Csodálkozott, hogy meghalt a betege

2010.04.30. 07:00

Elmesélem pl., hogy amikor az apám (aki egész életében fizikai munkás volt, és nem egészen hatvan évesen, meglehetősen szegényen halt meg tüdőrákban) ágynak esett a halála előtt pár hónappal, és elmentünk a körzeti orvosához (rendelési időben!!!) hogy jöjjön már ki az apánkhoz, mérje fel az állapotát, és írjon fel a számára fájdalomcsillapító gyógyszereket (akkor már lemondtak róla az orvosok), akkor látatlanban közölte velünk, hogy a helyzet nyilván nem komoly, és NEM JÖTT KI.

Kénytelenek voltunk máshoz fordulni, mert egy ilyen patkánynak nem voltunk hajlandók pénzt adni, hogy hajlandó legyen elvégezni a kötelességét.

Az a helyzet, hogy az apám életében tán ha 3 hónapig volt összesen betegállományban, egyszer a szívinfarktusa után, egyszer a térdműtétje után, és alig látogatta ezt az orvost, talán ha kétszer találkoztak összesen, mivel csak kb. 10 éve tartozott az apám a körzetébe. Persze borítékokat sem kapott az apámtól, mert nem lett volna miből...
Na, amikor meghalt az apánk, ki kellett jönnie a dokinak hivatalból.

Megállt a ház előtt a legújabb típusú fordjával (nem a KÁ-t kell elképzelni, hanem egy tekintélyes, ötajtós, ezüstmetál kocsit) kiszállt a jólszabott öltönyében, besétált, és csodálkozva megállapította, hogy a lám, a képzelt fájdalmaktól szenvedő betege meghalt.
Talán mondanom sem kell, nem kért tőlünk elnézést.

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.04.30. 08:19:59

Ez egy kicsit zavaros. Ha már lemondtak szegényről az orvosok, akkor milyen állapotát kellett volna felmérni? Miért nem írtak fel fájdalomcsillapítót azok az orvosok, akik rákkal kezelték? Rendelési időben minek mentek az orvoshoz, akkor nem tud kimenni, mert rendel. A körzeti orvos még csak nem is tudott arról, hogy a beteg rákos?

Zoltan895 2010.04.30. 08:36:14

Újabb kamu maszopbérenc orvosszidás... Ha haldoklik és valamiért nem megy ki a körzetiorvos, akkor ugye direkt ne mhivtál mentőt te hülye???!!! K ihiszi ez tel, amikor ma már egy "bibi" miatt mindenki mentőt hív....

EvangelineS (törölt) 2010.04.30. 08:46:53

Én simán el tudom képzelni h ez megtörtént,a mi orvosunk pont ilyen volt.aztán szépen átmentünk egy másikhoz aki pénz nélkül is teszi a dolgát. de arra azért kíváncsi lennék,h a posztoló vajon mit mondott ezek után az orvosnak?legalább elküldte a halálf*szára?mert ha nem,akkor felesleges pattogni,nem a neten kell szájhősködni hanem bele a szemeibe a kis orvoskának!

Ringlósztár 2010.04.30. 08:48:16

@Zoltan895:
Csak a maszoposok utálhatják az egyes orvosokat?
Ezután bárkinek bármi nem tetszik a lehető világok legjobbikában, annak csak az lehet az oka, hogy maszopos bértolnok?
Erre válaszolj, te fideszes rohamosztagos!

azállatjobb 2010.04.30. 08:53:15

az én édesanyám agydaganatban haldoklott, rettenetes állapotban, a kiszáradás szélén. Itatni sem lehetett, nyelni már nem tudott.
Hazavittük, hogy otthon haljon meg. A háziorvos, akinek kötelessége lett volna kijönni hozzá, ezt nem tette meg. Horgászni szeretett inkább, meg inni, amúgy 20 éve ismerték egymást. Semmi mást nem akartunk tőle csak, hogy írjon fel infúziót, sima sós oldatot, hogy ne a kiszáradás iszonyatos kínjával kelljen meghallnia. Nem tette meg. Azt mondta menjünk vissza ahhoz az orvoshoz, aki eddig kezelte. Az meg nem volt hajlandó felírni amikor elbocsátotta a kórházból, hogy ez a háziorvos feladata.
Zoltán 895-nek üztenem, hogy ha a menthetetlen haldoklóhoz mentőt hívsz és beviteted a kórházba ugyan átmenetileg talán ellátják. De ugyanakkor nem hagyod az otthában meghalni, ami ilyenkor már az egyetlen ami fontos. Egyszerű a bérencezés, de gyakorta mocskos a valóság.

NemesekErnyo 2010.04.30. 08:55:37

@Megköszönöd az italt,hazamész, kivered: Elképzelhető, hogy az orvos tudta nélkül lehet valaki rákos, amennyiben kórházba kerül, de nem ő utalta be. Ebben az esetben a hozzátartozók általában beviszik a papírokat, melyen szerepelni szokott a (fentanyl) fájdalomcsillapító szükségessége -nyilván itt csak bemondásról lehetett szó.

Mentolosmájkrém 2010.04.30. 09:04:54

Ne haragudj, genya leszek kedves cikkioro. Az a gond, hogy a dokinak volt autoja, azon öt ajto, vagy az, hogy a mama meghalt?
Mennyiben jobb egy haldoklonak, az, hogy otthon lehet? Tudom, ott a csalad, es abban az agyban fekhet, ahol lealudta az eletet, bar nagy atlagban szerencsetlen azt sem tudja, hogy hol van. Vannak hospice hazak otthon is, ahol szakkepzett szemelyzet segiti a beteget is es nem utolsosorban a hozzatartozokat elfogadni az elmulas gondolatat. Mi a joistent tud kezdeni amkörzeti orvos egy agydaganatossal? Anyam is ebben halt meg, amikor eljött az idö felvettem a telefont, beszoltam a Szeretetkorhazba, kapott egy kulönszobat es olyan csendben mehetett el az arnyekvilagbol, ahogyan elt.

yanchi345 2010.04.30. 09:15:46

@Zoltan895: olvasni tudsz, te szerencsétlen? Lassan, szótagolva olvasd el a posztot, hátha úgy megérted.
Más: hívtál már mentőt te magad? Én igen, feleségem összegörnyedve feküdt, sírt kínjában, a tünetek alapján simán lehetett volna perforált vakbél (ami pár órán belül halálos). Reggel hétkor közölték, hogy valamikor délután tudnak érte jönni, vasárnap, az ügyeletes orvos sem volt elérhető (90-es évek végén történt), az ügyeleten a nővér közölte, hogy majd, ha bejön a doktor úr (!), akkor szól neki, várjunk türelemmel. Nem vártunk...

Károgó Kritikus 2010.04.30. 09:16:46

@Zoltan895: Te ennyire hülye vagy basszus, vagy csak produkálod magad?

Károgó Kritikus 2010.04.30. 09:18:44

@Mentolosmájkrém: Ahogy írta a posztoló, az orvos cseszett kimenni felírni valami fájdalomcsillapítót, amellyel megkönnyítette volna a megboldogult szenvedéseit. Na ez a gond.

kacorka 2010.04.30. 09:20:20

@Zoltan895: Ne haragudj, de hogy jön ide a pártállás?

kendike 2010.04.30. 09:22:57

@Zoltan895: Ne haragudj, de nálad elmentek otthonról? Ez már üldözési mánia szerintem...

fizetekmegegysort 2010.04.30. 09:23:36

Kedves Okoskodók!
Gondolom mindannyiotoknak volt már rákos beteg hozzátartozója, és végigcsináltátok a haldoklását, azért vagytok ilyen marha okosak.
Nos, a helyzet a következő: amikor már biztos a halál, és nem tudnak rajta segíteni, akkor két választásod van. Hagyod a kórházban a hozzátartozódat, ahol majd naponta jó ha kétszer ránéznek, és nyugodtan meghalhat a saját hányadákában, piszákban, VAGY hazaviszed, és vállalod, hogy Te csinálod végig az utolsó napokat. És kedves Okoskodók, a Halál bizony nem olyan ami pillanatok alatt beáll azért mert rákos valaki. Édesapám 20 napig haldoklott otthon, három percenként hányt, napi 5-10 alkalommal kellett ágyneműt cserélni alatta. Szerintetek ezt a kórházban megtették volna? Ja, és igen, ilyenkor már nem a kezelőorvos meg a kórház írja fel az infúziót/fájdalomcsillapítót, hanem a körzeti, a kezelőorvos a kórházi kezelés/tartózkodás idejére látja el. És csak bizonyos gyógyszertárakban veheted ki a tapaszt, és csak akkor mikor az előző adag elfogyott. Hogy miért? Mert akkora böhöm adag fájdalomcsillapító van benne, hogy visszaélésre adhatna okot. És igen, van hospice ház, ahova bemehetsz, ha előre bejelelntkezel, ha a hospice már hónapokkal előtte otthoni ápolást adott a hozzátartozódnak és még mindig nem halt meg, na majd akkor... De ez a fránya rák, nem szokott táviratot küldeni, hogy mától számítva két hónap múlva ölök, lécci jelentkezz be a hospice házba (nem beszélve a helyek és az igények számának alakulásáról). Szóval legyetek már kedvesek, előbb csináljátok végig, utána okoskodjatok!
A posztírónak részvétem, a körzetijét meg ne nevezzük orvosnak! (a miénk nagyon rendes volt, soron kívül fogadta anyut, soron kívül jött ki a haldoklóhoz, és minden segítséget megadott, hogy szépen, a lehető legkisebb fájdalommal menjen el, pedig nem tömtük agyon pénzzel)

NemesekErnyo 2010.04.30. 09:24:34

"és csodálkozva megállapította, hogy a lám, a képzelt fájdalmaktól szenvedő betege meghalt."
Ismételten megkérdezem, volt-e zárójelentés?

egy atlag 2010.04.30. 09:26:45

Mindent dokumentálni és feljelenteni. A posztolástól nem fog megváltozni a rendszer. Amennyiben hangfelvétel, tanúk, egyéb a rendelkezésre áll, símán megáll a kötelességszegés. Ha a posztoló helyébe lennék, elrohasztanám a bíróságon a genyót.

Despota 2010.04.30. 09:27:15

Kísértetiesen hasonló szituációt éltünk át édesapám betegsége kapcsán :(. Részvétem a posztolónak!

Mentolosmájkrém 2010.04.30. 09:33:09

Ver es szar közt szuletunk, mondtan anno a romaiak. Sajnos ugy is halunk meg, a közötte eltelt idö nem mindegy, hogy hogyan telt.
Mielött valaki elhord mindennek,a felmenöim közul mar mindenkit eltemettem, vegigjatszva veluk elötte az összes stadiumot. Ha valaki akar es valoban akar tenni valamit a csaladtagjaert, akkor tesz is es nem csak a szajat tatja, varva, hogy mas majd elintezi. Ha kell kiverem a szart is a barkiböl, vagy keresek alternativat es nem csak sopankodok.

NemesekErnyo 2010.04.30. 09:33:36

"Kénytelenek voltunk máshoz fordulni, mert egy ilyen patkánynak nem voltunk hajlandók pénzt adni, hogy hajlandó legyen elvégezni a kötelességét."
Mit írt, Algopyrint? Fentanylt valószínűleg nem írhatott, hiszen halálpontos dokumentációja, iktatása van. Orvoscsere pedig nem történhetett, mert a halálkor az eredeti doki ment ki.
Több pontban veszettül vérzik ez a történet.

OlefGunnarson 2010.04.30. 09:34:00

@Zoltan895: Ez valami hülye magyar sajátosság lehet, hogy mindenre zsigerből rávágjuk, hogy ilyen nincs, kamu, csak mert velünk még nem történt hasonló. A politikai felhang keresése pedig szánalmas.

Despota 2010.04.30. 09:39:02

@NemesekErnyo: Az a rész, hogy nem ment ki a doktor úr simán lehetséges, mert nálunk sem volt hajlandó rá, hónapokig nem foglalkozott édesapámmal...

Peppone Botazzi 2010.04.30. 09:42:03

Az a rossz ebben a blogban, hogy minden poszt után jönnek a szövegek: ez hazugság, kamuposzt, hergelés stb. Nekem ez unalmas, nem azt mondom hogy nem lehetséges, de akkor is valós problémákat feszeget. Mindenki aki volt kapcsolatban egészségüggyel az tudja hogy van alapja.
Legjobban szeretem amikor jönnek az orvosok és érzelmi, etikai kérdésekre ideráncigálnak szakszavakat, eljárási normákat.
Csak szélsőségekben gondolkodunk és nem akarjuk azt látni ami a posztban van. Nem lámpavasra kell húzni az orvosokat és nem leoltani minden kritikust azzal hogy "HAZUGSÁG".

Egészen egyszerűen azt is el kéne fogadni, hogy itt emberi tragédiáról van szó. Az sosem logikus és sosem megmagyarázható. Nyilván ha egy egyszerű korrekt esetről lenne szó nem került volna ide. De idekerült, éppen ezért felesleges a posztolóhoz vágni (aki amúgy csak leközölte) hogy ez nem is így szokott történni.

NemesekErnyo 2010.04.30. 09:43:47

@OlefGunnarson: Na, akkor foglaljuk össze. Beballag valaki az orvosi rendelőbe, és közli, hogy apámnak tüdőrákja van. Szóban. Papír nyilván nincs, mert ha lenne, mondana annyit egy orvosnak, hogy ne csodálkozzon, amikor meghal a beteg. Az, hogy nem ment ki, őt minősíti. Más orvos nem írhatta a fájdalmára hatékony gyógyszert, mert ÁNTSZ engedélyhez kötött, jelentésköteles, rendőrtiszt által ellenőrzött szerről van szó. Akkor ő mit írt? Ha a kórház lemond a betegről, mert végstádiumba került, nyilván indokolt a legerősebb fájdalomcsillapítás, amelyet feltételezhetően a kórházban elkezdtek, és (mostanság) tapasz formájában a terápiát elindítva engedték haza.
Nem derült ki, hogy a halál mennyi idő alatt következett be. Csak remélni lehet, hogy néhány nap alatt. Ellenkező esetben itt nem csak a háziorvos, hanem mások is hibáztak.
Nyitott és megválaszolatlan kérdések.

ne most 2010.04.30. 09:44:51

Mi is próbáltuk kihivni az orvost, aki 15 évig volt a körzeti orvosa édesanyámnak. Nem találkoztak sokszor - édesanyám nem volt beteg.

Azt mondta keressük meg rendelési időben, mert ő nem megy háznoz. Később kiderült készpénzt várt. Nyilván kapott volna, ha kijön, de ezt előre elvárni és addig bunkó módon viselkedni az egy tőlünk idegen kultúra. Ráadásul mindez a Fővárosban, Budán egy idős körzeti orvostól. Végül kihivtunk egy privát szakorvost.

A körzeti orvosi rendszer szerintem nem működik. Ha ingyen volna, akkor sem érné meg fenntartani. Nyilván van egy érdekcsoport, akiknek ez az érdeke, de normálisan miért fizetnél az undorító szolgáltatási minőségért 1ft-ot is. Ha normálisan számlát állitanának ki mindenről és utólag elszámolhatnád a biztosítóval, mint pld az egészségpénztárnál, na az lenne a változás.

CApa (törölt) 2010.04.30. 09:46:07

Kedves barátom édesanyja hétvégén rosszul lett, összeesett. Két házzal (! 40 méter !) arrébb lakott a háziorvosa, hát persze hogy azonnal odarohantak. Az pedig elhajtotta őket, hogy hétvégén hívják az ügyeletet vagy a mentőket, hagyják őt békén. Mire a mentő kiért, a mama meghalt.

Csók az orvosoknak...

(Más kérdés, hogy én a nyakánál fogva, baseballütővel a kézben hoztam volna át az illetőt, de a többség ezt nem merné megtenni, inkább vesszen a Mama.)

Murderface 2010.04.30. 09:50:54

Csodálkozom, hogy tudott élve kimenni a lakásból? Ha valaki ezt meg meri tenni, tuti, hogy az apám mellé temetem élve.

lehet más a propaganda 2010.04.30. 09:51:38

Amennyire tudom a háziorvosnak nem fizeti a beteghez kijárást a TB, tehát eleve be van kalkulálva a rendszerbe hogy hálapénzt kap. Mármost az van a posztban hogy nem fizettek a "patkánynak" hát nem rohant oda. Mindenért fizetni kell manapság, mért pont az egészségügyben lenne másként?

NemesekErnyo 2010.04.30. 09:55:25

@ne most: Már csak oda lehet bármikor bemenni, ha betegek vagyunk. Nem lenne jó, ha a szakorvosi rendelőkbe tódulnának a torokfájásos, viszketős, rovarcsípéses, derékfájásos esetek, vegyesen a súlyos rosszulléttel, betegséggel, hiszen így is sokat kell várakozni.
Hamvába holt kezdeményezés volt a privatizálás. A számlarendszer jó ötlet, de kell mögötte lenni biztosításnak, és biztosan többet kellene fizetni. Feltétlenül pozitív hozadéka, hogy megszűnnének a doktor Bubós diktátumok. Akkor kérne vérképet, EKG-t, beutalót a páciens, ha úgy érzi, van rá fedezete.
A biztosítással nem rendelkezőknek nem marad más, mint a revolverezés az orvosi esküvel.

Káposztakukac 2010.04.30. 09:58:54

nem értem a sztorit. rákban haldokló embernek fájdalomcsillapítóra lett volna szüksége, és dögöljön meg a háziorvos, hogy emiatt(!!!) nem megy házhoz? jah és még az apuka haláláról is ő tehet, mi? meg a szép ezüstmetál ford... ritkán írok ilyet, de aki ezt írta, az egy nagybetűs F.A.S.Z. ha apád olyan kurva szarul volt, akkor mentőt kellett volna hívnod, te gyökér.

Camelot 2010.04.30. 10:01:53

Reszvetem.
Nemet orszagban elve par eve, gondoltuk magyar nögyogyaszt keresünk itt asszonynak, merhogy az nekünk jo. Talaltunk is, aztan egy idö utan meguntuk, hogy Istent jatszik, mint otthon a legtöbb orvos, es inkabb atmentünk egy nemethez. Ezek a randa rideg nemetek ugyanis teszik a dolgukat. Nem mondom, hogy mindegyik mosolyog hozza, es egy centivel sem lepne tul a hatasköret, de teszi a dolgat.
Ja, igen... es ha egy nemettel esik meg ez a story, akkor nem posztot ir, hanem azonnal beperli a mocskos köcsögöt. Mert tudja, hogy VANNAK JOGAI!!!

ne most 2010.04.30. 10:05:25

@Káposztakukac: Nos, pont az a baj, hogy nem érted. Szerinted egy normális vállalkozó tudna új kocsit vásárolni, ha ilyen elképesztő hozzáállása van a vevőhöz? Sehogy, ilyen szolgáltatást csak ez az elkúrt rendszer tud fenntartani ilyen szinten. Minden fillér kiobott pénz. Az én esetemben 15 évnyi kidobott pénz.

Káposztakukac 2010.04.30. 10:07:00

@ne most: szóval egyszer az a baj, hogy az orvosok alulfizetettek. most meg az, hogy hogy a francban képes venni egy szaros mondeot? észnél vagytok ti?

Káposztakukac 2010.04.30. 10:09:06

@Camelot: hát igen. ez így van. de ameddig nálunk még súlyos, erőszakos bűncselekmények áldozatai sem tesznek feljelentést, mert az "annyi macerával jár", addig nem lehet mit mondani. elképesztő, hogy ez a nép mennyire leszarja a saját és/vagy közössége érdekeit.

Camelot 2010.04.30. 10:13:41

@lehet más a propaganda:
Igen, lehet maskeppen. Mashol. Hogy otthon lesz-e valaha maskepp, nem tudom. Es csak akkor erti meg az ember, mikor mas gyakorlatot is megtapasztal. Amig mast nem lat, azt hiszi az a normalis, ami otthon megy. Nemetorszagban nem azzal kezdi a nögyogyasz, mikor bejelentkezel, hogy "a szüles 150 ezerben lesz, zsebbe". A korhazban mindenki kurvara teszi a dolgat, nem var el halapenzt, söt el sem fogad. Es nem azert, mert szarra vannak fizetve! Nincsenek itt sem tulfizetve. Es meg csak privat biztositasunk sincs, hogy ettöl lett volna jo dolgunk. Az en munkaviszonyom altal az egesz csalad biztositva van.
Nem ertem en sem pontosan, hogy van ez, de kurvara maskepp is tud müködni a rendszer, mint otthon.

egerészölyv 2010.04.30. 10:21:01

Az ember természetesen mindent megtesz, hogy ne szenvedjenek a reá bízott közeli rokonai.

Igen gyakori, hogy a körzeti orvos ilyen aljasul jár el. Az én apám is tüdőrákban ment el, tudom.
Természetesen azonnal elkezdjük keresni az alternatív lehetőségeket.
Mentő: egy részeg hang ordítva oktat ki valami jelentéktelen mellékkérdésről és levágja a kagylót.
Ügyelet: "péntek délután már nem tudunk segíteni" - hétfőn: "ebben csak a háziorvos járhat el"
Kórház: "meg kell mondani" a körzeti orvosnak, hogy jöjjön ki.

ne most 2010.04.30. 10:23:25

@Káposztakukac: Sohasem értettem ezt az alul fizetett dolgot. Fel van irva az imakönyvbe, hogy mennyi jár?

NemesekErnyo 2010.04.30. 10:23:27

@egerészölyv: Mentős kivételével mindenki objektívan járt el. Mondom ezt úgy, hogy saját hozzátartozóm is volt ilyen helyzetben.
Hétfőn a háziorvoshoz kell menni.

lehet más a propaganda 2010.04.30. 10:24:57

@Camelot:
Mihez képest nincsenek az orvosok túlfizetve Németországban? Körülbelül 7-8-szor nagyobb a lóvé mint Magyarországon. Persze egy amerikai orvoshoz képest ők keveset keresnek, de ott sok minden más ezen kívül. Ezzel együtt Amerikában egyáltalán nem megy házhoz az orvos, csak mentőt lehet hívni

NemesekErnyo 2010.04.30. 10:25:30

@Káposztakukac: Mit nem értesz? :)
Sosem adott pénzt (nem patkánynak), nem ad (patkánynak), az emberek zöme azt mondja, hogy tejel, mint állat, de ha konkrétan rákérdezel, mennyit adott: Én? Ezeknek? Semennyit!

MagyarZizzi (törölt) 2010.04.30. 10:26:30

A házorvosok általában alulfizetettek. Az a háziorvos, aki ötajtós sportkocsival megy ki a betegeihez, vagy nem létezik, vagy ritka nagy köcsög. Nem a posztolót akarom bántani, de remélem, hogy az előbbi...

egerészölyv 2010.04.30. 10:26:51

@NemesekErnyo: no nem éppen.

Az Ügyelet pénteken is pontosan tudja, hogy mit fog hétfőn mondani, akkor minek hinti a púdert pénteken? Hadd szenvedjen a beteg?

A Kórház meg hogy képzeli, hogy ha ÉPPEN az a probléma, hogy a háziorvos egy mocskos szemét (igen gyakori eset), akkor bármit is meg lehet neki "mondani"?

mentos 2010.04.30. 10:26:56

Megdöbbentő ez az egész, h megölni, feljelenteni stb...
Persze a beteg és hozzátartozó mindig szent!!!!

egerészölyv 2010.04.30. 10:29:52

@NemesekErnyo: az a vicc, hogy áprilisban kapsz egy beutalót november 8-án délelőtt 1/2 10-re, hogy vehesd ki a szabadságot, és 1/2 11 helyett 3/4 2-kor kerül rád a sor. Szemét egy szisztéma.

egerészölyv 2010.04.30. 10:30:43

@mentos: a mentős meg mindig részeg, modortalan, goromba. (20-ból 20).

egerészölyv 2010.04.30. 10:31:29

@egerészölyv: rossz helyre tettem a pontot. Bocsesz!

NemesekErnyo 2010.04.30. 10:33:05

@egerészölyv: Nem tudom, hogy a te történeted a beteg ellátásáról szól-e, azaz a fájdalomcsill. felírásáról. Itt feljebb leírtam ennek a menetét. Kizárólag a háziorvos kompetenciája.
Én nem állítom, hogy a fenti poszt kamu, de ÍGY, ebben a formában erősen hajaz rá. Hiányoznak belőle az objektív elemek, valószínűleg nem a posztoló volt betegápolói státuszban, hanem az édesanyja, vagy valaki más. Kizárólag érzelmi szempontból írta le a történetet, pedig biztosan van benne egyéb is.
Nem lenne szabad ennyire hiányos írást felrakni.

ne most 2010.04.30. 10:33:58

@egerészölyv: Akkor is ugyanugy megy az üzlet, ha bunkó. Ez itt a lényeg.

egerészölyv 2010.04.30. 10:35:31

@NemesekErnyo: hiányosnak hiányos az írás, de a lényeg benne van.

Apám meg ezernyi bajon keresztül jutott el a tüdőrákig, tíz évig szenvedett a legkülönfélébb szörnyűségektől, és lelkiekben gazdag tapasztalatainkat ez alatt gyűjtöttük be az orvostársadalom emberi minőségéről. A betegfelvevők moslékságát még csak nem is említve.

NemesekErnyo 2010.04.30. 10:37:39

@egerészölyv: Képzeld el, hogy ehhez még előjegyzés nélkül is beáramolnak a tegnapi-tegnapelőtti friss megbetegedések. Ha megszűnne a háziorvosi ellátás, és mindenki rászakadna a szakorvosira?
Pár hete ultrahangra vártam, oda is hoztak mentővel vizsgálatra, egyből bejutottak. Pedig ücsöröghettek volna pár órát. Legfeljebb valaki ír egy posztot, amiért várta őket fél napon át, de legyen ez az ő bajuk :)

egerészölyv 2010.04.30. 10:38:14

@ne most: ja, az meg a másik figura, hogy amikor kínodban a szakorvoshoz próbálsz fordulni, akkor cinikusan közli veled, hogy cseréljetek háziorvost, ő nem segíthet.

Valószínű, hogy a mi teljesen jogos és indokolt berzenkedésünk mind a házi-, mind a szakorvosi gárda ellen sokkal erősebben él magukban a házi-, illetve szakorvosokban: EGYMÁS ELLEN.

NemesekErnyo 2010.04.30. 10:39:33

@egerészölyv: Nekem olyannyira ellenkező tapasztalatom van ezzel kapcsolatban, hogy évek óta nekik ajánlom az adóm 1 %-át. Vitték a fiamat, a páromat, két testvéremet (engem még nem), mindenki szuperlatívuszokban beszélt róluk.

sanche_ 2010.04.30. 10:42:50

@Mentolosmájkrém: Nagyon különbözőek az emberek és az sem mindegy, hogy milyen messze van egy olyan szeretetotthon. Ez olyan, hogy nem minden nyugdíjas(egyedülálló!) megy el valami nyugdíjjasklubba.. otthonba meg végképp nem lehetne betenni. Megint mások pedig nyugodtan mennek el ilyen helyre...

Amúgy gyűlölöm az olyat, mikor valaki nulla tapasztalattal egyből beszól, hogy maszoporvosutálóbérenc és egyéb gusztustalan primitívség. A nagyapám, aki sosem volt amúgy beteg, már végsőstádiumos leukémiás volt és MÉG MINDIG azt mondta az orvos, hogy vitaminhiány. Édesanyámat konkrétan megpróbálták kinyírni gyakorlatilag, ami után még meg is fenyegették szép csendesen, hogy ha peren törné a fejét, akkor felejtse el, mert a beteg volt a hibás, mert nem szólt időben, hogy gond van.Nővérkék, orvosok összezárnak, bizonyítsd be, hogy nem így volt. Ebből is látszik, hogy ez a réteg mennyire felelősségérzet nélküli aljas mocsok.

De nem mondom el a többi sztorit most itt. Az a lényeg, hogy nagyon jellemzőm nagyvonalakban a fenti történet és pont ezért számomra tökmindegy, hogy igaz-e vagy így történt.
Sajnos tipikus a jó autós, kőgazdag, de gátlástalan, hozzánemértő orvos.

Az aljasságot és alkalmasságot hagyjuk, mert az másik dolog. De a szaktudás..átlagban siralmas. És ezen igenis lehetne változtatni. Egy beteg után, miért nem néz körbe az orvos egy pillanat alatt egy gépes adatbázisban, a szóbajöhető betegségek után? Miért szégyen ezeknek a szuperembereknek akár egy könyvet elővenni?
Ez az orvosképzés egy katasztrófa. 90%ban nagyképű orvosokat termelnek, egy csomó értelmetlen dolgot kell bemagolniuk..és tényleg előjönnek zsinórban az olyan esetek, hogy Lymekórt fél évig nem kezelik, mert szerintük ez stressz csak kb.

A háziorvosok általában pedig, akiknek az a dolguk, hogy idejében észrevegyék a betegséget, az influenzán túl már megáll a tudományuk..onnantókl kezdve arra jó a létük, hogy idős nénikkel beszélgetnek. Ami azthiszem egy kell dolog, de az legyen már szétválasztva az igazi betegektől... Egy hét múlva kap időpontot az ember, ha fáj az oldala..? Közben meg tele a váróterem idősemberrel, akiknek innen látszik, hogy semmi extra bajuk nincs, és a váróterembe kihallatszik az orvos és nénike vidám teadélutánja?
És minderre van egy piszokdrága orvosképzésünk.. Ez így nagyon nem jó. Nyilván nehéz változtatni, mert benne van az emberben(jobb esetben) hogy orvost, rendőrt, mentőst, tűzoltót nem bántunk. Dehát ha korrupt a rendőr, ha borzasztó az orvos stb, akkor csak tenni kell valamit.

egerészölyv 2010.04.30. 10:42:53

@NemesekErnyo: a probléma csak az, hogy aki nem is KAPNA előjegyzést, mert a háziorvos indokolatlannak találná, az oda se megy a szakorvoshoz. Így csak kavartunk egy jókorát a szmötyin az üstben. Másfelől arcátlanság a beteg idejével ilyen módon (el-)bánni. Félelmetes, ahogy ezek az orvosok istenkirályoknak képzelik magukat. Ebben természetesen szerepet játszanak az orvos csókos magánbetegei is: ugyanis a szakorvos a magánrendelését a közönséges rendelési idején, ugyanazon a helyszínen bonyolítja le, természetesen külön "naplóba", előre véve a csókosokat. Ez például nem törvénytelen? Nem embertelen?

egerészölyv 2010.04.30. 10:44:13

@NemesekErnyo: örülök a szerencséteknek. Ha jól veszem ki a beírásodból, szakmabeli vagy. Remek, hogy legalább a branccsal nem szúrnak ki.

Camelot 2010.04.30. 10:44:24

@Káposztakukac:
akkor mar legalabb 2en vagyunk, akik tudjak, hogy maskepp is lehet:) valahol el kell kezdeni.

Talan a sokszaz ev elnyomas, a "tutaj-orszag" mivoltunk...? Nem tudom. De sajnos meg mindig nagyon birkak vagyunk.
Ha majd az ilyen köcsögöket lesz batorsagunk parszor alaposan megfingatni, hogy a többi köcsög is lassa, nem mindent lehet, ha majd a politikabol nem a tekintelyelvüseg szivarog le a por nephez, hanem a jo ertelemben "szolgalo" felelössegtudat, akkor talan az ilyen gyökerek is rajönnek, hogy attol, hogy dr-vel kezdödik a böcsös nevük, meg ök is csak büdöset kaksziznak.

Szep lenne, ha a "tarsadalmi felelössegtudat" oldana meg ilyen eseteket, de ahhoz nem tudom, mi kellene, hogy az nalunk vegre kialakuljon. Hatekonyabb lehet az ilyen konkret esetekre nehany pelda ertekü per, es akkor, ha mas nem, a felelössegre vonastol valo felelem fogja az ilyen szar alakokat helyrerazni. Vadnyugat kell ide, vazze...elöször löni, aztan kerdezni:) sajnos.

NemesekErnyo 2010.04.30. 10:51:24

@egerészölyv: Ez így fog lenni, amíg a világ világ, kivéve ha bevezetik az igazi privatizációt, amiben nem lesz állami ellátás. Csakis számla, és a beteg is aktívan részt vehet benne, mit szeretne kapni. Más tészta, hogy mi lesz akkor, ha szükség lenne konkrétan egy spec. vizsgálatra, de nem kéri, legalább le lesz írva. Utólagos reklamációnak egyik oldalról sem lesz helye. Gyanítom, hogy ezen okból ma is fontosabb a dokumentálás, mint a tényleges betegellátás.
Olyan betegség nincs, ami nem sürgős, így a rangsorolás sosem lehet igazságos. Kinek a bőrviszketés, másnak a tüdőgyulladás, vagy májbetegség, ficam.
A soron kívül behívott betegek ügyét pedig egyszerű lenne felderíteni. Megnézni az előjegyzetteket, és a ténylegesen ellátottakat. Írásban kérvényezni az intézet igazgatójánál, vagy közvetlen felettesnél.
Mindjárt felébredek, hogy a bilibe lóg a kezem :))

NemesekErnyo 2010.04.30. 10:52:24

@egerészölyv: Közel hozzá, de nem teljesen. Kicsit szakmabeli, de beteg is vagyok egyben, és nincs mindenütt ismerős.

egerészölyv 2010.04.30. 10:53:46

@NemesekErnyo: és hogyan lehetne bizonyítani, kiket látott el valóságosan? Bepalizós alapon? Jelentkezünk nála magánbetegként, és "hozzátartozónkkal" (tanú!) együtt mennénk? Sajnos nem vagyok hírtévé.

egerészölyv 2010.04.30. 10:54:30

@NemesekErnyo: sokmindentől megvéd a szakmabeliség, de a betegségtől nem.

Körticsek · http://muranomanufaktura.blog.hu 2010.04.30. 11:00:20

@lehet más a propaganda: ez nettó baromság, már bocs. Már miért lenne belekalkulálva a hálapénz? Inkább arról van szó, hogy egy csomóan nem fizetnek egészségügyi járulékot (meg egyebeket se), orvoshoz viszont eljárnának. Most, hogy a potyautasokat szűrik, mégsincs pénz, mert attól, hogy kevesebben élősködnek, nem lesz több, attól lenne, ha a mostani kb. másfél millió mellé csatlakoznának még "néhányan" a járulékaikkal. Az, aki egész életében fizette, vagy akinek a fizetéséből vonták a tb-t, és bekerül egy kórházba, az megint fizet. És ez szerinted így rendben van?
A másik véglet a nagymamám, aki nyuggerként állandóan tolja a borítékot a körzetinek, mikor odamegy receptet felíratni. Hiába mondom neki évek óta, hogy a dokinak ez a dolga és talán egy recept nem akkora megerőltetés, csak beküldi a listát a borítékkal, nehogy ilyen aprósággal zavarjuk a doktor urat. Persze a doki az elmúlt húsz évben szerintem tízszer nem vizsgálta meg (akkor sem, amikor bement hozzá), nem is tűnt fel neki, hogy öregkori csontritkulása van. Akkor sem esett le a tantusz, mikor három éven belül négy csonttörése volt. Na ehhez viszont nem kell pénz, csak egy kicsit oda kellene figyelni, ha már esküvel megerősítve ezt vállalta.

egerészölyv 2010.04.30. 11:02:21

@Körticsek: optimistán fogod fel... A körzeti orvost sokan csak szükséges admminisztrátornak, közbülső fokozatnak tekintik (és méltán), ezt ő érzi, és sajátos, öntudatlan bosszúból azzá is válik.

Körticsek · http://muranomanufaktura.blog.hu 2010.04.30. 11:05:58

@egerészölyv: szerintem ettől egy rákos daganatot nem kellene összekevernie egy torokgyulladással. Bosszúnak kicsit erős volt, mert négy évvel később a mamám belehalt a betegségébe. Gondolom nem ő volt az egyetlen, akit félrediagnosztizált, vagy legalábbis nem küldött tovább szakorvoshoz.

ne most 2010.04.30. 11:16:47

@Körticsek: A nagymama fizet az orvosnak. Az OEP fizet az orvosnak. Az OEP fizet a gyógyszerért. A nagymama fizet a gyógyszerért.
Az orvos adókedvezményeket kap. A gyógyszer adókedvezményeket kap. Az egészségügyi ellátás adómentes.

Az nem lehet, hogy valakinek nem üzleti érdeke ilyen elcseszett rendszert fenntartani.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2010.04.30. 11:29:57

A törtenet zavaros,nem itelhetö meg. Szeretnem, ha a posztolo a következö kerdesekre valaszolna
1. Az agynak eses óta(ami törtenet elött honapokkal törtent)ki kezelte a beteget? Ki irt neki gyogyszereket?
2. a körzeti orvos kapot-e zarojelentest, azon volt-e korhazi javaslat a gyogyszerelesre.
3. A köztes idöben volt-e a körzeti orvos a betegnel , vagy a beteg az orvosnal ,es hänyszor?Ha ö nem akkor, akkor ki, illetve volt-e a betegnek szuksege orvosi ellätäsra otthonäban?
4.Ha betegnek volt szuksege ilyenre, akkor kerestek-e megoldäst hamarabb, hogy, hol?
5. Ha nem kerestek megoldäst hamarabb , akkor miert nem?
6, Pontosan mit tagadott meg az orvos.
Teljesen elzärkozott a beteg häznäl törtenö vizsgälatätol es ellätäsätol, vagy fontossägi sorrendet ällitott fel es rendelesi idöben nem volt hajlando kimenni.
7. A masik orvos kiment? Megvizsgälta, majd ennek alapjän irt fel gyogyszert, vagy elvittek neki a beteg zärojelenteset a korhazi javaslattal, vagy csak adott egy receptet?

Hirtelen ennyi. Ha ezekre välszt kapnänk az nagyon hasznos lenne es tenyleg erdemben vinne tovabb az ugyet. Akkor tenyleg läthatnänk, hol törtönt a hiba, ki hibäzott es ebböl tanulva , valoban lehetne lepeseket tenni a jobbitäs iränyäba.
Köszönöm a välszat elöre is.

4. Hirtelen ällapotromls törtent?

dusomoja 2010.04.30. 14:37:26

@Zoltan895: Te hülye vagy. Amikor a kórházban lemondanak a betegről, és a beteg/hozzátartozók nem akarják, hogy ott haldokoljon, hazaküldik, és otthon csillapítják a fájdalmát, látják el, ez a házirovos feladata. Már amelyik teszi a dolgát. Rokonommal, ismerősömmel esett meg ua. amit leírt a posztoló. Nem midnen orvos ilyen,de sajnos nem kevés háziorvos viselkedik így, leszarja, nem megy ki, nem látogat, nem ad fájdalomcsillapítót. Rendesebbje morfiumot injekcióban, pl. Ha nem tudsz valamit, ne írj.

zoldborso 2010.04.30. 15:13:57

Kedves Kommentelők! Véletlenül értesültem róla, hogy egy kb. egy héttel ezelőtt írt kommentemből önhatalmúlag posztot kreált a blogtulajdonos. (Ti., a testvérem felhívott telefonon, hogy én írtam-e a posztot, mert a papa története egy-az-egyben). Nohát igen, én írtam, de nem posztot, csak kommentet, amelyet a blogtulajdonos persze kiragadott a szövegösszefüggéseiből is. Nyilván pontosabban fogalmaztam volna, ha posztot írok...

(Nem tudom, milyen a blogger-etikett, de nem lehett volna nekem írni egy pár sort, kedves Blogger, hogy önálló posztként akarja kirakni a "felindulásból elkövetett" kommentemet?)

Ez a történet 10 éve játszódott le, akkoriban még nem voltak annyira szigorúak a receptfelírási előírások, úgyhogy meg lehetett oldani, hogy más, ismrős orvos felírjon neki fájdalomcsillapítókat. Valóban nem vittük el a körzeti orvosnak a zárójelentéseket (a kórházból azzal engedték haza, hogy nem tudnak rajta segíteni). Elég fiatalok és nagyon tapasztalatlanok voltunk még. De az orvos nem is azt mondta, hogy vigyük a zárókat, akkor kijön, hanem egyszerűen megvonta a válát, foghegyről elküldött, és nem jött ki. Az apánk egyébként nem volt ANNYIRA rosszul, hogy mentőt hívjunk hozzá, no meg értelme sem lett volna, miután már végső stádiumban volt, és otthon szeretett volna meghalni. Mondom, csak fájdalomcsillapítókra volt szüksége, azokból sem nagyon komoly dózisra -- szerencsére a szíve előbb mondta fel a szolgálatot, mint ahogy a tüdődaganat végezhetett volna vele.
Miután az édesanyánk csak másfél évvel korábban halt meg (őt az élettársa ápolta), ugyancsak rákban, és még tragikusabban fiatalon, és amúgy is millió problémánk volt (pl. nekem is súlyos egészségügyi problémáim, mellé sok kicsi gyerekem, az egyik testvérem pedig még tanult), kisebb bajunk is nagyobb volt annál, hogy az érzéketlen barom körzetit pereljük. Teljesen sokkos állapotban voltunk attól, hogy mindkét szülőnket ilyen korán kell elveszítenünk, és apánkat ilyen hirtelen, merthogy nála nagyon gyors volt az egész.
Azokat a hozzászólókat meg nem is értem, akik ragaszkodnak hozzá, hogy a körzeti orvosok szegények. Hát talán északkelet-Magyarországon szegények... Több helyen is laktam már Budapesten, jómódúbb és szegényebb kerületekben egyaránt, de szegény háziorvost még nem láttam. Igen komoly jövedelmük szokott lenni a borítékadási szokásokból kifolyólag. Mifelénk legalábbis nyílt titok, hogy borítékot "kell" adni, ha az orvost kihívja az ember. Mi is adtunk volna, ha hajlandó lett volna kijönni, dehát nem volt hajlandó, és hogy még azért is adjunk, hogy hajlandó legyen kijönni, hát erre tényleg nem voltunk hajlandóak.
(Nyugodtan be lehet szólni, hogy mi amúgy milyen ilyen-olyan korrupt paraszolvencia-adó, szabályszegő népek vagyunk, de az tegye először, aki még sosem szegett szabályt, oké?)
Minden empátiahiányos hozzászólónak amúgy szívből kívánom, hogy sose kerüljenek a miénkhez hasonló helyzetbe.
Üdv.

zoldborso 2010.04.30. 15:26:23

Ja, és természetesen nem azt kértük a dokitól, hogy rendelési időben, most, de azonnal jöjjön ki. Az eredeti poszt, amihez ezt írtam, pont arról szólt, hogy a páciensek milyen bunkók, hogy az orvosokat zaklatják, akár rendelési időn kívül is. Ezért meséltem, hogy mi olyan szolid urigyerekek voltunk, hogy nemhogy nem zargattuk telefonon a drága jó doktor urat, hanem odafáradtunk rendelési időben, hogy ismertessük az édesapánk állapotát, és megkérjük tisztelettel, hogy jöjjön ki hozzá valamikor, amikor tud. Erre mondta, hogy nem hajlandó kijönni.
Szerintem nemigen van mit mentegetni ezen az emberi és orvosi hozzáálláson, ha a zárót hiányolta volna, mondhatta volna, hogy azt szeretné látni...
de aki szerint mégis van, hát az mentegesse. Részemről ezzel befejeztem. Szép délutánt mindenkinek.

Motorpenis 2010.04.30. 15:46:39

@egy atlag: Mit kellene dokumentálni?
Milyen tényállás, vagy jogszabály alapján indítanád a feljelentést?

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2010.04.30. 15:57:15

@zoldborso:
Ez igy egeszen maskepp hangzik. Nyilvan mäs, ha posztnak szänod es mäs ha egy kommnet volt. Na meg az idöfaktor sem mindegy. Tudom mi az korän elveszteni egy szulöt. En 7 evesen vesztettem el az anyamat, aki akkor 30 eves volt.
Ebböl az esetböl is lätszik mi az igazi celja a blog fentartojänak. Az a legkevesebb hogy nem etikus, de meg merem reszkirozni, hogy törvenyt is sert vele, ha ilyen modon jär el.
Köszönöm , hogy megirtad az igazsägot. Sokat segitettel evvel nekunk orvosoknak is akiket itt gyaläznak, legtöbbször igaztalanul, meg ha nem is ez volt a szandekod.
Ha igy szuletik egy poszt, akkor jogos a kerdes, hogy a többinek is ennyi köze van-e az igazsäghoz.

Barnamaci 2010.04.30. 16:47:26

@zoldborso: Bp-i "elitnek" mondott kerületben jónéhány háziorvost ismerek, magam is többet "emésztettem" (cseréltek, elment nyugdijba, helyettesités volt és hasonló) de egyiket sem mondanám gazdagnak, jómódúnak... Sőt olyat is ismerek, akinek még kocsira sem futotta.

zoldborso 2010.04.30. 22:06:14

@Barnamaci: A gazdagság igen relativ fogalom. A legtöbb magyar orvos nem kifejezetten gazdag, de azért anyagi értelemben a középosztály jobb módú rétegeihez sorolhatók. Tök felesleges az életszinvonalukat az amerikai középosztályhoz, a svéd középosztályhoz, de még akár az osztrák középosztályéhoz is hasonlítani. Magyar viszonylatban viszont többnyire nem számítanak szegénynek.
Az én családomban is volt több orvos, ráadásul egy kutatóorvos is, aki mivel betegekkel nem állt napi kapcsolatban, esélytelen volt arra, hogy hálapénzhez juthasson, de azért még így is sokkal de sokkal jobban keresett, mint sokan mások a családban... És a pulmonológus családtag, aki ugyancsak nem az orvostársadalom krémje ugye, ugyancsak meglehetősen magas életszínvonalon élt hozzánk képest, akik VALÓBAN nagyon szegények voltunk akkoriban. Igaz, nem tartott fenn gépkocsit egyikük sem, és lehet, hogy szívesen mondták volna, hogy "nem futja rá", de valójában egyszerűen nem volt szükségük kocsira...

Az orvosok többségének azért sír annyira szája, mert nem a magyar középosztályhoz mérik magukat, ahová tartoznak, hanem a nyugati középosztályhoz, ahová tartozni szeretnének. Ezzel nincsenek egyedül.
Természetesen magam is azt gondolom, hogy a magyar orvosfizetések szánalmasan alacsonyak.
De nem csak az orvosok fizetése szánalmasan alacsony ebben az országban. A rendőrök meg a tanárok ugyancsak szánalmasan keveset keresnek, többet között, pedig ők is nagyon felelősségteljes munkát végeznek pl.

És még egy pár szó a paraszolvenciáról. Életemben 3 azaz három orvossal volt dolgom, aki nem fogadta el a paraszolvenciát, pedig sajnos több orvossal volt dolgom a kelleténél. Az egyik egy nagyon szimpatikus kezdő gyerekorvos volt -- nem tudom meddig tartotta aztán magát -- a másik kettő ötven feletti doktornők. Az egyik az apám kórházi kezelőorvosa volt, és azt mondta, nem fogadja el, mikor tudja, hogy nem tud segíteni, és az apám halálra van ítélve. A másik egy altatóorvos volt, aki elszúrta az altatásomat, és emiatt majdnem meghaltam (újraélesztettek). Csak utóbb tudtuk meg, hogy az ő hibája volt, mindenesetre nem volt képe elfogadni a pénzt a műtét után, ami igazán tisztességes volt tőle, lássuk be.
Ennél sokkal több olyan orvossal volt dolgom, aki nemhogy elfogadta, de követelte a pénzt, volt olyan is, aki előre -- olyan is aki utólag (!) -- közölte a tarifát. Belátom, hogy egy háziorvos jövedelme még paraszolvenciával sem közelíti meg pl. egy jó sebész bevételét, de azért éppen elég jól keresnek általában ahhoz, hogy a magyar középosztály jómódúbb rétegei közé számítsanak.
Valóban nagyon szomorú, hogy ha egy orvos kellemes életszínvonalon szeretne élni, akkor kénytelen elkurvulni, de ettől még tény, hogy az orvosok egy igen jelentős hányada inkább elkurvul, minthogy "méltatlanul" szerényen éljen. A háziorvosoknak mindenesetre van módjuk erre!
Nagyon-nagyon képmutatónak találom azt a fajta diskurzust, ami úgy tünteti fel ÁLTALÁNOSSÁGBAN a magyar orvosok helyzetét, mint nyomorgó páriákét. Már csak azért is, mert ebben az országban igen sokan vannak, akik VALÓBAN nyomorognak, és velük szemben ez különösen orcátlanság.

Általában véve az anyagi helyzetét igen nehéz megítélni egy másik embernek. Van aki merdzsóval jár, de putriban lakik, és van aki trabanttal jár, de Salzburgba jár koncertekre, mert Mozart-rajongó őrült, és erre költi minden pénzét. Van aki milliomos létére turkálóból öltözködik, és van aki tíz éven át spórol, hogy egy Rolex órát viselhessen a csuklóján, mert neki ez az álma.
A mi háziorvosunk is panaszkodik időnként, de közben nagy házban lakik egy jó helyen, jó kocsival jár, és kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Én nem hiszem, hogy nyomorogna. Persze azt sem hiszem, hogy gazdag. De azt sem gondolom, hogy csak azért, mert valaki orvos, gazdagnak kéne lennie. Keressen annyit, amennyiből tisztességgel megél, és ne kelljen ezért eladnia a lelkét...

NemesekErnyo 2010.04.30. 23:59:04

@egerészölyv: Ezt nem egészen értem ,de feltételezem, hogy a páciensek listájára gondolsz. Biztosan meg kell őrizni egy ideig a kartonozóban kért dátumokról a listát, füzetet, noteszt, fogalmam sincs. Aki abban nem szerepel, valószínűleg soron kívüli betolakodó. Lehetnek indokolt esetek, akik sürgősséggel jutnak be, ezt többnyire más orvos telefonon egyezteti. Kizárt dolog, hogy ne lehetne megbuktatni egy 15 fős váratlan sereget. Azért a csaláshoz két ember egyoldalú szándéka szükséges.

Barnamaci 2010.05.01. 08:25:18

@zoldborso: Szimplán az a gond, hogy fogalmad sincs hogy működik nyugaton a rendszer, amiről pedig mások már nem keveset irtak. Én is éltem pár évet nem olyan messze, de ott nem tudtam "csak úgy" bemenni a háziorvoshoz az meg hogy kijöjjön házhoz? Na ne már.
A hálapénz nem(csak) a rendszer hibája, maguk a betegek kurvitják el az orvosokat, mi betegek szoktattuk őket hozzá. Igy alakultak a különböző műtétekért a tarifák és talán a legjobban a nőgyógyászok élvezik ennek gyümölcsét. Ők a hibásak? Nem feltétlenül. Mi akarunk "más", plusz ellátást, mi akarjuk, hogy a saját orvos akár szilveszter vagy karácsony estén otthagyjon csapot-papot és rohanjon ha éppen szülünk. Ennek bizony ára van. Sajnáljam tőle? Nem sajnálom, mert én ennyiért se csinálnám. Egy nyugaton élő orvossal ezt nem tudod megtenni, nem tudod felhivni éjjel hogy ugorjon mert szülsz - pedig ugye meg van fizetve alapból, és mégse. Kint a kórházakban (legalábbis ahol én jártam) ki van irva mindenhol, hogy borravalót ne kinálj az orvosnak és a beteg betartja ezt - ami belefé, max. egy kávé, csoki, egy üveg ital esetleg.
Szóval ne az orvosokat hibáztassuk a hálapénzért, hanem jómagunkat is, akik a szomszédot túlszárnyalva még többet akarunk kicsikarni az orvostól (ellátásban).

zoldborso 2010.05.02. 10:23:01

Megnyugtatlak, tudom, hogy hogyan működik a rendszer sok más nyugati országban. Ott sem egyformán működik. Németországban pl. igenis házhoz küldik az egészségügyi személyzetet indokolt esetben, ha nem is az orvost, de magasan képzett ápolót, szülésznőt igen. Svájcban pl. elég felemásan működik; iszonyú drága a biztosítás, és még így is futószallagon kezelnek, hacsak nincs valami nagyon súlyos problémád, akkor viszont példaszerűen. Angliában igen hasonló problémák vannak, mint nálunk. (Most nem a paraszolvenciáról beszélek, hanem az intézmények hatékonyságáról és finanszírozhatóságáról). Amerikában szuper ellátást kapsz, ha van jó biztosításod (a legszegényebbeket kivéve -- akik sajnos nem kevesen vannak -- mindenkinek van). Bár Obama épp nemrég fogadtatott el egy komoly módosítást ezen a rendszeren. Ott valóban nem jönnek házhoz, viszont a kórházak és idősgondozó intézmények is fantasztikusan magas szinvonalon működnek a biztosítottak számára, illetve azoknak, akik meg tudják fizetni őket. (Mindazok, akiknek van rendszeres legális jövedelmük, nem illegális bevándorlók pl., azok meg is tudják fizetni. Ezzel szemben az apámnak volt rendszeres legális jövedelme, mégsem futotta még paraszolvenciára sem.)
Szóval elég sok ország egészségügyi rendszerére van némi rálátásom, ha nem is nagyon alapos. Sehol sem tökéletes a rendszer, ezt tudom mondani összefoglalásképpen.

Csakhogy ennek semmi köze nincsen az eredeti témánkhoz. A magyar rendszer olyan, amilyen. Van háziorvosi rendszer, a háziorvosnak elvileg ki KELL jönnie, ha járóképtelen de nem sürgős kórházi ellátásra szoruló van otthon. Ez van. Nem egy svájci orvostól vártam el, hogy kijöjjön, akinek nem munkaköri kötelessége, hanem egy magyartól, akinek munkaköri kötelessége lett volna.
Más országokban más a bevált módszer ilyenkor...

Ami a paraszolvenciát illeti, teljesen egyetértünk. Nem is állítottam, hogy az orvosok elkurvulása csak az Ő hibájuk. Magam is tisztában vagyok azzal, hogy milyen mechanizmusok juttatják el a kezdő lelkes gyógyítót abba a fázisba, ahol már elvárja a borítékot. De ez megint csak más kérdés, nem erről beszéltünk.

Nem kell ám annyira aggresszívan vitatkozni. :-)

Szép napot neked.

zoldborso 2010.05.02. 10:33:16

@szil5: Nem egészen értem, miért azonosulsz automatikusan azokkal az orvosokkal is, akiket itt gyaláznak úgymond. Az nem vetődik fel benned, hogy ők esetleg valóban elkurvult, kiégett, pancser orvosok?
Vendéglőkben van panaszkönyv, kórházakban ez elég felemásan működik -- el kéne zarándokolni a betegképviselőhöz stb... Szóval nem egyszerű. Fura lenne, ha a vendéglősök kikérnék maguknak, hogy az ő szakmájukat gyalázzák, azért, mert beírtam a Pityipalkó mucsaröcsögei Csárda panaszkönyvébe, hogy romlott volt a hús a palacsintájukban.

Ez egy panasz-blog. Ha jó orvosokról szeretnél olvasni, nem jó helyen jársz.
Ha viszont tanulni szeretnél, hogy ti. milyen hibákat érdemes elkerülni, akkor jó helyen jársz.Hiszen egy csomó olyan történet is van, ami inkább arról szól, hogy az orvos és a beteg nem jól kommunikáltak egymással, és ennek lettek tragikus következményei, mint arról, hogy az orvos egy pancser vagy egy lelketlen ember volt.

Szóval tanulságos bír lenni, úgy vélem, FELTÉVE HOGY el tudunk vonatkoztatni attól, hogy most úgymond a szakmánkat szídják. Nem mindenki látja át világosan, hogy mi volt a probléma, nem is mindenki van abban a helyzetben, hogy ezt meg tudja ítélni. És sokan nagyon kulturálatlanul fejezik ki magukat. De Te, mint orvos, más nézőpontból is megítélheted a történeteket, és sokat tanulhatsz belőlük, ha eleve nem zárkózol el a tanulás lehetőségétől.

Szeretettel üdvözöllek, Z. B.

aesculap 2010.05.04. 19:46:37

Kedves Zöldborsó!
Példaértékű és példamutató hozzáállásod, amellyel felülemelkedsz a Téged ért sérelmen, és indulatmentesen, reálisan viszonyulsz az eltérő véleményekhez is. Sajnos, ez az attitüd a hozzászólók többségére nem jellemző. (Rossz) példaként említeném CApa hozzászólását. Remélem, az ő foglalkozása autószerelő, és ha valaki hétvégén az utcájukban lerobban, odaarohan és azonnal megjavítja a verdát. Vagy ha netán bankpénztáros, és ünnepen kell valakinek sürgősen hitel, rohan és odaviszi a a lóvét. A sort, amit CApa nyitott meg az orvosokkal, végtelenségig lehetne folytatni. Így igazságos.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat