Drogosnak nézték és hagyták meghalni

2016.02.02. 09:08

candles.jpgNem drogos volt, agyhártyagyulladásban hallt meg a testvérem, amit egy sima megfázás váltott ki nála.

 

Jó estét!

 

2015. 05.08. báltozott meg a családom élete. Idősebb bátyám napok óta erősebb fülfájásra panaszkodott és pár nap szabadságot vett ki, de nem ment orvoshoz, amivel tisztában vagyok, hogy az ő felelőssége volt, de mikor jobban lett, feleslegesnek tartotta. Aztán másnap délelőtt mikor édesanyám haza ért, zavart állapotba találta a szobájába, nem is igazán ismerte már fel édesanyámat és csak feküdt az ágyon. Hívta a mentőket és engem, hogy azonnal menjek haza, a mentő megérkezett és rövid vizsgálat után megállapították, hogy olyan, mint egy drogos, hiába mondtuk hogy nem használ semmilyen szert.

 

Nagy nehezen levittük az emeletről, és betettük a mentőbe, amivel én kísértem fel Tatabányára, ott a 2 es bel osztályra mentünk, ahol nem igazán tudták megmondani, hogy mi baja van és egyik orvos hívta a másikat, amire 20 percet kellett várni. Aztán nagy nehezen megérkezett az orvos, aki annyit mondott, hogy érjük el, hogy vegye át a másik kórház és azon belül az intenzív osztály.

 wbi_bereavement.jpg

 

Vissza be a mentőbe és át a kb 100 m lévő kórházba, ott az intenzíven szintén azt hitték, hogy drogos, mikor felemeltem kicsit a hangom, akkor kezdték el vizsgálni és mikor látták, hogy komoly a baj, akkor már intubálni kellett, CT-re vitték de már nagyon rossz volt az állapota, és délután fél 6 magasságában meghalt. És nem drogos volt ha nem Agyhártya gyulladásba hallt meg a testvérem amit egy sima megfázás váltott ki nála.

 

34 éves életerős fantasztikus ember volt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2016.02.02. 09:52:20

Halk kérdés orvosokhoz: agyhártyagyulladást okozhat egy sima megfázás?
Mert az addig stimmt, hogy van bakteriális és vírusos eredetű agyhártyagyulladás is, de a poszter mit ért "sima megfázás" alatt?
Vajon vizsgáló mentőorvos volt kint a betegnél?

(És már megint egy csomót keresek a kákán: hol van a poszt elejéről a megszólítás? Vagyis: honnan származik a poszt?)

A poszternek részvétem a bátyja halála miatt, igazán sajnálom.

asztalosani 2016.02.02. 10:52:20

miguszka!

miért nem iratkozol már be egy kib*szott orvosi egyetemre?
vagy könyörgöm, legalább googlézd ki az isten szerelmére, azt amit nem tudsz!

miért kell állandóan hülyeségeket kérdezned, írnod itt a praxison, hm?

a kérdésed kb vetekszik a "mi az a vérátömlesztés" kérdéseddel...

asztalosani 2016.02.02. 10:55:59

Érdekes hogy már megint a TATABÁNYAI kórház került a praxis címlapjára.

kíváncsi leszek, hogy ezt is olvasni fogják tatabányán az igazgatóságon és eléri a 30.000+ olvasottságot vagy sem.

poszter, fogadd őszinte részvétem.

"hogy érjük el, hogy vegye át a másik kórház és azon belül az intenzív osztály. Vissza be a mentőbe és át a kb 100 m lévő kórházba,"

ezt sajnos nem igazán értem, ez az ő dolguk, nem pedig a tieteké.
senki nem akart dolgozni ott vagy mi a fene?

apanna 2016.02.02. 10:56:13

Testvéred miért nem ment időben orvoshoz? Részvétem.

she_wolf 2016.02.02. 11:04:11

@asztalosani:
Amit nem tudok, az a gugliban se nem van benne, te idióta!
Te ezek szerint az egyetlen lényeges kérdésemet nem vetted észre, vagy csak megint baszakodhatnékod van.
Lenne még egy kérdésem: ki a fasz exhumált már megint téged? Olyan nyugi volt, amíg nem voltál...:(

zünüke 2016.02.02. 11:14:23

Már megint egy zavaros poszt aminek se füle se farka.

defné 2016.02.02. 11:48:48

Erről az agyhártyagyulladásról van vajon orvosi papír?

Igazság, hol vagy? 2016.02.02. 12:10:05

@mig54: "sima megfázás" ebből kialakulhat egy középfül gyulladás és ebből kialakulhat egy otogén meningitisz.Ennek vannak látható tünetei mármint az agyhártya gyulladásnak,amit nem lehet a kábítószer tüneteként kezelni ezt poszt címére reagálva írtam.Nem véletlenül küldték tovább a beteget intenzív osztályra.A posztolónak őszinte részvétem.

she_wolf 2016.02.02. 12:31:54

@Igazság, hol vagy?:
Nagyon szépen köszönöm, így már sokkal tisztább a kép.

rest of boys 2016.02.02. 13:45:06

A kérdés címével nem vagyok egészen tisztában: ez a "hagyták meghalni" mit is takar?
A mentő bevitte egyik orvoshoz, aki az állapotára való tekintettel az ITO-ra szállíttatta.
A jelen körülményeink közt legkomplexebb (INTENZÍV) ellátást nyújtó osztályra.
Ki kit hagyott tehát meghalni?

Ha valaki délelőtt rosszul lesz és délután az ITO-n meghal, annak az élete nem biztos, hogy megmenthető.
Nem idejekorán felfedezett, nem kezelt meningitisbe pedig bele lehet halni.

bElannaTorres 2016.02.02. 14:19:47

sajnos itt egyértelmű, hogy időben kellett volna orvoshoz menni :/
hiába az intenzív, az agyhártyagyulladás pont olyan ami egy pont után nem visszafordítható, nem gyógyítható.

bElannaTorres 2016.02.02. 14:26:01

a mentős elejtett szava hogy olyan mint egy drogos, az meg igazából arra utal, hogy valószínűleg jó sok drogost vihetnek be, akinek a rokonaik szintén azt hiszik hogy nem használ semmit. Ez a baj ezzel.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2016.02.02. 14:44:36

A posztoló fogadja őszinte együttérzésemet!

@rest of boys: @Igazság, hol vagy?: Azért ez az _átküldték az intenzívre, mert felismerték, hogy állapota indokolja_ nem egészen ugyanaz, mint hogy "Aztán nagy nehezen megérkezett az orvos, aki annyit mondott, hogy érjük el, hogy vegye át a másik kórház és azon belül az intenzív osztály."

Mi az, hogy "érjük el, hogy vegye át???" Erre tényleg ez a bevett eljárás? Mit kell ilyenkor mondani? Csak kérdem, mert pl. mi iskolában még tanultuk, hogy hogyan kell mentőt, tűzoltót hívni, de egyik kórházból a másikba milyen szöveggel lehet eredményesen elérni egy átvételt - páciens hozzátartozójaként?

Ráadásul igazság, hol vagy? írja, hogy "Ennek vannak látható tünetei mármint az agyhártya gyulladásnak,amit nem lehet a kábítószer tüneteként kezelni...", miközben a posztoló azt írja, hogy "... ott a 2 es bel osztályra mentünk, ahol nem igazán tudták megmondani, hogy mi baja van és egyik orvos hívta a másikat, amire 20 percet kellett várni."

Persze nem ezen a húsz percen múlott. Kicsit szónoki lesz a kérdés: Miért van az, hogy ebben az országban amíg valaki nincs a dögrovásnak a látványosan bélhúzós fázisában, addig nem is nagyon megy orvoshoz? Mert munkahely, meg kemény vagyok, meg úgyis jattolni kell, hogy foglalkozzanak velem... Meg mert kezdődő tüneteket elbagatellizálnak, ezer fokos láz nélkül nem is veszik komolyan, feküdjön le, igyon teát.

Hibás itt mindkét oldal.

rest of boys 2016.02.02. 14:45:55

@bElannaTorres: Erre szokták mondani, hogy attól, hogy valaki katolikus, még lehet vakbélgyulladása is.

Nem lehet tudni.

rikitikitévi 2016.02.02. 14:49:54

Láttam néhány már meningitist, viszonylag könnyű felismerni, legalábbis a gyanúját felvetni, majd lumbálpunkcióval igazolni. A virus okozta rendszerint jó prognózisú, maradványtünet nélkül gyógyul, de a bakteriálisnak (Neisserria meningitidis v. meningococcus) a legjobb kezelés mellett is magas a halálozása. Ha későn kerül kórházba , mint a posztban is, a tudatzavar kialakulásakor, már nem lehet megmenteni.
Részvétem.
Ps.: ha jól emlékszem, ma már máshogy hívják a kórokozót.

rest of boys 2016.02.02. 14:53:41

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: A "hagyták meghalni" kb. azt jelentette volna, hogy
1. nem megy ki a mentő érte,
2. ha be is viszik, az orvos hazaküldi,
3. az intenzív nem törődik vele, nem veszi fel, nem látja el,
4. stb.

Mindennek az ellenkezője történt.
Szó sincs tehát semmiféle cserbenhagyásról, segíteni nem akarásról.
A megfelelő helyre került, csak épp a saját hibájából nem időben.
És meghalt, sajnos.
Nem "életerősen", hanem egy elhanyagolt, az időhúzás miatt végzetesen súlyosbodott agyhártyagyulladás miatt.

Az országfájdalomról szóló kérdéseiddel az illetékeseket keresd, légy szíves.
"I dunno", ahogy az angol mondaná.

kisvirag78 2016.02.02. 14:54:38

Sajnos ez olyan, hogy az én lányom is napokig magas lázzal feküdt itthon, más baja nem volt, két és fél évesen, és szinte minden nap bevittem a rendelőbe, hogy nagyon rosszul van, csináljanak már valamit. Kapott is antibiotikumot, elég erőset, nézték is a tüdejét, semmit nem találtak. Vírus, legyintettek, pár nap és jobban lesz. Volt egy pillanat, amikor valami belső megérzés miatt bevittük éjszaka a kórházba. Nem sokon múlt, hogy sikerült életben tartani, szepszise volt egy vesemedence-gyulladásból, amit egy addig nem ismert vesebetegsége okozott.
Szóval van, hogy mész orvoshoz időben, és mégis.

rest of boys 2016.02.02. 14:54:42

@rikitikitévi: Így van, másként, Neisseria, egy r-rel. De köszi, jól írtad :)

dekoninckxx 2016.02.02. 17:23:37

Részvétünk, de szinte kizárt, hogy a 20-30 perces késlekedésen múlt volna az élete, szóval senki nem "hagyta meghalni".
Nyilván a tudatzavar gyakoribb oka manapság a drog, de a mentős úgyis beviszi az érintettet, nem hagyhatnak ott senkit.
Nyilván nem a "megfázás" váltotta ki az agyhártyagyulladást, hanem azok voltak a kezdeti tünetek. Van ilyen.

Dikusz 2016.02.02. 17:56:43

Megint egy olyan cím, amit nem a posztoló talált ki.
Sehol nem írta azt, hogy hagyták meghalni a testvérét. Sőt azt mondta, a bátyja felelőssége, hogy nem ment el orvoshoz. Nem is okolt senkit, csak leírta a történetét. Látszik, hogy nagyon fáj neki a testvére elvesztése.

Szeretném megkérdezni, mit kellett volna csinálnia a fiatalembernek? Azt tudom, hogy orvoshoz, de hova? Háziorvoshoz, vagy orr-fül-gége szakrendelésre? Sok évvel vagyok idősebb a fiatalembernél, de egy fülfájásnál én sem arra gondolnék először, hogy egy egyszerű megfázástól agyhártyagyulladásom lehet. Ahogy olvastam max 3 nap alatt történhetett az egész, és 2015.május 8-a pénteki nap volt, hétvége előtti nap.
Pár poszttal ezelőtt azért kapott a posztot beküldő, hogy fülfájással miért kell mentőt hívni, ügyeletre menni?

she_wolf 2016.02.02. 18:37:22

@rikitikitévi:
Erre vonatkozott volna az egyetlen lényegi kérdésem: volt-e kint a betegnél orvos a mentővel?
Bár könnyen lehet, hogy akkor sem lehetett volna segíteni. Mindenképpen szomorú, hiszen 34 év még nem kor:(

@rest of boys:
A posztok címeivel nem érdemes foglalkozni, hatásvadász, mint általában (bár a mostanit olvasva inkább nevezném hamis vádnak).
A következő ez lesz: "Anyámat is egy kattintásért!"
@Dikusz: mert a beteg még azt sem tudta, hogy fülfájásra meleg só kell! Bocs a morbid megjegyzésért, nem akarnék senkit bántani.
Az észrevételed pedig jó, valóban mit és hogyan kellett volna tenni?
De az élet már csak ilyen, nem tudhatjuk a napot:(
Ha hívő lennék azt mondanám....de nem vagyok.

Dikusz 2016.02.02. 19:08:28

@zünüke: nem kötözködésképpen, de kérlek magyarázd meg nekem, miért tartod zavarosnak a történetet. Szerinted hogy kellett volna leírnia? Az biztos hatásosabb lett volna, ha elkezd átkozódni, szidalmaz mindenkit. Nem tette. Ő maga is fiatal, nagyjából 30 év körüli lehet, persze hogy megviseli a 34 éves bátyja halála. Nincs egy éve, hogy meghalt a testvére, nem figyelhet arra, hogy minden hibátlan legyen. Azonkívül a poszt rövid, ha hosszabb lenne, akkor meg az a baj.

Igazság, hol vagy? 2016.02.02. 19:11:23

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: 20percet kellett várni a hívott másik orvosra.Az fel sem merült benned,hogy a hívott orvos egy másik beteg embert vizsgál?Ha azt a vizsgálatot félbe hagyja,akkor arról születik poszt.A többire nem reagálnék,mert rest of boys válaszolt.

mnika88 2016.02.02. 19:16:51

@rikitikitévi:
Pár éve nekünk is volt egy kis 3 évesünk,neki valamelyik herpes vírus okozta.Mondjuk neki meningo-encephalitise is volt,nagyon gyors lefolyással,gyakorlatilag 18 óra alatt elvitte.

she_wolf 2016.02.02. 19:54:56

@Igazság, hol vagy?:
Nekem ez a része nem tiszta:

"...megérkezett az orvos, aki annyit mondott, hogy érjük el, hogy vegye át a másik kórház és azon belül az intenzív osztály."

Az, hogy vegye át egy másik kórház...nagy nehezen, még csak-csak elmenne. De az, hogy a beteg érje el, quasi követelje, szabja meg, hogy azon belül is az intenzívre, ez nekem már egy kicsit túlzó elvárásnak tűnik a hozzátartozó és a beteg felé, még ha mentő viszi is a szomszédba.
A közvetlen kapcsolat (forródrót) ilyenkor jelentősen leegyszerűsítené a folyamatot.
Szólj, ha rosszul gondolom, kérlek!
(Ismételném: nem valószínű, hogy ezen múlt a beteg élete.)

Dikusz 2016.02.02. 20:20:47

@mig54: nem vagyok ismerős Tatabányán, lehet rosszul tudom. Egyáltalán van két kórháza a városnak? Előfordulhat, hogy kórházon belül egy másik épületben van az ITO.

Survivor*** 2016.02.02. 20:43:29

Részvétem.
Én TÚLÉLTEM az agyhártyagyulladást 5 és fél évvel ezelőtt ( 29 éves vagyok most). Nekem egy elhanyagolt (igen, én sem mentem időben orvoshoz, de nagyon gyors lefolyású ez a betegség) arcüreggyulladás húzódott fel.Nálam is sok időbe telt, mire az orvosok ki tudták deríteni, hogy mi is a bajom pontosan, de hatalmas szerencsém volt, összességében "csak" a hallásomat veszítettem el, de szinte teljes életet tudok élni azóta is...

she_wolf 2016.02.02. 20:44:44

@Dikusz:
Erről fogalmam sincs, viszont akkor mire véljem a mentős szállítást 100 méterre?
"Vissza be a mentőbe és át a kb 100 m lévő kórházba, ott az intenzíven szintén azt hitték, hogy drogos.."
Vagy az 100 Km akart volna inkább lenni?
(Azt tudom, hogy pár méterre is szállíthatnak át mentővel, esetemben a Kútvölgy-János kórház volt ilyen, és ezek gyakorlatilag összeérnek. Off: Neked végre ment levél.)

she_wolf 2016.02.02. 20:46:05

@Survivor***:
Üdv az életben! Akkor nem véletlen a nicked:)

she_wolf 2016.02.02. 20:52:18

Indexen a poszt (csaxólok).

Igazság, hol vagy? 2016.02.02. 20:55:13

@mig54: Nem gondolnám,hogy ezt a hozzátartozóknak mondta az orvos.Elképzelhető,hogy a másik orvosnak vagy az asszisztensnek mondta és ezt hallotta meg a hozzátartozó.Ilyen esetben a küldő telefonon értesíti a a fogadó osztályt,ha másik épületben van,akkor a mentő szállítást is ő rendeli.

she_wolf 2016.02.02. 21:08:05

@Igazság, hol vagy?:
Remélem hogy így van, mert saját esetemben is úgy történt ahogy írtad, az orvosok tárgyalták meg egymás között a további sorsomat.
Ezért nem tudtam mire vélni.

Mindezek tükrében még érthetetlenebb számomra a poszt címe:(

Igazság, hol vagy? 2016.02.02. 21:22:21

@Survivor***: Jó volt olvasni egy gyógyult beteg "normális"hozzászólását!További jó egészséget kívánok.

she_wolf 2016.02.02. 21:34:49

@Igazság, hol vagy?:
(Borítékoljam, hogy mit kapsz ezért?)

Igazság, hol vagy? 2016.02.02. 22:00:32

@mig54: Gondolom,de nem azt nézem,hogy mit írnak,hanem azt, hogy ki!D.

asztalosani 2016.02.03. 01:08:40

@Dikusz:

tatabányán régebben egy kórház volt több telephellyel.

pl.:
- szülészet, gyerekosztály, fogászat, vérellátó (régebben vérvételi / labor), gero, fertőző egy másik kerületben a város egyik felében,
- a baleseti ambulancia, belgyógy I-II, sebészet...blabla egy másik kerületben kb a város közepén,
- (tüdő)szanatórium, tüdőgondozó, tüdőszűrő meg egy harmadik kerületben (kint a város szélén a hegyen)
szóval szanaszéjjel. "nemrég" megpróbáltak összeköltözni...

jelenleg a posztban szereplő II. bel (a város középen) két vagy 3 szintes mini téglaépület legalján kb. 20 méterre van a kórház főépületétől (simán át lehet tolni kerekesszékben bárkit a két épület között, nem kell mentőkre várni) . a kórház főépülete 3 részből áll: 2 főépület, + egy új szárny (erről írtak múltkor) . telefon van.
egyébként ezt én sem értem, hogy hogy gondolta az orvos hogy majd a hozzátartozóval intézteti az intenzíves felvételt?! nekem az sem stimmel, hogy a kórház telephelyén X épületből Y épületbe nem a mentősöknek szokás cipelni a beteget... minimum 20 percig ott dekkoltak a mentősök?!?! ( ez meg akkor fordulhat elő, ha a II. sz. belre fel sem vették - de akkor minek vitték oda?)

a tatabányai kórháznak NEM ez az első ilyen mocskos húzása, főleg a II. sz. belnek. :P az ottaniak azt mondják erről az osztályról, hogy akit ott elhelyeznek annak annyi, onnan nem fog kijönni (igen, ezt sokszor az ápolásra is értik, mert kb. vetekszik annak az osztálynak az ellátási minősége egy trágyahalommal - a köznyelvben "elfekvőnek" hívják :/ nem véletlenül )

asztalosani 2016.02.03. 01:56:36

tatabányai "kórházról" írták:
"Tatabányán Péntek éjszaka vetéléssel mentem be, azt mondták menjek vissza reggel 6-kor! Éjféltől 6-ig a parkolóban szenvedtem a kocsiban. Szerencsém volt, hogy Ifj. Dr. Molnár épp ott volt ügyeletben. Szombaton megműtött. "

"Még néhány apróság:
Utoljára mi mostuk meg otthon a haját.
Egyelőre semmi papírt nem kaptunk. Lehet, hogy amíg a kórház vendégszeretetét élvezi - bár osztályról osztályra kerül -, nem is kapunk zárójelentést?
Az általunk bevitt plédre azt gondolták, hogy kórházi...
Mikor bementünk hozzá a pszichiátriára, az ágyról félig leesett állapotban találtuk.
A pszichiátrián elvették a kést és a villát, mondván, hogy veszélyes eszköz. Ez teljesen érthető, de jó lett volna, ha valahova feljegyzik és nem a nővérek evőeszköztartójába kerül.
Kedves rokonom csuklója annyira el volt szorítva a kikötözés miatt, hogy lilult és megduzzadt. Szegénykém, így még vakarózni sem tudott.
"

"Nekem szinte csak rossz tapasztalatom van... 4-én reggel rosszul lettem, bal lábam bepirosodott. Herce-hurca közepette végre kijött a mentő, és bevitt a II-es belosztályra. Mint volt eü-dolgozó az itt megütött hangnemmel nem voltam megelégedve, nem fogadtál jó néven, hogy mondtam, orbáncos vagy. Többször volt ilyen, és amikor volt rá anyagi háttér, 3 nap alatt kikezeltem magam. Tüdőröntgent, EGT csináltak, naponta 3X kaptam vénás injekciót. Pár nap után kivették a beépített tűt, mert begyulladt, és nem adtak másikat. Itt állatnak nézik a beteget. Tudom, hogy őszi szezon van, rengeteg a gomba, én is elkaptam különböző betegségeket. Ebből kifolyólag 9-én bőrgyógyásznál voltam, ahol egy kiváló szakemberrel találkoztam. Visszaérve az osztályra, vizit volt. A főorvos nem tudta elolvasni a bőrgyógyász utasításait, így semmiféle kezelést nem is kaptam, amit előírtak. Még a lábamat sem tudom felpolcolni, mert nem kaptam semmit hozzá. Nem tudom, kihez kéne fordulni, hogy végre betegként, és ne állatként kezeljék az embereket. Ha valaki tud, segítsen! Lajos "

"2010.febr.05-én magamtól jelentkeztem a neurológián,mivel 5. napja nem szűnő erős fejfájásom volt,tarkó,és szemfájásom,amit a gyógyszerek sem enyhítettek.Mire bementem,hőemelkedésem is volt. Felvettek az osztályra,de az 5 napig amíg ott voltam szinte semmit nem csináltak.Első nap ugyan volt egy CT-m,de utána semmi.Hiába panaszkodtam hogy elviselhetetlen a fájdalom,szinte kinevettek,és azt mondták hozassak be erős fájdalom csillapítót... a 4. naptól leéllt a vizeletem,katétert kaptam,de a gondot a gyógyszerek mellékhatására fogták(nem is kaptam gyógyszert) az 5 nap alatt egyszer mértek lázat,miután szóltam hogy úgy érzem lázas vagyok. Az 5. napon már nagyon rosszul éreztem magam,ezért saját felelősségre kihoztak a kórházból,ahol azt írták a záróra,hogy jelentkezzek a fejfájásklinikán... Még aznapra kaptam időpontot Budapesten a ROSE magánklinikán(ami nem egy olcsó mulatság,konkrétan ez a vizsgálat 55e ft-ba került)ahonnan másnap reggelre a SOTE neurológiai kórházába utaltak. Ott egy egyszerű vizsgálat után(lumbálás)fél óra múlva megmondták hogy agyhártyagyulladásom van,ami már olyan stádiumban volt,hogy ha 1 nappal később megyek,a kezelés már nem ért volna semmit. Első éjszakámat az intenzíven töltöttem,másnapra az összes tünetem erősen kijött,ami többek között kettőslátás,erős remegés,egyensúlyvesztés,és hasonló tünetekkel járt. Rengeteg steroidot és infúziót kaptam,4-5 nap után a tüneteim múlni kezdtek.az orvos szerint 25% esélyem volt a gyógyulásra,és csak a szerencsén múlt hogy nem maradt maradandó agykárosodásom,mivel a késői kezelés miatt agyvelőgyulladásom is lett. Mostanra szerencsére jobban vagyok,bár még nem dolgozhatok,de ha nem kerülök aznap pestre,már nem biztos hogy ezt leírhatnám... "Köszönhetem" ezt főleg Dr.JUHÁSZ BALÁZS oszt.vezető főorvosnak a tatabányai neurológián,aki nem volt hajlandó foglalkozni a problémámmal,félrekezelt,sőt nem kezelt,és még egy egyszerű vizsgálatot sem volt képes elvégezni,mint a lumbálás... "

"Nekem sajnos abszolut negatív tapasztalatom van a kórház fül-orr gége szakrendelésről! A kislányom fülében lévő gyöngydaganatot egy éven keresztül középfülgyulladásnak nézték!!! Kb 8 orvos látta a gyereket legalább mire rájöttek daganat van a fülében! Ezt egy másfél órás műtéttel távolították el utánna mondta meg az orvos hogy bizony már régóta növekedett neki és nem sikerült tökéletessen eltávolítani. Ez 2005 áprilisában volt. Sajnos most két napja /más korházban/ a 4. műtét alkalmával a kislány füléből már minden hallószervet el kellett távolítani nehogy vissza térjen a daganat!! Ezzel a jobb fülére teljesen elvesztette a hallását! A hallókészülék nem biztos hogy alkalmazható lesz mivel a radikális üregben váladék termelődés indulhat el.A bal füle sem tökéletes mert itt ahova elköltöztünk megmondta az orvos hogy tubust kellett volna beültetniük... Így tették tönkre egy most kilenc éves gyerek életét! KÖSZÖNÖM! :@ "

she_wolf 2016.02.03. 03:02:16

@asztalosani:
Megjelölhetnéd a forrást, baszd meg!
Ugyanonnan:

"Édesanyám 86 évesen szívritmus zavarral a tatabányai kórház kardiológiáján feküdt. Nehezen bírja a kórházi környezet lelki terhét. A sok súlyos beteg baját szinte magára vette. Látta az orvosok és a nővérek megfeszített munkáját. Nagyon nehéz nekik, mindig mondogatta. A betegek között is vannak sajnos elviselhetetlen természetűek. Édesanyám már otthon van, azóta jól van, köszönet az áldozatos munkáért a KARDIOLÓGiA orvosainak. Ha netán ismét oda kerül, már nyugodtabb leszek, jó helyen lesz."

"Nekem a kórházban eddig csak pozitív élményem volt. Odajárok szemészeti ellenőrzésekre, műtöttek is. Családtagok is feküdtek bent és az ellátás illetve az orvosok és nővérek munkájára panaszom nem lehetett. Arról nem a kórház tehet hogy csak hetekkel illetve hónapokkal későbbi időpontokat tud adni egyes kezelésekre. Nekünk pácienseknek meg kellene értenünk, hogy ez a hiba a rendszer miatt van. De ha már a kórházat hibáztatják páran, akkor gondoljanak bele, hogy A Szent Borbála kiemelt kórházként működik, és a megye legtöbb településéről oda mennek vizsgálatokra, oda kérnek időpontokat. Ha így nézzük lehet, hogy az egy két hónapos előjegyzés nem is sok."

"Egy olyan emberről szeretnék írni, aki visszaadta a hitemet az emberi jóságban ,az orvosi tisztességben ,-az orvosokba. Már régóta szenvedtem a gerincemmel. Kezeléseket kaptam,amire ugyan kis időre javulást tapasztaltam, de a fájdalom egyre nagyobb lett.Ekkor fedeztem fel az Oroszlányi Rendelőintézetben Dr Ibrahim Hafez elérhetőségét.Azonnal felkerestem:Egy nagyon udvarias emberrel találkoztam, aki nagy türelemmel ,szakértelemmel, minden apróságra kitérve számomra is érthető módon magyarázta el betegségemet,a fájdalom okát,ami a csigolyák elcsúszásából adódott.Végül nem kis műtétre került sor,ami 5 óráig tartott.Természetesen Dr Ibrahim Hafez végezte a műtétet. a műtét a Tatabányai Szent Borbála kórházban került sor.A beavatkozás után minden nap meglátogatott,segített a napi sétámban.Pozitív erőt sugárzó lényével segítette gyorsabb gyógyulásom.Odafigyelt arra is hogy minden rendben menjen körülöttem, mindent megkapjak, -és akkor amikor kell.Szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen. Igazi vérbeli, betegközpontú ORVOS! Azt gondolom nem itt tartana az egészségügy , ha ilyen orvosokkal lennénk körülvéve /ez nem csak pénz kérdés!/ Ezúton szeretnék mindent megköszönni a doktor úrnak!"

"Férjemet otthonról mentő vitte a tatabányai kórház kardiológiájára,ahonnan újraélesztés után átvitték a központi intenzív osztályra.Nagy szerencse volt ez,mert így hatalmas esélyt kapott az életben maradásra!Az intenzív osztályon dolgozó minden orvos és ápoló hatalmas erőfeszítést tesz az ott lévő betegekért.Csak nagyon jó tapasztalataim vannak velük kapcsolatban.Nem győzők eléggé hálás lenni Nekik,azért amit a férjemért tettek!Külön megemlíteném Dr.Hóka Zsuzsa doktornő nevét,aki az első pillanattól bízott férjem felépülésében,és ezért mindent meg is tett. Minden ott dolgózónak mégegyszer nagyon köszönöm a szakszerű,alapos munkát!"

Az állás. 4-4 X.
De csak most és csak neked, és mert a hányásig szeretlek, és mert az utolsó idézeted fölötti hozzászólás:

"Szeretnék köszönetet mondani a tatabányai szent borbála korház.gyermekosztály dolgozoinak,a lelkiismeretes munályukért és a sok törödésért amit kaptunk és még kapni is fogunk tölük ha netán sor kerül megint a segitégükre.mind a két kisfiam astmás.kezelöorvosunk dr.halász ilona aki nagyon sokat segitet a gyerekek gyogyulásában.köszönjük doktornö.a növérkéknek .szilviának ibikének,franciskának.zsuzsikának.és még sorolhatnám a neveket.nagyon szépen köszönünk mindent.a sok segitséget és a törödést.üdvözlettel.egy anyuka és a két kisfia"

És hogy lásd, mennyire szívesen viselem a sorsod, íme a fórum linkje "helyetted, kis virág":
forum.hazipatika.com/topic/792-szent-borbala-korhaz-tatabanya/page__st__40

Az éremnek két oldala van, ha szétpukkanik a veres képed, akkor is!
A poszthoz valami szakmai hozzászólás, netán kérdés esetleg...? Vagy bármi értelmes...? Ja, bocs:(

Survivor*** 2016.02.03. 08:26:36

@mig54: így van, nem véletlen :) engem 2 hétig Mátészalkán (1 hétig kóma-lélegeztetőgép) majd 2 hétig Nyíregyházán ápoltak, 10% esélyt adtak a túlélésre, és borítékolták a családnak, hogy ha túl is élem, biztosan lesz valami komoly maradványbetegségem.. lett is, a hallásvesztés, de szerintem a helyzethez képest a "legjobban jártam".

asztalosani 2016.02.03. 08:29:00

@mig54:

neked voltaképpen hány tatabányai ismerősöd van miguszkacsiguszka?
ja hogy egy se?
csak a monitor mögül dumálsz.
ja, bocs.

dolgoztál-e már a tatabányai kórházban, hogy ennyire kib*szottul jól informáltnak hiszed magad?
ja hogy nem!
ja bocs.

az utóbbi időben hányszor is volt a praxis címlapján a tatabányai kórház?
jah hogy nem egyszer!
ja bocs.

eléggé szarjankóságra vall ha te csak és kizárólag neten keresztül tájékozódsz egy adott kórház ellátási színvonaláról. és képzeld nem hírértékű ha valaki bekerül a kórházba és ÉLVE KIJÖN. tudod miért, te kétbites? azért MERT EZ A DOLGUK.
ja hogy ezt sem tudod, ja bocs!

neked volt már valaha itt a praxison BÁRMILYEN SZAKMAI KOMMENTED?
ja, hogy nem.
ja, bocs.

van-e egészségügyi végzettséged?
ja, hogy nincs.
ja, bocs.

FikkFakk 2016.02.03. 08:51:20

Az a jó, hogy sok sz@rláda drogos miatt drogosnak nézik az ilyen eseteket is. Ezért is káros, hogy léteznek, és a "rendszer próbálja őket megmenteni, rehabilitálni". Nem kellenek, ne rehabilitálják őket, ha a drogokat választották, hadd pusztuljanak el.

Saját választásuk.

defné 2016.02.03. 10:06:02

@FikkFakk:

Ugyanez a véleményem.
Iszonyatos összegek a kezelésükre,az amúgy is leterhelt eü. dolgozóknak plusz munka,foglalják az intenzív ágyakat,gépeket,szakszemélyzetet teljesen feleslegesen mert ha kiteszik a kórházból a lábukat (már ha megmaradnak)még aznap kezdik az egészet elölről.Egy idő után megint eltévesztik az adagot vagy beszednek valami tök ismeretlen anyagot megint kinyúlnak,és ismét sikít a mentő velük a kórházba.Van ennek értelme?

she_wolf 2016.02.03. 17:34:44

@asztalosani: Tudod, ha azt a 4 idézetet nem röfögöd fel ide, egy kurva szót sem szóltam volna. Genyóság a neten való tájékozódást a szememre vetned, hiszen te magad is így teszel. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rendre megtalálom a forrásaidat (ld.: legutóbb, a tatabányait). És mert ahhoz már nincs vér a pucádban, hogy a forrásaidat megjelöld, szívesen és kitörő örömmel segítek neked!
Vagy neked lehet, másnak nem? Más szemében a szákát, vagy hogy van ez? Ki is a szarjankó?

"az utóbbi időben hányszor is volt a praxis címlapján a tatabányai kórház?"

Nem tudom, nem számoltam, és nem is igazán érdekel. Mi köze ennek az egésznek ahhoz, hogy nekem hány ismerősöm járt már ott, dolgoztam-e ott. De te biztosan kompetensebb vagy megítélni a munkájukat, hiszen a neten olvastad az őket lehúzó minősítéseket.

A helyedben nem szólnék hozzám (becézgetve pláne nem), ha ekkora epic fail-re fussa csak:)
Ja, majdnem kimaradt: szakmai kommentek. Azt hiszem, ebben jobban állok, mint te:) Aki nem hiszi, járjon utána:P
Összefoglalva: engem egy hazug ribanc ne akarjon kioktatni és elszámoltatni!
(És most gondolkodj!)

asztalosani 2016.02.03. 17:41:51

@mig54:

mi van csiguszka miguszka, tempuszka nem vágott gerincre? :D

A hazug ribanc az anyád volt, aki egy ilyen szarjankót a világra sz@rt, mint amilyen te vagy!

te meg a szakmai kommented? na ne röhögtess!
nem volt még olyanod :D

vérátömlesztést már tudod mit jelent?
és hogy milyen ortopéd műtétek vannak?

szerintem jobb ha a fogaidra ráhúzod a bőrt, és nem irkálsz nekem többé, mert ezekkel csak magadat járatod le.

(látom most sem tudtál SZAKMAILAG semmit sem hozzátenni ezért átmentél személyeskedésbe, de árnyékra vetődtél, vén toszatlan banya!)

she_wolf 2016.02.03. 18:17:47

@asztalosani:
Elfogyott a puskapor? Így nem vagy érdekes játék....ásít...:(

she_wolf 2016.02.03. 18:28:30

@FikkFakk:
Csak halkan jegyzem meg: én örülök, hogy közbeszóltak, beleszóltak az életembe. Igaz, én is kellettem hozzá.

she_wolf 2016.02.03. 18:33:39

@asztalosani:
"A hazug ribanc az anyád volt,..." Nem, nem volt az, bár néha szerettem volna, ha inkább hazudik. Te viszont tényleg hazudsz, nálam csak múltad van, kis bogár!
Netán erre rágtál be? A személyeskedést (már megint!) te kezdted, rögtön az első hozzászólásoddal. De égő már, mi?

she_wolf 2016.02.03. 18:37:37

@Survivor***:
Örülök az optimizmusodnak, kívánom, hogy a jövőben is tartsd meg!:)

asztalosani 2016.02.03. 21:10:25

@mig54:

kész röhej vagy miguszka csiguszka!
állandóan itt dekkolsz jól elbeszélgetsz magaddal, még akkor is ha nem szólnak hozzád
(avagy még bottal sem piszkálnak meg)

szánalmas életed lehet, ha ennyire ráérsz ide a praxisra kommentelgetni.

menj, keress melót és ne mások nyakán élj, FIZESD MÁR KI MAGAD UTÁN A TB-DET!

she_wolf 2016.02.03. 21:53:27

@asztalosani:
Unalom a köbön, mi? Mondom, csak én vagyok neked...
Reggel6-7-ig ráérek, állok rendelkezésedre! Addig dolgozom. Itthon. Közben meg azt csinálok, amit akarok, mert a magam ura vagyok, nem kukorékol bele senki. De ezt írtam már...Ja, a tébét emelték, ma kaptam meg a csekkeket.

asztalosani 2016.02.04. 09:28:31

@mig54:

hazudós vén toszatlan pi*cs@!

"dolgozom"
"Ja, a tébét emelték, ma kaptam meg a csekkeket. "

nem kapnál csekket hülyegyerek, ha dolgoznál!

vagyis azon állításAID hazugság, hogy te dolgozol, mert NEM DOLGOZOL!

she_wolf 2016.02.04. 10:06:18

@asztalosani:
Mondtam, hogy be is fizetem (ennyit a tepsiseggű kolléganőidről)? Ne vergődj, elfáradsz!:) Nyugi, beszéltem velük, jól folytatódott a tegnapi napom, úgyhogy ne baszd el!

asztalosani 2016.02.04. 12:18:51

@mig54:
na akkor lassabban írom, hogy jobban megértsd:

"hazudós vén toszatlan pi*cs@!

"dolgozom"
"Ja, a tébét emelték, ma kaptam meg a csekkeket. "

nem kapnál csekket hülyegyerek, ha dolgoznál!

vagyis azon állításAID hazugság, hogy te dolgozol, mert NEM DOLGOZOL! "

she_wolf 2016.02.04. 12:48:50

@asztalosani:
Látom, értő olvasás még mindig nem megy:(

"vagyis azon állításAID hazugság, hogy te dolgozol, mert NEM DOLGOZOL! " "

Kis magyar nyelvtan csak neked:
fenti mondatban a többes szám halmozottan alkamazandó.
Példa: állításaid hazugságok...
vagy többes szám nélkül:
állításod hazugság.
Az idézett mondatban olyan nincs, hogy az egyik egyes szám, a másik többes.

Fárasztó vagy, mint egy vödör vizes homok:( És te továbbra sem tudsz rólam semmit, úgyhogy leszel szíves a rám vonatkozó ex cathedra kijelentésektől tartózkodni!
És mondd, kedves Sztahanova: te az adófizetők pénzén mifaszt praxisozgatsz? Ugye?

asztalosani 2016.02.04. 14:49:36

@mig54:

látom kompetenciafelmérésen elhasalnál, toszatlan vén banya.
:D

kiscsillag!
ha tízszer leírod tíz különböző kommentben hogy te dolgozol, az több állítás, de ebben a több állításban nem többször hazudsz, hanem csak egyszer. többször leírva egy adott hazugságot így kell leírni, te elb*szott nyelvzseni.

mondjuk megint nem tudtál semmi szakmait hozzátenni!

arról nem is beszélve: HA DOLGOZNÁL NEM KAPNÁL CSEKKET,

így MEGINT MÁS NYAKÁN LÓGSZ, MÁS BEFIZETETT TÖBB TÍZEZRES HAVI TB-JÉBŐL KEZELGETED MAGADAT TE NYUGDIJAS PI*CSA.

ÉS EZ A LÉNYEG, HIÁBA TERELNÉD!
NINCS MELÓD!!!
NEM DOLGOZOL!

she_wolf 2016.02.04. 16:48:05

@asztalosani:
Már többször írtam kifejezetten neked, hogy "kompetenciafelmérés" mint fogalom, vizsgálati módszer nem létezik. Ha már ennyire rászívtad magad, legalább igyekezz úgy tenni, mintha tudnád, mi is az a kompetenciamérés. De ezek szerint ilyen hanyag vagy a melódban is:(
Nem baj, ott a helye a relativitás-realitás katyvaszban- többek között.
Egyébként neked -mint kívülállónak- mi a véleményed az intelligenciáról?
Ha leugranál az egódról az IQ-dra, szörnyethalnál.
Dolgozom. Ez egy (gy.k. egy darab) állítás akkor is, ha ötszázszor írom le. Szövegértelmezés, magyar nyelvtan rulez, megéri jól megtanulni! Az szép lenne, ha nekem kellene tőled leckéket venni, vidám napjaim lennének:)
Szakmai: mert a sok negatív hozzászólás átemelése más -a Praxissal kb. egyenértékű- fórumról igencsak veretes érvelés és szakmai hozzászólás a részedről, ugye?
Sajnálom anyádat. Gyereket várt, és téged kapott:(

"arról nem is beszélve: HA DOLGOZNÁL NEM KAPNÁL CSEKKET,"
Valóban nem kapnék, ha a kévézgató, seggmeresztő Mucikák nem faszbukoznának, meg kommentelgetnének meló helyett a ficakjukban, hanem rendesen ellátnák a munkájukat!
Ők hogy néznek egymás szemébe amikor nem annak mosom meg a fejét, aki elbaszta? Vagy ti is "összezártok"? Nekem nem úgy tűnik, mert a hölgy ma szabadkozva kért elnézést, amiért feleslegesen, más hibájából kaptam meg azt a paksamétát, amit nem kellett volna.
Ez vajon mennyi pénzbe került?

De tudod mit? Legyen neked: nem dolgozom, nyugdíjas vagyok, és virulok, mert a te zséd is benne van a nagy kalapban, amiből engem megszerelnek az orvosok:P
"NINCS MELÓD!!!
NEM DOLGOZOL!"
Ezt ismételgesd még, hátha magad is elhiszed...csak mert semmit sem tudsz.
Szóval gyúrjál még, mert így kevés vagy, mint STOP-táblán a szófordulat!

asztalosani 2016.02.05. 07:25:14

@mig54:

te hülye voltál, hülye vagy, és hülye is maradsz!

"De tudod mit? Legyen neked: nem dolgozom, nyugdíjas vagyok, "

nyugdíjasok nem kapnak csekket hogy fizessék be a tb-jüket!

hazudsz mint a vízfolyás, toszatlan vén munkanélküli, mások nyakán lógó banya!

bubbii 2016.02.05. 17:16:39

@mig54: Sírva röhögök.

'ha tízszer leírod tíz különböző kommentben hogy te dolgozol, az több állítás, de ebben a több állításban nem többször hazudsz, hanem csak egyszer. többször leírva egy adott hazugságot így kell leírni, te elb*szott nyelvzseni.'

A magyar nyelv szabályainak ilyetén történő értelmezése nagyon teszik, de nekem új volt a 'kompetenciafelmérés' is:)

Látom, türelmed végtelenek. Gondolom, többször használod azt a csóri türelmet, tehát így kell írni. Márciusban újra jövök, üdv

she_wolf 2016.02.05. 18:38:16

@asztalosani:
Ne csináld ezt velem, bogaram! Teljesen meg vagyok zavarodva, mint vasorrú bába a mágneses viharban. Most akkor ki is vagyok? Nyugdíjas, vagy munkanélküli? Merthogy szerinted rögtön mindkettő, és a te szavad szent (nagyon röhögök), maga az isteni kinyilatkoztatás! Figyelem a faszbukot, hátha valamelyik félszemű, csökkent értelmű aktakukac barinődtől/Mucika kolleginádtól választ kapok:P
Önmagadban nem szoktál te eltévedni? Boltba kísérővel menj, mert eccercsak nem tanász haza, oszt bolyonghatol a város peremén, és még tévedésből megtosz valaki.
(Aztán meg vihetik a mentők sugárban hányással a kórházba, hajjjajj...)

Cicuka! Nem túl régen tanácsoltam neked valami anyáddal közös tevékenységet. Inkább azzal légy szíves foglalkozni, mindenki jobban jár!
Megint válasz nélkül nélkül hagytad a kérdéseimet, de már megszoktam. Ennek ellenére én olyan vagyok, mint jó anya a hülye gyerekéhez: törődöm sekélyes lelkivilágoddal:)
De most megint azt kell mondanom: legyen neked! Tudod ez gyönyürű anyanyelvem azt jelenti átvitt értelemben, hogy azt írsz, amit akarsz, rád hagyom. Mint a hülye gyerekekre szokás:)
....ásít...let's work...

she_wolf 2016.02.05. 18:40:14

@mig54:
..anyanyelvemEN..
(de tök ciki már pont ezt a szót elrontani:)

she_wolf 2016.02.05. 18:44:56

@bubbii:
Neki mindenre kiterjedően sajátos az értelmezése. Valamelyik nap Koncz Zsuzsa egyik nótája ugrott be nekem róla, ez:
www.youtube.com/watch?v=Mxf0_pb69K0

Márciusig már nem kell sokat aludni:)

she_wolf 2016.02.05. 23:12:41

Kedves Molnár Gábor ott fent, a facén!
Gyere le, regisztrálj, és írd le, mit gondolsz!:)
Nekem meg már az kezd unalmas lenni, hogy holmi kereszteződés okán itt megjelennek a nemkülönben nagyon okos megjegyzések a facebookról:(
Űzd el az unalmat, kapcsolódj be, beszélgess, érvelj!:)
A face "magasságából" letekinteni egy tiédhez hasonló megjegyzéssel nem vall éppen kooperatív hozzáállásra:(
Biztos vagyok benne, hogy azért te is meg tudnál világítani néhány dolgot:)

asztalosani 2016.02.06. 08:10:53

@mig54:
"Nyugdíjas, vagy munkanélküli? Merthogy szerinted rögtön mindkettő,"
nem én állítottam, hanem te. vissza lehet olvasni!
már azt sem tudod miket irkálsz itt magadról!
hát igen így jár az aki folyamatosan hazudik, belebukik a saját sztorijába!

hülye vén fa*sszopó pics@!
ezt is bebuktad te -1.000 IQ-jú elme rozzant barom állat!

menjél keress munkát, DOLGOZZÁL, legyél hasznos tagja a társadalomnak,

és NE MÁSOK TB_S BEFIZETÉSÉN KEZELTESD MAGADAT!

asztalosani 2016.02.06. 08:13:38

@mig54:
molnár gábor legalább felvállalja saját nevét saját arcképét!

és te mucika csiguszka miguszka mikor fogod?

majd akkor oszd ki a fb-os kommentelőket, ha már felvállaltad teljes neved és arcképedet mindazon hülyeségeiddel együtt amit itt kommentelsz ész nélkül, szakmai végzettség nélkül,hülyegyerek!

és igen már szánalmas amit itt a blogon csinálsz!

she_wolf 2016.02.06. 09:10:18

@asztalosani:
1: Soha nem állítottam, hogy nyugdíjas vagyok. A korom közismert, már csak annál fogva sem lehetek az. Te hangoztatod folyamatosan, hogy ráérő nyugdíjas vagyok, tehát biztosan jobban tudod, mint én....
2: Én tudom miket írok magamról: csak a színtiszta igazat:)
3: A facén bárki képével regisztrálhatok, csak a bejelölt ismerőseimet tájékoztatnom kell, hogy nincs szükségük szemüvegre. Adatokat is olyanokat teszek közzé, amilyeneket akarok. Te ne tudnád? És te mikor vállalod már fel a mocskos pofádat a Praxison? Merthogy egy időben állandóan ezt követelted az idetévedt orvosoktól.
4: Nem osztottam ki Molnár Gábort, hol olvastál ilyesmit tőlem?

Ismételném magam: te nem tudsz rólam semmit, csak amit itt publikussá teszek. Viszont vannak, akik ismernek személyesen is, ők szintén tudják hogy amit leírok magamról, az úgy igaz.
Úgyhogy ez öngól, HK!

Hogy ma is meglegyen: az "elmerozzant" egybeírandó:D
És most -ha nem haragszol- megyek aludni:)
A te örömödre, és a többiek megnyugvására közölném, hogy nagyon nem szándékozom a továbbiakban írni neked, de ezt azért ne vedd 100%-os ígéretnek, mert nem bízom magamban:)

asztalosani 2016.02.06. 11:04:32

@mig54:

" 1: Soha nem állítottam, hogy nyugdíjas vagyok."

még mindig hazudsz a vízfolyás, mert pedig AZT ÍRTAD NYUGDÍJAS VAGY!

b+ itt van ha azt sem tudod mit irogatsz:

" mig54 2016.02.04. 16:48:05
@asztalosani: (...)De tudod mit? Legyen neked: nem dolgozom, _____nyugdíjas vagyok_____, és virulok,"

________________________________________________________

hülye f@sszopó sz@rkeverő löttyedt toszatlan pics@! anyád forog a sírjában, hogy ilyen hazug sz@rkeverő élőlényt a világra sz@rt.

a továbbiakban meg kímélj meg az álszent dumáidtól, a nulla egészségügyi végzettséged alapján tett okoskodásaidtól itt a praxison.

egy marék száraz lepkének is több az iq-ja mint neked! b+

Dikusz 2016.02.10. 11:32:54

Így is lehet: egy apuka (Index hír)kifestette a kistarcsai kórház egyik irodahelyiségét hálából azért, mert meggyógyították a kislányát. Ez a fiatalember festőként keresi a kenyerét, ezzel tudta megköszönni az orvosok, és az ápolók munkáját. Le a kalappal előtte.

gabix 2016.02.11. 16:35:32

Kedves mig24!
Bar a kommentek nem kovetelik meg,de a keresedre regisztraltam!!
remelem igy mar orulsz te is. :D
nos! nincs szuksegem nem valos kep, es nev moge bujnom, mert teljes mertekben felvallalom magamat, es a kilyelenteseimet! Egyebkent nem ertem ha regisztralt hozzaszolokent irok, es nem magasbol a "facerol" akkor ez mitol lesz kooperativabb eszmecsere szamodra? Magamrol annyit, hogy 15 eve vagyok az egeszsegugyben, ebben benne van az OMSZ eset/rohamkocsi szolgalata, ill. a Kaposvari Korhaz Surgossegi Centruma is.
Hozzaszolni ezekhez a posztokhoz azert nem olyan egyszeru, leven, hogy az irasok nagy resze szemely szubjektiv alapokon nyugszik. Ha szakmailag kellene ervelnem, akkor azt hiszem el amit, en vizsgaltam, lattam a laborleleteket, a kepalkoto leleteit, az elozmenyeket, es a korhazi jelentest! Ezek hianyaban csak tippelni lehetne, de igy az csak vaktoltennyel valo lovoldozest jelentene. Ugyanakkor nem szeretnek anyadozasba, egymas ostabasaganak kikialtasaba belebonyolodni. Termeszetesen szivesen adok felvilagositast, es tanacsot akar a mentozessel,a surgossegi centrum munkajaval es rendszerevel kapcsolatban. Itt jegyeznem meg csak olyan kerdesekre valaszolok, amik nem sertik az adott munkaltatok jogait, es az azzal kapcsolatos titoktartasi kotelezettsegeimet! Ez gondolom magatol ertheto. Nem szeretnek a munkammal, es a megelhetesemmel jatszani. Az ekezetek hianyat nezd el, mert a gep Angliaban lett vasarolva, es kicsit lusta vagxok az ekezeteket megkeresni rajta. :) Tovabbra is maradok tisztelettel: Molnar Gabor

she_wolf 2016.02.11. 17:11:43

@gabix:
Kedves Gábor!
Örömmel látlak, ezt fontosnak tartom leszögezni.
Remélem nem kerülte el a figyelmedet, hogy eszemben sem volt megvádolni téged azzal, hogy valótlan adatokat hozol magadról nyilvánosságra. Viszont ismerem a facebookot, tudom hogy működik, hogyan lehet kijátszani, és megvezetni embereket a segítségével.
Hogy mitől lesz kooperatívabb? Attól, hogy nagyon sokunk inkább nem olvassa el a facés hozzászólásokat, mert egyik-másik tényleg képes az ittenieknél kicsapni a biztosítékot, és most nem magamról beszélek.
Nem látom át, tehát nem tudhatom, hogy miért jelennek itt meg a facés észrevételek, érdekelni csak annyiban szokott, amennyiben megszólítottnak érzem magam.
És akkor reagálni is szoktam, mert jogom van hozzá. És jogom van megvédeni is magam.

Ha itt írsz, akkor azoknak írsz elsősorban, akik többé-kevésbé rendszeresen tartózkodnak itt. Kialakult köztünk egy bizonyos fajta kommunikáció, ami egyébként jól szokott működni. Itt célzottan címezheted a hozzászólásodat valakihez, és viszont.
Pontosan azért, mert ezekből a posztokból csak a szerző oldaláról ismeretesek a történtek lehet beszélgetést kezdeményezni egymással. Mindenki hozzáteszi a maga tudását, laikusok pedig a véleményüket. Ettől lenne/lehetne jó ez a blog.

Én köszönöm, hogy leírtad magadról azt, amiről úgy véled hogy érdemes tudnom.

she_wolf 2016.02.11. 17:13:12

Kedves Dobi Andrea!
"Mivel más nem nagyon van, nem érdemes már idejönni sem."
Tökéletesen igazad van, szerintem sem érdemes idejönnöd.

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.02.22. 06:24:07

@asztalosani: Te dumálsz? Mi is a helyzet azzal a sebészeti beutalóval? Azért mert míg a pszichiátrián kezeltek elmebajjal téged és haloperidollal telenyomva kihallgattad a nagyvizitet, még nem vagy egészségügyi szakember, csak egy nyomi hülye.

dioda 2016.03.30. 01:00:02

@she_wolf: Igen, vírusfertőzés után, az általa kissé meggyengített szervezetet megtámadhatja az egyébként légutainkban időnként előforduló vendég: a Neisseria meningitidis, mely fertőzésnél az első tünettől a halálig esetenként kevesebb, mint 6 óra telik el (túlnyomó többségben kezelés nélkül 24-36 óra alatt vége a dalnak). A sima fülfájással én sem gondolnék nagy bajra, de azért az ember általában érzi, ha nagy a baj. Sajnos ez a fiatalember nem érezte. Tragédia. A 20 perces várakozás, meg a "nagy nehezen megérkező" orvos számomra értelmezhetetlen paradoxon (SBO-n az 5 óránál hosszabb várakozás az ellátásra számít hosszúnak Nyugat-Európában). A hozzátartozónak a beteg átvételéhez nincs köze: a többes szám gondolom valójában a mentőtisztet/mentőorvost jelentette, akinek a beteg megfelelő ellátó intézetbe szállítása a feladata volt. Kár, hogy későn történt. Sajnálatos. Jó iromány, mert felhívja a figyelmet: figyeljünk magunkra jobban.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása