Ilyen az igazi extrém sérv

2016.09.15. 06:00

98.pngMost kb 45-47 cm-es a sérvkapum, már menni sem bírok a fájdalmaktól, reményem orvosilag már semmi, sőt még kontrollra sem járok... Annál nagyobb, és egyetlen reményem van, hogy a Megváltó majdcsak megszán végre és csendben elvisz.

Kedves Praxis!

 

Hát én meg ezt cipelem már lassan hét éve. Most 74 éves vagyok. Hiába volt strokom, meg sok egyéb bajom, műtét előttig még én voltam az állandóan mozgó, bivalyerős, daliás férfi, aki 13o kg-okat emelgetett.

 

Vastagbélrákműtéttel kezdődött 2oo9. szeptemberében, másnap kétoldali tüdőembóliával és tüdőgyulladással folytatódott, és, hogy ne hányjak állandóan, szondát akartak ledugni, ami 6x7 szerre sem sikerült, pedig annyira akarták, hogy a nagy kínlódástól és öklendezéstől rögtön kiszakadt 3 helyen friss felületi varratom, meg mint látható belül is történt valami, amire az operáló orvos azt mondta, hogy a recidíva miatt 2 évig nem nyúlnak a hasamhoz... Viszont fél év múlva már akkor volt, hogy akkor már ezért volt túl rizikós.

clip_image002.jpg

Most kb 45-47 cm-es a sérvkapum, már menni sem bírok a fájdalmaktól, reményem orvosilag már semmi, sőt még kontrollra sem járok...annál nagyobb, és egyetlen reményem van, hogy a Megváltó majdcsak megszán végre és csendben elvisz... (... halld meg Uram..:!)

 

Üdv: Pistabácsi

 

Az első 3 kép a műtét után 1 évvel, még 2o1o. decemberében készült:

 

clip_image002.jpg

clip_image006.jpg

clip_image004.jpg

 

Az alábbiak pedig most 2o16. áprilisában, a szoros haskötő nyomai jól láthatók

 

clip_image008.jpg

clip_image012.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asztalosani 2016.09.15. 09:08:19

és most erre miért került 18-as karika????

posztolónak: kitartást, ne adja fel és keressen más orvost.
sajnos az orvosok nyakára kell járni, ha ő nem, akkor ajánljon egyet aki talán elvállalja.

platelet 2016.09.15. 14:04:15

Javaslom, járjon kontrollra.

2016.11.12. 18:09:37

A kinyílt sérv kellemetlen lehet,de legalább nem életveszélyes. Nem csinál bélelzáródást. Keresni kell egy sebészt, meg kell kérdezni tőle mennyiért csinálja meg és meg kell műteni. Belehalni hülyeség lenne, ha meg is lehet műteni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása