Nem vizsgált meg az orvos, mert nem akart miattam megbetegedni

2017.10.12. 06:22

img_20171006_110435_1.jpgXVI. ker. háziorvosi rendelő: "Ide ne jöjjön be, nem akarom Magától elkapni, jöjjön délután, miért én kapjam el, nem az én dolgom."

Sziasztok!

 

Nekem többnyire pozitív tapasztalatom volt egészen ma délelőttig a magyar orvostársadalommal.

 

Úgy esett, hogy lebetegedtem, masszív takonykór annak minden velejárójával, de mellé még az egész nyakam is felduzzadt és befeszült, ilyen tünettel még nem találkoztam. Ezért minél hamarabb becéloztam az orvost és elmentem a XVI. kerületi Háziorvosi Rendelőbe, ahova egyébként is tartozom, és ahol a háziorvosom hiányában ahhoz az orvoshoz próbáltam volna bejutni, aki rendszeresen helyettesíti. Végül kiderült, hogy ma kivételesen nem a helyettes, de nem gondolom, hogy ez indok arra a stílusra és hozzáállásra, ahogy kezelt. Konkrétan elküldött, hogy nem hajlandó megvizsgálni, és kerek-perec kimondta, hogy azért, mert nem akar miattam megbetegedni.

 

A részleteket alább olvashatjátok (Ez az, amit a háziorvosi rendelő facebook oldalára is megírtam.) Emberségből "jeles", de legalább őszinte - avagy "ide ne jöjjön be, nem akarom Magától elkapni, jöjjön délután, miért én kapjam el, nem az én dolgom." Feldagadt fejjel és a masszív takonykór tüneteivel látogattam el a rendelőbe annak reményében, hogy hajlandó rám 2 pillantást vetni az orvos. Mivel a saját házi orvosomról kiderült, hogy nem rendel- erről tájékoztatás sehova nincs kirakva a rendelőben egyébként-, ezért ahhoz az orvoshoz mentem, aki rendszeresen helyettesíteni szokta. És nyilván nem hobbiból mentem orvoshoz, hanem mert rosszul voltam.

 img_20171006_110435_1.jpg

A konkrétan csont üres rendelőben 40 perc várakozás után jutottam sorra, bár az első védvár az asszisztens személyében áthatolhatatlannak látszott. Felvázoltam neki a helyzetet, már ő az ajtóban elküldött volna, de végül megesett rajtam a kőszíve és már majdnem beengedett, mire az orvosnak nem nevezhető dr. Hobbi Hippokratész közölte, hogy ne menjek be, mert "Én nem akarom elkapni magától, miért én kapjam el, nem az én dolgom, jöjjön vissza délután". Ne titkoljuk az orvosi esküjéhez a látszat ellenére bizonyára végletekig hű barbár nevét, "dr." K. Zs-ról van szó.

 

Egyébként, ha tömve lett volna a rendelő, sorban álltak volna a betegek és összedőlt volna a ház attól, ha elpazarol rám 2 másodpercet, akkor megérteném a reakcióját, bár akkor is elfogadhatatlan lenne. Ezzel szemben a valóság az, hogy én voltam az egyedüli ember az egész váróban, pedig egyszerre 3, akarom mondani 2 orvos rendelt - K. Zs. tevékenysége mindennek minősíthető, de rendelésnek nem.

 

Úgyhogy üzenem a delikvensnek, hogy váltson "szakirányt" és menjen inkább patológusnak, akkor a páciensei befognák a pofájukat, és attól sem kellene félnie, hogy cseppfertőzéssel átadnak valami szörnyű kórságot. Csatoltam két képet is arról, hogy mennyire volt elfoglalt a "doktornő", és milyen "sokan" várakoztak a

rendelőben...

 

Üdv, Kinga

Minden nőnek fáj a melle?

2017.10.06. 06:35

20150611a-betegseg-a-sertodott-lelek.jpgHónapokat kell várni egy vizsgálatra. Többször tapasztaltunk hasonló hozzáállást, kérdem én, hogy akkor hogyan forduljunk megelőzésképpen időben orvoshoz? 

Tisztelt Praxis blog!

 

Mai nap a nyíregyházi emlő centrum mammográfiai szakrendelésen ultra hang vizsgálatra voltunk visszahívva, ugyanis a 13 éves kislánynak csomó van a mellében. Áprilisban ugyanitt megállapították, hogy mind a két mellében ciszta van, ezért 3 hónap múlva kontroll vizsgálatra előjegyezték ami a mai nap volt esedékes.

 

20150611a-betegseg-a-sertodott-lelek.jpg

 

Közben a háziorvos beutalta a gyereket a sebészetre mivel a fájdalmai nem szűntek, ott is megerősítették az ultra hang vizsgálaton diagnosztikáltakat.

 

A mai nap folyamán mikor az orvosi rendelőbe behívtak, az orvos minden előzetes vizsgálat nélkül közölte velünk, hogy minden nőnek fáj a melle, és a gyerek tanuljon meg ezzel együtt élni, nem kell állandóan orvoshoz mászkálni, majd a végén ráírta a papírra a saját kérésemre, hogy panasz esetén a háziorvoshoz menjünk.

 

Többször tapasztaltunk hasonló hozzáállást, kérdem én, hogy akkor hogyan forduljunk megelőzésképpen időben orvoshoz?

 

Üdvözlettel, egy édesanya

Nem hozzánk tartozik, hívjon mentőt!

2017.10.05. 06:38

153975177.jpgLevélírónk lányát nem látták el törött kezével az Uzsoki Utcai Kórházban, érzéstelenítőt sem adtak neki.

Tisztelt Praxis blog!

 

Történet egyszer, hogy 15 éves lányommal biciklizni mentünk. Városligetből átmentünk Zuglóba, ahol lányom megijedt egy hirtelen kikanyarodó autótól és tövig húzta az első féket. Előre bukott, fejre állt. Mivel karjaival védte a fejét, azokat fájlalta, de nagyon. Mivel ismerős voltam a környéken, tudtam, hogy két sarokra vagyunk az Uzsoki kórháztól.

 

153975177.jpg

 

Egy tartalék belső gumival felkötöttem a gyermek fájó végtagjait, és elsétáltunk az említett kórház sürgősségi ügyeletére. Elmondtam, mi történt. Jött a kérdés: -Hol lakik? Mondom: VII. -Nem hozzánk tartozik, hívjon mentőt! Így a lányt egy tolókocsiba ültetve kitoltam a kapu elé, ahol magvártuk a mentőket.

 

Bevitték a Bethesdába. Mindkét alkarja eltörött. Begipszelték, meggyógyult. De kérdezem én: -egy fájdalomcsillapító adása, vagy egy szakszerű rögzítés olyan sokba került volna?

 

Az egészségügy pénzhiányos helyzetének emlegetése biztosan jogos manapság, de kellenek emberi, empatikus tényezők is. Ugyebár.

Jobb lett volna, ha otthon hal meg édesanyám

2017.10.04. 06:49

services-bereavement.jpgAlig etették, mi próbáltuk táplálni.Próbáltuk átszállíttatni másik kórházba, de sehol nem akarták fogadni.Az utolsó néhány napban már csak jajgatott a fájdalomtól.

Tisztelt Praxis!

 

Édesanyánkat még június elején agyi infarktussal szállították a Gyöngyösi kórházba, mert Egerben nem tudták fogadni, holott a megyei stroke központ ott található. A mentősöktől semmit nem kapott, még infúziót sem! Nem volt náluk!

 

Beszállították a sürgősségire, ahol egy tapasztalatlan orvos fogadta. Aki elküldte koponya Ct-re. Mondanom sem kell, ott sem kapott semmilyen gyógyszert, pedig 4 órán belül beértek vele és kapnia kellett volna vérhígítót, ami oldja a vérrögöket.És persze vérnyomáscsökkentőt is, mert 200/110 volt a vérnyomása.Fél oldalára lebénult és már nem tudott beszélni sem! Ezután fölküldték a belgyógyászatra és annyi.

 

services-bereavement.jpg

 

Mivel ez pénteken történt, így egész hétvégén senki nem foglalkozott vele. Tíz napot töltött ott, majd egy arrogáns doktor közölte, hogy nem rehabilitálható, ezért átteteti a krónikus osztályra, magyarán elfekvőre. Mi ezt nem engedtük, kértük hogy, vegye át az ápolási osztály, azt megtették. Az is fizetős hely napidíjjal. Ott még öt hétig szenvedett, persze meg sem forgatták, így tiszta seb és fölfekvés lett a háta és a feneke.

 

Alig etették, mi próbáltuk táplálni. Próbáltuk átszállíttatni másik kórházba, de sehol nem akarták fogadni. Az útólsó néhány napban már csak jajgatott a fájdalomtól. Láttam meghalni, szörnyű volt látni és hallani! Még elbúcsúztam tőle, de nemsokára meghalt. Még csak 72 éves volt, nem akart még meghalni, életerős ember volt tele tettvággyal!

 

Talán jobb lett volna ha otthon meghal, nem szenvedett volna ennyit, rossz belegondolni is ebbe az egészbe.Szinte fölfoghatatlan, úgy beszéltek róla mint egy darab fáról, pedig nekünk ő volt az édesanyánk. Aki fölnevelt minket és megtett volna értünk mindent!  És nagyon fáj, hogy csak ennyit érdemelt a magyar egészségügytől és az orvosoktól!

 

Emléke szívünkben örökre megmarad! Köszönöm hogy mindezt elmondhattam!

A terhesség megállapítása nem sürgős

2017.10.03. 06:45

aurora_utcai_szakrendelo1_jozsefvaros_hu_0.jpgŐszintén szólva nem értem, hogy foglalkozhatnak ilyen rosszindulatú, fennhéjázó , Istent játszó emberek betegekkel.

Üdv!

 

Ma 2017 08 21-én 13:15kor (14hig rendeltek, mit is gondoltam) megjelentem az Auróra utcai sztk nőgyógyászati osztályán. A recepciósnak mondtam, hogy nincs időpontom, kérdezte sürgős? Mondtam igen. Azt mondta, ha felértem és kijön egy asszisztens szóljak neki. Így is volt , mondtam neki hogy bár nincs időpont, de terhes vagyok, nem tudom hány hetes és lehet nincs minden rendben, szeretném, ha megvizsgálnának. Mire ő: a terhesség megállapítása nem sürgős, ad egy időpontot, és bement rámcsukta az ajtót.

 

Mikor kijött és közölte, hogy van péntekre egy időpontja, mondtam neki hogy Pécsen leszek, és egyébként is, már elköltöztem Valkóra, csak még nem sikerült átjelentkeznem, ide vagyok bejelentve itt látnak el (mint kiderül itt nem), ismét elmondtam neki hogy szeretném ha megvizsgálnának, mert nem biztos hogy minden ok és azt sem tudom hány hetes vagyok(szoptatós kismama vagyok), mire ő azt mondta megkérdezi mégegyszer az orvost és a főorvost is.( Aznap Dr B. és Dr I. dolgozott az asszisztens pedig szőke, savanyú, középkorú ), de nem tudja honnan vettem hogy időpont nélkül bemegyek és megvizsgálnak, mire én mondtam neki hogy az előző terhességemnél, vagy ha vmi probléma volt egyből fogadtak, erre közölte, hogy azóta változtak a jogszabályok(na persze, sok jogszabály mondhatja ki hogy egy terhes nőt, aki azt mondja hogy nincs minden rendben küldjenek el, mert nincs időpontja, persze ha gombád van akad 5 percük.)

 

aurora_utcai_szakrendelo1_jozsefvaros_hu_0.jpg

 

Szóval újra kijött és közölte, hogy mindkét orvos azt mondta hogy nem fogadnak, időpontot tud adni péntekre, melyet már előzőleg mondtam hogy nem jó mert Pécsen leszek. Mondtam, hogy köszönöm nem. Mondjuk nem tudom, hogy egy asszisztensnek hogy van bátorsága vagy jogszabálya arra hogy egy beteget elküldjön. Semmi köze nincs hozzá, de mi van ha el akarom vetetni és kifutok az időből? Persze nem akarom, de a helyzet az hogy voltam röntgenen, ahol lehetett baja, ha fekvés után felkelek az első pár lépéskor fáj a hasam, már most úgy érzem mintha mozogna, pedig elvileg 6-7hetes, de mivel már volt egy terhességem és csak 16 hetesen éreztem érdekesnek találom.

 

Tehát van egy pár HA, de kit érdekel, egy asszisztenst biztos nem, és egy szakorvost sem annyira hogy beengedjen esetleg megvizsgáljon, szóval nincs 5 percük. Ide jutott az egészségügy, az empatikus asszisztensek és orvosok tömkelege. Őszintén szólva nem értem, hogy foglalkozhatnak ilyen rosszindulatú, fennhéjázó , Istent játszó emberek betegekkel. És szerintem a helyemben még elég sok ember kirúgná őket.

 

Csenge

Mit tegyen egy szívbeteg, ha heteket kell várni a kezelésre?

2017.10.02. 06:43

3_1.jpgMegpróbálok imádkozni, hogy a szívbetegségem és a rosszulléteim kihúzzák novemberig, ha nem, akkor remélem , hogy a sürgősségin fogadni fognak egy már bekövetkezett infarktussal.

Tisztelt Praxisblog!

 

Szívbetegként nem nagyon szoktam az orvosokat zavarni, a fizetett járulékom alapján az egészségügyet igénybe venni.

 

Mivel állapotom lényegében egyre nehezebben viselhető kezelés nélkül , folyamatos rosszullétek fordulnak elő - diagn szívnagyobbodás, szívfal vastagodás, naponta vízhajtót szedek a nagyfokú ödéma miatt már stb- felhívtam volna időpont kérésre a BAJCSY kórház X kerületi rendelőintézetének kardiológiáját. Sajnos egy hétig tartó próbálkozásra sem értem el senki, azaz senki nem vette fel a telefont az előjegyzési számon.

 

Megpróbáltam a lakóhelyem szerint illetékes Bajcsy Kórházban időpontot kérni, mellyel az alábbiak szerint jártam: 2017. novemberre tudnak időpontot adni. Egyébként ha nagyon rosszul vagyok -mondták- menjek a sürgősségire -ahová viszont megjegyzem csak sürgősségi esetben, sürgősségi ellátással mehetnék.Ha csak így besétálok, hogy folyamatosan rosszul érzem magam, szédülés, ödéma,szívszorítás természetesen az ambuláns ellátásra küldenek.

 

3_1.jpg


Ezek után megpróbálok imádkozni, hogy a szívbetegségem és a rosszulléteim kihúzzák novemberig, ha nem akkor remélem , hogy a sürgősségin fogadni fognak egy már bekövetkezett infarktussal.

 

Igy utószóként az egészségügyi törvény egyik alap betegjogi passzusát idézném fel:

 

7. § (1)33 Minden betegnek joga van - jogszabályban meghatározott keretek között - az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz.

 

Kérem a nevem ne jelentessék meg.

Üdv, J.

A férjem üvöltött a fájdalomtól

2017.09.29. 06:00

38e2458b6f8dfa1c364729c7db58bf1cabe1e8ae.jpgHa ezt tudom előbb, biztos nem adtam volna hálapénzt, amit simán zsebre vágott! Mikor kiengedte a kórházból ismét elmondta, hogy férjem meg fog halni.

Kedves Praxisblog!

 

Sajnos negatív véleményt kell írnom Törökbálinti Tüdőgyógyintézetről. Férjem tüdőáttétes daganatos beteg volt! Bekerült ebbe a kórházba a II. osztályra dr. N. főorvos kezei közé. Mellhártyáról kellett leszívni a felgyülemlett vizet. Mikor bekerült már mondta a doktornő, hogy férjem meg fog halni. (Igen és? Ez mennyiben befolyásol bármit is??) Sajnos befolyásolt! Leszívás után, nagyon megkönnyebbült. A doktornő mondta, hogy akkor mellhártya összetapasztást fog végezni! Így elkerülhető lesz, hogy minden héten odajárjunk leszívásra. Nagyon boldog és hálás voltam.

38e2458b6f8dfa1c364729c7db58bf1cabe1e8ae.jpg

A tapasztás előtt 2 napig folyamatosan géppel szívták a mellhártyáról a folyadékot, hogy "száraz" legyen. Na itt már kezdődtek a gondok, ugyanis a doktornő kiadta egy ápolónőnek, hogy csinálja meg, előtte ő becsövezte a mellkast. De több utasítást nem adott. Férjem majdnem megfulladt, mert olyan gyorsra állította be a nővér a szívást, hogy 2 l folyadék, kevesebb mint egy perc alatt jött le. Ez annyit jelent, hogy majdnem összeesett a tüdeje. Mikor reklamáltam, azt mondták, ezt így kell csinálni és még ők voltak felháborodva, hogy merni szóltam! De azért csodák-csodájára sokkal lejjebb vették a szívóhatást. Miért is nem közölte a doktornő, hogy kell ilyen beavatkozást csinálni? Miért nem ő állította be a gépet?Férjem ezek után már nem érezte azt a megkönnyebbülést, amikor csak leszívták a folyadékot, hanem egyre gyengébb volt.

 

Mint később kiderült az összetapasztást is lelkiismeretlenül csinálta a doktornő, még 5 cm magasságban hagyott a rekeszben folyadékot. Mielőtt haza engedte, érzéstelenítés nélkül húzta ki a csövet a mellkasából. Férjem üvöltött a fájdalomtól! Ha ezt tudom előbb, biztos nem adtam volna hálapénzt, amit simán zsebre vágott! Mikor kiengedte a kórházból ismét elmondta, hogy férjem meg fog halni.. Következő alkalommal a jobb oldalát kellett megcsinálni, akkor úgy engedte haza, hogy a cső, ott lógott a mellkasából. Sajnos következő nap, egy másik kórházba kellet mentővel szállítani, és mentősök is meg a fogadó kórház osztálya is el volt képedve, hogy engedhették ki így Törökbálintról!

 

Még kétszer volt nála, mert mindkét tüdőfélben víz gyűlt össze, abba is, amit "letapasztott". Az utolsó alkalommal, azt mondta, hogy férjemet már kábító-fájdalomcsillapítóval kellene kezelni, had menjen szegény az útjára!!! Egyik éjjel abból a sebből, amit először csinált, köhögésre spriccel ki a folyadék. Gyorsan kocsiba ültünk és mentünk Törökbálintra. "mit képzelünk mi, hogy ilyen semmiséggel bemegyünk, tegyek rá tapaszt, mert ők is csak ezt csinálnák." Mit tehettünk hazamentünk. Igen ám, de reggelre, már nem csak köhögésre jött a váladék, hanem szép sugárban folyt nyugalmi állapotban is. Persze minden elázott! Vissza Törökbálintra, ahol kénytelen voltak fogadni minket.

 

Mit csináltak? Semmit! Sztómazsákot tettek rá és jöhettünk haza. Kaptunk 2 db-t, mondván, nem fog az örökkévalóságig folyni. Kértem, hogy írja akkor fel, majd kiváltom.azt ő nem írhatja fel, volt a válasz. Akkor hogy engedheti így ki?? Egy szó mint száz, férjem sajnos elment augusztus 20-án, és biztos nem változtatott volna a végkimenetelen, ha a doktornő lelkiismeretesen végzi a dolgát, de az biztos, hogy nagyon sok szenvedéstől kímélhette volna meg. Ha valaki a II. osztályra kerül, nagyon vigyázzon dr n. (Nemecsek Ernő után szabadon) főorvossal! A másik amit nem értek, hogy miért kell egy daganatos betegnek, kórházról-kórházra járnia?! Miért nincs egy olyan intézmény, ahol az összes szövődményt egy helyen tudnak kezelni.

 

Mi a XI. kerületben lakunk, így ha a tüdővel van gond Törökbálintra, ha a szívével, vagy belgyógyászati gond van a Szent Imre kórházba, ha mellkas sebészet, akkor a Korányiba tartozunk. Kérem, ha lehet ezt szeretném közzé tenni, mert nem szeretném, ha más is így járna mint mi! Előre is köszönöm!

 

Üdvözlettel, Laki

Vasárnap a hozzátartozók takarítanak a Szent Imre Kórházban

2017.09.28. 06:51

szent-imre-korhaz4_det.jpgMit tehettem mást, mint a beteg törölközőivel, wc papírral, csapvízzel összetakarítottam. Majd értesítettem a hozzátartozókat, hogy a délutáni látogatáskor hozzanak feltétlenül tiszta törölközőket.

Tisztelt Praxis!

 

Mai napon látogatóba érkeztem daganatos betegségben szenvedő barátomhoz. Szegény éppen nagyon rosszul volt, erősen hányt. Kórterem padlója és a mosdó is rettenetes állapotba került. Megkerestem a nővérkét, elmondtam, hogy "baleset" történt, kérném hívjon takarítót ha lesz ideje.

 szent-imre-korhaz4_det.jpg

 

Válasz: vasárnap nincs takarítószolgálat. Kértem, hogy adjon nekem vödröt és felmosófát, megcsinálom magam. Válasz: nincs ilyesmi, a takarítók elzárták. Ekkor kértem egy használt lepedőt vagy rongyot vagy bármit. Válasz : sajnos nincs semmi. Próbáljam meg saját eszközeinkkel megoldani. ?

 

Mit tehettem mást, mint a beteg törölközőivel, wc papírral, csapvízzel összetakarítottam. Majd értesítettem a hozzátartozókat, hogy a délutáni látogatáskor hozzanak feltétlenül tiszta törölközőket.

 

Szégyen, gyalázat! Arról már nem is beszélve, hogy szegény barátom mennyire kellemetlenül érezte magát látva azt, hogy négykézláb igyekszem összetakarítani (inkább szétkenni).

 

Tisztelettel : Szabó E. Bp. 2017.09.03.

 

Soha többet Heim Pál Gyermekkórház

2017.07.20. 06:00

heim_pal_gyermekkorhaz1_szigetvary_zsolt_mti.jpgEgyszerűen érthetetlen, hogy a vizsgálatok alkalmával miért nem tudnak adni időpontot előre, amikor tudják, hogy a gyereket a következő hónapban vinni kell kontrollra.

Ismét üdvözlöm a blog kedves olvasóit a Heim Pál gyermekkórház bőrgyógyászati rendelésével kapcsolatban.

 

Ez év januárjában feltettem egy posztot a Heim Pál gyermekbőrgyógyászaton történő tébollyal kapcsolatban ami arról szólt,hogy egy ott kezelt gyerek édesanyja időpontot próbált kérni a szükséges vizsgálatra telefonon,amit nem tudtak adni,valamint az arrogáns asszisztensnő kioktató stílusáról.Persze a poszt után többen nekem támadtak itt a praxis blogon (tisztelet a kivételeknek) akik szerint ez teljesen természetes,sőt a nővérem a hülye.

 

A havi kontrollra való időpont kérésnek a lehetetlensége azóta sem változott semmit.Itt meg kell jegyeznem,hogy a gyereknek nem csak azon okból kell havonta bejutni a kamaszrendelésre,hogy a gyermekbőrgyógyász "megnézze,"hanem azért is,mert egy Roaccutan nevű gyógyszert szed,ami elég veszélyes, és a laboreredményeit ellenőrizni kell-(ene) ami elengedhetetlen. Június hónapban-még- sikerült bejutni az időpont alapján (igaz másfél órás várakozással a majdnem üres váróban) de most július hónapban már nem volt szerencsénk Mint minden hónapban a gyerek édesanyja a megadott telefonszámon hívta a bőrgyógyászatot.

 

heim_pal_gyermekkorhaz1_szigetvary_zsolt_mti.jpg

 

Ez volt hétfőn.Ezen a megadott vonalas számon adtak egy mobilszámot,hogy azon kell egyeztetni mostantól a bőrgyógyászati időpontokat,amint viszont egy nemzeti dohánybolt jelentkezett.Mindegy,visszahívtuk a bőrgyógyászatot időpontot kérve,amikor is kiderült,hogy időpontot adni nem tud,mert X doktornő nincs, és Y doktornő sincs,telefonáljunk vissza majd szerdán azaz a mai napon.Ma ismét telefon,időpont nincs, csak augusztus végére.A gyerek anyja elmondta,hogy az nem lesz jó,mert a gyereknek kontroll vizsgálata lenne a múlt havi rossz vérképe miatt, a gyógyszere is fogyóban,valamint hosszú idő óta kezelik egy súlyos kamaszkori bőrbetegséggel,ami most kezd javulni.Tehát az orvosnak látni kellene.Sajnos nem tud adni akkor sem,de annyit megtehet az anyuka,hogy a körzeti gyerekorvoshoz elmegy és kér egy sűrgősségi beutalót,amivel pénteken reggel 8-ra lehet menni.

 

Felhívtuk a körzeti gyerekrendelőt,hogy tud-e adni egy sűrgősségi beutalót a gyerekbőrgyógyászatra,mert egyszerűen nem jut be a kezelt beteg időpont hiányában.Mint nagy csodálkozás után kiderült,ő ilyet nem tud adni,mert a gyereket a Heim Pál gyermekbőrgyógyászat szakorvosa kezeli elég régóta,és a beutaló indoka a későbbiekben szerepel a rendszerben.Leegyszerűsítve ő mint belgyógyász mégis milyen indokkal küldene be egy Acne conglobata diagnózissal régen kezelt gyereket ugyanarra az osztályra ahol kezelik? Mit írjon rá a beutalóra,hogy még mindig csúnya az arca,vagy mint belgyógyász ő nem lát érdemi javulást? Végül is igaza volt a körzeti gyerekorvosnak,így megköszönve a felvilágosítást elköszöntünk.

 

Tehát ez az út nem járható,időpont megint nincs,a rendelésen nem adnak előre,állandó közelharc megy a bőrgyógyászat asszisztenseivel,szóval ezt megelégelve bejelentkeztünk egy maszek gyerekbőrgyógyászhoz a további kezelés befejezéséig,mivel a kezelést nem szabad megszakítani,és havi gyakorisággal ellenőrizni kell a laboreredményt amire a Heim Pál gyermekbőrgyógyászata képtelen ezek szerint. Mielőtt ismételten nekem ugranának a januári poszt szószónokai megjegyezném,hogy a kamaszrendelés az általános rendelés után kezdődik,amire sokszor egy- másfél órát is kell várni úgy,hogy a váróban csak elvétve ül egy egy problémás bőrű kiskamasz,senki se ki se be.Így el sem tudom képzelni,hogy vajon mi lehet annak az oka,hogy augusztus végéig nem tudtak adni egy-két perc soronkívüliséget,hogy a receptet megkapjuk, a laboron az orvos végig fusson,és ránézzen a gyerek arcára.

 

Egyszerűen érthetetlen ez az egész.Az meg főleg érthetetlen,hogy a vizsgálatok alkalmával miért nem tudnak adni időpontot előre,amikor tudják,hogy a gyereket a következő hónapban vinni kell kontrollra.Mindegy,megoldottuk.Soha többet Heim Pál bőrgyógyászat az biztos.

Hálás vagyok az egészségügyben dolgozóknak

2017.07.19. 06:00

i_sz_belgyogyaszati_klinika.jpgNem dicshimnuszt akarok írni, csak annyit, hogy egy jól működő rendszerben, szakmai és emberi szempontból is a betegek gyógyulásán fáradozó orvos-ápoló team kezében sikerült kilábalnom a betegségemből.

Kedves Praxisblog!

 

Alkalmanként olvasom a beküldött történeteket, és elég elszomorító a kép, amit ezekből össze lehet rakni. Nyugtalanító gondolatnak tűnik a betegségen túl az, hogy a beszámolók szerint a beteg nem kapja meg a szükséges ellátást, megalázó helyzetbe, méltatlan körülmények közé kerül.

 

A múlt héten váratlanul, szinte előjelek nélkül kerültem én is elég rossz állapotba: nehézlégzés, szapora pulzus, kiugró vérnyomás, általános fizikai gyengeség, stb. A mentő 5 percen belül kiérkezett, a kocsiban oxigént kaptam, és beszállítottak a sürgősségi osztályra. Itt légzéskönnyítőt adtak vénásan, illetve valami hasonló hatású dolgot belélegeztettek egy negyedórán keresztül. Ezután - mivel nem volt egyértelmű a diagnózis - CT-re küldtek. Itt mikroembolikus tüneteket észleltek, ezért befektettek a belgyógyászatra.

 

i_sz_belgyogyaszati_klinika.jpg

 

Nem írom le a kezelés minden fázisát (nem is tudnám szerintem), csak azt, hogy a kezelőorvosom hihetetlen alapossággal, gondossággal kereste nem a tüneteket, hanem a kiváltó okokat. Mindenre kiterjedt a figyelme, a mellékesen emelkedettnek mért koleszterinszintemre ugyanúgy, mint az aktuális problémámra. Végül egy izotópos vizsgálattal sikerült kizárni a hosszú terápiát igénylő embolia/trombózis csomagot, és megnyugtató módon lezárni a kezelésem. Mindeközben az osztályon tisztaság, rend uralkodott, az ápolók, nővérek segítőkészek, jókedélyű kedves csapat dolgozik a betegek körül. Egy éjszakai sírdogálásra is azonnal megjelentek, készségesen, magától értődőn ápolták a nagyon elesett szobatársamat.

 

Nem dicshimnuszt akarok írni, csak annyit, hogy egy jól működő rendszerben, szakmai és emberi szempontból is a betegek gyógyulásán fáradozó orvos-ápoló team kezében sikerült kilábalnom a betegségemből. Bízhattam a döntéseikben és a segítségükben. Ugyanakkor senki nem éreztette velem, hogy igényt tartana a hálámra valamilyen anyagi formában, nem teremtettek erre utaló helyzeteket. A zárójelentésem 5 oldalban összefoglalja a folyamatot, és a vége: "Tisztelt Betegünk! Köszönjük, hogy betegségével klinikánkat kereste fel, megtisztelt bennünket bizalmával. (...) A továbbiakban jó egészséget kívánunk, a Belgyógyászati Klinika C épület dolgozói."

 

Hálás vagyok a munkájukért, és azért, hogy olyan tapasztalatokat gyűjthettem, amelyek megerősítették a bizalmam az orvosokban és az egészségügyi dolgozókban. Történt mindez a DE Klinikai Központjának sürgősségi és belgyógyászati osztályán.

 

Üdvözlettel: Nagy Mariann

A fájdalmaktól már szinte járni sem tudtam

2017.07.18. 06:34

o-sad-woman-facebook.jpgHiába járok orvostól orvosig, 2 éve senki sem tudja, mi bajom lehet.

Kedves Praxis!

 

Előzmények: Meszes nyaki csigolyák. 6 terhesség 5 gyermek felnevelése, családi konfliktus. Stresszes élet. Huzat-ventilátor-légkondicionáló érzékenység. Hol a talp izmai, hol a térd vagy csípő ízület fájdalmak. Miután tudom, hogy érzékeny vagyok a huzat-légkondi hűtésre, így kerültem azokat az utazásokat, ahol már légkondis berendezés működik vonaton autóbuszon. Nyáron kerülöm azokat a boltokat, könyvtárakat, irodákat, bankokat, postákat, gyógyszertárakat, ahol a levegőt légkondival hűtik. Persze ez nem mindig sikerül, de max 20 perc amit még el tudok viselni. A lényeg: Anyám betegsége kapcsán, őt kórházban gondozták. Két naponta mentem hozzá. Ami azt jelentette, hogy a nyári forróságból, fel kellett szállnom a légkondicionált buszra. Kórházhoz utazás kb 1 óra volt. Majd látogatás végén az utazás otthonomba.

 o-sad-woman-facebook.jpg

Ez így ment 2 hónapig. Mire anyám felgyógyult én meg a fájdalmaktól már szinte járni nem tudtam. Közben ért egy hír, miszerint volt élettársam tetemes adósságot hagyott rám. Ő eltűnt látókörömből. Azóta sem törlesztett felém. Mivel legnagyobb fájdalmat a lapockák közötti csigolyáknál éreztem, kértem a Gerincgyógyászati központban vizsgálatot. Megröntgeneztek, de Tramadolt és gyógytornát írt fel az orvos. Közben kutakodtam a neten, mivel kiderült, hogy nagybátyám Bechterew kórban szenved, ezzel kerestem fel az ORFI-ban az orvost. MR vizsgálat, vérvétel. Csak azt erősítette meg, hogy gyulladás van a szervezetemben. Tavaly nyáron feküdjek be mindenféle varázslásos kezelésekre. Míg a folyosón várakoztam a kezelésre szólításra, persze huzat volt. Kértem, hogy ezt fejezzük be egy percet sem maradok tovább, begyulladt a mandulám. Mivel nincs diagnózis a háziorvos nem tud folyamatos táppénzre venni. Idén januárban vette lányom észre, hogy a jobb szemem pupillája nem mozdul, ki van tágulva. Szemészeten nem találtak semmit, neurológushoz küldtek.

 

Persze fájdalmaimra azóta is Apranaxot szedek. Adie szindróma. Ennyit mondott a CT- vizsgálat után. Ezért B vitamint is kezdtem szedni. Időpontot kértem újra az ORFI-ba februárban. Persze a várakozási idő 4 hónap. Úgyhogy most június 13-án jutottam reumatológushoz. Most vérvétel volt. Ez az orvos nem ugyanaz mint aki tavaly megvizsgált Ő elment szülni. Aki most vizsgált meg Ő is megy szülni. 27-én postázzák majd ki a vérvétel és a diagnózis eredményt. Tehát izomláz szerű test szerte fájdalom. 2 éve már hogy erős izomláz szerű fájdalmaim lettek. Hát most ennyi: keresem mi a betegségem.

 

Üdvözlettel

 

Ilona

Hosszú órákon át váratták a 87 éves beteget a Szent Imre kórház sürgősségi osztályán

2017.07.03. 05:46

fe91d1d5b85728eff7c695023ff9bdbf18f56c3c_1.jpgHa a háziorvos ráirja,hogy kéri sürgős beutalását akkor miért kell több órán keresztül várakozni?

Tisztelt Praxis!

 

Sajnos hasonló tapasztalataim vannak a Szent Imre kórház sürgősségi osztályával. Édesanyámnak a háziorvos délután mentőt hivott, a beutalóra ráirta,kéri a sürgős beutalását. A mentő 16.30 perckor megérkezett és 17 órára a kórházban voltunk a sürgősségi osztályon.

 

18 óra előtt valamivel jött egy hölgy aki behivta az édesanyámat és elkezdett vele foglalkozni, vérvétel stb., bekötöttek egy infuziót. Mivel kisértem az édesanyámat és nehezen ült a tolószékben,de a padon is,mondta a hölgynek,ha lemegy az infuzió akkor majd szólni fogok. Válasza: úgyis előbb szólnak. Hát tévedett,mert az infuzió lefolyt és többszöri szólásra este 11 órakor ismét hivta egy orvos,aki megvizsgálta és közölte,hogy csinálnak neki,egy mellkas röntgent.

 fe91d1d5b85728eff7c695023ff9bdbf18f56c3c-600x406.jpg

 

Várni kellett a beteg hordót,aki elviszi a mellkas röntgenre. Utána várakozás a leletezésre, majd az orvos közölte,mivel a problémája a tüdővel van,ezért Törökbálintra kellene menni. Egy 87 éves beteggel és jómagam is egy egyedül álló hölgy vagyok. A háziorvosunk közölte,hogy a Törökbálintot ne fogadjuk el,akkor inkább a VIP osztályra menjünk. Közöltük ezt az orvossal,aki többszöri ügyintézés után jelezte,hogy akkor mehetünk a VIP2 osztályra. Végül másnap hajnali fél kettőkor került édesanyám a kórházi ágyra ahol jelenleg is van.

 

Úgy gondolom,ha a háziorvos ráirja,hogy kéri sürgős beutalását akkor miért kell több órán keresztül várakozni. Rendben van,hogy mindenkinek a sürgősségire kell menni,de akinek a háziorvos kéri sürgős beutalását és a mentő szállitja be,akkor azzal azonnal kellene foglalkozni.

Egy titokzatos betegség miatt lassan megnyomorodok

2017.06.13. 05:56

7_1.jpgAz orvosok tanácstalanok, az érsebész a neurológushoz küld, az vissza az érsebészhez, vagy az ortopédiára, az ortopédus a reumatológiára, és így tovább.

Tisztelt Praxis!

 

Talán tud valaki segíteni abban, hová, kihez fordulhatnék, hogy maradék járóképességemet megőrizhessem, ne adj isten, állapotomban javulás állhatna be.

 

56 éves nő vagyok, egy veleszületett rendellenességgel élek. Neve: Klippel-Trenauey- Weber szindróma, vagy Parkes-Weber szindróma. Igazából nem tudom, mert születésemkor még nem volt olyan fejlett a tudomány, hogy pontos diagnózist fel tudtak volna állítani. Lényeg az, hogy egy vöröses-lilás folttal születtem, ami a derekam jobb oldalából indult, a farpofán át, a jobb comb hátsó részén, le egészen a bokáig. A Városmajor úti klinikára hordtak a szüleim, az érintett lábam 2 centiméterrel hosszabb volt, egyéb problémát évekig nem észleltünk. 17 éves koromban kaptam életem első mélyvénás trombózisát, ezt követően, 1979-ben készült egy arteriográfia, ami angiodiszpláziát igazolt, artéria-véna shöntöt, csökevényesen fejlődött ereket.

 

Keringésjavítás céljából szimpatektómia műtét következett, ami szövődményesen gyógyult, hónapokig a falat vakartam kínomban egy ideg begyulladása miatt. Ezt követően vettem észre a jobb farizomzat sorvadását, visszamentem a Klinikára, ahol azt mondták, a sorvadásnak semmi köze nincs a műtéthez, neurológiára irányítottak, ahol gerincsérv, vagy daganat irányába vizsgáltak, negatív eredménnyel. Évek teltek el, a járásomban akkor még semmiféle zavar nem mutatkozott, viszont több magas elzáródású trombózisom volt.

 

2002-ben egy nagyon súlyos iliaca vénát elzáró trombus után lábszárfekélyem keletkezett, ami egy év alatt szépen begyógyult. Közben egyre nagyobb fájdalmaim voltak a csípőm környékén, de a rtg semmit sem mutatott. Később a fájdalom mérséklődött, az izom sorvadása viszont fokozódott. Nehéz volt lépcsőn járni, fájt a hátam, a derekam, a sarkam, elég rozoga állapotba kerültem, de mindez még semmi sem volt ahhoz ami pár évvel ezelőtt kezdődött. Előbb csak a beteg lábam fordult kifelé, ha normál helyzetbe hoztam azt kényszertartásnak éreztem. Hamarosan azt vettem észre, hogy a térdem befordul, bokám kidől, a járás kínszenvedés.

 

Mára sajnos ott tartok, hogy mindkét lábam kifelé fordul, térdem berogyik, ha egyenesbe kényszerítem a lábfejemet, a térdemet is kiegyenesítem akkor nem tudok elindulni, nincs egyensúlyom, a térdeim összerogynak alattam. Egyelőre még pár száz métert meg tudok tenni, de a legkisebb emelkedő megállít. Olyankor a combjaimban érzett szorító fájdalom miatt két-három lépésenként pihennem kell. Egy-egy ilyen 200 méteres út után napokig erős izomlázat érzek mindkét combomban.

 

Az orvosok tanácstalanok, az érsebész a neurológushoz küld, az vissza az érsebészhez, vagy az ortopédiára, az ortopédus a reumatológiára, és így tovább. Kérdésem, amit levelem elején is említettem, mit tehetnék? Nem akarok, nem tudok belenyugodni, hogy igazából senki sem tudja, mi a bajom, nincs korrekt diagnózis, csak szépen lassan megnyomorodok, a lakásom foglya leszek. Köszönök előre is minden véleményt, javaslatot.

 

Üdvözlettel: H. G.

Haza akarják küldeni a magatehetetlen beteget

2017.05.31. 05:11

18e54da37aa0c6a04e15f1858ae9c226b6dde516.jpgÉdesanyámat 2015 Júniusában találtam meg egy budapesti elfekvőben a háziorvosa segítségével. 24 órás ellátást igénylő pelenkás beteg lett

Tisztelt Cím!

 

Édesanyámat 2015 Júniusában találtam meg egy budapesti elfekvőben a háziorvosa segítségével. Senkit nem adott meg akit értesíteni lehetne, így csodálkoztak amikor megjelentem. Az édesanyám 24 órás ellátást igénylő pelenkás beteg lett.

 

Annyit tudok, hogy sokat feküdt Pszichiátriai osztályon. Most majd két év elteltével haza akarják adni saját felelősségére. Megpróbáltam a gyámságot, de azt mondja a vizsgálat, hogy mentális állapota nem indokolja.

 18e54da37aa0c6a04e15f1858ae9c226b6dde516.jpg

 

Az.édesanyámnak nincs magántulajdona, csak egy önkormányzati bérelt lakása. Nekem aortabillentyű betegségem van. Mellé egy kiskorú gyermekem és egy házhitelem.

 

A kórház szociális nővére hívott fel, hogy hazafogják adni.Kérem adjanak tanácsot mit tehetnék?

 

Tisztelettel:Tóthné

A bolgár egészségügy rosszabb, mint a miénk

2017.05.11. 06:16

a9203b014312b4e3fd32b7cbd36ce4b7.jpgAmint beléptünk, riadtan felrebbentek a fehér köpenyesek, és még mielőtt annyit mondhattam volna, hogy corpus alien, már testületileg vissza is toloncoltak bennünket a váróterembe azzal, hogy menjünk a másik rendelőbe.

Egy nyáron a bolgár tengerparton kempingben sátortáboroztam a családdal és barátokkal. A homokos tengerparton a 7 éves Eszter szemgolyójára tapadt egy kis csillámlapocska, amely pislogásra nem akart elmozdulni. A társaságunkban levő gyermekorvosnő fertőzésveszélytől tartva nem mert belenyúlni az Eszter szemébe, ezért beautóztam az Eszterrel a burgaszi poliklinikára. Az orvosnő tanácsolta mondjuk azt, hogy CORPUS ALIEN, amitől a szemész majd fogja tudni, hogy idegen test van a szemben. Burgaszban nagy nehezen megtaláltuk a jellegtelen négyszintes épületet, amelyből hosszú tömött sorokban áramlottak ki- és befelé az emberek. A földszinten semmiféle elirányítás nem volt található, ezért a tömegben emeletről emeletre tolongva kerestük a szemészetet.

 

A harmadik emeleten meg is találtuk, ahol a váróteremben egy sereg ember a kezüket vagy zsebkendőt az egyik vagy mindkét szemükre szorítva várakoztak. Nagy naftalinszag volt, ugyanis főleg a vidékiek orvoshoz jövet elővették a szekrényből a fekete ünneplő ruháikat. Rémségesen elhanyagolt, begyulladt és bedagadt szemeket láttunk, a fertőző váladékokat nyilván szétkenték a padokon, kilincseken, hogy jusson mindenkinek. A teremből négy ajtó nyílt, de csak kettőn keresztül volt forgalom. Elkezdtem figyelni, hogy mi a rendszer. Sorszám nem volt.

 a9203b014312b4e3fd32b7cbd36ce4b7.jpg

A betegek egy része a teremben állt vagy a padokon ült, de a többség a két ajtó előtt szorosan összetömörödve várakozott. Ennek a tömörödésnek nem volt sorban állás jellege, hézag nélkül összetapadva mozdulatlanul álltak. Queue jumping nem volt lehetséges, mert nem volt sor. Az ajtókon keresztül nem volt betegforgalom, csak néha egy-egy fehér köpenyes jött elő, csak azért, hogy az ajtót maga után gyorsan behúzva bemenjen a másik szobába. Nem láttam, hogyan lehetne bejutni a rendelőbe. Próbálkoztam azzal, hogy az Eszterkét magam előtt tolva és az útlevelet kérlelő tekintettel felmutatva bejutok az ajtóig, de válaszul a néma fekete tömeg még szorosabbra tömörödött. Ekkor elkezdtem figyelni, hogy egyáltalán ki jut be és hogyan.

 

Egyszer csak, a terem túlsó végén hirtelen felkerekedett egy addig passzívan ott ülő ember, majd a szemére szorított zsebkendővel határozott léptekkel elindult, a szabad kezével, könyökével, homlokával jégtörő hajó orrát szimulálva menetsebességgel széttolta az ajtó előtt tömörödő embereket, és bement a rendelőbe. Azok döbbenetes módon jámborul tűrték. Körülbelül ekkorra dühödtem be és a bolgár beteg példáját követve, az Esztert magammal vonszolva, hasonló technikával sikerrel behatoltam az egyik ajtón.

 

Amint beléptünk, riadtan felrebbentek a fehér köpenyesek, és még mielőtt annyit mondhattam volna, hogy corpus alien, már testületileg vissza is toloncoltak bennünket a váróterembe azzal, hogy menjünk a másik rendelőbe. Hasonló módon ide is behatoltunk, itt pedig egy főorvos kinézésű fehér köpenyes nő jött felénk elhárító jelleggel. Sorolta a kifogásokat, miszerint nincsenek meg a kezelésre a feltételek, nincs műtő, stb. Ekkorra már tényleg dühös lettem, őt is félretoltam, az Esztert pedig leültettem a vizsgálószékbe, ráirányítottam a lámpát és azt mondtam a nőnek, hogy corpus alien. Erre fel kénytelen volt megnézni az Eszter szemét, láttam, hogy megkönnyebbül. Ezután annak rendje és módja szerint steril módon levette az Eszter szeméről a csillámlemezkét, mindenféle ecsetelővel és kencével fertőtlenítette, majd végül bekötötte.

 

Az Eszter szeme azóta is megvan, bár egyszer Pomázon már felnőtt korában majdnem elvesztette. Akkor is én rohantam vele éjjel az szemészorvoshoz. De ez egy másik történet.

Levágtam az ujjbegyemet

2017.05.09. 06:02

jammed-vs_-broken-finger-how-can-i-tell-.jpgA doktor urak láthatatlanok voltak. Szerintem ha artériás vérzésem lett volna, azt sem vette volna senki észre.

Egy vágódeszkán pörkölthöz vágtam kockára a sertéslapockát, amikor a gáztűzhely rácsozatára tett deszka megbillent és én a szamuráj késemmel levágtam a bal kezemen a mutatóujjam begyét. A levágott begy a húsok közé keveredett. Mindenki ismeri azt a dermedt érzést, amikor az ember hitetlenül nézi az ujját, amely az első pillanatban még nem is vérzik. Azután annál bőségesebben. Egyedül voltam, vasárnap volt. Sebészorvost!

 

Az ujjamat folyamatosan felfelé tartva, a csuklóm köré vérfogó papírtörlőt tekerve megragadtam a kézitáskámat és elkezdtem rohanni az autóm felé. Fél kézzel, könyökkel, térddel és homlokkal vezetve elszáguldottam a Hercegprímás utcába, ahol a rendelő elhagyatottan le volt zárva. Erre elrohantam a közeli Rosenberg Házaspár utcai rendelőhöz (ma Hold utca). Ez is zárva volt, de nagyon, csak a kapu melletti földszintes ablakban könyökölt a kispárnáján egy kopasz ember és figyelte az utca történéseit. Nem mondtam neki semmit, csak felmutattam a vérző ujjamat. Azt mondta, hogy menjek a Fiumei úti Koltói Anna kórház traumatológiájára.

 jammed-vs_-broken-finger-how-can-i-tell-.jpg

 

Oda is elszáguldottam, bementem a földszinten egy nagy terembe, amely tele volt sérültekkel. Mintha a haiti földrengés után lettünk volna. Egyesek a földön feküdtek hordágyon, másokat hozzátartozók támogattak, padon feküdtek, kinek a feje, kinek a karja, kinek a lába volt sérült, amatőr elsősegély kötések és ragtapaszok. Apatikus csend, csak néha hallatszott nyögés. Az arcokon reménytelenség, már belefásultak a várakozásba. Négy ajtó, fehérköpenyesek sehol. A terem bejáratánál volt egy ablak. Amögött ült a túlterhelt recepciós nő. Mintha ő is betegelhárításra lett volna berendezkedve. Hogy képbe helyezzem egyszerűen felmutattam neki az ujjamat, mire hirtelen lefelé fordította a tekintetét, eltakarta az arcát, és rémülten felháborodva így kiáltott: "Ne mutassa!" Majd a fejét félig elfordítva letépett egy sorszámot és átadta nekem. Láttam, hogy körülbelül én vagyok a legkönnyebb sérült valamint is, hogy vigasztalanul magunkra vagyunk hagyatva és nuku személyzet.

 

Nem volt nálam élelem sem. Aztán elkezdtem figyelni, hogy hogyan is működik ez az egész. Egy idő múlva láttam, hogy csak két ajtó mögött lehet rendelő a másik kettő nem funkcionált. Néha az egyik ajtó mögül előjött egy-egy ápolónő kezében kávéval és gyorsan behúzva maga után az ajtót bement a másik helységbe. A doktor urak láthatatlanok voltak. Szerintem ha artériás vérzésem lett volna, azt sem vette volna senki észre. A többi sérült részéről részvétre vagy segítségre nem számíthattam. Kiszemeltem magamnak az egyik csinosabb ápolónőt és amint átment a színen nála érdeklődtem, hogy mi itt a rend és hosszabb távon mi várható. Nem volt ellenséges, és attól kezdve ahányszor előjött hol egy iratcsomaggal, hol egy tálca kávéval beszéltem hozzá és lazán poénkodtam.

 

Nevetett, amit jó jelnek tekintettem. Aztán egy idő múlva színlelt csodálkozással megkérdeztem, hogy hogy van az, hogy nem látok beteget bemenni a szobákba. Sikerült jó hangvételt megütni, mert nem fagyott le, hanem hirtelen megkérdezte: Miért, magának mi a baja? Felmutattam az ujjamat. Erre azt mondta, Á, ez semmi! Na jöjjön! Majd a teremben haldokló sérülteken átlépkedve bevezetett az egyik rendelőbe. Kellemes kávészag, oldott hangulat. Ott ült a fiatal, jóképű sebészorvos, körülötte a rá ácsingózó fiatal ápolónőkkel, és az egyiknek a vállát masszírozta. Nevetve fordult felém, hogy mi a gond. Neki is megmutattam az ujjamat. Ekkor már a professzionális harctéri sebész komolyságával, határozott mozdulattal megfogta az ujjamat és közelről megszemlélte a sebet. Határeset - jelentette ki - az ujjlenyomata is vissza fog nőni.

 

Majd rutinosan ellátta a sebet. Megsózta, megborsozta, megpaprintotta és bekötözte. A kötözés végső fázisát már az egyik nővérkére hagyta és kényelmesen hátranyúlt a kávéja után. Tényleg értette a szakmáját, a seb komplikációk nélkül gyógyult, ma már egy CSI-nak (Crime Sceen Investigator) sem okoznék gondot, mert tényleg regenerálódott az ujjlenyomatom. A pörköltet otthon befejeztem, vittem belőle a munkahelyemre is, ahol az egyik kollegámat is megkínáltam. Nagyon ízlett neki, jó ízűen falatozott és dícsérte. Ekkor neki is felmutattam a bekötözött ujjamat és közöltem vele, hogy valszeg éppen most ette meg az ujjbegyemet, amely beleesett a húsok közé.

8 órát vártunk a sürgősségin

2017.05.07. 08:15

honved_korhaz_kulso_1_3.jpgNekünk még szerencsénk volt, mert rokonaink dolgoznak a Honvédben és úgymond "gyorsan" sorra kerültünk.

Tisztelt Praxis!

 

Húgom a MÁV háziorvosi ügyeletére ment be, ahol arra panaszkodott, hogy szúr az oldala. Mar ott is annyit várt, hogy már nem bírt menni. Az orvos vakbélgyulladásra gyanakodott, és elküldette húgomat a Honvédbe. Na igen, csak húgom egyedül ült ott a váróban, és mozdulni nem bírt. De simán kitettek, hogy oldja meg úgy a bejutast, ahogy akarja.


Gyorsan intézkedtünk, bekerültünk a Honvéd sürgősségire, és 8 órát vártunk. Ö szenvedett, sirt, de csak azt mondtak, nem olyan vészes, minden rendben van. Én kérdeztem, kell-e műteni a húgom, a válasz az volt, nem kell. 1 órával később romlott az állapota, és azt mondták az orvosok, hát műteni kellene, de a személyzet fáradt, megvárják a kora reggeleseket, hogy friss szakemberekkel kerüljön a műtőbe. Hát mondtam, rendben van.

 

honved_korhaz_kulso_1_3.jpg


Én hazamentem, reggel hívtam húgom barátját, aki végig nála maradt, kiderült, hogy hajnali 3-kor mégiscsak megműtötték, mert perforált a vakbele, és inkább nem várták meg a korai műszakot.
Nekünk még szerencsénk volt, mert rokonaink dolgoznak a Honvédben és úgymond "gyorsan" sorra kerültünk, és egy plasztikai sebeszorvos végezte a műtétet, hogy ne maradjon nagy hege a húgomnak, de az állandó idegtépés.


Én láttam, ahogy egy bácsi vérző fejjel ül 6 órán keresztül egy kerekesszékben, miközben egyszer se nézett felé senki. Pedig a Honvéd meg a jobb kórházakhoz tartozik. Ez kb. 3 éve volt.

Emberség és szakértelem a veszprémi kórházban

2017.05.03. 06:00

korhaz1-945x630.jpgA veszprémi kórház, ha már ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, a legjobban vizsgázott emberségből, gyógyításból, hozzáállásból.

És akkor némi tapasztalat a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc kórházról.
Csillagos 5-ösre értékelem, minden negatív internetes híre alapján. Na nem a kaját, mert azt nekünk veséseknek külön főzték és még a megszokott kórházi kosztnál is ízetlenebb volt, lent már ismertettem miért. De emberileg, empátiailag csillagos 5-ösre vizsgáztak.


Azt nem tudom, hogy azért-e, mert az első 3 hétben épp a halálból hoztak vissza, és minden nap csak az volt a biztos, hogy akkor élek, de az nem, hogy másnap is, de a figyelem teljes volt.
Már reggel 4-kor ébresztettek, vérnyomásméréssel, lázméréssel. A főorvos reggel 6.44-kor minden nap megállt az ágyamnál, és pl megvizsgálta a fisztulámat, de csak, ha rám mosolygott és egy másodpercre megkérdezte mi van velem, akkor is bejött. A többi orvos is naponta tiszteletét tette az ágyamnál néha többször is, az első héten pedig gyakorlatilag 1-es bel egész személyzete megjelent minden nap, hogy megnézzenek, hogy egy jó szót, egy biztatást ejtsenek nekem.


Helyettem küzdöttek, még akkor is, amikor én a dialízis ellen harcoltam. Nagyon kedvelem az egyik doktornőt, aki bátor, és bátran leveszi a vizet rólam. Persze velünk, végstádiumos betegekkel, mindenki nagyon kedves alapból, mert mint a végstádium szóban benne van, soha nem tudjuk, hogy mikor van vége. Ők sem tudják, ahogy fogalmaztak, minden nap egy ajándék. Rengeteget sírtam, de sosem maradtam egyedül a könnyeimmel, a folyosókon is mindjárt odatalált a személyzetből valaki, amikor elszontyolodva, csüggedten ültem, egy-egy rossz lelet után.

korhaz1-945x630.jpg


A várakozás volt a legnehezebb, de a főorvos tudta mennyire rettegek, így mindig bekérte a leleteimet. Sokszor a folyosón kapott el, hogy elmondja, nincs még meg a lelet, de amint meg lesz, hozza egyből. Az ápolónők túlhajszoltan, fáradtan, de folyamatosan mosolyogva, kevés pénzért, de a végsőkig küzdöttek.


Nagyon jóban lettem az ápoló személyzettel, már majdnem örökbe fogadtak. Kedveltek, mert még a halál torkában is megőriztem a humorom, és tetszett nekik, hogy dacosan harcoltam az orvosokkal, hogy minden beavatkozást megbeszéltem velük, hogy utána olvastam a kezeléseimnek. Hogy nem bólogattam mindenre, amit mondtak, hanem tájékozódtam
Már néha az orvosok is nevették, hogy előre szerveztem a következő beavatkozás helyét és idejét, holott még nem jött meg a végérvényes lelet.


Tűkön ültem, készen rá, hogy megvétózzam minden tanácsukat. Amikor az urológus meg akart katéterezni, akkor már túl voltam két fájdalmas beavatkozáson, az osztályos orvosaim már fel se hozták volna. Az urológusnak sem egyeztem bele, mondtam neki, annyi középsugaras vizelettel szolgálok, amennyit csak akar, de a katéterezést nem vállalom. Így megegyeztünk.
Őszinte voltam, elmondtam a főorvosnak, hogy nincs pénzem, és mint látja, igazából családom sincs.


Tök egyedül vagyok és éppen ezekben a hetekben változik meg a teljes életem. Kevesebbet fogok tudni dolgozni, és épp a végtartalékaimat élem fel. Azt mondta, megérti és tudja, hogy milyen nehéz nekem egyedül, nem is vár tőlem semmit. Mégis úgy érezhettem, hogy kedvel és külön figyel rám.


Szóval, úgy gondolom a veszprémi kórház, ha már ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, a legjobban vizsgázott emberségből, gyógyításból, hozzáállásból. Ha már tényleg ilyen állapotba jutottam, még keresve sem találhattam volna jobb helyet.

 

Külön köszönet az érsebészeten dolgozó orvosoknak és Noéminek az ápolónak, akik az ott töltött egy napom és egy éjszakám alatt megmutatták, hogy mi ott számítunk, hogy nem kell félnünk és az én vékony artériám és és vastag vénámból is megoldották a fisztula műtétemet.

Ha az orvosokra bízom, már tolószékben lennék

2017.05.02. 06:05

fajdalmaim-vannak-gerincfajdalom.jpgAz egészben az volt a legborzasztóbb, rá sem jöttek, mi a bajom, mi okozza a borzalmas fájdalmat. Segíteni pedig végképp nem tudtak.

Tisztelt Praxis!

 

Az én kálváriám az egészségüggyel közel fél évig tartott. Az egészben az volt a legborzasztóbb, rá sem jöttek, mi a bajom, mi okozza a borzalmas fájdalmat. Segíteni pedig végképp nem tudtak. A kezelések semmit nem értek, megállapították, hogy van két gerincsérvem, egyről már közel tíz éve tudtam, de nem olyan jellegű, hogy műteni kelljen. Javasolták, hogy pihenjek. Na épp azt nem tudtam.

 

Deréktól lefelé a lábujjamig állandó fájdalom, az izmaim elkezdtek sorvadni, nem csak hogy feküdni, de már járni sem tudtam. Végső kétségbeesésemben felhívtam egy barátomat, aki reikimester és csontkovács és a második kezelés után már egyedül jöttem fel a harmadik emeletre. Három hét alatt, négy kezeléssel teljes életet élek, dolgozok, naponta kétszer nagyot sétálok a kutyusommal, bevásárolok, ötször-hatszor megmászom a harmadik emeletet, az a hat hónap már csak egy rossz emlék. Ha az orvosokra bízom, mára már tolószékben írom ezeket a sorokat.

 

fajdalmaim-vannak-gerincfajdalom.jpg

 

Nem is a gerincsérvem okozta, hanem a csípőm volt szétcsúszva és olyan idegszál becsípődve, ami ezeket a tüneteket okozta. Hiába volt MR-i, röntgen, erre nem jöttek rá. Azóta a két sérvem is és a csípőm is, köszönik, jól vannak!

 

És az egész kevesebbe került, mint amit a hat hónap alatt a gyógyszerekre költöttem, ami persze semmit nem ért!

Prosztatarákos kanosszajárás

2017.04.29. 08:42

1_7.jpgVárja ki a párom amíg kezelés és műtét nélkül, katétert viselve élete végéig, szépen meghal nagy szenvedések közepette?

Tisztelt Praxis!

 

A párom 75 éves lesz nyáron és tavaly novemberben állapították meg a prosztata rákot nála a Dél-Pesti Kórház Urológiáján, ahová véletlenül került, mert akkori vidéki lakósként nem oda tartozott ellátási körzet szerint. Nem találtak áttétet nála. Kapott ott egy fiatal rezidens doktortól egy 3 hónapig ható női hormon hatású injekció implantátumot ( a beadást megelőzően nem kérdezte meg az orvos, hogy szeretné-e beadatni, a mellékhatások ismeretében) aminek az lett volna a hatása hogy kisebbítse a rákos prosztatát. Ezzel egy időben állandó katétert is helyeztek fel, mivel teljes vizelet elakadása volt. A legutolsó vizsgálat alkalmával a fiatal orvos javasolta, hogy menjen el a Kékgolyó u.-i Onkológiára onkológiai konzílium kérésre, mert a Dél-Pesti Kórházban nincs onkológus orvos. Majd azzal engedte el, hogy 3 hónap múlva amikor a hormongyógyszer hatása letelik, jöjjön vissza és akkor meglátja, hogy tud-e spontán vizelni, vagy egy ún. TURP műtétet megcsinálnának ami részlegesen távolítja el a rákos prosztatát. Közben 6 hetente cseréltesse a katétert. A párom állandóan nagyon rosszul volt a Leuprorelin mellékhatásától, alig bírt felkelni az ágyból, mint egy zombi úgy élt.

 

A Kékgolyó u-ba is alig bírt elmenni, mert a katétertől közlekedni alig tudott és a rosszulléttől is. Ott időpontra berendelve 8 órát várakozott , majd az orvos meg sem vizsgálva csak a Dél-Pesti Kórház vizsgálati leleteit megnézve, azt véleményezte, hogy nem kell semmit csinálni már vele a kora miatt, sem műtétet, sem további hormonkezelést nem javasolt, csak a katéter viselését. Mivel időközben az Uzsoki u-i kórház területi ellátási körzetébe költözött a párom, úgy gondoltuk, hogy akkor egyszerűbb, ha ide a közelbe jár a betegségének a további kezelésére nem a város másik végére másfél órát utazgatva BKV-val az ő rossz általános egészségi állapotában. Közben többször volt véres és gennyes a vizelete és fájdalmas irritációt okozott a katéter viselése, amire kapott antibiotikumot az SZTK-ban.

 

A 15. kerületi SZTK-ban dolgozott az az urológus orvos ( akinek a nevét nem kívánom most megírni, nem tudom, hogy ezen a Blogon szokásos-e ?) akit a körzeti orvos is ajánlott, mint jó szakembert. Sajnos azonban hozzá 2 és fél hónapos előjegyzésre lehetett volna bejutni, ezért úgy gondoltuk, jobb, ha egyenesen az Uzsokiban keressük fel őt amikor ügyeleti időben szokta fogadni a betegeket. Megtörtént több órás várakozás után a vizsgálat ( egy minimális paraszolvenciát tudtunk csak adni, mert mindkettőnknek nagyon alacsony a nyugdíjunk) és elmondta a doki, hogy ő is TURP műtétet javasolt, előtte vagy utána sugárkezeléssel kombinálva. A párom elmondta, hogy "szeretne megszabadulni a katétertől" mert nagyon kellemetlen a viselése, de elsősorban a rákbetegségét szeretné meggyógyíttatni. Erre az orvos beírta a kezelőlapra, ezt a szöveget, hogy " a katétertől szeretne a beteg megszabadulni", ami már eleve ferdítés. Majd április elején amikor már közeledett az előjegyzett műtéti időpont, a párom visszament a műtéthez szükséges vizsgálatok eredményével és mivel az EKG-n találtak valami eltérést az aneszteziológus orvos elküldte kardiológiai konzíliumra. Ezzel az aneszteziológiai javaslattal visszament a párom az urológus orvoshoz, aki azt javasolta, hogy keressen fel egy magán kardiológust, mert itt a kórházban egy vizsgálatra több hónapot kellene várnia.

 1_7.jpg

 

Majd amikor a párom mondta, hogy neki a nyugdíja 45 ezer Ft a magán kardiológiai rendelésen ( az urológus által javasoltan) 50 ezer Ft lenne a díj, akkor az urológus végül is telefonon megbeszélte a kórházi kardiológussal, hogy pár napon belül fogadta. A kardiológus nem csinált semmilyen vizsgálatot,( megnézte az EKG leletét, és kikérdezte, hogy vannak-e konkrét szívpanaszai, amik nem voltak, csak valószínűleg a Leuprorelin injekciónak az egyik mellékhatása, ami rá is volt írva, az EKG eltérés) sem szív ultrahangot, amit ott helyben el lehetett volna végezni, hanem elküldte szív katéterezésre, hogy pár nap múlva jelentkezzen. Ennek az orvosnak nem tudtunk paraszolvenciát adni, valószínűleg azért javasolta, hogy ezt az önmagában is veszélyes, és csak súlyos szívbetegség esetén elvégzendő vizsgálatot csináltassa meg a párom. Ő ezt nem vállalta be, aminek a következménye az volt amikor visszament az aneszteziológiára, hogy nem javasolták a műtétet. Előtte lévő héten amikor már közeledett a műtét időpontja én felhívtam a kórházat és meg akartam kérdezni, hogy mikor lesz ügyeletes az illető urológus orvos. Pont ő vette fel a telefont és kérdezte tőlem, hogy miért érdekel? Mondtam, hogy a műtét előtt szeretnénk a doktor úrtól részletes tájékoztatást kérni a műtét lefolyását illetően, a gyógyulási esélyekről és az esetleges szövődményekről. Erre ő azt mondta telefonban, hogy erre neki nincs ideje a kórházban ( amikor is rendszeresen ott fogadta a betegeit, akiktől megtudtuk a folyosón való hosszas várakozás alatt, hogy igencsak magas paraszolvenciát szoktak adni ennek az orvosnak), menjünk a magánrendelőjébe, ott van erre idő. Meg különben is "ne szívjuk már folyton a vérét az örökös kérdezősködéssel!" szó szerint ezt mondta elég arrogáns hangnemben.

 

A párom ezek után már semmiképpen nem akarta volna elvégeztetni ott ezzel az orvossal az Uzsokiban a műtétet, elment a bizalma annak ellenére, hogy ő egy nagyon jó szakember hírében állt. Különben is ragaszkodott volna az orvos a sugárkezeléshez amit a párom semmiképpen nem vállalt be. Majd lemondta a párom egy levélben ( mivel akkor már szabadságon volt az orvos és nem tudtuk személyesen felkeresni a műtét időpontja előtt) az orvosnál az amúgy sem javasolt elvégzendő műtétet. Azon gondolkoztunk el, hogy vajon ebben az országban csak a jól szituált embereknek van esélye a rákból való gyógyulásra? A szegény kisnyugdíjas embereknek, akik egész életükben fizették a TB hozzájárulást meg sem adják a gyógyulás lehetőségét, arra hivatkozva, hogy a kora miatt nem lehet a teljes prosztata rezekciót elvégezni csak a részlegeset aminek az lenne a szövődménye, hogy, ha egy rákos szervet megbolygatnak és félig ott hagynak, hogy megnő az áttétek szóródásának az esélye? Magán rendelőkben ( ismerőseim tapasztalata alapján) horribilis térítési díjért nincs ilyen felső korhatár, ha az általános egészségi állapota jó a betegnek. A párom nyáron lesz 75 éves és most nem tudjuk mitévők legyünk, mert a Dél-Pesti Kórházba ha visszamegyünk a fiatal rezidens orvoshoz, ő azt mondta, hogy elméletileg elvégezhető lenne a teljes prosztata rezekció, ( még a75 éves kora előtt) nem a hagyományos műtéti technikával. Rá viszont nem mernénk bízni egy ilyen komoly műtétet, mert ugye ő meg nem szakorvos.

 

A további több hónapos hormon kezelést sem szeretné a párom bevállalni, mert rettenetesek a mellékhatásai legalábbis számára, és nem tudni, hogy egyáltalán van-e valamilyen pozitív hatása? Még hozzá szeretném tenni, hogy a katéter cserére 6 hetente nem akart visszamenni a Dél-Pesti Kórházba, mert az nagyon messze van a lakhelyünktől, ezért felkereste a helyi SZTK-ban az egyik orvost, akinél nem volt várakozó beteg és kérte a katéter cserét ( hiszen ez nem egy bonyolult beavatkozás, bármelyik urológusnak rutin feladat) és ő azzal utasította el a legutolsó alkalommal, hogy "egy betegnek csak egy urológus jár" és menjen vissza katéter cserére az eredeti kórházba ahol kezelték. Hol van az megírva, hogy egy beteg nem fordulhat konzíliumot, szakvéleményt kérni másik orvoshoz, vagy akár többhöz is ilyen bonyolult esetben amikor súlyos prosztata rákról van szó? Szóval ezeket az orvosi anomáliákat tapasztaltuk és nagyon el vagyunk keseredve, hogy akkor most mi lesz a megoldás?

 

Várja ki a párom amíg kezelés és műtét nélkül, katétert viselve élete végéig, szépen meghal nagy szenvedések közepette? Elnézést kérek, hogy ilyen részletesen leírtam ezt a kálváriánkat, de sorozatban felháborító hozzáállást tapasztaltunk az orvosoktól , gyanítom, hogy azért, mert nem tudunk megfelelő, elvárt nagyságrendű paraszolvenciát adni. Várom válaszukat, véleményüket, javaslatukat.

 

Üdvözlettel: Zsuzsa

Pokolian fáj, de nem törődnek vele

2017.04.27. 05:35

elfekudt-nyak-gyors-megoldas-fajdalomcsillapito-nelkul-1430754080.jpgVárja meg a beteg az adott időpontot, ami  szerencsés esetben elmúlik, vagy rosszabb esetben rosszabbodik, és naponta háromszor csinálja össze magát kínjában? Erre az egészségügyi ellátásra vagyunk olyan büszkék?

Üdvözlöm a Blog olvasóit

Évek óta szenvedek a nyaki gerinc problémámmal, amire akármilyen kezelést írt fel a kezelőorvosom semmit sem ér. Ez év márciusában megpróbáltuk a gyógytornát, ha nem használ menjek vissza ebben állapodtunk meg.Elkezdtem járni a tornára hetente kétszer.Nem mondom,hogy semmit sem ért,mert valamit csak enyhült a folyamatos fájdalom a nyakamban és a vállamban de nem az igazi..Pénteken délután elkezdett rettenetesen fájni a problémás rész a nyakam és a tarkóm közt,estére már mozdulni sem bírtam.A fejem se jobbra,se balra mozgatni nem tudtam,mert ha próbáltam elmondhatatlan éles fájdalom nyílalt a nyaki résznél mindenfelé. Alvás semmi,egy perc sem.Egyszerűen nem volt az a póz,hogy csak egy pillanatra is szűnjön a fájdalom.

 

Háromféle fájdalom csillapító,hideg vizes borogatás,pihentetés sem csinált semmit,sőt  vasárnapra még rákapcsolt ekkor már a tarkómtól kezdve mindenem borzalmasan fájt.Itt mese nincs gondoltam,vissza megyek a reumatológus kezelőorvosomhoz,hogy csináljon velem valamit mert már moccanni sem tudok.

 elfekudt-nyak-gyors-megoldas-fajdalomcsillapito-nelkul-1430754080.jpg

 

Hétfőn reggel felhívtam a rendelőt,hogy megkérjem szépen az asszisztens hölgyet valahogy szorítson ki nekem legalább  10 percet az időpont hiánya miatt,mert én még egy ilyen napot nem bírok ki.Elmondtam azt amit itt leírtam.Nem lehet sajnos,április 18-ra tudok időpontot adni (ma 10-e van) addig tessék elmenni a körzeti orvoshoz,ő majd tudja mit kell ilyen esetben tenni.

 

Még egyszer elmondtam mert lehet nem értette,hogy nem tudok mozogni,pokolian fáj már mindenem,gyógyszer és semmi sem használ,három napja így kínlódok.A körzeti orvos semmit sem fog csinálni,maximum felír fájdalomcsillapítót,és oda fog irányítani önökhöz teljes joggal,mivel nem az ő szakterülete-mondtam.Válasz hasonló:tessék járni a gyógytornára továbbra is és tessék szedni Algoflexet és ez az időjárás változás is közrejátszik az ilyen hirtelen fájdalmakban.

 

Én nem akartam hinni a fülemnek,hogy ilyen hirtelen fellépő napok óta tartó csillapíthatatlan fájdalom esetén nemes egyszerűséggel elirányít a körzeti orvoshoz,amikor  is biztos lehetett benne,hogy az meg visszaküld hozzájuk.Másnap felhívtam a háziorvosomat és megkérdeztem tőle,hogy ebben az esetben mit tudna tenni velem ha odamegyek.Semmit,felírok magának egy erős fájdalomcsillapítót,és adok egy beutalót vissza-válaszolta.Nem mentem mert van betege épp elég,nekem meg van fájdalomcsillapítóm, tehát teljesen felesleges lett volna beülni a váróba huszadiknak.A kínom nem múlik,a nyakam ugyanúgy nem mozog se jobbra se balra,és szedem az Algoflexet kettesével,hogy kibírjam április 18-ig valahogy.Gyógytornára nem megyek mert nem tudok.

 

Most akkor megkérdezem azt,hogy lehet csodálkozni azokon akik fogják magukat és felkeresik a sürgősségi osztályokat vagy az ügyeletre elmennek? Tudnak mást tenni? Egyáltalán hova lehet fordulni ilyen és hasonló estben- a körzeti orvoson kívül- ha a panasz hirtelen jön és a fájdalom elviselhetetlen? Hova lehet menni fényes nappal? Vagy várja meg a beteg az adott időpontot,ami  szerencsés esetben elmúlik,vagy rosszabb esetben rosszabbodik, és naponta háromszor csinálja össze magát kínjában.Erre az egészségügyi ellátásra vagyunk olyan büszkék?

 

Bea

Gyógyítás helyett A Nagy Duettet nézte az ügyeletes orvos

2017.04.25. 06:23

firing_your_cancer_doctor.jpegEgyébként éjjel a kórházban meg is halt a néni. Úgy gondolom, ilyen súlyos betegnél elvárható lenne a teljes odafigyelés és lelkiismeretes ellátás.

Tisztelt Praxis!

 

Többször volt már szó a gödi orvosi ügyeletről pozitív és negatív előjellel is. Most egy megdöbbentő esetet hallottam. A szomszédomhoz, aki nagyon rossz állapotban volt félrebeszélt, fulladt, nem ivott, nem evett, gyógyszereit sem tudták már beadni Neki, kihívták a gödi ügyeletet húsvét vasárnap este kb.1/2 9-kor.

 

Már a telefonban azt kérdezte a doktornő -mit tud Ő csinálni? Amikor belépett a lakásba az volt az első kérdése, hogy be tudnák e kapcsolni a Tv-n a Nagy Duettet, mert már múlt héten sem látta, mindig van valami.

 

firing_your_cancer_doctor.jpeg

 

Leült és miközben nézte a műsort úgy vizsgálta a beteget és azzal kapcsolatban közben megjegyzéseket is tett. Amúgy az idős hölgyet elvitte a mentő később, mert ismétlem nagyon súlyos állapotban volt. Én nem voltam jelen, a gondozója mesélte el, de nem feltételezem, hogy kitalálta.

 

Egyébként éjjel a kórházban meg is halt a néni. Már odaúton a mentőben 60hm volt a vérnyomása. Nyilván nem feltétlenül azt akarom mondani, hogy emiatt a hozzáállás miatt halálozott el, de úgy gondolom, ilyen súlyos betegnél elvárható lenne a teljes odafigyelés és lelkiismeretes ellátás.

Meg másnál is természetesen!

 

Tisztelettel:

R.Melinda

Ha nincs másfél milliód, szenvedj!

2017.04.21. 06:17

2_4.jpgNem szeretnék megbántani senkit, de igazságtalannak érzem, hogy az ellátórendszer így bánik velünk, betegekkel. Ha nincs pénz, szenvedhetünk, ha van, minden azonnal megoldható.

Tisztelt blog!

 

Ortopédiai szakrendelésen jártam nemrég, ezzel kapcsolatban osztanám meg a tapasztalataimat. Nagyjából 2 hónapja erős fájdalommal ébredtem, a forgóm volt, ami kínozni kezdett. Korábban is éreztem fájdalmat ugyanott, de ez egész más volt, össze sem lehetett hasonlítani a régebbi érzéssel, sokkal gyötrőbb volt most a fájdalom. Pár napig szenvedtem vele, de végül már annyira megnehezítette a napjaimat, hogy bejelentkeztem egy szakrendelésre. Hosszas tanakodás után a hölgy, akivel beszéltem április 3-ára adott időpontot. Puff neki, majdnem 2 hónapot kellett várni csak ahhoz, hogy megnézzenek.

 

Közben a háziorvosom, aki kifejezetten humánus és nagyon kedves is mindamellett nyugtatgatott és írt fel gyógyszert is, amely ugyan nem szüntette meg a tüneteimet, de elviselhetőbbé tette a napjaimat. Végre elérkezett a vizsgálat napja és eljutottam a rendelőbe, ahol alapos kikérdezés és vizsgálatok után megállapították, hogy olyan fokú a probléma, hogy mindenképpen műtétre szorulok.

 

Első körben nagyon megijedtem, hiszen a műtét szó hallatán is ki tudok rohanni a világból, másrészt kisgyermekkorom óta, amikor a mandulámat távolították el, semmiféle beavatkozást nem végeztek el rajtam. Végül mégis belenyugodtam, hogy ha műteni kell, hát műtsenek, csak legyen jobb, mert az állandó és kínzó fájdalom, valamint az, hogy a napi teendőimet is csak óriási erőfeszítések árán tudom elvégezni, az tényleg nem mehet tovább. Elkezdtünk egyeztetni az esedékes beavatkozásról, hol és ki műtsön, majd megindult a szervezési része.

 2_4.jpg

 

Ekkor koppantam a legnagyobbat, ugyanis több lehetőséget is végig zongoráztam, de végeredményében mindenhol ugyanazt mondták, nagyjából 1, másfél évet kell várni mindenhol, mire lesz szabad hely és időpont. Az állam is leesett. Persze számítottam rá, hogy nem egyik napról a másikra kapok majd időpontot, de ez a borzasztóan hosszú idő még csak fel sem merült bennem. Azt hittem legrosszabb esetben is 3-4 hónapot kell még szenvednem, de utána végre minden rendbe jön. Nagyon nagyot tévedtem.

 

A legrosszabb mégis az, hogy mindenhol felhívták rá a figyelmemet, hogy amennyiben hajlandó vagyok másfél millió forintot letenni az asztalra, akkor szinte azonnal tudnak foglalkozni velem, már nagyjából egy hét alatt le tudják zavarni a műtétet és következhet a rehabilitáció. Sajnos elképzelhetetlen, hogy ezt a rengeteg pénzt kifizessem, egyrészt millió más kiadás nyomja a vállam, másrészt nincs is ennyi félretett tartalékom.

 

Marad a szenvedés, még legalább egy éven keresztül. Elkeserítő, hogy 40 éve fizetem a járulékokat, és amikor rászorulnék, hogy igénybe is vegyem az ellátást, nem tehetem, csak ha még jobban a zsebembe nyúlok. Nem szeretnék megbántani senkit, de igazságtalannak érzem, hogy az ellátórendszer így bánik velünk, betegekkel. Ha nincs pénz, szenvedhetünk, ha van, minden azonnal megoldható. És én még viszonylag szerencsésnek is mondhatom magam, mert nem halálos betegen várom az utolsó pillanatot, „mindössze” egy élhetetlen és fájdalommal teli életet kényszerítenek rám.

 

Üdvözlettel,

 

Tibor

Ameddig dohányzok, nem hajlandó meggyógyítani

2017.04.19. 17:32

a32-800x430_1.jpgAz egészben az a legszebb, hogy soha egy slukk cigarettát nem szívtam el egész életemben, és nem is tervezem már.

Tisztelt Praxis!

 

Biztosan rengeteg hasonló bunkó orvosról kaptatok már levelet, én csak az elmúlt másfél évben követem a blogot, most pedig eljött az idő, hogy a saját háziorvosomról írjam meg a véleményemet. Mindig is rideg volt a viszony közöttünk, bár az okát soha nem értettem, sem bántó, sem udvariatlan nem voltam az irányába az elmúlt közel 3 évben. Mégis mindig kimért és távolságtartó módon állt hozzám, de úgy voltam vele, biztos ilyen a személyisége, ha gyógyít, nem számít. Viszont eljutottunk arra a pontra, hogy már a kötelességét sem hajlandó teljesíteni, pedig egyrészt ezért fizetik, másrészt erre tett esküt.

 

Minden onnan indult, hogy február végén egy makacs köhögéssel és lázzal vegyített nyavalyával felkerestem, mondván elég nehezemre esik így a kettő együtt, a munkahelyemen sem nézik jó szemmel, hogy végig fertőzők mindenkit. Írt is gyógyszert, majd egy hét múlva a kontrollon gyógyultnak nyilvánított, holott akkor is ugyanolyan pocsékul voltam, mint amikor először mentem hozzá. Azt tanácsolta, hogy igyak sok folyadékot, majd elmúlik.

a32-800x430_2.jpg

Március 17-én pénteken, amikor újfent szóltak a melóban, hogy kezdjek magammal valamit, ne ténferegjek és krákogjak bent, újra elmentem hozzá, majd kértem, hogy nézzük meg alaposabban a dolgot, mert semmit sem javult az állapotom. Ezt már önmagában nem nézte jó szemmel, le is teremtett, hogy csak az idejét rablom, de újabb egy hetes kényszerpihenőre küldött és újfent ugyanazt a tablettát és köhögéscsillapítót írta fel. Amikor szerényen megjegyeztem, hogy legutóbb nem igazán hatottak ezek a készítmények, majdhogynem kiabálva kérte ki magának, hogy „kioktattam” ő tudja jól, mi kell nekem. Amikor szolidan egy vér és vizeletvizsgálatot pedzegettem, akkor pedig már szinte tajtékzott, mondván ő az orvos, nem én. Ami igaz is, csakhogy én érzem, javul-e az állapotom és addig azt hittem, a diagnózis szerves része a páciens által tapasztalt tünetek együttese.

 

Letöltöttem az egy hetes száműzetést, szedtem a gyógyszereket, mint egy kisangyal, de semmi. Amikor 24-én újra visszamentem hozzá, ismét gyógyultnak nyilvánított. Ekkor már egy hónapja szenvedtem a betegséggel. Akármit mondtam, akárhogy próbáltam rávenni, hogy járjunk alaposabban utána, mi lehet a bajom, nem volt partner benne. Mivel alapvetően arra neveltek, hogy kiálljak magamért, igyekeztem határozottan fellépni és úgy kérni, hogy végezze a dolgát és próbáljon segíteni, ezzel végképp elvetettem a sulykot. Szó szerint, és ebben egy apró túlzás sincs, több tanú hallotta kint a váróban, üvöltözni kezdett velem, és megengedhetetlen stílusban vágta a fejemhez a sértéseit. Naplopónak nevezett, semmirekellőnek, végül azt is kifejtette, hogy a dohányzástól vagyok ilyen helyzetben és ameddig dohányzok, meg se próbáljak többet hozzá menni, úgyis csak hátráltatom őt. Konkrétan kivágott a rendelőből. Az egészben az a legszebb, hogy soha egy slukk cigarettát nem szívtam el egész életemben, és nem is tervezem már.

 

Most, április elején még mindig betegeskedek, ami egyrészt nem jó nekem, mert ki szeret rosszul lenni folyamatosan, nem jó a környezetemnek sem. És itt, ahol élek, nincs is helyben másik háziorvos, akihez el tudnék menni. Nem tudom, arra van-e mód, hogy a munkahelyem városában válasszak magamnak új orvost és végre érdemben foglalkozzanak velem? Panaszt szeretnék tenni az orvosom ellen is, de erről pedig azt nem tudom, hova forduljak. Remélem, ha csak információval is, de valaki önök közül tud segíteni! Azt is szeretném leszögezni, hogy egyáltalán nem vagyok orvosellenes, sőt, a távolabbi rokonságban nálunk is van orvos a családban, de bárki bánna így egy beteggel, azt egyszerűen nem tudnám szó nélkül hagyni. Így pedig, hogy én kerültem ebbe a kutyaszorítóba, pláne nem.

 

Üdvözlettel,

Ági

Rosszindulatú agydaganatra fejfájás-csillapítót ajánlottak

2017.04.11. 05:15

agydaganat_tunetei.jpgMost rendszeresen járok MR vizsgálatra, és várom a halálos ítéletemet. Mindezt egy kontár miatt a dél-pestiből.

Tisztelt Praxisblog!

 

Valószínűleg már csak néhány nap van hátra az életemből (legalábbis tiszta tudattal), és úgy gondolom, megosztom Önökkel/veletek az én dél-tepsis történetem.

 

Történt egyszer kb. 3 éve, hogy egy éjszaka kínzó fejfájások törtek rám. Alvásról persze szó sem volt, sejtettem, hogy ez nem egy egyszerű fájdalomcsillapítós történet. Reggel valahogy bementem dolgozni, és munka után, kora este irány a dél-pesti ügyelete. Este nyolc körül értünk be a feleségemmel, bejelentkeztünk és vártunk. Vártunk egy órát, kettőt, hármat és éjfélkor még semmi.

 

Közben a személyzet pizzát rendelt (ők legalább nem lettek éhesek, mint mi), jókat dumált, és szigorúan ügyeltek az óránkénti négy cigi elszívására. Miután kb. 7 órája ültünk ott étlen-szomjan, és azt sem mondták, hogy bakfitty. Kb. hajnali háromkor teljesen kizsigerelve az asszonnyal elindultunk haza.

 

Hajnalban, alvás közben ismét jelentkeztek a fejfájások. Meló után ismét irány a kórház, bejelentkezés, és kb. hat óra várakozás után már sorra is kerültünk. Először egy vélhetően neurológus szakorvos vizsgált meg, de mivel a mozgásom rendben volt, mehettem az ügyeletes orvoshoz. Elmondtam neki a panaszaimat, erre ő belecsapott egy kérdezz-felelek játékba:

 

agydaganat_tunetei.jpg

 

-Ha lázas, mit vesz be?

-Lázcsillapítót. -feleltem.

-És ha fáj a feje?

-Fájdalomcsillapítót?

-Igen! Ha fáj a feje, vegyen be fájdalomcsillapítót!

 

Eddig tartott a vizsgálat.

 

Ezután eltelt kb. másfél hónap, és megműtöttek (szerencsére nem itt) rosszindulatú agydaganattal. A műtét után szövődmények léptek fel, és perceken múlott, hogy akkor nem haltam meg. Az orvosok akkor azt prognosztizálták, hogy már nem leszek önellátó, de hosszú hónapok kemény munkájával sikerült valamelyest visszakapaszkodnom. Most rendszeresen járok MR vizsgálatra, és várom a halálos ítéletemet. Mindezt egy kontár miatt a dél-pestiből.

 

Üdv,

 K. L.

 

ui.: bocsánat, hogy nem fedem fel a személyazonosságomat, de utolsó heteimet nem bíróságra járással szeretném tölteni...

A Szent Imre Kórház nem gyilkos kórház

2017.04.04. 06:00

20140601merenyletet-kovettek-el-csonka-andras.jpgA Szent Imre Kórház minden tekintetben kimagasló helyet foglal el az egészségügyi intézmények között nem csak hazai, de európai léptékek között is.

Olvasva a praxis.blog.hu-n a megannyi felháborodott hangvételű bejegyzést, különös tekintettel a - Szent Imre, a “gyilkos kórház” - című rémtörténetre, amit az elejétől a végig átitat az egyoldalúság, az empátia teljes hiánya és egy mélyről fakadó érthetetlen gyűlölet, úgy döntöttem, hogy veszem a fáradtságot megírni tapasztalataimat az intézménnyel kapcsolatban, hogy belássuk, a gusztustalan rágalmazás ellenére A

 

Évek óta küzdök a garatmandulámmal és már igazán eljött az ideje, hogy eltávolíttassam őket. A Szent Imre Kórház Fül-Orr-Gégészeti osztálya telefonos megkeresésemre rögtön másnap tudott fogadni, ahol rövid várakozás után sorra is kerültem. A rendkívül kedves főorvosnő egy alapos vizsgálatot követően kifejezett kérésemnek készségesen eleget téve kiírt az összes szükséges vizsgálatra és a műtét 2 hét múlva történő lebonyolítására. Következő héten 8 órára kellett megjelennem vérvételre, mivel kicsit előbb odaértem elsőként fogadtak, így 10 perc múlva már a röntgen vizsgálatra jelentkeztem be, 8:40-kor pedig már az EKG laborban pakolta rám egy derűs hangulatú asszisztens a csipeszeket. Összességében kevesebb mint egy óra alatt végeztem az összes, műtéthez  szükséges vizsgálattal.

 

Be kell valljam, hogy miután évtizedeken keresztül a Szent János Kórház ellátásán edződtem ennél sokkal nagyobb tortúrára számítottam, legjobb reményeim szerint legalább egy órát saccoltam csak a vérvételre és úgy számoltam, hogy legjobb esetben is egy egész délelőttömet erre a három vizsgálatra kell szánnom. Sose gondoltam, hogy protekció és bármiféle ráhatás nélkül  ilyen szolgálatkészség és gördülékeny ellátás fog fogadni a közgyógyellátás keretein belül.

 

A kórházi dolgozók pozitívv attitűdje, beleértve ebbe a ruhatárostól kezdve az asszisztensen át a főorvosnőig mindenkit, pillanatok alatt levette a vállamról a műtéttel szemben viselt minden aggodalom és szorongás terhét.

 20140601merenyletet-kovettek-el-csonka-andras.jpg

 

Elfogult lennék, hogy ennyire az egekbe magasztalok valamit, ami lehet hogy csak a puszta véltlenek szerencsés egybeállása? - Nem tudom, de nem is érdekel, mert úgy érzem fel kell emelni a hangunkat olyankor, amikor valaki veszi a bátorságot, hogy egy mondvacsinált negatív élmény apró részleteit felnagyítva, egy jött-ment drámaíró minden “vizelettől bűzös” eszközét felhasználva, hidegvérrel vádoljon egy kórházat, nem félve használni a szót: GYILKOS.

 

Mindenkinek vannak rossz tapasztalatai a magyar egészségüggyel kapcsolatban. Én is ültem már feleslegesen fél napokat várakozva, hogy aztán elküldjenek máshova, és bizonyára vannak olyan orvosok is, akiknek talán nem ezt a pályát kellett volna választani és olyanok is, akiken csak eluralkodott a kimerültség, családi, anyagi problémák, vagy egy ember életéért folytatott sikertelen küzdelem nyomasztó ténye. De semmi se jogosít fel bennünket arra, hogy egy-egy negatív benyomás alapján, ilyen lekezelő és rágalmazó módon általánosítsunk. Ezek az orvosok, ápolók annak ellenére, hogy nálunk szerencsésebb helyzetű országokban, ahova nap mint nap csalogatják őket, jóval többet kereshetnének, kedvezőbb körülmények között végezhetnék munkájukat mégis itt űzik a hivatásukat. Ők arra vállalkoztak, hogy életüket, tudásukat a betegek megsegítésének szentelik.

 

Lemondanak a családdal töltött szent estékről, napsütötte vasárnapokról és rengeteg másról, hogy segítő kéz fogadja a gyengélkedőket és cserébe megannyiszor köszönet helyett mást sem kapnak, mint hálátlan, hideg gyűlöletet.

A „gondos és szakszerű ápolásnak köszönhetően” elhunyt a beteg

2017.04.03. 06:17

st_paul_slider_bereavement_header.jpgAz egészségügyben teljes a közöny, csak az illető személy egyéni erején múlik, hogy túléli vagy nem.Csak egyvalami számít: a PÉNZ.

Tisztelt Cím!

 

Édesapámnál tüdőrákot diagnosztizáltak, amely után másfél hónappal később elkezdődött a kemoterápiás kezelés a Csongrád Megye D. Szakkórházában. (továbbiakban: Szakkórház). Állapota kielégítő volt, a CT vizsgálat az onkológiai és radiológiai kezelés után a tumor regresszióját mutatta. Apám tavasszal megkezdte a következő kemoterápiás kezelését. Fizikális és szellemi állapota az orvosok egyöntetű véleménye alapján teljesen elfogadható volt, prognózisuk szerint Apám állapota lehetővé tette volna a még életet. Egy hétvégi napon feleségemmel együtt megjelentünk a Szakkórházban.

 

Apám hihetetlen állapotromlása (24 órán belüli) mellett döbbenten tapasztaltuk a következőket:

 

Én és feleségem kerestük az ügyeletes orvost, az ajtó zárva volt. Kérésünkre az ápolónő közölte, hogy az ügyeletes orvos jelenleg nem elérhető! Kutatásunk nem vezetett eredményre, senkit nem találtunk, aki felvilágosított volna Apám állapotával kapcsolatban. Kérdésem a következő: előírásszerűen működik a Szakkórház, hogy van olyan időszak, amikor egyetlen egy orvost sem lehet elérni? Normális eseménynek számít az, hogy az ápolónő (aki internetezett, amíg velünk beszélt) nem tudja megmondani az ügyeletes orvos elérhetőségét, visszaérkezésének lehetséges időpontját? Kérdésem a következő: megfelelő eljárásrend az a Szakkórház részéről, hogy a telefonszámunk megadása után senki sem hívott vissza minket? Az etikai előírásoknak megfelelő az, hogy a beteg állapotát nem közlik a hozzátartozókkal? Ebben a kritikus helyzetben mi is kértük (személyesen) a rendelkezésre álló információk megosztását, de ezt nem kaptuk meg.

 

Orvost és ápolót a látogatási időben, a kórteremben egyetlen alkalommal sem láttunk (ez az elmúlt három hónap alatt ez mindig így történt). Kérdésem a következő: milyen időközökként kell a kórtermeket az ott dolgozó személyzetnek ellenőrzés céljából ellenőrizni? Mivel legalább három órát minden alkalommal ott tartózkodtunk, és eközben nem tapasztaltunk semmiféle kontrollt, ez megfelel-e a Szakkórház hatályos eljárásrendjének?

 st_paul_slider_bereavement_header.jpg

 

Az előző napokban a vizelet összegyűjtésére szolgáló úgynevezett „kacsát” nekünk kellett folyamatosan kiüríteni. Természetesen ez számomra nem jelent semmi problémát, de nem az én feladatom, illetve egész nap nem is tudtam volna ott lenni. Tudtommal a férfi vizeletgyűjtő edényzet űrtartalma 0,90 liter. A beteg napi vizelet mennyisége átlagosan 800-1500 ml mennyisség között mozog. Könnyen kiszámítható, hogy Apámra órák óta senki sem nézett rá. Hangsúlyozom, hogy húgom ápolónő, aki szintén jelen volt a helyszínen és keményen hangot is adott elítélő véleményének. Kérdésem a következő: helyes eljárás a kórház részéről, hogy a hozzátartozónak kell üríteni a kacsát? Mi történik abban az esetben, ha a hozzátartozó nem áll rendelkezésre? Még egyszer elmondom azt, hogy számomra semmilyen munkavégzés, feladat nem jelent akadályt. Nem ez a probléma fő forrása.

 

Apám az állapotromlás másnapján katéterezésre került. A katéteres vizeletgyűjtő zacskója nem volt kicserélve a vizelet kifolyt a földre. A vizeletgyűjtő zacskó űrtartalma 2000 ml, ebből látható, hogy hosszú idő óta nem nézett rá senki. Kérdésem a következő: helyesen járt el a Szakkórház, hogy ilyen hosszú ideig nem foglalkoztak a beteggel? Megfelelő az, hogy a katéteres gyűjtőzacskó az ágy jobb szélén, a földön hevert? Apám alsó testrésze a katéterezés miatt fedetlen volt, a saját kék színű fürdőköpenye lett ráterítve. Úgy gondolom, hogy Apám négy évtizednyi MOL Rt. vállalatnál végzett főmérnöki munkája után történt társadalombiztosítási befizetése feljogosította volna egy darab lepedővel történő ellátásra. Kérdésem a következő: ebben az esetben sérti-e az alapvető emberi méltóságot az, hogy a beteget fedetlenül hagyják, illetve a saját fürdőköpenyét ráhajítják?

 

Édesapám az ájulás határán volt (többször eszméletét vesztette és kettős látása volt). Ennek ellenére semmilyen műszeres vagy fizikai ellenőrzés nem történt. Intenzív ápolásban nem részesült, és mivel Apám nem volt panaszkodó típus (régimódi férfi volt, aki soha nem panaszkodott) hagyták, szép csendben meghalni. Kérdésem a következő: helyes, hogy a Szakkórház nem alkalmazott megfelelő műszeres hátteret? Helyes az, hogy ebben a helyzetben nem történt sürgősségi szakellátás?

 

Az ápolóhívó gomb, amelyet Apám kezébe adtak egy sima éjjeli lámpa választókapcsoló volt. Ez csak arra alkalmas, hogy ha a beteg mozgásában korlátozott és fizikai szükségletei miatt jelez az ott tartózkodó munkavállalónak, de egyébként nincs kritikus állapotban. Viszont nem alkalmas arra, hogy jelezzen a beteg, ha hirtelen állapotromlás, ájulás következik be, vagy alvás közben jön egy váratlan roham. Szívritmus ellenőrző-riasztó (pulzusmérő) műszerre lett volna szükség, hogy azonnal észleljék a szívmegállást. Úgy gondolom, hogy nehéz dolog öntudatlan állapotban különböző gombokkal játszadozni (bár még én nem próbáltam). Kérdésem a következő: ha a beteg elájul (öntudatlan állapotba kerül), valóban alkalmas-e az alkalmazott eszköz havária, az azonnali orvosi beavatkozás szükségességének jelzésére?

 

Megérkezésünkkor Apám orrán az oxigénellátó orrszondájának két szarva teljesen félrecsúszott állapotban volt. Az oxigén be sem jutott az orrába. A páralecsapó üvegben víz volt, nem lett kiürítve. Mi az oka annak, hogy ezt a hiányosságot senki sem vette észre?

 

A látogatás alkalmával egy szelet rántott hús volt Apám éjjeliszekrényén. Mivel már felkelni nem tudott, egyszerűen nem értem azt, miképpen tudott volna táplálkozni, vagy szervezetébe folyadékot bevinni? Kérdésem a következő: a beteg mozgásképtelen állapotában tud-e rántott húst enni (késsel-villával vagy éppen kézzel)? A beteg kritikus állapotában szükséges az infúziós fiziológiás sóoldat, vagy glükóz alkalmazása? Amennyiben a beteg nem tud normál módon táplálkozni, akkor ebben az esetben éhen vagy éppen szomjan hal a Szakkórházban?

 

Dr. XY. teljesen korrekt módon tájékoztatott minket Apám halálának körülményeiről. Irodájában a következő mondatokat mondta, amelyeket most szó szerint idéznék: „Szobatársai szerint PB úr állapota óráról órára rosszabbodott. Pedig szóltam az éjszakai ügyeletes orvosnak, hogy nagyon figyeljen PB úrra”.

 

Tehát Apám egészségügyi állapotának változását szobatársainak megfigyelésére alapozták! Kérdésem a következő: megfelelő egészségügyi szakképzettséggel rendelkeztek-e Apám szobatársai ahhoz, hogy nyomon kövessék Apám vasárnap éjszakai teljes kórtörténetét? Az ügyeletes orvos, azon kívül, hogy éjszaka mélyen aludt, hány alkalommal ellenőrizte Apám egészségügyi állapotát? Milyen alapon és hogyan lett ez írásban dokumentálva? Még szerencse, hogy a Szakkórház orvosai nem a karbantartó műszerésztől, vagy éppen a portástól szerzik be a reggel vízit megtartásához szükséges információkat a beteg állapotáról!

 

A szakkórház utólagos tájékoztatása szerint valószínűsíthető, hogy agyi érkatasztrófa okozta Apám halálát. Vasárnap reggel már szédült, kettős látása volt, mozgáskoordinációja akadozott, állapotát beszédzavar, pupillatágulás, eszméletvesztés jellemezte. Kérdésem a következő: milyen azonnali vizsgálatok történtek annak érdekében, hogy kizárják a stroke lehetőségét?

 

Apám reggelre a „gondos és szakszerű ápolásnak köszönhetően” elhunyt. Természetesen teljesen tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy a kissejtes tüdőrák igen agresszív és hamar ad metasztázisokat (leggyakrabban csont- és agyi áttét).

 

Azt is tudom, hogy a kissejtes tüdőrák prognózisa mennyire rossz. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy minden embert megillet az emberi méltósághoz való jog. Elismerem, hogy az egészségügyben nehéz körülmények uralkodnak, de higgyék el azt, hogy nekem és a családomnak sem könnyebb megélni a hazai balkáni fizetésből. Ennek ellenére a munkahelyünkön minden pillanatban a maximálist kell nyújtanunk, különben kirúgnak és abban a pillanatban földönfutókká válunk. Úgy gondolom, hogy a Szakkórház eljárása több pontban sértette az alapvető etikai, erkölcsi morált. Bármennyire is tudjuk, hogy egy embertársunk meghal, soha, de soha nem szabad az alapvető emberi méltóságában még egy kicsit sem megsérteni! Ilyen alapon az árokpartra is kirakhatnák a magatehetetlen betegeket, hogy ott majd csak megpusztulnak (idő kérdése).

 

Sajnos nem minden ember rendelkezik olyan anyagi forrásokkal, hogy magánklinikára menjen, vagy éppen nagyon magas összegű paraszolvenciát nyújtson. Szerintem ennek ellenére embereknek kellene maradnunk, bár ez manapság nem éppen kifizetődő vállalkozásnak minősül. Feltétlenül el kell mondanom, hogy levelem megírását nem a keserűség és a gyász vezette!

 

Egyetlen fő cél vezérelt: azt akarom, hogy más embertársammal ne fordulhasson elő ez a közönyös, embertelen magatartás! Anyám szintén kórházban halt meg, sajnos nekem is volt részem a magyar kórházak vendégszeretetében (többször is). A testvérem ápolónő, horror történeteim vannak, amelyet annyira súlyosak, hogy nem kívánok megosztani.

 

A végső számomra konklúzió az, hogy az egészségügyben teljes a közöny, csak az illető személy egyéni erején múlik, hogy túléli vagy nem. Az ápolónők (tisztelet a kivételnek) részéről teljes a közöny, még egy pohár vizet sem adnak a szomjazó betegnek. Csak egyvalami számít: a PÉNZ. Ha az van, akkor a juttatott anyagiak erejéig megkapja az ember azt, hogy egy darabig emberként bánnak vele. És ha elfogy a pénz, akkor utána mire számíthatunk? Nos, nem sok jóra…

Hatszor műtöttek egy benőtt köröm miatt

2017.03.30. 05:27

20120216-gyogyulj-egy-bypass-mutet-tortenete1.jpgTörténet arról, hogy hogy lehet egy benőtt körömtől szó szerint becsavarodni és megnyomorodni.

Kedves Praxis blog,


Az én történetem borzasztó hosszú és egyáltalán nincs tanulsága, viszont örülnék, ha kitennéd, hogy a szakértők megírhassák, ki hibázott és hol (egyáltalán nincs kizárva, hogy mindenhol én). Dióhéjban arról szól, hogy hogy lehet egy benőtt körömtől szó szerint becsavarodni és megnyomorodni.


Első (kis-)műtét

2015. elején éreztem, hogy valami nagyon nem az igazi a jobb nagylábujjammal. Mivel negyvenéves fennállásom alatt sosem volt ilyen problémám, eltartott egy ideig, mire leesett, hogy valószínűleg a körmöm nőtt be. Akkoriban kezdtem új munkahelyen, így nem akartam ilyen hülyeség miatt hiányozni. Mivel amúgy is volt egy nagy vizsgám, ami már hónapokkal korábban be volt tervezve, úgy szerveztem meg, hogy aznap, 2015. aprilis 10-én fel is szeleteljen egy sebész, így egy nap szabadsággal mindent letudok és a munkahelyen sem kell senkinek megtudnia semmit. Vettem egy pár nagy papucsot, gondolva a műtét utáni órákra, megebédeltem és besétáltam a magánrendelőbe. Félórával később már kifelé jöttem, elmentem vizsgázni, aztán este egy japán konyha kurzusra, és ezzel részemről a benőtt köröm téma nagyjából el is lett felejtve. Sajnos a körmöm másképp gondolta, mert kb 2 hónap múlva újra éreztem azt az undok fájdalmat, csak mostmár nem felül, hanem alul, a körömágyamnál.
Augusztusban, amikor már alig volt cipő, amit elviseltem a lábamon, elsírtam a bánatomat a pedikűrösnek, aki már vette is elő a szikét és kb 10 perc izzasztó cibálás után megszabadított a betolakodótól. Ezúttal a megkönnyebbülés alig pár hétig tartott.

Második műtét

Kb 2 héttel később megjelent a körmöm sarkában valami, ami leginkább kifordult húsnak látszott, és folyamatosan vérzett. Muszáj volt megmutatni az orvosnak, mert már szeptembert írtunk, jött az ősz, a végtelenségig pedig nem hordhattam szandált. Ő elmagyarázta, hogy az ékkimetszésnél nem elég, ha a körömágyig vágnak vissza; egész a körömágy alá le kell vágni, illetve a csontig lemenni és a mátrixsejteket is elpusztítani, hogy biztos ne nőjön vissza a köröm. Elküldött sebészetre, ahol fintorogtak egyet, mikor meghallották, hogy hol műtöttek elsőre, és megnyugtattak, hogy itt ilyesmi nem fordulhat elő, ők teljesen el fogják távolítani a benőtt körömdarabot és soha nem fog visszanőni. Előszöris egy hétig antibiotikumot kellett szednem, és újabb egy hétre rá, október közepére elő is lettem jegyezve műtétre.

A műtét kb 30 percig tartott és az egészből csak a reszelést éreztem és hallottam. Amikor végeztek, bekötöztek, kaptam egy speciális cipőt és már mehettem is. Az éjszaka borzalmas volt, a gyógyszerek ellenére. Másnap még vissza kellett menni a sebészetre kontrollra, ott levették a kötést, megnézték a sebet, ami egy erős utóvérzés miatti izgalomtól eltekintve rendben volt. Végül egy nyomókötés azt is megoldotta, én pedig mehettem az utamra. Naponta kellett betadinos oldatban áztatni és kötözni, nem is volt semmi gond, egészen addig, amíg tíz nappal a műtét után a sebből kinőtt egy darab köröm.


Harmadik (nagy-)műtét

Október végén visszamentem a beutaló orvoshoz abban a reményben, hogy hátha tévedek, de sajnos igazam volt. Nem volt megfelelő a körömrész eltávolítása, kb 1-2 mm-re kinőtt már a sebből, tehát a csonttól számítva jó 8-10 mm volt. Ez azt jelenti, hogy nem recidíváról van szó, hanem hanyag munkáról. Az orvos újra elküldött a sebészetre, korrekcióra. Újabb műtét kell, mondta a sebész, de ezúttal nem ambulánsan, hanem nagyműtőben. Hogy miért nagyműtőben, rejtély, semmilyen logikus érv nem szólt mellette. Két héttel későbbre kaptam időpontot, az egynapos sebészetre kellett befeküdnöm. A műtét ugyanúgy zajlott, mint az előző, annyi volt a különbség, hogy rámakasztottak egy halom műszert és kaptam infúziót is. A sebész beadta a lidokaint és némi várakozás után megböködte a lábujjamat, hogy érzem-e. Érzem. És fáj is? Nem, de érzem. Az természetes, mondta, és már vágott is. Ráüvöltöttem, hogy hagyja abba, mert mindent érzek. Abbahagyta, várt még egy kicsit és újra belevágott. Akkor már az aneszteziológus szólt neki, hogy hagyja abba, mert a monitoron is látszott, hogy fájdalmaim vannak. Kaptam egy nagy adag fentanylt, amitől kellemes félrészeg állapotba süllyedtem, közben a doki beadott még jópár adag lidokaint a lábamba és innentől nem volt semmi gond. Visszatoltak, a vérnyomásomat még nézegették, aztán elengedtek azzal, hogy másnap kontroll, a későbbiekben pedig betadinos áztatás helyett naponta kétszer bő folyóvízzel öblítsem ki a sebet.

Ahogy számítottam is rá, az első éjszaka egy rettenet volt. Hatszor keltem fel ibuprofent bevenni, ezek mind csak átmenetileg segítettek, épp csak annyira, hogy vissza tudjak aludni. Reggel mankóval közlekedtem a lakásban, esélytelen volt terhelni a lábamat, sugárzott a fájdalom mindenhova, a sarkamba, a bokámba. Sosem hittem volna, hogy ez ennyire tud fájni. Az első kontroll most nagyon fájdalmas volt, egy darab géz a majd' félórás áztatás ellenére is a sebben maradt, ezt úgy kellett kirángatni. Hát itt bizony eltört a mécses. A kisorvos megjegyezte, hogy a lábujjam még egy kicsit dagadt és kék, de ez ekkora műtét után normális. Napi kétszer kötözzem és áztassam betadinos oldatban. Betadinos oldatban? Ne folyóvízzel, ahogy a sebész mondta? Nem-nem, betadinos áztatás. Oké. Később, kora délután felhívott a kisorvos, hogy rettenetesen lecseszte a főnöke a betadinos tanács miatt, ne áztassam, mégis inkább folyóvizes öblítés. Ehhez tartottam magam.
20120216-gyogyulj-egy-bypass-mutet-tortenete1.jpg


Negyedik műtét

A következő két napban a fájdalom egyáltalán nem csökkent, csak mankóval tudtam közlekedni és az éjszakákat sem sikerült rendesen átaludni. Szabályosan rázta a lábamat a fájdalom, ültem az ágyon felpolcolt lábbal és rángatózott a lábam, ahogy hasogatott bele a fájás. A lábujjam színe sem lett szebb és a dagadás sem csökkent. Harmadik napra az addig kékes rész egyértelműen bekékült és egy határvonal kezdett kialakulni a kék és a nem kék rész közt. Csütörtök este felhívtam a kórházat, hogy rendben van-e ez így, neki merjünk-e futni a hétvégének vagy menjek inkább be másnap. Tiszta a seb? Tiszta. Lázam? Nincs. Akkor semmi baj, ne menjek be. Jó, de a fájdalom és a kékség és a dagadás, és az egész nem javul, hanem romlik... Legyek türelemmel.
Szombaton szó szerint nem tudtam lábra állni; amint nem volt felpolcolva a lábam, olyan érzés volt, mintha a lábujjam szorosan be lenne tekerve valamivel és folyamatosan levegőt pumpálnának bele. A határvonal a kék és nemkék rész közt közben éles lett, a dagadás pedig egyáltalán nem csökkent. Bementünk az ügyeletre, ahol azt mondták, hogy fertőzés, szedjek amoxicillint és folyóvíz helyett térjek át a betadinos áztatásra. Csütörtökön kontroll. Csütörtökig semmi nem változott, legalábbis nem a jó irányba; felpolcolva oké volt, lábra állni viszont nem tudtam. Csak a fürdőszobai ügyintézéshez keltem fel, olyankor úgy közlekedtem, hogy két kézzel tartottam a jobb lábfejemet olyan magasan, ahogy csak bírtam, közben pedig a bal lábamon ugráltam. A zuhanyozást felváltotta a fürdés, így a lábamat fel tudtam polcolni. A kádba be- és kiszálláskor a férjem segített, az ebédet is ő készítette elő nekem. Egy benőtt köröm miatt!!! Kedd estére elkezdett a lázam is felmenni, így nagyjából sejtettük, hogy nem jó felé haladunk. Csütörtök reggel a kontrollon is megmérték a lázam, 1 gramm paracetamol és 400 mg ibuprofen mellett 37,7 volt. Benntartottak vénás antibiotikum-kúrára, az volt a terv, hogy napi 6,6 g amoxicillint kapok 4 napon át, aztán meglátjuk. Sínbe tették a lábam, kenetet vettek a sebből és megröntgeneztek. Az elso nap este bejött egy ismeretlen orvos, megállt az ajtóban (nem túlzok), ránézett a bekötözött, térdig sínbe tett lábamra és azt mondta, hogy ez nagyon szép, szerinte másnap hazamehetek. Ha ez nem velem történik, nem hiszem el, olyan abszurd volt. Persze szó sem volt másnapi hazamenetelről, akármilyen szép is volt bekötözve a lábam. Viszont mindennap elmondták, hogy sokkal szebb lett. Minden alkalommal visszakérdeztem, hogy ugyan mi lett szebb, mert én az égvilágon semmi javulást nem látok és nem érzek. Hát ok azt látják, nézzem csak meg a sebet, milyen szépen gyógyul. Persze, hogy gyógyul, a seb rendben van, eddig is rendben volt, nem a seb miatt vagyok itt, hanem az ízületi fájdalom, lilulás és dagadás miatt. Mégis, csak a sebre koncentráltak, miközben már az egész lábfejem kékeslila volt. Vasárnapra lement a lázam, abbahagyták az infúziót, innentől szájon át szedhettem az antibiotikumot és megígérték, hogy hétfőn a főorvosi vizit után hazaengednek. A viziten a főorvos dobott egy hátast, amikor meglátta a lábamat, közölte, hogy elnézést, de nem megyek én sehova, csakis a műtőbe, méghozzá gyorsan. Át kell öblíteni és ki kell tisztítani az ízületet, nagyon csúnyán be van gyulladva, hát nézzek csak a lábfejemre, nem így néz ki egy normális lábfej.

A gyorsanból végül másnap este (december 1.) lett, viszont a műtét után sokkal szebb színe lett a lábujjamnak és a fájdalom is sokat javult. Hosszas könyörgés és 9 nap kórház után, péntek reggel hazaengedtek azzal, hogy december 20-ig szedjek még antibiotikumot (így összesen egy hónapig kaptam amoxicillint). Mielőtt elindultam volna, még bemasírozott egy csapat orvos, megnézték, óvatosan meg is nyomogatták a lábujjamat az ízületnél, kérdezték, fáj-e, nem fájt. És akkor odajött a csütörtök esti idióta és a lábujjhegyem felől teljes erőből nekinyomta a felső ujjpercemet az alsónak. Felüvöltöttem, ő megjegyezte, hogy igen, kicsit még érzékeny, és ezzel a csapat kivonult, a lábujjam pedig elkezdett újra bekékülni és a következő 2 hónapban úgy is maradt.
Úgy jöttem haza a kórházból, hogy a fájdalom semmit nem javult, az ujjízületem kő-merev és dagadt volt, de legalább lábra tudtam állni. A másik lábam, köszönhetően a mankózásnak és a sántikálásnak, már hónapok óta nem úgy feküdt a cipőben, ahogy kellett volna, ráadásul túl is volt terhelve. Egy szép napon a bal nagylábujjam körme megadta magát, nagy fájdalom kíséretében alávérzett, és pár héttel később levált. Az utolsó kontrollom január 14-én volt, ahol a sebész nagyon meg volt elégedve a művével és beutalt fizikoterápiára, hogy mobilizáljuk azt a merev ízületet. Bele sem mertem gondolni, hogy ez hogy fog megtörténni, végül sehogy nem történt meg, mert a fizikoterápián azt mondták, hogy akkor tudunk nekiállni, amikor teljesen begyógyul a seb.


Ez február közepén történt meg, és ahogy a seb lepottyant, ott volt alatta újra a kis darabka köröm, újra kinőve az akkor már négyszeres hegből. Visszamentem a beutaló orvoshoz és közöltem vele, hogy abba a kórházba soha többet nem megyek vissza, ott hentesek dolgoznak, mindegy, hova küld, de oda ne. Egyetértett és beutalt a helyi egyetemi kórház plasztikai sebészetére. Itt volt egy kis kavar, mert másfél hónapon át nem akart megérkezni a - faxon küldött és visszaigazolt - beutaló, viszont utána gyorsan kaptam időpontot. Megvolt a kötelező kioktatás is, hogy benőtt körömmel nem a plasztikai sebészetre kell menni, de akkor már bennem volt a lendület és megkértem az ügyintézőt, hogy a kétségeit az orvosommal beszélje meg, nekem csak adjon egy időpontot. Eljött a nap, fél3-ra kaptam időpontot, de már 2-re odamentem. 4 körül kezdtem nagyon ideges lenni és szóvá tettem, hogy én lennék a félhármas beteg. Jaj, pont én következem, mehetek is be a szobába. Bent magamra hagytak és újabb félórát ültem a töküres orvosi szobában. Már komolyan azt gondoltam, hogy ez valami stressz teszt, így szűrik ki azt a pár igazán elszántat, akit később el is látnak. Végül befutott a sebész, nagyon rendes volt, csomót szabadkozott a késés miatt. Ránézett a lábamra és egyből mondta, hogy annak az ízületnek valószínűleg annyi, azt a körömdarabot pedig csak úgy tudja kivenni, ha a csontomból is kivés egy kicsit, hogy biztos minden mátrixsejt eltűnjön, a sok heg miatt pedig elképzelhető, hogy lágyszövet-átültetésre is szükség lesz. Elküldött röntgenre, ami igazolta, hogy a novemberi fertőzés következtében a porc teljesen elpusztult az ízületemben; a csont érintkezik a csonttal, ez okozza a merevséget, a dagadást és az iszonyú fájdalmat. Felírta magának egy sajtpapírra, hogy mit tervez velem, nevetve mondta, hogy ezt most jól elteszi, mert különben elfelejti, lefényképezte a lábamat és megbeszéltük, hogy majd jön értesítés a műtéti időpontról. Addig találjam ki, hogy altatást vagy spinális érzéstelenítést kérek.

Nem jött értesítés, így 2 hét után felhívtam a műtéti diszpo telefonszámát, hogy tudnak-e már valamit. Nem tudnak semmit, mert mostanáig még nem lettem lejelentve műtétre. Legyek türelemmel, a doktor úr nagyon elfoglalt, biztos le fog jelenteni. Türelemmel voltam, újabb két hét múlva szóltam a beutaló orvosnak, hogy legyen szíves rákérdezni. Ugyanazzal a nővel beszélt, ő még emlékezett is rám, szabadkozott, hogy még mindig nem lettem lejelentve. Az orvos azonnal felhívta a sebészt is, akinél voltam, hogy kérdőre vonja, de ő állította, hogy a találka után azonnal lejelentett. Hogy-hogy nem, másnap megjött a behívó levélben, egy ambuláns műtétre, két nappal későbbi időpontra (2016. április 20.). Felhívtam a diszpot újra, hogy biztos-e, hogy egy ambuláns mutőben, helyi érzéstelenítésben akarnak csontot fűrészelni és szövetet átültetni. Igen, így lettem lejelentve. Hát oké, én viszont ezt így nem vállalom, ragaszkodom az eredeti tervhez. Jó, de akkor tovább csúszik az időpont, mert a nagyműtőhöz hosszú a várólista... Ja, mintha eddig miattam csúszott volna. Kaptam aznap új idopontot, 8 héttel későbbre, junius 8-ra. Szuper, addig mindent elrendezek a munkahelyen és megszervezem az augusztusi nyaralást.

Májusban két nagy felfedezést is tettem: a jobb (műtött) nagylábujjamban megjelent egy duzzanat, fölötte pedig egy pattanás-szerű valami. Az orvos - antibiotikum kúra és "várjunk, majd elmúlik" után - felnyitotta szikével és egy darab gumit piszkált ki belőle. A másik történés a bal nagyujjamban volt; a decemberben bevérzett és később leesett körmöm helyén növő új köröm egyből a húsba nőtt. 40 évig semmi, most viszont egymás után kétszer is. Sebaj, mondta az orvos, a sebész megcsinálja a kettőt egyben, minden rendben lesz.


Ötödik műtét

Sajnos a sebész ezt másképp látta; szerinte a benőtt - és ezért feltételezhetően gyulladt - köröm kivágását és egy nagyon komoly sterilitást igénylő csontműtétet elképzelhetetlenül veszélyes lenne egyidőben elvégezni (ki emlékszik még az ambuláns mutéti időpontomra csontfűrészeléshez?), ezért a kapott időpontban kivágja a benőtt körmöt, a nagyműtétre pedig ad új időpontot, július végére. Nem repestem az örömtől, de mit tehettem, elfogadtam. Június 8-án megszabadított az idegesítő körömdarabtól, nagyon ügyes volt, még azt sem érzékeltem, hogy matat a lábamnál, csak a hangok alapján tudtam, hogy épp mi történik. Üdítő változatosság volt, hogy most varratokat is kaptam, szám szerint hatot. Tekintettel az előzményekre egy hétig antibiotikumot kellett szednem, a terv pedig az volt, hogy a háziorvos kiszedi a varratokat két héttel a műtét után. Ő viszont megmakacsolta magát, szerinte két hét az kevés, sokat vágtak ki, szét fog nyílni a seb, várjunk még egy hetet. Ez az egy hét pont elég volt arra, hogy a varratok mellett elkezdjen begyulladni a seb. Mikor meglátta, felhördülve kérdezte, hogy mikor kell ezeket kiszedni. Mondtam, hogy egy hete kellett volna, csak hát... Ja, igen-igen, jobb így, akkor most kiszedjük gyorsan. Nem ragozom sokáig, a seb a következő egy hétben borzalmas változásokon ment át, a lábujjam megdagadt és a körömágyamból genny folyt. Amikor megmutattam neki, megnyugtatott, hogy ez nagyon szép, ezúttal minden rendben lesz. Ez nem százas... Tudtam, hogy ha a sebészhez visszamegyek, szó nélkül elhalasztja a mutétet, ezért elhatároztam, hogy megpróbálom házilag rendbehozni és ha nem sikerül, még mindig visszamehetek hozzá. Aznap este itthon félórás betadinos áztatás után betadinos steril gézzel durván és kegyetlenül kitöröltem a sebből minden gennyet, amit láttam benne, ezután kiöblítettem Prontosannal és éjszakára csak egy vékony gézlapot tettem rá. A következő három napon ezt naponta kétszer megismételtem. A dagadás nem változott, de a genny eltűnt, ezután pedig nagyon gyors és látványos javulásnak indult a seb. Volt még két hete, hogy rendbejöjjön, és gyönyörűen rendbe is jött. Mire eljött a műtét, már leesoben volt a seb, úgyhogy ez egy abszolút sikertörténet, az egészségügyi ellátás ellenére sikerült rendbejönnöm.

Hatodik (nagy-)műtét

Eljött a július 25., a sokszor elhalasztott nagyműtét napja. A sebészemnek július 6-án elküldött és soha meg nem válaszolt e-mailt kinyomtattam és elhatároztam, hogy addig nem megyek be a műtőbe, míg a kérdéseimre választ nem kapok. Hát választ kaptam, de nem lettem okosabb... Az orvosommal nem tudtam beszélni, egy kisdoktor szaladt oda a beleegyező nyilatkozattal. Két kérdés, ami jól megmutatja, mennyi hasznát vettem ennek az embernek:

- Egy nagyobb vágással oldják meg a fűrészelést és a vésést, vagy két kisebb vágásom lesz?
- Ezt most nem tudom megmondani.
- Befizettünk egy útra július 31-től, még amikor a műtét 2 hónappal korábbra volt tervezve, el fogok tudni utazni? (Ezt korábban már megkérdeztem egy másik orvostól, akkor határozott igen volt a válasz)
- Nem mondom biztosra, de szerintem nem lehetetlen.

Miután az összes kérdésemre megkaptam a semmitmondó választ, közölte, hogy a műtét elotti tájékoztatóban is pont ezekről van szó, úgyhogy ha nincs több kérdésem, itt írjam alá, de gyorsan, mert már várnak a műtőben. Azt hiszem, itt követtem el az első olyan hibát, ami egyértelműen az én hülyeségem: elolvasás nélkül aláírtam a nyilatkozatot és a mai napig nem tudom, hogy mi állt benne. Sokszor voltam már itt műtve és eddig mindig rendesen tájékoztatva lettem, a nyilatkozat is mindig nagyon részletes és informatív volt. Igazából nem hiszem, hogy nem írtam volna alá, ha bármi újdonság van benne, de legalább rákérdeztem volna. 7:30-kor betoltak az elokészítőbe, 7:45-kor már aludtam. 11-kor ébredtem, akkor toltak ki a műtőből. Kicsit agyaltam, hogy mi tartott eddig, de utána sokkal fontosabbnak tartottam mindenkinek elmesélni, hogy egyáltalán nem fáj a lábam. A kötelező kétórás megfigyelés után visszatoltak a szobámba. Úgy adtak át, hogy "kicsit hipotenzív, de nem vészes, artrodézis és körömreszekció. Bőrplasztika is szóba került, de végül arra nem került sor". Ebben a boldog tudatban bódulgattam még egy sort, aztán 2-re befutott férjem és anyukám, hoztak nekem édességet, a nővér pedig szerzett egy sonkás szendvicset. Kérdeztem, mikor mehetek haza, az volt a válasz, hogy tudnom kell enni és inni, felkelni és pisilni, mindezt rosszullét és szédülés nélkül. Én mindent hibátlanul teljesítettem, kivéve, hogy amikor visszaértem az ágyhoz az utolsó megbizatás után, éreztem, hogy nedves a kötésem és amikor  ránéztem, láttam, hogy piros is és egyre pirosabb. Gyorsan visszaparancsoltak az ágyba és ahogy feltettem a lábam, éreztem, ahogy a kötés alatt a talpamon csurog a vér. Egy órán belül sebészt is találtak, aki elkezdte lebontani a kötést, aztán az utolsó réteget inkább nem vette le, azt mondta, már nincs aktív vérzés, így inkább nem piszkálja meg a sebet. Oké, ő tudja, ő a sebész... Rátett a lábamra egy hatalmas nagy új kötést és utamra lettem bocsátva azzal, hogy majd kérjek valamikorra odőpontot. Kérdeztem volna, hogy ez most komoly-e, hogy nem képesek ők nézni nekem most egy időpontot, hanem én hívjam fel őket és majd akkor néznek, de nem mosolyogtak, úgyhogy valószínűleg tényleg így gondolták. Onnan helyből felhívtam őket és kértem egy időpontot péntekre :-) Kérdeztem, hogy terhelhetem-e a lábam vagy kell-e mankó, esetleg feküdnöm kell-e. Nem, ebben a speciális cipőben nyugodtan terhelhetem.

Az éjszaka fájdalmak nélkül telt, egy szem ibuprofennel aludtam reggelig, mint a bunda. Délelőtt felhívtak a kórházból, hogy be tudnék-e menni inkább csütörtökön, mert a sebész pénteken nem ér rá. Persze, hogy be. Csütörtökön minimális várakozás után behívtak, a nővér lebontotta a 3 tonna kötést a lábamról, amikor meglátta az átvérzett alsó réteget (ez ugye még a hétfői utóvérzés volt, amit a doki úgy hagyott). Csóválta a fejét, hogy ez nagyon erősen át van vérezve, ezt később a jelentésbe is beleírta. Nagyon úgy tűnt, hogy ez újdonság neki, ami vagy azt jelenti, hogy hétfőn elfelejtették dokumentálni, vagy azt, hogy ő nem volt képben. Utóbbira utal, hogy a mai napig szerinte engem 22-én műtöttek, és ezt írásba is adta... Na mindegy, kérdeztem tőle, hogy megnézhetem-e a sebet, mondta, hogy persze, semmi akadálya, leszedett még pár réteget, meg még pár hálót, mondta, hogy ez most így néz ki és várjak türelemmel, mindjárt jön a sebész. Nézegettem, de nem értettem, miért nem szedett le minden kötést, és egyáltalán milyen kötés ez, olyan, mintha belőlem indulna ki és úgy lenne a lábam köré csavarva. Fényképeztem bőszen, mondván, hogy majd itthon kielemzem, mi ez. Azt sem értettem, hogy miért van a lábujjam tövétől a lábfejem (bokám) felé egy 6-7 centis vágás, de így legalább összeállt a kép, hogy akkor ezt a fájdalmat éreztem én az elmúlt napokban. Befutott a sebész, kérdezte, hogy hogy tetszik, és elkezdte magyarázni. Gyorsan lelövöm a poént, nem volt már kötés a lábamon, az, amit láttam, az a lábujjam volt, a maga teljes valójában, kb 5 cm magasra feldagadva, a belőlem kiinduló, "rátekert kötszer" pedig a lebenyplasztika eredménye volt (így tudtam meg, hogy mégis volt lágyszövet-átültetés), ezért kellett a másik vágás, amit nem értettem. Onnan vágták ki a bőrt az alatta lévő zsírszövettel együtt és fordították át az ujjamra. Az ujjam hegyén egy pici kis vágás mutatta, hogy hol hajtották a csontomba a csavart. A lebeny két oldalán hatalmas területen lezáratlan seb tátongott, kikandikáló zsírszövettel. A műtőben készült képek alapján ez nem a felszakadás eredménye, egyszerűen nem tudták bezárni a sebet a duzzanat miatt, és meg akarták próbálni bőrátültetés nélkül megúszni. Itt jutottam először szóhoz: szóval mégis volt lágyszövet-átültetés... Igen, a sok hegszövet eltávolítása után ő úgy ítélte meg, hogy ez magától nem tudna begyógyulni. Oké. Vannak fájdalmaim? Nincsenek, sőt, a lábujjamat egyáltalán nem érzem. Ez természetes, rengeteg ideg át lett vágva. A lábujjam tövében és a tetején szabadon van a hús, meglátjuk, hogy ez begyógyul-e vagy szükség lesz bőrátültetésre. A lebeny felső része kicsit szürke, reméljük, nem hal el, mert ha igen, akkor új vastag lebeny kell. Ne utazzak el, ha lehet, ő biztos nem tenné a helyemben. Amúgyis naponta át kell kötnöm. Mi, ezt??? Én ehhez hozzá nem nyúlok, rá sem bírok nézni! Igen, naponta, nekem, és egy hét múlva kontroll. Hát volt mit emésztenem... Ami utazást át lehetett tenni, áttettük 2017-re, a többit buktuk. Lassan leesett, hogy mekkora műtétem volt valójában és miért tartott ilyen sokáig. Utánaolvastam annak is, hogy ilyen műtét után 10 napig szigorúan feküdni kellett volna, felpolcolt lábbal. Azt is megtaláltam, hogy bármilyen utóvérzés a lebeny felszakadását jelentheti és azonnal meg kellett volna keresni a forrását és szükség esetén rendbehozni. Azt is írja kivétel nélkül minden bőr- és lebenyátültetéssel foglalkozó oldal, hogy a beteget fel kell készíteni a látványra. Nos, engem azzal készítettek fel, hogy nem is szóltak róla, hogy volt lebenyplasztikám, aztán amikor leszedték az összes kötést, kimentek a szobából és 15 percre magamra hagytak. Annak is utánaolvastam, hogy kiütés esetén mindenképp szólni kell az orvosnak. Kész mázli, hogy pont a következő kontroll előtti este jelentek meg a kiütéseim. Az asszisztens szerint az a kötszertől lesz, nem is kell megemlíteni az orvosnak. Mostanra viszont már megtanultam, hogy akkor járok a legjobban, ha a bagatellizáló tanácsaikat és megjegyzéseiket elengedem a fülem mellett. Megemlítettem és megmutattam a dokinak a kiütéseket, aki ettől nagyon ideges lett, mert ez sajnos a titánium-allergia egyik korai jele is lehet. Mindenképp figyelni kell és ha romlik, akkor végső esetben ki kell cserélni a csavart. A lebeny nem romlott, sőt, valamivel szebb lett, ennek nagyon örültünk. Kontroll egy hét múlva. Addigra a kiütéseim nem lettek szebbek, sőt, foltokban elkezdett foszlani a helyükön a bőr, nagy sebeket hagyva. A lebeny megint ronda, de türelem, ez egy hosszú folyamat, ne adjuk fel. Új kötszert és új krémet kaptam, hátha azokra vagyok allergiás, ezzel kell kenni, az asszisztens szerint mostmár elég kétnaponta kötözni. Viszakérdeztem, ezek szerint legközelebb holnapután kell kötöznöm? Igen. Oké. Hát ez nem volt egy jó ötlet, hosszas áztatás után jött le a kötés, ilyen még nem volt a műtét óta, hogy beleragadt volna, nem is szabad neki, a lebeny egy nagyon érzékeny jószág. Visszatértem hát a naponkénti kötözéshez. Amikor mondtam a dokinak, hogy bocs, naponta kötöztem, pedig kétnaponta kellett volna, azt mondta, eszembe ne jusson ilyet csinálni, hogy kétnaponta kötözöm; a lebenynek tilos kiszáradnia, az enyém ráadásul haldoklik. A következő kontroll csütörtökön volt, a lebeny nem az igazi, a kiütések egyre rondábbak, így a sebészem sürgősséggel kért bőrgyógyászati konzíliumot és csináltatott egy röntgent is. Arra készült, hogy ki kell venni a csavart és új lebenyre is szükség lehet.
A bőrgyógyászok komolyan vették a sürgős beutalót, kaptam is augusztus közepén egy december másodikai időpontot. Amíg a sebészem a bőrgyógyásszal vívott, csendben eltelt újabb egy hét, ezalatt pedig a 18 beültetett mikroklipből egy elindult kifelé, és kikandikált a fedetlen húsból. Mindez szombat délben történt, telefon a kórházba, mi legyen, várjak vagy menjek be ügyeletre? Ügyelet, azonnal. Bementünk, senki nem mert hozzányúlni a lábamhoz, mert ők ilyet még nem láttak. Mikor látta ezt utoljára orvos? Tegnapelőtt. Hol??? Itt maguknál, a rekonstrukciós sebészeten. Meresztgettek nagy kerek szemeket, de valóban benne voltam a gépben. Az ügyeleletes plasztikai sebészt lehívták, aki tartott nekik egy gyorstalpalót és elmesélte, hogy az, hogy a lebeny vége barnás, egy jó jel. Ezután kivette az elkóborolt mikroklipet és hazaengedett minket. A lebeny vége másnapra fekete lett és száraz.
A következő heti kontrollon a sebész magából kikelve kerdezte, hogy mit csináltam a lebennyel. Mondtam, hogy mindent pont úgy csináltam, ahogy korábban, a többit megtalálja a gépben. A lebeny elhalt, szövetnekrózis.


Bőrgyógyászat

3 hétnyi tesztelés, vérvétel, konzílium, fényképezgetés és további konzílium után az az ítélet született, hogy a titániumra, a fő ötvözeteire - vanádium, kobalt -, és még egy halom irreleváns fémre allergiás vagyok. Borzasztó kellemesen érintett a hír, dehát innen szép nyerni; forrjon össze a csont, közepén egy olyan anyaggal, ami ellen folyamatosan dolgozik a szervezetem, és ilyen körülmények között maradjon életben a lebeny, ami a műtét napján, az elso lábraálláskor nagy valószínűséggel fel is szakadt.

Nyolc héttel a műtét utan megszületett a döntés: nem műtenek meg újra, nem lenne értelme. A csavart még nem tudják kivenni, mert az allergia miatt nagyon lassan gyógyul a csont és azt nem akarjuk, hogy újra eltörjön. A jó hír, hogy gyógyul. A lebenyhez egyelőre szintén nem nyúlnak, mert mintha új hám kezdett volna kialakulni az elhalt rész alatt. Figyeljük és reménykedünk. Az orvos szerint képes lesz ez a borzalom magától behámosodni, csak nagyon-nagyon lassan. Addig kenhetem szteroidos kenoccsel az allergiás kiütéseimet. Közben egész csinos szabóbütykeim kerekedtek, a jobb lábamon lévő fájt is (azóta is), mint az állat, ami nem csoda, hiszen akkor már egy éve a talpélemen közlekedtem.

Az elhalt rész próbált leválni lassan, én pedig nagyon féltem, hogy mi van alatta. A lebeny alsó felén (lábujjam töve) egy nagy bumszli volt, tetején valami nagyon vékony és gyenge seb-félével, ami minden egyes kötéscserekor lejött és engedte ki a sebváladékot magából. Én már vadhúsra gyanakodtam, mert sokkal púposabb volt, mint a környezete és másképp is viselkedett. A donor-sebhely kőkemény volt (máig az), és amikor megnyomogattam, fájt és végigszaladt az ujjamon ilyen áramütés-szerű érzés. Gondolom, valami hülye ideg. A második és harmadik ujjam töve is merev volt és fájt. A talpam már teljesen tönkre ment a gyógycipőtől. Türelem...
A sok hiányzás miatt a munkahelyem vizsgálatot indított, a biztosító pedig kezdeményezte a leszázalékolásomat. Szerencsére sikerült őket lebeszélnem erről.


15 héttel a műtét után azt mutatta a CT, hogy nagyjából összeforrt a csontom, a dokim elő is jegyzett csavartalanításra, és a gyógycipőt is elhagyhattam végre. A két seb közül az egyik közben begyógyult, aminek nagyon örültem. Még nagyon vékonyka volt rajta a bőr, ezért a kötözésnél még azt is ki kellett szépen párnázni, de legalább begyógyult. Újabb lépéssel távolabb a rettegett bőrtranszplantációtól. A másik seb is alakult, a sebészem tapsikolt örömében, amikor meglátta. Az elhalt rész szépen levált, alatta pedig addig tépkedték róla a sebet, amíg szépen vérzett, ez azért fontos, mert nem akartunk újabb szövetnekrózist, ezért mindig élő szövetnek kellett felül lennie. Ez egy nem túl kellemes művelet; mivel a lebeny elhalása után maradt seb elég mély, és azon a területen kezdett az érzéketlenség eltűnni, pont olyan érzés volt, mintha elevenen megnyúznának.

Mire eljött a csavar eltávolításának a napja, bezáródott az utolsó sebem is. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy már nem volt ott, hanem a seb felületén egy nagyon-nagyon vékonyka bőr alakult ki, így a kötés már egyáltalán nem ragadt bele, viszont zuhanyozáskor azonnal felpuhult és újra seb lett. De a másnapi zuhanyozás előtt újra szépen lejött a kötés és szép száraz "seb" fogadott. A lábujjam és a bokám mozgása is kezdett visszaállni (a merev talpú gyógycipő miatt a bokám is furán mozgott járás közben), mostmár néha akkor sem sántítottam, ha nem figyeltem oda, ha pedig odafigyeltem, szinte teljesen jól mentem. A lépcsőn lefelé volt nehéz még, mert ott, ha nem sikerült úgy lépnem, hogy a lábujjam túlérjen a lépcsőfok élén, akkor lelépéskor lábujjhegyezés volt, és az fájt. Dehát ez legyen a legnagyobb baj, ugye :-))

November 30-án, 4 hónappal a műtét után végre megszabadítottak a csavaromtól! Minden a tervek szerint ment, sima ügy volt, csak lényegesen tovább tartott annál, amire számítottam. Bruttó egy órán át dolgoztak rajtam, igaz, ebben a lidokain is benne volt. Ez mondjuk egy kevésbé kellemes mozzanata volt a műtétnek, mivel az idegek, ahova az injekciót adták, vastag és kemény hegszövettel vannak körülvéve. Sziszegtem is kicsit, amikor belémdöfték a tut, utána pedig hosszú percekig vékony patakocskákban folyt a vér a lábamból.

Ezután előkészítették a röntgent, letakartak, beöltöztek, rámkötötték a pulzoxit és indult is a móka. Belibbent az orvosom és megkérdezte, hogy miért vagyok ideges, amikor az amputáció egy gyors és fájdalommentes muvelet. Rá is kérdezett, hogy hol vágjon, tőből, félbe vagy épp csak egy kicsit a végéből. Nagyon vicces ember. Ez a kicsavarozás amúgy úgy zajlik, hogy levágnak a csontig, megkeresik a csavar fejét és egy csavarhúzóval kihajtják. A csontnál megint felszisszentem kicsit, kaptam még pár adag lidokaint és ezután kezdődött a bűvészkedés. Elindították a röntgent és hosszú, legalább 15 perces szöszmötölés-matatás-kapirgász ás után szóltak, hogy már jön a csavar kifelé. Meg is kaptam a kicsikét, először frissen-véresen megmutatták, ahogy azt egy nehéz szülés után illik, a műtét után pedig lemosva-becsomagolva a kezembe kaptam. Figyelmeztettek, hogy a csont még mindig nincs teljesen összeforrva, úgyhogy azt a magassarkút, amiben jöttem, egy időre felejtsem el, sőt, pár napig térjek vissza a hőn gyűlölt gyógycipőhöz. A műtét óta a lábujjam amúgy rengeteget lappadt, a korábban oldalt lévő heg az ujjam tetejére vándorolt. Időközben az utolsó seb is teljesen bezáródott, és január óta egyáltalán nem kell kötözni :-)


6 hónapos kontroll, 2017. február

Csaknem 6 hónappal a műtét után már nemcsak bezáródott, hanem be is hámosodott az utolsó seb a lábujjamon. Míg a hegek gyönyörűen halványodtak, kiderült, hogy a duzzanat valószínűleg már nem fog lejjebb menni. Viszont mire ezt a megviselt körmöt felváltja az új, a hegek még halványabbak lesznek, és a lábujjam éppen csak egy kicsit lesz rövidebb és göröngyösebb a normálisnál. Ahhoz képest egész olcsón megúszom.

Az ujjam alsó felén még mindig egy nagy puklit éreztem és érzek azóta is, ami gyaloglásnál borzasztó érzés. Erre rátesz egy lapáttal, hogy az ujjam nagy része még mindig érzéketlen és mostmár valószínűleg érzéketlen is marad, így az egészet még idegenebbnek, nagyobbnak és visszataszítóbbnak érzem. Ahogy kinéz, a lábujjam tövében lévő ízület is károsodott, ezügyben most kezdődik még csak a kivizsgálás, illetve a frissen kialakult szabóbütykömmel is kezdeni kell valamit, mert minden lépés egy kínszenvedés.


Ahogy az elején írtam, nincs tanulsága a történetemnek, de nagyon kíváncsi lennék a szakértők véleményére: mit tudtam volna másképp csinálni, ki hibázott, hol, és mikor, és hogyan tovább.
A csattanót direkt a legeslegvégére hagytam, ez megmagyarázza a helyenként homályos fogalmazást is: az egész dolog nem Magyarországon történt, hanem Svájcban, és eddig 6000 Frankomba került, a betegbiztosítóm pedig ezen felül 15000 Frankot térített. Mindezt egy benőtt köröm miatt.
Üdv, P.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat