A bolgár egészségügy rosszabb, mint a miénk

2017.05.11. 06:16

a9203b014312b4e3fd32b7cbd36ce4b7.jpgAmint beléptünk, riadtan felrebbentek a fehér köpenyesek, és még mielőtt annyit mondhattam volna, hogy corpus alien, már testületileg vissza is toloncoltak bennünket a váróterembe azzal, hogy menjünk a másik rendelőbe.

Egy nyáron a bolgár tengerparton kempingben sátortáboroztam a családdal és barátokkal. A homokos tengerparton a 7 éves Eszter szemgolyójára tapadt egy kis csillámlapocska, amely pislogásra nem akart elmozdulni. A társaságunkban levő gyermekorvosnő fertőzésveszélytől tartva nem mert belenyúlni az Eszter szemébe, ezért beautóztam az Eszterrel a burgaszi poliklinikára. Az orvosnő tanácsolta mondjuk azt, hogy CORPUS ALIEN, amitől a szemész majd fogja tudni, hogy idegen test van a szemben. Burgaszban nagy nehezen megtaláltuk a jellegtelen négyszintes épületet, amelyből hosszú tömött sorokban áramlottak ki- és befelé az emberek. A földszinten semmiféle elirányítás nem volt található, ezért a tömegben emeletről emeletre tolongva kerestük a szemészetet.

 

A harmadik emeleten meg is találtuk, ahol a váróteremben egy sereg ember a kezüket vagy zsebkendőt az egyik vagy mindkét szemükre szorítva várakoztak. Nagy naftalinszag volt, ugyanis főleg a vidékiek orvoshoz jövet elővették a szekrényből a fekete ünneplő ruháikat. Rémségesen elhanyagolt, begyulladt és bedagadt szemeket láttunk, a fertőző váladékokat nyilván szétkenték a padokon, kilincseken, hogy jusson mindenkinek. A teremből négy ajtó nyílt, de csak kettőn keresztül volt forgalom. Elkezdtem figyelni, hogy mi a rendszer. Sorszám nem volt.

 a9203b014312b4e3fd32b7cbd36ce4b7.jpg

A betegek egy része a teremben állt vagy a padokon ült, de a többség a két ajtó előtt szorosan összetömörödve várakozott. Ennek a tömörödésnek nem volt sorban állás jellege, hézag nélkül összetapadva mozdulatlanul álltak. Queue jumping nem volt lehetséges, mert nem volt sor. Az ajtókon keresztül nem volt betegforgalom, csak néha egy-egy fehér köpenyes jött elő, csak azért, hogy az ajtót maga után gyorsan behúzva bemenjen a másik szobába. Nem láttam, hogyan lehetne bejutni a rendelőbe. Próbálkoztam azzal, hogy az Eszterkét magam előtt tolva és az útlevelet kérlelő tekintettel felmutatva bejutok az ajtóig, de válaszul a néma fekete tömeg még szorosabbra tömörödött. Ekkor elkezdtem figyelni, hogy egyáltalán ki jut be és hogyan.

 

Egyszer csak, a terem túlsó végén hirtelen felkerekedett egy addig passzívan ott ülő ember, majd a szemére szorított zsebkendővel határozott léptekkel elindult, a szabad kezével, könyökével, homlokával jégtörő hajó orrát szimulálva menetsebességgel széttolta az ajtó előtt tömörödő embereket, és bement a rendelőbe. Azok döbbenetes módon jámborul tűrték. Körülbelül ekkorra dühödtem be és a bolgár beteg példáját követve, az Esztert magammal vonszolva, hasonló technikával sikerrel behatoltam az egyik ajtón.

 

Amint beléptünk, riadtan felrebbentek a fehér köpenyesek, és még mielőtt annyit mondhattam volna, hogy corpus alien, már testületileg vissza is toloncoltak bennünket a váróterembe azzal, hogy menjünk a másik rendelőbe. Hasonló módon ide is behatoltunk, itt pedig egy főorvos kinézésű fehér köpenyes nő jött felénk elhárító jelleggel. Sorolta a kifogásokat, miszerint nincsenek meg a kezelésre a feltételek, nincs műtő, stb. Ekkorra már tényleg dühös lettem, őt is félretoltam, az Esztert pedig leültettem a vizsgálószékbe, ráirányítottam a lámpát és azt mondtam a nőnek, hogy corpus alien. Erre fel kénytelen volt megnézni az Eszter szemét, láttam, hogy megkönnyebbül. Ezután annak rendje és módja szerint steril módon levette az Eszter szeméről a csillámlemezkét, mindenféle ecsetelővel és kencével fertőtlenítette, majd végül bekötötte.

 

Az Eszter szeme azóta is megvan, bár egyszer Pomázon már felnőtt korában majdnem elvesztette. Akkor is én rohantam vele éjjel az szemészorvoshoz. De ez egy másik történet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

dekoninckxx 2017.05.11. 09:02:23

Faszom se gondolta volna, hogy van rosszabb mint ez a putri magyar orbánista halálügy!

qbr 2017.05.11. 09:49:10

Szóval ez egy minimum 12, de jó eséllyel inkább 15-25 évvel ezelőtti történet.

she_wolf 2017.05.11. 11:20:10

@qbr:
Mostanában valami megébredés tör rá az emberekre, vagy mi van?
Szerintem tényleg tavasz van, téli álmából ébred a nép. 3 éves, 15 éves esetek, és csak úgy a semmiből, mint akik kaptak egy sallert, és attól hirtelen eszükbe jutott valami régi, ködös izé.

Tempus.Anh 2017.05.11. 19:22:15

A magyar egészségügyet becsmérlő faszparasztok nem éltek még olyan országban, ahol a legutolsó kötszerig mindent be kell vinned a kórházba, mert különben nem vagy ellátva, a gyógyszert magad vásárolod meg és a napi kezelésedet magad fizeted ki, nem ám a közösben kotorászva követeled ki magadnak a méregdrága vizsgálatokat, mert az neked "jár". Az orvos az állami szektorban kb. le se szar, és minden vizsgálatodat magánrendelőben, magán laborban, magán CT-ben stb. végezteted el kőkeményen kiperkálva az árát, mert az államiban "nincs időpont"...

Ehhez képest a hangyafasznyi téjbéj-ért maguknak mindent kikövetelő, asztalverő magyar betegek anyaölpuhaságú helyzetben vannak.

Nem tudod megbecsülni a jót, ha nem cserdít pofán az élet és nem élsz át ezerszer rosszabb helyzeteket.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.12. 08:35:33

@dekoninckxx:

A magyar egészségügy kifejezetten jó. Nem a legjobb, de jó. A beteg megkapja az átlagosnál jobbn ellátást, ingyen.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.12. 08:37:12

A cikkhez: BG-ban ritka a sorszám az orvosoknál.

A gond az szokott lenni, hogy a telefonon előre bejelentkezett beteg előnyt élvez a sorban állókhoz képest.

yogosan 2017.05.12. 09:22:51

@MaxVal BircaMan HJCD: Kinek van ingyen? Nekem ės a csaladom összes aktìv korù tagjainak nincs ingyen. Tudnėk "bėrpapirokat" mutatni kitöl mennyit vonnak havonta.Itt ezen a blogon van egy tėves felfogas,miszerint mindenki a minimumot fizeti,vagy egyáltalan semmit.Pedig ez nem ìgy van.

Mi0 2017.05.12. 09:23:33

@Tempus.Anh: - A valóban működő kockázatközösség rendszerek azon alapulnak, hogy az egyéni költségek jó esetben hangyafasznyiak (pl. havi néhány tízezres biztosítási díjért kifizetik a leégett több tízmilliós házadat a mindenki által felhalmozott hangyafaszokból, nem kell verned az asztalt). Itt, Mo.-n nem erről van szó, a TB rendszer nem önfenntartó, és ki kell szépen pótolgatni tíz-, százmilliárdos nagyságrendben évente. Ezért a hangyafasznyi TB mellett, beszáll szépen a világ legmagasabb áfakulcsa és az EU 4. legmagasabb adóelvonási rátája a munkabérekre. Ja és a TB-t, ha egyénre vetítjük, fizeted hangyafaszonként ellenszolgáltatás nélkül néhány évtizedig (az én esetemben pl 16 éve úgy hogy csak egyetlen alkalommal használtam ki amikor receptet írtak mandulagyulladásra), hogy aztán a felhalmozott néhány milliós kis hangyafasz-egyenleggel a hátad mögött (amiből, ha nem kellett volna befizetni, simán mehetnék svájci magánklinikára) bevonszold magad amikor tényleg bajban vagy és mit találsz? Hogy hozzál otthonról ceruzaelemet a vizsgálathoz, és ha nem tetszik ne verd az asztalt a hangyafasznyi befizetéseddeel. De ja, nem tudom megbecsülni a jót.

Muad\\\'Dib 2017.05.12. 09:36:11

@Tempus.Anh:
"...a hangyafasznyi téjbéj-ért..."
Ja, nézzük csak. A fizetésemből levonják a pénzbeli meg természetbeni egészségbiztosítási járulékot. Ezen felül a munkáltatóm kifizeti a 22% szociális hozzájárulási adót, aminek 20.5%-a már vándorol is az E. alapba.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.12. 10:06:52

@yogosan:

Igen, kell adózni, de emellett nemigen kell költeni. Szemben sok más országgal.

yogosan 2017.05.12. 12:03:09

@MaxVal BircaMan HJCD: Ėn azėrt elvitatkoznėk arrol,hogy egy komolyabb betegsėgnėl mennyi a plusz költsėg..
Szemben sok más országgal'nem fogadnak el egy petákot sem,mert az tilos!!!! Itt sok esetben (sajnos már kezdünk ott tartani)hogy muszáj ės ajánlott.

she_wolf 2017.05.12. 12:59:24

@Missberger:
Az esetleges többmilliós egyenleged elszáll a füsttel, amikor majd pl./kb. 65 éves korodban megstentelnek, plusz beficcen némi ortopédia, meg belgyógyos kórság, aminél nem óhajtasz szikét látni, és metszett sebet kezelni -mert az milyen már a XXl. században? (Úri huncustásgokról nem beszélek, pl. ilyen-olyan intolerancia, allergia, öröklött cucc.)
A pénzed pedig egyszer volt, hol nem volt.
A költségek fejlett európai színvonalúak, a keresetek ahhoz képest és átlagban balkániak. Ja, gyakran a munkahelyi körülmények is
Vigyázol magadra, tehát jó eséllyel te is megöregszel, és téged is utolérnek majd a nyavalyák, és akkor szeretném látni, ahogy vered a palávert a többmilliós befizetésed miatt, amiért semmit nem kaptál.
"Itt, Mo.-n nem erről van szó, a TB rendszer nem önfenntartó, és ki kell szépen pótolgatni tíz-, százmilliárdos nagyságrendben évente."
A baj az, hogy megszűnik lassan a kipótolgatás lehetősége, mert bár arányaiban eddig is kevés folyt az eü. kasszába (nullás, vagy pozitív eü. mérleg sehol a világon nincs, vagy ha van is, nem azért, mert gazdag a büdzsé, hanem mert elhajtanak a francba, mert választanak, hogy két döglődő közül ki kaphatja meg a drága kezelést, ld.: Anglia!), GDP arányosan egyre kevesebbet tolnak bele. Mert az, hogy a dógozótól és/vagy munkáltatótól mennyit vonnak le egészségügyi hozzájárulás címszó alatt, köszönőviszonyban sincs azzal, amit közvetlenül az ellátásba fordítanak vissza.

@Muad\\\'Dib:
A fenti neked is szól.

@yogosan:
Nem kell! Néhányszor már elhangzott itt, de ha nincs más érv, akkor mindig előkerül:(

Rotoxis 2017.05.12. 14:32:07

@yogosan: yogosan morogsz, ha a havi befizetésed eléri a százezer forintot. Ennyiért már yogosan követelhetnél szupergyors, komfortos, fullos ellátást. Valahogy amíg a bruttó jövedelmed 3 (!) százalékát fizeted, addig nem yogos a felháborodás, mert addig csak téjbéj-t fizetsz.

Rotoxis 2017.05.12. 14:44:06

@Missberger: Nálunk (állami kórház) egy orr-garatmandula műtét emelt szintű szolgáltatással (egyágyas, fürdőszobás szoba, szülő bent alszik rendes ágyon, ellátás a szülőnek is) ca. 3000€. Extrák nélkül is legalább a fele.
És hol van még ez a svájci magánklinikától?

Szóval nyugodj meg, hanyaf@sznyit fizet a Jó magyar.

yogosan 2017.05.12. 15:00:25

@Rotoxis: Havi 100 ezerėrt nėmi színvonal is dukálna nem? Az meg nagyon nincs. Viszont vannak lepusztult kórházak,kòrtermek,rendelők,mėg
Noė idejėből visszamaradt berendezėsek,orvosi eszkozök,
amik vagy működnek vagy ėppen nem. Aztán vannak mėg koszosabbnál koszosabb kòrtermek,wc-ėk,fűrdők,fekete retektől atláthatatlan kórhazi ablakok. Majd ha ezek megszűnnek,akkor lehet beszėlni a "kilòs" betegbiztosításrol. Addig felesleges.

she_wolf 2017.05.12. 15:30:26

@yogosan:
Magánellátásban meg is kapod. Igaz, csak akkor, ha a magánkórház képes elvégezni azt a beavatkozást, kezelést, amire szükséged van.
A TB közös ló. A ménesgazda pedig gyökér. Nem abrakol, de elvárja, hogy húzzon az a ló.

@Rotoxis:
Fizetne, ha lenne miből vonni. Itthoni átlag bruttóból nem kapsz viszonyított átlagos ellátást.
A tehetősebbeknek lehetőség szerinti megosztásos rendszer lenne jó, a szegényeknek pedig egy olyan alapellátás, amihez lehetőleg rögtön hozzáférhetnének.
De ennek a feltételei pontosan a egészségügyi gazdaság(talanság) miatt nem adottak.
Megyek biliért....

Rotoxis 2017.05.12. 15:40:23

Nem értitek. Mindenki szutykos budapesti kórházakból indul ki. A vidéki kórházak zöme olyan, hogy nyugaton is simán megállná a helyét.
A magyar egészségügy annyival kerül kevesebbe, amennyivel alacsonyabb a bérköltség. Attól, hogy magyarországi, nem olcsóbb sem a labor, sem a stent, sem a gyógyszer.
Ezt a fizetés dolgot meg egyszerűen nem értem. Ha valakinek csak Opelre van pénze, miért akar ugyanannyiért Mercedest? Nem egyéni, hanem társadalmi szinten értem. Ha az országban ennyi pénz van eü,re, akkor annyit kap, amennyi ebből kijön.

she_wolf 2017.05.12. 16:29:28

@Rotoxis:
Te nem érted:)
Való igaz, nagy baj, hogy lehetőleg mindent, abból is a legjobbat, és lehetőleg rögtön. Ez általános, sok mindent nem tudsz vele kezdeni. Ugyanakkor a normálisabb réteget pont ez bántja: aki kevesebbet fizet, miért kap annyi mint én? Aki többet fizet, annak miért kell ugyanannyit várnia, mint annak, aki alig tesz be valamennyit.
Mert mindenki ugyanannyi %-ot fizet, csak van aki 2017-ben a bruttó minimálbérből (ami 127500!!! Ft.), és van, aki mondjuk bruttó 450-ből, hogy meredeket ne írjak.
De a nagykerben terheket cipelő is ugyanúgy lehet beteg, mint a HR-es Micike.
Melyik érdemet többet, gyorsabban, jobbat?

És mennék én vidékre ezer örömmel, máson sem gályáztam évekig, csak azon, hogy a férjemet rábeszéljem, hogy húzzunk innen a francba. Csakhogy kompletten csomagolva az az egészségügyi merítési lehetőség nem adott, mint ami itt van. És egy bizonyos kor és meglévő betegségek, bejáratott orvosok után azt kell hogy mondjam, hogy az egyetlen oka a Pest-megyében maradásomnak pontosan az egészségügy. Semmi más!

"Ha valakinek csak Opelre van pénze, miért akar ugyanannyiért Mercedest?"
Mi lenne, ha meglátnád azokat, akik nem Merccedest akarnak feltétlenül, hanem egy jól működő Opelt, nem olyat, amit a rozsda zabál, mert üres tankkal áll a pusztulat garázsban? Nekem teljesen megfelel(ne), pedig Volvófil vagyok:P)
Szvsz, Te nem érted:) Vagy legalábbis néhányunkat.

Hogy mindenki a szutykos budapesti kórházakból idul ki az azért van, mert ez az ország lassan másból sem fog állni, csak Budapestből.
(Jó, 1-2 vidéken érdekelt kegyúr talán kibrusztol valamit a térségében élőknek. Mondjuk aszfaltozott utat (abban van a lé!), hogy a mamit robogóval könnyebben lehessen bevinni a körzetibe.)

she_wolf 2017.05.12. 16:32:44

@Rotoxis:
"Ha az országban ennyi pénz van eü,re, akkor annyit kap, amennyi ebből kijön."

Ugye nem nagy baj, ha azt mondom, hogy lehetne ez több is, csak meg kellene nézni, hogy hol kötnek ki ezek a pénzek?
(és úgy általában az adófizetők által befizetett összegek)

qbr 2017.05.12. 17:15:46

@Rotoxis: Érdemes azt a kérdést, hogy ki mennyit tesz bele az egészségügybe, úgy megnézni, hogy nem csak a tiszta befizetéseket tekintjük, hanem minden egyéb beletett dolgot: ha például azt mondjuk, hogy hiányzik 20 Mrd forint a mentősök bérfejlesztésére (hogy ők is reggelizhessenek menő belvárosi bisztrókban, és emiatt ne röhögjön a pofájukba a miniszterük), de a munkát elvégzik, akkor a mentősök gyakorlatilag beletesznek az egészségügybe 20 Mrd. Ft-ot.

Ha ezt így elkezdjük összesíteni (a számok nagyrészt hasraütésszerűek):
- eAlap: kb. 1500 Mrd.
- egészségügyi ágazat dolgozóinak elmaradt bérfejlesztése 100 Mrd.
- Kórházak adósságai (itt ugye a ki nem fizetett szolgáltatásokat és termékeket az adott beszállító cégek finanszírozzák) - 100 Mrd
- elmaradt eszközfejlesztések, amortizáció (ezt a betegek a saját egészségükkel fizetik meg) - 200 Mrd
- betegek saját befizetései (gyógyszerek, magánellátások, nem finanszírozott ellátások) - 300 Mrd

A fenti 3 tétel (meg még 10 másik, amit észhiány okán nem soroltam fel) lazán rádob még egy 20-40%-ot az eAlap által az adókból pénzben megfinanszírozott összegre. Ez a valós költsége a magyar EÜ rendszernek. Szóval kifizetjük ezt, kb. úgy, mint a 0%-os THM hiteleket, meg a hasonló, apróbetűs dolgokat - ott vannak a rejtett költségek.

zünüke 2017.05.12. 18:10:58

@Rotoxis:
Egyágyas,emelt szintű kórházi szolgáltatás,étlappal, fenéknyalással, mindenhol ennyi,itthon is. A kinti betegbiztosítók a kórházi költségeket/ kezeléseket támogatják,így a beteget nem terheli az összes költség.
Viszont jártam Svájci Állami kórházban (nem betegként)ahol nem győztem a fejem kapkodni az ellátás,a higiénia,és úgy minden láttán.

Rotoxis 2017.05.12. 19:55:24

@zünüke: oltári tévedés, Magyarországon a felébe sem kerül. A biztosítók pedig semmit nem támogatnak, üzleti alapú vállalkozások, nem jótékonysági intézmények

Mi0 2017.05.12. 21:14:48

@Rotoxis: 3000 E az jó sok pénz, de ha számolunk egy kicsit: a magyar bruttó átlagbér 275 ezer ft, ennek havonta 11,5%-a megy az egészégbiztosítási alpba (7% egészségbiztosítási járulékokból, 4,5% a szochoból), vagyis az átlag magyar fizetésből kb 31600 ft a TB havonta. Hamar kijön, hogy átlagemberünk bizony két és fél évente kifizet listaáron egy emelt szintű orr-garatmandula műtétet emelt szintű ellátással (mondjuk faterom kissé furcsállná hogy minek kell velem a kórházban aludnia:)) ha kell ha nem, ezzel szemben ha tényleg gáz van az orrmandulájával, egyágyas fürdőszobás szobáról kurvára nem is álmodhat, sőt a wc papírt is neki kell vinnie a nyolcágyas kórterembe, mert a hangyafasznyi befizetésekből arra már pont nem futja.

zünüke 2017.05.13. 00:13:43

@Rotoxis:
Mi nem kerül Magyarországon a felébe sem? Egyágyas emelt szintű kórházi szolgáltatás,étlappal meg seggnyalással? Nem,mert itthon állami kórházban ilyen ellátás nincs,nem létezik.Én a hazai magán kórházakról beszélek ahol egy általad említett műtét,a luxus szintű ellátás bizony kerül ennyibe magyar forintban.

Az egészségbiztosítók mindenhol támogatnak kezeléseket/ kórházi költségeket,attól függ melyiknél vagy ügyfél.Megint nem Magyarországról beszélek csak jelzem.
A nagynéném Svájcban másodosztályon volt biztosítva,de ő egyágyas szobát kért ami első osztálynak számít ebben az esetben.Havonta 1500 svájci frankot kellett fizetnie ezért,egyébként neki a kétágyas járt volna a biztosítása után.Minden más kezelést/gyógyszert/ kórházi tartózkodás nagy részét a betegbiztosító fizette.Igen,volt önerő amit be kellett csengetni,de az elenyésző volt a költségekhez képest.

she_wolf 2017.05.13. 01:21:11

@Rotoxis:
Orvos vagy, számolj!:) Nem kell hozzá sok, csak szépen összeadogatni az orvossal történő első randitól a laborvizsgálaton keresztül és a műtéten át egészen az emittálásig, hogy mit kóstál, ha beugrasz egy tonsillectomiára egy budapesti magánkórházba:
www.dunamedicalcenter.org/betegeinknek/mennyibe-kerul

Ha erre van pénzed, akkor valószínűleg nem keresel túl rosszul, tehát vaskos TB-t is fizetsz. Szerinted ez így rendben van?
Igen, tudom: az egészség és az élet értéke pénzben nem kifejezhető. Én ne tudnám?
De ez így akkor sem kóser:(
(Ebben a kórházban csak az, amiket a bal térdemen csináltak eddig, másfél milla, és ez csak a műtőben történtekre vonatkozik, semmi labor, vérmizéria, többnapos tartózkodás!)

platelet 2017.05.13. 10:35:20

@Missberger: Azzal azért ugye tisztában vagy, hogy a befizetett "tb"-d nem egy külön malacperselybe megy, amit feltörnek, amikor sor kerül a mandulaműtétedre?

Tempus.Anh 2017.05.13. 11:26:38

@Missberger: @Muad\\\'Dib:

Ha nem lenne tilos, egyszer kihoznám nektek egyetlen beteg kéthetes kórházi költségeit vizsgálatokkal együtt.
Akkor majd számolgathatnátok...

Im just here for the comments 2017.05.13. 17:12:45

@Rotoxis: "A vidéki kórházak zöme olyan, hogy nyugaton is simán megállná a helyét."
Vidék alatt gondolom az osztrák vagy svájci hegyvidéket érted, mert ha a magyart, akkor rég jártál te már "vidéken" vagy legalábbis rohadtul eltévedtél.

she_wolf 2017.05.14. 09:18:01

@Im just here for the comments:
Vannak vidéken jó kórházak, ezek többnyire specializálódott intézmények (szív-tüdő, hogy csak a két legfontosabb területet említsem), és ezek is megyeszékhelyeken, egyetemi városokban (Szeged-Debrecen-Pécs, no és Budapest).
(Bár egy barátunkat a balatonfüredi szívkórházban huzalozták át.)
De ez azért korántsem a "zöm"!
Mert ha valaki alaposabban szétnéz, akkor azt látja, hogy panaszáradat mindenhonnan. A nem városi ember nem ember, egyes régiók évtizedekkel leszakadva egy középszerű budapestitől, pedig aztán szépséges fővárosunkban is igazán lehetne mire pénzt áldozni. Ja, ha ellopják, akkor persze nem:(
És igen, ótvar berendezésekkel, baksisért dolgozó egészségügyisekkel nem lehet gyógyító munkát végezni. Ha van Isten, soha nem kerülök a lakóhelyemen lévő kórházba, bármennyire is a specializálódott körbe tartozik.
@Rotoxis ezt nem értheti, mert nem ebben éli a mindennapjait. A Magyarországon élő magyar ember csak élni szeretne, dolgozni, gyereket nevelni, és nem attól félni, hogy lehet-e baja attól, hogy kórházba kényszerül.
Hogy ez megváltozzon, nagy előrelépésnek kellene történnie az egészségügyben, a foglalkoztatásban, az adózásban, és úgy általában véve a termelékenység fokozására fokuszálva kellene egy olyan startégiát kidolgozni, ami haladó irányt mutat.
De mi itt a dedóban élünk, egymás haját cibáljuk, plakátokat ragasztunk és tépkedünk.
Infantilis irányítás infantilis reakciót vált ki. Aki pedig nem száll be az ilyen játékba, az kintről legyint az itthon maradottakra lesajnálóan mosolyogva:(

És külön @Rotoxisnak: hiperszuper vadiúj kórház építését tervezik/kezdik, ami mindent fog tudni, csak fütyülni nem. Na, vajon hol? Igen, Budapesten.
www.portfolio.hu/gazdasag/egeszseggazdasag/dontottek_kelenfoldon_epul_az_uj_korhaz.232883.html

Viszont örömmel látom, hogy a nagyurak öngondoskodást gyakorolnak, hiszen újra kinyit a Lipót;)
Negyon szeretném látni a megnyitót, mert semmiért el nem mulasztanám egy csokorban látni az első lakókat (név és a teljesség igénye nélkül: Vittor, Lézer Jani, és a hihetetlen humorú Balog).

_panni_ 2017.05.15. 07:45:44

@Rotoxis: nincs olyan, hogy "svájci magánklinika". Vannak magánkézben levő klinikák, de a betegeknek ez nem kerül többe; az itteni műtéteket ugyanúgy a betegbiztosító finanszírozza.

Itt úgy néz ki a biztosítási modell, hogy van egy havi biztosítási díj - 150 és 400 frank között -, és van egy éves plafon - a havi vállalt befizetéstől függően 400 és 2500 frank között. Függetlenül attól, hogy mennyibe kerül egy műtét vagy kezelés (beleértve a gyógyszereket is), évente 5000 franknál nemigen fizetsz többet (12 havi díj + az éves plafon + 4-700 frank az abszolút plafonig). Ez az éves átlagfizetés 5-10%-a.

_panni_ 2017.05.15. 07:52:45

@she_wolf: az otthoni magánellátást hagyjuk. Szegeden, egy híres magánklinikán volt orrkorrekcióm. Messze nem a legolcsóbbak, de úgy gondoltam, ezen nem spórolok. Amit a "kórteremben" láttam, a mai napig nem tudok túllépni. Nem záródó ajtajú, legolcsóbb Baumaxos zuhanykabin, rajta vastag penészréteggel, leselejtezett kórházi agy, elromlott emelő elektronikával, a műtőből - ahol az anesztes vénember intubáláskor letört a fogamból egy darabot - az alvó beteget ülőkocsin tolják vissza a kórterembe. Elég sokat fotóztam, mert nem hittem a szememnek. Szóval Magyarországon alapjaiban rohad valami...

Muad\\\'Dib 2017.05.15. 09:33:04

@Tempus.Anh:
Milyen kibas*ott érdekes, hogy nyugaton egy kényelmes magánbiztosítást fizethetnék abból a pénzből, amit itt levonnak tőlem (pedig ott kicsivel többet kapnék ugyanezért a munkáért). Ezzel a "jájjmennyibekerül" baromsággal b+ etesd azokat az idiótákat, akik még nem jutottak túl életükben a határon.

qbr 2017.05.15. 09:55:09

@Muad\\\'Dib: Az lehet, hogy te sokat fizetsz, de vagy 1-3 millióan csak havi 7,000 Ft-ot. És mivel szolidaritás-alapú a rendszer, az összes ember átlaga számít.

Ha tényleg ilyen sokat keresel, akkor jó eséllyel vezető vagy. Akkor viszont egyszerű a teendőd: duplazd meg a beosztottaid bérét és TB befizetéseit,máris tök sokat tettél az EÜért.

Dikusz 2017.05.15. 11:17:59

@_panni_: és ezt egyetlen magánklinika állapotából döntötted el? Hol van ez az "magán"klinika, nem láttad előtte?

Dikusz 2017.05.15. 11:19:22

@Muad\\\'Dib: ne haragudj, ha megkérdezem pusztán kíváncsiságból: akkor miért nem nyugaton dolgozol?

she_wolf 2017.05.15. 14:24:52

@_panni_:
Van egy szerényebb magánbiztosításom. Magánkórházban még nem feküdtem eddig, csak szakrendelőket kerestem fel. Ott nem tapasztaltam negatív dolgokat. Időben, flottul és gördülékenyen mentek a dolgok, és a higiéniával, környezettel sem adódott problémám.
Ha lesz bentfekvős esetem, megemlítem amiket tapasztaltam.

she_wolf 2017.05.15. 14:45:16

@Dikusz:
Olyan szempontból megértem a háborgását, hogyha van egy felhőkben járó bruttója, abból vaskos TB-t vonnak. És erre jogosan követelhetne magának annyival többet, mint amennyivel többet fizet az átlagnál.
De abban egészen biztos vagyok, hogy nem az eszével keres ilyen rengeteget, mert azt a fogalmat, hogy "szolidáris alapú/közösségi kockázatvállalás" még egy középszerű ember (pl. én) is megérti. Neki ez valahogy nem sikerül.

Ilyen alapon tényleg igazságtalan a TB rendszere. Azt is kétlem, hogy érdekes nickű barátunk magyar lenne, hiszen a magyarok a találékonyságukról híresek. Igaz, gondolkodni, dolgozni kell a megoldáson,nem a sült galambot várni (ja, egyszerűbb a praxis blogon ótvarolni, mert az a legkönnyebb):)
Azt meg hadd vonjam kétségbe, hogy akkora csilliókat keres, amiből bezzeg nyugaton... itthon meg kitömött nyuszi, aki tehetetlen a csúnya rendszerrel szemben.
A több biztosítós rendszerektől fényévekre le vagyunk maradva, még csak most kóstolgatjuk. Másik nagy hiba, hogy nem minden magánkórházban fogadják el a magánbiztosításomat, mert megkereshetném én a nekem legtutibb eljárást és orvost, ha az intézménye a kártyámat elutasítja mert nincs szerződése a biztosítómmal.
Szóval nem egyszerű ez:(

(Hogy vagy mostanában? Kullancsokkal vigyázni!:*)

Muad\\\'Dib 2017.05.15. 17:51:05

@Dikusz:
1) Idős rokonok, akik nem feltétlenül fogják tudni ellátni magukat és nem is fognak elköltözni külföldre.
2) Párom olyan pályán dolgozik (jogi), ami nem nagyon átmozgatható külföldre.

Muad\\\'Dib 2017.05.15. 18:04:51

@she_wolf:

"...mert azt a fogalmat, hogy "szolidáris alapú/közösségi kockázatvállalás" még egy középszerű ember (pl. én) is megérti..."
B+, nagyon merész ahogy másnál RINYÁLTOK tempus haveroddal, hogy mit sír mikkor csak ennyit fizet, a másik esetben pedig azért rinyáltok, mert nem kéne sírni, hiszen szolidaritás és a befizetésed más kezelésére megy el. El kéne dönteni, hogy akkor a pénzem elmegy más kezelésére és ő joggal várhatja el, hogy rendesen ellássák, vagy nem megy el másra, akkor meg én joggal elégedetlenkedek. Egy seggel nem kell két lovon üldögélni.

"...hogy akkora csilliókat keres, amiből bezzeg nyugaton..."
Közel nem akkora csilliók azok, mint amivel etetik itten balkánisztánban a népet.

_panni_ 2017.05.15. 18:54:33

@Dikusz: a rendelő részét láttam előtte, az teljesen rendben van. A kórterembe nem mentem be, amíg nem került sor a műtétre.

swiss blend 2017.05.15. 20:53:17

@qbr:

Csak,hogy abból a 1-3 millióból 2,5 millió orvos és kórház közelébe sem megy, csak ha már nagyon beteg.Akiknek 7.000 forintot vonnak azok minimálbéresek alantas beosztással,tehát a szerencsétlen még 40 fokos lázzal is dolgozik ha nem akar munka nélkül maradni.Arról meg nem beszélek,hogy hetek múlva kapnak táppénzt az emberek,egyre több helyről hallom.
Szóval ne akarjunk itt emelni mindenáron.

she_wolf 2017.05.15. 21:46:56

@Muad\\\'Dib:
Ez nem döntés kérdése, és úgy látom, hogy a lényeg még mindig (egyébként pedig folyamatosan) nem megy át.
Van, aki csekély TB befizetése fejében aránytalanul(?) követel, és van, aki nehezményezi, hogy belepistul az adóteherbe, mégis kritikán aluli helyeken, hosszú várólista után (ami várólista ugyebár a nagyfejűek szerint nincsen is) kénytelen az ellátást igénybe venni.
A TB rendszere ebben a formában igazságtalan (mint ahogy fentebb írtam).
Továbbá a TB rendszere túlterhelt és alulfinanszírozott.
És igen, van aki aránytalanul többet követel mint ami megilletné, és nem a befizetéséhez képest aránytalan a követelése, hanem szakmailag. Ilyenek is vannak, ők többnyire az ilyen szutyok blogokon kötnek ki. Ők rinyálnak, nem pedig én, és Tempus.Anh.
Az egészségügy finanszírozását alapoktól kellene átírni, arra meg nem képesek a nagyfejűek, hiszen "alternatív tények" alapján dolgoznak.

Ha már itt tartunk: nekem nem "haverom" Tempus.Anh, mint ahogy senki sem az ezen a blogon.Személyesen ismerek kevés embert (Tempus. Anh pont nem tartozik közéjük), egyikükkel vagyok rendszeres és közelebbi kapcsolatban, viszont ő már nem ír ide régóta, mert magasról leszarja hogy itt mi van.
Úgyhogy neked is le lehet fordulni a személyeskedésnek erről a formájáról.

Az "egy segg vs. két ló" témakörhöz: megülni nem, de mindkettőt vizsgálni lehet.
És most személyeskedek egyet: úgy gondolom, kissé túlfizetett vagy, ha ennyire egybitesként gondolkodsz.
De azért próbáld meg elképzelni, hogy vannak emberek, akik egy problémát érzelmi és racionáls oldalról is megközelítenek.

she_wolf 2017.05.15. 21:55:51

@swiss blend:
Ez sajnos valóban így van, és ennek pozitív visszacsatolása eredményezi a későbbi nagyobb egészségügyi kiadást.
De @qbr nem is az adóteher emelését szorgalmazza, ha jól sejtem. Mi több, éppen arról beszél, hogy tisztességes melóért tisztességes bért, aminek a tisztességes adóvonzatából tisztességes és élhető körülményeket lehet teremteni.
Ez viszont sajnos utópisztikus elképzelés ebben a formában:(

swiss blend 2017.05.15. 23:44:23

@she_wolf:

@qbr: azt írta,hogy "de vagy 1-3 millióan csak 7.000 Ft-ot" Ez a "csak 7.000 Ft" éves szinten azért csinos kis összeg ha azt vesszük alapul,hogy a 1-3 millióból nagyjából 2,5 nem jár semmilyen gyógykezelésre,nem fekszik kórházba,nem megy táppénzre,mert félti a nyomorúságos munkahelyét.Ha ehhez hozzáadjuk a "jó" keresőket meg a még jobban keresőket akiktől jó sok pénzt vonnak le,akkor milliárdos összegek jönnek ki havonta ami bemegy a Társadalombiztosító kasszájába és szerintem a negyede ott is marad.

she_wolf 2017.05.16. 01:26:25

@swiss blend:
Éves szinten 3 milliószor 7000 Ft.=252 mrd. Ft.
Ők a befizetők (a munkáltatókat kihagyom, pedig ők is tesznek bele rendesen. Nem véletlenül nyomják le a béreket ha van rá módjuk. Ezeknek a 7000 forintot befizetőknek vannak kiskorú gyerekeik, nyugdíjaskorú szüleik és egyéb felmenőik, akik szintén TB ellátásra jogosultak, és rajtuk kívül van még nagyon sok idesorolható állampolgár, akinek jár az egészségügyi ellátás, noha nem bérvonzatkénti befizető.
Részletesebben itt láthatod:
www.neak.gov.hu/felso_menu/lakossagnak/ellatas_magyarorszagon/jogosultsag_az_ellatasra/az_egsszsegbiztositas_szolgaltatasaira_jogosultak/kizarolag_egeszsegugyi_ellatasra

Az ellátásra szükséges összeget az államnak kell(ene) biztosítani, amit láthatjuk, hogy hogyan tesz meg:(
Ezek után kétlem, hogy a TB-ben egyáltalán egy fillér is marad, mert az azt jelentené, hogy világverők lennénk az állami (fontos kihangsúlyozni!) egészségügyi finanszírozásunkat illetően, ami pedig a világon sehol sem nyereséges.

Az a kb. 1,5 millió ember, akinek az átlagfizetése magasabb kategóriába sorolható, nem tudja kompenzálni azt a hiányt, ami a többség alulfizetettsége miatt keletkezik.

És valóban, a csóró ember örül, ha van munkája (pláne vidéken!), és csak akkor fog orvoshoz menni, amikor már tényleg baj van. Viszont akkor az ellátása is többe kerül.
Emelni kellene. De nem adót, hanem béreket. Az adót pedig átalakítani, átcsoportosítani. És ez különösképpen az egészségüggyel kapcsolatosan lenne üdvös.
De amíg itt "alternatív tények" vannak, meg a zsé "elveszíti közpénz jellegét", addig minden marad a régiben. Illetve a francokat....

qbr 2017.05.16. 09:52:43

@swiss blend: a statisztikák sajnos azt mutatják, hogy az alacsonyabb szocio-ökonómiai státusz (amelynek az alacsony kereset a részét képezi) szorosan korrelál a rosszabb általános egészségi állapottal.
(Gondolj csak bele, elég logikus: aki keveset keres, kevesebb pénzt tud fordítani sportra, egészségmegőrzésre, nem támogatott vitaminokra, megelőzésre, rosszabb higiénés körülmények között él, szennyezettebb területen vagy forgalmas utak mellett, stb., stb.; ráadásul, ha jól tudom, arra is vannak adatok, hogy mind a dohányzás, mind az alkoholfogyasztás mértéke pozitívan korrelál az alacsonyabb keresettel)
Az extra magas befizetők (extra magas keresetűek) pedig nagyobb arányban vesznek igénybe fizetős magánellátásokat, tehát ők még inkább befizetőként jelentkeznek a rendszerben.

Tehát igenis az a legvalószínűbb, hogy az alacsonyabb keresetűek fogják jobban használni az ingyenes egészségügyi rendszert (különösen nyugdíjas korukra lesz rosszabb az általános egészségi állapotuk), függetlenül attól, hogy 40 fokos lázzal mennek-e orvoshoz.

Nem gondolom, hogy emelni kellene a 7,000 Ft-os alapdíjat, mert milliók tényleg nem tudnak ennél többet kifizetni, ez tiszta sor, ne aggódj, nem a szociális érzékenységemmel van a baj. Egyszerűen arról van szó, hogy a jelenlegi, szolidaritás alapú egészségügyi rendszer valójában azoknak kedvez, akik keveset keresnek, és emiatt kisebb mértékben befizetők.
Ennek megvannak a maga előnyei, hátrányai. Most az előnyöket nem akarom sorolni, mert én alapvetően etikai okokból választanám ezt a rendszert a nem szolidaritás-alapú rendszerekkel szemben, de ebben a rendszerben:
- az egyén számára rövidtávon a potyázást, adóelkerülést jutalmazza (átlagosan 30-50 évig befizető valaki, és 20-30 évig vesz ki pénzt a rendszerből), ezzel klasszikus "közlegelők tragédiája"-helyzetet teremt, amit csak megfelelő kommunikációval lehet jól feloldani, és ez tökéletesen hiányzik
- az egyén egészségmegőrzési tevékenysége nincs motiválva vagy premizálva, az csak kizárólag belső motivációból fakad...és nem túl meglepő módon a magyar lakosság a béka segge alatt van 3 kilométerrel egészségmegőrzés/egészségtudatosság/betegségmegelőzés tekintetében - holott egy ilyen, szolidaritás-alapú rendszer csak akkor tud hatékonyan működni, ha az egyén igyekszik minél inkább minimalizálni a rendszerből való pénzkivételt.

Dikusz 2017.05.16. 09:54:12

@Muad\\\'Dib: megértem, hogy ez tökéletes indok arra, hogy itthon maradj. Ezek miatt nekem már nem kell aggódnom, már nem probléma sajnos.

Viszont Tempus.Anh-nak igaza van, bár a hangnem nekem se tetszik. Az elmúlt hét évben két hozzátartozóm miatt gyakori vendég voltam 4 budapesti kórházban. Ebből kettőben körzet (budai) miatt sokat. Elgondolkodtam azon, hogy az egyik hozzátartozóm esetében mennyibe kerülhetett a három hét intenzív osztályos -egyébként indokolt- kezelés, arra a következtetésre jutottam, hogy annak a költsége többszörösen felemészthette a befizetett járulékokat. Nemcsak az ő, hanem a család járulékát is. Azonkívül a végső 1/2 éves kórházi kezelést, ami nem parkoltatás volt.
Engem is műtöttek egy mindennapos problémával, ami a maga nemében mégsem lett az. Átlagos fizetésem volt amíg dolgoztam, nem volt olyan jövedelmem amiből ne vonták volna le a költségeket, de azt hiszem nagy részét felemésztette ennek az egy műtétnek a költsége.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat