan.

Dr.laikus PhD 2010.10.08. 10:10:49

@Frucsasz:

Hashártya gyulladás után lehet.

Részeg orvost nem hagyhatunk Mi operálni.
Ha érzem az alkoholszagot megyek onnan és lépek tovább, főnökéhez, bárkihez, de nem hagyom magam.

Távdiagnózis. A piához mi is értünk.

NemesekErnyo 2010.10.08. 10:44:31

De MI az az injekció, ami Vöröskereszt útján terjeng, de úgy sem receptes, és elfújja a hasi táJogot, netán akár bakteriális és rezisztencia vizsgálat nélkül, biankó?

NemesekErnyo 2010.10.08. 10:47:13

@Káin: Hát még betintázott kőművessel, építési vállalkozóval. Pedig egy házban tömegkatasztrófa lehet, most már tudjuk, hogy ezért a felelősségért fog vastagon a ceruzájuk.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.10.08. 10:59:04

képtelen vagyok felfogni, hogy ez a társadalom miért ilyen toleráns az alkoholistákkal.. elképesztő, hogy milyen számban vannak szinte minden szakmában.. orvosok, tanárok, még hivatásos járművezetők is.. elképesztő.

joerg1234 2010.10.08. 11:00:11

najól bazz, angliából behozatni spec gyógyszert

ekkora faszságot

novákandris 2010.10.08. 11:04:01

De ami igazán veszélyes, az az otthonszülés!
Az alkesz sebész, az megbecsült tagja orvostársadalmunknak, soha baja nem eshet, mindig megvédjük és büszkék vagyunk rá.
A Gerébet meg vigye el a rendőr.
Abszurdisztán.

2010.10.08. 11:09:56

@NemesekErnyo: "De MI az az injekció..."
Erre én is kíváncsi lennék !

Gina Kolada 2010.10.08. 11:10:55

Sajnos ez nem egyedi eset. Sok ilyen történetet lehet kórházak tájáról összeszedni. Sok orvos lesz alkoholista. Az okok sokrétűek, de tényleg van olyan aki csak célzóvíz után tud operálni, de akkor zseniálisan.

Leguanember 2010.10.08. 11:19:39

Kerestem kis ismeretterjesztést, mert fontos és súlyos gond, ami itt egy konkrét esetben megjelenik.
Az alkoholbetegség orvosi definíciója: (BNO/DSM-IV)
"Alkoholbetegnek tekintjük azokat az egészségügyi ellátásra szoruló rendszeres italfogyasztókat, akik italfogyasztásuk következtében személyiségi, magatartási, társadalmi életviteli formában súlyosan sérültek, az alkohollal pszichés függőségbe kerültek vagy/és szomatikusan is károsodottak"

2000-es adatként Magyarországon kb. 44 ezer nyilvántartott, gondozott alkoholbeteget tartottak nyilván.

Az is jól ismert, hogy kies hazánkban kb. 900 ezer fő(!) küzd alkoholproblémával, azaz egészségét károsító fogyasztó.

Ebből egyenesen következik, hogy szinte kivétel nélkül minden szakmában találunk alkoholistát, ahogy itt fentebb már elhangzott többször is.

Szörnyű dolog látni, hogyan épül le valaki az alkoholtól, és nem válogat, hogy van-e diplomád vagy bármi másod.

IguAnna 2010.10.08. 11:21:31

Csak nekem tűnik fel, hogy rendkívül csekély a kommentelők "lelkesedése"? Szenzitív a téma? Vagy csak péntek van...

Leguanember 2010.10.08. 11:32:53

Az orvosok, ápolók kiemelten veszélyeztetettek alkoholizmust illetően a nagy stresszel járó munka miatt (az átlagos élettartamuk is kb. 8-10 évvel alacsonyabb a teljes népességénél). Magasabb az öngyilkossági ráta, bizonyos pszichoszomatikus betegségek előfordulása a körükben. Ez nem annyira új megfigyelés, a kiégés-szindrómát kutatták eleget már. Igyekeznek lépni ellene, a titka, hogy még időben kell kezdeni.
Már az egyetemen: nagy az igénybevétel, az érzelmi megterhelés is, muszáj valahogy levezetni, és ezt tömegesen a nagy italozással egybekötött bulikkal szokás. Persze egyéne válogatja (sport, zene, vallásgyakorlás stb.), de kétségtelen, hogy (minden) az egyetemi diákság kultúrájában évszázadok óta benne van az ivászat.

Szóval muszáj az egyetemen beszélni erről, és a megelőzésről - első körben. Aztán második körben lehet aktívan cselekedni, tanítani a diákoknak, hogyan dolgozzák fel a stresszt, hogyan bánjanak magukkal, hogy megőrizzék magukat sokáig gyógyításra, egyáltalán teljes életre képesnek.

Szerencse, hogy vannak ilyen programok, egyáltalán, nem csak az alkohol szempontjából fontos, hanem átfogóan is. Az az orvosnak és a társadalomnak is jó, ha "egyben marad" és felelősen végzi a munkáját.
Magam is részt vettem ilyen programban, nagyon hasznosnak találtam, és sokat adott. Humánia Pályaszocializációs Műhely a neve, és kilenc éve működik a budapesti orvosi egyetemen, és harmadik éve Debrecenben is.

De vannak hasonló stresszkezelő-mentálhigiénés programok Szegeden és Pécsen is, úgy tudom, bár kevesebb hallgatót érnek el.

Leguanember 2010.10.08. 11:34:45

IguAnna: hogy összejöttünk itt, mi dél-amerikai gyíkok :-))

Heinz-Günther 2010.10.08. 11:39:30

az alkoholizmus nem hivatalos meghatározása szerint:
"Alkoholista az, aki többet iszik az orvosánál"

adamantium 2010.10.08. 11:41:37

a történet nem teljesen tiszta. nyilván, mivel a táradalom 10%-a alkoholproblémákkal küzd, ez arányosítva 4000 orvost is érint és ki tudja hány ügyvédet, tanárt, rendőrt ...
kitérőként elmesélném, hogy csináltak nálunk egyszer egy pszichológiai felmérést, azirányban, hogy mennyire van kiégve az orvosi kar, az eredmények katasztrofálisak lettek, azt mondták, hogy ilyen rossz eredmény nincs az irodalomban, jobb helyen azonnal 3 hónap kényszerpihenőre küldenének mindenkit. és ez szinte minden osztályon így van, ez könnyen alkoholizmushoz vezet, mindazonáltal én igazán alkoholizáló kollégát egyet sem ismerek az osztályomon.
30 ezres fehérvérsejtszám, manapság már semmit sem jelent (inkább hematológust hívok, hogy nem-e valami csúnya malignus vérképzőrendszeri bajság) CRP meg procalcitonin a mérvadó.
az azért milyen sebészeti osztály ahol egy ügyeletes meg egy főorvos nem mer megcsinálni egy exploratív laparotomiát, nem egy Dixon, Hartman, Roux vagy neadj Isten pancreas rezekció volt a várható beavatkozás hanem egy hasüregi öblítés. ha meg nem vállalja az osztályvezető akkor rohammentő és irány a klinika.
az az injekció engem is érdekelne ugyan mi lehetett?
egy szakrendelésen egyébként ahol nem feltétlenül a kézügyesség a fontos hanem a tapasztalat (ezért is furcsa, hogy magyarországon ezt jellemzően rezidensekkel végeztetik de na valahol el kell kezdeni) szerintem a mai ínséges időkben nem megengedhető, hogy egy szakorvos mellőzve legyen, persze némi felügyelet alatt, de ha így halad akkor lehet, hogy már olyan se fog dolgozni mint ő, mert mindenki angliában lesz

5kzs 2010.10.08. 11:43:50

Egy orvos ne alkoholizáljon, nem is venném fel dolgozni. De gondolom az van ezt kell szeretni.
Majd ha keresnek 2 milliót havonta, úgy hogy nem hálapénzként kapják, akkor majd hazajönnek a normálisak is akik most külföldön vannak. Addig maradnak ezek.

Káin 2010.10.08. 11:49:56

@IguAnna: Szerintem a péntek a ludas.

Cicmaláj 2010.10.08. 11:51:39

Természetes, hogy az orvosok közt is van, aki iszik, na de nem munka közben kellene szerintem.

Káin 2010.10.08. 11:53:15

@Cicmaláj: Akkor itt is szondáztatás lenne a megoldás?

Cicmaláj 2010.10.08. 11:55:04

@Káin: Nem tudom, akár az is lehet. Bár hogy ezt hogy lehetne a gyakorlatban alkalmaznmi, más kérdés...

Dr.laikus PhD 2010.10.08. 11:59:33

@adamantium:

Nagyon régi lehet a történet.
Bizonyos elemeire még én is emlékeszem....
Azért ennyi ivós orvos aki nyíltan nem képes magán uralkodni ma is kevés van.

Célzóvíz azért egy sebész esetén mikor még remeg a keze - talán - gyakorlat után ha remeg a keze arra nem jó a célzóvíz.

Hol van mai napság olyan gyógyszer amit úgy kell hozatni és jó ilyen bélbajságra?

adamantium 2010.10.08. 12:10:48

@Dr.laikus PhD: van olyan gyógyszer amit egyedi engedéllyel kell behozatni, de azt szerintem nem a vöröskereszt intézi, de egy injekciótól meggyógyulna egy hashártyagyulladás? valami antibiotikum lehet, de abból is ilyen esetekben több heti adag kell

Hurri Kán 2010.10.08. 12:27:38

Legalább nem remegett a keze.

Droidfigyelő (törölt) 2010.10.08. 13:20:12

@eszemfamegall:

Az a helyzet, hogy nem csak az orvosok. Nyilván nagyobb arányban fordul elő közöttük az alkoholizmus a fokozott stressz és a rossz életkörülmények miatt, de a pia mindenhol nagy probléma. Csak van, ahol állandó és szigorú a kontroll: pl. repülés. Ott minden szolgálat-felvétel előtt szondázás van, pilótáknak és stewardesseknek dettó. És ez így lenne helyes minden olyan szakmában, ami az emberéletet közvetlenül és fokozottan veszélyeztetheti. Egy bolti pénztáros részegsége, vagy egy account manager bebaszottsága kínosnak kínos, de nem halhatsz bele az ő piálásába.

daito 2010.10.08. 13:39:38

Az a helyzet, hogy az orvosok, főleg a sebészek sokszor kritikus, nehéz munkát végeznek. Sokszor a legfelkészültebb, legjobb állapotában lévő orvos, egy jól felszerelt kórházban sem tud segíteni a betegen - ne adja Isten - rossz döntést hoz és eltolja.
És egy olyan világban élünk, ahol az emberek, a főnökök, a nyilvánosság nem tolerálja a hibát, hibákat. Sőt, mindenkiben automatára van állítva a hiba és bűnbak kereső üzemmód.

Ha az orvos (akár csak kicsit is) piál, az mind az egyén, mind a szervezet szintjén iszonyatos és felesleges támadási felület.

gentry 2010.10.08. 13:43:10

Asszem kicsit fel van fújva ez az alkohol dolog. Ha úgy is bevállalja, miért ne csinálhatná piásan?

Dr.laikus PhD 2010.10.08. 13:47:33

@daito:

Szerintem is.
Nincs is egyedül a műtőben, nagyon rejtett kell legyen hogy más ne vegye észere.

Ekkora szarvas hibát pedig egy vakbél műtétnél a gyakorlott műtősnő is észleli.

Dr.laikus PhD 2010.10.08. 13:51:44

@adamantium:

Tényleg nem. Utoljára gamma globulint kapta anyám a Vöröskereszten keresztül amit a nagynéném küldött az 50-es években.

A nagy gyermekbénulás járvány idején gondolták, hogy védelmet nyújt,

Amikor meg kellett, azt a minisztériumban engedélyezték és kijelölték a gyógyszertárat ahol át lehetett venni.
Hosszú tortúra volt a kezelő orvosnak is megindokolni.

Ninfus Corporation · http://fesztivaljunkie.blog.hu/ 2010.10.08. 13:54:50

Ha van olyan, aki spiccesen jobban tud műteni - márpedig én is több forrásból úgy tudom hogy van - akkor adott esetben én igenis ELVÁRNÁM hogy legyen spicces :)

szürke_tag 2010.10.08. 14:12:45

Na nem értem a problémát.
Az orvos valószínű már diákkorában is ivott. Így tanult meg operálni ezért ez nála a normális. A viccet félretéve tényleg szomorú, hogy emberek idáig jutnak, ha orvos ha nem.

lehet más a handa-banda 2010.10.08. 14:27:55

Ez a piáló orvos motívum ha jól értem utólag került a történetbe, hiszen a páciens akkor nem érzékelte, szóval ismeretleméleti szempontból amolyan kórházi mende-monda, de ettől persze még igaz lehet. De hogy hashártyagyulladása volt az nem feltétlenül az orvos által elfogyasztott szesztömegből következik, hanem perforálhatott a vakbele, hiszen már a munkahelyről hasi görcsökkel vitték kórházba

kyanzes (törölt) 2010.10.08. 16:17:54

Engem is látott már el olyan orvos, akiből dőlt a piaszag. Durvancs volt.

phoenix102 2010.10.08. 16:29:41

Kedves egybegyűltek. A fenti posztban szereplő beteg elég szerencsétlen. A hashártyagyula elég szar betegség, nehezen gyógyul, ha egyeltalán és szinte mindig szövődményekkel jár.
Viszont az bátor kijelentés, hogy azért kap valaki hashártyagyulladást, mert szarul operálták a vakbelét.
Másrészt a senkisem vállalta a műtétet rész elég érdekes. Mert ugyebár a hashártyagyulát nem műtéttel kezeljük, legfeljebb néhány drain-en (csövön) keresztül moshatjuk a hasüreget.
Ezen nem tudom, hogy mi az amit nem akartak vállalni. Viszont megjegyezném, hogy alkalmanként a hiperaktív hozzátartozók nyomására végeznek műtétnek látszó beavatkozásokat, akkor is ha nem kellene. Pl. ebben az esetben bementek a műtőbe hasüregi lavage-t csinálni gondolom. A posztban szereplő fogyás jellemző a krónikusan fennálló fertőzéses állapotoknál, pl. a hashártyagyulánál is lehet ilyen.
A külföldről hozott gyógyszer érdekes. Nincs olyan Európában törzskönyvezett antibiotikum, ami nálunk nem létezik. Legfeljebb más a fantázianeve. Ez olyan, mint amikor svájcból rendeltek régen gyógyszert, ugyanolyan hatóanyaggal mint itthon, csak más néven :))
Nem elfogadható, hogy alkoholista orvosok dolgoznak az egészégügyben. De ha a nővér mond valami gonosz megjegyzést (mert ugye okos kutya nem szarik a saját házába), az biztos hogy úgy van?? Mert ugye nem illik egy ember megjegyzése alapján egy másikat csak úgy megbélyegezni.
Másrészt nem látom az esetlegesen alkolista orvos és a hashártyagyulladás közti ok-okozati összefüggést.

Mária 2010.10.08. 16:41:56

@Leguanember:

"Az orvosok, ápolók kiemelten veszélyeztetettek alkoholizmust illetően a nagy stresszel járó munka miatt (az átlagos élettartamuk is kb. 8-10 évvel alacsonyabb a teljes népességénél)."

Kamu duma...

Alkesz NEM a nagy stresszel járó MUNKA miatt, hanem a nagy stresszel járó ÉLET miatt lesz az ember.

Az persze tény, hogy egy orvosnak sokkal gyakrabban dugdosnak minőségi szeszes italt a zsebébe, mint mondjuk, egy könyvelőnek.

Meg a hálapénzből is sokkal jobban futja rá...

Tahaa 2010.10.08. 16:44:11

Sebész szakorvos vagyok (még ha az élet/ nem a pia! ;-)) jelenleg más irányba sodort is. Ennek kapcsán "Záhonytól Nemesmedvesig" rengeteg sebészeti, ill. műtétes osztályon voltam gyakorlatokon (bal.sebtől, érseb.-en, gyerekseb-en át nőgyógyászatig, stb.) Ez mindenhol több hetes, - hónapos ott-tartózkodást, közös ügyeleteket, éjszakai operációk százait jelenti; Minden ottdolgozó kollégával. Két seb/bal.seb osztályon évekig dolgoztam. Mindezt csak azért részletezem, mert munkahelyen alkoholizáló kollégával SOHA nem találkoztam. De még vacsi után egy sörrel sem (természetesen munkahelyre értem). Persze ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs ilyen, de egy kicsit "urban legend"-nek érzem, mint a 10ezresekkel teli bonbonos doboz "esetét". Az alkohol felé hajló sebészt baromi gyorsan kikezdik a kollégák (emberi gyarlóságok, könyöklés azért sokkal inkább jellemző), de ha ők nem, akkor a fizikai/szellemi teljesítő-képességen hamar meglátszik a tütüke. A végeredmény megint csak: lapát, vagy legalábbi szakmai lejtő, - a végén szakadékkal (háló helyett). Nem azt mondom, hogy olimpiai formában kell lenni, de ahogy a vízilabda válogatott egyik tagjáról sem lenne hosszútávon hihető az alkesz, úgy egy havi 6-7-et ügyelő / éjszakákat végigoperáló sebész sem bírná fizikailag.
Ráadásul a rendszer máig nagyon feudális / hierarchikus: a botló kolléga azonnal céltábla lesz.

A buli helyzet az viszont NAGYON MÁS. Talán éppen a fentiek miatt: ott aztán el tud szabadulni a pokol...

A régmúltról viszont orvos berkekben is vannak story-k. Az "Angliából Vöröskereszten át behozatott gyógyszer" miatt meg egyenesen kb. 40 évesnek érzem a történetet. (Ma kis túlzással ugyanazokat a gysz-eket használjuk, mint az UK-ban/USÁban, bárhol...)

Most még1x, nagyon mélyen átgondolva: több százas nagyságrendű (mindenféle szakterületű) orvos ismerettségből úgy 5-6-7 alkoholproblémást tudnék kikapni. Tényleg volt egy sebész (100 km-es körzetben az egyik legügyesebb. Bizonyos típusú műtétet csak tőle láttam tisztességesen operálni.) Munkahelyen nem érzékeltem alkoholosnak, de krónikus jelek meglátszottak rajta és persze beszélték is...(ld. fent) 2 belgyógyász (de az egyik nagyon is kiheverte, a másik helyében meg én is ittam volna... Jó szakemberek)
2-3 háziorvos (nagy baj nem lett velük/ körülöttük). Összesen 1 ideggyógyászt tudok, akinek nagyon ráment a munkája, családja, egészsége (és egyébként nagyon nagy kár érte.)
Kb. 500 orvosból kb. 1%. Jó: legyen 2% -rosszabbindulatúak kedvéért... Mélyen a lakossági arány alatt.

Tahaa 2010.10.08. 16:53:03

@daito: Így van. Ez a hangulat. Nagyon magas polcon kell(ene) ahhoz lenni, hogy ne ez legyen az alapállás. Oda meg nem lehet feljutni "pityókásan". Ha valaki már ott, magas pozícióban kezdi el (mert mondjuk családi tragédiáját nem tudja feldolgozni) akkor már van annyi barátja, aki a hóna alá nyúl. Ez viszont nem azt jelentené, hogy: "operálj nyugodtan piásan Józsikám", hanem inkább ücsörögj a szobádban még vagy 2 évet a nyugdíjig.

Mária 2010.10.08. 16:59:05

@Tahaa:

Milyen irányba sodort az élet?

Tahaa 2010.10.08. 17:06:47

@Mária: Orvos vagyok most is, méghozzá a sűrűjében, de nem szeretném részletezni, mert maradnék inkább a nick-nevem mögött. Egyedül dolgozom és ügyelet nélkül - maradjunk ennyiben. Egyszerűen nem bírom az éjszakázást. Én tölthető és töltendő elem vagyok, nem Duracell.
Ismerve a sebészeti terhelést, fenntartom, hogy alkoholistaként nem igazán lehetne hosszútávon bírni.

Mária 2010.10.08. 17:14:07

@Tahaa:

Nem rég óta kommentezel ez alatt a nick alatt, de figyelemre méltóak a hozzászólásaid.

Ne hagyd magad kikezdeni a trollok által!

Leroi 2010.10.08. 17:24:41

Mielőtt az alkeszek védőszentjének kikiáltana bárki is, kijelentem, hogy abszolút absztinens vagyok, társaságban sem fogyasztok szeszesitalt.
Ez egy.
A második dolog az, hogy a mi kórházunkban teljességgel tiltott nemhogy részegnek, de minimális alkoholos befolyásoltság alatt is lenni.
A főig. egy éjszaka sorra járta az osztályokat és szondáztatott.
Senkit nem talált szonda-pozitívnak, de azonnal kirúgta volna a tettest, bármilyen pozícióból...
Szóval, véresen komolyan veszik ezt.
Nem tudom, más kórházban mi a gyakorlat, biztosan vannak spicces sebészek, de nálunk ez most strenget verboten...:)

Leroi 2010.10.08. 17:27:37

@Tahaa:
Havi 6-7 ügyelet?!
Ilyen luxus is létezik?

Tahaa 2010.10.08. 17:29:45

@Leroi: Kevés ?
Magyar Kh-ról írtál, ugye ?

Leroi 2010.10.08. 17:31:29

@Tahaa:
Így van, magyar Kh-ról, én nem vagyok sebész, de a 8-9 az átlagom, a baleseti sebészek nálunk 10 körül ügyelnek...

Tahaa 2010.10.08. 17:36:24

Teljesen más egy mai orvos, mint egy 30-40 évvel ezelőtti. Ha mást nem veszünk: befutott korában is ritkán lesz belőle vadász (párttitkárokkal egy társaságban pláne nem), nem állnak otthon glédában a Zsolnay-k és Napoleon konyakot is ritkán kapnak. Az ántik bútorok helyett is más dívik. Átlagos középosztály-beli küszködést viszont bőven látok. CHF-hitelekkel, miegymással. Lehet, csak én látom másképp...
(Van egy "felülúszó" réteg persze, de ne menjünk el a paraszolvencia irányba, mert megmarom magam...)

Tahaa 2010.10.08. 17:38:53

@Leroi: húvazze... Minden nap áldom az eszemet, hogy léptem. Mégha - mint mindennek, - ennek is volt/van ára.
Már túl lennék az 1. infarktusomon.

Tahaa 2010.10.08. 17:44:16

@Leroi: Legalább már ezt a 24h után hazamenős (ALAPVETŐ) dolgot bevezették. Volt, hogy végigoperált éjszaka (max 1-2 órás bubbantás)után még 8 órás nyelőcsőpótlásokat operáltunk. Azt hittem, tökön szúrom magam egy fakéssel.
(Na még az ivás, az hiányzott volna... Így is volt, hogy hazamentem és ruhástul aludtam másnap reggelig, Charge üzemmódban :-()

Leroi 2010.10.08. 17:46:07

@Tahaa:
Hát a piálás már engem is vakondokpásztorrá avatott volna.:) Mi is végighúzzuk 24 óra után a plusz nyolcat, de mint említettem, nem sebészeti profilon.

Tahaa 2010.10.08. 17:49:48

@Leroi: Még mindig végighúzzátok ? Már nem volna szabad. (!?)

Leroi 2010.10.08. 18:02:37

@Tahaa:
Volt egy olyan kikötés, hogy ügyelet után márpedig haza, de így az osztályos munka maradt volna, hát úgy döntöttünk, hogy inkább maradunk.

adamantium 2010.10.08. 18:19:15

@Tahaa: egyetemi klinikák futnak az előírt létszám 50%-án akkor, hogy lehetne másnap hazamenni, persze a nagyok azok hazamennek de adjunktustól lefele mindig találnak neked valami égetően sürgős munkát ügyelet után

adamantium 2010.10.08. 18:20:15

egyébként a Napoleon konyak az egy nagyon gagyi pia, én egyszer kaptam, alig bírtam elsózni, még a beteghordóknak sem kellett

Mária 2010.10.08. 18:41:28

@adamantium:

Minimálbérből fizetve a Napóleon konyak, mint beruházás a gyógyulás érdekében, az is fel tudja borítani a családi kasszát...

Ne azt nézd, mit kapsz, hanem azt, hogy kitől kapod...

Tahaa 2010.10.08. 18:44:15

@adamantium: Teljesen semlegesen írtam a"Napcsit". Tényleg úgy tűnt a felsorolásból, hogy valami "menő"nek tartom, pedig csak azt akartam kifejezni, hogy divat volt adni.
Amúgy van 3.600 USD-s Napoleon is.
www.thefind.com/food/browse-Napoleon-Cognac
Pályafutásom során láttam olyan beteget, aki papírba csomagolt Kinizsi sört adott parába' (nem nekem, de mind1) :-)))

Tahaa 2010.10.08. 18:45:39

@Tahaa: Azt a Courvoisier... ;-)

adamantium 2010.10.08. 18:46:27

@Mária: te nézd, egy Napoleon konyak 1500-2500 forint, annyiért már egy egész jó bort lehet kapni (nem egy prémiumkategóriásat, de egy alap Villányit). szerintem jobb egy szar konyak helyett egy jobb bor, ha már piát akarsz adni

adamantium 2010.10.08. 18:49:07

@Tahaa: ja persze, egy időben amikor még nem tudtuk mi a jó bizony a Napoleon konyak menő volt, eleve minden menő volt ami külföldi :)

Tahaa 2010.10.08. 18:49:07

@adamantium: Na, csak kiderül ez az alkoholizmus ;-)

Mária 2010.10.08. 18:50:09

@adamantium:

Erre nem tudok mit mondani. A saját szakmámban fix, előre kialkudott pénz van, egyéb tételek nélkül.

De az eddigi életem alatt azt tanultam, hogy soha ne azt nézzem, mennyit ér, amit kapok, hanem csak azt, hogy ki az, aki adja, és mekkora jószándék van mögötte.

Sajnálom, ha neked csak az árcédula számít.

adamantium 2010.10.08. 18:57:14

egyébként a Courvoisier az nem egy Napoleon konyak hanem "Napoleon I konyakja" mert a cég szerint I Napoleon kedvenc konyakja volt. a Napoleon konyak (vagy inkább konyak ízesítésű szeszes ital) az egy kommersz pia. Egyébként a Napoleon ha egy Másik márkanév alatt szerepel akkor az az ital korára is vonatkozhat valahol a VSOP és az XO közt van. Szerintem a Henessy és a Martell az ismertebb "jó" konyakok. de a brandy-ből is vannak nagyon jók csak azok nem Cognac tartományban készülnek mint a 13 féle konyak ami ezt elmondhatja magáról

Mária 2010.10.08. 18:58:22

@adamantium:

Egy gyártósori munkástól, vagy egy sima érettségivel rendelkező adminisztrátortól egyébként sem várhatod el, hogy tudja, mi a különbség mondjuk a Varga pincészet tescós hétdecise és Bock borosgazda úr legjob évjáratból származó vörösbora között.

Komolyan mondom, értetlenül olvasom a kommentjeidet.

Tahaa 2010.10.08. 18:58:57

@Mária: Már korábban írtam, hogy nem szeretnék a para' témában elmerülni, de a tömör (és talán meglepő)véleményem az, hogy a paraszolvencia elsősorban a BETEGEKNEK jó és nem az orvosoknak. Álságos, orvosi érdeknek beállítani. Ha nálunk is előre kialkudott pénz lenne, - amitől az orvosok 95%-a örömtüzeket gyújtana -, akkor az egekig emgemelt eü. hozzájárulásoktól kardjukba dőlnének az emberek.
A németek megcsinálták. Lett még egy hozadéka: -> orvos fizetés az egekben (hozzánk képest) -> minden orvos félti a kiccaros állását=jó pénzét -> agyon küldözgetik a betegeket mindenhová 3-6-12 hónapos előjegyzésű vizsgálatokra (nehogy valami bajuk legyen a betegből)

Elszemélytelenedett - lelketlenedett az orvoslás; A "mi baja lehet a betegnek?" kérdés helyett a "mi bajom lehet nekem ebből a betegből?" szemlélet megy.

adamantium 2010.10.08. 19:00:14

@Mária: teljesen félreérted amit írtam, de mindegy. azt akartam kifejezni, hogy adott pénzből lehet olyat venni ami menő és olyat is ami giccses. Egy villányit venni menő és valószínűleg az issza meg akinek adod, egy Napoleon konyakot venni giccses és valószínűleg a beteghordónak lesz tovább adva vagy a kukában végzi

Mária 2010.10.08. 19:05:17

@adamantium:

Egy villányit NEKED menő, hogy kapj... nekem pl nem annyira menő, mert jópár évig, mint anyatejen éltem a Bock pincészet legjobb borain... :)))

Ha pedig nem tudod a jó szívvel adott Napoleon konyakot elvenni, akkor jobb, ha nem fogadod el egyáltalán, mint ha elfogadod, pofákat vágva, fanyalogva.

Leroi 2010.10.08. 19:06:33

@Tahaa:
A 3600 USD-ba kerülő Napóleon-konyakot biztosan a névadó idejében kezdték érlelni Austerlitznél zsákmányolt ágyútalpakból készült, kozákkard-acéllal abroncsozott hordókban...:)

adamantium 2010.10.08. 19:07:57

@Mária: általában, én legalábbis olyan ajándékokat igyekszem adni, amik egyediek és vagy engem vagy azt aki kapja valamilyen módon jellemzik. csak azért mert divat adni whiskeyt azért még nem biztos, hogy aki kapja az is örül neki, mert egyrészt ha az ember sokat kap belőle, már unja, másrészt egy idő után szelektálni kezd. amúgy is jellemzően olyan embernek aki ért valamihez, vagy gyakran van vele kapcsolatban nagyon meg kell gondolni mit adunk. Pl a blogodból ítélve te marketinggel foglalkozol, akkor én nyilván nem fogok neked egy marketing könyvet adni (vagy esetleg egy nagyon profi, nagyon drágát, vagy egy nagyon régit) mert valószínűleg vagy megvan neked vagy sokkal jobb van neked és valahol a raktárban, pincében, kályhában végzi. de pl ha mészáros vagyok akkor viszek kóstolót vagy egy rúd házi szalámit vagy egy kis sonkát mert ez engem jellemez, vagy egy kis kézzel hímzett asztalterítőt mert hallottam, hogy azokat gyűjtöd, szóval nem kell bedőlni az ilyen népi mítoszoknak, hogy orvosnak piát kell vinni, először nem kell, másodszor meg ami piát én megiszok azt megveszem magamnak mert soha nem fogok olyat kapni. remélem így érthető

adamantium 2010.10.08. 19:09:36

@Mária: sötét vagy de nagyon, és rettenetesen utálom, hogy egyből aljas módon elkezdesz engem kóstolgatni

Tahaa 2010.10.08. 19:10:11

@Leroi: Hát, nem kizárt ... :-)

babsz 2010.10.08. 19:10:55

Azért tegyük hozzá, hogy nekem is perforált vakbelem volt, hashártyagyulladással, több alhasi műtéttel, hat hónapos lábadozással, intenzívvel, gyógytornásszal, 30 kiló alatti súllyal, és majdnem bele is haltam, de szó sem volt alkoholista sebészről. Ez a betegség annyira brutális lefolyású tud lenni, hogy csak na. Nem szoktam az orvosokat védeni, ezen a blogon különösen nem, de ebben az esetben nem mondható feltétlenül, hogy a konyak játszotta a főszerepet.

Tahaa 2010.10.08. 19:12:18

@adamantium: Ne bántsátok egymást! Peace !!!

adamantium 2010.10.08. 19:16:41

@pafff: hát a vakbélgyulladás az műtét nélkül jellemzően halálos (90% felett) és műtéttel sem kirívó, hogy valaki belehal valamilyen szövődménybe, csak manapság el van könyvelve, hogy egyes régen halálos betegségekbe (tüdőgyulladás, vakbélgyulladás, mandulakivétel ...) lehetetlen belehalni és ha mégis akkor az orvos a hibás

Tahaa 2010.10.08. 19:21:26

@Mária: Azért vagytok más véleményen, mert Neked a hála kifejezése egy szimbólum és nincs kifejezhető értéke; Nekünk orvosoknak pedig többnyire jó / szükséges/ jól jön/ jó, ha képvisel - legalább élvezeti - értéket.
Különben 17-18 év orvoskodás után még mindig az "...Ááá, semmivel..." idióta választ szoktam adni a leggyakoribb kérdésre. Most már eljutottam odáig, hogy "Tessék nézni: nincs nekem tarifám." (hogy legalább érezze: nem ingyen van a PLUSZ szolgáltatás).

Tahaa 2010.10.08. 19:23:14

@adamantium: Néha van olyan érzése az embernek (főleg tamponTV-ket nézve), hogy manapság senki sem hal meg Mo-on természetes halállal. Mindről az eü. tehet.

Mária 2010.10.08. 19:35:59

@adamantium:

Anyád sötét.

Ez itt pl egy KÖZEL negyvenezer forintos Napóleon:

www.thewhiskyexchange.com/P-6198.aspx

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.10.08. 19:50:06

Ma már megkínálja a betegeket egy pohárral vagy még mindig önző?

Gest anyó férje 2010.10.08. 21:10:33

Orvosborról hallottatok?

Egyik haverom így hívta a lőréket amiket kapott, egyenesen ment a mosdókagylóba

Kb. ennyit ér a betegek hálája, meg egy csomó urban legend

Bonaparte 2010.10.08. 22:16:24

@Ninfus Corporation: Igazad van...
Adva van egy kórházi fül-orr-gégészet. Dolgozik ott egy doktornő, kb. annyit ér szakmailag, mint az összes többi orvos együtt az osztályon. Apró szépséghiba, hogy célzóvizet használ.
Dolgozik abban a kórházban egy anyuka, ismeri a helyzetet. Amikor a lányának ki kell venni a manduláját, ragaszkodik hozzá, hogy ez a doktornő műtse, aznapi második műtétként. (Az elsőnél még nem hat a célzóvíz, a sokadiknál már talán túlságosan...)
Engem is kezelt a szóban forgó orvos, megszüntette egy olyan problémámat, amit másnak nem sikerült. Baromira nem érdekelt, hogy elsőre esetleg nem találja el a vénámat, ha ő meg tud gyógyítani. Egyébként eltalálta, nem volt vele semmi gond.
Kéretik nem félreérteni, nem pártolom az iszogató orvosokat. De orvosban (mérnökben, jogászban, kőművesben) is van olyan, aki piásan is többet ér, mint más józanul. Sajnos ez az állapot eléggé átmeneti, az alkohol tesz róla.

Tahaa 2010.10.08. 22:56:00

@Bonaparte: Érdekes. Pláne az, hogy ez a szerencsétlen kolléganő hogy jutott el idáig. Segíteni kellett volna neki időben és nem lépten-nyomon keresztbe tenni, - ahogyan az nagy valószínűséggel történt.

Tahaa 2010.10.08. 22:58:08

@Gest anyó férje: ahogy Fábri(k) úr mesélte:
-Hoztam egy kanna vörös bort magának.
-De hisz' ez nem is vörös!
(ránéz)
-Ja.
(és felrázza...)
-Most már vörös...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.10.08. 23:10:00

Eddig sem vittem ajándékot orvosnak, ezután viszont biztos nem is fogok. Marad a pénz, ha van, ha nincs akkor egy köszönöm.

Én még nem találkoztam ittas, vagy italszagú orvossal, de még az ismeretségi körömben sem mesélt senki ilyenről, persze ez nem azt jelenti, hogy nincs.

adamantium 2010.10.09. 00:35:08

látom az anyázás megengedett ezen a blogon, hiába a moderátorok a helyzet magaslatán állnak, nem baj majd legfeljebb nem járok erre többet

adamantium 2010.10.09. 00:36:31

@Mária: "fine champagne" igen 40 ezres csak nem az aminek gondolod

2010.10.09. 06:26:07

@adamantium: Te is mondtál rá előtte 1-2 "szép" dolgot. Sértődékenyeknek nem valók a blogok.

adamantium 2010.10.09. 08:41:48

@Turchi: mit is mondtam rá én előzőleg ebben a vitában? mert szerintem ő kezdte a mocskolódást én csak sötétnek jellemeztem amire úgy nézem teljesen rászolgál

Széphalmi Izett 2010.10.09. 10:26:06

Az író, az én rábeszélésemre írta le betegsége történetét. Személyesen ismerem az esetet, mely egy vidéki kórházban történt és nem 40 éve... A posztoló a történet idején 18 éves volt, a sok hasi műtét során a petefészkét is eltávolították, soha nem lehet gyermeke... A hashártyagyulladás a vakbél műtét következménye. Az alkoholista orvos nem általános, de előfordul, olykor van, hogy ezzel vezeti le a túlterhelést, a sikertelenséget, stb... De ez nem mentség.
Angliából hozatott injekció? Így történt. A neve? Ha valaki tájékozott az orvosi szakirodalomban, vagy úgy egyáltalán, akkor ez nem lehet kérdés. Mi is nagyon sokféle gyógyszert, vagy injekciót alkalmazunk, ami a világban ismeretes. De vannak olyanok is, melyek nem. Ez olyan volt. És talán nem véletlenül kérte neve elhallgatását az ezt javasoló orvos. A posztoló talán ezt azért kaphatta meg "könnyebben", mert egyik rokona az Egészségügyi Minisztériumban dolgozott.
A beteg egyébként pert nyert a kórházzal szemben... Ritkaság...

2010.10.09. 10:33:53

@adamantium: Hát a mocskolódástól azért egy kicsit messze volt, valamint a "csak" sötét sem éppen dícséret. Hogy rászolgált, vagy nem, az már más kérdés. A moderátorok pedig gondolom nem ülnek egész nap a gépnél, így több óra is eltelik, mire észreveszik. Okos doktorbácsik nem mennek bele ilyen semmi vitába :-)

adamantium 2010.10.09. 11:15:10

@Turchi: nem egyezik a véleményünk, vagy nem egy blogot olvasunk
"Sajnálom, ha neked csak az árcédula számít. "
"Egy villányit NEKED menő, hogy kapj..."
"Anyád sötét."
á, ez nem mocskolódás, ugyan

adamantium 2010.10.09. 11:16:07

@Turchi: az adminisztrátornak meg az a dolga, hogy figyelje mi történik a blogon, ma reggel tudott egy újabb gyalázó sztorit beírni, csak az eddig írtakat nem képes átnézni

2010.10.09. 14:14:37

@adamantium: Jól elvagyunk itt a blog végén, amikor már senki nincs itt.:-)
"Anyád sötét" Csak előtte nem tartottam mocskolódásnak,természetesen ezt a részt már igen, de ezt a választ te idézted elő a megjegyzéseddel, ami erősebb volt, mint amit addig neked mondott Mária. Persze csak szerintem. A véleményünk nem egyezik, de ezzel nincs baj. Az adminisztrátor ingyen dolgozik, mi is ingyen kommentelhetünk, nem lehetnek elvárásaink. Ha valami nem tetszik, nem írunk, nem olvasunk a blogon, mint ahogy te is azt írtad egy előző megjegyzésedben, hogy nem jársz erre, de mint láttam az újabb posztban, kialudtad a mérgedet. Nekem nincs bajom az orvosokkal, csak hogy tiszta legyen a kép. Szórakozásból olvasom a blogot, és nem veszem véresen komolyan a megjegyzéseket egyik oldalról sem.

huncut 2010.10.09. 14:35:40

@Széphalmi Izett: Én meg köszönöm, hogy ezeket hozzátetted. Ennek fényében talán újra érdemes lenne végigolvasni még egyszer a hozzászólásokat, kicsit más szűrőn át látja az ember ezeket.
Sokszor marad hiányérzetem a történetek végigbeszélése után, szóval jó, hogy leírtad.

adamantium 2010.10.09. 15:53:01

@Széphalmi Izett: én már kértem nem egyszer külön engedéllyel gyógyszert, egyedi behozatalra, de olyat amilyet a vöröskereszt hoz és egy injekció hashártyagyulladás ellen még nem láttam

Széphalmi Izett 2010.10.09. 16:52:04

@adamantium:
Talán nem derült ki, hogy az injekciót, nem a hashártyagyulladásra kapta, - azon már túl volt, mint pl. az ebből következő (?) bélelzáródáson, bércsavaradáson és stb-in is ... Nyitott, hosszan nem gyógyuló gennyes tályog kapcsán kapta, amit hónapokig naponta tamponáltak...

adamantium 2010.10.09. 16:59:36

@Széphalmi Izett: és ne haragudj a hashártyagyulladás és a tályog kezelésében mi a különbség sebészeti szempontból? mi az a titokzatos gyógyszer ami egy súlyos, krónikus fertőzést egy adagban gyógyít? nagyon misztifikált így ez a történet.

Széphalmi Izett 2010.10.09. 17:23:22

@adamantium:
Nem haragszom :-)
Te sebész vagy???
Mi ebben a történetben a hihetetlen számodra? A lány története, vagy az alkoholista sebész, vagy a külföldi gyógyszer???
A lány 8 hónap után hihetetlen módon él! 35 kg-ról már 52 kg-ra hízott, gyereke elvileg továbbra sem lehet, sokszor vannak hasi fájdalmai a műtétekből adódó hasi összenövések miatt...
Akkor???

adamantium 2010.10.09. 17:46:06

@Széphalmi Izett: leírtam a véleményemet a történetről adamantium 2010.10.08. 11:41:37
ami nem tetszik, hogy: egyrészt nem teljesen tisztázott, hogy akkor most mi az ok-okozati viszony az alkoholizáló sebész és a peritonitis közt, hisz az utóbbi az a vakbélgyulladás egyik alapvető és természetes szövődménye az esetek nem elhanyagolható százalékában még a Mayo klinikán is.
2 a hasi átöblítés rezidensi műtét, miért nem vállalta el egy főorvos?
mi ez a misztifikáció az egy adagos külföldi gyógyszer körül amit csak nagy protekcióval lehetett beszerezni.
az, hogy valaki peritonitist kap vakbélgyulladás után, amiből műtétsorozattal és ennyi idő alatt épül fel teljesen megszokottnak mondható, nem egy ritka eset
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása