Műhibák miatt kellett meghalnia

2016.05.17. 06:06

41_2.jpgSpontán kilyukadt a hasában lévő tályog és 58 éves korában meghalt a beteg.


Tisztelt Praxis!

 

Unokahúgomnak a helyi kórházban méhnyakrákot állapították, ahol a szövettani vételnél kivágták a húgyhólyagját .Azt hittük, hogy fertőzést kapott ezért úgy döntött,hogy a műtétet a SOTE nőgyógyászati klinikáján egy jó nevű úgynevezett professzorral.Aki mellesleg urológus szakorvos is. Sajnos a műtét utáni napon az unokahúgom úszott a pisiben a katéter mellett is.

 

Ráfogták a katéter labdájára.A következő katéter sem volt jó.A drága professzor úrnak nem volt szabad szólni mert a főnővér szerint nem szereti a problémákat. mikor két nap múlva az unokahúgom kiborult,pszichológust akartak hozzá hívni.Mikor nagyon rosszul érezte magát az egyik ápolónő egy lavór gennyes vizeletet nyomott ki a friss hasi sebből.Utána mikor már biztos volt,hogy valami nem stimmel elvitték mentővel a SOTE urológiájára ,ahol három órát várakozott a járóbetegek között .Folyt mindenütt.Mikor megvolt a vizsgálat kimutatta,hogy 2cm vágás van a hólyagon.De ez még nem minden a mentősök ott felejtették. Délután 2 kor már el akart indulni gyalog mire szereztek gyorsan egy mentőt. A híres prof egyetlen egyszer sem ment hozzá,hogy megbeszéljék a kialakult helyzetet.Elment szabadságra úgy,hogy még a varratot is más szedte ki.Mivel sugárkezelésre volt előjegyezve a hólyag maradt úgy ahogy volt a katéterrel együtt.10 hónapig azzal élt és pelenka nadrággal,mert a katéter hólyagból vezeti el a többi folyik világba. két hetente cseréltetni kell és persze fizetni a katétert.Ez volt az első tragédia. Utána jött az Uzsoki. Megkapta a négy sugár kezelést és utána naponta kapta volna a kezelést amire már befeküdt volna kórházba.Közben volt egy Mr-en.Csomagokkal megérkezik a kórházba(120km) lakunk, közli az orvos,hogy az Mr-alapján gyógyult,menjen haza.

 

41_2.jpg

 

De inkább menjen el PET vizsgálatra, majd onnan fognak telefonálni,hogy mikorra van időpont.Másfél hónapra kapott időpontot.A PET már kimutatta,hogy a vizelettől mely a hasüregbe folyt tályog keletkezett,de más nem volt kimutatható.Az orvos ezzel nem tudott mit kezdeni ,hogy daganat maradvány vagy tályog.Majd konzíliumot fog kérni egy másik orvostól és fogja telefonon értesíteni.Azóta is hívja.!!!!Mi 16 szor próbáltunk telefonálni,de soha nem vették fel a telefont ,pedig előtte többször beszéltünk vele.Az urológián kilátásba helyezték, hogy a katétertől veseelégtelensége lehet és a vizelettől állandó bakteriális fertőzés.A fertőzés az állandósult.Azt elfelejtettem,hogy a műtét vágásán a köldök táján libatojás nagyságú sérv keletkezett. Még közel sem vagyunk a megpróbáltatások végén. Most már itt helyben próbáltunk a PET eredmény végére járni ,mondhatom sikertelenül.Azt mondta az orvos ,hogy ő bizony nem nyúl hozzá,meg sem vizsgálta,jöjjön akkor ha fájdalma lesz.A másik azt mondta,hogy itt már nincs olyan aki ezt megtudná műteni mert nagyon összetett probléma,de tud Budapesten olyan orvost aki privátban csinál ilyen műtétet.( kb 1.5 millió )Közben az unokahúgom egyre rosszabbul van,sűrűn van a sürgősségin.Spontán kilyukadt a hasában lévő tályog.

 

Erősen maró folyik belőle mely alulról teljesen szét marja. Felkerestük az onkológust aki elküldte Mr-re ami borzalmas dolgokat tárt fel. Már nem tudom folytatni,de ami az utóbbi három hónapban történt orvosi műhiba műhiba hátán, az sokkal borzalmasan az előbbieknél. Sajnos ma délben 58 éves korában meghalt.Erikának hívták.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rikitikitévi 2016.05.17. 11:14:24

Egy közeli hozzátartozó elvesztése, különösen fiatalon, nagyon fájdalmas, ebben együttérzek személyesen is a családtagokkal.
Egy daganatos betegség kezelése megterhelő mind a betegre, mind a hozzátartozókra, sokszor úgy érzi az ember, hogy valóságos keresztutat jár. Egyik vizsgálat a másik után, műtét, chemo, sugár, kórházi kezelések és ambulanter vizsgálatok, közben újabb és újabb panaszok és tünetek, ráadásul néha még várakozni is kell, néha a mentő sem jön, néha (gyakran) az eü. dolgozók is türelmetlenek, a kommunikáció hiányos és félreérthető. Nehéz dolog ez.
Fentieket csak azért írtam, hogy érzékeltessem: megértem és átérzem a hozzátartozók helyzetét. Azonban számomra a posztból nem derül ki, hogy orvosi-emberi mulasztás okozta volna Erika halálát, sokkal inkább úgy látom, hogy egy elkésve felismert és minden bizonnyal áttéteket és helyi propagációt (fistula, tályog) is okozó rákos daganat, amit a megfelelő komplex daganatellenes kezeléssel sem lehetett gyógyítani.

A hozzátartozó elkeseredett kifakadása: "orvosi műhiba műhiba hátán" éppúgy, mint a cím: "Műhibák miatt kellett meghalnia" pedig nem más, mint egy érzelmileg túlfűtött, semmilyen objektív adattal meg nem erősített szubjektív vélemény és vádaskodás. Műhibáról akkor beszélhetünk, ha azt a bíróság jogerős ítéletében megállapítja.

magánügy 2016.05.17. 12:18:01

@rikitikitévi: Aha, és aki egy lyukat nyisszantott a húgyhólyagra, az a fő gyógyítója lett volna? Csupa-csupa jót tett vele? Gazember volt, s még indig az. Aki mosni akarja, az mi?

neduddki21 2016.05.17. 14:48:34

@rikitikitévi: "Azonban számomra a posztból nem derül ki, hogy orvosi-emberi mulasztás okozta volna Erika halálát" Akkor ajánlom még egyszer elolvasni. Fehéren-feketén benne van, hogy műtét közben megsértették a húgyhólyagját, melyből folyt a vizelet mindenhova, ebből eredően számos probléma jelentkezett. Ha ez nem műhiba, akkor semmi nem az.
Nem tudom, honnan veszed, hogy a műhiba attól lesz műhiba, ha a bíróság kimondja. Erről szó nincs. Nem feltétlen kerül bíróság elé az ügy, pl. ha a felek peren kívül meg tudnak egyezni a kártérítésben. Ilyen esetben is műhiba miatt fizet a biztosító vagy a kórház. Ez olyan, mintha Hasfelmetsző Jack áldozatairól azt mondanád, hogy nem emberölés történt, mert bíróság - elkövető hiányában - nem állapította ezt meg.

rikitikitévi 2016.05.17. 14:51:26

@magánügy: @polly graph: Úgy nem lehet értelmes vitát folytatni, ha nálatok már kész az ítélet (v.ö. A tanú c. filmmel). Eldöntöttétek, hogy gazemberek tették el láb alól a méhnyakrákos beteget, és kész. Különben is megírta az unokanővér, hogy műhibák sorozata történt.
"aki mosni akarja..." - ez is teljesen tévút, én speciel senkit nem akarok mosni, csak a véleményemet írtam le, olyan szemmel is, mint aki sok hasonló betegségben szenvedő embert látott és részben kezelt is - volt akit sikeresen, és sajnos, voltak, akiken nem lehetett segíteni -.
"aki egy lyukat nyisszantott a húgyhólyagra" - ez csak feltételezés, inkább valószínű, hogy maga a tumoros folyamat szűrte be a környezetét és arrodálta a hólyag falát. Természetesen nem zárható ki az sem, hogy műtétnél sérül a hóyag, egy daganatos kismedencében nagyon nehéz tájékozódni, szinte fel sem ismerhetők a normális anatómiai viszonyok, ilyenkor a legnagyobb gondosság mellett is előfordulhat a környező szervek sérülése. Ez egyébként nem számít (mű)hibának, hanem a beavatkosás kockázati körébe tartozik, hibáról csak akkor beszélhetünk, ha nem ismerik fel időben és nem teszik meg az elhárítására a szükséges lépéseket.
A legnagyobb tisztelet hangján is csak azt tudom mondani, hogy hibát követtek el, ha egy dühös és elkeseredett hozzátartozó esetismertetése alapján, a részletek ismerete nélkül, releváns információk hiányában mondtok ítéletet.

rikitikitévi 2016.05.17. 15:01:02

@neduddki21: " Fehéren-feketén benne van, hogy műtét közben megsértették a húgyhólyagját"
Nincs benne. Az van benne, hogy "a vizsgálat kimutatta,hogy 2cm vágás van a hólyagon. "
A vágás, az folytonossági hiányra utal, ilyen kifejezést egy leletben biztosan nem használnak, ezt a laikus unokanővér maga kreálta. Orvosilag az a valószínűbb, hogy a tumoros folyamat előrehaladása okozta a hólyag perforációját. De ha történetesen sérült volna műtét közben a hólyag, az sem hiba, ahogy fentebb is írtam.
Neked is csak azt tudom mondasni, mint barátaidnak: eldöntöttétek, hogy gazemberek, mondhat bárki bármit (az meg pláne ne pofázzon, aki látott és kezelt hasonló betegeket).
Én ki is szálltam, jól elvagytok ti egymás között, nagyon disszonáns ebben a kórusban a józan hang.
Üdv mindenkinek!

rest of boys 2016.05.17. 15:10:43

@rikitikitévi: Tudálékos faszfejeknek hiába magyarázol, fölösleges időpocsékolás.
Made in Hungary.

Valaki0123 2016.05.17. 15:39:03

A rikitikitévik és rest of boysok féle őrvosi hozzáállás ami a pácienst,annak panaszait stb teljesen semmibe vevő,felelőtlen , "majd-ha -a -bíróság -műhibának- ítéli,-akkor -az- lesz -addig -meg- azt -csinálok -amit -akarok " arroganciával,nah ez az ami következtében többször kerültem már életveszélybe közvetlenül én magam is ill második gyermekem kishíján elvetéltem. Én pl gyógyszer allergia miatt,aminek felírása előtt még a gyógyszer tájékoztatója szerint is máj és vese vizsgálat lett volna szükséges,de sem ez nem történt meg,sem az egyre erősödő és szépen anafilaxiás sokk irányába erősödő tünetek nem voltak figyelembe véve . Feldagadt talppal,torokkal,szájjal saját lábon mentem kórházba ahol 3 órát ültem sorba,a vizsgáló orvos amint meglátott csak a gyógyszer nevét kérdezte ...Persze,én is tudálékos faszfej vagyok,de hála istennek tanultam funkcionális anatómiát,ezért tudtam hogy ez anafilaxiás reakció,és azt is hogy halál a vége ... Doki szerint továbbra is főtt rizst és vizet kellett volna fogyasztanom hiszen ez táplálék allergia ... A legutóbbi orvosi Nobel díjas húzás az volt,hogy az sztk nőgyógyásza kioktatott hogy honnan gondolom hogy terhes vagyok, mivel szoptatom 19 hónapos kisgyermekem. Ezt ismételgette csak ,miközben 6 hetes terhes voltam,görcsöltem és vérezgetni kezdtem röviddel ezután . Magánorvoshoz kellett mennem,kemény 10 ezrekért kezelt,leállította szoptatást,Utrogestánt írt fel,ágynyugalom stb. Görcsök elmúltak,magzat már szép nagy,de hetekig vérezgettem ... Tudálékos fasz vagyok,sőt mivel nő,gondolom faszszopó, de engem ez nem zavar,hiszen azt a tény nem én,hanem egy másik sztk nőgyógyásza állapította meg,hogy alapvető vizsgálatokat nem végeztek el az sztkban ,pl cukorterhelés be volt írva terheskönyvbe,de nem volt elvégezve ...Jah,istenem ez a sok idióta okoskodó hülye...azért én örülök hogy élek és a fiam is egészségesen napvilágot fog látni ,természetesen egy fogadott tündéri szülésznővel egy bababarát khban, csak hogy a szülésem alatt ne kelljen szembetalálkoznom ezzel a fajta mentalitással. Jó lenne Nyugat Európába agyilag elérni,de minimum az EU-ba ...

she_wolf 2016.05.17. 16:27:22

@Valaki0123:
Bocs, de a te példád most hogy jön ide?
Tanultál funkcionális anatómiát, de magadtól nem volt annyi eszed, hogy mielőtt bekapkodod a gyógyszert, elolvasd a betegtájékoztatót és időben reklamálj az elmaradt vizsgálatok miatt?
(Én csak passzióból olvasgattam/olvasgatok ilyesmit, de általam eddig nem szedett gyógyszer esetén vagy a patikában a kiváltás előtt, vagy itthon uatánanézek az adott kegyszernek.)

A poszt pedig egy gyásztól keserű ember mindenkit/mindent hibáztató írása.
Bár ki tudja, hiszen az utolsó mondatai ezt kérdésessé teszik a számomra:
"Sajnos ma délben 58 éves korában meghalt.Erikának hívták."

Bár könnyen lehet hogy tévedek, ezt pedig csak erős fenntartásokkal tudom elhinni:
"Megkapta a négy sugár kezelést és utána naponta kapta volna a kezelést amire már befeküdt volna kórházba.Közben volt egy Mr-en.Csomagokkal megérkezik a kórházba(120km) lakunk, közli az orvos,hogy az Mr-alapján gyógyult,menjen haza."

Neked és születendő gyermekednek jó egészséget!:)

gabix 2016.05.17. 16:44:45

rikitikievivel ertek egyet!!!
kivetelesen. :)

neduddki21 2016.05.17. 16:44:48

@rikitikitévi: "Nincs benne. Az van benne, hogy "a vizsgálat kimutatta,hogy 2cm vágás van a hólyagon. "
Az is benne van, hogy rögtön műtét után már folyt a vizelet a katéter mellett is, volt a hasüregben, tályogot, fertőzéseket okozott. Hogy előtte is lett volna ilyen probléma, arról egy szó sem esik. Mindebből elég nehéz másra gondolni, mint hogy műtét közben keletkezett a később kimutatott 2 cm-es vágás.
"A vágás, az folytonossági hiányra utal, ilyen kifejezést egy leletben biztosan nem használnak"
Nem is állította, hogy a leletben így szerepelt, nyilván saját szavaival adta vissza, ettől viszont nem lesz kevésbé hihető.
"De ha történetesen sérült volna műtét közben a hólyag, az sem hiba, ahogy fentebb is írtam."
Azt írtad, hogy akkor lesz műhiba, ha a bíróság megállapítja. Erre már kimerítően válaszoltam. Remélem, nem komolyan állítod, hogy a méhnyak-daganat eltávolításával szükségképpen együtt jár a húgyhólyag megvágása, vagy legalábbis nem hiba, ha így történik annak minden következményével (fertőzések, tályog stb.) együtt.
"Neked is csak azt tudom mondasni, mint barátaidnak.."
Barátaimnak? Tényleg? Bocs, de ez mélyen szint alatti.

Valaki0123 2016.05.17. 16:46:22

Én mint tudálékos faszfej,biztam a SZAKorvosban majd a háziorvosban hogy TUDJA mit csinál. Egy év anatómai alapján nem gondoltam hogy szakorvosnak,patikusnak ill háziorvosnak kellene lennem,én gyógypedagógusnak készültem :) A hozzászólásommal a felháborodásomnak adtam hangot - jogom van hozzá. Ha úgy érzed,te a cikkhez szólnál hozzá- tedd azt - ehhez képest Te is én kommentemre reagáltál,részben :) Jókívánságokat köszönöm.
Ha leírom saját történetem,lehet más hasonló esetben hasznát tudja venni,nem panaszkodni akarok,vagy bárkit hibáztatni,csak felhívni a figyelmet !
Tudod azért mentem el én is 6 hetesen nődokihoz,mivel első terhességem extrauterin volt,így nálam nagyobb a méhen kívüli terhesség esélye... persze ha doki egyáltalán tudomásul veszi hogy terhes vagyok...
A méhen kívüli terhesség tüneteit elmeséltem az összes ismimnek - egy kolléganőm ez alapján hívott mentőt az otthon összeeső éles hasi görcsöktől vonagló testvéréhez aki épp csak pozitívat tesztelt,de mint utólag kiderült ,már akkor perforálódott a petevezetéke,DE nem vérzett el,időben műtőbe került.
Jópár történet van meg a családomban,és azon kívül is.
Részvétem a családnak. Én elhiszem hogy igaz amit ír,mégha nem is pontos ,szakszerű ahogy leírja - engedtessék már meg neki . Egy távolabbi ismerős hölgy úgy halt meg,hogy túlsugarazták ,amitől méhrákja elmúlt viszont hólyagja is kilyukadt. E miatt halt meg. Ezt az orvosok is elismerték .

asdkasjbdaksjdbasd 2016.05.17. 16:54:58

Bocs, de már ez a blog is olyan, mint a magyar EÜ. A kedves posztoló igazán vehetné a fáradtságot, hogy egyrészt átírja magyarra a posztokat, helyesírástól, mindenestül, másrészt ha már erre nem futja, legalább formázza be normálisan! Tökre érdekelnének ezek a témák, de a fejemet fogom a kivitelezéstől. Ha ez is sok feladat, célszerű átadni másnak a blogot, aki normálisan foglalkozik vele, nem csak beleköpi a leveleket. köszi!

rikitikitévi 2016.05.17. 16:55:49

@rest of boys: Igazad van, de Te is próbálkozol néha. Mindig van köztünk egy kamikaze tipus, aki próbál egy kis világosságot gyújtani a sötétségben, és mindig kiderül, hogy ez egy valódi "mission impossible". Nem érdemes reflektálni arra a mérhetetlen rosszindulatra és butaságra, ami innen árad.

she_wolf 2016.05.17. 17:33:39

@Valaki0123:
"Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport!":)
Az orvosokban -többnyire- megbízom, többet tettek eddig értem, mint ellenem. Ezzel együtt figyelek, kérdezek, alkalomadtán ellenérvelek is. Megtörtént már.
A poszthoz érdemben nem tudok hozzászólni, legfeljebb annyit említenék meg, hogy számomra @rikitikitévi: írásai nagyon korrektek, elfogulatlanok, mind a laikus, mind a szakember számára informatívak.
Első hozzászólásodban erősen általánosítasz: "A rikitikitévik és rest of boysok féle...".
Erre csak azt tudom mondani, hogyha @rikitikitévi és a Hozzá hasonlók kezei közé kerülök, akkor örülök, hogy partnerként viszonyulnak hozzám. Mert itt kellene kezdődnie mindennek:(

(Említett nőgyógyász dokinak jó nagy valagba rúgás, erősen zsíros és hegyes csizmával!
Aztán majd megtanulná rendesen a szakmáját, hogy a szoptatás nem terhességet kizáró ok, továbbá a volt extrás gravida fokozottabban van kitéve egy újabb méhen kívüli terhesség kialakulásának.)

rest of boys 2016.05.17. 17:50:52

@Valaki0123: Nem okvetlenül Hozzád címeztem a kirohanásomat, semelyiket ne vedd Magadra, az orális változatot mégúgysem.

Sok erőt, kitartást a gyerekekhez.

rest of boys 2016.05.17. 17:56:49

@rikitikitévi: A nőgyógyászati műtéttan berkeiben kevéssé vagyok járatos, de sk. vvt-t rengeteget végeztem és anatómiát is tanultam, ezért megkérdezném, miféle szövettani mintavétel volt az méhnyakcc.-ből, amiben a hólyag két cm hosszanti vágás révén megsérült? Átvágták a hüvely elülső falát, aztán a hólyagot is egy szövettani mintavételhez - csak úgy l'art pour l'art?
Avagy a cc. beszűrte a mellső hüvelyfalat is és ráterjedt per continuitatem a hólyagra és áttörte annak a falát?

Utóirat a töprengéshez.

rikitikitévi 2016.05.17. 18:09:54

@Valaki0123: Neked szeretnék válaszolni, mert félreértetted (Te is) amit a műhibával kapcsolatban írtam, nyilván azért, mert félreérthetően fogalmaztam.
Arra céloztam, hogy a posztoló vádaskodik, de nyugodtan mondhatom azt, hogy rágalmazza a rokonát kezelő orvosokat. Az utolsó mondatai már inkább paródiának számítanak ("ami az utóbbi három hónapban történt orvosi műhiba műhiba hátán, az sokkal borzalmasan az előbbieknél.")
Azt akartam érzékeltetni, hogy attól, hogy egy elkeseredett, dühös, nyilvánvalóan elég információval (és elég tudással ahhoz, hogy az információkat értékelni tudja) nem rendelkező laikus kijelenti, hogy műhiba, az még nem az, csak akkor,ha a bíróság a szakértői vélemények alapján azt annak ítéli.
Csak ebben az összefüggésben és erre az estre írtam azt, amit.
Természetesen én is tudom, hogy a műhiba (az orvosi szakma szabályainak megsértése) az abban a pillanatban az lesz, amikor azt elkövetik. És azt is tudom, hogy, sajnos előfordulnak műhibák Magyarországon is, és ezek nem is mindig derülnek ki.
Viszont most is határozottan állítom, hogy a posztban írtak nem utalnak műhibára. A hólyagsérülést nagy valószínűséggel a végstádiumú, előrehaladott rák terjedése okozta - láttam ilyen eseteket élőben és boncasztalon is. De ha történetesen műtét közben sérült volna a hólyag, az a beavatkozás kockázati körébe tartozik, semmiképpen nem műhiba.

A Veled történteket sajnálom, nem szabadott volna ilyeneknek előfordulni, eszem ágában sincs mentegetni a slendrián, felületes, alulképzett orvosokat. Te se idegesítsd magad mindenféle hülyeségen, vigyázz Magadra és születendő gyermekedre!

rikitikitévi 2016.05.17. 18:12:12

@rest of boys: Gondolom, kérdésed költői, ha mégsem az, az utolsó előtti mondatod végén a kérdőjelet cseréld pontra.

Rotoxis 2016.05.17. 18:25:25

@rest of boys: lelőtted a poénomat. Szégyelld magad! Éppen azt akartam kérdezni, hogyan sikerülhetett egy hüvelytükörrel és egy kb. fél cm-es "krokodil csipesszel" átvágni a hüvely/méh, valamint egyúttal a hólyag falát?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2016.05.17. 18:37:26

@rest of boys: ráadásul ezen a szakaszon a hólyag subperitoneális, tehát vizelet nem jut a hasüregbe. ha ilyenkor veziculo-vaginális fistula keletkezik akkor annak tehermentesítésére csinálnak egy suprapubikus katétert. ilyenkor a hüvelyen még szivárog a vizelet ez ok. mondjuk melyik hasi seben nyomkodták ki a gennyes vizeletet? a suprapubikus katéter mellett? vagy végül meg is műtötték?

rest of boys 2016.05.17. 19:23:44

@csak néha benézek ha marhaságot látok: A hasi sebészek úgy félnek a hólyag és bélsérüléstől, mint ördög a tömjénfüsttől. Eléggé nagy homály fedi a műtétet magát is, de a tumor stádiumát, viselkedését méginkább.
@Rotoxis: :)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2016.05.17. 20:03:18

@neduddki21: ha konkrétan a méhszáj daganata beszűri a hólyag falát (gyakori), akkor magyarázd el kérlek szépen miért is ne lenne szükségszerű velejárója a műtétnek a hólyagfal egy részének eltávolítása?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2016.05.17. 20:12:21

@rest of boys: aki a hasban jár az ezeket a sérüléseket el kell tudja látni. nyilván nem kívánja senki, de hát aki rendszeresen hasat operál az tudja, hogy azért ezek nem is olyan ritkák pláne amikor minden össze van sülve a daganat vagy a gyulladás miatt.
természetesen a kommunikáció nagyon fontos, úgy előtte mint utána. fel kell a beteget korrektül homályosítani és a komplikációról tájékoztatni, főleg azt kell tudatosítani, hogy ez velejárója a műtétnek és minden meg lesz téve annak rendbehozatalára. szerintem a leggyakoribb probléma a kommunikáció hiánya.
na persze a beteg elvárásai is elég meredekek: "úgy,hogy még a varratot is más szedte ki" ???? nálunk a nővér szedi ki a varratot még a privát betegből is. mondjuk az operatőr köteles a beteggel műtét után beszéljen és ezt dokumentálni is kell.

rest of boys 2016.05.17. 22:07:42

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Itt szembetűnő az is, ahogy a poszt írója megkérdőjelez egy orvosprofesszort.

Kb. a világegyetem legképzettebb személyeinek egyike, ha van sokat tanult és mások hasznára dolgozó ember a Földön, akkor az orvosprofesszor az.

Ha valamit megtanultak egyesek - a jó tanítványok - a bolsevizmustól az az a kéjes galádság, ahogy egy magasan képzett értelmiségit szarral bekennek és utána ujjal mutogatnak rá.

Na ez jól megy nekik.

she_wolf 2016.05.17. 22:23:13

@rest of boys:
Ebben nem feltétlenül értek Veled egyet. Bár nem tudom, hogy akkor már professzor volt-é az a címzetes barom akinek kis híján a képébe másztam, de az élet (és egy másik orvos -aki pedig nem volt professzor) engem igazolt:P
(Az igaz, hogy az a szakterület egy susnyás, ahol könnyű eltévedni, és megtéveszteni.)
És azóta heppiség van:)

rest of boys 2016.05.17. 23:44:07

@she_wolf: Nagy Frigyes szerint a porosz katona a Világegyetem legtökéletesebb alkotása volt :)

Ő hadfi volt, én más szakterületen dolgozom, más az etalonom :)

she_wolf 2016.05.18. 00:48:04

@rest of boys:
Nagy Frigyesnek csőlátása volt. Szerintem:)
A Világegyetem (de legalábbis Föld) legtökéletesebb alkotása a medveállatka. És még bájos is:)
Mai ismereteink szerint a legszívósabb, és ballisztikus ívben tesz minden másra a saját életén kívül. Szerintem teljesen igaza van.

rest of boys 2016.05.18. 07:13:18

@she_wolf: Egy átlag magyar polgárhoz hasonlóan. Az is tesz az összes medveállatkára, aki körülötte él, csak ő legyen jólétben és biztonságban.

rikitikitévi 2016.05.18. 08:22:51

@she_wolf: Saját tapasztalataim szerint nagyrészt igaz, amit @rest of boys: az orvosprofesszorokról írt, de már én is találkoztam a kivételt erősítő szabállyal...

forge 2016.05.18. 11:01:02

Szerencsétlen posztolónak a panaszlevele nem véletlen ilyen amilyen.Még maga sem tudja mi is történt pontosan a testvérével megfelelő információ hiányában,hiszen a prof. a műtét után úgy eltűnt mint a kámfor.Amikor még volt alkalom szólni,hogy valami nem stimmel a frissen operált beteg körül,azt meg a főnővér lefújta.Mindezek fényében mégis mire lehet következtetni?

asztalosani 2016.05.18. 12:06:34

most írjam azt hogy így jár az aki nem szól?
így jár az aki hagyja magát,
így jár az aki hagyja befogatni a száját,
így jár az aki vakon bízik az orvosokban
így jár az aki 10 HÓNAPON keresztül eszébe se jut az ántsz-hez becsattogni,
így jár az aki nem mer médián keresztül segítséget kérni???
így jár az aki nem meri felkeresni pofátlanul a profot???

írjam azt is, hogy 60 éves volt, az ilyen idősek már lecsóba valók?!

vajon meddig tűr a család, a hozzátartozó, vajon mikor fognak tömegesen legalább sándor mária mögé állni az emberek, vagy legalább saját maguk mögé????

hány műhibának, halálesetnek kell ehhez megtörténnie MÉÉÉGGG?

asztalosani 2016.05.18. 12:07:43

"ezért úgy döntött,hogy a műtétet a SOTE nőgyógyászati klinikáján egy jó nevű úgynevezett professzorral"

akkor fizetett érte zsebbe, vagy kapott róla számlát, esetleg magánba nyomta?

asztalosani 2016.05.18. 12:09:45

az iromány pedig tele van értelmezhetetlen mondatokkal:

"ezért úgy döntött,hogy a műtétet a SOTE nőgyógyászati klinikáján egy jó nevű úgynevezett professzorral"

ebből például hiányzik az ige... megdöntette magát a proffal, vagy pirospacsiztak, esetleg kártyáztak vagy kávéztak????

asztalosani 2016.05.18. 12:14:45

"A másik azt mondta,hogy itt már nincs olyan aki ezt megtudná műteni mert nagyon összetett probléma,de tud Budapesten olyan orvost aki privátban csinál ilyen műtétet.( kb 1.5 millió )"

tipikus parasztvakítás, vagy nagyotmondás esete....
_____________________________

"Erősen maró folyik belőle mely alulról teljesen szét marja"

tipikusan ebből a mondatból is hiányzik egy szó...

____________________________

"Már nem tudom folytatni,"

hát ha már pedig belekezdtél.... fejeznéd is be... és megtisztelhetnéd azt a kib*szott olvasót is egy kerek történettel, de gondolom itt már megszakad a kapcsolatotok, aztán azért nem írod le a többit mert te sem vagy tisztában azzal hogy ezek után mi történt...

___________________________
___________________________
___________________________

maradjunk annyiban, hogy ez egy ritka sz*rul megírt kutyagumi kupac.

she_wolf 2016.05.18. 13:38:32

@rikitikitévi:
Amikor valóban nagytudású és elismert emberekről van szó, akkor tényleg azt tartom szem előtt, hogy nem mindenki olyan, mint az említett. Ettől helyrebillen minden. Ő valóban egy kivételt erősítő szabály volt, de nem tagadhatom, hogy mivel orvosról van szó, az emberben (illetve bennem legalábbis) felmerült, hogy hány páciensnek árthatott nem megfelelő eljárással. Ezért tudok vérivó hangulatba kerülni, ha eszembe jut. És ezért vagyok opimista is, hiszen valóban nem mindenki olyan, mint ő.
De természetesen azt is elfogadom, hogyha mások elégedettek vele. Különbözőek vagyunk. Mi, betegek is, és Ti, orvosok is. És ez így jó:)

she_wolf 2016.05.18. 13:44:30

@rest of boys:
Megint tévedsz:)
Az átlag magyar polgár minden, csak éppen nem semleges a többi átlag magyar polgárra.
Az átlag magyar polgár végletes. Vagy legalábbis szeret(ne) az lenni. Nekem ezzel nincs semmi bajom, átlag magyar polgárnak tartom magam.
Csak kevesebb dologhoz értek, mint az átlag magyar polgár, és ezt beismerem. Lehet, hogy mégsem az átlagba tartozom?
(Majd a halotti torom után eldöntik az ittmaradtak:))

Schmetterlingi 2016.05.18. 13:46:54

@Valaki0123: aha, a te logikád alapján ha a gyógyszer felírása elött elvégzik a máj- és vesefunkciós vizsgálatot, akkor megelözhették volna az anafilaxiás sokkot...

Az a baj, hogy minden ember orvosnak képzeli magát, és mindegy mik a tények, érzelmi alapon megy a dühöngés. Tény, hogy nagyon sok minden nincs rendben, de valóban nem kellene ugrani minden történetre, amit érzelmileg érintettek írnak, mert nincsennek meg azok az információk, amiknek tükrében reálisan lehetne étékelni a helyzetet.
rikitikitévi nagyon jól és diplomatikusan fogalmazta meg a véleményét.
Nekem is az ugrott be elsönek, hogy mitöl tény az, hogy a mütétnél vágták ki azt a hólyagot és nem az elörehaladott tumor miatt perforálódott? Összefüggésbe hozható a mütéttel, hiszen akkor megbolygattak ott minden, és perforálódott spontán, de mint már írva lett, az nem mühiba, hanem rizikó.

Valaki0123 neked meg annyit, hogy ne gondold, hogy más országokban nincsennek hanyag orvosok, vagy rosszul müködö rendszerek. Tudom miröl beszélek, saját tapasztalat, nem betegként, hanem a másik oldalról, Németországból.

Schmetterlingi 2016.05.18. 14:04:11

Akkor jó, ha nem csak nekem ütött szöget a fejembe már az elsö mondat is, hogy azt meg hogy csinálták? Vagy már felnyitották, és úgy vettek mintát? De az akkor nem csak egy szövettani mintavétel Volt, hanem egy mütét, aminek rizikója van, föleg ha egy szétterjedt tumor van a kismedencében.

VukariS 2016.05.18. 23:32:03

@Valaki0123: Nagyon elkeserítő, kétségbeejtő a Te történeted... az a legrosszabb benne hogy szaporodsz. Többszörösen is.

asztalosani 2016.05.19. 08:14:53

@Valaki0123:

vagyis egyszóval, szépen áttereltek téged a fizetős magánellátásba, te meg szó nélkül hagytad hogy a befizetett tb-d mellett, ami éves szinten MINIMUM 100.000 forint még lehúzzanak rólad - MÉG - pár tíz-, vagy százezret, csak azért hogy az orvos kollégának aki amúgy magánba nyomja az ipart nehogy felkopjon az álla. te meg ha "beteg vagy" ezt még szó nélkül is benyaltad. hát gratulálok. tényleg észlény vagy, főleg úgy hogy tanultál " Egy év anatómai "-t. bár lehet egy kicsit tovább kellett volna tanulnod anatómAI-dat, hogy aztán rendesen le tudd írni a tantárgy becses nevét.

gondolom ezekről amiket ide lefirkantottál, semmilyen hivatalos doksid NINCS.
ergo: nem tudsz meglobogtatni semmilyen hivatalos panaszlevelet se a kórház felé, sem az ántsz felé, mert ha már úgyis otthagytad őket a pi*csába, akkor neked aztán tök mindegy lett volna, ha panaszleveledet megtorolnák rajtad a későbbiek során. vagy csak nem félsz? akkor mit pi*csogsz itt? mit vársz a praxis blogtól, ha önmagadon sem vagy hajlandó segíteni?

vagyis:
lehet te is egy taj paraszt tb-s orvos vagy, aki itt a praxison (rém) híresztelgeti, hogy milyen sz*r a tb-s ellátás, (ezzel együtt reklámozza saját vagy kollégája magánrendelését) miközben előadja, hogy pár tíz-, vagy százezer forintok kifizetése semmi és "átlagos " jelenség...

kicsi szívecském!
azon már elgondolkoztál, hogy egy magán eü szolgáltató egyik napról a másikra simán megszüntetheti a praxisát, míg egy kórházat nem olyan egyszerű vég/felszámolni? és vajon ezeknek a jelenségeknek milyen következménye lesz, ha gondod adódik súlyos százezrek kifizetése után a magánpraxisban?!?!

neduddki21 2016.05.20. 17:55:20

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Most tudok csak válaszolni. Nem tudom elmagyarázni, amit kérdezel, mert nem vagyok orvos. A poszt nem beszűrődésről beszél, hanem 2 cm-es vágásról és arról, hogy a vizelet folyása közvetlenül a műtét után kezdődött, a katéter mellett is. Azt írja, "ráfogták a katéter labdájára". Ebből nekem az jön le, hogy az egészségügyi személyzet sem beszűrődésre, vagy a daganat miatti más szövődményre gondolt.
Teljesen meg vagyok győzve, hogy szövődményként előfordulhat a hólyag falának beszűrődése, vagy más módon történő sérülése. Csak az nem világos, hogy miért nem hozták helyre, hogy ne folyjon a vizelet a hasüregbe, amikor ez a helyzet a beteg halálát okozhatja a kialakuló fertőzések miatt. Biztos, hogy laikus a kérdés, de hiszen az is vagyok és ez nem egy szakmai fórum.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2016.05.20. 19:42:33

@neduddki21: azt ugye te is elfogadod, hogy zagyvaság az egész iromány?
először csak mintavételről van szó, majd "a műtét vágásán a köldök táján libatojás nagyságú sérv keletkezett". méhnyakrákból mintát a hüvelyen keresztül vesznek (jellemzően egy pálcikával - Papanicolaou teszt) ennek során azért 2 cm-es vágást ejteni a hólyagon nem lehet. a műtét során persze igen (szándékosan mert beszűrte a daganat a hólyag falát, vagy véletlenül mert előfordul) - de ez nem műhiba mert nem felejtette benne a szikét. nem a májat sértette meg, hogy azt lehessen mondani, hogy mit keresett ott (bár még az is kimagyarázható).
ha vizelet jut a hasüregbe az nem jó, ilyenkor újra kell műteni. persze az sem derül ki, hogy hol is jött ki a vizelet (normál katéter mellett vagy suprapubikus mellett?) miért is kellett ilyen sokáig a katéter. ha tényleg a hasüregbe ömlött akkor miért csak ilyen sokára adott komplikációt? tályogot meg minden sebész újraműtene nem kell ahhoz konzílium, arról nem is beszélve, hogy tályogot ultrahanggal is ki lehet mutatni akkor miért nem mutatta ki az MR. miért is kellett a PET (amivel ugye metastasisokat keresünk) ha negatív az MR?

rikitikitévi 2016.05.21. 07:47:41

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
"azt ugye te is elfogadod, hogy zagyvaság az egész iromány?"
Nézd, számunkra nyilvánvaló a sok, egymást is kizáró ellentmondásos részlet miatt is, hogy a poszt - hogy téged idézzelek - zagyvaság, azonban egy laikus ezt nem fogja belátni, főleg nem megérteni. Az ő felfogásuk, tisztelet a kivételnek, odáig terjed, hogy "megírta a posztoló", még azt is, hogy "műhiba műhiba hátán", ennyi. Nézd meg a reakciókat!
Egyértelmű, hogy a beteg halálát a késve felismert, per continuitatem és hematogen úton is terjedő végstádiumú rákos betegség okozta, amin már az adekvát, komplex daganatellenes kezeléssel sem lehetett segíteni.
Egyébként a méhnyakrákot kezdeti, még egyértelműen gyógyítható stádiumban (pl. évenkénti szűrővizsgálattal) fel lehet fedezni, kialakulása évekig tartó folyamat, és közben komoly panaszok (fájdalom, funkcióbeli eltérések, foetor, fluor, stb.) vannak. Nem akkor kell orvoshoz fordulni, amikor az már elodázhatatlan a tünetek miatt (és amikor már nincs segítség).

rest of boys 2016.05.21. 12:02:28

A hasonló irományok propagálása mintha azt a célt szolgálná, hogy bebizonyítsa: a magyar orvos egyébre sem törekszik, mint hogy ártson a beteg egészségének, rokkkantá tegye vagy urambocsá' megölje.

Épeszű ember ezt nem veszi komolyan.

István 68 2016.05.21. 22:58:37

@rest of boys: Sajnos amikor az ember elveszti a hozzátartozóját, akkor legtöbben az orvosokat hibáztatják. Bevallom én is így voltam vele,és egyszer írtam is,hogy ha annyi 10000 Ft lenne a zsebemben amennyi hibát elkövetnek az orvosok, nagyon gazdag lennék. Ezt az emberekkel általában az elkeseredettség mondatja, nem akarják elfogadni azt,hogy az orvos is egy ember, és csodákat nem tud tenni.Én velem is ez a dolog történt amikor 1 éve meghalt az édesanyám,csak a hibákat kerestem még saját magamban is,hogy mit nem csináltak jól az orvosok,és én mit nem csináltam jól. Utána kaptam egy választ,hogy ha nekem annyi 10000 Ft lenne a zsebemben ahány embert megmentenek az orvosok,akkor nálad is gazdagabb lennék.Elnézést szeretnék kérni az orvosoktól a kijelentésem miatt! Ugyanis nemrég kaptam vakbélgyulladást,és ha nem műtenek meg az orvosok akkor valószínű,hogy nekem is harangoznak.

asztalosani 2016.05.22. 09:28:09

@István 68:

megint átestél a ló túloldalára.

az emberek dolgoznak (már aki! igaz miguszkacsiguszka aka wolf?), dolgozó ember hibázik előbb utóbb. ez törvényszerű.
itt két választási lehetőség van:

1. beismeri, van gerince és a beteg vagy a hozzátartozó elé áll és BOCSÁNATOT kér, megtéríti a kárát saját zsebéből, vagy legalább segíti a beteget hogy egy másik orvoshoz eljusson, ahol helyre tudják hozni az okozott kárt, vagy ahol a beteg MÉG bízik. (ez amúgy nem az én elmeszüleményem, ez benne van az ORVOSI ETIKAI KÓDEXBEN is) nem jön a biztosítóval meg az ügyvédeivel. Nem nyúkál bele az eü doksiba. általában ilyenkor a beteg vagy a ht megértő, nem lesz per. ht túl tud lépni, az orvos meg majd máskor jobban figyel.

2. mosakszik, terel, az istenért nem ismeri el hogy HIBÁZOTT. ht- nem tud túl lépni, az orvos tovább ügyetlenkedik, és több embert tesz el láb alól.

és ha megint megnézed te tipikusan "áldozat" beállítottságú vagy.
itt van feketén fehéren te magad írtad le.

most is magadat hibáztatod.
ráadásul egy nyílt oldalon.

ezen valahol mosolyognak, valahol szánalmasnak tartják, valahol (legközelebb) meg ezt ki fogják használni.

tudod ha a 2. hibát ejtő orvostól visszavonnák az engedélyét cak-pakk minden kertelés nélkül, akkor nem lenne ennyi műhibaper. azt azért remélem tudod, hogy van olyan sebész kis hazánkban akinek évente 4x is kijut polgári perből, mert annyira sz*r sebész?! (és most gondolj bele, hogy nem mindenki perel)

she_wolf 2016.05.22. 11:15:09

@asztalosani:
Nem jön be. Nyugodj bele!:(
Egyébként te el is olvasod a blődségeidet? (Azt már meg sem kérdezem, hogy "értőn" olvasod-e el, mert ilyesmit remélni tőled hiú ábránd.)
Úgyhogy ismételten: ne baszogass!:)

she_wolf 2016.05.22. 11:35:09

@István 68:
Emlékeztem arra a beszélgetésre, és most elolvastam újra.
Ma sem állítanék mást.
Ha jól vagy, annak csak örülök!:)
A vakbélgyulladás okozta szövődménybe bele lehet halni orvosi műhiba nélkül is, méghozzá nagyon komoly fájdalmak közepette. A veresképűre pedig ne hallgass! A belátás mindig közelebb viszi az embereket egymáshoz, és ez lenne a cél.

asztalosani 2016.05.22. 18:00:21

@she_wolf:

évezred poénja lenne, ha a következő műtétednél ottmaradnál csupán csak egy műhiba miatt, vagy teljes életedre lebénulnál és csak pelenkában vegetálnál :) vagy ha valamelyik rokonod, családtagod maradna ott.

vajon mennyire lennél belátó? :)

belegondolva tök jó lenne, mert akkor nem tudnál hülyeségeket írni ide a praxisra folyamatosan, ahogy azt teszed már egy ideje itt ráadásul MINDEZT NULLA EGÉSZSÉGÜGYI ISMERET, OKTATÁS, KÉPESÍTÉS NÉLKÜL.

ja igen: szánalmas hogy egyetlen egy önálló gondolatod sincsen, csak azt tudod ismételni amit a másik leírt

"A belátás mindig közelebb viszi az embereket egymáshoz, és ez lenne a cél. "

nem kiscsillag!
megint baromságokat beszélsz!
a cél az lenne, hogy a műhibák száma erősen konvergáljon a nulla felé.
ja hogy megint googlezned kell, mert nem tudod mit jelent az az egy ismeretlen szó? :-D

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

az lenne a cél, ha valaki betegen bemegy a kórházba NE MRSA-val menjen haza.

az lenne a cél, hogy minél több beteg meggyógyuljon minél rövidebb idő alatt..

és még sorolhatnám, de minek is magyarázok én egy parazita véglénynek?

kiscsillag! melód van már?

she_wolf 2016.05.22. 18:55:24

@asztalosani: Már mondtam: nem jön be!:(
Nem érdemes a semmire vergődnöd, összetöröd magad.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása