A magyar kórházakba az emberek meghalni mennek

2016.08.01. 06:00

magyar_11.jpgFogadd el, hogy nincs magyar egészségügy. Ami pedig van, az működésképtelen. És ez nem fog változni egészen addig, amíg a rendszer bele nem döglik a saját hamvaiba.

Magyarországon kevés orvos van. És kevés nővér. Különösen nővér/ápoló van kevés.

Ennek nagyon egyszerű oka van. Orvosnak tanulni nehéz. Nagyon, nagyon nehéz. Jóval nehezebb, mint falat festeni, vagy pénztárazni. És ha valaki elvégzi az egyetemet (+ gyakorlat, vagyis 7-8 év tanulás), akkor ebből ennek megfelelő profitot szeretne keresni. Minden nyugati országban az orvos az elismert felső 10 ezer része. Ismétlem, elismerik őket. Nem csak anyagilag.

Magyarországon az orvost féltik. Nem mernek panaszkodni, perelni. Itt a háziorvos az atyaúristen, a kiskirály. "Orvosnak ne szólj vissza", tanították a szüleim is régen. Mert az orvos az olyan szent dolog.

Csak hát a 80-as években ennek még volt valami alapja. Ma ez már nem így megy. Ma az orvos nem fog elhelyezkedni egy ilyen országban. A magyar bér kb. fele-harmadakkora, mint a nyugati országokban. Informatikusként én is sokat gondolkodom rajta, hogy talán le kéne lépni.
De az egészségügy a legrosszabb. Ugyanis ebben az országban még a mai napig vannak emberek, akik azt hiszik, hogy ezt ingyenesen meg lehet oldani. Márpedig amíg nem jön rá az ország, hogy "aki nem fizet, az meghal", addig az egészségügy nem fog javulni.
Ugyanis az orvosok tizedannyit keresnek, mint odakint. Meg lehet nézni a német vagy angol átlagfizetéseket. Nővéreknél ennyire nem vészes a különbség, de azért van.
Nővér azért nincs, mert embertelenek a körülmények.

Szóval, ami orvos itt maradt, az azért van itt, mert külföldre hülye. A bénákat, az aljákat kapjuk meg mi.

Szóval tessék szépen perelni! Legalább annál hamarabb bedől ez az élhetetlen "ingyenes" egészségügy. Mert hiába van magánorvos, magánmentő nincs. Magánsürgősségi kórház sincs.

 

magyar_11.jpg

Sajnos, bármilyen kegyetlenül is hangzik, Amerikának van igaza. Aki nem fizet biztosítást, nem kap ellátást és már elnézést a kifejezésért, de felőlem dögöljön meg az utcán, ha ez kell ahhoz, hogy az én keményen dolgozó családom cserébe megkapja azt az ellátást, amit érdemel, amiért megdolgozott. Szép gondolat, hogy ez járjon ingyen. Szép volt ez a 80-as években, amikor még működött is. De ma már, amikor 20x drágább gépekkel kéne dolgozni, egyszerűen nem megy.

A tanács pedig a végére: Aki teheti, felejtse el a háziorvost. Tessék szépen magándokihoz menni, ahol foglalkoznak is az emberrel! Tudom, hogy 10 ezer forint, de baszki, olvasd el ezt a cikket, és mondd meg őszintén, az életed nem ér ennyit? Ez nem Playstation, vagy kaviár. Ez az életed! Abból csak 1 van.

Fogadd el, hogy nincs magyar egészségügy. Ami pedig van, az működésképtelen. És ez nem fog változni egészen addig, amíg a rendszer bele nem döglik a saját hamvaiba. Mert nincs olyan párt, ami az az egészségügyet fizetőssé tenné. Az a halálos ítélete lenne. Pedig ha fizetős lenne, eszébe nem jutna senkinek ingyenessé változtatni. A kanadai GDP-vel ez működhet. Nálunk nem.

És amíg sajnos az orvosnak nem vagy több, mint a 327-edik XCZ-221-es kódlapú beteg, aki után még 30-an várnak a váróteremben, addig úgyis mindenkit hipochondernek néznek.

Nem kifogás, hogy sok a beteg.  Ha nem tetszik a rendszer, nem kell orvosnak lenni.
Attól is csak gyorsabban bedől a rendszer. Úgyis elkerülhetetlen 5-10 éven belül, mert elfogynak az orvosok. Mégis ki akarna olyan helyen dolgozni, ahol emberek életéért felel. Milliókra büntethetik olyan műhibákért, amikből naponta akár 10-20-at is elkövethet, ha nem figyel. És közben meg annyit se keres, hogy vegyen egy szobakonyhásat.

Itt én sem lennék orvos. És nem felnézek azokra, akik mégis. Hanem lenézem, hogy hajlandóak egy ilyen korrupt, és rossz rendszert még mindig támogatni.

Csak úgy mellesleg: Én a húgom vesztettem csontdaganatos megbetegedésben, miután a kórházban 6 hónapig (ismételném, ha nem lett volna egyértelmű: FÉL ÉVIG) félrekezelték.
Még gipszet is kapott, mert a röntgenből azt szűrte le az orvos, hogy ínhüvelygyulladás.

Aztán magándoki, aztán kemo, aztán csontvelő transzplant, meg levették a fél karját, gyógyult, visszaesett, újabb transzplant, meg még egy halom kemo, meg sugár... szóval hosszú story, amit nem szándékozom elmesélni.
17 éves volt :(

Nekem tavaly bokatörés. Szombat délután 1 órakor tört ela bokám. 2-re a kórházban voltam. Nagyjából 1-1- órás várakozások az orvosok és a röntgenek előtt. Este 10-kor még nem kaptam infót arról, hogy van egyáltalán. 6-7 felé, mikor az egyik doki megkapta a röntgent odajött hozzám, hogy felvisznek a műtéti előkészítőbe. Ezt előbb megtudtam, mint hivatalosan azt, hogy műtenek. Este 10kor viszont még nem, hogy mikor. A nővért sikerült elkapni, akkor annyi információt adott, hogy nem kizárt, hogy ma este, ha nem esik be sürgősségi beteg. Hajnali 2-ig műtenek, utána már csak hétfő reggel. Szóval volt rá esély, hogy törött lábbal mosolygom végig a vasárnapot.

Aztán hajnali 1kor jött a nővér, hogy hálás lehetek, mert megcsinálnak még ma.
Én meg magamban: HÁLÁS BAZMEG? Havi 40 ezer forintot vontok le a fizetésemből közgyógyra! Hogy utána mik voltak még a csodás János kórházban, abba bele se megyek.
Címszavakban: 12-15 nm-es szobában 4 beteg. Az szomszéd bácsi ágytálának ürítésére közel 3 percet kellett várni.

Amúgy is 30-40 perc a nővérhívó reakcióideje, de baszki, ágytálazás után kurvára jöjjenek azonnal. Ekkor szakadt el a cérna, amikor éjjel 3-kor nekem kellett mankóval kimennek a nővérszobába, hogy vigyék már ez az átkozott ágytálat. 1 nővér a pasijával telefonált, a másik pedig aknakeresőt játszott. Ami persze szerintem is érdekesebb, mint a pasziánsz, de ettől méh panaszt tettem. Amire persze ne kaptam választ (annak ellenére, hogy erre 30 napjuk lett volna) De persze jegyzőkönyvet sem kaptam róla, amit meg nem tudtam, hogy kéne kapnom...

A magyar kórházba az emberek meghalni mennek. Ez élhetetlen. Az egészségügy - úgy, ahogy van - rossz. És ez az itt leírt cikk is csak ezt bizonyítja.

31 éves vagyok. 3 év múlva 34. És fiatal. Nem mondom, hogy sportos, de egészséges. Őszintén sajnálom, ami a fiával történt. De ez nem egy orvos hibája, hanem egy rendszeré.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2016.08.01. 07:24:04

A posztból visszaköszönnek ismerős részletek, korábban olvastam (azt hiszem, hozzászólásban).
Siralmas és lényegileg pontos látlelet, egy dologgal azonban nagyon nem értek egyet:

"Szóval, ami orvos itt maradt, az azért van itt, mert külföldre hülye. A bénákat, az aljákat kapjuk meg mi."

Ez így nettó hazugság! De ha mégis igaz lenne, akkor kívánom minden betegnek, hogy olyan "alja, hülye, és béna" orvosokkal találkozzon, mint én.

asztalosani 2016.08.01. 07:38:45

"Itt én sem lennék orvos. "
baromarcúkám, nem is lehetnél informatikus végzettséggel!!! XD XD XD XD

"Aztán magándoki, aztán kemo, aztán csontvelő transzplant, meg levették a fél karját, gyógyult, visszaesett, újabb transzplant, meg még egy halom kemo, meg sugár... szóval hosszú story, amit nem szándékozom elmesélni.
17 éves volt :("

tehát hiába is fizettetek magánorvost, ő sem tudta megmenteni. kíváncsi leszek mikor esik majd le az neked baromarcúkám, hogy magánban sem a szuper orvosok vannak, hanem ugyanazok a balfék orvosok akik a tb alatt húzzák az igát! informatikusokról a logikus gondolkodás elvárható, neked még olyanod sincs. akkor mire is vagy úgy oda?

"Szóval volt rá esély, hogy törött lábbal mosolygom végig a vasárnapot."

és ki nem sz*rja le?
rokonom 3 napot "mosolyogta végig" a törött lábával. hozzátenném NYÍLT törése volt.

"Az szomszéd bácsi ágytálának ürítésére közel 3 percet kellett várni."
legyen ez életed legnagyobb problémája! be lehet állni ágytálmosónak, ha ennyire tudod kinek mi a dolga f*szkalapkám! örülj neki, hogy csak 3 percet kellet várnod!!!

"De persze jegyzőkönyvet sem kaptam róla, amit meg nem tudtam, hogy kéne kapnom..."
XD XD XD XD XD XD
a magyar ember jogi kultúrája nulla, főleg az ilyen bitültetvényeseké, mint amilyen te vagy. és érdekes mód nem lett következménye? hát miért nem perelted be a kórházat?! XD XD

"Havi 40 ezer forintot vontok le a fizetésemből közgyógyra! "
közgyógyra, mi??? istenem mennyire ostoba is vagy, és még reklámozod is!

tudod drága, ha ilyen sok hülyeséget összehordasz, ne csodálkozz, ha SEHOL NEM VESZNEK KOMOLYAN. húzz ki külföldre, oszt majd legalább nem csüngsz a magyar eü.-i ellátórendszeren. XĐ

asztalosani 2016.08.01. 07:41:12

"31 éves vagyok. 3 év múlva 34. És fiatal. Nem mondom, hogy sportos, de egészséges. Őszintén sajnálom, ami a fiával történt. De ez nem egy orvos hibája, hanem egy rendszeré."

ja, hogy már igazságügyi szakértő is vagy?!?!

hát b*szarok... XD XD XD XD XD XD

defné 2016.08.01. 11:31:51

@asztalosani:
No' nézzük már! Az ántsz jelentgetés hol marad ani? :xD

Kommentelő k.m.n. 2016.08.01. 12:07:05

Egy kis helyreigazítás a poszthoz:

1. "valaki elvégzi az egyetemet (+ gyakorlat, vagyis 7-8 év tanulás)"
Ki kell, hogy ábrándítsam a posztolót, de ez a valóságban 6 év egyetem + (az esetek többségében) 5 év szakképzés vagyis a valóságban 11 év az a "7-8 év"... A háziorvosoknak a szakképzés csak 3 év, így nekik 9 évet kell ilyen területen képződniük, de pl. a sebészeknek még 6 évig tart az egyetem utáni képzés (azaz összesen 12 év). Infósként a Guglit csak tudná használni a kedves posztoló.

2. "ami orvos itt maradt, az azért van itt, mert külföldre hülye. A bénákat, az aljákat kapjuk meg mi."
Ennyi erővel én is mondhatnám, hogy Nyugaton hatalmas az informatikus-hiány is, emiatt Mo-n csak a hülye, béna, retardált, kinyújtott mutatóujjal pötyögő kóder-Pistikék maradtak. És mivel a kedves posztoló is Mo-n húzza az igát, emiatt a saját logikájából az következik, hogy ő maga egy szakmai hulladék a saját területén...
Szóval, a kedves posztoló vagy nyíltan is elismeri, hogy szakmailag "béna, alja" vagy pedig fontolóra veszi, hogy esetleg más faktorok is szerepet játszanak a kivándorlásnál a bérkülönbségen és szakmai alkalmasságon kívül (pl. család). Amúgy saját szubjektív megfigyelésemből kiindulva, a szakmai kiválóság független a kivándorlási szándéktól: egyetemi évfolyamtársaim közül főleg (értsd: nem kizárólag!) az közepes képességűek mentek külföldre.

3. "az orvosnak nem vagy több, mint a 327-edik XCZ-221-es kódlapú beteg, aki után még 30-an várnak a váróteremben, addig úgyis mindenkit hipochondernek néznek."
Itt inkább az a gond, hogy a sok beteg miatt (arról most nem írok litániát, hogy szerintem az orvoshoz fordulások 90%-a teljesen felesleges) kb. 5 perc jut egy esetre az adminisztrációval együtt, vagyis 2-3 perc a tényleges orvosi munka. Így a nem teljesen egyértelmű eseteket vagy a ritka kórképeket nagyon könnyű "benézni", pláne akkor, ha a beteg se egy IQ-huszár és a tüneteit nem tudja normálisan elmondani. Például anginás panaszokat hasfájásként él meg, aztán a panaszai elmondásakor is főleg erre a területre koncentrál, hogy étkezéskor ez és az van, így ment a hasa 2 napja stb, a "terhelésre szokott-e fulladni?" kérdésre rögtön rávágja, hogy "nem", de további firtatásra kiderül, hogy a kert végéből jövet néha meg kell állni, mert "elfogy a levegő"...

Részvétem a posztoló húga miatt. A csonttumorok a nagyon ritka esetek közé tartoznak, ezért elképzelhető, hogy elsőre nem gondolnak rá, viszont a fél éves félrekezelés azért tényleg durva :(

4. "Aztán hajnali 1kor jött a nővér, hogy hálás lehetek, mert megcsinálnak még ma.
Én meg magamban: HÁLÁS BAZMEG?"
Megfordítva: az ügyeletes traumatológusok és a team többi tagja (anesztes, aneszt. asszisztens, műtősnő, műtősfiú) feltehetően du. 4 óta a műtőben voltak, majd a 9. órában, hajnal 1-kor még bevállalták a posztolót (és utána még ki tudja kit) is...

5. Szörnyű, hogy éjjel 3-kor 3 percet kellett várni, hogy kivigyék az ágytálat. Megnézném a posztoló a fejét, ha hajnal 3-kor felcsörgetném, hogy "hapsikám, nem megy az adatbázis, csinálj már k... gyorsan valamit, mert 3 perce várok!"...

Amúgy vannak jó meglátások is a posztban, hogy ne csak fikázzak. Például az, hogy alig fizet valaki, de a rengeteg ingyenélő, adócsaló és egyéb ügyeskedő kiharcolja magának a legjobb ellátást a fizetők rovására. Például én is heti szinten látom, hogy 10-20 milliókat (néha még többet) költenek olyan ukrán betegekre, akiknek 1 hete lett TAJ száma és magyar lakcíme (a nyelvet se mindig beszélik, és sokszor egyértelmű, hogy nem határon túli magyarról van szó). Természetesen, "ő fizeti a TB-t", hiszen azt a 6-7ezret már 1x befizette maga után... Nem értem, hogy kormányzati részről miért nem lehet annyit csinálni, hogy állami ellátás (a sürgősségit leszámítva) csak 1-2 év munkaviszony után járjon a frissen igényelt állampolgárság mellé. De kezdek elkanyarodni a témától...

she_wolf 2016.08.01. 13:15:53

Facés hozzászólásokat ritkán olvasok itt el, de most megtaláltam a "posztert" közöttük.
Ez a poszt így ahogy van, a facebookról került ide (miért nem lepődöm meg?).
Ismételten csókoltatom a blogszerkesztőt!:(
Már csak azért is, mert a poszt 2 hozzászólásból lett összefésülve, az első elejét nagyvonalúan lehagyva.

Ez persze nem változtat azon, hogy a hozzászólónak van igazsága, csak éppen kinyilatkoztatnia nem kellene olyan dolgokat, amelyekbe bele nem látva óriásit téved.

Kivlov 2016.08.01. 13:44:08

Addig nem várható változás, amíg olyanokat is ellát a rendszer, akik egy büdös vasat nem tesznek bele egy életen át, csak tartják a markukat.

marczy 2016.08.01. 13:48:23

"Sajnos, bármilyen kegyetlenül is hangzik, Amerikának van igaza. Aki nem fizet biztosítást, nem kap ellátást és már elnézést a kifejezésért, de felőlem dögöljön meg az utcán, ha ez kell ahhoz, hogy az én keményen dolgozó családom cserébe megkapja azt az ellátást, amit érdemel, amiért megdolgozott."

Ez a kormány segghülye álláspontja, hogy akinek nincs pénze, az annyit is ér.
Minek fizetik utánam akkor azt a rohadt TB-t, könyörgöm?

Amerikának nincs igaza. Amerikában a népesség 30(!!!) százalékának nincs normális biztosítása, tehát ha baja van, meghal, pedig egyszeri befektetéssel menthető lenne, és fizetné tovább az adót.

Először normális munkakultúra kéne ebbe az országba, hogy 50 évesen ne kapj infarktust a hülye főnöködtől és a kifizetetlen túlóráktól. (Bezzeg Ausztriában...) Akkor nem terheled túl az egészségügyet. Németországban a testvéremet úgy zavarták el a munkából, amikor letelt a munkaideje, hiába csinálta volna tovább, hiába volt éppen egy dolognak a kellős közepén, jött a váltótárs, ő dolgozott tovább. Magyarországon meg széthajtották, agyondolgoztatták, kiégették. Ezek után csodálkozik ez az ország, hogy ennyi a szívbeteg ember nálunk.
És amikor én - 14 évesen!!! - egy német családnál laktam, és sokáig fenn voltam, akkor azzal riogattak, hogy infarktust kapok a sok éjszakázástól. 14 évesen? Infarktust?

Ha meg a cég olyan, akkor biztosítsa azt, hogy X év múlva se betegedj le. Ha van a cégen belül lehetőség valami közös mozgásra egy negyedórás munkaközi szünetben, már az is jó. De nálunk sok multi levetkőzi a kinti kultúrát, amikor Magyarországra jön.

Aztán meg tisztába kellene rakni, mi az, ami az állami TB-ben jár és mi az, ami nem, és ami nem, arra meg lehessen külön biztosítást kötni. Németországban vegyes rendszer van, sőt nagyon sokan teljesen kiléptek az állami TB-rendszerből. Országonként más és más rendszer működik. Amihez szerencsére nálunk sem mernek hozzányúlni, az a gyermek-szívsebészet, mert azzal sok életévet lehet nyerni, és ez a megközelítés teljesen jogos.

Aztán pedig normális munkakörülményeket és emberi béreket kellene adni az orvosoknak, de azonnal, mert megdolgoztak érte már az egyetemen. És ne a szerencsétlen betegen szedjék meg magukat, mert nem biztos, hogy ő tehet arról, hogy megbetegedett. Ha zikalázat kap Rióban, akkor nem mondhatod neki, hogy minek ment oda. Irigység felsőfokon, az van. Ez Magyarország. Egyéb téren is divat nálunk az áldozathibáztatás, ezt ki kéne végre dobni az ablakon mindörökre.

Ja és segítek: Angliában sem jobb az _állami_ ellátás. Anglia nem Belgium, nem Hollandia, hanem sokkal inkább Magyarország egészségügyi szempontból. Egyetlen pozitívum: Angliában a hálapénz bűncselekmény! Hollandiában a teljes körű TB drága, de ha eleget keresel, megérheti kifizetni.

sunblind 2016.08.01. 14:11:31

Én, szerencsére nem voltam kórházban 25 éve, aztán egy nap, edzés után, nagyon fájó, kétszeres méretű jobb lábfejjel sétáltam be (vért hugyozva) a balesetire. 3 órát ücsörögtem, aztán megröntgenezték. Aztán a vizsgálóba hívtak, ahol egy kifejezetten idős orvos megállapította, hogy ez bizony zúzódás, befáslizták (majbeszartam), két hétig pihentessem, visszajönni nem kell, küldje a következőt.
Három hét múlva még mindig fájt, komoly csókkal elmentem egy régi ismerős ortopéd sebész magánrendelésére, aki megállapította, hogy ez egy elég randa törés volt, azonnali műtét kellett volna. De mostmár nem kéne baszkurálni, így fog összeforrni. Azóta a jobb bokám alatt van egy másik, kisebb bokám is. Szerencsére alap terhelésen nem fáj, és egész jól működik.

dioda 2016.08.01. 14:13:16

"Ugyanis az orvosok tizedannyit keresnek, mint odakint. Meg lehet nézni a német vagy angol átlagfizetéseket. Nővéreknél ennyire nem vészes a különbség, de azért van.
Nővér azért nincs, mert embertelenek a körülmények."
Az embertelen körülmények mind az orvosoknak (ambulancia, egyes szakrendelések: reggel 8-16 óra - 1 pisilés, evésről ne is álmodj! - egy héten 5x - majd próbáld ki!), mind az ápolónőknek és a betegeknek is ugyanúgy "jár" a mai e.ü.-ben. Hihetetlen, hogy emiatt még nem ment ki az átlagpolgár tüntetni az utcára. Ráadásul a havi 40 ezret fizetsz e.ü. járulékként - ez havi 600 ezer bruttó fizetés. Na ezért tényleg jobb ellátás járna...ha nem tetszik, tessék menni tüntetni!

"...És nem felnézek azokra, akik mégis. Hanem lenézem, hogy hajlandóak egy ilyen korrupt, és rossz rendszert még mindig támogatni..."
Nem mindenki korrupt, aki az e.ü.-ben dolgozik. A rossz rendszert a dolgozók nem támogatják, hanem elszenvedik. Jobb, ha nem nézed le azt, aki itt maradt. Nem szeretjük azokat, akik lenéznek...

"ami orvos itt maradt, az azért van itt, mert külföldre hülye. A bénákat, az aljákat kapjuk meg mi."
Van ilyen is, meg olyan is. Orvosból, nővérből, asszisztensből van jó és van sajnos csapnivaló. Van olyan, aki nem is törekszik a jó munkára. Aki törekszik, azt a finanszírozás ill. az egyéb szabályozások akadályozzák a megfelelő munkavégzésben. Akkor meg minek? Ez az ország ilyen orvosokat és ilyen nővéreket tud megfizetni. A nemtörődömség nem indokolható, minden egyéb dolog miatt (hülyeség, szakmai tévedés, várakozás, rossz minőségű ellátás) az államtitkárságon tessék reklamálni...

Tempus.Anh 2016.08.01. 14:13:29

Az az érzésem, hogy a posztoló "az orvost féltik" helyett "az orvost félik"- et akart írni (azaz félnek tőle). A féltik-nek egész más jelentése van.

Tempus.Anh 2016.08.01. 14:20:31

"Aki nem fizet biztosítást, nem kap ellátást és már elnézést a kifejezésért, de felőlem dögöljön meg az utcán, ha ez kell ahhoz, hogy az én keményen dolgozó családom cserébe megkapja azt az ellátást, amit érdemel, amiért megdolgozott."

Elnéztük neked, te már csak ilyen vagy, baszd meg. Ha kibasznának az utcára és ott kellene megdögölnöd, akkor nem így beszélnél.

M_R 2016.08.01. 14:38:53

A TB-t nem véletlenül "keresztelték" át pár éve adóra - az adófizetés után ugyanis nem keletkezik "jogosultság"..

Annyi jogod lesz "reklamálni" az egészségügyi ellátás után, mint azért hogy MÁV miért csak napi 3 vonatot van lakhelyed meg a munkahelyed között, és ezért hajnalban kell kelned hogy reggel 9-re beérj és a meló végén 3 órát üldögélhetsz a vasútállomáson hogy hazajuss..

Welcome to "magyarreformokműködnek"...

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.08.01. 15:09:24

Orbán Viktor remekül rájött, hogy nem szabad a 100 milliárdokat önteni a kórházakba meg a liberális elleforradalmárokkal teltüzdelt oktatásba, mert azok csak elnyelik a pénzt. Aztán az orvosok meg az ápolók is olyanok, hogy nekik semmi sem elég, aztán egy nap lelépnek és kiviszik külföldre a profitot.

Orbán Viktor csodálatosan meglátta, hogy ehelyett a pénznyelő gépezetek helyett örökre szóló nemzeti műalkotások kellenek, úgymint a világhírű stadionjaink, a többszörösen is megszépített Várkertbazár, a Felcsúti kisvasút na és persze a Sándor palota, ami csak egy nagyon kicsi köszönet tőlünk Orbán Viktornak az ő erőnfelüli harcáért, ahogy a mindennapos külső támadások közepette vezeti országunkat egyik sikerről a másikra.

Persze előfordulhat, hogy néha néha napján egy beteg akár meg is gyógyulhatott volna, de hát van annál szebb, mint amikor valaki a nemzeti jövőért és benne különösen Orbán Viktorért hoz áldozattot?

hajatsermuta 2016.08.01. 16:33:04

" A MAGYAR KÓRHÁZAKBA AZ EMBEREK MEGHALNI MENNEK"

Ez biztos így van, több ballib megmondó embertől is hallottam.
Csak azt nem értem, hogy akkor mi a f@sznak akar minden beteg kórházba kerülni (a mi kórházunk is állandóan tele van), és miféle tévedés vagy hiba folytán megy haza mégis a többség gyógyultan??!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.08.01. 16:48:06

@Tempus.Anh: Attól még a rendszer nem működik. Vége. Láthatólag nem tudjuk eltartani az ingyenélőket. Vagy a kormány lopja ki a pénzt az eü kasszából.

she_wolf 2016.08.01. 16:55:22

@Kampánymigráncs:
Vagy.
Azt a kitől keveset, kitől sokat.
Milyen ingyenélés?
Foglalkoztatási kozmetika dógoz, közmunka rulez!

she_wolf 2016.08.01. 17:01:37

@Tempus.Anh:
Én féltem őket. Többnyire. Mert magamat nem akarom félteni:(
És nem félem őket, mert nem akarok félni (nélkülük):)

Zsuzsi25 2016.08.01. 17:04:35

@Tempus.Anh: Aki ma, M.o- n nem kap munkat....az annyit is er.

she_wolf 2016.08.01. 17:17:57

@Zsuzsi25:
Ez meg nem egészen így van.

Burgermeister 2016.08.01. 18:19:09

3perc? gyors volt mint az f1 a végbélből, a debreceni klinikán kb. ez 5-6 óra!!!!

Burgermeister 2016.08.01. 18:20:39

@dioda: nővérkének tenni kell egy borítékot a zsebecskéjébe befekvéskor és nem lesz panasz!!!

Zsuzsi25 2016.08.01. 18:36:54

@she_wolf: De! Ez igy van! Csak az nem talal,aki nem akar

gtri 2016.08.01. 18:40:38

@Kommentelő k.m.n.:

"5. Szörnyű, hogy éjjel 3-kor 3 percet kellett várni, hogy kivigyék az ágytálat. Megnézném a posztoló a fejét, ha hajnal 3-kor felcsörgetném, hogy "hapsikám, nem megy az adatbázis, csinálj már k... gyorsan valamit, mert 3 perce várok!"..."
----
Nem a lényeget ragadtam ki a hozzászólásából, de komolyabb helyen bizony "azonnal ugrálós" az informatika. Ügyeletes telefon az éppen ügyeletes személynél és ha az csörög, akkor hajnali háromkor is ugrani kell. Például egy bankban a fiókok zárása után elindítják a háttéfolyamatokat amelyeknek másnap reggelre be kell fejeződniük. Nincs olyan, hogy mondjuk a 32-ik lépésnél hiba van és reggelig malmoznak, mert nincs elérhető informatikus. Mindig van elérhető informatikus. Este tízkor, hajnali kettőkor...mindenkor.

macihagyma 2016.08.01. 19:31:47

Jah, kéhem széphen...ha mindenhki fizethne jáhulékot, mondom mindenhki.
Jövőhe mennyihvel támogathja az állham a 65 év feletthiek gyógyfühdőjét?

dioda 2016.08.01. 20:02:16

@gtri: A bankban. A közintézményekben éjszakai munka nem jellemző (nem mondom, hogy nem fordul elő alkalomadtán). Szerencsére olyan fontos adatokat nem is kell kezelni, mint egy bankban. Ezért nem gáz, ha leáll a NAV szervere, vagy egy kórházé és 8-10-20 óra, mire helyreállítják.

kris69 2016.08.01. 20:44:44

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: éljen népunk vezére,atyja a mindenhato a kàrpàtok jelenlegi géniusza!

kris69 2016.08.01. 20:55:51

Qva egyszeru,minden beavatkozàsnak az àràt kiszàmolni,Belgiumban pl.egy hàziorvosi vizsgàlat 25 euro,ugyanigy mutéti beavatkozàsokat,korhàzi tartozkodàst is ki lehet szàmolni.tb fizetné egy részét magànbiztositok vagy a beteg a fennmarado részt.Rogton lenne pénz orvosra,novérre felujitàsokra.Akinek nincs pénze maradna a jelenlegi rendszer,a meglévo korhàzak àtalakulnànak KHT-và, annyi elony lenne hogy van normàlisan megfizetett orvos,novéraki ellàssa.

mechanikus körte 2016.08.01. 21:50:03

@gtri: Persze, ott van az informatikus, csak nem annyiért, amennyit egy nővér, vagy akár egy szakorvos keres.:-) Valamint nem egyedül van ott, ahogy nálunk számtalan, még műtétes osztályon is az éjszakás nővér, hanem teamben. Ne hasonlítgassuk össze a kettőt.
A poszter meg tényleg örüljön, hogy csak 3 percet kellett várnia.

dioda 2016.08.01. 23:12:56

A területi biztosítási rendszer lehetne jó. Kötelező magánbiztosítást kötni a területi egészségügyi biztosítóval. Az a pénz a területen is maradna: háziorvos, szakrendelő, kórház mind részesedne belőle. Ha tudod, hogy a pénzedet a saját egészségügyi ellátásodra költik, sunnyognál-e annyit a befizetéssel? Persze a szegény régiók befizetései kevesek lennének, azokat valahogy kompenzálni lehetne. Nyilván az elnéptelenedő városok-falvak egészségügyi ellátóit csak azért fenntartani (mint most), hogy legyenek, mert "kórházatnemzárunkbe!" - 50 év múlva pedig ott már nem fog ember lakni, na azt már egy nálam okosabb ember találja ki.....

kris69 2016.08.02. 00:08:27

@dioda: magàntoke nélkul az egész,pàr év mulva totàl megszunik,leépul.Meglehetne ezt értelmesen csinàlni,csak qva sok nagyfejes érdeke sérulne,pont azoké akik ezt az egészet elindithatnà.Sàndor Mària errol beszél,de amig nem àllnak mogé annyian mint pl, a netadonàl,esélytelen..

BiG74 Bodri 2016.08.02. 00:10:11

@asztalosani:
Már a baromarcúzásod is kinyitja a bicskát a zsebemben. De a hülyeséged frenetikus magasságokat ér el, miközben te hülyézel másokat.
Hol mentség egy sérült ember várakoztatására, hogy a másik szerencsétlent is várakoztatták?
A magánorvos nem a gyógyítás tökéletességére volt példa, hanem az ellátás korrektségére, és arra, hogy jelenleg aki nem akar szenvedni, vagy megdögleni, az két felé fízet. A kötelező semmit érő államiba, és ha van az ellátást vállaló magánba. Ide kapcsolódik a szerző közgyógy megjegyzése is, melyet te mindenek felett álló szintén lehülyéztél, pedig tény, hogy sokat fizetünk egy szolidáris (köz) rendszerbe a semmiért.
Látom azt sem vagy képes felfogni, mit jelent az a tömör kifejezés, hogy na itt én sem lennék orvos, melynek semmi köze a kijelentő szakmájához.
De persze mindenki hülye, csak te vagy az élő szobra a gondolkodásnak.

A szerzőnek:
Igen sok selejtes orvos, és ápoló van ma itthon, de nem mindegyik az. Ha csak egy normális doki, vagy ápoló is akad, már sértő a kijelentés.

gtri 2016.08.02. 01:06:11

@dioda:
"A bankban. A közintézményekben éjszakai munka nem jellemző (nem mondom, hogy nem fordul elő alkalomadtán). Szerencsére olyan fontos adatokat nem is kell kezelni, mint egy bankban. Ezért nem gáz, ha leáll a NAV szervere, vagy egy kórházé és 8-10-20 óra, mire helyreállítják."
-----
Természetesen mindenkinek a maga területén kell jól dolgoznia. Egy bank kezelje kíválóan az adatokat, egy kórház gyógyítsa és kezelje kiválóan a betegeket. Ha baj van az adatkezelési folyamatban egy bankban akkor ugrania kell azonnal a megfelelő embernek. Ez a banki informatikai ügyeletes dolga. A kórházban is tegye ezt meg az illetékes ha baj történik egy beteggel.

Ha egy kórházban fennakadást okoz az emberek kezelésében mondjuk egy szerver leállása akkor nagyon is gáz, ha nem ugranak azonnal. Az más kérdés, hogy mivel nincs nagy verseny ezért megtehetik, hogy nem ugranak azonnal.

gtri 2016.08.02. 01:09:21

@mechanikus körte:
"Persze, ott van az informatikus, csak nem annyiért, amennyit egy nővér, vagy akár egy szakorvos keres.:-) Valamint nem egyedül van ott, ahogy nálunk számtalan, még műtétes osztályon is az éjszakás nővér, hanem teamben. Ne hasonlítgassuk össze a kettőt.
A poszter meg tényleg örüljön, hogy csak 3 percet kellett várnia."
------------------
A keresetek megmagyarázzák a béka segge alatti munkamorált? Akkor remélem hamarosan automatizálással leveszik a terhet azokról a szegény nővérekről és orvosokról, akik nem tudnak megbírkózni a feladatukkal. :) Nem kell többé ezt a nehéz terhet cipelniük. Szerintem mindenki jobban jár, ha hatalmas fizikai és szellemi kapacitásaikat jól jövedelmező szakmák elsajátítására fordítják.
Egy rokonom állami egészségügyi intézményben dolgozott valamikor. Mesélte, hogy őt is beosztották éjszakára. Ő nem aludt, ellenben kiderült, hogy a "profi, régi motoros" ápolónő lefeküdt pihenni amikor ő volt éjszakás "úgyis ritkán van probléma" felkiáltással. Neki olyan volt a munkamorálja a régi motorosnak meg amolyan. És nem a rokonomnak volt nagyobb a fizetése.

Ami pedig az informatikusok team-jét illeti. Éjszaka bizony ott sem divat a team. Az ügyeletes egyedül birtokolja az "ugrasztó" telefont. Egyedül van. A szakterületén (hálózati vagy éppen tárolórendszeres vagy szerveres szakember stb.) belül mindent neki kell megoldania. Költségtakarékosság. Ezt a kulcsszót mindenütt ismerik és a gyakorlatban alkalmazzák. Csak egyes helyeken munkamorállal párosul, máshol meg nem. Függetlenül attól, hogy állami vagy nem állami szervezetről van szó. Sok függ a főnököktől is. Ahol hagyják elkanászodni a dolgozókat ott el is fognak kanászodni. Néhány egészségügyi intézményben hagyják.

"A poszter meg tényleg örüljön, hogy csak 3 percet kellett várnia."
Szerintem egy ilyen mondat nem hangozhatna el semmilyen szervezetnél. Ez a mentalitás az ami miatt a poszter szót emelt. Aki ezt vallja az olyan munkát végezzen ahol minél kevesebbet kell emberekkel érintkeznie. Ő megvan ügyfél nélkül, a társadalom is meglesz nélküle. Akinek hatalmas teher az ügyfél/beteg az ne foglalkozzon ügyféllel/beteggel.

Tudok olyan pénzintézetről, ahol az adatkezelési osztályon dolgozók mellett vagy egy hónapig ültek ellenőrök, akik rögzítették, hogy melyik munkafolyamatra hány percet/másodpercet fordítottak. Nem fogadták el bemondásra, hogy "sok a feladatom, nem érek rá ezzel foglalkozni". Egy ilyen felmérés nem ártana az egészségügyi intézményekben sem. Mennyi ideig tart elmenni a nővérpulttól az egyes ágyakig? Egy éjszaka hányszor csörgetik a betegek az ügyeletes nővért egy adott osztályon? Óránként mondjuk 15 csengetés van? Több vagy kevesebb? Mi miatt csengetnek a betegek éjszakánként? Lenne felmérni való. Volt ilyen valaha bármelyik intézményben? Egy kórházi vezető tudja azt, hogy mi történik éjszaka a kórházakban vagy elfordítja a fejét?

she_wolf 2016.08.02. 06:31:30

@gtri:
Csak egy rövid kérdés: tudod-e, milyen feladatokat kell éjszaka ellátnia egy nővérnek?
Csak egy nővérnél maradjunk egy egyszerű pl. belgyógyászati osztályon, egyéb szakdolgozókról ne beszéljünk.
És legyen pl. 20 beteg egy nővérre egy szinten.

Munkamorál? Kétségkívül lehetne rajta javítani. Mivel is....mondjuk normális munkaidővel, és annak megfelelő anyagi ellentételezéssel. Szabadságok kiadásával, a saját dolgozókra történő odafigyeléssel, mely odafigyelés alatt nem csak az ellenőrzést értem.
Az IT szagemberekkel semmi bajom, a családban, és baráti körben is van belőlük, éppen ezért nagyon jól ismerem a jövedelmi és elvárásbeli különbségeket is.
Ne hasonlítsuk össze a szakmákat és a benne dolgozókat, mert nagyon elvisz!

(Az egyik egészségügyi területen azért szerettem éjszaka dolgozni, mert se látogató, se vizit, se dokihegyek, a másikon pedig a kihívás, és a pörgés miatt. De mindkét helyről hullán zuhantam ágyba otthon. Megj.: az éjszakás melókat azért preferálom, mert "fordított" ember vagyok:D)

A legutolsó bekezdésedre csak egyetlen kérdés lenne a reakcióm: az ugye megvan, hogy a nővér nem teljesítménybérben dolgozik, tárgyakkal (vö. munkafolyamat, időmérés).

she_wolf 2016.08.02. 06:44:35

@BiG74 Bodri:
Étermezőre vót állítva:D
(Azt rójuk fel mások hiányosságaként, amellyel mi magunk nem rendelkezünk. Mozigépész üzemmód.)

Az utolsó mondatod nagyon igaz, csak vannak, akik még elgondolkodni sem hajlandóak rajta:(

g0826 2016.08.02. 07:05:48

@gtri: Nem jól gondolkozol.
Tudsz egyszerre 30 bankban rendszert helyreállítani? Nem? Akkor rossz a munkamorálod, mondj fel és alja dolgozó vagy.

hüpike 2016.08.02. 07:18:30

@hajatsermuta: rosszul dolgoznak a kórházban. Ez egyértelmű, nem? :)

hüpike 2016.08.02. 07:23:41

@gtri: próbáld megcsinálni a tesztet. Pl egyszerre csöngetnek 3 ágynál. Melyik élvez elsőbbséget? Aki megkapta már az ágytálat, vagy akinél infúziót kell cserélni? Akkor most írja az ápoló a papírra előbb, hogy mi alapján dönt? Addig is vár a beteg.
És ha éppen nincs tiszta ágytál? Nincs pelenka? Nincs infúzió? Mert nemcsak a fizetés kicsi, de eszköz sincs sokszor. Vagy gyógyszer.
És nem tudnak osztódni az ápolók sem még. Talán azt is kellene tanulni. :(

she_wolf 2016.08.02. 08:24:50

@hüpike:
Tedd hozzá, hogy esetleg még a mentősök is tiszteletüket teszik egy-egy friss felvételessel, attól függően, hogy milyen kompetenciájú intézményről van szó!
Nem egyszerű ez:(

she_wolf 2016.08.02. 08:38:48

Csak úgy magamnak (most botlottam bele):
index.hu/belfold/2016/08/02/hiaba_van_leszallopalya_a_korhazban_a_keresztezodesben_landolt_a_mentohelikopter/

Merthogy hiába van nekem asztalon/papíron megszervezett és megtervezett tip-top know-how, ha bagatell dolgokon úszik el a "projekt":(
(Gondolat-pókháló: ha ennek ne adj' Isten rossz vége lesz, mi lesz a szalagcím? Olyan tippjeim vannak, hogy le sem merem őket írni:()

hüpike 2016.08.02. 09:15:00

@she_wolf: bizony, így van. És ha milliós fizetést kapnának a nővérek, esetleg csak 8 órát dolgoznának egy műszakban, akkor sem tudnak ott lenni két helyen.
A pénzhiány az egészségügyben nem csak a fizetésről szól. Amellett, hogy "talán" eltűnik néhány millió felsőbb körökben, a maradék nem elég mindenre. És néhány beteg is szereti hazavinni amit neki adott a sors, még akár a paplant-párnát, kerekesszéket is! Hogy a zuhanyrózsáról ne is legyen szó. Lehet hogy egyenként kis tételek, de ha havonta pótolni kell néhányat, abból a pénzből akár mást is lehetne beszerezni.

eßemfaßom meg áll 2016.08.02. 11:22:36

@gtri: ""A poszter meg tényleg örüljön, hogy csak 3 percet kellett várnia."
Szerintem egy ilyen mondat nem hangozhatna el semmilyen szervezetnél."

Pedig még a bezzegnyugaton is van olyan, hogy valamit nem azonnal hanem percek!!444!! mulva csinálnak meg.

n3spr3ss0 2016.08.02. 11:25:54

@Zsuzsi25: Jelenleg csak gyogyó szinten lévő alkalmazottat lehet találni.Bocsánat a kevés kivételtől.

n3spr3ss0 2016.08.02. 11:27:44

én április elején voltam 10 napig egy baleset miatt a Honvéd kórházban.Az éjszakás nővéreken és az élelmezésen kívül rendben volt minden.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.08.02. 13:21:44

De nem azért nem kapja meg azt az ellátást a te "keményen dolgozó" családod amit "megérdemel", mert alkalomadtán néhány munkanélküli, tb-járulékot nem fizetővel berohan a mentő a sürgősségire.

Azért az egészségügyi problémahalmaz rendszerszintű összefüggései enyhén szólva ennél egy picit összetettebbek.

mechanikus körte 2016.08.02. 13:37:43

@gtri: "A keresetek megmagyarázzák a béka segge alatti munkamorált? "

Jelenleg az államilag finanszírozott egészségügyben minden ember legalább 2 munkáját végzi el. Munkamorálról akkor beszélj, ha egyszer beülsz egy szakorvos mellé, aki egy rendelési idő alatt 50-60, vagy még több beteget kell(ene), hogy alaposan megvizsgáljon, tájékoztasson és ellásson, plusz elvégezze az adminisztratív teendőket. Vagy az éjszakás nővér mellé, aki 40-50 ágyra van egyszál maga, de nappal sem jobb a helyzet. A multi, a bank megteheti, hogy annyi alkalmazottat vegyen fel, amennyivel a munka biztonsággal elvégezhető, és meg is fizeti őket, így aztán támaszthat elvárásokat is, mert aki nem felel meg, bármikor lecserélhető. Amúgy egy bank bitonsági rendszerére éjszaka is team van, az egyik gyerekem is ilyen helyen dolgozik.:-) Náluk is van - bőséggel - üresjárat (csak épp senki nem veti ezt a szemükre, hogy miért nem csinálnak problémát, ha magától nem alakul ki, csak a munkaidő jobb kihasználása végett:-D), az más kérdés, hogy ha ugrani kell, vannak annyian, hogy nem sérül a biztonság.

gtri 2016.08.02. 13:51:36

@she_wolf:
"Csak egy rövid kérdés: tudod-e, milyen feladatokat kell éjszaka ellátnia egy nővérnek?
Csak egy nővérnél maradjunk egy egyszerű pl. belgyógyászati osztályon, egyéb szakdolgozókról ne beszéljünk.
És legyen pl. 20 beteg egy nővérre egy szinten.

Munkamorál? Kétségkívül lehetne rajta javítani. Mivel is....mondjuk normális munkaidővel, és annak megfelelő anyagi ellentételezéssel. Szabadságok kiadásával, a saját dolgozókra történő odafigyeléssel, mely odafigyelés alatt nem csak az ellenőrzést értem.
Az IT szagemberekkel semmi bajom, a családban, és baráti körben is van belőlük, éppen ezért nagyon jól ismerem a jövedelmi és elvárásbeli különbségeket is.
Ne hasonlítsuk össze a szakmákat és a benne dolgozókat, mert nagyon elvisz!

(Az egyik egészségügyi területen azért szerettem éjszaka dolgozni, mert se látogató, se vizit, se dokihegyek, a másikon pedig a kihívás, és a pörgés miatt. De mindkét helyről hullán zuhantam ágyba otthon. Megj.: az éjszakás melókat azért preferálom, mert "fordított" ember vagyok:D)

A legutolsó bekezdésedre csak egyetlen kérdés lenne a reakcióm: az ugye megvan, hogy a nővér nem teljesítménybérben dolgozik, tárgyakkal (vö. munkafolyamat, időmérés)."
----------------------------------------
Nem azt várja senki, hogy egy ember ugyanannyi idő alatt elvégezze a munkát, mint három. Egy példa jól illusztrálja mire gondolok:

Példa: Hanyag munkamorálú egészségügyis elmegy a banka, ahol hanyag munkamorálú bankügyintéző dolgozik. Az egészségügyis leül az egyik székre és vár. A sorszámosztó rendszer éppen nem működik. Hanyag munkamorálú bankügyintéző fontosabbnak ítéli meg 3 másik éppen betérő ügyfél kiszolgálását, mint az övét. Nem szól hozzá egy szót sem, hanyag munkamorálú egészségügyis csak azt látja, hogy a hanyag munkamorálú bankos mindenkivel foglalkozik, de vele nem. Egy fikarcnyi infót sem kap, hogy ő mikor kerül sorra. Szól, de rá sem hederít a bankos. Elkezd kiabálni, de kioktatják, hogy ne zavarja az ügyintézést. Egy idő után sorra kerül. Elégedett lesz a távozásakor a hanyag munkamorálú egészségügyis?
Mondhatjuk erre, hogy helyesen járt el a hanyag munamorálú banki ügyintéző? Végül is kiszolgálta az egészségügyist. Tehát jól dolgozott? :)

Vagy mondjuk ha a banki ügyintéző szól a várakozónak, hogy "Elnézést, de ez a három ügyfél a hitelfolyosításának utolsó lépése miatt jött most be, már régóta húzódik az ügyük és megígértem nekik, hogy ma mindenképpen befejezzük a procedúrát. Kb. 1-1,5 óra mire végzek. De utána rögtön az ön ügyével foglalkozok majd."

Szóval "prioritizálás" ÉS "tájékoztatás". Ez is a munkamorál része.
--
"A legutolsó bekezdésedre csak egyetlen kérdés lenne a reakcióm: az ugye megvan, hogy a nővér nem teljesítménybérben dolgozik, tárgyakkal (vö. munkafolyamat, időmérés)."

Tudtommal standard eljárások szerint végzik az egyes beavatkozásokat. Sokszor hallani a "protokoll" szót az egészségügyben. Ezekhez a standard eljárásokhoz biztos rendelhető idő (X nővér 3 perc alatt köt be egy infúziót, Y nővér 10 perc alatt. X doktor 5 perc alatt végez egy röntgennel, Y orvos 8 perc alatt) és láthatóvá válik sok minden. A főnököknek látniuk kell mi megy és mi nem megy. Ilyen felmérés nélkül hogyan látják?
Másrészt éppen azt taglalják rengetegen, hogy igenis tárgyaknak tekintik őket az egészségügyben. Információt nem adnak, futószalagszerűen dolgoznak. Bármit ami megzavarja a futószalagszerű "feldolgozást" azt olyan problémának tekintik, amit a beteg okoz és jobb lenne ha nem okozná. Szóval ilyen állapotok mellett pláne lehetne időfelmérést végezni hiszen nem "lelkiznek" senkivel. Nem "tájékoztatják túl" :) a beteget, nem "rabolják az időt" ilyen felesleges apróságokkal.

gtri 2016.08.02. 13:52:29

@g0826:

"Tudsz egyszerre 30 bankban rendszert helyreállítani? Nem? Akkor rossz a munkamorálod, mondj fel és alja dolgozó vagy."
--------------
Ki beszét arról, hogy egyszerre kellene 30 beteget ellátni? Akinek infúziót kell bekötni nyilvánvalóan előrébb való, mint akinek az ágytálát kell elvinnni.

Egy példa jól illusztrálja mire gondolok:

Példa: Hanyag munkamorálú egészségügyis elmegy a banka, ahol hanyag munkamorálú bankügyintéző dolgozik. Az egészségügyis leül az egyik székre és vár. A sorszámosztó rendszer éppen nem működik. Hanyag munkamorálú bakügyintéző fontosabbnak ítéli meg 3 másik éppen betérő ügyfél kiszolgálást, mint az övét. Nem szól hozzá egy szót sem, hanyag munkamorálú egészségügyis csak azt látja, hogy a hanyag munkamorálú bankos mindenkivel foglalkozik, de vele nem. Egy fikarcnyi infót sem kap, hogy ő mikor kerül sorra. Szól, de rá sem hederít a bankos. Elkezd kiabálni, de kioktatják, hogy ne zavarja az ügyintézést. Egy idő után sorra kerül. Elégedett lesz a távozásakor a hanyag munkamorálú egészségügyis?
Mondhatjuk erre, hogy helyesen járt el a banki ügyintéző? Végül is kiszolgálta az egészségügyist. Tehát jól dolgozott? :)

Vagy mondjuk ha a banki ügyintéző szól a várakozónak, hogy "Elnézést, de ez a három ügyfél a hitelfolyosításának utolsó lépése miatt jött most be, már régóta húzódik az ügyük és megígértem nekik, hogy ma mindenképpen befejezzük a procedúrát. Kb. 1-1,5 óra mire végzek. De utána rögtön az ön ügyével foglalkozok majd." Szerintem ez a pár mondat csodát képes tenni.

Szóval "prioritizálás" ÉS "tájékoztatás". Ez is a munkamorál része. Ebből sajnos jónéhány embernek nem adatott.

gtri 2016.08.02. 13:54:15

@hüpike:

"próbáld megcsinálni a tesztet. Pl egyszerre csöngetnek 3 ágynál. Melyik élvez elsőbbséget? Aki megkapta már az ágytálat, vagy akinél infúziót kell cserélni? Akkor most írja az ápoló a papírra előbb, hogy mi alapján dönt? Addig is vár a beteg.
És ha éppen nincs tiszta ágytál? Nincs pelenka? Nincs infúzió? Mert nemcsak a fizetés kicsi, de eszköz sincs sokszor. Vagy gyógyszer.
És nem tudnak osztódni az ápolók sem még. Talán azt is kellene tanulni. :("
----------
Ami nem kerül pénzbe az a tájékoztatás.

A tájékoztatás sok mindent megold. Ha betegként igénybe veszem az ágytálat és csöngetek akkor az alábbi két forgatókönyv esetében az első esetben semmi gondom nem lenne a második esetben ki lennék akadva:
1. A nővér szól, hogy most másvalakit lát el (infúziót köt be), de 5-7 perc múlva jönni fog. 5-7 perc múlva valóban megjelenik és elviszi az ágytálat.
2. A csengetés után semmi visszajelzés csak várok és várok. Magamban azon tanakodok, hogy elkezdjek kiabálni hátha meghallják vagy ha szólok akkor "fekete pontot kapok" és a következő napokat "büntiben tölthetem". Várok és várok. X idő után megjelenik valaki és elviszi.

A femérés arra való, hogy megmutassa az igazságot. Lehet, hogy az jön ki a felmérés végén, hogy 1 ember helyett 3 ember kellene éjszakára. Lehet, hogy az jön ki a felmérés végén, hogy nem igaz a túlterheltségről szóló állítás. Egyik osztályon ezt hozza ki a felmérés, a másik osztályon amazt. De a főnököknek objektív képet kell kapniuk. Az X órás éjszakai műszak alatt hányszor csengettek a betegek? Mi miatt csengettek? Milyen gyakran van "csengetési összetorlódás"?

Az eszköz és gyógyszerhiány pedig a főnököket minősíti. Az ő feladatuk ezeknek a biztosítása. Aki nem tudja a főnöki feladatokat ellátni az ne legyen főnök.

gtri 2016.08.02. 13:57:04

@eßemfaßom meg áll:

"Pedig még a bezzegnyugaton is van olyan, hogy valamit nem azonnal hanem percek!!444!! mulva csinálnak meg."
-------------------
Erre már kitalálták a megoldást. :) Tájékoztatásnak hívják. A kedves egészségügyis szól a betegnek, hogy "Elnézést, kérem várjon 3 percet és önnel foglalkozok". És 3 perc múlva -miután elintézte az aktuális feladatát- tényleg odamegy.
Ha erre nem képes az illető, akkor tényleg elmondható róla, hogy a munkamorálja a béka segge alatt van.

gtri 2016.08.02. 14:01:36

@mechanikus körte:

""A keresetek megmagyarázzák a béka segge alatti munkamorált? "

Jelenleg az államilag finanszírozott egészségügyben minden ember legalább 2 munkáját végzi el. Munkamorálról akkor beszélj, ha egyszer beülsz egy szakorvos mellé, aki egy rendelési idő alatt 50-60, vagy még több beteget kell(ene), hogy alaposan megvizsgáljon, tájékoztasson és ellásson, plusz elvégezze az adminisztratív teendőket. Vagy az éjszakás nővér mellé, aki 40-50 ágyra van egyszál maga, de nappal sem jobb a helyzet. A multi, a bank megteheti, hogy annyi alkalmazottat vegyen fel, amennyivel a munka biztonsággal elvégezhető, és meg is fizeti őket, így aztán támaszthat elvárásokat is, mert aki nem felel meg, bármikor lecserélhető. Amúgy egy bank bitonsági rendszerére éjszaka is team van, az egyik gyerekem is ilyen helyen dolgozik.:-) Náluk is van - bőséggel - üresjárat (csak épp senki nem veti ezt a szemükre, hogy miért nem csinálnak problémát, ha magától nem alakul ki, csak a munkaidő jobb kihasználása végett:-D), az más kérdés, hogy ha ugrani kell, vannak annyian, hogy nem sérül a biztonság."
------------------------
Munkamorál esetében pl. erre gondolok. Ez nagyon nem pénzkérdés:

Hanyag munkamorálú egészségügyis elmegy a banka, ahol hanyag munkamorálú bankügyintéző dolgozik. Az egészségügyis leül az egyik székre és vár. A sorszámosztó rendszer éppen nem működik. Hanyag munkamorálú bankügyintéző fontosabbnak ítéli meg 3 másik éppen betérő ügyfél kiszolgálását, mint az övét. Nem szól hozzá egy szót sem, hanyag munkamorálú egészségügyis csak azt látja, hogy a hanyag munkamorálú bankos mindenkivel foglalkozik, de vele nem. Egy fikarcnyi infót sem kap, hogy ő mikor kerül sorra. Szól, de rá sem hederít a bankos. Elkezd kiabálni, de kioktatják, hogy ne zavarja az ügyintézést. Egy idő után sorra kerül. Elégedett lesz a távozásakor a hanyag munkamorálú egészségügyis?
Mondhatjuk erre, hogy helyesen járt el a hanyag munamorálú banki ügyintéző? Végül is kiszolgálta az egészségügyist. Tehát jól dolgozott? :)

Vagy mondjuk ha a banki ügyintéző szól a várakozónak, hogy "Elnézést, de ez a három ügyfél a hitelfolyosításának utolsó lépése miatt jött most be, már régóta húzódik az ügyük és megígértem nekik, hogy ma mindenképpen befejezzük a procedúrát. Kb. 1-1,5 óra mire végzek. De utána rögtön az ön ügyével foglalkozok majd."

Szóval "prioritizálás" ÉS "tájékoztatás". Ez is a munkamorál része.
-------------------------------------------------------
"múgy egy bank bitonsági rendszerére éjszaka is team van, az egyik gyerekem is ilyen helyen dolgozik."

Én olyan helyeket ismerek ahol éjszaka nincs team. :) Ha baj van pl. egy szerverrel, akkor megy a riasztás az ügyeletes telefonra és egyedül áll neki a riasztott ügyeletes megoldani a problémát. Az ön gyermeke a bank alkalmazottja vagy esetleg egy külsős cégé ami outsorcing szerződés keretében felügyeli a bank rendszerét (és esetleg más bankokét is)?

hüpike 2016.08.02. 14:02:48

@gtri: vicces vagy! Képteld ismét el:
1. kórteremben végrett a beteg a nagydolgával, csönget. Ápoló kb. 30 méterrel odébb, mondjuk 15. kórteremben csinál valamit. Pl etet, itat, ágyneműt cserél vagy millió más dolgot csinál. Hallja, hogy szól a csengő. Hagyja abba a munkát és szaladjon szólni hogy mikor jön? Akkor kb egész nap félmunkát végezve futkosna. Ha szerencsés, van osztályon még egy ápoló, aki ha szabad, besegít. (Segédápolók vannak már/még?) Ha nem, a beteg vár. Meg a szobatárs is. Mindenkinek a maga baja a legnagyobb, de 3 perc nem a világ ebben az esetben.

hüpike 2016.08.02. 14:08:14

@gtri: +1:
A főnököket nem mindig a megfelelőségük és a tapasztalatuk alapján választják, hanem pl politikai kapcsolatok alapján. Így aztán nem biztos hogy akarnak tudni a gondokról.
Természetesen ezt egy alternatív világról mondom, jelenlegi vezetése az országnak odafigyel az egészségügyre.

gtri 2016.08.02. 14:27:56

@hüpike:
"vicces vagy! Képteld ismét el:
1. kórteremben végrett a beteg a nagydolgával, csönget. Ápoló kb. 30 méterrel odébb, mondjuk 15. kórteremben csinál valamit. Pl etet, itat, ágyneműt cserél vagy millió más dolgot csinál. Hallja, hogy szól a csengő. Hagyja abba a munkát és szaladjon szólni hogy mikor jön? Akkor kb egész nap félmunkát végezve futkosna. Ha szerencsés, van osztályon még egy ápoló, aki ha szabad, besegít. (Segédápolók vannak már/még?) Ha nem, a beteg vár. Meg a szobatárs is. Mindenkinek a maga baja a legnagyobb, de 3 perc nem a világ ebben az esetben."
-------------
Nem vicceltem. Úgy gondolom, ha egy beteg azért csönget mert éppen osszeomlóban van a szervezete és éppen nincs rákötve semmilyen komoly műszer ami ezt jelezné, akkor az illető ápoló nem teheti meg, hogy jól befejezi a kismillió dolgot amit csinál és majd odamegy tíz perc múlva érdeklődni, hogy mi a kedves beteg baja. Az ápolónak tudnia kell, hogy nem valami nagy probléma lépett fel a betegnél. Ha nem tudja, akkor mi alapján mer dönteni, hogy végzi tovább az aktuális feladatát és a másik beteg "még ráér"?"
Valahogyan szerintem tudják az ápolók, hogy a csengetés oka valami nagy baj vagy sem. Nem tudom hogy csinálják, de biztosan nem vállalják fel, hogy dolgoznak pl. egy pelenkacserén még 8 percig miközben máshol esetleg haldoklik valaki.

gtri 2016.08.02. 14:29:15

@hüpike:

Sajnos MAgyarországon valóban "nem mindig" a szakmai ismeretek és a vezetői képességek a főnökké válás feltételei. De ez nagyon...nagyon...nagyon...ritka. :)

she_wolf 2016.08.02. 14:34:42

@gtri:
Banki ügyintézőnek legalább van némi fogalma arról, hogy mikor végez. Orvosnak, nővérnek nincs.
Ők csak azt tudják legfeljebb mondani, hogy nem tudják, meddig kell várni.

A banki ügyintéző szolgáltat, a pénzem hagyom nála, bízom rá, hogy kezelje, megtisztelem azzal, hogy őt választottam.
Az orvos és a nővér nem szolgáltat, és nem neki/érte vagyok beteg.
(A kereseti különbség most nem releváns.)
Szóval a példád rossz.

Standard eljárások, valóban. Csak a kivitelezésük nem az, nem lehet az! A papír, a számítógép, a program és annak kezelése ugyanaz mindenhol, tevékenységre szabottan. Az emberi testtel való foglalkozás, törődés, munka pedig nem.
Felmérhető, hogy egy tűzrőlpattant nővér hány perc alatt köt be egy infúziót, és lehet akár átlagolni is az időt, ez alapján pedig számításokat végezni.
Mire mégy vele, ha a főnök nincs ott 02:20-kor és nem látja/tudja, hogy az egyszem nővérnek egyszerre kellene antibigyóval meglőni az X számú beteget, közben pedig itt egy para mentet kell átkötni (mert az fáj a betegnek), ott beficcent némi nikotincsík a reggeli kolonoszkópia előtti nagytakarítás eredményeként...és hidd el, éjszaka indul útjára a "gyönyör" még a kórházakban is:(
Meló van, rogyásig. Ember nincs. És amíg ekkora kupleráj vanb az eü-ben minden téren, nem is lesz:(

hüpike 2016.08.02. 14:34:58

@gtri: szerintem az összeomló szervezet az intenziven van. Ott meg látják az ápolók hogy mit mutat a műszer. :)

hüpike 2016.08.02. 14:49:16

@gtri: nemcsak hogy ritka, de sajnos ha hozzáértés van is, néha maga felé hajlik az a bizonyos kéz. Nagy pénzeknél nagy a csábítás is.

she_wolf 2016.08.02. 14:51:04

@gtri:
Emléket ébresztettél bennem:
kórház, maratoni táv hosszúságú folyosó, nővér kisegít eggyel alattunk a kolleginának és a dokinak. Decubitust kezelek, csengő visít. Nézem mi a pálya, hallom is: jajnővérkejajnővérke...százon kétszázat futok, mire azt mondja a kedves beteg, hogy legyek már kedves adjam neki oda a leejtett könyvet.
Most is mosolygok a történteken, és valószínűleg akkor is mosolyogtam volna, ha nem jajveszékel mellé:(
Így csak egy szó nélkül kivetkőztem a cuccból, hogy újrakezdhessek nindent.

mechanikus körte 2016.08.02. 15:23:53

@gtri: " Hanyag munkamorálú bankügyintéző fontosabbnak ítéli meg 3 másik éppen betérő ügyfél kiszolgálását, mint az övét."

A bankos esetében ez lehet hanyag munkamorál, az egészségügyben viszont szakmai szempontok alapján áll fenn a fontossági sorrend. Elsőbbséget élvez pl. a frissen műtött beteg vérnyomáskiugrásának kezelése, az ágytál kiürítésével szemben.

Felesleges kisregényeket írogatnod ide, mindaddig, amíg gőzöd nincs arról, amiről véleményt próbálsz alkotni.

g0826 2016.08.02. 15:42:21

@gtri: Megnevettettél. Vizuális vagyok. Józsi bácsi alatt ágytál bemegy a nővér és tájékoztatja 10-20 perc múlva jön vissza,mert a frissen műtött beteggel foglalkozik 10-20 percig, a lecsöpögő infúzióst tájékoztatja: frissen műtött beteggel foglalkozik, majd Józsi bácsi alól ágytálaz utána jön az infúziós cucc lecserélése, a poszt íróját pedig mindezekről. Jól elsétálgat és tájékoztat munka helyett. Fogalmad sincs róla miket irkáltál.

g0826 2016.08.02. 15:47:13

@she_wolf: Az infúzió bekötése jó példa. Nekem 20 perc fél óra 8-13 szúrás, a tűzről pattantnak is. Van, akit elég 1x megszúrni és bent van, van akinek rosszak a vénái.

she_wolf 2016.08.02. 17:02:16

@g0826:
Értem őt olyan szempontból, hogy jó szervezéssel (ennek a taglalása megint több oldal lehetne) mehetne ez gördülékenyebben is, kevesebb negatív megtapasztalással beteg és gyógyító oldaláról egyaránt.
Csakhogy az ehhez való alapok nagyon régóta nincsenek meg, és a közeljövőben nem is hiszem, hogy jelentősen változhatna a helyzet.
Hiába átcsoportosítás, átalakítás, átnevezés, az alapprobléma marad, sőt, rosszabbodik.
Azért rosszabbodik, mert az ún. eltartó népesség öregszik -nem csak Magyarországon.
Ennek a vonzata pedig még több anyagi terhet ró a népességre.
Ezt ki-ki a saját huzalozása szerint gondolja tovább...

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2016.08.02. 17:33:14

Akkor tudnak az emberek az egészségükre költeni, ha őrájuk is költenek, azaz több pénzt keresnek. Vagyis az orvos akkor tud annyit keresni, mint nyugaton, ha más is annyit keres, mint nyugaton. Ez ilyen egyszerű. Nem arról van szó, hogy az emberek hülyék és nem ismerik fel, hogy az egészségügyért fizetni kell. Ha sok pénzük lenne, felismernék.

g0826 2016.08.02. 19:03:31

@p.a: Nem értem miért kellett idehoznod az orvos fizetését. Ha már rájuk terelted az írást, akkor ideírom. Az orvosok megelégednének a szlovák bérekkel, más területen ez Magyarországon működik csak az egészségügy mostohagyerek.De egy példa: az emberek azon nem háborodnak fel annyira, hogy nincs műszer, gyógyszer, személyzet fertőtlenítő és gumikesztyű, de hogy nincs meleg étel a kórházban azon igen, pedig az általam felsoroltak fontosabbak.

Greg24 2016.08.02. 19:40:46

A jó édes anyukáját a posztolónak, nem a selejt orvosok maradtak itthon, hanem a selejt betegek, mint te!!
Aki itthon marad azok a jobb orvosok, akik ilyen szánalmas körülmények között is harcolnak a magyar betegekért, ugyanis elárulom neked barátom, hogy nyugatra MINDENKIT felvesznek, mert ott is akkora a hiány...Az egyetemet végig bugdácsoló összes ember egyből kimegy külföldre,mert oda mindenki kell, itthon mivel alig van (az orvoshiány ellenére) szabad állás (mivel nincs orvosra pénz) csak a jobbakat veszik fel!

Greg24 2016.08.02. 19:42:44

bukdácsoló elnézést

she_wolf 2016.08.02. 21:04:01

@g0826:
Nyugi, a kezdő orvos megelégedne egy kezdő budapesti IT-s fizetéssel is.

"Ma egy orvos havi bruttó alapbére átlagban 278 ezer forint."
(Forrás: hirkozpont.eu/index.php/berkalkulator/718-orvosi-berek-2015-szakorvosi-minimalberrel-lassitanak-az-elvandorlast-2015-tol )
Hozzáteszem, hogy nem tudom, a cikk kelte óta történt-e változás.

Ellenberger a pályakezdő informatikus:
eduline.hu/felsooktatas/2015/12/15/Ezek_a_friss_diplomasok_keresnek_tobb_mint__GGEK45

Ha már hasonlítgatunk...és most én balra el, mielőtt elgurul a gyóccerem...
Tetszik a poszternek ez az izéje: "nem kell orvosnak lenni". Ja. Megnézi a bértáblát, és átül. Az átülésnek úgyis nagy hagyománya van kis hazánkban.
A beteg meg majd felfordul, who cares?

gtri 2016.08.03. 01:26:15

@mechanikus körte:

Felesleges kisregényeket írogatnod ide, mindaddig, amíg gőzöd nincs arról, amiről véleményt próbálsz alkotni.
------------
Elolvasta azt amit írtam? Igen, tudom, hogy van priorítás és az infúzió bekötése előrébb való az ágytál kivitelénél. De ezt lehet bunkó módon végezni és lehet lelkiismeretesen végezni. Azért mert nem vagyok egészségügyi dolgozó azért nem vagyok vak.

A példámban mindkét esetben kiszolgálja az ügyfelet a bankos. Csak az egyik esetben bunkó, a másik esetben pedig nem az.
Az egészségügyben pedig nagyon sokszor csak azt magyarázzák, hogy miért nem lehet jobb. Ilyen mentalitással tényleg nem lehet jobb.

Értem, olyan ez mint a katonaság. Régen a sorkatonák érezték úgy, hogy nem jó nekik a katonaélet. Most a betegek rosszul érzékelik, hogy rossz az egészségügy. Valójában velük, az érzékelésükkel van baj. A személyzet pedig bárhogy viselkedhet velük hiszen ott az adu ász magyarázat, "más, sokkal fontosabb dolgot kellett elintézni". Ami lehet, hogy így van, lehet hogy nem.
Mai hír, hogy egy kórházban (Esztergomban) nem kapnak meleg ételt a betegek. Gondolom semmi, de semmi jele nem volt, hogy az eddigi beszállító ki fog szállni. Derült égből villámcsapásként érhette a felkészült kórházi vezetést, hogy így cserbenhagyja őket a beszállító. :) Odatették a menedzsment ismereteiket a betegek érdekében a kórházi vezetők. Hol gratulálhatok nekik a kiváló munkájukhoz? Erre is van magyarázat? Éppen életet mentettek és nem értek rá olyan csipp-csupp üggyel foglalkozni, mint a kórházi étkeztetés? Hány életet kellett megmenteni, hogy ne tudjanak foglalkozni ezzel? Legalább százat. Egyhuzamban. Másra pedig nem maradt idő. :)

ui: she_wolf érti a problémát amit taglaltam. Ön úgy tesz, mintha a probléma nem is létezne. Pedig a probléma nagyon is létezik.

gtri 2016.08.03. 01:43:26

@g0826:

@gtri: Megnevettettél. Vizuális vagyok. Józsi bácsi alatt ágytál bemegy a nővér és tájékoztatja 10-20 perc múlva jön vissza,mert a frissen műtött beteggel foglalkozik 10-20 percig, a lecsöpögő infúzióst tájékoztatja: frissen műtött beteggel foglalkozik, majd Józsi bácsi alól ágytálaz utána jön az infúziós cucc lecserélése, a poszt íróját pedig mindezekről. Jól elsétálgat és tájékoztat munka helyett. Fogalmad sincs róla miket irkáltál.
--------
Akkor elmesélek egy történetet. Édesanyám nem volt évekig orvosnál. A hosszú idő utáni első találka története ez volt: Egyszer elesett és eltörte a csuklóját. Az SZTK-ban az orvos elküldte röntgenre. Végigvárta a sorát, elvégezték a röntgent és kiadták a röntgenképet. Visszamegy a képpel az orvoshoz, az meg nézi, és mondja, hogy az valaki törzséről készült röntgen, nem kézről készült röntgen. Én is jót nevettem, hogy micsoda szakértelem és a protokollok betartása, hogy nem találják el egy beteghez melyik röntgenkép tartozik. A szakmaiság csúcsa. Ennek a csodálatos történetnek mi a "megmagyarázása"? Édesanyám a hibás, mert nem nézte meg a kiadott röntgent és nem elemezte a rajta lévő képet? Gondolom az ő hibája, mert a röntgeneseké nem lehet, az ki van zárva!

De gondolom ez egyedi eset volt, évtizedekig soha semmilyen hiba nem fordult elő csak éppen akkor egyszer. Egyébként soha. Mivel pedig nem tettem panaszt, ezért ez az eset nem is történt meg. :) Csak rossz hírét akarom költeni a szakmailag csúcs röntgeneseknek.

Mai hír, hogy egy kórházban (Esztergomban) nem kapnak meleg ételt a betegek. Gondolom semmi, de semmi jele nem volt, hogy az eddigi beszállító ki fog szállni. Derült égből villámcsapásként érhette a felkészült kórházi vezetést, hogy így cserbenhagyja őket a beszállító. :) Odatették a menedzsment ismereteiket a betegek érdekében a kórházi vezetők. Hol gratulálhatok nekik a kiváló munkájukhoz? Erre is van magyarázat? Éppen életet mentettek és nem értek rá olyan csipp-csupp üggyel foglalkozni, mint a kórházi étkeztetés?

Összefoglalva: Ön és még sok egészségügyis úgy tesz, mintha a probléma nem létezne. A beteg a hibás, tévesen érzékel mindent. "she_wolf" érti a problémát amit taglaltam. Nem gúnyolódott, hanem például megemlítette a "szervezés" szót.

Főgebra 2016.08.03. 08:22:51

Az esztergomi hideg-étkeztetés oka, hogy a kórház 100 millióval tartozik a beszállítónak! Szerintem a beszállító pedig úgy gondolta, több veszteséget nem termel és aug. 1-től a kórház oldja meg az étkeztetést úgy, ahogy akarja.

she_wolf 2016.08.03. 10:55:21

@gtri:
"...hanem például megemlítette a "szervezés" szót."

Ez az, amivel már nagyon elkéstünk. Mert én úgy látom, hogy -mint ahogy korábban is írtam- a módszerváltáskor kellett volna az egészségügyhöz is hozzányúlni mind szerkezetileg, mind financiálisan. Csak ugye az történt, hogy jól elvoltunk az addig megszokott és többire jól működő egészségügyben, és mikor '89-ben ránk omlott Kánaán azt hittük (ill. azt hitték a zokosok), hogy minden más változó mellett megmaradhat a változatlan egéészségügyi szisztéma. Hát egy nagy....!
Oszt most meg evvan, gyere jól ki belőle, ha tudsz! Nem tudsz, csak egyénenként.
Görgették, halasztották, egymás nyakába tolták/lőcsölték a nemszeretem melót, most meg úgy ahogy van kellene kikukázni az egészet a francba, csak a nagytakarításhoz senkinek nem fűlik a foga.
Mindezek helyett van egy Praxis blog, ahol lehet kígyót-békát, minden szart ordibálni, egymást hibáztatni.

Cirkuszt, kenyeret! Mondta vala Néró. Cirkusz, az van. A kenyér meg ránk penészedett:(

dioda 2016.08.04. 11:52:37

@Kommentelő k.m.n.: Bocs, azt írtam, hogy minden szavad igaz, de itt van egy kisebb tévedés: "A csonttumorok a nagyon ritka esetek közé tartoznak, ezért elképzelhető, hogy elsőre nem gondolnak rá, viszont a fél éves félrekezelés azért tényleg durva. "

A csonttumorok annyira nem ritkák, a gyermekkori malignus daganatok 12-15%-át teszik ki a kötőszövetből kiinduló sarcomák, ami 30-45 új eset/év. Tipikus a tinédzserkori jelentkezés (csontdaganatnál legalábbis), gyorsan nőnek, ezért illendő felismerni korábban, mint 6 hónap (ezt te is sokallottad).

Höllenhund 2016.08.06. 12:33:39

"Milliókra büntethetik olyan műhibákért, amikből naponta akár 10-20-at is elkövethet, ha nem figyel."

Volt ilyen büntetésre egyetlen példa is a magyar orvoslás történelmében?

she_wolf 2016.08.06. 13:33:07

@Höllenhund:
Tájékozódj, mielőtt kérdezel!
Keresőbe másold be:
"Sokmilliós műhibaperek: a beteg is, az orvos is rosszul járhat"
(A HVG egy cikkjét kapod meg)

Kissé régebbi cikk, de adatokat is tartalmaz:
www.origo.hu/jog/20090408-orvosi-muhibapereknel-is-a-vesztes-fizeti-a-perkoltseget.html

Gugli jó barát, tele van a kérdésedre vonatkozó felelettel, kellemes olvasgatást!
Konkrét neveket, helyeket, ítéleteket valószínűleg nem fogsz találni a személyiségi jogok védelme okán.

asztalosani 2016.08.07. 14:13:58

@she_wolf:

fikuszka!

mi a f*szt akarsz te 8 éves cikkekkel???

azóta milliószor változtatták a törvényeket, nyanya!

asztalosani 2016.08.10. 11:07:02

@she_wolf:

addig ne menjünk bele az alapvető matematikai műveletekbe, ameddig ilyen nehézséget okoz RÉSZEDRE a számjegyek felismerése és beazonosítása!

Főgebra 2016.08.10. 19:06:06

A zárt-osztály, a nyári szabadságolás idején is zavartalanul működik!

Humpfrey (törölt) 2016.08.14. 18:33:16

azt azért hadd kérdezzem meg, hogy az egézségügy miképp is ingyenes, úgyis tudtom szerint azért fizetjük a nyomorult TB-t, hogy a tetves egészségügyi rendszer fenn tudja magát tartani, vagy az a pénz lényegében pluszsarc egy alapjában véve olyan rendszerbe befektetve ami évek óta veszteséges?

she_wolf 2016.08.14. 20:46:08

@Humpfrey:
Lényegében. És olyan. Pedig nem.
A kérdés, hogy mihez képest fizetsz sokat, vagy éppen keveset.
Nem az egészségügyi rendszer tetves, hanem az az elosztó "hálózat", amelyik pókerezik a befizetett pénzeddel.
A TB-t szolidaritási alapon fizeted. Ma téged látnak el az én pénzemből, holnap engem a tiédből. Azt azért nem árt megnézni, hogy összes levont TB-ből mennyi megy az eü. kasszába! Nagyon kevés.
Nem évek óta veszteséges, hanem mindig (külföldiában sem egy nyereséges buli, csak jobb helyeken másképp működnek a dolgok).
Ha napi piaci áron kellene fizetni az ellátásért tokkal-vonóval, akkor lenne csak igazán nagy baj!

asztalosani 2016.08.15. 07:52:16

@Humpfrey:
'mer a fidessss és a szavazótábora 'aszonta.

asztalosani 2016.08.15. 07:54:04

@she_wolf:
te aztán jó sokba vagy másoknak!
nem gondolkoztál el még azon, hogy ne akarj púp lenni a másik hátán?

"Azt azért nem árt megnézni, hogy összes levont TB-ből mennyi megy az eü. kasszába! Nagyon kevés."
LOL.
forrásmegjelölés???? vagy csak bebüfizted?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása