Csak a halála után jöttek ki

2010.05.05. 07:00

Édesapám közel egy hónapja ágyhoz kötött beteg volt, lehetett tudni, hogy sokáig sajnos már nem él (ápolónő jött hozzá naponta többször mosdatni, forgatni, stb.), mikor egyik délután iszonyú nehezen kezdte venni a levegőt, olyan volt, mintha fuldokolna. Az ügyelet közölte, hogy esetleg majd 4 óra múlva kijönnek.

Rettenetesen tehetetlennek éreztük magunkat, és igenis, szerettem volna, hogy jöjjön oda egy orvos és mondjon valamit, enyhítsen a szenvedésén, ha van mód rá, vagy legalább adjon egy diagnózist, hogy mi várható vagy egyáltalán, ne csak mi üljünk ott ketten anyuval az ágya mellett és nézzük végig, ahogy megfullad.

Felhívtuk a mentőket, akik közölték, hogy ha kijönnek, akkor be is viszik kórházba, de mi éppen azt akartuk elkerülni, hogy élete utolsó néhány napját kórházban töltse (sokat volt korábban kórházban is, iszonyatosak a tapasztalataink). Felhívtam újra az ügyeletet, közölték, hogy bocs, nem érnek rá, a krónikus (!) betegeket látogatják (akiknek rohadtul mindegy lett volna, hogy 10 perccel később ér-e oda az orvos).

Felhívtam újra a mentőket, hogy jöjjenek ki, mondván, hogy a kórház-témát majd megbeszélem velük, ha ott lesznek. A mentősök végül nagyon rendesek, segítőkészek voltak, adtak apunak infúziót, hogy könnyebben vegyen levegőt, megmérték a véroxigén-szintjét, megnyugtattak bennünket, hogy az normális, tehát kap levegőt, még ha nem is úgy tűnik, de sok jót nem ígértek és igazuk lett, hajnalban apu meghalt.

Erre aztán kijött az ügyeletes orvos is, hogy kiállítsa a halotti bizonyítványt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.05. 10:16:02

1. Te megkérded a kommentelőktől, hogy kiteheted-e új posztként?
2. Te elolvastad, amit erre a kommentre többen írtak?

Káposztakukac 2010.05.05. 11:27:24

értsétek már meg, hogy az orvosi ügyelet NEM vészhelyzetekre van. ha gyorsan kell segítség, mentőt kell hívni.

chabba (törölt) 2010.05.05. 11:42:06

@Káposztakukac: soha nem fogják megérteni. Ha a világ nem úgy működik, ahogy azt az illető elképzeli, mindig a világ lesz a bűnös.

Mondjuk ez számomra annyiban nem gond, hogy részben abból élek, hogy az ilyen típusú személyek által tönkrevágott helyzeteket teszem rendbe. De ettől függetlenül jobban szeretem a munkámnak azt a részét, amikor hozzáértő emberekkel létrehozunk valamit. Ez egyébként jellemzően külföldi ügyfelekkel van így, a magyarok akkor jönnek, amikor már súlyosan elcs*szték a helyzetüket. No, kicsit elkanyarodtam a témától.

A poszt írójának részvétem.

Blogger Géza 2010.05.05. 11:43:27

Szóval most mi a fenét akart, ha nem akarta hogy kórházba vigyék? Haldokolni lehet egyedül is, ahhoz orvos, mentős nem kell. A mentő meg lehet, hogy emiatt nem ért oda idejében egy balesethez.

NemesekErnyo 2010.05.05. 11:44:29

@Dr. Morcz: Már egy előzőnél probléma volt, jelentkezett a hozzászólás írója, és kiderült, hogy kb. 15 évvel ezelőtti eset. Elég lagymatagon reagált, pedig jó lenne, ha jogilag lehetne szabályozni, hogy mások hozzászólásából mi, és mire használható fel.
Nem gondolnám, hogy a jövőben bármi megváltozzon.

énis 2010.05.05. 11:48:21

"akiknek rohadtul mindegy lett volna, hogy 10 perccel később ér-e oda az orvos)" emiatt a beszólás miatt nem szimpi a postoló.
Hozzátenném csak a postolónak nem volt mindegy, hogy amúgy is haldokló apu 10 perccel tovább él-e még..

gitáros 2010.05.05. 11:54:44

Természetesen részvétem, de:

miért sugallja a poszt címe, hogy azért halt meg az illető, mert nem jött ki az ügyeletes?

gitáros 2010.05.05. 11:58:25

Egyébként az orvosi ügyelet mióta jár ki krónikus betegeket ellátni?

NemesekErnyo 2010.05.05. 12:02:06

@énis: Én egyetértek vele, csak nem értem ezt a részt:
Felhívtuk a mentőket, akik közölték, hogy ha kijönnek, akkor be is viszik kórházba, de mi éppen azt akartuk elkerülni, hogy élete utolsó néhány napját kórházban töltse - lényegében azért, mert a mentőszolgálat arra való, hogy mentsen, a munkájukat végezték, házi betegápolásra nincs kapacitás. Amúgy a többi rész OK, bár adott esetben a nyújtott pluszért megüthették volna a bokájukat, amennyiben X család mégis feljelentésre szánja el magát.

másikpista 2010.05.05. 12:02:59

Olvasgatván a posztokat úgy tűnik a primitív követelődzők kapnak ingyen fórumot. Mindent akarok és azonnal természetesen ingyért, szirénázó orvos jöjjön mert nehezen lélegzik (a régóta haldokló) hozzátartozó. Adjon infúziót hogy könnyebben lélegezzen meg hasonló nettó baromságok

Részvétem a posztolónak az anyja haláláért, meg részvétem az ellátó orvosoknak és mentősöknek hogy feleslegesen ugráltatják őket

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2010.05.05. 12:06:55

OFF

Én pár órája voltam dokinál. Kedvesen, gyorsan vizsgáltak ki. Csak hogy mondjunk jót is :)

ON

bistyu · http://www.papirparbaj.hu 2010.05.05. 12:21:19

minden elismerésem a mentősöknek, de a központban ücsörgő operátoroknak toll a fülébe.
pár napja kihívtam a mentőt, mivel egy fickó feküdt az út szélén, egy bokor mellé "behajtogatva". szakadt volt a ruhája, tehát lehetett csöves is és egy agyonvert ember is....
a mentős operátor közölte az eset hallatán, hogy nem küld ki kocsit, vizsgáljam meg én.
ez több szempontból is sántít, de nagyon. megkérdeztem, hogy nem kötelességük-e kijönni minden bejelentésre, majd erre rám vágta a telefont.
hiába olyan jók a magyar mentősök, ha kreténeken keresztül vezet hozzájuk az út!

Káin 2010.05.05. 12:21:33

@PerverzBabi: Végre egy jó tapasztalat, öröm ilyet is olvasni, de tényleg.

Káin 2010.05.05. 12:22:29

@Blogger Géza: Viszont a haldoklást meg is lehet könnyíteni.

Cicmaláj 2010.05.05. 12:25:29

Részvétem. Szerintem teljesen érthető, ha az ember ebben a szituációban megijed és szeretne könnyíteni a hozzátartozója állapotát, de szerintem elsőre is a mentőket kellett volna hívni, nem pedig az ügyeletet.

Mikkamakkamocska (törölt) 2010.05.05. 12:26:52

@gitáros: erről van szó, egyet értek

részvétem a postlónak...de nem azt kaptad amit kerestél? Ez most még egy nagyon rosszindulatú poszt amit betudok a fájdalmadnak, talán idővel máshogy látod az esetet és a te szerepedet is.
Amikor én hasonló helyzetben voltam egyszer sem az ügyeletet hívtam hanem a mentőket akik minden esetben nagyon gyorsan kiértek, amikor eljött az elkerülhetetlen az részben volt csak az orvosok hibája a kórházban (mert sajnos volt benne részük), nagyobb rész az akkorra már menthetetlen állapot volt. Nem kell feleslegesen sugallni azt ami nem az ügyelet bűne.

Káin 2010.05.05. 12:27:33

@Dr. Morcz: Igazad van, nm árt ilyen esetekben megkérdezni a leendő posztolókat, bár engem pl. pont nem zavarna, ha már egyszer mondjuk kommentben megírtam a történetemet. Amúgy ez melyik bejegyzésben volt?Mert most nem találom(biztos én vagyok a nyomoronc).

egerészölyv 2010.05.05. 12:35:01

Vagy ugyanerre, vagy valami nagyon hasonlóra a napokban már reagáltam, csak alámerült a felhőbe.

Most más oldalról közelítek.

Az emberi közösség nem hajlandó végiggondolni az eutanázia erkölcsi vonatkozásait. Talán mivel valamelyest ismeri magát, sejti, hogy az eutanázia minimális megkönnyítése is a gazdag nagyik tömeges idő előtti halálához fog vezetni. Így a megszorítás maximális. Csakhogy ezzel szemben milliók és milliók RETTEGÉSE áll az utolsó (esetleg baromi hosszú) időszak szenvedéseitől. Attól, hogy nem áll majd módjában dönteni a tulajdon életéről. Tudom én, tudom, hogy a "tulajdon élet" manipulatív kifejezés, mert mitől is lenne a mienk, ingyen, felhasználásra kaptuk. Ám Bernini szobra a Jézust meggyilkoló lándzsás katonáról a Szent Péter templom fő helyén áll.

Káin 2010.05.05. 12:47:22

@egerészölyv: Elvileg ez egy komment volt, viszont volt egy nagyon hasonló sztori a napokban.

Csalamádé 2010.05.05. 12:49:47

Részvétem. Én is megijedtem volna, ha az én apámmal történt volna mindez és olyankor az ember nem igazán godnolkodik józanul sajnos.

Káin 2010.05.05. 12:52:35

@Csalamádé: Ott a pont. Az ilyen szituációkat nem mindenki kezeli higgadtan és ez tök érthető. Na további kellemes napot mindenkinek.

min 2010.05.05. 12:53:22

Egyszer szemtanuja voltam egy sziklamaszo balesetenek aki leesett sa falrol. En mentem mentöt hivni ahomikor a telefonba közöltek, hogy a helikopter az ügyeletes orvossal egy öngyilkosjelöltnel van(kurva nenikejüket ezeknek a jelölteknek)
Igy egy mentöauto jott a soförrel es egy apoloval. Ugyan jeleztem a telefonon, hogy a hatara eset sziklas terepem es nem mozditjuk de csak lent hagytak a vakummatracot amiert lehetett visszameni. Szoval azert vannak nem normalis dolgok a mentöszolgalatnal böven.
(bocs az ekezetek hianyaert, nincs billentyüzetemen)

Brekkancs 2010.05.05. 12:55:08

Mit keresett az ügyelet krónkius betegeknél???

Zsuzsanna42 2010.05.05. 13:33:26

Először is részvétem a cikk írójának! Aki még nem vesztette el közeli hozzátartozóját, nem tudja milyen fájdalmas is tud az lenni: nézni, hogyan fuldoklik az édesapád. Ez bizony lelkileg megvisel az embert, szeretne valamit tenni, segíteni, könnyíteni a szenvedésén. Meggyógyítani nem tudja (haldoklik), meg nem ölheti (az aktív eutanáziára gondolok). De szeretne valamit tenni, hiszen szereti azt az embert és fáj neki nézni a fájdalmát. Mit tehetne? Telefonálgat, próbál valamiféle segítséget szerezni. Én ezért nem tudok senkit elítélni vagy lenézni. A külföldi gyakorlatot nem ismerem. De itt Magyarországon csak két lehetőséged van, vagy kórházba viteted a hozzátartozódat, ahol elhanyagoltan, egyedül, de talán elkábítva hal meg. Vagy otthon vagy vele és végi nézed, szerintem ez utóbb a humánusabb. De ezzel az a gond, hogy előre nem lehet tudni mennyi ide haldoklik valaki.
Ez néha évekig, néha, hónapokig, néha napokig, néha órákig tart. És ez a bizonytalan ideig tartó várakozás, és közben a szerettünk szenvedése és egyre romló állapota megviseli a hozzátartozót. Sajnos Magyarországon nincs arra kapacitás, szervezet, hogy a haldokló betegeknek és hozzátartozóinak segítséget nyújtson, pedig kellene! A cikk írójának valószínűleg csak annyi, kellet volna, hogy valaki kijöjjön állapotot mérjen fel, elmondja ami várható, ha tud könnyítsen a szenvedésen, megfogja a hozzátartozó kezét és azt mondja: sajnálom, ennél többet itt már nem tehetünk, még 2-3 óra és elmegy, részvétem.

2010.05.05. 14:08:59

@Zsuzsanna42: Emberileg mélyen érthető amiről írsz, de erre (sajnos fontosabb dolgokra sem) nincs sem humán, sem anyagi erőforrás a közeü rendszerben. Vannak viszont ezzel foglalkozó intézmények, ahol bizonyos összegért cserébe gondját viselik a haldokló rokonnak, ha a családnak ez - érthetően - stresszt jelent. Esetleg meg lehet próbálni egy szakképesített ápolót felfogadni, ha a hozzátartozót otthon is akarjuk tartani, és nem is mi akarunk vele foglalkozni (egyébként ebben a kérdésben ez a nyugati gyakorlat a legtöbb helyen).

De számonkérni akár ügyeleten, akár mentőkön, hogy kivárják a haldokló hozzátartozó távozását, egyszerűen abszurd azokban az időkben, mikor elemi erőforráshiány sújtja az egész ágazatot.

indapasssucks 2010.05.05. 16:15:09

okos dolog eről postolni. csak úgy vonzza a hozzászólásokat, amik kegyeletsértőek, és lehet értük perelni.
kár, hogy nem nekem jutott eszembe, mostanra gazdag lennék.

gitáros 2010.05.05. 16:32:34

@bistyu:
"feküdt az út szélén, egy bokor mellé "behajtogatva". szakadt volt a ruhája"

Erre miért hívsz mentőt? Tök igaza volt a diszpécsernek. Ha annyira érdekelt az arc állapota, minimum megpróbálhattál volna kommunikálni vele, aztán kiderül, van-e további teendő.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2010.05.05. 16:33:28

@ReignOfdark:
"De számonkérni akár ügyeleten, akár mentőkön, hogy kivárják a haldokló hozzátartozó távozását, egyszerűen abszurd azokban az időkben, mikor elemi erőforráshiány sújtja az egész ágazatot. "

nem ezt irta Zsuzsanna42, es a poszt sem arrol szol. Jojjenek ki, vizsgaljak meg, meg egyszer, lehet utoljara, tegyenek valamit, es aztan mehetnek. Ha belegondolsz, ez megis miben kulonbozik attol, hogy hirtelen rosszul lesz valaki? Jaaa, abban, hogy tudjatok, mar lehet hogy haldoklik? Akkor mar lehet semmibe venni? Miert is? Es ha fuldoklik valoban? Akkor haljon meg nyomorultul? Es ha meg nincs itt az ido, csak 2 het vagy egy honap mulva lenne? Akkor is, csak azert mert tudod hogy nagybeteg, nemsoka el fog menni, huzd meg magad es ne telefonalgass, neki mar mindegy? (hatha emiatt nem ernek ki mashova, ugye)

"de erre (sajnos fontosabb dolgokra sem) nincs sem humán, sem anyagi erőforrás a közeü rendszerben."
Egyreszt megertem a korlatozott lehetosegeinket, masreszt bantoan cinikusnak tartom ezt a hozzaszolast (gyanitom amikor kimondtad te magad sem erezted ezt benne). Azt mondod, hogy nincs eroforras embernek lenni, es egyben azt is, hogy ez nem egy fontos dolog.
Egy fraszt nem. Pont olyan fontos resze az eletnek mint a szuletes. Az ittmaradoknak sokszor meg fontosabb is.
Irod hogy el lehet hospice intezetben helyezni a haldoklo csaladtagot, itt nem szerettek volna nyilvan ezt sem - de ennek mintajara lehetne (lehet van is???) ilyen utrakisereshez kihivhato szolgalat :(

2010.05.05. 16:44:17

Továbbra sem értem a blogot. Csupa olyan komment "poszt", ami többet árt, mint használ. A kommentelőnek részvétem, rendkívül nehéz lehet végignézni egy szerettünk haláltusáját.

Ha valaki kihívja a mentőket és az irányítócsoportban úgy döntenek, hogy küldenek mentőegységet az köteles bevinni a beteget, sérültet. Orvos, illetve mentőtiszt dönthet úgy, hogy a helyszínen hagyja, ha az állapota nem igényli a kórházi ellátást. Tehát ezért mondták a központban, hogy ha mennek, beviszik. Esetemben is volt olyan, mikor végstádiumos tumoros beteget kellett bevigyek, mert kihívtak. Sajnos órákig volt a sürgő belen, hiszen állapota nem kívánta meg az azonnali ellátást. A hozzátartozók ugyan szerették volna, ha bemegy, a beteg abszolút nem. Ez ilyen sajnos.

A poszttól függetlenül szeretném olvasásra ajánlani a mentok.hu-n elérhető: Mikor hívhatunk mentőt? írást. A mentő sürgős esetekre van, akkor megy, ha valóban életveszélyes, sürgős dologról van szó, vagy felügyelt szállításra van szükség. A kiküldött egység szintjéről pedig az irányító csoport dönt vagy a helyszínen tartózkodó házi/ügyeletes orvos. Egy pl. éjszakai hasmenés nem ez a szituáció (egy előző poszt erről szólt).

Egyébként a blognak további jó bomlasztást a folyamatos eü ellátás becsmérlésével. Pont néhány napja volt barátnőmnek komolyabb sérülése és érdekes mód azonnal elláták sürgősségin, majd kontrollon is 20 perc után bementünk, varrásra (vasárnap, trauma ambulancia) is rászántak közel 1 órát és korrektül, rendesen megcsinálta a doki, ja igen: senki, semennyi parát nem kapott. Lehet az én (mi) szerencsénk mindez, de szerintem összességében nem annyira rossz a lehetőségekhez képest az ellátás minősége.

Károgó Kritikus 2010.05.05. 17:43:59

@Oppenheim: Nézd, azért att ne állítsuk már, hogy nem olyan rossz az eü ellátás színvonala. Sajnos rossz, sőt annál is rosszabb. Persze nem (kizárólag) a dolgozók nemtörődömsége, dilettantizmusa miatt, hanem mert drága vezetőink tesznek rá nagy ívben.

Károgó Kritikus 2010.05.05. 17:47:11

@Oppenheim: Ja, még annyi, hogy fogalmam sincs mi a blog célja, akár lehet a bomlasztás is, de a posztok és a kommentek is mutatják, hogy nagy a baj, szóval ne tessék itt összeesküvés-elméleteket gyártanai, mert attól, hogy pl. a te barátnődet profin ellátták, mások akár bele is halhatnak az "ellátásba", vagy annak hiányába.

Halanyó 2010.05.05. 17:59:01

@Károgó Kritikus: Egyetértek, nem kéne bagatellizálni az egészségügy helyzetét egy-egy pozitív esemény miatt.

NemesekErnyo 2010.05.05. 18:22:52

@Zsuzsanna42: Igen, ez így van. Hiányzik egy szolgálat erre a célra. Illetve van, tudtommal a Hospice végez ilyesmit, fájdalomcsillapítás, hozzátartozók vigasza, felvilágosítás területén. Igazából az illetékes osztály (onkológia, gerontológia, belgyógyászat??), háziorvos tájékoztathatta volna a hozzátartozókat, hogy van ilyen lehetőség.
Nagyanyám otthon halt meg, édesanyám végig ápolta, tudta, hogy mire számíthat. Mégis, amikor észrevette, hogy közel a vég, elvesztette a fejét, átszaladt a szomszédba. Mire visszaért, késő volt. Nem keresett felelőst, ilyenkor a pánik érthető jelenség.

Boszi73 2010.05.05. 18:24:58

Édesapámnak kb. 8 éve szívinfarktusa volt,az első "doki" azt mondta:-meghalt- még 4 orvost kellett kihívni,hogy megállapítsák mi a baja. A háziorvos akihez tartozom,az is kissé ketty. Sokszor csak ezt mandja: Bazdmeg,ezt elbasztam"... ha esetleg lemegyek hozzá mert tényleg beteg vagyok,megkérdezi,hogy milyen bogyót írjon fel!!! Szép kis egészségügy....Hova süllyedünk még???????????????????

Barnamaci 2010.05.05. 18:25:23

@bistyu: nagy valószinűséggel szimplán bepiált és bekerekezett az árokba. SAJÁT MAGA tehet róla. Ezért ne ugrassza senki a mentőt!!!!

Barnamaci 2010.05.05. 18:32:57

@Boszi73: meg tudom érteni a dokit, a beteg ezt várja el, hogy VALAMIT felirjon. Ha azt mondta volna, hogy menj haza pihenj és teázz akkor néztél volna mint rozi a moziban és elkönyvelted volna hogy ez a doki nem csinál semmit, nem ért hozzá, vagy mit tudom én, pedig lehet hogy tényleg szimplán ennyi elég lett volna.

NemesekErnyo 2010.05.05. 18:33:45

@Boszi73: Dr. Google rendel, biztosan candida gomba, ez mindenkire ráhúzható, és ellenőrizhetetlen :)

NemesekErnyo 2010.05.05. 18:40:44

@Barnamaci: Gyerekorvos tollából olvastam, hogy hiába beszéli rojtosra a száját teákról, kenőcsökről, diétákról, addig hordják vissza a gyereket, míg antibiotikumot nem ír fel. A másik típusú szülő vigyorogva meséli, hogy kiváltotta ugyan, de bent porosodik a szekrény alján a régi többivel, majd hülye lenne beadni azt a gyereknek.
Érthető, ha az orvos szeretné felmérni, hogy a jelenlévő tag melyikbe tartozik, hiszen könnyebben boldogul. Írjon, vagy ne írjon?
Egy rétegtől elég lenne megkérdezni, mennyi táppénz kell? Kíméljen meg a felesleges vizsgálatoktól.

ibafaipap 2010.05.05. 19:05:42

@Oppenheim: Itt tényekről van szó. Az egészségügy borzasztó állapotban van. Ha valaki ezt kimondja, akkor már bomlaszt? Ha valaki elmondja, hogy megalázták, nem törődtek vele, félrekezelték, akkor az valójában nem is igaz, csak bomlasztani akar? Az a gond, hogy ti az ilyen eseteket az egész szakma elleni támadásként fogjátok fel és a világért se ismernétek el, hogy a rengeteg elhivatott ember mellett számos pénzéhes, hozzá nem értő, nem törődöm, bunkó ember dolgozik az egészségügyben, az alacsony fizetések és az orvos/ápolóhiány miatt kialakult kontraszelekció miatt.

2010.05.05. 19:30:15

@Leningrad:

1.
Én a rendszer szintjéről beszélek, és nem a személyes szintről, mert az egész más. Egy hozzátartozóm tüdőrákban halt meg, a felesége bevitte kórházba, és én is ott voltam. Az utolsó órákban fuldoklott szerencsétlen, és a feleséget elkapta a pánik, hogy hívjak azonnal orvost, mert elkezdett fulladni. Mondtam neki, hogy hívhatok, de semmit sem tud tenni. Végül nagyon kérlelt és hívtam egyet, de szegény fiatal nő elég zavarban volt a tehetetlenség miatt; a hozzátartozóm állapota kilátástalan volt hónapok óta. Ez a dolog személyes oldala, ami elég rossz, és emberileg teljesen érthető (mint fentebb is írtam). De fontos tudni, hogy az egész világon, Magyarországtól Németországon át az USA-ig a tüdőrákkal diagnosztizált betegek 11-15%-át tudja a rendszer megmenteni. Annak nagyon örülünk, ha a hozzátartozó benne van, az pedig sajnos a tudomány jelenlegi állása, hogy hazánkban ez 8-ból kb. 1-nek sikerül.

Nem azt mondtuk többen is, hogy egy fuldokló rokonhoz ne hívj orvost, hanem azt, hogy a rendszer a hatékonyság szempontjából kénytelen sorrendet felállítani, és ebben egy kórházba vinni nem akart haldokló öregúr nem az első helyek egyikén van.

2.
Valóban nem akarok cinikus vagy bántó lenni, sajnálom, ha valaki így fogta fel. Valóban nincs erőforrás "embernek lenni". Ismétlem, a rendszer szintjén nincs, az nem igaz, hogy a gyógyító egyén szintjén sem - ha 100 orvost megkérdezel, hogy ha egyéb feladata nem lenne és kihívnád, kimenne-e a haldokló hozzátartozóhoz, legalább 99 igent mondana. Csakhogy ott a bökkenő, hogy van más dolguk, mivel a feladatokat a rendszertől kapják.

Érted a problémát, ugye? Tehát ha jövő héttől bevezetjük, hogy minden haldokló idős ember ágya mellé egy kipihent, lojális, családot türelmesen és korrektül tájékoztató orvost rendelünk, akkor ugyan humánusak voltunk ebből a szempontból, de nem lesz kötszer a sebészeten, ügyeletes a belgyógyászaton, friss lepedő a reumatológián.

Ezért javasoltam ilyen esetekre a hospice szolgálatot, szakápolót, stb.

avakannyát 2010.05.05. 20:54:08

Melyik fajta nehézlégzésre jó az infusio?

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.05.05. 21:06:17

Hülye az orvos, hülye a tanár, hülye a postás, hülye az irodista, hülye a bankár, hülye az asszisztens, hülye az ügyintéző, hülye a beteghordó, hülye a parkolóőr, hülye a rendőr, hülye a közterület felügyelő, hülye a vasutas, mindenki hülye, csak én vagyok az okos és tudom a frankót a világról, hogy mindek hogyan kellene működnie.

Bocsánat, rossz hangulatban is vagyok, csak nem értem a blog célját. Most ha elmondjuk az egészségügyről, kinek milyen rossz tapasztalata volt, attól jobb lesz minden?

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.06. 00:48:07

@avakannyát: A pszichés eredetűre, esetleg. Viszont ez is része az egészségkultúrának, a betegek egy része nem érzi, hogy komolyan vetted, ha bele nem töltesz napi fél liter sóoldatot.

Motorpenis 2010.05.06. 08:53:54

@Dr. Morcz: Így van, kedves anekdoták szólnak olyan esetekről, még az ötvenes-hatvanas évekből, amikor csudálatos gyógyulásokat lehetett előidézni sima izotóniás sóoldatokkal. A beteg is úgy érezte, szakszerűen bántak vele, mert beletoltak 250 ml NaCl-, vagy glükóz oldatot.

bistyu · http://www.papirparbaj.hu 2010.05.06. 09:48:40

@Barnamaci: hol olvastad, hogy volt mellette egy üveg kannásbor?
micsoda Balkán ez, hogy csak úgy feküdhet valaki az út szélén és senkit nem érdekel?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása