Rendőrrel fenyegették a hozzátartozót

2016.10.19. 06:00

406987-33eaec8a-5269-11e4-8ebd-38fc15edf7b4.jpgEkkor bekerítenek, közém és az automata közé állnak és a rossz zsarut játsszó főnök emígyen szól: -Be kell tartani a házirendet a kórházban ,és ha meg akar gyógyulni, szerényen kell viselkedni!

Tiszteltek! Alábbi történetemet a fészbúkoldalamon (https://www.facebook.com/faragozsuzsa) osztottam meg, ott javasolta valaki, hogy küldjem el önöknek.

 

Íme: Kórház. Sürgősségi osztály. A férfi, akit tolószékbe ültettek és nincs jól és oxigéncső lóg az orrából, megkéri a nőt, akivel él, hogy, ugyan, hozzon már neki egy pohár vizet. Állapota erős szájszárazsággal is jár és amúgyis, nagyon hirtelen, eleve szomjasan, ásványvíz nélkül indultak el otthonról.

 

A nő, aki erős empátiával azt gondolja, hogy sok minden nincs ma egy magyar kórházban, ami kéne, azt nem is kér tehát, eszébe se jut, de egy pohár meg egy csap tán még akad, óvatosan bedugja a fejét a felvevő iroda nyitott ajtaján, hogy megkérdezze, honnan is szerezhetne egy poharat. Büfé már zárva, elmúlt hat óra. Odabent ügyeletes ápolónők, és orvosok, öten.A fiatal ügyeletes orvosnő, aki épp egy beteggel beszélget ugyanott az ajtóban, ő bent a szobában, a beteg kint a folyosón vagy két méternyire, félbeszakítja saját magát: - Üljön le, asszonyom, hamarosan sorrakerül!

 

- Köszönöm szépen, már sorrakerültem -mondja az élettársnő- most csak egy pohár vizet próbálok szerezni.

-Üljön le! -emelődik a hang.

-Nem ülök én le, amíg azt a pohár vizet meg nem szereztem!

 

-Nem?

-Nem.

- Jó, akkor hívom a biztonságiakat! - És ott hagyva faképnél saját betegét, emeli is a telefont és bizony, hívja a biztonságiakat. Az élettársnőnek közben más, rutinos hozzátartozók megmutatják az ásványvizes automatát és ő elindul felé.

 

Jártában két fekete ruhás morc ember csatlakozik hozzá

-Mi a problémája?

-Nekem semmi.

-Akkor mit akar?

- Egy pohár vizet szeretnék és most fogok is venni, mindjárt egy egész üveggel

-Akkor mért balhézott?

-Nem balhéztam.

-Igen? Akkor mért telefonált nekünk a doktornő?

-Kérdezzék talán a doktornőt.

 

Ekkor bekerítenek, közém és az automata közé állnak és a rossz zsarut játsszó főnök emígyen szól:

-Be kell tartani a házirendet a kórházban ,és ha meg akar gyógyulni, szerényen kell viselkedni!

-Szerényen?

-Szerényen! -már kiabál.

- Odaengedne az automatához?

-Nem. És ha tovább balhézik, még a rendőröket is kihívom!

-Tegye! -és kikerülvén a két feketeruhást végre kétszáz forint ellenében egy üveg ásványvízhez jutok. Szerényen.

 

Üdvözlettel: Faragó Zsuzsa

 

Csak orvosi igazolással hiányozhat a gyerek az oviból

2016.10.08. 06:42

orvosi_igazolas_med_cert_by_galagonya5.jpgÉrtem én hogy ez azért van, mert van akit így tudnak csak oviba kényszeríteni. Értem én, hogy sokan még betegen visszaviszik a gyereket a közösségbe és ez ellen is tenni akarnak. Értem, hogy ezek létező problémák. Ellenben azt is gondolom, hogy ezekkel a szabályokkal több kárt csinálnak, mint hasznot.

Tisztelt Praxis blog!

 

Bocsánat a névtelenségért, de egy általános problémát szeretnék felvetni, semmiképp sem szeretném, hogy a városunkhoz, az itteni óvodákhoz, doktorokhoz kössék. Személy szerint nagyon szeretem az óvodát, ahova a legkisebb gyerekem jár, az óvónőknél jobbat el sem tudok képzelni és a gyerekorvosunkról is csak a legnagyobb hálával és tisztelettel tudok nyilatkozni. A probléma a következő: Teljesen banális eset. 4 éves kisgyerek, észreveszem, hogy a szokásosnál hígabb a széklete. Amúgy kutya baja, jókedvű, nem fáj a hasa, nem hány, nem lázas, ellenben hiányzik egy komplett doboz gyümölcspüré a fiókból.

 

Telefonálok az oviba, hogy ez van, egy napra itthon tartom megfigyelésre, valószínűleg csak sok volt tegnap a gyümölcspüré, de biztos ami tuti. Mondják, hogy ok, de ugye tudom, hogy csak orvosi igazolással hozhatom vissza a csoportba. Mire én, hogy de hát még azt sem tudom, hogy beteg-e, pont azért tartanám itthon egy napra, hogy kiderüljön, hogy csak sok volt a gyümölcs vagy elkapott valamit. Sajnálják, ez a szabály, nem ők találták ki, és szigorúan ellenőrzik őket. szülőként pedig idéntől már csak ELŐZETES kérés alapján igazolhatok napot a gyereknek. (5 igazolatlan hiányzás után értesítik a nemtudommilyen hatóságot.ami nem tudom mit csinál akkor , valószínűleg semmi különöset de kell ez nekünk?!)

 

Innentől kezdve, ha szabálykövető magatartást folytatok, a legkisebb hasmenéssel, náthával el kell vinni a gyereket az orvoshoz.( Hacsak nincs varázsgömböm és nem tudom egy nappal előre, hogy másnap lesz egy kisebb hasmenés vagy nátha.) Értem én hogy ez azért van, mert van akit így tudnak csak oviba kényszeríteni. Értem én, hogy sokan még betegen visszaviszik a gyereket a közösségbe és ez ellen is tenni akarnak. Értem én, mindent értek. Értem, hogy ezek létező problémák. Ellenben azt is gondolom, hogy ezekkel a szabályokkal több kárt csinálnak, mint hasznot.

 

Mert az egy dolog, hogy elvettek 1,5 óra + utazás időnket arra, hogy egy váróteremben üljünk, de a gyerek ki tudja mit szedett össze miközben körbetüsszögte egy zsúfolt váróteremben egy csomó valóban beteg gyerek. Ami még kivédhető, ha épp van az embernek bébiszittere és bízik benne már annyira a gyerekorvos, hogy látatlanban is kiállítja az igazolást. De még akkor is: egy csomó valóban beteg gyerekenek ennyivel is többet kellett várni az orvosra egy tök fölösleges plusz feladatot sóztunk egy amúgy is leterhelt orvos nyakába. Megéri? OK, a fűnyíró elv mindig kevesebb konfliktussl jár, de szerintem itt már átléptük a józan ésszel tolerálható határt. Szerintem. Önök szerint?

 

üdvözlettel: Olaf (épp egy Olaf figura hever itt melelttem az asztalon :-) )

El akarta vetetni a gyermekünket

2016.10.03. 06:00

p9030088a.jpgA nagy öröm és babavárás közben azonban nem tudtunk elmenni amellett a tény mellett, hogy D. László el akarta venni a gyermekünket a hanyag hozzá nem értése által.

Tisztelt Praxisblog,

 

A mi sztorink a következő: Külföldről hazaköltöztünk pár évvel ezelőtt, hogy gyermeket vállaljunk. Dr. D. László-t választotta feleségem sajnálatos módon egy szimpla vizsgálatra amikor már javában próbálkoztunk a babával. Ez a drága "orvos" azt közölte vele, hogy cisztája van és lehet meg is kell műteni. Természetesen nem örültünk az eredménynek, de bíztunk benne, ez nem befolyásolja babával kapcsolatos terveinket. Mivel feleségemnek nem jött meg a következő hetekben, így újra felkereste D. urat. A válasz az volt, hogy bizonyára a ciszta eredménye ez és kilátásba helyezte a műtétet.

 

Mivel már korábban hallottunk érdekes történeteket vele kapcsolatban így úgy döntöttünk, hogy barátunk tanácsára felmegyünk Budapestre dr. Sz. Andráshoz! A vizsgálaton kiderült, hogy cisztának nyoma sincs, csak egy apró életnek, melynek szívverését hallhattuk is a vizsgálat során! A doktor úr nem kívánta kommentálni a kolléga diagnózisát, csak annyit javasolt, ha gondoljuk járjunk hozzá a továbbiakban. Természetesen hónapokkal később egészséges gyermekünk született a doktor úrnál és teljes lett az életünk! A nagy öröm és babavárás közben azonban nem tudtunk elmenni amellett a tény mellett, hogy D. László el akarta venni a gyermekünket a hanyag hozzá nem értése által. Jelenleg Dr. D. László főorvos osztályvezető helyettes a kórház ezen osztályán!

 

Jászberényben egyébként a nők többsége hallott már hasonló történetet az érintett "orvosról" (méhen kívülinek nézett egy normál terhességet; nem vette észre, hogy a köldökzsinór a babát fojtja azért állt meg a szülés; hiába hívták szüléshez még úgy gondolta korán van, így nem is volt jelen stb stb stb) Tisztelet a berényi kórház dolgozóinak, akik csendben alázattal és becsülettel teszik a dolgukat, mert ismerem jó néhányukat.

 

u.i.: A neveket direkt írtam ki! Amennyiben valamiféle személyiségi jogokat sértene megjeleníteni őket kérem vegyék ki!

Van, hogy a beteg a bunkó

2016.09.22. 05:39

shutterstock_190301756_0_1.jpgKérdem én: Hogy veszi a bátorságot egy 478. senkiházi tetű, hogy azt a dolgozót ócsárolja, aki az ö hozzátartozója alól a szart pucolja a nővérekkel és a mentősökkel egyetemben?

Kedves blogtulajdonos!

 

Azert irok most mert egy olyan esetnek voltam szem- es fultanuja az egyik budapesti intezmenyben aminek talan nem szabadott volna megtortennie. Eloljaroban, az en tapasztalatom: A 71 eves nagymamam fulladt, egyre inkabb, ezert a haziorvosa beutalta a Bajcsy Zsilinszky korhazba egy teljes kivizsgalasra. Sajnos nev szerint nem ismerem az orvost aki kozolte de innen is szeretnek neki hatalmas koszonetet mondani, azert amilyen volt, es ahogy kezelte a nagymamamat. Amikor anyukam bevitte ot, mar akkor mindenki teljesen keszsegesen fogadta oket, 1 orat kellett varniuk mindosszesen, meg a taskat is cipelte volna az orvos (!!!!), ha anyu es mama hagyjak neki. A vart 2-3 het helyett 5 azaz OT nap alatt minden vizsgalatot elvegeztek, hala istennek teljesen negativ minden lelete, es egy szem vizhajtoval kezelheto a problemaja 100%-ban, en nagyon szeretnek 71 evesen ilyen egeszsegnek orvendeni.

 

Ami miatt viszont irok, es ami elgondolkoztatott. Konkretan a mai nap folyaman (09.15) bent voltunk latogatoban a nagymamamnal anyuval. Kiultunk az erre fenntartott tarsalgoba, es beszelgettunk, orultunk, hogy mama hazajohet a holnapi nap folyaman. Volt mellettunk egy beteg a hozzatartozojaval, ahol az urat at kellett szallitani a masik korhazba. A holgy allitasa szerint reggel ota vartak a zarojelentesre. Amikor megkapta, el is kezdte kurkaszni szorgalmasan, mint valami hozzaerto, kozben az orvosnak emlitette, h nem szakmabeli. Megjottek a mentosok, hogy atvigyek a beteget a masik korhazba, mondtak a holgynek, hogy irja ala a zarojelentest mert mennenek, hiszen mas beteg is var rajuk. Azt a stilust es minosithetetlen hangnemet amit a hozzatartozo megengedett maganak a mentosokkel szemben, (nem szeretnem idezni a nyomdafesteket nem turo szavakat) meg en szegyelltem magam helyette is. A mentosok persze ebbol nem csinaltak nagy gondot, otthagytak a beteget miutan kozolte a holgy veluk, hogy "takarodjanak innen".

 

Tovabb ucsorgott a no, mentosok elmentek, a dokinak se jottek vissza, majd megkerdezte a takaritono aki epp arra takaritott, hogy miert kellett ilyen hangnemben beszelni a mentosokkel. A kedves holgy a takaritonon vegignezett, es kibokte a szajan, hogy : "te egy szar takaritono vagy, semmi kozod hozza, menjel dzsuvazzal hulye kurva". Majd ezt diadalittasan telefonon is elmondta valakijenek. Persze, a takarito sirvafakadt, es panaszkodott az orvosnak aki sajnos nem tudott erre mit mondani. Kerdem en: Hogy veszi a batorsagot egy 478. senkihazi tetu, hogy azt a dolgozot ocsarolja aki az o hozzatartozoja alol a szart pucolja a noverekkel es a mentosokkel egyetemben? Meg hurcolja a segget egyik helyrol a masikra? Mindezt potom fizetesert persze.

 

Az gondolkodtatott el, hogy kivancsi lennek, hogy azokbol a cikkekbol ami ide felkerul, hany szazalek szuletik meg ilyen problema kapcsan. Mert mindig van az eremnek egy masik oldala, es en ezt most lattam. Termeszetesen az egeszsegugyi dolgozo lesz a szemet.....ertem en.

 

Udv Egy olvaso

A jászberényi kórház maga a pokol

2016.09.19. 05:30

p9030088a.jpgUndorító az orvosok nemtörődömsége, a hanyag munka, a bunkóskodás, és a betegek hülyének nézése.

Tisztelt praxis blog!

 

Eddig csak lelkes olvaso voltam,de nem tudok mar elmenni amellett, ahogy az emberekkel bánnak a jaszberenyi korhazban! Tavaly tavasszal, nott egy dudor az alam allam alatt, mikor beutaltak a korhazba a ful orr gegeszetre. Reggel 8 orara volt idopontom, oda is mentem, azonban meg fel 10 kor se jott ki senki. Az emberek folyamatosan gyultek, de senkit nem szolitottak. 10 ora utan kijott az asszisztens elkerni a papirokat. Tobben kerdeztek volna tolle, mogorvan oda dormogte hogy nincs erre idom, es bevagta az ajtot. Ujabb varakozas, mire 11 ora utan vegre szolitottak. Bementem, megvizsgalt azzal semmi problema nem volt. Atkuldott ultrahangra hogy kideritsek a duzzanat okat. Mondta hogy ultrahang utan, az orvos atkuldi hozzajuk az eredmenyt, es majd ugy szolitanak megint. Atmentunk az ultrahangra. Ujabb fel ora varakozas, es betegek tomkelege. Ultrahang utan, mondtak hogy varakozzak megint a ful orr gegeszet elott.

 

Fel 1kor szolitottak, mondta az orvos, hogy ezt bizony fel kell nyitni, gennyes. Elmondta hogy nyaki talyogom van, ami mar odaig fajult hogy eletveszelyes. Bekisertek a masik szobaba, felnyitottak a sebet, kitisztitottak stb. Hadd be reszletezzem hogy az erzestelenito nem hatott, szolitasra se erdekelte oket. Azt az elmenyt nem kivanom senkinek. A mutet utantobb mint 1 honapig jarkaltam meg vissza, mert nem voltak hajlandoak osszevarrni a sebet, mindig csak mondogattak hogy majd, es nyomott bele egy gezlapot.

 

Sajnos a sebem magatol forrt ossze, nem tudtam mar vele mit kezdeni. Ennek eredmenye az lett, hogy sokkal csunyabb, kidudorodo, es valoszimuleg sosem tunik el. Egy masik orvos mindezek utan kozolte,hogy nem tudjak hogy ez ki hanyag munkaja volt, de ez egy olyan betegseg, es mutet lett volna, amivel kotelezo!! Lett volma befektetni a beteget. Mivel a sebet naponta tisztiani kellet volna, es raadasul nem is par perces osszecsapom mutet lett volna. Koszonom... Undorito az orvosok nemtorodomsege, a hanyag munka, a bunkoskodas, es a betegek hulyenek nezese. Vajon ha veluk, vagy egy csaladtagjaval banna igy egy orvos,akkor is ilyem "viccesek"tudnanak maradni? Es sajnos az egesz korhazban az orvosok ilyenek.

 

Az egyik nogyogyasz ra se pillant a betegre ha belep, csak nyomkodja a telefonjat, a neorologus ordit a beteggel, es meg a takarito is morog mindenen.

Ilyen az igazi extrém sérv

2016.09.15. 06:00

98.pngMost kb 45-47 cm-es a sérvkapum, már menni sem bírok a fájdalmaktól, reményem orvosilag már semmi, sőt még kontrollra sem járok... Annál nagyobb, és egyetlen reményem van, hogy a Megváltó majdcsak megszán végre és csendben elvisz.

Kedves Praxis!

 

Hát én meg ezt cipelem már lassan hét éve. Most 74 éves vagyok. Hiába volt strokom, meg sok egyéb bajom, műtét előttig még én voltam az állandóan mozgó, bivalyerős, daliás férfi, aki 13o kg-okat emelgetett.

 

Vastagbélrákműtéttel kezdődött 2oo9. szeptemberében, másnap kétoldali tüdőembóliával és tüdőgyulladással folytatódott, és, hogy ne hányjak állandóan, szondát akartak ledugni, ami 6x7 szerre sem sikerült, pedig annyira akarták, hogy a nagy kínlódástól és öklendezéstől rögtön kiszakadt 3 helyen friss felületi varratom, meg mint látható belül is történt valami, amire az operáló orvos azt mondta, hogy a recidíva miatt 2 évig nem nyúlnak a hasamhoz... Viszont fél év múlva már akkor volt, hogy akkor már ezért volt túl rizikós.

clip_image002.jpg

Most kb 45-47 cm-es a sérvkapum, már menni sem bírok a fájdalmaktól, reményem orvosilag már semmi, sőt még kontrollra sem járok...annál nagyobb, és egyetlen reményem van, hogy a Megváltó majdcsak megszán végre és csendben elvisz... (... halld meg Uram..:!)

 

Üdv: Pistabácsi

 

Az első 3 kép a műtét után 1 évvel, még 2o1o. decemberében készült:

 

clip_image002.jpg

clip_image006.jpg

clip_image004.jpg

 

Az alábbiak pedig most 2o16. áprilisában, a szoros haskötő nyomai jól láthatók

 

clip_image008.jpg

clip_image012.jpg

A Szent János Kórház üzenete: A jó beteg kussol

2016.09.14. 06:00

14302583_1070154763034214_1882153065_n.jpgJános Kórház. Gratulálok. A jó beteg türelmesen kussol, ugye? Elkepesztő...

Az alábbi képet egy Facebook olvasónktól kaptuk, nem szorul különösebb magyarázatra, önmagáért beszél...

 

"János Kórház. Gratulálok. A jó beteg türelmesen kussol, ugye? Elkepesztő..."

 

14302583_1070154763034214_1882153065_n.jpg

Egy orvossal is tűrhetetlenül bánnak

2016.09.13. 05:23

magyar_11.jpgHa egy kollégával így foglalkoznak, akkor mire számíthat egy „útszéli” ember?

Tisztelt Praxis!

 

Nővérem 70 éves. Mintegy másfél éve tumor állapítottak meg nála. Eleinte folyamatosan kapta az infúziót. Most egy éve szeptemberben közölték vele, hogy az a bizonyos infúzió hiánycikk, nem lehet beszerezni.

 

frustrated-doc.jpg

 

Felhívta az első gyógyszertárat, ahol közölték vele, korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésükre. Elment és megvett egy adagot potom 360.000 forintért, majd ezt az infúziót beadták neki, mondván valamilyen formában vissza fogják adni. Tegnap a szokásos infúzióval egybekötött felülvizsgálatkor közölték vele, hogy elfelejtették az infúziót megrendelni, majd értesíteni fogják, mikorra érkezik be. Csak zárójelben megjegyzem, nővérem ideg és elmeorvos, nyugdíjas, egyetemi tanár.

 

A kezelő orvosai egy részét részben tanította, részben ismerte őket. Ha egy kollégával így foglalkoznak, akkor mire számíthat egy „útszéli” ember? Ha valakit pontosan érdeket a kórház neve, valamint a kezelőorvos neve szívesen megadom. Nem akarok nagyobb balhét csinálni, de ez már tűrhetetlen.

Elzavart az orvos tüdőgyulladással

2016.09.09. 06:00

annoyed-doctor.jpgNem kellene mások egészségével és életével játszadozni, semmilyen körülmények között sem. Csupán tisztességgel elvégezni azt a munkát, hivatást, amire esküt tettek.

 Tisztelt Praxis!

 

Tudom, nem haltam meg, még csak életveszélyben sem voltam, ezért jobb lenne, ha ki se nyitnám a számat, mégis úgy gondoltam, megküldöm önöknek a történetemet. Semmi különleges, csak a magyar egészségügy hétköznapjait és jelenlegi siralmas állapotát tükrözi kicsiben. A szitu a következő, napokig rossz közérzet gyötört, fájt a hátam, köhögtem is, lázam nem volt éppen, csak hőemelkedésem, szóval összegezve ramatyul éreztem magam. Nem szokásom minden kicsiséggel orvoshoz járkálni, de amikor már 4 napja tartottak a tünetek és nem múltak el maguktól, ráadásul a munkámat sem tudtam rendesen ellátni, felkerestem a körzetit.

 

Be is jutottam hozzá, egyből le is teremtett, amiért nem kértem időpontot, én azt gondoltam, akkor megy az ember, amikor rendelési idő van, és épp indokolttá teszi az állapota, de tudatta az orvos, hogy itt minden esetben időpontot kell kérni és örüljek, vegyem megtiszteltetésnek, hogy megvizsgál, és nem küld haza és hív be másik alkalommal. Hát köszönöm szépen. Elmondtam, miért „zavarom” munkaideje alatt, amin újfent kiakadt, amiért semmiségekkel zaklatom, biztos nem akarok dolgozni (nem gond, hogy több, mint 3 éve nem voltam táppénzen), igyak teát, meg szopogassak negrót, egyek mézet, majd jól leszek, arra a napra (ez péntek volt) kiír, hétfőn mehetek munkába. Ezért aztán érdemes volt őt felkeresni, még a torkomat sem nézte meg, nesze semmi, fogd meg jól.

 

annoyed-doctor.jpg

 

Habár hétfőig sem lettem jobban, bementem újra dolgozni. Tudni kell, olyan cégnél dolgozom, ahol van üzemorvos és minden nap. A főnököm észlelte, hogy ugyanolyan rosszul nézek ki, mint előző héten és miután elmeséltem neki, mi történt a háziorvosomnál, leküldött a vállalati dokihoz. Neki is elmondtam a helyzetet, értetlenkedett, majd meghallgatta a tüdőmet, megvizsgált és az arcomba mondta, hogy minden bizonnyal tüdőgyulladásom lehet. Azt tanácsolta, azonnal menjek vissza a háziorvoshoz és mondjam meg neki, ugyanolyan rosszul vagyok, mint korábban és hogy a munkahelyen megvizsgáltak és diagnózist is felállítottak. Így tettem.

 

Még aznap vissza tudtam menni a háziorvoshoz, mert haza küldtek természetesen, aki újfent bunkó módon fogadott, majd miután tudtára adtam, mik történtek és mi a nagy helyzet, közölte, majd ő eldönti, mi a bajom. Ekkor végre megnézett, megvizsgált, majd laborra és rtg-re küldött. És csodák csodája, a vizsgálatok igazolták, valóban tüdőgyulladással bajlódtam. Felírt antibiotikumokat, szigorú ágynyugalmat, pihenést. Több, mint két hétig tartott, mire felépültem és még csak most fogok majd visszamenni dolgozni. Az meg még kérdéses, majd a kontrollon kiderül, lett-e bármilyen maradandó szövődménye a betegségnek, amennyiben igen, egész biztos, hogy perre viszem a dolgot.

 

Amint lezárul ez az eset, biztos, hogy háziorvost fogok váltani. Ha nincs olyan szerencsém, hogy a munkahelyemen is orvoshoz tudok fordulni, akkor még most is csak a teát szürcsölném és csodálkoznék, miért is nem lettem jobban. Hogy ennyire öntelt és nemtörődöm legyen egy orvos, amikor a gyógyítás lenne a feladata, szinte felfoghatatlan számomra. Nem kellene mások egészségével és életével játszadozni, semmilyen körülmények között sem. Csupán tisztességgel elvégezni azt a munkát, hivatást, amire esküt tettek. Ha pedig már alkalmatlanok rá, vagy úgy érzik, kiégtek, kell keresni más állást, ahol nem mások élete a tét.

Tisztelettel,

 

K.

Fizess és halj meg!

2016.09.05. 06:00

death-waiting.jpgRák gyanújával gyomor és vastagbél tükrözésre küldtek, a Bajcsy kórházba 2017 januárra tudnak időpontot adni gasztroenterológus szakorvoshoz, aki elrendelheti a vizsgálatot.

  1. praxisblog!

 

 

48 éves vagyok, férfi, álláskereső. Előtte 26 évig folyamatos alkalmazotti jogviszony, rendezett TB-vel.

A kötelező TB-t a havi 0Ft jövedelmemből (7050 Ft) fizetem az első naptól, amikortól kell. A háziorvosi kivizsgálás, labor stb. rák gyanúját állapította meg (a tünetek részletezésétől eltekintek.)

Szükségem van gyomor és vastagbél tükrözésre.

 

 death-waiting.jpg

 

Bp. XVII. kerületből az illetékes Bajcsy kórházba 2017 JANUÁRRA tudnak időpontot adni gasztroenterológus szakorvoshoz, aki elrendelheti a vizsgálatot. Nem tudom, arra mennyit kellene várni még. Fél év várakozás egy ilyen esetben?

 

Szerencsére a tartalékaimból finanszírozni tudom a magánpraxisban elvégzendő beavatkozást (alsó hangon 100.000 Ft). Kérdésem egyszerű, aki ezt nem teheti, az haljon meg?

 

Zárszóként annyi, hogy egy hasonló helyzetben lévő ismerősöm 0Ft TB-t fizet havonta.

 

Ő kérdezte tőlem miután meséltem, hogy mi a helyzet: miért fizessek, ezért? Nehezen tudtam volna megindokolni neki.

 

 

Tisztelettel: Péter (név, cím  a szerkesztőségben)

 

Ha a mentőkön múlik, meghal az apám

2016.09.01. 09:14

mentoauto.JPGAzt azonban leszögezhetjük, ha a mentők hozzáállásán múlik, ma már nem lenne közöttünk. 19 óra 51-kor futott be hozzájuk az első hívás, 20 óra 16-kor a második és 20 óra 32-ig nem érkeztek meg egy életveszélyben lévő beteghez.

Tisztelt Praxis blog és olvasók!

 

Pár hétvégével ezelőtt majdnem családi tragédia zajlott le nálunk, csak a szerencsének és az egyik szomszédunk lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem végzetes eseményekről számolok be most önöknek. A következő törtönt; édesapám, aki egy Budapest melletti kisváros nyaralóövezeti részén él, 7-én a kora esti órákban rosszul lett és összeesett. Az eszméletét is elveszítette, ezért segítséget kérni nem tudott. Hatalmas szerencse a szerencsétlenségben, hogy az egyik szomszéd heti 2-3 alkalommal meglátogatja, rá néz, hogy mi a helyzet vele, ezen a napon is bezörgetett hozzá. Látta, hogy valószínűleg otthon van az apám, mert égett nála a villany és a kertkapu is tárva volt, viszont a kopogtatásra, csengetésre és a telefonhívásra sem felelt. Ekkor felhívott engem és elmondta, mi történt, majd engedélyt kért rá, hogy kvázi betörjön a házba. Természetesen mondtam neki, hogy bármit tehet, jusson be valahogy, mert a vonalas számot hívva sem lehetett elérni apámat. Az események közben végig telefonos kapcsolatban voltam a szomszéddal, aki végül bejutott és rátalált édesapámra, aki eszméletlen állapotban az előszoba kövön feküdt.

 

 Elkezdte az elsősegélyt és riasztotta a mentőket is, ekkor 19 óra 51 percnél járt az idő. Én magam autóba szálltam és szintén elindultam édesapám házához, amely jó 140 kilométer tőlünk. A mentőkre 25 perc eltelte után ismételten rátelefonált a szomszéd, ahol a diszpécser közölte, mennek, amint tudnak és lesz szabad autó. Ekkor édesapám már eszméleténél volt szerencsére, de borzasztó rossz állapotban, beszélni alig tudott. Egy ilyen állapotban lévő beteghez azt gondolom, azonnal küldeni kell, akit lehet, nem pedig fellengzősen, flegmán közölni, hogy majd mennek, ha tudnak. Mert sajnos a szomszédunk elmondása alapján így jött a válasz. Mivel láthatóan nagy volt a baj, a kedves szomszéd szólt a többi ott lakó ismerősnek, kvázi összecsomagolták édesapámat és kocsival bevitték a közelben lévő Dél-pesti Kórházba, az volt a legközelebb.

 

 Amikor elindultak, 20:32 volt, a kiküldött mentőnek még nyoma sem volt ekkor. Közben telefonálgatás közöttünk, a kórház és szomszéd, a mentők és közöttem, 20:54-kor érkeztek meg a kórházba, ahol már várták az érkezésüket, később én is oda estem be. Ekkor az édesapám már az intenzíven volt. Én rengeteg rosszat hallottam már a Jahn Ferenc Kórházról, ugyanakkor az, ahogy ezt a helyzetet kezelték, hogy nem küldték apámékat máshova tovább, a területi ügyeletes kórházba, hanem elkezdték ellátni és megmenteni az életét, számomra egy hatalmas pozitívum volt az eset kapcsán. Érelzáródás miatt életveszélyben volt, ha nincs a szomszéd, aki időben eszmél és végül nem viszi be autóval a kórházba, egész biztosan nem éli túl a történteket.

 mentoauto_1.JPG

Azt azonban leszögezhetjük, ha a mentők hozzáállásán múlik, ma már nem lenne közöttünk. 19 óra 51-kor futott be hozzájuk az első hívás, 20 óra 16-kor a második és 20 óra 32-ig nem érkeztek meg egy életveszélyben lévő beteghez. Ez azt jelenti, hogy 41 perc kevés volt ahhoz, hogy segítséget küldjenek, holott több közeli helyről is lehetőségük lett volna.

 

A telefonban nem közölték, mi az oka a késlekedésnek, nem látták el a szomszédunkat semmiféle tanáccsal, mit tegyen, hagyták, hogy történjenek az események a maguk módján. Ha a beteg, jelen esetben az apám meghalt volna, akkor pedig mosták volna kezeiket. Felfoghatatlan, döbbenetes, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhetett. Több panaszlevelet is írtam az érintetteknek, semmiféle reakciót, vagy választ nem kaptam.

 

 Ez külön felháborító, hogy még arra sem méltatják az embert, hogy reagáljanak a jogos panaszára. Köszönöm a szomszédunknak, hogy ott volt a bajban és hideg fejjel tudta, mit kell tennie, köszönöm a kórháznak, hogy legalább ők megkezdték az életmentést, és köszönöm, azoknak, akik olvassák ezeket a sorokat. Legalább ők is ráeszmélnek, hogy a bajból akkor van kiút, ha a közvetlen ismerőseink ott vannak mellettünk, másra nem igen számíthatunk.

Egy hónapot kell várni egy szimpla vérvételre Szigetszenmiklóson

2016.08.29. 08:39

25d7b8053c325e222f317c36569ff412.jpgIllúzióim nincsenek. Amennyiben kapok is választ a megkeresésemre, abban vagy az lesz, hogy minden a törvényes keretek közt történik, vagy, hogy az intézményfenntartó csak ilyen színvonalú ellátásra biztosít keretet.

Tisztelt Rendelőintézet!

 

Szeretném megosztani Önökkel tegnapi tapasztalataimat, melyeket a szigetszentmiklósi rendelőintézet laborjában szereztem, illetve az ezen tapasztalatok szülte gondolataimat. Egy júliusi általános kivizsgálás alapján kiderült, hogy magas a koleszterin-, triglicerid- és húgysavszint a véremben, ezért a háziorvosom szigorú diéta mellett elkezdte gyógyszeres kezelésem is. Annak érdekében, hogy ennek a kezelésnek az eredményességét ellenőrizze, már augusztus eleji ottjártamkor kiállított egy vérvizsgálati beutalót, és kérte, hogy 3 hét múlva csináltassak egy vérképet, amivel aztán jelentkezzek nála.

 

A háziorvosom Budapest 13. kerületében rendel (bár nem tartozik a tárgyhoz, de leírom, hogy az ok amiért ragaszkodom hozzá a szakmai kompetenciáján kívül, hogy közel van a munkahelyemhez és így könnyen be tudom szerezni a rendszeresen szedett gyógyszerekhez szükséges recepteket), nem ismeri a szigetszentmiklósi szabályokat, szokásokat. Abból indult ki, ami az ország többi részén tapasztalható: az ember bemegy a beutalójával a rendelőintézetbe, regisztráltatja magát a laborban, leveszik a vért és délután befáradhat az eredményért. Hozzáteszem én magam is ezt a rendszert ismertem, akárhol laktam eddig életemben, és mivel tavaly decemberben költöztem Szigetszentmiklósra, számomra sem volt ismeretes, hogy mi a helyi szokás. Visszakanyarodva tegnapi történetemhez. Ahogy háziorvosom kérte, tegnap elmentem a lakhelyen szerint illetékes szigetszentmiklósi laborba. 6:30-ra a rendelőintézet bejárata előtt voltam, hogy a 7 órás nyitás után mihamarabb sorra kerüljek és a lehető legkevesebbet késsek a munkából. 7:30-ra sikerült a regisztrációs ablakhoz kerülnöm, ahol a munkatársuk nem kis meglepetésemre közölte, hogy a háziorvos nem írta a beutalómra, hogy ‘sürgős’.

 20120603-gyogyulj-7-jel-amikor-azonnal4.jpg

 Miért is tette volna, hiszen nem állok életmentő beavatkozás előtt, csak egy gyors kontrollról lenne szó? Azt a tájékoztatást kaptam, hogy amennyiben a ‘sürgős’ szó nem szerepel a beutalón, úgy aznap nem, csak időpontra tudják a kért vérképet megcsinálni. Feltételezem, ezt a gyakorlatot minden helyi háziorvos ismeri, és él is ezzel a lehetőséggel minden nem feltétlenül indokolt esetben is, így más körzetben háziorvossal rendelkező betegek hátrányt szenvednek. Továbbá megjegyezném, hogy amíg megkaptam a helyi labor szabályokról a tájékoztatást, valamint felvilágosított kolleganőjük, hogy amúgy is ‘várandós nap van és ilyenkor nagyon sok a beteg’, addig akár a vérvételt is meg lehetett volna ejteni, méltányosságot gyakorolva annak tekintetében, hogy egyrészt már amúgy is 1 órát vártam, másrészt új lakos vagyok (a rendszerük szerinte sem jártam még a laborban), aki eddig nem ismerhette ezen szabályokat és a várandós napról sem lehetett tudomása. De a szabály az szabály, el lettem küldve azzal, hogy 10 óra után jelentkezzem és kérjek időpontot.

 

10 óra után telefonáltam is és naivan kértem a következő hétre időpontot, gondolván, hogy akkor legfeljebb a kontrol nem 3, hanem 4 hét után történik meg, sebaj. Kolleganőjük felvilágosított, hogy a legközelebb már csak szeptember 28-án tudnak fogadni. A megdöbbenéstől szóhoz sem jutottam, hiszen nem egy komplex diagnosztikai eljárásra jelentkeztem, hanem egy vérkép elkészítésére. Valamint a szeptember 28-i előjegyzéssel nem egy tényleges időpontot kaptam, hanem jogot arra, hogy 1 hónap és 3 nap múlva ismét sorban állhassak 1 órát, hogy elvégezzék a kért vérvételt. Véleményem szerint ez nonszensz a 21. század Európájában.

 

Illúzióim nincsenek. Amennyiben kapok is választ a megkeresésemre, abban vagy az lesz, hogy minden a törvényes keretek közt történik, vagy, hogy az intézményfenntartó csak ilyen színvonalú ellátásra biztosít keretet, de mindemellett folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás javításán a betegek kényelme érdekében, sőt mindezt számokkal is alá tudják támasztani, de köszönik a visszajelzésem… és ennek ellenére nem változik semmi. Hiszem azonban, hogy az elégedetlenek száma meghaladja azon emberek számát, akik ténylegesen panaszt is tesznek, mert nem hisznek abban, hogy bármit is elérhetnek, én viszont nem szeretnék ezen pesszimista kifogás mögé bújni. Áldozatos munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánok!

Hetekig hagytak szenvedni

2016.08.26. 05:48

varratszedes_utan.jpgTulajdonképpen úgy vagyok vele, hogy ez az egész eset egy kisebb katasztrófaként is felfogható, és mint olyan, apró hibák láncolata.  A háziorvosom pedig örüljön, hogy nem említem meg a nevét, olyan gusztustalanul viselkedett.

  1. december 18-án történt velem egy idióta baleset. Az év utolsó munkanapja volt számomra, hazafelé tekertem egy kerülőúton, valahol Pesten. Nagyon nagyot estem a biciklimmel, de egyből fel is pattantam. Az arcomra estem, és éreztem, hogy nagy volt az esés, de nem vesztettem el az eszméletemet. Az arcomhoz nyúltam: éreztem egy dudort rajta, és láttam, hogy enyhén vérzik. Párszáz méterre voltak tőlem az utcák, addig elgyalogoltam, és mentőt hívtam magamhoz, mivel a mentők csak címre tudnak kijönni. Elég hamar kiértek, egyébként kétszer is hívtam őket, mert türelmetlen voltam. Miután megérkeztek, a mentős nem adott semmit, megnézte a sebet, a kezembe nyomott egy műanyag edényt - hátha hánynom kell - és megkérdezte, hogy fekve vagy ülve akarok-e utazni a kórházig. Jól voltam, ülve utaztam. Nagyjából 10 perc alatt odaértünk a Honvéd kórházhoz, és innentől kezdett elhomályosodni az emlékezetem.


Sok képre emlékszem, de időrendbe se tudom őket rakni. Szóval sokkos állapotba kerültem, de tudtam, hogy most már rajtam úgysem múlik semmi, már jó helyen vagyok. Honvéd Kórház, príma. Természetesen SBO, nagyon rövid várakozás, vizsgálatok. Amire emlékszem, csak annyi, hogy egy nő, aki vizsgált, fölém hajolva kavicsokról és csontokról beszélt, és megint máskor valaki a csípőmet vizsgálta. Megint máskor MR, aztán valamikor megjött a feleségem, és összehánytam a folyosót. Ezután kaptam egy ágyat ott helyben az SBO-n, mondván hogy a szájsebészetről valakinek meg kell néznie a felvételeket mielőtt akármi is lesz. Emlékszem az éjszakára. Nagyjából másfél-kétóránként ébredtem, leírhatatlan fájdalomra. Ekkor, összesen 2, 3 vagy 4 alkalommal kértem a nővértől fájdalomcsillapítót. Nem tudom mit adtak, de azonnal hatott, ahogy az ereimbe fecskendezte a szert. Pár pillanattal később már aludtam. Így telt az éjszaka, és reméltem, hogy reggel a vizitnél lesz valami megváltás.

 bones2.gif

Animáció a fejemről készült felvételről. A kép bal oldalán jól kivehető a sötét sáv, még egy törés is látszik rajta, ahogy az lentebb a kiemelt fadarabon is látható.

 

Lett is: a nagy semmi. A főorvos, tucatnyi rezidenssel körbevéve ágytól ágyig vizitált. Tőlem ugyanolyan jókedvvel kérdezte, hogy hogy vagyok, mint a mellettem fekvő, a fél éjszakát átordító utolsó stádiumos rákostól.

 

Félig voltam csak magamnál, de azért próbáltam érzékeltetni, hogy szarul: azt válaszoltam, hogy iszonyúan fáj, és szájnyitási problémáim is vannak. Jókedvűen felelte, hogy hát, hiszen arcra estem, persze hogy fáj. Majd tájékoztatott, hogy egy szájsebész is megnéz hamarosan, mivel el kell dönteni egy szakértőnek, hogy mi az a sötétség a képeken, plusz miért nem tudom kinyitni a számat nagyobbra, mint ami ahhoz kell hogy bevegyek egy nagyobb antibiotikumtablettát. Szerinte a dudor vélhetően csak egy haematoma, ami néhány hét alatt felszívódik. És amúgy eszük ágában sincs csinálni vele valamit. Persze ki vagyok én, hogy kétségbe vonjam a főorvos diagnózisát, aki ráadásul annyira jól nyomja, hogy közismert személyiség? Nyilván ezer ilyet látott már, és talán az sem vetett rám jó fényt hogy a fájdalomtól és a gyógyszerektől enyhén szólva is be voltam tépve.

 

Délután bejött a testvérem, de a 'heló'-n kívül csak arra voltam képes, hogy szanaszéjjel hányjam a szép citromsárga ágyamat. Egy kicsit kellemetlen volt a nővérrel együtt takarítani alólam a gyomrom - egyébként nem valami változatos - tartalmát, de egyáltalán nem annyira, mint amennyire hallatszik. Mindenki tudja, hogy ez egy ilyen klasszikus, és intim esemény, és annyira kínos mindenkinek, hogy igazából senkinek sem az, mert tudjuk, hogy senki sem tehet róla: én agyrázkódást kaptam, ő meg 12 órázik, jóesetben. Jött a rutin, meg az évek, és már aludtam is.

 

Délután megvizsgált a szájsebész, elég hamar, de igazából csak a röntgenfelvételeket nézte meg, úgy élőben a sebet nem igazán. Hát nem tudom, kába voltam még mindig. Az eredmény, TA-DAAA: haematoma, mehetek haza. Felírtak egy 50 darabos diclakot, amiből napi max 2 a limit, és agyő, jobbulást, ha gáz van, hívjam őket, vagy menjek be. Sajnos nem vagyok az a fajta, aki egy szálkával a sürgősségin ül órákat, és asszem túl büszke is vagyok: köszönöm, de a továbbiakban boldogulok. Mindennek a tetejébe, a fájdalmat is irdatlan módon tűröm, sőt, mint kiderült: még annál is sokkal jobban!

 

A következő 2.5-3 hetet otthon töltöttem. Nem voltam jól. Sikerült a Diclacból már az első éjszaka folyamán 3-4 darabot bevennem, szinte eredménytelenül. Az egyetlen látványos eredmény az volt, hogy nem igazán bírja az emésztőszerv rendszerem, magyarán: soha nem látott módon és mennyiségben jött rám a hasmenés.

 

Telefon, SBO. Tanácsot szerettünk volna. Azt üzenték, hogy szedjek ibuprofent, meg paracetamolt, és ne lépjem túl a megengedett adagot. Kösz a semmit, nem is számítottam másra. A sebem nem igazán javult, nem lett kisebb ebben a 3 hétben. A feleségemmel megbeszéltük, hogy karácsony után elmegyek a háziorvosomhoz, hátha tud segíteni. Valamit tennem kellett, tetszett vagy sem.

 

Így aztán nagyjából az év első munkanapján elindultam megmenteni magam. Mély megdöbbenésemre a háziorvosomnál hiába kopogtattam, lényegében azt javasolta, hogy miután szerinte elfertőződött, menjek le a sebészetre (az ő rendelője is a Honvédban van, de nem kell hozzá jogosultság) és próbáljam meg magam bekönyörögni, hátha segítenek. Mert ugye oda már kell jogosultság, olyanom pedig nem volt. Természetesen meg sem próbáltam az ő módszerét. Egyébként is végig olyan undorral nézett rám, mint egy leprásra. Helyette inkább megpróbálkoztam a lakhelyem szerinti sebészeten, így a Hermina úti rendelőbe mentem, mivel akkoriban a Francia úton laktam. Kézenfekvő lenne, ha nem csak béreltem volna a lakást, és lett volna legalább egy ideiglenes lakcímem. Rendesek voltak, nem küldtek el. Nagyjából 1 óra után a sebész azt tanácsolta, hogy menjek traumatológushoz, mert miután megnyomkodta a sebet, és kijött némi genny, talán nagyobb idegen test is lehet benne, mint egy borsószem. Innen nem is mentem haza, egyből elmentem az Uzsoki utcai kórházba, mivel itt van a legközelebbi traumatológia. Nem viccelek: 5 órát vártam türelmesen, mire kb. utolsónak kerültem sorra. 2 röntgen, és egy rögtönzött konzílium után az eredmény: nagyon gyorsan menjek vissza a Honvédba, mert valami nem stimmel. Persze abból a másfél deci gennyből, amit kinyomtak belőlem, nem csoda hogy erre következtettek. Ezután hazamentem, ki kellett pihennem egy kicsit a napot: nem nehéz elképzelni, hogy egy eleven sebből, mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül kinyomkodni néhány kupicányi gennyet, nem csekély fájdalommal jár.

 

Szóval este 11 körül hívtam egy taxit, hogy elvigyen a Honvédba. Itt az SBO-ra mentem be, és nagyon gyorsan fölmentem a száj- és arcsebészetre, nyilván ők sem szeretik, ha egy fazon kétszer ugyanazzal a gonddal érkezik. Onnantól kezdett minden jóra fordulni. Szerencsére rögtön észrevették, hogy valamit nagyon, de nagyon elnéztek. De alapvetően amikor érkeztem - szerencsére pont ügyeleti időben - két iszonyúan kedves és hozzáértő!! orvos fogadott. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy 2 perc alatt helyes diagnózist adtak, miszerint: valami van a sebben. Igen, ezután elküldtek ultrahangra, hogy valamit lássanak is belőle. Ott azt a megnyugtató tényt közölték, hogy ezzel nagyjából 2-3 cm mélyre tudnak hatolni, és abban a mélységben még nem látták az idegen test végét, szóval nem tudni, hogy mekkora, illetve azt sem, hogy hogyan helyezkedik el, továbbá természetesen azt sem hogy mi az. Ennek ellenére iszonyúan megkönnyebbültem: köszi, legalább tudom, hogy valami van ott, valami nagy - gondoltam.

 

Másnap reggel 9 körül műtöttek, alaposan előrevettek. Előtte aláírattak velem mindenféle papírt, többek közt, hogy tudomásul veszem, hogy akár le is bénulhat a fél arcom, vagy meghalhatok, mivel idegek és fontos erek húzódnak a seb környékén. Természetesen ők mossák kezeiket. Mit tehettem mást, aláírtam.

 

Apró adalék a történethez, hogy mint kiderült, az idegen test pont az állkapocs ízületemnél helyezkedett el, ezért nem tudtam miatta kinyitni a számat 1-2 centinél nagyobbra, és emiatt orron át kellett intubálni. Nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik: ahogy megvolt, és éreztem ahogy lemegy a cső a gégefedőn túlra, már nyomatták is a gázt, nehogy az inger miatt nagyon köhögjek, vagy hányjak. Profin nyomták a dolgot. Még megkérdeztem előtte az egyik asszisztenst, hogy ő fog-e műteni? Közölte, hogy nem - de biztos bazi büszke volt magára :), és onnantól eléggé kezdett szétcsúszni a világ. A szétcsúszás után már csak pár pillanatra emlékszem: arra gondoltam, hogy mennyire nem számít, hogy totál meztelen vagyok, hogy rohadtul nem akarok meghalni, de még lebénulni se, és hogy az egész testem zsibbad ettől a szertől, amit az altatáshoz használnak.

 

A következő amire emlékszem, hogy az úgynevezett ébredőben vagyok, ahová kitolják a műtőből a pácienseket. Szinte egyből csekkoltam az arcomat, mármint hogy működik-e! MŰKÖDÖTT!

 

Már nem emlékszem, hogy hány napot töltöttem utána még ott, de 4 napnál nem többet. Akkor is csak a saját felelősségemre engedtek el. De ahogy fölébredtem az első igazi alvásból a műtét után, éreztem, hogy végre megvan, megszabadítottak attól a valamitől, ami megkeserítette az életemet az elmúlt csaknem egy hónapban. És íme, a tárgy, a tettes: egy gyönyörű, 6 centiméter hosszú nagyjából 2x1 cm-es faág vége volt, és igen, ezt volt olyan nehéz diagnosztizálni. Cserébe viszont látványosság lettem az osztályon a medikusok körében. Hurrá.

 

10924673_881324148578690_3742320892517627971_o.jpg
 Egy nagyjából 6 cm hosszú faág volt a tettes.

 

Tulajdonképpen úgy vagyok vele, hogy ez az egész eset egy kisebb katasztrófaként is felfogható, és mint olyan, apró hibák láncolata. Bármely láncszemnél megszakítható lett volna a folyamat, de sajnos nem így történt. Az első láncszem az SBO-n volt, valószínűleg a műszakváltás során elsikkadt néhány releváns információ, a vizit és a szájsebész vizsgálata sem volt különösebben alapos, hogy finoman fogalmazzak. A háziorvosom: örüljön, hogy nem említem meg a nevét, olyan gusztustalanul viselkedett. A Hermina úti sebész és az Uzsoki utcai traumatológus már kezdte kapiskálni, hogy gond lehet, de szerintem ők sem gondolták, hogy valaki 3 hétig egy ilyen méretes faággal sétálgat be hozzájuk. Ráadásul rezzenéstelen arccal tűrtem, ahogy ezt a faágat megpróbálják még beljebb nyomni. Ez volt az én hibám: egyszerűen nem voltam elég erőszakos. Bíztam az orvosok szakmai véleményében: felszívódik, elmúlik, csak várjak türelemmel. Azért is írtam le mindezt, mert akárhogy is nézem, és próbálok az orvosok helyett is indokot, magyarázatot találni rá, egyszerűen nem tudok. Csak egyre dühösebb leszek, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy egy ekkora óriási idegen testet képtelenek voltak észrevenni. Mégis mekkora az a mérethatár ami fölött már tényleg ajánlott egy frissen pofára esett páciensben észrevenni valamit. Sajnos az van, hogy egy ujjnyi vastag és egy ujjnyi hosszú faág még bőven méreten aluli!

varratszedes_utan.jpg

Varratszedés után

Minden kórházban lopnak

2016.08.23. 06:00

tolvaj_1.jpgNem fér a fejembe, hogyan visz rá a lélek bárkit is, hogy egy kórházban lopja meg a betegeket. Nincs ezeknek lelkük, hogy mások nyomorán és szenvedésén nyerészkednek?

Tisztelt Praxis!

 

Sokat olvasom az oldalt, lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de valamiért a kórházi lopásokról nem esik szó soha. Pedig sajnos egy olyan eseményről beszélni kellene, ami szinte minden rendelőben és kórházban napi szinten jelen van. Legalábbis az általam ismert helyeken mindenképp, csak a 2 utolsó eseményt írom le, de előtte is volt már „szerencsém2 hozzá. Az első a János Kórházhoz kapcsolódik, ahol én feküdtem tavaly év végén. A cukrom rendetlenkedett, jártam a belgyógyászaton és a diabetológián is. Előbbiről a pár ezer forintot, ha érő mobilomat, utóbbiról pedig a szekrény aljába helyezett, begyűrt 2 ezer forintomat vitték el. Egyik sem eget rengető nagy veszteség, ugyanakkor igen bosszantó tud lenni, ha az ember a WC-ről úgy jön vissza, hogy már nincs meg az értéke, pedig csak pár percre mentem ki. A lényeg, volt, nincs. Szemtanú nem volt, a betegtársak nem láttak, vagy csak nem akartak látni semmit. Kész, passz. Amikor jeleztem a nővérek felé az esetet, mert hát mégis csak jó, ha ilyenkor szól az ember, csak sajnálkoztak és közölték, ez így megy sajnos nap, mint nap, ők nem tudnak odafigyelni, nyilván nem is ez a dolguk, ember meg nincs ilyesmire alkalmazva.

 

A másik esemény az unokám műtétével van összefüggésben, kivették a manduláját, Ameddig a műtőben volt, volt képük a 2 kedvenc plüss figuráját eltulajdonítani. Mi és a szülők pedig, amikor észrevettük, nagy erőfeszítésekkel tudtuk csak megszerezni az ugyanolyan játékokat, mert a kislány nem tud meglenni nélkülük. Sikerült a csel, nem vette észre a turpisságot, de nagyon megdöbbentő volt, hogy egy gyermekkórházban előfordulhat ilyesmi. Itt sem volt senki, aki látta volna az esetet.

 

tolvaj_2.jpg

Arról meg már beszélni se kell, hogy hányan lopják a szappant, a WC papírt, tisztítószereket a kórházakból, ezt a tévében is mutatták már sokszor, de ha elmegyünk akár csak egy rendelőben, feltűnhet nekünk is a végeredmény. Már ki sem pakolják ezeket, mert úgy is elviszi valaki.

 

Nem fér a fejembe, hogyan visz rá a lélek bárkit is, hogy egy efféle helyen lopja meg a betegeket. Nincs ezeknek lelkük, hogy mások nyomorán és szenvedésén nyerészkednek? Én megértem azokat a dolgozókat, akiknek tele a hócipőjük az egésszel, mert se pénz, se elismerés, amiről nyilván nem a kórházba járók tehetnek, de hogy még azzal is rontják a helyzetet néhányan, hogy bűnözni járnak oda, na, az már mindennek a teteje. Nem ártana, ha lenne biztonsági szolgálat, vagy néhanap a rendőrség is tiszteletét tenne az intézményekben, mert aki ilyet tesz, börtönben volna a helye. Utólag már úgy sem tesznek semmit, sem ők, sem a kórházi dolgozók. Aki pedig lopni mer ilyen helyről, talán jobb, ha elgondolkodik azon, legközelebb vele, vagy az ő unokájával teszik ezt meg mások. Talán úgy elmegy a kedvük tőle.

 

Imre

Csak beteg ne legyen az ember Magyarországon

2016.08.17. 08:43

kenezygyula.jpgSzabályosan kirúgtak a kórházból, a nővér kétszer jött, hogy mikor megyek már. Mondtam, hogy nem tudok egyedül felöltözni, lehajolni, felvenni a táskám, stb. Erre a nővér segített, de kijelentette, hogy ez neki nem kötelessége és várta, hogy adjam a pénzt.

Teljes mértékben egyetértek, hogy az egészségüggyel igen sok a baj. Az én sztorim a következő: Debrecenben az idegsebészeti klinikára kerültem. MRI alapján megállapították, hogy a medencecsontom 1,5 cm-el előre csúszott, porckorongsérvem van, és a gerincemnél részleges beszűkülést mutattak ki. A Tanár úr azt mondta, hogy mindhármat megműti. Ki volt tűzve a műtét ideje. Mikor bementem a Tanár Úr bejött és mondta, hogy ne féljek, holnap reggel velem kezdik a műtétet. /Elég nagy műtét lesz/ Délután jött a főorvosi vizit, megkérdezte hány éves vagyok, mondtam, hogy 72. erre ő azt mondta, hogy akkor csak a gerincszűkületet csinálják. Valószínű, hogy azért döntött így, hogy már egy idősebb embernél, nem költenek vérre, platinacsavarra, azzal akarták megoldani a medence előre csuszást.

 

Másnap megműtöttek, nagyon nagy fájdalmam volt. 2 nap múlva jött a főorvos és meg sem kérdezte, hogy vagyok, kijelentette, hogy ma megyek haza. Előtte tanár Úr azt mondta, hogy 5-6 nap után fogok hazamenni, mivel egyedül élek. Szabályosan kirúgtak a kórházból, a nővér kétszer jött, hogy mikor megyek már. Mondtam, hogy nem tudok egyedül felöltözni, lehajolni, felvenni a táskám, stb. Erre a nővér segített, de kijelentette, hogy ez neki nem kötelessége és várta, hogy adjam a pénzt. Ezután mindenben segített, mikor megkapta. A műtét után nagyon nagy fájdalmaim voltak, a lábamba is kisugárzott a fájdalom, alig tudtam menni. Ezek után kértem, hogy a Debreceni Kenézy Kórházba a Rehabilitációra befekhessek.

 

 kenezygyula_1.jpg

 

Vártam 2 hónapot. Végül mikor bekerültem, a főorvosnő kiírta a kezeléseket, futópad, lépcsőmászás, és szobabicikli. Mikor a szobabiciklire tettek elég hosszú időre, alig tudtam már visszamenni a szobámba, és az ágyam előtt összeestem. Erre adtak egy jégtömlőt, hogy azzal jegeljem, mert azonnal duplájára nőtt a térdem. 2 nap után elkérték a jégtömlőt, hogy kell másnak is. Ezek után nem történt semmi, kaptam egy szoba WC-t, mert nem tudtam kimenni. 3. nap a lányom kérte, hogy nézzék már meg, hogy mi van a lábammal. Elküldtek MRI-re és megállapították, hogy mediális minescus horizentális szakadásom van, de ne mondjam senkinek, hogy a futópadtól, hanem, hogy elestem Tehát még miattuk hazudjak is. Igaz kaptam egy kétoldalt acélsínnel ellátott térdvédőt. Nem tudom, hogy képzelték, hogy koromnál fogva, és nagyfokú csontritkulással futópadra tegyenek. Ezen mindenki csodálkozott. Ezek után a gyógytornász nő levitetett a tornaterembe és szobabiciklire tett. Mondtam, hogy hogy képzeli, rajtam az acél merevítő, hogy tudnám behajlítani a lábam. Erre ő nagy erővel megforgatta a pedált, én pedig felsikítottam, és mondtam, hogy mit csinál? Erre az ő válasza az volt, hogy ne hisztizzek, és ott hagyott.

 

Ott volt egy másik gyógytornász, aki szólt a betegtologatónak, hogy vigyen vissza a szobámba. Beszélt a főorvosnő a baleseti sebészeten a főorvossal, hogy adjon hialgan injekciót a térdemben. A főorvos megmondta, hogy 5 db kell, ami nem ingyenben van, és darabja az injekciónak 7890.- Ft. Erre én mondtam, hogy haza megyek, mert a reumatológián az adjunktusnő majd beadja ingyen, ugyanis ő rokonom. Haza mentem, senki nem kért tőlem bocsánatot, hogy ez történt. Vennem kellett acélos térdvédőt, hogy egyáltalán lábra tudjak állni, kiírták a fájdalomcsillapítót még a kórházba, váltsa ki a lányom, persze az én pénzemen, tehát még fájdalomcsillapítót sem kaptam. Megkaptam az 5 db injekciót, megvettem a térdvédőt, össze számoltam, hogy több mint 100.000.- Ft ba került ez a kis rehabilitációs kezelés. Közben kértem, hogy a gerincemmel is törődjenek már, hisz azért jöttem be, ezután elvittek a röntgenbe és megállapították, hogy az egész gerincoszlopom be van szűkülve, tehát az a műtét sem sikerült.

 

Mikor visszamentem az idegsebészetre, a Tanár Úr azt mondta, hogy most már nem tud velem mit kezdeni. Mivel beszűkült a gerincem, így a combom éle, és a belső combom nagyon fáj, és a sípcsontom, mintha késsel kaparnák a csontom, ugyanis nyomja az ideget. Alig tudok menni, arról nem beszélve, hogy nyugvó helyzetbe, ha fekszem, akkor is nagyon fáj. Sokan mondták, hogy miért nem jelentem fel az idegsebészt, és a rehabilitációs osztályon a főorvosnőt a Beteg Jogvédelemnél. De én nem szeretek pereskedni, különben is oda el is kell menni, hogy intézzem. Most arra várok, hogy a rokonom, aki a reumatológián van, bent legyen a Kenézy kórházban, mert hol az SZTK-ban vannak, aztán váltják egymást és bent vannak az osztályon. Ő megígérte, hogy meggyógyítani nem tud, a fájdalmaimon tud segíteni. Testhez álló tornát fog nekem összeállítani, ami a gerincemre jó és különböző elektromos kezeléseket.

 

Most erre várok, hogy bent legyen a kórházba, mert azt kérte, hogy csak akkor menjek be, ha Ő ott van, és odafigyel mindenre és olyan kezelést kapok, csak amit ő előír. Az én sztorim ez, és az egészségügyről nekem is meg van a véleményem. Azt gondolom, hogy még rajtam kívül igen sok embernek. Csak beteg ne legyen az ember Magyarországon!

 

NYÁR VÉGI AKCIÓ Most minden hirdetési felületünk megrendelése esetén plusz egy hónappal kedveskedünk partnereinknek. A részletekért keressen bennünket bizalommal!

Az ingyenes egészségügy több, mint százezerbe került

2016.08.16. 08:42

doctor-and-money.jpgHa az öt nap mérlegét nézem, 100 ezer forintot is meghaladja, amit ott hagytunk, csupán azért, hogy a feleségem azt kapja, ami egyébként a több tíz éve fizetett tb után amúgy is járt volna neki.

Tisztelt Praxis!

 

A nyár alapvetően a pihenés, kikapcsolódás időszaka lenne, nekünk sajnos kórházi élményekkel telt egy jelentős része és azt mondhatom, óriási csalódás volt, amit láttunk, pedig nem voltak illúzióink. A következő történt, a feleségem hónaljában cisztákat fedeztek fel még tavasszal, amelyet műteni kellett. Most augusztus elejére kapott időpontot a Péterfy Sándor utcai Kórházba. Nem keveset kellett tehát várni, de erre fel voltunk készülve. Arra azonban, ami a kórházban várt bennünket, egy kicsit sem.

 

Az még a legkevesebb, hogy az épület és a kórtermek állapota hagy némi kivetni valót maga után, viszont a dolgozók lekezelő és pénzéhes hozzáállása mélyen megdöbbentett minket. Nem csupán az orvosok voltak követelőzők (a műtét 60 ezer forintba lett megállapítva az ingyenes ellátás keretein belül), mindenki a markát tartotta. Repkedtek a kétezresek, anélkül nagy ívben le voltunk tojva. Se fürdetés, se gyógyszerek, se semmi, de amint tejelt az ember, rögtön szolgálatkésszé vált egyszerre mindenki. A műtő orvost leszámítva senki sem mondta ki, hogy a pénz mozgatja őket, de az egész lényükről, hozzáállásukról sugárzott, hogy addig semmit nem hajlandóak tisztességgel elvégezni, ameddig meg nem fizetjük őket.

 

Ha az öt nap mérlegét nézem, 100 ezer forintot is meghaladja, amit ott hagytunk, csupán azért, hogy a feleségem azt kapja, ami egyébként a több tíz éve fizetett tb után amúgy is járt volna neki, ráadásul pont ő az, aki jó, ha évente egyszer elmegy a háziorvoshoz, nem különösebben beteges, így a befizetett milliók után még inkább felháborító, hogy még zsebből is fizetni kell.

 

54c7aeff40706halapenzbuncselekmeny_2.jpg

 

Azt csodálom legjobban, hogy ezt a fajta mentalitást senki és semmi nem ellenőrzi. Nincs olyan felügyeleti szerv, vagy intézmény, ami időközönként megvizsgálja, esetleg szankcionálja is ezt a fajta viselkedést? Olyan, mintha ez teljesen elfogadott és természetes lenne. A betegjogi képviselő meg csak a vállát vonogatta, hogy hát nem kötelező adni, na persze. Senki sem kockáztat egy műtét előtt, ahol egy másik ember az életünkért felelős, senki sem nézi végig, hogy a szeretteit kutyába sem veszik és hagyják szenvedni. Az én időmben a hála mást jelentett. Ha elégedett voltam és volt rá lehetőségem, magamtól is adtam. Viszont azt nagyon nehezen viselem, ha előre megszabják, az ingyen járó, pontosabban az évek alatt alaposan megfizetett ellátásért még külön mennyit kell fizetnem. Pláne, ha annak hiányában levegőnek, vagy még annak sem néznek.

 

Szégyenteljes sokak hozzáállása az egészségügyben. Szent igaz, sokan a jobbak közül már nem Magyarországon dolgoznak, a selejt pedig (tisztelet a kivételnek) itt maradt és a maradék tisztességes eüs presztízsét is sárba tiporja.  

 

NYÁR VÉGI AKCIÓ Most minden hirdetési felületünk megrendelése esetén plusz egy hónappal kedveskedünk partnereinknek. A részletekért keressen bennünket bizalommal!

Nyári szünet

2016.08.06. 15:06

holiday_girls_701778s.jpg2016. augusztus 15-ig pihenni mentünk, legközelebb 16-án kedden jelentkezünk friss bejegyzéssel. Addig, ha fontos közlendőtök volna, emailben el tudtok érni bennünket.

holiday_girls_701778s.jpg

 

2016. augusztus 15-ig pihenni mentünk, legközelebb 16-án kedden jelentkezünk friss bejegyzéssel. Addig, ha fontos közlendőtök volna, emailben el tudtok érni bennünket.

 

Üdv,

 

Despota

 

 

Mázlista lennék?

2016.08.03. 06:43

happy_patient_healthcare-100638959-primary_idge.jpgHálapénzt nem adtam senkinek, mindent szépen megköszöntem. Nem éreztem hátrányos megkülönböztetést emiatt.

Sziasztok!

 

Több szomorú cikket is olvastam már a Praxis blogon és valahogy már megint azt érzem, hogy szerencsés vagyok. Eddig elkerültek a szörnyű élmények a hazai egészségüggyel kapcsolatban, szerencsére ritkán szorultam eddig rá. Tavasszal kerültem közelebbi kapcsolatba orvosokkal és nővérekkel, amikor a hátamon egy apró anyajegyről kiderült, hogy rosszindulatú bőrdaganat. Az anyajegyet a kerületi rendelőben ambuláns sebészeten távolították el, miután a bőrgyógyász ezt javasolta.

 happy_patient_healthcare-100638959-primary_idge.jpg

 

A bőrgyógyász sürgős műtétre utalt be, a sebészeten simán kaptam időpontot két héten belüli időpontra. A szövettanra az átlagosnál többet vártunk, de mikor meglett, a kerületi rendelőből maga a sebész hívott fel, hogy menjek a leletért minél előbb. Ezután azonnal felhívta a bőrgyógyászt, másnap reggelre időpontot kért nekem (még mindig nem privát orvosról van szó), hogy ott elmondják a további teendőket. A bőrgyógyász másnak reggel továbbküldött szintén sürgős beutalóval a SOTE Bőrklinikájára, és lelkemre kötötte, hogy hívjam fel, és számoljak be az eredményekről. A SOTE Bőrklinikán a legjobb kezekbe kerültem, odafigyelő és hozzáértő orvosok (egyik-másik hihetetlen sok beteget lát el magas színvonalon), nagyon kedves nővérek, a legnagyobb hálával tudok róluk beszélni. Persze nem kellemes 6-ra beutazni egy varratszedésre, aztán órákat várni kb. 30 másik beteg társaságában a rendelésen, de azt gondolom, a körülményekhez képest a kórház a legjobban oldja meg a betegek ellátását. Szomorúan jegyzem meg, hogy ezekben a várótermekben általában az idősebbek a türelmetlenebbek és tolakodók, pedig valószínűleg ők jobban ráérnének várakozni.

 

Átestem még két műtéten, szerencsére a későbbi vizsgálati eredményeim negatívak lettek, így egyelőre megmaradok, csak rendszeres kontrollra kell járnom. Még egyetlen megjegyzés a történethez: hálapénzt nem adtam senkinek, mindent szépen megköszöntem. Nem éreztem hátrányos megkülönböztetést emiatt.

 

 V

A magyar kórházakba az emberek meghalni mennek

2016.08.01. 06:00

magyar_11.jpgFogadd el, hogy nincs magyar egészségügy. Ami pedig van, az működésképtelen. És ez nem fog változni egészen addig, amíg a rendszer bele nem döglik a saját hamvaiba.

Magyarországon kevés orvos van. És kevés nővér. Különösen nővér/ápoló van kevés.

Ennek nagyon egyszerű oka van. Orvosnak tanulni nehéz. Nagyon, nagyon nehéz. Jóval nehezebb, mint falat festeni, vagy pénztárazni. És ha valaki elvégzi az egyetemet (+ gyakorlat, vagyis 7-8 év tanulás), akkor ebből ennek megfelelő profitot szeretne keresni. Minden nyugati országban az orvos az elismert felső 10 ezer része. Ismétlem, elismerik őket. Nem csak anyagilag.

Magyarországon az orvost féltik. Nem mernek panaszkodni, perelni. Itt a háziorvos az atyaúristen, a kiskirály. "Orvosnak ne szólj vissza", tanították a szüleim is régen. Mert az orvos az olyan szent dolog.

Csak hát a 80-as években ennek még volt valami alapja. Ma ez már nem így megy. Ma az orvos nem fog elhelyezkedni egy ilyen országban. A magyar bér kb. fele-harmadakkora, mint a nyugati országokban. Informatikusként én is sokat gondolkodom rajta, hogy talán le kéne lépni.
De az egészségügy a legrosszabb. Ugyanis ebben az országban még a mai napig vannak emberek, akik azt hiszik, hogy ezt ingyenesen meg lehet oldani. Márpedig amíg nem jön rá az ország, hogy "aki nem fizet, az meghal", addig az egészségügy nem fog javulni.
Ugyanis az orvosok tizedannyit keresnek, mint odakint. Meg lehet nézni a német vagy angol átlagfizetéseket. Nővéreknél ennyire nem vészes a különbség, de azért van.
Nővér azért nincs, mert embertelenek a körülmények.

Szóval, ami orvos itt maradt, az azért van itt, mert külföldre hülye. A bénákat, az aljákat kapjuk meg mi.

Szóval tessék szépen perelni! Legalább annál hamarabb bedől ez az élhetetlen "ingyenes" egészségügy. Mert hiába van magánorvos, magánmentő nincs. Magánsürgősségi kórház sincs.

 

magyar_11.jpg

Sajnos, bármilyen kegyetlenül is hangzik, Amerikának van igaza. Aki nem fizet biztosítást, nem kap ellátást és már elnézést a kifejezésért, de felőlem dögöljön meg az utcán, ha ez kell ahhoz, hogy az én keményen dolgozó családom cserébe megkapja azt az ellátást, amit érdemel, amiért megdolgozott. Szép gondolat, hogy ez járjon ingyen. Szép volt ez a 80-as években, amikor még működött is. De ma már, amikor 20x drágább gépekkel kéne dolgozni, egyszerűen nem megy.

A tanács pedig a végére: Aki teheti, felejtse el a háziorvost. Tessék szépen magándokihoz menni, ahol foglalkoznak is az emberrel! Tudom, hogy 10 ezer forint, de baszki, olvasd el ezt a cikket, és mondd meg őszintén, az életed nem ér ennyit? Ez nem Playstation, vagy kaviár. Ez az életed! Abból csak 1 van.

Fogadd el, hogy nincs magyar egészségügy. Ami pedig van, az működésképtelen. És ez nem fog változni egészen addig, amíg a rendszer bele nem döglik a saját hamvaiba. Mert nincs olyan párt, ami az az egészségügyet fizetőssé tenné. Az a halálos ítélete lenne. Pedig ha fizetős lenne, eszébe nem jutna senkinek ingyenessé változtatni. A kanadai GDP-vel ez működhet. Nálunk nem.

És amíg sajnos az orvosnak nem vagy több, mint a 327-edik XCZ-221-es kódlapú beteg, aki után még 30-an várnak a váróteremben, addig úgyis mindenkit hipochondernek néznek.

Nem kifogás, hogy sok a beteg.  Ha nem tetszik a rendszer, nem kell orvosnak lenni.
Attól is csak gyorsabban bedől a rendszer. Úgyis elkerülhetetlen 5-10 éven belül, mert elfogynak az orvosok. Mégis ki akarna olyan helyen dolgozni, ahol emberek életéért felel. Milliókra büntethetik olyan műhibákért, amikből naponta akár 10-20-at is elkövethet, ha nem figyel. És közben meg annyit se keres, hogy vegyen egy szobakonyhásat.

Itt én sem lennék orvos. És nem felnézek azokra, akik mégis. Hanem lenézem, hogy hajlandóak egy ilyen korrupt, és rossz rendszert még mindig támogatni.

Csak úgy mellesleg: Én a húgom vesztettem csontdaganatos megbetegedésben, miután a kórházban 6 hónapig (ismételném, ha nem lett volna egyértelmű: FÉL ÉVIG) félrekezelték.
Még gipszet is kapott, mert a röntgenből azt szűrte le az orvos, hogy ínhüvelygyulladás.

Aztán magándoki, aztán kemo, aztán csontvelő transzplant, meg levették a fél karját, gyógyult, visszaesett, újabb transzplant, meg még egy halom kemo, meg sugár... szóval hosszú story, amit nem szándékozom elmesélni.
17 éves volt :(

Nekem tavaly bokatörés. Szombat délután 1 órakor tört ela bokám. 2-re a kórházban voltam. Nagyjából 1-1- órás várakozások az orvosok és a röntgenek előtt. Este 10-kor még nem kaptam infót arról, hogy van egyáltalán. 6-7 felé, mikor az egyik doki megkapta a röntgent odajött hozzám, hogy felvisznek a műtéti előkészítőbe. Ezt előbb megtudtam, mint hivatalosan azt, hogy műtenek. Este 10kor viszont még nem, hogy mikor. A nővért sikerült elkapni, akkor annyi információt adott, hogy nem kizárt, hogy ma este, ha nem esik be sürgősségi beteg. Hajnali 2-ig műtenek, utána már csak hétfő reggel. Szóval volt rá esély, hogy törött lábbal mosolygom végig a vasárnapot.

Aztán hajnali 1kor jött a nővér, hogy hálás lehetek, mert megcsinálnak még ma.
Én meg magamban: HÁLÁS BAZMEG? Havi 40 ezer forintot vontok le a fizetésemből közgyógyra! Hogy utána mik voltak még a csodás János kórházban, abba bele se megyek.
Címszavakban: 12-15 nm-es szobában 4 beteg. Az szomszéd bácsi ágytálának ürítésére közel 3 percet kellett várni.

Amúgy is 30-40 perc a nővérhívó reakcióideje, de baszki, ágytálazás után kurvára jöjjenek azonnal. Ekkor szakadt el a cérna, amikor éjjel 3-kor nekem kellett mankóval kimennek a nővérszobába, hogy vigyék már ez az átkozott ágytálat. 1 nővér a pasijával telefonált, a másik pedig aknakeresőt játszott. Ami persze szerintem is érdekesebb, mint a pasziánsz, de ettől méh panaszt tettem. Amire persze ne kaptam választ (annak ellenére, hogy erre 30 napjuk lett volna) De persze jegyzőkönyvet sem kaptam róla, amit meg nem tudtam, hogy kéne kapnom...

A magyar kórházba az emberek meghalni mennek. Ez élhetetlen. Az egészségügy - úgy, ahogy van - rossz. És ez az itt leírt cikk is csak ezt bizonyítja.

31 éves vagyok. 3 év múlva 34. És fiatal. Nem mondom, hogy sportos, de egészséges. Őszintén sajnálom, ami a fiával történt. De ez nem egy orvos hibája, hanem egy rendszeré.

Halálra ítélte a fiamat a magyar egészségügy

2016.07.25. 06:00

41_2.jpgSoha nem fogom tudni megbocsátani, hogy hagyták őt meghalni, szimulánsnak tekintették, ahelyett, hogy megpróbálták volna megmenteni és meggyógyítani.

Tisztelt olvasók!

 

Fájdalmas történetet mesélek el önöknek, amely a mi családunkban esett meg már 2 évvel ezelőtt. azóta sem tudtam feldolgozni, folyamatosan pszichológushoz járok és rengeteg gyógyszert szedek. Nincs annál borzasztóbb, mint amikor egy édesanya elveszíti a gyermekét, márpedig nálunk így történt. A fiam erejének teljében, 34 évesen hunyt el, a körülmények és az egész tragédia nagy valószínűséggel megelőzhető lett volna, ha komolyan veszik őt az orvosok. De csak szimulánsnak tekintették, nem törődtek vele, ez pedig az életébe került.

 

A fiam korábban professzionális szinten sportolt, egyesületben kajakozott, mellette rengeteget edzett és a profi sport után, amely egy komoly sérülés miatt ért véget szintén odafigyelt a rendszeres mozgásra, az egészséges táplálkozásra, nem ivott, nem dohányzott. Szinte soha sem volt beteg, orvosnál nagyon ritkán fordult meg. Azután egyik napról a másikra hirtelen rosszul kezdte érezni magát. első napokban nem tulajdonított neki jelentőséget, napi teendőit elvégezte, bejárt dolgozni, de nem volt jól. Verte a víz, időnként megszédült, nyomást érzett a mellkasában. Mivel napokon át megmaradtak a tünetek, felkereste a háziorvosát, és elmondta neki, hogy mi a problémája. Nem vették komolyan. Egyáltalán nem küldték el vizsgálatokra, csupán meghallgatta a doktor a tüdejét és tüdőgyulladásra gyanakodva gyógyszert írt fel neki. A fiam kiváltotta az orvosságot és haza ment pihenni.

 

41_2.jpg

 

További 2 napot töltött el otthon pihenéssel és a gyógyszerek szedésével, de az állapota nem, hogy javult volna, rohamosan romlott. Egyik pillanatról a másikra hányni kezdett és a tünetei a korábbinál sokkal erősebbé váltak. Ő maga hívta fel a mentőket, akik szintén nem vették komolyan, néhány tanácsot adtak szóban, majd lerakták a telefont. Kétségbeesésében engem hívott fel, hogy segítsek neki, én pedig mentem hozzá, amint tudtam. Bevallom én sem gondoltam, hogy a baj annyira komoly lehet, mint valójában volt. De aggódtam érte és nagyon rossz előérzetem volt. Nem tudom megmagyarázni miért, talán az anyai ösztön, talán más, mégis hirtelen nagy félelem fogott el.

 

Amikor megérkeztem hozzá, nem nyitott ajtót. Ekkor még jobban megijedtem, próbáltam remegő kézzel előkeresni a kulcsot és sietni, ahogy csak lehet. Amikor benyitottam, olyan látvány tárult elém, amelyet senki sem akar átélni, pláne nem egy édesanya, a fiam ott feküdt a földön a fürdőszoba ajtóban élettelenül. Próbáltam őt újjáéleszteni, a szomszédoktól kértem, hogy hívják a mentőket. Ekkor már hamar jöttek is, ők is elkezdték az újjáélesztést, de hosszas kísérletezést követően fel kellett adniuk. A fiam 34 évesen meghalt, én pedig semmit sem tehettem. Összeroppantam, ekkor már engem kellett ellátniuk, kórházban kötöttem ki.

 

A boncolás súlyos, kezeletlen szívelégtelenséget állapított meg, tüdőgyulladásnak azonban nyoma sem volt, vagyis nem annak szövődménye okozta a tragédiát. Hanem az, hogy nem fordítottak rá kellő figyelmet, amikor a panaszaival orvoshoz fordult. Nem törődtek vele, csak felírtak neki valamit, aztán elküldték, majd meggyógyul magától. Ehelyett belehalt a nemtörődöm hozzáállásba, valamint abba, hogy amikor már nagy volt a baj, újra csak lerázták.

 

Mindenki, akivel eddig beszéltem ezekről a dolgokról, azt javasolta, pereljek.  Mert ez egyértelműen mulasztás volt több oldalról, ráadásul engem is tönkre tett, hiszen az én egészségem is ráment a tragédiára. Bevallom, nincs lelkierőm hozzá, és nem látom értelmét sem. Úgyis megmagyarázzák majd, miért nem lehetett volna másként semmi, kidumálják magukat, elhárítják a felelősséget.

 

A férjem után az egyetlen gyermekemet is elveszítettem. A kis menyasszonya szintén összeroppant az eset után, ő sem tudja feldolgozni, hogy egy egészséges sportembernek miért kellett meghalnia, miért törődtek az állapotával, miért nem vizsgálták meg rendesen. Nem ezt érdemelte. A világ legjobb gyermeke volt, mindig szívén viselte mások sorsát, rendszeresen adott vért, de amikor ő szorult volna segítségre, az egészségügy halálra ítélte. Soha nem fogom tudni megbocsátani, hogy hagyták őt meghalni, szimulánsnak tekintették, ahelyett, hogy megpróbálták volna megmenteni és meggyógyítani.

 

Dóra

Kiszolgáltatottság és zsarolás

2016.07.21. 09:24

veradas.jpgTudom, túlterheltek, vannak rendelők, ahol a tárgyi feltételek sem adottak a működéshez, de van egy hírem, beteg van bőven!

Tisztelt Praxis!

 

Nem igazán kedvelek ilyen témában írogatni, hiszen sok orvossal találkozom- szinte nap, mint nap - és nem kívánok senkit megsérteni, aki az egészségügyben dolgozik, döntéseket hoz és ezekért felelősséget is vállal. Jómagam már régen túlléptem azon a megrázkódtatáson, hogy a háziorvosi rendelésre is be kell jelentkezni, azon is, hogy orvoslátogatónak nevezett személyek rabolják az orvosok és a betegek idejét, azon is, hogy a háziorvosok nem minden vizsgálatot kérhetnek meg az ellátórendszerben...

 

Ma reggel egy kedves ismerősöm elmesélte, hogy délután vért fog adni. Az én időmben ez nem volt téma, magam is adtam vért több alkalommal, követendő példának tartottam és tartom ma is. Megkérdeztem tőle, hogy mi viszi rá erre a lépésre a munkavégzését követően? Elmondta. Van egy barátnője, aki tüdőrákban szenved, a héten kellene műtétre mennie, de: három személynek vért kell adnia ahhoz, hogy a műtét végrehajtására sor kerüljön, ennek megtörténtét természetesen igazolnia kell.

 

veradas.jpg

 

A sztorit elmeséltem egy ismerősömnek, aki hamarosan felhívott telefonon és közölte, hogy az ő barátnőjének egyik ismerőse tavaly ugyanígy járt. Tényleg, hol is élek én? Azt tudtam, hogy ki vagyunk szolgáltatva de, hogy zsarolnak is?!

 

Rengeteg dolgot tudnék mesélni az egészségügyről, csak azért nem teszem, mert orvos barátaimat, ismerőseimet nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. De az istenért, ébredjenek már fel! Tudom, túlterheltek, vannak rendelők, ahol a tárgyi feltételek sem adottak a működéshez, de van egy hírem, beteg van bőven!

A beteg nem fejőstehén!

2016.07.19. 09:43

00193330.jpegMajdnem 50 ezer forintot voltunk kénytelenek kifizetni az ingyenes egészségügyi ellátásért. Hogy miért? Biztosak lehetnek benne, nem passzióból, vagy, mert nem tudnánk a pénzünket másra elkölteni.

Tisztelt Praxis!

 

Tudom, nem én vagyok az első, aki ebben a témában önöknek ír, de úgy látszik, sok egészségügyi dolgozó még mindig nem akar szembe nézni a valós helyzettel és még mindig nem érti, a beteg nem fejőstehén, akiből annyi pénzt lehet kipréselni, amennyit nem szégyellenek. Adva van egy budapesti, a többihez képest jóhírű kórház, azon belül is a belgyógyászati osztály. Feleségem ide került be nemrég különböző hasi panaszokkal és itt töltött el másfél hetet összesen. Ezen idő alatt majdnem 50 ezer forintot voltunk kénytelenek kifizetni az ingyenes egészségügyi ellátásért. Hogy miért? Biztosak lehetnek benne, nem passzióból, vagy, mert nem tudnánk a rengeteg pénzünket (aki nem értené, irónia) másra elkölteni.

 

Egész egyszerűen az egész rendszer arra van kiélezve, hogy ha nincsenek a betegnek ilyen célra félretett súlyos tízezrei, akkor az ellátás majdhogynem egészen leáll, de minimum akadozik. Az első két napon, amikor is még nem adtunk a nővérkéknek és a kezelőorvos úrnak is egy kis mellékest, szó szerint levegőnek néztek minket. Nem csak a feleségemet, de az egész családot. Nem köszöntek (jó, ez csepp a tengerben), a gyógyszerekért, fájdalomcsillapítóért úgy kellett könyörögni, a leletekről nekünk semmit, a feleségemnek is laikusoknak abszolút mértékben érthetetlenül, félmondatokkal számoltak csupán be, mint egy tárgyat, úgy kezelték. Arról nem is beszélve, hogy a minimális higiéniát sem tartották be, lázat és vérnyomást sem mértek, még külön kérést követően sem.

 

00193330.jpeg

 

A harmadik napon, mivel ugye rákényszerültünk, adtunk mindenkinek, aki számított. Beteghordónak, nővérnek, orvosoknak és varázsütésszerű csoda történt. Volt időben étel, a gyógyszert sem kellett kikönyörögni, áthúzták a lepedőt, vagyis a gépezet beindult. A „csodára” nincs egyéb magyarázat, mint az, hogy megkapta mindenki, amit kikényszerítettek, kiköveteltek maguknak.

 

Mindez azért kifejezetten felháborító, mert ezzel visszaélnek az emberek kiszolgáltatottságával és csak az kapja meg a minimális törődést, ami egyébként mindenki számára járna, aki külön fizet is érte. Aki kevésbé tehetős, szerencsétlenebb helyzetben van, amellett úgy mennek el, mintha ott sem volna. Nem nézik, hogy szenved, hogy a saját mocskában fetreng, hogy a fájdalomtól alig lát, vagy virítja a pénzt, vagy rá se bagóznak.

 

Kérdem én, akkor végülis eü járulékot mégis mi a fenének fizettetnek az emberrel? Mire mennek el a milliárdok, amit a rendesen dolgozó emberek béréből vonnak évtizedeken át? Ráadásul mi jó, ha 10 évenként egyszer fordultunk orvoshoz, akkor is egy-két vérvételnél és receptírásnál több időt és energiát nem kellett ránk fordítani.

 

Persze, tisztában vagyunk vele, hogy emberhiány, alacsony fizetések és nehéz körülmények vannak a magyar egészségügyben, de miért a betegen kell elverni a port? Talán inkább fogjanak össze, kényszerítsék ki a kompetens személyektől, vezetőktől, hogy elégséges feltételeket biztosítsanak számukra, de ne az elesetteken élősködjenek! Mert még ők is kerülhetnek hasonló helyzetbe, és abban biztos vagyok, akkor átértékelik magukban ezt az egész szomorú és egyben dühítő helyzetet.

 

Tisztelettel,

M. István

A jó sem az már, ha az volt egyáltalán

2016.07.14. 05:51

jf_mg_eszszk-6339_1500px.jpgMegérdemlik az ilyenek, hogy ők is keresztülmenjenek mindazon, amin a pácienseik, hátha esetleg okulnának belőle, és több alázattal viseltetnének embertársaik iránt.

A jó sem az már, ha az volt egyáltalán

 

Intézmény: Bp., Szt. István Kórház Rehabilitációs Centrum, Jahn Ferenc utcai telephely (nem összetévesztendő a Dél-pesti fertővel).

 

  1. tavaszán öt hét fekvő osztályon, majd ambulánsan folyt. rehab, utóbbit meg kellett szakítani másik mozgásszervi rehab miatt. Szeptemberben volt rá remény, hogy folytathatom, de az addigi kezelőorvosom – 2015. szeptemberi próbálkozásaimat követő, - 2016. telén megejtett számos telefonhívásom ellenére, és a helyette ajánlott intézetigazgató, minden ígéretük ellenére, elérhetetlenekké váltak. Részletesebben: Amikor B.T. kezelőorvosommal végre mégis sikerült telefonon beszélni, válasz: „Most nem érek rá, betegem van, és beszélje meg a főnökömmel!” Újabb körök, feleslegesen. Feladtam. Ezután a sors úgy hozta, hogy összefutottam egy ismerőssel, aki ugyanott feküdt, ugyanazon orvosnál. Elmesélte, hogy amikor kifejezetten kérte B.T.-t – az én egykori kezelőorvosomat- , ne tájékoztassa családját hogylétéről, egyik alkalommal pont akkor haladt el a félig nyitott vizsgáló mellett, amikor azt hallotta, hogy B.T. részletes beszámolót tart ismerősöm hogylétéről, ismerősöm hozzátartozóinak. Ismerősöm ezek után a másik főorvoshoz kérte át magát. B.T. nekem 2015. tavaszán azt mondta, nem kell bot. Jelenleg rokkant vagyok, több mint egy éve mankózom, súly
  2. os mozgássérültnek nyilvánítottak, két mankóval közlekedem… Ennyit B.T. hozzáállásáról.

A 2015. évi bentfekvés alatt mindenki aranyos volt, csak a vénáimat bombázták széjjel a fájdalomkoktélos infúzió során, de legalább hatott. Igaz, h az egyik nővér szemünk láttára inzultálta az egyik beteget (csak vélelmezhető, hogy meg is ütötte, mert mire kiértünk a furcsa zajra, már csak a testbeszéd utalt arra, hogy ez történhetett) és ordítozott vele, akiről (a betegről) az a hír járta, anyagi támogatója a kórháznak. A szobatársam pedig az igazgató betege volt, tömte is pénzzel rendesen, aki cserébe alig foglalkozott vele, és gyakran nem volt elérhető.  De itt a mottó: nagyfokú empátia a betegek felé…  2016. nyarán új reményekkel telve, fenti ismerősöm ajánlására, immár kezemben a bentfekvős beutalóval, elkezdtem hívni az ismerősöm ajánlotta K.J-t. Ha harmincszor, a legkülönbözőbb mellékeken nem kerestem, akkor egyszer sem. Válaszok: „Épp most beszéltem vele.” „Nem találjuk.” „Eltűnt.” „Már elment” (Persze utóbbit olyan hangsúllyal, mintha nekem ezt tudnom kellene; szabadságról visszajőve lépett le, másnap munkaidő lejárta előtt…) „Nem hívta még vissza Önt, pedig megígérte???” „Mindenképpen szólunk neki” stb. Majd óriási „szerencsémre”, végre K.J. jött a telefonhoz. Előtte azonban behallatszott a telefonba, ahogy felháborodva (!) ecseteli kolléganőivel a velem kapcsolatos elképzeléseit, véleményét, aminek lényege, mégis mit képzelek én. (???) Én meg döbbenten néztem a telefont, jól hallok-e. Aztán, hiába kezdtem volna mondókámat a diagnózisokkal és a 2015. tavasza óta velem történt helyzettel, belevágott az első mondatomba.  „Nagyon sok betege van, hosszú az előjegyzési naptára”, és olyan hangnemben, mint amikor lecsesznek valakit, közölte, hogy „úgy tudja, én már feküdtem itt (nocsak, utánanézni volt ideje, velem beszélni egyszer sem J ), és márpedig az az orvosom marad, akinél korábban voltam”. Persze, hogy feküdtem már bent itt, vágtam rá, és próbáltam vele megértetni, hogy hiába kerestem ezt a bizonyos B.T.-t, vagy az igazgatót, akik fűt-fát ígértek, elérhetetlenekké váltak, és az ismerősöm K.J-t ajánlotta. K.J., aki fő céljának a betegek irányában kifejtett empátiát tartja, lerázott, mint kutya a vizet, mondván így is elég sok saját betege van, megnyomva a saját szót, hogy érezzem már még rosszabbul magam, ezúttal azért, mert zavarni merészeltem őnagyságát. No, gondoltam magamban, ennek és társainak a zsíros magánpraxisra persze van idejük. Mindenki tudja, hogy megy ez. Elköszöntem, leraktam a kagylót, és nem éppen dícsérő szólammal illettem ezt a személyt magamban. Egy év alatt valahogy elfogyott a türelmem.

 

jf_mg_eszszk-6339_1500px.jpg

 

Természetesen az egy év alatt, és azt megelőzően másutt is szereztem eü tapasztalatokat bőséggel, de azok a sztorik már nehéz fajsúlyúak. Itt csupán arra próbáltam én is egy példát felhozni, nem mind arany, ami fénylik, és nem lehet hozzászokni ahhoz az arroganciához, sem elfogadni azt, amit az ilyen és ehhez hasonló „orvosok” megengednek maguknak. Megérdemlik az ilyenek, hogy ők is keresztülmenjenek mindazon, amin a pácienseik, hátha esetleg okulnának belőle, és több alázattal viseltetnének embertársaik iránt.

 

Ja, még egy kis szösszenet, a fiatal konduktor, aki 2015. tavaszán még arról áradozott nekem, ebben az intézményben meg tudja valósítani az álmait, itt nagyon jó dolgozni, szeptemberben már rég megpattant, és nem volt helyette másik. A dietetikus akkortájt lécelt le, amikor bekerültünk a szobatársammal, az egyik neurológus szakember, aki viszonylag rendes volt, bár ő is mást írt a papírra, mint amit előtte négyszemközt mondott…, panaszkodott arról, hogy mekkora káosz van náluk. És természetesen a legtöbb kezelőben a fehér köpenyek zsebei csak úgy kiabáltak, hogy ide és ide is adjál manikát, mert nem tudunk betelni. Hát, nekem aztán kiabálhattak.

 

És ez még egy jó hely. Volt.

 

Egy csalódott, felháborodott eü adófizető a több millióból.

 

Kérem, vegyék figyelembe, hogy ha az írás megjelenik az oldalon, szívesen olvasok értelmes, intelligens kommenteket sorstársaktól, vagy másoktól, de a szövegértelmezésre általában képtelen, csak mocskolódni tudó, illetve az orvosi mundér becsületét pszichiátriai esetként megszállottan védelmezők csak fölöslegesen koptatják a billentyűzetet.

Miért kell azonnal hülyének nézni a beteget?

2016.07.12. 05:51

szedules_blog_theportlandhospital_com_2014.jpgMiért van az, hogy biztos szimulálok vagy hogy biztos magamnak okoztam a dolgot? Lehet nem látszik a fájdalom az arcomon, mert már megszoktam, nem mutatom, amikor szédülök.

Tisztelt Cím!

 

A felhívásukra dióhéjban leírom a történetemet. Sajnos nem telik többre, mert most is szédülök. Kérem, a nevem maradjon anonym.

 

A tüneteim még középiskolás, 15-16 éves koromban kezdődtek. Mivel egészségügybe készültem, ezért mindig is érdekeltek a betegségek- és maga az emberi test is. Akkor sokszor erőm alig volt felkelni, néha elszédültem, testnevelés órán pedig 10 perc futás után el akartam ájulni- a pulzusom 200 fölé emelkedett, vérnyomásmérővel is megnéztük. Ezen kívül mutattam a hirsutismus tüneteit is. A tüneteim alapján csökkent inzulinrezisztenciára és PCO-ra gondoltam.

 

Amikor az előbbit ötletét előadtam, akkor jött a "az nem lehet, túl fiatal vagy", "túl vékony vagy ahhoz" és a "csak a fejedben van" dolgok. Itt megjegyezném, hogy pár évvel később valamilyen "csoda" folytán az ezt vizsgáló vérvétel is valamiért "egyet értett".

 

A hirsutismusra kaptam Diane35-öt a nagyon kedves bőrgyógyászunk által, ő legalább nem nézett hülyének, főleg, hogy nem én voltam az első a családban. 

Vissza a csökkent inzulinrezisztenciára, elküldtek pszichológushoz, mert ugye a "fejemben van". Ott kaptam orbáncfű teát, hogy attól majd jobb lesz.

 

Itt szeretném megjegyezni, hogy hiába váltottuk ki egyszerre a Dianét és az orbáncfüvet, egyetlen egyszer sem szólt senki (a gyógyszertárban sem), hogy ezeket nem szabad. A pszichológus úr is úgy írta fel a teakúrát, hogy tudott a fogamzásgátlóról. A KETTŐT EGYÜTT TILOS SZEDNI. Fél évig szedtem ittam azt a vacak teát, fél évig MINDEN EGYES REGGEL TÖBB ÓRÁN KERESZTÜL HÁNYTAM, EPÉT IS, NÉHA VÉRT IS. Amikor könyörögtem anyáéknak, csak akkor hagyhattam abba. ÉS láss csodát, nem hánytam többé, de azóta is nagyon érzékeny a gyomrom. Ja, és amikor anya utánakérdezett, csak azt mondták, szedjem tovább, mert az csak gyomorideg. Na igen. Ez a mai napig is felzaklat.10 éve volt.

 szedules_blog_theportlandhospital_com_2014.jpg

 

Repülünk néhány évet előre, egyetem, Szeged. Kicsit lázas voltam, de gyakorlatra kellett menni. Gyakorlat előtt megettem egy jó cukros, csokival leöntött csukispudingos kakóscsigát, mert kellett az energia. A gyakorlaton rosszul lettem, a gyakorlatvezető telefonált, hogy jöjjenek át a szomszéd épületből, vigyenek át (a klinika területén volt a gyakorlat, kisoki, vele szemben pedig az ügyelet). Azt mondták,hogy nem, menjek én, miközben járni sem tudtam. A végén az oktatók vittek át, nem emlékszem pontosan, hogy, nem voltam magamnál. Bent kivizsgáltak, a cukrom 4,0- erre leszidtak, hogy miért nem reggeliztem. Mondtam, ettem, ne hazudjak. Jó betegellátás, nem? Az infúziót elutasítottam, féltem, egyedül voltam, nem voltam beszámítható, azért. Erre, hogy én csak lógni akarok, meg menjek haza- igaz, felkelni sem tudtam. Itt még mindig nem volt igazolva a csökkent inzulinrezisztencia.

 

Két évet ugrunk, 2009, harmadév. Az állapotom itt hirtelen túlélésre változott: állandó láz, szédülés, napi 18 óra alvás. Elestem, bevérzett a lépem, kórházba kerültem. Az Újklinika traumatológiájának minden elismerés, a nővérkék is nagyon kedvesek voltak, s a végén a lépemtől sem kellett megválnom. A tartózkodásom végén a Főorvos Úr adott beutalót az endokrinológiára is, hogy nézzek jobban utána, mi áll minden mögött.

 

Igaz, járni alig tudtam, de amint tudtam, elmentem az endokrinológiai rendelésre. Hiába volt papírom, rám lett ordítva, hogy én mit akarok ott, nincs nekem semmi bajom, csak elveszem az időt a cukorbetegektől. Itt annyira kiakadtam, hogy anya úgy döntött, hogy jobb, ha ezt magán úton rendezzük inkább, mert így nem jutunk semmire. És láss csodát, rövid időn belül kiderült a csökkent inzulinrezisztencia is, kezelve is lett, sok köszönet Valkusz Doktornőnek.

 

Azután jöttek-mentek az új tünetek, balesetek stb, több mint 28 ételre lettem allergiás és intoleráns és hasonló, de szerencsére a jó, és hozzáértő csapatnak, elég jól vettük az akadályokat, bár sajnos ezt mind magánúton kellett megoldani (Aranyklinika).

 

Tavaly év elején viszont nagyon megromlott az állapotom. Állandóan lázas voltam, 4 hónapon át folyamatos migrén, s semmi sem használt- a végén egy gyógynövény segített, amit bár furcsának tartottam, de egyáltalán nem bántam. Az arcüregi fájdalmaim sem akartak elmúlni, szinte minden negatív lett. Ekkor főknt csak éjszaka volt lázam, de az minden áldott nap. A végén a jelenlegi háziorvosom felvetette a Lyme-kórt. Az ELISA teszt negatív lett, s csalódott voltam, pedig lassan járni is alig tudtam. Később kiderült, hogy a rendszer olyan *********** elavult, hogy egy olyan tesztet vesznek alapul a Lyme-kórnál, aminek 20-50% a hatásfoka!!! Ajánlásra megcsináltattam egy németországi Lyme tesztet, s láss csodát, pozitív lett. Jelenleg az első 50 napos antibiotikum kúrámat folytatom, s bár van Herxheimer-reakcióm, de többnyire tudok járni, ami egyáltalán nem mindegy egy IV. stádiumú krónikus Lyme-kórnál. HIHETLEN sok orvos nem tudása, esetenként nemtörődömsége ezzel a betegséggel és a társfertőzésekkel kapcsolatban. 

 

Az egészben az a szörnyű, hogy valamikor 13 éves korom környékén csípett meg valami, s mindig azt mondták mindenemre, hogy a fejemben van, meg akarat kérdése. Hát, tényleg a fejemben van, csak borrelianak és a barátainak hívják, és az akaratomon kívül költözött be. Jelenleg munkaképtelen vagyok és semmilyen támogatás nincs, minden mehet saját zsebből. A TB se állja, mégis fizethetem. 

 

A legszörnyűbb az egészben, hogy a gyorstesztek nem mutatnak semmit, s nem tűnök betegnek sem, hiába a láz, a sok fájdalom, a szédülés és a tucatnyi tünet. Néha el kell mennem a sürgősségire, mert volt 42 fokos lázam, vagy szimplán olyan hasi fájdalmaim voltak, a múltkor meg kihánytam kb 1 deci vért- utólag kiderült, hogy leállt az emésztésem, s a hányás is azért volt.

 

Az más kérdés, hogy azért is én voltam hibáztatva, mert biztos nem iszok elég vizet (4 liter az adagom naponta) vagy nem eszek eleget (2000 kalória nem elég?), bár az, hogy a beleim teljesen tele voltak, azért inkább az állításomat támasztotta alá. Akkor biztosan nem mozgok eleget- hova mozogjak amikor sokszor járni alig tudok, meg lázasan? Otthon NEKÜNK kellett rájönnünk, hogy valószínűleg az emésztőenzimek lehetnek a ludasak, mert minden más- probiotikumostul- volt. És lőn újabb csoda, mióta szedem az enzimeket, azóta a 4 hónapos hasam elapadt. S ez csak néhány nap volt.

 

Tehát ez a gyors verzió, csak a legfontosabb tüneteket és kezeléseket írtam, illetve a nagyon említésre méltókat. A jelenlegi háziorvosomnak pedig nagyon hálás vagyok, mert nemcsak kitalálta a Lyme-kórt, hanem hülyének sem néz, megértő, és tényleg utánanéz az új dolgoknak.

 

Egyúttal szeretném megkérdezni, hogy miért kell azonnal hülyének nézni a beteget, amikor nem "átlagos" (pedig a krónikus Lyme összes átlagos tünetét mutatom)? Miért van az, hogy biztos szimulálok vagy hogy biztos magamnak okoztam a dolgot? Lehet nem látszik a fájdalom az arcomon, mert már megszoktam, nem mutatom, amikor szédülök. Van, amikor beszélni alig tudok, nem mindig tudom elmagyarázni a dolgokat, vagy hogy elzsibbad ez az, néha a fél testem, s csak feküdni tudok. És mégis, valamiért, nagyon sokszor, rám mutatnak.

 

Üdvözlettel,

 

U.I.: Ha véletlenül nem jött össze az összefüggés része, akkor az az agyi köd miatt van, elnézést érte. Remélem a fontos dolgokat azért nem hagytam ki...

 

Romokban a magyar egészségügy

2016.07.06. 08:19

shutterstock_179646800.jpgAz, hogy a beteg egy darab kutyagumi, és felőlük akár el is patkolhat, de a fejpénzeket beszedik utánuk, egyszerűen gusztustalan. Hány embernek kell meghalnia, hogy észbe kapjanak az illetékesek?

Tisztelt Praxis!

 

Nem szokásom másokat sarazni, vagy bárkire is köpködni, még átvitt értelemben sem, viszont a háziorvosom ténykedése mellett nem tudok elmenni szó nélkül, nézzék el nekem. Az orvosom ugyanis tiszta hülye. Sajnos nem tudom másként jellemezni őt, amit művel, az egyrészt rettenetesen visszataszító, másrészt teljesen elfogadhatatlan, pláne egy orvostól, aki életekért felel.

 

Szerencsére ritkán találkozunk, jó, ha 1-2 évente egyszer eljutok hozzá, mivel nem vagyok az a betegeskedő típus. Ezeken az alkalmakon mindig kiakaszt, leginkább azzal, hogy nem csak köszönni és normális hangon kommunikálni nem tud, hanem sokkal inkább azzal, hogy nem vizsgál meg sehogyan sem. Én elmondom mik a panaszaim, ő 3 másodperc alatt kiír valami receptet és már ott sem vagyok. Mindez azért dühített fel ennyire, mert legutóbb is ezt játszotta el, viszont utólag kiderült, hogy épp az ő hanyagsága miatt nagy valószínűséggel évek óta kezeletlen magas vérnyomás betegséggel küzdök és cukorbeteg is lettem. Ezt persze nem az ő közbenjárására derült ki, saját, drága pénzből kellett megvizsgáltatnom magam.

 

shutterstock_179646800.jpg

 

Utoljára azért kerestem fel, mert akkor már hosszú napok óta folyamatosan szédültem, fájt a tarkóm, rossz volt a közérzetem. Ismét egy rekord gyorsaságú rendelés volt, még el sem mondtam végig, mik a panaszaim, máris kaptam antibiotikumot (???) és mire kettőt pislogtam, már ki is dobott nagyjából. Sem egy vérnyomásmérés, amelyről még én is tudtam, bár nem az én dolgom magam diagnosztizálni, hogy ebben az esetben az lett volna a minimum, sem egy labor, semmi más. Szedjek valami pirulát és vagy jobban leszek, vagy elpatkolok, neki mindegy. Még szólni sem volt időm, úgy lerázott.

 

Miután ezt megelégeltem, elmentem sokakhoz hasonlóan magánrendelésre, ahol rögtön kiderült, hogy a vérnyomásommal probléma van és küldtek is azonnal mindenféle vizsgálatra, egyébként ezek közül néhány még mindig hátravan. Kiderültek a gondok, kaptam gyógyszereket, amelyek valóban a betegségeimre valók, azóta szerencsére jobban is érzem magam. Persze mindezt pénzért, holott aktív munkavállalóként folyamatos tb viszonnyal rendelkezek és fizetik utánam a nem kevés járulékot. Már csak azt nem tudom, mire költik, mert hogy nem rám, az egész biztos.

 

Próbáltam a területi illetékes betegjogi képviselővel egyeztetni ezekről, de ő nagyon úgy néz ki, szintén nem a betegekért van, mert bár meghallgatott, végül azt közölte, nem tud érdemben tenni semmit. Akkor ő mégis minek dolgozik, ha egy ilyen világos és egyszerű helyzetben sem képes a betegek mellé állni? Vajon ő mégis miért kapja a fizetését? Nem tudom, akkor mégis ki az illetékes a hasonló eseteknél, de azt megfogadtam, mindenképpen lépéseket teszek, mert tűrhetetlen, ami az egészségügyben folyik. Romokban van a magyar egészségügy! Az, hogy a beteg egy darab kutyagumi, és felőlük akár el is patkolhat, de a fejpénzeket beszedik utánuk, egyszerűen gusztustalan. Hány embernek kell meghalnia, hogy észbe kapjanak az illetékesek? Aki pedig nem való erre a pályára, mert nem érdekli a betegek sorsa, vagy már teljesen belefásult, az válasszon más munkát. De ne a betegek életével szórakozzon!

 

Amennyiben tudnak segíteni azzal, hogy levelemet közlik, kérem, a nevem ne szerepeljen benne, ugyanakkor az elérhetőségemet önöknél hagyom, ha bárkinek mondandója volna, vagy esetleg tanácsolna valamit, kinél lehet érdemben lépéseket tenni, tudnak keresni!

 

Üdvözlettel,

 

L.

Nem mindig az a jó orvos, aki körbeudvarolja a beteget

2016.07.01. 09:16

7.jpgNekem szerencsém volt, mert a férjem is orvos és neki van rálátása arra, hogy ki mennyire jó a szakmájában. Aki
viszont belecsöppen ebbe a gépezetbe, mint Pilátus a Credoba, arra ráfér a szerencse és az isten gondviselés.

Tisztelt Praxis!

 

Tény, hogy sok félrekezelt beteget és esetet ismerek, különösen a pszichiátriai betegek és a daganatos betegek körében, mégis azt kell mondanom, hogy összességében jó tapasztalataim vannak a magyar orvosokról:) A Péterfy Sándor utcai kórházban szültem a kisfiamat és az orvosom nagyon kedves, körültekintő, szakmailag felkészült volt. Igaz, a kórházi ágyamon egyszer sem cseréltek lepedőt a négy nap alatt, pedig szülés után ez hasznos, a csecsemőosztályos nővérek pedig minden anyukát hülyegyerekként kezeltek és úgy is beszéltek velük, de mindez nem számított, mert a kisfiam velem volt egy szobában, a nőgyógyászom pedig támogatott. Volt egy gerincműtétem Szegeden, két évvel a kisfiam születése után.

 7.jpg

 

A szegedi ideggyógyászat teamje, dr. Barzó Pállal az élen hihetetlen teljesítményekre képes. A műtétem jól sikerült és a megfelelő lelki támogatást is megkaptam kezelés gyanánt. Ő volt az első orvos akitől azt hallottam, hogy nem kell annyit foglalkozni ezzel a betegséggel, nem kell gyógyszert szedi csak, ha már nagyon muszáj. A kúra: SPORT! Amennyi a csövön kifér. Bevált! Erősítette bennem a hitet, hogy képes vagyok a teljes gyógyulásra. A kórházi körülmények itt sem fényesek. Sok a beteg, várakozni kell, hiszen kevés az olyan kiváló orvos, aki itthon maradt és nem valahol külföldön dolgozik. A nővérek sem mindig mosolyognak. Néha morcosak, ha éjjel szól a csengő...én nem tudtam rájuk haragudni. Amikor nagyon kellett, segítettek. A körítés nem túl fényes, de a lényeg az orvos felkészültsége.

 

Nem mindig az a jó orvos, aki körbeudvarolja a beteget. Nekem szerencsém volt, mert a férjem is orvos és neki van rálátása arra, hogy ki mennyire jó a szakmájában. Aki viszont belecsöppen ebbe a gépezetbe, mint Pilátus a Credoba, arra ráfér a szerencse és az isten gondviselés...Ámen

A betegek életével játszadoznak

2016.06.28. 06:11

753x440.jpgHavonta egy valag pénzt vonnak a béremből egészségügyi járulék címszó alatt, csak most már azt nem értem, mégis mi a frásznak.

Kedves Praxis!

 

A körzeti reumatológiai szakrendelésre kaptam beutalót a közelmúltban. Ez egészen konkrétan még februárban történt. Állandó fej és deréktáji fájdalom miatt utalt be a háziorvosom, hogy végre hosszú évek fájdalma után kiderüljön, mi okozza a kellemetlen tüneteket. Mivel a helyzet nem olyan egyszerű, időpontot kellett kérnem telefonon, kaptam is, május közepére, vagyis 3 hónapot kellett várnom. Semmi gond, ha évekig bírtam a fájdalmat, ezen már nem múlt.

 

A rendelésre időben érkeztem, ahol kiderült, rajtam kívül még pontosan 4-en kaptak ugyanarra az időre behívót, ez egyébként rendkívül érdekes, már máskor is tapasztaltam, más rendeléseken, hogy valamiért minden esetben több beteget ugyanakkora hívnak, így az időpont rendszer már önmagában értelmetlen, hiszen a várakozást lenne hivatott minimalizálni, ennek ellenére így is több, mint 2 órát ültem a váróban, mire rám került a sor.

 753x440.jpg

Önmagában ennyiért még nem emeletem volna fel a hangomat, ugyanakkor olyan szintű embertelen bánásmóddal találkoztam, ami tűrhetetlen és felfoghatatlan számomra. Az orvos igazi ki, ha én nem típus volt, aki nem csak köszönni felejtett el, de az emberség minden szikrája hiányzott belőle. Kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni, ezt meg is mondta, nem ér erre rá, a vizsgálat során jelzett reakciók hidegen hagyták (többször is élesen felszisszentem a fájdalomtól), végezetül kijelentette, hogy nem észlel semmiféle kóros elváltozást, a részéről be is fejezte a vizsgálatot, továbbiakra pedig véleménye szerint nincs szükség. Még mormogott valamit úgy nagy általánosságban a hülye betegekről (ezt így, szó szerint) és végeztünk.

 

Amikor a háziorvosomhoz visszamentem a történtek után, teljesen le volt döbbenve, még ő szabadkozott a kolléga tapló magatartása miatt és megjegyezte, ha jót akarok, nézessem meg magam magánrendelésen. Nesze neked Tb fizetés 16 éve. Azért az egészség tényleg a legfontosabb, így el is mentem egy jobb nevű rendelőbe, ahol szerencsére másként álltak hozzám. Arról nem is beszélve, hogy az odafigyelésen kívül elkezdtek foglalkozni is velem és láss csodát, kiderült, sérvem van. Több kezelésre is kiírtak, de egyelőre lekopogom, sokkal jobban is érzem magam. Mindez eddig már több, mint 50 ezer forintomba került, miközben havonta egy valag pénzt vonnak a béremből egészségügyi járulék címszó alatt, csak most már azt nem értem, mégis mi a frásznak.

 

Azt gondolom, az egészségügy is szolgáltató szektor, de jelen példa azt mutatja, csak a pénzt veszik ki belőle, cserébe semmit sem kap az ember. Sem hozzáértést, sem odafigyelést, de még csak emberi hangot sem.  És ha velem így jártak el, mit szóljon az, akinek életmentő lenne, hogy alaposan és jól diagnosztizálják? Mert bizony, ezeken a dolgokon betegek életei múlhatnak. Szégyen és tűrhetetlen, amit megengednek maguknak!

 

L.

Elfogadhatatlan állapotok az egészségügyben

2016.06.25. 09:18

honved_korhaz_kulso_1_2.jpgAki használható, menthető azt előre veszi, megmenti, aki már öreg, a gyógyulása csak kicsit meghosszabbítja az életét, de a csata kimenetelét már nem tudja befolyásolni, azt ott hagyjuk az útszélen megdögleni.

Tisztelt Praxisblog!

 

Szeretném elmesélni történetünket, és egyúttal örülnék jótanácsnak és a kommenteknek is, hogy mi vagy mások elkerülhessék ezt a jövőben.

 

Anyósom 76 éves, a Háború és békével megegyező vastagságú a leleteit tartalmazó dosszié. Ettől függetlenül megfelelő minőségű életet tud biztosítani magának, a szokásos fájdalmakkal együtt él, szóval nem panaszkodik és elfogadta, hogy a problémák a korral járnak.

 

Az utóbbi időben azonban új tünetekről kezdett beszámolni, amelyek egyre súlyosabbak, és nem tűnik úgy, hogy bárki is foglalkozni akarna vele, kezdve a háziorvosával.

 

Nagyjából egy hónapja, hogy anyósom olyan rosszul érezte magát, hogy szédülés, hányinger és orientációs problémák miatt nem tudott felkelni az ágyból. Hívtuk a mentőt, akik rövid vizsgálat után bevitték a Honvéd kórház SBO osztályára.

 

Ott az én 76 éves anyósomat 9 órán át ültették egy folyósón egy fa széken, mindenféle részeg, drogos, véres kötésű stb. beteg között. Ez alatt az idő alatt vért vettek tőle, többféle vizsgálatot is elvégeztek, és azon kívül, hogy látszólag nem foglalkozott velünk senki, mégis haladtak a dolgok. Azonban a vizsgálatok végén közölték vele, hogy a problémája a korábban is meglevő keringési problémáinak egy kicsit komolyabb megnyilvánulása, nem sürgősségi probléma, menjen haza és hívja a háziorvosát.

 honved_korhaz_kulso_1_2.jpg

A múlt héten az én anyósom ismét nem tudott felkelni az ágyból Péntek reggeltől, ezért Hétfő reggel kihívta a mentőszolgálatot, akik újra bevitték a Honvéd Kórház SBO-ra. Itt újra 12 órán át ültették az anyósomat ugyanazon a folyósón, ugyanazon a kemény széken, étlen, szomjan, anélkül, hogy bármit mondtak volna, és miután Anyósom már holt fáradt volt, ezért úgy döntöttem, hogy ott hagyjuk a kórházat, így aztán bele is került a jegyzőkönyvbe, hogy „Önkényesen ismeretlen helyre távoztunk”.

 

Igaz, 6 óra várakozás után már el akartak küldeni, ugyanazzal az indokkal, mint a múltkor, de kitartó könyörgésemre az éppen szolgálatban levő főorvost megérintette valami, és konzíliumot kért az érsebészeti osztályon levő kollégájától. Ekkor három óra várakozás után az érsebész telefonon meghallgatta a problémát, majd közölte, hogy ez nem érsebészeti probléma, forduljunk máshoz. Ezután a szolgálatos főorvos felhívta a neurólgus kollégáját, akinek 3 óra nem volt elég, hogy le tudjon jönni a magas egekben levő osztályáról az SBO-ra megnézni Anyósomat.

 

Így jött össze a 12 óra, amikor is „Önkényesen távoztunk”, habár ezt sem értem, mert pontosan megmondtuk, miért megyünk el és hogy haza fogunk menni.

 

Mindez azért érdekes, mert a mai napon Anyósomat ismét bevitte a mentő ugyanarra az SBO-ra és most ismét itt ülünk, immár 6 órája, megint nem történik semmi, és ugyanúgy ki fognak dobni, mert a jelenlegi törvények szerint ez tényleg nem sürgősségi probléma.

 

Szóval a következő kérdésekre szeretnék választ kapni a tisztelt bloggerektől:

 

1. Észre vette-e valaki, hogy szép csendesen ellopták tőlünk az Orvosi Ügyeleti rendszert?

 

2. Tisztában van-e mindenki vele, hogy a Sürgősségi ellátás nem azt jelenti, hogy ha fáj a hasam, és bemegyek a hétvégén az orvosi ügyeletre (ami ugye már sürgősségi) akkor ott el is fognak látni?

 

3. Miért visz be a mentő 3x is az SBO-ra, ha onnan akár 3x is hazaküldenek, mert a mi problémánk „nem sürgősségi eset”?

 

4. Ha a probléma fennállását igazolják, de az eset valóban nem tartozik a sürgősségi ellátásra jogosítottak körébe, akkor az SBO miért nem továbbít minket azonnal a megfelelő osztályra?

 

5. Miért kerülhetnek bele olyan szövegek az Ambuláns lapba, melyek nem felelnek meg az igazságnak? Konkrétan hazugságok, ferdítések vagy csak a felét tartalmazzák a tényeknek?

 

6. Miért nincs (vagy ha csak én nem ismerem a helyét, akkor hol van) egy használati utasítás az Egészségügy jelenlegi rendszeréhez, hogy szakszerűen kommunikáljunk az orvossal, és mint páciens, hatékonyan tudjam segíteni a munkáját?

 

7. Miért van az, hogy amikor időpontot kérünk a szakrendelésen, egy hónap múlvára kapunk időpontot, pedig az Anyósomnak olyan súlyos a problémája, hogy nem tud felkelni az ágyból?

 

8. És a legfontosabb: Miért nem kérheti a háziorvos a felvételünket közvetlenül a körzeti kórház adott osztályára kivizsgálás céljából?

 

Szeretném, ha ezekre a kérdésekre választ kaphatnék, mert az az érzésem, hogy az egészségügy most úgy kezeli a betegeket, mint a katonákat a harctéren. Aki használható, menthető azt előre veszi, megmenti, aki már öreg, a gyógyulása csak kicsit meghosszabbítja az életét, de a csata kimenetelét már nem tudja befolyásolni, azt ott hagyjuk az útszélen megdögleni.

 

 

Számomra ez elfogadhatatlan és hajlandó vagyok ellene küzdeni. Ki van velem?

 

© 2009-2015 praxis
blogszabályzat