Korányi: Egy kórháznak nevezett hajléktalanszálló

2017.11.10. 06:00

14348775_15a5e8c34ea166b369130fee0711ed32_xl_1.jpgA rendőrség 1 hét alatt 3 alkalommal volt kint ilyen olyan "alkoholos problémák" miatt. Hulla részeg fertőző tüdőbeteg hajléktalanokat szállít a rendőrség hetente az osztályra, vagy egyel feljebb a zárt részlegbe.

Üdvözlöm a blog olvasóit.

 

Sajnos ezt a posztot nem tudom rövidre fogni,de ígérem,hogy törekedek a lényegre.
Kora nyáron rohamos fogyással,gombócérzéssel a torkomban,hajhullással,gyakori hőemelkedéssel,állandó fáradság érzetével a körzeti orvoshoz fordultam.A laboreredmény igazolta,hogy gond van a pajzsmirigyemmel ami endokrinológiára tartozik,de október 31-e előtt nem tudtak időpontot adni.Így nem volt más választásom,tűrtem az egyre kellemetlenebb panaszokat.Pár hete fekvő helyzetben elkezdtem köhögni,étvágyam már egyáltalán semmi,erőm semmi,valamint elkezdett fájni mindkét oldalon az egész hátam amit szinte állandó hőemelkedés kísért.Ekkor felkerestem ismét a körzeti orvosomat aki látván az állapotom elküldött mellkas röntgenre,gondolom az elmondott tüneteim alapján.Sajnos a röntgenfelvételen tömeges beszűrődéseket találtak ami TBC-re utalt.

 

A területi tüdőgondozó azonnal beutalt az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetbe,hogy valójában erről van-e szó.Mondanom kell,hogy egy zabszem sem fért volna...pedig már nem vagyok gyerek.Másnap reggel megjelentem a kijelölt osztályon (8-as osztály aktív fekvő) felvételre. Itt megjegyzem,hogy életemben nem voltam kórházban a szülésemen kívül,így érthető,hogy féltem,ideges voltam,legszívesebben hazamentem volna elfelejtve miért is vagyok ott,de ezt ugye nem lehetett.Amíg a folyosón vártam szabad ágyra, megjelent egy doktornő dr.Sz.R. aki sietve behívott az orvosi szobájába mint új beteget.Röviden tájékoztatott,hogy a mellkasfelvétel szerint sajnos ez valóban TBC,de itt és most muszáj produkálnom egy köpetet a tenyésztés miatt.Mondtam neki,hogy sajnálom doktornő,de én "olyat" nem tudok,soha nem is tudtam.Jó,ha nem megy akkor kell csinálni egy tüdőtükrözést ami viszont fájni fog ( mutatott a saját mellkasára) vagy van még egy verzió,hogy a hátamon keresztül a felső lebenyből mintát vesznek,majd folytatta a kiselőadást,hogy olyan ember nincs aki nem tud köpni mert az a fejben dől el,tehát kezdjek hozzá.

 

Nem tudom mit produkáltam a csőbe ijedtemben,de elfogadták.Ezután elfoglaltam az ágyam és elkeseredve vártam a sorsom.Másnap délkörül megláttam a doktornőt a folyosó végén és utána siettem,hogy megkérdezzem mikorra várható ebből eredmény mivel én nem tudom mi ennek a menete.Flegmán közölte,hogy attól,hogy" utánam szaladgál nem lesz meg hamarabb" "majd ha megérkezik majd megfogja tudni".Ezzel elviharzott.Másnap egy másik doktornő jött oda hozzám aki közölte,hogy az eredmény pozitív és erről az osztályról letesznek a földszinti (19-es krónikus tüdő belgyógyászat) részlegre.Egy ápoló átkísért az osztályra,ahol rövidesen jött a főorvosnő dr.K.G. Mosolyogva közölte,hogy nem kell megijedni ennyire,ez ma már teljesen gyógyítható betegség,stb,stb.

14348775_15a5e8c34ea166b369130fee0711ed32_xl_1.jpg

Majd még mindig mosolyogva közli,hogy ez egy hosszú kezelés és minimum 3 hónapig ott kell lenni ahhoz,hogy javulás álljon be,de addig is pihenjek,sétáljak ebben a csodás parkban,egyek,hízzak,szedjem a gyógyszert,és főleg ne stresszeljek mert az nem jó.Kiemelném,hogy ez az első órában történt amikor az osztályra kerültem,tehát még jobban körül sem volt időm nézni. Nem szégyenlem,nagyon elkeseredtem,hogy három hónapot kell kórházban töltenem és talán majd hetek múlva hétvégeken kiengednek,hogy hazatudjak menni a családomhoz,de ez van, meg kell gyógyulni, mese nincs.Visszaindultam a kórterembe végig a folyosón amikor feltűnt,hogy igen furcsa alakok jönnek mennek,fekszenek,kint ücsörögnek a teraszon.Egészen konkrétan hajléktalan férfiak.Mosdatlan,koszos ápolatlan emberek,akik a szó legszorosabb értelmében métereken át húzták maguk után a szagot.Pár óra alatt megtudtam,hogy sajnos itt ez megy.

 

Tele van hajléktalanokkal az osztály, akik vissza visszajárnak (vagy hozza őket a rendőrség mivel nem hajlandóak magukat gyógyíttatni), a gyógyszereket csak egy ideig szedik majd megszöknek végigfertőzik a várost majd visszahozza a rendőrség akkor már a zárt részlegbe,ami pont az én kórtermem felett volt.Ez nekik a mennyország-tájékoztatott az egyik szintén a hajléktalanoktól már 3 hete szenvedő betegtársam.Itt kapnak enni,meleg van,ágyban alszanak. A kitakarított vécéket telerondítják,a fürdőt vizelésre használják,simán bejárnak a női mosdóba/zuhanyzóba hiába kiabál a nővér velük,nem érdekli őket.Én pl. csak úgy tudtam lezuhanyozni,ha valamelyik családtagom ott volt és az ajtó előtt őrködött míg végzek,és ez még az enyhébb kellemetlenség ami ott folyik azon az osztályon éjjel nappal.

 

A rendőrség 1 hét alatt 3 alkalommal volt kint ilyen olyan "alkoholos problémák" miatt. Igen,jól olvassák a kedves olvasók,hulla részeg fertőző tüdőbeteg hajléktalanokat szállít a rendőrség hetente az osztályra, vagy egyel feljebb a zárt részlegbe,egyik a másiktól lop, az a rendőrséget hívja,azok meg szorgosan jönnek este 11 kor intézkedni.És mindez egy kórházban történik 2017 ben ahol egy meggyógyulni vágyó,normális embernek hónapokat kellene eltölteni,hogy újra közösségbe mehessen,hogy újra tudjon dolgozni,adót fizetni,hogy még több ilyen a rendszert teljesen kihasználó,másokra veszélyes,magukat gyógyítani nem akaró embert tudjon a kórház teljes ellátással tárolni az idők végezetéig.Ezt megelégelve megpróbáltam a "kezelőorvosommal" dr.K.G.-val beszélni,hogy én ebben az idegállapotban ezt nem bírom tovább (1 hét) és találjunk valami közös megoldást,hogy innen elmehessek természetesen a gyógyszerszedés és kontroll szigorú betartása mellett.

 

A főorvosnő erre pszichológusi segítséget ajánlott intézményen belül,amit akkor nem tudtam,hogy gúnyból tesz,vagy komolyan gondolja.Sajnos teljesen komolyan gondolta.Ezek szerint neki a világ legtermészetesebb dolga az,hogy egy beteg hosszú hónapokat tölt el ápolatlan hajléktalanoktól méterekre elválasztva.Én ebbe nem nyugodtam bele,és nem érdekelt a főorvosnő cinikus és nevetséges tanácsa, közöltem vele,hogy én itt nem maradok tovább.Itt nem meggyógyulni lehet hanem megbolondulni,vagy valami más fertőző betegséget elkapni amiből köszönöm nem kérek.

 

Rendben, mondta félvállról,ha átveszi magát a területi tüdőgondozója ambuláns betegként én tőlem mehet.Szuper. Rögtön hívtam a családomat,hogy azonnal keressék fel a tüdőgondozót és intézkedjenek, mert akkor végre elmehetek erről a szörnyű helyről.A gondozó vállalt természetesen a szabályok szigorú betartása mellett,ezzel semmi gond nem volt. Mivel ezt közölnöm kellett a főorvosnővel is,bekopogtam a szobájába ahonnan egy az osztályon dolgozó másik orvos jött ki,és közölte velem,hogy ő vette át a papírmunkát a főorvos asszonytól mert az ideg összeroppanást kapott tőlem,és nem hajlandó az ügyemmel tovább foglalkozni.

 

Tehát Őnagysága kapott tőlem idegösszeroppanást az egy hét alatt holott összesen beszéltem vele 2 alkalommal 2-2 percet azt is futtában.Ő kapott tőlem idegösszeroppanást,mert két alkalommal próbáltam valamivel többet megtudni a betegségemről/a köpeteredmény várható idejéről/ és egyáltalán erről az egészről,valamint kétségbeesve kértem a segítségét,hogy találjunk valami megoldást a hazamenetelemre,mert ez nem állapot ami ott megy.

 

Az aznapi vizitet még megvártam amin az idegösszeroppanástól szenvedő főorvosnő is részt vett. Flegmán, rám sem nézve odamorogta,hogy a záróját még megcsinálom a kollégától később átveheti.Szerencsémre 2 órán belül elkészült, így végre elhagyhattam ezt kórháznak nevezett hajléktalanszállót.

 

Köszönöm,hogy elolvasták és elnézést amiért hosszúra sikerült.

 

Ágnes

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qbr 2017.11.10. 08:00:01

Hatratantorodtam a levélből áradó empátiahullámtól

Milyen megoldást látna a kedves levélíró? Rendezzünk be hajléktalankórházakat? És akkor oda fűtés, vagy fedél vagy folyóvíz sem kell, mert hogy ugyis azt szokták meg, hogy nincs?

Értem én, hogy elviselhetetlenek a körülmények, biztos én is próbáltam volna magam atkerni a gondozóba, de azért elég fura a levél hangvétele.

De akkor ideidézném a klasszikus bioetika példát: behoznak a kórházba egy Nobel-díjas tudóst, egy szívspecialistát, egy nyugdíjas könyvelőt, egy hajléktalant meg egy híres politikust. Mindannyiuknak szervátültetésre lenne szüksége, de csak egy szerv van. Kinek jusson?

apanna 2017.11.10. 08:17:01

@qbr: Megértem a poszt íróját. Képzeld el a következőt: panelház ötödik emelet. Hatan laktok egy szinten. A szomszédod neuropátiás, sérült rövidtávú memoriával, hárító magatartással. Egyedül él, lakását eladta egy kft nek, havi 4 ezer forintért, hozzátartozója nincs. Egy gondozó jár hozzá, de őt sem engedi be a lakásba, csupán a vásárlásait intézheti. A lakásból árad a bűz évek óta, pelenkát nem használ, igy a bútorok már beitták a szagokat. Csotány hegyek. És te a szomszédban laksz. Még csak közös mosdót sem használtok....
Most képzeld ezt el egy ágyszomszéddal, aki évekig az utcán élt, él, és tedd hozzá a mentális állapotot. Igen, csináljanak ezeknek az embereknek külön kórtermet, hogy ne zavarják a gyógyulni akaró társaikat. És találjanak megoldást az elkülönítésükre.

qbr 2017.11.10. 09:14:22

@apanna: És akkor a karbantartót kezdjem szidni, aki azután is ott fog dolgozni, hogy én kikoltoztem?

Egyébként a Korányiban kezelnek nagyon súlyos, nem fertőző betegeket. Pl. sipolyokkal, amik rossz szaguak. Vagy olyan betegeket, akik nem elég önellátók a személyes higiéné megfelelő fenntartásához. És könnyű őket is "hajléktalannak" nézni, ha már ezt így kineveztuk egy negatív címkének.
Jó pár évvel ezelőtt egy súlyos parkinsonos beteg hozzátartozójával beszélgettem, aki mesélte, hogy a hozzátartozója egyedül próbált menni vhova, elesett az utcán, nem tudott felállni. A közelében lévők nem segítettek, hanem csak odavetettek, hogy mocskos részeg hajléktalan. Kb. félórát feküdt a foldon, míg végre valaki segített. Persze ez csak példa ugye, nem lehet általánosítani.

badger 2017.11.10. 09:15:16

:-D mindig viccesnek találom amikor valaki a közép - felső osztály rétegéből találkozik a szép magyar rögvalósággal. Ha Magyarországon élsz, tiszteletben kell tartanod a kulturánkat.

Antalbaba 2017.11.10. 09:21:47

Ha már úgyis foggal-körömmel irtják a demokráciát, akkor bevezethetnék újra a kényszerfürdetést:-( Néha egy alapos sikálás, nyírás + élősködő-mentesítés /TBC szűréssel spékelve/ senkit sem vinne a sírba...

defné 2017.11.10. 09:26:14

@qbr: A vilagon semmi baj nincs a level hangvetelevel. Empatiarol meg olyan esetben nyilvan nem beszelhetunk,amikor heteket kell eltolteni mosdatlan buztol arado emberekkel egy korteremben vagy osztalyon akiknek donto tobbsege valoban mentalisan is leepult. Es igen,kellene egy kulon intezmeny,vagy minimum egy masik epulet korhazon belul,ahol ezeket az embereket gyogyitjak es nem zavarnak masokat a megszokott eletvitelukkel.

qbr 2017.11.10. 09:47:14

@defné: Aham, jól hangzik.
Néhány apró kérdést kellene csak megválaszolni.
Ki dönti el, hogy ki kerüljön az elkülönítőbe? Az orvosok? Vagy a nővérek? Vagy a biztonsági szolgálat? Mi alapján? Szagmintát vesznek? Mi a mértékegysége az elkülöníthetőségnek?
Vagy a betegek szavaznak? De mi van, ha a kórteremben többségben vannak "ezek" az emberek? Ők szavazzák át a "normális" embereket az elkülönítőbe? És mi van akkor, ha egyre többen és többen lesznek "ezek" az emberek?
És hova kerüljenek a tiszta, nem büdös hajléktalanok? Ők elkülönítendők, vagy sem? Igen, mert úgyis biztos lopni fognak?
És mi a helyzet azokkal, akik vastagbél-kivezetéssel élnek? Vagy pl. a sipolyosokkal, amilyen mondjuk Arany János is volt? Őt inkább a hajléktalanokkal zárnád össze, vagy érdemeire való tekintettel elviselnéd a kórtermedben az ezzel járó rossz szagokkal együtt? Vagy csak akkor, ha ír plusz két szonettet?
És mi van a mentálisan leépült emberekkel, mondjuk egy Alzheimer kóros beteggel? Őket zárjuk be a bűzbe, "ezek" közé az emberek közé? Merthogy úgyis leépültek mentálisan, és akkor tuti nem zavarja őket a bűz?
És melyik orvos lesz beosztva az elkülönítőbe? Vagy "ezek" az emberek maguktól gyógyulnak majd?
És milyen a megszokott életvitelük, amit követniük kellene a kórházban? Aludjanak a földön? Vagy kint az udvaron? Vagy nekik legyen szabad alkoholt fogyasztani?

Csupa-csupa egyszerűen megoldható, könnyen megválaszolható kérdés.

Empátiáról, ha jól értem, ezek szerint kényelmetlen, kellemetlen körülmények között nyilván nem beszélhetünk. Empátia csak a meleg, fűtött, jószagú szobákba való.

defné 2017.11.10. 10:25:36

@qbr: Rem egyszeru lenne eldonteni ki keruljon az elkulonitobe. Gondolom minden ember elott ismert a honapok ota nem tisztalkodott,elviselhetetlen szagu hajlektalan latvanya. Ne akarj engem meggyozni,hogy ez igy rendben van,mert egyaltalan nincs. Nincs rendben,hogy egy gyogyulni akaro betegnek (akar tobbnek) hetekig hajlektalanokkal kell egy korteremben elnie a nap 24 orajaban. Errol szerintem senkit nem fogsz tudni meggyozni. Nem tudom te mit szolnal hasonlo helyzetben,fuggetlen attol,hogy itt mit kommentelsz gyakorlatilag az emberi jogokra utalva. Ez azert nem teljesen igy mukodik.Olvasd el figyelmesebben a posztot,hogy milyen allapotokat teremtenek az osztalyon a hajlektalanok, konkretan leszarva a korhaz szabalyait,higieniajat.Ha nagyon oszinte akarok lenni,egy pusztaba telepitenem ki a korhazi satrat a reszukre. Ott lehetne hugyozni szarni ossze vissza,honapokig nem furodni,bagozni,inni,allat modjara elni. De ennek az elviselesere ne kenyszeritsen senki normalis betegeket amikor van baja eppen eleg.

qbr 2017.11.10. 11:10:08

@defné: A rosseb akar téged bármiről is meggyőzni. Leírtam, hogy miért megoldhatatlan, amit szeretnél, a személyes véleményem pedig az, hogy emellett még embertelen is, de ez meg vélemény, ami meg mindenkinek úgyis megvan a sajátja, arról különösen nem akarlak meggyőzni.

Emberi jogokat én nem emlegettem, hanem te - de úgy látom, hogy a saját emberi jogaid sérülésére (normális körülmények között gyógyulás) azért kényesebb vagy, mint mások emberi jogainak korlátozására.

Igazság, hol vagy? 2017.11.10. 11:52:43

Ha jól olvastam,a hajléktalanok egy emelettel feljebb voltak nem a panaszossal egy szobában.De lehet,hogy tévedek.qbr-nél a .

Dikusz 2017.11.10. 12:22:17

@apanna: azt szeretném megkérdezni tőled, hogy milyen megoldást kellene találniuk, és miből, hol?

mechanikus körte 2017.11.10. 16:55:29

"Tele van hajléktalanokkal az osztály, akik vissza visszajárnak (vagy hozza őket a rendőrség mivel nem hajlandóak magukat gyógyíttatni), a gyógyszereket csak egy ideig szedik majd megszöknek végigfertőzik a várost majd visszahozza a rendőrség akkor már a zárt részlegbe,ami pont az én kórtermem felett volt."

Javaslom az értő olvasás gyakorlását. A kedves posztoló nem volt egy kórteremben, még csak egy emeleten sem hajléktalannal.
Nyilván kellemetlen szituáció, ha a közös helyiségeken osztozni kell a posztoló által leírt betegtársakkal. (Bár nem tudom, hogy kerültek a zárt részlegről egy emelettel lejjebb, de mindegy.) Tessék ezt betudni annak, hogy a demokrácia nemcsak pozitív következményekkel jár.:-) Az állami egészségügy nem különböztethet meg betegeket faj, bőrszín, származás, vallás és vagyoni állapot alapján sem. A fertőző tébécés ugyanolyan betegként kezelendő, akár a Rózsadombról sétált be, akár a rendőrség vitte be az utcáról. Csak épp a beteg egy idő után hazamehet, az orvos és a nővér meg ott van nap, mint nap... Számonkérni rajtuk, hogy miért vannak kevésbé konszolidált ápoltak is, elég nagy butaságra vall.

apanna 2017.11.10. 17:47:24

Müller Veronika a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatóhelyettese a Tbc Világnapja kapcsán elmondta, hogy Budapesten a fertőző tbc-sek nagy része
hajléktalan, ezért nekik egy külön, nagyon speciális ellátórendszer kellene, ahol fel tudják vállalni azt a sokféle betegséget, amivel egyébként is küzdenek. Ezt 2011 ben nyilatozta.

Főgebra 2017.11.10. 17:53:42

@qbr: Aztán az egy újabb pikáns kérdés, hogy válogatnák össze a doktorokat és a szakszemélyzetet? Ki döntené el, hogy kinek kell ott dolgozni? A döntése, az megfellebbezhetetlen lenne?

itt az igaz 2017.11.10. 19:42:35

@Igazság, hol vagy?: @mechanikus körte:
Akik nem hajlandóak magukat kezeltetni (megszöknek)azokat már egy emelttel feljebb rakják ha yard viszi vissza.Ez a zárt részleg.A többi lent kóvályog azon az osztályon ahol a posztoló feküdt.

Pedig egyszerű volt.:)

itt az igaz 2017.11.10. 19:49:16

@mechanikus körte:
Nem azt kérte számon,hogy miért vannak koszos hajléktalanok az osztályon,hanem azt,hogy miért muszáj ezeket a betegeket egy kórterembe tenni a nem hajléktalanokkal.

Lássuk be van némi igazsága a dolognak.

itt az igaz 2017.11.10. 19:56:52

@Dikusz:

Mondjuk a Korányi van akkora,hogy egészen biztos van kihasználatlan rész ahol az utcáról összeszedett hajléktalanokat lehetne gyógyítani,mert ez mindenkinek az érdeke lenne.Az már egy más lapra tartozik,hogy xarnak a betegségükre és szétköpködik a várost.

Greg24 2017.11.10. 21:36:32

Sajnos minden kórházba ez van...télen mennek a melegbe ahol kapnak enni inni,de arra nem veszik a fáradtságot h le is fürödjenek sajnos...sz a hátránya ennek az ellátórendszernek h mindenkinek jár minden...kell nekik adni annyi gyógyszert amennyi kell aztán kézi csókolom és meg így is jó fej volt a kórház...semmit nem fizetnek,sőt meg a normális betegeknek is megkeserítik a gyógyulását...

swiss blend 2017.11.10. 22:58:10

@qbr:
Mi "embertelen"?
Az nem embertelen,hogy egy ilyen koszos és büdös embert betesznek mondjuk közvetlenül az ágyad mellé szobatársnak?

forge 2017.11.11. 00:18:11

@qbr:
"Ez nekik a mennyország-tájékoztatott az egyik szintén hajléktalanoktól már három hete szenvedő betegtársam.Itt kapnak enni,meleg van,ágyban alszanak.A kitakarított vécéket telerondítják,a fürdőt vizelésre használják,simán bejárnak a női mosdóba/zuhanyzóba hiába kiabál a nővér velük,nem érdekli őket.
A rendőrség 1 hét alatt 3 alkalommal volt kint ilyen olyan alkoholos problémák miatt.Igen,jól olvassák a kedves olvasók,hulla részeg fertőző tüdőbeteg hajléktalanokat szállít a rendőrség hetente az osztályra,vagy eggyel feljebb a zárt részlegbe,az egyik a másiktól lop,az a rendőrséget hívja,azok meg szorgosan jönnek este 11 kor intézkedni".

És akkor jössz ilyen dumával,hogy ki dönti el,hogy ki kerüljön az elkülönítőbe,mi alapján,és vegyenek-e szagmintát,meg mi a mértékegysége az elkülöníthetőségnek.Tökéletesen mindegy ki dönti el.A hajléktalan nem gyógyulni megy a kórházba hanem héderelni,ezáltal leszarja,hogy elkülönítőben fogja kihúzni a telet teljes ellátással,vagy beteszik a normál kórterembe a tiszta betegek közé.

she_wolf 2017.11.11. 05:06:28

Nem értem a problémát. A poszter is TBC-s, és a hajléktalanok is. A nem megfelelő higiéniájú embereket a kórterembe bocsátás előtt zuhanyzóba kell küldeni, oszt kalap.
A hullarészegeket kijózanítani, és befekvésre alkalmas állapotban elhelyezni a krónikus és fertőző betegek közé, hiszen a betegségük és a terápia is ugyanaz.

Ja, hogy nincs ember, aki mindezt felügyeli, betartatja, egyáltalán ügyel arra, hogy jóskapista ne a rozimarcsa klotyóját látogassa? Ne a praxison tessék háborogni, hanem tessék elregélni egy lehetőleg nem kormánypárti újságírónak!

Hasonló esetben én is minél hamarabb más megoldás után néznék, azonban nem okolnám a hajléktalant miatta.

"Tele van hajléktalanokkal az osztály, akik vissza visszajárnak (vagy hozza őket a rendőrség mivel nem hajlandóak magukat gyógyíttatni), a gyógyszereket csak egy ideig szedik majd megszöknek végigfertőzik a várost majd visszahozza a rendőrség akkor már a zárt részlegbe,ami pont az én kórtermem felett volt."
Ha hajléktalan, akkor nagy valószínűséggel nem dolgozik, ergo: nem is fizet egészségügyi hozzájárulást. Ha lenne biztosítása és beteg lenne, ugyanúgy elmenne orvoshoz, mint bármelyik biztosítással rendelkező beteg.
Gondolom, mazochistákról mesél a poszter, akik "nem hajlandóak" magukat gyógyíttatni, inkább kiköpi a tüdejét, mert az olyan buli. Meg héderelni jár be, hiszen tutibb a házirendhez alkalmazkodni, mint bort inni a többi hasonlóval.

Nincs ez így jól sehogysem:(
Leginkább az nincs jól, hogy 2014 óta nem kötelező -nevesített munkaköröket leszámítva- a tüdőszűrés, és hogy csak 40 év fölött ingyenes évente egy alkalommal.

qbr 2017.11.11. 07:06:04

@swiss blend: Bár eltérnek a fogalmaink az embertelenség kapcsán de sebaj.

Akkor marad a többi kérdés. Ha inkontinens az agyszomszedod, az is embertelen számodra, és őt is inkább betenned 5 mosdatlan hajléktalan mellé (ami ugye ezek szerint nem embertelen az illetővel szemben)?

Basszameg már, ti komolyan nem láttok egy problémára más megoldást, mint hogy valaki takarítsa el a szemetek (orrotok) elől, mindegy milyen áron, amíg azt a másik ember fizeti meg?

qbr 2017.11.11. 07:10:47

@forge: Némi ellentmondást érzek itt: ha ott akar egész télen hederelni, akkor miért hagyja el pár napon belül a kórházat?
(És mindezt úgy írom, hogy feltételezem, hogy valamilyen furcsa okból tisztában vagy azzal, hogy mit akar egy hajléktalan)

Dikusz 2017.11.11. 11:42:35

@itt az igaz: azt szeretném megkérdezni tőled - a hozzászólásodból úgy látom ismered a Korányit- mégis, melyik az a kihasználatlan rész a kórházon belül, ahol ezt meg lehetne oldani, és hogyan? Komolyan érdekel a véleményed.

forge 2017.11.11. 12:14:25

@qbr:

"Némi ellentmondást érzek itt: ha ott akar egész télen héderelni,akkor miért hagyja el pár napon belül a kórházat"?

Nincs itt semmiféle ellentmondás.A kórházban nincs alkohol,nincs cigi,így fogja magát és télakot vesz,hogy tudjon tovább tarhálni az utcán.Idővel visszaviszik,marad egy darabig,majd megint lelép.Mindezt honnan tudom?Nem fogod elhinni,olvastam egy elég hitelesnek mondható oldalon pár hónapja.

"És mindezt úgy írom,hogy feltételezem,hogy valamilyen furcsa okból tisztában vagy azzal mit akar egy hajléktalan"

Jó a feltételezésed.Olyan Budapesti kerületben lakom,ahol hemzsegnek nappal a tereken,éjjel az utcán a papírkartonokon.Mielőtt megkérdeznéd: a tereket este 9 kor bezárja az önkormányzat,onnan menniük kell.Ezenfelül három hajléktalanokat segítő pincehelyiség van a közelemben (nekem is) ahol egész nap fogadják őket,de csak józanul,és 3 hónapnál nem régebbi tüdőszűrő lappal.De mivel már kora reggel szarrá isszák magukat,szűrésről papírjuk nincs,oda nem mehetnek be.Marad az utca,a mocsok,a földön fetrengés,behugyozás-beszarás,és a folyamatos alkoholos mámor.

she_wolf 2017.11.11. 17:28:29

@forge:
"Ezenfelül három hajléktalanokat segítő pincehelyiség van a közelemben (nekem is) ahol egész nap fogadják őket,de csak józanul,és 3 hónapnál nem régebbi tüdőszűrő lappal.De mivel már kora reggel szarrá isszák magukat,szűrésről papírjuk nincs,oda nem mehetnek be.Marad az utca,a mocsok,a földön fetrengés,behugyozás-beszarás,és a folyamatos alkoholos mámor."

A hajléktalanok java része alkoholista. Az alkoholbeteg ember egyetlen napot sem bír ki alkohol nélkül, tehát józanul nem tud bemenni egy központba. Bukta l.
A hajléktalannak munkája se nagyon szokott lenni (felvételi űrlapon hülyén néz ki a lakcím rovatban, hogy lakóhelye: utca, penderítik is kifele az ajtón, még ha alkalmas is lenne egyébként). Bukta ll.
Ha nincs munkája, egészségbiztosítása sincs, tehát ha beteg, nem fogadják (csak bizonyos esetekben -ilyen a nagy kockázatú TBC is, aminek a terjedése rendszeres szűréssel kézben lehetne tartva. Nem tudom mennyibe kerül a tüdőszűrés, ha nem vagy jogosult (tehát nem fizetsz TB-t, ugyanakkor ha beteg vagy, nem maradhatsz ellátatlanul, pláne fertőző betegség esetében. A TBC pedig ilyen. Bukta lll.
A kör bezárult.

A hajléktalan de még "csak" hajléktalan, és nem alkoholfüggő emberek zöme inkább ívesen kikerüli a hajléktalanszállókat pontosan a betegségektől, élősködőktől való félelme miatt.

"De mivel már kora reggel szarrá isszák magukat,szűrésről papírjuk nincs,oda nem mehetnek be.Marad az utca,a mocsok,a földön fetrengés,behugyozás-beszarás,és a folyamatos alkoholos mámor."

Mondjátok a nagy "okosságokat", és fingotok nincs az alkoholizmus mibenlétéről!

swiss blend 2017.11.11. 18:59:35

@she_wolf:

A hajléktalanok java része alkoholista
-Ne haragudj,de a hajléktalanságnak miért a természetes velejárója az alkoholizmus?
Az alkoholbeteg ember egyetlen napot sem bír ki alkohol nélkül,tehát józanul nem tud bemenni egy központba
-Ennek ellenére mégis vannak akik megpróbálnak ember módjára élni a körülményeikhez képest.Ősszel és télen teltházzal működnek a hajléktalan napközik.
A hajléktalannak munkája sem szokott nagyon lenni (a felvételi űrlapon hülyén néz ki a lakcím rovatban,hogy lakóhelye: utca,penderítik is kifelé az ajtón,még ha alkalmas is lenne egyébként.
-Nagyon tévedsz.Azok a hajléktalanok akik nyilvántartásba vetetik magukat mint fedél nélküli,azok hajléktalan igazolványt kapnak,amiben állandó lakcímként valamelyik hajléktalanszálló szerepel.Ezzel az igazolvánnyal jogosult munkát vállalni,jogosult az egészségügyi ellátásra, (ingyenesen)és jogosult az adott kerület önkormányzata által biztosított napi háromszori étkezésre.Ennek fényében hidd el,hogy van olyan hajléktalan aki megembereli magát,és a hajléktalan szállóról dolgozni jár.Nem sok a létszám, de van.
..ilyen a nagy kockázatú TBC is,aminek terjedése rendszeres szűréssel kézben lehetne tartva.Nem tudom mennyibe kerül a tüdőszűrés,ha nem vagy jogosult (tehát nem fizetsz TB-ét,ugyanakkor ha beteg vagy,nem maradhatsz ellátatlanul,pláne fertőző betegség esetén.
-A tüdőszűrés ára 1500 Ft (beutaló nélkül) amit a hajléktalannak nem kell kifizetni,a hajléktalan igazolvány felmutatása esetén.Nem lehet kézben tartani a TBC terjedését,ha nem hajlandóak szűrésre menni,vagy nem szedik a gyógyszert.Olvass utána a neten,elég sok infó van erről.
A hajléktalan de még "csak hajléktalan,és nem alkoholfüggő emberek zöme inkább ívesen kikerüli a hajléktalanszállókat pontosan a betegségektől,élősködőktől való félelme miatt.
-Hajléktalanszállóra nem lehet bemenni előzetes orvosi vizsgálat nélkül, amibe a tüdőszűrés is beletartozik.
Mondjátok a nagy "okosságotokat" és fingotok nincs az alkoholizmus mibenlétéről.
-Különösebben nem hiszem,hogy bárkit is foglalkoztat az alkoholizmus "mibenléte" aki nem érintett,de talán le kell tenni a poharat és orvosi segítséget kérni ha nem megy egyedül.Sokaknak sikerült már,így tényleg ne akarjunk már glóriát tenni a saját ürülékében fetrengő hajléktalanok fejére mert súlyos alkoholisták.

tix 2017.11.11. 21:12:31

@mechanikus körte:

De sajnos együtt voltam egy emeleten a hajléktalanokkal,és azt az 1 hetet senkinek nem kívánom átélni még azoknak sem,akik itt mindenféle kifogással jönnek a hajléktalanok védelmében.
Nagyon eltalálta a lényeget az egyik hozzászóló azzal,hogy kitelelni jönnek ide,és nem teljesen meggyógyulni.Most írjam le azt,hogy rendszeres az intézményen belüli ivás is? Hogy nem hajlandóak megfürödni? Hogy fényes nappal összeszarja magát,és még 1 óra múlva is a szaros pizsamájában csoszog a teraszon? Hogy olyan büdösek,hogy az már elviselhetetlen? Hogy a női zuhanyzóba járnak vizelni,pedig a wc ott van 2 méterre? Elhiszi? Márpedig így van.@qbr:

tix 2017.11.11. 21:45:35

@she_wolf:
Nem érti hol a probléma??
A bekerült hajléktalan nem fürdik hiába kérik meg erre,inkább rohad tovább,mert neki az kényelmes és megszokta,őt bizony nem zavarja.
Nem a hajléktalant okolna ez miatt? Akkor mégis kit? Engem mert nem bírtam tovább az osztályon uralkodó állapotot (nem csak én egyébként) vagy az orvost aki megint csak nem tud mit tenni,vagy az ápolónőt aki a lelkét kiveszekedte ezekkel a koszfészkekkel eredménytelenül? Talán nekünk betegeknek kellett volna megfüröszteni,megborotválni,parazitamentesíteni a bekerült hajléktalanokat,vagy Ön hogy gondolta? És azért mert ezek a élő bacilus gazdák nem hajlandóak tisztálkodni,nem hajlandóak a vécére járni,össze vissza köpködnek ahol éppen állnak,gyakorlatilag semmire sem hajlandóak ezt a többi betegnek kötelessége eltűrni???

"Ha lenne biztosításuk és betegek lennének egészen biztos orvoshoz fordulnának." Van biztosításuk nem kell értük aggódni, a magyar állam fizeti helyettük.

she_wolf 2017.11.11. 22:56:02

@tix:
Az értő olvasás hasznos dolog, próbálja meg ismét!
Kitartás, menni fog!

she_wolf 2017.11.11. 23:25:14

@swiss blend:
Nem természetes velejárója, de ha megnézed a valós helyzetet, akkor sajnos ez van, nem a fordítottja.
Köszönöm, hogy számomra értékes információkat közöltél ami a hajléktalanok lehetőségeit illeti, csak éppen azt felejted el, hogy hiába a papírforma, ha a való életben nem valósul meg, csak igen csekély esetben.

"Azok a hajléktalanok akik nyilvántartásba vetetik magukat mint fedél nélküli,azok hajléktalan igazolványt kapnak,amiben állandó lakcímként valamelyik hajléktalanszálló szerepel.Ezzel az igazolvánnyal jogosult munkát vállalni,jogosult az egészségügyi ellátásra, (ingyenesen)és jogosult az adott kerület önkormányzata által biztosított napi háromszori étkezésre.Ennek fényében hidd el,hogy van olyan hajléktalan aki megembereli magát,és a hajléktalan szállóról dolgozni jár. Nem sok a létszám, de van."

Jogosult. Igen. Papíron. Ott borul az egész, hogy elhanyagolható az a százalék, aki így munkát kap. Innentől -ti. hogy "leírták"- indul az út a lejtőn lefelé.
A lejtő alja gyakrabban az alkoholizmus, mint nem. A magyar társadalom másik igen kényes, és sokakat érintő szegmense.

A glória odaítélése, vagy megvonása nem az én feladatom, úgyhogy ezt skippelem, engedelmeddel.
Mivel szerettem volna tisztábban látni kerestem, és ezt találtam:
utcajogasz.blog.hu/2015/11/07/utmutato_hajlektalan_embereknek_az_egeszsegugyi_ellatasokhoz

Nem tudom, mindez jelenleg érvényes-e még, és így, ahogy itt szerepel. Engem nem érint. És akit érint, az vajon tud róla?
Nem csodálkoznék ha kiderülne, hogy java részük nem tudja, merre induljon el, milyen jogai és kötelezettségei vannak.

she_wolf 2017.11.11. 23:27:32

@tix:
"Van biztosításuk nem kell értük aggódni, a magyar állam fizeti helyettük."

Itt tetszik tévedni, kedves poszter! Nem az állam fizeti, hanem maga, én, és a többi befizető.
Az alkoholista TBC-s betegért IS!

defné 2017.11.12. 08:43:11

@tix: Sok mindent nem ertek ebben a tortenetben. Pl. egy ilyen osztalyon ahol ennyi hajlektalant "kezelnek"miert nincs kotelezoen a bekeruleskor fertotlenites? Mi a biztositek arra,hogy "csak" tbc-vel fertozott es nincs valami mas fertozo betegsege amit pillanatok alatt szetszor az osztalyon? Hogy kerul oda be alkohol? Ki viszi be?Ezekszerint kijarnak vasarolni? Igy tenyleg nehez lehet eltolteni heteket ez teny. Mellesleg en 1 percet nem maradtam volna.

she_wolf 2017.11.12. 19:00:19

@defné:
Én is azzal kezdtem, hogy mit nem értek.
Erre jött egy olyan válasz, hogy a hajléktalan tök jól érzi magát úgy,ahogy van, a lényeg, hogy ne legyen szem és orr előtt.

Nagyjából annyi megy át, hogy méltatlankodni kell azon, hogy tán egyik beteg a másikat tegye rendbe, az még véletlenül sem lehet opció, hogy az ehhez hasonló állapotokról a legkevésbé tehet akár a beteg, akár a hajléktalan.
Koszos, büdös, tüdőbeteg, akkor csakis és kizárólag hajléktalan lehet, és a hajléktalan -mint olyan- rontja a városképet.

she_wolf 2017.11.12. 19:04:28

@defné:
Még valami: azért osztályos felvételkor néznek labort, nem csak úgy bezsuppolnak egy kórterembe.
Alkohol meg bárhogy bekerülhet, a kórház (a zárt osztályokat nem számítva) nem börtön, ahol rovancs van. A kórházakban önrendelkezési és betegjogok vannak.

forge 2017.11.13. 00:26:09

@she_wolf:
De,tehet róla a hajléktalan,hogy már bent fekvő betegként is hulla szagot áraszt,mert (poszter írta) nem hajlandó megfürödni és rendbe tenni magát egyik sem.Akkor mégis ki a búbánat a hibás ebben? Miért nem lehet ezeknek az embereknek parancsolni? Miért kell a nővérnek veszekedni,hogy húzzon tisztálkodni? Miből gondolják a hajléktalanok,hogy ezt a szagot ami igenis elviselhetetlen (csak húzódjunk közelebb egy hajléktalanhoz a járműveken) más embernek szagolnia kell? Miért nekik van igazuk? Miért nem annak aki betartja a kórházi szabályokat,és ügyel a saját higiéniájára? Tudnál nekem ezekre válaszolni? Kérlek.

she_wolf 2017.11.13. 02:30:49

@forge:
Nem szokásom, de hivatkoznék Antalbaba hozzászólására.

Miért nem lehet ezeknek az embereknek parancsolni? Hát kérdezd meg az emberminisztert, meg azokat a köcsögöket, akik romhalmazzá változtatták az állami egészségügyi ellátást!

Ha a koszlott beteg kórházba kerül, nem kaphatja a hóna alá egy markos betegápoló az osztályon és nem zárhatja rá a zuhanyzót, hogy addig ne jöhessen ki, míg nem patyolat! Sérülnek a betegjogok, az önrendelkezési jog, így tehát csak megkérhetik. A hajléktalanság pedig nem indok a zárt osztályon való elhelyezésre.
És ha egy abszolut nincstelenről beszélünk (ahogy az a hajléktalanokról általában az embereknek beugrik), akkor nincs neki piperetatyója sem. A tiszta víz nem elég, a kórház meg örül, ha egy klepetust tud neki adni, hogy ne vétsen a szemérem ellen.

(Gondold csak meg, mi mindent kell egy kórházba vinned, ha muszáj befeküdnöd: pzs, klópapír, fésű, valami habzó szar, amivel megmosakodsz, türcsi.....ha mindez van is egy utcán élőnek, az aluljárók szaga és az utca egyéb apró élőlényei azokba is beleitták magát.)
Ja, ember sincs, aki a víz alá tartaná az ilyen betegeket, és lemeózná, ha elkészült a toalettjével.

De szuperkózház épül a semmibe, ez a fasza!

"Miért nekik van igazuk?"
Ki mondta, hogy nekik igazuk van? Joguk van. Ugyanúgy, mint a poszternek. Az egészségügynek meg kötelessége, hogy egy cseppfertőzéssel és kontakt módon is gyorsan terjedő fertőzést megakasszon. Ha már így kibasztak velük, hogy nem kötelező az embereknek szűretni magukat.
Basszátok már meg, egymásnak esnek az emberek azon, hogy a hajléktalannak van-e igaza, vagy egy konszolidált, családos dolgozó embernek, és nem látjátok, hogy az egész cucc jócskán túlnőtt mindezeken?
Vegyetek már egy kis fáradságot, és olvasgassatok arról, hogy hogyan ferdült el a totális egészségügyi rendszer az évtizedek folyamán!
Persze ez nem tetszik, mert ahhoz gondolkodni is kéne, és milyen kiábrándító lehet már rájönni arra, hogy a fejétől bűzlik a hal -ezért bűzlik a koszlott betegtől a kórterem:(

she_wolf 2017.11.13. 02:42:33

@apanna:
Gondolom, azóta hatalmas előrelépések történtek az ügyben. Igen. Csak ez lehet.
(Bocs, most kínomban röhögök.)

defné 2017.11.13. 08:41:39

@she_wolf: Dehogynem kaphatna a hona ala egy markosabb betegapolo,hogy a zuhanyzoba kenyszeritse furodni,ez hulyeseg. Szerinted a hajlektalan menne jelenteni a betegjogi kepviselonek,hogy eroszaknak erejevel furdesre kenyszeritettek? Na ne mar.. Itt inkabb arrol van szo,hogy nincs markos apolofiu aki a fulenel fogva rangatna be a viz ala, ket nagy seggberugas kisereteben. Errol van itt szo nem emberi jogokrol meg fertotlenitoszerek hianyarol.

Dikusz 2017.11.13. 08:53:40

@tix: már megbocsásson a kérdésemért: ebben a hozzászólásában azt írja, hogy 1 hetet volt egy emeleten a hajléktalanokkal. Ez annyit jelent, hogy ön csak egy hétig volt a Korányiban? Ha igen, akkor honnan tudja kitelelni mennek-e oda a hajléktalanok? Ha meg több hetet tartózkodott az intézményben, annyit azért biztos nem, hogy megtudja tényleg áttelelnek ott. Nincs olyan, hogy hónapokig lehet bárki is azon az osztályon, ahol önt kezelték.

she_wolf 2017.11.13. 09:07:50

@defné:
Pedig nem kaphatja. Ezt jobb, ha elhiszed.
Én teljesen megértelek, és igazat is adok neked. De próbáld már meg felfogni, hogy más az, hogy mit kellene, és hogy mit lehet!
Hogy szerintem (és bárki szerint) mit tenne vagy nem tenne egy hajléktalan, csak feltételezés.
Nyílt osztályon ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik mindenki!

"Itt inkabb arrol van szo,hogy nincs markos apolofiu aki a fulenel fogva rangatna be a viz ala, ket nagy seggberugas kisereteben."

Vajon miért nincs? Mert a zárt osztályon van szolgálatban. És a beteg miért nincs zárt osztályon -hogy két legyet üssünk egy csapásra? Mert semmi nem indokolja.
Fülénél fogva...seggberúgás. Ez aztán a megoldás! Hogy nem jutott még eszébe senkinek?:(
A kör bezárult -már megint.

defné 2017.11.13. 20:33:52

@she_wolf: Tok felesleges vitazni. Te hajtod a mit nem lehet,meg az ugyanolyan jogai vannak mint barki masnak,en meg hajtom,hogy a "jogok"mellett gondolni kellene azokra is,akik 2 meterre fekszenek ezektol az elo bacilusgazdaktol. Tok feleselges latom. Mindenesetre ha en kerulnek a poszter helyebe (remelem nem fogok) elsokorben a furodni nem akaro hajlektalant kirangatnam az agyabol es a zuhanyzoig rugdalnam a valagat. Egeszen biztos lennenek olyan betegtarsak akik szivesen segitenenek ebben. Aztan mehetne jelenteni oda ahova akar. A kivert kutya nem torodne a panaszaval.

she_wolf 2017.11.13. 21:30:22

@defné:
Veled tényleg tök felesleges.
Megint nem ment át a lényeg, mi?

forge 2017.11.14. 00:21:25

@she_wolf:
"Vegyétek már a fáradságot,és olvasgassatok arról,hogy hogyan ferdült el totálisan az eü.rendszer az évtizedek folyamán"
"Persze ez nem tetszik,mert ahhoz gondolkodni is kéne..."
"Nyílt osztályon ugyanolyan jogokkal rendelkezik mindenki"
"Próbáld már meg felfogni,hogy más az,hogy mit kellene,és mit lehet"

Mindenáron a a törvényt hibáztatod,pedig ezer százalék,hogy Te is tisztában vagy azzal,hogy mennyi "jogsértés" történik ma a kórházakban/rendelőkben.Tehát: ez a joga van,meg nem szabad,meg nem vihetik,meg nem nyúlhatnak hozzá ha nem akarja,ezt hagyjuk.
Utánanéztem. Az egészségügyi törvényben sehol nem szerepel az,hogy egy betegnek joga van a többi más betegnek pokollá tenni a kórházi tartózkodását,sehol nem szerepel az sem,hogy egy hónapok óta nem tisztálkodott,húgy-szar és minden szagú embert a kórház köteles a betegágyba befektetni előzetes fertőtlenítés és parazitamentesítés nélkül,ha ő nem akarja.Ilyen törvénykezés nincs.Ha találtál linkeld be nekem légyszíves.Így muszáj vagyok @defné:-nek igazat adni abban,hogy kérdezés nélkül két fülessel egybekötve a zuhanyzóig rugdalnám ezeket a férgeket.

forge 2017.11.14. 00:23:32

@she_wolf:
folyt. Ha ápoló lennék azért,ha meg beteg akkor azért.

forge 2017.11.14. 00:26:27

@tix:
A kérdésem csak annyi lenne,hogy ilyen "állapotban" az orvos mégis hogy vizsgálja meg?

Dikusz 2017.11.14. 06:14:30

@forge: Szeretnék megkérdezni Tőled, konkrétan milyen megoldást javasolsz?
Írod, hogy betegként/ápolóként a zuhanyozóig rugdalnád a hajléktalanokat. Megtennéd ezt akkor is, ha valóban betegként (őszintén remélem, soha nem fog erre sor kerülni) feküdnél ott?
Hozzátartozóként jártam abban a kórházban, nem abban az épületben, ahol a posztírót kezelték. Nehezen tudom elképzelni, hogy a betegek felvételekor -legalább akkor-, ne tették volna "tisztába" a hajléktalant. Egy fürdetéstől, tiszta pizsama adásától meg nem fognak elmenni a "szagok" még egy nem hajléktalantól sem.

Innen a fotelból, nem ápolóként/orvosként könnyen adunk tanácsokat, mit is kéne csinálni. Amit én tudnék -és mernék- tenni betegként, maximum annyi, hogy nem maradok a kórházban.

she_wolf 2017.11.14. 08:22:59

@forge:
Te hülye vagy (defnével együtt), vagy csak annak tetteted magad? Vagy tényleg baj van az értelmezőkéddel?
Ezt írtam a legelső hozzászólásomban, figyelj:

"Nem értem a problémát. A poszter is TBC-s, és a hajléktalanok is. A nem megfelelő higiéniájú embereket a kórterembe bocsátás előtt zuhanyzóba kell küldeni, oszt kalap.
A hullarészegeket kijózanítani, és befekvésre alkalmas állapotban elhelyezni a krónikus és fertőző betegek közé, hiszen a betegségük és a terápia is ugyanaz."

"...kérdezés nélkül két fülessel egybekötve a zuhanyzóig rugdalnám ezeket a férgeket."

Ez téged minősít. Meg a hozzád hasonlóan gondolkodókat. Tudod, amikor a te jogod sérül, akkor tudsz óbégatni. De ha másé, akkor leszarod.

"A tbc napjainkban ritka betegségnek számít, Magyarországon évente átlagosan csak 5-10 új tuberkulózisban szenvedő beteg jut 100 ezer emberre. A betegség gyógyszeres kezeléssel gyógyítható."
/Forrás: 24.hu/belfold/2017/08/29/egy-pecsi-egyetemistanal-fertozo-tudotuberkulozist-mutattak-ki/

És ezt sem árt elolvasni elejétől a végéig:
medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/tuberkulozis_vilagnap_magyarorszagon

Fentebb valaki írta: a Korányi elég nagy intézmény. Vajon meg lehetne-e oldani, hogy valamelyest szeparálják a betegeket (ami egyébként megint necces kísérlet pontosan az egyenlő bánásmódra hivatkozva)?
Azzal talán ki lehetne venni a dolog méregfogát, hogy a @swiss blend: által leírtak alapján önmagukat igazolni képeseket és a rendőrök, hajléktalanokat segítő szervezetek által odakerült embereket egy külön szárnyban vagy részlegben helyezzék el azoktól a betegektől, akik egyébként rendezett, normális családi környezetből kerülnek be TBC-vel.

Csakhogy itt megint felüti a fejét a matek: ez utóbbiak vannak lényegesen kevesebben.
Elég hülyén veszi ki magát, de ők vannak kisebbségben, és a magyar eü. a többség ellátására van berendezkedve.
Megint bezárult a kör? Be.

És ki a hibás? A sok faszkalap, aki a rendelkezéseket hozza íróasztal mögül, és fingja nincs a valóságról.

Ja de, bocs! Rengeteg milliárd megy el az egészségügyre, hiszen hőn szeretett gyermekünk -a magyar foci- annyira beteg, hogy végóráit éli, haldoklik:(
Hüpp.... Meg kell gyógyítani, ezért épülnek egymás hegyén-hátán a kórházak (stadionok) neki. De hát baszhatják, ott is csak gyógyulásra képtelen "sérültek" vannak, normális doki (edző, kapitány) meg egy sem, azok is mind kitántorogtak (átigazoltak más csapatot irányítani), vendégmunkásokkal (Storck és társai) vagyunk kénytelenek beérni, hát persze, hogy Luxemburg is kipicsázta a gyereket.

Ennek nézzél utána!

hópelyhecske77 2017.11.14. 10:41:16

@she_wolf: "Ha a koszlott beteg kórházba kerül, nem kaphatja a hóna alá egy markos betegápoló az osztályon és nem zárhatja rá a zuhanyzót, hogy addig ne jöhessen ki, míg nem patyolat! Sérülnek a betegjogok, az önrendelkezési jog, így tehát csak megkérhetik."
Vagyis ismét csak a hajléktalanoknak vannak jogai. A többi betegnek nincs joga tiszta környezetben gyógyulni, ugye?
Ha alkoholt tud venni magának, akkor szappant is tud(na). De nem teszi, mert lusta.

she_wolf 2017.11.14. 11:08:03

@hópelyhecske77:
Menjetek a picsába, ha egy érhető kommentet nem tudtok normálisan értelmezni!
A tököm tele van azzal, hogy önmagamat idézgessem, és pontról pontra elmondjam, hogy mit miért írtam!
Neked is: olvasd el amit írtam, fogd fel, értsd meg, és aztán lehet pampogni!

Menjetek a faszba!

Igazság, hol vagy? 2017.11.14. 12:06:35

@she_wolf: Ne mérgelődj,nem éri meg!Az értő olvasás sok embernek nem megy!

hópelyhecske77 2017.11.14. 13:15:00

Még egyszer kérdezem: hol van a többi beteg joga? A hajléktalanra nem vonatkoznak az intézményi szabályok?
Komolyan nem értem, hogy képesek egyesek állat módjára élni. Sőt rosszabb, mint az állat, mert az állat képes tisztálkodni.

she_wolf 2017.11.14. 13:52:32

@hópelyhecske77:
Tessék, itt van:
www.szoszolo.hu/03jogok_kot/Betegek_jogai.htm

Nem mellesleg megjegyezném, hogy noha köztudottan orvos- és egészségügypárti vagyok, nem tudok olyan kórházi benntartózkodásomról, amelynek során az linkben fölsorolt valamely jogom ne sérült volna!
Mégis túléltem. Garantálom, hogyha a poszter nem a hisztis huppogást veti be az idegállapotára hivatkozva, hanem azt mondja, hogy olyan büdös van a hajléktalanoktól, hogy inkább átkéri magát egy másik intézménybe, akkor a doktornő hozzáállása sem ilyen lett volna.
Kiskeziccsókolom írjon panaszlevelet, és megnyugodhat, hogy ő legalább tett valamit.

És ismét: az ilyen problémákat (mert kétségtelen, hogy komoly baj van ott, ahol ilyesmi megvalósulhat, és teljesen mindegy kinek a hibájából!) nem a Praxison kell a semmibe kiáltani, mert annak nem lesz eredménye!
Tessék munkát adni azoknak, akiknek ezzel kellene foglalkozniuk: intézmény igazgatója, ombudsman, emberminiszter, meg az összes göcsörtös lófasz, akik csak ülnek és azt hiszik hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, tehát mindennel meg lehetünk elégedve. Pedig mi sem áll távolabb a valóságtól, mint a magyar állami egészségügyi ellátás külvilág felé kozmetikázott helyzete.

Gyakorlatilag a poszter sem tett semmi mást, mint a hajléktalanok, akikre fúj: idegittelt egy kupacot, oszt csá'!

tix 2017.11.14. 16:52:12

@Dikusz:
Onnan tudom,hogy kitelelni mennek oda,hogy a nővér panaszkodott ha elhiszi ha nem!! Mesélt még cifrább dolgokat is de azt most itt nem részletezném mert nem szeretném ha problémái lennének a szerencsétlen kiszolgáltatott személyzetnek akik ott dolgoznak.
Igen,1 hetet voltam ott.

'Nincs olyan,hogy hónapokig lehet bárki is azon az osztályon ahol önt kezelték"

Nézze,én nem óhajtom itt a valós tényeket bizonygatni de nagyot téved ebben.Hetekig sőt hónapokig kezelnek a szóban forgó osztályon tüdőbeteg embereket,akik egy idő után már hétvégén hazamehetnek.Engem is azzal riogattak,hogy minimum 3 hónapig kell ottmaradnom ami persze nem rám vonatkozott (mint megtudtam) hanem a magukat kezelni nem hajlandó alkoholista hajléktalanokra.Amelyik meg már egyszer szökött azt a zárt részlegre teszik feltéve ha a rendőrség eltudja kapni valahol.Addig is köpködik a várost tele tébécével

tix 2017.11.14. 16:58:38

@forge:
Hogy vizsgálja meg? Ahogy én láttam 1 hét alatt nem csinálnak belőlük nagy problémát.Kapja a gyógyszert amit persze vagy bevesz vagy nem,'oszt jó napot.Orvost nem igazán látni,beszélni velük meg egyenesen lehetetlen.De a hajléktalant nem érdekli az orvos,nem érdekli mi a baja,nem érdekli semmi.Fekszenek,esznek,kint gyúrják a fekete cigarettát a teraszon,krákognak,megint lefekszenek,várják a vacsorát,megint cigarettát gyúrnak és kezdődik elölről.Egyszóval borzalmas.

tix 2017.11.14. 17:29:48

@she_wolf:
Önnel vitatkozni tök felesleges.Tényleg csak fújja a törvényt,szidja a rendszert,linkeket másol be,vitatkozik,miközben burkoltan a hajléktalanok pártján áll ez teljesen kivehető.
Ezen belül nagy marhaságokat is ide 'gittelt amik végigolvasásához sajnos nincs türelmem sem időm.
Ha figyelmesebben végigolvasta volna a posztomat akkor világos lenne,hogy itt szó sem volt 'hisztis huppogásról csak arról,hogy ilyen körülmények közt lehetetlen hosszabb ideig kórházban feküdni.Hogy ezen mit nem lehet megérteni,és miért kell rögvest a jogról hosszasan gépelni meg linkelgetni az nem világos.Mint egy unszimpatikus humánpolitikai előadó az önkormányzatban,ehhez tudnám hasonlítani aki állandóan a jogszabályokra meg a törvénykezésre h hivatkozva hoznak értelmezhetetlen végzéseket amik persze rosszak.
A másik. Az,hogy ide leírtam a történetemet önnek semmi köze.Az,hogy miért nem máshova fordultam a problémámmal ahhoz sem.Én nem fordultam sehova,de az egyik betegtársam igen ha akarja tudni.
Igen fújok a hajléktalanokra,mert öntörvényű emberek, akik azt hiszik,hogy nekik minden jár mert fedél nélküliek.Nem Ön volt ott 1 hétig hanem én,nem Ön látta/hallotta/szagolta a hajléktalanok okozta kellemetlenségeket hanem én,nem Önnek panaszkodtak az ápolók hanem nekem,nem Öntől 2 méterre szarta össze magát bele a pizsamába,majd baxott kimenni tisztálkodni hanem tőlem,nem Önre nyitottak rá naponta minimum ötször a női mosdóban (mert az olyan buli) hanem rám.Szóval nekem ne ossza az észt a jogokról meg a rossz rendszerről,mert ehhez senkinek nincs joga még ha kötelezően kezelni is kell akkor sem.

tix 2017.11.14. 17:31:48

@hópelyhecske77:

:D:D És akkor még a kommentelők vannak lehülyézve,miközben olyan hülye és csökönyös mint a tök ez a tudálékos picsa.

she_wolf 2017.11.14. 17:56:45

@tix:
Nem állok burkoltan a hajléktalanok pártján. Nyíltan állok a pártjukon. És azokén, akik önhibájukon kívül kerülnek embertelen helyzetbe. Igen, a rendszernek köszönhetően! Még a Magáén is, ha nem vette volna észre. Következő doki a szemész legyen, akit felkeres!

Dehogy nincs közöm ahhoz, hogy mit ír, hiszen egy nyilvános felületen osztja meg a történteket és a véleményét.
A jogokra hivatkozni nem nekem szokásom, hanem ha tetszik Magának ha nem, ez van. Bárhol, mindenhol. Jogok és kötelességek. Legalább akkora herótom van ezektől, mint a Maga galamblelkétől, és attól a mentalitástól, hogyha eltakarjuk a szemünket, akkor nem látjuk az élet szarabbik oldalát, tehát az nem is létezik.
Az, hogy az egyik betegtársa hova fordult nem releváns, infantilis dolog egy olyan személyre hivatkozni, aki "itt" sincs. ("Ha akarja tudni..." majd ha vele kommunikálok, akkor megkérdezem tőle, egyébként meg nem érdekel. Maga érdekel -ha már megszólalt.)

Prejudikál amikor a hajléktalanokról beszél, és sajnos nem alaptalanul.
Ne hasonlítgasson senkihez (pláne egy önkormányzati dolgozóhoz!), mert nem szeretném ezt azzal megköszönni, hogy viszonossági alapon én is így teszek.

Elintézési módja pedig mindennek van, Magának is sikerült onnan kikerülnie.
Legalább megismerte a kisebbség helyzetét.

she_wolf 2017.11.14. 17:58:02

@tix:
Anyukád jól van, remélem!

tix 2017.11.14. 20:49:23

@she_wolf:
Köszönöm az értékes hozzászólásodat.Ismét semmit nem tartalmaz. :xD

she_wolf 2017.11.14. 21:19:26

@tix:
Megértem ha így reagál, hiszen meg kellene értenie amit írtam. Az meg nem egyszerű egy olyan embernek, akinek a fejében éhenhaltak az agyrágó bogarak.
Ja, remélem, otthon tartózkodik, karanténban, egyedül!
Pá, mára befejeztem az imbecillisekkel való foglalkozást.

forge 2017.11.14. 22:36:21

@she_wolf:

Ha nagyon őszinte akarok veled lenni az elmúlt napokban ide gépelt kommentcunamid háromnegyede nem tartozik a poszt tényleges tartalmához,ergo értelmetlen faszság az egész.De tényleg.

Fölösleges vissza menni Ádámhoz és Évához azért,hogy megértsük vajon miért lett büdös és alkoholista a hajléktalan. A kutyát nem érdekli.Büdösek mint az oszló hulla,elevenen rohadnak a saját vizeletükben áztatta ruhákban,fekélyesen,tüdőbetegen,tetvesen,rühesen. Lehetősége lenne megfürödni a -kórházon kívül is és belül is-tiszta ruhát is kapna a hajléktalanokat segítő szervezetektől csak nem megy sehova és nem fürdik.Ezért ne a rendszert hibáztasd,hanem a kedvenceidet,akiknek a gyógyítása elég sokba kerül a becsületesen dolgozó családoknak.A "rendszer" éppen hogy nyalja a seggüket az ingyenes orvosi ellátással,az ingyenes hajléktalanszállókkal,az ingyenes közgyógyellátással és a többi.Én miért nem kapok ingyen gyógyszert (amit persze jó pénzért el lehet adni a következő utcasarkon)ingyen ebédet,és a tököm tudja miket vehetnek még ingyen igénybe. Nekem miért kell hozzájárulnom az adómmal ahhoz,hogy ő kényelmesen bűzölögjön a Korányi tüdőosztályán ezzel másoknak nem kis bosszúságot okozva? Írod nekem,hogy az én jogom sérül,akkor tudok óbégatni.De ha a másé,akkor leszarom.
Óbégatok egy idős emberért akit sérelem ér,óbégatok egy gyerekért,aki nem tudja magát megvédeni,óbégatok egy védtelen állatért akit ok nélkül bántanak,óbégatok azokért is akit alaptalanul bántanak vagy megaláznak.De a hajléktalanok nem ehhez a körhöz tartoznak nálam,legalábbis az a réteg aki az aluljáróban a mocskában fetreng,aki kiröhög ha ennivalót akarok neki venni és kijelenti,hogy neki inkább bort vegyek,majd elküld a picsába amikor nemet mondok.Ezeket az embereket én nem sajnálom.Te viszont a nagy sajnálatodban a rendszerre meg a kormányra meg az orbánra meg a balogra meg a tököm tudja még kikre próbálod ráhárítani napok óta a felelősséget de a hajléktalan felelősségét nem firtatod sehol.

Amúgy a belinkelt betegjogokban még mindig sehol nem látom azt,hogy az egyenlő bánásmód mellett a betegek kötelesek lennének szagolni a rothadás szagát.Sehol nem találom,hogy ilyen esetben nem kötelezhetik a hajléktalant vagy bárki mást az alapos tisztálkodásra mielőtt a kórház felveszi betegként.Így arra a következtetésre jutottam,hogy ez mind a kórház vezetőségének a hibája és nemtörődömsége a betegek rovására sajnos.

she_wolf 2017.11.15. 05:34:11

@forge:
Ádámhoz és Évához nem fölösleges visszamenni, mert a jelen helyzet egy évtizedek óta folyamatban lévő történet.
Csak kényelmesebb dolog nem észrevenni, hogy a szociális és egészségügyi hálónk cafatokban van.
Egy pár gondolatot hadd tegyek hozzá az általad írottakhoz, és kérdeznék is:
hol írtam én, hogy ez így rendben van?
hol írtam én, hogy nem jogos a poszter panasza?
hol írtam én, hogy okés az, ha az ápoló vagy a nővér nem gyakorolhat nyomást a beilleszkedni nem akaró betegre?

Egyelőre ennyi kérdésem lenne, de lehet hogy felmerül még egy pár:)

És nem szokásom másokkal takarózni, de azok, akik nem ölelték keblükre szegény posztert, azok szerint sem kóser ez így.
Te és én valamennyire ismerjük egymást a hozzászólásaink alapján. Így tehát tudod, hogy semmit nem kívánok jobban púpnak a hátamra, mint a jogot, a jogászokat. Ismered a betegjogi képviselőkről is alkotott véleményemet is, miszerint csak a létszám több velük.
Éppen ezért meglep, hogy mégsem hallottad ki az iróniát a soraimból, amikor a betegjogokat emlegettem.
De úgy látszik, nem úszom meg: kiharcoltátok magatoknak hogy legyen benne olyan passzus, ami kimondja a betegek egyenlő jogait.
Zárt osztályra akkor lehet valakit tenni, ha orvosilag indokolt. Személyes tárgyak között kutakodni egy egészségügyi dolgozónak nincs joga. Ha alkoholszagot érez a betegen, kérheti az intézmény erre illetékes tagját, hogy intézkedjen.
Nem, nagyon nincs rendben, hogy van, aki megnehezíti, visszaveti mások gyógyulását.
De nem az orvost és nem a hajléktalant kell szapulni ezért.
A hajléktalan lehet hogy tehet róla hogy az. De arról nem tehet, hogy a Korányiban kötött ki, hiszen tüdőbeteg.
Az hogy szaros göncben császkál annak a következménye, hogy -ismétlem-: nem kényszeríthetik a zuhany alá. Ugye mekkora ostobaság? Mert az.

És akkor most hadd idézzelek, és fűzzem hozzá a válaszomat is:
"Ezért ne a rendszert hibáztasd,hanem a kedvenceidet,akiknek a gyógyítása elég sokba kerül a becsületesen dolgozó családoknak."

Először is: nem a "kedvenceim", ezt jó, ha észben tartod! Te sem vagy az (mégis egész jól el tudunk beszélgetni, és néha még egyet is értünk -ha jól tévedek), de ez az egész nem arról szól, hogy kik a kedvenceim.

Azt mondod, ne a rendszert hibáztassam. Akkor kit? Téged, magamat, a hajléktalant? A rendszer teszi lehetővé, hogy ilyen helyzetek kialakuljanak. Megy az értetlenkedés azon, hogy ki mit fizet és az hol van. TB-t fizetünk. Szolidaritási alapon működő rendszer, de ezt már sokszor kiveséztük. Nos, ha azért huppog a jónép, hogy nem kap megfelelő orvosi ellátást, akkor itt a válasz arra, hogy mire fizeti a TB-t. Többek között.
Szóval a te TB-dből és szociális hozzájárulásodból látják el őket is. Valamint magánszemélyek adományaiból.
És már megint önmagamat ismétlem: a rendszert irányítóknak minden fontosabb, mint az egészségügy (no és az oktatás) rendbetétele!

"De a hajléktalanok nem ehhez a körhöz tartoznak nálam,legalábbis az a réteg aki az aluljáróban a mocskában fetreng,aki kiröhög ha ennivalót akarok neki venni és kijelenti,hogy neki inkább bort vegyek,majd elküld a picsába amikor nemet mondok."

"Legalábbis nem az a réteg..." ugye, hogy te is teszel köztük különbséget?
Mert én is -ha eddig még nem tűnt volna fel.

A hajléktalan felelősségét azért nem firtatom, mert nincs előttem nap mint nap, hogy mit csinál, hogy ilyen irányt vett az élete, hogy hogy oldja meg (vagy nem) a napi dolgait. A belpolitika viszont akkor is eljut hozzám, ha nem akarom. Azt ugye mondtam már, hogy ilyen szempontból az Orbán-kormány nincs kivételezett helyzetben nálam? Őket sem anyázom jobban, mint az előzőeket.

Persze hogy nem látod a betegjogokban amit hiányolsz, hiszen kötelességeket nem tartalmaz -a beteg részéről.
Arra egy orvos tudna válaszolni, hogy mire kötelezhető jogszerűen egy beteg a kórházi tartózkodása alatt.

Szóval szerinted és a poszter szerint hibás a hajléktalan, hibás a kórház, hibások az orvosok. Mindenki, csak az nem, akinek a regnálása alatt mindez történik!
És mindennek az lenne az egyetlen megoldása, hogy a hajléktalant izomból be kell rugdosni vagy hajánál fogva bevonszolni a zuhanyzóba. Véletlenül sem az, hogy alkalmazkodjanak a társadalom mai összetételéhez, és lehetővé tegyék, hogy mindenki úgy gyógyulhasson, hogy közben a betegtársai gyógyulását ne vesse vissza.
Ehhez azonban pénz kellene. Emberre, épületre, és nem lenne ördögtől elrugaszkodott a tüdőszűrés fontosságának újragondolása sem. Mert attól hogy csökkent az esetek száma, még jelen van, nagyon is!Jaj, miket beszélek, hát ahhoz is pénz kellene a fenébe:(
De dübörög a magyar gazdaság. Annyira dübörög, hogy belesüketültek a nagyfejűek.

És akkor még egy link, és esküszöm, nem a posztert akarom vele az idegbajba kergetni (ebben önellátó):
www.szoszolo.hu/03jogok_kot/Orvosok_jogai.htm

defné 2017.11.15. 09:27:38

@she_wolf:
Valojaban az sem lenne tokeletes megoldas ha 100 meterre letesitenenenek a hajlektalanoknak kortermet mert ott ugyenz folyna mint ezen az osztalyon. A mocsok a buz lenne a fo jellemzoje annak az osztalynak is. Igy en meg mindig a kenyszerfurdetes partjan allok amit bizony alkalmaznak mas korhazakban mint megtudtam meg napjainkban is,peldaul a baleseti surgossegi osztalyokon. Allitolag addig az orvos hozzajuk sem nyul amig nem estek at egy kulon erre kijelolt zuhanyzoban torteno furdetesen. Jogos en azt hiszem. Akkor ezt ebben a Koranyiban miert nem lehet? En is azt mondom mert szarnak ra.

she_wolf 2017.11.15. 10:32:30

@defné:
Akkor most már megértjük egymást ugye?
Az lenne az ideális, ha mindennek és mindenkinek meglenne a helye. De nincs.
A kényszerfürdetést csak addig alkalmazhatják, amíg valaki el nem kezd sipítozni miatta, tehát az sem megoldás.
Újabb stadion helyett egy kiszuperált és áthelyezett kórházból lehetne "szegénykórházat" csinálni, ahová az ilyen betegek kerülhetnének, és olyan házirendet aláiratni velük, hogy véletlenül se üthesse meg a bokáját az egészségügyi dolgozó, ha tényleg kényszerfürdetést alkalmaz.
De hát az hogy venné már ki magát az Európa Parlament előtt, amikor nyújtjuk a markunkat mi?

she_wolf 2017.11.15. 10:39:20

@defné:
Bocs, a baleseti sürgősségi az némileg más, mert ott -ha valóban komolyabb baleseti sérülésről van szó- akkor a beteg rövidesen vagy műtőben, vagy kezelőben, vagy osztályon találja magát. Steril műtőbe csak vészhelyzetben visznek azonnal.
A Korányiban sétafika van heteken keresztül, amíg a terápia tart. Azt nem tudom, hogy a Korányiban felvételkor van-e valami mosdásféleség, ha osztályra kerül a beteg. A zárt osztályon meg végképp nem tudom, mi van.

Nichey 2017.11.15. 15:22:56

@she_wolf: Régen működött is hajléktalanokat ellátó kórházrész a bezárt Szabolcs utcai kórházban. Mindent elláttak ami nem volt életveszélyes. Sajnos hamar bezárták. Kényszerfürdetés már nincs, de hajléktalan szállóra is úgy mehetnek be ha fürödtek. Új ruha, 6hó nál nem régebbi tüdőszűrő. És nem minden hajléktalan egyforma. Miért kezd sok inni? Szerintem első körben a félelem miatt. Nem tudják továbbmenetet.

Annie Oakley 2017.12.01. 12:50:28

"A kórházban nincs cigi" - na most elmondom, tavaly én is feküdtem a Koranyi légzésrehabjan, ahol csak az én szobámban (négyen voltunk) egyedül én nem dohanyoztam. A betegek, akik rehabilitációra jöttek pl. COPD-vel simán szívták a bagót az osztály teraszán, a parkban, torna előtt, torna után... Én szívem szerint kiraktam volna őket, mert minek fizetik utánuk a kórházi ellátást, ha erre a min. dologra nem képesek? A leszokást segítő szolgáltatást se veszik igénybe. Az orvosok meg nem csinálnak semmit, pedig nekik lenne dolguk intezkedni, betartatni a szabályokat!
Persze ez az egész hajlektalan dolog jóval komplexebb, hisz ott kezdődne a dolog, hogy ne jussanak emberek ilyen méltatlan helYzetbe, legyen szociális védőháló, szakemberek, de mindenekelőtt létbiztonság. Messzire vezet ez...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása