A jó sem az már, ha az volt egyáltalán

2016.07.14. 05:51

jf_mg_eszszk-6339_1500px.jpgMegérdemlik az ilyenek, hogy ők is keresztülmenjenek mindazon, amin a pácienseik, hátha esetleg okulnának belőle, és több alázattal viseltetnének embertársaik iránt.

A jó sem az már, ha az volt egyáltalán

 

Intézmény: Bp., Szt. István Kórház Rehabilitációs Centrum, Jahn Ferenc utcai telephely (nem összetévesztendő a Dél-pesti fertővel).

 

  1. tavaszán öt hét fekvő osztályon, majd ambulánsan folyt. rehab, utóbbit meg kellett szakítani másik mozgásszervi rehab miatt. Szeptemberben volt rá remény, hogy folytathatom, de az addigi kezelőorvosom – 2015. szeptemberi próbálkozásaimat követő, - 2016. telén megejtett számos telefonhívásom ellenére, és a helyette ajánlott intézetigazgató, minden ígéretük ellenére, elérhetetlenekké váltak. Részletesebben: Amikor B.T. kezelőorvosommal végre mégis sikerült telefonon beszélni, válasz: „Most nem érek rá, betegem van, és beszélje meg a főnökömmel!” Újabb körök, feleslegesen. Feladtam. Ezután a sors úgy hozta, hogy összefutottam egy ismerőssel, aki ugyanott feküdt, ugyanazon orvosnál. Elmesélte, hogy amikor kifejezetten kérte B.T.-t – az én egykori kezelőorvosomat- , ne tájékoztassa családját hogylétéről, egyik alkalommal pont akkor haladt el a félig nyitott vizsgáló mellett, amikor azt hallotta, hogy B.T. részletes beszámolót tart ismerősöm hogylétéről, ismerősöm hozzátartozóinak. Ismerősöm ezek után a másik főorvoshoz kérte át magát. B.T. nekem 2015. tavaszán azt mondta, nem kell bot. Jelenleg rokkant vagyok, több mint egy éve mankózom, súly
  2. os mozgássérültnek nyilvánítottak, két mankóval közlekedem… Ennyit B.T. hozzáállásáról.

A 2015. évi bentfekvés alatt mindenki aranyos volt, csak a vénáimat bombázták széjjel a fájdalomkoktélos infúzió során, de legalább hatott. Igaz, h az egyik nővér szemünk láttára inzultálta az egyik beteget (csak vélelmezhető, hogy meg is ütötte, mert mire kiértünk a furcsa zajra, már csak a testbeszéd utalt arra, hogy ez történhetett) és ordítozott vele, akiről (a betegről) az a hír járta, anyagi támogatója a kórháznak. A szobatársam pedig az igazgató betege volt, tömte is pénzzel rendesen, aki cserébe alig foglalkozott vele, és gyakran nem volt elérhető.  De itt a mottó: nagyfokú empátia a betegek felé…  2016. nyarán új reményekkel telve, fenti ismerősöm ajánlására, immár kezemben a bentfekvős beutalóval, elkezdtem hívni az ismerősöm ajánlotta K.J-t. Ha harmincszor, a legkülönbözőbb mellékeken nem kerestem, akkor egyszer sem. Válaszok: „Épp most beszéltem vele.” „Nem találjuk.” „Eltűnt.” „Már elment” (Persze utóbbit olyan hangsúllyal, mintha nekem ezt tudnom kellene; szabadságról visszajőve lépett le, másnap munkaidő lejárta előtt…) „Nem hívta még vissza Önt, pedig megígérte???” „Mindenképpen szólunk neki” stb. Majd óriási „szerencsémre”, végre K.J. jött a telefonhoz. Előtte azonban behallatszott a telefonba, ahogy felháborodva (!) ecseteli kolléganőivel a velem kapcsolatos elképzeléseit, véleményét, aminek lényege, mégis mit képzelek én. (???) Én meg döbbenten néztem a telefont, jól hallok-e. Aztán, hiába kezdtem volna mondókámat a diagnózisokkal és a 2015. tavasza óta velem történt helyzettel, belevágott az első mondatomba.  „Nagyon sok betege van, hosszú az előjegyzési naptára”, és olyan hangnemben, mint amikor lecsesznek valakit, közölte, hogy „úgy tudja, én már feküdtem itt (nocsak, utánanézni volt ideje, velem beszélni egyszer sem J ), és márpedig az az orvosom marad, akinél korábban voltam”. Persze, hogy feküdtem már bent itt, vágtam rá, és próbáltam vele megértetni, hogy hiába kerestem ezt a bizonyos B.T.-t, vagy az igazgatót, akik fűt-fát ígértek, elérhetetlenekké váltak, és az ismerősöm K.J-t ajánlotta. K.J., aki fő céljának a betegek irányában kifejtett empátiát tartja, lerázott, mint kutya a vizet, mondván így is elég sok saját betege van, megnyomva a saját szót, hogy érezzem már még rosszabbul magam, ezúttal azért, mert zavarni merészeltem őnagyságát. No, gondoltam magamban, ennek és társainak a zsíros magánpraxisra persze van idejük. Mindenki tudja, hogy megy ez. Elköszöntem, leraktam a kagylót, és nem éppen dícsérő szólammal illettem ezt a személyt magamban. Egy év alatt valahogy elfogyott a türelmem.

 

jf_mg_eszszk-6339_1500px.jpg

 

Természetesen az egy év alatt, és azt megelőzően másutt is szereztem eü tapasztalatokat bőséggel, de azok a sztorik már nehéz fajsúlyúak. Itt csupán arra próbáltam én is egy példát felhozni, nem mind arany, ami fénylik, és nem lehet hozzászokni ahhoz az arroganciához, sem elfogadni azt, amit az ilyen és ehhez hasonló „orvosok” megengednek maguknak. Megérdemlik az ilyenek, hogy ők is keresztülmenjenek mindazon, amin a pácienseik, hátha esetleg okulnának belőle, és több alázattal viseltetnének embertársaik iránt.

 

Ja, még egy kis szösszenet, a fiatal konduktor, aki 2015. tavaszán még arról áradozott nekem, ebben az intézményben meg tudja valósítani az álmait, itt nagyon jó dolgozni, szeptemberben már rég megpattant, és nem volt helyette másik. A dietetikus akkortájt lécelt le, amikor bekerültünk a szobatársammal, az egyik neurológus szakember, aki viszonylag rendes volt, bár ő is mást írt a papírra, mint amit előtte négyszemközt mondott…, panaszkodott arról, hogy mekkora káosz van náluk. És természetesen a legtöbb kezelőben a fehér köpenyek zsebei csak úgy kiabáltak, hogy ide és ide is adjál manikát, mert nem tudunk betelni. Hát, nekem aztán kiabálhattak.

 

És ez még egy jó hely. Volt.

 

Egy csalódott, felháborodott eü adófizető a több millióból.

 

Kérem, vegyék figyelembe, hogy ha az írás megjelenik az oldalon, szívesen olvasok értelmes, intelligens kommenteket sorstársaktól, vagy másoktól, de a szövegértelmezésre általában képtelen, csak mocskolódni tudó, illetve az orvosi mundér becsületét pszichiátriai esetként megszállottan védelmezők csak fölöslegesen koptatják a billentyűzetet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2016.07.14. 07:40:07

Poszter az utolsó bekezdésben építő, intelligens hozzászólásokat vár. Azokat én is szeretem olvasni. A poszt azonban (már elnézést), a - szerintem - vélt sérelmek miatt egyáltalán nem az, már a dátumokkal is baj van. Ha a posztot beküldő látja hogy kikerült az írása, remélhetőleg az általa is elvárt stílusban válaszol a kommentekre. Elvárja, hogy ne mocskolódjon senki, de ő folyamatosan azt teszi a levelében. Súlyos mozgássérült, két mankóval közlekedő (őszintén sajnálom érte) betegként vélhetően nem is tud dolgozni, "eü adófizető"-ként írja le magát, számomra ez kicsit visszatetsző.

Azt megkérdezném, milyen rehabilitáció volt az, amit abba kellett hagyni egy másik miatt? Egyszer ambuláns-, máskor fekvőbetegként ír magáról. Csak szidni tudja az őt kezelő orvosokat, mégis az össze-vissza kevert dátumok ellenére az derült ki, hogy nem egészen két év alatt sikerült többször is fekvőbetegként beutalót szereznie. Nekem is van mozgássérült közeli hozzátartozóm, sokkal betegebb (fizikailag) mint a posztoló. Tapasztalatból tudom, hogy nem dobálóznak a rehabos beutalókkal, nem hogy évente többet is kapjon. Ha kap, akkor is hónapokat kell várni, mert bármilyen meglepő is, nem egyedül ilyen beteg. A posztoló is azt várja, hogy csak őrá legyenek tekintettel.

A másik - ha én rehabilitációra szoruló betegként otthagyok egy folyamatban lévő kezelést egy másikért, azt hiszem megkapnám - teljesen jogosan - az engem kezelő orvosoktól, hogy menjek ezután arra a helyre, ami miatt otthagytam a kezelést. Azon sem csodálkoznék, ha szóba sem állnának velem emiatt.

Úgy gondolom (kérdezném is a blogot olvasó orvosoktól), a posztolónak nem mozgásszervi rehabilitációra van elsősorban szüksége.

rest of boys 2016.07.14. 07:53:45

Valószínűleg a legtöbbjüknek tele lett a tökéletes puttonya a beteggel és igyekeznek távol tartani magukat tőle. Az ilyen " crux medicorum" mindenhol "szívesen látott személy". Nem biztos, hogy mindenhol mindenki vevő a folyamatos mocskolódásra és alantas kritikákra, ehhez a betegség messze nem jogalap.

rest of boys 2016.07.14. 07:58:05

Mint hívő keresztény és istenfélő beteg természetesen nem mulasztja el megátkozni az orvosokat a végén.
A bolsi rezsim eme szerencsétlen produktumai azt is elvesztették, amiben elesettségében egy halandó kapaszkodhat. Szánalom.

Muad\\\'Dib 2016.07.14. 11:16:45

@rest of boys:
Természetesen mi mind tudjuk, hogy balkánországban a szakma krémje maradt meg az eü szférában. Természetesen kiválóan, nagy hozzáértéssel végzik munkájukat, mulasztást nem követnek el (hogy is tehetnék, hiszen a haverkolléga a szakértő az összes vizsgálatnál):
www.life.hu/drlife/20160412-pszichiatrian-szult-a-no-meghalt-a-gyerek.html
index.hu/belfold/2016/07/06/bajcsy-zsilinszky_korhaz/

karcsibácsi 2016.07.14. 11:41:46

@rest of boys:
" csak mocskolódni tudó ... pszichiátriai esetként megszállottan ...."
Olvasva a posztot, nekem is ezek a kifejezések ugrottak be. Freudi elszólás?

rest of boys 2016.07.14. 12:27:04

@karcsibácsi: A posztoló saját maga lelkivilágát vetíti ki azokra, akikre fröcsög.
Mens insana in corpore insano.

CsakMintTe 2016.07.14. 12:29:50

Ez megint olyan műalkotás, hogy szinte tudni vélem, ki írta.
Egyébiránt nyilván sok rossz dolog elmondható rólam, de hogy ne lennék szövegértési képességem teljes birtokában, azt nem. Ebből a szövegből azonban csak halvány foszlányokat sikerült felfognom. Csak remélni merem, hogy az a pár foszlány volt a lényeg.

kismokus41 2016.07.14. 12:36:35

Bár nagyjából semmi újat nem mondott és majdnem mindenki tudja/sejti/tapasztalja h ilyen arrogánsok az orvosok, én azért megköszönném a posztolónak, h megirta ezt a posztot, mert mégsem tekinthetjük ezt normális és elfogadható viselkedésnek az orvosok részéről, mégha ők ezt is próbálják elhitetni az egész országgal. És azt is tudom, h ez nem csak az ő hibájuk, hiszen ilyen az emberi természet, ha nem tartják kordában, de az orvosi egyetemen nem tanitják a megfelelő viselkedést és nem is várják el a gyakorlatok alatt sem, hiszen az idősebb orvosoktól tanulják el a fiatalok a gyakorlatban, h az arrogancia is megengedett viselkedés, és a kórházigazgatók nem rúgnak ki orvosokat arrogáns viselkedés miatt. Nyugaton ez elképzelhetetlen lenne, ott nem engedik meg az ilyen viselkedést, igaz normális fizetést is kapnak. És most arról még nem is beszélek, h az arrogancia mellett, a félrediagnosztizálás és totális hozzá nem értés miatt tönkretett életek miatt sem rúgnak ki senkit, mert "orvoshiány van". De valahogy ezek az orvosok nekem nem kellenek és inkább otthon halok meg egyedül, minthogy ilyenek kezeljenek.

g0826 2016.07.14. 12:59:10

@kismokus41:
"Nyugaton ez elképzelhetetlen lenne, ott nem engedik meg az ilyen viselkedést" a betegeknek. Még az is előfordul, hogy csak annyit kapnak amennyit befizettek. A poszt írója a saját leírása alapján, már sokszorosát kapta. Ezt csak azért írom, mert képes volt odaírni magáról ezt: eü. adófizető. Ez kapásból hazugság, mivel ő már régen nem fizeti. Gondolom a többi része is ennyire igaz.
Ha nem nyilatkozol arról otthon kezelés nélkül szeretnél meghalni, kórházba visznek és megmentik az életed.

neduddki21 2016.07.14. 13:57:52

@g0826: "A poszt írója a saját leírása alapján, már sokszorosát kapta. Ezt csak azért írom, mert képes volt odaírni magáról ezt: eü. adófizető. Ez kapásból hazugság, mivel ő már régen nem fizeti."
Jaj. A régi jó stílus. Nem tudunk semmit a posztolóról, sem azt, hogy hány éves, sem azt, hogy korábban mennyit fizetett, sem azt, hogy korábban részesült-e és ha igen, milyen költséget felemésztő ellátásban, azt pedig pláne nem, hogy jelenleg mennyit fizet. Lehet ugyanis megállapodást is kötni eü. ellátásra akkor is, ha valaki nem dolgozik, de akár dolgozhat is, hiszen vannak rokkantaknak létrehozott munkahelyek. Ennek ellenére kész az ítélet: hazugság, amit leír, sokszorosát kapta annak, amit befizetett (akármennyi legyen is az), sőt, már régen(!) nem fizet semmit. Ez azért nem akármi.

she_wolf 2016.07.14. 14:12:15

@Dikusz:
Végtelenül tisztellek a stílusod miatt (is).
A dátumokat én is furcsállottam kezdetben, most viszont már semmit...
Azt mondják, az önmegtartóztatás hasznos dolog, tehát ma megpróbálok hasznossá válni.
De meg nem ígérhetem, mert csak egy gyarló ember vagyok:)

she_wolf 2016.07.14. 14:18:45

@kismokus41:
A lehetőség adott: válogass a kendermagban (és a kiskirály sem él majd jobban)!

"...majdnem mindenki tudja/sejti/tapasztalja h ilyen arrogánsok az orvosok.."
Atombiztosra megpatkolt biztosítékot kiverő sor!

g0826 2016.07.14. 14:19:47

@neduddki21: Amit a poszter idehazudott ahhoz képest csak lepkepuki.

Conchobar 2016.07.14. 15:20:18

@g0826: " A poszt írója a saját leírása alapján, már sokszorosát kapta." - Akármilyen zavaros a poszt kronológiája, annyit meg lehet állapítani, hogy egy 2 éves intervallumon belül 5 hét bentfekvéses és x hét ambuláns kezelésen volt. Úgyhogy eléggé túlzó állítás, hogy a 2 évnél kevesebb idő alatt az általa TB-nek befizetett pénz sokszorosát kapta volna vissza kezelésben. Nem ír róla, úgyhogy fogalmunk se lehet arról, hogy a beteg mennyit fizetett be, ennek ellenére sarkos kijelentéseket teszünk. Arról már beszélve, hogy még hazugnak is nevezzük. A semmire

Conchobar 2016.07.14. 15:22:59

@g0826: "Ez kapásból hazugság, mivel ő már régen nem fizeti." - Ismered talán a posztolót?

g0826 2016.07.14. 16:27:13

@Conchobar: Nem ismerem,de az írása alapján, egy gerinctelen hazug ember képe sejlett fel előttem.
Találgatásokat kezel tényként.A hagymázas fantáziája rémképeivel terheli a blogot.Igazuk van azoknak az előttem íróknak, akik szerint pszichiáterre is szüksége lenne.
Felháborodik, mert az orvos mást is gyógyítani merészel rajta kívül.
Nem tudom van-e vezetőd, de ha a munkád minden mozzanatát egy notórius elégedetlenkedő állandóan megakasztaná, és mindenfélével gyanúsítana téged, nem tudom mit gondolnál róla.
Egyébként az orvosnál a betegek többségének semmi semmi nem jó. Tipikus van sapka nincs sapka. Ha felveszi a teflont: hogy képzeli rendelési időben. Ha nem veszi akkor:Ha harmincszor, a legkülönbözőbb mellékeken nem kerestem, akkor egyszer sem. Nem esik le neki, hogy ez azért van mert több ember helyett dolgozik azaz 1 szerencsétlen sorsüldözött orvos.
Hazugságok közül csak 2 írok ide le:gaz, h az egyik nővér szemünk láttára inzultálta az egyik beteget (csak vélelmezhető, hogy meg is ütötte, mert mire kiértünk a furcsa zajra, már csak a testbeszéd utalt arra, hogy ez történhetett) és ordítozott vele, akiről (a betegről) az a hír járta, anyagi támogatója a kórháznak. Nem látta de ideírja: veri a nővér a beteget.
Másik:. No, gondoltam magamban, ennek és társainak a zsíros magánpraxisra persze van idejük. Mindenki tudja, hogy megy ez.
Tehát HAZUG.
Utolsó kérdésedre: nem ismerem szerencsére a poszt íróját az ismerőseim közt nincsenek gerinctelen hazug emberek.

Conchobar 2016.07.14. 17:06:27

@g0826: "Hazugságok közül csak 2 írok ide le:gaz, h az egyik nővér szemünk láttára inzultálta az egyik beteget..." - Ott voltál az esetnél?

Conchobar 2016.07.14. 17:07:42

@g0826: " No, gondoltam magamban, ennek és társainak a zsíros magánpraxisra persze van idejük. Mindenki tudja, hogy megy ez." - Hol itt a hazugság? Belelátsz a gondolataiba talán? Láttad, hogy nem is azt gondolta?

Conchobar 2016.07.14. 17:09:46

@g0826: "Utolsó kérdésedre: nem ismerem szerencsére a poszt íróját az ismerőseim közt nincsenek gerinctelen hazug emberek" - Nem ismered, nem voltál ott, nem látsz a gondolataiba. Igazából szart se tudsz a súlyos szavakkal való hajigálózáson kívül

Conchobar 2016.07.14. 17:15:15

@g0826: "Nem tudom van-e vezetőd, de ha a munkád minden mozzanatát egy notórius elégedetlenkedő állandóan megakasztaná, és mindenfélével gyanúsítana téged, nem tudom mit gondolnál róla" - A konkrét esetről csak annyit tudhatsz, amennyit a posztoló megírt. Ha a hiányzó információkat a saját fantáziádból, vagy egész más történetek szereplőinek tulajdonságaival/jellemzőivel egészíted ki, akkor csak hülyeségekre juthatsz, és a hülyeségekkel csak magadat fogod égetni

Conchobar 2016.07.14. 17:26:40

@g0826: "Nem esik le neki, hogy ez azért van mert több ember helyett dolgozik azaz 1 szerencsétlen sorsüldözött orvos" - Nem,nem. Nem ismered az orvost, így a sorsüldözöttség csak a te fantáziád terméke. Ami a posztoló elmondásából ki tud jönni, az valami más: az orvos kerülte a kontaktus felvételét, amíg az elkerülhetetlenné nem vált. Egyébként én is tapasztaltam már, hogy más orvosok sem szívesen veszik át a beteget a kollégától. Egyrészt, mert az neki egy plusz beteg, másrészt nem tartja indokoltnak a cserét, nem gondolja, hogy a kolléga rosszul végezné a dolgát

g0826 2016.07.14. 17:35:31

@Conchobar: Az írta a poszter: megverte. Te ott voltál? Nem látta de írja.1 HAZUGSÁG.
Az orvosok nagyobb részének NINCS magánpraxisa, de kapásból mindre ezt írja. 2.HAZUGSÁG.
"A tudjuk hogy megy ez" tömény rosszindulat. Mivel nem orvos fingja nincs róla, de ő tudja.
Nem a saját fantáziám az iromány lapján minősítek, maga leírja mennyit és hogyan zaklatta dolgozókat és igen rondán ír róluk.
Tudom, hogy orvoshiány van általában 1 orvos 2 munkáját végzi, de az én párom 4 helyett dolgozik 1 fizetésért (hiányszakma ott sokszor ez a jellemző). Így ez én jobban tudom, nálad és poszt elmebeteg írójánál is.
Az írása alapján minősítem. Nincs kedvem és időm sem az összes hazugságát és csúsztatását végig mazsolázni.
Ha egyetértesz a poszt írójával kérlek kímélj meg a további hozzászólásoktól.

Conchobar 2016.07.14. 18:22:43

@g0826: "Az írta a poszter: megverte." - Nem azt írta. Azt írta, hogy "csak vélelmezhető, hogy meg is ütötte, mert mire kiértünk a furcsa zajra, már csak a testbeszéd utalt arra, hogy ez történhetett". Tehát nem azt állította, hogy megverték, hanem azt állította, hogy a jelekből arra lehet következtetni. Tehát csak annyit állított, amennyit látott esetből. Egyébként mit állítottál te? Ki is a hazug?

Conchobar 2016.07.14. 18:27:14

@g0826: "Az orvosok nagyobb részének NINCS magánpraxisa, de kapásból mindre ezt írja." - Nem azt állította a posztoló, hogy minden orvosnak van magánpraxisa, hanem azt állította, hogy ő mire gondolt ("No, gondoltam magamban, ennek és társainak a zsíros magánpraxisra persze van idejük"). Egyébként mit állítottál te? Ki is a hazug? Esetleg neked diszlexiád van?

Conchobar 2016.07.14. 18:28:21

@g0826: "Az írása alapján minősítem" - Dehogy az alapján minősíted, hiszen igazából nem is értetted, hogy mit ír

Conchobar 2016.07.14. 18:32:37

@g0826: "Nem a saját fantáziám az iromány lapján minősítek, maga leírja mennyit és hogyan zaklatta dolgozókat és igen rondán ír róluk" - Ha valaki orvos segítségét próbálja kérni, azt te zaklatásnak minősíted? Dolgozókról rondán írásról meg végképp nincs szó (hiszen pusztán csak a mondataikat reprodukálta)

Conchobar 2016.07.14. 18:37:38

@g0826: "Tudom, hogy orvoshiány van általában 1 orvos 2 munkáját végzi, de az én párom 4 helyett dolgozik 1 fizetésért (hiányszakma ott sokszor ez a jellemző)" - És úgy érzed, hogy az orvoshiány téged feljogosít arra, hogy olyanokat állíts, ami nincs is benne a posztban, ami meg benne van azt meg figyelmen kívül hagyd?

Conchobar 2016.07.14. 18:41:16

@g0826: "Ha egyetértesz a poszt írójával kérlek kímélj meg a további hozzászólásoktól" - Hülye lennék állást foglalni olyan dologban, amiben csak az egyik oldal verzióját hallottam. Te nem érzed magad furán?

Igazság, hol vagy? 2016.07.14. 19:47:20

@Conchobar: Nagy-nagy gratulálás neked,mert ebből a panaszból ki tudtál valamit hámozni!

szabidoki 2016.07.14. 19:59:08

Követhetetlen, zavaros poszt, orvosmocskolásra kihegyezve. Szokványos praxis anyag, üdítő lenne végre látni egy olyan panaszt ahol az érintett legalább az általános iskolát abszolválta vagy ha az nem is sikerült akkor legalább megmaradna az egyszerű mondatoknál, nem próbálkozna összetettekkel mert láthatóan nem megy - megfájdult a fejem mire a poszt végére értem...
Annyi nyilvánvaló hogy a posztoló próbálta telefonon üldözni az orvosokat, ezzel kapcsolatban csak annyi megjegyzésem lenne hogy ha valaki beszélni akar egy orvossal, netán osztályos felvételt szeretne, akkor ennek a legjobb útja ha kér egy időpontot az adott kolléga rendelésére és ott megbeszélnek mindent, netán az orvos nyugodtan át tudja tekinteni a kórtörténetet, meg tudja vizsgálni a beteget, stb., sok olyasmi amire telefonon nincs sem idő sem lehetőség, arról nem is beszélve hogy az orvosnak munkaidőben nem feladata a telefonon lógni.
Még valami: ha arra van gyanú hogy a eü személyzet egy tagja bántalmazott egy beteget akkor innen is kérem a posztolót hogy tegyen feljelentést ezzel is elősegítve az igazság kiderítését.

kugli 75 2016.07.14. 22:35:56

@szabidoki: Sajnos a posztolóval kell egyetértenem, a mai magyar eü. szinte mindegyik orvosa egy nagy kókler. Pl. ortopéd orvos a saját törött lábáról készült röntgen képet mutogatja, miközben a beteg leletét meg sem nézve,azt elteszi a saját táskájába, és ha rá nem szólok, vissza sem adja,sőt még le is tagadja.Ő nem tette el. Utána még bocsánatot sem kér. A másik, szintén ortopéd prof. azt mondja a betegnek, meg sem vizsgálva, hogy járjon a lábán.Miközben ránézésre többet gyalogol a sérült lábával, mint a doki. Az MR leletnél a bal lábra azt mondja ugyanaz az orvos, hogy az a jobb láb és amikor szólunk neki, hogy doktor úr, az a bal lábas lelet, arrogánsan visszaszól, hogy az a jobb lábé, közben a leleten is az szerepel, hogy az a bal láb.A poszt szerintem nem zavaros, csak tömör. Tanulj meg olvasni! Nagyon sok tudományos cikkben hasonlóan összetett mondatok vannak. Aki nem ért hozzá, az akkor olvasson el pár ilyet, és közben abszolválja az általános iskolát. Kiolvasható a szövegből, hogy a posztoló nem üldözte az orvosokat, csak azt írta le, ahogy neki mondták, hogy keresse őket. Éppen az időpont megbeszélése céljából kereste, hiszen a "bent fekvős beutaló" esetén az orvost kell hívni az időpontért, az adott orvos rendelésére tekintettel.De ahogy a posztból kitűnik, erre esélye sem volt a posztolónak . Sajnos ez nem csak itt van.Szinte minden eü rendelésnél így tapasztalom,ha időpontot akarok kérni,bármilyen okból kifolyólag. Az orvosok arrogánsak, mintha nem is hétköznapi emberek lennének.

karcsibácsi 2016.07.14. 23:31:44

@kugli 75: "a mai magyar eü. szinte mindegyik orvosa egy nagy kókler."

Semmi nem indokolja ezt a nagyvonalúságot, tessék kihagyni a szinte-t! Mindegyik kókler!

she_wolf 2016.07.15. 07:04:54

@kugli 75:
Tökéletesen jól működik a "ha kalapács vagy, mindent szögnek nézel" attitűd.
Megy az általánosítás ezerrel, és az a baj, hogy aki erre hajlamos, az el sem tudja képzelni, hogy vannak "másként" gondolkolkodó/viselkedő emberek. Orvosok és betegek egyaránt.
Te most ortopédiai esettel példálóztál. Ehhez hozzá tudok szólni érintett lévén:
a neten tájékozódva olvastam egy eljárásról, amit mozaikplasztika néven emlegettek. Az eljárás jeles képviselőjét próbáltam meg elérni. Sokszor. Sikertelenül.
Letettem a dologról, mondván: a név ezzel jár. A következő lépcső az egynapos sebészet lett volna. Ott elmondtam az előzményeket már csak azért is, hogy az orvos tudjon róla, hogy valamennyire felkészültem a bajomból.
Szót ejtett a hyaluronsavas feltöltésről is, mint megléphető opcióról, de abban egyeztünk meg, hogy először röntgen, hadd lássuk, érdemes-e, vagy pedig műtét lesz belőle.
A röntgen katasztrofális eredményt hozott, felesleges lett volna egy eleve kudarcra ítélt megoldással próbálkozni. Folytattuk tovább a laborral, ami még az én laikus szememmel nézve is gyalázatosra sikeredett:(
Úgyhogy az egynapos műtét a Holdig lőve...
Így kerültem aztán kórházba, sok napra, generáloztatni.
Megtörtént, nem tökéletes, de működik, és néha fájdogál is, de ez már csak halvány nyoma annak, ami korábban volt.
Következő alkalommal -mert sajnos, lesz- már innen indítok, ugyanazzal az orvossal, aki a jelen állapotba hozott.

Hogy miért írtam ezt le?
Azért, mert tegnap mikor olvastam a posztot, felszökött bennem a pumpa azon, hogy a poszter elvárja, hogy azonnal és mindenki a rendelkezésére álljon, készpénznek veszi betegtársa beszámolóit és arra hivatkozással nyomatékosítja a saját mondanivalóját, és megspékeli azzal, hogy a minden tudott tény nélküli -tehát általa igazolhatatlan- feltételezéseit deklarálja.

Nem akarom bántani a posztert, nem jelzőzök. Együttérzek vele a sorsában, mert egy olyan ember élete akinek segédeszköz szükségeltetik a legegyszerűbb mozgáshoz is, nem éppen lányregény. Az ilyen betegek túlnyomó része türelmetlen, haragos a világra, és sokan közülük ellenséget látnak abban is, akiben nem kellene.

(Szét lehetne kapni ízekre a poszter levelét, és meg lehetne úgy válaszolni, hogy a fal adja a másikat, ezért a soráért: "És természetesen a legtöbb kezelőben a fehér köpenyek zsebei csak úgy kiabáltak, hogy ide és ide is adjál manikát, mert nem tudunk betelni." De inkább nem teszem. Legalábbis most még...)

she_wolf 2016.07.15. 07:05:56

Jé...megvan, hogy vk. honnan vette a plasztikai műtétet:O
Ez tényleg hülye:D

she_wolf 2016.07.15. 07:27:11

@Conchobar:
"No, gondoltam magamban, ennek és társainak a zsíros magánpraxisra persze van idejük."

"...ennek..."
Tudod, nálam a kutyák is "akik".
Ahhoz pedig nincs túl sok köze a poszternek, hogy a kórházi műszak idején kívül hol és mit csinál az orvos.
Peep-show-ba ugyanúgy mehet, mint a magánpraxisába.

"Egyébként én is tapasztaltam már, hogy más orvosok sem szívesen veszik át a beteget a kollégától."
Ez valóban így van, és az általad említett okokon kívül még az is közrejátszik, hogy nem mindig értenek egyet az adott beteg kezelését illetően. Nem tudom és nincs is jelentősége hogy mi a munkád, de gondolom, te sem vennél át szívesen kollégától egy félkész melót, vagy olyasvalamit, amit te a kezdetektől fogva másképpen csináltál volna.
A beteg pedig akkor jár a legjobban, ha végig ugyanaz az orvos kezeli, vagy azonnal orvost vált, ha bizonyíthatóan hibás terápia miatt rosszabbodik az állapota. Ennek a bizonyítása azonban nem könnyű (és nem a sokat hivatkozott "összezárás" miatt).

CsakMintTe 2016.07.15. 09:24:43

@kugli 75: Katicabogár legyek, ha ez tömör volt... Hát hiszen ha az lett volna...!

swiss blend 2016.07.15. 12:11:45

@Conchobar:

Nem,ő nem diszlexiás,hanem egy hihetetlenül rosszindulatú csak és kizárólag a betegeket szapuló valamikor csakmotyogok néven regisztrált nick.Jelzem: nem én jöttem erre rá,de egyébként nem nehéz a stílusa után követni a szagát.Most orvos feleségként (:xD)köpköd minden ideíró panaszost,és gyakorlatilag minden olyan embert aki orvosi kezelésre szorul.

g0826 2016.07.15. 12:41:03

@swiss blend: Üldözési mániád van. Kezeltesd.Feltételezem neked szokásod több nicken írogatni.

g0826 2016.07.15. 12:46:26

@g0826: Elgondolkoztam, és nem értem miért szeretik az emberek egymás fejéhez vágni sértegetésként a dizlexiát. A dizlexia nem értelmi fogyatékosság. Részképesség zavar. Mintha valakinek azt vágnák a fejéhez: botfülű.Vagy mivel egészségüggyel foglalkozó??? oldalon vagyunk: te cukorbeteg.
Aki ilyeneket vág a másik fejéhéhez gerinctelen.

g0826 2016.07.15. 13:04:41

@she_wolf: Szia!
Egy jó térdsepicialista nekem is jól jönne. Elkérhetem (esetleg priviben) az illető nevét elérhetőségét?
Köszi

rest of boys 2016.07.15. 13:42:04

@kugli 75: "Nagyon sok tudományos cikkben hasonlóan összetett mondatok vannak..."

Khm...hányat olvastál el?

she_wolf 2016.07.15. 15:08:25

@g0826:
Hármat is kaptál, válogathatsz:)

g0826 2016.07.15. 16:33:29

@she_wolf: :D
Utánaolvastam, saját bevallása szerint is azért regisztrált, hogy másoknak "beszóljon".
Több nicken is írogathat szerintem. Néha nagyon hasonlóakat ír pl. Drontalal, de van még 1 másik is, de annak nem keresek utána, kár az időért.

swiss blend 2016.07.15. 18:14:50

@g0826:
Saját bevallása szerint is azért regisztrált,hogy másoknak "beszóljon"

-Már megint kifordítod azt amit nem kéne.Én amikor regisztráltam,az kizárólag és csakis 1 igen felháborító poszt miatt történt amihez semmiképpen nem tudtam volna véleményt írni, ha nem vagyok regisztrálva tündérbogaram.Hogy hol olvastál te tőlem olyan kijelentést,hogy "azért regiztem a praxisra,hogy másoknak beszóljak, azt én el sem tudom képzelni,de ha megtaláltad másold ide kérlek. (:))
Én csak egy nicken létezem,de te kettőn.Ebben már én is biztos vagyok,csak most mint orvos feleség nyomod a szöveget.
Drontallal csak azért próbálod összemosni a nick nevemet mert ha jól emlékszem pár hete ő szúrta ki a szövegedből,hogy ismét üdvözölhetünk a csapatban.

g0826 2016.07.15. 18:54:50

@swiss blend: Hazudozz nyugodtan. A net sok mindent elbír. Téged is. A következtetéseim logikusak. Nem fogok magyarázkodni egy féregnek sem:)).Azt hiszel amit akarsz. Azt hazudsz rólam amit csak nem szégyellsz. Pont nem érdekel:))Gondolom bármilyen mélyre le tudsz menni. Nem megyek utánad. Ez volt az utolsó hozzászólásom hozzád.

swiss blend 2016.07.15. 19:59:24

@g0826:
Nekem is az utolsó hozzászólásom hozzád.

Én nem hazudok.Azóta is várom azt a bejegyzésemet ami szerint én azért lennék itt regisztrált tag,hogy másoknak beszólogassak.Mivel nem másoltad be te hazudsz,és állítasz olyat ami nem igaz.
Féreg meg a jó édes anyád!!!

forge 2016.07.15. 22:15:57

@she_wolf:

Melyik része a posztnak az,amikor a poszter 'elvárja,hogy azonnal és mindenki a rendelkezésére álljon'??

Én kétszer olvastam el a panaszt, de erőszakosságra utaló jelet nem látok.

Te hol?

she_wolf 2016.07.16. 04:39:30

@forge:
A posztban eléggé zavarosak nekem az időpontok. Nagyjából 2015 tavasza és és 2016 tele (most van 2016 nyarának dereka!) közé datálhatók az események.
A poszter diagnózist nem közöl, a rehabilitáció során történtekről ír. A rehabilitáció pedig vastagon előzményes, hiszen számtalan okból lehet valaki a mozgásában korlátozott, különböző mértékben.
szulosegito.motivacio.hu/mozgasserules-definicioja

Egyebekben pedig lásd @Dikusz első hozzászólását (mint aki sajnos nagyon jártas az ilyesmiben.

(A telefonos üldözés eleve kudarcra ítéltetett, mert a dokik képesek szublimálni:)
Nem vicc! Beszélgetek a kezelőorvosommal a folyosón, szól neki az egyik nővér, mindketten arra fordítjuk a fejünket, és mire én újfent a doki szemében merülnék el, az orvos hopp!...sehol. Előferdül. Pedig még csak nem is a szerelmemmel üldöztem:P)

A humoron túl: a poszt egésze követelőző hangnemű, a benne írt feltételezések pedig nem nyertek igazolást. Legalábbis a számomra.
Való igaz, mindenkinek a maga baja a legnagyobb, és őszintén sajnálom a posztert az állapota miatt. De nem gondolom hogy az a helyes, ha az elkeseredettségéért, frusztrációiért az orvosokat teszi felelőssé.
A poszter nem egy 5 éves kisgyerek, s úgy vélem, hogy jóval több van benne egy ilyen posztnál. Ezzel pedig jól kellene kufárkodnia, és talán eredménye is lehetne.

she_wolf 2016.07.16. 04:52:35

@g0826:
Ezt biztos, hogy nekem akartad írni?
Merthogy nem értem ám, de piszkosul. Tudomásom szerint én nem beszélgettem itt (és máshol sem) veled nickekről, és fogalmam sincs, mire/kire reagálva írtad ezt.
Egy hátulmélt kaptál tőlem -amit kértél- ortopéd szakorvosok ajánlásaként, és amire válaszoltál is. Írok majd rá, ígérem!:)
Szeretném, ha ezt tisztába tennénk, mert a bokám sem kíváncsi arra, hogy ki milyen nickkel izéhozé van, meg hasonló dedósságok. Öreg vagyok én már ehhez, de még nem elég öreg a második gyerekkorhoz, nekem ez nem szórakoztató.

g0826 2016.07.16. 09:05:18

@she_wolf: Nem, az előző gondolatmenetem tovább fűzése volt.Ugord át. "Hangosan gondolkodtam:)) "

she_wolf 2016.07.16. 12:40:35

@g0826:
Ezzel nincs is semmi gond, csak legközelebb ne nekem címezd:)
Mert így úgy tűnik, hogy...pedig dehogy.

drappa 2016.07.16. 14:13:38

@forge:

Én sem éreztem a posztban erőszakosságot,de a többek által említett mocskolódást sem.Szerintem a mocskolódás nem itt kezdődik,de mindegy.

drappa 2016.07.16. 14:26:03

@she_wolf:

Nem tett a poszter senkit felelőssé csak leírja,hogy hónapokon át egy orvost sem talált aki emberi hangon hajlandó lett volna vele szóba állni telefonon.Bizonyára ha személyesen keresi fel a kórházat több eredményt ért volna el,de mozgáskorlátozottként ez biztosan nem könnyű dolog.
Abban az orvosban meg végképpen nem bíznék meg,aki egy beteg kifejezett kérésének ellenére információval szolgál a családtagoknak.

she_wolf 2016.07.16. 15:23:03

@drappa:
"Megérdemlik az ilyenek, hogy ők is keresztülmenjenek mindazon, amin a pácienseik, hátha esetleg okulnának belőle, és több alázattal viseltetnének embertársaik iránt."

Vehetjük átkozódásnak (rosszat akarásnak), ahogy @rest of boys utalt rá, az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy a poszter azért van a jelenlegi helyzetben, mert ilyenek az orvosok, tehát ezért ők felelősek.

Ismétlem: megértem és sajnálom a posztert a sorsa miatt! Nem akarok "keménykedni" de ennél több empátiára nem futja tőlem egy olyan poszt után, amiben a saját esetét másoktól hallott információkkal támogatja meg.
Mások szavára soha nem adok, legfeljebb akkor, ha az közeli családtag (akkor sem mindig!), vagy olyan ember, aki már számtalanszor bebizonyította, hogy igazat beszél.
Gondolok itt arra, amit az orvosi titoktartás megszegéséről írt a poszter. Nem vele történt, hanem egy ismerősével.
A jattolás -és az, hogy ennek ellenére nem törődtek a beteggel úgy, ahogy ő azt elvárta volna- szintén nem vele, hanem a szobatársával történt.
Ebben a posztban ezek teljesen felesleges körök. Szerintem.
Hallottam már én is olyan történeteket szomszéd ágyakon fekvőktől, hogy lestem, mint hal a szatyorban, aztán kiderült, hogy a fele sem igaz.
Ezzel nem azt modom, hogy a posztban leírtak a benne szereplőkkel nem történhettek meg így, mert bármi lehetséges!
És nem is prejudikálok pontosan ezért. De -bár semmi közöm hozzá- érdekelne, hogy nevezett B.T.-vel miért romlott meg ennyire a poszter viszonya. Mert arról egy kukk sincs. Mint ahogy diagnózisról sem.
Továbbá: ha én más orvoshoz kérem magam, mert valaki jó szívvel ajánlotta, akkor hadd ne kelljen már megsértődnöm azon, hogy nem tud vállalni. És ha ehhez hozzáveszem azt is, hogy a felkért orvos előzőleg tájékozódott a betegről, és ennek ellenére (vagy pont ezért!) nem akarta átvenni, akkor semmi csoda nincs a válaszban. Igaz, a doki helyében én nem üldöztetném magam, hanem személyesen közölném a beteggel, hogy bocs, nem megy. Még csak indokolnom sem kell, ha nem akarom.

Ismétlem, nem tudni, mi a poszter konkrét betegsége, milyenek a családi körülményei (van-e segítsége, aki esetleg tárgyalhat a nevében), de szerintem rosszul kezdett neki ennek az egésznek. És ha továbbra is telefonon akarja intézni a dolgait, nem sok jót sejtek a jövőben:(

drappa 2016.07.16. 17:24:15

@she_wolf:

Miért van az ezen a blogon,hogy ha egy Nektek nem szimpatikus posztoló említ egy NEM VELE történt-negatív-esetet,akkor az biztos nem az igazat írja? Honnan tudod,hogy az említett orvos tényleg nem szegte-e meg az orvosi titoktartást és valóban eljárt a szája? Honnan tudod,hogy nem igaz az,hogy a betegtársa borítékozta az orvosigazgatót aki aztán rá sem nézett? Én elég sok ilyen esetet hallottam,- megbízható emberek szájából-hogy adták a pénzt az őket kezelő orvosnak,és annyit értek el vele mint ha egy fillért sem adtak volna.Ha a poszter úgy adta volna elő,hogy vele történt meg akkor elhinnétek? Persze,hogy nem.
És miért olyan lényeges,hogy milyen mozgásszervi betegsége van? Nem orvosi tanácsért fordult ide hanem leírta,hogy hónapok óta nem képes egy orvost sem találni aki szóba állna vele.Tudod Te az a kommentelő vagy ha a poszt elején az értelmiségieknek nem szimpi a "panaszos" akkor fújod velük együtt ugyanazt a véleményt,aztán majd hat új poszttal előrébb egy hasonló témánál meg igazat adsz a poszternek.

rest of boys 2016.07.16. 18:07:18

@she_wolf: Olyan a világon nincs, hogy a beteg az orvost telefonon rángassa, mint a bábut, kötélen. Arra valók a szakrendelések, szakrendelői idők, a megfelelő előjegyzési listák.
Fogalmam sincs, hogy a nagyérdemű mért gondolja azt, hogy az orvosnak egyéb dolga nincs, mint telefonszolgálatot fenntartani.

Én elvből az ismerőseinen kívül SENKINEK nem adom meg a mobilszámomat és ha meg is szerzi valaki alattomban valahonnan, az hívhat, mert idegen számot az életben fel nem veszek - úgyhogy így járt.

A szarrágókkal pedig ne törődj, ők rágják, ők nyelik.
:D

she_wolf 2016.07.16. 18:12:50

@drappa:
Nincs igazad, és nem fogok pontról-pontra átmenni azon, hogy miért nincs.
Magam írtam, hogy a posztot mindig igaznak hiszem, feltéve, hogy nem lóg ki nagyon a lóláb. Most sem kételkedem abban, hogy a poszter igazat írt.

Az első kérdésedre (szintén én írtam):
"Ezzel nem azt modom, hogy a posztban leírtak a benne szereplőkkel nem történhettek meg így, mert bármi lehetséges!"
Csupán fenntartást közöltem, nem pedig hazugságnak állítottam be. Arról nem is beszélve, hogy azt írtam, én hogyan állok általában ahhoz, amit mások elmondanak nekem. A poszter készpénznek vette. Ő dolga. De ezt arra használta fel, hogy alátámassza vele azt, hogy vele hogyan bántak.

A mozgásszervi betegség azért lenne talán lényeges, mert akkor talán tudni lehetne, hogy mi vezetett a jelenlegi helyzetig. Ezt nagyon hosszú lenne kifejteni, eltekintenék tőle -ha nem baj.

Én tudom, milyen kommentelő vagyok, megkérlek, hogy ne Te próbáld meg megismertetni velem magam, köszönöm! Nem mellesleg ebben sincs igazad. Érdekel, hogy hányszor álltam a poszterek mellé az orvosokkal szemben itt? Tedd meg nekem, hogy megnézed, mielőtt minősíted, és kategorizálod a személyemet!
A téma lehet hasonló, de a poszter nem. És a baja sem, és az sem, ahogy megnyilvánul.
Én mindig az adott posztra, és poszterre reagálok.

"Ha a poszter úgy adta volna elő,hogy vele történt meg akkor elhinnétek? Persze,hogy nem." Én nem tettem, de Te prejudikálsz!

(És még mindig nemm tudni, hogy az egykori kezelőorvosa miért pattintotta le a beteget....)

Dikusz 2016.07.16. 20:15:31

@drappa: mivel többes számban írtad, én is válaszolnék rá. Nem a posztoló nem szimpatikus, hanem az ahogy írt. Senki nem vonta azt kétségebe, hogy nem beteg, sőt. Nekem is van mozgássérült hozzátartozóm, mondhatnám - óvodás módon, látatlanba is - biztos betegebb mint a posztoló. Nehezen viseli a betegségeit, mégse hallottam soha tőle, hogy megátkozta volna az orvosait, ápolóit.

Nem kíváncsi a mocskolódó hozzászólásokra, de ő azt teszi. A poszt végén azt kívánja (megátkozza őket)mindenkinek, akikről a posztban írt, hogy kerüljenek ugyanabba a helyzetbe, mint ő, és még ennél borzasztóbb történetei is vannak. Folyamatosan kritizál, szintén mindenkit, idézem: "A 2015. évi bentfekvés alatt mindenki aranyos volt, csak a vénáimat bombázták széjjel a fájdalomkoktélos infúzió során, de legalább hatott."
Rögtön utána: "szemünk láttára inzultált a nővér egy beteget", majd "kimentünk a szokatlan zajra" - a posztoló két mankóval is alig tud járni, és "vélhetően" történt tettlegesség (ez mit jelenhet?). Majd: ismerős elmesélte, hogy meghallotta az orvos az ő kifejezett kérése ellenére világosította fel a beteget.
Ha pedig a beteg kéri meg az orvosát, mondja el milyen kezelést kap, akkor az orvosának azt kellett volna mondania, hogy ne haragudjon, nem mondhatom el, mert a hozzátartozója megtiltotta? Én úgy gondolom, hogy inkább a beteg kérhetné ezt. Te nem így látod?
Valamint orvosként mit tennél, ha a rehabilitálandó beteged a kezelés közepén otthagy, hogy egy másik rehabilitációra menjen?

2016.07.17. 20:29:03

Az eügy dolgozóknál is jelen lehet ez a poszttraumás stressz szindróma nevű nyavalya.

drappa 2016.07.17. 21:15:56

@Dikusz:

@she_wolf:

"Megérdemlik az ilyenek,hogy ők is keresztülmenjenek mindazon,amin a pácienseik.."

Ez lenne az átokszórás? Ez messze nem az.Ezt egy hétköznapi ember havonta mondja ki ha igazságtalanság éri,ezért nem kell ennyire felfújni.Sokkal cifrábbakat is írtak már ide posztbefejezésként az eü-vel nézeteltérésbe kerülő betegek.És akkor az arrogáns válaszadókról még nem is teszek említést.

Mocskolódni sem mocskolódik istenigazából,mert írhatott volna sokkal keményebb megfogalmazásban mint amit leírt.A kritizálás sem ott kezdődik,hogy említést tesz a "szétbombázott vénájáról" meg egy a beteggel "ordibáló" ápolónőről.Ez nem kritizálás már csak azért sem,mert megjegyzi azt is,hogy "mindenki aranyos volt" és az infúzió "hatott".Hogy "vélhetően történt tettlegesség" ezt sajnos nem tudhatjuk,de lehet történt és az igazat írta,mint ahogy az sem kizárt,hogy az orvos a beteg utasítása ellenére információt adott a rokonoknak az állapotáról.Nem tudhatjuk,de ha így volt az elég nagy baj.

Az első kezelését "egy másik mozgásszervi rehab miatt kellett megszakítani" ami így egyértelmű,hogy nem ő találhatta ki a kezelés megváltoztatását.Én itt nem látom,hogy önszántából hagyta ott az orvosát.

Dikusz 2016.07.17. 23:05:06

@drappa: én mégis azt mondom, hogy átkozódik. Attól, hogy így írta le, nem durvább szavakkal, attól még rosszat kíván másoknak. Az alig mocskolódás is mocskolódás. Másoktól elvárja, hogy értelmesen, indulatoktól mentesen írjanak, ő nem így tesz. Arrogáns posztra - nem csoda, ha arrogáns válaszok jönnek, de én sem szeretem egyiket sem. Ha nekem ilyen stílusban válaszolnak a hozzászólásomra, egyszerűen nem reagálok rá, mert én nem alpári módon szoktam kommentelni.

Amit nem értek, ha te igen, akkor kérlek magyarázd meg nekem, mégis mit képzelt a posztoló, amikor ezt írta "több alázattal viseltetnének embertársaik iránt" ?
A tettlegességnél azt írod "lehet történt és az igazat írta". Az is lehet, hogy nem történt, és túloz a posztoló. Ahogy a "manikát" emlegeti, az meg számomra kifejezetten gusztustalan megjegyzés. Az elképzelhetetlen a posztoló esetében (mint a szobatársa, aki tömte(biztos?) az igazgató zsebét pénzzel) ezek után azt meséli a szomszédainak hogy pedig én rengeteg hálapénzt adtam az orvosnak?

Információ adása - igazad van, a beteg kérte (direkt írtad, hogy utasította?), nem a hozzátartozó.

A kezelés megszakítása - Önszántából szerintem, mert ha két rehabilitációs kezelést kap, akkor miért nem úgy kérte, hogy legyen ideje az egyiket befejezni. A másik meg az, ha félbehagyja a kezelést, mégis milyen javulást vár. Azt szívesen megkérdezném a posztolótól (vagy ha tudod rá a válasz, tőled is), hogy sikerült elintéznie öt hét rehabilitációs osztályon fekvés után két egymásba érő rehab.kezelést valamint pár hónap után újabb kezelést elintézni? Meg van határozva egy évben mennyi kezelést kaphat a beteg (tapasztalat).

she_wolf 2016.07.18. 06:47:22

@drappa:
Átkozódás vagy sem... én nem élek ilyesmivel, és ha valaki velem szemben ilyen, hát bumm, nem érdekel. Nem hiszek ugyanis benne.
Trágárság, mocskolódás... Eléggé vizuális típusú ember vagyok, és hidd el nekem, hogyha ez a poszter útszéli stílusban fejezte volna ki magát, nem különösebben érdekelne.
De a szemöldököm másodpercek alatt befonódódott a "manikázástól". Mert láttam, hallottam a posztert magam előtt. Tudom, az én bajom:)
És bizonyítékok híján továbbra is csak feltételezései vannak.
Időrabló, erre-arra hivatkozások tömege egy rövid, és tényközlő esetismertetés helyett.
Ha az ember segítséget, tanácsot akar kérni, akkor a panaszát írja le, és a vele történtekre koncentráljon, mert még az is megtörténhet, hogy valóban hasznos információkkal gazdagodik, amelyek felhasználásával pozitív változás történhet az életében, egészségében.
Ha pedig csak ki akarja kiabálni a világba, hogy vele mekkora gyalázat, méltánytalanság történt, akkor merje tökösen elviselni, ha ellentmondanak neki.

(Akár vulgárisan is, mert, az ő virágnyelven megfogalmazott "lógjonmind!" tartalmú episztolája ilyen reakciót is képes lehet kiváltani. Abba pedig már bele sem megyek, hogy gyáva népnek nincs hazája, mert minősíteni, minőségi hozzászólást követelni tud, interaktívan eszmecserélni már nem.)

(Az orvosi titoktartásról, illetve annak megszegéséről annyit tudni, hogy a szobatárs hallotta, amint a hozzátartozókkal az ő állapotáról értekezik az orvos. Nem tudom, milyen körülmények között kérte át magát a beteg más orvoshoz, annyit tudok, hogyha ez velem történik meg, akkor biztos, hogy tokostól szakítom a nyitott ajtót a bandára!
Azt sem tudni, hogy a jattos diridoki azért volt-e jattos, mert diridoki, vagy azért, mert egyébként is közelebbi kapcsolat volt közöttük (jelzem: előbbire gyanakszom).
Jattot annak kell adni -ha már ilyen késztetésem van, hogy szórni akarom-, aki helyettem is tördeli a kis kocsómat, és törli a verejtékező homlokomat. Nem annak, aki aláírja a papírjaimat.
Ez utóbbi bekezdésem csak egy mig54-es agymenés, ne foglalkozz vele!:D Próbálok tompítani, mert változatlanul sajnálom a posztert az egészsége miatt. Amiről például azt sem írta meg, hogy miféle baja van, és ezt még boncolgatnám: a szememre vetetted, hogy:
"Tudod Te az a kommentelő vagy ha a poszt elején az értelmiségieknek nem szimpi a "panaszos" akkor fújod velük együtt ugyanazt a véleményt,.."
Ha az értelmiségiek alatt az itt kommentelő orvosokra gondolsz, akkor elmondanám, hogy bajaim legrondábbika önhibás! Én tehetek róla (de lehet, hogy ebbe belekavar a genetika is, nemtom...). És amikor ezt őszintén leírtam ide, akkor -milyen érdekes- pont az a két orvos (többek mellett!) mutatott irányomban őszinte érdekődést és megértést, akiket az itteni laikus kommentelők közül sokan a Föld túlsó feléig rugdosnának.
Még szép hogy lojális vagyok, ugyanakkor az egyet nem értésemet is közlöm, ha úgy adódik. Hogy nem ordítjuk le egymás fejéről a hajat?
Ezt úgy hívják, hogy egymás véleményének tiszteletben tartása.
Én tiszteletben tartom a Te véleményedet is, és bízom benne, hogy ez a továbbiakban is így marad!:)

UdoLombard 2016.07.20. 07:14:43

she@she_wolf: A saját elkpzeléseidet vetíted ki a poszterre. "Abba pedig már bele sem megyek, hogy gyáva népnek nincs hazája, mert minősíteni, minőségi hozzászólást követelni tud, interaktívan eszmecserélni már nem." Követel, gyáva, nem tud eszmecserélni? A posztjában felhívta a figyelmet, hogy "a szövegértelmezésre általában képtelen, csak mocskolódni tudó, illetve az orvosi mundér becsületét pszichiátriai esetként megszállottan védelmezők csak fölöslegesen koptatják a billentyűzetet." Vagyis nem fog reagálni az ilyen kommentekre, mint amilyenek a tieid is. Tehát nem követel, csak kér, nem gyáva, csak nem érdekled. Végigolvastam a posztot, mások ennél jobban kirohantak volna hasonló esetben. Nincs benne mocskolódás. Aki mocskolódik, az éppen Te vagy és a g0826-os, tényleg pszichiátriai kezelést igénylő kommentelő. Dikusz is rosszindulatú, többnyire csak fröcsög. Ahogy írja a posztoló, "Itt csupán arra próbáltam én is egy példát felhozni, nem mind arany, ami fénylik, és nem lehet hozzászokni ahhoz az arroganciához, sem elfogadni azt, amit az ilyen és ehhez hasonló „orvosok” megengednek maguknak." Vagyis ő is megélt egy olyan esetet, amit közülünk már sokan. Az egész poszt és ez a mondat is teljesen átlagos, hétköznapi stílus. De Te és a hozzád hasonlók mindenre ugranak, ami nem kedvükre való és valóban mocskolódnak. A korábbi posztoknál is nem egyszer ez látszik a kommentjeiteket olvasva. Magatokat járatjátok le.

she_wolf 2016.07.20. 12:01:08

@UdoLombard:
Hátulról kezdeném, hogyha elrontom, kezdhessem elölről:):
"De Te és a hozzád hasonlók..."

Megkérnélek (egyelőre tisztelettel, mert nem tudom, ki vagy, újonc?), hogy a velem való kommunikációdban ne hasonlíts össze senkivel! Ha velem beszélgetsz, ott nincs helye másoknak, az ő véleményük nem feltétlenül és minden esetben az én véleményem is, köszönöm!

Tévedsz, ez a poszt nagyon nem hétköznapi stílus, de igazad is van, mert valóban átlagos. Átlagos abban, ahogy itt az egészségügyről írnak a poszterek (hiszed vagy sem, gyakran nem csodálkozom), és abban, ahogyan általánosítanak. Ez ellen pedig rendszerint fel szoktam szólalni. Meg az olyan nüansznyi dolgok ellen is, amikor a poszter(ek) úrhatnám módon, finomkodva mínősítik a szakembert. Ld: "orvosok". Így idézőjelben. Ha ennyire elégedetlen, simán írhatná azt is, hogy az a doki akivel összefújt a szél (dehogy fújt össze, hiszen név szerint őt kértem!), egy simlis, pénzéhes, kókler gyökér volt, és kalap! Mert bárhogyan is gépelgetünk csipke kesztyűben, a lényeg ez volt!

Negatív tapasztalatai az egészségüggyel, és a benne dolgozó emberekkel mindenkinek vannak (kapaszkodj, nekem is!), nem hiszem el az ellenkezőjét! Az megint más kérdés, hogy kinek mitől változik az előjel, adott helyzet és személy(ek) függvénye.

Muti, hol írtam én, hogy mocskolódik a poszter!?

A szövegértelmezésemmel (véleményem szerint) semmi baj, mocskolódni sem sűrűn szoktam (e poszt kapcsán pedig határozottan nem tettem, mi több!), az orvos meg védje maga a saját mundérjának becsületét, mert az nem az én tisztem. Tehát úgy gondolom, joggal nem vettem magamra a poszter utolsó bekezdését.

kheiron 2016.07.23. 08:36:24

Nagyon édes, ahogy a posztoló közli, hogy majd csak az ővele egyetértő kommentekre reagál.

:-D

she_wolf 2016.07.23. 12:49:14

@kheiron:
Majd pedig még azokra sem....
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása