Az orvosok ragaszkodnak a gyógyszereikhez

2010.05.08. 07:00

Tisztelt Praxisblog!

Egy velem megtörtént szomorú és egyben megbotránkoztató eseményt szeretnék megosztani Önökkel:

Több éven keresztül jártam a Dél-pesti Kórház belgyógyászati osztályához tartozó hypertónia ambuláns rendelésére hétfőnként, amelyet hosszú idő óta igazgató-helyettes, nagytudású szaktekintéllyel rendelkező belgyógyász főorvos vezetett.
Az ügy objektív megítéléséhez elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy főorvos úrnak köszönettel tartozok fáradozásaiért: sikerült a vérnyomásomat optimális gyógyszerezéssel beállítani úgy, hogy már csak évi egy alkalommal kellett kontrollra járnom, ami hál' Istennek már csak formalitásnak tűnt.

Történt, hogy az egyik rendelésén felajánlotta egy új készítmény szedését kísérleti jelleggel a gyógyszergyár felajánlásaként, én azonban viszolyogtam tőle és kértem a meglévő további gyógyszerezést.Úgy vettem észre, hogy nem tetszett neki a döntésem.

Történt ezt követően, hogy a rendeléseken kezdett egyre hidegebben fogadni, hamar lerázni, kérdéseimre kitérő választ adni,stb. Tudják ezt egy beteg hamar észreveszi egy orvoson ha nem kellő gondossággal kezeli egy idő után....

Vélelmeztem, hogy mi állhat a magatartásforma változás mögött, ezért a következő alkalommal felkészülve mentem a rendelésére, hátha netán egyéb megfontolásból neheztel reám.
Úgy gondoltam, hogy ezzel a probléma megoldódott, azonban legnagyobb megrökönyödésemre a következő, egyben mint utólag kiderült számomra utolsó ambuláns hypertónia rendelésen az alábbi történt:

Amikor behívott, leültetett a székre és én szokás szerint kértem a gyógyszereim felírását, felállt és közölte, hogy el kell menjen vényért a folyosó végén lévő szobájába.Türelmesen vártam, vártam, eltelt kb. 15 perc és főorvos úr sehol, hűlt helye.Egyszercsak benyit az egyik nővér a rendelőbe és kérdezi mire várok. Természetesen a főorvos úrra, aki elment üres vényért, de még nem jött vissza.Erre ő fejét csóválva bekopogtatott a néhány ajtóval odébb lévő szobájába és lám ott volt, előkerült.

Visszajővén azt sem mondta, hogy elnézést kérek megfeledkeztem Önről, vagy valami hasonlót joggal elvártam volna, semmi....
Hirtelen erős felindulásomban - elnézést a kifejezésért - de köpni, nyelni nem tudtam - érzéseimet nehezen magamba fojtván felálltam és sarkonfordulva, megszégyenülve elhagytam a kórházat.
Hát így jártam a kétezres évek első felében és azóta is sokkolóan nyomaszt ha eszembe jutnak az átélt események.Természetesen soha többé nem tettem be oda a lábamat.

Örömmel tölt el ugyanakkor, hogy találtam e praxisblogot és megoszthattam Önökkel...

Üdv.
egy hypertóniás beteg

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Motorpenis 2010.05.08. 08:41:03

Jó, de akkor most mi is volt a gond?

Mert a cím alapján a gyógyszerrel van bajod, aztán végül is az a baj, hogy megvárakoztattak.

Káin 2010.05.08. 08:56:04

@Motorpenis: Nekem valahogy úgy jött le, hogy az új gyógyszer említése miatt lett a várakoztatás és a bunkó stílus.

megbecsültorvos 2010.05.08. 09:25:27

Szerintem csalódást okozott neki. Megértem a dokit: egy ilyen csapás után az ember kicsit kifújja magát... :D

Már kérdés, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a kolléga cégszponzorált (fázis 4, azaz, marketingcélú) gyógyszertanulmányban vagy simán csak egy orvoslátogató által melegen ajánlott szer felírásában volt érdekelt, és beidegesedett, hogy elbukja a törvénytelen prémiumot, amivel a cég azért jutelmazza őt, hogy félretéve személyes meggyőződését, jogosulatlan versenyelőnyhöz juttassa az új terméket.

Ez is stressz, higgyétek el: figyeltem eleget a főnököm arcát, amíg Magyarországon dolgoztam... :D

Motorpenis 2010.05.08. 10:17:06

@megbecsültorvos:
Nono, hogyhogy törvénytelen? ÉS miért jogosulatlan versenyelőny? Vigyázni ezekkel a kifejezésekkel!

Nem tudjuk, tényleg új gyógyszer volt-e, új hatóanyag, vagy csak más márkanév, szóval megint zavaros, de balhézni lehet rajta.

Tegnap voltam fogorvosnál. Az orvos nem volt bent, de nem gond, mert ezt az asszisztens is el tudja intézni. 20 percet vártam, mert nem vettek észre, pedig komoly összegeket hagytam ott. Mégsem balhézok, mert nincs miért. Most komolyan, a panaszos még sohasem várt sehol? Tökminegy, milyen okból.

Káin 2010.05.08. 10:25:48

@Motorpenis: Balhézni tényleg felesleges, ám valódi problémákra felhívni a figyelmet nem. Nem erről a konkrét esetről beszélek, mert itt tényleg nem lehet semmi bizonyosat mondani, de azért nem egyedi, hogy ok nélkül váratnak.

Cicmaláj 2010.05.08. 10:28:46

Azért érdekes, hogy egyik pillanatról a másikra stílust váltott a doki. Nem hinném, hogy a felírandó gyógyszer lenne az ok. A kedves posztoló nem volt flegma, követelőző, stb. ?Csak kérdezem, nem feltételezem.

Cicmaláj 2010.05.08. 10:30:15

Azért érdekes, hogy egyik pillanatról a másikra stílust váltott a doki. Nem hinném, hogy a felírandó gyógyszer lenne az ok. A kedves posztoló nem volt flegma, követelőző, stb. ?Csak kérdezem, nem feltételezem.

Káin 2010.05.08. 10:32:10

@Cicmaláj: Nem tartom én sem elképzelhetetlennek, hogy részben a posztoló is hibás volt, nem voltunk ott, ezért nem tudhatjuk pontosan mi és hogy történt, kénytelenek vagyunk a levélíró szavaira támaszkodni.

Brekkancs 2010.05.08. 10:37:25

Engem az a várakozási idő érdekelne, amikor nincs bent senki pl. a rendelőben, az előző beteg már kijött, a következő pedig nem m,ehet be jó fél órán keresztül Ilyenkor mi történik?Sajnos nincs röntgen szemüvegem, úgyhogy tippelni sem tudok, de az ilyen eset mindennapos, számtalanszor átéltem már én is.

Oppenheim · http://mentok.blog.hu 2010.05.08. 10:39:55

Egy újabb komoly probléma. Meggyógyult a beteg? Igen, Illetve sikeresen beállításra került a vérnyomása. A cél pedig ez volt. 15(!) percet kellett várnia? Ezért én is mindig sarkon fordulok a boltban, a postán a hivatalban stb... A gyógyszercégek és orvosok viszonya meg ilyen, nem kell elfogadni a másik készítményt, ahogy a levél írója is tett és kész. Nem hiszem, hogy az említett főorvos a kezelt, talán több száz betege közül pont a levélíróval akart kicseszni, mert ő nem fogadta el a gyógyszert... de az is lehet, hogy igen. Szerintem örüljön, hogy sikerült a problémáját megoldani, sok esetben ez nem megy könnyen. A 15 percen meg valahogy tessék túltenni magát.

Káin 2010.05.08. 10:42:33

@Oppenheim: Abban én is egyetértek, hogy 15 perc várakozás az semmi, mindenhol várhat ennyit az ember, sőt, ennek dupláját is. De miért van az, hogy egy-két rendelőben (jelzem nem mindenhol)direkt várakoztatják a betegeket?

kendike 2010.05.08. 10:54:28

szerintem a poszttal a legnagyobb baj, hogy nem most történt, hanem a kétezres évek elején. Bár a probléma, azaz a várakozás sajnos megmaradt.

A más villogány 2010.05.08. 11:00:41

Az volt itt a probléma, hogy ugrott a dokinak valami bónusz, amit megfelelő mennyiségű gyógyszer felírása után kapott volna... Az orvoslátogatók így motiválják a dokikat. Ez is csak a pénzről szól...

OlefGunnarson 2010.05.08. 11:02:56

Valószínűleg közrejátszott a történetben megbecsültorvos által említett tényező a hirtelen hangulatváltásban, de orvoshoz nem jópofizni járunk és nem kötelező elfogadni azt a gyógyszert, amelyet ő ajánl. 15 perc az smafu, vártam én már másfél órát is.-

Káin 2010.05.08. 11:08:20

Szerintem a legnagyobb gond, hogy orvos és beteg között az egymásrautaltság ellenére óriási feszültségek vannak. Nem ártana oldani egy kicsit, de azt , hogy ennek mi a módja, mondják mega nálam sokkal okosabbak, mert nekem fogalmam sincs.

Leonce 2010.05.08. 11:10:55

Talált egy új kezelőorvost?
Amúgy eddig kivételezettnek tekintheti magát, hisz hypertoniás betegként anyámmal (aki egy vidéki kistelepülésen él) a házi orvoson kívül a kutya sem foglalkozik, pedig már komoly problémák is adódtak pár éve a betegségéből kifolyólag. Akkor egy-két hét kórházi kezelés volt, de azóta sem rendelték vissza a kórházba. A háziorvos havonta egyszer berendeli, néha vérvételre küldi, de ennyi.
Az igazi problémák azt hiszem itt kezdődnek a magyar eü-ben, ( az esélyegyenlőtlenséggel)úgyhogy a főorvos úr modortalansága egy kis porszem probléma.

Károgó Kritikus 2010.05.08. 11:19:06

@Visegrádi: "a főorvos úr modortalansága egy kis porszem probléma. "

Ahogy mondod.

kendike 2010.05.08. 11:33:31

@Káin: Nem tudom a módját, de én is ezt vettem észre. Főleg ezen a blogon látszik világosan.

khi 2010.05.08. 12:01:51

Brekkancs 2010.05.08. 10:37:25

ilyenkor általában adminisztrál ami a betegellátás 2/3-a sajnos szóval miután kimész még csak akkor jön a munka java. mielött behív valakit az ember átnézni h kivel és mivel fog találkozni mert az átlag 8 perc/ beteg erre nem elég. közben esetleg felhívják átlag 5 percenként egy másik beteg miatt.

Brekkancs 2010.05.08. 12:05:10

@khi: Értem. Bár azt gondoltam, hogy az adminisztrációt az asszisztens végzi. Amúgy amitől még idegbajt kapok, az a "beszélgetni megyek az orvoshoz" kategóriájú beteg. Most nem azért, de 3percnél többet még sosem töltöttem bent a rendelőben és ebben a vérnyomásvizsgálat is benne volt.

dimitrisz 2010.05.08. 12:07:07

@Brekkancs: adminisztrál, ugyanis nekem kell gépelni a gépbe mindent, azt hogy megvizsgáltam a beteget, vért vettem, kül kódokat beírni, hogy tanácsadás meg etc, ugyanis ezalapján kapja a kórház a finanszirozást nem az alapján h milyen zseniálisan kezel és kedves a betegekkel vagy milyen diagnózisat írt be. és kizárólag ez érdekli a managementet is. a stílus-probléma porszem a gépezetben, amit megoldanak h a pontgyűjtés folyamatos legyen. majd kap a beteg egy elnézéstkérő levelet meg a szokásos mondatot hogy megtettük a megfelelő lépéseket

khi 2010.05.08. 12:13:21

a kommentelő pedig valószínűleg azt élte át amit leírt, megpróbálták egy "új" készítményre átszoktatni kevés sikerrel. sajnos ez is valóság.

gorillka 2010.05.08. 12:15:58

Ahol én jártam az utóbbi időben (gyerekorvos, sebészet) ott két monitor volt egy gép és az asszisztens írt, a doki csak diktált.
Amikor elköszöntünk már írta is be a következő beteget.
Bár ez egy fantasztikus sebész volt. Olyan kedves volt mindenki és emberi, hogy az utolsó alkalomra vittünk nekik egy kis karácsonyi köszönöm-desszertet.

Az én olvasatomban a panaszos problémája nem a 15 perc volt önmagában, hanem a folyamat és az általa levont következtetés.

Kiszolgáltatottak vagyunk, na.

khi 2010.05.08. 12:17:22

Brekkancs 2010.05.08. 12:05:10
akinek van asszisztense annak igen. akinek nincs az növeszthet még két kezet:)

dimitrisz 2010.05.08. 12:17:26

még egy apró note: a betegvizsgálat 750 német pont, mai napon kb 1095 Ft. Ennyit kap a kórház egy betegvizsgálatért. Magánrendelőben ki volt már és ki fizetett? Ugye nem ennyi volt. Nem kell hozzá komoly matematika hogy 8 órán belül hány beteget KELL megvizsgálni, hogy a kórháznak megérje az orvost a kórházat a személyzetet és a háttérszolgálatatást fenntartani.

Oppenheim · http://mentok.blog.hu 2010.05.08. 12:18:11

@dimitrisz: Szia!
Asszisztensként dolgozol? Ha jól tudom egy-egy beteg (legalábbis a gépben) tehát az adminisztrációban minimum 10 percet bent kell, hogy töltsön a szakrendelésen, mivel csak ezután jár OEP kifizetés. A "német pontrendszer" még mindig áll? Ha igen most mennyit adnak 1 pontért?

Oppenheim · http://mentok.blog.hu 2010.05.08. 12:18:56

@dimitrisz: köszi, közben a felét meg is válaszoltad :)

Oppenheim · http://mentok.blog.hu 2010.05.08. 12:20:09

@dimitrisz: köszi, közben a felére már ott is a válasz :)

dimitrisz 2010.05.08. 12:22:05

@gorillka: közétkeztetés közoktatás közegészségügy közigazgatás köz...- álljon már ki a köz ezekért, ne a benne dolgozókra hagyja hogy azok küzdjenek meg a közért

gorillka 2010.05.08. 12:24:45

@dimitrisz: ezt nem teljesen értem, miért írtad nekem.

gorillka 2010.05.08. 12:26:11

@dimitrisz: ezt miért írtad nekem?

szórakozik a blogmotor

dimitrisz 2010.05.08. 12:26:46

nincs civil társadalom és civil összefogás. addig ugrálunk vagy szenvedünk- mindenki ossza be magának- a politika sajátos gondolkodása/tettei alapján. nincs visszajelzés, nincs konstruktiv párbeszéd a politika és a civil szféra között.

gorillka 2010.05.08. 12:33:09

De ha már megszólítottál.
közétkeztetés. Nem az a baj, hogy nem bélszínt esznek a gyerekek, hanem hogy túlfűszerezéssel, agyonsózással pótolják a hozzáértést. Hogy lejárt joghurtot, szottyadt almát adnak a gyerekeknek. Hogy A és B menü esetén a rántotthús csak a kedvenceknek, tanároknak és a konyhai dolgozóknak elérhető.
Hogy egy gyerek-konyhás néni viszonylatban a gyerek a kiszolgáltatott és nem a kiszolgált.
És ez a mentalitás mindenre igaz. Kevés a fizetés, jogom van nyersnek lenni, jogom van megszívatni a másik felet, hiszen úgysem mer szólni, mert nincs konkurenciám.
És ez sajnos érvényes az APeh-os ügyintézőre, a tanárra és igen, az orvosra is.
Nem általánosságban, de könnyen fellelhető.

Oppenheim · http://mentok.blog.hu 2010.05.08. 12:39:29

Ez egy ilyen ország, ilyen a közfelfogás és gondolkodás, tisztelet a kivételnek. A szociális háló sok helyen lyukas, de nézzünk pusztán statisztikákat más EU-s országokkal, ha már azok vagyunk mi is. Hány helyen ingyenes az eü. ellátás, még azoknak is akik nem fizetnek. Hány helyen él ennyi "rokkantnyugdíjas" ennyi segélyezett (mert jobban megéri, mint dolgozni). Ha összeadom a BKV-s végkielégítéseket 20-30 felszerelt rohammentőt lehetett volna venni és még sorolhatnánk... Más országokban is van korrupció és szívás de nem ilyen arányokban és ez a legnagyobb probléma.

gorillka 2010.05.08. 12:47:49

@Oppenheim: itt is lehetett volna fizetni, de leszavazták.
Külföldön még csak két helyen volt alkalmunk igénybe venni orvosi ellátást.
Az egyik helyen 4 euros vizitdíj 24 euros ügyeleti díj volt "elérhető", a másik helyen sajnos nem tudom, mert mi nem beszélni spanyol, ők nem beszélni angol, amit meg fizettünk, azt az itthoni biztosító gyógyszerköltséggel együtt kifizette.
De mindenhol kedvesek voltak.
Most itthon a TAj kártyám le van adva a háziorvoshoz, és csak ritkán találkozunk, mert ha bármi bajom van fizetős orvoshoz járok.
Kivéve orvosi igazolás a gyereknek és eltört gyerekujj. :(

dimitrisz 2010.05.08. 12:52:07

@gorillka: merthogy kiszolgáltatottak vagyunk minden "köz" ügyben, mert nincs rálátásunk a folyamatokra, nemcsak az orvosnál hanem a gyermeked iskolai oktatásánál is pl., ott is megy a paraszolvencia, meg a közigazgatási folyamatoknál is kiszolgáltatottak vagyunk. Csak nem ennyire direktben. Miért nincs high quality orvoslás meg oktatás meg ügyintézés? Ebben a blogban ugyan csak az orvoslás volt a téma, de összefüggéseiben lásd a dolgokat. Dolgoztam külföldön is és más területen is voltam önkéntes, na azóta vagyok szomorú, mert láttam, hogy lehet másként is csinálni, amihez nem pénz kell, hanem csak egy kis szervezés, vagy logisztika és mert nem lehetett hazahozni ötleteket, dolgokat, hanem itthon újra fel kell fedezni a melegvizet

Oppenheim · http://mentok.blog.hu 2010.05.08. 12:56:42

@gorillka: nos igen. Azt el sem kezdem, hogy jobb lett volna a vízit díj és a félig biztosítós megoldás, felesleges. Aki nem lát bele, csak annyi jön le, hogy fizetni kell, há hogy képzelik eztet itten, no. monnyonle.

1 117 forint, itt 300 forint lett volna, ami arányaiban biztosan megegyezik, nem tudom a viszonyokat. Erre is azt tudom mondani, hogy külföldön már rengetegféle eü. finanszírozási rendszer van és működik, példa tehát van, már csak a sajátos hazai viszonyokhoz kéne valahogy beilleszteni. Szóval nem a spanyol viaszt kell feltalálni.

dimitrisz 2010.05.08. 13:00:33

@gorillka: ha nem tetszik a közétkeztetés vegyél a gyermekednek máshol menüt vagy főzz neki, ha nem tetszik a közoktatás, akkor járasd magántanárhoz a gyermeked, ha nem tetszik a közgyógyítás, fizesd meg a magánorvost és ez így van jól..és ez így van jól?

gorillka 2010.05.08. 13:01:07

@dimitrisz: Az a helyzet, hogy én meg azért vagyok szomorú, mert van rálátásom a dolgokra.

dimitrisz 2010.05.08. 13:04:52

@gorillka: rálátásod van, de ráhatásod nincs ezek szerint

dimitrisz 2010.05.08. 13:05:35

akkor szomorkodjunk tovább együtt mi civilek így egymás vállán

dimitrisz 2010.05.08. 13:06:50

és fizessünk- duplán (adó+prviát ellátás)

gorillka 2010.05.08. 13:06:51

@dimitrisz: ráhibáztál. a gyerekem már nem eszik közétkeztetésben, bár most kuncsorogná vissza magát, mert igaz, hogy vacak az ennivaló, de jó a társaság. Megér-e nekem havi 6000Ft-ot a gyerekem lelkivilága? Igen. újra befizetjük, nem eszi meg, jó társaságban van, eszik itthon.
Az iskolai szocializációt fontos elemnek tartom. De mellette igen, külön tanárhoz jár, aki személyre szabottan foglalkozik vele.
A magánorvosról már írtam.
És mindezt az utolsó fillérig leadózott pénzből teszem.
Jól van így?

gorillka 2010.05.08. 13:09:05

@dimitrisz: nincs kedvem széllel szemben pisilni. Nem csak a szakmaiság érvényesül a fent felsorolt területeken, hanem magasabb szempontok.
És én nem tartozom a körbe.

Zöldövezeti 2010.05.08. 13:10:19

@gorillka: Nem kell mindig privát orvoshoz menni és nem kell betegnek lenni !

Kipróbáltam : privátban és a szabályos úton ugyan úgy kezeltek - csak az egyiknél több volt a körítés !!

dimitrisz 2010.05.08. 13:11:30

@gorillka: költői kérdés, nem nekem szól, majd 2/3 felel rá, ha felel rá (kutyaugatás szamárbőgés nem hallatszik az égig vagy egy fecske nem csinál nyarat)hogy érdemes gondolkodni?

gorillka 2010.05.08. 13:12:10

@Oppenheim: én úgy gondolom, hogy az orvostársadalom viszonylag zárt. Kívülről nagyon nehéz/lehetetlen építő jellegű változásokat végigvinni.
Maguknak az orvosoknak kéne lépniük az ügyben, de mire egy orvos olyan helyzetbe kerül, hogy ér valamit a szava, már nem érdeke a változás.

eklar 2010.05.08. 13:13:00

A dolog baromi egyszerű. Fogyasztói társadalomban élünk, ahol a vásárló az Isten. Ezt tudatosítani kell minden koszos áruházzal, patikussal, orvossal, hogy az én pénzemből él, bassza meg, és ehhez mérje a viselkedését is, mert ha nem tetszik, akkor keresek másikat, egyéb kellemetlenségekről nem is beszélve. Nekem kemény vitáim voltak a háziorvossal gyógyszerügyben. Világosan értésére adtam, hogy ha jónak látom, felülbírálom a döntését, és hidegen hagy, hogy az ügyeletes gyógyszervigéc éppen melyik újabb tabletta értékesítését szorgalmazza. Utána letettem az asztalra egy listát, hogy a természetgyógyászom ezeket a vizsgálatokat kéri, hajlandó-e együttműködni? Hajlandó volt. Csak keményen, barátaim. Az orvosnak is csak földig ér a lába, mire sértődik ?! Gyógyítani egy-két öreg tud még, a többi már csak gyógyszert árul, nem több, mint fűszeres. Viszont az infrastruktúrára szükségünk van, bonyolult és drága vizsgálatokhoz nem nélkülözhetjük őket. Így hát tapintatosan, de keményen és határozottan kell velük - együttműködni.

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2010.05.08. 13:14:18

A posztírónak nemcsak belgyógyászatra kellene eljárnia, hanem pszichiáterhez is. Mi a faszt gondol mégis, hogy majd az orvos hajlongva fogja fogadni, őt a mélyen tisztelt beteget? Szánalmasan siralmasan ez a senkiházi.

gorillka 2010.05.08. 13:18:16

@Zöldövezeti: sajnos nálunk (kisváros melletti falu) a háziorvosnál több a körítés...
Elnézett nekem egy cisztát, amit egy hét múlva külföldön kellett műteni és egy másik betegséget, amire azt mondta, hogy túl sokat foglalkozom magammal. Végül kaptam helyes diagnózist (úgy gondolom, mert a kezelés használt), de nem tőle.
Családilag elmentünk egy másik orvosi "rendelőbe", ahol rendszeres a szűrés, jó szakorvosokhoz irányítanak és kedvesek is.
Abban igazad van, hogy nem kell betegnek lenni, de nem csak betegség esetén megyünk orvoshoz.

Sunny Days 2010.05.08. 13:23:56

@dimitrisz: gyorsabban is mehetne az adminisztráció, ha végre valaki felismerné, hogy a billentyűvel is dolgozókat meg kellene tanítani tíz ujjal vakon gépelni. Elfog a harctéri idegesség, amikor két ujjal, a betűket keresve-vadászva gépelnek - és ezen a ponton mindegy, hogy az orvos, akinek nincs asszisztense és maga gépel, vagy az asszisztens az, aki miatt egy csomó embernek várnia kell. Az idő pénz, a betegnek főleg.

stukov1 2010.05.08. 13:30:46

Teljesen valószínűtlen, hogy az orvos pont e beteg miatt bukott el gyógyszercéges támogatást.
Az új szert felírja következőnek és kész...
Napi 40 hypertonia rendelésen megjelenő betegből akad pár akinél lehet gyógyszert váltani, és olyan is akad aki nem ellenkezik. Különben is azt írja, hogy évente egyszer jár oda. Nemá, hogy egy év múlva az orvos emlékszik rá, hogy "ezaza hülye akinek nem kellett a másik gyóccer", és ezért lekezelően fogadja.

Fentebb volt, hogy mit csinálnak bent 2 beteg között. nos, nálunk 7 perces előjegyzés van, tehát 7 percenként jönnek a betegek sorban, mindenkinek meghallgatjuk a panaszát, +még a hülyeséget is amit hozzáfűzni gondol, várjuk míg le-fel öltözik, vizsgálat, tanács stb. 10-15 beteg után kell egy kis szünet ( az asszisztensnek pisilni kell, szomjas lett stb)....és kisunnyog a hátsó ajtón, már ahol van. Vagy megnézzük mit írnak a neten stb..
A váróteremben meg várakozni kell! Akinek van időpontja, a rendelés végéig sorra kerül.

Motorpenis 2010.05.08. 14:16:35

@eklar: Rosszul tudod! Nem vagy vásárló. A vásárló az eü. esetében az OEP, te csak kedvezményezett lehetsz.

Most olvasom a hozzászólásod többi részét:jól értem, hogy te felülbírálod a dokit, jobban tudod, mi kellene neked, és még a természetgyógyászod kívánságait is elé dugod?

"természetgyógyászom ezeket a vizsgálatokat kéri, hajlandó-e együttműködni?"

Ebben az egész biztosítotti jogviszonyban ki a természetgyógyász? Hol helyezkedik el? Hatásköre? Illetékessége? Felelőssége?

Pszt! 2010.05.08. 14:43:23

Tudjuk, hogy az egészségügy magánosítása az ördögtől való, pedig az lenne a megoldás. Ha az orvos anyagilag függene tőled, mindjárt más lenne a hozzáállása.

Punxsutawney Mormota 2010.05.08. 14:44:29

Bocs' hogy közbeszólok, de... A posztoló le is írta, hogy kísérleti gyógyszer lett volna. A szitu a következő. A főorvos úr valszeg felkérést kapott, hogy működjön együtt klinikai kutató cégekkel. Egy-egy orvosnak (függően a gyógyszergyár tesztelési igényétől) 3- 15 beteget kell "beszerveznie". Szintén sok mindentől függ, hogy mennyit kap a doki a kutatásra, de az árak 500-2000 euró között mozog per beteg.
Lehet, hogy jó dokink azért volt csalódott, mert a posztolónak olyan típusú hypertóniája volt, amely nagyon feküdt volna a gyógyszernek. Tehát úgy érezte, hogy a posztoló kihúzott a zsebéből pár százezer forintot.

tasslehoff 2010.05.08. 15:11:52

Nem nagyon értem, hogy néhány hozzászóló nem érti, vagy nem akarja érteni, mi itt a probléma. A posztoló egyértelműen leírja, hogy nagyra tartja a főorvos hozzáértését és neki köszönheti a tünetmentességét.
Az, hogy nem kíván kísérleti gyógykezelésben részt venni -ezzel esetleg kockáztatni az eddig elért jó eredményeket-, nem jogosítja fel a főorvost arra, hogy magatartásával lelkiismeretfurdalást próbáljon kelteni a betegben.
Egyébként a posztból egyértelműen kiderül, hogy nem adminisztrálni vonult vissza a doki, hanem a recepttömbjéért "szaladt" el mintegy negyedóra időtartam erejéig, hadd ücsörögjön ott magában az a szemét beteg, aki képes volt megfosztani őt némi pénzmagtól.
Arról meg, hogy egy év után ne emlékezne a betegre, csak annyit, hogy 5-6 évente esek be a háziorvosomhoz, akinek kb háromszor annyi betege van, mint egy átlag háziorvosnak/üzemorvosi múltjából következően/, mégis azonnal megkérdezi amikor belépek a rendelőbe, hogy futottam-e a lépcsőn, mert akkor abnormálisan magas- akár 95-1oo-as -vérnyomás eredmény is várható. És ezt minden alkalommal elsüti.

Motorpenis 2010.05.08. 15:45:22

@Pszt!: "Ha az orvos anyagilag függene tőled, mindjárt más lenne a hozzáállása."

Ezt kifejtenéd egy kicsit részletesebben?

calvin&hobbes 2010.05.08. 15:54:54

Az esetleg nem jutott senkinek eszebe, hogy kapott egy telefonhivast es valaszolnia kellett ra? Esetleg azalatt a negyedora alatt beugrott egy kollegaja es tanacsot kert vagy akarmi.... Muszaj egybol arra gondolni hogy a szemet orvos biztos besertodott es "direkt" varatta a beteget?
Persze vegulis mindenki magabol indul ki.....

http://www.mbtshoesale.net/mbt shoes sale · http://www.handbagsonlinesale.com 2010.05.08. 16:51:03

Would you want to know what style is the most popular sandals in 2010 summer ?
Would you want to know what style is the coolest sunglasses in 2010 summer ?
Would you want to know what style is the most popular handbag in 2010 summer?
Now you do not need to take time to go shopping , but gently tap the mouse, into my our website here will give you all the answers.

MBT M.WALK shoes

MBT M.WALK shoes

MBT sport shoes

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.08. 16:51:20

@eklar:
1. Köszönet a "tudatosítani kell minden koszos áruházzal, patikussal, orvossal" felütésért, már csak az áruházak és patikusok nevében is.
2. Az, hogy az orvos egy dolgot javasol, te meg nem értesz vele egyet, az a te bajod. Abból indulsz ki, hogy te vagy az isten, az orvos meg eleve korrupt gyógyszervigéc, ez is a te bajod. De nem szeretnék az orvosod helyében lenni, ha netán mégis csődöt mondott a tudományod, és neki kell helyrehoznia. Ebben az esetben az lenne a korrekt, ha a helyrehozatalodat is magadra vállalnád.
3. Ha a természetgyógyász (aki ugye nem OEP-finanszírozott) azt zseniálja, hogy menj el ilyen, olyan vizsgálatokra (ami egyébként jobb, mint ha csak energiaátadással stb. akarna gyógyítani), akkor legyen szíves ezt megoldani, és ne a háziorvost ugráltassa. Te meg légy szíves, fizesd ki a vizsgálati díjakat. Szerintem ez is benne van abban, hogy együttműködsz az orvosokkal.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.08. 19:50:06

@Brekkancs:

Ilyenkor általában adminisztráció folyik - ez átlagos esetben a betegre fordítandó effektív gyógyítási idő 2-3-szorosát veszi igénybe.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.08. 19:52:42

@gorillka:

"Ahol én jártam az utóbbi időben (gyerekorvos, sebészet) ott két monitor volt egy gép és az asszisztens írt, a doki csak diktált."

Milyen úri helyen jártál, ahol van asszisztencia! :-(

adamantium 2010.05.08. 21:20:38

már megbocsássatok de a leírt szöveg az teljesen ellentmond a címnek, elvégre itt az orvos akart gyógyszert váltani, a beteg meg ragaszkodott hozzá, szerintem legalábbis így volt

adamantium 2010.05.08. 21:33:26

@eklar: először is, ahogy már leírták, nem te vagy a vásárló, az OEP az aki neked megvesz bizonyos szolgáltatásokat. te engem aztán biztos nem tartasz el, én téged valószínűleg. mert egy jó sebész akár több száz beteget is megműt egy évben, ha nem tenné azok többnyire megnyomorodnának vagy meghalnának, na most ha meghal akkor ugye adót nem termel, ha megnyomorodik akkor még rosszabb mert nem, hogy adót nem termel hanem még segélyből él. tehát egy sebész évi adótermelése valójában, közvetve, több száz ember adójával egyenlő, gondold csak át még egyszer, hogy ki tart el kit. ha már ennyire bízol a természetgyógyászodban, miért nem írja ki ő neked azokat a vizsgálatokat? én csak olyan vizsgálatokat és gyógyszereket írok fel amikről én is meg vagyok győződve, hogy hasznosak és jók, ha nem tetszik akkor fejre is állhatsz akkor se írom fel

adamantium 2010.05.08. 21:38:24

@Punxsutawney Mormota: egy kis finomítás a leírtakhoz, az összegek légből szedettek, se az alsó határ se a felső meg se közelíti a valóságot, és az összeget nem az orvos kapja, hanem ebből kell finanszírozni a kísérletet: ilyenkor a kórházi bennfekvést, vizsgálatokat, gyógyszereket mind a gyógyszercég fizeti nem az OEP. persze nem egy összegben kapod meg hanem a kísérletsorozat folyamán elosztva. és ebből még az intézmény meg az apeh is leveszi a részét. tehát hiába kapsz egy milliót egy beteg után ha 800 ezerbe kerülnek a járulékos költségek. rád esik 200 ezer, ebből mondjuk 30% az intézményé, majd 50% adófélék, azért a nővérkéknek meg az adminisztrátornak és asszisztensnek is kell adni, na mennyi is marad emiből meggazdagodik az orvos?

szabidoki 2010.05.08. 23:29:55

@eklar: csak azt nem ertem, hogy aki ekkora asz, mint te, hogy mindent jobban tud, miert jar meg haziorvoshoz? Netan azert, mert "maszekban" nincs kedve kifizetni a sajat hulyesege diktalta, jo esellyel teljesen felesleges vizsgalatok dijat?

szabidoki 2010.05.08. 23:37:12

Amugy kisse riaszto, hogy senkiben fel sem merult, hogy esetleg azert ajanlana masik gyogyszert a kollega, mert tenyleg ugy gondolja, hogy azzal a betege jobban jarna...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.09. 01:07:56

@szabidoki:

Egyrészt túl sok a rémtörténet, másrészt meg a kommentelő értelemszerűen a saját motivációit vetíti ki az orvosra.

:-)

eklar 2010.05.09. 08:41:59

@Motorpenis: Tökéletesen értem, amit Ön mond. Valóban nem vagyok vásárló jogi, közgazdasági értelemben. Én tartom magam annak, mert igénybe veszek egy szolgáltatást, és fizetek érte sokféle formában, nem is keveset. És amíg van mozgásterem, úgy veszem igénybe, ahogy én jónak látom. Itt egyetlen szempont létezik, az eredményesség, és egyetlen tét van, az egészségem. Hatáskör, illetékesség, felelősség.. ilyesmikkel én nem bíbelődöm. Az egészségemért egyetlen egy valaki tartozik felelősséggel: én magam.

Motorpenis 2010.05.09. 08:47:41

@szabidoki: Én ki akartam térni erre, de reménykedtem, hátha kiderül, melyik gyógyszert szedte korábban, és mi lett volna az "új".

Lehet, hogy generikumot kapott volna, és az kevesebb pénzbe kerül.
De lehet, hogy más hatóanyagot, amivel jobban jár.

Továbbá nincs meg az ok-okozati összefüggés az orvos durcizása, és a beteg "ellenállása" között.

eklar 2010.05.09. 08:59:55

@Dr. Morcz: Önnek részben igaza van. Nem minden orvos, és nem minden esetben érvényesíti a gyógyszerforgalmazók érdekeit a betegével szemben, de többnyire igen. Az alapvető probléma a bizalom hiánya. Mondanom se kell, hogy a t.gy.-k között is 20-ból 19 ostoba sarlatán, szemérmetlen lehúzógép. Ugyanúgy, mint a gyógyszergyárak, akiknek nem érdeke, hogy meggyógyuljak, mert akkor nem fogom az árujukat megvenni - de ez már közhely. Nos, Ön legyen nyugodt, ha szükséges, megfizetem a külön vizsgálatot. A többit is megfizetem, busásan, járulékok, hálapénz, felesleges várakozás miatti kieső idő, stb. formájában. Nekem nincs gyógyító tudományom, csak rengeteg tapasztalatom, amit szabadon használok az egészségem megőrzése érdekében. Amiért is kizárólag magamat tartom felelősnek - senki mást.

EUgén 2010.05.09. 10:17:39

Emberek ez van, mégis mit gondoltatok? A gyógyszergyártók lenyelik az eü kiadások tetemes részét, és ebből visszafinanszíroznak különféle úton-módon. Az üzlet megtalálja a maga útját az "ingyenes" egészségügyben

megbecsültorvos 2010.05.09. 10:37:35

@szabidoki: Szeretnék csatlakozni. Nekem teljességgel érthetetlen, hogy a természetgyógyász miért rabolja a háziorvos idejét/a tb-fizetők pénzét a vizsgálatok intéztetésével. Vagy kössön saját maga szerződést a tb-vel és utalhasson maga is be vizsgálatra, vagy küldje full privátlaborba a vevőjét. A harmadik úton már előre mosolygok: ha annyira tuti természetgyógyász, miért nem süti ki labor nélkül (varázspálca, Gyurcsók-tekintet, kristálycuccok) a diagnózist?.. :PPP
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat