Jó, hogy le nem hányt az orvos

2010.01.16. 08:32

Én a 8. kerületbe kerültem az ügyeletre, éjjel szögbe léptem, ami a küszöbből állt ki. Ilyen mindenkivel történik, normál esetben dokihoz mész, megkapod a tetanuszt és hazaballagsz (de mostmár ügyeletre kell menni mert vmi hülye állat közgazdász kitalálta, hogy túl sok tetanusz oltás fogy Mo-n az euhoz képest, így háziorvos nem adhatja be).

 

Másnap reggel látom, lábfejem vörös, hosszú vörös csík szépen virít rajta. Na, irány az ügyelet.
3,5 óra várakozás után már 2xese volt a lábfejem a normál méretéhez képest, és szédülés meg hányinger lépett fel (ezek szerintem elsősorban a szellőzésmentes, fülledt folyosó miatt voltak, meg gondolom maga a fertőzés sem használt), ezért a párom odament az orvoshoz, hogy megkérdezze hogy mi a helyzet, mert épp az ájulás szélén vagyok.

 

Elkezdett vele üvöltözni az orvos, hogy mit képzel, hogy odamegy hozzá, nézzünk körül, hogy hányan várnak még, ha szarul vagyok feküdjek le a kinti padra (ahonnan persze nem hallod ha szólítanak), ordítva körülecsetelte, hogy neki mennyi munkája van, majd teljes erőből rávágta az ajtót a Páromra. Mindenki nézett a másikra, hogy biztos be akarunk ehhez menni? Eközben jópár embert láttunk aki kamu igazolást jött szerezni (ja, pézér) közben semmi baja nem volt (miért az ügyeletre jön???)...

 

Na, mikor végre bekerültem, az orvos jó hogy le nem hányt, úgy beszélt velem, dohányzott a szobában (az egész kórház területén belül tilos) majd a bagós kezével vizsgálgatta az elfertőződött lábam, amin már a seb körül a bőr is furán hólyagos volt, amit frankón le is tépett (azt legalább nem kézzel, hanem eszközzel).
Ezek után röntgen, és bent tartottak éjszakára...egy szögbelépés miatt. Felvittek a szeptikus osztályra ami a legfertőzőbb mind közül (oké, nyilván a fertőző osztályt leszámítva).

 

Összességében itt azért a rendszerrel is baj van, mert amikor bemész, akkor felveszik az adataidat, meg hogy mi a baj. 2 gipszelésre váró kartöréses közé nem igaz, hogy egy tetanuszost nem lehet beszorítani (amíg elmentek a gipszelőbe addig nem volt bent senki az orvosnál= 10-20 perces szünetek amikor nem történt semmi), hogy ne kelljen bent éjszakáznia... de leginkább az orvos felháborító és lekezelő magatartása döbbentett meg.

 

(Persze nem csak velem volt ilyen, minden beteggel így viselkedett-volt akit nem volt hajlandó kiírni röntgenre, mert nincs semmi baja, aztán mégis kikönyörögték, hogy legyen röntgen, és kiderült, hogy eltört a kulcscsontja...:S)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megcsalt Alak 2010.01.16. 13:21:50

8. kerületben mit vártál?

Megcsalt Alak 2010.01.16. 13:25:12

@Megcsalt Alak: Ja és persze első (na meg második) :).

Cicmaláj 2010.01.16. 13:26:35

Hogy a fenébe dohányozhat egy orvos a betegek előtt?

kacorka 2010.01.16. 13:28:31

@Megcsalt Alak: Ezt az elsőzést sosem fogom megérteni...

BLovi 2010.01.16. 13:35:13

Persze amit te leírtál azt 100%-ban mind higyjük is el igaz? :)
Elhiszem, hogy valami sérelem ért, de szerintem te is kiszíneszted kicsit a történetet.

Pl. ezt írod: "Eközben jópár embert láttunk aki kamu igazolást jött szerezni (ja, pézér) közben semmi baja nem volt (miért az ügyeletre jön???)"

Ezt mégis honnan tudod? Biztos nem a folyosón intézték el ha volt ilyen, vagy hallgatóztál? Ügyelet meg általában éjszaka van vagy olyan időben amikor nincs alapból munkaidő, mit igazoltak volna? Szóval szerintem a leveled végére belelohaltad magad és már te is rátettél egy lapáttal.

Amikor meg épp nincs bent semmi nem biztos, hogy nem csinálnak semmit. Manapság minden szart számítógépre kell vinni...ez csak egy példa.

Üdv.

BLovi 2010.01.16. 13:35:57

@BLovi: kiszíneszted" helyett kiszínezted

capor_ 2010.01.16. 13:46:30

@BLovi:

A lényegen/tartalmán változtat?

Körömcsiga 2010.01.16. 13:54:23

Betegjogi képviselő előkerít, jegyzőkönyv a dohányzásról.

herut 2010.01.16. 13:54:55

Miért kell kétségbe vonni,amit állít?Se szeri se száma az ilyen és hasonló eseteknek.Sajnos jómagam is tudok néhány konkrét esetről! Majd,ha adóznak becsülettel a magán praxis után,ha egy forintot(vagy mást)el nem fogadnak,akkor lehet dumálni!A dolgukat végezzék!Ne jöjjön senki a fizetésükkel,meg hogy hány évig tanultak!Számtalan más szakmában is kell életen át tanulni,ebben az országban sajnos ennyi a bér.Ők az illegális pénzt elfogadva társadalmi egyetértéssel bűnöznek.Természetesen csak azok,akik "hálapénzt" (de utálom még a kifejezést is!)fogadnak el.

trocadero 2010.01.16. 14:00:58

Gondolom nem ügyeletről volt szó, ha reggel ment, hanem pl. egy baleseti sebészeti osztályról. Valószínű van kiszínezés a történetben, de alapvetően igaz lehet, el tudom képzelni a durva szitut.
A héten nekem is volt egy tapasztalatom - vegyes, de alapvetően jó tapasztalat volt. Nagyon sok idő ment el pl. két páciens között - de lehet, hogy a számítógépebe való adat és recept bevitel tartott ennyire.
Probléma volt, hogy hiába a belső számítógépes hálózat és rendszer, másik osztályra való átirányításnál le kellett vadászni a folyosón ritkán és gondterhelve áthaladó asszisztenst/orvost az átirányításról szóló papír odaadása végett.
Ha valakinek nincs tapasztalata a rendelőkben, akkor bénázhat, de a személyzet minta abból indulna ki, hogy mindenki új beteg jól ismeri a járást.
Ha pl. bekopogok, akkor megzavarom a rendelést, ha meg nem kopogok, akkor lehet, hogy órákig bent ülnek tétlenül.

juci a sokadik 2010.01.16. 14:02:09

@herut: hihetetlen nagy barom vagy, komám

ZON 2010.01.16. 14:05:06

@BLovi: azok előrementek, kopogtak.Kinézett az az állat doktor, vizipipázva, dühösen. Mikor meglátta a simlist, széles vigyor : "Jöttél a kamu igazolásért ? Pénzt hoztál? " (Mindezt jó hangosan)
Innen tudja, amit írt.

Paó 2010.01.16. 14:06:00

rögtön kellett volna a tetanusz, nem kellett volna megvárni a jeleket. Te se törődtél magaddal eléggé.
hülye orvos van mindenhol, az talán még rosszabb ha szakmailag gyökér, és ez nem is jön le azonnal, mert mézesmázos.
Kulcs-csontot nem gipszelnek, bár az isten tudja mért sajnálta a sugarat.
Tessék belegondolni, hogy el van temetve szegény orvos oda, ahol az egészség ügy legalja dolgozik kényszerből, mert mindenki leszarja őket anyagilag, szakmailag, felszerelésügyileg.

Viviparus 2010.01.16. 14:07:26

Nem értem, miért nem hívtad azonnal a betegjogit és miért nem írod ide le a kórház, doki etc. nevét.

kacorka 2010.01.16. 14:09:40

@argyre72: "vmiért nem írod ide le a kórház, doki etc. nevét. "

Kényesek ezek a személyiségjogi dolgok.

Halanyó 2010.01.16. 14:13:15

Kemény történet, de tényleg nem ártana megnevezni a dolgokat.

Káin 2010.01.16. 14:19:36

Ügyeletről nekem is van történetem, majd alkalmasint beküldöm.

bigthereal 2010.01.16. 14:19:42

párom nagy P???:P

egyébként is idióta egy szó...

kacorka 2010.01.16. 14:20:42

@bigthereal: Ez volt a legfontosabb???

Bedina74 · http://anyaapagyerekek.blog.hu 2010.01.16. 14:21:57

Akkor is durva, ha csak a fele igaz.

herut 2010.01.16. 14:25:56

@juci a sokadik: Juci,Juci!Ha barmot akarsz,nézz tükörbe!Dr.Juci,a sokadik .

Zsola777 2010.01.16. 14:26:43

Nem csak a rendelők/orvosok, de az áruházak/eladók közt (vagyis szinte mindenhol) megfigyelhető, hogy a szolgáltatást nyújtók igazodnak az igénybevevők szintjéhez. Nehéz ezt pontosan megmagyarázni, de ahová sok kamuzós beteg jár, az orvos sem hülye, kialakul benne az ellenszenv. Téged speciel korrekt módon kezelnie kellett volna, de a betegei 90%-a a saját hibája és hülyesége miatt került hozzá, ahol mondjuk még tapló módon is viselkedtek, ami a dokit meg kikészíti.
Így a normális betegek is idétlen orvost kapnak. A hangnemet persze ki lehet kérni, utólag még mindig tehetsz panaszt. Ha másért nem, hát a dohányzásért, az könnyen bizonyítható.
Amíg tehát olyan az emberek többsége, amilyen, az orvosok többsége is olyan, amilyen. Ki változtasson a helyzeten? Nyilván a betegek és viselkedésük. Sajnos az adott kerületben nehéz az embereket normálisabb viselkedésre kényszeríteni, a dokikat ilyen hatások mellett meg nem fogod tudni. Egyszerűen állj ki a magad igazáért, viselkedj normálisan minden körülmények között, esetleg menj máshova ügyeletre.
Utólag is jobbulást!

labove 2010.01.16. 14:31:48

Majd pont az orvosok jobb emberek, mint a kefák a piacon, vagy a pedagógusok, vagy egy BKV ellenőr...
Én is láttam levágott ujjbegyet ellátó orvost mindkét zsebre dugott kézzel..( A faterom lenyiszálta az egyik ujjának a végét, csak az a gáz, h cukros..), és mindenki tudja, h a pilóták meg a sebészek a legnagyobb alkeszok...
meg az orvosok messze alacsonyabb átlagéletkorral vannak...
Szóval talán le kéne venni a sok bürokratikus terhet a vállukról, meg azt a sok kibaszott hülyét, aki kullancsot kiszedetni is orvoshoz megy, meg a kerteén táppénzcsalókat...

full mindegy 2010.01.16. 14:51:20

Mégis Mit várnak a tisztelt szkeptikus kommentezők?
Ez így megy sok (és egyre több helyen).
Egyelőre némi talpraesettséggel (is) kiküszöbölhető,de kérdés hogy mi lesz ha már eljut az egész az életveszély határát súroló szintre ??

t0thl 2010.01.16. 14:52:31

Elhiszem az egészet.
Nekem tavaly a fülemmel volt baj, igazás szerint még most is. Bementem a fülészetre, ahol lordított a doktornő, hogy neki erre nincs ideje, tisztítgatni mert sok a beteg és mikor fog hazaérni...nem is értettem az egészet...

Nem működik ebben a kurva országban semmi már.

Cicmaláj 2010.01.16. 14:53:03

@full mindegy: Szerintem már eljutottunk.

ds3 2010.01.16. 14:56:40

Mégis milyen hozzáállást várt a posztíró párja, amikor odament cseszegetni az orvost, aki könnyen lehet, hogy épp egy 16 órás műszak végén volt, miközben kevesebbet keres, mint egy sztájkoló buszsofőr?
Kiváncsi lennék mit gondolt akkor, amikor a korházprivatizációról és a vizitdíjról kellett dönteni? Pénzt nem adunk, de elvárjuk, hogy a legjobb szolgáltatást kapjuk "ingyen". Az orvos szívjóságból gyógyítson meg mindenkit, de ha hibázik, akkor irány a bíróság!?

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.01.16. 15:06:58

Ha nem megfelelő hangnemben beszél veled az orvos, miníg ütni kell! Néha elég egy pofon de ha szívósabb a doktor akkor lehet bordára menni ököllel vagy az orr és a száj közötti részre kézéllel. Ennyi jár ezeknek!

Közöd?? (törölt) 2010.01.16. 15:09:26

Kedves Posztíró igazad van, magam is szem és fültanúja voltam hasonló esetnek, szerencsére nem károsulti oldalon mint Te! Csak egy apró megjegyzés a dohányzás ilyen esetben teljeséggel megengedhető, ugyanis a nikotin kurvaerős méreg aki dohányzik a kezén semmilyen bacilus nem él meg:-)

Cs@tLós 2010.01.16. 15:14:26

Tegnapi kommentem avanzsált mára poszttá. A kételkedőknek mondom, minden úgy igaz ahogy megtörtént és pont ezért volt durva. Nem reggel történt, mire bejutottam a kórházba délután volt, de balesetü ügyeletnek hívják. Nem a 8. kerületben lakom, de ez volt a legközelebb. Tehát kb fél 4re értem oda, és fél 8kor kerültem be.
Nincs kiszinezve az orvos reakciója sem, tényleg ennyit mondott csak neki a Párom, még csak annyit sem, hogy hadd menjek be hamarabb, csak annyit kérdezett, hogy esetleg a gépben az orvos v az asszisztensek látják-e, hogy mikor jön a nevem, mert rosszul vagyok már és ő aggódik. Erre kezdett üvölteni vele az orvos a már a posztban leírtakat.
PONT ezért volt megdöbbentő, hogy így reagált az orvos egy ártalmatlan kérdésre, nem azt mondta mondjuk hogy nem, nem tudja. És nem csak mi, de más sem hitt a szemének, csöndben ült mindenki 2 percig aztán mindenkinél beszédtéma lett a jelenet, hogy most miért kellett velünk így bánni.
Kis kiegészítés, hogy a szeptikuson nem volt működő vérnyomásmérő. Próbálkoztak többel is, de mind beadta a kulcsot...így az nem lett megmérve. (ezt csak amiatt írom le, hogy tényleg milyen áldatlan állapotok vannak)

A 8. kerületben 1 baleseti ügyelet van, a doki nevét pedig nem tudom, nem volt névtáblája, és a kórháztól semmilyen papírt nem kaptam amikor kijöttem (pedig vért is vettek, annak az eredményét sem tudtam meg). Eredetileg nálam volt a papír amin rajta volt a pecsétje, de azt oda kellett adni a röntgen előtt, és nekem a rosszulléttől, Páromnak meg az aggodalomtól nem volt annyi esze, hogy felírjuk a doki nevét amíg nálunk volt a papiros.

Az már csak kis utózöngéje volt a dolognak, hogy a branül olyan frankón volt berakva (szkeptikusoknak gyorsan megjegyzem: IGEN, kaptam 1 éjszakára is), hogy begyulladt tőle az ér, ezért 2 nap múlva éjjel mehettem vissza a balesetire, mert pontosan ugyanolyan vörös csík díszelgett előtte mint a lábamon volt. Vmi nagyon fiatal, kezdő doki volt, de ő pl. nagyon rendes volt, bár elsőre nem nagyon tudta, hogy mi okozhatja, aztán agyalt 1 sort és közölte, hogy más nem lehet, minthogy a branül volt rosszul berakva, jegeljem, és ha 2 nap alatt nem múlik, akkor menjek vissza. Elmúlt, szóval nem lett para, de elsőre jól megijedtem hogy ez mi a fene.

playgorro 2010.01.16. 15:17:46

Nem először írom le: Egészségbiztosítási Felügyeletnél feljelenteni (www.ebf.hu) vagy betegjogi képviselő.

Kerek négyszög 2010.01.16. 15:20:28

Nem kell itt csodálkozni semmin. Pár éve az egészségügy változatlanságára (a tartós lecsúszás fenntartására) szavazott az ország, hát most úgy kell nektek emberek. Aki hülyén hagyta magát megfőzni a demagóg populizmus fazekában, az most kussoljon, és élvezze az eredményt.

Cs@tLós 2010.01.16. 15:24:32

Ja, a kamu igazolást onnan sejtem, hogy te ugrándozva és futva (szó szerint) mész amikor szólítanak, közben a várakozók felé fordulva, hogy "eltört a karom, eltört a karom", miközben a haverjaid a váró másik felében röhögnek a "produkciódon", majd utánad 1 másik ugyanezt eljátsza, és a gipszelőbe elmentek, majd GIPSZ NÉLKÜL a karotokon jöttök vissza. Innen tudtam. Szerencse, hogy jópár kommentelő arra bír fókuszálni, amit nem írtam le részletesen, mert nem akartam túl hosszúra venni a szöveget, mert eredetileg ez 1 komment volt, nem poszt.
Érdekes jelenet volt mindenesetre, azóta szállóige a családban az "eltört a karom, eltört a karom".

Cs@tLós 2010.01.16. 15:27:16

@Cs@tLós: ja, és a jelenetük 2x15 perc várakozást jelentett azoknak akiknek tényleg plö eltört valamijük. Milyen érdekes, hogy ők nem ugrándoztak a folyosón...mondjuk nem is 25 éves kigyúrt, kopasz taplók voltak, mint a fentebb említettek. Na mindegy, aki nem akarja, nem hiszi el, mert hát ilyenről még SOHA nem hallottunk, csak most először jött fel az én szövegemben, ugye?

Darkcomet 2010.01.16. 15:28:20

ma@ds3: Ne vedjuk mar a kib@szott orvosokat, ha nem muszaj! Ha valakik, akkor ok tudjak a legjobban, mire szamithatnak hazankba, es ha valaki, akkor ok tenyleg megtehetik, hogy elmenjenek a fenebe nyugatra melozni, ha jo szakemberek. Ha meg itt maradnak, akkor pont ok azok, akik nem farigcsalhatnak filozofiat a szarul vegzett munkajukhoz, mivel ember elettekel jatszanak. Tehat tessek rendesen ellatni a munkat. Az en szakmamba ennek a tizedeert (ahol ugye nem emberi elet vagy egeszseg a melo targya) ugy pics@n rugnanak, hogy lesulne a hajam, a kovetkezo percbe meg paros labbal rugna ki a munkaltatom. Egyebkent nekem is mar majdnem amputaltak a bal kezfejemet vermergezes miatt, ami az anya@baxo ugyeletes orvos trehanysaga miatt tortent, memtos orvos miatt meg kellet mar ujraeleszteni, mert az epilepszias rohamom csillapitasara seduxen injekciot adott a megengedetnel nagyobb dozisba, mivel azt hitte a ribanca, hogy alkesz vagyok, es deliraltam. Szoval en mar evek ota nem megyek orvoshoz, megdogleni a magam erejebol is tudok.

Hozzá Szóló 2010.01.16. 15:30:36

@Cicmaláj: Hogyne mar! Siman! Nekem a 13. keruleti ortoped sebesz fujta a fustot a rendelesen, mikozben vizsgalt.
Es persze hulyesegeket is beszelt, amit mar akkor is ereztem, kesobb meg egyertelmuen bebizonyosodott. Ennyit a (rendelesen, rendeloben, korhazban) dohanyzo alakokrol....

Cs@tLós 2010.01.16. 15:30:43

ja, és igen, a Párom nagy P, és tényleg a párom, szó szerint. Szerintem meg a pasim degradáló és ocsmány. Ennyi, máshogy fogalmazok, kész.

isti77 2010.01.16. 15:31:03

Ami a következetességet illeti:

Először azt teszed szóvá, hogy le se sz.rnak, pedig rosszul vagy, és elfertőződött a sérülésed, utána pedig azt, hogy egy (szerinted) piti sérülés miatt bent tartanak éjszakára megfigyelésre.
Te érted magadat?

Egyébként ha tényleg így történt, az szomorú, és könnyen lehet, hogy tényleg így volt, de ez a hozzáállás sajnos itt általános, akármiről legyen szó. Nehéz lesz változtatni rajta.

Cs@tLós 2010.01.16. 15:32:14

@bigthereal:
ja, és igen, a Párom nagy P, és tényleg a párom, szó szerint. Szerintem meg a pasim degradáló és ocsmány. Ennyi, máshogy fogalmazok, kész.

Nah, így akartam, szorri a dupláért.

Cs@tLós 2010.01.16. 15:34:25

@isti77: nem fertőződött el, ezt sehol se írtam. Feldagadt, elszineződött stb. A fertőzést maga a csík mutatja, amire a tetanuszt kapod. Ha a kórházbaérkezés után 1-2 órán belül megkapom a tetanuszt, nem dagadt volna fel, stb, és a 2. doki aki megvizsgált, nem tartott vna bent éjszakára, mert nézett vna ki úgy a lábam mint amin vmi hót komoly sérülés van.
Szövegértés 1es, leülhet.

Cs@tLós 2010.01.16. 15:36:09

@Paó: Tom, hogy nem gipszelik ,de ha nem tudja a delikvens, hogy erre figyelni kell, mozgatja a karját, átszúrhatja a tüdejét.

Cs@tLós 2010.01.16. 15:37:29

@ds3: Nem cseszegette, kérdezett, mert aggódott. Reagálhatott vna úgy is az orvos, hogy nem tudjuk sajnos, várni kell, és kész. A hangsúly ezen van, hogy ő üvöltözni kezdett ehelyett.

Hozzá Szóló 2010.01.16. 15:39:16

@Paó: Igen, mondjuk ezt en se ertem, miert kellett megvarni, hogy feldagadjon...

Cs@tLós 2010.01.16. 15:41:01

@isti77: hogy még érthetőbb legyen, a vörös csík eleve = vérfertőzés, de maga a seb nem fertőződik el.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.01.16. 15:43:44

Én eddigi életem során szinte kivétel nélkül csak vadbarom vagy flegma orvosokkal találkoztam, ez alól hálisten a háziorvosaim mindig kivételek voltak, de az összes szakorvos az ortopédtől a balesetisig mind tapló volt. Az ilyenekért miért nincs büntetés, eljárás, akármi? Miért kell nekem eltűrnöm a bunkóságot akárkitől? Értem hogy kevés az orvos, és még őket is alulfizetik, de ők meg gondolom értik hogy ehhez semmi közöm, nem rajtam kéne levezetni a feszültséget.

rotler 2010.01.16. 15:50:06

Engem tegnap a rendőrségen hallgattak ki a 18.kerben,és ott szinte mindenki dohányzott a szobájában,sőt akihez mentem rendőr,az is elöttem gyújtott rá.Most nyolcban lakom,és a házi orvos sem zavartatja magát,simán rágyújt a betegek vizsgálata közben.....A SZENT ISTVÁN KÓRHÁZ a nyerő,ott voltak a legBUNKÓbb orvosok,a szülészeten.

Cs@tLós 2010.01.16. 15:52:13

@Hozzá Szóló: Nem vártam meg. Volt már vkinek itt vérfertőzése, vagy irodalom órája általános suliban? Éjjel léptem bele, félálomban, alig éreztem vmit.Visszafeküdtem. Reggel felkeltem, akkor néztem, hogy kicsike seb van, körülötte teljesen vörös + a csík.
A FELDAGADÁS már a kórházban történt 2-3 óra várakozás után,ahogy ezt eredetileg leírtam, mert állnom kellett, mert hely sem volt, gondolom ez sem segített ott helyileg a dolgokon.
Többször nem fogom leírni.

Cs@tLós 2010.01.16. 15:53:10

@Cs@tLós: (irodalom óra a szövegértéshez)

orvian 2010.01.16. 15:53:41

@herut: Ezt jól megbeszéltétek Jucival.
Történeteim nekem is lennének.
Ami zavar,Juci indoklás nélküli minősítése.
Persze ez is minősít..

röntgenszeműlány 2010.01.16. 16:06:54

@légycsapó: Ugyan! Kérdezz meg majdnem bárkit, majd megmondják neked, hogy az utóbbi években cseszték szét az egészségügyet a reformjaikkal. Az, hogy nem valósult meg belőlük semmi, az szépen elfelejtődött. Eladták. Azok.

sylike 2010.01.16. 16:11:48

A háziorvos is adhat tetanust, ha indokoltnak látja semmilyen szabályt nem hoztak annyi, változott, hogy receptre kiírja és amit eddig ingyen lehetett kiváltani azért 300Ft dobozdíjat kell fizetni.

stefan75 2010.01.16. 16:22:32

@Cs@tLós: Szerintem te vérmérgezésre gondolsz. A vérfertőzés az más :)

Szomorú, hogy ilyen állapotok vannak. Nyugaton egy ilyen orvosnak másnap már nem kéne munkába mennie. Az EBF-et érdemes lenne megpróbálni az ügyben.

NemesekErnyo 2010.01.16. 16:23:09

Egy ideje kívülállóként olvasom a fórumot, de most nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá.
Hogyan lehetséges, hogy egy bizonyos emberrel csakis sérelmek történnek az ellátás során? Kacorkán kívül mással nem? Vagy ők nem hozzák nyilvánosságra? Nem lenne jobb a problémát rendezni mindjárt a helyszínen, emberhez méltóan? Úgy, hogy az illető meg tudja védeni magát? Ha pedig valóban bűnös, kapja meg a büntetését. Vannak e célra megfelelő lehetőségek: felettes, betegjogi képviselő, de ez a fajta hátulról ledöfés, interneten, újságon piszkálódás a tipikus besavanyodott, sértődött emberek sajátja. Szándékosan nem írok paranoiásat.
A kórházi kezeléssel kapcsolatos reklamációját olvastam egy másik, szintén országos, nyílt fórumon. Ott reagált egy konkrét, az ügyben illetékes szakdolgozó. Orvos, ápolónő, titkárnő? Elmondta a saját verzióját, kiegészítve néhány, a cikkíró által elhallgatott tényezővel. Legott csend lett, bocsánatkérés nélkül.
Mindig hallgattassék meg a másik fél is!

Cs@tLós 2010.01.16. 16:52:51

@stefan75: váh. mindig rosszul mondom. fakk. ammég nem volt, nem is szándékozom a családot megrontani :P

Danton! 2010.01.16. 16:53:35

Sziasztok!
Egyébként tényleg elképesztő, amit ezek az ifjú vidéki ügyeletes orvosok művelnek. Nem szeretek orvoshoz menni, de nemrég kénytelen voltam, mert az influenzától alig éltem. Betámolygok a rendelőbe, elmondom, hogy mi a bajom - erre az orvos azt kérdezi:
-És mi késztette arra, hogy mindezt vasárnap délután megossza velem?!!
No comment...

OoVICoO 2010.01.16. 16:56:52

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de nincs igazad. az az orvos naponta 50-60 beteget lát el óriási rutinnal, és pontosan tudja hol a tűrőképesség határa, te még közelében sem jártál. Ha pedig baj ért akkor érjál már rá akár 10 órát is várakozni, hogy megcsináljanak, vagy hova rohansz futóversenyre szöggel a lábadban? Lehet ám magánorvosnál is próbálkozni 20-30e ft-ért akkor kinyalják a segged is. Én pár hónapig tapasztaltam mi van az egészségügyben engem is kezeltek, de hamar megértettem miért is működik ilyen furcsán egészséges ember számára érthetetlenül. De erre is a pénz hiány az egyszerü válasz. No meg az orvos is emberből van, és a betegnek kell alkalmazkodnia és nem fordítva.

Idet 2010.01.16. 17:13:37

@Cs@tLós: A vérfertőzés valami egészen más. Az valamelyik családtagoddal folytatott szexuális viszonyt jelenti. Vérmérgezés, bár ez sem pontos, de ezt használjuk.

Kísérletinyúl 2010.01.16. 17:24:30

szerintem simán másnapos volt a doki,az volt a baj
mindegyik iszik,nem kicsit
több állandó orvos vásárlóm volt
volt köztük egy,aki hetente hozott vissza egy rekesz 2 decis konyakosüveget (36 db)
reggelente meg nekem adta oda a pénzt,hogy vegyek neki kávét az automatából
mert annyira remegett a keze,hogy nem tudta az érmét bedobni
xy nőgyógyász főorvos meg minden este elvitte a fél lityi kisüstit,a legdurvábbat meg 4-5 doboz óccsó sört
mindketten a 8. kerületi auróra rendelőben dolgoznak
én is jártam oda,ott tényleg lehánynak,nem túlzott a posztíró!

Viola, a ló 2010.01.16. 17:27:15

Ez már a második hozzászólásom ezen a blogon, de ugyanaz a tartalma: ÍRDJAD LE az orvos nevét, ne csak úgy félig a levegőbe nyolcadik kerületezz.

Kísérletinyúl 2010.01.16. 17:29:57

éppenséggel le is írhatnám Zebulon komám,mivel nem a levegőbe beszélek
csak éppen nem vagyok benne biztos,hogy nem egy vérhiéna ügyvéd vagy,aki személyiségjogi perekre szakosodott
bezony

térdelj le és szeress 2010.01.16. 17:31:05

Szidjatok csak az orvosokat hisztisek. Valoszinuleg azert olyan bunko, mert qvara unja mar a banant. Ha volna fogalmatok, hogy milyen qva szar ebben az orszagban orvosnak lenni, akkor nem ugatnatok annyit. Alairom betegnek is szar lenni, de higgyetek el, hogy orvosnak megrosszabb (en is lepattantam az EÜ rendszerből hehe), csak az orvosok nem blogolnak, hogy a hisztis betegeket fokazzak.

El akartal ajulni kisszivem, de tudlak sajnalni. Es miert nem akkor mentel orvoshoz, amikor beleleptel a ruzsdas szogbe mi? Azert, hogy kicsit lehessen nyuszogni a Párodnak (nagy pével ahhh) meg ajuldozni, hogy de beteg vagyok???? Fujj

DRB 2010.01.16. 17:34:11

Biztosan sok mindenben igazad van, de annyit meg kell jegyezni, hogy sajnos az orvosok nagyrésze 2-3 ember munkáját látja el. (Magam is az vagyok innen a rendkivül pontos infó 20 éve)Ez azt vonja maga után hogy a hibázási lehetőség nagyon megugrik, és egy hiba elkövetése rendkivül türelmetlenné teszi az embert nagy jóakarattal is nehéz uralkodni magadon. Pl egy tanárnak egyszerre 2 vagy 3 órát kellene tisztességgel megtartani. Minél fiatalabb az ember és gyakorlatlan annál hamarabb kijön a "sodrából". Az ügyeleten megjelenő betegek kb 50%-a soha nem fizetett TB-t érje már el valaki hogy aki járulékot rendesen fizeti AZ KAPJON
KELLŐ ELLÁTÁST. Nem a Nyugat Europában dolgozók akik ott fizetnek és itt müttetik az epehólyagjukat mert van érvényes TAJ számuk, természetesen az itt élő és fizetó állampolgárok kárára. Teljes a káosz és afejetlenség az egészségügyben az OEP csak a saját zsebét tömögeti a betegek pedig az orvoson töltik ki a bosszujukat vica versa. ENNYI!!!!! Hajrá ORVOSOK és BETEGEK!A látszat ellenére egy az érdekünk!

térdelj le és szeress 2010.01.16. 17:35:57

Ja beleolvastam a blogba. Minden szava kamu. Akinek ilyen betegsegei vannak az nem ir igy.

KAMU KAMU KAMU, szanalmas

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.01.16. 17:37:19

Jórész a sok nagyfejű pöffeteg orvos is tehet róla, hogy ilyen válságba került az egészségügy. Régen az orvos gyógyított. Ma pénzt akar keresni, bármi áron. És nagyon leszarja, hogy "hivatás" meg "eskü".

Kísérletinyúl 2010.01.16. 17:43:17

DRB 2010.01.16. 17:34:11
nagy igazságod van,ámen

gondolom a nyolcadik kerületben dolgozni nem éppen a szakma csúcsa,megértem én
láttam olyan beteget, akit magam is pofán vágtam volna szívesen
nyugodtan küldjetek egy halom sünt,de akkor is az a véleményem,hogy aki emberekkel dolgozik,annak kell legyen toleranciája
ha rossz napja van,fogja be a száját és némán tegye a dolgát,nem kell mézes-mázoskodni
csak szakszerűnek és gyorsnak lenni,az megy fapofával is
esetleg szedhet nyugtatót
nekem is volt macerás esetem nem egy,kiszolgáltam,majd bementem a raktárba üvöltözni kicsit vagy bevágni a sarokba egy üveget
aztán ment minden tovább
bizonyára egy orvos is talál módszert a levezetésre

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.01.16. 17:59:41

Traumatológia, ügyelet, sürgősségi ellátás borzalmas mindenhol. Nővéremet csigolyarepedéssel a János-ba vittem, négy órán keresztül a papírokat se vették el tőlünk, másnap persze orvosi beutalóval a kerületi rendelőintézetben már ellátták.

Siralmas, nem lehetne abból a kurva tb-ből megoldani, hogy ezeken a helyeken elég orvos legyen, hogy ellássák az embert?

Ezt valamelyik párt nem óhajtja beírni a kampányba?

Amúgy az orvos viselkedésével, pedig pontosan tudni lehet, hogy melyik szervezetnél lehet panasszal élni, nem? Tedd meg!

trottyos 2010.01.16. 18:00:07

én nem értem, hogy egy ilyen történetnél miért kell mindig kételkedni???
Ti sosem voltatok kórházban, orvosnál? vagy Ti ilyen különlegesen jó helyre jártok? és az idős, beteg hozzátartozóitok is? (remélem senkinek sincs ilyen) én nem sokat járok orvoshoz, sem kórházba, mégis tudnék néhány történetet elmesélni, amire lehetne mondani, hogy kiszíneztem, költöttem, stb., mégis igaz!

Ártatlan leányka 2010.01.16. 18:01:02

Végig olvastam a kommenteket és postokat. Azt kell mondjam igen vannak szemét felelőtlen orvosok de habzó szájú betegek, leendő betegek IS.

Felvetném azt a tényezőt, hogy manapság a legtöbb orvos aki ért a szakmájához, hivatásnak tekinti viszont meg akar élni és eltartani a családját az kimegy külföldre. Szüleim háziorvosok. Vagyis édesapám csak volt, a stressz a napi ingázás egy másik megyében található praxisába 41 évesen daganattal elvitte úgy hogy pár héten belül utaztunk volna, mert külföldön kaptak munkát. Pár hónap alatt belehalt, az utolsó egy hét alatt óráról órára romlott az állapota, leginkább azért, mert az onkológia profja a szemébe közölte, hogy semmilyen kezeléssel nincs remény, kezdheti kiválasztani a koporsóját. Persze nem ezekkel a szavakkal. Türelmes ember volt, szerették a betegei, viszont áldatlan állapot volt, hogy naponta csak azért utazott nem keveset, mert a jó helyen lévő háziorvosi praxisokat csak súlyos milliókért lehet megvenni, erre most ki akarják találni, hogy államosítják.

A rossz helyre meg miért menne az ember? Isten háta mögött... Mari néni okosabb, mint az orvosa, aki 5 évig csak az általános orvosi diplomáért tanul, plusz egy év a szakorvosi képzés és plusz 5 év mire szakvizsgát kap a kezébe és teljes jogú szakorvos lesz, valamint a háziorvos is szakorvos! Sokszor hallom, hogy az a hülye háziorvos, bezzeg a szakorvos... az se tud többet, sőőt.. az egy bizonyos területen tud sokat, a háziorvos meg mindenről annyit, hogy ha komolyabb kezelés kell tudja hova kell továbbutalni, ha pedig nem kell, akkor felírja a megfelelő terápiát. És ezek után csodálkoznak az emberek, hogy a nagyszakorvosok nem foglalkoznak vele.. a legtöbb problémát a háziorvos is megtudná oldani, akihez évekig jár az ember, ismeri minden nyűgjét baját a betegnek és esetleg még a családot is.

Amúgy halkan megjegyezném hárman vagyunk testvérek édesanyám a fizetéséből a számlákat és a hiteleket tudja csak fizetni, és már oda is a fizetés, a parákból élünk úgymond, abból lesz ételünk és ha spórolunk ruhánk. De az se valami egetrengető összeg, mert a legtöbb ember úgy van vele, hogy az a hülye szemét orvos szarrá keresi magát és kacsalábon forgó palotában lakik ezért nyugodtan elmehetek hozzá hetente 3szor csak azért, hogy trécseljek egyet a Magdi nénivel aki két utcányira lakik tőlem. Utána pedig a hiperpigmentált asszonyság kiverje a balhét, hogy mi az hogy csak megfázása van, mikor ő meg akar halni és ezért összekarcolja a családi autónk összes üvegét?! Nem is akarom elképzelni, hogy esetleg édesanyámmal művelnek valamit... akkor lehet itt maradnék még jócskán kiskorú testvéreimmel. (egyetemista vagyok mielőtt valaki nagyszájú tudatlan kamasznak titulálna) Mert sokszor írják a kommentelők, hogy megverni az orvost, és a családjukra SENKI sem gondol? Mert merem feltételezni, hogy a legtöbb rémsztori (az itt olvasottak kivételével) csak a beteg szempontjából az, viszont cserébe az orvost jól elverhetik. A tanár verés már bevett szokás ha a gyerek intőt kap, ha az orvos nem úgy dönt ahogy a beteg jónak látja majd őt is elverik?

Ezek után csodálkoznak az emberek, hogy a még itthon lévő orvosok így viselkednek? A zöldséges többet keres, mint egy átlagorvos. És ne mondja senki, hogy nem a pénzen múlik... mikor az ember nap, mint nap azon aggódik, hogy a következő hónapban vajon sikerül-e kifizetni a számlákat és még jópofizon is a beteggel aki nem beteg csak marhára nincs kedve dolgozni és táppénzt akar és fel van háborodva, hogy nem kap még akkor sem ha jattolni akar. (édesanyámban van tartás, lefizetni nem lehet, de ha valaki úgy gondolja korrekt ellátást kapott és esetleg adna ezért valamit ki utasítaná el? Tegye fel a kezét aki igen, szerintem senki...)
A legtöbb beteg tényleg csak hisztizik, így a belefásult orvosok a tényleg betegeket nehezebben szűrik ki és ebből születnek a rémsztorik. Kevesebb csaló, kevesebb rémsztori.

Ó és ne felejtsem el megemlíteni a kapott halálos fenyegetéseket, amiért nem azt a gyógyszert írta amit addig szedett a beteg, hanem jobbat, viszont az újat nem lehet a piacon továbbadni, mert mondjuk nem átlaggyógyszer és mindenkinek majdnem ugyanannyi a patikában vagy finoman fogalmazva (tényleg finoman, tud úgy kritizálni, hogy a kritizált még mosolyogva megköszöni) közölte a beteggel, hogy szedni kellene a gyógyszereit, mert a cukorbetegsége és a szívbetegsége elviszi és meg kellene próbálni fogyni, mert a 150 kilogramm nem ideális. Pedig nem olyan helyen van a körzete ahol állandóan a hátad mögé nézel és táskában gázspray nélkül el sem indulsz. Teljesen normál emberek vannak, itt a gond, ez a normál...

trottyos 2010.01.16. 18:05:26

DRB: teljesen igazad van, megértem, amit írsz. én általában toleráns vagyok, csak a végső esetben hibáztatok bárkit, de azért szerintem Te is tudhatod, hogy nem mindenki veszi emberszámba a betegeket.
az hogy sokan nem fizetnek TB-t a rendszer hibája, nem lehetne, hogy egy emberként lépjünk fel a rendszer valamiféle módosítása érdekében? így szenved a normális orvos, és a normális beteg is.
más: emberekkel dolgoztam, sokkal, sokfélével. mondhatom, hogy már nem szeretem az embereket (vessetek rám követ) de sosem mutattam, sosem éreztettem ezt senkivel sem, mert nem tehettem meg!!! mert a másik is ember, valamint a munkaköröm sem tette lehetővé. következő állásom betöltésekor biztos olyat fogok keresni, ahol nem kell velük napi kapcsolatban lenni. persze, nem tanultam olyan sokat mint Ti, de ha nem megy, akkor nem csinálom.
remélem nem voltak félreérhetőek a szavaim, és sikerül levonni belőle azt a következtetést, amit szerettem volna sugallni.

Kísérletinyúl 2010.01.16. 18:10:19

Ártatlan leányka
minden szakmának megvannk az árnyoldalai
én is késsel a táskámban jártam egy darabig,mert nem adtam hitelt "a hiperpigmentált asszonyság"-nak és családjának
vagy éppenséggel rámborították a pultot,mert az üzletvezetőt keresték
meg sorolhatnám
én megértelek és gondolom itt többen is!
de sokkal kultúráltabb itt a blogon anyázni kicsit,mint élőben pofánvágni az orvost
szal ezért járunk ide,gőzt kiereszteni :)
respekt a jó stílusodért és az intelligenciádért

trottyos 2010.01.16. 18:11:03

Ártatlan Leányka! teljesen megértelek. de akkor mi a megoldás?? és megint azt kérdezem, miért nem teszünk még mindig semmit? miért hagyjuk, hogy velünk, akik nem csalnak, nem lopnak, nem kerülik meg a rendszer, nem hisztiznek így bánjanak? miért van az, hogy mindig nekünk származik mindenből hátrányunk, és rólunk szabják le az újabb és újabb bőrt. vagy rosszul gondolom?

Kísérletinyúl 2010.01.16. 18:14:11

trottyos 2010.01.16. 18:05:26

más: emberekkel dolgoztam, sokkal, sokfélével. mondhatom, hogy már nem szeretem az embereket (vessetek rám követ) de sosem mutattam, sosem éreztettem ezt senkivel sem, mert nem tehettem meg!!! mert a másik is ember, valamint a munkaköröm sem tette lehetővé. következő állásom betöltésekor biztos olyat fogok keresni, ahol nem kell velük napi kapcsolatban lenni.

ezt mennyire jól mondtad!!ugyanezt gondolom én is
most traktort vezetek meg kombájnt, /és ez nem kamu,bizonyítani tudom ;-)/
pont ezért, mert már nem érzek elég erőt,hogy egy-egy durvább esetnél ne másszak a képére

czinezine 2010.01.16. 18:14:16

Le a rendszerrel! De most komolyan. Simán elhiszem, de én akkor szerencsés voltam, hogy nem találkoztam még ilyen orvossal?

trottyos 2010.01.16. 18:17:29

@czinezine: szerintem igen. és ezt most teljesen komolyan gondolom. vagy én vagyok szerencsétlen ezekben a dolgokban....

ato boldon 2010.01.16. 18:20:08

Szerintem az egye hülye, aki ezt nem hiszi el.
Sajnos ilyenek az emberek.
A pénzért pedig mindenre képesek.

kölcsön 2010.01.16. 18:21:13

@Cicmaláj: Úgy dohányozhat, hogy vesz (kap?) min. szák v. doboz cigarettát és azt meggyújtja. Igaz, minimum etikátlan, de jogszabályt is sért. Arról nem szól a cikk, hogy esetleg mennyi lehetett a véralkoholszínt.

petbecks 2010.01.16. 18:21:30

haha, ilyen fizetesert ez az orszag ilyen taho orvosokat erdemel. a normalis orvosok mennek kulfoldre.
a sok hulye meg csodalkozhat, hogy dehat az "orvosi hivatas" , meg "mi az hogy az orvos penzert dolgozik?".. na az ilyenek erdemlik meg foleg a fent leirt szolgaltatast..

zezse 2010.01.16. 18:43:24

veseműtét anyósnál. Orvos műtét után: jól sikerült, de van egy kis probléma. Az altatás során ( gondolom intubálásnál) kiverték 4 fogát. Amikor megkértük, hogy ugyan kerüljön már bele a zárójelentésbe, csak forgatta a szemét. ( vagyok olyan naiv, hogy hátha a TB fizet valamit) nemhogy veséje nincs már, foga se. És ne mondja nekem senki, hogy ez pénzkérdés! ( a sebész kb 35 éves 50.000 a hálapénz lehet számolni, a havi bevételt.)

Ártatlan leányka 2010.01.16. 19:05:53

A balhézókat pofánvágni, csalókat valamilyen módon megfogni, és máris kisebb a munkahelyi stressz és kellemesebb a légkör és nem szívják meg a normális hozzáállású betegek.

Valamint emberszámba venni az orvost. Neki is van élete és családja. Ha három napos panasza van az illetőnek ne este 7-kor sikítozzon orvos után mikor már három napja baja van és nem változik. Ha hirtelen alakul ki, akkut, akkor oké, rohan az orvos vagy az ügyelet. De mikor szimplán lusta elmászni a beteg a rendelőig és könnyebb ugrasztani az orvost az nonszensz. Szilveszterkor édesanyám este 6ig rendelt (mindenfajta program ki lett ily módon lőve..), mert az ÁNTSZ előírta, bezzeg ők délben hazamentek... és volt este 5kor beteg aki jött a havonta esedékes gyógyszereit feliratni... A legszebb mikor hajnal 5kor felhívták (elfelejtette kikapcsolni a telefonját, igen, ő cseszte el a dolgot), hogy a nagymama este 8 óta fájlalja a mellkasát és az unoka most unta meg a nyavalygást és máris de azonnal ugorjon a háziorvos megnézi mi baja lehet.

Jelenleg intenzív nyelvtanulás folyik a családban a meglévő napi 1-3 óra szabadidőben, mert ugye aludni is kell néha. Hivatalosan napi 4 órát rendel, viszont 12 órát dolgozik.. reggel 8tól este 8ig, mert nincs szíve nemet mondani ha lehívják, mert mi van ha kiderül, hogy tényleg baja van, csak a fent említett unoka lusta volt elvinni a rendelésre vagy időben szólni.
Ha minden igaz karácsonyt már nem itthon töltjük, egy normális orvossal megint kevesebb. Édesanyámék évfolyamán kb minden második ember már külföldön dolgozik, a maradék az alja, aki kapcsolat vagy pénz alapján bukdácsolta át az egyetemet illetve emberileg már akkor olyan volt, hogy beteg közelbe nem lett volna való, ezt akik látták magukról elmentek kutatóorvosnak vagy olyan labormunkára ahol max a beteg nevét látja illetve a mintát amit elemeznie kell.

Visszaolvasva egy érdekes probléma, miszerint vállalta előre, hogy ennyit kap a munkájáért (semmibe nézést, kevés fizetés, rossz körülmények). A rendszerváltás idején az orvosnak szava volt és megfelelő fizetése. Mikor a szüleim arról döntöttek, hogy a gyógyítást választják, akkor az orvosok jól éltek, a munkájukat az akkori viszonyoknak megfelelően rendesen megfizették és Mari néni nem gondolta okosabbnak magát vagy legalábbis nem hangoztatta. A 40-45 éves korosztály még ezt a "jómódot" látta, a ma orvosnak menők tudják csak előre mi vár rájuk. Viszont ők fogynak, édesanyám korosztálya külföldre megy a fiatalabbakkal, a nyugdíj közeliek vagy már azok pedig bármikor összeeshetnek esetleg (53 év az átlagéletkor az orvosoknál... leggyakoribb halálok a szívroham, stroke és a daganat). Szóval marad a maradék plusz egy-két reménykedő.. De ugyebár meg lett mondva, hogy ha nem tetszik el lehet menni, ezek után ne várjon az ember jobbat.

BLovi 2010.01.16. 19:06:26

Jó, akkor higyjetek el mindent amit blogokban írkálnak, hogy 100%-osan úgy történt ahogy az illető leírta...

Ártatlan leányka 2010.01.16. 19:14:48

@Kísérletinyúl: Oké, inkább itt balhézzon az ember, mint tényleg pofán vágja az orvost, viszont itt néhány ember stílusa bicskanyitogató, sőt egyenesen sértő, főleg miután elhangzik, hogy mert bezzeg az orvos atyaúristennek képzeli magát. Ha így véleményezi nagy általánosságban az orvosokat, mert találkozott pár rosszal, vagy sokkal... akkor ő nem atyaúristennek képzeli magát, mert ő bizony megmondja milyenek annak a szakmának az emberei és csak olyan lehet. Találkoztam már bunkó ügyfélszolgálatossal nem is eggyel mégse gondolom, hogy mindegyik az lenne és kedvesen, normális hangnemben, tisztelettel(!) fordulok a következőhöz ha gondom akad és nem rögtön asztalt borítok, mert csak szemét lehet ez is, mert a szakmatársai azok voltak velem.

És köszönöm a dicséretet, igyekszik az ember leánya.

Pszt! 2010.01.16. 19:15:58

"éjjel szögbe léptem, ami a küszöbből állt ki. Ilyen mindenkivel történik"

Érdekes, minálunk nem állnak ki szögek a küszöbből.

sorica123 (törölt) 2010.01.16. 19:47:23

@Megcsalt Alak: nem a 8. kerületben, hanem egy kórházban. Az mindenhol ugyanaz kéne legyen, a pacientúrától függetlenül.
Amúgy társalogtam már ügyeletes orvos hátával (éppen Balseb, Fiumei út), mert bejött a rendelőbe és azzal a huzattal lerogyott a székre, nekünk háttal. Nem tudom amúgy, minek engedtek be, nem én voltam beteg, de akit bekísértem, az egyfrászban volt, azt se tudta, mi a baja, úgyhogy inkább én kommunikáltam. Mindegy, a mese lényege az lett volna, hogy az ügyeleten rengeteg kiégett, beleszarós ember dolgozik, a poszt főhőse ennek a hardcore verziójába futott bele... ezt lehet a szar munkakörülményekkel, pláne fizetéssel magyarázni, vagy a stresszel, de az is benne van a képletben, hogy nem mindenki való orvosnak, pláne ügyeletesnek.
@zezse: ???? véletlenül kiverték négy fogát? De ügyesek. Bár egyik ismerősöm meg azért beszél úgy, mintha hörögne, mert szintén intubáláskor eltalálták a fél hangszalagját. Azt nem tudom, mit fizet ilyenkor a biztosító, mit nem, de ezt nem lenne hülyeség beleszámolni, mert ezek szerint nem ritka az ilyen baleset.
@Pszt!: ez nálad valami stigma? Szögkiállósakkal nem is álltok szóba? Hát nekik kilazult egy szeg és sikerült is belelépni. A mindenki pedig nyilván nem statisztikai adat.

zezse 2010.01.16. 20:13:07

@sorica123: nem igazán értem, hogy történ, remélem nem egy szadista az anesztes. én állatorvosnál voltam műtős, ott emlékeim szerint sosem történt iylen, de humánban egy fémeszközzel segítik a tubálást, gondolom az csinálhatott valamit. Állatoknál ilyen levezető könnyítő nincs.

Ja ha valakit megnyugtat, állatorvoshoz is éjjel kettőkor jönnek oltásért, vagy mert most értek rá, vagy huszonnegyedikén este hatkor jön rá, hogy körmöt kéne vágni a kicsikének.. és még mosolyogj, mert szolgáltatsz..bár nekünk mindig azt mondták, sokkal kedvesebbek vagyunk mint a humán nővérkék. és ez nem pénzkérdés, jatott sosem kaptunk- nem is azért dolgoztunk, az a főnők zsebében landolt.( egyébként nem értem miért ad valaki magánállatorvosnál a húzós számla mellé borravalót.)

Humán orvosok is vannak szuperek, és vannak akiket el kéne téríteni más bolygóra.

smartdrive 2010.01.16. 20:17:47

- a "párom" szó eleve modoros
- nagybetűvel írni hipermodoros
- felváltva kis- és nagybetűvel írni pedig még lebukás is

trottyos 2010.01.16. 20:21:57

az állatorvosról eszembe jutott egy történet.
egy időben történt, hogy kutyánkat megharapta egy másik kutya, szétnyílt a tappancsa. Kölyöknek pedig el nem múló piros pöttyei voltak. állatorvos lekezelte a kutyát, mondta, ha valami rendelleneset tapasztalunk, menjünk vissza. eb lába szerintünk nem gyógyult, visszavittük. doki szerint lába rendben, de ők örülnek az ilyen gazdiknak. gazdi pedig örül, hogy jó állatorvost választott.
Kölyök pöttyei nem szűnnek, 5. megyek vissza a gyerekorvoshoz. doktornő szerint majd elmúlnak, ezeknek el kell múlnia 1-2 héten belül. mondom neki, több mint egy hónapja pöttyös a gyerek. az odaadó doktornő: maguk reggel felkelnek és a pöttyök számolásával kezdik a napot.... megjegyzem, igen ritkán lát minket betegség miatt....
érzékelitek a különbséget? mindkettő orvos! és nagyjából egyidősek is.

csutkababa 2010.01.16. 20:36:45

Néhány alapvető tévedés a posztírónál:
1., A szög általi sérülés utáni reakciók (pirosság, csík, duzzanat) NEM tetanuszfertőzés tünetei, hanem a szög által bevitt gennykeltő bacik által okozott gyulladás, LYPHADENITIS,azaz a nyirokutak mentén terjedő fertőzés. Kezelése a seb alapos kitisztítása, antibiotikum, nyugalomba helyezés, sebkörnyék hűtőborogatása.
2.,A tetanuszfertőzés ilyen tüneteket nem okoz. A T fertőzés tünete izomgörcs, epilepsziaszerű rángások, eszméletzavar, zavartság, kóma, halál. Ugyanis az az idegrendszert támadja.Ezen kívül ma MO-on MINDENKI immunizált tetanusz ellen, ezért fiatal felnőttként max ANATOXINT kaphattál volna, ami felpiszkálja az immunrendszert, de nem védőoltás. Azt már megkaptad a dipertével, kiskorodban.
3., Háziorvos különleges BNO kóddal írhat fel ANATOXINt, a beteg megveszi, az orvos beadja.Dobozdíj játszik:)
4.,Sérüléseket ellátó intézményekben kötelező ANATOXINT és TETIG 500 aktív immunanyagot tárolni, és bizonyos kautélák mellett kell felhasználni.
4., Az Aggyon tetanuszoltást! ordítás remélem, halkabb lesz, ha megtekinti valaki a www.oek.hu oldalon az Országos Epidemiológiai Intézet Védőoltási Módszertani levelét, ahol ez is pontosan rögzítve van, mikor és hogyan kell a tetanuszgyanús vagy nem gyanús sebet ellátni.

Ellátó orvos viselkedésére nincs magyarázatom. Pont.
Miért tartottak bent?
Mert PONTOT hozol a kórháznak, kis naiv:)
Szeptikus osztályra, naná, gennyes lábbal.
Ha van kérdés, válaszolok szívesen:)ha tudok...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.16. 20:37:27

többször olvastam ezen a szánalmas blogon, hogy az orvosok 5 évig tanulnak.. no most ez baromság, természetesen még mindig 6 kőkemény év az orvosi plusz 4-5 év minimum a szakvizsgáig. és a leendő orvosok már a gimnáziumban hatszor annyit tanulnak, mint mások, mert ugye a biosz/fizika/kémia nem kötelező érettségi tárgy, tehát az nekik pluszban van. természtesen érettségiig nyelvvizsga is kötelező mert anélkül esély sincs a felvételire és persze nemcsak ajánlott, hanem kötelező emelt szinten érettségizni.. ezek az emberek 16 és 26 éves koruk között éjjel-nappal tanulnak és olyan stresszben és teljesítménykényszerben élnek, mint egyik másik szakmában sem.

persze mindez nem mentség a tahóságra, de azért a kedves habzó szájú vérparaszt betegek eltűnődhetnének rajta.

csutkababa 2010.01.16. 20:38:47

Javítok:

LYMPHADENITIS, bocs, kimaradt az M...

Dzsok 2010.01.16. 20:40:04

Egészségügyi kiadások: Magyarország sereghajtó
mediq.blog.hu/2010/01/06/egeszsegugyi_kiadasok_magyarorszag_sereghajto

De legalább vigasztalhat minket, hogy mi szórtuk ki a legtöbb pénzt autópályára az összes környező ország közül, és nekünk a legnagyobb az államadósságunk is.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.16. 20:44:03

@smartdrive: sztem a "párom" szó nem modoros, annál inkább az a "kedvesem"

trottyos 2010.01.16. 20:49:37

@Bukowszky: azért azon is el lehetne tűnődni nem, hogy mindenki magának választja. ha pedig választotta, akkor csinálja tisztességesen. kifejtettem már, hogy van aki megteheti, hogy így viselkedjen, van aki nem. ők hatalmasabbnak érzik magukat az előtte álló, kiszolgáltatott helyzetben lévő betegnél. vagyis szerintem. persze tisztelet azoknak, akik esküjükhöz méltóan viselkednek!

trottyos 2010.01.16. 20:52:06

javítanék: első mondat kicsit értelmetlen lett. szóval: el lehetne rajta tűnődni, hogy mindenki magának választja a szakmáját, nem?

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.16. 20:56:35

@trottyos: szerencsés esetben igen.. no de aki 20 éve elment az orvosi széttanulni meg szétdolgozni magát, azt hiszem aligha erre a mocsokra számított, ami végül lett a magyar egészségügyből.. szerintem minden magyar orvos joggal érzi magát rettenetesen átverve és kihasználva.

trottyos 2010.01.16. 21:01:58

@Bukowszky: igen, ebben teljesen igazad van. de miért látom mindig azt, hogy sok orvos terepjáróval jár, finom borokat iszik, stb. jó igazad van, "nemfizetős" orvoshoz ritkán járok. de valahogy mindegyik kap jattot, nem?

trottyos 2010.01.16. 21:10:00

@werem: azt hiszem félreértettél valamit. odaírtam, hogy lehet nem találkozom velük, mert nem járok sokat orvoshoz. ezért kérdeztem, hogy van ez.
én tisztelem és becsülöm az orvosokat. ezt is kifejtettem feljebb. legalábbis szerintem. sőt, orvos barátnőm is van.

2010.01.16. 21:13:13

Nagykanizsai kórház: kiment a bokám, betámogattak, amikor végre sorra kerültem és "bementem" a rendelőbe, az orvos addig téblábolt, amíg sikerült belerúgnia a lábamba. Mondtam, hogy nem kéne, azt felelte rossz helyen ülök.

csutkababa 2010.01.16. 21:15:53

Még annyit hadd fűzzek hozzá, talán nem ártana egy kis szakmai lektorálás a posztok megjelenése előtt, ugyanis nagyon lejáratódik a posztoló, ha ekkora marhaságokat ír le.
Sajnos ma Magyarországon az eü. ismeretek szintje a béka segge alatt vannak.
De sokan még így is sokkal jobban tudják, mint az orvosuk, hogy mi a bajuk, mit kéne vele csinálni. De akkor miért mentek orvoshoz??

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.01.16. 21:16:06

Pénteken történt. kiújult a reumám (már egy ideje) nehezen szedem össze magam, elmentem a körzeti dokihoz. Odaértem 9.55-körül, voltak előttem négyen. 10.40-kor beszólították az utolsó előttem lévőt, és közölte a doki velem, hogy jöjjek vissza hétfőn.

Reuma esetén egy fekvős hétvége egészen sokat tud segíteni, izomlazítóval, gyulladáscsökkentővel annyira javul, hogy utána már nem nagyon fáj.

Hétfőn persze nem megyek vissza a dokihoz, megyek egyenesen a reumatológiára. Ha kell megfizetem, hogy meggyógyítsanak. Ez a nő pedig nem a háziorvosom többé, amint találok egy másik dokit, leadom nála a kártyám.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.01.16. 21:16:45

@RAMBO: ja, 10.30-ig volt rendelés!!!

trottyos 2010.01.16. 21:20:04

@werem: ezért írtam azt, hogy valahogy össze kellene fogni. annyi okos ember van mindkét oldalon. miért van ez még mindig így? nem vagyok egy lázadó típus, de nem nagyon látom másban a kiutat. vagy van más? jó lenne, ha már javulna valami. de nagyon úgy tűnik, hogy nem fog. persze, ez nemcsak az egészségügyre vonatkozik. nézhetünk bármerre....

trottyos 2010.01.16. 21:24:55

előbbi hozzászólásom eltűnt. de most látom ennek a blognak a célja, hogy segítsen a jobb egészségügy érdekében. nem gondoltam volna.

csutkababa 2010.01.16. 21:25:47

Rambo
Az orvosod szerintem nem bánja, hogy távozol. Azért a következő háziorvosodra ne úgy tekints, mint a kapcádra.
És a reumán lefizetsz bárkit, hogy soron kívül fogadjanak, miközben az előjegyzés szerencsés esetben 1 hónap? és Mari néni megint hátrább szorul miattad, mert nem tud fizetni?
Erkölcsös...

hagiroli 2010.01.16. 21:29:17

Kedves "csatlós" !

Engedd meg hogy idézzelek:
"éjjel szögbe léptem" , "Másnap reggel látom, lábfejem vörös, hosszú vörös csík szépen virít rajta. Na, irány az ügyelet" , ÉS ITT JÖN A FORDULAT !!!: " Nem reggel történt, mire bejutottam a kórházba délután volt"
VALÓBAN NEM REGGEL TÖRTÉNT, AZ ELŐBB ÍRTAD HOGY ÉJSZAKA. MÁR REGGEL LÁTTAD A VÖRÖS CSÍKOT (FELJEBB EZT ÍRTAD !) ÉS DÉLUTÁN FÉL NÉGYRE ÉRTÉL AZ ÜGYELETRE !!!!!!!!! ÁRULD MÁR EL NEKEM, HOGY VÖRÖS CSIKKAL A SÉRÜLÉS HELYÉN MIRE VÁRTÁL 8 ÓRÁT ???
(MELLESLEG MAGAM IS ORVOS VAGYOK, PÉNZBŐL ÉLEK ÉS NEKEM IS VAN IDEGRENDSZEREM. LEGUTÓBBI SZTORI: BETEG SZÁMONKÉRTE A 2,5 ÓRÁS VÁRAKOZÁST ÉS SZEMEMERE HÁNYTA, HOGY 2000 FT-OT FIZETETT PARKOLÁSÉRT. PANASZA FÉL ÉVE !!! FENNÁLLÓ HASI FÁJDALOM. EZZEL JÖTT A SŰRGŐSSÉGI AMBULANCIÁRA !!! MINDEN ORSZÁGNAK OLYAN AZ EGÉSZSÉGÜGYE/MINISZTERELNÖKE/KÖLTSÉGVETÉSE STB. AMILYET A LAKÓI MEGÉRDEMELNEK (NEM VICC, NÉZZ KÖRÜL)! MÉG EGY APRÓSÁG, MŰHIBAPER. HA AZ ORVOS TÉVESZT, BEPERELED. DE LÁTTÁL MÁR OLYAT, HOGY AZ ÜGYVÉD AKI "MEGÍGÉRTE" HOGY SIKERRE VISZSI AZ ÜGYEDET ÉS EZ MÉGSEM JÖTT ÖSSZE, NOS ILYEN ESETBEN AZ ÜGYVÉD SZÁMONKÉRHETŐ LENNE ??? UGYE HOGY NE.
BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK !
áRTATLN LEÁNYKÁNAK PUSZI !

trottyos 2010.01.16. 21:37:01

@hagiroli: Orvos lennél? ezzel a hozzáállással? ne haragudj, de azért elég nagy különbség van pl. egy elvesztett anyagi per, és mondjuk elvesztett fél lábam, fél szemem, terhességem, stb. miatt. nem hiszem, hogy lehetne egyenlőségjelet húznia kettő közé.
MINDEN ORSZÁGNAK OLYAN AZ EGÉSZSÉGÜGYE/MINISZTERELNÖKE/KÖLTSÉGVETÉSE STB. AMILYET A LAKÓI MEGÉRDEMELNEK (NEM VICC, NÉZZ KÖRÜL)! ebben egyet értünk. de miért kell "kiabálni"?
idegrendszere lehet annak a betegnek is van, akinek fél éve hasi fájdalma van, csak mondjuk nem mert elmenni az orvoshoz, mert ki tudja kivel találja magát szemben, és már nem bírta tovább a fájdalmat. ez eszedbe sem jutott? jah is sokat jártam a hasammal orvoshoz, teljesen feleslegesen. kb. az orvosok fele hülyének nézett, mire évek után kiderült, hogy mi bajom. és fizetőshöz is jártam.

csutkababa 2010.01.16. 21:40:38

Hm.Mondjuk a fél éve orvostól orvosig járó,szenvedő, nem diagnosztizált betegnek nem a 2000 ft parkolási költsége jár a fejében...

untermensch (törölt) 2010.01.16. 22:06:12

Aki leírja, hogy Párom, így nagybetűvel, az a modorosra írjon elsősorban, ott jobb helye van a posztjának.

adamantium 2010.01.16. 22:21:44

@Cs@tLós: tisztázzuk a fogalmakat: először is, ha éjjel történt akkor reggel szépen mégy az ügyeletre vagy 4 órakkor délután? mert ez nem tiszta, egyszer így egyszer úgy. "a seb körül a bőr is furán hólyagos volt" meg a pisor csík ezek nem a tetanus (magyarul rángógörcs) jelei, ezek a súlyos fertőzés és a nyirokérgyulladás jelei (lymphangitisnek hívják, a lymphadenitis az a nyirokcsomógyulladás, a következő fokozat). ez simán osztályos felvétel, minimum antibiotikum terápis de inkább sebészi feltárás. a TANAT nevű oltás az az anatoxin, aktiv immunizálásra való tehát védőoltás a TETIG 500 vagy tetanus elleni immunoglobulin 500 nemzetközi egység, a passziv immunizálás szolgálja, jelenleg human recombinalt IG (régebben lósavóból vonták ki, sok is volt az allergia). a kezelést azt ne te döntsd el (csak egy tetanus), menj időben orvoshoz, ne kommentalj ha kevés az orvos illetve a jobbak közül sokan már elmentek, mert ti is hibásak vagytok, egy főorvos fizetése nincs annyi mint egy BKV dolgozóé. az orvosi egyetem egyébként 6 év, a traumatológia szakosodás meg szintén 6 év minden hiresztelés ellenére. Az én véleményem meg azokról akik név nélkül vádaskodnak és nem nevezik meg név szerint a vádlottat az, hogy nem vállalják az esetet, tehát kitaláció, hazugság magyarán

Cs@tLós 2010.01.16. 22:23:40

@hagiroli: Szerinted éjjel nézegetnem kellett volna, hogy naaaa,indul a csííík, nem induuul, naaaa, mi lesz...a reggel, nem hajnali 6os felkelést jelent. Délutánig a Páromat vártam, mert elkélt a segítség, és bocs, nem volt bekalkulálva a 4 órányi állva várakozás. Csak ha már csupa nagy betűvel írsz, ami kb olyan mintha ordítanál, és ilyen okos is vagy.

Cs@tLós 2010.01.16. 22:24:44

@adamantium: Szorri, másnap 3 orvos mondta, hogy ha időben megkapom a tetanus oltást, nem fajul eddig. De te is nagyon okos vagy.

Cs@tLós 2010.01.16. 22:26:36

@untermensch: Mi a baj ezzel, hogy Párom? Mondja már meg valaki, hogy ebbe miért kell folyton belekötni? Azért mert mindenkinek "pasija" meg "csaja" van? Miért kellene azt használnom, hogy Kedvesem? Az agyam eldobom, komolyan.
Szerinted mit jelent, hogy párom? Azt amit leírtam vazzeg...komolyan, idegrohamot kapok az ekkora taplóktól.

Cs@tLós 2010.01.16. 22:27:53

@adamantium: meg sebészi feltárás, szögbelépésre. Amin a vérbe került vmilyen fertőzés. Aha. Sebészileg feltárják a vért gondolom. Biztos én vagyok a hülye.

Cs@tLós 2010.01.16. 22:31:37

@csutkababa: és szerinted miért adnak tetanuszt ha vmilyen fémmel felszúrod magad? Természetesen amit az 1. pontban leírtál, arra adtak antibiotikumot. Azt is rosszul írta fel az orvos, akkora adagot írt fel, amit kb náthára szoktak, ilyen fertőzére többet kell szedni. (Édesanyám gyógyszerész, ő volt kiakadva, hogy ez meg mennyit írt a gyógyszerből úgyhogy a helyedben EBBE nem kötnék bele)

Highlander86 2010.01.16. 22:37:46

@hagiroli:

Tényleg orvos vagy: látszik abból, hogy te is üvöltesz, mint az a doki az ambulanicán.

Highlander86 2010.01.16. 22:42:40

@untermensch:

Neved jól mutatja értelmi és értelmi intelligenciád. Ez a legfontosabb itt, hogy ki hogy írja le a Párom szót. Ez alapján az amőba szintje alá sorolnám az IQ és EQ. Mellesleg azért szokás nagybetűvel írni, mert kifejezi vele, hogy szereti és tiszteli. De gondolom neked ez új dolog.

marlechka 2010.01.16. 22:44:15

@labove: pilóta, sebész kismiska a kőműves és sírásó májához képest...

Cs@tLós 2010.01.16. 22:50:37

@Highlander86: Köszönöm. Én az idegtől nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni, az ilyenektől tényleg eldobom az agyam. De jobban magam sem mondhattam volna.

adamantium 2010.01.16. 22:57:58

@Cs@tLós: én sebész vagyok ezekről ne vitatkozzunk már. a fertőzés nem került a véredbe, csak a nyirokér mentén terjedt felfele (piros csík) ha a fertőzés, a baktériumok a véredbe kerülnek akkor az magas lázzal, hidegrázással jár - nagyon súlyos állapot, sokan belehalnak. a gond a szögbelépéssel az, hogy főleg ha volt valami a lábadon (papucs, cipő, zokni) annak darabját a szeg a sebbe besodorja, ha az a sebben marad idegentestként viselkedik, gyulladást kelt maga körül (ez nem kell feltétlenül egy szemmel látható darabka legyen), ilyenkor ha antibiotikumra nem javul a helyzet, fel kell vágni és ki kell onnan szedni azt a darabot. ha a seb mellett már hólyagok is voltak az a folyamat előrehaladottságára utal, érdekes lenne, hogy mi volt azokban a hólyagokban? genny, savó, vér?

adamantium 2010.01.16. 23:00:33

@Cs@tLós: nem a fémmel szúrt sebek a veszélyesek, a tetanus nem a fémeken él meg hanem a föld porában a trágyában, ritka fertőzés de még ma is kb 20% ban halálos, én eddig egy, bizonyítottan tetanusos embert láttam, meg is halt, rózsatövis szúrta meg a kezét

egy maréknyi dollár 2010.01.16. 23:02:18

Hát ez nem jó.
Nincs ember ebben az országban, aki ne tudna mesélni legalább három horrorisztikus történetet a saját v. ismerősei "praxisából".
Sok a teher az orvosokon is;a vérszivó bürokrácia újabb és újabb támadásai nehezitik a sorsukat;egyúttal a betegekét is.
De úgy gondolom, egy orvosnak -bármilyen ideges, rosszkedvű is éppen - igy nem szabad viselkednie a hozzá bizalommal forduló beteggel.
Nekem is volt szerencsém tizenéve egy ilyen üvöltő dervishez/ráadásul gyermek-orvos/;jó passzban voltam, és lecsillapitottam,anélkül, hogy különösebben felhúztam volna magamat./biztos, hogy ez nem minden esetben sikerülne/
Neked meg azt tanácsolom,szedjél antibiotikumot/amoxicillin-tartalmút pl. Augmentin duót/, mert a leirt tünetek alapján többféle baktérium okozott nálad fertőzést a seben keresztül.Most nem a tetanusz-bacira gondolok, hanem a streptococcusra meg a Corynebacteriumra.A bőr felhólyagosodása az utóbbira utal;nagyon veszélyes!
Ha már ilyen szépen elláttak, nehogy meghalj sebfertőzésben!
Jobbulást kivánok.

Cs@tLós 2010.01.16. 23:04:00

@térdelj le és szeress: aha, te már csak tudod, hogy mi hogy történt, és főleg hogy miért. "ruzsdás" ahhh. Én is tudok ilyen értelmeseket szólni...

Highlander86 2010.01.16. 23:05:56

@hagiroli:

Egy laikus honnan tudja, hogy egy sebbel mikor kell orvoshoz rohanni? Vagy hogy pár órat mennyit számíthat? Mikor még sok orvos sem tudja! :@
Az ügyvédet én nem igazán hasonlítanám az orvoshoz. Vagy a jogot az orvostudományhoz.
Ráadásul valóban nem kérik számon az ügyvédet. És pereskedni sem nagyon érdemes, úgyis ritka az olyan eset, mint a fehér holló, hogy az orvost felelősségre vonják. Pedig sokszor azért van, hogy a beteget félrekezelik (és esetleg meghal) mert LESZARJÁK magasról. Elég sok orvossal találkoztam már, és azt látom, hogy egyre kevesebb a lelkiismeretes orvos, aki hivatásának tekinti, nem pedig munkának, amit muszáj csinálni és kihúzni valahogy a "műszakot".
Ha te nem utóbbi vagy, akkor ne vedd magadra.

adamantium 2010.01.16. 23:06:46

@egy maréknyi dollár: értékelem én a jóindulatodat, de ne kezeljünk láthatatlanban, annak soha nincs jó vége, mutassa meg szépen egy rendes baleseti sebésznek ha kétejei vannak. egyébként az amoxicillin+klavunlánsav sajna ma már elég gyenguska, inkább torokfertőzésekre megy jól. a gond a pontszerű mély sebekkel, hogy bezáródnak a mélyben lévő részek nem szellőznek így ott nem csak egyszerű baktériumok hanem az anaerobok is megtelepednek, azokat meg nem fogja jól az augmentin, de én fórumon nem adok tanácsokat, az adjon aki megnézi és kezeli

adamantium 2010.01.16. 23:08:01

kétely na, fáradt vagyok :)

Highlander86 2010.01.16. 23:08:44

@térdelj le és szeress:

Gondolom te mindig mindennel azonnal rohansz az orvoshoz, kisköcsög? Jattolsz nekik és látszólag a segged is kinyalják. Fujjj.

Cs@tLós 2010.01.16. 23:09:34

@adamantium: savó. Szemmel nem látható...röntgen plö?
1. akkor nem értem, hogy fémmel való szúrásos sebre miért adnak tetanuszt, ha az (plö) trágyából vándorol a nyílt sebbe. Gyerekkoromban töltőceruzát (fém) szúrtak a lábamba, arra is kaptam tetanuszt, meg is kérdezték, hogy grafitbél volt-e benne, és mondtam, hogy nem, ugyanis az enyém volt a ceruza (avagy rotring), pedig ott nem volt vörösödés vagy csík reakció.
2.akkor erre is miért a tetanus oltás volt minden orvos (3 db majd később másik 2 ismerős orvos vmint 1 volt mentőstiszt) reakciója? Meg természetesen az antibiotikum, amit viszont már értettem legalább, hogy miért kapom.

leone007 2010.01.16. 23:10:49

@Cs@tLós: te nagyon buta vagy. nem tudom másképp nevezni azt aki egy orvossal vitatkozik az orvosi szakmáról. Nyirokér- és lágyrészfertőzésed volt, lege artis ellátás: antibiotikum + feltárás. Pár nap alatt meggyógyul.

leone007 2010.01.16. 23:12:46

@Cs@tLós: savó ami szemmel nem látható?
1. mert a fémtárgy lehet földdel szennyezett, mikroszkopikusan is.
2. tetanust adni kell szügbelépés után, ezzel nincs gond, de a lymphangitisedet nem gyógyítja.

leone007 2010.01.16. 23:14:06

@Cs@tLós: jah vágom a "szemmel nem látható"t. ha a szeg kijött, akkor nincs gond, ha szövetet vitt be azt meg nem mutatja ki a röntgen.

Highlander86 2010.01.16. 23:21:26

@térdelj le és szeress:

Kimaradt az előbb: a te barátnőd lehet, hogy ilyen. De pl. az én Párom nem ilyen. És még sok más nő sem az alkalomra vár, hogy panaszodhasson.

egy maréknyi dollár 2010.01.16. 23:24:26

@adamantium: Orvos vagy?Na, én meg állatorvos, de nem tervezem, hogy humán vonalon fogok távgyógyitani.
5 éve elkapta a lábamat egy kutya.Jó harapás volt;két hasitás meg egy mély luk.A 4. szemfog csak kisebb sebet ejtett.Úgy, hogy kényelmesen szaporodhattak az aerob meg az anaerob bacik is.Sebészet,szörnyülködés,kötözés,visszarendelés 4 nap múlva kontrollra és a sebszélek egyesitésére.Na, utóbbira nem került sor:úgy bedagadt a lábam, hogy a doki kórházba akart utalni.Akkor már irt jófajta antibiotikumokat.
Nemrég meg a kezemet vágta meg valami üveg;dagadás,hólyagosodás - erre a háziorvosom irt antibiotikumot.
Na, csak sikerült elmondani az én sztorimat is!

adamantium 2010.01.16. 23:26:05

@Cs@tLós: a tetanust tényleg kissé túlzásba visszük, azért is akarta volt miniszetrünk korlátokhoz kötni az alkalmazását, de tudod egy kicsi oltás az egyik oldalon a halál a másik oldalon, te melyikat választod? na látod az orvos se szeret kockáztatni még ha 99% ban nem is lenne baj. a röntgen ilyen esetben időhúzás szerintem, mit látsz rajta: fém idegentesteket (esetleg más olyan anyagot ami elnyeli a röntgen sugarakat pl kő, ólomüveg stb), csontsérülést (ritka szögbelépéskor, gázbuborékokat - na ez már kritikusabb - gázgangrénára utal. ezek ritka szövődmények, szögbelépéskor max 1% az esély rájuk. egyébként láttam egy idős cukorbeteg embert aki szögbe lépett 3 nap múlva jött és neki sajna le kellett vágni a lábát, hogy megmentsük az életét

Cs@tLós 2010.01.16. 23:27:56

@egy maréknyi dollár: az utóbbiakra kaptam vmi bivalyerős antibiotikumot. Mindez még nyáron volt, utána nem is lett nagyobb baj, csak amit később írtam, hogy a branültől ugyanolyan vörös csík keletkezett, ez meg ijesztő volt, hogy mi a fene, megint 1 csík???
A doki hozzáállása miatt írtam meg ezt az egészet, nem azért hogy ez mennyire súlyos dolog volt a részemről (volt ettől már rosszabb is), nem azt akartam ezzel leírni, hogy juj de rossz volt nekem. Összességében eddig igazából több jó tapasztalatom van orvosokkal mint rossz, ez csak 1 komment volt az előző poszthoz, hogy azért negatív tapasztalatom is volt, mi több, azért ez nagyon kirívóan ocsmány eset volt.
Utána még 2 orvossal találkoztam az osztályon, mindkettő normális volt, alaposan kikérdezgettek, elmondták, hogy mi jön még, mit kell megnézniük. A fiatal orvos is nagyon rendes volt 2 nappal később amikor visszamentem. Szóval én nem is akarok általánosítani, és belső infókból is tudom hogy milyen rossz a helyzet, déli régióban van pár orvos ismerős, borzasztó amiket mesélnek az állapotokról.(Apróság plö: belharc megy azért a karelszorító eszközért amit felraknak amikor vért vesznek)
Szerintem vmi orvos/ mentőstiszt/ bármilyen eü dolgozó igenis indíthatna blogot a bizonyos kirívó esetekről, amikor a beteg viselkedése gáz. (Amikor a balesetin ültem, szabályosan birkóztak a beteggel, hogy maradjon már nyugton...1 percig nem volt hajlandó tűrni, hogy ellássák, és nagyon szét volt verve...láttam amikor betolták, és utána csak hallottam hogy mi történik, mert én is bent voltam, vártam a soromat). Mert ugyanúgy megvan a másik oldalról is sztem, mert Mo-n ma ez 1 általános morális probléma.

Cs@tLós 2010.01.16. 23:32:11

@leone007: hangsúlyozom, nem kellett feltárni. Akkor most lehet, hogy mégsincs igazad? Nem orvosokkal vitatkozom, más orvos véleménye megint más volt,én most azt mondom amit ők mondtak. Ha te szögbe lépett betegeket társz fel, na azokat nem irigylem.

adamantium 2010.01.16. 23:32:59

@egy maréknyi dollár: mi a jó antibiotikum? én a kutyaharapást ha mély akkor kimetszem, átmosom hidrogénnel (H2O2) és betadinnel, nem adok egyből antibiotikumot, de naponta visszarendelem kötözésre. bezárni harapot sebet csak arcon szabad elsőre, egyébként majd ha nincs gyulladásra utaló jel.
visszatérve a savós hólyagokra (bullakra) általában attól szoktak lenni, hogy a bőr feszül romlik a vérellátása és így reagál erre, felül tud fertőződni. mindenképpen ki kell nyitni és be kell száritani őket. gyakori egyébként elhanyagolt lábszár, boka, sarokcsonttörésekben ha nagy a duzzanat

adamantium 2010.01.16. 23:36:20

@Cs@tLós: van egy olyan nézet is, hogy a biztonság kedvéért tárjunk fel minden szögbe lépettet hátha van benne valami, én max kimetszem a bemeneti nyílást, hogy ne záródjon be olyan könnyen, kb 5-10% befertőződik, akkor jön az antibiotikum vagy a feltárás, tetanus elleni védőoltás minden esetben alap ha csak nem kapott az utóbbi évben, de roncsolt sebeknél akkor is ha tegnap kapott + még tetig is

Cs@tLós 2010.01.16. 23:40:00

Jah, még 1 infó a tisztázáshoz: mezitláb léptem bele. Papucs meg mindenféle adalékanyag nélkül. Ha lett vna benne szögdarab, az látszott vna a röntgenen, gondolom oda azért küldtek. Azt másik doki mondta, hogy ha időben megkapom az oltást, nem fajul el így, mert
1. nem kell 4 órát állnom, mert az nagyon nem segített rajta (fentebb is írták, hogy ágynyugalom)
2. hamarabb kapom az antibiotikumot, ami szintén segített volna a helyzeten.
És nagy valószínűséggel akkor nem tartott volna bent senki. Azt is mondták a körülírásomra, hogy milyen lett a lábam, hogy úgy viszont már mindenki bent tartott volna. Ott is azt kérdezgette mindenki, hogy biztos csak szögbe léptem??? Nem is értem, hogy nem a hegyébe, hanem a fejébe léptem, alig sértette fel a talpam, és mégis ez lett, szóval én erre mondtam hogy olyan hülye bagatel kis dolognak tűnt. Jah, és a csík délutánra lett nagyon vörös, előtte kicsit látszott, lehet, hogy én vagyok a hülye, de azt hittem, hogy elnyomtam alváskor v ilyemsi. Csak 2 óra múlva elkezdett fájni is, akkor néztem hogy a csík ugyanaz csak hosszab és vörös mint állat...szóval a végtelenségekig lehetne finomítani az infókon, de a lényeg csak az orvos számomra megdöbbentő kirohanása volt, miközben rosszul vagy és még kiszolgáltatott helyzetben is vagy, hiszen tőle függsz abban a pillanatban, tehát sok reményed ott hirtelen nem marad, ha ilyen veled...

Cs@tLós 2010.01.16. 23:41:11

@adamantium: jájj, akkor még jól jártam...így 1 hét alatt teljesen elmúlt az egész. Lehet hogyha feltárják, kicsit tovább tartott vna a sztori.

Cs@tLós 2010.01.16. 23:45:10

@adamantium: le lett szedve a bőr onnan, fertőtlenítve és kötözve. Aszittem besz...ok, de ez már csak a történet leíró része :P

adamantium 2010.01.16. 23:51:48

minden jó ha a vége jó :) a duzzanatnak tényleg nem tesz jót a lógatás, inkább a felpolcolás jegelés. ami a legjobban árt az az ecetes borogatás :)

Cs@tLós 2010.01.16. 23:57:41

@adamantium: ilyesmi eszembe se jutott, hogy ecet..jó kis savat rá, nyami. A felpolcolást tudtam hogy kéne, de bent már nem volt rá lehetőség, max ha tudok állva spárgázni :P Utána kaptam hordágyat, mert a többi doki mikor hallották hogy akkor már 5. órája lógatom, azonnal hozatott gurulós ágyat, azon hoztak vittek. Kicsit hülyén éreztem magam a sok autóbalesetes vértől tocsogó ember között, hogy én meg a kis szöges kalandommal szintén ágyon fexem.Vhogy kicsit nagy volt a kontraszt...

egy maréknyi dollár 2010.01.17. 00:01:29

@adamantium: Jaj,te!Jófajtát irtam, nem jót.Tuggya,doktor úr,amilyent a Pista bácsimak irt tavaly, mikor beleesett a vasvellába!
Csak viccelek;meg ne sértődj, mert megmérgezem magam Augmentinnel.
Nem is rossz ez a kis - immáron szakmaivá vált - beszélgetés.
Akkor:az én sebemet nem tárták fel, úgy látszik,elegendőnek tűnt a kutya ilyen irányú tevékenysége.Kötözésre nem mehettem minden nap,mert tanyán lakunk és nem akadt olyan sűrűn fuvaros./én nem tudtam kuplungolni v. 2 hónapig/Kaptam egy szatyor kötszert, köztük a Mepithelt/áldott legyen a kitalálója/ és kezeltem magamat otthon,pontosan úgy,ahogy leirtad.I love H2O2!Egyszerű, de nagyszerű!Kb. 4 hónap eltelt, mire már nem "pezsgett" a seb.

Cs@tLós 2010.01.17. 00:06:58

@egy maréknyi dollár: tééééééényleg bakker, olyat Anyu is hozott nekem (gyógyszerész), nekem is pezsgett! De nekem csak 2 napig. Ebből is látszik, hogy mennyire kis piti vmi volt ez a szöges cucc, főleg a kutya belsőbb rétegeidet megcélzó feltáró tevékenységéhez képest.
De miért harapott a kuty? Nem komálta az oltást? :O A mienk csak megijedt tőle, de legtöbbször semmi reakcíót nem mutatott, de ha meglátta a dokit, mindig a karjaiba ugrott, mászott rá, nyalogatta össze vissza, ami azért érdekes mert senki mással nem csinált ilyet. Ilyenkor jó érzés lehet állatorvosnak lenni. Hagyományos orvossal ritkán csinálnak ilyet a betegek :D A harapásról viszont pszichiátriai betegek esetében már hallottam... :S

adamantium 2010.01.17. 00:09:00

hát én már láttam olyat, hogy a dagadt bokáját 20% os ecettel jól beborogatta, lett is rajta 3. fokú égés, gyógyult vagy 3 hónapig.
sajna ha mélyre terjed a fertőzés akkor két megoldás van kötözöd amig lassan a szervezeted le nem győzi és reménykedsz, hogy nem megy rá a csontra. variáció 2 befekszel a kórházba, elaltatnak, jet lavage (már ha van rá pénze a kórháznak), ez 2 naponta ismételni és ha szerencséd van 1 hét múlva lehet fedni, 3 hét és gyógyult

Cs@tLós 2010.01.17. 00:14:43

@adamantium: váááááh, de durva. Azért a házi gyógymódnak is vannak határai... mifelénk duzzanatra max jeges borogatás 1 napig (nem folyamatosan) és ha nem jobb, akkor doki.
Ecetes borogatás szintén Anyám javaslatára raktam a kifordult bokámra ami feldagadt, de nem 20%-osat, hanem kb 4 deci vízbe 1 teáskanálnyit. Az tényleg segített, csak az húzta le a lábamat.
Mivel nem vok orvos, kb annyit tudok a sebekről: nem rakunk bele semmit (kenőcs, ecet, ökörtökefőzet stb.) kivéve a már említett H2O2-t bizonyos esetben.

egy maréknyi dollár 2010.01.17. 00:20:19

@Cs@tLós: Kösz az érdeklődést.
Engem a saját komondorom harapott meg a tanyaudvarunkban.Feküdt a fűben, elgyalogoltam/volna/ előtte,és a lábamnál fogva lerántott.Atért lett olyan borzalmas a seb, mert a lépés lendülete még tartott, mikor ráfogott.Orditottam a nevét,akkor elengedett, aztán ránéztem a lábamra/akkor nem fájt/ és elkezdtem, hogy:Áááááááá..Mint a filmekben.
Szegény kutyáról aztán kiderült, hogy valami agyi defektus miatt elvesztette a szaglását,sőt kezdett megvakulni is.Sajnos el kellett altattatni.Csak 6 éves volt.

barnus-ka 2010.01.17. 00:22:10

majd ha annyit tanultál, güriztél mint egy orvos, és annyi pénzért mint egy orvos, és mindenki elvárta tőled, hogy legyél maximálisan felkészült, kedves, udvarias, előzékeny, szuper gyors, de veled mégis legyen 20 perce beszélgetni, akkor majd fikázhatod az orvosokat.
Sátoraljaújhely; egy osztály, egy orvos.

legyél a munkahelyeden napi 24 órában, aztán majd utána olvasd el a blogot, amit rólad írnak.

Adj hálát naponként az Istennek hogy vannak még drága hazánkban orvosok meg ápolók.

8 éve egyetem, milliónyi vizsga, stressz, milliónyi könyv, anyagi befektetés, -igen egy diploma is az-
és kezdő orvosként kapsz majd kézhez 80.000 Forintot.

Próbáld ki, és add vissza a zsebedbe rakott borítékot.

vagy inkább lépj bele egy szögbe holnap is...

Cs@tLós 2010.01.17. 00:24:03

@barnus-ka: ja, ennyi tanulás, pénzügyi befektetés stb már feljogosít, hogy bunkó legyél? értem az összefüggést. Szakmailag nem kritizálta senki.

adamantium 2010.01.17. 00:25:39

@Cs@tLós: jó meglátás. énnekem a kedvencem a fertőzőtt sebre rakott sült hagyma/szalonna+paradicsom kompinació mert az "lehúzza" a duzzanatot és a gyulladást, általában amputacio a vege. jó még a sufniban a 2. vilaghaborúból ránkmaradt fehér meg sárga por hisz az még a nagyapának a lőtt sebét is meggyógyitotta. a svédcseppes borogatás és még az ember őrizze meg a nyugalmát hasonló esetekben

Cs@tLós 2010.01.17. 00:27:22

@egy maréknyi dollár: szegény kutyus :( Mármint hogy elvesztette a szaglását meg meg is vakult. És hogy végül el kellett altatni... a komondor meg nem 1 kicsi kutya, nem csodálom, hogy durván feltárt, plusz ha 1 szerve sem volt teljes amivel felismerhetett volna, hogy te te vagy és nem 1 fincsi betörő...nyilván a hangod már megismerte, de akkor meg már késő volt.
Szomorú történet. :(

barnus-ka 2010.01.17. 00:28:21

nam csak tanulásról van szó nem csak befektetéről, hanem arról hogy az orvos is ember, és ő is lehet 16 óra ügyelet után fáradt, elkeseredett, kimerült lelkileg és fizikailag, stb.

Voltam korházban a lányommal, és láttam hogy mit csinálnak az orvos és az ápolók.
Embertelen amit vállalnak és megtesznek, és akkor jön egy szögbelépett akárki és elkezd azon morogni, hogy nem volt vele udvarias az orvos.

Addig ütném, amíg mozog az ilyet.

mentem aludni...

Cs@tLós 2010.01.17. 00:29:30

@adamantium: neeee már...ez már komolyan olyan mintha sci-fit olvasnék. (vagy szakácskönyvet???)
pontosan ERRE mondtam, hogy az orvosok is indíthatnának teljes joggal ilyen blogot. SVÉD CSEPPES borogatás??? Na, ez már KO.

Cs@tLós 2010.01.17. 00:31:05

@barnus-ka: igen, 16 óra után is lehet annyit mondani, hogy "nem tudom" és kész. Emberség kérdése. De kommentedből szépen ki is derült, hogy neked ilyesmi nincs, és nem is hallottál róla, hogy ilyen létezik. Remélem neked meg a fejedbe verik a szöget és ott pusztulsz el a váróban.

adamantium 2010.01.17. 00:31:30

@barnus-ka: 16 óra jaj de jó lenne, emlékszem amikor még szilveszter+újév, meg szombat+vasárnapot ügyeltem, és hétfőn nem lehetett hazamenni. és ez senkit nem zavart. havi 11 felvételes ügyelet havonta folyamatosan

Cs@tLós 2010.01.17. 00:35:30

@barnus-ka: plusz a taplóság meg az udvariasság között szerintem elég nagy a szakadék. plö simán le is szarhatná, és lehetne semleges, akkor a poszt meg sem születik. de nem baj, legyél te is nagyon okos. meg aggresszív, az úgyis mindenre megoldás,nem?

egy maréknyi dollár 2010.01.17. 00:35:52

@adamantium: Ugyan!Pókháló a lelke!
Nem vagyok én nadrág,az istenfáját! -kiáltotta Bakocsai, mikor a borbély a fejsebét kezdte összevarni.Azzal lekapott egy pókhálót a nemtudommiről/mestergerenda?v. az túl magasan van?/és a fejére tette.Egri csillagok, ha nem ugrana be.

egy maréknyi dollár 2010.01.17. 00:43:29

@Cs@tLós: Én elég békés vagyok, de igazat adok neked.Jó, hogy lepattant ez a barnuska.Épp' csak beleronditott a hármónk jó hangulatú, békés konziliumába.Ne próbálkozz a nevelésével;akkor sem sikerülne, ha nem húzott volna el.

Cs@tLós 2010.01.17. 00:46:25

@egy maréknyi dollár: thx. ugyanerre gondoltam. tökjó kis kollektíva alakult ki, végre békés beszélgetés, én is hallok némi horrort az orvosktól ,hogy milyen betegeket kell megmenteniük, erre tessék, vki megint belerondít a kommentekbe. Igazából ezért nem szeretek kommentelgetni. Nappal általában az arány is megfordul, így a normálisak lépnek le :S

adamantium 2010.01.17. 00:47:32

@egy maréknyi dollár: az se rossz. a legdurvabb amit hallottam az amikor egy részeg átmászott a vonat alatt, persze az levágta a lábait bokából, a részeg meglátva a megérkező mentősöket a csonkokon megpróbált elmenekülni, annyit ivott, hogy nem érezte a fájdalmat. könyvet lehetne irni az ilyen esetekről, best seller lenne

Cs@tLós 2010.01.17. 00:53:01

@adamantium: én tuti megvenném. hihetetlen hogy mik vannak. A részegeken csak azért szoktam csodálkozni, mert beborul az árokba, reggel felébred, semmi baja (kis túlzással). Én beborulok az árokba, nyakam/gerincem/ de minimum karom/lábam eltöröm. Olyat is hallottam (fater ismerőse volt) aki részegen lóval vágtázva belerohant egy álló kamion oldalába, és semmi baja nem lett ( a lóról nem tudok, hogy azzal mi lett).

egy maréknyi dollár 2010.01.17. 00:53:47

@Cs@tLós: Az ilyenektől nem menekülsz meg, ha egy árva kommentet sem irsz v. olvasol.Az utcán is szembe jöhet veled, vagy találkoztok egy boltban, hivatalban,váróban.És még az sem biztos, hogy velejéig szörnyű ember, csak valahogy most olyan volt, mintha egy pohár jó borba váratlanul belepottyant volna egy nagy légy.Hirtelen jött,értelmetlen vagdalkozása nem hiányzott.

Cs@tLós 2010.01.17. 00:58:02

@egy maréknyi dollár: jaja, ez tény. De legalább a kommenteléssel nem húzom fel magam még az utcán történő esetek mellett. Bár odakint nem bocsájtkozom vitába, próbálom értelmesen meggyőzni ha szükséges, de inkább kerülöm a kommunikációt. Azt sem mondom hogy rossz ember lenne, mert azt nem tudom, inkább aggresszív. Sokan tényleg blogokon/boltban/utcán/közlekedésben (pláne) vezetik le a felesleges aggressziójukat.
Én 1 olyan álomvilágban élek (ööö, pontosabban szeretnék élni) ahol nincs ez az aggresszív anyázás, hogy "teegybuziköcsögvagy mer a ződ az sokkal szebb mint a kék" és hasonló kommentek születhessenek. Ahelyett, hogy értelmesen, kultúráltan megismernéd a másik álláspontját is, kezet ráznátok, oszt jóvan.

Cs@tLós 2010.01.17. 01:00:04

@egy maréknyi dollár: amúgy szép hasonlat volt, ezt elrakom a "megjegyzésre érdemes" gyűjteménybe :D

adamantium 2010.01.17. 01:00:28

jó éjt mindenkinek és szögmentes küszöböket :)

Cs@tLós 2010.01.17. 01:03:59

@adamantium: én is elteszem magam mára, köszönöm az értelmes beszélgetést minden résztvevőnek :)

egy maréknyi dollár 2010.01.17. 01:08:20

@Cs@tLós: Persze, igy lenne a jó.Nem az anyázásoktól lesz változatos és izgalmas az élet.
Na, én is le/kidőlök.
Jó éjszakát.
Remélem, még találkozunk;megjegyeztem a neveteket.

szabidoki 2010.01.17. 01:11:29

Kamu a sztori, legalábbis részben. Az lehet, hogy emberünk szögbe lépett, még az is elképzelhető, hogy a kolléga nem nyalta ki azonnal a hátsóját, sőt talán jól le is b@szták, dehát jóval egyszerűbb és kielégítőbb fröcsögni egy jót a neten, mint elgondolkodni a történteken.
Az történt, hogy a jóember előző este megsérült, és hát milyen a magyar ember, másnap este kegyeskedett befáradni a balesetire, ahol nyilván szépen vagy kevésbé szépen elmagyarázták neki, hogy a baleseti ügyelet a friss sérültek vagy a kritikus állapotú betegek ellátására szolgál, nem a 24 órával azelőtti nyavalyák kezelgetésére - sőt, még léleksimogatást sem végeznek a traumatológián a galád orvosok. Ez van.
Az esetleg fel sem merült benned, hogy ha időben bementél volna a szöges lábaddal, akkor egyrészt nem néztek volna rád csúnyán, másrészt nem kellett volna a kórházban tölteni az éjszakát?
Képzeld, micsoda dolgok vannak, a fertőző sebes beteget a septicus (=fertőző sebes) osztályra fektetik, nem teszik be a tiszta, műtéti sebes betegek közé, hallatlan!
Az is felháborító, hogy az orvos nem hívja be azonnal a következő beteget - az persze eszedbe sem jut, hogy az orvos munkája nemcsak abban áll, hogy ordibál a betegekkel, hanem az is része, hogy dokumentál, mégpedig elég sokat.
Azt, hogy a kolléga kamu igazolást adott volna, több okból sem hiszem. Egyrészt senki nem annyira hülye, hogy a nyilvánvalóan ép karú embernek kartöréssel írjon igazolást - rengeteg egyéb diagnózis létezik, amit igen nehéz ellenőrizni, de jár rá a táppénz, másrészt a kopasz, kigyúrt júzerek jellemzően nem olyan helyen "dolgoznak", ahol az orvosi igazolásnak jelentősége lenne...
Alapszabály, hogy ügyeletben a betegek legalább fele nem friss, napokkal (néha hetekkel) korábban sérültek meg, de már "nem merünk így nekimenni az éjszakának/hétvégének/hétfőnek", este 9-10 után pedig elvétve jön olyan, aki nem részeg, nem hajléktalan, friss sérült.

@Darkcomet: az a kínos helyzet, hogy a seduxennek alapvetően nincs felső dózisa, bármennyit lehet adni, ha kell - egyetlen esetben okozhat galibát, mégpedig akkor, ha a páciens ivott előtte :D

Van egy olyan mondás is, miszerint annyit kell fizetni az orvosnak, hogy ne a pénzen járjon az esze. Magyarországon nyilván nem így gondolkodnak, hanem az az alapfelfogás, hogy úgyis kapnak parát, legyen az elég. Csak az a baj, hogy igen kevés csurran-cseppen azoknak, akik a sor végén állnak - nem véletlen, hogy a fiatal orvosok mennek külföldre. Angliában a kezdő (!) orvosi fizetés kb. 2000 font havonta, kórháztól függően 40-48 óra/hét munkáért. Ja, és nincs ügyelet. Ami ugyan itthon is törvénytelen és szabálytalan, de ügyesen kikerüli a kormányzat a szabályt, és az ügyeletet a valós óraszám 25-50%-ában könyveli el. Ha hirtelen minden orvos csak 12 órát dolgozna, aztán hazamenne, a kisebb kórházak többségét be kellene zárni.
Na jóccakát.

Cs@tLós 2010.01.17. 01:27:42

@szabidoki: A kollega veled ellentétben tudta, hogy csak ő adhat be tetanuszt, mert ÜGYELETEN történt (szövegértés 1es, leülhet) hétvégén. És pont mellém toltak be 1 beteget a szeptikusra akit akkor hoztak a műtőből, éjjel. Nahát, képzeld, ilyen is van. És amit fentebb leírtál, nem úgy történt, nem osztottak ki, stb.
De természetesen te is jobban tudod, hogy mi történt, mint aki leírta. Te is nagyon okos vagy. Leülhet, még 1 egyes, magatartásra is :D

Cs@tLós 2010.01.17. 01:30:10

@szabidoki: Ja, és persze a beteg a hülye, mint mindig, és pont. Mert neki automatikusan tudni kell, hogy mikor hava kell bemenni, nem várhat, hogy esetleg nem is lesz az egészből semmi. Hú, de nagyon mellélőttél a kommenteddel :D
Talán nem neked kéne eldönteni, hogy hogy is történtek a dolgok, meg ilyennagyon megmondani a tutit.

GJM 2010.01.17. 01:30:57

Tisztelt Kommentezők!
Előre bocsátom nem szorosan a kezdő poszthoz akarok írni, azt itt már kielemezték szakértők is, meg betegtársak is. Az indulatos vélemények miatt írok.

Hogy adott időben, adott helyen ki rendelt, kideríthető. Minősíthetetlenül viselkedett? Tessék bejelenteni a betegjogi képviselőnél - minden kórházban, rendelőben ki van írva a betegjogi képviselő neve. Akár hétfőn oda lehet menni, megnézni, fölírni: név, elérhetőség - , és bízni benne, hogy meg fogja tenni ami a kötelessége, ellenőrizni, hogy mi történt, és továbblépni, előre nézni. Ha itt általánosságba szítjuk az indulatokat, az nem visz előre.
Remélem, hogy a jó orvosok többsége Magyarországon fog dolgozni, és minket fog gyógyítani, akit itt élünk, és sem a sok lemondással járó folytonos tanulás, továbbképzés kényszere, sem a sokszor nehéz vagy méltatlan munkahelyi körülmények, a sok munka, sem a hőzöngők nem fogják elijeszteni és rákényszeríteni arra, amit itt sokan felemlegetnek, a külföldi munkavállalásra.
2. Tényleg sok változtatni való van ebben az országban, de mindenki saját magán kell hogy kezdje. Otthon a családban, a neveléssel, az önműveléssel. Hogy éljen egészségesen, vigyázzon magára, ne csak a másik embertől/orvsotól/mentőtől várjon csodát, hogy egyszerűbb tünetek esetén tudja mit kell tennie, lázcsillapítás, borogatás, toroköblítés csodát tud tenni, hogy az egyszerűbb tünetekkel ne rohanjon orvoshoz, ügyeleteshez, hogy annak az embernek maradjon ideje az igazi gyógyítani valókra.
3. Amíg nem vagyunk hajlandók elismerni, hogy magunk is felelősek vagyunk bizonyos dolgokért, addig semmi nem fog változni. Mindannyian tudjuk, hogy vannak kivédhetetlen balesetek, lehetne itt sorolni, de ugye senki nem várja/fogadja el tőlem hogy itt és most én bölcsen elrendezem ezt a kérdését, az elvárható óvatosságra, megelőzésre gondolok.
Sokat halljuk, hogy kevés a pénz az egészségügyben erre/arra nem jut, de szinte mindenki tud példát mondani mindkét végletre, az orvosi utasításokat be nem tartó, ennek következtében rosszabb állapotba kerülő drágábban gyógyítható betegere és a minden aprósággal azonnal orvoshoz rohanóra is.
Természetesen amikor a gyerekeim, de akár a magam esetében úgy éreztem, hogy tényleg baj van, akkor bizony addig mentem/megyek amíg meg nem találtuk a megoldást.
5. Nem voltam még olyan helyzetben, hogy nyilvánosan kiabálni kezdjen velem valaki, nem tudom mit csinálnék ilyen helyzetben, tréningezek rá, hogy ne tűrjem, de nem visszakiabálással,hanem valami szellemesebb megoldással állítsam le.

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2010.01.17. 07:42:52

Utálom és megvetem az ilyen embereket, akik (P)páromnak nevezik az élettársukat, barátjukat, szeretőjüket. Általam egyáltalán nem tisztelt posztoló! A cipőnek, a kesztyűnek van többek között párja, az embernek társa van, ha eddig ezt még nem mondták volna magának. Ezek értelmében írását - természetesen - nem lehet komolyan venni, annak valóságtartalma megkérdőjelezhető.

SiKom 2010.01.17. 08:35:08

Pár éve jártam a Tétényi úti kórház (Szent Imre) ügyeletén. Ott is alapvetően szartak bele a munkába, ahogy az jó ügyelethez illik, de:

Először felvették az adatokat, majd besoroltak 4 kategóriába, és annak megfelelően kellett várakoznod. Pl. legurult a fejed - piros kategória, 30 percen belül ellátnak! Szerintem a szög az 90 percen belül meg lett volna.

SiKom 2010.01.17. 08:38:26

@szabidoki:
"Az is felháborító, hogy az orvos nem hívja be azonnal a következő beteget - az persze eszedbe sem jut, hogy az orvos munkája nemcsak abban áll, hogy ordibál a betegekkel, hanem az is része, hogy dokumentál, mégpedig elég sokat."

De véded itt az orvosokat!

Tőlem havonta kb. 50-60 ezer Forintot vonnak TB jogcímen (adó), nem hiszem, hogy ezért ne járna nekem jobb szolgáltatás!

Trackback 2010.01.17. 08:55:35

Azok, akik hisztériásan, habzó szájjal ecsetelik, hogy "egy orvosnak minimum nyolc évet kell éjjel-nappal tanulnia a diplomáig", szintén "eltünődhetnének" azon is, hogy ha ilyen intelligensek és tanultak az orvosok, miért üvöltöznek, és miért engednek meg maguknak tapló viselkedést a beteggel, és egyáltalán: a kettő miféle korrelációban ill. viszonyban áll egymással (attól, hogy valaki orvos, automatikusan felmentést kap az alapvető szociális etikából, vagy pedig az egyetemen hülyülnek meg a nyolc évnyi tanulástól, vagy csak egy részük szimplán pszichopata?).

Nagyon úgy tűnik, hogy ma, az igen művelt és tanult orvosaink, a betegeken vezetik le a stresszt és egyéb sérelmeiket, és ha egy beteg feltesz egy valóban triviális kérdést, rögtön kisebbrendűségi komplexusuk lesz, és rögtön bizonygatnia kell az orvosnak, hogy a beteg hülye (akinek egyébként eleve szarul kell éreznie magát önmagában attól a ténytől is, hogy el mert menni az orvoshoz, és fel meri tartani a drága idejét. Mintha egy taxis azért üvöltözne, mert - miután beszálltál a kocsiba és elindultatok - meg mered kérdezni, hogy milyen útvonalon tervez célbajuttatni).

Másrészt nem kötelező orvosnak menni, beteg azonban mindenki lesz: ha viszont orvos lettél, ne csodálkozz, hogy beszélni is tudó emberekkel kell dolgoznod, nem pedig fadarabokkal.

Egy mérnök a NASA irányítóközpontjában is tanul egy kevés ideig, rajta is emberéletek és dollármilliárdok múlnak, mégsem üvöltözik vérvörös fejjel, ha valaki kérdezni mer tőle valamit.

Évente maximum egyszer-kétszer járok orvoshoz (beleértve azt is, amikor valakit elkísérek), de a bicska kinyílik a zsebemben attól a stílustól és arroganciától, amit egy rendelőben/kórházban tapasztalok.

trey82 2010.01.17. 09:43:32

ÁLLAMI SZOLGÁLTATÁS = AZ ÜGYFÉL ALAPBÓL LE VAN SZARVA!!!

EZT MIKOR TANULJÁTOK MÁR MEG?

AMÍG NEM LEHET PIACI ALAPOKON TISZTA VISZONYOKAT KIALAKÍTANI (ÉN FIZETEK - Ő SZOLGÁLTAT) ADDIG ITT SEMMI NEM FOG VÁLTOZNI

MAI EÜ RENDSZER: ÉN FIZETEK - Ő SZARIK A FEJEMRE

cassis 2010.01.17. 09:53:22

Én orvos vagyok és éppen elhagyom az országot, azért, mert elfaradtam. Rosszul szervezett és kevés az ellátó ember. És egyre kevesebb lesz, mert elmegyünk tőlünk nyugatabbra.
5-10 percenkent kell ellátni egy beteget, különben nem tudunk ellátni mindenkit, aki elő van jegyezve vagy éppen sorbaáll, hogy bejusson. És szinte minden orvosnak és nővérnek, asszisztensnek 2-3-4 mellékállása van. Ebbe bele lehet rokkanni. És amikor az ember üvölteni kezd a betegeivel, akkor rajön hogy mindenkinek jobb, ha elmegy. Hogy mi lesz a magyar betegekkel Magyarországon, azt nem tudom. Az állam szerintem ezzel egyáltalán nem foglalkozik.

Zoltan895 2010.01.17. 09:56:56

Vegyétek már észre, hogy ez az egész blog a pár éve beindult kormányzati lejárató propaganda része. Amikor egy tökös , kormányellenes figura került az orvosi kamara élére, akkor indult az egész kampány az orvostársadalom lejáratására. És mivel a kormány direkt nem ad pénzt a gyógyításra, mindig lesznek ilyen történetek, hogy szar az egészségügy/orvos.

hubertusz 2010.01.17. 10:19:43

Huha!
Nehéz hozzászólni, mert úgy tűnik, az indulatok vették át a főszerepet.
Tisztelt itt megszólaló orvosok, vegyétek figyelembe, hogy a beteg legtöbb esetben nem tudja, milyen tünetet hogyan értékeljen. Egy szögbelépés utáni bármilyen esemény, ami eltér a szokásostól (a várttól) a nem hozzáértőben félelmet vált ki! Itt a beteg a rettegett tetániás haláltól félt éppen, ha nem vettétek észere, ilyenkor az ember az átlagtól sokkal ingerlékenyebb. Kérem, gondoljátok át! Ez egyik fórumtárs távdiagnózisra ragadtatta magát, a másik,magát orvosnak mondott fórumtárs azt veti a beteg szemére, hogy miért nem jelentkezett azonnal a háziorvosánál, ha jól emlékszem, v. hasonlót mondott. Azért, barátaim, mert a férfiemberek jó része addig nem fordul orvoshoz, amíg úgy érzi, hogy baj nincs! Ez így működik jelenleg, nézzetek utána a kutatásokban. Sajnos az ellátó ügyeleti orvos nem volt a helyzet magaslatán, etikai vétséget követett el, ha tényleg így viselkedett és látta el a beteget. Arról, hogy az egészségügyi minimumot sem tudja a nép (alkalmazni meg végképp nem), az bizony politikai felelősség az eddigi oktatási/egészségügyi tárcák részéről. Ez más téma, most a reálhelyzet szerint kellene ellátni vegyetek vissza az indulatból.

palotai3 2010.01.17. 10:30:23

Szerintem ott van elrontva a dolog, hogy az orvosok elhiszik magukról, hogy tévedhetetlenek.
Pedig valószínűleg a jó orvosok többsége már nem is idehaza dolgozik.
Nekem is sok történetem van az orvosi arroganciáról és hozzá nem értésről.
A csúcs a bőrgyógyászat. Ahány bőrgyógyász, annyi féle diagnózis ugyanarról a problémáról. Úgy is jártam már, hogy a doktornő áthívta a "főorvos asszonyt" egy konzultációra, kidobott valamit a gép, kaptam színes kenőcsöket, semmi javulás.
Legközelebb más időpontban tudtam menni, a "főorvos asszonyt" fogtam ki.
A diagnózis teljesen más volt :)
Az ugyanis nem volt rajta a számítógépén, hogy a kollegina által leírt diagnózis valójában az övé.
De olyan is volt, hogy nem mertek felírni egy hatásos gyógyszert, mert az veszélyes lehet a májra. Valószínűleg a bolhapiacon, ahol a diplomájukat vették, nem mutatták meg nekik a betegtájékoztatót, amin rajta van, hogy ORVOSI ELLENŐRZÉS MELLETT, azaz kb. havonkénti májfunkció ellenőrzéssel nyugodtan szedhető.
Inkább megváltoztatták a diagnózist :))))
És arról se feledkezzünk meg, hogy teljesen elfogadottá vált, hogy a szülész bemondja, hogy mennyiért hajlandó levezetni a szülést.
Pedig aki ilyet csinál, az köztörvényes bűnöző.
"Tisztelt doktor úr"? - Ugyan már!
Tudom, nem lehet általánosítani. Kérem, akinek vannak jó tapasztalatai, írja meg!
Nekem ugyanis nincsenek.

cassis 2010.01.17. 10:30:58

Szerintem már attól is ideges lesz az ember, ha tudja, hogy muszaj lesz valamijen oknál fogva orvoshoz fordulnia. Ezt nekünk, akik ellátjuk, mindig be kell kalkulálni. Ez nem kérdés. A fájdalom, a félelem attól, hogy még nagyobb lesz a baj ezt tovább "rontja". Mindezt összefoglalva KISZOLGÁLTATOTTSÁGnak is lehetne nevezni, az pedig nagyon nagyon nehezen elviselhető. Én orvosként elnézést kérek mindenkitől, akit rosszul látunk láttunk el, sőt azért is, ha a jövőben rosszul fogjuk ellátni. Mégis azt gondolom, hogy a rendszer a rossz és nem a benne dolgozók.

autoreverz 2010.01.17. 11:47:52

@A Galaxis Elnöke:

A doki több dolog miatt "ideges":

1) Az egyik, hogy sok tanulás után, sok és felelősségteljes munkáért keveset keres. Rossz dolog, de egy szabad Európában már nem végzetes sorscsapás, mert a munka/álláspiaci viszonyok majd lerendezik, azaz, ha tud, megy jobb helyre, ha nem tud, megtanulja lassan, hogy mégis csak ennyit érdemelt.

2) Nagy "teher" a betegek kiszolgáltatottsága: Zimbardo (lásd Börtönkísérlet) óta tudjuk, hogy az emberből gyenge perceiben már pusztán a harmadik fél által meghatározott játékszabályok is a legrosszabbat hozzák ki: ezért bunkó a postán, az önkormányzatnál stb. mindenki/sokmindenki - és a doki meg a nővér is, ha látja, hogy rá van bízva a másik élete/egészsége.

3) A hálapénz-rendszer az egyik legnagyobb önpusztító magyar össznépi társasjáték, amelyben a rövidtávú előnyökért minden fél vidáman dobta oda morális zsetonjait.

Érdekelt benne a) az tb/eü-kormányzat, mert nem kell többet fizetnie a szolgáltatásokért, hiszen a doki megszerzi másképp a munka ellenértékét; b)érdekelt a doki, mert ki ne venne el egy felé nyújtott bankjegyet és c) érdekelt a beteg is, mert ebben a zavaros helyzetben sokszor csak így jut előbbre.

Azon nem jut ideje senkinek gondolkozni, hogy szív ezzel a) az ország, mert a korrupció egy átok, az adóbevétel-kiesés a láthatatlan jövedelmek miatt hatalmas, és a "kereskedelem" törvényileg szabályozatlan/illegális keretek között zajlik; b) szív a doki, mert a hálapénze után nem kap majd nyugdíjat, szociális szolgáltatásokat, szakszervezeti és egyéb érdekképviseleti jóságokat és erkölcstelen dolgokat tesz (betegekkel kivételez, másokkal kicsesz, fölösleges/drága kezelést ad indokolatlanul) és c) végül szív a beteg is, mert az árnyékos lépcsőfordulóban kötött "alkuk"-ról nincs számla, nincs garancia, nincs adókedvezmény, nincs rá támogatás a biztosítótól, nem fejlesztik a pénzéből az egészségügyet/kórházat, és mindent összevetve is egy olyan "bolt"-ban vásáról, ahol az árucikkek értékéről/használatáról halványlila gőze sincs, tehát tuti átverik.

NemesekErnyo 2010.01.17. 17:46:28

@Sir Kommentor: Szerintem amíg naponta feljelentenek, vagy ehhez hasonló országos kommentet írnak, ettől a dokumentáció egyre több időt fog elvenni a hasznosból. Ma sokkal fontosabb papírozni, mint ellátni a beteget. Előbbi megvéd, az utóbbi csak támadási pontot ad. Olyant még nem láttam, hogy dicséretről írtak volna posztot, pedig betegek tízezrei naponta meggyógyulnak.
Ami jó, azt nem veszik észre. Az élet már csak ilyen. Mindenütt. Pár év múlva még ilyen se lesz.

szabidoki 2010.01.17. 18:00:57

@A Galaxis Elnöke: tudod, ha majd a magyar orvos itthon annyit dolgozik és keres, mint egy mérnök a NASA-nál, akkor nyilván sokkal kisimultabb lesz, de addig sajnos az van, ami.
@Sir Kommentor: ha szerinted neked jobb szolgáltatás jár a pénzedért, akkor nem az orvossal kell hadakozni, hanem a képviselőddel kell beszélni, hogy a politika tegye rendbe az egészségügyet. Adjanak normális finanszírozást, hogy ne legyen eszközhiány, adjanak normális bért, hogy ne legyen orvos- meg nővérhiány, hanem adott esetben meg lehessen válogatni, hogy kit vesznek fel és kit rúgnak ki mondjuk mert kiabált a beteggel. Amíg ez nincs meg, nekem hiába sírsz a többiekkel együtt, hogy "de én fizetem a tb-t!", én abból a pénzből igen keveset látok. Persze a mindenkori kormánynak ez nem érdeke, jóval olcsóbb így az egészségügy, mintha minden rendezve lenne.
@autoreverz: annyiban igazad van, hogy a szabad vándorlás lerendezi a dolgot, ez már most is erősen zajlik. A most végzős orvostanhallgatók kb. 75%-a tervezi, hogy külföldön helyezkedik el, ez nemsokára érezhető lesz, aztán majd lehet megint siránkozni, hogy milyen szemetek a fiatal orvosok, elmennek külföldre, ahol normális munkaterhelés mellett jól keresnek, mikor itthon is maradhatnának, ahol hülyére dolgoztatják őket éhbérért...

GJM 2010.01.17. 21:09:18

Emberek!
A kivándorlás csak látszatmegoldás, még annak a számára is, aki elmegy.

Venni kell a fáradtságot, hogy megnézzük, kit küldünk az országgyűlésbe, ellenőrizzük mit csinálnak, vállaljuk fel, hogy nyíltan összeütközésbe kerülünk valakivel, akit felelősnek tartunk egy döntésért.

"Az alkotmány erőssége az állampolgárok elkötelezettségében áll, hogy megvédjék. Az alkotmányos jogok csak akkor vannak biztonságban, ha minden egyes állampolgár kötelességének érzi, hogy kivegye részét ebben a védelemben."
* Albert Einstein

GJM 2010.01.17. 22:25:19

@csutkababa: Jó fej vagy! Vigyázz magadra, hogy el ne kopj idő előtt.

@hubertusz:
Kedves Hubertusz! Gratula! Ilyen gondolkodás kellene sok.

Az indulatoskodások, általánosítások viszont félelmetesek, és csak mélyítik a kölcsönös meg nem értést.

Szurkolok, hogy a józanság és a tisztesség győzzön, a lányom - 28 éves rezidens - és a többi jó fej maradjon.
Más:
Többek között azt is tanítani kéne az óvodában, meg az általánosban, is, hogy a szúrt sebek a leggaládabbak közül valók, mert a mélyre hatolnak, és juttatják be a felületükön megtalálható kórokozókat.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása