Hetekig hagytak szenvedni

2016.08.26. 05:48

varratszedes_utan.jpgTulajdonképpen úgy vagyok vele, hogy ez az egész eset egy kisebb katasztrófaként is felfogható, és mint olyan, apró hibák láncolata.  A háziorvosom pedig örüljön, hogy nem említem meg a nevét, olyan gusztustalanul viselkedett.

  1. december 18-án történt velem egy idióta baleset. Az év utolsó munkanapja volt számomra, hazafelé tekertem egy kerülőúton, valahol Pesten. Nagyon nagyot estem a biciklimmel, de egyből fel is pattantam. Az arcomra estem, és éreztem, hogy nagy volt az esés, de nem vesztettem el az eszméletemet. Az arcomhoz nyúltam: éreztem egy dudort rajta, és láttam, hogy enyhén vérzik. Párszáz méterre voltak tőlem az utcák, addig elgyalogoltam, és mentőt hívtam magamhoz, mivel a mentők csak címre tudnak kijönni. Elég hamar kiértek, egyébként kétszer is hívtam őket, mert türelmetlen voltam. Miután megérkeztek, a mentős nem adott semmit, megnézte a sebet, a kezembe nyomott egy műanyag edényt - hátha hánynom kell - és megkérdezte, hogy fekve vagy ülve akarok-e utazni a kórházig. Jól voltam, ülve utaztam. Nagyjából 10 perc alatt odaértünk a Honvéd kórházhoz, és innentől kezdett elhomályosodni az emlékezetem.


Sok képre emlékszem, de időrendbe se tudom őket rakni. Szóval sokkos állapotba kerültem, de tudtam, hogy most már rajtam úgysem múlik semmi, már jó helyen vagyok. Honvéd Kórház, príma. Természetesen SBO, nagyon rövid várakozás, vizsgálatok. Amire emlékszem, csak annyi, hogy egy nő, aki vizsgált, fölém hajolva kavicsokról és csontokról beszélt, és megint máskor valaki a csípőmet vizsgálta. Megint máskor MR, aztán valamikor megjött a feleségem, és összehánytam a folyosót. Ezután kaptam egy ágyat ott helyben az SBO-n, mondván hogy a szájsebészetről valakinek meg kell néznie a felvételeket mielőtt akármi is lesz. Emlékszem az éjszakára. Nagyjából másfél-kétóránként ébredtem, leírhatatlan fájdalomra. Ekkor, összesen 2, 3 vagy 4 alkalommal kértem a nővértől fájdalomcsillapítót. Nem tudom mit adtak, de azonnal hatott, ahogy az ereimbe fecskendezte a szert. Pár pillanattal később már aludtam. Így telt az éjszaka, és reméltem, hogy reggel a vizitnél lesz valami megváltás.

 bones2.gif

Animáció a fejemről készült felvételről. A kép bal oldalán jól kivehető a sötét sáv, még egy törés is látszik rajta, ahogy az lentebb a kiemelt fadarabon is látható.

 

Lett is: a nagy semmi. A főorvos, tucatnyi rezidenssel körbevéve ágytól ágyig vizitált. Tőlem ugyanolyan jókedvvel kérdezte, hogy hogy vagyok, mint a mellettem fekvő, a fél éjszakát átordító utolsó stádiumos rákostól.

 

Félig voltam csak magamnál, de azért próbáltam érzékeltetni, hogy szarul: azt válaszoltam, hogy iszonyúan fáj, és szájnyitási problémáim is vannak. Jókedvűen felelte, hogy hát, hiszen arcra estem, persze hogy fáj. Majd tájékoztatott, hogy egy szájsebész is megnéz hamarosan, mivel el kell dönteni egy szakértőnek, hogy mi az a sötétség a képeken, plusz miért nem tudom kinyitni a számat nagyobbra, mint ami ahhoz kell hogy bevegyek egy nagyobb antibiotikumtablettát. Szerinte a dudor vélhetően csak egy haematoma, ami néhány hét alatt felszívódik. És amúgy eszük ágában sincs csinálni vele valamit. Persze ki vagyok én, hogy kétségbe vonjam a főorvos diagnózisát, aki ráadásul annyira jól nyomja, hogy közismert személyiség? Nyilván ezer ilyet látott már, és talán az sem vetett rám jó fényt hogy a fájdalomtól és a gyógyszerektől enyhén szólva is be voltam tépve.

 

Délután bejött a testvérem, de a 'heló'-n kívül csak arra voltam képes, hogy szanaszéjjel hányjam a szép citromsárga ágyamat. Egy kicsit kellemetlen volt a nővérrel együtt takarítani alólam a gyomrom - egyébként nem valami változatos - tartalmát, de egyáltalán nem annyira, mint amennyire hallatszik. Mindenki tudja, hogy ez egy ilyen klasszikus, és intim esemény, és annyira kínos mindenkinek, hogy igazából senkinek sem az, mert tudjuk, hogy senki sem tehet róla: én agyrázkódást kaptam, ő meg 12 órázik, jóesetben. Jött a rutin, meg az évek, és már aludtam is.

 

Délután megvizsgált a szájsebész, elég hamar, de igazából csak a röntgenfelvételeket nézte meg, úgy élőben a sebet nem igazán. Hát nem tudom, kába voltam még mindig. Az eredmény, TA-DAAA: haematoma, mehetek haza. Felírtak egy 50 darabos diclakot, amiből napi max 2 a limit, és agyő, jobbulást, ha gáz van, hívjam őket, vagy menjek be. Sajnos nem vagyok az a fajta, aki egy szálkával a sürgősségin ül órákat, és asszem túl büszke is vagyok: köszönöm, de a továbbiakban boldogulok. Mindennek a tetejébe, a fájdalmat is irdatlan módon tűröm, sőt, mint kiderült: még annál is sokkal jobban!

 

A következő 2.5-3 hetet otthon töltöttem. Nem voltam jól. Sikerült a Diclacból már az első éjszaka folyamán 3-4 darabot bevennem, szinte eredménytelenül. Az egyetlen látványos eredmény az volt, hogy nem igazán bírja az emésztőszerv rendszerem, magyarán: soha nem látott módon és mennyiségben jött rám a hasmenés.

 

Telefon, SBO. Tanácsot szerettünk volna. Azt üzenték, hogy szedjek ibuprofent, meg paracetamolt, és ne lépjem túl a megengedett adagot. Kösz a semmit, nem is számítottam másra. A sebem nem igazán javult, nem lett kisebb ebben a 3 hétben. A feleségemmel megbeszéltük, hogy karácsony után elmegyek a háziorvosomhoz, hátha tud segíteni. Valamit tennem kellett, tetszett vagy sem.

 

Így aztán nagyjából az év első munkanapján elindultam megmenteni magam. Mély megdöbbenésemre a háziorvosomnál hiába kopogtattam, lényegében azt javasolta, hogy miután szerinte elfertőződött, menjek le a sebészetre (az ő rendelője is a Honvédban van, de nem kell hozzá jogosultság) és próbáljam meg magam bekönyörögni, hátha segítenek. Mert ugye oda már kell jogosultság, olyanom pedig nem volt. Természetesen meg sem próbáltam az ő módszerét. Egyébként is végig olyan undorral nézett rám, mint egy leprásra. Helyette inkább megpróbálkoztam a lakhelyem szerinti sebészeten, így a Hermina úti rendelőbe mentem, mivel akkoriban a Francia úton laktam. Kézenfekvő lenne, ha nem csak béreltem volna a lakást, és lett volna legalább egy ideiglenes lakcímem. Rendesek voltak, nem küldtek el. Nagyjából 1 óra után a sebész azt tanácsolta, hogy menjek traumatológushoz, mert miután megnyomkodta a sebet, és kijött némi genny, talán nagyobb idegen test is lehet benne, mint egy borsószem. Innen nem is mentem haza, egyből elmentem az Uzsoki utcai kórházba, mivel itt van a legközelebbi traumatológia. Nem viccelek: 5 órát vártam türelmesen, mire kb. utolsónak kerültem sorra. 2 röntgen, és egy rögtönzött konzílium után az eredmény: nagyon gyorsan menjek vissza a Honvédba, mert valami nem stimmel. Persze abból a másfél deci gennyből, amit kinyomtak belőlem, nem csoda hogy erre következtettek. Ezután hazamentem, ki kellett pihennem egy kicsit a napot: nem nehéz elképzelni, hogy egy eleven sebből, mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül kinyomkodni néhány kupicányi gennyet, nem csekély fájdalommal jár.

 

Szóval este 11 körül hívtam egy taxit, hogy elvigyen a Honvédba. Itt az SBO-ra mentem be, és nagyon gyorsan fölmentem a száj- és arcsebészetre, nyilván ők sem szeretik, ha egy fazon kétszer ugyanazzal a gonddal érkezik. Onnantól kezdett minden jóra fordulni. Szerencsére rögtön észrevették, hogy valamit nagyon, de nagyon elnéztek. De alapvetően amikor érkeztem - szerencsére pont ügyeleti időben - két iszonyúan kedves és hozzáértő!! orvos fogadott. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy 2 perc alatt helyes diagnózist adtak, miszerint: valami van a sebben. Igen, ezután elküldtek ultrahangra, hogy valamit lássanak is belőle. Ott azt a megnyugtató tényt közölték, hogy ezzel nagyjából 2-3 cm mélyre tudnak hatolni, és abban a mélységben még nem látták az idegen test végét, szóval nem tudni, hogy mekkora, illetve azt sem, hogy hogyan helyezkedik el, továbbá természetesen azt sem hogy mi az. Ennek ellenére iszonyúan megkönnyebbültem: köszi, legalább tudom, hogy valami van ott, valami nagy - gondoltam.

 

Másnap reggel 9 körül műtöttek, alaposan előrevettek. Előtte aláírattak velem mindenféle papírt, többek közt, hogy tudomásul veszem, hogy akár le is bénulhat a fél arcom, vagy meghalhatok, mivel idegek és fontos erek húzódnak a seb környékén. Természetesen ők mossák kezeiket. Mit tehettem mást, aláírtam.

 

Apró adalék a történethez, hogy mint kiderült, az idegen test pont az állkapocs ízületemnél helyezkedett el, ezért nem tudtam miatta kinyitni a számat 1-2 centinél nagyobbra, és emiatt orron át kellett intubálni. Nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik: ahogy megvolt, és éreztem ahogy lemegy a cső a gégefedőn túlra, már nyomatták is a gázt, nehogy az inger miatt nagyon köhögjek, vagy hányjak. Profin nyomták a dolgot. Még megkérdeztem előtte az egyik asszisztenst, hogy ő fog-e műteni? Közölte, hogy nem - de biztos bazi büszke volt magára :), és onnantól eléggé kezdett szétcsúszni a világ. A szétcsúszás után már csak pár pillanatra emlékszem: arra gondoltam, hogy mennyire nem számít, hogy totál meztelen vagyok, hogy rohadtul nem akarok meghalni, de még lebénulni se, és hogy az egész testem zsibbad ettől a szertől, amit az altatáshoz használnak.

 

A következő amire emlékszem, hogy az úgynevezett ébredőben vagyok, ahová kitolják a műtőből a pácienseket. Szinte egyből csekkoltam az arcomat, mármint hogy működik-e! MŰKÖDÖTT!

 

Már nem emlékszem, hogy hány napot töltöttem utána még ott, de 4 napnál nem többet. Akkor is csak a saját felelősségemre engedtek el. De ahogy fölébredtem az első igazi alvásból a műtét után, éreztem, hogy végre megvan, megszabadítottak attól a valamitől, ami megkeserítette az életemet az elmúlt csaknem egy hónapban. És íme, a tárgy, a tettes: egy gyönyörű, 6 centiméter hosszú nagyjából 2x1 cm-es faág vége volt, és igen, ezt volt olyan nehéz diagnosztizálni. Cserébe viszont látványosság lettem az osztályon a medikusok körében. Hurrá.

 

10924673_881324148578690_3742320892517627971_o.jpg
 Egy nagyjából 6 cm hosszú faág volt a tettes.

 

Tulajdonképpen úgy vagyok vele, hogy ez az egész eset egy kisebb katasztrófaként is felfogható, és mint olyan, apró hibák láncolata. Bármely láncszemnél megszakítható lett volna a folyamat, de sajnos nem így történt. Az első láncszem az SBO-n volt, valószínűleg a műszakváltás során elsikkadt néhány releváns információ, a vizit és a szájsebész vizsgálata sem volt különösebben alapos, hogy finoman fogalmazzak. A háziorvosom: örüljön, hogy nem említem meg a nevét, olyan gusztustalanul viselkedett. A Hermina úti sebész és az Uzsoki utcai traumatológus már kezdte kapiskálni, hogy gond lehet, de szerintem ők sem gondolták, hogy valaki 3 hétig egy ilyen méretes faággal sétálgat be hozzájuk. Ráadásul rezzenéstelen arccal tűrtem, ahogy ezt a faágat megpróbálják még beljebb nyomni. Ez volt az én hibám: egyszerűen nem voltam elég erőszakos. Bíztam az orvosok szakmai véleményében: felszívódik, elmúlik, csak várjak türelemmel. Azért is írtam le mindezt, mert akárhogy is nézem, és próbálok az orvosok helyett is indokot, magyarázatot találni rá, egyszerűen nem tudok. Csak egyre dühösebb leszek, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy egy ekkora óriási idegen testet képtelenek voltak észrevenni. Mégis mekkora az a mérethatár ami fölött már tényleg ajánlott egy frissen pofára esett páciensben észrevenni valamit. Sajnos az van, hogy egy ujjnyi vastag és egy ujjnyi hosszú faág még bőven méreten aluli!

varratszedes_utan.jpg

Varratszedés után

Minden kórházban lopnak

2016.08.23. 06:00

tolvaj_1.jpgNem fér a fejembe, hogyan visz rá a lélek bárkit is, hogy egy kórházban lopja meg a betegeket. Nincs ezeknek lelkük, hogy mások nyomorán és szenvedésén nyerészkednek?

Tisztelt Praxis!

 

Sokat olvasom az oldalt, lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de valamiért a kórházi lopásokról nem esik szó soha. Pedig sajnos egy olyan eseményről beszélni kellene, ami szinte minden rendelőben és kórházban napi szinten jelen van. Legalábbis az általam ismert helyeken mindenképp, csak a 2 utolsó eseményt írom le, de előtte is volt már „szerencsém2 hozzá. Az első a János Kórházhoz kapcsolódik, ahol én feküdtem tavaly év végén. A cukrom rendetlenkedett, jártam a belgyógyászaton és a diabetológián is. Előbbiről a pár ezer forintot, ha érő mobilomat, utóbbiról pedig a szekrény aljába helyezett, begyűrt 2 ezer forintomat vitték el. Egyik sem eget rengető nagy veszteség, ugyanakkor igen bosszantó tud lenni, ha az ember a WC-ről úgy jön vissza, hogy már nincs meg az értéke, pedig csak pár percre mentem ki. A lényeg, volt, nincs. Szemtanú nem volt, a betegtársak nem láttak, vagy csak nem akartak látni semmit. Kész, passz. Amikor jeleztem a nővérek felé az esetet, mert hát mégis csak jó, ha ilyenkor szól az ember, csak sajnálkoztak és közölték, ez így megy sajnos nap, mint nap, ők nem tudnak odafigyelni, nyilván nem is ez a dolguk, ember meg nincs ilyesmire alkalmazva.

 

A másik esemény az unokám műtétével van összefüggésben, kivették a manduláját, Ameddig a műtőben volt, volt képük a 2 kedvenc plüss figuráját eltulajdonítani. Mi és a szülők pedig, amikor észrevettük, nagy erőfeszítésekkel tudtuk csak megszerezni az ugyanolyan játékokat, mert a kislány nem tud meglenni nélkülük. Sikerült a csel, nem vette észre a turpisságot, de nagyon megdöbbentő volt, hogy egy gyermekkórházban előfordulhat ilyesmi. Itt sem volt senki, aki látta volna az esetet.

 

tolvaj_2.jpg

Arról meg már beszélni se kell, hogy hányan lopják a szappant, a WC papírt, tisztítószereket a kórházakból, ezt a tévében is mutatták már sokszor, de ha elmegyünk akár csak egy rendelőben, feltűnhet nekünk is a végeredmény. Már ki sem pakolják ezeket, mert úgy is elviszi valaki.

 

Nem fér a fejembe, hogyan visz rá a lélek bárkit is, hogy egy efféle helyen lopja meg a betegeket. Nincs ezeknek lelkük, hogy mások nyomorán és szenvedésén nyerészkednek? Én megértem azokat a dolgozókat, akiknek tele a hócipőjük az egésszel, mert se pénz, se elismerés, amiről nyilván nem a kórházba járók tehetnek, de hogy még azzal is rontják a helyzetet néhányan, hogy bűnözni járnak oda, na, az már mindennek a teteje. Nem ártana, ha lenne biztonsági szolgálat, vagy néhanap a rendőrség is tiszteletét tenne az intézményekben, mert aki ilyet tesz, börtönben volna a helye. Utólag már úgy sem tesznek semmit, sem ők, sem a kórházi dolgozók. Aki pedig lopni mer ilyen helyről, talán jobb, ha elgondolkodik azon, legközelebb vele, vagy az ő unokájával teszik ezt meg mások. Talán úgy elmegy a kedvük tőle.

 

Imre

Csak beteg ne legyen az ember Magyarországon

2016.08.17. 08:43

kenezygyula.jpgSzabályosan kirúgtak a kórházból, a nővér kétszer jött, hogy mikor megyek már. Mondtam, hogy nem tudok egyedül felöltözni, lehajolni, felvenni a táskám, stb. Erre a nővér segített, de kijelentette, hogy ez neki nem kötelessége és várta, hogy adjam a pénzt.

Teljes mértékben egyetértek, hogy az egészségüggyel igen sok a baj. Az én sztorim a következő: Debrecenben az idegsebészeti klinikára kerültem. MRI alapján megállapították, hogy a medencecsontom 1,5 cm-el előre csúszott, porckorongsérvem van, és a gerincemnél részleges beszűkülést mutattak ki. A Tanár úr azt mondta, hogy mindhármat megműti. Ki volt tűzve a műtét ideje. Mikor bementem a Tanár Úr bejött és mondta, hogy ne féljek, holnap reggel velem kezdik a műtétet. /Elég nagy műtét lesz/ Délután jött a főorvosi vizit, megkérdezte hány éves vagyok, mondtam, hogy 72. erre ő azt mondta, hogy akkor csak a gerincszűkületet csinálják. Valószínű, hogy azért döntött így, hogy már egy idősebb embernél, nem költenek vérre, platinacsavarra, azzal akarták megoldani a medence előre csuszást.

 

Másnap megműtöttek, nagyon nagy fájdalmam volt. 2 nap múlva jött a főorvos és meg sem kérdezte, hogy vagyok, kijelentette, hogy ma megyek haza. Előtte tanár Úr azt mondta, hogy 5-6 nap után fogok hazamenni, mivel egyedül élek. Szabályosan kirúgtak a kórházból, a nővér kétszer jött, hogy mikor megyek már. Mondtam, hogy nem tudok egyedül felöltözni, lehajolni, felvenni a táskám, stb. Erre a nővér segített, de kijelentette, hogy ez neki nem kötelessége és várta, hogy adjam a pénzt. Ezután mindenben segített, mikor megkapta. A műtét után nagyon nagy fájdalmaim voltak, a lábamba is kisugárzott a fájdalom, alig tudtam menni. Ezek után kértem, hogy a Debreceni Kenézy Kórházba a Rehabilitációra befekhessek.

 

 kenezygyula_1.jpg

 

Vártam 2 hónapot. Végül mikor bekerültem, a főorvosnő kiírta a kezeléseket, futópad, lépcsőmászás, és szobabicikli. Mikor a szobabiciklire tettek elég hosszú időre, alig tudtam már visszamenni a szobámba, és az ágyam előtt összeestem. Erre adtak egy jégtömlőt, hogy azzal jegeljem, mert azonnal duplájára nőtt a térdem. 2 nap után elkérték a jégtömlőt, hogy kell másnak is. Ezek után nem történt semmi, kaptam egy szoba WC-t, mert nem tudtam kimenni. 3. nap a lányom kérte, hogy nézzék már meg, hogy mi van a lábammal. Elküldtek MRI-re és megállapították, hogy mediális minescus horizentális szakadásom van, de ne mondjam senkinek, hogy a futópadtól, hanem, hogy elestem Tehát még miattuk hazudjak is. Igaz kaptam egy kétoldalt acélsínnel ellátott térdvédőt. Nem tudom, hogy képzelték, hogy koromnál fogva, és nagyfokú csontritkulással futópadra tegyenek. Ezen mindenki csodálkozott. Ezek után a gyógytornász nő levitetett a tornaterembe és szobabiciklire tett. Mondtam, hogy hogy képzeli, rajtam az acél merevítő, hogy tudnám behajlítani a lábam. Erre ő nagy erővel megforgatta a pedált, én pedig felsikítottam, és mondtam, hogy mit csinál? Erre az ő válasza az volt, hogy ne hisztizzek, és ott hagyott.

 

Ott volt egy másik gyógytornász, aki szólt a betegtologatónak, hogy vigyen vissza a szobámba. Beszélt a főorvosnő a baleseti sebészeten a főorvossal, hogy adjon hialgan injekciót a térdemben. A főorvos megmondta, hogy 5 db kell, ami nem ingyenben van, és darabja az injekciónak 7890.- Ft. Erre én mondtam, hogy haza megyek, mert a reumatológián az adjunktusnő majd beadja ingyen, ugyanis ő rokonom. Haza mentem, senki nem kért tőlem bocsánatot, hogy ez történt. Vennem kellett acélos térdvédőt, hogy egyáltalán lábra tudjak állni, kiírták a fájdalomcsillapítót még a kórházba, váltsa ki a lányom, persze az én pénzemen, tehát még fájdalomcsillapítót sem kaptam. Megkaptam az 5 db injekciót, megvettem a térdvédőt, össze számoltam, hogy több mint 100.000.- Ft ba került ez a kis rehabilitációs kezelés. Közben kértem, hogy a gerincemmel is törődjenek már, hisz azért jöttem be, ezután elvittek a röntgenbe és megállapították, hogy az egész gerincoszlopom be van szűkülve, tehát az a műtét sem sikerült.

 

Mikor visszamentem az idegsebészetre, a Tanár Úr azt mondta, hogy most már nem tud velem mit kezdeni. Mivel beszűkült a gerincem, így a combom éle, és a belső combom nagyon fáj, és a sípcsontom, mintha késsel kaparnák a csontom, ugyanis nyomja az ideget. Alig tudok menni, arról nem beszélve, hogy nyugvó helyzetbe, ha fekszem, akkor is nagyon fáj. Sokan mondták, hogy miért nem jelentem fel az idegsebészt, és a rehabilitációs osztályon a főorvosnőt a Beteg Jogvédelemnél. De én nem szeretek pereskedni, különben is oda el is kell menni, hogy intézzem. Most arra várok, hogy a rokonom, aki a reumatológián van, bent legyen a Kenézy kórházban, mert hol az SZTK-ban vannak, aztán váltják egymást és bent vannak az osztályon. Ő megígérte, hogy meggyógyítani nem tud, a fájdalmaimon tud segíteni. Testhez álló tornát fog nekem összeállítani, ami a gerincemre jó és különböző elektromos kezeléseket.

 

Most erre várok, hogy bent legyen a kórházba, mert azt kérte, hogy csak akkor menjek be, ha Ő ott van, és odafigyel mindenre és olyan kezelést kapok, csak amit ő előír. Az én sztorim ez, és az egészségügyről nekem is meg van a véleményem. Azt gondolom, hogy még rajtam kívül igen sok embernek. Csak beteg ne legyen az ember Magyarországon!

 

NYÁR VÉGI AKCIÓ Most minden hirdetési felületünk megrendelése esetén plusz egy hónappal kedveskedünk partnereinknek. A részletekért keressen bennünket bizalommal!

Az ingyenes egészségügy több, mint százezerbe került

2016.08.16. 08:42

doctor-and-money.jpgHa az öt nap mérlegét nézem, 100 ezer forintot is meghaladja, amit ott hagytunk, csupán azért, hogy a feleségem azt kapja, ami egyébként a több tíz éve fizetett tb után amúgy is járt volna neki.

Tisztelt Praxis!

 

A nyár alapvetően a pihenés, kikapcsolódás időszaka lenne, nekünk sajnos kórházi élményekkel telt egy jelentős része és azt mondhatom, óriási csalódás volt, amit láttunk, pedig nem voltak illúzióink. A következő történt, a feleségem hónaljában cisztákat fedeztek fel még tavasszal, amelyet műteni kellett. Most augusztus elejére kapott időpontot a Péterfy Sándor utcai Kórházba. Nem keveset kellett tehát várni, de erre fel voltunk készülve. Arra azonban, ami a kórházban várt bennünket, egy kicsit sem.

 

Az még a legkevesebb, hogy az épület és a kórtermek állapota hagy némi kivetni valót maga után, viszont a dolgozók lekezelő és pénzéhes hozzáállása mélyen megdöbbentett minket. Nem csupán az orvosok voltak követelőzők (a műtét 60 ezer forintba lett megállapítva az ingyenes ellátás keretein belül), mindenki a markát tartotta. Repkedtek a kétezresek, anélkül nagy ívben le voltunk tojva. Se fürdetés, se gyógyszerek, se semmi, de amint tejelt az ember, rögtön szolgálatkésszé vált egyszerre mindenki. A műtő orvost leszámítva senki sem mondta ki, hogy a pénz mozgatja őket, de az egész lényükről, hozzáállásukról sugárzott, hogy addig semmit nem hajlandóak tisztességgel elvégezni, ameddig meg nem fizetjük őket.

 

Ha az öt nap mérlegét nézem, 100 ezer forintot is meghaladja, amit ott hagytunk, csupán azért, hogy a feleségem azt kapja, ami egyébként a több tíz éve fizetett tb után amúgy is járt volna neki, ráadásul pont ő az, aki jó, ha évente egyszer elmegy a háziorvoshoz, nem különösebben beteges, így a befizetett milliók után még inkább felháborító, hogy még zsebből is fizetni kell.

 

54c7aeff40706halapenzbuncselekmeny_2.jpg

 

Azt csodálom legjobban, hogy ezt a fajta mentalitást senki és semmi nem ellenőrzi. Nincs olyan felügyeleti szerv, vagy intézmény, ami időközönként megvizsgálja, esetleg szankcionálja is ezt a fajta viselkedést? Olyan, mintha ez teljesen elfogadott és természetes lenne. A betegjogi képviselő meg csak a vállát vonogatta, hogy hát nem kötelező adni, na persze. Senki sem kockáztat egy műtét előtt, ahol egy másik ember az életünkért felelős, senki sem nézi végig, hogy a szeretteit kutyába sem veszik és hagyják szenvedni. Az én időmben a hála mást jelentett. Ha elégedett voltam és volt rá lehetőségem, magamtól is adtam. Viszont azt nagyon nehezen viselem, ha előre megszabják, az ingyen járó, pontosabban az évek alatt alaposan megfizetett ellátásért még külön mennyit kell fizetnem. Pláne, ha annak hiányában levegőnek, vagy még annak sem néznek.

 

Szégyenteljes sokak hozzáállása az egészségügyben. Szent igaz, sokan a jobbak közül már nem Magyarországon dolgoznak, a selejt pedig (tisztelet a kivételnek) itt maradt és a maradék tisztességes eüs presztízsét is sárba tiporja.  

 

NYÁR VÉGI AKCIÓ Most minden hirdetési felületünk megrendelése esetén plusz egy hónappal kedveskedünk partnereinknek. A részletekért keressen bennünket bizalommal!

Nyári szünet

2016.08.06. 15:06

holiday_girls_701778s.jpg2016. augusztus 15-ig pihenni mentünk, legközelebb 16-án kedden jelentkezünk friss bejegyzéssel. Addig, ha fontos közlendőtök volna, emailben el tudtok érni bennünket.

holiday_girls_701778s.jpg

 

2016. augusztus 15-ig pihenni mentünk, legközelebb 16-án kedden jelentkezünk friss bejegyzéssel. Addig, ha fontos közlendőtök volna, emailben el tudtok érni bennünket.

 

Üdv,

 

Despota

 

 

Mázlista lennék?

2016.08.03. 06:43

happy_patient_healthcare-100638959-primary_idge.jpgHálapénzt nem adtam senkinek, mindent szépen megköszöntem. Nem éreztem hátrányos megkülönböztetést emiatt.

Sziasztok!

 

Több szomorú cikket is olvastam már a Praxis blogon és valahogy már megint azt érzem, hogy szerencsés vagyok. Eddig elkerültek a szörnyű élmények a hazai egészségüggyel kapcsolatban, szerencsére ritkán szorultam eddig rá. Tavasszal kerültem közelebbi kapcsolatba orvosokkal és nővérekkel, amikor a hátamon egy apró anyajegyről kiderült, hogy rosszindulatú bőrdaganat. Az anyajegyet a kerületi rendelőben ambuláns sebészeten távolították el, miután a bőrgyógyász ezt javasolta.

 happy_patient_healthcare-100638959-primary_idge.jpg

 

A bőrgyógyász sürgős műtétre utalt be, a sebészeten simán kaptam időpontot két héten belüli időpontra. A szövettanra az átlagosnál többet vártunk, de mikor meglett, a kerületi rendelőből maga a sebész hívott fel, hogy menjek a leletért minél előbb. Ezután azonnal felhívta a bőrgyógyászt, másnap reggelre időpontot kért nekem (még mindig nem privát orvosról van szó), hogy ott elmondják a további teendőket. A bőrgyógyász másnak reggel továbbküldött szintén sürgős beutalóval a SOTE Bőrklinikájára, és lelkemre kötötte, hogy hívjam fel, és számoljak be az eredményekről. A SOTE Bőrklinikán a legjobb kezekbe kerültem, odafigyelő és hozzáértő orvosok (egyik-másik hihetetlen sok beteget lát el magas színvonalon), nagyon kedves nővérek, a legnagyobb hálával tudok róluk beszélni. Persze nem kellemes 6-ra beutazni egy varratszedésre, aztán órákat várni kb. 30 másik beteg társaságában a rendelésen, de azt gondolom, a körülményekhez képest a kórház a legjobban oldja meg a betegek ellátását. Szomorúan jegyzem meg, hogy ezekben a várótermekben általában az idősebbek a türelmetlenebbek és tolakodók, pedig valószínűleg ők jobban ráérnének várakozni.

 

Átestem még két műtéten, szerencsére a későbbi vizsgálati eredményeim negatívak lettek, így egyelőre megmaradok, csak rendszeres kontrollra kell járnom. Még egyetlen megjegyzés a történethez: hálapénzt nem adtam senkinek, mindent szépen megköszöntem. Nem éreztem hátrányos megkülönböztetést emiatt.

 

 V

A magyar kórházakba az emberek meghalni mennek

2016.08.01. 06:00

magyar_11.jpgFogadd el, hogy nincs magyar egészségügy. Ami pedig van, az működésképtelen. És ez nem fog változni egészen addig, amíg a rendszer bele nem döglik a saját hamvaiba.

Magyarországon kevés orvos van. És kevés nővér. Különösen nővér/ápoló van kevés.

Ennek nagyon egyszerű oka van. Orvosnak tanulni nehéz. Nagyon, nagyon nehéz. Jóval nehezebb, mint falat festeni, vagy pénztárazni. És ha valaki elvégzi az egyetemet (+ gyakorlat, vagyis 7-8 év tanulás), akkor ebből ennek megfelelő profitot szeretne keresni. Minden nyugati országban az orvos az elismert felső 10 ezer része. Ismétlem, elismerik őket. Nem csak anyagilag.

Magyarországon az orvost féltik. Nem mernek panaszkodni, perelni. Itt a háziorvos az atyaúristen, a kiskirály. "Orvosnak ne szólj vissza", tanították a szüleim is régen. Mert az orvos az olyan szent dolog.

Csak hát a 80-as években ennek még volt valami alapja. Ma ez már nem így megy. Ma az orvos nem fog elhelyezkedni egy ilyen országban. A magyar bér kb. fele-harmadakkora, mint a nyugati országokban. Informatikusként én is sokat gondolkodom rajta, hogy talán le kéne lépni.
De az egészségügy a legrosszabb. Ugyanis ebben az országban még a mai napig vannak emberek, akik azt hiszik, hogy ezt ingyenesen meg lehet oldani. Márpedig amíg nem jön rá az ország, hogy "aki nem fizet, az meghal", addig az egészségügy nem fog javulni.
Ugyanis az orvosok tizedannyit keresnek, mint odakint. Meg lehet nézni a német vagy angol átlagfizetéseket. Nővéreknél ennyire nem vészes a különbség, de azért van.
Nővér azért nincs, mert embertelenek a körülmények.

Szóval, ami orvos itt maradt, az azért van itt, mert külföldre hülye. A bénákat, az aljákat kapjuk meg mi.

Szóval tessék szépen perelni! Legalább annál hamarabb bedől ez az élhetetlen "ingyenes" egészségügy. Mert hiába van magánorvos, magánmentő nincs. Magánsürgősségi kórház sincs.

 

magyar_11.jpg

Sajnos, bármilyen kegyetlenül is hangzik, Amerikának van igaza. Aki nem fizet biztosítást, nem kap ellátást és már elnézést a kifejezésért, de felőlem dögöljön meg az utcán, ha ez kell ahhoz, hogy az én keményen dolgozó családom cserébe megkapja azt az ellátást, amit érdemel, amiért megdolgozott. Szép gondolat, hogy ez járjon ingyen. Szép volt ez a 80-as években, amikor még működött is. De ma már, amikor 20x drágább gépekkel kéne dolgozni, egyszerűen nem megy.

A tanács pedig a végére: Aki teheti, felejtse el a háziorvost. Tessék szépen magándokihoz menni, ahol foglalkoznak is az emberrel! Tudom, hogy 10 ezer forint, de baszki, olvasd el ezt a cikket, és mondd meg őszintén, az életed nem ér ennyit? Ez nem Playstation, vagy kaviár. Ez az életed! Abból csak 1 van.

Fogadd el, hogy nincs magyar egészségügy. Ami pedig van, az működésképtelen. És ez nem fog változni egészen addig, amíg a rendszer bele nem döglik a saját hamvaiba. Mert nincs olyan párt, ami az az egészségügyet fizetőssé tenné. Az a halálos ítélete lenne. Pedig ha fizetős lenne, eszébe nem jutna senkinek ingyenessé változtatni. A kanadai GDP-vel ez működhet. Nálunk nem.

És amíg sajnos az orvosnak nem vagy több, mint a 327-edik XCZ-221-es kódlapú beteg, aki után még 30-an várnak a váróteremben, addig úgyis mindenkit hipochondernek néznek.

Nem kifogás, hogy sok a beteg.  Ha nem tetszik a rendszer, nem kell orvosnak lenni.
Attól is csak gyorsabban bedől a rendszer. Úgyis elkerülhetetlen 5-10 éven belül, mert elfogynak az orvosok. Mégis ki akarna olyan helyen dolgozni, ahol emberek életéért felel. Milliókra büntethetik olyan műhibákért, amikből naponta akár 10-20-at is elkövethet, ha nem figyel. És közben meg annyit se keres, hogy vegyen egy szobakonyhásat.

Itt én sem lennék orvos. És nem felnézek azokra, akik mégis. Hanem lenézem, hogy hajlandóak egy ilyen korrupt, és rossz rendszert még mindig támogatni.

Csak úgy mellesleg: Én a húgom vesztettem csontdaganatos megbetegedésben, miután a kórházban 6 hónapig (ismételném, ha nem lett volna egyértelmű: FÉL ÉVIG) félrekezelték.
Még gipszet is kapott, mert a röntgenből azt szűrte le az orvos, hogy ínhüvelygyulladás.

Aztán magándoki, aztán kemo, aztán csontvelő transzplant, meg levették a fél karját, gyógyult, visszaesett, újabb transzplant, meg még egy halom kemo, meg sugár... szóval hosszú story, amit nem szándékozom elmesélni.
17 éves volt :(

Nekem tavaly bokatörés. Szombat délután 1 órakor tört ela bokám. 2-re a kórházban voltam. Nagyjából 1-1- órás várakozások az orvosok és a röntgenek előtt. Este 10-kor még nem kaptam infót arról, hogy van egyáltalán. 6-7 felé, mikor az egyik doki megkapta a röntgent odajött hozzám, hogy felvisznek a műtéti előkészítőbe. Ezt előbb megtudtam, mint hivatalosan azt, hogy műtenek. Este 10kor viszont még nem, hogy mikor. A nővért sikerült elkapni, akkor annyi információt adott, hogy nem kizárt, hogy ma este, ha nem esik be sürgősségi beteg. Hajnali 2-ig műtenek, utána már csak hétfő reggel. Szóval volt rá esély, hogy törött lábbal mosolygom végig a vasárnapot.

Aztán hajnali 1kor jött a nővér, hogy hálás lehetek, mert megcsinálnak még ma.
Én meg magamban: HÁLÁS BAZMEG? Havi 40 ezer forintot vontok le a fizetésemből közgyógyra! Hogy utána mik voltak még a csodás János kórházban, abba bele se megyek.
Címszavakban: 12-15 nm-es szobában 4 beteg. Az szomszéd bácsi ágytálának ürítésére közel 3 percet kellett várni.

Amúgy is 30-40 perc a nővérhívó reakcióideje, de baszki, ágytálazás után kurvára jöjjenek azonnal. Ekkor szakadt el a cérna, amikor éjjel 3-kor nekem kellett mankóval kimennek a nővérszobába, hogy vigyék már ez az átkozott ágytálat. 1 nővér a pasijával telefonált, a másik pedig aknakeresőt játszott. Ami persze szerintem is érdekesebb, mint a pasziánsz, de ettől méh panaszt tettem. Amire persze ne kaptam választ (annak ellenére, hogy erre 30 napjuk lett volna) De persze jegyzőkönyvet sem kaptam róla, amit meg nem tudtam, hogy kéne kapnom...

A magyar kórházba az emberek meghalni mennek. Ez élhetetlen. Az egészségügy - úgy, ahogy van - rossz. És ez az itt leírt cikk is csak ezt bizonyítja.

31 éves vagyok. 3 év múlva 34. És fiatal. Nem mondom, hogy sportos, de egészséges. Őszintén sajnálom, ami a fiával történt. De ez nem egy orvos hibája, hanem egy rendszeré.

Halálra ítélte a fiamat a magyar egészségügy

2016.07.25. 06:00

41_2.jpgSoha nem fogom tudni megbocsátani, hogy hagyták őt meghalni, szimulánsnak tekintették, ahelyett, hogy megpróbálták volna megmenteni és meggyógyítani.

Tisztelt olvasók!

 

Fájdalmas történetet mesélek el önöknek, amely a mi családunkban esett meg már 2 évvel ezelőtt. azóta sem tudtam feldolgozni, folyamatosan pszichológushoz járok és rengeteg gyógyszert szedek. Nincs annál borzasztóbb, mint amikor egy édesanya elveszíti a gyermekét, márpedig nálunk így történt. A fiam erejének teljében, 34 évesen hunyt el, a körülmények és az egész tragédia nagy valószínűséggel megelőzhető lett volna, ha komolyan veszik őt az orvosok. De csak szimulánsnak tekintették, nem törődtek vele, ez pedig az életébe került.

 

A fiam korábban professzionális szinten sportolt, egyesületben kajakozott, mellette rengeteget edzett és a profi sport után, amely egy komoly sérülés miatt ért véget szintén odafigyelt a rendszeres mozgásra, az egészséges táplálkozásra, nem ivott, nem dohányzott. Szinte soha sem volt beteg, orvosnál nagyon ritkán fordult meg. Azután egyik napról a másikra hirtelen rosszul kezdte érezni magát. első napokban nem tulajdonított neki jelentőséget, napi teendőit elvégezte, bejárt dolgozni, de nem volt jól. Verte a víz, időnként megszédült, nyomást érzett a mellkasában. Mivel napokon át megmaradtak a tünetek, felkereste a háziorvosát, és elmondta neki, hogy mi a problémája. Nem vették komolyan. Egyáltalán nem küldték el vizsgálatokra, csupán meghallgatta a doktor a tüdejét és tüdőgyulladásra gyanakodva gyógyszert írt fel neki. A fiam kiváltotta az orvosságot és haza ment pihenni.

 

41_2.jpg

 

További 2 napot töltött el otthon pihenéssel és a gyógyszerek szedésével, de az állapota nem, hogy javult volna, rohamosan romlott. Egyik pillanatról a másikra hányni kezdett és a tünetei a korábbinál sokkal erősebbé váltak. Ő maga hívta fel a mentőket, akik szintén nem vették komolyan, néhány tanácsot adtak szóban, majd lerakták a telefont. Kétségbeesésében engem hívott fel, hogy segítsek neki, én pedig mentem hozzá, amint tudtam. Bevallom én sem gondoltam, hogy a baj annyira komoly lehet, mint valójában volt. De aggódtam érte és nagyon rossz előérzetem volt. Nem tudom megmagyarázni miért, talán az anyai ösztön, talán más, mégis hirtelen nagy félelem fogott el.

 

Amikor megérkeztem hozzá, nem nyitott ajtót. Ekkor még jobban megijedtem, próbáltam remegő kézzel előkeresni a kulcsot és sietni, ahogy csak lehet. Amikor benyitottam, olyan látvány tárult elém, amelyet senki sem akar átélni, pláne nem egy édesanya, a fiam ott feküdt a földön a fürdőszoba ajtóban élettelenül. Próbáltam őt újjáéleszteni, a szomszédoktól kértem, hogy hívják a mentőket. Ekkor már hamar jöttek is, ők is elkezdték az újjáélesztést, de hosszas kísérletezést követően fel kellett adniuk. A fiam 34 évesen meghalt, én pedig semmit sem tehettem. Összeroppantam, ekkor már engem kellett ellátniuk, kórházban kötöttem ki.

 

A boncolás súlyos, kezeletlen szívelégtelenséget állapított meg, tüdőgyulladásnak azonban nyoma sem volt, vagyis nem annak szövődménye okozta a tragédiát. Hanem az, hogy nem fordítottak rá kellő figyelmet, amikor a panaszaival orvoshoz fordult. Nem törődtek vele, csak felírtak neki valamit, aztán elküldték, majd meggyógyul magától. Ehelyett belehalt a nemtörődöm hozzáállásba, valamint abba, hogy amikor már nagy volt a baj, újra csak lerázták.

 

Mindenki, akivel eddig beszéltem ezekről a dolgokról, azt javasolta, pereljek.  Mert ez egyértelműen mulasztás volt több oldalról, ráadásul engem is tönkre tett, hiszen az én egészségem is ráment a tragédiára. Bevallom, nincs lelkierőm hozzá, és nem látom értelmét sem. Úgyis megmagyarázzák majd, miért nem lehetett volna másként semmi, kidumálják magukat, elhárítják a felelősséget.

 

A férjem után az egyetlen gyermekemet is elveszítettem. A kis menyasszonya szintén összeroppant az eset után, ő sem tudja feldolgozni, hogy egy egészséges sportembernek miért kellett meghalnia, miért törődtek az állapotával, miért nem vizsgálták meg rendesen. Nem ezt érdemelte. A világ legjobb gyermeke volt, mindig szívén viselte mások sorsát, rendszeresen adott vért, de amikor ő szorult volna segítségre, az egészségügy halálra ítélte. Soha nem fogom tudni megbocsátani, hogy hagyták őt meghalni, szimulánsnak tekintették, ahelyett, hogy megpróbálták volna megmenteni és meggyógyítani.

 

Dóra

Kiszolgáltatottság és zsarolás

2016.07.21. 09:24

veradas.jpgTudom, túlterheltek, vannak rendelők, ahol a tárgyi feltételek sem adottak a működéshez, de van egy hírem, beteg van bőven!

Tisztelt Praxis!

 

Nem igazán kedvelek ilyen témában írogatni, hiszen sok orvossal találkozom- szinte nap, mint nap - és nem kívánok senkit megsérteni, aki az egészségügyben dolgozik, döntéseket hoz és ezekért felelősséget is vállal. Jómagam már régen túlléptem azon a megrázkódtatáson, hogy a háziorvosi rendelésre is be kell jelentkezni, azon is, hogy orvoslátogatónak nevezett személyek rabolják az orvosok és a betegek idejét, azon is, hogy a háziorvosok nem minden vizsgálatot kérhetnek meg az ellátórendszerben...

 

Ma reggel egy kedves ismerősöm elmesélte, hogy délután vért fog adni. Az én időmben ez nem volt téma, magam is adtam vért több alkalommal, követendő példának tartottam és tartom ma is. Megkérdeztem tőle, hogy mi viszi rá erre a lépésre a munkavégzését követően? Elmondta. Van egy barátnője, aki tüdőrákban szenved, a héten kellene műtétre mennie, de: három személynek vért kell adnia ahhoz, hogy a műtét végrehajtására sor kerüljön, ennek megtörténtét természetesen igazolnia kell.

 

veradas.jpg

 

A sztorit elmeséltem egy ismerősömnek, aki hamarosan felhívott telefonon és közölte, hogy az ő barátnőjének egyik ismerőse tavaly ugyanígy járt. Tényleg, hol is élek én? Azt tudtam, hogy ki vagyunk szolgáltatva de, hogy zsarolnak is?!

 

Rengeteg dolgot tudnék mesélni az egészségügyről, csak azért nem teszem, mert orvos barátaimat, ismerőseimet nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. De az istenért, ébredjenek már fel! Tudom, túlterheltek, vannak rendelők, ahol a tárgyi feltételek sem adottak a működéshez, de van egy hírem, beteg van bőven!

A beteg nem fejőstehén!

2016.07.19. 09:43

00193330.jpegMajdnem 50 ezer forintot voltunk kénytelenek kifizetni az ingyenes egészségügyi ellátásért. Hogy miért? Biztosak lehetnek benne, nem passzióból, vagy, mert nem tudnánk a pénzünket másra elkölteni.

Tisztelt Praxis!

 

Tudom, nem én vagyok az első, aki ebben a témában önöknek ír, de úgy látszik, sok egészségügyi dolgozó még mindig nem akar szembe nézni a valós helyzettel és még mindig nem érti, a beteg nem fejőstehén, akiből annyi pénzt lehet kipréselni, amennyit nem szégyellenek. Adva van egy budapesti, a többihez képest jóhírű kórház, azon belül is a belgyógyászati osztály. Feleségem ide került be nemrég különböző hasi panaszokkal és itt töltött el másfél hetet összesen. Ezen idő alatt majdnem 50 ezer forintot voltunk kénytelenek kifizetni az ingyenes egészségügyi ellátásért. Hogy miért? Biztosak lehetnek benne, nem passzióból, vagy, mert nem tudnánk a rengeteg pénzünket (aki nem értené, irónia) másra elkölteni.

 

Egész egyszerűen az egész rendszer arra van kiélezve, hogy ha nincsenek a betegnek ilyen célra félretett súlyos tízezrei, akkor az ellátás majdhogynem egészen leáll, de minimum akadozik. Az első két napon, amikor is még nem adtunk a nővérkéknek és a kezelőorvos úrnak is egy kis mellékest, szó szerint levegőnek néztek minket. Nem csak a feleségemet, de az egész családot. Nem köszöntek (jó, ez csepp a tengerben), a gyógyszerekért, fájdalomcsillapítóért úgy kellett könyörögni, a leletekről nekünk semmit, a feleségemnek is laikusoknak abszolút mértékben érthetetlenül, félmondatokkal számoltak csupán be, mint egy tárgyat, úgy kezelték. Arról nem is beszélve, hogy a minimális higiéniát sem tartották be, lázat és vérnyomást sem mértek, még külön kérést követően sem.

 

00193330.jpeg

 

A harmadik napon, mivel ugye rákényszerültünk, adtunk mindenkinek, aki számított. Beteghordónak, nővérnek, orvosoknak és varázsütésszerű csoda történt. Volt időben étel, a gyógyszert sem kellett kikönyörögni, áthúzták a lepedőt, vagyis a gépezet beindult. A „csodára” nincs egyéb magyarázat, mint az, hogy megkapta mindenki, amit kikényszerítettek, kiköveteltek maguknak.

 

Mindez azért kifejezetten felháborító, mert ezzel visszaélnek az emberek kiszolgáltatottságával és csak az kapja meg a minimális törődést, ami egyébként mindenki számára járna, aki külön fizet is érte. Aki kevésbé tehetős, szerencsétlenebb helyzetben van, amellett úgy mennek el, mintha ott sem volna. Nem nézik, hogy szenved, hogy a saját mocskában fetreng, hogy a fájdalomtól alig lát, vagy virítja a pénzt, vagy rá se bagóznak.

 

Kérdem én, akkor végülis eü járulékot mégis mi a fenének fizettetnek az emberrel? Mire mennek el a milliárdok, amit a rendesen dolgozó emberek béréből vonnak évtizedeken át? Ráadásul mi jó, ha 10 évenként egyszer fordultunk orvoshoz, akkor is egy-két vérvételnél és receptírásnál több időt és energiát nem kellett ránk fordítani.

 

Persze, tisztában vagyunk vele, hogy emberhiány, alacsony fizetések és nehéz körülmények vannak a magyar egészségügyben, de miért a betegen kell elverni a port? Talán inkább fogjanak össze, kényszerítsék ki a kompetens személyektől, vezetőktől, hogy elégséges feltételeket biztosítsanak számukra, de ne az elesetteken élősködjenek! Mert még ők is kerülhetnek hasonló helyzetbe, és abban biztos vagyok, akkor átértékelik magukban ezt az egész szomorú és egyben dühítő helyzetet.

 

Tisztelettel,

M. István

A jó sem az már, ha az volt egyáltalán

2016.07.14. 05:51

jf_mg_eszszk-6339_1500px.jpgMegérdemlik az ilyenek, hogy ők is keresztülmenjenek mindazon, amin a pácienseik, hátha esetleg okulnának belőle, és több alázattal viseltetnének embertársaik iránt.

A jó sem az már, ha az volt egyáltalán

 

Intézmény: Bp., Szt. István Kórház Rehabilitációs Centrum, Jahn Ferenc utcai telephely (nem összetévesztendő a Dél-pesti fertővel).

 

  1. tavaszán öt hét fekvő osztályon, majd ambulánsan folyt. rehab, utóbbit meg kellett szakítani másik mozgásszervi rehab miatt. Szeptemberben volt rá remény, hogy folytathatom, de az addigi kezelőorvosom – 2015. szeptemberi próbálkozásaimat követő, - 2016. telén megejtett számos telefonhívásom ellenére, és a helyette ajánlott intézetigazgató, minden ígéretük ellenére, elérhetetlenekké váltak. Részletesebben: Amikor B.T. kezelőorvosommal végre mégis sikerült telefonon beszélni, válasz: „Most nem érek rá, betegem van, és beszélje meg a főnökömmel!” Újabb körök, feleslegesen. Feladtam. Ezután a sors úgy hozta, hogy összefutottam egy ismerőssel, aki ugyanott feküdt, ugyanazon orvosnál. Elmesélte, hogy amikor kifejezetten kérte B.T.-t – az én egykori kezelőorvosomat- , ne tájékoztassa családját hogylétéről, egyik alkalommal pont akkor haladt el a félig nyitott vizsgáló mellett, amikor azt hallotta, hogy B.T. részletes beszámolót tart ismerősöm hogylétéről, ismerősöm hozzátartozóinak. Ismerősöm ezek után a másik főorvoshoz kérte át magát. B.T. nekem 2015. tavaszán azt mondta, nem kell bot. Jelenleg rokkant vagyok, több mint egy éve mankózom, súly
  2. os mozgássérültnek nyilvánítottak, két mankóval közlekedem… Ennyit B.T. hozzáállásáról.

A 2015. évi bentfekvés alatt mindenki aranyos volt, csak a vénáimat bombázták széjjel a fájdalomkoktélos infúzió során, de legalább hatott. Igaz, h az egyik nővér szemünk láttára inzultálta az egyik beteget (csak vélelmezhető, hogy meg is ütötte, mert mire kiértünk a furcsa zajra, már csak a testbeszéd utalt arra, hogy ez történhetett) és ordítozott vele, akiről (a betegről) az a hír járta, anyagi támogatója a kórháznak. A szobatársam pedig az igazgató betege volt, tömte is pénzzel rendesen, aki cserébe alig foglalkozott vele, és gyakran nem volt elérhető.  De itt a mottó: nagyfokú empátia a betegek felé…  2016. nyarán új reményekkel telve, fenti ismerősöm ajánlására, immár kezemben a bentfekvős beutalóval, elkezdtem hívni az ismerősöm ajánlotta K.J-t. Ha harmincszor, a legkülönbözőbb mellékeken nem kerestem, akkor egyszer sem. Válaszok: „Épp most beszéltem vele.” „Nem találjuk.” „Eltűnt.” „Már elment” (Persze utóbbit olyan hangsúllyal, mintha nekem ezt tudnom kellene; szabadságról visszajőve lépett le, másnap munkaidő lejárta előtt…) „Nem hívta még vissza Önt, pedig megígérte???” „Mindenképpen szólunk neki” stb. Majd óriási „szerencsémre”, végre K.J. jött a telefonhoz. Előtte azonban behallatszott a telefonba, ahogy felháborodva (!) ecseteli kolléganőivel a velem kapcsolatos elképzeléseit, véleményét, aminek lényege, mégis mit képzelek én. (???) Én meg döbbenten néztem a telefont, jól hallok-e. Aztán, hiába kezdtem volna mondókámat a diagnózisokkal és a 2015. tavasza óta velem történt helyzettel, belevágott az első mondatomba.  „Nagyon sok betege van, hosszú az előjegyzési naptára”, és olyan hangnemben, mint amikor lecsesznek valakit, közölte, hogy „úgy tudja, én már feküdtem itt (nocsak, utánanézni volt ideje, velem beszélni egyszer sem J ), és márpedig az az orvosom marad, akinél korábban voltam”. Persze, hogy feküdtem már bent itt, vágtam rá, és próbáltam vele megértetni, hogy hiába kerestem ezt a bizonyos B.T.-t, vagy az igazgatót, akik fűt-fát ígértek, elérhetetlenekké váltak, és az ismerősöm K.J-t ajánlotta. K.J., aki fő céljának a betegek irányában kifejtett empátiát tartja, lerázott, mint kutya a vizet, mondván így is elég sok saját betege van, megnyomva a saját szót, hogy érezzem már még rosszabbul magam, ezúttal azért, mert zavarni merészeltem őnagyságát. No, gondoltam magamban, ennek és társainak a zsíros magánpraxisra persze van idejük. Mindenki tudja, hogy megy ez. Elköszöntem, leraktam a kagylót, és nem éppen dícsérő szólammal illettem ezt a személyt magamban. Egy év alatt valahogy elfogyott a türelmem.

 

jf_mg_eszszk-6339_1500px.jpg

 

Természetesen az egy év alatt, és azt megelőzően másutt is szereztem eü tapasztalatokat bőséggel, de azok a sztorik már nehéz fajsúlyúak. Itt csupán arra próbáltam én is egy példát felhozni, nem mind arany, ami fénylik, és nem lehet hozzászokni ahhoz az arroganciához, sem elfogadni azt, amit az ilyen és ehhez hasonló „orvosok” megengednek maguknak. Megérdemlik az ilyenek, hogy ők is keresztülmenjenek mindazon, amin a pácienseik, hátha esetleg okulnának belőle, és több alázattal viseltetnének embertársaik iránt.

 

Ja, még egy kis szösszenet, a fiatal konduktor, aki 2015. tavaszán még arról áradozott nekem, ebben az intézményben meg tudja valósítani az álmait, itt nagyon jó dolgozni, szeptemberben már rég megpattant, és nem volt helyette másik. A dietetikus akkortájt lécelt le, amikor bekerültünk a szobatársammal, az egyik neurológus szakember, aki viszonylag rendes volt, bár ő is mást írt a papírra, mint amit előtte négyszemközt mondott…, panaszkodott arról, hogy mekkora káosz van náluk. És természetesen a legtöbb kezelőben a fehér köpenyek zsebei csak úgy kiabáltak, hogy ide és ide is adjál manikát, mert nem tudunk betelni. Hát, nekem aztán kiabálhattak.

 

És ez még egy jó hely. Volt.

 

Egy csalódott, felháborodott eü adófizető a több millióból.

 

Kérem, vegyék figyelembe, hogy ha az írás megjelenik az oldalon, szívesen olvasok értelmes, intelligens kommenteket sorstársaktól, vagy másoktól, de a szövegértelmezésre általában képtelen, csak mocskolódni tudó, illetve az orvosi mundér becsületét pszichiátriai esetként megszállottan védelmezők csak fölöslegesen koptatják a billentyűzetet.

Miért kell azonnal hülyének nézni a beteget?

2016.07.12. 05:51

szedules_blog_theportlandhospital_com_2014.jpgMiért van az, hogy biztos szimulálok vagy hogy biztos magamnak okoztam a dolgot? Lehet nem látszik a fájdalom az arcomon, mert már megszoktam, nem mutatom, amikor szédülök.

Tisztelt Cím!

 

A felhívásukra dióhéjban leírom a történetemet. Sajnos nem telik többre, mert most is szédülök. Kérem, a nevem maradjon anonym.

 

A tüneteim még középiskolás, 15-16 éves koromban kezdődtek. Mivel egészségügybe készültem, ezért mindig is érdekeltek a betegségek- és maga az emberi test is. Akkor sokszor erőm alig volt felkelni, néha elszédültem, testnevelés órán pedig 10 perc futás után el akartam ájulni- a pulzusom 200 fölé emelkedett, vérnyomásmérővel is megnéztük. Ezen kívül mutattam a hirsutismus tüneteit is. A tüneteim alapján csökkent inzulinrezisztenciára és PCO-ra gondoltam.

 

Amikor az előbbit ötletét előadtam, akkor jött a "az nem lehet, túl fiatal vagy", "túl vékony vagy ahhoz" és a "csak a fejedben van" dolgok. Itt megjegyezném, hogy pár évvel később valamilyen "csoda" folytán az ezt vizsgáló vérvétel is valamiért "egyet értett".

 

A hirsutismusra kaptam Diane35-öt a nagyon kedves bőrgyógyászunk által, ő legalább nem nézett hülyének, főleg, hogy nem én voltam az első a családban. 

Vissza a csökkent inzulinrezisztenciára, elküldtek pszichológushoz, mert ugye a "fejemben van". Ott kaptam orbáncfű teát, hogy attól majd jobb lesz.

 

Itt szeretném megjegyezni, hogy hiába váltottuk ki egyszerre a Dianét és az orbáncfüvet, egyetlen egyszer sem szólt senki (a gyógyszertárban sem), hogy ezeket nem szabad. A pszichológus úr is úgy írta fel a teakúrát, hogy tudott a fogamzásgátlóról. A KETTŐT EGYÜTT TILOS SZEDNI. Fél évig szedtem ittam azt a vacak teát, fél évig MINDEN EGYES REGGEL TÖBB ÓRÁN KERESZTÜL HÁNYTAM, EPÉT IS, NÉHA VÉRT IS. Amikor könyörögtem anyáéknak, csak akkor hagyhattam abba. ÉS láss csodát, nem hánytam többé, de azóta is nagyon érzékeny a gyomrom. Ja, és amikor anya utánakérdezett, csak azt mondták, szedjem tovább, mert az csak gyomorideg. Na igen. Ez a mai napig is felzaklat.10 éve volt.

 szedules_blog_theportlandhospital_com_2014.jpg

 

Repülünk néhány évet előre, egyetem, Szeged. Kicsit lázas voltam, de gyakorlatra kellett menni. Gyakorlat előtt megettem egy jó cukros, csokival leöntött csukispudingos kakóscsigát, mert kellett az energia. A gyakorlaton rosszul lettem, a gyakorlatvezető telefonált, hogy jöjjenek át a szomszéd épületből, vigyenek át (a klinika területén volt a gyakorlat, kisoki, vele szemben pedig az ügyelet). Azt mondták,hogy nem, menjek én, miközben járni sem tudtam. A végén az oktatók vittek át, nem emlékszem pontosan, hogy, nem voltam magamnál. Bent kivizsgáltak, a cukrom 4,0- erre leszidtak, hogy miért nem reggeliztem. Mondtam, ettem, ne hazudjak. Jó betegellátás, nem? Az infúziót elutasítottam, féltem, egyedül voltam, nem voltam beszámítható, azért. Erre, hogy én csak lógni akarok, meg menjek haza- igaz, felkelni sem tudtam. Itt még mindig nem volt igazolva a csökkent inzulinrezisztencia.

 

Két évet ugrunk, 2009, harmadév. Az állapotom itt hirtelen túlélésre változott: állandó láz, szédülés, napi 18 óra alvás. Elestem, bevérzett a lépem, kórházba kerültem. Az Újklinika traumatológiájának minden elismerés, a nővérkék is nagyon kedvesek voltak, s a végén a lépemtől sem kellett megválnom. A tartózkodásom végén a Főorvos Úr adott beutalót az endokrinológiára is, hogy nézzek jobban utána, mi áll minden mögött.

 

Igaz, járni alig tudtam, de amint tudtam, elmentem az endokrinológiai rendelésre. Hiába volt papírom, rám lett ordítva, hogy én mit akarok ott, nincs nekem semmi bajom, csak elveszem az időt a cukorbetegektől. Itt annyira kiakadtam, hogy anya úgy döntött, hogy jobb, ha ezt magán úton rendezzük inkább, mert így nem jutunk semmire. És láss csodát, rövid időn belül kiderült a csökkent inzulinrezisztencia is, kezelve is lett, sok köszönet Valkusz Doktornőnek.

 

Azután jöttek-mentek az új tünetek, balesetek stb, több mint 28 ételre lettem allergiás és intoleráns és hasonló, de szerencsére a jó, és hozzáértő csapatnak, elég jól vettük az akadályokat, bár sajnos ezt mind magánúton kellett megoldani (Aranyklinika).

 

Tavaly év elején viszont nagyon megromlott az állapotom. Állandóan lázas voltam, 4 hónapon át folyamatos migrén, s semmi sem használt- a végén egy gyógynövény segített, amit bár furcsának tartottam, de egyáltalán nem bántam. Az arcüregi fájdalmaim sem akartak elmúlni, szinte minden negatív lett. Ekkor főknt csak éjszaka volt lázam, de az minden áldott nap. A végén a jelenlegi háziorvosom felvetette a Lyme-kórt. Az ELISA teszt negatív lett, s csalódott voltam, pedig lassan járni is alig tudtam. Később kiderült, hogy a rendszer olyan *********** elavult, hogy egy olyan tesztet vesznek alapul a Lyme-kórnál, aminek 20-50% a hatásfoka!!! Ajánlásra megcsináltattam egy németországi Lyme tesztet, s láss csodát, pozitív lett. Jelenleg az első 50 napos antibiotikum kúrámat folytatom, s bár van Herxheimer-reakcióm, de többnyire tudok járni, ami egyáltalán nem mindegy egy IV. stádiumú krónikus Lyme-kórnál. HIHETLEN sok orvos nem tudása, esetenként nemtörődömsége ezzel a betegséggel és a társfertőzésekkel kapcsolatban. 

 

Az egészben az a szörnyű, hogy valamikor 13 éves korom környékén csípett meg valami, s mindig azt mondták mindenemre, hogy a fejemben van, meg akarat kérdése. Hát, tényleg a fejemben van, csak borrelianak és a barátainak hívják, és az akaratomon kívül költözött be. Jelenleg munkaképtelen vagyok és semmilyen támogatás nincs, minden mehet saját zsebből. A TB se állja, mégis fizethetem. 

 

A legszörnyűbb az egészben, hogy a gyorstesztek nem mutatnak semmit, s nem tűnök betegnek sem, hiába a láz, a sok fájdalom, a szédülés és a tucatnyi tünet. Néha el kell mennem a sürgősségire, mert volt 42 fokos lázam, vagy szimplán olyan hasi fájdalmaim voltak, a múltkor meg kihánytam kb 1 deci vért- utólag kiderült, hogy leállt az emésztésem, s a hányás is azért volt.

 

Az más kérdés, hogy azért is én voltam hibáztatva, mert biztos nem iszok elég vizet (4 liter az adagom naponta) vagy nem eszek eleget (2000 kalória nem elég?), bár az, hogy a beleim teljesen tele voltak, azért inkább az állításomat támasztotta alá. Akkor biztosan nem mozgok eleget- hova mozogjak amikor sokszor járni alig tudok, meg lázasan? Otthon NEKÜNK kellett rájönnünk, hogy valószínűleg az emésztőenzimek lehetnek a ludasak, mert minden más- probiotikumostul- volt. És lőn újabb csoda, mióta szedem az enzimeket, azóta a 4 hónapos hasam elapadt. S ez csak néhány nap volt.

 

Tehát ez a gyors verzió, csak a legfontosabb tüneteket és kezeléseket írtam, illetve a nagyon említésre méltókat. A jelenlegi háziorvosomnak pedig nagyon hálás vagyok, mert nemcsak kitalálta a Lyme-kórt, hanem hülyének sem néz, megértő, és tényleg utánanéz az új dolgoknak.

 

Egyúttal szeretném megkérdezni, hogy miért kell azonnal hülyének nézni a beteget, amikor nem "átlagos" (pedig a krónikus Lyme összes átlagos tünetét mutatom)? Miért van az, hogy biztos szimulálok vagy hogy biztos magamnak okoztam a dolgot? Lehet nem látszik a fájdalom az arcomon, mert már megszoktam, nem mutatom, amikor szédülök. Van, amikor beszélni alig tudok, nem mindig tudom elmagyarázni a dolgokat, vagy hogy elzsibbad ez az, néha a fél testem, s csak feküdni tudok. És mégis, valamiért, nagyon sokszor, rám mutatnak.

 

Üdvözlettel,

 

U.I.: Ha véletlenül nem jött össze az összefüggés része, akkor az az agyi köd miatt van, elnézést érte. Remélem a fontos dolgokat azért nem hagytam ki...

 

Romokban a magyar egészségügy

2016.07.06. 08:19

shutterstock_179646800.jpgAz, hogy a beteg egy darab kutyagumi, és felőlük akár el is patkolhat, de a fejpénzeket beszedik utánuk, egyszerűen gusztustalan. Hány embernek kell meghalnia, hogy észbe kapjanak az illetékesek?

Tisztelt Praxis!

 

Nem szokásom másokat sarazni, vagy bárkire is köpködni, még átvitt értelemben sem, viszont a háziorvosom ténykedése mellett nem tudok elmenni szó nélkül, nézzék el nekem. Az orvosom ugyanis tiszta hülye. Sajnos nem tudom másként jellemezni őt, amit művel, az egyrészt rettenetesen visszataszító, másrészt teljesen elfogadhatatlan, pláne egy orvostól, aki életekért felel.

 

Szerencsére ritkán találkozunk, jó, ha 1-2 évente egyszer eljutok hozzá, mivel nem vagyok az a betegeskedő típus. Ezeken az alkalmakon mindig kiakaszt, leginkább azzal, hogy nem csak köszönni és normális hangon kommunikálni nem tud, hanem sokkal inkább azzal, hogy nem vizsgál meg sehogyan sem. Én elmondom mik a panaszaim, ő 3 másodperc alatt kiír valami receptet és már ott sem vagyok. Mindez azért dühített fel ennyire, mert legutóbb is ezt játszotta el, viszont utólag kiderült, hogy épp az ő hanyagsága miatt nagy valószínűséggel évek óta kezeletlen magas vérnyomás betegséggel küzdök és cukorbeteg is lettem. Ezt persze nem az ő közbenjárására derült ki, saját, drága pénzből kellett megvizsgáltatnom magam.

 

shutterstock_179646800.jpg

 

Utoljára azért kerestem fel, mert akkor már hosszú napok óta folyamatosan szédültem, fájt a tarkóm, rossz volt a közérzetem. Ismét egy rekord gyorsaságú rendelés volt, még el sem mondtam végig, mik a panaszaim, máris kaptam antibiotikumot (???) és mire kettőt pislogtam, már ki is dobott nagyjából. Sem egy vérnyomásmérés, amelyről még én is tudtam, bár nem az én dolgom magam diagnosztizálni, hogy ebben az esetben az lett volna a minimum, sem egy labor, semmi más. Szedjek valami pirulát és vagy jobban leszek, vagy elpatkolok, neki mindegy. Még szólni sem volt időm, úgy lerázott.

 

Miután ezt megelégeltem, elmentem sokakhoz hasonlóan magánrendelésre, ahol rögtön kiderült, hogy a vérnyomásommal probléma van és küldtek is azonnal mindenféle vizsgálatra, egyébként ezek közül néhány még mindig hátravan. Kiderültek a gondok, kaptam gyógyszereket, amelyek valóban a betegségeimre valók, azóta szerencsére jobban is érzem magam. Persze mindezt pénzért, holott aktív munkavállalóként folyamatos tb viszonnyal rendelkezek és fizetik utánam a nem kevés járulékot. Már csak azt nem tudom, mire költik, mert hogy nem rám, az egész biztos.

 

Próbáltam a területi illetékes betegjogi képviselővel egyeztetni ezekről, de ő nagyon úgy néz ki, szintén nem a betegekért van, mert bár meghallgatott, végül azt közölte, nem tud érdemben tenni semmit. Akkor ő mégis minek dolgozik, ha egy ilyen világos és egyszerű helyzetben sem képes a betegek mellé állni? Vajon ő mégis miért kapja a fizetését? Nem tudom, akkor mégis ki az illetékes a hasonló eseteknél, de azt megfogadtam, mindenképpen lépéseket teszek, mert tűrhetetlen, ami az egészségügyben folyik. Romokban van a magyar egészségügy! Az, hogy a beteg egy darab kutyagumi, és felőlük akár el is patkolhat, de a fejpénzeket beszedik utánuk, egyszerűen gusztustalan. Hány embernek kell meghalnia, hogy észbe kapjanak az illetékesek? Aki pedig nem való erre a pályára, mert nem érdekli a betegek sorsa, vagy már teljesen belefásult, az válasszon más munkát. De ne a betegek életével szórakozzon!

 

Amennyiben tudnak segíteni azzal, hogy levelemet közlik, kérem, a nevem ne szerepeljen benne, ugyanakkor az elérhetőségemet önöknél hagyom, ha bárkinek mondandója volna, vagy esetleg tanácsolna valamit, kinél lehet érdemben lépéseket tenni, tudnak keresni!

 

Üdvözlettel,

 

L.

Nem mindig az a jó orvos, aki körbeudvarolja a beteget

2016.07.01. 09:16

7.jpgNekem szerencsém volt, mert a férjem is orvos és neki van rálátása arra, hogy ki mennyire jó a szakmájában. Aki
viszont belecsöppen ebbe a gépezetbe, mint Pilátus a Credoba, arra ráfér a szerencse és az isten gondviselés.

Tisztelt Praxis!

 

Tény, hogy sok félrekezelt beteget és esetet ismerek, különösen a pszichiátriai betegek és a daganatos betegek körében, mégis azt kell mondanom, hogy összességében jó tapasztalataim vannak a magyar orvosokról:) A Péterfy Sándor utcai kórházban szültem a kisfiamat és az orvosom nagyon kedves, körültekintő, szakmailag felkészült volt. Igaz, a kórházi ágyamon egyszer sem cseréltek lepedőt a négy nap alatt, pedig szülés után ez hasznos, a csecsemőosztályos nővérek pedig minden anyukát hülyegyerekként kezeltek és úgy is beszéltek velük, de mindez nem számított, mert a kisfiam velem volt egy szobában, a nőgyógyászom pedig támogatott. Volt egy gerincműtétem Szegeden, két évvel a kisfiam születése után.

 7.jpg

 

A szegedi ideggyógyászat teamje, dr. Barzó Pállal az élen hihetetlen teljesítményekre képes. A műtétem jól sikerült és a megfelelő lelki támogatást is megkaptam kezelés gyanánt. Ő volt az első orvos akitől azt hallottam, hogy nem kell annyit foglalkozni ezzel a betegséggel, nem kell gyógyszert szedi csak, ha már nagyon muszáj. A kúra: SPORT! Amennyi a csövön kifér. Bevált! Erősítette bennem a hitet, hogy képes vagyok a teljes gyógyulásra. A kórházi körülmények itt sem fényesek. Sok a beteg, várakozni kell, hiszen kevés az olyan kiváló orvos, aki itthon maradt és nem valahol külföldön dolgozik. A nővérek sem mindig mosolyognak. Néha morcosak, ha éjjel szól a csengő...én nem tudtam rájuk haragudni. Amikor nagyon kellett, segítettek. A körítés nem túl fényes, de a lényeg az orvos felkészültsége.

 

Nem mindig az a jó orvos, aki körbeudvarolja a beteget. Nekem szerencsém volt, mert a férjem is orvos és neki van rálátása arra, hogy ki mennyire jó a szakmájában. Aki viszont belecsöppen ebbe a gépezetbe, mint Pilátus a Credoba, arra ráfér a szerencse és az isten gondviselés...Ámen

A betegek életével játszadoznak

2016.06.28. 06:11

753x440.jpgHavonta egy valag pénzt vonnak a béremből egészségügyi járulék címszó alatt, csak most már azt nem értem, mégis mi a frásznak.

Kedves Praxis!

 

A körzeti reumatológiai szakrendelésre kaptam beutalót a közelmúltban. Ez egészen konkrétan még februárban történt. Állandó fej és deréktáji fájdalom miatt utalt be a háziorvosom, hogy végre hosszú évek fájdalma után kiderüljön, mi okozza a kellemetlen tüneteket. Mivel a helyzet nem olyan egyszerű, időpontot kellett kérnem telefonon, kaptam is, május közepére, vagyis 3 hónapot kellett várnom. Semmi gond, ha évekig bírtam a fájdalmat, ezen már nem múlt.

 

A rendelésre időben érkeztem, ahol kiderült, rajtam kívül még pontosan 4-en kaptak ugyanarra az időre behívót, ez egyébként rendkívül érdekes, már máskor is tapasztaltam, más rendeléseken, hogy valamiért minden esetben több beteget ugyanakkora hívnak, így az időpont rendszer már önmagában értelmetlen, hiszen a várakozást lenne hivatott minimalizálni, ennek ellenére így is több, mint 2 órát ültem a váróban, mire rám került a sor.

 753x440.jpg

Önmagában ennyiért még nem emeletem volna fel a hangomat, ugyanakkor olyan szintű embertelen bánásmóddal találkoztam, ami tűrhetetlen és felfoghatatlan számomra. Az orvos igazi ki, ha én nem típus volt, aki nem csak köszönni felejtett el, de az emberség minden szikrája hiányzott belőle. Kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni, ezt meg is mondta, nem ér erre rá, a vizsgálat során jelzett reakciók hidegen hagyták (többször is élesen felszisszentem a fájdalomtól), végezetül kijelentette, hogy nem észlel semmiféle kóros elváltozást, a részéről be is fejezte a vizsgálatot, továbbiakra pedig véleménye szerint nincs szükség. Még mormogott valamit úgy nagy általánosságban a hülye betegekről (ezt így, szó szerint) és végeztünk.

 

Amikor a háziorvosomhoz visszamentem a történtek után, teljesen le volt döbbenve, még ő szabadkozott a kolléga tapló magatartása miatt és megjegyezte, ha jót akarok, nézessem meg magam magánrendelésen. Nesze neked Tb fizetés 16 éve. Azért az egészség tényleg a legfontosabb, így el is mentem egy jobb nevű rendelőbe, ahol szerencsére másként álltak hozzám. Arról nem is beszélve, hogy az odafigyelésen kívül elkezdtek foglalkozni is velem és láss csodát, kiderült, sérvem van. Több kezelésre is kiírtak, de egyelőre lekopogom, sokkal jobban is érzem magam. Mindez eddig már több, mint 50 ezer forintomba került, miközben havonta egy valag pénzt vonnak a béremből egészségügyi járulék címszó alatt, csak most már azt nem értem, mégis mi a frásznak.

 

Azt gondolom, az egészségügy is szolgáltató szektor, de jelen példa azt mutatja, csak a pénzt veszik ki belőle, cserébe semmit sem kap az ember. Sem hozzáértést, sem odafigyelést, de még csak emberi hangot sem.  És ha velem így jártak el, mit szóljon az, akinek életmentő lenne, hogy alaposan és jól diagnosztizálják? Mert bizony, ezeken a dolgokon betegek életei múlhatnak. Szégyen és tűrhetetlen, amit megengednek maguknak!

 

L.

Elfogadhatatlan állapotok az egészségügyben

2016.06.25. 09:18

honved_korhaz_kulso_1_2.jpgAki használható, menthető azt előre veszi, megmenti, aki már öreg, a gyógyulása csak kicsit meghosszabbítja az életét, de a csata kimenetelét már nem tudja befolyásolni, azt ott hagyjuk az útszélen megdögleni.

Tisztelt Praxisblog!

 

Szeretném elmesélni történetünket, és egyúttal örülnék jótanácsnak és a kommenteknek is, hogy mi vagy mások elkerülhessék ezt a jövőben.

 

Anyósom 76 éves, a Háború és békével megegyező vastagságú a leleteit tartalmazó dosszié. Ettől függetlenül megfelelő minőségű életet tud biztosítani magának, a szokásos fájdalmakkal együtt él, szóval nem panaszkodik és elfogadta, hogy a problémák a korral járnak.

 

Az utóbbi időben azonban új tünetekről kezdett beszámolni, amelyek egyre súlyosabbak, és nem tűnik úgy, hogy bárki is foglalkozni akarna vele, kezdve a háziorvosával.

 

Nagyjából egy hónapja, hogy anyósom olyan rosszul érezte magát, hogy szédülés, hányinger és orientációs problémák miatt nem tudott felkelni az ágyból. Hívtuk a mentőt, akik rövid vizsgálat után bevitték a Honvéd kórház SBO osztályára.

 

Ott az én 76 éves anyósomat 9 órán át ültették egy folyósón egy fa széken, mindenféle részeg, drogos, véres kötésű stb. beteg között. Ez alatt az idő alatt vért vettek tőle, többféle vizsgálatot is elvégeztek, és azon kívül, hogy látszólag nem foglalkozott velünk senki, mégis haladtak a dolgok. Azonban a vizsgálatok végén közölték vele, hogy a problémája a korábban is meglevő keringési problémáinak egy kicsit komolyabb megnyilvánulása, nem sürgősségi probléma, menjen haza és hívja a háziorvosát.

 honved_korhaz_kulso_1_2.jpg

A múlt héten az én anyósom ismét nem tudott felkelni az ágyból Péntek reggeltől, ezért Hétfő reggel kihívta a mentőszolgálatot, akik újra bevitték a Honvéd Kórház SBO-ra. Itt újra 12 órán át ültették az anyósomat ugyanazon a folyósón, ugyanazon a kemény széken, étlen, szomjan, anélkül, hogy bármit mondtak volna, és miután Anyósom már holt fáradt volt, ezért úgy döntöttem, hogy ott hagyjuk a kórházat, így aztán bele is került a jegyzőkönyvbe, hogy „Önkényesen ismeretlen helyre távoztunk”.

 

Igaz, 6 óra várakozás után már el akartak küldeni, ugyanazzal az indokkal, mint a múltkor, de kitartó könyörgésemre az éppen szolgálatban levő főorvost megérintette valami, és konzíliumot kért az érsebészeti osztályon levő kollégájától. Ekkor három óra várakozás után az érsebész telefonon meghallgatta a problémát, majd közölte, hogy ez nem érsebészeti probléma, forduljunk máshoz. Ezután a szolgálatos főorvos felhívta a neurólgus kollégáját, akinek 3 óra nem volt elég, hogy le tudjon jönni a magas egekben levő osztályáról az SBO-ra megnézni Anyósomat.

 

Így jött össze a 12 óra, amikor is „Önkényesen távoztunk”, habár ezt sem értem, mert pontosan megmondtuk, miért megyünk el és hogy haza fogunk menni.

 

Mindez azért érdekes, mert a mai napon Anyósomat ismét bevitte a mentő ugyanarra az SBO-ra és most ismét itt ülünk, immár 6 órája, megint nem történik semmi, és ugyanúgy ki fognak dobni, mert a jelenlegi törvények szerint ez tényleg nem sürgősségi probléma.

 

Szóval a következő kérdésekre szeretnék választ kapni a tisztelt bloggerektől:

 

1. Észre vette-e valaki, hogy szép csendesen ellopták tőlünk az Orvosi Ügyeleti rendszert?

 

2. Tisztában van-e mindenki vele, hogy a Sürgősségi ellátás nem azt jelenti, hogy ha fáj a hasam, és bemegyek a hétvégén az orvosi ügyeletre (ami ugye már sürgősségi) akkor ott el is fognak látni?

 

3. Miért visz be a mentő 3x is az SBO-ra, ha onnan akár 3x is hazaküldenek, mert a mi problémánk „nem sürgősségi eset”?

 

4. Ha a probléma fennállását igazolják, de az eset valóban nem tartozik a sürgősségi ellátásra jogosítottak körébe, akkor az SBO miért nem továbbít minket azonnal a megfelelő osztályra?

 

5. Miért kerülhetnek bele olyan szövegek az Ambuláns lapba, melyek nem felelnek meg az igazságnak? Konkrétan hazugságok, ferdítések vagy csak a felét tartalmazzák a tényeknek?

 

6. Miért nincs (vagy ha csak én nem ismerem a helyét, akkor hol van) egy használati utasítás az Egészségügy jelenlegi rendszeréhez, hogy szakszerűen kommunikáljunk az orvossal, és mint páciens, hatékonyan tudjam segíteni a munkáját?

 

7. Miért van az, hogy amikor időpontot kérünk a szakrendelésen, egy hónap múlvára kapunk időpontot, pedig az Anyósomnak olyan súlyos a problémája, hogy nem tud felkelni az ágyból?

 

8. És a legfontosabb: Miért nem kérheti a háziorvos a felvételünket közvetlenül a körzeti kórház adott osztályára kivizsgálás céljából?

 

Szeretném, ha ezekre a kérdésekre választ kaphatnék, mert az az érzésem, hogy az egészségügy most úgy kezeli a betegeket, mint a katonákat a harctéren. Aki használható, menthető azt előre veszi, megmenti, aki már öreg, a gyógyulása csak kicsit meghosszabbítja az életét, de a csata kimenetelét már nem tudja befolyásolni, azt ott hagyjuk az útszélen megdögleni.

 

 

Számomra ez elfogadhatatlan és hajlandó vagyok ellene küzdeni. Ki van velem?

 

Így köpik szembe magukat a tatabányai Szent Borbála Kórház vezetői, illetve az ott dolgozók - II. rész

2016.06.20. 08:49

52e2341fe42e8_1.JPGAmi jó pont, hogy jó néhány problémát igyekeztek azonnal megoldani, de még így is sok maradt ami megoldásra vár: van még min csiszolnia a kórháznak, sőt a személyzetnek is.

Kedves olvasók. Kb. 1/2 évvel ezelőtt írtam a praxisra egy cikket a fentebb kórházról, ami meg is jelent, viszont nem kis visszhanggal. Voltak olyan "törzsgyökeres" (pl.: mig54 és haverinái), akik tiszta hülyének állítottak be, belekötöttek a stílusomba és a helyesírásomba és még folytathatnám milyen jellemzések születtek rólam így ismeretlenül is. pl.: " she_wolf 2016.01.11. 16:17:27 Ekkora szófosással is ritkán találkozni itt, pedig hát ugye, ez itt a Praxis blog:( 1-13-ig pontba szedve, mintha csak egy bevásárlólista...

 

A szerző kicsinyes, bosszúra szomjas (de leginkább bosszantó) írása ." " Pollito81 2016.01.11. 16:55:51-os biztosítékkiverő hozzászólása is, aki s megpróbálta mosni a kórházat, és feltételezhetően belső ember volt, mert azóta érdekes módon nem fordult meg itt a praxison. Nos nagyon nagy blama következik a részükre. :-) (tört mondatokban írom, hogy ők is megérccccssséék), pár sorral lejjebb. De mielőtt rátérnék a lényegre, megemlíteném: volt jó pár helyi lakos, akik elismerően írtak a cikkel kapcsolatosan, hogy lemertem írni ezeket. Nekik külön köszönöm a támogatásukat, sokat jelentett a részemre, jó volt olvasni . pl.: " Erzsébet Nyíri 2016.04.05. 19:50:31 Nagyon merésznek tartom aki ezt a cikket írta.és nagyon dicseretre melto hogy próbálja megoldani azt a helyzetet aminek nem így kellene működnie.az viszont nagyon szomorú hogy ezeket a rossz megoldott állapotokra csak az nem jön rá éppen aki ott dolgozik.a nem őket érintő probléma az nekik megfelel .csak az a kérdes hogy még rajtuk kívül kinek felelnek meg ezek az embertelen körülmények.teljesen egyetertek e cikk írójával és nagyon sokra tartom az ilyen bátor embereket.koszonom " "Antalbaba 2016.01.11 10:36:28 Like;-) Egy-egy ilyen emberkét felvehetnének mindenhová pár hónapra" És még sok sok FB felhasználónak is köszönöm az elismerő szavaikat, támogatásaikat, illetve a kórházhoz kapcsolódó sztorijukat.

 

Úgy látszik van miről beszélgetni. Köszönöm a blognak is, hogy közzétette. Szóval... Nemrég többedmagammal az SBO-ra kellett bemenni az egyik hétvégén (tök mindegy miért, be kellett menni orvosi utasításra) Irány a kórház telephelyének leghátsó sarka, amelyet még mindig nem helyeztek át. Tudomásunk szerint ebben nem történt változás SAJNOS. Beléptünk a betegfelvételi helységbe, kiderült, hogy hétvége lévén nincsenek adminisztrátorok. Tehát róluk nem tudok nyilatkozni, lehet ugyanolyan nemkívánatos mentalitást folytatnak mint amilyet múltkorában. Más választás nem lévén Irány a portás. Nem morogva fogadott minket, hanem kedvesen és mosolyogva, ráadásul segítőkész is volt, sőt még értelmesen, összeszedetten el is magyarázta hol van az SBO . Bennük nem csalódtam, most is megérdemlik az 5 pontból az 5 pontot. És itt számolnék be, mintegy revansként azért amit én itt a praxison és a FBon is kaptam. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy a vezetés részére eljutott a panaszom, sőt a tanácsaim jó részét mégiscsak megfogadták. Hoppácska, igaz? Na ég már az arcotokról a bőr, "kedves" praxis nagyszájú egoista ki ha én nem megmondóemberek!? Nem gondoljátok, hogy ha nem lett volna alapja a panaszlevelemnek akkor nem változtattak volna semmin???

 

 Nos "kedveskéim", a lépcső közepére betettek egy korlátot, amelyet belépésünkkor már láttam is hogy használnak a betegek a lépcsőn való lejutáshoz. Igen, "kedveskéim", leírom, hadd fájjon nektek: jó érzés volt látni, hogy egy fürdő köpenyes 50 éves hölgy, a papucsában csoszogva belekapaszkodik az egyik karjával és óvatosan lelépked. Sőt. A lépcsők szélére csúszásgátlót is és sárga fekete színű szalagot is felragasztottak, bár mellette a színes (sárga - fekete) szalag már már feljött, eltűnt, elkopott, de még így is látszik, hogy ott lépcsők vannak, köszönhetően a csúszásgátló fekete csíknak. Sőt még ki is írták több helyen, hogy "Vigyázz lépcső". A betegfelvételi iroda előtt is lecserélték a két széket és a köztük lévő ugrálókötelet is, egy modernebb "emberterelő szalagos korláttal", mely szükség esetén egy mozdulattal mobilizálható, bontható.

 

A papírt, miszerint a "betegjogok (blablabla) ", levették. WC. Sajnos még mindig csak EGY DARAB WC VAN AZ ELŐTÉRBEN, ahol a legtöbb beteg fordul meg Egy darab ráadásul KOEDUKÁLT. WC papír, szappan, kéztörlő nuku. Ruhaakasztó, táskatartó száma: NULLA darab, így hát különböző kung-fu-s beállásokkal, jógagyakorlatokkal kell a kabátot, táskát ölünkbe szorítva, lehúzni a nadrágot, majd vissza. Érdekes, hogy a helyi könyvtárakban, úgy ahogy a Vértes Agorájában, illetve a Vértes Plázában sem okoz gondot nemenkénti szeparált wc működtetése, illetve annak felszereltségének biztosítása, ruhaakasztó kitevése. Egy egészségügyi intézetben akkor meg miért? Laboreredmények kiadása: sajnos az utóbbi hetekben arról kaptam infót, hogy még mindig változatlan és ugyanúgy munkaidőben kell érte berohangálni, tehát a legnagyobb problémát máig sem oldották meg.Állítólag létrehoztak egy központi panaszirodát, de ebbe sem botlottunk bele, kiírva sehol nem láttuk. Egy összefoglaló tájékoztató táblát, melyik épületben, melyik szinten mi hol található: szintén nem láttunk. Viszont emailcím végre felkerült a kórház honlapjára. Érdekes eddig nem tűnt fel nekik, hogy nincs kint. De legalább megoldották Vissza a sztorihoz: Irány az SBO.

 52e2341fe42e8_1.JPG

 

Ahhoz hogy oda eljussunk, ki kellett menni a betegfelvételis aula épületéből le egy lejtőn... aminek az oldalában van. Ez is érthetetlen, miért kell kimenni ha közvetlen mellette van. SBO előtt fotocellás ajtó, ami nem befelé, hanem érthetetlen módon KIFELÉ csapódik. Az embert ez nem kicsit lepi meg és éri váratlanul, minket is majdnem orrba b*szott befelé menet. (de hát mindegy, mert ha már sbo-ra megyünk, akkor majd ellátnak - irónia) Aszfalton útburkolati festékkel / jellel: sárga csíkozott színnel jelezni kellene, ha már nem voltak annyira eszesek a kivitelezési tervet megrendelők, aláírók, később átvevők, hogy oldalra elhúzódó ajtót terveztessenek, mint amilyen a bevásárlóáruházakban vannak. De hát kell a csili-villi beragadó forgó-, és a kifelé nyíló orrbenyomó ajtó... főleg egy kórházban, úgy látszik több beteget szeretnének... SBO-ra belépve, semmi szembetűnő tájékoztatás nincs, hogy most akkor jobbra, balra, vagy már ott adjuk fel és ne is vegyük igénybe az ellátást? De nem csak mi jártunk így, utánunk is érkeztek páran, akik szintén érhetetlenül forgolódtak, látszott rajtuk hogy először járnak ott, tehát ezen is dolgozni kellene, hogy egyértelmű legyen mindenkinek, hiába is van kiírva kis betűkkel. Érthetetlen, miért nem lehet ilyenekre adni? Ilyen tekintetben egy kisebb helyi cég simán leköröz őket: a helyi Müllerben belépés után egyértelműen lehet olvasni, hogy melyik sor mit rejt, tehát direktbe nem keringetik a betérőket. Ez fel sem tűnt volna különösképpen, ha éppen nem akkor lettem volna ott, amikor egy fejes az adott drogéria közepén osztogatta a "parancsokat", hogy a sorokat jelző táblákat még jobban emeljék fel, hogy aki betér ide, egyértelműen lássa már a bolt bejáratától, mit, hol talál. Nekik megy? Egy kórházban, ahol az ember nem bevásárolni fordul meg, hanem ellátást igénybe venni, már nem?

 

Hm.... Betegtársaktól (még jó hogy voltak néhányan) való infószerzést követően kopogni kellett egy elzárt üvegablakon (ami derékmagasság alatt lévő ablakot jelent olyan 30*50 cm-es méretben) , felette üvegablak, az mögött redőny, teljesen lehúzva, eltakarva hogy ki is van mögötte. Kopogás után (utálok kopogni eü intézményben, zavarni másokat, zavarni az ellátást) az alsó derékmagasság alatti ablak el lett húzva. Kb mint az amcsi filmekben a templomokban gyónásnál... Nem tudod, és nem is láthatod ki ül a másik felén, de azért mond el a panaszodat... hmmm. Mi szerencsések voltunk, mi egy kedves viszonylag fiatal nőt fogtunk ki. Mivel baromi kényelmetlen volt a derékba való 90 fokos meghajlás (eszement az aki ezt így kitalálta, és az is aki lehúzatta a redőnyt) , 3 mondat után felegyenesedtünk. Nyilván baromi jó lenne, az ott dolgozókkal nem hajbókolva kellene beszélgetni, hanem normális embermagasságban, és hogy lássam kivel is beszélek. Nyilván ez NORMÁLIS emberi igény. Nyilván ha a BKV is meg tudta oldani ráadásul 90-es években, hogy ne hajbókolva lehessen csak jegyet venni, akkor 2015-16 -ban pláne meg kellene tudni oldani. Kérdezte, hogy mi történt, elmeséltük, bár arról nem tájékoztatott és mi sem tudtunk róla, hogy az lesz az anamnézis. Mi megpróbáltuk 3 mondatban összefoglalni. Visszakérdezett, kedves volt, segítőkész, jópofa, volt amivel poénkodott, szóval ő is megérdemli az 5 pontból az 5-öt. Viszont. Valami oknál fogva ő elment, és helyette egy pasas vette át a további munkát. Azt követően az elzárt ablakon ha valaki kopogott, szó szerint kitépte a tolóablakot a helyéről és leordította a fejét, hogy mit képzel... miért kopog? stb.

 

Volt az SBO várójában egy hozzátartozó, aki érkezésünk után pár perc múlva felállt és odament , hogy édesanyja cukorbeteg, lévén hogy 6 órája várnak, és az édesanyja bent van leválasztva róla, szólni szeretne, hogy ne feledkezzenek meg az étkezéséről, mert hajlamos bekómálni. Nyilván ez jogos igény, észrevétel. Erre ez a pasas nemhogy megköszönte volna az infót, érthetetlen módon kiordított, hogy éppen betegellátás folyik , szívinfarktusosok előnyt élveznek, és hogy mindenkit megfelelő módon ellátnak és még sok mindent..... A nő nem hagyta magát, így nagy nehezen később bejutott 2 db szendvics kíséretében. A dolog pikantériája, hogy a nő nem azon bukott ki, hogy nem biztosítottak a hozzátartozó részére ingyen és bérmentve megfelelő élelmet, hanem hogy ő sem tud adni neki SAJÁT PÉNZÉN VETT élelmet. Kiderült: semmi ennivalót, semmi innivalót nem kapott a beteg , tehát.... Bele sem merek gondolni, hogy mi történhetett volna, ha nem jut be, vagy ha hagyja magát lerázni. Az is érthetetlen, hogy miért "választják le" a betegekről a kísérőket, miért zavarják ki őket, és miért vágják el tőlük hosszú-hosszú órákra.

 

Azt még megértem, ha valakit 5-en kísérnek... mert az sok ember. Később mesélték a váróban, hogy a betegek az SBO-n (ahol leválasztásra kerültek) szinte remegnek, mert fáznak, nincs normális takaró, az ablakok tárva nyitva. Ez érthető, hiszen ha valakit fektetnek, ráadásul idős, lelassul a vérkeringése és "kihűl", Aki bejutott a cukros hozzátartozójára egy a másik ágyon lévő HASZNÁLT normális takarót terítette rá, kint meg is jegyezte, hogy még jó hogy ellátják "megfelelően" a betegeket (irónia), had kapjon még tüdőgyulladástis szegény szerencsétlen idős asszony. Szóval többszöri betegtalálkozás utáni értékelése az SBO-s ablakos pasinak részemről 5 pontból 0. (sajnálom, nem mindenkinek való az sbo). Ráadásul mivel direkt úgy lett kialakítva a kisablak, még a névtáblákat sem lehetett látni. ÁNTSZ hol vagy? Az is jogilag (betegjogok, info tv...stb) erőteljesen kifogásolható, hogy a betegkikérdezés vagyis az anamnézisfelvétel a váróban történik, szóval mindenki előtt, és mindenki tudja: ki vagy, miért mentél oda. Nesze neked megint csúnya betegjogok... és nesze neked SZBK vezetőségének bokái, ha egyszer olyan emberrel hozza őket össze a sors aki nem a praxisra írogat leveleket , hanem teszem azt a bíróságra kereseteket nagyon csúnyán meg fogjátok ütni... Ez után jött a hosszú várakozás. több mint 4 óra. Még jó hogy voltak a váróban, hamar lehetett témát találni és beszélgetni, és már kínunkban röhögcséltünk Zavaró, hogy csak várunk és semmi mozgás sem volt. Jobb lett volna látni, hogy betegeket hordágyon betolnak egy ajtó mögé. Mégis lássa a beteg, hogy munka van, nem pedig üres menet. Sokkalta megértőbbek lennének a betegek is. De így találgatásokra adnak okot....Itt jegyezném meg, hogy állítólag az SBO-val egyidejűleg megszüntették a baleseti ambulanciát.

 

Sok volt az sbo-n a törésgyanús eset, baleseti ambulancián általában 1/2-1-2 óra alatt végeztek anno... szóval ezért is egy negatív pont a kórháznak. Nem és nem érdekelnek, hogy máshol mi az sbo statisztikája törésgyanúra...és az sem hogy x városban azért 10 órákat kell várni, mert mindezek irrelevánsak helyi szinten. Bejutottunk az SBO vizsgálati szobájába, két orvos + egy asszisztens (író). Az egyik orvos egy nő volt, a másik egy pasas, az író szintén egy nő. A férfi nem magyar volt, hanem arab talán és kicsit törte a magyart, de ezen mi túl tudtunk lépni és annak ellenére hogy folyamatosan le is tegezett, ezen sem tudtunk fennakadni. Közvetlen, barátságos, nyílt, őszinte volt, mindez kedvességgel párosult, lehetett látni rajta, hogy törekszik a magas színvonalú szakmai munkára (ha hagynák..erről később) .

 

Szóval annak ellenére hogy külföldi, és még kicsit törte a magyart 5 pontból 5-öt érdemel a személye. (nesze nektek törzsgyökeres magyar orvospalánták, pedig ő nagy valószínűséggel alapból hátránnyal indított) Üzenném neki, hogy csak így tovább, remélem nem fogy "begyepesedni" hosszú hosszú idő múlva sem ;-) Az író nő (asszisztens) is 5 pontból 5öt érdemel, ő is közvetlen volt, talán írhatom azt hogy pont oda való, pörgős, nem aludt meg a tej a szájában, láttam mosolyogni, beszélt is velünk, tette a dolgát, jó fej volt. Mint egy megolajozott gépezet. A másik orvos viszont kicsit unszimpatikus volt, volt néhány olyan mozzanata ami miatt 5 pontból 3-at adnánk neki szívem szerint (pl.: beteg előtti hatalmaskodás a másik orvossal szemben, holott a másik orvos csak olajozottabbá akarta tenni az ő munkáját, vagyis átvállalta volna önként a gány munkát ). De. Egy idő után észbe kapott (mi illedelmesek voltunk végig), átment segítőkészbe, és majdnem teljes körű tájékoztatást is adott. Mivel (!) az adminisztráció kicsit hosszú volt, ezért váratlanul ért, hogy közben elmondta, hová kell visszamennünk pontosan a kórházba, ha később probléma adódna. De nem ám úgy hogy odavágta volna nekünk, hogy az x osztályra 'oszt kész. Hanem részletesen elmondta, hogy hol az az osztály, merre kell fordulnunk stb. Ezért 5 pontból 4,5 pontot érdemel. Az ellátás hagyott némi mellékízt, ugyanis nem kicsit ellentmondásos lett. Az ellátásra 5 pontból 0 pontot adnék. (és itt most szigorúan elvonatkoztatva a személyek jellemétől, csak és kizárólag szakmai munkát nézve). Ugyanis óriási bakit követtek el.

 

Az addig fedőkötéssel védett sebről leszedni a kötést (ez így még rendben is lenne, hiszen betegvizsgálat része miatt fontos annak eltávolítása) , majd a nyílt, viszonylag friss, fedetlen sebbel átküldeni az SBO váróján valakit, majd ki a nyílt utcára, onnan meg be a labirintusba, majd az rtg várójába, ahol több ember is kötözött vagy éppen átázott/váladékozó kötözött sebbel várakozott, majd ott is várakoztatni az embert, majd be az rtg-be, ahol mi nem vettük észre a rtg asztalának fertőtlenítését sem, ( se foltokban, se "illatanyagban", a spricnit sem láttuk, utánunk se fújkálták az asztalt ) minden egyes beteg után, pedig lemeztelenített testrésszel kell az asztal felületére felfeküdni, illetve felfektetni / elhelyezni az adott testrészt ), majd vissza, majd megint várakozás az sbo várójában, hát ez azért ciki, és nagyon nagy baki szerintem főleg, ha nem dugjuk a fejünket a s..... vagyis a homokba, és tájékozottak vagyunk helyi szinten: pl.: http://www.blikk.hu/aktualis/husevo-bakterium-fertozte-meg-a-korhazban/yvmm8dd és nem csak egy cikk kering a neten, különböző fórumokon ebben a témakörben az adott kórházról. Márpedig ezek az esetek nem mendemondák nem kitalációk, , nem ismerős ismerősének esete. Ott van a fotó, mellette a név, megtalálhatóak FB-on az illetők, fel lehet venni velük a kapcsolatot.

 

Sokat beszélgetve az előtérben az emberekkel: érthetetlen, hogy egy rövid ideje átadott szárnyban miért van ÁLLANDÓAN ELROMOLVA a drága pénzen beszerzett röntgen, és miért vannak rákényszerítve a betegek, hogy egy másik épületbe menjenek át, barangolva egy labirintusban. Egyszer az egyik orvos ismerősömtől azt hallottam, hogy leselejtezés után nemrégiben kéz alól hozzájutott piaci ár alatt és ismerős által egy zsír új géphez, így lett a magánrendelőjében egy zsír új gép, és eközben így szakított valaki a leselejtezendő gépen sokat. No mindegy, remélem nem itt is erről van szó, bár felettébb furcsa, hogy állandóan rossz az új gép. Ha meg már túrázni küldik a betegeket egy labirintus szerű helységbe, legalább felfesthetnének / felragaszthatnának egy színes folytonos csíkot a padlóra, plafonra. És akkor csak annyit kellene mondani a betegnek, hosszú magyarázkodás nélkül, hogy csak kövesse a piros / kék / zöld vonalat. Hát nem lenne egyszerűbb? Szóval, a SZBK megfogadta jó néhány tanácsomat, az itt károgók véleménye ellenére is.

 

Ami jó pont, hogy jó néhány problémát igyekeztek azonnal megoldani, de még így is sok maradt ami megoldásra vár: van még min csiszolnia a kórháznak, sőt a személyzetnek is ( gondolok itt nem megfelelő emberek, nem megfelelő helyen, az ablakos SBO-s pasasra, vagy éppen a tájékoztatókra, az aszfaltfestésre, illetve az sbo betegfelvételi iroda ablakára, kivitelezésére: 90 fokos görnyedés, betegjogok be nem tartása, fedetlen sebes szaladgálás, mrsa, felületfertőtlenítés, laborlelet átvétel.....ecetera) Akik pedig a tatabányai SBO-ra kényszerülnek valami oknál fogva...... hát készüljenek fel de nagyon. Lehet ciki lesz a kórház számára (remélem az), de mi ha rá leszünk szorulva az sbo-ra, nagy valószínűséggel viszünk magunkkal minimum egy (leselejtezendő de tiszta) takarót (hátha beengedik a takarót szükség esetén, illetve ha haza is adják, azonnal magas hőfokon ki fogjuk mosni), innivalót, ennivalót, és sok-sok fertőtlenítő törlőkendőt (százas boltokban, Müllerben kb 150 ft 15 db csomag illetve 250 ft), amit bátran használni is fogunk, ha kell a koedukált wc kilincsének, csapjának megfogására, kinyitására :P (pedig eddig mindig elleneztem az antibakteriális kendőket, szappanokat, letörlőket személyes használatra, de ez most végérvényesen megváltozott: be fogunk szerezni 1 csomaggal, lesz nálunk) sőt véleményem szerint egy darab steril kötözőszer sem árt. Na lehet kicsinyeskedni és fikázni, belém kötni, kivesézni a helyesírásomat.

Ilyen is van: emberség és szakértelem

2016.06.19. 09:43

mento_1.jpgHa véletlenül olvassák ezt a posztomat, szeretném megköszönni, amit tettek. Megváltoztatták a rosszindulatú előítéletemet is, amellett, hogy segítettek a fiamnak is.

Mivel mostanában annyira divatos itt fikázni mindent és mindenkit, ezért én is beállok a sorba. Megírom, hogy mi történt velünk. Sajnos hétvégén másodszülött fiamat baleset érte. Nem volt mit tenni, hívni kellett a 104-et.Kicsit féltem, hogy sokára veszik fel, vagy többször kell hívni őket, miközben a gyerek sír a karomon. Ne adj isten nagyobb baja van. Meg aztán hallani olyat, hogy lassan jön ki a mentő, meg ki sem jön...

 

Hívtuk őket. Rögtön felvették, megkérdezték mi történt, hol történt, mennyi idős a sérült. Mondták küldenek egy kocsit. Na, gondoltam itt aztán kicsit megnyugodtunk. De azért gondoltam megvizsgálom a gyereket, mert mire ezek kiérnek. Ezt gondoltam, merthát csak ezt hallani a tv-ben.

 mento.jpg

 

A gyerekre ráadtam egy pelenkát és meghallottam a szirénát. Nagyon kevés idő telt el, de éreztem, hogy hozzánk jönnek. 3 perc nem volt. Odataláltak a lakáshoz, megtalálták a kapucsengőt és már bent is voltak a lakásban. Köszönés, mi történt. Megnézték a gyerkőcöt. Közben egyikük minket nyugtatott. Volt náluk minden felszerelés, ami kellhet. És EMBERSÉG. Meg szakértelem.

 

Minden rendben lesz. Bevitték a kicsiszerelmemet a kórházban. Végig játszottak, beszéltek a gyerekhez. A feleségemet is megnyugtatták az út alatt. Nem úgyhogy benyugtatózottak. SZAVAKKAL. Ott sem hagyták őket, ameddig Botót meg nem vizsgálták és el nem látták a kórházban.

 

Ha véletlenül olvassák ezt a posztomat, szeretném megköszönni, amit tettek. Megváltoztatták a rosszindulatú előítéletemet is, amellett, hogy segítettek a fiamnak is.

 

Ti meg emberek engedjétek el mindig a mentőt az úton! Én már biztosan tudom, hová megy az adóm 1 %-a. Köszönöm még egyszer.

 

Egy apa.

Szidtak, ócsároltak és nem hitték el, hogy beteg vagyok

2016.06.17. 06:23

img08.jpgHalálkórháznak hívjak, mert élve nem nagyon jön ki az ember onnan. A vidéki környezetemben számtalan ember halt meg ott. Felelőtlenek!

Tisztelt Praxis!

 

Erről a kórházról sajnos nekem is megvan a véleményem. Én az édesanyámat vesztettem el a felelőtlenségük miatt. Nemcsak pénz, hanem emberség is kell ehhez a munkához. Sőt egy kardiológiai vizsgálaton velem is úgy beszéltek, sőt kiabáltak, mint egy senkivel.

 img08.jpg

 

Ismeretlenül szidtak, ócsároltak, és nem hitték el, hogy beteg vagyok. 30 kilóval nehezebb voltam, mint a rendes súlyom, és állandóan lihegtem. Attól is elfáradtam, hogy átültem a másik székre. A vizsgálat után persze kiderült, hogy tele vagyok vízzel. A szívemet is elérte már. Ez után magamat gyógyítottam ki, mert nem bíztam már senkiben (édesanyám is szívbeteg volt, és megfulladt a víztől) lecsapolhatták volna, de nem tették.

 

Halálkórháznak hívjak, mert élve nemnagyon jön ki az ember onnan.

 

A vidéki környezetemben számtalan ember halt meg ott. Felelőtlenek!

 

Katalin

Véleményt nyilvánítani lehet, rágalmazni tilos!

2016.06.16. 05:40

web-doctor-rex-v2.jpgNagyon sok kolléga a füle botját sem mozdítja a blogon található, olvasható, zömében csak alaptalan, eltorzított, a valóságot megsem  közelítő irományokra. Én vettem a  fáradtságot és "felvettem a kesztyűt" a posztoló mocskos hazugságával szemben.

„Tisztelt Praxis Blog!

 

Egy korábbi (2015.01.26.-án) megjelent cikkükre (Drogosnak nevezett az ügyeletes orvos)reagáltam egy 2015. 01.29.-én kelt cikkben (Állítása szerint nem nevezte drogosnak a beteget az ügyeletes orvos http://praxis.blog.hu/2015/01/29/nem_nevezte_drogosnak_a_beteget#commentform)

 

Akkori ígéretemhez híven megtettem a feljelentést, melyben jogerős határozat született.Kérem a következőket megjelentetni szíveskedjenek: Bizonyára sokan emlékeznek még az immár 1 éve (2016.01.26.-án) megjelent cikkre,melynek a "lángoló elméjű firkász" azt a címet adta, hogy: "Drogosnak nevezett az ügyeletesorvos". 2016.01.29.-én reagáltam is rá Dr, B. aláírással. Nagyon sok kolléga a füle botját semmozdítja a blogon található, olvasható, zömében csak alaptalan, eltorzított, a valóságot megsem közelítő irományokra. Én vettem a fáradtságot és "felvettem a kesztyűt" a posztolómocskos hazugságával szemben, mint a válaszomban említettem éltem a feljelentéssel. A vizsgálatok lezárultak, az ítélet jogerős.

 

Őszintén mondva, látni kellett volna a "firkászukat".Szánalmas volt. A többségük csak akkor merész, okos és odavágó, amíg kettesben van akifuserált laptopjával és mást kell mocskolni. Amint a körmére koppintasz és felelősségrevonod, rögtön meglazulnak a záróizmai és csak a párolgó és büdös "autogramja" marad,amibe a "mig54"-el egyetértve bele kell verni a pofáját.Megjegyzem, hogy nagyon sok posztoló értelmes jegyzetét olvastam (mindet nem sorolnámfel), de ezek közül mig54, Pollito81 a messzemenőleg a legobjektívebb és legértelmesebb. Dea "veresképű" sfincterani, illetve asztalosani egy agyzúzalék maradvány.

 

Ugyanúgytisztázatlanul mocskolódik "pontagyával", dönt, javasol, véleményez. Ettől sokkal enyhébbtünetekkel is pszichiátriai osztályokon kezelődnek.Végezetül bemutatom az ítéletet az "észkombájnnal" kapcsolatosan. Ajánlom sfincterani,bocsánat asztalosanihoz hasonlóknak és a többi meggondolatlan firkásznak.

 

Üdv.:Dr. B.”

 

letoltes_2.jpg

letoltes_1_2.jpg

A folyosón hagyták az idős beteget

2016.06.13. 05:49

10873043_9de3eeeb751bac32a845b758cb6393ca_wm.jpgHa tudják, hogy nincs kapacitásuk emberi időben elszállítani, akkor talán nem kellene kirakni egyedül, minden felügyelet és segítség nélkül a folyosóra, mint egy darab hagy ne mondjam mit.

Tisztelt Praxis!

 

Édesanyám közel két hétig vendégeskedett a Toldy Ferenc Kórházban Cegléden. A kórházi állapotokat most inkább hagyjuk is, egész más okból írok Önöknek. Június 7-én a kezelőorvosa közölte vele, hogy másnap, vagyis 8-án haza mehet. Természetesen telefonon folyamatosan tartottuk édesanyámmal a kapcsolatot, de mivel az ország túlsó felén élünk, személyesen nem volt módunk meglátogatni.

 

A lényeg, hogy megkérdezték tőle azt is, kér-e betegszállítást. Mivel 80 év felett van, autója nincs és vezetni sem tud, és mi sem tudtunk neki ebben segíteni így hirtelen hétköznap, igennel felelt. Egy kis faluban lakik, ahova a busz napi 4 alkalommal jár mindösszesen, így teljesen evidens volt, hogy kérte a haza szállítást.

 

10873043_9de3eeeb751bac32a845b758cb6393ca_wm.jpg

 

Másnap kora reggel kipaterolták a helyéről és kiültették a folyosóra. A reggelit már nem kapta meg. Délután negyed 4 fele már aggódva hívtuk, hogy mégis mi a helyzet, mert nem jelentkezett. Ekkor közölte, hogy még mindig a betegszállítókra vár ugyanott a folyosón, ahova reggel a cuccaival együtt kitették. Innentől kezdve óránként hívtuk, hogy mégis mi a helyzet, de egészen este negyed tízig nem jöttek érte, vagyis több, mint 12 órán keresztül, étlen-szomjan hagyták kint ülni a folyosón, azt sem kérdezték meg tőle, hogy érzi magát.

 

Mivel idős emberről beszélünk, a mosdóba is csak a betegtársak jóindulatával tudott kimenni, akik vigyáztak a kis értékeire, valamint ők mentek el neki ételt hozni a büfébe, még jó, hogy maradt nála valamennyi pénz. Azt gondolom, a több, mint fél napos várakoztatás, ráadásul a jelzett körülmények között minden, csak nem elfogadható. Ha tudják, hogy nincs kapacitásuk emberi időben elszállítani, akkor talán nem kellene kirakni egyedül, minden felügyelet és segítség nélkül a folyosóra, mint egy darab hagy ne mondjam mit, hanem szépen ott kellett volna hagyni az ágyánál, ahol tud esetleg pihenni. és talán a magyar egészségügy nem abba az egy adag reggelibe, ebédbe és vacsorába rokkant volna bele, amit édesanyámtól megvontak. Egy épp gyógyulófélben levő beteggel talán másként kéne viselkedni.

 

Üdvözlettel,

István

 

Hétvégén nem lehet beteg a gyerek

2016.06.06. 08:05

aggodik_nagy.jpgMost itthon vagyok, aggódok a lányomért, közben pedig azt nem értem, mégis mire való az ügyelet. 

Tisztelt blog!

 

Azért fordulok önökhöz, hogy a velünk megesett problémáról mások is értesüljenek. Egyedülálló anyuka vagyok, két kiskorú gyermekkel. A nagyobbik lányom 6, a kisebbik mindössze 2 éves. Nem könnyű koordinálnom a családi dolgokat és volt férjemre semmiféle helyzetben nem számíthatok, a gyerekeket sem látogatja, kötelességeinek sem tesz eleget.

 

Egész múlt héten itthon kellett lennem, mert a kisebbik gyerekem betegeskedett, szerencsére a gyógyszerek és az ápolás az állapotát elég hamar javította, így hétvégén ő már sokkal jobban volt. Nem úgy a nagyobb, ugyanis hétvégére ő is belázasodott, már pénteken sem volt a legjobban. Méghozzá elég magasra felment a láza, 39 fok fölé, sem a recept nélkül kapható és gyerekeknek is adható csillapító, sem a hűtő borogatások nem vitték le a lázát, ez pedig nagyon meg is viselte, mellette párhuzamosan hasmenés is társult hozzá.

 

aggodik_nagy.jpg

 

Még szombat kora délután az ügyelethez fordultam segítségért, hogy a gyereknek ne kelljen hétfőig mindenféle ellátás nélkül szenvednie. A telefonos beszélgetés során azt is elmondtam, hogy a másik gyerkőc is beteg volt, de ő már jobban van, most a nagynál állt elő a gond. Miután meghallgattak, mindenféle kérdés nélkül közölték, hogy ezért nem fognak hozzám kijönni, hűtsem a gyereket, ahogy tudom, kapjon sok folyadékot, és ha nem javul, vigyem hétfőn orvoshoz. Miután elmondtam, hogy sem a hűtés, sem a gyógyszer nem használt, azt javasolták, adjak neki a másik gyereknek felírt gyógyszerből, mert "nyilván ugyanaz a baja, mint a másiknak volt". Mindezt persze látatlanul, minden vizsgálat nélkül. No, hát én ezt azért mégsem gondoltam jó dolognak, ezért próbáltam puhatolózni, mi mást tehetnék.

 

Azt továbbra is kategorikusan mondták, nem fognak kijönni hozzánk, ha nagyon akarom, vigyem el a kerületi ügyeletre én magam. Elmondtam, hogy ott van velem egy épp gyógyulófélben levő 2 éves kisgyerek, sem autóm, sem senkim, aki be tudna segíteni, de egyáltalán nem érdekelte őket. Nem tudtam mit csinálni.

 

Miután a lányom egész éjszaka ébren volt, egy percet nem aludt, ráadásul folytatódott a hasmenése, enni és inni sem nagyon bírt, ma, azaz vasárnap nagy nehézségek árán a másik gyerkőccel együtt összekészítettem, majd nagy nehezen elbumliztunk a rendelőhöz. Egy épp gyógyulófélben levő és egy beteg gyerekkel a tömegközlekedésen, nem volt épp egyszerű. Az ügyeleten megnézték, megvizsgálták, a lázát is megmérték, majd az orvos, aki nagyon segítőkész volt, kórházba utalta. Bizony, azonnal beutalta, mert nem tudta 100%-os biztonsággal diagnosztizálni a betegséget és egyrészt a kiszáradás veszélye miatt, másrészt a másik gyermek lehetséges megfertőződése miatt a kórházba küldött minket. Ott elég gyorsan felvették a kislányomat, kérdezték, hogy mellette maradok-e, de a pici miatt sajnos nem tehettem.

 

Most itthon vagyok, aggódok a lányomért, közben pedig azt nem értem, mégis mire való az ügyelet. Többször olvastam önöknél, hogy a mentőket kihívni szinte lehetetlen, vagy legalábbis nem minden esetben hatékony. Persze itt a mi helyzetünkben ez nem is lett volna indokolt. De az ügyelet nem éppen arra lett kitalálva, hogy rendelési időn túl is foglalkozzanak a betegekkel? És jöjjenek, ha hívják őket, mert szükség van rájuk? Persze, biztosan sokan teljesen feleslegesen zavarják őket, de mi azt gondolom nem íg tettünk. Főleg, ha a kényelmetlenségek és nehézségek után a gyereket az orvos kórházba küldte. Szóval azt hiszem nem ártana, ha valaki, akinek ehhez joga van, jobban megvizsgálná az ügyeleti rendszert. Vagy akkor szüntessék inkább meg ebben a formában.

 

Krisztina

Mire megérkeztek a mentők, a beteg már nem élt

2016.06.03. 07:56

gyasz2_2.jpgSokan tanácsolták, hogy pereljek, de nem akarok, nem is akartam. Ez nem adja vissza nekem életem párját. 

Tisztelt olvasók!

 

Nem célom az egészségügy szapulása, vagy bárkinek a megbántása, tudom, ez nem hozza vissza a férjemet már soha. Viszont leírom a mi tragédiánkat, hátha mások tanulnak belőle. A férjem 57 éves volt, amikor tavaly augusztusban rosszul lett. A szívével már korábban is voltak problémák, mellé magas vérnyomás betegség is társult, gyógyszereket kellett szednie, le volt százalékolva. Aznap, amikor jött a rosszullét, nagyon meleg nap volt és ez mindig megviselte szegényt, de nem gondoltunk eleinte semmi különösre. Aznap is bevette a gyógyszereit és vártuk, hogy jobban legyen. Sajnos nem így alakult, ezért estére, amikor az állapota még rosszabb lett, ki szerettük volna hívni a menőket.

 

Sajnos nem jártunk sikerrel, mert nem érezték indokoltnak, hogy autót küldjenek, inkább az ügyelethez irányítottak bennünket. Az összes tünetet türelmesen és udvariasan felsoroltam a telefonban, ahogy a férjem alapbetegségeit is, ennek ellenére utasítottak el bennünket. Így maradt az ügyelet. Ők természetesen ígéretükhöz híven ki is érkeztek, majdnem 3 órával a hívást követően. A férjem közben feküdt, izzadt és nagyon rossz állapotban volt, de úgy volt vele, hogy ha jön az ügyelet, akkor minden rendben elsz remélhetőleg. Végig azon gondolkodtam, hogy valahogy be kellene vinni őt a kórházba, de egyrészt ezt sajnos technikailag sem tudtam volna megoldani, nincs autónk és a szomszédok is idősek, ebben nem tudtunk rájuk támaszkodni, másrészt nem akartam keresztbe szervezni, ha egyszer jön az ügyelet.

 

gyasz2_2.jpg

 

Amikor kiérkeztek, még élt a férjem, de az ügyeletes orvos látta, hogy nagy a baj, ő azonnal elkezdte az ellátását, amennyire tudta, és riasztotta a mentőket is. A következő percek fennforgását nem szeretném nagyon részletezni, a lényeg, hogy amikor a mentők megérkeztek, már újra kellett éleszteni a férjemet, ugyanis leállt a szíve. Mindent megpróbáltak ekkor, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni.

 

Elveszítettem azt az embert, akivel jóban és rosszban is együtt voltunk több, mint 30 esztendőn át. A gyász elején annyira kiborultam, hogy idegösszeroppanást kaptam, kórházba is kerültem. Még ma sem tudtam teljesen túljutni az eseményeken. Sokan tanácsolták, hogy pereljek, de nem akarok, nem is akartam. Ez nem adja vissza nekem életem párját. Sajnos én is felelősnek érzem magam a történtekért és ezt nem tudom magamnak megbocsátani. Mert nem szabadott volna feladnom, miután a mentők elutasítottak. Újra és újra hívnom kellett volna őket, akkor talán, talán mégis segítettek volna. Sajnos ezt már soha nem fogom megtudni. De mindenképpen azt szeretném javasolni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, legyenek sokkal rámenősebbek, akadékoskodóbbak akár, ne hagyják magukat. Bele kell kapaszkodni az utolsó szalmaszálba is. Én nem tettem sajnos. Azt hittem, hogy bízhatok azokban, akiknek életek mentése lenne a dolguk, de ma már tudom, magamban kellett volna és a megérzéseimben. Senkinek nem kívánom, hogy mindezt meg kelljen tapasztalnia.

 


Ilona

Részeg orvos a magánrendelésen

2016.06.02. 06:08

2010-11-18-2503790001_308060d465.jpgHogy milyen italról lehetett szó, nem tudnám megmondani, de valami erős és intenzív szagú tömény alkohol lehetett a kedves doktorban. Ez pedig szó szerint letaglózott. 

Kedves blog!

 

Minden egyes alkalommal, amikor önökhöz tévedek, a hozzászólások között megtalálom a magánrendelésre való buzdítást, mert sokak szerint az államilag támogatott rendelésekkel szemben ott az embert megbecsülik, és rendesen el is látják. Én vagyok az élő példa rá, hogy ez nem, vagy nem mindig igaz. Hosszú ideje próbálom visszanyerni valaha volt egészségemet, számos problémám mellett neurológiai gondokkal is küszködök, a részletektől most tekintsünk el. Böngésztem egy darabig az internetet és végül kiválasztottam egy rendelőt, természetesen fizetőset, majd bejelentkeztem. Ami tényleg azonnal szembetűnő volt, hogy 2 napal későbbre már kaptam is időpontot, ilyen gyorsaságra nem számítottam.

 


Pontosan érkeztem, és időben sorra is kerültem, ez volt a második meglepetés. Viszont a pozitívumok itt véget is értek. Az orvos, akihez mentem ugyanis semmivel sem volt jobb, kedvesebb, mint a sima tb-s rendelőkben, rezignáltan fogadta és viszonozta köszönésemet, majd máris a közepébe csaptunk. Elmondtam, hogy mi a gond, előzmények, végig a laptopját bámulta, nagyon nagyon személytelen volt az egész. Véleményt mondott, majd 3-4 féle vizsgálatra tett javaslatot, hogy a probléma gyökerét fel tudjuk tárni, persze mind horror áron, de ugye az ember egészsége nem pénz kérdése kell, hogy legyen, így természetesen ezekre rábólintottam.

 

2010-11-18-2503790001_308060d465.jpg


Amikor közelebb lépett hozzám a doktor, akkor tűnt fel, hogy valami nem az igazi. Mert hát a végig unott hangon való beszéd és rezignáltság és bágyadtság ugyan furcsa volt, de az oka csak ekkor kezdett világossá válni számomra. Ugyanis nagyon furcsa szaga volt az orvosnak, és nem gyógyszer, vagy más megszokott rendelői szagról volt szó. Nem is esett le egyből, csak miután eltelt 1-2 perc, hogy az bizony alkohol kérem szépen. Hogy milyen italról lehetett szó, nem tudnám megmondani, de valami erős és intenzív szagú tömény alkohol lehetett a kedves doktorban. Ez pedig szó szerint letaglózott. Mert mégis ki a fene számít arra, hogy egy orvos, rendelési időben be van nyomva rendesen. Pláne egy drága és jó hírű magánrendelőben.

 


Ekkor már tudtam, hogy nem itt fogom kivizsgáltatni magam, ebből köszönöm, de nem kérek. Megbeszéltünk ugyan egy következő vizitet és a vizsgálatokat, de ezek után eszem ágában sem volt hozzá vissza menni. Még a tanulópénzt megfizettették velem, elég borsosan és távoztam.

 


Azóta alaposabban utánaolvastam fórumokban és nem én voltam az első, aki ezt tapasztalta ennél az orvosnál. Egyszerűen elképesztő. Azóta találtam egy másik helyet, szintén magánrendelés és fizetni kell, de ég és föld a különbség. Én midnezek után csak azt nem értem, hogy ahol kemény tízezrek repkednek a vizsgálatokért, hogy engedhetik meg, hogy egy orvos, ahogy kiderült nem is egy alkalommal részegen, de legalábbis alkoholos befolyásoltság alapján rendeljen és diagnosztizáljon. Ilyet még állami rendelésen sem hallottam, nem hogy fizetős helyen.
Anna

Az orvosomtól akár meg is dögölhetek

2016.06.01. 06:12

frustrated-doc.jpgNem azt sérelmezem, ahogy beszélt velem, ahogy viselkedett, bár az ember azt gondolná, azért van egy szint, amely alá mégsem kellene leereszkednie senkinek, hanem azt, hogy mindezek mellett még el sem látott rendesen. 

Tisztelt Praxis blog!

 


Azért írok önöknek, mert nagyjából 10 évet követően első ízben kellett igénybe vennem a magyar egészségügy szolgáltatását és azonnal sikerült is belefutnom egy rettenetesen rosszindulatú és bunkó orvosba, már az első körben. Utoljára még a gimnáziumi időkben jártam rendelésen, amióta dolgozok, az üzemorvost leszámítva szerencsére egyszer sem volt szükség rá, hogy felkeressem a háziorvosomat. Valójában azt sem tudtam, kihez tartozok éppen, azért a 10 év alatt sok minden változott, a korábbi orvosom is eltűnt, így az interneten keresztül próbáltam kideríteni, kit kell keresnem a problémámmal. Már ez sem ment egyszerűen, jó néhány oldalt végig kellett böngésszek, mire sikerült valahogy megfejtenem a dolgot, persze az én háziorvosomhoz pont nem tartozott telefonszám. Na bumm, a központi számot hívtam, ők kapcsoltak, de a telefont csak harmadik alkalommal sikerült felvenni. Remek volt.

 


Azért gondoltam, hogy ilyen hosszú idő után mégis csak orvoshoz kellene mennem, mert ekkor már napok óta fájt az oldalam (bal oldalon, lent), és hátul a fejem a tarkóm felett és a közérzetem sem volt igazán túl jó, bizonytalan is voltam, fáradékony is, nem éreztem jól magam. Éreztem, hogy a pulzusom is magasabb a kelleténél, így hát nem volt más választásom, irány az orvos.

frustrated-doc.jpg


Megérkeztem, kivártam a sorom, hallgattam a többi beteg méltatlankodást, hogy mindenki milyen sokáig van bent, majd sorra kerültem. Szépen bemutatkoztam, majd elmondtama panaszaimat. Az egy dolog, hogy a doktor nem köszönt, hogy szinte keresztül nézett rajtam, valójában olyan pocsékul voltam, hogy ez ott és akkor nem is nagyon érdekelt. Ha bunkó, hát bunkó, csak legyen jó a szakterületén, nagyjából ez járt akkor a fejemben. Sajnos, nem nagyon volt az a megítélésem szerint.

 


Ugyan megvizsgált, a vérnyomásomat is megmérte, a stílusát itt sem ecsetelném inkább, majd közölte, hogy a vérnyomásom ugyan jó, de a pulzusom 140 nyugalmi állapotban. Te jó ég... Arra gondoltam, hogy ezek után, valamint a panaszaim miatt csak elküld néhány vizsgálatra, de nem így történt. Egyáltalán nem! A "pontos és alapos vizsgálat után" közölte, hogy az összes tünetem (pulzus, hátsó fejfájás, hasi puffadás, hasmenés, oldal fájás, mindkét borda alatti fájdalom, rossz közérzet, fáradékonyság, mellkasi nehéz légzés) mind stressz és pánikbetegség tünetei, így felírt Betalocot és Frontint és ennyiben hagyott. Amikor kérdeztem, esetlegesen nem volna-e szükség alaposabb kivizsgálásra, azt válaszolta, nem. Előírt másfél hét pihenőt, majd visszarendelt.
Közben szedtem a gyógyszereket, a pulzusom normalizálódott, ugyanakkor a hasi gondok, a hátsó kellemetlen fejfájás (inkább lüktető jellegű, nem állandó, nem nyomásszerű, pedig már gydaganatra is gondoltam) és az időnkénti oldali fájdalom maradt. Nem mondom, hogy nem lettem azért jobban, de nem múltak el a tünetek. Amikor visszamentem hozzá, ezeket természetesen vele is közöltem, ő újfent lekezelően közölte velem, szedjem tovább a bogyókat és majd elmúlik.

 


Itt tartok most, hiába szeretnék teljesen jól lenni, egyszerűen nem akar velem a saját orvosom érdemben foglalkozni. Nem vagyok teljesen jól és mivel folyton ezeken a tüneteken agyalok, mindig észre is veszem őket. Már mindenre gondoltam egyébként, de elméletben ez nem az én dolgom volna, ha alaposabban járna el a háziorvos. De őt mindezek után sem érdekli. Felőle meg is dögölhetek, ha úgy alakul, szerinte elég a két gyógyszer és minden jó lesz majd. Nem azt sérelmezem, ahogy beszélt velem, ahogy viselkedett, bár az ember azt gondolná, azért van egy szint, amely alá mégsem kellene leereszkednie senkinek, hanem azt, hogy mindezek mellett még el sem látott rendesen. Szomorú, hogy mindez nagy valószínűséggel nem is egyedi példa, egész biztos mások is szembesültek már hasonlóval. Ha pedig feldobom a talpam ilyen fiatalon, maximum megvonják a vállukat, egyel kevesebb és kész. Ez lenne a magyar egészségügy? El vagyok ragadtatva...

Bunkó nővérek a Heim Pál Gyermekkórházban

2016.05.31. 06:11

heim_pal_hospital_budapest_1.jpgVolt olyan szülő, akinek jutott matrac az ágy mellett, én egy széken töltöttem el azt a 3 napot, ameddig bent voltunk. Tragikus volt.

Tisztelt blog!

 

Felháborodott szülőként szeretném megosztani önökkel a mi kis történetünket. Egyedülálló szülőként a legfontosabb az ember számára, hogy a gyermekével minden a lehető legnagyobb rendben legyen, ez hatványozottabban igaz akkor, ha a gyermek sajnos elég sokat betegeskedik. Sajnos Panka már 2 éves kora óta folyamatosan a mandulájával és annak állandó gyulladásával és a velejáró kellemetlenségekkel küszködik. Most múlt 5 esztendős, 2-3 havonta egész biztos, hogy fel kellett keresnünk az egyébként nagyon aranyos doktor bácsinkat ezzel a mandula problémával. Idén év elején jutottunk el odáig, hogy a jövőre nézve az lesz a legjobb, ha kivetetjük azokat a fránya mandulákat. Persze a műtétre várni kellett, egészen május elejéig. Meg lett az időpont (május 10), a helyszín (Heim Pál) és a részleteket is megbeszéltem az orvosokkal. A lányomat igyekeztem felkészíteni a kórházra, a vele járó kellemetlenségekre, magára a műtétre, minél jobban eloszlatni a félelmét, amennyire csak lehet. Egy felnőtt ember is viszolyog a kórháztól, pláne egy műtéttől, ez egy kisgyermeknél még inkább így van.

 


Elérkezett a műtétet megelőző nap, felutaztunk Budapestre és megérkeztünk az intézménybe. Már a betegfeklvételnél gondok adódtak, óriási volt a fejetlenség, ráadásul azt mondták, éhgyomorra kell bemenni,bár ezt nem értettük, hiszen csak másnap volt a műtét. Reggel fél 8-tól várakoztunk a kórházban egészen negyed 2-ig, mire sikerült elhelyezni a kislányomat és végre foglalkoztak vele. Nyilván nyűgös is volt, gondolom nem kell ecsetelnem nagyon, miért. Próbáltam a lehető legjobban csitítgatni. Természetesen előre meg volt beszélve, hogy én is ott maradhatok a gyerkőccel, de az előre leegyeztetett szülő-barát kórteremben valamiért nem volt hely, ezért egy sima 6 ágyasba kerültünk, ahol olyan tömegnyomor volt, hogy az valami borzalom. Hiába mondtam, hogy nem erről volt szó, csak vonogatták a vállukat, hogy ez van.

heim_pal_hospital_budapest_1.jpg


Az orvosokra ugyan csak jót tudok mondani, mindenki aranyos volt, nem úgy a nővérkék. Az még hagyján, hogy bármit kérdeztem, semmire sem tudtak rendesen válaszolni, de emellett flegmán, bunkón válaszoltak nekem, a lányommal pedig szintén úgy bántak, mint egy tárggyal. Rángatták a karját, amikor a vérnyomását ellenőrizték, felemelték a hangjukat és megszidták, ha éppen elmozdította a hőmérőt, és így tovább. Amikor ezt szóvá tettem, ismét csak bunkó módon elküldtek melegebb éghajlatra. És ez nem csak az én lányommal volt így. Jó, persze biztosan a leterheltség ennek a fő oka, no de kérem, egy gyermekkórházról beszélünk. Pici, megriadt gyerekek várnak vizsgálatokra, műtétekre, talán épp az ilyen helyzetben kellene kedvesnek és empatikusnak lenni, nem? Az egyik síró kisfiút például rendesen leordították, pedig csupán annyi volt a problémája, hogy nem akart bepisilni, szeretett volna kimenni a mosdóba, ezért egy teljesen vadidegen szülő segített neki, mert a nővérke nem volt erre hajlandó. Neki ugyanis nem tudott ott maradni vele a papája.

 


Volt olyan szülő, akinek jutott matrac az ágy mellett, én egy széken töltöttem el azt a 3 napot, ameddig bent voltunk. Tragikus volt. Az egyetlen pozitívum a történetben, hogy a műtét zökkenőmentesen zajlott és az orvosok tényleg nagyon profik voltak és mindamellett aranyosak, kevesek is. Ahogy a betegszálíltó is, aki a kislányomat hurcibálta. Neki nagy ölelést küldünk ezúttal is! A nővérekbe pedig tényleg, mintha az ördög bújt volna, abszolút érthetetlen mindez számomra és teljességgel elfogadhatatlan.

 


Most, május végén már szerencsére csak rossz emlék Pankának az egész tortúra, viszont amikor megyünk vissza a saját doktor bácsinkhoz, vagy kontrollra, látszik, hogy retteg és meg is jegyzi, hogy nem akar visszamenni a kórházba. Szomorú, hogy mindezt néhány rosszindulatú, vagy érzéketlen nővér miatt van így. Remélem olvassák a megfelelő helyen a soraimat és a jővőben változtatnak a dolgokon!
Egy anyuka

Kioktatott és feljelentéssel fenyegetőzött az orvos a veszprémi kórházban

2016.05.28. 09:01

shutterstock_190301756_0_1.jpgOlvassa egyáltalán e betegpanaszokat valaki "illetékes" aki tesz is valamit az ilyen visszataszító megnyilvánulások ellen?  Az egészségügyben feszülő gondok nem igazolhatják a dolgozók embertelen betegellátás terén előforduló anomáliákat!

Tisztelt Praxis!

 

Dializált végstádiumú veseelégtelenségben és társult betegségeiben szenvedek. Tegnap egyik nephrológus szakorvos felkeresett a kezelés alatt (a veszprémi kórházban) és nyilvánosan meg nem engedhető hangnemben "kioktatott és feljelentéssel

fenyegetett meg".

 

Betegtársaim is felháborodtak a doktornő embertelen, diplomás emberhez méltatlan kirohanásán egy 84 éves - nem demens! - beteggel szemben. Ugyanis 2 éve nézeteltéréseink vannak gyógyszerelésében - melyek több problémát okoztak már nekem, és a közgyógyellátás terén jogainak ismereteinek hiányosságaival kapcsolatban. Értékeli a havonta készített laboreredményeinket, annak megfelelően változtat a szükséges terápiában. Mivel azonban orvos-beteg kapcsolat nincs, így a betegtől sincs visszajelzése gyógyító szándékú munkásságáról.
A tv képernyő előtt ülő "csodadoktor" is hasonlóképpen küldi energiáit 100 km-re lévő gyógyulni akaró pácienseinek, az eredmény kétséges! Ugyanis az intézményvezető főorvos Úr által rendelt gyógyszeremet nem volt hajlandó közgyógyra felírni amit csak szakorvos írhat fel receptre. A későbbiekben felírta receptjeimet és durván közölte, "csak nem képzelem, hogy Ő váltja ki helyettem a gyógyszereimet?

 

shutterstock_190301756_0_1.jpg

 

E gyógyszer kiváltásához nem volt fedezetem a gyógyszerkeretemben, s erről írásban tájékoztattam az adjunktusnőt, mivel ilyen bonyolult ügyet a receptintéző nővéren keresztül nem tartottam elegendőnek szóban közölni. Ezt kaptam idős beteg létemre egy fiatal orvosnőtől a beteget megnyugtató biztató szavak helyett melyre a gyógyító munka mellett joggal elvárhat a beteg. Olvassa egyáltalán e betegpanaszokat valaki "illetékes" aki tesz is valamit az ilyen visszataszító megnyilvánulások ellen? Az egészségügyben feszülő gondok nem igazolhatják a dolgozók embertelen betegellátás terén előforduló anomáliákat!

Kidobtak a kórházból minden ok nélkül

2016.05.27. 07:19

honved_korhaz_kulso_1_1.jpgOdamentem az információs pulthoz, hogy kérdezzek valamit, a kishölgy, aki a számítógépnél ült megrémülve elbújt, közben odahívtak egy orvost, aki szó szerint kizavart a kórház területéről. 

Tisztelt Praxis!

 

Hasonlót én is átéltem a Hondvédkórházzal kapcsolatban. Egy sürgősségi vizsgálat után sokat vártam, de nem tudtam, miért. Egyszer csak jött egy betegszállító, hogy elvigyen egy másik kórházba. A beszálláskor sírásos pánikroham jött rám, ekkor szóltam, hogy nem megy a dolog, nem tudok beszállni. A betegkísérő ledobta a csomagomat a földre, és kiabált velem.

 honved_korhaz_kulso_1_1.jpg

 

Odamentem az információs pulthoz, hogy kérdezzek valamit, a kishölgy, aki a számítógépnél ült megrémülve elbújt, közben odahívtak egy orvost, aki szó szerint kizavart a kórház területéről. Alá akartak íratni velem egy papírt, hogy saját felelősségemre távozok. Nem írtam alá, mert nem én akarta távozni.

 

Infarktus után, magas vérnyomás beteg vagyok, akkor épp 190 volt, szédültem, fájt a mellkasom stb. Ráadásul meg voltam ijedve, de nagyon.De kiraktak sajnos. Bíztam bennük, mert ott már újraélesztettek, többször is vitt oda a mentő. Így jár sajnos az, aki a lábán megy oda.

 

Katalin

© 2009-2015 praxis
blogszabályzat