Az ügyeletes anyázott és nem segített a beteg gyermeken

2015.04.16. 06:00

crying-e1417465860904.jpgHa a jóérzésű egészségügyi dolgozók esetleg az efféle söpredéket kilöknék maguk közül, magának az egészségügynek is jóval jobb lenne a megítélése.

Tisztelt Praxis!

 

Az én esetem szerencsésebb kimenetelű, mint másoké, akik önöknek írnak, de egyben felháborító is. Nemrég egy márciusi hétvégén kiskölyök belázasodott, majdnem 40 fokig ment a láza. Csak a feleségem volt otthon, én külföldön élek és csak 2 havonta megyek haza. Beszéltünk telefonon, megnyugtattam és mondtam, hogy elsődlegesen csináljon neki hűtőfürdőt és itasson vele sok folyadékot. Nem mintha ezt magától nem tudná, de aggódó típus, ilyenkor a szíve és nem a józanész vezeti. Beszéltünk újra kb. 2 órával később, a gyerek még mindig rosszul van, kijött belőle minden folyadék, folyamatosan bömböl, semmivel sem rózsásabb a helyzet, mint délelőtt. Na, mondom, akkor ügyeletet kell hívni, egy 2 éves gyereknél hirtelen jöhet bármi, szóval jobb, ha orvos látja.

 crying-e1417465860904.jpg

Feleségem nemsokára sírva hívott vissza és elég sokáig tartott, mire megértettem, hogy mi is történt. Szóval hívta az ügyeletet, elmondta a panaszokat, hogy mivel csillapította a lázat, és hogy szemernyit sem lett jobban a gyerek. Először vagy vonalhiba, vagy egyéb okok miatt lecsapták a telefont. Másodszor újra hívta őket, ismét elmondta a gyerek állapotát és az előzményeket, ekkor pedig egy kimért nő elkezdett szívózni vele. Nem tudom másnak nevezni, mert tényleg szívatás volt minden, amit kérdezett a nejemtől. Például afelől érdeklődött, miért nem munkanapon a háziorvoshoz vitte, majd miután harmadszor mondta, hogy nem vihette előbb, hiszen pár órája kezdődtek a tünetek, ismét a tüneteket kérdezte, valamint azt, hogy hány éves a gyerek. A feleségem megjegyezte, hogy ezeket a dolgokat már többször is kihangsúlyozta, amire az volt a válasz, hogy „legyen már közreműködő, mert megint leteszem a telefont”.

 

A feleségem amúgy is érzékeny, már itt kiborult és valószínűleg némileg hangosabban, ugyanakkor megtörve próbált valami megoldást, segítséget találni, de vélhetőleg nem is akart a nő segítőkésznek mutatkozni, mert ekkor azt mondta, idézem „anyuka kussoljon már, ilyen egy hisztis nőt még nem láttam”. És letették a telefont. Így, ezekkel a minősíthetetlen szavakkal. A feleségem ezek után hívott engem sírva, hogy most mit tegyen, mert a gyerek állapota egyre rosszabb. Nagy nehezen sikerült elmondanom neki, hogy kérje meg a szomszéd hölgyet, vigye be őket kocsival a kórházba, ha kell, fizesse ki, taxi az nem annyira jó, de ha más nincs, akár az is lehet megoldás. Végül szerencsére a szomszéd otthon volt és mivel elég jóban vagyunk, be is vitte őket.

 

Miután megnézték a gyereket, megdicsérték a feleségemet, hogy bevitte, mert ki volt száradva és végül kiderítették, hogy egy elég csúnya fertőzés okozta a tüneteket. És szerencsére el tudta intézni a feleségem, hogy ott is maradhatott a fiunkkal, aki egyébként nagyon meg volt ijedve, mivel korábban nem volt még hasonló kaliberű betegsége sem. Úgyhogy érthetetlen számomra, az ügyelet mégis mi a francnak van és az olyan emberek, akik ott dolgoznak, hogy jönnek ahhoz, hogy egy beteg gyerek édesanyjával így beszéljenek és hagyják szenvedni a beteget, aki kezelésre, valamint kórházi ellátásra szorul. Mindenféleképpen jogi útra fogom terelni a dolgot, mert a hangfelvételt gondolom kötelesek megőrizni, abból pedig és a gyerek zárójelentéséből világossá válik, hogy milyen bánásmódot kellett eltűrnünk. Ez a gyógyítás? No meg az elhivatottság? Gusztustalan egyszerűen. Ha a jóérzésű egészségügyi dolgozók esetleg az efféle söpredéket kilöknék maguk közül, magának az egészségügynek is jóval jobb lenne a megítélése. Ha viszont valaki ezt megpróbálja megmagyarázni, annak azt hiszem nincs ki mind a négy kereke.

Üdv,

Csaba

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asztalosani 2015.04.16. 07:27:45

Üdv Csaba!

a hangfelvételt is törlik x napon túl, úgyhogy mielőbb lépj.

per helyett érdemes lenne először villámgyorsan kideríteni, hogy hol lehet panaszt tenni a telefonos ügyeletre (akár hívjátok fel és kérdezzétek meg őket XD ) és meglépni azt. ki kellene deríteni azt is hogy kivel beszélt egészen pontosan a feleséged, ha orvos akkor panasszal a kamara felé is fordulhattok, ha nem akkor a másik kamarához.

yogosan 2015.04.16. 09:12:00

Az ilyen tényleg egy söpredék.

"Anyuka kussoljon már.."
-Ez most valami vicc?

Antalbaba 2015.04.16. 09:24:58

Nem hiszem, hogy az ügyeleten van hangfelvétel, az a mentőknél van:-( Azzal együtt pontos dátummal, időponttal... együtt nem árt bejelenteni, hátha kicsit helyrebillentik a fejüket. Nem élmény az ügyelet, de ha vki nem bírja, menjen árkot pucolni - szintén jó pénzért.

defné 2015.04.16. 09:49:18

Anyuka!!

Az még nem jutott eszébe,hogy személyesen felkeresi a szóban forgó ügyeletet,és megtudakolja,hogy abban az időpontban ki ült a telefon végénél? Valami dokumentációnak lenni kell a beérkező hívásokról,így azonosítani is lehet a hölgyet/urat.

Engem hajtana a vérem,hogy felkeressem az illetőt személyesen.

szabidoki 2015.04.16. 10:07:29

Valóban felháborító, ugyanakkor ha közvetlenül az ügyeletet hívták akkor a hangfelvételhez nem fűznék sok reményt...

asztalosani 2015.04.16. 10:13:12

@szabidoki:
milyen vicces lenne, ha anyuka megjelenne most, és erre azt mondaná: semmi gond, mi rögzítettük.

akkor vajon mit írnál? hogy az illegális, és hogyan képzeli?

Bikli néni 2015.04.16. 12:31:06

Nagyon sajnálom az anyukát ezért a minősíthetetlen stílusért - még úgy is, hogy nem hallottuk a másik fél verzióját.
Ugyanakkor - mint egy szintén kétéves gyerek anyja - nekem a hasonló esetnél nem az ügyelet felhívása volt az első reakcióm, hanem az, hogy berámoltam a gyereket a kocsiba és mentünk a szomszéd városba az ügyeletre. Volt, hogy éjjel egykor kellett bemenni. Folyadékpótlást, esetleg röntgent (nálunk az kellett, tüdőgyula-gyanúval) a telefonos segítség úgysem tud csinálni. Értem én is, hogy nem mindenkinek van autója, meg néha a szomszéd is surmó (láttam már ilyet is, hála az égnek, nem velünk esett meg, hogy a fulladó gyerek apjának nem adta kölcsön az autót, csak mert este 11 óra volt), de ilyenkor, ha látszik, hogy indokolt, tényleg taxit vagy mentőt kell hívni.

Azt egyébként aláírom, hogy az ügyeletes dokik (illetve inkább az asszisztenseik) teljesen vérig vannak sértve, ha oda merünk menni és nem a háziorvoshoz, egyszerűen nem fogják fel, hogy olyankor megyünk oda, amikor a saját orvosunk nem rendel. Nyilván nem jókedvünkből, a szomszéd városba, a rengeteg beteg meg balesetes közé.

neduddki21 2015.04.16. 12:58:27

@Bikli néni: Nekem is az jutott először eszembe, hogy miért nem hívott taxit és ment be az ügyeletre a gyerekkel. Kihívni az ügyeletet egy felesleges kör volt, nyilván szállítható állapotban volt a gyerek, ha később be tudtak menni. Ha apuka külföldön dolgozik, nem hiszem, hogy a taxit ne tudták volna megfizetni. Ettől függetlenül felháborító az asszisztens stílusa. Sajnos - hangfelvétel híján - nem fogják tudni bizonyítani az elhangzottakat egy jogi eljárás esetén, akkor pedig felesleges is megindítani.

EZAZ 2015.04.16. 14:47:01

@neduddki21: Gondolom, azért nem indult neki autóval/taxival, mert olyan rosszul volt a gyerek, hogy nem akarta fölöslegesen rángatni, terhelni, nem akarta, hogy még jobban belázasodjon. Bízott abban, hogy segítenek. Ha bevitte volna az ügyeletre, akkor ugyanaz a patkány lett volna ott, aki rácsapta a telefont, tehát sokat nem ért volna vele.
Erre ugye jöhet a válasz, hogy miért az ügyeletre vitte volna, miért nem a kórházba. De ha a kórházba viszi kapásból és ott bunkók vele, akkor jön az, hogy miért kell mindenért a kórházba rohangálni, mikor ott van az ügyelet.
Az egészben a bunkó asszisztensnőt látom hibásnak, megbocsáthatatlan ez az undorító stílus. És milyen jogon b@ssza le a telefont, még ha szerinte hisztis is az anyuka (ami egyébként teljesen érthető egy ilyen helyzetben), nincs joga dönteni arról, hogy egy beteget ellátna-e vagy sem.
Valahogy hasonlóan érzek, mint @defné: , a veszély elmúltával biztos lenne egy kis elintéznivalóm azzal a döggel.
Az pedig, hogy apuka külföldön dolgozik, az nem jelenti azt, hogy felveti őket a pénz. Általában nem jókedvükben hagyják ott a családjukat, főleg pici gyerekkel.

Liesz 2015.04.16. 15:16:34

Az asszisztensnô stílusa elfogadhatatlan, de ha a gyerek szállitható állapotban van, be kell vinni az ügyeletre vagy az ügyeletes kórházba.

Zúzd Anna · http://autizmusesmas.blog.hu/ 2015.04.16. 16:37:32

Bevittem az ovis gyereket hétvégén, mert kiütéses volt és lázas. "Melegkiütés" mondta némi konzultáció után a bent lévő 3 fiatal orvos. (Épp váltottak, azért voltak ilyen sokan.) Hétfőn a háziorvosunk megnyugtatott, hogy semmi gond, bárányhimlő.

bauchi 2015.04.17. 06:42:52

@asztalosani: Én is ügyelek,minden előfordul.Az ügyeleteseknek sokat kell tűrniük.

EZAZ 2015.04.17. 06:53:18

@Liesz: Nyilván bárki szállítható, kérdés, hogy milyen hatással van az állapotára. Én ritkán voltam lázas gyerekkoromban, de ha 38 fölé ment a lázam, Anyukám már megijedt. Többször is volt nálunk orvos ilyen miatt, egyszer sem volt emiatt lecseszés, kedvesek és alaposak voltak mindig.

@bauchi: Elhiszem, hogy sokat kell tűrnie egy ügyeletesnek, de nem egy 40 fokos lázas kisgyerekes anyukával legyen bátor, hanem azt küldje el a francba, aki miatt joggal ideges. Egy pici gyereken leverni ezt az egyik legundorítóbb dolog, amit el tudok képzelni.

asztalosani 2015.04.17. 07:37:57

@bauchi:

biztos vagyok abban, hogy az életben nem nyilvánulnátok meg minősíthetetlen stílusban, ha a főnökötök a hátatok mögött állna, és az első ilyen után azt mondaná: ott az ajtó ki lehet fáradni.

nagyon nem értem ezt a mű hisztis "eü-s" hozzáállást:
sehol sem fenékig tejfel az élet, és mindenhol sokat kell tűrnie egy alkalmazottnak (ezért is van az, hogy sokan inkább maguk ura lesznek pl.: magánvállalkozás), egy takarítónőnek, egy irodistának, egy ügyfélszolgálatosnak, egy középvezetőnek (mindkét oldalról rugdossák), egy vájárnak (mondjuk felszereltség hiányában a csapatát leküldeni -500 méter mélyre, azt vagy ott maradnak vagy sem), egy eladónak, egy pénztárosnak (pl.: 8 óra alatt egyszer sem mehet ki wc-re. és ha hiányt produkál levonják a minimálbéréből), egy szakácsnak, egy pincérnek (főleg ha nő) , egy kamionsofőrnek, egy tanárnak, egy óvónőnek, és még sorolhatnám

minden más munka más kompetenciát igényel: aki nem bír emberekkel kommunikálni velük együtt dolgozni, az ne menjen telefonos ügyfélszolgálatra, se nővérnek,se orvosnak, asszisztensnek, az válasza inkább a gyártósort, IT programozást, könyvelést

nagyon úgy látom, hogy ideje lenne bevezetni egyfajta stressz- tesztet egyrészt azoknak akik ezt a pályát választanák (felvételi követelmény), másrészt azoknak akik a pályán vannak, sőt folytonos monitorozással kellene a nem megfelelő egyéneket eltávolítani. aki nem üti meg a mércét, mehet a lecsóba, rögtön meg lenne oldva a többi eü.-s béremelése

kgaben 2015.04.17. 08:20:29

@asztalosani: nem csodálom, hogy nem érti... egyáltalán nem csodálom. De ki lehet próbálni,és megértené a problémákat, és nem "mű hisztis "eü-s" hozzáállás"-nak gondolná.
Kívülről ítélkezni és követelőzni baromi egyszerű magának. És ha mi hibázunk, az emberéletekbe kerülhet, mígnem sok hasonló nem eü-s munka van, amiben emberélet kerül veszélybe. Ja, hogy egy pénztáros hiányt csinál, ergo nem tud számolni, akkor mért is ne vonhatnák le a fizetéséből. Persze, sehol sem könnyű, de senki mást nem támadnak ennyire, mint minket. Pedig nem is mindenki szarházi köztünk.
A meglátásai egyszerűen hihetetlenek. Nem is értem mért nem hasznosítja senki.... :-D

asztalosani 2015.04.17. 08:34:10

@kgaben:
kívülről??? XD röhejes és már szánalmas amit itt írogatsz

"Ja, hogy egy pénztáros hiányt csinál, ergo nem tud számolni, akkor mért is ne vonhatnák le a fizetéséből. "

kedves! úgy látom arra még nem is gondoltál, hogy a pénztárostól levonják a hibát (minimálbért keres, nem úgy mint az orvos!) , ellenben az orvostól nem! jah? hát igen, ebből az elvakult "csak nekem sz@r, és csak körülöttem forog a világ" álomból tán fel kellene végre már ébredni.

"de senki mást nem támadnak ennyire, mint minket."
aha, persze! ki lehet mást is próbálni ha neked ennyire nem tetszik az eü, másrészről tán van oka a támadásoknak, mert ha minden flottul menne akkor nem is lenne panaszos. harmadrészről tán ki kellene húzni a seggekből a fejeket és észrevenni, hogy a beteg nem "támad", hanem problémát jelez, nyilván ha valaki valakit elveszt, vagy valamely testrészét elveszti (pl.: műtét közben nem a megfelelő lábát vágják le) akkor olyan lesz a panasz amilyen.

________________________________________________________________________

ja igen, hoppácska!
általában véve egy embernek hány lába is van?
kettő?
mi is van olyankor amikor a beteget betolják a műtőbe és a bal láb helyett a jobbat vágják le? kifizeti a sebész és az ott dolgozók a kárt önként és dalolva, vagy a kórház levonja a fizetésükből??? Hát nem! fogadj fel iü.-i szakértőt, aztán fizess, majd perelj éveken keresztül, miközben megcsonkítottak. és amúgy miért is nem? mert az orvos nem tudja megkülönböztetni a jobbot a baltól?

nevetséges és szánalmas az érvelésed...

kgaben 2015.04.17. 08:58:35

@asztalosani: Sötét vagy, és egyszerű, mint egy vasgolyó.
Nem az eü nem tetszik, még ennyi sem esett le neked, és nem is az, hogy a rendszert támadják. Vagy azt a pár minősíthetetlen viselkedésű rendszerben dolgozó valakit. Aki olyat tesz, kérjék is számon, büntessék is meg. Ezeket én is elítélem, mert minket, akik jól és tisztességesen végezzük a hivatásunk, bennünket is megítélnek miattuk. De pont a példáddal igazoltad, hogy egy boltos munkája nem hasonló a miénkkel. Mert ha elszámol valamit levonják, pont. Ha nálunk elrontanak valamit, nyomorék lesz. Nem lehet helyrehozni. Ezért van az, hogy ezeket a szakmákat nem teljesen reális, ha összehasonlítod, de ez sem érthető számodra.
Soha, sehol nem mondtam, hogy csak nekünk szar. Mindenkinek élhetetlen ebben az országban, aki nem vezető. Ez egyértelmű. Sőt, tudom milyen a helyzet, és még csak azért vagyok itt, ebben az országban, mert szeretem, mert szeretem a munkám. Csak megélni nem lehet belőle.
De külföldön mindig várják a jó és szakképzett embereket, így az ilyen elégedetlen és rosszindulatú "embereknek", mint te is vagy pont olyan ellátók maradnak, akiket bírálsz. és majd akkor lehet gondolkodni.
Pontosan te vagy a szánalmas, és szánlak is, mert ennyire csőlátó és saját magán kívül semmi mást el nem fogadó vagy.... :-)

she_wolf 2015.04.17. 14:02:14

@Bikli néni:
Nem tudni, hogy anyukának van-e autója, jogsija (láttam én már karón varnyút), meg ismerőst se lehet mindig leakasztani bárhonnan, hogy segítsen:(
(Bocs, most, utólag láttam, hogy mégis volt segítség a szomszéd közreműködésével.)
Anyuka "kussoltatását" nem hagynám annyiban (én a a kutyáimmal szemben sem engedem meg magamnak ezt a stílt), viszont az írásból nekem az sejlik, hogy anyuka némi hiányt szenved talpraesettségben, problémamegoldási képességben:(
Ezen még gyúrnia kellene.
A jogi út hosszadalmas lesz, de teljesen jogos, ha az édesapa meglépi. Az ügyeletesnek innen üzenem: ha nem tud emberekkel bánni, menjen fel a dombtetőre zabot hegyezni!

EZAZ 2015.04.17. 14:12:59

@kgaben: "Kívülről ítélkezni és követelőzni baromi egyszerű magának." Mindenki más vérmérsékletű és másképp fogalmazza meg a véleményét vagy a sérelmeit, de egyáltalán nem olyan könnyű ítélkezni. Én itt már többször is leírtam, hogy igenis, vannak nagyon pozitív élményeim orvosokkal, nővérekkel, mentősökkel kapcsolatban. Ha az egyik tud normálisan, kulturáltan viselkedni, ha az egyik képes arra, hogy ellássa a beteget, odafigyeljen rá, akkor a másik, aki ugyanolyan körülmények között, ugyanannyi fizetésért dolgozik, mégis miért nem képes ugyanerre? Ön szerint egyszerű ítélkezni? Amikor ezeknek az "ítélkezéseknek" a nagy részéhez sok embernek valamilyen borzasztóan fájdalmas élménye kapcsolódik?

"És ha mi hibázunk, az emberéletekbe kerülhet, " - Hát, éppen erről van szó. A leírt történetben egy kisgyerek élete foroghatott kockán. Az ügyeletes nő pedig fogta magát és rácsapta a telefont többször is az édesanyára. Erre nincs mentség.

EZAZ 2015.04.17. 14:14:54

@mig54: "ha nem tud emberekkel bánni, menjen fel a dombtetőre zabot hegyezni! " Inkább a favágást javasolnám. A zabhegyezéshez türelem kell, a favágáshoz jobban illik a hangos káromkodás.
Amúgy megvan már az új térded? :)

she_wolf 2015.04.17. 14:25:29

@EZAZ:
Ne küldd fát vágni, mert még a végén izmozni is fog, ammeg tán nem kén:(
Zabhegyezés közben pedig lehet jókat elmélkedni, hogy akkor most hogy is illenék viselkedni egy pánikoló, kisgyermekes anyukával. Elvégre is kaptak belőle "kiképzést", ha jól tévedek:(
Igen, megvan az új térgyem, jól is szuperál.

kgaben 2015.04.17. 14:45:35

@EZAZ: éppen ezért írtam, hogy aki ilyet tesz, büntessék meg, kérjék számon, és nem azonosulok ezzel. Még csak véletlenül sem védtem. Nem egyformák a rendszerben dolgozók, és persze, hogy nem jó, ha mindenkit általánosítanak.
de ezen az eseten kívül, amit saját tapasztalatból tudok, hogy a "betegek" hazudnak. Sokat és szégyen nélkül. És tudják is,és ők azok, akik állandóan a jogaikkal dobálóznak, a kötelességeikkel sosem. Tudja hányszor volt, hogy két különböző történetet mondtam én és az állítólagos "beteg", mikor a kórházba értünk...??? Ha fizetnének érte, fizetéskiegészítésnek pont jó lenne minden hónapban. Viszont aki BETEG, és tényleg beteg, az nem hazudozik, ja, és nem utolsó sorban észre is lehet venni rajta.
Mindkét oldalnak vannak kötelességeik és felelősségeik és felelősségvállalásuk. Sajnos ezt legtöbbször csak Ránk és a mi szemünkbe tudják vágni (persze van, hogy jogosan, mert van köztünk is, aki minősíthetetlenül viselkedik), a "betegeknek" valahogy csak jogaik vannak.....

Braincelle 2015.04.17. 14:53:51

Most egy olyan telefonbeszélgetés alapján ítéltek, amit elmesélt egy idegen ember, aki egy másik, számunkra idegen embertől hallotta? Ugyan már.
Ha már ítélkezni kell, van egy voksom arra, hogy az anyuka sem volt vétlen. El nem tudom képzelni, hogy egy felnőtt ember mért nem tud egy ilyen helyzetet magától megoldani és mért kell a külföldön lévő férjének zokogni a telefonba. Mért nem ült be taxiba és ment el az ügyeletre magától?
Ha ebben a helyzetben így reagált, lehet, hogy a telefonban is furcsán viselkedett, sírt, nem válaszolt a kérdésekre (holott ezt a gyermek állapota azért nem indokolta). Aki úgy sír a telefonba az orvost hívva, hogy nem lehet tőle semmit megtudni, azzal mit lehet tenni mást, mint rátenni a telefont?
Régen nem sírtak az anyukák azért mert a gyerek lázas és hány, hanem vagy meggyógyították, vagy elvitték orvoshoz.

she_wolf 2015.04.17. 15:06:23

@Braincelle:
Lásd első hozzászólásomat az anyukát illetően!:)
Vannak egyébként emberek, akik leblokkolnak, tehetetlenek, tanácstalanok ilyen helyzetben. Más kérdés, hogy akkor a házastárs helyében jobban meggondoltam volna a hosszasabb külföldi tartózkodást. De ebbe belemenni nem érdemes, ezer hozzászólás után sem jutnánk dűlőre a poszter nélkül:)
Ha a posztban leírtak így igazak, akkor nem menti semmi az ügyeletes modorát, ne haragudj!:( Az ügyeletes vonal végén lévőnek illenék tudnia kezelni egy ilyen helyzetet, többek között ezért is van ott, nem csak adatrögzítés céljából.
Régen....ne akard azt a világot összehasonlítani a maival, nem szülne jót.

EZAZ 2015.04.17. 15:15:55

@kgaben: Tudom, láttam már ilyet is, olyat is. Csak baromi rossz, amikor az ember ott ül az ügyeleten és nem látják el. Egyik kellemes történetem, mikor a 24 órás fogászatra mentem hétvégén, nem volt, aki elvigyen, és annyira rosszul voltam, hogy útközben le kellett állnom az útszélen, aztán másfél órával később tértem magamhoz, elájultam a fájdalomtól. Odaértem, vártam 2 órát, mire közölték (mikor én kerültem volna sorra), hogy 1 óra szünet jön. Könyörögtem, hogy engedjenek be, de nem - megígérték, hogy tényleg én leszek az első. Nyitásra betódult kb. 15 "olyan" (sajnos nem szabad leírni, de értse mindenki, nem csak a bőrszínt, hanem a viselkedést, a stílust, a szándékos félelemkeltést), elkezdtek ordítozni és természetesen azt az egyet látták el előbb, aki miatt odamentek. Megjegyzem, már befelé is röhögni volt kedve, tehát nagy baja nem lehetett.
Mire én bekerültem, az orvosnak már szar kedve volt, ideges volt, magyarul duplán szívtam meg. Sőt, majdnem triplán - ugyanis mikor meglátta, mi a helyzet a számban, közölte, hogy max. 24 órám volt a halálig.
Szóval ezekre a "betegekre" igaz, amit mond, hogy valóban csak a jogaikat követelik, mindent és mindenki mást leszarnak. De egyáltalán nincs az jól, hogy mások (mint pl. abban a helyzetben én és rajtam kívül még többen) szenvedjék el ezt, mert úgy gondolom, hogy igenis, joggal várom el a normális ellátást - kibírom, ha nem mosolyog rám az orvos, de tény, hogy jólesik bizonyos helyzetekben. De ami tényleg elfogadhatatlan, az sokszor az ellátásnak a teljes hiánya - szó szerint.

EZAZ 2015.04.17. 15:28:34

@Braincelle: Ilyen alapon egyáltalán nem kéne megjelentetni egyetlen történetet sem, hiszen számunkra idegen emberek írják.
Azért, mert valaki pánikba esik egy ilyen helyzetben, hogy ennyire rosszul van a gyermeke, nem rácsapni kéne a telefont ilyen "hulljon a férgese"- felfogás alapján, hanem segíteni kéne. Vannak intelligens, hozzáértő emberek is, akik az ilyen helyzeteket képesek kezelni - elmondja, hogy nyugodjon meg, segíteni fognak, mesélje el, anyuka, hogy mi történt. Ez ennyire bonyolult? Egy ekkora paraszt, aki ennyire nem képes, ez dönt úgy, hogy lecsapja a telefont, mert az anyuka "hisztis"?
Én sem mennék bele ilyen történetekbe, hogy mi volt régen, mert részben cáfolni tudnám családi történetekből, másrészt viszont nem voltam ott (mármint még régebben). Annyi biztos, hogy sokan meghaltak.
" Aki úgy sír a telefonba az orvost hívva, hogy nem lehet tőle semmit megtudni, azzal mit lehet tenni mást, mint rátenni a telefont?" - 1. Ha lerakja a telefont, nem is fog semmit megtudni, max. akkor, ha jó esetben kap egy levelet, hogy szíveskedjen megjelenni egy rendőrségi csevegésre. Rossz esetben a síneken találja magát, ha nem a megfelelő kultúrkörökkel baszakodott.
2. Ugye ne feltételezzem, hogyha téged felhív a gyereked/szülőd/jóbarát és zokog a telefonba, hogy baj van, akkor te is leb@szod a telefont?

Braincelle 2015.04.17. 16:18:10

@EZAZ:
Ok, de nem tudjuk, hogy ez a megnyugtatás megtörtént-e. Mert mi sem hallottuk a beszélgetést. Innentől nem adekvát dolog elítélni az ügyeletest.

Vannak olyan történetek, amik kézzelfogható, hiteles adatokat tartalmaznak, azokat érdemes megjelentetni, elgondolkozni rajta.
De az olyanok, ahol a másik fél reakciója ilyen mértékben nem adekvátak ahhoz képest, mint amilyennek a posztíró a saját viselkedését leírja (de itt még csak nem is ő írja le), azok bennem kétséget szoktak ébreszteni.
Éppen elég olyan élményem van, amikor a beteg, hozzátartozó viselkedik minősíthetetlenül, hogy egy számomra hiteltelen beszámoló alapján nem fogok semmilyen kollégát ismeretlenül elítélni, és jó lenne, ha mások sem tennék ezt.
Van az a beteg, aki kezelhetetlen, bármit csinálsz, pedig én nem szoktam gonosz vagy feleslegesen indulatos lenni, és alapjáraton segítőszándék is van bennem szerintem elég, mégis nekem is volt olyan élményem, hogy hiába minden szó, nem arra válaszol, nem figyel stb. Telefonon ezzel mit tudsz kezdeni?

Ok, pánikhelyzetben van, de akkor mért is kapja fel a vizet, hogy a kérdező harmadszor kérdez a gyerek életkorára? Az a rész, amit a férj úgy ír le, hogy biztos szivatni akarták, ezért tettek fel újra kérdéseket, az kísértetiesen hasonlít ahhoz, mint amikor egy értelmezhetetlen, hisztériás beszámolóból az ember próbál részleteket megtudni, próbál arra térni, ami alapján triage-olni, döntést hozni tud.

Aki pánikban van, az lehet, hogy leblokkol, kezdetben sír, remeg a hangja, dadog, nem jutnak eszébe adatok, de amikor kérdezed, válaszol és nem megsértődik.
Ugyanez vonatkozik a segélykérő barátra, rokonra is. Aki felhív segítségért, sír, nem értem mit mond, majd megsértődik, amikor visszakérdezek, arra adott esetben igenis ráteszem a telefont. Nyilván helyzetfüggő.

Braincelle 2015.04.17. 16:25:35

@Braincelle:
Ezenkívül más az a pánik, amikor valaki egy akut rosszullétre reagál, mondjuk arra, hogy meghalt a hozzátartozója, de akkor olyan a bejelentés, vagy az a két mondat is, amit elmond, hogy indítja rá a mentésirányítás az autót, és közben az irányító próbál vele vonalban maradni, és tanácsot adni, hogyan tudna elsősegélyt nyújtani.
De van, akivel ezt sem lehet csinálni, és akkor meg mindegy, nem én mondom, hogy hulljon a férgese, de ha valaki egy ilyen helyzetben tönkreblokkolja magát, az ha nem is az ő hibája, de lehet, hogy a szerette túlélési esélyit rontja. A vele telefonon beszélő szakembernek korrektül kell eljárnia, próbálnia nyugtatni, ezt lehet ellenőrizni a beszélgetést visszahallgatva, és egyedi megítélés kérdése.

A posztban leírt eset nem közvetlen, hirtelen életveszély volt. Ügyeleti/orvosi ellátást valóban igényelt, de az állapota órák óta ilyen volt. Szerintem elvárható egy felnőtt embertől, hogy egy ilyen helyzetben nyugodjon le annyira, hogy a kérdésekre válaszoljon.

EZAZ 2015.04.17. 17:01:51

@Braincelle: Nekem nem ez jön le a történetből.
"Például afelől érdeklődött, miért nem munkanapon a háziorvoshoz vitte, majd miután harmadszor mondta, hogy nem vihette előbb, hiszen pár órája kezdődtek a tünetek, ismét a tüneteket kérdezte, valamint azt, hogy hány éves a gyerek. A feleségem megjegyezte, hogy ezeket a dolgokat már többször is kihangsúlyozta, amire az volt a válasz, hogy „legyen már közreműködő, mert megint leteszem a telefont”."
1. Nem mindegy, hogy miért nem munkanapon vitte? Most a jelen van. Ráadásul aztán megkapta a választ, hogy nemrég lett rosszul a gyerek.
2. Én úgy érzem, attól borult ki az anyuka, hogy már többször elmondta, mi a tünete a picinek, a nő meg újra megkérdezte.
3. Mi az, hogy leteszi a telefont? Nem az anyját szidták, nem szexuálisan zaklatták, hanem segítséget kértek tőle. Ami mellesleg a munkája. Nekem ez tűnik hisztis reakciónak. Nem beszélve a kussolós beszólásról.
4. Az, hogy mi a közvetlen életveszélyes, sokszor csak utólag derül ki. Sajnos van, hogy későn. :(
Nem hiszem, hogy el kéne ítélni egy kisgyerekes anyukát, mert ennyire félti a gyermekét. Addig jó, amíg ilyen szülők vannak és nem csak legyintenek rá. Igen, azt, hogy higgadtabban tudja kezelni, meg kell tanulnia. A saját és a gyereke érdekében is, azért, mert úgy legközelebb hamarabb orvoshoz kerülnek és mert a gyereknek is fontos, hogy egy erős, biztonságot adó valaki legyen mellette. De míg ő most még csak "gyakorol", ráadásul nem egy játékbabán, hanem a sajátján, addig a telefonleb@szós banya valószínűleg nem először került ilyen helyzetbe. Neki kívülállóként és hozzáértőként lehetősége és kötelessége is, hogy higgadtan és szakszerűen járjon el.
Amikor nekem egy közeli hozzátartozóm rosszul van vagy nagy baja történik, igyekszem higgadt maradni, hogy időben odaérjünk hozzá/orvoshoz jussunk stb. De mindig érzem, hogy nagyon vékony hajszál választ el az összeroppanástól. Ilyenkor addig vagyok képes logikusan beszélni és cselekedni, összeszedetten megfogalmazni, amíg érzem, hogy odafigyelnek rám. Segíteni kéne annak, aki bajban van, nem belerúgni.

Braincelle 2015.04.17. 17:07:34

@EZAZ:
Szerintem meg ez az a pont, ahol a beszélgetés objektív ismerete nélkül nem jutunk előre.

she_wolf 2015.04.17. 19:23:49

Kedves Praxis blog!
Le lehetne már szokni arról, hogy indulatgerjesztő, hatásvadász címeket adjatok egy-egy posztnak, indulat bőven van szándékos szítás nélkül is!
A fenti posztban ugyanis sehol nem látom, hogy az ügyeletes anyázott volna. Már amennyiben tisztában vagytok ékes anyanyelvünk tekintetében az "anyázás" fogalmával.
Igen, tudom, hogy a blog szerkesztője akár virtuális origammit is hajtogathat egy posztból, de azt úgy megtenni, hogy annak valós tartalma sérül, nem tudom hogy mennyire korrekt eljárás elsősorban a poszt beküldőjével szemben...

(A gyermek telefonon segítséget kérő nőnemű szülejét nem nagynéninek hívjuk ugyebár, és ha ebből azt keveri ki a posztot nyilvánosságra hozó illető, hogy "anyázás" történt, akkor bár formailag nem, de tartalmilag hatalmasat téved. Figyeljünk picit jobban oda, plíz!)

Katoci 2015.06.13. 21:33:32

Ügyeleten lennie kell hangrögzítőnek, kezdetben az ügyeletvezetőnél tennék panaszt, a válasz függvényében mennék tovább vagy nem.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása