Nem vizsgált meg az orvos, mert nem akart miattam megbetegedni

2017.10.12. 06:22

img_20171006_110435_1.jpgXVI. ker. háziorvosi rendelő: "Ide ne jöjjön be, nem akarom Magától elkapni, jöjjön délután, miért én kapjam el, nem az én dolgom."

Sziasztok!

 

Nekem többnyire pozitív tapasztalatom volt egészen ma délelőttig a magyar orvostársadalommal.

 

Úgy esett, hogy lebetegedtem, masszív takonykór annak minden velejárójával, de mellé még az egész nyakam is felduzzadt és befeszült, ilyen tünettel még nem találkoztam. Ezért minél hamarabb becéloztam az orvost és elmentem a XVI. kerületi Háziorvosi Rendelőbe, ahova egyébként is tartozom, és ahol a háziorvosom hiányában ahhoz az orvoshoz próbáltam volna bejutni, aki rendszeresen helyettesíti. Végül kiderült, hogy ma kivételesen nem a helyettes, de nem gondolom, hogy ez indok arra a stílusra és hozzáállásra, ahogy kezelt. Konkrétan elküldött, hogy nem hajlandó megvizsgálni, és kerek-perec kimondta, hogy azért, mert nem akar miattam megbetegedni.

 

A részleteket alább olvashatjátok (Ez az, amit a háziorvosi rendelő facebook oldalára is megírtam.) Emberségből "jeles", de legalább őszinte - avagy "ide ne jöjjön be, nem akarom Magától elkapni, jöjjön délután, miért én kapjam el, nem az én dolgom." Feldagadt fejjel és a masszív takonykór tüneteivel látogattam el a rendelőbe annak reményében, hogy hajlandó rám 2 pillantást vetni az orvos. Mivel a saját házi orvosomról kiderült, hogy nem rendel- erről tájékoztatás sehova nincs kirakva a rendelőben egyébként-, ezért ahhoz az orvoshoz mentem, aki rendszeresen helyettesíteni szokta. És nyilván nem hobbiból mentem orvoshoz, hanem mert rosszul voltam.

 img_20171006_110435_1.jpg

A konkrétan csont üres rendelőben 40 perc várakozás után jutottam sorra, bár az első védvár az asszisztens személyében áthatolhatatlannak látszott. Felvázoltam neki a helyzetet, már ő az ajtóban elküldött volna, de végül megesett rajtam a kőszíve és már majdnem beengedett, mire az orvosnak nem nevezhető dr. Hobbi Hippokratész közölte, hogy ne menjek be, mert "Én nem akarom elkapni magától, miért én kapjam el, nem az én dolgom, jöjjön vissza délután". Ne titkoljuk az orvosi esküjéhez a látszat ellenére bizonyára végletekig hű barbár nevét, "dr." K. Zs-ról van szó.

 

Egyébként, ha tömve lett volna a rendelő, sorban álltak volna a betegek és összedőlt volna a ház attól, ha elpazarol rám 2 másodpercet, akkor megérteném a reakcióját, bár akkor is elfogadhatatlan lenne. Ezzel szemben a valóság az, hogy én voltam az egyedüli ember az egész váróban, pedig egyszerre 3, akarom mondani 2 orvos rendelt - K. Zs. tevékenysége mindennek minősíthető, de rendelésnek nem.

 

Úgyhogy üzenem a delikvensnek, hogy váltson "szakirányt" és menjen inkább patológusnak, akkor a páciensei befognák a pofájukat, és attól sem kellene félnie, hogy cseppfertőzéssel átadnak valami szörnyű kórságot. Csatoltam két képet is arról, hogy mennyire volt elfoglalt a "doktornő", és milyen "sokan" várakoztak a

rendelőben...

 

Üdv, Kinga

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veronika Kelemen 2017.10.12. 07:35:41

Felháborítóhozzáállás.
Magam is asszisztensként háziorvosi rendelőben dolgozom.
Ilyet nem mondunk a betegnek.
Egyébként a Doktorúr és én is már immunisak vagyunk ezekre a bacikra.
Minket nem zavar.És sosem vetemednénk ilyenre,hogy elküldjük a beteget aki valóban beteg nem recepírató vagy más egyéb miatt jelentkezik a rendelésre.

platelet 2017.10.12. 09:33:10

A háziorvos rosszul kommunikált.

Gratulálok azonban a posztolónak, hogy képes volt a halálos náthájával soron kívül felkeresni azt a háziorvost, akihez nem is tartozik... A poszt mesterkélten köpködő stílusa kifejezetten visszatetsző.

szabidoki 2017.10.12. 09:55:05

A kommunikáció valóban nem volt megfelelő, ugyanakkor egy háziorvos sem köteles más háziorvosok betegeit kezelni (függetlenül attól, hogy éppen hányan vannak a rendelőjében) nyilván életveszély meg elsősegély kivételével. Úgyhogy ez most egy-egy.

qbr 2017.10.12. 10:34:56

@Veronika Kelemen: Halkan jegyzem meg, hogy aki csak receptet írat, az is beteg, csak éppen (részben a saját jó adherenciája által) panaszmentesen kordában van tartva a betegsége.

rikitikitévi 2017.10.12. 10:38:12

Én is elküldtem volna a "masszív takonykóros" (idézet tőle) Kingát, néhány jótanáccsal ellátva (Coldrex, orcsepp, kamillás inhalálás, C vitamin...)

badger 2017.10.12. 11:32:57

Nátha, megfázás miatt nem kellene rögtön orvoshoz fordulni. Masszív takonykórral járhat nyaki izomfájdalom, duzzanat. Szar dolog, 1-2 hétig eltart, vírusos, meggyógyul magától. Tüneti a terápia, amihez patika és patikus jó tanácsa kell, nem háziorvos.

Az adott sztorihoz : rossz szitu, rossz kommunikáció az orvos részéről, beteg részéről pedig vihar egy pohár vízben. Nem kell úgy tenni mintha bármilyen halálos betegsége lenne és jaj, a csúnya doktornéni Hippokratészi esküt szegett azzal hogy nem látta el a náthást.

Valamiért a magyar lakosság azt hiszi hogy egy közepes-erős takonykór miatt mindenképpen háziorvost / ügyeletet / ne adj isten SBO-t rohanva fel kell keresni. Vagy ki kell hívni az orvost lábhoz... Akarom mondani házhoz.
- Kedvencem amikor téli szezonban 10 hívásra megyünk egymás után, mindegyik ágyban fekszik, betakarva, játszva a hattyúhalált, az erősebb göthösségen és a hisztin kívül ( nekem ez jár, jöjjön ki az orvos, azért van nem?) lófasz baja sincs, a rendelőbe meg ez idő alatt besétál egy infarktusos beteg. Ennyit az egészségkultúráról, ezzel a kis kitérővel szerintem jól szemléltettem. -
Aztán koppannak egyet amikor nincs olyan tünete amire antibiotikumot kéne felírni. Aztán átnyújtok egy sablon papírt amire tényleg minden fel van írva, mit lehet mikor milyen típusú lázcsillapítót, mi a vírusos fertőzés, miből látszik a baktériális torokfertőzés, bronchitis tünetei, milyen tüneteknél kell orvoshoz fordulni stb. Megsértődnek ha nem kapnak semmit, vagy ha megmondom a frankót hogy ez nem "betegség", erre egyelőre nem kell semmi extra dolgot beszedni, ezért nem kell kihívni házhoz az orvost. Bármilyen lágy hangnemben, nem gúnyosan, és nem sértésként mondhatom ezeket, mindenki megsértődik és felháborodik rajta. "Hogy mondhat ilyet, hisz esküt tett, azért van, hogy ellásson" mentalitás. Ennek okaként nem bíznak meg bennem, elmennek másik orvoshoz feliratni az antibiotikumot teljesen feleslegesen, feljelentenek, megkergetnek, betörik a rendelő ablakát stb.

Veronika Kelemen 2017.10.12. 12:45:24

Természetesen így van.
A mi praxisunkban nem szükséges órákat várni a receptre,hanem lehet telefonon,emailben is kérni másnapra készen van.Kiadjuk az állandóan szedett gyógyszereket panaszmentesség esetén

Csipyke 2017.10.12. 14:23:26

Strepto. Tavaly decemberben nekem is sikerult elkapnom a lanyomtol. Par napig ugy fajt a torkom, hogy csak Cataflammal tudtam nyelni, utana a nyakamon a nyirokcsomok ugy beduzzadtak, hogy majd besz@rtam ha a kendom hozzaert. 17 ev utan megint szedhettem antibigyot. De ezt a dokinak tudnia kellett volna...

Csipyke 2017.10.12. 14:26:05

@platelet: @badger: nem sima natha, egy het utan sem mult el, egyre rosszabb lesz. Baci, amire antibigyo kell. Marbap reggelre szinte semmi bajom nem volt. Nalam mondjuk ott vot a plusz erv, hogy a lanyom epp befejezte a maga antibigyojat. De vert is vettek. Igaz, nem magyarorszagon.

Bobby Newmark 2017.10.12. 18:42:58

@badger: Nem nagyon érted, mi? A táppénzre kiírás és munkahelyről lógás a lényeg, nem az antibiotikum. Az csak arra kell, hogy elmondhassák, hogy annnnnyira betegek voltak, hogy antibiotikumot kaptak rá.

Én egyébként egyszer csináltam ilyet, de akkor egyrészt kivártam a szokásos kb 3 napot, amíg el szokott múlni, de nem múlt, sőt, takonykór mellett vadul köhögtem és be is lázasodtam, kérés nélkül írtak nekem antibiotikumot, és kiírtak egy hétre. Na én akkor nem szedtem be az antibiotikumot, mer' "vírusos megfázásra/influenzára ugyan már mi a fasznak", aztán az lett a vége, hogy az egy hét otthoni lógás lejártával még mindig betegen mentem vissza dolgozni, és még plusz egy hét volt, mire rendbejöttem.

Persze nem kétlem, hogy vannak náthával haldoklósat játszók, meg antibiotikum-mániások is.

decoati 2017.10.12. 18:54:12

Nálunk a gyerekorvos csinálta ezt, belépünk, ott ül a rendelő legtávolabbi sarkában, arcmaszkban: "Tessék! Szervusz Zsuzsi! Ne gyere beljebb, állj meg ott. Ne nyúlj semmihez! Milyen antibiotikum volt legutóbb? Aha, akkor nézzünk eggyel erősebbet." Kábé ennyi, nem egy dolgot benézett, nem egy gyereknél.
Aztán mióta magánorvos is tud igazolást kiállítani, nem láttuk. Elhúzott már nyögdíjba, a fene ette volna meg.

Mancilla Pectoralis 2017.10.12. 19:06:31

@badger: Gondolom megijedt attól,hogy dagad a feje-nyaka.Én is lehet rohantam volna dokihoz,ha korábban nem volt ilyen tünetem. Feltalálták a maszkot,kézmosást,fertőtlenítő szappant(gyerekorvos minden beteg után kezetmos,fertőtlenít).

BiG74 Bodri 2017.10.12. 19:25:46

A takonykór az nem a lovaknál szokott lenni?

alprazolam 2017.10.12. 19:44:44

Szerintem a 2 kép az csak 1.

Regelek 2017.10.12. 20:35:24

@badger: Ne menjünk orvoshoz? Kiírni ki fog akkor? Ki is vágnám azt a kollégát, aki így jön be dolgozni, kapja el a többi kolléga is, és vigye haza a családjához... Ezt csak orvos tudja leigazolni, hogy valóban beteg a kolléga, muszáj menni hozzá.

2017.10.12. 21:27:59

@badger: te egy komplett barom vagy. Rólad még azt is elhiszem, hogy orvosi munkakörben lopod a napot. A mentalitásod egyezik a legtöbb doktoréval.

2017.10.12. 21:29:29

@Bobby Newmark: te meg a másik, hasonszőrű retardált... mégis mi a lófaszra fizetik az orvost, ha nem arra, hogy a betegeket megvizsgálja, ellássa?

platelet 2017.10.12. 21:40:03

@Csipyke: Nem írtad, hogy tüszős mandula is volt :) Ha Streptococcus okozza, valóban kell a penicillin (nem azért, mintha nem gyógyulna meg magától, hanem azért, hogy a súlyosabb szövődményeket megelőzze).

Csipyke 2017.10.12. 21:42:01

@platelet: tudomasom szerint nem is... (2x vettek ki mandulamat, elvileg nincs is... :D)
Egy a lenyeg: kb sose vagyok beteg, de ez engem is megerintett...

Bobby Newmark 2017.10.12. 21:50:55

@hullajelölt88: Megfázással meg influenzával nem tud az orvostudomány mit kezdeni. Azokat le kell nyomni immunrendszerből. Ezen az orvoshoz járkálás nem segít, nem lesz könnyebb, nem leszel túl rajta hamarabb. Arra jó, hogy kiír, és otthon maradhatsz.
Amíg ezzel terheled a háziorvosod, addig nem tud olyanokkal foglalkozni, akiknek esetleg tudna segíteni.
Persze menj el, mert egyrészt lehet, hogy a náthás tünetek mégsem megfázás/influenza miatt vannak, bár ez elsőre egy háziorvosnál úgysem fog kiderülni, másrészt meg látom a kis érzékeny lelkednek igénye van rá.

Ariete 11 2017.10.12. 22:53:01

@Bobby Newmark: szolidáris vagyok veled és a "badger"-rel. Hullajelölt88 és a fajtája kurva kellemetlen beteg típus. Sohasem elégedett, akármit csinálsz vele, akármit írsz fel... tök mindegy. Van koncepciója, hogy hullagyártók vagyunk, hiszen ott van a nevében "hullajelölt"! Az ilyen feljelentős gecit meghallgatom,egy szó nélkül!, felírom amit kér, és viszont nem látásra. Mérgezze magát, a hülyéje.

gombakomba 2017.10.13. 00:04:21

@Bobby Newmark: Ott, ahol élek betegseg miatt 3 napot orvosi igazolas nelkul is tavol maradhat az ember a munkabol.
Magyarorszagon egyelore ez nem igy van, aki lebetegszik, kenytelen elzarandokolni az orvoshoz, maskulonben nem tudja igazolni a munkaltato fele a hianyzast.

gombakomba 2017.10.13. 00:07:12

@Bobby Newmark: Ez nem "erzekeny kis lelek" kerdese.

vassci 2017.10.13. 04:57:28

Az orvosnak be kellett volna hívnia a beteget, minél hamarabb, megvizsgálni és az esetleges szövődmények gyanúja alapján továbbküldeni a megfelelő szakrendelés irányába. Ez felelősség! Az ilyen “badger” féle okostojásoknak, akik messziről megmondják, hogy nekem mi bajom van és hogyan kell kezelni, lesz a legnagyobb a pofájuk amikor viszik majd a gyereküket/anyjukat egy ilyen bunkóhoz!

2017.10.13. 06:34:44

@badger: szerintem ezt nem távdiagnosztizálni kellene, hanem esetleg megnézi az akinek ez a szakmája, megmondja mi a gond meg mit szedjen a szerencsétlen. azért hallottam elég rossz történetet, bizony én is inkább elmegyek, mint hogy kiderüljön tudomisén tüdőgyulladásom van, húzzam kezeletlenül egy hétig, és akkor derüljön ki amikor esetleg mentőt kell hívni.

Muad\\\'Dib 2017.10.13. 08:02:12

@Bobby Newmark:
Jaja, le'kő nyomni. Egyik partnerünk is lenyomta tavaly, aztán lett belőle egy fas*a tüdőgyulladás. Kibas*ottul hasznos volt, hogy köményen'lenyomta mint a dédszülők, mert a 4 hetes táppénze, meg a pár napos kórházi tartózkodása és egymillió kivizsgálása nyilván sokkal olcsóbb volt az egészségügynek, mintha elment volna qrva orvoshoz és első jelekre megkapta volna a kis antibiotikumát. Külön gratulált is neki a pulmonológus, hogy biztos megérte az öndiagnózis, meg a ki a fas*om megy náthával a háziorvoshoz keménykedés...

2017.10.13. 08:27:28

@Ariete 11: tipikus, szarházi "orvos" mentalitás. Mondjuk te vagy nem vagy orvos, vagy direkt játszod az idiótát, de mára tényleg ilyen primitív görények maradtak csak az itthoni ellátórendszerben.

Lángharcos 2017.10.13. 09:13:37

Bezzeg ha nem megy el orvoshoz, és aztán később kiderül, hogy valami durvább baja van, akkor meg most ő lenne a hülye beteg, aki házi homeopátiával akarta lenyomni a botulizmust (képzelj ide bármi súlyos betegségnevet).

Azon felül én, a dolgozó ember nem akarok mindenfélre szamárköhögő, váladékot fröcsögő járványkórház szökevénnyel egy légtérben lenni, nemhogy a tömegközlekedésben, hanem a munkahelyemen se. Ezeket az embereket hadd írják ki, és hadd ne szennyezzék addig az én környezetemet, hogy egészséges maradhassak, és tegyem a dolgomat. Szóval ha csúnyán "takonykórosak" igenis menjenek orvoshoz és az fogadja őket. Leszarom, hogy mit ad nekik, de ne engedje őket vissza emberek közé.

qbr 2017.10.13. 09:20:50

Tényleg, mini közvéleménykutatás: Az itt hozzászólók közül ki az, aki szájmaszkot vesz, amikor náthás / influenzás, és emberek közé megy, köhögve, tüsszögve?
Aki nem, miért nem?

RHalacska 2017.10.13. 09:28:10

Kedves Posztoló! Ezt hogyan kell érteni : "Végül kiderült, hogy ma kivételesen nem a helyettes," ?
Ha nem a saját orvosodhoz mész, és nem a helyetteséhez hanem beesel valahova, akkor az életveszélyen túl nem látnak el. Pont. Az SBO-n legtöbbször akkor sem, ha életveszélyben vagy. Nem egy agyvérzéses ember halt már meg ott, mert soron kívül nem foglalkoztak vele. (Ha meg foglalkoznak, akkor a többi beteg lesz felháborodva, láttam) Drágáim az orvost azért fizetik, hogy elláson, de a Te háziorvosodat fizetik érte, nem a másikat. Receptet írni külön kaland, ha nem hozzá tartozol. Azon túl utána meg beesel a saját háziorvosodhoz, és csodálkozol, miért nem tud a betegségedről, és megint felháborodsz. Egyébként itt is megy a kib.szás társasjáték, mint az élet más területein, pl közlekedés, államigazgatás, egyéb ügyintézések, csak éppen a társadalom éretlen arra, hogyha nem tartjuk be a szabályokat emberségesen, akkor nem elakad a társadalom, ahogy el is van akadva kb 60 éve. A szituban az orvos mereven betartotta a szabályokat, ahogyan lehet, hogy vele szemben is pár órával korábban, és ő sem tudott valamit elintézni, ami a másiknak 5 perc sem lett volna, de jöjjön vissza holnap.

Lángharcos 2017.10.13. 09:31:02

@qbr: Én vagyok olyan nebáncsvirág, hogy olyankor otthon maradok.

_B_ 2017.10.13. 10:22:25

@badger: "Nátha, megfázás miatt nem kellene rögtön orvoshoz fordulni."
Te sötét ingyenélő, gondolom te nem dolgozol.
Az eltartóid nem azért mennek orvoshoz, mert kell a gyógyszer, hanem mert ő tud táppénzre kiírni, és így nem fertőzi meg a kollégákat meg az ügyfeleket sem.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.10.13. 11:42:34

@Muad\\\'Dib: Pontosan... BM azt nem érti meg, hogy ha mit adj isten a semmiféle szakmai alapon nem nyugvó öndiagnózis miatt meg megmurdel valaki, meg olyan szövődménye lesz, ami élhethosszig tartó vagy kezelése drága, akkor ki lesz a hibás?

Ezért mondom azt, hogy nevetséges ez a szutyok ország. Húzzák le rólám a TB-t, de ha ellátást akarok egyáltalán vagy emberi időn belül, akkor mehetek magánrendelésre. Kérdem én, akkor lényegében csak azért fizetek annyi TB-t, mint bárki más, hogy sürgős/életmentő esetben lássanak el? Akkor milyen alapon vonják le ugyanazt az %-ot, ha én nem veszem igénybe az állami EÜ "szolgáltatásait", mert kb. nincs vagy nem elérhető...?

she_wolf 2017.10.13. 14:40:43

@qbr:
A japánok:) Ja, itt nem kommentelnek japánok:(
Egyébként a betegállományba vétel miatt én is elmennék orvoshoz (és igen, legalább nézzen rám, és vázoljon egy prognózist), majd miután letelik a betegácsi, felülvizsgálatkor újra vesse rám derűs tekintetét, és vagy hosszabbítson, vagy nyilvánítson gyógyultnak.
Azt akár úgy is megteheti, hogy mindvégig a rendelő külön sarkaiból jelelünk egymásnak.
Kb. 3 perc.

she_wolf 2017.10.13. 15:02:47

@RHalacska:
Nem "beesett"bárhova, hanem a szokott helyre ment, ahol sem a háziorvosa, sem az őt rendszeresen helyettesítő orvos nem rendelt akkor. Egy számára vadidegen orvost talált ott, akinek azonban -úgy gondolom- el kellett volna látnia a beteget.
Valószínűleg azért nem volt ott sem a háziorvos, sem a helyettes, mert csak úgy dúskálunk az orvosokban:(

NaNehogyMár 2017.10.13. 15:30:26

@she_wolf: S az itt hozzászóló, az orvost csicskának néző kommentelők hatására egyre jobban fogunk dúskálni :)
Csak azt nem értem, hogy ha mindenki olyan jól tudja mit kellene csinálni adott szituációban az orvosnak, miért nincs orvos? Tessék, lehet továbbtanulni. Állás hegyek vannak, s lám, úgyis jobban tudják hogyan kellene csinálni, biztosan jobban is csinálnák, még konkurencia sem lenne. Hajrá Gyerekek! Hajrá Hullajelölt88! és a többiek

RHalacska 2017.10.13. 15:37:04

@she_wolf: Magyarul beesett. Ugyanis hiába rendel akár ugyan abban a szobában, kvázi idegen orvosnak számít. Ugyanis még nincsenek meg a központi nyilvántartások, így semmiféle kórelőzményt nem lát. Az orvosok a saját gépüket használják, meg azét akit helyettesítenek, a többiek gépéhez nincs hozzáférésük. Mielőtt ezzel bárki vitatkozni kezd, munkámból kifolyólag tudom. Ez az egyik fele. A másik, amit a posztoló számonkér, az az emberi hozzáállás. Na ezen kell, mint korábban is leírtam, társadalmi szinten változtatni.

she_wolf 2017.10.13. 16:19:37

@RHalacska:
A beteg szemszögéből:
1. emelet, 2-es ajtó, ismerem. Bemegyek, az embert az asztalnál nem ismerem. Engem -a beteget- rohadtul nem érdekel, hogy melyik jóskapista ül abban a székben, papír/gyógyszer/ellátás/egyáltalán: diagnózis kell!

Az orvos szemszögéből:
Itt vagyok én, mert mást nem tudtak hirtelen keríteni. Mivel orvos vagyok, beszarok, ha beteget látok. Bejön a takonykóros, mi a szentszart csináljak vele? Meg egyáltalán: bárkivel mit csináljak? Mit keresek itt egyáltalán, ha se elérhető dokumentáció, se semmi, engem segítő adat nem áll rendelkezésre a betegről?

Kérdésem feléd:
1: Ki tehet erről az állapotról?
2: Miért mindig a betegnek muszáj szívnia?
3: Szerinted mi a helyes viselkedés egy ilyen helyzetből a posztban írtakat megvizsgálva?

A kórelőzmény az adott helyzetben fontos, és én nem látok a posztban semmit, ami idült, vagy éppen krónikus jellegű lenne. Akkor jgos lenne az, amit a kórelőzmény tekintetében mondasz.
És a dokinak van szája, tud (remélhetőleg) kérdezni, a betegnek (akinek szintén van szája) szintén tud válaszolni a kérdésekre.
Tehát: miért nem látta el a legminimálisabb szinten az orvos a beteget annak ellenére, hogy a beteg azt ott akarta volna igénybe venni, ahová jogosult?

RHalacska 2017.10.13. 19:00:17

@she_wolf: Tudod ez nem úgy működik, hogy oda megyek, oszt az orvos azt csinálja amit mondok. Szabályok vannak, lassan az orvosok védelmében, mert a sok okos beteg simán kinyíratná magát. Megkérdezem háziorovosi rendelőben dolgozót, ez hogyan működik náluk, ha a beteg nem hozzájuk tartozik:
Több eset van: 1. életveszélyben van. Ilyenkor bármi van, addig folyamatosan figyelik, és intézkednek a beteg ellátásáról, amíg megnyugtatóan el nem viszi a mentő. Ugyanez a helyzet, ha az orvos úgy ítéli meg a beteg állapotát, aki lábon jött be, hogy mentő kell, ilyenkor volt, hogy a rendelési idő után 4 órával, még őrizték a beteget. (Ugye 4 óra alatt ért ki a mentő...ez egy másik történet)
2. Nincs életveszélyben, pl mint a posztoló: 2.a ha mondjuk a délelőtti rendelés végére sikerül beesni, hogy 2 napja rosszul van, és a háziorvosa 4 óra múlva rendel, no megmondják mivel csillapítsa a lázát, oszt jöjjön vissza.
2.b. rendelési idő alatt esik be, de a háziorvosa több mint 4 óra múlva rendel, ilyenkor már rendszerint 24 óra is eltelhet, ilyenkor ellátják.

Az állapotról a társadalom egésze tehet.
Miért kell a betegnek szívatnia az orvost azzal ,hogy a rendelési idő utolsó perce után 10 perccel esik be? (Rendszeres)
Helyes viselkedés az lenne, ha összességében nem szívatnánk egymást. Sehol. Nem csak a rendelőben hanem sehol máshol. Okmányiroda, közlekedés, ügyintézés, autószerelés stb.
Tudod körbe ér: az orvost szívatták hasonló módon előző nap, mondjuk az okmányirodában, erre ő is elkezdi betartani a szabályokat.
Sajnos személyes tapasztalat, hogy emberségesnek lenni veszélyes. Személyes példa: fel szoktam venni a telefont, és segítek a vásárlóinknak hétvégén, munkaidőn túl is, annak ellenére, hogy definiálva van, hogy 8:30-17:30 között van garantált segítség. Mit tesz Isten, egyik nap kapok egy hisztis levelet, hogy mi az, hogy egyik vasárnap délután a kollégám nem vette fel a telefont, mit képzelünk. Na ezért gondolom, hogy legközelebb elgondolkodom, hogy felvegyek-e telefont. Erről beszélek. Szívatjuk egymást körbe, és hisztizünk, ha minket szívatnak.

she_wolf 2017.10.13. 19:32:11

@RHalacska:
Bocs, én még mindig ott tartok, hogy "mi van, ha a beteg nem hozzájuk tartozik".
A poszt írója oda ment, ahová tartozik. Ismeri a háziorvost is, és annak a helyettesítőjét is. Egy harmadik orvoshoz kerül a megszokott rendelőben.

Tehát újfent:
"Ezért minél hamarabb becéloztam az orvost és elmentem a XVI. kerületi Háziorvosi Rendelőbe, ahova egyébként is tartozom, és ahol a háziorvosom hiányában ahhoz az orvoshoz próbáltam volna bejutni, aki rendszeresen helyettesíti. Végül kiderült, hogy ma kivételesen nem a helyettes..."

De 2: "Nincs életveszélyben, pl mint a posztoló: 2.a ha mondjuk a délelőtti rendelés végére sikerül beesni, hogy 2 napja rosszul van, és a háziorvosa 4 óra múlva rendel, no megmondják mivel csillapítsa a lázát, oszt jöjjön vissza."
Legalább EZ megtörtént? Nem.

3: "2.b. rendelési idő alatt esik be, de a háziorvosa több mint 4 óra múlva rendel, ilyenkor már rendszerint 24 óra is eltelhet, ilyenkor ellátják."
Ez pedig végképp nem történt meg.

Az állapotról a társadalom egésze tehet.
Részben igazad van.
A szívatás nem szép dolog, bármelyik szegmensét is nézzük az életünknek. De az egészségügy speciális terület.
Próbáld meg az általánosítástól elvonatkoztatva elolvasni újra a posztot.

123bogi 2017.10.13. 19:34:55

@vassci: A XVI. kerület a második legnagyobb kerület a fővárosban.
Ennek megfelelő számú lakóval, ezek között is beteggel.
Minden orvosnak van egy olyan hosszú beteglistája mint a vonat fütty. A beteg jobban teszi/né, ha a saját orvosához menne. Pl. ő ismeri a betegségét, kezelési módját stb.
Hová vezetne az, hogy egyik nap ehhez megyek, másik nap meg a Béla doktornőhöz, mert most így tarja kedvem?
Ebbe beleőrülne az orvos is, a beteg meg tömné a praxis blogot történetekkel, panaszokkal.

123bogi 2017.10.13. 19:41:04

@she_wolf: Mint fentebb leírtam.
Egy szobában kettő darab orvos dolgozik. Egyik délelőtt, másik délután.
Ha az egyik szabadságra megy, a másik helyettesíti.
Ő, nem egy harmadik orvoshoz ment, ha nem ahhoz, aki helyettesíteni szokta a saját orvosát.
Aki, csak akkor kezeli, látja el, ha a saját orvosa szabadságon van.
Egyéb esetben nem.

RHalacska 2017.10.13. 19:56:17

@she_wolf: Pontosan mit jelent az idézett mondat? mert csak az állítmány hiányzik. Gondolatom a posztolóról: egy elkényezett nyávogó mai nő (hp) aki nem akkor és nem ott és nem úgy láttak el. Egyébként ő az, aki 10 perccel a zárás előtt az orrodra vágja az ajtót, mert te már ne akarj 1 zsemlét venni.

RHalacska 2017.10.13. 19:57:42

@123bogi: Ez így nem igaz! Egy szobában kettő orvos dolgozik, az egyik délelőtt a másik délután, és rendszerint nem helyettesítik egymást. Legalább akkor írj, amikor tudod hogy működik.

RHalacska 2017.10.13. 19:58:44

@123bogi: Ebben teljesen igazad van! Csak nem értik. Bezzeg az autónak csak egy szerelője lehet.

she_wolf 2017.10.13. 20:08:34

@123bogi:
Még mindig nem egy nyelvet beszélünk.
Én még mindig úgy értelmezem a posztot, hogy
1: a saját háziorvos nem volt ben
2: sőt, az őt rendszeresen helyettesítő sem.
3: volt ott valaki, aki szart arra, hogy egy dagadt fejű takonykóros betegnek akár gyógyszerre van szüksége, akár papírra ahhoz, hogy otthon feküdje ki a takonykórját.

"Mivel a saját házi orvosomról kiderült, hogy nem rendel- erről tájékoztatás sehova nincs kirakva a rendelőben egyébként-, ezért ahhoz az orvoshoz mentem, aki rendszeresen helyettesíteni szokta."
Tehát ha a saját orvos nem azért nem rendel mert szabadságon van, hanem azért, mert teliszaladt a hócsukája a szar rendszerrel, vagy ne adj' Isten maga is esetleg beteg, akkor az erről mit sem tudó beteg forduljon fel. Világos:)
Ne okozzon neked problémát az, hogy a beteget (beszéljünk valódi betegekről, ha kérhetem) kurvára nem érdekli az, hogy kinek kit kell helyettesíteni, és ki milyen adatokhoz tud hozzáférni!
Neked csak a lényeg maradt le, úgy látom:
"Konkrétan elküldött, hogy nem hajlandó megvizsgálni, és kerek-perec kimondta, hogy azért, mert nem akar miattam megbetegedni."

Én igencsak egészségügy- és orvospárti vagyok, de meg sem próbálnám védeni a védhetetlent!
És itt be is fejeztem:)

123bogi 2017.10.13. 20:09:27

@RHalacska: Na ezt pontosan tudom.:D
A fényképen az a sok barna ajtó közül, mindjárt az első, az említett rendelő, rajta az a nagy fehér paca, az a tacepaó amire kiírják a rendelési időt, egyebeket.
Azt pedig, hogy az egyik helyettesíti a másikat (szabadság esetén)azt hidd el, hogy tudom.
Ha végigböngészed az oldalakat, akkor látni fogod, hogy amit nem tudok, abba nem vaú bele.

RHalacska 2017.10.13. 20:23:52

@123bogi: 3 rendelővel van tapasztalatom, általában a délelőttös műszak helyettesíti egymást, meg a délutános, ahogy mondani szokták 2 parti van. Nagyon ritka az átjárás, de matematikailag nem lehetetlen. Ha ott így van, megkövetlek. Bocs a sok értetlentől kezd elgurulni a gyógyszerem.:)

123bogi 2017.10.13. 21:29:59

@she_wolf: A saját orvosa délután rendelt.
Delelőtt az az orvos rendelt aki szabadság esetén helyettesíteni szokta.De, mivel a saját orvosa most nem volt szabadságon, így neki nem a délelőttös orvoshoz kellett mennie, ha nem a délutánihoz.
Mint fentebb írtam az ajtón az a fehér pacni a rendelési időt tartalmazza.
Ami pontosan így szól: hétfő-szerda délután az a orvos rendel akihez tartozik, valamint kedd- csütörtök délelőtt. A pénzek az változó.
Ennek ellenkezően rendel a másik orvos, akihez nem tartozik, így nem is köteles ellátni.
Ha az ajtóra más nem volt kiírva, értelemszerűen a szokásos rendelési idő érvényes.

Az, hogy semmi nem volt kiírva, az képtelenség, még a fényképen is látszik, hogy minden ajtóra ki van írva az orvos neve, rendelési ideje,

Ariete 11 2017.10.13. 22:22:48

@hullajelölt88: inkább azt mond meg, miért vagy te "hullajelölt"? Bűzlesz mint egy rothadó cadaver?
:D

she_wolf 2017.10.13. 22:29:11

@123bogi:
"Ennek ellenkezően rendel a másik orvos, akihez nem tartozik, így nem is köteles ellátni."
Ahhoz ment (volna), aki helyettesíteni szokta a saját orvosát.
Csakhogy ő nem/sem volt ott.

"...ahova egyébként is tartozom, és ahol a háziorvosom hiányában ahhoz az orvoshoz próbáltam volna bejutni, aki rendszeresen helyettesíti. Végül kiderült, hogy ma kivételesen nem a helyettes,..." (Felhívnám a figyelmet a szóra: "kivételesen"! Beteg rosszkor volt jó helyen, dögöljön meg?
Tehát a helyettest is helyettesítették?
És ezt a betegnek honnan kéne tudnia? És ha a helyettest helyettesítik, akkor annak a helyettesnek tilos legalább azt mondania betegnek, hogy ő nem láthatja el, de eddig és eddig húzza ki, akkor illetékes orvos el fogja látni? Betegácsival mi a helyzet ilyenkor? Netán rúgassa is ki magát mert beteg, és a saját körzete nem hajlandó ellátni "távozz innen, mert megfertőzöl!" jeligével?
Hát ne röhögtess már!:(

@RHalacska:
Szerintem kapd be... a gyógyszered, mielőtt elgurul.

she_wolf 2017.10.13. 22:40:35

@123bogi:
Lehet, hogy nálatok ez így van, és én ezt nem is vitatom.
Nálunk az ugyanabban a rendelőben dolgozó két orvosnak külön pacientúrája (körzete) van, és nem látják el egymás betegeit csak akkor, ha a másik rendelőben lévő szintén felnőtt háziorvos (aki az én háziorvosomat szokta helyettesíteni) sincs bent valamilyen okból.
Egyébként pedig belelátnak egymás pácienseinek a dokumentációjába, hozzáférés biztosítása és egymás, valamint a beteg engedélyével.
Nem tudom, hogy mostanában mi és hogyan változott.

123bogi 2017.10.14. 10:46:31

@she_wolf: Látod, látod ugyanazt mondjuk mind a ketten:D
Ez ebben a rendelőben ugyanígy műxik.
Az illető orvos akiről szó van, a saját házi orvosának a váltó társa. Szó nincs itt harmadik orvosról.
De, az csak akkor helyettesíti a saját rendelési idejében, ha a másik orvos valamiért nem dolgozik.
Azért mert ő éppen délutános, a beteg meg jobb szeretne délelőtt menni, azért nem.

she_wolf 2017.10.14. 11:58:55

@123bogi:
Ha így is van (mint említettem, nem ismerem a helyi viszonyokat), akkor ld. eggyel fentebbi hozzászólásomat.
Nem igazán szoktam holmi emberségre hivatkozni, noha az egészségügyben gyakorlatilag majd' minden panasz ebből indul ki, tehát most sem teszem.
De úgy gondolom, a korrekt tájékoztatás és felvilágosítás mindenkinek jár!
Az pedig nem korrekt tájékoztatás, hogy menjen a francba a beteg, mert én -az orvos- nem akarom beszopni az ő kórokozóját.

(Az is tök buli, hogy ránézésre megvolt a diagnózis annyiban, hogy fertőző a beteg (tehát én, az orvos jogosan bátorkodom rettegni tőle), de ahelyett, hogy azt mondanám, hogy szerezzen be vény nélkül kapható enyhítő cuccot a patikában, és jöjjön vissza abban a rendelési időben, amelyikben ellátást is kap, inkább elhajtom a picsába azzal, hogy mégis mit képzel, hogy majd én kiteszem magam fertőzés kockázatának? Menjen ahova akar, szórja szét a vírusait, bacilusait másoknak, lesz szíves!
Szóval ebből egyikőtök sem tud jól kijönni, ne erőlködj!)

123bogi 2017.10.14. 17:53:38

A korrekt tájékoztatásról.
Itt a neten fellelhető egy honlap, amin világosan ,érthetően fel van tüntetve minden orvos neve, telefonszáma,rendelési ideje. Ha, nem világos felhívhatja telefonon, megkérdezi.
Ha bemegy a rendelőbe, van 2 darab ablak ahol szintén lehet tájékozódni, érdeklődni.
Ha, ez nem korrekt tájékoztatás, akkor mi?
Részemről ennyi.

De, kivételen remélem azt, hogy a doktornő megejt egy pert, minimum a hölgyemény ellen.

she_wolf 2017.10.14. 19:17:32

@123bogi:
Még mindig a védhetetlent véded. Ez nagyon szomorú.
Az, hogy nem akarod megérteni amit közlök, nem az én bajom.
A perrel meg csínján bánnék, mert jogalapja nem sok van, ellenben a másik oldalon jogos lehet a panasz -de nem képez alapot perre az sem, szerintem- (abban az estben, ha minden úgy történt és hangzott el, mint ahogy az a posztban szerepel).
Max. betegjogi képvizelőhöz fordulhat a panaszával a poszter.

Ha neked az a korrekt tájékoztatás, hogy beteg húzzon el a halál náthás f..ára a taknyos fejével, és a beállt, merev nyakával együtt (mert ha nem tűnt volna fel, ez a lényeg, nem pedig az, hogy nem egy komplett team vette rögtön körbe!), akkor csak remélem, hogy nem vagy orvos.
Az én háziorvosom sem egy Teréz Anyába oltott vöröskeresztes önkéntes, de még ő sem küldene el senkit úgy, hogy ostoba módon a fertőzéstől való félelemre hivatkozik. Mekkora gyökérség már ez?
(Ami engem illet: ha beteg vagyok, ki sem teszem a lábam előzetes tájékozódás nélkül. De ez én vagyok, meg te, meg esetleg azok, akik lassan már önmaguknak sem hisznek. Volt már, hogy a helyi szaniban lukra futottam mégis, akkor decensen megvitattam a portással, hogy legközelebb kivel járassa a bolondját.)

Bumbikutya 2017.10.15. 20:54:17

A betegnek nem az a dolga, hogy megítélje, mennyire súlyos a problémája és mit kell tennie. Ez az orvos dolga. Az orvosnak kell megítélni, hogy a "két köhintés" - amit a beteg produkál - egy szimpla megfázás, vagy egy kezdődő tüdőrák. Ez van. A betegnek joga van betegnek lenni, az orvosnak pedig a legapróbb hisztire is megfelelően KELL reagálni. És igenis, a legapróbb jelnél orvoshoz kell menni, mert az elhanyagolt vackokból lesz aztán a legnagyobb baj!!! Mint említettem, a beteg nem orvos, szóval gőze nincs, mi baja, csak megijed és segítséget vár...

drontal 2017.10.17. 01:05:38

A páromnak konkrétan egy ilyen "nem megyek ezzel orvoshoz" náthából lett egy csinos kis tüdőgyulladása,szóval kedves doktor hölgyek/urak beszéljétek csak le a népet a háziorvos felkereséséről takonykor esetén.

drontal 2017.10.17. 01:20:52

@she_wolf:
Jól értelmezted a posztot.Tök felesleges vitázni velük.

Amúgy ki ez a sok új okostojás "doktor" itt a praxison? Egyik hülyébb mint a másik.

defné 2017.10.18. 08:32:47

@NaNehogyMár: Jo a hozzaszolasod,csak semmi koze a temahoz.

defné 2017.10.18. 08:42:21

@drontal: Itt nem csak megfazassal,de sokkal komolyabb tunetekkel se menj orvoshoz tanacsadas folyik evek ota. Vard meg mig sulyosbodik. Se ugyeletet,se surgossegit,se szakrendelot,se mentoket ne zaklasd a bajoddal. Ha nem tetszik fordulj maganorvoshoz..
Csak azt nem tudom,hogy ha tenyleg mindenki maganorvoshoz fordulna es baszna tebet fizetni,a nagyokosok fizetese mibol tevodne ossze ho vegen.

she_wolf 2017.10.18. 18:30:34

@defné:
Itt a két "tábor" folyamatos marakodása van évek óta. Az okok mindenki előtt ismeretesek.
Túlbeszéltük.

"Csak azt nem tudom,hogy ha tenyleg mindenki maganorvoshoz fordulna es baszna tebet fizetni,a nagyokosok fizetese mibol tevodne ossze ho vegen."

Rossz, sőt, kontraproduktív az irány, amit felvetettél.

Im just here for the comments 2017.10.20. 07:05:01

@she_wolf: nekem teljesen egyértelműnek tűnik, hogy a helyettesítő orvos délután rendelt, nyilván ezért is akarta az asszisztens már eleve elhajtani az ajtóból. Tehát ha Kinga hallgat a szép szóra és az illetékes orvossal akarja megvizsgáltatni magát, akkor ez az egész ügy meg sem történik.
Nem tudom sajnálni.

she_wolf 2017.10.20. 19:13:54

@Im just here for the comments:
akkor újra:
"...ahova egyébként is tartozom, és ahol a háziorvosom hiányában ahhoz az orvoshoz próbáltam volna bejutni, aki rendszeresen helyettesíti. Végül kiderült, hogy ma kivételesen nem a helyettes,..."
Miből lett egyértelmű a számodra, hogy a helyettesítő orvos délután rendelt, amikor a poszter azt írta, hogy akkor "kivételesen" nem a helyettes volt a szokott rendelési idejében a szokott helyén?
Tényleg őszintén kérdezem, mert nekem egyáltalán nem világos ez a része.

Ha elmegyek a háziorvoshoz aki éppen valamiért nem rendel (szabi, betegség, továbbképzés, stb...), leülök az őt állandó jelleggel helyettesítő doki ajtaja elé abban a rendelési időben, amikor a helyettesítendő kollégája betegeit kell ellátnia.... és kiugrik a kalapból egy hótt idegen orvos, és megszűnik forogni a Föld? Majd azt a választ kapom, hogy menjek a vérbe, mert Ő NEM AKARJA TŐLEM ELKAPNI EZT A BETEGSÉGET?

Én nem szoktam kiabálni netes fórumokon, tehát szimpla kiemelésnek vedd, kérlek:)
És azért emeltem ki, mert ez számomra egyszerűen érthetetlen. Az említett orvos ugyanis nem azt mondta, hogy kérem, nem láthatom el magát, mert nem hozzám tartozik, és ez nem sürgősségi ügyelet. Jöjjön vissza ekkor/akkor, és az illetékes kollégám el fogja látni.
(Ha esetleg némi hivatástudat is szorult volna belé, akkor javasol neki valami árvalányhajat, ami nem piszkál bele a szervezetébe annyira, hogy megtévessze a kollégáját.)

Im just here for the comments 2017.10.20. 23:20:18

Ebből: "a háziorvosom hiányában ahhoz az orvoshoz próbáltam volna bejutni, aki rendszeresen helyettesíti. Végül kiderült, hogy ma kivételesen nem a helyettes" Nem azt írja, hogy nem a helyettes volt a szokott a helyén, hanem azt, hogy kivételesen nem volt helyettes. Mert nem helyettesítették a saját orvosát, mindössze csak délután rendelt.

Sajnos élnem kell a gyanúperrel, hogy a kedves posztolónak azt is mondták, hogy nem látják el, mert az orvosa délután rendel (érdekes, arra nem kapunk indoklást, hogy az asszisztens miért akarja már az ajtóban elküldeni azon túl, hogy a hölgy kőszívű), lesz szíves visszafáradni rendelési időben és azzal az orvossal kezeltetni magát, akihez tartozik, csak tudod abból nem jönne ki olyan jól a posztoló.

Nem mintha engem nem ért volna atrocitás az egészségügyben, de annyiszor voltam fültanúja eltúlzott betegpanaszoknak, hogy sajnos az "én odamentem ártatlanul, ezek meg minden ok nélkül elzavartak" szövegeket kétkedve fogadom, mert általában rohadtul nem úgy volt az, ahogy azt előadják.
Meg gondolom itt sem véletlenül fedi a sztori nagy részét balladai homály.
Egyébként meg egyikünk sem volt ott, úgy lenne értelme ennek a blognak, ha a másik oldal is leírhatná, hogy mi történt, de ez valahogy senkit sem érdekel.
Na mindegy, ettől még nyugodtan anyázhat nyilván mindenki, úgyis ez a cél.

she_wolf 2017.10.21. 00:32:12

@Im just here for the comments:
Igazat tudok neked adni, mert elenyésző kivételtől eltekintve tényleg az van, hogy a poszter elereszti az éterbe amit akar, de a hozzászólásokra reagálni, a korábban leírtakat kiegészíteni már valahogy nem akaródzik.
Úgyhogy érdekelne engem, de ez az én bajom:)
Jöttem már el én is rendelésről dolgavégezetlen úgy, hogy egyikünk sem volt okolható a kialakult helyzetért. Ilyen előfordul. Viszont bár nem fertőző kórsággal kerestem fel az orvost, nekem legalább megmondták, hogy mit, mikor és hogyan tegyek, én pedig megköszöntem.

defné 2017.10.24. 20:53:39

@she_wolf:
"Rossz,sot kontraproduktiv az irany amit felvetettel"
Miert is?
Akkor legyszi aruld el,hogy az egeszsegugyi dolgozok mibol kapjal a fizetesuket?.
Hogy ha erre celoztal...

2017.10.24. 21:09:03

Dr Hobbi Hipokratész? :DDD

she_wolf 2017.10.25. 08:10:16

@defné:
"Csak azt nem tudom,hogy ha tenyleg mindenki maganorvoshoz fordulna es baszna tebet fizetni,a nagyokosok fizetese mibol tevodne ossze ho vegen."

Csak gondolkodj: ha megtehetné az átlagos kereső, hogy ne a TB-be menjen a fizetéséből levont egészségügyi hozzájárulás, akkor mindennel magánorvoshoz kellene mennie, ahol szabott árak vannak, és amely ellátás nem olyan teljeskörű, mint az állami kórház. Mennyiség-minőség alapú termelékenység iskolapéldája.
Akkor orvos is magánorvosként dolgozna kizárólagosan.

Az stimmel, hogy a dolgozókat (és itt nem az alibi melót méltánytalanul magas bérért végzőkre gondolok) nagyobb adóteherrel sújtani már nem lehet, és itt jön be amit firtatsz: "...az egeszsegugyi dolgozok mibol kapjal a fizetesuket?"
A "nagyokos" fizetése nem a tb-ből tevődik össze, és még csak nem is a jattból, csaxólok.
K. patkoltaknak talán kevesebb zsét kéne egymás kezére átjátszaniuk, nem beszélve az "elveszítette közpénz jellegét" című parasztvakítások tömegéről.
Biztosítsanak opciót egy "vagy-vagy" rendszerben.
Meg lehetne (és meg is lehet) oldani, de nem mernek hozzányúlni, mert akkor ugrik a 2/3.

defné 2017.10.25. 09:20:53

@she_wolf: Akkor fogalmazzunk ugy,hogy az adofizetok penzebol akik gyakorlatilag a betegek,es akikkel nemelyik ugy banik.mint a kutyaval.

she_wolf 2017.10.25. 22:28:39

@defné:
Így azért már árnyaltabb a dolog:)
Ebbe meg most futottam bele:
www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/ezentul-adomentesen-kereshetnek-milliokat-a-magyar-focistak.1.266147.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Még nem késő elkezdeni focizni, vagy éppen csapatot venni!:)))

A legfőbb érv pedig ez:
"a sport és a sportolás, a rendszeres sporttevékenység kiemelt jelentőséggel bír az egészségmegőrzésben".
Ez egész biztosan így van. 40 évesen már egy ép ízületük nincs. Ja, meg magyar foci sincs.

Igazság, hol vagy? 2017.10.26. 18:27:57

@defné: Csak egy kérdés.Te te kinek a pénzéből kapod a fizetésed?

defné 2017.10.27. 00:11:00

@Igazság, hol vagy?:
En kitol kapom a fizetesem? Nem az adokbol es nem az adofizetok altal becsengetett jarulekokbol.
Viszont nekem kuss van ha lehet igy fogalmazni,es ha az ugyfel az idegeimre maszik,akkor sem kuldhetem el a halal vervoros faxara mert nem szeretnek allaskereso lenni.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.02.02. 01:26:15

@123bogi: Második legnagyobb? ???? Honnan veszed ezt a hülyeséget? Területre hatodik-nyolcadik, lakosságra nézve nincs az első tízben.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása