Cigányok a kórházban

2010.04.01. 13:20


Kedves Praxis,végre egy hely, ahol kipanaszkodhatom magam.

 

Azt hittem, az egészséghez való jog alkotmányos alapjog, de nem errefelé sajnos.

 

Bár az eset tavaly 2008 decemberben történt, csak most írom meg, nem tudtam eddig a blogról, és sűrűn fohászkodom, hogy ne ismétlődjön meg.

13 éve, mióta elkezdtem dolgozni, bejelentett alkalmazott, adófizető állampolgár vagyok, a az engem alkalmazó cégek is rendesen fizetnek utánam, semmi trükk a befizetéseimmel, a tb járulékokból már egy vagyon kijönne.

 

Tavaly decemberben a kislányom beteg lett, elkapott valami hányós-hasmenős vírust, ami miatt kórházba küldték, nehogy kiszáradjon, kapjon infúziót, megfigyelést.

 

Már a Hermina úti gyerekrendelőben feltűnt, hogy tele van cigánnyal - j nem vagyok politikailag korrekt - elnézést. Tehát olyan családokkal, ahol egy kisgyereket, 3-4 felnőtt, hosszú hajú, igen csillogó ruhákba öltözött nő kísér, 1-2, jellemzően elhízott férfi társaságában (ebben a családban vajon ki dolgozik délelőtt 10-kor?) és igen hangosan ordibálnak és randalíroznak a folyosón. Mocskos szájjal fenyegetik az orvosokat, a nővéreket, a többi beteget, mindenhova előre bevonulnak, nem tartják be a sorrendet. A nővér és a doktornő nem mer kimenni még WC-re sem, csak miután távoztak a hangosak, és kikukucskáltak, hogy biztosan elmentek-e? Ezt már nem értettem.

 

Miután innen beutalták a gyereket a kórházba, kezdődött az igazi vesszőfutás.

 

Annak rendje és módja szerint az immár legyengült és kiszáradt gyerekkel felvettek minket a László kórházba, a gyerek osztály amúgy igen modern épületébe. A kórtermünkben egy cigány kisfiú volt, aki minden belépővel (orvos, beteg, családtag), közölte, hogy büdöspatkány.

 

Őt kísérte 3 nő és egy férfi, akik egész nap a szobában kaszinóztak, jó hangosan (itt vajon ki dolgozik délután 3-kor?). Este nyolckor kedvesen jó éjszakát kívántam nekik, mire hangosan felröhögtek. 9-kor a gyerekem zokogott a kimerültségtől és a fáradtságtól. Ekkor megkértem őket, hogy legyenek csendben, persze hangosan folytatták.

 

Ekkor némi kiabálásba kezdtünk, hogy hagyják már pihenni a beteg kölyköket, mire közölték, hogy az ő gyerekük éjfélig úgysem alszik, és arról beszélnek és olyan hangosan, ahogy csak akarnak, az egyik nő azt mondta, ha akar, arról beszél, kivel hogy dug. Megjegyeztem, hogy nem érdekel, kit hogy szopott le, és a gyerekemet sem. Erre a férfi kilátásba helyezte, hogy kitekeri a nyakam.

 

Ekkor kiballagtam, este 10 körül járt már, és a nővérrel közöltem, hogy most azonnal vagy engem rak át egy másik szobába, vagy őket, vagy hazamegyek. Mindenre közölte, hogy nem, nem, nem, nincs hely, én pedig innen el nem megyek. Nos, én az én szememmel láttam szabad szobát és ágyat, így nem értettem a dolgot.

 

Orvost követeltem, hogy saját felelősségre elmenjek, mire mondták, hogy nem megyek sehova, orvos nincs, nem is lesz.
Beírtam panaszaimat a panaszdobozba - teljes névvel, címmel, telefonszámmal - erre az elmúlt több, mint 1-2 évben nem sikerült válaszolniuk.

 

Éjfél körül megjelent a nővér, azt mondta a családnak, hogy 8-ig lehet látogatni, éjszakára 1 beteg mellett egy kísérő marad, és menjenek el. Éjfélre volt időzítve a távozásuk, így indultak.

Nagyon kellemetlen és megalázó volt az egész.
Azért érdekelne, hogy a László kórháznak van-e joga korlátozni engem személyes szabadságomban, illetve hogy egy gyerekkórház biztosan orvos nélkül van-e éjszakára? Valamint miért nem lehetséges válaszolni a panaszra?
A soktagú családnak külön köszönöm, hogy nem tekerték ki a nyakamat, ígéretükkel és szokásaikkal ellentétben.

 

A következő kérdésem: kinek, hol és mennyit kell fizetnem, hogy a gyerekem tisztességes orvosi ellátást kapjon és egy kórházban, hagyják őt pihenni és gyógyulni? Már a mellett a vagyon mellett, amit eddig lesápoltak tőlem tb címén.


Ha esetleg olvassa a blogot egy kedves nővérke, akivel meg tudok egyezni legközelebb, hogy reggel és este eljön a gyereket ellenőrizni, ha szükséges, keressen bátran, biztos meg tudunk egyezni.

 

Elveszett Angyal

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a prakszisblog@gmail címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E.T.A. 2010.04.02. 08:45:57

Nagyon helyes, KabuliAli, teljesen egyetértek veled, nekem is rohadtul elegem van a cigányokból és ja, nekem is van MUNKÁM kedves honvédő. Én is lépek DOLGOZNI. te rohadt ingyenélő!

AutosVilli 2010.04.02. 08:47:30

@honvédő: és kedves többi "normális" cigány . nem tudom észre vetted e,de a teféléd többségében NEM TUD VISELKEDNI,hogyan is tudna amikor nem tanították meg neki,és felnő megint egy nemzedék aki szintén csak a bajt látja bennetek,mert megverik az iskolában,lopnaktölük,ápolatlanul járnak közéjük,és te akármilyen tiszta és ápolt,és kúltúrált vagy, csak egy "Büdös Cigány" leszel azok szemében.
Hogy mi a megoldás? Hát az kérlek hogy a tefélék rászólnak ezekre,de ti se meritek,mert ti is féltek tölük ugyan úgy mint egy normális átlag állampolgár.Én ismerek normális cigányt,de ezerszer több nem normálisat. Tehát amíg ,"és ez hossszú idő" nem derül ki valakiről hogy melyik táborba tartozik addig hajlandó vagyok én is a többségi "Büdös Cigány" kategoriába sorolni az utamba kerülöt,és kellő óvatossággal,és távolsággal fogadni.Hogy miért? mert az ember tapasztalataiból él, nem nyulok a tűzbe mert megéget,a víztől vizes leszek stb stb, a cigányokkal meg egy két kissebb kivétellel NEGATÍV a tapasztalatom. Ennyi,és szerintem a nagytöbség is így van ezzel.Kedves cigányok.

admin1221 2010.04.02. 08:47:50

Hitler elkurta, elkurta, de nagyon. Ezek olyan mértékben szaporodnak, mint a gizmók. Egy igazi kártevő/élősködő faj, akik az embereken élősködnek és az adófizetők, a szemét törvények miatt még kénytelenek eltartani ezeket.
A kisebbség a többség, ezen kellene változtatni, de gyorsan!

Bloberf 2010.04.02. 08:48:22

"Pedig a romáknak a család a legfontosabb" Ezen azért el lehet filozofálgatni. A család fontossága a családfö hatalomvágy kiélése és egy bizonyos önvédelmi kényszer a többi családdal szemben. Mert ha általában meg is vannak egymással de amint alkoholos állapotba kerülnek az egyensúly felborul.
Azután, hogy vannak azok az erösen eltúlzott túlhangos szinjátékok betegségeknél meg gyászoláskor az csak egy vicc, egy rossz szokás.

l3v1 2010.04.02. 08:48:49

@Nzoltan: "Az Usában Obama próbálja "felfejleszteni" az egészségügyet a magyar szintre, hogy minden jöttment aki baszik befizetni, az is kapjon ellátást."

Eddig is kaptak befizetés nélkül is, az alacsony jövedelműek, ill. a sürgősségin korlátozottan. Most más lesz a helyzet, mert csak az alacsony jövedelműek maradnak ebben a megoldásban, mindenki másnak kötelező lesz fizetnie (ill. munkáltatójának kötelező lesz ajánlani biztosítást), vagy ha nem, akkor büntetést és/vagy adóemelést kap ajándékba.

A lényeg, hogy szerintem nem irreális elvárás egy nagy halom pénzt TB-be leperkáló részéről, hogy normális körülmények fogadják. Ill. nálunk irreális, pont ez a gond.

Amúgy meg, Obama olyan amilyen, legalább történik valami. Itt mi történik? ... Pontosan.

egyszerüen 2010.04.02. 08:50:35

sok a duma, meg a hösködés:DD

tessen tenni is valamit, nem fület farkat behuzzni

Odamenni, bumm lefejelni, kést belemártani, kétszer farba rugni, adni egy tockost:DD

vagy ha kést vesz elő akkor le kell löni,

Tény nagyon nem tudnak beilleszkedni

Egy kérdés a nagy fajvédöktől

Haver buliba megy hiv engem. El is megyek senkit se ismerek, de hangoskodom, hözöngök, játszom az eszem, meg ilyesmi. Akkor ha kiteszik a szüröm, vagy kinéznek, kirekesztenek, biztos fajgyülök?

a francokat
ha nem tudnak beilleszkedni akkor ki kell rekeszteni öket, ennyi és itt a pont
Kaphat segélykét, kártyára, meg ha kap segélyt akkor tessen dolgozni, akár az önkormányzati munkákat megcsinálni, nem kell 8 orába, elég napi 4-be. Szemét szedés (nem nem bodza:D) park rendezés, utak javitásához pl

Én meg tudnám oldani a problémát, nem lenne ideje lopkodni, meg henyélni és ezért pénzt is kapna, ergo megoldottam a munkanélküliséget:DD

alibi6 2010.04.02. 08:51:27

@honvédő:
Eredet? Aztán honnan? Olyanok vagytok mint a tetű, ami a mocsokban "terem". Ami a poén az egészben, hogy a mocsok is ti vagytok...
Ha a civilizáció alsóbb szintjén rekedés erény, akkor ez az egyetlen erényetek b+ !

Sikonya Gyula 2010.04.02. 08:52:52

A külön a kisebbségnek fenntartott kórterem, ahol békében kaszinózhatnának, hangoskodhatnának, dajdajozhatnának hajnalig, meg persze diszkrimináció lenne. Kíváncsi lennék a polkorrekt, cigányt még csak a megasztárban látott jogvédők és döntéshozók véleményére az első személyes tapasztalatok után...

admin1221 2010.04.02. 08:55:35

@egyszerüen:
Véleményem szerint nem erőszakra lenne szükség (most már), hanem olyan törvényekre, amik visszatartóak.
Egyébként én halálbüntetés párti vagyok, nem lenne ennyi féreg az országban (és itt nem csak a cigányokra gondolok). Az tény, hogy a bűnözők 85% cigány és ennek semmi köze az elnyomottsághoz/iskolázottsághoz. Az kell, hogy mondjam,m vannak rendes, becsületes cigányok is ha ők tudnak, a többi 99% miért nem?
A hozzáállásukkal és a természetükkel (vérükkel) van a baj és ezen nagyon nehéz lenne változtatni.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.02. 08:57:38

szomorú hogy nem ismered fel a GULDÚRÁJUKAT!

tessék tisztelni őket!

"azta" 2010.04.02. 09:02:32

s bár a helyzet életszerűsége senki által nem ismeretlen, de ilyen bujtatott kampány-posztot még nem pipáltam! ügyes! egy 2008-as sztorit a választások előtt bedobni, ahol csak egy párt hirdeti fennhangon a "cigány-programját", ahol erről a történetről mindenkinek csak egy párt neve ugrik be... egy látszólag civil posztolóval... a konkrét sztorira kérdezem: IGAZ E VAGY?

Charly McCoor 2010.04.02. 09:04:08

Ezt fel lehet fogni terápiás célként is.A betegek nagyon nem fognak a betegségükre gondolni , ha ilyesmi töténik.Ha meg valakit zavar az ilyen kórházi jelenet az rasszista.Tulajdonképpen törvényt sem kéne változtatni.Bőven elég lenne , ha betartatnák.Nem olvastam végig a kommenteket , de azt mondom a blogírónak , hogy örüljön , hogy nem szülészeten volt.

admin1221 2010.04.02. 09:04:41

@vero:
Van kultúrájuk, de valahogy külön kellene választani Bangó Margitot/Mága Zoltánt/ -és még sorolhatnám azért a listát- a dagad mercis/bmw-s tahó/bunkóval

Elveszett Angyal 2010.04.02. 09:09:33

@"azta": igen, igaz vagyok.
Már több helyre megírtam, de senki nem foglalkozott vele eddig, ezt a blogot csak most ismertem meg. Még mindíg nem hevertem ki a történetet, félek, hogy a lányom újra beteg lesz és menni kell.
A végén odaírtam, ha valaki tud olyan megoldást, hogy otthon legyünk ilyenkor (maga a kezelés annyi volt, hogy reggel és este ellenőrizték az infúziót), akkor jelentkezzen.
Bár irritál, hogy egy vagyont befizettem tb-re, de inkább fizetek többet, és még, csak a kölyköm nyugodtan gyógyuljon.

HencegőLajos 2010.04.02. 09:14:25

Kicsit fake szagú a történet. Előszőr a gyereket utalták be a kórházba. Aztán a történet már csak arról szól, hogy "a nővérrel közöltem, hogy most azonnal vagy engem rak át egy másik szobába, vagy őket, vagy hazamegyek".
Egy szülő nem beszél egyes szám első személyben ha a gyerekéről van szó!!!

Egyébként a történet életszerűnek tűnik, akkor is ha valószínűleg kitalált!

O1V1 2010.04.02. 09:18:27

Már csak valahány nap és utána minden jó lesz!!
Kitartás "polgárok" !!

Vagy lehet, hogy még sem?

Nagy szar lehet ilyen gyülölködve élni.

AutosVilli 2010.04.02. 09:21:44

@"azta": Vagy te vagy aki bele akarod keverni ebbe az egyszerü és hétköznapi esetbe a politikát.
Mert akit ezzel lehet befolyásolni az mergérdemli.

Elveszett Angyal 2010.04.02. 09:26:18

Na, akkor utoljára. De, a történet igazi. És igen, így beszélek. Nem egészen értem, hogy miért vonja kétségbe bárki, hogy ez így megtörtént.

Void Bunkoid 2010.04.02. 09:28:06

@tcom: "avval"

Modoros-e vagy? :)))

gabcigirl 2010.04.02. 09:28:45

@tcom:

Bocs. Nem vagyok rasszista, de-

csak mert a cigányoknak vannak gyerekeik számosan, ez nem jelenti azt hogy nevelik is őket. Persze tisztelet a kivételnek.

Ebzon 2010.04.02. 09:29:18

@Humbino: Abba lehetne hagyni a liberálisozást? Mert csak azt mutatja, hogy fogalmad nincs a jelentéséről. Köszi

Páneurópai Harci Kos 2010.04.02. 09:29:26

Április elsejei dátummal.. nem az a nap amikor mindenfelé bohócságokat követnek el az emberek a másik kárára?

gabcigirl 2010.04.02. 09:30:03

@alibi6:

Mert nem vagy normális.

harcsabajuszos 2010.04.02. 09:30:30

@tcom: Bizonyos vagyok benne, hogy párhuzamos világok léteznek.
Mint említettem, biztosan léteznek ilyenek is valahol, de én még nem talákoztam effélével, igaz szűkebb is a mintavételem, ha lehet, kerülöm a putrik környékét a tapasztalataim alapján.
Én nem vagyok szervizes, csak turista. A nyolcvanas évek elejére datálható az első tapasztalatom ezekkel Rudabányán, ahol a boltba belépve Indiában éreztem magam és a helyi művházban voltunk elszállásolva, ahol órákon keresztül rázták a rácsokat kívülről a cigányok ordítva, hogy megölnek minket, ok ismeretlen. Nem volt lélekemelő, előbb-utóbb megjelentek a rendőrök és eltűntek. Azóta számtalan országban jártam, számos cigánnyal találkoztam, valahol megosztottuk az ételt, de legtöbb találkozás megdobált autókkal, bőgázzal vagy épp törött térddel vagy fegyverhúzással zárult.
Mert egyszerűen ilyenek, a legtöbben szarnak a gádzsók törvényére, s ahol megtehetik, ezt be is bizonyítják. Erre a legjobb példa az a társadalmi kísérlet, ami Mo-n zajlik, ahol az állam támogatja a destruktív létformájukat.
Ha fennáll a veszély, hogy cigányokkal talákozom a saját közegükben, nem idulok el megfelelő önvédelem nélkül, mert az én és a családom élete a legdrágább. Ilyen egyszerű.
A kórházban pedig kuss legyen, ha zajongani akarnak, otthon tágasabb.

admin1221 2010.04.02. 09:31:29

Egyébként teljesen felesleges az kutatni igaz vagy sem ez a történet. Mindenki nagyon jól tudja e nélkül is, hogy tényleg ez egy valós helyzet. Ugyanez megtörténik a BKV-n, a különböző szolgáltatók, kirendeltségein, bevásárló központokban, szóval nem a történet valódisága a lényeg, hanem az, hogy ez egy valós életkép, politikától és mindentől függetlenül. EZ nem csak most aktuális, hanem régebben is az volt és sajnos egyre erősödig az aktualítása. Nem tudom hogy lesz e erre valaha is orvosság, de az biztos, hogy a cigányság kérdés egyre tarthatatlanabb.

admin1221 2010.04.02. 09:32:57

@Elveszett Angyal: ha igez, ha nem igaz, mindenki tisztában van vele, hogy ez egy valós életkép. Aki azt mondja, hogy nem, az hazudik!

Páneurópai Harci Kos 2010.04.02. 09:33:56

@admin1221: " admin1221 2010.04.02. 08:55:35
@egyszerüen:

Egyébként én halálbüntetés párti vagyok, nem lenne ennyi féreg az országban (és itt nem csak a cigányokra gondolok)."

Ezzel az a gond
#1 ha valaki a hatalmon van az visszaélhet vele. (magyarországon főleg)
#2 ha te vagy akivel szemben ílymódon visszaélnek, az ugye megint nem kellemes.
#3 a nagyhalakat / csókosokat mindig kimosdatják
#4 Ott van pl a móri ügy..
#5 Eu -hálistennek
#6 És nincs visszatartó ereje, még Kínában sem.

gabcigirl 2010.04.02. 09:35:19

Mi van ha ez a poszt egy elkötelezett Jobbikmániás irománya? Véletlenül épp a választások előtt????

admin1221 2010.04.02. 09:36:26

@Elveszett Angyal:
és ezeket nevezzük kisebbségnek? Miért a normális embernek kell alkalmazkodnia a szeméthez? Miért Neked kell menekülni a gyermekeddel? Miért? Miért ilyen szar a helyzet és miért szarik az állam ennyire rá, miért nem tesznek semmit a hatóságok...

cso zsi 2010.04.02. 09:37:02

@troll: Ezt az 5-15%-ot át kéne számolni.
A 9 és fél milliós lakosságból állítólag 1 1,5 millió roma van.
Most vagy ideje lenne egy minden(ki)re kiterjedő népszámlálásra, vagy kurva gyorsan mozognak.
Mert mindenhol ott vannak.

Ebzon 2010.04.02. 09:38:23

Valaki írt a pedofilokról, igen egyszerű a válasz.Akiket cigányok erőszakolnak meg (kislányokat), azok azért nem pedofilok, mert még maguk se nagykorúak(ja és több esetben életben sem marad az áldozat). Persze ezt nyílván nehéz észrevenni, mert ugye ritkán írják ki az indexen is, hogy az elkövetők cigányok voltak.De aki utána néz a forrásoknak(ne kérjetek, én is kaptam vkitől) az tudhatja.Én kaptam 1 honlapot vmelyik bloggertől, és akkor tudatosult bennem, hogy egy csomó erőszakosbűncselekmény amiről halottam már korábban, és ismertem a körülményeit is, azok túlnyomó többségét cigányok követték el.Ezzel csak azt akartam mondani, hogy én sem szeretem őket, de még így is meglepett, hogy mit lehet a számlájukra írni.És igen nekem is van cigány ismerősöm, fősulira jár, és szebben beszél magyarul, mint a legtöbb ember, ÉSSS?Ettől még a cigányok többsége söpredék, ezt magaa cigány srác állítja, és rühelli őket. Akkor, most szted ha a saját fajtáját írtaná, akkor nekünk miért kéne, toleránsnak lenünk. Ő a józan eszével azt mondja, hogy EZEKET írtani kell. Pedig én magamtól sose mondanék ilyet. Én csak bezárnám mindet egy sötét lukba, azt egyék egymást.

admin1221 2010.04.02. 09:39:21

@Páneurópai Harci Kos:
igen sajnos ilyen világban élünk, az az idős bácsi jut az eszembe, aki az élősködők ellen védte a belső kerjét és áramot vezetett bele.

admin1221 2010.04.02. 09:40:42

@cso zsi:
és nagyon szaporák! Gondolj bele, ritka az olyan cigány, aki huszonéves korára még nem nagyszülő! Ez nem vicc!

Ebzon 2010.04.02. 09:42:50

@admin1221: Az nagyon kemény, nem vagyok érzékeny típus, de azt a bácsit megkönnyeztem.

fehso2 2010.04.02. 09:43:42

A fiam a SOTE Klinikán született. Nyócker...

Ott az a rendszer - gondolom máshol is - , hogy az anyán és a gyereken kívül SENKI sem mehet be az újszülött osztályra. Nyilván nyomós oka van ennek, szoptatás, pihenés, higiénia.
Ha jönnek látogatók, akkor az anya kihozza a gyereket.

Ezt mindenki betartotta rendesen kivéve egyes cigányok. Csapatostul, hangoskodva.
Szerencsére ott azért a személyzet kitessékelte őket elég gyorsan.

Nem mind, de egy jó részük képtelen alkalmazkodni, képtelen együtt élni...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.04.02. 09:43:45

Mi is voltunk ugyanitt. A személyzet, a nővérek ,az orvosok, mindenki nagyon korrekt, rendes volt. Napközben is csak max két ember lehet ám benn egyszerre per gyerek. Pont jöttek leváltani, ketten, így hárman voltunk a szobában a részünkről ( éppen készülődtem ,hogy elmegyek netezni meg kávézni valahová) és a nővér ránk szólt, hogy sokan vagyunk. Úgy látszik a bőrszínünkkel volt akkor a baj, nem a létszámmal. Láttam én is cigányokat, simám a kórházi folyosón közlekedtek páran, ahová szülő csak engedéllyel léphet ki ( látogató meg sehogy), ugyanis ez fertőző osztály. Elegem van a pozitív rasszizmusból.

Szalahadin 2010.04.02. 09:48:47

A konkrét történet valódiságától függetlenül a probléma valós, megoldására túl sok esély nincsen. Egyszerűen azért, mert olyanok az arányok, hogy a cigányok többsége ilyen, így az a kisebbség, aki szeretne ember módra élni, nem tud.
A megoldásnak valahol a gádzsó oldalon kell kezdődnie, nevezetesen ott, hogy a sok megélhetési vinnyogó tarkamarha, jogvédő meg fergezsuzsa rendkívüli módon káros hatása alatt lévő szociológus ebben az ügyben befogja a pofáját, utat engedve azoknak, akik nem a betanult liberális hülyeségeket szajkózzák erről, hanem ténylegesen tenni akarnak valamit a megoldásért, annak első lépéseként a helyzet őszinte és mindenféle politikai mocsok nélküli feltárásáért. Ilyen volt Solt Ágnes, 2008-ban előállt saját kutatási eredményeivel, undorító és gyomorforgató módon hallgattatták el.
Második lépés, felszámolni azt a táplálékláncot, ami cigányügyben kialakult, fő haszonélvezői a ballib politikusok és magukat társadalomtudósnak képzelő gerinctelen talpnyalóik. A sokszor emlegetett 120 eltapsolt milliárd jó része ezeknek a semmirekellőknek a finanszírozására ment el. Nagyon kellene nekünk egy Pim Fortuyn, aki a fergezsuzsa-féle, polgárháborún kívül semmi egyebet okozni nem tudó ballib siserehadat a saját pályáján alázza meg, nem kicsit, nagyon. Onnantól le lehetne írni a valóságot, majd el lehetne kezdeni a valódi megoldásokat kidolgozni és végrehajtani. Nincs sok időnk!

"azta" 2010.04.02. 09:49:42

@AutosVilli:
az a baj, hogy nincsenek illúzióim. ahogy jeleztem is, a konkrét történetet illetően vannak kételyeim, nem a jelenséget kérdőjelezem meg. ilyeneket mindenki tapasztal nap mint nap. sajnos!
az időzítés, a botrányok sokasága, a választás küszöbön állása miatt gondolom, hogy ilyen formán nyomul a jobbik. ez olcsó, látszólag hiteles, és még az sem kérdőjelezi meg, aki nem rájuk szavaz, mert óriási a valószerűsége. ezért írtam, hogy ügyes! (fentebb már volt is néhány ilyen majd a jobbik megmutatja hozzászólás!) gondold végig: beírsz egy ilyen levelet, megjelenteted egy viszonylag olvasott blogban (ez eddig ingyen van!), majd az aktivisták finoman hozzászólnak, terelgetik a "hangulatot". és újra csak azt mondom: nagyon ügyes, bár abszolút nem szimpatikus.
@Elveszett Angyal: ha ez a poszt 2008-ban, vagy tavaly, vagy a nyáron íródott volna akkor készséggel hinnék a valódiságában. így szkeptikus vagyok némileg. bocsáss meg nekem ezért!

panki1983 2010.04.02. 09:53:31

El kellett volna hinteni az alja népének, hogy a gyereknek valami súlyosan fertőző betegsége van, pillanatokon belül iszkoltak volna el onnét gyerekestül mindenestül.

LakatosWinnetou 2010.04.02. 09:57:56

@HencegőLajos:
Drága tesókám. Szálj le a lóról, és talán észreveszed, hogy mi van a földön. Azt hiszem, nem azon kéne gondolkodnod a pici agyaddal, hogy anyuka kitalálta-e a sztorit, mert egyes szám első személyben ír. Megnyugtatlak, Észa-m.o.-n mindennaposak az alábbi történetek, úgyhogy nem (csak) ez a konkrét eset a felháborító és katasztrofális. Menj be egy szülészetre: a mindenórás kismama a kapuban dohányzik a családdal, szülés után pedig az egész pereputty dajdajozik az újszülött tiszteletére.
De egy külön weboldalt lehetne szentelni külön rovatokkal az élet minden területéről a legnagyobb kisebbség többségének devianciájáról.
Természetesen magyarok között is előfordul hasonló viselkedésmód. Csakhát azok a fránya arányok, ahogy mondani szokták...

admin1221 2010.04.02. 09:59:26

@"azta":
nekem eszembe sem jutott a jobbik, sőt! El sem fogok menni szavazni, ha már itt tartunk. Kényszerből nem szavazok, márpedig nincs az országban olyan párt, aki mellett őszintén el tudnám magam kötelezni. Mindig van egy aranyszabály, amit nagyon sokan hajlamosak elfelejteni: mindig az a párt lop, aki hatalmon van, ez így volt és így is lesz. Mindössze a lopás kivitelezésében vannak különbségek. Nehogy azt higyjétek, hogy a szarból lehet várat építeni. Szerintetek az a sok ígéret hogyan/miként lesz megvalósítva. Én annak a pártnak hinnék, akine olyan dolgok lennének a programjában, hogy az elkövetkező évek rendkívül kemények lesznek, egy sor megszorítást kell alkalmaznunk, amitől egy pár évig jobb biztos nem lesz, de ez a borsos ár egy pár éven belül elindítja az országot egy pozitív irányban.

LakatosWinnetou 2010.04.02. 10:00:47

@gabcigirl:
Hidd el, ha te élnél ilyen körülmények között, te is Jobbikmániás lennél, kurva rövid idő alatt.
Ne csodálkozz. A jobbik sikerének egyik alapja az, hogy végre beszélnek a valós problémákról, többek között a cigánysággal kapcsolatosakról.

WildBear 2010.04.02. 10:04:24

Én ezért fogok a Jobbikra szavazni.
Elegem van a Kuncze féle férgekből, akik mentegetik a cigányokat; "megélhetési bűnözés".

Ha kimondod, hogy "cigány", már rasszista, antiszemita, irredenta, gárdista vagy,

Valamit tenni KELL, mert így lassan elviselhetetlen lesz az élet.

Ancient Methods 2010.04.02. 10:09:49

a sok "csak a jobbikozótól" kérdezném? hogy fogják megoldani a cigánykérdést? mert nemcsak erre, de egyéb más dolgokra sem tudtak még normális elképzeléseket felmutatni. amúgy meg vicc, hogy már a szlogeneket is egy az egyben a fidesztől nyúlják. XD arra, hogy úgy tűnjetek el a süllyesztőben mint az mszp-szdsz-mdf, nem kell sokat várni.
a történet elszenvedőjét nagyon sajnálom. a cigányokat meg nagyrészt lusta, koszos, pofátlan, semmirekellő kotorékpatkánynak tartom.

"azta" 2010.04.02. 10:11:41

@admin1221:
"WildBear 2010.04.02. 10:04:24
Én ezért fogok a Jobbikra szavazni."

én erre utaltam
(WildBear - tényleg bocs! szíved joga!)

LakatosWinnetou 2010.04.02. 10:14:46

@Szalahadin:
Egyetértek veled, a cigányprobléma csak felerészt az ő hibájuk. A másik részt a magyaroké.
Na nem azoké, akik nem adják oda önként mindenüket a szegény éhező szomszédoknak, vagy mert szólni mernek (vagy már azt sem) a deviáns viselkedés miatt.
A cigányok egy dolgot tettek: tökéletesen alkalmazkodtak a törvényeink és segélyezési formáink adta lehetőségekhez.
Amit nem tettek: nem sajátították el az alapvető erkölcsi és életviteli íratlan szabályokat, ami viszont a békés együttéléshez elengedhetetlen.
Tehát nem a többségi társadalomnak kell toleránsnak lennie, hiszen a törzsi életmód, viselkedésmód NEM TOLERÁLHATÓ.
Ezt viszont nem szabályozzák a törvényeink, nincs eszköz sem a rendfenntartó erők, sem a hétköznapi életben TÖRVÉNYESEN fellépni a deviancia ellen.
A feladat: törvénnyel szabályozni, eszközt adni a hatóságoknak a törvény betartásához, a pozitív diszkriminációt megszüntetni. Ez kell a békéhez.
Hogy a cigányok problémája is megoldódjék: munkahelyeket teremteni, olyat, ami az alacsonyan képzett embereket foglalkoztatja. Jó dolog a közmunkaprogram, de nem azt kellene elvárni, hogy az önkormányzatok oldják meg az állam feladatát, azaz a foglalkoztatást.

Ebzon 2010.04.02. 10:19:34

@WildBear: A Kuncze nagy arc nem kell bántani(most szólok, hogy sose szerettem a szdsz-t, sőt), hatalmas humora van, csak ugye megint az arányok...Ki érti, ki nem...

CyberPunK 2010.04.02. 10:19:52

Én csak egyet kérek, szabad fegyvertartást és viselést 18 év feletti büntetlen előéletű állampolgárok részére. Utána máris másképp nézne ki a társadalmi öntudat. :)

harcsabajuszos 2010.04.02. 10:27:43

@admin1221: A Jobbik nem hangsúlyozza, de kemény évek lesznek akkor is, ha ők kerülnek döntési pozícióba. Viszont az ő politikájuk eredményezheti a kemény évekből egy felvirágzó államot, ellentétben az eddigi összes párt folyamatosan növekvő megszorítások mellett is országot kiárúsító politikájával, ami csak a külföldi érdekeket tartotta szem előtt. Az ő poltikájukban nem várható változás a jövőben sem, mert 2o éve töretlenül zajlik ez a folyamat, ideje változtatni a koncepción.

harcsabajuszos 2010.04.02. 10:30:02

@Ebzon: Ha humorra vagyok kíváncsi, kabaréba járok, viszont nem akarok jellemtelen humoristákat látni ott, ahol az életemről döntenek.
Nem egyszerű a képlet?

harcsabajuszos 2010.04.02. 10:31:00

@CyberPunK: Csak támogani tudom, hamar eltűnnének az uborkalopások és a termés is javulna a termékenyebb talajtól...

BKV reszelő 2010.04.02. 10:31:17

@tcom: Nos, ismerd őket, nem bánom. Másik országban, ha lehet.

Ebzon 2010.04.02. 10:36:42

@Oreg: Kuncze már nem politikus, egyszerű a képlet ???

Ebzon 2010.04.02. 10:39:34

Ez olyan mint amikor az okosok megszólaltak, hogy menyéé szavaz csak a gyurcsányra.Pff...

Ebzon 2010.04.02. 10:41:39

Azt meg már nem is mondom, hogy egyesek a politikát, vallásként élik meg.

Ebzon 2010.04.02. 10:47:02

És az a humor hogy tetszik, amikor kivonulnak a parlamentből, amikor a te életedről kéne dönteni.Vicces nem? És a sok majom meg még istenítette is ezt a megnyílvánulást. Nagyon jól mondták elöttem, csak az kampányol vki mellett aki nem tudja, hogy tök mindegy kivan ott, úgyis mindegyik a markát tartja. Aki meg nemtudja, nemtok rá mit mondani, buta. Nem is értem, hogy hiszi el bárki is amiket a politikusok mondanak.Ja és még egy nagy hiba, mindíg azt nézi kik mondja, és nem azt hogy mit...

voltamper 2010.04.02. 10:49:39

Ezek a népesek már csak ilyenek. Tavaly történt velem:
Egy bringás bukás következtében mint utóbb kiderült
két helyen eltört az arccsontom. Az apróbb sérüléseket
nem is említem. A lényeg, hogy négy órát vett igénybe
a traumán mig elláttak. Közben befutottak "népesék"
hatan, mivel a "csaláadfőő" elvágta a hüvlykujját
favágás(feltehetően lopás)közben.
Az alaphang a hangoskodás volt. Persze amikor kijött egy nővér rögtön lerohanták, hogy azonnal lássák el
a sérülést. A nővér szegény hogy elejét vegye a nagyobb bajnak kijött egy kötszeres badellával és a
váróban bekötötte az ujját. Közölte velük hogy
mostmár nyugodtan várjanak, majd az orvos megnézi
amint a mentő által behozott sérültet ellátja.
Ez nekik nem volt elég. Életveszélyesen fenyegették a nővért és bekiabáltak az orvosnak is.
Ekkor szóltak a biztonságiaknak, mire népesék szitkozódások tarka csokrával "eköszönve"
elmentek. Egy élmény volt mid a személyzetnek.
mind az ott várakozó 15 sérült embernek.
Lehet öket nemszeretni? IGEN

alibi6 2010.04.02. 10:56:37

@gabcigirl:
Mi az óhajod ribcigörl?

"azta" 2010.04.02. 11:03:00

@alibi6:
most miért ribcized? hát mondta ő hogy gárda-tag? :D

samcro 2010.04.02. 11:06:58

@Scaramella va alla guerra: hogyan pakolna két utcával odébb, ott lakik, és onnan jár be bömössel :)

harcsabajuszos 2010.04.02. 11:10:45

@Ebzon: Dettó szarháziak. Kunce humora viszont továbbra sem érdekel, elég kárt okozott, hogy emlékeimben éljen.

Ebzon 2010.04.02. 11:20:02

@Oreg: LÉgyszi mondd milyen kárt okozott neked ?

bacinus 2010.04.02. 11:20:07

@honvédő: "Megint egy esetből indulnak ki."

dehogy egy esetből, pont az a lényeg, hogy szinte mindenkinek vannak ilyen tapasztalatai...
azt te se gondolhatod, hogy mindenhova ugyanaz a család jár balhézni :)

Ebzon 2010.04.02. 11:20:38

Ő személyesen, mert erre nagyon kíváncsi vagyok.

Ebzon 2010.04.02. 11:21:20

@Ebzon: Ő személyesen, mit tett ?

nemecsekerno_007 2010.04.02. 11:26:31

Jó a poszt, mutatja a magyar viszonyokat :(
De van néhány tévedésed is, illetve olyan dolgok amiket le kéne tisztázni társadalmilag:

- az egészséghez való jog nem alkotmányos, ill. az, de ez az egyik gond.
- amit befizetsz az közösbe megy, ergo akárkire költhetik. (ilyen a rendszer)
- köztisztviselô, közalk. adóját, TB-jét is más termeli meg
- az együttélés szabályait mindenkinek be kéne tartania
- vannak akik összetartanak, vannak akik nem. (a többségi társadalom nyílván nem, inkább útálom a szomszédom mert fideszes v. mszp-s)
- mindenki úgy boldogul ahogy tud, alapvetôen sz*runk másokra, nem mûködünk társadalomként.

Röviden ennyi, gyakorlatilag kéne egy RESET erre az egészre.

lehet más a propaganda 2010.04.02. 11:36:49

Itt a régi vicc átírva kicsit

Jancsi bácsi sétál az utcán és látja a falfirkát: HALÁL A CIGÁNYOKRA ÉS AZ ORVOSOKRA!

Csóválja a fejét az öreg: nem értem, miért pont az orvosokra?

baliquez 2010.04.02. 11:43:43

@Ancient Methods: "amúgy meg vicc, hogy már a szlogeneket is egy az egyben a fidesztől nyúlják."

Pont fordítva, amivel semmi baj nincs ha a Fidesz hajlandó lesz tenni is valamit, mert eddig leginkább csak szájkaratéztak meg kivonulgattak mint valami durcás ovis kislánycsapat.

alibi6 2010.04.02. 12:07:28

@"azta":
Gondoltam, potenciális lmp szavazó... :)

harcsabajuszos 2010.04.02. 12:07:55

@Ebzon: Nekem? Mindenkinek. Ha nekem okozná közvetlenül, már nem lenne a közéletben.
Ez a legnagyobb bajotok, az igen limitált emlékezetetek.
Ő teremtette a "megélhetési bűnözés" nevű mindent vivő aduászt, amely címke alatt teljes falvak válnak élhetetlenné, ahonnan menekül mindenki, aki emberi életre vágyna, mert ellopják, lerombolják, elpusztítják mindenét.
Ez a címke felelős minden letarolt természetvédelmi területért, ellopott fémért, tönkretett infrastruktúráért, ami csak az elmúlt években felmérhetetlen károkat okozott.
Nekem enyi elég. Kiengedte a palackból a szellemet, amit talán senki nem tud többé visszataszigálni.

Motorpenis 2010.04.02. 12:30:11

@nyílméregbéka:
Ellátás akkor is jár, ha valaki nem fizet járulékot. Az más kérdés, hogy utána, de csakis utána, be lehet rajta hajtani. Az APEH megkapta feladatként.

Ebzon 2010.04.02. 13:16:14

@Oreg: Hogyne, mind ezért ő a felelős :D::D. És mégis, hogy érte el mind ezt ő ?:D:D

Ebzon 2010.04.02. 13:17:38

Neked ennyi elég, hogy mások bűnét a nyakába varod pff...Szerintem Isten tehet mind erről, és semmivel se tévedek nagyobbat, mint te :D

SzZ 2010.04.02. 13:33:06

Nem mondom, hogy meglepődve olvastam a posztot. Ugyanis velem is ez esett meg, csak nem a Szt László, hanem a Bethesda kórházban.
Házirend ott is volt, látogatás 8-ig, egy szülő maradhat a gyerekkel éjszakára. 10-kor a népes látogatóknak be merészeltem szólni, hogy "Elnézést, ne haragudjanak de szeretném, ha lekapcsolnánk a villanyt!" Na lett is nagy ordítozás a, pár másodpercen belül megtudtam, hogy rasszista vagyok, és az a fő bajom, hogy ők meg feketék. Azt mindenesetre elérték vele, hogy azóta tényleg előítéletes vagyok a cigányokkal szemben - az előítélet ugyanis a tapasztalatokból építkezik.

Szóltam a doktornőnek, aki sajnálkozott, hogy nem tud mit csinálni. Ezt valahol megértem, csak azt nem, hogy nem is akarnak mit tenni. Sehol sem láttam pl. orvosi szervezeteket az iránt követelőzni, hogy az intézményi házirendek betartása legyen szankcionálható...

Ja még valami. A kórházban a folyosón elhelyezett
fogason lógó kabátomból ellopták az irataimat (Nem, nem állítom, hogy cigányok voltak!). Akkor döbbentem meg, amikor a nővérektől megtudtam, hogy ez rendszeres eset. Semmiféle "Vigyázzon értékeire" felirat nem figyelmeztetett. Ez is csak arra utal, hogy az eü. személyzet beletörődik/belefásul a dolgokba, és nem próbál fellépni ellenük.

alibi6 2010.04.02. 13:36:37

@Ebzon:
Most tényleg, őszintén kérdezem, ki vagy kik a felelősök? Nem az elmúlt 8-10-20 év politikai elitje, amiben valljuk meg kuncemaci alaposan benne volt? Mi vagyunk a felelősök akik reggel elmegyünk dolgozni, fizetjük azt a kibaszott sok adót, szeretnénk élni, megélni azt a kúrva rövíd életünket?! Baszdki! Hol élsz te?
Én vagyok a hülye, hogy felbaszom az agyamat az ilyeneken...

Ebzon 2010.04.02. 13:41:50

@alibi6: Értem tehát ez megint a cigány kérdéshez vezet, hogy van ilyenis, olyan is.Nem tom, én beszéltem a Kunczéval, aki meg nem, az tartsa meg a véleményét.Konkrétumot semelyikötök nem mondott, csak olyat, amit bármelyik jöttmentre ráaggathatnék.

Ebzon 2010.04.02. 13:45:59

De egyébként totál leszarom mit gondoltok, aki pártok alapján ítél az nem ember. Remélem téged is így ítélnek meg mások, hogy egy kalap alá vesznek a többivel.Én nem fogok szavazni se, azt meghagyom az okos embereknek.

alibi6 2010.04.02. 13:47:11

@Ebzon:
Magasról leszarom kunce, orbán vagy gyurcsány intelligenciájára, de elfelejtettél válaszolni!
Akkor ki is a felelős?

alibi6 2010.04.02. 13:48:09

Bocs "intelligenciáját".
Tiszta ideg vagyok!

Ebzon 2010.04.02. 13:51:56

@alibi6: Jah és éld az életed, én is azt teszem, nem is baszom fel az agyamat ilyen faszságokon mint ti..

alibi6 2010.04.02. 13:54:04

@Ebzon:
Az, hogy engem mi alapján ítélnek meg mások, nem tartozik ide. Ha én elbaszok valamit, vállalom érte a felelősséget! Tudsz mondani egyet is az elitből? Bocs, ott volt az a buzigyerek aki nagy büszkén bevallotta, hogy bukik a pélóra... Na azt hiszem ő az egyetlen.

Ebzon 2010.04.02. 14:02:31

@alibi6: Szted egy ember felelős ezért, ne hülyítsél már, nem pár emberről van szó, arról meg nem is beszélek, hogy ezek sokszor maguk között se tudják mi folyik, ezért nem vonhatsz felelőségre egy embert, ráadásul olyat akinek gyakorlati hatalma sose volt..

alibi6 2010.04.02. 14:10:29

@Ebzon:
Most már mindenki ártatlan, ugye?

Humbino 2010.04.02. 14:13:13

@Ebzon: Akkor magyarázd el, kérlek. Komolyan.
Annyira szeretem, amikor a szavakon lovagol a tömeg, és közben meg a lényeg elveszik.

Humbino 2010.04.02. 14:14:33

@Ebzon: Akkor meg ne panaszkodj, ha nem mész el szavazni. Könnyű ugatni itt a blogon, ugye?

napielem 2010.04.02. 17:50:23

Annyira egyszerűen akarjátok ezt a témát megbeszélni. Valahol megkérdeztem, az a baj, hogy cigány az illető, vagy az, hogy bunkó? Ha egy nem cigány követ el gyilkosságot, akkor az szót sem érdemel? Ha a cigó késel, akkor meg terror van? De ez mind csak a legelső szintje a témáról való gondolkodásnak.

Többször előjött, hogy mert a hülye libsik pénzelik a cigány rendszert. Miért nem jön végre egy arc, aki rendesen helyreteszi a dolgot? Talán arról van szó, hogy ezeknek a társadalmi problémáknak (több százezer ember cigány és nem cigány él kőkorszaki szinten ma az országban) az értelmes emberek szerint csak egy megoldása van: az integráció. Az mit jelent? elérni azt, hogy ne elvegyen, hanem beleadni tudjon a közösbe. Tudjátok mindenki aki ezzel kicsit is foglalkozott, mind-mind egyetért a témával. Aki tényleg ismeri a számokat. Aki tényleg ismer romákat.

Hogy ezt melyik párt merte többé-kevésbé felvállalni az egy dolog, inkább a fő problémám, hogy a többi miért nem. Könnyű a válasz, a közhangulattól fél mind, hiszen ellenkező előjellel a Jobbik máris bennterem a parlamentben (meg persze a korrupció is segített).

Hosszú a téma, de a lényeg, kurva sok rendes ember van a cigányok között, és sok a mocsok rajtuk kívül is. Ne legyetek szűklátókörűek, csak mert kényelmes. Mellesleg, ha tényleg azt akarjuk, hogy a putrik népe dolgozni menjen, akkor ahhoz munkát is kell adni. Ha meg kulturált viselkedés is kell mellé, akkor az oktatás, nevelés kérdése. Ez a próbálna megvalósulni, csak egyelőre ilyesmire kevesebb pénz és energia van, mint autópályákra.

harcsabajuszos 2010.04.02. 18:09:34

@napielem: Kb. 40 éve hallgatom az általad felsorolt lózungokat. Számtalan milliárd folyt el munkahelyteremtésre, oktatásra, integrációs programokra, konferenciákra.
Az eredményt mindenki látja.
Egy nagy szaros zéró és minden eddiginél nagyobb nyomor és erőszak és ennyi idő alatt sem tanulták meg, hogy nem szarunk az udvarra és a kapa a kert megművelésére is használható. Tudod, biogazdák a megmondhatói, hogy 3oo négyzetméteres kertben az egész éves zöldségszükséglete megtermelhető egy négytagú családnak. De azt is tudod, hogy egy család nem 4 tagú, mert fosni kell a gyereket minél előbb a segélyre, a büszke cigány nem eszik, csak húst, krumplit egyen a paraszt, munka helyett meg a faszát vakarja a digitévé előtt, mert az minden ablaktalan putrin ott díszeleg. Én ezt látom. Rengeteg primitív munkahirdetés van a válságzónákban is, de a szlovákoktól járnak át az emberek, mert a putrisnak ismeretlen a munka fogalma.
Nem kellene végre hatékony eszközökkel megoldani a problémát, mielőtt tényleg nem léphetsz ki fegyver nélkül az utcára?
Hamar elkövetkezik, ha a következő kormány nem tesz rendet, mert a tartalékok kimerültek, a rendfenntartás megszűnt - ebből nagyon nagy baj lesz.

harcsabajuszos 2010.04.02. 18:41:22

@Ebzon: A gyomrom forog a politikusoktól, bármely parlamenti párt színébe öltöznek is éppen, van elég ismerősöm a köreikben, látom, ahogy összeborulva énekelik az Internacionalét a vadászaton, ahogy faarccal zsarolnak a tárgyalásokon, köszönöm, nem kell bemutatni őket. Az édesded macikád is csak egy közülük, hiteltelen, alkalmatlan, megélhetési politikus (de legalább jó a humora, ugye?), viszont érdekes módon csak megfordult a Strabag botrányban és a Bia Zrt elnöki pozíciója is meglehetősen érdekes illatú történet pihentet a háttérben. A Tocsik-Vektor ügy idején is belügyminiszter volt, könyékig benne az SZDSZ gazdasági ügyeiben, amiért már akkor távoznia kellett volna közéletből, szóval hagy ne fakadjak már sírva ezért a drága emberért.
Az SZDSZ szellemisége áll a legtávolabb tőlem, a hazátlan, bárkit kiszolgáló, országot kiárúsító férgek gyülekezete volt, s ez egy közülük.

napielem 2010.04.02. 19:49:51

@Oreg: Mondom, könnyű azt mondani, hogy milyen sok pénz ment el integrációra, pedig nem. Legyünk kritikusak persze, simán volt arra példa, amikor egy-egy család, vagy vállalkozó kereste halálra magát abból a pénzből, amiből a falut kellett volna modernizálni. Amelyik program rendben ment, vagy megy, annak van eredménye. Rengeteg roma tanul, dolgozik, él "normálisan". Viszont a minden cigány egy büdös tolvaj állítás az ő lehetőségeiket is tönkre vágja.
Tökre megértem az egyéni sérelmeket én is. Én is voltam már szar helyzetben, én is gondolkodtam sokáig úgy ahogy a kommentelők többsége. Viszont örülök, hogy megismertem a valóságot, ugyanis az teljesen más.

A másik dolog, ami téma itt, a kulturális különbségek. Nem akarok a definíciókon lovagolni, de a kultúra nem az operaelőadásokat vagy a bibliafordításokat jelenti, hanem az adott csoport normáit.

És valóban ég és föld a cigány és magyar kultúra. Ebből rengeteg konfliktus adódik. Egyébként a poszt konkrétan egy ilyenről szól. Jó lenne inkább azon gondolkodnunk, hogy egy ilyen esetet, hogy lehetett volna a legjobban megoldani.

1. Számomra alap, hogy egy kórházban, ahol ápolás folyik, kell legyen egy házirend, ami előírja, hány látogató, meddig, milyen hangosan lehet jelen. Aki ezt megszegi, azt ki kell küldeni. Basszus minden kórházban van bizti őr, csak valszeg nem végzi a dolgát.

2. A kórházi ápolás senkinek sem vidámság, a tapasztalatom, hogy ha nyitottan fordulsz oda másokhoz, legtöbbször ők is viszonozzák. Csodálom, hogy a roma szokás, ami a gyermekek és a család szentségét annyira előreteszi, hogy nem meggyőzhetők arról, hogy egy beteg gyermek kedvéért legyenek visszafogottabbak. Nekem sikerült már beteg gyerek nélkül.

Humbino 2010.04.02. 20:02:50

@napielem: Igazad van, kettőn áll a vásár.
A kultúrális különbségekben is igazad van, viszont akkor most mi a megoldás? Elfogadni hogy a nyugati kultúrában van magántulajdon, míg romáéknál az "ami a tiéd, az a közös" hozzáállás dívik?
Szóval ha az állam ad segélyt, integrációs politikát, ingyen wifit, stb, akkor szerintem joggal várható el, hogy ők is adjanak bele valamit : pl akarjanak dolgozni, ne csokira meg játékgépezésre költsék el a segélyt, stb, stb. AKARJANAK beilleszkedni.
És mivel nem kell nekik beilleszkedni, mert a bónuszok így is járnak, akkor miért erőltesse meg magát?
1. Volt biztonsági őrös komment, nem tud mit csinálni, mert nem löködheti ki a kiabáló pereputtyot az ajtón. Ha maguktól nem mennek, akkor ez van, és az anya nézheti a kimerült, síró gyerekét.
2. Nem minden roma tiszteli (ugyanúgy ahogy fehér, magyar, amerikai, stb) sem a család szentségét, és sajnos van olyan hogy magasról tesznek rá.

lehet más a propaganda 2010.04.02. 20:04:21

@SzZ: biztosan az orvosok lopták el a kabátból a cuccot. Cigányok ilyet soha nem csinálnának

flippant 2010.04.03. 08:34:32

@Oreg: Pontosítsunk: 150 milliárd forint ment el csak roma integrációra (a segélyeket, csp-t és egyéb bónuszokat nem is számolva) és a legtöbb szociológus szerint is ablakon kidobott pénz mert SEMMI de SEMMI eredménye (ugyanúgy rettegve mész végig sötétedés után a nyóckerben).

Én egyébként itt lakok Miskolcon (ejtsd: misskóccon). Nem részletezném- rengeteg cikk jelent meg a miskolci Avasról a neten (fészekrakó ügy -stb.). Nagyon durva.

A levél írója még örülhet is, hogy nem verték agyon mint itt miskolcon azt a háziorvos asszonyt (Földessy Mártát) akit cigányokhoz hívtak ki a putriba és nem tudta "azonnal" elmulasztani a roma férfi fejfájását...

A diósgyőri kórházban a szülészeten például 10-ből 8 cigány és aki nem fizet elegendő hálapénzt - gátlástalanul be is nyomják közéjük (külön van magyar illetve külön cigány folyosó - ez komoly - halljátok jogvédők?). Szóval a levélíró még örülhet is...

flippant 2010.04.03. 08:45:26

Szeretettel ajánlom blogom eme fejezetét a Kedves levélírónak:

oneminute.blog.hu/2010/02/28/ciganyorszag_2

harcsabajuszos 2010.04.03. 15:42:59

@napielem: Kritikus vagyok. Szegény családból származom, sokan voltunk testvérek és mindegyikünk átlag feletti életmódba jutott a kitartásunk miatt.
Soha egyetlen fillért nem kaptunk az államtól, csak elvettek tőlünk.
Ezért aztán mindenkinek kuss, akire döntik a pénzt és digitévé előtt vakarja a tökét az omladozó putrijában.
És nem tolerálom az erőszakra épülő, ostoba hordákat, amit cigány kultúraként tisztelhetünk, végignézheted az új generációt a mywipen. Kard, gázpisztoly, arany, drága kocsik, lopás és drogok dicsőítése, csak ez számít. Ez neked kultúra???
Ha nekik a szamurájkard az etalon, tőlem sokszorosan kapják vissza, amit adni próbálnak, mert megtehetem. A liberális sallangok csak a romlásba vivő utat kövezték ki, a törvényeket nem tisztelő hordákat el kell taposni.
Aki pedig dolgozik és igyekszik, betartja a társadalmi normákat, az megbecsülendő, akár cigány, akár nem.

nyílméregbéka 2010.04.03. 21:10:02

@gájricsi dezső: "Ismerek olyan bírónőt, vidéken, büntetőn, aki nem mer tárgyalni olyan ügyet, amiben roma a vádlott. Tele kell rakni a tárgyalót őrökkel, kutyákkal, és még így is volt hogy valahogy, a biztonsági kapun bevitte a bicskát...
Aztán este nem mer hazamenni, ha bűnösnek találta a vádlottat...mert a rokonok az autó mellett állnak."

Ó, ez sok mindent megmagyaráz. Eddig nem nagyon értettem, miért van még mindig szabadlábon Kolompár, miért kapott 1 év felfüggesztettet gyilkosságért Kozák Rajmund stb. De most már értem.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat